Sok podcast látott már vendégül hírességeket, de a barátaikat még egy sem. Kovács András Péter minden héten mikrofon elé ülteti valamelyik kedvenc hírességét – és az ő legjobb barátját, hogy aztán a vendégről kizárólag a barátot kérdezze. A vendég életét ezúttal a barát szemszögéből láthatjuk, ez a szemszög pedig gyakran más és meglepő – még a vendég számára is. Közös évtizedek, régi és új félreértések, szembesülések és felismerések olyan beszélgetésekben, melyek előnyére válnak minden barátságnak.
Bulvár, álhírek, kommentek
Dorka, Simon és KAP ezúttal vendég nélkül tárgyalja ki, mit nem szeretnek a bulvárban olvasói és szereplői oldalon, hogyan védekeznek az álhírek ellen, hogy aztán az adásidő jelentős részét a kommenteknek szenteljék, amelyeket természetesen nem olvasnak, de mindegyiket kívülről tudják. Az epizód aztán az ötvenedik perc környékén váratlanul egy Tarr Béla-filmmel ötvözött disznóvágásba torkollik.
10/22/2024 • 1 hour, 53 seconds
Pálfordulás, felfordulás, a badacsonyi Rambo - Bősze Ádám
Van-e joga változni az embernek, ha változnak a körülmények? Alkalmazkodjunk, vagy fogcsikorgatva tartsuk magunkat az eredeti elképzeléshez? Számonkérhetők-e rajtunk a húsz évvel ezelőtti eszméink? Bősze Ádám lázadóból lett Ferences szerzetes, szerzetesből pedig zenetörténész és médiaszemélyiség, életpályáját mégsem pálfordulások sokaságának, hanem egyetlen lineáris ívnek látja.
10/15/2024 • 58 minutes, 4 seconds
Befolyásolás és manipuláció - Hajnóczy Soma - ÉLŐ a BrainBarról
Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnoki és influenszeri minőségében is beszélget KAP-pal és Simonnal a befolyásolásról, manipulációról. Meddig terelgetünk, honnantól befolyásolunk, mikortól manipulálunk? Hol az erkölcsi határ? Miért dőlünk be, hogyan kerüljük el mások befolyásolását és hogyan legyünk hatékonyak mi magunk a befolyásolásban? Élőben a BrainBarról
10/8/2024 • 42 minutes, 5 seconds
Aszfaltmajmok, kétjobbkezesek, dugóeljegyzés - vezetés Vályi Istvánnal - ÉLŐ
Vályi István eljött hozzánk, hogy megmondja. Sok témába belekezdtünk, rengeteget ventiláltunk, és megtudtuk, mit tegyél, ha Dél-Afrikában majomnászt látsz az aszfalton.
10/1/2024 • 1 hour, 49 seconds
Női férfiboksz, fedett pályás sorsjegykaparás, vesszőfutás - Olimpia Horti Gáborral - élőben a MIXÁT-ból!
Élő felvétel a Mixát klubból! Horti Gábor sportkommentátor megszakította világkörüli turnéját, hogy válaszoljon Dorka, KAP és a közönség kérdéseire a nyár sporteseményeivel, főleg az Olimpiával kapcsolatban. Mennyi pénzt kapnak a külföldi olimpikonok? Kell-e lakáson osztozniuk? Lesz-e olimpiai sport a sorsjegykaparás, van-e az olimpiai falu főterén templom-kocsma-cukrászda-posta?
A gyerekek szeretik a szüleiket, de utálnak túrázni. Mire viszont megszeretik a túrázást, megutálják a szüleiket. Hogyan túrázzunk biztonságosan, kell-e csőminőségű felszerelés, mi az, ami nélkül soha ne induljunk el, hogyan különböztessük meg a medvét a tölgyfától, Chewbaccát az indiai lúdtól, és mire számítsunk, ha eltévedtünk, de szemtelenek vagyunk az erdésszel? És a legfontosabb: kicsoda Horálki János? Mindenre választ kapunk egy okleveles erdésztől, Litkai Gergelytől!
9/17/2024 • 59 minutes, 36 seconds
A szakács, a jogász és a stewardess - Isten hozott, Szabó Simon!
Magyarázó epizódunkat hallják. Miért lett vége a barátság-beszélgetéseknek podcastként, illetve hogyan lett belőlük TV-műsor a Viasaton, miért csatlakozott hozzánk Szabó Simon, mi várható ebben az évadban, kinek milyen tetkói és gyerekkori hegei vannak, melyikünk volt szakács és melyikünk légiutaskísérő? Atyaég, mennyi kérdés, mennyi válasz!!!
9/12/2024 • 43 minutes
Zavarnapló, éneklő utasok, Mad Max-Ikarus - közlekedési körkép Vitézy Dáviddal
Vitézy Dávidot már gyerekként érdekelte a vasút - de nem a technika, hanem a rendszer. Tanítás után forgalomirányító központokban dolgozott, BKK-vezérigazgatóként pedig, ha valamire azt mondták, lehetetlen, ő pontosan tudta, hogy miért lehetséges. Az autós és közösségi közlekedésről, a vasút helyzetéről beszélgettünk érthetően de viccesen, aktuálisan de politikamentesen. Ja, és ha a Skynet öntudatra ébred, arra is született megoldás:)
Ja, és még valami: Isten hozott, Szabó Simon! (de erről majd egy későbbi adásban...)
9/10/2024 • 58 minutes, 26 seconds
Tanévkezdési szorongás, telefon a suliban, évközi kiégés - Jocó bácsi
Balatoni József, azaz Jocó bácsi a mai vendégünk, akivel kitárgyaljuk, hogy milyen szorongással jár a tanévkezdés, a szülők mit tehetnek ennek oldására, ehhez képest mit tesznek a stressz fokozására, mikor jut el a tanév során tanár és diák egyaránt a legmélyebb pontra, és diákként hova dughatjuk a telefonunkat szeptember elsejétől.
A nyári fesztiválok előnyei és árnyoldalai - hány baktérium van a karszalagon, mi mindenre jó egy mobilvécé, milyen sajátos törvények uralkodnak egy fesztiválon, és milyen jó tulajdonságainkat erősíti meg egy egész hetes zenés önfeledtség? Vendégünk a Sziget egykori arca, Janklovics Péter.
8/27/2024 • 43 minutes, 32 seconds
Apróbetűs részek - 2. felvonás (stand-up est, 2021)
Az Apróbetűs részek c. stand-up est a férfiak és nők közötti különbségek és feszültségek leghasznosabb audiovizuális kézikönyve. Segít megismerni, megérteni és elfogadni a másik nemet - amúgy meg nagyon vicces. Íme a második rész!:)
8/13/2024 • 52 minutes, 33 seconds
Apróbetűs részek - 1. felvonás (stand-up est, 2021)
Az Apróbetűs részek c. stand-up est a férfiak és nők közötti különbségek és feszültségek leghasznosabb audiovizuális kézikönyve. Segít megismerni, megérteni és elfogadni a másik nemet - amúgy meg nagyon vicces. Íme az első rész!:)
8/6/2024 • 44 minutes, 9 seconds
KERTIPAJTIK - Dankó István & Szabó Balázs Máté - KAP on the Road 2. rész
Folytatjuk Dankó István és Szabó Balázs Máté alkotótársaimmal a KAP on the Road (keresd a dumatv.hu-n) c. hatrészes áldokumentum-vígjáték-sorozatunk boncolgatását. Az előző, önfeledt epizód után jöjjenek most a sorozat és az élet nagy kérdései: tudunk-e változni, tudunk-e feloldozni - nemcsak másokat, de saját magunkat is -, vagy cipelnünk kell tovább évtizedes terheinket?... Na jó, azért kacagtunk is rengeteget!:)
7/23/2024 • 40 minutes, 30 seconds
KERTIPAJTIK - Dankó István & Szabó Balázs Máté - KAP on the Road 1. rész
Dankó Istvánnal és Szabó Balázs Mátéval három évvel ezelőtt írtuk, alkottuk, forgattuk, játszottuk, élveztük a KAP on the Road c. hatrészes áldokumentum-vígjátékot (elérhető a dumatv.hu-n). Az alkotás és a forgatás folyamatáról, műhelytitkokról, bakikról szóló, poénokban gazdag beszélgetést szellemes bejátszások tarkítják, hogy úgy fejezzem ki magam, mint a tévéújság.
7/16/2024 • 57 minutes, 24 seconds
KERTIPAJTIK - Janklovics Péter & Illés Ferenc (& én) - Duma Swing 2. rész
Petivel és Ferivel tovább kutatunk az emlékeinkben: hogyan vártuk a taxit az aszfalton feküdve Zalaegerszegen, hogyan szabadultunk be egy cukrászda hűtőházába éjjel, hogyan született meg a Mélyvíz-rövidfilmsorozat, mit kapunk azóta a pincérektől, és a megvitatjuk a létezés egyik legnagyobb kérdését: kell-e étterembe evéshez élő zene? Aztán nekünk pizza, nektek tánc!
7/8/2024 • 49 minutes, 47 seconds
KERTIPAJTIK - Janklovics Péter & Illés Ferenc (& én) - Duma Swing
Janklovics Péter egyenesen a Sziget-reklámokból csöppent a Dumaszínházban tizensok éve. Illés Ferenc pedig gitározni (egészen pontosan Jazz Manouche-t avagy Gypsy Swinget játszani) tanított engem 2013-ban. És hopp, jött az ötlet: csináljunk zenés stand-upot! És csináltunk. Rengeteg emlékünk van, és rengeteg dalunk. Ebben az epizódban mindegyikből lesz bőven, és azt is megtudhatjuk, hogy Feri miért nem vett magának XXXL-es motoros bőrruhát.
7/2/2024 • 43 minutes, 59 seconds
MI OLYAN VICCES a nyaralásban? (évadzáró) - ÉLŐBEN A MIXÁTBÓL
Évadzáró adásunkban, élő podctast-felvételünk második felében Dorka és KAP arra keresik a választ, hogy hogyan lehet jól nyaralni, és mi ronthatja el. A fél centis rés a szállodaszoba ajtaja alatt; anya szeme, ami azt szúrja ki, ami nincs; a svédasztalnál szendvicset kenő honfitársaink; a mallorcai taxis diszpécser, aki miatt KAP majdnem priuszt szerzett testi sértésért. Bosszankodd ki magadat velünk itt, hogy nyaraláskor már ne kelljen!:)
6/25/2024 • 56 minutes, 46 seconds
Ónodi Eszter & Thuróczy Szabolcs
Eszter és Szabolcs régóta pályatársak, de igazán szoros barátság az Aranyélet alatt szövődött köztük, amikor tényleg szinte egy család voltak. Eszter örök derűje remekül ellenpontozza Szabolcs morcos borúlátását, de mindketten tudnak nevetni magukon és egymáson. Kettejük barátsága egy mindent és mindenkit legyőző barátság.
6/18/2024 • 1 hour, 3 minutes, 25 seconds
MI OLYAN VICCES az érettségiben? - ÉLŐBEN A MIXÁTBÓL
Történelem! Dorka és KAP élőben, közönség előtt jelentkezik a budapesti MIXÁTból! Ha tudjuk, hogy ez ennyire jó, eddig is nézők előtt csináltuk volna!:) Kitárgyaljuk az érettségit, a hülye mentőkérdéseket, a puskázást, a ballagást, a csokrot, az évzáró beszédet, és KAP elmondja, mit látni a vizsgáztatói székből.
6/11/2024 • 53 minutes, 28 seconds
Jakupcsek Gabriella & Rényi Ádám
Gabi és Ádám huszonéve ismerik egymást, még azokból a tévés időkből, mikor Gabi a képernyőn volt, Ádám pedig a kommunikációs vezetői székben. Aztán Gabi írni kezdett, Ádámnak kiadója lett, sokat beszéltek, ötleteltek, és Gabi gyakran, számos kérdésben kikérte Ádám véleményét, és ma már Ádám kiadója, a 21. sz. kiadó adja ki Gabi könyveit is. És Ádáméit is. A beszélgetések pedig nem szűntek, sőt... Kettejük barátsága egy kölcsönhatásokban gazdag barátság.
6/4/2024 • 1 hour, 46 seconds
MI OLYAN VICCES az állásinterjúban?
Béres Adriánnal az állásinterjúkról beszélgetünk. Tényleg fordult a kocka? A munkáltatónak nagyobb szüksége van a munkavállalóra mint fordítva? Tényleg kevesebben jelennek meg állásinterjún, ha esik az eső? Működnek a klisék az állásinterjúkon? Mi az, ami nem hangozhat el kérdésként, és ha mégis elhangzik, tudjuk, hogy nem ez lesz a mi munkahelyünk? Miben más az állásinterjú a fehér és kékgalléros munkavállalók esetében? Mi a teendő, ha állásinterjú közben földrengés van? És mit keres egy retriever egy állásinterjún?
5/27/2024 • 50 minutes, 25 seconds
Ábel Anita & Holdampf Linda
Ábel Anita és Holdampf Linda barátsága felnőtt korban szövődött, munkakapcsolatból, szakmai intrikáktól és mesterkedésektől övezve. Ma már nem kérdés, hogy ők egymásnak a reggeli első telefon, együtt sírnak, együtt nevetnek, és befejezik egymás mondatait. Kettejük barátsága egy őszinte, örök barátság.
5/21/2024 • 1 hour, 11 minutes, 32 seconds
MI OLYAN VICCES a kutyákban? Dr. Sátori Ágnessel
Tud a kutya vigyorogni? Van humora? Hogyan tervez? Hogyan olvas minket és mi hogyan olvassuk őt? Milyen kutyát válasszunk, és mennyiben alakul hozzánk? Első kutyám, Latyak apropóján vendégünk Dr. Sátori Ágnes, az ország egyik legjobb kutyaviselkedés-kutatója - és a szomszédom.
5/14/2024 • 57 minutes, 28 seconds
Szabó Simon & Koroknyai Róbert
Szabó Simon és Koroknyai Róbert barátsága egy Szabadság téri gyerekbandában is kezdődhetett volna, de egy Valahol Európában-darab hozta őket össze gyerekszínészként, ahol Simon már akkor magasabb volt, mint a főszereplőt, Hosszút játszó kisfiú. Ezt követték közösen fejlesztett kivitelezett kisfilmek, barkácsolt filmes eszközök, ingyen filmtekercsek, amiket csak egy berlini török tudott előhívni, aztán, ahogy Simon és Robi egyszerre mondja ki: "mindenkinek lett egy élete." Az viszont nem kérdés, hogy ők egymás számára család. Kettejük barátsága egy biztonságos barátság.
5/7/2024 • 1 hour, 2 minutes, 29 seconds
MI OLYAN VICCES a bevásárlásban?
Te mit csinálsz, ha a kezedből kiesik egy zsömle, és elgurul? Mi a stratégiád a teljes folyosót keresztben elfgoglaló beszélgető anyukákkal vagy döntésképtelen apukákkal szemben? És akkor, ha a levegőben van egy új kassza megnyitása? Álltál már család nélkül családi parkolóhelyre? Szeretnél egyszer egy zsír új bevásárló kocsit tolni, amelyiknek mind a négy kereke arra gurul, amerre te szeretnéd? Dorka és András mindent átbeszél.
4/30/2024 • 1 hour, 5 seconds
Stefanovics Angéla & Hajdú Balázs
Stefanovics Angéla színésznőt és Hajdú Balázs humoristát Bödőcs Tibor mutatta be egymásnak. Abban bízott, hogy két ufó jól megérti majd egymást. Azóta sok mindenen túl vannak: szavaltak együtt Zoltán Erikát, jógáztak, elijesztették és megtalálták Balázs kutyáját. A KAPod podcast történetének legkiszámíthatatlanabb epizódja:)
4/23/2024 • 54 minutes, 33 seconds
MI OLYAN VICCES a brit tudósokban?
Tényleg brit tudósok jönnek rá mindenre? Egyáltalán hitelesek ezek a kutatások? Mennyire ássák alá ezek a cikkek a brit tudósokba és úgy általában a tudományba vetett bizalmat? Miért hiszünk minden olyan cikknek, amelyek az eddigi tapasztalatainkkal vagy preferenciáinkkal egybehangzanak, és miért nem törekszünk a cáfolatra? Hogyan értelmezhetünk egy eredményt így is és úgy is? És egyáltalán - mi van, ha egyikünknek sincs igaza?
4/16/2024 • 46 minutes, 32 seconds
Gundel Takács Gábor & Borsos Attila
Gundel Takács Gábor a nyolcvanas években, tizenévesen kezdett kézilabdázni - Borsos Attila akkor már két évvel tizenévesebb volt. Attila aztán megszámlálhatatlanszor volt válogatott, Franciaországban városüzemeltetést, itthon pedig jogot végzett, hogy most szabadidejében kedvére kommentátorkodhasson - Gundi pedig hivatásszerűen kommentátorkodik kedvére. Kettejük barátsága egy triumvirátus - csak harmadik barátjuk, dr. SzeberinZoltán nem ért rá.
4/9/2024 • 52 minutes, 52 seconds
MI OLYAN VICCES az udvarlásban?
Dorka és András tisztázza, mi a különbség az udvarlás, a randizás, a flört és a zaklatás között. Tesszük a szépet, építjük a bizalmat, aztán egyszer csak bemutatnak a szülőknek. Az udvarlás nemcsak kamaszkorban fontos, viszont van olyan etióp törzs, ahol feleségszerzés egyik módja az udvarlás, a másik az emberrablás.
4/2/2024 • 53 minutes, 35 seconds
Lengyel Tamás & Gergely Márton
Lengyel Tamás színész és Gergely Márton újságíró kamaszkorukban, Földesi Margit színi tanodájában lettek elválaszthatatlan barátok. Marci azóta újságíróként kérdez rá sok mindenre, Tomi pedig gondolkodó, vívódó művészlélekként. A válaszokat pedig gyakran még ma is együtt találják meg. Kettejük barátságára nincsenek szavak.
3/26/2024 • 58 minutes, 31 seconds
MI OLYAN VICCES az esküvőben?
Dorka és KAP mellé ismét vendég érkezik: Burszán Vera, egy valódi anyakönyvvezető, alias Miss Önkormányzat. Egy esküvőn izgulunk, meghatódunk, izzadunk, berúgunk, összeveszünk, kibékülünk - de hogyan látja ezt Miss Önkormányzat?
3/19/2024 • 49 minutes, 44 seconds
Al Ghaoui Hesna & Nagy Rita
Egy salgótarjáni lány elment Szolnokra gimnáziumba, ahol elsősként összebarátkozott egy harmadikos lánnyal, később pedig együtt laktak, ahonnan elindult háborús övezetekbe tudósítani, és indulás előtt kapkodva kereste a golyóálló mellényét. Kettejük barátsága egy szeretetteljes és historikus barátság.
3/12/2024 • 1 hour, 1 minute, 39 seconds
MI OLYAN VICCES a középsuliban? Rozgonyi Attilával
Dorka, András és Attila folytatja a kamasz-témát: miért fontosak a kortársak és az iskola? Milyen a rossz, "a csengő nekem szól" tanár és a jó, "Ó kapitány, kapitányom" tanár? Miért annyira fontos kamaszként, hogy mind a négymillióan ugyanúgy fejezzük ki az egyéniségünket?
3/5/2024 • 43 minutes, 13 seconds
MI OLYAN VICCES a kamasz búbánatban? Rozgonyi Attilával
Ha-ha-ha! Tényleg nagyon vicceees! - gondolják a kamaszok, Dorka és KAP pedig utánajár annak, hogy mire föl ez a nagy világfájdalom. Kalauzuk nem más, mint Rozgonyi Attila pszichopedagógus, a kamaszok specails.. psecialist.. szakértője.
2/26/2024 • 44 minutes, 54 seconds
Geszti Péter & Gárdos Péter
Geszti Péter "emberséges intelligencia" és Gárdos Péter rendező-író barátságát ugyanaz táplálja mint őket magukat: emberség, műveltség, tapintat, nyitottság, odafigyelés. Két generáció, két világ, mégis, ahogy Micimackó mondta: egy lélek, két legény. Kettejük barátsága egy fontos és érzelmes barátság.
2/20/2024 • 1 hour, 1 minute, 21 seconds
MI OLYAN VICCES a Tinderben? 2. rész Ács Fruzsival és Szabó Balázs Mátéval
Dorka és KAP folytatja a múlt heti beszélgetést Fruzsival és Balázzsal a társkereső alkalmazásokról. Mik a tuti tippek a bemutatkozó szöveghez és fotókhoz? Hogyan építsük tovább a beszélgetést élőben? Mit kezdjünk a ghostinggal? Hogyan használjuk ezeket az alkalmazásokat úgy, hogy elkerüljük a kiégést, megkeseredést vagy függőséget? És végül: volt-e már Balázs macskával?
2/13/2024 • 42 minutes, 53 seconds
MI OLYAN VICCES a Tinderben? Ács Fruzsival és Szabó Balázs Mátéval
Dorka és KAP párosa négy fős, szókimondó rapid randivá bővül: Ács Fruzsi és Szabó Balázs Máté humoristák csatlakoznak, hogy megosszák a Tinderrel és egyéb társkereső alkalmazásokkal kapcsolatos élményeiket. Ezek az alkalmazások arra hivatottak, hogy megkönnyítsék a társkeresést, mégis könnyen válunk csalódottá, kiégetté vagy függővé. Mik a buktatók, és mik a tuti tippek? Egy epizód, ahol a fiatalok tanítják az idősebbeket!:)
2/6/2024 • 42 minutes, 28 seconds
Miklósa Erika & Novák Péter
Miklósa Erika operaénekes és Novák Péter kultúrmunkás barátsága több évtizedes. Állandóan pezsegnek, ihletik és inspirálják egymást. Ha nem ismernénk az életútjukat, azt is hihetnénk, gimis kamaszok. Kettejük barátsága áramlás.
1/30/2024 • 57 minutes, 34 seconds
MI OLYAN VICCES a bókokban?
Tudunk-e normálisan bókolni? Vagy csak hátsó szándékkal szépelegni, ahogy Dorka mondja? És tudjuk-e, merjük-e elfogadni a bókot? Ha nem, mi áll a háttérben? Milyen egy manipulatív bók? Miben nehezít a nárcizmus vagy az alacsony önértékelés? És végül: sikerül-e KAP-nak zavarba hoznia Dorkát?:)
1/23/2024 • 49 minutes, 40 seconds
Almási Kitti & Krizsó Szilvia
Krizsó Szilvia riporterként politikusokat szedett ízekre a képernyőn, Kittivel viszont már a sminkszobában megtalálta a közös hangot. Optimistán realisták, őszinték, nyíltak és leplezetlenek egymással - és nagyon-nagyon viccesek. Kettejük barátsága egy önfeledt, feltétlenül elfogadó barátság.
1/16/2024 • 55 minutes, 50 seconds
MI OLYAN VICCES abban, hogy "semmi"?
Dorka és KAP folytatja a karácsonyi epizód előtt megkezdett nemek párbaját. Mit jelent, ha a nő mondja azt, hogy semmi, és mit jelent az a semmi, ami a férfi agyában lakik? Miért tudják a nők a sérelmeiket évekig dédelgetni, és miért felejt el mindent szinte azonnal KAP?
1/9/2024 • 38 minutes, 39 seconds
Márkó & Barna
Linczényi Márkó egy dal-koprodukció reményében hívta fel Turai Barnát, amiből lógás lett a stúdióban, amiből karantén, amiből podcast. A Márkó és Barna síkideg aztán a legsikeresebb comedy podcast lett, ők pedig folyamatosan tanulnak, inspirálódnak a másik munkájából. Kettejük barátsága egy szenvedélyes barátság.
1/2/2024 • 54 minutes, 3 seconds
MI OLYAN VICCES a karácsonyban?
"A karácsony nem a szeretet ünnepe - a karácsony a család ünnepe. Karácsonykor a családoddal vagy - nem pedig azokkal, akiket szeretsz". Dorka és KAP azt járják körbe, hogyan szólhat a karácsony mégis kapkodás és feszkó helyett a békéről.
12/19/2023 • 45 minutes, 20 seconds
Fluor & Diaz (Wellhello)
Karácson Tamás és Csöndör László egy hip-hop táborban találkozott először - legalábbis eddig mindenhol így mesélték. Aztán most kiderül, hogy már jóval előtte. Aztán barátok lettek, aztán Fluor és Diaz és Wellhello lettek, aztán azon kapják magukat, hogy a zenekaruk már nyolc éves. Kettejük barátsága egy #sohavégetnemérős barátság.
12/12/2023 • 1 hour, 1 minute, 16 seconds
MI OLYAN IDEGESÍTŐ a férfiakban és a nőkben?
KAP és Dorka felgyűrt ingujjal párbajoznak: mi idegesíti a nőket a férfiakban és a férfiakat a nőkben? Ki néz többet tükörbe? Ki hagy kupit a garázsban és a konyhában? Hol a helye a dolgoknak? Kinek mit jelent a 37,5 fokos testhőmérséklet?
12/5/2023 • 46 minutes, 10 seconds
Csorba Lóci (Lóci játszik) '& Tarr Ferenc
Csorba Lóci, a Lóci játszik zenekar frontembere és Tarr Feri a Városmajori Gimiben két dudás volt egy osztályban. Aztán a legjobb barátok lettek. Feri a színház irányába mozdult, Lóci a zene felé, de barátságuk és gimnáziumi múltjuk máig meghatározza őket. Kettejük barátsága egy előremutató barátság.
11/28/2023 • 56 minutes, 18 seconds
MI OLYAN VICCES a szexben?
Gönczi Dorka mellé betársul párja és mediátor-társa, Varga Zsolt, és hárman járjuk körbe, hogy a párkapcsolatban milyen szerepet tölt be a szex, és hogy ez a szerep és jelentőség hogyan változik, mi áll a háttérben, ha épp nem vagyunk szinkronban a másikkal, és hogyan tehetünk mégis az intimitásért.
11/21/2023 • 54 minutes, 47 seconds
Puskás-Dallos Peti & Ekanem Bálint
Puskás Peti és Ekanem Bálint 2009-ben a We Will Rock You c. musicalben Freddie Mercuryt alakította. Külön-külön. Aztán Bálint bekerült Peti zenekarába, a Biebersbe, és színészként is rengeteg darabban játszottak közösen. Kapcsolatuk mindmáig szoros, rengeteg őrültségre rá tudják venni egymást pillanatok alatt - mert kettejük barátsága egy megbízható barátság.
11/14/2023 • 58 minutes, 24 seconds
MI OLYAN VICCES a hazugságban?
Dorkával arról beszélgetünk, hogy hogyan érhető tetten a hazugság a párkapcsolatban, hogyan hazudnak a férfiak és a nők, melyek a tipikus hazugságok, milyen receptoraik vannak a férfiaknak és a nőknek a hazugság észlelésére, hogyan leplezzük le, ha a párunk hazudik, és mit tegyünk, hogy őszintébb legyen.
11/10/2023 • 44 minutes, 26 seconds
Mucsi Zoltán & Scherer Péter
Mucsi Zoltán és Scherer Péter - avagy a Jancsó-filmek óta Kapa és Pepe már olyan régóta barátok, hogy már nem is barátok, hanem egymás végtagjai. Egy időben több időt töltöttek egymással mint saját családjukkal, és az internetnek hála egykori közös jeleneteik ma már több generáció kulturális horgonypontjai (már ha van ilyen szó). Kettejük barátsága elszakíthatatlan.
11/7/2023 • 55 minutes, 11 seconds
MI OLYAN VICCES a zsörtölődésben?
Íme a két hete emlegetett férfi-női podcast! Gönczi Dorka párkapcsolati és válási meditátorral (akivel a Pokorny Lia-epizódban barátkoztunk össze) egy rövid stand-up blokk után a zsörtölődés jelenségét próbáljuk megfejteni és megoldani.
11/3/2023 • 35 minutes, 58 seconds
Litkai Gergely & Vinnai András
Litkai Gergely humorista, író, forgatókönyvíró, fenntarthatósági aktivista és az idén 20 éves Dumaszínház alapító-vezetője a barátságaihoz is úgy áll, ahogy a munkájához: odafigyeléssel, műgonddal és élvezettel. Vinnai András író, drámaíró, színész és Gergő között annyira nagy a kreatív összhang, hogy még az alkotási válságaik is egybeesnek. Talán ezért is gondolják úgy, hogy kettejük barátsága egy virágzó, alkotó barátság, amely olyan, mint egy évelő növény - néha szárba szökken, néha pedig kopasz.
10/31/2023 • 57 minutes
Anger Zsolt & Fránkó János
Anger Zsolt és Frankó János barátsága szegedi kamaszkoruk óta tart. Együtt fedezték fel a nagyvilágot a szegedi moziban és közös NDK-beli kiruccanásokon. Keveset beszélnek, viszonyukat jóformán a csend gyomlálja. Talán ezért is vallják, hogy kettejük barátsága egy ápolatlan barátság.
10/24/2023 • 55 minutes, 41 seconds
Pokorny Lia & Gönczi Dorka
Pokorny Lia színésznő és Gönczi Dorka mediátor barátsága őszinte és egyenes, még udvariaskodást sem tűr. Elválaszthatatlanok - amikor épp nincsenek elválasztva. Rengeteget nevetnek együtt, amiből szerencsére nekem is ajándékoztak bőven. Kettejük barátsága egy horizontális barátság.
10/17/2023 • 54 minutes, 9 seconds
Pisti & Jani - The VR
2013-ban Vlogként indultak, Twitch- és YouTube-csatorna lettek, ma pedig ők a legnézettebb magyar Twitch-, YouTube-csatorna (The VR) és az egyik legfelkapottabb podcast (Happy Hour). Ma is Debrecenben élnek és alkotnak, csak vizet borogatni járnak mások budapesti podcast-stúdióiba. Fábián István és Komzsik János barátsága egy megosztott felelősségű barátság.
10/10/2023 • 58 minutes, 22 seconds
Spáh Károly & Spáh Dávid
Nagyon régen voltak már Ricsi és Misi a Família Kft-ben. Most érett, negyvenes férfiak, családapák, filmes szakemberek - Karcsi operatőr, Dávid pedig rendező. Egypetéjű ikrek, mégis összetéveszthetetlenek. Karcsi nem szeret szerepelni és nyilatkozni, de Dávid beszél helyette is. Sok dologban kiegészítik egymást, más dolgokban egymás idegeire mennek, de ők most már mindig ott lesznek egymásnak - és nekünk is.
10/3/2023 • 53 minutes, 32 seconds
Pásztor Anna & Pásztor Sámuel (Anna & the Barbies)
Pásztor Sámuel három évvel fiatalabb nővérénél, Pásztor Annánál, mégis egyre öregebbnek érzi magát nála. Más testvérek felnőve alig látják egymást, de ahogy ők mondják, ők össze lettek zenekarosodva. Kettejük barátsága egy szövetség.
9/26/2023 • 53 minutes, 24 seconds
Winkler Róbert & Zsigmond Gábor
Winkler Róbert (Robi) nemcsak újságíró, ahogy Zsigmond Gábor (Zsiga) sem csak fotográfus. Több évtizedes barátságuk alatt a legvadabb dolgokra tudták rávenni egymást és a környezetüket: Zsiga megszerezte a Forte-feliratot a váci filmgyár tetejéről, Robi megtanította masírozni a kutyáját, külföldi hatóságoknak magyarázkodtak egy vállról indítható kameraállvány miatt, és majdnem írtak autós madárszar-határozót. Ha ennyiből nem derült volna ki, kettejük barátsága egy kretén barátság.
9/19/2023 • 54 minutes, 56 seconds
Szűcs Krisztián & Frenk
Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven egykori frontembere, olyan slágerek szerzője, mint a Crazy srác, a Dél-Amerika vagy az Ez a szerelem, és Frenk, a Hyperkarma egykori dobosa, aki ma már szólókarriert egyenget, két markáns zenei világot képviselnek, mégis huszonéve országos cimborák, és rengeteg zenész-sztorit tudnak. Kettejük barátsága egy kék barátság.
9/12/2023 • 56 minutes, 50 seconds
Mező Misi & Gergye Adrienn
Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere Mesélő című szólóestjével járja az országot - a szervezésben pedig Adrienn segít, aki rajongóból lett barát, majd barátból menedzser. Nem értenek egyet mindig mindenben, de Adrienn két lábbal a földön állva segít, hogy Misi se szálljon el teljesen. Kettejük barátsága egy szabad barátság.
9/5/2023 • 57 minutes, 17 seconds
Ősök és utódok (önálló est, 2015)
A KAPod barátságpodcast új szezonja szeptemberben startol rengeteg érdekes vendéggel és baráttal. Azt a kis időt pedig segít kibírni az egyik kedvenc önálló estem:)
8/23/2023 • 1 hour, 20 minutes, 13 seconds
Életed filmje - 2. felvonás (stand-up est, 2020)
A KAPod barátságpodcast szeptembertől új epizódokkal, új izgalmas vendégekkel és barátokkal tér vissza. Addig is nyári csemegének íme egy kis stand-up, az Életed filmje c. estem, amely videomegosztók és közösségi oldalak mellett végre a podcastok között is elérhető!
8/15/2023 • 52 minutes, 8 seconds
Életed filmje - 1. felvonás (stand-up est, 2020)
A KAPod barátságpodcast szeptembertől új epizódokkal, új izgalmas vendégekkel és barátokkal tér vissza. Addig is nyári csemegének íme egy kis stand-up, az Életed filmje c. estem, amely videomegosztók és közösségi oldalak mellett végre a podcastok között is elérhető!
8/7/2023 • 51 minutes, 17 seconds
KERTIPAJTIK - nyári különkiadás | Ráskó Eszter & Szabó Balázs Máté 2. rész
Tovább beszélgetünk Eszterrel és Balázzsal. Kiderül, hogyan vettem részt nyaralásnak álcázott műkincs-csempészetben, milyen íze van a jacuzziról lehörpölt habnak, és mik gyerekkorunk szegényétkezésének legfinomabb falatai. Felpattan egy tábla csoki, az eső pedig úgy rákezd, mintha dézsából öntenék.
7/25/2023 • 38 minutes, 3 seconds
KERTIPAJTIK - nyári különkiadás | Ráskó Eszter & Szabó Balázs Máté 1. rész
Az esős nyári napon szórványosan kisüt a nap, további pizzák sülnek, és megérkezik Ráskó Eszter és Szabó Balázs Máté, korábbi önálló estjeim előzenekarai. Nagy rádöbbenések, önvizsgálat a korábbi Showder Klubok láttán és némi szemerkélés.
7/17/2023 • 48 minutes, 51 seconds
KERTIPAJTIK - nyári különkiadás | Lovász László & Musimbe Dennis 2. rész
Itt a nyár, itt a kert, itt a pizzakemence - miért ülnénk egy sötét stúdióban? A kedvenceitek és a barátaik amúgy is nyaralnak, úgyhogy a nyári szünet alatt az én barátaimmal beszélgetek az én kertemben, miközben/mielőtt/miután pizzákat és édességeket fogyasztunk. Közös élmények, rendhagyó sztorik - kiből mit hoz ki a szénhidrát.
7/11/2023 • 41 minutes, 23 seconds
KERTIPAJTIK - nyári különkiadás | Lovász László & Musimbe Dennis 1. rész
Itt a nyár, itt a kert, itt a pizzakemence - miért ülnénk egy sötét stúdióban? A kedvenceitek és a barátaik amúgy is nyaralnak, úgyhogy a nyári szünet alatt az én barátaimmal beszélgetek az én kertemben, miközben/mielőtt/miután pizzákat és édességeket fogyasztunk. Közös élmények, rendhagyó sztorik - kiből mit hoz ki a szénhidrát.
7/4/2023 • 38 minutes, 16 seconds
Marsalkó Dávid & Jávor Bence
Marsalkó Dávid és Jávor Bence tizenpár éve ugyanannál a kreatív ügynökségnél dolgozott. Aztán mindketten a szenvedélyükbe vetették magukat - Dávid azóta telerakta a Budapest Arénát, Bence pedig kreatív igazgató. Sokat tanulnak egymástól kitartásról, vezetőségről, vízióról. Ezért - bármilyen rosszul hangzik is - kettejük barátsága egy inspiráló projektbarátság.
6/27/2023 • 1 hour, 1 minute, 41 seconds
Lovasi András & Heidl György
Lovasi András zenész és dr. Heidl György egyetemi professzor, eszmetörténész még a katonaságnál alapított közös zenekart, amikor se zenész, se eszmetörténész nem volt egyikük se. Leghíresebb daluk egyetlen sorbol állt: tegnap láttam a lányt, aki tetszik. Ma is vannak közös zenei proejktjeik. Mert kettejük barátsága egy állandó barátság.
6/20/2023 • 49 minutes, 28 seconds
Balogh Petya & Késmárki László - Cápák között
Balogh Petya és Késmárki László egyetemi jóbarátok. Együtt fetktették le az iGo nevű fejlesztésükkel a mai navigációs rendszerek alapjait, az ezzel szerzett busás vagyonukból pedig manapság start-upokat támogatnak, és vallják, hogy sosem a pénz motiválta őket, hanem mindig a hülyeség.
6/13/2023 • 46 minutes, 19 seconds
Vályi István & Göbölyös Zsolt - Speedzone
Mi a közös egy felvidéki magyar srácban, aki volt már akasztott ember is, és egy tribológiára (jelentsen bármit is) szakosodott mérnökben, aki a KTM szakembere? Az autók szeretete. A közös szenvedély hozta a közös munkát és a barátságot, amit a lakóautókázások, nagyokat hallgatós fröccsözések és Komár Laci fűz még szorosabbra.
6/6/2023 • 47 minutes, 28 seconds
Ricsipí & Qka MC
Dósa Richárd és Koller László barátsága 1989-ben kezdődött, és hamar nevet is kapott: Animal Cannibals. Még most, 34 év elteltével is kitalálják egymás gondolatát, folytatják a másik mondatát, kiegészítik és erősítik egymást - ahogy Micimackó mondaná: egy lélek, két legény.
5/30/2023 • 49 minutes, 53 seconds
Horti Gábor & Hargitai Gábor
Horti Gábor sportriporter nem kertel. Ami a szívén, az a száján. A szíve pedig hatalmas. A szája is. Pont, mint Hargitai Gábornak, aki kézilabda-sportszakmában dolgozik. Az őszinteséget nem mindig díjazzák, de mi most nagyon jókat röhögtünk. Kettejük barátsága kerek, mint egy labda.
5/23/2023 • 46 minutes, 37 seconds
Dolák-Saly Róbert & Janikovszky János
Nehéz mindig valaki valakijének lenni - mondja Janikovszky János, aki Dolák Saly Róbert barátja már 40 éve, és Janikovszky Éva fia közel 70 éve - bár ezt a számot nem akarja hallani sem ő, sem Robi. Az viszont kiderül, hogy egyikük sem véletlenül vált azzá, aki, mint ahogy az is, hogy mit kerestek Amszterdamban egy pornószínházban. Kettejük barátsága egy spontán barátság.
5/16/2023 • 47 minutes, 2 seconds
Ferenczi György & Breitenbach István
Ferenczi Gyuri, az ország legismertebb szájharmonikása hosszú utat járt be a Herfli Davidsontól a Racka Jamig. És ezen az úton elkísérte és olykor két órás telefonbeszélgetésekkel támogatta kisgyerekkori fogadott testvére, Pisti. Mert szerintük a csacsogás nem csak női műfaj. Kettejük barátsága egy rejtői barátság.
5/9/2023 • 50 minutes, 48 seconds
A nemzet aranyai - Kiss Gergely & Gergely István
dr. Kiss Gergely háromszoros és Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó példája jól mutatja, hogy mi mindenre képes egymásért tizenhárom fürdőgatyás férfi, és hogy egy ilyen közösségnek aztán milyen hatása van egy egész országra. Kettejük barátsága aranyat ér.
5/2/2023 • 52 minutes, 4 seconds
Szuli & Bálint
A félig kuwaiti, félig magyar Hassan Suleiman és a békési Valla Bálint 350.000 fős követőtábort szerzett a GymSuleimannak TikTokon. A két testépítő ügyesen építi magát - és nemcsak az izmok terén. Rég röhögtünk ennyit.
4/25/2023 • 55 minutes, 31 seconds
Tóth Vera & Kazal Viki
A podcast történetének első női barátsága Tóth Vera énekes és Kazal Viki stylist között munkaviszonyból nőtte ki magát. Mert ha egy nő a külsejét rád bízza, a lelkét bízza rád. Kettejük barátsága egy elegáns barátság.
4/18/2023 • 45 minutes, 56 seconds
Musimbe Dennis & Rochlitz Tamás
Musi és Tamás két külön világból jön. Egyikük egy zenebolond budai srác, másikuk egy félig zimbabwei fiú egy pesti albérletből. Egyikük Monkeyneck néven futott be szép zenei karriert, másikuk pedig épp egy ország szívébe lopja be magát stand-uposként. 23 éve a legjobb barátok.
4/11/2023 • 52 minutes, 6 seconds
Szabó Balázs Máté & Deés Enikő
Szabó Balázs Máté humorista három évig volt az előzenekarom, Deés Enikő pedig három éve a Dumaszínház dramaturgja. Annyira jó barátok, hogy a vita hevében Balázs egyszer majdnem leharapta Enikő ujját.
4/4/2023 • 41 minutes, 55 seconds
Hajós András & Kisvári Ferenc
Kisvári Feri dobosként 2005-től jelentette az Emil.RuleZ! és András számára a biztos alapot. Bár a zenekar megszűnt, Feri azóta is András jóbarátja. Vagy ahogy András fogalmaz: az utolsó barátja.
3/28/2023 • 1 hour, 3 minutes, 31 seconds
Aranyosi Péter & Tuba István
Aranyosi Peti 50 évesen visszavett a tempóból. Szereti a hétvégi telken összehívni a barátait egy gulyáspartyra, és szeret utazni. Egyik állandó útitársa a Dumaszínház egykori fotós-grafikusa, Tuba István. Kettejük barátsága egy világlátott barátság.
3/21/2023 • 46 minutes, 57 seconds
Hajnóczy Soma & dr. Kerpel Dávid
Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok és dr. Kerpel Dávid ügyvéd gyerekkori jóbarátok, és talán pont ez a barátság segített megőrizniük egymásban és a másikban a játékos, alkotó, szilaj gyereket. Dávid hatására kezdett Soma bűvészkedni, együtt bontogatták videós szárnyaikat, sőt, egyszer egy ikerpárnak is együtt csapták a szelet. Barátságuk átível időn és téren.
3/14/2023 • 43 minutes, 11 seconds
Janklovics Péter & Farkas Róbert
Janklovics Péter humorista, színész és Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár prímása általános iskolai évfolyamtársak voltak. Két dörzsölt fiú a hetedik kerületből, akik együtt jártak Három kívánság-tévéfelvételre. Ha Robi épp nem gyakorolt.
3/7/2023 • 43 minutes, 7 seconds
Indul a KAPod!
Sok podcast látott már vendégül hírességeket, de a barátaikat még egy sem. Kovács András Péter minden héten mikrofon elé ülteti valamelyik kedvenc hírességét – és az ő legjobb barátját, hogy aztán a vendégről kizárólag a barátot kérdezze. A vendég életét ezúttal a barát szemszögéből láthatjuk, ez a szemszög pedig gyakran más és meglepő – még a vendég számára is. Közös évtizedek, régi és új félreértések, szembesülések és felismerések olyan beszélgetésekben, melyek előnyére válnak minden barátságnak.