Winamp Logo
Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal Cover
Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal Profile

Vállalkozóból Vállalkozás Podcast - Gál Kristóffal

Hungarian, Finance, 1 season, 82 episodes, 2 days, 15 hours, 20 minutes
About
Ez itt a Vállalkozóból vállalkozás podcast. Gál Kristóffal. Egy podcast mindazon vállalkozóknak, akik szüntelenül fejlesztik magukat, és így a vállalkozásukat is. Egy podcast olyan vállalkozóknak, akik szabadabban, és nagyobb bőségben akarnak élni. Olyan vállalkozóknak, akik végre egyről a kettőre lépnének.
Episode Artwork

81. Értened muszáj, csinálnod tilos! – Online Marketing Cégvezetőknek

Az, hogy munkát fektessünk cégünk marketing kommunikációjába napjainkra már megkerülhetetlen lett, mégis számos cégvezető mumusa ez, hiszen sok időt és kapacitást emészthet fel minden részlet kidolgozása. Van, akinek szinte nincs és akad olyan vállalat is, amely teljesen mértékben kiszervezi a marketing feladatokat. Legyünk őszinték! Cégvezetőként nem lehet megúszni azt, hogy erre kellő mértékű időt áldozzunk. A különböző trendek elképesztő tempóban változnak, amivel a tudatos vállalkozóknak lépést kell tartania. Azt viszont szintén fontos megemlíteni, hogy teljesen irreális elvárás, hogy egy az egybe oda adjuk egy külsős cégnek vállalatunk marketingjét. Ezen a ponton már felmerül a kérdés, hogy akkor mégis mi a megfelelő irány? Vajon milyen eszközöket érdemes választani, mely platformokon jelenjünk meg? Mennyit érdemes költenünk az egyes kampányokra, hogyan dolgozzuk ki a stratégiát és a fókuszpontokat? A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb részében minderre választ kaphatsz. Gál Kristóf ebben az epizódban teljes körképet mutat be ebben a témában. Ismét rengeteg gyakorlati példát mesél és megosztja a marketing kiszervezésben szerzett tapasztalatait. „Ebben a zónában nem művészkedni kell, hanem kőkeményen azt kell csinálni, amiben szinte biztosak vagyunk, hogy működik.” – osztja meg álláspontját Kristóf. Ha kíváncsi vagy további gondolataira hallgasd meg az adást, amiben az alábbi témákat is alaposan átbeszélik: 00:00 (5:12) – Kristóf véleménye teljes marketingünk kiszervezéséről. Hogyan vizsgáljuk a marketinget a Pareto-elv mentén. Merre változik most ez a piac, mik a jelenlegi trendek? 8:39 – Jöjjenek a számok! Felmerülő költségek, javasolt költés és bevált eszközök, amik már eredményességet is hozhatnak. 20:25 – Az alacsonyan csüngő gyümölcs logika lényege, új ügyfelek elérése és must have marketing eszközök. Marketing 1.0 avagy első lépések, amit rendbe kell tenned. Média költségek és tartalomgyártás az aktuális trendek szerint. 33:29 – Vevőszerzés és vásárló megtartás. Ezt rontják el a legtöbben! Az e-mail marketing helye a marketing gépezetben és a megfelelő adatbázis építés. 46:47 – Praktikák, tippek, trükkök vásárlás ösztönzésre. Milyen platformon és hogyan szólítsunk meg új és régi felhasználókat. Videós tartalmak aktuális felhasználási lehetőségei. 57:10 – Mit érdemes ténylegesen kiszerveznünk és mennyi energiát érdemes ezen felül saját magunknak a marketingbe fektetni cégvezetőként? Végül, stratégiánk kialakításának legfontosabb pontjai és kérdései. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook- oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
7/4/20241 hour, 3 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

80. Amíg nem vagy jó követő, addig nem tudsz jó vezető sem lenni!

Kristóf már régóta foglalkozik a tudatossággal, a tulajdonossá válás lelki oldalával és azzal, hogy ne csak szakmailag, de emberileg is jó vállalkozó legyen. Több, mint egy éve jár elvonulásokra, ahol ezekről tanul és mostanra ért el arra a szintre, hogy gondolatait, tapasztalatait úgy tudja átadni, hogy abból más is tanulhasson. „Önmagában egy tanítás, hogy mindenkinek onnan jön a pofon, ahonnan legjobban fáj.” – hangzik el Kristóftól az adás elején. Nagyon mélyen, sok egymást követő traumán és szenvedésen volt túl, akkor amikor megismerkedett a tudatosság négy alappillérével. Ez a szemléletmód rengeteget segített neki abban, hogy megértse önmagát. A képzés során sokat fejlődött és a gondolatokat, amiket hozott magával szerette volna a hallgatókkal is megosztani. A tudatosság négy alappillére nem csak a munkára, hanem az élet minden területére kivetíthető. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adásában Gál Kristóf és Sándorfy Adrián nehéz, de tanulságos kérdésekre ad őszintén választ, saját megélésükön keresztül, hiszen cégvezetőként nem csak szakmai, de emberi, akár lelki dilemmákra is megoldást kell találni. Ebben a részben ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Hogyan talált rá Kristóf erre a szemléletmódra és mióta tanulja. Hol tart most az önfejlesztés útján. Vajon mindenkinek kell a szenvedés, ahhoz, hogy fejlődjön? Ő számos pofon után ezeken a területeken tudott tovább fejlődni. Beszámoló arról, hogy mi az, amit most már biztosan nem fog csinálni. 15:43 – Az első alappillér kifejtése. A bizalom és bizalom közötti különbségek. Hol tart az első pillérnél most Kristóf. Túltervezés helyett a jelenben levés. Így csinálja ő. 32:45 – A második pillér bemutatása. Az önazonosság fontossága és a hibáink felvállalása. Mi Gál Kristóf szerint az igazi őszinteség. 50:02 – A következő pillér Kristóf szemszögéből. Mi az, amit megtehetünk például vezetői, vagy sok felelősséggel járó pozícióban? Bátornak lenni vezetőként, de hogyan? 57:02 – Az utolsó pillér. Félelem és túlbonyolítás, ami mindenhol megjelenik, de vajon hogyan lehet ezt kezelni? A túlbonyolítás igazából csak önbizalomhiány? Végül összegzés. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
6/6/20241 hour, 10 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

79. A sikered 80%-a a gondolkodásodon múlik!

Elgondolkodtató, hogy mennyi hazai vállalkozás van, ami nem éli meg a 10 éves működését. A cégvezetők pályájuk során rengeteg falba ütköznek és a sok kudarc után sajnos legtöbben feladják. Ami pedig ennél is szomorúbb, hogy legtöbbször ezekben a helyzetekben a tudás és a terv megvan, mégis elbukik a vállalkozás. Gál Kristófnak ezzel kapcsolatban van egy elmélete. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adásában erről mesél majd a hallgatóknak. Véleménye szerint a legtöbb vállalkozó nem figyel az önismeretre és a pszichológiájára, pedig 80%-ban múlhat ezen egy cég sikere. Úgy gondolja, hogy a tulajdonosok sokszor nem veszik észre a rossz beidegződéseiket, hiedelmeiket, amikkel igazából csak saját magukat akadályozzák. Kristóf ebben az adásban nem csak a vezetői hibákra világít rá, de megoldási javaslatokat is hoz konkrét példákon keresztül. Ha elakadtál és egyszerűen nem tudod, hogyan ismerd fel, hogy pontosan mi akadályoz, mindenképpen ajánljuk neked a legújabb adást. Ebben a részben ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Így reformálta meg Kristóf az elmúlt években pszichológiáját. Eredmények, sikerek és a soha véget nem érő önismereti út. Ő így alkalmazza folyamatosan a tanultakat. 08:58 – Hogyan vegyük észre és korrigáljuk, ha vezetői hibát vétünk? Konkrét példa és egy delegálási gyorstalpaló. Mindennek a kulcsa az egyszerűsítés, Kristóf elmondja, hogyan csináld! Miért nem baj az, ha hibázunk? 19:09 – Amikor a tettek sokkal fontosabbak a „hogyanoknál”. Így lépj ki torz hiedelmeid fogságából, amik csak gyengítenek és visszatartanak. Kristóf mesél arról, hogy korlátoznak minket rossz beidegződött sémáink. Mesél saját félelmeiről is, melyeken mostanra sikerült túllépnie. 28:50 – Mi történik az után, mikor felismertem a torzítási mintát? Végül összegzés és további praktikák és tanácsok. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitt Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
5/9/202440 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

78. Tulajdonosi kihívások és útkeresés a cégépítés után.

Minden cégvezető hosszú távú célja az, hogy felépítsen egy önállóan is sikeresen működő vállalkozást, ami végül akár tulajdonosi segítség nélkül is megállja a helyét az adott piacon. Általában a vezetők fejében eddig van meg az elképzelés, legtöbbször talán ez az „út” vége és ez így is van rendjén. Arra viszont már kevesen gondolnak, hogy mi történik ezután! A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adásában Gál Kristóf ezúttal egy nagyon elhanyagolt témát vesz elő és mesél róla saját tapasztalatai és megélésén keresztül. Ebből az epizódból kiderül, hol tart most Kristóf, mi okoz neki jelenleg nehézséget, hiszen a vezetői lét után sem olyan egyszerűek a hétköznapok, mint ahogyan azt gondolnánk. „Nem mindegy, hogy a gondolkozás irányít téged, tehát kényszer van benne, vagy te irányítod a gondolkodásodat. „– meséli Kristóf a legújabb adásban. Tulajdonosi útkeresés és önmagunk újra definiálása, ha már nem mi vezetjük cégünket. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy arra Kristóf, hogyan képes önmagát kívülről is szemlélni és hogyan éri el, hogy ne a külső behatásoknak akarjon megfelelni. „Én már megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor ezek a programok nem futnak a fejemben és ez segít abban, hogy tudjam mi a cél. „ – gondolatébresztő adás arról, hogyan tartsunk tükröt magunknak. Ebben a részben ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Az epizód témájának apropója, Kristóf nyaralása. Önismereti út, itt jár ebben jelenleg. 08:35 – Megérteni az ego működését. Miért fontos, honnan ered, mi hajtja, és hogyan építhető le. 18:37 – Kristóf rájött, mit is csinálna szívesen és már azt is tudja, hogyan és milyen keretek között fogja ezt megtenni. 26:30 – Elengedés, így csinálja Kristóf. Végül rövid összegzés. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitt Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
4/11/202436 minutes, 1 second
Episode Artwork

77. Ez az egyik legnagyobb cégvezetői hiba!

„A legtöbb cégbe a legtöbb munkatárs azt se tudja, merre van arccal.”- hangzik el a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában Gál Kristóftól az első pár percben. Erős kezdés, nem véletlenül, hiszen az epizód témája nagyon fontos mégis elhanyagolt terület. Általában adunk visszajelzést valamilyen formában a munkatársaknak. Az igazi kérdés az, hogy vajon biztosan elegendő és megfelelő-e ez számukra. Ha úgy gondolod, hogy ez egy egyszerű téma és tökéletesen kapnak tőled beosztottjaid konstruktívan megfogalmazott kritikát, akár dicséretet, akkor azt javasoljuk, hogy hallgasd meg ezt az adást, mert ismét egy sokkal összetettebb témáról van szó, mint ahogy azt először gondolnánk. Az epizód végére megérted majd, hogy nem mindegy, mikor, hogyan, milyen rendszerességgel és, hogy privátban vagy mások előtt adsz-e visszajelzést. Ha tudatos vezető akarsz, lenni ne csak sodródj! Fordíts időt a konstruktív visszajelzésekre, hogy beosztottjaid tudják, merre tartsanak és számodra is tükröt mutassanak, ha szükség van rá. „Én egy olyan céget akarok, ahol mindenkinek ugyanaz a célja, hogy egyre jobbak legyünk. Ne arról beszéljünk, hogy ki mit hogyan mondott, hanem, hogy hogyan lehetnénk jobbak.” – fejti ki Kristóf a legújabb adásában. Ebben a részben ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Melyik munkatársra mennyi időt érdemes szánni. A visszajelzés célja és formái. 12:15 – Vezetői szemszögből sem könnyű visszajelzést adni, hiszen kevés született, ösztönösen jó vezető van. Hogyan érd el, hogy megfelelően adj visszajelzést? 20:23 – Mikor és hogyan? Az alapszabályok! Mi történik, akkor, ha valaki nem tudja kezelni a kritikát és a dicséret fontossága! 29:42 – Példák a konstruktív visszajelzés megfogalmazására. Szituációk, amiket, akár külön is érdemes kiemelni, megköszönni. Típusok és tippek cégvezetőktől. 41:44 – Általánosságban a visszajelzésekről. Hogyan érd el azt, hogy, visszafelé is működjön a konstruktív visszajelzés adása. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitt Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3/28/202445 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

76. Ha ezt az elvet megérted, hosszú távon biztos, hogy jó vállalkozó leszel!

Pareto-elv. Valószínűleg már hallottál róla, ismered a fogalmat, de a munkád során biztosan nem alkalmazod annyi területen, amennyin hasznosítható lenne. Ha azt gondolod, hogy ez csak egy elcsépelt fogalom mindenképpen hallgasd meg Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adását, az epizód végére hidd el te is Pareto-elv hívő leszel! Gál Kristóf ebben az adásban ismét több gyakorlati példán keresztül mutatja be, hogyan alkalmazható egy vállalkozás rengeteg területén ez az elmélet. „Az egyik legfontosabb képesség vállalkozóként, hogy mindig tudd, hogy mi a lényeg!” – kezdi erősen a téma felvezetést Gál Kristóf a legújabb részben. Ebben az adásban ezeket a témákat járták körbe alaposan: 00:00 – Kristóf tisztázza a Pareto-elv fogalmát és fontosságát. Érinti azokat a területeket is, amelyeknél nem alkalmazható. 10:16 – Így találd meg a megfelelő fókuszt! Pareto-elv a vezetést, ügyfeleket és munkatársakat tekintve. Kristóf beszél arról, hogy általában, hol rontják el a tulajdonosok, hogy mit érdemes vizsgálnunk és hogyan. Gyakorlati példák, amik a Klikkmarketing esetében beváltak és működnek. 24:15 – Az egyik legfontosabb terület, ahol hasznosítható az elv: a pénzügy. Javítsd a fizetési kondíciódat, akár pár lépésből! És minden tulajdonos rémálma, mi van, ha az ügyfél nem fizet? Tapasztalatok és megoldások. 31:49 – Az utolsó témakör az értékesítés. Az elv használata a sales folyamatokban, feladatokban, lead minősítésben és ajánlat utókövetésben. Végül összegzés, mit ajánl Kristóf, hogyan találjuk meg azt, amivel tényleg érdemes foglalkozni? A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3/14/202444 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

75. Te fel mered tenni ezeket a kérdéseket a vállalkozásoddal kapcsolatban?

Egy vállalkozás életében rengeteg megválaszolandó kérdés merül fel a mindennapokban. Van olyan, ami egyértelmű és kikerülhetetlen, de van olyan kérdés is, ami nem annyira magától értetődő és nem biztos, hogy felmerül egy vezetőben, pedig a cég fejlődésének érdekében tudnunk kell rá a biztos választ. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában Gál Kristóf ezeket a kérdéseket nem csak felteszi, hanem saját cégének szempontjából is megválaszolja. Sőt, rengeteg további példát is felsorol az üzleti világból, mely számára nagyon tanulságos volt. Gondolatébresztő beszélgetés, két sikeres cégvezetőtől, hogy hogyan tudják kívülről szemlélni cégeiket, más vállalkozásokból implementálni különböző ötleteket és, hogy hogyan tudják feltenni a megfelelő kérdéseket. „Az életed minősége egyenlő az általad feltett kérdések minőségével.” – idézi Gál Kristóf ebben az adásban. A legújabb epizódban ezeket a témákat járják körbe alaposan: 00:00 – Két terület, amin mindig dolgoznod kell vállalkozásodon belül, hogy folyamatosan fejlődjön a céged. Fontosságának bemutatása konkrét példákon keresztül. 12:48 – Menjünk bele az igazi kérdésekbe! Biztosan tudod, hogy mi a vágya az ügyfeleidnek? Büszke lehetsz arra, amit csinálsz és szakértőként tekintenek rád az adott piacon? Hogyan találhatsz új perspektívákat? 21:07 – Egy vezető soha ne saját elképzeléseiből induljon ki! Mindig kérdezz, hogy tudd mire van szüksége a vásárlóidnak. Ha úgy érzed kevés az innovatív ötleted, elmondjuk nekünk mi vált be. 27:08 – A geometrikus növekedés bemutatása rengeteg konkrét példán keresztül és a lekorlátozás veszélyessége. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2/29/202435 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Te irányítod a vállalkozásod, vagy a vállalkozás irányít téged?

Minden vállalkozó álma egy sikeres, jól működő cég, több beosztottal, nagy profittal, biztos jövővel. Kezdeti szakaszban még egyértelműek a célok és a vezető vállalaton belüli szerepe. Idővel viszont, ahogy nő a teher és maga a cég, úgy mosódik el egy tulajdonos munkaköre. Nehéz megmondani, hogy mi az a pont, amikor már a vállalkozás irányítja a vezetőjét és nem fordítva és ez könnyebben megfordulhat, mint hinnénk. Gál Kristóf ezt még időben észlelte és mostanra visszavette az kontrollt. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb részében lépésről lépésre követheted Kristóf történetét. Ismét rengeteg gyakorlati példát hallhatsz az adásban tapasztalt cégvezetőktől. „Ahol azt gondolod, hogy nincs kockázat, általában ott van a legnagyobb kockázat.” – Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 Vajon igaz, hogy a tulajdonos munkája nélkül megáll a cég, vagy ez csak önámítás? Mi sarkallta arra Kristófot, hogy tovább lépjen és tanácsadói szerepet töltsön be vállalatában 11:13 Konkrét lépések, amivel Kristóf elérte, hogy cége legyen érte és ne fordítva. Út egy vállalat önállósodása felé és egy cégvezető felvételének pozitív következményei 21:39 Mire volt szükség ahhoz, hogy Kristóf üzemeltetőből tulajdonossá váljon? Gyakorlati példák és tapasztalatok, tippek, melyeket már holnaptól elkezdhetsz hasznosítani 30:09 Vegyük számba a kockázatokat! Kifejtjük, hogy miért fontos az, hogy mindent mérjünk és beszélünk még a gépezet, munkatársak és a tisztánlátás hármasáról is. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2/15/202443 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

73. Hogyan lett "önműködő" a Klikkmarketing és mit hoz a jövő?

Nincs olyan cég, amelynek az életéből hiányozhat a vállalkozásfejlesztés, valójában ettől fejlődik és növekszik egy vállalkozás, még ha sokszor nem is így tekint rá az ügyvezető, vagy a tulajdonos. Kristóffal átbeszéljük az általa lefektetett szabályrendszer, a V8 alapjait és aktuális változásait. A V8 különösen aktuális most, hiszen szóba kerül Kristóf és a Klikkmarketing fejlődése és fejlesztése, az, ahogyan Kristóf szépen, fokozatosan kiszáll a nélküle is működő és növekvő cégből. A cégtulajdonos évekkel ezelőtt ugyan már foglalkozott vállalkozásfejlesztéssel és ilyen irányú oktatással, tanácsadással, de akkor úgy érezte, hogy sok minden a saját cégében sincs rendben, ezért annak idején ezt a tevékenységét felfüggesztette. Most újult erővel, még több tapasztalattal és új struktúrában veszi elő újra ezt az oldalát, a kezdeti lépésekhez pedig már ezzel az adással is rengeteget ad hozzá. Hallgasd meg ezt az adást, ha érdekel, hogy Kristóf a tulajdonosi székből milyen mutatókat figyel a cégével kapcsolatban, és persze akkor is, ha kíváncsi vagy, hogy a V8 rendszere miben tehet hozzá a te céged fejlődéséhez. “Egy egészséges cégnek, egészséges profit kell.” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 Gál Kristóffal így év elején átbeszéljük, hogy a vállalkozásfejlesztés során hogyan látja a saját cége, a Klikkmarketing jelenét és jövőjét, és beszélünk arról is, hogy milyen régi-új irányba lép el Kristóf. 11:10 Mit csinál a cégéből kivonult, hirtelen “dologtalanná” vált cégtulajdonos? Miért valós veszély, hogy - bár segíteni akar - de elkezd rombolni, és csak árt a saját a csapatának és a vállalkozásának. 20:35 Kristóf egy nagyon komoly vállalkozófejlődési szakaszon ment keresztül, és olyan élethelyzetben van, ami lehetővé teszi egy régi projektjének leporolását és az azzal való foglalkozást. De mi ez? Mit fog csinálni Kristóf, amit teljesen leválaszt a Klikkmarketingről? 30:25 A cégtulajdonos újra könyvírásra adja a fejét, amely során előveszi a régi tananyagait és rendszereit, hogy újra strukturálja az egészet. Még több tapasztalattal felvértezve, egy még hasznosabb és hatékonyabb V8 rendszer felépítése a cél. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2/1/202450 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

72. Mikor, miért és hogyan vegyünk fel új embert a vállalkozásunkba?

Nem lehet eleget és elég részletesen beszélni az új munkatársak felvételéről, Gál Kristóffal most azonban a teljes folyamatot végigvettük. Tesszük mindezt azért, hogy egyfajta kézikönyvként, útmutatóként szolgáljon mindenkinek, aki növekedés közben, vagy előtt áll, vagy csak szeretne egyéni vállalkozóból a több alkalmazottból álló cégstruktúra felé haladni. Hogyan és kire hirdessünk? Mi a szerepe az előzetes profilozásnak? Ismerőst alkalmazni profi, vagy amatőr húzás? Mi a munkáltatói márka szerepe a toborzásban? Egyáltalán hogyan menjen a kiválasztás, a felvétel és a beépítés, ha valóban a legtöbbet akarjuk kihozni az új kollégából? És talán az egyik legfontosabb: mikor és miért kell új embert fölvenni a cégbe? Egyik kérdés lényegesebb és égetőbb, mint a másik, és még mielőtt túlságosan nagy tanulópénzt fizetne bárki ezen az úton, érdemes meghallgatni a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adását. “Soha nem szabad olyan embert fölvenni, akinél éppen akkor nem volt jobb, meg kell találni a legjobbat a céljainkhoz!” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 Gál Kristófnak közel 20 évnyi tapasztalata van a cégépítésben, ezalatt alaposan kitanulta a hatékony toborzás minden hozzávalóját. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adása gyakorlatilag egy útmutató mindenkinek, aki új kollégák beépítését tervezi, vagy éppen azzal küzd a cégében. 10:02 A kapacitást alakítsuk az új kollégához, vagy csak akkor vegyünk fel egy új embert, ha már a meglévő csapat nem bírja? Szabad visszafogni a sales és marketing oldalt, ha úgy érezzük, hogy nincs elég emberünk, vagy hogy érdemes ezt alakítani? 20:07 Mi van akkor, ha adott számú jelentkezőből nem találjuk meg azt a jelöltet, aki nekünk igazán jó? Érdemes fölvenni egy adott csapat legjobbját, vagy inkább keressünk tovább? Mi van ugyanakkor a munkáltatói márkával, ennek mekkora szerepe van a toborzási folyamatokban? 30:41 A cégvezetőnek rengeteget segít a kiválasztás közben a profilalkotás, a tipizálás. Hogyan érdemes ezt csinálni, hogy az elvárásaink és a jelölt képességei találkozzanak? 40:18 Létezik túl magas elvárás a jelöltek felé? Mi van, ha elijesztjük a szakma legjobbjait, akik bizonyos próbákat már nem hajlandóak elvégezni? 48:07 Megvan a jelölt, megvan a szerződés, de hogyan tovább? Hogy zajlik egy hatékony és hasznos on-boarding, hogy ne teljenek el hónapok a betanítással? Mi az a pre-boarding? A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1/18/20241 hour, 5 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

71. Így tervez évet Gál Kristóf

Év végén és év elején rendre előkerül az előző üzleti év kiértékelésén túl a következő 12 hónap üzleti, fejlesztési tervezése. De ha visszatekintünk az elmúlt pár évünkre, akkor leginkább azt tudjuk ezekről elmondani, hogy hirtelen és nagyokat változó környezetben kell érvényesülnie mindenkinek. Hogyan lehet ezeket a döccenőket betervezni, lehet-e egyáltalán ezekkel tervezni, és mit tanácsol Gál Kristóf azoknak, akik nem szeretnének a terveik rabjaivá válni, hanem dinamikusan és sikeresen szeretnék lereagálni az iparági és piaci változásaikat. A műsorban szóba kerül, hogy miért szeretnének a pénzen túl növekedni a vállalkozók, és hogy a terveinket, vágyainkat, hogyan adjuk át a kollégáknak, hogy ők is, legalább részben a magukénak érezzék a cégünk ügyét. Évtervezés okosan Gál Kristóffal. “Nagyon fontos az előrejelzés, nekünk meg kell tudnunk mondani, hogy 10 év múlva hol fog tartani az online marketing, de azt is látnunk kell, hogy 3 hónapon belül milyen változások várhatók” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 Gál Kristóffal évet tervezünk és megnézzük, hogy egy sűrűn változó évben, hogyan lehet tervezni, milyen tényezőket kell figyelembe venni, hogy megérkezzünk oda, ahova év elején szerettünk volna. Évtervezés Gál Kristóffal, erről szól ez az adás. 06:37 Kristóféknál volt egy válságos tavaszi időszak, amiből végül jól jöttek ki. Megerősödve lépett tovább a cég ezen az időszakon, de a változásokat nem lehetett megtervezni év elején. Ezen tapasztalatok alapján, hogy lehet 2024-re tervezni? 12:25 Az éves célok megtervezésekor sokan az életünk részével, az életünk főművével dolgozunk, és ezt át kell adni a munkatársaknak is. 20:34 Gondolkozzunk 3 hónapos időszakokban! De hogyan kell megtervezni egy ilyen 3 hónapos időszakot, hogyan érdemes tervezni és előrejelezni? 27:23 A növekedés, a folyamatos duplázás évről-évre nem pusztán a pénzről szól. Alkotni, jó emberekkel dolgozni és emberek életkörülményeit megváltoztatni, mind olyan kritérium, amik segítenek motivációt és célokat adni a vállalkozónak. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1/17/202433 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Mit csinál egy termékfejlesztési menedzser és miért van rá szükség? - Beszélgetés Kocsis Dániellel

Kicsit rendhagyó módon ezúttal egy vendéget is hozott magával Gál Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásába. Kocsis Dani a Klikkmarketing termékfejlesztési menedzsere és nem hivatalos jolly jokere. Danival és Kristóffal átbeszéljük, hogy mit csinál, miért van szükség egy ilyen szakemberre és hol, valamint mikor lesz az ő munkájából realizálható bevétele egy cégnek? A menedzser érdekes pályát futott be, pedig csak pár éve, igazából nulla tapasztalattal érkezett a céghez, ma már mégis meghatározó csapattag a Klikkmarketingnél. Mennyiben köszönheti ezt vajon magának, és mennyiben köszönhető ez a cég oktatási rendszereinek? Konkrét projekteken keresztül nézzük meg, hogy milyen feladatai és milyen haszna van egy termékfejlesztési menedzsernek. “Én mindig inkább a munkatársak tehetségét nézem, szeretem megtalálni azt, hogy ők miben jók.” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 Gál Kristóf mellett ezúttal a Klikkmarketing termékfejlesztési menedzsere, Kocsis Dani szerepel vendégként a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában. Elsőre luxusnak tűnhet egy ilyen pozíciót fenntartani, de azért megnézzük, hogy mit csinál Dani és hogy ettől hogyan fejlődik a cég. 10:36 Dani junior PPC menedzserként kezdte, de azért mást is csinált mielőtt felkérte volna Kristóf a cég termékfejlesztési menedzserének. Milyen állomásai voltak az eddigi pályájának, mikkel foglalkozott és mihez ért? 20:05 A fiatal szakember nincs kimondottan régóta a cégnél, de már átélt pár nagy krízist, ilyen volt például a COVID időszaka, ami neki egy különleges lehetőséget is hozott. 31:41 Egy termékfejlesztő, vagy területfejlesztő értelemszerűen elhagyja az adott projektet, amint végez, de hogyan biztosítható, hogy megmaradjon azon a területen, vagy annak a terméknek kapcsán az a szemlélet, amit ő bevitt oda? Konkrét példákon nézzük meg a lehetséges megoldásokat. 39:52 Egy pénzügyi osztályt érintő fejlesztési projektről is mesél Dani, ami még inkább megmutatja, hogy nemcsak luxus az ő pozíciója, hanem konkrét, anyagi értelemben is mérhető haszna van. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
12/14/202347 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

69. Hogyan kezeld a cégen belüli párkapcsolati szituációkat? Tiltani, vagy tűrni kell?

Van, akinek kényelmetlen, míg másnak kellemetlen, vagy éppen túl intim témát hoz Gál Kristóf ebben az adásban. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast ezúttal a cégen belüli párkapcsolatokat veszi górcső alá. Kell-e, szabad-e egyáltalán a vezetőnek foglalkoznia a szervezeten belüli szerelemmel, ha az nem a cég tevékenysége felé irányul, hanem két kolléga között alakul ki? Mi van akkor, ha magát a tulajdonost találja el Ámor nyila, és milyen veszélyeket rejt ez magában? Kristófnak több évtizedes cégvezetői pályája alatt volt már dolga szinte mindennel, ami ehhez a témakörhöz kapcsolódik, és bár ő is igyekszik kíméletesen egyensúlyozni ezen a meglehetősen csúszós pályán, abban Sándorfy Adrián műsorvezetővel egyetértenek, hogy ha tetszik, ha nem, de egy cégvezetőnek a cégen belüli kapcsolatokkal is foglalkoznia kell. “Matematikailag több a lehetséges rossz kimenetel, mert a legtöbb ember nem kezeli ezt jól” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában a cégen belüli párkapcsolati kérdéseket, az ezekből fakadó kényes szituációk kezelését vizsgáljuk meg. 09:19 A komoly kapcsolatok is magukban hordozhatják a veszélyt, hogy rossz hatása lesz az üzletmenetre, de mi a helyzet a futó kalandokkal két munkatárs között? Hogyan tudnak ezután egymással és a többiekkel együtt dolgozni? Mit tehet ilyenkor a vezető? 19:24 Kristófnak milyen konkrét tapasztalata van azzal kapcsolatban, hogy közeli hozzátartozók, ismerősök dolgoztak a cégében? Hogyan hatott ez a személyes kapcsolatokra? 23:26 Mi van úgy általában a gyerekvállalással cégen belül, kicsit messzebbre kalandozva lehet-e azzal kalkulálni munkaerő felvétel terén, hogy egyszer a női munkatársak gyereket vállalnak? A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
11/30/202333 minutes
Episode Artwork

68. Őszintén a tulajdonosi létről, kihívásairól, lehetőségeiről és tanulságairól

A Vállalkozóból Vállalkozás Podcastban Gál Kristóf ezúttal saját magával néz szembe, és felidézi 2023 sorsfordító történéseit. Korábbi adásokban már többször utalt rá Kristóf, hogy nagy mélységeket és magasságokat élt át a vállalkozása ebben az évben, volt, hogy úgy érezte bezárja a boltot, de végül sokkal erősebben és motiváltabban jött ki ezekből a krízisekből. Bár voltak vezető beosztású munkatársai, sőt, már együtt dolgozott a tapasztalt ügyvezetőjével, mégsem adott nekik szabad kezet ebben az időszakban. Ők egy kicsit megtréfálták és így döbbentették rá arra, hogy nem jó irány, amit csinál. Hogyan fért bele ez egy kritikus időszakban és mi lett ennek a vége? Mire jött rá Kristóf, és hogyan mennek a céges ügyek, amióta változtatott a hozzáállásán? Ebben az adásban is őszintén mesél a cégtulajdonos a nehézségekről, a saját fordulópontjairól és arról is, hogy a történet végén miben fejlődött saját maga mellett a cége is. Az adásban felhívjuk Kristóf ügyvezetőjét is, Bettit, aki a saját szemszögéből meséli el a történteket. “Minden véget ér egyszer. A jó és a rossz dolgok is.” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában a Klikkmarketing eddigi legnagyobb krízisét és a cégtulajdonos arra adott válaszait vizsgáljuk meg. 09:34 Kritikus helyzetben a cégvezető rossz válaszokat adott a felmerülő problémákra, amelyekkel nemhogy nem segített, de még ártott is a saját cégének. Hogyan ismerte fel vajon ezeket a jegyeket, és mit tett annak érdekében, hogy ezek megszűnjenek? 15:20 Kristóf annyira kritikus kezdett lenni a céggel és a munkatársaival szemben, ami már frusztráló volt mindenki számára. Hogyan szólnak ilyenkor az alkalmazottak, és hogyan lehet kilábalni ebből a válságból? 19:45 A rátermett és bátor munkatársak “hagyták kibontakozni” Kristófot a “na majd én” mentalitású hozzáállásában. Mi lett a játék vége, és meddig tartott ez? Egyáltalán: mekkora bátorság kell egy ilyenhez? 26:50 Sikerült átvészelni a nehéz időszakot, amiből még profitált is a cég. Mi történt azóta, hogyan éli a mindennapjait a “megvilágosodott” cégtulajdonos? 28:59 Tipp: tervezd meg a szabadságaidat egy évre előre, és aköré szervezd a munkáidat. Hogyan!? Igen, így, Kristóf azt is elmondja, hogy ez miért jó. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
11/16/202339 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

67. A növekedést gátló szűk keresztmetszetek

Gál Kristóffal a Vállalkozóból Vállalkozás Podcastban ismét egy olyan témát boncolgattunk, ami biztos sokak számára kellemetlen, de minden vállalkozónak szembe kell vele néznie. Kristóf szerint nagyon sok cég igazából azért teljesít rosszul, mert a vezetője rossz döntéseket hoz meg, vagy egyáltalán nem hoz döntéseket. Kristóf kijelentése természetesen nem öncélú provokáció, célja a szemfelnyitás, és biztosak vagyunk benne, hogy a műsor meghallgatása után sok vállalkozó belső elköteleződése és felelősségvállalása nagyságrendekkel nagyobb lesz. Ebben az adásban beszélünk a változáshoz szükséges motiváció fontosságáról és különböző motivációs gyakorlatokról is. Megvizsgáljuk, hogy miért mozdulunk sokszor a könnyebb megoldás felé, amikor ott van az orrunk előtt egy nagyobb és fontosabb kihívás. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy az egyik legfontosabb a változás felé vezető úton, ha felismerjük, hogy mik azok a valóban fontos dolgok, amelyeken változtatni kell a sikeres üzletmenet szempontjából. Szóba kerülnek azok a szűk keresztmetszetek, amelyek elakadást okoznak egy vállalkozás életében, sőt, egy gyakorlati példán meg is mutatjuk, hogy Te hogyan találhatod meg ezeket a saját vállalkozásodban. Hallgasd meg Te is ezt az adást, ha nem szeretnél azok közé tartozni, akik saját félelmeik miatt toporognak egy helyben a növekedés helyett! “Ha nem megy jobban a céged, akkor nem a megfelelő dolgokat csinálod!” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 00:00 A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában azokat a belső elköteleződésről és felelősségvállalásról szóló problémaköröket vizsgáljuk meg Gál Kristóffal, amelyekkel minden vállalkozónak szembe kéne néznie. 06:52 Könnyű azt mondani, hogy csak jobban kell akarni, de mégis “hogyan kell jobban akarni”? Mit kell tenni azért, hogy valaki többet tudjon tenni a saját céljaiért? 11:11 A megfelelő dolgokkal kell foglalkozni a cégvezetőnek, eddig rendben, de tegyük tisztába, hogy mégis mik azok a megfelelő dolgok? Hogyan definiáljuk ezeket és pláne, hogyan találjunk rájuk? 15:26 Ehhez a témához is szorosan kapcsolódik a szűk keresztmetszetek témája, ezeket is körbejárjuk. 21:00 Egy gyakorlati példán keresztül mutatjuk meg, hogyan tudod ezeket a szűk keresztmetszeteket megtalálni és hogyan tudod ezeket felszámolni. 28:59 Az előrelépéshez muszáj megtalálnod a valós problémákat, mert amíg ezt nem teszed meg, addig sokszor nem a valós gondjaidat kezeled, és nem jutsz előrébb. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
11/2/202334 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

66. Az önkorlátozó hiedelmek

A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában újra mélyre merülünk a vállalkozókat gátló tényezők, az önkorlátozó hiedelmek tengerében. Kristóffal egy olyan témát boncolgatunk, amely neki is az egyik személyes vesszőparipája, és amelyet rendszeresen felhoz a jelenleg futó országos roadshow-ja állomásain is. A változásról és a változás nehézségeiről lesz szó, olyan vállalkozókról beszélgetünk, akik csak gyűjtik és gyűjtik a tudást, de a megvalósítás terén már finoman szólva is nehézségeik vannak. Szó lesz a kiváltó okokról és a lehetséges megoldásokról, feloldásokról is, de a téma kapcsán szóba kerülnek olyan területek is, amelyekkel minden vezető csak jobbá teheti a munkahelyi légkört és a csapat kohéziót. Tarts velünk, ha te is szeretnél végre egy újabb szakkönyv, vagy egy nagyon fontos webinár feldolgozása helyett végre tenni is valami hasznosat a vállalkozásodban! “Nem is attól félünk, hogy hibázunk, hanem, hogy mit fognak ehhez szólni az emberek körülöttünk.” - Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 01:48 Az embereket akadályozza a megvalósításban, hogy csak gyűjtik a tudást, de nem valósítják meg. De miért van ez és mit szólnak hozzá az emberek, amikor ezzel szembesítik őket? 8:20 A legtöbb ember fél a változástól, és bármerre teszünk egy lépést a vállalkozásunkban, az már változás. Hogy tegyük meg ezeket a lépéseket, hogy haladjunk is, de lelkileg is jól viseljük ezt? 14:14 Tony Robbins a változást a motivációval hozta összefüggésbe. De mikor vagyunk hajlandóak lépni, és mit tehetünk azért, hogy ne csak akkor lépjünk, amikor egy kicsit már kényelmetlenül érezzük magunkat? 21:35 Írásban ne adj negatív visszajelzéseket! De inkább semmilyen visszajelzést ne adj írásban, mégis miért? Mekkora hiba ez egy vezetőnél? Hol legyen a fókusz? 29:24 Figyelni kell a szervezetben az embereket. Ha már valaki “kijátszotta” magát a pozíciójában, akkor lépni kell. De hogyan, merre és pláne: miért? A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
10/19/202335 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

65. Hiedelmek és vezetői dilemmák a legnehezebb helyzetekben

A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásának témáját Gál Kristóf privát hírlevelének egyik legutóbbi tárgymezője ihlette. „Komolyan eltűröd ezt a teljesítményt a munkatársadtól!?” – kérdezte mindenkitől, akihez eljutott ez a levél, a műsorban pedig részletesen kibeszéltük azokat a kellemetlen szituációkat és megoldásaikat, amikor kénytelen a vállalkozó eltávolítani a csapatból azt a munkatársat, aki valamilyen okból nem illik oda. Miért ennyire nehéz helyzetek ehhez és milyen hiedelmek akadályozzák meg a vezetőt, hogy gyorsan és határozottan lépjen? Szükséges-e „megmentenünk” az ominózus személyt, megérdemel-e még pár esélyt, vagy azonnal lépni kell? Mi a fontosabb: egy renitens, de magasan átlagon felül termelő kolléga, vagy a csapat, amit napi szinten rombol? Minden kérdésre megadjuk a választ Gál Kristóffal, hogy te is felismerd a hátráltató tényezőket a csapatodban, és ne félj megtenni a helyes lépéseket. „Mint egy focicsapatban: hiába nagyon nagy sztár valaki, ha rombolja a csapategységet és az edző nimbuszát, akkor el kell távolítani” – Gál Kristóf A legújabb epizódban ezeket a témákat jártuk körbe alaposan: 02:10 Mikortól gyanakodhat valaki arra, hogy az ő cégében már lehetnek olyanok, akik nem pont úgy dolgoznak, ahogy azt a cégvezető elvárná? 06:49 Mire gondolunk, amikor először felmerül, hogy egy-egy kollégától meg kéne válnunk, mert rossz vele dolgozni, hogyan és miért próbáljuk megmenteni? 12:59 Tévhit, hogy ha vársz és vársz, akkor összeszedi magát az adott munkatársad, pláne ha már többször beszéltél vele négyszemközt a problémákról. 20:55 A vezetőnek is nagy dilemma egy ilyen szituáció: vajon megtett mindent a vezető, megadott minden eszközt és tudást, hogy jól teljesítsenek a munkatársaink? 23:17 Mit tegyen az a vezető, aki most jön rá, hogy a csapatának több mint a fele pont abba a kategóriába tartozik, akitől meg kéne válnia. Mik a helyes lépések egy ilyen vészhelyzetben? 26:47 Gál Kristóf a jelenleg futó road show-ján is sokat beszél erről a témáról. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
10/5/202332 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

64. Vállalkozás, önismeret, motiváció – egy konferencia megmutatta ezek kölcsönhatását

Gál Kristóffal ezúttal egy meghatározó konferencia-élményéről beszélgettünk, egy angliai Tony Robbins-képzés gyakorlatilag megváltoztatta az életét. Tony Robbins amerikai vállalkozó, life- és business coach, a Harvard Business Press szerint a világ Top 200 Business Gurujának egyike. A négynapos birminghami rendezvény Kristóf életének csúcsélményei közé tartozik, minden téren. A Klikkmarketing alapítója és ügyvezetője, ahogy hazajött erről a rendkívül intenzív konferenciáról, rögtön nekilátott egy roadshow szervezésének, és saját bevallása szerint teljesen megváltozott a hozzáállása a saját üzletmenetével. Ebben az adásban mesél a saját lelki állapotáról, ami annyira rossz volt, hogy tavasszal majdnem bezárta a cégét, mégis Tony Robbins hatására új erőre kapott. Alaposan körüljárjuk a miérteket, amelyből minden cégvezető csak tanulhat. „Ahhoz, hogy legyen komoly változás, ahhoz nagyon el kell merülni abban, amiben változni akarsz” – Tony Robbins Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: 1:50 Kristóf ellátogatott egy Tony Robbins konferenciára, ami gyakorlatilag megváltoztatta az életét, de hogyan és miért? 6:28 Mi az, amit máshogy csinál Kristóf a konferencia óta, mi az, amiben megváltozott? 8:16 Kristófot pont egy olyan időszakban „kapta el” a Tony Robbins-rendezvény, amikor már azon is elgondolkodott, hogy bezárja a céget… 9:51 A mindennapokban, a magánéletben is nagyon komoly változások következtek be 11:30 Körbejárjuk ennek a konferenciának a 3 fő üzenetét: fókusz, sztenderdek emelése, korlátozó hiedelmek megszüntetése 16:42 Milyen belső alapok kellenek ahhoz, hogy egy ilyen konferenciának a tanításait és gyakorlatai működjenek? 24:18 Milyen hiedelmek gátolnak minket a fejlődésben, illetve ösztönöznek felesleges túlteljesítésre? 31:55 Mik azok a sztenderdek, és miért kell ezeken emelni folyamatosan? 37:32 A sztenderdek emelését nemcsak saját magunk akadályozzuk, hanem a környezetünk is visszatart. Hogyan lehet ezt megoldani? A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Műsorvezető: Sándorfy Adrián A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
9/28/202344 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

63. Mi az oka, hogy vállalkozóként nem tudsz egyről a kettőre lépni?

Gyakran mondják, hogy amíg viszonylag kicsi a tudásunk valamiről, addig sokszor azt hisszük, hogy mindent tudunk róla, aztán amikor elkezdjük beleásni magunkat a témába, akkor rájövünk, hogy mennyi minden van, amit még nem tudunk róla. Tipikusan ekkor jön elő az imposztor szindróma, azaz hogy igazából mi nem is vagyunk ennek a szakterületnek a tudói és hogy hogyan is jövünk ahhoz, hogy tanácsot adjunk róla. Szinte minden vállalkozó életében eljön ez a pillanat. A mai adásban arról lesz szó, hogy mit kezdjünk ezzel az érzéssel és hogyan legyünk úrrá rajta. “Tudatosítani kell magunkban: ha van bennem valami, amit ki akarok adni, az biztos, hogy van valaki, akinek pont ez segít.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért fontos az önismeret vállalkozóként? - Mit is jelent pontosan az imposztor szindróma? - Miért kell kilépni a komfortzónákból? Miért veszélyes a kényelem és a megszokás? - Miért nem fontos, hogy mit is gondolnak rólad mások? - Hogyan léphetsz túl a ‘mit fognak gondolni rólam’ mindseten? - Miben és hogyan segít a kifelé elköteleződés? - Hogyan ismerd fel a ‘nem tudom, hogy nem tudom’ dolgokat? - Hogyan kerülheted el a ‘nem megszerzett bevételeket’? “Milyen önző dolog, hogy segíthetnék egy csomó embernek, de azért nem csinálok valamit, mert hogy milyen szarul áll a hajam…” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült.
8/24/202339 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

62. Marketingstratégia - Minden, amit vállalkozóként tudnod kell róla

Mitől lesz sikeres és milyen elemei vannak a marketingstratégiának? Milyen egy jó stratégia, miért fontos a személyes célokat is bevonni az alapok lefektetésébe? Mi a szerepe az önismeretnek ezekben a folyamatokban, hogyan alakul ezáltal az employer branding? Csak pár kérdés azok közül, amelyek segítenek összerakni az éves(?) marketingstratégiádat, ami közel sem olyan egyszerű és távolról sem csak a marketingről és a sales-ről szól. Kristóf a saját személyes és szakmai tapasztalatait használja, amikor marketingstratégiát épít, amelyek mentén te is elindulhatsz. “Az ötlet az semmit nem ér a világon, hanem csak a megvalósítása ér valamit. Tehát a marketingstratégiád sem ér egy forintot se, hogyha azt nem tudod megvalósítani.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért kell meghatározni a fő célokat, és hogyan határozd meg ezeket? - Milyen fő kérdésköröket kell megválaszolnia a marketingnek? - Miért jön jól a zéró alapú gondolkodás a marketingstratégia megfogalmazása során? - Miért hibázik az a cég, amelyiknek nincs prémium ajánlata? - Mit érnek a jó ötletek megvalósítás nélkül? - Kreativitás vagy rendszer, melyik a fontosabb, ha marketingről van szó? “Egy-két lólépésben eljutunk oda, hogy neked mi a célod, mi a stratégiád a saját életedre, és azt a céged hogyan tudja szolgálni és mi az a marketingstratégia, ami téged szolgál.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
8/10/202339 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

61. Milyen gondolkodásmóddal nyerhetsz a problémákkal szemben?

Egy vállakozó életében rengeteg megoldandó feladat jön elő napról napra. Hogyan tudjuk felvértezni magunkat ellenük? Milyen gondolkodásmód szükséges a megoldásukhoz? Gál Kristóf a Klikkmarketing útja során már számos kihívással nézett szembe sikeresen. A mai adásban 7 problémakört járunk körbe, amely alapján megismerheted azt a mindsetet, amellyel ő dolgozik vállalkozása élén, leküzdve a problémákat, amivel mindenki találkozhat a vállalkozás vezetés során. “Átéled és így a saját bőrödön át érzed, hogy milyen és ezáltal a részeddé válik a tudás. Ne az legyen a cél, hogy elkerüljük a problémákat, hanem, hogy jobban tudjunk rájuk válaszolni.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Megjelenik egy tőkeerős versenytárs a piacon, aki lenyomja az árakat. Mit teszel? - Mit csinálsz akkor, ha felmond egy olyan kulcsembered, akire nagyon sok mindent alapoztál a vállalkozásban és el is viszi magával néhány legfontosabb ügyfeledet? - Valami, ami eddig működött és már sokszor csináltuk az most váratlanul nem működik. pl van egy szolgáltatása valakinek - pl workshop sorozatot tart - és mindig simán betöltötte a helyeket, de a következő eseményre 1-2 ember jelentkezik csa, pedig mindent úgy csinált, mint eddig. Mit csináljon ilyenkor? - Van egy olyan vállalkozásunk, akinek az ügyfele legalább 40%-ot elvisz a bevételből, a többiek sokkal kisebb ügyfelek, pár %-ot hoznak a bevételből. Ez alapvetően is egy rossz helyzet, de ez az ügyfél váratlanul azt mondja, hogy ő most felmond és megszűnik az együttműködés 30 nap múlva. Tudod azt, hogy 30 nap múlva az árbevételed 40%-a ki fog hullani. Mit teszel? - Nagyon egypólusú lesz a marketing, mert kialakul, hogy pl. fb hirdetéssel 500 Ft-ért tudok vevőket hozni. De pl. egy algoritmus változás miatt egyszer csak nem 500 Ft-ért, hanem annyiért tudok csak ügyfelet hozni, hogy már nem éri meg vagy egyszerűen csak beáll. Mit csinálhat ilyenkor a vállalkozó? - Eléri az üvegplafont a vállalkozás. Pl. elér 100M bevétel a vállalkozó és éveken keresztül nem tudja áttörni. Kezdi elveszíteni a lelkesedést. Ha leülnél egy ilyen vállalkozóval beszélni, mit mondanál neki? - Visszaesés van a piacodon. Elmenek a munkatársak, ügyfelek, stb… Mi a teendő? “Dönteni kell, döntéseket kell hozni! Maga a döntés fontosabb, mint hogy jól döntök-e. Mert ha rájövök, hogy nem jól döntök, akkor dönthetek újra.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
6/29/202335 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Hogyan maradj proaktív a recessziós környezetben?

A vállalkozó élete szinte minden nap egy kisebb válságkezelés, de mi történik akkor ha a gazdasági környezet is negatívan hat ránk? Mit csináljunk jó vállalkozóként? Mire helyezzük ilyenkor a fókuszt? Ezekről a kérdésekről lesz szó a mai adásban. “Egyre többször teszem fel azt a kérdést magamnak, hogy: minek? meg, hogy miért? Persze, nőjünk megint 50%-ot, de minek? Ez vajon mit szolgál? Hogy ez nem az én egomat pörgeti csak igazán? Van ennek értelme, hogy az egész világ a túlfogyasztás, túlpörgetés, túlégetés, és vajon ez jó, van ennek értelme?” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért mondják azt, hogy válságban inkább erősíteni kell a marketinget? - Miért fontos az ügyfélfókusz válság idején? - Miért fontos a meglévő dolgokra koncentrálni és azokat rendbe tenni? - Mi a különbség a spórolás és a pazarlás között? - Mit és hogyan optimalizáljunk? - Miért a figyelem és a törődés a legjobb stratégia? - Hogyan lehetünk hatékonyabbak (válság idején is)? “Legyünk hatékonyabbak - tehát ne bővüljünk, hanem a hatékonyságot növeljük. Hogy tudunk ugyanannyi emberrel, ugyanannyi eszközzel, ugyanannyi idővel, ugyanannyi irodával többet elérni, illetve az, hogy a meglévő dolgokat tartsuk meg: ügyfeleket, munkatársakat. Figyeljünk jobban egymásra, de akár magunkra is. Én is most ne mindig újat akarjak csinálni, mert van egy ilyen kényszer, hogy mindig valamit fejlesszek, hanem, amit csinálok, azt csináljam a lehető legjobban. És majd ha ezt elértem, akkor csináljak új dolgokat. Ez nagyon érdekes, mert ennek több nézőpontja van, hogy én magam sem vagyok hatékony, mert ugrálok egyik dologról a másikra. “ A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
6/15/202340 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

59. Miért ne görcsölj a konkurenciádon?

Mennyi időt és energiát érdemes a konkurencia elemézésbe fektetni? Mitől leszek én és a cégem más, mint a versenytársaim? Mik az én igazi értékeim? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelege jár nap, mint nap egy vállalkozó fejében. A mai epizódból megismerheted Kristóf hozzáállását a konkurenciához. Fontos, hogy ez egy út és tapasztalat, így gondolatébresztőként használhatod a saját helyeztedre vonatkozóan. “Ha én a vevőre fókuszálok, az ügyfélre és azt sem tudom, hogy a konkurensek mit csinálnak, nekem az a fő célom, hogy az ügyfélnek jó legyen és ezért én mindent megteszek és még jól is csinálom, akkor teljesen mindegy, hogy mit csinál a konkurencia, mert én akkor is ott leszek.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mennyire követi Kristóf a konkurenciát? - Inkább az ügyfeleinkre figyeljünk vagy egymásra? - Mennyi figyelmet érdemes a versenytársainkra helyezni? - Mitől vagy különleges? Mások miben látnak téged/cégedet különlegesnek? - Érdemes-e a konkurenseddel együtt piacon növelni, edukálni? - Mi Kristóf véleménye a versenyről? “Annyira szűk piacot kell választani, amit könnyű jó marketinggel, értékesítéssel megdolgozni, de annyira pedig nagy, hogy meg tudj belőle élni.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
6/1/202336 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

58. Hogyan állj a céges fejlesztésekhez, beruházásokhoz?

Sok vezető számára kérdés, hogy mi a helyes hozzáállás a fejlesztések és beruházások kérdéskörében. Hiszen ég bennünk a vágy, hogy a lehető legjobb eszközökkel, a lehető legszebb irodában és természetesen a lehető legjobb munkatársakkal dolgozzunk, de természetesen szeretnénk minél több pénzt is keresni. Ha nem vigyázunk a fejlesztések, beruházások elviszik azt, hogy igazán sokat kereshessünk. Hogyan tarthatunk egyensúlyt ebben? Hogyan tudunk a legjobban fejlődni? “Ez ilyen tök jó ökölszabály, hogy egy vállalkozó, ha beruházást csinál, akkor attól vár egy megtérülést.” - Kristóf Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mit jelent és mit okoz a “majd jövőre” gondolkodás? - Mi a vállalkozás természetes ciklusa? Hogyan hat ez a beruházásokra? - Mennyit számoljunk és mennyit hallgassunk az intuícióinkra? - Mi az a túlélési torzítás és mire figyeljünk ebből a beruházási kérdésekben? - Hogyan álljunk a hitelekhez? - Hogyan áll Kristóf az ingatlan beruházásokhoz céges szinten? “Ha semmit nem akarok kiszámolni, hogy hogyan térül meg az is egy hiba, de ha mindent ki akarok számolni az is. Hogy tudom kiszámolni annak a megtérülését, hogy én vezetőként rendszeresen beszélgetek a munkatársaimmal? Nehéz megmondani, hogy ez, hogy éri meg, de azért lehet érezni. Nyilván ez a vállalkozói játék, ha ezeket mindig rosszul érzed meg, akkor nem lesz egy jó céged. De ha sokkal többször érzed meg ezeket jól, mint rosszul, akkor jó céged lesz.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Király Zsolt Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
5/18/202339 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

57. A céges dokumentáció fontossága, hatása, eredménye

Bizonyos szint fölött egy cég életében eljön az a pont, hogy a vezetőnek számos feladatot le kell adnia, delegálnia kell. Új pozíciók jönnek létre, új munkatársak kerülnek a szervezetbe. Hogyan kerül át hozzájuk mindaz a tudás, ami az évek és a tapasztalatok során összegyűltek? Erre jó, ha minél több minden dokumentálva van. A Klikkmarketingnél már komoly rendszerek vannak erre és törekszenek rá, hogy a lehető legtöbb dolgot leírják. Hogyan teszik mindezt? Mik a jó példák? Erről szól a mai epizódunk. “Szerintem be kell avatkoznia valaki olyannak ebbe a folyamatba, akinek jól megy a strukturált gondolkodás és az az empátia, hogy majd ha valaki olvassa ez a leírást, akkor azt jól fogja-e érteni. Akinek gőze sincs az egészről, ő is érteni fogja-e?” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi a keretrendszer, amit a Klikkmarketingnél használnak? - Miért a Munkatársi Kézikönyv volt az első dokumentáció? - Mit jelentenek a kalapok? - Mi az első lépés? Hogyan álljunk neki? - Hogyan lehet rávenni a munkatársakat, hogy alkalmazzák is a leírásokban foglaltakat? - Szoktad-e ellenőrizni, hogy valóban úgy csinálják-e ahogy le van írva a dokumentációba? - Mi történik a dokumentummal? Hogyan vezetitek be? - Mi az ellenőrző lapok szerepe? - Miért fontos dokumentálás? “Mindenképpen fontos, hogy ezt a feladatot nem szabad félvállról venni, mert egy szint fölött dokumentálás és folyamatmenedzselés nélkül nem lehet jó eredményt elérni.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Király Zsolt Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
5/4/202343 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

56. Mit tanulhatsz Grant Cardone-tól?

A mai adásban egy ismert amerikai guru gondolatait veszi górcső alá Kristóf és Adrián. Senkit sem szeretnének meggyőzni, inkább csak kiemelni hasznos és a saját életedbe, cégedbe is jól beépíthető gondolatokat, illetve arra ösztönözni, hogy néha nézz rá arra, hogy mit gondolsz neked valónak és hogy mi az, amit kizársz az életből. “Nem feltétlen a végtelen pénzhajhászat a lényeg, hanem hogy az életeden javítsd. Azért 10x és nem 2x, mert kétszerezést el tudsz úgy éreni, hogy ugyanazt csinálod, mint eddig, csak keményebben vagy többet dolgozol, kicsit optimalizálsz, de ahhoz, hogy tízszerezz, ahhoz paradigmaváltás szükséges.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi Kristóf véleménye a 10x-ről? - Miért kell paradigmaváltás a 10x-hez? - Mit hallunk ki egy-egy könyvből, előadásból? Mi az, ami számunkra is fontos? - Mik a fő tanulságok Kristóf számára Grant Cordone munkásságából? - Mik azok, amiket kizárunk az életünkből? “Tanulság, hogy néha érdemes megnézni azokat az embereket, akikről tudom, hogy kicsoda, de azt gondolom, hogy nem nekem való. Lehet, hogy most neked való lett. Érdemes megnézni, hogy kiket zársz ki az életedből.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4/20/202345 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

55. Nem elég jónak látszani, jónak is kell lenni! - A márkaépítés

Tudod, hogy kik a világon a top5 cég cégvezetői? Ha bemész a boltba a millió termék közül miért pont az az egyet választod ki, amelyet a kasszához viszel? Ezekre a válaszokra mind a márkaépítéssel tudunk választ adni. Kristóf a kezdetektől úgy építi mind a Klikkmarketinget, mind a saját vállalkozói énmárkáját, hogy azzal pontosan a számukra kijelölt embereket érjék el és a víziójában lévő minőségi szinttel mindenhol egységesen találkozzon a célközönség. “Nem tudom másképp elképzelni a bizniszt, mint hogy márkát építek és én mindenki erre is bíztatok.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Valójában mennyire fontos a tudatos márkaépítés? - Mennyire alkalmasak a K8 modelljei arra, hogy márkát építsünk? - Miért fontos része a márkának a pozícionálás? - Miért kell, hogy legyen 3-5 különlegessége a cégünknek? - Ezek valóban a vevőid számára is fontos értékek? - Miért érdemes saját módszertant létrehozni? - Miért fontos, hogy a vállalkozásunk és minden kommunikációja, megjelenése “egyben legyen”? - Mennyire fontos a vezető, vállalkozó személyes márkája? - Hogyan és mivel építhető a vállalkozói énmárka? - Mit is jelent és miért olyan fontos az integritás a vállalati és vállalkozói énmárka esetén? “A minőség, amit én kommunikálok az legyen mindenhol egyenletes és ma már megfordult a régi mondás is, ‘nem elég jónak látszani, jónak is kell lenni’.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4/6/202342 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

54. Kinek a hibája, ha megreked a vállalkozás egy szinten?

Miért talán az egyik legfontosabb dolog egy vállalkozó életében, hogy ő maga mentálisan és szakmailag is folyamatosan fejlődjön és a legjobbját nyújtsa? Mert ahogy Kristóf a mai podcast epizódban is említi, gyakran a legnagyobb elakadás vagy gát egy vállalkozás életében maga a vállalkozó, vagyis az, hogy ő nem áll készen a következő szintre lépésben. Az adásban a K8 elemein megyünk végig, hogy melyikben hol vannak azok az elemek, ahol általában el tudnak veszni a vállalkozók “Óriási túlzás, csak a gag kedvéért: a világ minden céges tréningjén voltam, minden könyvet elolvastam a cégépítésről, minden tanácsadót megfizettem, de mégis a legnagyobb ROI-ja, tehát a megtérülése annak volt, hogy magamat fejlesztettem” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Milyen hibákat vétett Kristóf a vezetés során? - Hogyan sikerült ezekből kilábalni? - Miért rossz megoldás a menekülés? - Miért fontos az önismeret a vezetőknél is? - Hol van a helyes határ a szakmai és az önismereti fejlesztés között? - Mik a legnagyobb hibák a pénzügyek területén? - Mire figyeljünk a vállalkozásunkban dolgozó kollégákkal kapcsolatosan? - Milyen a jó vezető? - Miért az egyik legfontosabb tényező a vállalkozó, azaz az ember a cég életében? “Ezt keményen tanulni kell, az, hogy született vezető valaki, én ebben tökre nem hiszek.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3/23/202347 minutes
Episode Artwork

53. Hogyan lehet valaki a saját cégének a mentora?

Néhány adással korábban itt volt velünk a Klikkmarketing új cégvezetője, Betti is. De mi történik az alapítóval miután hátralép az operatív feladatoktól? Milyen érzések vannak benne? Miket kell megtanulnia? Mit kell tudnia elengedni? Végül, de nem utolsó sorban pedig milyen perspektívák lehetnek előtte? Kristóf ezekre a kérdésekre ad választ a Klikkmarketing esetében a mai epizódban. “Az a lényeg, hogy ha az ember elkezdi őszintén csinálni és mer magán nyitni, ha transzparens, tényleg jó a szándéka és tesz is érte és dolgozik rajta, akkor ez történik. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért éri meg éveken keresztül rengeteg munkát beleölni a cégépítésbe? - Milyen vezetői szintek vannak most a Klikkmarketingnél? - MIben jó Kristóf és mi az, amit inkább át kell adnia másnak? - Mi is egy tulajdonos feladata, ha megtalálta a megfelelő cégvezetőt? - Miért veszélyes a micromanagement? - Hogyan lehet valaki a saját cégének az üzleti mentora? - Milyen feladatok vannak egy cégben az operatívokon túl? - Hogy néz ki az élet hátrébb lépve ezektől? “Főleg ilyeneket fogok csinálni. Ez tetszik nekem nagyon, hogy a saját cégem mentora, tanácsadója legyek.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3/9/202333 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

52. Online Marketing Cégvezetőknek - Minden, amit a könyvről tudnod kell

Már többször esett szó a könyvírásról és az online marketing stratégiáról is a műsorban, a mai epizódban ez a két téma egyesül Kristóf új könyve kapcsán. Átbeszéljük a K8 stratégia pontjait és hogy az online marketing feladatokból mit kell értenie egy cégvezetőnek és mi az, amit nem, sőt nem is ajánlott foglalkoznia vele. “Van egy álláspontom: nem elfogadható az, ha egy cégvezető azt mondja, hogy én nem vagyok marketinges, nem vagyok online marketinges, majd én valakit felveszek vagy megbízok vele és csinálja meg.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért kell cégvezetőként is érteni a marketinghez (pénzügyhöz, HR-hez, stb) is? - Miért lesz ez A Klikkmarketing könyve? - Hogyan ismerheted meg a marketing gondolkozásmódját? - Miért fontos a nézőpontváltás, hogy ne gondjaink, hanem ambícióink legyenek cégvezetőként? - Mik a legfőbb stratégiai kérdések, amelyek a marketing igazán jó alapját adják? - Miért és mikor fontosak a mérések? - Miért fontosak a látogatók és hogyan lesznek belőlük vevők? - Hol húzódik a K8-ban a halálzóna? - Mikor optimális egy ajánlat? - Hol van a profi és nem profi cégek között a különbség? - Hogyan használhatjuk jól a social médiát? - Miért a kedvence az e-mailmarketing Kristófnak és Adriánnak is? - Mit kell és mit nem kell tudnia és csinálnia egy cégvezetőnek marketing vonalon? “Azok a legjobb ügyfeleink, akiknek nem nagy problémáik vannak, hanem nagy ambícióik. Akinek van ambíciója, annak szerintem kötelező ez a könyv.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2/23/20231 hour, 4 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

51. “Hogyan lettem a Klikkmarketing cégvezetője?” - Beszélgetés Németh Bettinával

A mai epizódban egy különleges vendéget mutatunk be, akiről igazából már rengeteg adásban szó volt, de most itt van velünk személyesen is a stúdióban, a Klikkmarketing új cégvezetője, Németh Bettina. Kristóf oldaláról már egészen részletesen körbejártuk a cégvezető kinevelési folyamatot és cégvezetői feladatok átadását, de úgy éreztük, hogy itt az idő, hogy a másik oldal is megszólaljon, hogy a történet kerek egész legyen. “Van egy ikonikus név, a Betti név, amit rendszeresen elmondunk Kristóffal. Tavaly te vetted át a cégvezetést és itt a podcastben is feldolgoztuk, hogy milyen volt ezeket a feladatokat átadni.” - Adrián Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mikor jött a pillanat, hogy Kristóf átadja a cégvezetést? - Hogy történt az ominózus chatbeszélgetés a felkéréssel? - Hogyan érintette Bettit a “felkérés”? - Honnan jött a bátorság, hogy bevállalja a feladatot? - Milyen érzés ilyen gyors szakmai fejlődést megélni? - Betti szerint hol tartanak most a cégvezető válási tanulási folyamatban? - Hogyan tud Betti több évi távlatban gondolkozni? - Hogyan segít a sport a tervezhetőségben és kitartásban? - Milyen nagy mérföldkövek vannak még Betti előtt? - Hogyan tudja Betti és Kristóf jól kiegészíteni egymást? - Hogyan alakult Betti világnézete a közös munka során? - Miért fontosak a szakmai irányelvek? - Mi van, ha nem Betti számára nem lesz elég a cégvezetői szerep, hanem szeretne saját vállalkozást? “Nekem ez egy sikersztori és mindig furcsa érzés magamról így hallani, de nagyon jó élmény.” - Betti A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Közreműködött a BROCASTERZ Podcast Ügynökség csapata: Vágó: Hevér Kitti Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. —--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2/2/202343 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

50. Mit tehetünk azért, hogy a kulcsemberek ne távozzanak a cégtől?

Ma talán az egyik legnehezebb cégvezetői témáról beszélgetünk Adriánnal, egy saját példája kapcsán. Mindig lesznek emberek, akik úgy érzik nem a mi cégünk a legmegfelelőbb számukra, vagy esetleg máshol nagyobb perspektívát látnak a személyes fejlődésükre. Hogyan érint ez érzelmileg egy vezetőt? Hogy lehet felkészülni, hogy ne érjen váratlanul? “Nincs váratlan felmondás, csak nem érzékeltétek a jeleket. Nagyon fontos egyfajta önőszinteség, hogy kijelentsük, nincs olyan, hogy váratlan felmondás. Sem ügyfélnél, de munkatársnál meg pláne. Segít helyes döntéseket hozni és megvizsgálni a szitut, hogy hogy lehetett volna észrevenni, hogy mi történik. “ Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Van-e váratlan felmondás? - Milyen jeleket érdemes figyelni a kollégákkal? - Hogyan tudunk olyan közeget teremteni, ahol könnyű észrevenni a jeleket? - Mit tehetek, ha csupán több pénzt szeretne a kolléga? - Miért a teljesítményarányos bér a legjobb megoldás erre Kristóf szerint? - Mennyire szeretnéd megtartani az embert vagy sem? - Mik lehetnek azok az okok, amiért felmondanak az emberek? - Létezik-e eszköztár arra, ha egy kulcsemberünk mond fel? - Vajon mindenki pótolható és/vagy senki sem pótolható? - Miért olyan nehéz cégvezetőként hozzányúlni a bérekhez? - Hogyan tudunk jól kijönni egy ilyen típusú minikrízisből? “Az emberek legtöbbször a vezetőjüket hagyják ott. Ebben nyilván az is benne van, hogy a vezető nem tud olyan körülményeket biztosítani, ami szükséges. De legtöbbször, hogy nem jó a vezető.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
1/19/202343 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

49. Motiváció, és a megfelelő munkatárs felvétele

Szeretnéd, ha a munkatársaid minél motiváltabbak lennének? Kristóf elárulja, hogy ő miben hisz, és hogy szerinte mik a legfontosabb tényezők a munkatársak motiválása szempontjából. Behozza a Herzberg motivációs elméletét is, amely azt mondja, hogy vannak a kielégített szükségletek nem motiválnak, de kielégítetlenek viszont motiválatlanná tesznek. “Szerintem egy vezetőnek ki kell hozni a legtöbbet az emberekből és a Klikkmarketing abban nagyon jó, hogy jobban ki tudja hozni a bennük lévő maximumot, mint általában a legtöbb cég.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi motivál téged a legjobban? - Miért fontosak a természeti törvények a munkában is? - Információ vs. tapasztalás - Mennyire motiváló valójában a pénz? - Miért fontos a megfelelő ember felvétele? - Miért fontosabb a belső motiváció, mint a külső? - Minden munkakörben létezik olyan, aki a legjobb akar lenni? Miért fontos, hogy ők nálad dolgozzank? - Miért fontos a teljesítményarányos bérezés? - Miért fontos ismerni a munkatársaink motivációját minél jobban? - Mik azok a tényezők, amik a legjobban befolyásolják a munkavállalók motivációját? “Nekem olyan emberekre van szükségem a cégemben, aki olyan mint a Ricsi, aki a saját területén akar a legjobb lenni.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
1/5/202348 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

48. Klikkmarketing munkatárs kézikönyv - eszköz, hogy egy nyelvet beszéljünk

Ha egy cégnél dolgozol, akkor jó, ha egy irányba mentek, hasonló az üzleti gondolkodásotok, de legalábbis fontos, hogy egy nyelvet beszéljetek. A Klikkmarketingnél erre egy nagyon profi eszközt talált ki Kristóf, amit Klikkmarketing Munkatárs Kézikönyvnek nevezett el. A mai epizódból megtudhatod, hogy miért és mennyi idő alatt jött létre a mai formája és, hogy milyen fejezetekből áll és milyen kulcskérdéseket vesz sorra ez a könyv. “Súlya van annak, ha megfogsz egy könyvet és abban minden benne van. A cégben kétféle munkatársi képzés van: az egyik az alap munkatársi képzés, hogy hogyan lehetsz Klikkmarketing munkatárs, a másik típus pedig a szakmai, hogy a szakmádban hogy lehetsz jobb. És ez tulajdonképpen az alap munkatársi képzésünk Bibliája.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért hozták létre a Klikkmarketing Munkatárs Kézikönyvét? - Mi az az ABC rendszer, ennek hogy része a kézikönyv? - Miért éppen könyv formátum? - Miket tartalmaz a Munkatárs Kézikönyv? - Milyen fontos irányelvek szerepelnek a kézikönyvben? - Miért kerül bele egy munkatársi kézikönyvbe a célközönség meghatározása? - Milyen az új munkatárs első néhány napja és hete a Klikkmarketingnél? - Milyen teljesítményt várnak el a Klikkmarketing kollégáitól? - Milyen előnyeid származnak abból, hogy a Klikkmarketingnél dolgozol? “Ezeket először ki kell találni és utána leírni, de ha jól értem akkor menet közben folyamatosan, ahogy írod úgy fejleszted is a folyamataidat.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
12/22/202252 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

47. Évtervezés a következő szinten - A Klikkmarketing mesterterv

A december - az ünnepek mellett - a nagy tervek és célkitűzések időszaka is. Ebben az epizódban Kristóf mesél arról, hogy hogy sikerült az első igazán tervezett év a Klikkmarketingnél, hogy hogyan tervez ő, és milyen tapasztalatokat szerzett ebben az évben, amivel a jövői évi tervezés még hatékonyabb lehet. “A proaktivitás a lényeg: nem az van, hogy megyünk az úton és ezt az utat meghosszabbítjuk, hanem kitűzök egy célt, amelyhez nem vezet út és azt az utat magunknak megépítjük. Szerintem ez sokkal messzebbre vezet. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Mi a lényeg Kristóf szerint a tervezésnél? Mi is az a Mesterterv? Milyen hatással van a munkatársakra a pontos tervezés? Milyen hatással vannak az ambiciózus célok a szervezetre? Mik a legnagyobb tanulságok a múlt évből tervezés szempontból? Hogyan tud Kristóf a legjobban tervezni? Mikor és hogyan lehet nagyot tervezni? Hogyan tud minél hatékonyabban meg is valósulni a terv? “A tervezésnél nem reagálni kell a piacra, hanem válaszolni rá - látni, hogy mi történik és arra kell válaszokat adni.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
12/8/202243 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

46. Könyv mint marketing eszköz II.

A mai adásban folytatjuk Kristóf könyvkiadási tapasztalataival, áttérve a technikai részletekre. Kristóf első kézből a magánkiadásokról tud beszélni, elmeséli, hogy milyen szereplők vesznek részt a folyamatban, milyen költségekre kell számítani, hogyan árazzuk be a könyvet és hogy a könyv kinyomtatása még nem a végjáték, hanem igazából ott kezdődik az igazi buli. “Én abba az irányba szeretnék elmenni, hogy nagyon nagy értéknek érzékeljék a könyvet és minden mást, amit hozzá adunk. Az eladandó valaminek van egy érétke és egy ára a vevő fejében és az az értékesítési helyzet, hogy ha ez az ár a vevő fejében felette van az értéknek, akkor azt mondja, hogy ez nem éri meg. Ekkor egy rossz saleses azt csinálná, hogy akkor hozzuk le az árat, hogy eltalálja az értéket, de a jó sales az, hogy vigyük fel az értéket, hogy beérje az árat.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Milyen technikai részletek vannak a könyvíráson túl? - Hogyan kerülhet be a könyv a Libribe és más nagy könyvesboltokba? - Miért érdemes vevőélettartamban és hosszú távban gondolkozni a könyvkiadás során is? - Hány szereplő vesz részt a (magán)könyvkiadásban? - Milyen költségekkel kell számolnunk az egyes szereplők esetében? - Milyen hasznos nyomdai tapasztalatai vannak Kristófnak? - Mennyire fontos a borító és a cím? - Hogyan érdemes felépíteni a marketing stratégiát a kommunikációra? - Hogyan lesz nálad a best buy lehetőség a könyvesboltok helyett? “Nem csak azt éred el, hogy okosabb lesz az olvasó, hanem hogy a te általad képviselt eszme és a te tudásod az megerősödik az olvasó fejében és ezáltal a branded is erősödik.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
11/24/202244 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

45. Könyv mint marketing eszköz

Kristófnak hamarosan újabb - immáron hatodik - könyve jelenik meg. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy szerinte miért érdemes könyvet írni, hogyan választja ki a témáit, mennyi időt vesz igénybe neki egy könyv megírása, hogyan áll neki és milyen módszereket követ és végül, de nem utolsó sorban, mit kell megtenni a könyv utolsó betűjének legképelése után, hogy valóban sikeres legyen és eljusson az olvasókhoz.. “Alapvetően 2 könyv van bennem, ebből most az első kijön: az online marketing cégvezetőknek. De már bennem van egy második, ami ugyanez csak vállalkozói dolgokról, vállalkozóknak. Ezt szerintem jövőre fogom megcsinálni. Ez a döntés egy nagyfokú tudatosság, mert ösztönösen inkább a vállalkozósat csináltam volna meg, de azt azonosítottam, hogy a Klikkmarketing életében most nagyon jelentősége van ennek a könyvnek és hogy meg kell írni úgymond A Klikkmarketing Könyvet és az ez lesz.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Miért adja egy marketinges cégvezető könyvírásra a fejét? Miért pont ezt a könyvet jelenteti meg Kristóf? A könyvírás kemény meló - valóban megéri a befektetést? Milyen egyéb hozama van egy könyvnek az írója életében? Milyen módszertant használ Kristóf a könyvírás során? Mi az az elmetérkép (mindmap) és hogyan segít a könyvírásban? Hogy néz ki egy könyvírós nap Kristófnál? Hogyan alakul egy könyv megírásának utóélete? Mikor lesz sikeres egy könyv? “Az lesz a célunk, egy top prioritás, hogy minden cégvezetőnek ezt el kell ezt olvasnia. Ez a cél. Nem megvennie, hanem elolvasnia. Mert a küldetésünk az, hogy minden magyar kisvállalkozás számára érthetővé és elérhetővé tegyük a bőségesen megtérülő és etikus online marketinget.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
11/10/202238 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

44. Ez lehet a céged legnagyobb költsége!

Ebben az adásban Kristóf nemrégiben kiküldött vezetői levelének témáját - amelyre neked is érdemes feliratkoznod a Klikkmarketing weboldalán, ha még nem tetted volna - vesézzük ki szóban is. A téma pedig, hogy a gyakran legnagyobb költségnek hitt bérköltség, bérleti díj vagy marketing költség, valójában miért nem a legnagyobb és legveszélyesebb költsége a cégünknek? Az alternatív költségként is nevezhető költségek azok, amelyek nem azért keletkeznek mert valamit nem elég jól csinálunk, hanem azért mert egyáltalán nem csináljuk őket. “Olyan költségekről fogunk beszélni, amik nem jelennek meg a bankszámlánkon és végigmegyünk azokon a folyamatokat és lépéseken, amelyekkel ezt a sokszor nagyon nagy költséget csökkentsünk vagy ellensúlyozzuk őket.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Látható és láthatatlan költségek? Mi is az az alternatív költség? - Hol és hogyan érhetjük tetten ezeket a láthatatlan költségeket? - Milyen lépésekkel csökkenthetjük őket? - Hogyan segít egy jól működő marketinggépezet? - Miért fontos a látogató? - Hogyan szerezzünk leadet? - Miért fontos az e-maillista? - Miért kell minél több adatot gyűjtened? - Hogyan érhető el a méretgazdaságosság? - Miért fontosak a már meglévő vevők? - Hogyan automatizáljunk jól? “Itt az az újszerű, hogy ne azon gondolkozz, hogy mennyit nyerhetnék azon, ha valamit jobban csinálnék, hanem hogy mennyit vesztek konkrétan azon, ha ezt nem csinálom. Itt nem az van, hogy lehetne egy picit jobban, hanem hogy ömlik ki a cégemből folyamatosan 6-8 ponton a pénzt, azért mert valamit nem csinálok, pedig tök egyszerű lenne - ez az újszerű megközelítés benne. Nem az, hogy nem nyerek, hanem folyamatosan veszítek és ezt érdemes megfordítani.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
10/27/202258 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

43. Így léptük át a havi nettó 30 milliós árbevételt

A mai epizódban megnézzük, hogy hogy alakul a Klikkmarketing élete. Kendőzetlen őszinteséggel beszél Kristóf a Klikkmarketing növekedéséről és hogy hogyan indultak el ezen az úton, milyen buktatókkal találkozott/találkoztak, illetve hogy mi is az a mesterterv és hogyan segít megtartani a fókuszt a rengeteg új ötlet mellett. Igazán hasznos és gyakorlatias beszélgetésre invitálunk! “Most 21-en vagyunk, tehát 20 munkatársam van és közel 150 szerződött ügyfelünk van. ez azt jelenti, hogy közel 150 tipikusan magyar kisvállalkozásnak csináljunk legalább az online hirdetéseit, tehát Google és Facebook hirdetéseit, illetve blogolunk nekik, social médiájukat menedzseljük és az e-mail marketingjüket csináljuk. Augusztusban léptük át először a havi nettó 30 milliós árbevételt.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi a helyzet most a Klikkmarketing háza táján? - Hogy áll az új cégvezető feladat átvétele? Hogyan alakul a középvezetői szint? - Hogyan veszünk fel vezető szemléletű új kollégá(ka)t? - Hogy áll a 3 új üzletág bevezetése, fejlesztése? - Mi a cég növekedési motorja? - Miben igazán jó a Klikkmarketing? - Mi Kristóf egyik nagy tanulandó feladata? - MI Kristóf jelenlegi szerepe a cég életében? - Mi is az az ABC rendszer? Miért olyan fontos a tudásátadás? - Mik a Klikkmarketing fókuszai 2022-ben és mik várhatóak 2023-ra? - Mi az a mesterterv és miért fontos? - A jövő évi növekedéshez mennyire kell fejleszteni a szervezetet? “Az örök elégedetlenkedésbe könnyű lenne belcsúzni. Ezért próbálom megélni, hogy ez milyen nagy dolog, meg hogy kevesebb dolgozok és kevesebb a nem szeretem dolog. Úgyhogy alapvetően elégedett vagyok. Ezeket a lépcsőfokokat egyszer kell megugrani, olyan mint mondjuk a fehér működés - egyszer kellett megoldani rég, hogy tisztán fizetünk bér és ez k***a sokba kerül, de onnantól már ez a normális. Egyszer kell megugrani azt is, hogy tervezzünk és tartsuk az ütemet, de utána már az a normális.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
10/13/202240 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

42. K8 módszertan a következő szinten

A Klikkmarketing 8 szintű módszertanáról már több adásban is volt szó, az első részekben részletesen átvettük melyik mit is jelent. Ma azonban egy új megvilágításban profi szintről nézünk rá az elmekre és főként a tartalom oldaláról közelítjük meg. “Úgy is kihívás azt megugrani, hogy magunknak ezt jól menedzseljük. Nyilván meg tudjuk oldani, de látom, hogy mekkora kihívás: hány ember munkája kell hozzá, mennyire kell őket koordinálni. Abszolút ez nem egy emberes dolog.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miből áll a K8 módszertan? - Mi ebből az alap és mi a haladó szint? - Miért fontos a honlap és mi annak a valódi feladata? - Mikor érdemes az online marketinget kiszervezni? - Miért fontos manapság is a listaépítés és az e-mail marketing? - Miért fontos a jó minőségű tartalomgyártás? - Mi is az a tématérkép? - Mi az a pásztázó hirdetés? - Mi a funnel logika és hogy kapcsolódik a K8-hoz? “Nekem ez nem tűnik bonyolultnak, sőt egyszerű, mert kockákat rakunk össze. Csak sok elemből áll, ezért tűnik bonyolultnak. Másrészt az a tapasztalatom a saját életem és businessem kapcsán, hogy attól fáznak nagyon a vállalkozók, hogy nekik ezen gondolkozni kell, ez az ő házi feladatuk és baromira nincs idejük erre. Még sose csináltam ilyet, ezért fázok tőle. Van minden cégvezetőnek elég házi feladata, ezért ne adjunk mi pluszban, hanem a folyamat elején szánj ránk pár órát, amikor kihúzzuk belőled a jó témákat, közösen ötletelünk. Utána pedig folyamatosan szánj ránk 1-1 órákat, ahol pont az történik, aminek történnie kell.” Ha a mai adás tetszett vagy akár egy kicsit sok volt, akkor menjetek vissza a K8 kezdetű podcast epizódokra, ahol alaposan és részletesen is átnéztük a rendszer elemeit. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
9/29/202246 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

41. Céges növekedés kényszerek nélkül

Állandó rohanás, rengeteg információ és zaj a való életben és online is. Ennek hatására rengeteg vágy alakul ki bennünk, aminek szeretnénk megfelelni és közben azt hisszük ez a saját belső motivációnk. De valahol útközben elfelejtettünk igazán magunkkal lenni, önmagunkról gondolkozni. Hogyan lehetünk tudatosak az életünk minél több területén és hogyan növekedhet a vállalkozásunk külső kényszerek nélkül? “Tavalyról idénre 100 millió forinttal növünk - régen az volt az álmom, hogy lesz-e valaha 100 milliós cégem - most pedig egy év alatt nő ennyit a bevételünk, és ez brutál. De mégis azt gondolom, hogy emögött nincs egy ilyen őrültködés, amit régen csináltam, hanem ösztönös, hogy hogy tudnánk jobbak lenni, még jobban csinálni. Szoktam ezt magamban vizsgálni.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Mi a különbség kényszer és döntés között? Hogyan találhatod meg, hogy hol vagy ösztönös és hol tudatos? Milyen elvásárcsomagokat cipelünk magunkkkal és ezt hogy lehet letenni? Miért gondolkodunk mostanában keveset magunkról? Hogyan lehetne ezt jobban csinálni? Lehet-e úgy céget építeni, hogy nem is nézel rá a profitodra? Miért fontos, hogy legyen szisztémád, rendszered? Miért főszabály Kristófnál, hogy “azt csinálsz, amit akarsz”? Miért éri meg hosszú távon gondolkozni üzletileg? “Nagyon hosszú távon gondolkozok, én nem 2023-ban, hanem 2030-ban, akár 40-ben. Az én gondolkozásomnak ez a természete: én nem egy sprinter vagyok, hanem egy maratonfutó. Ha a megfelelő dolgokat csinálom hosszú távon az kijön.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
9/15/202245 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

40. Hogyan reagálj egy közelgő recesszióra?

A Klikkmarketing vállalkozói szisztémája, a V8 már többször téma volt a podcast egyes epizódjaiban. A mai részben azt járja körbe Kristóf és Adrián, hogy egy közelgő recesszió, válság idején hova kerüljenek a fókuszok. MIre érdemes még jobban odafigyelni, mit érdemes még jobban kiaknázni és mi az, amiből semmiképpen se vegyünk vissza. “Próbálom én is elemezni, hogy mi fog történni és modelleket felállítani, hogy tudjunk rá készülni. De az erről a véleményem, hogy sok válság és recesszió azért következik be, mert sokan azt gondolják, hogy válság és recesszió lesz.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Mitől indul be egy ilyen láncreakció? Mi a média hatása a vállalkozásokra? Hogyan építsünk válságálló céget? A Klikkmarketing nyertese lehet egy közelgő válságnak? Miért fontos a rugalmasság? MIt érdemes tenni a marketinggel válság idején? Mi a válság fókuszú V8? Mit kell csinálni, ha jön egy recesszió? Kell-e árat emelni vagy sem? “A legjobb cégek, a kiváló cégek, a kiemelkedő cégek nem szoktak csődbe menni a válságokban vagy a legkevésbé érzik meg a válsághelyzeteket. Igazából ez a cél, hogy legyen ilyen cégünk.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
9/8/202244 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

39. A 100% felelősség elve

Manapság a társadalmunk nem segíti elő, hogy felelősséget vállaljunk. Hogyan tudunk mégis olyan csapatot építeni, ahol mindenki 100%-os felelősséget vállal a cég sikereiért? A Klikkmarketing építése közben ez mindenképpen cél volt. Kristóf ebben az epizódban beavat a kulisszatitkokba. “Amíg a felelősség nincs megélve, addig szinte semmi mással nincs értelme foglalkozni. Mert akkor nem fogod azt érteni, hogy ha nem jó helyzetben van a céged, akkor nem a munkatársak, nem az ‘olcsójános’ vevők az oka, hanem Te magad.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Hogyan élhetjük meg a saját felelősségünket céges környezetben? - Hogyan érhetünk el érdemi eredményeket/változásokat felelősség kérdésében? - Hogy lehet meghatározni egy munkavállaló felelősségi köreit? Mik a szintjei és határai? - Mi történik egy erősen hierarchizált környezetben a felelősséggel? - Az őszinteség szerepe a felelősségvállalásban - Hibázhatunk a munkahelyen? “Nálunk irányelv, hogy nincs olyan, hogy nem a te dolgod. A posztoknak/kalapoknak/pozícióknak megvan a maga dolga, de ha kávés a pult, akkor töröld le!” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
8/18/202246 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

38. Miért éri meg képezni munkatársainkat, vezetőinket és magunkat?

Kristóf szentül hisz a fejlesztésben és képzésekben, ezt pedig a Klikkmarketingnél és saját magánál is igyekszik tökélyre fejleszteni. Nemrégiben pedig a legismertebb hazai Cápa, Balogh Petya képzése is megerősítette abban, hogy a munka világában ma már nem elég a higiéniás feltételeknek (jó fizetés, jó munkakörnyezet és jó kollégák) megfelelni, hiszen ezzel nem tudjuk motiválni a munkavállalókat, hanem be kell hozni olyan motivációs faktorokat, mint pl. a fejlődési lehetőség. “Nem az a nagy baj, ha felveszel egy jó munkatársat, jól kiképzed, magas szintre felhozod és elmegy a cégtől, hanem ha felveszel egy munkatársat, nem képzed ki, nem fejlődik és ott marad.” Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi kell ahhoz, hogy egy vezető képzésekre és fejlesztésre adja a fejét? - Milyen emberekre van szükség a cégedbe? - Mit tanult Kristóf Balogh Petyától? - Mennyit időt szánjunk a munkaidőből fejlesztésre és képzésre? - A szaktudás vagy az általános tudás(fejlesztés) a fontosabb? - Mi a vezető legfontosabb feladata a fejlődés terén? - MIért fontos a vezetői példamutatás? “Beleállni egy fejlesztési folyamatba mindig azt jelenti, hogy meg kell törni azt, amit jelenleg csinálunk és kicsit dobozon kívül kell gondolkodni.” A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
8/4/202244 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

37. Miért éri meg tisztán vállalkozni?

A mostani epizódban egy kényes kérdést jár körbe Kristóf: mégpedig, hogy hogyan lehet Magyarországon tisztán vállalkozni? Fontos leszögezni, hogy nem morális vagy erkölcsi kérdés feszegetéséről van szó, egyszerűen csak megosztja Kristóf a tapasztalatait és tudását, hogy igenis lehet máshogy is. Kristóf számára is egy satori pillanat volt, amikor rájött, hogy, igenis tudja ezt tisztán csinálni, csak akkor még nem tudta elképzelni és nem tudta elhinni, hogy ez valójában lehetséges. Amikor viszont elhitte, elkezdett számolni és a megoldásokat keresni, ez lehetett a kulcs is. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra, de az epizódból megtudhatod, hogy milyen lépések vezettek idáig. Ha van kérdésed és/vagy ötleted a témával kapcsolatban, akkor tedd fel a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast zárt Facebook csoportjában! Született egy cikk is a témában, amelyet ide kattintva tudsz elolvasni:: https://www.klikkmarketing.hu/blog/tisztan-vallalkozni A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
7/21/202247 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

36. Az első félév, hogy nem Kristóf a Klikkmarketing cégvezetője

Újabb negyedév telt el azóta, hogy Kristóf átadta a cég vezetését egyik kollégájának, hogy ő a tulajdonosi székből a Klikkmarketing víziójával és a cég tényleges építésével tudjon foglalkozni. Kristóf, “kinevelős típusként” a cége irányitását sem egy tapasztalt cégvezetőre bízta rá, hanem egy olyan kollégájára, akit bele tud nevelni ebbe a pozícióba és aki így a cég valódi értékeit tudja továbbvinni. Ezidáig főként az operatív és a HR-rel kapcsolatos feladatokról mondott le Kristóf, és azt állítja, hogy ha 2 hónapig nem dolgozna, akkor sem történne katasztrófa a céggel. De természetesen nem ment pihenni Kristóf, hanem egy új üzletág bevezetése és a mélyebb vezetői réteg felépítése foglalkoztatja. Mennyire kell szakmailag vezetőnek maradni? Hogyan alkalmazza Kristóf a zéró alapú gondolkodást? Milyen időtávon marad a jövőalkotás Kristóf feladata? Hallgasd meg a “cégátadási napló” legújabb fejezetét! A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
7/7/202245 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

35. Új ügyfél beérkeztetése a vállalkozásba

Az új ügyfelek onboarding folyamatáról mesélt nekünk Gál Kristóf, aki az egész folyamatot különbontotta vevőkre, azaz akik egy terméket/szolgáltatást vásárolnak és ügyfelekre, azaz azokra, akik szerződött, folyamatosan fizető partnerei egy cégnek. Hogyan kell egy vevő vagy ügyfél beérkeztetését megtervezni az offline és az online térben? Hogyan járul hozzá a legelső érintkezési pont ahhoz, hogy egy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a felek között? Hogyan segítheti az ügyfelek szerződéskötését a folyamatos konzultáció? Az adás során nem csak Kristóf, de Adi is megosztja saját vállalkozásában szerzett tapasztalatait, igy mélységében megismerheted a témát. Valamint, bármilyen vállalkozásod is van, elleshetsz néhány olyan fogást, amely akár azonnal több elégedett vevőt vagy ügyfelet tud eredményezni. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud
6/23/202255 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

34. Új munkatárs beérkeztetése a vállalkozásba

Mi az az onboarding? Hogy néz ki egy új munkatárs első napja a Klikkmarketingnél? Mi a beérkeztetés folyamata? Hol kezdődik ez a folyamat? Hogyan kérj visszajelzéseket a munkatársaidtól? “Nem csak nekünk próbaidő a próbaidő, hanem a jelentkezőnek is, hogy jól érzi-e magát nálunk.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast legújabb adásában. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miket szűrhetsz le egy kiválasztási folyamat során? - Milyen egy próbanap a Klikkmarketingnél? - Hogyan vonhatod be a kollégáid? - Milyen próbafeladatot érdemes adni? - Mire kell figyelni egy új munkatárssal kapcsolatban? - Mi az az alapmunkatársi képzés? - Hogyan néz ki a pozícióra képzés? - Miért érdemes a vezetőknek is ismerni a munkatársakat? “Azt senki nem tudja megmondani, hogy ki fog beválni, azt viszont tudom, hogy ki nem fog beválni” - itt arra gondol Kristof, hogy könnyebb felismerni azt, ha valaki nagyon nem illik a csapatba, mint azt, aki igen. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
6/9/202254 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

33. A lényeg, hogy mindig növeld! - A vevő élettartam érték

Mit jelent a vevő élettartam érték? Miért kell ezt egy profi cégnek használnia? Hogyan mérd ezt az értéket? Miként függ össze az ügyfélszerzéssel? Miért fontos, hogy figyelj az ügyfeleidre? “Tisztában kell lenned vele, hogy átlagosan hányan vásárolnak, milyen összegben és hányszor!” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Hogyan tud segíteni a tervezésben? - Hogyan tudod te is beépíteni a vállalkozásodba? - Hogyan alakíts ki ismétlődő bevételeket? - Miből áll össze a vevő élettartam érték? - Miért fontos, hogy elemezd az ügyfeleidet? - Hogyan nyiss több belépési pontot a cégedbe? “Tudatosan hozok létre ajánlatokat, hogy tudjuk ezt az értéket növelni.” - Egy megfelelő ajánlattal, nagyon eredményesen lehet növelni a vevő élettartam értéket. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
5/26/202251 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

32. Delegálás - Mindenki érti, de senki nem csinálja igazán jól!

Mit jelent a delegálás egy vállalkozás életében? Hogyan tanulj meg helyesen delegálni? Mik a delegálás szintjei? Milyen módszertant érdemes használnod? Milyen “csapdát” rejt a delegálás? Mit várj el, mint vezető? Hogyan fejlődik a vállalkozás, ha megtanulsz helyesen delegálni? “Nem abban gondolkodom, hogy nem én csinálom meg a dolgokat, hanem hogy a csapat hogyan fogja.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Mit jelent a delegálás 5 szintje? - Mennyire tud önállóan egy munkatárs feladatokat elvégezni? - Hogyan bízz meg a munkatársaidban? - Mennyire hagyj teret a hibázásra? - Felmérhető-e a terhelhetőség a toborzás során? - Miért kell példát mutatni mint vezető? “Inkább bocsánatot kérj, mint engedélyt!” - Ez egy alapelv a Klikkmarketingnél, viszont fontos figyelned rá, ha esetleg olyan történik, amit te nem szerettél volna, akkor ne szúrd le a kollégád, csak mondd el, hogy ez hogyan lehetett volna jó! Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
5/12/20221 hour, 2 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

31. Az alapértékek szerepe és fontossága egy vállalkozásban

Miért fontos, hogy egy cég meghatározza az alapértékeit? Hogyan ismerd fel a céges alapértékeket? Milyen módszertannal dolgozhatod ki? Hogyan jelennek meg az alapértékek a hétköznapokban? Miként segíthet a toborzásban? “Ez egy olyan közös nevező, amiben mindnyájan egyetértünk és közös irányba tudunk haladni. ” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Elvárás vagy helyzetkép az alapérték? Milyen kapcsolat van a saját és a céges alapértékek között? Mik a Klikkmarketing alapértékei? Miért ezek a Klikkmarketing alapértékei? Hogyan fejlesztheti a vállalkozásod az alapértékek? “Ne úgy nézd a dolgokat, hogy ez nálad nem működik, hanem úgy, hogy még nem jöttél rá nálad hogyan fog!” Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
4/28/20221 hour, 46 seconds
Episode Artwork

30. Már nem Gál Kristóf a Klikkmarketing cégvezetője!

Ha még nem hallottad a 18. epizódot, akkor érdemes azzal kezdened, mert ebben az adásban már a cégvezetés gyakorlati átadásáról, folyamatairól és tanulságairól beszélget Kristóf és Adrián. “Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy mennyire engeded a hibázást.” - Itt arra gondol Kristóf, hogyha nem engeded hibázni, akkor sosem fog tanulni belőle és soha nem fogtok előre lépni. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Miként fejlődik a szervezet egy átadási folyamatban? Hogyan tarts meg a kontroll pontokat? Mire használhatod fel a felszabadított idődet? Milyen feladatokat érdemes megtartani? Mennyire tud tehermentesíteni egy cégvezető? Hogyan reagál a csapat az átállásra? “Nagyon könnyű úgy csinálni a dolgokat, hogy egy vélt elképzelést követünk” - A szabály továbbra is az, hogy nincs szabály. Tehát, ha te tulajdonosként előadásokat szeretnél tartani, akkor csináld, nincs egy erő ami ebbe beleszól. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
4/21/202246 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

29. Hogyan biztosítsd a vállalkozói jóllétedet?

Hogyan biztosítsd a vállalkozói jólléted? Hogyan függ össze a vállalkozó lelki állapota a vállalkozása állapotával? Hogyan tanulj meg “NEM”-et mondani? Milyen korlátokat “kell” leküzdened magadban? “Minden vállalkozónak legalább két vállalkozása van, a külső vállalkozása és a belső vállalkozása.” - Én milyen vagyok, hogyan működök stb., ez a belső világ teremti a külső vállalkozást. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Miért ne korlátozd le magad? Hogyan ne billenj ki a középpontodból? Hogyan nézd magad nagyobb perspektívából? Miért különösen fontos az egészséged? Hogy szervezd profin a naptárad? “A prioritásaid meghatározzák, hogy milyen ember leszel és milyen lesz a céged.” - Ha neked a munka fontosabb mint saját magad, akkor mindig az lesz az első és ha majd a munka hagy időt neked edzeni, akkor végre tudsz magaddal is foglalkozni kicsit. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
3/31/202251 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

28. Válságkezelés vezetőként

Mennyire kell egy vezetőnek példát mutatnia? Mi a szereped vezetőként válsághelyzetben? Hogyan maradj nyugodt ilyenkor? Milyen területekre kell nagyon figyelned? Hogyan mérd fel az ügyfeleid érintettségét? Mi a helyes hozzáállás? Hogyan kommunikálj a kollégáiddal? “Próbáljuk meg azt látni, ami van, nem azt amit esetleg egy pánikolós helyzet megrángatva mondat velünk” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Érdemes készíteni egy reality check-et, hogy észrevedd a jó dolgokat magad körül és hogy segítsen megtartani az egyensúlyt körülötted. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Feladata a vezetőnek egyedül megküzdeni a krízisekkel? - Hogyan állj talpra egy krízishelyzet után? - Miért ne a marketinged állítsd le? - Mit kommunikálj egy ilyen helyzetben? - Érdemes az álláspontodat kommunikálnod? “Ne az ősöket kövesd, hanem azt, amit az ősök követtek!” - Nem azt kell követni, amit ebben a helyzetben tettem, hanem azt kell megítélni, hogy vajon én miért ezt a lépést tettem és ez a lépés nálad hová vezetne. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
3/17/202250 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

27. Hogyan legyen a rendezvényed egy marketing eszközöd?

Hogyan kezdte Kristóf a rendezvényeket? Hogyan fejlesztheted az előadói képességeid? Mi a különbség az “ügyfélszerző” és a “bevétel termelő” rendezvények között? Mitől lehet hiteles az előadásod? Miért ne félj, hogy a konkurensek lemásolnak? Hol van a helye egy rendezvénynek a marketingedben? “Én mindig arra figyeltem, hogy mindent elmondjak amit tudok, egy határ, vagy ésszerűség van, hogy mennyi idő áll rendelkezésemre és mennyi információ az, ami befogadható ” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Nem jó taktika az, ha visszatartasz információt, mert az elsődleges cél az, hogy mindenki megértse! Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért határozd meg a rendezvényed céljait? - Hogyan lehet megtölteni egy élő rendezvényt? - A meglévő ügyfeleknek is ajánlhatod az eseményed? - Hogy épül fel egy rendezvény, vagy előadás sorozat? - Milyen folyamatok vannak Kristóf rendezvényi mögött? - Mi történjen a rendezvényed után? “Nekem nagyon fontos, hogy egy résztvevő azt érezze, nagyon simán ment minden!” - Itt arra gondol Kristóf, hogy a folyamatokba igyekeztek minden lépést pontosan kidolgozni és mindenre gondolni. Így a résztvevő érezheti, hogy profi kezekben van és neki csak az előadásra kell figyelnie. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
3/3/202247 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

26. Milyen a sales működése egy 200+ milliós cégben?

Mikor vedd fel az első értékesítő munkatársad? Milyen rendszerek támogathatják az értékesítést? Hogyan járul hozzá a cég növekedéséhez, egy sales-es? Mik azok a sztenderdizált ajánlatok? Milyen bérezési rendszert használj egy értékesítőnél? Hogyan találd meg az ideális sales-es kollégád? Hogyan tartsd fenn egy értékesítő motivációját? “Célszerű tudnod, hogy a cégedben, mi a top 3 alapértéked.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Ha meg tudod ezeket határozni, akkor jóval könnyebb dolgod lesz a toborzásban, még akkor is, ha külsős segítséget veszel igénybe. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Milyen saleses típusok vannak? Milyen egy jó értékesítői teljesítménybérezés? Mire jó egy céges módszertan? Hogyan segíti a munkádat egy CRM rendszer? Miért sztenderdizáld a termékeidet? “Az a kulcs, hogy figyelj a kollégádra és próbáld meg megérteni, mi van a fejében. ” - Itt arra gondol Kristóf, hogy meg kell értened pontosan a kollégádat és próbáld megkeresni a közös pontokat, például, ha bérezésről van szó. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
2/17/202256 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

25. A meetingek szerepe egy profi cég életében

Milyen megbeszéléseknek van értelme? Hogyan tartsd meg az egyensúlyt az elmélyült munka és a meetingek között? Milyen meeting “típusokra” van szükség egy vállalkozásban? Mennyibe kerülhet egy meeting? Van értelme mérni a meetingek árát? Mi az a heti munkatársi gyűlés? Mi egy cégvezető feladata egy közös megbeszélésen? “Minden cégben, ahol van több munkatárs, kell lennie egy ilyen heti meetingnek.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában, a heti munkatársi gyűlésről. Ebben az adásban Kristóf arról beszél, hogy milyen hibákat követett el régen a meetingekkel kapcsolatban és most milyen megbeszélések viszik előbbre a vállalkozást. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: Mire kell mindig figyelni egy meetingen? Fontos one-on-one megbeszéléseket tartani? Mennyit érdemes az ügyfelekkel beszélni? Érdemes szabályozni az ügyfél megbeszélések mennyiségét? Milyen egy jó vezetői meeting? “Szerintem nagyon fontos, hogy minden meetingnek legyen egy célja.” - Itt arra gondol Kristóf, hogy nem lehet csak azért megbeszéléseket tartani, mert “a filmekben is látjuk” és milyen király beszélgetni egyet. A legjobb, ha ténylegesen előrevisz valamiben egy ilyen meeting, persze lehet a célja az is, hogy beszélgessetek egy jót! :) Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
2/3/202239 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

24. Az árazás nem technikai kérdés, hanem stratégiai!

Hogyan kell gondolkodnod az árazásról? Milyen árazási irányba érdemes haladni? Mik azok a belépő termékek? Milyen típusú kedvezményeknek van relevanciája? Milyen módszertant használhatsz árazásra? “Szerintem egy kisvállalkozás nagy bajba kerülhet, ha csak az árral tud versenyezni…” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Ebben az adásban Kristóf arról beszél, hogy miként érdemes egy vállalkozónak gondolkodni az árképzésről, és hogy miért nem technikai kérdés a megfelelő árazás. Azt is megtudhatod, hogy a Klikkmarketing mi alapján határozza meg az árait és Kristóf hogyan gondolkodik erről. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Hol csúsznak el sokan az akciózással? - Miért nem hagyhatod ki a matekot? - Mikor és hogyan érdemes árat emelni? - Hogyan lehet az áremelést marketing eszközzé formálni? - Mi az a faktor, ami befolyásolja egy vállalkozás árait? - Milyen megoldás van a “régi” árak kivezetésére? “Az árazás, az egy mindent átható dolog, hiszen mindenre hat.” - Itt arra gondol Kristóf, hogy nem lehet az árazást csak egy szemszögből megközelíteni. Fontos pontosan átgondolni és tudatosítani az árképzést, mert rengeteg befolyásoló tényezője lehet. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
1/20/202255 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

23. Teljesítményarányos bérezési rendszer

Hogyan érdemes bevezetni a teljesítményalapú bérezést? Hogyan számítsd ki helyesen a bérezési rendszert? Hogyan tud a csapat motiváltáságához hozzájárulni? Hogyan alakíthatja a tulajdonos hozzáállását? Hogyan ne befolyásolja a minőséget ez a rendszer? “Az, ha nincs kapcsolatban a bérezés a termeléssel, az egyszerűen nem lehet jó hosszú távon.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Ebben az adásban megtudhatod, hogy milyen bérezési rendszert használ Kristóf a Klikkmarketingben, hogyan vezette be a teljesítményarányos bérezést, és hogyan tudod te is bevezetni a saját vállalkozásodban. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Minden vállalkozás be tudja vezetni ezt a bérezési rendszert? - Mi a különbség az órabér és a teljesítményalapú bérezés között? - Milyen eredményjelzőket érdemes használni? - Valójában a saját profitodat adod bérezésbe? - Mekkora része lehet a mozgóbér a teljes bérnek? - Érdemes egy maximálisan elérhető bért meghatározni? “Ez az egyetlen olyan módszer szerintem, ami igazságos és az érdekeket mindenkinek egy irányba helyezi.” - Itt arra gondol Kristóf, hogy neki mint tulajdonosnak, az az érdeke, hogy mindenki nagyon sokat keressen, hiszen ő is akkor tud sokat keresni. “Ugyanannak a tortának arányos részeit adjuk egymásnak, nem fixeket!” Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
1/6/202239 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

22. Hogyan emeld új szintre a jövő évi céljaidat?

Miért kell egyáltalán tervezni? Miért nem érdemes az árral úszni? Hogyan tartsd meg az optimális szabadságodat a terveid mellett? Mi számít helyes célnak? Miért ne előrejelzésekben gondolkozz? “Ha elkezdesz célokat kitűzni, akkor baromi fontos, hogy ragaszkodj (jó értelemben) a célokhoz!” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Ebben az adásban megtudhatod, hogy Kristóf miként tűzte ki a Klikkmarketing 2022-es céljait, és hogyan gondolkodik ezekről. Segít megérteni, hogy milyen az a cél, amely elérhető, de mégsem helyez rád akkora nyomást, hogy összeroppanj, ha esetleg nem sikerül elérned. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Mi az, amit érdemes megtervezni, és mi az, amit nem? - Hogyan lehet úgy tervezni, hogy számolsz a nem várt dolgokkal? - Milyen módszertant használ Kristóf a tervezésben? - Mi van akkor, ha nincs csapat, és egyszemélyes a vállalkozás? - Miért kell priorizálni a programpontokat? - Hogyan tarthatod meg a csapatod jó célokkal? “Szerintem a kulcs, hogy egy ideális képpel kell kezdened.” - Itt arra gondol Kristóf, hogy ne hasra csapással határozd meg a céljaidat, hanem képzeld el magad egy ideális képben. Például határozd meg az irodád ideális képét - Semmi nincs ott ahol nem szabadna lennie, és minden ott van ahol lenni kell. Ha ez megvan, akkor már tudsz egy tervet készíteni, hogy ezt miként fogod elérni. Ez a keretrendszer egy teljesen más megközelítést eredményezhet a vállalkozásod életében! “A valamilyen tervezés jobb, mint a semmilyen!” Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://klikkm.hu/facebook-csoport ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook-oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://klikkm.hu/spotify Apple Podcast: https://klikkm.hu/apple-podcast Castbox: https://klikkm.hu/castbox Soundcloud: https://klikkm.hu/soundcloud Az adások emellett elérhetők további felületeken, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
12/16/202157 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

21. Minden profit, ami annak látszik? Mihez kezdj a profittal?

Milyen lehetőségeid vannak, ha profit képződik a cégedben? Hogyan és mire használd fel a céged profitját? Miért érdemes tartalékot képezned? Milyen plusz lehetőségeid vannak, ha már van pénzügyi mozgástered? “Olyan nincs, hogy nem várt kiadás vagy felmondás. Olyan van, hogy nem figyeltem eléggé.” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Ebben az adásban megtudhatod, hogy Kristóf miként gondolkodik a cég nyereségéről, milyen pénzügyi rendszert épített fel a havi forgalom tudatos kezelésére, és segít megérteni, hogy miért kell közös nevezőre hozni a személyes és a céges célokat. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért fontos tudatosan készülni a nem várt kiadásokra? - Milyen kiadások lehetnek, amelyekre minden évben számítanod kell? - Miért fontos cégvezetőként is rendben lenned a cégedben? - Hogyan alakíts ki egy pénzügyi rendszert a vállalkozásodban? - Miért kell közös nevezőre hoznod a személyes és a céges célokat? - Milyen plusz lehetőséged van a kiadásaitok csökkentése érdekében? “Az egy óriási hiba tud lenni, ha úgy állsz hozzá, hogy majd jövőre kiveszek sok pénzt” - Kristóf szerint a “jövőre” soha nem fog eljönni, hiszen mindig lesz valami, ami miatt nem tudod kivenni azt a pénzt, amelyet megérdemelnél. Ha eddig még nem tetted, akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeke, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
12/9/202147 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

20. Mi az a 8 dolog, ami sosem hiányzik egy jól működő cégből?

Hogyan tartsd meg azt a bevételt, amit megtermeltél? Megengedheted magadnak, hogy egy profi csapatot hozz létre? Hogyan, miért és kiket vegyél fel a csapatodba? Hogyan érd el, hogy a rendszered működjön, mint egy gép? Miként lehetsz jó vezető? Miért határozd meg vállalkozóként a saját céljaidat? “Ha növeled a kiáramlást, növekedni fog a beáramlás is” - mondta Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb epizódjában. Közel két éve akasztotta szögre Kristóf a vállalkozó fejlesztési tevékenységét, és csak a Klikkmarketingre fókuszált. Ezen időszak alatt elképesztő sok tudásra tett szert, és kidolgozta a V8 koncepcióját, amelyről egy előadás-sorozat is készült “A jól működő cég” néven. Ebben az adásban megismerheted az új “vállalkozói keretrendszer” 8 témáját, vagy területét, amiket kezelned szükséges ahhoz, hogy igazán nagy céget építhess. Többek között ezekre a kérdésekre kaphatsz választ az új epizódban: - Miért a bevételszerzés a legfontosabb egy vállalkozás életében? - Hogyan alakíts ki, egy pénzügyileg stabil vállalkozást? - Milyen bérezési rendszerrel tarthatod fent a kollégáid motiváltságát? - Miért gondolkodj rendszerben a vállalkozásodban? - Hogyan lehetsz jó vezető és hogyan lehetnek mások is jó vezetők a cégedben? - Miért fontos vállalkozóként rendben lenned magaddal? “Nem szabad reaktívan élni” - Kristóf itt arra utalt, hogy az élet minden területén fontos a proaktivitás. Tehát nem jó az, hogyha minden történésre csak reagálsz, hanem neked kell irányítani és formálni a dolgokat, akár a saját, akár a céged életében is. Ha eddig még nem tetted akkor kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran, és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeke, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban is.
11/25/20211 hour, 24 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

19. 8 fős bővülés 10 hónap alatt - megőrülés nélkül

Hogyan menedzselhető problémamentesen a vállalkozás létszámának bővülése? Mikor célszerű bővíteni a csapatot? Mit keress az új munkatársakban és hogyan integrálhatod őket zökkenőmentesen a cég életébe? „A piac helyett én döntök arról, hányan vagyunk a cégben” – fogalmazta meg a Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjának egyik vezérgondolatát Gál Kristóf. Nem a levegőbe beszélve, hiszen 2021-ben 7-8 új ember csatlakozott a Klikkmarketinghez. Részben ennek az apropóján a csapatlétszám bővítésének hatékony menedzselése szolgáltatta a mostani adás központi témáját. „Kiszámíthatóvá kell tenni a kiszámíthatatlant” – ahogyan az adásban is elhangzik, a vállalkozóból vállalkozássá fejlődésnek roppant fontos eleme ilyesfajta attitűddel felvértezni magunkat. Elképesztően sok izgalmas kérdésről volt szó a Vállalkozóból Vállalkozás podcast mostani epizódjában, közülük talán a következőket érdemes kiemelni: - Milyen változásokra érdemes előre készülni, amikor növekszik a csapat létszáma? - Miért előnyösebb a szakmai tapasztalat helyett a személyiségre koncentrálni új munkatársak keresésekor? - Hogyan lehet túllendülni a „nem akarunk nagyobbra nőni” típusú vállalkozói gondolkodás korlátjain? - Miként kezelhető hatékonyan a csapat bővülésével a személyes kapcsolatok távolodása? - Mikor jobb munkatársat felvenni - ha már nem bírjuk kapacitással, vagy előre és proaktívan nyomást helyezre a vállalkozásra? - Hogyan mérhető objektíven a kollégák leterheltsége? - Mit jelent a „bevétel / munkatárs” mutatószám és hogyan alkalmazható eredményesen? - Miként tartható fenn az „egy hajóban evezünk” elv a létszámbővüléssel párhuzamosan? - Milyen buktatókat jobb elkerülni, ha rövid idő alatt sokan csatlakoznak a céghez? „Mi vettünk fel úgy PPC menedzsert, hogy pénteken még pincérként dolgozott, de rövid időn belül masszívan „termelő” szakember vált belőle” – legyünk őszinték, a Kristófék által képviselt bátor, de céltudatos hozzáállás kevésbé gyakori toborzásnál, nem igaz? Úgyhogy az ehhez hasonló előremutató, gyakorlatban is hasznosítható gondolatok miatt is megéri rögvest a „LEJÁTSZÁS” gombra kattintani vezetéshez, futás vagy mondjuk utazáshoz. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Sándorfy Adrián marketing szakember, a Brocasterz társalapítója és - többek között - a BizniszBoyz podcast oszlopos tagja, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
11/11/20211 hour, 1 minute, 38 seconds
Episode Artwork

18. Egy cégvezető váltás háttere – Gál Kristóf őszinte vallomása a döntésről

Milyen előnyök származhatnak a cégvezetés átadásából? Mi kell ahhoz, hogy a váltás biztonságosan kivitelezhető legyen? Melyek a cégvezető váltás kézenfekvő lépései és feladatai, illetve milyen kommunikációt kíván meg a folyamat? „Míg a cégvezető felel a jelen kihívásaiért, addig a tulajdonos a jövő kihívásain dolgozik” – mutatott rá Gál Kristóf annak a relevanciájára, miért lehet indokolt tulajdonosként más valakit megbízni a vállalkozásvezetés operatív feladataival. Némi kreatív szünet után újdonsült lendülettel és megújult összetétellel robog tovább a Vállalkozóból Vállalkozás podcast! Immáron Sándorfy Adrián beszélget Kristóffal cégvezetésről, marketingről és stratégiai kérdésekről. Indításként a srácok rögtön egy izgalmas témát hoztak. Kristóf ugyanis nemrégiben hozott döntést arról, hogy a Klikkmarketing cégvezetői posztját másvalaki fogja ellátni. Ennek a dilemmáiról, kulisszatitkairól és tanulságairól folyt tehát a diskurzus a Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában, a következő kérdések mentén: - Lehet-e kitűzött cél vagy ideális állapot a cégvezetés feladatainak az átadása? - Mitől olyan nehéz átadni a „stafétát”? - Mi kellhet ahhoz, hogy az átadott napi ügyek a továbbiakban minőségromlás nélkül megvalósuljanak? - Hogy néz ki a váltás kézenfekvő kommunikációja csapaton belül, illetve az ügyfelek irányába? - Milyen úton módon található meg szervezeten belül az új cégvezető? - Milyen lépések, feladatok és folyamatok mentén adható át a cég vezetése? - Hogyan mérhető az újonnan megbízott cégvezető eredményessége és termelékenysége? „A nap végén úgyis minden a cégvezetőn pattan” – hangzott el adás közben a valid gondolat. Ha viszont olyan pillérekre támaszkodva történik a cégvezetés átadása, minthogy · profitábilisan működik a cég; · megvan a szükséges termelékenység; · és még tartalék is van a vállalkozásban, akkor megléphető a váltás. Kattints a „lejátszás” gombra, és már hallgathatod is a legújabb epizódot. Apropó, a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
10/28/20211 hour, 1 minute, 15 seconds
Episode Artwork

17. Hogyan szervezd ki a céged online marketingjét?

Milyen tényezők indokolhatják a céged online marketingjének a kiszervezését? Melyik marketing tevékenységeket lehet racionális döntés külsős partnerre bízni és mit érdemes házon belül megoldani? Hogyan válassz partnert a kiszervezéshez? „Ha egyáltalán nem csinálom, az a legnagyobb nem látható kiadás” – avagy a céges online marketing kiszervezése sokkal inkább megtérülő befektetés annál, mintha egyáltalán nem csinálnád a marketinget. A fenti gondolatokból talán már ki is találtad, hogy a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legutóbbi adásának központi témája az online marketing kiszervezése volt. Szokásunkhoz híven ezúttal is mélyére ástunk a kérdésnek, jónéhány példán keresztül megvilágítva a dolgot. A beszélgetés fonala ezúttal -többek között – a következő kérdések mentén alakult: - Miért lehet indokolt kiszervezni a céged bizonyos marketing tevékenységeit? - Mit érdemes cégen belül megoldani és mit célszerűbb inkább kiszervezni az online marketing tevékenységek halmazából? - Mikor nem javasolt az online marketing kiszervezésében gondolkodnod? - Mire figyelj – többek között – a honlapkészítés, a hirdetésmenedzsment, a tartalomgyártás és a közösségi média posztok kiszervezésekor? - Megbízóként neked mi a feladatot a kívánt eredmények megvalósulása érdekében? - Mi alapján célszerű partnert választanod a kiszervezéshez? - Illetve miért javasolt értened neked is az online marketinghez attól függetlenül, hogy külsős partnerre bízod ennek az egyes feladatait? „Ne egy külsős partnertől várjuk a mélyebb céges problémák megoldását” – Kristóf szavait érdemes megjegyezned, hogy proaktívan elkerülhess egy meglehetősen gyakori félreértést. Az online marketing kiszervezése ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki más majd megoldja helyetted a szervezeti problémákat. A kiszervezett marketing hatékonyságának alapja a tudatosan felépített céges működés. Ha pedig szívesen olvasnál utána mélyebben is az online marketing profi kiszervezésének, Kristóf alábbi blogcikkénél keresve sem találhatnál összetettebb írást: https://www.klikkmarketing.hu/blog/online-marketing-kiszervezes A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
7/29/20211 hour, 8 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

16. Új vevőkből nem építesz nagy céget

Miért kulcsfontosságú az ügyfélszerzés mellett a meglévő vevőkre is figyelmet fordítanod? Mit jelent az ügyfél élettartam érték fogalma, és hogyan lehet a vállalkozásod hasznára? Miként kerülheted el a vevőid elvesztését? „Hosszú távon az a cég fog nyerni, aki a legtöbbet tud vevőszerzésre költeni” – Kristóf ezen mondata akár azt is jelenthetné, hogy a növekedést megcélozva a vállalkozásodnak csak az új ügyfelek megszerzésére kellene koncentrálni. A Vállalkozóból Vállalkozás aktuális epizódjából viszont pont az derül ki, hogy „az igazán nagy lóvé a meglévő vevőkben van”. Ha belőlük sikerül a legtöbbet kihoznod, akkor az új vevők megszerzéséhez is több erőforrás állhat rendelkezésre. Persze ez csak a „jéghegy csúcsa”, mi pedig jó szokásunkhoz híven ezúttal is részletesen belementünk a témába. Többek között a következő kérdések mentén fűztük fel a beszélgetés fonalát és jártuk körbe a növekedés, ügyfélélmény és ügyfélmegtartás témáit: - Hol rejtőzik a tartós növekedés kulcsának számító „nagy lóvé”? - Miért zsákutca, ha a vállalkozásod kizárólag az új vevők megszerzésére fókuszál? - Hogyan érdemes kezelni egy-egy ügyfél nemkívánatos elvesztését? - Mi a vevővesztés leggyakoribb oka? - Mi az az ügyfél élettartam érték és hogyan alkalmazd tudatosan a vállalkozásod szintjén? - Miként tudod a lehető legtöbbet kihozni a már meglévő vevőidből? - Mik az ügyfélélmény javításának a bevált gyakorlatai? „Ha Te nem törődsz a vevőiddel, akkor valaki más fog” – Kristóf mondata röviden és tömören mutat rá arra, mennyire lényeges kérdés a meglévő vevőidnek a magasszintű kiszolgálása. A megvalósítás szempontjából pedig az alábbi INGYENES anyag jelenthet komoly segítséget: https://www.klikkmarketing.hu/kepzesek/online-marketing-iranytu A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
7/15/202142 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

15. Mi(k)től félünk vállalkozóként?

Milyen félelem típusokkal találkozhatsz vállalkozóként? Miért célszerű bátran szembenézned a félelmekkel, illetve foglalkoznod a kudarcok és kockázatok témakörével? Illetve hogyan lendülhetsz túl egy-egy bénító félelmen vállalkozóként? „Vállalkozóként az úgynevezett nem reális félelmek kezelése a lényeg, mert leginkább ezek akadályozhatnak a boldogulásban” – adta meg az alaphangot a Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjának Gál Kristóf. Merthogy ezúttal a félelmek, kockázatok és kudarcok témakörét beszéltük át. A megszokottnál terjedelmesebben, kicsit személyesebb hangvétellel, rengeteg személyes történeten és meglátáson keresztül. „Mi a legrosszabb, ami történhet?” – sokszor már az is nagy segítség, ha egy-egy félelemérzet kapcsán ezt a kérdést megválaszolod. Abból persze biztosan nem lehet baj, ha meghallgatod a Vállalkozóból Vállalkozás podcast adását. A csaknem másfél órás beszélgetés során ugyanis – többek között – a következőkre tértünk ki: - Milyen gyakran tapasztalhatod meg a félelem érzését vállalkozóként? - Miért javasolt kimondani, ha félsz, és milyen kockázata lehet annak, ha nem nézel szembe a félelmeiddel? - Segíthetik-e a vállalkozásod fejlődését az általad érzett félelmek? - Milyen félelem típusokkal találkozhatsz a vállalkozói utadon? - Vállalkozóként miért nem a kockázatkereső, hanem sokkal inkább a kockázatcsökkentő attitűd lehet kifizetődő? - Miért félünk belevágni új dolgokba és miért „normális” ez a fajta reakció? - Miért ne félj megünnepelni a sikereid? - Milyen legyen a kudarchoz való viszonyulásod és miért igyekezz tanulni minden kudarcból? „A valódi önbizalom nem az, hogy mindent tudok, hanem az, ha mindent meg tudok oldani” – hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast adásába, és még több inspiráló gondolatra tehetsz szert. A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
7/1/20211 hour, 23 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

14. Email marketing - a pénztermelő gépezet - K8 módszertan – 6.

Miért számít az egyik leghatékonyabb opciónak az email marketing? Hogyan tudod rendszerben gondolkozva megvalósítanod akár a hírlevelezést, akár az automata emailezést? Hogyan és miért kezdj el még ma email listát építeni? „Az email listára érdemes úgy tekintened, mint egy rendkívül értékes tőke” – Kristóf szavai hűen tükrözik, hogy a Vállalkozóból Vállalkozás Podcast aktuális epizódjában mennyire fontos területtel foglalkoztunk. Az email marketing, a hírlevelezés, illetve az email lista építése került ugyanis terítékre az aktuális adásban. A K8 módszertan utolsóként kitárgyalt, ugyanakkor annál lényegesebb területének mindenképp szerettünk volna külön adást szentelni. A podcast aktuális részében – többek között – a következő kérdések mentén folyt a diskurzus: - Miért kihagyhatatlan ziccer rendszeresen foglalkoznod az email marketinggel? - Mit értünk az alatt, hogy az email listád felett teljes kontrollt gyakorolhatsz? - Miben rejlik az email listád értéke, és miért kezdd el még ma az építését? - Mire figyelj a hírlevelezés gyakorlatánál, és hogyan optimalizáld a felhasználói élményt? - Hogyan kerülheted el, hogy a kiküldött leveleid a spam mappába kerüljenek? - Miért érdemes rendszerben gondolkozva email marketingezned és hírlevelezned? „Egyáltalán nem szégyen vagy probléma segítséget kérned” – Kristóf ezzel a félmondattal arra utalt, hogy a hatékonyan kivitelezett email marketing külsős segítséggel is ezerszer hasznosabb, mintha egyáltalán nem foglalkoznál vele. Ha pedig érdekel a megvalósítás „hogyan” kérdése, akkor hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába! A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas
6/17/202150 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

13. Első lájktól a tudatos közösségépítésig - K8 módszertan – 5.

Mire van szükség az eredményes közösségi média jelenléthez? Hogyan választhatsz az egyes platformok között? Mennyit posztolj, és mire figyelj a bejegyzések elkészítésénél? „A vállalkozásod közösségi média jelenlétének a sikere 50%-ban azon múlik, hogy csinálod-e” – ahogy Gál Kristóf is fogalmaz, az eredményes social media marketing első lépése, hogy egyáltalán csinálod. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában persze ennél jóval mélyebben foglalkoztunk az eredményes közösségi média jelenlét képletével és metódusával. A titok nyitja persze a kitartó megvalósításban rejlik. Ahogy az adásban is elhangzik, „a rendszeresség fontosabb, mint alkalmanként a sűrűség”. De nézzük is meg, milyen kérdéseket beszéltünk át a Vállalkozóból Vállalkozás aktuális epizódjában: - Miért a konzisztencia a sikeres közösségi média jelenlét egyik kulcsa? Mi kellhet az eredményekhez ezen felül? - Miként illeszthető a közösségi média jelenlét a tudatos marketing stratégiába? - Árthat-e, ha az organikus posztok mellett szponzorált tartalmakat is futtatsz? - Miért érdemes márkaépítés helyett inkább racionális célokra összpontosítani? - Miért célszerű legalább alap szinten jelen lenni minden platformon? Milyen tartalmakkal érdemes ezt csinálni? - Hogyan célszerű választani az egyes közösségi média felületek között? Mi alapján válassz a funkciók és tevékenységek között? - Heti szinten hány poszt a minimum azokon a social media felületeken, ahol aktívan jelen vagy a vállalkozásoddal? - Miért lényeges, hogy minden megírt posztodnak konkrét célja legyen? „Csak akkor kezdd el a közösségi médiát, ha a marketingedben minden más már rendben van” – Kristóf ezzel arra utalt, hogy a tudatos közösségi média jelenlét akkor lesz a hasznodra, ha a K8 módszertan többi elemét már „elég jó” szinten sikerül hozni. Akkor kattints a „lejátszás” gombra, és hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába! A Vállalkozóból Vállalkozás Podcast Facebook csoporthoz csatlakoztál már? Kattints a linkre, kérdezz bátran és kövesd nyomon a csoporton belüli életet: https://www.facebook.com/groups/vallalkozobolvallalkozaspodcast ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas
6/3/202138 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

12. A 3 legfontosabb konverziónövelő megoldás - K8 módszertan - 4.

Mit jelent a konverzióoptimalizálás, és milyen célt szolgál? Milyen technikai módjai vannak a konverzióoptimalizálásnak? Mik a feltételei annak, hogy a konverzióoptimalizálás hatékonyan működjön? „Alapvetően az a cél, hogy száz érdeklődőből ne csak egyetlen vásárlód legyen, hanem mondjuk kettő” – foglalta össze Kristóf józan logikán alapuló érveléssel a konverzióoptimalizálás esszenciáját. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában a K8 módszertan következő elemét, a konverzióoptimalizálást veséztük ki tehát alaposan. Ahogyan az adásban is elhangzik, a módszert alkalmazva remélhetőleg „sörétes puska használata helyett a cél a vevőszerzés mesterlövészévé válni”. Ennek szellemében nézzük is meg, hogy milyen kérdések mentén alakítottuk az adás menetét: - Látogatószerzésnél inkább a minőség, vagy a mennyiség a fontosabb? Miért érdemes komplex folyamatként tekinteni erre a kérdésre? - Mit jelent a vevő élettartam érték fogalma, és mi a lényege? - Mit jelent a konverzióoptimalizálás gyakorlata, és mi a konkrét célja? - Mi az a szint, amikor már érdemes időt és energiát fordítani a konverzióoptimalizálásra? - Miért fontosak a jó ajánlatok ahhoz, hogy a konverzióoptimalizálás tényleg működjön? - Mit értünk az „elég jó landing oldal” fogalma alatt? - Milyen lehetséges gyakorlatai lehetnek a technikai konverzióoptimalizálásnak? Kristófék az adásban elhangzó cikkét a vevő élettartam értékről itt éred el: https://www.klikkmarketing.hu/blog/vevo-elettartam-ertek Szeretnéd, hogy száz érdeklődőből lehetőleg minél több vásárlód legyen? Akkor kattints a „lejátszás” gombra, és hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába! ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas
5/20/202147 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

11. Látogatószerzés csúcsra járatva - K8 módszertan - 3.

Milyen csatornákat, eszközöket célszerű alkalmazni a látogatószerzéshez? Milyen stratégia mentén érdemes megközelíteni a látogatók hatékony gyűjtésének menetét? Milyen logikai sorrendben kövessék egymást a különféle hirdetéstípusok? „Hol és milyen formában tudjuk elkölteni a rendelkezésre álló időt, energiát és pénzt?” – tette fel a Vállalkozóból vállalkozás podcast aktuális adásának központi kérdését Gál Kristóf. Ezúttal a K8 módszertan soron következő elemével, név szerint a látogatószerzéssel foglalkoztunk kiemelten. Méghozzá egy logikus folyamaton végig haladva, amit könnyedén modellezhetsz a vállalkozásod látogatószerzésének gyakorlatára. „A cél egyre hatékonyabban feldolgozni a látogatókat” – ehhez mérten azt is sikerült átbeszélnünk, hogyan érdemes kezelni azon látogatókat, akik elsőre még nem lesznek a vevőink. Íme – a teljesség igénye nélkül – azok a kérdések, amelyekkel a Vállalkozóból Vállalkozás podcastben ezúttal kiemelten foglalkoztunk: - Milyen csatornákat, eszközöket használhatunk látogatószerzés céljából? - Mit jelent a brand hirdetés fogalma, és mikor célszerű alkalmazni ezt a hirdetéstípust? - Mit nevezünk szuper releváns hirdetési lehetőségnek, illetve kulcsszónak? - Milyen logikai sorrend mentén javasolt egymás után használni a különféle hirdetéstípusokat? - Hogyan menedzseljük azokat a látogatókat, akik az oldalunkra érkezve nem vásárolnak egyből? - Mit jelent a remarketing fogalma, és mit érdemes tudni a használatáról? - Mennyire szűrhető a látogatók „minősége” organikus, illetve hirdetés általi forgalomszerzésnél? - Miért célszerű stratégiai szinten megközelíteni a látogatószerzés kérdéskörét? Brand hirdetés, szuper releváns hirdetés, majd remarketing. Ezen három hirdetéstípust egymás után alkalmazva már jól menedzselhetők a honlapunkra érkező látogatók. Haladó szintű megoldásként pedig a Kristófék által tökéletesített pásztázó hirdetéstípussal fokozhatod az eredményességet. A megvalósítás részleteit a „lejátszás” gombra kattintást követően éred el! ----------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas
5/7/202144 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

10. K8 módszertan - 2. A honlapok (és webshopok) 3 alapvető funkciója

Mi az a 3 alapvető funkció, amit egy weboldalnak mindenképp tudnia kell? Hogyan válassz szakembert a céges weboldal kivitelezéséhez? Illetve miért célszerű mérésekkel és analitikával is foglalkoznod, ha tartós sikereket szeretnél elérni a vállalkozásoddal? „Olyan nincs, hogy a honlapom nem tud eladni” – szögezte le Kristóf a profi céges weboldalak egyik legfontosabb alapkövetelményét. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában a korszerű vállalati weboldalak egyéb kulcsfontosságú tényezőit is kitárgyaltuk. Ha pedig már így belemelegedtünk a beszélgetésbe, akkor az analitika szerepét is górcső alá vettük. „Amit nem mérsz, azt nem tudod javítani” – legyünk őszinték, Kristóf mérésekkel kapcsolatos gondolatával nehéz volna vitatkozni. De lássuk a konkrétumokat, milyen kérdésekről beszélgettünk a Vállalkozóból Vállalkozás podcast mostani epizódjában: - Milyen szempontokat célszerű figyelembe venni, amikor a céges weboldal kialakítása a feladat? - Mi az a 3 alapvető funkció, amit egy weboldalnak mindenképp tudnia kell? - Hogy néz ki egy érdekes, izgalmas és autentikus bemutatkozó oldal? - Mire figyelj, amikor fotókat választasz a honlapodhoz? - Miért fontos, hogy a weboldal kivitelezéséhez választott szakember stratégiai / marketing szemlélettel is rendelkezzen? - Miért kell foglalkoznod mérésekkel és analitikával, ha tartós sikereket szeretnél elérni a vállalkozásoddal? - Miben segíti a mérés marketinged eredményességének felmérését? - Mit nyersz azzal, ha a marketing tevékenységed mellett a vállalkozásod működéséről is naplót vezetsz? A megszokottnál is tartalmasabb adást sikerült tehát összehozni, ami a vállalkozóból vállalkozóvá válás komplex folyamatának több aspektusát is lefedi. Akár a weboldalad optimalizálása, akár az analitika bevezetése jelenti az aktuálisan megvalósításra váró feladatot, csak ajánlani tudjuk a „lejátszás” gombra kattintást! ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas
4/23/202148 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

9. K8 módszertan – 1. A 6 legfontosabb stratégiai kérdés

Milyen kérdéseket célszerű feltenni a stratégiaalkotás során? Miként alkalmazható a 80/20-as szabályként ismert Pareto-elv ezen a fronton? Illetve mennyire érdemes időről időre finomítani és újragondolni a vállalkozásodhoz mérten alkotott stratégiát? „A stratégiai dolgok 20% arányú fontos kérdéseit megválaszolva az előnyök 80%-át megnyered” – kapcsolta össze Kristóf frappánsan a stratégiaalkotás kérdését a Pareto-elvvel. A felütés nem a véletlen műve, ugyanis a Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjának központi eleme a Kristófék által évek alatt tökéletesített „K8” módszertana és gyakorlata. /K, mint Klikkmarketing – 8 a különálló elemek száma miatt/ Az adásban elhangzó egyik gondolatot idézve „a nemcsinálásnál vagy a túlgondolásnál százezerszer jobb a K8”. Nem csodálkoznánk, ha ennek fényében máris a lejátszás gomb után keresgélnél a kedvenc podcast applikációdban. További kedvcsinálóként néhány kérdés, amelyeket egytől egyig átbeszéltünk az epizódban: - Miért nem tanácsos túlzott merevséggel ragaszkodni egy-egy koncepcióhoz? - Mit jelent az analízis-paralízis kifejezés, illetve mik a veszélyei? - Minden cégnek szüksége van stratégiára? - Miként alkalmazható a 80/20-as szabályként ismert Pareto-elv a stratégiaalkotásnál? - Mi az a hat kérdés, amit érdemes feltenni a stratégiaalkotás során? - Hogyan értelmezhető helyesen a „ki célcsoportunk” kérdés? - Továbbá miért érdemes folyamatos jelleggel alakítani és finomítani a stratégiát? A kulcsgondolatot Kristóf fogalmazta meg az adás vége felé: „hosszú távon az fog nyerni, aki többet tud költeni vevőszerzésre”. Ehhez pedig nyilván annak lesz több erőforrása, aki profibb lesz a stratégiaalkotásnál. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast K8 - 1. epizódjának meghallgatásával komoly lépést tehetsz ebbe az irányba! ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
4/9/202136 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

8. Munkatársak interjúztatása - első benyomástól a kiválasztásig

Mi a legfontosabb tényező, amit egy állásinterjú során célszerű felderíteni? Melyik számít inkább - az első benyomás, vagy a jelöltről kialakuló összkép? Milyen tényezőkre érdemes fokozott figyelmet fordítani az interjú egésze alatt? „Munkáltatóként az interjú során legfontosabb feladat a jelölt azon oldalát feltárni, hogy milyen is ő igazából”- persze Gál Kristóf állítását olvasva egyből felmerülhet benned a „hogyan lehet ezt megcsinálni?” kérdés. Pontosan ezt beszéltük át alaposan a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legutóbbi adásában. Az állásinterjú lefolyásának minden aspektusát érintve mentünk végig az interjú részletein, munkáltatói szemszögből természetesen. Az epizód visszatérő motívumát hangsúlyozva „egy jel nem jel”. Bízunk benne, hogy az adás meghallgatása hathatós segítséget jelent kontextusban kezelni, illetve tudatosabban menedzselni a felvételi beszélgetéseket. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legutóbbi adásában ugyanis – többek között – a következő kérdéseket tárgyaltuk ki: - Hogyan lehet szelektálni a több tucat jelentkező között, és miért fontos előszűréssel kezdeni a kiválasztást? - Mi az a kulcsfontosságú tényező, amit egy állásinterjú során célszerű felderíteni? - Miért nem ideális, ha egy jelölt túlságosan izgul? - Melyik számít inkább - az első benyomás, vagy a jelöltről kialakuló összkép? - Mennyire fontos, hogy a jelölt is tegyen fel kérdéseket az interjú során? - Mennyit számít a szimpátia megléte a felvétel szempontjából? - Mennyire javasolt kikérni a munkatársak véleményét a „kit vegyünk fel” kérdésben? Ahogy Kristóf fogalmazott, „egy interjú során bizony a munkaadó is vizsgázik, hiszen a jelöltek megnézik, hol is akarnak dolgozni”. Az adással nem titkolt szándékunk abban segíteni, hogy a céged gond nélkül menjen át ezen a vizsgán! A gyakorlati tippekhez és megvalósításhoz hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legfrissebb epizódjába! ------------------------------------------------------------------------------------------------- Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify:https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
3/26/202136 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

7. Munkavállalói teljesítménymérés, KPI-ok és fizetések a stratégiai célok eléréséhez

Miért dolgozzunk ki metrikákat a munkavállalók teljesítményének mérésére? Miként tudjuk ezeket a KPI mutatókat a fizetésekkel összehangolni? Továbbá hogy tartható fenn a munkavállalói motiváció anélkül, hogy a dolgozók elkényelmesednének? „Abszolút a radikális transzparencia híve vagyok” – foglalt egyértelmű állást Kristóf a fizetésekkel, illetve a szervezeten belüli teljesítményértékelés témakörében. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában azok a KPI metrikák kerültek kibeszélésre, amelyek nélkül céget vezetni nagyjából olyan, mint csukott ülni az autó volánja mögött. Kristóf cégénél, vagyis a Klikkmarketingnél alapvető cél, hogy „legyen minden munkatárshoz minimum egy KIP rendelve”. A kulcs persze azt megtalálni, hogy melyik pozíció kapcsán melyik mutató jelenti az eredményesség alapját. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast legutóbbi adásában – többek között – a következő kérdések merültek fel: Miért érdemes metrikákat kidolgozni a munkavállalók teljesítményének mérésére? - Hogy segítik a KPI mutatók a stratégiai célok elérését? - Miért fontos transzparenciára törekedni a fizetések kérdésében? - Hogyan tudjuk összehangolni a KPI mutatókat a fizetésekkel? - Miként tartható fenn a munkavállalói motiváció anélkül, hogy a dolgozók elkényelmesednének? - Hogy tudjuk elkerülni a szervezeten belüli bérfeszültséget? - Illetve mikor kell elengedni egy munkatársat, vagyis mennyire kell erőltetni azt, ami már nem fenntartható? „Az alapbér + teljesítménybér alapú rendszer azért ideális, hogy felfelé ne legyen plafonja a fizetésnek” – vallja Kristóf a dolgozói motiváció fenntartásával kapcsolatban. Hogy miként tudod kialakítani a teljesítmény mérését kialakítani a saját vállalkozásodban? A gyakorlati lépések megismeréséhez hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába. Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox:https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
3/12/202135 minutes
Episode Artwork

6. HR rendszerek bevezetése és tökéletesítése a vállalkozásodban

Miért és hogyan érdemes vállalkozóként rendszerek köré szervezned a humán erőforrás, valamint a toborzás területét? Mit érdemes, illetve mit nem javasolt automatizálnod a vállalkozásod HR folyamataiban? „Szerintem a profizmus azt jelenti, hogy magabiztosan tudod, miként lehet eredményt elérni valamilyen téren” – hangzott el Kristóf egyik kulcs gondolata a Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában. A professzionálisan működő cégek közös jellemzője pedig az, hogy finomra hangolt rendszerek mentén működnek. Ennek apropóján nem is lehetett kérdés, hogy a HR, kiválasztás és toborzás területén alkalmazható rendszerek legyenek fókuszban az adás keretei között. A vezérelvet pedig a podcast műsorvezetője Szántó Péter foglalta össze: „ne divatosak akarjunk lenni, hanem stílusosak”. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában – többek között – a következő kérdésekre kerestük a választ: - Miért érdemes vállalkozóként rendszerek köré szervezni a HR, valamint a toborzás területét? - Mennyit számít a cégméret abban, hogy képesek legyünk profin toborozni és HR rendszereket bevezetni? - Miért kiemelten fontos az őszinteség és önazonosság a HR folyamatok kialakításakor? - Miként szűrhetők ki automatikusan az úgynevezett „kamu jelöltek” az új munkatársak kiválasztása során? - Mit érdemes, illetve mit nem javasolt automatizálni a kiválasztás folyamatában? - Hogy lehet ütőképes rendszert építeni az új kollégák onboarding folyamatára? - Milyen standardizálható rendszerek kiépítése kivitelezhető a már meglévő kollégákkal? Kristóf szerint „ne legyen olyan pozíció a vállalkozásodban, amit Te nem csináltál korábban” – így pontosan tudni fogod, mit várhatsz el, illetve milyen rendszert építhetsz az adott feladat köré. A Te vállalkozásod eredményességén is sokat lendítenének a bizonyítottan működő HR rendszerek? Hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába, és tudni fogod a gyakorlati alkalmazás biztos lépéseit. Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
2/26/202136 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

5. Hogyan keressünk jó munkatársat a cégünkhöz?

Hogy néz ki manapság egy hatékony és vonzó álláshirdetés? Miként érdemes egyáltalán magára a toborzásra tekinteni? Illetve milyen értékeket célszerű keresni a jelölteknél, és hogy kell ezt megszövegezni a hirdetésben? „Gondolkozzunk úgy, hogy igazából itt mi versenyzünk a legértékesebb munkatársakért” – ezzel az erőteljes mondattal harangozta be úgymond Kristóf a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adását. Ennek az epizódnak a meghallgatása – reményeink szerint – erőteljes paradigmaváltást eredményez majd a vállalkozói gyakorlatban. El kell ugyanis fogadni, hogy a legjobb munkatársak felvételéhez befektetett munkára, alázatra és megfelelő hozzáállásra van szükség. Kristóf szavait idézve a lényeg, hogy „tudni kell a jelölt fejével gondolkozni”. Őszintén bízunk benne, hogy az adás meghallgatása hathatós segítséget jelent majd ebben. A Vállalkozóból Vállalkozás podcast aktuális epizódjában – többek között – a következőkről volt szó: - Hogy néz ki manapság egy igazán hatékony, úgymond vonzó álláshirdetés? - Mennyire tekintenek mostanság a munkáltatók egy pozíció meghirdetésére úgy, hogy valójában a náluk történő munkavégzés lehetőségét adják el? - Melyik a fontosabb egy jelöltnél – a szakmai képzettség, vagy pedig a karakter? - Miért célszerű pontosan definiált alapértékek mentén új munkatársat keresni? - Mit eredményezhet az, ha nem a megfelelő emberek kerülnek be a csapatba? - Hogy néz ki egy vonzó álláshirdetés landing oldala, illetve mire érdemes figyelni a szövegezésnél? Ahogy ígértük, mintaként itt találod a Kristóf által említett álláshirdető landing oldalt, illetve egy hirdetési poszt példát is: https://www.klikkmarketing.hu/karrier/ugyfel-menedzser https://www.facebook.com/klikkmarketing/posts/3589011974454014 „Mintha nekem írták volna – mintha ugyanarra gondolnánk” – erre kell tehát gondolnia a legjobb jelölteknek, amikor az általad hirdetés pozíció leírását olvassák. Hallgass bele a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába, hogy neked is könnyebb legyen ilyesfajta hirdetéseket alkotni! Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395?country=hu Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
2/12/202142 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

4. Pénzügyek és a pénzügyi tudatosság vállalkozóként

Miért kulcsfontosságú figyelmet fordítani a vállalkozásunk pénzügyeire? Miként fejleszthető a pénzügyi tudatosság vállalkozóként, illetve hogyan tervezhetők a pénzügyi kérdések anélkül, hogy ezzel túlságosan nagy terheket pakolnánk magunkra? „Nem az a kérdés, hogy mennyi pénzt termelsz, hanem hogy mennyit tudsz ebből megtartani” – fogalmazta meg a Vállalkozóból Vállalkozás podcast legújabb adásának egyik legfontosabb állítását Gál Kristóf. Ebben az epizódban tehát a vállalkozások életében megkerülhetetlen tényezőnek számító pénzügyek és pénzügyi tudatosság kérdéskörét veséztük ki, méghozzá gyakorlati szemszögből. Kristóf következő mondatával nehéz volna vitatkozni, miszerint „egy vállalkozásnak alapvetően a profitgenerálás a célja”. Ha a céged financiális szinten rendben működik, nyugodtan fókuszálhatsz a növekedést és sikert eredményező egyéb tényezőkre. Mutatjuk, milyen kérdésekre kaphatsz választ, ha belehallgatsz az adásba: - Miért célszerű figyelmet fordítani a vállalkozásunk pénzügyeire?Hogyan tegyük ezt minél eredményesebben és egyszerűbben? - Miért kulcskérdés, hogy egy vállalkozásnak legyen megfelelő mozgástere pénzügyi értelemben? - Miért fontos tartalékot képezni? Miként lehet egyáltalán pénzügyi tartalékot képezni a koronavírus járvány árnyékában? - Hogyan lehet fejleszteni a pénzügyi tudatosságot vállalkozóként? - Miért ne akarjunk olyan pénzt elkölteni, ami valójában nincs is? - Miként viszonyuljunk a profitszerzéshez, és mi számít egyáltalán profitnak? - Hogyan tervezzük meg a vállalkozásunk pénzügyeit anélkül, hogy ez túl nagy terhet rakna ránk? „A legfontosabb, hogy az ösztönös szintről fel tudjunk emelkedni egy tudatos vállalkozó szintjére” – Kristóf ezen mondata akár nagyszerű zárszó is lehetne a témakörhöz. De tekints rá inkább kiindulási alapként ami arra sarkall, hogy mindenképp belehallgass a Vállalkozóból Vállalkozás podcast epizódjába! Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT?si=yudj-CK2SOKauZMqt1AQBw Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395 Soundcloud: https://soundcloud.com/vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
1/29/202141 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

3. A munkatársak - toborzástól a csapatépítésig

Miért fontos egy vállalkozás életében a munkatársak felvétele? Miből tudható, hogy elérkezett a bővülés ideje? Miként fest az új kollégák felvételének ideális folyamata az igény megjelenésétől egészen a konkrét alkalmazásig? „A valódi vállalkozás lényege, hogy megáll a saját lábán” – adta meg a Vállalkozóból vállalkozás podcast legújabb adásának felütését Gál Kristóf. Ehhez a kívánt állapothoz pedig előbb vagy utóbb szükség lesz munkatársakra is. Ebben az epizódban tehát a munkatársak toborzásának, alkalmazásának és csapatba illesztésének a kérdésköre szolgáltatta a központi témát. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, mennyire sikerül helyesen időzíteni a bővülést, illetve hatékonyan megvalósítani magát a folyamatot. Annál is inkább, mivel Kristóf szavaival élve egy idő után „tehermentesítő, illetve termelő munkatársakra egyaránt szükség lehet.” Az adásból természetesen a kilétükre és a hozzáadott értékükre is fény derül majd. Ízelítő az epizód során felmerült kérdésekből és válaszokból: - Létezik-e bármilyen fix pont vagy mérőszám annak jelzésére, elértük a saját alkalmazottak létjogosultságának a szintjét? - Miként lehet kitalálni, hogy milyen feladatokra hozzunk be új csapattagokat? - Mit jelent a rövidtávú visszaesés /RTV/ fogalma, és hogyan célszerű kalkulálni vele? - Hogy néz ki a munkatársak felvételének optimális folyamata az igény megjelenésétől egészen az alkalmazásig? Miként lehet egyáltalán a jó munkatársakat felvenni? - Mi számít manapság jó álláshirdetésnek? Kiről szól ideális esetben a pozíció hirdetése? - A szakmai kompetenciát, vagy a személyiséget kell inkább nézni egy-egy jelöltnél? - Illetve mi az összefüggés a jó csapat és a minőségi produktum között? „Boldog vevőket boldog kollégákkal tudsz szerezni és megtartani” – fogalmazta meg Kristóf a Vállalkozóból vállalkozás podcast friss epizódjának legfőbb esszenciáját. Az adás meghallgatásával remélhetőleg számodra is közelebb kerülhet ennek a gyakorlatba ültetése. Sok sikert a megvalósításhoz! Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: open.spotify.com/show/2WKopRwa7Ky…K2SOKauZMqt1AQBw Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3…al/id1545444216 Castbox: castbox.fm/channel/V%C3%A1llal…C3%B3ffal-id3636395 Soundcloud: @vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
1/15/202140 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

2. A rendszerek és folyamatok szerepe egy vállalkozás eredményességében

Miért érdemes rendszerekben és folyamatokban gondolkodni egy vállalkozás építése vagy fejlesztése közben? A vállalkozóból vállalkozássá válás folyamatának melyik szintjén javasolt elkezdeni a rendszerek építését? Lehet-e egyszerre pénzt keresni, és szabadnak is lenni? „Egy jó vállalkozás 50-50% arányban épül jó rendszerekre, illetve jó emberekre” – fogalmazta meg a Vállalkozóból vállalkozás podcast legújabb adásának egyik tételmondatát Gál Kristóf. Ebben az epizódban tehát a rendszerek és folyamatok a vállalkozások életében betöltött szerepéről beszélgettünk. Első körben végig vettük a témakör fontosabb aspektusait, majd Kristóf a Klikkmarketingben alkalmazott, illetve az ügyfeleknél látott mechanizmusok közül emelte ki a leghatékonyabbakat. A terület fontosságát egyébként Kristóf egyik mondata vastaggal húzza alá: „megtervezett rendszerek és folyamatok nélkül nem tudsz kijjebb lépni a vállalkozásodból”. No de nézzük is meg, hogy ebben a podcast epizódban milyen kérdések és válaszok hangzottak el: · Mit értünk rendszer és folyamat alatt egy vállalkozás életében? · Miért célszerű tudatosan rendszerekben gondolkodni akkor, amikor vállalkozást építesz? · Lehet-e egyszerre szabadnak lenni és pénzt is keresni? · Milyen párhuzam húzható a la Sagrada Família, illetve a céged közé? Avagy létezik-e olyan, hogy egy vállalati rendszer teljesen kész? · A vállalkozóból vállalkozás folyamatában hol van az a pont, amikor már célszerű elkezdeni a rendszerek és folyamatok építését? · Mik a legjobban működő rendszerek az ügyfélszerzés, és az ügyfélkezelés területén? · Automatizálhatók-e az ügyfélkommunikáció egyes szegmensei? „A folyamatok és rendszerek lényege nem a magas nívó, sokkal inkább az egyenletes színvonal fenntartása” – hangzott el az egyik kulcs gondolat, amit érdemes lesz magaddal vinned a Vállalkozóból vállalkozás podcast második adásából. Sok sikert az alkalmazáshoz! Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT?si=yudj-CK2SOKauZMqt1AQBw Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395 Soundcloud: https://soundcloud.com/vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
1/1/202135 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

1. Mi a marketing, és miről szól ma egy vállalkozás életében?

Mi is az a marketing, és milyen mértékben határozza meg a vállalkozásod eredményeit? Melyik öt kérdést válaszold meg, ha jó marketinget akarsz csinálni? Mire fókuszálj folyamatos jelleggel, ha profivá szeretnél válni a marketingben? „A marketing egy gondolkodásmód, ami át kell, hogy hassa a vállalkozó gondolkodását” – adta meg a podcast erőteljes felütését Gál Kristóf. A Klikkmarketing alapítójaként és vezetőjeként, illetve a „Vállalkozóból >> Vállalkozás” című könyv szerzőjeként Kristóf sokat látott és tapasztalt annak kapcsán, mennyire meghatározó a marketing egy vállalkozás eredményeinek alakulásában. „A marketinggel tudjuk megteremteni azt a pénzt, amivel minden mást létre tudunk hozni a vállalkozásban” – hangzott el az adás egyik legerősebb állítása. Legyünk őszinték, erre a tételmondatra kiemelten fontos rendszeresen emlékeztetni magad vállalkozóként. No de nézzük is meg, hogy a podcast első részében milyen kérdéseket feszegettünk, illetve miről volt szó pontosan: - Mit jelent a marketing egy vállalkozó, illetve egy vállalkozás számára? - Miért kulcsfontosságú egy cég életében, hogy az elsőszámú vezető a saját mentális kihívásait eredményesen tudja menedzselni? - Melyik öt alapkérdést érdemes tisztáznod, ha jó marketinget akarsz csinálni? - Hogyan tudod cégen belül megtalálni az ideális választ a „mitől vagyunk különlegesek” kérdésre? - Miként segít a marketing abban vállalkozóként, hogy egy látszólag hátrányos tényezőt is előnnyé tudj formálni? - Miért a félelmek tartják vissza a legtöbb vállalkozót a megvalósítástól, és mit lehet tenni ez ellen? - Mit érdemes folyamatosan tenned (még ha ez sokszor unalmas is), ha szeretnél jó marketingessé válni? - Illetve Kristóf és a Klikkmarketing életében hogy is nézett ki a vállalkozóból vállalkozás folyamata? „Ha a marketinged rendben van, akkor jó eséllyel minden más rendben lesz a cégedben” – amennyiben egyedül ezt a gondolatot viszed magaddal az adásból, már önmagában az is komoly előrelépést jelenthet a céged működésében. Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT?si=yudj-CK2SOKauZMqt1AQBw Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395 Soundcloud: https://soundcloud.com/vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
12/17/202040 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

0. A Podcastról | Vállalkozóból Vállalkozás Podcast

Ki készíti a podcast-ot? Honnan jött az ötlet? Kinek szól mindez? Milyen területek szakértőivel találkozhatsz? Hallgasd meg rövid bemutatkozónkat, ahol mindent tisztába teszünk! Hogyan lesz Vállalkozóból vállalkozás? Szántó Péter műsorvezetésével és Gál Kristóf segítségével igyekszünk válaszokat keresni a kialakult kérdésekre, amit 4 témakör köré csoportosítunk, ami a marketing, a munkatársak, a rendszerek és a pénzügyek. Ha kérdezni szeretnél Kristóftól, akkor keresd őt a https://www.facebook.com/galkristofnet Facebook oldalon. A podcast műsorvezetője Szántó Péter stratégiai tanácsadó és branding szakértő, aki Gál Kristóffal igyekszik fényt deríteni a vállalkozói lét nap mint nap felmerülő kérdéseire. Iratkozz fel a Vállalkozóból Vállalkozás adásaira a kedvenc podcast lejátszódban: Spotify: https://open.spotify.com/show/2WKopRwa7KyiRYKimkk4MT?si=yudj-CK2SOKauZMqt1AQBw Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s-podcast-g%C3%A1l-krist%C3%B3ffal/id1545444216 Castbox: https://castbox.fm/channel/V%C3%A1llalkoz%C3%B3b%C3%B3l-V%C3%A1llalkoz%C3%A1s-Podcast---G%C3%A1l-Krist%C3%B3ffal-id3636395 Soundcloud: https://soundcloud.com/vallalkozobolvallalkozas Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.
12/17/20209 minutes, 13 seconds