Olyan vállalkozók és vállalkozások működésébe nyerhetsz betekintést, akik vállalják: az értékteremtés, a nagy célok és a világ jobbátétele mellett igenis fontos, hogy nyereségesen működjön egy cég. Lesz szó vállalkozói sztorikról, konkrét számokról, nehézségekről és sikerekről, személyes motivációról, az emberi tényezőről.
Ez a Nyereséges Vállalkozás Podcast!
24. Hogyan termelj a piaci átlagnál magasabb nyereséget? │ Csőre Tamás
A Nyereséges Vállalkozás Podcast 24. epizódjában Csehil Ádám vendége Csőre Tamás, aki az EuroFleet Zrt. társalapítója volt 2008-ban, majd 2021-ben sikerült eljutnia az EXIT-ig.
Inspiráló beszélgetés egy vállalkozóval, aki a nulláról indulva eljutott a csúcsra, és ebből az utazásból örömmel osztja meg a felhalmozott tudást és tapasztalatot.
Csőre Tamás igazán fiatalon ügyvezetőként a csúcsra vitt egy vállalkozást, ami egy sikeres EXIT után más tulajdonosi körbe került. Ezután úgy döntött, hogy “még egyszer felmegy arra a hegyre, és kitűzi a zászlót”, viszont már a saját cégét vezetve.
2008-ban épp a gazdasági válság idején alapították a céget, ami a kezdetektől nyereségesen működött. Az első évektől az exit-ig folyamatosan növekedett a bevétel és a nyereség is.
A beszélgetésből megtudhatod, hogy Tamás szerint mi volt a sikerek mögött, és azt is, hogy hogyan sikerült folyamatosan piaci átlag feletti nyereséget termelniük.
Lesz szó vállalkozói álmokról, célokról, és az ezek eléréshez vezető útról. Üzleti kihívásokról és sikerekről, pénzügyekről, üzleti tervezésről, valamint vezetői riportálásról is.
5/1/2024 • 1 hour, 9 minutes, 3 seconds
23. extra: 70% növekedés egy év alatt │ Dallos Zoltán
A Nyereséges Vállalkozás Podcast 23. epizódjában Csehil Ádám Dallos Zoltánnal beszélget, aki a DLX Media Kft. alapítója és vezetője.
Zoli egy visszatérő vendég a műsorban, a 11. epizódban szerepelt először. Ha nem ismered a történetét és a vállalkozását, akkor mindenképp hallgasd meg azt a beszélgetést is!
Ez a beszélgetés egy extra epizód, amiben a DLX Media 2023-as, nem kevesebb mint 70%-os árbevétel növekedéséről lesz szó.
Azt járjuk körbe, hogy mégis mi van egy ekkora növekedés mögött?
Milyen kihívásokkal szembesültek Zoliék, mit csináltak jól, milyen tanulságokkal gazdagodott ezen az úton?
Az első beszélgetés Dallos Zoltánnal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/11-hol-van-az-a-cegmeret-amikortol-nyereseget-termelhetunk-podcast-beszelgetes-dallos-zoltannal/
A DLX Media weboldala: https://dlxmedia.hu/
#podcast #üzlet #üzletipodcast #DLX #DallosZoltán
4/15/2024 • 51 minutes, 3 seconds
22. “Az értékesítésben minden a vezetőn múlik” │ Lippner Tamás
A Nyereséges Vállalkozás Podcast 22. epizódjában Csehil Ádám Lippner Tamással beszélget, aki a Sell & Speak Kft. alapítója és vezetője.
Lippner Tamás dolgozott különböző multinacionális cégeknél értékesítési vezetőként, így a saját bőrén tapasztalta meg azt, amivel ma már segít akár megtöbbszörözni az ügyfelei bevételét.
A bizalomépítés könyve című könyv szerzője. Értékesítési tréner, aki nem csak elméleti hanem gyakorlati szakember is. Ma már a saját cégét vezeti, és cégvezetőknek segít jobbá tenni a saját értékesítésüket.
Ebben a beszélgetésben Tamás nem csak értékesítési technikákkal dobálózik, hanem logikusan levezeti, hogy miért van hatalmas felelőssége az értékesítési csapat eredményeiben a vezetőnek.
Konkrét építőkockákat oszt meg a hallgatókkal azzal kapcsolatban, hogy milyen rendszerek tudják erőteljesen támogatni az értékesítő csapatot, és hogy hogyan célszerű gondolkodni az értékesítők bérezésével kapcsolatosan.
Hacsak nem vagy 100%-ban elégedett a céged értékesítői teljesítményével kapcsolatban, akkor ez a beszélgetés segíteni fog abban, hogy előrébb lépj ezen a téren!
Lippner Tamás és a Sell & Speak weboldala: https://sellandspeak.com/
Csehil Ádám és a Nyereséges Vállalkozás weboldala: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
Podcast vendég: Lippner Tamás
4/1/2024 • 1 hour, 5 minutes, 25 seconds
2024: lesz-e folytatás?
Rövid bejelentkezés a podcast 2024-es folytatása kapcsán.
2/1/2024 • 1 minute, 20 seconds
7. Az ERP rendszerek fele soha nem lesz bevezetve. Nálunk a bevezetés aránya 90% feletti. Vendég: Jagodics Tamás
Nem árbevételt számolunk, hanem profitot.
Hogyan ültesd gyakorlatba az innovációt a vállalkozásodban?
A szubjektivitás ideje lejárt. Itt az ideje objektív alapokra helyezni a cégvezetést.
A Nyereséges Vállalkozás Podcast hetedik vendége Jagodics Tamás, a Cégmenedzser Szoftver Kft. tulajdonosa és vezetője. Volt idő, amikor Tamás több mint 30 cégben volt tulajdonos, ma már viszont kifejezetten a Cégmenedzserre fókuszál.
Közel 20 évvel ezelőtt még egy bútorgyártó céget vezetett, ahol olyan korlátokba ütköztek, amelyeket csak egy jó ERP rendszer tudott volna megoldani. Miután körbenéztek a vállalatirányítási rendszerek piacán, azzal szembesültek, hogy nincs olyan ERP rendszer, ami “magyar KKV specifikus”. Így hát gondoltak egy nagyot, és csináltak egy saját rendszert.
A beszélgetésben megoszt kemény személyes történeteket, rendkívül érdekes és hasznos ügyfélsztorikat, továbbá őszintén mesél arról, ő hogyan építi a cégét. Elmondja, hogy a számok alapján hol tartanak most, és azt is, hogy mi minden van a számok mögött.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
az innováció a cég életében: honnan ered, kik a mozgatórugói?
az ügyfelek bevonása az innovációba és a fejlődésbe
edukáció: az ügyfelek edukálása közben te is sokat tanulhatsz
figyelj oda rá, hogy kitől és mit tanulsz
a “rossz profit” fogalma
kintlévőség kezelése: ügyfélsztori
a transzparencia ereje a cégben
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastot a Spotify, az Apple podcasts és a Youtube felületein!
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
A Cégmenedzser weboldala: https://cegmenedzser.hu/
12/9/2022 • 1 hour, 22 minutes, 26 seconds
6. Startup, szoftverfejlesztés, vendéglátás. Hogyan tovább? - vendég: Virág Attila
Konkrét számok három üzlet mögött: exit, szoftverfejlesztés és vendéglátás
Új üzlet a láthatáron: miről van szó ezek után?
Önismeret és a vállalkozó: ennyire fontos?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast hatodik vendége Virág Attila. Attila a Biznisz Boyz Podcast egyik alapítója, többféle vállalkozásban kipróbálta már magát.
Attila igazi vállalkozó alkat, aki mindig a szinergiákat keresi: hogyan lehet összefűzni a különböző lehetőségeket, hogy aztán tolják egymást előre. Őszintén mesél a különböző vállalkozások mögött lévő számokról (bevétel, nyereség). A startup vállalkozással eljutottak az EXIT-ig, amiről szintén elmondja, hogy nagyságrendileg mit jelentett pénzügyileg. Az üzleti dolgok mellett nyíltan beszél arról is, hogy milyen önismereti utazást jelent számára a vállalkozói lét.
Türelem - idő - kudarctűrés: ezt a hármast emeli ki, ami szerinte elvezethet a sikerhez.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
a változásokhoz való alkalmazkodás
rugalmasság, strapabírás
szinergiák a vállalkozásokban
konkrét számok a különböző üzletek mögött
a nehézségek nagy haszna vállalkozóként
önismereti eszközök
az önismereti utazás fontossága és nehézségei
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastot a Spotify, az Apple podcasts és a Youtube felületein!
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
A Biznisz Boyz Podcast weboldala: https://bizniszboyz.hu/
11/25/2022 • 1 hour, 19 minutes, 20 seconds
5. Mennyi az önköltsége egy terméknek, szolgáltatásnak? - vendég: Matykó Noémi
Ki lehet a legnagyobb gátja és motorja is egy vállalkozás fejlődésének?
Mekkora hozzáadott értéke van a pénzügyi tudatosságnak, egy kontrolling rendszernek?
Mi a különbség az érzés és az információ alapú cégvezetés között?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast ötödik vendége Matykó Noémi. Noémi a Chiro Marketing Kft. alapító tulajdonosa és vezetője.
A beszélgetésben számos inspiráló és gyakorlatias gondolat hangzik el cégvezetésről, tudatos vállalkozói létről, márkaépítésről és magáról a nyereséges vállalkozásról.
Noémi mesél arról, hogy milyen értékrend alapján építi a cégét, mi fontos számára, mire helyezi a fókuszát. Nagyon szépen kirajzolódik, hogy ezek a dolgok hogyan hatnak egymásra és a vállalkozás eredményességére.
Őszintén elmondja, hogy sokáig érzésből vezette a cégét, illetve a matek szintjén csak cash-flow alapon. Amellett, hogy folyamatosan fejleszti magát és a céget, néhány éve egy intenzív fejlődésen és változáson ment át, amikor együtt dolgozott egy pénzügyi coach-csal. Ebben az időszakban kialakítottak egy kifejezetten rá és a cégére szabott pénzügyi-kontrolling rendszert, ami ma már alapja a döntéshozásnak és a vállalkozás vezetésének.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
a profizmus és a magas szakmai elvárások
tudatos márkaépítés
a meetingek költsége
az önköltség fontossága
a központi költségek kérdése
az önfejlesztés fontossága
az önismeret ereje
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastot a Spotify, Apple podcasts, Google podcasts és a Youtube felületein!
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
A Chiro Marketing weboldala: https://chiro.hu/
11/11/2022 • 1 hour, 15 minutes, 29 seconds
4. Ezt a játékot abszolút nem árbevételre játsszák - podcast beszélgetés Forray Nikivel
Hogyan hat a cég eredményére a munkatársak jól léte?
Hogyan tudsz te tulajdonosként és vezetőként hatni a nyereségre?
Mire játsszák a vállalkozás játékét, ha nem bevételre?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast negyedik vendége Forray Nikolett. Niki az Ünnepek áruháza és a mögötte lévő cég alapítója és vezetője. Dekorációs és partikellékek kis- és nagykereskedelmével foglalkoznak.
Több mint 25 év alatt sikerült egy olyan vállalkozást építenie, ami a sok száz milliós éves bevétel mellett ma már folyamatosan szemmel látható nyereséget is termel. Sokáig stagnáltak évi 500 milliós bevétel, és minimális, 0 közeli nyereség mellett. Azonban volt egy pont, amikor Niki eldöntötte: változtatni akar.
A covid megérkezése idején Nikiéknél bekövetkezett az, ami minden vállalkozó rémálma: nullára esett a bevétel, úgy, hogy közben dolgozott 25 főállású alkalmazott cégben, akiket fizetni kellett. Végül ezt is túlélték, sőt, ebből is csak tanultak, erősödtek általa.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
mi volt az a lépés, ami vízválasztónak bizonyult a nyereséges működés felé való elindulásban?
milyen három fő okot emel Niki, aminek szerinte köszönheti a cége eredményeit?
milyen szerepe van a spiritualitásnak Niki életében, és hogyan befolyásolja ez az üzleti eredményeket?
hogyan igyekszik Niki visszaadni a sikereiből, akár üzleti téren akár magánemberként?
A Niki által említett könyvek:
Molnár Szabolcs - Exit
Greg Crabtree és Beverly Blair Harzog - Biznisz Matek vállalkozóknak
Kovács Zsolt Milán - Számháború
Tony Hsieh - Boldogság mint cégkultúra (Nikiék által kiadva)
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastot a Spotify, Apple podcasts, Google podcasts és a Youtube felületein!
▶ Spotify: https://spoti.fi/3Dk9izK
▶ Apple podcasts: https://apple.co/3Ni0PBE
▶ Google podcasts: https://bit.ly/3sORfMV
▶ Youtube: https://youtu.be/XZed0cQRPKs
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
Forray Niki weboldala: https://forrayniki.hu/
Az Ünnepek Áruháza weboldala: https://unnepekaruhaza.hu/
10/28/2022 • 1 hour, 8 minutes, 10 seconds
3. Nincs olyan vállalkozás, akit jobban érintene a KATA változás - podcast beszélgetés Nagy Attilával
Hogyan lehet egy sok, kicsi szereplővel rendelkező piacon meghatározóvá válni?
Hogyan járulnak hozzá az automatizmusok ahhoz, hogy egy vállalkozás több nyereséget tudjon termelni?
Hogyan célszerű kezelni az olyan nagy horderejű változásokat vállalkozóként, mint a 2022-es KATA változtatás?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast harmadik vendége @Nagy Attila. Attila egy sokszereplős piacon kezdte a pályafutását, ahol ma már erős, meghatározó pozíciót töltenek be: a weboldal kivitelezés és a weboldal készítési oktatás területén. Üzlettársaival a WPKurzus és a WPViking márkákat és a mögöttük lévő céget vezetik
A 2022-es KATA változások erősen befolyásolják a cégük helyzetét: mind ügyfél mind alvállalkozói oldalon sok (volt)KATA-s vállalkozóval dolgoznak együtt. A változásoktól nem el, sokkal inkább előre menekülnek, és igyekeznek nyertesen kijönni belőlük.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben?
KATA változások, hogyan tovább?
oktatás és kivitelezés egyszerre
üzleti modell váltás, miközben termelni is kell
az alkalmazotti lét tapasztalatainak hiánya: előny vagy hátrány?
a pénzügyek tervezése és figyelése: tiszta kép cégvezetőként
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcastet a Spotify, Apple podcasts, Google podcasts és a Youtube felületein!
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
WPKurzus: https://wpkurzus.hu/
WPViking: https://wpviking.agency/
Miért kell most még nagyobb fókuszt helyezni vállalkozóként az árrésre, a fedezetre és a nyereségre? (spoiler: nem az osztalék miatt)
Mit lehet tanulni milliárdos bevételt termelő vállalkozások tulajdonosaitól?
Lehetséges, hogy egy startup a kezdetektől nyereséges?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast második vendége Tasnádi Ádám. Ádám online marketingesként kezdte a vállalkozói pályafutását. Viszonylag hamar kellett csapatot építenie, és egész nagy vállalkozások kiszervezett marketing osztályaként üzemelt a marketinges vállalkozása.
2019-ben kezdték el üzlettársával a This is Redy startupot. A beszélgetésben beavatja a hallgatókat a startup pénzügyeibe is: az elmúlt három évben hogyan alakultak a bevétel és nyereség mutatók a vállalkozásban.
Két kulcsfontosságú dolgot emel ki, aminek a sikereiket köszönhetik:
tabudöntő márkát építenek, ami megmozgatja a célpiacukat, és amihez tudnak kapcsolódni a vásárlóik
mindezt nagyon tudatos üzleti szemlélettel, folyamatos tervezéssel, jól kidolgozott kontrolling rendszerrel a háttérben.
Milyen témákat érintünk a beszélgetésben? A teljesség igénye nélkül...
startup vagy KKV?
belföldi és külföldi piacok
egyszerre gyártó és kereskedő vállalkozás
hogyan működik a marketinges vállalkozás és a startup egymással párhuzamosan?
miért fontos az “üzleti analitika”?
Startup definíció: Korazi fázisú, innovatív vállalkozás nagy növekedési potenciállal. (Forrás: https://forbes.hu/extra/startup-szotar/startup/)
Keresd a Nyereséges Vállalkozás Podcast-ot a Spotify, Apple podcasts, Google podcasts felületein.
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCb0IIxNSHEfDgSzdea4fhYw/featured
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
A This is Redy weboldala: https://thisisredy.com/
Tasnádi Ádám személyes weboldala: https://tasnadiadam.hu/
9/30/2022 • 1 hour, 4 minutes, 50 seconds
1. Te szívesen lennél egy veszteséges vállalkozás ügyfele? - podcast beszélgetés Egerszegi Krisztiánnal
Miért alapvető fontosságú, hogy nyereségesen működjön egy vállalkozás?
Mi mindent tehetünk ennek érdekében?
Hogyan járulnak hozzá a rendszerek, és úgy általában a rendszerszemlélet egy vállalkozás sikeréhez?
Miért elengedhetetlen a matek egy jól működő cégben?
Milyen nagy haszna van a nehézségeknek az üzleti életben?
A Nyereséges Vállalkozás Podcast első epizódjában többek között ilyen kérdéseket feszegetett Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt. társtulajdonosa és vezetője, valamint Csehil Ádám, a podcast házigazdája. Krisztián teljes őszinteséggel és nyitottsággal mesél arról, hogy hol tart jelenleg a vállalkozás, mi minden történt az utóbbi időben, és merre tartanak a jövőben. Mindezeket számokkal is alátámasztja. Tudatos cégvezetőként olyan emberekkel veszi körbe magát, akik a saját területükön okosabbak nála - mert ahogy ő fogalmaz, nem ő akar a legokosabb lenni a cégében, és nem akar a saját cége rabszolgája lenni.
Kimagasló tudás és tapasztalat egy 1,5 órás beszélgetésben, mindezt teljesen ingyen kapod most meg.
Ha tetszett az adás, kövesd be csatornát a kedvenc podcast platformodon, valamint a közösségi oldalakon.
A Nyereséges Vállalkozás Podcast elérhetőségei:
LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/nyeres%C3%A9ges-v%C3%A1llalkoz%C3%A1s/about/
Facebook: https://www.facebook.com/nyeresegesvallalkozas
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCb0IIxNSHEfDgSzdea4fhYw/featured
Weboldal: https://nyeresegesvallalkozas.hu/
A MiniCRM weboldala: https://www.minicrm.hu/
Egerszegi Krisztián saját podcastjének elérhetősége, Cégépítők: https://cegepitok.hu/