A Pont Elég podcast szponzorált epiozódja, amiben a Halott Pénz Szeretni, akit nem lehet dalának szövegét mondta el a Pont Elég házigazdája Orsós Lajos. Hallgasd meg élőben is a Halott Pénz „Szeretni, akit nem lehet” című dalát a Szerencsejáték Zrt. Eurojackpot Szuperkoncertjén a Puskás Aréna Szoborparkban szeptember 23-án! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A szerelem Üljetek föl képzetemnek Csónakára, s ússzatok, Ússzatok szivem taván át, Szép leányok, asszonyok, Mindnyájan, kiket szerettem, Amióta szeretek, Üljetek föl képzetemnek Csónakára; jertek, jertek, Hadd mulassak veletek.   És előjött valamennyi, S istenemre, szép sereg! És közöttök olyan is van, Kit már alig ismerek, Pedig őket mind egyenlőn, Mind egy hévvel szeretém, De hiába, a szerelmet Még mint kicsi gyönge gyermek, Régen, régen kezdtem én.   S ez mutatja bölcseségem! Már mint gyermek bölcs valék. Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. Tudtam azt, hogy a világra Csak egy nap süt melegen, S ez a nap nem fönn az égen, Hanem lenn a szív mélyében Van, s e nap a szerelem.   Higyetek nekem ti, akik Fáradoztok kincsekér': A föld minden gyémántjánál Egy pár szép szem többet ér; S higyetek ti, kiknek lelke Hír-dicsőségért a vér Vagy virasztás ösvényén megy: Egész babérerdőnél egy Rózsabimbó többet ér.   A fukar hadd számítgassa, A gyülő aranyokat, Mást számítok én... a kedves Hölgyektől nyert csókokat. S nékem a sors csak virággal Ékesítse kalapom, Nem kérek babért ujabban, Sőt amit már eddig kaptam, Ha kell, azt is vissz'adom.  Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.   Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.   Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.   Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét, S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét.   Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája Tavaly delejes, dúsnövésű hajamban sercegett a fésű... Én nem tudom, hogy mi a titka, hajam ma gyöngeszálú, ritka, megtört, puha, mint ócska kelme szálakra szétnyűtt, satnya selyme s oly könnyen enged, símul, hajlik, oly szépen helyére hanyatlik, mint enyhe elmúlásra várván erőtlen nagybeteg a párnán.   S jaj, veszteség, mi meg nem térül! e gyatra fürt is egyre gyérül, olykor szálanként, majd sereggel tépi a fésű foga reggel. S mikép hegyen, hol sok vihar volt, sápadtan ütközik a tar folt s orkán-seperte szikla-ormán nem sarjad új fa: ilyenformán terjed a tisztás köre szépen koponyám tarlott tetejében.   Ami azelőtt lomb lehulltán fogott el, az ma idők multán egy-egy hajszál hulltára támad: bizsergő, halk nyárvégi bánat - és lelkemet lankadtra fújja október lengő mélabúja: A tavaszvágy, mi régi költőt annyi epedő dallal töltött, hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz: nekem valami égi hajszesz.   Nem is kutatom már, mi tette, hogy hajzatom ily gyér felette: talán a csókok lassú mérge? talán a gondok sunyi férge? Hiszen mindenki szíve voltam, Minden sírhantra én hajoltam, minden bölcsőnél ottan álltam, minden porontyot én dajkáltam, én tanítottam, én neveltem, minden kunyhóban én teleltem.   Míg mély alvókkal megrakottan ment a hajó, én virrasztottam, úgy dohogott, suhant előre, hogy egymagamban voltam őre: az utasoknak mindahánya helyett aggódó kapitánya. Én jártam mindig minden útban, én szerettem és haragudtam, én éltem, sírtam, én daloltam mindenki helyett. Költő voltam.   ...Most is, amíg e verset írom, egy hajszál pihen a papíron, minden kecses, japáni rajznál finomabb rajzú, vékony hajszál. Hever halottként odalent és bennem készül a gyászjelentés: Félévet élt. A színe barna. Kitépte gyilkos végzet karma, nem használt kenőcs, villany, éther... Szegény, alig öt centiméter.   Görbült ágacska. Lágyan ível finom hajlással, bájos ívvel, akár eső után a márvány- eres felhőkön a szivárvány. Azt is hihetnéd, kicsi híjja, hogy kis koboldok könnyed íjja, amelynek húrja-közepéről, sóhajból sodrott idegéről fürge pillanat-nyilvesszőkben az ifjúság, mi tovaszökken.   Nekem e hajszál most az újság, sűrített, mély élet-tanulság, egyetlen kérdés, nagy dilemma, nekem ez a történelem ma: ifjak vagyunk, élünk, verekszünk s - nem segít orvos - megöregszünk. Ó be szomorú, jaj be félek! Vigasztalj verssel, örök lélek, életen túlnéző mesékkel, bizarr, bolondos bölcseséggel.   Higyjem, tündérek hada száll át, amerre jártam s hullott szálát hajamnak sorra felkutatják, síma fürtökbe símogatják, gömbölyű arccal, fitos orral fujják be fénylő gyémántporral, egy gyökerét is el nem vesztik, ápolgatják és megnövesztik, egyenként gyűjtik s összeadják s mikor meghalok, visszaadják.   Fürtjei a Sámson-erőnek fejemre szépen visszanőnek s mint vágtató musztáng sörénye vagy üstökös lángcsóva-fénye lobog utánam majd az égen, a messzeségen, mindenségen, amerre végtelenbe tágult szellemem zúgva végigszáguld és seprő hajam sűrű hossza, a csillagokat csiklandozza.   S mikor az iramlást megúnván, szendergek habos fellegdunnán, érzem, hogy egy kéz öt kis ujja körmét erős hajamba túrja, úgy elvész benne, meg se látszik, borzolgat, babrálgatva játszik, kemény bozontját szétzilálja, belemarkol és megcibálja, mint régen, régen. S én a boldog jó fájdalomtól felsikoltok. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy vers PONT ELÉG ahhoz, hogy nyugalmat hozzon a lelkünkbe, vagy felébressze a kreativitásunkat. Egy regény vagy egy novella részlete PONT ELÉG ahhoz, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, ami aztán tettekké és a sorsunkká válik.  A világ tele van gyönyörű, inspiráló vagy felkavaró szövegekkel, amiket nem kell magyarázni. Amiket PONT ELÉG meghallgatni, és hagyni, hogy hassanak. Én Orsós Lajos vagyok, és azért indítottam el ezt a műsort, mert engem leginkább a versek, a regények és az igazán jó beszédek inspiráltak és azt szeretném, hogy ezek a szövegek minél több emberhez eljussanak. A PONT ELÉG podcastben hetente többször jövök újabb epizódokkal. Az első évadban a legismertebb, többinyire kötelező verseket mondok el, aztán jönnek a forradalmi és a szerelmes versek is, Töltődjetek fel ti is!   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices