A Vakfolt podcastban hetente egy órában jelentkezünk egy-egy olyan témával, amely valamelyikünk számára vakfoltot képez a popkulturális ismereteinkben. Így teszünk eleve bukásra ítélt kísérletet arra, hogy bepótoljuk a filmes-zenés-könyves-képregényes lemaradásainkat, és meghívjuk a hallgatókat, hogy velünk együtt tágítsák a látókörüket.
Kimaradt, sokak által imádott, mások által messze elkerült filmklasszikusok, híres, de hazánkban mégsem olyan népszerű képregények és zenekarok képezik a műsoraink témáját. Általában három-három adásból álló tematikus blokkokban foglalkozunk olyan témákkal, mint a "kamaszos felnövéstörténetek", "Stanley Kubrick három mesterműve három évtizedből" vagy "a közelmúltban remake-elt mozifilmek", így a hallgatók bármikor bekapcsolódhatnak a műsorunkba, adásaink önállóan is hallgathatóak.
Bejelentés: Május 26. - Taxisofőr a Vakfolt Mozi műsorán!
Gyertek velünk mozizni! Helyszín: Premier Kultcafé, Budapest, Üllői út 2-4, 1085 Időpont: 2023. május 26. 19:30, érdemes korábban érkezni A film: Taxisofőr (r. Martin Scorsese) Jegyvásárlás: vakfoltpodcast.hu/mozi23 Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Patreonon! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is! További linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala A Vakfolt podcast a Twitteren</l
10/05/2023 • 1 minute 25 seconds
Különkiadás: beszélgetés A Karantén Zóna című film stábtagjaival
2022. augusztus 5-én a Vakfolt podcast egyik műsorvezetője, Frivalszky-Mayer Péter beszélgetett A Karantén Zóna című film stábjának a tagjaival. A beszélgetés résztvevői: Szombath Máté társoperatőr, Knapp Dávid és Nagy Roland vágók, Tóth Zoltán VFX artist, valamint Tringli László plakáttervező. A beszélgetésben részt vett továbbá Zsótér Indi Dániel, a film rendezője és társírója, Vida Orsolya, a film társírója, továbbá beugrott egy-egy kérdést megválaszolni a film két szereplője, Sütő Ildikó és Muchichka László is. A Karantén Zóna öt szegmensből álló antológiafilm, amely a COVID-19 miatti lezárások élményeit dolgozza fel az Alkonyzóna szellemiségében. A beszélgetésben mind az öt szegmensről spoileresen beszélünk, ezért ajánljuk, hogy a filmet tekintsétek meg az HBO Maxen. Hogyan áll össze közösségi finanszírozásból egy film? Milyen kihívásokat jelent egy mikroköltségvetésű filmben a vizuális effektusok használa
03/09/2022 • 1 hour 47 minutes 20 seconds
Suspiria (Sóhajok) 1977 vs. 2018 - vendégünk CyClo
A horror műfajában tobzódó negyedik Vakfolt versus évad összetételében a támogatóink szavazatai alapján igen előkelő helyen végzett a Suspiria, vagyis a Sóhajok című Dario Argento-film 1977-ből, illetve annak 2018-as feldolgozása Luca Guadagnino rendezésében. Az adásunkban ismét vendégünk volt Cyclo, azaz Mikó László. A '77-es Suspiria csupa elsődleges szín volt, a hátborzongató zenét pedig a Goblin nevű prog-rock banda szolgáltatta. A '18-as remake már-már monokróm, a nyugtalanító melódiákat pedig az alternatív rockos Thom Yorke biztosította. Míg Argento ijesztései mesteriek, és a mitológiát a kulisszák mögött hagyja, addig Guadagnino elodázza a kedélyborzolást, és helyette széles történelmi hátteret épít a filmje köré. Ezzel vissza is térünk az évadunk nyitó kérdéséhez: milyen esetben van értelme feldolgozni egy filmet? Melyik mellékszálai működnek jobban a remake-nek? M
19/08/2020 • 2 hours 26 minutes 5 seconds
Hamilton audiokommentár
Igazán speciális adással jelentkezik a Vakfolt podcast: történetünk első audiókommentár epizódját hallhatjátok. A film, amit megnézünk, a Hamilton című Broadway-musical felvétele, amely a Disney+ streamingszolgáltatón látható 2020. július eleje óta. Az adásban minden eddiginél népesebb vendégseregletet hallhattok, velünk tartott Lepp Tünde, Rácz Viktória, Nagy Szabolcs, Földi Gábor, valamint Cyclo, azaz Mikó László. Itt szeretnénk is rögtön kiemelni, hogy a nagy számú vendég mellett a szokásos hangminőséget nem tudtuk garantálni, de reméljük, élvezhető lett a felvétel. Az adás nem rögtön a film lejátszásával veszi kezdetét: 07:47 másodpercnél nyomjuk meg a PLAY gombot. Mi ez az egész különkiadás? A Hamilton című musicalről a támogatóinknak már beszéltünk egy vészrészben. Az Egyesült Államok alapító atyáiról, köztük is e
07/08/2020 • 2 hours 51 minutes 21 seconds
Solaris 1972 vs. 2002
Máris az utolsó előtti epizódjához érkeztünk az idei Vakfolt versus évadnak. Eddig kizárólag horrorfilmekkel foglalkoztunk idén, ezúttal egy adás erejéig kitérünk a science-fiction zsánerre. Stanisław Lem Solaris című történetét két rendező dolgozta fel, Andrej Tarkovszkij 1972-ben, és Steven Soderbergh 2002-ben, kereken harminc év eltéréssel. Első alkalommal fordul a kocka az évadban, ezúttal a régebbi film számít a jobban elismert munkának. Mi az oka annak, hogy Soderbergh művét nem fogadták jól? Hogyan interpretálja újra a történetet az amerikai rendező, és mit emel ki a Tarkovszkij-film rétegeiből? Miért adta a fejét egy sci-fi-re a 2000-es évek elején komoly drámasikereket elérő Soderbergh? Milyen lehetett volna a Solaris, ha James Cameron rendezi? Elmélyedünk persze Tarkovszkij mesterművében is: eldöntjük, ki a kedvenc meggyötört arcú kozmonautánk, megbeszéljük
05/08/2020 • 2 hours 14 minutes 7 seconds
The Fly (A légy) 1958 vs. 1986 - vendégünk Moskát Anita
Nem merészkedünk messzire a múlt heti A dologtól, ezen a héten is egy ötvenes évekbeli sci-fi-horror filmet és a feldolgozását néztük meg. Ez a The Fly, vagyis A légy 1958-ból, a Tarzan-filmekről ismert Kurt Neumanntól, illetve annak 1986-os feldolgozása David Cronenbergtől. Vendégünk a Bábel fiai, a Horgonyhely és az Irha és bőr szerzője, Moskát Anita, aki maga is foglalkozik az emberi és állati test összeolvadásával, testhorrorral a műveiben. Az eredeti filmmel kezdjük a beszélgetést, és hasonló kérdések merülnek fel bennünk, mint két hete: mennyire komolyan vehetőek az 1958-es film rémségei? Mennyire működnek az alakítások? Aztán hamar áttérünk Cronenberg mesteri testhorrorjára: mi az izgalmas Jeff Goldblum excentrikus tudósában? Miért izgalmas karakter Geena Davis Veronicája? Miért működik a film, mint AIDS-metafora? Hogyan öregedett D
23/07/2020 • 2 hours 42 seconds
The Thing (A dolog) 1951 vs. 1982 - vendégünk Herczeg Zsófi
Remake-es évadunkban megnéztük az 1951-es The Thing from Another World című filmet Howard Hawkstól (A lény - egy másik világból) és a John Carpenter-féle 1982-es The Thing című filmet (A dolog). A beszélgetésben vendégünk volt a Dot & Line blog szerzője, Herczeg Zsófi. Az adás elején beszélünk az 1938-as Who Goes There? című kisregényről, amely a két film alapjául szolgált, majd az 1951-es filmre térünk át. Christian Nyby vagy Howard Hawks rendezte az alkotást? Mai szemmel mennyire félelmetes a filmklasszikus, amelyen cidriztek a korabeli nézők? Miket emel át a film a kisregényből, miket emel át ebből a filmből az 1982-es feldolgozás, és hogyan egészíti ki a kapcsolati rendszert a Nyolcadik utas: a Halál? Aztán végképp áttérünk John Carpenter horror-mesterűvének a kitárgyalására. Meg lehet jegyezni a tucatnyi szereplőt? Ma is működnek a rémisztések? Mi lett Ennio Morricone zenéjével? Miért bukott meg
08/07/2020 • 1 hour 46 minutes 49 seconds
The Mummy (A múmia) 1932 vs. 1999 - vendégünk Lepp Tünde
Megkezdjük a Vakfolt versus, vagyis a nyári különkiadásunk negyedik évadját. Az idei témánk: filmek, és az évtizedekkel később készített feldolgozásuk. Minimum 25-30 éves eltéréssel remake-elt alkotásokat fogunk megnézni. Az első páros egyben a legtöbb idő elteltével készült remake is az évadunkban. A The Mummy eredetileg 1932-ben került a mozikba Boris Karloff főszereplésével. Bár A múmia címmel készültek további filmek is az eltelt időben, de Imhotep csak 1999-ben jelent meg újra a vásznon, Arnold Vosloo alakításában, aki ellen Rachel Weisz, Brendan Fraser és John Hannah vonultak hadrendbe. Az adásunkban vendégünk volt Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Az adás elején beszélünk a Universal-stúdió szörnyistállójáról, amely nem sokkal az 1932-es Múmia előtt kezdett el épülni Frankenstein szörnyével és Drakulával. Boris Karloff és Lugosi Béla rivalizálása is szóba jön, majd megbeszéljük, mi műkö
25/06/2020 • 1 hour 32 minutes 43 seconds
Rocky Horror Picture Show (1975, Jim Sharman)
1975-ben járunk, hat évvel a Stonewall forradalom után és a hatvanas években kezdődött szexuális forradalom kellős közepén: eljött az ideje egy musicalnek, amelynek a főszereplője egy földönkívüli, transzvesztita gonosztevő. A heti témánk a kultikus Rocky Horror Picture Show 1975-ből, főszerepben Tim Curry ikonikus alakításával. A rendező Jim Sharman, az író Richard O'Brien. Utánanézünk a különleges film történelmi hátterének az eredeti angliai bemutatótól kezdve a film amerikai éjféli vetítéseiig, amelyekre éveken át tódultak az emberek. Megmenthet-e egy lehengerlő alakítás egy egyébként bénácska filmet? Lehet-e minden hibája ellenére őszintén szeretni a Rocky Horror Picture Show-t? Mi választja el a campyt a cheesytől és a giccsestől? Miben különböznek a Tommy Wiseau-féle The Room vetítéseire vonuló tömegek és a Rocky Horror Picture Show-ra vallásosan járó nézőseregek? Az adás során megkíséreljük felállítani a rossz, az ol
27/11/2019 • 1 hour 16 minutes 1 second
The Wizard of Oz vs. Gone with the Wind (1939) - vendégünk Lepp Tünde
A Vakfolt versus idei évadjára talán minden idők legnagyobb rendezői duplázásával tesszük fel a koronát. Igaz, Victor Fleming nem egyes-egyedül dirigált a Gone with the Wind (Elfújta a szél) és a The Wizard of Oz (Óz, a csodák csodája) forgatásain, de ő volt az egyetlen rendező, akit mind a két 1939-ben megjelent film stáblistáján láthattak a nézők. A filmek elkészítésének különös körülményeiről és sok minden másról beszélgetett velünk, Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Hogy került kapcsolatba mindkét filmmel Hollywood hőskorának legendás rendezője, George Cukor? Hogyhogy Victor Fleming kapta mindkét film rendezői kreditjét? Mindkét alkotás mindmáig legendás, de ki mikor látta őket először? Mennyire működhet a mai kisgyerekeknek az Óz, a csodák csodája? Mennyire relevánsak ma az Elfújta a szél témái? Beszélünk az Óz és az Elfújta a szél szereposztásáról egyaránt (ki a kedvencünk Dorothy útitársai közül? Jó-e a
21/08/2019 • 1 hour 30 minutes 34 seconds
Enemy vs. Prisoners (2013, Denis Villeneuve) - vendégünk Török Dénes
Denis Villeneuve minden bizonnyal a kortárs auteur, vagy vizionáriusnak kikiáltott filmrendezők egyik legfrissebbike. Művészfilmesnek túl agyas, mainstream filmesnek túl elvont. Ezen a határmezsgyén egyensúlyozik a két 2013-as filmje: az előbbi, az Enemy a függetlenfilmek határait feszegeti a vizuális effektusaival, az utóbbi, a Prisoners a stúdiófilmek nézőinek türelmét teszi próbára a komótos tempójával. Az adásunkhoz Török Dénest hívtuk vendégül, aki az Artur zenekarral a Vakfolt podcast (nem a versus!) összes eddigi főcímzenéjében részt vett, és korábban hallhattátok a PJ Harvey adásunkban zenéről beszélni. Adásunkban két rejtélyes, fordulatos filmet taglalunk, óriási spoilerekkel! Hol helyezkedik el ez a két produkció a kanadai független filmesként indult, azóta blockbustereket szállító rendező karrierjében? Kiket nevez meg ihletőforrásaként a két film kapcsán? És mitől ilyen népszerűek Villeneuve filmje
07/08/2019 • 1 hour 50 minutes 4 seconds
Erin Brockovich vs. Traffic (2000, Steven Soderbergh) - vendégünk Földi Gábor
A jelenleg is alkotó rendezők közül az egyik legtermékenyebb minden bizonnyal Steven Soderbergh. 2000-es teljesítményét azonban valószínűleg már sosem fogja felülmúlni. Abban az évben ugyanis két olyan filmje is megjelent gyors egymásutánban, amelyek aztán a rá következő Oscar-díjátadón több kategóriában is egymással versengtek. Ezek közül az első a Julia Roberts főszereplésével készült Erin Brockovich, a második pedig az összes hollywoodi sztár főszereplésével készült Traffic. Az adáshoz újra vendégül hívtuk Fegát, azaz Földi Gábort, akivel legutóbb Steven Soderbergh első rendezéséről, a Sex, Lies and Videotape-ről beszélgettünk. A spielberges epizódunk óta nem volt két ennyire különböző hangvételű film a Vakfolt versusban. Mégis, milyen tematikai hasonlóságokat lehet felfedezni Soderbergh két rendezésében? Lehet átfogóbb párhuzamokat találni az él
24/07/2019 • 2 hours 34 minutes 25 seconds
Dial M for Murder vs. Rear Window (1954, Alfred Hitchcock)
Alfred Hitchcock minden idők egyik legtermékenyebb rendezője, nem egyszer sikerült egy éven belül két mozival is előállnia. Nincs azonban még egy olyan éve, mint az 1954-es, amikor két akkora klasszikust hozott egyszerre tető alá, mint a Dial M for Murder (Gyilkosság telefonhívásra) és a Rear Window (Hátsó ablak). Mindkét filmben Grace Kelly játssza a női főszerepet. A Dial M for Murder a maga idejében nem volt sikeres, ma viszont Hitchcock legtöbbet méltatott filmjei között szerepel. A Rear Window ellenben már a bemutatásakor is kassza- és kritikai sikert könyvelhetett el. Ráadásul az előbbit Alfred Hitchcock a szülőhazájában forgatta, utóbbit pedig Amerikában, így a stáb jelentős része is lecserélődött. Azért rengeteg a hasonlóság is, hisz mindkét film lényegében egy helyszínen játszódik. Melyiket milyen vizuális történetmesélési trükkökkel dobja fel a legendás krimirendező? Melyik történet mesélteti jobban magát a filmvásznon? Melyik film
10/07/2019 • 1 hour 7 minutes 3 seconds
The Lady Eve vs. Sullivan's Travels (1940, Preston Sturges)
Preston Sturges az 1940-es évek legendás komédiarendezője és -írója. A legjobb éve 1941 volt, amikor két mesterműve jelent meg egymás után: először a The Lady Eve februárban, majd év végén a Sullivan's Travels (Sullivan utazásai). Előbbiben Barbara Stanwyck és Henry Fonda romantikázik, utóbbiban Joel McCrea és Victoria Lake. A The Lady Eve szélhámosos screwball comedyje kapcsán rögtön exhumáljuk vakfoltos emlékeinket, és összehasonlítjuk a látottakat a Gentlemen Prefer Blondesszal, a His Girl Fridayjel, de még a közelmúltbeli Griftersszel és a Titanickal is találunk párhuzamokat. Hogyan feszegeti az öncenzúrázó Hays Code határait Preston Sturges? Mitől izgalmas főszereplő Barbara Stanwyck? Mennyire hihető a karizmatikus Henry Fonda a film balekjaként? A Sullivan's Travels szerelmespárját rögtön össze is mérjük a The Lady Eve-ével, és ennél a filmnél is találunk remek párhuzamokat korábbi vakfolttal, hiszen Sturges könnyed humo
26/06/2019 • 1 hour 17 minutes 14 seconds
Minority Report vs. Catch Me If You Can (2002, Steven Spielberg) - vendégünk Brandon Hackett
A Vakfolt versus című spinoff-podcastunk harmadik évadja veszi kezdetét a héten. Ebben a szezonban nem ikerfilmek és nem is remake-ek a témáink, hanem olyan filmpárosokat tekintünk meg, amelyeket a rendezőjük egyazon naptári évben készített. Vissza fogunk menni egészen Hollywood hőskoráig, de közelmúltbeli duplázásáokra egyaránt sort kerítünk majd. Első alkalommal az egyik legszorgosabb rendezővel foglalkozunk: Steven Spielberg számtalanszor készített már két sikeres filmet egy évben, mi most a 2002-es Minority Report (Különvélemény) és a Catch Me If You Can (Kapj el, ha tudsz!) című alkotásait vetettük össze. A megmérettetésben segítségünkre volt vendégünk, a Brandon Hackett néven alkotó sci-fi szerző, Markovics Botond. Általános áttekintéssel kezdjük az adást: mik a közös jellemzői Spielberg duplázásainak? Miben hasonlít mondjuk a The Post-Ready Player One páros a Catch Me If You Can-Minority Report kettősére. Hol tartottak
12/06/2019 • 2 hours 5 minutes 21 seconds
A tetovált lány 2009 vs. 2011 - extrák - vendégünk CyClo
A Vakfolt versus 2. évadában először és utoljára visszatérnek a kivágott jelenetek! Ezúttal adás előtti bemelegítés gyanánt színészről színészre vándorolunk vendégünkkel, Cyclóval. Megtippeljük, fog-e valaha Oscart nyerni Nicolas Cage, majd mérlegre tesszük Jon Hamm komikusi és Steve Carell drámai karrierjét. Szóba kerül az idén novemberben a magyar mozikba kerülő új Millennium-film, a könyvsorozat negyedik kötetének adaptációja (The Girl in the Spider's Web, magyar címén: Ami nem öl meg; ennek már nem Stieg Larsson volt a szerzője), gyorsan végigbogarásszuk a film IMDb-adatlapját, és az előzetes alapján ítéletet mondunk Claire Foy várható alakításáról. Stílszerű is, hogy színészes extrával búcsúzunk, a Vakfolt podcast szeptemberben induló 6. évadát ugyanis színészközpontú blokkokból fogjuk felépíteni. A menetrendről hamarosan lehull a lepel, addig is egy CLUE: elsőként egy tavaly visszavonult Oscar-díjas színészóriással fogunk foglalkozni, akinek egy filmjét egyszer már érin
30/08/2018 • 9 minutes 26 seconds
A tetovált lány 2009 vs. 2011 - vendégünk CyClo
A Vakfolt versus második évadjának fináléjában a svéd Män som hatar kvinnor (A tetovált lány, 2009) és a The Girl with the Dragon Tattoo (A tetovált lány, 2011) verseng, hogy kiderüljön, melyikük a jobban sikerült adaptációja Stieg Larsson eredeti regényének. Vendégünk a megrögzött Rooney Mara- és tetováltlány-rajongó CyClotronic. Eldönti-e a két tetováltlányos film az örök vitát, hogy mi értelme újra leforgatni valamit, amit egyszer már elkészítettek? Miért nyúlt vajon a témához pont David Fincher? Fincher nevét nem kell bemutatni egy filmrajongónak sem, de labdába tud rúgni mellette a svéd változatot jegyző Niels Arden Oplev? És mi a helyzet a két Lisbeth Salanderrel? Noomi Rapace vagy Rooney Mara autentikusabb a szerepben? Megnézzük, mennyire máshogyan közelítik meg a karaktert, melyikük hajstílusa és ruhaviselete az izgalmasabb, és megvitatjuk, el lehet-e vonatkoztatni James Bondtól, ha Daniel Craigről van szó. Értetlenkedünk egy sort az
29/08/2018 • 1 hour 37 minutes 1 second
Abre los ojos (Nyisd ki a szemed, 1997) vs. Vanilla Sky (Vanília égbolt, 2001) - vendégünk Varga Ferenc
Remake-megmérettetésünk e heti epizódjában a spanyol Abre los ojos (Nyisd ki a szemed, 1997) és a Vanilla Sky (Vanília égbolt, 2001) esik egymásnak. Az álmokkal, rejtélyekkel és fordulatokkal átszőtt romantikus történetet eredetileg Alejandro Amenabar készítette el, az amerikai remake-et pedig Tom Cruise főszereplésével Cameron Crowe forgatta le. A filmekről a Filmklub podcast házigazdája, Varga Ferenc beszélget velünk. Igyekszünk a spanyol eredetiről is kimerítően beszélni, de nehezen kerüljük el, hogy ne a nyolcvanas-kilencvenes évek aranykezű író-rendezőjének az első kritikai pofáraesésével töltsük ki az adás nagy részét. Szemlézzük Cameron Crowe karrierjét, amely a Vanilla Sky-ig vezetett, akárcsak Tom Cruise szerepválasztásai és a nyilvánosság előtti szerepe közti párhuzamok sem kerülhetik el a figyelmünket. Azért a két film összehasonlítására is szánunk időt: jót tesz a fifikás történetnek Crowe elbűvölően egyedi hangvétele és a karakte
15/08/2018 • 2 hours 5 minutes 42 seconds
Yojimbo vs. A Fistful of Dollars vs. Last Man Standing - vendégünk Wostry Ferenc
A Vakfolt versus remake-ekkel foglalkozó évadjában ezúttal nem két, hanem három filmet eresztünk egymásnak, sőt, ezúttal a közös történetük alapjául szolgáló regényt is érintjük. A ponyvaregényes cselekményt, melyben a név nélküli hős egy törvényen kívüli városban játssza ki egymás ellen a rivális bandákat, először Dashiel Hammett álmodta meg a Red Harvest (Véres aratás) című könyvében. Ez ihlette meg Kuroszava Akirát, aki a Yojimbo (A testőr) című filmjével 1961-ben áthelyezte a történetet a szamurájkorba. Sergio Leone a spaghettiwestern hajnalán ezt a filmet látva döntött úgy, hogy az ázsiai műből európai rendezőként egy amerikai sztorit adaptál, és ebből született meg az 1964-es Per un pugno di dollari, vagyis az Egy maréknyi dollárért, angol címén A Fistful of Dollars. Végül, hogy a kört bezárjuk, Walter Hill 1996-ban a Last Man Standing (Az utolsó emberig) visszavitte a produkciót Amerikába, és az eredeti idősíkjába, szesztilalom idejének noir
01/08/2018 • 2 hours 3 minutes 29 seconds
Der Himmel über Berlin (Berlin felett az ég, 1987) vs. City of Angels (Angyalok városa, 1998)
Az e heti dupla filmünk ismét szorosan kapcsolódik a Vakfolt podcast európai évadjához, ugyanis visszatérünk a Párizs, Texas rendezőjéhez, Wim Wendershez. Wenders az amerikai kiruccanása utáni következő játékfilmje minden bizonnyal a legmeghatározóbb alkotása, pedig már a Párizs, Texasért is elolvadt a szívünk. Na de a Berlin felett az ég is hasonló hatást gyakorolt ránk? És mi a helyzet a tíz évvel későbbi amerikai remake-jével, a City of Angels-szel, vagyis az Angyalok városával? Kezdetnek mindkét film mellett felsorolunk néhány hasraütésszerűen kiválasztott pozitívumot, de aztána mélyére ásunk a Berlin felett az ég ars poeticájának és világábrázolásának. Peter Handke költői szövegkönyve, vagy Wim Wenders bravúros kamerakezelése teszi igazán izgalmassá a német produkciót? Mi mindenről mesél ez a film, és mi a szerepe mindebben az angyaloknak? A Berlinről felfestett történelmi tab
11/07/2018 • 1 hour 29 minutes 23 seconds
2x02 - Spoorloos vs. The Vanishing
Emlékeztek, mikor év elején Michael Haneke osztrák gyártású Funny Gameséről beszéltünk, és a saját maga által elkészített amerikai remake-ről? Most is egy ilyen párossal van dolgunk, ugyanis az 1988-as Spoorloos (magyarul Nyomtalanul) című thrillert a holland rendező, George Sluizer 1993-ban önremake-elte az amerikai közönség számára The Vanishing (magyarul a változatosság kedvéért Nyom nélkül) címmel. A feldolgozás nem követi beállításról beállításra az eredetit, ráadásul Kiefer Sutherland, Jeff Bridges, Sandra Bullock és Nancy Travis verseng a nézők kegyeiért. A megmérettetésben összecsap Jeff Bridges és Bernard-Pierre Donnadieu szociopata gyilkosa, de csak egyikük kerülhet ki győztesként. Ki nyer, a beszívott hippitől a Marvel-iparmágnásig mindent eljátszani képes Bridges, vagy az éppen a jellegtelen fizimiskája miatt bekasztingolt Donnadieu? Vannak-e előnyei a közönségbarátabb történetvezetésnek? Többet nyer, vagy többet veszít az amerika
27/06/2018 • 1 hour 20 minutes 53 seconds
Spoorloos (Nyomtalanul, 1988) vs. The Vanishing (Nyom nélkül, 1993)
Emlékeztek, mikor év elején Michael Haneke osztrák gyártású Funny Gameséről beszéltünk, és a saját maga által elkészített amerikai remake-ről? Most is egy ilyen párossal van dolgunk, ugyanis az 1988-as Spoorloos (magyarul Nyomtalanul) című thrillert a holland rendező, George Sluizer 1993-ban önremake-elte az amerikai közönség számára The Vanishing (magyarul a változatosság kedvéért Nyom nélkül) címmel. A feldolgozás nem követi beállításról beállításra az eredetit, ráadásul Kiefer Sutherland, Jeff Bridges, Sandra Bullock és Nancy Travis verseng a nézők kegyeiért. A megmérettetésben összecsap Jeff Bridges és Bernard-Pierre Donnadieu szociopata gyilkosa, de csak egyikük kerülhet ki győztesként. Ki nyer, a beszívott hippitől a Marvel-iparmágnásig mindent eljátszani képes Bridges, vagy az éppen a jellegtelen fizimiskája miatt bekasztingolt Donnadieu? Vannak-e előnyei a közönségbarátabb történetvezetésnek? Többet nyer, vagy többet veszít az amerika
27/06/2018 • 0
Dangerous Liaisons (Veszedelmes viszonyok, 1988) vs. Valmont (1989)
A Vakfolt podcast nyári szünetében visszatér második évadával spinoff műsorunk, amely a Vakfolt versus címet kapta. Kéthetenként, hat epizódon keresztül eresztünk egymásnak két-két olyan filmet, amelyek egyazon történetet dolgozzák fel: az egyik egy hollywoodi remake, a másik az Amerikán kívüli eredeti. Az évadnyitó adásban egy 18. századi francia regény két feldolgozását, a Valmontot és a Dangerous Liaisonst beszéljük ki, amelyek akár a Vakfolt versus előző évadának ikerfilmes tematikájába is beleillettek volna. Melyik film tér el jobban az írott alapanyagtól, és hasznára váltak-e a módosítások? Hogyan futott versenyt a nézők kegyeiért Miloš Forman és Stephen Frears? Ki az emlékezetesebb hódító: a sármos és rokonszenves Colin Firth vagy a vámpírkisugárzását levetni képtelen John Malkovich? Adásunkban megvitatjuk, el lehet-e vonatkoztatni attól, melyik filmet látja először az ember, a karakterekkel együtt belebonyolódunk a sz
13/06/2018 • 1 hour 39 minutes 28 seconds
The Conversation (1974) vs. The Parallax View (1974)
A Vakfolt versus utolsó hajrájában visszamegyünk az időben egészen a hidegháborúig: 1974-ben, Richard Nixon lemondásának évében minden a megfigyelésről, lehallgatásról és az összeesküvés-elméletekről szólt. Ebből az évből vetettük össze Francis Ford Coppola filmjét, a The Conversation-t (Magánbeszélgetés) Alan J. Pakula The Parallax View-jával (A Parallax-terv). Hogyan éri el a két rendezőóriás, hogy a paranoiát ennyire különbözőképpen sikerül filmnyelvre fordítaniuk? Hogy mérhető egymáshoz a sztáralkatú Warren Beatty parádézása A Parallax-tervben és Gene Hackman szokatlanul visszafogott sertepertélése a Magánbeszélgetésben? Miközben merengünk azon, hogy hova lettek a pisztolyos fel-alá rohangálás nélküli thrillerek, elgondolkodunk, hogy mennyi mindent köszönhet ez a műfaj Coppola és Pakula filmjeinek. Végezetül, mekkora hibát követ el a két műsorvezető, hogy titkosítatlanul kürtöli világgá a podcastban a személyes információit? Linkek</strong
30/08/2017 • 1 hour 19 minutes 17 seconds
Red Eye (2005) vs. Flightplan (2005)
Ezúttal a repülőgépes-gépeltérítéses filmektől amúgy is hemzsegő időszakból emeltünk ki két égi thrillert, Wes Craven Red Eye-át és Robert Schwentke Flightplanjét. A ring ellentétes sarkaiban rátermett női karakterek Rachel McAdams és Jodie Foster személyében, a másikban nyugtalanító tekintetű pszichopaták (spoiler!) Cillian Murphy és Peter Sarsgaard személyében, a középpontban pedig egy-egy elvetemülten túlkomplikált mesterterv. De melyiket sikerül mesteribben végrehajtani? Kinek az átható kék tekintete igézi meg a műsorvezetőket, Cillian Murphyé vagy Jodie Fosteré? Melyik rendező tud kitölteni másfél órát egy repülőgép fedélzetén? A nyaralásunk alatt, a természet zajaival kiegészítve felvett adásban frizurákat elemzünk, szűk tereket éltetünk, szuperhősöket keresünk. A kivágott bónuszfelvételek ezúttal elmaradnak, mert nem tudtunk annyit összehordani a két filmről, hogy még extrára is fussa. Linkek <l
14/08/2017 • 1 hour 29 minutes 37 seconds
The Truman Show (1998) vs. EdTV (1999) - extrák
A The Truman Show vs. EdTV kivágott részében Péter a kvízkérdéseivel izzasztja meg Cyclót és Andrást, olyan filmekről, amelyek a nyitóhétvégéiken versengtek a héten tárgyalt két alkotással. Ti mennyivel sikeresebben találtátok el a két filmet, amely megakasztotta a játékosokat? Mellékesen olyan dolgok is kiderülnek, mint hogy Péter Viggo Mortensen 90-es évekbeli alakításai közül a G.I. Jane-re emlékszik, de Az utolsó esélyre (Crimson Tide) már bezzeg nem. (Érdekességként megjegyeznénk, hogy a Psycho 1998-as remake-jével nem is lőtt annyira mellé Cyclo, mert azt is 1998-ban mutatták be, igaz, decemberben, de csodák csodájára a második helyen nyitott a mozipénztáraknál.)
30/07/2017 • 18 minutes 15 seconds
The Truman Show (1998) vs. EdTV (1999) - vendégünk CyClo
Ezúttal átlógunk egyik naptári évből a másikba, és az 1998 nyarán bemutatott The Truman Show-t vetjük össze az 1999 tavaszán megjelent EdTV-vel. Egyúttal újabb együttműködés jött létre a Limitált széria és a Vakfolt podcast között, Fega után a második műsorvezető teszi nálunk tiszteletét Cyclotronic személyében. Cyclo mindkettőnknél kicsit jobban képben van a valóságshow-kkal, így nem kettő, hanem rögtön három különböző olvasatát ismerhetitek meg a Truman Show-nak. Ahhoz már hárman is kevesek vagyunk, hogy fogást találjunk a rendező, Peter Weir filmográfiáján, nem beszélve az EdTV-t jegyző Ron Howardéról. Nemcsak azt tárgyaljuk ki, hogyan viszonyul a több pénzből készült, de bebukott EdTV a modern klasszikus Truman Show-hoz, hanem hogy melyik jósolta meg inkább a valóságshow-korszakot. Lehet kivetnivalót találni Peter Weir filmjében? Min csúszott el Ron Howard EdTV-je?Mit kapunk, ha lecseréljük Woody Harrelsont egy másik Woodyra? Cy
30/07/2017 • 1 hour 55 minutes 27 seconds
The Illusionist (2006) vs. The Prestige (2006) - extrák
A The Illusionist vs. The Prestige adásunk kivágott szeletében szót ejtünk azokról a fanfavorit szereplőkről, akiknek az alakításait elhomályosították a The Prestige főhősei. Andy Serkist mindketten ekkor láttuk először teljes valójában, CGI-mentesen, de David Bowie is ritkán ennyire humanoid a mozivásznon. Ebben kifejti a véleményét egy váratlan vendég is, aki orrára koppint Christopher Nolannek több elszalasztott lehetőség miatt is.
18/07/2017 • 4 minutes 26 seconds
The Illusionist (2006) vs. The Prestige (2006)
A Vakfolt versus történetének első olyan összecsapása következik, amely nem ipari kémkedés eredménye, hanem teljesen véletlenszerűen alakult. A 2006-ban másfél hónap eltéréssel bemutatott The Illusionist és a The Prestige (magyarul A mágus, illetve A tökéletes trükk) mindkettője 19. század végi bűvészekkel foglalkozik, ám Neil Burger novellafeldolgozása és Christopher Nolan regényadaptációja egymástül függetlenül készültek. Bár a Following kapcsán már kitárgyaltuk Nolan filmográfiáját, azért ismét átfutjuk, milyen út vezetett ahhoz az üres csekkhez, amelyet a The Prestige-re váltott be a rendező. Megtárgyaljuk, miért pont ebben a filmjében értek össze a legszebben a kedvelt témái, ahogy azt is, mi hiányzik a The Illusionist-ből a nagy varázslathoz. Ki kerül ki győztesen az évtized nagy szuperhőseinek csatájából: Wolverine, Batman, vagy a későbbi Hulk? Talán nevető negyedikként valame
18/07/2017 • 1 hour 42 minutes 23 seconds
Antz (1998) vs. A Bug's Life (1998) - extrák
13/07/2017 • 13 minutes 24 seconds
Antz (1998) vs. A Bug's Life (1998)
A vártnál kicsit később, de végre összecsap 1998 két másik nagy ikerfilmje, a CGI animációs filmek első hírnökei a Toy Story után, a beszélő ízeltlábúakat kétféleképpen értelmező Antz (Z, a hangya) és az A Bug’s Life (Egy bogár élete). A Pixar Toy Story-ja még konkurencia nélkül érhetett el jelentős sikereket 1995-ben, de az Egy bogár életének már komoly kihívóval kellett szembenéznie. Át is tekintjük, hogyan indult a rivalizálásuk a DreamWorks Animation stúdióval, és megnézzük, melyiknek sikerült jobban az önálló identitás kialakítása a bogaras filmekben. Mennyire jó ötlet bogarakat megtenni a meséd főszereplőjének, és ha már megtetted, mennyire lehet őket emberivé varázsolni? Az is kiderül, melyik műsorvezető van rákattanva a nagydarab mamlasz CGI-mesehősökre, és melyiküket lehet lenyűgözni pár kézenfekvő bogaras poénnal. Végre eldől a történetmesélés történetének legősibb vitája is arról, hogy többet ér-e az, ha egy jól ismert szt
12/07/2017 • 1 hour 32 minutes 44 seconds
Deep Impact (1998) & Armageddon (1998) - extrák
Az Armageddon vs. Deep Impact adásunkból néhány érdekességet kivágtunk, de nem akartuk, hogy lemaradjatok róluk. Összevetjük Michael Bay és Mimi Leder izgibb rendezői megoldásait, de nem kíméljük a forgatókönyvírók teljesítményét sem, ezek mellett az öt percbe belefér még az is, hogy leleplezzünk egy-két abszurd kulisszatitkot.
20/06/2017 • 5 minutes 25 seconds
Deep Impact (1998) vs. Armageddon (1998)
A Vakfolt podcast nyári szünetében egy önálló minisorozattal jelenetkezünk, amely a Vakfolt versus címet kapta. Kéthetenként, hat epizódon keresztül eresztünk egymásnak két-két olyan filmet, amelyek egymáshoz gyanúsan közeli időben jelentek meg, és gyanúsan hasonló a premisszájuk. Az első adásban az efféle ikerfilmek talán legismertebb példájával, az 1998-ban mindössze két hónap különbséggel megjelent Armageddonnal és a Deep Impacttel foglalkozunk. Megnézzük, mik azok a dolgok, amelyek összekötik ezt a két filmet – már azon kívül, hogy mindkettő egy világot elpusztító égitestről szól -, és miért mégis ég és föld a kettő. Melyik film állja meg jobban ma a helyét? Michael Bay gépzsíros macsizmója vagy Mimi Leder ízléses érzékenysége? Mi a jobb, a realisztikus unalom vagy az szórakoztató butaság? Adásunkból megtudhatjátok, melyik műsorvezető szenved az űrdemenciától, hányszor lehet a “hibátlan” jelzőt használni egy Michael Bay-f