Ez a Partizán dedikált podcastjainak a csatornája: Belépési küszöb, Semmi kóla, GM Készületlenül, Zsófilter, Bezzeg az én időmben, A Város Másik oldalán, Ez egy hivatal, Mi a teendő és a különkiadások, illetve ami még ezután jön! Minden, amit podcastként készítünk, videó nélkül.
Hogyan lehet elhivatottnak maradni egy hivatalban?
Különleges epizód ez, mert az adás vendégei Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel voltak, akik annak idején megálmodták az Ez egy hivatal podcastot. Ők meséltek arról, hogyan lettek hivatali dolgozók, és hogyan tudnak idomulni az új idők elvárásaihoz úgy, hogy közben állandóságot is kell biztosítaniuk a munkájuk során. Mennyiszer fordul elő, hogy egy hivatali dolgozónak a kényelem meg a kockázatkerülés előbbre van, mint az ügyfél érdeke? Mik voltak eddig a legdurvább "kritikus incidenseik"? És milyen érzelemmenedzsmentje van egy hivatalnoknak? Terápiás beszélgetés közszolgáknak.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/23/2024 • 59 minutes, 33 seconds
Ki fog égni Magyar Péter?
Kiáradt a Duna, beáradt a Tisza a Városházára. Mi pedig visszatértünk az új évaddal, kis késéssel, de nagy lendülettel! Átbeszéltük azokat a történéseket, amik az utóbbi hetekben megütötték a küszöböt: politikusok a gáton, félelem és reszketés a Városházán. Ezeket persze nem hagyhattuk szó nélkül. Szóba került a gyulai kolbászfesztivál is, pedig akkor még nem is láttuk jönni Deák Dániel szakvéleményét egy bizonyos esetről. De a nagy kérdés az az, hogy ráfér-e Magyar Péterre egy digitális detox?A nyár során kaptunk sok-sok okos és kedves hallgatói kérdést is, amikből szemezgettünk néhányat. Megosztottuk egymással tippeket arra, hogy ép ésszel élje túl az ember a politikai hír fogyasztást a közösségi média korában, és arról is futottunk egy terapeutikus kört, hogy kinek hogyan alakult a gondolkodása az utóbbi időben baloldalról, stratégiáról. Figyelem, az epizód vége felé fizetetlen tartalom ajánlás található!Kicsit gyakrabban jelentkezünk idén és kicsit többet hallotuk majd rólunk. Mi pedig rólatok szeretnénk többet hallani: írjatok kérdéseket, ötleteket, meglátásokat és üljetek be ti is a podcast stúdióba velünk virtuálisan! Belépési Küszöb Évadindító | S05E01Hivatkozott tartalmak:Vivek Chibber - The Social MatrixSusan Neiman - Left is not WokeIratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
10/21/2024 • 1 hour, 4 minutes, 52 seconds
Surányi György | vágatlan életútinterjú | PartizánPOL
Surányi György, a Nemzeti Bank volt elnöke, a rendszerváltás és az azt követő időszak gazdaságpolitikájának meghatározó szereplője állítja: kapitalista átmenet nélkül sokkal nagyobb visszaesés történt volna, mint amit így is átéltünk a rendszerváltás után. Életútinterjújában arról vallott nekünk, hogyan készítették elő intellektuálisan ezt az átalakulást, miért van meggyőződve a kapitalizmus felsőbbrendűségéről, ugyanakkor miért tiszteli nagy gondolkodóként Marxot, és mik azok a szociális szempontok, amelyeket még a piacgazdaság logikáján belül is érvényesítettek, vagy amit érvényesíteni kellett volna. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/18/2024 • 7 hours, 32 minutes, 21 seconds
A szex nem lehet munka | Zsófilter #s03e02
Prostitúció, szexmunka, emberkereskedelem. Mit jelentenek ezek a szavak és milyen jogi hozzáállást tükröznek a szexért megvásárolt nőkre nézve? Hol és mióta büntetik a futtatókat, illetve a vásárlókat? Hogy néz ki egy megabordély működése a “fejlettnyugaton”? Mit mondott ki nemrég az Európa Tanács: jogunk van-e egyénileg lemondani az emberi méltóságunkról vagy sem?A Zsófilter vendége Juhász Borbála nőtörténész, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség munkatársa, aki bepillantást nyújt a hallgatóknak azokba az egyébként unalmasnak tűnő jogi huzavonákba nemzetközi szervezetek között, amelyeknek életbevágó hatása van a prostituált nők és lányok számára.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/17/2024 • 1 hour, 8 minutes, 12 seconds
Újrahasznosítani a kólás palackot, újrahasznosítani egy házat - mi a különbség?
Ha a műanyag palack újrhasznosítása elvárás, akkor az épített környzetben lévő táglát, acélt, ablakokat miért nem hasznosítjuk újra? Erről szól az 1Jövő podcast kövezkető adása, amiben Dombi MIhályi egyetemi főmunkatárssal a városi bányászatról beszélget Borbély Ede műsorvezető. Az adás szerkesztője: Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/16/2024 • 36 minutes, 32 seconds
Lehet a szélsőjobbé Ausztria? És a szélsőbalé Németország?
Átlagosan 60-70 nap kell a kormányalakításhoz a szomszédban, és nem tűnik úgy, hogy ezúttal sietnének. A legvalószínűbbnek ugyan továbbra is egy jobbközép-szocdem-liberális kormány tűnik, de hogyan lehet mégis a szélsőjobboldali Herbert Kickl vagy az FPÖ valamely politikusa a kancellár? Felvázoljuk a forgatókönyveket. És kicsit Berlinbe is elnézünk: a kelet-németországi tartományi választások nyertese ugyanis nem a szélsőjobboldali AfD, hanem Sahra Wagenknecht lett, akinek új pártja kevesebb mint egy év alatt robbant be és kormányozhat rögtön három tartományban, még külön meg is alázkodnak előtte. Az osztrák és a német belpolitikában Techet Péter és Bukovics Martin segít eligazodni.Ha tetszett az adás, iratkozz fel a Gemišt hírlevelére! https://www.gemist.hu/aboutTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/16/2024 • 1 hour, 3 minutes, 21 seconds
Eltűnés és megsokszorozódás - Sztárok a kamerával és önmagukkal szemben
A kamera: fenyegetés, iszonyat, terror. A filmkép: bezár, leleplez, determinál. Kényszertükör. A NEVEM: SENKI első alkalmával a kamera elől való menekülés motívumából indulunk ki. A program rövidfilmjeiben a szereplők azon vannak, hogy megszabaduljanak a megmutatkozás kötelmétől, vagy egyenesen el akarják pusztítani az apparátust, közben nem tudnak szabadulni a megmutatkozás vágyától. Kire néz a sztár, amikor a kamerába néz? Lehet-e a színész az apparátus lelkiismerete? Mi kapcsolja össze Samuel Beckett egyetlen filmjét egy Victor Hugo verssel? Fel tudja-e szabadítani az avantgárd a hollywoodi filmeket, amelyekhez hozzányúl? Lehet-e cronenbergi testhorrort csinálni hat percben, gyerekekkel, díszlet és trükkök nélkül? Ezekről beszélget Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub szervezői az évad első vetítését követően.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/15/2024 • 1 hour, 27 minutes, 37 seconds
Melyik politikust hívnád meg vacsorára? Sárm, karizma és csábítás
A politikai vezetőinktől végtelen hitelességet várunk el, amelyet ők vastag álarc mögül tudnak megadni. A politikai törzsek megbocsátóak a vezetőjükkel, hiszen az egybetartozás a fontosabb – szinte a vallást pótoljuk e reflexekkel. Előkerülhet-e mégis olyan tény, amely kipukkasztja a sármbuborékot? Mi az a sármoffenzíva a nemzetközi politikában? Hogyan alakulnak a szeretetpolitika esélyei a következő években? Egyáltalán mit keres a sárm mint jelenség a politikában? Magyar Pétertől Orbán Viktoron át az amerikai elnökjelöltekig és a lator államok diktátoraiig sorra vesszük a szereplőket Sonnevend Júliával, a New York-i New School for Social Research docensével.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy00:00:00 Bevezetés és fogalmi tisztázás: sárm, karizma, törzsek és identitás00:07:32 A karizma történelmi változása, és amitől kipukkad a lufi00:15:17 Valláspótló politizálás, csábítás vagy ámítás00:21:55 Amerikai példák a sármra: Trump, Harris és alelnökjelöltjeik00:34:23 A szeretetpolitika esélyei, boldogságstratégia, az oroszbarátság pszichológiája00:42:55 Nemzetközi sármtrendek, a sármoffenzívák összecsapása: Magyar Péter és Orbán ViktorTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/14/2024 • 58 minutes, 21 seconds
Sztárkísértetek, testet öltött szellemek - NEVEM: SENKI beharangozó
A Partizán Filmklub új évaddal jelentkezik! NEVEM: SENKI című sorozatunkban október elejétől december végéig a filmszínészettel, a sztársággal, a reprezentációval foglalkozunk! A podcast és a vetítéssorozat alkalmai során mindig egy-egy fogalmat, a színészettel kapcsolatos képzettársítást gondolunk végig. Miért menekül a színész a kamera elől? Hogyan szerez uralmat saját teste és a filmkép fölött? Kit képvisel a színész és milyen felelősséget vállal? Kalózokról vagy színészekről álmodnak a lányok? Lesz Bolondos Dallamok, rövidfilmprogram az avantgárd remekeiből, bombasztikus vígjátékok, egy nagy klasszikus kortárs újraértelmezése, vetítjük az idei év legfontosabb esszéfilmjét és a queer-érzéki Hollywood egyik főművét is.Hallgasd meg Babos Anna és Petri-Lukács Simon beharangozó beszélgetését, amelyben a Filmklub két kurátora elmesélik, hogy milyen filmek és témák várnak ránk év végéig! Ezeket a szövegeket és felvételeket említik a beszélgetésben: Luc Moullet: Politique des acteurs: https://theseventhart.info/2020/04/07/foreword/ (angolul) Serge Daney: Ritual of Disappearance: https://sergedaney.blogspot.com/2011/01/ritual-of-disappearance-giscard.html (angolul) Serge Daney: Ritual of Appearance: https://sergedaney.blogspot.com/2011/01/ritual-of-appearance-mitterrand.html (angolul)Valéry Giscard d'Estaing búcsúja: https://www.ina.fr/ina-eclaire-actu/video/i08358793/valery-giscard-d-estaing-au-revoirFrançois Mitterrand színre lép: https://www.dailymotion.com/video/x2ri94dTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/6/2024 • 1 hour, 9 minutes, 15 seconds
Ha 100 akadémistából 1 lesz profi labdarúgó, merre megy tovább a többi 99?
Ütközőzóna sportembereknek, sportról gondolkódnak és a sport világán kívül állóknak: ez a Partizán új podcastja, a Holtpont. Kísérletet teszünk arra, hogy a hírversenyből kiszakadva, a magyar sport új értelmezési kapuit nyissuk ki a hallgatók számára a hosszú távú folyamatokra koncentrálva. Mint a kultúra sok más területe, a sport is összetett és szubjektív, ezért különböző sportágakat képviselő és eltérő szakmai hátterű vendégeket hívunk segítségül a feladathoz.A Holtpont első adásában az amerikai El Paso Locomotive FC labdarúgó akadémiájának vezetőjével, egykori Puskás Akadémia növendékkel, Militár Ivánnal járjuk körbe a hazai és az amerikai labdarúgó utánpótlásképzés közti különbségeket. A beszélgetést a mostani szezon kezdete előtt rögzítettük.Mit csinál jól és mit rosszul a Puskás Akadémia? Milyen értékekre kell alapozni a magyar akadémiákat? Hogyan tehető a labdarúgás a társadalmi mobilitás egyik csatornájává? Miért keverednek össze a tények a véleményekkel, ha fociról beszélgetünk? Következik-e bármi a magyar labdarúgás egészére nézve a felnőtt válogatott sikerességéből? Milyen értékekre kell alapoznunk a magyar akadémiákat? Elindult Lakatos Máté podcastja, a Holtpont, aminek első epizódját megtalálod a Partizán Podcast külön csatornáján.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/5/2024 • 1 hour, 18 minutes, 27 seconds
Incel-terrorizmus - közönségtalálkozó live | Zsófilter #s03e01
Mi különbözteti meg az incelek által elkövetett erőszakot a nők elleni erőszak egyéb formáitól, és mi az, ami közös bennük? Miért lepődünk meg a fiúk nőgyűlölet-alapú radikalizálódásán, ha a nők dehumanizálása mainstream ideológia? A Zsófilter harmadik évada közönségtalálkozóval indult, az ott készült felvételt hallgathatjátok meg ebben az epizódban. Balogh Zsófi vendége Dr. Nógrádi Noá politika-filozófus, nőjogi szakértő volt, a témát pedig a hallgatók választották: az incelek világáról és a nők elleni terrorizmusról (érdemes rákészülni lélekben) beszélgettünk.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/3/2024 • 1 hour, 9 minutes, 13 seconds
Miért került válságba a tudás?
A természettudomány a mai napig a legmegbízhatóbb tudásformaként van számontartva. A belé vetett bizalom viszont az utóbbi évtizedben erősen megrendült, és az általa termelt tudás igazságának elutasítottsága is megnőtt. A tudományt pártolók sokszor hajlamosak az objektivitás és az egzaktság fogalmai mögé bújva a helyzetet félvállról venni, a tudományos eredményeket tagadókkal lekezelően bánni. Azonban a tudományos tudás társadalmi termék, és minden objektivitása és egzaktsága mellett csak a társadalom szövetében képes létezni. A Partizán új, Nem voltam jó fizikából című podcastjában megpróbáljuk megérteni, hogy egyrészt mi vezetett ehhez a bizalmi válsághoz, “az igazság” válságához, illetve, hogy a természettudományok milyen szerepet tölthetnek be társadalmainkban.A Nem voltam jó fizikából podcast első epizódjának vendége Farkas Katalin, a CEU filozófiai tanszékének vezetője, akivel a podcast házigazdája, Sidó Gergely arról is beszélgetett, hogy mi történt az igaznak gondolt tudományos tudás megítélésével, illetve hogy a tudás és az igazság mellett milyen ismeretelméleti szerepe van a bizalomnak.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
10/2/2024 • 36 minutes, 14 seconds
Bukhatnak a szélsőséges egók Ausztriában?
Lesz-e szélsőjobbos vagy szélsőbalos kancellár a szomszédban? Ausztriában vasárnap választanak, de nehéz megmondani, ki alakít majd kormányt. A szociáldemokraták elnöke túl szélsőbaloldali, a szabadságpártiak elnöke túl szélsőjobboldali a többiek ízlésének: azaz a pártok simán összeillenének, de a pártvezetők egói belezavarnak az idillbe. Annyi biztos csak, hogy a Néppárt nélkül nem lesz semmi. Két valamennyire burgenlandi, Techet Péter és Bukovics Martin beszélik meg egy órában, hogy miért van ez így.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/28/2024 • 1 hour, 3 minutes, 8 seconds
260 kilométert utaztak a síró férfiak | Semmi kóla #20
Ebben az adásban nyílt napot tart a Boldogságkutató Központ: az érzelmek a téma. Hogyan vitatkoztak a reneszánsz Itáliában a gyereknevelésről? Miért kapott sírógörcsöt Kun Béla? Na és te vennél haragot egy főzőműsortól? Filmekkel is készültünk: amíg az Agymanók 2. egyre azt kérdezgeti, sorsa felől mért aggódik az ember, addig A boldogság ügynöke rákontráz, hogy úgyis csak az lesz, aminek lenni kell. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Hivatkozott tartalmakHosszan tárgyalt filmek:Agymanók (Inside Out, 2015)Agymanók 2. (Inside Out 2., 2024)A boldogság ügynöke (2024)Röviden említett filmek, sorozatok:A Konyhafőnök (2014–)Csizmás, a Kandúr – Az utolsó kívánság (Puss in Boots – The Last Wish, 2022)Hal a tortán (2008–)István, a király (1983)Vacsoracsata (2008–)X-Faktor (2010–)Ajánlott irodalom:Thomas Dixon: The History of Emotions (2023)Richard Firth-Godbehere: Az emberi érzések története (2023)Az érzelmek története. Szerkesztette: Lukács Anikó, Tóth Árpád (2019)Barbara H. Rosenwein: Worrying about Emotions in History (The American Historical Review, 2002)Cikkek, egyebek:Csunderlik Péter: Kun Béla-legendák. Sikkasztás, sírógörcsök és egy rejtélyes doktor (BBC History, 2023/9)Bhutánban a boldogság csak kartotékadat, mégis lenne mit tanulnunk tőlük – Interjú Zurbó Dorottyával (Fidelio, 2024)Norbert Elias: A civilizáció folyamata (2004)Fáber Ágoston: A pozitív pszichológia indiszkrét bája (Új Egyenlőség, 2019)Frizbi különkiadás: Varga Judit exkluzív interjú (Frizbi TV, 2024)Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok (2007)Johan Huizinga: A középkor alkonya (1996)Kaiser Orsolya: A gólyatáboroknak a közösségépítésről kellene szólniuk, nem az újoncok megalázásáról (Telex, 2024)Komoly sérülést szerezhetett volna Gigi a hozzávágott mikrofontól (RTL, 2018)Kőszeghy Ferenc: Szorongás, depresszió, önsértés, kényszer: a járvány hatására megtelt a gyermekpszichiátria (Mérce, 2021)Nagy Dániel: Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni (2024)George L. Mosse: Férfiasságnak tüköre. A modern férfieszmény kialakulása (2001)Ondřej Schmidt: Assessing the Luxembourgs. The Image of Wenceslas and Sigismund in the Correspondence of Italian Ambassadors. In: Luxembourg Court Cultures in the Long Fourteenth Century. Szerkesztette: Karl Kügle, Ingrid Ciulisová, Václav Žůrek (2024)Szegő Iván Miklós: Hat alapérzelem: melyek ezek, mire használhatók és mire nem? (HVG, 2011)Szily László: Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze (Index, 2008)Juliann Vitullo: Negotiating the Art of Fatherhood in Late Medieval and Early Modern Italy (2019)
9/28/2024 • 1 hour, 18 minutes, 11 seconds
Pukedli Putyinnak, elmaradt Taylor Swift koncert és az osztrák szélsőjobb színeváltozása
Ausztriában nemcsak a szélsőjobbos Szabadságpárt szeretne kormánykoalícióba kerülni, de kis pártok, mint a Sörpárt vagy éppen a Kommunisták is szóba kerülnek az adásban, ahol az osztrák parlamenti választások kapcsán visszatekintünk arra, hogyan alakult a szomszéd ország belpolitikája, mely botrányok határozták meg a közbeszédet az elmúlt években, mit jelent náluk az “urbanizáció". Putyinnal esküvőző szabadságpárti külügyminiszter, antiszemitizmust muszlimellenességre cserélő szélsőjobb és imazsinóros politikusok. A podcast vendége Edlbacher Petra, ausztriai magyar származású újságíró, aki Bécsből jelentkezett be adásunkba.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/27/2024 • 1 hour, 9 minutes, 32 seconds
Vezetőket választanak az építészek - reformprogram a kamarában | A város másik oldalán
A fiatalabb generációk egyre kevésbé érzik motiváltnak magukat arra, hogy belépjenek az építész kamarába. A szervezet sokak szerint nem lát rá eléggé a szakmában dolgozó építészek munkájára, és nem igazán tud platformot biztosítani a szakmai diskurzusoknak. Az építészhallgatók között már háromszor annyi nő van mint férfi, a kamarát és a szakma vezető pozícióit viszont továbbra is férfiak dominálják. A podcast vendégei az informális érdekképviseleti csoportként alakult Törődés Munkabizottság tagjai, akik a Budapesti Építész Kamara szeptember 27-i tisztújító gyűlésén minden fontosabb pozícióra indítanak jelölteket. Soltész Noémi alapító, Csapó Balázs elnökjelölt és Smiró Dávid beszélt arról, hogy mi a tétje a mostani tisztújításnak, és hogy mit lehet tenni azért, hogy ne legyen kiüresedett az érdekképviseleti szervezet.A Budapesti Építész Kamara szeptember 27-i tisztújító gyűlésehttps://facebook.com/events/s/bek-elnokjelolti-vita/1687902225084497/Soltész Noémi cikke a Munkabizottság alakulásáról:https://epiteszforum.hu/print/ybl-miklos-es-a-massalhangzokA Törődés Munkabizottság programja:http://www.epiteszforum.hu/a-torodes-munkabizottsag-programbemutatojaTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/23/2024 • 55 minutes, 6 seconds
Kéri László életútinterjú – vágatlan adás | PartizánPOL
Kéri László már gyerekkorában megtanulta, hogyan tudja külső szemlélőként elemezni, értelmezni saját életét és a környezetét. Gyakorlatilag utcagyerekként nőtt fel az 50-es években, és kielégíthetetlen tudásszomja igen szegény munkáscsaládból egyenesen az ELTE jogi karára repítette. A 70-es évektől kezdve aztán több generáció számára lett meghatározó politológus kutató, médiaszereplő, tanár, a szakkollégiumi élet szervezője. Politikus ugyan nem akart lenni, azonban a rendszerváltás idejétől a 2000-es évek végéig a magyar politikai elit belső világának meglehetősen aktív résztvevője volt. Régről és közelről ismeri Orbánt, Gyurcsányt, Kövért, Stumpfot, Demszkyt, és még sorolhatnánk. De hogyan egyeztethető össze a társadalomtudós szerep a politikai befolyással? Meddig tart a szakértőség és hol kezdődik a sz**kavarás?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/20/2024 • 6 hours, 33 minutes, 24 seconds
Amikor először letettem a pornót, rosszabbul voltam mint valaha - Anikó története, II. rész
Elindult a Kiszálló, a Partizán függőségekkel foglalkozó podcastja, melynek első részeiben a szex-, szerelem- és pornófüggőség a téma. Az első két adásban Anikó meséli el történetét, aki a pornóval szemben teljesen eszköztelennek érezte magát. A pornófüggősége a válása után még erőteljesebbé vált. Furcsa kettősséget érzett: borzasztóan vágyott az intimitásra, ugyanakkor rettegett is tőle. Elképesztő pusztítást okozott az életében a pornófüggőség. Gátolta a munkában és a magánéletében is, rengeteg időt és energiát vett el. Eleinte azt hitte, létezik valamiféle varázslat, amivel könnyen le tudja rakni a függőségeit. Azt is gondolta, hogy ha abbahagyja a pornónézést, megoldódik a probléma. Nem így lett. Amikor először letette a pornót, rosszabbul volt mint valaha. Aztán elkezdett megismerni több olyan dolgot, aminek megtartó ereje volt. Az interjúalany nevét és hangját megváltoztattuk. Ez az Anikóval készült interjú második része.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/6/2024 • 1 hour, 7 minutes, 6 seconds
Melyik szót nem mondja ki Georgia Meloni olasz miniszterelnök?
Cenzúrázták-e az antifasiszta emlékbeszédet, amelyet Antonio Scurati író mondott volna el az olaszközszolgálati televízióban az ellenállás győzelmének idei, 79. évfordulóján? Miről szól az el nemmondott beszéd? Hogyan reagált Giorgia Meloni miniszterelnök a cenzúra-vádakra?Az adásban az olasz fasizmus múltjának és jelenének eredünk nyomába. Szó lesz Giacomo Matteottiszocialista képviselő éppen száz évvel ezelőtti meggyilkolásáról. Mi volt Mussolini felelőssége?Hogyan járult hozzá Matteotti kultusza az antifasizmus elterjedéséhez? Beszélünk arról is, hogymiben különbözik és miben hasonlít egymásra az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus.Hogyan látták mindezt a kortársak a két világháború között? Vannak-e párhuzamok a húszas-harmincas évek és a jelen válságai között? Hogyan vezetett el a háború utáni antifasiszta emlékezetikonszenzus eróziója a Berlusconik, Salvinik és Melonik olasz jobboldalához? Mi állhat a Mussolini-nosztalgia hátterében?A No pasarán! podcastban Bódi Lóránt, Fenyvesi Balázs és Zombory Máté válogat az antifasizmuselső száz évének történeteiből.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/5/2024 • 1 hour, 9 minutes, 46 seconds
Mítosz és valóság: tíz év a francia idegenlégióban magyarként
Török Csaba 2012-ben lépett be a francia idegenlégióba, ahol 2023-ban szerelt le. A jövőjét egy burgundiai farmon képzeli el, ahol írni is szeretne. A Feledy Podcastban mesélt az idegenlégiós tapasztalatairól. Beszélt például arról, hogy leginkább nemzettudaton kívüli embereket alkalmaznak a légióban, sokféle jelentkező van: előfordulnak romantikus álmodozók, és olyanok is, akik ki akarnak szakadni a társadalmi közegükből, ők nem ritkán valódi nyomorból érkeznek. A válogatók azokat szeretik, akiknek nincs hová menniük a privát életükben, mert ők valószínűleg nem dezertálnak. De milyen módszerekkel érik el azt, hogy összetartás legyen a nagyon különböző hátterű légiósok között? Meddig juthat a ranglétrán egy nem Franciaországban született légiós? Hogyan tudják kezelni a pszichés sérüléseket? Milyen relaxációs programokkal tudják elérni, hogy elmúljon a kézremegés? Hogyan tartják távol egy lakatlan szigettől a kalózokat? Szóba került az is, mire lehet elegendő a Csádba küldött kétszáz magyar katona.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
9/3/2024 • 1 hour, 14 minutes, 17 seconds
Miért dühösek a keletnémetek?
Kell-e tartani attól, hogy hatalomra kerül a szélsőjobboldal a szeptemberi szászországi és türingiai választásokon? Ki menti meg a keletnémet demokráciát, már ha nyugatnémet nézőpontból szemléljük a dolgokat? Miért nem sikersztori a német egység keletnémet szemmel nézve? Milyen okok vannak a szélsőségek felemelkedése mögött? És eleve mit jelent az, hogy Kelet-Németország, mennyire pontos egyáltalán ez a megnevezés?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
8/30/2024 • 1 hour, 5 minutes, 50 seconds
A pornó már az első pillanatban olyan volt nekem mint a heroin - Anikó története, I. rész
Alkohol, cigaretta, fű, szerencsejáték, pornó - sokan sokféle függőséggel küzdenek. A Partizán új podcastjában saját élményeikről mesélnek olyan függők, akik még harcaik kezdeti szakaszában vannak, és olyanok is, akik már talán győzelemre állnak, a podcast későbbi epizódjaiban pedig szakértők is megszólalnak majd.A Kiszálló podcast első részeiben a szex-, szerelem- és pornófüggőség a téma. Ez a függőség átível társadalmi osztályokon és kultúrákon, és hatalmas erővel, ugyanakkor eleinte szinte észrevétlenül okoz irtózatos pusztítást sok ember életében. Az első két adásban Anikó meséli el történetét, akinek a pornó- és szexfüggősége erősen összekapcsolódott a szégyen érzésével, de kifelé az egészből semmit nem mutatott. A pornóval szemben teljesen eszköztelennek érezte magát, olyan volt számára mint a heroin. A kikapcsolás, a nyugalom lehetőségét hozta el, tökéletes volt stresszoldásra. A pornó erejével nem tudott szembeszállni, és valójában eleinte nem is akart. Sose érezte magát elég jónak, elég szépnek, elég érdekesnek, a szexualitás volt az, ami által figyelmet és érdeklődést kapott.Az interjúalany nevét és hangját megváltoztattuk. Ez az Anikóval készült interjú első része. Elindult a Kiszálló, a Partizán függőségekkel foglalkozó podcastja.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
8/29/2024 • 59 minutes, 14 seconds
Tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved Szöulban | Semmi kóla #19
Ebben az adásban a versengés is vonzalom: a szerelmi háromszögekről beszélgetünk. Miért kevesebb a szex a tömegfilmekben? Hogyan lett árucikk a személyiségfejlődésből? Az pedig nem kérdés, hogy pech, ha valaki jobb nálad, pedig csak színleli az életed. Filmekkel is készültünk: amíg az Előző életek Dél-Koreában kuszál össze mindent, addig a Challengers a teniszpályán bogozza ki az emberi kapcsolatokat. Végül a Gyújtogatók megetet egy macskát, ami létezik is meg nem is. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasHivatkozott tartalmakHosszan tárgyalt filmek:Challengers (2023)Előző életek (Past Lives, 2023)Gyújtogatók (Beoning, 2018)Röviden említett filmek, sorozatok:A szenvedély íze (La passion de Dodin Bouffant, 2001)Big Brother (2002)Ellenálhatatlan kísértés (Too Hot to Handle, 2020- )Vak szerelem (Love is Blind, 2020- )Való Világ 12 (2024)Ajánlott irodalom:Csányi Gergely: A szex politikai gazdaságtana (2024)Natalie Zemon Davis: Martin Guerre visszatérése (1999)Giulio Giorello: Bujaság (2012)Van-e a nőknek történelmük? Szerkesztette: Joan Wallach Scott (2001)Cikkek, egyebek:Aradi Hanga Zsófia: Zendaya új filmje egyetlen izzadságszagú meccslabdába sűrített tripla orgazmus (Telex, 2024)Flachner Balázs: Majdnem feleannyi szexjelenet van a hollywoodi filmekben, mint 24 évvel ezelőtt (Telex, 2024)Homérosz: Iliász (2024)Klág Dávid: Húsz éve BB Évi azt mondta, biztos nem fog megváltozni (Telex, 2022)Kránicz Bence: Könnyű elmenni az év egyik legjobb filmje mellett (24.hu, 2018)Krúbi: Orbán, verd ki a Ferinek (2018)Locker Dávid: Beszédkényszer (2024)Nagy V. Gergő: A koreai Nagy Gatsby megöli a nődet, és mosolyog (Revizor, 2018)Vigh Martin: Szenvedély itt, törődés ott – Challengers (Kulter, 2024)Weiler Vilmos: Ezért szégyelli Tony Soprano, hogy nyalja, és ezért szégyelli azt is, hogy nem nyalja eleget (Telex, 2024)
8/20/2024 • 1 hour, 32 minutes, 17 seconds
Titkos gyógyszeripari alkuk, brutális profitok
Első-, másod- és harmadrendű európai állampolgárok vannak, amikor gyógyszerekhez való hozzáférésről van szó. A nagy gyógyszeripari cégek az EU-s országokkal titkos megállapodásokat kötnek, amikor egy-egy új gyógyszer árát kell meghatározni. Közben brutális profitot realizálnak az eladásokon. Hogyan lehetséges, hogy az emberek életét piaci háttéralkukkal árazzák be? Miért nem közösen szerzik be az EU-s országok a gyógyszereket? A témában az Investigate Europe-pal Kálmán Attila végzett oknyomozó munkát, akit a Partizán Podcast Extrában Tóth Jakab kérdezett.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
8/16/2024 • 49 minutes, 17 seconds
Eleinte csak né-k lehettek, aztán a kezükbe vehették a sorsukat - 500 év nőtörténetei
A Nemzeti Múzeumban még látható a Magyar Menyasszony kiállítás. Senki ne számítson esküvőiruha-bemutatóra, bár olyan több száz éves ruhák is ki vannak állítva, amiket egyébként sötétben, megfelelő páratartalomban tárolnak, és csak 3-5 évente lehet kiállítani őket. Igazából ez egy nőtörténeti kiállítás, arról is szól, hogyan változtak a női szerepek az elmúlt évszázadokban. A 19. századig teljesen máshogy tekintettek a házasságra, addig leginkább vagyoni szempontok uralkodtak. A nőket elsősorban engedelmességre nevelték. Nem volt szempont, hogy szimpatikus volt-e nekik a férjnek szánt férfi. Ma már a kezükbe vehetik az életüket, nem mások döntenek a sorsuk felett. A kiállításnak van egy része, ahol be lehet menni egy rejtett zugba, ami a szüzességről és a szűzhártyáról szól. A lányok évszázadokig semmit nem tudhattak a szexről, kötelező volt szűznek lenniük, aztán a nászéjszaka nagyon gyakran traumatizálta őket. Augusztus 25-ig látható a kiállítás a Nemzeti Múzeumban, a tárlat kurátora, Simonovics Ildikó volt az Ez egy hivatal podcast vendége.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
8/12/2024 • 1 hour, 31 minutes, 28 seconds
A klientelizmusról, ahogy még nem hallottad | Mi a teendő? #28
Feudalizmus, maffiaállam: az Orbán-rendszer kapcsán alacsonyan röpködnek az ilyen fogalmak, amelyek mind arra utalnak, hogy a Fidesz egész országot behálózó, anakronisztikus függőségi viszonyokba taszította a magyar társadalmat. A Mi a teendő? adásában Kovai Cecília és Pulay Gergely szociálantropológusok teljesen más megközelítést javasolnak a patrónus-kliens viszonyok megértésére, ami nemcsak a NER eddigi sikerét segít jobban megérteni, de az eddig sikertelen baloldali stratégiákat is segíthet újrahangolni.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
8/2/2024 • 1 hour, 15 minutes, 56 seconds
Ezt kapták az európaiak jobbratolódás helyett
Egy héten keresztül háttérbeszélgettünk és interjúztunk az újonnan megalakult Európai Parlamentben: összefoglaljuk, mire jutottunk. Miért Ursula von der Leyen lett megint a bizottsági elnök? Mi ez a sok kavarás és helyezkedés a sok jobboldali, szélsőjobboldali frakció körül? Fico ideológusa, cseh migrációszakértő, balkáni nemzeti hős, román kitárulkozás: kik azok a környékbeli EP-képviselők, akikre figyelni kell? És mit akar Magyar Péter pártja az Európai Parlamentben?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/22/2024 • 1 hour, 28 seconds
Tényleg minden ADHD, ami annak tűnik? KOLORÁDÓ Fesztivál x Partizán Podcast
Depis, autista, nárcisztikus, pszichopata, ADHS-s...Néhány pszichológiai szakszó, amik melléknévvé váltak a közbeszédben, de sajnos túl könnyen dobálózunk velük. Pedig nagyon nem mindegy, hogy például személyiségzavarról, fejlődési rendellenességről, esetleg neurózisról van szó. A pszichológia a modernitás egyik legfontosabb vívmánya, de mivel nagyon fiatal tudományágról van szó, a megítélése vegyes. Bizonyos körökben túlmisztifikált, másutt még mindig tabusított és lenézett. A Kolorádó Fesztiválon Tóth Jakab az ADHD-ról, vagyis a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról beszélgetett Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológussal, a Vadaskert Alapítvány munkatársával, arról, hogy mit is jelent a mindennapokban ez a sokat emlegetett négy betű.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/19/2024 • 1 hour, 8 minutes, 55 seconds
A tradwife életforma a való életben nem létezik | Zsófilter #s02e18
Miért nem létezhet a tradwife jelenség a valóságban? Mi köze ennek a trendnek az ultrakonzervatív mozgalmakhoz? Miért nehéz eladni a “született feleség” nőképet Kelet-Európában? És vajon Novák Katalin volt az első és utolsó hazai tradwife-influenszer?A Zsófilterben Garamvölgyi Flóra külpolitikai újságíró elemzi a social mediában az utóbbi 5 évben elterjedt ún. tradwife-jelenséget, amely fiatal nyugati felső-középosztálybeli influenszernők (fiatal lányokra nézve igen veszélyes) játéka: férjüknek való alárendeltségüket büszkén és cukormázba csomagolva adják el, mint a “feminizmus hazugságaira” adott választ és kívánatos életformát.🎧 Hallgasd a Partizán Podcast csatornán!
7/18/2024 • 1 hour, 6 minutes, 59 seconds
Ha ennyibe kerül a víz, az egyenes út a katasztrófához | Közélet Iskolája #10
Miközben az ivóvizünk 25%-a elszivárog, és átlagosan évi 1-2 csőtörés jut minden kilométernyi csőre, a Víz Koalíció a biztonságos ivóvízellátásért küzd. Tevékenységükre a hatalom is felfigyelt már. Úgy vélik, emelni kellene a vízdíjon, mert a mostani alacsony árak is hozzájárulnak a mértéktelen pazarláshoz. A kormány azonban 30 évre titkosította a vízdíjat érintő javaslatokat.Hogyan lehet laikusként hozzányúlni egy ennyire szakértői témához? Civil szervezetek, szakszervezetek, önkormányzatok: mik az előnyei és mik a korlátai egy ilyen színes összefogásnak? Miért nem tudta ez az érdekvédelmi kampány megúszni az ismeretterjesztést? Milyen utak lehetségesek a bázisépítésre, amikor a döntéshozók pinpongoznak az aktivistákkal?A Víz Koalíció két tagjával, Homoki Andreával (Civil Kollégium Alapítvány) és Magyar-Ábel Ágnessel (Civilek Csobánkáért) beszélget Bauer Flóra és Seres Lili Hanna.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/17/2024 • 1 hour, 23 minutes, 15 seconds
Menny és pokol: Euro 2024, Copa América
A Sportszaurusz első nyári különkiadásában a most lezajlott labdarúgó-Európa-bajnokságról és dél-amerikai párdarabjáról beszélgetünk. Mi az a „tournament football”, és miért nincs? Maradt még szépség a válogatott fociban? Kik engedhetik meg maguknak, hogy jegyet vegyenek a nagy tornákra? Szemrevételezzük a csapatok nemzeti stílusait, spekulálunk Harry Kane sorsán, de feltérképezzük a világversenyek árnyoldalait is: a szervezésbeli hibáktól a hatósági és nézői erőszakon át a kapitalista nacionalizmusig.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/16/2024 • 1 hour, 22 minutes, 59 seconds
A fasizmus-vita ma: megértés vagy lejáratás?
Visszatértek-e a '30-as évek? Fasizmus-e az illiberalizmus vagy a szélsőjobboldali populizmus? Miért számít, hogy milyen fogalmakkal reagálunk jelenünk kihívásaira? A No Pasarán! podcast arra vállalkozik, hogy az antifasizmus első évszázadának globális örökségét felelevenítve választ találjon ezekre a kérdésekre. Leginkább pedig az, hogy példákkal szolgáljon a mindenkori fasizmussal szembeni fellépésekre, legyenek azok szellemiek vagy gyakorlatiak. Első adásunkban annak járunk utána, hogy miért vált újra népszerűvé korunk antidemokratikus kihívásainak leírására a fasizmus fogalma. Miről szól a fasizmus-vita ma? A megértés colgálja vagy az ellenfél besározását? Ezenkívül újragondoljuk az antifasiszta mozgalom történetét különös tekintettel az azt sztálinista mítoszként leleplező hidegháborús értelmezésre. Végül az antifasizmus-ellenes konszenzus széttörésével felszabaduló teret megtöltjük olyan témákkal, amelyekkel a műsor későbbi adásaiban foglalkozni szeretnénk.A No pasarán! podcastban Bódi Lóránt, Fenyvesi Balázs és Zombory Máté válogat az antifasizmus első száz évének történeteiből.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/15/2024 • 54 minutes, 47 seconds
Mi lesz így a baloldali szavazókkal? | Belépési Küszöb #s04e11 | Évadzáró adás
"Túléltünk még egy választási kampányt! Most már, elvileg, úgy igazán és tényleg meghalt az óbaloldal, de mi lesz akkor velünk, baloldali szavazókkal? Van-e tér bármi számára a magyar politikában, ami nem a Fidesz-Tisza párharcról szól? Milyen volt a hangulatunk június 9-én? Jobb a belvárosban bulizóknak, ha Magyar Péter Brüsszelbe megy?Ebben az adásban hallgatóinkkal közösen beszéltük át, hogy mi az, ami reményt ad és miért vagyunk mégiscsak szkeptikusak a hazai baloldali politizálás jövőjével kapcsolatban.Köszönjük, hogy az egész évadban velünk tartottatok, ősszel jövünk újra!Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
7/7/2024 • 50 minutes, 13 seconds
A királynő és az AI – a sakkról (Bartók Imrével)
A matematika a tudományok királynője – a sakk a sportoké. Miért? Mert a sakk színtisztán stratégia, semmi más, csak stratégia. Az, ami a többi látványsportban (zömmel labdajátékokban) háttérben marad – amit az edzők a kulisszák mögött felrajzolnak a tábláikra és begyakoroltatnak a játékosaikkal, akik jól-rosszul végrehajtják –, a sakkban maga a dolog: itt nem különféle stratégiákat játszanak meg, hanem maga a stratégiázás lesz játékká, hadviseléssé, két fél közti közvetlen konfliktussá: eseménnyé. Ezért volt elkerülhetetlen, hogy – az amerikai és az európai foci stratégiai vizsgálata után – a Sportszaurusz végre a sakkmezőre is betrappoljon, szétnézzen és megpróbálja felmérni, hogyan fest a stratégia akkor, ha a szemünk előtt történik. (Arra is kitérve, hogy látja-e egyáltalán a sakkot az, aki nem konyít hozzá.) Mindebben – a Sportszaurusz történetében először! – segítségünkre lesz egy vendég is: a magyar irodalom első számú sakk-szakértője, a játékot nagyszerű önéletrajzi regényében, a Jerikó épülben is megörökítő Bartók Imre szépíró; ő segít eligazodnunk technikai és taktikai rejtelmeiben.Imre vezényletével átzongorázzuk a sakk történelmét; dicshimnuszokat zengünk a legendákról (Fischer, Kaszparov, Kramnyik); álmélkodunk azon, hogy Magnus Carlsen kiskamasz korában bekötött szemmel játszott szimultánt tíz felnőtt profival, és mindet megverte; igyekszünk elképzelni, miben áll a sakkozói zsenialitás; elméletet gyártunk arról, miért van az, hogy mindösszesen három tevékenységformában ismerünk csodagyerekeket: a zenében, a matematikában és – igen – a sakkban. De az adás fókuszában az elmúlt évek fejleményei állnak: beszélünk arról, hogyan rengette meg a sakkot a mesterséges intelligencia, hogy számítógéppel végleg megfejthető-e a játék, kitárgyaljuk az elmúlt évtized legnagyobb botrányát (vajon csaló-e Hans Niemann, az amerikai fenegyerek?); szót ejtünk a népszerű sakk-sorozatról, A vezércselről; bemutatjuk, hogyan és miért költözött át a játék – és sok nagymester is – digitális platformokra, és hogy a klasszikus sakk mellett milyen alternatív játékformák jelentek meg és hódítanak.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/28/2024 • 1 hour, 36 minutes, 2 seconds
A szabadidő tündöklése és bukása - Partizán Filmklub XII.
A Partizán Filmklub idei évadának utolsó alkalmával Takács Ákost, az első adás vendégét hívtuk vissza, hogy a szervezett és a megbomlott szabadidő tereiről, építészeti kérdéseiről beszélgessünk a Spare Time (Humphrey Jennings, 1939) és a Road (Alan Clarke, 1987) című filmek kapcsán.Mi a munkásosztály történetének az a kitüntetett, átmeneti pillanata, amelyet Humphrey Jennings megragad 1939-ben? Mit állít Jennings a munkások birodalomhoz, magaskultúrához fűződő viszonyáról? Miért lesz a hadsereg rendre a nosztalgia, az édesbús visszanézés kulcsmotívuma? Mit jelent, hogy valaminek a valahogyanja szökhet meg a profanizáltságból és a kilátástalanságból? Mit mond Alan Clarke a kapitalizmus magánéletre, intimitásra gyakorolt hatásáról?A SZABADIDŐ program véget ért. Amíg az új tematikával nem jelentkezünk, rendeljétek meg a Partizán webshopjából a kiadványunkat, hogy fel tudjátok eleveníteni, miket néztünk, mikről gondolkodtunk közösen az elmúlt évadban.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/26/2024 • 1 hour, 40 minutes, 41 seconds
A zöld mozgalom egyszerre felforgató és konzervatív
Mennyire veszélyesek azok az akciók, amikor környezetvédő aktivisták az aksigyárak melletti szennyeződéseket mérik? Mindenképpen zuhanással járna az a civilizációs váltás, amire a zöld mozgalmak szerint szükség van? Mindent ki kellene dobni a fogyasztói kultúra berögzültségeiből? Jó az, ha egy zöld mozgalom bűntudatot kelt a hétköznapi emberekben? Kik azok az internacionalista ökoharcosok? Milyen korábbi gondolatot szeretne meghaladni a Greenpeace? Hétköznapi emberek bűntudatáról, alternatív boldogságmodellekről, a zöld mozgalomban szerveződő és az ökoközösségeket alkotó társadalmi csoportokról is beszélgetett Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program szakmai vezetőjével és Mező Jánossal, a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatójával a két műsorvezető, Szabó Márton és Seres Lili Hanna. Közélet Iskolája Podcast #9Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/21/2024 • 1 hour, 29 minutes, 1 second
Utcai prostitúció: a kizsákmányolás végső esszenciája | Zsófilter #s02e17
„Mire előrántanám a gázsprayt a táskámból, addigra megölnek.”A Zsófilter legújabb epizódjában az utcai prostitúció könyörtelen valóságáról mesélnek a HepaGo projekt szociális munkásai, Galló Ramóna és Tóth Dániel, akik hetente járják Budapest belvárosi és külkerületi (türelmi és egyéb) zónáit, hogy ártalomcsökkentéssel segítsenek a prostitúcióban kizsákmányolt, lányoknak és nőknek. Szó esik stricikről és vásárlókról, hatósági vegzálásról és bírságokról, szerhasználatról, nemi betegségekről és az ellátás nehézségeiről, tarifákról és gazdasági kényszerről, a türelmi zónák működéséről. Az interjú felvétele előtt Zsófi maga is elkísérte Ramónáékat a terepre és végigjárta velük a népligeti, nyolcadik kerületi, Gubacsi ás Ócsai úti helyszíneket, ezekről az alkalmakról is több húsbavágó élményt osztanak meg a beszélgetés során. A HepaGo Facebook oldala:https://www.facebook.com/HepaGoProject2020Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/20/2024 • 1 hour, 2 minutes, 8 seconds
Miért jó kombuchát inni kóla helyett? Neked es a klímának is!
Mire jó a fermentálás, és egyáltalán mi az? Miért jó, ha szertartásosak az étkezéseink? Miért érdemes tudnunk, hogy mik a körülöttünk lévő, ehető vad- és gyógynövények? Miért volt fontos szerepe minden nagy civilizáció fejlődésében a sörnek, bornak, kefirnek, ecetnek? Mikor vesztettük el az egyensúlyi helyzetet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben? Az elmúlt évtizedekben miért csökkent 40 százalékkal a zöldségek és gyümölcsök tápanyagértéke? Az 1jövő podcastban Borbély Ede vendége Farkas Fruzsina volt, aki korábban a Salt sommelier-je volt, most pedig vállalkozóként egészséges italokat készít természetes alapanyagokból. Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/19/2024 • 38 minutes, 47 seconds
Lehet a demokráciát tanítani? | Feledy Podcast #13
A Fidesz a mélyebb EU-s integráció ellen van, de mik azok a területek, amiknek mindenképpen nemzeti hatáskörben kell maradnia? Az EU mennyire versenyképes Kínához képest? Miért jött létre olyan sok, társadalmi és politikai ismeretet oktató pártalapítvány Németországban a II. világháború után? Mi a fő különbség az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártjának politikája között? A Feledy Podcast új epizódjának vendége Peter Hefele, az Európai Néppárt think tankje, a Wilfried Martens Központ közpolitikai igazgatója. Hefele a rendszerváltás után Magyarországon élt, még mindig beszél magyarul, ezt az epizód elején meg is mutatta. Magyarország után élt Sanghajban és Hongkongban is, jelenleg Brüsszelben dolgozik. Úgy véli, ha már fiatalon elkezdhetnek az emberek politikáról tanulni, akkor a társadalom ellenállóbb lesz a demokráciát érő veszélyekre.How difficult is it for foreigners to understand Hungarians?Fidesz is against deeper EU integration, but what are the areas that should remain national competences? How competitive is the EU compared to China? Why were so many political foundations set up in Germany after World War II? What are the main differences between the policies of the European People's Party and the Party of European Socialists? Peter Hefele, Director of Policy at the Wilfried Martens Centre, a think tank of the European People's Party, was the guest on a new episode of the Feledy Podcast. Hefele, who lived in Hungary after the regime change in the 90s, still speaks Hungarian and even demonstrated it at the beginning of the episode. After Hungary, he lived in Shanghai and Hong Kong and now works in Brussels. He believes that if people can start learning about politics from a young age, society will be more resilient to the threats to democracy.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/18/2024 • 1 hour, 4 minutes, 59 seconds
Magyar Péter miért épp a Néppártba igyekszik? | Gemišt Podcast 5.
KO Gyurcsányéknak: mi történt az európai parlamenti választáson Magyarországon? Hogyan juttatott be a magyar büntetés-végrehajtás egy olasz antifasisztát az EP-be? Miért nem lesz előrehozott választás Németországban? Lesz-e szélsőjobboldali kancellár Ausztriában? Mi az, hogy cseh autóspárt, és miért érdemes figyelni rájuk? Miért nyert Szlovákiában mindkét oldal? Mitől fáradtak el a horvátok? Techet Péter, Vágó Gábor és Bukovics Martin beszélik át az európai parlamenti választás közép-európai eredményeit.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/17/2024 • 1 hour, 33 minutes, 4 seconds
A szlovák Varufakisztól a sörgyártó szélsőjobbos-neoliberális lengyelig | Gemišt Podcast 4.
Hogyan alakult a politika Szlovákiában a kormányfő elleni merényletet követően? Ki Fico jobbkeze, a szlovák Varufakisz, és milyen szerepe lehet az európai politikában? Miért nincs baloldali párt a prágai parlamentben? Miért Prága az ideális Budapest, és mi miatt nem az? Hogyan hergel az EU helyett immáron az euró ellen a PiS? És ki a sörgyártó neoliberális, a lengyel szélsőjobboldal új vezetője? A Gemist podcast a visegrádi államokat tekinti végig az EP-választás előtti utolsó adásában: Illés Gergő, Techet Péter, Vágó Gábor és Bukovics Martin a mikrofonoknál.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/8/2024 • 1 hour, 29 minutes, 20 seconds
Józsefváros és a demokratikus városvezetés lehetőségei | A város másik oldalán s3e07
Rádai Dániel, Józsefváros alpolgármestere, várostervező volt A város másik oldalán podcast vendége. A Nyolcker az a kerület, amelyről mindenkinek van legalább egy személyes története, és minden szempontból a város legsokszínűbb része. Rádai szerint a kerület közbiztonsága jelentősen javult az elmúlt évtizedben és összességében Európa egyik, ha nem legbiztonságosabb városának tartja Budapestet. A rendszerváltás után ide koncentrálódott a fővárosi hajléktalanellátás, miközben a bérlakásokat nyakló nélkül privatizálták, ez az örökség is erősíti a kerületi vezetés elkötelezettségét a lakhatási programok bővítése mellett. Amikor 2019-ben átvették a kerületet, a közterületek minősége és a bérlakások helyzete is nagyon problémás volt. 800 üres lakást és leromlott állapotú bérházakat örököltek, a pandémia miatt viszont rögtön válságmenedzsmenttel kellett kezdeniük. A 70 ezer helyi lakos csaknem 15%-a külföldi, akik fontos motorjai a közösségnek.De vajon hogyan csapódik le a bevándorlók elleni kormányzati uszítás és pszichózis Józsefvárosban, ahol valóban sok náció él (békében) egymás mellett? Miért tekinti társadalmi árulásnak, amit a Diószegi utcai lakók százaival csinál a kormány? Mi az, amit kudarcnak érez az elmúlt évekből? És tényleg igaz az, hogy a VIII. kerületben több kutya van, mint parkolási engedély?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/7/2024 • 1 hour, 8 minutes, 33 seconds
A karizmatikus római nő megette reggelire az északolasz férfit | Gemišt Podcast 3.
Az olasz káosz valójában sajátos rend. Erős a teatralitás, de nem kell mindent komolyan venni. Mindig változik valami, hogy aztán valójában semmi se változzon. De miért gondoljuk mi Közép-Európának Olaszországot? Miért jött föl Meloni és miért gyengül Salvini? Miért lehet a háttérben Draghi-szál? Legyőzi-e a sírból is a kommunistákat Berlusconi? Hogyan lett antifa hős és EP-listavezető egy budapesti börtönből Ilaria Salis? Mivel próbálják megszólítani az olasz perifériát? Romániában összefogott két ősellenség, amit úgy kell elképzelni, mintha nálunk összefogott volna a DK és a Fidesz. A román belpolitikában bármikor bármi megtörténhet? Eltemetheti-e magát az elfideszesedő RMDSZ? Miért tűnnek sikeresebbnek a román zöldek, mint a magyarok? Techet Péter, Bukovics Martin és Vágó Gábor elemzik a környékbeli latinok belpolitikáját a Gemišt Podcastban.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/5/2024 • 1 hour, 28 minutes, 53 seconds
Tényleg csak autópálya-építessel lehet nálunk választást nyerni? | A város másik oldalán s3e06
"Az utasok nem szűken teleszékezett teremre vágynak, amikor vonatoznak, hanem gördülő nappalira - mondta A Város másik oldalán podcast vendége, Spohn Márton közlekedésmérnök, aki szabadúszó tanácsadó az európai vasúti piacon, civilben pedig a Közlekedő Tömeg alelnöke. Ez a vele készült interjú második része, melyben szóba kerülnek azok az európai országok, ahol piaci szolgáltatókat engedtek be a vasúti közlekedési rendszerbe, és ezzel jól is járhatnak az utasok, ugyanakkor olyan példát is látni, ahol a verseny túlterheli az adófizetői pénzből épített infrastruktúrát, és végső soron az utasok nem kapnak jobb szolgáltatást.De van olyan jól működő rendszer Európában, ahol állami monopólium a vasútüzemeltetés? Az egész kontinensen miért van óriási hiány vasúti járműből? Az autógyártó cégek által lefoglalt mérnökök vasúti cégeknél is dolgozhatnának? Milyen helyzetben van a magyar vasúti közlekedés és a MÁV? Nálunk tényleg csak azokat a politikusokat választják újra, akik autópályát építenek? Miért baj, ha az autó- és akkumulátorgyárakhoz szabja a vasúti fejlesztéseket a kormány? Hol van az ország egyik legjobb restije? Az interjú első részét itt lehet meghallgatni: https://youtu.be/MoITGfCzYys?si=-MdijNs_xTz2vRDK"Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/4/2024 • 38 minutes, 2 seconds
Már szinte nincsenek masszív klímatagadók | Feledy Podcast #12
Milyen az, amikor nincs túlaggódás, de félvállról sem vesszük a dolgot, hanem kiegyensúlyozottan állunk az éghajlatváltozáshoz? Vannak még globális szereplők, amelyek tagadják a klímaváltozást, vagy már csak olyanok maradtak, akik elismerik ugyan, de késleltetni szeretnék az átállást? A Feledy Podcast új epizódjának vendége Dimitrijevics Anna, az Európai Bizottság éghajlatváltozással foglalkozó osztályvezető-helyettese, aki beszélt arról is, hogy 1990 és 2018 között az EU károsanyag-kibocsátása 23 százalékkal csökkent, miközben a gazdasága ezalatt 61 százalékkal nőtt, tehát szerinte egyértelműen létezhet gazdasági növekedés a kibocsátás csökkentése mellett is.Az akkumulátor-technológia terén elképesztő innovációs verseny zajlik, az EU számára fontos cél, hogy ezekhez a jelenleginél sokkal kevesebb kritikus nyersanyagot, ritkaföldfémet kelljen felhasználni, és ebben egy svéd cég a közelmúltban áttörést ért el. De más szektorokban is pezseg a megújulókra épülő iparág: hidrogénhajtású vonatok és geotermikus innovációk is szóba kerültek a beszélgetésben. De van igazság abban, amit a tüntető gazdák állítanak?Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/4/2024 • 57 minutes, 16 seconds
Riport az utcából, ahol 500 embernek kell elhagynia a lakását | Belépési Küszöb #s04e10
Kiléptünk a podcastok megszokott keretéből, és elmentünk a budapesti VIII. kerület Diószegi utcájába, arra a környékre, ahol 500 ember lakhatását sodorta veszélybe a kormány az elmúlt hetekben. Kétségbeesett helyiekkel készített rövid interjúkon keresztül mutatjuk meg, hogy a lakók a mai napig nem tudják biztosan, meddig maradhatnak jelenlegi otthonukban, és mi lesz velük, miután az állam kisajátítja az ingatlanokat, amelyekben élnek.Sokféle politikai elemzés, nagyívű gondolat és csinos stratégiai elképzelés elérhető a nyilvánosságban, amely így vagy úgy magyarázza, kire érdemes szavazni június 9-én. Szerintünk viszont sokszor jobban megérthető, hogy miért érdemes politikával foglalkozni és hogyan érdemes szavazni, ha belepillantunk az emberek mindennapjaiba. Ez a június 9-i választás tétje: közelebb jutunk-e egy országhoz, amelyben mindenki méltó körülmények között élhet és biztos lakhatása van, vagy hagyjuk hogy ilyen szívszórító történeteket és kétségbeesést termeljen a jelenlegi hatalom, nemcsak Budapesten, hanem országszerte.Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/2/2024 • 55 minutes, 46 seconds
A törődés számít, nem a származás | CSACS Podcast #13
Egymással szoros kapcsolatban lévő, összetartozó, egymásnak érzelmi támogatást nyújtó emberek - így nézhet ki a család fogalma. A férfiak családosítása is zajlik még, de nem csak ezért van családforradalom. A gőzgép feltalálása után elkezdett megváltozni a családok funkciója. A reprodukció és a szexualitás korábban szorosan összefüggött. Aztán a fogamzásgátlás lehetővé tette a gyereknemzés nélküli szexet, a mesterséges megtermékenyítés megjelenése pedig a szex nélküli reprodukciót. De milyenek lesznek a családok 2070-ben? A Család az család podcast évadzáró adásában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Bátki Anna pszichológus, pár- és családterapeuta, az ELTE docense, valamint Szalma Ivett, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
6/1/2024 • 57 minutes, 11 seconds
Aki nem dolgozik, menjen elmegyógyintézetbe? - Partizán Filmklub XI.
A Partizán Filmklub vendége ezúttal Gulyás Márton volt, vele beszélgettünk Sohrab Shahid-Saless Ordnung (1980) című filmjéről, amelyet a filmklub legútobbi alkalmával vetítettünk. Miért hátráltatja a bérmunkakényszer és más erőszakformák megértését a pszichológiai beszédmód divatja? Hogy reagáltak a magyar nézők egy olyan ember történetére, aki magyarázkodás nélkül egyszerűen megtagadja a munkavégzést? A normatív szabadidő élvezetének is a munka a feltétele? Mi a német politikatörténeti kontextusa Herbert, a főszereplő döntésének? Mit jelent, hogy Herbert minden vasárnap reggel azt kiabálja az utca közepén, hogy keljünk föl? Lehet-e újra szerepe a televíziónak szerzői filmek támogatásában? Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a SZABADIDŐ ciklus záróvetítésére június 12-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be, ahol a film mellé egy kiadványt is kapsz, amely összefoglalja, hogy mit jelentett számunkra és a podcast néhány vendége számára a SZABADIDŐ program! Részletek: https://www.facebook.com/events/7701319923237349Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/31/2024 • 1 hour, 3 minutes, 45 seconds
Hogyan tervezzünk klímabarát várost a nulláról?
Mit tanulhatunk az élőlények fejlődéséből, amikor a városok működését és erőforrás-felhasználását elemezzük? Erre az érdekes kérdésre adunk választ az 1Jövő podcast következő adásában, amiben Borbély Ede beszélgetett Szilva Attilával, az Uppsala-i Egyetem fizikusával, és Rádai Dániellel, urbanistával, a VIII. kerület alpogármesterével.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/30/2024 • 42 minutes, 33 seconds
Messiásvárás Szlovéniában, titkos brüsszeli esélyes Horvátországban | Gemišt Podcast 2.
Mennyire Orbán Viktor a szlovén jobboldal ura, Janez Janša? A magyarhoz vagy a szlovákhoz képest miért hasonlítanak sokkal jobban a szlovéniai értelmiségi viták a nyugati vitákra? Miért épp Ljubljanában van nagyon erős palesztinpárti tüntetéssorozat a volt keleti-blokk országai közül? Miért várnak a szlovén balliberálisok négyévente messiásra? Mi az oka annak, hogy szinte mindenki nacionalista Horvátországban? Fog-e Ursula von der Leyen székére törni a jobbos horvát miniszterelnök, az épp a harmadik győztes választásán túllevő Andrej Plenković? Techet Péter, Bukovics Martin és Vágó Gábor elemzik a szlovén és a horvát belpolitikát a Gemišt Podcastban.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/29/2024 • 1 hour, 10 minutes, 32 seconds
A vasútépítés politikai (civilizációs?) projekt! | A város másik oldalán s3e05
A városok terei leginkább a gépjárműforgalomra vannak optimalizálva. Az, hogy mindenki egyedül akar autózni, felfalja a városi életterünket. Ökológiai katasztrófa az ezzel járó szennyezés, és immár urbanisztikai konszenzus is, hogy ennyi autónak az európai városokban egyszerűen nincsen hely, de mindez leginkább átfogó civilizációs probléma. A közterek kiradírozása és személyes mikroterek propagálása szétszaggatja a társadalom szövetét, a személyes térbeli érintkezés hiánya felszámolja a társadalmi szolidaritás alapjait és ellehetetleníti a racionális interakciót, konfliktuskezelést. Milyen ambíció hiányzik az EU közlekedés- és infrastruktúra politikájából? Mi a város és közlekedésfejlesztés kulturális jelentősége?A világ autóexportjának fele Európából származik, tehát itt az autógyártás masszív gazdasági érdek jelenleg. De muszáj, hogy így legyen? Mindenképpen versenyeznünk kell ebben Kínával és Amerikával? Nem lenne jobb inkább megvédeni a városi tereinket, ahová más kontinensekről turisták százmilliói vágynak? Mi lenne az ipari és innovációs kapacitásainkat a vasút- és vonatépítésben kamatoztatnánk? A Város másik oldalán podcast vendége Spohn Márton közlekedésmérnök volt, aki szabadúszó tanácsadó az európai vasúti piacon, civilben pedig a Közlekedő Tömeg alelnöke. Az interjú első része.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/26/2024 • 1 hour, 1 minute, 42 seconds
A futball taktikai rejtelmei - stratégiák, edzőzsenik | Sportszaurusz #10
Mitől olyan élvezetes focit nézni? Azért, mert logikusan megérthető, leírható és megjósolható, mi történik a pályán? Vagy éppen azért, mert egy-egy zseniális húzás bármikor felboríthatja a szigorú stratégiát, és vele együtt a papírformát? Az új adásban a sportszaurászok ezúttal is a játék stratégiájára fókuszálnak, annak történetére és aktuális trendjeire; nem esélyeket latolgatnak vagy eredményeket, átigazolási híreket ismertetnek, hanem a futball logikáján törik a fejüket. Ezért nem annyira futballistákról lesz szó, hanem futballfilozófiákról és a játék meghatározó elméiről: edzőkről, menedzserekről, stratégákról: Guttmann Béla, Nereo Rocco, Rinus Michels, Cruyff – catenaccio, totális futball, tikitaka és gegenpressing. De a fókuszban főleg a kortárs futball áll: milyen láthatatlan forradalom zajlott le a játékban a kétezres évek közepén-végén? Miért születik újabban ennyi gól? Ennek tükrében megtárgyalják, kicsoda szerintük korunk legmeghatározóbb stratégája, Guardiola vagy Klopp (Ancelotti? Vagy mégis: Mourinho?); végül arra a megválaszolhatatlan kérdésre is adnak valamiféle választ, hogy miként tudott a foci több mint fél évszázados története során újra meg újra megújulni, nézők újabb generációival megszerettetni magát; és arra is, hogy voltaképpen fejlődik-e, vagy csak a már meglévő stratégiai arzenált variálja; és arra is, végül miért mindig a Real Madrid nyer.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/25/2024 • 1 hour, 13 minutes, 23 seconds
A hazudós 23 éves klímaaktivista politikus és a nácibotrányba keveredett AfD | Gemišt Podcast 1.
Indul a Gemišt és a Partizán közös podcastja az EP-választások közép-európai tétjeiről. Miért áll a bál az osztrák zöldek 23 éves klímaaktivista listavezetője körül? Ki az a Sahra Wagenknecht, aki a német választás nagy meglepetése lesz? Miért inkább keletnémet tartományokra figyelnek Brüsszel helyett már most a németek? Techet Péter, Bukovics Martin és Vágó Gábor mondják el, szerintük mire érdemes figyelni az osztrák és a német politikában.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/partizanpodcast/A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/@PartizanmediaTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas
5/24/2024 • 1 hour, 12 minutes, 38 seconds
A sátánizmusban és a Fico elleni merényletben van valami közös | Semmi kóla #18
Sosem voltunk annyira bizalmatlanok az újságírókkal, mint manapság. Ebben az adásban mégis bizalmat kérünk, ugyanis témánk a média. Mennyit ért egy riporter a Horthy-korszakban, és ki hamisította a Kádár-rendszer híreit: a rosszindulat vagy a politikai fantázia hiánya? Filmekkel is készültünk: amíg a Polgárháború haditudósítói egyszer valkűrként, máskor keselyűként keringenek a holttestek körül, addig a Late Night with the Devil vendégül látja az Ördögöt, de elszabadul a felszínesség. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/21/2024 • 1 hour, 2 minutes
Hogyan lett a józsefvárosi a legátláthatóbb önkormányzat? | Ez egy hivatal #19
Az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International vizsgálata alapján a VIII. kerületi lett a legátláthatóbb önkormányzat Magyarországon. Az Ez a hivatal podcast vendége Borbás Gabriella, a józsefvárosi kerületgazdálkodási ügyosztály vezetője volt, aki szerint fontos, hogy egy önkormányzat pénzügyei, szerződései, közadatai ne csak elérhetőek legyenek, de keresni is hatékonyan lehessen közöttük. Nem könnyű közelebb hozni az közadatokat az állampolgárokhoz, és az sem egyszerű, hogyan érdemes nem bikkfanyelven kommunikálni velük. A közbeszerzéseknél pedig sokkal több ajánlattevő jön, ha nem csókosokra van kiírva.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/20/2024 • 1 hour, 9 minutes, 47 seconds
Miért nincs CSOK elektromos autókra? | 1jövő #9
Az elektromobilitás a legversenyképesebb alternatívája a belsőégésű motoros autóknak. Tíz éve még nem így volt és egyéb alternatív, kevésbé fosszilis technológiákról is sokat lehetett hallani (hidrogén, LNG). Érdemes így feltennünk több kérdést. Mindenkinek eletromos autót kellene vennie? Ha azok drágábbak, mint a belsőégésűek, akkor hogyan tudnak az állami szervek vagy az autógyártók segíteni, hogy minden állampolgár megengedhesse magának a tisztább autót? Az 1Jövő ezen adásában Antalóczy Tiborral, a Villanyautosok.hu főszerkesztőjével beszélget Borbély Ede műsorvezetőnk.Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/19/2024 • 1 hour, 8 minutes, 56 seconds
Miért van egyre kevesebb nagycsalád? | CSACS Podcast #12
A korábbi időkhöz képest miért él sokkal ritkábban együtt manapság több generáció? Mindegy a gyerekek szempontjából, hogy 50 éves, vagy inkább 70-hez közeledő nagyszülők vigyáznak rájuk? Mit kezdhetünk ma a tekintélyelvű gyereknevelés gyakorlataival? Miért vállalnak egyre kevesebb gyereket a fejlett országok fiataljai? Lehet ugyanolyan mértékben szeretni a második meg a harmadik gyereket is, mint az elsőt? A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Bojti Andrea gyermekpszichológus és Czutor Zoltán zenész, aki hat gyerek édesapja.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/18/2024 • 1 hour, 9 minutes, 47 seconds
Hogyan védekezzen Budapest a klímaváltozás ellen? | 1jövő #8
Milyen eredményei vannak a fővárosnak az elmúlt években a klímavédekezés terén? Hogyan tudja segíteni a főváros az építészeket és a házmestereket, hogy a budapesti épületállomány fel legyen készítve a zöld átmenetre? Hogyan lehet sikereket elérni ezeken a területeken szűkűlő önkormányzati mozgástér mellett? Borbély Ede műsorvezető ezekről a kérdésekről beszélgetett Ámon Adával, az új fővárosi Klímaügynökség vezetőjével.Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/17/2024 • 41 minutes, 45 seconds
A tökéletes csavargó | Partizán Filmklub X.
Ki méltó a gondoskodásra és milyen függelmi viszonyok válnak az erőszakos munkakényszer helytartójává a két világháború között? Mi teszi érdemesse Boudut a megmentésre, milyen referenciák szerint ő a tökéletes csavargó? Mitől olyan különleges Michel Simon teste, Boudu szexualitása? Mit jelent a folyó az avantgárd számára? Hogy működik az iskola, amelyet a francia új hullám archetipikus kisfiúja egy vízisiklóval dúl szét? Mitől operai Rozier és Renoir filmje?Ezekről beszélget Őze Eszter művészettörténésszel Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője. Az adás a filmklub április 25-i alkalmát dolgozza fel, amikor Jacques Rozier és Jean Renoir filmjét mutattuk be. Mától hallgatható a Partizán Podcast szokásos platformjain!Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a következő alkalomra május 22-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be: https://www.facebook.com/events/467162845750911Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/16/2024 • 1 hour, 29 minutes, 35 seconds
Ha Magyar Péter nyer a választásokon, jobb hely lesz az ország? | Belépési Küszöb #s04e09
Ebben az élőben - méghozzá a Partizán önkéntesközpontjában - rögzített adásünkban igazán elmerülünk a választási kampányban. Mit csináljon az, akinek a szülei vagy az ismerősei Magyar Péter-fanatikusok lettek? Jó név az, hogy Tisza? Karizmatikus vezetők kellenek a magyar választóknak, vagy több száz oldalas választási programok? Van egy mottónk: melót kell rakni a munkába! Hogyan lehet jól mozgósítani? Hogyan lehet jól kampányolni? Miért furák Vitézy Dávid és Karácsony Gergely plakátjai? Részletezzük, miért fontos a hagyományos kapcsolattartás és mozgósítás, például a kopogtatás, a telefonhívások és az utcai kitelepülés egy sikeres kampányban. Az is kiderül nekünk eddig melyek voltak a kedvenc pillanataink ebben a választási szezonban és hogy milyen várakozásaink vannak az eredményekkel kapcsolatban.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/ További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatas A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/16/2024 • 1 hour, 3 minutes, 1 second
Mindenki tartsa be a szabályokat, kivéve én! | Ez egy hivatal #18
Sokan miért nem a szomszédnak jelzik, ha zavarja őket a csiszológép hangja? Miért a hivatalba szaladnak? Mindenki azt szeretné, hogy legyen rend az országban. De ezt legtöbbször miért csak mások esetén érzik fontosnak az emberek, és saját magukra kevésbé érvényesnek? Rendben van, ha a társadalmi együttélés szabályai között vannak olyanok, amik nincsenek törvénybe foglalva? Ebben a régióban miért nézik sokan ellenségnek az államot, miért próbálják állandóan átverni?Az Ez egy hivatal podcast vendége Gajduschek György, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója, a Corvinus egyetem professzora volt, akinek a beszélgetés apropóját adó tanulmányát itt lehet elolvasni: https://real.mtak.hu/111483/1/gajduschek.pdfTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/9/2024 • 1 hour, 17 minutes, 41 seconds
Mi történik, amikor 27 európai vezető összeül? | Feledy Podcast #11
Milyen Orbán Viktor angolja? Hány oldalas felkészítő anyagot írnak Ursula von der Leyen találkozóihoz? A vérzivataros európai történelem után hogyan lehet tárgyalóasztal mellett összefésülni az EU-s országok érdekeit? Mit tanulhatott Magyarország a korábbi uniós elnökségéből? Mennyire fontos az EU-s döntéshozatalban az informális egyeztetés? Mennyire kemények vagy kompromisszumkészek egymással az EU-s állam- és kormányfők az Európai Tanács ülésein? A Feledy Podcast új epizódjának vendége Hajdu Márton volt, a 2011-es magyar uniós elnökség brüsszeli szóvivője, jelenleg az Európai Bizottság főtitkárságának elemzője, tárgyalási felkészítők szerzője.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/7/2024 • 57 minutes, 30 seconds
Suttogva mondják, hogy a gyerek lombikkal született | CSACS Podcast #11
Mikor és hogyan kell megtudnia egy gyereknek saját fogantatásának körülményeit? Hogyan befolyásolhatják a mesterséges megtermékenyítést a vallási meggyőződések? Többnyire a nők vagy a férfiak meddők? Mennyire köztudott, hogy a férfiak termékenysége rohamosan romlik? Milyen érzés megélni az utolsó sikertelen lombikot?A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Pataki Zita tv-s műsorvezető, youtuber, aki férjével korábban belevágott Az utolsó lombik című dokurealitybe, melyben megmutatták, hogyan zajlik a mesterséges megtermékenyítés. Az utolsó sikertelen lombik után létrehoztak egy alapítványt, amivel azoknak a pároknak szeretnének segíteni, akik termékenységi problémákkal küzdenek. A műsor vendége volt továbbá Árkovits Amaryl pszichiáter, kiképző család-pszichoterapeuta, a Magyar Családterápiás Egyesület leköszönő elnöke is, a két vendéggel az asszisztált reprodukcióval fogant gyerekek családjairól beszélgettek.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/4/2024 • 1 hour, 5 minutes, 34 seconds
Nem oké, ha tesiórán két kapitány választja ki a csapatokat I Lyukasóra #6
Ebben az epizódban a sport társadalmi sebeket gyógyító erejéről tudhattok meg többet, amin a Kacsakő Egyesület munkája alapul. Az adás vendége Takács Bori, az idén hatéves KacsaKő Élménytábor egyik alapítója. Bori a Testnevelési Egyetemen végzett, majd az ELTE interkulturális pszichológia és pedagógia (ma társadalmi befogadás tanulmányok) mesterszakán találta meg hivatását és szakmai közösségét. Bori mesél a különböző társadalmi buborékokból érkező gyerekek integrációjával kapcsolatos tapasztalatairól, a kontakthipotézisről, és arról, miért lehet veszélyes a foci.A KacsaKő Egyesület honlapja: https://kacsakoegyesulet.hu/ Az Allport-féle kontaktushipotézis: https://mersz.hu/dokumentum/m275eet__66/ Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
5/2/2024 • 1 hour, 2 minutes, 57 seconds
Politizálni alap! – Szerveződés 10 éve és most | Közélet Iskolája Podcast #8
Hogyan változott az elmúlt 10 évben a mozgalmi szervezés Magyarországon? Milyen volt politizálni akkor és milyen most? Hogyan lett az AVM Akadémiából Közélet Iskolája? Az Iskola két alapítójával, Dósa Mariannal és Udvarhelyi Tesszával, illetve jelenlegi igazgatójával, Fernengel Ágival beszélget Seres Lili Hanna a 10 éves szülinap alkalmából. Többek között kiderül, miért különleges felnőtteket oktatni a demokráciáról, hogyan vált egy mozgalom iskolájából sok mozgalom iskolájává a Közélet Iskolája, és mit tesz azért, hogy a politikai ismeretek egyenlőbben legyenek elosztva a társadalomban. Hallgasd meg, ha érdekel, hogy mi köze a közösségi feladatoknak a forradalomhoz, mit tanult a két alapító a szerveződésről Mumbaiban, és mit kívánnak a következő 10 évre!Boldog 10. születésnapot Közélet Iskolája!Támogass minket szülinapi gyűjtésünkön: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/a-tudas-mar-10-eve-erot-ad-tamogasd-a-kozelet-iskolajat-3224Vagy adód 1%-ával: A Közélet Iskolája Alapítvány adószáma: 18626654-1-41Az említett korábbi adások:Közösségi kampányolás: https://open.spotify.com/episode/3qvUzIeKHZj7kkNzEMHgjb?si=e248f1c208354052Akadálymentesítés részvételi akciókutatással: https://open.spotify.com/episode/59xrSEs0ZI16LLck4IPIEL?si=254e7d6b487a42d5 "Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/30/2024 • 1 hour, 1 minute, 28 seconds
Mit jelent a politikai felszabadítás ma? | Mi a teendő? #27
Hogyan tehetünk közösségeink szabadságáért a mindennapokban? Mi a helye és szerepe ebben a publicisztikának, a történetírásnak, a szociográfiának és a társadalomkutatásnak? És mi a filmkritikának? Borbély András költő és esszéíró Székelyföldön él és dolgozik -- egymástól látszólag távoli feladatokat és tevékenységeket kapcsol össze. Az összefogó kapocs nála azoban a politika, a személyes elkötelezettség és a mindennapi folyamatok szokásostól eltérő szemlélete. Ez vezeti írásait és gyakorlatait -- minden politikai cselekvését.Beszélgettünk vele az új szolgaságról, a vidék alávetettségéről, a jó életről, a munka helyéről és TGM hatásáról is. A beszélgetésből az is kiderül, miért érheti jogos bírálat Reisz Gábor nagy sikerű Magyarázat mindenre c. filmjét.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/28/2024 • 1 hour, 23 minutes, 2 seconds
Friss hírek a nyugati genderharcokról | Zsófilter #s02e16
Ki mondja meg, hogy hány nem van? A tudósok vagy az aktivisták?Németországban április 12-én a Bundestag megszavazta a nemi önmeghatározási törvényt. Mit jelent mindez a női terek, női sportok, a bűnüldözés vagy akár a sorkatonaság szempontjából? Milyen gyerekjogi, szülőjogi, nőjogi következményekkel jár ez? A Zsófilter mai adásában Kováts Eszter politológussal, a Bécsi Egyetem Politikatudományi Intézetének munkatársával beszélgetünk a legfrissebb nemzetközi gender-hírekről. A német helyzet például mellett szó lesz a brit Cass-jelentés hatásáról a genderklinikák gyakorlataira, az ausztrál Tickle v. Giggle perről és a női terekre leselkedő veszélyekről, illetve áttekintjük a nyugati világban zajló, igencsak széttartó folyamatokat a nemi identitások jogi, orvosi és akadémiai megközelítése terén, amelyekről a magyar sajtóban sajnos alig hallani. Kováts Eszter kapcsolódó tanulmánya a Fundamentum folyóiratban A nemi önmeghatározás tudományos és politikai tétjei címmel:http://fundamentum.hu/sites/default/files/Fundamentum-2023-1-02.pdfTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/25/2024 • 1 hour, 40 minutes, 27 seconds
Vöröskereszt, félhold és kristály: egy globális szervezet valódi története | Feledy Podcast #10
A kontinens legöregebb civil szervezete sok-sok izgalmas epizódon ment keresztül Magyarországon is. Hogy talál meg valakit a Vöröskereszt egy több ezres menekülttáborban? Melyik országok szervezetei kezdenek elsőként mozgolódni, ha valahol kitör egy háború? Hogyan irányítják a Vöröskeresztet, ha már szinte a világ összes országában jelen van? Akad-e elegendő önkéntes Magyarországon? A Feledy Podcast új epizódjának Horváth Péter Zsolt, a Vöröskereszt hazai szervezetének főigazgató-helyettese volt vendége, aki egykor önkéntesként kezdte a szervezetnél.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/23/2024 • 1 hour, 26 seconds
A tagadás stílusa | Partizán Filmklub VIII.
A spektákulum társadalmának, Debord villámfényű szövegének idővel kapcsolatos tételei a szabadidőről való gondolkodásunk, a filmklub alapjai. A tőkés rend komplex árucikként értékesíti számunkra saját időnket, tanulás, játék, kultúra, gondűzés, szocializáció, barátság, szerelem és család különböző alakzataiban. Abban az időben, amikor Debord leírja ezeket az összkomfortos időtömböket, a képek fogyasztásának idejét, tágabb értelemben az idő fogyasztásának képét, a legelevenebb szabadidős forma Franciaországban a cinefília, a mozi és a város iránti rajongás. Párizsi séták, kávéházi beszélgetések, a város mozik topográfiája szerinti feltérképezése; ennek az ötvenes-hatvanas években rögzült módozata, romantikája, emléke és filmes rekonstrukciója nosztalgikusan, maradványosan máig alakítja a moziba járás gyakorlatát.Mi volt Isidore Isou, a lettrizmus alapítójának filmeszménye, és mit tanult ebből Debord? A részleges szellemi közösség ellenére miért összeegyeztethetetlenek Isou és Debord céljai? Mi az egységes urbanizmus? Mit jelent az ismétlés Debord filmesztétikájában? Milyen avantgárd hagyományokhoz kapcsolható a lettrista film és Debord életműve?Ezekről beszélget Erhardt Miklós médiaművésszel Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője. Az adás a filmklub április 5-i alkalmát dolgozza fel, amikor Isidore Isou és Guy Debord filmjét mutattuk be. Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a következő alkalomra április 25-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be! Részletek: https://fb.me/e/4pZ3jgPlh
4/22/2024 • 1 hour, 35 minutes, 10 seconds
End Zone: háború, televízió és amerikai futball | Sportszaurusz #9
A háború és a csapatsport ugyanazt követeli: megfegyelmezni az egyéni testeket; leuralni a (játék- vagy csata)teret testtömegekkel. Bármely csapatsport allegorizálhatja a háborút, de a leglátványosabban alighanem az amerikai futball teszi. A sportolók védőfelszerelése katonai páncélzat, testtömegek ütköznek testtömegekkel; a játék nem játékos, hanem brutális, miközben a véletlent – a forgandó hadiszerencsét – agyafúrt szervezéssel, stratétégiai tervezéssel, high-tech kommunikációs eszközökkel, a játékosok és az edzői-statisztikai stáb közti folyamatos kapcsolattal igyekeznek kiküszöbölni. Ez a sport – ez az élőszereplős sakk – a képernyőre született: a legnézettebb amerikai televíziós adás, a leglátványosabban közvetíthető az összes sport közül; a Sportszaurusz masszív eleme.A következő adásokban a különféle stratégiák és taktikák mentén világítjuk át és hasonlítjuk össze az egyes látványsportokat; az NFL-lel kezdünk; az említett tényeket, összecsengéseket és eltéréseket vizsgáljuk. Ebben segítségünkre lesz Don DeLillo nagyszerű regénye, az End Zone (1972). Oda tartunk.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/20/2024 • 1 hour, 22 minutes, 49 seconds
Az alkotó, akinél a színészek saját nevükön szerepeltek | Partizán Podcast Extra
Gulyás Marci művészetről vallott gondolkodására nagy hatással volt Kricsfalusi Beatrix színháztörténész, aki a színház politikai dimenzióit is kutatja. A Partizán Podcast Extrában vele beszélgetett Marci a nemrég meghalt német színházi alkotó, René Pollesch művészetére emlékezve. Milyen megküzdési gyakorlatai vannak egy olyan alkotónak, aki kritikus a kapitalista berendezkedéssel? Van-e Magyarországon hozzá hasonló színházi gondolkodó? Pollesch előadásaiban a színészek miért szerepeltek a saját nevükön?Beatrix 2009-ben megjelent szövege: https://dea.lib.unideb.hu/items/78dcadfa-cab0-4905-9bd4-6074527aa728Ide várjuk javaslataitokat: [email protected]ámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/18/2024 • 1 hour, 16 minutes, 39 seconds
Hogy látja Budapest jövőjét Karácsony várostervezője? | A város másik oldalán s3e04
Mit csinál egy várostervező? Mire költi a főváros az EU-tól közvetlenül érkező több százmilliárd forintot? Milyen új funkciót szánnak a troliknak? Miért nem fordít több pénzt a főváros lakhatási problémák enyhítésére? Mik a zágrábi és a belgrádi maxi-Dubaj projekt tanulságai? A város másik oldalán új epizódjában Balogh Samu várostervező, Karácsony Gergely kabinetfőnöke volt a vendég, aki beszélt a Nagykörút és a pesti alsó rakpart megújításáról, busz- és biciklisávokról, dugókról, külvárosokról és lakótelepekről.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványMinden adó 1% infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/16/2024 • 1 hour, 29 minutes, 31 seconds
Meddig nőhet Magyar Péter szimpatizánsainak száma? | Belépési Küszöb extra
A Partizán videós stúdiójában jártunk, ahol Magyar Péterről beszéltünk, például arról, hogy miért ment fel annyira az értéke a politikai tőzsdén, és vajon meddig nőhet még a támogatóinak köre. Beszéltünk arról is, milyen választói csoportokat tud nehezebben megszólítani. Szóba került a múlt heti tüntetés is, és kiderült mi folyik Magyarék Discord-csatornáján.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/14/2024 • 42 minutes, 52 seconds
A fiam nyakkendőjét a szomszéd kötötte, egy barátom borotválkozni tanította | CSACS Podcast #10 | CSACS Podcast #10
Milyen az, amikor egy szülő hirtelen egyedül kell, hogy tovább nevelje a gyerekeket? Milyen segítségre van szüksége az ilyen helyzetbe kerülőknek? Miért szokott bűntudata lenni a fiús anyáknak? Az egyedül gyerekeket nevelő szülőnek hogyan kell egyszerre jó és rossz zsarunak is lennie? Kiket neveznek zöld özvegynek? A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Fiala Borcsa író, újságíró és Hegedűs Réka szociálpolitikus, családterapeuta-jelölt, akikkel az egyszülős családok helyzetéről beszélgettek. Magyarországon minden ötödik család egyszülős család.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia#kérdéseknélkülnincsváltozás #szja1
4/13/2024 • 57 minutes, 46 seconds
Varga Judit és a magyar nők dühe | Zsófilter #s02e15
„Nőjogokkal foglalkozol? Nem szégyelled magad?”Mikor érik meg a magyar társadalom a nők dühére?Miért szakmai minimum hinni az áldozatoknak?Miért nincs olyan, hogy kölcsönös bántalmazás?Mi valójában a pedofília?Hogyan normalizálódhatott a tinik körében a fojtogatós TikTok-tánc?Mik azok az apajogi szervezetek?“Olaszos családi perpatvar” vagy családon belüli erőszak?A Partizán egyik adásában Dr. Nógrádi Noá, Betlen Anna és Sáfrány Réka nőjogi szakértők értékelték Varga Judit nőszervezetekkel kapcsolatos kiszólásait és áldozatsegítés terén végzett tevékenységét, illetve annak hiányosságait. A Zsófilter mai adásában folytatjuk ezt a beszélgetést a három szakértővel.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/11/2024 • 1 hour, 24 minutes, 20 seconds
Ha ott eldobunk egy marék kavicsot, 2-3 miniszterelnököt eltalálunk vele | Feledy Podcast #9
Milyen képességekkel kell rendelkeznie egy európai parlamenti képviselőnek? Milyen gyakran kerül korrupciós csábítási helyzetbe? A Katargate néven hírhedtté vált botrány után indulhattak tisztulási folyamatok az EP-ben? Milyen az, amikor oknyomozó újságírók csalnak csapdába egy képviselőt? Brüsszel hibáztatása sok ország belpolitikai küzdelmeiben jelen van. Az elmúlt pár év elszalasztott lehetőségek sorát hozta, és a régiónk országai gyorsabban fejlődtek mint mi - ezekről is beszélt a Feledy Podcast új epizódjában Olajos Péter, aki vegyészmérnök háttérrel volt EP-képviselő, korábbi klímapolitikai államtitkár, jelenleg többek közt az Európai Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának tagja.
4/9/2024 • 1 hour, 12 minutes, 14 seconds
Műtrágya! Nem a legszexibb dolog a világon, de a klímának fontos | 1jövő #7
Az 1Jövő podcast következő adásában Borbély Ede Bige Zoltánnal, a Nitrogénművek stratégiai igazgatójával beszélget a műtrágyagyártásról és annak környezeti lábnyomáról. Ha érdekelnek a nehezen dekarbonizálható szektorok vagy a zöld ammóniagyártás, hallgass bele! Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/8/2024 • 45 minutes, 23 seconds
Ha a forradalom repülőgép, akkor Rákay Philip gépeltérítő | Semmi kóla #17
Ebben az adásban Európa csendes: a forradalom a téma. Mi baja volt a brit munkásoknak az órákkal? Melyik márciusi ifjú hasonlította kutyákhoz a választókat? Melyik ijesztőbb: az örök jelen vagy a véget nem érő forradalom? Filmekkel is készültünk: amíg a Petőfi ’73 máglyát rak a régi világból, addig a Szirmok, virágok, koszorúk belenyomorodik, hogy képtelen betagozódni az újba. Végül a Most vagy soha szabadságharcot robbant ki a magyar történelem ellen, és győzelmet arat. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/6/2024 • 1 hour, 15 minutes, 54 seconds
A jövő települései Magyarországon | Ez egy hivatal #17
Melyik településekre költöznek az emberek, és melyek azok, amiket inkább elhagynak? Hol gyorsabb a fejlődés? Hol jók a fizetések, hol kedvezőek a demográfiai folyamatok? Hogyan lehet visszafordítani a nagyobb magyar városok hanyatlását? Hogyan lehet őket vonzóbbá tenni? Az Ez egy hivatal podcast vendégei az Egyensúly Intézet kutatói, Boros Tamás és Filippov Gábor voltak, akik sokféle szempontot vizsgálva állítottak fel rangsorokat, amiket az interaktív térképekkel együtt itt lehet megnézni: https://egyensulyintezet.hu/ei-telepulesindex-2023/Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia#kérdéseknélkülnincsváltozás #szja1
4/4/2024 • 1 hour, 4 minutes, 29 seconds
Önmegsemmisítés és önmagunk világrahozatala – a női beszédmód | Partizán Filmklub VII.
Chantal Akerman ellentmondást nem tűrő formával, minden művészi megalkuvást tagadva indította pályáját tizennyolc évesen. Milyen alkotásmódot, gondolkodási ívet tesz lehetővé ez az attitűd? Milyen perszónát hozott létre, hogy fölrobbantson maga körül mindent, és milyenné válik hat évvel később, hogy saját teste lehessen az alkotás metaforája? Hogyan hatott rá Godard és hogyan az amerikai avantgárd? Miben ér össze Akerman és Ladik Katalin, az újvidéki költő és performer esztétikája? Milyen recepcióval, sematizálással kellett megküzdeniük nekik és a női beszédmód képviselőinek általában?Ezekről beszélget Kürti Emese művészettörténésszel Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője. Az adás a filmklub március 21-i alkalmát dolgozza fel, amikor Chantal Akerman két filmjét mutattuk be. Mától hallgatható a Partizán Podcast szokásos platformjain.Ha pedig a beszélgetés meghozta a kedved, hogy részt vegyél egy vetítésen és magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el a következő alkalomra április 5-én 19 órára a Partizán Filmklub eseményére az Eötvös10-be! Részletek: https://fb.me/e/6u1p6NBl9Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
4/3/2024 • 1 hour, 35 minutes, 3 seconds
Muszáj bemocskolni a kezünket politikával | Mi a teendő? #26
Nem a baloldalnak kedveznek a kortárs politikai folyamatok sem itthon, sem globálisan, de még így sem vonulhatunk vissza az elefántcsonttoronyba – véli Földes György történész. Szerinte nem igaz, hogy megszűnt volna a munkásosztály, és az sem igaz, hogy a magyar dolgozóknak ne lenne osztálytudata. Csak épp úgy kalkulálnak, hogy az orbáni jobboldal ma hitelesebben képviseli az érdekeiket. Az adásban Földes azt is elmondja, szerinte mit kellene tennie a fiatal magyar baloldalnak, ha meg is szeretné változtatni a világot, nemcsak a szörnyülködve szemlélni azt.A beszélgetés alapjául szolgáló esszét itt olvashatjátok el: https://nepszava.hu/3227677_foldes-gyorgy-a-baloldalisagrolTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/31/2024 • 1 hour, 6 minutes, 54 seconds
Az egyik legnagyobb tabu: a gyerek nélküli család | CSACS Podcast #9
Miért tekintik egyesek emberiség elleni bűntettnek, ha jó anyagi körülmények között lévő emberek nem vállalnak gyereket? Milyen okai lehetnek, ha egy párnak nem lesz gyereke? Mennyire nehéz egy párnak felvállalni, ha nem szeretnének gyereket? A magyar társadalom egyik legelutasítottabb családtípusa: a gyerek nélküli párok. Nemcsak biológiai okból vagy saját elhatározásból lehet valaki gyermektelen. Európában nagyjából minden ötödik ember gyermektelen, közülük 10 százalék meddő, 10 százalék saját elhatározásából gyermektelen, 80 százalékuk viszont valamilyen külső ok miatt az, például nincs tartós párkapcsolata. A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége Tanács Eszter pszichológus, meddőségi tanácsadó és Járai Kíra szinkronrendező, mentálhigiénés szakember volt, aki párjával közös döntésből fakadóan döntött a gyermektelenség mellett.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/30/2024 • 59 minutes, 4 seconds
Felejtsék el a lecsókolbászt, a farhátat meg a krumplit | Közélet Iskolája Podcast #7
Mi köze az önkormányzati választásoknak a közérzetünkhöz? Hogyan használhatjuk a választásokat a saját érdekeink képviseletére egyszerű állampolgárként? Kell-e félnünk a szuverenitásvédelmi törvénytől? Mitől lesz valóban közösségi egy kampány?A Közélet Iskolája Podcast 7. részében Varga Andreával (Miskolc alpolgármestere) és Szegedi Dezsővel (1Magyarország Kezdeményezés alapító tagja) ezekre a kérdésekre kerestük közösen a választ. Körbejártuk, mi kell ahhoz, hogy valóban hozzáférhetőnek nevezhesse magát egy politikus, és hogyan lehet valóban bevonni a roma közösségeket a döntéshozásba. A beszélgetést Seres Lili Hanna és Bauer Flóra vezeti.Támogasd a 10 éves Közélet Iskolája munkáját, hogy miért: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/a-tudas-mar-10-eve-erot-ad-tamogasd-a-kozelet-iskolajat-3224Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/29/2024 • 1 hour, 15 minutes, 30 seconds
Ha beavatkozunk a szülésbe, borul vele minden | Zsófilter #s02e14
„Ha békés, jó társadalomban akarunk élni, akkor vissza kell adni a szülésnek és születésnek a méltóságát.”Rutinbeavatkozások, máshol régóta meghaladott gyakorlatok sorára számíthat egy szülő nő a kórházakban Magyarországon. A szülésindítások, császármetszések, gátmetszések (és sorolhatnánk) aránya hazánkban a nemzetközileg javasolt arányok többszöröse. Persze átfogó, nyilvánosan elérhető adatok nincsenek, ezért minden szájhagyomány útján terjed és a szerencsére van bízva. Ezt elégelte meg annak idején Pleván Tímea perinatális szaktanácsadó, az Ablak a Világra megálmodója, és létrehozott egy kérdőívet, amelyet az elmúlt 5 év alatt eddig több, mint 25000 anya töltött ki a szülésélményével kapcsolatban.A Zsófilter e heti adásában Tímea arról is beszél, hogy miért tévhit az “egyszer császár, mindig császár”, miért nem javasolt a rutinszerű burokrepesztés az 5 cm alatti tágulási szakaszban, mi a probléma az indokolatlan méhszájvizsgálatokkal, mikor érdemes egyáltalán bemenni a kórházba és mit jelent ténylegesen az aranyóra. Szó esik az otthonszülésekről is, és hogy milyen szülésfelkészítésre érdemes menni. Mindezt a száraz tények, a szakmai javaslatok és a számok alapján. A 2011-ben vagy az után szült nők számára továbbra is elérhető a kérdőív, illetve az országos és kórházanként lebontott statisztikák elérhetők az Ablak a Világra honlapján:ablakavilagra.com🎧 Hallgasd a Partizán Podcast csatornán!Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/28/2024 • 1 hour, 14 minutes, 25 seconds
A lobbizás mennyire lehet része egy demokráciának? | Feledy Podcast #8
Mennyire érdeke a nagyobb vállalatoknak, hogy egy demokráciában a fékek és ellensúlyok rendszere minél jobban működjön? Tényleg leginkább a cégeknek van pénze lobbistákra, vagy ez a civil szervezeteknél is elterjedt? Milyen hatása van az AfD német szélsőjobboldali pártnak és a hozzá hasonló politikai erőknek az üzleti életre? A Feledy Podcast legújabb epizódjában ezekről is beszélt Kalmár Szilvia korábbi újságíró, aki jelenleg egy berlini public affairs ügynökség vezetője.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyTámogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/26/2024 • 52 minutes, 25 seconds
Hazai akkumulátorgyárak 2050-ben: Élenjáró ipar vagy toxikus szeméttelepek?
Te sem érted, hogy mi a baj az épülő akkumulátorgyárakkal Magyarországon? Nehéz elképzelned, hogy hogyan lehet valami szennyező, úgy hogy az elektromos autók környezetkímélőbbek, mint a benzinesek? Furcsának tűnik, hogy csak az üvöltözés megy a lakossági fórumokon? Ha ezek a kérdések felmerültek benned, akkor hallgasd az 1jövő következő adását, amiben Éltető Andreával, a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársával, Borbély Ede műsorvezető beszélget a hazai akkumulátorberuházásokról. Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/25/2024 • 43 minutes, 28 seconds
Beszélnünk kell a Péterekről | Belépési Küszöb #s04e08
Nem mondanánk, hogy Jakab Péter az a politikus, aki heti szinten meghatározza az magyar közélet napirendjét. Mégis, a Partizán életinterjúja mellett egyszerűen nem tudtunk elmenni. Már csak azért sem, mert azt azért nem láttuk jönni, hogy Jakab lett az elmúlt nyócév (ami már nem most volt!) neoliberális szoci kádereinek legjobb tanítványa, pedig! De Jakab csak a jéghegy csúcsa: úgy tűnik immár különálló politikai családdá kezd formálódni a magyar ellenzéki színtéren a péterizmus. Márki-Zay Péter, Jakab Péter és most Magyar Péter. Nomen est omen? Az új BK-ból kiderül!Nóra masszív két centje TIKTOKON a Magyar Péter jelenségről: https://www.tiktok.com/@norasulc/video/7346600680850804001Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.----------------------Támogasd te is a Partizánt adód 1 százalékával!Adószám: 19286031-2-42Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/23/2024 • 31 minutes, 28 seconds
Sokan inkább bűnöző szomszédjaként élnének, mint mentálisan beteg ember mellett | CSACS Podcast #8
Miért akar hős lenni az alkoholista szülők gyereke? Más egy anya függősége egy apáéhoz képest? Hogyan épülnek egymásra generációkon át családi problémák? Az alkoholista szülők gyerekeinek harmada maga is alkoholbeteggé válik, másik harmadának valamilyen egyéb mentális problémája lesz (szorongás, depresszió), és mindössze egyharmaduk lesz egészséges. A mentális betegségeket nagyon gyakran tabuként kezeljük. Sok mentálisan sérült ember nem jut el az ellátásba, és nem kap diagnózist.A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége F. Lassú Zsuzsa pszichológus és Kovács András Péter humorista voltak, akikkel a mentálisan sérülékeny szülőkkel élő családokról beszélgettek.2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 Minden infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/16/2024 • 1 hour, 2 minutes, 55 seconds
Azt mondták, ne tanulj, úgyis hamarosan szülni fogsz | Zsófilter #s02e13
„A telepen kívüli világ több lehetőséget rejt, de több veszélyt is.”A falu végi szegregátumban, ahol már nincs aszfaltozott út és rossz a közvilágítás, ahonnan nehezen megközelíthető az iskola, ahová információból és szolgáltatásból alig jut be valami, külvilági szereplőkből meg legfeljebb a védőnő vagy a rendőr, aki csak a kötelező köröket teszi meg, nehéz elképzelni a többségi társadalom számára alapvetőnek gondolt lehetőségeket. A telepi lányok egyszerre küzdenek az intézményi rasszizmussal, családon belüli és/vagy kívüli nemi szerepelvárásokkal, miközben nincsenek felkészítve alapvető női egészségügyi, reprodukciós ismeretekkel. Persze hogy is lehetnének, ha a szüleiket sem készítette fel senki?Ítélkezni könnyű, tenni mindez ellen sokkal nehezebb - de lehetséges. A Zsófilter vendégei a Bagázs Egyesület munkatársai, Farkasné Horváth Tünde és Bencsik Nóra, akik a bagi és dányi romatelepek valóságáról, kitörési lehetőségekről és félelmekről, intézményi cserbenhagyásról és közösségi összefogásról, helyi lányok és nők egymást megerősítő csoportjairól mesélnek.A Bagázs Közhasznú Egyesület honlapja:https://bagazs.org/2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 Minden infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/14/2024 • 55 minutes, 17 seconds
Államférfiúi, nem politikusi ambícióim vannak | Nagy Ervin | PartizánPOP | Vágatlan interjú
Nagy Ervin kacskaringós életutat járt be: a dunaújvárosi testnevelés tagozat után színészként hosszú ideig volt a Katona József Színház tagja; a moziban eljátszott egy hímringyót, majd közvetlenül utána Kossuth Lajost, hogy aztán nemet mondjon Andy Vajnának; nemrég, immár tévészínészként Zámbó Jimmy bőrébe bújt, de részt vett az Álarcos énekes és a Sztrábox című műsorokban is. Az utóbbi években pedig egyre látványosabban exponálja magát a közéletben és a politikában is. Bár, ahogy mondja, nem ő akart tüntetések színpadára állni. Sok egykori kollégájával romlott meg a viszonya a Fidesz politikája miatt, és megkönnyezi, amikor Eperjes Károlyról beszél. Megosztja a véleményét, Bayer Zsolt nyilas nagyapjáról, ezen kívül szóba kerül a hatalommal való visszaélés és a színház viszonya, Sinkó, Gothár, Eszenyi, és arról is beszél, hogy édesapja miként sörözött Orbán Viktorral egy focimeccs szünetében, vagy éppen, hogy hány évnyi fizetéséről kellett lemondani, mikor nem vállalta el a Szabadság, szerelem című film főszerepét. 2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
3/13/2024 • 6 hours, 40 minutes, 7 seconds
Mekkora árat kell fizetni a sikerért? | GM Készületlenül #9
Milyen az, amikor a társadalomban izolált emberek egyszer csak reflektorfényt kapnak? Milyen etikai dilemmák vannak akkor, ha megfilmesítik valakinek a személyes tragédiáját? Milyen az az értelmiségi gőg, amikor azt hisszük, jobban meg tudjuk oldani mások problémáit?A siker felé vezető úton gyakran összekeveredik az önös és a közösségi érdek.A GM Készületlenül legújabb epizódjában Gulyás Marci vendége Boross Martin színház- és filmrendező volt, akinek Nyersanyag című, gondolatébresztő filmje jelenleg is fut a mozikban.2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 Minden infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/13/2024 • 1 hour, 18 minutes, 2 seconds
Az orosz szolgálatok sokat dolgoznak a szankciók kijátszásán | Feledy Podcast #7
Mi volt az Oroszországra kivetett szankciók valódi, reális célja? Sikerült-e egyáltalán betartatni ezeket? Az EU mennyire és miért maradt le az USA mögött a szankciótechnikában? Milyen szerepe van az oknyomozó újságíróknak a szankciók kijátszásának felderítésében?A Feledy Podcast legújabb epizódjában ezekről is beszélt Gyimesi Balázs, aki az egyik legtekintélyesebb, 1831-ben alapított biztonságpolitikai agytröszt, a brit RUSI brüsszeli kommunikációs vezetője.Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy2024-ben SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány Adószám: 19286031-2-42 Minden infót és segítséget megtalálsz itt: https://szja1.partizanmedia.hu/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/12/2024 • 54 minutes, 48 seconds
Energiaközösségek. Így légy energiafüggetlen! | 1jövő #5
Sokan beszélnek állampolgári részvételen alapuló közösségi energiamegoldásokról, de keveseknek sikerül részt is venni egyben. Sokan szeretnének lekapcsolódni az áramhálózatról és maguknak megtermelni a saját energiájukat - pláne ilyen árak mellett. Sokan akarnak maguk is részt venni a zöldátmenetben úgy, hogy közben nincsenek kiszolgáltatva nagy szereplők deal-jeinek.Ha ezek a témák téged is érdekelnek, akkor neked szól az 1jövő podcast következő része, amiben Borbély Ede műsorvezető Szolnoki Pálmával, a Zéró Karbon Központ főmunkatársával beszélget az energiaközösségekről. A műsor elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/11/2024 • 43 minutes, 12 seconds
Mit csináljunk, ha valaki sundám-bundám akar velünk ügyet intézni? | Ez egy hivatal #16
Hogyan lehet olyan szervezetet építeni, ami ellenállóbb a korrupciónak? Milyen az, amikor egy Trabantot menet közben alakítanak át Mercedesszé? Miért fontos, hogy a munkahelyünkön is az értékeinknek megfelelően cselekedjünk? Hogy néz ki egy jó csapatépítő program egy hivatalban? Hol jobb dolgozni, a közigazgatásban, a civil szférában vagy a versenyszférában?Az Ez egy hivatal podcast legújabb epizódjának vendége Pallai Katalin volt, aki évtizedek óta képez önkormányzati vezetőket itthon és külföldön. Csíkszentmihályi: Jó munka, amikor a kiválóság és etika találkozik.A beszélgetésben hivatkozott könyvek:Csíkszentmihályi: Jó munka, amikor a kiválóság és etika találkozik. Libri 2016Csíkszentmihályi: Jó üzlet _ értékteremtő vállalkozás. Lexecon. 2018Kahneman Gyors és lassú gondolkodás, HVG Kiadó 2013Sibony: Döntéshozatali csapdák. HVG Kiadó 2021Lencioni: Kell egy csapat – A sikeres együttműködés 5 akadálya. HVG Kiadó 2009Dan Ariely őszinte igazság a hazugságról . HVG Kiadó 2016Thaler - Sunstein: Nudge . HVG Kiadó 2011Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/8/2024 • 1 hour, 13 minutes, 15 seconds
Jakab Péter életútinterjú – vágatlan adás | PartizánPOL
Jakab Péter kacskaringós pályájának számos fejezetére derül fény a vágatlan interjúnkban. A Nép Pártján elnöke beszél arról, milyen volt kezdő tanárként Budapesten, hogy miért tért vissza végül Miskolcra, és hogy később milyen volt ismét Budapesten, már a Jobbikos pártelitben. Betekintést nyerhetünk a 2022-es ellenzéki kampány színfalai mögé, és a Nép Pártján választási terveiről is szó esik.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/4/2024 • 5 hours, 19 minutes, 28 seconds
Van, hogy 16 ezer forint tartozás miatt akarnak kirakni valakit egy lakásból | GM Készületlenül #8
Nem mindenki látja, mennyire kegyetlen tud lenni ez a város. Még ha tudjuk is, hogy sok szegény ember van Budapesten, és értjük, hogy sokakat érint a lakhatási válság, akkor is teljesen más egy krízisautóból szemlélni a valóságot. Kártyás Irén, a Menhely Alapítvány munkatársa, a krízisautó ügyelet egységvezetője, a budapesti hajléktalanellátás egyszemélyes intézménye volt a GM Készületlenül legújabb epizódjában Gulyás Marci vendége. Marci jó pár telet töltött el a krízisautón, és a város egy teljesen másik arcát ismerhette meg így.Miért láthatatlanok a magyar társadalom számára az utcai szociális munkások? Romlott vagy javult az otthontalanok társadalmi megítélése az elmúlt harminc évben? Miért ennyire túlterheltek a szociális munkások? Miért ennyire alulfizetettek?A Partizán dokumentumfilmje az 1990-es, elfeledett hajléktalansztrájkról: https://www.youtube.com/watch?v=Jpq2wrLo0ioNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/3/2024 • 1 hour, 29 minutes, 44 seconds
Ez a teendő: be a szakszervezetbe! | Mi a teendő? #25
Hogyan képesek a dolgozók kollektív, szervezett erőt építeni? Mi a szakszervezet? Szolgáltatásokat várjunk tőle, vagy közös érdekeink érvényesítésére használjuk? Valóban egységben az erő?Vendégünk, Karácsony Szilárd, negyven éve képez szakszervezeti tisztviselőket és képzi önmagát is aktív szakszervezeti tagként, hogy ezzel segítse a dolgozók küzdelmeit magasabb bérért, kollktív szerződésekért, jobb munkakörülmények, jobb időbeosztásért. Érdekérvényesítés című tavaly megjelent könyvéről beszélgetve fokról-fokra döbbenünk rá: a szakszervezetekkel kapcsolatban sokan tévképzetek foglyai vagyunk, ha szolgáltatásokat várunk tőle, nem pedig az érdekérvényesítés eszközeként használjuk. Izgalmas beszélgetés a tagok és tisztségviselők képzésének fontosságáról, a munkavállalók küzdelmeinek történetéről, a szervezői modellről, aktivitásról és aktivizálásról, valamint a változtatás lehetőségéről és képességéről.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/3/2024 • 1 hour, 6 minutes, 44 seconds
"Egy fejezet vagyunk a gyerekek életében, amit megpróbálunk szebbé tenni" | CSACS Podcast #7
Ki lehet nevelőszülő ma Magyarországon? Mik a kritériumok? Miben más az ő szerepük az örökbefogadó szülőkéhez képest? A Család az család podcast új epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendége volt Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője, valamint Becze Szabolcs, aki három gyerek nevelőszülője.Kiderült, milyen kihívásokkal néz szembe napjainkban a gyermekvédelmi rendszer, hogyan éri meg nevelőszülőnek lenni Magyarországon és milyen anyagi, mentális és erkölcsi kihívásokkal kell szembenézniük. Ráadásul megtudtuk, hogy hány nevelőszülő hiányzik még a rendszerből.Ne hagyd ki a beszélgetést!Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/2/2024 • 1 hour, 8 minutes, 39 seconds
Mi értelme tüntetni? | A Belépési küszöb évindító politikai kibeszélője
Visszatér a Belépési küszöb! Az elmúlt évtized talán legnagyobb progresszív tüntetése, illetve Novák Katalin és Varga Judit lemond(at)ása minket is felrázott téli álmunkból. Ebben az adásban történeti szemüvegen keresztül nézünk rá a különböző tüntetési mozgalmak által felhajtott politikai energiák működésére, hogy pontosan mire jó, mit fejez ki és mit tud elérni egy-egy megmozdulás. Miért az állam és az ellenzék tűnnek a fő célpontoknak egy kormányzati pedofilügy után? A képviseleti intézményeink kiüresedése, a teljes letargia az ellenzéki politikával szemben nem csak önmagában kell hogy aggodalmat keltsen bennünk. A történeti tapasztalat az, hogy a hirtelen megjelenő jószándékú, progresszív, felforgató társadalmi kezdeményezések hatására, az hogy képesek lerombolni korábbi hatalmi viszonyokokat és tekintélyintézményeket nem jelenti, hogy egy demokratikusabb és egyenlőbb berendezkedés jön el. A hatalmi űrt sokszor, sajnos, még népellenesebb erők töltik ki.Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról: Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
3/2/2024 • 59 minutes, 4 seconds
A mostani érettségi mindannyiunknak meglepetés lesz I Lyukasóra #5
Közeledik az érettségi! Az idei érettségi viszont más lesz: 2024-ben teljesen átalakul a rendszer. A legdrasztikusabb változás a magyarérettségit érinti: lexikális tudásra építő műveltségi feladatsor a gyakorlati szövegalkotás és az érvelés helyett, új szóbeli tételek.A Lyukasóra Podcast ötödik adásában az új típusú magyar érettségiről beszélgetünk Keisz Ágoston magyartanárral. Ágoston az elmúlt egy évben felkészítő könyvek szerkesztésében, oktatóvideók készítésében és egy applikáció fejlesztésében dolgozott, kiolvasta az összes nyelvtan- és irodalom-tankönyvet, most pedig velünk is megosztja meglátásait! Beszélgetünk a magyartanításról, az érettségiről, szakmai közösségekről, nemzeti értékek közvetítéséről, kultúrpolitikáról. Az adásban elhangzó hivatkozások:Ágoston cikke: https://www.valaszonline.hu/2021/11/05/keisz-agoston-magyartanitas-velemeny/LEMMA projektnap: https://fb.me/e/yoIIAENtSA Magyartanárok Egyesületének online fóruma: https://magyartanarok.wordpress.com/2024/01/20/magyarerettsegi-2024-hogyan-keszitsuk-fel-a-diakokat-ii-a-magyartanarok-egyesulete-online-foruma/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
3/1/2024 • 1 hour, 12 minutes, 30 seconds
Egészséges punci = elégedett nő = boldogabb világ | Zsófilter #s02e12
„Kérdezd meg a fogamzásgátló és a libidó kapcsolatát. Az a legnagyobb bomba!”Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szakorvos szerint a legtöbb nő úgy érzi, valami biztosan nincs rendben vele. Álma a nők testtudatosságának növelése: ismerjük meg a ciklusunkat, barátkozzunk meg hüvelyfolyásunkkal, legyünk tisztában a csikló és hüvely (együtt)működésével. Szerinte ez nem csak a nők, de az egész társadalom javára válna.Júlia instagram oldalának már 45 ezer követője van, Magunkról című tavaly megjelent hiánypótló könyve pedig összegyűjti és közérthetővé teszi a legfontosabb ismereteket a nők biológiájáról és szexualitásáról. A Zsófilterben arról is mesél, hogy érdekli-e a nőgyógyászunkat a fanszőrzetünk, hogyan változott a nőgyógyászati képzés az utóbbi 15 évben, és a G-pont keresgélése helyett mit érdemes tudnunk a női nemi szervek működéséről a jó szexhez.Dr. Benkovics Júlia instagram oldala:https://www.instagram.com/drbenkovicsjulia/Magunkról: Tabuk nélkül a női testről című könyve pedig elérhető a könyvesboltokban és könyvtárakban.🎧 Hallgasd a Partizán Podcast csatornán!Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/29/2024 • 1 hour, 4 minutes, 42 seconds
Hogyan épített sportbirodalmat a Red Bull? | Sportszaurusz #8
A Sportszauruszt ötven-hatvan éves koráig dohánnyal és alkohollal, sajtburgerrel és kólával, kőolajjal és földgázzal táplálták. A legnépszerűbb sportoknak és csapatoknak máig ezek a cégek adják a fő betevőjét. De az underground- és extrémsportok terepén megjelent „a legnépszerűbb energiaital”; és ahogy egyre többet invesztált olyan ágazatokba, mint a snowboard és a BMX, a műrepülés, a hegyi kerékpár és a gördeszka, a falmászás és a bázisugrás, vagy akár a Forma–1, ezek a sportágak is burjánzásnak indultak, népszerűségben a futballon kívül ma már alig van vetélytársuk. Miért fektet a Red Bull az extrémsportokba? És mennyiben kap hasonló energiát a fogyasztó akkor, ha Red Bullt iszik, és akkor, ha a Red Bull hajtotta sportolók akrobatamutatványait nézi földön, vízen, levegőben? Ennek a Szárnyas Sportszaurusznak a nyomába eredünk ehavi adásunkban.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/28/2024 • 1 hour, 9 minutes, 17 seconds
A brüsszeli aranykalitkából lóghat a valóságba egy eurokrata lába? | Feledy Podcast #6
Egy eurokrata valójában kihez lojális? A Feledy Podcast új adásában Ujvári Balázst, az Európai Bizottság legfiatalabb szóvivőjét arról is kérdeztük, hogy néznek ki a nemzetiségi arányok a brüsszeli EU-s intézmények tisztviselői körében. Vannak kvóták? Hogy lát rá a magyar ügyekre, milyen érzés Magyarországot nézni magyarként a másik oldalról? Milyen szintjei vannak a szóvivők és az újságírók közötti bizalomnak, hogy néz ez ki egy nem-ellenséges közegben?Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyNézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/27/2024 • 52 minutes, 40 seconds
Van hely az atomenergiának a közös jövőnkben? | 1jövő #4
Miért alacsony karbonlábnyomú az atomenergia? Miért nem megoldott globálisan még egyik erőmű végleges leszerelése sem és meddig tartható ez? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Kerekes Lajossal, a Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont munkatársával. Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/26/2024 • 51 minutes, 36 seconds
Férfiügyek és nőügyek a magyar politikában | Semmi kóla #16
Az előző adásunk a vezetői szerepfelfogásokról szólt, most ahhoz készítettünk egy extra részt, amiben Novák Katalin és Varga Judit bukásáról beszélgettünk. Hogyan mutatott rá a kegyelmi botrány, hogy a nemi szerepek mentén is nyírják egymást a közszereplők? Megbízhatóság, férfiasság – miért mossák össze a két fogalmat a politikusok? Hol a „férfias nő” helye a kereszténység történetében? Ha a témához kötődő filmekre vagytok kíváncsiak, akkor az előző adásunkat javasoljuk, ahol a Napóleonon túl Novák és Varga kedvenc filmjét, az Igazából szerelmet is kitárgyaltuk. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Hivatkozott tartalmakAjánlott irodalom:Angela R. Bolen: The Virago Paradigm of Female Sanctity: Constructing the Masculine Woman in Medieval Christianity (PhD-értekezés – University of Nebraska, 2021)George L. Mosse: Férfiasságnak tüköre. A modern férfieszmény kialakulása (2002)Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig (2002)Uhrin Dorottya: Szüzesség – szenvedés – szexualitás. A vértanú szüzek kultuszának elterjedése (Magister Historiae II., 2016)Vas Máté: „Férfias szívvel” és „metsző tekintettel”. Maszkulinitás Sienai Szent Katalin levelezésében (Magister Historiae IV., 2023)Cikkek, egyebek:Az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak! (Jobbik – Konzervatívok Youtube-csatornája, 2024)Donáth Anna: Ilyet egy elnök, egy anya nem tehet (24.hu, 2024)„Engem szét fognak szedni, de igen, fideszes vagyok, Orbán Viktor pedig egy hős!” – Kelemen Anna (HírFM, Bezzeg, 2023)Kegyelmi-ügy: A fideszesek is választ várnak Novák Katalintól (ATV, Aktuál, 2024)Hogyan lehet sikeres egy nő? (Axióma, 2020)Nem bírták tovább a nyomást, lemondott Novák Katalin és Varga Judit is – rendkívüli ÉLŐ (Partizán, 2024)Orbán Viktor: a kétharmad áll, mint a cövek és a végét sem látni (M1 Híradó, 2023)Orbán Viktor: Komoly és férfias tárgyalások várnak Magyarországra (Magyar Hang, 2020)Rángatva menekítették a fideszeseket a kérdések elől (Telex, 2023)SZERINTED Karácsony Gergely igazi férfi? (Patrióta, 2023)Szijjártó Péter bejelentkezett Asztanából: Férfias az időjárás (Magyar Hang, 2023)Szoknyás férfiak a vitában (ATV, 2017)Terry Black a Tényekben, Vona Gábor állítólagos homoszexuális múltjáról (TV2, Tények, 2016)Varga Judit: Magyarországon kívül Európában annyi állam mer szembeszállni a gender lobbival, ahány gyereket férfi szült (Híradó, 2023)Vándor Éva: Orbán Viktor és a férfiasság (HVG, 2017)Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/24/2024 • 32 minutes, 23 seconds
150 év fiókban maradt építészeti tervei | A város másik oldalán s3e03
Mozgó pályaudvar? Toronyváros az Astorián? A Sydney-i Operaházat idéző, föld alá süllyesztett nemzeti színház? Milyen építészeti tervek maradtak még fiókban a főváros elmúlt 150 évében? Ezt mutatja be a Sosem volt Budapest kiállítás, melynek kurátora, Kovács Dániel volt a Város másik oldalán új epizódjának vendége. Ezek a soha meg nem valósuló tervek nemcsak azt mutatják meg, mennyire más is lehetne ma Budapest, hanem gondolatokat ébreszthetnek a mai várostervezéshez is.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/21/2024 • 1 hour, 7 minutes, 42 seconds
Miért stigma még mindig, ha eltérő fejlődésmenetű gyerek érkezik a családba? | CSACS Podcast #5
Évente nagyjából hatezer olyan eset történik, amikor eltérő fejlődésmenetű gyerek születik egy családba. És ugyan 270 ezer fogyatékkal élő személy van Magyarországon, sajnos még mindig nagyon sokszor stigmatizálják a sajátos nevelési igényű és/vagy eltérő fejlődésmenetű gyerekeket és szüleiket.A Család az család podcast új adásában Hennel Éva és Pál Márton egyik vendége Balla Eszter szabadúszó színésznő volt, aki Down-szindrómás gyereket is nevel, a másik pedig Czeizel Barbara, aki gyógypedagógusként, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetőjeként belülről ismeri a hazai ellátórendszer működését.Mennyire működik jól a hazai ellátásban a szülők mentális megtámogatása akkor, ha eltérő fejlődésmenetű gyerek érkezik a családjukba? Mit lehet kezdeni ezzel az érzelmi helyzettel? Hogyan élik meg mindezt az atipikus fejlődési menetű gyerekek testvérei?Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/17/2024 • 1 hour, 6 minutes, 24 seconds
A mozgalmárság legyen dicsőség egy nőnek is | Zsófilter #s02e11
Miért rossz érdekérvényesítők a nők? Hogyan függnek össze a bérkülönbségek a Nők 40-el? Kiket ünneplünk nőnapon és kell-e hozzá a kankalin? Lehet-e “szekszi” a szakszervezeti munka? Miért nem működnek Magyarországon az üzemi tanácsok? Hogyan lett szitokszó a baloldali 34 év alatt? Hercegh Mária pontosan 40 éve, 1984 februárjában lépett be a Vasutasok Szakszervezetébe. Friss vasutasként hamar felfedezte, hogy a szakmájában, ahogy a társadalomban is, csak a másodosztály jut a nőknek. 1990-től aktívan részt vesz a vasutas nőmozgalom újraszervezésében, azóta pedig töretlenül dolgozik a munkás nők érdekképviselőjeként, és idén 10 éve, hogy a a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nőtagozatának elnöke. A Zsófilterben megosztja tapasztalatait a szakszervezeti munkáról, a nőmozgalmárságról és a dolgozó nőket érintő legfőbb kérdésekről a nyugdíjreformtól kezdve a bérkülönbségeken át a nőnapi ünnepségekhez való viszonyáról. Mária négy évtizedes szakértelme, szakmai önkritikája önmagában is inspiráló - határozott és humoros stílusa pedig nagyon szórakoztatóvá is teszi a beszélgetést, érdemes töltekezni belőle! 🎧 Hallgasd a Partizán Podcast csatornán! --- Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/15/2024 • 1 hour, 17 seconds
Európa abban a tévhitben él, hogy minden menekült ide akar jönni | Feledy Podcast #5
De ha nem Európába jönnek a menekültek, akkor hol vannak? Mi a különbség az ukrán menekültek európai befogadása és a 2015-ös migrációs hullám között? Egyáltalán ki számít migránsnak és ki lehet menekült? A Feledy podcast új adásában Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője arról is mesél, hogy a többszörös Nobel-békedíjas szervezet budapesti irodájának milyen különleges feladatai vannak. Sőt, az adásban szó van arról, hogyan lehet kideríteni, hogy egy menekült tényleg onnan jön-e, amit állít magáról.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/13/2024 • 1 hour, 2 minutes, 2 seconds
Hogyan lehet mindenkinek energiahatékony otthona? | 1jövő #3
Közhely, hogy a legtisztább és sokszor a legolcsóbb energia az, amit nem fogyasztunk el. De hogyan lehet úgy energiahatékonyságra ösztönözni mindenkit, hogy utána még a rezsicsökkentett árnál is kevesebbe kerüljön az áram? Ezekről beszélgetünk Horváth Áronnal és Pálffy Anikóval, a Magyar Energiahatekonysagi Intezet munkatársaival az 1Jövő következő részében. Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/12/2024 • 41 minutes, 38 seconds
A Z-generációsok már nem engedik, hogy csikket nyomjanak el a fejükön | Partizán Podcast Extra
Az Y-generáció vezetési stílusának pedig ki kell halnia, mint a bölényeknek – Borbély László szervezetfejlesztő többek között ezeket is vallja. A Szomszédok Rezsője előbb kommunikációs szakember lett, majd coach. Igazi rendszerváltás utáni történet az övé: járt uszodába pénzügyminiszterrel, kalapozott Simicskánál, volt pofozózsák kormányzati projektek kirakatában, kiégett, felállt, vezeti a cégét ma is. De mire lehet jó egy szervezetfejlesztés, ha a tulajdonosok és a dolgozók érdekei nem egyeznek? Hasznos lehet a pozitivitás tényleg kilátástalan élethelyzetekben? És melyik polgármestert coacholta Borbély? A válaszokért hallgasd meg a beszélgetést!Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/11/2024 • 1 hour, 27 minutes, 26 seconds
Kovalik Balázs újabb süteményadagot tesz a szájába | GM Készületlenül #7
Petrovics Emil ül a kocsmában és a saját vonósnégyesét hallgatja söröző emberek között. És nagyon boldog. Kovalik Balázs opera- és színházrendező, tanár szerint ha volt értelme annak, hogy az Őszi Fesztivál művészeti igazgatója volt 8 évig, akkor ez volt az. De az ember vagy leszáll a körhintáról vagy lerugdossák onnan. Mert bár a 2000-es évek eleje, a művészeti rendszerváltás mintegy beteljesítéseként nagyon erős felívelő szakasza volt a magyar színháznak, akik részt vettek benne nagyrészt nincsenek már az országban vagy kikerültek a szakmából. De vajon kizárólag a Fidesz tehet-e erről?A Budaörsi Latinovits Színház tavaly év végén mutatta be Kovalik legfrissebb rendezését, a Liliomot, Alföldi Róberttel a címszerepben. A darabra hamar elkapkodták ugyan a jegyeket, de a több éve külföldön élő Kovalik budapesti tartózkodása kiváló alkalom volt arra, hogy Gulyás Márton maratoni életműinterjút készítsen vele, amelyben többek között szóba kerül a tisztán látás megnyomorítása, a fiatal generáció empátiához, szolidaritáshoz és fantáziához való viszonya; Werner Herzog Lohengrin-rendezése, a premierek utáni mélyrepülések és a premierek előtti depresszió, valamint a kulturális minisztert felkereső színésznő esete; illetve az is, hogy miért vált az Orbán-rezsimben és a kapitalizmus mostani fázisában a siker fokmérőjévé, hogy nevet-e a közönség.Miért nem üvöltözik Kovalik Balázs, és mi az európai civilizáció legnagyobb átka? Hallgassátok a Készületlenül legújabb epizódját, amelyben Gulyás Márton olyan, a szívéhez közel álló vendégeket hív, akikkel „készületlenül” is több órát képes beszélgetni.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://pentekreggel.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/10/2024 • 3 hours, 25 minutes, 15 seconds
"Bérlővel terhelt” lakás? – lakásbérlők küzdelme régen és ma | Közélet Iskolája Podcast #6
Miért volt magától értetődő a 19. század végén, hogy a különböző státuszú emberek összefogjanak egy ügyért? Mennyire élt kreatív és radikális akciókkal a 20. század eleji lakhatási szerveződés? Hogyan érte el napjainkban a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség, hogy az önkormányzat és az az általa megbízott gazdálkodási cég egy asztalhoz üljön és meghallja az igényeiket? Hogyan szerveződik egy több házból álló csoport, és pontosan mi mindent csinál? Mire büszkék és milyen célokért küzdenek tovább az általuk felállított 12 pont közül?A Közélet Iskolája Podcast új epizódjának első felében Sipos András, Budapest főlevéltárosa mesél a 19. század végi bérházrendszerről és a 20. század eleji lakhatási szerveződésekről, például a lakbérsztrájkról. Ezután egy jelenlegi szerveződés, a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség tagjait kérdezi munkájukról, küzdelmeikről a két műsorvezető: Bauer Flóra és Seres Lili Hanna.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/9/2024 • 1 hour, 22 minutes, 21 seconds
Ami összeköti a magyarokat: frusztráció és rossz közérzet | Hovatovább #3
Valami nem stimmel ebben a társadalomban. A politikai hatalom átszövi és elfoglalja a mindennapi életet. Megosztottságot és konfliktusokat generál, miközben rengeteg feszültség és érdekellentét elfojtva marad. Az eredmény: frusztráció és rossz közérzet. Ha valami, ez aztán tényleg átível minden szekértáboron.A Hovatovább podcast harmadik részében társadalmi feszültségeinkről beszélgetünk. Látható és lappangó konfliktusokról, kiélezett és tompított törésvonalakról. Mi lesz, ha ezek kipattannak, vagy ellenkezőleg: mi lesz, ha örökké a felszín alatt maradnak?Vendégeink: Kovách Imre, a Társadalomtudományi Központ Mobilitás Kutatási Centrum vezetőjeSzabó Andrea, a Politikatudományi Kutatóközpont vezetőjeA Hovatovább podcastban hónapról hónapra bemutatjuk a magyar társadalom legsúlyosabb kihívásait. A podcastban említett cikkek az integrációs kutatássorozatról:https://444.hu/tldr/2020/05/25/megroppanthatja-e-a-valsag-az-orban-rendszerthttps://444.hu/tldr/2021/04/01/a-teveben-es-a-falunapon-hangosan-vagy-eszrevetlen-mindenhol-ott-a-nerhttps://444.hu/tldr/2022/04/17/a-paraszti-romantika-ujraelesztesevel-es-a-helyi-eliteken-keresztul-uraljak-orbanek-a-videketHíradós bejátszók forrása: RTL
2/8/2024 • 31 minutes, 33 seconds
Szex és hatalom Adorno gyóntatószékében | Semmi kóla #15
Ebben az adásban a szenvedély rántja félre a kormányt: a vezetői szerepfelfogás a téma. Miért háborúznak állandóan Paraguay őslakosai? Férfias tulajdonság-e a nyelvtudás? Mi köze a szexnek és a hatalomnak, ha a győri elit helyett Medici hercegek vagyunk? Filmeket is hoztunk: amíg a Napóleon párkapcsolati dilemmái a csatatéren lesznek puskaporrá, addig a Kívánság azzal bolondít, hogy nem is kell kompromisszumot kötni, ha a szabadsággal és a biztonsággal egyezkedünk. Ezúttal vendégünk is van: Pap Ivánt, a Partizán operatív vezetőjét faggatjuk arról, hogy mi fán terem a jó vezető. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon! https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/4/2024 • 1 hour, 19 minutes, 6 seconds
Aki nem fér bele a nukleáris családformába, az nehezített pályán mozog | CSACS Podcast #5
Amikor azt a feladatot kapja minden család, hogy a lehető leggyorsabban érjenek le Siófokra nyaralni Budapestről, akkor a heteroszexuális családok miért fele annyi idő alatt teljesítik a távot? Onnan tudod, hogy kisebbségi csoport tagja vagy, hogy amit csinálsz, azt a csoportod egészével azonosítják.A Család az család podcast ötödik epizódjában Hennel Éva és Pál Márton vendégei Faix-Prukner Csilla és Haas Sebastian, mindketten az LMBTQ területén aktív és a Szivárványcsaládokért Alapítvány létrejöttében is segédkező családterapeuták és pszichológusok, akikkel többek között szó esik arról, hogy miként lehetséges, hogy bár a szivárványcsaládok támogatottsága nő, mégis egyre polarizáltabb velük kapcsolatban a társadalom, illetve hogy miért van jelentősége annak, hogy mire egy meleg gyereket vállal, addigra bejárja az önmaga elfogadásának az útját.Ki megy az anyák napjára és mit fognak a gyereknek ott mondani? Miben jobbak a szivárványcsaládban nevelkedett gyerekek? Hogyan előzhető meg, hogy a gyereknek pszichés hátránya legyen egy rendhagyó családmodellben? Van-e olyan, hogy „konzervatív szivárványcsalád”? Mi a különbség a jogi és a társadalmi elfogadottság között?Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/3/2024 • 49 minutes, 32 seconds
Vitézy Dávid élhetetlen elővárosokról, lakásigényekről, Rákosrendezőről | A város másik oldalán s3e02
A város másik oldalán vendége ezúttal Vitézy Dávid volt. Mióta az államigazgatási pozíciója ellehetetlenült a 2022-es választások után, egyszemélyes intézményként alakítja a közgondolkodást a város- és közlekedésfejlesztés kérdéseiben. Fontolgatja, hogy elindul a főpolgármesteri székért Budapesten, de az adásban nem az indulása körüli politikai kérdésekről beszéltünk. Szóba került a Lázár-féle beruházástizedelés, a budapesti fejlesztéspolitika megrekedtsége, és kiderült az is, miben mutat példát Bécs, vagy a mélyebbről indult Pozsony és Varsó. Rákosrendezővel kapcsolatban érintjük a dubaji városfejlesztés kudarcait is. Milyen lehetőségek vannak az ingatlanbiznisz megregulázására, a közérdek érvényesítésére? Milyen ajánlat fékezhetné a város szétterülését a moralizáló szómágián túl?Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
„A nők elleni erőszak nem egy baleset.”Nógrádi Noával már találkozhattak a Zsófilter hallgatók a női önvédelemről szóló adásában. Ezúttal nőjogi szakértőként beszélget Zsófival a közelmúlt fontosabb nőügyi híreiről, például Magyarország alulteljesítéséről a sürgősségi fogamzásgátlás terén vagy hogy mit jelent egy nő életében az a bizonyos 72 óra. Szó lesz a legkeresettebb kategóriákról a Pornhubon és hogy milyen hatása van a hentainak és egyéb pornótartalmaknak a gyerekek fejlődésére. Emellett elemzik a kormány és a hatóságok szemléletmódját, eljárásrendi hiányosságait az áldozatsegítésben (“hashtag bajbajutottak”) és végül egy igen fontos nemzetközi fejleményről is hallunk a nők menedékjogával és egy fontos Európai Bírósági döntéssel kapcsolatban, amihez köze van az Isztambuli Egyezmény tavalyi EU-szintű ratifikálásának is.Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
2/1/2024 • 56 minutes, 36 seconds
A semmittevés művészei - Partizán Filmklub VII.
Mitől olyan rejtélyesek, csodálatosak, erotikusak a párbeszédek Éric Rohmer filmjeiben? Mit gondolnak a La Collectionneuse szereplői a semmittevésről és a szexualitásról? Mit árul el a múzsaságról és a kultuszról, hogy az ókori görögök árulóknak szánt büntetésként állították ki a gyönyörű, de iszonyú terheket viselő atlaszokat és kariatidákat? Mit lehet erről megtudni a nyolcvanas évek Párizsának utcáin? Hogyan tükrözödik az ókori görögök szándéka abban, amit a feminista filmelmélet legnagyobb hatású szövege fölfedez az elbeszélő film működésében? Mi az Agnès Varda és Rohmer praxisában, ami máig mintaadó a fiatal filmesek számára? Ezekről beszélget Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője, akiknek ezúttal Kemény Lili író volt a vendége. Az adás apropója, hogy a Szabadidő Filmklub február 1-i vetítésén Varda és Rohmer filmjét vetítjük, hogy a szabadidőről a gyűjtésen, a múzsaságon, az esztétizáláson és a nők megbüntetésének vágyán keresztül gondolkozzunk. Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/pentekreggelTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/31/2024 • 1 hour, 11 minutes, 8 seconds
A covid óta többen éhezünk | Feledy Podcast #4
A világon megtermelt gyümölcsöknek miért csak a fele jut el az asztalunkra? Hogyan lehet az ukrán termelőket egy háborús zónában segíteni? A klímaváltozás miatt vajon hogyan változnak az élelmiszerbiztonságunk prioritásai? Diplomáciai győzelem volt-e, hogy a FAO regionális irodája Rómából Budapestre került?Minden harmadik embert érint a világon étkezéshez köthető probléma, 700 millióan pedig éheznek, pedig elegendő élelmiszert termelünk ahhoz, hogy mindenki jóllakjon a világon. A Feledy Podcast a zöld ügyek biztonságpolitikai aspektusára tér vissza a negyedik epizódban, amelynek vendége Plantek Lea, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) budapesti kommunikációs munkatársa. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/30/2024 • 1 hour, 15 seconds
COP klímakonferencia: időhúzás vagy alapos egyeztetés? | 1jövő #2
Mi értelme van a COP klímakonferenciáknak? Miért szervezik őket az olajjövedelmektől függő országokban, mint például az Egyesült Arab Emirátusokban? Hogyan segítenek a megfogalmazott vállalások a 2050-es globális klímacélok elérésében, és miért haladnak ennyire lassan az egyeztetések?Ezekre a kérdésekre válaszol Borbély Ede műsorvezetőnk és Dr. Bart István az 1Jövő klímatúlélő podcast második adásában. Az adás elkészítésében közreműködött Kiszely Anna.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/29/2024 • 48 minutes, 36 seconds
Mit csinál Orbán egy 90 éve halott olasz kommunistával? | Mi a teendő? #24
Nyáron a Tranzit fesztiválon beszélt arról a miniszterelnök, hogyan inspirálta őt az olasz gondolkodó, Antonio Gramsci, aki szerinte „szentírás a balosoknál". Az adásban Pap Szilárd és Éber Márk arra keresik a választ, mire is használja Orbán és holdudvara az olasz kommunistát, hogyan állítják őt a feje tetejére, és hogyan szerezhetjük vissza a gondolatait a jobboldaltól.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/28/2024 • 52 minutes, 33 seconds
Mintha Szeged összes lakója dolgozna rajta egyszerre | Ez egy hivatal #15
Egy önkormányzati választás az esetek többségében 10 percébe kerül a választópolgárnak, de a legutóbbi lebonyolítása 91 ezer ember munkája volt. Ebből ráadásul csak 23 ezer köztisztviselő. A júniusi voksolásra fél évvel előtte már javában folynak az előkészületek, az informatikai főpróbán már túl is vagyunk.Az Ez egy hivatal podcast első 2024-es adásának a témája a közelgő önkormányzati választások adminisztratív és infrastrukturális háttere, erről mesél megvilágító erejű, valamint meglepő és vicces „hivatali történeteket” Pest vármegye főjegyzője, Dr. Szép Tibor, illetve Pest vármegye aljegyzője, Kohári Tibor a műsor két házigazdájának, Udvarhelyi Tesszának, illetve a jegyzőként a választások lebonyolításában szintén érintett Törőcsik Editnek.Mi zajlik a választás kulisszái mögött? Mi van, ha nincs elég szavazólap? Van-e a igazságalapja a szervezett szavazókról, láncszavazókról, szavazatvásárlásról szóló elméleteknek? Mi teszi a szavazást ténylegesen érvényessé, és milyen gyakran van hatása az újraszámlálásnak a végeredményre? Eleve: hogyan jut el az urnába reggel bedobott szavazat a országgyűlési egyéni választókerületi irodába az éjjel közepén? 72 órás munkanap, tekerés közbeni bicikliszerelés és a választási rendszer mint természetfilm, rádióközvetítésben.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/25/2024 • 1 hour, 13 minutes, 1 second
A jó szexuális felvilágosítás társadalmi felelősség | Lyukasóra #4
A Lyukasóra Podcast negyedik adásában egy megosztó témával, az iskolai szexuális edukációval foglalkozunk. Vendégünk Kardos Bogáta szexuálpedagógus és a szexuális nevelés kutatója.Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogy mik az iskolai szexuális edukáció legnagyobb problémái és kihívásai ma Magyarországon. Szó esik arról is, hogyan hatott a „pedofiltörvény" néven elhíresült 2021. évi LXXIX. törvény a civil szervezetekre, és milyen új kihívásokat vetett fel a pedagógusok számára, illetve hogy miért nem tudja betölteni a megüresedett teret a CSÉN, azaz „családi életre nevelés” óra. Az epizód során foglalkozunk a fiatalok és a pornó viszonyával, és hogyan kezelhetjük ezt a kérdést a szexuális nevelés részeként. Megosztjuk saját személyes tapasztalatainkat az iskolai szexuális edukációról és megpróbáljuk ezekből levonni a tanulságot.Tudtad, hogy az EU-ban Magyarország az utolsó, ahol még mindig vényköteles 72 órás sürgősségi fogamzásgátló tabletta? A Patent Egyesület aláírásokat gyűjt, hogy ez megváltozzon! Írd alá te is!https://actionnetwork.org/forms/magyarorszagon-is-legyen-recept-nelkul-kaphato-az-esemeny-utani-tabletta/?fbclid=IwAR09ake_QkX1U3fZzTSidzaZxaPIvwQFcfZ4H0bL8E7n8L0NNLkrQxYaMcY#can_sidebarAz adásban elhangzó hivatkozások:A PornHub 2023-as évi statisztikája: https://www.pornhub.com/insights/2023-year-in-reviewCSÉN = Családi Életre Nevelés kerettanterv https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/kerettanterv/7.10.1_csen_1-4.docxQubit cikk: https://qubit.hu/2023/03/27/csaladi-eletre-neveles-magyarorszagon-tegye-fel-a-kezet-akinek-elvaltak-a-szuleiA NANE Együtt Egyenlően ingyenesen elérhető prevenciós programja: https://nane.hu/szakembereknek/egyuttegyenloen/A PATENT Turn me on! prevenciós programjának ingyenesen letölthető kézikönyve: http://turnmeon.hu/kezikonyv/Írjatok nekünk levelet a [email protected] címre és kövessetek minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/lyukasorapodcastInstagram: @lyukasorapodcast
1/24/2024 • 54 minutes, 49 seconds
A klímavalóság gyorsvonatként fog megérkezni az életünkbe | Indul az 1jövő podcast
Mindenkinek alanyi jogon jár a káros következmények nélküli fűtés, közlekedés, főzés – ma és 100 év múlva is. Lehet-e ez ideológiai oldalakon átívelő közös politikai minimum? És mit tehetünk, hogy a Kárpát-medence 76 év múlva is élhető legyen?A klímaváltozás elleni cselekvés nem egy absztrakt, megragadhatatlan küzdelem. Indul az 1Jövő, a Partizán klímatúlélő podcastja, amelyben Borbély Ede energetikai- és klímaátállás-szakértő műsorvezető és vendégei rámutatnak, hogy egészen konkrét lépésekkel akadályozható meg bolygónk további felmelegedése, és bár a felelősség elsősorban a politikáé és a vállalatoké, nem pedig az egyéné, de minden adásban hangsúlyt helyezünk arra is, hogy bemutassuk, egyéni szinten mit tehetünk, mi a teendőnk.A bemutatkozó adásban rögtön felcserélődnek a szerepek, bemutatjuk Borbély Edét, akit ezúttal a Belépési küszöb szerkesztője, Schultz Nóra kérdez.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/23/2024 • 27 minutes, 29 seconds
Az örökbefogadás háromszöge | CSACS Podcast #4
Közel kétszer annyi örökbefogadás és nyilvántartott örökbefogadásra alkalmas személy van Magyarországon, mint 10 éve, ezzel párhuzamosan pedig csökken az örökbefogadható gyermekek száma.De egyértelműen pozitív folyamatról van-e szó?A Család az Család podcast negyedik adásának vendégei Bátki Anna klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, valamint Tapasztó Orsolya mentálhigiénés szakember, kutató fizikus, influencer. Velük beszélget a két állandó műsorvezető, Hennel Éva és a maga is örökbefogadó Pál Márton.Szó lesz az örökbefogadásról és az örökbeadás stigmájáról, a kisebbségi stresszről, gyereknél és szülőnél egyaránt, iskolai érzékenyítésről, arról, hogy magánügy-e az örökbefogadás, valamint a szülőkben élő imposztorszindrómáról is.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/20/2024 • 48 minutes, 48 seconds
Anyukám visszatér | Zsófilter szülinapi különkiadás #s02e09
Az újév első Zsófilter adásában - csakúgy, mint tavaly - Anyukámmal, Grósz Zsuzsával beszélgetünk vágatlanul, cenzúrázatlanul. Mint egy kiadós női életvezetési tanácsadás, csak körítés, klisék és a spiri vonal nélkül. Visszaemlékszünk az egy évvel ezelőtt felvett beszélgetésünkre, válaszolunk hallgatói kérdésekre és kiderül, van-e kedvenc Zsófilter epizódja. Az epizód előzménye, az Anyukám világa című Zsófilter adás: https://open.spotify.com/episode/7hwVb4oRVHheT93P8iYbKp?si=9153a06329e24d6eTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/18/2024 • 1 hour, 14 minutes, 26 seconds
A film mint szuperkannibál | Partizán Filmklub VI.
Miért hangoztatják Godard Weekendjének főhősei útón-útfélen, hogy ők csak filmszereplők? Mire jut Godard a burzsoáziával, és mire az ifjúsági kultúrával kapcsolatban? Hogyan metaforizálja a kannibalizmus magát a filmet és a forradalmi erőszakot? Valóban csoportosítható hallgatott és mellőzött szerzőkre a zenetörténet? Hogyan bírálja előre Godard 1968-at, és miért nem nevezhető mégsem konzervatív kultúrpesszimistának? Miként kapcsolódik a filmtörténet egyik legvadabb, paradigmaváltó filmjéhez egy elfeledett belga avangárd munkája, amely az Oktatási Minisztérium megrendelésére készült?Ezekről beszélget Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője, akiknek ezúttal Nemes Z. Márió költő, esztéta volt a vendége. Az adás apropója, hogy a Szabadidő Filmklub január 18-i alkalmával Bernhard és Godard filmjét vetítjük, immár a hatvanas évek fogalmaira irányítva a program fókuszát. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/17/2024 • 1 hour, 38 minutes, 50 seconds
Dezinformáció, befolyásolás és oroszok Szlovákiában | Feledy Podcast #3
Hogyan karolta fel és tette mainstreammé Robert Fico és politikai elitje az összeesküvéseket terjesztő platformokat és aktorokat Szlovákiában? Mennyiben más a magyar médiakörnyezethez képest, ami a szomszédunkban történt? Van-e politikai haszna egy kampánycsendben megjelenő deepfake-videónak, amelytől még a terjesztője is elhatárolódik? Merre vándoroltak a blokkolt platformok és hogyan hálálták meg a mainstream politikának a „bizalmat”?A Feledy Podcast új adásának témája a pár hónappal ezelőtti szlovákiai választások és a dezinformációs kampányok kapcsolata, Feledy Botond vendége pedig Kőváry-Sólymos Karin, a Jan Kuciak Oknyomozó Központ munkatársa, a fake news ellenes szlovákiai küzdelem fáradhatatlan harcosa, akinek munkájáról elég sokat elmond, hogy az oknyomozás fókusza elmúlt pár évben a gazdasági korrupcióról és pénzmosásról egyértelműen az információs hadviselésre tevődött.Hogyan válik a dezinformáció egy jogász és egykori igazságügyi miniszter eszközévé? Milyen az etikus politizálás egy olyan társadalomban, amelynek 51 százaléka hisz legalább egy összeesküvés-elméletben? Miért válhatott Oroszország európai kapujává Szlovákia és mit csinálnak mégis jobban, mint mi?Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre: https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyKorábbi Partizán-adások a Szlovákiai választásról:https://youtu.be/eBRFu4hwaxw?si=z5cje9_DCePXrMIdhttps://youtu.be/afrQy54Xfs8?si=501jr5k2nF97wmA4https://youtu.be/LtlgWccSQPw?si=H8kpKGPi3DRLgIeDhttps://youtu.be/Mz5EgP6cJNo?si=GyqUr-64-1xQh6cYTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/16/2024 • 54 minutes, 2 seconds
Sportfüggőség: túlélés és nagyság | Sportszaurusz #7
Az élsportolók a fizikai-lelki terhelést, a monotóniát és a magányt gyakran egyéb függőségekkel (sportfogadás, altatók, alkohol, szex stb.) teszik maguknak elviselhetőbbé. Ezzel együtt a legnagyobbakat még egy sajátos addikció is jellemzi: az a lelkiállapot, amikor „a nagyság kergetése” („pursuit of greatness”) vagy a szimpla teljesítménykényszer maga válik csillapíthatatlan függőséggé. A jelek szerint ebből merítenek erőt a versenysport egománnak vagy nárcisztikusnak tetsző legnagyobbjai, mint például Lance Armstrong, Michael Schumacher, Serena Williams, Christiano Ronaldo, Michael Jordan, Novak Djokovic. Újabban több kutatás kimutatta, hogy a kétféle függőség szorosan összefügg: az élsportolót eleve függő személyiséggé nevelik, akinek végső soron nemcsak a győzelem, hanem az életben maradás a cél; akinél a teljesítménykényszer csak növeli az addikciós hajlandóságot. Ezért önpusztítók a legnagyobbak és ezért olyan nehéz a sportból kiszállni.A Sportszaurusz legújabb epizódjában ezek mellett azt a hipotézist is körbejárjuk, hogy ez az addiktív sportolói személyiség, illetve észjárás kapcsolatba hozható az ideális kapitalista személyiségmodellel is: amikor azt mondjuk, a sportoló példakép, akkor a dolgos, szorgos, a munkájában kiteljesedő, ideális esetben munkamániás állampolgár elé állítjuk példának. A műsorvezetők: Gelencsér Gábor, Szemes Botond és Sipos Balázs.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/14/2024 • 1 hour, 10 minutes, 34 seconds
Köztéri iszony és egy cenzúrázás anatómiája | A város másik oldalán s3e01
Ha kilépsz az utcára, nagy eséllyel ott áll majd egy szobor a házad előtt. De ki dönt arról, hogy odakerüljön és hogy nézzen ki? Miért ennyire rossz minőségűek a magyar köztéri szobrok és miért töltik meg zsúfolásig az ország településeit? Mérhető-e a politikai hasznuk a Fidesz számára, és vajon a rendszerváltás vagy 2010 volt a nagyobb vízválasztó a színvonalromlásban? Egyáltalán: mit jelent a demokratizálódás a köztéri művészetben és miért félünk üresen hagyni a tereinket?A város másik oldalán visszatérő epizódjának vendége Benedek Kata művészettörténész, a Trash of Köztér szerkesztője, akivel nem csupán alkalmazott politikai giccsművészetről beszélget Takács Ákos, hanem „tegeződő” közterekről és a városlakók infantilizálásáról, Han Solo-effektusról, valamint egy megnyitó beszéd cenzúrázásának körülményeiről és természetrajzáról.Benedek Kata cikke a cenzúrázásról és Bősz Anett válasza olvasói levélben:https://magyarnarancs.hu/publicisztika/szolas-a-szabadban-262858https://magyarnarancs.hu/olvasoi_levelek/olvasoi-levelek-202346-263417A köztéri művészetről szóló három cikke a Műútbanhttps://amu.hvg.hu/author/benedek/?fbclid=IwAR3oqm4KvLk_FqHo71IHFDtYNKD1g-a8HzotnSeElc6Mc6J5CoChhGImarQA Szenes Hanna falfestményről szóló publicisztikahttps://magyarnarancs.hu/publicisztika/mi-a-gond-a-ix-keruletbe-tervezett-szenes-hanna-falfestmennyel-248653Trash of Köztér az Instagramon:https://www.instagram.com/trashofkozterTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/12/2024 • 1 hour, 48 minutes, 8 seconds
„Nem akartam, hogy a lányom vendég legyen a saját életében” | CSACS Podcast #3
Végtelenül egyszerű, de ugyanakkor kifejezhetetlen és zavaros, mi az? Ma több ember él Magyarországon mozaikcsaládban, mint nukleárisban, mégsem beszélünk róla. Pedig több benne a konfliktusforrás, többet kell benne alkalmazkodni, mégis: a legjobban működő családmodellé válhat, amely erősebb védőháló lehet a gyerek számára is.Mit lehet tenni, ha nincs egy hullámhosszon a gyerek és az új szülő? Mit tudunk meg a mozaikcsalád-képről a Hamupipőke és Hófehérke meséiből, illetve Széchenyi István levelezéséből? Hogyan válik egy háztartásban élő két egyszülős családból egy, közös család? Miért fontosak és mik azok a családszabályok? Mit tehetünk, amikor az anyáknapi ünnepségen a tanár sem érti, hogy miért van jelen a nem vérszerinti anya?Erről és még ennél többről beszélget a Család az család podcast legújabb adásában Bogár Zsuzsa szakpszichológus, pár- és családterapeutával, valamint Hadas Kriszta újságíró-riporterrel a két műsorvezető, Hennel Éva és Pál Márton.A család az család kártyajátékot erre találjátok:https://www.partizanmedia.hu/product-page/a-csal%C3%A1d-az-csal%C3%A1d-k%C3%A1rtyaj%C3%A1t%C3%A9k-----------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/6/2024 • 58 minutes, 13 seconds
Mit csinál a NATO a Honvédkórházban? | Feledy Podcast #2
Mi a teendő egy metróban történő terrortámadás esetén? Mi a katona-egészségügy pozitív hidegháborús hozadéka Magyarországon? Mi az, amiben a NATO-tagországok is tőlünk kérnek tanácsot? Egyáltalán: mit csinál egy katonai egészségügyi kiválósági központ Budapesten?A Feledy Podcast új epizódjának vendége Tóth Máté, a NATO legcivilebb karjának kommunikációs főtisztje, aki többek között járványügyi előrejelző rendszert dolgozott ki nemrég és tesztelt Koszovóban. Az adásból egyebek mellett az is kiderül, hogy miként törte át a sajtó ingerküszöbét egy terrortámadás Bukarestben történt lemodellezése; hogy 2024-ben egészségügyi hadgyakorlatot tart Magyarországon a NATO; illetve hogy miért erősebbek a katona-egészségügyi ellátásban az ukránok az oroszoknál.Folytatódik Feledy Botond mélyfúrása, amely igyekszik elválasztani a láthatót a fontostól a külpolitikában, illetve megnézni, hogy mi történik a nemzetközi kapcsolatok és a diplomácia „második sorában”.Iratkozz fel a HetiFeledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy-----------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
1/3/2024 • 48 minutes, 37 seconds
Bíró Ica 2023 legjobb politikai szónoka és más évértékelő gondolatok | Belépési küszöb #s04e06
Ebben az adásban megválaszolunk néhány évösszegző kérdést, tartsatok velünk ti is és tekintsünk vissza közösen 2023-ra!Az idén többek között be kellett látnunk, hogy tényleg mindig lehet még rosszabb – de azért voltak örömteli pillanatok is, például Dávid megismerkedése Bíró Icával a végrehajtói maffia elleni harc során.A legbosszantóbb politikai csalódásaink mellett megosztunk néhány gasztronómiai és egyéb életmódbeli fejleményt az életünkből, és még egy jövő évre vonatkozó izgalmas hír is kiderül az adás végén.Szóval ezzel a matiné beszélgetéssel búcsúztatjuk az óévet és köszönjük, hogy a Belépési küszöbbel tartottatok még egy éven keresztül ❤️---Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról: Apple Podcast:https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
12/30/2023 • 1 hour, 18 seconds
Kielemeztük Schobert Norbi és Novák Katalin akadémiai székfoglalóját | Semmi kóla #14
Ebben az adásban a kételkedés vezet el a bizonyosságig: a tudomány a téma. Készültünk pár kísérlettel is: miért robban fel kevesebb repülőgép, ha jól kérdezünk? Hogyan főzzünk háborús propagandát, ha csak asztrológiával fűszerezhetjük? Filmeket is hoztunk: az Oppenheimer legyártja a lelkiismeretes amerikai ősképét, a Semmelweis pedig krónikus megátalkodottságban szenvedő bécsi orvosokkal riogat. Végül a Pi belenéz a Napba, ha már egyszer megtiltották neki. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátrana [email protected] címre.Hosszan tárgyalt filmek:Oppenheimer (2023)Pi (1998)Semmelweis (2023)Röviden említett filmek, sorozatok:Anyám! (2017)Dr. Caligari (1920)Fekete hattyú (2010)Egyszer volt…az ötlet (1994-1995)Minden, mindenhol, mindenkor (2022)Semmelweis (1940)Semmelweis (1952)Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/28/2023 • 1 hour, 15 minutes, 19 seconds
Majd azt én tudom, hogy te mit nézel | Partizán Filmklub V.
Két szabad, eleven alkotó, akik a robotizáció kommentálása közben eggyé váltak a legmodernebb gépekkel, a kamerával és a filmképpel. A szocialista Chaplin a fordista gyárak Amerikájában, a radikális avantgárd Vertov a szocialista realizmustól eltérő művészetet üldöző Szovjetunióban alkotott. Összeköti őket világképük, önreflexiójuk, a film önálló művészetként való meghatározásában betöltött szerepük. Nagyszabású jelleget, zeneiséget, önálló esztétika lehetőségét látták a gépek, a villamosítás hódításában, közben minden képükben tetten érhető az elidegenedéstől, a szubjektivitás elvesztésétől, az embertelen világtól való szorongás.„Nem a halott anyag szobrásza, hanem az eleven élet művészi kertésze” – mondja Balázs Béla Chaplinről. „Én vagyok a filmszem, egy gépszem vagyok, én egy gép úgy mutatom meg a világot, ahogyan csak én láthatom” – mondja Vertov magáról.Ezekről beszélget Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Partizán Filmklub két műsorvezetője, akiknek ezúttal Fekete Ádám dramaturg, színész volt a vendége, aki maga is játszotta Chaplint színpadon. Az adás apropója, hogy a Szabadidő Filmklub december 28-i vetítésén Chaplin és Vertov filmjeit vetítjük, hogy újabb szempontok szerint gondolkodjunk a totális megfigyeltségről, a kamera és a performativitás szabadidő feletti uralmáról.--------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/27/2023 • 1 hour, 11 minutes, 28 seconds
Árt-e a gyereknek, ha egy nyelvet beszél? | CSACS Podcast #2
Egy kárpátaljai származású színésznő, aki élettársi kapcsolatban él egy Ukrajnát is megjárt, Magyarországon élő olasszal, és hozza magával kamasz lányát az előző házasságából. Egy magyar származású, Norvégiában élő családterapeuta, aki maga is öt nyelvet használ a mindennapokban a családi- és munkahelyi környezetben, és menekültek pszichoszociális beilleszkedésével foglalkozik.Tényleg az egynyelvű család a norma? Mely környezetben építi a személyiséget az interkulturalitás, és mikor pszichés teher? Használhatjuk-e a gyereket tolmácsnak, és okozhat-e neki zavart a többnyelvűség? Egyáltalán: mikortól többkultúrájú egy család, és van-e olyan, hogy két homogén kultúra találkozik?A Család Az Család podcast második epizódjának témája a többkultúrájú család, Hennel Éva és Pál Márton vendégei pedig Ábel Anita és Haas Sebastian.----------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/23/2023 • 1 hour, 3 minutes, 42 seconds
Az egyszülős család vált a legszegényebb családtípussá | Zsófilter #s02e08
A mai adásban az egyszülős családokról beszélgetünk Herke Boglárkával, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársával. Magyarországon többszázezer háztartásról van szó, ahol 90%-ban anyák nevelik egyedül gyereküket, gyerekeiket. Mit gondol a kormány ezekről a családokról kommunikáció és családtámogatások terén, és mit gondol ehhez képest a közvélemény? Mit jelent a nők számára, ha ekkora szegénységi kockázatot jelent egyedüli szülőként gyereket nevelni? Ezekről a kérdésekről is szó lesz az adásban Boglárka kutatásának eredményei alapján. ---Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/21/2023 • 41 minutes, 4 seconds
Mi lesz, ha mindenki beköltözik az ország közepére? | Hovatovább #2
Mindenki tudja, hogy egyre kevesebben élünk Magyarországon. Arról kevesebb szó esik, hogy néhány térségben növekszik a népesség, mert egyre többen költöznek oda. Becslések szerint 2050-ben a lakosság 40 százaléka Budapesten és környékén fog élni. Ez 3,3 millió ember, miközben máshol meg alig marad valaki.A Hovatovább podcast második részében arra keressük a választ, milyen kockázatokkal jár, ha az ország egyik része megtelik, a másik része pedig kiürül. És hogyan kellene felkészülnünk arra, hogy a ritkán lakott régiókban főleg idősek fognak élni?Vendégeink:Obádovics Csilla statisztikus, a Soproni Egyetem tanáraVirág Tünde szociológus, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársaGyarmati Andrea szociológus, az idősellátás szakértőjeA Hovatovább podcastban hónapról hónapra bemutatjuk a magyar társadalom legsúlyosabb kihívásait.host, szerkesztő: Szurovecz Illésvezető szerkesztő: Puskár Krisztiánzene és hang: Irsik Bencearculat: Kili ZsannaA podcastban említett tanulmányok:Obádovics Csilla, Tóth G. Csaba: A magyarországi régiók népességének előreszámítása 2050-ig. Statisztikai Szemle, 2023. szeptember 20.Molnár Tamás, Scharle Ágota, Tóth Endre, Váradi Balázs: Mit tehetnek a települési önkormányzatok az idősekért? Friedrich-Ebert-Stiftung, 2019.Híradós bejátszók forrása: MTV, ATV, RTL----------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/20/2023 • 24 minutes, 32 seconds
A drámatanár öntevékeny embereket képez | Lyukasóra #3
A Lyukasóra podcast harmadik epizódjában ezúttal a „színjátszók világáról” beszélünk. Hogyan tudnak a gyerekek a színházi alkotáson keresztül a problémáikról, nehézségeikről beszélni, és hogyan segíthetik őket ebben a drámatanárok? Mire jók az életben az improvizációs készségek? Hogyan lehet a drámajátékokon keresztül önmagunkról mesélni és mi köze az egésznek az állampolgári tudatossághoz? Vendégünk Ákli Krisztián drámatanár, az Oberon Társulat vezetője, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke.Érdekel a drámatanítás? Nézz be az MDPT képzéseire, fórumaira! Az épp aktuális eseményeket itt érheted el: https://drama.hu/Szeretnél több drámajátékot megismerni? Ajánljuk Kaposi László Játékkönyv, Gabnai Katalin Drámajátékok, és Perényi Balázs Improvizációs gyakorlatok című könyvét. A legelsőből itt is találsz részleteket: https://drama.hu/2006/12/a-jatekkonyv-c-kiadvany-jatekai/A "gyilkosos" nevű játék részletes leírása itt olvasható: https://hu.wikipedia.org/wiki/GyilkososTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/19/2023 • 52 minutes, 37 seconds
Nagyvárosba mentem, idegen lettem | Mi a teendő? #23
Hogyan küzdenek meg új életükkel azok a fiatalok, akik a családjukban elsőként szereztek diplomát? Hogyan hat az osztályváltás a pszichére?A társadalmi mobilitás ára címmel jelent meg vendégünk, Durst Judit kutatócsoportjának könyve; a Mi a teendő? új adásában arról kérdezzük a szociológus-antropológust, min mennek keresztül azok a férfiak és nők, romák és nem romák, akiknek a szülei még nem tanul(hat)tak tovább. Milyen sajátos tapasztalatokat élnek át azok, akik elsőként kerültek messze kibocsátó közegüktől? Milyen intézmények segíthetnek az osztályváltóknak, és hogyan dolgozzák fel az otthontalanság, az elgyökértelenedés érzését, az őket kínzó "imposztor-szindrómát"? Hogyan tudják felépíteni új életüket, párkapcsolatukat, baráti-támogató közegüket, és miért kegyetlen a társadalmi mobilitás optimizmusa? Ezekre keressük a válaszokat.(A borítókép forrása: Válasz Online / Vörös Szabolcs)
12/17/2023 • 1 hour, 5 minutes, 20 seconds
Huth Gergely: Nem tetszik, amit csinálunk? Ne olvassanak minket! | PartizánPOL | Teljes beszélgetés
Huth Gergely környezetvédelmi aktivistából lett a Magyar Nemzet oknyomozó újságírója, majd az általa alapított Pesti Srácok főszerkesztője. A vele készült interjúnkban elmondja véleményét a Simicska-Orbán konfliktusról és a propagandáról, de civilekről, sajtóperekről és az inflációról is szó esik.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Az adás elkészítéséhez szükséges háttérinformációt Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, az Arcanum biztosította a Partizán szerkesztőinek.https://adt.arcanum.com/hu/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTovábbi támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasYouTube: https://www.youtube.com/@PartizanmediaFacebook: https://facebook.com/partizanpolitika/ Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_mediaPartizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
12/14/2023 • 5 hours, 25 minutes, 41 seconds
Utazó mozik, a felszabadulás műhelyei | Partizán Filmklub IV.
Hogy képzelték a mozit a kubai parasztok, akik még sosem láttak filmet? Mit jelent először látni Chaplint? Mit tanulnak a gyerekek saját politikai környezetükről ősfilmes kísérletek rekonstruálásán keresztül? Milyen módszerrel dolgozik a a magyar rendezőnő, aki egyenrangú alkotótársként tekint a gyerekekre? Milyen formai következményei vannak a részvételi filmkészítés gyakorlatának? Hogyan járul hozzá a gyerekek autonómiájához a szabadidő filmmel való eltöltése?A Partizán Filmklub következő alkalmán a tanulás, a mozi felfedezése és a szabadidő összefüggéséről vetítjük Octavio Cortázar, Ignacio Agüero és Macskássy Kati filmjét, december 13-án este fél 8-tól az Eötvös10-ben. A három filmről, politikai és esztétikai környezetükről és a részvételi alkotásról beszélgetett Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a Filmklub két szervezője, akiknek ezúttal Garai Judit dramaturg, a Partizán felelős szerkesztője volt a vendége. Az Alicia Vega Alapítvány oldala, ahol tájékozódhattok Vega workshopjairól és módszertanát összefoglaló könyvéről: https://fundacionaliciavega.cl/----------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/13/2023 • 54 minutes, 2 seconds
Litkai Gergely: Ha nincs ivóviz, az nem „zöld kérdés” | Feledy Podcast #1
Hogyan keretezhetjük újra úgy a klímaváltozás problémáját, hogy az ne polarizálja, hanem összetartsa a társadalmat? Tényleg eljön-e pár éven belül az energetikai jegyrendszer? Milyen természeti lábnyoma van az orosz-ukrán konfliktusnak, és mekkora lesz a mesterséges intelligenciának? Mi lenne, ha az olajmonarchiák hidrogént kezdenének exportálni a csövön? És mit jelent, hogy a politikusoknak újra létre kéne hozniuk a klímaproblémát, hogy arra megoldást tudjanak találni?Indul a Feledy Podcast, azaz Feledy Botondnak, a Partizán külpolitikai szakértőjének és a HetiFeledy hírlevél szerzőjének rendszeres műsora, amelyben meghívott vendégeivel igyekszik szétválasztani a láthatót a fontostól a nemzetközi kapcsolatok mátrixában. A hírlevelén túl, még mélyebbre fúrva.Az első adás vendége Litkai Gergely, a Zöld Válasz podcastjának műsorvezetője, akivel együtt erednek a természeti katasztrófa piaci árazásának, a klímaválság politikai tünetkezelésének és felelősségének, illetve a hatalmi és iparági érdekeknek a nyomába a zöld kérdésben.Iratkozz fel a HetiFeledy hírlevélre:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledyOlvasnivalók az epizód mellé:Komplex rendszerek és a transzformatív változás: https://link.springer.com/article/10.1007/s11625-021-01081-zKöves Alexandra Economics for Rebels: https://www.isecoeco.org/economics-for-rebels-podcast/Az atomoszféra kisajátításáért fizetendő kártérítés: https://www.nature.com/articles/s41893-023-01130-8Kibocsátások: https://ourworldindata.org/co2-emissionsEuropean Climate Neutrality Observatory (ECNO): https://climateobservatory.euÉs a magyar előehaladás a Green Policy Centertől: https://www.greenpolicycenter.com/2023/11/29/klimasemlegessegi-elorehaladasi-jelentes-2023/A cégek net zero greenwashingjáról: https://influencemap.org/briefing/The-State-of-Net-Zero-Greenwash-24402?fbclid=IwAR3xRHn7hQt_29LyqtfVEoEPMz9E8U1Gfv8lwztzsWQw8ztgTYJeTW1M-nY
12/12/2023 • 56 minutes, 41 seconds
„Szaudifikáció” Angliában, avagy a gyarmatosítók gyarmatosítása | Sportszaurusz #6
Newcastle Nagy-Britannia legnagyobb olyan városa, ahol csak egy futballklub működik. Az északkeleti régióban az ipar leépült, magas a munkanélküliség, a városfejlesztés évtizedek óta stagnál, ráadásul a dicsőséges ’90-es évek óta a focicsapat is zuhanórepülésben volt.Az angol futballszövetség tiltja, hogy idegen állam brit sportintézményt tulajdonoljon, 2020-ban azonban felröppent a hír, hogy a szaúd-arábiai Nemzeti Vagyonalap (PIF) fontolgatja a klub megvásárlását. A szaúdiak 30 milliárd font befektetést ígértek az elkövetkező évtizedre az északkeleti régióban – és nem pusztán a csapatot kívánják fejleszteni, hanem, a Saudi Vision 2030 Project keretében, lakótelepeket, parkokat, bevásárlóközpontot építenek, sőt, tervbe vettek egy kisebb atomreaktort (!) is. A városvezetés, a kormány ukázával összhangban, szélesre tárta a kapukat a szaúdi tőke előtt. A 2021-ben még a kiesés ellen küzdő Newcastle United a szaúdiak első teljes évében bejutott a Bajnokok Ligájába, máris több, mint erős középcsapat.A Sportszaurusz ehavi adásában arról beszélgetünk, hogy miért éri meg Szaúd-Arábiának európai futballklubokba és városok fejlesztésébe fektetni; miben is áll a szaúdi „vízió”; miként megy végbe „a gyarmatosítók gyarmatosítása” és miként fogadják a klub szurkolói a „szaúdifikációt”. Végül, hogy magában Szaúd-Arábiában milyen belpolitikai funkciója lehet az európai sportbefektetéseknek.----------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/10/2023 • 1 hour, 9 minutes, 41 seconds
Aki máshogy él, mint mi, azt szokás furcsának tartani | CSACS Podcast #1
Egyénileg tanuljuk meg, hogy milyen anyának és apának lenni, de milyen az, amikor családdá kell válni? Indul A Család Az Család podcastja, amelyben Hennel Éva és Pál Márton, illetve adásonként két-két meghívott vendégük mutatják be nekünk a 12 legnépszerűbb családtípust. De biztos, hogy 12 van? Nem több?Kezdjük az elején: a bemutatkozó epizód témája a nukleáris család, amelyben Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus és családterapeuta, valamint Ott Anna, a Hadik Kávéház művészeti vezetője járják körbe a nyugati világban és hazánkban jelenleg legelterjedtebb családmodellt, amely azonban csak nem olyan rég vált dominánssá.Mit jelent, hogy a nukleáris családok elszigeteltek és magukra vannak hagyva? Mi a modell legnagyobb értéke és a legnagyobb költsége? Amikor azt kérdezik az első gyerek után, hogy „mikor jön a második” – az vajon a nukleáris család kritikája? Mi az a boldgságcsapda, hogyan törhetünk ki belőle, és segít-e megértetni a kvóták által összerakott szórakoztató művészet a családok sokszínűségét?Tartsatok a CSACS podcasttal és vendégeivel, mostantól kéthetente!A Család Az Család kártyajátékot erre találjátok:https://www.partizanmedia.hu/product-page/a-csal%C3%A1d-az-csal%C3%A1d-k%C3%A1rtyaj%C3%A1t%C3%A9k-------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/9/2023 • 1 hour, 2 minutes, 24 seconds
It’s not a civil rights movement, it’s a religion - Helen Joyce | Zsófilter #s02e07
In today's episode I talk to Helen Joyce, the author of "Trans: When Ideology Meets Reality", which was also translated to Hungarian (titled Transzneműek). We discuss basic facts of biology, queer theory’s capture of academia, the history of transsexualism and the gendered soul as a religious concept and a luxury belief. Helen also explains why it is dangerous to argue for gender identity affirmation by quoting suicide rates and why we desperately need to hang on to women’s sex segregated spaces.Helen has a PhD in mathematics and she is also a journalist. She was a long-time staffer at The Economist, and she is currently working with the campaign group Sex Matters.Find out more about Sex Matters:https://sex-matters.orgHelen’s book in Hungarian (Transzneműek):https://www.libri.hu/konyv/helen_joyce.transznemuek.htmlThis podcast is hosted by Partizán, an independent Hungarian online media channel, please support our work through Patreon:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/7/2023 • 1 hour, 3 minutes, 19 seconds
Gáspárik Attila: Erdély egy vérben, mocsokban született gyerek | GM Készületlenül #6
Gullit és Van Basten kaszálnak Székelyföldön – nem így kezdődik a beszélgetés Gáspárik Attilával, de egy ponton eljutunk oda is, illetve azon is túl a Készületlenül új, egy marosvásárhelyi kávézóban rögzített adásában, amelyben Gulyás Márton beszélget készületlenül az erdélyi válságmenedzserrel, színház- és kultúracsinálóval, tanárral, független értelmiségivel, egykori intézményigazgatóval, aki akkor érzi elemében magát, ha kiteszik egy szemétdombra és rendet kell teremteni.Vidnyászky Attila beszólt neki, amiért kiállt Alföldi mellett, de ma már nem írná meg azt a nyílt levelet. De Major Tamás vagy Vidnyánszky volt magasabb nívójú pártkáder? Miért fontosabb a függetlenség, mint intézményekkel eredményeket elérni? Mit keres egy sportfelszereléssel telepakolt holland teherautó a romániai forradalom után egy Atya nevű faluban? Hogyan győzte meg Gáspárik a román médiahatóságot arról, hogy legyen magyar nyelvű rádió Nagyváradon; miért nem lett soha az RMDSZ funkcionáriusa és melyik Wass Albert idézet áll közel hozzá?Másfél órányi séta a virtuális összmagyarság, a saját útját járó Erdély, a középkelet-európai független értelmiség mítosza és a Fidesz négyszögében, amelyben Gáspárik Attila többször is megrázza a pofonfát.------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
12/5/2023 • 1 hour, 25 minutes, 12 seconds
Megkóstoltuk Deák Dani receptjét, de valami hiányzott belőle | Belépési küszöb #s04e05
Habár zavarba ejtően egy időben jött ki idén Deák Dániel könyve és a ChatGPT, mi mégis úgy gondoltuk, hogy badarság lenne ignorálni egy olyan elemző, influenszer, korszakor gondolkodó írását, akibe évente több milliárd forintot fektetünk be adófizetőként: szóval elolvastuk a Fidesz-receptet, hogy nektek már ne kelljen! Végy egy adag banalitást, egy csipetnyi politikai kommunikáció alapokat, meg egy nagy kanál szemellenzőt - de mi még ezt kicsit mindig sótlannak találtuk. Hogy megmutassuk azt, hogy mi adja a Fidesz recept pikantériáját, elhívtuk azt a lányt, akire Deák Dani személyesen hívott rendőrt. Hogy miért? Az a beszélgetésből kiderül!---Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról: Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008 Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában: Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/ Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcast Vagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
12/2/2023 • 39 minutes, 12 seconds
„A hatalom megtudta, hogy van egy szervezett csoport Wekerlén” | Közélet Iskolája Podcast #5
Te mit szólnál, ha kiderülne, a lakhelyed melletti erdő helyén egy bekötőút épül? Az Összefogás a Kiserdőért csapat azért alakult 2017-ben, hogy ne hagyja ezt annyiban, és bár már többször úgy tűnt, nyugvópontra kerül az ügy, azóta is aktívan tesznek a Kiserdő védelméért. Hogyan kezdődött a küzdelem, és hogyan alakult át a csapat és a közös munka az azóta eltelt 6 év alatt? Hogyan lehet két lakótelepet egy platformra hozni és egy szervezet politikai hatalmát növelni? Mi a funkciója egy cuki kutyás erdei programnak, és hogyan lehet úgy megszervezni egy lakossági fórumot, hogy az kiegyenlítse a hatalmi viszonyokat az állampolgárok és a döntéshozók között? Mit ért el a szerveződés, és egyáltalán: mitől erős egy közösség?Németh Krisztina (Összefogás a Kiserdőért, Civil Kollégium Alapítvány) és Horváth Kertész Balázs Byron (Civil Kollégium Alapítvány) meséli el nekünk a Kiserdő védőinek fordulatos történetét, és azt elemezve a közösségszervezés rejtelmeibe is bevezetik a hallgatókat. Őket Seres Lili Hanna és Bauer Flóra kérdezi.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/29/2023 • 1 hour, 10 minutes, 50 seconds
Téli moratórium: lehet-e arányos büntetés a kilakoltatás? Partizán Podcast Extra
Mi az a maradékelvű szociálpolitika? Hasonlíthatjuk-e a lakhatást a lapostévéhez? Joggal kérheti-e ki magának a középosztálybeli, hogy az ő lakhatása nem támogatott? A Város Mindenkié csoport a téli kilakoltatási moratórium első napján szervezett nyilvános kerekasztalt a Habitat for Humanityvel közösen, ahol Faragó Renátával, Misetics Bálinttal és Szegedi Dezsővel, az AVM önkénteseivel beszélgetett Gulyás Márton. Ezt hallgathatjátok most felvételről a Partizán Podcast Extrában.Milyen problémák vezetnek a kilakoltatáshoz és milyen következményei lehetnek? Milyen jogi lépésekkel lehet fellépni ellene, mi a szerepe a polgári engedetlenségnek a kilakoltatások elleni küzdelemben, továbbá mit kellene tennie a kormányzatnak és mit tehet az önkormányzat, amelynek törtvényi kötelezettsége a hajléktalanná válás megelőzése?Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/26/2023 • 1 hour, 23 minutes, 17 seconds
Figyelemzavar, SNI, ADHD – Kik azok a „papíros" gyerekek? | Lyukasóra #2
A Lyukasóra podcast második epizódjában ezúttal egy olyan témáról beszélgetünk, amely minden pedagógust érint: a „papíros gyerekek" világáról. Mert nincsenek „átlagos fejlődésű” gyerekek, a „tipikus” gyerekről alkotott fogalmunk pedig szűkös. Vendégünk Gebhardt Laura pszichológus, aki egy járási szakértői bizottságban dolgozik, szakterülete pedig a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek vizsgálata. Mi okozhatja az SNI és BTMN státuszok növekedését? Hogyan jut el egy gyerek az első tünetek megjelenésétől a diagnózishoz? És mik a kihívások az öndiagnózis terén, különféle online platformokon? Mit tehet az iskola? Tényleg a szülő feladata-e, hogy kiharcolja a gyerekének a jogait? Az adásban elhangzott ajánlók, hivatkozások:Az első epizód vendége, Mészáros György online workshopja a társadalmi változást elősegítő pedagógiai gyakorlatokról: https://www.facebook.com/events/594848699396378A Vadaskert előadása a női autizmus jellegzetességeiről – “Az autizmus nem férfiklub!” https://webshop.vadaskert.hu/rendezvenyek/az-autizmus-nem-ferfiklub-a-noi-autizmus-jellegzetessegeirol/ Yeung, A. T., Ng, E., & Abi-Jaoude, E. (2022). TikTok and Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder: A Cross-Sectional Study of Social Media Content Quality. The Canadian Journal of Psychiatry, 67(12), 899–906. https://doi.org/10.1177/07067437221082854Aragon-Guevara, D., Castle, G., Sheridan, E., & Vivanti, G. (2023). The reach and accuracy of information on autism on TikTok. Journal of Autism and Developmental Disorders. https://doi.org/10.1007/s10803-023-06084-6 Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/23/2023 • 57 minutes, 45 seconds
Lesbians and gays are going underground again | Zsófilter #s02e06
I met Kate Harris in London to ask her about LGB Alliance, the organization she co-founded with fellow lesbian activist Bev Jackson in 2019. Previously she campaigned for Stonewall for nearly two decades, but since 2015 the globally renowned charity has been completely captured by “the T” and gender identity ideology.In the UK today, lesbians and gays are once again going underground. Young tomboys are told they are born in the wrong body and teens are medicalized, sterilized, often for simply being gender-nonconforming homosexuals. LGB Alliance has been attacked by many LGBTQ organizations and even taken to court, simply because they prioritize same-sex attracted people.Kate says she was never “in the closet” and she was involved with the women’s liberation movement since the ‘70s. She is one of those no-nonsense, passionate campaigners who believes that open debate should never be off the table.This podcast is hosted by Partizán, an independent Hungarian online media channel, please support our work through Patreon:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/23/2023 • 59 minutes, 12 seconds
Polgárok, proletárok, privát történelmek | Partizán Filmklub III.
A két világháború között, az amatőrök számára is kezelhtő kamerák és nyersanyagok elterjedésével divatossá vált az önfilmezés a polgári családok körében. Az egyik legnagyobb magyar rendező, Forgács Péter ilyen családok, amatőr alkotók filmjeit gyűjti, archiválja, majd montázzsal, kimerevítéssel, hangkeveréssel új művekké dolgozza át őket. A polgári privátfilmesekkel egyidejűleg apparátust szerez magának a bécsi munkásmozgalom, és ugyancsak elkezdi magát filmezni. Hogyan jelenik meg a történelem az amatőrök eredeti anyagában? Mi a derűs, ünnepi képek lappangó tartalma? Mit állít az eredeti anyagról Forgács konstrukciója? Mit jelent a magán és a nyilvános elválasztása Forgács művében, és a bécsi vörös híradókban? Hogyan használja a bécsi proletariátus a filmet saját esztétikája kimunkálásához?A Partizán Filmklub következő vetítésén bécsi híradórészleteket és Forgács Péter Privát Magyarország című sorozatának első darabját, a Bartos családot vetítjük, hogy a szabadidőről való gondolkodásunkat az önfilmezés, az ünnep, a privátszféra és a nyilvánosság fogalmaival gazdagítsuk. Ezekről beszélget a Filmklub Podcastban Babos Anna és Petri-Lukács Simon is, akiknek ezúttal Gadó Flóra kurátor a vendége.Vetített filmek:Die Maifeier der Wiener Arbeiterschaft 1927 (1927)Sovkino Journal Nr. 23/434 (1932)A Bartos család (1988)Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/22/2023 • 40 minutes, 56 seconds
Lehetünk-e bányák nélkül akkumulátor-nagyhatalmak? Partizán Podcast Extra
Európa több évtizede elvesztette bányanagyhatalmi pozícióját, az EU viszont változtatna ezen és csökkentené a zöld átmenethez elengedhetetlen ritkaföldfémek terén a függését Kínától. Milyen szerep juthat ebben Magyarországnak? Aranytojást tojó tyúk lehet-e Orbán Győző gánti dolomitbányája? Miért nincs a magyar államnak nyersanyag-stratégiája, és kinek jó az, hogy akkumulátorgyárak terén a világ élvonalában vagyunk?A ritkaföldfémek és akkumulátorgyártás gazdásági és politikai útvesztőinek magyarországi gyorstalpalója a Partizán Podcast Extrában, amelyben Szurovecz Illés beszélget Kálmán Attilával, akinek a napokban jelenik meg a Partizán és az Investigate Europe együttműködésében új videója a téma globális összefüggéseiről.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/21/2023 • 35 minutes, 53 seconds
Civil szervezetek: átok vagy áldás? | Mi a teendő? #22
A magyarországi romák helyzete, társadalmi integrációja távolról sem rózsás, az állam pedig nem is hajlandó túl sokat tenni a fejlődésért. Akik tesznek valamit, azok a civil szervezetek, amelyek maguk is kormányzati támadás alatt, nehéz körülmények között dolgoznak. Ebben a kontextusban nagyon nehéz pontosan és őszintén felmérni, vajon milyen hatásuk van ezeknek a civileknek egy ilyen végtelenül bonyolult társadalmi probléma orvoslására. Vajon segítenek vagy ártanak?A Mi a teendő? huszonkettedik adásának vendégei, Balázs Anna és Hain Ferenc pont ezt a megértési hiányosságot próbálták pótolni Tiszavasvári esetének hosszú éveken át tartó vizsgálata révén. Ez az a város, ahol több alkalommal is sikeres jogvédelmi harcot folytattak a civilek úgy, hogy közben a helyi romák kirekesztettsége mégis folyamatosan növekedett.Az adásban arra kerestük a választ, hogyan lehet kitörni egy ilyen paradox helyzetből, és mit tehetnének a civilek, hogy munkájuk társadalmi hatásfoka jobb legyen.(A borítóképen szereplő fotót Németh Dániel készítette.)Kövessétek a Mi a teendőt Facebookon! https://www.facebook.com/miateendopodcastHa az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok a [email protected] címre!----------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/19/2023 • 1 hour, 26 minutes, 18 seconds
A Török Gábor interjú margójára | Belépési küszöb #s04e04
Érdekek vagy értékek irányítják a politikát? Ha valamiben egy konzervatív-liberális és egy marxista egyetérthet, akkor az az, hogy inkább az előbbi, jelenleg legalábbis biztosan.Ebben a részben a Partizán Politika sorozat Török Gáborral készült interjúról beszélgetünk.Fókuszban a politikai realizmus, melyre ugyan csak utaltak a szereplők, így legalább volt lehetőségünk elővenni az egyik kedvenc témánkat.A Török Gáborral készült beszélgetést itt tudod meghallgatni: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/1198083/Dávid cikke a politikai realizmusról: https://ujegyenloseg.hu/az-elmelet-mint-politikai-problema/Nóra és Kapelner Zsolt vitája a politikai realizmusról: https://www.youtube.com/watch?v=Rso346R2XmcIratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában: Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
11/18/2023 • 36 minutes, 56 seconds
Mi lett sokkal rosszabb, amióta az EU tagjai vagyunk? Bezzeg az én időmben különkiadás
Hogyan tette az ipari gazdálkodás terméketlenné a termőtalajt, és mit jelent a regeneratív mezőgazdaság? Mi az a készpénz-növény? Hogyan fér meg a húsfogyasztás növelése a fenntartható termőföldekkel? Hová lettek a gazdák és a gazdatüntetések? És lehet-e Tiktokon bonyolult üzeneteket kommunikálni?Nem csak a klímaváltozásra kéne odafigyelni a zöld politikában, miközben két bolygónyi erőforrás használunk el és Föld súlyos égési sérüléseket szenvedett. De hová vezet mindez és mit tehet a fogyasztó? És lehet-e beleszólása egy közösségnek? Érdekli-e valójában a politikát? Van-e értelme a sertéstartás támogatásának?A Monoszkóp Terepmunka legutóbbi adásának a témája a Reményfarm története és az itthoni fenntartható gazdálkodás volt. Az adás bemutatóján és közönségtalálkozóján Tóth Jakab beszélgetett Schmuck Erzsébettel, az LMP társelnökével, Kajner Péterrel, az ELTE Humánökológia szakának oktatójával, valamint az adás két főszereplőjével, a Reményfarm alapítóival, Juhász Szép Annával és Goldmann Dáviddal. Ezt hallgathatjátok meg most ebben a podcastban!A Monoszkóp Terepmunka adását pedig erre találjátok: https://youtu.be/kS52-5GcSsA?si=w-q1W1oy9vivdo_F--------------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/16/2023 • 1 hour, 15 minutes, 16 seconds
Testutópiák és kizsákmányoló szabadidők⎟Partizán Filmklub II.
Mit fejeznek ki a náci stíl tökéletes mozdulatai? Mit keres egy rendezőnő kamerája Róma külvárosának elvadult kisfiúi között? Mire talál rá az avantgárd a reklámban? Képződhet-e közösség a stadionban? Mit állít a szabadidőről a fehér nézők tekintete ellen fellázadó fekete sportoló története?A Partizán Filmklub legutóbbi eseményén a sport, a testkultúra és a szabadidő összefüggéséről néztünk rövidfilmeket az Eötvös10-ben. A vetítés utáni helyszíni beszélgetést folytatták Filmklub podcast második adásában a szervezők, Babos Anna és Petri-Lukács Simon, akiknek ezúttal Bánfalvi Samu költő volt a vendége. Az egyes művek megvitatása lehetőséget adott olyan általános problémák körüljárására is, hogy jelent-e egyáltalán bármit, amikor költőinek neveznek egy filmet, vagy hogy lehetséges-e szabadnak nevezni az időt, amelyet mások kárára töltünk el.Ha a beszélgetés meghozta a kedved, hogy legközelebb magad is hozzászólj a filmekhez, gyere el november 23-án, hét órára a Partizán Filmklub következő vetítésére!---------------------------------------A tárgyalt filmek: Wege zu Kraft und Schönheit - Ein Film über moderne Körperkultur (Nicholas Kaufmann; Wilhelm Prager, 1925 – 3. rész); La canta delle marane (Cecilia Mangini, 1961); Montage V: How to Play Pinball? (Wayne D. Sourbeer, 1963); Evasi (Franco Piavoli, 1964); Hour Glass (Haile Gerima, 1971) Bánfalvi Samu Pasolini-mottójú verse: https://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/Jelenkor_2023_06.pdfElaine Brown: Seize the Time: https://www.youtube.com/watch?v=a5EA-jLx3SsThe Last Poets: Niggers are Scared of the Revolution: https://www.youtube.com/watch?v=W4H0rwumscAHa komolyabban érdekel Gumbrecht sportfilozófiája, hallgasd meg a Sportszaurusz vonatkozó adását: https://www.youtube.com/watch?v=RPdUGoo4xKo-------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben:https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/14/2023 • 1 hour, 16 minutes, 31 seconds
Orbán egy országra cserélte a Skodát | Semmi kóla #13
Ebben az adásban felelnie kell a rendszernek: az oktatás a téma, bemelegítő feladatként pedig jókor kell születni. Kiderül, mekkora volt a tanárbűnözés a Horthy-kor alatt, és hogy miért számít tudományos fantasztikumnak mostanra, ha munkásasszonnyal házasodik a cementgyáros. Kitekintünk Új-Guineába is, de filmeket is hoztunk: amíg a Magyarázat mindenre bokáig gázol a magánélet lopott perceiben, addig az Elfogy a levegő a reformpedagógia szintjére emeli, ha valaki elég jól tanít. Végül A bolond egy napja vezet ki minket a közösségből, pedig még oda se értünk. De szóba kerül a Battle Royale, a Sex Education és a Varázslatos iskolabusz is. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hivatkozott filmek:A bolond egy napja (Dzien swira, 2002)Elfogy a levegő (2023)Magyarázat mindenre (2023)A varázslatos iskolabusz (The Magic School Bus, 1994-1997)Battle Royale (Batoru rowaiaru, 2000)Holt költők társasága (Dead Poets Society, 1989)Okosabb vagy, mint egy ötödikes? (TV2, 2007)Sex Education (2019-2023)Vásott kölykök (TV2, 2005)Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/11/2023 • 1 hour, 10 minutes, 31 seconds
A bántalmazás nem mentális zavar | Zsófilter #s02e05
“Nem onnan tudjuk, hogy valaki bántalmazó, hogy üvöltözik és verekszik.”Miért félrevezető nárcisztikusnak nevezni a bántalmazót? Miért nem működik a párterápia egy bántalmazó kapcsolatban? Megváltozhat-e egyáltalán a bántalmazó és ha igen, mi kellene hozzá? Ő tényleg annyira szenved a viselkedésétől, mint azt gondoljuk?A bántalmazásról rengeteg tévhit él a köztudatban és számos pop-pszichológiai “megoldással” találkozhatunk is azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk, ha a partnerünk kontrollt igyekszik gyakorolni felettünk. A Zsófilter mai adásában Wirth Judit jogász, nőjogi szakértő segítségével rendet teszünk a hiedelmek között és részletesen körbejárjuk a bántalmazás természetét. Szó lesz arról is, hogy az intézményrendszer miért az elkövetőkkel játszik össze inkább ahelyett, hogy az áldozatoknak segítene.Ajánlott irodalom:Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?https://gabo.hu/gabo-pszichologia/3111-lundy-bancroft-mi-jar-a-bantalmazo-fejeben-az-eroszakos-es-uralkodni-vagyo-ferfi.htmlLundy Bancroft Apa bántja anyát c. könyve friss magyar fordításban: https://gabo.hu/tarsadalomtudomany/3405-lundy-bancroft-apa-bantja-anyat-hogyan-tud-segiteni-gyerekeinek-a-bantalmazott-anya-9789635664535.htmlÁldozatoknak/hozzátartozóiknak további információ:www.nane.huwww.patent.org.hu🎧 Az adás elérhető a Youtube-on és bármely podcast platformon a Partizán Podcast csatornán!---Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/9/2023 • 1 hour, 12 minutes, 41 seconds
Olyan, mintha kibeleznénk a várost | Ez egy hivatal #14
Akkor látható, ha láthatatlan, mi az? Tudtátok, hogy 150 éve is szelektálták Budapesten a szemetet? Mi tanulhatunk a fővárosról a csatornázásának kultúrtörténetén keresztül? Az Ez egy hivatal új, rendhagyó adásának a vendége Kovács Andrea, Let It Be! Art Agency kurátora, akivel a budapesti közszolgáltatások 150 éves történetét bemutató kiállításról beszélgetnek a házigazdák: Udvarhelyi Tessza és Törőcsik Edit. A kiállítás a Kristály Színtérben volt megtekinthető, de rövidesen a digitális verziója is elérhető lesz.---------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/7/2023 • 50 minutes, 24 seconds
How did the Polish opposition win? | Belépési küszöb #S04E03
ENGLISH DESCRIPTION BELOW"Nem fogunk tovább csendben maradni", hangzik annak a kampányvideónak a szlogenje, amely a lengyel nők millióihoz jutott el, hogy a választáson való részvételre buzdítsa őket. Történelmi mértékű, 84 százalékos részvétel mellett a lengyel ellenzéknek sikerült megdöntenie Orbán Viktor legjobb tanítványának, Jarosław Kaczyński kormányát. Mind a magyar ellenzék, mind az itthoni civil szféra számára elementáris lesz megérteni a lengyel választási siker mögötti tényezőket. Ebben segít három csodálatos vendég a pártpolitika és az aktivista színtér tapasztalatainak megosztásával: Zofia Malisz, RAZEM párt, valamint Dominika Lasota és Wiktoria Jędroszkowiak a Wschód mozgalomból----------"We will not be quiet anymore". This is the slogan of the campaign video that has reached millions of Polish women to encourage them to vote on this year's election in Poland. With a historic turnout of 84%, the Polish opposition managed to topple the government of Viktor Orbán's best disciple, Jarosław Kaczyński. We beleive it is elementary for both the Hungarian opposition and the civil society in Hungary to understand the factors behind Poland's electoral success. We have three wonderful guests to help with this from the perspective of party politics and civic society: Zofia Malisz from the RAZEM party, Dominika Lasota and Wiktoria Jędroszkowiak from the Wschód movement. Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról: Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008 Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9j Kövessetek bennünket a social mediában: Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/ Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcast Vagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
11/4/2023 • 1 hour, 6 minutes, 51 seconds
A magyar ember azt gondolja, akkor tanul, ha szenved | Hovatovább #1
A következő hónapokban bemutatjuk a magyar társadalom legsúlyosabb kihívásait.Lesz miről beszélni. Tömegek halnak meg elkerülhető betegségekben. Egyre több idős emberről kell gondoskodnunk. Az ország egy része kiürül, másik része megtelik. Új szakadékok és feszültségek keletkeznek a társadalomban.A Hovatovább podcast első része az oktatásról szól, különösen arról, mit vár a magyar ember az iskolától, miért tartja a tanulást szükséges rossznak, és mi lesz, ha érettségi után elveszítjük a legbátrabb, igazán kockázatvállaló diákokat.Podcastunkban megszólal Lannert Judit, aki évtizedek óta vizsgálja a magyar oktatást, és Lévai Balázs, aki céget alapított a külföldre készülő középiskolások oktatására. Ezenkívül meghallgatjuk, miben méri Orbán Viktor az iskolarendszer sikerét, Pintér Sándor pedig felteszi a kérdést: jól vannak-e képezve a gyerekek hazaszeretetre? Minket inkább az érdekel, milyen viszonyban vagyunk mi, magyarok a tanulással, és hogyan kellene megváltoztatnunk azt, ahogy az iskoláról gondolkodunk.host, szerkesztő: Szurovecz Illésvezető szerkesztő: Puskár Krisztiánhangmérnök: Irsik Bencearculat: Kili Zsanna--------------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
11/2/2023 • 23 minutes, 40 seconds
Mi fán terem az iskola? | Lyukasóra #1
Bemutatkozik a Lyukasóra podcast, egy magyartanár, Ungvári Sári, és egy gyógypedagógus, Kulcsár Rebeka közös műsora pedagógiáról, oktatásról, nevelésről. Célunk, hogy új perspektívákkal rázzák fel a pedagógiai közbeszéd állóvizét, valamint inspiráljuk a pedagógusokat és az iskolához bármilyen módon kötődőket.Első adásunkban eláruljuk, milyen élettapasztalatok irányítottak minket a pedagógiai pálya felé, mik a kilátásaink pályakezdőként. Mit jelent ma pedagógusnak lenni, és milyen változások zajlanak az oktatási rendszerben?Ezután meghívott vendégünkkel, Mészáros Györggyel, az ELTE PPK Neveléstudományi Intézet oktatójával beszélgetünk a pedagógiai etnográfia mibenlétéről és az iskolafogalom meghatározásának jelentőségéről. –– Írjatok nekünk levelet a [email protected] címre, és kövessetek minket a közösségi médiában!Facebook: https://www.facebook.com/lyukasorapodcast Instagram: @lyukasorapodcast ----Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/28/2023 • 55 minutes, 3 seconds
A babavárótól nem gyerekből lesz több, hanem szakadékból | Zsófilter #s02e04
A mai adásában a babaváró hitelt felvett emberek motivációiról, családképéről beszélgetünk Kramarics Szandrával, az ELTE Szociológia Doktori Iskola Társadalom- és Szociálpolitika Programjának doktoranduszával. Feltesszük a kérdést, hogy a 2010 utáni családpolitika egyáltalán alkalmas-e a kormány által hőn áhított népességnövekedésre (és hogy miért nem), illetve hogy a CSOK, a babaváró és az ezekhez hasonló diszkriminatív, társadalmi szakadékokat csak elmélyítő támogatások (értsd: banki hitelek) helyett valójában mire lenne szüksége a magyaroknak a gyerekvállalási kedv növekedéséhez.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/26/2023 • 1 hour, 6 minutes, 51 seconds
Ezrelékek lázadása: a hármas metró akadálymentesítésének története | Közélet Iskolája Podcast #4
A magyarországi fogyatékos mozgalom egyik legnagyobb sikere a hármas metró teljes akadálymentesítésének kiküzdése. Ennek a kampánynak az eredménye már tapasztalható is, tavasszal átadták a felújított – és akadálymentesített – metrót. A sikerhez arra volt szükség, hogy számos különböző szereplő egyszerre érezze fontosnak az ügyet, és tegyen a saját eszközeivel a közös cél érdekében. Kik voltak ezek a szereplők, és hogyan valósult meg közöttük az együttműködés? Hogyan látják a kampányban dolgozó aktivisták az ellenzéki pártok szerepét? Milyen eszközökkel tudták megszólítani a közvéleményt, és fenntartani a média figyelmét?A Közélet Iskolája Podcast új adásának vendége a kampány két meghatározó alakja, Csángó Dániel (Freekey) és Hruskó Erika (Önállóan lakni - közösségben élni Egyesület), velük beszélget Seres Lili Hanna és Molnár Zóra. Tudj meg többet a Közélet iskolája munkájáról: https://kozeletiskolaja.hu/-----------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/24/2023 • 1 hour, 18 minutes, 17 seconds
Stratégiai rend: karhatalom helyett szociális biztonság | Belépési küszöb #s04e02
Ebben az adásban Slavoj Zizek írása mentén beszélgetünk a magunk és a baloldal viszonyáról a társadalmi rendhez, biztonsághoz és békéhez.Itt tudjátok elolvasni a Zizek szöveget: https://www.newstatesman.com/world/europe/2023/07/age-of-anarchy-slavoj-zizekIratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról:Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában:Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
10/21/2023 • 26 minutes, 49 seconds
Szabadidő a megsemmisülés árnyékában | Partizán Filmklub I.
Miként ér össze a film és a modern urbanizáció története? Mi fenyegeti a szabadidő önfeledtséget? Hogyan kapcsolódtak a berlini polgárok a természethez 1929-ben? Mit gondolt Balázs Béla a pihenő kispolgárok ábrázolásáról? Október 18-án az Eötvös10-ben tér vissza a Partizán Filmklub, amely ezúttal a szabadidővel foglalkozik. Minden vetítést podcast kísér majd, az első alkalommal Takács Ákos építésszel beszélgetnek a szervezők, Babos Anna és Petri-Lukács Simon. Az első Filmklub témája a München-Berlin út (1927) és az Emberek vasárnap (1929) című filmek, a mostani adás pedig a két film mellett arról is szól, hogy miért választhatatlan el egymástól a modern nagyváros, a mi szabadidő-tapasztalatunk és a film, amely nemcsak dokumentája, leképezi az előbbieket, hanem szabványként meg is határozza, ki is méri számunkra azokat. Ez a gondolat a Filmklub egész évadát végigkíséri majd, de különösen fontos lesz most, amikor a városfilmek és a városi élet kölcsönhatásával foglalkozunk.------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/17/2023 • 1 hour, 20 minutes, 21 seconds
Ha nincs pénzed városi lakásra | Mi a teendő? #21
Ha a devizahitel, a bank, a végrehajtó elvitte a házat, ha a városban túl drágák az ingatlanárak és a lakbérek is az egekbe szöktek, akkor egy telken, szőlőben, gyümölcsösben, zártkertben saját kezűleg felépített ház is lehet megoldás. Vigvári András egy ilyen zártkertes övezetben végzett társadalomtudományi terepmunkát, erről írt Zártkert-Magyarország című könyvében. Pap Szilárd és Éber Márk a tapasztalatairól kérdezte a szociológus-antropológust. Hogyan élnek és miként gondolkodnak a zártkertekben lakók, és a lakhatási válság áldozatainak tekintik-e magukat? Vagy ellenkezőleg, öntudatos és öntevékeny telepesekként gondoskodnak maguk mindenről? Egyénileg vagy közösségileg keresik a megoldásokat problémáikra? Vajon a kertek lakói tiltakozni járnak a lakhatási válság megoldását és az elégtelen közszolgáltatások pótlását követelve vagy inkább hétvégén is utat javítanak, házat építenek, kertjeiket szépítik? És mi a teendő akkor, ha emberek sokasága inkább mond le a közszolgáltatásokról, a fogyasztásról, belterületi lakásról és a kényelemről, hogy cserébe biztos lakása lehessen, olyan, amit nem vihet el sem a bank, sem a végrehajtó?---------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/15/2023 • 1 hour, 8 minutes, 27 seconds
Pop, csajok, zenesulik: ami a Póka Egon-sztori mögött van | Zsófilter #s02e03
A könnyűzeneipar egyáltalán nem könnyű szakma, amelyben íratlan, ugyanakkor merev szabályok uralkodnak. Minden az egyéni reputáción és kapcsolatrendszeren múlik, a nők és férfiak számára kijelölt szerepek szigorúan elkülönülnek. Kivételezés, versenyeztetés és kendőzetlen hímsovinizmus hatja át nemcsak a szakmai közeget, de a formális zeneoktatás intézményeit is, hiszen a tanárok sok esetben olyan élő zenészlegendák, akik kikerülhetetlen szereplői az éppen felnövekvő zenészgeneráció karrierjének. Ez a fajta környezet ágyazhatott meg például olyan visszaélések sorozatának is, amely a Kőbányai Zenei Stúdióban történt és amelyekről a Telex cikke számolt be nemrég. A Zsófilter mai adásában Barna Emília szociológussal és populáriszene-kutatóval járjuk körbe a szórakoztatózenész-képző iskolák által lányok és fiúk számára közvetített elvárásrendszert, illetve példákat, stratégiákat keresünk a zeneiparon belüli szolidaritás és érdekérvényesítés módjaira is.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/12/2023 • 58 minutes, 58 seconds
Visszatér a Belépési küszöb! Tényleg a baloldal utálja a liberálisokat vagy fordítva? #s04e01
A Belépési küszöb negyedik évadát kezdi meg, és mi már izgatottan várjuk, hogy újra beszélgessünk egymással és meghívott vendégeinkkel. Ebben a ráhangolódó adásban megosztjuk nyárzáró gondolatainkat: szóba kerül Moldova Györgytől kezdve Hadházy Ákoson át a liberális rendszerváltó értelmiségig sokminden. Szokatlanul optimistán kezdjük az őszt, hiszen végre egyszer nem vagyunk betegek az évadkezdéskor (azért riasztó is ez a forró ősz), illetve bőven volt minek örülni a baloldalon az elmúlt hónapokban: a nyár legszuperebb politikai eseményét rakta össze a Szikra, míg a Partizán 1%-gyűjtő kampánya az ország egyik legsikeresebb adománygyűjtő kampányának bizonyult. Tartsatok velünk mostantól újra kéthetente szombatonként! Iratkozzatok fel a Belépési küszöb saját podcast csatornájára, hogy biztosan ne maradjatok le a friss adásainkról: Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/belépési-küszöb/id1709295008Spotify: https://open.spotify.com/show/63pAs3l6zXD7gd6cNbXq9jKövessetek bennünket a social mediában: Instagram: https://www.instagram.com/belepesi_kuszob/Facebook: https://www.facebook.com/kuszobpodcastVagy írjatok nekünk a [email protected] címen.
10/7/2023 • 1 hour, 6 minutes, 49 seconds
Megcsalatni, hogy élvezzük: Hans Ulrich Gumbrecht sportfilozófiája | Sportszaurusz #5
Annak, aki látott már kapásból lőtt bombagólt, sprintert világrekordot futni, vívót tust adni olimpiai döntőben, tökéletesen kivitelezett piruettet műkorcsolya-pályán, heroikus szökést a Tour de France hegyi szakaszán, tökéletesen kivitelezett kört Forma-1-es időmérőn Monte-Carlóban... annak biztosan megfordult már a fejében, hogy a sport: művészet. És hogy a sportélmény: műélvezet.Mégis Hans Ulrich Gumbrecht német-amerikai kultúratudós az első, aki kísérletet tett a sport mint esztétikai élmény kidolgozására: hogy megalkossa a sportélvezet elméletét, és megmutassa, a jelenkori világban az esztétikai tapasztalat a templomokból, könyvtárakból és múzeumokból a stadionokba – és a tévé- és számítógép-képernyőkre – vándorolt.A stadionok a modern sport szent helyei, a sportvallás rítusainak terei. De milyen értelemben azok? És micsoda a tömeg, a sokakban félelmet keltő ultrák? Kicsodák és miben vesznek részt a sport zarándokai, akik pénzt és időt nem kímélve képesek felkeresni a leghíresebb a stadionokat? Ezeket a kérdéseket vitattuk a Sportszaurusz ötödik adásában, Gumbrecht professzor Szépség a sportban / A tömeg a stadionokban című párkötetei kapcsán.------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
10/5/2023 • 1 hour, 11 minutes, 3 seconds
Szijjártó Péter bekérette Barbieland nagykövetét | Semmi kóla #12
Ebben az adásban minden eladó, ugyanis a marketingről beszélgetünk. Kiderül, hogy ki volt a burgonya influencere, és hogy milyen lejáratókampányokkal nyírták egymást a Római Birodalom politikusai. De hoztunk pár márkafilmet is: először a Barbie mossa el a reklám és tartalom határát, utána pedig az Air mutatja be, hogyan teper egy cég, ha főhősnek áll. Végül a No tekeri fel a chilei rendszerváltó diszkóban a hangerőt, a demokrácia márkaszemélyisége pedig a Holdról is látható. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja, a második évad első epizódja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hosszan tárgyalt filmek: Air – Harc a legendáért (Air, 2023); Barbie (2023); No (2012)Röviden említett filmek és sorozatok: Amerikai mesterlövész (American Sniper, 2014); A Gyűrűk Ura (Lord of the Rings, 2001-2003); Elk*rtuk (2022); Mad Men – Reklámőrültek (Mad Men, 2007–2015); Oppenheimer (2023)------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/30/2023 • 1 hour, 10 minutes, 52 seconds
Hagyni kéne a nőt magától megszülni | Zsófilter #s02e02
Néhány éve Miskolcon összefogtak a nők, hogy női köröket tartsanak vidéken. Így jutottak el Alsózsolcára is, ahol az egyik várandós nő felkérte Kishonthy-Kardos Ritát, legyen ott a szülésénél. Így kezdődött a zsolcai közösségi dúlaszolgálat története, mára hét aktív dúla képződött ki helyi roma nőkből, akik egymást és a helyi kismamákat segítik. Egyikük Vadász Viki, aki azóta Rita munkatársaként már mentorként is tevékenykedik az EMMA Egyesületnél.A Zsófilter mai adásában Rita és Viki mesélnek a szüléskísérésről, amely különleges képességeket igénylő feladat. Alapfeltétele a maximális bizalom egy testileg-lelkileg kiszolgáltatott helyzetben, de fontos része az orvosok, kórházi dolgozók és a szülő nő közötti viszony navigálása, amely gyakran konfliktussal, előítéletekkel terhelt, különösen a roma nők ellátásában. De legyen szó bárkiről, a dúlák egy dolgot tartanak szem előtt: hogy saját szülésének a nő legyen a főszereplője.További információ az EMMA Egyesület honlapján:www.emmaegyesulet.huTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/28/2023 • 52 minutes, 12 seconds
Tömeggyilkos közigazgatás: magyar hivatalnokok a holokausztban | Ez egy hivatal #13
„Elvárom tőled, ha még oly nehezedre is esik óhajtásom, hogy a helyeden maradj. Amíg én kibírom körülöttem ezt a sok piszkot, neked is ki kell azt bírnod, így többet segíthetsz, és gondolj a jövőre is” – írta rokonának, egy főispánnak Horthy.A magyar holokauszt nem 1944-ben kezdődött, később pedig éppen azért lehetett olyan hatékony a magyarországi deportálások végrehajtása, mert a magyar állam modern és professzionális közigazgatási rendszere nem sérült a német megszállással.Hogyan léptek túl a helyi önkormányzatok azon, hogy a politikai akarat végrehajtói legyenek, és váltak öntevékennyé? Hogyan folytak a hatalmi szintek közti rivalizálások, és miként befolyásolták az áldozatok sorsát? Miként dönthettek sok esetben a helyettesek a tömeggyilkosságokról, és hogyan jött a képbe a karrierizmus? Volt-e szervezett közigazgatási szabotázs?Az Ez egy hivatal új adásának vendége Csősz László, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főlevéltárosa és az ELTE oktatója. A beszélgetést Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel vezetik.---------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/26/2023 • 1 hour, 3 minutes, 35 seconds
Húspiac és politika: Tóth Jakab és Fehér Renátó beszélget a Partizán Podcast Extrában
Hogyan találta meg Tóth Jakab a helyét a Partizánban, milyen kételyei voltak, és felülemelkedett-e rajtuk? Melyik videóját akarta nagyon és landolt végül mégis a fiókban? Hogyan él meg egymás mellett a médiakritika, a szociális érzékenység és az énközlés?Fehér Renátó a Felhajtó! című beszélgetéssorozat nyári végi epizódjában faggatta Tóth Jakabot a Bakáts Feszten, ezt hallhatjátok most a Partizán Podcast különkiadásában. Világnézeti elkötelezettség kitakarásáról és kihangosításáról, Bibó egy 1949-es szövegéről, Kövér Lászlóról és a reality tévés szexről, valamint kulturális idegenségről, imposztor szindrómáról és a befogadó közeg fölényéről.A Felhajtó! korábbi műsorait a Mester galéria csatornáján találjátok: https://www.youtube.com/@mestergaleria4966Mester Galéria és Közösségi Tér a Facebookon: https://www.facebook.com/mestergaleria--------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod:YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/23/2023 • 48 minutes, 16 seconds
Oktatási mozgalom: csendes építkezés vagy balhé következik? | Közélet Iskolája Podcast #3
Az elmúlt évtizedek egyik legkitartóbb magyarországi küzdelmét az oktatási mozgalom folytatja. Ennek két tagjával, Törley Katalinnal (Tanítanék Mozgalom) és Mihalics Lilivel (Egységes Diákfront) beszélget Fernengel Ági és Seres Lili Hanna, a Közélet Iskolája munkatársai az elmúlt másfél év történéseiről és ezek mozgalmi előzményeiről.Hogyan adják tovább egymásnak az aktivista generációk a szerveződési tudást? Milyen a dinamika a „hármas összefogás" szereplői (diákok, tanárok, szülők) és a szervezeteik között? Hogy néz ki egy diákszervezet belülről, illetve van-e a bázisdemokratikus működésnek létjogosultsága és gyakorlati haszna a mostani politikai környezetben? Mi a valódi tétje a státusztörvénynek? Jó-e vagy rossz, hogy bosszútörvénynek nevezzük?Mi következik most: nyomni kell tovább, vagy a csendes építkezés ideje jön el?Tudj meg többet a Közélet iskolájáról: https://kozeletiskolaja.hu/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/19/2023 • 1 hour, 12 minutes, 58 seconds
A védőnői rendszer hungarikum, csak épp tönkreteszik | Zsófilter #s02e01
Ti tudtátok, hogy a 108 éves magyar védőnői rendszer egyedülálló a világon és 2015 óta hungarikum? És azt, hogy éppen szétbarmolják az egészet?Alapjaiban ingatja meg a védőnők és ellátottjaik viszonyát egy július 1-én élesített törvénymódosítás, amely kiragadja őket a helyi önkormányzatok fennhatósága alól, ugyanis most már a centrumkórházak a foglalkoztatóik. A régi rendszer sem volt tökéletes, sőt, de az új egyenesen katasztrofálisnak bizonyul ezidáig.Vendégem, Szalainé Pintér Boglárka, a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője mégis optimista és foggal-körömmel küzd a védőnők jogaiért. Nem túlzás: saját és védőnő-társai bérrendezésének érdekében jogi és mediátori képzést is elvégzett, mert annyira átláthatatlanok voltak a szakmára vonatkozó törvények és még a munkáltatók sem értik őket.---Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: YouTube: https://www.youtube.com/@PartizanPodcastFacebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/14/2023 • 56 minutes, 41 seconds
Én fogom bírságolni a Facebookot: interjú egy brüsszeli hivatalnokkal | Ez egy hivatal #12
A Facebook, a Google, az Amazon és a többi óriásplatform megváltoztatta az életünket, de mégis vadnyugatni viszonyok uralkodnak digitális tereikben. Az EU most megpróbálja szabályozni ezeket a cégeket, többek között a gyerekek védelme és a fake news elleni küzdelem érdekében, de nem csak. Miben lesz más a Facebook és a digitális életünk szeptembertől? Egyáltalán, hogyan született maga a jogszabály? Az Ez egy hivatal új epizódjának vendége Kertész Bence, egy valódi EU-s hivatalnok: az Európai Bizottságnál dolgozik különféle jogszabályok előkészítésén. A szerzői jogi reformon például négy évig, és nem sokon múlt, hogy elkaszálták. Milyen kerülőutakon lett brüsszeli bürokrata egy filmproducerként és jogászként végzett kivándorolt magyar? Hogyan bírja a monotonitást, és miben látja a Bizottság Achilles-sarkát? Miben világelső az EU, és mit gondol a hétéves gyereke, amikor meglátja itthon a Brüsszel-ellenes plakátokat? Az epizód segít eligazodni a Bizottság 33 főigazgatóságának útvesztőiben, betekintést nyújt az EU működésébe, és arról is szó van, hogy mi legyen az EU következő nagy célja. A műsorvezető G. Szabó Dániel és Udvarhelyi Tessza.---------------------------------------------------Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/További támogatási lehetőségekről bővebben: https://www.partizanmedia.hu/tamogatasA Partizán Podcast oldalait itt találod: RSS: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
9/1/2023 • 1 hour, 10 minutes, 14 seconds
Visszavágytam Európa sötét szívébe - Interjú Antonia Burrowsszal (II. rész) | Zsófilter #s01e18
Antonia Burrows interjúsorozatunk második részében 50 év feminista aktivizmusának szemüvegén keresztül meséli el, hogy a neoliberalizmus és késői kapitalizmus korában hogyan polarizálódott a 90-es években még annyi reményt adó civil együttműködés, milyen hatással volt a férfiakra a nők emancipálódása, és milyen károkat okoz a transzaktivizmus a nők és melegek jogainak és általában a civil ellenállás mozgalmainak.Antonia Burrows Angliából származik és először 1988-ban jött Magyarországra. Vérbeli „második hullámos” feminista, a NANE Egyesület alapító tagja, az ELTE volt oktatója, aki kulcsszereplője volt a hazai nőmozgalomnak a rendszerváltás utáni években. 2000-ben az USA-ba költözött, de visszavágyott “Európa sötét szívébe” és végül 2015-ben újra Budapestre jött, hogy megalapítsa a mára 20 ezer kötetes feminista könyvtárát, a Közkincs Könyvtárat, amely a mai napig fontos civil közösségi térként működik.---Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
7/29/2023 • 50 minutes, 36 seconds
A színház, ahol mindenki mondhat nemet | Szívhangok Társulat a Partizán Podcast Extrában
Mi az a részvételi színház és hogyan mentheti meg a demokráciát? Hogyan írja felül a közösségépítés a művészi víziót az alkotási folyamatokban? Amikor egy rendszer egyre több csoportot traumatizál, nem biztos, hogy a Trafó közönsége az, ahol a művészet valódi változásokat idézhet elő.A Partizán Podcast különkiadásának vendégei a Szívhangok Társulat három tagja: Horváth Kata, a program vezetője, antropológus; Romankovics Eda, rendező, drámatanár; Báder Renáta, a társulat résztvevő-alkotója. Velük beszélget Garai Judit a kreatív ellenállás formáiról, a színházról, amely nem tolja maga előtt az embereket a forradalomba, hanem segítheti a kiszolgáltatottakat a mindennapjaikban, miközben túllép a terápia keretein és szembemegy a verseny, az innováció és a termelés logikájával is. Hogyan tehetünk színházzal az elnyomás ellen?-------------------------------A Partizán Podcast adásai a YouTube-on is elérhetőek:https://www.youtube.com/@PartizanPodcastA Partizán Podcast Facebook-oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
7/27/2023 • 53 minutes, 7 seconds
A társadalmi képzelet kemény meló | Közélet Iskolája Podcast #2
A demokrácia nem akkor működik jól, ha a dolgokért nem kell megküzdenünk: hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mindaz, ami épp jól működik, az küzdelem eredménye.A politikai pártok és influenszerek szeretik mozgalomnak nevezni magukat, de vannak-e Magyarországon mozgalmak? Mítosz-e vagy sem, hogy a magyarok apolitikusak? Illetve lehet-e a társadalmi közönyt rövidtávon tanulni? Miért lehet lelkesítő a századik fénymásolt szórólap?A Közélet Iskolája Podcast új részében a szervezet három tagja: Fernengel Ági, Bauer Flóra és Seres Lili az általuk szervezett Közös hatalmunk konferencia apropóján beszélnek a munkájukat meghatározó dilemmák praktikumáról és társadalmi dimenzióiról. Mit jelent és miért kulcsfontosságú, hogy amilyen szervezetet építesz, olyan a világ, amit elképzelsz? Miért nem bázisépítés a mozgósítás? Hogyan fordítsuk le a gyakorlatra azt, hogy a hosszútávú stratégia ellensége a pénz, a szokás és a kedv?A Közélet Iskolája hisz abban, hogy senki sem születik korlátokkal a fejében, ugyanakkor tudják, lebontani azokat csak közösen lehet.A Közös hatalmunk konferencia előadásai erre nézhetők vissza:https://kozeletiskolaja.hu/post/kozos-hatalmunk-nemzetkozi-konferencia-videok/A KIA hírlevelére erre iratkozhattok fel:https://kozeletiskolaja.hu/kapcsolat/A Partizán Podcast adásai a YouTube-on is elérhetőek:https://www.youtube.com/@PartizanPodcastA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját! https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
7/26/2023 • 49 minutes, 50 seconds
Hol fogunk nyaralni, ha nem lesz Balatonunk? | A város másik oldalán s2e09
Az évad utolsó előtti adásban szemlézzük a várospolitikai és építészeti híreket, illetve a Balaton lehangoló körülépítésén, illetve legnagyobb tavunk egyre fokozódó exkluzivitásán lamentálunk. A személyes kötődések felvillantásán túl felelevenítjük a balatoni régió és településfejlesztés nemzetközileg is úttörő terveit a 20. század közepéről, illetve ezek hatástalanságának, sikertelenségének okait.Szégyentelen Kádár-nosztalgiánkban a reálszoc könnyed üdülőépítészetét összevetjük a NER évtizedes ingatlanfejlesztési lázának robosztus eredményeivel. A tágabb kontextus felé nyitva kitérünk az úri középosztály által kissé lesajnált tömeges üdültetés urbanizmusának európai hagyományaira és a bennük rejlő potenciálra is.Ezen felül bepillantunk a Lázár-féle – azóta Novák Katalin által alkotmánybírósági rapportra visszadobott – építési-beruházási törvénybe, és megvizsgáljuk az indítékait, illetve várható hatásfokán is elmerengünk, az előttünk álló válságos időszakban.Ellátogatunk a pesti rakpartra is, aminek újabb „taktikai” reformját ugyan üdvözöljük, de a város legfontosabb közterével kapcsolatos ambíciótlanságot és az évtizedes totyorgás hagyományának folytatását kiábrándítónak tartjuk.A csevegős epizód kapcsán mindenkit bátorítunk, hogy ossza meg velünk a hazai üdülőkultúrával és építészettel kapcsolatos élményeit, reflexióit!Hivatkozások:Mi lesz veled, balatoni nyár?https://mandiner.hu/belfold/2023/07/mi-lesz-veled-balatoni-nyarWettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik századbanhttps://www.libri.hu/konyv/wettstein_domonkos.balatoni-epiteszet.htmlA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
7/23/2023 • 1 hour, 11 minutes, 55 seconds
Se pornót, se pápát! - Interjú Antonia Burrowsszal (I. rész) | Zsófilter #s01e17
Antonia Burrows 1988-ban jött Magyarországra, miután londoni egyetemi évei alatt aktívan részt vett a baloldali nő- és melegjogi, antirasszista és szakszervezeti mozgalmakban. Egy igazi „második hullámos” feminista, akinek rengeteget köszönhet a magyar nőmozgalom: a rendszerváltás éveiben többedmagával megalapította a Feminista Hálózatot, pornóellenes és abortusz-szigorítás elleni kampányt csinált, és egyik alapítója a NANE Egyesületnek és a szervezet által működtetett segélyvonalnak. Emellett az ELTE-n oktatott angolt, illetve feminista elméleteket, mely kurzusokról később számos hazai feminista aktivista került ki.Antonia 2000-ben elhagyta az országot, majd 2014-ben visszatért és megalapította a Közkincs Könyvtárat, ami az Astoriától alig pár percre található feminista magánkönyvtár, közösségi tér és találkozási pont.Ez az adás egy két részes sorozat első része, amelyben a 90-es évek nőmozgalmi történéseit vesszük végig Antoniával. Beszélgetünk a Thatcher évek konzervatív intézkedéseinek hatásáról a nő- és melegjogokra Nagy-Britanniában, a rendszerváltás idején való civil szervezkedések nehézségeiről és sikereiről Magyarországon, illetve hogy miért volt nehéz meggyőzni a „békeidőkben” szocializálódott nőket, hogy az emancipáció jó lehet nekik, és hogy hogy emlékszik vissza az első magyarországi Pride felvonulásra. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
7/20/2023 • 43 minutes, 39 seconds
Hogyan kerül a zsaru a fejünkbe az iskolában, és mit tesz ez ellen a kritikai pedagógia? | Mi a teendő? #20
A státusztörvény/bosszútörvény elfogadása után itt maradt velünk a kérdés: hogyan tovább? Mi a teendő?A „Mi a teendő?” szezonzáró, huszadik beszélgetésében a kritikai pedagógiáról, másképpen a felszabadítás pedagógiájáról beszélgettünk. Vendégünk volt Udvarhelyi Éva Tessza, a Közélet Iskolája alapítója, „A felszabadítás pedagógiája” c. szöveggyűjtemény szerkesztője és Szarka Alexandra, a DeViszont Közösségi Tér alapítója, aki a Fordulat folyóirat 28., „Kritikai pedagógia” témájú lapszámának volt az egyik szerkesztője.A beszélgetésből kiderül, hogy a fiatalok áruvá tétele nem az érettségi, nem a szakképesítés és nem is az egyetem után kezdődik, hogy a jelenlegi közoktatás engedelmes és fegyelmezett munkaerőt állít elő, nem aktív állampolgárokat, hogy az iskola nemigen veszi figyelembe saját és családi tapasztalatainkat, és hogy úgy épít egy zsarut a fejünkbe („nekem nem megy a matek”, „nem tudok rajzolni”, „ehhez én nem értek”), hogy azt sokszor észre sem vesszük, hogy a mozgalmi iskoláknak akkor is dolgozniuk kell, ha a mozgalmi hullám éppen elapadni látszik.Mit kínál ezzel szemben a kritikai és a felszabadító pedagógia? Hogyan működik az iskolán belül és az iskola falain kívül? Hogyan képes felkészíteni az életre, miközben azt is segít elképzelni, milyen lenne egy jobb világ? Lehet-e tekintély és hierarchia nélkül tanítani?Az igazi kérdés azonban mégiscsak az, hogy ha egy diák azt kimondja: „Könnyebben kib*sznak veled, ha nem tudsz írni, olvasni”, akkor a csúnya beszéd miatt dorgálást érdemel, vagy éppen ellenkezőleg, az általa kimondott igazság felé kell-e terelni a beszélgetést?Adásban hivatkozott szövegek:A Közélet Iskolájának szöveggyűjteménye: https://kozeletiskolaja.hu/post/a-felszabaditas-pedagogiaja-a-kritikai-pedagogia-elmelete-es-gyakorlata/A Fordulat 28. lapszáma: http://fordulat.net/?q=huszonnyolcadikBorbély András kritikája az Új Egyenlőségen: https://ujegyenloseg.hu/radikalis-pedagogiak/Deviszont Közösségi Tér: https://deviszontkozter.hu/A Közélet Iskolája: https://kozeletiskolaja.hu/
7/15/2023 • 1 hour, 29 minutes, 16 seconds
A nemváltó kezelések a homoszexualitás elfojtását szolgálják | Zsófilter #s01e16
A serdülő lányok körében robbanásszerűen megnőtt a nemi diszfóriások száma. A nyugati országokban az utóbbi 20 évben óriási demográfiai változáson ment át a gender klinikákon e problémával jelentkezők csoportja. A transzneműek számára népszerűsített kezelésekről azonban sorra derül ki, hogy nem biztonságosak, egyre több a detranzícionáló; kutatások támasztják alá, hogy a diszfóriások nagy része kinövi az állapotot és sokuk valójában „csak” homoszexuális. Egyre erősebb az ellenállás a nemi identitás dogmáival szemben a kritikusok részéről – legalábbis külföldön, nálunk Orbánra hivatkozva évek óta lehetetlen erről érdemi vitát folytatni.A mai adásban Betlen Anna feminista közgazdásszal, kutatóval, nőjogi aktivistával beszélgetünk. A „transz-ötlet” szerinte hamis megoldást kínál egy sor olyan problémára, amivel a társadalom nem hajlandó szembenézni: a pornó, a gyerekkori szexuális bántalmazás, a merev nemi szerepek, a homofóbia, a közösségi média és a kortárs szépségeszmény mind táplálja a fiatal generáció testképzavarát. De szót ejtünk egy fontos gazdasági tényezőről is: itt bizony emberi szenvedésből termelnek profitot ipari szereplők, emberi testek kerülnek piacra. Miért nem érdekli ez a baloldalt? Teszi fel a kérdés Anna (is).Anna nemrég megjelent tanulmánya a Fundamentum folyóirat Gendervita c. különszámában: https://fundamentum.hu/?fbclid=IwAR1CVHO2fP6deHjcZBUZyL-bTMuESc-uAoVHC5x3oFNC7y1-wBmsTQC4iqcTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
7/8/2023 • 1 hour, 9 minutes, 56 seconds
Mit nézünk, amikor meccset nézünk? Sportszaurusz #4
Drámai és bekamerázható, mi az? A Sportszaurusz leújabb adásában napjaink folytonos médiaadását, és abban a sportközvetítések platformbirodalmát járjuk körül. Információ, videójáték vagy dramatizálás? Mi a szükség a sportközvetítőkre és mit jelent a sportmédiában az implicit néző fogalma? Mit figyelhetünk meg, ha teljes némán nézünk egy meccset? Milyen hatással volt az NBA játékosainak teljesítményére, amikor nézők nélkül játszottak a rájátszásban? Milyen vágyakat ébresztenek ezek a közvetítések, és hogyan hatott a számítógépes játékok esztétikája a sportesemények bemutatására? Miért szurkolunk ma is a magyar diszkoszvetőnek egy náci propagandafilmben?Gelencsér Gábor Pál, Sipos Balázs és Szemes Botond ezen dilemmák mentén igyekszik leírni a sportközvetítések mindennapjait és technológiai hátterét, majd megvizsgálják a sport és a test „ünnepét", az olimpiákat, azon belül is az 1936-os berlini, és az 1964-es tokiói olimpiáról készült, nagyhatású dokumentumfilmeket.---------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/27/2023 • 1 hour, 8 minutes, 55 seconds
Seftel a hóhér | Semmi kóla #11
Színre lép a halál: beszélgessünk róla! Igaz-e, hogy a kivégzés népünnepély volt a középkorban és miért olyan népszerű a halál az interneten? Képmutatás-e megszégyeníteni az öngyilkosok erdejében népszerüsködő influenszert? Haldoklás közben vagy után kell kimeszelni a falat? És: mit keres a gőzölgő húsleves az ablakban?A Semmi kóla első évadának záróadásában az elmúlásról szólnak a filmek is: először a Csizmás, a Kandúr kap pánikrohamot a nyolcadik halála után; utána a Magasságok és mélységek szembesít a gyász társadalmi elvárásaival és médiaiparával; végül A cseresznye íze bolyong a halálvágytól vakon, egészen addig, amíg fel nem ragyog a kopárság. Emellett nagy felismerésekig hajózunk egy japán kolostorból, illetve szóba kerül egy mórahalmi konfliktus is. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, Partizán kultúrtörténeti podcastja.------------------------Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre!Hivatkozott tartalmakHosszan tárgyalt filmek:A cseresznye íze (Ta'm e guilass, 1997)Csizmás, a Kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish, 2023)Magasságok és mélységek (2022)Röviden említett filmek és sorozatok:A hetedik pecsét (Det sjunde inseglet, 1957)Élni (Ikiru, 1952)Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once, 2022)Ha eljön Joe Black (Meet Joe Black, 1998)The Sandman (2022)Cikkek, egyebek:Albert Ákos: Népszerű téma lett a Fideszben a halálbüntetés (Abcúg, 2015)Halál és kultúra. Szerkesztő: Berta Péter (2001)Dr. Bódi Stefánia: A halálbüntetés hazai szabályozásának története, különös tekintettel a katonai bűncselekményekre (Jogelméleti Szemle, 2020)Dömös Zsuzsanna: Trendi lett a depresszió, és pénz csinálni belőle (24.hu, 2019)Robin Dunbar: Barátok (2022)Richard van Dülmen: A rettenet színháza. Ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban (1990)Egy öngyilkos holttestét mutatta be a Youtube-sztár, óriási lett a felháborodás (444, 2018)Michel de Montaigne: Esszék (2013)Inoue Jaszusi: Utazás a Fudaraku-Paradicsomba (1986)Oravecz Imre: A megfelelő nap (2002)A halál, a haldoklás és a gyász kultúrantropológiája és pszichológiája. Szerkesztő: Pilling János (2010)Sereg András: Minden brutális gyilkosság után fellángol a vita a halálbüntetés visszaállításáról (Index, 2023)
6/24/2023 • 1 hour, 6 minutes, 16 seconds
Belépési küszöb évadzáró! | A politika egyik fő szabálya: a tökéletes ne legyen a nagy ellensége | BK s03e13
Az évad során sokat agyaltunk politikáról, most pedig igyekszünk igazán gyakorlati oldalról megragadni a kérdést: milyen egy jól szervezett kampány? Milyen eszköztárral érdemes dolgoznia egy progresszív, baloldali jeltölnek vagy mozgalomnak? Ezekre a kérdésekre nem kell magunktól kitaláljuk a választ.Már jelenleg is számos helyről lehet tájékozódni, ezek közül az egyik leginspirálóbb forrás pedig nem más, mint a Bernie Sanders korábbi kampányának önkénteskoordinátorai által íródott könyv, a 'Rules for Revolutionaries'.Az adásban vendégünk Mák Viktor, kampánytanácsadó volt. Viktor a digitális kampányeszközök szakértője, így ebben a részben közelebb megyünk ehhez a világhoz is, hogy megvizsgáljuk milyen szerepe lehet a virtuális világban zajló szervezésnek a való életben vívott küzdelmeink során.A szóban forgó könyv: Becky Bond - Zack Exley: Rules for Revolutionaries (Angol nyelvű ajánló a The Commons oldalon)!!! Itt a 2024-es Szikra Tábor !!! Ne felejts el regisztrálni, találkozzunk augusztus 18-20 között Bodajkon!--------------------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/22/2023 • 1 hour, 5 minutes, 50 seconds
A mozi, amit újra és újra fel kell építeni | Partizán Podcast Extra
Idén áprilisban indítottuk el a SZTRÁJK filmprogramot, amely a Partizán korábbi filmklubjainak folytatása. A tavaszi évadban kilenc filmet mutattunk be, az utolsó vetítés június 24-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján kerül megrendezésre, méghozzá dupla műsorral, délután és este.A záró program előtt Babos Anna és Petri-Lukács Simon, a filmklub két szervezője beszélgetett Gulyás Mártonnal: megvitatták, hogy mi a jelentősége egy filmmúzeumnak, mit jelent egyáltalán és miért nem létezik ilyen Magyarországon; hogy miért fontos közösen ellen-filmtörténetet írni; hogy mi tanulható el a sztrájkfilmekből a saját praxisunkhoz; és hogy miért elemien fontos a filmek közös feldolgozása a nézőkkel.Hallgasd meg a Podcast Extra legújabb adását, hogy képbe kerülj a filmekkel, amik megelőzték a szombati programot, és tudd meg, hogy milyen filmválogatásokat tervezünk őszre!Információ és jegyek a szombati filmklubraElső blokk: https://tickets.funcode.hu/event/sztr-jk-filmklub-dupla-vet-t-ssel-Második blokk:https://tickets.funcode.hu/event/sztr-jk-filmklub-m-sodik-blokk-A SZTRÁJK programjának hivatkozott filmjei:A munkaidő vége (Louis Lumière, 1895)Dohányparázs (Yugantar, 1982)A föld sója (Herbert J. Biberman, 1954)Sanrizuka: A második erőd parasztjai (Ogawa Pro, 1971)Ember és por (Lee Dick, 1940)Nőnek lenni (Cecilia Mangini, 1965)Vagyok valaki (Madeline Anderson, 1969)Szomszédaim (Med Hondo, 1971)Fekete fej (Korhan Yurtsever, 1979)---------------------------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/20/2023 • 57 minutes, 47 seconds
Trianon eddig nem ismert arca | Mi a teendő #19
A magyar áldozati mitológia központjában Trianon helyezkedik el, egy történelmi katasztrófa, amit csak úgy elszenvedtük. Pedig a magyar tőkések, gyárosok és nagyvállalkozók sokszor nyertesei voltak az átalakulásoknak.Az áldozati narratíva azt is elfedi, hogy a különböző társadalmi csoportok – a polgárságtól a munkásosztályig – a kialakuló új rend aktív alakítói voltak, akiknek sokszor nagyobb hatásuk volt a folyamatokra, mint a Párizs mellett béketárgyaló diplomatáknak; illetve a hidegháborús beidegződéseink miatt visszamenőlegesen is Nyugat-Kelet ellentétbe erőltetjük a kérdést, miközben Mitteleuropa, azaz Közép-Európa gazdaságpolitikai pozíciója sokkal lényegibb összefüggésekre világít rá.Ezekről és további kevéssé ismert történelmi érdekességekről beszélgettünk a Mi a teendő 19. adásában Rigó Máté történésszel, akinek nemrég jelent meg Háború, profit, Trianon – Hogyan vészelte át a polgárság az első világháborút? című könyve, azt megelőzően pedig annak angol verziója, a Capitalism In Chaos.---------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/17/2023 • 1 hour, 13 minutes, 56 seconds
Bátorság és meghasonlás a közigazgatásban | Ez egy hivatal #11
Mit tesz velünk, ha erkölcstelen vagy törvénysértő utasítást kapunk a munkahelyünkön? Mitől függ, hogy valaki rossz érzéssel, de megteszi, amit a főnök mond, vagy kockázatot vállalva ellentmond, és akár új munkahelyet keres? Ebben az adásban az államnak dolgozó jogászokon, valódi konkrét példákon keresztül vizsgáljuk ezeket a súlyos dilemmákat.Az Ez egy hivatal adásának vendége Szentes Ágota, aki az ELTE-n végzett kutatást a magyar jogászok pályaképéről, szocializációjáról, a szabadsághoz és az elveikhez fűződő viszonyáról. A jogállam lebontását vizsgálta interjúkon keresztül, amikben megmutatkozik a bátor egyéni kiállás és a rossz szájízű beletörődés, az egyetemi szexizmus és az a veszély, hogy fiatal jogászok belenőnek abba, hogy egy autoriter rendszert jogállamként éljenek meg.A jogászok felelősségéről, önigazolásukról, az autonómia jogi és gyakorlati jelentéséről, illetve a hatalomgyakorlás ellenőrzésének stratégiáiról, valamint az önkormányzatok ebben betöltött szerepéről a podcast két műsorvezetője, Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel beszélget vele.A teljes tanulmány sok konkrét példával, interjúalanyoktól származó idézetekkel itt érhető el: https://jog.tk.hu/mtalwp/a-tobbi-ahogy-hamlet-mondana-nema-csend-jogaszi-eletpalya-strategiak-a-jogallami-mezoben-----------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon:https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/14/2023 • 53 minutes, 57 seconds
Big Porn makes women desire their own dehumanization | Zsófilter #s01e15
In this special episode of Zsófilter we discuss the impacts of abuse in porn and prostitution with guest Helen Taylor from Exodus Cry: how they normalize violence against women, shape the sexuality of young people and we also invite listeners to imagine a world where men stopped buying women’s bodies and where porn disappeared from our sexuality - and why that would mean "sex-positive" thinking.We also talk about Exodus Cry’s latest documentary film "Buying Her" focusing on former sex buyers and their porn addiction from a young age, and what the sex trade does to prostituted women and the utter inhumanity of these industries.Check out Exodus Cry, their documentaries and their campaign that made PornHub delete 10 MILLION of their videos:https://exoduscry.com/https://exoduscry.com/watch/https://exoduscry.com/articles/traffickinghub-timeline/This podcast is hosted by Partizán, an independent Hungarian online media channel, please support our work through Patreon:https://www.patreon.com/partizanpolitikaTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
6/10/2023 • 1 hour, 39 seconds
A tatai tóvédők: egy érdekvédelmi kampány története. Közélet Iskolája Podcast #1
A Tatai-tó partjára építendő szálloda ügye bejárta a sajtót, miután 2020 májusában a helyiek csoportba szerveződtek, hogy megakadályozzák a környezetromboló beruházást. A Közélet Iskolája Podcast első epizódjában az érdekvédelmi kampányt vizsgáljuk meg szervezői szempontból. Vajon hogyan váltak aktivistákká és szervezték meg magukat és a kampányukat az addig politikával nem foglalkozó lakók? Miért válhatott országos jelentőségűvé a Tatai-tó ügye, és ajánlanák-e másoknak a helyi népszavazást mint eszközt a kezdeményezők? Hogyan tovább a győzelem után? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről mesél Seres Lili és Bauer Flóra hostoknak Szalay Ildikó, a Stop Avalon alapító aktivistája.Hogyan tudunk demokratikus és fenntartható civil szerveződéseket és mozgalmakat építeni, és hogyan lesz ezektől igazságosabb a közös jövőnk? Erről szól a Közélet Iskolája Podcast, amely esettanulmányokon keresztül járja körbe civil érdekérvényesítés sikeres példáit. A sorozatot a szervezet tagjai vezetik egymást váltva, és minden adásban egy-egy meghívott vendéget faggatnak a tapasztalatairól: érdekvédelmi kampányokról, bátor állampolgári kiállásról, hosszú távú stratégiaépítésről, mozgalmi történelemről, és arról, hogy miként lehet a közéleti részvételt tanulni.Még többet a Közélet Iskolája munkájáról a szervezet honlapján tudhatsz meg: https://kozeletiskolaja.hu/--------------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
6/6/2023 • 40 minutes, 49 seconds
Megérett az idő a fiatal Lukácsra | Partizán Podcast Extra
Minden újítási kísérlet és forradalmi vállalkozás rendszerint visszanyúl a kezdetek kiforratlan, ám gyúlékony atmoszférájához. Nincs ez másként ma sem: Lukács György életművét egyre több fiatal filozófus, kutató és mozgalmár fedezi fel. Lukácsról, a sokáig démonizált „pártfilozófus”-ról ma már tudjuk, hogy a felszabadulás valaha volt legnagyobb magyar teoretikusa. Miért féltek tőle a '80-as évektől máig? Mitől démoni a felszabadulás-felfogása, miért veszélyes az általa alkotott kritikai elmélet? Miben inspirálhatja a fiatal magyar baloldalt? És egyáltalán: marxista-e a Partizán, és mit jelent a marxizmus?Lukács fiatalkori mesterműve, a Történelem és osztálytudat száz éve jelent meg először (németül). A Gondolat Kiadó a centenárium alkalmából idén újra kiadta a kötetet. Adásunkban az új kiadás előszavát író, két generációt és két különböző megközelítést képviselő filozófiatörténésszel, Mesterházi Miklóssal és Forczek Ákossal beszélget Sipos Balázs – a fentiek mellett arról is, hogy miért nem kísértette meg Lukácsot soha a kapitalizmus összeomlásának elmélete; hogy miként használták a Történelem és osztálytudatot hatalomszerzési kézikönyvnek Közép-Európától Latin-Amerikáig; illetve hogy miért megvilágító erejű az osztályharc tekintetében a másik fiatalkori remeke, A regény elmélete (1916).A beszélgetés során említett kiegészítő szövegek (korabeli kritikák a Történelem és osztálytudatról; Lukács húszas évekbeli cikkeinek a gyűjteménye; teljes bibliográfia; újabb megemlékezések a filozófusról) elérhetők a Lukács Archívum hivatalos oldalán: https://www.lana.info.hu/.----------------------------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/30/2023 • 1 hour, 22 minutes, 29 seconds
A transzatlanti adás | A város másik oldalán s2e08
Ákos New Yorkban járt – de nem jártunk-e már képzeletben mindannyian? Az amerikai mainstream kultúrában fölnövés azt is jelenti, hogy legtöbbünk fejében élnek olyan ismerős helyek New Yorkban, Los Angelesben, Chicagóban, ahol valójában sosem jártunk, mégis otthonosnak érezzük. Mesélünk mindketten a New York-i tapasztalatainkról, illetve a városhoz fűződő izgalommal teli, de egyben nyomasztó viszonyunkról is.A 19. század városfejlődési modellje globális jelenség volt: Budapest is hasonló, léptékében a nagy metropoliszokkal versenyre lépő fejlődésen esett át az 1800-as évek utolsó negyedében. Milyen történelmi, kulturális, vagy akár érzékelési azonosságok és különbségek vannak az amerikai nagyvárosok és Budapest között? A világválság(ok) idejében sokszor esik szó Amerika, és metonimikusan a Nyugat hanyatlásáról, de mikor kezdődött valójában a hanyatlás és hol? Milyen lenyomatai vannak a munkásképviseletnek a kapitalizmus fellegváraiban?Felhasznált zenei részletek:Pet Shop Boys: New York City Boyhttps://youtu.be/-Wy9BhEC1_EGeorge Gershwin: Rhapsody in Bluehttps://youtu.be/eFHdRkeEnpM--------------------------------------------A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon:https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/28/2023 • 1 hour, 15 minutes, 11 seconds
Arrogancia, retorzió, hallgatás: ezt a három választ ismeri a Fidesz. Bezzeg az én időmben S1E10
Ők nem Novák Katalint szeretnék. A pályakezdőknek különösen nagy sokkot okozott a státusztörvény, de a több évtizede pályán lévők is tömegesen hagyták ott a szakmájukat. Többen úgy érzik, hogy hátrébbról indulnak, mint ahonnan évekkel ezelőtt a tiltakozásokat kezdték, mégis, a a korábbi tüntetésekhez képest most van egy fontos újdonság.A Bezzeg az én időmben új részében nem csupán az oktatásügyi tűntetésekről esik szó, hanem a tanári pálya generációs aspektusairól is. Tóth Jakab vendégei Weszely Kinga és Ungvári Sára, az egyikük 23 éve van a pályán és mellesleg ő volt az egyik, aki Novák Katalinnal beszélt, amikor az meglátogatta a tüntetőket a Sándor-palotánál; a másik frissen végzett pedagógus, aki úgy érzi, hogy azt a keveset is elvették tőlük, ami a tanári pálya mellett tartotta őket. Mert Fidesz jelenleg a hivatástudat fogalmát is kisajátította és cinikusan használja az oktatásügy ellen.Mi történik azokkal, akik a rendszerben maradnak: tudatosan egymásnak ugrasztja őket a kormány, mielőtt intézményi átszervezésbe kezd? Segít-e a egy tüntetés céljának, ha az egész társadalom dühe csatornázódik bele? Képesek-e a rövidtávú célok láncreakciószerű változásokat előidézni? Mely szervezetek lennének képesek a társadalmi energiákat megfelelően csatornázni?Az Egységes Diákfront 7 népszavazási kérdése:https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230503/nepszavazasi-kezdemenyezest-nyujtott-be-oktatasugyben-tobb-pedagogus-es-diak-613012-----------------------------2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/19/2023 • 54 minutes, 29 seconds
Egy nyomozás nem ér annyit, hogy felgyújts egy gyárat. Partizán Podcast Extra
55 millió tonna műanyagot termelnek Európában évente, ennek 60 százaléka hulladék lesz. Az EU irányelve a körkörös gazdaság, azaz hogy az újrahasznosításból fedezzék a műanyag előállítását. De nem csupán az újrahasznosítás kapacitás nem éri el a gyártás tempóját, egy csomó egyéb akadályozó tényező van.Ha műanyagot vásárolsz és úgy dobod ki, hogy azt hiszed, újrahasznosul, az teljesen más érzés, mintha arra gondolnál, hogy a hulladéklerakóban ég el. De miért gyulladnak ki sorra a műanyag-újrahasznosító üzemek Lengyelországban és Törökországban? Ha mi Európában nem bírunk a hulladékkal, miért gondoljuk, hogy a nálunk fejletlenebbek képesek rá? Hogyan kerülhet Magyarországon a műanyag 60 százaléka égetőben? És miért jobb mégis szelektíven gyűjteni a szemetet, mint nem foglalkozni vele? Eleve: mit tehet a fogyasztó az útvesztő végén?Az Investigate Europe tizenhét fős oknyomozó csapatának tagjaként Kálmán Attila az európai műanyag hulladék útját és piacát, az újrahasznosításának gazdasági összefüggéseit térképezte fel. Nagy felismerés volt számára, hogy a zöld program csapdahelyzetet teremtett, ami az olaj- és vegyipari cégeknek, illetve az illegális égetésnek kedvez. Nincs dokumentálva, hogyan utazik a műanyag hulladék az országok között, ezért rendkívül könnyű – részben az EU jogi kiskapuit kihasználva – eltüntetni azt.Mindennek részleteiről és nyomozásának hátteréről beszélget vele a Partizán Podcast különkiadásában Tóth Jakab. Az Investigate Europe és Kálmán Attila a műanyag európai újrahasznosítását feltáró nyomozását a Partizánon jelentetjük meg: eddig négy hírlevél formájában, most ebben az adásban, illetve egy későbbi videóban is. Kövessétek velünk a műanyag útját!-----------------------------------Kálmán Attila eddigi hírlevelei a műanyag újrahasznosításról a Partizánon: https://www.partizanmedia.hu/hirlevel/categories/k%C3%A1lm%C3%A1n-attila-ie------------------------------------------2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/18/2023 • 43 minutes, 28 seconds
Városüzemeltetés, részvételi alapon | Ez egy hivatal #10
Hogyan tud együttműködni a civil szféra és a közigazgatás, ha hibabejelentésekről van szó? Mit jelent az, hogy a városüzemeltetés láthatatlan munka és mi köze a mosogatáshoz, illetve lehetnek-e a város lakói zavaró tényezők? Milyen típusú problémák foglalkoztatják leginkább lakosságot? Lehet-e egy applikáció a hatalommal bírók és a közszolgáltatás számonkérésének a módja?Az Ez egy hivatal új adásának vendégei Lukács Máté és Kutyina Olga, a Járókelő hibabejelentő applikáció önkéntesei. Ha balesetveszélyes egy csatornafedél, vagy bármiféle problémába ütközünk közterületen, általában fogalmunk sincs róla állampolgárként, hogy kinek kell szólni. A több mint tíz éve működő alkalmazás megoldást nyújt erre a problémára és bár sok esetben megkönnyítik az üzemeltetők dolgát – legyen az a városi vagy kerületi önkormányzat, magán- vagy állami cég –, nem minden kerület és város nyitott az együttműködésre. Sőt, olyan is előfordult, hogy egy kerületi polgármester jelentette ki: ő utálja a Járókelőt. Pedig aki az utcán járó-kelő lakossággal nem kommunikál, az a saját választójával nem kommunikál.A Járókelőhöz több mint 120 ezer bejelentés érkezett az elmúlt évtizedben és ebből fontos statisztikákat lehet készíteni. Beszélgetőpartnereink az alkalmazás mellett önkormányzatnál dolgoznak, így kívülről és belülről látják az együttműködést. A műsorvezetők Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel, az adás elkészítésében Tavaszi Anna segített.-----------------------2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/16/2023 • 51 minutes, 38 seconds
Tömegsztrájk: spontán tör fel vagy szervezni kell? Mi a teendő #18
Rosa Luxemburg Tömegsztrájk c. könyve száztíz évvel később ad bőven gondolkodnivalót. A friss, magyar nyelvű újrakiadás apropóján a két házigazda az utószót író Csepregi Dáviddal beszélget a múlt századelő munkásmozgalmának kihívásairól és vitáiról és arról, mit tanulhat ma a szakszervezeti mozgalom és a baloldali politika Luxemburg könyvéből. Hol járunk a gazdasági és politikai harcok történeti idejében? Mi történt a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések óta? És mi a teendő ezután?--------Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-422023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk.A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon. https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/14/2023 • 1 hour, 8 minutes, 27 seconds
Régen a postásélet is jobb volt - vendégünk: Turai Eszter | Belépési küszöb s03e12
Tömeges postabezárások, leépítések, postás demonstráció, szolgáltatások megszüntetése – az utóbbi időben ezek miatt került be a hírekbe a Magyar Posta. Nem kétség, hogy az egyik legnagyobb, a mai napig nagyrészt állami tulajdonban lévő vállalat válságban van. És ez a válság nem tavaly és nem is a COVID-dal kezdődött.Legújabb epizódunkban a Magyar Posta rendszerváltás utáni történetéről beszélgetünk Turai Eszterrel, aki pár évvel ezelőtti kutatásában a kézbesítők beszámolói segítségével írja le a Posta elmúlt 30 évének történéseit. Az általa készített interjúk nosztalgikus képet adnak a 80-as és 90-es évek kézbesítőinek hétköznapjairól, akik nem csak leveleket vittek ki a címekre, de kiemelt szerepük volt a közösség életében.A Magyar Posta kézbesítőinek tapasztalatai azonban mellbevágóan írják le a rendszerváltás utáni Magyarország történetét, amelyben a közösségek szétszóródtak, bensőséges kapcsolatainkat gazdasági érdekek szolgálatába állították, a megélhetésünk kétséges és a jövőnk is egyre kilátástalanabb.Turai Eszter cikke a Mércén: „Nem azért dolgozol kurva sokat, hogy szendvicset egyél egész hónapban” - Belső konfliktusokban csapódnak le a Posta problémái--------------------------------2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/12/2023 • 55 minutes, 10 seconds
Számokban az erő | Sportszaurusz #3
A modern sport a mérhetőség bűvkörében született több mint száz éve. Mégis ma mondják, hogy az adatok tönkretették a sportot. Hogy a mérések, statisztikák, infografikák kiölték a spontaneitást. Ma már minden kiszámítható, számítógéppel előre programozható. A csapatsportokból kikoptak a zsenik. Korunk legnagyszerűbb futballistái, kosárlabdázói utasításokat végrehajtó gépek. A régi vágású, ösztönös edzőnél ma már többet ér a számsorokat böngésző analitikus. Az éleslátó játékosmegfigyelő helyét átvette a vaksi geek. Mindez igaz. De az ellenkezője is. A sport sosem volt olyan varázslatosan kiszámíthatatlan, szemkápráztatóan sokszínű, mint mostanság.Az amerikai profi kosárlabdában az elmúlt évtizedben adatelemző és stratégiai forradalom zajlott le. Strength in Numbers – kántálják a Golden State Warriors szurkolói. És bár ők nem így értik, a jelmondat igaz a játék forradalmasítására is. Senki sem játszott szabályozottabb, kicentizettebb, mégis randomabbnak tűnő, dinamikusan cseppfolyós kosárlabdát, mint a Warriors. Természetesen megpróbáljuk megfejteni, mi a titkuk. Mi köze van az adatelemzésnek a koktélkészítéshez? Képes-e az adatfolyam felváltani a sport vizualitását? Mit kezd a kosáron edződött adatalemző a focival? Ilyesmiken, továbbá a centerpozíció eltűnésén és a Moneyball című filmen is tűnődünk a Sportszaurusz harmadik adásában.De ha előtte gyorsan meg akarsz róla győződni, hogy a kosárlabda továbbra is elég epic, csekkold csak az elmúlt évek három legendás pillanatát: a kecses Steph Curry, a harcos Damian Lillard, a keménykötésű Kawhi Leonard meccsnyerőjét – magukért beszélnek.----------------------------2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
5/9/2023 • 1 hour, 2 minutes, 2 seconds
Éljen a cölibátus! | Semmi kóla #10
Van egy faltörő kosa az evolúciónak, úgy hívják, hogy vallás. Kételkedsz? Akkor jó úton vagy a bizonyosság felé. Ebben az adásban a hitről beszélgetünk, persze filmeken át is. Míg az Ádám almáiban megtévedt dánok terelgetik egymást, addig A döntésben egy magyar férfi a családja és a cölibátus közé ékelődik. A dombokon túl egy román ördögről számol be, aki árvaságban, szegénységben, és lerohadt kórházban bujkál. Végül a Némaság exportálja a kereszténységet, csak a japán inkvizíció a versenyhivatal. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hivatkozott tartalmakHosszan tárgyalt filmek:A dombokon túl (Dupa dealuri, 2012)A döntés (2022)Ádám almái (Addams aebler, 2005)Némaság (Silence, 2016)Röviden említett filmek és sorozatok:Az ifjú pápa (The Young Pope, 2019)Cikkek, egyebek:A Z-generáció és az új spiritualitás: ez a Witchcraft (24.hu, 2022)Borbély Gábor: A lehetetlen másolatai. A vallásfilozófia alapjai (2018)Peter Brown: A szentkultusz (1993)Nancy Caciola: Discerning Spirits: Divine and Demonic Possession in the Middle Ages (2003)Kálmán Attila: Cikksorozat a Felházról (24.hu, 2019)Kustos Júlia: Hullámtörő (2022)Giovanni Levi: Egy falusi ördögűző és a hatalom (2001)Kai Michel, Karel van Schaik: Az ember három természete. A Biblia evolucionista olvasata (2019)Jacqueline Murray: The Battle for Chastity: Miraculous Castration and the Quelling of Desire in the Middle Ages (Journal of the History of Sexuality, 2019)Nagy M. Boldizsár: Elvarázsolt generáció: kik a modern kor boszorkányai? (Elle Magazin, 2022)Salát Gergely: A katolikus térítés Kínában: a Ricci-módszer (Kereszténység és egyéb vallások Kínában projekt, 2013)Jennifer Thibodeaux: The Manly Priest: Clerical Celibacy, Masculinity, and Reform in England and Normandy, 1066-1300 (2015)
5/6/2023 • 1 hour, 16 minutes, 18 seconds
A feministák hisznek a legjobban a férfiakban | Zsófilter #s01e14
Van értelme önvédelmet tanulni vagy csak hamis biztonságérzetet táplál a nőkben? Hogyan erősít rá a nők és férfiak közötti alá-fölérendeltségi viszonyra a lányok és fiúk testi szocializációja? Ha magabiztosabban jársz az utcán, kevésbé valószínű, hogy megtámadnak?Az önvédelmi tanfolyamokon szerencsére nem kell arról vitázni, hogy létezik-e nők elleni férfierőszak. A nők és férfiak közötti biológiai különbségekből eredeztethető nemi alapú társadalmi egyenlőtlenség egyik megnyilvánulási formája a nők fizikai és szexuális támadásoknak való kitettsége a férfiak által.A mai adásban Nógrádi Noá önvédelmi oktatóval, nőjogi szakértővel, feminista aktivistával beszélgetünk az önvédelmi képzések módszertani kérdéseiről, a nők fájdalomhoz való viszonyáról, a “lányos” (értsd: elsősorban szép) és “fiús” (értsd: elsősorban funkcionális) mozgásformákról, és hogy lehet-e egyéni szintű megoldásokból, mint az önvédelmi technikák tanulása, közösségi erőt formálni a nőknek.További információ Noá hamarosan induló önvédelmi kurzusairól:www.instagram.com/onvedelem.noknek.bp/[email protected] a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
4/27/2023 • 1 hour, 5 minutes, 26 seconds
Orsós László Jakab: Mindig be kell rúgni a motort | Ez egy hivatal #9
Orsós László Jakab nagy pályát írt be újságíró-szerkesztő-kritikusként és civilként, többek között a Nyócker című animációs filmnek a dramaturgja volt és New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, aztán Amerikában maradt és a brooklyni közkönyvtár kultúráért és művészetekért felelős alelnöke lett bevándorló magyarként. De mit jelent egyáltalán a Brooklyni Public Library producerének lenni, és meddig tart egy közszolga szabadsága New Yorkban?Az Ez egy hivatal legújabb adásában Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel beszélget Orsóssal a közszolgálat és a társadalmi munka egészen nem evilági valóságáról. Anti-Met gála és a város pénzéért versengő közkönyvtárak, hárfa és emigráns szabadegyetem a parkban, idegesen felkérdező polgármester-helyettes és republikánus sajtóössztűz.Hogyan lehet előbb megváltoztatni a rendszert, hogy aztán segíteni tudj általa? Mit kezd egy könyvtár egy melegellenes tüntetéssel? Mi volt az a pillanat, amikor Orsós hirtelen Budapesten érezte magát, és nem jó értelemben?Ha javaslatod, kérésed, ötleted van számunkra, vagy kedved lenne részt venni a műsorok kitalálásában, a témák kutatásában, interjúalanyok keresésében, írj egy emailt a [email protected] címre! Ezt az adást Tavaszi Anna vágta, neki ezúton is köszönjük.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át már felajánlhatod a Partizán számára is! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
„Be vagyunk oltva a woke-vírus ellen” – jelentette ki nagy tapsot aratva Orbán Viktor a kétnapos budapesti demográfiai konferencia megnyitóján.2010-es évek közepének meghatározó témája volt az identitáspolitika, a social justice vagyis társadalmi igazságossági harc, majd ebből eredően a cancel culture vagyis az eltörlés kultúrája. Mindezen jelenségek összefoglaló fogalmaként ma már a legtöbben a “woke” kifejezést használják.Míg nemzetközi szinten már arról zajlik vita, hogy a woke-korszakának vajon leáldozott-e, addig Magyarországon a kormányzat turbó fokozatra kapcsolt a kultúrharcos ideológiák importjában.Plankó Gergő, a 444 újságírója lesz a vendégünk a mai adásban, aki lassan egy évtizede foglalkozik a különböző identitáspolitikai mozgalmak bemutatásával, elemzésével, és aki számos alkalommal írt már arról is, miért a Fidesz politikusok a legnagyobb hópihék a közéletben :)-------------------------------------------------------------Linkelünk egy két dolgot, amikre hivatkoztunk és amik hasznosak lehetnek akkor, ha szeretnél még foglalkozni ezzel a témávalPlankó Gergő tartalmak a témábanA jobboldal harcosa, akinek már a „woke” sem elég fenyegető kifejezésNyugaton úgy hívják, „cancel culture”, Magyarországon meg úgy, átlagos hétköznapA magyar cancel culture: úgy rúgnak ki, hogy mindenki értse (Magyar Jeti epizód, amiben Nóri is szerepelt!)Musa al-Gharbi: Woke-ism Is Winding Down; Compact MagSlavoj Žižek: Wokeness Is Here To Stay, Compact MagA Gergő által hivatkozott vita: James Baldwin v. William F. Buckley (1965) | Legendary DebatePap Szilárd szerkesztő beszél a woke leáldozásáról a Mi a teendő? podcastbanHa egy hosszabb cikket szeretnél olvasni angolul az képviseleti intézmények kiüresedéséről, atomizációról és individualizációról a századforduló környékén, akkor ezt javasoljuk: Anton Jäger: From Bowling Alone to Posting AloneOlúfẹ́mi O. Táíwò: Elite Capture How the Powerful Took Over Identity Politics (And Everything Else)Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42https://szja1.partizanmedia.hu/----------------------------------------------------------------Hatalmas köszi újra nekik:Hangmérnök: Lőrinczi ÁronGrafika: Kili ZsannaSzerkesztő: Puskár Krisztián
4/22/2023 • 1 hour, 28 minutes, 39 seconds
Amikor Hoffmann Rózsa el akart szökni, ő nem engedte | Törley Kata | GM Készületlenül #5
23 év után rúgták ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból és neki esze ágában sincs máshova menni tanítani. Addig biztosan nem, amíg bíróság nem mondja ki, hogy az elbocsátás jogtalan és diszkriminatív volt. Ha visszavennék, menne, de másnap valószínűleg kénytelen lenne sztrájkba fogni.Törley Kata a rendszerváltás idején lett tanár, eleinte azonban nem annyira az oktatási rendszert látta, hanem a hangot kereste a gyerekekkel. Amikor aztán az ő gyereke lett iskolás, akkor rajzolódtak ki számára a strukturális problémák. Harmincöt év után ugyanazon körülmény közt találta magát, amelyekben ő járt iskolába. A világ változott, de szerinte az iskola továbbra is a régi.Hogyan beszéljünk a jövő társadalmának absztrakt gyerekéről, ha közben a konkrét gyereken kell segítünk? A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a tanárok polgári engedetlenségének akcióját kollégáival életre hívó Törley Katával beszélget Gulyás Márton a Készületlenül ötödik adásában a szakszervezetek helyéről az oktatásügyben, a mozgalmi, a tanári és a szülői lét konfliktusairól és ellentmondásairól, tanárok egységfrontjáról és politikai karrierekről, ritmusvesztésről és a saját kertünk nevelgetéséről. 2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
4/18/2023 • 1 hour, 47 minutes, 47 seconds
A világ urai a szakmájukhoz sem értenek | Mi a teendő #17
Vajon Nagy Márton vagy Matolcsy György a "matolcsyzmus" legigazabb képviselője, és hogyan értelmezzük a jegybankelnök kritikáit a kormány gazdaságpolitikájával szemben? Többek közt erről is kérdeztük Sebők Miklós politológus-közgazdászt a legfrissebb adásunkban. Emellett beszéltünk a Silicon Valley Bank és a Credit Suisse bedőléséről, a hozzájuk kapcsolódó fehérgalléros bűnözésről és állami mulasztásokról, de kiveséztük a magyarországi gazdaságpolitika nagy iskoláit is Matolcsy Györgytől Király Júliáig.***Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-422023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk.A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/***Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
4/15/2023 • 1 hour, 14 minutes, 25 seconds
A női divat: pszichológiai hadviselés | Zsófilter #s01e13
A divatipar kizsákmányoló, fenntarthatatlan, csúnya és rossz dolog - erről már rengeteget hallottunk. A koronavírusjárvány egyszerre kényszerítette fékezésre az ipar gépezetét, de egyszerre pörgette maxra is a tempóját az online vásárlás népszerűsödése által. A hyperfast fashion és a social media korában már nem is érdemes trendekről beszélni, mindent egyszerre érzünk divatosnak és divatjamúltnak. Ami viszont továbbra sem változott: a női osztály továbbra is az infantilizált és/vagy szexualizált, összekombinálhatatlan és praktikátlan darabok világa, míg a férfiosztály a kényelem és a bő zsebek birodalma. A mai adásban Keszeg Anna kultúrakutatóval beszélgetünk Divat-újratervezés: A kortárs divat médiaműködései című tanulmánykötete nyomán többek között a divatipar keveset tárgyalt, pozitív társadalmi hatásairól is. Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-422023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
4/13/2023 • 1 hour, 7 minutes, 10 seconds
Az emírek hatalma és a pizza ereje | Sportszaurusz #2
Ezúttal a Sportszaurusz legalapvetőbb anyagcsere-folyamatát próbáljuk tetten érni: hogyan lesz a játékból pénz, a pénzből tőke, a tőkéből látványos játék, a látványos játékból bajnokcsapat, a bajnokcsapatból még nagyobb látványosság és még több pénz – és így tovább? Első esettanulmányunk Manszúr sejk az Arab Emirátusokból, és az ő globális futballbirodalma, a City Group, annak ékkövével, a Manchester Cityvel. Bekebelezte az Emirátus a Sportszauruszt is? Vagy az zabálja fel az olajmilliárdokat? Vagy mégis megakad az ékkő a Sportszaurusz torkán? Második esettanulmányunk a Leicester City 2015/16-os csodaszezonja, amikor a kiesőhelyre várt angol kiscsapat feltörölte dúsgazdag vetélytársaival a futballgyepet. Hogyan nyerhette meg Európa leglátványosabb, tehát legnézettebb, tehát legtőkeerősebb bajnokságát, a Premier League-et a szegény rokon? És miért kulcsfontosságú ebben a történetben – a pizza?Kövesd Gelencsér Gábor Pált, Sipos Balázst és Szemes Botondot, ahogyan a mai angol bajnokság kialakulásának és egyedülálló tőkeépítményének nyomába erednek, a mélyére hatolnak és magaslataira hágnak, illetve egyebek mellett a financial fair play mibenlétét boncolgatják a Sportszaurusz második epizódjában.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon: https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
4/10/2023 • 1 hour, 19 minutes, 21 seconds
„Unalmas házakat kell tervezni, ez a legnagyobb dicséret!" – Beszélgetés Csomay Zsófiával | A város másik oldalán s2e07
Húsvéti adásunkban Csomay Zsófia építész, a MOME oktatója, az egyetem kampuszának tervezője a vendégünk! A Tanárnő személye megkerülhetetlen az építészközegben: olyan épületek tervezője, mint a Collegium Budapest Vendégház (2003) vagy a békéscsabai Megyei Könyvtár (1985). Ybl-díjas, legutóbbi elismerése a Moholy-Nagy díj.Az elmúlt évtizedben a sajtóban többször nyilatkozott, tavaly pedig többedmagával tüntetést is szervezett a budavári átalakítások és épületrombolások ellen. Csomay Zsófia életútja az építésztársadalomban és a várospolitikánkban végbement több változásra is rávilágít az elmúlt közel hatvan évből.Arról mesélt többek között, hogy milyen volt pályakezdő építésznek lenni a hatvanas években, illetve milyen volt az a ma már ritkán ismert családias és magas fokon elkötelezett szakmai közeg, amelyben – és a modernizációs kísérlet jegyében – megszülettek a kor ikonikus épületei. Beszélgetünk a rendszerváltás előtti intézmények (KÖZTI, Iparterv) hálózatáról, az azok közötti különbségekről, de szó esik több ízben arról is, hogy van-e legitimitása szabadidőruháknak.Milyen nyugati inspiráló példák voltak a kor építészei előtt? Mi a baj a Dunapart látképével? Mitől jó egy pad, és miért izgalmas az unalmas építészet? Elősegítheti-e az erőforráshiány a megalomán sztárépítészet felszámolását? Arról is szó esik, hogy miért van hatalmas szükség jó építészekre a gazdasági, politikai, ökológiai válságok korában.A beszélgetésben hivatkozott írásokat, terveket, épületek listáját megtaláljátok posztjainkban az Instagramon.Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42
4/8/2023 • 1 hour, 57 minutes, 40 seconds
Fel kéne robbantani egy bombát, hívjuk a jegyzőt! | Ez egy hivatal #8
Ezerhatvan jegyzői feladatkör van jelenleg. Korábban háromezer volt. Az Ez egy hivatal új adásának vendégei Törőcsik Edit és Angyal Zsolt, mindketten jegyzők, akik több település hivatali feladatait irányítják. De mik ezek pontosan? Ha a szomszéd hétvégén nyír füvet, irány a jegyző? Árvíznél a sódert és a zsákot is az ő dolga-e intézni? Talált bomba robbántásánál is ott kell lennie? Polgármesterek és képviselők jönnek-mennek, de a jegyző állandó. A köztisztviselőket sok szempontból magukra hagyta az állam, miközben egyszerre kell pszichológusnak lenniük, információs táblának, de vállalni akár a rossz rendőr szerepét is a falu első embere mellett. Főleg egy olyan településen, ahol „mindenki ismer mindenkit” és a jegyző nem teheti meg, hogy csak úgy elhajt valakit, ha az hétvégén hívja fel. A műsorvezetők Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel, ők kalauzolnak minket tovább a köztisztviselők életében.Ha javaslatod, kérésed, ötleted van számunkra, vagy kedved lenne részt venni a műsorok kitalálásában, a témák kutatásában, interjúalanyok keresésében vagy a vágásban, írj egy emailt a [email protected] címre! Előre is köszönjük!2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át már felajánlhatod a Partizán számára is! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
4/5/2023 • 1 hour, 11 minutes, 15 seconds
Jámbor András: A megfélemlítés következik a rendszer logikájából | Belépési küszöb #s03e10
Egy év megválasztott képviselőként, egy év ellenzékben: a választás évfordulójának alkalmából visszatért hozzánk Jámbor András, ezúttal már országgyűlési képviselőként, és annak a Szikra Mozgalomnak az elnökségi tagjaként, ahol mi is együtt dolgozunk vele.Ez nem egy klasszikus politikusi interjú, beszélgetés, amelyben közösen keressük a baloldali politikacsinálás útjait. Visszatekintünk a mögöttünk álló egy évre, a Szikrát és Jámbor Andrást ért támadásokra, és azokra a (rész)sikerekre, amelyeket ebben az időszakban elértünk.Mi sem tudjuk pontosan, hogy meg lehet-e verni a Fideszt választásokon, azt se, hogy pontosan milyen stratégia vinne ehhez a legközelebb, mégis, számos olyan beavatkozás és új politikai eszköz beazonosítható, amely segít közösségeknek a saját érdekük érvényesítésében, amelyek által növelhetjük az elérhető erőforrásokat, és ezáltal a mozgásterünket.Csekkoljátok le ezeket is:Feltöltőkártyás gáz sztoriPartizán Pulitzer-díjat kapottJámbor András Energiahatékonysági Programja a 8. és 9. kerületbenCsigó Péter - A kapitalizmuson innen, a rendszerkritikán túl / A politika mint spekulatív társadalmitőke-piac kritikájaCsigó Péter - Miért láthatatlan a társadalmi igény a baloldali politikára? / A kapitalizmuson innen, a rendszerkritikán túl 2.Csőbomba és Orbán valaga2023-ban SZJA1%-od ajánld fel a Partizán számára! https://szja1.partizanmedia.hu/Hangmérnök: Lőrinczi ÁronGrafika: Kili ZsannaSzerkesztő: Puskár Krisztián
4/3/2023 • 1 hour, 14 minutes, 3 seconds
Azért kell családpolitika, hogy ne kelljen az asztal alá bújni | Semmi kóla #9
Előrefelé élünk, de a szüleinket csak utólagosan értjük meg. Mire vak Csernus Imre és a magyar állam? Svájci bicska lenne a konfucianizmus? Ebben az adásban a családról beszélgetünk, persze filmeken át is. Az Egy nap foghegyről veti oda: boldognak kell elképzelnünk a hegymászó anyákat, miközben a rendszer letépi róluk az oxigénpalackot. A Volt egyszer egy nyár botrányos állítást fogalmaz meg: a szülő is ember. A Minden, mindenhol mindenkor pedig hülyéskedik, hogy komolykodni tudjon. „Vége a kalandnak, mondja apa most.” Ti viszont tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hivatkozott filmek és sorozatok:Egy nap (2018)Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once, 2022)Volt egyszer egy nyár (Aftersun, 2022)A Richard Nixon-merénylet (The Assassination of Richard Nixon, 2004)Az élet szép (La vita è bella, 1997)Kramer kontra kramer (1979)Kutyafog (Kynodontas, 2009)Születésnap (Festen, 1998)
4/1/2023 • 1 hour, 51 seconds
Mikor és miért tűnt el a szőr nők testéről? | Zsófilter #s01e12
A 90-es években a nőkről egyszercsak eltűnt a testszőr. A fanszőrzet teljes eltávolítása csak az ezredforduló után került az alapszolgáltatások közé a kozmetikusoknál. Ma már azt tartjuk “természetesnek”, ha a testünknek ezt a nagyon is természetes részét láthatatlanná tesszük. Mikor kezdődött a női szőr ápolatlansággal, tisztátalansággal való összekapcsolása? Hogyan formálta az utóbbi száz évben a nők testképét a reklám-, divat- és pornóipar? Miért tudott a nők gátlástalan tárgyiasítása már a rendszerváltás előtt beáramolni nyugatról és hogyan vált a szakszervezetis pornósnaptár a szabadság és fejlettség szimbólumává? Történt-e egyáltalán szexuális forradalom, vagy csak újfajta keretek közé szorult a nők teste feletti kontroll?A mai adásban K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel beszélgetünk A bundátlan Vénusz című könyve nyomán. Támogasd te is a Partizán munkáját!https://szja1.partizanmedia.hu/https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
3/30/2023 • 1 hour, 4 minutes, 12 seconds
Sportszaurusz #1
A Partizán új podcastjában, a Sportszauruszban a sportról beszélgetünk. Fociról, amerikai sportokról, motorsportról, sakkról és így tovább; de máshogy, mint a magyar médiában szokás. Nem egyes sportokat, hanem magát a „sportszauruszt” fogjuk körüljárni.Mi a sportszaurusz? A látványsport és a tömegmédia hibridje; a játéktér és a kamera közös gyermeke. Abból indulunk ki, hogy a modern sport közvetítésre lett kitalálva, és fordítva: a rádió, a tévé, a napilap, az internet, a streaming arra lett teremtve, vagy legalábbis részben, hogy sporttartalmat közvetítsen. A sportszaurusz geopolitikai, gazdasági, ideológiai hatalom. És szórakozás, néha esztétikai élmény: szépség, katarzis.Ezekről beszélget a három műsorvezető, Gelencsér Gábor Pál, Sipos Balázs és Szemes Botond az első adásban, amelyből az is kiderül, hogyan kerítette őket hatalmába a sportszaurusz, melyik focimeccsen fakadtak sírva, és hogy mi köze a sportnak a pornóhoz. Esettanulmányként pedig a katari futballvilágbajnokságról lesz szó, valamint a Netflix FIFA Uncovered című dokufilmjéről.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on:https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon:https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
3/27/2023 • 1 hour, 58 seconds
Mi lenne, ha visszaneveznék Moszkvára a Széll Kálmán teret? | Partizán Podcast Extra
A Késelés villával irodalmi sorozat vendégei A város másik oldalán két műsorvezetője, Sudár Orsolya és Takács Ákos, illetve Fehér Renátó költő voltak. Velük beszélgetette Vida kamilla, a téma pedig a főváros és az irodalom (illetve popkultúra) voltak. Budapestiek írják-e Budapest történetét? Milyen szimbolikus funkciókat lát el a magyar főváros, miképpen része jelenleg az emlékezetpolitikának? Mennyiben hátrány és mennyiben előny a magyar kultúra Budapest-központúsága? Hogyan formálják a különböző művészeti ágak alkotásai a Budapest-képünket? Szerencsére felvettük a beszélgetést, tartsatok velünk!2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
3/25/2023 • 1 hour, 46 minutes, 54 seconds
Tiltott és Támogatott van, de hol a Tűrt? Az NFI Inkubátor-botránya a Partizán Podcast Extrában
Egy stróman története, akit egyre mélyebbre húz egy bűnös cégháló spirálja. Egy tinédzserlány konfliktusa a válságát élő negyvenes édesanyjával, aki egy dragbárban talál önmagára. Idős és szegény magyarok, akik külföldre mennek gazdagokat ápolni. A történet miatt kaszálták el az NFI Inkubátor Programjában közel egy éve nyert alkotásokat? Nem tudni, mert szakmai indoklást egyikük sem kapott. A Partizán Podcast Extra vendégei Berényi Andor, Rudolf Olivér és Kungl Zsigmond, akiknek két évnyi munkát húztak ki a lábuk alól a váratlan döntéssel. Persze, kérdés, hogy mennyire volt váratlan, mert egyikük szerint már benne volt a levegőben, hogy ki fogják véreztetni azt a programot, ami egyrészt éveken át adott elsőfilmeseknek lehetőséget a pályájuk elindítására, másrészt az egyedüli területe volt az állami filmfinanszírozási rendszernek, amelybe a fejesek nem szólhattak bele, hanem egy szakmai zsűri és a közönség választhatott ki öt megvalósítható filmtervet. Eddig legalábbis. Mert úgy tűnik, ezt most megelégelték és új szabályokat hoztak. Hogy működött eddig ez a rendszer és joggal fél-e az a két filmterv, amely egyelőre még bennmaradt a programban? A témák verték-e ki a biztosítékot? Meg lehet-e újból tanulni a gúzsba kötve táncolást, mint egy korábbi rendszerben? Milyen lehetőségei vannak egy pályakezdő filmesnek Magyarországon, ha nem Káel Csaba haverja? Hoz-e eredményt az öncenzúra? A harmadik T a „történelmi”, a műsorvezető Tóth Jakab.2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.https://szja1.partizanmedia.hu/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
3/22/2023 • 50 minutes, 54 seconds
A polgári jó ízlés szuverenitása és a nemzeti építészetpolitika I A város másik oldalán s2e06
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium elérhetővé tette a nyilvánosság számára az új építési kerettörvény javaslatát, kifejezetten ösztönözve bizonyos sajtótermékeket a szöveg véleményezésére. Ennek nyomán legújabb epizódunkban megvitatjuk, hogy egyáltalán milyen jelentősége, szerepe van, illetve milyen hatása lehet az ország képére, kulturális termelésére egy ilyen minisztériumi manifesztumnak? Milyen támogatható politikai és kulturális ambíciók olvashatóak ki belőle? Szemlézzük és elemezzük a szöveg fontos és már most elhíresült pontjait, mint például a „polgári jó ízlés” uralmának hatósági bevezetését, a „kritikai regionalizmus” fogalmának kissé váratlan felbukkanását egy törvénytervezetben, illetve Lechner Ödön, Kós Károly és Makovecz Imre virtuális – és problematikus – triumvirátusának kanonizációját is.A mostani nekiveselkedés ugyanakkor nem előzmények nélküli, a 2018-as választások előtt, Lázár főminiszteri működése alatt már készült egy Nemzeti építészetpolitika névre keresztelt stratégiai dokumentum. A két szöveg összehasonlításából szépen kirajzolódnak a NER-építkezések politikai gazdaságtanánaknak a változásaia, illetve ennek nyomán az átfogó környezetalakításhoz rendelt ideológiatermelés és politikai kommunikáció hangsúlyeltolódásai.Linkek:https://epiteszforum.hu/torvenybe-iktatnak-a-polgari-jo-izlest--mutatjuk-az-epitesi-kerettorveny-tervezetenek-reszleteithttps://epa.oszk.hu/00000/00022/00244/07341.htmhttp://epiteszetpolitika.hu/http://wergida.blogspot.com/2016/04/kenneth-frampton-kritikai-regionalizmus.html?m=1
3/19/2023 • 1 hour, 15 minutes, 45 seconds
Automatizált luxuskommunizmus, balos prepperek és a neolib vége? | Mi a teendő? #16
Három legutolsó beszélgetésünk során sok kérdés és gondolat ragadt bennünk. Kováts Eszter, Konok Péter és Csigó Péter meghívása után ezúttal csak a két házigazda, PapSzi és Márk beszélgetnek a baloldali politika jövőjéről, az antikapitalizmus lehetséges stratégiáiról, a politikai képviselet intézményeinek újjászervezhetőségéről, a baloldal lehetséges utópiájáról és pozitív jövőképéről, a klímaválság szorongató hatásairól, az emberi méltóságtól megfosztó, a kivételes állapottal igazolt szabadságellenes intézkedésekről, kivonulásról és anarchizmusról, autonomizmusról és szolidáris gazdaságról, identitáspolitikáról és az egymásnak feszülő genderőrületekben elfoglalandó baloldali pozícióról, az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjeinek versengéséről és arról, hogy jön-e még woke basszus a tengerentúlról. PapSzi és Márk kilencven perces kibeszélője, amikor még egymást is meglepik. Ha érdekel a baloldal jövője -- milyen lesz? milyen legyen? --, biztosan élvezni fogod!A beszélgetésben említett szövegek:Pap Szilárd István: Búcsú a baloldaltól - olvasónapló (Mérce)Czirfusz Márton: Akkumulátoripari fellendülés Magyarországon (FES)G7 podcastja Czirfusz Mártonnal„Az akkugyárak létesítésénél is ez történik: kisemmizés általi felhalmozás” (Népszava)David Harvey: Az "új" imperializmus: felhalmozás kisemmizés által (Fordulat)Musa al-Gharbi: Woke-ism is winding down (Compact)Slavoj Žižek: Wokeness is here to stay (Compact)Mészáros György: Az LMBT+ identitások és mozgalom politikai gazdaságtana a félperiférián (Fordulat)
3/18/2023 • 1 hour, 29 minutes
Magyarországon több nő munkafüggő, mint férfi. De miért? | Zsófilter #s01e11
Ezer projekten pörögni párhuzamosan, mindent (is!) bevállalni, sikert és pénzt hajhászni nemhogy alapelvárás napjainkban, a munkamánia egyenesen szexi. A technikai fejlődéssel annyira elmosódtak a munka és a szabadidő közötti határok, hogy akár észre sem vesszük, ha kényszeressé vált a munkavégzésünk. Rámehet az egészségünk, a társas kapcsolataink, a kiégés és a figyelemzavar is egyre gyakoribb problémák.Magyarországon rendhagyó módon több nőt érint a munkafüggőség, mint máshol, pedig a kutatások csak a fizetett, ún. „rendes” munkát vizsgálják. Mi lenne vajon, ha még a láthatatlan munkát is beleszámítanánk? Az önkizsákmányoláshoz vezető út ki van kövezve nemi szerepelvárásokkal (lelkiismeretesség, szorgalom és perfekcionizmus a nőknél, versengés, státuszhajhászás, kenyérkereső szerep a férfiaknál), kizsigerelő munkahelyi kultúrával, és a munkafüggőséget pozitív addikcióként feltüntető társadalmi üzenetekkel. Milyen személyiségjegyek hajlamosíthatnak a munkafüggőségre? Más viselkedési függőségekhez képest miért nehezebb beazonosítani? Mi köze lehet a háztartási munka menedzselésének, a nők munkaerőpiaci nehézségeinek a munkamánia kialakulásához? Mit tehet egy cég, hogy segítse a dolgozóit abban, hogy ne váljanak munkafüggővé? A mai adásban Munkafüggők: Az önkizsákmányolás lélektana című könyve nyomán beszélgetünk Kun Bernadette-tel, az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével, szenvedélybetegség-kutatóval.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
3/16/2023 • 59 minutes, 32 seconds
Várady Tibor: Akkor még nem esett le, hogy a farkashorda jön | GM Készületlenül #4
Akkor lett háborúellenes, amikor az ő ablakai is betörtek, álmában többször is bántalmazta Miloševićet, amikor pedig meghalt, lehajtott egy Unicumot. Várady Tibor, az ifjabb, Újvidéken született és nőtt fel, politikai szocializációjának pedig meghatározó eleme volt, hogy háborúellenes megmozdulásokban vett részt a délszláv fegyveres konfliktus idején. Apja a késő Jugoszlávia fontos politikusa volt, ám 1993-ban Magyarországra költöztek, onnantól fogva pedig fokozatos vált politikailag inkább magyarrá ő is. Pontosabban az itteni globalizációkritikus mozgalom aktív tagjává az ezredfordulón, azokban az években, amikor a Jugoszláviát bombázó NATO és a manipulatív nyugati média kritikája bőven a mainstream része volt.A Készületlenül negyedik adásában Gulyás Márton a magyar baloldal rövidtávú memóriájáról, beszélget Váradyval, az ezreforduló antikapitalista mozgalmairól és azok hálózatosodásáról, valamint a savanyú és a keserű kávé közti különbségről. Mert Várady a Fidesz második hatalomra jutása idején indította el az első újhullámos kávézót Budapesten, ez volt, és a mai napig is ez az Espresso Embassy.Hogyan semlegesítette a Védegyeletet és a „humanista projektet” az LMP parlamentbe jutása? Miért akar minden új mozgalom a nulláról indulni, és talál előbb rá 1919-re vagy 1968-ra, minthogy az 1999-cel kezdődő időszak pezsgő mozgalmi tapasztalatára építsen? Miért volt csalódás és hatalmas visszalépés ezek után a sajtószabadságért tüntetni? Továbbá: hátráltatta-e Váradyt a politikai-mozgalmi tevékenysége abban, hogy jó üzletemberré váljon?Mozgalomtörténet, baloldali jelen, Jugoszlávia-nosztalgia, bázisdemokratikus kávé. Hallgasd meg a Készületlenül negyedik, eddigi legmaratonibb adását!Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitikaA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
3/14/2023 • 2 hours, 23 minutes, 58 seconds
„Itt állunk, itt álltok az út legelején. Sok szerencsét!” | TGM-re emlékezünk | Belépési küszöb #s03e09
Kiválasztottunk számunkra néhány fontos Tamás Gáspár Miklós szöveget, ezekből osztunk meg veletek részleteket ebben az adásban.Az idézett szövegek:TGM: Mi lenne a teendő? - Mérce.hu (2019)TGM: Irónia, kétértelműség, színlelés - A demokratikus ellenzék hagyatéka - Világosság (1993)TGM: Búcsú a baloldaltól - Beszélő (1989)TGM: Szegény náci gyermekeink - Élet és Irodalom (2004)TGM: Miért vagyunk feministák? - HVG.hu (2015)TGM: Immoralizálnak - Mérce.hu (2018)TGM: A lélekharang megkondul - HVG.hu (2018)TGM: Az értelmiség mint történelmi probléma - Litera.hu (2020)TGM: A szakszervezeti kérdés a 21. században - Ezredvég (2002)TGM: Tudom, Mariskám - Mérce.hu (2018)Az epizódban Mahler V. szimfóniája és az I. szimfónia harmadik tétele (gyászinduló) hallható.
3/11/2023 • 49 minutes, 19 seconds
Deszantosok kezében a magyar film lelke I Bezzeg az én időmben S1E9
Szirmai Gergő youtuber-filmkritikus és Gigor Attila rendező-forgatókönyvíró a Bezzeg az én időmben legújabb adásának vendégei, Tóth Jakab pedig a magyar filmgyártás új alkotógenerációjának kilátásairól faggatja őket, valamint arról, hogy tudják-e a külföldi streamingcégek pótolni a magyar rendszer hiányosságait.Miért tereli majd újra a torrent felé az embereket az olcsó stream? Miért nem érte meg az HBO-nak a magyar piac? Hogyan forgatható vissza saját filmalkatásokba a videójáték-trailerek adta megélhetés? Lesz-e új évada a Besúgónak? És létezik-e pozitív mérlege a Vajna-korszaknak? Az is kiderül, hogy miért bíztató, hogy a Király meg sem próbált vicces lenni. Hallgassátok!A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
3/10/2023 • 58 minutes, 21 seconds
Milyen egy illiberális minisztérium belülről? | Ez egy hivatal #7
Akkor jó a közigazgatás, ha hatékony, mint egy szolgáltató cég? Vagy ha értékközpontú: transzparens, diszkriminációtól mentes és méltányos, még ha ez az ügyfél elégedettségének rovására is megy? Vagy ha ellenálló, például egy világjárvány esetén? Ezek mind fontos elvek, ám nem mindig férnek meg egymás mellett.Az Ez egy hivatal hetedik epizódjának vendége Hajnal György, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, aki egy egyedülálló kutatásban 2010 előtt és után is aktív közszolgákkal készített interjúkon keresztül belülről mérte fel az illiberális átállás közigazgatásra gyakorolt hatását. A közszolgák pedig példátlan módon nyíltak meg neki. A bürokratikus szakértelem szerepe látványosan csökkent, a helyébe a politikai haszonmaximalizálás, a centralizálás, illetve politikai lojalitás lépett.Mi az a bürokratikus ellenállás? Hogyan alakult a közigazgatás és a hatalom viszonya a rendszerváltást követően? A politikai akarat végrehajtásnak az eszköze-e a közigazatás, vagy épp ellenkezőleg: ellensúlyoznia kell azt? Létezik-e még hivatástudat a magyar bürokráciában vagy napjaink hivatalnokai céges alkalmazottakká válnak? Mi volt közös az Antall-, Horn-, Orbán- és Gyurcsány-kormányok közigazgatáshoz való viszonyában? Miért aggasztó, amikor Lázár János büszkén nyilatkozza, hogy a minisztériumában tíz órás egy munkanap? Jó hallgatást!Találkozzunk! Szeretnénk jobban megismerni titeket, és megtudni, miről hallgatnátok műsort, mi tetszik és mi nem az adásainkban. Március 10-én pénteken este 6-kor találkozunk a Főfoto nevű helyen (Kálvin tér), a részleteket erre találjátok: https://fb.me/e/3otZtJpqRSegíts nekünk! Önkénteseket keresünk a műsor készítéséhez. Ha van kedved részt venni a műsorok kitalálásában, a témák kutatásában, interjúalanyok keresésében vagy a vágásban, írj egy emailt a [email protected] címre! Előre is köszönjük!
3/8/2023 • 55 minutes, 32 seconds
Szép dalokat dúdol a hatalom | Semmi kóla #8
Ebben az adásban felforgató és rendpárti dallamok, a figyelemért versengő hangok, a macskazene kultúrtörténetének nyomába eredünk. Zámbó Jimmy roncs időknek érzelmes dalaival tör be, Elvist pedig leigázza egy menedzser. Aztán jönnek a zseniképzők: amíg A szív dallamai amellett érvel, hogy hangszeres zenét mindenki tanulhat, addig a Whiplash székeket hajigálva tombol, hogy márpedig nem és nem. A zajok harmóniákkal játszanak, a világ pedig megtudja, mit tett Lydia Tár. Végül a Frank rejtőzködő zsenijét előbújtatja a középszerűség. Mitől rettegett Platón? Mi köze a dubstep evolúciójának a beltéri dohányzás betiltásához? Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátrana [email protected] címre.Hivatkozott tartalmakHosszan tárgyalt filmek és sorozatok:A Király (2022)A szív dallamai (Music of the Heart, 1999)Elvis (2022)Frank (2014)Tár (2022)Whiplash (2014)Röviden említett filmek és sorozatok:A mások élete (Das Leben der Anderen, 2006) Harry Potter (2001)All My Homies Hate Skrillex | A story about what happened with dubstepCikkek, egyebek:Az volt a furcsa, hogy lehetett ilyen rádió Magyarországon – A Petőfi Rádió sztorija (Telex, 2022)Csabai Máté: Azt hiszed, klasszikus zene, pedig nem (Fidelio, 2019)Draskóczy Eszter: Alvilágjárások és pokolbeli büntetések (2022)Nathan Dowell: The Devil Can’t Sing (Live Ideas, 2020)Fazekas Gergely: Hogyan ért véget a klasszikus zene története és mi köze ennek a neoliberalizmushoz? (444, 2018)György Péter: Zámbó Jimmy és kora (ÉS, 2001)Hegyeshalmi Richárd: Hová tűnt az intro a popslágerekből? (Qubit, 2021)Kránicz Bence: A világ összes Weinsteinje, Spacey-je és Gothárja ebben a karmesterben egyesül (24.hu, 2023)Natalie Zemon Davis: Társadalom és kultúra a kora újkori Franciaországban (2001)Platón: Az államPongrácz Máté: Király! (Filmtekercs, 2023)
3/4/2023 • 1 hour, 8 minutes, 20 seconds
A béranyasággal a gyerek is árucikké válik | Zsófilter #s01e10
Végy egy elszegényedett kelet-európai béranyát és petesejtdonort, egy mindenáron gyerekre vágyó felsőközéposztálybeli meddő vagy meleg párt, egy csehországi termékenységi klinikát, plusz hormonkezeléseket, jogi kiskapukat, sok-sok lelki gyötrődést, ja és rengeteg pénzt, majd adj hozzá még egy kedves “segítőt”, ügynököt vagy stricit. Kész is a nemzetközi együttműködésben, 9 hónapra kibérelt női méhben, rendelésre született baba. Az Európai Unióban sehol sem engedélyezett, mégis él és virul a kereskedelmi célú béranyaság, nálunk és körülöttünk a régióban is. A mai adásban körbejárjuk ennek jogi, egészségügyi, gazdasági és erkölcsi vetületeit, a nemzetközi béranyaipar szereplőinek motivációit és a történetekben szereplő nők és babák életére, testére és lelkére gyakorolt hatását.Mennyit adnál érte? című könyve nyomán beszélgetünk Durica Katarina íróval, illetve Balogh Lídiával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársával.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
3/2/2023 • 1 hour, 9 minutes, 58 seconds
Mit tanulnak a gyerekek Kádárról? - államszocializmus a tankönyvekben Mezei Bálinttal | Belépési küszöb #s03e08
Adott történelmi korszakok megítélésének a jelenre vonatkozó politikai tétje is van – kiemelten igaz ez a második világháború utáni államszocialista időszakra. A rendszer egyértelmű hibáinak és igazságtalanságainak felsorolásánál azonban hiba lenne megállni. Hiszen az igazságtalanságok, autoriter tendenciák és korlátozások mellett egyszerre volt jelen az anyagi biztonság, óriási méretű infrastrukturális fejlesztések és a társadalmi mobilitás széles tömegek által elérhető intézményei is.Amikor az államszocializmus időszakát értékeljük, akkor olyan kérdésekben is állást foglalunk, hogy mit tartunk politikailag elképzelhetőnek. Elképzelhetőnek tartjuk-e azt, hogy az állami intézkedéseket ne pusztán tőkeérdekek, hanem a közérdek is orientálja. Politikai képzeteink kialakításának sokáig egyik legfontosabb terepe a tanterem.Legújabb adásunkban Mezei Bálinttal, az ELTE Történeti Intézetének oktatójával, illetve egykori középiskolai történelemtanárral beszélgettünk. Bálint oktatási tevékenysége mellett az Eszmélet folyóirat szerzője és szerkesztője. Az Eszméletben jelent meg írása arról, hogy a rendszerváltás utáni történelemkönyvek milyen képet festenek az 1990 előtti államszocialista rendszerekről. Mesélt nekünk a tankönyvkiadás piacosításáról, a 90-es évek oktatáspolitika teremtő káoszáról és az államszocializmus emlékezetpolitikájáról. Témába vágó beszélgetésünk Melegh Attilával és Pinkasz Andrással.Mezei Bálint írása "Az államszocializmus képe a magyarországi középiskolai tankönyvekben. A fősodor narratívái (1990–2010)" címen az Eszmélet folyóirat 133. számában jelent meg. Hangmérnök: Lőrinczi ÁronGrafika: Kili ZsannaSzerkesztő: Puskár KrisztiánA borítókép forrása: Fortepan
2/18/2023 • 1 hour, 10 minutes, 25 seconds
Szégyelld magad, főleg az interneten | Zsófilter #s01e09
Gyereket szülsz az apokalipszisbe, a tamponod tönkreteszi a bolygót, nem blokkoltad elég csatornán az összes para férfit, a COVID alatt nagymamagyilkos lettél…Nőként mindig is volt miért szégyenkeznünk, a digitális korban pedig hatványozódott a – főként középosztályt – gyötrő, globális szintre kiterjesztett társadalmi felelősségtudat és a mára tényleg minden lépésünket és döntésünket kísérő bénító erkölcsi dilemmák. A mai adásban Réz Anna erkölcsfilozófussal beszélgetünk Mardos című könyve nyomán a jóemberkedés és az eltörlés kultúrájáról, a gyerekvállalást terhelő szégyenforrásokról, a #metoo-t övező kényelmetlen kérdésekről és a social media hatásáról a nők testképére és magára a feminista aktivizmusra.Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasHol találsz meg minket?Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgoInstagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/Vágatlan videók, extra tartalmak:Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitikaPayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected] vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
2/16/2023 • 1 hour, 20 minutes, 44 seconds
Orbán egy részvény, a politika joghurtos pohár | Mi a teendő #15
Bevett szokás, hogy úgy gondolunk a politikára, mint egy árupiac, amelyben a választók különböző politikai termékek/ajánlatok között válogatnak. De mi van akkor, ha politikust nem ugyanúgy választunk, ahogy ruhát, autót, telefont? Mi van akkor, ha a politikai preferenciáinkat nem az határozza meg, hogy mit ajánl egy politikus, hanem az, hogy milyennek képzeljük el az adott politikus szimpatizánsait?A Mi a teendő 15. adásának vendége Csigó Péter szociológus, akivel arról beszélgetünk, miért vált megfejthetetlen káosszá a kortárs politika, és hogyan hozhatnánk vissza a valódi, autentikus képviseletet a demokratikusnak mondott politikába.Csigó Péter Mércén megjelenő esszéjét itt találjátok: https://merce.hu/2023/02/11/a-kapitalizmuson-innen-a-rendszerkritikan-tul/https://merce.hu/2023/02/12/a-megvalaszthatosag-nem-eleg-hogyan-lehet-megroppantani-a-fidesz-tamogatottsagat/Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.------Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
2/12/2023 • 1 hour, 8 minutes, 44 seconds
Nem a nők dolga áttörni az üvegplafont. Bezzeg az én időmben S1E8
Szegregált duplakoncertet tart Krúbi, aki csajbulit és kanbulit hirdetett két egymást követra napra februárban. Mi választja el a húspiacot a felszabító közösségi élménytől? Miért a kapitalizmus seggluka a szellemi termékedet árulni, és miért kell bocsánatot kérnie egy feministának, ha sminkeli magát vagy vihorászik? Betiltjuk a szexista vicceket vagy kinevelünk egy társadalmat, amely már nem nevet rajtuk? A művész morális felelőssége, ha valaki nem érti az ironiát?A Bezzeg az én időmben új adásában Solti Hanna (Vénusz Projekt), Balogh Zsófi (Zsófilter) és a házigazda Tóth Jakab elemzik a rapper ellentmondásos marketingjét, egyben a feminista podcastkészítés céljait és korlátait. 00:00 - Intro00:30 - Miről szól a Vénusz Project és a Zsófilter? 06:43 - Hálószobapop avagy megnyíló nők12:37 - Lehet-e szexi egy feminista Instagramja?21:40 - Feminista podcast = horgászmagazin?27:22 - Női közösségek erősítése vagy a férfiak érzékenyítése a fontosabb cél?31:29 - Krúbi-vita. Mire jó a szegregált koncert?52:40 - Cancel culture egy hiba a rendszerben?A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
2/10/2023 • 59 minutes, 59 seconds
A korrupt hivatalnokok szurokban fürdenek | Ez egy hivatal #6
Parks and Recreation, Gilmore Girls és a Galaxis útikalauz stopposoknak, Majakovszkij és Illyés Gyula, Coen testvérek, Lorenzetti freskója és a Bëlga. A hivatalnokok és a bürokrácia mindenhol ott vannak: a kultúrában is. Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel Dante Poklában is turiskáskodik kicsit az Ez egy hivatal hatodik részében, illetve talán most vallanak a legőszintébben saját közszolgai mindennapjaikról és küzdelmeikről.Mennyivel sikerült jobban a lakosság tájékoztatása a nyolcadik kerületi útfelújításáról, mint a Föld elpusztítása a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvben? Mire jó és mire nem az értekezlet? Hülye-e minden helyettes államtitkár? Miért terjedt el a hivatalnoki nyelvben a passzív szerkezet; és mit tehet a konstruktív közszolga, aki először veszi magán észre, hogy leírja: „egyeztetésre fog sor kerülni”? Azt azért tisztázzuk: a közszolgálati dolgozók nem szeretik, ha a politikai akarat hatósági köntösbe van öltöztetve. Jó hallgatást!Segíts nekünk! Önkénteseket keresünk a műsor készítéséhez. Ha van kedved részt venni a műsorok kitalálásában, a témák kutatásában, interjúalanyok keresésében vagy a vágásban, írj egy emailt a [email protected] címre! Előre is köszönjük a segítséget!Találkozzunk! Szeretnénk jobban megismerni titeket és megtudni, hogy miről hallgatnátok műsort, mi tetszik és mi nem tetszik az adásokban. 2023. március 10-én pénteken este találkozzunk! A helyszínt később foglaljuk.Idézett művek:Bëlga: Tértivevény, Csumpa album, 2017Dante Alighieri: Isteni Színjáték, Magvető Könyvkiadó, 2022, Pokol 21:52-57, Purgatórium 6:143-147, Paradicsom 11:1-9., Nádasdy Ádám fordítása,Douglas Adams: Galaxis útikalauz Stopposoknak, Kozmosz Könyvek, 1987, Molnár István fordításaIllyés Gyula: Naplójegyzetek, Nyugat, 1941. 8. szám, 1941, elérhető: https://epa.oszk.hu/00000/00022/00667/21339.htm,George Orwell: Politics and the English Language, 1946, elérhető: https://www.orwellfoundation.com/the-orwell-foundation/orwell/essays-and-other-works/politics-and-the-english-language/,Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Önagyonülésezők, Hegedűs Géza fordítása,Hajnal György és Boda Zsolt: Illiberal Transformation of Government Bureaucracy in a Fragile Democracy: The Case of Hungary, in Michael W. Bauer et. al. (szerk) Democratic Backsliding and Public Administration, Cambridge University Press, 2021, 93. oldal, G. Szabó Dániel fordítása,Parks and Recreation (Városfejlesztési Osztály), NBC, 2009-2015, 5. évad, 3. rész: How a Bill Becomes a Law, 4:58-5:35Parks and Recreation (Városfejlesztési Osztály), NBC, 2009-2015, 1. évad, 1. rész: Pilot, 3:40-3:50,Yes, Prime Minister (Igenis, Miniszterelnök úr!), BBC2, 1980-1988, 2. évad, 1. rész: Man Overboard, 23:00-24:52,Yes, Prime Minister (Igenis, Miniszterelnök úr!), BBC2, 1980-1988, 2. évad, 2. rész: Official Secrets, 14:00-18:11,Yes, Prime Minister (Igenis, Miniszterelnök úr!), BBC2, 1980-1988, 1. évad, 4. rész: The Key, 17:05-27:20,Gilmore Girls (Szívek szállodája), The WB, 2. évad, 17. rész: Dead Uncles and Vegetables, 23:05-26:00,Ethan Coen és Joel Coen: Burn After Reading (Égető bizonyíték), 2008,Ambrogio Lorenzetti: A jó és a rossz kormányzás allegóriája és hatásai, freskó, 1338-1339, Siena, Palazzo Pubblico,Bëlga: Lakógyűlés, Karnevál album, 2021
2/8/2023 • 58 minutes, 46 seconds
Jó ez a flesselgetés, de hol a konfliktus? | Semmi kóla #7
„Az apád hozzád bármilyen lehet, de a barátodat, azt te választod meg!” – énekli Koncz Zsuzsa, mi viszont beszélgetni fogunk, mégpedig a barátságról. Feltesszük a nagy kérdést is: vajon létezhet-e igaz barátság főbérlő és albérlő között? És persze gratulálunk Petrarca öccsének is! Csak szeretnénk feleannyira olyanok lenni, de hát nincs mit tenni: ilyenek vagyunk. Filmekkel is készültünk: a Mary és Max a barátság megkötéséről szól. A Vacsorám Andréval egy labirintuson kísér végig. A sziget szellemei apránként nyesi le a szájunkból előkúszó nevetést, hogy torkunkra forrjon aztán a csönd,. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/ Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre. Hivatkozott filmek, sorozatok:A sziget szellemei (The Banshees of Inisherin, 2022) Mary és Max (Mary and Max, 2009)Vacsorám Andréval (My Dinner with André, 1981)A szomorúság háromszöge (The Triangle of Sadness, 2022)Harry Potter (2001-2011)Lelki ismeretek (Soul, 2020)Némó nyomában (Finding Nemo, 2003)Szexoktatás (Sex Education, 2019-)Szívek szállodája (Gilmore Girls, 2000-2007)Ajánlott irodalom:Robin Dunbar: Barátok. Hogyan értelmezzük legfontosabb kapcsolataink erejét? (2022)Friendship: A History. Szerkesztette: Barbara Caine (2014) Cikkek, egyebek:Bodor Ádám: A barátkozás lehetőségei (DIA)Sághy Marianne: Földi és égi szeretet. Tanulmányok Szent Ágoston Vallomásairól (2019)Ruth Mazo Karras: Thou Art the Man. The Masculinity of David in the Christian and Jewish Middle Ages (2021)Petrarca levelei. Szerkesztette: Kardos Tibor (1962)Turi Tímea: Régi tévedések (Hévíz, 2019: 5-6.)John Donne: Senki sem különálló szigetA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
2/4/2023 • 1 hour, 15 seconds
Mi történt az Amnestynél? Partizán Podcast Extra
Január elején az Amnesty International emberi jog szervezet magyarországi irodájának öt munkatársa hozta nyilvánosságra a történetét az Open Democracyn oldalán megjelent angol nyelvű cikkben. A szervezet vezetőségétől elszenvedett rendszeres szóbeli és lelki bántalmazásról, nemi alapú diszkriminációról számoltak be.Különkiadásunkban interjút hallhattok hármukkal: Gere Zsófia, Mérő Vera és Szalóki Ágnes beszélnek Balogh Zsófinak azokról a rendszerszintű határátlépésekről és megalázásokról, konkrét történésekről, amelyek az emberi jogi szervezettől való távozásukhoz vezettek, továbbá a helyi és nemzetközi szervezeten belüli panaszaikat vizsgáló eljárás hiányosságairól és a felelősségrevonás elszabotálásáról, ami miatt végül a nyilvánosság mellett döntöttek.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/30/2023 • 40 minutes, 46 seconds
Malteroslányok, malterosfiúk! A város másik oldalán #S2E5
Ki építette? Az építészettel foglalkozó kreatív és akadémiai ágak szinte alig beszélnek az épületek kétkezi építőiről – azokról, akik a házak falait, alapzatát készítették, akik a tetőt a helyére tették. Epizódunkban Zsoldos Anna művészettörténész a vendégünk, aki az építőmunkások történetét kutatja az ELTE Atelier képzésén.Képviseletet! Az építés professzionalizálódásának története elválaszthatatlanul összefügg a munkástörténelemmel, a sztrájkok és szakszervezetiség történetével. Epizódunkban felmerül a kérdés, hogy lehet-e az építőmunkások történetét a munkásidentitás lencséjén keresztül vizsgálni, illetve alkalmazható-e az antropológiai szemlélet annak kutatásában. Egyáltalán, miért akarja valaki kutatni az építők történetét?Körbejárjuk a női építőmunkások emancipációjának kérdését a szocializmusban, megvizsgáljuk a Kádár-kockák szociológiáját, illetve feltessszük a kérdést, hogy itt-e az ideje a sztárépítészet alkonyának. Az adás utolsó negyedében két idézettel emlékezünk meg Tamás Gáspár Miklósról, akinek mindketten igazán sokat köszönhetünk politikai szocializálódásunk során.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/29/2023 • 1 hour, 52 minutes, 4 seconds
Politikailag érzékeny nevetés a moziban, Jimmy a TV-ben, szerkesztők a podcastban | Belépési küszöb #s03e07
A heti partizános aktuálpolitikai műsorok mögött álló szerkesztők, Vida Kamilla és Pap Szilárd István voltak a vendégeink 2023 első beszélgetésében.A kérdés amit körüljártunk elsősorban az: miként lehet jó balos tartalmat készíteni?De szóba került az is kinek mennyit számít, hogy hányan néznek egy adást, és vajon lehetséges e tágítani a politikai képzelőerő határait, a szokásos ellenzéki és kormánypárti kereteken túl?Mindemellett elemeztük a közélet és a popkultúra érezhető balra tolódását, vagy legalábbis a rendszerkritikus tartalmak terjedését is. És nem bírtuk magunkban tartani azt sem mi épp mit nézünk: ez pedig A Király c. RTL-es sorozat Zámbó Jimmy életéről...Hangmérnök: Lőrinczi ÁronGrafika: Kili ZsannaSzerkesztő: Puskár KrisztiánA Partizán Podcastok közös Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/28/2023 • 1 hour, 11 minutes, 18 seconds
A gyilokban született meg a nemzeti minimum. Bezzeg az én időmben S1E7
Az embereket birkákra és kritikusan gondolkodókra osztani azért félrevezető, mert a konteóhívők is nyitottak a kritikai gondolkodásra, amikor egy alternatív világmagyarázatot keresnek. A kérdés, hogy ki tudja először megszólítani ezeket az embereket. Kár, hogy a hatalom seggéből szidalmazó öregurak.A Bezzeg az én időmben hetedik részének vendége a Fókuszcsoport csatornából fejlődött Jólvanezígy „reggeli hírműsorának” készítői, Nagy Ádám és Szabó Márton Csoki, utóbbi egyben Tóth Jakab első visszatérő vendége a podcast indulása óta. Azt mondják, a siker nem az ő érdemünk, hanem Magyarország szégyene.Ha az egyikük kiáll valami mellett, akkor a másik biztos beleköp: nagyjából így tartják fenn pártatlanságukat és a folyamatos önreflexiót. Szerintük a külsőségekben dől el, hogy ki milyen oldalt választ, mert alapvető értékválasztásokban a Fidesz-szavazókkal is egyet szoktak érteni, neadjisten, egy esküvőn. Nagyobb probléma, hogy a hazugságoknak nincsen következménye.Hitelesebb képet kapunk-e a világról, ha „mindkét oldalt” olvassuk és abból vonunk átlagot? A tények és narratívák csatáját egy minikvízben teszteljük a műsor során, amelyből még az is kiderül, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala hogyan segítette egy új és fiatal baloldal megerősödését máshol. Kinek áll az érdekében és micsoda?A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
2023 első Zsófilterében nem mást, mint anyukámat, Grósz Zsuzsát kérdezem az élet nagy dolgairól: a kapcsolatunkról, a gyerekkoráról, az anyaságról, a balatonpart átépítésének traumájáról, a női létről, a leszbikusságomról, a tabukról és a politikai korrektségről. Balatonalmádi házának nappalijában rendeztem be a stúdiót, azon a kanapén, ahol mindig nagyon jókat beszélgetünk a látogatásaim alkalmával.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/19/2023 • 1 hour, 20 minutes, 20 seconds
Folyamatos tűzoltás, avagy mi a bürokrácia optimista megközelítése? | Ez egy hivatal #5
A fejlett demokráciákban az egymásra mutogatás intézménye nehezen elkerülhető, mégha Berlinben a kilencvenes években rá is jöttek, hogy 23 kerülettel nem működőképes a város. Hogy mi ebből a tanulság? „Jein” – mondják a németek.Ki az illetékes, ha kátyút látunk vagy leszakadt egy vízcsap? Mit csinálhat az önkormányzat megbízásából dolgozó bevándorló szociális munkás, amikor egy tanácskozáson a fasiszta képviselő utal rá, hogy csak német állampolgár hajléktalanoknak kéne ellátást kapniuk? Miben látják a berliniek az önkormányzati rendszer problémáit? Eleve: hogya dolgozhat önkéntesen egy képviselő és mit jelent ez a gyakorlatban?Vojtonovszki Bálint szociológus kilenc évvel ezelőtt költözött feleségével Berlinbe. Itthon a szegénységgel foglalkozott, kint pedig eleinte kanalakat pucolt, majd egy társkereső cég ügyfélszolgálatán dolgozott, mielőtt sikerült ott is szociális területen elhelyezkednie. Most Udvarhelyi Tesszának mesél a német közigazgatásban szerzett tapasztalatairól. (Az interjú 2022 őszén készült.)Írj nekünk a [email protected] címre ha javaslatod, kérésed, ötleted van számunkra!A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/18/2023 • 47 minutes, 32 seconds
Akárhogy rakom össze, mindig harckocsi jön ki belőle | Mi a teendő #14
Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században? Erik Olin Wright amerikai szociológussal, aki ezzel a címmel írt könyvet, már nem tudunk beszélgetni, 2019-ben meghalt. Utolsó könyvét Konok Péter fordította magyarra, így az ismert történésszel fordítóként beszélgettünk:Bevehetjük-e még egyetlen rohammal a Téli Palotát? Ha nem, mert már a fejünkbe (és a telefonunkba költözött), akkor hogyan küzdhetünk hatékonyan a kapitalizmus ellen? Milyen stratégiák közül választhatunk? Hogyan legózta össze a maga megfejtését Erik Olin Wright? Mivel nem győzte meg az anarchista fordítót? Van-e még elegendő időnk aláásni a kapitalizmust, hogy az szép lassan demokratius szocializmussá alakuljon át? Az Open Books kiadó "Bázis könyvek" sorozatának második kötetéről beszélgetett a két házigazda Erik Olin Wright könyvének magyarra fordítójával, Konok Péterrel.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/15/2023 • 1 hour, 9 minutes, 54 seconds
Pénz nélkül meghal a Föld | Semmi kóla #6
Témánk: a ruppó, a zseton, a lóvé, a zsé. Ebből az adásból kiderül, hogy Mókus Luca miért rontja meg a fiatalságot, de a pénzügyi tudatosság oltárán áldozva megpróbáljuk kitölteni a tőzsde és a mágia közös halmazát is. Emellett pár tornagyakorlatot is bemutatunk: a feketén hömpölygő aranyban fürdést a kezdőknek, az adósságban fuldoklást a haladóknak ajánljuk. A lélek éjszakája sötét és tele van iszonyattal: A Wall Street farkasában csíkokat felporszívózó brókerek vonyítanak, a Vérző olajban szomjas olajkutak szuszognak. A Gettómilliomosban még csak a vak koldusok markában csengenek a rúpiák, a Sajnáljuk, nem találtuk otthonban már egy futár zsebében csilingel a céges applikáció. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastja.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátrana [email protected] címre.Hosszan tárgyalt filmekA Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street, 2013); Gettómilliomos (Slumdog Millionaire, 2008); Sajnáljuk, nem találtuk otthon (Sorry We Missed You, 2019);Vérző olaj (There Will Be Blood, 2007)Röviden említett filmek és sorozatok: A nagy dobás (The Big Short, 2015); A viszkis (2017); Élősködők (Parasite, 2019); Joker (2019); Nyerd meg az életed! (Squid Game, 2021)Ajánlott irodalom: Niall Ferguson: A pénz felemelkedése. A világ pénzügyi történelme (2021)A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/13/2023 • 1 hour, 3 minutes, 54 seconds
Kik a Partizán podcasterei?
Miért könnyebb őszintébb légkört teremteni egy podcastben, és fog-e a Partizán a jövőben kép nélküli évadot csinálni? Hogyan lehetséges, hogy tíz éven belül a harmadik diákmozgalom rohan ugyanannak a falnak? Mi a közös Antall Józsefben és Sisiben? Miért nem csupán azon nők számára jelent problémát a táplálkozás, akik evészavarosak? Milyen kultúrsokkal szembesül az aktivista, aki hirtelen hivatali pozícióban találja magát? Hogyan lesz egy szélsőjobboldali emberből rendszerkritikus baloldal? Szétválasztható-e a városról a politikáról szóló diskurzus? Podcastjaink hálózattá nőtték ki magukat az ősz folyamán. Jelenleg nyolc kizárólag ebben a formában készülő műsorunk új epizódjait követhetitek, amelyek év végére saját csatornát is kaptak: ez a Partizán Podcast. De kik csinálják ezeket az adásokat? Ünnepi különkiadásunkban őket mutatjuk be nektek: ők a Partizán „rádiósai”. Velük beszélget Gulyás Márton, aki személyesebb hangvételű beszélgetéseit mutatja be a Készületlenül epizódjaiban; hozzá csatlakoznak három panelben Udvarhelyi Tessza (Ez egy hivatal), Sudár Orsolya (A város másik oldalán), Pap Szilárd (Mi a teendő?), Balogh Zsófi (Zsófilter), Vas Máté és Vida Kamilla (Semmi kóla), Schultz Nóra (Belépési küszöb) és Tóth Jakab (Bezzeg az én időmben). Hallgassátok, böngésszétek és kövessétek az új Partizán Podcast csatornát!• Spotify: https://open.spotify.com/show/1HtMa7kom4qzQJ7S1sWqhg• Apple: https://podcasts.apple.com/.../partiz%C3%A1n.../id1654514577• Google: https://podcasts.google.com/.../aHR0cHM6Ly9tZWRpYS5yc3MuY...• RSS: https://media.rss.com/partizanpodcast/feed.xml A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/5/2023 • 1 hour, 1 minute, 19 seconds
Bende Anna: Krízishelyzetben nem esünk kétségbe | GM Készületlenül #3
Bende Anna úgy kezdett el szociális munkásnak tanulni az egyetemen, hogy tudta: a hajléktalanellátásban akar dolgozni. Igaz, idősebb volt a társainál, és addigra tanári pályaképe is szertefoszlott. A kétezres években ismerte meg Az Utca Embere hálózatot, részt vett a Szolidaritás Éjszakáinak megrendezésében, később A Város Mindenkié megalapításában, amelynek azon gyakorlata, hogy hajléktalanokkal közösen dolgozott, megütközést keltett a szakmán belül is. Aztán elfoglalták Kocsis Máté irodáját és felfigyelt rájuk a középosztály.Mi az a lakhatás szemléletű szociális munka? Miért ellentétes a szociális munka alapelve a karitatív munkáéval, és miért káros, ha egy társadalom úgy gondolja, hogy jótékonysággal minden problémát meg lehet oldani? Miért kevésbé megbecsült a szociális munkás társadalmi megítélése még a tanárénál is Magyarországon? Bende Anna azzal szembesült munkája során, hogy a hajléktalanellátás intézményesült rendszere nem csupán a hajléktalanok, hanem a benne dolgozók számára is elnyomó. Szerinte a civil szervezetek nem alkalmasak a társadalmi problémák megoldására, ám a szociális munkás feladata, hogy a társadalmi változást előidézze, illetve hogy a hatalom nélküli embereket hatalommal ruházza fel. Közel tíz éve dolgozik az Utcaból Lakásba Egyesületben, amelynek lakásügynökségi projektjével a szociális területen dolgozók lakhatási válságán is tudnak segíteni.Gulyás Márton vendége a Készületlenül harmadik részében tehát Bende Anna, az adás utolsó harmadában pedig Jámbor Andrással közös életük, családjuk és szövetségük, valamint a napi politika Annára nehezedő terhe is szóba kerül.A Partizán Podcast Facebook-oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
1/3/2023 • 1 hour, 5 minutes, 12 seconds
Érzékeny búcsú 2022-től | Belépési küszöb #S03E06
Hallgassátok meg az év végi Belépési Küszöböt és az óév tanulságaiból merítsünk erőt közösen a folytatáshoz!2022 kétségkívül olyan év volt, amelyre sokat fogunk még gondolni, utalni a jövőben is: ha végigvennénk a magyar politikai térképet, a gazdaság és a társadalom állapotát, a rendszer érzéketlenségéből fakadó sok kicsi egyéni és családi tragédiát, és azt, hogy ezek mit vetítenek előre a következő évre, akkor van igazság abban, hogy 2022 volt a rendszerváltás óta Magyarország egyik legnehezebb éve.Emellett viszont tucatnyi örömteli, reménytadó pillanatot, mozgalmi és egyéni sikert tudunk említeni, ami szintén idén történt. Ezúttal ezekre a pillanatokra szeretnénik koncentrálni. Azokra a dolgokra, amelyekből épülhetünk és amelyekre építhetünk, amikből erőt tudunk meríteni a folytatáshoz.Nehéz ebben a végletekig cinikus nyilvánosságban őszintén hálát és köszönetet kifejezni, mi azonban fontosnak tartjuk, hogy teret adjunk év végén ennek is. Köszönetet mondunk azokért, amik és akik miatt boldogsággal fogunk visszatekinteni 2022-re.Arra biztatunk mindenkit, hogy készítsétek el Ti is az óév mérlegét, amelyekben segítséget nyújthatnak azok a kérdések, amiket mi is megválaszoltunk a beszélgetésben.És végül, de semmiképp sem utolsó sorban: nagyon köszönjük minden egyes hallgatónknak az egész éves aktivitást, a kommentelést, az e-maileket, az üdítő és lelekesítő találkozásokat.2023-ban folytatjuk!
12/31/2022 • 48 minutes, 39 seconds
Blöffök és utópiák | A város másik oldalán #S2E4
Az év utolsó epizódjában bemelegítésként laza sétát teszünk a frissen átadott Blaha Lujza téren, közben elmélázunk a táj- és köztérépítészet eredményein és lehetőségein, áttekintjük a budapesti térfelújítások fölött megnyíló, urbanisztikai, politikai és szociális horizontokat, illetve a közvélemény különböző regisztereinek elvárásait a város “élhetőségével” kapcsolatban.Budapest belvárosát elhagyva léptéket váltunk és városutópiákról, ideális városokról beszélgetünk kortárs példákból kiindulva. Miben hasonlít és miben különbözik a szaúdi bin Salman koronaherceg 9 milliósra tervezett lineáris városa, Akon amerikai popelőadó saját magáról elnevezett, Wakandára hivatkozó “afrofuturista” ingatlanprojekje, illetve az ex Walmart-vezér 5 milliósra álmodott amerikai ökovárosa? Városi utópiákról, vagy ingatlanfejlesztési presztízsprojektekről, esetleg gigantikus átvetésekről, blöffvárosokról van szó? Törtenelmi mélyfúrásainkban átbeszéljük, hogy milyen fizikai formát képzelt el Platón az ideális városállam társadalmi szerkezetéhez és milyen kulturális-politikai tartalmakat közvetítettek a reneszánszban megjelenő ideális városformák.A mai városvíziók könnyen fogyasztható, üres képekként melegítik újra és sajátítják ki az avantgard kritikai terveinek ikonográfiáját és formakincsét, miközben minden társadalmi, politikai kérdést, problémát, ellentmondást gondosan elrejtenek a szűken értelmezett fenntarthatóság és a technológiai progresszió üres jelszavai alatt.Szükségünk van jövőképekre, és a kommersz víziókban megtestesülő nagyléptékű tervezésre, ha civilizációként nem csak túlélni akarunk, hanem jobban élni. Ehhez viszont a sivatagba vagy az óceánokra álmodott, légkondícionált megfigyelővárosoknál összetettebb, politikusabb és rugalmasabb, valóban “okos” víziókra és ajánlatokra lesz szükségünk.A Partizán Podcast Facebook-oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/18/2022 • 1 hour, 18 minutes, 53 seconds
Nem elég az ATV-ben megmondani a tutit – Dvorácskó Balázs a szakszervezeti szervezésről | Belépési küszöb #s03e05
Ezúttal egy szakszervezeti szervezőt, Dvorácskó Balázst hoztuk el nektek! Balázzsal a magyar szakszervezeti mozgalom történetéről és dolgozói szervezésről beszélgettünk – reméljük számotokra is annyira lelkesítő lesz, mint nekünk!Kiemelten gondolatébresztő beszélgetés akkor, amikor tüntetések, élőláncok, figyelemfelkeltő kampányok után sokan azt érzik, hogy már mindent megpróbáltak, de semmi nem vált be. Balázs meggyőző érveket hoz amellett, hogy a nyilvánosság eszközeinek tudatos használata mellett miért nem spórolhatjuk meg a mozgalom- és szervezetépítéssel járó aprómunkát, ami a dolgozók közötti szolidaritás valódi kötőszövete tud lenni.Nem rejthetjük véka alá azt sem, hogy a szakszervezetek igenis politikai szervezetek: munkahelyi küzdelmek egységbe tudják kovácsolni a különböző pártpreferenciájú embereket is, hiszen habár az identitások fontosak, végsősoron legalább annyit mond el rólunk az, hogy milyen anyagi érdekeink vannak a munkahelyeinken.A rendszerváltás alatt még a szakszervezeti szférát is elkapta a szabad verseny láthatatlan pallosa, ami a mai napig érezhető nyomot hagyott a mozgalmon. Balázs a Szakszervezetek Együttműködési Fórumában és a bölcsődei dolgozók szervezése alatt összegyűjtött tapasztalatai alapján mesél nekünk arról, hogy miként küzdenek egyre többen a mozgalomban azért, hogy több dolgozó és szakszervezeti tag számára legyen egyértelmű: a szakszervezet nem a tagdíjból fizetett jogászok és az évvégi mikuláscsomag, hanem a tudatos, érdekérvényesítéstől és konfrontációtól sem félő tagság.Habár Balázs szerénykedik, de legyünk határozottak: kollektív szerződést kötni a munkahelyeden óriási siker!A beszélgetésben említett Új Egyenlőség kerekasztal: Mit követelnek a kormánytól a szakszervezetek? 2018. július 28.Vasas Facebook oldal (nem csak memékkel!)SZEF hírlevélHangmérnök: Lőrinczi ÁronGrafika: Kili ZsannaSzerkesztő: Puskár KrisztiánA borítókép forrása: Magyar Szakszervezeti Szövetség Facebook oldala
12/17/2022 • 1 hour, 13 minutes, 16 seconds
Ki rendelkezik a testtel: az állam, az anya vagy a mozgássérült? Bezzeg az én időmben S1E6
Olcsóbb lenne az államnak, ha nem intézményekbe próbálná beszuszakolni a mozgássérüteket, hanem az önállóságukat és fejlődésüket segítené. Ám ehhez nem tehetetlen testként kellene kezelniei őket, és elsősorban nem mártíromságba hajszolnia a mozgássérültek családjait.Miként és mikor változott a média hozzáállása a mozgaássérültek életének és problémáinak bemutatásában, és miféle szakmai emléletváltást adhat a téma egy újságíró számára? Mit kezd a nézők szégyenének és kételyének terhével egy mozgássérült előadóművész a színpadon?A Bezzeg podcast hatodik adásában Fődi Kitti újságíró és médiamunkás, illetve Fekete Ádám színész-rendező, színházcsináló Tóth Jakab vendégei, a beszélgetés témája pedig egyrészt a magyar mozgássérültek kihívásai és kilátásai a hazai állami struktúrában, másrészt Fődi Kitti dokumentumfilmje, az Elkezdődik a következő 24 óra, amelyet a 444 mutatott be a napokban, és amely egy magyar és egy norvég család életén keresztül mutatja be a mozgaássérültek életét.A norvég nézők nevettek, amikor a magyar mozgássérült édesanyja felsorolta a munkaköreit a filmben. Fekete Ádám is nevetett, de más miatt. Tényleg azért csinálják-e jobban a norvégok, mert ott sok az olaj? Elvárható-e egy mozgássérülttől és csalájától, hogy politikailag aktív legyen? Mit jelent és mi a következménye annak, hogy a mozgássérülteket segítő intézmények középre lőnek, de inkább lefelé?Az Elkezdődik a következő 24 óra erre tekinthető meg: https://youtu.be/r_safXekCvEA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/16/2022 • 54 minutes, 27 seconds
Nem a kormánynak dolgozol, hanem a társadalomnak | Ez egy hivatal #4
Miniszterek jönnek-mennek, a közszolga állandóbb. Az Ez egy hivatal negyedik adásában Dósa Mariannal beszélgetünk, aki a brit Igazságügyi Minisztériumban dolgozik, azon belül is a fiatalkorú bűnelkövetők társadalmi beilleszkedésén. Az ő feladatuk ezen felül az, hogy tanácsot adjanak a miniszternek, aki elfogadja azt, hogy nem feltételnül ért a témához. Hogyan válik londoni közszolga egy magyar szociálpolitikusból? Hogyan képes baloldaliként programokat keresztülvinni egy konzervatív kormányon, és miért lenne frusztrálóbb munkáspárti vezetőkkel dolgoznia? Mit jelent az alulról építkező szakpolitika? Miért erősebb az ottani közszférában a társadalmi mobilitás és mitől félnek mégis az ottani köztisztviselők? Mariann emellett két magyar város segélyirodájában végzett kutatást, amely során arra kereste a választ, hogy miként alakítja a segélyigénylők állampolgári öntudatát az, ahogyan a szociális bürokrácia bánik velük. Erről is mesél az adás végén. A házigazdák Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel.Írj nekünk a [email protected] címre ha javaslatod, kérésed, ötleted van számunkra!A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/15/2022 • 40 minutes, 25 seconds
Kiszabadítható-e a politika az identitásharcok világából? | Mi a teendő? #13
Az elmúlt években a személyes identitások egyre központibb szerepet kaptak a demokráciákban, a nemiséghez és szexualitáshoz kapcsolódó önképeink a politikai küzdelem terepévé váltak. Mi lehet ebben a helyzetben a baloldali pozíció? Hogyan lehet túllépni az egymást kölcsönösen kizáró identitások párhuzamos monológjából? Lehet-e egyszerre tiszteletben tartani az egyének önképeit, de közben problematizálni azokhoz a gazdasági és társadalmi hatalmi viszonyokat, amelyek ezeket az önképeket kitermelik? Tényleg azonosulunk azokkal a képekkel, amelyeket a digitális szféra algoritmusai tükröznek vissza rólunk?A Mi a teendő? tizenharmadik adásában Kováts Eszter politológussal rágódunk ezeken a kérdéseken, friss könyve, a Genderőrületek Németországban és Magyarországon apropóján.A könyv bemutatójáról készült Partizán-videót ezen a linken nézhetitek meg: https://youtu.be/xTFhtNQr0mgNéhány hete Eszter a Zsófilter podcast vendége is volt, az adást itt hallgathatjátok meg: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/687621/Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/11/2022 • 1 hour, 20 minutes, 24 seconds
Nincs édes bosszú | Semmi kóla #5
Antihőseink: fegyvernökök, gyarmatosítók, médiamogulok. A Semmi kóla új adásában a #metoo mozgalom utóéletéről beszélünk filmeken keresztül. Az Utolsó párbaj egy középkori abúzusról mesél, ahol az utókor évszázadokon át felmentette az erőszaktevőt. Ezután egy pokolian dühös alkotásról beszélünk: a Sebzett csalogány nekiront a gyarmati időknek, miközben kétszer aláhúzza, hogy az erőszaktevőn való bosszúállás csak széttépi a pszichét. A Botrány és az Azt mondta úgy mesélnek a média- és filmiparon belüli bántalmazásokról, hogy az eltussolásukra szerződött hálózatokat is bemutatják. A filmek többségéből kiviláglik: a zaklató nemcsak a másik fél valóságérzékelését torzítja, hanem önmagát is képes becsapni. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastje.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hosszan tárgyalt filmekAz utolsó párbaj (The Last Duel, 2021); Azt mondta (She Said, 2022); Botrány (Bombshell, 2019); Sebzett csalogány (The Nightingale, 2018)Röviden említett filmek és sorozatok:A Gucci-ház (House of Gucci, 2021); A nagy dobás (The Big Short, 2015); A nagy pénzrablás (Money Heist, 2017-2021); A nő kétszer (Sliding Doors, 1998); A legharsányabb hang (The Loudest Voice, 2019); A vihar kapujában (Rashomon, 1950); A világítótorony (The Lighthouse, 2019); Ígéretes fiatal nő (Young Promising Woman, 2020); Spotlight (2015)Ajánlott irodalom:Eric Jager: Az utolsó párbaj (2021)Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt (2018)Cikkek, egyebek:Demjén Ferenc: A Föld könnyei (2013)Háy János: Mamikám (2021)Késelés Villával: Szerepirodalom (F21.hu)Kőszeghy Ferenc: „Olyan vagy, az anyád vére vagy: gyilkos” – Háy János írt egy könyvet cigányokrólHorváth Bence: „Ha a nagyfiúkkal akarsz játszani, le kell feküdnöd a nagyfiúkkal” (444, 2016)Lator Anna: Politikai narratíva és nemi erőszak – a délszláv háború boszniai szakasza és az elméletek összecsapása (Erdélyi Társadalom, 2018)Rusznyák Csaba: The Nightingale - A kolonizáció embertelen gépezetében mindenki szenved (Geekz, 2019)A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
12/10/2022 • 1 hour, 11 seconds
Ötvenes nők derékhadából banyatankos vénlányok? | Zsófilter #s01e07
Milyen képünk van az idősekről ma Magyarországon? Hogyan függ össze a nyugdíjkorhatár és a gondoskodási válság? Hogyan viszonyul egymáshoz a munkaerőpiac és a hajszínünk, és melyik társadalmi csoportnak kell ezen kattogni? Költői kérdés persze.Az év utolsó Zsófilterében Szabó Judit Ágnes szociológussal, szociálpolitikussal átvesszük azt a nőügyi témát, amit még a feminizmus is alultárgyal, vagy szinte nem is.Az idősek homogenizálása és infantilizálása, az idős nők deszexualizálása és láthatatlansága, a nyugdíjkorhatár változásának nemi vonatkozásai és az időseket érintő bántalmazás is szóba kerül, illetve hogy hogyan lehetne szebb az élet az ún. szépkorúak számára és miért néznek ki jobban az osztrák nyugdíjasok.A téma kapcsán ajánlom a DélUtánt, az idős emberek lelkisegély szolgálatát minden nap 18 és 21 óra között ingyen hívhatják a 40 éven felüliek:https://delutan.hu/hu/telefonos-lelkisegelyA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/8/2022 • 1 hour, 1 minute, 3 seconds
Láng Annamária: Elkerülhetetlen volt, hogy szembejöjjön egy fal | GM Készületlenül #2
A Krétakör végére mintha kiszerettek volna egymásból Schillinggel, és nem csupán a régi társulat szimbolikus megsemmisítését viselte rosszul, de előfordult, hogy megalázva érezte magát a színpadon. Láng Annamária szerint mindezzel együtt felszabadító erővel bírt egy „családon belül” dolgozni, és a Krétakörben valósult meg a legtöbb a rendszerváltás ígéreteiből.Annamária jelenleg a Burgtheater társulatának a tagja, mégse merül fel benne, hogy Ausztriába költözzön: a bécsi előadások után autóba száll és hazavezet a családjához. Hiányzik neki Sárosdi Lilla, akivel eltávolodtak egymástól, és a saját szégyenének is érzi, hogy magára hagyták a Marton-ügyben. Mert bár sokan rácsatlakoztak az ügyre, mégse álltak mellé emberként.A színház szerinte eredendően szexuális műfaj, Nagy Zsoltot tekinti a legfontosabb színészi partnerének az életben, Schilling Árpád kirohanásai taszították, Mundruczó Kornélnál pedig a kelet-európai melankóliát felváltotta a brutalitás és a trash.A Készületlenül podcast második adásában Gulyás Márton közel két órán át beszélget Láng Annamáriával a szembenézésről és annak hiányáról; az SZFE iránti közönyről, az Eszenyi Enikőtől tanultakról és a lappangó tébolyról; egy idegennyelvi környezetben kifejlesztett új érzékről és a nemzetköziség radikalizmusáról; a bukástól való rettegésről és a félelemnélküliségről.De szóba került a mátészalkai KGST piacon vásárolt fehérnemű utóélete, illetve egy most készülő hazai darab, amelyben ismét Nagy Zsolttal szerepel majd az Örkényben, és amelyben a Krétakör szép és traumatikus múltja is benne lesz.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
12/6/2022 • 1 hour, 52 minutes, 48 seconds
Mióta várhatunk bármit is a hatalomtól? | Ez egy hivatal #3
Honnan ered a közigazgatással szembeni bizalmatlanság a magyar társadalomban? Mi lett a Bach-korszak végrehajtóival a kiegyezés után? Mikor kezdtek el a hivatalok szociális ügyekkel foglalkozni? Vármegyék: elnyomás vagy valódi önkormányzás? Főispánok, alispánok, de melyik korszak ispánjai? Mit köszönhetünk az elnyomóknak és mit tekinthetünk az önkormányzatiság aranykorának Magyarországon?Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, illetve a magyar közigazgatás kialakulásába merül alá az Ez egy hivatal podcast harmadik, történeti adása, amelyben Dobszay Tamás egyetemi docenssel Udvarhelyi Tessza beszélget.Írj nekünk a [email protected] címre ha javaslatod, kérésed, ötleted van számunkra!A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/25/2022 • 54 minutes, 9 seconds
Az evészavar nem a lányok, hanem a társadalom szégyene | Zsófilter #s01e06
A nőknek tízszer nagyobb az esélye az anorexia vagy a bulimia kialakulására, mint a férfiaknak. Az anorexia már 12 éves kortól kialakulhat a lányokban és egyben ez a leghalálosabb pszichés betegség. Ennek ellenére még mindig nem beszélünk eleget ezekről a problémákról, pláne a nemi és társadalmi aspektusaikról - miközben az áldozatok szégyenben, titokban szenvednek tőlük.A mai adásban az evészavarokról beszélgetünk Dr. Ijjas Flórával, Selmeci Lilivel és Tokai Zsófival akik feminista szemmel vizsgálják a rendszerszintű problémákat, amik belebetegítik a lányokat ezekbe a zavarokba.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/24/2022 • 57 minutes
5+1 dolog, ami idegesít minket a válság küszöbén | Belépési küszöb #S03E04
Kicsit hiányzott már nekünk a megmondóember szerep és valljuk be, elég sok minden történik a kis országunkban, amiről órákat lehetne morogni ilyen-olyan asztalok mellett. Szóval összeültünk ketten vehemens panaszkodókörre.Nem volt egyszerű leszűkíteni a listát, de összeszedtünk 5+1 dolgot (más számrendszer szerint 4+1+1 dolog), ami felkorbácsolja a kedélyeinket. Előre is elnézést kérünk, jóemberkedő tartalom következik.Árstop. Nem inkább ÁRUStop hahaha? Hiszen már csak az haverjaink szüleinek a másodunokatestvérei ismernek olyat, aki látott árstopos tejet a helyi kisboltban.TÖRTÉNELMI MÉLYPONTON A FORINT, mi pedig már a plafonon vagyunk attól, hogy minden nap erről van szó, de senki se magyarázza el, hogy miért.Abszurd, hogy megint home office-ban lesz egy csomó dolgozó, hogy online oktatásba kell vonulnia tanároknak és diákoknak, de ezúttal nem azért, mert világjárvány van, hanem szimplán azért, mert offline élni luxus. De aggodalomra semmi ok, hiszen a kormány maximálisra pörgeti a zöld energia felhasználását: fatüzeléssel. Szóval tessék csak szépen elkezdeni pakolni a fát a konvektorba!Nem akarunk gúnyosnak tűnni. Egyszerűen annyira abszurd a helyzet, hogy nehéz nem nevetni. Pedig nehéz témák ezek és mind társadalmilag, mind pedig generációsan kevés eszköz, kevés válasz van a kezünkben arra, hogy hogyan készüljünk fel közösségként az eljövendő, sőt, a már velünk élő válságra. Erről is beszélgettünk.Apropó, ti kire fogtok szavazni az előrehozott választásokon? Vagy lemaradtatok arról, hogy hamarosan feloszlik a parlament? Ha kíváncsiak vagytok, hogy kinek a hőstette ez, akkor ne hagyjátok ki az új Belépési Küszöb epizódot!---------------------------------------------------------------------------------------------Ezúton is nagyon köszönjük a G7-nek, hogy közérthető elemzéseket tesznek közzé a tárgyalt kérdésekről, ezek nagyban hozzájárultak a beszélgetésünkhöz is! Ha szeretnétek ti is utánajárni a SZÁMOKNAK akkor csekkoljátok le a G7 kiváló elemzéseit:Van értelme az árstopoknak? Megvizsgáltuk a tej példáján - Kabos Eszter (G7)A 35 százalékos díjnövekedésnél az irodabérlők már megkérdezik, hogy mi van most - László Pál (G7)Ha továbbra is így fűtünk, abból nem lesz energiafüggetlenség - Bucsky Péter (G7)A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/22/2022 • 1 hour, 18 minutes, 37 seconds
Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy | Semmi kóla #4
Afrikát öltöztető újságíró, apácák közé surranó szerzetes, divat mint adatközlő, karnevál mint rendszerkritika. Ebben az adásban a divat és a film köti össze a szereplők között feszülő évszázadokat: az Osztrák-Magyar Monarchiától jutunk el az infleuncerek koráig, közben pedig kitérünk rá, hogy a médiabohóckodás fejdísze épp úgy megnyomoríthat valakit, mint egy valódi korona. Habár a Fűző nekiront a hamis Sissi-feldolgozásoknak, hasra esik a mítoszrombolás közben. A Fantomszálban egy mániákus szabót követünk, miközben a film a ruhatervező lelkét vetkőzteti. A Szépleányok az egyetlen magyar szocialista szépségversenyről szól, hogy a beszélgetés egy pontján a Playboy is bekopogtasson Kádár Jánoshoz. Végül A szomorúság háromszöge mesél róla, hogy aki a hierarchiával játszik, annak betonbiztos a pozíciója. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastje.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hosszan tárgyalt filmekA szomorúság háromszöge (The Triangle of Sadness, 2022)Fantomszál (Phantom Thread, 2017)Fűző (Corsage, 2022)Szépleányok (1987)Röviden említett filmek és sorozatokA négyzet (The Square, 2017)Az ifjú pápa (The Young Pope, 2016)Lavina (Turist, 2014)Ne nézz fel! (Don’t Look Up, 2021)Spencer (2021)Felhasznált irodalomMihail Mihajlovics Bahtyin: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája (2002)Rudolf Broby-Johansen: Az öltözködés története (1969)F. Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni. Viselettörténeti tanulmányok (2014)Divat, egyén, társadalom. Szerkesztette: F. Dózsa Katalin, Szatmári Judit Anna, Vér Eszter Virág (2016)Holiness and Masculinity. in the Middle Ages. Szerkesztette: P. H. Cullum, Katherine J. LewisKlaniczay Gábor: A civilizáció peremén. Kultúrtörténeti tanulmányok (1990)Cikkek, egyebekInterjú Hartai Lászlóval, a Szépleányok társrendezőjével (artportal, 2019)Kolozsi Ádám: 30 éve ölte meg magát a 16 éves magyar szépségkirálynő (Index, 2016)Konkrét: Molnár Csilla halála és az 1985-ös szépségkirálynő-választás (Klubrádió, 2019)Simon István: Kettős mérce – Az erotika befektetési előnyei a szocializmusban (archiv.net, 2005)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 52 minutes, 25 seconds
Lakóforradalmat! | A város másik oldalán #S2E3
Hol fogunk lakni? Erre a kérdésre a rendszerváltás óta egyre nehezebb válaszolni, kivéve, ha nagyon szerencsés az ember. Ebben az adásunkban arra keressük a választ, hogy az idei év kilakoltatási hulláma milyen nagyobb ívű történelmi kontextusba ágyazható be, és ez a beágyazottság mint mond el a főváros történetéről.Vendégeink Misetics Bálint szociálpolitikai szakértő, a budapesti főpolgármester tanácsadója, az AVM aktivistája és társalapítója, illetve Sipos András, Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője, történész. András mesélt nekünk a rendkívül inspiráló, ugyanakkor egyben szomorú sorsú lakóforradalomról, ami 1906 és 1910 között annyira megerősödött, hogy a hatalom tízezrek lakbérsztrájkját vizionálta, majd az derékba törte a mozgalmat. Bálinttal feszegettük, hogy miért is ennyire nehéz Magyarországon megkérdőjelezni a lakásvagyon jelenlegi státuszát a társadalomban, hogy mennyire sikeresek az itthoni lakhatási mozgalmak, és hogy mi kellene a sikeres érdekérvényesítéshez.Hogy viszonyult a középosztály történelmileg a nyomorhoz, hogy értesült a társadalom a saját kierekesztettjeiről a 19. században? Hogy érintette ez a várospolitikát? Beszélünk a szocioriport megjelenésének fontosságáról a városok szociális politikájának előrehaladásában.Elengedhetetlen, hogy beszéljünk a szerveződés lehetséges formáiról, és a nagypártok (kiváltképp baloldali pártok) mulasztásairól, végezetül pedig listázzuk a történelmi és jelenkori feladatainkat, hogy a városaink mindenki számára élhetővé váljanak.Említett irodalom:Sipos András: A jövő Budapestje 1930-1960 -Városfejlesztési programok és rendezési tervek. 2011. Napvilág Kiadó.Jacob Riis: How the Other Half Lives: Studies among the Tenements of New York (1890).Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten: Szociális riportok a 19-20. század fordulóján. 2018. Napvilág Kiadó.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 1 hour, 55 minutes, 9 seconds
Mit tanulhatunk ma a Galilei Körtől? | Mi a teendő #12
Mikor és miért vált el a haza és a haladás gondolata a magyar politikában? Miért mindig a diákok, a fiatal értelmiségiek állnak a radikális változások élére? Hogyan értelmezhetjük újra a huszadik századi baloldal történetét, hogy ne lehessen folyton összemosni az erőszakkal, a diktatúrával és a terrorral? Hogyan alakultak a radikális demokraták mozgalmai Magyarországon? Mit tanulhatunk a Galilei Kör radikális fiataljaitól ma? Hogyan építhetnénk baloldali emlékezetpolitikát?A Mi a teendő?-ben ezúttal Csunderlik Péter történésszel beszélgettünk A Galilei Kör története címmel újrakiadott könyvéről, valamint a demokratikus baloldal radikális mozgalmairól és emlékezetéről.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 1 hour, 13 minutes, 34 seconds
Hogyan beszélhetünk a Nemzeti Álszentség Rendszerében? Bezzeg az én időmben S1E5
Pankotai Lili és Nagy Blanka két olyan fiatal nő, akik azzal robbantak be a köztudatba, hogy beszédeikben káromkodni mertek. Lilit ugyanis ma épp úgy támadja a kormánymédia és emeli pajzsára az ellenzék, mint Blankával tették 2018-ban.Mit gondolnak minderről az érintettek? Lehet-e párhuzamot vonni Petőfi káromkodása és a mai nyilvánosság között? Tévében lehet, tüntetésen nem? Lehet-e udvariasan falakat áttörni? Ők vetették el a sulykot, vagy mára mindent átitat a Nemzeti Álszentség Rendszere?A Bezzeg az én időmben új adásában Pankotai Lilivel, Nagy Blankával és Szabó Gergely nyelvésszel beszélgettük arról, hogy mit szabad, és mit nem szabad mondani ma Magyarországon. Pontosabban, hogy kinek mit szabad.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 57 minutes, 29 seconds
Mit érnek a nők, amíg a férfiak árucikkei lehetnek? | Zsófilter #s01e05
Amíg normálisnak tekintjük, hogy lányok és nők árucikkekként adhatók és vehetők, közvetíthetők és használhatók a szexiparban a férfiak kénye-kedve szerint, addig a nők valódi társadalmi egyenlősége nem valósulhat meg. Mire volna szükség egyéni és társadalmi szinten az emberkereskedelem, specifikusan a nőkereskedelem felszámolásához?Vendégeimmel, De Coll Ágnessel (Baptista Szeretetszolgálat), Légrádi Gabriella nővérrel (Solwodi Hungary Egyesület) és Sik Dorottyával (ELTE TÁTK) a prostitúciót vizsgáljuk többek között az áldozatsegítés, az oktatás, a prevenció, a gyerekvédelem szemszögéből, illetve beszélünk a férfiak felelősségéről, az áldozattá válás főbb tényezőiről, a lányok behálózásának tipikus módszereiről és hogy mindez miként kapcsolódik a családon belüli erőszakhoz, a nemi szerepelvárásokhoz, illetve az emberi méltóság kérdéséhez.Az adás a 2022. november 11-én a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által szervezett “Konferencia a szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem felszámolásáért” című esemény apropójából készült.További információk az érintett szervezetekről:www.solwodi.huwww.baptistasegely.huwww.noierdek.huAz adás végén felidézett, Puncs.hu-val kapcsolatos magánakciómról a következő blogon érhető el információ:nemkerekpuncsot.wordpress.comEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 58 minutes, 32 seconds
Túl fiatal vagy túl öreg a közigazgatáshoz? | Ez egy hivatal #2
A „Hivatal” második adásában olyan köztisztviselőkkel beszélgetünk, akik a húszas éveikben járnak és már most önkormányzatokban dolgoznak. Van köztük olyan, aki 26 évesen lett irodavezető.Miért választották ezt a pályát? Minek szkennelni és iktatni? Mit változtathat a fiatal generáció a önkormányzatok régimódi hivatalain? Milyen érzés olyanokkal ülni egy asztalhoz ülni, akiket korábban a plakátokon lát az ember? Hogyan lehetséges, hogy nincs elég ember, ha közben nő a státuszok száma? Min és miként lehet fiatalként ténylegesen változtatni?Udvarhelyi Tessza a főváros és a nyolcadik kerület fiatal közszolgáival beszélget: Hegyi Dórával, Kerékgyártó Annával és Cseh Kristóffal.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/18/2022 • 1 hour, 1 minute, 14 seconds
Vigyázat, így csal a Blokád! | Semmi kóla #3
Ólálkodó rókák, csetlő-botló idióták, hisztérikus rendszerváltás és egy talpig tisztességes ember. Ebben az adásban olyan filmekről fogunk beszélgetni, ahol fuvarozók néznek szembe a hatalommal. És a Blokádról, amelyben a taxisokról nem sok szó esik ugyan, de a film kapcsán a rendszerváltás ellentmondásairól, a politikai filmek leggyakoribb hibáiról, a borravaló szocialista történetéről, illetve Antall-kormány Kádár-korszakot visszasíró kommunikációs emberéről is beszélgetünk. Ezután a mai Irán felé vesszük az irányt a Taxi Teheránnal. Később az Egy taxisofőr segítségével a dél-koreai katonai diktatúra felé kanyarodunk. Végül a vietnámi háború utáni New Yorkba gördülünk be a Taxisofőrrel. Tartsatok velünk! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastje.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hivatkozott tartalmakAjánlott irodalomRainer M. János: Jelentések hálójában. Antall József és az álambiztonság emberei 1957–1958 (2008)Szűcs Zoltán Gábor: Az "antalli pillanat". A nemzeti történelem szerepe a magyar politikai diskurzusban, 1989-1993 (2010)Taxisblokád 1-990-10-25-28 I-II. Egy belpolitikai válsághelyzet története. Szerkesztette: Szekér Nóra, Nagymihály Zoltán (2016)Cikkek, egyebekDr. Bökönyi István: A közúti közlekedési blokádok kialakulásának körülményei, rendvédelmi tapasztalati és kezelésének lehetőségei, különös tekintettel a „taxisblokádra” (2005, PHD-értekezés)Demszky Gábor: Borravaló (1974, Világosság)Se Young Jang: The Gwangju Uprising: A Battle over South Korea's History (2017, Wilson Center)Köbli Norbert: Göncz a népszerűséget összekeverte a hasznossággal (2022, Magyar Hang)Lakner Dávid: Megsajnáljuk Göncz Árpádot (2022, Magyar Hang)Pál Gabriella: „Ne szavazz! Csináld magad!” Gondolatok a taxisblokádról (1991, Szociológiai Szemle)Urbin Tamás: A magyar taxistársadalom szerkezeti viszonyai – interjúk tükrében. (2015, BA-szakdolgozat)Min Yea-Yi, Lee Hana: Documentary revisits ’A Taxi Driver’ story (2018, Korea.net)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 3 minutes, 20 seconds
Rendszerkritika egy feje tetejére állt világban | Belépési küszöb #s03e03
Platós teherautóval ömlesztik ránk a nemzetközi rendszerkritikus non-fictiont, de mi az, ami érvényes tud lenni Magyarországon? Déri Ákossal az Open Books kiadó szerkesztőjével beszélgettünk az újonnan megjelenő Bázis Könyvek sorozat kapcsán.A sorozat első kötete Guy Debord 1967-es A spektákulum társadalma c. műve, melyet végre egy teljesen új fordításban és a 20 évvel később megjelent Kommentárokkal kiegészítve olvashatunk.Ákossal elsősorban a rendszerkritikus könyvkiadás kérdéseiről beszélgettünk: Melyek a „hiánypótló” fordítások korlátai és milyen szövegekre kéne inkább összpontosítani? Miért állják meg a helyüket ma is a múlt századi baloldali írások, újságcikkek?De kitértünk néhány Debord által is tárgyalt kapitalista rendszert érintő ellentmondásra is. Igyekszünk minél hatékonyabbá és gyorsabbá tenni az életünket, hogy időt spóroljunk, miközben naponta órákat töltünk képernyő- és tartalomfüggőségünk kiszolgálásával.Egy valóban feje tetejére állt világban az igaz a hamis mozzanata.A Bázis könyvek sorozat műveit hamarosan a Partizán webshopjában is elérhetitek és kedvezménnyel vásárolhatjátok meg: https://www.shop.partizanmedia.huVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címenvagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 21 minutes
Buzi vagyok, nem LMBTQIA+ | Zsófilter #s01e04
Hol van a leszbikus és biszexuális nők helye az LMBTQIA+ közösségben? Közösség-e egyáltalán? Mit jelent a leszbikusság, ha nincs köze a biológiai nemünkhöz? Ki hogyan viszonyul a buzi szóhoz? És hova tűntek a régi jó leszbikus helyek és bulik?A melegmozgalom már egy ideje nem a melegekről szól, és az új trendekkel kritikus hangokat - finoman szólva - kevésbé olyan lelkesen fogadja be, mint a különböző gender-elméleteket és -identitásokat. A mai adásban buzi nőtársaimmal, Seregély Ágnessel és Euler Liliánával beszélgetünk olyan dolgokról, amikről nem szabadna, illetve kiderül az is, mi lett a tavalyi Budapest Pride felvonuláson élő adásban folytatott vitáim utóélete.Ági és Lili augusztusban megjelent interjúja a fiatal detranzíciónáló nővel itt olvasható:https://444.hu/2022/08/08/amig-tesztoszteront-szedtem-akarmilyen-szarul-is-voltam-nem-tudtam-sirni-egy-megszakitott-nematalakitas-torteneteAz adásban említett, leszbikus, biszexuális és meleg emberek számára alakuló új közösség platformja pedig itt található:https://www.facebook.com/lmbtarsulasZsófilter Instagram:https://www.instagram.com/zsofilter_podcastZsófilter Facebook oldal:https://www.facebook.com/zsofilterpodcastEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 52 minutes, 31 seconds
A múlt szikrája - Ferkai Andrással beszélgettünk | A város másik oldalán #S2E2
Legújabb epizódunkban Ferkai András építészzel, építészettörténésszel beszélgetünk. András a hazai építészettörténet-írás elmúlt évtizedeinek meghatározó alakja, fontos cikkek, tanulmányok és monumentális monográfiák szerzője, emelett a MOME emeritus professzora és az MTA tagja.András beszélt nekünk a pályája kezdetéről, az építészeti praxis és a történetírás közötti választás dilemmáiról, az építészettörténet jelentőségéről, az oktatásról és a magyar építészek helyzetéről a rendszerváltás óta, és természetesen diskuráltunk a város építészetének és építészeinek aktuális problémáiról.Milyen hangulat jellemezte a nagy állami tervezőirodákat a 80-as évek elején és mi várta ott a fiatal építészeket? Milyen viták és konfliktusok jellemezték a korszakban az építészeti gondolkodást, és milyen alapvető társadalmi és politikai kérdéseket takart ki a személyes poétikák vetélkedése, illetve a formai-stilisztikai csatározás? Milyen alternatív műhelyek működtek a tervezővállalatok és a házgyárak árnyékában? Miről szólt András első publikációja és melyik a legnépszerűbb könyve?Mire jó az építészettörténet a műveltségi vetélkedőkön kívül, milyen szerepe lehet az oktatásban és milyen tanulságokkal szolgálhat a múlt építészete a jelen problémáinak megoldásához? Mi az összefüggés az ökológia és Palladio villái között? Van-e értelme nemzeti építészetről beszélni, és milyen előzményei vannak e kérdésnek Magyarországon?Ezek a kérdések - és még egy sor másik - mind felmerülnek az adásban, végül röviden 1956-ról is megemlékezünk a forradalom néhány térbeli vonatkozásának és következményének felidézésével.Az epizódban említett irodalom:Ferkai András publikációinak teljes listáját megtaláljátok itt:https://ferkai.eoldal.hu/cikkek/tudomanyos-publikaciok.htmlWalter Benjamin, "A történelem fogalmáról", 1940. In Radnóti Sándor (szerk), "Angelus Novus," Bp. 1980. Magyar Helikon.Fülep Lajos, "Célszerűség és művészet az építészetben", 1944.György Péter, ifj. Durkó Zsolt, "Utánzatok városa - Budapest", Bp. 1993. Cserépfalvi.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 41 minutes, 6 seconds
Fischer Iván azt szeretné, ha mindenki belépne
Fischer Iván kezdeményezésére újraindul az OMIKE, az eredetileg 1909-ben alakult zsidó kulturális szervezet, amely annak idején az kultúraterjesztés feladatát tűzte ki célul egy 29 százalékban zsidó lakosú Budapesten, mégsem zsidó célközönséggel. A vészkorszak közeledtével a szervezet tevékenysége egyre karitatívabbá vált, majd 1944-ben megszűnt.Nehéz nem arra gondolni, hogy ez a mostani kezdeményezés reakció a fennálló gazdasági-kulturális helyzetre, de Fischer szerint erről nincs szó, vagy nem úgy. Nem rövid távban gondolkodnak, ám konkrét apropó a Rumbach Sebestyén utcai felújított zsinagóga tartalommal való megtöltése. És az önfenntartó kultúra erősítése. De mi lesz, ha jelentkezik a NER?Egyebek mellett erről beszél Fischer és Gulyás Márton a Partizán húszperces telefonos villámpodcastjában, aminek a végén Fischer tesz egy ígéretet is.Erre támogathatod az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületet:https://omike.huEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 24 minutes, 50 seconds
Ez egy hivatal #1
Iskola és óvoda, busz-metró-villamos, víz a csapban, szemétszállítás. Nem tudnánk nélkülük élni, és mindet egy láthatatlan rendszer működteti: a közigazgatás. A sorbanállás, az iktatott levelek, a pecsétes papírok világa: több tízezer ember munkahelye, mégis alig ismerjük. Hogyan telnek a mindannyiunk számára fontos ügyeket intéző hatalmas szervezetek mindennapjai?Ezt a titokzatos világot mutatja be a Partizán új podcastsorozatában két önkormányzatnál dolgozó műsorvezetőnk – Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel – és meghívott vendégeik.Az évad során szó lesz külföldön élő magyar közszolgákról, a hivatalok történetéről, a politika és a közigazgatás viszonyáról, de sokminen egyébről is. Mert a közigazgatás a közösségért végzett munka, a szolidaritás és az innováció helye lehet, miközben sok részében változásra van szükség. A műsor készítőinek pedig nem titkolt célja, hogy a közszféra izgalmas világába alámerülve a hallgatók is kedvet kapjanak hozzá.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 31 minutes, 53 seconds
A nők nem tudnak vezetni | Zsófilter #s01e03
“Nézd má’, hogy parkol?! Tuti nő ül a volánnál…”A nők biztonságosabban vezetnek a férfiaknál, kevesebb balesetet okoznak, mégis őket tartjuk társadalmilag “bénábbnak”, inkompetensebbnek az autózásban. A vezetésoktatóknak csak töredéke nő, a vezetést tanuló nők pedig tele vannak tanult és internalizált tehetetlenséggel, illetve sokuknak van rossz élménye lealázó, szexista, zaklató férfi oktatókkal, anyósülésről okoskodó férfi rokonokkal, rajtuk keresztülnéző, lekicsinylő stílusú autószerelőkkel.“Na, apuci alátolta a fullos Audit, de a hülyepicsa azt se tudja, merre van az előre.”A menő autó férfias státuszszimbólum (lásd: “puncimágnes”), az életveszélyes vezetés szexi, a KRESZ be nem tartása mára normalizálódott a magyar közutakon.“Na, nőhöz képest nem is rossz!”A Zsófilter vendége Békés Dóra vezetésoktató, blogger, a Totalcar magazin rendszeres cikkírója, aki újrakezdő autóvezetőket korrepetál, 98%-ban nőket. Dóra mesél a szakma belső világáról, tanulói tipikus nehézségeiről, az autózás világában megjelenő nemi egyenlőtlenségekről, és elmondja azt is, mi volt az a szexista beszólás, ami még nála is kiverte a biztosítékot.Dóra nemrég megjelent cikke a Totalcar magazinban a vezetéssel kapcsolatos nemi sztereotípiákról:https://totalcar.hu/magazin/velemeny/2022/08/03/a-fiuk-nem-sirnak-a-lanyok-nem-parkolnak/Békés Dóra Facebook és Instagram oldalai:www.facebook.com/bekesvezeteswww.instagram.com/kozlekedoegyenAz adásban is említett, Nyúl Boglárka szociálpszichológus által ajánlott tanulmány a sztereotípia-fenyegetettségről (angol nyelvű):https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0001457507001522?casa_token=tgonvrlpUscAAAAA:d98koazH1yr8p7Uj49qWVQ9DLmIQ_TAkYLSWdcUcvwrsehuWKZvsBk_Ww4a5C0Ngwk-4YIafL48Zsófilter Instagram:https://www.instagram.com/zsofilter_podcastZsófilter Facebook oldal:https://www.facebook.com/zsofilterpodcastEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 6 seconds
Tamás Gáspár Miklós: Nincsen posta, nincsen könyvtár, nincsen presszó, nincsen pap | GM Készületlenül #1
A Készületlenül című új podcastban Gulyás Márton olyanokkal beszélget, akikre „készületlenül” is sokat gondol, és akikkel készületlenül is órákat lenne képes beszélni. Most azonban megelégszik hetven perccel.Tamás Gáspár Miklós filozófus régen nem adott interjút és közéleti publicisztikáival is felhagyott. Ennek ellenére, azt mondja, a rendszerváltás óta nem beszélt annyi számára ismeretlen emberrel, mint mostanában. Két és fél éve jár kórházba, ahol leginkább a középkorú falusi asszonyok magányával, kiszolgáltatottságával és elhagyatottságával találkozik.Mi a gyökere az új magyar baloldal nyugatellenességének, és miként veszíti el a kapitalizmus elleni harc a tradíció elvetésével éppen a fő támaszait? Miért nem lázadozik, aki éhezik? Miként kerülhet látszólag egy nevezőre Orbán, Kövér, és a fiatal nyugati baloldal? Miért gúnyolódott Jókai és Mikszáth a német művelődéstörténet egyik legnagyobb hatású művével és mi köze van mindennek napjaink várólistáihoz?Tamás Gáspár Miklós a betegségről, mint osztály- és nemi kérdésről, a legutolsó parasztfelkelésről, a sötét reakció népszerűségéről és az új Kelet-Európa felvilágosodás-ellenességéről, valamint saját gyógyíthatatlan betegségéről, illetve élni akarásról is beszél Gulyás Mártonnal. Szerinte a háború kérdésében a baloldalnak nem osztottak lapot, a végén pedig azt is elárulja, mely szépirodalmi alkotás nélkül nem lenne ma az, aki.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 11 minutes, 46 seconds
A rossz rendszer, és nem az élelmiszerhiány miatt nőnek az árak | Mi a teendő? #11
Visszatért a Mi a teendő? podcast, Márk és Papszi pedig egyből árnyékkormányt nevezett ki, úgyis nagy most ennek a divatja. Két agrárszakértővel, Balogh Lilivel és Bruder Mártonnal azt beszélik át, mi is okozza a jelenlegi élelmiszerválságot, és mit kellene tennünk a rendszer radikális átalakítása érdekében, hogy fenntartható módon, mindenki számára hozzáférhető élelmet termeljünk.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címreEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 4 minutes, 31 seconds
„Bukott pap, bukott színész” – Kiégés és tabuk I Bezzeg az én időmben S1E4
Hodász András katolikus pappal és Dér Zsolt színésszel beszélgettünk a kiégésről, traumáról és komfortérzetről, terápiáról. Milyen rendszerszintű problémák vezetnek oda, hogy öngyilkosságot kövessen el egy fiatal káplán? Hol a határ az egyén és a hatalmi pozícióban lévő emberek felelőssége között? Egyre több faktor hajt minket a kiégés felé, de hol kezdjük a munkát, ha ezzel hosszú távon szeretnénk megküzdeni? És szolidáris lesz-e velünk a közösség? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe szigorúan laikus, de a témában tapasztalt emberekkel.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 2 minutes, 27 seconds
Ökokatasztrófa, avagy rájöttem, hogy nem kell szorongani a klímától, aggódni is lehet miatta | Partizán Podcast Extra #1
Miben hasonlít a terápiára járás a középkori búcsúcédulákhoz? Lehet-e a katasztrófa közös transzcendentális élmény? Tényleg a világ végéről szól-e a Mad Max vagy valami másról? Szorongás-e egyáltalán a klímaszorongás, vagy politikai bagatellizálása egy valós problémának?A kritikai pszichológia nem abba a társadalomba igyekszik visszaintegrálni a pácienst, amely eleve megbetegítette, hanem abban segít neki, hogy a rendszeren tudjon változtatni. Leegyszerűsítve, hogy könnyebben el tudja képzelni a Fisher-féle "kapitalizmus végét". Mit jelent ez? A pszichológia feladata-e egyáltalán, hogy megoldja a problémákat?Október 11-én jelenik meg a Fordulat 31. száma, amelynek fókuszában ezúttal a kritikai pszichológia áll. Ebből az alkalomból Csányi Gergely és Kis Kata Dóra, a kiadvány társszerzői a Partizán Podcast különkiadásának a vendégei, Herr Martin beszélget velük. Szóba kerül Foucault és Thatcher, a Testrablók és a Mátrix, illetve a szövetkezeti modell, mint megoldás.Hivatkozott és hasznos linkekSlow Science ManifestoFordulat FacebookLapszámbemutató, BudapestLapszámbemutató, KolozsvárLapszámbemutató, PécsEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 59 minutes, 29 seconds
Nincs cuki megoldás az energiaválságra | Belépési küszöb #s3e02
Az energiaválságot illetően a baloldal komoly dilemmák elé néz. Az energiaközösségek és demokratikusan igazgatott helyi erőművek inspirálóak és jelentős függetlenséget biztosíthatnak a piacnak kiszolgáltatott közösségek számára, mindeközben azonban nem látszik, hogy a krízis globális, rendszerszintű kihívásaival fel tudnák venni versenyt az eddig kidolgozott (köz)politikai válaszok.Az évad első vendége Fabók Márton energiapiaci elemző, az SZGK energia munkacsoportjának tagja. Fabókot kérdeztük Magyarország energiafüggőségének történetéről, illetve áttekintettük az elmúlt időszak fejleményeit a fenntartható infrastruktúrák kiépítésében.Míg Marci nálunk némileg optimistább az alulról építkező, szakszervezeti, szövetkezeti, önkormányzati nyomásgyakorlás kilátásait illetően a zöld átállásban, annyiban mind egyetértettünk, hogy az államosított MVM valódi társadalmi igazgatás alá helyezése egy jó kezdőlépés lenne a krízis baloldali kezelésében.Mérce, Korunk válságai podcast, I. rész: Energia, Fabók Mártonnal.Szabó John, Fabók Márton - Gyorsítani kell az energiaátmenetet, nem lassítaniKAZÁNCsurgó Dénes, Fabók Márton - Mi a munkások szerepe a klímaválsággal szembeni küzdelemben?Timothy Mitchell - Carbon Democracy (Verso, 2011)Domschitz Mátyás - Üzemanyag és társadalmi változás (Andreas Malm: Fossil Capital; Timothy Mitchell: Carbon Democracy)Kim Stanley Robinson - A Jövő Minisztériuma (Agave, 2022)Horváth Bence - Kim Stanley Robinson: Nem igaz, hogy az ember bármihez képes alkalmazkodniVisszajelzéseiteket a [email protected] címenvagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 5 minutes, 21 seconds
Úgy esszük az ételt, ahogy a szenet lapátolják a mozdonyban | Semmi kóla #2
Miért fakanállal a kezükben udvarolnak a politikusok? Az étkezés az utolsó közös pont, ami összehozhat minket? Amíg mindenki azt és úgy eszi, amit és ahogyan illik – a rendszer nem mozog. Az étel jelkép volt, az maradt a vásznon is. A Forráspont, az Olasz módra, a Julia, na meg az Ízek, imák, szerelmek szintén arról beszél: hogyan landol egy világkép a tányérunkon? Tartsatok velünk! És amikor filmet néztek, mindig figyeljétek, ki mit és hogyan eszik! Ez itt a Semmi kóla, a Partizán kultúrtörténeti podcastje.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátrana [email protected] címre.Hivatkozott tartalmak, Hosszan tárgyalt filmek/sorozatok: Forráspont (Boiling Point, 2021), Ízek, imák szerelmek (Eat Pray Love, 2010), Julia (2022), Julie & Julia – Két nő egy recept (Julie & Julia, 2009), Olasz módra (Big Night, 1996)Röviden említett filmek/sorozatok:Az alapító (The Founder, 2016), Az oroszlánkirály (The Lion King, 1994), Chihiro szellemországban (Spirited away, 2001), Fargo (2014-), Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971), Még egy kört mindenkinek (Another Round, 2020), L’ecsó (Ratatuille, 2007)Ajánlott irodalom:Massimo Montanari: Éhség és bőség. A táplálkozás európai kultúrtörténete (1999)Roy Strong: Lakoma. A dúsan terített asztal története (2006)Cikkek, egyebek:A Jó, a Rossz és a Nézhetetlen #29 - Ízek, imák, szerelmekMatt Gross: How Stanley Tucci's Big Night helped kick off an American dining revolution (Guardian)Slawomir Mrozek: Mulatság (1965)Móricz Zsigmond: Tragédia (Nyugat)Sarkadi Zsolt: Rosszabbul eszünk, mint 12 ezer éve (444)Miért mentél el? Bartis Attila (Litera)Önkényes Mérvadó #299 – A gasztronómia szerepeÉrkezik Julia Child kihívása (Magyar Konyha Online)Egy slampos gasztrokirálynő öröksége (Múltkor)Egyes munkakörökben nagyobb lehet az erős alkoholfogyasztás kockázata (Népszava)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 9 minutes, 39 seconds
Évadnyitó! | A város másik oldalán #S2E1
Nagy Sándor a plázában és posztpandémiás őrület - évadnyitó adásunkban nyári városi élményeinkről mesélünk, és a válságban kialakult várospolitikai dilemmákról beszélgetünk.Felmerül, hogy mi a közös Skopjéban és Budapestben, lehet-e rámutatni hasonló emlékezet- és várospolitikai trendekre a régió jobboldali-populista rendszereiben.A válságról beszélgetve feltesszük a kérdést, hogy beállhat-e a rendszer átalakulásával és Lázár János építésügyi miniszterségével egy jó fideszes várostervezés?Miért nem kerül szóba a lakhatási krízis, amikor építőipari válságról beszélünk? Hozhat-e a válság levegővételt?Mi lesz az a politikai környezet, amelybe az építészképzés „szociálisan érzékeny” hallgatói megérkeznek? Hogyan képes a romantikus antikapitalizmus épített valósággá válni? Politikus-e az ökomoralizmus és megfér-e az ökomodernizmussal?Kövessetek az instagramon, Facebookon, írjatok nekünk!Néhány olvasmány:Lázár János szeptember 29-i nyilatkozata a nemzeti építészetről.Hitelbojkott kínában.Portfolio lakáskiállítás beszámoló.Skopje átalakítása és Kenzo Tange (angolul).Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 52 minutes
Ki segít az ukrán nőkön? És a magyarokon? | Zsófilter #s01e02
Kárpátaljai roma nőként várandósan egy magyarországi menekültszállón: ennél kiszolgáltatottabb helyzetet nehezen lehet elképzelni. Pedig a legtöbb Ukrajnából menekülő nő, akikkel a hazai nőszervezetek kapcsolatba kerülnek, pont ilyen kiszolgáltatott csoportba tartozik.A magyar kormány hosszú évek óta menekültellenes, nőellenes és civilellenes propagandája az ukrajnai háborús krízisben csúcsosodik ki a szemünk előtt. Valójában még ott sem, hiszen február óta nincs átlátható, hatékonyan működő állami rendszer a menekültek ellátásában. A nőket érintő specifikus szolgáltatások és a nők elleni erőszak terén pedig sorolhatnánk a rendszerszintű hiányosságokat.A Zsófilter vendégei Fazakas Pálma, szociálpolitikus, mentálhigiénés szakember, az EMMA Egyesület elnöke, az EMMA segélyvonal szakmai vezetője, aki a háború kitörése óta dolgozik menekült várandósokkal és kisgyermekes anyákkal, illetve Turai Ráhel Katalin, szociológus, a NANE és a PATENT Egyesületek munkatársa, aki kutatóként és kísérőként is részt vett az ukrajnai nők krízis ellátásában.Bővebb információ a fenti szervezetekről és az ukrajnai menekültek számára elérhető szolgáltatásokról az alábbi linkeken elérhető:emmaegyesulet.hupatent.org.huAz adásban említett Átlátszó cikk itt található:https://atlatszo.hu/kozugy/2022/08/24/magyarorszag-nehany-tizezer-ukrajnai-menekultet-sem-kepes-rendesen-ellatni-civilek-vegzik-az-allam-segelymunkajat/?fbclid=IwAR1RgXH1RjvO7zpC_j5IChWaG7MNtjVrmwQmge6ko0qxfGHPeXIDZSdkFgUZsófilterEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 51 minutes, 50 seconds
Ki áll ki a diákokért és a hallgatókért? I Bezzeg az én időmben S1E3
Mire jó a DÖK és a HÖK?Ki képviseli a diákok és a hallgatók érdekeit? A Diákönkormányzatról és a Hallgatói önkormányzatról megoszlanak a vélemények. Gittegylet vagy érdekképviselet? „Fiatal demokraták” vagy opportunista politikusjelöltek gyülekezete? Mi van akkor, ha maga az oktatási rendszer sérti a diákok érdekeit? Ki tud értük állni a DÖK, vagy csak a rendszeren belül tudja csitítani a kedélyeket babzsákfotelel beszerzésével és buliszervezéssel?Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Strbka Annával, az Eötvös József Gimnázium Parlamenti elnökével, és Csernai Mihállyal, az SZFE egykori HÖK elnökével. Kettejükben az a közös, hogy ha kellett, radikális eszközöket is bevetettek a diákok és hallgatók érdekeinek védelméért.Hogyan támogathatod a munkánkat?Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 3 minutes, 34 seconds
Így mulat a barátságos baloldal | Belépési küszöb #s3e01
Itt a Belépési küszöb harmadik évada!Nyáron kipróbáltuk az élő műsorkészítést, ezt a felvételt hallhatjátok most. Kicsit káoszos energiák, de szerintünk izgalmas témák kerültek az adásbaPéldául, mi a helyzet a nemzetközi baloldalon az ukrajnai háború kapcsán? De kiderül az is, mit gondolunk a negyedik kétharmad idején eddig kitermelődött tiltakozásokról és az ellenzék fura, identitáspolitikai viszonyáról az Európai Uniós ügyekhez.A beszélgetés kellemes atmoszféráját a Szikra Nyári Tábor barátságos baloldali emberei biztosították. Ebben a körben aktuálisnak gondoltunk, hogy beszélgessünk arról, mit jelent politikai elkötelezettséggel baloldali tartalmat készíteni, ami nemcsak a szűk köreinknek szól, azonban sokat táplálkozik ebből a közösségből.Valószínűleg nem a legegyszerűbb időszak előtt állunk, ezért szeretnénk mostantól háromhetente szombatonként igazán tartalmas, közösségeinket foglalkoztató adásokkal készülni nektek. Megújult arculattal és új műsorrenddel fogadjátok tehát szeretettel a Küszöb harmadik évadát!Visszajelzéseiteket a [email protected] címenvagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 3 minutes, 25 seconds
„Te nem nő, hanem sportoló vagy” | Semmi kóla #1
Mit kellene növelni, hogy boldogabb legyen az ország: a sport hozzáférhetőségét vagy az olimpiai aranyak számát? Miért lett jobboldali ügy a sportpolitika? Versengés, küzdelem, polgárosodás. A sport nyelv, amivel akkor is ezekről beszélünk, ha csak az izmok feszülnek. A (sport)film is nyelv: a Katinka, a Szelíd és a Fehér tenyér című alkotásokat vesszük alapul, hogy mindezt alaposan átbeszéljük – tartsatok velünk! Indul a Semmi kóla, a Partizán új kultúrtörténeti podcastje, amiben főként filmekre koncentrálunk.Kövessétek a Semmi kólát az Instagramon!https://www.instagram.com/semmikolapodcast/Ha az adással kapcsolatban bármiféle észrevételetek van, írjatok bátran a [email protected] címre.Hivatkozott tartalmak, Hosszan tárgyalt filmek: Fehér tenyér (2006), Katinka (2022), Szelíd (2022)Röviden említett filmek:Csoda a jégen (Miracle, 2004); Egerszegi (2000); Én, Tonya (I, Tonya, 2017); Richard király (King Richard, 2021)Ajánlott irodalom:Hadas Miklós: A modern férfi születése (2003)Pető Péter: Lesgól. Az Orbán-rendszer sportpolitikája (2020)Wolfgang Behringer: A sport kultúrtörténete. Az ókori olimpiáktól napjainkig (2014)Források:A sport enciklopédiája. A testnevelés és testgyakorlás kézikönyve (1928)Felméri Lajos: Athletika és idegesség (Herkules, 1890. júl. 30.)Széchenyi István: Napló (2002)Cikkek, videók:„A testépítőkhöz hasonlóan mi is folyamatosan feszegetjük a határainkat” – Interjú Csuja Lászlóval és Nemes Annával (Kortárs) https://www.kortarsonline.hu/aktual/szelid.htmlBede Márton: Itt az OFFICIAL™ Vizesvébé-bingó (444) https://444.hu/2017/07/26/itt-az-official-vizesvebe-bingoHalálcsavar. Beszélgetés Hajdú Szabolccsal (Filmvilág) https://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?cikk_id=8418Verrasztó Dávid: 16 évet beáldoztam 4 percért (444) https://444.hu/2016/07/06/verraszto-david-16-evet-bealdoztam-4-percertEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 1 minute, 47 seconds
Genderezés a Partizánon belül és kívül | Zsófilter #s01e01
Hogyan (nem) lehet beszélni a genderről? Miért tehette ellenségképpé a kormány és mi dolga van vele az “átlagembernek”? Nyugatról importált probléma vagy itthon is érdemes ránézni? Miért nem az inflációról beszélünk inkább?Az első Zsófilter podcastban szétszedjük a gender fogalmát, jelentésváltozását és a kapcsolódó nőmozgalmi kérdéseket Kováts Eszterrel, illetve a Partizán munkatársai is elmondják a témáról a véleményüket.Kováts Eszternek szeptember 22-én jelenik meg Genderőrületek Németországban és Magyarországon című könyve, amely disszertációjából készült. Doktori fokozatát ez év februárjában szerezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában. Nem mellesleg a Zsófilter podcast szerkesztői konzultánsaként is részt vesz majd az adások előkészítésében.Zsófilter Instagram oldal:https://www.instagram.com/zsofilter_podcastZsófilter Facebook oldal:https://www.facebook.com/zsofilterpodcastEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 58 minutes, 56 seconds
A fogyasztó vagy a rendszer öli a bolygót? A tűzifarendelettől a klímaszorongásig I Bezzeg az én időmben S1E2
Vajon az olyan mozgalmak, mint veganizmus, a zero waste, és azok, amelyek az egyéni felelősséget hangsúlyozzák a klímaválság kapcsán, segítenek vagy inkább ártanak a zöld ügyeknek? Hova érdemes helyezni a hangsúlyt? Indokolható-e vészhelyzetben, hogy az akácok egy részét „ledurrantjuk”? Mi a közös Thurnbergben és Trumpban? Hogy fér meg egymással a szociális érzékenység és a klímatudatosság?Antal Évával, a Vászonzsákos lány nevű Youtube-csatorna, illetve Insta-oldal arcával, és Szabó Mártonnal, a 6 lépés és a Fókuszcsoport csatornák alkotójával (nem mellesleg erdőmérnökkel) beszélgettem ezekről a kérdésekről, valamint a tűzifarendeletről, a klímaszorongásról, és hogy mindezekkel egyénileg vagy kollektíven érdemes-e megküzdeni.Ha tetszik az adás kövessétek a Bezzeg podcast oldalait, ahol a stúdió falain kívül is folytathatjuk a beszélgetést!A Bezzeg podcast oldalait itt találodFacebookon:https://www.facebook.com/BezzegpodcastInstagramon:https://www.instagram.com/bezzeg_podcast/A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 56 minutes, 24 seconds
Ki tehet az age gapről? - Beszélgetés Lukka_lukkával és Pető Dorinával az ageizmusról I Bezzeg az én időmben S1E1
Szexizmus, közösségi média, egzisztenciális szorongás, történelmi traumák, rossz sztereotípiák. Néhány azok közül a dolgok közül, amik növelik a generációk közti szakadékot. De kinek a felelőssége, hogy ezt betemesse?Az első adásban Krajnyák Luca tiktokkerrel és Pető Dorina szociálpszichológussal, a Mélylevegő Projekt egyik alapítójával beszélgettünk ezekről a kérdésekről.Az ageizmus jelensége azt jelenti, amikor sztereotípiák mentén tekintünk, ítélünk el, és diszkriminálunk embereket a koruk alapján. A populáris kultúra Hollywoodtól a TikTok-ig nehezen tud mit kezdeni az öregséggel. A fiatalság kultusza és a haláltól való félelem gyakorlatilag ellehetetleníti az öregedésről való gondolkodást, holott egy (szerencsés esetben) mindenkit érintő kérdésről van szó.Ebben az adásban ennek a kibeszélésére vállalkoztunk. Ha tetszik az adás kövessétek a Bezzeg podcast oldalait, ahol a stúdió falain kívül is folytathatjuk a beszélgetést!https://www.facebook.com/Bezzegpodcasthttps://www.instagram.com/bezzeg_podcast/Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 57 minutes, 7 seconds
Közvetlen emberi kapcsolatok nélkül a nagy társadalmi célokért sem lehet küzdeni | Mi a teendő? #10
A Mi a teendő? podcast évadzáró részében Szalai Erzsébet szociológus a vendégünk, aki legújabb könyvében azzal foglalkozik, milyen változásokat okoz az emberi lélekben a kortárs kapitalizmus.De az adásban szóba került a magyar baloldaliak idegenkedése a közösségektől, illetve a Szikra Mozgalom előtt álló kihívások is. Szalai Erzsébet azt is elmondja, szerinte hogyan nézne ki, milyen elveken alapulna az újszocializmus.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 19 minutes, 34 seconds
Évadzáró kérdezz-felelek | Belépési küszöb #s2e13
Ez itt a második évadunk záró epizódja. Köszönjük a kérdéseiteket és hogy velünk tartottatok idén is!Az adásban említett tartalmak:TGM verzusz Pogi: Elég-e a szociáldemokrácia? (2018, Új Egyenlőség)Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből (2003, Mindentudás Egyeteme előadás),Lukács György, Interjú: 1966. november 26. (Hungaroton)Krassó György (Magyar Október Párt; napiPartizán #36 | Rendszerváltás 30 | A rendszerváltás lelkiismerete: Krassó György)Krassó Miklós: Életútinterjú (DunaTV)Vida Kamilla: „Hogy a magánynak legalább társa legyen mások magánya” - Pár gondolat az ellenzéki fiatalok kivándorlás-dilemmájáról a választások utánPete Davis: The Case for Commitment - Harvard Commencement 2018Jordan Peterson és Slavoj Zizek vitájaImmanuel Wallernstein - Bevezetés a világrendszer-elméletbe (2014, Eszmélet)Ha-Joon Chang - 23 dolog, amit nem mondtak el a kapitalizmusról (2013, HVG könyvek)The Measures Taken podcast a marxizmus politikatörténetérőlKarl Marx - Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikájaBertolt BrechtHelen Thompson: Disorder, Hard times in the 21st centuryRaymond Geuss: Not Thinking Like a Liberal, Harvard University Press (2022)Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címenvagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 6 minutes, 47 seconds
"Város lesz, csakazértis..." I Dunaújváros múltja, jelene és jövője I A város másik oldalán #11
A július 1-3-ig tartó Építészfesztivál alkalmából az eseménynek idén otthont adó Dunaújvárosról - születési nevén Sztálinvárosról - beszélgettünk Végh Árpád építészettörténésszel, aki nem csak kutatja a város történetét, de Ákossal együtt az Acélvárosban is nőtt fel. Az adásban megemlékezünk a város szélesebb körben kevéssé ismert tervezőjéről, Weiner Tiborról, akinek fordulatos életútja a budapesti Műegyetemről, a Bauhaus "vörös brigádjának" tagjanként moszkvai, párizsi, majd chilei emigráción keresztül vezetett végül a pentelei fennsíkra. A löszháton húzódó kukoricaföldek helyére az ország első szocialista városát kellett elképzelnie, majd - életét a továbbiakban e munkának szentelve - megvalósítania. Weiner nyomán elindulva felfedezőútra indulunk a város múltját, jelenét és jövőjét illető kérdések rengetegében.Sikerült valódi várossá válnia az acélkombinát kiszolgálására épített lakótelepnek az elmúlt több, mint 70 évben? Hogyan képződött meg a városalapítás romantikus mítosza az utópikus propaganda mellett és alatt? A "jövő városa", vagy "bűnös város" volt a korszak egyik legnagyobb társadalmi olvasztótégelyeként és ugródeszkájaként működő település? Mi a valódi szocreál és miért szerethetjük? Hogyan szerezheti vissza az elveszni látszó jövőjét egy zsugorodó iparváros? Hol bujkál Lenin elvtárs és ki tervezte az újvárosi betonpókot? Hallgassátok meg különkiadásunkat és gyertek el 2-án szombaton Dunaújvárosba a fesztiválra, ahol végre élőben is találkozhatunk!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 21 minutes, 49 seconds
(Szél)jobb vagy semmi? - politikai szocializáció a 2010-es években | Belépési küszöb #s2e12
Második évadunk utolsó előtti epizódja kicsit eltér a megszokottól, olyan baloldali fiatal felnőttekkel beszélgettünk, akik korábban szimpatizáltak szélsőjobboldali eszmékkel, vagy akár részt is vettek a radikális jobboldal mozgalom és szubkultúra életében, azonban mára a baloldali politika iránt elkötelezettek.Szinte közhely, hogy a rendszerváltás utáni szélsőjobboldali szubkultúra burjánzásának egyik fontos oka a radikális baloldal hiánya. Személyes történeteken keresztül igyekeztünk bemutatni, hogy a rendszerváltás utáni kapitalista átrendeződés okozta társadalmi dezintegráció elviselhetetlen igazságtalanságaiból fakadó anti-establishment érzületet hogyan csatornázta be a szélsőjobb az etnicizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus irányába úgy, hogy a 2000-es évek végére megkerülhetetlenné váljon a magyar politikai rendszerben.Beszélgetésben említett tartalmakKözöny vagy radikalizálódás?Mi a teendő? podcast A NER nem maffiaállam, nem csak a saját tőkéseire támaszkodik) és Kellene egy balos NélküledSzombati Kristóf Revolt of the Provinces” és Szombatival készült interjút a kötetrőlFleischmidt Margit, Szombati Kristóf - A hagyományok visszatérése, a cigányellenesség és a jobboldali radikalizmus – Gyöngyöspata 2011Tamás Gáspár Miklós - Szegény náci gyermekeink, 2004, Élet és IrodalomAjánlott írások, tartalmakFleischmidt Margit és Pulay Gergő - Élmény és ideológia a nacionalista popkultúrában; Dübörög a nemzeti rock (dokumentumfilm)Angela Nagle - Kill all normiesCzirfusz Márton, Ivanics Zsófia, Kovai Cecília és Meszmann T. Tibor - A magyarországi munkásság a hosszú lejtmenetbenSzombati Kristóf, Kovai Cecília és Kovách Imre - Miért tarolt a Fidesz vidéken Kerekasztal-beszélgetés társadalomtudósokkalVisszajelzéseiteket a [email protected] címenvagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 10 minutes, 37 seconds
Városi mesék - interjú Zubreczki Dáviddal | A város másik oldalán #10
Vendégünk Zubreczki Dávid, „építészeti mesemondó”, az Urbanista blog volt szerkesztője és a régi Index volt munkatársa, az Auditórium podcast szerkesztője.Miről írta David az első kritikáját? Urbanista volt-e az urbanista blog? Mi fán terem az organikus építészet és vannak-e “jó” építészeti stílusok? Meddig hivatkozhat magára valaki a „laikus közönség” szemeként és hangjaként, és mikortól válik óhatatlanul maga is szakértővé?Hogyan lesz egy agrármérnökből építészeti blogger? Dávidnak Göldöllőn szerencséje volt személyesen tanulni Magyarország egyik legmegosztóbb építészétől, Makovecz Imrétől — így beszélgethettünk az organikus építészetről, a város és természet kapcsolatáról és arról, hogy vajon minden építkezés eleve “természetellenes” tett-e?Hagyományunkat folytatva boncolgattuk a mindenkori hatalom és az általa létrehozott formák és terek – azaz épületek közötti kapcsolat természetét.Hallgassátok meg az epizódot, és kiderül, mi a közös a stúdióban eltört szék karfája es a Budai Vár között!linkek Dávid munkásságához:https://www.instagram.com/zubreczkidavid/?hl=huhttps://www.zubreczkidavid.hu/https://madazpodcast.hu/musor/auditorium/Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 22 minutes, 15 seconds
A NER nem maffiaállam, nem csak a saját tőkéseire támaszkodik | Mi a teendő? #9
Scheiring Gábor kipróbálta a politikusi szerepet is, így társadalomtudományos kutatásait is átitatja a politikai alkalmazhatóság kérdése. A Mi a teendő? podcast kilencedik részében arról beszélt, hogymiért fontos megismerni azt a társadalmi koalíciót, amely a Fidesz hegemóniájának a támasza;miért kellene a baloldalnak a társadalmi integrációra helyeznie a hangsúlyt;miért káros a "szociális érzékenység";és mekkora szakadék tátong a magyar értelmiség érdeklődései és a magyar társadalom tagjainak megélt valósága között.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és oszd meg az adásainkat: https://www.facebook.com/miateendopodcastHa észrevételed, javaslatod vagy kérdésed van, írj nekünk a [email protected] címre.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 12 minutes, 6 seconds
Az irodalmi megszólalás (is) politikai gesztus – Beszélgetés Fehér Renátóval | Belépési küszöb #s2e11
Az Ünnepi Könyvhét zajlik épp Budapest belvárosában, a Belépési küszöb stúdiójában pedig Fehér Renátó költővel, irodalmárral beszélgettünk nemrég megjelent kötete, a Torkolatcsönd kapcsán. Irodalomról, politikáról, a rendszerváltás eszmetörténetéről.Mit jelent és miért annyira erős az elvárás a nyilvános megszólalásra, véleményalkotásra manapság? Milyen lehetőségei vannak a baloldali gondolatoknak a kortárs nyilvánosságban? Ezek a kérdések alkották a beszélgetésünk gerincét, de szóba került többek között a Besúgó c. sorozat, Esterházy Péter (ld. műsorunk főcíme), és a kortárs kultúrpolitikai csaták is.Renátó köteteit megtaláljátok a Magvető kiadó kínálatában, írásait többek között a Mérce.hu, a Jelenkor, a Litera és a Hévíz lapjain.Az adásban említett tartalmak:Beszélő szamizdat a Partizánon: "„Kádárnak mennie kell” – 40 éve indult a szamizdat Beszélő" https://www.youtube.com/watch?v=N1T9PIKzsJkKristóf Luca: KultúrcsatákHévíz folyóirathttps://444.hu/2022/05/07/hodosan-rozat-annyira-felbosszantott-a-besugo-elso-resze-hogy-a-tobbit-meg-se-akarta-nezniHaraszti Miklós - DarabbérEfkilenc: https://efkilenc.bandcamp.com/ https://soundcloud.com/efkilencAz adásban említett személyek:Petri György, Tarr Béla, Tar Sándor, Esterházy Péter, Fekete György, Nádas Péter, Ilya KaminskyEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 12 minutes, 17 seconds
Kellene egy balos Nélküled | Mi a teendő? #8
Mi a székely zászló népszerűségének a titka? Miért működik a Nélküled, és ehhez képest miért vallott kudarcot a NER-es Barackfa dal? Mit ért félre a baloldal a közösségi identitásokkal és politikai érzelmekkel kapcsolatban? Miért érdemes a politikacsinálást a felmérések helyett a falunapokra alapozni? A Mi a teendő? podcast nyolcadik részében Patakfalvi-Czirják Ágnes antropológussal beszélgetünk.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcast Ha észrevételed, kérdésed lenne, írj nekünk [email protected] címen!Hogyan támogathatod a munkánkat?Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 16 minutes, 2 seconds
"A piaci utópia sohasem működik" - Melegh Attilával a vegyes gazdaságról | Belépési küszöb #s2e10
Melegh Attila szociológus a kortárs baloldali közeg egyik meghatározó gondolkodója. A mai adásban a vegyes gazdaságok történetéről és jelentőségéről kérdeztük, amellett, hogy bemutatta Polányi Károly szerepét, gazdaság-felfogásának részleteit is. Az adásban a létezett szocializmus, a rendszerváltás és a kortárs kapitalista válságok elemzése, és még a válságból kimutató utak is szóba kerültek.Az adásban említett tartalmak:Papp András: "Kelet vagy Nyugat?" –– és egyéb hamis dilemmák között Kelet-EurópábanPartizánINFÓ a témában: https://www.youtube.com/watch?v=uU4KMjQYRAEPolányi Károlya: A nagy átalakulás (1944)Lukács György: Történelem és osztálytudat (1923)Mannheim Károly: Ideológia és utópia (1940)Sebők Miklós és Melegh Attila beszélgetése: https://www.youtube.com/watch?v=7H6lzCa-e58Erdei Ferenc: FutóhomokSzalai Erzsébet: Lélek és ProfitrátaAlec Novel: A megvalósítható szocializmusMészáros István: Beyond Leviathan; Beszélgetés a kötetről angol nyelven a Monthly Review csatornájánNem-kapitalista vegyes gazdaságokról szervezett konferencia: https://www.karlpolanyicenter.org/post/conference-on-non-capitalist-mixed-economies-theory-history-and-futureMájus 26-27-én megtartott kapitalizmus kortárs válságairól szóló nemzetközi konferencia: https://www.karlpolanyicenter.org/post/new-times-confronting-the-escalating-crises-of-global-capitalismEz itt a Partizán podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 23 minutes, 17 seconds
Jó, hát akkor itt fogunk politizálni | Belépési küszöb #s2e09
Rövid szünet után visszatértünk egy választási kibeszélővel. Ha már a választást követő melankolikus másnapról valószínűleg semmilyen ének nem fog szólni, érdemes elvégezni a reflexiót és önreflexiót az utóbbi másfél év ellenzéki kampányával kapcsolatban. Javasoljuk, hogy ezt a munkát minden ellenzéki szereplő végezze el és építse be politikai stratégiájába, azonban kétséges, hogy az amnézisás ellenzéki közeg milyen mértékben alkalmas erre.A baloldal számára azonban mindenképpen fontos levonni azt a konklúziót, hogy hosszú távú intézményépítésre kell berendezkednie. A beszélgetésben felelevenítünk néhány elemzést a választási vereséggel kapcsolatban, különös figyelmet fordítva olyan baloldali értelmezésekre, amelyek szerintünk tévesen keretezik a választási eredményeket, vagy a különben helytálló helyzetelemzésük után apolitikus, vagy antipolitikus következtetéseket vonnak le. Így kerül szóba az a vita, amelyen Dávid vett részt Gregor Anikó és Schiffer András társaságában, valamint a Mi a teendő? podcast Kiss Viktorral.Különös, azonban általunk is prognosztizált jelenség még baráti körökben és a médiában a kivándorlással való kacérkodás a Fidesz győzelme okán. Habár empatizálni lehet ezzel az érzéssel, hangsúlyoznunk kell, hogy az egyéni megküzdési stratégiák mellett, sőt, helyett az alternatívát a politikai közösség keresése és politikai közösségek építése jelenthetik.Csizmadia Ervin a választás másnapján a Partizán reggeli műsorábanAz emlegetett Schiffer-Gregor-Csepregi vita Kiss Viktor a Mi a teendő? podcastben Vida Kamilla kiváló cikke, amelyben a kivándorlás ellen érvelA Partizán támogatói közé itt tudtok csatlakozni: https://www.patreon.com/partizanpolitikaVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 57 minutes, 43 seconds
A baloldalnak el kell engednie a munkások és szegények kezét | Mi a teendő? #7
A posztmodern kapitalizmus korszakában a baloldalnak radikálisan új politikai stratégiát kell választania - véli Kiss Viktor, politológus, ideológiakutató. A Mi a teendő podcast hetedik részében arról beszélgettünk, hogyan is néz ki a Viktor által javasolt új stratégia: az autonomizmus. De persze beszélgettünk az április 3-i választások tanulságairól és a hazai baloldal kihívásairól is.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcast Ha észrevételed, kérdésed lenne, írj nekünk [email protected] címen!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 12 minutes, 7 seconds
Éljen május elseje! Budapest Feldarabolása, Vörös Bécs és Municipalizmus | A város másik oldalán #9
Vajon feldarabolja-e a Kormány az újabb kétharmad után Budapestet? Matolcsy György jegybankelnök és a NER legönjáróbb hobbiurbanistája “törtenelmi igazságtételként” visszacsinálná az 1950-ben végrehajtott városbővítést, egy “egészségesebb méretre” szabva a fővárost. Végigbeszéljük, történetileg hogyan ingadozott a Budapest-tudat az “ország szíve” és a “vízfej” toposzai között, hogy tényleg elszívta-e a főváros az ország többi része elől a fejlődési lehetőségeket, illetve hogy milyen szakmai és politikai munka előzte meg a város eddigi közigazgatási-urbanisztikai átalakításait.A városállami szecesszióról ábrándozó ellenzéki tudat hullámait meglovagolva ünnepileg megemlékezünk a “vörös Bécs”immár százéves várospolitikai projektjének sikereiről és kudarcairól, felvázoljuk a máig ható politikai, építészeti és kulturális örökség legfontosabb elemeit és tanulságait.Végezetül elmélázunk a helyhatósági léptékre és a fokozott lokális autonómia vágyára építő municipalista mozgalom politikai relevanciájáról a magyar önkormányzatiság kilátásainak borongós fényében.A rész végén elhangzó nóta Dolly Parton "9-5" című dala; egy sor az angol szövegből kontextus gyanánt: "Belépsz a zuhanyzóba reggel és már ver a szíved / Kilépsz az utcára és áll a dugó / Olyan emberekkel mint én, akik reggeltől estig dolgoznak".Az epizódban hivatkozott szövegeket itt érhetitek el: https://www.youtube.com/watch?v=UbxUSsFXYo4 ,https://magyarnemzet.hu/pc19/2021/12/matolcsy-gyorgy-mi-lehet-a-budapest-dilemma-megoldasahttp://www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/01/siposa09-3.pdfhttp://epa.niif.hu/00000/00003/00002/gyorgy.htmEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 9 minutes
Ez itt egy választási értékelő adás | Mi a teendő #6
Tényleg a munkásosztály pártja lett a Fidesz? Van-e politikaelmélete a magyar alternatív baloldalnak? Miért sikeresebb az a világkép, amit Orbán Viktor hirdet? Miért hamis az a médiamanipulációs modell, amivel sok ellenzéki most a vereséget magyarázza? Mit tanulhatunk Jámbor András és a Szikra sikeres kampányából? Mi a teendő a következő években a baloldal számára?Ebben az adásban Márk és Papszi kettesben beszélgetnek az április 3-i választások tanulságairól!A beszélgetés során ezekre a cikkekre, videókra hivatkoztunk:Partizán-interjú Tölgyessy Péterrel (2022. 04. 06.)Hajdú Miklós (G7): Egyetlen tényező befolyásolja igazán, hogy hol mennyien szavaztak a Fideszre (2022. 04. 08.)Hajdú Miklós (G7): Mélyebbre ástunk a Fidesz sikerében és ezt találtuk (2018. 04. 22.)Kiss Viktor (Mérce): Miért lett Orbáné az ország? (2022. 04. 07.)Csepregi Dávid, Gregor Anikó és Schiffer András vitája a Partizánban (2022. 04. 05.)Sidó Zoltán (Mérce): Sűrűsödő viharfelhők – a rendszer elmélyülő válságát hozza 2022 (2022. 01. 10.)Választásértékelő Háromharmad+ a Partizánon (2022. 04. 08.)Éber Márk Áron (Új Egyenlőség): A középosztályi tiltakozások impotenciája(2018. 05. 15.)Tóth Csaba Tibor (Mérce): Márki-Zay partizános elszólása a NATO-ról eldöntött szinte mindent(2022. 04. 10.)Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcast Ha észrevételed, kérdésed lenne, írj nekünk [email protected] címen!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 2 minutes, 1 second
Kormányváltó hangulatban | Belépési küszöb #s2e08
CSAK EGY NAP VAN! HA CSAK EGY PODCASTOT HALLGATSZ MEG A VÁLASZTÁSOKIG, AKKOR AZ LEGYEN AZ ÚJ KÜSZÖB!A kampányidőszakot lezáró adásunkban amellett érvelünk, hogy hosszú az út még addig, amíg megjelenik a politika horizontján egy valódi baloldali alternatíva, azonban számunkra egyértelmű, hogy ehhez jelenleg az első lépés, hogy leváltsuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.A NER az utóbbi 12 évben arra építette ki hatalmát, hogy kiegyezést teremtett a magyar nagytőke és bizonyos nemzetközi tőkefrakciók között a munkavállalók kárára. A középosztály megteremtésének illúziójával vezérelve nem fentről lefelé, hanem lentről felfelé osztotta újra a megtermelt értéket, ami által rohamosan megnövelte az alsóbb és felsőbb osztályok közötti különbségeket. Az állami intézményrendszer kisajátításával és a közmunkaprogram felhasználásával emberek tömegeit sodorta függési viszonyok rég látott formájába. A választói rendszer átalakításával, az üzemszerű alkotmánymódosításokkal, az önkormányzati rendszer leépítésével, valamint a politikai kultúra lezüllesztésével nem meglepő, hogy emberek tömegei fordultak el a politikától, és mondtak le az önrendelkezésért folytatott harcról. Az április 3-i választásra azonban valós lehetőség nyílt arra, hogy szavazatunkkal végre hozzájáruljunk a NER összeomlásához. Nincsenek illúzióink, az Orbán utáni élet sem lesz fenékig tejfel. De a NER romjain újult erővel folytathatjuk a munkát azért, hogy a fennállóval szemben felépítsük a politikai, gazdasági és társadalmi önrendelkezésre épülő baloldali alternatívát.Úgy is mondhatnánk: a politika visszatért Magyarországra, hiba lenne kimaradnod belőle!Visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz outro eredeti zenéje: Náksi vs. Brunner - Csak egy nap van (Budapest Parádé 2003)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 45 minutes, 16 seconds
Vajon a szexuális vágyaink a saját vágyaink-e? | Mi a teendő #5
A négy fal között csináljuk, mégsem mentesül a külvilág hatása alól: az emberi intimitás és szexualitás is beágyazódik az emberi társadalmak struktúráiba, viszonyaink, vágyaink is azon belül képződnek. A Mi a teendőben ezúttal Dés Fannival és Csányi Gergellyel arról beszélgettünk, hogyan vonható ki a szex a kapitalizmus kényszerei alól, mire jó és mire nem a szexuális felvilágosítás, illetve mit kell tennünk ahhoz, hogy senki ne kényszerüljön áruba bocsátani saját testét, szexualitását.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcast Ha észrevételed, kérdésed lenne, írj nekünk [email protected] címen!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/8/2022 • 1 hour, 6 minutes, 9 seconds
Ne sirasd a közintézményeket | A város másik oldalán #8
A modern közintézmények és épületeik életterünk szimbolikus és infrastrukturális pillérei. Van, aki azt állítja, hogy a közszféra halála elérkezett, az építészetnek nem része már a középületek tervezése. Ugyanakkor ezek az épületek reprezentálják békeidőben a működő államot, háborúban pedig a válság és nemzeti tragédia szimbólumaivá válnak. Hol húzódik meg a köz- és magántér határa, milyen példákat lehet felhozni a sikeres közintézményekre? Az új Néprajzi Múzeum gördeszkapálya vagy köldökgödör? Hoztunk nektek néhány példát, amin keresztül a középületekkel kapcsolatos dilemmákat igyekszünk körvonalazni.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
Az évad tematikája, mint ahogy mindannyiunk figyelme, elkerülhetetlenül a választások felé fordult. Ebben a részben Vida Kamillával, a Partizán szerkesztőjével beszélgettünk a kormány és az ellenzék kampányának legidegesítőbb vonásairól, illetve a minket aktuálisan leginkább foglalkoztató közéleti témákról. Például milyen sajtómunkát végezni a NER 12. évében? Hatással van e médiafogyasztásunk a háború okozta szorongásra, és mit kezdünk azzal, mikor a legtragikusabb eseményeket kell kattinthatóvá tenni?Az adás igazi "törökgáborozás", közéleti elemezgetés, most nem is tudtunk volna másképp tenni, legfoglal mindannyiunkat a kampány és a világban zajló egyre súlyosabb válságok.A Partizán támogatói közé itt tudtok csatlakozni: https://www.patreon.com/partizanpolitikaVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 1 hour, 19 minutes, 49 seconds
Családideológiáink és a valóság, ami mögöttük van | Mi a teendő #4
A 2010-es kormányváltás óta a csapból is a kormányzati családnarratíva folyik, de családbarátnak mondott szakpolitikák mögött egy sokkal problémásabb valóság húzódik. Nemcsak arról van szó, hogy a "magyar családok" helyett a kormányzat egy szűk réteget finanszíroz, de arról is, hogy ezek a beavatkozások sok esetben mérgezik a családtagok, rokonok közötti viszonyokat, versenyeztetik, egymással szembe fordítják őket. Ráadásul a nagy családbarát máz azt fedi el, hogy a kormányzat nemhogy megvédené, hanem kiszolgáltatja a tőkének a családokat.Gregor Anikó szociológust ezekről a problémákról kérdeztük, de beszélgetünk arról is, milyen felszabadító potenciál rejlik a negatív érzelmekben, és milyen lenne az a politika, amelyik ténylegesen szabad emberi kapcsolatokat, jól-létet garantáló családi intimitás eredményezne.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcast Ha észrevételed, kérdésed lenne, írj nekünk [email protected] címen!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
Legújabb adásunkban Hegyi Olivérrel, vagy előadói nevén: HOLI-val beszélgetünk. Nem mindig túl kedves témákról, szerintünk, egy nagyon kedves beszélgetés kerekedett. HOLI tavaly robbant be "Sírok és nevetek" című rap, hip-hop albumával a magyar alternatív zenei szcénába. Mi most kevésbé a zenei, művészeti kérdéseket feszegettünk, sokkal inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen egyéni és társadalmi jelenségek állnak HOLI szövegei mögött. A számait végigkíséri a klasszikus férfi nemi szerepekkel szembeni alternatívakeresés, ami többek között a budapesti éjszakai élet és "randizási kényszer" kritikájában ölt testet. A téma kapcsán az adás hangvétele egészen személyes lett és reméljük inspirációt adhat ahhoz, hogy közösségileg átkeretezzük, és meghaladjuk az alkohol- és egyéb tudatmódosító szerek fogyasztásának normalizálását.Az epizód bejátszásaiban HOLI számaiból hallhattok részleteket, mindenképpen csekkoljátok le és vegyétek meg az új albumát erre a linkre kattintva.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszob!Ha addikcióval küzdesz, akkor az első és legnehezebb lépés a segítségkérés.Mindenképp tudnod kell azonban, hogy van segítség! Ezeken a honlapokon online, telefonos és személyes tanácsadást is igénybe tudsz venni: https://kekpont.hu/ www.addikt.huA beszélgetésben elhangzik, hogy fontos lenne köröket létrehozni, ahol beszélni lehet az alkoholproblémákról. Meg kell itt említenünk, hogy ilyen körök már léteznek és a közösség erejével rengeteg embernek adnak tartós segítséget évtizedek óta. Itt találhatsz hozzájuk telefonszámot és megnézheted, hogy mikor és hol van a hozzád legközelebbi gyűlés: https://www.anonimalkoholistak.hu/index.phpEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 51 minutes, 49 seconds
A lakásgond világjelenség! Beszélgetés Jelinek Csaba városkutatóval | A város másik oldalán #7
"A magyar fogyasztói piac legszűkebb keresztmetszete kétségtelenül a lakás. Ma lakáshoz jutni vagy szociális kritériumok alapján lehet -- igen nehezen, s a teljesítménynövelésre egyáltalán vagy csak alig ösztönző feltételek között --, vagy pedig olyan kemény piaci feltételekkel kell szembenéznie az építtetőnek, illetve vásárlónak, amelyek széles rétegek (különösen fiatalok) számára eleve reménytelenné vagy csak a távoli jövő bizonytalan kilátásává teszik a kielégítő lakáskörülmények megteremtését." Mikor íródtak ezek a sorok, 1983-ban vagy 2022-ben? Jelinek Csaba kritikai városszociológussal, a Periféria Központ alapítójával és munkatársával beszélgetünk a kapitalizmus tájain ciklikusan fújódó ingatlanlufikról, a tőke vasbetonba vezető útjairól, illetve alternatív lakhatási kísérletekről itthon és külföldön.Ajánljuk Jelinek Csaba és Czirfusz Márton által összeállított elemzést a lakhatáspolitika elmúlt 30 évéről: https://habitat.hu/sites/lakhatasi-jelentes-2021/lakhatasi-kozpolitikak-es-a-lakhatas-megfizethetosege-az-elmult-harom-evtizedben/További olvasmánynak ajánljuk a nők lakhatási helyzetét vizsgáló Friedrich-Ebert Stiftung kiadványát Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna szerkesztésében: https://www.periferiakozpont.hu/_files/ugd/23de4c_5ef1c86b987e4c08b05f1e63fec9b264.pdfA Periféria Központ kiadványai közül ajánljuk a következőket: A háztartások eladósodása Magyarországon: https://www.periferiakozpont.hu/_files/ugd/23de4c_5eda6eb15096403b968a45648b032e24.pdf A bérlői lakásszövetkezeti modell Magyarországon: https://www.periferiakozpont.hu/_files/ugd/23de4c_ddf746a3fabd4b5e9dc12ad2a38c36ec.pdf?index=trueOrsi előtt lévő sokat emlegetett klasszikusok: Szelényi Iván (1990): Városi társadalmi egyenlőtlenségek Böröczfy Ferenc (szerk.), (1983): LakáspolitikánkrólEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 1 hour, 14 minutes, 43 seconds
A kapitalizmussal szembeni ellenállás ott van az utcán, a háztartásban | Mi a teendő? #3
Magyarország függő fejlődése címmel nemrégiben jelent meg Gerőcs Tamás könyve, amely Magyarország politikai gazdaságtörténetét írja le az 1970-es évektől egészen napjainkig. A Mi a teendő? podcast harmadik adásában a könyv témáján túlmenően arról is beszélgettünk, miért nem jelennek meg a dolgozók önálló pólusképző erőként az intézményes politikában. De kitérünk arra is, hogyan küzdhető le az az ideológiai köd, amely mindannyiunkat a különböző tőkéscsoportok vetélkedései alá sorol be, és mit tehetünk annak érdekében, hogy a privát szférába szorított antikapitalista ellenállást behozzuk közösségi szintre.Ha tetszett az adás, kövess minket Facebookon, és vidd hírünket az ismerőseid felé is: https://www.facebook.com/miateendopodcastEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 47 minutes, 57 seconds
Beszélgetés Karácsony Gergellyel | A város másik oldalán #6
Visszatérünk! Az új epizódban Budapest főpolgármesterét faggattuk a város jelenéről és jövőjéről. Lehetséges-e a status quo megtörése és egy markánsan balos-zöld városvízió politikai megvalósítása? Milyen mozgástere lehet a progresszív várospolitikának egy eljövendő konzervatív-liberális MZP-kormány alatt? Egyáltalán hol van a Városháza és miért beszélünk ennyit róla immmár egy évszázada? Milyen városkozmetikai preferenciái vannak Orbán Viktornak és ki ülteti a fákat a Blaha Lujza téren? Kitárgyaljuk a várospolitika dilemmáit és felmerül, hogy a méhlegelők és bicikliutak az ellenzék stadionjai-e.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 1 hour, 33 minutes, 12 seconds
A tervgazdálkodásról: Kornai János emlékére - Vendégünk: Pinkasz András | Belépési küszöb #s2s05
2021 novemberében elhunyt Kornai János, a 20. századi magyar közgazdaságtani gondolkodás kiemelkedő alakja. Kornai főbb művei az államszocialista rendszer gazdaságszervező apparátusával foglalkoznak, különös figyelmet fordítva az állami bürokráciára és a központi tervezésre. Egyes értelmiségi körökben az 1981-ben napvilágot látott 'A hiány' c. kötetére úgy tekintenek, mint ami legalább olyan jelentős momentuma a Szovjetunió bukásának, mint a berlini fal lebontása.Kornai munkásságának alapállítása a szocializmus azonosítása a tervgazdálkodással. A "szocializmus = tervgazdálkodás" mítosz eloszlatásában Pinkasz András közgazdász, a Helyzet Műhely tagja segít nekünk ebben a beszélgetésben. Habár Kornai szocializmus-definíciója valóban problémás, fontos hangsúlyozni, hogy a létező szocializmus történetét feldolgozni kívánó kortárs baloldal részéről hiba lenne ignorálni a munkásságát.Ebben az adásban a tervgazdálkodásra fókuszáltunk, de közéleti írásai és akadémiai munkássága is a politikai gazdaságtan számos területére kiterjedt még.András történeti és politikai kontextusban helyezi el a tervgazdálkodás különböző formáit, illetve beszélgetünk arról is, hogy milyen okok állnak annak a hátterében, hogy a tervgazdaság manapság a főáramos gazdasági gondolkodók körében is felmerül a klímakatasztrófa megelőzése kapcsán.Kornai János számos írásait megtaláljátok honlapján: http://www.kornai-janos.huPinkasz András ajánlott írásai: - Nyers Rezső és a balliberális értelmiség, Mérce, 2018 - A KGST a világrendszerben - Egy félperifériás kísérlet gazdaságtörténeti elemzése, Eszmélet, 2017 - A társadalom önvédelmének történelmi perspektívái - Magyarország az európai munkamegosztásban - A termelés áthelyezése a globális járműipari értékláncokbanEgyéb ajánlott tartalmak Kornai munkásságáról: - Chikán Attila: Kornai külső szemlélőként írta le a rendszereket, amiket vizsgált, G7 podcast - Kornai Kínában, Pogi PodcastEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 56 minutes, 9 seconds
Oh jaj, a gazdaság! - Robbantsuk be az új évet | Belépési küszöb #s2e04
Újra Belépési Küszöb!Az év első adásában elkezdjük felvenni a fonalat a világ aktualitásaival, de még elég messziről kezdjük, úgyis lesz alkalmunk politizálni eleget 2022-ben. Ha még nem láttátok a Don’t Look Up! / Ne nézz fel! c. filmet, akkor óvatosan hallgassátok, talán egy kis spoiler van a beszélgetésünkben. Beszélgetünk arról, hogy milyen funkciókat láthat el egy rendszerkritikus film a popkultúrában és miért bosszantó az, ha csak sejtet, de nem ad konkrét kapaszkodókat a politikai cselekvés terén. A fapados filmkritikán túl megosztottuk egymással, kit mi érdekel a nagy rendszerszintű kérdések és jelenségek közül idén. Mit remél Dávid és miért pesszimistább egyelőre Nóra.Kíváncsiak vagyunk: ti mit vártok 2022-től? Jobbra fordulnak a dolgok? Esetleg az előző két év még csak az intro volt és idén üt csak be igazán a krach? A nemzetközi helyzet fokozódik? Írjátok meg nekünk reményeiket, aggodalmaitokat és az antikapitalista fordulat előkészítésére irányuló terveiteket az új évre!Illetve, köszönjük a türelmeteket ezzel az epizóddal kapcsolatban, mostantól kéthetente rendszeresen érkezik a küszöb!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 59 minutes, 31 seconds
Keressük a világ egészében rejlő magyarázatokat a saját problémáinkra | Mi a teendő? #2
Miért akarunk olyan erősen Európához tartozni, miközben a világ egészéről tudomást sem veszünk? Hogyan emelkedhetnek a nemzetállamok határai fölé az antikapitalista politikai küzdelem szereplői? Létezhet-e másként gondolkodás másként cselekvés nélkül? Hogyan lehetünk kreatívak a politikában?A Mi a teendő? podcast második adásának vendége Böröcz József, szociológus, a Rutgers University tanára volt, akivel a helyi és a globális szintek áthidalásáról, rasszizmusról és az antialkoholizmusról is beszélgettünk.Ha tetszett az adás, kövess minket a Mi a teendő? Facebook-oldalon, és oszd meg ismerőseiddel is! Írd meg nekünk észrevételeid, kérdéseid, javaslataid a [email protected] címre!Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 50 minutes, 53 seconds
Új podcast: Hogyan lesz baloldali tudásból politikai cselekvés? | Mi a teendő? #1
Az elmúlt években rengeteg érdekes és újszerű társadalmi elemzés született baloldali kutatók munkájának köszönhetően. Tűpontos diagnózisaik azonban általában nem térnek ki arra, hogy a feltárt problémákat milyen cselekvőknek, milyen eszközökkel kellene megváltoztatniuk. A Mi a teendő? című podcast ezt a hiányt igyekszik pótolni.Az első részben a podcast két hostja, Éber Márk Áron és Pap Szilárd István metázik és évet értékel.Kövessétek a Mi a teendő? podcast Facebook-oldalát, itt mutatjuk be a következő adások vendégeit, és itt tudtok üzenetet is küldeni nekünk: https://www.facebook.com/miateendopodcast/AEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/7/2022 • 58 minutes, 29 seconds
Karácsony, fogyasztás, plázák - A Város Másik Oldalán szerkesztőivel beszélgetünk | Belépési küszöb #s2e03
Az évad harmadik, egyben karácsonyi epizódjában Sudár Orsolyával és Takács Ákossal beszélgettünk, akik ismerősek lehetnek a hallgatók számára, hiszen egy másik Partizán podcast, A Város Másik Oldalán szerkesztői. A karácsonyi forgatag első számú helyszínei a plázák és bevásárlóközpontok. A plázák világa pont akkor kezdi meghódítani a magyar képzeletet, és egyben köztereinket is, mikor a fogyasztói utópia kitüntetett terei egymás után húzzák le a rolót a hanyatló Nyugaton. Utánajárunk, hogy milyen politikai gazdaságtani folyamatok játszódhatnak le ezek mögött, és feltesszük azt a kérdést, hogy mit kezdhet a baloldal a gigantikus fogyasztói monstrumokkal. A szakmázás mellett pedig gyakran nosztalgikus mosollyal tekintünk vissza egykét személyes történetre, hiszen ezek a terek nem csupán a fogyasztói társadalom templomai, hanem sokszor közösségi életünk központjai is egyben.A Város Másik Oldalán Facebook oldala: https://www.facebook.com/avarosmasikoldalanAz adásban említett tartalmak: Rajk László - A tér tágassága (életútinterjú), Tények és Tanúk sorozat Rajk László - Radikális eklektikaRem Koolhaas - JunkspaceRobert Venturi, Denise Scott Brown, Steven Izenour - Learning from Las VegasA beszélgetésben elhangzó irodalom és nevek: Victor Gruen, Finta József, Rajk László, Demszky Gábor, Rem KoolhaasVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
Az évad második adásában Misetics Bálint, a Város Mindenkié Csoport alapítótagja, illetve jelenleg a főpolgármester szociális- és lakáspolitikai főtanácsadója volt a vendégünk. A baloldali politizálás a szociális szférában végzett szakmai munka dilemmái mellett az elmúlt 2 év fővárosi tapasztalatairól, illetve a STOPAirbnb kampány kapcsán a turisztikai célú lakáskiadás korlátozásának ügyéről is kérdeztük őt. Tanulság: több gyakorlatba ültethető baloldali tudásra és osztályokon átívelő mozgalmi munkára volna szükség.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 16 minutes, 25 seconds
Apokaliptikus évadindító I Belépési küszöb #s2e01
A 30. percnél MZP idézete pontosan így hangzik el: "Márki-Zay said there were three reasons behind Berlin’s support of Orbán: Audi, Mercedes and BMW" - olvasható MZP Politiconak adott interjújában.További említett tartalmak az adásban:Schlett István - A magyar szociáldemokrácia és társadalom 1914-ig Déry Tibor - Befejezetlen mondat Elk*rtuk Az utolsó párbaj Jancsó Miklós: Szerelmem Elektra G7: https://g7.hu/vallalat/20211112/rengeteg-az-utas-de-a-soforok-eltuntek-a-dijemeles-mentheti-meg-a-taxispiacot/AVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 4 minutes, 41 seconds
Az építészet reprezentáció - Lapszemle | A város másik oldalán #5
Híreink következnek! A MÉD és Moholy-Nagy díjátadó, egy tüntetés mellett beszégetünk röviden arról, hogy mi az értelme az építészetelméletnek, miért fontos a fikció és a tervezés az építészettörténetben, de arról is, hogy az emlékezetpolitika fogalma (és annak különböző értelmezései) hogyan járulnak hozzá a tér történelmi megértéséhez. Megnéztük az Osztapenkó maradhat? illetve a FUGA Lakhatás című kiállításait, amik november végén bezártak, és mesélünk nektek róluk. Beszélgetünk még a jószándékú szociális design korlátairól, illetve a politikai akarat hiányáról a város népességében lezajló változások kapcsán.Kövessetek az Instagramon, Facebookon, írjátok meg e-mailen, hogyan tetszett az adás, valamint várunk tőletek olyan városi helyszíneket, épületeket, amiket szerintetek érdemes lenne megemlítenünk.Az Építészfórum által szervezett Média Építészeti Díja díjátadó: https://mediadij.epiteszforum.hu/ Moholy-Nagy díj: https://mome.hu/hu/a-moholy-nagy-dij Tamás Gáspár Miklós: https://litera.hu/irodalom/publicisztika/tamas-gaspar-miklos-a-nemet-kontraszt.html FUGA kiállítás: http://fuga.org.hu/fevent/lakhatas/ Osztapenko maradhat? kiállítás: https://www.varmuzeum.hu/osztapenkomaradhat.html 22-esek tüntetése a várban: https://merce.hu/2021/11/05/a-budai-varban-zajlo-gigaberuhazasok-ellen-tiltakoztak-a-civilek/ Budapest népességcsökkenése: https://www.google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/ingatlan/20211019/egyre-csak-fogy-budapest-nepessege-egyre-tobben-koltoznek-a-balaton-kozelebe-505956%3fampEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 5 minutes, 56 seconds
Panelkapcsolatok - a lakhatás múltja, jelene és jövője, 1. fejezet I A város másik oldalán #4
A lakhatással, mint történelmi és aktuális problémával foglalkozó sorozatunk első részében a lakótelepeknek a városépítészeti modernitásban betöltött szerepéről, a panelházak nyers őszinteségéről, és a lakóparkos ingatlanfejlesztések városellenes bűneiről is beszélgetünk, illetve elsiratjuk a karácsonyt. Az epizódban a következő szövegekre hivatkozunk: Szelényi Iván, Konrád György: Az új lakótelepek szociológiai problémái, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. https://www.theguardian.com/artanddesign/2021/feb/02/penthouses-poor-doors-nine-elms-battersea-london-luxury-housing-development https://novekedes.hu/mag/fenntarthato-lakaspolitikara-van-szukseg-matolcsy-gyorgy-irasaEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 17 minutes, 24 seconds
Baloldali siker az előválasztáson - Jámbor András | Belépési küszöb különkiadás
Előválasztási különkiadásunk vendége Jámbor András, vagy ahogy sokan ismerhetitek: Jámbi. Talán senkinek sem újdonság, hogy Jámbi, a Szikra Mozgalom jelöltjeként győztesként zárta a József- és Ferencvárosban rendezett előválasztást, így jövőre ő fogja képviselni az ellenzéket az országgyűlési választáson a Fidesszel szemben - ami fontos mérföldkő nemcsak Jámbi életében, hanem a Szikra és a magyar baloldal történetében is.A közel egy éves kampányban sikerült tematizálni olyan politikai törésvonalakat, amelyek általában háttérbe szorulnak a nagypolitikában, a mindennapokban azonban milliókat érintenek. A legsikeresebb ezek közül talán a Diákváros ügye volt, amelyen keresztül országos szinten téma lett a bérlakás- és kollégiumépítés, valamint a lakhatási válság valósága.A beszélgetés során a kampány mellett Jámbi sokat mesél arról, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtött az utóbbi 15 évben a budapesti mozgalmi életből, amelyek nagyban hozzájárultak a kampánya sikeréhez is. Felidézzük a 2010 előtti időket, amikor a Fidesz és az SZDSZ közösen szervezett demonstrációt a neonácikkal szemben, valamint a rabszolgatörvény elleni tüntetéseket, amelyek egyik pillanatban még a dolgozói érdekképviseletről, a másikban pedig már ellenzéki politikusok televíziófoglalásáról szóltak. Fontos adalékul szolgálnak ezek az események ahhoz, hogy megértsük, hogyan illeszkedhet a magyar baloldal "hosszútávfutásába" Jámbi képviselősége.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 6 seconds
A bűnös Budapest | A város másik oldalán #3
Harmadik adásunk témája egy sorozat első eleme. Abból inspirálódott, hogy több, mint tíz év után a sajtó kikiáltotta a bulinegyed halálát. De ki tud-e halni a (bel)városból a szórakozás? És fordítva: tud-e a városépítés és városvezetés felülről szervezni bulinegyedeket? Ezeknek a kérdéseknek a jelen- és múltidejű relevanciáját járjuk körül. Ebben a részben elkezdünk egy többrészes beszélgetést arról is, hogy mit jelentettek történelmileg a városnak, a nemzetnek a nyilvánosság terei; hogy hogyan járult hozzá az éjszakai élet a társadalmi mozgáshoz és párbeszédhez. Arról is beszélgetünk, hogy mióta van bulinegyed, a romkocsmák olyanok-e mint a századforduló kávéházai, és milyen társadalmi mobilitással kapcsolatos mítoszok övezik a helyeket, ahol évszázadok óta vetjük le a nappalok terheit.Míg szóba kerül a szocializmus bulivilága vagy épp a 90-es évek rave partijai, addig is olvassátok ezeket az izgi cikkeket:https://telex.hu/komplex/2021/08/10/bulinegyed-belvaros-budapest-szorakozohelyek-szorakozas-ejszakai-elet https://telex.hu/video/2020/11/11/bulinegyed-kocsma-lezaras-utolso-este https://mult-kor.hu/ahol-egy-fekete-aran-mindenkibol-urasag-lehetett-budapest-a-kavehazak-fovarosa-20191012A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 55 minutes, 56 seconds
A rendszerváltás fővárosa | A város másik oldalán #2
A rendszerváltásra gyakran úgy gondolunk, mint a történelem egy kezdési és lezáruló ponttal rendelkező pillanatára. De mit jelentett és jelent ma is a politikai, kulturális, gazdasági rendszerváltás a főváros számára? Milyen eszmények éltek és élnek ma is a liberális Budapest gondolatával kapcsolatban? Második epizódunkban az 1989 utáni fővárosban lezajlott folyamatokat elemezzük. Demszky Gábor személyében 20 évig liberális főpolgármester irányította a "szép új világba" mély társadalmi konfliktusok árán belezuhanó fővárost. Az adásban beszélünk a "Budapest-modell" krédójáról, az ebben megmutatkozó városeszményről, a Bilbao-effektusról igézetéről, a Budapest és Bécs közötti neurotikus viszonyról, és a Finta-szigetekről.Az epizódban említett szövegek elérhetősége: http://www.pallai.hu/wp-content/uploads/2010/11/2003-Budapest-Modell-magyar-sz%C3%B6veg.pdf György Péter, ifj. Durkó Zsolt: Utánzatok városa-Budapest, Cserépfalvi, 1993.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 57 minutes, 38 seconds
Első rész: bemutatkozás és a NER Budapestje | A város másik oldalán #1
A VÁROS MÁSIK OLDALÁN - David Harvey antropológus és geográfus szerint a “városhoz való jog” valójában azt jelenti, hogy jogunk van a saját magunk életén változtatni a város megváltoztatásán keresztül. De mit értünk egyáltalán “a város” fogalma alatt, a rögzült retorikai alakzatokon túl van-e még létjogosultsága hagyományos értelemben vett városi társadalomról, politikáról, kultúráról beszélni a késő-kapitalizmus planetáris urbanizációjának korában? A város valamiképpen autonóm egység, vagy csupán sűrűsödési hely, hálózati csomópont a tőkés gazdaság mindent behálózó infrastrukturális rendszerében?Urbanisztikai, várospolitikai podcast a Partizánon Sudár Orsolya és Takács Ákos szerkesztésében. Az első részünkben említünk néhány szerzőt, művet, cikket, vitát amiket izgalmasnak találunk az város fogalmával kapcsolatban általában, vagy az első rész témájához kpacsolódnak:David Harvey - A városhoz való jog: http://fordulat.net/pdf/7/harvey_posfai.pdfhttps://www.uni-frankfurt.de/50191340/Jelinek-Cs__-Bodnar-J__-Czirfusz-M__-Gyimesi-Z_-_2013_-Kritikai-varoskutatas.pdfhttps://youtu.be/gFFztsSrPwEhttps://mandiner.hu/hetilap/iii_evfolyam_24_szamhttps://telex.hu/cimke/muemlekvitahttps://youtube.com/c/NemzetiHauszmannProgramEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
BELÉPÉSI KÜSZÖB - Évadzáró beszélgetés Gulyás Mártonnal, a Partizán főszerkesztőjével politikáról, művészetről és persze a baloldalról.Gulyás Márton nemcsak a magyar baloldal, hanem az itthoni politikai nyilvánosság egyik legismertebb szereplője. Ezúttal alkalmunk nyílt arra, hogy a kérdezőt kérdezzük. Nem vállalt még ilyen podcast-beszélgetést Marci, ezért külön örültünk neki, hogy a Belépési küszöb első évadának záróadásába elfogadta a meghívásunkat. Reméljük nektek is tetszeni fog ez a rész.Sok izgalmas és eddig nem ismert részlet derül ki Marci politikai szocializációjáról - például hogy kire és miért szavazott 2010-ben (!) vagy hogy kik és mely élmények formálták politikai gondolkodását a 2010-es években. Mestersége: lázadó - tartotta róla a jobboldali-konzervatív nyilvánosság a NER nagy részében. A beszélgetésből kiderül, hogy Marci hogyan értékeli ezt az időszakot, amelynek kicsúcsosodása nem más, mint maga a Partizán. Volt alkalmunk néhány mindannyiunkat izgató aktuálpolitikai kérdésről is megkérdezni a véleményét. Mindemellett pedig szerencsére arra is akadt idő, hogy az aktuális hírcikluson túli témákról, színházról és a nemzetközi a kortárs avantgard művészetről is beszélgessünk.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak és személyek: Slejm s01e07 - Náci-e a jobbik? Katz Dávid (24.hu) interjúja Gulyás MártonnalRobert Musil - A tulajdonságok nélküli emberMikszáth Kálmán - Jókai Mór élete és kora Florentia Holzinger, Milo Rau, Misetics Bálint, Pap Szilárd István, Schilling ÁrpádEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 29 minutes, 7 seconds
Mozgalmi pedagógia és a népi kollégiumok - K. Horváth Zsolt | Belépési küszöb #15
Eddigi leghosszabb adásunkban egy izgalmas társadalom - és kultúrtörténeti témát hoztunk nektek, K. Horváth Zsolt történésszel beszélgettünk Mérei Ferencről és a Népi Kollégiumok Országos Szövetségéről (NÉKOSZ). Beszélgetésünk tárgya volt még a felszabadító pedagógia és a diákok irányítása alatt álló nevelési intézmények fontossága is a második világháborút követően néhány évig még kísérletezni képes mozgalmi baloldal számára. És természetesen mindezek kortárs vonatkozásairól sem feledkeztünk meg...A Népi Kollégiumok 1945-48-ig tartó történetében összekapcsolódik a kommunista mozgalom a 'népiek' mozgalmával, egy intézményes válasz volt 'Magyarország felfedezésének' a 'vidéki Magyarország valóságának' problémáira. Ám a megszilárduló állampárti berendezkedés számára a fénykorában nagyjából 10.000 diákot számláló Népi Kollégiumi hálózat hamar zavaróvá vált, hiszen a diákok közéletileg izzó hangulatban, demokratikus szocialista elvek között, önkormányzati gyakorlatokat megvalósítva működtek.Mérei Ferenc (1909-1986) - a Kassák-féle Munka-körhöz is kötődő, önmagát kommunistaként meghatározó Párizsban pszichológusi pályára lépett kutató volt, 1956 után börtönbe került, munkásságát a rendszerváltást követően egyre többen kezdték megismerni, ám személyét mindmáig ideológiailag kódolt mítoszok övezik. K. Horváth Zsolt Mérei-életrajza idén ősszel fog megjelenni, ebben a beszélgetésben ízelítőt hallhattok Mérei pedagógia-felfogásából és a hozzá kötődő neveléstudományi intézmények történetéből is.Az adásban említett tartalmak:Mérei Ferenc - Lélektani Napló Mérei Ferenc - Az együttes élmény Mérei Ferenc - A gyermek világnézete Illyés Gyula - Puszták Népe K. Horváth Zsolt - Osztályhelyzet, együttes élmény, társas hatóképesség (Fordulat 28.) Király István - Napló 1956-1989 Perry Anderson - Considerations on Western Marxism Partizán - Partizáninfo: Egy elfeledett mozgalom Magyarországon: NÉKOSZAz adásban említett személyek: Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Mérei Ferenc, Antonio Gramsci, Hegedűs Géza, Fekete Sándor, Kardos László, Rajk László, Révai József, Henri Wallon, Jean Piaget, Gyenes Antal, Jászi Oszkár, Györffy István, Bibó István, Papp István, Kovács András, Horváth Teri, Robert Capa, Kassák Lajos, Zsindelyné Tüdős Klára, Kurt Lewin, Émile Durkheim, Gleiman Anna, Karl Korsch, Partos Pál, Justus Pál, Chikán Attila, Julius Krein, Az epizód borítóján pillanatképek találhatók Jancsó Miklós 1969-ben megjelent "Fényes szelek" című filmjéből.Az epizód végén a Sej, A Mi Lobogónkat című dal hallható a Budapesti László Kórház Énekkara, valamint Kozák Gábor József Népi Zenekara előadásában. A nóta a NÉKOSZ hivatalos indulójaként vált ismertté és tette a második világháború fiataljait a "fényes szelek" generációjává. Írta: Balázs Árpád; Jankovics Ferenc; Ferenc SapszonA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 27 minutes, 2 seconds
Ez egy komoly politikai adás I Belépési küszöb #14
Az aktuális adásban megint ketten beszélgetünk. Egyrészt felelevenítjük az előző részt a "kulturális migrációról", másrészt mivel többen írtatok nekünk ezzel kapcsolatban, most meg is léptük: ezúttal nemcsak politikáról beszélgetünk, hanem politizálunk is. A képviseletiség válsága, a pártok és szakszervezetek kiüresedése, a társadalom atomizációja - ezeknek a koncepcióknak a segítségével igyekszünk elemezni, kontextusba helyezni a hatpárti előválasztás politikai relevanciáját a mai magyar politikában, illetve mesélünk arról is, hogy miken ügyködünk a podcast-készítés mellett. De nem titok: hogy a politikaelmélet mellett a politikai gyakorlatból is kivesszük a részünk."A Fidesz kiüresítette, kommunikációs eszközzé tette a képviseletiség formáit. Azzal, hogy az ellenzék előválasztásokon akarja a szavazóit szóhoz juttatni, erősítheti a demokráciát, a közvetlen részvétel lehetőségét. Az előválasztásnak azonban nemcsak taktikának, hanem valódi közösségépítésnek is kell lennie." - ha kíváncsiak vagytok, hogy honnan származik az idézet, na meg arra, hogy most akkor reformizmus, vagy forradalom, akkor hallgassátok meg az adást!A borítón Thomas Hobbes brit politikai gondolkodó korszakalkotó kötetének, a Leviatánnak a borítóját láthatjátok - de ami ennél is fontosabb, az a háttérben meghúzódó Orbán szál.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak:HASZ x TILOS / NÉKOSZ - Mozgalmakkal az oktatási egyenlőtlenségek ellen?Fordulat 28 - Kritikai pedagógia - online bemutató Schultz Nóra - Az előválasztás válasz a képviselet válságára Gagyi Ágnes - Az antipopulizmus mint a rendszerváltás szimbolikus eleme Tamás Gáspár Miklós - Az értelmiség mint történelmi probléma Mérő László - Ellenzéki előválasztás: Félő, hogy Orbán megválasztja a leendő ellenfelét Partizán - Minden, amit az ellenzéki előválasztásról tudni lehet Pap Szilárd István - Annyira nem képvisel senki a politikában, hogy már a cipőbolttól is képviseletet várunk el.Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 3 minutes, 41 seconds
A kulturális osztályváltás dilemmái Vida Kamillával | Belépési küszöb #13
A modern kapitalista (és létező szocialista) társadalmak sajátossága, hogy a feudális, kasztos társadalmi berendezkedésekkel szemben a társadalom relatíve nyitott: van lehetőség arra, hogy lentről fel, fentről pedig le kerüljünk. Meglepődnénk, ha számba vennénk az összes olyan témát a politikai, vagy közéleti nyilvánosságban, amely azzal kapcsolatos, hogy milyen félelmek társulnak ahhoz, ha valaki egy relatív magas pozícióban a lecsúszástól fél, azonban mobilitás alulról felfelé is történik, amely során a "kulturális migráns" (Borbély Szilárd szavaival élve) egy olyan környezetben találja magát, amiben kívülállóként jelenik meg - a saját és mások fejében is. Amint azonban felveszi új környezetének viselkedésmintáit, erkölcseit, nyelvezetét, úgy szépen lassan az otthon kezd idegenné válni számára."Ez az, amiről nem nagyon szoktunk beszélni tehát." Ebben az epizódban Vida Kamilla költővel, kultúraszervezővel beszélgetünk erről. Megosztjuk egymással közös tapasztalatainkat és felelevenítünk néhány, számunkra fontos írást, tartalmat, amelyek segítették megértetni nemcsak saját, de mások helyzetét is. Azon túl, hogy felismerjük magát a 'kulturális migráció' jelenségét és elismerjük azt, hogy ezekben a tapasztalatokban rengeteg hozzánk hasonló emberrel osztozunk, fontosnak tartjuk azt, hogy olyan megoldási javaslatokat találjunk, amelyek túlmutatnak az elit és kívülállók közötti kettősségen.Vida Kamilla első verses kötete 2021 áprilisában jelent meg Konstruktív Bizalmatlansági Indítvány címen a Magvető gondozásában.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak:Művésznek mentem idegen lettem kiállítás az FKSE-ben és az ehhez készült interjúkKözegellenállás beszélgetés az FKSE-ben a kiállítás kapcsánZártkörű lányok adás a Tilos Rádióban a kiállítás és a beszélgetés szervezőivelMilbacher Róbert - A kulturális migránsokrólBorbély Szilárd - NincstelenekBorbély Szilárd - Egy elveszett nyelvGyörgy Péter - Az elveszett nyelvEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
Május 1. a naptár szerint a munka ünnepe. Történelmileg azonban a forradalmi szociáldemokrata mozgalom szimbolikus napja, amikor tüntetésekkel és közösségi rendezvényekkel mutattak erőt a szakszervezetek és a baloldali pártok. Ennek a napnak az alkalmából most a híres Vörös Bécsről, az ausztromarxmizmusról és kortárs baloldali politikáról beszélgettünk Techet Péterrel, az Azonnali.hu főmunkatársával.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak: Quinn Slobodian - Globalists: The End of Empire and the Birth of Neoliberalism (2018) "Plan Oder Markt: The Battle of Ideas Between Austro-Marxism and Neoliberalism in Vienna" Duczynska Ilona - 1934-Bécs-Schutzbund (Magvető, 1976) Janek Wasserman - Black Vienna: The Radical Right in the Red City, 1918–1938 (2014) Techet Péter: Létezhető és létező, baloldal és jobboldal – Mérce, WTF baloldal Techet Péter: Vörös Bécs, vezesd a harcunk! - Azonnali.hu Techet Péter: Graz lehet Ausztria első kommunista városa - Azonnali.huAz adásban említett személyek: Hans Kelsen, Bruno Kreisky, Willy Brandt, Olaf Palme, Sebastian Kurz, Otto Bauer, Karl Renner, Karl Lueger, Friedrich Hayek, Ludwig von Mises, Lukács György, Duczynska Ilona, Polányi Károly, Otto Glöckel, Hugo Breitner, Arthur Schnitzler, Robert Musil, Margitta KalteneggerEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 14 minutes, 12 seconds
(Nincs) etikus fogyasztás a kapitalizmusban | Belépési küszöb #11
A huszadik század elején a kapitalista árutermelés legfontosabb és legmeghatározóbb vívmánya az, hogy munkásból, polgárból, bürokratából és vállalkozóból "fogyasztót" generált. A fogyasztói társadalom ethosza a mai napig nagyban meghatározza a képzeletünket és ezáltal a politikánkat, amelyre a 20. század második felére jellemző intézményi válságok, valamint a Szovjetunió és a Keleti Blokk bukása csak rátett egy kapitális méretű lapáttal. De mi köze van ennek az egésznek ahhoz, hogy sima, vagy vegán Martenst vesz-e az egyszeri punk? Ebben az epizódban arról beszélgettünk, hogy a konzumerizmus hogyan alakította át a társadalomról és politikai cselekvésről alkotott képünket, melyről ezúttal elsősorban a "zöld ügyek" és "ökotudatos fogyasztás" kritikáján keresztül gondolkodtunk.Úgy gondoljuk, hogy az etikus fogyasztásra is érvényes az, hogy "A személyes egyben politikai" '68-as szlogenjét egészen torz módon értelmezi. És nem meglepő módon a háttérben itt is megbúvik a Piac Láthatatlan Keze. Szilárdan állítjuk azt, hogy nem tudjuk magunkat "átfogyasztani" egy fenntartható és igazságos társadalomba, ehhez elengedhetetlen a kollektív cselekvés valamilyen formája. A személyesebb hangvétel miatt szóba kerül az, hogy sokszor mennyire osztályvak lehet egy-egy aktivista kezdeményezés, amely bizonyos termékektől való távolmaradást szorgalmazza. Elismerjük, hogy ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor a fogyasztási szintünk is változni fog - de előtte a termelést kell átalakítani!Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEmlített és ajánlott tartalmakA magyar politika legfontosabb ebédje (Index.hu)A Szélsőközép kirobbanjta a cipőgate-etA radikális baloldal pedig helyesen reagál ráFlexelek az ökológiai lábnyomommal - Vászonzsákos lányA Szuezi-csatornát blokkoló hajó rámutat a világrendszer törékenységeireSarkadi Zsolt - Túlvagyunk már azon, hogy ezt finoman csak globális felmelegedésnek hívjuk (444.hu)Scheiring Gábor - Egy demokrácia halála (dezindusztrializáció és magyar politika összefüggéseihez)Fordulat 25 - Klímaváltozás és kapitalizmusHa-Joon Chang - Kicking Away the Ladder (dezindusztrializáció, "fejlődés" politikai gazdaságtana kapcsán)Nancy Fraser - CLIMATES OF CAPITAL: For a Trans-Environmental Eco-Socialism; New Left Review 127. (szociáldemokrácia és fenntarthatóság ellentmondásai és politikai kiutak kapcsán) Adam Tooze, Helen Thompson és David Runciman a klímaváltozás tragikus választásairól - Talking Politics podcastA Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóiti itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
11/3/2022 • 1 hour, 54 seconds
Szegény kiégett gyermekeink I Belépési küszöb #10
Nem rejtettünk el csokitojást, locsolkodni sem szeretnénk, de húsvétkor sem maradtok új epizód nélkül!Általában meglepő dolognak számít manapság, ha a fősodratú médiában, széles körben tematizálódnak olyan jelenségek, amelyek a fennálló gazdasági, politikai, társadalmi rendszer ellentmondásaira és fenntarthatatlanságára hívják fel a figyelmet. Természetesen vannak kivételek: ilyen például a klímaválság, és ide tartozik az utóbbi időben a kiégésről való közös gondolkozás.Kiváló fordításokat és cikkeket olvashatunk magyar nyelven is a témában, podcasteket és kerekasztal beszélgetéseket hallgathatunk róla. Megpróbálunk utánajárni, hogy a kreatív munkából, és az identitások széttöredezettségéből fakadó kiégés tematizálását mennyire tekinthetjük a baloldaliság kapudrogjának a fiatal felnőttek körében!És ha már a drogoknál tartunk: górcső alá vesszük, hogy a rendszer által felkínált szórakozás mennyiben erősíti a kiégés és az egymástól, embertársainktól való elidegenülés érzését és ez milyen hatással van a kortárs baloldali gondolkodásra és politikai gyakorlatra nézve. "Tudom, hogy a világban minden szar, ezért az a lényeg, hogy én jól érezzem magam" - ezt a fajta érzést definiálta Mark Fisher depresszív hedonizmusként. Általános érzéssé válik, hogy a fejünk felett döntenek és saját életünk döntő része fölött nincs hatalmunk. Marad nekünk a fogyasztás és a szórakozás. De minél több light kólát iszunk, annál szomjasabbak leszünk. Az életvezetési tanácsadók, coachok, guruk és hamis próféták egyéni megoldási javaslatokkal akarják foltozni a rendszer repedéseit, azonban itt az idő szembenézni azzal, hogy rendszerszintű problémára csakis rendszerszintű megoldás lehet a válasz!Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz epizódban felidézett tartalmak:The Trial of the Chicago 7 (2020)James McDougall: Abbie Hoffman was a Disaster for the Left (DamageMag) Adam Curtis - Can't get you out of my head (2021)Red Scare podcast: Adam Curtis interjúRadiohead - No surprises (1997)Fugazi - I'm so tired (1999) Horváth Bence: Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot (444.hu)Szalai Erzsébet: Lélek és profitráta (Mérce) Kiégés és pszichopolitika – Szalai Erzsébet és Horváth Bence beszélget (Társadalomelméleti Kollégium)Byung-Chul Han: A kiégés társadalma (Typotex, 2019)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán videóit itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaIratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 9 minutes, 42 seconds
Kérdezz, felelek! | Belépési küszöb #9
Már régóta ígérgettük és most itt a hallgatói levelekre válaszoló Belépési küszöb adás! Újra csak Dávid és Nóra beszélgetnek a világ nagy dolgairól, baloldalról, feminizmusról és végre tisztázódik a podcast TGM-hez való viszonyulása is. A "barátságos baloldal" címen lefutott Partizános interjúnk alatti kommentekre és a eddig beérkezett kritikákra való reakcióval kezdődik az adás, majd kifejtjük miért nehéz a feminizmusról beszélni, és természetesen mégis nagyjából fél órát beszélgetünk "nőügyekről", hogy aztán sorra kerüljenek az olyan igazán fontos témák mint a szociális piacgazdaság, a vörös terror és a kapitalizmus alternatívái. Végül belépünk az egyik legmegosztóbb baloldali értelmiségi vitába - vajon elitista-e Tamás Gáspár Miklós?Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak:Hatos Pál - Rosszfiúk világforradalma, Jaffa Kiadó Foglyok c. film, Rendezte: Deák KristófCsunderlik Péter - A "vörös farsangtól" a "vörös tatárjárásig", Napvilág Kiadó ;) Kiss Viktor - Kívül/Belül Kovács Blanka - Az elrabolt és meggyilkolt Sarah Everard tragédiájában kicsit minden brit nő magára ismert Pál Móni - De hiszen azt mondja, hogy feminista! Leigh Phillips és Michal Rozworski - The People's Republic of Walmart Arról, hogy a tervgazdaság és szabad piac hogy lettek (kissé hamisan) szembeállítva egymással: Ferber Katalin - A nagy átalakítás Otthello ma nem élhet – Tamás Gáspár Miklós az Antitézisről, a barbárságról és az emberi természetről Ki mondta, RTM, vagy TGM? A Tőke közérthetőbb, mint az én cikkem? Na ne vicceljünk már! Tamás Gáspár Miklós az azonnalinakEmlített szervezetek, emberek: Szolidáris Gazdaság Központ, Scheiring Gábor, Sebők Miklós, Büttl Ferenc, Böröcz József, Andor LászlóEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 16 minutes, 44 seconds
Ki termeli a kultúrát? - Horváth Eszter I Belépési küszöb #08
A lezárások miatt se koncert, se színház, se mozi, bár talán összejöhet egy cool túra, ebben a részben Horváth Eszterrel beszélgetünk arról, hogy mi is valójában a kultúra. Habár elsőre a kultúra kifejezés hallatán sokszor csupán a magas kultúrára gondolunk, valójában sokkal többről van szó: a társadalmi létezés egyik legfontosabb szférájáról. Górcső alá vettük, hogy van-e értelme megkülönböztetni magas, illetve popkultúrát, vagy ezek valójában a bizonyos történelmi korok kulturális örökségei lennének? Ha lejövünk a sorozatokról és a mémekről, akkor nem dobjuk ki a fürdővízzel együtt a gyereket is? Bár elbízni sem szabad magunkat: bármennyire felforgató lehet egy Oscar-díjas film addig, amíg a fotelben tart minket. Ha pedig kultúra, akkor kultúrharc: kik ássák a lövészárkokat és mit tehetünk mi? Eszter költő, politikai szövegíró, kulturális munkás, kövessétek a takingauthorship névre hallgató instáját!Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobEmlített emberek, kiállítások, miegymások (kiakadt a name dropping mérő):Pierre Bourdieu, Janus Pannonius, Kiss Kata, Prae kiadó és folyóirat, "Balra át, jobbra át" kiállítás (Nagy Kristóf, Szarvas Márton), "Ne tegyétek reám" kiállítás (Trapp Dominika), Tóth Krisztina és ezáltal: Jókai Mór - Aranyember, David Graeber, Hungarofuturizmus, Pozsonyi csata, Radnóti Sándor, Milbaher Róbert, Biró Krisztián, Vida Kamilla, Kállay EszterEmlített tartalmak: Mark Fisher - Kapitalista realizmus Replika folyóirat legújabb száma Helikon - Poszthumanizmus Horváth Márk–Lovász Ádám–Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni Vona Gábor és a poszthumanizmusSipos Balázs - Egy szűk értelmiségi csoport belügye az irodalom?Kelemen Kristóf - Vidnyánszky Attila és az államszocialista kultúrpolitika Tamás Gáspár Miklós - Szegény náci gyermekeink Donna Harraway - A Cyborg Manifesto Wall-E <3Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 56 minutes, 57 seconds
Az értelmiség útja a baloldalhoz - Éber Márk Áron I Belépési küszöb #07
Mi az a PMO? Nem, ez nem a legújabb adalékanyag, amit kerülni kell, ha bevásárlást csinálunk, habár néhányak szerint kerülni kell, ha baloldali mozgalmat akarunk létrehozni. A professzionális-menedzseri osztály a helyes megfejtés, ami Barbara és John Ehrenreich szerint nem tulajdonol termelőeszközöket, de mégis a kapitalista termelési rendszer ideológiai újratermelése a célja - ez elsőre nagyon elvontan hangzik, de a beszélgetés során reméljük, hogy sikerül eloszlatni a ködöket! Ebben Éber Márk Áron, a Helyzet Műhely és az ELTE TÁTK kutatója, a középosztály mítoszának kérlelhetetlen és rendíthetetlen rombolója lesz segítségünkre, nekik köszönhető, hogy a beszélgetés apropójául szolgáló szövegek megjelentek magyar nyelven, az Eszmélet folyóirat lapjain.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak:Barbara Ehrenreich – John Ehrenreich: A professzionális-menedzseri osztály Éber Márk Áron - A csepp: A félperifériás magyar társadalom osztályszerkezete Éber Márk Áron: Hogyan értelmezzük a tőkések és a bérmunkások között elhelyezkedők osztályhelyzeteit? Barbara és John Ehrenreich koncepciója a professzionális-menedzseri osztályról James Burnham - A menedzserek lázadásaGagyi Ágnes - A válság politikáiScheiring Gábor - Az új osztályháború Herbert Marcuse - Interjú a Frankfurti Iskoláról Szelényi Iván és Konrád György - Az értelmiség útja az osztályhatalomhozAz Eszmélet folyóirat egy több mint 30 éve működő baloldali műhely, melyet szintén tudtok támogatni (és kiadványaikhoz hozzáférni) a patreonon: https://www.patreon.com/eszmeletEmlített emberek, szervezetek: Helyzet Műhely, Balázs Gábor, Pierre Bourdieu, Michael Lind, Angela Davis, DSA - Democratic Socialists of America, Jacobin MagazineEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 9 minutes, 45 seconds
A karneválnak vége: baloldali populizmus - Pap Szilárd István I Belépési küszöb #06
Bernie Sanders és Jeremy Corbyn kampányainak bukásával egyértelmű: a baloldali populizmus stratégiája kifulladt. Vendégünk ezen a héten Pap Szilárd, a Mérce.hu szerkesztője, aki évek óta követi a nemzetközi baloldal populista kísérleteit és jelentős résztvevője volt a hazai vitáknak is e fogalom körül.Mit adtak nekünk a rómaiak? Talán kevesen válaszolnánk: a populizmust. Pedig-pedig! Milyen történelmi és társadalmi kontextusban jelent meg a baloldali populista stratégia? Milyen belső és külső hatások okozták a populista stratégia bukását? Miért csúsztak félre a baloldali populizmusról szóló Magyarországi viták? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Pap Szilárddal antropológiai, történelmi és mozgalmi szempontokon keresztül.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast, és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak:Pap Szilárd István -Populista fantiáziáinkon túl Ernesto Laclau - A populista ész Chantall Mouffe - For a Left Populism Chantall Mouffe - Csak a populizmus mentheti meg a demokráciát Eugen Weber - Peasants into Frenchmen Rogers Brubaker - Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town Don Kalb - Conversations with a Polish populist Anne Applebaum - Twilight of Democracy George Hoare - Moral Minoritarianism from the Ashes of Left Populism Kiss Viktor - Lekéstük a populizmus vonatát Benjamin Fife és Taylor Hines - "Nem érzem át" - a baloldali populizmus viszontagásgai Szelényi Iván & Konrád György - Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz Gagyi Ágnes - Az antipopulizmus mint a rendszerváltás szimbolikus eleme Anton Jäger - We Bet the House on Left Populism - and Lost Guy Debord - A spektákulum társadalmaEmlített személyek, szervezetek: Hugo Chavez, Democratic Socialist of America (DSA), Momentum (Labour), Syriza, Benedict Anderson, Ernst GellnerEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 14 minutes, 57 seconds
Az utópikus gondolkodás szakértői I Belépési küszöb #05
A baloldal bénultságát ma sokan egy meggyőző jövőkép hiányával magyarázzák. Ebben az adásban vendégünkkel, Végh Mártonnal, a CEU mesterszakos politológus-hallgatójával, körüljárjuk az utópiák és a szakértelem szerepét a kortárs baloldali politizálásban. Olyan utópisztikus javaslatokat fogunk megvizsgálni, mint például a mém-ből könyvvé avanzsált “teljesen automatizált luxuskommunizmus” vagy a munka-utáni világban gondolkodó “realisztikus utópiaként” beharangozott alapjövedelem. A világnézeti alapon alkotott nagyívű jövőképekről folyó viták a marxizmus kezdeteitől meghatározóak, így a manapság forgó viták mellett a rendszerkritikus baloldal eszmetörténete, a tudományos és utópikus baloldal kapcsolata is szóba került.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast és Instagramon: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak: Schultz Nóra & Végh Márton: „Az utópista baloldaliság archetipikus példája” – baloldali nem az alapjövedelemrePogátsa Zoltán: A bal- és a jobboldali emberkép ütközete Aaron Bastani: Fully Automated Luxury Communism, Verso Books 2019Kustán Magyari Attila: Búcsút int hiánynak és munkának, mi az? (magyar nyelvű recenzió a Bastani könyvről)Friedrich Engels: Az utópikus és a tudományos szocializmusKarl Marx: A tőke John Gray: The RealKarl Marx Ha-Joon Chang: 23 dolog, amit nem mondtak el a kapitalizmusrólGeorge Orwell: 1984; Állatfarm Fredric Jameson: An American Utopia Nem 'Én', hanem 'Mi' a címe a Dávid által említett utópisztikus regénynek (író: Yevgeny Zamyatin)Említett filmek: Az út (2009), Blade Runner (1982), Elysium (2013)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 13 minutes, 41 seconds
Politikai iránytű I Belépési küszöb #04
“Az az ember, aki szerint nincs különbség jobb és baloldal között, az jobboldali.” A politikai iránytű egy népszerű eszköz arra, hogy egyszerű, vizuális formában tudjuk ábrázolni ideológiai meggyőződéseinket. Ahhoz, hogy ezt megkapjuk, általában ki kell töltenünk egy tesztet, amelyben gazdaságpolitikai, filozófiai és kulturális kérdésekre kell válaszolnunk. A klasszikus politikai iránytűnek két tengelye van: kulturális és gazdasági. Ebben az epizódban ezekről a tesztekről fogunk beszélgetni, ami továbbá kiváló alkalmat biztosít arra, hogy bepillantást nyerjünk az “ideológiák tárházába”.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast Instagram: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak: Politikai iránytű teszt: https://politicalcompass.org/ Baloldali értékek teszt: https://leftvalues.github.io/ TGM és Pogátsa Zoltán vitája, az intro-ban hallható idézet forrása: https://www.youtube.com/watch?v=crCCYcgdbJE Az adás elkészülte után találtunk rá erre a magyar nyelvű tesztre: https://ertekrend.ujegyenloseg.hu/Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 52 minutes, 52 seconds
Kiskarácsony, nagypolitika - 2020 évzáró I Belépési küszöb #03
A ló néz, a csikó lát, mi pedig egy kedves, elvtársias beszélgetéssel készültünk nektek a Belépési küszöbbel mint karácsonyi, évzáró különadás. Ajánlunk olvasni és néznivalót a hosszú kijárási korlátozós estékre, megbeszéljük miért olyan nehéz manapság meglepődni és felháborodni bármin a magyar politikában - de kiderül, hogy mégsem vagyunk teljesen rezignáltak: van miért várni 2021-et.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast Instagram: @belepesi_kuszobAz adásban említett tartalmak: Polányi Károly - A nagy átalakulás, Napvilág kiadó 2004 Jorge Semprun - A nagy utazás Babylon Berlin - német sorozat Borgen - dán politikai sorozat Csizmadia Ervin, politológus oldala PartizánPoP - Interjú Galambos Lajcsival Szennyhullám dokusorozat Kassák Lajos - Egy ember élete (Erhardt Miklós felolvasásában) TGM és Majka interjú a Klubrádióban TGM - Az értelmiség mint történelmi probléma (Litera)Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 1 hour, 2 minutes, 31 seconds
"Mi mind egyéniségek vagyunk" - Identitáspolitikán innen és túl | Belépési küszöb #02
Az elmúlt héten egy izgalmas vita alakult ki Techet Péter Azonnalin megjelent cikke és TGM válaszát követően. Röviden: Techet szerint a posztmarxista baloldal saját hagyományait engedi el, amikor identitáspolitikai alapon próbálja az elnyomott csoportokat képviselni, ahelyett, hogy gazdasági érdekek mentén szervezné politikai bázisát. Ez már egy évek, ha nem évtizedek, óta zajló vita a baloldalon, ami főként a nemzetközi hatások felerősödése miatt vált egyre fontosabbá Magyarországon is. Ebben az adásban kibeszéljük szerintünk miért csúsznak félre sokszor az identitáspolitika körüli baloldali beszélgetések, hol van szó pusztán félreértésről vagy hamis dilemmákról és hol találunk őszintén különböző politikai felfogásokat, amelyek válaszút elé állítják a baloldali politikában érdekelt feleket.Várjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast. Instagram: @belepesi_kuszobAz adában említett tartalmak: Techet Péter: Jelent-e ma az iszlám ugyanolyan veszélyt mint egykoron a katolicizmus? TGM: Marxizmusról és egyebekről Mandiner - Schmidt Mária interjú: “Nem a szakmának kell megfelelni, hanem a közönségnek” Kováts Eszter & Schultz Nóra: Nem puszta ellenségkép! Baloldaliak a „progresszív liberalizmusról” Kapcsolódó szövegek: Nancy Fraser: From Progressive Neoliberalism to Trump—and Beyond Weiss János: Az elismerés elmélete; Áron Kiadó: 2004Ez itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
11/3/2022 • 54 minutes, 21 seconds
Az anti-Orbánizmus korlátai | Belépési küszöb #01
Bemutatkozik a Belépési küszöb podcast. Az első epizódban a kortárs baloldali rendszerkritika lehetőségein merengünk. Kritika alá vetjük azon álláspontokat melyek pusztán az orbáni uralomban látják az ország problémáit és nem foglalkoznak azzal a tágabb politikai és gazdasági kerettel, amely kitermelte a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Némi történelem, némi elmélet és aktuálpolitika, kedvcsináló az elkövetkező adásokhoz.A Partizán támogatói közé itt tudtok csatlakozni: https://www.patreon.com/partizanpolitikaVárjuk visszajelzéseiteket a [email protected] címen vagy a Facebookon: https://www.facebook.com/kuszobpodcast.Az adában említett tartalmak: Fordulat 21 - Böröcz József - Magyarország az Európai Unióban Az örök „felzárkózó” Magyari Péter - 444 Makro: Büszkeség és Balítélet; Magyari interjú a Partizánban. Scheiring Gábor - Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon Schultz Nóra - A baloldali identitásról Sebők Miklós - Paradigmák fogságában Szalai Erzsébet - Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban 21 kutatóközpont - A Fidesz-titok. Gazdasági szavazás Magyarországon Kapcsolódó tartalmak: Fordulat 26 - 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon Társadalomelméleti Kollégium és Helyzet Műhely rendezésében: Öt könyv, öt diagnózis a mai Magyarországról Új Egyenlőség - Szombati Kristóf: A vidék lázadása: Cigányellenesség MagyarországonEz itt a Partizán Podcast csatornája.A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9diaFacebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozasTámogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika