A Szabad Európa Podcast sorozata Báthory Róberttel. Hangos portrék értékteremtő példaképekről, akik nem csak pénzben és hírnévben mérik a sikert. Akik a következő generációkra is gondolnak, akik a jövőért dolgoznak.
Székely Kriszta: A létezésem nyíltsága és mélysége eleve állásfoglalás
Pályázik a Katona József Színház igazgatói posztjára, 2015 óta a társulat tagja. Régóta foglalkoztatja, hogyan újulhat meg a színház. Úgy látja, egyre több fiatal kíváncsi az előadásaikra. Úton lenni szerinte sokszor izgalmasabb, mint megérkezni. A Szelfiben Székely Kriszta, a Katona rendezője.
10/19/2024 • 39 minutes, 12 seconds
Bán Róbert, a Piarista Gimnázium tanára: Magyarként igenis a történelem napos oldalán állunk!
Hiába szerepel még nemzeti himnuszunkban is, hogy „Bal sors akit régen tép…”, Bán Róbert, a budapesti Piarista Gimnázium tanára szerint a magyar történelem igenis tele van pozitív fejezetekkel, és összességében sikertörténetként értékelhető. Hogy miért? Hallgassa meg podcastunkat!
10/12/2024 • 30 minutes, 55 seconds
Hegedűs D. Géza: A művészet túléli a politikát, és képes megadni az embereknek a testvériség reményét
Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező, egyetemi docens, a nemzet színésze a Szelfiben beszélt arról, hogy miért óriási a morális felelőssége a színpadon a színészeknek, és hogy mennyire vágyik az élő emberi szóra mindenki közösségi médiumok által uralt világunkban.
10/5/2024 • 47 minutes, 28 seconds
Szántó T. Gábor: Húsba vágó megmutatni, amiről a száraz történészi szakmunkák szólnak
Szántó T. Gábor évtizedek óta ír a vészkorszak és a diktatúra utóhatásairól. Új regénye a magyar jazz atyja, Gonda János és családja története. Az interjúban szó lesz zsidó identitásról, öröklődő traumákról és arról, hogyan teheti az irodalom érthetőbbé a múltat, elviselhetőbbé a következményeit.
9/28/2024 • 26 minutes, 24 seconds
Babarczy Eszter: A fiatalok fele el akar húzni innen
A Wikipédia szerint Babarczy Eszter szerkesztő, kritikus, publicista, eszme- és művészettörténész, egyetemi oktató és kutató. A sok titulusból mégis arra a legbüszkébb, hogy tanár lehet. A Szelfiben Babarczy Eszterrel beszélgettünk depresszióról, boldogságról, a Z generációról, szétvert oktatásról.
9/21/2024 • 46 minutes, 19 seconds
Toldi Péter ultrafutó: „Én csak szeretek futni”
A Himalájában megrendezett, 480 km hosszú Hell Race futóversenyt megnyerő Toldi Péterrel beszélgettünk futásról, felkészülésről és arról, hogy milyen nehézségek adódnak egy olyan versenyen, ahol a táv kétharmada négyezer méteres magasság felett van.
9/14/2024 • 26 minutes, 24 seconds
Kriminológus: Hogy lehet felfüggesztettet adni annak, aki tíz éven át súlyosan bántalmazza a gyerekét?
A legtöbb gyermeket még mindig a saját családjában éri erőszak – legyen az testi vagy szexuális bántalmazás. Sokszor az elkövető megússza egy felfüggesztettel, míg a bántalmazott gyermeket kiemelik a családjából, és gyermekotthonba zárják. Solt Ágnes kriminológus több mint ezer olyan esetet tanulmányozott át, amelyben saját családjuktól szenvedtek el súlyos bántalmazást a gyermekek – sokszor éveken át. Aztán jött a jelzőrendszer, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, akik az esetek többségében nem büntették meg a bűnösöket, az áldozatokat pedig magukra hagyták.
9/7/2024 • 39 minutes, 3 seconds
„Nem feltétlenül baj, ha valami kicsit kimozdítja az embert” – Korbuly Ági illusztrátor
Eredetileg kulturális antropológiát tanult, az egyetem után a kutatói pályán is gondolkodott. Végül rajzolni kezdett, az idei könyvhét Szép Magyar Könyv versenyén ő kapta Az Év illusztrátora díjat Balássy Fannival közös könyvük, a Bocs, hogy élek után. A Szelfi vendége Korbuly Ági volt.
8/31/2024 • 41 minutes, 17 seconds
A lakók mentik a pusztulástól a különleges szecessziós épületet – Szelfi Szinger Margittal
Az ötvenes években kalapáccsal verték ki egy szecessziós épület Róth Miksa által tervezett színes üvegablakát. A házzal utána nem sokan törődtek, míg néhány éve a Belgiumból Magyarországra hazatérő Szinger Margit és férje a lakók segítségével megpróbálta megmenteni a pusztulástól.
8/24/2024 • 24 minutes, 59 seconds
Görög Ibolya: Ha valaki bekerült a hatalomba, akkor kérdezett, és ha kérdez, az már az intelligencia jele
Mindent tud a diplomáciai és az üzleti protokollról, de a mindennapok viselkedéskultúrájáról is. Tizenkét éven át volt a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnöke, manapság főként cégek kérik a segítségét. Görög Ibolya protokollszakértő, író volt a Szelfi vendége.
8/17/2024 • 32 minutes, 10 seconds
Barcza Gergő, a Besh o droM egyik alapítója: Budapesten, Bristolban és Jeruzsálemben élünk, de ez nem gond a zenében
Jókor voltak jó helyen – mondta Barcza Gergő, amikor arról kérdeztük, hogyan lett az alapítás után szinte azonnal sikerzenekar a Besh o droM. Az indulást nyilván segítette a kilencvenes évek Balkán-láza, de míg az mára lecsengett, a Besh O droM sikere 25 éve töretlen. Interjú.
8/10/2024 • 28 minutes
A magyarországi diáklányok egy része több napot mulaszt az iskolából a menstruációs szegénység miatt – Szelfi Váradi Mariann-nal
A Magyar Vöröskereszt különprogramot indított a menstruációs szegénység által érintett diákok megsegítésére, a diáklányok tíz százalékánál ugyanis részben vagy teljesen hiányozhatnak a menstruáció alatt szükséges higiéniai termékek: váltás fehérnemű, szappan vagy az otthonon belül folyó víz.
8/3/2024 • 30 minutes, 41 seconds
Viczián Zsófia kultúrtörténész: „Mindenkinek van egy kedves fája”
Viczián Zsófia Budapest fáiról írt könyvet, elsősorban kultúrtörténeti szempontok alapján. Azt mondja, a matuzsálemkorú példányoknak óriási szerencséjük volt, hogy túlélték a nehéz időszakokat.
7/27/2024 • 46 minutes, 15 seconds
Trendi dolog lett a madárvédelem – Orbán Zoltán a Magyar Madártani Egyesület szóvivője
Mi az oka annak, hogy az utóbbi bő tíz évben nyaranta kétezer tonnával több szúnyog, bögöly, légy és egyéb undormány keseríti életünket? Miért lett a Magyar Madártani Egyesület a világ egyik legjobban, legbeágyazottabban működő civil szervezete? Kik azok a ritkaságvadászok? Szelfi Orbán Zoltánnal.
7/20/2024 • 56 minutes, 15 seconds
Zádori Henrietta: „Még ma is szitokszó az autizmus”
„Szörnyű, hogy ezt harcnak kell hívni, de szeretnénk ezeket a gyerekeket és szülőket megvédeni a bántalmazástól” – mondja Zádori Henrietta, aki azután alapította meg a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet, hogy megtapasztalta, hogy a magyar közoktatás nem integrálja, hanem rendszerszinten bántalmazza az autista gyermekeket.
7/13/2024 • 35 minutes, 9 seconds
Fazekas Gábor: Mindenki képes arra, hogy egy kicsivel boldogabb legyen
Fazekas Gábor sok éve különféle mindfulness, azaz tudatosságalapú meditációs technikákat oktat. Eredetileg közgazdász, dolgozott a Magyar Természetvédők Szövetségénél és falusi polgármesterként is. A Szelfi vendége Fazekas Gábor volt.
7/6/2024 • 40 minutes, 36 seconds
„A cél, hogy itt meglátva, meghallva, megértve érezzék magukat ezek a gyerekek” – nyári tábor állami gondozottaknak
Az Élményakadémia 2021 óta szervez tábort gyerekeknek, akik családon kívül nevelkednek, így érzelmileg és az esélyeik tekintetében is fokozott nehézségekkel szembesülnek. Az Alap!Tábort közösségi adományokból finanszírozzák. A két fő szervezővel beszélgettünk.
6/29/2024 • 38 minutes, 49 seconds
A mesterséges intelligenciának nincsenek indítékai – Szelfi Pléh Csaba akadémikussal
Miért nehéz a magyar nyelvet felnőttként megtanulni? Miben „butább” a mesterséges intelligencia az embernél? Miért veszélyes a gyűlölködő politikai kommunikáció? A Szabad Európa podcastjának vendége a 2024. évi Akadémiai Aranyérem díjazottja, Pléh Csaba pszichológus, nyelvész volt.
6/22/2024 • 40 minutes, 24 seconds
Csépke Bernadett Nadin: „Most szerzem meg a harmadik diplomámat, de az élethez nincs forgatókönyvem”
Gyermekként – ahogy mondja – ufónak képzelte magát, társai kirekesztették, bántották, az iskolapszichológus azt a szakvéleményt adta róla, hogy „furcsa”. Már 24 éves volt, amikor megkapta az autizmus-spektrumzavarról a diagnózist. Addig kiírta, kirajzolta magából minden fájdalmát, és zenét hallgatott, miközben elképzelte, hogy bár most minden rossz, de majd később más lesz, ad majd valamit az emberiségnek, amivel segíteni tud. Úgy érzi, végre eljött ez a pillanat: számos nyelven beszél, több diplomája van, pszichológusnak tanul, verseskötete fog megjelenni, és AuterSight című animációs filmjével az átélt traumákon keresztül szeretné bemutatni, milyen autistának lenni ebben a világban.
6/15/2024 • 30 minutes, 38 seconds
Hrutka Róbert: „Pár jó hang is képes megváltoztatni a világot”
A zene pont olyan, mint az élet: megírjuk, eljátsszuk, és nem marad utánunk semmi, csak a dal. De nagyon nem mindegy, hogy milyen az a dal, amit hátrahagyunk – vallja az Artisjus-díjas zenész-zeneszerző Hrutka Róbert.
6/8/2024 • 31 minutes, 29 seconds
Szőke Judit: Felesleges emberi jogokkal gyötörni az embereket, ha nincs mit enniük
A legszegényebb társadalmi rétegekben elképesztő a kilátástalanság, a segítők felelőssége pedig hatalmas, mert minden elhibázott kísérlet az előítéleteket erősíti az egyik, a bizalmatlanságot a másik oldalon. A Szelfi vendége Szőke Judit volt, az Új Start Alapítvány igazgatója.
6/1/2024 • 53 minutes, 26 seconds
A gasztronómiában is fordulópont a klímaváltozás – interjú Mautner Zsófiával
A diplomáciai pályát cserélte fel a gasztronómiára. Gasztroblogger, kommunikációs szakember, televíziós műsorvezető, író. Mautner Zsófia volt a Szelfi vendége.
5/25/2024 • 37 minutes, 58 seconds
Sándor Judit bioetikus: Az, amit Karsai Dániel tett, példa nélküli; ezt így kell
A Szelfi vendége Sándor Judit bioetikus, a CEU tanára, akit független szakértőként hallgatott meg Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága, amikor a méltó halálért küzdő Karsai Dániel beadványát tárgyalta. Erről is kérdeztük, de beszélt arról is, hogyan élte meg a CEU Bécsbe költözését.
5/18/2024 • 53 minutes, 48 seconds
Egymást mentették meg: „kutyavilág” a stroke után
Kocsis Gábor kutyás coach az altatás elől mentette meg Lordot. A németjuhász azóta is tanítja neki, milyen egyszerűen és világosan működik a világ. A négylábúaktól inkább a konfliktus kerülését leshetnénk el, ahelyett hogy beszennyezzük a szeretetet – írja könyvében a stroke-ból felépült tréner.
5/11/2024 • 38 minutes, 9 seconds
„Az a kultúra él, amit mi megélünk” – Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus vezetője
Mi van Bach Goldberg-variációk című műve kottájának az utolsó oldalán, és hogyan bukkant fel az egyik leghíresebb Bach-festményen egy korábban nem ismert kánon kottája? Kiderül a Szelfi legújabb epizódjából, melyben Tóth Árpád, a népszerű Csíkszerda közösségi kórus vezetője volt a vendég.
5/4/2024 • 38 minutes, 24 seconds
Márta verbálisan bántalmazó házasságban élt, nem tudott kilépni belőle, végül az AIDS vetett neki véget
Huszonnégy évvel ezelőtt kapta el a HIV-et a férjétől, aki nem tudott róla, hogy végstádiumú AIDS-e van. Márta megtanult együtt élni a vírussal. Szerinte egy kis odafigyeléssel és rendszeres gyógyszerhasználattal nem nagyon változtatta meg az életét a betegség. Nagyinterjú Liebermann Mártával.
4/27/2024 • 40 minutes, 10 seconds
A Beatles éppúgy illik ehhez a hangszerhez, mint Kurtág vagy Eötvös – interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel
Legyen szó kortárs zenéről vagy dzsesszről, a világ legjelentősebb hangversenytermeiben koncertezik. Mesterkurzusokon mutatja meg a hangszerében rejlő lehetőségeket, hallgatói pedig rácsodálkoznak, milyen modern hangszer a cimbalom. Interjú Lukács Miklós Liszt Ferenc-díjas cimbalomművésszel.
4/20/2024 • 53 minutes, 6 seconds
Vannak csecsemők, akik hónapokra a kórházban ragadnak, mert nincs elég hely az otthonokban
A rendszerből kétezer nevelőszülő hiányzik, nincs elég pszichológus, a gyerekek sokszor a legalapvetőbb készségeknek sincsenek a birtokában. A Szelfi vendége Illésné Áncsán Aranka és Bihari-Apáthy Judit, a Tűzcsiholó Egyesület munkatársa volt.
4/13/2024 • 39 minutes
Sztárnak lenni tíz forinttal a zsebedben a Kádár-korban
Hogy éltek a Kádár-kor könnyűzenei sztárjai, a mai celebek elődei? Hogyan befolyásolták egyes zenekarok működését (akár létrejöttét vagy feloszlását is) a párthatározatok? Csatári Bence történész volt a vendégünk a Szelfiben.
4/6/2024 • 47 minutes, 23 seconds
Schermann Márta: „Azt ígéri a társadalom az állami gondozottaknak, hogy majd gondoskodik róluk”
A társadalom peremére szorult embereket állít színpadra hivatásos színészekkel együtt Schermann Márta színházi rendező. A szakember a Szelfiben elmondta, hogy az ő tapasztalatai is megerősítik a gyermekvédelemmel kapcsolatos súlyos problémákat, amelyek az elmúlt hetekben kerültek nyilvánosságra.
3/30/2024 • 40 minutes, 15 seconds
„A falu egy fontos közösségi élménnyel lesz szegényebb, hogy nincsenek hétvégi meccsek” – Csillag Péter
Csillag Péter újságíró 2015-ben kezdte dokumentálni azokat a kistelepülési focipályákat, ahol az igazán nagy meccsek történnek: a „hátsó füveseket”. Az immár több mint 150 helyszínt bemutató sorozat olyan Magyarországot láttat a foci által, amelyet sokszor észre sem akarunk venni.
3/23/2024 • 34 minutes, 30 seconds
Egy diktatúrában kellett egy demokratikus modellt felépítenünk – interjú dr. Gerevich József pszichiáterrel
Hogyan lehet egy diktatúrában demokratikus modellt kialakítani egy pszichiátriai osztályon, egyenrangú kapcsolatot orvos és páciens között, a páciensek erős beleszólását az osztály működésébe? Erről is beszélt a Szelfiben dr. Gerevich József pszichiáter, neurológus, író.
3/16/2024 • 40 minutes, 18 seconds
Volt, aki a nyomort hiányolta, mások a happy endet – film egy meleg roma párról
Itthon alig beszéltek róla, külföldön nemzetközi filmfesztiválokon díjazták, és húsznál több országban mutatják be. A Keskeny út a boldogság felé című dokumentumfilm egy meleg roma párról, útkeresésükről, álmaikról szól. Oláh Kata rendezővel és az egyik főszereplővel, Gagyi Gergővel beszélgettünk.
3/9/2024 • 39 minutes, 14 seconds
Somogyvári Gergő: „Ebben a filmben minden benne van, amire Magyarországon nem adnak pénzt”
A Fanni kertje Somogyvári Gergő rendező-operatőr első egész estés dokumentumfilmje. A hajléktalan férfi és a transz tizenéves barátságának történetét bemutató film megnyerte a Szarajevói Filmfesztivál zsűrijének különdíját, valamint a budapesti Verzió filmfesztivál közönségdíját.
3/2/2024 • 38 minutes, 17 seconds
Kiss Mari: Nem gondoltam, hogy gyűlölni fogjuk egymást
A színművész szerint a politikai nyomás abban is látszik, hogy ki válhat kedveltté, míg régen a színvonal igény és követelmény volt. Novák Katalin Győzikét felköszöntötte a születésnapján, míg Presser Gábor esetében erről nincs hír. A tolerancia helyett a hencegés és a büntetőfékezés lett az alap.
2/24/2024 • 53 minutes, 27 seconds
Hajnóczy Soma: „Engem az alkotás mozgat”
Az embernek az az érzése, hogy Hajnóczy Somából nem csak egy van, a többszörös világbajnok bűvész annyi mindennel foglalkozik egyszerre. Könyvet ír, társasjátékot fejleszt, zenél, videózik, ezer helyen lép fel. Közben házat vesz egy rászoruló családnak, és hajléktalanoknak „varázsol” pénzt.
2/17/2024 • 48 minutes, 8 seconds
Itt nem őrzik a hagyományt, hanem abban élnek az emberek – Mohos Zsófia Görbeország projektje
Palócföld természetközeli, apró falvaiban a mai napig élnek olyan idős emberek, akik hétköznap is hagyományos viseletben járnak. Mohos Zsófia őket fényképezi évek óta. Képei egy épp eltűnőben lévő, nehéz, de a mainál talán emberibb léptékű világot idéznek.
2/10/2024 • 28 minutes, 12 seconds
Elfogadni a halál törvényszerűségeit – interjú Révész Renáta Liliána pszichológussal, gyásztanácsadóval
Pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta, aki krízishelyzetekben lévőknek segít. Polcz Alaine tanítványa volt. Azt mondja, sok minden lehet nagyon nehéz az embernek, nem csak az, hogy elfogadja a betegséget vagy a halált. Révész Renáta Liliána a Szelfi vendége.
2/3/2024 • 43 minutes, 20 seconds
Gyabronka József: A Kubatov-listák a színészekre is érvényesek
A színész azt mondja: egyes színházak kötelességüknek érzik, hogy a szórakoztatás mellett ráismerjünk saját butaságainkra is. A politikai élet mentén a színházi is megosztott. Ha pedagógus lenne, a Holt költők társasága című előadás után megint sírna a nézőtéren.
1/27/2024 • 41 minutes, 55 seconds
Iványi Gábor: Az Isten meg fogja verni ezeket a gazembereket
Még küzd, de nem tudja meddig bírja. Azt mondja: majdnem ott tart, ahol 50 évvel ezelőtt, annyi különbséggel, hogy most nem börtönbe akarják küldeni, nem a szabadságát akarják elvenni, hanem mindenét, amije van, amit felépített. Nagyinterjú Orbán Viktorról, Krisztusról és a NER-ről.
1/20/2024 • 32 minutes, 56 seconds
Dr. Csecserits Anikó: „Nagyon ki vagyunk téve az inváziós növényfajoknak”
Invazív vagy inváziós növényfajok? Mit tehet egy kaktusz, ha elszabadul? Hogy került a parlagfű Magyarországra? Minden, amit az inváziós növényekről tudni kell, de soha nem mertük megkérdezni – mostanáig. A Szelfi vendége dr. Csecserits Anikó botanikus.
1/13/2024 • 36 minutes, 10 seconds
Hahner P éter: a történésznek újra és újra ki kell gyomlálnia a tévhiteket
Az emberiség története során nagyon sokáig az egyes államok, társadalmak belső rendje, békéje volt a legfontosabb érték, és ha ezt erővel akarták megdönteni, azt elítélendőnek, polgárháborúnak tartották. Kezdetben Kossuth Laljosék sem tartották forradalomnak saját küzdelmüket a Habsburg-ház ellen. Hogyan jött létre ez a változás és mi az eredménye? Többek között erről is beszélgettünk Hahner Péterrel, a Pécsi Tudományegyetem volt docensével, a Mathias Corvinus Collegium Rubicon Intézetének vezetőjével.
1/6/2024 • 33 minutes, 35 seconds
Hevér Gábor: Amíg egy „kultúrdöntő kör” dönt a támogatásokról, nem igazságos a színházi rendszer
A színész azokkal a rendezőkkel tud jól dolgozni, akik az agyát is használják. Bár az Igenis, miniszterelnök úr! című darab tízéves, a benne szereplő mondatoknak mára érkezett meg a jelentésük. Eszenyi Enikő vígszínházi ügyével kapcsolatban pedig úgy látja: a főváros álságos vizsgálatot folytatott.
12/30/2023 • 47 minutes, 21 seconds
Balog Gyula: A hajléktalanpopuláció nem csak abból áll, amit az utcán látni, az csak a jéghegy csúcsa
A hajléktalanság olyan állapot, amelyből van kiút, de emberi kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen talpra állni - mondja Balog Gyula. Neki sikerült, ma már másokon is próbál segíteni. A Város Mindenkié csoport aktivistája, az Első kézből a hajléktalanságról program létrehozója volt a Szelfi vendége.
12/23/2023 • 37 minutes, 50 seconds
Kutyák a robotkutatásban – Szelfi Miklósi Ádám biológussal
Akár 10-15 év múlva a hétköznapi életben is elterjedhetnek az embereket segítő társrobotok. Ezek gyártásához nemcsak mérnökök szükségesek, hanem például biológusok (etológusok), pszichológusok is – egyebek mellett erről beszélgettünk a Szabad Európa podcastjában.
12/16/2023 • 38 minutes, 49 seconds
A költő, aki annyi nyugtatót vett be az első felolvasóestjén, hogy majdnem elaludt a színpadon
Izraelben kezdett el verseket írni, amelyeket először Facebookon publikált. Később ennek kapcsán derült ki, hogy ADHD-s és Asperger-szindrómás. Barukh-kal beszélgettünk az első felolvasásáról is, amitől annyira félt, hogy végül a saját közönsége nyugtatta meg: nem kell félni, senki sem bántja.
12/9/2023 • 37 minutes, 1 second
Mitrovits Miklós történész: „Lengyelország kvázi a második hazám lett”
Milyen szerepet játszott a Ludas Matyi és a Rádiókabaré a lengyel demokratikus mozgalmak elleni hangulatkeltésben? Miért fontos tudni, milyen kocsma van Varsóban a kultúrpalotánál? Hogy élik meg a lengyelek, hogy ez történelmük egyik legszebb fejezete? Mitrovits Miklós polonista a Szelfiben.
12/2/2023 • 1 hour, 4 minutes, 26 seconds
Duda Ernő: A frászt lehetett látni, hogy Karikó Katalinból Nobel-díjas lesz
Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) korábbi munkatársa már fiatalkorától együtt dolgozott Karikó Katalinnal. A későbbi Nobel-díjas első munkái, tehetsége és szorgalma is szóba kerül a Szelfi legújabb részében.
11/25/2023 • 29 minutes, 22 seconds
Barukh: „Nem tudom elképzelni, hogy akik hazajönnek a háborúból, azok ne rúgják ki páros lábbal ezeket az embereket a kormányból”
43 évesen döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, mert, ahogy mondja, nem funkcionált itthon. A családjával végül Izraelbe mentek, az Arava-sivatag egyik kibucába. Nem volt egyszerű dolguk, de Barukh ott kezdett el verseket írni, és lett a sivatagi magyar irodalom legnagyobb élő költője.
11/18/2023 • 47 minutes, 1 second
Ónodi Eszter: A Katona társulata erős csapat, vannak alapvetések, melyekről mindenkinek ugyanaz a véleménye
Zsámbéki Gábor osztályában végzett a főiskolán. Már harmadévesként főszerepet kapott a Katona József Színházban, amelynek 25 éve tagja, és amely ma is a szakmaiságot, a védőhálót, az inspiráció jelenti számára. A Szelfi vendége Ónodi Eszter színművész.
11/11/2023 • 34 minutes, 1 second
Szabó Réka: "a táncosok között van, aki most kőfaragónak tanul"
A Szelfi vendége volt Szabó Réka, a közelmúltban megszűnt Tünet Együttes művészeti vezetője.
11/4/2023 • 47 minutes, 47 seconds
„Magyarországon állami szociálpolitikát nem tudunk felmutatni”– Interjú Breitner Péterrel, a Van Esély Alapítvány kuratóriumi elnökével - 2023. október 28., szombat
Ma Magyarorországon több tízezer ember él az utcán vagy valamilyen közterületen, de egymilliónál is többeknek alkalmatlan és bizonytalan a lakhatása, zsúfolt, penészes, vagy ablak, ajtó nélküli helységekben. A Van Esély Alapítvány az ilyen nehéz helyzetbe került embereknek próbál segíteni.
10/28/2023 • 43 minutes, 28 seconds
Veréb Tamás: Tényleg arra van igény, hogy tortával dobáljuk egymást? - 2023. október 21., szombat
A zenész érzékeny arra, hogy ne skatulyázzák be, hiszen a sokoldalúság kulcs egy előadónak. Szerinte kérdés, hogy olyan szereplőkre van-e igény a nagy televíziós show-műsorokban, akiket felkapnak, kineveti őket az ország, majd pár év múlva kiköpi. Úgy látja: az embereknek egy történelmi film esetében is csak az számít, hány millióba kerülhetett, egy színésznek viszont nem kell ezzel foglalkoznia.
10/21/2023 • 48 minutes, 3 seconds
Hajdu Szabolcs: „Levegőt akarok venni, az új projekteket már nem itthon készítem elő” - 2023. október 14., szombat
Miután elhozta a fődíjat és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is a Karlovy Vary-i filmfesztiválról az egy fillér magyar állami támogatás nélkül készült Ernelláék Farkaséknál című filmjével, egy államtitkár ezt úgy kommentálta, „nyertünk”, és a magyar film sikeréről beszélt. Azóta elkészült a Békeidő, leforgatták az Egy százalék indiánt és a Kálmán napot – szintén magyar állami támogatás nélkül, de azt mondja, mostanra belefáradt, a következő filmes, színházi projektjeit már külföldön készíti elő.
10/14/2023 • 51 minutes, 51 seconds
Pásztor Béla: Ez egy nagyon akarnok, tehetséges hadsereg - 2023. október 7., szombat
Ha sport lenne a polgármesterség, Pásztor Béla Európa-bajnok lenne. 58 évig volt Veresegyház első embere, tanácselnökként kezdte, átsegítette a települést a rendszerváltozáson. De csak a rendszer változott, ő maradt, megtartották a városlakók, akiket ő maga akarnok, tehetséges hadseregként jellemez.
10/7/2023 • 30 minutes, 48 seconds
Kálid Artúr: Harcolhatok és küzdhetek, de én fogok éhen halni - 2023. szeptember 30., szombat
A színész azt mondja: karrierjére hatással volt származása, később munkái között már szép számmal szerepeltek nem színesbőrű emberek is. A közéleti szereplésekbe belefáradt, Don Quijote harcnak érezte. Tudja, hogy készülnek listák, és egyes castingokra azért nem jutott el, mert aláírt egy petíciót.
9/30/2023 • 40 minutes, 51 seconds
Fáy Zsolt: egy átlagos kereskedelmi bank vezetése marhára nem érdekelne - 2023. szeptember 23., szombat
Korábban soha nem adott még podcast-interjút, imádja a goa trance-t, és azt mondja, nem bírná elvégezni a munkáját, ha nem jógázna rendszeresen. A Szelfi vendége Fáy Zsolt, a MagNet Bank elnöke.
9/23/2023 • 34 minutes, 56 seconds
Nem ügyeletes nagyhatalom az iskola, hanem társ – Interjú Szeszler Anna pedagógussal - 2023. szeptember 16., szombat
Hogyan lehet(ne) öröm a tanulás, milyen a diákok értékelése egy alternatív iskolában, és miért idejétmúlt a jelenlegi oktatási rendszer? – erről is beszélgettünk a korábban három alternatív iskola elindításában is részt vevő pedagógussal, Szeszler Annával, aki sokáig a Lauder iskolát vezette.
9/16/2023 • 35 minutes, 31 seconds
Aki a Titanic tragédiája után több száz ember életét mentette meg - 2023. szeptember 9., szombat
Dr. Lengyel Árpád a Carpathia hajóorvosaként vett részt a túlélők mentésében, mégsem lett közismert itthon a magyar mentős. Emlékét unokája, Völgyi Péterné Dr. Reich Márta ápolja. Azt mondja: nagyapjának a rettenetes pánik olyan traumát okozott, hogy élményeiről később senkinek nem beszélt.
9/9/2023 • 25 minutes, 44 seconds
Sokan a technológiát tekintik az új vallásnak – Szelfi Kapitány-Fövény Máté pszichológussal - 2023. szeptember 2., szombat
Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a technológia által uralt, gyorsan változó világban? Erről sz ól a Holnap címmel megjelent kötet, amelynek szerkesztője dr. Kapitány-Fövény Máté, a Semmelweis Egyetem adjunktusa, az OMIII-drogambulancia klinikai szakpszichológusa.
9/2/2023 • 44 minutes, 30 seconds
Szabadfi Szabolcs: Rocksztár lett a kőszegi lakótelepi pékgyerekből - 2023. augusztus 26., szombat
"Szabi a Pék" jobban szereti a régimódi pékárut: vajas kenyeret és sós kiflicsücsköt, édes kalácson - megvajazva és megsózva – simán el tudna élni. Miközben modern és egyedi: jöhet a pizza csípőskolbásszal és málnával, kis krémsajttal. Az élteti igazán, ha egy gyerek saját készítésű sütit visz neki.
8/26/2023 • 34 minutes, 56 seconds
Péter Bence: a Fibonacci számsort is megpróbáltam lefordítani a zene nyelvére - 2023. augusztus 19., szombat
A világhírű zongorista és zeneszerző több tízezres arénákat tölt meg. Kottát nem használ, hallás után mindent megjegyez. A Bohemian Rhapsody feldolgozásánál például úgy képzelte, hogy van benne egy kis Mozart, Chopin, Beethoven, Bach, Rahmanyinov, és mindenki hozzáad egy részletet, akárcsak ő.
8/19/2023 • 36 minutes, 11 seconds
Dr. Sós Endre: Olyan állatkertté tesszük a budapestit, amit jegyeznek Európában - 2023. augusztus 12., szombat
Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állatkert állategészségügyi igazgatója, vezető állatorvosa több mint 25 éve óvja az állatkert lakóinak egészségét. A hivatása mellett arról is kérdeztük, elvállalná-e az állatkert vezetését, és mit fejlesztene az idén 157 éves intézményben, ha hirtelen sok pénz lenne rá.
8/12/2023 • 54 minutes, 40 seconds
Francsics László: Asztronauta lehetek a saját űrhajómban - 2023. augusztus 5., szombat
A többszörös nemzetközi díjas asztrofotós azt mondja, képeivel az univerzum varázslatos vizualitásának olyan mozzanatait keresi, amiket más nem örökített meg. Bonyolult technikával rengeteg kozmikus fényt kell lefotóznia, de az elképesztő űrutazásnak csak a fényévmilliárdok szabhatnak határt.
8/5/2023 • 27 minutes, 16 seconds
Dr. Apostol János: "az emberi hülyeség ellen nagyon szeretek harcolni" - 2023. július 29., szombat
A korábbi informatikai szakember, Apostol János negyven éves elmúlt, amikor -egy hirtelen ötlettől vezérelve- beiratkozott az orvosi egyetemre. Sikeresen el is végezte. Mindezt úgy, hogy diszlexiával és diszgráfiával küzd. Most az ötvenes éveiben jár, rezidensként dolgozik egy vidéki kórházban.
7/29/2023 • 43 minutes, 22 seconds
Egy brit lány a vasfüggöny mögötti Magyarországon - 2023. július 22., szombat
A hatvanas évek elején Angliából költözött Magyarországra Bodóczky Caroline. Annak idején a diák levelezőtársként megismert magyar férje miatt jött Budapestre. A tanárnővel arról is beszélgettünk, milyen volt családot alapítania egy brit fiatal lánynak a vasfüggöny mögötti Magyarországon.
7/22/2023 • 47 minutes, 17 seconds
„Valamire ráteszik a kezüket, és aztán folyamatosan olyanra próbálják helyreállítani, mint amilyen azelőtt volt, hogy össze-NER-ezték volna” - 2023. július 15., szombat
Még hisz abban, hogy a művészettel jobbá lehet tenni a világot, azt mondja, különben nem is csinálná. Amikor pár éve megkérdezték, azt mondta, hogy szerinte Thuróczy Szabolcs és Molnár Piroska a legjobb színész Magyarországon, azóta már mindkettővel játszhatott egy filmben Vilmányi Benett.
7/15/2023 • 43 minutes, 51 seconds
Padisák Judit: Ebben az országban gyakorlatilag nincs környezet- és természetvédelem - 2023. július 8., szombat
A Fertő, a Velencei-tó és a Balaton közül utóbbi van a legkevésbé természetközeli állapotban – mondta a Szabad Európának Padisák Judit limnológus, egyetemi tanár. A szárazföldi belvizek szakértőjével a Balatonról, az emberi természetről, oktatásról és civil kurázsiról is beszélgettünk a Szelfiben.
7/8/2023 • 47 minutes, 38 seconds
Szelfi Korniss Péterrel - 2023. július 1., szombat
Az egyik legismertebb magyar fotográfus, eddig összesen 16 országban volt önálló kiállítása, munkásságát itthon is számos díjjal elismerték. Legutóbbi kiállításán az általa évtizedeken át fotózott romániai falu, Szék jelenét is bemutatta. A Szelfi vendége Korniss Péter fotóművész volt.
7/1/2023 • 43 minutes, 5 seconds
Muhi András: „El kell adnod magad, ha filmhez akarsz jutni” - 2023. június 24., szombat
Muhi András több mint 250 filmet jegyez producerként. Azt mondja, a Larry volt az utolsó alkotás, amelynek készítésében rész vett. Beszélgettünk kultúrpolitikáról, a filmesek lehetőségeiről és arról, hogy felvenné-e a telefont, ha Káel Csaba keresné egy munkával.
6/24/2023 • 42 minutes, 21 seconds
Molnár Piroska: Ez a pálya felkarol, a munka átsegít a nehéz helyzeteken - 2023. június 17., szombat
Minden jelentős díjat, szakmai elismerést megkapott, amivel ezen a pályán elismerhetik egy színész művészetét. Sokáig tanított, azt mondja, a pályakezdőkben is ott vannak a jövő Darvas Ivánjai, Bessenyei Ferencei, Máthé Erzsijei. Molnár Piroska, a nemzet színésze volt a Szelfi vendége.
6/17/2023 • 28 minutes, 45 seconds
"Élete során egyszer mindenkinek kellene pszichoterápiába járnia" - a Thalassa Ház munkatársai a Szelfiben - 2023. június 10., szombat
Sok esetben a puszta szerencsén múlik, hogy valaki, aki épp elakadással küzd az életében, kap-e itthon megfelelő mentális segítséget. Egy alapítvány tartja fent Magyarország maroknyi pszichoterápiás intézeteinek egyikét, a terápiás közösségként működő Thalassa Házat.
6/10/2023 • 53 minutes, 44 seconds
„Bármikor jöhet a színésznek egy zárlat, és akkor észnél kell lenni” – A Vígszínház súgója volt a vendégünk - 2023. június 3., szombat
Az első olvasópróbától kezdve végigkíséri a darabot, segíti a színészeket, akiknek védőhálót jelent. Hivatalosan 1976 óta dolgozik a Vígszínházban, de először ötven éve lépett a teátrum színpadára, még énekesként, Presser Gábor Képzelt riportjában. A Szelfiben Kertes Zsuzsa, a Vígszínház súgója.
6/3/2023 • 28 minutes, 17 seconds
Oravecz Lizanka: „Semmit rólunk nélkülünk, és ha nem értesz meg, legalább ne bánts!” - 2023. május 27., szombat
Akkor vált a missziójává az érdekvédelmi munka, amikor saját bőrén tapasztalta, milyen nehéz diagnózishoz jutni autizmus spektrumzavarral felnőtt nőként ma Magyarországon. Oravecz Lizankát évekig borderline-nal kezelték, az egyik orvosa azt jósolta neki, hogy ,,diliházban fog megrohadni”.
5/27/2023 • 40 minutes, 13 seconds
Krizsán András: A hőguta ellen a vastag falú, hagyományos épületek lesznek a legjobbak - 2023. május 20., szombat
Hogy nézett ki a hagyományos magyar parasztház, és miért szaporodtak el a Kádár-kockák? Többet tud-e egy hagyományos vályogház, mint egy szupermodern technológiával létrehozott épület? Erről is beszélgettünk Krizsán András építésszel.
5/20/2023 • 47 minutes, 54 seconds
Rosszul jár az, aki csak az állami egészségügyben tud megkapaszkodni – mondja dr. Daróczy Judit, a cukorbetegsebek szakértője - 2023. május 13., szombat
Nagyon sok Magyarországon az alsóvégtag-amputációk száma. Az ok az érszűkület mellett a népbetegségnek mondható diabétesz. Daróczy Judit bőrgyógyászprofesszor, egyetemi tanár évtizedek óta foglalkozik a nehezen gyógyuló sebek, elsősorban a cukorbetegség okozta lábsebek gyógyításával.
5/13/2023 • 42 minutes, 47 seconds
Kukorelly Endre: "A németek másképp nem őszinték, mint mi" - 2023. május 6., szombat
Ha ezerszer lehülyéznek, akkor sem adom fel azt az elvem, hogy megpróbálok mindenki felé empátiával fordulni és ha ő hülyéz le, akkor tudom, hogy azért van, mert rengeteg traumát cipel magával az illető - mondja podcastunkban Kukorelly Endre író.
A Whistler anyja egy híres festmény, amely egy komor hölgyet ábrázol, a festő édesanyját. A Whistler mamája ezzel szemben egyáltalán nem komor tartalmat jelöl: ezen a címen egy blog működik.
4/29/2023 • 22 minutes, 43 seconds
Tamási Miklós: "Folyamatosan kell mesélni a régmúlt történeteiről" - 2023. április 22., szombat
Képek ezreit szedte össze lomtalanításokon, és állítása szerint az összes fotót látta, ami csak megjelent a Fortepanon – ez pedig mostanra csaknem 200.000 képet jelent. A Fortepant alapító Tamási Miklóssal beszélgettünk közmédiáról, a XX. századi Magyarországról és a mesterséges intelligenciáról.
4/22/2023 • 50 minutes, 55 seconds
Gyermekhíd Alapítvány: Akkor is működnek, ha épp nem érkezik az elnyert állami támogatás - 2023. április 15., szombat
Magyarországon közel 25 ezer gyermek nem a saját családjában, hanem gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él. Nekik próbál biztos érzelmi hátteret és hosszú távú kapcsolatot biztosítani a Gyermekhíd Alapítvány. A szervezet több tucat önkéntessel és néhány állandó munkatárssal dolgozik.
4/15/2023 • 30 minutes
Somogyi Hajnalka: Ami leginkább hiányzik innen, az egy normális ország - 2023. április 8., szombat
Az OFF-Biennále a legnagyobb független kortárs művészeti esemény Magyarországon. 2014-ben szinte a semmiből indították el a szervezők személyes kapcsolataikat felhasználva. Azóta az OFF nemzetközileg is ismertté vált. A Szelfi vendége Somogyi Hajnalka, az OFF-Biennále Egyesület elnöke.
4/8/2023 • 40 minutes, 24 seconds
Andrew Hefler: Magyarországnak nagy előnye, hogy kis ország, sok mindent lehet hamar megváltoztatni, igaz, rossz irányba is - 2023. április 1., szombat
Nem az a legfontosabb, hogy mindig nekünk legyen igazunk, hanem hogy megpróbáljuk megérteni a másikat. Nagyon jó dolog egy sörrel a kezedben a Los Angeles Lakersnek drukkolni, de a való életben semmi sem fekete-fehér – Andrew Hefler Magyarországon élő amerikai színházi szakemberrel beszélgettünk.
4/1/2023 • 42 minutes, 26 seconds
Dr. Sófi Gyula: Nagyon sok támadás éri a fiatalokat az online térben - 2023. március 25., szombat
A kórházi munkája során és igazságügyi szakértőként is nehéz sorsokkal, családi drámákkal találkozik Dr. Sófi Gyula osztályvezető főorvos, igazságügyi gyermekpszichiáter és gyermekgyógyász szakértő. A Szelfiben a szakmájáról, a covid és az online világ gyermekekre gyakorolt hatásairól is beszélt.
3/25/2023 • 51 minutes, 9 seconds
Czinkóczky Csaba: „Nem gondoltam volna, hogy ilyen háború kellős közepén találjuk magunkat” - 2023. március 18., szombat
„Ez a föld, ami az állatok életterét adja, túl szép és túl jó a fekvése, és úgy illeszkedik másoknak a birtokához, hogy másoknak is kell. Ráadásul mindenáron. Mert az őket nem érdekli , hogy ebben nekünk öt év munkánk van, és hogy ettől függ az állatok élete.”
3/18/2023 • 34 minutes, 47 seconds
Dr. Szemelyácz János addiktológus: Nincs olyan társadalmi réteg, amelyet ez a probléma ne érintene - 2023. március 11., szombat
Magyarországon túl sokan isznak ahhoz, hogy ne tekintsük népegészségügyi problémának, ne foglalkozzunk vele nagyon komolyan, és ne bagatellizáljuk úgy, ahogy jelenleg bagatellizálva van – mondja dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, a Szelfi vendége.
3/11/2023 • 55 minutes, 6 seconds
Autistic Art Alapítvány: Védőernyőt próbálnak nyújtani azoknak, akikről az állam már régen megfeledkezett - 2023. március 4., szombat
Hónapról hónapra küzdenek a túlélésért a fiatal és felnőtt autisták számára létrehozott civil lakóotthonok az elszálló rezsiárak, az egyre szűkösebb pályázati lehetőségek és a több mint tíz éve változatlan összegű állami normatíva miatt. Számukra nyújt védőernyőt az Autistic Art Alapítvány.
3/4/2023 • 33 minutes, 54 seconds
"Nagyobb számban hűlnek ki az emberek az otthonaikban, mint az utcán" - a Szelfi vendége a Habitat for Humanity volt - 2023. február 25., szombat
Ma a lakhatási szegénység mintegy 3 millió embert érint Magyarországon - hatalmas szám. A probléma eközben nem igazán része a társadalmi diskurzusnak, a kormány bő kézzel osztott lakhatási támogatásai inkább demográfiai, családgyarapítási célokat szolgálnak.
2/25/2023 • 39 minutes, 39 seconds
"Engem nem érdekel, ha rámesik a rom, csak őrá ne essen" – Kovács Tímea a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány kurátora - 2023. február 18., szombat
Kovács Tímea és kilenc éves svájci juhászkutyája, Demi, a hét elején jöttek vissza Törökországból, ahol túlélők után kutattak a földrengés helyszínén. Tímea soha nem látott mértékű pusztulásról számolt be, azt mondja, pszichésen még nem sikerült feldolgoznia a látottakat.
2/18/2023 • 29 minutes, 16 seconds
A brit olimpiai csapattól az űrhajósokig - 2023. február 11., szombat
Segítette felkészülni a brit olimpiai csapatot, dolgozott a nemzetközi űrállomás légiirányítóival, saját módszerével megújítaná az űrhajósok képzését.
A Szelfi vendége Schlosser Károly pszichológus, a Goldsmiths University of London egyetemi tanára és kutatója, a King's College tanársegédje.
2/11/2023 • 33 minutes, 50 seconds
Pintér Judit Nóra: „Nem mondjuk azt a betegnek, hogy holnap meg fog halni” - 2023. február 4., szombat
Mindenkinek más a tapasztalata a magyar egészségüggyel. Azt azonban valószínűleg senki nem vitatja, hogy a kommunikáció orvos és beteg között néha bizony nem a legmegfelelőbb. Nem meglepő – az egészségügyi képzésből lényegében hiányzik ez a fajta ismeretátadás.
2/4/2023 • 39 minutes, 32 seconds
Kovács Patrícia: A legjobb dolog héttől tízig történik velem - 2023. január 28., szombat
Szabadúszóként vagy társulatban jobb színésznek lenni? Kell politizálnia a színháznak? Fontos a civil kurázsi? A Szelfiben Kovács Patrícia, a Vígszínház művésze.
1/28/2023 • 35 minutes, 20 seconds
Így perelte ki az Elios-jelentést egy kisvárosi civil szervezet - 2023. január 21., szombat
Homoki Andrea közösségszervező, az Elios-szerződéseket és a vonatkozó OLAF-jelentést kiperlő civil szervezet aktivistája. Stelczer Attila egy szomszédos település, Vecsés egyesületében segíti megoldani lakóhelye problémáit. A két aktivistával elrontott közvilágításról, sárgára színeződött ivóvízről, nehézkes tömegközlekedésről beszélgettünk, és arról, mit és hogyan tehet ilyen és hasonló problémák ellen – másokkal összefogva – egy hétköznapi állampolgár.
1/21/2023 • 39 minutes, 25 seconds
Szalkai Dániel: „Az a legutolsó forgatókönyv, hogy szélnek eresztjük őket, mert nem is lenne hova menniük” - 2023. január 14., szombat
Csak ne nehezítse meg működésüket az állam, ezt szeretné Szalkai Dániel a Miskolci Autista Alapítványtól, akiknek három évtizedes működésük során most télen kellett először adománygyűjtő kampányt indítaniuk, hogy fedezni tudják valamiből az irreálisan megemelkedett rezsiköltségeiket.
1/14/2023 • 43 minutes, 34 seconds
Hogyan lesz egy kassai magyar srácból Csehország budapesti nagykövete? - 2023. január 7., szombat
Beszélgetés cseh sörökről és magyar borokról, arról, hogyan látja egymást a két nép, mit jelent most a közép-európaiság és a kisebbségi lét valakinek, akinek Kassán természetes volt, hogy magyarul, csehül és szlovákul is beszélnek. Bial Tibor, Csehország budapesti nagykövete volt a vendégünk.
1/7/2023 • 45 minutes, 38 seconds
Polgár Judit: Én is meglepődtem, amikor észrevettem a nyerő lépést - 2022. december 31., szombat
A sakktörténet legjobb női sakkozója, Polgár Judit volt a Szelfi vendége, ahol beszélt a minden gyereknek szóló iskolai sakkprogramokról, és arról, hogyan győzte le tavaly nyáron egy madridi parkban, nyolc perces játszmában Magnus Carlsen sakk-világbajnokot.
12/31/2022 • 17 minutes, 17 seconds
Utcajogász: „Beeshet egy ügyfél, akit holnap kilakoltatnak. Ez iszonyú stresszes” - 2022. december 24., szombat
Jogászok, ügyvédek, akik a szabadidejükben önkéntesként rászorulókon segítenek: lent, a téren fogadják az ügyfeleket, olykor esőben-hóban. Ők az Utcajogászok. Az Utcajogász két tagjával, Kalota Ágnessel és Mekler Kingával beszélgettünk.
12/24/2022 • 25 minutes, 49 seconds
Lányi András: Nem kell megijedni, ha a tüntetések, tiltakozások sikertelennek tűnnek - 2022. december 17., szombat
„Hihetetlen mértékben képesek vagyunk nem szolidárisak lenni egymással” – fogalmazott a Szabad Európa podcast műsorában a ma már inkább filozófusként, íróként, környezetvédőként ismert filmrendező. Szerinte a hatalom akkor szokott megbukni, ha elveszti a mértéket.
12/17/2022 • 28 minutes, 7 seconds
„Ha ezt ma Magyarországon meg lehet csinálni szó nélkül, akkor bármi megtörténhet” – mondja a kirúgott karinthys tanár - 2022. december 10., szombat
Ősi Juditot azért bocsátották el öt kollégájával együtt a Karinthy gimnáziumból, mert polgári engedetlenségben vett részt, tiltakozásul a pedagógusok helyzete és a közoktatás állapota ellen. Azt mondja, ezt kellett tenniük, és bízik abban, hogy tanárként folytathatja, mert ez a hivatás az élete.
12/10/2022 • 26 minutes, 36 seconds
Zeller Judit: A koronavírus alatt elengedte az állam az emberek kezét - 2022. december 3., szombat
Nem csak hisz a szolidaritás és az összefogás fontosságában, de tenni is próbál érte, amikor az egyetemen tanítja a jövő jogászait vagy amikor a Társaság a Szabadságjogokért munkatársaként olyan embereket segít, akik nem elég erősek ahhoz, hogy hallassák a hangjukat. A Szelfiben Zeller Judit jogász.
12/3/2022 • 30 minutes, 12 seconds
Hogyan lehet demokráciát tanítani egy középiskolai történelemórán - 2022. november 26., szombat
A Szelfiben ezúttal Kiss László középiskolai történelemtanárral beszélgetünk arról, mit érdemes igazán megtanítani egy mai fiatalnak a történelemórákon és miért érdemes rendszeresen megszavaztatni az osztályt órán.
11/26/2022 • 1 hour, 1 minute, 55 seconds
A magyar állam egy fillérrel sem támogatta, most sorra nyeri a díjakat az ’56-os mecseki gerillákról szóló filmje - 2022. november 19., szombat
Hosszú évek kálváriája után elkészült a mecseki Láthatatlanokról szóló dokumentumfilm. A rendező közösségi finanszírozásból és végül a pécsi önkormányzat segítségével fejezte be a filmet, amely három olyan férfiról szól, akik fiatal korukban a hegyen harcoltak a szovjetek ellen, majd emigráltak.
11/19/2022 • 36 minutes, 25 seconds
Kettévált a társadalom, vannak, akik még jobban bezárkóznak – mondja a menekülteknek segítő pszichiáter - 2022. november 12., szombat
Cordelia Shakespeare Lear királyának legifjabb lánya. Odaadóan szereti apját, de ezt szavak helyett segítséggel mutatja meg. Hallgat és segít. A Cordelia Alapítvány is ezt teszi immár 26 éve: menekülteknek segít. A Szelfi vendége az alapítvány vezetője, dr. Hárdi Lilla orvos, pszichiáter.
11/12/2022 • 30 minutes, 8 seconds
Garaczi László író: „Amikor írok, akkor tökéletesen szabadnak érzem magam” - 2022. november 5., szombat
Muszáj kicsit optimistának lenni, mondja Garaczi László, ha fel akar kelni az ember az ágyból, és nem akar depressziós lenni. A végtelen gyűlöletkampányt viszont tragikusnak látja. Abban bízik, hogy egyszer csak rájövünk, hogy mit lehet elérni ezzel a kultúrával és ezzel a 10 millió emberrel.
11/5/2022 • 42 minutes, 15 seconds
Beer Miklós: Harminc évvel a rendszerváltozás után sincs igazán elválasztva az egyház és az állam - 2022. október 29., szombat
A Szelfiben a Váci egyházmegye nyugalmazott püspökét kérdeztük egyebek mellett az állam és az egyház viszonyáról, a cölibátusról, a nyitás felé tartó egyházról és arról is, nem bánta-e meg, hogy ezt a hivatást választotta.
10/29/2022 • 28 minutes, 17 seconds
„Eddig még nem kellett menekülnöm” – A Szelfi vendége Békés Zoltán városi felfedező - 2022. október 22., szombat
Vannak emberek, akiket kifejezetten vonzanak a lepusztult épületek, imádnak ilyen helyekre bejutni. Sőt sok külföldi is csak azért jön Magyarországra, hogy elhagyott objektumokat fotózzon. Békés Zoltán szabadidejében a romokat bújja.
10/22/2022 • 16 minutes, 58 seconds
Élet autizmusspektrum-zavarral: „Amíg az oktatásuk sincs megoldva, addig nem várok csodát az államtól” - 2022. október 15., szombat
Hiába diagnosztizálnak egyre több gyereket és felnőttet is autizmusspektrum-zavarral, az állam mintha nem ismerné el létezésüket, ezzel együtt pedig a társadalom egy jó része sem. Érintett szülőként ezen is próbálnak változtatni Daniss-Bodó Eszterék az Egy sima, egy fordított Egyesülettel.
10/15/2022 • 34 minutes, 8 seconds
Glonczi László: „Szabad iskolaválasztás papíron van, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem mindenkinek” - 2022. október 8., szombat
Kőművesként kezdte, jogvédő lett belőle. Glonczi László úgy látja: a cigánytelepek környékén azért nyílt sok egyházi iskola, mert jó biznisz romagyerekeket oktatni. Szerinte sok esetben az egyházi fenntartású iskolák szegregálnak. A jogvédő nemrég megkapta a TASZ Szabad-díját is.
10/8/2022 • 14 minutes, 44 seconds
„Ha nem hagyja abba a sírást, kiküldöm” – nem pont erre a mondatra van szüksége annak, aki éppen Edwards-szindrómás kislányától búcsúzik - 2022. október 1., szombat
Sevcsik M. Anna élete legnehezebb döntését hozta meg, amikor megtudta, hogy kislánya, akit a szíve alatt visel, gyógyíthatatlan Edwards-szindrómás. Amit átélt a kórházban, az késztette arra, hogy létrehozza a Babagenetika Egyesületet, és segíts éget nyújtson a kétségbeesett kismamáknak.
10/1/2022 • 26 minutes
Most kell igazán a művészetnek úgy hatnia, hogy társadalmi összefogás legyen – mondja a Baltazár Színház alapítója - 2022. szeptember 24., szombat
Csak olyan színháznak van értelme, amelynek tétje van, amely társadalmi változást tud létrehozni, arra törekszik – mondja a Baltazár Színház alapítója. Társulatának tagjai fogyatékkal élők, főleg down-szindrómások. Azt mondja, a művészetük bizonyítja, hogy nincsenek korlátok. A Szelfiben Elek Dóra.
9/24/2022 • 21 minutes, 22 seconds
Megfenyegettek már, hogy elásnak, de még mindig itt vagyok – mondja az emberkereskedők áldozatain segítő Toszeczky Renáta - 2022. szeptember 17., szombat
Tudja, mit élnek át ezek az emberek, mert a saját bőrén tapasztalta meg, milyen áldozattá válni. Magánélete összefonódik a hivatásával, de nem zavarja, szereti, amit csinál. A Szelfiben Toszeczky Renáta, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szociális munkása.
9/17/2022 • 37 minutes, 47 seconds
Brazíliában lenyelt egy kiló kokaint, lecsukták, megtért, most Magyarországon segíti a függőket és az ukrán menekülteket - 2022. szeptember 10., szombat
Háromszor ült börtönben drogkereskedelemért. Kétszer Magyarországon, egyszer pedig Brazíliában, ahol egy kiló kokainnal a gyomrában bukott le a reptéren. Szülek István 15 évig volt heroinista, de már sok-sok éve tiszta és a heroint a futásra cserélte.
9/10/2022 • 42 minutes, 14 seconds
Azzal árulnám el a gyerekeket és a jövőnket, ha nem szólnék, hogy baj van - 2022. szeptember 3., szombat
Nem tartozik egyik mozgalomhoz, szakszervezethez sem, mégis a pedagógussztrájk és polgári engedetlenség egyik meghatározó alakja lett. Ahogy mondja, azért, mert állampolgárként úgy érzi, kötelessége élni állampolgári jogaival és felelősségével. A TASZ nemrégiben Szabad-díjra jelölte Simkó Editet.
9/3/2022 • 37 minutes, 21 seconds
Az utolsó szalmaszál – Beszélgetés Ürge-Vorsatz Dianával klímaváltozásról és az esélyeinkről - 2022. augusztus 27., szombat
Hogy fog kinézni Magyarország klímája húsz-harminc év múlva? Lesz-e vizünk, tud-e majd működni a mezőgazdaság? Van még, ami menthető? Nem késtünk el a cselekvéssel? Van még egy utolsó szalmaszál, amelybe kapaszkodhatunk? Erről is beszélgettünk Ürge-Vorsatz Diánával, a CEU professzorával.
8/27/2022 • 34 minutes, 27 seconds
Az ember veszélyesebb az állatnál, mert utóbbi ösztönből működik, előbbi szabad akaratából bántja embertársát - 2022. augusztus 20., szombat
Családját hitük miatt üldözték Iránban, neki gyerekként, Ausztriában felnőve megkülönböztetésben volt része. Dr. Ajang Armin Farid most igazságügyi fogorvosszakértőként segít harapásnyomok vizsgálatával kézre keríteni gyilkosokat, erőszaktevőket, és azonosítani tömegszerencsétlenségek áldozatait.
8/20/2022 • 23 minutes, 17 seconds
Hiába a törvény, ha nincs, aki betartassa - Több állatmentő civil szervezet is bedőlhet a drága üzemanyag miatt - 2022. augusztus 13., szombat
A rezsiszámlájuk az egekben, nincs megtakarítás a zsebükben, de közben tömegével mentenének rossz körülmények között tartott vagy megkínzott állatokat, csak éppen a drága üzemanyag miatt nem tudnak. A Tetovált Állatmentők vezetője szerint nem csak ők vannak rossz helyzetben.
8/13/2022 • 26 minutes, 45 seconds
A beszéd maga az ember? Pongyolábbak lettünk, és sok szempontból elfogadóbbak - 2022. augusztus 6., szombat
Montágh Imre tanítványaként kezdte, neve ott van az Oscar-díjas Saul fia stáblistáján. Tanított az ELTE-n és a színművészetin. A Szabad Európának egyebek között beszélt arról, mi a különbség helyes és szép beszéd között, és hogyan élte meg a FreeSZFE-t. A Szelfiben Ságodi Gabriella beszédtanár.
8/6/2022 • 27 minutes, 8 seconds
„Ez már nem a katáról szól” – mondja a tüntetések arcává vált két futár - 2022. július 30., szombat
Valószínűleg lehallgatták őket, de számítottak rá, mondja Kolesár András és Polauf Donát, akik egy megzavart miniszteri vacsorával kerültek a hírekbe. A társadalmi szolidaritás hiánya számukra fájóbb, mint az, hogy adócsalónak, drogosnak nevezik őket. Úgy vélik, nem szabad leállni a tiltakoz ással.
7/30/2022 • 30 minutes, 33 seconds
A tengerbiológus, akit Magyarországon harapott meg egy cápa - 2022. július 23., szombat
Azt mondja: náluk szakmai ártalom, ha valakinek a fenekébe harap egy krokodil vagy épp egy cápa szakít ki egy kis darabot belőle, ilyen a tengerbiológusok élete. Sétáltatott már cápát a hóna alá csapva, hogy feléledjen a sokkhatásból és látta, hogyan pusztulnak el a korallszirtek egy év alatt.
7/23/2022 • 29 minutes, 36 seconds
„A legnehezebb arra a kérdésre válaszolni, miért nem segít a kormány” - 2022. július 16., szombat
Zsúró-Luz Ivett volt katona az Afghan Evac nevű szervezettel azért küzd, hogy kimenekítse a tálibok elől Afganisztánból azt a tizenkét afgán családot, akik annak idején a magyar honvédségnek dolgoztak, de akikről szerinte a magyar kormány azóta megfeledkezett.
7/16/2022 • 29 minutes, 1 second
"Csak ne menjünk el, a fejünket elfordítva a rászorulók mellett" - 2022. július 9., szombat
"Vannak adakozók, akik szerint, ha kicsit szakadt is, neki jó lesz. Nincs hús a levesben, de legalább meleg. A Heti betevőben tiszteletben tartjuk a másik méltóságát, és ugyanolyan vasárnapi ebédet adunk, mint amit te otthon megeszel" mondja Holczer-Nagy Emese, a Heti betevő alapítója, önkéntese.
7/9/2022 • 39 minutes, 8 seconds
Ő még mezítláb járt iskolába, pedagógus lett, végül csodaóvodát alapított, de szerinte nincs remény az iskolai szegregáció felszámolására - 2022. július 2., szombat
Amikor tanár volt, Göncz Árpád köztársasági elnökként megmentette egy fegyelmitől. A Soros-programban pedig felmondott. Szerinte egyik politikai oldal sem érdekelt abban, hogy felszámolják az országban az cigányosztályokat. Életútinterjú Debre Magdolna pedagógussal.
7/2/2022 • 40 minutes, 23 seconds
Magyar lány Amerikában – Ingyen takarít extrém koszos lakásokat depressziósoknak - 2022. június 25., szombat
Az extrém koszos lakásokat szereti, mert ott tud igazán nagy dolgot elérni. Barbara szerint sokan félnek attól, hogy rend lesz a lakásukban, mert már megszokták az átláthatatlan koszt és káoszt. A kétgyermekes anyuka depressziósoknak segít, akik már évek óta nem takarítottak a lakásukban.
6/25/2022 • 21 minutes, 40 seconds
„Az élni hagyás teljes mértékben hiányzik a mai magyar kultúrpolitikából” - 2022. június 18., szombat
Nem hajlandó olyannal foglalkozni, amire nincs igazán hatása, és nem tud rajta változtatni – mondja az országgyűlési választásokról Alföldi Róbert, aki saját bevallása szerint kevesebbet foglalkozik a közélettel, a politikával, kevesebb hírt olvas azóta, és megpróbálja végezni a dolgát, amíg lehet.
6/18/2022 • 26 minutes, 57 seconds
„Mi a honvágy? Nem tudom, csak egy gombócot éreztem évekig a torkomban” - 2022. június 11., szombat
Mihez kezd egy magyar zenetanár Hollandiában, ha a szakmájában akar dolgozni? Kiss Anna évtizedek óta él Delftben, ahová nem az elégedetlenség vagy egy jobb állás reménye, hanem szerelem vitte. Vele beszélgettünk elfogadásról, tanári hivatásról, és arról, hogy látnak bennünket a hollandok.
6/11/2022 • 26 minutes, 24 seconds
A magyarok a saját honfitársaikat adják el rabszolgának - 2022. június 4., szombat
Nyugat-Európában az emberkereskedők nem a saját honfitársaikat adják-veszik rabszolgaként, inkább harmadik országbelieket használnak ki. Magyarországon azonban ez is máshogy van. A magyarok magyar állampolgárokat zsákmányolnak ki ház körüli rabszolgaként vagy prostitúcióra kényszerítve őket.
6/4/2022 • 42 minutes, 45 seconds
Modern alkalmi költészet, avagy stílusgyakorlatok genderről, politikáról és Orbánról - 2022. május 28., szombat
A koronavírus-járvány miatti karantén idején megjelent nóta feldolgozásával lépett a nyilvánosság elé, majd korábbi évtizedeket idéző átiratokkal jelentkezett az elmúlt két évben. Széplábi Borival arról is beszéltünk, miért fájnak jobban a külsejét célzó kritikák és mit élvez a stand-upban.
5/28/2022 • 28 minutes, 33 seconds
Az M1-en vezetett híradót, de felmondott, inkább Angliában kezdett új életet - 2022. május 21., szombat
Felért a csúcsra, de összesen három hónapig vezette a M1 hétvégi híradóit. Nem bírta a hazugságokat és az elferdített híreket, ezért felmondott. A műsorvezetés után Angliába ment - azt mondja jól döntött, mert csak így tudta a szakmai hitelét megőrizni. Azóta menő fotós lett.
5/21/2022 • 34 minutes, 21 seconds
Amit a Covidból tanultunk – az ingyenes karantén konzultációk tapasztalatai - 2022. május 14., szombat
Ingyenes tanácsadást hirdetett a koronavírus-járvány közepén egy debreceni pszichológus. A podcastban beszélgetünk arról, hogy miben különbözik egy személyes találkozó a távkonzultációtól, miért baj, ha a kliens dohányzik a beszélgetés közben és hogy a szakmai tapasztalat ellensúlyozza-e életkorát.
5/14/2022 • 25 minutes, 3 seconds
„A magyar szülészet a legjobb fogamzásgátlás” – Másállapotot a Szülészetben mozgalom - 2022. május 7., szombat
„Napi szinten találkozom olyan párokkal, akik a szülészeti rendszerben elszenvedett trauma miatt nem szeretnének több gyereket” – mondja Nyitrai Eszter pszichológus, dúla. Vele és a Másállapotot a Szülészetben mozgalom egyik alapítójával, Keszler Viktóriával beszélgetünk.
5/7/2022 • 36 minutes, 11 seconds
"Igazi politikai sikert Magyarországon a szorongásra alapozással lehet elérni" - 2022. április 30., szombat
A magyar társadalomban nagyon sok a lelki, mentális problémával küzdő, illetve traumatizált egyén, ezért igazi politikai sikert a szorongásra alapozással lehet elérni, amelyek a már bennünk meglévő alapvető szorongást még jobban felnagyítják, mondja Hodász András.
4/30/2022 • 29 minutes, 35 seconds
Szelfi – Független, civil, tehát Tilos? - 2022. április 23., szombat
Miért nem tud mit kezdeni a hatalom a független, közösségi rádiókkal? Félő, hogy szeptembertől ismét csak az online térben szólhat a Tilos Rádió. Erről és általában a közösségi rádiózásról is kérdeztük a Tilos ügyvezetőjét, Csabai Gábort, azaz Papót.
4/23/2022 • 42 minutes, 21 seconds
„Ne gyűlölködésbe menjen át a választások utáni csalódottság” – Kende Anna szociálpszichológus - 2022. április 16., szombat
Nem annak a húszezer szavazatszámlálónak kell megoldania a közoktatás kérdését, aki most szembesült az aluliskolázottság mértékével, ez állami feladat. De ezeket az energiákat lehetne arra fordítani, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra – mondja Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE docense.
4/16/2022 • 19 minutes, 6 seconds
Mérő László: „Ez az ellenzék, így ahogy van, az én szememben többé nem áll meg” - 2022. április 9., szombat
Mérő László matematikus-pszichológus a borsodi Sárazsadányban számlált szavazatokat a választáson. De nagyot csalódott: nem csak az ellenzékben, hanem abban is, hogy szerinte elhitették azt 20 ezer szavazatszámlálóval az országban, hogy a Fidesz szisztematikusan csal, de szerinte ez nem igaz.
4/9/2022 • 16 minutes, 42 seconds
26 ezren nem szavazhatnak Magyarországon, mert eltiltotta őket a bíróság - 2022. április 2., szombat
Az EBESZ választási megfigyelőinek két héttel ezelőtti jelentése alapján Magyarországon csaknem 26 ezer ember van eltiltva a közügyektől és további 47 ezer ember nem szavazhat a belátási képességének korlátozottsága miatt. De, hogyan szavazhatnak a rácsok mögött az elítéltek?
4/2/2022 • 32 minutes, 31 seconds
Szelfi – Nincs vezérelv, gyomorból csinálom - 2022. március 26., szombat
Bicskey Levente szenvedélye, hogy civilként segít, legyen szó hajléktalanokról, nehéz sorsú családokról vagy a háború áldozatairól. Soha nem akart intézmény lenni, a civil kurázsi pedig szerinte azért fontos, mert van mit tenni, és ha mi nem tesszük meg, nem teszi meg helyettünk senki.
3/26/2022 • 28 minutes, 41 seconds
A szülőknek is hangosabban kell képviselniük a gyermekeik érdekét ahhoz, hogy változás legyen a közoktatásban - 2022. március 19., szombat
Azt vallja, hogy a közoktatás helyzete azért is lehet ma olyan, amilyen, mert a szülők nem mernek hangot adni a véleményüknek, pedig az oktatás minőségén múlik gyermekük sorsa, jövője. Miklós Györgyék épp ezért indították el 2016-ban a Szülői Hang Közösséget.
3/19/2022 • 31 minutes, 57 seconds
„Most már bűnként tartjuk számon azt, ami történik, miután gyerekek sérülnek tömegével” - 2022. március 12., szombat
„A pedagógusok tűrtek, vártak, szóltak. Akkor lett elegük, amikor látták, hogy az egy dolog, hogy ők belepusztulnak, de erre most már a gyerekek mennek rá” – mondja dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ és a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács alapítója.
3/12/2022 • 38 minutes, 14 seconds
„Nemcsak a betegséggel, hanem a beteggel és a környezetével is foglalkozni kell” - 2022. március 5., szombat
„Van-e élet a halál után? Azoknak, akik itt maradnak, mindenképpen. És nekünk az is a feladatunkhoz tartozik, hogy őket segítsük, amíg csak szükségük van rá” – mondja dr. Benyó Gábor, az ország egyetlen gyermekhospice-háza, a Tábitha Ház orvos igazgatója.
3/5/2022 • 37 minutes, 21 seconds
Azóta nem nyernek pályázatot, amióta beszólt az EMMI miniszterének - 2022. február 26., szombat
Évek óta nem nyer pályázatokat az Igazgyöngy Alapítvány, amelynek a vezetője pontosan vissza tudja vezetni, hogy mióta pályáznak hiába. L. Ritók Nóra hat évvel ezelőtt kritikával illette az akkor még miniszterként dolgozó Balog Zoltánt. Azóta nem nyernek pályázatot.
2/26/2022 • 27 minutes
„Naiv vagyok, ha azt gondolom, hogy Orbán Viktor megköszönhetné?” - 2022. február 19., szombat
A kormány nem akarja, az ellenzék pedig nem tudja képviselni ezt az ügyet – mondja a Diaspora Aid egyik alapítója, Láng Balázs. A civil szervezet segítséget ajánl azoknak az angliai magyaroknak, akik szavaznának a választáson, de problémát jelent eljutniuk az ottani szavazókörök egyikébe.
2/19/2022 • 26 minutes, 15 seconds
„A szexuális edukáció nem agymosás, hanem egy hatásos eszköz a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak megelőzésére” - 2022. február 12., szombat
Azért nincs ellátórendszer a szexuálisan bántalmazott fiú áldozatoknak, mert az a tévhit, hogy nincsenek fiú áldozatok. Márpedig vannak, ez derült ki legújabb kutatásukból, mondja dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója.
2/12/2022 • 45 minutes, 14 seconds
Hazavárunk Alapítvány: „Börtön helyett azt mondják, a férjem elment külföldre dolgozni, vagy katonának” - 2022. február 5., szombat
A Hazavárunk Alapítvány tíz éve törődik a börtönárvákkal és stigmatizált családjukkal. Hetven olyan családdal dolgoznak együtt, akiket egészen addig támogatnak, amíg a családtagjuk ki nem szabadul. Azt mondják: eddig azért nem tiltották ki az intézetekből őket, mert nem politizálnak.
2/5/2022 • 44 minutes, 26 seconds
Feladta a sztáréletet, inkább daganatos gyerekeket tanít zenélni - 2022. január 29., szombat
Alig több mint egy évtizeddel ezelőtt zenekaruk befutott a Megasztárban. Hirtelen jött a siker, még a Gipsy King előzenekaraként is fellépett a Fivérek nevű együttes. Azonban Seres Antal kilépett a trióból; koncertek helyett inkább daganatos gyerekekhez kezdett járni.
1/29/2022 • 30 minutes, 47 seconds
Kiút a cigánytelepről: Így nem lett roma műsorvezető az RTL-en Orsós Lajos – 2. rész - 2022. január 22., szombat
Fiatalkorában nem sok választotta el attól, hogy javítóba kerüljön. Mélyszegénységben nőtt fel. De Orsós Lajos ma már sikeres médiavállalkozó és közel húsz éve az RTL Klub munkatársa. A kereskedelmi csatorna akkoriban úgy tervezte a fiatalemberből műsorvezetőt faragnak, de nem így lett.
1/22/2022 • 22 minutes, 30 seconds
Kiút a cigánytelepről: a börtön is benne volt a pakliban, végül az RTL Klub munkatársa lett – 1. rész - 2022. január 15., szombat
Fiatalkorában nem sok választotta el attól, hogy javítóba kerüljön. Mélyszegénységben, csonka családban nőtt fel. Orsós Lajos ma már sikeres médiavállalkozó és közel húsz éve az RTL Klub munkatársa. Nemrég videóblogot indított, hogy történetével irányt mutasson a hasonló helyzetben lévő fiataloknak.
1/15/2022 • 26 minutes, 30 seconds
Oberth József: „Így lehet Magyarországon lebonyolítani egy gyerekrablást” - 2022. január 8., szombat
A Józan Babák Klub a droghasználó szülők önsegítő csoportjaként alakult meg 15 évvel ezelőtt. A közösséget olyan huszonéves fiatalok, főként várandós nők hívták életre, akik hétvégente használtak kábítószert, és a terhesgondozási rendszer nem tudott nekik megfelelő segítséget nyújtani.
1/8/2022 • 31 minutes, 39 seconds
„Magyarországon nem szabad gyengének lenni” - Oran Mac Cuirc, budapesti ír kocsmáros - 2022. január 1., szombat
30 éve él Budapesten egy ír csapos, kocsmatulajdonos. 22 évesen, a rendszerváltáskor jött, jó pár alter kocsma, pub kötődik hozzá. Oran Mac Cuirc itt él velünk, látja, mit változtak a magyarok, hol tart most az ország. És úgy tűnik, egyre kevésbé érzi jól magát itt.
1/1/2022 • 39 minutes, 6 seconds
"Nekem ők adtak újra és újra erőt, hogy ne adjam fel" - 2021. december 25., szombat
Nikinek és három kisgyermekének 2018 novemberében mindenük odaveszett, amikor leégett a házuk. Aztán bekerültek a Fészek Gyermekvédő Egyesület gyermekek átmeneti otthonába, akik nemcsak szállást adtak, de a segítségükkel építették újra a házukat is.
12/25/2021 • 27 minutes, 16 seconds
"Elképesztően felkészült a manipulálás terén a kormány" - 2021. december 18., szombat
Könyörtelen őszinteséggel fogalmazta meg Péterfy-Novák Éva saját traumáját, és ugyanígy írta meg nyílt levelét is Varga Judit igazságügyi miniszternek a győri gyerekgyilkosság után. Azóta traumaírást vezet, és elindította a Ne maradj csendben közösségi oldalt a szexuális bántalmazás áldozatainak.
12/18/2021 • 32 minutes, 25 seconds
Mucsi Zoltán: „A parlamentben néha olyan a hangnem, mint a szegedi Csillagban” - 2021. december 11., szombat
Nehéz problémának látja a migránskérdést, de nem szimpatikus számára, ahogy a kormány mindezt kommunikálja. Nem szívesen beszél a politikáról, mert szerinte túlfűtött indulatokat vált ki a magyarokból az, ha valakinek más a politikai véleménye. Nagyinterjú Mucsi Zoltánnal, csúnya szavak nélkül.
12/11/2021 • 32 minutes, 15 seconds
"Csak a gyűlöletkeltésre alapozza a politikát és a kampányt a kormány" - 2021. december 4., szombat
A tíz legnézetteb magyar mozifilm közül ötöt ő rendezett, mégis hatból hat tervét elkaszálta az elmúlt időszakban a filmes támogatásokról döntő Filmintézet. Herendi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező fricskából megcsinálta a minden snittjében a NER-t parodizáló Bűnös várost.
12/4/2021 • 28 minutes, 45 seconds
Urbex Gyula:"A műemlékvédelem megszüntetése csak pénzbe és egy testületi ülésbe kerül" - 2021. november 27., szombat
Érte már tetten rendőr és biztonsági őr is, amint éppen olyan helyekre mászott be, ahova tilos let volna, de a büntetés helyett inkább drukkoltak neki. Urbex Gyula olyan helyekre jár, ahol egykor emberek éltek, dolgoztak, ahol szerelmek szövődtek, mostanra viszont az enyészeté minden.
11/27/2021 • 22 minutes, 57 seconds
Tillmann József: „Nem gazsulálok egy egyetemi kancellárnak” - 2021. november 20., szombat
Sistergő hangvételű levelet írt nemrég a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárjának, aki a diplomáját illetve az erkölcsi bizonyítványát is bekérte. A filozófus kültagja a Képzőművészeti Egyetem Doktori Védési Bizottságának, de végül erkölcsit és diplomát sem csatolt a leveléhez.
11/20/2021 • 21 minutes, 42 seconds
"El kell menni hozzájuk" - Varga András, Olaszliszka katolikus plébánosa - 2021. november 13., szombat
A 2006-os lincselésről szomorú hírnévre szert tett Olaszliszka katolikus plébánosa Varga András. Hogyan jutott el ide az erdélyi pap, és mit gondol a népcsoportok közötti gyűlöletről? Kerényi György kérdezte.
11/13/2021 • 29 minutes, 57 seconds
1956: A piros kabátos lány története - 2021. november 6., szombat
Sorsszerű volt, ahogy 1956. október 23-án az események középpontjában találta magát az akkor 18 éves Koszmovszky Edina. Történelmi szerep jutott neki, a Bródy Sándor utcában ő olvasta fel a diákság 14 pontos követelését. Hallgassák meg 1956 piros kabátos lányának történetét!
11/6/2021 • 22 minutes, 13 seconds
Fluor Tomi: "Miért nem mennek Oroszországba vagy Kínába nyaralni, egyetemre, ha szerintük ott ennyire király?” - 2021. október 30., szombat
Szerinte a politika nem fekete vagy fehér, és rémisztőnek sem kellene lennie, bár úgy látja, hogy Magyarországon kifejezetten az. A közmédiában többször került már tiltólistára, de sosem kért bocsánatot azért, amiben hisz. Fluor Tomi szerint az ellenzéki előválasztás egy csipetnyi demokrácia volt.
10/30/2021 • 35 minutes, 19 seconds
Suri Szilvia: ez egy különleges kapcsolat a lovakkal - 2021. október 23., szombat
A gyerekeket a lovak néha sokkal könnyebben rá tudják venni az együttműködésre, mint a felnőttek. A Szelfi vendége Suri Szilvia gyógypedagógus, lovasterapeuta.
10/23/2021 • 26 minutes, 18 seconds
Bolba Márta: „Egy fideszes politikus mondta nekem, hogy a keresztény Európa védelmében legyünk rasszisták” - 2021. október 16., szombat
Bolba Márta evangélikus lelkész szerint a kormány markában vannak az egyházak, nagyon kevés mozgásteret adva nekik. Interjú arról, lelkészként miért indult el Dopeman és a Fidesz ellen a nyolcadik kerületi önkormányzati választáson, hogy szerinte az Orbán-kormány kisajátította a keresztény jelzőt.
10/16/2021 • 26 minutes, 47 seconds
Herczeg Zoltán: „Kapsz 300 milliót, annak visszaadod a felét, a többivel azt csinálsz, amit akarsz” - 2021. október 9., szombat
Csalódott Márki-Zay Péterben, mert nem alapított saját pártot. Herczeg Zoltán két évvel ezelőtt dizájnolta meg az MMM képviselőit. Szerinte Dobrev Klára jó cuccokban jár, önazonos, kicsit férfias, kifutóra mégsem rakná. Interjú az intézményesített korrupcióról és a NER-divatról.
10/9/2021 • 42 minutes, 33 seconds
"Mindennap öt kiskorú lány szül gyereket" - 2021. október 2., szombat
Közgazdásznak tanult, de már közben rájött, hogy a valóság jobban érdekli. Hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak segít 1985 óta. Úgy alakult, hogy férjével egy roma kisfiút fogadtak örökbe és neveltek fel. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak egyik igazgatója a vendégünk.
10/2/2021 • 29 minutes, 23 seconds
A szállodaigazgatás helyett inkább egy farkast választott magának - 2021. szeptember 25., szombat
Gyerekkorától vendéglátósnak nevelték, de inkább vett egy farkast, aminek sokszor nem örültek az apja által vezetett szálloda vendégei. Horkai Zoltán a kétezres évek óta dolgozik a hollywoodi filmiparban a farkasaival és a medvéivel. Sztorizik arról is, miért nem ugorhatott kutya Brad Pittre.
9/25/2021 • 30 minutes, 10 seconds
Tízévesen sztrókot kapott, most paralimpiát nyert - 2021. szeptember 18., szombat
Már gyerekkorában is sportolt, de 10 évesen rosszul lett egy fociedzésen. Azonnal kórházba vitték. Négy nap alatt folyamatosan bénult le a bal oldala, az orvosok a negyedik nap jöttek csak rá, hogy sztrókot kapott. Ekler Luca pár hete Tokióban aranyérmet szerzett távolugrásban.
9/18/2021 • 21 minutes, 59 seconds
Gyerekkorában az anyja helyett az intézetet választotta, most ötszáz gyereket tanít sütni - 2021. szeptember 11., szombat
Galamb Alex tizennégy éves korában menekült el otthonról, mert nem bírta tovább édesanyja terrorját. A fiú inkább az állami gondoskodást választotta, végül pék lett belőle. Két évvel ezelőtt költözött vissza a faluba, és a koronavírus első hullámában a cigánytelepen élő gyerekeket tanította sütni.
9/11/2021 • 19 minutes, 38 seconds
Panyi Szabolcs: Megértem Pintér Sándort, hogy nem szeretné, ha újságírók kérdezgetnék a Pegasus-botrányról - 2021. szeptember 4., szombat
Már korábban is kapott baráti figyelmeztetést arról, hogy megfigyelik. Áprilisban egy nemzetközi újságírócsapat kereste meg, hogy rajta van azon a listán, akiket a Pegasus izraeli kémfegyverrel hallgattak le. Interjú Panyi Szabolccsal, a Direkt36 újságírójával.
9/4/2021 • 33 minutes, 28 seconds
Kemény Dénes: „Azzal, hogy lemondtam a szövetségi kapitányságról, engem visszakapott a családom” - 2021. augusztus 28., szombat
Kemény Dénes kalandos úton lett a magyar vízilabda-válogatott kapitánya. Amikor megválasztották, a magyar sajtó csodálkozott is, miért egy középszerű olasz csapat edzőjét választották. Az aranygeneráció legendás kapitánya szerint a sportág szabályait még a bírók sem tartják be.
8/28/2021 • 50 minutes, 43 seconds
Oláh Norbert: "Megértem azokat, akik lelépnek, mert nyomasztó" - 2021. augusztus 21., szombat
Egy nógrádi roma munkáscsaládból indult és lett befutott festő. Oláh Norbertnek sosem volt B terve a festészeten kívül. Miután elvégezte az egyetemet, számtalan díjat nyert. Legutóbb az OFF-Biennale Budapesten aratott sikert az installációja, a művész azonban inkább Londonba költözne. Interjú.
8/21/2021 • 19 minutes, 18 seconds
Ott segítenek, ahol a polgármesterek még a legszegényebbeket is meglopják - 2021. augusztus 14., szombat
Először csak adományokat szereztek, majd csomagként elpostázták az ország legszegényebbjeinek. Aztán alapítvánnyá nőtte ki magát a jószándék. A Szociális Csomagküldő Mozgalom a cigánytelepekenen segít. Interjú ellopott pályázati pénzekről és soha véget nem érő mélyszegénységről.
8/14/2021 • 27 minutes, 30 seconds
Dr. Sándor Zsuzsa: "az igazságszolgáltatás feletti totális kontrollra törekszik a kormány" - 2021. augusztus 7., szombat
Dr. Sándor Zsuzsa 2012-ben tanácsvezető bíró volt a Fővárosi Bíróságon, azonban a Fidesz-kormány több mint kétszáz másik társával együtt kényszernyugdíjazta. Szerinte Polt Péter legfőbb ügyész bűncselekményeket követ el, mert folyamatosan szemet huny nyilvánvaló bűntettek felett.
8/7/2021 • 40 minutes, 31 seconds
Al Ghaoui Hesna: "Nem szeretném, ha a gyerekeim egy olyan országban nőnének fel, ahol intolarencia van" - 2021. július 31., szombat
Volt, hogy egy ötcsillagos szálloda vécéje mellett aludt egy fotelban egy hétig. Megjárta a legnagyobb háborúkat, Darfurtól, Libanonon át egészen Afganisztánig. Robbant mellette bomba, nézték kémnek is és majdnem meglincselték. Al Ghaoui Hesna újságíró és családja most Amerikába költözik.
7/31/2021 • 52 minutes, 51 seconds
„Rita, harcolj értem!”: Szelfi Perintfalvi Ritával - 2. rész - 2021. július 24., szombat
Perintfalvi Rita katolikus teológust egy 2019-es cikke után kereste meg az első áldozat, Zsófi, aki még kiskorú volt, amikor egy fiatal pap szexuálisan bántalmazta. Azóta már csaknem negyvenen jelentkeztek nála és mondták el neki, hogyan váltak a katolikus egyház szexuális ragadozóinak áldozataivá.
7/24/2021 • 25 minutes, 15 seconds
Perintfalvi Rita: "Jóvá kell tenni azokat a károkat, amiket az egyház okozott az áldozatoknak" - 2021. július 17., szombat
Feminista teológus, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára. Kiállt és kiáll a menekültek és az LMBTQ-közösség jogai mellett. Legutóbb pedig hangot adott azoknak, akik itthon eddig még nem tudtak megszólalni: a katolikus egyházon belüli szexuális ragadozók áldozatainak.
7/17/2021 • 24 minutes, 47 seconds
Ceglédi Zoltán: "Szerintem Mészáros Lőrinc nem boldog" - 2021. július 10., szombat
A fővárosban árult mellimplantátumokat, majd az Szdsz-ben nevelkedett. Azóta is hiányzik neki a párt szellemisége. Mostanában az ellenzéki összefogást szidja, mert szerinte nincs koncepciójuk arra, hogy mi fog történni egy esetleges kormányváltás után.
7/10/2021 • 45 minutes, 6 seconds
Dr. Katona Renáta: "A születés számomra még mindig misztérium" - 2021. július 3., szombat
Amikor fiatal orvosként elkezdett dolgozni, kétszeresen is bizonyítania kellett. Azóta több mint 20 év telt el, közben a saját sorsán keresztül egy olyan betegség szakértőjévé is vált, amely ma Magyarországon nők ezreinek az életét teszi elviselhetetlenné. Rajtuk próbál segíteni Dr. Katona Renáta.
7/3/2021 • 20 minutes, 23 seconds
Kiskorában illegálisan értelmi sérültté nyilvánították, most jegyző lett belőle - 2021. június 26., szombat
Nem beszélt magyarul, ezért a pedagógusok gyerekkorában illegálisan értelmi sérültté nyilvánították. Csak 19 évesen jött rá, hogy az általános iskolája szegregált iskola volt, ennek ellenére négy nyelven beszélő jogász lett belőle.
6/26/2021 • 25 minutes, 34 seconds
Túlélte a járványt, de segítségre szorul a hazai zeneipar - 2021. június 19., szombat
Természeti csapásként érte a járvány a magyar zeneipart, 30-40 ezer ember lába alól szaladt ki a talaj – mondta a Szefiben az emblematikus zenekarokat menedzselő Podlovics Péter.
6/19/2021 • 30 minutes, 12 seconds
Kibontani a tibeti zászlót - Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke - 2021. június 12., szombat
Egy spirituális útkeresés, ami a kínai kommunista kormány tibeti jogsértései elleni fellépésig vezetett. Szefi a Tibetet Segítő Társaság elnökéről.
6/12/2021 • 36 minutes, 22 seconds
Két évet tervezett, 27 lett belőle - 2021. június 5., szombat
Hite szerint adni kell, és nem csak a saját kényelmünkkel törődni – mondja a kanadai-perzsa szociológus, Furugh Switzer, aki Teheránban született, Afrikában és Kanadában is tanított, de már 27 éve Magyarországon él. Nehéz sorsú emberekkel, főként romákkal foglalkozik.
6/5/2021 • 18 minutes, 19 seconds
30 év hajléktalanság után albérletbe költözött Jutka - 2021. május 22., szombat
Hét évet élt utcán, három évet sátorban húzott le, majd 20 évig egy összetákolt kunyhóban lakott Budapesten. Most végre a Szociális Lakásügynökség segítségével Jutka albérletbe költözött. És, hogy ki adja ki, hogyan és miért az üresen álló budapesti lakását egy hajléktalan embernek?
5/22/2021 • 28 minutes, 19 seconds
Nem vették fel ügyvédbojtárnak, mert cigány, polgármester lett belőle - 2021. május 15., szombat
Csodabogárnak tartották, mert gyerekkorában ügyvéd vagy menő diplomata szeretett volna lenni. Végül két diplomát is szerzett a roma lány, de nem lett belőle ügyvéd. 2019-ben polgármesternek választották meg a szülőfalujában, Halmajugrán, ahol szerinte nincs szükség a 300 millió forintos focipályára.
5/15/2021 • 32 minutes, 29 seconds
Tilesch György: "Ha nem kezdünk vele valamit, akkor a technokraták és putyinok kezébe kerül" - 2021. május 8., szombat
Valós veszélynek tartja Kína előretörését a mesterséges intelligencia globális versenyében. Tilesch György, MI-szakértő szerint hetente derül ki Amerikában egy-egy professzorról vagy diákról, hogy kilóra megvette a kínai kormány, és kutatási adatokat csempésztek ki a kommunista rezsimnek.
5/8/2021 • 19 minutes, 13 seconds
Nick Thorpe: "Sajnálom Orbánt és a családját" - 2021. május 1., szombat
A BBC kelet-közép európai tudósítója 35 éve ismeri Orbán Viktort és a Fidesz alapítóit. Nick Thorpe szerint a hatalom megváltoztatja a politikusokat. Bármikor interjúzna a magyar kormányfővel, ha tehetné, de egy választási vereség után lenne a legjobb, akkor szerinte őszintébb lenne a politikus.
5/1/2021 • 44 minutes, 10 seconds
Így váltott világot Borsod sötét bugyrában Fruzsi - 2021. április 24., szombat
Kétszáz négyzetméteres házat épített adományokból, és több száz gyereket tanít önkéntesekkel együtt, hogy ne maradjanak le az iskolában. Benkő Fruzsina az InDaHouse alapítója világot váltani ment Borsodba, és olyat csinálni és ott, ahol még senkinek sem sikerült.
4/24/2021 • 24 minutes, 23 seconds
Zacher Gábor: nem ígérgethetek úgy, mint Orbán Viktor, hogy mindenkit meg fogunk gyógyítani - 2021. április 10., szombat
Nem szokása felelőtlen ígéreteket tenni azoknak a betegeknek, akiket lélegeztetőgépre rak. Sok embernek az az utolsó mondata, hogy: de ugye meggyógyulok? Nem áltatja őket. A válasza ilyenkor az: ők mindent meg fognak tenni, hogy túléljék a koronavírust. Kormánybírálat az ország toxikológusától.
4/10/2021 • 32 minutes
A gyermekvédelmi jelzőrendszer hibái: az EU-ban a legtöbb gyermek szexmunkás magyar - 2021. április 3., szombat
Először készült átfogó hazai riport a gyerekek szexuális kizsákmányolásáról. Ebből kiderül, hogy az Európai Unióban az emberkereskedelem összes regisztrált áldozata közül a legtöbben, 1310-ből 647-en magyar nemzetiségűek. Interjú Kiss Dórával, a Hintalovon Alapítvány kutatási koordinátorával.
4/3/2021 • 27 minutes, 5 seconds
Nem csak a szerencsén múlik: az édesanyja nem tudott írni, belőle meg rákkutató lett - 2021. március 27., szombat
Hat testvére közül csupán az egyetlen, aki továbbtanult. Annyira jól ment neki a suli, hogy még az írni-olvasni nem tudó anyját is megtanította betűt vetni. Orsós Zsuzsanna végül doktor lett. Most a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, aki nem csak kutat, hanem oktat is.
3/27/2021 • 27 minutes, 38 seconds
"A sajnálat kevés, tettekre van szükség, nem dezinformációs kampányra" - 2021. március 20., szombat
Sosem vágyott hírnévre, különösen nem ezen az áron, a brutális bántalmazás után készült szelfije mégis örökre bevésődött mindenki emlékezetébe. Azóta nemcsak saját magáért, de sorstársaiért is küzd. A Szelfi vendége: Orosz Bernadett.
3/20/2021 • 20 minutes, 26 seconds
A Kálvin téren élt hajléktalanként, most Liverpoolban ápoló - 2021. március 13., szombat
Egy beton ping-pong asztal alatt élt évekig, majd a Kálvin téri aluljáróban öt évet húzott le. Akadt olyan nap, amikor a Fedél Nélküllel 50 ezret is keresett, de drogfüggőként minden fillért elvert. A most 28 éves Geisz Gábor útja a hajléktalanságból Angliáig, ahol keresztény és ápoló lett.
3/13/2021 • 24 minutes, 36 seconds
A család az család: itt vagyunk, létezünk és törvénnyel nem lehet eltüntetni minket - 2021. március 6., szombat
A kormány melegek elleni gyűlöletkampánya ellen már kész stratégiai tervük volt. Pál Márton a család az család egyik alapítója szerint a közbeszédet végül nem a propaganda uralta, hanem ők: a szivárványcsaládok.
3/6/2021 • 22 minutes, 37 seconds
A tuzséri cigánytelepen még a déli gyümölcsöt sem ismerte, most doktori iskolába készül - 2021. február 27., szombat
Iskolából szegregált, házból komfort nélküli, de családból legalább szerető jutott neki. Végül a szorgalma és a tudásvágya miatt jutott ki a tuzséri cigánytelepről. Jónás Tímea, a néhány évvel ezelőtt roma példaképnek is megválasztott egykori főnővér most politikai pályára készül.
2/27/2021 • 28 minutes, 28 seconds
A koronavírus sokakat utcára tett - interjú a Budapest Bike Maffia vezetőjével - 2021. február 20., szombat
Úszómedencét és szociális zöldségeskertet is tervez a Budapest Bike Maffia a fővárosi hajléktalanoknak. Ha minden jól megy, akkor már nyáron használhatják ezeket. Havasi Zoltán az egyesület vezetője szerint a koronavírus miatt sokan vesztették el a megélhetésüket.
2/20/2021 • 30 minutes, 28 seconds
Molnár Áron színész-aktivista szerint az ország apakomplexusban szenved - 2021. február 13., szombat
Álmodott már a miniszterelnökkel, aki szerinte akkor megértő és jófej volt. Egészen addig, amíg nem szembesítette a társadalmi problémákkal. A színész-aktivista szerint az ország apakomplexusban szenved, valamint nem ideológiák, hanem szakmaiság mentén kellene szervezni az egyetemi színészoktatást.
2/13/2021 • 33 minutes, 42 seconds
A letelepedési kötvényes kínaiak általában Fidesz-szimpatizánsok lesznek - 2021. január 23., szombat
A bécsi terrortámadás megerősítette a Magyarországra költöző kínaiakat abban, hogy jól döntöttek: Orbán Viktor megvédi őket a muszlimoktól és a fekete afrikaiaktól. A letelepedési kötvénnyel érkezők a Kínai Kommunista Párt markából menekültek és fejest ugrottak az illiberális demokráciába.
1/23/2021 • 20 minutes, 43 seconds
A tehetős kínai bevándorlóknak bejön Orbán migránsellenes propagandája - 2021. január 16., szombat
15 ezer kínai jött az országba a kormány letelepedési kötvényével. Egy kutatás szerint a gazdagabb kínaiaknak tetszik Orbán Viktor migránsellenes politikája, a magyarokat pedig segítőkész és nyitott embereknek tartják. Interjú Beck Fanni és Nyíri Pál antropológusokkal.
1/16/2021 • 23 minutes, 53 seconds
"Mindig mondom a fiúknak, hogy keményebben üssenek" - Szelfi Zsiga Melindával, magyar kick-box bajnokkal - 2020. december 12., szombat
Gyerekkorában szíjjal verték, most ő veri a profi kick-boksz mezőnyt. Zsiga Melinda, gyerekként soha nem értette, hogy miért bántja az anyja. 9 évesen magyarázta el neki az új családja, hogy aki bántalmazta, az valójában a korábbi nevelőanyja volt. A lány állami gondozottként nőtt fel.
12/12/2020 • 30 minutes, 13 seconds
A propaganda a közgazdaságtan zsákutcája - Szelfi Filippov Gáborral - 2020. december 5., szombat
Kiszállt a napi politikai elemzésből és most a távolba nézést gyakorolja. Az Egyensúly Intézet kutatási igazgatójaként az is a feladata, hogy hosszútávú szakpolitikai anyagaikkal befolyásolják a politikai döntéshozókat. A nemrég megjelent könyvüket már Orbán Viktor is az olvasásólistájára tette.
12/5/2020 • 27 minutes, 39 seconds
Hogy maradhat még 10 évig kormányon Orbán Viktor? A mesterséges intelligencia magyar guruja megmondja - 2020. november 27., péntek
Tilesch Györggyel, a Szilícium-völgy egyik mesterséges intelligencia gurujával beszélgettünk a technológiáról és a Fideszről is.
11/27/2020 • 26 minutes, 17 seconds
"Életem legjobb lépése az volt, amikor 4 évesen tüzet raktam a budapesti lakásban" - interjú Kocsis Krisztián neurobiológussal - 2020. november 21., szombat
Cigánytelepről az agykutatásig. Kocsis Krisztiánnak nehéz gyerekkora volt. Egy Pécs melleti faluban született, de a mai napig nem tudja kikkel élt ott. Végül gyermekvédelembe került ahonnan örökbe fogadták. Most 33 éves, neurobiológus és agykutató.
11/21/2020 • 23 minutes, 54 seconds
"A korona miatt jövő áprilisig szerintem ki sem nyitnak az éttermek" - Juhász Gábor, étteremtulajdonos - 2020. november 13., péntek
A koronavírus miatt másodjára zártak be az éttermek Magyarországon. Juhász Gábor étteremtulajdonos a Szelfinek azt mondta: az utolsó vacsora után valószínűleg csak áprilisban nyitnak majd ki újra, addig pedig a megtakarításaikból élnek.
11/13/2020 • 21 minutes, 18 seconds
Évente több mint 200 gyereket visznek külföldre, miközben a magyar meddő párok évekig állnak sorban - 2020. november 7., szombat
Szakmai és civil szervezetek is tiltakoztak a kormány új örökbefogadási törvénye ellen, de hiába. A szabályozás kimondja: egyszerűbb lesz az örökbefogadó szülők alkalmassági vizsgálata, és az örökbefogadóknak már nem kötelező a felkészítő 40 órás tanfolyam elvégzése sem.
11/7/2020 • 26 minutes, 46 seconds
"Mindenki suttog, nem mondhatod azt, amit akarsz " - Snétberger Ferenc gitárművész - 2020. október 28., szerda
Magyarország olyan most, mint amilyen az NDK volt. Snétberger Ferenc világhírű gitárművész szerint fontos az emberek szabadsága, de szerinte Magyarország sohasem arról volt híres, hogy itt demokrácia van. Ezért is él Berlinben már 32 éve. A Szelfiben erről is beszélgetett vele Báthory Róbert.
10/28/2020 • 22 minutes, 33 seconds
A szabad élet miatt disszidált, majd jött haza, de most újra elüldözték - 2020. október 24., szombat
Gergely György a kommunista rendszer miatt szökött meg 19 éves korában Magyarországról. Tanult Angliában majd az Egyesült Államokban. A pszichológus professzor 1989-ben jött vissza Magyarországra a szabad élet reményében. A CEU-n belül működő Babylab társalapítója. Most azonban újra mennie kell.
10/24/2020 • 20 minutes, 49 seconds
"Az Aids mellé megkaptam a koronavírust" - Szelfi - 2020. október 15., csütörtök
Volt bolti eladó és kőműveskedett is, igaz falat rakni csak ferdét tud, vakolni meg sosem akart. Mostanában azt mondja: az AIDS mellé megkapta a koronavírust is. Nem neki való a politika, mert sokáig nem tud egy helyben ülni. A Szelfi vendége Szlávik János infektológus.
10/15/2020 • 25 minutes, 6 seconds
"Mit lopnál először, ha nincstelen lennél? Wifit, kaját, az erdőből fát?" - Interjú az Age of Hope alapítójával - 2020. október 10., szombat
Budapesti önkéntes gimnazistákkal táboroztat szegény gyerekeket. Nem szereti a díszcigányokat, és a közmunka szerinte csak konzerválja a szegénységet. A Szelfiben Tóth Ákossal, az Age of Hope alapítójával beszélgettünk arról, hogy miről álmodnak a nyomorban élő gyerekek.
10/10/2020 • 26 minutes, 15 seconds
Szelfi: Lakatos Mónika - 2020. október 3., szombat
Szelfi címmel indítunk podcast sorozatot, amelyben megismerésre és elismerésre méltó embereket, teljesítményeket mutatunk be. Az első adás vendége Lakatos Mónika, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője, az első roma WOMEX-életműdíjas.