Millásreggeli podcast - gyümölcsárak és prompt engineering - 2023-06-1909 óra
2023. június 19., hétfő 9 - 10 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Elképesztően drágák lettek a gyümölcsök idén - de miért? Nagyot drágultak a gyümölcsök. A cseresznyét másfél-kétszer annyiért kezdték árulni a piacokon, mint egy éve, mert a termés fele odalett a szélsőséges időjárás miatt. Elindult a barack betakarítása is Magyarországon, de az őszi és a kajszi kétharmadát elvitték a tavaszi fagyok. A gazdák almából várnak többet, ami egyelőre ötödével kerül többe, mint tavaly. Dr. Apáti Ferenc a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. TŐZSDENYITÁS: Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Miként kommunikáljunk generatív MI rendszerekkel? Egyre többen használjuk a generatív AI eszközöket (pl. chatGPT, Midjourney). Fontos tudás, hogy miként kommunikáljunk velük annak érdekében, hogy az általunk várt eredményt kapjuk. Ez a prompt engineering. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója.
*SZOLGÁLATI: sajnos technikai hiba miatt ennek az órának csak egy része került rögzítésre, a kellemetlenségért elnézést kérünk! - A szerk.
19/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Ghána, arany, tech ralli - 2023-06-1908 óra
2023. június 19., hétfő 8 - 9 óra
ADÓVILÁG 1: A legnagyobb aranykitermelő országok közül most Ghána került sorra. Az ország történelméről és gazdaságáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, bel és külpolitikájáról pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: "Olyan nincs, hogy valaki legalább egyszer az életben ne legyen bűnbak. Mindenki valakinek a bűnbakja, ez alól, attól tartok, nincs kivétel." - Salman Rushdie (1947). PIACI HOTSPOT: A múlt héten még folytatódott a ralli, továbbra is a tech papírok viszik az emelkedést - kérdés, hogy a mai ünnepnap után lesz-e profitkivét. Erős kommentár érkezett a Fed-től a kamatdöntés után. Tesla és NVidia emelkedés, utóbbi egyéves csúcson. Turner György, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
19/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Szilágyi Erzsébet fasor, kamatadó, MNB kamatdöntés - 2023-06-1906 óra
2023. június 19., hétfő 6.30 - 8 óra
NÉVNAPOK, HÍRES SZÜLETÉSNAPOSOK, LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: vadonatúj buszok a 100E vonalán és Szilágyi Erzsébet fasor felújítás. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mit kínálnak a bankok, mielőtt az állam egy újabb részére teszi rá a kezét a kamatnak? Július 1-től lesz szocho a kamatjövedelmeken, aki még előtte indít lekötést, mentesül. A bankok készülnek, megszaporodtak a 10 százalék feletti ajánlatok. Érdemes sietni? Mi lesz július után? Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója, pénzügyi szakértő. HETI KITEKINTŐ: Mindent visz a magyar kamatdöntés. Kissé romlott a hangulat a múlt héten, a forint is gyengült, kiárazódtak a 100 bázispontnál nagyobb kamatcsökkentésről szóló várakozások. Most valószínűleg hónapokon át 100 bázispontos vágások sorozata jön majd. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője.
19/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Vision Pro, veszélyeztetett hazai fehérborok - 2023-06-1509 óra
2023. június 15., csütörtök 8 – 9 óra
Végre itt a nagy dobás az Apple-től? A nettó kb. 1,2 millió forintos Apple Vision Pro a cég szerint forradalmat hoz az AR-appok piacán, érkezik hozzá egy új operációs rendszer is, saját alkalmazásbolttal. A kincstári optimizmuson túl mi kivácsiak voltunk Koi Tamás véleményére is, aki a hwsw.hu szerkesztője. Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezetővel tőzsdét nyitottunk. Az NOPQ rovatban a Borravaló gasztrokultúra magazin vasárnapi adásából kaptunk egy kis ízelítőt. Kántor Endre arról beszélgetett Szabó Péter éghajlatkutatóval, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktoranduszával, hogy amennyiben nem sikerül a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése, vajon lesz-e továbbra is hazai fehérbor Magyarországon.
15/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Főpolgármesteri interjú, kínai elektromos autó szabályozás - 2023-06-1508 óra
2023. június 15., csütörtök 8 – 9 óra
Közel öt és féléves projekt lezárásaként megújult a főváros leghosszabb földalatti tömegközlekedési vonala. De mi a helyzet a Lánchíddal? Mi történik a rakparton? Hogy áll a Budapesti Lakógyűlés? Karácsony Gergely főpolgármester volt a vendégünk a Deák téri kihelyezett stúdiónkban. A Futóműben arról volt szó, hogy Kína készül megszívatni a nagy európai autógyártókat. Az ugyanis, hogy korlátozni akarják a nagyméretű, SUV-szerű elektromos autók terjedését, az a helyi gyártókat hozza helyzeti előnybe. Várkonyi Gábor autós szakértőnkkkel beszélgettünk.
15/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Budapest Metró Fesztivál, vársotervezés, BKV - 2023-06-1506 óra
2023. június 15., csütörtök 6.30 – 8 óra
A 150. születésnapját ünneplő főváros Budapest Metró Fesztivál néven különleges, 2 napos rendezvényt szervez június 15-én és 16-án a metró felújított állomásain. A Deáktéri megálló fő attrakciója, hogy kitelepült a radiócafé 98.0
Névnapok, születések, események. Lapszemle, tőzsde, majd az első beszélgetés a Metró Fesztivál apropóján. Balogh Samu várostervezővel, a főpolgármester kabinetfőnökvel a várostervezés és metró kapcsolatáról beszélgettünk. Mit jelent az M3-as metró átadása a BKV számára? Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója válaszolt.
15/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - energiatanúsítvány-változás, kamatdöntés-előzetes, zöldremosás - 2023-06-1409 óra
2023. június 14., szerda, 9 - 10 óra
Novembertől új szabályok vonatkoznak a lakások energiatanúsítványára. Az ingatlanok energiafogyasztásáról is szóló dokumentum számát már nem kell majd beírni az adásvételi szerződésbe, de a vevők számára különösen fontos lehet a későbbi esetleges viták elkerülése miatt. Milyen kamatdöntést hozhat a Fed, mit áraz a Wall Street az elmúlt napok emelkedésével? Hol tart a greenwashing elleni küzdelem az unióban?
14/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Zsiday Viktor értékel, ThyssenKrupp-lehetőség - 2023-06-1408 óra
2023. június 14., szerda, 8 - 9 óra
Hiába kezdte el azt kommunikálni a kormányzat, hogy felkészülünk az EU-források nélküli életre, ez Zsiday Viktor szerint nem lehetséges. Azért nem lehetséges, mert nem csak a forrásokról szól a történet (azok nélkül valóban tudna működni az ország, bár sokkal egyszerűbb, ha beérkeznek), hanem arról, hogy Magyarország Európa része marad-e? A Citadella Alap kezelője szerint a kormány maradni akar az unióban, de ez semmit se ér, ha az ország elszigetelődik, nem kap pénzt, kihagyják a döntéshozatalból, elkerülik a befektetők. Ez óriási kockázat, amivel mintha nem számolnának. Jó hír, hogy tízből kilenc magyar kiszúrja a hamis termékeket, de kalózkodásban lenne mit javítanunk. Érdekes lett befektetési szemszögből a Fraport-részvény, de még inkább a ThyssenKrupp.
14/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - nagy nyári lezárások, devizára váltó lakosság - 2023-06-1406 óra
2023. június 14., szerda, 6.30 - 8 óra
Komoly villamosvonal-felújítások jönnek jövő héttől a nyári szünet végéig, végig vettük, hol lesznek lezárások Hűvösvölgytől Kőbányáig. Lassan egy éve gőzerővel zajlik a hazai forintmegtakarítások külföldi, illetve deviza eszközökbe való átsúlyozása a magyar lakosságnál, egy év alatt mintegy 4 milliárd eurót váltottak át a háztartások. A jelenség jórészt a forint tavalyi gyengülésével magyarázható, de a trend őszi változásával már sokan rosszul jártak vele. Palkó István elemez. A hazai online kiskereskedelem infláció alatt bővült tavaly és idénre se jobbak a kilátások. Szeles Pétert kérdeztük.
14/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast – Nopcsa Ferenc és gyerek sziget - 2023-06-1309 óra
2023. június 13., hétfő 9-10 óra
MESÉL A MÚLT: A dinóbáró, aki albán király akart lenni - Nopcsa Ferenc kalandos élete
A magyar történelem számos alakjának igazán kalandos élet jutott osztályrészül, egy báró, Nopcsa Ferenc azonban még így is kiemelkedik a sorból. Ha valaki leírja, hogy mi mindent hajtott végre a csodabogár nemes, könnyen a túlzás vádja érheti, pedig pusztán a száraz tényeket sorolva is valóságos kalandfilm elevenedik meg a szemünk előtt. Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: Csodákkal vár mindenkit a Generali Gyerek Sziget. Háromnapos fesztivállal indítja a vakációt a Generali Gyerek Sziget a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Az ország egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye népszerű előadók koncertjével, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, zsonglőrökkel és artistákkal, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal és még rengeteg élménnyel várja a családokat. M. Horváth Veronika, a Generali Gyerek Sziget projektszervezője.
13/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast – Gloster, visszaélés-bejelentés, háborús logisztika - 2023-06-1308 óra
2023. június 13., hétfő 8-9 óra
Eddigi legnagyobb akvizícióját zárta a Gloster. A Szilícium-völgyben és Londonban is aktív, 120 fős nemzetközi szoftverfejlesztő céggel bővül a Gloster Csoport. A P92 IT Solutions Kft. megvásárlásával egy 30 éves múltra visszatekintő, Kaliforniában és az Egyesült Királyságban is saját leányvállalatokkal rendelkező, pénzügyileg stabil társaság erősíti tovább a Gloster tőzsdei sztoriját. Szekeres Viktor, a Gloster alapítója, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke. ARANYKÖPÉS: "Az élet egy hosszas felkészülés valamire, ami soha nem történik meg." - William Butler Yeats ír költő, író (1865). Visszaélés bejelentések kezelése: új kötelezettség a nagyvállalatoknak és a KKV-knak is. Az új, visszaélés-bejelentésekről szóló törvény értelmében a vállalatok belső visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására és működtetésére lesznek kötelesek, amelyen keresztül a munkavállalók, szerződéses partnerek és más érintettek akár anonim módon bejelenthetik az általuk tapasztalt jogellenes cselekményeket, mulasztásokat. Kemény Kornél, a KPMG szakértője. ÉSZJÁTÉK: fuvarozói áremelés és háborús logisztika.
13/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast – diákmunka, egészségbiztosítás, fenntarthatósági iskola - 2023-06-1306 óra
2023. június 13., hétfő 6.30-8 óra
NÉVNAPOK, ESEMÉNYEK, HÍRES SZÜLETÉSNAPOSOK. LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vége a sulinak, indul a diákmunka szezon. Tavalyhoz képest érezhetően visszaesett év közben a kiskereskedelemben foglalkoztatott diákok létszáma, ami összefüggésben van a szektor idei forgalmának visszaesésével. Nyáron azonban a jelek szerint ebben a szektorban is fellendülés várható a diákmunka terén, hiszen a szabadságolások miatti helyettesítések megoldásának továbbra is ez a legkézenfekvőbb módja. Szintén a szabadságok tömeges kiadása miatt nő meg tervezhetően a gyártás és a logisztika területén is a diákok iránti igény, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban ugyanakkor a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet. Mikortól dolgozhat a diák és mennyit? Hogyan érdemes nekikezdeni? Diákszövetkezeten át vagy magánúton? Melyek a legnépszerűbb szektorok, állások? Mennyit lehet keresni? Kell-e munkaszerződést kötni? Hogyan rendezzük a vitákat? Páli Nóra, a Trenkwalder diákszolgáltatási vezetője. PULZUS: Mi az ami elérhető az állami egészségügyen és mire jó a magán ellátó rendszer? Miért köt egy munkáltató a dolgozóinak egészségbiztosítást? Mennyi idő alatt gyógyul egy csipőprotézis műtét után ha valaki a TB ellátásban van és mennyi idő alatt a magánellátásban? Miért van különbség? Bauer Éva, a MediHelp International Magyarország szakmai vezetője. 3R: Vállalkozókat és szakembereket vár a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája. Az ingyenesen elérhető digitális platform számos interaktív tanfolyamot kínál, amelyek célja, hogy felvértezze az érdeklődőket a fenntarthatósági teljesítményük javításához szükséges ismeretekkel és készségekkel. Feldmájer Benjámin, a Schneider Electric európai uniós zöld fordulatért felelős magyarországi programmenedzsere.
13/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Gyógynövények és mesterséges intelligencia veszélyek - 2023-06-1209 óra
2023. június 12., hétfő 9-10 óra
Mihálovits Gazda rovat. Fűben, fában orvosság - Hogy áll a magyar gyógynövény ágazat Jelenleg mintegy 30 ezer hektáron termelnek gyógy- és aromanövényt Magyarországon. Míg 2015-ben közel 14 ezer tonna volt hazánk exportja, 2022-ben csak 7000 tonna volt a kivitel, az import pedig közel kétszerese volt az exportnak. Az ágazatban komoly potenciál rejlik, ugyanis alapvetően nem szorulna exportra hazánk, önellátó lehetne gyógynövényekből. Melyek a legfontosabb gyógynövények? Ezeket termesztik, vagy vadon gyűjtik? Utóbbi esetben kik és hogyan? Milyen a termesztett és gyűjtött növények aránya? A betakarítás után mi történik a gyógynövényekkel? Hogyan és milyen termékekké dolgozzák fel azokat? Kik a legfontosabb vevők? Exportálunk/importálunk-e gyógynövényt? Miket és honnan/hova? Mekkora az ágazat árbevétele? Melyek a fő problémák? Mire érdemes figyelnie a fogyasztónak gyógynövény vásárláskor? Lehet-e/érdemes-e magunknak termeszteni/gyűjteni gyógynövényeket? dr. Kindlovits Sára, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács titkára.
Tőzsdenyitás Sághy Balázs, senior elemzővel (Equilor Zrt.).
Heuréka Élmény rovat. Az AI vezérelt nyelvi modellek veszélyei. Két komoly tanulmány (ITT és ITT) szolgál alapjául a témának, amelyben a Google és az OpenAI valamint több egyetem vett részt. Két témát tárgyalunk (AI - nagy nyelvi modellek - GPT): Mennyire nehezen kiismerhetőek az nagy nyelvi modellek. Vagyis: az AI meglepő dolgokat produkál hírtelen (pl. egyszercsak mindenre tudja a választ, amiről korábban fogalma sem volt) és hogy ezt nem tudjuk előre megjósolni. Melyek azok a nagy komoly veszélyek, amiket hordoz magában. Pl. Kibertámadások, Megtévesztés, Meggyőzés és manipuláció, Politikai stratégia, Fegyverszerzés, Hosszú távú tervezés, AI fejlesztés, Helyzettudatosság, Önklónozás. Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja az ITBN alapítója és kibertitok jövőkutató.
12/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Kanada, debreceni oktatási siker, amerikai tőzsdesztorik - 2023-06-1208 óra
2023. június 12., hétfő 8-9 óra
Adóvilág rovat. A legnagyobb aranykitermelő országok közül Kanada kerül a célkeresztünkbe. Sokan csak az USA egyik tagállamaként tekintenek rá, ám egy hatalmas, gyéren lakott országról van szó, amely tele van ásványkincsekkel és sok tekintetben gazdasági és politikai szempontból is nagyon is különbözik déli szomszédjától. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő vázolja fel az ország portréját.
Végre egy oktatási siker! Magyarországon egyedülálló elismerést kapott a Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD). Magyarországon elsőként megszerezte az alsó, -és felső tagozatosok illetve középiskolások képzésére jogosító International Baccalaureate (IB) három oktatási programjának is az akkreditációját. Azért nagy szó ez, mert a nemzetközi érettségi a legjobb egyetemekre kövezi ki az utat a diákok számára. Zajta Loránd, a Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) felső tagozati és diploma programjának koordinátora, történelem tanár.
Piaci Hotspot rovat.1,5 százalékos pluszt hozott össze az S&P, 9 hónapos csúcs ez! Nagyot ment a Dow Jones is, de a Nasdaq lemaradóban van. Utóbbi korrekciót sejtet. Historikusan ugyanakkor június közepe és július eleje között esni szoktak az indexe. De sokminden eldől a héten, miután fontos makroadatok érkeznek, pl a Fed kamatemelés. A Teslanál jó hír, hogy mindenki a töltőhálózatát akarja. Egyesek, mint a GM még a töltési sztenderdeket is átvenné. Ment is a papír a hírekre 4 százalékot. Szelőczei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
12/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Kamatdöntésekre várva, változások a bizalmi vagyonkezelésben - 2023-06-1206 óra
2023. június 12., hétfő 6:30-8 óra
Kissé kaotikusan, igazi hétfői hangulatban indítjuk a hetet. Azért a név- és születésnaposok köszöntése, a lapszemle és a tőzsdei összefoglaló ma sem maradhat el.
Budapest rovat. Hírek a fővárosból. Az autómentes Lánchíd ügyének állása, a tursiták és a focidrukkerek haszna, illetve a II. kerület agglomerációs forgalomkorlátozási ötlete kerül terítékre.
Heti kitekintő rovat. Fed és EKB kamatdöntésre felkészülni! Izgalmas hétnek nézünk elébe az Egyesült Államok vonatkozásában, ahol a májusi inflációs mutatók publikálását követő napon zárul a Fed kamatdöntő ülése. Az adatvezérelt monetáris politikát ígérő jegybank dolgát nem könnyítették meg a legutóbbi ülés óta beérkezett adatok Csütörtökön az Európai Központi Bank kamatmeghatározó ülést tart és ismertetik az új inflációs és növekedési előrejelzéseket is. A megelőző ülésen az EKB azt mondta, hogy adatvezérlet módban vannak, de a makacsul magas infláció miatt szükség van további szigorításra. Váradi Bea, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzője.
Ébresztő téma. Bizalmatlanság? Megszűnik a bizalmi vagyonkezelés adóelőnye? Bár funkcióját tekintve a bizalmi vagyonkezelés a családi vagyon hosszú távú – akár generációkon átívelő – kezelését és megőrzését hívatott szolgálni, a hazai adójogi szabályozás igen kedvező környezetet teremtett a vagyonkezelésbe helyezett vagyonok számára. A jogalkotó most a talán legismertebb, legelterjedtebb adótervezési eszközt készül megszüntetni: az adómentes felértékelés lehetőségét. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
2023. június 9., péntek 9-10 óra
Ács is in the air rovat. Kivételesen a Gazda ajánl úticélt az egyik hallgatónak. Ács kolléga megdöbben és nosztalgiázás kezdődik. A Wizz Air számaira és néhány kérdés megválaszolására azért sor kerül.
Tőzsdenyitás Vavrek Zsolt lakossági üzletág igazgatóval (Equilor Zrt.).
UTAZÁS EXTRA: a legjobb és leghasznosabb utazós appok, de előtte az e-SIM használatának és létének rejtelmei. Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője.
9/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Befektetések szochója, Szénás kör - 2023-06-0908 óra
2023. június 9., péntek 8-9 óra
Mi lesz a befektetési alapokkal a szochó érkezéséig és utána? Még pár hétig szochómentesen lehet befektetni a befektetési alapokba, lesz július előtt roham? Utána lehet pénzkiáramlás az alapokból, vagy a TBSZ megoldja a problémát? Beválhat az állam terve arra, hogy az állampapírok felé terelje a megtakarításokat? Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója.
Ép testben rovat. 5 éves a Szénás kör, nagy buli lesz szombaton. Ács Gábor kedvcsinálója.
9/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - 10 millió fa, makrogazdasági adatdömping - 2023-06-0906 óra
2023. június 9., péntek 6:30-8 óra
Némi munkaerőpiaci trollkodást követően lemennek a kötelező körök, azaz van ünnepeltek köszöntése, lapszemle és tőzsdei összefoglaló is.
Budapest rovat. Ősszel ültetünk, nyáron éltetünk. A 10 millió Fa közösség az első országos civil faültető szervezet. Egyedülálló képződmény. Közös bennük a remény, hogy ha összefogva elindulunk és elültetünk fejenként legalább egy fát, akkor nem tétlenül nézünk szembe a szorongással, amit a klíma és biodiverzitás válság okoz. Holnap nagy eseményük lesz Budapesten, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Bojár Iván András, a 10 millió fa közösség vezetője.
Értékpercek rovat. Az európai és hazai makró adatok (magyar infláció , eurózóna befektetői bizalmi index, termelői árindex, EU és magyar kisker adatok, ipari termelés) kerülnek terítékre, majd a jövőheti adatok (EKB és FED kamatdöntés) hívja el a figyelmet André Borbála, az OTP Global Markets üzletkötője.
9/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Apple csodaszemüveg, iránykeresés, halsütöde - 2023-06-0809 óra
2023. június 8., csütörtök, 9 - 10 óra
Óriási a hájp a világban az Apple új AR-szemüvege körül. Mit tud a méregdrága Vision Pro és mi lehet a sorsa? Bátky Zoltán válaszol. Az iránykeresés kifejezés lehet hogy elcsépelt, de jól kifejezi azt a semmit, ami a tőzsdéken folyik. Na de mit keres Zsuffa Péter a halsütőben?
8/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - eltűnt a vevők pénze, markáns fordulat a magyar autópiacon - 2023-06-0808 óra
2023. június 8., csütörtök, 8-9 óra
Évekig autóhiány volt, most meg a kereslet tűnt el és lemondott kocsiból van bőven. Hogy fordult ekkorát a világ pár hónap alatt a magyar autópiacon? Legalább az árak is esnek, vagy esni fognak a következő időszakban? Schiller Márk volt a vendégünk.
2023. június 8., csütörtök, 6:30-8 óra
Miért olyan bizalmatlan a lakosság a csúcskamatot biztosító állampapírokkal szemben? Hogyan működik egy céges villanybrnigaflotta? Autó helyett bicikli juttatásként? Jól hangzik. Mark Twain egyik mondása a mai tőzsde trendre is ráhúzható: a történelem nem ismétli önmagát, de rímel. Gyurcsik Attila mondja el, hogy miért.
8/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Lakáspiac, tőzsde, zöldülő légkondik - 2023-06-0709 óra
2023. június 7., szerda 9 - 10 óra
Új ciklus indult a lakáspiacon, előtérben az energiahatékonyság. Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője segítségével elemeztük a bank frissen megjelent lakóingatlan értéktérképét. Tőzsdenyitás után megnéztük: mennyire zöldültek ki a légkondik, mi alapján vásároljon a környezettudatos fogyasztó? Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa volt a légkondi trendek elemzésében.
7/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Onboarding, zöld védjegyek, nagyot perecelő Coinbase - 2023-06-0708 óra
2023. június 7., szerda 8 – 9 óra
A HR Percekben az onboarding folyamatát beszéltük át Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával. Gondolkodom, tehát vagyon rovatunkban a zöld védjegyek és fenntarthatósági címkék kerültek terítékre. Dr. Kövecses Bettina iparjogvédelmi szakértőnek, a Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda szenior ügyvédjének a szakértelmére támaszkodtunk a témában. Kababik Józseffel, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötőjével olyan kérdéseket feszegettünk, mint hogy túlpozícionálták-e magukat a befektetők a Nasdaq-ban, esetleg eladási hullám jöhet, milyen az Apple új AR-headsetje, meg hogy az amerikai értékpapír felügyelet dádája nem esett jól a Coinbase-nek - 12%-os esést hozott.
7/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Működőtőke vs. úniós források, e-nagyker, panasztörvény - 2023-06-0706 óra
2023. június 7., szerda 6:30 – 8 óra
Éppen arra a napra esik Róbert nap, amikor 1654-ben XIV. Lajost királlyá koronázták. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Sass Magdolnával, a KRTK Világgazdasági intézet igazgatójával azt a kérdést jártuk körbe, hogy vajon a működőtőke-beáramlás helyettesítheti-e, vagy esetleg lehet-e jobb az uniós forrásoknál? E-ker nagyker? Na, az mi? A BestByte for Business (B4B) a webáruház nagykereskedelmi portfóliója. Fabó György, a BestByte for Business projekt vezetője, felelőse, koordinálója volt a vendégünk. Kkv rovatunkban csak az említés szintjén foglalkoztunk azzal, hogy mit jelent a panasztörvény a kkv-knak? Bővebben jövő héten lesz erről szó a Millásreggeliben, amikor a KPMG szakértőjével beszéljük át a témát.
7/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Muhi előtti csata, rövidfilmfesztivál - 2023-06-0609 óra
2023. június 6., kedd 9 - 10 óra
A Kalka menti csata 1223. május 31-én zajlott a Kalka (ma: Kalmiusz) folyó mellett a rusz/rutén fejedelemségek, a velük szövetséges kunok és a Mongol Birodalom felderítő seregei között: utóbbiak győztek fölényesen. Nem sokkal később mi is tudjuk, mi jött: Muhi. Katona Csaba mesél a múltról. Már csak két nap és véget ér a Friss Hús rövidfilm fesztivál, a díjak kooasztása még csak most következik és a zárás után is meg tudjuk majd nézni a legjobb alkotásokat. Deák Dániel fesztiváligazgató volt a vendégünk.
6/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - energiatárolás, befektetések szochója - 2023-06-0608 óra
2023. június 6., kedd 8 - 9 óra
A szünetmentes áramforrások használhatók-e energiatárolóként? Most akkor milyen megtakarításokra és befektetésekre kell szochót fizetni júliustól? Részvény nem, részvényalap igen, ingatlanalap nem? TBSZ nem, de mi van, ha pl. két hónap után feltöröm? Magyar Csaba segít eligazodni, persze kérdés, nem írják-e át a szabályokat újra holnap reggelig.
6/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - adóemelések, gyógyszerhiány, egészségbiztosítás - 2023-06-0606 óra
2023. június 6., kedd 6:30 - 8 óra
Kiskeradó-emelés, gyógyszeradó-emelés, kamatszocho-kiterjesztés - infláció, gyógyszerhiány, kiskapukeresés - összefoglaljuk a múlt heti semmiből jött intézkedések várható hatásait. Na de mi a különbség az egészségbiztosítás és az egészségpénztár között? Mire jó az egyik és mire a másik? Braun Éva, a Medihelp szakmai vezetője válaszol.
6/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - magyar joghurt és holográfia - 2023-06-0509 óra
2023. június 5., hétfő 9 - 10 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Érkezik az import joghurt-gyilkos rivális! A gyümölcsjoghurtokban nagy lehetőség rejlik, hiszen jelenleg a több száz vagy akár ezer kilométeres távolságból érkező importtermékek vannak fölényben, a piaci arányuk meghaladja a 80 százalékot. A Nádudvari ezeknek szeretne most versenytársat állítani. Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója. TŐZSDENYITÁS: Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ezen a napon született Gábor Dénes, Nobel-díjas fizikus, a holográfia feltalálója.
5/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - World Gold Council és Fed - 2023-06-0508 óra
2023. június 5., hétfő 8 - 9 óra
ADÓVILÁG: A World Gold Council működése. A WGC kapcsán most nem közvetlen országspecifikus adózási téma volt terítéken, hanem a WGC bemutatása, működése. Míg az OPEC-ről mindenki tudja, hogy a legnagyobb kartell szervezet, addig kevesen tudják, hogy a legfontosabb nyersanyagok kitermelői is mind létrehoztak különböző non-profit szervezeteket ezeknek az alapanyagoknak nemzetközi „felügyeletére”. Ilyen a WGC amelynek igen erős megjelenése van, de van lítium társaság, nemzetközi alumínium szövetség, ezüst tanács stb. és ezek tevékenysége messze nem ilyen közvetlen piacformáló (mint az OPEC). Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. A World Gold Council mellett az egyéb releváns nemzetközi intézményekről is szóljunk pár szót! Leállt-e a WTO? Általában a World Bank csoport hogy áll? A poszt-45-ös nemzetközi intézményrendszer miért recseg-ropog? Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: "Ne fizessünk 25-öt azért, amiről azt gondoljuk, hogy bár 30-at fog érni, a piac nem ad érte többet 20-nál." - John Maydard Keynes. PIACI HOTSPOT: Mindenki a FED-re figyel, egyelőre a piac várakozása az, hogy júniusban változatlanul hagyja a kamatokat, de júliusban visszetérhetnek a további emelések. Turner György, az Erste Befektetési Zrt. USA desk üzletkötője.
5/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - autóváros és infláció - 2023-06-0506 óra
2023. június 5., hétfő 6.30 - 8 óra
Névnapok, neves események, híres születésnaposok. 1972 óta Környezetvédelmi világnap az ENSZ stockholmi konferenciáján hozott határozat alapján. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Az autóváros gyerekvárossá változik egy napra. Puskás Kata Szidónia, a Duna Autó Zrt. Marketing és PR vezetője. Rövid összefoglaló a befektetések szochójáról és hogy mi marad adómenetes? HETI KITEKINTŐ: Magyar infláció mindenek felett. A mezőgazdasági termelői árak csökkenése segít be leginkább a dezinflációnak, az áprilisi 24 % után 22-re mérséklődhetett a magyar infláció májusban. Ha a dezinflációs trend fennmarad, akár 11 %-ra csökkentheti az irányadó rátát az MNB az év végére. A májusi, hazai inflációs mutatókra lesz érdemes figyelni. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
5/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - miért nyert a Ryanair, hogyan szedjük ki a kullancsot? - 2023-06-0209 óra
2023. június 2., péntek 9 - 10 óra
Nem kell a Ryanairnek megfizetnie a fogyasztóvédelmi büntetést, de miről is szólt pontosan ez a per? Leestek a repjegyárak végre nyárra, de mit tehetünk, ha túlfoglalás miatt nem engednek fel a repülőgépre? Sok tévhit kering a kullancsokkal kapcsolatban, kiderül, hogyan kerülnek az emberre és hogyan célszerű őket eltávolítani a nélkül, hogy a kórokozókat belénk tudnák fecskendezni.
2/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - miért tol mindenkit az állam állampapírba, új családi cég a tőzsdén - 2023-06-0208 óra
2023. június 2., péntek 8 - 9 óra
Új cég érkezik a tőzsdére, a Civita egy kukoricafeldolgozó vállalkozás, amely fenntartható módon állítja elő termékeit, melyek csak természetes alapanyagok felhasználásával készülnek. Miért a tőzsdéről vonnak be finanszírozást és mire fordítják a forrásokat? Vaszkó Gábor, a cég elnöke volt a vendégünk a stúdióban. Ha nem visznek maguktól elég pénz az állampapírokba a befektetők, az állam megpróbálja abba az irányba kényszeríteni őket. Mi állhat az újabb piactorzító intézkedéscsomag hátterében? Madár Istvánt kérdeztük.
2/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - kötelező akciózás, új zöldadó, gázpiac - 2023-06-0206 óra
2023. június 2., péntek 6:30 - 8 óra
Hova vezethet az, hogy kötelező akciózást vezettek be a kiskereskedelemben? Raskó György válaszol. Már csak egy hónap van hátra a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, vagyis az „EPR” rendelet hatályba lépéséig, ez meg mi fán terem és hogyan kell rá készülniük az érintetteknek? Igen izgalmas eseményeket láthattunk a gáz, az olaj és a gabonák piacán.
2/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Uniós kibervédelem, holland gin - 2023-06-0109 óra
2023. június 01., csütörtök 9-10 óra
IT kalauz informatikai rovat. Megvéd-e az uniós kiberpajzs?Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. Csendes Balázs, a BlueVoyant kelet-közép-európai, valamint a közel-keleti térségekért felelős értékesítési igazgatója.
Tőzsdenyitás Buró Szilárddal (Equilor Zrt.)
NOPQ gasztronómiai rovat. Amszterdam: a gin egyik őshazája. Mit érdemes kipróbálni Amszterdamban? Nem, nem azt. Hanem a gin ősének tekintett jenevert például. Hát az meg mi? Ede elmondja. Helyszíni kapcsolás észak Velencéjébe, az Amsztel gátjának tetejére. Kántor Bandi.
1/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - E-autó támogatás nélkül, adóügyi lelki segély - 2023-06-0108 óra
2023. június 01., csütörtök 8- 9 óra
Futómű, autós rovat. Támogatás nélkül nem vonzó az elektromos autó? Európa szinte minden országában szubvencionálták eddig az elektromos autókat, ezen támogatások egy része már kifutott, vagy csökkentették a mértéküket, annak függvényében, mennyire lendült be a kereslet az elektromos autók iránt. A német kormány az elmúlt években kiemelkedően bőkezű volt az adófizetők pénzével elektromos autók támogatása kapcsán, mindemellett kiemelkedően lazán kezelte azt, hogy pontosan mire is mentek el az euró milliárdok. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
Pénzügyekről kristálytisztán. Adóügyi lelki segélyszolgálat. múltkor az SZJA bevallás benyújtási határideje előtt a nemzetközi befektetések adózásáról beszélgettünk. Az adást követően számos kérdés érkezett be konkrét esetekkel, ezért a mai műsorban ezekből csemegézünk. dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
1/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Koszovó és kakaó - 2023-06-0106 óra
2023. június 01., csütörtök 6:30-8 óra
A név és születésnaposok köszöntése után Napi Csata. Mihálovits Maci a jütlandi tengeri ütközetről tart kiselőadást. Aztán átolvassuk a lapokat és megnézzük a tőzsdei történéseket. Budapest rovatunkban kecskelegeltetés, reptéreladás és vízvezeték felújítás szerepel.
Robbanások, tűz, sebesültek - Mi folyik Koszovóban? Koszovó 2008. február 17-én, 15 éve egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, miután évtizedekig feszült volt a viszony a kisebbségbe szorult szerb és a túlnyomó többségű, jobbára albán lakosság között. A kedélyek nem csitultak ezen idő alatt sem, pár napja komoly zavargások törtek ki, melyben 27 magyar békefenntartó katona is megsérült. Juhász József, az ELTE egyetemi tanára.
Heti Alapozó rovat. 7 éves csúcson a kakaó tőzsdei árfolyama. Gyakorlatilag évek óta töretlenül emelkedik az ár. Mire számíthatunk, luxuscikké válik ez az édesség a jövőben?Egyáltalán mit kell tudni a kakaóról, hol és kik termelik? Mi az oka a kialakult magas árszintnek? Egyre gyakrabban lehet hallani, hogy a tavalyi hőség az még semmi nem volt ahhoz képest, ami vár ránk, mert jön az El Nino nevű időjárási jelenség, ami további extrém hőséget okozhat. Mit jelenthet ez a kakaóra nézve? Jön a fagyi / jégkrémszezon, mi várható ezek tükrében a magyar fogyasztásra, illetve árakra vonatkozóan? Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
1/6/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Lakásprojekt biztos háttérrel, fecskelesen - 2023-05-3109 óra
2023. május 31., szerda 9-10 óra
Miért fontos a biztos befektetői háttér az új építésű lakás projekteknél és mit jelent ez a vevők számára? Müller István, az Akácfa60 lakóprojekt beruházójának, a Pannónia Nyugdíjpénztár helyettes ügyvezetője válaszolt. Tőzsdenyitás után fecskelesre indultunk. A Fecskeles, leánykori nevén Fecskefigyelő adatbázis 13 éve, a fecskék védelmének évében indult, így legfőbb ideje egy frissítésnek. Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjével beszélgettünk a projektről.
31/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Hármas fúzió, AI és a szerzői jogok, lánya hitelez az anyacégnek - 2023-05-3108 óra
2023. május 31., szerda 8-9 óra
Egy hármas fúzió nemzetközi összehasonlításban is ritkaságszámba megy. A hazai piac egyik legjelentősebb szereplője jött létre az MBH Bankkal. A fúzióról és a privát banki részleg első jelentős eseményéről Pleschinger Gyulával, az MBH Bank Private Banking igazgatójával beszélgettünk. Tud zenét szerezni a mesterséges intelligencia? Ha igen, akkor megilleti a szerzői jog? Kínzó kérdéseinket Sulyok Ádámnak, az SZTNH Szerzői Jogi Főosztályának vezetőjének tettük fel. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője híreket hozott a Commerzbank háza tájáról, egy amerikai környezetkutató intézet tanulmányáról és arról, hogy a Vonovia miért adott 2 milliárdos hitelt az anyacégének.
31/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - 75 ezer megoldott probléma, pályázatok, e-kereskedők - 2023-05-3106 óra
2023. május 31., szerda 6.30-8 óra
Angélák, Petronellák azon a napon ünnepelnek, amikor vízre bocsátották a Titanicot 1911-ben. Lapszemle, tőzsde. A jarokelo.hu csapata túl van a 75 ezer megoldott problémán. Molnár Zsuzskával, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátorával felelevenítettük az önkéntesek munkáját és persze megnéztünk pár aktuzális bejelentést is, ahogy azt szoktuk. Kkv rovatunkban az eltűnt - mármint nem pályázható - úniós forrásokon keseregtünk, E-biznisz rovatunkban pedig azon, hogy kiszorulnak a magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégek a hazai piacról.
31/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – Balkán-háború és Városmajori Szabadtéri Színpad - 2023-05-3009 óra
2023. május 30., kedd 9-10 óra
MESÉL A MÚLT: 110 éve írták alá az első Balkán-háborút lezáró londoni egyezményt. Az egyezmény által rendezett legfőbb pontok Albánia függetlensége és államhatárai, a Szandzsák, Koszovó, Macedónia és Trákia hovatartozása, valamint az Oszmán Birodalom nyugati határai voltak. A londoni egyezmény határozatait a Balkán-szövetség országai elégedetlenül vették tudomásul, s ennek következményeként 1913. június 29-én kitört a második Balkán-háború. Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: Itt a nyár, nyitnak a szabadtéri színpadok, mit kínál a Városmajor? Idén nyáron közel hatvan különböző műfajú, izgalmas és változatos programmal várja régi és új nézőit a Városmajori Szabadtéri Színpad: zenés- és prózai előadások, operett, táncprodukciók, látványos gyerek- és felnőtt koncertek, hangulatos séták és egy premier előtti filmvetítés. Az idei évad kiemelt eseménye az Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek című, Thomas Vinterberg-film színpadi adaptációja, az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő előadás bemutatója lesz. Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetője.
30/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – lemorzsolódás, AutoWallis, automatizálás - 2023-05-3008 óra
2023. május 30., kedd 8-9 óra
EPIC STORIES: Hogy tarthatják meg a vállalatok a jó, szenior munkaerőt, amikor már a pénz sem számít? A tengerentúlon csak "Nagy lemorzsolódásként" hivatkozzák azokat a tendenciákat, amik a Covid lezárultával általánosságban jellemzik a munkaerőpiacot. Földházi Csaba, ShiwaForce tanácsadásért és tréningekért felelős igazgatója. ARANYKÖPÉS: "Bármilyen műfajban léteznek jelentős és kevésbé jelentős alkotások. Van jó kabuki és rossz kabuki színház, van jó flamenco és nem jó flamenco. Az eredetiség, még inkább az egyéniség számít." - Kocsis Zoltán ma lenne 71 éves. AUTOWALLIS: Több mint duplázódó eredménnyel zárta az első negyedévet az AutoWallis. 100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis Csoport. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója. ÉSZJÁTÉK: Automatizálás, a logisztikai jövője. A logisztika egy folyamatosan fejlődő iparág, ahol a technológia nagymértékben segíti a cégek munkáját. A két legnagyobb kihívás: a megnövekedett fogyasztói elvárások és a humán erőforrás adta kitettség csökkentése. Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions Kft. ügyvezetője.
30/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – állampapír és egészségbiztosítás - 2023-05-3006 óra
2023. május 30., kedd 6.30-8 óra
Névnapok, neves események, híres születésnaposok. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: előbb befejeződik a Lánchíd felújítása, buszsávok és bicikliutak, agglomerációs forgalom. ÉBRESZTŐ TÉMA: Valóban komoly kockázat, hogy nem váltják vissza idő előtt az inflációkövető állampapírt? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapító-ügyvezetője. PULZUS: Milyen egészségbiztosítási lehetőségek érhetők ma el Magyarországon? Kovács András egészségbiztosítási szakértő, a MediHelp International Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.
30/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Irány Akureyri, vagy csak a Balaton egy tövises mangó sorbet-ért - 2023-05-2609 óra
2023. május 26., péntek 9-10 óra
Kicsit vonatoztunk, viszont nagyon örültünk, hogy az easyJettel Londonból elérhetővé válik Izland északi része. A légitársaság ugyanis járatot indít a brit fővárosból Akureyribe. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, majd jöhet egy kis fagyizás. Az idén 10. alkalommal megrendezésre került Balaton Fagyija verseny első helyezettje a balatonalmádi Amaretto Fagyizó kreációja, a Balatoni tövises mangó sorbet lett. Fekete Tamástól, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnökétől azonban hallottunk olyan fagylalt kreációkról is, amelyektől a hajunk égnek állt.
26/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Energia pazarló épületek, Nagy Sportágválasztó - 2023-05-2608 óra
2023. május 26., péntek 8-9 óra
Az épületenergetika az egyik legfontosabb dolog, amit az energiafüggés és általános energiaspórolás jegyében meg kellene lépni - állapítja meg az Egyensúly Intézet javaslatcsomagja. Csernus Dórával a múlt alkalommal nem fejeztük be a beszélgetésünket, most folytattuk. Május 26-27-én kerül megrendezésre a Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó a Merkapt Sportközpontban. Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokot és a rendezvény kommunikációs igazgatóját hívtuk, hogy a részletekről kérdezzük.
26/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Induló fesztiválszezon, elhúzódó adósságplafon vita - 2023-05-2606 óra
2023. május 26., péntek 6.30-8 óra
Evelin és Fülöp névnap. Pont azon a napon, amikor 1849-ben Dzsombe Szudi királynőt Mohéli székhelyén, Fomboniban megkoronázzák. Lapszemle, tőzsde, majd programajánló Wágner Gáborral, a We Love Budapest újságírójával. Az "Érték percek"-ben Priegl Máté az OTP Global Markets tradere elevenítette fel a hét legfontosabb piacbefolyásoló eseményét.
26/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – videókártya-verseny és Gourmet Fesztivál - 2023-05-2509 óra
2023. május 25., csütörtök, 9-10 óra
IT-KALAUZ:Videókártya-verseny - mit adnak a nagy gyártók és mi kell a népnek? Az Nvidia és az AMD ugyan már tavaly ősszel megkezdték a videokártyás generációváltást a méregdrága GeForce RTX 4090/4080 és a Radeon RX 7900 XT/XTX bemutatásával, a szélesebb közönség számára viszont csak most lesz izgalmas a téma, hiszen a napokban futnak be az új architektúrák megfizethetőbb képviselői. Meg is jött a meglepetés: rögtön 3 középkategóriás videokártyát is bemutathat az Nvidia. De az új játékok meg kinyírják a 8 gigás videókártyákat, ezzel a fejlesztők adtak egy gyomrost az Nvidiának és AMD-nek. Közben a gyorsítókártya-verseny is megy, az meg mi? GPU-para a köbön. Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője. TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. NOPQ: Gourmet Fesztivál 2023 - itt az új generáció. Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június 2-4. között a Millenárison, az MBH Bank Gourmet Fesztiválon. A hazai gasztronómiában ma egyre nagyobb teret nyer egy markáns, magas szakmai színvonalat képviselő új generáció, legyenek séfek vagy cukrászok, borászok, baristák vagy akár bartenderek. Az idei Gourmet tematikájában ők kerülnek fókuszba, tágabb értelemben pedig a megújulás, az újdonságok, legyen szó új trendekről, technológiákról, alapanyagokról vagy akár stílusról. Nemes Richárd, a rendezvény főszervezője. (Ajánló! Vasárnap reggel 9-kor, a Borravaló gasztrokultúra magazinban bepillantunk a kulisszák mögé! A Gourmet Fesztivál sajtótájékoztatóján jártunk, ahol Nyári Krisztián beszélt a hagyományos magyar konyháról, Wossala Rozina pedig az új generációt kérdezte, milyen ételekkel készültek. Vasárnap reggel 9-kor meg lehet hallgatni mindezt.)
25/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – elektromos autózás jövője és Euro 7 - 2023-05-2508 óra
2023. május 25., csütörtök, 8-9 óra
AUTÓ: Mennyire lesz itt elektromos a jövő? Mi történt az elektromos autózás világában az elmúlt időszakban? Kikezdték az eddig egyenesnek hitt, kikövezett utat? Szigorodni fognak a károsanyag-kibocsátási normák az EU-ban? Milyen esélyei vannak a hagyományos európai gyártóknak az ázsiaiakkal szemben? Schiller Márk, a Schiller Flotta Kft. stratégiai és marketing igazgatója. ARANYKÖPÉS: Ma van Nemzetközi Törülközőnap. “Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.” Douglas Adams (1952. március 11. — 2001. május 11.) FUTÓMŰ: A "félig" szilárd test alapú akku jön, ami egy újabb erőviszony átalakulást jelenthet az iparágban; a Stellantis esetleges kivonulása az Egyesült Királyságból; Kína után az ASEAN térségre koncentrálnak a nagy gyártók, mint a jövő "növekedési" motorjára - miért? Várkonyi Gábor, autós szakértő.
25/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – repohár és görög beszámoló - 2023-05-2506 óra
2023. május 25., csütörtök, 6.30-8 óra
Boldog Orbán napot! Ma van Törülközőnap is, Douglas Adams angol író (Galaxis útikalauz stopposoknak) emlékére. Neves események, ismert és kevésbé ismert születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS Repohár javaslat: ez lenne a legjobb megoldás? Végleges, minden érintett által elfogadott piaci önszabályozó megoldás nem született még a repohár használatra a Zöld Követ Egyesület és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Budapesti Repohár Munkacsoportban, ezért a BKIK és a Zöld Követ Egyesület a több mint 4500 fogyasztó által kitöltött kérdőíves konzultáció eredményei alapján megfogalmazott ajánláscsomagot küldi el a témában érintett budapesti vállalkozásoknak ajánlásként, kérve a csatlakozásukat. Kerékgyártó Gábor, a BKIK gazdaságfejlesztési és szolgáltatási igazgatója. HETI ALAPOZÓ: Kis görög élménybeszámoló. Mit adtak nekünk a görögök? Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója most jött haza Athénból egy szakmai konferenciáról, a hétvégén görög választások voltak, aktuális a téma befektetési szempontból is.
25/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - aluljárós minyon, újlakásolló, méregexport - 2023-05-2409 óra
2023. május 24., szerda, 9-10 óra
Aljas támadás egy kiváló minyon ellen. Miért lehetnek népszerűek a következő években is az új lakások? Hogy működik a jótállás, mit számít az energiahatékonyság? Európában betiltották, a világon azonban van kereslet a méregre. Tonnaszám exportálják európai gyártók a betiltott növényvédőszereket szerte a világba. A Greenpeace szakértőjét faggattuk.
2023. május 24., szerda, 8-9 óra
Cégeknek életmentő lehet: hasznos infók a nagyteljesítményű szünetmentes tápegységekről. A kibervédelem itt is egyre fontosabb. Nem számít az életkor, már egészen fiatalon is számtalan érdekes találmány pattanhat ki az emberek fejéből – és ezek között sok olyan van, amelyet szabadalmaztattak is. Itt van például Gábor Dénes egyetlen Magyarországon bejegyzett szabadalma, az Aeroplán-körhinta, amelyre 10 évesen kért oltalmat. De Kovári Zoltán szabadalmi ügyvivő több más találmányt is megemlít. Tőzsde: a Zoom gyorsjelentése nem lett rossz, 8 százalékot ütöttek rajta mégis a befektetők. Kababik József szakért.
24/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - kamatvágás, szelektív szeméthegyek, magyar e-commerce esélyek - 2023-05-2406 óra
2023. május 24., szerda, 6:30-8 óra
Megkezdte végre kamatcsökkentési ciklusát a magyar jegybank, de milyen gyorsan térhet vissza az irányadó ráta az extrém magasságokból a normálisnak tekinthető szintekre? Már mindegy, hogy jönne-e az uniós források? Németh Dávidot kérdeztük. Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, hogy miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések, akár több nyelvre is. Felzárkózhatnak a magyar e-kereskedők? Aligha.
24/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – Ferenczy Teréz tragédiája és Átrium - 2023-05-2309 óra
2023. május 23., kedd – 9-10 óra
MESÉL A MÚLT: Ferenczy Teréz tragédiája. 1853. május 22-én lett öngyilkos pisztollyal Ferenczy Teréz költőnő nem egészen 30 évesen. Ferenczy Teréz fiatalon, mindösszesen 30 évesen halt meg. 1853. május 22-én este bezárkózott a szobájába, megírta végrendeletét, majd meglőtte magát Lisznyai Damó Kálmán iránti szerelmi bánatában. Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: A tizedik évad zárásának margójára… Tavaly nyáron a kerek születésnap még rendkívül távolinak és elérhetetlennek tűnt az Átrium színház számára, de az eddigi legkritikusabb időszakban a művészi szabadság mellett elkötelezett közönség kiállt a színház mellett, és nem csak szavakkal támogatta azt. A nézői visszajelzésekből is bebizonyosodott, hogy Magyarországon szükség van elgondolkodtató, de egyben szórakoztató, a mai kor társadalmi problémáit tükröző produkciókra. Az Átrium pedig megtartotta ígéretét: sokkal több előadással, új bemutatókkal kitartott a tizedik évadban is. Zsedényi Balázs, az Átrium színház operatív menedzsere.
23/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – Indamedia, legjobb éttermek és raktárirányítás - 2023-05-2308 óra
2023. május 23., kedd – 8-9 óra
Hogy működik most az Index, mit csinál manapság az Indamedia csoport? Index.hu váltás: miből él, mit csinál a portál. Milyen orgánumok tartoznak most az Indamédia csoporthoz? A napi.hu átalakulóban: szervezetileg is üzletileg is. Szeptember 11-én lesz egy AI konferencia. Starcz Ákos, az Indamédia igazgatósági tagja, az Index vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban, és arról is beszélt, hogy milyen a hazai médiapiac, mennyire hat rá a Google, vagy Facebook térnyerése. ARANYKÖPÉS: "Napról napja újra és újra kiderül, hogy a humorra igény van, és minél elkeserítőbb, komolyabb vagy akár, mondhatnám, idiótább a világ, annál inkább. Hatalmas szüksége van az embereknek a derűre, és ebben azért a magyarok – legyen szó irodalomról vagy filmről – nagyon jók voltak mindig." - Ternovszky Béla. DINING GUIDE: Tegnap díjazták Magyarország legjobb éttermeit. Hazánk legrégebbi gasztronómiai platformja évről évre többszáz vendéglátóhelyet tesztel, ez alapján dől el a végső sorrend. Herczeg Zoltán gasztronómiai tanácsadó, a Dining Guide felelős kiadója. ÉSZJÁTÉK: Milyen a jól működő WMS (Warehouse Management System)? A jó WMS (raktárirányítási rendszer) esszenciája, hogy a feladatra szabott raktári folyamatokat vezérli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden operátor utasításokat kap, amelyeket végrehajt. A munkaszervezés a szoftver algoritmusainak kezében van, és a raktári operáció 100%-ban irányítottá válik. Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions Kft ügyvezetője.
23/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast – e-szja, kaü és mentális egészség - 2023-05-2306 óra
2023. május 23., kedd – 6.30-8 óra
Névnapok, fontos események, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Veszélyben az M0 autóút 10-es főútig történő folytatása? Az M0 autóút 10-es főútig történő folytatása ügyében döntési helyzetben van a Kormány: a 2022. december 14-én a nyertes építészirodákkal aláírt szerződés ugyanis csak akkor lép hatályba, ha az aláírástól számított 6 hónapon belül rendelkezésre áll a tervezői megállapodás fedezete. A 6 hónapból 5 már eltelt, már 30 nap sem áll rendelkezésre, hogy a 3,999 milliárd forint rendelkezésre álljon. Ha a megadott határidőre ez nem sikerül, a szerződés minden további jogkövetkezmény nélkül megszűnik. Forián-Szabó Gergely, Budakalász alpolgármestere. ÉBRESZTŐ TÉMA: e-szja dörgedelem. Mi a szájbatépett ménkűnek nem lehet egy valóban hasznos, jól működő, ux szempontból user friendly e-szja alkalmazást csinálni, ha minden adat eleve ott van a NAV-nál? Tragédia. PULZUS: Egy friss tanulmány összefüggést talált a gyerekkori mobilhasználat és a fiatal felnőttkori mentális egészség között, egy másikban pedig megvizsgálták a YouTube és a mentális egészség viszonyát.
23/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Agárkilátások, kép- és hanghamisítás - 2023-05-2209 óra
2023. május 22., hétfő - 9-10 óra
Mihálovits gazda rovat. Májusi esők után, aratás előtt - milyen év vár a mezőgazdaságra? Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet, a magyar mezőgazdaság alapjait jelentő szántóföldi növénytermesztésben azonban épp az alacsonyabb felvásárlási árak okán nagyon jó időjárási körülményekre lesz szükség a jövedelmezőség fenntartásához. Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior agrár szakértője.
Tőzsdenyitás Sághy Balázs, senior elemzővel (Equilor Zrt.)
Heuréka Élmény rovat. A kép es hang hamisítás új technológiai lépései.Az ElevenLabs-el eddig csak angolra lehetett klónozni a hangunkat, most már akár lengyelül is meg tudunk szólalni saját hangon. Megjelent a DragGan, amivel fényképeket vagy generált képeket lehet valós időben manipulalni (pl. testtartást, arckifejezést). Az új játék és valódi 3D-s környezet készítési megoldásokhoz is használnak hasonló technológiát, pl. az Unreal 5.2-ben. Ezek főleg abban térnek el pl. a népszerű Midjourney-től, hogy sokkal gyorsabbak es dinamikusabbak. A GEN2 a fentieket tudja animációhoz is használni. Tehát:
- Photoshop nélkül tökéletes képmanipuláció
- Bárki elérheti ezeket az eszközöket
- Érték: óriási kérdés, hogy mi lesz az értéke a tökéletes képeknek és azok változtatásának
- Hitelesség: újra kell írnunk ezt a fogalmat is, miről hisszük el, hogy valódi
- Mindezek kiberbiztonsági vonzatai a jövőre (a nagyon közeli jövőre)!
- állítja Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja az ITBN alapítója és kibertitok jövőkutató.
22/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - USA, Alibaba - 2023-05-2208 óra
2023. május 22., hétfő - 8-9 óra
Adóvilág rovat. A legnagyobb aranykitermelő országokat vesszük sorra. A negyedik helyen az Egyesült Államok áll. Kis földrajz, kis történelem, kis gazdaság, némi adórendszer Gerendy Zoltánnak, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnerének előadásában.
Aztán ki lehet elnökjelölt és ki nem? Miért indulhat Trump és miért indul Biden? Megosztott-e az amerikai társadalom továbbra is? A világ csendőre bezárkózik? Akkor mi lesz az egykori érdekszféráival? Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
Piaci hotspot rovat. Nagy kitörés jön a tőzsdéken, kamatemelés felé hajlik a Fed és még ott az adósságplafon kérdése is. Az Alibaba gyorsjelentés számai ellentmondásosra sikeredtek, mert gyengül a kínai kereslet. A felhőszolgáltatási szegmensét azonban a tőzsdére viszik. Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
22/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Tanárkövetelések, 3-as metró, magyar kamatdöntés - 2023-05-2206 óra
2023. május 22., hétfő -6:30-8 óra
A névnapok és évfordulók melegetése kapcsán polemizálunk kicsit Kossuth Lajos Cassandra leveléről és Naomi Campbellről. Hadd örüljenek a név- és születésnaposok! Van persze lapszemle és tőzsdei összefoglaló is.
Majd egy kis oktatáspolitika. Ultimátumot adott a kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A szakszervezet 2023. május 18-21. között tartotta tisztújító kongresszusát, amelyen új elnököt választott: Totyik Tamás alelnök július 1-től lesz a PSZ elnöke, miután akkor lejér Szabó Zsuzsa elnök mandátuma. A szervezet szerint az egy éve megalakult kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására. A szakszervezet hiányolja azt, hogy a kormány nem döntött a tanulók terheinek csökkentéséről, nincs a XXI. század kihívásaira választ adó alaptanterv, és elmaradt az oktatásban dolgozók presztízsének emelése is. 11 pontban foglalták össze követeléseiket. Közben, elkeserítő számok jöttek ki a tanárszakok jelentézéseiről: Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, amely az ország egyik legnagyobb tanárképzője az osztatlan tanárszakokra 1-2 jelentkező akadt csupán, a felvi.hu adatsora szerint. Az ELTE-n hasonlóan foghíjas a helyzet. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke.
Budapest, te csodás rovat. Hétfő délutántól minden állomáson megáll az M3-as metró. Május 22-én, hétfő délutántól minden állomáson megállnak a teljes vonalon, azaz a Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekedő szerelvények. A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat hétfő délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól az állomáspótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak.
Heti kitekintő rovat. Kamatdöntés itthon, eurózóna és amerikai BMI. Az MNB kamatdöntő ülése mellett, az eurózónából és a tengerentúlról érkező beszerzésimenedzserindexekre lesz érdemes figyelni. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
22/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - olcsó nyaralások, Ryanair-trollkodás, Sárkányellátó - 2023-05-1909 óra
2023. május 19., péntek, 9-10 óra
Végre csökkennek az eddig horror repjegyárak, júniusra és júliusra már emberi áron lehet nyaralást szervezni. De hova a legolcsóbb és mikkel lehet ráfázni? A Ryanair egyre folyamatosan trollkodja a Twitteren a reklamáló utasokat, ügyesen szerezve ingyen publicitást. Szokásos hallgatói kérdés-felelek is az Ács is in the Air rovatban. A tőzsdét Vavrek Zsolt nyitja, a fél éve működő Kárpátaljai Sárkányellátó kezdeményezésről pedig Trautmann Balázs szervezőt kérdezzük.
19/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - a nagy magyar atomdilemma és az ellazulás művészete - 2023-05-1908 óra
2023. május 19., péntek, 8-9 óra
Milyen lenne az ideális magyar energiamix? Mik a megújulós kiváltás korlátai? Dr. Aszódi Attilával a magyar energetika legfontosabb kérdéseit kezdtük megbeszélni, de folytatni fogjuk. A Tai Chi nemcsak egy átlagos „tornagyakorlat”, hanem egy olyan taoista alapokon nyugvó filozófia, ami test és lélek összehangolására koncentrál, így elménk számára is felüdülést kínál a stresszes mindennapokban. Vadas Mihály Tai Chi és Chi Kung oktató mesélt.
19/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - olajszállítás-zsarolás, közösségi kávé, kis forintzuhanás - 2023-05-1906 óra
2023. május 19., péntek - 6:30-8 óra
Kiakadt a Mol, mert méregdrágán kénytelen Horvátországon át olajat behozni. Összefüggésben áll ez azzal, hogy bizonytalanná válhat az ellátás Ukrajna felől? Pletser Tamást kérdezzük. A Julius Meinl kutatása feltárja, milyen motiváló ereje van annak, ha meghívunk egy kollégát egy kávéra beszélgetni a munkahelyen. Az Értékpercek rovatban a középpontban a forint hirtelen csütörtöki megroggyanása, aki pedig szakért: Imrei János
19/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast -chatbottal turbózott Google, de mi fán terem a vermut? - 2023-05-1809 óra
2023. május 18., csütörtök, 9-10 óra
Az idei Google I/O természetesen a Bard chatbotról szólt: hamarosan kipróbálhatóvá válik a chatbottal turbózott kereső. De a Google egyéb területeken is lépett. Például a hajlított kijelzős telefonok piacán és az e-mail szolgáltatásaiban is. A mindig izgalmas eseményről Koi Tamás számol be. Kis vermouth történelem - avagy megint divatba jön az ürmösbor? Kántor Ede elemez és jósol.
18/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Exim-eredmények és tervek, bűnös Audi-vezér, Tesla-gondok - 2023-05-1808 óra
2023. május 18., csütörtök, 8-9 óra
Közzétette az Eximbank a 2022-es pénzügyi eredményeit, a magas piaci kamatok mellett idén is komoly szerepe lesz a hitelezésben a banknak. A stratégiai tervekről és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram eddigi eredményeiről is beszélgettünk dr. Berta Adrienn vezérigazgató-helyettessel. Várkonyi Gábor elemez: beismerő vallomást tett a müncheni tartományi bíróságon Rupert Stadler, az Audi volt elnöke a dízelbotrány eddigi legnagyobb szabású büntetőperében. A Teslánál közben egyre több jel utal eladási gondokra, lehet, hogy az eddig még nagy ívben került reklámozásra is ráfanyalodik Elon Musk.
18/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - zipline Budapesten, építőipari gödör, amerikai adósságplafon - 2023-05-1806 óra
2023. május 18., csütörtök, 6:30-8 óra
Sandra nem Sabrina, de jó hosszú zipline-pálya nyílik Budapesten. Plusz nulla a tőzsdén, a magyar építőipart pedig az ág is húzza - hogy még meddig, arról Koji László beszél. A Metro visszetér a gyökereihez és nem megy bele árháborúba. Befolyásolhatja az amerikai adósságplafon-vita a magyar kamatcsökkentést?
18/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - újlakáspiaci trendek, kis tőzsdenyitás, nagy pelenkadilemma - 2023-05-1709 óra
2023. május 17., szerda, 8-9 óra
Nagyon kevés újlakásprojekt indul, mi a helyzet kimondottan a belvárosban? Csuhay Attila, az Akácfa60 projekt menedzsere szerint egyszámjegyű lakáshitelkamatok esetén növekedhet meg az érdeklődés, a méregdrága finanszírozás miatt sokan kivárnak. A mosható pelenkák valóban jobbak a környezet számára, mint az eldobható pelenkák? Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesülete munkatársa mesél egy új életciklus-elemzésről, amely választ ad a kínzó kérdésre.
17/5/2023 • 0
Mill ásreggeli podcast - blockchain a bankban, mozdonyok a német tőzsdén - 2023-05-1708 óra
2023. május 17., szerda, 8-9 óra
Miért jó a bankoknak a blockchain? Mit tudnak a tokenizált instrumentumok? Amíg a fejlődéssel versenyt fut a szabályozás, érdemes egy banknak sietni, vagy jobb megvárni, míg letisztul a piac, összegyűlik sok tapasztalat? Simán Kristóf, az MHB Fintechlab innovációs tanácsadója válaszol. Felhívjuk a figyelmet egy fontos iparjogvédelmi webináriumra, Baráth Tibor pedig egész jó német gyorsjelentéseket hoz, a Siemensnek például az segít, hogy a német vasút vesz tőle egy rakat hipermodern mozdonyt.
17/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - a legpontosabb elemző, lassuló e-kereskedelem, békéltetés - 2023-05-1706 óra
2023. május 17., szerda, 6:30-8 óra
Virovácz Péter díjat kapott, mert az ő makroprognózisai bizonyultak a legpontosabbnak az elmúlt évben, mi most a magyar recesszió hátteréről és a kilábalás várható gyorsaságáról kérdeztük. Egyre gyengébben teljesít a magyar e-kereskedelem, egyre kevesebbet költ a lakosság élelmiszeren kívül, az árakat, termékeket meg jobban szereti a fizikai boltban összevetni. Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója ismerteti a trend hátterét. Jelentős változások jönnek a békéltetési eljárásra jogosultak személyében, az eljárás lefolytatásában és az esetleges kötelezettségek vonatkozásában is. Kik és milyen esetekben fordulhatnak az újragondolt békéltető testületekhez? Milyen újfajta kötelezettségeket jelenthet a törvénycsomag a cégekre nézve? Dr. Suller Noémi, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda jogásza válaszol.
17/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - a legnagyobb fake news-ok a történelemben, népek legdurvább tévhitei - 2023-05-1609 óra
2023. május 16., kedd, 9-10 óra
A saját ferdítéseinkről már többször esett szó, de mi van más népek tévhiteivel, összeesküvés- elméleteivel, legendáival? Ilyen pl. a szlovákok nagymorva birodalma, vagy a románok dákoromán kontinuitása, és a törökök elképzelése arról, hogy ők csak barátkozni-kereskedni jöttek hozzánk. Báthory Erzsébet, mint tökéletes bűnbak, vikingek szarvas sisakja, dicsőséges magyar kalandozások vs. országunkat feldúló tatár hordák. De amúgy is mindenki római eredetű és mindenki előbb volt itt. Mesél a múlt rovatunk vendége természetesen Katona Csaba. A Kultmogulban pedig a zseniális zongoravirtuóz, Péter Bence, aki világszerte nagy sikerrel lép fel és most első budapesti nagykoncertjére készül.
2023. május 16., kedd, 8-9 óra
Ha valami több mint 3 napig tart, vagy több mint 3-szor ismétlődik, akkor az nem krízis, hanem adottság. Kérdés, hogy mit kezdjünk vele? Epic Stories rovatunkban Hoffmann Bence, a Shiwaforce vezérigazgató-helyettese mutat utat. Milyen művész az Rodolfo szerint, aki elégedett önmagával? A dolgozók védelme, az ember-gép harmónia megteremtése már nem csak a multiknál jellemző. Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions kft. ügyvezetője mondja el, hogyan érdemes ezt csinálni.
16/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - vita az egynapos turizmus megadóztatásáról, nagy újdonság az Alteónál - 2023-05-1606 óra
2023. május 16., kedd, 6:30-8 óra
Szülinaposok Rodolfótól Danny Trejóig, nyögvenyelős volt az előző tőzsdenap. Budakalász még nem mondott le arról, hogy megadóztassa az egynapos turizmust - első körben elmeszelték a strandadónak is hívott elképzelésüket, ezért most törvénymódosítást kezdeményeznek. Az ügyben nyilatkozott Forián-Szabó Gergely alpolgármester és Mihalik Zoltán, a Lupa Strand ügyvezetője. Az Alteo a szép gyorsjelentése mellé izgalmas újdonságot csatolt, a megújuló alapú szabályozási központról kérdeztük Luczay Pétert, a vállalat vezérigazgató-helyettesét.
16/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - növényorvosok, képi kreativitás és művész gépek - 2023-05-1509 óra
2023. május 15., hétfő, 9-10 óra
Ede esete a kézkrémmel. Mit csinál egy növényorvos? Nem mindegy: az Élelmezésügyi Világszervezet adatai szerint évente a termesztett növények 40%-át károsítók pusztítják el, mintegy 220 milliárd dolláros kárt okozva közvetlenül a mezőgazdaságnak, közvetetten pedig az emberi táplálkozásnak. Mihálovits gazda Görög Róbertet, a Növényvédelmi Szövetség ügyvzeteőjét faggatja. A Heuréka rovatban Szabados Levente arra a kérdésre keresi a választ, hogy lehet-e művész egy gép, mit jelent a képi kreativitás? Nem véletlen, hogy egyre több fotós oldal és kiadó is tiltakozik az AI alkotta képek és zenék miatt.
15/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Törökország special, adósságplafon és Adidas - 2023-05-1508 óra
2023. május 15., hétfő, 8-9 óra
Az évtized legfontosabb választását tartották a hétvégén Törökországban, a nagy nyersanyagtermelő országokat érintő kalandozásunkat megszakítva ezért az Adóvilág rovat az Erdogan által uralt államba látogat. Az elnök a várakozásoknál jobban szerepelt, Feledy Botond külpolitikai szakértő keresi az okokat. A piaci hotspot rovatban a megunhatatlan amerikai adósságplafon-balhét is elemzi Kababik József. A céges sztorik között pedig az Adidas emelkedik ki.
15/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Bulgakov, körforgalom, CSOK, recesszió - 2023-05-1506 óra
2023. május 15., hétfő, 6:30-8 óra
Születésnaposok között Bulgakov és Michael Oldfield, meg egy baltaarcú. Mennyire gondolhatta komolyan Zelenszkij a Barátság vezeték felrobbantását? Épp megúszta a Wall Street kis csökkenéssel, a para kitart. A török választás eredménye: második forduló lesz. Budapest rovat: még mindig lóg a levegőben a HÉV-fejlesztés. Indítsunk közösségi kertet, az év körforgalma Maglódon van. Változások a CSOK-ban: Tóth LEvente segít az eligazoldásban a Bank360-tól. Heti kitekintő: jön a magyar GDP, szinte biztos, hogy megint csökkenni fog, maradunk a recesszióban. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezető elemzője magyarázza el a hátteret. A hallgató pedig megszavazza a legrosszabb körforgalmat is.
15/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Wizz-bérlet és téli menetrend, hétvégi műsorok - 2023-05-1209 óra
2023. május 12., péntek, 9-10 óra
Ács Is In The Air: Wizz háttérinfók, Wizz-bérlet, Ryanair téli menetrend. Ács “Heppinn Tíkarsonur” Gábor, az “Úgy járok Izlandra, mint te a Normafára” című életviteli tanácsadó könyv szerzője, coach és guru. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója. Hallgatói utazási kérdéses ÉS válaszok a gurutól. Hétvégi műsorajánló: Millásreggeli BEST OF szombaton; Sajátos Pogátsa: Vasárnap reggel 7-től és most már csütörtökönként is délután 4-től: Mostani témánk Törökország és a török gazdaság a vízválasztó május 14-i választások kapcsán; Okosutas: Full Izland - a legfontosabb gyakorlati tudnivalók a csodálatos szigethez. Ezeket az infókat, hasznos tippeket máshol nem találod meg; Borravaló: A Borravaló gasztrokultúra magazinban folytatjuk azt a sorozatot, amelyben üzlettulajdonosok mondják el, hogy élték meg a pandémia éveit, hogyan küzdenek meg a rezsiválsággal, inflációval, emelkedő munkaerőköltséggel - és hogy látják a jövőt. Most Radosevics Radován borkereskedővel beszélgettünk, aki a borfogyasztási és italtrendekről is beszélt. Vasárnap 9-tő és kedden este 9-től.
12/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Emlékhelyek, humánszakértők, tájfutás - 2023-05-1208 óra
2023. május 12., péntek, 8-9 óra
Május 13-án lesz az Emlékhelyek Napja! A Nemzeti Örökség Intézete nyolcadik alkalommal rendezi meg – idén május 13-án – az Emlékhelyek Napját, amelyen közel ötven helyszínen és harmincöt különböző városban várják a látogatókat szerte az országban a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek. Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója. Aranyköpés: "Amennyiben le akarsz mondani a férfiak csodálatáról csupán egyetlen férfi kritikájáért, akkor csak rajta, menj férjhez." - Katharine Hepburn. Humánszakértők - Altruizmus, együttérzés és empátia a munkahelyen. A Pallas Athéné Könyvkiadó által most megjelentetett "Humánszakértők" egy külföldi sikerkönyv magyar nyelvű változata. A kötet többek között arra keres választ, hogy milyen üzleti okok szólnak az altruizmus, az együttérzés és az empátia munkahelyi bevezetése mellett. Vécsey Zsadány, az ALEAS Simulations társalapítója, ő a könyv bemutatójának szakértő vendége is volt. Ép testben: 3+1 kiváló tömegsportprogram. Tour d'Hongrie útvonal közös tekerés, belvárosi sportnap, újpesti futó és kerékpáros fesztivál, A tájfutás világnapja.
12/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Lánchíd, szupergazdagok, inflációs adat - 2023-05-1206 óra
2023. május 12., péntek, 6:30-8 óra
Műsorkezdés, névnaposok, fontos események, híres születésnaposok. Budapest, te csodás: hírek a fővárosból. Váci tanösvény, Gulyás-Karácsony Lánchíd-csörte, Lánchíd-vita közlekedésileg, vaknyugat. Ébresztő téma: érdekes változások a leggazdagabb és a legbefolyásosabb magyarok listáján. Megőrizte vezető helyét a magyar gazdagok listáján Mészáros Lőrinc, de közelített hozzá Csányi Sándor. Mészáros 660 milliárd forintos becsült vagyona 38%-kal nőtt egy év alatt, Csányi Sándor neve mellett viszont 45 százalékkal nagyobb összeg szerepel. Továbbra is csak két nő szerepel a 100-as listán. Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb szerkesztője. Értékpercek: Infláció (magyar, USA), kamat és devizapiaci várakozások. Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
12/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Bankkártyás csalás és borfogyasztás - 2023-05-1109 óra
2023. május 11., csütörtök, 9-10 óra
IT-kalauz: hogyan nyúlhatják le a kártyánkról a pénzt, ha soha senkinek nem adtuk oda és alapvetően bertartottuk a legfontosabb biztonsági előírásokat? A lehetséges válasz a darkwebről indul és van a történetben kamukereskedő is, akivel a csaló hekker osztozik a pénzen. Miért lehet sikeres ez az újszerű csalás forma? Azért, mert a legtöbb banknál az Apple Pay-es és Google Pay-es tranzakciók nem esnek át plusz biztonsági ellenőrzésen. Mayer Gellért Levente, kiberbiztonsági szakértő. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: a Borravaló gasztrokultúra magazin folytatja azt a sorozatot, amelyben üzlettulajdonosok mondják el, hogy élték meg a pandémia éveit, hogyan küzdenek meg a rezsiválsággal, inflációval, emelkedő munkaerőköltséggel - és hogy látják a jövőt. Most Radosevics Radován borkereskedővel beszélgetett Kántor Endre. A teljes beszélgetést vasárnap reggel 9-kor lehet meghallgatni a Borravaló gasztrokultúra magazinban, ismétlés kedden este 9-kor, podcast pedig utána a borravalo.hu oldalon.
11/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - AI hype, kkv-k, Dali, autóértékesítések - 2023-05-1108 óra
2023. május 11., csütörtök, 8-9 óra
Nem a semmiből jött az AI hype, a technológia már évek óta jelen van, azonban a chatGPT hozta meg számára azt az áttörést, hogy a hétköznapok szintén is láthatóvá vált. A vállalatok szeretnék kihasználni az AI adta lehetőségeket és beépítenék mindennapi működésükbe, de azt látjuk, még csak keresik ennek a mikéntjét. Gonda Gábor, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. Aranyköpés: 119 éve született Salvador Dalí - "Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle" és "A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok". Futómű: a legtöbbet eladott autók 2022-ben. Izgalmas lista, érdekes tanúlságok. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
11/5/2023 • 0
Millásreggeli podcast - Bluechip és forint csúcsok, bankválság tanúlságok - 2023-05-1106 óra
2023. május 11., csütörtök, 6.30-8 óra
Műsorkezdés, névnaposok, fontos események, híres születésnaposok. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: vasárnapi nagy lezárások bringaverseny miatt és metrókoncertek szerdánként - az első kivételesen ma, csütörtökön. Ébresztő téma: éves csúcsok közelében, merre tovább magyar részvények és forint? Benézett a forint 370 alá, az OTP nagyot ment a gyorsjelentés előtt, majd a kiváló számokra visszaesett. A magyar eszközök hosszabb idő után felülteljesítenek, de miért és meddig maradhat így? Mi várható a Mol és a Richter gyorsjelentéseitől? Miró József, az Erste Befektetési Zrt. stratégája. Heti alapozó: Hegylakó - a végén csak egy (bank) maradhat! A legutóbbi igencsak apróra sikerült bankválságnak, ha egyáltalán lehet ezt annak nevezni, van néhány tanulsága és hosszú távú következménye. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
11/5/2023 • 0
MR podcast - Újlakás piac, tőzsde, élelmiszerpazarlás - 2023-05-1009 óra
2023. május 10., szerda 9-10 óra
Csuhay Attilával, a GPM Kft. ügyvezetőjével, az Akácfa60 belvárosi lakófejlesztési projekt projektmenedzserével indítottuk az órát és a budaoesti újlakás piac alakulásáról kérdeztük. "Négyzetméter" ingatlan rovatunkban. A magyar inflációs adatról, veszteséges Lucidról, Volkswagenről, PayPal-ről és az E.On-ról hozott híreket Kababik József üzletkötő, akivel sikerült bepótolni az elmaradt beszélgetést. Tőzsdenyitást követően felvettük a harcot az élelmiszerpazarlás ellen. Ebben bajtársunk volt Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója.
10/5/2023 • 0
MR podcast - Új tévészolgáltatás indul, előadóművészek és a szerzői jog - 2023-05-1008 óra
2023. május 10., szerda 8-9 óra
Új otthoni tévészolgáltatást indít a Yettel. Szafonov Olga, a Yettel lakossági termék- és szolgáltatásfejlesztésért felelős lakossági kereskedelmi igazgatója volt a vendégünk. Hogy érinti a koncerteket, előadóművészeket a szerzői jog? Erre Völgyesi Gabriella adott választ, aki jogász és előadóművész is. Piaci hotspot rovatunk ugrott, mert a technika ördöge keresztbe tett nekünk.
10/5/2023 • 0
MR podcast - Török választás, új fizetési kapu, szívférgesség - 2023-05-1006 óra
2023. május 10., szerda 6.30-8 óra
Ármin nap és tőzsdepánik. New Yorkban, a bankrendszer összeomlik, a munkanélküliség rekord méreteket ölt. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Elképesztően kiélezett a küzdelem az idei legfontosabb európai választáson. A hét végén eldőlhet Erdogan és Törökország sorsa. Feledy Botond, külpolitikai szakértőt kérdeztük az indulók esélyeiről. Ezt követően egy új fizetési kapuról beszélgettünk, ami magyar e-kereskedőknek lett fejlesztve. Rédey Iván, a Shoptet magyarországi vezetője avatott be minket a részletekbe. Május 10-e a szívférgesség elleni küzdelem napja. Erre a veszélyes kutyabetegségre hivtuk fel a figyelmet dr. Aladics Balázs, az Elanco Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Fok Éva, ny. tudományos főmunkatárs, PhD, állatorvos, parazitológus segítségével.
10/5/2023 • 0
MR podcast - Batsányi János, Mézesvölgyi Nyár - 2023-05-0909 óra
2023. május 9., kedd 9-10 óra
260 éve született Batsányi János. "Mesél a múlt" rovatunkban Katona Csaba történésszel beszélgettünk róla és koráról. Tőzsdenyitást követően egy kisváros nagy fesztiválját mutattuk be. Igaz, idén már hetedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri kulturális fesztivált. A programokról Venyige Sándorral, a Veres1 Színház igazgatójával beszélgettünk.
9/5/2023 • 0
MR podcast - Áramszünet és ellenszere, logisztikai tervezés - 2023-05-0908 óra
2023. május 9., kedd 8-9 óra
Egy váratlan áramszünet komoly károkat tud okozni. Hogyan vegyük fel a harcot az áramszünetekkel? Szabó Gábor, a BPS Kft. kereskedelmi igazgatója adott pár jótanácsot. A folyamatokon alapuló tervezést a logisztikában elengedhetetlennek tartja Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions Kft ügyvezetője. Erről beszélgettünk vele.
9/5/2023 • 0
MR podcast - Deglobalizáció, zöldipari munkaerő képzés - 2023-05-0906 óra
2023. május 9., kedd 6.30-8 óra
Gergely napra esik a móri bankrablás évfordulója. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Most még a deglobalizáció nyertesének tűnik Magyarország, de nem biztos, hogy ez így marad. A folyamatról Török Zoltánnal, a Raiffeisen Bank vezető elemzőjével beszélgettünk. "Pulzus" után"3R". Körforgásos gazdasággal foglalkozó rovatunkban arról kérdeztük Dervalics Ákost, az EIT InnoEnergy Hub country managerét, hogy hogyan képzik át a zöld átálláshoz szükséges munkaerőt?
9/5/2023 • 0
MR podcast - Mézédes kérdések, tolakodó AI - 2023-05-0809 óra
2023. május 8., hétfő 9-10 óra
Mézédes kérdések, avagy amit tudni akartál a beporzókról és a magyar mézről. Tornyossy Csaba méhészmesterrel beszélgettünk a Mihálovits Gazda rovatban. Tőzsdenyitás után ismét feltettük a kérdést, hogy vajon tényleg elveszi a munkánkat az AI? Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója válaszolt.
8/5/2023 • 0
MR podcast - Bolívia, gyorsjelentések - 2023-05-0808 óra
2023. május 8., hétfő 8-9 óra
Adóvilág rovatunkban még mindig a legnagyobb ezüsttermelőket járjuk körbe. Most Bolíviába érkeztünk, ahol Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő kalauzolt minket. A héten főleg a gyorsjelentések okoztak izgalmakat. Ezekről szállított híreket Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
8/5/2023 • 0
MR podcast - Költségvetés, infláció, remények - 2023-05-0806 óra
2023. május 8., hétfő 6.30-8 óra
Mihály nap és egyben Sir David Frederick Attenborough angol zoológus, író, filmrendező születésének napja. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Mi lesz a költségvetéssel? Hosszú évekre százmilliárdos nagyságrendben száll el az állam kamatfizetési terhe. Beke Károlyt, a Portfolio.hu elemzőjét kérdeztük. Talán 25 százalék alá eshetett az év/év infláció áprilisban. Egy kellemes meglepetés megnyithatná az utat a kamatcsökkentés felé már májusban? Erről is kérdeztük Eppich Győzőt, az OTP Elemzési Központ elemzőjét.
8/5/2023 • 0
MR podcast - Bejelentkezés vonatról, netező gyerekek - 2023-05-0509 óra
2023. május 5., péntek 9-10 óra
Ács is in the air rovatunkban egyenesen a Berlin-Stockholm vonatról jelentkezik a rovatgazda. Tőzsdenyitás, majd megnéztük, mit csinál órákig a gyerek a neten. Forgács Mariannal, a Be Social alapítójával, ügyvezetőjével tettük mindezt.
5/5/2023 • 0
MR podcast - Befektetési alapok, osztalékok - 2023-05-0508 óra
2023. május 5., péntek 8-9 óra
Új szabályok a befektetési alapoknál. Ezekről Vízkeleti Sándorral, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnökével, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatójával váltottunk pár szót. Itt az osztalékfizetési szezon. Mit kezdjünk a pénzzel? Nagy Attilát, a Hold Alapkezelő vezető online vagyonkezelőjét kérdeztük. Helyzetjelentés az Ultrabalatonról egyenesen a főszervező Zelcsényi Miklóstól.
5/5/2023 • 0
MR podcast - Esélyegyenlőség Napja, KPMG a felelős társadalomért, Fed és EKB döntések - 2023-05-0506 óra
2023. május 5., péntek 6.30-8 óra
Györgyi és az Esélyegyenlőség napja. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Mit tud majd az MBH? Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítóját kérdeztük. A jövő generációját segíti a KPMG Felelős Társadalomért Programja. Ki mást kérdezhettünk volna erről, mint Takács Esztert, a KPMG Szenior Vállalati Felelősségvállalási Szakértőjét és Fenntarthatósági Tanácsadóját. Csillag Zsigmonddal, az OTP Global Markets osztályvezetőjével átnéztük, mi történt a héten. A FED és az EKB döntéseiről, valamint az EURHUF alakulásáról beszélgettünk.
5/5/2023 • 0
MR podcast - AI és bankbiztonság, észterbomba - 2023-05-0409 óra
2023. május 4., csütörtök 9-10 óra
AI által vezérelt megoldások a bankbiztonságban. A témát Kuhárszki Andrással, az OTP Bank Omnichannel Tribe ügyvezető igazgatójaával elemeztük. A tőzsdenyitást követően feltettük a kérdést: észterbomba vagy hordós játék? Természetesen a rumokról volt szó, ami egyben beharangozója is volt a vasárnapi Borravalónak.
4/5/2023 • 0
MR podcast - Oktatási rendszer, elektromos autók, nyomuló kínai autógyártók - 2023-05-0408 óra
2023. május 4., csütörtök 8-9 óra
Merre tart a magyar oktatási rendszer? Erre a nem egyszerű kérdésre kerestük a választ Radó Péter oktatáskutatóval. A "Futómű"-ben az egyik témánk volt, hogy lassabban halad az elektromos forradalom, mint szerették volna. Várkonyi Gábor szakértett nekünk. A Ford számairól és a kínai gyártókról esett szó.
4/5/2023 • 0
MR podcast - Kötelező bolti akciók, adózás, FED és az arany - 2023-05-0406 óra
2023. május 4., csütörtök 6.30-8 óra
Flórián és Mónika névnap, valamint a tűzoltók napja Magyarországon. Lapszemle, tőzsdei hírek, majd Neubauer Katalint, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük a kötelező bolti akciókról. A budapeszi hírek után ismét felhívtuk dr. Rácz Nórát, a LeitnerLeitner vezető tanácsadóját, hogy visszatérjünk azokra az adóköteles jövedelmekre, amiket a NAV nem lát és így nem is illeszti bele a bevallástervezetébe. Nórával egy hete beszélgettünk. Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatójával a FED-ről, kamatokról, aranyról váltottunk pár szót.
2023. május 3., szerda 9-10 óra
Mit keres ingatlan egy nyugdíjpénztári portfólióban? Az úttörő megoldásról Müller Istvánnal, a Pannónia Nyugdíjpénztár helyettes ügyvezetőjével beszélgettünk. A tőzsdenyitást követően utánajártunk, hogy mi a baj a műfűvel. Simon Gergely, a Greenpeace magyarországi vegyianyag-szakértője elárulta.
3/5/2023 • 0
MR podcast - HR percek, Milleniumi Díj és díjazott, piaci hotspot - 2023-05-0308 óra
2023. május 3., szerda 8-9 óra
Feladatok, szituációs gyakorlatok a HR interjún. Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával folytattuk képzeletbeli vállalkozásunkban az új munkatárs jelöltek interjúztatását. Április 26-án adta át a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Millenniumi Díjat, amelyet a szellemi tulajdon védelmében fontos szerepet játszó intézmények nyerhetnek el. Az egyik nyertes cég képviselőjével, Kovács Dávid Gáborral, a Zwack Unicum Nyrt. marketing igazgatójával beszélgettünk. FED kamatdöntés előzetes és gyorsjelentések a "Piaci hotspot"-ban Baráth Tibor vezető üzletkötővel.
3/5/2023 • 0
MR podcast - Sajtószabadság, Járókelő, online bankolás - 2023-05-0306 óra
2023. május 3., szerda 6.30-8 óra
Boldogok ma az Irmák és Tímeák, de ma van a Nemzetközi Sajtószabadság napja is. Lapszemle, tőzsde, Járókelő. Az e-kereskedelem hírei után bankolás. A bankokban fellelhető és egyre szaporodó online szolgáltatásokról Fetter Istvánnal, a CIB Bank Kisvállalati Divízió Vezetőjével beszélgettünk.
3/5/2023 • 0
MR podcast - Türr István, tőzsdenyitás és a hosszú élet titka - 2023-05-0209 óra
2023. május 2., kedd 9-10 óra
115 éve hunyt el Türr István. A rettenthetetlen magyarról Katona Csaba történész beszélt nekünk a "Mesél a múlt" rovatunkban. Tőzsdenyitás után a hoszzú élet titkát kuattuk Rényi Ádám, író, könyvkiadó, kommunikációs szakember segítségével.
2/5/2023 • 0
MR podcast - Felhők a magyar égen, logisztikai beszerzések - 2023-05-0208 óra
2023. május 2., kedd 8-9 óra
Felhőbe magyar! Hol tart nálunk ez a technológia? Bodnár Béla, a ShiwaForce vezérigazgatója volt a vendégünk az "Epic Stories"-ban. Beszerzés és beszerzés között nagy lehet a különbség a logisztikában. A különbséget Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions Kft ügyvezetője segítségével tártuk fel.
2/5/2023 • 0
MR podcast - Nagyok közgyűlése, egészségügyi dolgozó béremelése - 2023-05-0206 óra
2023. május 2., kedd 6.30-8 óra
Zsigmondok ünnepelnek a Nemzetközi Harry Potter Napon. Lapszemle, tőzsde, budapesti híre. Nagy Viktort, a portfolio.hu vezető elemzőjét kérdeztük arról, hogy vajon mit üzen a Mol és az OTP közgyűlése a befektetőknek? Több mint 100 ezer egészségügyi dolgozó béremeléséről dönthet a Belügyminisztérium. A háttérről dr. Balogh Zoltánnal, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével beszélgettünk. Az óra végén a körforgásos gazdaságról hoztunk híreket.
2/5/2023 • 0
MR podcast - Országbérlet és májusi programajánló - 2023-04-2809 óra
2023. április 28., péntek 9-10 óra
Ács is in the air utazási rovat. Országbérlet hülyeségek, majd nyári várakozások a reptekerek, avagy mekkora lesz a káosz? Ács “Heppinn Tíkarsonur” Gábor, az “Úgy járok Izlandra, mint te a Normafára” című életviteli tanácsadó könyv szerzője, coach és guru.
Tőzsdenyitás Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. (Equilor Zrt.)
Budapest rovat. Májusi programajánló. Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója.
28/4/2023 • 0
MR podcast - Női vállalkozók és transzplantált világbajnok - 2023-04-2808 óra
2023. április 28. péntek 8-9 óra
Visa She’s Next - a Visa női vállalkozásokat támogató programja. A Visa megbízásából, az Ipsos készített régiós kutatást, ami 2022 decemberében készült és célja volt a női vállalkozók helyzetének feltérképezése három országban: Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában. Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.
Ép testben sportrovat. Egyéni csúcsdöntés és két arany a 2023-as Szervátültetettek Világjátékán. Az atlétika verseny első napján a nemzetközi mezőny számára is óriásként ismert (205 cm/123 kg,) veseátültetett atlétánk, Mihálovits Tamás súlylökésben nemcsak abszolút győztes lett, hanem saját korábbi világcsúcsát is megjavítva állt a dobogó tetejére. Tamás 2015 óta veseátültetett, számára a legnagyobb kihívás a transzplantáció után a türelem volt. 2019-ben a Szervátültetettek Világjátékán szintén világcsúcsot dobott, akkor azt mondta, hogy "szeretném, hogy a jövőben két-három korosztályban is az én nevem álljon a világcsúcsok mellett, olyan eredménnyel, ami tekintélyt parancsol." Jó úton jár! Edzője: Pethő Ferenc. Mihálovits Tamás transzplantált dobóatléta, Mihálovits gazda testvéröccse.
28/4/2023 • 0
MR podcast - Pápalátogatás, hannoveri vásárfia, - 2023-04-2806 óra
2023. április 28., péntek 6:30-8 óra
Mihálovits gazda szülinapja kapcsán kiemelt figyelmet kapnak az évfordulók. A lapszemle, a tőzsdei összefoglaló azonban így se maard el.
Ferenc 2023.hu - ma jön a Pápa! Ferenc pápa április végi látogatásának programpontjait. A pápa április 28-án érkezik Budapestre, és két napot tölt a magyar fővárosban. De mit üzen Róma püspöke, a katolikus egyház feje a látogatással? És mennyire kétpólusú a látogatás kommunikációja? Több olyan dolgot is mondott Ferenc pápa, ami homlokegyenest ellenkezik a kormányzati narratívával, pl. melegek, vagy a béke feltételének ugyanazt tartja, amit a Nyugat (az oroszoknak ki kell vonulniuk előbb minden ukrán területről). A kormányzatnak így is nagyon jól jöhet a látogatás, hiszen a rendszer dicsőségét és keresztény voltát tudja hirdetni. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
Hannoveri Siemens-újdonságok. Múlt héten zárult a hannoveri kiállítás, mely az ipari digitalizáció nemzetközi seregszemléje. Milyen újdonságokkal rukkolt elő a Siemens, melyek most az ipar 4.0 legújabb fejlesztései? Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója.
Értékpercek makrogazdasági összefogalónban az MNB kamatdöntő ülés, az EURHUF és EURUSD mozgások, valamint a jövőheti makro események kerülnek terítékre. André Borbála, az OTP Global Markets üzletkötője.
28/4/2023 • 0
MR podcast - Mobilok, tőzsde, sör-virsli-majális - 2023-04-2709 óra
2023 április 27., csütörtök 9-10 óra
2023 mobiltelefon trendjei, technikai újítások, akkumulátorok. Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője volt az IT rovatunk vendége. Tőzsdenyitás Buró Szilárddal. NOPQ gasztro rovatunkban ízelítőt adtunk a vasárnapi Borravaló műsorából. Ebben Kántor Endre beszélget Katona Csaba történésszel arról, mi a munka ünnepének történelmi háttere, miért pont a sör és a virsli lett a majálisok szimbólikus étke, ne meg arról is, hogy a mi a különbség frankfurti, bécsi, krinolin, szafaládé és hot dog között.
27/4/2023 • 0
MR podcast - Külföldről szerzett jövedelmek, autógyártók gyilkos árharca - 2023-04-2708 óra
2023 április 27., csütörtök 8-9 óra
Mik a legelső szempontok, amiket vizsgálunk kell a külföldi befektetéseinkből származó jövedelmek esetén? dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója elárulta nekünk. Gyilkos árharcra, 10 megmaradó globális autómárkára, és minimum 3 milliós éves volumen/gyártóra számít az Xpeng vezére a következő évek átalakuló autópiacán. Várkonyi Gábor segített értelmezni a kínai autógyártó vízióját.
27/4/2023 • 0
MR podcast - Szélerőmű, SZJA, telko iparág - 2023-04-2706 óra
2023 április 27., csütörtök 6:30-8 óra
Zita és Mariann névnap van ma. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Méhes Martinával, az Energiaklub ügyvezetőjével és szakmai igazgatójával beszélgettünk arról, hogy miért lehet az, hogy a kabinet az önmagára szabott határidőig se módosította a szélerőmű ellenes trükkös tilalmát. Adózásról érthetően rovatunkban a NAV által elkészített szja tervezetből kimaradó tételekre hívtuk fel a figyelmet dr. Rácz Nóra, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere segítségével. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója mindent elárult, amit tudni akartál a telco iparágról, de nem merted megkérdezni!
27/4/2023 • 0
MR podcast - Családi vagyonkezelés és Budapest-Velence bicajjal - 2023-04-2609 óra
2023 április 26., szerda 9-10 óra
Mire jó, mibe segíthet a családi vagyonkezelés? A generációváltás a privát banki kiszolgálási modelleket meghatározó egyik fő trend manapság, különösen Magyarországon. Bozsogi Tamás, OTP Kiemelt Privát Banki főosztály vezetője.
Tőzsdenyitás: Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Szuperzöld: mennyire macerás Budapestről a Velencei-tóhoz jutni kerékpárral?
Kipróbáltuk a tavaly nyár végén átadott Buba, azaz a Budapest-Balaton kerékpárút Velencei-tóig vezető szakaszát. Ha bringás edzésnek fogjuk fel, tökéletes az útvonal, a szintemelkedés miatt azonban családi túrának csak akkor ajánlott, ha kigyúrt kamaszokkal vágunk neki a bő 60 kilométeres távnak. A cikket itt lehet elolvasni! Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője.
26/4/2023 • 0
MR podcast - Gloster rekordok, Ikarus megújulás és USA banki félelmek - 2023-04-2608 óra
2023 április 26., szerda 8-9 óra
Bődületes rekordok és ambiciózus célok a Glosternél: közzétette tavalyi egész éves számait a Gloster, amiből kiderült, hogy üzletileg a legsikeresebb évét zárta az IT-társaság 2022-ben. Árbevétele és EBITDA-soron is bőven kétszámjegyű volt a bővülés mértéke, elsősorban a tavaly lezárt három akvizíciónak köszönhetően tudott kiemelkedően jól teljesíteni a társaság nemzetközi szoftverfejlesztési üzletága. Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke.
Aranyköpés: A hit nem gondolkodás - Ludwig Wittgenstein (1889)
Gondolkodom, tehát vagyon: április 26. a szellemi tulajdon világnapja. Ekkor azon vállalkozásokat, szervezeteket is ünnepeljük, akik tudatosan kezelik saját szellemi tulajdonukat. Ebbe a körbe tartozik az Ikarus Global Zrt. is, amely a közelmúltban jogi úton sikeresen óvta meg saját védjegyeit. Az Ikarus cég ugyanis nemrég nyert meg pár, 2017 óta húzódó védjegypert, ezzel párhuzamosan pedig megújult a logójuk is. Tankó Zoltán, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója.
Piaci hotspot:
- a Coca Cola és a McDonald’s gyorsjelentése is jó lett;
- a Disney folytatja a leépítéseket;
- a First Republic Bank gyorsjelentése is jól sikerült, bár a betétek felét kivonták a bankból;
Kababik József, Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
26/4/2023 • 0
MR podcast - Banki díjemelések és alkudható ingatlanárak - 2023-04-2606 óra
2023 április 26., szerda 6:30-8 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, és tisztelet Harry Belafontének. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép után Budapest rovatunkban a legnagyobb sztori: budapesti étteremben járt Johnny Depp, de leülni és enni már nem tudott...
Ébresztő téma: tíz bank emeli a lakossági számlák díját az infláció miatt. Május 1-jéig tíz bank növeli a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is megemelve a fogyasztók éves terheit. A díjemelések egyes esetekben akár a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét is meghaladhatják – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank. A kérdés az, hogy mi a felelős fogyasztói magatartás, megéri-e váltani, és, hogy van-e verseny. Érdekes témakör még, hogy a bankváltás már egyablakosan is működhet, vagyis elég bemenni abba a bankba, ahol az új számlát nyitjuk meg, és minden korábbi beállítást át lehet kérni az új számlára. A bankon belüli csomagváltás is nagyon sokat hozhat. A banki díjakról év elején küldenek levelet a bankok, ezt meg kell nézni, kibukik, ha valamit rosszul csinálunk. A házastársaknál a közös számla is jó ötlet lehet, amit gyakorlatilag ingyen lehet kihozni átlagos havi jövedelmek mellett is Turzó Ádám, a Portfolio.hu pénzügyi elemzője mondta el a részleteket.
Mágikus-e: felpörgött az áruhitel az eMAG-nál, idén háromszor több terméket vettek részletre az ügyfelek. 2023 első három hónapjában már annyi áruhiteles vásárlás valósult meg az eMAG-nál, mint tavaly 8-9 hónap alatt: a legtöbben okostelefont, laptopot és tévét vettek részletre, a mosógép csak egy kicsivel maradt le a top 3-ból. Az már most jól látszik, hogy idén nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást: januártól március végéig ötből csupán két terméket vásároltak “ingyenhitelre”, ennél jóval népszerűbb a kamatos, de négy, három vagy két évre szóló részletfizetés. Tízből hét ügyfél online, három pedig személyesen az üzletben igényel áruhitelt.
Négyzetméter: elképesztően nagy tévedésben vannak még az eladók az ingatlanpiacon. A keresleti piac a tavalyi év közepére kínálatiba fordult, a vevők több mint 50 százaléka eltűnt, de az eladók néhány hónapnyi kivárás után a korábban megszokott hirdetési árakkal próbálkoznak az ingatlanpiacon. Ez a taktika azonban kudarcra van ítélve. Elképesztően nagy tévedésben vannak még az eladók az ingatlanpiacon. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.
26/4/2023 • 0
MR podcast - Közlekedési morál, felújított mobilok és orvoshiány - 2023-04-2506 óra
2023. április 25. kedd 6:30-8 óra
Köszöntjük a név- és születésnaposokat, megemlékezünk az évfordulókról, elolvassuk az újságokat és megnézzük, mit művelt a tőzsde. Budapesti hírcsokor után belevágunk a veretesebb témákba.
Katasztrofális a közlekedési morál. A borzasztóan alacsony magyarországi közlekedés morál is nagyban hozzájárul, hogy Európa egyik leghalálosabb útjai a magyarok: Magyarországon hunynak el az egyik legtöbben közúti balesetekben az Európai Unióban. A legfrissebb, 2021-es adatok alapján csupán hat ország volt, ahol többen haltak meg közúti közlekedési balesetben lakosságarányosan, mint nálunk. Ráadásul ez még a legpozitívabb statisztikai összevetés hazai szempontból. A KSH adatai szerint 2021-ben 645 magyar hunyt el közlekedési balesetben, ez az összesen ebben az évben elhunytak 0,4 százaléka. 2021-ben a Covid miatt 25-30 ezerrel többen haltak meg, mint a korábbi években, hosszabb távon ezért minden kétszázadik magyar közlekedési balesetben hal meg. Bucsky Péter, a G7.hu újságírója.
3R fenntarthatósági rovat. Miért vegyek felújított mobilt? Nem csak olcsóbb, 63%-kal alacsonyabb CO2-kibocsátása is. Három országban egyetlen év alatt több mint 100 ezer ügyfelet szolgált ki a Rejoy és anyavállalata, a Flip: az, hogy ilyen sokan új készülék helyett felújított telefont választottak, jelentős, mintegy 2016 tonnányi megtakarítást eredményezett CO2e-kibocsátásban. Blaumann Bence, a Rejoy ügyvezetője.
Pulzus egészségügyi rovat. Kiderült, hány magyar orvos választotta inkább a külföldi gyógyítást. Nyilvánosságra hozták a legfrissebb adatokat, 2022-ben közel 800 orvos kért hatósági bizonyítványt többek között németországi, ausztriai, vagy angliai munkavégzéshez - mondta Páva Hanna a Kórházszövetség konferenciáján. Az egészségügyi humánerőforrás adatok szerint az ápolók utánpótlásában sem állunk túl jól.
25/4/2023 • 0
MR podcast - Lakáshitel kilátások, kamatdöntési kilátások - 2023-04-2406 óra
A név- és szülinapi köszöntések, a reggeli éávődés nem amard el ma sem. Van lapszemle, meg tőzsdei összefoglaló és Budapest rovat is. Aztán.
Már egy lakószobára sem elég az átlagbérrel felvehető hitel. Februárban tizedével kevesebb új lakást finanszírozó hitelt vettek fel a családok, mint tavaly májusban. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a következő hónapokban az arányok tovább romolhatnak, hiszen tavaly tavasszal a zöld hitelek hihetetlen keresletet támasztottak a piacon, miközben ma a magas kamatok miatt az átlagbérből felvehető hitel már nem elegendő az építésügyi szabályoknak megfelelő méretű új építésű lakószoba megvásárlására sem. Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu alapítója, pénzügyi szakértő.
Heti kitekintő, makragazdasági rovat. Az MNB kamatdöntő ülésére és az amerikai, valamint eurózónás GDP-adatokra lesz érdemes figyelni. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője.
24/4/2023 • 0
MR podcast - Fapados hallgatók a köbön - 2023-04-2109 óra
2023 április 21., péntek 9-10 óra
Ács is in the air fapados rovat. A hallgató kérdez, aki válaszol:Ács “Heppinn Tíkarsonur” Gábor, az “Úgy járok Izlandra, mint te a Normafára” című életviteli tanácsadó könyv szerzője, coach és guru. Bonus track: a WizzAir bérlet szakértői szemmel.
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgatóval tőzsdét nyitunk.
A szó újra a repkedni vágyó hallgatóké.
21/4/2023 • 0
MR podcast - E-car mindenáron, transzplantáltak világjátéka - 2023-04-2108 óra
2023 április 21., péntek 8-9 óra
Tényleg csak elektromos autókkal lehet majd az utakat róni 2035 után?
A német és az olasz kormány jelezte, hogy megvétózná azt az uniós döntést, amely szerint 2035-től kezdve az EU-ban csak olyan új gépkocsikat lehetne értékesíteni, amelyek működése nem bocsát ki üvegházhatású gázokat. Mennyire elterjedtek az elektromos autók? Valóban van értelme az alternatív üzemanyagokra tenni?Mi lesz azokkal, akik nem szeretnének elektromosra váltani? Hogy áll a szintetikus üzemanyag fejlesztése? Schiller Márk, a Schiller Flotta Kft. stratégiai és marketing igazgatója.
Ép testben tömegsport rovat. Megpróbáljuk kapcsolni Perthben a 2023-as Szervátültetettek Világjátékán Mihálovits Tamást, aki az atlétika verseny első napján a nemzetközi mezőny számára is óriásként ismert (205 cm/123 kg,) veseátültetett atlétánk, Mihálovits Tamás súlylökésben nemcsak abszolút győztes lett, hanem saját korábbi világcsúcsát is megjavítva állt a dobogó tetejére. Nem sikerült. Folytatás jövő pénteken.
21/4/2023 • 0
MR podcast - I Bike, kisnyugdíjasok és devizapiac - 2023-04-2106 óra
2023 április 21., péntek 6.30-8 óra
A megszokott körök (név- és születésnaposok, évfordulók, lapszemle, tőzsdei összefoglaló, egymás és a hallgatók zrikálása, stb.) után Budapest rovatunkban: I Bike Budapest! Szombaton tartja a Magyar Kerékpárosklub a szokásos tavaszi bringás felvonulását, az I bike Budapestet. Idén azt szeretnék elérni, hogy a teljes felújítás után dugómentes, átjárható legyen a Lánchíd. Elsősorban nem bringázható, hanem átjárható Lánchidat szeretnének, ahol a sűrűbben közlekedő buszokat nem tartja fel az állandó dugó, és mellesleg biciklizni is lehet. Kádár Melinda, a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa.
Akik megszívták: a kisnyugdíjasok. Erőteljesen nyílik az olló a nyugdíjasok között: a Bankmonitor nyugdíjszakértői kiszámolták, mekkorát nőttek tavaly a különböző jövedelmi csoportokba tartozó nyugdíjasok bevételei. Az eredmények elkeserítőek: éppen a legalacsonyabb nyugdíjak növekedtek a legkevésbé, míg az igazán magas nyugdíjakra messze infláció feletti emelés rakódott. Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértője.
Értékpercek rovatunk tartalmából: Az MNB jövő kedden szűkítheti a kamatfolyosót. Mikor indul a kamatcsökkentés? Forint és a magyar eszközök reakciója az MNB alelnök szavaira. Kivárás az EUR/USD piacán a május elei FED és EKB döntések előtt. Saághy Pál, OTP Global Markets senior üzletkötő
21/4/2023 • 0
MR podcast - Hekkerek, adathalászok, pályaelhagyó gasztrovállalkozók - 2023-04-2009 óra
2023 április 20., csütörtök 9-10 óra
IT kalauz rovat. Legalább 9 hazai hírportált ért terheléses támadás az elmúlt napokban lényegében egyidejűleg. Mi állhat a háttérben, hogyan működnek az ilyen támadások? Vietnámi kamuprofilok közben emojikkal támadnak a Facebook-on, ez kinek és miért jó? Frész Ferenc, a CyberServives Zrt. alapító vezérigazgatója.
Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezetője (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét.
NOPQ gasztronómiai rovat. Pályaelhagyó gasztrovállalkozók. A Borravaló gasztrokultúra magazin vasárnapi adásában sikeres gasztrovállalkozó nők beszélnek arról, miért kellett feladniuk, amit felépítettek és sikerre vittek. Saás Petra, a Fruccola éttermek tulajdonosa, Márk Szonja, az Édesem cukrászda tulajdonosa, és a Borravaló stáb tagja, Lévai Zsuzsi, a Halkakas tulajdonosa mondja el, miért jelentette a 2022-es év a vállalkozása végét. A riporter: Kántor Endre.
20/4/2023 • 0
MR podcast - Autóipari beszállítók, Land Rover és Jaguar - 2023-04-2008 óra
2023 április 20., csütörtök 8-9 óra
Miért kerültek kiszolgáltatott helyzetbe a magyar autóipari beszállítók? Közép- és hosszútávon szürke fellegek gyülekeznek a hazai autóipar, tágabb kitekintésben pedig a teljes hazai ipari kkv-szektor felett. A Tesla és az időközben jelentős nemzetközi szereplőkké váló kínai vállalatok harapófogóba zárták az európai autóipart, a szemünk előtt zajló trendváltás eredményeként az elemzők szerint 2025-re több autó fog érkezni Kínából Európába, mint fordítva. Mindez a gyártási folyamat összes szereplőjére, így a hazai vállalkozásokra is kihat, hiszen a kisebb export kevesebb beszállítót tesz szükségessé. Nyírő Ferenc, a Kontron Hungary kft. ipari digitalizációs üzletágának vezetője.
Futómű rovat. Várkonyi Gábor, autós szakértő a Renault új elektromos Megane modelljéről mesél pár szót, majd rápattanunk a Land Rover és Jaguár modelleket gyártó JLR rebrandig ügyére. De csak miután helyre tettük a Land Rover Defenderjének sorsát!
20/4/2023 • 0
MR podcast - Meghökkentő műemlékek és belengetett kamatcsökkentés - 2023-04-2006 óra
2023 április 20., csütörtök 6.30-8 óra
Közlekedési tapasztalatokkal, bohóckodással, név- és születésnapokkal indul a reggel. Aztán átolvassuk az újságokat és megnézzük, mi történt tegnap a tőzsdéken.
Védett műemlék épületek Budapesten, amelyekről nem is gondolnád, hogy azok! Azt mindenki tudja, hogy a Parlament épülete, a Keleti pályaudvar, a Mai Manó Ház vagy az Operaház épülete műemlék, ugyanakkor vannak olyanok is a városban, melyekről nem mindenki mondaná meg, hogy védett műemlék épület. Pláne ha nem is frekventált helyen van, vagy nincs jó állapotban. Ezek közül ajánlunk néhányat. Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója.
Az MNB belengette a kamatcsökkentés lehetőségét. Mit jelent ez pontosan? Hogy fogadta a piac a jelzést? Mik lehetnek a további lépések? Milyen piaci következményei lehetnek, milyen befektetések nyerhetnek? Szabó József, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
20/4/2023 • 0
MR podcast - Fékező ingatlanpiac, elsivatagosodó Homokhátság - 2023-04-1909 óra
2023 április 19., szerda 9-10 óra
Szinte megállt az árnövekedés az ingatlanpiacon. Erről Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője számolt be nekünk. A tőzsdenyitás után Kármán Kolos tájépítésszel beszélgetünk a félsivataggá vált Homokhátságról.
19/4/2023 • 0
MR podcast - Legerősebb deviza, legjobb design, legjobbkor jött tőkeemelés - 2023-04-1908 óra
2023 április 19., szerda 8-9 óra
Egy hónapja 402, most 370 a forint. Ennyire jók vagyunk? Kolba Miklóst, az ING Bank senior treasury üzletkötőjét kérdeztük. Idén is díjazzák Magyarország legjobb design alkotásait. A pályázatról Dr. Németh Edit ergonómussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Neumann János Egyetem adjunktusával, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságának tagjával beszélgettünk. Kijött a Netflix gyorsjelentése, nem hosszabítják meg a Deutsche Bank vezérigazgatójának a szerződését, a TUI-nál meg tőkeemelés tortént, hogy vissza tudjon fizetni egy 4 milliárd eurós bankhitelt. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szállította a híreket.
19/4/2023 • 0
MR podcast - Török Ádám, szivárgó orosz gáz, Széchenyi Kártya - 2023-04-1906 óra
2023 április 19., szerda 6.30-8 óra
Soltész Rezső magyar énekes, zeneszerző születésnapján ünnepelnek az Emmák is. Török Ádámra emlékeztünk. Lapszemle, tőzsde és budapesti hírek után Weinhardt Attilát, a portfolio.hu vezető elemzőjét kérdeztük, hogy miért veszünk még több orosz gázt, amikor mindenki más csökkenti a függőségét. E-kereskedelmi rovatunkat követően Fetter Istvánt, a CIB Bank Kisvállalati Divízió Vezetőjével beszélgettünk a tovább robogó a Széchenyi Kártya Programról.
19/4/2023 • 0
MR podcast - Karacs Teréz, tőzsdenyitás, kortárs drámák elvitelre - 2023-04-1809 óra
2023 április 18., kedd 9-10 óra
215 éve született Karacs Teréz, a nőnevelés úttörője. Róla beszélgettünk Katona Csaba történésszel a Mesél a múlt rovatunkban. Miután Deák Dávid beszámolt egy álmos, unalmas, alacsony forgalmú tőzsdei aktivitásról, felhívtuk Horváth Benjit, a Fiatal Drámaírók Háza alapítóját, vezetőjét. Vele a Fiatal Drámaírók Háza legutóbbi drámapályázatáról beszélgettünk.
18/4/2023 • 0
MR podcast - SEO helyett SAIO az új trend, kisokossal az élelmiszerpazarlás ellen - 2023-04-1808 óra
2023 április 18., kedd 8-9 óra
Tavaly még, a nagy Chat GPT forradalom előtt, még arról beszéltünk, hogy a webes akadálymentesség ma már bőven nem arról szól, hogy az emberek (gyengénlátók) számára is könnyen fogyasztható legyen, hanem leginkább arról, hogy az algoritmusok számára könnyen emészthető, értelmezhető legyen. Alig telt el azóta néhány hónap és már nem is olyan vicces, hanem inkább ijesztő kihívás lett. Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketingkommunikációs igazgatója volt az Epic Stories vendége. 3R rovatunkban egy kisokossal küzdöttünk az élelmiszerpazarlás ellen. Maczelka Márkot, a Spar Magyarország kommunikációs vezetőjét hívtuk telefonon.
2023 április 18., kedd 6.30-8 óra
Anreákat köszöntöttünk, lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapesti híreink után Homa Péterrel, a Biztosdöntés.hu bankszámlaszakértőjével beszélgettünk egy különös esetről. Ha mobillal fizetünk, simán ellophatják a pénzünket? Pulzus egészségmegőrző rovatunk után Palócz Évát, a Kopint Tárki konjunktúrakutató intézet vezérigazgatóját hívtuk. Tegnap jelentette meg friss konjunktúrajelentését a Kopint-Tárki a világgazdaság és a magyar gazdaság helyzetéről, illetve kilátásairól.
18/4/2023 • 0
MR podcast - Traktor, kombájn és ChaosGPT - 2023-04-1709 óra
2023 április 17., hétfő 9-10 óra
Mihálovits gazda rovatunkban: Kilátások a mezőgazdasági géppiacon 2023-ban. A mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban az elmúlt időszakban főként a tavalyi történelmi aszály következményeiről és a hatékonyság növelésének lehetséges módjairól volt szó. Kevesebb figyelmet kapott a géppiac, amely szintén meghatározó jelentőségű, többek közt a precíziós gazdálkodásra való átállásban. Fazakas Péter, az MKB Bank és Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág Elemzési és Kompetencia Központ vezetője.
Tőzsdenyitás Varga Zoltánnal, az Equilor Zrt. senior elemzőjével.
Heuréka élmény rovat. ChaosGPT - AutoGPT - BabyAGI. Mi is van ezekkel a világvége gyártó AI-okkal? A ChaosGPT (egy uj destruktiv AI) fogja kiírtani az emberiséget? Ráadásul mindezt úgy, hogy ezeket a probálkozásokat még “gyerekcipőben” teszi. Beszélgetünk kicsit az AI automatizálásról vagyis arról, hogy több AI összekapcsolásával hogyan kapunk egy korai AGI-t, vagyis az általános célú mesterséges intelligencia jeleit mutató rendszereket. Ez a BabyAGI. Illetve szó esik arról, hogy mire képes már most egy AI, ha hagyják… Milyen hatással van ez a jelenség a közeljövő biztonságára? Az AI demokratizalodasa es automitizálása lehet, hogy rossz ötlet? A betiltás mire jó? Pl. ha bizonyos országokban nem elérhető a ChatGPT, akkor ettől változik valami? Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója.
17/4/2023 • 0
MR podcast - Viva la Mexico - 2023-04-1708 óra
2023 április 17., hétfő 8-9 óra
Adóvilág rovat. Kitűnő gazdasági adottságokkal rendelkezik Mexikó. Egyebek mellett a világ egyik legnagyobb ezüsttermelője. A hírek mégis inkább a drogkartellek kegyetlenkedéseiről és az ellenük való küzdelemről szólnak. Az ország portréját két szakértőnk, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő festik meg.
Aztán meg egy kis vegyesfelvágott ala Millásreggeli! ;)
17/4/2023 • 0
MR podcast - Farkas, kínai GDP - 2023-04-1706 óra
2023 április 17., hétfő 6.30-8 óra
A név- és születésnaposok sajátos köszöntése ma sem marad el. De a lapszemle és a tőzsdei összefoglaló sem. Budapesti híreink közt a Hauer Cukrászda szomorú sorsa és a Népliget jövője kerül terítékre.
A farkas a legokosabb és leghasznosabb állatok egyike. A farkasok a kihalás szélére sodródtak a 80-as évekre, de azóta lassan elkezdett visszaépülni az állományuk Európában. A mellett, hogy igen okos állatok, nagyon fontos a szerepük a természet egyensúlyának fenntartásában. Mit tartalmaz a farkasok fajvédelmi terve? Miért félünk a farkastól? Mennyire veszélyes az emberre? Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelőse, illetve korábban a farkas és hiúz fajvédelmi terv felelőse.
Kínai GDP és amerikai lakáspiaci adatok. Az idei évben ismét gyorsulhat a kínai gazdaság növekedése, köszönhetően a zero-Covid politika eltörlését követő, a gazdaságpolitika által is ösztönzött, gyors újraindulásnak. A tavalyi lassulás után a vezetés konzervatívnak mondható 5%-os idei növekedési célt tűzött ki az idei évre, ami az elemzők szerint teljesíthetőnek tűnik. Az év eddigi része a vártnál gyorsabb újraindulást mutat, mivel a lezárások felodását követő járványhullám lecsengése rövid idő alatt megtörtént. A várakozások szerint az első negyedévben a GDP növekedése 4,0%-ra gyorsult éves és 2,2%-ra negyedéves összevetésben. Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője.
17/4/2023 • 0
MR podcast – Orra esett gép, pofára esett reptér - 2023-04-1409 óra
2023 április 14., péntek 9-10 óra
Ilyen és hasonló hírekről, meg persze utazási tippekről faggadtuk Ács Gábort az Ács is in the Air fapados rovatban.
14/4/2023 • 0
MR podcast – Építőipari túlkapások, futás kutyával - 2023-04-1408 óra
2023 április 14., péntek 8-9 óra
Vita a kivitelezővel. Hogyan biztosíthatjuk be magunkat? Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke adta meg a választ. Fuss kutyával és segíts néhány menhelyen! Ép testben rovatunkban Púza András, a Hard Dog Race ötletgazdája és fő szervezője volt a vendégünk.
14/4/2023 • 0
MR podcast – Pörgő luxus piac, élet a banki csődök után - 2023-04-1406 óra
2023 április 14., péntek 6.30-8 óra
Tóth Árpád születésének napján ünneplenek a Tiborok is. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. A különböző luxustermékek iránt továbbra is stabil kereslet mutatkozik, előrejelzések alapján tovább folytatódhat a növekedés a szektorban. Kun-Welsz Edittel, a Hold Alapkezelő porfoliókezelőjével beszélgettünk a luxuscikke piacáról. Most, hogy már 1 hónap is eltelt a banki csődök óta, kezd kialakulni egy új árazási környezet a piacon. Varga Botonddal, az OTP Global Markets senior üzletkötőjével néztük át, hogy a különböző eszközosztályokban milyen változások mentek végbe azóta.
14/4/2023 • 0
MR podcast – Digitális rezsinövekedés és szerzetesek söre - 2023-04-1309 óra
2023 április 13., csütörtök 9-10 óra
IT rovat: Digitális rezsi: egyre csak nő? Mostanra az összes távközlési szolgáltató végrehajtotta az inflációkövető áremelést, ezért megnézzük, hol mennyibe kerülnek ténylegesen a mobil- és az internettarifák? Vajon ha megfordul az inflációs trend, akkor olcsóbb lesz minden? Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője.
Tőzsdenyitás Deák Dávid, üzletkötővel (Equilor Zrt.)
NOPQ gasztonómiai rovat: Szerzetesi sörfőzés Magyarországon. Hogyan, mikor, miért főzött sört egy szerzetesi közösség anno, és mi a helyzet ma? Pannonhalma, Bakonybél, Tihany, Zirc + a székesfehérvári püspökség. Történeti hagyományok és mai helyzetkép. Katona Csaba SÖRténész.
13/4/2023 • 0
MR podcast – Skoda és kínai autópiac - 2023-04-1308 óra
2023 április 13., csütörtök 8-9 óra
Hogyan változott, változik a Skoda az elmúlt időszakban? Hogyan változott, változik a Skoda az elmúlt időszakban? Melyek a főbb márkát érintő hatások? Ilyen inflációs környezetben hogy alakul a vásárlóerő? Melyek az aktuális trendek? Milyen modellek jöttek, mentek, cserélődtek? Németh János, a Porsche Hungária Skoda Márkaigazgatója.
Futómű autós rovat: Mi a különbség a kínai és az európai elektromos autók között, és miért nem tudnak labdába rúgni az európai gyártók Kínában? BYD vezeti a kínai autóeladások minden kategóriában. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
13/4/2023 • 0
MR podcast – Hitelválság, amerikai szankciók, török gazdaság - 2023-04-1306 óra
2023 április 13., csütörtök 6.30-8 óra
Név- és születésnaposok, évfordulók, tőzsdei összefoglaló, lapszemle, Budapesti hírek. Ezek a bemelegítő körök ma reggel. Aztán.
Nesze sánta, itt egy púp is! Most még hitelválság is fenyeget? A 2008-as válságot követő fékezésnél is jelentősebb mértékben zsugorodott a hazai bankok hitelkihelyezése az év elején. A jelenlegi kamatszintek mind a lakossági, mind a vállalati ügyfeleket elijesztik attól, hogy fejlesztésekben gondolkodjanak. Nagy László Nándor, újságíró.
A sas nem fog legyet? Mi baja az USA-nak velünk?Már napok óta arról ír a magyar sajtó, hogy a budapesti amerikai nagykövet fontos bejelentésre készül. A nagy várakozással ellentétben azonban David Pressman mindössze annyit közölt, hogy a Nemzetközi Beruházási Bankot és annak három vezető tisztviselőjét, – köztük Laszlóczki Imrét – szankciós listára tették. És mi folyik a Pentagonban? Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
Heti Alapozó rovat: Egy török, aki törököt fogott. Elképesztő emberkísérleten van túl, a török gazdaságpolitika. A török gazdaság a 2000-es évek elején behúzott IMF segély, és az IMF receptje alapján a mostani Erdogan elnök által végrehajtott gazdaságpolitikának köszönhetően a 2000-es évek végén igazi sikertörténetének számított. A török tőzsdeindex dollárban 2010-ben érte el a csúcsát, de még a 2012-13-as évek is erősnek számítottak. Azóta viszont…. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
13/4/2023 • 0
MR podcast – Ingatlan energetika és természetfotózás - 2023-04-1209 óra
2023 április 12., szerda 9-10 óra
Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban Ingatlan energetikai iránytű. Az elmúlt években az élet minden területén egyre komolyabb figyelmet kap a környezettudatosság. Az emberi tevékenységek nagyon sokrétű módon hatnak a természeti környezetre, ezen belül az épített környezet meghatározó jelentőséggel bír. Annak érdekében, hogy a kedvezőtlen hatások mérsékelhetők legyenek, szükség van ezek meghatározására és mérésére. Tóth Csaba, az OC Investment Solutions értékbecslés és energetikai üzletágigazgatója.
Tőzsdenyitás Varga Zoltán, senior elemzővel (Equilor Zrt.)
Szuperzöld természetvédelmi rovatunkban: A természet csodái lencséken keresztül. Egy természetfotós miniportréja. Daróczi Csaba a Varázslatos Magyarország egyik legrégebbi versenyzője és kiemelkedő sikereket elérő fotósa. 2010 óta 247 pályázaton vett részt, és 683 képpel versenyzett. A 2020-as és 2021-es évben a zsűri tagjai között pontozta a versenyzők képeit. Már hatszor nyerte el a VM fődíját, majd 2022-ben az addig elért sikereiért megkapta A magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíját. A 2022-es évadban ismét visszatért a versenymezőnybe, ahol rendhagyó módon kizárólag mobiltelefonnal vagy bridge-rendszerű géppel készített fotókkal versenyzett a kompakt kategóriában. Képeivel méltán nyerte el A magyar természetfotó nagydíját 2023-ban. Daróczi Csaba, természetfotós.
12/4/2023 • 0
MR podcast – Fűtés 2030-ban, innovációs ökoszisztéma és részvénysztorik - 2023-04-1208 óra
2023 április 12., szerda 8-9 óra
Honnan lesz áramunk, és mivel fogunk fűteni tíz év múlva? Honnan lesz áramunk, és mivel fogunk fűteni tíz év múlva? Hogyan tartozhatnánk a jövő klímasemleges gazdasági rendjének győztesei közé? Van-e reális esélyünk az orosz irányú energiafüggés lazítására? Hogy állunk a megújuló energiaforrások terén, és mit gondolunk az atomenergia jövőjéről? Ezekre és számos más kérdésre kínál válaszokat az Egyensúly Intézet legújabb szakpolitikai javaslatcsomagja Magyarország új, 2030-as energiarendszeréről. Csernus Dóra, az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértője.
Hogyan változott az elmúlt években az innovációs ökoszisztéma, milyen szerepet játszott ebben az SZTNH? Pomázi Gyula távozik, már csak a héten ő a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) vezetője. Összefoglalja, hogy vezetése alatt – a komolyan változó gazdasági környezet (koronavírus, háború stb.) mellett – hogyan változott az innovációs ökoszisztéma, milyen szerepet játszott ebben az SZTNH. Pomázi Gyula, elnök.
Piaci Hotspot rovat. Témáink: Magyar inflációs mutató pocsék lett. Maginfláció még nőtt is. Az USA infláció csökkenését várják, ma jön ki az adat. Már csak egyet kell aludni a gyorsjelentési szezonig, a Delta Airlines kezd. Az Apple pc eladások 41%-kal estek vissza. A BMW eladásai csökkentek.
Kababik József, Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
12/4/2023 • 0
MR podcast – BNPL és nyugdíjpénztári eredmények - 2023-04-1206 óra
2023 április 12., szerda 6.30-8 óra
Név- és születésnaposok ésaz Űrhajózás Világnapja indításként. Mikroméretű Napi Csatával. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló is van persze. Aztán egyből egy komoly téma.
BNPL: jó ez vagy sem? Magyarországon még csak bontogatja szárnyait, tőlünk nyugatabbra viszont határozottan nagyot mentek a Buy Now Pay Later (BPNL) szolgáltatások 2022-ben is. A 28 millió új felhasználó meggyőző lehet, de az inflációs nyomás és a lehetséges recesszió közepette nem árt feltenni a kérdést: a vásárolj most, fizess később fizetési megoldás valóban jó megoldás-e? Suppan Márton, a Peak alapítója, vezérigazgatója.
Budapesti hírcsokor, élén a fővárosi ingatlaneladásokkal és szúnyoggyérítéssel.
Mi lesz így a nyugdíjunkkal? Nem zártak túl jó évet a nyugdíjpénztárak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak -6,8 százalékos hozammal zártak 2022-ben, azonban a pénztári portfóliók közel ötödének hozama (az utolsó negyedév kiváló teljesítménye révén) már a pozitív tartományba került. A szektor hosszú, egy és másfél évtizedes távon továbbra is – igaz, csekély mértékű – reálhozamot, azaz az infláció feletti nyereséget mutathat fel tagjai számára. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Az órát KKV hírekkel zárjuk.
12/4/2023 • 0
MR podcast – Tűzvész Budán, tőzsdenyitás, Geovízió - 2023-04-1109 óra
2023 április 11., kedd 9-10 óra
1723. március 28-án, húsvét vasárnapján tűzvész tört ki a budai Várban. Erről kérdeztük Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történészt. Tőzsdenyitás után egy különleges kötet szerzőjével beszélgettünk. Csizmadia Norbert geográfus elmondta, hogyan kell fogatni a tematikus térképekkel gazdagon illusztrált Geovízió című munka két kötetét.
11/4/2023 • 0
MR podcast – Intergritás Hatóság, József Attila vers, indiai kamionos nők - 2023-04-1108 óra
2023 április 11., kedd 8-9 óra
Hogy állunk a közbeszerzések tisztaságáért és a korrupció elleni harcban? Biró Ferenctől, az Integritás Hatóság elnökétől megkérdeztük ezt is. Aranyköpés rovatunkban József Attilától idéztünk, majd Schmidt Andi egy versét is elszavalta. Nógrádi Józseffel, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatójával a kamionos hiányról beszélgettünk, akitől megtudtuk azt is, hogy az akár indiai nők volán mögé ültetésével is csillapítható.
11/4/2023 • 0
MR podcast – Közautó, egészségmegőrzés, javíttatás csere helyett - 2023-04-1106 óra
2023 április 11., kedd 6.30-8 óra
A magyar költészet napján lapszemléztünk és tőszdéztünk. Budapest, te csodás rovatunkban közautóztunk, majd Virovácz Péterrel, az ING Bank vezető elemzőjével a gyalázatosra sikerült februári kisker adatokról beszélgettünk. Grósz Béla, a Pilulka.hu online drogéria magyar piacért felelős ügyvezetője ugrott be hozzánk, hogy egy felmérésről beszélgessünk vele. Ebből többek között kiderült, hogy a magyar nők ötöde, a férfiak negyede nem hisz az egészségmegőrzésben. 3R rovatunkban a kötelezővé válók javíttatáshoz való jog került terítékre.
11/4/2023 • 0
MR podcast – Mobiltörténelem és magyar bor - 2023-04-0609 óra
2023 április 6., csütörtök 9-10 óra
Hallo! 50 éve volt az első mobilhívás. 1973. április 3-án Martin Cooper egy tégla nagyságú készülékkel a manhattani hatodik sugárút egyik járdáján állt, és az első nyilvános hívást indította mobiltelefonról egyik ismerősének, akivel a készülék kifejlesztéséért volt nagy versenyben.
Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője.
Tőzsdenyitás Buró Szilárddal, az Equilor Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével.
NOPQ gasztonómiai rovatunkban Kántor kolléga Fiáth Attila közgazdásszal, nemzetközi borakadémikussal, a Tokaj School of Wine Business igazgatójával beszélgetett. Szó volt globális és hazai borfogyasztási trendekről, a magyar bor helyzetéről, kiugrási pontjairól, lehetőségeiről, jövőjéről. A beszélgetést a Borravaló adásában, április 9-én 9kor lehet teljes egészében lehet meghallgatni.
6/4/2023 • 0
MR podcast – Autóipari sztorik: AutoWallis és gigaprés - 2023-04-0608 óra
2023 április 6., csütörtök 8-9 óra
Sorban a 4. rekordévét zárta az AutoWallis Csoport – ez derül ki az adás előtt pár perccel megjelent 2022-es évről szóló jelentésben. Azaz, nincs megállás, a tőzsde autós vállalata a folyamatos kihívások ellenére újra és újra felülmúlja saját terveit is. A részletekről, számokról, trendekről, akvizíciókról az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatójával, Ormosy Gáborral beszélgetünk, akit ezúttal a stúdióban köszönthetünk.
Futómű rovatunkban a gigaprésekről esik szó. Alapjaiban változtatja meg ez az autógyártást. Az elektromos autók árát az akkumulátor ára határozza meg. Ez azonban nem nagyon csökken. Mást kell kitalálni. Itt jön a képbe a gigaprés, mely 35-40 százalékkal csökkenti a karosszéria gyártás költségét. A bibi az, hogy ezzel gyártani sok seljettel jár. Ráadásul ha sérül az autó, akkor megy a selejtbe, ami nem épp fenntartható.
Várkonyi Gábor, autós szakértő.
6/4/2023 • 0
MR podcast – Előttünk a románok, olajpiaci elmélkedések - 2023-04-0606 óra
2023 április 6., csütörtök 6.30-8 óra
A mai vendégművész Várkonyi Gábor. Vele soroljuk a név és születésnaposokat, az évfordulókat és a tőzsdehíreket.
Aztán egyből egy komoly téma. Előttünk Románia? Ezt mégis hogy értük el? Évtizedeken keresztül evidencia volt, hogy Magyarország fejlettsége meghaladja Romániáét. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint azonban szomszédunk egy főre jutó GDP-je utolérte a miénket. De hogyan történhetett mindez? És mit tanulhatunk a románoktól? Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem professor emeritusa, egykori jegybankelnök.
Heti alapozó rovatunk témája a megugró olajár és a nyomában járó inflációs félelmek.
Vasárnap néhány OPEC ország teljesen váratlanul több mint 1.1 millió hordós önkéntes kitermelés csökkentést hajtott végre, aminek hatására hétfőn hajnalban egyből 5 dollárral ugrott az olajár.
Mekkora termelés csökkentésről van szó pontosan és mennyit jelent egyáltalán egy ekkora kitermelés visszafogás?
Miért pont most lépett ilyet az OPEC? Ekkora nagy a baj? Ennyire nem kell az olaj? Vagy csak megijedtek ők is a bankválságtól?
Mennyit emelkedhetnek az árak?
Az OPEC ezek szerint csökkenti a kitermelését, de miért nem jönnek egyszerűen más kitermelők a helyükre, hogy pótolják a kiesést?
Milyen egyéb hatásai lehetnek az olajáremelkedésnek? Újra emelkedésnek indulhat az infláció, épp akkor, amikor már mintha csökkenésnek indult volna?
Ha újra emelkedik az infláció, akkor a vezető jegybankok nem tudnak leállni a kamatemeléssel, ahogy azt a piac már árazza?
Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója.
Budapest rovatunk marad az óra végére. Hírek a társasházi napelemeekről, a giugászi épületreklámokról, valamint a reptéri buszjárat átnevezéséről.
2023 április 5., szerda 9-10 óra
Több mint 200 ezer hirdetés fölé nőtt az ingatlanpiaci kínálat. Mit jelent ez? Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt segítségünkre. Tőzsdenyitást követően megnéztük, hogy hol tart a Fertő tavi gigaprojekt. Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelőse számolt be a részletekről.
5/4/2023 • 0
MR podcast - Munkaválaló vs. HR-es, védjegy bitorlás, Apple kontra Apple - 2023-04-0508 óra
2023 április 5., szerda 8-9 óra
Mire készüljön a leendő munkavállaló, amikor a HR-essel találkozik? Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával folytattuk a "Vállalkozói iskola HR szemmel" beszélgetéssorozatunkat a HR percekben. Egy Örkény idézet után megvizsgáltuk, mit tehetünk a tisztességtelen lajstromozási gyakorlat ellen. dr. Kövecses Bettina iparjogvédelmi szakértő, a Siegler Bird & Bird Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje hívta fel a figyelmet pár fontos dologra a témában. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Shop Apotheke-ről, a MorphoSys-ről hozott híreket, meg arról, hogy egy Apple Jazz nevű formáció beperelte az Apple Musicot azonos névhasználat miatt.
2023 április 5., szerda 6.30-8 óra
Örkény istván született ezen a napon, amikor a Vincék is ünnepelnek. Lapszemle, tőzsde, majd egy felhívás. Önkénteseket keres a jarokelo.hu. Molnár Zsuzskával, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátorával azért szokás szerint átbeszéltünk pár lakossági bejelentést is. Még mindig menő az online? Ezt is megkérdeztük dr. Ormós Zoltántól, az Ecommerce Hungary alelnökétől, a szervezet kisvállalati tagozatának vezetőjétől. Reklámozni, csak etikusan, szépen... Nyolc év után először, két év előkészítő munkát követően aktualizálták a Magyar Reklámetikai Kódex normagyűjteményét. Fülöp Szilviát, a Magyar Reklámszövetség főtitkárát kérdeztük a változásokról.
5/4/2023 • 0
MR podcast – Ráckeve és japán soul - 2023-04-0409 óra
2023 április 04., kedd 9-10 óra
Vajon április 4 felszabadulás volt, vagy egy új elnyomás kezdete? Aztán. Helytörténeti kalandozások Ráckevén.
Katona Csaba, történész.
Deák Dávid, üzletkötő (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét.
Japán funky és soul a 70-es-80-as évekből
Újra exkluzív zenékkel készül a Soul Session holnap esti adása: A Japanese night keretében elképesztő soul és funky dalokkal jönnek Japánból. Ismerős amerikai session zenészek a háttérben, japán szövegek, igazi ínyenceknek.
Bogyó Tomi, a Soul Session műsorvezető-szerkesztője.
4/4/2023 • 0
MR podcast – Extrém helyzetben is agilisan, veszélyes-e az AI? - 2023-04-0408 óra
2023 április 04., Kedd 8-9 óra
EPIC STORIES : Milyen szervezeti választ adható az extrém gyorsan változó környezetre? Az agilitás módszertana kiválóan támogatja a vállalatokat a változások befogadásához. Azonban azt is érezzük, hogy olyan mértékben gyorsult fel a digitális világ, hogy lassan követhetetlenné válnak a legjobb módszerek, eszközök. Mit tehetünk?
Földházi Csaba, ShiwaForce tanácsadásért és tréningekért felelős igazgatója.
Veszélyessé vált, elég a mesterséges intelligencia terjedéséből? Elon Musk is csatlakozott azokhoz a szakértőkhöz, akik megkongatták a vészharangot: a mesterséges intelligencia fejlesztése veszélyt hozhat az emberiségre. Ki és mi alapján dönti el, hogy mostantól veszélyes, álljunk le a fejlesztéssel?
Szabados Levente, a Neuron Solutions vezető tanácsadója, a Frankfurt School docense, adattudós-teológus
4/4/2023 • 0
MR podcast – OPEC olaj, egészségtrendek, CSRD - 2023-04-0406 óra
2023. április 04., Kedd 6.30-8 óra
Április 4-ről szólt ma az ének, hogy felszabadulás volt-e vagy sem? De persze más jeles napok és híres születésnapok is sorra kerültek. No meg az elmaradhatatlan tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban meg az Állatkerti kamuprofilról, a fogaskerekűről és egy főpolgármesteri szóvíccről beszélgettünk.
Meglepő döntéssel égbe küldte az OPEC az olajárat - de kik ők és mit miért csinálnak? Vasárnap este meglepő bejelentést tett az OPEC: az olajkartell tagjai önkéntes alapon jelentősen visszafogják a kitermelésüket. Mit akarnak ezzel elérni? Mennyi ebben az orosz ráhatás? Egyáltalán, hogy működik az OPEC? Milyen hatása lehet a világgazdaságra, ha az OPEC-nek sikerül felpumpálnia az olajárat?
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.
Pulzus rovatunkban az egészségtrendekről esett szó. A legtöbb magyar továbbra is csak akut egészségügyi panaszokkal fordul orvoshoz, akár állami, akár magánellátásban vesz részt. Az utóbbiban azonban érdekes trend bontakozott ki: az alkalmankénti fizetés helyett egyre népszerűbbek a rendszeres hozzájárulást követelő egészségbiztosítások. Ez azonban egyelőre inkább köszönhető a munkaerőért versengő cégeknek, mint a magyar társadalom egészségtudatosságának.
3R rovat. Nem elég hirdetni a fenntarthatóságot, be is kell tudni mutatni! A nagyvállalatok után a feltörekvő magyar vállalatokat is érinti a CSRD, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere. Január elseje óta például új környezetvédelmi és emberi jogi követelményeknek kell megfelelniük a Németországba exportáló cégeknek, ha a beszerző vállalat globálisan 3000 főnél több munkavállalót foglalkoztató német cég.
Nagy Julianna, a KPMG szenior menedzsere, a fenntarthatósági jelentéstételi terület szakértője
4/4/2023 • 0
MR podcast – Csokinyúl, gomba duma - 2023-04-0309 óra
2023. április 3., hétfő 9-10 óra
Mihálovits gazda rovat: Itt a húsvét, itt a (csoki)nyúl.Az átlagos, 40 százalékos élelmiszer-infláció alatt marad 20 százalékkal a csokoládék, kekszek, cukorkák drágulása, de a minőségi elvárásokból az árrobbanás ellenére sem mondanak le a magyarok. A gyártók az ünnepre akciókkal nem készülnek, inkább új ízesítésekkel, csomagolással próbálják vonzóbbá tenni édesipari termékeiket, amiből húsvétkor még mindig a csokinyúl, majd a csokitojás a legnépszerűbb. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.
Varga Zoltán, senior elemző nyit tőzsdét.
Heuréka élmény rovat. Nagyon sok eddig egy nemzetségbe tartozó gombáról derült ki az utóbbi években, hogy külsejük alapján baromi különböző fajokkal rokon. Sőt, a gombák egymásnak küldött elektromos jeleinek matematikai elemzésével olyan mintákat azonosítottak, amelyek feltűnő szerkezeti hasonlóságot mutatnak az emberi beszéddel.
Nátz Eszter, biomérnök, a Magyar Netgombász Egyesület alelnöke
3/4/2023 • 0
MR podcast – Brexit update és tőzsdesztorik - 2023-04-0308 óra
2023. április 3., hétfő 8-9 óra
Évekig foglalkoztunk a Brexittel, amely már-már bohózatba hajlott, mire végre meglépték a britek és elhagyták az Európai Uniót. De mi történt azóta a gazdaságban és a brit politikában?
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő elmondja.
Jól zárták a hetet az amerikai piacok, általános emelkedés lett, nem teljesített felül a technológia. Húsvétra készülve: a Mikulás sehol nincs a Nyuszihoz képest: az elmúlt 22 évben csak kétszer fordult elő, hogy nem emelkedett a piac a húsvét előtti héten, átlagosan 2,5%-os emelkedéssel lehet számolni. Jelentett a Micron Technology, komoly esésen van túl az árfolyam, veszteséges a cég - a DRAM termékei árát érdemes figyelni. Alibaba feldarabolás részletei is napvilágra kerültek.
Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
3/4/2023 • 0
MR podcast – Dali, amerikai munkaerőpiac, napelemek - 2023-04-0306 óra
2023. április 3., hétfő 6.30-8 óra
Név- és születésnaposok és évfordulók. Így nyitunk. Tőzsdehírek. Ezzel folytatjuk. Három izgalmas program Budapesten:
Dali kiállítás: A Salvador Dalí több mint 200 művét felvonultató kiállításon a művész leghíresebb munkáinak egyike sem látható, sőt még csak festmények sem. Ennek ellenére a szürrealizmus mestere előtt tisztelgő tárlat nem okoz csalódást, az összes, Dalíra jellemző motívum ott figyel a kiállított metszeteken, litográfiákon, szobrokon és ékszereken.
Jan Saudek a Műcsarnokban. A Budapest Fotófesztivál egy különleges és egyben provokatív kiállítással nyitja meg a 7. alkalommal megrendezett rendezvénysorozatát. A kortárs cseh fotográfia rebellis alakjának, Jan Saudeknek láthatjuk a barokkosan fülledt, kézzel színezett érzéki aktjait és látványgazdag jeleneteit bemutató életmű-válogatását.
És A kojot négy lelke című új magyar animációs film.
Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója.
Heti kitekintő. A pénzügyi piacokon tapasztalható turbulenciák elbizonytalanították a befektetőket a Fed monetáris politikájának jövőjét illetően, ám a márciusi ülésen is folytatódott a kamatemelési ciklus és a Fed nem zárkózott el a további szigorítástól sem, miközben a folyamatosan hozta a döntéseket a bajba jutott bankok kisegítésére. Ilyen előzményeket követően várja a piac a márciusi munkaerő-piaci adatokat, amelyek kisebb súllyal esnek ugyan latba a monetáris politikai döntések meghozatalakor mint az infláció, de
továbbra is nagy figyelmet kapnak és alakítják a kamatemelési várakozásokat. Európában a februári termelői árindex a leginkább várt adat, a vártnál nagyobb csökkenése megnyugtathatja az infláció miatt aggódókat.
Váradi Bea, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzője.
Péntek este jelentették be, hogy az uniónak tett ígéreteknek megfelelve nyártól elkezdhetik a háztartási méretű kiserőművekre bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás részleges feloldását. A folyamat 2024 végére lezárulhat. Mi áll a háttérben? Most már hirtelen elbírja ezt a hálózat?
Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.
3/4/2023 • 0
MR podcast – Az vasút- és vonatjegyekről - 2023-03-3109 óra
2023 március 31., péntek 9-10 óra
Ács is in the air rovatunkban a guru a MÁV Okosjegyéről szól, valamint az EDI WAW tolás rejtélyébe avat be. Na és persze hallgatói kérdésekre is felel.
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató pedig tőzsdét nyit.
2023 március 31., péntek 8-9 óra
Most már cáfolják, hogy új utakat keresne a magyar kormány, továbbra is a Roszatommal szeretnék megépíttetni Paks2-t, legfeljebb részben nyugati segítséggel. De meddig csúszhat tovább a projekt a nélkül, hogy veszélybe kerülne az ország energiaellátása? És miől lesz energia az akkugyárak megnövekedett igényeinek kielégítésére?
Szabó M. István, energetikai szakújságíró.
Jön az 1000 forintos bankszámla, hogyan alakul át a bankszámlakínálat? Júliustól 1000 forintra csökken az alapszámlák havi díja. Ezeket a bankoknak kötelezően kínálniuk kell, de van pár kérdőjel még a körül, hogy meglevő ügyfelek hogyan válthatnak az olcsóbb opcióra.
Homa Péter, a Biztosdöntés.hu bankszámlaszakértője.
Ép testben rovatunkban a lombkoronasétányok, amelyek működnek és szépek. Saját tapasztalatok Pannonhalmáról és Makóról, plusz ajánló a legjobbakról.
31/3/2023 • 0
MR podcast – Fővárosi programcsokor és forintárfolyam - 2023-03-3106 óra
2023 március 31., péntek 6.30-8 óra
Ma sem maradhat el a sok-sok informatív kör a név- és születésnapokról, meg a tőzsdei kereskedésről.
Aztán egy kis programajánló az Ács-Mihálovits párostól.
Értékpercek rovatunkban a következő témákat boncolgatjuk:
Az MNB kamatdöntése és hatása az EURHUF-ra
magyar inflációs jelentés
makroadatok az eurózónából és Amerikából (pl tagállamok inflációja)
jövő heti események
A kalauzunk Fodor István, az OTP Global Markets treasury üzletkötője.
31/3/2023 • 0
MR podcast – Titktok tiltás, Kávébár Bazár - 2023-03-3009 óra
2023 március 30., csütörtök 9-10 óra
Betiltják a Tiktokot nyugaton? És miért épp a Tiktokot tiltják be? Knittel Martin, a Forbes magazin újságírója.
Tőzsdenyitás Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezetővel.
Kávébár Bazár. Idén április első hétvégéjén zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenharmadik KávéBár Bazár. A világ legjobb termőterületeiről érkező különleges kávékból készülnek az espressók, filterkávék és különféle tejes italok. Egyes standokon olyan kávégépek is felbukkannak, melyek ára a középkategóriás autókéval vetekszik. Bemutatkozik Molnár Attila és a Chemex közös fejlesztése, az innovatív ChemAer kávékészítő eszköz, amely széles közönség számára elérhető kávékészítő okoseszköz. Szombaton rendezik a profi kávékóstolók versenyét, a Pro Cup Tasters Championship bajnokságot. Az izgalmas és szórakoztató versenyen profi baristák mérkőznek meg, a nyertest pedig Athénba repítik a szervezők a júniusi World of Coffee expóra. Szombaton este 8 órakor zár a rendezvény, az utolsó két órában a Studio54 Bar Session zajlik, ahol az ország legjobb bárjaiból érkező bartenderek készítik el a ’70-es ’80-as évek legnépszerűbb koktéljainak újratervezett verziói. A bárparty mellett limitált létszámú, de ingyenes vezetett kóstolókon ismerkedhetünk a legújabb italpiaci trendekkel: top prémium és újgenerációs sörök, rumok, és whiskyk is kerülnek a kóstolópoharakba. Szuna Noémi és Tollas Csilla, rendezők.
30/3/2023 • 0
MR podcast – Adóelkerülés elleni küzdelem, autóipar gyötrődések - 2023-03-3008 óra
2023 március 30., csütörtök 8-9 óra
Pénzügyekről kristálytisztán. A nagyvállalatok csak kacagnak az újabb és újabb adóelkerülés elleni szabályokon. 2012 júniusában a világ vezetői, a G20-ak Los Cabos-i találkozóján fogadták el, hogy vissza kell szorítani az adóparadicsomok használatának vállalati gyakorlatát. Az OECD-t bízták meg egy olyan terv kidolgozásával, amely végül 15 kézzelfogható intézkedésből állt, amelyek jelentősen korlátozzák a visszaélésszerű társasági adózási gyakorlatokat. Három évvel később a G20-ak hivatalosan is elfogadták a tervet, és a megvalósítás 2016-ban világszerte megkezdődött. A mérföldkőnek számító megállapodást követően 2019-ben azt mérte a tanulmány, hogy tovább nőtt az adóelkerülés volumene. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
A Mazda is támogatja az alternatív hajtást, az EU meg elfogadta a 2035-ös full villanyosítást. A Futómű rovatban Várkonyi Gábor, autós szakértő.
30/3/2023 • 0
MR podcast – Paks2 kérdései, török külpolitika - 2023-03-3006 óra
2023 március 30., csütörtök 6.30-8 óra
Bemelegítő körök ma reggel is vannak, mert szeretitek nem? Aztán a főváros hírei, mert ezt meg mi szeretjük. Veszélyben Paks 2? Mi lesz nélküle, mi lehet helyette?Egyre több a bizonytalanság Paks2 körül, már eddig is sok évet csúszott a projekt és már az eddig magabiztosságot sugárzó kormány részéről is elhangzottak óvatosabb nyilatkozatok. Miért nem történt eddig 12 év alatt szinte semmi és valóban van esély arra, hogy a Roszatom nem tudja megépíteni az erőművet? Paks2 nélkül hogyan lesz energia az akkugyárakban? Szabó M. István, energetikai szakújságíró.
Törökország 360 fokos külpolitikája. Az ország korábbi konfliktusai mutatják a török külpolitikai ambíciók két eltérő irányát, és azt, hogy egyáltalán nem eldöntött, hogy a törökök a nyugati demokratikus szövetség vagy az autoriter vezetők blokkjához csatlakoznak. A „360° külpolitika” azt is jelenti, hogy Törökország nem áll sem a nyugati demokratikus szövetségesek se az autoriter hatalmak (Kína, Oroszország, Irán) oldalára. Fontos lesz a közelgő választás. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója
30/3/2023 • 0
MR podcast – Fiatalok lakásgondjai, épületek dekarbonizációja - 2023-03-2909 óra
2023 március 29., szerda 9-10 óra
Milyen és mekkora lakást tudnak venni az átlagfizetésből gazdálkodó huszon- és harmincévesek? Nagyon magasak a lakásárak, elképesztő különbségek alakultak ki abban, hogy egy átlag fiatal pár a maximálisan felvehető hitel segítségével milyen ingatlanhoz tud hozzájutni és hol. Az biztos, hogy nem szabad teljesen kifeszíteni magunkat és a jelenlegi piaci helyzetben, a kitartott magas árak mellett egyre inkább érdemes alkudni. Korponai Levente, a Money.hu vezetője.
Tőzsdenyitás Sághy Balázs, senior elemzővel.
Cél a magyarországi épületállomány dekarbonizációja. Hazánkban eddig nem látott mélységű és célrendszerű, épületekre vonatkozó zéró karbon ajánlást jelentetett meg a HuGBC: a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete a kiemelt fontosságú 2050-es klímacél eléréséhez cselekvésre hívja az építésgazdaság ágazat szereplőit. Barta Zsombor, a HuGBC elnöke, fenntarthatósági szakértő.
29/3/2023 • 0
MR podcast – Gazdasági kilátásaink, "fizetős" diplomamunka, részvénysztorik - 2023-03-2908 óra
2023 március 29., szerda 8-9 óra
Recessziót és 19 %-os inflációt vár idénre a GKI, miért? Ma jelent meg a GKI Gazdaságkutató friss prognózisa a magyar gazdaság idei teljesítményéről, az intézet jóval pesszimistább a piaci konszenzusnál, a GDP fél százalékos zsugorodását várja 2023-ra. Mi áll a háttérben és javulhat-e jövőre annyira a helyzet, hogy visszatérjen a 3 százalék körüli növekedés és 5 százalék alá essen az infláció? Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Negyedmillió forintot is érhet a diplomamunka az SZTNH-nál. Idén is meghirdette Ujvári János diplomadíj-pályázatát végzős felsőoktatási hallgatók részére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Lábody Péter, az SZTNH jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettese.
Részvénysztorik. Jack Ma visszatért - de tegnap - AliBaba 6 db-ra vágják a céget. Közel 15% emelkedés lett belőle. Disney elbocsátás: 7 ezer embert rúgnak ki. Lucid Technologies: 18%-os elbocsátás lesz. Az Adidas megválik Beyoncé-tól. EKB jóváhagyta az UniCredit saját részvény vásárlását.Kababik József, Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
29/3/2023 • 0
MR podcast – Magyar kamatdöntés, digitális szolgáltatások, kkv hírek - 2023-03-2906 óra
2023 március 29., szerda 6.30-8 óra
Nem meglepő módon ma is megemlékezünk a név- és születésnaposokról, illetve tőzsdehíreket is mondunk, sőt, néhány budapesti info is az éterbe kerül. No de aztán: Mit üzen a jegybank a friss kamatdöntéssel? Változatlanul szigorú a jegybank, tovább tolódik a piac által régóta várt kamatcsökkentés. Nyár előtt már szinte senki se vár vágást, ez reális lehet? A jegybank alelnökének prezentációjában érdekes utalás volt arra, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint milyen nehéz egyszámjegyűvé leszorítani a 20% feletti inflációt - veszélyben az orbáni utasítás teljesítése a decemberi 10 % alatti inflációról? Ezt az MNB szerint összehangoltan lehet elérni - ez is üzenet a gyors vágást sürgető gazdaságpolitikusoknak? Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.
Az Európai Unió várhatóan 2024 év elején alkalmazandóvá váló rendelete a digitális szolgáltatásokról (DSA) jelentős fejlesztési terheket ró a magyar online-szolgáltatókra. Takács Nóra ügyvéd, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda szakértője.
KKV hírek. Pénz és mentorprogrammal segíti a Visa a női vállalkozókat. MNB-engedélyt kapott a kkv-k nemzetközi péntforgalmára specializálódott fintech cég.
29/3/2023 • 0
MR podcast - Győri vár, tőzsde, Vermeer - 2023-03-2809 óra
2023 március 28., kedd 9-10 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történésszel a 425 éve, 1598. 03.28-29-én - akkor már négy éve török kézen lévő - győri vár cselvetéssel történő visszafoglalásáról beszélgettünk. Tőzsdenyitás után a kultmogulban Hollandia minden idők legnagyobb Vermeer-kiállításáról volt szó. Az esemény részleteiről Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeutával, a Papageno.hu újságírójával beszélgettünk.
28/3/2023 • 0
MR podcast - Digitális jegybankpénz, feszültség Izraelben - 2023-03-2808 óra
2023 március 28., kedd 8-9 óra
Zsiday Viktor befektetési szakembert, a Citadella Alap portfóliókezelőjét arról faggattuk, hogy miként lehetne átalakítani a világ bankrendszerét. Mi folyik Izraelben? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőtől vártunk válaszokat.
2023 március 28., kedd 6.30-8 óra
Gedeon, Gede, Gedő nap van ma, amikor Bohumil Hrabal cseh író is született. Lapszemle, tőzsde. Megnyitott a Budapesti Tavaszi Vásár, követi a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Faix Csaba, a Budapesti Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója számolt be az eseményekről. Friss befektetés és nagy pörgés a Cleangónál. Kaczur Áron, a Cleango zöld-tech autómosó vállalkozás társalapítója, tulajdonosa volt a beszélgetőpartnerünk.
28/3/2023 • 0
MR podcast - Agrártámogatások, tőzsde, GPT-4 - 2023-03-2709 óra
2023 március 27., hétfő 9-10 óra
A Mihálovits Gazdában az induló az új, egységes kérelemhez kapcsolódó közvetlen agrártámogatásokról beszélt nekünk Mezei Dávid, az MKB Bank és Takarékbank agrár és európai uniós kapcsolatokért felelős vezetője. Tőzsdenyitás után a GPT-4 képességeiről hallgattuk Kiss Gergelyt, az Attrecto Zrt. alapítóját.
2023 március 27., hétfő 8-9 óra
A legnagyobb vasérc kitermelő országok közül most Brazília került terítékre. Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetőjével, adótanácsadó partnerével és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel beszélgettünk az Adóvilágban. Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Vodafone gyorsjelentéséről számolt be, Nvidia számokat hozott, valamint elmondta, hogy a Citigroup közzétette a kártyaadatait, ami egy hirtelen csökkenést mutat a lakossági költésekben.
2023 március 27., hétfő 6.30-8 óra
Hajnalkák neve napján a Juan Ponce de León vezette spanyolok felfedezik Floridát. Lapszemle, tőzsde, majd fókatréning. Indul a szezon az Állatkertben! A programokról Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjét kérdeztük. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője azt emelte ki a heti makró naptárból, hogy az MNB kamatdöntő ülésére és az eurózóna márciusi inflációs mutatóira lesz érdemes figyelni. Németh László, a HRP Europe Kft. InfoSec & Networking üzletágvezetője a héten megrendezendő Ransomware Kerekasztal Megbeszélésre hívta fel a figyelmet.
27/3/2023 • 0
MR podcast – Légügyi gubancok és koncert setétben - 2023-03-2409 óra
2023 március 24., péntek 9-10 óra
Itt a sokak által várt Ács is in the air. A névadó ajánlata:
Ki a hülye? Majka, vagy a Ryanair? Vagy mindkettő? Új útvonalak és érdekes mondások a Wizz Airnél. Kamusűrítés + hisszük, ha látjuk. Az év légitársasága díj - a legrosszabb légitársaság Angliában, a legtöbb utaspanasz.
És.
Megvan az az érzés, amikor főzés közben hirtelen elmegy az áram, és egy pillanatra a lélegzeted is elakad? „Van itthon gyertya? Van, de mivel tudom meggyújtani? Idegesít ez a sötét, meddig kell ezt kibírni?” Ismerősek ezek a mondatok? Egy átmeneti áramszünet során a sötétben mindenki bizonytalanná válik, pedig pontosan tudjuk, hogy néhány perc, és újra láthatunk. Ugye, milyen biztonságérzetet nyújt az, hogy látsz? Március 30-án, a Lurdy Moziban lekapcsoljuk a fényeket, de a vetítővásznon nem indulnak el reklámok, és mozifilmet sem láthatsz. Próbáld ki, milyen teljes sötétben zenét hallgatni! Hallgasd a zongorát és az énekesek hangját, tapasztald meg, milyen az a sötét, mely vak- és gyengénlátó társaink számára a mindennapi élet velejárója. Csatlakozz Szalóki Ágihoz, Frenkhez és Helle Maximilianhez, akik 2023. második vaksötét koncertjének fellépői.
Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke
24/3/2023 • 0
MR podcast – Pénzpolitika és millió lépés - 2023-03-2408 óra
2023 március 24., péntek 8-9 óra
Kis monetáris politika itthonról és külföldről Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója a kalauz.
Fed dilemma kibontva: miért kéne kamatot csökkenteni bankválságban, hogy működik ez?
Ebből átvezethetünk a bankok érzékenységére: betétek jönnek mennek, hitelek borulnak/nem borulnak, a bank saját befektetései is ingadoznak (SVB emiatt térdelt le)...
Miben más 2023 mint 2008? Utóbbi befektetési bankokat, előbbi kereskedelmi bankokat ütött meg.
A hírek es a pánik hatása. Öngerjesztő folyamat is lehet a bankok vége. (Ne nézzünk CNBC-t :)
Örök sláger: teflon forint.
Aztán.
100 iskola nyerhet 1 millió forintot sporteszközök vásárlására. Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programját szervezi meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége az Aktív Magyarország Program támogatásával, és ebben több mint 50 ezer résztvevőre számítanak 77 napon keresztül. Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai- és orvos igazgatója.
24/3/2023 • 0
MR podcast – Nyugdíj és árupiac - 2023-03-2406 óra
2023 március 24., péntek 6.30-8 óra
A reggeli bemelegítő körök, úgymint évfordulók, tőzsdehírek, Budapest rovat etc. etc. veretes téma Ébresztőnek, a nyugdíj.
A nyugdíjcélú megtakarítások elsődleges ösztönzésére jelenleg a személyi jövedelemadó jóváírás szolgál, amelynek vonzereje a 2014-es bevezetés óta, a jóváírás kilenc éve változatlan összeghatára miatt drasztikusan csökkent. Az adójóváírás mellett vagy helyett célszerű megfontolni olyan normatív állami támogatás bevezetését, amely különösen a hosszú távú megtakarítások magyar pénz- és tőkepiaci eszközökben történő elhelyezését támogatná. Ráadásul, jóval többet fizetünk be nyugdíjra, mint amennyit aztán megkapunk, a KSH a tavalyi népszámlálás eredményei szerint a gyakran emlegetett 10 millióból csak 9,6 millióan vagyunk és ebből azt a következtetést vonják le, hogy bajban vannak a leendő nyugdíjasok, nem lesz, aki majd megtermeli a nyugdíjakat. A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály elmondta: semmi köze nincs egymáshoz annak, hogy egy országban mennyien vannak és mennyi a nyugdíj. Dr. Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító főszerkesztője.
Aztán árupiaci információkat hoz Fábián Lóránt, OTP Global Markets árupiaci kereskedője.
Miszerint:
gázpiac
főbb tényezők az áresés mögött
EU hoz-e további óvintézkedéseket, vagy úgy látják, a helyzet nem indokolja?
emelkedésre utaló kockázatok, kilátások
olajpiac
a héten tapasztalt esés túlzott reakció, vagy további esésre kell készülni?
mely tényezők dominálnak rövid illetve hosszabb távon?
OPEC álláspontja
gabonapiac (búza, kukorica)
világpiaci trendek
ukrán helyzet
kilátások
24/3/2023 • 0
MR podcast – Yettel, tőzsde, fenntartható borászkodás - 2023-03-2309 óra
2023 március 23., csütörtök 9-10 óra
Újra az államé a Yettel negyede. Koi Tamástól, a hwsw.hu szerkesztőjétől vártunk magyarázatot a különös tranzakcióra. Buró Szilárd navigált el minket a tőzsdei árak sűrűjében, majd a fenntartható borászkodásról beszélgettünk Benesch Antallal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborászával.
2023 március 23., csütörtök 8-9 óra
Mennyire tudjuk Magyarországon alkalmazni és kihasználni a megújuló energiaforrásokat? Egy soha véget nem érő fejezetet nyitottunk meg ezzel a kérdéssel, de a téma megvuitatásában nagy segítségünkre volt Dr. habil. Munkácsy Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék adjunktusa. A Futóműben Audi, elektromobilitás és lappföldi extrém teszt került terítékre.
23/3/2023 • 0
MR podcast – Kuroszava, női vállalkozók, kamatsapka - 2023-03-2306 óra
2023 március 23., csütörtök 6.30-8 óra
Ezen a napon megalakul a Meteorológiai Világszervezet és megszületett Kuroszava Akira, japán filmrendező. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, átnéztünk pár hírt a fővárosból. Végh Tímeát, a Design Terminal cégvezetőjét arról kérdeztük, hogy vajon a női vállalkozók útja rögösebb-e. Heti Alapozó rovatunkban Szabó József, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója beszélt nekünk a tegnapi FED döntés hatásairól és az kamatsapka rendelet meghosszabbításáról.
23/3/2023 • 0
MR podcast – Főváros vs. agglomeráció, vizeink természetes visszatartása - 2023-03-2209 óra
2023 március 22., szerda 9-10 óra
Elsősorban az alacsonyabb négyzetméterárak mozgatják az ingatlanvásárlókat a főváros és agglomerációja között. Erről Balla Ákossal, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk Négyzetméter című ingatlan rovatunkban. Minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy a vizek szétterítésével és természetes visszatartásával helyet adjunk a folyóknak, lassítsuk a vízkészletek gyors távozását, megtartsuk a csapadékot és a belvizet. Erről a víz világnapján Dedák Dalmával, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértőjével beszélgettünk.
22/3/2023 • 0
MR podcast – Bankválság, Jedlik Ányos-díj - 2023-03-2208 óra
2023 március 22., szerda 8-9 óra
Bankválság: hol tartunk most és mire futhat ki? Palkó Istvánt, a Portfolio pénzügyi divíziójának vezető elemzőjét faggattuk. Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat. Erről az egyik díjazottal dr. Kovári Zoltánnal magyar és európai szabadalmi ügyvivővel, a Kovári Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk, akinek az édesapja, Kovári György is megkapta korábban ezt az elismerést. Piaci Hotspot rovatunkba Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szállított infókat.
22/3/2023 • 0
MR podcast – Zuhanórepülő nyugdíjpénztárak, használt cuccok a világhálón - 2023-03-2206 óra
2023 március 22., szerda 6.30-8 óra
A víz világnapján köszöntöttük a Beátákat. Tőzsde, lapszemle, budapesti hírek. Zuhanórepülés a nyugdíjpénztáraknál: fájdalmas év volt a tavalyi, de mi áll a rossz teljesítmény hátterében? A kérdést Süle-Szigeti Bulcsúval, a Bankmonitor nyugdíjszakértőjével feszegettük. Az E-bizniszben azt vizsgáltuk Rédey Ivánnal, a Shoptet magyarországi vezetőjével, hogy miért hasítanak a használt cuccok a világhálón.
22/3/2023 • 0
MR podcast – Lenhossék József, tőzsde, Mucsi 12x - 2023-03-2109 óra
2023 március 21., kedd 9-10 óra
1818-ban, március 20-án született Lenhossék József, akiről sokan csak azt tudják, hogy nevét utca viseli Ferencvárosban. Többet Katona Csaba történész árult el róla. Tőzsdenyitás után Marosi Viktor kollégánkkal beszélgettünk abból az apropóból kifolyólag, hogy márc. 22-én 19 órakor Mucsi 12x címmel fotókiállítása nyílik a Telep Galériában. Előtte a versmondólány szavalt egy Neruda verset.
21/3/2023 • 0
MR podcast – Felhő mindenek felett, logisztikai szervezetek szövetsége - 2023-03-2108 óra
2023 március 21., kedd 8-9 óra
Hogy állunk most a felhővel, költözzünk vagy maradjunk? Mádi Gáborral, a ShiwaForce.com Zrt. IT igazgatójával indítottuk el újra Epic Stories rovatunkat. Közelebb került az uniós döntéshozatalhoz a magyar logisztika. A részletekről Tolnainé dr. Tóth Veronika, a Magyar Vámügyi Szövetség főtitkára számolt be.
21/3/2023 • 0
MR podcast – Költészet világnapja, vármegye bérlet, magán egészségügy - 2023-03-2106 óra
2023 március 21., kedd 6.30-8 óra
Benedek is hozott zsákban meleget a költészet világnapján. Lapszemle, tőzsde. Több tízmilliárdos lyukat üt a tömegközlekedés költségvetésén a vármegyebérlet? Erről Király Bencével, a Közlekedő Tömeg Egyesület egyesületi tagjával beszélgettünk. Mennyit és mire költünk a saját zsebünkből, ha az egészségünkről van szó? Pulzus című rovatunk vendége dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár Vezető Stratégiai Tanácsadója volt.
21/3/2023 • 0
MR podcast – Árstoppos tojás, alkalmazott MI - 2023-03-2009 óra
2023 március 20., hétfő 9-10 óra
Árstoppos tojást hoz a nyuszi - De lesz-e belőle elég? Mihálovits Gazda rovatunkban Pákozd Gergelytől, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnökétől vártunk választ kínzó kérdésünkre. Tőzsdenyitás után Szabados Leventével, a Neuron Solutions vezető tanácsadójával azt a kérsét feszegettük, hogy mit is jelent mesterséges intelligenciát alkalmazni.
20/3/2023 • 0
MR podcast – India, piaci rali, visszahívások - 2023-03-2008 óra
2023 március 20., hétfő 8-9 óra
A legnagyobb vasérc kitermelők: India. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltánnal és dr. Feledy Botonddal beszélgettünk a lassan - vagy már - a világ legnépesebb országáról. Piaci Hotspot rovatunkban szó volt arról, hogy az S&P500 egy százalék pluszban zárta a hetet, az infláció a várakozásoknak megfelelően csökkent az USÁ-ban, míg a Pfizer gyógyszereket, a Ford meg autókat hívott vissza. Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője volt ebben a szakértőnk.
20/3/2023 • 0
MR podcast – Einstein, pénzügyi válság, FED döntésre várva - 2023-03-2006 óra
2023 március 20., hétfő 6.30-8 óra
Klaudiák neve napján Albert Einstein közreadja relativitáselméletét. Lapszemle, tőzsde, meg egy kis bankpánik. Megismétlődik-e a 2008-as pénzügyi válság? Dobozi Istvánnal, a Világbank volt vezető közgazdászával beszélgettünk. Fővárosi híreink után Váradi Beával, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzőjével a szerdai FED döntés várható kimenetelét latolgattuk.
20/3/2023 • 0
MR podcast – Porto Santo, Kairo és tőzsdenyitás - 2023-03-1709 óra
2023 március 17., péntek 9-10 óra
Ács Gábor Porto Santoból jelentkezett, ottani élményeit osztotta meg velünk és a hallgatókkal. Szó volt még a Wizz Air megváltozott árazási algoritmusáról és a társaság Milánóból induló új kairói járatáról is. Tőzsdét nyitottunk Vavrek Zsolttal, majd egy kis könnyed csevej után jó hétvégét kívántunk mindenkinek.
17/3/2023 • 0
MR podcast – Az alvás fontossága, minősége, hiánya okozta problémák - 2023-03-1708 óra
2023 március 17., péntek 8-9 óra
Előrehoztuk és megnyújtottuk "Ép testben" rovatunkat, hogy minél töbet beszélgethessünk Horváth Ágnes alvástrénerrel az alvás fontosságáról, minőségéről, hiánya okozta problémákról.
17/3/2023 • 0
MR podcast - Szent Patrik nap, repohár, infláció - 2023-03-1706 óra
2023 március 17., péntek 6.30-8 óra
Ma van Írország nemzeti ünnepe, Szent Patrik napja, de persze a Gertrúdokat is köszöntöttük. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, híreket szállítottunk Budapestről, majd újramelegítettük a repohár kérdést. Kerékgyártó Gáborral, a BKIK gazdaságfejlesztési és szolgáltatási igazgatójával beszélgettünk. "Értékpercek" rovatunkban a héten megjelent amerikai inflációs adatokat és az EKB döntését elemeztük Soós Frigyes segítségével, aki a OTP Global Markets treasury üzletkötője.
17/3/2023 • 0
MR podcast – Neumann120, a vízivás fontossága - 2023-03-1609 óra
2023 március 16., csütörtök 9-10 óra
Neumann János a globális kihívások és az éghajlat változásával kapcsolatban évtizedekkel ezelőtt leírt gondolatai 2023-ban aktuálisabbak, mint valaha: ezért a Neumann Társaság a számítógépek működési elveit kidolgozó tudós életútját új megközelítésből feldolgozó életrajzi kötetet jelentet meg a Neumann 120 emlékév tiszteletére. IT rovatunkban Képes Gábor, a Neumann Társaság marketingigazgatója, egyben informatikatörténész és muzeológus könyajánlója.
Igyunk vizet, mert az jó - de nem csak szomjoltásra a legjobb, rengeteg pozitív egészségügyi vonzata is van. A vízivás fontosságának hangsúlyozására az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Aqua Challenge néven az idén ismét meghirdeti vízfogyasztást népszerűsítő kampányát, amelynek lényege, hogy az abban résztvevők vállalják, a kihívás ideje alatt csak vízzel, és abból is az ajánlott mennyiséggel, tehát napi két-két és fél literrel oltják szomjukat. NOPQ gasztronómiai rovatunkban Kántor “Be Water” Ede.
16/3/2023 • 0
MR podcast – Amerikai bankpánik, kínai autópiac - 2023-03-1608 óra
2023 március 16., csütörtök 8-9 óra
Az Egyesült Államok történetének második legnagyobb bankcsődje zajlik. Itt az újabb pénzügyi válság, kezdődik a cunami, mint 2008-ban? Ki a felelős? Maga a Silicon Valley Bank, vagy a Fed monetáris politikája? Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense.
8 millió forgalomban lévő tisztán elektromos autó mellett sem tudja teljesíteni Kína a klíma célkitűzéseit. Nagyon jelentős termelési csökkenés várható Európában az autók tekintetében, míg az USA nyer. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor.
16/3/2023 • 0
MR podcast – Gyengülő forint, török választások - 2023-03-1606 óra
2023 március 16., csütörtök 6.30-8 óra
Álmoskásan indul a reggel, de sosem hallott felállással találkozhatnak a hallagtók, hiszen Várkonyi Gábor és Mihálovits András a műsorvezetők. Lemmennek persze a kötelező körök, mint a jeles napok felsorolása, a tőzsdei összefoglaló valamint a lapszemle, majd a Budapest rovat is, melyben a rakpartok hétvégi autómentesítéséről, a Fény utacai piac sorsáról és a 3-as metróról szólunk.
Ütik-vágják a forintot, nincs megállás - 402 Ft fölött az euró árfolyama. Március 15-én reggel még 390-es szint alatt volt az euró/forint kurzus, délután viszont elérte a 400-as lélektani határt a hazai deviza, majd ment is tovább. Az ok: az amerikai Silicon Valley Bank csődje nagy port kavart a nemzetközi piacokon, a forint pedig a rossz hangulatban kifejezetten jelentősen gyengül, ráadásul a magyar piac zárva tartása miatt alacsony a likviditás is. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a forint alulteljesítő régiós devizákhoz képest. Hogyan tovább? Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője.
ErdoGone? – Komoly kihívás vár a török elnökre a közelgő választáson. A remélhetőleg május 14-én megrendezésre kerülő török választás tétje, hogy a földrajzilag rettentő fontos lokációjú hatalom az USA és nyugati demokratikus szövetségesei mellé áll, vagy az olyan autoriter hatalmak, mint Kína, Oroszország és Irán szövetségese lesz. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
16/3/2023 • 0
MR podcast - Kossuth-díj, tőzsde, Oscar-díj - 2023-03-1409 óra
2023 március 14., kedd 9-10 óra
"Mesél a múlt" rovatunkban Katona Csaba történésszel a 75 éves Kossuth-díj múltjáról és jelenéről beszélgettünk. A tőzsdenyitást követően a "Kultmogul"-ban Dudás Viktor filmszakértővel elemeztük az idei Oscar-díjasok teljesítményét.
14/3/2023 • 0
MR podcast - Stagnáló élelmiszerárak, lassuló fuvarozás - 2023-03-1408 óra
2023 március 14., kedd 8-9 óra
Az óra elején a lassuló élelmiszer-infláció volt a témánk. Héjja Csabával, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari üzletágának szenior elemzőjével néztünk a folyamatok mögé. Beszéltünk az új és a régi euró alapú állampapírokról."Észjáték" logisztikai rovatunkban pedig arról volt szó, hogy tavaly kevesebb árut és rövidebb úton fuvaroztak Magyarországon 2021-hez képest. Bíró Koppány, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok szövetségének főtitkára volt a szakértőnk.
2023 március 14., kedd 6.30-8 óra
Matild névnap és Nemzetközi π-nap. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban beszéltünk járatkimaradásokról és troliközlekedésről a Lánchídon. Lemák Gábor, fintech szakértőt pedig azért tárcsáztuk, hogy a Revolutról beszélgessünk vele, mivel a társaság könyvvizsgálója szerint fennáll a kockázat, hogy a cég 2021. évi bevételi kimutatásában lényegi tévedések szerepelnek. Dr. Váradi Péterrel, a Prémium Egészségpénztár Vezető Stratégiai Tanácsadójával a pénztárak népszerűségéről, pénzügyi helyzetéről, taglétszámáról beszélgettünk "Pulzus" rovatunkban. "3R" rovatunkban ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke a fenntartható válalaltirányítás lényegéről, fontosságáról beszélt.
14/3/2023 • 0
MR podcast – Műtrágya és európai kvantumszámítógép - 2023-03-1309 óra
2023 március 13., hétfő 9-10 óra
Mihálovits Gazda ma a műtrágya és a gabonapiac összefüggéseit tárja fel egy rövid esszében.
Varga Zoltán, senior elemző (Equilor Zrt.) tőzsdét nyit.
Európai kvantumszámítógép épül! A Műegyetem is részt vesz a hét éves együttműködésben, amelynek célja egy nagyteljesítményű európai kvantumszámítógép fejlesztése. A 10 európai ország 28 partnerét egyesítő programban a BME Természettudományi Kara (TTK) a Wigner Fizikai Kutatóközponttal együttműködve dolgozik Franciaország, Hollandia, Finnország, Németország, Svédország legjobb szakembereivel a kvantumkutatással foglalkozó startupok mellett. Mi az a kvantumszámítógép? Miért dolgozik a fél világ ilyenek fejlesztésén? Milyen fő problémákat kellene megoldani a működéséhez? Létezik-e már valahol ilyen? Miért fejlesztünk mi, miért nem vesszük át azt? Dr. Asbóth János, a BME egyetemi docense, a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója elmagyarázza Heuréka Élmény rovatunkban!
13/3/2023 • 0
MR podcast – Ausztrália, tőzsdei lejtmenet - 2023-03-1308 óra
2023 március 13., hétfő 8-9 óra
Adóvilág rovatunkban a világ legjelentősebb vasérc termelőt vizsgáljuk. Ma Ausztrália kerül sorra, ahol a vasércen kívül más nyersanyagból is van bőven. Ezért is gazdag az ország. A napjai mégsem békések, mert nem nagyon reagál a zöld fordulatra, illetve a nagyhatalmak, Kína és az USA, ütközőzónájának is tartják. Bővebben az ausztrál gazdaságról és politikáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mesél
Az S&P - 5 százalékban zárt, a többi mutató is esett. Megtalálták az irányt a jelek szerint…Minden esik, de a bankszektor volt a legnagyobb vesztes. 700 milliárd dollár veszteség is lehet a rendszerben, ami megijesztette a befektetőket. Az állam közbe is lépett, ami pluszba lökte a bankpapírokat.A Tesla is esett, de idén másodszor csökkent árat, a piac nem örült ennek sem. Piaci Hotspot rovatunkban Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
13/3/2023 • 0
MR podcast – Amerikai bankpánik, amerikai infláció - 2023-03-1306 óra
2023 március 13., hétfő 6.30-8 óra
Ma van Napi Csata, Mihálovits kolléga a Dien Bien Phu-i ütközetről mesél. Budapest rovatunkban a patkányirtás körüli huzavona kerül terítékre.
Amerikában, majd Európában is komoly eladási hullám indult el a tőzsdéken, miután két kisebb amerikai pénzintézetnél gondok támadtak. A háttérben rendszerszintű problémákat sejtenek az elemzők. Ilyen hangulatban jött ki az OTP gyorsjelentése… Nagy Viktor, a portfolio.hu vezető elemzője.
Amerikai infláció és európai kamatdöntés. A várakozások alapján éves összevetésben a headline és a maginfláció is mérséklődött, ám utóbbi csak minimálisan, míg havi összevetésben előbbinél minimális csökkenést míg utóbbinál stagnálást vár a piac. Januárban a megelőző hónapokhoz hasonlóan jelentősen járult az áremelkedéshez, a havi gyorsulás feléért volt felelős, a lakhatási kölstégek emelkedése, de az élelmiszerek és az energia ára is tovább emelkedett. A bérdinamika továbbra sem enyhül ugyan, de a reálbérek ilyen árnyomás mellett még így is csökkentek. Az energia ára mára már sokat mérséklődött, így inflációs szempontból inkább a lakhatási költségek és az élelmiszerárak alakulására lesz érdemes figyelni. Heti Kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője.
13/3/2023 • 0
MR podcast – Vasutazás, római zarándokház, tőzsdenyitás - 2023-03-1009 óra
2023 március 10., péntek 9-10 óra
Vasutas hírek az "Ács is in the air" utazási rovatunkban, de persze volt Wizzair morgás skót szívással, magasvasút Lutonból, fapados ügyfélszolgálat 2., római zarándokház. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolt lakossági üzletág igazgatóval. Válaszok hallgatók utazási kérdéseire, új műsorok és régiek promója.
10/3/2023 • 0
MR podcast – Halódó kriptovaluták, népszerű nordic walking - 2023-03-1008 óra
2023 március 10., péntek 8-9 óra
Kriptovaluta - az örök ígéret vagy a jövő nagy lehetősége? Glaser Anitával, pénzügy-számvitel szakokleveles közgazdásszal, kriptovaluta adózási szakértővel beszélgettünk. "Ép testben" rovatunkban az alig több mint húsz éves múltra visszatekintő, de ma már a legkedveltebb tömegsportok között számontartott nordic walkingról volt szó.
10/3/2023 • 0
MR podcast – MTK-sportpark, Matolcsy vs. kormány, vergődő hazai kiskereskedelem - 2023-03-1006 óra
2023 március 10., péntek 6.30-8 óra
Névnaposok, lapszemle, tőzsde. Bővülő BUBI, 27 milliárdból épülő MTK-sportpark volt a témája Budapest rovatunknak. Matolcsy vs. kormány reloaded - Kinek van igaza? Madár Istvánt, a portolio.hu vezető elemzőjét kérdeztük. Imrei Jánossal, az OTP Global Markets osztályvezetőjével a hazai kiskereskedelem helyzetőről, inflációról, FED kamatemelésekről és az amerikai munkerőpiacról beszélgettünk.
10/3/2023 • 0
MR podcast – Telkóban lemaradó EU, változó borászat - 2023-03-0909 óra
2023 március 09., csütörtök 9-10 óra
Tim Höttges, a Deutsche Telekom első embere szerint a távközlési cégek működési környezete hosszútávon alkalmatlan arra, hogy versenyképessé tegye Európát Amerikával és Ázsiával szemben. Koi Tamással, a hwsw.hu szerkesztőjével beszélgettünk. Tőzsdei összefoglaló után "NOPQ" rovatunkban Braunmüller Lajossal, a Portfolio.hu elemzőjével beszélgettünk arról, hogy a klímaváltozás miatt új korszak köszönthet be a borászatban.
9/3/2023 • 0
MR podcast – Fintech elnök, elnapolt szavazás a belsőégésű motorokról - 2023-03-0908 óra
2023 március 09., csütörtök 8-9 óra
Ács Zoltán, az MKB Fintechlab ügyvezetője lett a Magyar Fintech Szövetség (MAFISZ) elnöke. Ebből az apropóból beszélgettünk vele és Szeles Nóra, Mafisz elnökségi taggal, a Tőkeportál alapítójával a jövőbeni tervekről. A "Futóműben" Várkonyi Gábor beszélt arról, hogy elhalasztották a szavazást arról a tervek szerint 2035-ben esedékes szabályozásról, ami a belsőégésű motorok forgalombahelyezését tiltáná. Szó volt még elektromos autókról, akkumulátorokról, hibridekről is.
9/3/2023 • 0
MR podcast – Népligeti felüljáró, hitelből nyereség - 2023-03-0906 óra
2023 március 09., csütörtök 6.30-8 óra
Parkolóóra trükkök, ünneplő Franciskák, London Eye, lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapesti hírek a népligeti felüljáróról, és a távozó Budapest Airport vezérről. A Bankmonitor független hitelközvetítő cég kiszámolta, hogy hitel igénybevételével remekül lehet keresni egy összetett konstrukcióval. Kína 5%-os gazdasági növekedési célt fogalmazott meg magának, Powell FED elnököt a szenátus hallgatta, míg az amerikai földgáz ára nagy szakadás után 50 százalékkal ugrott meg. Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója volt a "Heti kitekintő" mai szakértője.
9/3/2023 • 0
MR podcast - Külföldiek az ingatlanpiacon és tengervédelem - 2023-03-0809 óra
2023. március 08. szerda - 9-10 óra
Többért, de kevesebbszer vásárolnak ingatlant Magyarországon a külföldiek. Kevés külföldi vásárol ingatlant, az Otthon Centrum tavalyi adatai szerint a vevők alig három százaléka nem magyar állampolgár: ha mégis tulajdonosok lesznek, akkor viszont a magyar átlagnál tíz millió forinttal fizetnek többet egy ingatlanért. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
TőzsdenyitásVarga Zoltán, senior elemzővel.
Csituló hullámok - Megmenekültek a világtengerek? 10 évnyi tárgyalásokat követően történelmi megállapodást kötöttek az ENSZ tagállamai: 2030-ig a nyílt tengerek 30 %-át védelem alá helyezik. A megállapodás szerint az új védett területeken korlátozzák a halászat mértékét, a hajózási útvonalakat és a feltárási tevékenységeket, például a mélytengeri bányászatot. Dr. Farkas János, a Magyar Tengerbiológiai Társaság alelnöke.
8/3/2023 • 0
MR podcast - Elektromos autózás, retikülök és tőzsdei sztorik - 2023-03-0808 óra
2023. március 08. szerda - 8- 9 óra
Lesz-e elektromos autózás? Illetve hozzávaló alapanyag? A Toyota is felhívta a figyelmet, hogy az ellátási láncok napi szintű realitását ismerve a következő 10-15 évben még korlátozottan lesznek elérhetők az akkumulátor alapanyagok és a töltési infrastruktúra. Ezért jobban kellene gazdálkodni a szűkösen meglévő erőforrásokkal. Schiller Márk, a Schiller Flotta Kft. stratégiai és marketing igazgatója.
Női innovátorok varázslatos retiküljei. Ma nőnap alkalmából egy Facebook-poszttal készül a hivatal, amely olyan magyar, női feltalálókat vesz csokorba, akik érdekes kézitáskákat találtak fel és szabadalmaztattak. Gyulasi Georgina, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala sajtófőnöke.
PIACI HOTSPOT. A Meta további munkavállalókat küldd el. A Jetblue egyesülne a Spirittel, ám az amerikai légtársaságok házasságát a versenyhatóság nem támogatja, ami rossz hír a részvényeseknek. Árat csökkent a Tesla, ez már a második alkalom rövid időn belül. Kababik József, Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
8/3/2023 • 0
MR podcast - Járókelők, nők a gazdaságban, e-kereskedelem - 2023-03-0806 óra
2023. március 08. szerda - 6.30-8 óra
ÓRIÁSI nőnapi köszöntés után a Járókelővel szétnézünk a fővárosban, hol vannak bosszantó, megreparálandó közterületek. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.
Az üvegplafonon túl - Nők a gazdaságban. Nőnap alkalmából 2022. legsikeresebb női vállalkozójával vizsgáljuk meg, hogy érzik magukat a nők a gazdaságban? Mennyire mernek vállalkozni? Milyen akadályokkal kell szembenézniük induláskor és cégük működtetése során? Érzik-e az üvegplafont? Tudnak, akarnak-e változtatni a mostani nem túl kedvező helyzeten? Utasi Melinda, Cégkisérő vállalkozásfejlesztő, 2022 legsikeresebb női vállalkozója (Nők a neten).
Mi vár az e-kereskedelemre 2023-ban? Az e-kereskedelem sem úszhatja meg az infláció és az energiaár-robbanás miatti forgalomvisszaesést. A Covid generálta netes kényelem megmaradt, az emberek azonban olcsóbb termékekre váltottak, sokan kivárnak a nagyobb vásárlásokkal, s egyszerre kevesebbet rendelnek. Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója.
KKV hírek: Mit gondolnak a vállalkozások a 4 napos munkahétről és merre razziázik a NAV?
8/3/2023 • 0
MR podcast - Csortos Gyula, Orlai Produkció - 2023-03-0709 óra
2023. március 07. kedd - 9-10 óra
Egy gátlástalan színészóriás - 140 éve született Csortos Gyula. A két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a máig nézők tömegeit vonzó Hyppolit, a lakáj főszereplője. „Csortosnak se alakja, se hangja, se beszédművészete nem olyan, mint a nagy színészeknek – és mégis...” – mondta róla Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója. Katona Csaba, történész.
Orlai Produkció - Bocs, félrement! Március 19-én lesz a 100. előadás a Belvárosi Színházban. Készült belőle online felvétel, amit kifejezetten a képernyőre találtak ki, amit Billy van Zandt is látott és teljesen odavolt. Tapasztalt asszony. Március 31-én bemutató a Jurányiban. Volt egy váz az olvasópróbán, de erősen épül az előadás a színészek improvizációjára. Schruff Milán, színész
7/3/2023 • 0
MR podcast - Tegeződés, jótékony logisztikusok - 2023-03-0708 óra
2023. március 07. kedd - 8-9 óra
Szervusz kérlek alássan! Mikor tegeződjünk és mikor magázódjunk?Előfordult már mindenkivel, hogy kellemetlenül érezte magát a tegeződés-magázódás kérdésében, mert nem egyszerű, hogy ki mikor és hogyan ajánlhatja fel a tegeződést. Görög Ibolya protokollszakértő.
Jótékonyság és logisztika. Hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, valamint pedagógusaik tanulását, illetve munkáját segítik azok a hordozható számítógépek, amelyek tárolását és elosztását a Raben végzi. A nemzetközi logisztikai szolgáltató hazai leányvállalata több ezer laptop kiszállításáról gondoskodik, amelyeket a Partners Hungary Alapítvány (PHA) pályázatok útján ítél oda a kedvezményezetteknek. Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
7/3/2023 • 0
MR podcast - Kötelező biztosítás, magánegészségügy és német elvárások - 2023-03-0706 óra
2023. március 07. kedd - 6.30-8 óra
Jönnek a szokásos reggeli körök, majd Budapest rovatunk, benne a népligeti felüljáró ügyével, a buszsávok kérdésével, a főváros tortájával.
Miért pont a kötelező biztosítás ne drágulna? A tavalyi IV. negyedévben 8 százalékkal emelkedett a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2021 azonos időszakához képest. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, a szervíz- és alkatrészköltségek drágulása és a devizaárfolyam-változás hatásaként. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Elindult a Prémium Járóbeteg Minőségi Index 2. - Kik azok, akik a magánellátást választják és miért? Mik a legfontosabb különbségek az állami és magán között, és mi az okuk? Hogyan fog változni a az index értéke jövőre, ha megismételjük a felmérést? Milyen további lépéseket tervez a Prémium az egészségügyi minőségmérés területén? Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár Vezető Stratégiai Tanácsadója.
Új környezetvédelmi és emberi jogi követelményeknek kell megfelelniük a Németországba exportáló cégeknek, ha a beszerző vállalat globálisan 3000 főnél több munkavállalót foglalkoztató német cég. Kiket érint ez a szabály? Milyen típusú kockázatok csökkentését célozza a szabályozás? Hogyan tudnak felkészülni a vállalatvezetők? Márkus Fanni ügyvéd, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda szakértője.
7/3/2023 • 0
MR podcast - Ütközés vaddal, hasznos mesterséges intelligencia - 2023-03-0609 óra
2023 március 06., hétfő 9-10 óra
Mihálovits Gazda: Vadveszély! Mit tegyünk, ha vadat gázolunk?
A vadászható állat által okozott kárért való felelősség tekintetében a Polgári törvénykönyvnek a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Ez annyit jelent, hogy úgymond az „üzembentartók” felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni. Dr. Király István, az Országos Magyar Vadászkamara Tolna vármegyei Területi Szervezetének titkára ismerteti, mit lehet és kell tenni ilyenkor?
Tőzsdenyitás Varga Zoltánnal, az Equilor Zrt. senior elemzőjével.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hogyan hazudunk a gépnek? - Létezik-e társadalmilag hasznos mesterséges intelligencia?
A MI kutatása legalább annyira társadalomtudományi, mint technológiai kérdés. Két nagyon fontos attribútumot emelek ki. Az egyik az, hogy legyen az MI transzparens. Tehát értsük, hogy miért mondja: Árpád, most kanyarodj balra. Ha a miérteket nem kérdezzük meg, akkor termékké válunk. A második fontos cél, hogy sok apró mesterséges intelligencia legyen. Jelenleg óriási részvénytársaságok fejlesztik az MI-t, az ő céljuk inkább az, hogy egyetlen nagy mesterséges intelligencia legyen, mert akkor az egy platform, és én függővé válok tőle. A társadalomnak viszont ez nem érdeke, jobb a sok kicsi: legyen egy, ami megmondja, hogy így kanyarodjak balra a biciklivel, legyen egy, ami lefordít valamit és így tovább. Ha sok kicsi van, akkor tudom szabályozni. Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, az NKE tudományos főmunkatársa válaszol.
6/3/2023 • 0
MR podcast - Orosz-ukrán adócsata, részvénysztorik - 2023-03-0608 óra
2023 március 06., hétfő 8-9 óra
ADÓVILÁG: Az orosz-ukrán háború adóhatásai
A háború miatt adóemelések várhatók Oroszországban, hogy finanszírozni tudják azt. A költségvetésük pedig többletes volt az energiaárak miatt. Az ukránoknál pedig 36 milliárd dolláros hiány volt a büdzsében a külföldi segélyekkel együtt. A lyukat privatizációból próbálják betömni. A konfliktus az EU költségvetésén is nyomot hagy, például az elszaladó energiaköltségek miatt adott támogatásokkal. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere vázolja a helyzetet
Válaszul az ukrajnai agresszióra a nyugati hatalmak átfogó szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben. Az EU idáig kilenc szankciós csomagot fogadott el, ezek 1386 személlyel és 171 szervezettel szemben vezettek be korlátozásokat. Egyebek mellett megtiltották a nyersolaj és finomított kőolajtermékek szállítását az unió területére, illetőleg – az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával egyeztetve – kizárták a legnagyobb orosz pénzintézeteket a bankok közötti nemzetközi kommunikációs rendszeréből, a SWIFT-ből. Fáj ez az oroszoknak? Milyenhatásai lehetnek a szankcióknak hosszú távon?Feledy Botond, külpolitikai szakértő felel a kérdésekre.
PIACI HOTSPOT rovatunkban Szelőcei Sándor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. Hírek az elmúlt hét tőkepiaci eseményeiről, valamint a technológiai szektorról. Bónusz: a Pfizer biotech céget venne, a Tesla pdig ismét felfutóban van.
6/3/2023 • 0
MR podcast - Dráguló taxizás, inflációs kilátások, extraprofit adó - 2023-03-0606 óra
2023 március 06., hétfő 6.30-8 óra
Név- és születésnapok és események indításként. Fókuszban az energaitakarékossági világnappal, a Michaelangelo vírussal 1991-ből és egy kis Pink Floyddal. Lapszemle és tőzsdenyitás. Budapesti hírcsokor a Népligeti felüljáróval, a zenélő szökőkúttal és a Fény utcai piaccal. Mától drágul a taxizás. Ettől most mindenki boldog? Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke felel.
A KSH szerdán teszi közzé a februári inflációs adatokat. A januári adat jelentős negatív meglepetést okozott, a havi átárazódás mértéke ugyanis magas maradt. A szerkezet azonban már változott: az élelmiszerek és az árúcikkek inflációja lassult, de a vártnál kevésbé, miközben a szolgáltatásinfláció gyorsult, ami a magasan ragadó inflációs várakozásokra utal. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője mesél a várakozásokról.
Egy kormányrendelet március 1-jei hatállyal, de bizonyos rendelkezések kapcsán visszamenőlegesen is módosítja az extraprofit adó szabályokat. Vizer József, a Grant Thornton Hungary adózási üzletágának vezetője foglalja össze a változásokat.
6/3/2023 • 0
MR podcast – Fapadosok ügyfélszolgálata, tőzsdenyitás - 2023-03-0309 óra
2023 március 03., péntek 9-10 óra
Kell-e tisztességes ügyfélszolgálat a fapadosoknak? Vagy inkább hagyják, ne költsenek rá és maradjanak olcsók a repjegyek? Nagy Ács-Gede csörte a stúdióban. Vavrek Zsolt beszámolt a tőzsdei árakról, mi pedig folytattuk a hallgatók által küldött utazási kérdések megválaszolását.
3/3/2023 • 0
MR podcast – Átalakuló nyugdíjrendszer, Rakonczay in da house - 2023-03-0308 óra
2023 március 03., péntek 8-9 óra
Fordulat az állam részéről: indulhat a nyugdíjrendszer átalakítása? Milyen ötletek kerülnek terítékre? Árgyelán Ágnessel, a portfolio.hu elemzőjével beszélgettünk. Kajakos rekord a Dunán, ultrafutó rekordra készülve - Rakonczay Gábor legújabb kalandjai és tervei az "Ép testben" rovatunkban.
3/3/2023 • 0
MR podcast – 50 éves a "Képzelt riport...", növekvő tranzakciószám a lakáspiacon - 2023-03-0306 óra
2023 március 03., péntek 6.30-8 óra
Nagy dilemma! Vajon érzékenyebbek vagyunk kevésbé tehetséges autóstársaink iránt a kor előrehaladtával? Kornéliák köszöntése, 50 éves a "Képzelt riport...", rákprevenciós program. Nagy szakadás után februárban nőtt a tranzakciószám a lakáspiacon. Túl vagyunk a mélyponton? Aki válaszol, Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője. Visszaemlékezés a heti MNB kamatdöntő ülésre és európai makró adatokra André Borbálával, az OTP Global Markets üzletkötőjével.
3/3/2023 • 0
MR podcast - A legnépszerűbb ételek, támadás a "kémbank" ellen - 2023-03-0209 óra
2023 március 02., csütörtök 9-10 óra
Mely nemzetek ételei a legnépszerűbbek a világban és Magyarországon. Mi az a bozóthús és mit lehet belőle készíteni? Kántor Bandi és Mihálovits Gazda e fontos kérdéseket taglaja az NOPQ gasztronómiai rovatban.
Egy feledhetetlen hangulatú tőzsdenyitás Buró Szilárddal , az Equilor pénzügyi innovációs vezetőjével.
Hackertámadás érte az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) levelezőrendszerét, az NBB egyes tisztviselői nevében tömegesen küldtek ki hamis emaileket és a támadást magára vállaló hackercsoport publikusan letölthetővé tett olyan dokumentumokat, amik állítása szerint az NBB rendszeréből származnak.
Az ügy tanulságait Frész Ferenc, a CyberServives Zrt. alapító vezérigazgatója vonja meg.
2/3/2023 • 0
MR podcast - Pedagógus teljesítménymérés, maradhatnak a benzines autók - 2023-03-0208 óra
2023 március 02., csütörtök 8-9 óra
Kiderült, hogyan akarják mérni a pedagógusok teljesítményét. Pontozni akarják többek között a kommunikációs stílust, a szülőkkel való kulturált viselkedést és az intézmény jó hírének erősítését a személyes, írásos, online kommunikációban, viselkedésben. A pedagógusok teljesítményértékelésének eredménye azért fontos, mert a jövőben ez alapján differenciálnák a fizetéseket is, a jól teljesítő tanárok több pénzt kaphatnának. A rendszert már több iskolában tesztelik, de majd csak szeptembertől vezetnék be általánosan. A pedagógus-szakszervezetek tiltakoznak ellene, de leginkább azért, mert az új teljesítményértékelési rendszerről nem volt semmilyen szakmai és társadalmi egyeztetés.Hogy működik ez a világban? Van teljesítményértékeléshez kötött fizetés máshol is, vagy ez is magyar unortodox megoldás? Hova vezet? Megold valamit a szakma problémáiból, vagy olaj a tűzre és tovább nőhet a pedagógushiány?
Radó Péter, oktatáskutató válaszol.
Úgy volt, hogy Európában 2035-től betiltják a hagyományos meghajtású autókat. Aztán a minap kiderül, hogy megvétóznák ezt az elképzelést. Méghozzá nem mások, mint a németek! Ezt senki nem gondolta volna… De vajon az olaszok után a németeknél miért lett forró a pite?
Várkonyi Gábor, autós szakértő igyekszik megfejteni a talányt.
2/3/2023 • 0
MR podcast - Reptéri zajvédelem és megoldott energiaválság - 2023-03-0206 óra
2023 március 02., csütörtök 6.30-8 óra
Kis bemelegítő csevegés után átnéztük a lapokat és a tőzsdei történéseket. Budapest, te csodás rovatunkban a reptér zajvédelmi programját vettük górcső alá, ugyanis a második ütemben új kerületek és agglomerációs települések kapcsolódnak be, akár ingyen szigetelést, új nyílászárókat, vagy szellőztető berendezést kérhetnek. Mik az első ütem tapasztalatai? Hányan éltek a lehetőséggel és mit igényeltek leginkább? Mit tesz még a reptér a zajszennyezés csökkentéséért? Hogy működik az éjjeli leszállások pótdíja? Most is elég sok éjfél utáni menetrendi leszállás van még. Mi a helyzet, ha késés miatt jön éjjel gép? Éjjel lehet még a karbantartásban hajtóművet bömböltetni?
Akit faggatunk: Valentínyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. Vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese.
Heti alapozó rovatunkban az energiaválságról beszélgetünk Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával.
Ki oldotta meg az energiaválságot? Az oroszok? Nem. Az ársapkák? Nem. A rezsicsökkentés? Nem. A politikusok? Tuti nem. Esetleg az időjárás? Árthatott volna, de nem. Hát akkor? A piac? Igeeeen! A piaci folyamatokba való beavatkozást kifejezetten kedvelő brüsszeli bürokraták sem tudták megakadályozni, hogy a piac megoldja azt az energiaválságot, amelyet egyébként részben a háború részben pedig nagyrészt szintén politikusok által generált elhibázott döntések szültek.
2/3/2023 • 0
MR podcast - Kevesebb lakáshitel, mobil autótöltő konténer - 2023-03-0109 óra
2023 március 01., szerda 9-10 óra
A "Négyzetméterben" arról volt szó, hogy hiába nőttek az átlagbérek, kevesebb lakáshitelre futja belőle. Tőzsdenyitás után pedig egy mobil autótöltő konténer ötletéről faggattuk Simon Anitát, az Alteo Csoport fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettesét.
1/3/2023 • 0
MR podcast - HR-es személyes interjú, Bayer - 2023-03-0108 óra
2023 március 01., szerda 8-9 óra
HR-percek rovatunkban tovább interjúztattuk a képzeletbeli vállalkozásunk új munkavállalóit, majd köszöntöttük a 127 éves SZTNH-t. "Piaci hotspot2 rovatunkban többek között a Bayerről beszélt nekünk Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
1/3/2023 • 0
MR podcast - MNB döntés, PC-piac, cégtáblák - 2023-03-0106 óra
2023 március 01., szerda 6.30-8 óra
Kis kavarodás miatt megköszöntöttük a holnapi névnaposokat, lapszemléztünk, majd átnéztük a tegnapi tőzsdei árakat. Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával az MNB kamatdöntését ételmeztük, majd budapesti híreink után az "E-biznisz" rovatunkban a PC-k és laptopok értékesítési trendjeit elemeztük Hüse Tamással, az Emag IT-üzletágának vezetőjével. Az óra végén Kkv rovatunkban a cégtáblák kihelyezésének jelentőségére hívtuk fel a figyelmet.
1/3/2023 • 0
2023.02.28. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2809 óra
2023 február 28., kedd 9-10 óra
28/2/2023 • 0
2023.02.28. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2808 óra
2023 február 28., kedd 8-9 óra
28/2/2023 • 0
2023.02.28. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2806 óra
2023 február 28., kedd 6.30-8 óra
28/2/2023 • 0
2023.02.27. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2709 óra
2023 február 27., hétfő 9-10 óra
27/2/2023 • 0
2023.02.27. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2708 óra
2023 február 27., hétfő 8-9 óra
27/2/2023 • 0
2023.02.27. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2706 óra
2023 február 27., hétfő 6.30-8 óra
27/2/2023 • 0
2023.02.24. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2409 óra
2023 február 24., péntek 9-10 óra
24/2/2023 • 0
2023.02.24. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2408 óra
2023 február 24., péntek 8-9 óra
24/2/2023 • 0
2023.02.24. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2406 óra
2023 február 24., péntek 6.30-8 óra
24/2/2023 • 0
2023.02.23. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2309 óra
2023 február 23., csütörtök 9-10 óra
23/2/2023 • 0
2023.02.23. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2308 óra
2023 február 23., csütörtök 8-9 óra
23/2/2023 • 0
2023.02.23. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2306 óra
2023 február 23., csütörtök 6.30-8 óra
23/2/2023 • 0
2023.02.22. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2209 óra
2023 február 22., szerda 9-10 óra
22/2/2023 • 0
2023.02.22. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2208 óra
2023 február 22., szerda 8-9 óra
22/2/2023 • 0
2023.02.22. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2206 óra
2023 február 22., szerda 6.30-8 óra
22/2/2023 • 0
2023.02.21. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2109 óra
2023 február 21., kedd 9-10 óra
21/2/2023 • 0
2023.02.21. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2108 óra
2023 február 21., kedd 8-9 óra
21/2/2023 • 0
2023.02.21. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2106 óra
2023 február 21., kedd 6.30-8 óra
21/2/2023 • 0
2023.02.20. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-2009 óra
2023 február 20., hétfő 9-10 óra
20/2/2023 • 0
2023.02.20. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-2008 óra
2023 február 20., hétfő 8-9 óra
20/2/2023 • 0
2023.02.20. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-2006 óra
2023 február 20., hétfő 6.30-8 óra
20/2/2023 • 0
2023.02.17. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1709 óra
2023 február 17., péntek 9-10 óra
17/2/2023 • 0
2023.02.17. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1708 óra
2023 február 17., péntek 8-9 óra
17/2/2023 • 0
2023.02.17. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1706 óra
2023 február 17., péntek 6.30-8 óra
17/2/2023 • 0
2023.02.16. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1609 óra
2023 február 16., csütörtök 9-10 óra
16/2/2023 • 0
2023.02.16. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1608 óra
2023 február 16., csütörtök 8-9 óra
16/2/2023 • 0
2023.02.16. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1606 óra
2023 február 16., csütörtök 6.30-8 óra
16/2/2023 • 0
2023.02.15. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1509 óra
2023 február 15., szerda 9-10 óra
15/2/2023 • 0
2023.02.15. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1508 óra
2023 február 15., szerda 8-9 óra
15/2/2023 • 0
2023.02.15. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1506 óra
2023 február 15., szerda 6.30-8 óra
15/2/2023 • 0
2023.02.14. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1409 óra
2023 február 14., kedd 9-10 óra
14/2/2023 • 0
2023.02.14. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1408 óra
2023 február 14., kedd 8-9 óra
14/2/2023 • 0
2023.02.14. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1406 óra
2023 február 14., kedd 6.30-8 óra
14/2/2023 • 0
2023.02.13. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1309 óra
2023 február 13., hétfő 9-10 óra
13/2/2023 • 0
2023.02.13. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1308 óra
2023 február 13., hétfő 8-9 óra
13/2/2023 • 0
2023.02.13. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1306 óra
2023 február 13., hétfő 6.30-8 óra
13/2/2023 • 0
2023.02.10. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-1009 óra
2023 február 10., péntek 9-10 óra
10/2/2023 • 0
2023.02.10. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-1008 óra
2023 február 10., péntek 8-9 óra
10/2/2023 • 0
2023.02.10. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-1006 óra
2023 február 10., péntek 6.30-8 óra
10/2/2023 • 0
2023.02.09. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0909 óra
2023 február 9., csütörtök 9-10 óra
9/2/2023 • 0
2023.02.09. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0908 óra
2023 február 9., csütörtök 8-9 óra
9/2/2023 • 0
2023.02.09. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0906 óra
2023 február 9., csütörtök 6.30-8 óra
9/2/2023 • 0
2023.02.08. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0809 óra
2023 február 8., szerda 9-10 óra
8/2/2023 • 0
2023.02.08. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0808 óra
2023 február 8., szerda 8-9 óra
8/2/2023 • 0
2023.02.08. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0806 óra
2023 február 8., szerda 6.30-8 óra
8/2/2023 • 0
2023.02.07. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0709 óra
2023 február 7., kedd 9-10 óra
7/2/2023 • 0
2023.02.07. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0708 óra
2023 február 7., kedd 8-9 óra
7/2/2023 • 0
2023.02.07. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0706 óra
2023 február 7., kedd 6.30-8 óra
7/2/2023 • 0
2023.02.06. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0609 óra
2023 február 6., hétfő 9-10 óra
6/2/2023 • 0
2023.02.06. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0608 óra
2023 február 6., hétfő 8-9 óra
6/2/2023 • 0
2023.02.06. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0606 óra
2023 február 6., hétfő 6.30-8 óra
6/2/2023 • 0
2023.02.03. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0309 óra
2023 február 3., péntek 9-10 óra
3/2/2023 • 0
2023.02.03. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0308 óra
2023 február 3., péntek 8-9 óra
3/2/2023 • 0
2023.02.03. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0306 óra
2023 február 3., péntek 6.30-8 óra
3/2/2023 • 0
2023.02.02. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0209 óra
2023 február 2., csütörtök 9-10 óra
2/2/2023 • 0
2023.02.02. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0208 óra
2023 február 2., csütörtök 8-9 óra
2/2/2023 • 0
2023.02.02. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0206 óra
2023 február 2., csütörtök 6.30-8 óra
2/2/2023 • 0
2023.02.01. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-02-0109 óra
2023 február 1., kedd 9-10 óra
1/2/2023 • 0
2023.02.01. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-02-0108 óra
2023 február 1., kedd 8-9 óra
1/2/2023 • 0
2023.02.01. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-02-0106 óra
2023 február 1., kedd 6.30-8 óra
1/2/2023 • 0
2023.01.31. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-3109 óra
2023 január 31., kedd 9-10 óra
31/1/2023 • 0
2023.01.31. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-3108 óra
2023 január 31., kedd 8-9 óra
31/1/2023 • 0
2023.01.31. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-3106 óra
2023 január 31., kedd 6.30-8 óra
31/1/2023 • 0
2023.01.30. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-3009 óra
2023 január 30., hétfő 9-10 óra
30/1/2023 • 0
2023.01.30. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-3008 óra
2023 január 30., hétfő 8-9 óra
30/1/2023 • 0
2023.01.30. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-3006 óra
2023 január 30., hétfő 6.30-8 óra
30/1/2023 • 0
2023.01.27. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2709 óra
2023 január 27., péntek 9-10 óra
27/1/2023 • 0
2023.01.27. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2708 óra
2023 január 27., péntek 8-9 óra
27/1/2023 • 0
2023.01.27. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2706 óra
2023 január 27., péntek 6.30-8 óra
27/1/2023 • 0
2023.01.26. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2609 óra
2023 január 26., csütörtök 9-10 óra
26/1/2023 • 0
2023.01.26. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2608 óra
2023 január 26., csütörtök 8-9 óra
26/1/2023 • 0
2023.01.26. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2606 óra
2023 január 26., csütörtök 6.30-8 óra
26/1/2023 • 0
2023.01.25. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2509 óra
2023 január 25., szerda 9-10 óra
25/1/2023 • 0
2023.01.25. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2508 óra
2023 január 25., szerda 8-9 óra
25/1/2023 • 0
2023.01.25. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2506 óra
2023 január 25., szerda 6.30-8 óra
25/1/2023 • 0
2023.01.24. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2409 óra
2023 január 24., kedd 9-10 óra
24/1/2023 • 0
2023.01.24. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2408 óra
2023 január 24., kedd 8-9 óra
24/1/2023 • 0
2023.01.24. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2406 óra
2023 január 24., kedd 6.30-8 óra
24/1/2023 • 0
2023.01.23. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2309 óra
2023 január 23., hétfő 9-10 óra
23/1/2023 • 0
2023.01.23. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2308 óra
2023 január 23., hétfő 8-9 óra
23/1/2023 • 0
2023.01.23. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2306 óra
2023 január 23., hétfő 6.30-8 óra
23/1/2023 • 0
2023.01.20. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-2009 óra
2023 január 20., péntek 9-10 óra
20/1/2023 • 0
2023.01.20. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-2008 óra
2023 január 20., péntek 8-9 óra
20/1/2023 • 0
2023.01.20. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-2006 óra
2023 január 20., péntek 6.30-8 óra
20/1/2023 • 0
2023.01.19. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1909 óra
2023 január 19., csütörtök 9-10 óra
19/1/2023 • 0
2023.01.19. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1908 óra
2023 január 19., csütörtök 8-9 óra
19/1/2023 • 0
2023.01.19. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1906 óra
2023 január 19., csütörtök 6.30-8 óra
19/1/2023 • 0
2023.01.18. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1809 óra
2023 január 18., szerda 9-10 óra
18/1/2023 • 0
2023.01.18. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1808 óra
2023 január 18., szerda 8-9 óra
18/1/2023 • 0
2023.01.18. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1806 óra
2023 január 18., szerda 6.30-8 óra
18/1/2023 • 0
2023.01.17. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1709 óra
2023 január 17., kedd 9-10 óra
17/1/2023 • 0
2023.01.17. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1708 óra
2023 január 17., kedd 8-9 óra
17/1/2023 • 0
2023.01.17. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1706 óra
2023 január 17., kedd 6.30-8 óra
17/1/2023 • 0
2023.01.16. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1609 óra
2023 január 16., hétfő 9-10 óra
16/1/2023 • 0
2023.01.16. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1608 óra
2023 január 16., hétfő 8-9 óra
16/1/2023 • 0
2023.01.16. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1606 óra
2023 január 16., hétfő 6.30-8 óra.
16/1/2023 • 0
2023.01.13. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1309 óra
2023 január 13., péntek 9-10 óra
13/1/2023 • 0
2023.01.13. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1308 óra
2023 január 13., péntek 8-9 óra
13/1/2023 • 0
2023.01.13. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1306 óra
2023 január 13., péntek 6.30-8 óra.
13/1/2023 • 0
2023.01.12. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1209 óra
2023 január 12., csütörtök 9-10 óra
12/1/2023 • 0
2023.01.12. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1208 óra
2023 január 12., csütörtök 8-9 óra
12/1/2023 • 0
2023.01.12. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1206 óra
2023 január 12., csütörtök 6.30-8 óra.
12/1/2023 • 0
2023.01.11. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1109 óra
2023 január 11., szerda 9-10 óra
11/1/2023 • 0
2023.01.11. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1108 óra
2023 január 11., szerda 8-9 óra
11/1/2023 • 0
2023.01.11. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1106 óra
2023 január 11., szerda 6.30-8 óra.
11/1/2023 • 0
2023.01.10. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-1009 óra
2023 január 10., kedd 9-10 óra
10/1/2023 • 0
2023.01.10. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-1008 óra
2023 január 10., kedd 8-9 óra
10/1/2023 • 0
2023.01.10. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-1006 óra
2023 január 10., kedd 6.30-8 óra.
10/1/2023 • 0
2023.01.09. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0916 óra
2023 január 9., hétfő 9-10 óra
9/1/2023 • 0
2023.01.09. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0916 óra
2023 január 9., hétfő 8-9 óra
9/1/2023 • 0
2023.01.09. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0916 óra
2023 január 9., hétfő 6.30-8 óra.
9/1/2023 • 0
2023.01.06. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0609 óra
2023 január 6., péntek 9-10 óra.
6/1/2023 • 0
2023.01.06. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0608 óra
2023 január 6., péntek 8-9 óra
6/1/2023 • 0
2023.01.06. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0606 óra
2023 január 6., péntek 6.30-8 óra.
6/1/2023 • 0
2023.01.05. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0509 óra
2023 január 5., csütörtök 9-10 óra.
5/1/2023 • 0
2023.01.05. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0508 óra
2023 január 5., csütörtök 8-9 óra.
5/1/2023 • 0
2023.01.05. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0506 óra
2023 január 5., csütörtök 6.30-8 óra.
5/1/2023 • 0
2023.01.04. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0409 óra
2023 január 4., szerda 9-10 óra.
4/1/2023 • 0
2023.01.04. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0408 óra
2023 január 4., szerda 8-9 óra.
4/1/2023 • 0
2023.01.04. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0406 óra
2023 január 4., szerda 6.30-8 óra.
4/1/2023 • 0
2023.01.03. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0309 óra
2023 január 3., kedd 9-10 óra.
3/1/2023 • 0
2023.01.03. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0308 óra
2023 január 3., kedd 8-9 óra.
3/1/2023 • 0
2023.01.03. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0306 óra
2023 január 3., kedd 6.30-8 óra.
3/1/2023 • 0
2023.01.02. Millásreggeli podcast 3. rész - 2023-01-0222 óra
2023 január 2., hétfő 9-10 óra - első adásunk a radiocafén.
2/1/2023 • 0
2023.01.02. Millásreggeli podcast 2. rész - 2023-01-0222 óra
2023 január 2., hétfő 8-9 óra - első adásunk a radiocafén.
2/1/2023 • 0
2023.01.02. Millásreggeli podcast 1. rész - 2023-01-0206 óra
2023 január 2., hétfő 6.30-8 óra - első adásunk a radiocafén.
2/1/2023 • 0
Utazási tippek 2023-ra, tőzsdenyitás, meglepő ételek - 2022-12-2309 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Utazási tippek 2023-ra - Ács “Gaben” Gábor, a “2023, a Munka éve - avagy: Hogyan legyünk sikeresek egész évnyi hajtással, szabadságok nélkül” című életviteli könyv szerzője, coach és guru
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ EXTRA: 10 olyan étel, amiről azt hitted, hogy hagyományos, vagy sokkal régebbi, közben veled közel egyidős, vagy alig öregebb - sőt, fiatalabb.
23/12/2022 • 0
Sikersztori egy budakalászi raktárból, van Gogh - 2022-12-2308 óra
Hollywoodi sikersztori egy budakalászi raktárból: az Epic Creations története - Szalkai Zoltán és Suszt Dániel, az Epic Creations alapítói, vezetői
ARANYKÖPÉS: Vincent Van Gogh
23/12/2022 • 0
Programok januárban, piaci évértékelő, 2023-as előretekintő - 2022-12-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Programok az ünnepek alatt és januárban - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
ÉRTÉKPERCEK - Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
23/12/2022 • 0
IT évértékelő 2. rész, tőzsdenyitás, pulyka etimológia - 2022-12-2209 óra
IT ROVAT: 2022 évértékelő 2. rész, 2023-as kitekintő - folytatjuk a múlt heti beszélgetést - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Pulyka etimológia, avagy miért turkey a pulyka angolul? - Kántor Bandi föld körüli utazása
22/12/2022 • 0
Évértékelő, szakkönyv, energiaár-sokk - 2022-12-2208 óra
2022 a tőke és devizapiacon, 2023-as előretekintés - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője, szakkönyv szerző
ARANYKÖPÉS: Ralph Fiennes
FUTÓMŰ: Energiaár-sokk az európai autógyártásban - Várkonyi Gábor, autós szakértő
22/12/2022 • 0
ESG hitelesség, állatkerti karácsony - 2022-12-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A befektetők többsége nem bízik a fenntarthatósági jelentések hitelességében - Bozsik Balázs, a PwC Magyarország ESG üzleti szolgáltatások vezetője
BUDAPEST, TE CSODÁS: Karácsonykor és újévkor, valamint a két ünnep között is várja a látogatókat a Budapesti Állatkert - Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője
22/12/2022 • 0
Szemétrangsor, új lakások piaca - 2022-12-2109 óra
SZUPERZÖLD: Megjelent a hazai élelmiszerboltok 2022-es műanyag- és szemétrangsora - Simon Gergely, a Greenpeace magyarországi vegyianyag-szakértője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Kevesebb új lakás épül, de az drágábban - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője
21/12/2022 • 0
2023-as kilátások, védjegy naptár, Fedex és Nike - 2022-12-2108 óra
2023 Előretekintő - Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense
ARANYKÖPÉS: Jane Fonda
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Adventi naptár az SZTNH-tól - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke
Az SZTNH az elmúlt évekhez hasonlóan idén is adventi naptárral kedveskedik facebookos követőinek. A naptár december 1-jétől december 24-ig minden nap egy-egy szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos érdekességet, találmányt, védjegyet mutat be, amelyek mind a télhez vagy a karácsonyhoz köthetőek.
PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
Fedex és Nike gyorsjelentés - mindkettő jó lett. A Nike vártnál jobb adatokat közölt, 30%-os egy részvényre vetített eredménynövekedéssel. A Fedex részvényenkénti profitja több, mint 10%-kal lett jobb a várakozásokkal. Tesla esett 8%-ot.
21/12/2022 • 0
Célok 2023-ra, 2022-es évértékelő - 2022-12-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kormányzati célok 2023-ra: aggódjunk? - Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője
2022 ÉVÉRTÉKELŐ - Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense
21/12/2022 • 0
Világvégék históriája, tőzsdenyitás, Bono - 2022-12-2009 óra
MESÉL A MÚLT: Világvégék históriája - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
KULTMOGUL: Recenzió Bono frissen megjelent életrajzi könyvéről - Kert Attila, a könyv magyar lektora, a Euronews budapesti irodájának vezetője
20/12/2022 • 0
Faipar és innováció, raklapgyártás, logisztika - 2022-12-2008 óra
Utánpótlás nevelés, menedzser képzés és innováció a faiparban - Szabadné Kázmér Orsolya, a Swiss Krono Kft. gyárigazgatója
ARANYKÖPÉS: Zana József
ÉSZJÁTÉK: Terjeszkedik a raklapgyártó, több helyen is új gyártóüzemet nyithat
20/12/2022 • 0
Alteo, pezsgő, szemét - 2022-12-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi állhat az Alteo-ajánlat hátterében? - Faluvégi Balázs, ESG és befektetés-elemző
Még mindig úri huncutság a pezsgő? - Müller Kornél, a Törley Pezsgőpincészet ügyvezetője
3R: Szemétbegyűjtő és szétválogató hajó a Tiszán
20/12/2022 • 0
Hal és mák, 2023-as kilátások - 2022-12-1909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Elég drága a hal és a mák is. Miért?
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mi várható 2023-ban? - Rab Árpád, digitális kultúra szakértő, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
19/12/2022 • 0
Tajvan, amerikai részvénysztorik - 2022-12-1908 óra
ADÓVILÁG: Holland Kelet-Indiai útvonal: Tajvan - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: Holland Kelet-Indiai útvonal: Tajvan Tajvan - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: 87 éves lenne Ranschburg Jenő
HOTSPOT - Kovács Bálint, USA Desk üzletkötője
19/12/2022 • 0
Alteo felvásárlás, kamatdöntés, infláció - 2022-12-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: A Mol és társai felvásárolják az Alteót?
HETI KITEKINTŐ: Év végi kamatdöntés, év eleji inflációs adatok - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
19/12/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-12-1609 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
16/12/2022 • 0
Biztonságos cégműködés, aranyköpés, Remind bookazine, induló síszezon - 2022-12-1608 óra
Biztonságos cégműködés egy változó világban - Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alapító-társtulajdonosa
ARANYKÖPÉS: Kodály Zoltán
Megjelent a Remind bookazine - Tudatos élet újragondolva - Szilágyi Gábor, a Remind bookazine alapító tulajdonosa
ÉP TESTBEN: Indul a síszezon - Eplény megnyitott szerdán, Mátra vasárnap nyit 9.30-kor
16/12/2022 • 0
Fábián Juli tér, bezáró halbisztró, értékpercek - 2022-12-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
Bezár a Halkakas, hogyan tovább? - Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró, illetve halbolt és halbár tulajdonosa
ÉRTÉK PERCEK - Priegl Máté, OTP Global Markets senior trader
16/12/2022 • 0
IT 2022, tőzsde, bejglik - 2022-12-1509 óra
IT ROVAT: 2022. dióhéjban - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Kik készítették idén a legjobb bejgliket? - Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke
15/12/2022 • 0
Bizalmi vagyonkezelés, norvég villanyautók - 2022-12-1508 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: 8 éves itthon a bizalmi vagyonkezelés - dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Hundertwasser
FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, aut ós szakértő. Hogyan alakul a villanyautók eladása Norvégiában?
15/12/2022 • 0
Családtámogatások, privát bank, a világ kutyái - 2022-12-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Mi lesz a családtámogatásokkal 2023-ban? - Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője
Méghogy Ausztria! Utolértük Svájcot! - Bozsogi Tamás, OTP Kiemelt Privát Banki főosztály vezetője
HETI ALAPOZÓ: Kik lesznek a világ kutyái? - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
15/12/2022 • 0
Kislábnyomos karácsony, tőzsdenyitás, kiadó vagy eladó - 2022-12-1409 óra
SZUPERZÖLD: Hogyan legyen a karácsony kislábnyomos? - Vadovics Edina, a Greendependent szakmai vezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: eladó vs. kiadó lakásárak Budapesten.
*Figyelem! A műsor alatt technikai hiba lépett fel, a rögzítés hiányos!
14/12/2022 • 0
Digitalizáció és kultúra, szellemitulajdon-védelem, TUI - 2022-12-1408 óra
Új értékeket teremt a digitalizáció és a kultúra találkozása - Ivády Gábor, a Magyar Telekom social szakmai vezetője, digitális szakértő
ARANYKÖPÉS: Roald Amundsen
GONDOLKODOM: Szellemitulajdon-védelem a felsőoktatásban - Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára
PIACI HOTSPOT: A TUI részvényárfolyama 1,2-3,6 euró között ingadozik, tőkeemelésre készülnek. A cég kamatostól 420 millió eurót fizet vissza az állami mentőcsomagból, amit a koronavírus elleni gondjai orvoslására kapott, de elég bonyolult módon fogja ezt megoldani… - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője
14/12/2022 • 0
Pro Urbe Budapest, Járókelő, Gloster - 2022-12-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Pro Urbe Budapest díj, csúszós kerékpárút és bukkanóveszély - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.
GLOSTER: Nem áll le a Gloster! Újabb két akvizíción van túl a cég - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke.
14/12/2022 • 0
Verseghy Ferenc, tőzsdenyitás, Avatar 2 - 2022-12-1309 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve halt meg Verseghy Ferenc - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Holnapután jön az Avatar második része és lesz még több is - Dudás Viktor, filmszakértő
13/12/2022 • 0
Privátbank, aranyköpés, EKR, észjáték - 2022-12-1308 óra
Mi határozza meg egy privátbank minőségét? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Taylor Swift
Mi az az EKR és kiknek szól? - Szécsi Katalin menedzser, a KPMG energetikai és közüzemi szektorának menedzsere
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT
13/12/2022 • 0
Dunaferr és Alteo - 2022-12-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi folyik a Dunaferrnél, menthető még a nagyvállalat? - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója
3R: Az idei rekord dömping után vajon mit tartogat az Alteo számára a 2023-as év? - ifj. Chikán Attila, ALTEO Nyrt. vezérigazgató
13/12/2022 • 0
Egy multi és a fenntartható mezőgazdaság, Tőzsdenyitás, AI jövő - 2022-12-1209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Egy multi és a fenntartható mezőgazdaság - Pogány Éda, a Syngenta fenntarthatósági vezetője.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mi történt az AI területén 2022-ben és mi várható jövőre? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus.
12/12/2022 • 0
Mauritius adózása és politikája, Szolzsenyicin, Tesla, Oracle - 2022-12-1208 óra
ADÓVILÁG: Tovább a holland Kelet-indiai társaság útvonalán: Mauritius - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Alexandr Szolzsenyicin
PIACI HOTSPOT: Utolsó Fed kamatdöntés jön a héten, szerdán. A piaci konszenzus 50 bázispont emelés. Tesla gyorsjelentés jön, a Twitter felvsárlás és kínai értékesítés miatt lehet érdekes. Oracle és Adobe gyorsjelentés is jön - Kovács Bálint, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
12/12/2022 • 0
Készpénzfelvétel, uniós pénzek, Fed, infláció, adóoptimalizálás - 2022-12-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Jön az ingyenes bolti készpénzfelvétel és QR-kódos azonnali fizetés - Homa Péter, a Biztosdöntés.hu bankszámlaszakértője.
HETI KITEKINTŐ: Infláció Amerikában, kamatdöntés óceánon innen és túl - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője.
Itt az év vége, az adóoptimalizálás ideje - dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár, Stratégiai Tanácsadója.
12/12/2022 • 0
Easyjet átalakítás, Tőzsdenyitás - 2022-12-0909 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "Gaben" Gábor, a DIY-munkabeosztás készítésének előnyei évközbeni utazgatások szempontjából című hiánypótló útikönyv szerzője.
Budapesti útvonalainak felét bezárta, illetve hamarosan bezárja az Easyjet. Egy éve még hat volt, januártól már csak három marad.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ÁCS IS IN THE AIR: Hallgatói kérdésekre válaszolunk.
9/12/2022 • 0
Mobiltelefónia, IP-tudatosság, Credit Swiss - 2022-12-0908 óra
Hálózatmodernizáció és adatbiztonság - Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.
A Yettel 2021-ben országos hálózatmodernizációba vágott. Egy friss kutatás pedig rávilágított, hogy bár a többség fontosnak tartja az adatbiztonságot, a válaszadók jóval kisebb hányada használ bármiféle adatvédelmi megoldást.
ARANYKÖPÉS: John Milton, angol költő, politikus
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el az IP-tudatos vállalkozások - Lábody Péter, az SZTNH jogi elnökhelyettese.
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal.
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
Jó beszálló lehet a mostani részvénykibocsátás a Credit Swissnél. Amúgy épp hatékonyságán igyekszik javítani Svájc második legnagyobb bankja. Kérdés, tud-e tanulni a múltból és talpra tud-e állni?
Az Elon Musk féle Neuralink az első agyimplantátumokat dobna piacra, ami súlyos betegségek kezelésére lenne alkalmas. Musk ebben hisz. A fogyasztók viszont szívesen látnának egy Tesla fejlesztette telefont. Ennek lehetőségét ennek hallatán Musk sem zárta ki.
9/12/2022 • 0
Makrogazdasági pofonok, KOPP!, ársapkátlan forintárfolyam - 2022-12-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Pofonfa - Sorra jönnek a rossz makrogazdasági adatok - Madár István, a portolio.hu vezető elemzője
Kopátsy Sándor: KOPP! - könyvajánló - Kolozsi Pál Péter, az MNB Jegybanki eszköztár, devizatartalék és kockázatkezelési igazgatósága vezetője
ÉRTÉKPERCEK - André Borbála, OTP Global Markets üzletkötő
Makróadatok ( magyar CPI és költségvetési adatok, ipari termelési adatok, német ipari termelés, jegybanki kamatdöntők (lengyel, ausztrál), MNB nemzetközi devizatartalék adat, EURHUF és EURUSD árfolyam alakulása ). Olajár sapka eltörlése és hatása az EURHUF-ra és a jövőbeli inflációs adatra. EU-s támogatások. Jövőheti adatok.
9/12/2022 • 0
Chipgyártás, Mol és forint zuhanás, kecske- és juhsajt - 2022-12-0809 óra
IT ROVAT: Hazai telóba hazai chipet! - Hol tart a világ félvezetőgyártásának átalakulása? - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Kecske- és juhsajt, paradicsom, bor - Kukovics Sándor, a Juh-és Kecske Terméktanács ügyvezető igazgatója
8/12/2022 • 0
Autópiac 2022-ben, munkaerőpiac 2022-ben - 2022-12-0808 óra
SCHILLER PR: 2022-es magyar autópiaci sajátosságok - Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Fenyő Miksa író, a Nyugat alapító-főszerkesztője
HR PERCEK: Nem csoda, hogy nehézségekkel küzd a munkaerőpiac - 2022 HR szemmel - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
8/12/2022 • 0
Benzinkutak, Black Friday, viharjelzés - 2022-12-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Sapka nélkül - mikor állhat helyre a rend a benzinkutakon? - Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke
E-BIZNISZ: 2022-es promóciós szezon - A csökkenő kereslet fokozza a promóciós tevékenységeket - Sztupár Andrea, a GfK Hungária ügyvezetője
Marad a viharjelzés a pénzügyi szférában - Szalai Péter, a KPMG associate partnere
8/12/2022 • 0
A finn függetlenség története, tőzsdenyitás, Winnetou nyomában - 2022-12-0609 óra
MESÉL A MÚLT: Ruszkik haza! A finn függetlenség története - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Winnetou nyomában - Könyv a síksági indiánok kultúrájáról - Dudich Ákos, a Konkrét Könyvek kiadó ügyvezetője
6/12/2022 • 0
IT vezetők gondjai, aranyköpés, villamos infrastruktúra, dráguló fuvarozás - 2022-12-0608 óra
EPIC STORIES: Mi miatt főhet a fejük az IT vezetőknek jövőre? - Mádi Gábor, ShiwaForce CIO / IT igazgató és Kállai Gábor, A ShiwaForce technológiai vezetője
ARANYKÖPÉS: David Letterman, amerikai televíziós műsorvezető
Így lehetne fejleszteni a hazai villamos infrastruktúrát - Balasa Levente, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divíziójának vezetője
ÉSZJÁTÉK: Hegymenet - Infláció felett drágul a fuvarozás - Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője
6/12/2022 • 0
Orosz olaj árkorlátozás, E-autók egy multicégnél - 2022-12-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ: Van rajta sapka! Az orosz olaj árkorlátozásának piaci hatása - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
3R: Így vált e-autókra egy multicég - Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője
6/12/2022 • 0
Városi növénytermesztés, Agri Kulti, tőzsdenyitás - 2022-12-0509 óra
Növénytermesztés a városban? - Dr. Kuslits Béla, orvos, szociológus, környezetgazdász
TŐZSDENYITÁS: Esésben az OTP - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
5/12/2022 • 0
EU adójog, energiapolitika, Apple - 2022-12-0508 óra
ADÓVILÁG: Ha sarc, hát legyen sarc! EU adójogi aktualitások - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG: Dől a lé: szankciók és energiapolitika az Európai Unióban - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Tóth Krisztina
PIACI HOTSPOT: Apple, CostCo, Broadcom - Kovács Bálint, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
5/12/2022 • 0
Uniós pénzek, infláció, TKM - 2022-12-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Uniós pénzek Magyarországnak: jönnek is meg nem is? - Weinhardt Attila, a Portfolio.hu vezető elemzője
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
HETI KITEKINTŐ: Gyorsító pályán - mi lesz veled magyar infláció? - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
Hogyan egészítsük ki TB nyugdíjunkat? Miért fontos a TKM? - Pataki Tímea, a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke
5/12/2022 • 0
Celebek a reptéren, tőzsdenyitás - 2022-12-0209 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "Gaben" Gábor, a DIY-munkabeosztás készítésének előnyei évközbeni utazgatások szempontjából című hiánypótló útikönyv szerzője. A reptéri valóságshowtól az utasadón és a hallgatói kérdések megválaszolásán át eljutunk a repülőgépeket jégmentesítő guruig.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid üzletkötő
2/12/2022 • 0
Hitelcsavar, ülőmunka - 2022-12-0208 óra
Megtört a jég a hitelezésben? - Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója, pénzügyi szakértő
ARANYKÖPÉS: Gianni Versace
ÉP TESTBEN: Megelőzhető az ülőmunka káros hatása - Várnagy Anna, gyógytornász
2/12/2022 • 0
Gazdasági kilátásaink, betegek véleménye, forintpiac - 2022-12-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A fejlődési csapda bezárul? - Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
A magánorvoslás térnyerése és minőség - dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár Stratégiai Tanácsadója
ÉRTÉKPERCEK - Fodor István, OTP Global Markets treasury üzletkötő
2/12/2022 • 0
Digitális turizmus, Mikulás-rali, induló SHO - 2022-12-0109 óra
IT ROVAT: Digitalizációval menekülhetnek előre a válságból a hazai turisztikai szereplők - Hortobágyi Ágoston, a DOQdrive-ot fejlesztő DO-Q-MENT Digitális Kft. alapító-ügyvezetője
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője
NOPQ: Indul a SHO a Budaparton - mit céloz meg a SHO restaurant, bar & café?
1/12/2022 • 0
Adózás 2023-ban, Woody Allen, Seat, Cupra - 2022-12-0108 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: 2023. évi adószabályok – legfontosabb és legszélesebb kört érintő változások - Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS: Woody Allen
FUTÓMŰ: A Seat/Cupra jövője és a magyar érintettség - Várkonyi Gábor, autós szakértő
1/12/2022 • 0
Oktatási színvonal, kripto dillemmák - 2022-12-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Megéri az oktatási színvonal emelése? - Dr. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója
Kripto összeomlás vagy a piac tisztulása? - Szabó Dávid, a Decent Investments portfóliókezelője
1/12/2022 • 0
Szénerőmű, tőzsdenyitás, kereskedelmi ingatlanok - 2022-11-3009 óra
SZUPERZÖLD: Uniós pénzek elvesztésével járhat a szénalapú energiatermelés fokozása - Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének energia és éghajlatvédelem programigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Kilátások a kereskedelmi ingatlanok piacán egy energiaválság közepén - dr.Würsching Péter, a Jones Lang LaSalle (JLL) Kft. Irodabérbeadási vezetője
30/11/2022 • 0
Wallis, foci oltalmak, Volkswagen - 2022-11-3008 óra
AUTOWALLIS: A legfrissebb gyorsjelentés és a kilátások - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt., vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Winston Churchill
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Szellemitulajdon-védelem és a foci - Kovári Zoltán szabadalmi ügyvivő, a Kovári Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. ügyvezetője
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
30/11/2022 • 0
Napelem dilemma, energia 4.0, e-kereskedelem - 2022-11-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kivégzik a napelemeket: mindenki rosszul jár, aki felszereltette - Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke
Energia 4.0 - Feldmájer Benjámin, a Schneider Electric fenntarthatósági vezetője
E-COMMERCE: hírek
30/11/2022 • 0
Wilhelm Hauff, gázlángozás - 2022-11-2909 óra
MESÉL A MÚLT: A meseíró, akinek meséit mindenki, nevét jóval kevesebben ismerik, Wilhelm Hauff - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: A gázlángozás lett az év szava
29/11/2022 • 0
Piacok és devizák, talajmegújító mezőgazdaság, logisztika - 2022-11-2908 óra
Piacok, forint, euró - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Clive Staples Lewis
Mi az a talajmegújító mezőgazdaság? - Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetője
ÉSZJÁTÉK: logisztikai hírek
29/11/2022 • 0
Zoo Disputa, zöld mobilitás - 2022-11-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: A fővárosban találkoztak a hazai állatkerti szakemberek - Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője
3R: Két tőzsdei cég fog össze a zöld mobilitás terjedéséért - Novotny Dénes, az Alteo Nyrt. e-mobilitás üzletágának vezetője
29/11/2022 • 0
Környezettudatos étkezés, WRO Robotolimpia Világdöntő - 2022-11-2809 óra
Okostányér - Étkezzünk környezettudatosan - Kiss-Tóth Bernadett dietetikus, a fenntartható táplálkozás szakértője
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ezüstérem és ötödik helyezés a WRO Robotolimpia Világdöntőn - Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem vállalati és nemzetközi kapcsolatok igazgatója, WRO projektvezető
28/11/2022 • 0
Dél-Afrika, Moravia, Zero Covid - 2022-11-2808 óra
ADÓVILÁG: A Holland Kelet-Indiai Társaság útvonalán: Dél-Afrika - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ARANYKÖPÉS: Alberto Moravia
PIACI HOTSPOT: Nagy volatilitás és sok izgalom jön a héten! Zoom jelentés jobb lett a várakozásoknál de gyenge lett anblokk; Kínai Zero Covid politika miatt sérül az Apple karácsony; Meta kósza hír volt, hogy 2023-ban Zuckerberg lemond, erre emelkedett a papír; Adobe szerint rekord volt a Black Friday értékesítések mértéke. Salesforce jelentést várja nagyon a piac; - Kovács Bálint, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
28/11/2022 • 0
Kripto, infláció, munkaerőpiac, egészségpénztár - 2022-11-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Elérkezett a fordulópont? Lehull a lepel a kriptodevizákról? - Nemes Dániel, közgazdász, fintech szakértő
HETI KITEKINTŐ: Az eurózóna novemberi inflációs mutatói és az amerikai munkaerő-piaci adatok mozgathatják meg a piacokat - Kovács Mihály Andr ás, az OTP Elemzési Központ elemzője
Magánfinanszírozás és Egészségpénztárak Magyarországon - dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár, Stratégiai Tanácsadója
28/11/2022 • 0
Akciós repjegyek, tőzsde - 2022-11-2509 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Hogyan bukjunk nagyot a Black Friday akcióval? - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
25/11/2022 • 0
Munkaidő, gyógyszeripar - 2022-11-2508 óra
4 munkanap lett. Maradhat? - Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere
ARANYKÖPÉS: Rockenbauer Pál
Gyógyszeripar, gyógyszer védjegyek, gyógyszer használat - Dr. Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) elnöke
25/11/2022 • 0
Programajánló, túrázás, forint - 2022-11-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Szubjektív budapesti programajánló decemberre - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
ÉP TESTBEN
Kéktúra top 3 szakasz ajánló
Piliscsaba-Hűvösvölgy/Nagykovácsi
Kékestető-Galyatető
Csókakő-Gánt
GLOBAL MARKETS ROVAT - Imrei János, OTP Global Markets osztályvezető
EURHUF árfolyam és a HUF hozamok változása a héten a betétstop az EU-s pénzek és a keddi hazai jegybanki döntés tükrében.
BMI adatok EU-ból és USA-ból, FED jegyzőkönyv ECB jegyzőkönyv
25/11/2022 • 0
Dell Technologies Fórum, Tőzsdenyitás - 2022-11-2409 óra
IT ROVAT: DELL TECHNOLOGIES FORUM 2022 - GROUPAMA ARÉNA - Szilágyi Béla és Horváth Kálmán, a Dell Technologies senior rendszermérnökei
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
DELL TECHNOLOGIES FORUM 2022 - GROUPAMA ARÉNA
24/11/2022 • 0
Pénzügyi titokvédelem, Aranyköpés, Dell Technologies Fórum, Ford Törökországban - 2022-11-2408 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Pénzügyi titokvédelmi index 2022 - dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Emir Kusturica
DELL TECHNOLOGIES FORUM 2022 - GROUPAMA ARÉNA - Rakoncza Zsolt, a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója
FUTÓMŰ: A Ford Törökországban - Várkonyi Gábor, autós szakértő
24/11/2022 • 0
Benzinhiány, Dell Technoligies Forum, 250 milliárd kripto-bukó - 2022-11-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
ÉBRESZTŐ: Mi a helyzet a kis kutakon, hol van és mekkora a benzinhiány? - Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetsége alelnöke
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
DELL TECHNOLOGIES FORUM 2022 - GROUPAMA ARÉNA - Molnár Levente, a Dell Technologies Magyarország kliens termékspecialistája
HETI ALAPOZÓ: Hogyan veszítsd el a világ egyik legszebb nőjét és 250 milliárd forintot egyetlen év alatt? - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
24/11/2022 • 0
Klímacsúcs, Harari, környezettudatosság az irodapiacon - 2022-11-2309 óra
SZUPERZÖLD: Nagy nehezen haladás történt a klímacsúcson.
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos (és nem Zoltán!), az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: A rövidtávú szempontok nem írják felül a környezettudatosságot az irodapiacon - Major Krisztina, a Jones Lang LaSalle Kft. irodatranzakciós vezetője
23/11/2022 • 0
Vagyonmegőrzés, kalózkodás, piaci hotspot - 2022-11-2308 óra
VAGYONMEGŐRZÉS: Új jogi trendek a vagyon megőrzésére - Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke
ARANYKÖPÉS: Miley Cyrus
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Kevesebbet kalózkodunk az interneten - Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese
PIACI HOTSPOT: Disney árfolyamugrás, Merck bevásárlás, jó Zoom jelentés, jó Dell negyedév, Apple zero covid policy félelmek, jó Best Buy jelentés, VW zero covid policy hatások - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
23/11/2022 • 0
Uniós pénz, kkv, e-kereskedelem - 2022-11-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Eldőlt, hogy jöhetnek az uniós pénzek? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
KKV ROVAT: hírek kicsiknek, közepeseknek
E-COMMERCE: Mennyire eshet vissza az e-kereskedelem a megélhetési válságban? - Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója
23/11/2022 • 0
Petőfi 200, tőzsdenyitás, Átrium - 2022-11-2209 óra
MESÉL A MÚLT: Petőfi 200 és magyar érdekességek Brüsszelből - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
KULTMOGUL: A január már biztos az Átriumban, hogyan tovább? - Zsedényi Balázs, az Átrium Színház operatív menedzsere
22/11/2022 • 0
Hibrid csapatok, Siemens, szállítmányozás - 2022-11-2208 óra
EPIC STORIES: A hibrid csapatok fogják kisimítani a vállalatok IT részlegein a recesszió hullámait - Gelencsér Mónika, a ShiwaForce projekt iroda igazgatója és Tóth-Szabó Linda, a ShiwaForce HR igazgatója
ARANYKÖPÉS: Alföldi Róbert
135 évvel ezelőtt alakult meg a hazai Siemens - Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója
ÉSZJÁTÉK: Hogyan lesz a hatékony szállítmányozásból versenyelőny? - Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
22/11/2022 • 0
Kamatstop, zokni, energiaellátás - 2022-11-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Új kamatstoppal nyomják le a diszkont kincstárjegy hozamokat, annyi az új és népszerű Bónusz állampapírnak? - Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője
Egy pár zoknival is segíthetsz beteg gyerekeken - Konyári Andrea, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány operatív igazgatója
3R: Hogyan csökkenthetők az energiaellátással kapcsolatos kockázatok? - Gendúr István, a Schneider Electric Secure Power üzletágának vezetője
22/11/2022 • 0
Vegyszerek nélkül, az AI-tól az automata fegyverekig - 2022-11-2109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mezőgazdaság vegyszerek nélkül? - Szabadka Péter, biogazdálkodó
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: A mesterséges intelligenciától a metaverzumon át az automata fegyverekig - Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója
21/11/2022 • 0
Szenegál, Afrika, Björk - 2022-11-2108 óra
ADÓVILÁG: A holland kelet-indiai útvonalon: Szenegál - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A holland kelet-indiai útvonalon: Szenegál - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Björk
21/11/2022 • 0
DSA, kamatdilemma, BMI - 2022-11-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Hatályba lépett a digitális szolgáltatásokról szóló EU-s rendelet (DSA) - dr. Tóásó Bálint, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda vezetője
HETI KITEKINTŐ: Fura kamatdilemma Magyarországon, beszerzési menedzserindexek Amerikában - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
21/11/2022 • 0
Ács is in the Air, Tőzsdenyitás - 2022-11-1809 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Kapj el, ha tudsz! - Hol jár épp a fapados guru? - Ács "Gaben" Gábor, a "Nem akadékoskodok, csak nem értem" című életviteli könyv szerzője, coach és guru
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
18/11/2022 • 0
Digitális KKV-k, rezsicsökkentett fürdők - 2022-11-1808 óra
A hazai vállalkozások fejlődést mutatnak a digitális jelenlét terén - Dobó Mátyás, a Vodafone Business Directora
ARANYKÖPÉS: Margaret Atwood, kanadai író
ÉP TESTBEN: Hidegzuhany - Hol lehet majd télen úszni? - Lazay Gyula a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. üzemeltetési igazgatója
18/11/2022 • 0
Szülinapos Budapest, közlekedési dolgozók, BÉT50, devizapiac - 2022-11-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Boldog szülinapot, Budapest! - Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
ÉBRESZTŐ TÉMA: Satufék? - Elégedetlen közlekedési dolgozók - Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke
Mi az a BÉT50? - Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciós terület igazgatója
ÉRTÉKPERCEK: Célkeresztben a devizapiac - Saághy Pál, OTP Global Markets senior üzletkötő
18/11/2022 • 0
MI a hétköznapokban, élelmiszergyűjtő akció - 2022-11-1709 óra
IT ROVAT: Mesterséges intelligencia a hétköznapokban - Molnár Levente, Dell Technologies Magyarország, kliens termékspecialista
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője
NOPQ: Az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója most hétvégén - Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója
17/11/2022 • 0
Négynapos munkahét, Scorsese, cégautó vásárlás - 2022-11-1708 óra
Lehet 4?: Minden, amit eddig a négynapos munkahétről megtudtunk - Bierbaum Gyöngyi, a Magyar Telekom kompenzációs és HR kontrolling vezetője, a 4 napos munkahét projekt vezetője
ARANYKÖPÉS: Martin Scorsese, filmrendező
FUTÓMŰ: Mire számíthatnak, akik most akarnak cégautót vásárolni? - Varga András, a Magyar Suzuki Zrt. marketing vezetője
17/11/2022 • 0
Emberek a Holdon, női gyárigazgató a faiparban - 2022-11-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Artemis felszállt - Emberek a Holdon - Szabó Olivér Norton, csillagász demonstrátor
Női gyárigazgató a faiparban - Szabadné Kázmér Orsolya, a Swiss Krono Kft. gyárigazgatója
17/11/2022 • 0
COP27, tőzsdenyitás, workplace tanácsadás - 2022-11-1609 óra
SZUPERZÖLD: Fizessenek a gazdagok! - COP27 klímakonferencia Egyiptomban - Bart István, klímapolitikai szakértő, a Klímastratégia 2050 Intézet ügyvezető igazgatója
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Tudom hogyan dolgozol jövő nyáron - Workplace tanácsadás a gyakorlatban - Agócs Balázs, a Jones Lang LaSalle Kft. munkakörnyezeti tanácsadója
16/11/2022 • 0
Kkv kamatstop, dalszöveglopás, - 2022-11-1608 óra
Van rajta sapka! - Kamatstop a kkv hiteleken - Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője
ARANYKÖPÉS - Tiberius, római császár (i.e.42.)
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Dalszövegtolvaj - Nyakon csípett Google - Csipai Roland, a Zeneszöveg.hu oldal alapítója és vezetője
PIACI HOTSPOT: Siemens Energie - várakozásoknál rosszabb eredmény; Bayer - rossz eredmény, nyomott ár esés után; Infineon - jó kilátások; Volkswagen - jól állnak az e-autó értékesítéssel, nyomott a részvény ára - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
16/11/2022 • 0
Befektetési alapok, fekete péntek, vásárlás krízisben - 2022-11-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Dől a lé - Új csúcson a befektetési alapok vagyona - Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnöke, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatója
E-COMMERCE: Az infláció ellenére sem szeretnénk mindig az olcsóbb termékekhez nyúlni - Várkonyi Balázs, az Extreme Digital-eMAG Kft. igazgatótanácsának elnöke
16/11/2022 • 0
Brezsnyev, tőzsdenyitás, Budapesti Filharmóniai Társaság - 2022-11-1509 óra
MESÉL A MÚLT: A pangás vége - 40 éve hunyt el Brezsnyev - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Erkeltől Kodályig - 169 éves az első profi magyar szimfonikus zenekar - Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke
15/11/2022 • 0
Herszon, Enyedi Ildikó, kamionsofőrök - 2022-11-1508 óra
Diadal Herszonban - Hogy áll az orosz ukrán háború? - Jójárt Krisztián, a Stratégiai Védelmi Intézet kutatója, biztonságpolitikai és hadászati szakértő
ARANYKÖPÉS: Enyedi Ildikó, filmrendező, egyetemi tanár
ÉSZJÁTÉK: Milyen a jó kamionsofőr? - Kinczel Raimund, "A legkiválóbb magyar kamionsofőr 2022-ben"
15/11/2022 • 0
Nyugdíjasok, szegénység, karbonsemlegesség - 2022-11-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: 100 ezer plusz, avagy boldogok a magyar nyugdíjasok? - Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru
3R: Karbonsemlegesség a vállalkozásoknál - Van hova fejlődni! - ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke
15/11/2022 • 0
Talajaink állapota, AI szakemberek - 2022-11-1409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Megoldás a talpunk alatt? - Talajmegújító mezőgazdaság - Kökény Attila, talajmegújító tanácsadó
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ki az az AI szakember? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus
14/11/2022 • 0
Hollandia, amerikai részvények - 2022-11-1408 óra
ADÓVILÁG: A holland kelet-indiai útvonal - Hollandia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Áprily Lajos, költő
BEFORE THE BELL - Kovács Bálint, USA Desk üzletkötő
14/11/2022 • 0
Meghekkelt KRÉTA, magyar gazdasági növekedés - 2022-11-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Széttört KRÉTA - hekkerek a közoktatás informatikai rendszerében - Frész Ferenc, a CyberServives Zrt. alapító vezérigazgatója
HETI KITEKINTŐ: Hogy áll a magyar és az amerikai gazdaság? - Váradi Bea, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzője
14/11/2022 • 0
Légügyi zöldadó, tőzsde, fapados kérdezz felelek - 2022-11-1109 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "Gaben" Gábor, a "Nem akadékoskodok, csak nem értem" című életviteli könyv szerzője, coach és guru
Átalakította a kormány az extraprofitadók között bevezetett "légitársaságok hozzájárulását". Az új szabályok szerint januártól a mostaninál több és kevesebb is lehet ez az adó a repülőgép szén-dioxid-kibocsátásától függően.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
11/11/2022 • 0
KKV-k külföldön, vércukormérés - 2022-11-1108 óra
Irány a nagyvilág, avagy egy KKV külföldi terjeszkedésének lehetőségei - Oszlánszki Péter, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. Humán Erőforrás Vezérigazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS: Kurt Vonnegut Jr.
ÉP TESTBEN: Megérkezett az "okos" vércukormérők új generációja - Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója.
11/11/2022 • 0
Masterplast és amerikai infláció - 2022-11-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Eddigi legerősebb harmadik negyedéves adózott eredményét szállította a Masterplast - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
ÉRTÉKPERCEK - USA inflációs adatok és a kapcsolódó árfolyam mozgások. Varga Botond, az OTP Global Markets senior üzletkötője
11/11/2022 • 0
Adattárolási trendek, megoldások, Brüklerné Buday Ella - 2022-11-1009 óra
IT ROVAT: Trendek az adattárolási piacon - Szilágyi Béla, a Dell Technologies senior rendszermérnöke és Horváth Kálmán, szintén a Dell Technologies senior rendszermérnöke
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
NOPQ: A magyar Julia Child is lehetett volna, ha a rendszer engedi: 130 éve született Brüklerné Buday Ella
10/11/2022 • 0
Gamer laptop, Morricone, Futómű - 2022-11-1008 óra
Gamer laptopot mindenkinek! - Győri Attila, az ASUS Magyarország country managere
ARANYKÖPÉS: Ennio Morricone
FUTÓMŰ: Eu autós mentőcsomag, Macron és az autóipar - Várkonyi Gábor, autós szakértő
10/11/2022 • 0
Infláció, ársapka, görögök - 2022-11-1006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyobb lett a vártnál az infláció - Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője
ÁRSTOP: Mire jó az ársapka - látszatintézkedés vagy hatásos fegyver az infláció ellen? - Csabai Károly, az Mfor.hu-Privátbankár.hu lapcsoport főszerkesztője
BUDAPEST TE CSODÁS: Folyamatosan érkeznek az új trolik Budapestre
HETI ALAPOZÓ: Bazi nagy görög lehetőség - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
10/11/2022 • 0
Napelem, tőzsdenyitás, növekvő irodabérleti díjak - 2022-11-0909 óra
SZUPERZÖLD: Petíciót indít a Greenpeace a napelemes fejlesztések kivégzése ellen - Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány felelőse
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Meddig bírják az irodabérlők fizetni a növekvő díjakat? Megváltozott az energiaköltségek jelentősége az összes irodabérleti költségen belül, de az üzemeltetési költségek is megduplázódtak-megtriplázódik. Meddig bírják ezt az irodabérlők? - Pál Tamás, a JLL senior üzletfejlesztési igazgatója
9/11/2022 • 0
Autópiac, Skoda, K+F adókedvezmény, Musk - 2022-11-0908 óra
A Skoda márka jövője, magyar autópiaci aktualitások - Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Kertész Imre
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Hogyan szerezd vissza az adód? - K+F nap nem csak vállalkozásoknak - Szmollár Kata, az SZTNH Innovációtámogatási főosztályának vezetője
PIACI HOTSPOT: A Tesla éves mélyponton van, Twitter-ügy, Bayer gyorsjelentés érkezett, eséssel reagált a papír, Nvidia, Delta, Kommerzbank, Adidas és Disney jelentések érkeztek - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
9/11/2022 • 0
Amerikai választások, elektronikus fizetés - 2022-11-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Gyorselemzés: a félidős amerikai választások eredményei - Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
KKV: Hírek kicsiknek és közepeseknek
E-COMMERCE: Milyen elektronikus fizetési megoldásokat használunk? - Dávidházy Gábor, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) főtitkára
9/11/2022 • 0
Tours-i Szent Márton, tőzsdenyitás, Budapest Park - 2022-11-0809 óra
MESÉL A MÚLT: Pannonia szülötte volt Franciaország egyik legismertebb keresztény szentje - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Backstage - betekintés a Budapest Park kulisszái mögé - Sajó Dávid
8/11/2022 • 0
E-mail nélküli világ, aranyköpés, szállítmányozás és logisztika - 2022-11-0808 óra
EPIC STORIES: E-mail nélküli világ - Könyvajánló - Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketingkommunikációs igazgatója
ARANYKÖPÉS: Deák Bill Gyula
ÉSZJÁTÉK: Hogyan lehet fenntarthatóbb a szállítmányozás és a logisztika? - 2. rész - Üveges Zoltán, a Raben Trans European Hungary Kft. értékesítési és marketing vezetője
8/11/2022 • 0
Újabb adósságfék szabály, kis fogyasztású szerverek, fiatalok toborzása - 2022-11-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Fontos változás: újabb adósságfék szabály korlátozhatja a felvehető hitel összegét! - Argyelán József, a Bankmonitor elemzője
Kis fogyasztású szerverek? Hatékonyabb hűtés és adattárolás? - Rezsicsökkentés az IT-ban - Rab Gergely, a Dell Technologies Hungary Kft. tanácsadója, szerverspecialista
3R: Fiatalok toborzása, kiválasztása és megtartása – Így csinálja a Schneider Electric - Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője
8/11/2022 • 0
Klímagondok a mezőgazdaságban, Tőzsdenyitás, World Summit AI - 2022-11-0709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Jégeső, aszály, belvíz - Klímagondok a mezőgazdaságban - Dedák Dalma, WWF Környezetpolitikai szakértő
TŐZSDENYITÁS: Jó formában a BÉT, kirobbanó erőben a forint - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Beszámoló a World Summit AI-ról - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója
7/11/2022 • 0
Félidős amerikai választások, Vitray, Disney - 2022-11-0708 óra
ADÓVILÁG: Az félidős amerikai választások adójogi és gazdasági hatásai - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A félidős amerikai választások politikai hatásai - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Vitray Tamás
BEFORE THE BELL: A value részvényeket keresik a befektetők, a tech papírok nyomás alatt vannak; a félidős amerikai választások előtt a piac árazza a választás kimenetelét, ha a republikánusok elviszik mindkét házat, az nem tesz jót a piacnak; Disney jelentés jön, részvényenkénti eredményre 42%-os növekedést várnak az elemzők, a részvények közben 36%-os mínuszban vannak idén, tehát van hova emelkedni, de kérdés, milyen kilátások lesznek - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
7/11/2022 • 0
Mol, USA, infláció - 2022-11-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Kirobbanó formában a Mol, az energiaválság és különadó ellenére - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője
HETI KITEKINTŐ: Célkeresztben az USA - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
7/11/2022 • 0
Fapados kérdések, tőzsdenyitás - 2022-11-0409 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Vonatos utazások bringával, késő járatok, késő kártérítéssel, csokoládébeviteli szabályok, Oslo és Róma. Hallgatói kérdéseket válaszol meg a Guru. - Ács "Gaben" Gábor, az "Egy átszállás az élet" című kuplé szerzője
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
4/11/2022 • 0
Irodapiac, magyar űrkutatás - 2022-11-0408 óra
A recesszió, az energiakrízis vagy a forint árfolyama jelenti most a legnagyobb kihívást az irodapiacon? - Furulyás Ferenc, a Jones Lang LaSalle Kft. ügyvezetője
ARANYKÖPÉS - Nagy Imre utolsó rádióbeszéde, 1956. november 4-én. A Nemzeti Gyásznap alkalmából
Sci-fi, vagy valóság? - Zábor Balázs, űrkutatási mérnök, fizikus
4/11/2022 • 0
Irán, derékfájás, értékpercek - 2022-11-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Drónok, tüntetések, háborús fenyegetés... Mi történik Iránban? - Béres Merse, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője
ÉP TESTBEN: Jajj a derekam! - Emelhetünk-e nehezet? - Szabó Klára, a Sherlock Rehab gyógytornásza és manuálterapeutája
ÉRTÉKPERCEK - Soós Frigyes, OTP Global Markets treasury üzletkötő
4/11/2022 • 0
IT rovat, tőzsdenyitás, reneszánsz szakácskönyv - 2022-11-0309 óra
IT ROVAT
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Mit ettek a Mediciek? - Megjelent magyarul a világ első nyomtatott szakácskönyve - Darida Benedek, a könyv fordítója
3/11/2022 • 0
Szigorodó szabályok a transzferárazás alkalmazásában, aranyköpés, önvezetés - 2022-11-0308 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Szigorodó szabályok a transzferárazás alkalmazásában - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS: Bagó Bertalan, színész, rendező
FUTÓMŰ: Önvezetés - lesz-e vagy sem? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
3/11/2022 • 0
Dráguló bankhitelek, növekvő vásárlóerő - 2022-11-0306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Vége a türelemnek? - Komolyan megdrágultak a bankhitelek - Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu tulajdonosa, hitelszakértő
GFK: Növekvő vásárlóerő mellett maradtunk ugyanott a rangsorban - Sztupár Andrea, a GfK Hungária ügyvezetője
3/11/2022 • 0
Geotermikus fűtés, tőzsdenyitás, otthonteremtési támogatások - 2022-11-0209 óra
SZUPERZÖLD: Fűtés geotermikus energiával? - Szita Gábor, a Magyar Geotermális Egyesület elnöke
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Felértékelődtek az otthonteremtési támogatások - Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője
2/11/2022 • 0
Háeres gyorstalpaló, aranyköpés, forintosított diplomamunka, piaci hotspot - 2022-11-0208 óra
HR percek: Hogyan építsük fel az első beszélgetést a lehetséges munkavállalóinkkal? - Vállalkozói iskola HR szemmel 4. rész - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS: Illyés Gyula, író, költő
GONDOLKODOM: Negyedmillió forintot is érhet a diplomamunka az SZTNH-nál - Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese
PIACI HOTSPOT: Baráth Tibor, vezető üzletkötő
2/11/2022 • 0
Hatósági áras trappista, kamatstop kkv-knek, az Év Webshopja - 2022-11-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mit láttak a fővárosi járókelők? - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hatósági áras trappista? Mire kerülhet még ársapka? - Raskó György, agrárközgazdász
KKV ROVAT: Kamatstop kkv-knek - A bankok nem örülnek
E-COMMERCE: Melyik lett az Év Webshopja? - Berta Gergő, az Év Webshopja társtulajdonosa, szervezője
2/11/2022 • 0
Óceánj áró-dilemmák, Tőzsdenyitás - 2022-10-2809 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Óceánjáró-dilemmák - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ÁCS IS IN THE AIR extra - Hallgatói kérdések
28/10/2022 • 0
Beszállítók célkeresztben, masszázsfotel - 2022-10-2808 óra
Tudatos adatkezeléssel a kiberbűnözők ellen - Kovács Zoltán, a T-Systems CTRL SWAT operációs vezetője
ARANYKÖPÉS: Bill Gates
ÉP TESTBEN: Felér egy masszázsfotel egy masszőrrel? - Lukács László, masszázsfotel specialista
28/10/2022 • 0
Programajánló, kovenánsok, árutőzsde - 2022-10-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Novemberi budapesti programajánló - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
Vigyázó szemetek a kovenánsokra vessétek! - Szalai-Bordás Gergő, a KPMG Legal Tóásó ügyvédi iroda jogi szakértője
ÉRTÉKPERCEK - Fábián Lóránt, OTP Global Markets árupiaci kereskedő
28/10/2022 • 0
Dell Technologies Forum, Bamba Marha - 2022-10-2709 óra
IT ROVAT: November 24-én Dell Technologies Forum Budapesten! - Rakoncza Zsolt, a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
NOPQ: Gasztrosiker: a világ 18. legjobb burgere a Bamba Marha - Jancsa Jani, burgerszakértő, étteremtulajdonos
27/10/2022 • 0
Szexi adórendszerek, az EURO-7-es dilemma - 2022-10-2708 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Miss tax szépségverseny 2022 - Kinek szexibb az adórendszere? - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Francis Fukuyama
FUTÓMŰ: Puhul az EURO-7, de miért? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
27/10/2022 • 0
Fővárosi közlekedésfejlesztés, orosz törpe - 2022-10-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Egyszerre fejlesztünk és leállítunk fontos közlekedési beruházásokat - mire van pénz és mire nincs? - Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója
HETI ALAPOZÓ: Gazdasági törpék és óriások - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
27/10/2022 • 0
Nemzeti park kiárusítás, tőzsdenyitás, szigetelés - 2022-10-2609 óra
SZUPERZÖLD: Kell a pénz az államnak, bárki vehet nemzeti parkot - Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelőse
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Jó erőben a forint! - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Az energiapazarló családi házak szinte eladhatatlanok - Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft.marketing vezetője
26/10/2022 • 0
Perspektíva, Hillary, design védjegy, gyorsjelentések - 2022-10-2608 óra
Vállalkozások egy új perspektívából - Iski István, a Deutsche Telekom európai országok kkv vezetője
ARANYKÖPÉS: Hillary Clinton
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Design Europa Talks - európai designerek bemutatkozása - Szőnyi Anna multidiszciplináris tervező, az Anna Szőnyi Design alapítója
PIACI HOTSPOT: Gyorsjelentések indahouse! Az SAP szépen növekszik, csak az orosz piacról történő kivonulása elég sokba kerül. A Starbucks Kínában az ottani lezárások miatt elég sokat vesztett forgalmából, meg is látszik a gyorsjelentésén. A Coca-Cola jobb lett a vártnál. A Deutsche Bank kötvényeken profitál, az Unicredit is hasít. Az Alphabet viszont nincs jó bőrben, a vártnál kevesebb profitot termelt ugyanis. - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
26/10/2022 • 0
Ár-bér spirál, kkv, vásárlóerő - 2022-10-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Beindulni látszik az ár-bér spirál, mi lesz így az infláció letörésével? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
KKV ROVAT: hírek kicsiknek és közepeseknek
E-COMMERCE: Csoda Nádudvaron: hogyan lett a második legnagyobb vásárlóerővel rendelkező magyar település? - Kui János, a GfK geomarketing szakértője, a Marketing Resolution kft. ügyvezetője
26/10/2022 • 0
Orlai Petrics Soma, tőzsdenyitás, Mézgáék - 2022-10-2509 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Orlai Petrics Soma festőművész - Katona Csaba, történész és Gyimesi Emese, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Halló itt a Mézga rádió! A Mézga család a könyvautomatákba költözik - Horváth Panna, a Poket zsebkönyvek szerkesztője
25/10/2022 • 0
Akadálymentes weboldalak, aranyköpés, PlanAll Day - 2022-10-2508 óra
EPIC STORIES: Akadálymentes a weboldalad az AI számára is? - Kállai Gábor, a ShiwaForce technológiai igazgatója
ARANYKÖPÉS: Pablo Picasso
PlanAll Day – A Tudatosság Napja - Szilágyi Gábor, a PlanAll Day – Tudatosság Napja konferencia alapító tulajdonosa
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Két fontos logisztikai beruházás
25/10/2022 • 0
Orosz recesszió, Giving Friday - 2022-10-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mennyire fájnak a szankciók Oroszországnak, mi várható az orosz gazdaságban? - Zsoldos Ákos, a portfolio.hu elemzője
3R: Giving Friday - Kezdd kicsiben a háztartásodban! csoport - Hittner Krisztina, a dm Kft. PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetője
25/10/2022 • 0
Talaj, tőzsdenyitás, körforgásos gazdaság - 2022-10-2409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Ne legyünk talajtalanok! Miért fontos a jó minőségű termőföld? - Pecze Rozália, a Syngenta növényorvosa
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az energiaválság miatt előtérbe kerülnek a körforgásos gazdasági modellek - Frankó Csuba Dea, jövőkutató
24/10/2022 • 0
Ciprus adózása és politikája, Pelé, FANG - 2022-10-2408 óra
ADÓVILÁG: A velencei fűszer útvonal európai kapuja: Ciprus - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A velencei fűszer útvonal európai kapuja: Ciprus - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Pelé
PIACI HOTSPOT: Q3 jelentési szezon, jönnek a nagyágyúk sorban: Microsoft. META, Amazon, Alphabet, Apple - ezek a nagyvállalatok komoly piacbefolyásoló hatással bírnak, ezért várja mindenki árgus szemekkel a jelentéseket - Kovács Bálint, USA Desk üzletkötő
24/10/2022 • 0
Kiterjesztett kamatstop, kamatdöntés az eurózónában és itthon - 2022-10-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Hatalmas ajándékot kaptak a cégek a kiterjesztett kamatstoppal - Fülöp Norbert, a Bankmonitor.hu pénzügyi elemzője
HETI KITEKINTŐ: Kamatdöntés az eurózónában és itthon, fontos GDP-adatok az óceán mindkét partján - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
24/10/2022 • 0
Tőzsdenyitás, napi 15 ezerért karibi hajóút - 2022-10-2109 óra
ÁCS IS IN THE AIR
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ÁCS IS IN THE AIR Extra - Ács "Gaben" Gábor, az Egymillió átszállás Magyarországon című vonatos útikönyv szerzője
21/10/2022 • 0
Láthattuk az EURHUF tetejét?, aranyköpés, CEO Outlook, Millió Lépés az Életért - 2022-10-2108 óra
MKB: forint, kamatok, devizák... Láthattuk az eur/huf tetejét? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Krúdy Gyula
KPMG 2022 CEO Outlook - Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója
ÉP TESTBEN: Már tízszer megkerülték a Földet a Millió Lépés az Életért verseny résztvevői - Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvos igazgatója
21/10/2022 • 0
Lakossági napelempiac, okosotthon megoldások - 2022-10-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
SAJÁT TÉMA: Politikai érdekei miatt csinálta ki a kormány a lakossági napelempiacot - Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója
Energiahatékonyság növelése okosotthon megoldásokkal - Benkó Csaba, a Schneider Electric termékmenedzsere
ÉRTÉKPERCEK - Priegl Máté, OTP Global Markets senior trader
21/10/2022 • 0
Piacteres csalások, Szepsy siker - 2022-10-2009 óra
IT ROVAT: Egyre több az online piacteres csalás - az eladó is rosszul járhat - Mihálovits és Kántor Etikus Hacker Urak figyelmeztetnek
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Európa legjobb borászatának választották a Szepsy Pincészetet - ifj. Szepsy István, borász
20/10/2022 • 0
A Toyota jövője, autóipari szövetségek - 2022-10-2008 óra
SCHILLER: A Toyota Beyond Zero programja és a jövőre érkező teljesen elektromos Lexus RZ - Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Snoop Dogg
FUTÓMŰ: Együtt könnyebb: a Sony-Honda és Renault-Nissan szövetségek - Várkonyi Gábor, autós szakértő
20/10/2022 • 0
Hadiállapot, coaching - 2022-10-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Putyin hadiállapotot rendelt el a megszállt ukrán megyékben - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
Így lehetsz coach! - A nélkülözhetetlen ICF-kézikönyv - Ábri Judit ICF minősítésű mestercoach, a Henley Business School coaching tanára, a Coaching Határok Nélkül alapítója
20/10/2022 • 0
Felégetjük a jövőnket, tőzsdenyitás, spórolás a tetőtérben - 2022-10-1909 óra
SZUPERZÖLD: Felégetjük a jövőnket, ha a fatüzelést választjuk megoldásként az energiaválságra? - Feldmár Nóra, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa és a jelentés társszerzője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: 2030-ig akár 20%-kal is csökkenhet a lakóépületek összes energiafelhasználása - Mészáros Krisztián, a VELUX közép-kelet-európai régiójának alelnöke
19/10/2022 • 0
Biztosítási rezsicsökkentés, szellemitulajdon-intenzív ágazatok - 2022-10-1908 óra
Eljött a biztosítási "rezsicsökkentés" ideje - Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz Cégcsoport alapító-társtulajdonosa
ARANYKÖPÉS: Litkai Gergely
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A szellemitulajdon-intenzív ágazatok hozzájárulása a gazdaság teljesítményéhez - Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
19/10/2022 • 0
Németország és a recesszió, visszaeséső e-kereskedelem - 2022-10-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Recesszióba taszítja Európa legnagyobb gazdaságát az energiaválság - Szabó László, független energetikai, energia beszerzési, energiahatékonysági tanácsadó
KKV: vállalkozói hírek
E-COMMERCE: Az e-kereskedelmi cégek felénél van visszaesés a válság miatt - Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője
19/10/2022 • 0
Bowring, tőzsdenyitás, Fesztiválzenekar - 2022-10-1809 óra
MESÉL A MÚLT: Magyar versek angolul: János, The Hero és Istók, The Fool - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equior Befektetési Zrt. üzletkötője
KULTMOGUL: A BFZ lett az Év zenekara - Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztivál Zenekar menedzser-igazgatója
18/10/2022 • 0
Influenza járvány, munkaerőpiac, logisztika - 2022-10-1808 óra
Felkészülés az idei influenza járványra, védekezés, védőoltások - Dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője, professzor, gyakorló családorvos
ARANYKÖPÉS: Chuck Berry
Return to Work - Visszatérés a munkaerőpiacra egy év kihagyás után - Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója
ÉSZJÁTÉK: Logisztikai hírek
18/10/2022 • 0
Napelemes szabályozás, fenntarható élelmiszerfogyasztás - 2022-10-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Drasztikusan átalakított napelemes szabályozás: már pályázni sem lehet... - Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke
3R: Helyi, bio, igazságos, avagy miként lehet fenntarható az élelmiszerfogyasztás? - Fodor Fanni, a Budaiak a környezetért csoport alapítója
18/10/2022 • 0
Fenntartható étkezés, tőzsdenyitás, Edisonplatform - 2022-10-1709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Körforgásban 2. - Mekkora az ökolábnyoma a töltött káposztának? - Étkezzünk fenntarthatóan! - Szöllősi Réka, élelmiszerpolitikai elemző
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equiolor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Edisonplatform - a ma iskolásait olyan munkakörökre kell felkészíteni, amik még nem is léteznek. - Orosz Györgyi, a Hősök Tere Alapítvány alapítója és Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője
17/10/2022 • 0
Libanon, Arthur Miller, Tesla - 2022-10-1708 óra
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal - Libanon történelme, gazdasága, adózása - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal - Libanon politikailag - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Arthur Miller
PIACI HOTSPOT - Bodnár Martin, USA Desk üzletkötő
17/10/2022 • 0
Mit művel az MNB? Kínai gazdaság és brit infláció - 2022-10-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mit művel az MNB? Példátlan, óriási kamatemelést hajtott végre a jegybank, miután közölték, hogy vége... - Madár István, a portolio.hu vezető elemzője
HETI KITEKINTŐ: Kínai gazdaság és brit infláció - Kínából GDP és konjunktúra mutatók érkeznek; az Egyesült Királyságban a szeptemberi inflációs adatokat publikálják. - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
17/10/2022 • 0
Talált tárgyak, tőzsdenyitás - 2022-10-1409 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "Gaben" Gábor
Egy elhagyott laptop nyomában. Svájcban esett meg e fura eset. De a feledékenységnek mi a tanulsága? Maga az érintett vonja le ezeket. A főbb szerepekben az olasz és a svájci ügyfélszolgálat és a talált tárgyak osztálya.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
14/10/2022 • 0
Vasúti árufuvarozás, vaksötét, szemüveg - 2022-10-1408 óra
RAIL CARGO: Különösen nehéz helyzetben van idén a vasúti árufuvarozás - dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke
Vaksötét koncert Gallusz Nikolettel és Peller Károllyal - Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke
ARANYKÖPÉS: Nádas Péter, író
ÉP TESTBEN: Hogyan válasszunk szemüveget? - Tar Géza, a Carl Zeiss Vision Hungary Kft. marketing igazgatója
14/10/2022 • 0
Korrupció, e-kereskedelem, forintgyengülés - 2022-10-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Reszkess korrupció! Jön az Integritás hatóság! - Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója
KPMG: Metamorfózis az e-kereskedelemben - dr. Rédei Attila, a KPMG menedzsere
ÉRTÉK PERCEK - Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
14/10/2022 • 0
Metaverzum és sült hal - 2022-10-1309 óra
IT ROVAT: Metaverzum - a csoda elnapolva? - Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Hol lehet jó sült halat enni az országban? - Kántor "Edd-e?" Endre szubjektív sült hal ajánlója
13/10/2022 • 0
Munkaadónk a világ, használtautó piac - 2022-10-1308 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Munkaadónk lehet az egész világ - dr. Menczel-Kiss Gellért, adótanácsadó, a LeitnerLeitner adómenedzsere
ARANYKÖPÉS: Margaret Thatcher, brit miniszterelnök
FUTÓMŰ: Lerobbantak - Csökkenő kereslet a használtautó piacon, nehéz szakítás - új ötlettel szabadulna a Renault a Nissantól - Várkonyi Gábor, autós szakértő
13/10/2022 • 0
Influenszerek célkeresztben, taxis kalandok - 2022-10-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Hashtag GVH - Influenszerek célkeresztben - Szabó Bálint, a Schönherr Hetényi Iroda versenyjogi szakértője
HETI ALAPOZÓ: Személyszállítás Budapesten és Bukarestben - Ez Übergáz - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
13/10/2022 • 0
Madárkisokos őszre, tőzsdenyitás, irodaigények - 2022-10-1209 óra
SZUPERZÖLD: Itt van az ősz - hasznos tudnivalók nem csak természetbarátoknak! - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: A dolgozók döntik el, hogy milyen irodát szeretnének - Elindult az "Év Irodája" nevezés!
12/10/2022 • 0
Bank, fintech, Parti Nagy Lajos, Péntech - 2022-10-1208 óra
MKB FINTECHLAB: Harc az ügyfelekért - Ács Zoltán, MKB Fintechlab ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS: Parti Nagy Lajos, Kossuth díjas költő, író
GONDOLKODOM: Digitális faktoring EU-s védjeggyel - Réti Bálint, a Péntech / PastPay társalapítója
HOTSPOT: a gyorslejelentési szezon indul, a Pepsi Cola és a Delta Airlines kezd; az S&P 500-as cégeknél éves szinten nyereség szinten 2.4%-ot várnak az elemzők; szektor szinten az energia viszi még a prímet, legrosszabbul a kommunikációs cégek teljesítenek, a várakozások szerint; új hír érkezett a Tesla kínai értékesítésről, de szeptemberben így is 30%-os mínuszt produkáltak; a Rivian visszahívás hírre esett 7%-ot, majd korrigált 3%-ot; a Nissan is kivonul Oroszországból - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
12/10/2022 • 0
Infláció, forint, webshop - 2022-10-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Rekord magas infláció, rekord gyenge forint - Mi folyik itt? - Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője
E-COMMERCE: Hogyan tereljünk látogatókat webshopunkra? - Forgács Mariann közösségi médiaszakértő, a Be Social digitális ügynökség ügyvezetője
12/10/2022 • 0
Népszámlálás régen, Bond60 - 2022-10-1109 óra
MESÉL A MÚLT: Népszámlálás régen - Az 1828-as országos összeírás - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Mit adott nekünk őfelsége titkos ügynöke? 60 éves az első James Bond film - Dudás Viktor, filmszakértő
11/10/2022 • 0
IT álláskeresés, fenntartható szállítmányozás - 2022-10-1108 óra
EPIC STORIES: Kell-e tudni programozni egy jó IT-s álláshoz? - Mádi Gábor, a ShiwaForce CIO-ja
ARANYKÖPÉS: Kepes András újságíró, televíziós szerkesztő
ÉSZJÁTÉK: Hogyan lehet fenntarthatóbb a szállítmányozás? - Vincze Adrián, a Raben belföldi szállítmányozási üzletágvezetője
11/10/2022 • 0
Fűtés, népszámlálás, csomagolásmentesség - 2022-10-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mivel fűtsek? Mennyire jó megoldás a hőszivattyú? - Zuggó Balázs a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
KSH: Feleljünk, egymásért! - Népszámlálás 2022 - Tóth Péter, a KSH statisztikai tanácsadója
3R: Csomagolásmentesen a fenntartható jövőért - Kanyó Roland, a dm Kft. marketing és PR menedzsere
11/10/2022 • 0
Fenntartható mezőgazdaság, NASA kísérlet az űrben - 2022-10-1009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Fenntartható mezőgazdaság? Létezik ilyen egyáltalán? - Gyulai Iván, Ökológus, az Ökológiai Intézet a Fenntartható fejlődésért Alapítvány elnöke.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Bruce Willis nyugdíjba mehet - meg tudjuk védeni a Földet az aszteroidáktól! - Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
10/10/2022 • 0
Srí Lanka, James Clavell, Q3 - 2022-10-1008 óra
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal - Srí Lanka - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: James Clavell, ausztrál származású angol író
PIACI HOTSPOT: Columbus Day, kereskedési szünnap az USA-ban, Q3-as gyorsjelentési szezon indul, Pepsi jelentés és Delta Airlines jelentés jön a héten, a GM 2023-ban 3 új elektromos modellt indít, a Ford 4691 új e-autót értékesített szeptemberben, ami 3-szoros növekedés a tavalyihoz képest, Elon Musk bejelentés arról, hogy mégis megvenné a Twittert - Kovács Bálint, USA Desk üzletkötő.
10/10/2022 • 0
Billiárd, autópálya matrica, infláció - 2022-10-1006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Komoly drágulás az autópálya matricáknál - Dobos Zoltán, az mfor.hu és a privatbankar.hu újságírója
HETI KITEKINTŐ: Száguld vagy szelídül? Célkeresztben az infláció - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
10/10/2022 • 0
Ács is in the air, Tőzsdenyitás - 2022-10-0709 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "Gaben" Gábor
Kiküldött tudósítónk jelenti Brüsszel - Charleroi Dél repteréről, melyet átalakítottak átszállóbarát létesítménnyé. Ettől a tömeg és a tisztaság maradt a régi. Ha már reptér, akkor Hévíz. Egészen családias ott a hangulat, merthogy idén és jövőre újra volt menetrendszerinti járat onnan. Mindez 10 eurós jegyekkel. Egy tipp a végére: Télre a Kanári-szigetek nagyon drága, de Londonból vagy Milánóból olcsóbb! Feltétel: legyen elég a kézipoggyász!
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
7/10/2022 • 0
Fűtési dilemma, könyvkiadó szülinap, Budapest Maraton - 2022-10-0708 óra
Mivel fűtsek idén télen? - Dr. Léderer András János, egyetemi docens, energetikai igazságügyi szakértő
ARANYKÖPÉS: Polcz Alaine, pszichológus, író
5 éves a Pallas Athéné Könyvkiadó - Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ügyvezetője
ÉP TESTBEN: Spar Budapest Maraton a hétvégén - újraéledt magyar futóélet? - Kocsis Árpád, Budapest Sportiroda ügyvezetője, versenyigazgató
7/10/2022 • 0
Fiatalok, luxus, forintárfolyam, aranyár - 2022-10-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Virítsd a lóvét! - Fiatalok és a luxus - Kucsera Melitta, a Corvinus egykori hallgatója, marketingmenedzser, a kutatás vezetője
ÉRTÉK PERCEK - Varga Botond, az OTP Global Markets senior üzletkötője
7/10/2022 • 0
USB-C, tőzsdenyitás, terrine, paté, rillettes - 2022-10-0609 óra
IT ROVAT: Mindenkinek ugyanolyan töltőt! - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Pástétom, terrine, paté, rillettes - melyik melyik?
6/10/2022 • 0
Masterplast, Göncz Árpád, autópiac - 2022-10-0608 óra
Elindult a Masterplast részvények jegyzése! - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
ARANYKÖPÉS: Göncz Árpád
FUTÓMŰ: Több az autó, mint valaha - Várkonyi Gábor, autós szakértő
6/10/2022 • 0
Német megahitel, hitelkamat vs. betéti kamat - 2022-10-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Uniós botrány: a mindenki mást megszorításba hajszoló németek most kiköltekezve mentik magukat - Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő
Bizarr helyzet az inflációs válságban: hogyan lehetnek a hitelkamatok alacsonyabbak a betéti kamatoknál? - Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója
6/10/2022 • 0
Természet elleni bűncselekmény, tőzsdenyitás, lakáspiac - 2022-10-0509 óra
SZUPERZÖLD: Itt a jelentés a természet elleni bűncselekményekről - Balogh Annamária, a SWiPE magyarországi projektvezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Megkezdődött az "szétválás" a lakáspiacon - sokan szabadulnának a házaktól - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
5/10/2022 • 0
Alulfizetettség, aranyköpés, Budapest Design Week, Piaci Hotspot - 2022-10-0508 óra
HR-PERCEK: Mit okozhat az alulfizetettség? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: Vaclav Havel
GONDOLKODOM: Csütörtökön indul a Budapest Design Week - Sebestény Ferenc, a Budapest Design Week kurátora
PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Alul-felül rohad a Boráros tér - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV ROVAT
E-COMMERCE: Mit rendelnek és mit nem az emberek az inflációs válságban? - Palocsay Géza, a Pepita.hu vezérigazgatója
5/10/2022 • 0
Cervantes, tőzsdenyitás, művészek és állatok - 2022-10-0409 óra
MESÉL A MÚLT: Mennyire önéletrajzú ihletésű a Don Quijote, az első mai értelemben vett regény? - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: állatbolond művészek és művészetvédő állatok - Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró
4/10/2022 • 0
Élettársi vagyonjog, kéktúra, filmes fenntarthatóság - 2022-10-0408 óra
MOKK: Élettársi vagyonjog - Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke
ARANYKÖPÉS: Buster Keaton
MTSZ: Kéktúrázás napja - Rigler Szilvi és Németh Ádám, rendezvényszervezők
3R Hírek: fenntarthatóság a filmiparban
4/10/2022 • 0
Gáz, üzleti előny és recesszió, modern logisztika - 2022-10-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Halasztott fizetést kaptunk a gázra az oroszoktól - Holoda Attila, energetikai szakértő, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője
Üzleti előny recesszió idején? - Szilágyi Márk, a Daktela Magyarország ügyvezetője
ÉSZJÁTÉK: A modern logisztika, a logisztika jövője - Oltvai Márton, a Schneider Electric regionális beszerzési központjának beszerzési igazgatója, és a beszállítói programot megvalósító csapat vezetője
4/10/2022 • 0
Közös agrárpolitika, tudományos hírek - 2022-10-0309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mit KAP Brüsszeltől a magyar mezőgazdaság? - Mezei Dávid, a Takarékbank és MKB Bank agrár- és uniós kapcsolatokért felelős vezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hírek a tudományos világból
3/10/2022 • 0
Szingapúr, amerikai részvénypiac - 2022-10-0308 óra
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal - Szingapúr történelme, gazdasága, adózása - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal - Szingapúr politikailag - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Gwen Stefani
PIACI HOTSPOT - Bodnár Martin, USA Desk üzletkötő
3/10/2022 • 0
CSOK kamat, EU gazdasági kilátások - 2022-10-0306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Fellélegezhetnek a párok, 5 százalékban maximalizálják a CSOK késedelmi kamatát! - Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója
HETI KITEKINTŐ: Német és EU gazdaság, amerikai munkaerőpiac - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője
3/10/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-09-3009 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
Ha sokat gyengül még a font, a Ryanair elhagyhatja a briteket.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
Végre egy kis optimizmus költözött a BÉT-re!
ÁCS IS IN THE AIR extra
Síelni megyünk fapados járattal. Vigyünk saját cuccot, vagy béreljünk a helyszínen?
30/9/2022 • 0
Kisvállalkozói online hitel, aranyköpés, elektromos kerékpár - 2022-09-3008 óra
Online hitel kisvállalkozásoknak - Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője
ARANYKÖPÉS: Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter
ÉP TESTBEN: Főszerkesztő kétkeréken elektromos rásegítéssel - Daróczi-Végh Péter, a 90.9 Jazzy főszerkesztője
30/9/2022 • 0
Októberi programajánló, új lakossági állampapírok, heti piaci összefoglaló - 2022-09-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS
BUDAPEST TE CSODÁS: PROGRAMAJÁNLÓ OKTÓBERRE - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
Mától piacon a 10 százalék felett kamatozó új lakossági állampapírok
GLOBAL MARKETS - André Borbála, OTP Global Markets treasury üzletkötő
30/9/2022 • 0
Orosz-ukrán kiberháború, Akvárium Kávézó - 2022-09-2909 óra
IT ROVAT: Az orosz-ukrán kiberháború érdekességei - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Hatalmas kávézóvá alakul az Akvárium Klub - Szuna Noémi, a Kávé Napja rendezvény alapítója
29/9/2022 • 0
Banki adatszolgáltatás, frankfurti autókiállítás - 2022-09-2908 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Tudom, hol bankoltál tavaly nyáron! - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Csíkszentmihályi Mihály
FUTÓMŰ: Körkép a frankfurti autókiállításról, Ford elektromosautó-dealer egyezmény - Várkonyi Gábor, autós szakértő
29/9/2022 • 0
Magyar kamatpolitika, Oroszország befektetői szemmel - 2022-09-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ-TÉMA: Miért áll le a kamatemeléssel a jegybank, ha tovább vágtat az infláció? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
HETI ALAPOZÓ: Az orosz helyzet befektetői szemmel - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
29/9/2022 • 0
Budaiak a környezetért, egy csipetnyi kultúra - 2022-09-2809 óra
SZUPERZÖLD: Budaiak a környezetért - helyi közösség a tudatos életért - Fodor Fanni, a Budaiak a környezetért közösség alapítója
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
KULTMOGUL: kulturális hírek
28/9/2022 • 0
Oroszok háborúban, fesztivál védjeggyel, tőzsdesztorik - 2022-09-2808 óra
OROSZ MOZGÓSÍTÁS: Felgyújtott toborzóirodák, menekülő tömegek és tüntetések - Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Konfuciusz
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A brandépítés során miért érdemes foglalkozni a védjegyoltalommal?
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó esete. - Kis Domonkos Márk, a Déryné Program és a VéNégy fesztivál igazgatója
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
28/9/2022 • 0
Gazdasági kilátások, E-kereskedelmi hírek - 2022-09-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Recesszió, gyorsuló infláció, vészesen romló külső egyensúly - Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese
KKV: Megint több lesz a kereskedők feladata? - Molnár Tamás, a PSC Central Eastern Europe Kft. ügyvezetője
E-COMMERCE: e-kereskedelmi hírek
28/9/2022 • 0
Richter Gedeon, tőzsdenyitás, garázs árak - 2022-09-2709 óra
MESÉL A MÚLT: A modern hazai gyógyszeripar megteremtője: 150 éve született Richter Gedeon - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
NÉGYZETMÉTER: Elszálltak a garázs árak is - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője
27/9/2022 • 0
Agilis transzformáció, Jancsó, veszélyes anyagok - 2022-09-2708 óra
EPIC STORIES: Hogyan győzz meg az agilis transzformációról egy CEO-t? - Földházi Csaba, ShiwaForce tanácsadásért és tréningekért felelős igazgató
ARANYKÖPÉS: Jancsó Miklós
ÉSZJÁTÉK: Veszélyes anyagok raktározása - Pesti Róbert, a Raben Trans European Hungary Kft. dunaharaszti telephelyének vezetője
27/9/2022 • 0
Forint, innováció, fenntartható kozmetikumok - 2022-09-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Soha nem látott dollár árfolyam, ismét 410 fölött az euró - merre tovább forint? - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
INNOVÁCIÓ: mennyire újít a hazai vállalati szektor? - Dobos Vivien, az RnD Strategy Kft. ügyvezetője
3R: Fenntartható kozmetikumok - Kanyó Roland, a dm Kft. marketing és PR menedzsere
27/9/2022 • 0
Alma, dollár, AI - 2022-09-2609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Almából se lesz elég? - Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Akié az AI, azé a hatalom? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus
26/9/2022 • 0
Indonézia, Heidegger, CostCo - 2022-09-2608 óra
ADÓVILÁG #1: Velencei fűszer útvonal - Indonézia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó
ADÓVILÁG #2: Velencei fűszer útvonal - Indonézia - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Martin Heidegger
PIACI HOTSPOT: Target, SalesForce, FedEx, CostCo, VW - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
26/9/2022 • 0
IMF hitel, MNB kamatdöntés, hazai és EU-s infláció - 2022-09-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: IMF hitel kellhet Magyarországnak? - Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője
HETI KITEKINTŐ: MNB kamatdöntés, hazai és EU-s infláció - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
26/9/2022 • 0
Ács is in the air, Tőzsdenyitás - 2022-09-2309 óra
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
Hallgatói kérdések, szakértői válaszok. És egy csipetnyi humor.
23/9/2022 • 0
Pénzügyek fenntarthatóan, A siker tusái - 2022-09-2308 óra
Kutatás: a magyarok elvárják a vállalatoktól a társadalmi felelősségvállalást - Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője és Szege György, Magyar Bankholding, ESG és fenntarthatóság vezető
ARANYKÖPÉS: Richter Gedeon
ÉP TESTBEN: A siker tusái, avagy légy te is életed bajnoka - Mizsér Attila, olimpiai bajnok öttusázó, akinek most jelent meg A siker tusái c. könyve
23/9/2022 • 0
Frontjelentés, közlekedéstudomány, forintkilátások - 2022-09-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Fordulóponton, eszkalálódik a háború? - Huszák Dániel, a portfolio.hu vezető elemzője
Hatékonyabb szellemitulajdon-védelemre törekszik a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) - Dr. Gál András Levente, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője
GLOBAL MARKETS:
magyar adatok (munkanélküliség) és az EURHUF heti alakulása
jegybanki döntések (USA, Japán, UK)
jövő heti események
Fodor István, OTP Global Markets treasury üzletkötő
23/9/2022 • 0
Szakítások a chipgyártóknál, tőzsdenyitás, túlélő vendéglátósok - 2022-09-2209 óra
IT ROVAT: Nagy szakítások a chipgyártóknál - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: A túlélés a cél a vendéglátásban - Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
22/9/2022 • 0
Beyond Zero stratégia, aranyköpés, kártérítésed - 2022-09-2208 óra
A Toyota Beyond Zero stratégiája #2 - Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Hungary Kft. PR menedzsere - Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Hungary Kft. PR menedzsere
ARANYKÖPÉS: Faludy György
FUTÓMŰ: KÁRTÉRÍTÉSED.HU - Dobi László, a Kártérítésed.hu Kft. ügyvezetője
22/9/2022 • 0
Újabb brutál Fed-kamatemelés, két új irányba nyitó AutoWallis - 2022-09-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Merre tovább az újabb brutál Fed-kamatemelés után? - Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénystartégája
Két új irányba nyit az AutoWallis Csoport - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
22/9/2022 • 0
Ökogazdálkodás, részleges mozgósítás, ingatlanpiac - 2022-09-2109 óra
SZUPERZÖLD: Pénteken ünnepel a biomozgalom: de miért is olyan hasznos az ökogazdálkodás? - Dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Az orosz részleges mozgósítás és megugró gázár húzza le a piacokat - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője
NÉGYZETMÉTER: Újra Budapest felé fordulnak a kínálativá váló piacon az ingatlanvásárlók - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője
21/9/2022 • 0
Befektetési tippek, adókedvezmények, Uniper - 2022-09-2108 óra
BEFEKTETÉS: Lakossági állampapírok, a forint fura ereje, FED - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Stephen King
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A kutatás-fejlesztési tevékenység adókedvezménnyel járhat - Szmollár Katalin, az SZTNH innovációtámogatási főosztályának vezetője
PIACI HOTSPOT: Uniper államosítás Németországban, Commerzbank, Porsche IPO túljegyzés és VW reakció - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője
21/9/2022 • 0
Ásványgyapot, energiahatékonyság, e-kereskedelem - 2022-09-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagy szintugrást tervez a Masterplast - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
ENERGIAHATÉKONYSÁG: Nem csak iparvállalatok számára - Simon András, a Siemens Zrt. szakértője
E-COMMERCE: Padlófékez az e-kereskedelem
21/9/2022 • 0
Melich János, tőzsdenyitás, EU4Art - 2022-09-2009 óra
MESÉL A MÚLT: 150 éve született Melich János - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
KULTMOGUL: Különleges válogatással készül a Képzőművészeti Egyetem a kortárs vásárra - Szurcsik József, festőművész, grafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese
20/9/2022 • 0
Corporate bootcamp, sales stratéga, észjáték - 2022-09-2008 óra
IT-KÉPZÉS: Mi az a Corporate Bootcamp és miért lesz az alkalmazásával több IT szakembere egy cégnek? - Fachs Anita, a Green Fox Academy vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetője
ARANYKÖPÉS: Sophia Loren
SALES STRATÉGIA: Kiből lehet "Sales stratéga"? - Czikkely Tibor, a New Code Csoport Sales Stratéga képzés szakmai programfelelőse, Sales tréner, tanácsadó
ÉSZJÁTÉK - logisztika hírek
20/9/2022 • 0
Gázkrízis, üzemanyag ársapka, microgrid hálózatok - 2022-09-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Zuhan a gázár, túl lehetünk a krízis mélypontján? - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.
3R: Microgrid hálózatok - Feldmájer Benjámin, a Schneider Electric európai uniós zöld fordulatért felelős magyarországi programmenedzsere.
20/9/2022 • 0
Tojáspiac, AI-dilemmák - 2022-09-1909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Aranytojást tojó tyúkok? Nagy drágulás a tojáspiacon is - Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Mit engedünk meg az AI-nak és mit nem? - Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója
19/9/2022 • 0
Fülöp-szigetek, részvényhírek - 2022-09-1908 óra
ADÓVILÁG: Velencei fűszer útvonal: Fülöp-szigetek - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: Fülöp-szigetek - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS - Emil Zatopek
HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
19/9/2022 • 0
OXO nyereség, USA kamatemelés, céges rezsisegély - 2022-09-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Egy év a tőzsdén, itt az első nyereség az OXO-nál - Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding igazgatóságának elnöke
HETI KITEKINTŐ: Méretes kamatemelés jön Amerikában, fontos fizetési mérleg-adat itthon - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
KPMG: Milyen lehetőségei vannak egy ipari fogyasztónak a magas energia árak kezelésére? - Losonczy Géza, a KPMG associate partnere, az energetikai és közüzemi szektor vezetője
19/9/2022 • 0
Szakértők csatája az "Ács is in the Air"-ben, tőzsdenyitás - 2022-09-1609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Szakértők csatája! - Ács “Gaben” Gábor
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
16/9/2022 • 0
Fázunk és szegényedünk, aranyköpés, Millió lépés az életért 2.0! - 2022-09-1608 óra
Közeleg a tél! - Fázunk és szegényedünk a fűtési szezonban? - Holoda Attila, energetikai szakértő, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője
ARANYKÖPÉS: Szentgyörgyi Albert, Nobel -díjas magyar biokémikus
ÉP TESTBEN: Lépjél már! - Indul a Millió lépés az életért 2.0! - Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvos igazgatója
16/9/2022 • 0
Vita a jogállamiságról, új korszak az Ethereumnál, EURUSD irány a paritásról - 2022-09-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Vita a jogállamiságról - Nem vagyunk demokrácia? - Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense
A Merge-en túl - Új korszak az Ethereumnál - Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője
ÉRTÉK PERCEK: EURUSD merre tovább a paritásról? - Saághy Pál, az OTP Global Markets treasury üzletkötője
16/9/2022 • 0
Digitális szakember hiány, tőzsdenyitás, gasztro hírek - 2022-09-1509 óra
IT ROVAT: Egyszer volt, hol nem volt - A digitális szakember! - Tajthy Krisztina, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NOPQ: gasztro hírek
15/9/2022 • 0
Schiller Rent, Cooper, Futómű - 2022-09-1508 óra
SCHILLER RENT: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landolt a Schiller Rent - Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: James Fenimor Cooper, amerikai író
FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, autós szakértő
15/9/2022 • 0
Építőipar, álhírkutatás, román gáz - 2022-09-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogy fogunk így építkezni? Brutális alapanyag drágulás az építőiparban - Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke
AIPM: Álhírkutatás 2022: Az egészség témaköre „közepesen fertőzött”, az orvosok iránti bizalom töretlen - dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója
HETI ALAPOZÓ: Lesz-e román gáz Magyarországon? - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
15/9/2022 • 0
Road kill, tőzsdenyitás, gázfűtés - 2022-09-1409 óra
SZUPERZÖLD: Ütközőre és szélvédőre kenődve - óriási természeti károkat okoz az autózás - Pribéli Levente biológus, humánökológus
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője
NÉGYZETMÉTER: Ingatlanpiaci hírek
14/9/2022 • 0
Gloster, Térey, Bosch, Lufthansa - 2022-09-1408 óra
GLOSTER: Stabil növekedés nehéz időszakban is - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Térey János, író, költő
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: 70 milliárd forintból létesült Magyarország legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontja - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke
PIACI HOTSPOT: A Lufthansa nemzetközi befektetőknek értékesített 10%-os üzletrészt; a Volkswagen jelezte, hogy a norvég állami alap is beszállna a Porsche könyvépítéses IPO-jába - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője
14/9/2022 • 0
Önkormányzatok, kkv-k, e-kereskedők - 2022-09-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Bezárt uszoda, lecsavart közvilágítás - önkormányzatok harca a rezsidémonnal - Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke
KKV: Rezsidémon és a vállalkozói szektor
E-COMMERCE: Recesszióra várva - Aggódnak-e az e-kereskedők? - Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója
14/9/2022 • 0
Pulszky Ferenc, ARC kiállítás - 2022-09-1309 óra
MESÉL A MÚLT: Régész, politikus, múzeumigazgató - 125 éve hunyt el Pulszky Ferenc - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Mutasd a buborékod, megmondom, ki vagy _ megnyílt az ARC kiállítás - Bakos Gábor, az ARC alapítója, ügyvezetője
13/9/2022 • 0
Kemény landolás, dráguló logisztika - 2022-09-1308 óra
Kapaszkodjunk! Kemény landolás jöhet! - Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem professor emeritusa, egykori jegybankelnök
ARANYKÖPÉS: Konrád György, író
ÉSZJÁTÉK: Oda? Ennyiért???? - Drágul a logisztika - Bíró Koppány, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok szövetségének főtitkára
13/9/2022 • 0
Új magyar légitársaság, fenntarthatósági edukáció - 2022-09-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
Szárnyra keltek - Új magyar légitársaság indult - Somogyi Tóth Dániel, az Aeroexpress alapítója
3R: A dm a fenntarthatósággal kapcsolatban edukálja a dolgozóit - Hittner Krisztina, a dm Kft. PR és Ügyfélszolgálati csoportvezetője
13/9/2022 • 0
Serfőzdék bajban, Holdonjáró Vízszimatoló - 2022-09-1209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Fékezett habzás - bajban a serfőzdék - Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Holdonjáró Vízszimatoló - Magyarok a Holdon - Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója
12/9/2022 • 0
Adóvilág - Nagy Britannia, piaci hotspot - 2022-09-1208 óra
ADÓVILÁG: Új kormány új adórendszer Nagy Britanniában? - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó
ADÓVILÁG: Új király, új miniszterelnök - mi változik az angol hétköznapokban? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Tersánszky Józsi Jenő
PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
12/9/2022 • 0
Edzőtermi rezsi, amerikai infláció - 2022-09-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Túlélésre gyúrnak - nem bírják a rezsinövekedést az edzőtermek - Kiss József, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetsége (Maforsz) főtitkára
HETI KITEKINTŐ: Mennyi lesz az amerikai infláció? - Váradi Bea, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzője
12/9/2022 • 0
Norvégia, tőzsdenyitás, Amfifeszt - 2022-09-0909 óra
ÁCS IS ON THE WATER - Ács "Gaben" Gábor, az Egy konzerv sprotnival a sarkkörön túl című bédekker szerzője, Amundsen-kutató
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
AMFIFESZT: Amikor az aréna újraéled! - Mihálovits "Hol a Gládiuszom" András, hagyományőrző, gladiátor
9/9/2022 • 0
Infláció, otthonfelújítási támogatás, norvég fűtőpanel - 2022-09-0908 óra
INFLÁCIÓ: Ismét nagyot ugrott az infláció, de a szeptemberben tovább romlik helyzet - Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője
OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS: Már csak hetei maradtak annak, aki állami pénzből szeretné felújítani a lakását - Tóth Levente, a Bank360 vezető szerkesztője
ARANYKÖPÉS: Mucsi Zoltán
NORVÉG FŰTŐPANEL: Akaszd fel, dugd be, fűts! - Némon Henrik, a NOBO Norvég fűtőpanelek importőrének, a Magyar-Norvég Kft. ügyvezetője
ÉP TESTBEN: Három bringatúra a hétvégére
9/9/2022 • 0
II. Erzsébet, okos hálózatok, piaci kockázatok - 2022-09-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
MEGHALT A KIRÁLYNŐ, ÉLJEN A KIRÁLY: Elhunyt II. Erzsébet - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
BUDAPEST TE CSODÁS: programok Budapesten szeptemberben - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
SIEMENS: Nagyobb okos hálózatoktól a kisebb, intelligens rendszerekig - Balasa Levente, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divízióvezetője
GLOBAL MARKETS: piaci kockázatok és OPEC-döntés - Fábián Lóránt, az OTP Global Markets árupiaci kereskedője
9/9/2022 • 0
A legújabb iPhone, tőzsdenyitás, Portugál Nyelvű Nemzetek Fesztiválja - 2022-09-0809 óra
IT ROVAT: Beváltja a reményeket a legújabb iPhone? - Pápai Péter, iFater.net szerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Portugál Nyelvű Nemzetek Fesztiválja a Food Truck Show-n! - Vad-Horváth Zoltán, a Food Truck Show szervezője
8/9/2022 • 0
Újdonságok a Toyotától, aranyköpés, ismét AdBlue hiány - 2022-09-0808 óra
Újdonságok a Toyotától - Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Hungary Kft. PR menedzsere - Varga Zsombor, a Toyota Central Europe Hungary Kft. PR menedzsere
ARANYKÖPÉS: Blaha Lujza
FUTÓMŰ: Tökéletes vihar csapott le az autópiacra? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
8/9/2022 • 0
Energiaválság kezelés, ásványgyapot hőszigetelő gyártás a Masterplastnál - 2022-09-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Így kezelné az energiaválságot Brüsszel - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
Ásványgyapot hőszigetelő anyagok gyártásába kezd a Masterplast - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
8/9/2022 • 0
Hőoszlop, tőzsdenyitás, albérlet árolló - 2022-09-0709 óra
SZUPERZÖLD: Mi az a hőoszlop, és hogyan segíthet a rászorulókon és a környezeten egyszerre - Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Tovább nyílt az árolló az albérletek bérlői és bérbeadói oldala között: a lakást keresők lehetőségei látványosan elszakadtak az elvárásokól: miközben átlagosan 192 ezer forintot kértek a bérbeadók, a bérlők mindössze 157 ezerért kerestek lakást.
7/9/2022 • 0
Munkaerőhiány, BioNTech per, Volkswagen - 2022-09-0708 óra
HR percek: Miért nehéz munkaerőt találni? Hova tűntek a munkavállalók? - Vállalkozói iskola HR szemmel 3/B. rész - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS: Buddy Holly
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A Moderna beperelte a Pfizert és a BioNTech-et szabadalomsértés miatt - Kovári Zoltán magyar és európai szabadalmi ügyvivő, a Kovári Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. ügyvezetője
PIACI HOTSPOT : Volkswagen, Porsche IPO, Lufthansa - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője
7/9/2022 • 0
Járókelők, számlacsomagok, e-commerce - 2022-09-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS
BUDAPEST TE CSODÁS: A Járókelő.hu hírei - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV: Mit tudnak a fintech cégek nyújtani a vállalkozásoknak? - Homa Péter, a Biztosdöntés.hu banki szakértője
E-BIZNISZ: e-commerce hírek
7/9/2022 • 0
Móricz Zsigmond, tőzsdenyitás, sárkányok és elfek - 2022-09-0609 óra
MESÉL A MÚLT: 80 éve hunyt el Móricz Zsigmond - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Sárkányok, elfek, rasszizmus - Dudás Viktor, filmszakértő
6/9/2022 • 0
Lizz Truss, aranyköpés, közúti fuvarozás - 2022-09-0608 óra
10 + 1 Tény Lizz Truss-ról - Kert Attila, a Euronews magyar irodájának vezetője
ARANYKÖPÉS: Roger Waters
ÉSZJÁTÉK: A rendszerváltás óta nem látott mértékű emelkedés a közúti fuvarozás díjaiban - Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára
6/9/2022 • 0
Hős vagy áruló - Mihail Gorbacsov, ipari metaverzum, Alteo szárnyalás - 2022-09-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Siker vagy kudarc? Hős vagy áruló? Mihail Gorbacsovra emlékezve - Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza
SIEMENS: Hogy működik az ipari metaverzum? - Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója
3R: Alteo - Fél év alatt egy egész éves teljesítmény - Kovács Domonkos, Alteo Csoport M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettes
6/9/2022 • 0
Élelmiszerárak sapka nélkül, Musk-bulvár - 2022-09-0509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Élelmiszerárak sapka nélkül - Raskó György, agrárközgazdász
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Elon Musk 10 gyereke, Mars projekt és Neuralink - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója
5/9/2022 • 0
Brazília, Koestler, Gamestop - 2022-09-0508 óra
ADÓVILÁG: A brazil választások adójogi hatásai - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó
ADÓVILÁG: A brazil választások politikai vonzatai - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Arthur Koestler
PIACI HOTSPOT: USA Labour Day kereskedési szünet, szerdán jön a Fed “Bézs könyv” amiből a kamatdöntésre lehet következtetni, Apple és iPhone 14, új okosóra ill., fülhallgató jön, az NFL és a Nemzeti mozinap hatása a tőzsdére, Gamestop jelentés jön a héten - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
5/9/2022 • 0
Lakáshitelek, infláció, EKB - 2022-09-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Lakáshitel kamatcsökkentéssel indult az ősz - Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
HETI KITEKINTŐ: Hazai augusztusi inflációs mutatók és EKB kamatdöntő ülés - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
5/9/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-09-0209 óra
ÁCS IS IN THE AIR
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid,üzletkötő
2/9/2022 • 0
Ellenszer kiégésre, mozdonyvezetők, tanulható zakózás - 2022-09-0208 óra
Kiégtem? Mit tehetek? - Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, az "Elég! Kiégtem. Most hogyan tovább?" című könyv szerzője
ARANYKÖPÉS: Paul Bourget francia író
Akarnak még a gyerekek mozdonyvezetők lenni? - Rizsavi Tamás, mozdonyvezető
ÉP TESTBEN: Tanuljunk meg jól esni! - Dobrotka Béla, a Magyar Judo Szövetség biztonságos esések szakértője, az Esések Iskolája alapítója
2/9/2022 • 0
Bezáró fürdők, hazai kamat, európai infláció, amerikai munkaerő - 2022-09-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Elsüllyedve - Fürdők zárnak be a magas energiaárak miatt - Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára
ÉRTÉK PERCEK - Soós Frigyes, OTP Global Markets treasury üzletkötő
2/9/2022 • 0
Hajtogatós tabletek, tőzsde, cocktailok - 2022-09-0109 óra
IT ROVAT: Az IFA-ról hoztuk - Piros pöttyök bűvöletében - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Budapest most a cocktail világ fővárosa - Monori Anett, az esemény szervezője
1/9/2022 • 0
Antarktiszi meló, különutas Mazda - 2022-09-0108 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Az antarktiszi meló - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Karinthy Márton, rendező, író
FUTÓMŰ: Külön utakon a Mazda - Várkonyi Gábor, autós szakértő
1/9/2022 • 0
Menza drágulás és gázár emelkedés - 2022-09-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mitől drágul 30 százalékkal a menza? - Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Szövetsége elnöke
HETI ALAPOZÓ: Megállíthatatlan gázár emelkedés - Hogyan spóroljunk? - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
1/9/2022 • 0
Fenntarthatóságot tanulni, vályogból építkezni - 2022-08-3109 óra
SZUPERZÖLD: Érettségizz fenntarthatóságból! - Matolcsy Miklós, a Zöld Föld fenntarthatósági oktatási program vezetője
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
NÉGYZETMÉTER: Döngölt vályog – a fenntartható beton - Bíró Péter nemzetközi épületbiológus, a NATURICA GROUP Kft ügyvezetője
31/8/2022 • 0
AutoWallis félév, innovációk védelme - 2022-08-3108 óra
Óriásit nőtt az AutoWallis az első félévben - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS - Caligula, római császár
OKOSMORZSA
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Egyre tudatosabban védik innovációikat a magyar egyetemi hallgatók - Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese
PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
31/8/2022 • 0
Klímával fűteni, digitálisan éretlenek - 2022-08-3106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Megéri-e klímával fűteni? - Zuggó Balázs a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
E-COMMERCE: Digitálisan éretlen a magyar cég és a fogyasztó is - Magyari Donát, az IVSZ munkacsoport vezetője
31/8/2022 • 0
Ascher Oszkár, tőzsdenyitás, Robert Capa-n túl - 2022-08-3009 óra
MESÉL A MÚLT: Mérnökből színész - 125 éve született Ascher Oszkár - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Robert Capa-n túl - Mit adtak a magyar fotográfusok a világnak? - Fejér Zoltán György fotográfus, fotótechnika-történész
30/8/2022 • 0
Érkezik a Lexus RX, aranyköpés, bajba jutott vasúti fuvarozók - 2022-08-3008 óra
Szeptember 6-án érkezik a Lexus RX! - Mit tud ez a modell, mi van még a csőben? - Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Warren Buffett, amerikai üzletember
OKOSMORZSA
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT Visszatér a dízelvontatás? Komoly bajban a vasúti fuvarozók - Hódosi Lajos ügyvezető igazgató Hungrail Magyar Vasúti Egyesület
30/8/2022 • 0
Műanyag hulladék, orosz-ukrán háború - 2022-08-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
3R: Mit lehet kezdeni a műanyag hulladékkal?
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hol tart az orosz-ukrán háború? - Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság elemzője, Oroszország szakértő
30/8/2022 • 0
Mindennapi kenyerünk, Mit tanít magunkról az MI? - 2022-08-2909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mindennapi kenyerünk, te drága - Septe József, a Pékszövetség elnöke
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mit tanít magunkról a mesterséges intelligencia? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus
29/8/2022 • 0
Olasz költségvetés és választás, aranyköpés, amerikai piac - 2022-08-2908 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai: Végállomás! Olaszország! - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Janus Pannonius, magyar költő
OKOSMORZSA
BEFORE THE BELL: Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
29/8/2022 • 0
Magas energiaár és recesszió, magyar kamatdöntés, eurózónás infláció - 2022-08-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Recessziót okoz a magas energiaár? - Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője
HETI KITEKINTŐ: Magyar kamatdöntés, eurózónás infláció - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
29/8/2022 • 0
Légügyek és tőzsdenyitás - 2022-08-2609 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
26/8/2022 • 0
Privátbankok, gladiátorok és sport a föld alatt - 2022-08-2608 óra
Hogyan alakul a privát banki ügyfélkör kockázati étvágya vészterhes időkben? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Gundel Takács Gábor
OKOSMORZSA
ÉP TESTBEN: Bringázás és futás a föld alatt
26/8/2022 • 0
Fiatalok pénzügyei, heti makroösszefoglaló - 2022-08-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Fele fizetésért nem biztos, hogy haza akarnak térni a külföldön tanuló magyar fiatalok - Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója
GLOBAL MARKETS ROVAT - Priegl Máté, OTP Global Markets trader
26/8/2022 • 0
Kibertámadások, pezsgő szülinap - 2022-08-2509 óra
IT ROVAT: Prognózisok, valószínűségszámítások kibertámadásokra - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Egy gyors koccintás a 140 éves Törleyvel
25/8/2022 • 0
Nyugdíjemelési esélyek, autós ügyek - 2022-08-2508 óra
Havi, vagy negyedéves nyugdíjemelés kellene - van rá esély? - Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru
ARANYKÖPÉS: Neil Armstrong
OKOSMORZSA
FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, autós szakértő
25/8/2022 • 0
Lehúzós kocsmák, villanyautó matek - 2022-08-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, T ŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mit lehet tenni a turistákat csúnyán lehúzó budapesti kocsmák ellen? - Faix Csaba, a Budapesti Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Mit mutat a matek: kinek éri meg a villanyautó a mai elszállt energiaárak mellett? - Várkonyi Gábor számolt és válaszol
25/8/2022 • 0
Szélkerekek, tóparti ingatlanárak - 2022-08-2409 óra
SZUPERZÖLD: Újra jöhetnek a szélkerekek?
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Óriási különbségek a tóparti települések ingatlanáraiban - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
24/8/2022 • 0
Metaverzum, Budapest Design Week, részvény hírek - 2022-08-2408 óra
A Metaverzum pozitív oldala: előtérbe kerülhet a tudás, javulnak az emberi kapcsolatok - Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
ARANYKÖPÉS: Paolo Coelho
OKOSMORZSA
GONDOLKODOM: Találkozások terei – Októberben újra Budapest Design Week - Sebestény Ferenc DLA, a Budapest Design Week kurátora
HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
24/8/2022 • 0
Vodafone vétel, jegybanki zöld ajánlás, webáruház biztonság - 2022-08-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: A Vodafone-vásárlás költségvetési háttere, avagy milyen üzenete van annak, hogy a megszorítások mellett óriási kiköltekezést láthatunk? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
ESG PERCEK: Kiadta új zöld ajánlását az MNB - Mit jelent ez? - Wieder Gergő, a KPMG pénzügyi kockázatokkal foglalkozó szenior menedzsere
E-COMMERCE: Mire figyelj oda webáruházad biztonsága érdekében, ha online értékesítesz? - Kulcsár István Róbert, a Shoprenter vezető tanácsadója és egyik alapítója
24/8/2022 • 0
Quasimodo, világsztár magyar színésznő - 2022-08-2309 óra
MESÉL A MÚLT: 121 éve született Salvatore Quasimodo - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Az első magyar világsztár színésznő élete - Barkóczi Janka, filmtörténész, filmkritikus, a Filmarchívum kutatója
23/8/2022 • 0
Betéti kamatok, logisztika - 2022-08-2308 óra
A banki betéti kamatok alig emelkednek, de nagyon rácuppantak a tőzsdére a magyarok - Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője
ARANYKÖPÉS: Kobe Bryant
OKOSMORZSA
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT
23/8/2022 • 0
Vodafone eladás, lakáskorszerűsítési tervek - 2022-08-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Az év üzlete: megveszi a magyar Vodafone-t az állam és a 4iG - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
A rezsipánik hajtja a lakosság lakáskorszerűsítési terveit - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
3R: Akkutemető-nagyhatalom leszünk?
23/8/2022 • 0
Gazdatüntetések, metaverzum és moralitás - 2022-08-2209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A hazai és a külföldi gazdatüntetések margójára
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA: Metaverzum: morális változások a társadalomban - Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
22/8/2022 • 0
Ausztria, részvénypiaci hírek - 2022-08-2208 óra
ADÓVILÁG: Ausztria - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Szergej Brin
OKOSMORZSA
BEFORE THE BELL - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
22/8/2022 • 0
Fővárosi hírek, heti kitekintő - 2022-08-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
HETI KITEKINTŐ: Bizalmi indexek, EKB-jegyzőkönyv és Jackson Hole - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
22/8/2022 • 0
Antikythera, a világ vége, tőzsdenyitás - 2022-08-1909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Antikythera, a világ vége - Ács "Szűkszavú" Gábor, az Egy szóban a Görög szigetvilágról című utazási pamflet szerzője.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
19/8/2022 • 0
Klímaváltozás, aszály, Suhanj!6 - 2022-08-1908 óra
ASZÁLY: Klímaváltozás, aszály, szennyezettség: milyen állapotban vannak tavaink? - Dr. Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa
ARANYKÖPÉS: Gene Roddenberry
ÉP TESTBEN: Suhanj! 6 jótékonysági ultrafutó verseny - Gusztos Péter, a SUHANJ! Alapítvány társ-alapítója és vezetője
19/8/2022 • 0
Energiaválság, Németország, kkv-k - 2022-08-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi lesz itt Aug 20-án? Traktorok, zivatar, tűzijáték
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyobb a gond Németországban, mint gondolnánk - Dr. Muraközi Gergely, a CyberThreat.Report kockázatelemző platform energetikával foglalkozó szakértője - energetikai területen francia és német cégeknek dolgozó jogász.
ENERGIAVÁLSÁG: Sokkot kaptak a piaci ártól a kis cégek - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója
ÉRTÉK PERCEK: Magyar GDP adat, Fed nyíltpiaci bizottság jegyzőkönyv, MNB kamatdöntés, kitekintés a jövő heti gazdasági eseményeire - Imrei János, OTP Global Markets, Vállalati értékesítési osztály vezetője
19/8/2022 • 0
Digitális karbonlábnyom, tőzsdenyitás, vasárnapi ebéd ára - 2022-08-1809 óra
IT ROVAT: Hogyan csökkentsük marketing karbonlábnyomunkat? - Huszics György, a Crane alapítója, ügyvezető igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Vasárnapi ebéd? Így kell számolni...
18/8/2022 • 0
A magyar oktatás helyzete, aranyköpés, CATL - 2022-08-1808 óra
Erős közepes, kettes, vagy elégtelen? A magyar oktatás helyzete - Horn Dániel, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója, az oktatás-gazdaságtan és munkapiac csoportvezetője és a Budapesti Corvinus Egyetem félállású docense
ARANYKÖPÉS: Ferenc József
FUTÓMŰ: mit ad nekünk a CATL? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
18/8/2022 • 0
Hazai gazdaság, Charlie Wilson háborúja reloaded - 2022-08-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Jó adat jött, de mi lesz a magyar gazdasággal? - Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője
HETI ALAPOZÓ: Charlie Wilson háborúja reloaded - gondolatmenet az ukrajnai háború lehetséges végéről és annak legnagyobb veszteséről. - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
18/8/2022 • 0
Budapesti levegő, közlekedés, kkv ingatlanok - 2022-08-1709 óra
SZUPERZÖLD: Lélegezz fel, Budapest! - Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának főosztályvezetője
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
NÉGYZETMÉTER: Milyenek a KKV-k ingatlanpiaci kilátásai 2022-ben? - Kovács András, az Indotek Group értékesítési igazgatója
17/8/2022 • 0
Egészségügy, Formula Student, Siemens - 2022-08-1708 óra
A MAGYAR BETEG: Az összeomlás szélén a hazai egészségügy - dr. Svéd Tamás, Magyar Orvosi Kamara titkára, gyakorló aneszteziológus
ARANYKÖPÉS: Robert De Niro
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Mi történt az eddigi legnagyobb hazai Formula Student megmérettetésen? - Kiss Dávid, a Járműmérnökök Egyesületének elnöke
PIACI HOTSPOT: Siemens Energy - a Nord Stream 1-hez tartozó turbinák szállításra készen állnak; a VW-csoporton belül az Audi és Porsche nyilatkozott, hogy csak azt követően vesznek részt a Forma 1-ben hogy elkészül a 2026-os motorszabályozás; az Uniper Energy féléves eredménye most jött ki, nem túl jó hírekkel - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
17/8/2022 • 0
Fakitermelés, adófizetés devizában, webshop ötletek - 2022-08-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hátrarcot fújt a kormány fakitermelés ügyben - belátták a hibát, de ez elég lesz? - Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője
KKV: A cégek többsége még nem tud idén devizában adót fizetni
E-COMMERCE: Webshop ötletek – Mivel érdemes kereskedni 2022-ben? - Kulcsár István Róbert, a Shoprenter vezető tanácsadója és egyik alapítója
17/8/2022 • 0
Az első magyar Habsburg, tőzsdenyitás, streaming háború - 2022-08-1609 óra
MESÉL A MÚLT: Albert, az első magyar Habsburg - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Egyre durvább a streaming háború - Dudás Viktor, filmszakértő
16/8/2022 • 0
Államcsődök, aranyköpés, logisztika - 2022-08-1608 óra
Magyar jelen, magyar jövő: hol vagyunk és merre haladunk?
Infláció, energiaválság, egészségügyi és oktatási helyzet, költségvetés és gazdasági növekedés - hol tartunk és merre haladunk? Mikor van államcsőd és kell-e tartanunk tőle? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense
ARANYKÖPÉS: Madonna
OKOSMORZSA
ÉSZJÁTÉK: logisztikai hírek
16/8/2022 • 0
Kínai akkumulátorgyártó, erkélyes napelem, államcsőd - 2022-08-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Giga beruházással érkezik a kínai akkumulátorgyártó Magyarországra - Várkonyi Gábor, autóipari szakértő
3R: Káosz az erkélyes napelemek körül
Lesz magyar államcsőd, vagy nem? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense
16/8/2022 • 0
Cukor, tőzsdenyitás, önreprodukáló robotok - 2022-08-1509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Oda az édes élet? - akadozik a cukorellátás
TŐZSDENYITÁS: Gyengülő trendben a forint - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Tényleg vannak önmagukat reprodukálni képes robotok? - Varga Máté, biológus, az ELTE Genetikai Tanszék docense
15/8/2022 • 0
Magyarország, Stieg Larsson, Walmart és Home Depot - 2022-08-1508 óra
ADÓVILÁG: Magyarország, körkép az államalapítás ünnepe előtt - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Stieg Larsson
BEFORE THE BELL: Magic Empire: kilőtt az árfolyam az IPO után több százszorosára, most - 80%-on van - jó példa arra, hogy megint mennek a mém-rallik. Kisker áruházak jelentenek: Walmart kedden, a várakozások a részvényenkénti eredményre -10%-on állnak, folyamatosan romló trend. Home Depot is kedden jelent: részvénykénti eredményben + 9% a várakozás. - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
15/8/2022 • 0
Üzemanyag, magyar és amerikai GDP - 2022-08-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Tudunk tankolni augusztus 20-án? - Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke
HETI KITEKINTŐ: A második negyedéves hazai GDP első becslése és júliusi, amerikai konjunktúra indikátorok érkeznek. - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője
15/8/2022 • 0
Ryanair, utazás, tőzsdenyitás - 2022-08-1209 óra
ÁCS IS IN THE AIR: 8 budapesti járatát törölte a Ryanair, az extraprofitadó és bírság miatt, búcsú a 10 eurós bankjegyektől - Ács Gábor
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója
12/8/2022 • 0
Szorongó ifjúság, Schrödinger, kettlebell - 2022-08-1208 óra
Szorongó ifjúság - Mit tehetünk? - Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő
ARANYKÖPÉS - Erwin Schrödinger, Nobel-díjas osztrák fizikus
ÉP TESTBEN: Erősödj fülesgolyóval! Hátha indulhatsz jövőre a VB-n! - Ilyés Gyula, a Magyar Kettlebell Szövetség alelnöke
12/8/2022 • 0
Szóviccek, OTP, Siemens - 2022-08-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Elképesztő formában az OTP - Hogy jött mindez össze? - Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője
SIEMENS: Erős keresletnövekedés hajtotta a Siemens negyedéves eredményét - Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója
ÉRTÉKPERCEK: USA inflációs adat és piaci reakciók, forint árfolyam mozgása a héten a hírek hatására, régiós devizák mozgása a régiós jegybankok monetáris döntései tükrében - Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője
12/8/2022 • 0
Ncore reneszánsz, tőzsdenyitás, strandétel - 2022-08-1109 óra
IT ROVAT: Digitális rezsicsökkentés - jön az Ncore reneszánsza? - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Sós kürtőskalács lett az Év Strandétele - Schmidt Péter, a Bundi Bijó Bárja vezetője, tulajdonosa
11/8/2022 • 0
KATA kérdések és kínai autók - 2022-08-1108 óra
Fellélegezhetnek a KATA-sok? Jött néhány fontos változás! - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS: Vásáry Tamás Kossuth-díjas magyar zongoraművész, karmester, a nemzet művésze
OKOSMORZSA
FUTÓMŰ: Jönnek a kínaiak! - Várkonyi Gábor, autós szakértő
11/8/2022 • 0
Nyugdíjas infláció és pedagógus bér - 2022-08-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
Egekben a nyugdíjas infláció, emelni kéne a nyugdíjakat - Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru
ÉBRESZTŐ: Uniós pénzből emelik a pedagógusok bérét? - Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékér ől
11/8/2022 • 0
Erdők jövője, olajhatás, rezsihatás - 2022-08-1009 óra
SZUPERZÖLD: Enyhülő erdészeti szabályozás - Aggódjunk-e a magyar erdőkért? - Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Rezsihatás a lakáspiacon - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
10/8/2022 • 0
Rezsi, energiahatékonyság, vízi edzés - 2022-08-1008 óra
Hogyan lehet hosszú távon kordában tartani a rezsikiadásokat? - Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője
ARANYKÖPÉS: Jorge Amado, brazil író
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Vízi edzés oltalom alatt - Pribélyi Péter, aquafitnesz edző és vízi rehabilitációs szakember
PIACI HOTSPOT: Micron Technology 4%-os esés a profit warning után, Occidental Petroleumban Berkshire Hathaway részedesedés növekedés, Novawax nyereséget vártak, veszteség lett 29%-os esés lett, Boeing bejelentés a Dreamlinerekről, Nvidia előzetes bevétele rosszabb lett a vártnál, esés a hírre, 4.6%-os mínusz a Philadelfia félvezetőgyártó indexben: lehet, hogy túlkínálat van, csalódást okozott a Biontech gyorsjelentése, 7%-os esés, Elon Musk Tesla részvényeket adott el a Twitter per előtt, Adidas vezér nyilatkozott a kínai piac rontja az idei tervet, 3,48% mínusz lett, Eon eredmény jobb lett a vártnál - Kababik József, üzletkötő
10/8/2022 • 0
Barátság, bringa, KATA, webáruház - 2022-08-1006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
Olaj a tűzre? Leállt a vezetékes orosz kőolajszállítás - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. regionális olaj- és gázipari elemzője
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Bringával a Nagykörútról Újbudára - Balogh Samu várostervező, kabinetfőnök, Budapest Főváros, Főpolgármesteri Hivatala
KKV: Újabb KATA változtatási javaslatok, könnyítések jönnek.
E-COMMERCE: Miért érdemes webáruházat indítanod? - Kulcsár István Róbert, a Shoprenter vezető tanácsadója és egyik alapítója
10/8/2022 • 0
Tihanyi Apátság, tőzsdenyitás, Csángófesztivál - 2022-08-0909 óra
MESÉL A MÚLT: Feheruuaru rea meneh hodu utu rea - minden a Tihanyi Apátságról - Katona Csaba, történész és Barkó Ágoston atya
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Csángófesztivál Jászberényben - Immár harmincadszor! - Szűcs Gábor, a Jászsági Népi Együttes művészeti igazgatója, a Csángó Fesztivál igazgatója
9/8/2022 • 0
Kardcsörtetés Tajvanban, fuvarozási költségek - 2022-08-0908 óra
Felizzó tűzfészek - Nagyhatalmi kardcsörtetés Tajvan kapcsán - Salát Gergely, sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
ARANYKÖPÉS: Laár András, humorista, költő, zenész
OKOSMORZSA
ÉSZJÁTÉK: Túlméretes szállítmány - Mennyire szálltak el a fuvarozás költségei? - Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára
9/8/2022 • 0
Használt sütőolaj, harmadik országbeli munkavállalók - 2022-08-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
3R: Ne a lefolyóba! Aranyat ér! A használt sütőolaj újrahasznosítása - Véh Mónika, a Biofilter Zrt. minőség- és környezetirányítási menedzsere
ÉBRESZTŐ TÉMA: Indiai fejő, fülöp-szigeteki pincérnő? Harmadik országbeli munkavállalók Magyarországon - Czellecz Zoltán, a Work-Force munkaerőközvetítő cégvezetője
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
9/8/2022 • 0
Tarvágás, tőzsdenyitás, forróság - 2022-08-0809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Felhasogatva - Bírják-e a magyar erdők a növekvő tűzifa igényt? - Szeverényi Tamás, okleveles erdőmérnök, erdészeti szakértő, a Forest 7 Erdőmérnöki Kft. ügyvezetője
TŐZSDENYITÁS: Erősen nyitott a forint, jól kezdett az OTP - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Forróság van? Jobb, ha megszokjuk! - Dr. Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
8/8/2022 • 0
Szlovákia, aranyköpés, amerikai piac - 2022-08-0808 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai - Szlovákia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Gregor József, Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes
BEFORE THE BELL: Fed döntés kedden, tajvani konfliktus. Gyorsjelentések: Disney Q3-as adatok, erős profitmarzs a parkokban, komoly előfizetői bázis a kábelcsatornán. Coinbase: a legnagyobb USA kriptopiac, nem túl jó várakozások. - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
8/8/2022 • 0
Vendéglátóipar szezon közben, infláció - 2022-08-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Főúr! Mennyi lesz? - Vendéglátóipar szezon közben - Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
HETI KITEKINTŐ: Infláció itt, infláció ott - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
8/8/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-08-0509 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
5/8/2022 • 0
Repohár és futóversenyek - 2022-08-0508 óra
Nagy zöld innováció, vagy szimpla lehúzás a repohár? - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója
ARANYKÖPÉS: Karácson (Fluor) Tomi
OKOSMORZSA
ÉP TESTBEN: Újdonságok és változások a nyári-őszi úszó és futóversenyeken - Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője
5/8/2022 • 0
OTP-részvény és piaci áttekintés - 2022-08-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Látványosan fordult az OTP-részvény, ez már az alja volt?
GLOBAL MARKETS - Fodor István, OTP Global Markets, treasury üzletkötő
5/8/2022 • 0
Tartalomszolgáltatók, tőzsdenyitás, torta - 2022-08-0409 óra
IT ROVAT: Fizessenek a tartalomszolgáltatók, ha már nagyrészt ők használják a hálózatokat - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Íme az év tortája: a Huncut szilva herceg - Karikó Orsolya, a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászda cukrásza
4/8/2022 • 0
Suzuki, Toyota és Nio - 2022-08-0408 óra
Miért bukta el az elsőségét a Suzuki és miért épp a Toyota adja el a legtöbb autót Magyarországon? Ennyit a használtautó-behozatal növekedéséről?
ARANYKÖPÉS: Barack Obama
FUTÓMŰ: Jön a Tesla kínai kihívója, a Nio Magyarországra, miért pont ide és mit tervez? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
4/8/2022 • 0
Dízelhiány-körkép, gázfüggőség - 2022-08-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Dízelhiány-körkép: hol a legsúlyosabb a helyzet? - Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu tulajdonosa, ügyvezetője
HETI ALAPOZÓ: Gázfüggőségünk: innen szép nyerni - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
4/8/2022 • 0
Zöld hitel, tőzsdenyitás, ingatlanpiac - 2022-08-0309 óra
SZUPERZÖLD: Újra van zöld hitel, de piaci alapon - Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Nehezebb időszakra kell felkészülni az eladóknak az ingatlanpiacon - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője
3/8/2022 • 0
Munkatársaink, innovációs verseny, részvénypiac - 2022-08-0308 óra
HR percek: Milyenek legyenek az első munkatársaink? - Vállalkozói iskola HR szemmel 3. rész - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS: Wahorn András
OKOSMORZSA
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Innovációs versenyekkel és IP kurzusokkal segíti a BME, hogy a diákok ötleteikből haszon legyen - Grad-Gyenge Anikó, a BME GTK tudományos és innovációs dékánhelyettese
PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
3/8/2022 • 0
Szemét, KATA változtatás, KATA és a webshopok - 2022-08-0306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Szemetes Dunakorzó és Gellért-hegy, rohadó padok, kiszáradt fák a rakparton - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV: Újabb KATA változtatási javaslatok
E-COMMERCE: Hogyan hat a KATA változás a webshopokra? - Kulcsár István Róbert, a Shoprenter vezető tanácsadója és egyik alapítója
3/8/2022 • 0
Tévhitek, legendák, tőzsdenyitás, Auer fesztivál - 2022-08-0209 óra
MESÉL A MÚLT: Tévhitek, legendák a magyar történelemben - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Auer fesztivál 2022 - Kováts Péter, Auer Fesztivál művészeti vezető
2/8/2022 • 0
Infláció, recesszió, Trump, észjáték - 2022-08-0208 óra
Infláció, recesszió, Trump visszatérésének esélyei és a háború - Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza
ARANYKÖPÉS: William S. Burroughs
ÉSZJÁTÉK
A fuvarozókat képviselő két legmaghatározóbb magyar szervezet, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) arra kérik a kormányt, hogy indokolják meg, ők miért nem részesülhetnek a taxisokéhoz hasonló üzemanyagár-kedvezményben?
2/8/2022 • 0
Gázcsap, kukoricatermés, elektromos roller - 2022-08-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogyan és miért csavargatják a gázcsapot az oroszok - Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója
HUNGRANA: Hogyan alakul a hazai kukoricatermés, mit prognosztizálnak a szakemberek? - Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója
3R: Meglepően szennyező az elektromos roller, mégis zöldként adják el
2/8/2022 • 0
Aszály, tőzsdenyitás, James Webb - 2022-08-0109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Küzdelem az aszály ellen - szárazságtűrő növényekkel? - Sándorfy András, a Marton Genetics ügyvezető igazgatója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Megjöttek az első fotók: James Webb helyzetjelentés - Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója
1/8/2022 • 0
Adóvilág 300, J.K. Rowling, amerikai tőzsde - 2022-08-0108 óra
ADÓVILÁG: Jubileumi, 300. adás: adózás a zenében és más művészetekben - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: J. K. Rowling
BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
1/8/2022 • 0
Céges autók, munkaerőpiac és konjunktúra - 2022-08-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Miért dobják ki a céges autókat a 480-as üzemanyagárból? - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója
HETI KITEKINTŐ: Havi munkaerőpiaci adat Amerikában, konjunktúramutatók Európában - Váradi Bea, az OTP Bank Elemzési Központ makroelemzője
1/8/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-07-2909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Augusztustól sűrítik a reptéri buszokat, éjjel is közlekednek, Járatot indít télen Budapestről a Wizz Air Madeira szigetére - Ács Gábor utazási rovata
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
29/7/2022 • 0
Bringa, Jazzpiknik, légiósok - 2022-07-2908 óra
Bringa, Jazzpiknik - Fejes Miklós, Kellys Bicycles Sales Representative és Sánta Dániel, a Paloznaki Jazzpiknik fesztiváligazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS: Fernando Alonso
ÉP TESTBEN: Megérik a pénzüket a külföldi focisták? - Légiós körkép a magyar labdarúgó NB I-ben - Kelemen Árpád, a PwC Magyarország Sport üzleti tanácsadás vezető menedzsere
29/7/2022 • 0
Augusztus Budapesten, benzinhiány, jövő heti adatok - 2022-07-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi lesz Budapesten Augusztusban? - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
JÖN A BENZINHIÁNY?
ÉRTÉK PERCEK: MNB kamatdöntő ülés és egyhetes betéti tender, FED kamatdöntő ülés, GDP és inflációs adatok EU és USA, Gazprom intézkedések (Északi áramlat) - André Borbála, az OTP Global Markets üzletkötője
29/7/2022 • 0
Web3, klímaváltozás és borászat - 2022-07-2809 óra
IT ROVAT: Mi fán terem a Web3? - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-tulajdonosa
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője
NOPQ: Aszály, forróság, klímaváltozás - mi lesz veled, európai borászat?
28/7/2022 • 0
Amerikai-magyar adóegyezmény, Duchamp, Diess-dosszié - 2022-07-2808 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Az USA-Magyarország között adóegyezmény felmondása - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Marcel Duchamp
FUTÓMŰ: Miért váltották le a VW-konszern vezetőjét? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
28/7/2022 • 0
Hőhullám-hatások, Világhíradó - 2022-07-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogyan csillapítsuk a városi hőhullám-hatásokat? - Ghira Zsófi, városfejlesztő-Járókelő önkéntes, az Új Európai Bauhaus díj birtokosa
VILÁGHÍRADÓ: Brit miniszterelnöki vita, kínai lázongások, Tajvan, Törökország és Szíria - mindenhol fokozódik a helyzet
28/7/2022 • 0
Zöldülő vállalkozások, tőzsdenyitás, ingatlanpiaci furcsaságok - 2022-07-2709 óra
SZUPERZÖLD: Milyen arányú az újrahasznosítás és a környezetbarát termékek előállítása a hazai cégek körében? - Hannya Omar, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzője
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
NÉGYZETMÉTER: Rezsinövelés és forintgyengülés az ingatlanpiacon - Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője
27/7/2022 • 0
Pedagógusgondok, startup university program, részvénysztorik - 2022-07-2708 óra
OKTATÁS ÉS TANÁRHIÁNY: Mit hoz az energiaválság és kata-módosítás a pedagógusoknál? - Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete (PDSz) egyik országos ügyvivője
ARANYKÖPÉS: Betlen János
OKOSMORZSA
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Hungarian Startup University Program Demo Day - György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
27/7/2022 • 0
Kamatemelés, KKV adatbiztonság, telekocsi - 2022-07-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: 100 bázispontot emelt az MNB: érdemi lassulásra számítanak a magyar gazdaságban - Madár István, a portolio.hu vezető elemzője
KKV: 12 tanács a kkv-k adatbiztonságáért
E-COMMERCE: Egyre népszerűbb a Telekocsi a fiatalok körében - Prácser Attila, az Oszkar.com egyik alapítója
27/7/2022 • 0
Tegetthoff expedíció, kamatdöntés, filmadapátciók - 2022-07-2609 óra
MESÉL A MÚLT: 150 éve indult a Tegetthoff expedíció - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
KULTMOGUL: Egyre rosszabbak a filmadapátciók? - Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró
26/7/2022 • 0
Magyar jelen, magyar jövő, futárcégek - 2022-07-2608 óra
Magyar jelen, magyar jövő: hol vagyunk és merre haladunk? - Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, igazgatóságának elnöke
ARANYKÖPÉS: Aldous Huxley
ÉSZJÁTÉK: mennyire környezetszennyezők a futárcégek?
26/7/2022 • 0
Megúszta Magyarország, Kis lépésekkel is sokat lehet tenni - 2022-07-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Megúszta Magyarország a hitelminősítői negatív lépést - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
3R: Kis lépésekkel is sokat lehet tenni - Szalkai-Lőrincz Ágnes, a Magyar Természetvédők Szövetségének közösségi energia munkatársa
26/7/2022 • 0
Történelmi aszály, tőzsdenyitás, AI: a jövő zenéje? - 2022-07-2509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Történelmi aszály Magyarországon - mit tudnak tenni a gazdák? - Pálmüller Béla, agronómus, gazdálkodó - egy közepes méretű gazdaság növénytermesztés ágazatvezetője
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az AI a jövő zenéje? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus
25/7/2022 • 0
Csehország, amerikai piac - 2022-07-2508 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai: Csehország - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Joey Tribbiani (Matt Le Blanc)
BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
25/7/2022 • 0
Rezsident Evil 2022, GDP adatok és infláció - 2022-07-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Rezsident Evil, 2022 - mi, merre, hány köbméter? - Szabó M. István, a Napi.hu riportere, energetikai szakíró
HETI KITEKINTŐ: GDP adatok és infláció - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
25/7/2022 • 0
Wizz új árazási rendszer, tőzsdenyitás - 2022-07-2209 óra
ÁCS IS IN THE AIR: a Wizz új árazási rendszere - Ács Gábor
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
22/7/2022 • 0
Rezsiemlés, Covid, felmondási hullám - 2022-07-2208 óra
Rövid rezsiemelés összefoglaló, kiszabadulás, felmondási hullám Covid után - Gauder Milán, a Mastercard globális bankkártyaelfogadásért felelős vezetője volt, most éppen eltávon van.
ARANYKÖPÉS: Polgár Judit
22/7/2022 • 0
KATA, féléves piaci folyamatok - 2022-07-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: KATA-kérdések és válaszok - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
GLOBAL MARKETS: 2022 első féléves piaci folyamatok és aktuális jegybanki körkép - Varga Botond, az OTP Global Markets senior üzletkötője
22/7/2022 • 0
Áramspórolás kütyükkel, tőzsdenyitás, utazási gasztro - 2022-07-2109 óra
IT ROVAT: Tévhitek és valóság rezsinövelés idején: mennyit spórolhatunk az otthoni elektronikai cikkek fogyasztásának optimalizálásán? - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Utazási tapasztalatok: mit ettünk, ittunk olaszba' meg görögbe'. Élmények, ízek, városok
21/7/2022 • 0
Elon Musk: kókler, vagy zseni? - 2022-07-2108 óra
Musk és a Tesla: kókler, vagy zseni? - Nemes Dániel, közgazdász, fintech szakértő
ARANYKÖPÉS: Ernest Hemingway
21/7/2022 • 0
Hitelkamatok és török csapda - 2022-07-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Lemaradva, de a hitelkamatok is követik az égbe az alapkamatot - Argyelán József, a Bankmonitor elemzője
HETI ALAPOZÓ: A török példa, amit nem kéne követni - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
21/7/2022 • 0
Kútfúrás, OTP, Richter, távfűtés - 2022-07-2009 óra
SZUPERZÖLD: Jó ötlet a szabad kútfúrás? - Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
NÉGYZETMÉTER: Ezt se gondoltuk volna: a távfűtéses lakás lesz a nyerő - Danóczy Balázs, a rentingo.com alapító-tulajdonosa
20/7/2022 • 0
Önműködő cég, Santana, szellemi tulajdon, Netflix - 2022-07-2008 óra
Hogyan építsünk önműködő céget? - Vég Ottó, 3rdGen Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke
ARANYKÖPÉS: Carlos Santana
GONDOLKODOM: Munkahelyteremtés szellemi tulajdon segítségével - Lábody Péter, az Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettese
PIACI HOTSPOT: Kirobbanó a hangulat az amerikai piacokon, de az erős dollár baljós árnyakat vet. Apple, IBM, Tesla, Twitter, Netflix - Kababik József, üzletkötő
20/7/2022 • 0
BFK, kata, csomagolásmentes kiszállítás - 2022-07-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Vége a BFK-nak, mi lesz a nagy Budapest-környéki közlekedési fejlesztésekkel? - Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója
KKV ROVAT: kata-hírek
E-COMMERCE: Hogyan működik a csomagolásmentes kiszállítás? - Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezető igazgatója
20/7/2022 • 0
Raoul Wallenberg, tőzsdenyitás, Vörösmarty tér - 2022-07-1909 óra
MESÉL A MÚLT: Valószínűleg 75 éve halt meg Raoul Wallenberg - Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző.
KULTMOGUL: Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár - Faix Csaba, a Budapesti Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
19/7/2022 • 0
Vállalkozás jövője, Brian May, uniós pénzek - 2022-07-1908 óra
MOKK: Mi lesz egy vállalkozással az örökhagyó halála után? - Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
ARANYKÖPÉS: Brian May.
UNIÓS PÉNZ: Meghajol Brüsszel előtt a kormány, közelednek az uniós pénzek? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője.
ÉSZJÁTÉK: logisztikai hírek.
19/7/2022 • 0
Az adófagyi visszanyal, szigetelési kisokos - 2022-07-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Az adófagyi visszanyal - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója.
3R: Szigetelési kisokos - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.
19/7/2022 • 0
Dinnyeszezon, tőzsdenyitás, csendgyakorlat - 2022-07-1809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Milyen lesz az idei dinnyeszezon? - Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Digitális detox és csendgyakorlat. Miért fontos néha kikapcsolni? Tippek - Frankó Csuba Dea, jövőkutató
18/7/2022 • 0
Lengyelország, média, amerikai piac - 2022-07-1808 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai - Lengyelország - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS - Kertész Ákos
BEFORE THE BELL: Célkeresztben a Netflix és a Tesla - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
18/7/2022 • 0
Könyvelők és katások, kamatemelés az eurózónában - 2022-07-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Hogy bírják a könyvelők a katások átállítását? - Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke
HETI KITEKINTŐ: Jön a kamatemelés az eurózónában is - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
18/7/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-07-1509 óra
ÁCS IS IN THE AIR
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
15/7/2022 • 0
Gazdaságpolitikai fordulat, Kékszalag - 2022-07-1508 óra
A hátraarc hete: totális fordulat a magyar gazdaságpolitikában - Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője
ARANYKÖPÉS: Rembrandt
ÉP TESTBEN: Kékszalag 2022 - Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója
15/7/2022 • 0
Gázügyek, deviza- és kötvénypiac - 2022-07-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Gáz van! De van? És lesz? - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. regionális olaj- és gázipari elemzője
ÉRTÉK PERCEK: Heti események a deviza- és kötvénypiacon - Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
15/7/2022 • 0
Digitális detox, tőzsdenyitás, szeretjük a csípőset - 2022-07-1409 óra
IT ROVAT: Ideje kikapcsolni - testi-lelki betegségeket előzhet meg a nyári digitális detox - Gönczy Gábor, a Stylers Group ügyvezető-tulajdonosa
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NOPQ: Egyre jobban szeretjük a csípőset - de meddig jó, ha csíp? - Nagy Gábor, a Gabko Chili tulajdonosa, maga is volt versenyző
14/7/2022 • 0
Kata kiskáté #2, aranyköpés, kínai autó stratégia - 2022-07-1408 óra
KATA: Kata kiskáté kisvállalkozóknak #2 - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS: Ingmar Bergman
FUTÓMŰ: Fordulat a kínai autó stratégiában - Várkonyi Gábor, autós szakértő
14/7/2022 • 0
Forrong a devizapiac, Kata kiskáté #1 - 2022-07-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Forrong a devizapiac - újra itt az euró-dollár paritás. Hogyan tovább? - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
KATA: Kata kiskáté kisvállalkozóknak #1 - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
14/7/2022 • 0
Hőség, vízhiány, tőzsdenyitás, minősített nettó nulla - 2022-07-1309 óra
SZUPERZÖLD: Hőség, vízhiány - drámai a helyzet Európában. Mi lesz így velünk? - Kajner Péter, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Már közel 30 000 épület minősítetten nettó nulla karbonkibocsátású a világon - Barta Zsombor, a HuGBC elnöke, fenntarthatósági szakértő
13/7/2022 • 0
Aszály, aranyköpés, édesipari szabadalmak, hotspot - 2022-07-1308 óra
ASZÁLY: Katasztrófa: 400 milliárd forint égett el néhány hét alatt Magyarországon - Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke
ARANYKÖPÉS: Julius Caius Ceasar
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Édesipari szabadalmak a századfordulóról - dr. Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője.
PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
13/7/2022 • 0
Kivégzik a katát, kivonul Európából a Facebook? - 2022-07-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
KKV - ÉBRESZTŐ TÉMA: Kivégzik a katát, több százezer vállalkozónak év közben kell váltania - Fischer Ádám, Niveus Consulting Group jogi partnere
E-COMMERCE: Tényleg kivonul Európából a Facebook? Mit tegyen, akinek üzlete van a közösségi oldalon? - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
13/7/2022 • 0
Hentzi-oszlop, tőzsdenyitás, tűzijátékból színház - 2022-07-1209 óra
MESÉL A MÚLT: A gyűlölet céltáblája: 170 éve avatták fel a Hentzi-oszlopot - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Egy perc tűzijátékból egy rakás színház működhetne tovább - Zsedényi Balázs, az Átrium Színház operatív menedzsere
12/7/2022 • 0
Globális elit, aranyköpés, gépjárművezető-hiány - 2022-07-1208 óra
A globális elit: Pogátsa Zoltán új könyve - Pogátsa Zoltán, közgazdász, társadalomkutató, a Soproni Egyetem docense
ARANYKÖPÉS: Pablo Neruda
ÉSZJÁTÉK: Milliárdos adóbevételtől eshet el az államháztartás – súlyos a gépjárművezető-hiány - Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkára
12/7/2022 • 0
Felmondott egyezmény, városi zöldfelületek a hőségben - 2022-07-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Magyarország is visszavág Amerikának a felmondott egyezmény miatt - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó
3R: Életeket menthetnek a városi zöldfelületek a hőségben - Dr. Gulyás Ágnes, az SZTE TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék adjunktusa
12/7/2022 • 0
Savanyú lesz az idei jégkrém, tőzsdenyitás, szélcsatorna - 2022-07-1109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Savanyú lesz az idei jégkrém - Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mire jó egy szélcsatorna? - Dr. Balczó Márton, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Karának, Áramlástan Tanszékének adjunktusa, laborvezető
11/7/2022 • 0
Litvánia adózása és politikája, Armani - 2022-07-1108 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai: Litvánia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Giorgio Armani olasz divattervező
Hallgatói reakciók
11/7/2022 • 0
Nem lassít az infláció, kínai GDP - 2022-07-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nem lassít az infláció! - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
HETI KITEKINTŐ: Amerikai infláció, kínai GDP - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője
11/7/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-07-0809 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Kos szigete olcsó, pihenésre alkalmas - Ács Gábor
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató
8/7/2022 • 0
Digitális fizetés, Boris Johnson, dunai vízitúra - 2022-07-0808 óra
VISA: Megcsíptük a régiós második helyet a digitális fizetések külföldi használatát illetően
Utazásaink során készpénz helyett előszeretettel használjuk bankkártyánkat, okostelefonunkat vagy okosóránkat fizetésre – derül ki a Visa megbízásából nyolc közép- és kelet-európai országban - köztük Magyarországon is - készült „Utazási és fizetési szokások 2022” tanulmány megállapításaiból.
Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője
ARANYKÖPÉS: Szakcsi Lakatos Béla, zongoraművész, zeneszerző
Megbukott a brit miniszterelnök - Hogyan tovább?
Egy ideje már kötéltáncot járt a brit kormány feje, annyi botrányos ügye volt, ami meg is látszott a népszerűségének alakulásán. Végül a legutóbbi botránya miatt már saját kormányának tagjai és párttársai is ellne fordultak, így kénytelen volt lemondani. De ki jöhet utána?
Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense
ÉP TESTBEN: Limes Remigatio MMXXII - Avagy a Gazda, mint római hajós
Június utolsó hetében ókori hagyományőrzők kis csapata végigevezte a Limes pannóniai szakaszát Almásfüzitőtől (Azaum) Dunaszekcsőig (Lugio). 304 folyamkilométert lapátoltak egy hét alatt. A Gazda is köztük volt. Mit tapasztaltak? Szubjektív élménybeszámoló egy elsőbálozó vízitúrázótól.
Mihálovits "Gladiátor" András
8/7/2022 • 0
Gazdaságpolitikai fordulat, zöldülő szoftverek, kőolaj- és földgázpiac - 2022-07-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Forinthalálból gazdaságpolitikai fordulat?
3 nap alatt 16 egység és a 416-os euró-forint árfolyam. Ez volt az a két szám, ami már áttörte a gazdaságpolitika ingerküszöbét és reagált a kormány és a jegybank, ha nem is összehangoltan, egymásra épülve. 24 óra leforgása alatt lépett ugyanis a Magyar Nemzeti Bank a forint védelme érdekében, majd átpasszolta a labdát a fiskális politikának, amely csütörtök délután vette a lapot. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett Orbán Viktor miniszterelnök is fontos üzeneteket küldött. De elég lesz mindez?
Beke Károly a Portfolio.hu elemzője
ESG PERCEK: Zöldülő szoftverek
Csaknem minden szektorral kapcsolatban kulcsszóvá vált az ESG az utóbbi időben, a szoftverfejlesztés azonban kimaradni látszik ebből a meghatározó trendből.
Tillinkó Zsanett, a KPMG igazgatója, az informatikai tanácsadás vezetője
ÉRTÉK PERCEK: Árupiaci termékek teljesítménye általánosan az első félévben más eszközosztályhoz viszonyítva.
Árupiaci termékek teljesítménye általánosan az első félévben más eszközosztályhoz viszonyítva. Milyen folyamatok hatottak az árakra? Olajpiac - két tűz között: kínálati félelmek vagy recessziós félelmek? Képes lehet az OPEC további kitermelés növelésre? Milyen bizonytalanságokkal kell a piacnak számolni a második félévre? Földgáz - Főbb okok az elmúlt hetek drasztikus európai áremelkedése és ezzel együtt az USA gázárak drasztikus esése mögött. Mi magyarázza, hogy még az egyik piacon 20-30%-ot emelkedik, a másikon ugyanannyit esik a földgáz ára? Milyen intézkedések kellenének, hogy az árak (és ezáltal az infláció is) mérséklődjön a közeljövőben? Várakozás a 2. félévre.
Fábián Lóránt, OTP Global Markets, árupiaci kereskedő
8/7/2022 • 0
Felhőszakadás és chipbőség, sütimatek - 2022-07-0709 óra
IT ROVAT: Elfogy a felhő? Túl sok lesz a chip?
A Microsoft brit adatközpontjaiban olyan kapacitáshiány alakult ki, hogy az új partnerek kiszolgálása sem biztosított. Eközben rendkívül rövid időn belül fordulhat a túlkeresleti állapot túlkínálatba a globális félvezetőiparban, ahogy az elszálló infláció miatt a lakossági és vállalati ügyfelek átgondolják, átcsoportosítják költéseiket.
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NOPQ: Egy szelet süti kétezerért? Hogy jön ki a matek?
A cukrászműhelyeknek nincs választásuk: vaj, tojás, liszt, tejszín és csokoládé nélkül nem tudnak sütni, ezeket semmivel nem lehet helyettesíteni. Vagy irracionális mértékben emelik az áraikat, és elriasztják a vevőiket, vagy voltaképp ingyen kezdenek dolgozni. Aki a minőségből nem akar engedni, vagy feladja, vagy vért izzadva tart ki.
Karl Zsolt, a dunaharaszti Karl Cukrászda tulajdonosa
7/7/2022 • 0
Átalakuló magyar autópiac, Renault refactory - 2022-07-0708 óra
Óriási átrendeződés az új személyautók hazai toplistáján
A globális válság az új személyautók hazai forgalomba helyezési féléves toplistáját is teljesen átalakította. Hatalmas felíveléseket és óriási zuhanásokat látni az egyes modelleknél a darabszámban.
Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Marc Chagall, francia festő
FUTÓMŰ: Mi történik a Renault refactoryban?
Enyhén használt, jó állapotú autók felújítása zajlik a refactoryban, aztán az így felújított autók új autó garanciát kapnak. Működhet-e üzletileg ez a modell?
Várkonyi Gábor, autós szakértőnk jelenti a helyszínről.
7/7/2022 • 0
Közösségi költségvetés, CSOK büntetőkamat, európai energiakrízis - 2022-07-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS. KÖZLEKEDÉS
BUDAPEST TE CSODÁS: Újra lesz közösségi költségvetése Budapestnek
dén másodszor hirdette meg a Főváros a közösségi költségvetést (a pontosság kedvéért: első körben még részvételi költségvetés néven futott), melynek keretében összesen 1 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek a budapestiek.
Kerpel Fronius Gábor, Budapest főpolgármester helyettese
ÉBRESZTŐ TÉMA: CSOK hitelkártya kamatért?
A sorozatos kamatemelések után már a legdrágább kölcsönök, a hitelkártya-adósságok költségeivel számolják az elmaradt gyerek miatti büntetést a csokra, a babaváró büntetőkamatával pedig már személyi kölcsönt is kapni.
Tóth Levente, a bank360.hu kommunikációs vezetője, vezető
szerkesztője
HETI ALAPOZÓ: Energiavállalatokat megadóztatni, árakat befagyasztani nem kell félnetek, jó lesz!
A fejlett Nyugaton, elsősorban Nyugat-Európában is komoly energiaválság van. Az energiaválság nem a háborúval kezdődött, annak sokkal mélyebb okai vannak, hiszen már jóval a háború kirobbanása előtt négyszeresére emelkedett előbb a földgáz, később az áram ára is. A magas ár oka nagyon leegyszerűsítve a kínálat szűkösségében keresendő.
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
7/7/2022 • 0
Vízhiány, irodafejlesztői kihívások - 2022-07-0609 óra
SZUPERZÖLD: Kiszáradó tavak, elmaradó árvizek - Magyarország a vizek országa?
A Velencei-tó vízszintje évek óta alacsony. Idén sorra jönnek a hírek a kiszáradó kisebb tavakról. Nagyobb folyóink vízhozama csökken a talajvízszinttel együtt. Mi történik? Milyen hatások várnak ránk? Lehet-e még tenni valamit?
Kajner Péter a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Irodafejlesztői kihívások - Változnak a bérlői elvárások
Ma már az irodák kiválasztásánál elsőrendű szempont a zöld minősítés, a wellbeing, a fenntarthatóság, és a magas szintű technológia jelenléte az épületben (okos megoldások).
Nagy Marcell, a TriGranit fit-out specialistája
6/7/2022 • 0
Irodák és munkatársak, digitalizált könyvek, tőzsdehírek - 2022-07-0608 óra
HR percek: Hol legyen az irodánk, kik illetve milyen emberek legyenek az első munkatársaink? - Vállalkozói iskola HR szemmel 2. rész
A hol kérdésre nehezebb válaszolni, mert nagyon függ attól, mit szeretnénk csinálni. És az első alkalmazottak? Olyanok, akik mernek kockáztatni, akiknek nem gond ha mégsem jön össze amit kitaláltunk, akik nagyon nagyon erős vállalkozói szemlélettel rendelkeznek. Az elején mindenki mindenes.
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: Frida Kahlo, mexikói festőművész
GONDOLKODOM: Kereskedelmi forgalomban már nem kapható művek digitális terjesztése
Az új szerzői jogi törvény lehetővé teszi, hogy azokat a könyveket, amiket kereskedelmi forgalomban nem lehet kapni, a könyvtárak feltölthessék online, hogy az érdeklődők könnyen elérjék ingyenesen. Ez az írónak már nem jelent bevételkiesést, az érdeklődők viszont hozzájutnak.
Sulyok Ádám, az SZTNH Szerzői jogi főosztályának vezetője
PIACI HOTSPOT:
Németország legnagyobb gázimportőre az Uniper brutális veszteségeket szenved el, az állam beszállna a cégbe. A hírt eddig senki sem kommentálta. Olaszországban a Stellantis szakszervezete 220 ezer új járművel kevesebb legyártására számít főként a félvezetőhiány miatt. A kínai elektromos autó a BYD gyártó idén eddig több elektromos és hibrid autót adott el mint a Tesla.
Baráth Tibor, vezető üzletkötő
6/7/2022 • 0
Agyonvert forint, Gloster rekord, e-ügyintézés - 2022-07-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Legyél te is Járókelő!
A Járókelő a Vodafone Digitális Díj pályázatán Digitális Társadalom kategóriában elnyerte a második helyezettnek járó elismerést! Lehet önkéntesként csatlakozni a Járókelő budapesti ügykezelői csapatába. Szólunk megoldott és megoldatlan ügyeikről is.
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hulló kő - A gyenge forint hatása a magyar gazdaságra
A forint újabb történelmi mélypontokat üt meg az euróval szemben. Ennek a külföldre nyaralni indulók nem örülnek, de a nálunk lakást vásárló külföldiek igen. Na és a nemzetgazdaság? Az exportnak jó a gyenge forint, hiszen olcsók a magyar termékek. Ám ha azok gyártása egyre dráguló import alapanyagokból történik? Ki nyer és ki veszít a gyenge forinttal?
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője
KKV ROVAT: Háború ide, infláció oda, rekordszinten a Gloster rendelésállománya
1 100 millió forintos szinten zárt a Gloster nyitott rendelésállománya a második negyedév végén, ami 85 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A nyitott rendelések döntő része szolgáltatás vagy licenc, ezért a szektort sújtó chiphiány ellenére is képes lesz ezeket határidőre teljesíteni a társaság.
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
E-COMMERCE: Az állam a katalizátora az e-ügyintézésnek
Június 30. volt a Magyar Elektronikus Aláírás Napja - 22 évvel ezelőtt, 2000. június 22-én írta alá Bill Clinton elnök az amerikai elektronikus aláírási törvényt, azóta ezt a napot “ESIGN Day” néven ismerik az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek mintájára, 2021-ben Magyarországon is életre hívták az elektronikus aláírás napját. A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy ösztönző szerepet játsszon a digitális folyamatok és az ehhez elengedhetetlen e-aláírás, e-hitelesítés hazai elterjedésében.
Espán Zsolt, a Microsec Zrt. kereskedelmi igazgatója
6/7/2022 • 0
A vértanú huszártábornok, mi lesz veled Átrium? - 2022-07-0509 óra
MESÉL A MÚLT: A vértanú huszártábornok - Dessewffy Arisztid 220 éve született
Kétszázhúsz esztendővel ezelőtt, 1802. július 2-án született az Abaúj vármegyei Csákányban cserneki és tarkeöi Dessewffy Arisztid, az 1848/49-es magyar függetlenségi háború honvédtábornoka és az aradi vértanúk egyike.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Mi lesz veled Átrium?
Komoly előadások, híres alkotók, van közönsége, az emberek hajlandóak adományokkal is támogatni, mégis bizonytalan a jövője az Átrium színháznak. De miért? Színházfinanszírozási gyorstalpaló.
Zsedényi Balázs, az Átrium produkciós menedzsere
5/7/2022 • 0
Reziliencia, visszaváltható műanyag palackok - 2022-07-0508 óra
TELEKOM: Mit jelent a reziliencia és hogyan hat rá a digitalizáció?
A reziliencia rugalmas ellenálló képességet jelent. Azt mutatja meg, hogy egy személy vagy szervezet vagy ökoszisztéma hogyan képes alkalmazkodni sokkszerű vagy ismétlődő negatív hatásokhoz. De lehet ezt fejleszteni? Milyen módszerekkel? És miért fogléalkozik ezzel egy távközlési cég?
Balogh Timi, a Magyar Telekom marketingkommunikációs szakmai vezetője, valamint Knapek Éva, pszichológus
ARANYKÖPÉS: Phineas Taylor Barnum, amerikai politikus, üzletember
3R: Szemétbe dobva - miért nem visszaválthatóak a műanyag palackok?
Legalább másfél milliárd. Ennyi PET-palackot hoznak forgalomba évente hazánkban. Körülbelül 70%-ukat soha nem hasznosítják újra: lerakókban, égetőkben, folyómedrekben vagy a tengerparton végzik, majd mikroműanyaggá szétesve bekerülnek folyóinkba és az ivóvizünkbe. Egy műanyag palack akár 450 évig is szennyezheti a környezetünket. De akkor miért nem visszaválthatóak, mikor a döntés erről elvileg már megszületett?
Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértője
5/7/2022 • 0
Strandszezon, a logisztika logisztikája - 2022-07-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hidegzuhany? Elindult a strandszezon
Jelentős költségemelkedést kellett elkönyvelniük a fürdőknek, a belépők árai azonban nem követték a kiadásokat, átlagosan 20-25 százalékkal drágultak a fürdőjegyek, ennél nagyobb mértékű emelést nem mertek meglépni
Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára
ÉSZJÁTÉK: Energia drágulás, konténer hiány, háború - A logisztika logisztikája
Hogyan alakultak az elmúlt időszakban a vontatási energiaárak, és hogyan hatott mindez a vasúti ágazatra?
A tengeri hajózás aktuális helyzete: fennállnak-e jelenleg is azok az extrém kikötői helyzetek, amik a 2020-2021-es évet jellemezték? Hogyan lehet a túlzsúfoltságot, a tengeri hajózás kiszámíthatatlanságát vasúti operátorként és terminálüzemeltetőként tompítani?
Az ukrajnai háború hogyan érinti a vasúti-közúti áruszállítást? Hogyan reagálnak erre a piaci szereplők és a METRANS?
Nagyjából fél éve a Millásreggeliben szó volt róla, hogy a METRANS és a Win Capital jóvoltából munkába állt Magyarország első elektromos meghajtású konténerszállító kamionja. A villamosenergia hatásai befolyásolják-e ezt a fejlesztést?
Zahalka Attila, a METRANS kereskedelmi igazgatója
5/7/2022 • 0
Gazda hírek, tőzsdenyitás, személyes MI - 2022-07-0409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Színes hírek a Gazdától
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Fejlesszünk személyes mesterséges intelligenciát! - Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
4/7/2022 • 0
A G7 csúcs hatásai a világra, aranyköpés, amerikai piac - 2022-07-0408 óra
ADÓVILÁG: A G7 csúcs hatásai a világra - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Grandpierre Attila, csillagász, zenész, író
BEFORE THE BELL - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
4/7/2022 • 0
Állampapír kamat, magyar infláció - 2022-07-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: 13 százalékos magyar állampapír kamat? - Ács Gábor, szabadszájú gazdasági újságíró
HETI KITEKINTŐ: Tovább nő a magyar infláció? - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
4/7/2022 • 0
Törlések, csomagpara a reptéren, tőzsdenyitás - 2022-07-0109 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Eurowings vs Wizz, törlések, Csomagpara@BUD - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
1/7/2022 • 0
Digitális jegybanki pénzek, aranyköpés, MNB kamatemelés - 2022-07-0108 óra
Míg a kriptodevizák az összeomlás szélén, a digitális jegybanki pénzeket gőzerővel fejlesztik - Szabó Lívia, amerikai és európai pénzügyi körökben jártas digitalis jegybankpénz szakértő
ARANYKÖPÉS: Estée Lauder
Most már hiteles a jegybank? Meddig erősítheti a forintot a nagyobb szigor? - Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap portfóliókezelője
1/7/2022 • 0
Az orosz-ukrán háború állása, kamatdöntés, infláció - 2022-07-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hova tart az orosz-ukrán háború? - Huszák Dániel, a portfolio.hu vezető elemzője
GLOBAL MARKETS ROVAT - Soós Frigyes, OTP Global Markets treasury üzletkötő
1/7/2022 • 0
Részletfizetés a Revoluttól, tőzsdenyitás, porchetta - 2022-06-3009 óra
IT ROVAT: Jön a Revolut a részletfizetéssel, hogyan áll a magyar piac? - Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Együnk porchettát, sőt csinálhatunk is! - Gede “Il Capo dei Capi” Balázs megmondja
30/6/2022 • 0
Globális minimumadó, aranyköpés, szintetikus üzemanyag - 2022-06-3008 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Globális minimumadó - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Michael Phelps
FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, autós szakértő
30/6/2022 • 0
Felpuhult terv, E-töltési infrastruktúrák - 2022-06-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Felpuhult a terv, nem csak a villanyautók maradhatnak 2035-től
E-töltési infrastruktúrák következő generációjára készül a Siemens - Balasa Levente, a Siemens Zrt. Smart infrastructure divíziójának vezetője
30/6/2022 • 0
Zöld rezsicsökkentés, tőzsdenyitás, garázsvásár - 2022-06-2909 óra
SZUPERZÖLD: Milyen a zöld rezsicsökkentés, a magyar miért nem az? - Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Önálló ingatlanná vált a garázs - Dr. Kui Szilárd, local partner, a DLA Piper Hungary Ingatlanjogi csoportvezetője és Dr. Kasza-Tóth Krisztina, a DLA Piper Hungary Ingatlanjogi csoportjának ügyvédjelöltje
29/6/2022 • 0
Bérautó és flottakezelési piac, aranyköpés, Családbarát Hely, piaci hotspot - 2022-06-2908 óra
Változó piaci környezet a bérautó és flottakezelési piacon is - Borbély Zoltán, a Schiller Flotta Kft. ügyvezetője
ARANYKÖPÉS: Pál Feri atya
GONDOLKODOM: Családbarát Hely tanúsító védjegy program - Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője
HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
29/6/2022 • 0
185 bázispontos kamatemelés, Balogh Petya tőzsdére megy - 2022-06-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: 185 bázispontos kamatemelés, 12 százalékra emelt inflációs várakozás - Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője
KKV ROVAT: Petya tőzsdére megy - Balogh Péter (Petya), cápa, angyalbefektető
E-COMMERCE
29/6/2022 • 0
Brassai Sámuel, tőzsdenyitás, zűrös utca - 2022-06-2809 óra
MESÉL A MÚLT: 125 éve halt meg Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: A zűrös utca, amelynek saját TV-csatornája van - Böcskei Dávid, a Népszínház TV egyik társalapítója, kommunikációért és arculatért felelős igazgató és Sélley Márton, a Népszínház TV másik társalapítója, CEO, gazdasági és kommunikációs vezető
28/6/2022 • 0
Durvább kamatemelés jöhet, aranyköpés, kerüld el a cukorbetegséget, észjáték - 2022-06-2808 óra
Belehajszolja a piac az MNB-t a durvább kamatemelésbe? - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
ARANYKÖPÉS: Jean-Jacques Rousseau
Tudj róla, kerüld el a cukorbetegséget! - Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége elnöke
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT
28/6/2022 • 0
Klímabarát Budapest, elbukott uniós pénzek, újrahasznosuló kávézacc - 2022-06-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hoppá, Budapest bevállalta a télen max 20, nyáron minimum 25 fokot!
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mennyi uniós pénz forog kockán, aminek az elbukására is felkészült a kormány? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
3R: Levendulaként hasznosul újra a kávézacc - Márkosi Balázs, a Nespresso márkanagykövete
28/6/2022 • 0
Tovább dráguló élelmiszerek, tőzsdenyitás, robot avatárok - 2022-06-2709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Újabb élelmiszer-drágulást hoz az adóemelés - Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége ügyvezető igazgatója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Robot avatárok, amelyeket emberek irányítanak - Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója
27/6/2022 • 0
Lettország, aranyköpés, amerikai piac - 2022-06-2708 óra
ADÓVILÁG: Lettország - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Karinthy Frigyes
BEFORE THE BELL - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
27/6/2022 • 0
Benzinhiány, kamatdöntés - 2022-06-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Mekkora a benzinhiány és mitől fogunk takarékoskodni? - Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke
HETI KITEKINTŐ: Nagyon fontos kamatdöntés az MNB-től és inflációs adatok az eurózónában - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
27/6/2022 • 0
Fapados rovat, tőzsdenyitás - 2022-06-2409 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gábor
Járattörlésekről szól a bemelegítő kör. Ki a rekorder a fapadosok között? A WizzAir párizsi járatát ugyanis megint törölték. Utána cheking problémákkal foglalkozunk. Káosz a reptereken: sok országban van sztrájkfenyegetettség. A munkaerőhiány miatt túlterhelt dolgozók elégedetlenkednek és a hosszan sorban álló utasok is.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
24/6/2022 • 0
Puha készségek, tókerülő verseny - 2022-06-2408 óra
IBS: Hiányosak a fiatalok "puha készségei" - Balogh-Simon Zsófia, az IBS Vállalati Kapcsolatok Központ és Karrier Iroda vezetője
ARANYKÖPÉS: Baktay Ervin
ÉP TESTBEN: Hatodszorra nyerték magyarok a Bol d’Or Mirabaud svájci tókerülő verseny! - Király Zsolt, a Raffica kormányosa, 6-szoros Bol d’Or Mirabaud győztes
24/6/2022 • 0
Július Budapesten, Értékpercek - 2022-06-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS, SMS-EK
BUDAPEST, TE CSODÁS: Ilyen lesz a július Budapesten! - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
ÉRTÉK PERCEK - Priegl Máté, az OTP Global Markets részvénykereskedője
24/6/2022 • 0
Sötét net, adatkémek, debreceni sütés - 2022-06-2309 óra
IT ROVAT: Tech hírek a nagyvilágból - mi mennyibe kerül a dark weben? Úk kémprogrammal figyelhetik androidos telefonunkat.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Rádiós történelem: debreceni grillezés a stúdióban. Fine dining lett a debreceni páros kolbász? - Mészáros Réka, a fesztivál szervező csapata, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője.
23/6/2022 • 0
Forint, globális piacok, Turing, 2035 - 2022-06-2308 óra
MKB: Forint gyengülés, globális piacok. Mi áll a forintgyengülés mögött? Mennyire túladottak a globális piacok? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Alan Turing.
FUTÓMŰ: 2035, az uniós autógyártás rémálma - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
23/6/2022 • 0
Pitymallat, Franciaország, Kína - 2022-06-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Óriási pofonba szaladt bele Macron - parlamenti válság Franciaországban - Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
HETI ALAPOZÓ: Naplóbejegyzés: A sárkányok hallgatnak - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
23/6/2022 • 0
Madárvédelem, tőzsdenyitás, lakás adásvétel - 2022-06-2209 óra
SZUPERZÖLD: Minden évben el kell mondani: továbbra se etessük a vizimadarakat!
A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat.
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Mintha a lakáseladóknak sűrgősebb lenne, hogy létrejöjjön az adásvétel
A lakáskínálat áprilisról májusra 3 százalékkal bővült, majd május és június közepe között további 3 százalékos növekedés következett be. Az is látható, hogy fizetőképes vásárlóból kevesebb van, miközben ezer lakáshirdetésre vetítve 6 százalékkal mérséklődött az érdeklődések száma 2020 januárjához képest.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
22/6/2022 • 0
Autóbérlés, pórul járt feltalálók, piaci hotspot - 2022-06-2208 óra
SWAPP: Autóbérlés pár kattintással
Egy éves az a szolgáltatás, amivel havi előfizetéses rendszerben használhatunk személygépkocsikat futamidő vagy hűségidő nélkül. A szolgáltatás autóvásárlás és a lízing helyett kínál alternatívát.
Wossala Kristóf, a Swapp társalapítója, üzletfejlesztésért felelős vezetője és Fekete Zoltan, a Swapp társalapítója, operatív vezetője
ARANYKÖPÉS: Weöres Sándor
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Olykor a nagy feltalálók is pórul járnak
2022. február 15-től egy élményalapú, interaktív kiállítás várja az érdeklődőket a Millenárison. Itt bárki felfedezhet, megismerhet, kipróbálhat olyan magyar találmányokat, amelyek a tudomány jelenbe vezető kanyargós útján igazi mérföldkövek voltak.
Szentirmai-Zöld Máté, a Millenáris projektigazgatója
PIACI HOTSPOT
kiújultak az inflációs és növekedési félelmek a tőzsdén. Pénteken meg átsúlyozzák a Russel indexet is.
Spirit Airlines: fél éve húzódik a felvásárlása. A JetBlue vagy a Frontier lesz a befutó?
Jerome Powellt a kongresszus meghallgatja
Bayer: elkaszálta a bíróság őket glifozát tartalmú vegyszerük rákkeltő hatásával kapcsolatban. 307 ezer per van ellenük Amerikában. 7,4 majd 4,5 milliárd dollárt különítettek el kártérítésre. Egyébként viszont jól húz a cég főként az agrárüzletágának köszönhetően.
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
22/6/2022 • 0
Hitelcsere, KKV hírek, e-sport - 2022-06-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Moratórium: drágább a leves, mint a hús – a hitelcsere jobb megoldás
Egy 10 milliós hitel esetében összességében akár 2 millió forinttal is nőhet annak az ügyfélnek a teljes törlesztési terhe, aki él a kormány újabb moratórium hosszabbításával. A money.hu szakértői a bennmaradás helyett a hitelcserét ajánlják.
Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
KKV: kkv hírek
E-COMMERCE: Folyamatosan növekszik az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon
Az e-sport-bázis költése az elmúlt egy évben elérte a 65 milliárd forintot: A felnőtt lakosság 56 százaléka szokott játszani videójátékokkal. Ismét emelkedett Magyarországon az e-sport-játékokkal játszók száma, legyenek akár alkalmi gamerek vagy komolyabb versenyzők, és ezt a növekedést a Covid-pandémia miatti lezárások feloldása sem lassította – a többi között ez derül ki abból az országos reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet idén áprilisban készített az eNET az Esport1, az Esportmilla és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) együttműködésével. A legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor a hazai e-sport-bázis költése az elmúlt egy esztendőben elérte a 65 milliárd forintot, amihez az e-sport-közösség gyarapodása mellett a fizetőképes réteg növekedése és az áremelkedés is hozzájárult.
Biró Balázs, az Esportmilla és a Magyar E-Sport Szövetség elnöke
22/6/2022 • 0
E. T. A. Hoffmann, tőzsdenyitás, magyarok szuperprodukciók mögött - 2022-06-2109 óra
MESÉL A MÚLT: E. T. A. Hoffmann - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Magyar cég a hollywoodi szuperprodukciók mögött: Epic Creations - Suszt Dániel alapító
21/6/2022 • 0
Robot meló, aranyköpés, szakítás Oroszországgal - 2022-06-2108 óra
Ezt a melót szívesen a robotoknak adjuk! Bejövő számlák feldolgozása - Poór Károly, Dataxo Group vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Lana Del Rey
3R: Nem a gáznál a legfájdalmasabb a szakítás Oroszországgal - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. regionális olaj- és gázipari elemzője
21/6/2022 • 0
Káosz a reptereken, adóeljárási jogorvoslat, vasúti fafuvarozás - 2022-06-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Káosszal indult a nyári utazási szezon a reptereken - Ács Gábor
PWC: Jogorvoslati lehetőségek az adóeljárások során - Szimler Gergő, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza
ÉSZJÁTÉK: A vasúti fafuvarozásról egyeztettek a Rail Cargo Hungaria, a Rail Cargo Logistics - Hungaria és a magyar erdészetek vezetői.
21/6/2022 • 0
Európa éléskamrája, tőzsdenyitás, gépi tudat - 2022-06-2009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Veszélyben Európa éléskamrája? - Pinke Zsolt, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék tudományos főmunkatársa.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Létezhet-e gépi tudat? Öntudatra ébredhet a számítógép? - Szabados Levente, AI adattudós, buddhista teológus, Mesterséges intelligencia szakember, a Frankfurt School of Finance and Management docense, a Neuron Solutions szenior tanácsadója.
20/6/2022 • 0
Észtország, Lovasi, FedEx - 2022-06-2008 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai: Észtország - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Lovasi András.
BEFORE THE BELL: Juneteenth bankszünnap az USA-ban. Leépítések a Spotify, Peloton, Robin Hood, Netflix háza táján, leépítési hullám az USA-ban főleg a tech cégeknél. Amazon bejelentésre lehet számítani. FedEx negyedéves számok is jönnek. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
20/6/2022 • 0
Adócsaló katások, fizetési mérleg hiány, cseh kamatemelés - 2022-06-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Milyen adatok alapján lennének adócsalók a katás adózók? - Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.
HETI KITEKINTŐ: Folyó fizetési mérleg és beszerzési menedzser indexek - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
20/6/2022 • 0
Káosz a reptereken, áthárítás, Nyakigláb Edvárd - 2022-06-1709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: A Gatwick csökkenti a beérkező járatok számát, mert nincs személyzet. A Wizzair csökkenti a járatai számát, mert nincs személyzet. Közben, az extraprofitadó miatt drágulnak a jegyek, a kormány szerint ez áráthárítás.
TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
I. EDVÁRD: Pár érdekesség a Nyakiglábról, ami nem fért be a műsor elején.
17/6/2022 • 0
Digitális személyazonosság, veszélyek a vizeken - 2022-06-1708 óra
BANCARD: SZIG az e-walletben - személyes adatok elektronikus kezelése - Horváth Balázs, a Bancard Tanácsadó Kft. partnere.
ARANYKÖPÉS: Paulinyi Tamás, kutató, író.
ÉP TESTBEN: Még el sem kezdődött a strandszezon máris áldozatokat követelt a Balaton. - Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
17/6/2022 • 0
Üzemanyagárstop, ESG-jelentés, kamatemelés-cunami - 2022-06-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Megint van rajta sapka! Novemberig biztosan marad az üzemanyagár stop - Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke.
ESG PERCEK: Így készítsünk ESG jelentést! - Teveli-Gazsó Emese, a KPMG szenior menedzsere.
ÉRTÉK PERCEK: Kamatemelés, kamatemelés, kamatemelés - Imrei János, az OTP Global Markets osztályvezetője.
17/6/2022 • 0
Kiberháborús csapások, Aperol Spricc helyett - 2022-06-1609 óra
IT ROVAT: Országot, várost is le tudnak bénítani a hackerek
Hackertámadás Palermo ellen. Ransomware-t küldött egy orosz hackercsapat a városnak, amitől az 30 évet ment vissza az időben. Costa Rica is ugyanígy járt, veszélyhelyzetet is kellett hirdetni. És ez nem a pénzről , a rombolásról szól. Mi a háttér? Mi az ok? Hogyan lehetséges ez?
Frész Ferenc, a CyberServives Zrt. alapító vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Aperol Spricc? Van másik!
Új kihívója akadt a divatkoktélnak! Itt a nyár, frissítő tippek Banditól.
Kántor "Shaker" Ede autodidacta bármixer monológja
16/6/2022 • 0
Kiberbűnözési kiskáté, autóipari klímaharc - 2022-06-1608 óra
Éberség! A kiberbűnözőktől senki sincs biztonságban!
Napjainkban már minden vállalatot érhetnek kibertámadások, azonban a legtöbben még mindig nem tudják hogyan védekezhetünk ellenük. A védekezésnek több módja is létezik. Az egyik legjobb módja, ha fel vagyunk készülve az esetleges csapdákra, és tudatosan kezeljük adatainkat az eszközeinken és az Interneten.
Nagy Zoltán, a Magyar Telekom csoportbiztonsági igazgatója
ARANYKÖPÉS: Tupac Amaru Shakur, amerikai rapper
FUTÓMŰ: Stop CO2! - Mit szól ehhez az autóipar?
Az Európai Parlament döntése értelmében 2035-től tilos olyan új autót forgalomba helyezni Európában, amely menet közben CO2-t bocsát ki. Az autóipari cégek sejthették, hogy nem akadályozhatják meg a döntést és már korábban bejelentették, hogy átállnak villanyautók gyártására. Most hogy minden eldőlt, örülnek vagy nem?
Várkonyi Gábor, autóipari szakértő
16/6/2022 • 0
Költségvetési mese, e-kereskedelmi kihívások - 2022-06-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Mese az alkoholista államról és az elvonóról
A magyar állam a 2010-es évek második felében már visszacsúszott a fiskális alkoholizmusba, az elvonóra pedig csak a 2022-es választások után vonult be - írja Madár István a cikkében. De mire gondol? És milyen hatásai lesznek ennek mindannyiunkra nézve?
Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője
EMAG: Sokszoros présben az online kiskereskedelem
A megnövekedett üzemanyag árak milyen hatással lehetnek majd az ellátási és a kiszállítási láncra?
Marketplace, mint plusz értékesítési felület, hogyan tudja szolgálni a vásárlókat és a vállalatokat egyaránt?
Jelen gazdasági helyzetben is megéri-e csatlakozni kereskedőként egy jutalékos rendszeren alapuló értékesítési felülethez, avagy mit tud adni egy Marketplace?
Szauter Zsolt, az eMAG marketing igazgatója
16/6/2022 • 0
Zöldtető, tovább pörgő ingatlanpiac - 2022-06-1509 óra
SZUPERZÖLD: Szivacsváros? Kezdjük a zöldtetőkkel!
A szivacsváros felfogja a város területére hulló csapadékot, összegyűjti, majd különböző célokra felhasználja. Ennek a koncepciónak az alapja lehet a zöldtető. De mi ez tulajdonképpen, hogyan lehet megvalósítani, milyen előnyei és hátrányai vannak?
Horváth Sándor, Széchenyi-díjas okleveles építészmérnök, címzetes egyetemi docens, a BME Épületszerkezettani Tanszékének tanára válaszol.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Hol van már a trendforduló az ingatlanpiacon?
Egy csomó ingatlanpiaci elemzés figyelmeztet arra, hogy lassan itt a trendforduló a piacon. Ehhez képest az új lakásoknál árrobbanás figyelhető meg, a tranzakciószám emelkedik, a panellakások töretlenül drágulnak. Akkor mégis mire kell számítani?
Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője válaszol.
15/6/2022 • 0
A jövő vezetői, védd az NFT-det, tőzsdei összeomlás - 2022-06-1508 óra
TikTok menedzserek - Hogyan kell képezni a jövő vezetőit?
Teljesen megváltozott, hogy hogyan kell a jelenlegi fiatalokat, a jövő vezetőit tanítani. TikTok órási hatással van, a kb. 100 ezer TikTok influenszer emészthető és gyors információval látja el a követőit. A felhasználók egyszerre tanulnak és szórakoznak. Ezzel szemben a Z-generáció tanulóinak csak kicsit több mint fele gondolja azt, hogy az iskola felkészítette az életre. Egy nagyon zavaros, komplex, bizonytalan világban ahol a figyelemért küzdünk a fiatalokat teljesen új megközelítésben kell tanítani: mentorálni kell.
Változnak a példaképek. Az ipari korszakban, a hatékonyság, tőkemegtérülés és természet kiaknázásának korában a hierarchikus struktúrában autoriter vezető típus volt az ideál. Később az információs korszakban megszülettek a vizionárius, leader tipusú vezetők (Gates, Jobs), ahol az erő a tudásban rejlett. Ma a képzelőerő korszakát éljük, az alkotó-kreáló vezetők korát, ahol egyre nagyobb szerepet kap a neuroscience. Fontossá válik a profit mellett a környezet és az ember. Ma a piramis helyett gömb alakú szervezetekről beszélünk, amelyekben dolgozók hálózata kapcsolódik, a korábbi értékláncok helyett pedig ökoszisztémáról.
Az IBS-ben nem azzal foglalkoznak, hogy mi valaminek a jó vagy rossz módja, hanem esettanulmányokon, vita témákon keresztül vizsgálják, hogy mi működött, és mi nem, folyamatosan figyelve a piacot.
Julow Katalin, az IBS vezetés-szervezés oktatója mesél.
ARANYKÖPÉS: Rost Andrea, operaénekesnő
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Így védd meg az NFT-det!
Az NFT-k alig egy év alatt multimilliárd dolláros üzletté váltak. Egyszerre fedik le az új és a már múzeumokban fellelhető műalkotásokat, a gyűjthető tartalmakat (avatárokat, sportjeleneteket vagy épp virtuális tornacipőket), az egyedi borosüvegeket (beleértve magát a bort is) vagy épp a formatervezett divattermékeket. De miként lehet megvédeni, ha létrehozunk egy NFT-t?
dr. Mezei Péter jogász, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense tart gyorstalpalót.
PIACI HOTSPOT - Ez már a Nagy Tőzsdei Korrekció?
2008 óta nem volt tőzsdei visszaesés, mert a jegybankok rájöttek, hogy kell negatív kamatokkal és pénzesővel elkerülni a gazdasági válságot. Emiatt a lakosságnak annyi részvénye lett világszerte, hogy a tőzsdei esést se engedhette meg magának egyetlen jegybank sem. A pénzbőség inflációt okozott, ami ellen lépni kellett a jegybankoknak, de hogyan, mikor a gazdasági visszaesés nem opció. Nos úgy tűnik, a kamatemeléssel visszatér minden a normál kerékvágásba. Emiatt lett ijedelem a börzéken, eldobnak mindent, olyat is, amit nem kéne pl. európai bankszektor, ingatlanpiac. Például a Deutsche Bank, vagy a Vonovia. Visszautat az jelenthet, ha az inflációt sikerülne megfékezni.
Baráth Tibor, vezető üzletkötő elemez.
15/6/2022 • 0
Költségvetés, kkv digitalizáció, online export - 2022-06-1506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogy jön ki a 2023-as költségvetési matek?
A költségvetési törvényben igen ambiciózus bevételi terveket fogalmazott meg a kormány. Áfából például 30 százalékkal szednének be többet. Közben viszont sokasodnak a gazdasági nehézségek. Hogy jön ki így a matek? Csak nem adóemelés lesz? Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere próbálja értelmezni a számokat.
KKV: Juszt se! Nem digitalizálódnak a magyar kkv-k!
A koronavírus okozta kényszerdigitalizáció két éve sem volt elegendő ahhoz, hogy a távmunka, valamint a digitális kommunikációs és vállalati eszközök használata széles körben elterjedjen a magyar kis- és középvállalkozások között – derült ki a Digiméter 2022. tavaszi felméréséből. Pintér Róbert, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a Digiméter projektvezetője mondja a részleteket.
E-COMMERCE: Magyar webáruházak a határokon túl - Száguldunk és félünk?
A DKSZ és a GKID ágazati vizsgálatai alapján a legalább évi 10 milliós export forgalmat realizáló, online is értékesítő kereskedések becsült száma 500-600 közé tehető, közülük mintegy 100 cég tekinthető főtevékenység szerint is online kereskedőnek. A határon túli értékesítésből származó forgalmuk pedig nettó 30-40 milliárd forint körül alakult 2021-ben. A DKSZ kutatása szerint a Magyarországon működő 37 ezer online értékesítésre alkalmas weboldalból kb. 15-20 ezerre tehető a webáruházak száma. Közülük mindössze alig ezer olyan van, mely a belföldi mellett valamilyen más EU-s, vagy régiós piacra is szolgáltat, legtöbbször Romániába, Szlovákiába, Németországba vagy Ausztriába.Mi az oka a külpiacok iránti mérsékelt érdeklődésnek?
15/6/2022 • 0
Márványmenyasszony, tőzsdenyitás, fékezett habzású filmünnep - 2022-06-1409 óra
MESÉL A MÚLT: Mi lesz veled Márványmenyasszony? - Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Magyar Mozgókép Fesztivál, a fékezett habzású ünnep - Dudás Viktor, filmszakértő.
14/6/2022 • 0
Vállalati digitalizáció, Baló György, dráguló fuvarozás - 2022-06-1408 óra
VÁLLALATI DIGITALIZÁCIÓ: Száguldás tyúklépésben? - Varga László, a DMS One Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Baló György, újságíró.
ÉSZJÁTÉK: Mennyivel drágulhat még a fuvarozás? - Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője.
14/6/2022 • 0
Kriptodevizák, gyógyszerforgalmazói különadó, e-autó töltés - 2022-06-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Beköszöntött a kripto tél! - Szabó Dávid, a Decent Investments portfóliókezelője.
AIPM: Gyógyszerforgalmazók különadója: mi lesz a betegekkel? - dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója.
3R - Körforgásos rovat: Társasházi e-autó töltők - dinamikus rendszerek - Novotny Dénes, az ALTE-Go ügyvezető igazgatója.
14/6/2022 • 0
Zöldségszerelem, tőzsdenyitás, migrén - 2022-06-1309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Zöldségszerelem - vegyük vagy termeljük? - Dóra Melinda Tünde, önellátó biogazda, a Zöldségszerelem című könyv szerzője.
TŐZSDENYITÁS: BUX gyengülés és forint mélyrepülés - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mikor kell, hogy fájjon a fejünk? Étkezéssel a migrén ellen? - Dr. Schwab Richárd, a Mind Brain-Gut Center intézetigazgatója, gasztroenterológus, belgyógyász.
13/6/2022 • 0
Borostyánút, Oroszország, Oracle - 2022-06-1308 óra
ADÓVILÁG: A Borostyánút országai - Oroszország - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: William Butler Yeats ír költő
BEFORE THE BELL: Inflációs és gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmek a piacokon; Amazon részvény felaprózás; Tesla split is napirenden; Oracle jelentés jön - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
13/6/2022 • 0
Forint mélypont (?), Fed kamatdöntés - 2022-06-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Gyengülőben - mélyponton a forint a dollárral és az euróval szemben is - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője.
HETI KITEKINTŐ: Fed kamatdöntésre várva - Váradi Bea, az OTP elemzési központ makrogazdasági és piacelemzési szenior szakértője.
13/6/2022 • 0
Repülőjegy áremelés és tőzsdenyitás - 2022-06-1009 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Az utasokkal fizetteti ki a kormány által kivetett különadót a Ryanair. A légitársaság arról tájékoztatta az utasokat, hogy 3900 forintot kell fizetniük a foglalásaik után. A magyar kormány korábban azt közölte, figyelni fogják, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne. Mivel járhat mindez az utasokra, a budapesti reptérre és magára a Ryanairre nézve? - Ács Gábor szakért.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
10/6/2022 • 0
Költségvetési áttekintő és evezős verseny - 2022-06-1008 óra
Most akkor bajban van a magyar költségvetés vagy nem? Mi miatt állt elő ez a helyzet? Kia felelős? Mi magunk vagy a világgazdaság állapota? A különadók megoldhatják a gondokat? Mi az az extraprofit? Hogy lehet ezekről jól tanítani egy felsőoktatási intézményben? Egy cseppet sem hétköznapi interjú ilyen veretes kérdésekről Király Júliával, az IBS pénzügyi és monetáris politika professzorával.
ARANYKÖPÉS: Márkus László
ÉP TESTBEN
A nemzetközi evezőssport törekszik arra, hogy az olimpiai sportágak körébe emeltesse a tengeri evezés versenyszámot, melynek beach sprint versenyszámát az érdeklődők holnap, június 11-én Velencén megismerhetik, sőt akár amatőrként azonnal vízre is szállhatnak. A futamok rendkívül gyorsak, a partról történő start után a versenyzők a segítők által vízen tartott hajókba ugranak, majd néhány bója megkerülése után háromszáz méter evezést követően egy fordulóval, az egyébként egyszerre induló három versenyző teljes erőbedobással evez a célig, ahol a vízbe ugranak és futva érkeznek a célba.
Vida Erik, a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) evezős szakosztályának edzője, "közös képviselője"
10/6/2022 • 0
Streaming és forintgyengülés - 2022-06-1006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kétmillió magyar streamingnézőnél jön be a Disney Plus, kit nyom le? - Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója, partnere
A Disney+ hazai indulásának apropóján ismét felmérést készített a nemzetközi videó streaming platformok használatáról a GKID (korábban GKI Digital). 2022-ben már a felnőtt magyar internetezők 39%-a rendelkezik előfizetéssel vagy hozzáféréssel legalább egy streaming szolgáltató kínálatához, a több mint mint 2 millió fős aktív felhasználói bázis a GKID egy évvel ezelőtti méréséhez képest jelentős, 56%-os bővülés. Az ország piacvezető, kedvenc szolgáltatója továbbra is a Netflix, a magyar felhasználók havi streaming-rezsije átlagosan 4500 Ft. De nagyon úgy fest, hogy kettőnél többért a magyar júzer nem hajlandó fizetni. Kibe harap majd így az új belépő?
ÉRTÉK PERCEK
Heti események a piacon. A forint mozgása az EUR-ral, illetve a régiós devizákkal szemben. Monetáris politika itthon, illetve a régióban.
Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
10/6/2022 • 0
Telefontöltő szigor és világverő olaszrizling - 2022-06-0909 óra
IT ROVAT: Az új szabályok értelmében 2024-től a vezetékes kábelen keresztül újratölthető mobiltelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videójáték-konzolokat és a hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB Type-C porttal kell felszerelni. Az Apple ellen találták ki? Ki tudja kerülni, aki akarja? - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Először nyert magyar olaszrizling platinaérmet a világ egyik legtekintélyesebb borversenyén! A világ egyik legtekintélyesebb borversenyén olaszrizling fajtaborként először nyert platina elismerést a Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje. A Londonban megrendezett 19. Decanter World Wine Awards-ra idén 54 országból több mint 18 ezer tételt neveztek a borászatok. A 100 pontos zsűrizés során a 250 fős borszakértő bírálóbizottság kizárólag 95 pont felett adott aranyérmet, míg platinadíjjal az aranyérmeket újrakóstolva jutalmazták a legkiválóbb nevezőket. A platinaérmesek közé a balatonfüredi organikus borokat készítő Zelna Borászat 2021-es olaszrizlingje is bekerült, ami a teljes magyar borkultúra számára is hatalmas sikert jelent. Barabás Barna, a Zelna Borászat borásza és társalapítója
9/6/2022 • 0
A Continest sztori, autóipari korszakhatár - 2022-06-0908 óra
Összesen 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést kapott növekedési terveinek megvalósításához a Continest Technologies Zrt., három hazai kockázati tőkealap-kezelőtől. Kik ők? Mivel foglalkoznak? Mire fordítják a jelentős nagyságú friss tőkét? - Kis-Márton Vidor, a Continest Technologies Zrt. alapító-vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Charles Dickens
FUTÓMŰ
Megszavazta, az EU, hogy 2035-től nem lehet szénhidrogén-hajtású autó az unióban. Mit szól ehhez Várkonyi Gábor, autós szakértő?
9/6/2022 • 0
Pénzügyi különadók, a rezsicsökkentés ára - 2022-06-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: A különadók bejelentése előtt a várakozások átlaga alapján az elemzők azzal számoltak, hogy az OTP-csoport 172 milliárd forint profitot ér el idén. A 78 milliárdos befizetési kötelezettség adózott eredményhatása számításaink szerint közel 71 milliárd forint lehet, vagyis (ha nem számolunk áthárítással) az OTP 2022-re várt profitjának 41 százalékát viheti el a különadó.
Hogyan alakítják át működésüket ennek kapcsán a bankok és a biztosítók? - Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője
HETI ALAPOZÓ:
Az európai energiaárak egekbe szökellése miatt a hazai rezsicsökkentés éves számlája 1000 milliárd feletti lyukat üt a költségvetésben. Ennek finanszírozására különadók sorának bevezetésére és a kiadási oldal drasztikus lefaragására kényszerül a kormányzat. Épp ezért a hazai épületállomány energetikai korszerűsítése még soha nem volt ennyire egyértelműen megtérülő projekt a rendszerváltás óta eltelt időszakban.
Szigetelni, szigetelni, szigetelni - ajánlja Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
9/6/2022 • 0
Fenntarthatóságra fókuszáló fesztivál, tőzsdenyitás, trendforduló a lakáspiacon - 2022-06-0809 óra
SZUPERZÖLD: Ilyen se volt még: kimondottan a fenntarthatóságra fókuszáló összművészeti fesztivál - Duda Éva, táncművész, koreográfus, a Duda Éva társulat alapítója, művészeti vezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Sokasodnak a trendforduló jelei a lakáspiacon - Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője
8/6/2022 • 0
A Gloster Audi megrendelése, aranyköpés, hamisítás elleni fellépés, piaci hotspot - 2022-06-0808 óra
GLOSTER: Méretes megrendelést nyert az Auditól a Gloster - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Gárdos Péter
GONDOLKODOM: A hazai Z-generáció is csatlakozhat a hamisítás elleni fellépéshez - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke, egyben a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese
HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
8/6/2022 • 0
Devizaeladósodás, tömeges csőd, hibás termékek - 2022-06-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért indult el újra a devizaeladósodás felé a kormány? - Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője
KKV ROVAT: Tömeges csőd jöhet?
E-COMMERCE: Óvatosan az újnak mondott, kissé hibás termékekkel! - Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szóvivője
8/6/2022 • 0
Hauszmann Alajos, tőzsdenyitás, Recirquel - 2022-06-0709 óra
MESÉL A MÚLT: 175 éve született Hauszmann Alajos - Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Világszerte hódít a magyar művész táncot, színházat és cirkuszt ötvöző produkciója - Vági Bence, a Recirquel alapítója, művészeti vezetője.
7/6/2022 • 0
Digitális ügyfélkiszolgálás, Liam Neeson, nyári logisztika - 2022-06-0708 óra
EPIC STORIES: A digitális ügyfélkiszolgálás 5 legfontosabb építőkockája - Bodnár Béla, a ShiwaForce vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Liam Neeson.
ÉSZJÁTÉK: Végre itt a nyár! De ki gondoskodik a friss termékekről? - Tóth András, a Raben Trans European Hungary Kft. dunaharaszti régióvezetője.
7/6/2022 • 0
Különadók, különadók, karbonlábnyom - 2022-06-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Megjelentek a részletek az új magyar különadókról - hogyan akarják megadóztatni a Revolutot? - Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója.
Különadók az energetikában: itt is van meglepetés - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
3R - Körforgásos rovat: Nagyon kevesen tudják, hogy mi fán terem a karbonlábnyom.
7/6/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-06-0309 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gábor
Ryanair vicceskedés a repjegyár visszatérítéssel, az utazásszervezés optimális időpontja, ha Jordániába készülünk, Barcelona. Még az is kiderül, hogy miért utálja Ács Gábor a bournemouthi repteret.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
3/6/2022 • 0
Merre tart a BÉT? - 2022-06-0308 óra
Merre tart a BÉT?
A jelenlegi gazdasági-geopolitikai környezet (növekedés, infláció, ukrajnai háború) hogyan hat a vállalatok finanszírozási igényére és lehetőségeire?
A részvénypiaci hangulat változása, a megnövekedett volatilitás miként hatott a hazai piacra, forgalomra?
A hazai részvénykibocsátások terén mi várható 2022-ben?
NKP kifutása növelheti az érdeklődést a részvénykibocsátások iránt?
Melyek a BÉT legfontosabb célkitűzései 2022-re?
Melyek a BÉT piacfejlesztési stratégiájának legfontosabb mérföldkövei?
Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója
Videó:
https://www.youtube.com/watch?v=64KmpGbjZe8
Hang:
3/6/2022 • 0
Merre tart a BÉT? Ne jegeld, mozgasd! - 2022-06-0308 óra
Merre tart a BÉT? - Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Tony Curtis, magyar származású amerikai színész
ÉP TESTBEN: Sportsérülés? Ne jegeld, mozgasd! - Szabó Klára, a Sherlock Rehab gyógytornásza és manuálterapeutája
3/6/2022 • 0
Holtverseny a médiások listáján, virtuális PPA, érték percek - 2022-06-0306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Holtversenyben az élen a legmenőbb médiások - Simon Krisztián, a Marketing&Média szaklap főszerkesztője
ESG PERCEK: A virtuális PPA és kockázatai - Losonczy Géza, a KPMG associate partnere, az energetikai és közüzemi szektor vezetője
ÉRTÉK PERCEK - André Borbála, az OTP Global Markets treasury üzletkötője
3/6/2022 • 0
Távközlési extraprofitadó, borkritikus számítógép - 2022-06-0209 óra
IT ROVAT: Drágul a tévé és a telefon? Milyen hatása lehet a távközlési extraprofit elvonásának? - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Mi van, ha mesterséges intelligencia írja a bor- és sörleírásokat? Kántor "Cicázó savak" Ede vitafelvetése.
2/6/2022 • 0
Vasúti árufuvarozás, vontatási energia, kínai autógyártók - 2022-06-0208 óra
RAILCARGO: Végnapjait éli a magyar vasúti árufuvarozás - de milyen kihívásokkal küzd az ágazat? - Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke, a Rail Cargo Austria Igazgatósága tagja.
ARANYKÖPÉS: Donatien Alphonse Francois de Sade márki, francia író.
FUTÓMŰ: Egyelőre nem igazán indult be a kínaiak biznisze Európában. Aiways, Nio és társai Európában: Kínában a helyi e-autó startupok már régóta megelőzték az Audi, a BMW és a Mercedes prémium márkákat. Ezzel szemben az európai piacra lépés a Nio, Xpeng és társai számára nagyon kiábrándítóan alakul. - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
2/6/2022 • 0
Online vásárlás, csomagautomata, Hannover Messe - 2022-06-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
EMAG: Hogyan próbálják felvenni a versenyt az online kereskedők a vás árlók változó igényeivel? Rugalmas szállítási szolgáltatások az online kereskedelemben - Papp Máté, eMAG Marketplace Direktora.
SIEMENS: Helyszíni beszámoló Európa legnagyobb és legjelentősebb ipari kiállításáról, a Hannover Messéről - Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója.
2/6/2022 • 0
Naperőművek, forintmélypont, balatoni ingatlanok - 2022-06-0109 óra
SZUPERZÖLD: Kapacitásstop: mi lesz a naperőművekkel? - Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Totál elszállás a balatoni ingatlanpiacon - Urbán Péter, az Engel & Völkers managing partnere, a magyarországi cég ügyvezetője.
1/6/2022 • 0
Cégalapítás, oltalmak háború idején, Yamana Gold - 2022-06-0108 óra
HR PERCEK: Mikor alapítsunk céget? - Vállalkozói iskola HR szemmel 1. rész - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Morgan Freeman.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Mi a helyzet az oltalmakkal az ukrán-orosz háború miatt kialakult helyzetben? - Lábody Péter, az SZTNH jogi elnökhelyettese.
PIACI HOTSPOT : a FED a héten elkezdi a két hónappal ezelőtt bejelentett mérlegcsökkentést; a Gold Fields megveszi a Yamana Goldot, így létrejöhet a világ negyedik legnagyobb aranykitermelő cége; a Deutsche Banknál volt egy méretes razzia, zöld alapok működését vizsgálták; a Credit Suisse lehetséges tőkemeléséről pletykál a Reuters - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
1/6/2022 • 0
Közlekedési anomáliák, olajembargó, online akciók - 2022-06-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Bukkanó, parkolási zűrzavar, gyorsulási verseny - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mit okoz az orosz olajembargó Európában? - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője.
KKV: Hírek, nem csak kisvállalkozóknak.
E-COMMERCE: Csak óvatosan a nagy akciózással! Szigorodó e-kereskedelmi szabályok - Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere.
1/6/2022 • 0
Pilch Jenő és a Soharóza sztori - 2022-05-3109 óra
MESÉL A MÚLT: A hadtörténész - 150 éve született Pilch Jenő - Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Magyar siker nemzetközi színpadon - A Soharóza sztori - Halas Dóra, a Soharóza karnagya, az előadás zenei vezetője és társrendezője
31/5/2022 • 0
Diplomáciai tanulmányok, tőkepiaci finanszírozás, agrárlogisztika - 2022-05-3108 óra
IBS: Vajon mennyire izgalmas feladat ma Magyarországon diplomáciai tanulmányokat tanítani? - Várkonyi László, az IBS Business & Diplomatic Studies programjának vezetője
ARANYKÖPÉS: Rainer Werner Fassbinder német filmrendező és Orbán Viktor, miniszterelnök
KPMG: Tőkepiaci finanszírozás zöld kötvénnyel, zöld hitellel - Wieder Gergő, a KPMG szenior menedzsere és Szalay-Bordás Gergő ügyvéd
ÉSZJÁTÉK: Hogy kerül a paprika az asztalra, avagy agrárlogisztika a gyakorlatban - Nagypéter Sándor, a Délkertész elnöke
31/5/2022 • 0
KATA, Gloster akvizíció, aludoboz - 2022-05-3106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi lesz veled KATA? - Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke
GLOSTER: Fintech céget vett a Gloster! - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
3R: Egy aludoboz száz élete, avagy szemétből nyersanyag? - Vida Péter, a Returpack Kft. operatív vezetője és a Minden Doboz Visszajár program vezetője
31/5/2022 • 0
Madárinfluenza, mesterséges intelligencia - 2022-05-3009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A szárnyasok COVIDja, avagy madárinfluenza gyorstalpaló - Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Bízhatunk-e a mesterséges intelligenciában? - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója, vezérigazgatója
30/5/2022 • 0
Selyemút a XXI. században, amerikai részvényhírek - 2022-05-3008 óra
ADÓVILÁG: Selyemút a XXI. században - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Kocsis Zoltán, karmester. zongoraművész, zeneszerző
BEFORE THE BELL - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
Fed kamatemelések beárazása
Negatív hírek: atlantai jegybank GDP-várakozása kisebb lett, inflációs nyomás mellett - stagflációs időszak
Amazon részvényfelosztás
Divatipar: LVMH, Capri, LuluLemon
Gyorsjelentések: Salesforce, HP, Gamestop, Crowdstrike
Az SVFC szavaz arról, hogy összeolvadjon-e a Symbotic céggel.
30/5/2022 • 0
Kormánycsomag, MNB lépések, felmondási hullám - 2022-05-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A kormány új csomagja - Ki fizeti a cechet? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense
HETI KITEKINTŐ: Mit lép az MNB? Feltámad-e az infláció az eurózónában? - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
PwC: Folytatódhat a felmondási hullám - Hopes&Fears munkavállalói felmérés - Bencze Róbert, a PwC Magyarország People&Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója
30/5/2022 • 0
Extraprofitadó a légitársaságoknak is, séta az egészségért, utazás - 2022-05-2709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Extraprofitadót vet ki a kormány a légitársaságokra is, egy szektorra, amely masszívan veszteséges. Mi lesz, ha 10 euró kerül minden eladott jegyre? Milyen lépéseket tesznek majd a légitrásaságok? - Ács Gábor.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
ÉP TESTBEN: Sétálj az egészségedért: az országos Botra fel! kampány a testmozgás fontosságára hívja fel a figyelmet.
UTAZÁS EXTRA: Hallgatói kérdések és pár új utazási info.
27/5/2022 • 0
Felhőpiac, Kissinger, AutoWallis - 2022-05-2708 óra
T-SYSTEMS: Néhány év alatt a cloud piac a háromszorosára nőhet - Bódi Gábor, a T-Systems stratégiai igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Henry Kissinger.
AUTOWALLIS: Az ellátási zavarok ellenére dübörög tovább az AutoWallis - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója.
27/5/2022 • 0
Júniusi programok, extra profitra extra adók, központi banki kommentek - 2022-05-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Erős lesz a zenei és kulturális felhozatal júniusban a fővárosban és környékén - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Extra profitra extra adókat! - A nagyvállalatokkal fizettetné ki a költségvetési hiányt a kormány - Nagy Viktor, a portfolio.hu vezető elemzője.
ÉRTÉK PERCEK: Központi banki kommentek, USD és EUR árfolyamok - Fodor István, az OTP Global Markets üzletkötője.
27/5/2022 • 0
Bandcamp sztori, tőzsdenyitás, SHO BEACH - 2022-05-2609 óra
IT ROVAT: A független zenészek megmentője gyalog lett egy csúnya sakktáblán: a Bandcamp sztori - Fekete Gábor, iFater szerkesztője, adás minden szerda este 20:00 és 21:00 között
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Gasztro négykezes a vízparton - Koltai Gábor, a SHO BEACH üzemeltetője
26/5/2022 • 0
Jövedelmek adózása, aranyköpés, olajfogyasztás vs. alternatív hajtás - 2022-05-2608 óra
PÉNZÜGYEK KRISTÁLYTISZTÁN: Szerelem, tax, gyengédség - amit sokan nem mernek megkérdezni... - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS - Kalapács József
FUTÓMŰ: Az olajfogyasztás és az alternatív hajtások viszonya - Várkonyi Gábor, autós szakértő
26/5/2022 • 0
MNB elképzelések, 5 éves Hiventures, tigris éve - 2022-05-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Lakáspiac, kamatstop, CSOK-hitel: bejelentették az MNB elképzeléseit - Palkó István, a Portfolio.hu elemzője
5 éves a Hiventures, Regional Startup and Innovation Day - Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója
HETI ALAPOZÓ: A tigris éve - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
26/5/2022 • 0
Erdőgazdálkodás, kiégés és munkakörnyezet - 2022-05-2509 óra
SZUPERZÖLD: Európai nemzeti parkok napja: itthon még mindig vágjuk a fát - Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Mit tehet az irodai környezet a kiégés ellen? - Makk Károly Dömötör, a TriGránit lízing menedzsere.
25/5/2022 • 0
Digitális hitelezés, online hirdetések, Microsoft - 2022-05-2508 óra
Digitalizálódó kkv-k. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO, digitális hitelezés - Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője.
ARANYKÖPÉS: Dienes Valéria.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Az online hirdetésekre elköltött pénzek zömét a techóriások hordják el - Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke.
PIACI HOTSPOT: Snap gyorsjelentés és ezt követő tech zuhanás, Nvidia gyorsjelentés - bővülést vár a chipgyártó, Fed jegyzőkönyv részletesen, Microsoft kilátások - Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
25/5/2022 • 0
Ár-bér spirál, költségvetés, e-kiskereskedelem - 2022-05-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Súlyos ár-bér spirálba kerülhet Magyarország - Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője.
KKV: 2021 a meglepetések éve lett az e-kiskereskedelemben, komoly növekedés az eladások értékében.
E-COMMERCE: Ezeket a dolgokat lehet a legkönnyebben elpasszolni a Vaterán - Szanitter Áron, a Vatera ügyvezetője.
25/5/2022 • 0
Habsburg-Toscanai József Ferdinánd és Autistic Art - 2022-05-2409 óra
MESÉL A MÚLT: Habsburg, katona, pilóta, túlélő: Habsburg-Toscanai József Ferdinánd, a főherceg, aki Dachaut is megjárta. Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Autistic Art Alapítvány a Gourmet Fesztiválon: legyél te is patrónus, támogasd az autizmussal élőket! Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője.
24/5/2022 • 0
Digitális munkakörnyezet, Dylan, közúti szállítmányozás - 2022-05-2408 óra
EPIC STORIES: Káoszból rendet - így alakítsd ki a digitális munkakörnyezeted. Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketingkommunikációs igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Bob Dylan.
ÉSZJÁTÉK: Amikor több a fóka... – pillanatkép a közúti szállítmányozásról. Wojciech Mlynarczyk, a Raben Trans European Hungary Kft. nemzetközi szállítmányozási üzletágvezetője.
24/5/2022 • 0
Oktatási szakadék és digitális iker szimuláció - 2022-05-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Új Lime szabályok a belvárosban és Néprajzi múzeum.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A vidéki Magyarország PISA eredményei: elképesztő nagy a szakadék az oktatás minősége között városban és vidéken. Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense.
IPAR 4.0 megoldások a növénytermesztésben és űrkutatásban: mit tudnak a digitális ikrek? Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója.
3R: Napelem az erkélyedre!
24/5/2022 • 0
Talajtan tömören, foresight és szcenárió - 2022-05-2309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Talajtan tömören - miért baj, ha nehéz a traktor? - Mihálovits Gazda talajtani jegyzete
Az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete, a FAO 2020-ban publikálta azt a nemzetközi talajökológiai jelentést, amely szerint egyre égetőbb a felszín alatti biológiai rendszerek védelme. A több mint 600 oldalas dokumentum a talajéletet jelentősen és visszafordíthatatlanul károsító emberi tevékenységek közé sorolja a túlhasználó művelés miatti fizikai károsodást, a talajtömörödést (soil compaction).
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Foresight kutatás és szcenárió tervezés - Frankó Csuba Dea jövőkutató
23/5/2022 • 0
Törökország és medvepiac - 2022-05-2308 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai - Végállomás: Törökország. A kis-ázsiai ország történelmi, gazdasági, bel- és külpolitikai portráját rajzolja meg Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Rippl-Rónai József
BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
Beárazott a piac 3 kamatemelést. Medvepiac van a tőzsdén. 8 hete folyamatos az esés. A Melvin Capital hedge fundot már fel is számolták emiatt, a sztárbefektető Cathie Wood ETF-e pedig a legrosszabbak közé tartozik. Warren Buffet viszont elkezdett vásárolni. Apple, AmEx és Bank of America a kedvenc, de a bank és olajszektor is elkezdte érdekelni. Ilyen körülmények közt jelent szerdán az Nvidia félvezetőgyártó, aki szerint túl vagyunk a chiphiány nehezén.
23/5/2022 • 0
Nyugdíjtervek, BMI, focistafigyelő - 2022-05-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Emelkedik a nyugdíjkorhatár és jön a magasabb nyugdíjbónusz? - Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru
HETI KITEKINTŐ: Európai és tengerentúli beszerzésimenedzser- indexek érkeznek; a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét publikálja - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője
PwC: Football Player Valuation (FPV) - Mesterséges intelligencia segíti a sportvezetők és a játékosmegfigyelők munkáját - Kelemen Árpád, a PwC Magyarország sport üzleti tanácsadás részlegének vezetője
23/5/2022 • 0
Ács is in the Air, Tőzsdenyitás, Napi Csata - 2022-05-2009 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
Michael O’Leary kiakadt, miután a Boeing nem küldött gépet. Mindezt minősíthetetlen stílusban. Kevés a gép, nem tudnak felpörögni, ezért kellett visszafogni a menetrendet. Másoknál meg személyzet nincs. A WizzAir tavaly járt így, kölcsönözni kellett gépeket személyzettel együtt. Most csak 4 gépük hiányzik, azok Ukrajnában parkolnak. 40 százalékkal több járatuk van, mint a válság előtt. Egyébként a jegyárak meg mennek fel. Nyáron nehéz lesz olcsón utazni. Kérdés, mi lesz ősztől?
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
VÉGRE! Napi Csata: a rocroi ütközet kapcsán a spanyol terciók harcmodoráról beszél Mihálovits Maci
20/5/2022 • 0
Devizaháború fordítva, nyári bringás útvonalak - 2022-05-2008 óra
MKB: Devizaháború fordítva: ki az erősebb? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Amelia Earhart
ÉP TESTBEN: A legjobb célpontok és útvonalak bringás kirándulóknak - Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
20/5/2022 • 0
Furgon gondok, greenwashing, piaci aktualitások - 2022-05-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Most akkor elég lesz a B kategóriás jogsi a furgonokhoz, vagy nem? - Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkára
KPMG-ESG: Mi az a greenwashing és miért veszélyes? - Nagy Julianna, a KPMG megfelelőségi szolgáltatásokért felelős menedzsere
ÉRTÉK PERCEK ROVAT: piaci aktualitások - Saághy Pál, az OTP Global Markets, senior üzletkötője
20/5/2022 • 0
Digi áremelés, tőzsdenyitás, olajválság a gasztronómiában - 2022-05-1909 óra
IT: Árat emel a Digi, hogyan alakul át a távközlési piac? - Nagy Viktor, a portfolio.hu vezető elemzője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Olajválság - a gasztronómiában is! - Kántor Bandi szakért
19/5/2022 • 0
5G vezetékes net helyett, aranyköpés, tanulmány az önvezető autókról - 2022-05-1908 óra
YETTEL: Akár a vezetékes internetet is kiválthatja az 5G - Koller György, a Yettel Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS: Grace Jones
FUTÓMŰ: Accenture megvalósíthatósági tanulmány az önvezetésről. - Várkonyi Gábor, autós szakértő
19/5/2022 • 0
Olajfinomítói átállítás, változó fogyasztói szokások - 2022-05-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Az olajfinomító átállításához is csak korrupció nélkül jön az uniós pénz? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő
EMAG: Hogyan hat a fogyasztói szokások megváltozása a kereskedelemre? - Szauter Zsolt, az eMAG marketing igazgatója
19/5/2022 • 0
Sajó-katasztrófa, tőzsdenyitás, falusi CSOK - 2022-05-1809 óra
SZUPERZÖLD: 85 napja tart a Sajó-katasztrófa, miért nem sikerült megállítani az élővilág kipusztulását? - Orosz Örs, Nyitra megyei képviselő, felvidéki jogvédő aktivista, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Falusi CSOK-ot szeretnél? Van még pár heted igénybe venni - Tóth Levente, a bank360.hu kommunikációs vezetője, vezető szerkesztője
18/5/2022 • 0
IBS, aranyköpés, Budapest Design Week, piaci hotspot - 2022-05-1808 óra
IBS: Hallgatók a napi gazdasági események sűrűjében - Czipó György, vezetési tanácsadó, az International Business School pénzügy tanszékének oktatója
ARANYKÖPÉS: Lackfi János
GONDOLKODOM: Várja még a jelentkezéseket a legnagyobb hazai design fesztivál - Sebestény Ferenc építész, a Budapest Design Week új kurátora
PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő
18/5/2022 • 0
Növekedés utáni padlófék, céges hitelek, csökkenő e-kereskedelem - 2022-05-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Kirobbanó növekedés után jöhet a padlófék - Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője
KKV ROVAT: Érdemes egyáltalán az elszállt kamatok mellett hitelt felvenniük a kis és közepes cégeknek? - Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója
E-COMMERCE: Ez az első havi szintű csökkenés az e-kereskedelemben, Áremelés-lehetőség az egyik legnagyobb kiszállítónál
18/5/2022 • 0
Várkonyi Zoltán, tőzsdenyitás, Vaksötétben - 2022-05-1709 óra
MESÉL A MÚLT: 110 éve született Várkonyi Zoltán - Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Bagossy után Hobo József Attilával a Vaksötétben - Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke
17/5/2022 • 0
Adóbevallási kisokos és logisztika - 2022-05-1708 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: SZJA, TAO, HIPA... Közeleg az éves bevallások határideje - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS: Kóbor János
ÉSZJÁTÉK: Euronics kötvénykibocsátás
17/5/2022 • 0
Forintárfolyam, vis maior, ALTEO - 2022-05-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Autómentes rakpart: a gyalogosoké legyen a pesti rakpart?
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mélypontra küldte a forintot Orbán Viktor beszéde - mitől ijedt meg a piac? - Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője
Háború és vis maior - Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza
3R: Újabb kiemelkedő negyedévet zárt az ALTEO - Kovács Domonkos, Alteo Csoport M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettes
17/5/2022 • 0
Eper, tőzsdenyitás, magyar kvantum - 2022-05-1609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mitől 4 ezer forint az eper? Április végén a nagybani piacon jellemzően a kilogrammonkénti 3,0–4,5 euró közötti ársávban értékesítették az importszamócát, míg a magyar gyümölcs termelői ára 2000–2400 forint között volt, ami a márciusi 4500 forintos piacra lépő termelői árhoz képest már határozottan barátibb. A piacokon és a boltokban a fogyasztói árak ettől jellemzően magasabbak voltak, akadt háromezer forintos induló ár is. Kelemen Péter, a FruitVeB - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Magyar kutatók algoritmusával tehetők megbízhatóbbá a kvantumszámítógépe. Az ELTE és az ELKH fizikusai saját fejlesztésű algoritmus és a hozzá kapcsolódó fordítószoftver segítségével rekordalacsony számú kvantumlogikai művelettel képesek futtatni kvantumprogramokat, így jelentősen csökkenthető a számítások során keletkezett zajszint. Eredményeik hozzájárulnak a kvantumprocesszorok erőforrásainak hatékonyabb kihasználásához és a kvantumos algoritmusok további fejlesztéséhez. Dr. Rakyta Péter, az ELTE Fizikai Intézetének adjunktusa és Dr. Zimborás Zoltán, a Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa.
16/5/2022 • 0
Izrael, Obi-Wan, Ross Stores - 2022-05-1608 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai: Izrael. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő meséltek Izrael történelméről, adózásáról, gazdaságáról és politikájáról.
ARANYKÖPÉS: Obi-Wan Kenobi.
BEFORE THE BELL: Inflációs adatok európai, kanadai, ill. amerikai kiskereskedelmi forgalmi adatok jönnek a héten. Fontosak lehetnek a kiskereskedelmi cégek gyorsjelentései: Wallmart és Ross Stores. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
16/5/2022 • 0
'89, Terra összeomlás, hazai GDP - 2022-05-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Autómentes rakpart: a gyalogosoké legyen a pesti rakpart?
ÉBRESZTŐ: Bődületes pénzek égtek el a Terra összeomlásával - Mi áll a háttérben? Pataki Gábor, a CoinBroker.hu alapítója, közgazdász.
HETI KITEKINTŐ: Kedden kiderül, mekkorát tudott nőni a magyar gazdaság az év elején.Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
16/5/2022 • 0
Fapados utazás, tőzsdenyitás - 2022-05-1309 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Maci utazott, beszámol, de semmi izgalmas. Így aztán az eltérő járványvédelmi szabályozás okozta felemás helyzetekről és a reptéren alkalmazott folyadékbeviteli tilalomról szólunk. Szóba kerül a gépre felvihető bicskák pengehosszúsága is. A reptér kiadott egy listát a nyári járatokról.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
13/5/2022 • 0
KKV adatbiztonság, A maratonista - 2022-05-1308 óra
TELEKOM: Mennyire tudatosak a hazai kisvállalkozások adatbiztonság tekintetében?
Az adathalászok célkeresztjébe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek saját informatikai megoldásaik.
Iski István, a Magyar Telekom Kis- és középvállalkozások szegmens igazgatója
ARANYKÖPÉS: Robert Pattinson, angol színész
ÉP TESTBEN: Maratonistából futóbolt hálózat tulajdonos
A leggyorsabb magyar maratonistaként a legjobb teljesítményét 1993-ban Párizsban futotta. Ennél azóta sem tudott magyar futó jobbat teljesíteni ezen a távon. Az első Spuri Futóbolt 2000-ben nyílt, azóta több mint 15 évnyi szakértői tapasztalatot gyűjtött az előtte atlétaként teljesített 20 év mellé.
Szűcs Csaba, maratonista, a Spuri futóbolt hálózat tulajdonosa
13/5/2022 • 0
1 százalék, Vivetech, árupiac - 2022-05-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Ne feledjünk rendelkezni adónk 1 százalékáról!
Idén már március elejétől rendelkezhetnek az adózók a tavalyi adó 1%-ukról. 2021-ben 1,66 millióan ajánlották adójuk 1%-át egy civil szerveznek, 10,52 milliárd forintértékben. Ez azt jelenti, hogy a magyar adófizetők több mint a fele, közel 3 millió ember egyáltalán nem él ezzel a számára ingyenes lehetőséggel. Így a hazai civil szervezetek életbevágó támogatástól esnek el: a kizárólag magán-és vállalati adományokból működő Bátor Tábor Alapítvány fenntartásának is jelentős hányadát adják az adó 1% felajánlások.
A rendelkezési hajlandóságot amellett, hogy sokan nem ellenőrzik le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezeteiket, és ezáltal nem találkoznak az 1% felajánlásának lehetőségével, számos tévhit is negatívan befolyásolja. Az adófizetők nagy része nem tudja, hogy az 1% felajánlás nem jelent plusz költséget, vagy úgy gondolja, túl bonyolult a folyamat, és olyan csekély összegről van szó, amiről nem érdemes rendelkezni. Illetve számos adófizető azzal sincs tisztában, hogy jogosult lenne az adó 1% felajánlására: mint például a 2021-es szja-visszatérítésben érintett családok. A feltételezésekkel ellentétben azonban maga a felajánlás online mindössze két percet vesz igénybe. Mivel az előző évben befizetett adóról van szó, nem kerül semmibe, és az sem igaz, hogy az szja 1%-a nem jelent valós segítséget.
Horváth Noé, a Bátor Tábor Alapítvány adományszervezési igazgatója
Lassan elindulhat a kereskedés az IT biztonsági szolgáltatásokra szakosodott cég papírjaival a BÉT-en
A kiberbiztonsági területen tevékenykedő Vivetech tőzsdére lépésének időzítése nem is lehetne jobb, hiszen a háború következtében előtérbe kerültek a kibervédelmi kockázatok. A vállalat nemzetközi ambíciókkal is rendelkezik.
Márton Miklós, a Vivetech Zrt. vezérigazgatója
ÉRTÉK PERCEK:
olajpiac: merre tovább, melyek azok az események, amelyek leginkább hatnak az olajra? Hogy tudja a piac pótolni az orosz olajat, ha további szankciók lesznek?
arany: Mi a gond az arannyal? Miért nem tud erősödni egy tartósan magas inflációs környezetben, mik a kilátások?
földgázpiac: várható megnyugvás, vagy továbbra is fennállhatnak ellátási problémák? Milyen kockázatokkal kell számolniuk a piaci szereplőknek?
+ Fontosabb események a jövő héten
Fábián Lóránt, az OTP Global Markets árupiaci kereskedője
13/5/2022 • 0
Chipek nyomában, tőzsdenyitás, balatoni vendéglősök - 2022-05-1209 óra
IT: Chipek nyomában a Föld körül - Mikor lesz már elég félvezető?
Németország igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy a helyi félvezetőgyártást felpörgesse, közben Nagy-Britannia újabb, saját szankciós csomagja szempillantás alatt romba döntheti az orosz chipgyártás összes ambícióját. De közben mit csinálnak az amerikai és az ázsia chipgyártók?
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Egymillió forintért sem talál embert a balatoni vendéglős?
Egy provokatív poszttal lepte meg a közösségi oldalon a Balaton környékén munkát keresőket Tóth Balázs, a balatonlellei Yacht Club ügyvezetője, több tó környéki étterem tulajdonosa. A felhívás úgy szól, hogy napi 8 órás, heti öt napos munkára kollégát keresnek 1 milliós fizetéssel, szállással, teljes ellátással, de sem nyelvtudás, sem szakmai előélet nem feltétel.
Amennyiben a fenti hirdetés valós lenne…. így folytatódik a poszt, tehát nem valós hirdetésről van szó, inkább egy olyan problémára hívja fel a figyelmet, mely elmondása szerint erre az évre csúcsosodott ki igazán.
Tóth Balázs, a BL Yacht Club ügyvezetője
12/5/2022 • 0
A jövő bankja, aranyköpés, értékcsökkenési kártérítés - 2022-05-1208 óra
FOUNDATION: A jövő bankja a belvárosban
Május végén tartja az első nyílt napját a Foundation, aminek keretében a nagyközönség ellátogathat abba a belvárosi irodába, ahol idén májustól a jövő bankját építik a Foundation munkatársai.
A nyílt nap során mesélünk majd erről az építkezésről, illetve lesz egy úgynevezett "talent speed dating", amin különböző hátterű emberekhez lehet időpontot foglalni és a munkájukról
beszélgetni velük. Emellett tervezünk egy meeupot is a délután során egy aktuális fintech témában folytatunk eszmecserét és sok szeretettel várjuk az érdeklődőket, már elindult a jelentkezés a nyílt és ingyenes eseményre. A két beszélgetőtárs pedig Boros Lilla, az esemény főszervezője és Vizaknai Erzsébet, innovációs munkatárs, akihez szintén lehet majd időpontot foglalni és aki külső innovációk bacsatornázásával foglalkozik a cégcsoportban.
Vizaknai Erzsébet, Senior Innovations manager, Foundation és Boros Lilla, Senior innovations and project manager, Foundation
ARANYKÖPÉS: Heller Ágnes, filozófus
FUTÓMŰ: "Majd mindenképpen kérd az értékcsökkenési kártérítést!" - A Kártérítésed.hu indulása. Tovább erőltetik az elektromos hajtást az EU-ban - De miért?
Dobi László, a Kártérítésed.hu Kft. ügyvezetője és Várkonyi Gábor autós szakértő
12/5/2022 • 0
Infláció alatti hitelkamatok, Giro kiállítás, mi folyik a piacokon? - 2022-05-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Csúcson a betéti, infláció alatt a hitelkamatok - Hogy jön ki így a matek?
Egyetlen hónap alatt 40 százalékkal nőtt a lekötött lakossági betétek összege a bankokban. Nem csak a lekötött betétek összege, de a betétekre fizetett kamat is 9 éves csúcsra jutott márciusban. Ráadásul immár egy éve az aktuális inflációs mérték alatti kamatszint mellett tudnak lakáshitelt felvenni az ügyfelek a bankoktól, ami még nem fordult elő az újkori banktörténetben.
Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
BTM-GIRO: Budapest köszönti a Girót!- Budapest saluta il Giro!
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum időszaki a kiállítással tiszteleg az olasz körverseny és a magyar kerékpársport történelmi múltja előtt.
Perényi Roland történész, a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója
HETI ALAPOZÓ: Kötvény, részvény? Mind bukó! Mi folyik a piacokon?
Nem sétagalopp a tőkepiacok idei első négy hónapja. A globális indexek két számjegyű mínuszban tartózkodnak. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy ha már a részvények vacakul teljesítenek, akkor majd a kötvényekben biztonságban lesz a pénzünk. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a legjobb minőségűnek tartott hosszú amerikai állampapírokon is lejárattól függően 8-24 százalék bukót lehetett eddig realizálni.
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
12/5/2022 • 0
Madárvédelem, természetvédelem, ingatlanos átvilágítás - 2022-05-1109 óra
SZUPERZÖLD: Madarak és fák napja - Madárvédelem kezdőknek és haladóknak. A Madártani Egyesület "napi madárvédelem" jellegű tevékenységeket is folytat, melyek célja annak bemutatása, hogy a különböző lakókörnyezetben élő és munkahelyen dolgozó, a környezetért aggódó emberek miként vehetnek részt tevőlegesen és nélkülözhetetlen módon a madárvilág, a természet és a környezet megóvásában. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Ukrán és orosz vevők az ingatlanpiacon - Szigorúan átvilágítandók? Ilyen esetben melyek a bérbeadók, ingatlanosok és magánkiadók kötelezettségei? dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi szakjogász.
11/5/2022 • 0
Autópiac, digitalizált szellemi tulajdon, piaci hotspot - 2022-05-1108 óra
SCHILLER: Az autópiac eddigi, 2022-es alakulása, 2023-24-es kilátások. Még soha nem helyeztek forgalomba olyan kevés új autót januárban az Európai Unióban, mint idén. Magyarországon közel 9 százalékos volt a visszaesés. A 10–15 éves használt járművekről pedig elmondható, hogy kétmillió forint alatt már nem nagyon található jó állapotú darab. Schiller Gábor, a Schiller Autóház Kft., Schiller Autó Család tulajdonosa.
ARANYKÖPÉS: Salvador Dali, spanyol festő.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Újabb 25 ezer oldalnyi digitalizált szellemi tulajdon. Folyamatosan nő az online elérhető régi szabadalmak és védjegyek száma a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon. Immár több mint egy éve zajlik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) dokumentumainak digitalizálása és közzététele. Legeza Dénes, az SZTNH Tájékoztatási és Innovációtámogatási Főosztályának vezetője.
PIACI HOTSPOT: eON, ThyssenKrupp, Novavax, Pfizer, Bayer, Rivian, Tesla, Elon Musk és Twitter - ezek a cégek akadtak meg Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hálóján.
11/5/2022 • 0
Infláció, Járókelő, Fehér Nyúl, e-piac - 2022-05-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ: 9,5 százalékos infláció? Csak? Sokkal többet érzünk! A hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak áprilisban 9,5%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest a GKI, ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése szerint a lakosság 22%-os áremelkedést érzékelt. Dr. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.
BUDAPEST TE CSODÁS: Merre megy a Járókelő? Ebben az évben sok mindent tervez a Járókelő:
informatikai fejlesztések, a bejelentők bevonása a problémák megoldásába, együttműködés civil szervezetekkel, partneri szerződések önkormányzatokkal, Egészséges utcák 2.0. Kehrer Ádám, a Járókelő Közhasznú Egyesület operatív vezetője.
KKV ROVAT: Fejlesztés közösségi finanszírozással. A Fehér Nyúl Sörfőzde egy merőben szokatlan tőkebevonási módszerrel, közösségi finanszírozással teremtenék meg további növekedésük alapjait. A lépéssel bevallottan nemcsak a forrásbevonás a céljuk. Csepregi András, a Fehér Nyúl Sörfőzde társalapítója, ügyvezetője.
E-COMMERCE: Online kereskedők rangsora - Ki a király a piacon? A GKID 2022-ben immár hetedik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. Az összesített mezőny élén több mint bruttó 210 milliárd forintos online forgalommal ezúttal is az eMAG-Extreme Digital végzett. Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója & partnere.
11/5/2022 • 0
Mentősök napja és az utca hírmondója - 2022-05-1009 óra
MESÉL A MÚLT: Boldog szülinapot mentők! - 135 éve alakult a BÖME
Bár a legkorábbi mentéstörténeti feljegyzések Mária Terézia idejéből származnak, és uralkodása alatt jelentős eredményeket ért el a mentés szerveződés terén, a mentésügy szervezetté váláshoz még több mint száz évet várni kellett. Végül 1887. május 10.-én a budapesti Lipót bazár elől indult útnak az első lófogatú mentőkocsi
Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Az utca hírmondója - Itt a 7. Plakátaukció!
A hazai plakátaukciókon felbukkanó darabok jellemzően a műtárgypiac megfizethető szegmensébe tartoznak: gyakran már pár tízezer forintos kikiáltási árról indulnak, de a legdrágább daraboknál sem szokott egy-kétszázezer forintnál magasabb árról kezdődni a licit. Éppen ezért válhatott a plakát a kezdő műgyűjtők kedvelt célpontjává, mivel megfizethetősége mellett így jól bele lehet tanulni a piac és az aukciók működésébe.
Tóth Tamás, Múzeum Antikvárium társtulajdonosa
10/5/2022 • 0
Frontend és vasúti árufuvarozás - 2022-05-1008 óra
EPIC STORIES: A frontend nem csak weboldal
Céges meetingeken is gyakran előkerül, hogy egységes digitális frontend megoldásokkal kell előrukkolni, ilyenekkel kell lenyűgözni az ügyfeleket. De mit is jelent az, hogy digitális frontend? Egy jó weboldalt?
Hoffmann Bence, a ShiwaForce vezérigazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS: Kiss Tibor, zenész, dalszövegíró
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Összeomolhat a vasúti árufuvarozás?
A kormánytól kér támogatást a vasúti árufuvarozásban dolgozók foglalkoztatásához a Vasutasok Szakszervezete, mivel a szektorban a tervekkel ellentétben nem indult meg a fejlődés, az ágazatot a teljes összeomlás fenyeget
Zlati Róbert, a Vasutasok Szakszervezetének érdekvédelmi alelnöke
10/5/2022 • 0
Forintgyengülés, könyvünnep, ESG-s ALTEO - 2022-05-1006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Két hónapja nem volt ilyen gyenge a forint - Aggódjunk?
A hét elején 0,6%-os gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 384,5-nél járt az árfolyam. Ez majdnem kéthónapos mélypontot jelent a forint szempontjából, utoljára március elején volt a mostaninál lényegesen magasabb a jegyzés.
Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
PABOOKS: Könyvbemutatóhoz kellenek a személyes találkozások
A Pallas Athéné Könyvkiadó már a legelső megjelent könyvéhez élő közösségi eseményként működő könyvbemutatót szervezett. Ez aztán bevett gyakorlattá vált a kiadónál, amihez tökéletesen illeszkedik a május első és második szombatján, 7-én és 14-én megrendezendő nagy könyvünnep is. Az elmúlt hétvégén tartották az első körös könyvünnepi rendezvényeket, most hétvégén jön a második, egyben záró kör.
Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ügyvezetője
3R: Bekerült az ESG minősített vállalatok elitjébe az ALTEO
A hazai energetikai szektorban elsőként szerzett független, nemzetközi ESG tanúsítványt az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. A Sustainalytics vizsgálata alapján az iparági átlagnál kedvezőbb eredményt, azaz alacsonyabb kockázati besorolást ért el a vállalat.
Szabó Beatrix, Alteo Csoport fenntarthatósági és EBK igazgató
10/5/2022 • 0
Permetezés drónnal, tőzsdenyitás, ember és MI - 2022-05-0909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Ki drónnal száll fölébe - permetezhet is!
A légi permetezésre vonatkozó jogszabály februári módosítása nyomán megnyílik a lehetőség a magyar gazdák számára a pontosabb és célzottabb drónos permetezésre is.
Mihálovits Gazda szakért
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA ÉLMÉNY: Kell-e ember a mesterséges intelligenciához?
Az emberi képességek, tulajdonságok miben hasznosak az AI számára. Ez ugye, a “de mi is hasznosak vagyunk ám” track. :)
Egyben a transzhumanizmus és az adatvédelem témához is passzol.
Több projektről beszélnék:
• Megalakult az amerikai Nemzeti Mesterséges Intelligencia Tanácsadó Bizottság, a több mint két órás alakuló ülésen elhangzott pár gondolatot emelném ki (pl. a piaci szereplők bevonása - jelen volt a Google-től az NVIDIA-n át mindenki, és az AI részrehajlásának kiküszöbölésére tett javaslat)
• A DALL-E 2 mesterséges intelligencia leírás alapján készít részletgazdag képeket, művészi fokon. De visszaellenőrzéshez és az értékeléshez mégis embereket kellett használni a kutatóknak. Itt szóba kerülnek majd a biztonsági megfontolások is, hogy a képkészítő algoritmust mire engedik és mire nem engedik használni a kutatók.
• Az AI és az emberi képfelismerés kombinációjára fejlesztettek keretrendszert amerikai kutatók. A külön-külön rosszabbul teljesítő csoportok, együtt (tehát az AI és az ember) jobb eredményeket értek el.
• A Michigani egyetem kutatói egy biológiai immunrendszer alapú MI védekezési rendszert dolgoztak ki biológusokkal és mérnökökkel közösen. Az új rendszert nyolc ismert MI hálózati “támadás”-on tesztelték, mindegyikben jobban teljesített, mint az eddig ismert módszerek.
• A közelgő Metaverzum rendszerekben fontos lesz az emberi szem követése, de ez komoly adatvédelmi kérdéseket is felvet. Az emberi szem mozgásából pl. megmondható, hogy képregényt nézünk vagy olvasunk valamit. Részben ennek a megoldására az emberi szem mozgását elemző és szimuláló megoldást fejlesztettek EyeSyn néven a Duke Egyetem kutatói, amit múlt héten mutattak be Milánóban az IPSN konferencián. Az információ feldolgozása az érzékelő hálózatokban nemzetközi konferenciáján.
Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója
9/5/2022 • 0
Szíria, aranyköpés, amerikai piaci körkép - 2022-05-0908 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai - Szíria
A szíriai nyugat-ázsiai nemzet mintegy 185 000 négyzetkilométernyi területet foglal el, és körülbelül 18 millió lakosú. Szíria legnagyobb és fővárosa Damaszkusz. Szíria az ENSZ alapító tagja volt. Történelmileg az ország az oszmán birodalom romjaiból származott. Szíria gazdaságát negatívan befolyásolta az országban sok éve zajló polgárháború. GDP-je 24,6 milliárd dollár. Jelenleg a szíriai gazdaságot irányító iparágak a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a gyártás.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A Selyemút országai - Szíria
Noha már legalább 10 éve szinte hetente megjósolják Bassár el-Aszad elnök bukását, megölését vagy száműzetését, a jelen állás szerint Szíria ura és klánja visszaerősödött. Bár országa romokban hever és a polgárháború sem ért véget, saját fejlesztésű droghálózata egyre terebélyesebb, és szívósan építi tovább.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Ottlik Géza, író
BEFORE THE BELL:
Fed kamatemelések, inflációs várakozások. 10 éves amerikai kincstárjegyek kamata 2018 óta nem látott szintre nőtt. Kínai tőzsdei cégek elégtelen adatszolgáltatás miatt kerültek feketelistára. Többek között: Nio, Baidu, LiAuto.
Win Resorts gyorsjelentés, a Las Vegas Sands is érintett.
Walt Disnes gyorsjelentés, Q2. Jó teljesítményre számítanak.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
9/5/2022 • 0
Share Now tulajváltás, sztrádakezelők, infláció itthon és a tengerentúlon - 2022-05-0906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Eladták a Share Now-t - Mi lesz veled autómegosztás?
Az autómegosztás üzleti modellje prémium gyártók számára nem profitábilis. Ezt mutatja a Share Now eladása a Stellantis konszernnek. De mit szól ehhez az érintett?
Buday Bence, a Share Now-t üzemeltető Wallis Autómegosztó Kft. ügyvezető igazgatója
ÉBRESZTŐ: Meglepetés? - Kiderült, ki kezeli 35 évig a sztrádákat
Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnökének péntek reggeli sajtóeseményén derült ki: a Themis Magántőkealap által vezetett konzorcium nyerte el a 35 évre szóló, gyorsforgalmi úthálózatokkal összefüggő koncessziós szerződést. A részletekről a miniszter már beszélt, és ezzel egyidőben tették közzé az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalán a koncessziós beszerzési eljárás bírálati szakaszát. Ebből kiderül, hogy a nyertes ajánlattevő hogyan is lett győztes és hogy a későbbiekben milyen alvállalkozókat tervez bevonni a munkákba, ami többek között autópályák építését, bizonyos pályaszakaszon a sávok bővítését, valamint a karbantartást jelenti.
Bucsky Péter, a G7.hu újságírója
HETI KITEKINTŐ: Fókuszban az infláció
Áprilisban tovább gyorsulhatott az infláció a márciusi 8,5%-ról. Az elemzői konszenzus 9%-os, saját előrejelzésünk 8,8%-os áremelkedést valószínűsít. A várakozások szerint továbbra is erős az átárazási aktivitás köszönhetően az év eleji jelentős költségsokkoknak és erős keresletnek. A legtöbb inflációs tétel esetében gyorsulhatott az infláció áprilisban.
Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
9/5/2022 • 0
Ács is on the sea, tőzsdenyitás - 2022-05-0609 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Ács Gábor, a "Life Aquatic or Life Aquavitic? Élet egy norvég postahajón" című filozófikus útikönyv szerzője útibeszámolót tart legújabb kalandjáról. Egy norvég postahajóval utazik Tromsöből délre. Halkonzerv és 5 ezer forintos sör és akadozó telefonkapcsolat a beszámolóban.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ELKÖSZÖNÉS Hallgatói reakciók, hétfői ajánló
6/5/2022 • 0
Háborús helyzetkép, mindennapi kerékpározás - 2022-05-0608 óra
UKRAJNAI HÁBORÚ: Közeledik május 9. - de mire lehet számítani?
A nyugati hatalmak szerint Oroszország készül valamire, hamarosan változás állhat be az ukrajnai háborúban. Kiszivárgott az is, hogy amerikai infók alapján, vagyis az USA segítségével likvidálták Putyin tábornokait. Közben az EU bejelentette az olajembargót, Magyarország pedig ismét különleges kommunikációs gyakorlatba kezdhetett. Háborús helyzetjelentés és esélylatolgatás.
Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Orson Welles
ÉP TESTBEN: Legyen a napi rutin része a kerékpározás!
Az emberekben erősen élnek a bringázással kapcsolatos tévhitek, az egyik közülük az, hogy kerékpárral egyszerűen nem lehet megoldani a munkába járást. Több mint 10 éve rendezünk bringás reggeliket, ez idő alatt több ezren bizonyították az ellenkezőjét. Május 17-én az ország számos pontján kerül megrendezésre a bringás reggeli esemény, de nyilván nem csak az ingyen reggeliért éri meg bringával munkába járni, hanem a napi rutin részévé tenni a kerékpározást
Kádár Melinda, a Magyar Kerékpáros Klub szóvivője
6/5/2022 • 0
Adományok, energiatakarékosság, kamatdöntések - 2022-05-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Erre megy a Giro, itt kell forgalomkorlátozásra számítani
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mennyire lehet magánadományokra számítani Magyarországon? Trendek és buktatók a NIOK Alapítvány kutatása alapján.
Az elmúlt 3 évben mind a Covid időszaka alatt, mind az ukrajnai háború kapcsán a civil társadalom példaértékű kiállásának, aktivitásának lehettünk tanúi. Ez az összefogás azonban nem jöhetett volna létre a magánemberek részvétele és támogatása nélkül. A NIOK Alapítvány 2022. februárjában felmérést készített, hogy pontosabb képet kaphasson a magánadományozás szerepéről a civil társadalom életében, és ehhez kötődően a szervezetek adománygyűjtéssel kapcsolatos tapasztalatairól.
Sczígel Andrea, a NIOK Alapítvány - Nonprofit Információs és Oktató Központ szenior programvezetője
KPMG-ESG: Az energiamegtakarítási kötelezettség szabályozása
A világpiaci energiaárak nagymértékű növekedésére tekintettel az almérő felszerelési kötelezettség hatályba lépésének elhalasztásával csökkenti a vállalkozások terheit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), így most van idő felkészülni a kötelezettség teljesítésére.
Böröcz Artúr, a KPMG szenior menedzsere
ÉRTÉK PERCEK: Fókuszban a központi bankok: kamatdöntések a világban
Fed döntés
Cseh és legyel kamatdöntések
Ausztrál kamatdöntés
Forint árfolyam
Saághy Pál, az OTP Global Markets, senior üzletkötője
6/5/2022 • 0
Kiberháborús napló és vendéglátós gondok - 2022-05-0509 óra
IT: Orosz állami hekkerek fegyverét terjesztették magyar kormányhivatalok... Hogy mi?
Kiberbiztonsági kutatók olyan állami dokumentumokat találtak kormányhivatali weboldalakon, amelyek állami ügyintéző felületekre lennének hivatottak továbbirányítani az állampolgárokat, de a szövegben található, kattintható linkek ehelyett olyan oldalra mutatnak, amelyről néhány éve kiderült, hogy az orosz katonai hírszerzéshez köthető hekkerek használták fel a magyar kormány elleni adathalász támadáshoz. A CyberThreat.Report zárt Facebook-csoport szakértői tárták fel a hibát.
Frész Ferenc, a CyberServives Zrt. alapító vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: A motivált, megbízható és szakképzett emberek hiánya jelenti a legnagyobb kihívást a vendéglátásban
A Piqniq Budapest megbízásából 2022 tavaszán készített körkép több, mint száz 18-65+ év közötti, a vendéglátóiparban alkalmazottként vagy tulajdonosként dolgozó szakember megkérdezésével kelt életre. A Piqniq Budapest csapata stratégiai, illetve szakmai partnerségben a Mastercarddal, a Dreher Sörgyárakkal és a Bridge Budapesttel azt elemezte, hogy milyen tényezők okozzák az iparág nehéz helyzetét és melyek lehetnek a megoldási irányok. Az interjúk során fény derült arra, melyik az a három fő terület, ahol a vendéglátósok nehézségekkel szembesülnek a mindennapokban. A legégetőbb problémák a megbízható és képzett munkatársakkal, a koronavírussal és a pénzügyi szaktudás hiányával kapcsolatban jelentkeztek.
Bánhalmi Kata, a Piqniq társalapítója
5/5/2022 • 0
A Gloster sztori és autópiaci hírmorzsák - 2022-05-0508 óra
GLOSTER: Hogyan sikerült 2021 a Glosternek?
Nemrég zajlott a Gloster közgyűlése ahol a részvényesek elfogadták a tavalyi év beszámolóját és üzleti jelentését.
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Radnóti Miklós
FUTÓMŰ:
Eladják a Share Now-t.
A Ford elektromos alapokon megújítja a kishaszon-gépjármű piacot
Várkonyi Gábor, autós szakértő
5/5/2022 • 0
Gazdasági kilátások és könyvünnep - 2022-05-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Meredek a gödör fala
A Policy Agenda által számított 2022. I. negyedévi Gazdasági Fejlődés Indexe jelentős visszaesést és komoly nehézségekkel terhelt évet jelez. A megelőző évi általános gazdasági javulás, valamint még ez év elején is elfogadhatónak vélt folyamatok kedvezőtlenre fordulásával már egyértelmű, hogy ikerdeficittel, komoly fiskális-monetáris nehézségekkel terhelt időszak következik.
Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója
Három új kötettel indul a nagy könyvünnep
A Pallas Athéné Könyvkiadó már a legelső megjelent könyvéhez élő közösségi eseményként működő könyvbemutatót szervezett. Ez aztán bevett gyakorlattá vált a kiadónál, amihez tökéletesen illeszkedik a május első és második szombatján, 7-én és 14-én megrendezendő nagy könyvünnep is.
Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ügyvezetője
5/5/2022 • 0
Környezetvédelmi minisztérium és kereskedelmi ingatlanpiac - 2022-05-0409 óra
SZUPERZÖLD: Miért lenne olyan fontos egy önálló környezetvédelmi minisztérium? 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje. Szerintük a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére többek között azzal, hogy a természeti erőforrásaink védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi. De tényleg azon múlik a haladás, hogy önálló minisztériumban foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel? Mi lenne a legsürgetőbb feladat zöld témában az új kormánytól? Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Egyre kockázatosabbak a kereskedelmi ingatlanok? Lassuló helyreállás, növekvő kockázatok címmel tette közzé az MNB a tavaszi kereskedelmiingatlan-piaci jelentését.
4/5/2022 • 0
Távmunkavégzés, hamisított bicikli, Raiffeisen - 2022-05-0408 óra
HR-PERCEK: Június 1 -től a vészhelyzet végével életbe lép a távmunka és home office új szabályozása. Mit jelent ez a gyakorlatban? Először is azt, hogy mostantól a távolról való munkavégzést jogilag távmunkavégzésnek hívják. Persze sok minden mást is... Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Hankiss Elemér.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Kerüld el a balesetet, vásárolj eredeti biciklit! Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) tanulmánya szerint a hamis termékek 97 százaléka súlyos baleseti kockázatot rejt. A Giro d'Italia verseny apropóján a hamis kerékpárok és alkatrészek veszélyeire és az eredeti termékek fontosságára hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az erről szóló kampányban. dr. Fulajtár Zsófia ügyvéd, a HENT jogérvényesítési munkacsoport vezetője.
PIACI HOTSPOT: Fed kamatdöntő ülés: mi lesz a döntés, mekkora emelést hoz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve? Raiffeisen gyorsjelentés: pipa! Jó eredményeket közölt a pénzintézet.
AMD gyorsjelentés: története során először haladta meg a bevétel az 5 mrd dollárt, várakozásában megemelte a bevétel előrejelzését. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
4/5/2022 • 0
Járókelő, gázkáosz, online piac - 2022-05-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Megjött a 100 000. bejelentés a Járókelőhöz, az esetek 75%-a megoldásra kerül, de van ügy is, ami már hat éve megoldatlan. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora mondta el a részleteket.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A gázkáosz nyomában: ki fizet rubelben, elzárják az oroszok, vagy nem zárják? Újra jön a gáz Bulgáriába és Lengyelországba. de nem lehet tudni, ki a vevő. Miért nyitották meg a csapot az oroszok és kiknek szállítanak? Milyen trükkökkel lehet gázhoz jutni úgy, ha egy ország nem vállalja az oroszok által kért rubelfizetést? Hogyan érinti mindez a Magyarországra irányuló gázszállításokat? Hogyan lehetne csökkenteni a magyar olaj- és gázkitettséget? Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója.
E-COMMERCE: Befulladt a növekedés az online piacon? Dehogy, csak nem tudnak számokat értelmezni.
4/5/2022 • 0
Bittó István és Zerkó, a törpe - 2022-05-0309 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Bittó István, miniszterelnök. Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd és politikus 1901-ben adta ki Magyar alakok című könyvét, amelyben kortárs politikusoknak és közéleti személyiségeknek állított emléket. Egyik írásában Bittó István főrendiházi ténykedését méltatta. Itt olvasható az „Igaz, jó és erős magyar volt minden ízében” jellemzés. Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Zerkó - ki ez a törpe és miért róla írt könyvet Cserna-Szabó András. A legendás, ám kérészéletű hun birodalom korában bolyonganak, isznak, mesélnek és tesznek egyéb dolgokat is Cserna Szabó András új regényének szereplői. A Zerkó – Attila törpéje című könyv műfaja a szerző szerint is lehet történelmi regényparódia, de ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Cserna-Szabó András, író.
3/5/2022 • 0
Krízis és kommunikáció, Thatcher, nyugdíj - 2022-05-0308 óra
Hogyan kommunikálhatnak a különböző érintettséggel rendelkező nagyvállalatok a háború alatt? Hogyan lehet krízisre felkészíteni a jövő cégvezetőit, marketingeseit? Hogyan írja át a tananyagot a háború? Nagy Bálint, a Magyar Reklámszövetség volt elnöke, az International Business School marketing tanszékének a vezetője volt vendégünk.
ARANYKÖPÉS: Margaret Thatcher.
Mi értelme lenne a gyerekszámhoz és taníttatáshoz kötött szülői nyugdíjnak? Bencsik János képviselő javaslata szerint szerint minél több, és minél magasabban iskolázott gyereket nevelt fel egy szülő, az annál nagyobb mértékben fogja növelni majd a jövőben a nyugdíját. A javaslattevő szerint jelenleg két nagy problémája van a magyar nyugdíjrendszernek, makroszinten a fenntarthatatlanság, mikroszinten a méltánytalanság. Ez a javaslat elsősorban az utóbbit szeretné orvosolni, de hosszútávon a makroszinten is javulásokat hozhat. Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru.
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: hírek a logisztika világából.
3/5/2022 • 0
Lakáskiadás, háború update, körforgás - 2022-05-0306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi a helyzet a budapesti lakáskiadásban: turisták helyett menekültek? Jönnek hírek a beutazó turizmus fellendüléséről és arról is, hogy a háború közelsége miatt elmaradnak a turisták Budapestről, de a menekültek beléptek a helyükre a szállásokon. Mi a helyzet pontosan a magánszállásokon? Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó.
Atomfenyegetés, keletre is terjeszkedő háború, mi lesz itt? Egyre kevesebben várják, hogy hamar véget érhet a háború. Mi lehet most az oroszok célja, hogy állnak erőforrásokkal, mennyire lehetnek hatékonyak az újabb szankciók? Kiterjedhet a háború Moldovára, reális veszély az eszkalálódás? Jójárt Krisztián, a Stratégiai Védelmi Intézet kutatója, biztonságpolitikai és hadászati szakértő.
3R: Hogyan körforoghat az emberi ürülék? Izgalmas cikk és könyv arról, hogyan lehetne hasznosítani a székletet.
3/5/2022 • 0
Csirkemell helyzet, tőzsdenyitás, fúziós energia - 2022-05-0209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: csirkemell helyzet
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Józsa Bence, elemző
HEURÉKA: Épül az ITER, a jelenleg épülő legnagyobb fúziós berendezés, a világ sok szempontból legnagyobb tudományos együttműködése
Hogy lehet az üzemanyagot a 150 millió fokra felhevíteni? - Mikrohullámú fűtés, atomnyaláb fűtések
Mennyi üzemanyagot használ fel a fúziós erőmű? - 1 GWattos erőmű (két paksi blokk) pár száz kg / év
Mi a pontos üzemanyaga a fúziós erőműnek? - Nehéz hidrogén és Lítium
Hogy termel energiát a fúziós erőmű? - végül egy közönséges hőerőmű turbina lapátokat forgat, mint bármelyik szén- vagy atomerőműben
Mikor kezdődött ez az együttműködés?
Hol áll most az építés?
Miben lesz más, mint a mostani berendezések: némi populárisan is értelmezhető technikai adat méretekről, tömegekről.
Nehézségek az építkezésben
Dunai Dániel, az Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizikai Laboratóriumának tudományos főmunkatársa
2/5/2022 • 0
Ausztrália, aranyköpés, FED és gyorsjelentések - 2022-05-0208 óra
ADÓVILÁG: Ausztrál választások adójogi és politikai hatásai
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Szerb Antal
BEFORE THE BELL:
a FED kamatdöntő ülése lesz meghatározó a piacok számára;
sok gyorsjelentés is érkezik, például AMD, Uber, Marriott, Airbnb;
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
2/5/2022 • 0
Digitalizálódó bankok, FED ülés, modern gyógyszerek - 2022-05-0206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: A magyar bankok utolérik a Revolutot?
Milyen mobilbanki megoldásokkal mennek neki a magyar bankok a Revolutnak és társainak? Mi jön az azonnali utalások után? Miért előnyös a mobilis fizetés a bankkártya használata helyett?
Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója
HETI KITEKINTŐ: Megint kamatot emel a Fed, de mekkorát?
Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője
AIPM: Azonnali beavatkozásokat igényel a magyar betegek modern gyógyszerekhez való biztonságos hozzáférése
Az elmúlt évtizedekben bár sokat javult a magyar betegek legkorszerűbb gyógyszerekhez való hozzáférése, az utóbbi időben mégis régiós szintű leszakadáshoz vezetett a lelassult befogadási-döntési folyamat.
dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója
2/5/2022 • 0
Autóbérlés, tőzsdenyitás, utazási tippek - 2022-04-2909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Az autóbérlés visszásságai. Miért drágult meg több helyen az autóbérlés? A kiszámíthatatlan helyzet, logisztikai problémák, chip hiány, ellátási lánc miatt borsosabban kapunk járművet mindenhol a világon. A flottákat tavaly nyár óta nem sikerült felpumpálni. Ács Gábor, a "Nincs itt semmi látnivaló, haladjanak tovább" című minimalista útikönyv szerzője.
TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
ÁCS IS IN THE AIR 2. rész: Hallgatói kérdések és kommentek, tippek nyári és őszi utazásra.
29/4/2022 • 0
Virág Judit Galéria, fenntartható lakópark, Padel - 2022-04-2908 óra
MŰTÁRGYPIAC: 25. éves a Virág Judit Galéria. Májusban lesz a Virág Judit Galéria 25. születésnapja, a Falk Miksa utcai galériát és aukciósházat Virág Judit és Törő István alapította. A rendszerváltás követően ők voltak az elsők, akik privát galériát alapítottak Magyarországon, feladva a korábbi életüket. Azóta rengeteg rekord fűződik a nevükhöz, a közelgő májusi ünnepi aukcióra több nagy durranással is készülnek. Törő István, a Virág Judit Galéria társalapítója mesélt az elmúlt 25 évről.
ARANYKÖPÉS: Charles Foster Kane.
LAKE11: Egy lakópark a fenntartható építés jegyében. A LAKE11 Home & Park lakóingatlanfejlesztési projekt megkapta első telkeire az építési engedélyt. A lakóparki beruházás keretében 8 hektáron 900 lakás épül Újbudán, a Kánai-tó mellett. Borbély Zoltán, az ATENOR Hungary Kft. ügyvezetője.
ÉP TESTBEN: Mi lesz, ha keresztezed a teniszt, a squasht és a paddle ballt? Padel, az új sport. Kerekes Péter volt a Coca-Cola magyarországi ügyvezetője, aki néhány hónapja úgy döntött, hogy feladva a multis létet, hobbijára, a padelre fog elsősorban koncentrálni. Tavaly év végén nyitották meg a Premier Padel Clubot a Feneketlen-tó mellett. Kerekes Péter.
29/4/2022 • 0
Május Budapesten, kibervédelem, piacmozgató események - 2022-04-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: We Love Budapest programajánló: anyák napja, majális, nyitnak a teraszok és a strandok, gasztroesemények, ló- és agárverseny, hazai és külföldi előadók koncertjei, új magyar filmek. Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója.
Magyar cég szerepvállalása az európai kritikus infrastruktúrák kibervédelmében. Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború klasszikus területein a földi, vízi és légi hadszíntéren túl egy láthatatlan háború is zajlik a kibertérben. Márton Miklós, a Vivetech Zrt. vezérigazgatója.
ÉRTÉK PERCEK: piacmozgató események. MNB kamatdöntés és egyéb heti események,
jövő héten várható ügyek, tőzsde és devizapiac. Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
29/4/2022 • 0
Twitter felvásárlás, tőzsdenyitás, borpiac - 2022-04-2809 óra
IT ROVAT: Milyen társadalmi és tőzsdei kockázatai vannak a Twitter felvásárlásnak?
A Twitter Elon Musk részéről történő felvásárlása rávilágít egy olyan problémára, amely társadalmi, de tőzsdei veszélyekkel is jár, és amelynek kockázatát szinte képtelenség felmérni. Ha minden alapvető döntés egy-egy kézben összpontosul a legfontosabb platformokon, akkor csupán az illető személyi kvalitásain múlik, hogy a kisbefektetők a megfelelő minőségű és jellegű információkhoz jutnak, miközben akár éles érdekütközés is fennállhat a társaság tulajdonosa számára, a szintén általa részben birtokolt tőzsdei cég kapcsán.
Vajon ez korábban nem merült fel pl. az Aranypolgár kapcsán, vagy Ruppert Murdoch, vagy akár Jeff Bezos kapcsán, amikor megvette a Washington Postot? Miért már ez most?
Faluvégi Balázs, a Portfolio.hu szenior elemzője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Mi a fene zajlik a magyar borpiacon?
Elbukott a Wizz Air-főnök online borbárja
Bandi a stúdióban!
28/4/2022 • 0
Külföldi jövedelmek adózása, aranyköpés, akkumulátor-útlevél - 2022-04-2808 óra
PÉNZÜGYEK KRISTÁLYTISZTÁN: Szerelem, tax, gyengédség
Külföldi jövedelemre sokféle módon szert lehet tenni, ezért úgy gondoltuk, átnézünk ezekből néhányt és megvizsgáljuk ezek adózását is.
dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Terry Pratchett
FUTÓMŰ: Európai "akkumulátor-útlevél" jön?
Egy német finanszírozású, autógyártókból és akkumulátorgyártókból - köztük a BMW, az Umicore és a BASF - álló konzorcium olyan "akkumulátor-útlevelet" dolgoz ki, amely nyomon követi az akkumulátorok tartalmát és szén-dioxid-kibocsátását Európában - közölte hétfőn a német gazdasági minisztérium.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
28/4/2022 • 0
Jogállamisági eljárás, Telekom a tőzsdén? Minek? - 2022-04-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Bírság a szabálytalanul parkoló bérelhető kerékpárokra és e-rollerekre
ÉBRESZTŐ TÉMA: Évtizedes mulasztást hajtana be Magyarországon Brüsszel a jogállamisági eljárással
Azért indítja el ma Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást az Európai Bizottság, mert védeni akarja az EU költségvetését, miközben legalább 7-8 területen „komoly aggodalmai vannak” azzal kapcsolatban, ahogyan Magyarországon az uniós források felhasználása zajlik - jelezték egy keddi brüsszeli háttértájékoztatón a Bizottság magasrangú illetékesei.
Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
HETI ALAPOZÓ: Magyar Telekom: Tőzsdén lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés
A Magyar Telekom a kisrészvényesek egy része szerint lehetőségeihez képest jóval kevesebb osztalékot fizet, emiatt pedig a vállalat részvényeinek árfolyama nyomás alatt van, jelentősen alulteljesítve nem csak a szélesebb részvénypiacot, de a szektortársak részvényeit is. A Magyar Telekom legutóbbi közgyűlésén több részvényes is felszólalt emiatt, köztük Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, aki a mostani véleménycikkben azt boncolgatja, hogy van-e értelme a Telekom tőkepiaci jelenlétének.
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
28/4/2022 • 0
Magyar Caminó, tőzsdenyitás, újlakáspiac - 2022-04-2709 óra
SZUPERZÖLD: Úton - Hét nap a magyar Caminón. Május 14-én debütál az „Úton - Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő film a Duna TV-n. A 42 percesre tervezett film célja, hogy visszaadja a Camino-élményt – a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket –, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon. A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. A három főszereplő más-más háttértörténettel érkezett a zarándokútra, köztük egy vegán, egy vadász a kutyájával és egy fiatal anyuka. Grams Melanie, operatőr.
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Jelentősen nőtt az új építésű lakások ára. Nagyjából 13 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt, miközben az árszint ötödével emelkedett. Minek köszönhető ez, és mi várható? Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
27/4/2022 • 0
NAV-ellenőrzés, szellemitulajdon, Kommerzbank - 2022-04-2708 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Az adóhatóság idén is kiadta a tervezett ellenőrzéseit bemutató tájékoztatóját. Továbbra is a jogkövető adózókat támogató hozzáállás jellemzi a hivatalt, amely során felhívja a figyelmet a hiányosságra, kisebb hibákra, de a szándékos csalásokat szigorúan szankcionálja. dr. Menczel-Kiss Gellért a LeitnerLeitner adómanagere, jogász és adószakértő.
ARANYKÖPÉS: Őze Lajos.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A szellemi tulajdon világnapja (04.26): elismerés a szellemitulajdon-védelemben tudatos szervezeteknek. Idén 6 díjazott kapta meg a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó Millenniumi Díj kitüntetést a Szellemi Tulajdon Világnapján. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) még 2000-ben döntött arról, hogy április 26-át a szellemi tulajdon világnapjává nyilvánítja. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke.
PIACI HOTSPOT: a Deutsche Bank jó eredményt közölt, pozitív reakció várható, a Kommerzbank előzetes számai is kijöttek, így a korábbi 15%-os esésre komoly pozitív korrekció jöhet. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
27/4/2022 • 0
Átlagkereset, ügyfélélmény, online szabályozás - 2022-04-2706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Micsoda?! 32 százalékkal nőttek az átlagkeresetek! Ja, nem... Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 546 ezer forint volt, ami 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal. Csakhogy az egyszeri, ún. fegyverpénz nélkül már korántsem ilyen rózsás a kép…Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője.
KKV: Ügyfélélmény az online térben. A Digiméter kutatásai alapján a vállalatok két élesen elváló csoportra bonthatók: vannak a „digitalizált elithez” tartozók és az „az átlagos cégek”. Megvizsgáljuk, hogy az átlagos cégek hogyan közelíthetnek a digitalizált elithez és miért jó az nekik, ha ezt megteszik. Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője.
E-COMMERCE: Megegyeztek a felek az európai online tér szabályozásáról. Az uniós digitális tér szogláltatóinak, szolgáltatásainak reformjavaslata végleges formát öltött múlt szombaton, miután az Európai Parlament és a Tanács közt megszületett a Digital Services Act (DSA) jogszabálycsomag kapcsán a politikai konszenzus. A DSA a másik, a kapuőrök szerepét meghatározó Digital Markets Act (DMA) jogszabállyal karöltve gyökeresen megreformálhatja majd a terület játékszabályait az unión belül és akár kívül is.
27/4/2022 • 0
Aranybulla és az év műtárgya - 2022-04-2609 óra
MESÉL A MÚLT: 800 éves az Aranybulla
Nyolcszáz éve, 1222. április 24-én adta ki II. András király Fehérváron a magyar nemesség jogait először rögzítő Aranybullát, ami évszázadokra a magyar jogrendszer egyik legfőbb tartóoszlopa, a történeti alkotmány fontos része lett.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Az év műtárgya 2022 online aukció
Április 1-je és 30-a között több, mint 100 hazai képzőművész egy-egy alkotására lehet licitálni. Az artotek.hu oldalon zajló aukció tételei nem pusztán vásárlói licit tárgyát képezik, de egymással is rivalizálnak: az elkelt tételek közül a vásárlók és a Fine Art Hungary szakértői testületének szavazatai alapján dől el, hogy mely alkotás nyeri el „Az év műtárgya 2022” címet.
Dr Kriza Zsigmond, a Fine Art Hungary - Az év műtárgya online aukciójának projektvezetője
26/4/2022 • 0
DevOps és logisztikai kihívások - 2022-04-2608 óra
EPIC STORIES: Miért nem elég egy DevOps csapat, miért kell vállalati DevOps kultúra?
Az elmúlt hetek Epic Stories adásaiban válaszokat kaptunk arra, hogyan lehet eljutni a valós idejű felsővezetői döntéshozatalig, láttuk hogyan épülnek rendszerbe az agilis fejlesztői csapatok, hogy lehet bevonni a rugalmas alkalmazkodásba a céges jogászokat, de van itt egy kis bökkenő. Gyorsan kitaláltuk, gyorsan eldöntöttük, gyorsan legyártottuk… de hogy kerül ez ki a fogyasztóhoz ugyanebben a ritmusban? Az üzleti oldali szakértők után halljuk, mit mond az IT! De kezdjük azzal, hogy mi az a DevOps?...
Mádi Gábor, a ShiwaForce, fejlesztési igazgatója (CIO / IT)
ARANYKÖPÉS: Marcus Aurelius
ÉSZJÁTÉK: „Mégiscsak fontos a logisztika” – Növekvő igények, több feladat. Lehet ezt győzni munkaerővel?
A munkaerőhiány nem új jelenség az ágazatban. Nagy a verseny a munkavállalókért, de új megoldásokkal a toborzás terén és megfelelő juttatásokkal úrrá lehet lenni a helyzeten.
Üveges Zoltán, a Raben Trans European Hungary Kft. értékesítési és marketing vezetője
26/4/2022 • 0
Bolti csalások és Alteo rekordév - 2022-04-2606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Még soha ennyi veszteség nem volt a kiskereskedelemben, csalások miatt
A csalások egyre nagyobb problémát jelentenek, nemcsak a nagy, hanem a közép-és kisvállalkozások számára is. Visszaélések pedig mind az ügyfelek, mind az alkalmazottak részéről előfordulnak. Az SAS jelentéséből származó adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi ágazatban még sosem volt ilyen magas a csalásokból és visszaélésekből származó veszteségek szintje.
- Mekkora a kár a kiskerben?
- Miből származik ez, miért ilyen nagy?
- Milyen csalások, visszaélések vannak?
- Ez mennyire országspecifikus?
Király András, a SAS regionális marketing vezetője
3R: Rekordév után rekordosztalékot fizet az ALTEO
Közel 2 milliárd forintnyi osztalék kifizetéséről döntöttek az ALTEO részvényesei a vállalat fennállásának legjobb eredményét hozó üzleti évet záró rendes közgyűlésen.
ifj. Chikán Attila, ALTEO Nyrt. vezérigazgató
26/4/2022 • 0
Dughagyma, James Webb és napfoltok - 2022-04-2509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Az élelmiszerár drágulás környezetvédelmi hatásai. Több élelmiszeripari vállalat is azt fontolgatja, hogy áttérne a pálmaolaj használatára, mivel a jelek szerint az orosz–ukrán háború egyre súlyosabb napraforgó- és étolajhiányhoz vezet. A pálmaolaj iránti keresletnövekedés miatt azonban újabb jelentős erdőirtásokra, így az élővilág további pusztulására figyelmeztetnek a környezetvédő civil szervezetek.
TŐZSDENYITÁS - Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: James Webb űrtávcső helyzetjelentés, újdonságok, hírek a csillagászat világából. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
25/4/2022 • 0
Irak, Al Pacino, Facebook, Twitter - 2022-04-2508 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai - Irak. Adóvilág rovatunkban a Selyemút országaiban kalandozunk, ezen a héten Irak utazásunk célpontja. Az ország történetéről, gazdaságáról, adózásáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig a jelen bel- és külpolitikai helyzetet elemezte.
ARANYKÖPÉS: Al Pacino - duplán.
BEFORE THE BELL: Facebook (Meta) és Twitter gyorsjelentés: mit hozhatnak a negyedéves számok? Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
25/4/2022 • 0
Lakáshitel kamat, MNB kamatdöntés, GDP - 2022-04-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Egy év alatt megduplázódott a magyarok kedvenc lakáshitelének kamata. Nagyot fordult a hitelpiac: a magas infláció és a jegybanki alapkamat emelése miatt a kölcsönök is drágultak. A legnépszerűbb lakáshiteleknél a THM egy év alatt közel a duplájára nőtt. A hiteligénylőknek ma 26 százalékkal többet kell fizetniük havonta, mint ha egy éve vették volna fel a kölcsönt. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója.
HETI KITEKINTŐ: MNB kamatdöntés, EU és USA GDP-adatok. A hazai kamatdöntő ülés mellett az USA és az eurózóna első negyedéves GDP-je, valamint utóbbi áprilisi inflációs mutatói lehetnek a fókuszban. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
25/4/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-04-2209 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Maszkban és maszk nélkül Angliától Skandináviáig
Ács Gábor, a "Hogyan fejtsünk Skandi rejtvényt vonaton? - egy kalauz fiának jótanácsai" című hiánypótló útinapló írója
TŐZSDENYITÁS
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
22/4/2022 • 0
Fenntartható vízgazdálkodás, Grönland-átszelés - 2022-04-2208 óra
XYLEM: Fenntartható vízgazdálkodás
A vízgazdálkodás területén mit jelent a fenntarthatóság? Előfordulhat, hogy nem lesz elegendő ivóvíz a Földön? Mi a tapasztalat a hazai víziközmű cégeknél, vagy éppen az ipari, mezőgazdasági vállalkozásoknál? Mennyire van ott a fejekben a fenntarthatóság témája?
Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Magyarország Kft. üzletfejlesztési vezetője
ARANYKÖPÉS: David Attenborough
ÉRTÉK PERCEK:
Európai infláció
ECB kamatpolitikája
MOL
Priegl Máté, az OTP Global Markets részvénykereskedője
ÉP TESTBEN: Rakonczay Gábor páros Grönland-átszelésre indul
Gábor 2018-ban egy 7 fős nemzetközi csapattal már átkelt Grönlandon és azzal az úttal kvalifikálta magát a 917 kilométeres antarktiszi expedíciójára. Gábor akkor döntötte el, hogy egy tisztán magyar expedícióval még visszatér Grönlandra. A most bejelentett expedíció során a két fős csapat a teljes felszerelést (a 30 napnyi élelmiszertől a sátorig), két szánon húzza maga után. Nóra lesz az első magyar nő aki egy ilyen kaliberű sarkvidéki expedíción vesz részt. A napi tervezett haladás a terepviszonyoktól függően 20-25 km, amit 8-10 szakaszra lesz osztva.
Februárban beszélgettünk vele ugyanebben a rovatban, akkor említette, hogy újabb nagy dobásra készül, de még nem publikus, hogy mi az. Most bejelentették Grönlandot, amire márciusban egy ultrabrutál hosszú futóversennyel készült Olaszországban, meg is nyerte.
Vámos Nóra és Rakonczay Gábor extrémsportolók
22/4/2022 • 0
Biciklis felvonulás és építőipari fenntarthatóság - 2022-04-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Holnap újra nagy biciklis felvonulás, komoly célokkal
Az I bike Budapest felvonulást szervező Magyar Kerékpárosklub kéri, hogy a metrópótlás után szükségtelenné váló buszsávok helyén kerékpársávot jelöljenek ki, hogy ezzel is levegőhöz jusson az autópálya-jellegű Üllői út, és megkapja a törvény által is előírt biztonságos biciklis kapcsolatát Ferencváros, Kispest, az Üllői út környékének összes lakója, irodaháza, egyeteme és egészségügyi intézete a belvárossal. Kérik továbbá, hogy az évente egymillió bringás által használt kiskörúti Astoria csomópontban tegyék biztonságossá a biciklizést a metrópótlás után.
Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja
ESG: Ki fizeti meg a fenntarthatóság árát az ingatlanszektorban?
A magyar építőipari vállalatok elkötelezettnek mutatkoznak a fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett, és erre ösztönzik őket a finanszírozási oldalon a bankok és a befektetők is. Közben a zöldkötvény-kibocsátások száma és értéke ugrásszerűen emelkedik, látszólag tehát minden rendben van. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.
Dános Pál, a KPMG ingatlan tanácsadásért felelős vezetője
22/4/2022 • 0
Telefoncsere és gnocchi - 2022-04-2109 óra
IT: Drága telefont vegyünk ritkán, vagy cseréljük az olcsót gyakran?
A gyártók egy része a gyakori csere irányába tereli a fogyasztót, mások inkább a marzsra gyúrnak, de általános piaci trend, hogy egyre hosszabb ideig adják a szoftverfrissítéseket. Közben egyre inkább alapelvárás, hogy egy napot erős használat mellett is bírja lemerülés nélkül a telefon, plusz itt van az uniós törekvés arra, hogy visszatérjenek a cserélhető akkuk.
Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Lazac gnokkival a la Ravasz
21/4/2022 • 0
Privátbank és Seat jövő - 2022-04-2108 óra
Létrejött Magyarország második legnagyobb privát banki üzletága
Az MKB és Budapest Bank fúziójával nem csak egy nagyobb bank, de egy nagyobb privát banki vagyon is keletkezett. A méret az üzembiztosságot növeli, a mozgástér kiszélesedik, a több erőforrás új területek, lehetőségek kiaknázására ad lehetőséget, de a PB tradicionálisan diszkrét, személyes kiszolgálást jelent. Fontos, hogy az ügyfél ne egy gyártósoron találja magát.
Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Robert Smith
FUTÓMŰ: Megszűnik a Seat?
A Volkswagen csoporthoz tartozó, spanyol központú Seat éves eredményeinek sajtóbemutatója óta világossá vált, hogy a márka horizontján csúnya felhőket lehet látni. Ahogy például a német Handelsblatt is írja, az újságírók hiába várták, hogy Wayne Griffiths vezérigazgató a következő időszak elektromos modellfejlesztéseiről beszéljen, a csőben a jelenlegi állás szerint egyetlen ilyen új konstrukció sincs.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
21/4/2022 • 0
Kínai gazdaság és online logisztika - 2022-04-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: A vírus most Kínán át gyilkolja a világgazdaságot
A kínai lezárásokról az orosz-ukrán háború eltereli a közvélemény figyelmét, de az ázsiai fejleményeket aggódva figyelik a nyugati közgazdászok és döntéshozók, teljes joggal. Kína szerepe a globális külkereskedelemben és a nyugati ellátási láncokban ugyanis megkerülhetetlen, az ottani leállások valamilyen mértékben biztosan begyűrűznek a kereskedelmi partnerekhez is. A már megjelent adatokban még nincs nagy dráma, de a külkereskedelem igazi lassulása csak most jöhet, jelek tömkelege árulkodik arról, hogy valójában elég nagy a baj. A fő kérdés, hogy mikor hagy fel Kína a zéró covid politikával?
Zsoldos Ákos, a portfolio.hu elemzője
EMAG: Mennyire elégedettek az online kereskedők a logisztikai szolgáltatókkal?
Az online rendelésekhez milyen kézbesítési megoldásokat választanak a vállalkozások? Milyen logisztikai szolgáltatókkal állnak kapcsolatban a vállalkozások? (MPL, GLS, Expess, DPD…) Milyen véleménnyel vannak egyes szolgáltatókról a vállalkozások?
Papp Máté, eMAG Marketplace Direktor
21/4/2022 • 0
Ökokarkötő, tőzsdenyitás, kompromisszumkötő ingatlanvásárlók - 2022-04-2009 óra
SZUPERZÖLD: Ökokarkötő, tájfajta paradicsompalánta és állatkerti programok a Föld Napja kapcsán.
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Milyen kompromisszumokat hajlandók kötni az ingatlanvásárlók? Az ingatlankeresők esetében az ingatlan kiválasztását alapvetően két fontos szempontrendszer határozza meg. Az elsőbe olyan kritériumok tartoznak, melyekből nem tudnak engedni. Ezeket nevezhetjük “szükségleteknek”. Ugyanakkor emellett vannak “vágyaik” is, melyek esetében már jóval nagyobb rugalmasságot lehet megfigyelni. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.
20/4/2022 • 0
Alapok, hamis szalámi, Netflix - 2022-04-2008 óra
Befektetési alapok: fogy a pénz az alapokból, az első negyedéves adatok szerint. Komolyabb kivonás ugyan nem volt, sőt, az árupiaci alapoknál még nőtt is az érdeklődés, de mit kínálnak ma a befektetési alapok az elszálló infláció mellett? Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnöke.
ARANYKÖPÉS: Dolák-Saly Róbert.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Évek óta nem gyártott Pick csemege szalámit hamisítottak. Egy áprilisban tartott hatósági ellenőrzés során „Pick” csomagolással ellátott csemege szalámit találtak egy budapesti piacon lévő húsboltban. A több mint 150 éves szakértelemmel bíró márka az eset kapcsán is szeretné felhívni a figyelmet a termékhamisítás veszélyeire, a szellemi jogok védelmére és a fogyasztói tudatosság fontosságára. Haluska Adrienn, a Pick Zrt. fejlesztési és minőségirányítási igazgatója.
PIACI HOTSPOT: Mazsolázás a gyorsjelentési szezonban: Netflix zuhanás - több, mint 10 éves trendet tört meg az előfizetői szám csökkenésre. IBM: sokszor temették már, de az eredmény nem lett rossz. Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
20/4/2022 • 0
Közlekedjünk! SEON, e-commerce - 2022-04-2006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mi lesz az új villamosokkal és a nagy közlekedés-fejlesztésekkel? Az infláció a meglevő infrastruktúra üzemeltetését is megdrágítja, az eladósodott állam a beruházásokon spórolhat. Mi lesz így a nagy közlekedésfejlesztési tervekkel? Déli körvasút, CAF-villamosok, használt frankfurti villamosok, frissen bejelentett nagy mozdonybeszerzés, M3. Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója.
KKV ROVAT: Soha nem látott nagyságú befektetést kapott a magyar startup: 32 milliárd forint a SEON-nak. A Seon egy online csalásmegelőző fintech startup, működésének alapja, hogy a legkülönfélébb forrásokból származó digitális lábnyom komplex elemzésével kiszűrik a potenciális csalókat az online tranzakcióknál. Az elmúlt években hatalmas növekedésen mentek keresztül, de a következő időszakra is hatalmas ambícióik vannak: öt év múlva az első számú csalásmegelőző cég akarnak lenni a világon. Kádár Tamás, a SEON társalapítója és CEO-ja.
E-COMMERCE: hírek.
20/4/2022 • 0
Pulitzer József, tőzsdenyitás, kultmogul - 2022-04-1909 óra
MESÉL A MÚLT: 145 éve született Pulitzer József
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL
19/4/2022 • 0
Névváltás és újítás, aranyköpés - 2022-04-1908 óra
YETTEL: Épp hogy túl van a Yettel a névváltáson, máris három újítással jelentkezik
Egy a kis- és középvállalkozások igényeire szabott tarifaportfólióval rukkolt elő a megújult telko cég. A gépek közötti kommunikáció terén pedig új lehetőségeket nyithat meg két technológiai innováció.
Fülöp Gábor, a Yettel üzleti értékesítési és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Benny Hill
ÉSZJÁTÉK: Lelassult Záhonynál az árumozgás.
Akár élelmiszerválsággal is járhat az ukrán kikötők hiánya az áruforgalomban.
19/4/2022 • 0
Új szakaszban a háború, víziközmű infrastruktúra, fenntartható kávétermesztés - 2022-04-1906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Új szakaszba lépett a háború Ukrajnában
Az orosz erők befejezték a csapatok átcsoportosítását, hogy offenzívát indítsanak Kelet-Ukrajnában. A legintenzívebb harcok a harkivi és a donyecki régióban zajlanak. Mi lenne elég az oroszoknak és bemenekülhet-e a NATO-ba Finnország?
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
XYLEM: Milyen állapotban van a víziközmű infrastruktúra itthon?
Mennyire tekinthető teljesnek Magyarország vezetékes vízzel való lefedettsége? Milyen állapotban van a víziközmű infrastruktúra itthon? A technológia hogyan tud segíteni abban, hogy kevesebb legyen a gond a hálózattal?
Török Balázs, a Xylem Water Solutions Magyarország Kft. területi értékesítési vezetője
3R: Honnan tudjuk, hogy a kávénk fenntartható?
19/4/2022 • 0
Hibrid kommunikáció, együnk halat! - 2022-04-1409 óra
IT ROVAT: Milyen eszközökkel legyünk hibridek? A hibrid munkavégzés hosszú távon velünk marad, a távmunka lehetősége a kezdeti kényszer megoldásból új normává vált, miközben a tapasztalatok és a kutatások azt mutatják, hogy a személyes irodai jelenlét teljes hiánya rontja a csapatok kohézióját és az elkötelezettséget. Erre jelent megoldást a hibrid felállás. De milyen eszközök segítségével? Németh Zoltán, a Cisco kollaborációs szakértője.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Legalább most együnk már halat, húsvétkor! Kántor Bandi halevésre buzdít pár egyszerű, szálkamentes recepttel, ami a gyerekeknek is biztosan bejön.
14/4/2022 • 0
Tőzsdei finanszírozás, Esterházy, kínai hidrogén - 2022-04-1408 óra
Hogyan finanszírozd vállalkozásodat?
Az elmúlt években több kis és középvállalat ment tőzsdére és vont be tőkét a tőkepiacról sikeresen. Ez a megoldás még a rendkívül alacsony kamatkörnyezetben is vonzó volt a növekedési terveikhez finanszírozást kereső cégeknek, az elszálló kamatszint pedig különösen felértékeli a tőzsdei forrásbevonást. Kiknek érdemes a tőzsdét választaniuk és mennyire hosszú, illetve nehéz az oda vezető út? Vitkovics Péter, változásmenedzser, vállalati tanácsadó, a DM-KER Nyrt. és a Megakrán Nyrt. felügyelőbizottsági elnöke több céget vitt már a tőzsdére, közülük a DM-KER nemrég lépett feljebb az Xtend piacról. Ennek hátteréről, előnyeiről is kérdeztük. De tőzsdétől függetlenül az is jó kérdés, hogy mivel érdemes készülniük a kkv-k vezetőinek az inflációra, magas kamatszintre?
ARANYKÖPÉS: Esterházy Péter.
FUTÓMŰ: A kínai kormányzat hidrogénmeghajtással kapcsolatos tervei: hogyan autózik Kína egy évtizeden belül? Várkonyi Gábor, autós szakértő.
14/4/2022 • 0
Nyugdíjkassza, okosszivattyú, olajfüggőség - 2022-04-1406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Mi lesz a nyugdíjakkal és a nyugdíjkasszával magas infláció mellett? Az év elején 5 százalékkal emelték a nyugdíjakat, az infláció azonban akár 10 százalék felett is lehet éves szinten. Ezért szükséges a rendkívüli nyugdíjemelés júniusban és a nyugdíjemelési korrekció novemberben. Hogyan működik a rendszer, mekkora a kormány mozgástere? Farkas András, nyugdíjszakértő, a nyugdíjguru.
XYLEM: Digitalizáció a vízkezelésben. Mennyire van jelen a digitalizáció, vagy általában a digitális megoldások a vízkezelésben? Hogyan tudja a digitalizáció segíteni a vízgazdálkodást? Melyek a már ma is alkalmazott legjobb gyakorlatok? Mohácsi Péter, a Xylem Water Solutions Magyarország Kft. digitális megoldásokért felelős üzletfejlesztési vezetője.
HETI ALAPOZÓ: Orosz olajfüggőség - A késlekedésnek ára lesz. Nehéz helyzetbe hozta magát Európa azáltal, hogy az elmúlt évtizedekben nem keresett, alternatívát az orosz energiafüggőséggel szemben. A tétlenségnek komoly ára lesz, amit akarva akaratlanul, elbujtatva vagy látványosan, de a fogyasztók fognak finanszírozni. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
14/4/2022 • 0
Talajerőforrás-kutatás, Tőzsdenyitás - 2022-04-1309 óra
SZUPERZÖLD: Miért fontos a talajerőforrás-kutatás?
Megalakult a Kelet-Közép-európai Fenntartható Talajerőforrás-gazdálkodási Tudásközpont a fenntartható talajerőforrás biztosítása és a talajbiom interdiszciplináris kutatása érdekében. Uniós támogatásból a kutatók mintegy 1000 talajminta komplex elemzését végezték el, valamint európai színtéren alkalmazható környezetkímélő, hatékony és fenntartható növénytermesztési eljárásokra tesznek javaslatot.
Márialigeti Károly mikrobiológus, az ELTE TTK Környezettudományi Centrum igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
13/4/2022 • 0
Ingatlanpiaci pörgés, aranyköpés, Telekom-közgyűlés, startupok szellemi tulajdona, Hotspot - 2022-04-1308 óra
Erős befektetői aktivitás a gyorsuló ingatlanpiacon
Jelentős drágulást észlelhetünk országosan a panellakásoknál, a fővárosi panelotthonok átlagos négyzetméterára Budán 24, Pesten 18,7%-kal nőtt 2022 elején. A téglaépítésűeket Budapest egész területén magasabb áron kínálták, mint tavaly ilyenkor, Kelet- és Nyugat-Magyarországon azonban mérséklődött ezen ingatlanok átlagos négyzetméterára.
Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője
ARANYKÖPÉS: Garri Kaszparov
Nagy meccs a Telekom-közgyűlésen, lesöpörték a kisrészvényesek javaslatait
GONDOLKODOM: A cégeknek már az ötletük megvalósulása előtt érdemes szellemi tulajdonuk védelméről gondolkodni
Az SZTNH abban is partner, hogy különböző tanácsadásokkal és szakmai anyagokkal segítse a vállalkozásokat, Segíti, hogy már a kezdetektől gondolkodjanak tudatosan a startupok a szellemi tulajdonuk védelmében.
Kovács Zsolt, a StartupCampus ügyvezetője
HOTSPOT:
oldalazás zajlik a piacokon;
az amerikai adat az USÁ-ban a várakozásoknak megfelelően magas lett, miközben indul a bankokkal a gyorsjelentési szezon;
az energia részvények továbbra is a fókuszban, ezeket a papírokat érdemes továbbra is tartani a portfóliókban;
Shanghajban részeleges feloldások jöttek, ezért emelkedett az olaj ára;
JP Morgan és Delta Airlines gyorsjelentés jön ma;
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
13/4/2022 • 0
Intelligens kommunikációs rendszer, fizikai boltok kontra e-kereskedelem - 2022-04-1306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
KKV ROVAT: Az intelligens kommunikációs rendszer hogyan, miben segíti a kkv-kat
Az elmúlt hetekben sokat beszéltünk a felhőalapú rendszer működéséről, előnyeiről, de főként az ügyfelek oldaláról. A cég és a munkavállalók oldaláról is nézzük meg, mit lehet kihozni ebből a technológiából! Van értelme ilyen bizonytalan gazdasági helyzetben ebbe fektetni?
Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője
E-COMMERCE: Korlátozzák a kiszállítást, hogy védjék a fizikai boltokat
13/4/2022 • 0
Sümeg, OTP, Budapesti Tavaszi Fesztivál - 2022-04-1209 óra
MESÉL A MÚLT: Sümeg híres szülöttei - kiküldött tudósítónk jelenti. Padányi Biró Márton püspök már a 18. században megpróbálkozott a sümegi vár újjáépítésével, és nem titkolt terve volt, hogy maga költözik az impozáns rezidenciára. Mária Terézia királynőtől azonban, akivel nem ápolt túl baráti viszonyt, nem kapott engedélyt a munkálatokra. A fényűző lakosztályról azonban nem mondott le a megállíthatatlan egyházfő, így a régi püspöki lakóházat alakíttatta át kastéllyá, barokk stílusban. Katona Csaba, történész élőben, Sümegről.
TŐZSDENYITÁS: OTP korrekció, Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: 42. Budapesti Tavaszi Fesztivál - Négy évtizede a kulturális megújulás hírnöke. Az évek óta tartó korlátozások, a távolságtartás után idén mindenkinek a találkozás élményét adja a fesztivál: egymással, felfedezésre váró helyszínekkel és izgalmas témákkal. Gáspár Máté, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programigazgatója.
12/4/2022 • 0
Agilitás elmagyarázva, felértékelt logisztika - 2022-04-1208 óra
EPIC STORIES: Mit keresnek az öltönyösök a sprintindításon? - Agilitás nem-IT szervezetekben. Az IVSZ Smart konferencián a ShiwaForce kezdeményezésére az egyik kiemelt fórumtéma a nem-IT szervezeteken belüli agilis transzformáció volt. Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketingkommunikációs igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Tom Clancy, amerikai író.
ÉSZJÁTÉK: Mégiscsak fontos a logisztika – A közelmúlt válságai felértékelték az iparágat. Az utóbbi bő két évben két nagyobb válsággal is szembe kellett néznie a logisztikai ágazatnak, és ennek kapcsán gyakrabban emlegetett témává is vált az iparág. Hirtelen nyilvánvalóvá vált a fontossága. Üveges Zoltán, a Raben Trans European Hungary Kft. értékesítési és marketing vezetője.
12/4/2022 • 0
Szigorítás,e-kamion és hidrogéntechnológia, műanyag - 2022-04-1206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Lakat kerül-e az ország vászontarisznyájára? Jelentős elszállásban van a 2022-es költségvetés: a februári rendkívüli méretű deficit után márciusban még tovább romlott a helyzet. Ezért egyre több elemző vélekedik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz a büdzsé kiigazítása. Már csak az a kérdés, hogy a kormány ezt a hiánycél módosításával és/vagy adóbevétel-növeléssel oldja-e meg. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.
Elektromos kamion és hidrogéntechnológia a közúti fuvarozásban: külön egység létesült a Waberer's-nél, amely összefogja, elemzi az egyes folyamatok szén-dioxid-kibocsátását és annak csökkentési lehetőségeit. A Green Division feladata egyrészt a teljes szolgáltatási portfóliót lefedő karbonsemleges szolgáltatások kiépítése és bevezetése, valamint a cég ügyfeleinek teljes körű támogatása fenntarthatósági céljaik elérésében. Patai Krisztina, a Waberer’s Green Division Igazgatója.
3R: Zárul a kör! Indul a Closed Loop Project! A Manupackaging elindított egy closed loop projectet Németországban – amivel zárja a körforgást és a cég maga szervezi meg ennek minden elemét. Ennek a tapasztalatait Magyarországra is elhoznák. Jó, de mi ennek a lényege? Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető igazgatója.
12/4/2022 • 0
Csokinyúl, digitális bizalomépítés - 2022-04-1109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Drága lesz a csokinyúl is?
Húsvétkor 900 tonna édességet vásárolhatunk, a tavalyihoz képest 10%-os forgalomnövekedésre és stabil húsvéti keresletre számítanak a gyártók
Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ki van a vonal túlsó végén? - Bizalomépítés digitálisan
Ma már az információs írástudás önmagában nem elég.Mellette az online bizalmi írástudásra /röviden OBI/ ugyanúgy szükség van a tartós eredményekhez. Az online térben való érvényesüléshez több kell a „mi a feladat”, „mi hiányzik nekem”, „mire van szükségem” tényezők tűpontos megfogalmazásánál. Miközben a digitális tér a túlélésünk kulcsa, ez a környezet teljesen szembe megy a bizalom megszokott működésével. Üzleti környezetben pláne fokozottan nehéz dolog a bizalom alkalmazása, felvetve olyan kérdéseket, minthogy
kivel dolgozzunk együtt?
miként válasszunk üzleti partnert?
miért bízhatok a másik félben?
Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
11/4/2022 • 0
Irán, amerikai részvénypiac - 2022-04-1108 óra
ADÓVILÁG: Az árják földjén - Irán
Az iráni gazdaságot jellemzően az erős központi hatalom határozza meg. A kormányzat bevételeinek legnagyobb részét a kőolaj-kitermelés adja. A magánszektor kisipari, mezőgazdasági és szolgáltató ipari vállalatokra korlátozódik.Irán külkereskedelmi egyenlegéről elmondható, hogy évek óta többletet mutat, köszönhetően főleg a kivitel legnagyobb részét kitevő kőolaj -és földgázexportnak. Az exportbevételek több mint 4/5-ét jelentő szénhidrogén termékek mellett jelentős mennyiséget képviselnek a vegyipari termékek, műanyagok, déligyümölcsök, kerámiai termékek és fémek. Az ország fő exportpartnerei: Kína, Japán és Törökország.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő és Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ARANYKÖPÉS: Márai Sándor, író
BEFORE THE BELL:
Fókuszban az amerikai részvénypiaci gyorsjelentések. Az emberek kerülik a kockázatos papírokat és a növekedési papírokat keresik. Viszont egyre jobban félnek az inflációtól meg a Fed e miatti szigorításától. Kérdés: emelkedő kamatkörnyezetben hogy teljesítenek a cégek? Fókuszban a bankok, amelyektől gyengébb eredményt várnak, mert a kamatemelésből még nem tudtak profitálni, a befektetői tevékenység meg esett. Bónusz: Elon Musk Twittert vett, igazgatósági taggá is választották volna, de ő nem akarta.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
11/4/2022 • 0
Reklámtorta, amerikai infláció, okos ügyfélszolgálat - 2022-04-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Felzabálják a magyar reklámtortát a techóriások
Annak ellenére, hogy a COVID-hatás erősen jelen volt 2021-ben is, tavaly abszolút értékben növekedni tudott a média- és kommunikációs piac. Ennek a növekedésnek egyértelmű haszonélvezői a globális digitális platformok (Google, Facebook stb.), amelyek volumene 2021-ben 2020-hoz képest további 28,2%-kal növekedett és így már a magyar médiaköltések egyharmada a globális digitális szereplőknél csapódik le.
Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke
HETI KITEKINTŐ: Amerikai infláció, EKB kamatdöntés
Egyesült Államok márciusi inflációs mutatói a várakozások szerint további gyorsulásról árulkodnak majd. A headline index februárban 7,9%-ra gyorsult éves összevetésben, ami 1982 januárja óta nem látott szint, míg a maginfláció 6,4%-ra emelkedett, amire 1982 augusztusa óta nem volt példa.
Az euróövezetben az EKB Kormányzótanácsa egyre nehezebb helyzetbe kerül. Egyrészt az euróövezet gazdasága recesszióhoz közelít, bár a 2021-től tapasztalható nagymértékű áthúzódó hatás miatt a GDP éves szinten még így is 2-3%-kal nőhet. Másrészt a lassuló növekedéshez az Európai Központi Bank előrejelzését jóval meghaladó infláció társul.
Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
DAKTELA: Magyarországon folytatja terjeszkedését a régió leggyorsabban növekvő omnichannel okosügyfélszolgálati szolgáltatója
A kis kétszemélyes garázscégből alig tíz év leforgása alatt Csehországban piacvezetővé vált Daktela Magyarországon terjeszkedik tovább Szlovákia, Lengyelország, az Egyesült Királyság, Dubaj és a Fülöp-szigetek után.
Szilágyi Márk, a Daktela magyarországi igazgatója
11/4/2022 • 0
Ács is in the ocean, fapados kívánságműsor - 2022-04-0809 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Helyreigazítással kezdünk, hisz a korábban ajánlott sevilla-i járat megszűnt. Aztán a korán ébredő hallgatók üzeneteire válaszol a Mester. Olasz oltási policy és Alicante a téma. De szóba kerül Szicília és Szardínia is.
Luxushajó 5 perc. Gyűjtőoldalakat érdemes nézni itt is, 100 euró/fő/éj átlagárral lehet számolni. További hasznos kapaszkodókat is adunk a tengerre vágyóknak.
Maszk kérdés repülés előtt. Kell vagy nem kell? Hol kell, hol nem kell? Káosz van.
Ács Gábor, fapados guru szeánsza.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ÁCS IS IN THE AIR Vol2:
A második körben hallgatói kérdéscunamit hárítrunk el. Nem tudsz olyan várost mondani, ami nem kerül szóba! :)
8/4/2022 • 0
AutoWallis, Hello Balaton! - 2022-04-0808 óra
Erős hetet tudhat maga mögött az AutoWallis
A társaság bejelentette, hogy felvásárolják a Renault Hungáriát portugál partnerükkel közösen, 2021-es rekord árbevételükről és eredményükről számoltak be, valamint hírek érkeztek a szlovén Avto Aktiv akvizíció zárásáról is.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: 90 éves lenne Antall József, egykori miniszterelnök
ÉP TESTBEN:
Várnak a Balaton-felvidék valódi kihívással kecsegtető tanúhegyei, a vulkáni nedűt jelentő szőlőtőkék domboldalai, s azok a rejtett ösvények a környéken, melyeken terepfutó-verseny még nem járt. Igyekeztünk kreatívak lenni az útvonalválasztáskor, hogy boldogan köszönhess be Te is: Hello Balaton!
Tolnai Balázs, a Túrafüggő túrablog alapítója, szerkesztője, túravezető
8/4/2022 • 0
Sberbank kártalanítás, klímacélok, részvénypiac - 2022-04-0806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kártalanítás rekordsebességgel - Örülnek a Sberbank ügyfelek?
A volt Sberbank ügyfelek esetében került sor először arra, hogy – a megszigorodott törvényi előírást hibátlanul teljesítve – tíz munkanap alatt bocsássa az OBA egy nagy létszámú betétesi kör rendelkezésére a részükre járó kártalanítás összegét. Mintegy 9800 ügyfél még nem jelentkezett követeléséért, mintegy 3000 betétesnek pedig vagy pontosítania kell időközben megváltozott adatait a teljesítéshez, vagy egyéb okból (pl. zárolás) nem teljesíthető kifizetés a részére. A végelszámolónál május 3-ig lehet bejelenteni a biztosított betétösszeget meghaladó követelést.
Binder István, MNB Felügyeleti szóvivő
ESG: Miként tud a földgáz tüzelésű illetve nukleáris villamosenergia termelés hozzájárulni a klímacélok eléréséhez?
EU Taxonómia energiatermelésre vonatkozó szabályozása szerint zöldnek minősül a nukleáris energia, a modern földgáz turbina és a hidrogén is. Igaz, csak átmeneti időre.
Mi a nukleáris energia jelentősége az ellátásbiztonság szempontjából?
Klíma-célok szempontjából mik az előnyei és mik a hátrányai a nukleáris energiának?
Az ESG taxonómia rendelet hogyan viszonyul a nukleáris energiához?
Mik a földgáz tüzelésű erőművek szerepei a villamosenergia rendszerben?
Zsinór jellegű termelés
Kapcsolt termelés
Kiegyenlítő energia előállítása
Hogyan járulnak hozzá a földgáz tüzelésű kapacitások a növekvő megújuló termelés miatti kiegyenlítő energia igényhez?
Az ESG taxonómia rendeletnek milyen jellegű földgáz tüzelésű villamosenergia termelés felel meg?
Losonczy Géza, a KPMG associate partnere, az Energetikai és Közüzemi szektor vezetője
ÉRTÉK PERCEK:
Hét eseményei.
Piaci kitekintő-részvénypiac USA vs. EU.
EURHUF várakozások, régiós összehasonlításban.
Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
8/4/2022 • 0
3G, roaming, Maillard-reakció - 2022-04-0709 óra
IT: Halló halló! Vége a 3G-nek, viszont tíz évig marad az ingyen roaming. További tíz évig ingyenesen, pontosabban felár nélkül használhatják az Európai Unió állampolgárai mobiltelefonjukat a nemzetközösség határain belül, illetve néhány, önkéntes vállalást tett országban. De mi lesz Amerikában? ÉS: Meglehetősen csekély érdeklődés mutatkozik eddig arra az ötmilliárd forintos keretösszegből gazdálkodó állami támogatásra, mely azt a célt szolgálja, hogy a mobilszolgáltatók 3G-s hálózatainak lekapcsolása által érintett lakossági előfizetők a tulajdonukban lévő, kizárólag 2G/3G képes készülékeket korszerűbbre cseréljék. Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Mitől olyan finom minden, ami pirult? A Maillard-reakció. Sokan nem tudják, de a konyhában bizony rengeteg étel (és pár ital is) a Maillard-reackciónak köszönheti azt, hogy visszautasíthatatlan. De mi is az a Maillard-reakció, ami miatt nem tudunk ellenállni a pirítósnak, a ropogós croissantnak, a kávénak, a sült zöldségnek vagy a pirított sajtnak? Egy kis konyhakémia...
7/4/2022 • 0
Future Hungary, Osvát, autókereskedelem - 2022-04-0708 óra
Future Hungary konferencia - Mi ez, kinek szól? 2022 április 9-én szervezi meg a Future Hungary szervezet, külföldi egyetemeket tanuló magyar diaszpórát összefogó éves eseményt, a szintén Future Hungary konferenciát. Ács Zoltán, a Foundation Growth & Innovation Lead-je. és Lantos Lili, a Future Hungary szervezet elnöke, végző éves diák a University Collage London-ban.
ARANYKÖPÉS: Osvát Ernő, magyar író, szerkesztő.
FUTÓMŰ: Az ügynöki autókereskedelmi modell bevezetését egyre több márka jelenti be. Mit jelent ez a kereskedelemre nézve, mennyire fundamentális változás ez valójában? Várkonyi Gábor, autós szakértő.
7/4/2022 • 0
Jogállamisági mechanizmus, űripar, Design Terminal - 2022-04-0706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Jogállam vagy nem? Ez itt a brüsszeli kérdés! Informálisan bejelentette Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy elindítják a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. Ezzel egy hónapokig tartó levelezgetés, aktatologatás, adott esetben pereskedés veszi kezdetét. Brüsszel viszont hónapokra visszatarthat több ezer milliárd forintnyi támogatást. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
DESIGN TERMINAL: A végtelenbe és tovább! - Induló vállalkozások az űriparban? A Design Terminálnak erre két konkrét programja is van. A most induló CASSINI-projektben az európai turizmust formálhatják újra a résztvevők űradatok segítségével (a toborzás ápr 7-én még zajlik), emellett pedig folyamatosan fut az Európai Űrügynökséggel közös inkubációs programjuk. Jónás László, a Design Terminal szakmai vezetője.
7/4/2022 • 0
Nagyragadozók, tőzsdenyitás, Zöld Otthon Program - 2022-04-0609 óra
SZUPERZÖLD: A medve és a farkas nem játék - A nagyragadozók és az ember együttélése
Lezárult a 2017 végén indult, ember-vadvilág konfliktusokkal foglalkozó EuroLargeCarnivores LIFE projekt, melynek elsődleges célja a nagyragadozókkal foglalkozó különböző érdekcsoportok – többek között állattartók, vadászok, természetvédelmi szakemberek, természetjárók és döntéshozók – közti párbeszéd elősegítése volt.
Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Megemelt keretösszeggel, szigorodó feltételekkel megy tovább a Zöld Otthon Program
6/4/2022 • 0
Munkavállalók, aranyköpés, szoftver oltalom, Hotspot - 2022-04-0608 óra
HR PERCEK: Mire számíthat mostanában egy munkavállaló?
Milyen lehetőségek vannak, mire kell, lehet számítani most egy kiválasztásnál, ha jelölt vagy
ukrán menekültekkel feltölthetők az üres állások? ez is foglalkoztathatja elsősorban a munkaadókat....de érdekes lehet a munkavállalóknak is, mennyire jelent/jelenthet konkurenciát rájuk nézve
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: Isaac Asimov orosz származású amerikai író
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Szoftverek oltalom alatt
Míg Amerikában lehet szabadalmaztatni egy szoftvert, addig Európában nincs meg ez a lehetőség. De akkor hogyan védhetik meg az innovációikat az IT cégek? Milyen oltalmak állnak rendelkezdésükre? Kérdés, hogy használják-e a cégek amit lehet? Ezen kívül a kutatás-fejlesztés során számos adókedvezmény van, amit szintén nem használnak ki, mert nem is tudnak róla, hogy amit csinálnak, az K+F.
Dr. Gondi Anilla, ügyvéd, a Jalsovszky Ügyvédi irodától
PIACI HOTSPOT:
Starbucks felfüggesztette a saját részvény vásárlásait;
Elon Musk 9,2%-os részt vásárolt a Twitterből;
a JetBlue megvenné a Spirit Airlinest;
Kababik József, üzletkötő
6/4/2022 • 0
M3-as metró, értékcsökkenési kártérítés, online kiskereskedelem 2021 - 2022-04-0606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS
BUDAPEST TE CSODÁS: Fékcsikorgás - Gondok az M3-as metrónál
Bizonytalanná vált a 3-as metró teljes vonalának 2023. első negyedévi átadása. A kivitelezők szerint az orosz–ukrán háború miatt több időre lesz szükségük, ráadásul a projekt költségei is elszállhatnak.
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke
ÉBRESZTŐ TÉMA: Járni jár, csak nemigen adják - értékcsökkenési kártérítés
Az értékcsökkenési kártérítés kaotikus rendszere többek között azért tud fennmaradni a Karteritesed.hu portál alapítói szerint, mert az ügyfelek megijednek a hatóságként viselkedő szolgáltatóktól.
Dobi László, a karteritesed.hu alapítója
KKV: Hírek - nem csak kisvállalkozóknak
E-COMMERCE: - Felpörgetve - Az online kiskereskedelem 2021-ben
32,4%-os éves növekedést követően 1203 milliárd forintos forgalommal zárta 2021-et a belföldi online kiskereskedelem. A teljes kiskereskedelmi forgalomból 10,4%-kal részesedő online piac a 2020-as rekord év után vesztett ugyan a sebességéből, de még mindig kétszer gyorsabb volt a 2021-es bővülés, mint a COVID előtti években.
Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója & partnere
6/4/2022 • 0
A tápióbicskei csata és zeneipari jogdíjak - 2022-04-0509 óra
MESÉL A MÚLT: Klapka kudarca és egy feledhetetlen párviadal - A tápióbicskei csata
A tápióbicskei csata jelentős összecsapásnak számít az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kezdetén. Klapka György és Damjanich János vereséget mért Josip Jelačić erőire Tápióbicskénél 1849. április 4-én.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Túl van a nehezén a zeneipar?
A pandémia okozta drasztikus visszaesés 2021-ben éreztette igazán a hatását az Artisjus által kifizetett jogdíjakban. A jogkezelő tavaly 6,7 milliárd forintot tudott kifizetni magyar és külföldi alkotóknak, ugyanakkor minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből.
dr. Tóth Péter Benjamin – az Artisjus üzleti-transzformációs igazgatója
5/4/2022 • 0
Lexus és NAP vágta - 2022-04-0508 óra
Fél éve nyitott a Lexus Pest szalonja a Schiller Autó Család újpesti telephelyén
Hogy jött a Lexus márka felvétele a Schiller Autó Család számára?
Hol, mikor nyitott meg a Lexus Pest szalonja?
Milyen eredményeket sikerült elérni a nyitás óta?
Milyen különlegességekkel találkozhat az, aki belép a szalonba?
Milyen újdonságok várhatóak idén a Lexustól?
Hogyan áll a Lexus az elektromos autózáshoz, mi a terve?
Mennyire érinti a Lexus modelleket a chiphiány?
Schiller Márk, Schiller Autó Család stratégiai- és marketing igazgató
ARANYKÖPÉS: Örkény István, magyar író
NAP NYRT: Mi áll az elmúlt napok élénkülése mögött?
A NAP Nyrt-vel kapcsolatban negyedéve beszélgettünk utoljára, azóta 3 fontos dolog történt a cég életében.
Vadas László, a NAP Nyrt. Igazgatóságának Elnöke
5/4/2022 • 0
Földgáz rubelért és lebomló műanyag - 2022-04-0506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A Nagy Putyin Trükk - Rubelt a földgázért?
Rendben szállítjuk továbbra is a gázt a szerződéses keretek között, „csupán” annyi változik, hogy a barátságtalan, azaz az orosz szankciókat megszavazó országoknak ezentúl rubelben kell teljesíteniük a számlák kifizetését – jelentette be szerdán Vlagyimir Putyin március végén. Zseniális rubelt erősítő húzás vagy egyszerű blöff?
Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
3R: Biológiailag lebomló műanyagok
Ezeket úgy tervezték, hogy meghatározott közegben (víz, talaj, komposzt) bizonyos körülmények között és változó időtartam alatt lebomoljanak: a mikroorganizmusok vízzé, szén-dioxiddá, ásványi sókká és új biomasszává alakítják, meghatározott időn belül.
Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető igazgatója
5/4/2022 • 0
Kopott traktor és hightech kombájn, tőzsdenyitás, mesterséges intelligencia - 2022-04-0409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mezőgazdasági gépek piaca - kopott traktor és hightech kombájn?
Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment végbe: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal. A magyar agrárium szereplői tehát egyre inkább keresik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket, amelyek tabletekről irányítva akár centiméterre pontosan is dolgoznak.
Umenhoffer Péter az Axiál Kft. marketingigazgatója
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Lehet-e tudatos vagy intelligens egy mesterséges intelligencia?
Mit nevezünk tudatosságnak?
Emberi tulajdonság-e ez, vagy lehet másnak is ilyen?
AI-nak vajon lehet tudatossága? Milyen lenne neki? Honnan tudnánk arról, hogy van neki?
Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója, vezérigazgatója
4/4/2022 • 0
Közelgő francia elnökválasztás, aranyköpés, amerikai piac - 2022-04-0408 óra
ADÓVILÁG: A francia elnökválasztás adójogi hatásai
Az államfő-elnökjelölt a franciák vásárlóerejének javítására a fizetésből élőknek 6000 eurós adó- és járulékmentes prémiumot ígért idén nyártól, a nyugdíjasoknak a minimálbér 1100 euróra emelését, valamint 50 ezer ápolói munkahely kialakítását az ellátásra szoruló idős emberek támogatására.
Mindezek finanszírozására nem létezik varázspénz - hívta fel a figyelmet Emmanuel Macron, kizárva az adóemelést és az államadósság növelését. Többet kell dolgoznunk, de mindenekelőtt tovább kell dolgoznunk, mert tovább is élünk - mondta az államfő, aki már korábban bejelentette, hogy 2032-ig 65 évre kívánja emelni a nyugdíjkorhatárt.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A francia elnökválasztás politikai következményei
A felmérések szerint továbbra is Emmanuel Macron jelenlegi államfőnek van a legnagyobb esélye a győzelemre, de a különbség a 3 százalékos hibahatárra csökkent közte és a második helyre jelzett Marine Le Pen között, s a második fordulóban a jelenlegi államfővel szemben - akinek 53 százalékot jeleznek a legfrissebb közvélemény-kutatások - a szuverenista jelölt 47 százalékot érne el, ha most tartanák a voksolást, miközben egy hete Emmanuel Macron még 12 százalékkal vezetett.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Spiró György, Kossuth-díjas magyar író, költő
BEFORE THE BELL:
Heti tőzsdei kilátások Amerikában. Túl vannak a háborús sokkon, de korai lenne fellélegezni, hisz az infláció magas, a nyersanyagok ára az egekben. Jönnek az első negyedéves jelentések, kiderül, hogy bírták a kihívásokat. Az inverz hozamgörbe is terítékre kerül, mivel gyakorta jelez komoly gazdasági recessziót. Céges hírek is vannak.
Constellation Brands söripari cég szép növekedést vár és összeolvadhat a Monster energiaital gyártóval. Az Alibaba a kínai és az amerikai szabályozók megoldották a könyvvizsgálói vitájukat, ami csökkentheti a kockázatokat.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
4/4/2022 • 0
Voksolási gyorsmérleg, kamatdöntés, infláció - 2022-04-0406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Magyarország választ - 2022: Voksolási gyorsmérleg
Ceglédi Zoltán, politikai elemző, publicista, humorista
HETI KITEKINTŐ: Fed kamatdöntés, magyar infláció
Szerdán teszik közzé a Fed Nyíltpiaci Bizottságának legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvet. A Fed márciusban, a várakozásoknak megfelelően – egy 25 bázispontos kamatemeléssel – elindította a szigorítási ciklust. Emellett érdekes bejelentésekkel is meglepte a piacokat.
A KSH pénteken teszi közzé a márciusi inflációs adatokat. Az adatot a közelmúlt energia- és árupiaci fejlemények, valamint a most pénteken közzétett, várakozásokat jelentősen meghaladó Eurózóna inflációs adat fényében kiemelt figyelem övezheti.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
4/4/2022 • 0
Ács is in the Air, Tőzsdenyitás - 2022-04-0109 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Sármelléki reptér, maszk, hajó
Ács Gábor, a “Häkkinen Mekiben, Helsinki gyorsétterem kalauz” című nemzetközi bestseller szerzője
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
1/4/2022 • 0
OTP LAB, aranyköpés, részvény és kötvénypiac - 2022-04-0108 óra
Milyen lehetőségeket rejt magában az OTP LAB és a startupok együttműködése?
Az OTP LAB 2017-ben jött létre az OTP Bank innovációs központjaként, ahol a hitelintézet szakértő munkatársai startupokkal, innovatív technológiára épülő vállalkozásokkal és oktatási intézményekkel dolgoznak együtt a jövő banki termékeinek és szolgáltatásainak kifejlesztésén.
Fischer András, az OTP Bank innovációs területének vezetője
ARANYKÖPÉS: Otto von Bismarck
Mit jelent a magas infláció az amerikai részvény és kötvénypiacok szempontjából?
- mit jelent, ha ehhez még hozzájön a monetáris szigorítás, ott mi várható?
- mire lehet számítani a fiskális politikától az év előrehaladtával?
Pálvölgyi Máté, a Diófa Alapkezelő portfóliómenedzsere
1/4/2022 • 0
We Love Budapest, értékpercek - 2022-04-0106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: We Love Budapest programajánló
- 21-én nyit a Budapest Park, felsorolásszerűen pár eseményt említek majd pl Kistehén búcsúkoncert meg lesz egy nagy random trip segélykoncert is
- Budapesti Tavaszi Vásár ápr 9-ig a városháza téren, helyi kézművesekkel, gasztró arcokkal, koncertekkel
- Bartók Tavasz innen 1-2 koncertet kiemelek pl Jaimie Branch v a Sárik Péter trió Bartók koncertjét vagy lesz az MNG-ben egy izgalmasnak ígérkező art deco kiállítás
- Bem Pop - ezt a margitnegyed kultúrprojekt támogatja, de alulról szerveződött, a frankel leó utcában lakó embereknek van egy zárt fb-csoportja és az szervezte, a bem téren lesz ápr 9-10én és jótékonysági mert a budapest bike maffiának gyűjtenek a rendezvénnyel, és a környék kultúr és gasztro helyei és kocsmái települnek ki, a képező workshopokat tart, a manyi is, lesz 101bistro, szabi a pék, kicsi zsó, budapest bagel stb.
- BP-i Fotófesztivál sok kiállítással, de kiemelten a Martin Parr kiállítás m fő esemény
- Szentendrei Tavasz - évadnyitó kulturális fesztivál
- Észt fesztivál, ezen belül pedig karolin kruse nő c fotókiállítása, ami asszem a fotófesztiválnak is a része
- Sakura ünnep az elte füvészkertben ami japán cseresznyefák virágzásának ünnepe
- De Markt a kőbányai kortárs kultúr központban fenntartóság jegyében, nem használt tárgyaink vására csereberéje
- anima sound system lemezbemutató a magyar zene házában
- új magyar film: Szelíd, női bodybuilder dráma
- én kicsi szörnyem c kiállítás a kortárs magyar mesék szörnyábrázolásaiból
- és végül de nem utolsó sorban most nyitott a Pénzmúzeum, még sztem arról is ejthetünk szót, láttam is, meg igazából most kezdenek majd menni oda az emberek, 2 hete nyitott
Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
ÉRTÉK PERCEK:
Orosz-Ukrán háború/béke miatt várható infláció és növekedés
Várható jegybanki reakciók
Priegl Máté, OTP Global Markets üzletkötő
1/4/2022 • 0
Dinamikus NFT, tőzsdenyitás, közétkeztetési szakverseny - 2022-03-3109 óra
IT ROVAT:
A Galaxis.xyz egy teljesen újfajta koncepcióval létrehozott NFT közösség, amely mind „launchpad”, azaz indítópult, mind marketplace (piactér) funciókkal is rendelkezik. Alapítója a Szingapúrban élő Kristóf András 2021-ben megelégelte, hogy az NFT-láz gyakorlatilag JPG csereberélésről szól és kibocsátotta a saját NFT kollekcióját, amely speciális technológiával, funkciókkal ruházta fel az addig egyszerű digitális képeket.
A Galaxis.xyz Ether.cards néven indult és saját NFT kampányából építkezett az elmúlt évben. A cég technológiailag újította meg az NFT piacot, a hagyományos JPG cserélgetés helyett dinamikus NFT megoldások képviselője. Ez röviden annyit jelent, hogy az NFT-k hasznos funkciókkal rendelkeznek számos izgalmas lehetőséget kínálva a kampányban a loyalty rendszertől, a különböző játékokig. A cég teljesen nemzetközi, a teljes csapat még sosem volt egy légtérben. A 2021-ben indult sikertörténet mostanra olyan ügyfelekkel büszkélkedhet, mint Mike Tyson, Steve Aoki, Silvester Stallone, Val Kilmer, vagy a legendás magyar illusztrátor páros Boros Zoltán és Szikszai Gábor.
Kristóf András, a szingapúri Galaxis.xyz NFT platform alapítója.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Pécsi csapat lett a Közétkeztetési Szakácsverseny győztese
2022. március 23-án nagy érdeklődés mellett zajlott a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021-2022-es fordulójának döntője a SIRHA Budapest kiállításon. A végső hajrában a tavalyi elődöntők során kiválasztott 12 legjobb közétkeztető csapat mérte össze tudását. Szoros küzdelmet követően, végül a pécsi Hungast csapat állhatott a dobogó legfelső fokára többek között kacsahússal töltött tavaszi tekercset, brézelt marhanyakat és minifánkot is tartalmazó menüsorával.
Tóth Dávid, a Nébih vendéglátás és közétkeztetés felügyeleti osztályvezetője
31/3/2022 • 0
Offshore és háború, Aranyköpés, EU törvény a monopóliumok ellen - 2022-03-3108 óra
PÉNZÜGYEK KRISTÁLYTISZTÁN: Hogyan reagál az offshore világ a háborúra és a szankcionált oroszokra?
Az elmúlt hetekben hallhattunk európai és angol-szász országokban orosz vagyonok lefoglalásokról legyen szó akár ingatlanról vagy jachtokról, de felmerült az aranyútlevelek kérdése is. A mai adásban arról fogunk beszélgetni, hogy a mostani szankciókra hogyan reagáltak az orosz offshore világ. Készült-e Oroszország arra, hogy veszélybe kerülnek az oligarcháik tengerentúli vagyonai?
dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Mácsai Pál
Túl nagyra nőtt a Google, Apple és Facebook - az EU törvénnyel lép fel a monopóliumok ellen
A tisztességes versenyre fittyet hányó, a milliárdos bírságokat zsebből kifizető amerikai óriáscégek randalíroznak az európai techszférában, de az EU-nak most elege lett: elfogadták a digitális piacokról szóló jogszabályt, amely a felhasználóknak nagyobb szabadságot és kényelmet, a szabályszegő cégeknek még nagyobb büntetéseket ígér.
31/3/2022 • 0
MI a körforgásos gazdaságért, A béke korának vége! - 2022-03-3106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Elkészült a Városház téri aluljáró falfestmény-sorozata
Átadták a Budakeszi Vadaspark új röpdéit, kifutóit és foglalkoztató terét
Mozart összes vonósnégyese megszólal a Budapest Kvartett Hétvégén
FUTÓMŰ: Mesterséges intelligenciával a körforgásos gazdaságért, az autózásban is.
Szinte minden tizedik használható régi autóalkatrész a selejtbe kerül, mert nem lehet biztosan azonosítani. Pedig újra felhasználható lenne… De hogyan javítható az újragyártás hatékonysága? A Fraunhofer kutatói ezt a mesterséges intelligencia segítségével mutatták be.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
HETI ALAPOZÓ: A béke korának vége!
Úgy fest, hogy a világ idén február 24-én egy teljesen más világra ébredt, a béke korának végére. Meglátásom szerint ezt az időszakot a fenti dátum és a berlini fal összeomlása közötti 33 boldog békeévként fogjuk jellemezni.
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
31/3/2022 • 0
Zöld hitel pánik, tőzsdenyitás, panelrécék - 2022-03-3009 óra
NÉGYZETMÉTER: Pánik a támogatott lakáshitelek piacán: miközben a piaci lakáshitel kamatok drágulását a bankok már nem tudják tompítani, a támogatott hitelek esetében még akciózásra is van lehetőség. Itt a gondot a keretek kimerülése jelentheti: március 29-től a legtöbb bank felfüggesztette a Zöld Otthon Hitel folyósítását. Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
SZUPERZÖLD: Márciustól júniusig számíthatunk bajba kerülő „panelrécékre”. Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentkezik az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, majd a fiókák kikelésének és fészekelhagyásának április-májusi időszaka. Ekkor találkozhatunk „tetőn szaladgáló” vagy „utcán mászkáló” röpképtelen récefiókákkal, melyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, nagy magasságból betonra, aszfaltra esve halálra zúzzák magukat, autók ütik el őket. A jelenség egyelőre Budapestre jellemző, de számítani lehet arra, hogy a viselkedés az ország más nagyvárosaiban is megjelenik. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.
30/3/2022 • 0
Piaci mozgatórugók, védjegyoltalom, mém-részvények - 2022-03-3008 óra
Hogyan navigáljunk olyan piacon, amelynek mozgatórugói lényegében elemezhetetlenek? Mi hajtja most a piacokat, hogy ilyen emelkedés van? Fundamentumok nincsenek, a hírek meg inkább rosszak - akkor mi történik? És mibe teszik a pénzüket az ügyfelek? A műtárgy is szóba jön? Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója volt vendégünk.
ARANYKÖPÉS: Barabási Albert-László.
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Tudatos hazai vállalkozások segítenek társaiknak innovációik védelmében - Múlt héten indult egy kampány az IP (Intellectual Property) Hősök néven. A PICK, a Szerencsi Bonbon, az Etyeki Kúria és a Szarvasi Mozzarella olyan vállalkozások, amelyek a megszerzett oltalmaknak is köszönhetik a piacon betöltött részesedésüket. Az élelmiszeripari szektorban a nagyvállalatok körében elterjedt a szellemitulajdon-védelem, a nagyobb cégek 60 százaléka rendelkezik valamilyen oltalommal. Nagy Vince, az Etyeki Kúria kereskedelmi és cégvezetője.
PIACI HOTSPOT: Lendületben a mém-részvények! Robin Hood és társai, Reddit forumozók. Chip-szektor a fókuszban, jobb kilátások a Micron Technologiestől. Nvidia is jól szerepelt, AMD lendülete megtörhet. Szabó-Balogh Péter, üzletkötő.
30/3/2022 • 0
Élelmiszersegély, robotasszisztens, digitális banfiók - 2022-03-3006 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: 100 ezer konzerv a menekülteket befogadó szervezeteknek. A Magyar Élelmiszerbank legújabb programja azokat a karitatív szervezeteket segíti, akik az ukrajnai háború elől menekülőket szállásolnak el. Tartós élelmiszerrel, bébiétellel, higiéniai termékekkel és édességgel is segítik a menekültek befogadását. Lehet adományozni is: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segélyalapot hozott létre, hogy az ukrajnai háború bombázásokkal sújtott térségeiben rekedt embereknek segítsen. Az összegyűlt pénzadományokat Egyesületünk teljes egészében az Ukrán Élelmiszerbankot működtető Kijevi Jótékonysági Alapítvány számára továbbítja. Ukrajnai testvérszervezetünk önkéntesei a háború kitörése óta több mint 640 ezer kiló élelmiszert juttattak el óvóhelyekre, kórházakba, valamint idős embereket és fogyatékkal élőket gondozó intézményekbe. Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank külső kapcsolatok igazgatója.
KKV: Mesterséges intelligencia – csak a nagyok tudják megfizetni? A mesterséges intelligenciáról rengeteg szó esik, viszont elég kevés a gyakorlati bevezetés itthon. 2018-ban az egyik nagy magyar telekom szolgáltató úgy döntött, hogy merészet lép. Annak érdekében, hogy jelentősen csökkenhessen a várakozási idő és növekedjen az ügyfelei elégedettsége, bevezette Vandát az első magyarul beszélő ügyfélszolgálati asszisztenst. Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője.
E-COMMERCE: Tízből négy magyar soha többé nem menne be a bankfiókba. A Comnica és az NRC országos online lakossági kutatásának főbb megállapításai: minden második ügyfél szerint bankban ügyet intézni ma már olyan, mint postán feladni a sárga csekket; bár nagy részük jól eligazodik az online folyamatokban, 52 százalékuk szerint azért a digitális térben is jól jönne a személyes segítség, amikor elakadnak; ha bármilyen ügyet el tudnának intézni okostelefonon vagy laptopjukon keresztül, többé be sem tennék a lábukat a bankba. Horváth Gergely, a Comnica üzletfejlesztési igazgatója.
30/3/2022 • 0
Az első orvosnő, botrányos Oscar gála - 2022-03-2909 óra
MESÉL A MÚLT: Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma
Példátlanul rögös utat járt be a hivatalos elismerésig az első magyar orvosnő, tizennyolc évig semmibe vették svájci diplomáját. Hiába tanult Svájcban neves professzoroknál és szerzett diplomát, Trefort Ágoston kultuszminiszter nem engedte honosítani oklevelét. Bábaasszonyként dolgozott, nőket oktatott, küzdött az egyenjogúságért, amikor ötvenévesen megengedték neki, hogy újra vizsgázzon a doktorrá avatásáért. Száz évvel ezelőtt hunyt el a magyar orvosnők pionírja, Hugonnai Vilma.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Botrányok Oscarja - nem várt meglepetések a 94. amerikai filmakadémia díjkiosztó körül
Amy Schumernek nem volt botránymentes a felkészülése, Chris Rock buta vicce után Will Smith felment a színpadra és lekent neki egy maflást, majd a gála leghosszabb kisípolásait idézte elő szitkozódásával. Aztán Will Smith átvette az Oscart egy olyan szerepért, amelyben bántalmazó apát játszott, miközben azt hangoztatta, hogy a család védelme a legfontosabb, és standing ovationt kapott. Mi a csuda történik Hollywoodban?
Dudás Viktor, filmszakértő
29/3/2022 • 0
Valósidejű döntéshozatal és logisztika - 2022-03-2908 óra
EPIC STORIES: Hogyan lesz valósidejű döntéshozatal a menedzsmentben?
Rengeteget beszélgettünk már arról, hogyan, mikor, milyen módon lehetséges digitalizálni egy vállalat belső üzleti folyamatait, megtanultuk már a digitális transzformáció szintjeit, lépéseit, előfeltételeit és tipikus hibáit. Egyet azonban még mindig nem tudok elképzelni... Mivel lesz másabb egy menedzsment meeting? Hogyan születnek másképp döntések, mennyire változik meg a CEO, a COO és a CFO élete? Ha egyáltalán.
Görgei István, a ShiwaForce Atlassian tanácsadás üzletágvezetője
ARANYKÖPÉS: Rejtő Jenő
ÉSZJÁTÉK: Hírek a logisztika világából
A Főtaxi belépett a futárpostai piacra
Új logisztikai központot alakít ki a DélKerTÉSZ Szentesen
Kétszámjegyű növekedés az intermodális áruforgalomban
29/3/2022 • 0
Gazdasági kilátások, online vásárlás, műanyagok - 2022-03-2906 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Járványok kellettek Buda luxuskerületének beépüléséhez
Magyarországra érkezett a legtöbb menekült lakosságarányosan
Az Alföldi-Vay Ádám kereszteződést is átépítik
ÉBRESZTŐ TÉMA: Lassuló növekedés, gyorsuló infláció, keleti zárás
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, az ennek következtében meghirdetett széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók új, rövid- és középtávon egyaránt nagy bizonytalansággal prognosztizálható gazdasági pályára kényszerítik a világ- és ezen belül a magyar gazdaságot. Rövid távon a markánsan megugró infláció, az általános tőzsdei áresés, a dollárhoz viszonyított általánosan jellemző leértékelődés, a globális ellátási-szállítási láncok (az energiától az élelmiszereken és nyersanyagokon át az alkatrészekig) bizonytalanná válása a legszembetűnőbb. Ez utóbbiak, főleg az energiaellátás középtávon új világgazdasági kapcsolatrendszer gyors kialakításának szükségességével szembesítik a kormányokat, miközben a környezetvédelmi szempontokra is tekintettel kell lenni.
Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese
EMAG: Mit kell tudni az online vásárlóközönségről?
Hol vannak a vásárlók? Hogyan találjanak rájuk a cégek az online térben? - az eMAG Marketplace legújabb kutatásának eredményei.
Szauter Zsolt, az eMAG marketing igazgatója
3R: Visszaforgatott műanyagok
A műanyagfelhasználás csökkentése mellett figyelnünk kell arra is, hogy ezen anyagok a körforgásos gazdasági modellbe is beleférjenek. Fontos tehát a visszaforgatható és a visszaforgatott műanyagokról is beszélni.
Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető igazgatója
29/3/2022 • 0
Primőr zöldség, OTP, deface kampány - 2022-03-2809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Primőr zöldség aranyáron. Megállíthatatlanul nőnek a zöldségek és a gyümölcsök árai is a háború miatt, az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a fürtös paradicsom kétharmadával drágult tavalyhoz képest, a körte 25, a kígyóuborka 24, a kaliforniai paprika pedig 16%-kal. Azt pedig szinte lehetetlen megjósolni, hogy mikor állhatnak meg az árak. Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldségtermesztési alosztályának vezetője.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Deface kampány és dezinformáció: az aktív kiberháború része. A hazai kormányközeli sajtóorgánumok internetes oldalait ért deface támadás, azaz az oldalaikon közzétett üzenetek kapcsán először azt beszéltük át, mennyire sérülékeny a hazai infrastruktúra. Aztán a kreativitás/hamisítás területeinek modern technikáiról volt szó. A frissen elérhető eszközök AI alapon hogyan tudnak a semmiből hiteles beszélőt varázsolni, szöveggel, hanggal, videóval? Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója.
28/3/2022 • 0
Afganisztán, Hrabal, Xpeng - 2022-03-2808 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút-országai: Afganisztán. Talán nincs is még egy ország, amelynek az elmúlt 100 éve ennyire viharvert lenne, mint Afganisztánnak. A 1919-es függetlenség óta polgárháborúk és háborúk pusztítják az országot, amelynek ásványkincseire több mindenkinek fáj a foga, egyelőre azonban csak a máktermesztésben tudott nemzetközi szinten is labdába rúgni. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Bohumil Hrabal
BEFORE THE BELL: Xpeng gyorsjelentés jön és ennek kapcsán érdekes a Nio, a Tesla és a Li Auto is, illetve a félvezetőgyártó Micron Technologies Q2-es számait is érdemes figyelni. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
28/3/2022 • 0
Dráguló hitelek, inflációs nyomás, jövő munkahelye - 2022-03-2806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről. Görbe tükör a turistákról a Műcsarnokban
Megújult a városszéli park Óbudán, átadták a pünkösdfürdő parkot. Brit építésziroda nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mennyivel drágítják a hiteltörlesztőket a kamatemelések? A kamatemelési hullám drágította egy átlagos lakáshitel törlesztését, és várhatóan fogja még a közeljövőben is. De mennyivel? Közben, a nagy érdeklődés miatt fogyóban van a zöld hitelre a jegybank által biztosított 200 milliárdos keret. Ezért a Bank360.hu információi szerint a bankok óvatosságból kezdik felfüggeszteni az új kölcsönkérelmek befogadását a zöld hitelekre. Tóth Levente, a Bank360.hu vezető szerkesztője.
HETI KITEKINTŐ: Eurózóna márciusi infláció és amerikai munkaerőpiaci adatok. Pénteken teszi közzé az Eurostat az eurózóna márciusi inflációs mutatóinak első becslését. Februárban 5,9%-ra emelkedett a headline index, a januári 5,1%-ról, ami meghaladta az elemzői várakozásokat, eközben a maginfláció 2,7%-ra gyorsult. Az Egyesült Államokból szintén pénteken érkeznek a márciusi munkaerőpiaci adatok. Az elmúlt néhány hónapban kedvező folyamatokat láthattunk. A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma februárban 678 ezer fővel nőtt, ami érdemben meghaladta a várakozásokat. Váradi Bea, az OTP elemzési központ makrogazdasági és piacelemzési szenior szakértője.
JÖVŐ MUNKAHELYE: A Bosch Magyarországon a pandémia hatására átalakítja a munkakörnyezetet, a fejlesztési központokban, bevonva ebbe a munkatársakat. Erre a hatékonyság növelése, a dolgozók megtartása miatt is szükség van, ráadásul idén ezer mérnököt terveznek felvenni, és a keresleti munkaerőpiacon fontos, hogy tudják, mik most a mérnökök igényei, és meg is adják azokat a körülményeket. Gombos Klára, a Robert Bosch Kft. HR igazgatója.
28/3/2022 • 0
Svédek, finnek, görögök - 2022-03-2509 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Északi desztinációk nyárra, nyári desztinációk nyárra, Róma, Berlin, Sevilla, és Dubaj áprilisban még marad. Közben Wizz-kártya változások is vannak. Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos válaszol a hallgatók és Kántor Bandi kérdéseire, aki görög szigetekről álmodik és szeretne Tiloson fürdőzni...
TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
25/3/2022 • 0
Digitalizáció, Elton John, MNB és infláció - 2022-03-2508 óra
T-SYSTEMS: A pandémia adott egy jelentős lökést a digitalizációnak és minden cég, aki versenyben akart maradni megtette a legfontosabb digitalizációs intézkedéseket, amikkel tüzet tudtak oltani. Viszont két évvel az első karantén után azt látjuk, hogy elérkeztünk a tudatos építkezés időszakába. Béres András, a T-Sytems portfolio menedzsment csapat vezetője.
ARANYKÖPÉS: Sir Elton John.
Miért szállt el ennyire az infláció és mit tehet az MNB? A gazdasági szereplők az őket ért költségsokkokra intenzív átárazással reagálnak, vagyis az infláció minden korábbi várakozáshoz képest jóval magasabbra szökött fel. A drágulás visszaveti a lakosság vásárlóerejét, és általában is igaz, hogy a magas energiaárak a megugró importszámlán keresztül a belső keresletet vetik vissza. Ez pedig a növekedési kilátásokat veti vissza. Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságának vezetője.
25/3/2022 • 0
Orosz gáz, zöld pénzügyek, heti makro - 2022-03-2506 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogyan és milyen gyorsan csökkenthetné Magyarország az orosz olaj- és gázfüggőségét? Könnyen lehet, hogy pár év múlva Oroszországnak gondjai lesznek a hosszútávú szerződések betartásával. Egyszerűen nem lesz elég szénhidrogénterméke az orosz birodalomnak, hogy egyszerre a saját és az exportigényeket is kielégítse. Emiatt is készülnünk kell arra, hogy kelet felől nem lesz stabil az ellátás. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője.
A PROFITMEGMARADÁS TÖRVÉNYE: Zöld pénzügyek. Miért most foglalkozzunk a zöld pénzügyekkel, mióta létezik egyáltalán, mi hívta életre a zöld pénzügyi szolgáltatásokat, befektetéseket? Wieder Gergő, a KPMG pénzügyi kockázatokkal foglalkozó szenior menedzsere.
ÉRTÉK PERCEK: Heti események fókuszban az MNB kamatdöntő ülése (inflációs jelentés, növekedés, alapkamat pálya) , 1 hetes depo tender, folyó fizetési mérleg, brit inflációs adat, jövő heti adatok. André Borbála, OTP Global Markets üzletkötő.
25/3/2022 • 0
Kiberháború, tőzsdenyitás, az ország tortái - 2022-03-2409 óra
IT ROVAT: Az orosz-ukrán kiberháború kulisszatitkai
Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Az ország tortái
24/3/2022 • 0
Irodahasználati szokások, aranyköpés, futómű - 2022-03-2408 óra
INDOTEK: A Covid hatására átalakulnak az irodahasználati szokások
Nagy törést nem okozott a járványhelyzet az irodapiacon. Továbbra is számos bérlő köt új szerződéseket, inkább a vállalatok működési és munkaszokásaiban tapasztalható változás.
Kovács András, az Indotek Group értékesítési igazgatója
ARANYKÖPÉS: Johann Cruijff
FUTÓMŰ:
Várkonyi Gábor, autós szakértő
24/3/2022 • 0
Robbanás az építőanyag-árakban, ESG-alapok - 2022-03-2406 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Pláza újranyitás
Speedmarathon helyszínek
ÉBRESZTŐ: Újabb robbanás az építőanyag-árakban, hiány is lesz?
A háború elsősorban az Ukrajnából vagy Oroszországból érkező termékeket érinti Magyarországon, ezekből az országokból nagy mennyiségű vas- és acélipari termék, faipari termék és szigetelőanyag jött. Megvan a veszélye annak, hogy az ukrajnai termékek behozatala teljesen leáll.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
DIÓFA: Minden, amit az ESG-alapokról tudni érdemes
Miért olyan népszerűek mostanában ezek a befektetési lehetőségek? Miért éri meg rövid és hosszú távon ilyenbe fektetni? Mire érdemes figyelni, ha valaki ESG-alapba szeretne befektetni?
Böröczky Dezső, a Diófa Alapkezelő üzletfejlesztési menedzsere és Incze Zsombor, a Diófa Alapkezelő üzletfejlesztési vezetője
24/3/2022 • 0
Fenntartható befektetés, tőzsdenyitás, menekülthatás az albérletpiacon - 2022-03-2309 óra
SZUPERZÖLD: Miért akar mindenki fenntartható befektetést?
Az Európai Unió már a tavalyi évben célul tűzte ki, hogy 2050-re az egész gazdaságát karbonsemlegessé kívánja tenni. Az orosz-ukrán konfliktus, illetve annak kimenetele azonban nagyon jelentős változásokat idézhetnek elő a fenntarthatósági törekvések megvalósulásába.
Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Már érezhető a menekülthatás az albérletpiacon
Februárban tovább élénkült a kiadó lakások piaca és új rekord született. Márciusban folytatódott ez a trend, amiben szerepet játszik az Ukrajnából menekülők által támasztott kereslet is, különösen a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
23/3/2022 • 0
Lízingpiac és autóipar, aranyköpés, szellemi tulajdon védelme, amerikai piac - 2022-03-2308 óra
Újabb kihívások előtt a lízingpiac és az autóipar. Mehetnek a 2022-es tervek a kukába?!
Alapanyag- és chiphiány, orosz-ukrán háború, infláció, forintleértékelődés. Az autóipar és kereskedelem még ki sem lábalt a COVID járvány okozta krízisből, már jönnek is az újabb megpróbáltatások.
Borbély Zoltán, a Schiller Flotta Kft. ügyvezetője
ARANYKÖPÉS: Akira Kuroszava
GONDOLKODOM: Ha már megvan, ne engedd!
Dr. Rózsa J. Balázs orvos, fizikus, a Femtonics Kft. alapítója, ügyvezető igazgatója idei Jedlik Ányos díjas
HOTSPOT:
S&P Global bejelentette, hogy az Oroszországra vonatkozó értékeléseit vissza fogja vonni;
felavatták a Tesla berlini gyárát;
Alibaba bejelentette, hogy 15 mrd-ról 25 mrd dollárra emeli részvényvisszavásárlási programját;
Kababik József, üzletkötő
23/3/2022 • 0
Durva kamatemelés az MNB-től, rakétázó Gloster, Z generáció az e-kereskedelemben - 2022-03-2306 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
Pünkipark
Átépítik a Károlyi-palotát
Vizes ígéretek a II. kerületben
Bánkitó lineup: az első nevek
ÉBRESZTŐ TÉMA: Durva kamatemelés az MNB-től, elszálló hozamok Amerikában, mi folyik itt?
Az eddigi 3,4%-ról 100 bázisponttal emelte meg az alapkamatot kedden az MNB, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó felső szélét is 7,4%-ra húzták fel. A kamatdöntés után közzétette inflációs jelentésének két főbb előrejelzését is az MNB, e szerint durván megemelte inflációs és jócskán csökkentette a gazdasági növekedési előrejelzését a jegybanki stáb. Közben Amerikában ütik a kötvényeket, ugranak a hozamok, mégis emelkednek a részvények. De miért?
Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója
KKV ROVAT: Rendkívüli sebességgel növekszik a Gloster!
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
E-COMMERCE: A Z generáció majdnem mindent visz az e-kereskedelemben
23/3/2022 • 0
Pécsi Sándor, Művészek Ukrajnáért - 2022-03-2209 óra
MESÉL A MÚLT: 100 éve született Pécsi Sándor. Március 18-án született, 1922-ben a színész, aki elképesztő palettát játszott végig, rövid, de gazdag karrierje alatt. Katona Csaba, történész mesél.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Művészek Ukrajnáért, segélykoncertek Londonban és Budapesten, Songs for Ukraine.
22/3/2022 • 0
Víz Világnapja, szinesztézia, benzinkutasok - 2022-03-2208 óra
Vizet mindenkinek! - Március 22. a Víz Világnapja. Ha nem történik jelentős változás, akkor az ENSZ vízügyi jelentése szerint 2050-re a világ lakosságának 40 százaléka számára kihívást jelent majd, hogy elegendő vízhez jusson. A Víz Világnapja alkalmából érdemes átgondolni, hogy mit tehetünk a vízkészletünk megóvása érdekében. Vánkos Zsombor, a Xylem Water Solutions Magyarország Kft. alkalmazástechnikai mérnöke.
ARANYKÖPÉS: Andrew Lloyd Webber
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Elfogyott a benzinkutasok türelme, pörög a raktárpiac.
22/3/2022 • 0
Menekültek, energiaárak, csomagolóipar - 2022-03-2206 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Recesszióba dönthetik a magyar gazdaságot a magasan ragadó energiaárak? A drága energia nemcsak az inflációba gyűrűzik be, hanem a külső egyensúlyunkat is rontja, nyomást helyezve ezzel a forint árfolyamára. E mellett egyszerűen kiszívja a megtermelt jövedelmet a gazdaságból, a keresletszűkítés pedig rontja a növekedési kilátásainkat. Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője.
3R: Csomagolóipar a háború árnyékában. Miként alakul át a műanyag csomagolóipar a háború hatására? Milyen áremelkedések és anyaghiányok várhatók? Felhasználást csökkentő megoldások, amik segíthetnek a csomagoló üzemeknek ebben a helyzetben. Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető igazgatója.
22/3/2022 • 0
Aszály, tőzsdenyitás, DAO - 2022-03-2109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Magyar aszály és eltűnő kávé
Már hónapok óta tart a száraz, csapadékmentes időjárás, ennek pedig - ha most még nem is, de később mindenképpen - igen komoly következménye lehet a szántóföldi növénytermesztésre nézve. A talajok kiszáradása miatt ugyanis félő, hogy a tavaszi vegetációs időszakban növények nem jutnak majd elegendő vízhez, és attól lehet tartani, hogy egy újabb aszályos év áll a gazdák előtt. És: vannak arra utaló jelek, hogy a kávé hamarosan luxuscikké válhat, de akár el is tűnhet az életünkből.
EQUILOR TŐZSDENYITÁS:
Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: DAOk, az üzleti élet jövője
A decentralizált autonóm szervezetek, a Web3 vagy más néven decentralizált internet elterjedésével egyre nagyobb teret hódítanak. A DAO (Decentralized autonomous organizations) tágabb értelemben egy olyan szervezet, amely a tagságát, szabályait és célkitűzéseit egy megváltoztathatatlan főkönyvben rögzíti, a blokklánc technológiára építve. Minden - a szervezet működésével kapcsolatos - információ nyilvános és megváltoztathatatlan. A részvételhez általában valamiféle közösségi tagságra van szükség tokenek formájában, amely szavazati jogot biztosít.
Miközben a hagyományos központosított szervezeti struktúra megkérdőjeleződik, a megmaradó kulcsfontosságú szervezeti elemek egy új gazdasági forradalmat táplálnak. Mindez pedig egy új alkotói gazdaságot szül, amely összehozza a a művészeket, jogászokat, fejlesztőket és alkotókat a világ minden tájáról. Ezáltal egy teljesen új kép bontakozik ki a munka jövőjéről.
Frankó Csuba Dea, jövőkutató
21/3/2022 • 0
Türkmenisztán, amerikai részvénypiac - 2022-03-2108 óra
ADÓVILÁG: Türkmenisztán
Most volt épp abszurd elemektől sem mentes választás az ázsai köztársaságban, melyet egy abszolutista államfő, a türkménbasi irányít dinsztikus módon. Pedig a nagy múltú ország a Selyemút egyik fontos állomása volt mindig is, jelenleg pedig hatalmas földgázvagyona is jobb sorsra predesztinálná. Az ország történelméről, gazdaságáról, bel- és külpolitikájáról kérdezzük vendégeinket.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Kassák Lajos
BEFORE THE BELL:
Az energiaválság és a háború, no meg a kínai covid. Ezek mozgatják az árfolyamokat. Ennek ellenére a legnagyobb emelkedés volt 2022-ben az amerikai piacokon. Örültek a befektetők a Fed lépésének.
Nvidia globális mesterséges intelligencia konferenciát tart. Veretes témák terítéken. Mindenki ott lesz, aki számít fejlesztői szinten.
A Moderna virtuális vakcinanapot tart arról, mire jó még a covidnál már bevált technológia?
A Nike gyorsjelentése is várható, az eredmény a járvány miatti gyárleállások miatt nem biztos, hogy túl fényes lesz.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
21/3/2022 • 0
Kútbezárások, kamatdöntés, infláció - 2022-03-2106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
Alkatrész-ellátási probléma a metrónál:
De legalább bunkernek még jó lenne a metróalagút
ÉBRESZTŐ: Kútbezárások, üzemanyaghiány aktuális
Péntekig legalább három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes tovább-üzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. Ezek a kutak azért kényszerültek több napos bezárásra, mert a Moltól mint nagykereskedőtől nem kaptak üzemanyag-utánpótlást. A Molnak egyébként aligha érdeke bármiféle kutak üzemeltetésének átvétele, tulajdonszerzésről nincs szó, ezeket a kutakat majd vissza is kell adni.
Friss aktuális update-et kértem Esztertől: javult, vagy romlott a helyzet az elmúlt napokban, hány kút zárt be, mekkora a hiány, valóban gond van a mezőgazdaságban is, mert a traktoroknak se jut üzemanyag?
Friss hétvégi tapasztalat Őriszentpéterről: az ottani kis kút két hétig nem tudott benzint adni, mert kifogyott és nem kapott. Most pénteken jött három hét után először szállítmány, most 10 literben maximalizálták a tankolást, egy hét alatt újra kifogynak, ha megint nem szállítanak nekik.
Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu-t üzemeltető 3P Online Kft. ügyvezetője
HETI KITEKINTŐ: Kamatdöntő ülés és friss inflációs jelentés az MNB-től
Az előző kamatmeghatározó ülés óta a felrobbanó energiaárak, a romló inflációs kilátások és a forintra nehezedő nyomás miatt
egyszer 75, másodszor pedig 50 ponttal 5,85%-ig emelte az egyhetes betét kamatát, de a múlt héten már – miután visszaerősödött az árfolyam 370-ig - nem emelt tovább. A kijövő adatok a további monetáris szigorítás irányába mutatnak.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
21/3/2022 • 0
Fapados kérdések, tőzsdenap - 2022-03-1809 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Sokan mondják le a budapesti és kelet-európai útjaikat Nyugatról, mégsem változott alapvetően a fapadosok menetrendje. Március végén erős kínálattal indítják a nyári menetrendet. Olyan útvonalak is lesznek, amelyek eddig a főidényben voltak, például Rodosz, Korfu stb.
A COVID19 miatti adminisztratív kötelezettséget sorra törlik el az országok. Például a komoly turista célpontnak számító görögök és olaszok is.
Hallgatói kérdések is jönnek. Csomagméretek betartatásáról, római és athéni transzferről, floridai, palermoi útról.
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
Folytatódik fapados rovatunk! Lesz-e olcsóbb az autóbérlés és lesz-e elég autó? Nagy kérdés mi lesz a főszezonben, mert nem biztos, hogy lesz elég autó. Célszerű elébb autót foglalni és csak utána repjegyet!
De utazunk Krétára, Tromsobe és Angliába is.
18/3/2022 • 0
Műanyaghulladék és ötpróbázás - 2022-03-1808 óra
Nem a műanyag a probléma, hanem a kezelése
Azt látjuk, halljuk, hogy nagy baj van a világban a hulladék mennyiségével és kezelésével. Hogy látja ezt egy csomagolástechnikai szakember?
Arató Gábor, a Manupackaging Magyarország ügyvezető igazgatója (+36 30 682 6050)
ARANYKÖPÉS: Sinkó László
ÉP TESTBEN: Egyre menőbb az ötpróbázás, már gyerekek is életmódot választanak
Új sportágak az ötpróba rendszerben, a párizsi olimpiára is kijuthatnak a sokat mozgó szerencsések, pontot gyűjteni pedig minden hétvégén lehet. Közben gyerekek számára is elindult a nagy életmódválasztó program.
Kiss Gergely, olimpiai bajnok vízilabdázó, sportnagykövet
18/3/2022 • 0
Élelmiszerárak és forintárfolyam - 2022-03-1806 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogyan és mikor jön az élelmiszerhiány, mekkorát ugorhatnak az árak?
Se búza, se műtrágya. Oroszország és Ukrajna háborúja a globális élelmiszer-kereskedelemnek egyszerre több lábát üti ki, tényleg nincs reális esélye annak, hogy ezt az egészet valahogy meg tudjuk úszni súlyos ellátási nehézségek és élelmiszerár-emelkedés nélkül?
Raskó György, agrárközgazdász
ÉRTÉK PERCEK:
az MNB betéti tendere és az EURHUF elmúlt heti alakulása
amerikai adatok és FED kamatdöntés
egyéb jegybanki döntések (Törökország, Japán, UK)
jövő heti események
Fodor István, OTP Global Markets üzletkötő
18/3/2022 • 0
Internetes csalók, védett pálinka - 2022-03-1709 óra
IT ROVAT: A háborút és az áldozatokat kihasználva támadnak a csalók
"Ukrán vagyok, megölték ma a férjem és a fiam, a bankok pedig bezártak. Nincs mit ennünk, könyörgöm Neked Isten nevében, hogy segíts rajtam bármilyen összeggel. Most semmi sem kevés, mert a két lányomnak muszáj ennie a túlélésért. Bármilyen összegért hálás vagyok, hiszen a bankok bezártak. Az egyetlen módja a segítségnek, ha bitcoint küldesz nekem." Erre a szövegre kinek nem lágyul el a szíve? De legyünk erősek és körültekintőek, mert az internetes csalók ezzel a szöveggel próbálkoznak, hogy pénzhez jussanak. Hogyan védekezzünk?
Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Uniós védelmet kapott a homokháti őszibarack pálinka. Nem ez az első magyar termék. De mire jó ez a védelem és milyen termékekre vonatkozik még?
17/3/2022 • 0
Pedagógussztrájk, autóipari krízishelyzet - 2022-03-1708 óra
Hol tart a pedagógussztrájk az első nap után?
Gulyás Gergely szerint ha az óvodapedagógusokat és a szakképzésben oktatókat is beleszámolják, akkor a pedagógusok kevesebb mint 10 százaléka vett részt a sztrájkban. A miniszter ugyanakkor a pedagógusok követeléseit már jogosnak nevezte, sőt, szerinte azok teljesítése a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke
ARANYKÖPÉS: Michael O'Leary
FUTÓMŰ: Az autóipar a sokadik krízishelyzetben
A kábelköteg az új gond, mert azt Ukrajnában és Romániában, meg Marokkóban gyártják leginkább. Munkaigényes alkatrész. 750-800 ezer autó fog hiányozni a piacról az első félévben csak amiatt, hogy Ukrajnában nem gyártanak kábelköteget. A magyar autóipar extrém módon kitett e problémának ráadásul.
A sokadik megpróbáltatás után az ellátási láncok újragondolása következhet a világ autóiparában. Sorra vesszük, mik lehetnek a fő irányok!
Várkonyi Gábor, autós szakértő
17/3/2022 • 0
Ukrán békeesély, távmunka kockázatok, tőzsdei frusztráció - 2022-03-1706 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Békeesély, vagy csak taktikai időhúzás?
Jelentős előrelépést ért el az ukrán és az orosz békedelegáció egy 15 pontból álló előzetes béketervvel, amely szerint tűzszünetet hirdetnének, és az oroszok visszavonnák csapataikat Ukrajnából – cserébe Kijev semlegességet hirdet, és elfogadja a fegyveres erőinek korlátozását.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
2022 KPMG Fraud Outlook
A felmérés visszaigazolja a „sejtést”, hogy a hibrid munkavégzés és a távmunka boom valós árnyoldala a gyakoribbá váló és súlyosabb csalások, megfelelőségi problémák, csökkenő hatékonyságú kontrollok.
Kaszap András, a KPMG igazgatója
HETI ALAPOZÓ: Február a frusztráció hónapja
Minden idők legnagyobb bull piacán pénzt csinálni közel se akkora siker, mint egy világválságban nem veszíteni.
Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
17/3/2022 • 0
Energiatakarékosság és lakáshitel drágulás - 2022-03-1609 óra
SZUPERZÖLD: Hogyan spóroljunk az otthoni energiafogyasztáson?
A klímaválság elleni küzdelem egyik legfontosabb színtere a saját otthonunk. Életmódunk, fogyasztói szokásaink megváltoztatásával, karbon-lábnyomunk csökkentésével mindannyian hozzájárulhatunk a jövőnket fenyegető hatások mérsékléséhez. Van értelme az egyének szintjén változtatnunk, mert a sok egyéni lépés előbb-utóbb jelentős változáshoz vezet globálisan is, valamint így közreműködünk a társadalmi normák, rendszerek megváltoztatásában is.
Vadovics Edina a Greendependent szakmai vezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: A hitelkamatok drágulása a béremelkedést is felzabálja
Hiába nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott nettó átlagkereset éves szinten tavaly decemberben 9,6 százalékkal, az év végi kifizetésekkel alaposan megtolt 327 732 forintos nettó bérből az emelkedő hitelkamatok miatt alig két százalékkal magasabb összegű hitelt tudtak felvenni az adósok a money.hu számításai szerint.
Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
16/3/2022 • 0
Tanársztrájk, szellemitulajdon, részvénypiac - 2022-03-1608 óra
Sztrájkoló magyar tanárok - Tényleg keveset keresnek?
A tanárbérek elmúlt két évtizedbeli alakulása elég jól megvilágítja, miért sztrájkolnak (vagy inkább próbálnak sztrájkolni) a közoktatásban dolgozók hetek óta. A hazai pedagógusbérek 2017 óta változatlanok, miközben a garantált bérminimum duplájára emelkedett. Az emelés elmaradása miatt ma már a hazai tanárfizetések régiós összehasonlításban is elképesztően alacsonyak.
Bucsky Péter, a G7.hu újságírója
ARANYKÖPÉS: Dárdai Pál, magyar labdarúgó, edző
GONDOLKODOM: 60 éves a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület - Hogy látja a szakma a hazai szellemitulajdon-védelmi helyzetet?
A Danubia a legnagyobb iroda itthon, így elég jól látják, hogy a cégek mennyire aktívak, ők mit gondolnak, hogyan lehetne motiválni őket, mi az amiben fejlődést láttak az elmúlt években.
Dr. Pethő Árpád, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület (MIE) ügyvezető elnöke és a Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda ügyvezetője
PIACI HOTSPOT
Nagy a volatilitás. Kína és HongKong nagyot esett hétfőn, majd ma felpattantak. Az esést nem az ukrán háború, hanem a Fed mai kamatdöntésétől féltek, meg a koronavírus gyors terjedésétől. Az emelkedés meg a tőkepiacnak kedvező pártdöntések miatt volt. Céghírek is vannak:
Ford: olyan modelleken törik a fejüket, amelyek a háztartások töltésére is alkalmasak. Merthogy 2035-re emissziósemlegesek akarnak lenni.
Meta és Google: versenyellenességük miatt EU viszgálat indul a két techóriás ellen.
Deutsche Bank: vastag osztalék várható. Az Unicreditnek egyszer már bejött ez a lépés! A bank egyébként kivonul az orosz piacról.
E.On gyorsjelentés is a terítéken.
Kababik József, üzletkötő
16/3/2022 • 0
Nyugdíjpénztár, online vásárlás, futárok - 2022-03-1606 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogy teljesítenek a nyugdíjpénztárak?
Az önkéntes nyugdíjpénztárak -7-26 százalék közti hozamot értek el 2021-ben, az átlagos nettó hozam 2,63 százalék volt. A magas infláció mellett ez negatív reálhozamot jelent, míg 10 és 15 éves távon a szektor infláció feletti hozama továbbra is 2-4 százalékos sávban alakul. A tavalyi hozamokra 2020-hoz hasonlóan hatással volt a koronavírus, illetve az év második felének makrogazdasági folyamatai, különösen a világviszonylatban erős inflációs nyomás.
Binder István, MNB Felügyeleti szóvivő
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
KKV: Miért és hogyan vásárolunk online, és ez milyen technikai igényeket támaszt a cégekkel szemben?
Tavaly a vásárlások egytizedét webáruházakban bonyolítottuk. De vajon ebből mennyi volt komplikációmentes, és mi történik, ha valakinek problémája adódik?
Gombár György, az Avaya Magyarország ügyvezetője
E-COMMERCE:
A kézbesítési idő és a szállítási útvonalak lerövidítése, a központi óriásraktárakat felváltó kisebb depók, a vásárlók mind pontosabb tájékoztatása és a futárok magas szintű képzése – a mesterséges intelligencia alapú kiszállítási megoldásokat kínáló DoDo szakértői szerint ez az öt irány határozza meg a logisztikai fejlesztések jövőjét.
Sáfár Károly, a DoDo magyarországi képviselője
16/3/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-03-1109 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Hogy tervezzünk nyaralást ilyen körülmények között? Érdemes-e Srí Lankába utazni a Wizz Airrel? Hogy közlekedjünk olcsón Rómában?
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
ÁCS PART 2.
11/3/2022 • 0
Orosz-ukrán háború, aranyköpés, oroszok hiánya a sportból - 2022-03-1108 óra
Haditudósítás: hol tart az orosz-ukrán háború?
Az oroszok hadműveletei lassulni látszanak, de mégis elfoglaltak már pár jelentős várost. Ugyanakkor egyre durvább csapásokról hallani, már civil célpontokat is bombáznak. Ugyanakkor külügyminiszteri szinten a hadviselő felek leültek tárgyalni.
Valóban lehetnek-e hadtáp problémái a támadóknak?
Hol marad a korszerű technika?
Mi lehet a következő hetek hadműveleti célja?
Tovább durvulhat-e a háború?
Mi lehet a stratégiai célja az oroszoknak? Ukrajna elfoglalása vagy feldarabolása?
Enyhült-e az atomfenyegetés?
Veszélyben lehetnek-e más országok is, pl a balti államok vagy Moldova?
Jójárt Krisztián, a Stratégiai Védelmi Intézet kutatója, biztonságpolitikai és hadászati szakértő
ARANYKÖPÉS: Douglas Adams, angol író
ÉP TESTBEN: Piros lap! - Hiányozni fognak-e az orosz sportolók, az orosz pénz a világ sportjából?
A világ minden táján mindenki a maga módján próbál nyomást helyezni Oroszországra,így van ez a sportban is. A szankciók jelentősen hátráltatják az orosz sport fejlődését, ha sokáig marad ez az állapot, Oroszország lemarad a világ élvonalától, elveszítheti vezető sportnemzet szerepét. Arról nem is beszélve, hogy milyen szponzoroktól, díjaktól és lehetőségektől esnek el a sportolók, csapatok. Ezt évekbe, évtizedekbe kerülhet helyre hozni a jövőben.
Kálnoki Kis Attila, a 24.hu főmunkatársa
11/3/2022 • 0
Sorok a benzinkutakon, ESG, infláció és kamatok - 2022-03-1106 óra
NÉVNAPOK, SZÜLETÉSNAPOK, ÉVFORDULÓK
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Sorok a benzinkutakon - hiszti vagy előrelátás?
“A héten egyre több kúton jelentkezhet készlethiány, és a hosszú hétvégén is problematikus lehet egyes helyeken a kiszolgálás” - jósolta pár napja a holtankoljak.hu illetékese. “Nincsen ellátási probléma, pillanatnyi logisztikai problémák vannak, nem marad ellátatlanul senki, legfeljebb átmenetileg” - mondta a Mol elnöke. Az autósok pedig megrohanták a kutakat. Most akkor gond van vagy nincs?
BRÉKING volt tegnap este!
Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke
Holt tart ma az ESG mozgalom?
Az ESG-vel kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés lett mára, hogy hogyan lehet érdemi különbséget tenni a valóban ESG-elvek mentén irányított vállalatok és a magukat csak annak hirdetők között.
Szabó István, a KPMG szenior menedzsere
ÉRTÉK PERCEK: Csúcson a forintárfolyam és az infláció - lép a jegybank
EUR/HUF árfolyammozgása a hét folyamán, majdnem 400,00…
MNB Kamatdöntés 100 bázispont emelés, de mire lesz ez elég? elég lesz?
Magyar inflációs adat 8,3%
Magyar költségvetési adat 1585 mrd HUF
ECB kamatdöntés
Imrei János, OTP Global Markets osztályvezető
11/3/2022 • 0
Apple újdonságok és sokác bab - 2022-03-1009 óra
IT ROVAT: Mit húzott elő a kalapból az Apple?
Nem véletlenül adta az Apple a tegnapi rendezvényének a "Peek Performance" elnevezést, a cég a szokásos tavaszi bemutatója során egy sor olyan új termékről lebbentette fel a fátylat, melyek az előző generációs megoldásokhoz képest - így vagy úgy - jelentősen megnövelt teljesítményt nyújtanak.
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
NOPQ: Busójárás után, avagy a sokác bab nyomában
Szűkebb pátriájában, Baranyában nagy szeretet övezi, a Kincses Baranya/ Baranya Megyei Értéktár szereplője, viszont országos szinten kevésbé elterjedt ez a gasztronómiai és főzéstechnikai gyöngyszem. A sokácbab, vagy köcsösbab az egyik legjobb és legősibb ételünk, a déli népek közvetítésével került be hazánkba, több vállfaja van, a recept nagyjából azonos, de térségenként és családonként eltérő - ami biztos, az a bab és az edény, amit nem árt beszerezni.
Kántor Ede, gasztobubus, verbális mesterszakács
10/3/2022 • 0
Az autózás jövője, a jelen autópiaca - 2022-03-1008 óra
BOSCH: Magyarországon fejleszti az autózás jövőjét a Bosch
Az elektromobilitás az egyik legfontosabb trend jelenleg az autóiparban és egyre inkább a Bosch meghatározó üzleti területévé válik. A vállalat csak 2021-ben mintegy 700 millió eurót, összességében pedig már ötmilliárd eurót költött az elektromobilitással és üzemanyagcellákkal kapcsolatos fejlesztésekre.
Gergen Péter, a Bosch budapesti fejlesztőközpontjának elektromobilitásért felelős vezetője
ARANYKÖPÉS: Sharon Stone, színésznő
FUTÓMŰ: Totál káosz - A forintgyengülés hatása az autópiacra
Csaknem reménytelen új autóhoz jutni Magyarországon. A gyártási, szállítási bizonytalanságok miatt hónapokat kellett várni az autókra, így a vevő nem tudta, mikor veheti át a járművét. A forint gyengülése miatt most már azt sem tudhatja, mennyit kell majd fizetnie érte. Mindezek miatt a használt autók piacán óriási a kereslet.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
10/3/2022 • 0
Lakásárak, forintárfolyam, infláció - 2022-03-1006 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
Pro és kontra: Mire számíthatunk a lakáspiacon?
Mire számíthatunk a jelenlegi tudásunk alapján a lakáspiacon, ami nyilván az árakra is komoly hatással lesz. Szakadnak, csökkennek, stagnálnak, vagy nőnek tovább a lakásárak?
Ditróy Gergely, a Portfolio Ingatlan Divíziójának vezetője
ÉBRESZTŐ TÉMA: Forintárfolyam és infláció - Rekordok könyve
Hétfő reggel beszakadt a forint árfolyama, és történelmi mélypontra gyengült az euróval, a svájci frankkal valamint a dollárral szemben is. A januári 7,9 százalékról 8,3 százalékra gyorsult az infláció. A KSH szerint utoljára 2007. augusztusban mértek ilyen magas inflációt. Mi jöhet még? Stagfláció?
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
10/3/2022 • 0
Fosszilis-függőség, tőzsdei korrekció, KKV kihívások - 2022-03-0909 óra
SZUPERZÖLD: A fosszilis-függőség fő ellenszere és az önellátás hajtóereje. A legzöldebb energia, amit meg sem termelünk. A fosszilis függés nemcsak környezeti ügy, ahogy erre az ukrajnai háború is kérlelhetetlenül rámutatott. Az Energiahatékonysági Világnap üzenete világos: az energiahatékonyság közös érdekünk. Ezért a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) felhívja a figyelmet, hogy mind az uniós, mind a hazai szakpolitikákban erősebben kellene az energiahatékonyságra támaszkodni, célokat kitűzni, és a közpénzeket nagyobb arányban kell energiatakarékossági beruházásokra, felújításokra fordítani. Ezzel csökkenthetjük a legjobban a fosszilis-függőséget és védekezhetünk a növekvő piaci energiaárak ellen. Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének energia és éghajlatvédelem programigazgatója.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
KKV ROVAT: A három legnagyobb kihívás, ami a kkv-k előtt áll. Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményeiből.
9/3/2022 • 0
Kriptovaluták adózása, Juliette Binoche, LNG - 2022-03-0908 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Kriptovaluták adózása. 2022. január 1-étől új, a korábbinál kedvezőbb szabályok szerint kell adózni a kriptovalutákkal való kereskedésből származó bevételek után, de vannak olyan részletszabályok, amelyek ismerete szükséges a legkedvezőbb feltételek kihasználásához. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
ARANYKÖPÉS: Juliette Binoche.
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: A magyar nők feltalálóként is kiemelkedőek. Napenergia-hasznosítás, génterápiás, illetve szöveti hegesedést gátló eljárások, cserélhető fejű harisnya, belső világítású táska, ujjtorna-készülék zongoristáknak – számtalan olyan nóvum, amelyet női feltalálóknak köszönhetünk. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke.
PIACI HOTSPOT: Az amerikai cseppfolyós gáz exportőrök lehetnek a kialakult háborús helyzet legnagyobb nyertesei, ezt a trendet legjobban ETF-eken keresztül lehet megfogni. Izgalmas lehet még a cégek közül az Apple és az UniCredit is a héten. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
9/3/2022 • 0
Háborús hatások itthon, lakásárak, elosztóközpont - 2022-03-0906 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: a Greenpeace egy emberekből álló hatalmas békejelet alkot a hősök terén, ma este 7 órakor.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Küzdelem az orosz-ukrán háború hatásai ellen. Rendkívüli, 100 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, a jegybank az egyhetes betéti és hitel kamatlábak által határolt kamatfolyosó felső (hitel-) szélét emelte meg, amivel gyakorlatilag megágyazott a csütörtöki effektív szigorításnak. Közben, a magyar költségvetés is megborulhat az orosz-ukrán háború és a szankciók miatt. Madár István, a portolio.hu vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Jó eséllyel eljött a trendforduló a lakásárakban. Várható volt, hogy a 2015-ben indult erőteljes lakásáremelkedést megakaszthatja valami. A Bankmonitornál most 7+1 ilyen okot is találtak. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető-alapítója.
E-COMMERCE: Semmi sem állítja meg az online értékesítés robbanásszerű terjedését. Míg idehaza a teljes kiskereskedelem tíz százalékát tette ki az e-kereskedelem, addig Kínában, elsősorban a pandémia hatására, már a felét. Magyarországnak kiváló adottságai vannak ahhoz, hogy az interneten rendelt, az Európai Unión kívülről érkező áruk regionális elosztóközpontja legyen. Kossuth József, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnökségi tagja, E-kereskedelmi és Kisárulogisztikai Munkacsoportjának vezetője, aki emellett a Budapest Airport Cargo vezetője.
9/3/2022 • 0
Irányi Dániel és Batman kultusz - 2022-03-0809 óra
MESÉL A MÚLT: Szigorú morál és tiszta jellem - 200 éve született Irányi Dániel
200 éve született Irányi Dániel (született Halbschuh Dániel, Toporc, 1822. február 24. – Nyíregyháza, 1892. november 2.) a márciusi ifjak egyike, politikus, publicista. Szigorú morálját és tiszta jellemét politikai ellenfelei is elismerték. 1886-ban alapító elnöke lett az Erkölcsnemesítő Egyesületnek. Kitartó küzdelmet folytatott a teljes vallásszabadság megvalósításáért és a polgári házasság bevezetéséért.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Mennyi bőrt lehet lehúzni egy denevérről? A Batman filmkultusz jelenség
Matt Reeves sötét szuperhősfilmje a második a pandémia alatt, amely nyitóhétvégéjén elérte a 100 millió dolláros határt. Ezzel úgy tűnik, véget érhet a DC-átok, az utóbbi években ugyanis nem teljesítettek túl jól a filmjeik. Márpedig a Robert Pattinson által játszott denevérember a mozikasszáknál és a kritikusoknál is nagyot gurít, túlnyomórészt pozitív értékeléseket kapott. De mit tud ez a Patterson gyerek, amit az elődei nem?
Dudás Viktor, filmszakértő
8/3/2022 • 0
Klímavédelmi Akcióterv és orosz-magyar vasútcég - 2022-03-0808 óra
Hogy halad a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megvalósítása?
A korábbi átfogó zöld stratégiák után és azokkal összhangban, 2020-ban a kormány bejelentette a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet (KTA), 8 kiemelt cselekvési területtel.
Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára
ARANYKÖPÉS: Johann Gottfried Seume és Szent-Györgyi Albert
ÉSZJÁTÉK: Hírek a logisztika világából
Szijjártó szerint létrejön a magyar-orosz vasúti vegyesvállalat
Harmincmilliárd dolláros növekedés várható a hullámkartoniparban
8/3/2022 • 0
Valutaváltási láz és energiár vágta - 2022-03-0806 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Történelmi forint mélypont - mi a helyzet a váltóknál?
A forint több hete tartó mélyrepülése hétfőn zuhanórepülésbe váltott, reggel pár óra alatt gyengült 3,5%-ot az árfolyam az euróval szemben, megütve a történelmi, 400 forintos szintet. Mire számít a piac, és mi a helyzet a váltóknál - mekkora a lakossági pánik?
Taracky Andrej, az Exclusive Change vezérigazgatója
3R: Elképesztő ütemű olaj és földgáz drágulás - mi lesz itt még?
A nemzetközi árupiacokon az energiahordozók olyan szintű drágulását látni, amire a közelmúltban nem volt példa. Láttunk napon belüli 10 százalékos emelkedést is, a Brent 139 dollár, a WTI 133 dollár fölött is járt. De mire számíthatunk, meddig drágul az olaj és a földgáz? És mit hoz a fosszilis energiahordozók drágulása? Helyzetjelentés.
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője
8/3/2022 • 0
Termőföld, Forint mélypont, menekülthelyzet - 2022-03-0709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Termőföld, te drága. 2021-ben is közel 10 százalékkal drágultak átlagosan a termőföld piaci ára, ez derült ki az Agrotax Kft. éves földpiaci elemzéséből. A termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2021-ben 1,969 millió forintig emelkedett, ami 14 százalékos drágulás az előző évhez képest (1,727 millió Ft/ha), a szántókért ennél többet, hektáronként átlagosan 2,097 millió forintot kellett a vevőknek adniuk, ami 9,7 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A szántók haszonbérleti díja tavaly átlagosan 81 957 forint volt. Sáhó Ákos, az Agrotax kft. ügyvezetője, precíziós mezőgazdasági szakmérnök, ingatlanvagyon-értékelő.
TŐZSDENYITÁS: Történelmi mélyponton a forint, esik a tőzsde. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
MENEKÜLTHELYZET MAGYARORSZÁGON: A II. Világháború óta nem volt ilyen rossz a helyzet. Egyre több a menekült az ukrajnai háború miatt, az ENSZ adatai szerint, már több, mint 1.5 millióan vannak, ami a II. Világháború óta a leggyorsabban növekvő menekültválságot eredményezi. Szerencsére sokan segítenek is. Mire van szükség? Mi a prognózis, mennyi menekültre lehet számítani? Hogyan lehet a legjobban segíteni nekik? Kihez fordulhat, aki segíteni szeretne? Balla Zsolt, az ENSZ menekültügyi főbiztossága Közép-Európai Regionális Képviseletet kommunikációs munkatársa.
7/3/2022 • 0
Háború Ukrajnáért, csokoládé, medve-piac - 2022-03-0708 óra
ADÓVILÁG: Háború Ukrajnáért. Mit jelenthet ez az oroszellenes gazdasági szankciókban gazdag háború adójogi szempontból Ukrajna, Oroszországnak és Nyugat-Európa számára? Miből fogják újjáépíteni az országot? Miből finanszírozza Oroszország a háborút és hogyan kezeli a szankciókat? Az energia árrobbanás költsége elmossa a társaságok jövedelmét és inflációt tovább gerjeszti? Visszakerülhet az európai gazdaság egy Covid-szerű recesszióba annak költségvetési mellékhatásaival? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere.
A szankciókkal mennyire lehet megtörni és visszaverni az orosz inváziót? Mennyire messzire hajlandó elmenni a Nyugat? Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Paolo Gucci.
Before the Bell: Medve piac kezdete vagy korrekció? Esés az amerikai piacon, de átfordul lejtmenetbe vagy megáll a trend? Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő.
7/3/2022 • 0
Ukrán gyerekek, infláció, EKB kamatdöntés - 2022-03-0706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi lesz az ukrán gyerekekkel? Az ukrajnai konfliktus sokkal nagyobb kihívás elé állít minket, mint azt bárki gondolta volna. Az UNICEF már több mint 25 éve a helyszínen van, és az elmúlt 8 évben - a válság eszkalálódásával - humanitárius segítséget is nyújtott a kelet-ukrajnai gyerekeknek és családjaiknak. A háború következtében azonban rengeteg gyerek és család veszítette el otthonát, kényszerült óvóhelyre, vagy indult útnak, hogy békére és biztonságra leljen. Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója
HETI KITEKINTŐ: Háború, infláció, EKB kamatdöntés. A befektetők fókuszában továbbra is az orosz-ukrán konfliktus alakulása áll. A makroadatok közül a magyar és az amerikai infláció, valamint az EKB kamatdöntő ülése lehet piacmozgató. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
BUDAPEST, TE CSODÁS: fővárosi hírcsokor: újranyitották Ferihegy 1-et, elmarad a márciusi hangos szirénapróba, indulhat a Nyugati és környéke felújítása.
7/3/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-03-0409 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Még kicsi a hatása a háborúnak az utazási piacra, kevesebb turista jöhet nyugatról Kelet-Európába és az orosz beutazás megszűnése miatt például Cipruson csökkenhetnek az árak.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
4/3/2022 • 0
Gloster stratégia, a háborúról gyerekeknek - 2022-03-0408 óra
Mint bajnok az olimpiára, úgy készül a Gloster az elkövetkező évekre
2021 decemberben tette közzé a Gloster a 2025-re vonatkozó stratégiáját. Ez pont annyi idő, mint egy olimpiai ciklus. És bár az IT cég nem a 2024-es párizsi olimpiára készül, 2025-re vonatkozó terveivel magasra tette a lécet.
Járdán Tamás, Gloster Nyrt. Igazgatósági tag
ARANYKÖPÉS: Zorán, énekes, zenész, zeneszerző
ÉP TESTBEN: Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a háborúról?
A mai digitális korszakban elmúltak azok az idők, amikor eltitkoltuk gyermekeink elől a globális világ eseményeivel kapcsolatos ijesztő igazságokat. De hogyan beszéljünk nekik ezekről?
Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő
4/3/2022 • 0
Pénzkérdés, kkv digitalizáció, háború a piacokon - 2022-03-0406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
Háború, forintgyengülés infláció - hova tegyem a pénzem?
Háború lesz. 380 forint az euró. 10 százalék az infláció. Ijesztő dolgok ezek, melyek miatt bizonyára sokakban felmerül, mit tegyenek a megtakarításaikkal? Van-e ok pánikra? Érdemes-e beszállni elszállt árfolyamok mellett? Megpróbálunk felelni a legégetőbb kérdésekre.
Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója
A kkv-k digitális fejlődésének lehetőségei és nehézségei
* Magyarországon milyen most a vállalkozói szektor digitális fejlettsége?
* Melyek a legnagyobb gátak a vállalkozások számára az online platformon való működést illetően?
* A kkv-k viszonylag korlátozott emberi és eszközbeli erőforrással rendelkeznek. Hogyan tud ezen segíteni az eMAG Marketplace-hez való csatlakozás?
* Milyen lehetőségei vannak a tradíciókon alapuló családi vállalkozásoknak a digitális térben? Mi lehet az ő hozzáadott értékük?
* Mely típusú, tevékenységi körű kkv-k regisztrálnak leginkább a Marketplace felületére? Kik vannak jelen a legkevésbé?
* Hogyan segít a Marketplace a vállalkozásoknak a online migrálásban? Milyen szolgáltatásokat, támogatást nyújt számukra?
Papp Máté, eMAG Marketplace Direktor
ÉRTÉK PERCEK:
az orosz-ukrán háború első hete a pénz- és tőkepiacon
Varga Botond, OTP Global Markets üzletkötő
4/3/2022 • 0
Hibrid hadviselés, kibertámadások, eladási hullám - 2022-03-0309 óra
IT: Haditudósítás a kibertérből. Az ukrán-orosz háborúban a kibertámadások kimondottan fontos szerepet játszanak a hadi események alakulásában. Közben a hackerekkel felvéve a harcot a kibervédelem is folyamatosan fejlődik. De kik és hogyan harcolnak egymással a két oldalon? Milyen sikereket értek el eddig? Hova fajulhat a kiberháború? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
3/3/2022 • 0
Ukrajna, történelem, autóipar - 2022-03-0308 óra
Lassan egy hete folyik a háború Ukrajnában, és még azok számára sem világos teljesen, hogy mi és miért történik, akik percről percre követik a hadi eseményeket. Ennek egyfelől oka, hogy az orosz fél semmilyen hivatalos információt nem bocsát a közvélemény számára, és az ukrán oldal is egyre kevesebbet. Másfelől oka, hogy nem világos, mi az agresszor katonai célja, főképpen azután, hogy egyre kevesebb esély mutatkozik a bevallott politikai cél elérésére, nevezetesen egy Oroszországhoz lojális bábkormány felállítására Kijevben. Mitrovits Miklós, történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, illetve az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat Történettudományi Intézetének munkatársa.
ARANYKÖPÉS: Andrássy Gyula
FUTÓMŰ: Orosz autópiac - Durrdefekt! Sorra hagyják ott az orosz piacot a nagy autóipari cégek:
BMW: Nem szállít Oroszországba és az ottani gyártást is felfüggeszti.
Jaguar Land Rover: Nem szállít Oroszországba.
Volvo: Nem szállít Oroszországba.
Ford: Felfüggeszti a tevékenységét Oroszországban. Az amerikai autógyártónak 50 százalékos részesedése van egy közös vállalatban (Ford Sollers), amely legalább 4000 embert foglalkoztat.
General Motors: Már pénteken bejelentették, hogy „további értesítésig” leállítják az országba irányuló összes exportot. A GM-nek nincs jelentős orosz jelenléte, az évente értékesített 6 millió járműből csak mintegy 3000 járművet ad el 16 márkakereskedésen keresztül Oroszországban.
Harley-Davidson: Nem szállít Oroszországba, felfüggesztette az ottani működését.
Mi lesz ebből? Várkonyi Gábor, autós szakértő.
3/3/2022 • 0
OTP zuhanás, német hátraarc - 2022-03-0306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Pergőtűzben a legfontosabb magyar részvény - Mi lesz veled OTP? Négy hónap alatt az OTP elveszítette az értéke felét, csak az elmúlt három hétben 2300 milliárd forinttal csökkent a piaci értéke. A bankcsoport tőkehelyzete a menedzsment és az MNB szerint is bivalyerős, és az extrém forgatókönyvek megvalósulása esetén is erős marad a bank. A befektetők viszont nem ezt árazzák, az elmúlt napokban pánikszerű eladásokat láttunk, kevés olyan részvény volt a régióban, amit annyira büntettek, mint az OTP-t, ráadásul a forgalom is kiugró, vélhetően nagy szereplők is kitáraztak. Mi történik? Nagy Viktor, a Portfolio.hu elemzője.
HETI ALAPOZÓ: A nagy német hátraarc. Az európai energiapolitika milyen mélyen elhibázott. Íme egy példa: Az energiatermelés zöldítési szándékának árnyékában Németország három blokk kivételével lényegében bezárta atomerőműveit. Önálló gázkitermelése gyakorlatilag nincs, gázigényének 50 százalékát az oroszoktól szerzi be, ma már gyakorlatilag a korábbi ár négyszereséért támogatják Putyin rezsimjét. Ha az őrületből még nem lenne elég, mára Németország lényegében teljesen leépítette saját szénkitermelését, és bizony itt is közel 50 százalékban orosz – jól olvassák, ismétlem, orosz – importra szorul. Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
3/3/2022 • 0
Elektroszmog és óvatoskodó ingatlanpiac - 2022-03-0209 óra
SZUPERZÖLD: Veszélyes-e az elektroszmog?
Az elektroszmog mérhetően jelen van az életünkben. Az elektroszmog olyan civilizációs szennyezés, ami az utóbbi egy évszázadban bukkant fel és az utóbbi két évtizedben ugrásszerűen fölerősödött. Kell félnünk az elektroszmogtól? Tehetünk érdemben bármit a csökkentésére? Egyáltalán: létező jelenség vagy csak korunk technikai mumusa?
Almásy Zsolt, épületbiológus
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: A háború miatt óvatosabbá váltak a lakáseladók és vásárlók
A háború a kereslet alakulását is befolyásolta. Februárban közel 400 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, de érezhető volt a visszaesés február utolsó napjaiban. A katonai konfliktus kirobbanását követően a napi érdeklődések száma 22 százalékkal csökkent.
2/3/2022 • 0
Munkahelyi kríziskezelés, szerzői jogok, részvény - 2022-03-0208 óra
Mi a feladata a vezetőknek és mi a munkavállalóknak krízis helyzetekben? 3 év covid után jóval gyengébb lelki és idegi állapotban vannak az emberek, ilyen körülmények között talált meg minket a háború rettenete. Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató ad néhány tippet!
ARANYKÖPÉS: John Irving, amerikai író
Miért jó, ha a zenészek tudatosan ügyelnek a szerzői jogaikra?
Sting 300 millió dollárért (93 milliárd forintért) adta el teljes szerzői katalógusát a Universal Musicnak. A zenei streamingszolgáltatások elterjedése óta kezdtek el versengeni a zenei kiadók az előadók katalógusaiért. Decemberben a Sony vásárolta meg Bruce Springsteen valamennyi dalának és felvételének jogait 550 millió dollárért (170 milliárd forintért), a Warner pedig 250 millió dollárért (több mint 80 milliárd forint) szerezte meg David Bowie teljes zenei életművét.
Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogi elnökhelyettese
HOTSPOT:
Háborús hatás a tőzsdéken. Vállalati szinten is. Például az Apple nem ad el készülékeket Oroszországban, szolgáltatásait pedig korlátozza. A Google is hasonlót lépett, sőt a Ford is bejelentette, hogy leállítja az orosz aktivitását. A Salesforce szoftvergyártó viszont a borús hangulat ellenére is árbevétel növekedést vár. A szoftvercégekben tehát lehet fantázia.
Baráth Tibor, vezető üzletkötő
2/3/2022 • 0
Járókelő, energiaháború, e-kereskedelem - 2022-03-0206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mit látnak a járókelők - így lenne élhetőbb a főváros!
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hadiállapot energiaügyekben - OLAJozottan megy a GÁZfüggőség leépítése?
Mindent meg kell tenni az orosz gázfüggőség leépítése érdekében – jelentette be nemrég az osztrák kancellár, akinek véleményéhez nagyon hasonló üzenet érkezett Berlinből, miközben gőzerővel ennek a stratégiai célnak az elérését szolgáló terveken, konkrét beruházásokon dolgoznak Európa-szerte. Lényegében tehát arról van szó, hogy a korábban eldöntött, eddig csak homályosan kommunikált stratégiai lépést elkezdik bejelenteni, megvalósítani a tagállamok. Fájni fog?
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője
E-COMMERCE: A hazai e-kereskedelem fejlődése és jövője
A GKI számítása szerint a belföldi online kiskereskedelmi forgalom meghaladta a 909 Mrd Ft 2020-ban (+45%) és várhatóan az 1 200 Mrd-t 2021-ben (+32%). Mik voltak a legfőbb hatások a Covid által a tavalyi évre? Hogyan alakult a fogyasztási kedv? Változtak-e a fizetési szokások, vagy még mindig az utánvét a menő?
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójának 100., egyben az utolsó fellépése a rovatban
2/3/2022 • 0
Mesél a múlt, tőzsdenyitás, így segíts a menekülteknek - 2022-03-0109 óra
MESÉL A MÚLT: A Duna-delta
Katona Csaba édesanyja orosz, ő maga Ukrajnában született a Duna-deltánál Reniben. Ez egy kis város Dél-Ukrajnában, Odessza megyében.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS
Deák Dávid, üzletkötő
Menekülés a háború elől - így segíthetsz!
Folyamatosan érkeznek a menekültek az ukrán-magyar határra a háború kitörése óta. Számos szervezet keres önkénteseket itthon a határra és szerveznek adománygyűjtéseket, összefoglaljuk, hogy hova fordulhat az, aki segíteni szeretne. Élelmiszert, tárgyi felajánlásokat, fuvart és szálláslehetőségeket is várnak a pénzbeli adományok mellett.
Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője
1/3/2022 • 0
Új digitális banki világ, aranyköpés, közúti fuvarozás háború idején, Sberbank - 2022-03-0108 óra
FOUNDATION: Erős fundamentumokkal indítja el a Bankholding új digitális banki világát
A Magyar Bankholding Csoport a londoni központú Thought Machine-t választotta partneréül új digitális banki világának elindításához. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport egyesülésével létrejövő szuperbank lesz az első hagyományos hazai bank, amely ezt a technológiát használja.
Szoldatics Petra, Product Owner - Payment & Transaction squad - Foundation, Magyar Bankholding és Oroszi Róbert, Tech Lead - Foundation, Magyar Bankholding
ARANYKÖPÉS: Javier Bardem, spanyol színész
ÉSZJÁTÉK: Milyen nehézségekkel néz szembe a közúti fuvarozás háború idején?
Számos kihívás elé néz a fuvarozási szakma is a háború miatt. Kezdve a munkaerővel (100 ezer ukrán kamionos rója Európa útjait), az üzemanyagáron át a hirtelen jött kihívásokig (lerombolt ukrán kikötőkből áttevődhet valamennyi forgalom a közútra). A biztosítók és lízingcégek is még számolgatnak, hogy milyen extra kockázatot jelent számukra a kialakult helyzet.
Barna Zsolt, a Waberer's International vezérigazgatója
Gondban a Sberbank - Mi lesz a pénzemmel?
A Sberbank Magyarország Zrt. osztrák tulajdonosa fizetési nehézségekkel küzd, kvázi csődközeli helyzetbe került. Ez pedig hatással van a hazai bankra is, ennek felméréséig két bankszünnapot rendelt el az MNB. Bajba kerülhet a magyar Sberbank is? Mi történik egy ilyen helyzetben a meglévő betétekkel és kölcsönökkel? Érdemes a hiteleket tovább fizetni?
Argyelán József, a Bankmonitor elemzője
1/3/2022 • 0
Devizapiac, budapesti infók, karbonsemlegesség - 2022-03-0106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Háborús sokk a devizapiacon - Rubel, forint, dollár
Hétfő reggel új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, 372 felett is járt a jegyzés. A magyar devizát az orosz-ukrán háború, illetve az azzal kapcsolatos globális kockázatkerülés sújtja, emiatt pedig nehéz bármit is tenni ellene. A legnagyobb kérdés most az, meddig tart az eladási hullám, ettől függhet a forint sorsa is.
Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
3R: Karbonsemleges magyar gazdaság - Elérhető cél vagy vágyálom?
Nem túl rózsás a kép, a magyar üzleti szféra a karbonsemleges működéshez vezető útját elnézve, bár az élenjáró vállalatok 31%-ának már vannak nettó zéró kibocsátási céljai, de ez elmarad a nemzetközi és a valódi változásokhoz szükséges szinttől Hogyan válhat a magyar gazdaság 2050-re karbonsemlegessé, hol tart most és hogyan lehet ezt az átmenetet finanszírozni?
ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) újraválasztott elnöke
1/3/2022 • 0
Európa éléskamrája, tőzsdei zuhanás, ukrán menekültek - 2022-02-2809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Tűz alatt Európa éléskamrája - Mi lesz ebből? Ukrajnát Európa éléskamrájának is szokták nevezni, hiszen jelentős búza-, zab- és kukorica exportőr. A most kirobbant háború azonban nemcsak az ukrán, de az orosz gabonatermelést és exportot is teljesen felforgatta. Amennyiben Oroszország elfoglalja Ukrajnát, ennek az exportmennyiségnek a sorsa teljesen bizonytalanná válik, ami komoly áruhiányt és számottevő áremelkedést is generálhat. Raskó György agrárközgazdász.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
MENEKÜLTHULLÁM: Ukrán menekültek Magyarországon - Mire számíthatnak? Az Ukrajna elleni orosz támadás kapcsán okkal merül fel a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a háború elől menekülőknek, ha Magyarországtól remélnek segítséget. Magyarországnak jogi és gyakorlati értelemben is segítenie kell a menekülőket, védelmet kell kapniuk. Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság menedékjogi főmunkatársa.
28/2/2022 • 0
Üzbegisztán, Ukrajna, piacnyitás előtt - 2022-02-2808 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai: Üzbegisztán. Üzbegisztán gazdasága a szuverén üzbég államiságból származik, amely a Szovjetunió összeomlása után jött létre. A FÁK tagjai között ez az ország volt az elsők között, akik beléptek a gazdasági fejlődés fázisába. 2001-re Üzbegisztán képes volt visszaállítani a szovjet termelési szintet a GDP mutatói alapján. Az export volt és továbbra is a növekedés mozgatórugója (a belföldi fogyasztás hátterében, amely stagnált állapotban volt). Ennek eredményeként a gazdasági növekedésnek csekély hatása van a lakosság életszínvonalára. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere.
Demokratikus reformokat jelentett be Savkat Mirzijojev üzbég elnök két héttel újraválasztását követően a szombati beiktatási ünnepségen Taskentben. "Soha nem fogunk letérni a demokratikus reformok útjáról, amelyeket népünkkel közösen kezdtünk meg" - hangsúlyozta a 64 éves politikus, aki október 24-én elsöprő, 80,1 százalékos szavazataránnyal győzött az elnökválasztáson, bár nemzetközi megfigyelők úgy ítélik meg, hogy valódi verseny nélkül, súlyos szabálytalanságokkal zajlott le választás. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Földes Eszter színésznő.
BEFORE THE BELL: Nem a gazdasági történések mozgatják a héten a piacokat, pedig sokan adnak számot eredményeikről és lesz Powell beszéd is, meg munkanélküliségi adat. A háború kitörésekor beestek az indexek, visszahúzták őket másnap. Bíztak a befektetők abban, hogy a jegybank laza politikája marad. Ám ennek lassan vége, mivel magas az infláció. Lesznek olyan cégek, például a hadiipari és kiberbiztonsági cégek, a dollár és a nyersanyagok, amelyek nyertesei lehetnek a feszült helyzetnek. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
28/2/2022 • 0
Háború a szomszédban, piacok a háború árnyékában - 2022-02-2806 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Háború a szomszédban - Mi is ráfizetünk? Milyen hatással van az orosz-ukrán háború Magyarországra, a magyar gazdaságra? Hogy reagáltak a pénzpiacok, mire érdemes most figyelni a befektetéseknél? Madár István, a portolio.hu vezető elemzője.
HETI KITEKINTŐ: A háború árnyékában - eurózónás infláció és amerikai munkaerőpiac. A piacokat kevésbé a beérkező makroadatok, sokkal inkább az Oroszország és Ukrajna közötti háborúval kapcsolatos hírek mozgatták. Ugyanakkor a kibontakozó konfliktus és az annak következményeként Oroszországot sújtó szankciók óriási rallyt hoztak a nyersolaj és a gáz piacán, ami tovább fűti a már hónapok óta vezető témának számító inflációs aggodalmakat. Ilyen előzmények mellett érkeznek szerdán a februári inflációs adatok az eurózónából. Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője.
28/2/2022 • 0
Ács is in the air, tőzsdenyitás, még egy kis Ács - 2022-02-2509 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Még mindig extra csekkin a wizznél
Újraindulások, Ryan BUD előny
Ryanair stáj bejelentések - turisták megijednek?
Részvényeik
Ács Gábor, a “Häkkinen Mekiben, Helsinki gyorsétterem kalauz” című nemzetközi bestseller szerzője
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
25/2/2022 • 0
Putyin Csernobilban, aranyköpés, futóverseny terepen és betonon - 2022-02-2508 óra
MEDDIG MEHET EL PUTYIN ÉS MIÉRT NINCS SENKI, AKI MEGÁLLÍTSA?
Miről árulkodnak az oroszok hadműveletei? Mit keresnek Csernobilban?
Jójárt Krisztián, a Stratégiai Védelmi Intézet kutatója, biztonságpolitikai és hadászati szakértő
ARANYKÖPÉS: Mahatma Gandhi
ÉP TESTBEN: Futóverseny egyszerre terepen és betonon
Új családi vállalkozás új koncepcióval rendez futóversenyeket, ugyanabból a versenyközpontból aszfaltos és terep pályát is lehet futni, de mindkettő az erdőben vezet. A sok instant futás csak covid piatti kényszerpálya volt, vagy velünk maradnak ezek a "csináld magad" események is?
Karlovitz Máté, a Runaway Sportszervező kft. vezetője
25/2/2022 • 0
Márciusi programajánló, jelentés Kijevből, árupiaci körkép - 2022-02-2506 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS, SMS-EK
BUDAPEST, TE CSODÁS: Programajánló márciusra
Március 3-6. XIV. Építészeti filmnapok
Február 17-től fut a Thália Télikertben a “Koponya”
Szabó István klasszikusa, a Mephisto újra moziba kerül március 24-től
Bocuse D’Or döntő ismét Budapesten
Március 17-től egy új magyar film, a “Kilakoltatás” látható a mozikban
Wágner Gábor, a We Love Budapest újságírója
HELYZETKÉP KIJEVBŐL
Makai József, a 168 óra hetilap megbízott főszerkesztője
ÉRTÉK PERCEK:
Az orosz és az ukrán áruexport kiesésének lehetséges hatásai a piacokra.
Milyen termékeket érintene egy esetleges szankció a Nyugat részéről, és milyen hatással lenne az európai kínálatra? (energiahordozók, nemesfémek, gabona, egyéb)
Olaj- és aranypiacon milyen egyéb hatások állnak az extrém áremelkedés mögött?
+ jövő heti események
Fábián Lóránt, az OTP Global Markets árupiaci kereskedője
25/2/2022 • 0
Kritikus infrastruktúra, tőzsdei zuhanás, aktuális ukrán helyzet - 2022-02-2409 óra
IT ROVAT: Mégse kerül magánkézbe a kritikus informatikai infrastruktúra? A 4iG most többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungáriában. De vajon mi lesz az úgynevezett kritikus infrastruktúrával, az is fokozatosan magánkezekbe kerülhet? Most épp úgy tűnik, hogy nem, mivel az érintett cég visszakerül az AH-tól az MVM-hez. De miért? Ha nagyon leegyszerűsítjük a helyzetet, a 4iG, illetve az Antenna Hungáriát leginkább befolyásoló hazai politikus egyelőre fennakadtak egy energetikai és belügyi lobbin, amely eleve nagyon ellenezte ezt az egészet. Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
Aktuális hírek az Orosz-Ukrán háborúról.
24/2/2022 • 0
Svájci banktitkok, aranyköpés, terepjáró - 2022-02-2408 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: A svájci banktitkok. Annak ellenére, hogy a Credit Suisse két évtizede ígéretet tett az illegális pénzeszközök visszaszorítására, a bankból nemrégiben kiszivárgott adatok azt mutatják, hogy több tucat szupergazdag bűnözőt, diktátort, titkosszolgálati tisztviselőt, szankcionált pártot és politikai szereplőket szolgáltak ki. dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Steve Jobs.
FUTÓMŰ: Egy új Land Rover Defender kihívó, az Ineos Grenadier - hát ez meg mi? Hogy jön egy vegyipari cég ahhoz, hogy terepjárót készítsen? Mégis lesz Porsche tőzsdei bevezetés, amivel az a faramuci helyzet áll elő, hogy a luxusautógyártó valószínűleg többet fog érni, mint a VW egésze… Várkonyi Gábor, autós szakértő.
24/2/2022 • 0
Háború, benzinkutak, befektetési tippek - 2022-02-2406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
Breaking News: Megtámadta Oroszország Ukrajnát, Feledy Botond külpolitikai szakértő elemzi a helyzetet.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nocsak, megsegíti a kormány a kis benzinkutakat? Meghallgatta a benzinkutak panaszát az illetékes minisztérium képviselője és hat pontos csomaggal sietnek a benzinárstoppal durva veszteségtermelésbe kényszerített vállalkozások segítségére. Hogyan zajlott a tárgyalás, elégedettek a benzinkutak képviselői? Mi lenne az ő javaslatuk a rendezésre? Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke.
Jobb venni, mint megijedni? Mit tesz a profi alapkezelő, amikor Putyin és a nyugati nagyhatalmak játszmája mozgatja az árakat? Hogyan lesz a portfóliómenedzser járványszakértőből biztonságpolitikai szakértő? Minden geopolitikai feszkóba érdemes belevenni? Zsiday Viktor, a Citadella Alap kezelője, portfóliómenedzsere.
24/2/2022 • 0
Szélsőséges időjárás és CSOK-os illetékmentesség - 2022-02-2309 óra
Brutál szélsőségek az időjárásban - pedig még alig emelkedik a hőmérséklet
2021-ben a globális melegedés mértéke elérte az 1,1-1,2 °C-ot az 1880–1900-as időszakhoz viszonyítva. 25 országban a legmelegebb év volt a tavalyi (az érintett területen kb. 1,8 milliárd ember él), olyan viszont sehol nem fordult elő, hogy a leghidegebb lett volna. Szinte minden héten történt valami szokatlan, a normálistól eltérő jelenség – ennek egy része a természetes változékonyság velejárója, de a globális klímaváltozás hatására új normálissá válhat az, ami most szélsőség.
Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
Több milliós segítséget nyújt ingatlanvásárlásnál a CSOK-hoz járó illetékmentesség
A vagyonszerzési illeték összege – a lakás árának függvényében – akár több millió forintra is rúghat. Tavaly év eleje óta azonban a CSOK-ot igénylő családok mentesülnek az illetékfizetés alól. Mindez mennyivel növelheti meg a keretet lakásvásárláskor? A Duna House legfrissebb tranzakciós adatai alapján járta körbe a lehetőségeket.
Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője
23/2/2022 • 0
ESG hitelesség, projektcsoport-minősítés, részvénypiac - 2022-02-2308 óra
Orosz – ukrán helyzet piaci szempontból és ESG termékek hitelessége
Politikai kockázatok pénzpiaci szempontból lényegében elemezhetetlenek. Nem egyszerűbb a helyzet az ESG-vel sem. „Fenntartható”, „zöld”, „felelős” kategóriák bár befektetői szempontból nagyon vonzók, rendkívül nehezen számszerűsíthetők.
Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Stohl András
GONDOLKODOM: Még lehet jelentkezni K+F projektcsoport-minősítésre
2022. február 28-ig van lehetősége a vállalkozásoknak regisztrálni projektcsoport-minősítésre. A minősítést azoknak a nagyvállaltoknak érdemes igénybe venniük, amelyek számos kutatás-fejlesztési (K+F) projektet valósítanak meg egy adott időszakban, és szeretnék, hogy tevékenységük igazoltan megfeleljen a K+F fogalmának.
Horváth Detre, a PwC Magyarország vezető menedzsere
HOTSPOT:
Az orosz-ukrán helyzet mozgatja a piacokat, de van olyan papír,amit nem! Pl Tesla berlini gyára lassan készül, mert vízhiány okoz gondokat. A cég támadja a tőzsdefelügyeletet is. 4,5 százalékot esett. HSBC gyorsjelentés volt, optimista a kamatemelkedés miatt. Volkswagen ment a nagy esés ellenére, mert tárgyalnak a Porsche leválasztásáról, ebből pénzhez jut és így pörgetné fel az elektromos autó fejlesztési munkát. Home Depot is jó eredményekről adott hírt, pedig nagyot drágultak a termékeik, de nem túl jók a várakozásaik, ezért odavágták a papírt.
Kababik József, üzletkötő
23/2/2022 • 0
Ukrán válság, exportőrök, social commerce - 2022-02-2306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
Budapest nyert egy filmforgatást Ukrajnától
A sikló vége?
Pálya Törökszentmiklósig
ÉBRESZTŐ TÉMA: Ukrajna: ki, vagy mi állítja meg Putyint?
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
KKV ROVAT: Bármely vállalkozás lehet sikeres exportőr!?
A magyar gazdaság jövőjét elsősorban az dönti el, hogy mennyire képesek az ország hazai tulajdonú vállalatai az exportjukat növelni. Hány hazai cég lehet alkalmas az exportra? Vajon felismerik az exportképességet a cégvezetők? Hogyan lehet elindulni ezen az úton?
Kocsis Péter, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, Üzletfejlesztési és Vállalati Kapcsolatok igazgatóhelyettese
E-COMMERCE: Mit tudunk a social commerce-ről?
Közösségi kereskedelemnek nevezzük azt, amikor valaki közvetlenül a közösségi médián adja el termékeit, a teljes vásárlói élmény a közösségi média felületén történik, a felfedezéstől kezdve egészen a rendelés leadásáig.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
23/2/2022 • 0
Berzeviczy Gergely, BUX szakadás, zenei CD - 2022-02-2209 óra
MESÉL A MÚLT: A felvilágosult közgazdász, aki megelőzte korát: 200 éve hunyt el Berzeviczy Gergely, felvilágosult szellemű magyar közgazdasági író, evangélikus egyházkerületi felügyelő. Az elsők között vette észre, hogy Magyarországon a feudális viszonyok gátolják a haladást. Éles bírálatban hívta fel a nemesség figyelmét a jobbágyság kizsákmányolására. Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő: szakad a BUX az ukrán válság miatt.
KULTMOGUL: Virágkorát éli a zenei CD-piac: a gyűjtők meglepő összeget is képesek cd-kre áldozni. Meglepő, de komoly piaca van a zenei cd-knek a Vatera.hu-n, de a bakelit lemezekre is nagy az érdeklődés. Szanitter Áron, a Vatera ügyvezetője.
22/2/2022 • 0
Széchenyi Kártya, Bunuel, logisztika - 2022-02-2208 óra
Széchenyi Kártya Program GO! és banki digitalizáció. A kiskereskedelemben működő vállalkozások bizonyultak a legaktívabbnak a Széchenyi Kártya Újraindítási Programban a CIB Bank tapasztalatai szerint. De kik aktívok és mennyire fontos a digitalizáció? Ezt beszéltük át. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője.
ARANYKÖPÉS: Luis Bunuel - plusz néhány gondolat a véletlenről.
ÉSZJÁTÉK: Logisztika hírek. Zöldmezős beruházással épít logisztikai csarnokot a Magyar Posta Nagykanizsa mellett, ezzel fejleszti logisztikai kapacitásait. Itt a UPS gyorsjelentése, a társaság tovább növelte bevételeit.
22/2/2022 • 0
Zeneipar, elektronikai piac, újrahasznosítás - 2022-02-2206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor. Elkaszálta a bíróság a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét, tegnap volt az idegenvezetők napja, ingyenes túrák indulnak Budapesten. Jó sok pénzt lehet összeúszni a vízes vb-n.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A zenészek harmada kereshet más megélhetést - megjelent a ProArt Zeneipari Jelentés. A zenészek többségének kevesebb mint felére csökkent a zenei tevékenységből származó bevétele. Egy 2021-es felmérés szerint az előadóművészek közel harmada hagyhat fel a hivatásszerű zenéléssel. Már egyértelműek a koncertmentes időszak hatásai a magyar zeneiparban. dr. Horváth Péter, a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója.
GfK: Mi befolyásolta a műszaki elektronikai piacot 2021-ben? - kutatás 2021 egy kivételes év volt, amely számos kihívás elé állította az iparágat. Ennek ellenére a műszaki elektronikai cikkek hazai piaca közel 840 milliárd forintot produkált, amely 7,8 százalékos értékbeni növekedést jelentett. Sztupár Andrea, a GfK Hungária ügyvezetője.
3R: Újrafelhasználás, újrahasznosítás. Mit lehet kezdeni a használt Covid-tesztekkel? Egy brit kertész zseniális dolgot eszelt ki. Van már olyan Levi’s, ami teljesen zöld.
22/2/2022 • 0
Agrárcenzus és robotszerelem - 2022-02-2109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Számadás - népszámlálás a mezőgazdaságban
241 ezer gazdaság működött hazánkban 2020-ban; a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek. A szarvasmarhák száma folyamatos emelkedés után 933 ezerre növekedett, míg a tyúkok száma 31 millióra, a sertéseké 2,9 millióra, a juhoké pedig egymillió alá csökkent. Tíz év alatt nőtt a gazdák életkora, valamint szintén emelkedett (20 százalékról 39 százalékra) a teljes gazdatársadalmon belül a mezőgazdasági végzettséggel rendelkező gazdaságirányítók aránya. – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal az Agrárcenzus 2020 kiadványsorozatában.
Tóth Péter, a KSH mezőgazdasági statisztikai osztályának statisztikai tanácsadója
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ember- robot párkapcsolatok
Egyre több ember-gép interakció van, a co-botokkal már sokan dolgoznak együtt ipari környezetben, személyi asszisztens és ügyfélszolgálati algoritmusokkal pedig már mindannyian beszélgettünk. De új dimenziót is kap az ember-robot kapcsolat, amikor lelki társat, vagy akár szeretőt keresünk a gépben... Valentin nap után, ennek alkalmából az emberi és robot párkapcsolatokat vizsgáljuk meg.
Rab Árpád, trendkutató, jövőkutató, a Corvinus Egyetem docense
21/2/2022 • 0
Kirgizisztán és Macy's eredmények - 2022-02-2108 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai: Kirgizisztán, Ázsia Svájca
Kirgizisztán (régiesen Kirgizia) közép-ázsiai ország. 1990 óta független, korábban a Szovjetunió egyik tagállama volt. Az országot Ázsia Svájcának is nevezik gyönyörű hegyvidékei miatt.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Nina Simone
BEFORE THE BELL:
Szabadnap van, President’s Day. Folyamatos a nyomás az infláció és orosz-ukrán konfliktus miatt. Macy’s gyorsjelentés.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
21/2/2022 • 0
Biztosító vásárlás és magyar kamatpolitika - 2022-02-2106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Méregdrágán szálltunk be a két nagy biztosítóba...
350 millió euróért, vagyis mintegy 125 milliárd forintért veszi meg a magyar állam a harmadik és a hatodik legnagyobb hazai biztosító, vagyis az Aegon és az Union részvényeinek a 45%-át. Ez elég drága mulatság az adófizetőknek a jövőbeni stratégiai tervek ismerete nélkül.
Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője
HETI KITEKINTŐ: MNB kamatdöntés, EU és USA beszerzési menedzser-indexek
Az MNB kamatdöntő ülése mellett az Európából és a tengerentúlról érkező Markit beszerzésimenedzser-indexeké lesz a főszerep a héten.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
21/2/2022 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2022-02-1809 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Helsinki, Lappföld. Minden országban enyhítenek a korlátozásokon, egyre könnyebb utazni. Ez látszik is a dráguló jegyeken, sietni kell, ha igazán jó ajánlatot akarunk megszerezni. Barcelona tippek. Ukrajnában a helyzet egyre feszültebb.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
ÁCS IS IN THE AIR ráadás: Ács Gábor, a “Häkkinen Mekiben, Helsinki gyorsétterem kalauz” című nemzetközi bestseller szerzője válaszol a hallgatók kérdéseire.
18/2/2022 • 0
Schiller-sztori, szemegészség, UV-sugárzás - 2022-02-1808 óra
Elmúlt 40 éves a 3 generációs Schiller Autó Család. A nagy múlttal rendelkező cég története egészen az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor az alapító Schiller Péter autószerelő műhelyt szeretett volna nyitni, azonban akkoriban az iparengedélyek száma maximalizálva volt. Így a szervizből gumis műhely lett. Schiller Márk, Schiller Autó Család stratégiai- és marketing igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Milos Forman.
ÉP TESTBEN: Az erős UV-sugárzás síeléskor is veszélyezteti a szemet. Az UV-sugárzás káros hatása egyértelműen összefüggésbe hozható a szürkehályog, a retinabetegségek és a szaruhártya-problémák kialakulásával. Télen, nagyobb magasságban, napsütésben, a hó fehér felszínéről rendkívüli módon visszaverődik az UV-sugárzás, így rövid idő alatt nagymértékű UV-hatás éri a szemet. Hosszútávú szemkárosodás nem egy vagy két síelés alkalmával, hanem lassan alakul ki, ezért nagyon fontos, hogy ne csak egy egyszerű napszemüveget hordjunk, hanem olyat, ami oldalról is védelmet nyújt. Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.
18/2/2022 • 0
Továbbadó, GDP, FED, makroadatok - 2022-02-1806 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Úgy érzed másnak sokkal nagyobb szüksége van a visszakapott szja-ra, mint neked? Add tovább! A befizetett adónk mindannyiunk közös pénze. Ha gyereket nevelő szülőkként idén visszakapjuk az egész éves szja-t, olyan helyről fog hiányozni a pénzünk, ahol nagy szükség lett volna rá. Ha megteheted, legyél te is továbbadó! Támogasd a visszakapott szja-dból a szívedhez közel álló szervezeteket, sajtótermékeket, mozgalmakat. Fernezelyi Márton, a Továbbadó ötletgazdája.
ÉRTÉK PERCEK: Hazai GDP-adat, FED jegyzőkönyv, amerikai makroadatok. Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője.
18/2/2022 • 0
Mobiltelefon, fenntarthatóság, só - 2022-02-1709 óra
IT ROVAT: A fenntarthatóság kevésbé fontos szempont mobilvásárláskor. A magyar felhasználók mindössze ötöde veszi figyelembe a szervizelhetőséget mobilvásárláskor – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. A 15 évnél idősebb válaszadókkal készült reprezentatív felmérés alapján elmondhatjuk, hogy alapvetően sokaknak lenne vonzó a zöld mobil, de a lakosság még mindig nagyon árérzékeny, és a készülék teljesítményét fontosabbnak tartja a fenntarthatósági szempontoknál. Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Az élet sója. A sznobok csak himalájai sóval, a nemzeti érzelműek kizárólag parajdi sóval, a tévés séfek tengeri sóval hintenek. Mi a különbség só és só között, van egyáltalán? Elmondja a téma sószórója, Kántor kolléga.
17/2/2022 • 0
Magyar euró, Cserhalmi, Euro7 - 2022-02-1708 óra
MAGYAR EURÓ: Legyen, vagy ne legyen magyar euró? Az Euró magyarországi bevezetéséről valós szakmai viták, érvek elvétve vannak. A legtöbben érzelmi, politikai oldalról közelítik meg a kérdést, ami sok problémához vezet, pl. a szakmai vitafórumok hiánya elnyomja a valós közgazdaságtani érveket és felerősíti a ferdítéseket. Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense.
ARANYKÖPÉS: Cserhalmi György.
FUTÓMŰ: Quo vadis, Euro7? Az Euro7 elfogadása körüli lobbik egymásnak feszülése a téma továbbra is az EU-ban. Az autóipar számára kulcsfontosságú az ügy. Szűk két éve a kiszivárgott tervek alapján a belsőégésűek effektíve tiltásra kerültek volna 2025-re. Ezen azóta lazítottak, de a végleges törvényen még civakodnak, ennek a hatásait vizsgáljuk. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
17/2/2022 • 0
Mobiljegy, hitelek, befektetési tippek - 2022-02-1706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: fővárosi hírcsokor, BKK BudapestGO app és mobiljegy.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Minden hitel drágul áprilistól! Bár az elmúlt években a banki verseny miatt nem használták ki törvényadta jogukat a bankok, s az előző évi infláció alatti mértékben emelték a banki díjakat és költségeket, idén az inflációs nyomás miatt kimaxolják majd a lehetőségeiket. Ez pedig a banki díjak 5,1 százalékos emelését jelentheti majd, amely minden hitel, így a kamatstopban lévő és hosszan fix kölcsönök törlesztőrészletét is megemeli majd. Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője.
HETI ALAPOZÓ: Mibe fektessünk idén? Az orosz-ukrán válság, infláció és monetáris szigor árnyékában. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
17/2/2022 • 0
Magyar túra app, tőzsdenyitás, pörgő panellakás piac - 2022-02-1609 óra
SZUPERZÖLD: Életmentő lehet a magyar túra waze
Közeledik a tavasz, egyre többen mennek ki a természetbe, de sok köztük az amatőr túrázó, akik gyakran el is tévednek.
Miként lehet megelőzni, hogy eltévedjünk, bajba kerüljünk az erdőben? Ha már eltévedtünk, hogyan ússzuk meg? A terepi navigálás bemutatása az ingyenes Természetjáró applikáció segítségével, amit offline is lehet használni.
Farkas Péter, a Természetjáró.hu weblap és applikáció főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Panelt lehet a leggyorsabban eladni
2021-ben is a paneltulajdonosok találtak leggyorsabban vevőt, s amíg a téglalakások értékesítési ideje nem változott, addig a családi házak átlagosan két héttel kevesebb időt töltöttek a piacon.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője
16/2/2022 • 0
Benzinkút problémák, aranyköpés, védjegyek a Metaverzumban - 2022-02-1608 óra
ÜZEMANYAGÁRSTOP: Egyre nagyobb bajban a kisebb benzinkutak, vannak megyék, ahol problémás az üzemanyag ellátás
A hatósági üzemanyagárstop nagyon nehéz helyzetbe hozta a kisebb benzinkutakat, családi vállalkozásokat. Többen becsődöltek, vannak kutak, ahol korlátozzák a tankolási mennyiséget, ill. a vásárlók számát. Tolna megyében válság értekezleteket tartanak polgármesterek, megoldást keresve a problémára. Közben, az olaj ára emelkedik, a hatósági árstop pedig marad. Mit vetít ez előre a családi vállalkozások számára és milyen helyzet várható?
Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu-t üzemeltető 3P Online Kft. ügyvezetője
ARANYKÖPÉS: Valentino Rossi
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Hurrá! Lesz sajtburesz meg eper shake a Metaverzumban is.
Olyan védjegy-kérelmet nyújtott be a McDonald’s az Egyesült Államokban a napokban, ami arra utal, hogy éttermek nyitására készül a metaverzumban.
Kiss János József, innovációs és iparjogvédelmi szakmérnök, magyar és európai szabadalmi ügyvivő
PIACI HOTSPOT:
az enyhülés a geopolitikai feszültségekben jótékonyan hatott a piacokra;
jelentett az Airbnb, jó bevételi számok mellett magas eredmény számokat közölt, melyek a nyaralás költségeinek emelkedését vetítik előre. A turusztikában még számos érdekes hotel társaság és hajózási cég is izgalmas lehet.
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
16/2/2022 • 0
Rekord GDP, kkv trendek, online ruhakereskedők - 2022-02-1606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése, LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: A piaci szolgáltatások rekord GDP-növekedést hoztak
Rendkívül komoly pozitív meglepetést okozott a KSH negyedik negyedévre vonatkozó GDP adata. A magyar gazdaság a negyedik negyedévben 2,1 százalékkal bővült az előző háromhavi időszakhoz mérve, így az előzetes adatok alapján az év záró negyedévében 7,2 százalékos volt a GDP növekedése. 2021-ben Magyarország 7,1 százalékos, rekord mértékű GDP-növekedést produkált. A növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá. A rekord növekedés mögött azért ott van a nagyon mély bázis is. A tavalyi volt minden idők legmagasabb áthúzódó hatása (carry-over effect), de ugyanez igaz az éven belüli növekedésre is, vagyis igen komoly impulzust kapott a gazdaság a gazdaságpolitikától.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
KKV-ROVAT: A Visa globális felmérése szerint ez az 5 trend gyakorol alapvető hatást a kkv szektorra.
E-COMMERCE: Ruhakereskedők az online térben
Az Amazon Amerika legnagyobb ruhakereskedőjévé nőtte ki magát, mióta 2002-ben elkezdett ruhákat is árusítani. Ez e-kereskedelem, ilyenkor a vásárlás egy webáruházban vagy az alkalmazásban történik.A közösségi kereskedelem az, amikor valaki közvetlenül a közösségi médián adja el termékeit.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
16/2/2022 • 0
Komlós János, rekord GDP, műtárgyrongálás - 2022-02-1509 óra
MESÉL A MÚLT: Humorista és ÁVH-s verőlegény - 100 éve született Komlós János, magyar újságíró, kabaréigazgató, humorista, konferanszié, író, kritikus, műfordító, dramaturg, ÁVH vizsgáló-kihallgató, rendőr és kémelhárító tiszt. Egy művészkörökben közismert anekdota szerint egy alkalommal Latinovits Zoltán bement a Mikroszkóp Színpadra megnézni egy előadást. Találkozásukkor Komlós így szólt Latinovitshoz: „Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits földbirtokos fiát vagy mint a legidősebb Gundel unokát?” Latinovits így válaszolt: „Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi fiának? Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Vérünkben van a műtárgyak rongálása? Legutóbb egy unatkozó biztonsági őr rajzolt szemeket golyóstollal Anna Leporszkaja, Kazimir Malevics-tanítvány festményére, ezzel tönkretette az 1 millió dolláros képet egy jekatyerinburgi kiállításon. De van olyan is, aki csak segíteni akart, mert nem volt pénz a felújításra. Így lett monchichi Jézus egy spanyol katedrálisban a 80 éves Cecilia Jimenez ecsetétől is. A műtárgy elrontások története…. Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró.
15/2/2022 • 0
Infláció, aranyköpés, e-kamion - 2022-02-1508 óra
MNB: Mit tud tenni a jegybank a brutális infláció megfékezésének érdekében? A rekordmagas infláció ellen a jegybanknak kell fellépnie, de nagyon nehéz jól küzdeni egy igen kiélezett globális helyzetben. Mit tudnak mégis tenni a jegybankárok és mire számítanak? Balatoni András, az MNB igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Nádasdy Ádám.
ÉSZJÁTÉK: Itt az elektromos konténeres áruszállítás: e-kamionnal erősít a METRANS. Kigördült Magyarország első elektromos meghajtású konténerszállító kamionja a METRANS csepeli vasúti termináljáról. A környezetbarát e-kamion a konténeres vasúti szállítással foglalkozó METRANS Csoport közúti fuvarozó partnere, a WIN Capital Kft. flottájának részeként áll forgalomba. Az új elektromos kamion segítségével elsőként válik lehetővé Magyarországon a konténeres áruk vasúti-közúti kombinált szállításának teljesen karbonsemleges formája. Zahalka Attila, a METRANS Kft. kereskedelmi igazgatója.
15/2/2022 • 0
Pénzromlás és zoknicsere program - 2022-02-1506 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Döbbenetesen rossz inflációs adat érkezett, az MNB-nek is lépnie kell. Az inflációs adatok folyamatosan kellemetlen meglepetést okoznak, a pénteken közölt januári 7,9%-os áremelkedés után az elemzők egyre többen gondolják úgy, hogy a jegybanknak is a gázra kell lépnie és nem fogja tudni 5-5,5%-on lezárni a kamatemeléseket. De hol rontotta el a jegybank? Milyen globális és specifikusan hazai folyamatok hatnak a pénzromlás mértékére? És mit kellene tennie a jegybanknak? Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője.
3R: Idén lesz 8 éves Magyarország első Zoknicsere Programja. A kimosott páratlan vagy lyukas zoknikat ma már szinte az egész ország területéről gyűjtik a környezettudatosan gondolkodó családoktól, baráti vagy munkahelyi közösségektől és iskolai csoportoktól. Ehhez elég egy-egy lelkes vállalkozó, aki összefogja a társaságot. Az így összegyűlt, utoljára kimosott zoknik nem a szemetesben végzik, hanem a program segítségével újrahasznosított formában visszakerülnek a napi használatba. a kimosott páratlan vagy lyukas zoknikból tűnemezelt filc készült, amit a bútoripar hasznosít kárpitostermékek készítésekor. De használható például hang- és hőszigetelésre vagy a falba épített csövek hőszigetelésére is. Szóval a kimosott zoknik számos területen tűnhetnek fel körülöttünk új szerepben. Ezen kívül, a zoknik újrahasznosításával víz takarítható meg, mivel a tűnemezelt filc előállításához nem kell ismét tetemes mennyiségű vizet felhasználni. Csányi Zoltán, a Zoknicsere program alapítója.
15/2/2022 • 0
Bogárevés és fúziós energia - 2022-02-1409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Tücsök vagy bogár? Mit enne kedves vendég?
Az Európai Bizottság engedélyezte a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként, vagy élelmiszer-összetevőként történő forgalmazását az Európai Unióban - közölte az uniós bizottság pénteken. A házi tücsök a harmadik rovar, melyet élelmiszer-összetevőként engedélyeznek az EU piacán, miután az Európai Bizottság tavaly júliusban a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájának, novemberben pedig a vándorló sáska (Migratory locust) felhasználását engedélyezte új élelmiszerként.
TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Európai kutatók magyar közreműködéssel fúziós energia rekordot értek el
Az EUROfusion kutatói és mérnökei mérföldkőnek számító eredményeket értek el a világ egyik vezető fúziós berendezésénél, az oxfordi Joint European Toursnál (JET).
a fúziós reakció alapjai
a fúzió és maghasadás közötti különbségek
a fúziós reaktorok előnyei a mai megoldásokhoz képest
hol tartunk ma, mikor lesz végre fúziós erőmű
a hazai kutatások helyzete
Dr. Dunai Dániel, az Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizikai Laboratóriumának tudományos főmunkatársa
14/2/2022 • 0
Kína és amerikai részvények - 2022-02-1408 óra
ADÓVILÁG: A Selyemút országai: Kína
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Alan Parker
BEFORE THE BELL:
Az előző héten felpattanás, majd bezuhanás volt a növekvő infláció miatt. Ennek hatása e héten is érezhető lesz. A piac kemény kamatemelést vár a Fed-től. A befektetők feszülten várják a gyorsjelentéseket is. Jön ilyennel az Nvidia például.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
14/2/2022 • 0
Revolut és magyar GDP - 2022-02-1406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: fővárosi hírcsokor
ÉBRESZTŐ TÉMA: A Revolut hamarosan nem fér hozzá a forint alapú fizetési rendszerhez, a helyi számlaadatok immár nem lesznek elérhetőek.
Sok Revolut-felhasználónak kell új bank után néznie, ugyanis a nemzetközi vállalat 2022. április 1-jétől nem fér hozzá a forint alapú fizetési rendszerhez, ezért sokan nem kaphatnak majd többé fizetést a számlájukra. Folytatódik a csörte az MNB és a Revolut között…
Lemák Gábor, fintech szakértő, a FintechZone.hu szerkesztője
HETI KITEKINTŐ: Magyar GDP és amerikai gazdasági indikátorok jönnek
A negyedik negyedéves hazai GDP első becslése mellett amerikai konjunktúra indikátorok érkeznek.
Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ, makrogazdasági és piacelemzési szenior szakértője
14/2/2022 • 0
Helsinki, easyJet, Stockholm, Wordle - 2022-02-1109 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Kiszabadulnak az emberek, szépen mennek fel az árak. Érdekes együttműködés: görög szigetekre repülő helyi cégre foglalhatunk az easyJetnél. Sose juthattunk még el ennyire olcsón Stockholmba, a városba be. Helsinki reptéri pillanatkép.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
WORDLE: Milliók játsszák, reklámmentes, ingyenes, értelmiségi és nemrég vette meg a New York Times. Az alkalmazásboltokban már számtalan klónja megjelent, de mi a titok? Miért ennyire addiktív?
11/2/2022 • 0
Gloster HR, Whitney Houston, extrém extrémsport - 2022-02-1108 óra
Nagyra nőtt családi vállalkozás, vagy inkább egy mini-multi a Gloster? Három éve tart a Gloster intenzív növekedési sztorija. Milyen előnyei vannak és melyek a buktatói, vagy tanulságai az ilyen típusú növekedésnek? Hogyan élte meg ezt az időszakot a szervezet, maguk a kollégák? Melyek a jellemző reakciók a kollégák részéről egy akvizíciós bejelentésnél? Oszlánszki Péter, a Gloster Nyrt. Humán Erőforrás Vezérigazgató-helyettese.
ARANYKÖPÉS: Whitney Houston.
ÉP TESTBEN: Új expedícióra készül a legismertebb magyar extrémsportoló, aki már keresztülvágott Grönlandon, "eltúrázott" a Déli-sarkra és átevezte az Atlanti-óceánt. A legnagyobb új kihívásról márciusban lesz a nagy bejelentés, de tavasszal még egy hat napos futóversenyen akarja megdönteni a saját 800 kilométeres rekordját. Ehhez mintegy edzésként szülinapjára meglepte magát egy privát UB-vel, vagyis körbefutotta a Balatont. És egy gyerekkönyve is megjelent az év végén. Rakonczay Gábor, extrémsportoló.
11/2/2022 • 0
Vendéglátás, tranzakciós piac, kamatemelési verseny - 2022-02-1106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Van, aki nem bezárja éttermét, hanem új üzletet nyit mellé.Amikor egy éve beszéltünk Zsuzsival, témánk az volt, hogyan él túl egy lelkes éttermes. Most már két Halkakas van, megnyitott a kis budai üzlet, eltérő koncepcióval. Hogy sikerült előre lépni? És mi a helyzet a belvárosban, mennyire tért vissza az élet a bulinegyedbe? Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró, illetve halbolt és halbár tulajdonosa.
KPMG: A globális tranzakciós piac értéke 2021-ben a történelemben először átlépte az 5000 milliárd dolláros álomhatárt, elérte az 5800 milliárd dollárt. A Mergermarket legfrissebb adatai szerint a KPMG 2021-ben Európában 415, összességében több mint 61 milliárd dollár értékű tranzakcióban vett részt tanácsadóként. Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciós tanácsadásért felelős üzletág szenior igazgatója.
ÉRTÉK PERCEK: Hogy állunk a kamatemelési versenyben a régióban? Mi várható a kamatok és az infláció terén? Mi várható a forint piacán? Az EKB kamatdöntés után erősödött az euró. Kitarthat a közös deviza szárnyalása? Ismét kamatot emelt a Bank of England. További szigorítások jöhetnek. Saághy Pál, OTP Global Markets vezető üzletkötője.
11/2/2022 • 0
Mobiltelefon-csereakció, tőzsdenyitás, Cayenne-bors, ami paprika - 2022-02-1009 óra
IT ROVAT: Indul a nagy mobiltelefon-csereakció állami támogatással
Február 14-én indul a 3G-s mobilkészülékek lecserélésére létrehozott készülékcsere-támogatási program, melynek keretében az elavult mobilok tulajdonosai legfeljebb 20 ezer forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek az új eszköz vásárlásához. Az NMHH támogatási akciójában az országos kereskedelmi láncok, a mobilszolgáltatók és műszaki áruházak (Media Markt, EMAG-eDigital, Euronics) mellett számos kisebb, mobiltelefonnal foglalkozó kereskedő is részt vesz. A listáról két nagyobb említésre méltó kiskereskedő hiányzik, a Tesco és az Alza.
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Nem bors, csak a neve, mi az? Hát a Cayenne-bors. Egy kis történelem, egy kis etimológia.
10/2/2022 • 0
Agilis Bankholding, aranyköpés, elektromos Honda HRV és villany Alfa - 2022-02-1008 óra
Agilis szervezet építése és működtetése
A korábban bemutatott Foundation szervezet nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy agilis alapokra építsen egy új szervezetet, illetve megteremtse a Bankholding 10500 munkatársának is az agilis működés feltételeit.
Szmola Roland, RI Consulting alapító - ország legnagyobb agilis szakemberhálózatának alapítója és szakértője és Bödők Dávid, Foundation, belső agilis kultúráért, módszertanért felelős igazgató - korábban a Budapest Bank Digitális Csatornák vezetője
ARANYKÖPÉS: Göncz Árpád
FUTÓMŰ: Megjött az új Honda HRV és az Alfa első villanyautója
Mindkét autó jól mutatja a trendeket az autóiparban, és mindkettőnek van különleges technikája.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
10/2/2022 • 0
Duna-parti mobilszauna, újabb cég az XTEND piacon - 2022-02-1006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Adományokból épül újra a Duna-parti mobilszauna
A Város és folyó (Valyo) Egyesület célja, hogy a Dunát és a városban élő embereket közelebb hozzák egymáshoz. Könnyen megközelíthető Duna-partot, szabadidős területeket és programokat kezdeményeznek, illetve szerveznek a városi folyópartokra. Nekik köszönhetjük - többek között - például a Szabihidat, a Római Szabadstrandot, legutóbb pedig az Árasztó partot Albertfalván. Most egy Mobil Szaunát szeretnének építeni a közösség erejével. 2014 és 2019 között egyszer már működött egy Mobil Szauna, amit egy igazán különleges formájú Steyr kisbusz átalakításával hozott létre az egyesület. A fatüzelésű miniszauna hat télen keresztül nyújtott felejthetetlen Duna-parti élményeket a szaunázni vágyóknak, azonban az élet úgy hozta, hogy ennek a Valyo-s kisbusznak Pozsonyba kellett költöznie.
Tömör Miklós, a Város és Folyó Egyesület projektmenedzsere
ÉBRESZTŐ TÉMA: Újabb cég csenget be holnap a budapesti tőzsde XTEND piacán
Megtörtént az nyrt-vé alakulás, holnap indul a tőzsdén az Épduferr-részvények kereskedése. A céget még kft.-ként 2004-ben alapították, Palkovics Milán, a jelenlegi többségi tulajdonos és igazgatósági elnök két évvel később szállt be. Akkoriban még acélszerkezet-gyártással és kivitelezéssel foglalkozott a cég, majd épp a nagy pénzügyi válság idején talált rá arra a területre, ahol ki tudott tűnni. Ez a generálkivitelezés, amellyel kimondottan multikat, nagyvállalatokat szolgálnak ki. Például sok Spar és Tesco Express üzlet építését és felújítását végezték el. Ezen a piacon nincs körbetartozás, a megrendelők stabilan fizetnek, de a kivitelezők nagyon szigorú határidőkkel dolgoznak.
Palkovics Milán, az Épduferr Nyrt. igazgatósági elnöke
10/2/2022 • 0
Csapvíz, tőzsdenyitás, BIGSEE építészeti díj - 2022-02-0909 óra
SZUPERZÖLD: Ivóvízhálózatunk 86%-a kockázatosnak minősül, a rendszeres karbantartás híján. A vízcsövek szörnyű állapotban vannak, gyakran eltörnek, egyes településeken már komoly kihívást jelent egészséges ivóvízhez jutni. Egyre több civil szervezet és önkormányzat változtatna. A Víz Akciókonferencia óta eltelt 2 hónapban 7 civil közösség, 6 önkormányzat és 1 önkormányzati szövetség jelezte a kampány támogatását, egy részük kifejezte csatlakozási szándékát a Víz Koalíció munkájához is. A koalíció folyamatos növekedése is azt mutatja, hogy a probléma nagyon sokakat érint, a megoldását pedig a szereplők közös fellépésével lehet elérni. Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző.
NÉGYZETMÉTER: Újabb nemzetközi építészeti díjat nyert a Telekom Székház. A TIBA Építész Stúdió projektjeként a Magyar Telekom és a T-Systems közös székháza elnyerte a BIGSEE Építészeti Díjat 2022-ben, Public and commercial architecture (Köz- és kereskedelmi célú építészet) kategóriában. A TIBA Építész Stúdió egy másik projektje, a saját irodájuk is kiérdemelte ugyanezt az elismerést. Király Zoltán építész, a TIBA Építész Stúdió ügyvezető partnere, vezető tervezője.
9/2/2022 • 0
Visszatér a Ticket Restaurant, aranyköpés, régi védjegyek, hotspot - 2022-02-0908 óra
Visszatér Magyarországra a Ticket Restaurant. Megújult, digitális formában újra elérhető Magyarországon a népszerű és közismert étkezési juttatás, klasszikus, háromzsebes szépkártyaként. De hogyan nyerne piacot három bank mellett az Edenred Kft? Erről beszélgettünk Szendrő Tamással, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatójával.
ARANYKÖPÉS: Komlós János.
GONDOLKODOM: Régi védjegyek és az egyre szaporodó újak. Apenta, Tonogen, Kalmopyrin, Fabulon, Sulfotin, Rubophen – talán nem is gondolnánk, hogy ezek a márkanevek milyen régóta vannak velünk, némelyik több mint 100 éve kötődik egy-egy minőségi termékhez. A SZTNH-nál bejelenthető védjegyek éppen a megkülönböztethetőséget és az egyediséget szolgálják. Talán ennek is köszönhető, hogy 2021-ben is nőtt a beadott oltalmi igények száma hazánkban. Legeza Dénes, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Tájékoztatási és Innovációtámogatási Főosztályának vezetője.
HOTSPOT PIACI KÖRKÉP: fókuszban a Siemens Energy, DAX-komponens: tavalyhoz képest jelentős vesztesége lett az egyik leányvállalatban, a Siemens Gamesa megújuló energiás-szélturbinás cégben. A Deutsche Bank árfolyama pedig 30 százalékos emelkedésen van túl, a Cerberus befektetési alap értékesített is egy jelentősebb pakettet, hogy realizálja veszteségeit. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
9/2/2022 • 0
Személyi hitelek, sikeres exportőrök, biztonságos internet - 2022-02-0906 óra
Névnapok, események, születésnapok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Meddig maradnak még olcsó személyi hitelek? A személyi kölcsönöknél még elérhetőek az őszről „beragadt”, mára igen kedvező kamatok. De még meddig? Milyen gyorsan követik a bankok a kamatemelési ciklust? Mennyit buknak a bankok a hitelstopon és mi lesz, ha lejár nyáron? Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője.
KKV ROVAT: Minden hazai vállalkozás lehet sikeres exportőr? A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2022. január 27-től „Külpiaci alapképzés” címmel új, távoktatásban elvégezhető, külpiaci alapismereteket nyújtó képzést indít exportáló és exportot tervező vállalkozások, valamint a szakterület iránt érdeklődő magánszemélyek számára. Dr. Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.
E-COMMERCE: Miről szól a biztonságos internet hete? 2022. február 8. a biztonságos internet napja. A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer - Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül közel 200 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
9/2/2022 • 0
Charles Dickens, tőzsdenyitás, kultmogul - 2022-02-0809 óra
MESÉL A MÚLT: 210 éve született Charles Dickens
Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL
Fotó és rajzpályázat a bohócdokrotoknál
Ezek lesznek idén a Szépművészetiben és a Nemzeti Galériában
Új Grecsó ma
8/2/2022 • 0
Bankkártya helyett, aranyköpés, emberhiány a raktárakban - 2022-02-0808 óra
Megvan, mivel fogunk kártya helyett fizetni az évtized végén
Nyertek a nagyok, a Google Pay és az Apple Pay kiváló integrált megoldást nyújtanak a mobilfizetésre szinte bármely bank kártyájával. Miért nincs jövője a különutaknak? Az Erste mindenesetre már vissza is mondta a saját megoldását a Google Pay javára, a CIB és az UniCredit meg el sem indította azt, illetve a CIB már a MasterCardos bankkártyáira is kiterjesztette a héten a Google Pay-t.
Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója
ARANYKÖPÉS: Szinetár Miklós
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT
Munkaerőpiaci helyzetkép a logisztikában
Egyesül a két nagy amerikai ultrafapados (SAVE-ULCC)
8/2/2022 • 0
BudapestGO, diákmunka, körforgásos gazdaság - 2022-02-0806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Indul a mindentudó budapesti közlekedési app
BudapestGO néven alapjaiban újul meg a BKK utazástervezője: számos kényelmi funkció bevezetésével szintet lép. A hónapok óta tartó fejlesztés nem pusztán annyit jelent, hogy új nevet kapott a korábbi alkalmazás. Olyan digitális szolgáltatás jött létre, amely végigkíséri a felhasználókat már az utazás első gondolatától a tervezésen és a jegyvásárláson át egészen az utolsó megtett méterig.
Borsi Dávid, a BKK szóvivője
Mit és mennyiért dolgoznak szívesen a diákok?
Jól járnak a diákmunkások az szja-csökkentéssel, a 25 éven aluliak szja-mentessége és a minimálbér emelkedése következtében az átlagos nettó órabérek akár 200 forinttal is emelkedhetnek. De kellően vonzó ez? Mennyit kell fizetni a diákoknak, hogy dolgozzanak és mik a kedvelt munkakörök?
Kott Zoltán, a Meló-Diák iskolaszövetkezet vezérigazgatója
3R - körforgásos rovat
8/2/2022 • 0
Zöldség-gyümölcs, mesterséges intelligencia az olimpián - 2022-02-0709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hol s mennyiért vesz zöldséget meg gyümölcsöt a magyar? Havi átlagosan 3-4 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre a magyarok 40 százaléka, de közel ugyanennyien vannak, akiknél már több mint 5 ezer forintra rúg a számla. Zöldségekért és gyümölcsökért a legtöbben a nagyobb boltláncokba vagy hipermarketekbe mennek, mindössze 42 százalék szerzi be ezeket külön zöldségesnél– derül ki az ötszáz termelőt tömörítő DélKerTÉSZ kutatásából. A magyarok 52 százaléka hajlandó többet fizetni az itthon termelt zöldségért vagy gyümölcsért, és a többség szerint ezeknek jobb az íze. Sokan azonban nem tudják eldönteni, honnan származik a termék. Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mesterséges intelligencia a pekingi olimpián. Kína eleve AI nagyhatalom, rengeteget fejlesztenek, top tudású cégeik és tehetségeik vannak és a politikai berendezkedésük miatt nem kell mindenféle emberi jogi témákkal vacakolni (mint Európában a GDPR), tehát gyorsan tudnak haladni. A téli olimpián az időjáráson érmek múlhatnak és hatással van a versenyzők biztonságára is, ezért kiemelten fontos a pontos előrejelzés. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója, vezérigazgatója.
7/2/2022 • 0
Co2 adóztatás, Pfizer, Peloton - 2022-02-0708 óra
ADÓVILÁG: Mi az a Carbon Net Zero Tax Policy koncepció és hogy néz ki ez a nagyvilágban és itthon? Melyik intézmény áll e mögött a kezdeményezés mögött és hány ország vesz benne részt? Milyen határidőket szabtak / vállaltak a cél elérésére az egyes országok? Mik a jelenleg jellemző adókedvezmények az átállás támogatására? Magyarországon eddig milyen erre vonatkozó adókedvezmények kerültek bevezetésre és mi várható? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő járták körbe a témát.
ARANYKÖPÉS: Axl Rose.
BEFORE THE BELL: Nagy mozgások vannak, volatilis a piac, de gyorsjelentések zöme jön: kedden jelent a Pfizer, erős növekedési várakozásokkal. Peloton jelentés is jön, a fitnesz-kerékpárok gyártója 26%-os emelkedést ért el egy Wall Street Journal cikk után, hogy az Amazon, vagy a Nike felvásárolja. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
7/2/2022 • 0
Gellért-hegyi sikló, inflációs adatok - 2022-02-0706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Így nemigen lesz sikló se a Gellért-hegyen, de miért? Annyira összekülönbözött egymással a gellérthegyi sikló két gazdája, vagyis a főváros, illetve a Kreinbacher József és Bató Csaba fémjelezte magánbefektetői kör, hogy minden korábbi pozitív kommunikáció ellenére egyhamar nem épül meg magánberuházásban a sikló. Miért ilyen reménytelen a Gellért-hegy lábánál minden nagy projekt? Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
HETI KITEKINTŐ: Fontos inflációs adatok érkeznek az Egyesült Államokból és Magyarországról. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
7/2/2022 • 0
Utazás és tőzsdenyitás - 2022-02-0409 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Rendezve lesz végre a keleti oltásokat választó magyarok megítélése Európában – ha rendelkeznek nyugati oltással is. Legalábbis erről beszélt Ujhelyi István, mszp-s európai parlamenti képviselő, a közlekedési és turisztkai bizottság alelnöke. Több mint kétmillióan kaptak keleti oltást, azaz Sinopharmot vagy Szputnyikot. Ezeket az oltásokat nem fogadja el az európai gyógyszerügynökség (EMA), márpedig a legtöbb országba csak az EMA-engedélyezett oltással lehet beutazni.
Ács Gábor
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
4/2/2022 • 0
Pénzmúzeum és fittségünk alapjai - 2022-02-0408 óra
Dagobert bácsi elájulna - Múzeuma lesz a pénznek!
A Márciusi Ifjak 12 pontjukban követelték egy önálló jegybank létrehozását. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulóján 2022. március 15-én nyitja meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében az Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont kapuit a nagyközönség előtt. Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank kiemelt célja, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése elérhető legyen a társadalom minden szegmensének, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Aros Lilla, vezető kiállításszervező
ARANYKÖPÉS: Wichmann Tamás, kenu világbajnok
ÉP TESTBEN: Szeretnél egészséges és fitt lenni? Lélegezz!
Nincs szükség méregdrága felszerelésre és megfizethetetlen étrendre, hogy fittek legyünk. Sőt, az egészség még csak nem is a táplálkozásnál, sokkal inkább a légzésnél kezdődik.
Lakatos Péter, életmódtanácsadó
4/2/2022 • 0
Szálláshelyek és Facebook zuhanás - 2022-02-0406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Rekordok és brutális drágulás - Szálláshelykörkép szezon előtt
Egészen hihetetlen áremelkedés zajlik a magyar szálláshelyeken az idei év elején: átlagban 70%-os drágulást lát az egyik nagy szállásközvetítő egy év alatt, de a járvány előtti utolsó békeévhez, 2019-hez képest is 60%-os az emelkedés. A két számjegyű áremelkedés minden szálláshelyen garantált, amit a hotelek a többszörösére emelkedő energiaköltségekkel és a növekvő bérkiadásaikkal indokolnak. A magánszállásadók pedig a takarítási szolgáltatások drágulását és az újra megjelenő adózási kötelezettségeiket sorolják.
Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója
ÉRTÉK PERCEK:
EKB döntés, kilátások, EU infláció
Infláció és növekedés kérdése: mi lesz a részvényekkel?
Facebook zuhanás
Priegl Máté, OTP Global Markets részvénykereskedő
4/2/2022 • 0
REvil, részvény könyv, krumpli - 2022-02-0309 óra
CYBER CSÜTÖRTÖK: Felszámolta a REvil hackercsapatot az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata (FSZB). Az akció keretében lefoglalták a szervezet teljes informatikai infrastruktúráját és őrizetbe vettek több tagot is.Egy a REvilhez hasonló méretű hackercsoport kiiktatása eleve történelmi jelentőségű, az pedig, hogy az Egyesült Államok által az egyik legkeresettebb illegális bűnszervezetet orosz földön, orosz erők semlegesítették, nem várt fejleményeket eredményezhet a jelenlegi, a hidegháború óta nem látott mélyponton lévő orosz-amerikai kapcsolatokban.
Már a Google Play se biztonságos? Részletes tanulmányt tett közzé a Zimperium kiberbiztonsági cég az általa Dark Herringnek elnevezett akcióról, amelynek során legalább 105 millió felhasználót rövidítettek meg összesen több száz millió dollárral. Mindehhez az ismeretlen hackerek olyan appokat vettek igénybe, amelyeket előzetesen ők töltöttek fel a Google Play alkalmazásboltba. Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető.
NOPQ: Krumpli kalandok - utazás a burgonya körül Három magyar burgonyafajta lesz a tányértéma a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén, amelyet március 23-án és 24-én rendeznek meg Budapesten. Kántor Bandi történeti és logikai krompérlánca.
3/2/2022 • 0
LogMeIn, GoTo, G Merci - 2022-02-0308 óra
A LogMeIn mostantól GoTo - Mi változik a néven kívül? A távmunkát és a távoli elérést segítő szoftvereket fejlesztő, évi 1,3 milliárd dollárt meghaladó árbevételű LogMeIn Inc. bejelentette, hogy mától GoTo néven, új vállalatként működik tovább, amellyel célja a kis- és közepes méretű vállalatok és azok IT-igényeinek teljes körű kiszolgálása. Nem ez az egyedüli újdonság mostanában a cég körül: még decemberben adták hírül, hogy kiválik a LogMeInből és önálló vállalattá alakítják a LastPass jelszókezelő szolgáltatást. A névváltoztatás mellett most egy új termék is jön, a 100 százalékban magyar fejlesztésű GoTo Resolve, amely a piacon elsőként biztosit zsarolóvírusok ellen védett ellátási láncot IT rendszergazdák számára. Bisztrai Dávid, a GoTo Resolve távoli elérési és segítségnyújtási üzletágának globális mérnöki vezetője.
ARANYKÖPÉS: Bohumil Hrabal.
FUTÓMŰ: Környezetvédelem mi? ELFOGYOTT a G osztályú Mercedes terepjáró! A következő két évben nem vesznek fel új rendeléseket a Mercedesnél a G-osztályra. Annyira keresett a modell globálisan, hogy messze nem tudják kielégíteni az ügyfél igényeket. Plusz autópiaci hírek. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
3/2/2022 • 0
Budapest, lakáshitelek, görögök - 2022-02-0306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Drágult és sokaknak nem is elérhető a piaci lakáshitel. Egy évvel ezelőtt még hét bank ajánlata közül választhatott egy átlagos jövedelemmel rendelkező magyar, ha 20 millió Ft lakáshitelt szeretett volna felvenni 20 évre. Ma egyetlen pénzintézet se adná meg számára a kért összeget. A kamatemelés nem csak megdrágítja a kölcsönfelvételt, sokak számára a hiteligénylés lehetőségét is elveszi. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója.
HETI ALAPOZÓ: Tényleg, mi van a görögökkel? Görögország az idei év makro sztorija, legalábbis ezt mondjuk három éve, de tényleg eljött a fordulat?! Michael O’Higgins „világ kutyái” (Dogs of the World) stratégiája alapján minden év januárjában megnézzük, melyek voltak a világ legrosszabb befektetései. A stratégia leegyszerűsítve arra épül, hogy az átlaghoz való visszatérés működik a hatékony tőkepiacokon, így az adott év legrosszabbul teljesítő piacai („dogs”) a következő időszakban kimagasló eredményeket érhetnek el. A görög gazdaság az elmúlt évtized során ötször került fel erre a nem éppen hízelgő listára. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
3/2/2022 • 0
Biomassza erőművek és új lakások - 2022-02-0209 óra
Nem csak a Napból és a szélből nyerhetünk zöld energiát!
A legtöbben a megújuló energiaforrásokról a napra és a szélre gondolnak, ám van olyan energiaforrás is, amiből – ha nem tervezzük meg kellően – környezeti szempontból nem túl fenntarthatóan nyerhetünk energiát. Lássuk, mi minden szolgálhat még megújuló energiaforrásként?
Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének éghajlat és energia csoportvezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Ömlenek az új lakások a piacra, élénkült a kereslet az eladó ingatlanok iránt
Januárban másfélszer annyi új lakást hirdettek meg eladásra, mint egy évvel ezelőtt, a használt és új eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma pedig 76 százalékkal bővült decemberhez képest.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
2/2/2022 • 0
Munkaerőpiac, K+F minősítés, részvénytippek - 2022-02-0208 óra
Milyen lesz a jövő munkaerőpiaca?
a jövő munkaerő piaca, kilátások
ehhez kapcsolódóan generációs jellemzők (x, y stb...) – melyiknek mik a fő jellemzői, és hogy kell, érdemes a különböző generációknak elfogadni egymást, hiszen csak akkor fog tudni működni a jövő munkahelye
milyen újdonságok vannak már most a piacon, hogy tolódnak el a hangsúlyok pl. motivációs eszközök így covid közben , utána....mire kell figyelnie egy jövőbeli vezetőnek
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: James Joyce ír származású író
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Tíz éves a K+F minősítés - milliókat jelenthet a vállalkozásoknak
Az immár 10 éve kérhető minősítés akár tízmilliós plusz bevételt is jelenthet, mégis még mindig sok olyan vállalkozás van Magyarországon, amely nem is tudja, hogy kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat – ezzel pedig jelentős kedvezményektől esik el.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke
PIACI HOTSPOT:
Történelmi pillanat! Eltűnt a Daimler a DAX kereskedésből! Merthogy Mercedes Benz Group néven fut tovább! Merthogy teherautóval már nem foglalkoznak. Tavaly 2 millió autót adtak el, ami 5 százalékos csökkenés a félvezető hiány miatt. Szerencsére a drága modelleket viszik leginkább.
TeamViewer gyorsjelentés vesszőfutás után! Saját részvény visszavásárlásba kezdenek, hogy utána bevonják őket. Árbevétel 9 százalékkal nőtt, de az eredmény 6 százalékkal csökkent a felvásárlások miatt.
Baráth Tibor, vezető üzletkötő
2/2/2022 • 0
Járókelő, kkv-hírek, online piacterek - 2022-02-0206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Akadályok az akadálymentes tanösvényen - meghökkentő esetek a főváros közterületeiről
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV-ROVAT: Hírek, nem csak kisvállalkozóknak!
E-COMMERCE: Plázák a neten - az online piacterek evolúciója
A piacterek többet fejlődtek az elmúlt 20 évben, mint az előző 200-ban. De merre fejlődhetnek tovább?
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
2/2/2022 • 0
Az első fotóriporter, könyv a részvényekről - 2022-02-0109 óra
MESÉL A MÚLT: Az első fotóriporter: 210 éve született Szathmári Pap Károly. Kiváló művész, mester, propagátor volt, akit az idő a homályba süllyesztett. A helyek, ahol élt és a kapcsolatok, amelyeket kialakított, annyi titkot tartogatnak számunkra. Megannyi kutatásra és megválaszolásra váró kérdés. Például 1872-től a Talifu kínai herceg udvari festője és fényképésze címet viselhette – vajon miként, miért kaphatta ezt az elismerést? A fentiek bizonyságul szolgálnak arra, hogy az ő szemével látni a világot olajban, akvarellben és fényképekben is nagy szerencse, mert a látás tehetségével rendelkezett. „Ha van szellemünk, úgy teremtményünknek is van, ha pedig nincs szellemünk, úgy eredetink is elveszti a magáét – irgalom nélkül s korlátozottságunkban kénytelen osztozni. Ez mindenesetre rosszul van, de megváltoztatni nem lehet” vélte egy magyar kritikus 1843-ban.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő.
KULTMOGUL: Bróker pennával - Könyv a részvények világáról. Megjelent az Equilor Befektetési Zrt. edukációs könyvsorozatának legújabb tagja, „A részvény” című könyv. A pénzügyeket közérthetően magyarázó trilógia záró kötete a részvény befektetésekkel foglalkozik, és azért érdemel külön figyelmet, mert a tulajdonjogot megtestesítő értékpapírok a hazai befektetők körében egyre népszerűbbek. A kötet szerzője Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője, aki szerint a hozamlehetőségek mellett fontos tisztában lenni a részvények kockázataival is. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
1/2/2022 • 0
2022-es makro kitekintő, szállítmányozás - 2022-02-0108 óra
Hogyan tovább 2022-ben? - Makrogazdasági előrejelzés. Melyek a várható makrogazdasági folyamatok, a tőke- és pénzpiaci előrejelzések elemzői szemmel. Az infláció rémét sikerül-e megoldania a világ jegybankárainak? Visszatér-e a Covid előtti szintre a globális GDP? A munkaerőpiaci, geopolitikai és járvánnyal kapcsolatos gondok enyhülni látszanak? És mit éreznek majd ebből a globális pénz- és tőkepiacok? Sándor Dávid, OTP Global Markets Multi-asset Elemzési Osztály vezető befektetési stratégája.
ARANYKÖPÉS: Terry Jones.
ÉSZJÁTÉK: Hírek a logisztika világából: drágul a szállítmányozás, még a Suezi-csatornán is emelnek a díjon.
1/2/2022 • 0
Farhát, online piactér, tiszta energia - 2022-02-0106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: parkolási káosz Óbudán.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Farhát stop! Indul az élelmiszerárak rögzítése. Néhány hete beláthatatlan következményekről beszéltek a kiskereskedelmi szektor szereplői a februártól alkalmazandó árstop miatt. Ma már néhány következmény látszik. Ugyanis egyre több kisbolt beszerzési ára emelkedik az október 15-i kiskereskedelmi árszintjük fölé. A multinacionális vállalatok árai viszont számos esetben alacsonyabbak lesznek, mint azok a beszerzési árak, amiket a kisboltok képesek kialkudni a beszállítóktól. Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője.
Kik költenek az online piactereken? Az online piacterek működésükben hasonlítanak a bevásárlóközpontokhoz, így a vásárlók egy felületen szerezhetnek be szinte mindent, a háztartási és fogyasztási cikkektől kezdve a játékokon, műszaki termékeken át egészen a divatcikkekig. A GKI Digital szerint a barkács termékek, a háztartási gépek és különféle játékok a legkeresettebbek ezeken a felületeken. Papp Máté, az eMAG Marketplace Directora.
Harc a klímaváltozás ellen - A tiszta energia nem elég! Az energiához kapcsolódó kibocsátások (közvetlen energiatermelés, épületek energiahasználata, közlekedés) adják az általunk a légkörbe juttatott üvegházgázok több mint felét, ezért érthető okokból a kibocsátáscsökkentési törekvések az elmúlt időszakban elsősorban erre a szektorra koncentráltak. Azonban ha a kibocsátások másik felével nem kezdünk valamit, akkor a tiszta energiákra való teljes átállással sem tudjuk teljesíteni a párizsi megállapodásban lefektetett klímacélokat. Horváth Bálint, közgazdász, a budapesti és pozsonyi Holland Nagykövetség körforgásos gazdasági szakértője.
1/2/2022 • 0
Méz és virtuális világ - 2022-01-3109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Keserű méz - nagyon megdrágult az aranyló édesség
A gyenge tavalyi termés után kevés a méz a belpiacon, de nemcsak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel.
Bross Péter az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hogyan épül a virtuális világ?
A horizonton feltűnő metaverzum és a hozzá hasonló virtuális világok sok valós és virtuális mintát igényelnek. Ezek igényeiről, eredményeiről és a velük kapcsolatos kérdőjelekről adnunk körképet. Egy biztos: biztonsági oldalról nagyon fel kell kötni a nadrágot. A szimulált, sosem létezett helyzetek, amelyben valódi emberekből vett mintákkal bármit el lehet érni, óriási gondot fog okozni. Ez kb. 2 nagyságrenddel nagyobb probléma lesz, mint a deepfake-es érezhető, hogy csak gépekre tudunk majd támaszkodni az elemzésben, de ezek a "leleplező" technikák még csak most alakulnak.
Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató
31/1/2022 • 0
Egyiptom és amerikai tőzsde - 2022-01-3108 óra
ADÓVILÁG 1: A Tömjén kereskedelmi út országai - Egyiptom
Egyiptom makrogazdasági mutatói stabilizálódtak az elmúlt néhány évben, beleértve a GDP-t és a kereskedelem növekedését. Az ország a COMESA tagja, ami segíti az afrikai kontinensen belül folytatott kereskedelmet. Egyiptom lehet Afrika egyik disztribúciós központja. Az egyiptomi gazdaság gyors ütemben növekedett a forradalom után. 2016-ban az egyiptomi kormány fontos reformokat hajtott végre a gazdaság stabilizálása és a bizalom helyreállítása érdekében.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
ADÓVILÁG 2: A Tömjén kereskedelmi út országai - Egyiptom
Egyiptom látványosan élteti az ország több ezer éves kultúráját. A gazdaságilag nagyon jelentős idegenforgalmon túl azonban a fáraók Egyiptomjának öröksége az ország kulturális-politikai újrapozicionálásának is része. Esz-Szíszi Kínához, Indiához és Oroszországhoz hasonlóan egyfajta civilizációs államot építene, amely ideológiájában szemben áll a nyugati liberális világrenddel és a nemzetállamokkal. Igaz, a nyugatellenesség Egyiptom számára kevésbé fontos, mivel az Egyesült Államoknak az ország továbbra is fontos stratégiai szövetségese.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: - Norman Mailer, amerikai író
BEFORE THE BELL:
Heves mozgások, hangulatváltozások jellemeztéka az elmúlt hetet az amerikai tőzsdén, ami a nagy kapitalizációjú cégeket is érintette. Pl a Tesla 10 százalékot esett a vártnál gyengébb gyorsjelentése miatt. Az ok, hogy a Fed eszközvásárlási programját kivezetik és minél előbb elkezdenek kamatot emelni. Kedden jelent a Google anyacég, az Alphabet. Eddig jól tartotta magát, erőteljesen nőttek a bevételei. A Facebook szerdán jelent. Itt nőnek a költségek a Metaverzum miatt, ami befolyásolja a jövedelmezőséget.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
31/1/2022 • 0
Kátyúkár és eurózónás infláció - 2022-01-3106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Drága döccenő - kátyú kárrendezés a gyakorlatban
Az elmúlt hetek télies időjárásának hatására ismét százezernyi kátyú lepte el a hazai közutakat. A veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek továbbra is mintegy felét fogadják csupán el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét.
Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke
HETI KITEKINTŐ: Eurózóna infláció és EKB kamatdöntés
Az euróövezetben a szerdán megjelenő januári inflációs adatokra irányulhat leginkább kitüntetett figyelem. Egy hónappal ezelőtt a decemberi headline inflációs mutató az elemzői konszenzust (4,7%) meghaladva 5,0%-ra emelkedett, a novemberi 4,9%-ot követően. Az élelmiszer-infláció 2,2-ről 3,2%-ra szökött fel, míg az energiaárak növekedése 27,5%-ról 26,0-ra lassult. Az EKB számára legfontosabb mutató, a maginfláció 2,6%-os rekord magasságban ragadt, valamivel meghaladva a konszenzus értékét (2,5%).
Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője
JÁTÉK!
31/1/2022 • 0
Ács is in the air, tőzsdenyitás - 2022-01-2809 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Ács Gábor legfrissebb helyzetjelentése a járványhelyzetről és az ezzel járó utazási korlátozásokról.
TŐZSDENYITÁS
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
28/1/2022 • 0
MBH a fellegekben, élmezőnyben a Budapesti Állatkert, nőtt az elhízás - 2022-01-2808 óra
MBH: A fellegekben járnak?
A Magyar Bankholding törekvései szerint három bank összeolvadásából egy negyedik jön létre, ami választ próbál adni a következő 10-15 év kihívásaira.
Pecsenye Roland, a Magyar Bankholding digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS: Kulin György
BUDAPEST TE CSODÁS: Az európai élmezőnyben a Budapesti Állatkert
A 126 vezető európai állatkert közül a budapesti a 15. helyen szerepel a Sheridan-listán. A hazai állatkertek közül az első, Európa 126 vezető
állatkertje közül pedig a 15. helyen áll a Fővárosi Állat- és Növénykert az európai állatkertek nem hivatalos ranglistáján. Az úgynevezett Sheridan-lista a látogatói élmény, a szolgáltatások, a kertben folyó szakmai munka és több más szempont együttes mérlegelése alapján rangsorolja az állatkerteket. + Mackófarsang a hétvégén!
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője
ÉP TESTBEN: Nőtt az elhízás, a magyarok kétharmada túlsúlyos
Jól meghíztak a fiatalok az év végére, amiről részben anya főztje és az ünnepi étkezési szokások tehetnek. Jó hír, hogy összességében tartják a testsúlyukat a magyarok, de nem sikerült lefogyni a karanténtúlsúlyt, tovább nőtt az elhízás: a felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos. Nem véletlen, hogy idén minden ötödik ember tett újévi fogadalmat, hogy megszabadul a felesleges kilóktól – derül ki a PeakShop.hu reprezentatív kutatásából.
28/1/2022 • 0
A rezsicsökkentés ára, lakáspiaci buborékok, értékpercek - 2022-01-2806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Több százmilliárd forintba kerül a rezsicsökkentés az adófizetőknek
Évi 400-450 milliárd forintnyi vesztesége keletkezhet az állami MVM-nek a rezsicsökkentés fenntartásából a jelenlegihez képest viszonylag kedvező gázárak mellett is. Úgy tudjuk, hogy rövid távon még sikerül kezelni ezt a pénzügyi helyzetet, de ha tartósan magasak maradnak a gázárak, például az orosz-ukrán feszültség miatt, akkor az éves veszteség akár duplázódhat is. Ez később jelentős költségvetési, így adófizetői terheket jelent még a távhő- és víziközmű szektor kihívásai nélkül is.
Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
KPMG: Túlértékeltek a lakások Magyarországon?
Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, hiszen a buborékok természete az előbb utóbb bekövetkező kipukkanás, azaz az árak zuhanása, ami sokakat érintene rendkívül kellemetlenül. A KPMG sok tényezőre kiterjedő elemzése arra jut, hogy enyhe túlárazottságról ugyan beszélhetünk, a buborék szó használata azonban túlzás lenne.
Dános Pál, KPMG magyarországi ingatlan tanácsadási üzletágának vezetője
ÉRTÉK PERCEK:
- MNB kamatemelés,
- Fed szigorítás,
- Inflációs várakozások,
- Geopolitikai konfliktusok, covid.
Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
28/1/2022 • 0
Nyílvános telefonfülkék, tőzsdenyitás, Bloody Mary - 2022-01-2709 óra
Tényleg, meddig lesznek még telefonfülkék? Egy kis fülke történelem. A nyilvános telefonok egykor nélkülözhetetlen kellékei voltak a távközlésnek, manapság talán a legtöbben már azt sem tudják, hogy még léteznek. Milyen célt szolgálnak így 2022-ben és meddig lesznek még velünk? Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető.
NOPQ: 100 éves lett a Bloody Mary. Vagy mégsem? És akkor mi igaz abból, hogy a Harry’s Barban készült el az első a mára klasszikusnak számító koktélok közül. És Hemingwaynak mi köze hozzá? Egy kis koktél történelem.
27/1/2022 • 0
Illegálisan vagyonok, Lewis Carroll, autóipari ellátási lánc - 2022-01-2708 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Kiderült milyen eszközökbe fektetik be az illegálisan szerzett vagyonokat! A Global Financial Integrity tanulmányából az derült ki, hogy a fejlett országokat, azon belül is az Egyesült Államok ingatlanpiacát kedvelik a legjobban a tiltott tevékenységekből származó bevételek elrejtésére és tisztára mosására. dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Lewis Carroll.
FUTÓMŰ: Továbbra is kritikus az autóipari ellátási lánc. A 36 legnagyobb autóipari beszállító helyzetét, likviditását és eladósodottságát vizsgálta az AlixPartners, és továbbra is kritikusnak értékelte az autóipar szempontjából az ellátási lánc gerincét adó cégek helyzetét. A pandémia betett az autókereskedelemnek az USA-ban? Egy amerikai felmérés szerint a vásárlók a pandémia óta elégedettebbek kereskedelmi tapasztalataikkal, ami elég fura eredmény. Mi ennek a háttere? Elért CO2 szintek az autóiparban. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
27/1/2022 • 0
Korrupció, adatvédelmi világnap, Foundation - 2022-01-2706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Az EU-ban majdnem nálunk a legnagyobb a korrupció a Transparency felmérése szerint. Magyarország a 2020-as eredményén 1 pontot rontva 43 pontos eredményt ért, és ezzel a teljesítménnyel – az egy évvel korábbihoz képest négy pozícióval lejjebb – a 73. helyen végzett az összesen 180 országot vizsgáló világrangsorban. Idén 27. alkalommal készült el a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet. Hazánk így az utolsó előtti helyen áll az Európai Unión belül, és csak Bulgáriát előzi meg. Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
ÚJ NORMÁLIS: Adatvédelmi világnap – miért és hogyan emlékezik meg róla az Allianz? dr. Takács Amaryllis jogtanácsos, az Allianz Hungária Zrt. adatvédelmi tisztviselője.
FINTECHLAB: Bemutatkozik a Magyar Bankholding új műhelye: a Foundation jelenleg egy új, magas szintű felhasználói élményt nyújtó bankolási világ fejlesztésén dolgozik és Asimov regénye nyomán kapta a nevét. Pereczes János, a Foundation ügyvezetője.
27/1/2022 • 0
Atomenergia és földgáz, tőzsdenyitás, budapesti új lakások - 2022-01-2609 óra
SZUPERZÖLD: Zöld-e az atomenergia és földgáz?
Zöld utat kaphat több EU tagállamban a nukleáris energia és a földgáz, több szervezet szerint ez egyértelműen politikai, és nem valóban környezettudatos döntés. Közben, a felmérések szerint a magyar lakosság egyre nagyobb része környezettudatos, a Greenpeace mind a 106 választókerületben felkeresi a Greenpeace a jelölteket és hétpontos zöld nyilatkozatot állított össze.
Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány felelőse
TŐZSDENYITÁS - Józsa Bence, junior elemző
NÉGYZETMÉTER: 15 év távlatában is dobogós helyet ért a tavalyi budapesti újlakás-forgalom
Többféle állami támogatás és ösztönző hatására 2021 sikeres év volt a fővárosi újlakás-piacon. A lendület idén is minden bizonnyal kitart, ami a fejlesztői költségek növekedésével is számolva egyértelműen maga után vonja az átlagos árszint további emelkedését – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője
26/1/2022 • 0
Geopolitikai kockázatok, innováció, hotspot - 2022-01-2608 óra
FED, geopolitikai kockázatok, tőkegarantált termékek
Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Paul Newman
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Mi az innováció? Mit kellene máshogy csinálni? Mire nem figyelünk?
Világszerte dübörög az innovációs színház, ahol mindenki a Szilícium-völgy beszédmódját mímeli. A technovallás hívei nem értik a termelés valódi természetét, és összemossák az innovációt a találmányokkal.
Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal innovációs ügynökség vezetője, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója és a MOME alapítványi elnöke
PIACI HOTSPOT:
A FED-re figyel ma mindenki, egyelőre 4 kamatemelést áraz a piac, minden ettől eltérő kommunikáció váratlan reakcióval járhat;
4%-ot esett a Microsoft a megjelenő gyorsjelentésére, majd a várakozások megjelenésével pluszba fordult az árfolyam;
ma jelent többek között a Tesla, az Intel, az Abbot Laboratories;
holnap Európában is indul a gyorsjelentési szezon, először a bankok számaival;
jövő héten jelent a Raiffeisen, ami azért érdekes, mert jelentős kitettsége van Ukrajnában;
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
26/1/2022 • 0
M3-as metróbaleset, MNB kamatemelés, platinum partnerség - 2022-01-2606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Az M3-as metróbaleset háttere, okai
Szombat éjjel baleset történt Kőbánya-Kispesten, melyben három szerelvény megsérült. A Metróért Egyesület szerint minden szakember tudta, hogy nem igazán megnyugtató a Kö-Ki kihúzók biztonsági szintje. Semmi érdemi lépés nem történt, eljött a rekonstrukció, nem hogy a vonatbefolyásoló rendszer nem került lecserélésre korszerűbbre, de a biztonsági feltételek sem kerültek javításra. Az anyagi kár nagyon jelentős, ennek behatárolása a kocsiszínben fog megtörténni. Remélhetőleg selejtezni kocsit nem kell, de kizárni ezt sem lehet. A BKV vizsgálatai szerint emberi mulasztás okozhatta a balesetet.
Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyobbat emelt a vártnál az MNB - miért?
Az MNB a korábbi ütemezéstől eltérően nem 30 bázisponttal, hanem 50 bázisponttal 2,90%-ra emelte meg az alapkamatot a mai ülésén. Az elemzői várakozás 2,70% volt, így a döntés nagy meglepetést okozott. Egyértelműen felfelé mutató kockázatok övezték az elmúlt hetekben a mai kamatdöntést, azonban annak az esélyét csak 15%-ra tettük a döntés előtt, hogy meglépi a jegybank a korábbiaknál nagyobb szigorítást. Mi van a döntés hátterében?
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
E-COMMERCE: Platinum szintű partnere lett a ShiwaForce az Atlassiannak - Mit jelent ez?
A 2020-as Gold Solution Partneri fokozat után a ShiwaForce-nak 2021 végén, köszönhetően az agilis működés 10 éves rutinjának és a csapatban lévő nagyszerű szakértőknek, sikerült a lehető legmagasabb Atlassian Platinum Solution Partner fokozatot elérni.
Földházi Csaba, a ShiwaForce partner igazgatója
26/1/2022 • 0
Micimackó, Karinthy, La Casa de Papel - 2022-01-2509 óra
MESÉL A MÚLT: 140 éve, január 18-án született a Micimackó megalkotója, A. A. Milne. Milne számos humoros esszét, színdarabot és regényt írt, ám igazán ismertté gyermekkönyvei tették. Leghíresebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amely fiának játékmackójáról kapta nevét, és amelynek egyik főszereplője a saját fiáról elnevezett figura, Christopher Robin (magyar fordításban Róbert Gida). A Micimackó hatalmas sikere inkább teher volt Milne számára, mint öröm. Saját írói célja ugyanis az volt, hogy arról írjon, amiről csak szeretne, és ezt a későbbiekben már nem látta igazán megvalósíthatónak. Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő.
KULTMOGUL: Mit adott a spanyol filmnek a La Casa de Papel? A nagy pénzrablás nagy bevételt hozott Madridnak, és visszatette a nemzetközi filmes térképre a spanyol mozit. De vajon elég a Netflix sikersorozata ahhoz, hogy megéljenek az európai független filmesek? Dudás Viktor, filmszakértő.
25/1/2022 • 0
Elégdettség, Virginia Woolf, Tungsram Aero Space - 2022-01-2508 óra
Ügyfél elégedettség, dolgozói elégedettség, tartós win-win partneri kapcsolatok. A Bain and Company alkalmazásában álló Fred Reichheld alternatív megoldást fejlesztett ki a fogyasztói elégedettség és lojalitás mérésére. A Net Promoter Score (NPS) először a Harward Business Review-ban jelent meg 2003-ban. Egy egyszerű kérdésen alapszik a módszer. Ez pedig a következő: Mennyire valószínű, hogy ajánlanák a céget/szervezetet barátaiknak, kollégáiknak? 0-tól 10-ig lehet pontozni, kezdve az „egyáltalán nem”-től egészen a „kimondottan ajánlanám”-ig. Borbély Zoltán, a Schiller Flotta Kft ügyvezetője.
ARANYKÖPÉS: Virginia Woolf.
ÉSZJÁTÉK: Repülőgépalkatrész-javító céget hozott létre a Tungsram csoport. Kétmilliárd forintos alaptőkével új cég jött létre a Tungsram csoporton belül, a Tungsram Aero Space Power Kft. repülőgépek hajtómű-alkatrészeinek javításával, karbantartásával foglalkozik, és egy világszerte 100 milliárd dolláros piacra készül betörni.Kürthy Attila, a Tungsram Aero Space Power Kft. igazgatója.
25/1/2022 • 0
Ukrajna, műanyag hulladékból villanykapcsoló - 2022-01-2506 óra
Névnapok, események, születésnaposok
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Érik a háború Ukrajnában? Egészen hátborzongató az egymást követő nyilatkozatokat olvasni az ukrán helyzet fokozódásáról: az USA külügy visszahívta a diplomatákat, Biden katonák Kelet-Európába vezényléséről beszélt, a NATO mozgósítást rendelt el, hadihajókat és vadászgépeket vezényelnek Ukrajna közelébe. Megúszható békésen az eszkalálódó konfliktushelyzet? Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
3R: Óceáni műanyagból, elektromos hulladékgyűjtő központokból és szupermarketekből begyűjtött újrahasznosítható anyagokból készített okosotthon termékeket és villanykapcsolókat a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric. Veres Zsolt, a Schneider Electric Zrt. vezérigazgatója.
25/1/2022 • 0
Űrpaprika és agykutatás - 2022-01-2409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Űrtechnológia a földeken - vagy földtechnológia az űrben?
A korszerű agrár- és az űrtechnológia már ma összefonódik, ami a jövőben tovább erősödhet. Például azért is, mert amikor hosszú távra küldenek embereket az űrbe, ezekben a küldetésekben és az űrbázisokon fontos szerepet játszhatnak majd a növények. Utóbbiak ugyanis nem csupán fontos táplálékforrások, de tisztítják és oxigénnel dúsítják a levegőt, és – ami ilyen időtávú utazásokon szintén rendkívül fontos szempont – javítják a mentális közérzetet.
Sándorfy András, a Marton Genetics ügyvezető igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: A fenyegetettségre adott agyi válasz kulcsszereplőjét azonosították a NAP kutatói a semmelweis egyetemen.
A fenyegetettségre adott reakció során kialakuló válaszadást szabályozó sejtcsoportot azonosítottak az agyban a Semmelweis Egyetem kutatóinak vezetésével. A Nemzeti Agykutatási Program keretében működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport irányításával nemzetközi együttműködésben végzett kutatás eredményeiről az egyik legrangosabb nemzetközi szaklapban, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences of the U.S.A.) számoltak be.
Miért vizsgálják az amigdalát?
Mennyire ismerjük az emberi agyat?
Vannak még feltérképezetlen területek?
Hogy, milyen módszerekkel sikerült azonosítani, amit kerestek?
Mit tesz lehetővé a most elért eredmény, miben segíthet?
Kik vesznek részt az együttműködésben?
Milyen célok vannak még?"
Dr. Alpár Alán, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatója.
A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) támogatásával a Semmelweis Egyetemen működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport vezetője.
24/1/2022 • 0
Jordánia és amerikai részvények - 2022-01-2408 óra
ADÓVILÁG: A Tömjén kereskedelmi út országai - Jordánia
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais
BEFORE THE BELL:
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
24/1/2022 • 0
Élelmiszermentés és kamatdöntések - 2022-01-2406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS:
Mekkora a kár az M3-as metrószerelvények ütközése után? Mikor állhat helyre a forgalom az M3-as vonalon?
Teljesen át kell szervezni a sürgősségi ellátást
ÉBRESZTŐ TÉMA: Újabb változás lesz a magyar boltokban: elvesztették a fonalat a vásárlók
Egyelőre nehéz megmondani, hogy az élelmiszer-pocsékolás megakadályozására hozott új, februártól életbe lépő szabály hogyan működik majd a gyakorlatban. A magyar vásárlók megosztottak a kérdésben, nincs egyértelmű, többségi véleményük. Vannak, akik szerint a szabály célja, hogy kitoljanak a boltláncokkal. Vannak, akik támogatják, majdnem ugyanennyien máshogy fognák vissza a pocsékolást.
HETI KITEKINTŐ: Kamatdöntő ülések és GDP-adatok
Az MNB és a Fed kamatdöntő ülése mellett, Európából és a tengerentúlról érkező GDP-adatok mozgathatják majd meg a piacokat.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
HOGYAN EJTJÜK HELYESEN? - NYELVLECKÉK ANDRÁSSAL
Daniel Auteuil
PayPal
Boeing
24/1/2022 • 0
Flixbus-trükkök, tőzsdenyitás, Óratorony-szikla - 2022-01-2109 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Helyszíni jelentés: Flixbus-trükkök
Északi nyitás
Téli nihil: 5 eurós jegyek másnapra
Ács Gábor, a "Utazás járvány idején" című romantikus fekete komédia szerzője
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
Megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Óratorony-szikla
Minden érintett összefogásával és civil támogatással megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Oszoly-szikla jelképe, a hegymászók körében igen népszerű Óra-torony nevű sziklacsúcs, amely 2020-ra a természetes erózió következtében életveszélyessé vált. A Pilisi Parkerdő irányításával és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi felügyeletével lezajlott helyreállítás költségeit a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség által indított és a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület közreműködésével lebonyolított civil adománygyűjtésből fedezték.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője
21/1/2022 • 0
Gloster növekedés, aranyköpés, futás motiváció - 2022-01-2108 óra
GLOSTER: Jelentős növekedést áraz a piac
A Gloster középtávú stratégiájával összhangban az Erste felülvizsgálta a társaságra vonatkozó előrejelzését és célárát. A 2022-es terveket (3,5-5,5 milliárd forintos árbevétel illetve 500-650 millió forint közti EBITDA) a nemrégiben bejelentett tranzakcióval eredmény tekintetében már 2021-ben felülteljesíthette a vállalat. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.
ARANYKÖPÉS: Christian Dior
ÉP TESTBEN: Egy kis motiváció: hogyan és miért kezdjük el a rendszeres mozgást? Régi kollégánk Jobbágy Robi, azaz DJRob terepcipőben és vasparipán is szeli a pilist és a budai hegyek vidékét: teljes életmódváltást eszközölt, most pedig már az UltraBalatonra készül. Elmondja, hogyan csinálta, és azt is, hogy nem kell hozzá egy vagyon. Az újévi fogadalmak után egy kis motiváció azoknak, akik annak ellenére nem tudják rávenni magukat a rendszeres mozgásra, hogy már többször megfogadták: így nem mehet tovább. Futás, terepfutás, bicikli.
21/1/2022 • 0
Időalapú BKK-jegyek, forint és dollár - 2022-01-2106 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Jönnek az időalapú BKK-jegyek
Jövő héten dönt a fővárosi közgyűlés az újfajta, időalapú BKK-jegyek bevezetéséről, a jegyek pedig a döntés után, március elejétől lesznek elérhetőek. Ezeket a jegyeket csak mobiltelefonnal lehet majd megvásárolni, az erre szolgáló (mobiljegy) applikáción keresztül. Szintén bevezetik heteken belül – még a félórás és másfél órás jegyek bevezetése előtt -, a mobiltelefonon megvásárolható menetjegyet is, amit jelenleg még csak papíron lehet megvenni.
Balogh Samu Márton, a Főpolgármesteri Hivatal kabinetfőnöke
ÉBRESZTŐ TÉMA: Amíg a világ a Covidra figyel, szépen fejlődnek a mindenre rezisztens szuperbaktériumok...
ÉRTÉK PERCEK:
A forint és a dollár alakulása, hozamok helyzete a múlt heti inflációs adatok tükrében:
MNB 1 hetes tender
EKB jegyzőkönyv
jövő heti események
André Borbála, OTP Global Markets üzletkötő
21/1/2022 • 0
Microsoft, Activision Blizzard, Gourmet Fesztivál - 2022-01-2009 óra
IT ROVAT: AZ egész játékipart átalakíthatja a Microsoft Activision Blizzard felvásárlás. A hatását valószínűleg csak később lehet majd igazán érezni, de biztos, hogy komoly változást hoz a gaming piacon, hogy a Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot. Ezzel komoly üzleti pozícióba, tisztán a cégek értékét számolva a videojátékos szegmens harmadik legnagyobb cégévé nőheti ki magát. A kiadóóriás megszerzésével viszont nem csupán rengeteg tehetséges fejlesztőt és közönségkedvenc játéksorozatot kapnak az Xbox munkatársai, hanem az utóbbi évek egyik legnagyobb botránysorozatát is kezelniük kell. Milyen fejlemények után kell talpra állítania a Microsoftnak az Activision Blizzardot? Horváth Péter, a GameStar.hu online főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equior Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Két év után májusban ismét Gourmet Fesztivál! Az utóbbi hónapok, hetek hírei arról szóltak, hogy több komoly minőségi konyhát vivő étterem is bezárt Budapesten (Olimpia, Csalogány 26) - és persze rengeteg kisebb étterem, bisztro is. A Gourmet Fesztivál két évig nem tudott kinyitni, most májusban újra lehet kóstolni a főváros top foodie fesztjén. Mit látnak a piacon a szervezők? Mi van a döntés mögött? Mekkora a rizikó? Nemes Richárd, a Gourmet Fesztivál főszervezője.
20/1/2022 • 0
Tanársztrájk, Fellini, EU autópiac - 2022-01-2008 óra
KÖZOKTATÁSI KÁOSZ: Sztrájkra készülnek a pedagógusok! Egész napos, határozatlan idejű sztrájkra készülnek március 16-án a pedagógusok. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet közösen szervezi a sztrájkot, már közzé is tették a szervezéshez szükséges dokumentumokat. Úgy vélik, a közoktatás elhanyagolt állapotára adandó válaszokat nem halogathatja tovább a kormány. A tanári bérek, a soha nem látott mértékben berobbant járvány és az elégtelen járványkezelés a fő gondok. Persze akad más is… Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke.
ARANYKÖPÉS: Federico Fellini.
FUTÓMŰ: Gyászos értékesítési adatok az EU-ban: padlón az európai piac? Carlos Tavares kemény véleménye az elektromos autókról. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
20/1/2022 • 0
Munkanélküliség, inflációkövető államkötvény, árbefagyasztás - 2022-01-2006 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Sosem látott munkanélküliségi adatok érkeztek Magyarországról! Csaknem 300 ezer magyar vallja magát munkanélkülinek, miközben a hivatalos adatok alapján kevesebb, mint 180 ezer embernek nincs állása. A KSH-tól kapott adatok alapján a Portfolio.hu megnézte, hogy milyen hatása volt a munkaerőpiacra a járványhullámoknak. Hány munkanélküli van a különböző módszerek szerint, és miért van különbség? Mit mutatnak a trendek? Milyenek a kilátások a munkaerőpiacon? Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője.
Inflációkövető államkötvény update: mikortól követi valósan, és ki járt jól?
HETI ALAPOZÓ: Árakat befagyasztani nem kell félnetek! - inflációs kitekintő. Az infláció megjelenésére eltérő módon reagálnak a világ politikusai. Például a választások előtti cselekvési kényszer okán az árak befagyasztásának klasszikusnak tűnő receptjéhez nyúlnak. Ez a jelenség nem csak hazánkban, hanem egyre több országban bukkan fel. Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
20/1/2022 • 0
Lejárt élelmiszerek, tőzsdenyitás, újszerű lakások - 2022-01-1909 óra
SZUPERZÖLD: Ne dobd ki! Lejárt, de még lehet, hogy ehető!
A lakosság, a kereskedelem és a karitatív szervezetek számára egyaránt hasznos lehet az a hiánypótló ajánlás, amit a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejéről állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Dr. Kasza Gyula, a Nébih Maradék nélkül programjának vezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Az újépítésű ingatlanok magasra kúszó árai miatt jobban megérheti újszerű lakást vásárolni
A kedvezményes áfa, valamint a lakosságnak adott kedvezmények meghozták a magánberuházók kedvét is az építkezésekhez az elmúlt években, ugyanakkor ezek az árak emelkedéséhez is hozzájárultak. A tavaly év végén indult zöldhitel felpörgette a keresletet, de a kivitelezési költségek további emelkedésére lehet számtani.
Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője
19/1/2022 • 0
2022 a gazdaságban és a befektetésekben, aranyköpés, közkinccsé vált művek, hotspot - 2022-01-1908 óra
Vége az álmodozásnak? - Mit hoz 2022 a gazdaságban és a befektetésekben?
A szigorodó monetáris politikával párhuzamosan változott meg a széljárás a tőzsdéken: a végtelen pénz ígérete nyomán felpumpált árfolyamú eszközök elkezdtek alulteljesítővé válni, míg az értékalapú befektetések vonzóbb célponttá váltak a befektetők szemében.
Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap portfóliókezelője
ARANYKÖPÉS: Mészöly Miklós, magyar író
GONDOLKODOM: Az idén újabb festmények, zenei és irodalmi művek váltak közkinccsé
Szabadon felhasználhatóvá váltak Egry József festményei, Almásy László, Makkai Sándor, Sinclair Lewis, André Gide, Maróczy Géza, Henry de Vere Stacpoole írásai, Rosenberg Zsigmond zeneművei, illetve Fodor Jenő építészeti tervei 2022. január 1-jétől Magyarországon. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bárki visszaélhet az eredeti szerzők műveivel.
Lábody Péter, a Szellemi Tuladon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnökhelyettese
HOTSPOT:
A Pfizer vezérigazgatója úgy gondolja, hogy már tavasszal normalizálódhat a vírushelyzet. Erre a bejelentésre esett is 1,5%-ot a részvények árfolyama;
Az Agile Group kínai ingatlanfejlesztő minősítését “befektetői kategóriába nem sorolható” kategóriába tette az S&P;
22%-os visszaesés az európai új autó eladásokban;
Kababik József, üzletkötő
19/1/2022 • 0
Hét éves olajár csúcs, KKV hírek, figitális kereskedelem - 2022-01-1906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ: Az olajexpresszen nincsen fék? - Hét éves csúcson az olaj ára!
Az európai kereskedésben a Brent olaj árfolyama egy klasszikus kitöréssel hét éves csúcsra emelkedett, utoljára 2014-ben volt egy hordó olyan drága, mint most. Ez magasabb üzemanyagárakat hoz magával, de nem Magyarországon, a kormány ugyanis 480 forintban maximalizálta a normál benzin és gázolaj árát. De mi lesz, ha egyszer majd elengedik az árfolyamplafont?
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője
KKV ROVAT: Hírek - nem csak kisvállalkozóknak!
E-COMMERCE: Gyorstalpaló - A figitális kereskedelemről dióhéjban
A pandémia hatására megváltozott környezet és vásárlói szokások kapcsán egyre többet hallhatunk az úgynevezett figitális értékesítésről, azaz a fizikai és digitális kereskedelem összekapcsolásáról. Lássuk, mi is az a figitális kereskedelem, milyen előnyei vannak, és milyen cégek csinálják ezt jól?
Török-Pál Kata digitális stratégiai tanácsadó
19/1/2022 • 0
Moliére és műtárgypiac - 2022-01-1809 óra
MESÉL A MÚLT: Az udvari komédiás - 400 éve született Moliére
Január 15-én ünneplik Franciaországban és a színházi világban Moliére születésének 400. évfordulóját. XIV. Lajos kedvenc szerzője és színésze több mint 30 darabot írt, és a komédia műfajának felemelésével új lendületet adott a színháznak.
Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Rekordok éve - Hasított tavaly a műtárgypiac
A hazai és a globális műkereskedelem is kiemelkedő évet zárt 2021-ben. A világ vezető aukciósházainak eredménye alapján a globális piac nemcsak a pandémia előtti szintre tért vissza, de a valaha volt legjobb évét produkálta. Hazánkban is tovább emelkedett az általános árszínvonal. Míg a pandémia első évében a legmagasabb áron értékesített alkotás ára sem érte el a 100 millió forintot, 2021-ben a legdrágábban értékesített 10 festmény ára 110 és 460 millió forint között mozgott.
Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze
18/1/2022 • 0
Zöld Otthon és légitaxi - 2022-01-1808 óra
Mit tud (és mit nem) az NHP Zöld Otthon Program?
Az MNB zöld eszköztár-stratégiájának részeként a Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében elindított NHP Zöld Otthon Program megfelelő eszköz lehet a zöld lakások iránti kereslet, illetve ezen keresztül a kínálat élénkítésére. Nagy előnye a hosszú távú kiszámíthatóság és kedvező hitelkamat. Az MNB célja ezzel a finanszírozási eszközzel segíteni a lakosság energiahatékony újlakás-vásárlását és -építését.
Pulai György, az MNB igazgatója
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Ez nem sci-fi - Taxi a levegőből!
Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek?
- Mi az a légitaxi? Hogyan működik?
- Nem sci-fi ez ma még? Kiforrott technológiáról van szó?
- Mekkora piac lehet ez és mi hajtaná?
- Hol áll a világon legjobban a világban és Európában a légitaxik ügye és miért?
- Milyen akadályokat kell leküzdeni a szolgáltatás bevezetéséhez?
Rédei Attila, a KPMG menedzsere
ARANYKÖPÉS: Alan Alexander Milne angol író, a Micimackó atyja 140 éve született
18/1/2022 • 0
Befektetési alapok és atomenergia - 2022-01-1806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ: Élet a szuperállampapír után? - Csúcson a befektetési alapok vagyona
Egészen elképesztő összeg, közel 170 milliárd forintnyi friss megtakarítás érkezett be decemberben a magyar befektetési alapokba, ezzel pedig a kezelt vagyon újabb csúcsot döntött, meghaladva a 7850 milliárd forintot. A vegyes alapok zsebelték be 2021-ben a legtöbb tőkét, de teljesítményben a részvényalapok bizonyultak a legjobbaknak.
Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnöke
Zöld vagy nem zöld az atomenergia?
Várhatóan az atomenergia zöld címkét kap és belekerült az úgynevezett uniós taxonómia-rendeletbe, melynek célja, hogy EU-szerte ösztönözze a pénzügyi forrásoknak a környezeti szempontból fenntartható tevékenységek felé irányuló áramlását. Pár hónappal korábban az Európai Bizottság tudományos testülete (Közös Kutatóközpont, JRC) is megállapította, hogy a nukleáris energiatermelés fenntartható gazdasági tevékenység.Létezik zöld atomenergia vagy mindig is fenntartható energiaforrás volt?
Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója
18/1/2022 • 0
Termőföldpiac és jósoló algoritmus - 2022-01-1709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A föld azé, aki megfizeti - Gyorsuló áremelkedés a földpiacon
2020-ban sem tört meg az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előző évit is meghaladta. Egyedül a szőlőkért kértek kevesebbet, mint egy évvel korábban. Volt olyan régió, ahol több mint háromszorosára nőttek a termőföldek árai az elmúlt tíz évben. Azonban óriási a különbség az egyes területek között, míg a legdrágább, Hajdúszoboszlói járásban több mint 3 millió forintért lehetett egy hektár szántóhoz jutni, Pétervásárai és az Aszódi járásban kevesebb mint 700 ezer forintért.
Molnár Zsolt, a Takarék Index projektvezetője
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Jósok üveggömbje? - Matematikai módszer a váratlan események előrejelzésére
Magyar kutatók új matematikai módszert dolgoztak ki, amely segíthet előre jelezni váratlan eseményeket az adatsorok újszerű elemzésével. Az új módszerrel akár hatékonyabban előre jelezhető lehet egy újabb gazdasági világválság vagy éppen egy közelgő szívroham is. Az innováció számos tudományos, üzleti vagy egészségügyi területen jelenthet új lehetőségeket.
Somogyvári Zoltán, a Wigner Fizikai Kutatóközpont elméleti idegtudomány és komplex rendszerek kutatócsoport csoportvezetője
17/1/2022 • 0
Jemen és amerikai részvények - 2022-01-1708 óra
ADÓVILÁG: Tömjén kereskedelmi út 2. állomás: Jemen
23 milliós lakosság, magas írástudatlanság, 2200 dolláros GDP/fő A humán fejlettségi mutató tekintetében ők az arab világ sereghajtói, ugyanakkor a 100 főre jutó fegyverek száma 54, amivel az Egyesült Államok mögött világszinten a másodikak, bár a becslések adatok híján meglehetősen pontatlanok. Ipara fejletlen, mezőgazdasága, bár a dolgozóképes réteg mintegy felének ad munkát, csak a GDP 20 százalékát teszi ki. Az öntözővíz hiánya ráadásul egyre nehezebbé teszi a földművelést, ellehetetlenítve így Jemen dolgozó polgárainak megélhetését. Még olajuk se nagyon van, Jemen nem is tagja az OPEC-nek, és várhatóan az évtized végére a kitermelhető készleteik is elapadnak.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere
Jemen egy földi pokolnak tekinthető jelenleg, ahol a lakosság döntő többsége humanitárius katasztrófával néz szembe.A jemeni polgárháború tulajdonképpen egy proxiháború Irán és Szaúd-Arábia között, ugyanis előbbi a huszi lázadókat, utóbbi pedig a kormányerőket támogatja. A két tűz közé keveredett jemeniek pedig szenvednek, a túlélésért küzdenek naponta.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS:
Muhammad Ali ökölvívó ma lenne 80 éves
BEFORE THE BELL:
Bankpapírok, légitársaságok indították a gyorsjelentési szezont felemás eredménnyel. A továbbiakban a tech papíroktól teljesítménycsökkenést várnak, míg az anyag és ipari cégektől fellendülést.
Netflix. Nő a konkurencia, csökken a feliratkozók száma, ezért emeli az árait. A korábbi drágulást vissza is adta. Schlumberger. Nőtt a kereslet az olaj iránt, megy is fel az ára. Jót tesz mindez a cégnek. Procter&Gamble. Nem túl erős növekedés várható. Érinti az infláció ugyanis, sofőrhiány is van. Viszont a pandémia miatt nőhet a kereslet a tisztító és fertőtlenítőszerek iránt.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
17/1/2022 • 0
Robotbisztro és kínai gazdaság - 2022-01-1706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: A robotok már a büfében vannak! - Automatizált bisztró nyílt Budapesten
A technológiát három évvel ezelőtt az Amazon hívta életre. Azóta egyre több mesterséges intelligencián alapuló eladó nélküli bolt nyílik szerte a világon. Magyarországon csak nemrég nyitotta meg kapuit az első automatizált bisztró, a Take it Easy nevet viselő automatizált kávézó-szendvicsező, a Váci úti Agora Parkban.
Kende Gábor, a Kende Gastro Zrt. társalapítója
HETI KITEKINTŐ: Merre tart a kínai gazdaság?
Hétfőn teszik közzé a negyedik negyedéves kínai GDP első becslését és a legfontosabb december havi konjunktúra indikátorokat. A harmadik negyedévben éves összevetésben, 3,6%-os, míg negyedéves bázison, szezonális igazítást követően 0,2%-os bővülést láttunk, ami akkor csalódást jelentett a várakozásokhoz képest és egyben igazolta a beruházás vezérelt kínai gazdasági lendületének kifulladását.
Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője
17/1/2022 • 0
Ghostbusters és tőzsdenyitás - 2022-01-1409 óra
ÁCS IS IN THE AIR:
Hogy lett szellemirtó a Ryanair? Milyen útvonalakat töröl februárra a Wizz Air? Hogyan utazhatunk, ha 9 hónap után érvénytelenné válnak az oltások? Óvatosan azokkal a célállomásokkal, ahol érkezéskor tesztelnek. Ha ott derül ki, hogy elkaptuk az omikront, kint ragadunk akár több mint egy hétre.
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
14/1/2022 • 0
KKV digitalizáció és külföldi síelés - 2022-01-1408 óra
A növekvő adathasználat egyben a vállalkozások digitális fejlődését is jelenti?
A vállalkozások adathasználata növekedett ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetnek. A fogyasztók egyre inkább azt várják el, hogy jelen legyenek a digitális térben is: a megnövekedett adathasználat összefügg tehát a fogyasztói elvárásokkal is. Egyre inkább alapelvárás, hogy egy vállalkozás a digitális térben aktívan jelen legyen.
Iski István, a Magyar Telekom kkv szegmens igazgatója
ARANYKÖPÉS: Nagy Feró, zenész, színész
ÉP TESTBEN: Síelés külföldön - félresiklott szezon?
A tavalyi síszezon gyakorlatilag teljesen elmaradt, idén azonban, bár sok országban még mindig szükséges a beutazást megelőző regisztráció, a síterepek, szállásadók készülnek és számítanak a 2021/22-es síszezonra.
Hova, hogyan és mennyien utaznak külföldre síelni?
Milyen szabályokra, szolgáltatásokra árakra kell készülni?
Wesselényi Andrea, a síelők.hu alapító főszerkesztője
14/1/2022 • 0
Élelmiszerár fagyasztás és forinterősödés - 2022-01-1406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosról és környékéről.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Élelmiszerárak befagyasztása - Ki nyer és ki veszít?
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a kormány február 1-től korlátozza a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8%-os tehéntej árát: minden boltban vissza kell vinni az árakat arra a szintre, ahol tavaly október közepén álltak. Mi lesz a lépés hatása?
Raskó György agrárközgazdász
ÉRTÉK PERCEK:
EURHUF alakulása, az MNB heti betéti kamatdöntése
nemzetközi makrogazdasági adatok (EU munkanélküliség és ipari adatok + amerikai infláció) valamint a FED aktuális jelzései a piac felé
ha az idő engedi akkor a jövő heti legfontosabb események megemlítése
Fodor István, OTP Global Markets, üzletkötő
14/1/2022 • 0
Digi, 4iG, 2021 új gasztró szavai - 2022-01-1309 óra
IT ROVAT: Új tulajdonos a Diginél - Újraosztják a lapokat a magyar távközlési piacon? Új tulajdonosa van a Digi Távközlési Kft-nek és leányvállalatainak, miután a márciusban bejelentett szándéknyilatkozat alapján létrejött adás-vételi szerződés pénzügyi teljesítése megtörtént. Mivel a tranzakciót karácsony előtt a kormány nemzetstratégiai jelentőségű ügyletté nyilvánította, ezért minden további adminisztratív akadály elhárult az elől, hogy a mobil- és vezetékes hálózattal egyaránt rendelkező távközlési cég új tulajdonoshoz kerüljön. A tranzakció értéke 625 millió euró, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalatfelvásárlása. Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: 2021 új gasztró szavai. Milyen kifejezésekkel gyarapodott az angol nyelv tavaly? Megjelent a Merriam-Webster értelmező kéziszótár szerkesztőinek magyarázata, a 2021-ben hozzáadott 455 új angol szóval kapcsolatban. Mi most az étellel és itallal kapcsolatos szavakat szemléztük. Eddie Cantor gasztrolingvisztikai vissza- és egyben előretekintése.
13/1/2022 • 0
TikTok, Dancing Gabe, villanyautó kilátások - 2022-01-1308 óra
Táncika vagy biznisz? - a TikTok mint üzleti lehetőség. A TikTok az elmúlt időszakban már nemcsak a tinik és az új social média platformok iránt érdeklődök körében produkált robbanásszerű növekedést, hanem a "mainstream" ingerküszöbét is átlépte, és kezdetét vette a "TikTok-aranyláz". Új influencerek válnak tömegesen ismertté a semmiből hónapok alatt, az elérés brutális - lehet. Vannak már cégek és márkák, akik már sikeresen kommunikálnak TikTokon, mások egyelőre még csak a fogást keresik rajta. És ezt nagyon jól teszik, hiszen a TikTok már rég nem csak a zenére tátogó tinik birodalma.
Egy cégnek ott kell-e lennie? Miért? Hogyan és mivel érdemes próbálkozni? Mennyibe kerül?
Hogyan termelhet pénzt közvetve és közvetlenül? Buza Balázs, az Intren kreatív tartalom és social media üzletágának vezetője.
ARANYKÖPÉS: Szilvási Lajos, magyar író.
FUTÓMŰ: Szkeptikus amerikaiak, lelkes kínaiak - Ki venne elektromos autót? A Deloitte rendszeresen publikál tanulmányokat az autóiparral kapcsolatban is, az idei “2022 Global Automotive Consumer Study” rengeteg kérdésre kitért. Digitalizáció, előfizetéses modellek, fizetési hajlandóság különböző extrákért vagy szolgáltatásokért, önvezetés megítélése, stb stb. Egy csomó érdekes és releváns téma annak kapcsán, hogy mi fogja alakítani a trendeket a világ autópiacain. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
13/1/2022 • 0
Élelmiszerárstop, lakáshitelkamatok, biztosítási szektor - 2022-01-1306 óra
Névnapok, események, születésnapok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ-TÉMA: Szóltunk novemberben előre! Megugrottak a lakáshitel kamatok
Alig több, mint két hónap alatt ötödével emelkedtek a korábban legkeresettebbnek számító, 10 éves kamatperiódusra kínált jelzáloghitelek top-kamatai. Miért? Innen merre tovább? Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője.
ÚJ NORMÁLIS: Milyen hatással volt a COVID a biztosítási szektorra, a számok tükrében? Csépai Orsolya, az Allianz Hungária Biztosító Vezérigazgató-helyettese, pénzügyi divízió vezetője.
13/1/2022 • 0
Szelektív italoskartonok, tőzsdenyitás, babaváró hitel - 2022-01-1209 óra
SZUPERZÖLD: Kékből a sárgába - Mire jó az italoskarton? A Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió megújítja a csomagolási hulladékok gyűjtési rendjét a fenntarthatóbb hulladékgazdálkodás érdekében. Italoskartonok között mi a különbség? Mennyire kell megtisztítani? Műanyag kupakkal mi legyen? És a többi műanyag tartalmú hulladék, pl. kenyeres tasak, ami papír de nejlon csíkkal? Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés elnöke.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Egy év maradt Babavárót igényelni. Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből. A Duna House Pénzügyek ügyfelei körében végzett felmérés szerint, 2021 január-decembere között a Babaváró legnépszerűbb felhasználási módja a lakásvásárlás volt, az igénylők 72,5%-a költötte erre a kölcsönt. A 2022 év végéig még biztosan igényelhető Babaváró hitelből várhatóan még közel 1.000 milliárd forintnyi támogatott hitelt fognak felvenni a családok. Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője.
12/1/2022 • 0
Sertéshús, gyógyszerhamisítás, TeamViewer - 2022-01-1208 óra
Hello röfik! - Miért drágul a sertéshús? Drágul a sertéshús 2022 elejétől kezdve, mivel a gazdák kénytelenek lesznek emelni az árakat. Az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős országos alelnöke, a Hússzövetség elnöke.
ARANYKÖPÉS: Molnár Ferenc, magyar író.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Ki véd meg minket a gyógyszerhamisítóktól? A Pécsi Tudományegyetem tavaly év végén együttműködési megállapodást kötött a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel, ami fontos lépés a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemben. dr. Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője.
PIACI HOTSPOT: Előzetes számokat közölt a TeamViewer. Ősszel nagyot esett, mert a kilátásaik nem voltak jók 2021. végére. Nyomott az árfolyam, de most derűsebb a helyzet, el is indultak a felminősítések. A Cerberus a Deutsche Bankban és a Commerzbankban meglévő részesedését is csökkentette, pedig pályázott az állami pakettekre is. 2017-ben szálltak be, azóta mindkét bank rosszabbul teljesített mint a szektor más szereplői. Plusz a lokális bankok olcsó hitelei miatt nem tudnak elég profitot termelni. Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
12/1/2022 • 0
Kripto tél, ellentmondó KKV hírek, sötét mintázatok - 2022-01-1206 óra
Névnapok, események, születésnapok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírcsokor a fővárosból.
ÉBRESZTŐ-TÉMA: Nyakunkon a kripto tél? Mindent összevetve a bitcoin elég jó évet zárt 2021-ben: csaknem 70 százalékos emelkedést ért el, ez a teljes kriptopiacot összesen 2000 milliárd dollár értékűvé tette. A legtöbb elemző arra számít viszont, hogy a népszerű eszközök árfolyama 2022-ben jelentősen eshet: egyre több ország pénzügyi felügyelete és szabályozó hatósága lép fel a kriptók ellen. Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője.
KKV-ROVAT: Jól indul az év a kkv-k számára! Vagy mégsem? Ellentmondó hírek a szektorról.
E-COMMERCE: Sötét mintázatok és a vásárló megszégyenítése - egy uniós iránymutatás nyomában. Frissültek a fogyasztóvédelmi Irányelvekkel kapcsolatos bizottsági iránymutatások. Az Európai Bizottság új közleménye bár számos kérdést tisztáz, jelentős kihívás elé tudja állítani akár a marketing szakembereket, akár az influenszereket, de még a játékfejlesztőket is. Mik azok a „sötét mintázatok”, mit jelent a vásárló megszégyenítése vagy miért minősülhet agresszív kereskedelmi gyakorlatnak egy influenszer-hirdetés? Kocsis Márton ügyvéd, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportvezetője.
12/1/2022 • 0
Umberto Eco és Golden Globe - 2022-01-1109 óra
MESÉL A MÚLT: 90 éves lenne Umberto Eco. Umberto Eco az olasz író zseni a 20-21. századi kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, szemiotika professzor és irodalom történész, "A rózsa neve" című világhírű regény szerzője. "Umberto Eco, az utolsó ember volt, aki mindent tudott", ezt írták az olasz újságok az író: 84 éves korában bekövetkezett halálakor. Valóban vele távozott az utolsó ember aki mindent tudott. Rá emlékezünk Katona Csaba, történésszel.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Minimál Golden Globe után - van még visszaút?
Néhány HFPA-tag és pár általuk támogatott szervezet képviselőjének a jelenlétében adták át az idei Golden Globe díjakat a Beverly Hilton egyik kisebb különtermében. A tévés díjakból az Utódlás hármat vitt.
Dudás Viktor, filmszakértő
11/1/2022 • 0
Autópálya-matrica és externlogisztika - 2022-01-1108 óra
Rekord mennyiségű autópálya-matrica fogyott decemberben. Míg az autópálya-matrica decemberi elővásárlási lehetőségének induláskor, 2016-ban még csak bő 76 ezer, két évvel később már mintegy 120 ezer, tavalyelőtt pedig valamivel több mint 142 ezer darab következő évre szóló éves vignetta kelt el. A tavaly decemberben megvásárolt majd 162 ezer darab e-matrica 14 százalékkal haladja meg a korábbi legmagasabb értéket.
Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Umberto Eco
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT
Hírcsokor az externlogisztika üzleti folyamatainak fenntarthatóságot figyelembe vevő holisztikus optimalizálásáról valamint a legfrisebb villanyautó prognózisról.
11/1/2022 • 0
Agglomeráció és atomvita - 2022-01-1106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Megtelt az agglomeráció, Zsámbékról indul a lavina?
Jelentősen átalakulhat a lakáspiac az agglomerációban, ha más település is követi a zsámbéki példát. A kisvárosban hamarosan módosított helyi építési szabályzat lép életbe, ami a triplájára növeli a két vagy többlakásos társasházak építéséhez szükséges minimális telekméretet. Budapest környékén még nem volt példa ekkora szigorításra, de már több település jelezte, hogy megtelt, ezért gátat akar vetni a mértéktelen építkezéseknek.Tovább rakétáznak a lakásárak?
Mester Nándor, az mfor.hu és a privatbankar.hu ingatlanszakértője
CÉGENERGIA: A nagy uniós atomvita előzményei és háttere
Miért ismerheti el zöldenergiának Brüsszel az atomot? Ez egy francia-német csörte, amiben többen állnak a franciák oldalán? Van köze a durva energiaár-emelkedéshez? Mik az egyes tagországok érdekei? Elég-e a gázra tenni a megújulókra való áttérésig terjedő átmeneti időszakban? Miért mondják sokan, hogy új atomerőmű nem kell, de a meglevők élettartamának növelése jó áthidaló megoldás? Hogyan érinti Paks 2-t, ha az unió valóban zöldnek minősíti a nukleáris energiát?
Szabó M. István, a Napi.hu riportere, energetikai szakíró
11/1/2022 • 0
Hús helyett, James Webb, Sárneczky-üstökös - 2022-01-1009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Növényi húshelyettesítők: hasznosak, csak nem finomak? Egyre nehezebben tartja a tempót az élelmiszeripar a Föld népességének dinamikus növekedésével, a legtöbb ember fejében a húshelyettesítő alternatívák azonban még mindig nem jelentenek valódi kulináris élményt. Az egyre jelentősebb igényt felismerve a magyar Plantcraft természetes növényi fehérjeforrások felhasználásával olyan szója-, glutén- és adalékanyag mentes termékkört fejlesztett ki, mely nem csak környezet- és egészségtudatos, de még finom is. A cég ennek köszönhetően a szegmens legjelentősebb világkiállításán elnyerte a legjobb húsalternatívának járó díjat. Hetényi Csaba, a Plantcraft társ-alapítója.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Úgy tűnik, finisben a James Webb űrtávcsővel installálása, de azért van még miért aggódni a következő hónapokban is. Óriási magyar csillagászati eredmény a Sárneczky-üstökös, a harmadik olyan, amit magyar kutató után neveznek el. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
10/1/2022 • 0
Tömjénút, Bowie, Delta - 2022-01-1008 óra
ADÓVILÁG: A tömjénút országai, 1. állomás: India. A világ egyik legnagyobb kereskedelmi útvonala volt az ókortól a tömjénút. Első állomásunk gazdaságáról, adózásáról, politikájáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő beszéltek.
ARANYKÖPÉS: 6 éve hunyt el és 75 éves lenne David Bowie.
BEFORE THE BELL: Felerősödött a rotáció az amerikai piacokon. Delta airlines jelentés jön, nagy várakozásokkal. Bankszektor várakozások a gyorsjelentési szezon előtt. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
10/1/2022 • 0
Biden-adminisztráció, amerikai és hazai infláció - 2022-01-1006 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mitől zuhan Biden népszerűsége és ki lehet a kihívója: maga Trump, vagy egy Trump light? A 2020-as választások összeredménye alapján Joe Biden nem kapott társadalmi felhatalmazást nagyratörő, társadalomátalakító tervekre. A trumpizmus finomhangolt, a legdurvább konteóktól megtisztított változata lehet a republikánusok nyerő választási formulája 2022-re és 2024-re. De valószínűleg Donald Trump nélkül. Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza.
HETI KITEKINTŐ: Fontos inflációs adat itthon és Amerikában. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
BUDAPEST, TE CSODÁS: jegyautomaták, magyar felhőkarcolók.
10/1/2022 • 0
Irány Anglia, tőzsdenyitás - 2022-01-0709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Elutazunk ketten Angliába, méregdrága csomaggal
Érkezési tesztek problematika (olasz-Dubaj)
Ács Gábor, a “Hogyan utazzunk rossz időpontban, hosszan, kényelmetlenül, de olcsón” című bestseller útikönyv szerzője
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
7/1/2022 • 0
Online piacterek, aranyköpés, tanösvények - 2022-01-0708 óra
EMAG: Még mindig mentőövet jelentenek az online piacterek a kkv-k számára?
Nőtt, csökkent, vagy esetleg stagnál a Marketplace-re regisztrálók száma, mennyiben erősödött a kisvállalkozások online jelenléte a felületen?
A tavaly, az eMAG megbízásából készült GKI kutatásból kiderült, hogy sokak számára az online piacterek jelentették a kiutat a csőd elől. Mit nyújtanak ezek a felületek a bajba jutott cégek számára?
Milyen képességekkel, erőforrásokkal kell rendelkezniük a vállalkozásoknak ahhoz, hogy eredményesen értékesíthessenek az online piactereken keresztül?
Mit hoz a jövő az online piacterek számára? Elképzelhető, hogy az online vásárlás teljesen átveszi a személyes, bolti élmény helyét?
Papp Máté, az eMAG Marketplace Directora
ARANYKÖPÉS: Lewis Hamilton
ÉP TESTBEN:
Ibolya tanösvény-beszámolója
7/1/2022 • 0
A forint megtáltosodása, költségcsökkentés naperőművel, árupiaci kitekintő - 2022-01-0706 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS:
Budakeszi dilemma
Bubi adatok
ÉBRESZTŐ TÉMA: A forint csodálatos megtáltosodásának története
Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
KPMG: Milyen módon csökkenthető a közületi és üzleti fogyasztók villamosenergia költsége naperőművel?
A megnövekedett szabadpiaci villamosenergia ár miatt egyre több ipari/közületi fogyasztó gondolkodik napenergia felhasználásban. Ennek módja vagy saját erőmű telepítése, vagy hosszú távú szerződés kötése egy már telepített vagy engedélyezett erőművel. Mik ennek a konstrukciónak az előnyei?
Losonczy Géza, a KPMG energetikai tanácsadás vezetője
ÉRTÉK PERCEK: Árupiaci kitekintő 2022-re
Olajpiac
Tartós maradhat-e az erősödés 2022-ben, vagy számíthatunk kisebb-nagyobb korrekcióra?
OPEC döntés hatása, mi várható a kartell részéről rövid távon?
Mik a legnagyobb kihívások?
Arany
a csalódást keltő 2021-es év után reménykedhetünk-e egy jobb évkezdésben?
mik a várakozások, az 1800-as szintről merre mozdul az árfolyam?
Földgáz
A napokban tapasztalt csökkenés okai
Mennyire lehet volatilis a piac? Biztosított-e az ellátás Európában, vagy van ok aggodalomra?
+ Jövő heti fontosabb makro események
Fábián Lóránt, OTP Global Markets, árupiaci kereskedő
7/1/2022 • 0
Kiberbiztonsági évértékelő, tőzsdenyitás standup, minőségét megőrzi - 2022-01-0609 óra
IT ROVAT: Kiberbiztonsági évértékelő 2021-re és kitekintő 2022-re - mi történt tavaly és mire számíthatunk idén? Vajon tanulunk-e a legnagyobb adatvesztési incidensekből és zsarolóvírus támadásokból? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Mit lehet tenni a lejárt "minőségét megőrzi" dátumos élelmiszerrel? Az nem ugyanaz, mint a fogyaszthatósági dátum! Na maradjanak maradékok, figyeljünk oda, ebben segít a Nébih is.
6/1/2022 • 0
Külpolitikai kitekintő 3., Toyota, GM, Hyundai - 2022-01-0608 óra
Külpolitikai kitekintő 2022, 3. rész: Európa következő kanyarjai, francia elnökválasztás, németek zöld külügyére, friss atomvita, migráció. Orosz front: NATO, Ukrajna, Baltikum, Litvánia teljes USA mellé sorolása. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Rowan Atkinson.
FUTÓMŰ: 90 év után bukta az első helyet a GM Amerikában - hogyan nyomta le a Toyota? A Hyundai a hírekkel ellentétben mégsem szünteti be a belsőégésű motorok fejlesztését, a T&E szerint pedig a szintetikus üzemanyagok nem jelentenek előny a károsanyag kibocsátás tekintetében. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
6/1/2022 • 0
Kamudiákok és diákhitel maffia, tőkepiaci évértékelő - 2022-01-0606 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a főcárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kamudiákokkal nyúlta a diákhitelt maffia. A Diákhitel Zrt. a felnőttképzésben is kedvező feltételekkel vezetett be hiteleket a tandíjra, de még az időszak megélhetési költségeire is. Ám egy szervezett bűnözői kör olyan gyorsan ráúszott az előzetes hitelbírálat nélküli lehetőségre, hogy a programot pillanatok alatt be kellett zárni. Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
HETI ALAPOZÓ: Tőkepiaci évértékelő, 2022-es kitekintő. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
6/1/2022 • 0
Uniós atombalhé, tőzsdenyitás, négyzetméter - 2022-01-0509 óra
SZUPERZÖLD: Kitört az uniós atombalhé
Meddig lesz ivóvizünk, ha elhanyagoljuk a kabantartást?
Plusz: meglepetéskvíz Gede kollégának
TŐZSDENYITÁS
Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER
Mekkorák a különbségek a felújítandó és felújított lakások négyzetméter árában?
5/1/2022 • 0
Munkaerőpiaci trendek, aranyköpés, K+F minősítés, hotspot - 2022-01-0508 óra
HR-PERCEK: Munkaerőpiaci trendek 2022-ben
2021 munkaerőpiac nehézségei munkaadói szemszögből
ugyanez munkavállalói szemszögből
Tanácsok
2022 -ben várható munkaerőpiaci trend
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató
ARANYKÖPÉS: Krasznahorkai László
GONDOLKODOM: Kisfilmekkel segíti a K+F-fel foglalkozó vállalkozásokat az SZTNH
A 6 videó nemrég készült el, 2 különböző tematikájú vállalkozás beszél a K+F minősítés megszerzéséről és hasznáról.
Szmollár Katalin, az SZTNH kutatás-fejlesztési és innovációs osztályának osztályvezetője
HOTSPOT:
rotáció zajlik a technológiai részvények irányából az értékalapú részvények irányába;
autós hírek közül a Ford árfolyamának 20 éves csúcsa érdemel említést, a General Motorstól pedig a debütáló elektromos pickupjukról szóló hír lehet érdekes;
az Allegiant 50 darab Boeing gépet készül megrendelni.
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
5/1/2022 • 0
Népligeti felüljáró, nagy K+F pályázat, e-commerce - 2022-01-0506 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Miért hagyták teljesen lerohadni a népligeti felüljárót?
Nem volt elég fontos a reptéri tömegközlekedési útvonal karbantartása. Szemetes bejelentések a Dunából és a parkerdőből. Parkolási káosz a Thomán István utcában: ki rakhat ki parkolásgátló szerkezeteket?
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV ROVAT: Nagy K+F pályázat indul ma, mik vannak még a csőben?
Összességében több mint 350 milliárd forint támogatásra lehet pályázni várhatóan 2022 első három hónapjában és többé nem lesznek hátrányban a Pest megyei cégek, hiszen a megye minden települése 50%-os támogatást kap.
Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója
E-COMMERCE
5/1/2022 • 0
Lónyay, tőzsdenyitás, újzene - 2022-01-0409 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Lónyay Menyhért, politikus és publicista, pénzügyminiszter, miniszterelnök, az MTA tagja, elnöke. Katona Csaba, történész mesélt a gazdasági szakemberről.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője
KULTMOGUL: Jövő héttől újra újzenei fesztivál - de mi az az újzene? A „Mi és Ők” mottó köré szerveződő Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál programjai európai országok és a magyar művészeti élet kapcsolatára fókuszál. A fesztivál célja idén is új módszerekkel bemutatni, és ezáltal szélesebb közönség számára is könnyebben elérhetővé tenni az újzenét, a mai zene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzatát. Horváth Balázs, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál kurátora.
4/1/2022 • 0
Zöld hitel, Greta, logisztika - 2022-01-0408 óra
ZÖLD HITEL ÉS BANKKÖLTSÉGEK: Kockázatok a rendkívül népszerű zöld hitelnél, mit tegyünk a pénzügyi rezsicsökkentésért? Az ügyfelek valósággal megrohamozták az október óta elérhető zöld hitelért a bankokat. Mik a feltételei, elfogyhat-e, mire kell figyelni a felvételkor és mi a helyzet akkor, ha az újonnan átvett lakás végül nem teljesíti az energiahatékonysági feltételt? Mi történik ilyenkor a zöld hitelünkkel, mire váltható ki, mekkorát bukunk? Minden bank közli az előző évi bankköltségek összesítését a bankszámlákon január végéig. Elektronikus kézbesítés esetén ezt sokszor eldugják a bankok az internetbankokban, minden banknál máshol kell keresni. Ez alapján szinte minden ügyfélnél lehet banki díjat csökkenteni úgy, hogy a bankolási szokásokon nem kell változtatni. Gergely Péter, hitelszakértő, a biztosdöntés.hu alapítója mondta el a részleteket.
ARANYKÖPÉS: Greta Thunberg.
ÉSZJÁTÉK: A Morgan Stanley összeszedte mely cégek lehetnek leginkább a nyertesei az ellátási láncok helyreállásának, és mely cégek lesznek még mindig nagyon kitéve különféle, pl. geopolitikai hatásoknak.
4/1/2022 • 0
Pedagógusok, nyugdíjrendszer, rezsiköltség - 2022-01-0406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Zsámbéknak elege lett: változtatnak a telkek beépíthetőségén. A Csalogány utcában bezár, Csákberényben nyit a híres fine dining étterem-bisztró.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi lesz az iskolákban, miután kiesnek a be nem oltott tanárok? Teljes a káosz az iskolákban és óvodákban. Méltányossági kérelmet nyújthatnak be a tanárok, hogy ne kelljen beoltatni magukat, de nem tudni, hányan kapták meg és hányan esnek ki a rendszerből. Mi lesz így az amúgy is súlyos munkaerőhiánytól sújtott oktatásban? Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke.
Mi változik a nyugdíjrendszerben 2022-ben, mennyire fekteti ki a nyugdíjkasszát a nagy választási osztogatás? Mikor érkeznek az idei extra juttatások? Idén megérkezik a 65 éves szintre a nyugdíjkorhatár, meddig maradhat itt, mielőtt újra emelni kell? Mennyivel hamarabb lehetetlenül el a nyugdíjkassza a friss osztogatások miatt? Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru.
CÉGENERGIA: Háztartás rezsik a Visegrádi országokban és a szomszédoknál. Jó hír: újra csökken a napelemek ára.
4/1/2022 • 0
Bíbortetű és tőzsdenyitás - 2022-01-0309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA:
Bíbortetű a joghurtban - avagy az élelmiszer színezékekről dióhéjban
Minek kellenek? Milyenek vannak? Hogyan használhatják őket? Milyen hatásuk van?
Mackó standup Gaben troll közreműködésével
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
3/1/2022 • 0
2022 és amerikai részvénypiac - 2022-01-0308 óra
ADÓVILÁG: Mi várható 2022-ben?
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Isaac Asimov
BEFORE THE BELL:
Mely részvények teljesítettek a legjobban 2021-ben az amerikai piacon? A Gamestop lett a bajnok, 800 százalék feletti erősödéssel. Szektorok közül az olajosok nyertek. (Devon Energy, Marathon Oil pl.) Az ingatlanos szektor sem panaszkodhat. (Simon Property Group, Home Depot pl.) A dobogó harmadik fokán a pénzügyi szektor állt (Wells Fargo, Goldman Sachs). A Tesla is nagyot ment.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
3/1/2022 • 0
Vasúti stratégia, infláció az eurózónában - 2022-01-0306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Mit változtat az, hogy a kormány jóváhagyta az agglomerációs vasúti stratégiát?
A gigantikus budapesti agglomerációs vasúti stratégia elfogadása után az is megjelent a Magyar Közlönyben, hogy melyik 17 projekttel indul a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) 2021-es pályázati körének forrásaiért. Ezek fejlesztési összértéke több mint 430 milliárd forint, ezekre 110 milliárd forintnyi CEF-es uniós pénzt kérnek. A messze legnagyobb volumenű projekt a Déli Körvasút második üteme, csak erre 76,2 milliárd forintot kért a kormány.
Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója
HETI KITEKINTŐ: Munkaerőpiaci adatok Amerikában, infláció az eurózónában
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
3/1/2022 • 0
Dilirádió 3 - 2021-12-3109 óra
A millásreggeli 2021-es bakiparádéja - 3. rész
31/12/2021 • 0
Dilirádió 2 - 2021-12-3108 óra
A millásreggeli 2021-es bakiparádéja - 2. rész
31/12/2021 • 0
Dilirádió 1 - 2021-12-3106 óra
A Millásreggeli 2021-es bakiparádéja - 1. rész
31/12/2021 • 0
WTF?!, LeBron, virsli, lencse - 2021-12-3009 óra
IT ROVAT: 2021 WTF élményei. Úgy rohant át rajtunk 2021, mint egy elefántcsorda: nem maradt kő kövön, füvön, és fa favon. De vajon mi volt a legelképesztőbb idén, amire még egy rutinos vén tech-újságíró róka is úgy kapta fel a fejét, hogy “WTF?!”. Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Virsli, lencse, meg a szilveszter. A lencse már rég nem magyar, nagy része külföldről érkezik, itthon alig termelnek már, a keveset, amit mi exportálunk, azt is behozzuk előtte. A virsliben nem rossz a helyzet, elég sok fogy, és alapvetően jó minőségű, azaz nagy hústartalmú - bár kérdés, hogy az élelmiszerkönyv szerint mi minősül húsnak… Lencsegulyás recept. Kántor Ede szilveszteri gyorstalpalója.
30/12/2021 • 0
Musk vs. Bezos, Bo Diddley, autós dilemmák - 2021-12-3008 óra
HETI ALAPOZÓ: Az Elon Musk - Jeff Bezos űrháború. Bő fél évszázaddal ezelőtt, a 60-as, 70-es években még a Szovjetunió és az Egyesült Államok versenyfutása határozta meg az űrkutatást. Majd a 90-es és 2000-es években egyre több nemzetközi összefogást láthattunk, ennek eredményeként jött létre többek közt az ISS, azaz a Nemzetközi Űrállomás. A 2010-es években pedig megjelent a magántőke és azóta is egyre nagyobb részt hasít ki az űrkutatásból és az űr meghódításából is. A magántőke szerepe azonban egyre ellentmondásosabbá kezd válni, sokan mára a világ leggazdagabb embereinek játszótereként írják le az űrt. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy milyen eredményeket érhetnek el ezek a gigászi piaci szereplők az űr, vagy a Mars meghódításában és ez hogy hathat vissza arra, ami itt a Földön történik velünk. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
ARANYKÖPÉS: Bo Diddley amerikai rock and roll énekes.
FUTÓMŰ: Uborkaszezon az autóiparban, de az örökzöld téma maradt: az elektromos autózás elterjedésének problematikája. Anglia gyorsabb ütemű átállást akar véghezvinni a világ többi részéhez képest. 2030-tól nem akarnak belső égésű motoros autókat újonnan üzembe helyezni, ami jól hangzik elsőre, de komoly problémákat szül. Érdekes viták lángolnak fel a bevezetéssel kapcsolatban Németországban is. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
30/12/2021 • 0
Talált tárgyak, 2022 makro, családtámogatás - 2021-12-3006 óra
Névnapok, események híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Szigorúan ellenőrzött vonatok. Elhagyta a vonaton valamijét? Ne csüggedjen! Elképesztő dolgokat hagytak a vonaton az utasok 2021-ben is. Többek között ütvefúrót és hegedűt. De pénzt is hagytak ott, amit a feledékeny utas elég sokáig átvehet. Személyes tapasztalat is van, a MÁV-ra nézve nagyon pozitív.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Elszálló infláció és rekordgyenge forint vár ránk 2022-ben. Hektikus éve volt a magyar gazdaságnak, hiszen 2021 első felében nem sok panaszunk lehetett, ősszel azonban évtizedes csúcsra emelkedett az infláció, sosem látott szintre gyengült a forint az euróval szemben a jegybank kamatemelései ellenére is. Mindezek után mi vár Magyarországra 2022-ben? Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
TÁMOGATÁSOK: Módosulnak a család- és lakástámogatás igénylésének feltételei. A december 27-én megjelent kormányrendelet alapján janur 1-től módosulnak egyes család- és lakástámogatás igénylésének feltételei. Érintett a csok (családi otthonteremtési kedvezmény) és az otthonfelújítási támogatás is. Az érdemi változások inkább könnyebbséget jelenthetnek az igénylőknek. Argyelán József, a Bankmonitor elemzője.
30/12/2021 • 0
Szelektív gyűjtés, tőzsdenyitás, lakáspiac 2021 - 2021-12-2909 óra
SZUPERZÖLD: Mi ez a kavar a szelektív gyűjtésnél?
Máshogy kell gyűjteni a szemetet januártól és eltérőek a rendszerek szerte a világban. Ez miért van? Mennyire vevők az emberek a csomagolásmentes karácsonyra, illetve hajlandóak-e többet fizetni például az újrahasznosítható csomagolásért?
Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés elnöke
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: 2021 a fordulatok éve volt a lakáspiacon
Erősebb évet zárt idén a lakáspiac tavalyhoz képest, amiben a járvány mellett komoly szerepe volt a 2021-ben kibővített állami támogatásoknak is.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
29/12/2021 • 0
Harc a vízért, aranyköpés, hotspot - 2021-12-2908 óra
A legfontosabb és legérdekesebb trendek 2021-ben és 2022-ben Feledy Botond szemével
Elképesztő geopolitikai hatásai is lehetnek a klímaváltozásnak. Komoly harc lehet a vízért, nagyon megnő a természeti katasztrófák költsége, a hőhullámok a GDP-t is negatívan befolyásolják. Figyelni kell az orosz műtrágydiplomáciára is.
"Műtrágya az új olaj" - orosz trágyadiplomácia jön, mert kb világ termelés 15%-a onnan származik. Politikai kérdés, hogy kinek adja el a felesleget.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Jude Law
HOTSPOT:
Omikron helyzet a tőzsdéken is
Apple üzletbezárások
Tesla bejelentések és Elon Musk kritika
Kína és Evergrande kuponkifizetések
Kababik József, üzletkötő
29/12/2021 • 0
Gyengélkedő OTP, GKI-kutatás, internetes vásárlás - 2021-12-2906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP
BUDAPEST TE CSODÁS:
Elfogadta a kormány az agglomerációs vasúti stratégiát, megjelent a közlönyben
ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyon elgyengült az OTP, mitől félnek a befektetők?
Látványosan alulteljesítő lett az OTP a tőzsdén, az egész magyar piac elgyengült. Választási para, billegő egyensúlyi mutatók, vagy félelem attól, hogy újra sok évig terhelhetik különadókkal a magyar cégeket? A lehetséges okokat kutatjuk.
Nagy Viktor, a portfolio.hu elemzője
KKV ROVAT:
GKI-kutatás a béremelés hatásairól
E-COMMERCE:
Közjegyzői felmérés arról, hogy mennyire vagyunk képben az internetes vásárlás kapcsán felmerült jogainkat illetően
29/12/2021 • 0
Prielle Kornélia és csillag születik - 2021-12-2809 óra
MESÉL A MÚLT: Prielle Kornélia kalandos élete és munkássága. A XI. kerületben, Kelenföld egyik utcája viseli a nevét a Nemzeti Színház első örökös tagjának, Prielle Kornéliának, sőt a színésznő még emléktáblát is kapott. Magát az utcát azonban sokan nem is emiatt jegyzik, hanem azért, mert itt található a főváros egyik fontos és közkedvelt koncerthelyszíne, a Barba Negra Music Club. Katona Csaba, történész emlékezik a művésznőre.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Egy semmiből jött 18 éves lány mindent vitt a popszakmában 2021-ben
Nem csak népszerűségben, de a kritika is elalélt - No 1. dal és No. 3 album a BBC szakértői összesítésében
28/12/2021 • 0
Állampapírpiaci dilemmák és jégtörő hajók - 2021-12-2808 óra
Állampapírpiac. A növekvő infláció miatt a szuperállampapír egyre kevésbé éri meg. Az inflációkövető állampapír hozama meg csak késéssel követi az áremelkedés növekedését. Mit lehet ilyen kor tenni azoknak, akik biztonságos befektetéssel szeretnék megőrizni pénzük reálértékét? Ács Gábor elemez.
ARANYKÖPÉS: Neumann János
ÉSZJÁTÉK: Jégtörő hajók készenlétben
28/12/2021 • 0
Sípálya, használt autó, dráguló villanyautózás - 2021-12-2806 óra
Névnapok, evfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Szép megújuló sípálya és egyebek - nagy fejlesztési tervek Visegrádon
A sípálya két új felvonóval gyarapodik és jelentősen bővül a hóágyús kapacitás is. Szintén a Felleg-park beruházásához kapcsolódóan jön létre tematikus játszótérrel és vadbemutató kerttel a Mogyoróhegyi Ökoturisztikai Központ is.
Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője
Milyen autót tudunk venni 1, 2 és 3 millió forintból?
Ár- és forgalmi robbanás tapasztalható a használtautó-piacon, egyre öregebb autók jönnek az országba egyre magasabb áron. Miért és meddig? Még most is jól jár, aki vásárol?
Várkonyi Gábor, autós szakértő
CÉGENERGIA:
Az energiaárrobbanás miatt olcsóbb a fosszilis üzemanyagot tankolni, mint elektromos autót használni. Hírösszefoglaló.
28/12/2021 • 0
Algasaláta és forintgyengülés - 2021-12-2709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Szívecském! Összedobnál nekem vacsira egy algasalátát?
Kutatások bizonyítják, hogy a Föld oxigéntermelésének 90 százalékát adó algák a növényi fehérjékhez hasonló aminosav összetételű fehérjeforrásnak tekinthetők, így az egyre jobban túlnépesedő bolygó lakosságának élelmezésében központi szerepet játszhatnak az elkövetkező évtizedekben.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid , üzletkötő számol be arról, hogy a tőzsdén sok minden nem történik, a devizapiacon ellenben...
27/12/2021 • 0
Görögország és amerikai részvények - 2021-12-2708 óra
ADÓVILÁG: Görögország
Nagy múltú ország, melynek közelmúltja tragikus, jelene érdekes, jövője izgalmas. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mesél a görög múltról, jelenről és jövőről.
ARANYKÖPÉS: Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi elnök
BEFORE THE BELL:
A forgalom a két ünnep között átlag 30 százalékkal esik. Teljesíteni azért jól szokott a piac, az S&P például 1,7 százalékot megy fel átlagosan. Idén azonban itt az omikron. Rengeteg repülő- és hajójáratot törölnek. A mozis cégek alulárazottak, de az ágazat fellendülőben lehet. Erre utal, hogy a Sony legújabb Pókember filmje komoly bevételt termelt. Ám ami nem mindegy: a Baidu Metaverzum konferenciát tart 100 ezer (!) résztvevővel.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
27/12/2021 • 0
Karácsonyi "pénzügyek", jegybanki akciók - 2021-12-2706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: A főváros és környéke hírei
ÉBRESZTŐ: Kamatstop után óriási karácsonyi pénzátcsoportosítás
Még karácsonykor is faragják a 2021-es költségvetést, az év utolsó napjaiban újabb több száz milliárdos átrendezésről jelent meg kormányhatározat. Ritkán látni ilyet, de a kormány visszavonta egy stadionépítés támogatását is. Megjelent a rendelet a kamatstopról is, az örvendetes hírről a miniszterelnök kabinetfőnöke írhatja meg a tájékoztató levél szövegét - ezt Rogán Antal rendeletben határozhatja meg a bankoknak.
Csabai Károly, az mfor.hu és a privatbankar.hu főszerkesztője
HETI KITEKINTŐ: Forintmentő jegybanki akciók az év utolsó napjaiban
27/12/2021 • 0
Régi PC-k, tőzsdenyitás, eggnog - 2021-12-2309 óra
IT ROVAT: Fejlesztés vagy csere? Mit kezdjünk a régi PC-nkkel? Moduláris bővíthetősége miatt a számítógép életkora többször is meghosszabbítható, de vannak olyan esetek, amikor nem érdemes foltozni, hanem ideje új PC-t választani. Ilyenkor persze ne dobjuk ki a gépeket, ez nagyon káros a környezetre. Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
NOPQ: Eggnog házilag. Az ősz beköszöntével előkerül a teás bögre, és esténként forralt bortól illatos a ház. Ám amint átlapozzuk a naptárt novemberről decemberre, új italokkal bővül a lista. Ilyen például a tojáslikőr is. De vajon mi köze az ünnepekhez? Mióta létezik? Mi ez egyáltalán és hogyan készül? Kántor Bandi gyorsan elmondja.
23/12/2021 • 0
Unicef, jótékonyság, autógyártás - 2021-12-2308 óra
UNICEF: Minden gyerekért! - segítsük a Unicef munkáját, de ne csak karácsonykor! A rendszeres támogatás a legjobb a nélkülöző gyerekeknek világszerte. Megdöbbentő, hogy egy kis összeg akár élet-halál kérdése is lehet. De mi pontosan az Unicef és mit csinál? Vannak-e magyar programjai? Miből gazdálkodik? Hogyan segíthetünk? Ezeket a kérdéseket tettük fel, Mészáros Antónia, az Unicef Magyarország ügyvezető igazgatója válaszolt.
ARANYKÖPÉS: Eddie Vedder, zenész, a Pearl Jam frontembere.
FUTÓMŰ: 2021 nem az autógyártás éve... Sosem volt még olyan rossz az autópiac, mint idén novemberben. Csak az tarol, akinek van chipje. A Volkswagen pl. mínusz 30 százalékot tudott összehozni... 1974 óta nem készült olyan kevés autó Németországban mint idén, 2017-hez képest 50 százalékos a mínusz. 2023-ig ez lesz, szokjuk meg. India bezzeg növekszik, mert az ottani autókban nincs chip. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
23/12/2021 • 0
Ronda pulcsi, élelmiszerminőség, energiaválság - 2021-12-2306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Nem lesz jobb az osztrák csoki - uniós fellépés a kettős minőségű élelmiszerek ellen. Nemrégiben fogadták el az élelmiszerek és egyéb termékek kettős minőségben történő forgalomba hozatalát tiltó jogszabályokat, melyek 2022. májusában lépnek hatályba. Várható, hogy az ilyen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások súlyos bírságra számíthatnak. E szabályok élelmiszerek tekintetében történő gyakorlati alkalmazása ugyanakkor számtalan kérdést vet fel. Gera Dániel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvédje.
HETI ALAPOZÓ: Energiaválság: reszkessetek fogyasztók, spekulánsok! Berobbant az energiaválság a Coviddal fűszerezett békés hétköznapjainkba, mindössze néhány hónap leforgása alatt. A számok, amiket látunk egészen elképesztőek. Az árampiac határidős görbéjén extrémebbnél extrémebb pontokat találunk. Csak ízelítőül, jelen sorok írásakor a régiók legfőbb benchmarkjának tartott német 1 éves áramár 280 eurónál jár, ami az egy évvel ezelőtti árnak több mint az ötszöröse. Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
23/12/2021 • 0
Természetvédelmi területek, tőzsdenyitás - 2021-12-2209 óra
SZUPERZÖLD: Ki lesz a természetvédelmi területek gazdája?
Döntött az Országgyűlés: a jövőben a természetvédelmi céllal megvásárolt védett állami területeket profitorientált erdőgazdaságok kaphatják meg. A december 14-én megszavazott „agrársaláta” módosító jogszabály emellett a védett természeti területek magánkézbe adását is megkönnyíti. A WWF Magyarország álláspontja szerint a törvénymódosítás kárt okoz a védett területeknek.
Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
22/12/2021 • 0
Biden egy éve, aranyköpés, adventi találmányok, hotspot - 2021-12-2208 óra
Born in the U.S.A. - Biden egy éve
Az elnökjelölt Biden a legtöbb kérdésben anti-Trumpként határozta meg magát, helytelenítette a nacionalista Trump-i kereskedelempolitikát. Első hivatali éve alapján azonban Biden az elődjéhez hasonló protekcionista elnöknek mutatkozott.
Dobozi István, a Világbank egykori vezető közgazdásza
ARANYKÖPÉS: Kamarás Iván színész
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Érdekességek a találmányok adventi naptárából
Az SZTNH a tavalyihoz hasonlóan idén adventi naptárral kedveskedett a facebookos követőinek. A naptár december 1-jétől december 24-ig minden nap egy-egy szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos érdekességet, találmányt, védjegyet mutat be – ezek egy része téli vagy karácsonyi tematikájú.
Szakács Lilla Fanni, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala védjegy és mintaoltalmi főosztály mintaoltalmi osztályának vezetője
PIACI HOTSPOT:
A Nike és a Micron gyorsjelentése egyaránt jól sikerült, de az omikron variáns mozgatja a piacokat. Hajózási cégek, szállodaláncok, kaszinók egész jól teljesítenek még ilyen körülmények között is. A Norwegianról részletesen is szólunk.
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
22/12/2021 • 0
Török áfium, KKV hírek, e-biznisz - 2021-12-2206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZELE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: A török áfium - Mi folyik Erdogan országában?
Törökország a geopolitikai problémák, a számtalan hibás gazdaságpolitikai döntés, az erős dollár és a Covid miatti turisztikai fékezés örvényében küszködő gazdaság miatt egyre mélyebb fizetésimérleg-válságba kerül, amelynek eredményeképpen a helyi deviza árfolyama a dollárral szemben bő egy hónap alatt lefeleződött
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája
KKV-ROVAT: Hírek nem csak kisvállalkozóknak
E-COMMERCE: Az e-commerce sötét oldala - Mit tehet a fogyasztó?
Egyre többen intézik online a karácsonyi ajándékvásárlást, ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, milyen jogok illetik meg őket az internetes rendelés során, és mit tehetnek, ha nem elégedettek a kifizetett termékkel?
Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere
22/12/2021 • 0
Zsukov, tőzsdenyitás, Tíztől mese - 2021-12-2109 óra
MESÉL A MÚLT: Akit Sztálin is irigyelt
125 éve született a legnagyobb szovjet hadvezér Zsukov marsall
Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall, a második világháború kiemelkedő szovjet tábornoka, aki keménységével és a hajthatatlanságával tűnt ki a szovjet hadvezetésből, a siker érdekében nem sajnálta az „emberanyagot”, és győzelemről győzelemre haladt egészen a végső sikerig.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Tíztől mese! - Online mesék nem csak gyerekeknek
A karantén ihlette Huzella Júlia színésznő és férje, Balogh Balázs médiadesigner szerelemgyerekét, a Tíztőlmesét. Rövid idő alatt nagy utat járt be a kezdetben csak egy Facebook-csoportban megjelenő projekt. Az azóta eltelt idő alatt már saját weboldala is lett az ötletnek és egy rangos nemzetközi díjat is bezsebelhettek.
Huzella Júlia, színésznő
21/12/2021 • 0
Facebook regulázás, aranyköpés, vámolás - 2021-12-2108 óra
Megregulázni a Facebookot? De hogyan?
A közösségi médiával kapcsolatos kezdeti hurráoptimizmus mára odáig fajult, hogy a társadalom és a politika minden gondjáért-bajáért a techcégeket tesszük felelőssé. A közösségimédia-platformok kihasználják pszichés sebezhetőségeinket, véleménybuborékba zárnak minket, felgyorsítják a dezinformáció terjedését – mégis, egyre népszerűbbek, sőt, egyre csak több és több a felhasználójuk. A közösségi médiával még sokáig együtt fogunk élni, ezért működésüket etikusabbá és kockázatmentesebbé kell tenni.
Mi a baj a közösségi médiával?
Miért kellene szabályozni?
Hogyan és kinek kellene szabályoznia?
Nincs késő?
Milyen lenne az új közösségi média?
Berkes Rudolf, a Political Capital elemzője
ARANYKÖPÉS: Tömörkény István, magyar író, néprajzkutató
ÉSZJÁTÉK: Figyeljünk a vámolásnál! Brutális bírság fenyeget!
A Kúria nemrégiben elvi döntés formájában megerősítette azt a vámhatósági gyakorlatot, miszerint akkor is megállapítható a vámhiány és alkalmazható az 50 százalékos mértékű vámigazgatási bírság, ha a jogsértés következményeként a költségvetést semmilyen kár nem éri.
Dr. Falcsik István, ügyvéd, az RSM vám üzletágvezetője
21/12/2021 • 0
Játékok, légitaxik, energetika - 2021-12-2106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Itt egy szép könyv, ott egy labda - Milyen játékok kerülhetnek a karácsonyfa alá?
Felpörgött a társasjátékok iránti kereslet, milliárdokat költünk évente játékokra, a koronavírus-járvány ráadásul még egyet lökött az amúgy is egyre inkább játékos kedvű társadalom vásárlási kedvén.
Őri Gergely, a Modell és Hobbi Kft. és a Játéknet webáruház ügyvezető igazgatója
Ki gépen száll föléje - Jönnek a légitaxik?
2025-ben már megjelenhetnek az első légi taxik. Számos autógyár rástartolt az igen jövedelmezőnek tűnő, természetesen zöld üzletágra. A próbálkozók között magyar cég is van.
Varga Soma, az Orca Aerospace társalapítója, ügyvezetője
CÉGENERGIA: Gáz van? - Energetikai hírek
Már pénteken is hatalmasat ugrottak a gázárak az európai tőzsdéken, de ez hétfőn folytatódott három főbb fundamentális hír hatására. Egyrészt minimálisra esett az egyik legfőbb európai gázszállítási útvonalon, a Jamál Európán, az orosz gázszállítás a németek felé, másrészt egy hétvégi amerikai szenátusi alku nyomán januárban szavazhat az amerikai felsőház az Északi Áramlat 2 vezetékre kirótt szankcióról, harmadrészt a friss időjárási előrejelzések szerint komolyabb lehűlés jöhet Európa és Oroszország jelentős részén.
21/12/2021 • 0
Agrároktatás, tőzsdenyitás, űrtávcső - 2021-12-2009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Traktorosok VR szemüvegben
Elsőként a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában használhatják a tanulók azt a technológiát, amely forradalmasíthatja a hazai agrárszakképzést. Az intézmény nemrég birtokba vett virtuális tantermében indult el az a mintaprojekt, amely lehetővé teszi, hogy a diákok a virtuális térben tanulják meg a szakmájukhoz szükséges munka- és erőgépek használatát.
Jekler Balázs, a Pix VR ügyvezető igazgatója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Csillagászati peepshow - Pályára áll a James Webb űrtávcső
A csillagászok régóta várt új űrobszervatóriuma, a James Webb-űrtávcső december 22-én áll majd pályára a Hubble utódjaként, egy Ariane–5 hordozórakétával, Francia Guyanából a tervek szerint. A projekt a NASA vezetésével, az európai ESA és a kanadai CSA űrügynökségek részvételével megvalósuló közös fejlesztés.
Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója
20/12/2021 • 0
Adóvilág és amerikai részvénypiac - 2021-12-2008 óra
ADÓVILÁG: Olaszország
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mesél Itália múltjáról és jelenéről, gazdaságáról és politikai életéről.
ARANYKÖPÉS: Carl Sagan, amerikai csillagász
Before the Bell: Amerikai piaci helyzetkép
Az omikron okozta bizonytalanságra a befektetők eladásokkal reagálnak. Hogy lesz ebből Mikulás rally? A kisbefektetők aktívak ilyenkor főként. 75 százalékos valószínűséggel historikus alapon most is lesz fellendülés.
Ezen felül jön a Nike gyorsjelentése. Ez a cég küzd a ellátás akadozásával, de virtuális cipőgyártó céget azért vettek így is. Micron hírek is jöttek, nagyon sokat szakít a chiphiányból és vadul fejlesztenek. A szektorhoz képest mégis alulteljesítenek.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
20/12/2021 • 0
Költségvetési szigor, fizetési mérleg és forintárfolyam - 2021-12-2006 óra
Névnapok, évfordulók és születésnaposok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hoppá! Költekezés után szigorít a kormány?
A választási évben sem lehet korlátok nélkül költekezni - talán így lehet összefoglalni a kormány pénteken bejelentett döntésének lényegét, ami nem előzmények nélküli. Arra készül ugyanis a Pénzügyminisztérium, hogy a 2022-ben vállalt 5,9%-os GDP-arányos költségvetési hiánycélt 4,94%-ra faragja le. Ez alapvetően jelentős fordulat a fiskális politikában, ugyanakkor nem előzmények nélküli, hiszen az elmúlt egy hétben több jel is mutatkozott erre.
Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője
HETI KITEKINTŐ: Folyó fizetési mérleg és forintárfolyam
Bár sokáig nem volt piacmozgató adat a negyedéves külső egyensúly alakulása, most a karácsonyi szabadságolások ellenére látunk esélyt arra, hogy ez ne így legyen, mert hirtelen újra forró téma lett a hazai külső egyensúly alakulása. Az évtizedes többlet, majd 2019 óta egyensúlyi, illetve mérsékelt deficitet mutató külső egyensúlyi kép egyértelműen romlani kezdett 2021 második felében
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
20/12/2021 • 0
Utazási káosz, tőzsdenyitás, karácsonyi hal - 2021-12-1709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Mit ér az utas szava a légitársaságéval szemben, ha jól megszívatják?
Teljes az utazási káosz már az unióban is. Ács Gábor, a "Hogyan utazzunk rossz időpontban, hosszan, kényelmetlenül, de olcsón" című bestseller útikönyv szerzője.
TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equiolor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
NOPQ EXTRA XMAS EDITION: Csak karácsonykor eszik halat a magyar - de miért? De mit is egyen? A karácsonyi asztalok 77 százalékára kerülő vacsora fő eleme a hal, ám a válaszadók 45 százaléka az év többi részében havi gyakoriságnál ritkábban fogyaszt halból készült ételeket - derül ki Agroinform.hu friss felméréséből. Tízből kilencen pontyból készítik el a szenteste menüjén szereplő ételeket, melynek 53 százalékban a halászlé, 29 százalékban a rántott hal a fő eleme. Miért nem eszik halat a magyar gyarkabban? Mit lehet ez ellen tenni? Ennél azért sokkal jobbat tudunk, ebben segít minket 3 recepttel
Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa.
17/12/2021 • 0
Schiller Flotta, Böff burginyó, úszástörténelem - 2021-12-1708 óra
Az autóértékesítés új világában a mérethatékonyság jelenthet előnyt. Az elmúlt évtizedek munkájának beteljesülése a vállalatcsoport új, Budapesten, a Váci út külső részén épülő telephelye lesz. A beruházás 8 hektáron valósul meg, négy márka szalonja nyílik ott meg. Az új helyen 8 márkaszerviz működik majd, ez lesz Magyarország legnagyobb egybefüggő márkaszerviz komplexuma, több mint 50 szervizállással. Schiller Márk, a Schiller Flotta Kft. stratégiai és marketing igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Ferenc pápa.
Játék! Böff burginyó!
ÉP TESTBEN: Az úszás kezdetei - már a rómaiak is! A mai úszástechnikák mindegyike ismert volt már a római korban, ezt számos forrás bizonyítja. Ennek ellenére, a mai úszástechnikák nagy részét “újra fel kellett fedezni”, a pillangózást pedig csak 1933-ban használták először, de még akkor sem a mai formájában. Egy kis sporttörténet.
17/12/2021 • 0
Log4Shell, jegybankok és devizák - 2021-12-1706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi az a Log4Shell és miért ennyire fontos? Lángokban áll az internet, az évtized legsúlyosabb sérülékenységét találták meg: szinte nincs olyan szervezet, amely ne lenne veszélyben a Log4Shell névre keresztelt sebezhetőség miatt, a biztonsági szakemberek riadót fújtak. De mit lehet tudni a kritikus hibáról, kiket érint, és mit lehet tenni ellene? Frész Ferenc, a CyberServices alapító tulajdonosa.
ÉRTÉK PERCEK: Jegybankok és devizák Ezen a héten számos központi bank tart kamatmeghatározó ülést. Ezekről szeretne beszélni és ezzel kapcsolatban a devizapiacról. Varga Botond, OTP Global Markets üzletkötője.
17/12/2021 • 0
Környezetbarát szoftver, tőzsdenyitás, év bejglije - 2021-12-1609 óra
IT: Lehet egy szoftver is környezetbarát?
Azt viszonylag egyértelműnek vesszük, ha egy fizikai termék készítésekor odafigyelünk a környezettudatosságra. De egy szoftver nem pöfög káros anyagot... vagy mégis?
Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
NOPQ: Hagyományos mákos, diós vagy új ínyencség? Ezek a legjobb bejglik idén!
A Magyar Cukrász Ipartestület idén is meghirdette a tavaly debütált Év Bejglije versenyt. Az Ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyek – mellett ennek a megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.
16/12/2021 • 0
A pénz titkos rejtekhelyei, aranyköpés, Daimler és Toyota - 2021-12-1608 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Titkos ajándék rejtekhelyek
A Tax Justice Network minden évben kiadja a pénzügyi titokvédelmi index-ről szóló jelentését, amely bemutatja, hogy az egyes országokban milyen szintű a pénzügyi titkolózás.
dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Arthur C. (Charles) Clarke
FUTÓMŰ: Daimler és Toyota
A Daimler tulajdonosi összetétele igen érdekes: a Truck részleg leválasztása kapcsán kiderült, hogy már a cég ötödét kínaiak birtokolják.
Úgy tűnik a Toyota nem megy tovább a széllel szembe, és masszív elektromos autó offenzívát indít.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
16/12/2021 • 0
Mikromobilitási pontok, egészségünkről való gondoskodás, metaverzum - 2021-12-1606 óra
Névnapok, pulóverek, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BEKÖSZÖNÉS. KÖZLEKEDÉS
BUDAPEST TE CSODÁS: Mikromobilitási pontokkal és büntetéssel oldaná meg a főváros az elektromos roller helyzetet
Az elektromos rollerek egyszerre kihívást és lehetőséget jelentenek, ezért a Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel, a BKK-val és a rollerszolgáltatókkal közösen dolgozik egy szabályozáson, amely megszüntetni az elektromos rollerek közterületi elhelyezése okozta káoszt - közölte a főpolgármester. Karácsony Gergely FB oldalán azt írta, hogy elkezdenek létrehozni jövő év első feléig több száz mikromobilitási pontot, ahol a használaton kívüli rollereket szabad majd elhelyezni. Ezek a pontok pár perc sétára lesznek egymástól és úgy lesznek kialakítva, hogy ne zavarják a gyalogosforgalmat. Közben a Népszava arról írt, hogy tízezer forintos büntetést róhatnak ki minden szétdobált bérroller után a szolgáltatókra a formálódó fővárosi szabályozás nyomán.
Varga Denise, a Lime Hungary képviselője, a Lime Technology Kft. ügyvezetője
Felértékelődött az egészségünkről való gondoskodás fontossága
Az aktív korú internetezők 58%-a vett már igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A pandémia során 13% először igényelt magánellátást annak érdekében, hogy a kevesebb beteget fogadó, biztonságosabbnak vélt szolgáltatóhoz jussanak el.
Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója
HETI ALAPOZÓ: Metaverzum: mit áraz a piac?
A technológiai vállalatok világában az elmúlt hónapok egyik legfontosabb híre az immáron Meta Platforms nevet viselő Facebook bejelentése volt, miszerint kvázi az all-int bemondva mennek előre a saját metaverzumuk kifejlesztésében. Ez alaposan megbolygatta az amerikai részvénypiac sok technológiai részvényét. Az egész folyamat legnagyobb nyertesének az Apple látszik jelenleg.
Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
16/12/2021 • 0
Fertő-tó, amerikai részvénytippek, zuglói stílusnegyed - 2021-12-1509 óra
SZUPERZÖLD: Visszavonták a Fertőre kiírt közbeszerzési eljárást
December 13-án volt épp 20 éve, hogy a Fertő-táj Világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól. Ebből az alkalomból mintegy százan demonstráltak vasárnap Sopronban a Fertő tavi beruházás leállítását követelve. Az eseményt eredetileg az UNESCO évfordulóra hívták össze, ám közben más ünnepelnivaló is akadt: pénteken a beruházó cég visszavonta a botrányos indoklásáról elhíresült közbeszerzési kiírást. A Fertő tó Barátai Egyesület és a Greenpeace Magyarország által szervezett eseményhez Udvaros
Dorottya is csatlakozott.
Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitás kampány-felelőse
PIACI HOTSPOT:
Kamatdöntések, Fed, EKB
Bloomberg felmérés a részvénypiaci kockázatokról: 40% szerint a túl gyors jegybanki szigorítás, 30% szerint infláció elszabadulása
Apple, VW, Pfizer, Google
Kababik József, üzletkötő
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Világhírű építésziroda álmodta meg az új stílusnegyedet Zugló központjában
A Bosnyák tér és a Rákos-patak között, egy közel hét hektáros területen épülő többfunkciós kerületi központ, a közösséget és a fenntarthatóságot helyezi előtérbe, amely új, természettel körülvett közösségi tereket, valamint otthonokat, üzleteket és irodákat integrál Budapest 14. kerületében.
Sokorai István, a ZVK ingatlanberuházás vezetője
15/12/2021 • 0
Gloster stratégia és immaterális javak - 2021-12-1508 óra
Robbanásszerű növekedéssel számol a Gloster Csoport 2025-ig
A BÉT Xtend kategóriájában jegyzett informatikai vállalat árbevétele 14 milliárd forintra, az eredménytermelő képességét mutató EBITDA-ja pedig a 2021-es várható érték közel négyszeresére, 3 milliárd forint közelébe ugorhat.
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Friedensreich Hundertwasser
GONDOLKODOM TEHÁT VAGYON: Kiadványok és programok a KKV-k szellemi tulajdoni ismereteinek fejlesztéséért
Egy vállalat értékének csak egy részét teszik ki a tárgyi eszközök. A sikeres vállalkozások meglepően nagy részét az immateriális javak teszik ki, melyek egy jó része éppen a szellemi tulajdonban ölt testet.
Haszonits András, a DANUBIA IP Innovációs Tanácsadó Kft. innovációs tanácsadója
15/12/2021 • 0
Büdzsé és mobiltrendek - 2021-12-1506 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Elképesztő, hogy ég a pénz a költségvetésben
Egy hónap alatt 1000 milliárdos tartalék olvadt el. Ennyivel csökkent a kincstári egységes számla (kesz) állománya – derül ki az MNB hétfő reggel megjelent friss mérlegstatisztikájából. Ezzel két hónap alatt szinte teljesen eltűnt a szeptemberi devizakötvényből származó 1500 milliárd forintnyi forrás. Közben pedig nem csak a rekordmagas infláció, de az ikerdeficit is fenyeget...
Madár István, a portolio.hu vezető elemzője
KKV: Itt a mesterterv: mentőövet dobnak a kkv-knek !
E-COMMERCE: 2022-es mobilos trendek
Az idei év utolsó jazzy adásában az App Annie által összegyűjtött legfontosabb mobilos trendeket vennénk át és azt, hogy mire számíthatunk 2022-ben
A kérdések, amiket körbe fogunk járni:
- Miről szól a kutatás?
- MIk a legnépszerűbb alkalmazások?
- Mik a legfontosabb előrejelzések a következő évre?
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
15/12/2021 • 0
Tűzpasa, tőzsdenyitás, szellemfotózás - 2021-12-1409 óra
MESÉL A MÚLT: A legnagyobb magyar árnyékában: ki volt Széchenyi Ödön, a Tűzpasa? 1839-ben ezen a napon született Széchenyi Ödön török altábornagy, a török tűzoltóság megteremtője, Széchenyi István fia. De ki volt ő és hogy lett török tűzoltó? Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd,az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
KULTMOGUL: Szellemfotózás – Sherlock Holmes írója és Houdini is vizsgálta, amit a magyar horror. A szellemek, kísértetek, halottak lelkeinek fotózása, ami a magyar horrorfilm, a Post mortem fotósának véletlenül sikerül, az 1840-es évektől divatos spiritualizmus keretében Nagy-Britanniában és Amerikában virágzó iparág volt. Az 1900-as évek elejének pedig a spanyolnátha-járvány és a világháború veszteségei új lendületet adtak a túlélők vágyának, hogy kommunikáljanak valamilyen formában elhunyt szeretteikkel. Ennek a lehetőségnek a vizsgálata során feszült egymásnak a kor két híressége: Arthur Conan Doyle és Harry Houdini. Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró.
14/12/2021 • 0
Török líra, carry trade, ügyfélélmény - 2021-12-1408 óra
MKB: Magával ránthatja-e a török líra a forintot? Carry trade - rég volt, megint van, de mi is az? A privátbanki porfóliókban mit jelent a magasabb kamat és az infláció? Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója.
ARANYKÖPÉS: Závada Pál.
KPMG: Ügyfélélmény – mit tudnak az ebben világszinten élenjáró cégek és mit tanulhatunk tőlük? Magasfokú digitalizáltság, a társadalmi ügyek iránti fogékonyság és a fogyasztói hűség elnyerését mindennél előbbre soroló vállalati kultúra – az idei KPMG Global Customer Experience Excellence kutatás szerint ezek jellemzik a sikeres vállalatok fogyasztói elégedettség stratégiáját. Hári Melitta, a KPMG ügyfélélmény tanácsadója.
ÉSZJÁTÉK: Logisztikai hírek.
14/12/2021 • 0
Kisker tervek, Duna House, Metár - 2021-12-1406 óra
Névnaposok, évfordulók, híres születésnaposok.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Két súlyos csapást is mérne a nagy élelmiszerláncokra a kormány... Egy dokumentum szerint az élelmiszerpazarlás megakadályozása lehet az ürügy arra, hogy a kormány a legnagyobb külföldi élelmiszerláncok helyzetét nehezítse. Egy szinte teljesíthetetlen beszolgáltatási szabály alapján a láncoknak fel kellene ajánlani a minőségmegőrzési lejárathoz közeli élelmiszereit az államnak, de emellett a nagy láncok kiskereskedelmi adóját is megemelné a kormány. Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
DUNA HOUSE: Hatalmas lépés: Olaszország második legnagyobb hitelközvetítőjét vásárolta fel a cégcsoport. A Duna House Group 2021. december 10-én írta alá az akvizíciós megállapodást, amelynek értelmében 70%-os tulajdonrészt szerzett az olasz HGroup cégcsoportból és jövőbeli opciós lehetőségekkel akár 100%-ra nőhet a Duna House részesedése az olasz cégcsoportban. Schilling Dániel, a Duna House Group gazdasági igazgatója.
CÉGENERGIA: Metár tender és hidrogénvölgy.
14/12/2021 • 0
Élelmiszergazdaság és magánszféra - 2021-12-1309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Beszéljünk végre egy komplex élelmiszergazdaságról!
Az élelmiszerre elköltött pénzből az értéklánc tagjaihoz nagyon eltérő összegek jutnak el. Úgy véli, hogy egy egészségesebb magyar élelmiszergazdaság érdekében a megoldás a stabilabb ár- és jövedelmi szint kialakítása lenne ideális az értéklánc minden tagjánál.
Hollósi Dávid, a Takarékbank és a Magyar Bankholding csoport Agrár és Élelmiszeripari üzletág vezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Bosnyák Zsolt, senior elemző
HEURÉKA: Privacy - a magánszféra jövője.
November 1-től érvénybe lépett Kínában a Personal Information Protection Law vagyis a PIPL, ami nagyon hasonló az EU GDPR-jához. Bizony, meglepő, de nem váratlan fordulat. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kína ebben is megelőzheti pl. az USA-t, pedig ezt aztán tényleg nem gondoltuk volna még 5 éve.
A kínai privacy gondolkodás mögé pillantunk, hogy kicsit jobban értsük, mi is zajlik ebben a meghatározó országban, talán egy kicsit a klasszikus nyugati kliséből kitekintve.
Ezzel párhuzamosan az ISO sztenderdek között hamarosan megjelenik egy új, a 31700-es család, amely "Privacy by design for consumer goods and services” problémát kezeli vagyis erre tolja a cégeket, hogy a magánszféra védelmét tényleg alap szinten építsék be a szolgáltatásaikba.
Közben a GPT-3 már nem várólistás, tehát szinte “bárki” ráugorhat, ha használni akarja.
Ezek a lépések, változások alapvetően befolyásolják a magánszféra közeli jövőjét, és egy érdekes távoli jövőt vetítenek előre.
Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató
13/12/2021 • 0
Portugália és amerikai részvénypiac - 2021-12-1308 óra
ADÓVILÁG: ex-PIG országok– Portugália
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Ben Bernanke
BEFORE THE BELL: amerikai piaci helyzetkép
Rallyból indul a hét, kilőttek a múlt héten az amerikai indexek, mivel annyira mégse félnek arrafelé az omikron vírusvariánstól. Üröm az örömben, hogy mindez a nagyforgalmú papíroknak köszönhető. Közben a héten a Fed szigoríthat, sokan már a kamatemelés időpontját találgatják. Jelent a Fedex, egy hónappal a gyorsjelentési szezon előtt. A kilátásai vegyesek.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
13/12/2021 • 0
Az infláció réme, kamatdöntő ülések - 2021-12-1306 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Jön Macron, autómentes Városliget és a többi.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Az infláció réme felzabálja kamatainkat…
A 14 éves csúcson lévő infláció magasan a megtakarítási kamatok fölött van, így veszélyesen porlasztja a megtakarításokat is. Mit jelent mindez hosszabb távon?
Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója
HETI KITEKINTŐ: Kamatdöntő ülések sora mozgathatja majd meg a piacokat a jövő héten
Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője
13/12/2021 • 0
Utazás, tőzsdenyitás, in memoriam Kóbor János - 2021-12-1009 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Ausztria nyit, Dánia és Svédország szigorít, jegyárak csökkenése az Omikron miatt, eltelt egy hét és nincs több beutazási korlátozás unión belül.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL KÜLÖNKIADÁS: Úton Gammapolisba - Kóbor János emlékére. “Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad.
'Most búcsúzom, jóbarátaim, Találkozunk még, mondanám, De már nem hiszem, hogy újra eljövök, Mert Gammapolis vár reám.'” - áll az Omega közleményében. Di ki is volt ő? Szénégető Richárd, zenei újságíró, podcaster.
10/12/2021 • 0
Kamatdöntés, MNB, aranyköpés, kutyaszánon - 2021-12-1008 óra
ÉRTÉK PERCEK: Év végi kamatdöntések: Lengyel jegybank, MNB, FED, EKB. Az MNB intézkedései és a forintárfolyam. Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője.
ARANYKÖPÉS: Jorge Semprún spanyol író.
ÉP TESTBEN: Jack London hősei nyomában - kutyaszánon. Hazánkban és világszerte is egyre népszerűbb ez a sport, melynek fanatikusai: kutyák és gazdáik a tél közeledtével egyre inkább elemükben érzik magukat. Nincs is szükség olyan sok mindenre, hogy részesei lehessünk a kutyák és hajtóik csapatmunkája adta fantasztikus élménynek: csupán néhány szánhúzókutyára, némi felszerelésre, elszántságra és türelemre. Horváth János, civilben színész- humorista..nem civilben kutyaszánhajtó (musher) és harcművész...vagyis kulturbarbár.
10/12/2021 • 0
Márhívó, COVID-teszt, online vásárlás - 2021-12-1006 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS - Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért drágák a COVID-tesztek? Bár már csökkenőben a COVID-tesztek árai, a patikai forgalmazású koronavírus antigén tesztek átlagára európai összehasonlításban még mindig magasnak tekinthető Magyarországon. Karvalics Attila, az A-Lab Pharma ügyvezetője.
Melyek a legnépszerűbb termékkörök az online piactereken? Véget ért a Black Friday időszak és rohamosan közeledik a karácsony. Mely termékkörök voltak a nagy kiárusítások nyertesei? Papp Máté, az eMAG Marketplace Directora.
10/12/2021 • 0
IT szektor trendjei, tőzsdenyitás, gasztrokönyv Tokajról - 2021-12-0909 óra
IT ROVAT: Ez volt, ez lesz - az IT szektor idei és jövő évi trendjei
Home office szolgáltatók kilátásai hosszabb távon
Chiphiány volt és lesz is?
Új piacvezető mobilfronton Európában a Xiaomi?
Mi kerül a karácsonyfa alá?
Állandósult videokártya hiány etc. etc.
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Világsiker lett a Tokajról szóló gasztrokönyv
November 29-én Párizsban adták át a világ legnagyobb gasztronómiai könyvszemléjének, a Gourmand International Awards díjait a World Cookbook Fair-en. Komoly magyar siker is született, Ripka Gergely kétnyelvű Tokaj Kalauza European Wine Book kategóriában került februárban a legjobb 4 könyv közé, és kapta meg a rangos Best European Wine Book címről szóló oklevelet.
A könyv a fő téma, mióta csinálja, mit jelent az elismerés, aztán Tokaj helyzete szerinte, megítélése itthon és külföldön. A tokaji szárazborok, illetve az aszú sorsa mennyire sanyarú? Mennyire más itthon és külföldön?
Ripka Gergely, független borszakíró, blogger
9/12/2021 • 0
Digitális törődés, aranyköpés, Stellantis, VW, villany Mustang - 2021-12-0908 óra
Digitális törődés
Az elmúlt másfél év megmutatta, hogy nem csak távolról dolgozni, bevásárolni, hivatalos és banki ügyeket intézni, de törődni is lehet digitálisan. Az igazán fontos a törődés gesztusa, és nem a formája. De persze vannak olyan alkalmak, amikor a személyes kapcsolódás pótolhatatlan, ilyenek például az ünnepek, évfordulók, családi események.
Kovács András Péter, a Telekom szegmenskommunikációs vezetője és Márton Csilla, a Telekom társadalmi felelősségvállalási szakértője
ARANYKÖPÉS: John Milton, angol költő, író
FUTÓMŰ: Fókuszban az autóipar
Stellantis hatalmas pénzeket vár a szoftveres bővítésekből
Megfosztották tényleges hatalmától a VW vezért
Elektromos Mustangot teszteltünk
Várkonyi Gábor, autós szakértő
9/12/2021 • 0
Közvetlen értékesítés, innováció a biztosításban, klímacsúcs egyezmény - 2021-12-0906 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Ciki vagy sem, de működik a közvetlen értékesítés!
A koronavírus válság évében is bővült a hazai közvetlen értékesítési piac: összesen 61,3 milliárd forint volt a szektor összforgalma 2020-ban, ami 2%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A globális eladások 179,3 milliárd dollárt, az európai eladások pedig 32 milliárd eurót értek el, ami ugyancsak 2-2%-os növekedést mutat az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Endrédi László, a Közvetlen Értékesítők Szövetségének elnöke.
ÚJ NORMÁLIS: Innováció a biztosításban
Innovációk, érdekességek a biztosítási piacon
Diszruptív, nem diszruptív technológiák, piaci szereplők
Önvezető autók, ezek biztosítása
Malicskó Gábor, az Allianz Hungária Zrt. Termékportfólió- menedzsment divíziójának vezetője
HETI ALAPOZÓ: Olaj a tűzre!
Gyakorlatilag alig száradt meg a tinta az idén Glasgow-ban tartott klímacsúcs egyezményén, amikor az azt aláíró felek már lényegében hátat is fordítottak annak. Igazán várhattak volna még néhány hetet, csak a látszat kedvéért, de nem.
Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója
9/12/2021 • 0
Fenyőfa, tőzsdenyitás, acélár - 2021-12-0809 óra
SZUPERZÖLD: Mű vagy vágott? Milyen fenyőt vegyünk karácsonyra? Milyen fenyőt vegyek, ha környezettudatosan akarok karácsonyozni? Vágott fenyő vagy műfenyő? Sokan teszik fel ezt a kérdést karácsonyfa vásárláskor, amikor mindkettőnek megvan az előnye és hátránya is. Győri Lea, a Klímapolitikai Intézet junior kutatója.
TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Az ősz folyamán tovább nőtt az acél alapanyagok ára. A nyersanyaghiány és a kínálat csökkenése okozta válsághelyzetben hosszú távon csak az EU-ba irányuló alapanyagimport feltételeinek könnyítésével orvosolható a drasztikus acél építőanyag-áremelkedés a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno szerint. Nabeel Alyyan, a Swedsteel-Metecno ügyvezető igazgatója.
8/12/2021 • 0
Compliance, élelmiszer védjegy, Porsche - 2021-12-0808 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Használjuk, de értjük is? Mi az a compliance? A fogalom, amit egyre sűrűbben használunk, de értjük-e és ha igen, akkor mi ennek a területnek az adózási, pénzügyi megközelítése? Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
ARANYKÖPÉS: Hollós Korvin Lajos, író, költő.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Kiváló Minőségű Élelmiszer tanúsító védjeggyel az élelmiszerhamisítás ellen. A magyar élelmiszeriparban nagyjából 11 ezer termékvédjegy van, emellett több mint negyven, minőséget tanúsító védjegy. Ez nem rossz számadat, ugyanakkor a gazdaságát tekintve hasonló méretű Ausztriában 33 ezer, termékekhez tartozó védjegyet tartanak nyilván. Vagyis ott jóval tudatosabbak a piaci szereplők, ha a termékeik megkülönböztetéséről van szó. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
PIACI HOTSPOT: Sajtóértesülések szerint kiválna a Porsche a Volkswagen csoportból? Nem lenne üzletileg rossz ötlet pedig, az új cég a tőzsdére vezetve önmagában érne annyit mint a Volkswagen-csoport. A Porsche mindenesetre cáfol. A HelloFresh papírjai is tartogatnak némi izgalmat. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
8/12/2021 • 0
Ejtsük helyesen, cégek és energiaválság, Faire.com - 2021-12-0806 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok - és kiejtések...
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: A Járókelő.hu jelenti: forgalmi akadály a jelzőlámpa, megrongált szobrok a Bikás Parkban és a Szabadság hídon, karácsonyi vásár, mint akadály, láthatatlan forgalmi sávok, parkolók a kerékpársávon. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.
Cégek energiaválság idején - Mit lehet tenni? Az áram nagykereskedelmi ára drasztikusan megemelkedett. Ez növeli a termelési költségeket, így rontja a versenyképességet. Hogyan lehet spórolni a villanyszámlán? A zöld áram olcsóbb vajon? És ha az, az átállás drága? Lugos Roland, az Optimum Solar Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.
E-COMMERCE: Mi az a Faire? A Faire.com egy online piactér, ahol több mint 40 000 márka kínálja portékáit több mint 80 országból, kb 300 000 kiskereskedőnek. A közelmúltban pedig 400 millió dollárnyi finanszírozást gyűjtött össze, amivel a cég értéke 12,4 milliárd dollárra nőtt. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
8/12/2021 • 0
Pearl Harbor-i támadás, tőzsdenyitás, festmények gyerekszem magasságban - 2021-12-0709 óra
1941. december 7-én egy békésnek látszó vasárnap reggel, 7 óra 49 perckor 183 japán repülőgép intézett támadást a csendes-óceáni amerikai flotta Pearl Harbor-i támaszpontja ellen. Az elsőt nem sokkal később egy második hullám követte, az alig két órán át tartó bombázás hosszú időre akcióképtelenné tette az amerikai haditengerészetet. A „gyalázat napja” után Franklin D. Roosevelt elnök hadat üzent Japánnak, az Egyesült Államok belépése után megnyílt a második világháború új frontja a Csendes-óceánon.
Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL:
Festmények gyerekszem magasságban. Gyerekprogramok az Uffizi képtárban.
7/12/2021 • 0
Black Friday, aranyköpés, fekete hattyú - 2021-12-0708 óra
GfK: Black Friday a műszaki elektronikai piacon
A megszokottól eltérő volt az idei vásárlási láz az ellátási lánc ingadozása és chiphiány hatása miatt. Mit jelent ez a kiskereskedők és gyártók számára? Nem mást, mint hogy 2021-ben a november végi hetekben rejlő értékesítési potenciált korlátozva volt a termékek elérhetősége és a magasabb árszinteknek köszönhetően.
Sztupár Andrea, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS: Tom Waits, amerikai zenész
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Felszáll a fekete hattyú
Andonov Alexi, a Vitosa Zrt. Bulgária szakértője
7/12/2021 • 0
Napelem pályázat, Energiaklub, rázós év az energetikában - 2021-12-0706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről.
ÉBRESZTŐ: Indul a lakossági napelem pályázat! Ezt kell tudni róla!
Tegnap nyílt meg az a 100%-os támogatású lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, melyet Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének keretében írnak ki. A pályázaton tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítésére VAGY tetőszerkezetre helyezett napelemes rendszer telepítésére és fűtési rendszer elektrifikálására igényelhető támogatás. A fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyú beépítésével valósítható meg, továbbá lehetőség nyílik villamos energia tároló egység telepítésére és a nyílászárók cseréjére is.
Magyar László, az Energiaklub megújuló energia szakértője
MAGYAR BANKHOLDING: ESG-kihívások a bankoknál
A Magyar Bankholding elkezdte a fenntarthatósági stratégiájának kidolgozását. Magyarország második legnagyobb pénzintézeteként különösen nagy a felelőssége a magyar Bankholdingnak, nem csak a hazai gazdaság, hanem a magyar társadalom jövőjének és jólétének támogatásában egyaránt.
Szege György, a Magyar Bankholding ESG-szakterületének vezetője
CÉGENERGIA: Energetikai évértékelő
Hogyan alakult az energiapiac – különösen a turbulens Q3?
Hogyan reagált erre az ALTEO?
Milyen fejlesztéseik voltak az idén – energiatároló építése.
ifj. Chikán Attila, ALTEO Nyrt. vezérigazgató
7/12/2021 • 0
Műtrágya és blockchain - 2021-12-0609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Kit érdekel a műtrágya árrobbanás?
Az idei évben sajnos folyamatos áremelkedésekről számolhattunk be, ez pedig a műtrágyát sem kerülte el. Az árak az egész világon lényegesen magasabbak lettek 2021-ben. A nitrogén műtrágyák alapja a földgáz, ezek a termékek például majdnem a duplájukra nőttek. Sőt, lehetett hallani arról is, hogy egyes gyárak már ott tartottak, hogy leállítják a gyártást. A foszfor műtrágyák árai is folyamatosan emelkedtek tavaly január óta, a kálium műtrágyák árai pedig idén nyáron kezdtek emelkedni, ősszel azok is duplájára emelkedtek.
Raskó György agrárközgazdász
EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA: Blockchain és kriptovaluta
A digitalizáció ma már nem a költségcsökkentés eszköze, hanem a legfontosabb irány a pénzügyi szektorban. A jövőben teljesen átalakulhatnak a fizetési szokások, a bankkártya helyett már most is egyre több ember használja a mobilját, és a digitális valuták is gyorsan terjednek a világban. A jegybankok digitális pénzeket vezetnek be, és a már meglévő kriptovalutákkal megvásárolható szolgáltatások és áruk köre is folyamatosan növekszik.
Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense
6/12/2021 • 0
Kínai techóriások és amerikai részvénysztorik - 2021-12-0608 óra
ADÓVILÁG: Digitális szolgáltatók adózása Kínában
Kínában is túl nagyra nőtt a digitális gazdaság, ami egyre komolyabb fejtörést okoz az államnak. Segíteni kell, mert az segíti az innovációt, de kordában is kell tartani, mert a gazdaság különböző szektorait egyensúlyban kell tartani. Csakhogy a technológia sokkal gyorsabb, mint az állami szabályozás.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Bertók László író, költő
BEFORE THE BELL: amerikai piaci helyzetkép
Veszélyek a tőzsdén: Omikron, Powell beszéd és rossz munkanélküliségi adat. Inflációs adat az USA-ban. FOMC találkozó dec 14-én. MongoDB, GameStop - esés kockázata nagy. Tall Brothers építőipari cég, Costco - erős növekedés valószínű.
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
6/12/2021 • 0
ÁFA beszedés, magyar és amerikai infláció - 2021-12-0606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ: Zsebbe vágó kérdés: Hogy megy az áfa beszedése?
December 2-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről szóló legújabb jelentését, ami 2019-ig dolgozza fel az adatokat, de néhány ország, köztük Magyarország esetében 2020-ra is ad becslést. Figyelemreméltó, hogy míg a tavalyi jelentésben 2019-re még 6,6%-os áfarést becsültek Magyarország esetén, a végső érték végül 9,6% lett. Ezzel egy évtizedes trend tört meg
Fischer Ádám, Niveus Consulting Group jogi partnere
HETI KITEKINTŐ: Merre tart a magyar és merre az amerikai infláció?
A KSH jövő héten szerdán teszi közzé a november havi inflációs adatokat. A piac konszenzus 7,3%-os, saját előrejelzésünk 7,2%-os éves bázisú emelkedést valószínűsít. A bizonytalanság ugyanakkor jelentős. Ennek egyik lába, hogy nagy kérdés, hogy a bejelentett, november 15.-étől érvényes ármaximalizálás hogyan fog megjelenni a statisztikában.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője
6/12/2021 • 0
Év végi utazások járvány idején és tőzsdenyitás - 2021-12-0309 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Kevés az oltás, vége a szabad utazásnak Európában
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
Hallgatói reagálások
3/12/2021 • 0
Szerethető bankolás és otthonfelújítás - 2021-12-0308 óra
Széchenyi Kártya és a szerethető bankolás
A Széchenyi GO! program által biztosított hiteleknél nincs ma kedvezőbb kamatozású forrás Magyarországon, hiszen ezek fix 0,1/0,2 vagy 0,5%- kal igényelhetők. Mégis, miket kell átgondolni igénylés előtt? Arról is szólunk, hogy miért előnyös, ha egy pénzintézet nem csak hagyományos bankként viselkedik, hanem emberibb, kevésbé formális viszonyt alakít ki partnereivel.
Győr Tamás, a CIB Bank KKV Üzletágának igazgatója
ARANYKÖPÉS: Ozzy Osbourne
A belső tereket és a fürdőszobát újítanánk fel leginkább
Az Otthon-felújítási program sok család érdeklődését keltette fel. Átmeneti visszaesés után ez a fajta érdeklődés ismét növekedőben van – ezt mutatják a GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményei.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
ÉP TESTBEN: Maci fut, de minek?
3/12/2021 • 0
Kurz, gyógyszeripar, makroadatok - 2021-12-0306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDE HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS
ÉBRESZTŐ TÉMA: Sebastian Kurz tündöklése és bukása - mi jöhet utána?
Lemond posztjáról Alexander Schallenberg osztrák kancellár, pár órával korábban pedig az őt megelőző kormányfő, Sebastian Kurz jelentette be, hogy kivonul Ausztria politikai életéből, és lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetéséről. A káoszban azért a kötelező oltást bevezethetik Ausztriában és Németországban is.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő
AIPM: Innovatív évtized előtt a gyógyszeripar?
A gyógyszeripar és az innovatív terápiák fejlődésével a következő évtizedben számos, ma még nem vagy nehezen gyógyítható betegségcsoport kezelésében várhatóak forradalmi újítások – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének régiós kutatásából, amelyet a visegrádi országokban működő fejlesztésorientált gyógyszergyártó vállalatok topvezetőinek körében végeztek el.
dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója
ÉRTÉK PERCEK ROVAT:
Eurózónás makroadatok
USA makroadatok, események
EUR/HUF árfolyam, magyar hírek
Soós Frigyes, OTP Global Markets üzletkötő
3/12/2021 • 0
Mobilcsere, tőzsdenyitás, kaszinótojás - 2021-12-0209 óra
IT ROVAT: Miért olyan fontos lecserélni a régi mobilokat, hogy még pénzt is ad értük az állam? Mint a korábban meghirdetett különböző háztartásigépcsere-programok alkalmával, úgy ezúttal is véges a rendelkezésre álló keret, amelynek kimerüléséig 20 ezer forintot igényelhetnek azok a vásárlók, akik 3G-s vagy régebbi telefonjukat 4G-s vagy 5G-s készülékre cserélik. De mi ez a nagy sietség a 3G technológia kivezetésével? Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője.
TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: Miért kaszinó a kaszinótojás? Kántor nyomoz, gasztro-etimológiai kalandozás Bandival.
2/12/2021 • 0
AutoWallis eredmény, autómárkák a közösségi médiában - 2021-12-0208 óra
AUTOWALLIS: Jó lett az elmúlt negyedév, de mit hoz a következő? Elmaradó volumenről, de javuló hatékonyságról számolt be az AutoWallis az elmúlt negyedévben. Olyannyira, hogy az idei évre tervezett 5,5-6,2 milliárdos EBITDA terv majdhogynem teljes egészében teljesült, hiszen az első 9 hónapban 5,7 milliárd forintot ért el a társaság. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Britney Spears
FUTÓMŰ: NorthVolt, a legmenőbb autómárkák a közösségi médiában. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
2/12/2021 • 0
Kishantos, naperőművek, omikron túlélőshow - 2021-12-0206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Bálna megújulás, kevesebb, de okosabb jegyautomata, EIU városrangsor.
ÉBRESZTŐ: Visszafordítható még a kishantosi pusztítás? A "kis perben" most jogerősen is nyertek kishantosiak, nem követelheti rajtuk az állam a rájuk küldött őrző-védők költségét. De mi lesz az eredeti üggyel? A Greenpeace szerint "Kishantos értelmetlen elpusztítása még sokáig az állami természetpusztítás jelképe marad és csak bízhatunk abban, hogy egyszer megtörténik a csoda és Kishantos visszakapja a földjeit." Hogyan, ha jogi úton eddig nem sikerült? Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelőse.
NAP Nyrt.: Van pénz, jöhetnek az újabb naperőművek! Sikeres volt a NAP Nyrt. zártkörű tőkeemelése, a társaság az új részvényeket bevezeti a BÉT XTend piacára. A befolyt 2 milliárd forintos összegből további naperőműveket vásárolna a cég. Vadas László, a NAP Nyrt. Igazgatóságának elnöke.
HETI ALAPOZÓ: Az omikron túlélőshow. Az immár omikron névvel illetett új szupervariáns egy ugyanolyan arculcsapás volt a járványhelyzet ideiglenességében hívők számára, mint a hónapról hónapra megjelenő inflációs adatok megjelenése a fogyasztói árindex emelkedését átmenetinek tekintő piaci szereplők számára. Újra arra figyelmeztetett, hogy így 2021-ben jóval sérülékenyebb a világunk és úgy általánosságban a világgazdaság állapota, mint azt az év jobb pillanataiban gondoljuk. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
2/12/2021 • 0
BMW iX, tőzsdenyitás, lakóparképítés - 2021-12-0109 óra
SZUPERZÖLD: Zöldebb már nem is lehet - BMW iX
A BMW iX fejlesztési és gyártási folyamatait minden részletre kiterjedő fenntarthatósági szemlélet övezi, a nyersanyagok kitermelését szabályozó szigorú környezetvédelmi és emberjogi elvárások betartásától kezdve, a megújuló erőforrások felhasználásával előállított energián keresztül, egészen az újrahasznosított anyagok széleskörű alkalmazásáig.
Salgó András, a BMW Group Magyarország Vállalati kommunikációs igazgatója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Bosnyák Zsolt, senior elemző
NÉGYZETMÉTER: Hogy születik egy lakópark? - Út az ásatástól a zöld hitelig
A Paskal Garden Zugló kertvárosában, a Rákos-patak partján épül. Tömegközlekedéssel a centrum 5-8 perc alatt elérhető. A lakópark néhány km-es körzetében nagy számban megtalálható minden intézmény, amire szükséges lehet a lakóknak: bölcsőde, óvoda, iskola, bevásárlási lehetőség, kórház, rendelőintézet, gyógyszertár, uszoda, játszótér… Úgy is elképzelhetjük, mint egy várost a városban.
Piukovics András, a Sundell Estate Nyrt. igazgatóságának elnöke
1/12/2021 • 0
Home office, oltalomszerzés és amerikai részvények - 2021-12-0108 óra
HR-PERCEK: 2021/22 Fizetési tanulmány folytatás
A 2021-es felmérésnél már látható volt a részleges vagy teljes home office-ra való szükség szülte átállás hajlandósága, mely 2022-ben alapértelmezetté, vagy még inkább és elfogadott hozzáállássá válik az adatok alapján.
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS - Kellér Dezső
GONDOLKODOM: A hazai oltalomszerzés éllovasai a legsikeresebb magyar cégek között
Közel 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka – mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmánya, amely a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító magyarországi vállalat iparjogvédelmi aktivitását vizsgálta a 2015. évi és a 2019. évi céges toplisták összehasonlításával.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke
HOTSPOT:
Vírushírek, infláció és a Fed mozgatja a piacokat. Az ellátási láncokat vizsgálják, nem ezek zavarai okozzák-e a növekvő inflációt. A Fed elnök arról beszélt felgyorsíták az eszközvásárlási program kivezetését.
Twitter: lemondott a vezetője, mert kriptodevizával akar foglalkozni. A befektetők ennek nem örülnek. A Moderna vezetője szerint új vakcina kell az új variánshoz. A bejelentésre emelkedett is az árfolyamuk. A BMW bemutatta a legújabb e-autóit. A Volkswagen meg megveszi az Europcar autókölcsönzőt. Az EasyJet csökkenő keresletet vár, de jövő nyárra már optimista, rendeltek is 118 új gépet.
Kababik József, üzletkötő
1/12/2021 • 0
Metaverzum és Black Friday - 2021-12-0106 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS - Nyomozás egy kidőlt fa után...
ÉBRESZTŐ TÉMA: Új mánia: a metaverzum
Miközben csendben újra csúcs közelébe emelkedett a kriptopiac, eszeveszett száguldásba kezdett a metaverzum szegmens. Mi ez, ki hajtja az árakat és érdekli-e a nagy intézményeket ez a világ?
Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője
KKV ROVAT - Mi lesz jövőre az iparűzési adóval?
E-COMMERCE: Összességében kevesebbet, mobilról viszont többet költöttek idén Black Friday alkalmával az amerikaiak
Az Adobe Analytics jelentése szerint a Black Friday online értékesítése idén némileg visszaesett, és ez az első alkalom, hogy a kiadások alacsonyabbak voltak az előző évi összeghez képest. Előzetes számok alapján idén a vásárlók összesen 8,9 milliárd dollárt költöttek, ami egy kicsit elmarad a 2020-ban elköltött 9 milliárd dollártól.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
1/12/2021 • 0
Köszöntés, Pilinszky, Google Arts & Culture - 2021-11-3009 óra
MESÉL A MÚLT: 50 éve született Katona Csaba, történész. Ez még csak az A-oldal utolsó száma, a B-oldal csak jövőre jön! Ami azonban a témánk volt: 100 éve született Pilinszky János, róla emlékezett Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Képezd magad a Google Arts & Culture segítségével! A Google-el a különböző új technológiáknak köszönhetően (Augmented Reality, Machine Learning,) nagyon izgalmassá tehető a tanulás akár az iskolában, akár otthon. Boros Botond, a Google Magyarország marketing vezetője.
30/11/2021 • 0
Agilitás, Twain, ponyvametszők - 2021-11-3008 óra
EPIC STORIES: Csináljuk jól az agilitást - könyvajánló! A Shiwaforce és a HVG közös kiadásában magyarul is elérhető lesz a Harvard Business Review Press által megjelentetett hiánypótló mű, a “Csináljuk jól az agilitást! - Transzformáció káosz nélkül” című szakkönyve - a könyv témáiról kérdezzük magyar kiadás szakmai lektorát, Kovach Anton-t, a ShiwaForce vezérigazgatóját. Kovach Anton, a ShiwaForce alapító-vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Mark Twain
ÉSZJÁTÉK: Végre lekapcsolták a ponyvametszős bűnbandát! Vészhelyzetben többet vezethetnek a kamionosok.
30/11/2021 • 0
Pink Floyd, Képújság, EKB, nyugdíjbiztosítás - 2021-11-3006 óra
Névnapok (András!!!), események, és híres születésnaposok (Katona Csaba!!!).
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: holnaptól jár a fényvillamos, szinte az összes budapesti vonalat érinti valamelyik nap, aláírták a 12 milliárdos költségvetést, tartalmilag semmi sem változott, csak a dátum és az összeg. Jövőre megújul a Vezér utca.
ÉBRESZTŐ TÉMA: A jó, a rossz és a csúf infláció - miért olyan extrém laza az Európai Központi Bank? Mindenki kamatot emel a világban, de az EKB az ezzel kapcsolatos várakozásokat agresszívan igyekszik letörni. Az EKB és a Fed eltérő álláspontja látványosan érződik a devizapiacon, és a divergencia a forint kilátásait is rontja. Pedig nem sok esély van az EKB fordulatára, holott az inflációs nyomás tovább erősödik. De miért evez a széllel szembe az EKB? Mi az a jó, rossz és csúf infláció? Zsoldos Ákos, a portfolio.hu elemzője.
Mit érdemes tudnunk a nyugdíjbiztosításról? Garantált, vagyis bármi történik a piacon, előre garantált a minimum összeg, amit megkap a megtakarító. A biztonságosabbtól a kockázatosabb eszközalapokig választhat az ügyfél saját kockázatvállalási hajlandósága szerint. Létezik belőle rendszeres és egyszeri díjas, állami támogatás jár a befizetések után. A nyugdíjbiztosítás haláleseti szolgáltatása adó- és öröklésiilleték-mentes, nem része a hagyatéknak és kifizetése egyszerű és gyors. Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.
CÉGENERGIA: rezsicsökkentést a távhő és vízműcégeknek is!
30/11/2021 • 0
Dráguló csokimikulás, tőzsdenyitás, MI és a jövő munkavállalói - 2021-11-2909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Keserédes ünnepek - Drágább lesz a csokimikulás!
Magasabb árakkal találkozhatnak idén a vásárlók az ünnepi édességek között válogatva. Az alapanyagok mellett ugyanis számos termelési költség drágult, ami a termékek fogyasztói árában is megmutatkozik. Bár a hazai édességgyártók várakozásai szerint ebben a szezonban kevesebb ünnepi édesség fogyhat a magyar piacon, így is 3500 tonna szaloncukor és 8 millió csokimikulás kerülhet a vásárlók kosarába, az ünnepi forgalom pedig elérheti az 50 milliárd forintot.
Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Józsa Bence, junior elemző
HEURÉKA: Hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia a jövő munkavállalóit?
Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója
29/11/2021 • 0
Finnország, aranyköpés, amerikai piac - 2021-11-2908 óra
ADÓVILÁG: Finnország
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Pilinszky János
BEFORE THE BELL: Amerikai piaci helyzetkép
Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
29/11/2021 • 0
Új vírusvariáns, infláció Európában - 2021-11-2906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
Aláírják, megy a pénz, vagy lesz még akna a szerződésben?
Rákóczi hídi lámpák
Olimpia off
Tesztelés Erzsébetvárosban
ÉBRESZTŐ: Mennyire para az új vírusvariáns?
Kisebb pánik söpört végig az omikron miatt a világon, két hét múlva kiderül, érdemes-e módosítani a vakcinákat. Az biztosnak látszik, hogy nagyon fertőzőképes, de az eddigi esetek alapján talán nem betegít meg nagyon. Magyarországon még nem találtak belőle, de ez semmit se jelent.
HETI KITEKINTŐ: Infláció Európában, havi munkaerőpiaci jelentés Amerikában
Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője
29/11/2021 • 0
ÁCS IS IN THE AIR, tőzsdenyitás - 2021-11-2609 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Egész héten megy már az akciózgatás és holnap jön maga a Black Friday is, adja magát a kérdés, hogy mikor a legolcsóbbak a repülőjegyek?
Az elmúlt évekhez hasonlóan a két ultrafapados azt csinálja, hogy a fekete pénteket megelőző héten minden nap kicsit más akciócskát nyom. - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
26/11/2021 • 0
Programozóhiány és képalkotó diagnosztika - 2021-11-2608 óra
BEKÖSZÖNÉS, KÖZLEKEDÉS, SMS-EK
"Programozd a jövőd!" projekt - Válasz az informatikus hiányra?
A projekt célja az informatikus szakember hiány csökkentése, illetve az informatikus képzés magasabb színvonalának emelése, a szakma népszerűsítése.
dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára
ARANYKÖPÉS: Szomjas György
ÉP TESTBEN: A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok életet mentenek!
A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok az orvostudomány egyik legfontosabb területének számítanak. Egyrészt a szűrővizsgálatokkal igen súlyos, például rosszindulatú daganatos betegségekre derülhet fény még oly korai stádiumban, amikor azok még jó eséllyel gyógyíthatók, másrészt panaszok esetén sok esetben szintén képalkotó vizsgálat segít a pontos diagnózis felállításában.
Dr. Barna Krisztina, az Affidea Magyarország képalkotó diagnosztika orvosigazgatója
26/11/2021 • 0
4iG, hidrogénpiac, forintárfolyam - 2021-11-2606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS
ÉBRESZTŐ TÉMA: Hogyan nőtt ekkorára a 4iG és mit keres a cégben egy nagy külföldi befektető?
Egy nagy düsseldorfi hadiipari cég, a Rheinmetall beszállna a 4iG-be, a magyar informatikai piac, így az állami rendszerintegrációs megbízások koronázatlan királyába. Vajon azt majd mennyire látja kockázatosnak a Belügyminisztérium, hogy a magyar választási rendszer, a szolgálatok távközlési infrastruktúrája vagy a villamosenergia-rendszer egy német hadiipari cég kisebbségi, de jelentős tulajdonába kerüljön?
Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója
KPMG: Célkeresztben a hidrogénpiac
Az Európai Unió egyik kulcsfontosságú környezettudatossági célkitűzése, hogy 2030-ig minimum 55 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest. Ezt az Unió számos alacsony, illetve zéró szén-dioxid kibocsátással bíró energiahordozó termelésével, illetve felhasználásával érné el, melyek között – más technológiák mellett – a hidrogén is helyet kap.
Sipos Márton, a KPMG menedzsere
ÉRTÉK PERCEK ROVAT:
EURHUF alakulása
nemzetközi makrogazdasági adatok (beszerzési menedzserindexek Európából, heti amerikai munkaerőpiaci adatok) valamint jegybanki jegyzőkönyvek (EKB és FED)
ha az idő engedi akkor a jövőheti legfontosabb események megemlítése
Fodor István, az OTP Global Markets üzletkötője
26/11/2021 • 0
Űrmérnökök, tőzsdenyitás, saját vendéglátóhely - 2021-11-2509 óra
IT ROVAT: Űrmérnök és építmény-informatikai képzést indít a Műegyetem. A műszaki és informatikai képzési terület népszerűségének további növekedésére számít az ország vezető műszaki felsőoktatási intézménye. 2022 szeptemberétől a BME speciális szakembereket képző űrmérnök és építmény-informatika mesterképzést is indít, Magyarországon elsőként. Dr. Lovas Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese, egyetemi docens és Dr. Bacsárdi László, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának egyetemi docense, az űrmérnök mesterképzési szak szakfelelőse.
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, az Equiolor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
NOPQ: 10-ből 1 ember álma, hogy egyszer legyen egy saját vendéglátóhelye. Nagyon vonzó szakma a vendéglátás a nem szakmabeliek között, mégis innen jön az egyik legtöbb pályaelhagyó. Átfogó kutatást készített a meghatározó hazai gasztronómiai szereplőkből álló szakmai közösség, a Piqniq Budapest és a Mastercard. A 400 vendéglátós és 1600 a terület iránt érdeklődő “laikus” megkérdezésével zajló felmérésben azt vizsgálták, hogy mennyire vonzó az iparág az abban és az azon kívül dolgozóknak, illetve honnan tájékozódnak a témában a szakmabeliek és a “civil” gasztrorajongók. Bánhalmi Kata, a Piqniq társalapítója.
25/11/2021 • 0
Adószépségverseny, aranyköpés, Ionity töltők és Tesla - 2021-11-2508 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Adószépségverseny 2021. A Tax Foundation nevezetű szervezet egy nemzetek feletti független adópolitikai kutató szervezet, amely 1937 óta fejti ki tevékenységet, központja Washingtonban van. Elsődleges célja, hogy azonosítsa az adópolitikai trendeket, valamint átfogó, egységes vizsgálat alá helyezze az országok adórendszerét. Minden évben elkészítik az ún. Nemzetközi Adóversenyképességi Mutatót, amely versenybe állítja a résztvevő országok adórendszereit. dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója.
ARANYKÖPÉS: Lope de Vega
FUTÓMŰ: A Blackrock beszállt az ionity töltőkbe egy elég nagy adag pénzzel. A Consumer Reports ezt hozta ki a Tesláról... Ráadásul volt egy kis üzemzavaruk, amit eltúlzott a média. Ezzel párhuzamosan digitális kérdésekben ver mindenkit. Várkonyi Gábor, autós szakértő
25/11/2021 • 0
Európa gazdasági iránya, elektromobilitás, részvények - 2021-11-2506 óra
Névnapok, események, születésnapok.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Kiderült milyen irányt vesz Európa legerősebb gazdasága Az SPD, az FDP és a Zöldek közös sajtótájékoztatóján Berlinben a pártok bemutatták Németország új kormányának koalíciós szerződését. A megállapodást hosszú hetek egyeztetése előzte meg, mostanra azonban világossá vált, hogy napokon belül véget ér Angela Merkel és a CDU 16 éven át tartó folyamatos kormányzása. A mostani koalíció azonban nemcsak azért tekinthető történelminek, mert most először vesz részt benne három párt, hanem a szerződés tartalma miatt is, amely radikálisan átformálhatja Európa legerősebb gazdaságát az elkövetkező években. Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
BUDAPEST TE CSODÁS: Budapest vs. kormány - a főváros pénzt kér, hogy működni tudjon
ÚJ NORMÁLIS: Elektromobilitási aktualitások. Igaz-e, hogy drágább javítani, fenntartani egy elektromos autót? Tényleg tűzveszélyesebbek az elektromos autók? Megéri-e most elektromos autót venni? Mi a helyzet a chip hiánnyal, nyersanyag hiánnyal? Mit kell tudni az e-rollerekről, e-kerékpárokról? Kell és lehet rájuk kötelezőt kötni? Van rájuk is casco biztosítás? Antalffy Dániel, az Allianz Biztosító Szenior Termékmenedzsere.
HETI ALAPOZÓ: Gazdag részvény, szegény részvény. Az utóbbi időszak részvénypiaci emelkedése messze nem egységes piaci emelkedés, ahol a papírok döntő többsége felfelé menetel. Még a legnagyobbat teljesítő Nasdaq indexek mögött is óriási divergenciák vannak. Ha átnézzük a technológiai részvények világát, olyan kép tárul elénk, mint amilyen napjaink társadalma. A gazdagok extrém gazdagokká válnak, míg a lemaradók száma napról napra nő. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
25/11/2021 • 0
Vadlúd Sokadalom, tőzsdenyitás, fenntartható otthonok - 2021-11-2409 óra
SZUPERZÖLD: Újra Vadlúd Sokadalom Tatán - de mi is ez? A hónap utolsó szombatján immáron 21. alkalommal várják az érdeklődőket a szervezők Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiváljára. A tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár 5000 - 6000 kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk. Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
TŐZSDENYITÁS: Jól indult a nap a BÉT-en. Török Lajos, az Equilor Befefktetési Zrt. vezető elemzője.
NÉGYZETMÉTER: Fenntartható otthonok, gazdaságosság, zöld hitel. A SunDell családi vállalkozásként indult, amelynek fő tevékenysége elsősorban lakóépületek építése, értékesítése, valamint bérbeadása, főként Budapest kertvárosias övezeteiben. Indulásuk óta számos megvalósult és folyamatban lévő fejlesztés kötődik a nevünkhöz. Piukovics András, a Sundell Estate Nyrt. igazgatóságának elnöke.
24/11/2021 • 0
Minősített hitelek, fiatal vállalkozók, VW, Daimler - 2021-11-2408 óra
Pörögnek a Minősített Fogyasztóbarát pénzügyi termékek. 2021-től a lakáshitelek és otthonbiztosítások után már a személyi kölcsönök is megkaphatják a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott Minősített Fogyasztóbarát minősítést, amelyhez a terméknek szigorú kritériumoknak kell megfelelnie. dr. Nádra Ildikó, az MNB Felügyeleti szóvivő-helyettese.
ARANYKÖPÉS: Baruch Spinozza.
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Fiatal Vállalkozók Hete. Fontos, hogy a kezdő vállalkozások is tudatosak legyenek, erre a FIVOSZ is nagy hangsúlyt fektet. Programjukban ezért komoly szerep jut a szellemitulajdon-védelmének is. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.
PIACI HOTSPOT: Volkswagen: a francia felügyelet beleegyezett a Europecar megvételébe. Daimler: napokon belül leválasztják a busz és teherautó üzletágat, Daimler Truck AG néven. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
24/11/2021 • 0
Spinozza, Budapesti anomáliák, Allegro - 2021-11-2406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok: Baruch Spinozza.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: A Járókelő.hu jelenti: fényszennyezés Újpesten, bűzlő utasváró, Batthyány téri padok, csillaghegyi HÉV átkelő, Margit hídi kerékpárút, M0-ás zaja. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora.
KKV hírek: a cégek felénél nem lesz jutalom, kb. 20 százalék tervez ajándékozni.
E-BIZNISZ: Az Allegro története. 1999-ben a holland Arjan Bakker és a 19 éves Tomasz Dudziak az eBay kezdeti sikerein felbuzdulva kitalálták, hogy készítenek egy online lengyel aukciós portált. Dudziak egy hónap munka után egy floppy lemezen adta át Bakkernek a rendszer első változatát, aminek végül is az Allegro nevet adta. Jelenleg az Allegrót az Európai Unió legértékesebb 50 vállalata között tartják nyilván, 10 milliárd dolláros becsült értékkel. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
24/11/2021 • 0
Az utolsó magyar nagypolitikus, tőzsdenyitás, Kiscelli online - 2021-11-2309 óra
MESÉL A MÚLT: Az utolsó magyar nagypolitikus
150 éve: 1871. nov. 14-én id. Andrássy Gyula gróf lelép a miniszterelnöki posztról és lesz belőle az OMM közös külügyminisztere: ilyetén módon az utolsó magyar pol., aki döntő befolyást gyakorol az európai nagypolitikára. 1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Online kiállításon ismerhető meg Mágnás Elza, a meggyilkolt híres kurtizán
A Google még 2015-ben kereste meg a Kiscelli Múzeumot azzal, hogy csatlakozzon az Arts&Culture-höz. Mivel a múzeum igyekszik a lehető legtöbb online felületet kihasználva megismertetni a közönséggel a múzeum gyűjteményeit és épületét, ezért nagy örömmel csatlakoztak a projekthez.
dr. Perényi Roland történész, a Kiscelli Múzeum igazgatója
23/11/2021 • 0
Örökség és végrendelet, digitalizált gyógyszeripar, gépjárművezetők álma - 2021-11-2308 óra
Mit kapok az örökségből, ha nincs végrendelet?
Mi történik akkor, ha elhunyt hozzátartozónk nem írt végrendeletet? Ki és mekkora részre jogosult a vagyonból? Mikor lesz a házastársé az egész lakás? Mikor esik ki valaki az öröklésből? Megmutatjuk, mit érdemes tudnia a végrendelkezés nélküli öröklésről. Arra is kitérünk, amit az emberek alig egyharmada tud csak, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei.
Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke
ARANYKÖPÉS: Ráth-Végh István magyar jogász, művelődéstörténész, szakíró
Digitalizáció a gyógyszeriparban
Mennyire lesz jelentős szerepe a digitalizációnak a gyógyszeriparban is? Big data, AI stb. Most hol tart ez a folyamat és mit látunk, merre haladunk?
Ki tudunk-e emelni egy példát, ami jól szemlélteti a digitalizáció előnyét a gyógyszeriparban? digitális egészségügyi újítások
Milyen szerepet játszik a digitalizáció a:
gyógyszerfejlesztésben
gyógyszerbiztonság területén
adatfeldolgozás, adatbiztonság
Vereckei Péter, a Pfizer Magyaroszág ügyvezető igazgatója
ÉSZJÁTÉK: Munkába állt a "gépjárművezetők álma"
A Waberer's a DAF legmodernebb modelljével, 5 db XG típusú vontatóval korszerűsítette járműparkját, Európában az elsők között. Ezek, a sofőrök kényelmét maximálisan kielégítő, új vontatók egy olyan közel 50 millió eurós beszerzés részeként csatlakoztak a Waberer’s flottájába, melynek köszönhetően még magasabb szintre lép a hatékonyság, a biztonság és a járművezetői kényelem.
Kiss Attila, a DAF Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója
23/11/2021 • 0
Forint mélypont, aksik a rendszerben - 2021-11-2306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor
ÉBRESZTŐ: Történelmi mélyponton a forint, erős a nyomás a hazai fizetőeszközön
Hétfőn reggelre történelmi mélypontra került a hazai fizetőeszköz az euróval szemben, átlépte a 370-esi árfolyamot. Az MNB kamatemelést tehát nem tartotta elégségesnek a piac. Közben, a Fehér Ház bejelentette, hogy Joe Biden amerikai elnök Jerome Powellt jelöli újra a Fed élére, amely hír megjelenésére azonnal tovább erősödött a dollár az euróval szemben 1,1250-ig. Ez pedig megint nyomást helyez a forintra.
Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
CÉGENERGIA: Aksik a villamosenergia-rendszerben
A kezdeményezéssel az ALTEO az időjárásfüggő megújuló energiaforrások térhódítása miatt megugró kiegyenlítési igényekre keres innovatív, a körforgásos gazdaság keretrendszerébe illeszkedő megoldást.
Luczay Péter, az ALTEO Nyrt. Termelésmenedzsmentért és Üzletfejlesztésért Felelős vezérigazgató-helyettese
23/11/2021 • 0
Pulykaméreg és agykutatás - 2021-11-2209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Pulykaméreg - Mélyrepülésben a magyar pulykaágazat
A gondok már tavaly jelentkeztek, idén még rosszabbra fordult a helyzet
Muzsek András, a Magyar Pulykaszövetség elnöke
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hogyan működik az emlékezet? Miért csal meg minket memóriánk?
Az agykutatás egyik kiemelten fontos területe a memória, emlékezet kutatása. Ez nem csak betegségeknél nagyon fontos, de pl. a kriminalisztikában is. Hogyan működik az emlékezés mechanizmusa, a deja vu? Mik a felejtés előnyei és mi a szükségessége? A szociális izoláció gátolja a rossz élmények felejtését, ami nagyon rossz hatással lehet az emberre.
De mit tudunk a memóriáról, az emlékezetről? Milyen kutatások vannak, és milyen eredmények?
Dr. Nyíri Gábor, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezető kutatója
22/11/2021 • 0
Svédország és amerikai részvénypiac - 2021-11-2208 óra
ADÓVILÁG: Svédország
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő
ARANYKÖPÉS: Alföldi Róbert
BEFORE THE BELL: amerikai piaci helyzetkép
Rövid hét lesz a Hálaadás miatt. A Fed-elnök személye tartja lázban a piacot. Kivárás az új Covid-hullám miatt. Gyorsjelentők: Dell Technologies - a várakozások igen magasak, a Dell közben átalakulóban van. Zoom Video Communications: mit sikerült összehozni San Joséban?
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
22/11/2021 • 0
Adománygyűjtés és makrogazdasági kilátások - 2021-11-2206 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Milyen eredménnyel zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtése?
Országszerte 315 áruházban, 6500 önkéntes közreműködésével péntektől vasárnapig gyűjtöttek a rászorulóknak. Milyen eredménnyel zárult a gyűjtés? Mennyire nehezítette meg a koronavírus az egyesület és a rászorulók helyzetét eddig? Az ünnepi időszakban többen figyelnek oda a rászorulókra - de mi van a szürke hétköznapokban?
Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója
HETI KITEKINTŐ: Beszerzési menedzser-indexek, Fed és EKB jegyzőkönyv, lakossági fogyasztás
Markit beszerzési menedzser-indexek érkeznek Európából és az Egyesült Államokból, a tengerentúlon ezen felül a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve és a lakossági fogyasztási kiadások októberi magárindexe is napvilágot lát majd.
Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője
22/11/2021 • 0
Fapadon, különleges festmény aukció - 2021-11-1909 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
TELEKOM: Különleges örökséggel a jövőért
A Magyar Telekom jogelődei által épített, különleges örökségét teszi elérhetővé és művészeti gyűjteményéből jótékonysági árveréseket szervez a vállalat, melynek bevételét jó célokra fordítja. Erről beszélgetünk ma Kutas Istvánnal, a Magyar Telekom Vállalati Kommunikációs vezetőjével és Winkler Nóra kulturális szakértővel.
Hogyan képzeljük ezt a különleges örökséget és miért döntött így a Telekom?
Mire fordítja a vállalat a befolyt összeget, melyek a jótékony célok?
Milyen műtárgyakról beszélünk, emelj ki egy-két ismertebb alkotót, alkotást. Miért érdemes licitálni az aukción?
Hogyan lehet részt venni az aukción?
Kutas István, a Magyar Telekom Vállalati Kommunikációs vezetője és Winkler Nóra, kulturális szakértő
19/11/2021 • 0
Ingatlanpiaci kilábalás, üvegházhatás és medvejóga - 2021-11-1908 óra
Ingatlanfejlesztők: 2021 a kilábalás éve az ingatlanbefektetési piacon
A tavalyi gyengélkedés után idén újra erőre kapott az ingatlanbefektetési piac, a kilátások is jók, amelyek alapján jövőre már a koronavírus-járvány előtti szintet közelíthetik meg a volumenek.
Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke
ARANYKÖPÉS - Popper Péter
Megszabadulhatunk egy üvegházhatású gáztól
Viszonylag kevesen tudják, mi a kén-hexafluorid (SF6), és mire jó. Az SF6 világszerte több mint 30 millió középfeszültségű kapcsolóberendezésben található meg. Viszont sokkal rosszabb, mint a szén-dioxid. Az egyik legerősebb üvegházhatású gáz. GWP (global warming potential) értéke 23.500-szor (!) haladja meg a szén-dioxidét,
Géczy Áron, a Schneider Electric termékmenedzsere
ÉP TESTBEN: Mi jöhet még? Gede úszik, Maci jógázik!
19/11/2021 • 0
Bedőlt áramkereskedő, a jövő mobilitása, MNB döntések - 2021-11-1906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP
Bedőlt az első áramkereskedő, de mentőövet kapnak a kkv-k
Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója
BUDAPEST, TE CSODÁS:
Holnapról holnaputánra tolódhat a jövő mobilitása, ha nem figyelünk
Sok és költséges fejlesztésnek kell megvalósulnia nagyvárosainkban ahhoz, hogy a városi közlekedés sokszínűsége kedvező hatást gyakoroljon a város életére. A sokszínűség már velünk van, de ennek sokszor csak a hátrányait érzékeljük (eldobált rollerek), az előnyök kiaknázása – például a gépjárművek számának csökkenése, a gépjárművel megtett utak racionalizálása – még várat magára.
Oletics Zoltán, a KPMG mobilitási szakértője
ÉRTÉK PERCEK ROVAT:
MNB keddi döntése, ennek hatásáról a devizapiacra.
Régiós jegybankok döntései.
Várakozások.
Csillag Zsigmond, OTP Global Markets, osztályvezető
19/11/2021 • 0
Black Friday, tőzsdenyitás, borospalackok - 2021-11-1809 óra
Mit várhatunk az idei Black Fridaytól?
A vásárlók izgalommal várják az idei Black Friday-t, úgy gondolják, ez most más lehet, mint az eddigiek. Logisztikai nehézségek, alkatrészhiány, infláció, gyengülő forint, ez mind átrajzolhatja az ebben a szezonban jellemző költési szokásokat.
Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Palackvisszaváltás, környezetvédelem és infláció a borászatban
A Varga Pincészet Magyarország egyik legnagyobb palackszámban értékesítő pincészete. Nagyon jó kezdeményezéssel visszaváltó programba kezdtek. Mostanában több fogyasztó is jelezte, hogy a betétdíjas palackok visszaváltása még a legnépszerűbb áruházláncoknál is problémába ütközik. Ezt akarják megoldani, közben motiválni a fogyasztókat is, hogy így védjék a környezetet. Ennek kapcsán beszélgetünk arról, hogy érinti a pincészeteket hogy érinti az alapanyagok drágulása, az energiaárak emelkedése és az infláció.
Miért fontos a visszaváltás?
Mekkora költség van egy palackon általában?
Mennyire drágultak meg az előállítási költségek? Mennyivel lett drágább a papír, palack, kiszállítás?
Hogy lehet ez ellen védekezni?
Varga Máté Péter, a Varga Pincészet tulajdonosa, kereskedelmi és marketing vezetője
18/11/2021 • 0
Adóévzáró és autókereskedők - 2021-11-1808 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Kezdjük el zárni az évet!
Ha egy vállalkozás el akarja kerülni az év végi zűrzavart, időt, energiát és pénzt akar megtakarítani, és nem akar lemaradni a jó lehetőségekről, akkor érdemes az évzárást már októberben-novemberben megkezdenie. De a Szilvesztert semmiképpen nem szabad megvárni.
Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere
ARANYKÖPÉS - Walt Disney
FUTÓMŰ: Az európai autókereskedői hálózat átalakulása
Egy tanulmányban vizsgált 10 legnagyobb autóipari cég az első 9 hónapban 96 milliárd euró nyereséget értek el, ami több, mint a 20 legnagyobb cég egy év alatti teljesítménye a Covid előtti időkben. Ha ilyen jók az eredmények a gyártás oldalán, akkor miért változik a kereskedelem?
Várkonyi Gábor, autós szakértő
18/11/2021 • 0
Zeiss175, nyugdíjmegtakarítás, veszélyes hősök - 2021-11-1806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ: 175 éves a ZEISS
A ZEISS, mint nemzetközi piacvezető vállalat az optika és az optoelektronika területén, 175 éve a legkülönbözőbb területeken – félvezetők gyártása, autó- és gépipar, orvosbiológiai kutatás, orvostechnika, szemüveglencsék, fotó- és kameralencsék, távcsövek és planetáriumok – egyedülálló, innovatív megoldásokkal járul hozzá az iparág fejlődéshez.
Tar Géza, a ZEISS regionális marketing vezetője
Hogy állunk a nyugdíj megtakarításokkal?
A 24-34 évesek körében még csak 21% tesz félre nyugdíjra, ráadásul többségük nem is tervezi még ezt sok egyéb célja közt ( pl. lakás stb.). A nyugdíjcélú megtakarítások 35 éves kortól válnak markánsabbá, de 40 éves kortól kezdenek igazán jellemzővé válni.
Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója
HETI ALAPOZÓ: Óvakodj a hősöktől!
Az Elon Musk körül kiépülő erős személyi kultusz (63.7 millió twitter követő) akkor is veszélyes, ha a szándék alapvetően jó. A decentralizált kripto piacnak pont az lenne a legnagyobb értéke, hogy az ilyen messiásokat a lehető legtávolabbi galaxisba száműzze és visszaadja az átlagembereknek a lehetőséget, hogy sorsukkal rendelkezzenek.
Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója
18/11/2021 • 0
Atombarát világ, tőzsdenyitás, új Black Friday őrület - 2021-11-1709 óra
SZUPERZÖLD: Újra atombarát lesz a világ?
Miközben a legtöbb ország próbálja visszaszorítani az atomerőművek súlyát a megújulók javára, a mostani energiaválságban sokan az atomhoz fordulnak. Ez a klímakonferencián is érződött. Mi sül ki ebből?
Szabó M. István, a Napi.hu riportere
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Ez lesz az új Black Friday őrület? Garzonlakások az e-kereskedelemben
A modern videostreaming megoldásokat fejlesztő magyar RECnGO új termékével egyszerre több száz érdeklődőnek lehet online megmutatni az eladó ingatlant vírusbiztosan, miközben rekordidő alatt juthatnak el a felek az ajánlattételig és a szerződéskötésig.
Szél Gergely, a RECnGO névre keresztelt startup társalapítója
17/11/2021 • 0
Design Summit, aranyköpés, védjegybejelentések, hotspot - 2021-11-1708 óra
Design Summit
November 16-án és 17-én Budapesten rendezik meg a Design Summitot, a pénzügyi szektor előremutató, innovatív nemzetközi szakmai konferenciáját az MKB Fintechlab és az MKB Bank szervezésében. Az esemény lehetőséget nyújt a pénzügyi, a banki szektor meghatározó döntéshozói és a szektorhoz direkt vagy indirekt módon kötődő kreatív szakemberek találkozójára.
Boros Lilla, a Design Summit főszervezője, projektvezető és Ács Zoltán, innovációs vezető, MKB Fintechlab
ARANYKÖPÉS - Monspart Sarolta
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A világjárvány ellenére ugrásszerűen nőtt a védjegybejelentések száma 2020-ban
2020-ban világszerte fellendült a védjegybejelentési aktivitás, dacolva a globális gazdasági visszaeséssel, és egyúttal jelezve, hogy a vállalkozások a világjárványra válaszul új árukat és szolgáltatásokat vezettek be.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke
PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
17/11/2021 • 0
Szerény kamatemelés, kkv hírek, bevásároltak a szinglik - 2021-11-1706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: A szerény kamatemelés mellett új eszközökkel próbálja megállítani a forint gyengülését az MNB
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője
KKV
E-BIZNISZ: Megint jól bevásároltak a szinglik
Idén is rekordforgalmat regisztráltak a legnagyobb kínai online áruházak a Singles’ Day keretein belül. A növekedés üteme azonban komoly lassulást mutat annak köszönhetően, hogy Kína gazdasága gyengül, miközben Peking szigorúbban kezeli a technológiai ipart.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
17/11/2021 • 0
Katona József, erős nyitás, művészeti képzések - 2021-11-1609 óra
MESÉL A MÚLT: 230 éve született Katona József. A jogtudós, akinek irodalmi érdemeire csak jóval a halála után kezdte felkapni a fejét az ország. A Bánk bánt alig tudta kiadni, sokáig senki sem olvasta. Katona Csaba, történész.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.
KULTMOGUL: Új művészeti képzések a METU-n. A Mozgókép BA képzés (Film és TV rendező szakirány) már biztosan elindul a METU-n, az Építőművész BA és Textiltervező BA még a tervezett indulás fázisában van. A három új alapképzés elindulásával a Budapesti Metropolitan Egyetem lesz a legnagyobb művészeti felsőoktatási intézmény. Csizmadi Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja.
16/11/2021 • 0
Omnichannel, Torgyán, Pfizer - 2021-11-1608 óra
Vállalati tudásmenedzsment rendszerek: milyen kihívásokat hozott az omnichannel szemlélet? Pár évtizede, ha tudni szeretted volna, hogy mennyi kamatot fizet egy adott betét, akkor besétáltál a bankfiókba, a kedves ügyintéző elővette a dossziét, amit reggel küldtek neki a központból, kikereste a papírt és felolvasta neked az adatot. Ma ugyanezt megteheted telefonon, netbankon, weboldalon keresztül, és valós időben kell tudni minden csatornán szinkronban tartani az adatokat. Az omnichannel trend jelentősége, hogy ezek nem különálló párhuzamos silók, hanem teljesen átjárható, felcserélhető felületek. Kállai Gábor, a ShiwaForce technológiai vezetője.
ARANYKÖPÉS: Torgyán József
Klinikai vizsgálattól a gyógyszer törzskönyvig. A hazánkban végzett klinikai – elsősorban humánklinikai – vizsgálatok az egyik legfontosabb állomásai egy gyógyszer törzskönyvezésének. Magyarország élen jár ezekben, úgy a régióban, mint a Pfizer globális hálózatán belül. A cégnek 2020-ban 43 klinikai vizsgálata futott Magyarországon, 2016 és 2020 között pedig 14 milliárd forintot költött el ezek finanszírozására. Vereckei Péter, a Pfizer Magyaroszág ügyvezető igazgatója.
16/11/2021 • 0
Ferihegy, devizahitelek, Alteo - 2021-11-1606 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: 1600 milliárd forintos ajánlat Ferihegyre, qr-kódos buszmegállók, fürdős programok.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Gyorsan emelkednek a volt devizahitelek törlesztőrészletei, kinek és hogyan érdemes élnie a hitelkiváltás lehetőségével? A devizahitelek még sosem voltak ilyen drágák forintra váltásuk óta. A magas infláció miatt várhatóan tovább növekedhet az iránymutató kamatszint, ami magával vonja a kamatot meghatározó BUBOR értékének további növekedését is. Éppen ezért érdemes lehet minden változó kamatozású hitellel rendelkező adósnak elgondolkodnia a hitelkiváltáson. Hogyan működik ez és mitől függ, hogy jól jár-e vele az adós? Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője.
CÉGENERGIA: Fennállásának legjobb első háromnegyedévét zárta az ALTEO. A tavalyi év azonos időszakához képest 315 százalékkal nőtt az ALTEO Nyrt. IFRS standardok szerinti, nem auditált, konszolidált nettó eredménye, elérve a 4,9 milliárd forintot, amely rekord a vállalat történetében. A konszolidált EBITDA megközelítette a 9,7 milliárd forintot, ami 119 százalékos bővülés a bázishoz képest. Kovács Domonkos, az Alteo Csoport M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettese.
16/11/2021 • 0
Green deal hatása, tőzsdenyitás, okos fegyverek - 2021-11-1509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Az uniós Green deal hatása az agráriumra. Európában, különösen a mezőgazdaság „zöldítése” terén komoly vita alakult ki az oda vezető út, a különböző ösztönző és korlátozó eszközök terén. Mezei Dávid, a Takarékbank Agrár- és Uniós kapcsolatok Igazgatóságának vezetője.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mesterséges intelligencia okos fegyverekben. "Okos fegyverek" smart gun/robot/scope AI-val és etikai megfontolásokkal vegyítve. Az AI egy okos fegyverben hogyan előzhetne meg egy lövöldözést vagy a gyilkosságokat, hogyan menthet meg életeket? Ezek az új feature-ok mennyire ijesztőek vagy problémásak? Nemrég a Kalasnyikov is kijött egy okos puskával, amely kamerával, bluetooth-al a Z-generációt "célozza", az amerikai hadsereg pedig hamarosan minden gyalogos katonájának számítógépesített célzóberendezést tesz a puskájára. Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató.
15/11/2021 • 0
Dánia, aranyköpés, amerikai piac - 2021-11-1508 óra
ADÓVILÁG: Dánia. Skandináv túránkon most Koppenhágába utazunk, és megnézzük, hogy alakulhatott ilyen jól a dánok helyzete - mitől lett Dánia a világ 5. legversenyképesebb országa? Sokat jótékonykodnak, sokat adóznak, de ebből sokat vissza is fordítanak a közellátásba, ahol minden állampolgár egyenlően és alanyi alapon részesül az egészségügy, szociális rendszer és oktatás nyújtotta lehetőségekből. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere.
ARANYKÖPÉS: Bruce Dickinson - 40 évvel ezelőtt ezen a napon mutatkozott be, mint az Iron Maiden frontembere.
BEFORE THE BELL: Erős év vége jöhet a kiskereskedelemben, de vannak sötét felhők: infláció. ellátási gond láncok, fizetések, munkaerőhiány, szállítási költségek. Fókuszban a Walmart gyorsjelentés. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
15/11/2021 • 0
Járványkezelés, kamatemelés, értékteremtés - 2021-11-1506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Meddig írhatja felül a politikai érdek a gazdaságit és az életvédelmet a járványkezelésben? Az oltásokkal olyan fegyvert kaptunk a kezünkbe, amely bizonyítottan megvéd minket, és – maradva a háborús retorikánál – elpusztítja az ellenséget. De mi ahelyett, hogy rálőnénk a támadóra, inkább ugyanúgy futunk előle, mint eddig mindig. Miért? Észszerű ellenérv a kötelező oltások ellen nincs, az okok máshol keresendők. Zsoldos Ákos, a Portfolio.hu elemzője.
HETI KITEKINTŐ: Kamatemelés, de mekkora? Hiába ígérte az MNB legutóbb azt, hogy novemberben 15 bázispontot emel, aztán decemberben változhat az ütem, a piac már beárazott 30-at. Plusz jön a héten a harmadik negyedéves magyar GDP is. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
Degradált szakmából értékteremtés: jól takarítani kevesen tudnak. Igazán jól takarítani még kevesebben. Pedig a takarítás műfaját is lehet átütő erővel és inspirálóan végezni, ha az megfelelő irányítás alá kerül. Méhész Mónika, a Clean Up Grand Service Kft. alapító, tulajdonosa.
15/11/2021 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2021-11-1209 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Ács Gábor, El Utazó del Fabuloso
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
12/11/2021 • 0
Az agrárium jövője, aranyköpés, vágj bele az úszásba - 2021-11-1208 óra
NAK: Digitális megoldások az agrárium jövőjéért
2021. november 24-én bemutatkoznak a hazánk egyetlen agrár startup inkubátor programjában résztvevő technológiai megoldások. A NAK TechLab 3 hónapos inkubációs programjában a legmeghatározóbb agrár nagyvállalatokkal léptek kooperációba a startupok.
Holán Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke
ARANYKÖPÉS: Neil Young
AUTOWALLIS: Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása
Minden várakozást felülmúló sikerrel zárult kedden az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása. Az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők a meghirdetett 107-122 forintos ársávban. Az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzsde autós vállalatának részvényeihez a lakossági és intézményi befektetők egyaránt.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
ÉP TESTBEN: Unod a futást? Vagy nem futhatsz? Vágj bele az úszásba!
Az úszás jó, mert:
Hatékonyan erősíti a szívedet és a tüdődet
karbantarthatod a keringésed
Mindegyik úszásnem más izmokat dolgoztat meg
Teljes testet átmozgató edzés, több száz kalóriát égethetsz el vele (nem csak az edzés alatt, de utána is)
felpörgeti az anyagcserét
A futás megterheli az ízületeidet, éppen ezért nagyon hasznosak azok a sportok, amik egyáltalán nem.
Gede kolléga kalandjai a kezdősávban. Tippek és tapasztalatok.
12/11/2021 • 0
Lakhatási válság, internetes piactér, infláció, monetáris politika, üzemanyagár - 2021-11-1206 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Csak mélyült a lakhatási válság a rendszerváltás óta
A rendszerváltás óta eltelt harminc év lakáspolitikáját áttekintő, átfogó és hiánypótló tanulmányt mutatott be a Habitat for Humanity Magyarország. Az elemzés rámutat, a lakhatási szegénység nemhogy nem csökkent érdemben a rendszerváltás óta, hanem a több tucat lakáspolitikai intézkedés ellenére még tovább növekedtek az egyenlőtlenségek, mélyült a lakhatási válság, a lakáspolitika pedig csak veszített a közpolitikai súlyából.
Bakondi-Kiss Eszter, a Habitat for Humanity Magyarország kommunikációs menedzsere
EMAG: Miért érdemes kilépni az internetes piacterekre az ünnepek előtt?
Mennyiben fordultak a kis- és középvállalkozások az online lehetőségek felé?
Mennyire telített a piac? Van lehetőség az újonnan csatlakozóknak?
Mit tud adni egy online piactér egy családi kis/középvállalkozásnak?
Mik lehetnek a legnagyobb gátak, félelmek egy kkv esetében az online-ra váltása kapcsán?
Papp Máté, az eMAG Marketplace Directora
ÉRTÉKPERCEK:
USA infláció, és hatásai.
Magyar monetáris politika.
MOL – hatósági üzemanyagár
Priegl Máté, OTP Global Markets, részvény-kereskedő
12/11/2021 • 0
Kibertámadás, tőzsdenyitás, libatrükkök - 2021-11-1109 óra
Leállt a MediaMarkt oldala, webshopja - kibertámadás érte a céget
Kibertámadás érte a MediaMarktot. A cég kedden adott ki közleményt az ügy hátteréről, melyben elismeri, hogy valóban nemzetközi kibertámadás áldozatává vált, az anyavállalat belső és külső szakértőkkel, valamint a hatóságokkal együttműködve elemzi az esetet és méri fel a károkat. A MediaMarkt Magyarország leállítja a webáruházát, a www.mediamarkt.hu weboldalt.
Frész Ferenc, a CyberServices Zrt. alapító vezérigazgatója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Márton-napi alternatívák - hagyományos fogások kicsit másképp.
A szokásos Márton-napi libás (és kacsás) finomságok mellett érdemes kipróbálni pár olyan fogást, ami a megszokottól kicsit eltér, és bátrabban használja a liba/kacsa alapanyagot vagy nem a hagyományos fűszerekhez nyúl.
Aki a hedonizmus zászlaja alatt levezeti a megszokott ösvényről a vájtfülű hallgatókat: Kántor Bandi
11/11/2021 • 0
Jegybank nyomás alatt, autóipar és klímacsúcs - 2021-11-1108 óra
Nyomás az infláció miatt MNB-n? Cseh és magyar monetáris politikai különbségek (míg az MNB nyugodtan sörözik, a csehek letoltak egy felest?) Mit léphet legközelebb az MNB? Monetáris transzmisszió: mennyi idő, amíg beépül? Mi lesz a forinttal?
- tőzsdei tévhitek:
- mikulás rali: mikor van? miért van? van-e egyáltalán?
- helikopterpénz - mi is ez? miért mondják már minden kiadásra, ami a költségvetés egyenlegét rontja?
- az alapkezelők tényleg meg tudják tartani a piacokat a magasabb bónuszok reményében, ha már eddig ilyen jól alakult az év?
Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Kurt Vonnegut
FUTÓMŰ:
Autóipar és klímacsúcs: 30 ország támogatja a belsőégésűek tiltását.
A Toyota kezeli a legjobban a chip hiányt, de rendszerszintű kockázat, hogy miközben az autógyártók rekord profitokat jelentenek, a beszállítók a halálukon vanak.
Várkonyi Gábor autóspiaci szakértő
11/11/2021 • 0
Budapest jövője, digitalizálódó biztosítók, jegybanki bálnák - 2021-11-1106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mit gondol Budapest az EU jövőjéről?
Másodjára szervez a Fővárosi Önkormányzat közösségi gyűlést Budapesten, ezúttal arról, hogy hogyan reagáljon a főváros az Európai Unió előtt álló kihívásokra. A közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat a Fővárosi Önkormányzat nyilvánossá teszi az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében, és saját stratégiájának kidolgozásakor is figyelembe veszi azokat.
Le Marietta, a Nyitott Budapest Társadalmi Együttműködési Osztály vezetője
ÚJ NORMÁLIS: Személyes vs. digitális, azaz az elmúlt másfél év tapasztalatai az értékesítésben, az ügyfélkezelésben
A biztosítási ügyek intézésére még mindig sokan tekintenek hosszú és bonyolult folyamatként, azonban az innovatív technológiai megoldásoknak köszönhetően az elmúlt években ez a folyamat teljesen átalakult.
Tóth Balázs, az Allianz Biztosító Hálózatirányítási igazgatója
HETI ALAPOZÓ: Infláció shortban ragadtak a jegybanki bálnák, aminek nagyon komoly következményei lehetnek
Tőkepiaci bálna az, amikor egy piaci szereplőnek valamilyen instrumentumban túlméretezett pozíciója alakul ki. Mostanában nyugodtan tekinthetünk a fejlett világ két vezető jegybankjára (Fed és ECB) is egyfajta tőkepiaci bálnaként. Mindkét bálna short pozícióban van, ha az inflációt nézzük. Kérdés, átmeneti az infláció, vagy sem?
Közben pedig, nincs jobb kifejezés rá, minthogy tocsog a pénzben a részvénypiac… A rossz hír nem létező kategória napjaink bikapiacán. A jók jutalmat kapnak, míg a rosszak megbocsátást. De mindez semmi ahhoz az őrülethez képest, ami kiújult az elektromos autók részvényei körül.
Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
11/11/2021 • 0
Turistautak és tőzsdenyitás - 2021-11-1009 óra
SZUPERZÖLD: Megújultak a turistautak jelzései
A Magyar Természetjáró Szövetség a Turistaút Szakbizottsággal és a Magyar Szabványügyi Testülettel együttműködve, hosszú hónapok közös munkájának eredményeként elkészítette a 2021. november 1-jén megjelent és érvénybe lépett magyarországi gyalogos turistautak jelzéseiről és azok alkalmazásáról készült szabvány megújult változatát, azért, hogy az segítségül szolgáljon a gyalogos turistautak jelzéseinek értelmezéséhez és alkalmazásához.
Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai csapatának vezetője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
10/11/2021 • 0
Gloster tőkeemelés, aranyköpés, hamisított márkák, hotspot - 2021-11-1008 óra
Újabb 326 millió forintos tőkeemelés a Glosternél
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Funakosi Gicsin
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Még mindig kelendő a hamisított Vuton Lajos
A lakosság 15 százaléka vásárolt idén hamisítványt, elsősorban az alacsonyabb ár miatt. A korábbi évekhez hasonlóan a legnépszerűbbek a hamisított márkás ruházati termékek, illatszerek, illegálisan másolt programok, nem megbízható forrásból származó élelmiszerek, gyógyszerek, CD-k, DVD-k.
Horváth Péter, a HENT Tudatosságfejlesztési munkacsoport vezetője, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója
PIACI HOTSPOT:
- Allianz jobbat jelentett, mind bevételi-, mind eredménysoron. A legjövedelmezőbb osztalékpapír a DAX komponensek között 5,4%-os hozammal.
- Az E.ON az első kilenc hónapban jobban teljesített az előző azonos időszakhoz képest, 11%-os árbevétel és 46% EBITDA növekedést ért el.
- Az USA-ban ma indul a kereskedést a Riviannal.
Baráth Tibor, vezető üzletkötő
10/11/2021 • 0
Pénzromlás, okosotthon, Black Friday - 2021-11-1006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: A Járókelő.hu jelenti
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
ÉBRESZTŐ TÉMA: Egyre gyorsul a pénzromlás üteme, pocsék inflációs adat érkezett
NÉGYZETMÉTER: Okosotthonok alapfunkciói, fejleszthetőségük, költségeik
Az okosotthonok egyik alapfunkciója a világítás- és redőnyvezérlés, de természetesen a hűtés-fűtés irányítása is megoldható akár távolról is. Egy ilyen rendszert már pár tízezer forintos beruházással ki lehet építeni.
Benkó Csaba, a Schneider Electric termékmenedzsere
E-BIZNISZ: Most akkor mikor van Black Friday?
Az évek során a Black Friday meghatározása – a hajnali sorban állás a boltok előtt egy 24 órán át tartó kedvezményekért – jelentősen megváltozott. A vásárlási láz hamarabb kezdődik a világszerte, aminek köszönhetően megszületett a "Black November" kifejezés, ami a több hétig tartó leárazásokat jelenti – az Amazon már ezen a héten elindította az akcióit.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
10/11/2021 • 0
Réthy Mór, tőzsdenyitás, keresztféléves képzések - 2021-11-0909 óra
MESÉL A MÚLT: Réthy Mór, a Bolyai hagyaték gondozója
175 évvel ezelőtt, 1846. november 9-én, Nagykőrösön megszületett Réthy Mór matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Matematikai munkásságának azok az értekezései a legjelentősebbek, amelyekben Bolyai János és Bolyai Farkas hagyatékát dolgozta fel és néhány eredményüket részletesebben kidolgozta. Az elméleti fizika egyik első magyarországi professzora volt. 1886-tól a budapesti Műegyetemen a geometria, utóbb az elméleti fizika tanára, több ízben pedig az egyetem dékánja. Legismertebb tanítványa Kármán Tódor volt. Nagy szerepe volt a kolozsvári matematikai iskola kialakításában.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Keresztféléves képzések a METU-n
Keresztféléves képzések esetében a tanév nem szeptemberben, hanem márciusban kezdődik. Alap- és mesterképzésekre egyaránt lehet jelentkezni, nappali és levelező formában is. Ha nem sikerült a felvételi, vagy csak ki akart valaki hagyni egy évet, de nem akar szeptemberig várni, ez a lehetőség neki szól.
Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora
9/11/2021 • 0
Fejleszt a Telenor, 30 éves a "magyar" Pfizer - 2021-11-0908 óra
Kiberbiztonsági és optikai vezetékesinternet-szolgálatatást indít a Telenor
A mobilalapú szolgáltatások mellett mostantól két új informatikai megoldást is kínál üzleti ügyfelei számára a Telenor: az akár 1 Gbps sebességű optikai vezetékes internetkapcsolat, valamint a naprakész és magas IT biztonsági szintet nyújtó Menedzselt tűzfalszolgáltatás október elejétől érhető el a szolgáltató kínálatában.
Fülöp Gábor, a Telenor Magyarország Zrt. üzleti kereskedelmi és marketing igazgatója
ARANYKÖPÉS: Ahol az emberek okozzák a bajokat, ott az emberek meg tudják találni a megoldást.
30 éve Magyarországon a Pfizer
Az elmúlt másfél évben többet hallottuk a Pfizer nevét, mint az azt megelőző évtizedekben összesen. A koronavírus-járvány elleni küzdelemben vállalt szerepe mellett számos más fontos gyógyszeripari találmányt köszönhet az immár 170 éves cégnek az emberiség és a magyar orvostársadalom is.
Vereckei Péter, a Pfizer Magyaroszág ügyvezető igazgatója
ÉSZJÁTÉK: UPS és Waberers eredmények: erőteljes növekedés
9/11/2021 • 0
Elszálló áramárak és magyar vásárlóerő - 2021-11-0906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi hírcsokor
CÉGENERGIA: Mi lesz az önkormányzatokkal az elszálló áramárak miatt?
Az elszálló áramárak láttán pénzhiány miatt sorozatosan eredménytelennek nyilvánítják a magyar önkormányzatok 2022-es áramvásárlási közbeszerzéseiket, de nem kell aggódni, hogy áram nélkül maradnának az újév kezdetétől. Egy régóta meglévő, de mostanában nem használt jogszabályi lehetőséggel ugyanis gyakorlatilag a teljes magyar önkormányzati szféra bemenekülhet a rezsicsökkentéssel védett egyetemes szolgáltatás körébe. bár a fenti jogszabályi lehetőség az önkormányzati-egyházi kör széles rétegének jó menekülési útvonal lehet a mostani árampiaci helyzetben, de például ez nem vonatkozik a víziközmű cégekre, amelyeknél szintén jelentős az áramigény (kompresszorok, átemelők működtetése), miközben hatóságilag szintén fixált a vízszolgáltatás ára is.
Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője
A GfK Vásárlóerő 2021 tanulmánya
Hazánkban az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7.643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a 30. helyen állunk az országos összehasonlításban.
Kui János, a Marketing Resolution Kft ügyvezetője, a GfK geomarketing szakértője
9/11/2021 • 0
Hidropónia, Richter, állattenyésztés és MI - 2021-11-0809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Égbe törő farmok. Magyarország a modern beltéri növénytermesztési technológiák révén képes lenne egész évben friss zöldséggel és gyümölccsel ellátni a fogyasztóit. A LED-lámpákkal megvilágított, minden év- és napszakban termelni képes, zárt farmok a helyi önellátást, az exportot és új munkahelyek teremtését is segítik. Sejpes Zoltán, a Tungsram Agritech üzletágának vezetője.
TŐZSDENYITÁS: Jelentett a Richter, hogy áll a részvény? Török Lajos, az Equilor vezető elemzője.
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mesterséges intelligencia az állattenyésztésben. A hús, tojás és tejtermékek iránti kereslet várhatóan jelentősen növekszik a következő évtizedekben. Az ezzel foglalkozó emberek száma viszont csökken, ezért a hatékonyságot kell növelni. Tehén és disznó szenzorok, adatok és a legfontosabb kérdések. Az MI elképesztő távlatokat nyit meg az agráriumban. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
8/11/2021 • 0
Norvégia, kockázatvállalás, Tesla - 2021-11-0808 óra
ADÓVILÁG: Norvégia. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő.
ARANYKÖPÉS: Gordon Ramsay skót mesterszakács.
Kockázatvállalási kedvet is hozott a járvány. Bár azt gondolhatnánk, hogy egy válságidőszakban mindenki óvatosabbá válik, a koronavírus-járvány a befektetési piacon alaposan rácáfolt erre. Kockázatvállalóbbak lettek a magyar privátbanki ügyfelek, legalábbis ezt tapasztalják a Takarékbankban. Fodor Béla, a Takarékbank Private Banking igazgatója
BEFORE THE BELL: Rekordok az USA-ban, S&P500 túl az előrejelzett csúcson. Tesla árfolyam kilövés. Walt Disney gyorsjelentés, mérsékelten pozitív várakozásokkal. Netflix és Squid Game kripto botrány. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
8/11/2021 • 0
Sberbank, infláció, babaváró - 2021-11-0806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ: Da szvidanja! Kivonul a Sberbank Magyarországról! Orosz bank vélhetően most nem lesz egy ideig Magyarországon, de érkezhet egy látszólag szerb–szlovén–ciprusi konzorcium. Egyik országnak sem volt bankja eddig itthon, de igazán most sem így kell nézni a tranzakciót. Feltárjuk, mi van a kulisszák mögött? Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
HETI KITEKINTŐ: Fókuszban a hazai és a tengerentúli inflációs mutatók. A KSH jövő héten kedden publikálja az októberi fogyasztói árindex statisztikát, míg az Egyesült Államokból szerdán érkeznek az októberi inflációs mutatók. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
Túl szép, hogy igaz legyen! Nagyot lehet bukni a babaváró kölcsönnel! Már a Babaváró igénylése előtt érdemes tisztában lenni azokkal a lehetséges buktatókkal, amelyek a támogatás elvesztéséhez vezethetnek. Nem csak a gyermekvállalás meghiúsulása, de akár egy válás is komoly következményeket jelenthet. Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője.
8/11/2021 • 0
Cvc, utazás, tőzsdei rali - 2021-11-0509 óra
CVC-zni vagy nem? Az adathalászatról szóló beszélgetést tovább szőttük a hallgatókkal együtt: ha nem lehet elkerülni, akkor megadjuk telefonon a CVC vagy CVV kódunkat? Nincs egyetértés a stúdióban, Kántor a bizalmatlan, és óvatos.
ÁCS IS IN THE AIR: Fapados eredmények pár mondatban.
TŐZSDENYITÁS: Jó formában az OTP és a Mol a gyorsjelentések után, derekas forgalom a BÉT-en. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója.
ÁCS IS IN THE AIR 2.: Utazás, Norvégia, Munch múzeum, Spitzbergák, Szputnyik.
5/11/2021 • 0
Kkv lízing, adathalászok, öttusa - 2021-11-0508 óra
Kisvállalatok finanszírozása: a CIB Bank a koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzetben is aktív szerepet vállalt a mikrovállalatok finanszírozásában, amelyet alátámasztanak az elért eredmények is. A pénzintézet mikrovállalatoknak kihelyezett hitelállománya 36 százalékkal növekedett az előző évhez képest, miközben a CIB Bank részesedése az NHP Hajrá új szerződéseinél – a hitelezést és a lízinget is figyelembe véve – meghaladta a 20 százalékot. A két program keretén belül kihelyezett összeg 2020 végéig meghaladta a 17,3 milliárd, ez év április végéig pedig a 25 milliárd forintot. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője és Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Vitray Tamás, Kossuth-díjas magyar újságíró, főszerkesztő és riporter
Hogyan ne akadjunk az adathalászok hálójába? Az ügyfeleknek és a bankoknak egyaránt sok bosszúságot okoz az adathalászat. A hitelintézetek folyamatosan dolgoznak a csalások megelőzéséért, de az ügyfeleknek is tudniuk kell, hogyan reagáljanak egy ilyen helyzetben. Néhány szabály betartásával ugyanis könnyedén elkerülhetjük, hogy más is hozzáférjen a megtakarításunkhoz vagy a személyes adatainkhoz. Szemeti Ferenc, a Takarékbank bankbiztonsági igazgatója.
ÉP TESTBEN: Búcsú a lovastusától, jöhet a drótszamár? A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében –, de a sportágak sosem cserélődtek. Kálnoki Kis Attila, a 24.hu sportrovatvezetője, világbajnok öttusázó.
5/11/2021 • 0
4. hullám, ellátási lánc, finanszírozás, olaj - 2021-11-0506 óra
Névnapok, évfordulók és születésnaposok em.
LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Mégis lesz gazdasági hatása a negyedik hullámnak? Már a kormány is számol azzal, hogy a 4. hullám problémákat okoz a gazdaságban, és korlátozások lehetnek. Részben az újabb hullám miatt a Pénzügyminisztérium csökkentette a GDP-növekedési várakozását. Madár István, a portolio.hu vezető elemzője.
Kihívások az energia szektor finanszírozásában: a finanszírozók, még ha egy szereplőt is finanszíroznak, a teljes ellátási lánc kockázatát viszik (termelő, kereskedő, kereskedő többi fogyasztója). Éppen ezért a korábbiaktól eltérő mértékű kockázatkezelési gyakorlatot célszerű elvárni a finanszírozott/érintett kereskedőktől. Losonczy Géza, a KPMG energetikai tanácsadás vezetője.
ÉRTÉKPERCEK: Árupiaci termékek teljesítménye 2021-ben: top performerek és rosszul teljesítők. Mi áll a legtöbbet emelkedő termékek teljesítménye mögött, és miért maradnak le egyes termékek? Vannak-e általános okok, amik pozitívan/negatívan hatnak az árfolyamra? Olajpiac: csütörtöki OPEC döntés után merre mozdult a piac? A várakozásnak megfelelő döntés született, vagy mást várt a piac? Kilátások év végére? Fontosabb események a jövő hétre. Fábián Lóránt, OTP Global Markets, árupiaci kereskedő.
5/11/2021 • 0
Black Friday chiphiány idején, tőzsdenyitás, tiramisu - 2021-11-0409 óra
IT ROVAT: Drágulás és hiány? - Black Friday chiphiány idején
A fogyasztói társadalom ünnepnapjának közeledtével ismét akciókra lehet számítani többek közt a magyar e-kereskedők körében is, ám az idei Black Friday akciók még akkorát sem fognak szólni, mint a tavalyiak.
Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Elhunyt a tiramisu atyja
93 éves korában elhunyt Ado Campeol vendéglátós, akit Olaszországban a tiramisu atyjaként ismertek.
Kántri “Dolce Vita” Ede nekrológja
4/11/2021 • 0
Pandora papírok, aranyköpés, dízelek - 2021-11-0408 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Pandora papírok - Kinyílt az Istennő szelencéje?
Októberben az ICIJ újabb offshore botránnyal rukkolt elő. A Pandora Papers
elnevezésű kiszivárogatásban nagy mennyiségű adatgyűjtemény tárja fel több mint 200 ország gazdag elitjének offshore titkait.
dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Matthew McConaughey, amerikai színész
FUTÓMŰ: Európa keresztes háborút vív a dízel hajtású autók ellen környezetvédelmi okból.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
4/11/2021 • 0
Airbnb, lakásfelújítási kedv, EU-s klímapolitika - 2021-11-0406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból
ÉBRESZTŐ TÉMA: Békejobb az Airbnb-től?
Közzétette az Airbnb a magyarországi turizmus újjáélesztését elősegítő vállalásainak listáját. Az új szállásadóknak kötelezővé teszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) való regisztrációt, de a turisztikai adó beszedésében is szerepet vállalnának.
Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó
MASTERPLAST: Nem lankad a lakásfelújítási kedv
A lakások felújítására és korszerűsítésére vonatkozó lakossági tervek az idei negyedik negyedévben is erősödtek – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből, ami a lakosság ez irányú terveinek és szándékainak felmérésére irányult.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
HETI ALAPOZÓ: Képmutató EU-s klímapolitika?
Az EU bár méretét tekintve még mindig hatalmas gazdasági régió, valójában lemaradt a 21. század új gazdasági folyamatairól. Nincsenek globális EU-s internetes vállalatok. A németek ilyen kirakatvállalata a Wirecard nettó csalás volt, mint kiderült. De se egy internetes közösségi média, se egy helyi webes email szolgáltató, vagy egy internetes kereskedő cég sincs. Így az EU döntéshozói úgy látták/látják, hogy a régiónak legalább a zöldítési folyamatban élen kell járnia, utat kell mutatnia a világnak. Ezért erőltetik, olykor erőn felül is a zöldítési folyamatot.
Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója
4/11/2021 • 0
Zöld Otthon Lakáshitel, kivárás a tőzsdén - 2021-11-0309 óra
SZUPERZÖLD: Akár 0 százalékos kamat mellett is igényelhető a Zöld Otthon Lakáshitel: október 4-től az MKB Bankban is igényelhető az MKB NHP Zöld Otthon Lakáshitel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által indított 200 milliárd forintos keretösszegű program keretében magas energiahatékonyságú új ingatlanok, lakások és házak építésére és vásárlására pályázhat a lakosság legfeljebb 70 millió forint összeghatárig, legfeljebb 25 éves futamidővel. Mag Mihály, az MKB Bank Lakossági Üzletfejlesztési Főosztályának vezetője. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Hallgatói reakciók, hírek, érdekességek.
3/11/2021 • 0
Fizetési tanulmány, szellemi tulajdon, Ryanair - 2021-11-0308 óra
HR PERCEK: Fizetési tanulmány 2021-2022. A cégek 96 %-a tervez béremelést 2022-re, ezen belül három cégből kettő- szám szerint 68 % - az infláció feletti korrekciót szándékszik megvalósítani, régiótól függetlenül - derül ki a Greensearch Kft. 3000 cég részvételével végzett kutatásából. Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS: Kosztolányi Dezső. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Az SZTNH új jogi elnökhelyettese a nemzetközi kapcsolatokban hisz. Kinevezték a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új jogi elnökhelyettesét: a pozíciót 2021. október 25-től dr. Lábody Péter tölti be. Az SZTNH kiterjedt nemzetközi kapcsolataival fokozottan törekszik a nemzetközi szabályok hazai érdekeket szem előtt tartó alakítására, megfelelő magyarországi átültetésére, valamint a hazai szereplők hatékony támogatására és tájékoztatására. Az új elnökhelyettes kinevezésével a fent említett területek még hangsúlyosabb szerepet kapnak a hivatal mindennapjaiban. Lábody Péter, korábban az SZTNH szerzői jogi főosztályának vezetője, október 25-től a hivatal jogi elnökhelyettese. PIACI HOTSPOT: Gyorsjelentési szezon: profit a Ryanairnél, de nem a várt; jó eredményeket publikált az Erste; Pfizer jó hír és duplázó árbevétel; izgalmak a Teslánál; meglepetés eredmény a Lufthansánál. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
3/11/2021 • 0
Digitális nomádok, okosotthon, Meta-morfózis - 2021-11-0306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból ÉBRESZTŐ TÉMA: Tárt karokkal várjuk a digitális nomádokat. Egy új törvényjavaslat alapján Magyarország csatlakozik azon országokhoz, amelyek digitálisnomád-vízummal próbálják magukhoz csábítani a technofil szabadúszókat. De mi a tervezett szabályozás célja és lényege? Dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda partnere, ügyvédje. NÉGYZETMÉTER: Okosotthonnal a bolygóért. Az emberiség által évente kibocsátott CO2 34 százaléka otthonainkból származik. Azért, hogy megóvhassuk bolygónkat és megállíthassuk az itthon is egyre szélsőségesebb időjárást okozó klímaváltozást, valamennyiünknek cselekedni kell és kezdenünk kell valamit az otthonunk energiafelhasználásával is. Benkó Csaba, a Schneider Electric termékmenedzsere. E-BIZNISZ: Facebook Meta-morfózis. A Facebook október 28-án, magyar idő szerint este hétkor tartotta meg Connect nevű éves eseményét, ahol rendszerint a kiterjesztett (AR) és virtuális valósággal (VR) kapcsolatos legújabb fejlesztések vannak a középpontban. Az idei évben az újdonságok mellett egy másik nagy bejelentést is tett Mark Zuckerberg: átkeresztelik az anyacéget a Meta névre. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
3/11/2021 • 0
Elfeledett márciusi ifjú, virtuális vakcinatörténeti kiállítás - 2021-11-0209 óra
Egy elfeledett márciusi ifjú - 125 éve hunyt el Degré Alajos
Ha március, akkor forradalom. Ha forradalom, akkor Petőfi és a márciusi ifjak. Petőfiről tanulunk irodalom és történelem órákon, verseit szavaljuk ünnepeinken. A márciusi ifjak közül a tankönyvek általában Vasvári Pált, Jókai Mórt, Irányi Dánielt, Irinyi Józsefet szokták megemlíteni. Ritkábban Vidats Jánost, Vajda Jánost. Néha Degré Alajos neve is előkerül. Sajnos ő nem tartozik a közismertebb személyek köréhez.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
A Semmelweis Egyetem 250 éves története vakcina történeti kiállítással fűszerezve
Heteken belül látható lesz egy vakcinatörténeti és a Semmelweis Egyetem 250 éves történetét, ezzel együtt a magyar orvostörténet legnagyobb felfedezőit bemutató virtuális kiállítás, és ugyanezen a felületen még az idén elérhetővé válik a Harry Potter világát idéző Arany Sas Patikamúzeum kisfilmekkel színesített tárlata a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.
Gréczi Emőke, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kommunikációs munkatársa
2/11/2021 • 0
Folyamat- és szolgáltatásmenedzsment és sofőrhiány - 2021-11-0208 óra
Folyamat- és szolgáltatásmenedzsment - Nem csak a nagyvállalatok játékszerei?
Nincs olyan iparág lassan, legyen az egy többgenerációs kisvállalkozás, vagy egy nagyratörő középvállalat, aminek a jövőjét ne változtatná meg a digitalizáció. Ha fenn akarnak maradni a víz felszínén, akkor a rugalmas alkalmazkodás képessége lesz a fegyverük.
Hoffmann Bence, ShiwaForce vezérigazgató-helyettes
ARANYKÖPÉS - Illyés Gyula, költő, író
Újabb pandémia küszöbén a gyógyszeripar - Mire számíthatunk?
A koronavírus-járvány a mindennapjaink mellett számos iparágra hatással volt, de milyen változások történtek a gyógyszeriparban, és mire számíthatunk egy újabb, hasonló pandémia esetén?
dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója
Adblue hiány, sofőr hiány, elszálló üzemanyagárak - Mi lesz ebből?
Az üzemanyag-drágulás csak egy a sok probléma közül. Sokat mondó, hogy a szakmát az 500-600, de 700-800 ezres nettó fizetések ellenére is elhagyják a sofőrök. Ha pedig nincs, aki az autót vezesse, akkor az áruk sem fognak megérkezni A pontból B-be.
Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója
2/11/2021 • 0
Készpénzmániás magyarok és klímabűnöző olajcégek - 2021-11-0206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírcsokor a fővárosból
ÉBRESZTŐ: Cash is king! - Készpénzmániás magyarok
Továbbra is rengeteg pénz megy a kukába, pontosabban nem gyarapítja a megtakarítással rendelkező magyarok vagyonát az óvatossághoz köthető készpénzmánia.
Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
CÉGENERGIA: Klímabűnöző amerikai olajcégek?
Nehezen elképzelhető következményei lehetnek annak az Egyesült Államokban indult kongresszusi vizsgálódásnak, amelyben többek közt a Shellt, a BP-t, az ExxonMobilt és a Chevront azzal vádolják: régóta tudnak az iparág tevékenysége és a globális felmelegedés közti összefüggésről, és nem csak tagadták azt, hanem ennek tudatában dezinformációs kampányokat folytatnak.
Szabó M. István, a Napi.hu riportere
2/11/2021 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2021-10-2909 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
ÁCS IS IN THE AIR Extra - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
29/10/2021 • 0
Téli gumi, aranyköpés, spártai hős - 2021-10-2908 óra
Gumicsere - Hogy érintette a járvány és a különféle alapanyaghiány az abroncsok piacát?
Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház Kft. Kereskedelmi és marketing igazgatója, Vezérigazgató-helyettese
ARANYKÖPÉS - Winona Ryder
Számos előnyt kínál a vállalat számára az elkötelezett dolgozó
A munkavállalók elkötelezettségének erősítése az egyik legjobb befektetés, amit egy vállalat a saját háza táján megtehet. Mégis az látható, hogy erre nem áldoznak eleget a cégek, vagy hamvába holt kísérletekkel próbálkoznak.
Kálmán Anna, a KPMG menedzsere
ÉP TESTBEN: Hogyan lesz valaki spártai hős?
Hallgató-Csík Ivett, az I. kerületi Battyhány Lajos általános iskola testnevelő tanára, "nagyon amatőr ultrafutó", spártai hős
29/10/2021 • 0
Fővárosi fejlesztések, zöld jelzáloglevél, kamatdöntő ülések - 2021-10-2906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után ONLINE LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mi valósulhat meg abból a rengeteg fejlesztésből, amelyeknek a tervezését bejelentették?
Mit csinál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), kinél van a kasszakulcs?
Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója
TAKARÉK: Mit tud egy zöld jelzáloglevél?
A zöld jelzáloglevelek egyre nagyobb teret nyernek a piacon, keresettebbek lesznek a befektetők körében. Ez azért is lehetséges, mert hosszabb távon biztonságosabbá válhatnak, mint a nem zöld jelzáloglevelek. Azoknál a hiteleknél ugyanis, amelyek biztosítéka zöld ingatlan, szakértők szerint kisebb lehet a bedőlési kockázat.
Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója
ÉRTÉKPERCEK:
- EKB csütörtöki kamatdöntő ülése
- FED jövő hét szerdai ülésével kapcsolatos várakozások
- Eurózóna és USA Q3 GDP
- EUR/HUF heti árfolyammozgása
Soós Frigyes, OTP Global Markets üzletkötője
29/10/2021 • 0
Intel a bérgyártó, tőzsdenyitás, hagymás vér - 2021-10-2809 óra
Bérgyártóként még lehet esélye az Intelnek az Apple-nél
Nem zárható ki, hogy a jövőben az Apple valamilyen formában ne venné igénybe egyre több bérgyártó, köztük az Intel szolgáltatását. Amit viszont szinte biztosan el lehet felejteni, hogy egyhamar valamely Intel tervezésű processzorra váltson vissza a cég, az M-széria ugyanis eddig rendkívül ütőképesnek tűnik.
Asztalos Olivér, szabadúszó IT szakújságíró
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
NOPQ: Hagymás vér - fincsi, mi?
Régen hétköznapi finomság volt, ma már szinte elérhetetlen különlegesség. Jószerivel csak vágáskor lehet hozzájutni, de aki szerencsés, annak jó barátai vannak. Ede útnak eredt, mert egy jó hagymás vér bizony 3 Michelin csillagos fogás, akár 240 km-t is autózunk érte, sőt.
Kántri Ede egy ősi vágási finomság nyomában...
28/10/2021 • 0
Aktív és passzív befektetések, aranyköpés, Adblue, Tesla - 2021-10-2808 óra
Aktív vagy passzív befektetés? Mi jellemző a privát banki ügyfeleknél?
A téma azért lehet érdekes, mert akinek megtakarítása van, mindig azzal a kérdéssel kezdi, hogy hogyan vágjon egyáltalán bele?
Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója
ARANYKÖPÉS: Bill Gates
FUTÓMŰ: Adblue-válság magyar vonatkozás, Teslák a Hertznél, érdekes tőzsdei hírek
Várkonyi Gábor, autós szakértő
28/10/2021 • 0
Emelkedő törlesztők, nők az informatikában, Trump a mémrészvénykirály - 2021-10-2806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS:
Átadták a felüljárót Újpalota felé
Újabb lépés a romos kelenföldi állomás felújítása felé
ÉBRESZTŐ: Beépül a kamatemelés, százezreknek ugrik a törlesztőrészlete
A kis- és középvállalkozások mellett a gyakran változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők vannak a leginkább kitéve a törlesztőrészletek emelkedésének, egy 10 milliós tartozás esetében a novemberi törlesztőrészlet 3-8 ezer forinttal is magasabb lehet az előzőnél és egyre gyakoribb a 10%-ot is meghaladó törlesztőrészlet-emelkedés.
Plusz ha belefér: lejár a határidő a moratóriumban maradás kérelmezésére
Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője
ÚJ NORMÁLIS: Nők az informatikában, nők a pénzügyi szektorban vezetőként
Ma nem tud jó informatikai vezető lenni az, akinek nincs meg hozzá a közgazdasági, pénzügyi háttere. Éppen itt jönnek képbe a nők, hiszen nagyon sok női CIO gazdasági oldalról jön. A fiúk nagyon jók programozásban, a lányoknál viszont sok esetben megvan az a rendszerszemlélet, ami a „nagy egész” átlátásához kell.
Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Biztosító CIO-ja, az IT és szervezési igazgatóság Igazgatója
HETI ALAPOZÓ: Donald Trump az újdonsült mémrészvénykirály?
A volt amerikai elnök közösségi médiás vállalatát befogadni készülő SPAC, a Digital World Acquisition részvényeinek az árfolyama erre a bejelentésre két nap alatt az egekbe szökött. Az eseményekkel kapcsolatban két dolgot érdemes megvizsgálnunk. Az egyik az, hogy mekkora spekulatív pénz van egy jól hangzó sztorira 2021-ben a világban. A másik pedig az, hogy megtörtek-e a piacok árazási mechanizmusai.
Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
28/10/2021 • 0
Energiaválság, tőzsdenyitás, garzonboom - 2021-10-2709 óra
SZUPERZÖLD: Mi lehet a válasz az energiaválságra?
2021. október 21-én és 22-én tartotta ülését az Európai Tanács, amelyen az emelkedő energiaárak okozta problémákat és a lehetséges megoldásokat vitatták meg. Talán kiábrándító, de a megállapodás az lett, hogy minden tagország oldja meg maga a helyzetet saját módszereivel. Közben az Európai Zöld Megállapodás és a „Fit for 55” csomagjavaslat egyértelműen stratégiai irányt mutat az EU országok számára a gazdaságok és energiarendszerek átalakításához. A kelet-közép-európai országok fosszilis gázinfrastruktúrába történő növekvő beruházásai olyan függőséget okoznak, amely aláássa a régió energiabiztonságát, és a polgárokat és az ipart egyaránt kiteszi a fosszilis tüzelőanyagárak ingadozása kockázatának, amelynek jelenleg Európa-szerte tanúi vagyunk.
Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője,
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Garzonboomot okozhat és több tízezer fiatal lakásvásárlását segítheti az MNB javaslata
A jövőben évente akár húszezerrel is több fiatal hamarabb jelenhet meg a lakáspiacon, ha egy jegybanki javaslatból valódi szabályozás lesz, ugyanis az önrészre vonatkozó jelenlegi 20 százalékos limit jelentősen, akár 10 százalékra csökkenhet. Bár egy ilyen megoldás nagyobb törlesztőrészlettel járhat együtt, a fiatalok hamarabb “beléphetnek” a lakáspiacra, így a jövőbeni lakásdrágulások már a saját zsebüket gazdagíthatják.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
27/10/2021 • 0
Láthatatlan bűnözők, innovációs ökoszisztéma, amerikai részvények - 2021-10-2708 óra
Láthatatlan bűnözők - Veszélyek a kibertérben
Az elmúlt másfél évben a COVID-járvány miatti korlátozások következtében életünk egy része az online térbe került át. Sokan dolgoztak/dolgoznak távmunkában, az oktatási intézmények távoktatásban működtek, online vásárol(t)unk és szórakoz(t)unk, digitális platformokon keresztül tartottuk/tartjuk a kapcsolatot a családtagokkal, barátokkal. Ez a környezet kedvez a kiberbűnözőknek, akik a figyelmetlenségünkön, óvatlanságunkon túl a kialakult helyzettel kapcsolatos érzelmeinkre is építenek az újabb és újabb csalási formáknál.
Nagy Zoltán, a Magyar Telekom csoport biztonsági és vagyonfelügyeleti igazgatója
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Egyetemi innovációs ökoszisztéma
Itt arra kell gondolni, hogy ennek lényege az egyetemek és a gazdaság kapcsolatának erősítése egyrészt azzal, hogy az egyetemek piacképes tudást adnak, másrészt az egyetemek körül olyan kutatói bázisok alakulnak ki, amelyeket akár a vállalkozások is használhatnak. A szellemitulajdon- védelem pedig úgy illeszkedik mindebbe, hogy az egyetemeket és a kkv-kat is igyekszünk minél tudatosabbá tenni a szellemi tulajdon védelem terén. Ezt ráadásul segíti az NKFIH-nál elérhető Iparjog pályázat is.
Dr. Birkner Zoltán (fotó), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke
PIACI HOTSPOT - amerikai részvénypiaci hírek
a Facebooknak erőteljes beruházásokra lesz szüksége, amiért romolhat rövid távon a jövedelemtermelő képessége;
a chip-szektor, köszöni jól van: a befektetők még mindig átmenetinek gondolják a chip hiányt és inkább az erős keresletre koncentrálnak, miközben a vállalatok jelentősen növelik a bevételeiket;
az olasz kormány eladná a Banca Monte dei Paschi di Sienaban meglévő 6 mrd eurós befektetését, amit az Unicredit mégsem venné meg, amit a befektetők jó hírként értelmeztek
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
27/10/2021 • 0
Kkv digitalizáció és szinglik napja - 2021-10-2706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: A Járókelő.hu hírei
- XIV. kerület Újvidék tér - parkolási káosz
- XVI. kerület Csömöri út - autósok konfliktus a helyi lakosokkal, kerékpárút és gyalogút autós használata
- Erzsébet-ér medre szemetes
- Kőbányai kutyafuttató vagy Bertalan Lajos utcai parkolás
- Járókelő támogatói kampány
- cikk a Járókelő-blogon a zajszennyezés hatásairól
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
KKV ROVAT: Digiméter: megakadt a hazai kkv-k digitalizációja?
A Digiméter 2020 után idén is megmérte a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációját. A fő index 40-es értéke (100-as skálán) nem változott, látszólag nem történt érdemi elmozdulás a tavalyi évhez képest. Az adatok mélyére nézve azonban több apró eltérésre lehetünk figyelmesek, amik hosszabb távú változások előszelét is jelenthetik.
Kis Ervin Egon, a Digiméter kutatássorozat ötletadója, a SmartCommerce Consulting vezető tanácsadója
E-BIZNISZ: Szinglik napja, avagy csupasz botból nem nőnek ágak
A Szinglik napja, vagy másik nevén Double 11, egy nem hivatalos kínai ünnep és vásárlói fesztivál, amely a nem párkapcsolatban élő embereket ünnepli. November 11-ét (11/11) pedig azért választották, mert négy egyedülálló 1-est, négy szinglit képvisel, illetve azért, mert az 1-es szám egy csupasz botra emlékeztet, ami a kínai internetes szlengben egy nőtlen férfit jelenti, aki nem ad "ágakat a családfához".
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
27/10/2021 • 0
Iparművészeti Múzeum és Columbo felügyelő - 2021-10-2609 óra
MESÉL A MÚLT: 125 éves az Iparművészeti Múzeum, ugyanis 1896. október 25-én adta át a köznek Ferenc József császár. Katona Csaba, történész emlékezik vissza.
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Csak még egyetlen dolog! Miért nézzük 50 éve Columbot?
Ki kíváncsi egy olyan krimire, amiben az első tíz percben megtudjuk, ki a gyilkos, majd 90 percen keresztül nézzük, hogyan kapja el az őt üldöző detektív? Mint kiderült, egy ilyen sorozatért akár forradalom is képes kirobbanni.
Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró
26/10/2021 • 0
Design Summit és repülőgép diagnosztika - 2021-10-2608 óra
Design Summit 2021
Megvan a Design Summit 2021 legnagyobb előadóinak a listája. Részletes menetrenddel szolgál, valamint egy fiataloknak szóló, a jövő munkahelyeit bemutató programról is beszámol Boros Lilla, a Design Summit főszervezője és Farkas Boglárka, az MKB Fintechlab PR menedzsere.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Szuper gyerekes programok az őszi szünetre
ÉSZJÁTÉK: A Baltikum legnagyobb légikarbantartó cége kezdi el használni az AerinX hi-tech repülőgép átvizsgáló rendszerét. Az észt-központú Magnetic MRO-val szerződött a magyar techcég. Folytatja nemzetközi piaci terjeszkedését a start-upból immáron scale-uppá érett magyar techcég, az AerinX. Hanyecz Imre, az AerinX társalapítója-kommunikációs vezetője.
26/10/2021 • 0
Autóbérlés és energiaválság - 2021-10-2606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
Milyen hatással volt a járvány a tartósbérlet és “rent a car” piacra? Egy cég számára mikor és miért éri meg a tartósbérlet? A covid hatása a tartósbérlet és rent a car piacra hogyan alakult? Mik a tapasztalatok? Chip hiány - lesz autó nem lesz autó ez itt a kérdés! Mennyire előre gondolkozzanak a cégek ha az autó flotta megújítása, bővítése van kilátásban? Borbély Zoltán, a Schiller Flotta ügyvezetője.
CÉGENERGIA: Hírcsokor. Szóba kerül, hogy rekordáron a benzin, mert drága az olaj. Utóbbi miatt drága a földgáz, amiből a dízelmotorokhoz szükséges AdBlue gyártásához sok kell, ezért az adalékanyag lassan hiánycikk Magyarországon. A magyar kormány egyébként fontolgatja, hogy befagyasztja a benzinárakat, mint azt tette a lakossági rezsiárakkal jópár évvel ezelőtt. De vajon e lépéssel tényleg nálunk a legolcsóbb az áram és a földgáz?
26/10/2021 • 0
Kenyérhal, tőzsdenyitás, HPC-k - 2021-10-2509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Új hal lesz a magyarok kenyérhala? Letaszítják a trónjáról a pontyot? De a ki a kihívó? Na, nem eszik olyan forrón az afrikai harcsát, bár erősen jön fel, még mindig a ponty vezet. De itt a compó is, a doktorhal is fókuszban a telepítéseknél. Halkörkép. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: HPC-k, azaz High Performance Computing, alias szuperszámítógépek, mesterséges intelligencia és virtuális világok. Már kettő szuperszámítógépről is döntés született Magyarországon az MI fejlesztéseknek. Az egyik HPC a KIFÜ-nél készül, 0.5-5 petflops a tudása, a másikat az ITM és az OTP most jelentette be. Ennek kapcsán arról beszélgetünk, mi is manapság pontosan az MI, hogyan fejlesztik. Jövendő virtuális világok. Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
25/10/2021 • 0
Írország, Picasso, Snapchat - 2021-10-2508 óra
ADÓVILÁG: Írország a Brexit után. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mondták el, hogy adóügyileg, gazdaságilag és politikailag hogy áll az per capita GDP alapján az EU második helyezett gazdasága. ARANYKÖPÉS: Pablo Picasso spanyol születésű francia festőművész. BEFORE THE BELL: Amerikai piac - mire érdemes figyelni? Trump cége a tőzsdén, a Truth Social és Digital World Acquisition - DWAC frígye: a kereskedést többször is leállították, a Reddit fórum meg is találta. Bitcoin all time high, mindenkori csúcson az árfolyam - megtolta az első BitCoin ETF, fókuszban a határidős BitCoin. SNAP profit warning, zuhanó Snapchat árfolyam. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
25/10/2021 • 0
Állatkerti ősz, AutoWallis részvényjegyzés, GDP adatok - 2021-10-2506 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Őszi szünet az állatkertben - október 23-tól november 1-ig a 14 éven aluli gyermekek jelképes árú, 200 forintos jeggyel látogathatják az Állatkertet, rengeteg program várja az őszi szünetben a látogatókat. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. AUTOWALLIS: indul az AutoWallis lakossági részvényjegyzése, ami nem csak mérete miatt jelentős a tőkepiacon, de azért is, mert 2017 óta nem volt nyilvános forrásbevonás a Budapesti Értéktőzsdén. Székely Gábor, AutoWallis Nyrt., befektetési igazgatója. HETI KITEKINTŐ: Az Egyesült Államokból és az eurózónából a harmadik negyedéves GDP első becslése érkezik; az EKB csütörtökön tarja soron következő kamatdöntő ülését. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Létesítmény üzemeltetési hírek, zöldítés az irodapiacon.
25/10/2021 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás - 2021-10-2209 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Izrael kinyit, végre egy lehetőség a szputnyikosok előtt, vulkán update
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
Hallgatói reakciók, hétfői ajánló
22/10/2021 • 0
Fogyasztásalapú IT értékesítés, aranyköpés, futó tanácsok - 2021-10-2208 óra
Jött egy felhő, mi leszállt közénk...
"Magyarországon már több szállító partnerünknél külön csapat összpontosít a fogyasztásalapú értékesítésre, és van közöttük olyan cég is, amely magának vásárol infrastruktúrát fogyasztásalapon, és azon szolgáltat ügyfeleinek hibrid felhős megoldást."
Bokrossy Dávid, a T-Systems hibrid IT üzleti presales szenior szakértője
ARANYKÖPÉS: Robert Capa
ÉP TESTBEN - Egy lúzer félmaratonista jótanácsai
22/10/2021 • 0
Masterplast felvásárlás, vezérigazgatók optimizmusa, értékpercek - 2021-10-2206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
Német pénzgyárának immár egyedüli tulajdonosa lesz a Masterplast
A Masterplast legújabb bejelentése szerint a vártnál korábban lezárulhat az ascherslebeni gyár felvásárlása és 100 százalékban a Masterplast tulajdonába kerülhet az egység, ami az egészségipari sztorit elindította a cégnél. A bevásárlást sikerült alacsony kamattal kibocsátott kötvényekből finanszírozni, ami azért is jó hír, mert a társaság elnöke jövő év elejére már magasabb építőanyagárakat valószínűsít
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
Járvány előtti szinten a világgazdaság növekedésébe vetett hit a vezérigazgatók körében
Növekvő optimizmussal néznek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. A KPMG 2021 CEO Outlook felmérése szerint az üzleti vezetők 60 százaléka a járvány kiváltotta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság fellendülésében a következő három évben.
Rózsai Rezső, KPMG vezérigazgató
ÉRTÉK PERCEK:
· MNB kamatdöntés, HUF árfolyam
· Nyersanyagdevizák
· Részvénypiaci mozgások
Varga Botond, OTP Global Markets, üzletkötő
22/10/2021 • 0
Szennyező kripto, tőzsdenyitás, nem csak food panda - 2021-10-2109 óra
IT ROVAT: A zöldülést is megállíthatja a kriptobányászat... Brutális, hogy mennyire szennyező a bitcoinbányászat, az elszálló energiaárak és a bitcoin árfolyamának új csúcsa is rossz hír a környezetünk szempontjából - mindez annak ellenére, hogy sokan már zöldenergiát használnak erre a célra - Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője. TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: A pizza mellé már savlekötőt is visz a futár? Szeptember végétől Foodpandaként működik tovább a NetPincér, október elején pedig új szolgáltatásával is nagyot robbantott a vállalat: a gyorskereskedelem hazai éllovasaiként vény nélkül kapható gyógyszereket és patikai termékeket is házhoz visz - Patai Zoltán, a Foodpanda ügyvezető igazgatója.
21/10/2021 • 0
eÁFA, Stellantis töltőhálózat, Opel - 2021-10-2108 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Egyre több részlet derül ki az eÁFÁ-ról! A vállalkozások várhatóan november 12-én kapják meg az első NAV által összeállított éles e-áfabevallási tervezetet, az eÁfát. Az már látható, hogy az eÁfa-bevallás nem válik majd automatikusan véglegessé. Az áfaegyenleget ugyanis számos olyan tényező is befolyásolja, amiről a hatóságnak nincs tudomása - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. ARANYKÖPÉS: Carrie Fisher. FUTÓMŰ: európai töltőhálózatot fejleszt a Stellantis és a TheF Charging, ezzel egy komoly infrastruktúra jönne létre. Az Opel azonban komoly leépítésen van túl, és ez még csak a kezdet a vállalatnál. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
21/10/2021 • 0
Revolut, AutoWallis, Kabul-pillanatok - 2021-10-2106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Velence update, Nagy tervek a Nyugatival. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mire megy ellenszélben a Revolut Bank Magyarországon? Megvolt a Fintech Show, ahol az MNB és a Revolut is elmondta az álláspontját. Biztos jönnek új hiteltermékek és más érdekes szolgáltatások, de kérdéses, hogy akar-e a jegybanki ajánlás szerint magyar fióktelepet alapítani a neobank - Lemák Gábor, fintech szakértő, a FintechZone.hu szerkesztője AUTOWALLIS: Nyilvános részvényjegyzés indul, 2017 óta nem látott nyilvános forrásbevonás indul október 25-én a Budapesti Értéktőzsdén. Az AutoWallis részvénykibocsátása kezdődik, a tőzsde autós vállalatának új részvényeihez 107-122 forint között juthatnak hozzá a befektetők, de az, hogy pontosan mennyiért, majd csak a jegyzés november 9-i zárása után derül ki - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója. HETI ALAPOZÓ: Kabul-pillanatok az élet minden területén léteznek, legyen szó a világpolitikáról, egyes régiók és országok sorsáról, valamilyen globális tőkepiacot megrázó eseményről, vagy csak szimplán egy vállalat sorsát döntően befolyásoló eseményről. Kabul-pillanat az, amikor villámgyorsan következik be jelentős változás. Ilyen momentum volt például a hirosimai atombomba ledobása, a berlini fal leomlása, és a tőkepiacon jóval túlmutató 2008-as Lehman Brothers csőd - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
21/10/2021 • 0
Gyűrűfű, tőzsdenyitás és elvándorlás - 2021-10-2009 óra
SZUPERZÖLD: Mi lesz az első kihalt magyar faluból lett ökotelepüléssel? Ács kolléga utána nézett.
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Hova tűnnek az emberek a nagyvárosokból?
Szeptemberben közel 12 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták. A járványügyi helyzet miatt ugyanis a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, ezért kertkapcsolatos házakat keresnek új otthonuknak.
Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője
20/10/2021 • 0
Tiszta víz, Budapest Design Week, részvényhírek - 2021-10-2008 óra
Mindig lesz tiszta vizünk?
A tiszta édesvíz valódi kincs, amire vigyáznunk kell. Többek között erről is szó lesz a Planet Budapest 2021 eseményein, ahol azt is megtudhatjuk, mit tehetünk vizeink védelméért.
Dr. Szöllősi-Nagy András, a víztudományok professzora és Krakkó Ákos, a Kék Bolygó Alapítvány kommunikációs vezetője
ARANYKÖPÉS: Kamala Harris
GONDOLKODOM: Lezajlott a 18. Budapest Design Week!
2021-ben 18. alkalommal, október 8. és 17. között rendezte meg a Budapest Design Weeket (BDW) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT), melynek központi témája a New Standards volt: az események fókuszában a világjárvány utáni „new normal”, azaz „szép új világ” állt, melynek formálásában döntő szerepet kapnak a designerek.
Osvárt Judit, a Budapest Design Week kurátora
HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
Apple termékbemutató volt új MacBookkal. Örül neki mindenki. Főleg hogy saját Apple chip van benne, ami jobb teljesítményt ad a riválisokénál. Plusz az Alibaba is mutatott be saját chipet.
Gyorsjelentések: Johnson&Johnson, jobb a vártnál. Philipp Morris jobb lett a vártnál. United Airlines veszteséges lett, de kisebb a vártnál és felülteljesített a bevételek területén is. Netflix: bevétel a vártnak megfelelő, a profit kiemelkedő, az előfizetők száma 9 százalékkal bővült.
20/10/2021 • 0
Szépülő Budapest, Gloster bevásárlás, Clubhouse és Netflix - 2021-10-2006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Mi épül-szépül ma Budapesten?
A Forbes Urban összeállítása saját gyűjtésen alapul, és célja a városképi jelentőségű új épületek, a fontosabb megújuló történelmi épületek, közterületek, zöldterület-fejlesztések, városnegyed-fejlesztések összegyűjtése volt. A Közlekedési Múzeumtól a Mol-tonyon át a Postapalotáig
Bagi László, a Forbes magazin újságírója, a 61-es lista szerkesztője
KKV ROVAT: Az európai járműipart célozza a Gloster
A Gloster és a Minero IT Hungary Kft. tulajdonosai szerződést kötöttek a Minero IT többségi tulajdonrészének adásvételéről. Az új szerzemény magyar fejlesztő csapata tudását és kapacitását tovább bővítve a jelenleginél is több, nagy hozzáadott értékű, innovatív, high-tech fejlesztést szeretne beszállítani az európai járműiparba.
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
E-COMMERCE: Két cég, amelyik erősen megszenvedi a Covid utáni időszakot
A Clubhouse felívelését egy hanyatló időszak váltotta fel. A jelenség legalább 5 okra vezethető vissza. A Netflix tavaly 36,6 millió felhasználóval bővült, 2021 első felében mindössze 5,5 millióval. A cég többféle stratégiával is próbálkozik, hogy újra feltornázza a számokat.
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
20/10/2021 • 0
Zórád Ernő, tőzsdenyitás, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár - 2021-10-1909 óra
MESÉL A MÚLT: 110 éve született Zórád Ernő
Katona Csaba, történész
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: Fél éve az online térben - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. Mára a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Európa egyik legteljesebb egységben fennmaradt gyűjteménye, melyet évente több százezer látogató keres fel.
A Google Arts&Culture-rel ők maguk vették fel a kapcsolatot még 2017-ben. Nagyon fontos volt számukra, hogy az online térben megjelenjenek. Feltöltöttek 150 műtárgyról képeket és leírásokat. 2021. április 2-án a virtuális kiállítással lettek láthatóak mindenki számára, vagyis addig a gyűjteményük nem volt online látható.
Szemere Kinga, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár ügyfélkapcsolati munkatársa
19/10/2021 • 0
Közös térben gondolkodás, aranyköpés, ellátási láncok zavarai - 2021-10-1908 óra
EPIC STORIES: Jó dolog a home office, de kell a közös térben gondolkodás!
A nagyvállalatok és igen sok tech cég, startup sokáig halogatta az irodai környezetbe való visszatérést és még csak most, ősszel (amikor látható volt, hogy úgy tűnik nem lesznek újabb lezárások) kezdték el a korábban meghirdetett átmeneti munkarendjüket visszarendezni az új normálisba.
dr. Dura Mónika, ShiwaForce operatív vezérigazgató-helyettes
ARANYKÖPÉS: Litkay Gergely
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Hogyan gyógyítsuk be az ellátási láncok zavarait?
19/10/2021 • 0
Útmutató HÉV-használóknak, arcvesztés, új digitális banki szolgáltató, energiakereskedők - 2021-10-1906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS:
Őszinte vicces útmutató HÉV-használóknak
ÉBRESZTŐ TÉMA: Arcvesztés, vagy forintgyengülés?
Kemény dilemma előtt a jegybank: marad a csökkentett ütemű kamatemelésnél és akkor a forint tovább gyengülhet, vagy üzenetet küld az újra gyorsításról, amivel viszont szembe megy előző havi kommunikációjával, hitelessége sérül. A forintpiac legrégebbi motorosának határozott véleménye van erről.
Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője
Új, európai szinten is vezető digitális banki szolgáltató jött létre
A bankok egyre komplexebb, helyi szinten is elérhető szolgáltatókat keresnek, akik képesek a legspeciálisabb igényeket is kiszolgálni gyorsan és biztonságosan. Egy új, összeolvadásokkal létrejövő, agilis szereplő pont ezt az igényt tudja kiszolgálni. Ilyen szereplője lehet a piacnak a cseh BSC és a magyar W.UP egyesülésével létre jövő új digitális banki szolgáltató.
Nieder Jenő, a PortfoLion kockázati- és mangántőke alapkezelő Vezérigazgató-helyettese
CÉGENERGIA: Nagy a baj, már szerződéseket mondanak fel energiakereskedők
19/10/2021 • 0
Állatvédelemi kódex, bizalom a mesterséges intelligenciában - 2021-10-1809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hogy áll az állatvédelem ? Kódexünk már van! Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe. A kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából. A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség. Dr. Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának vezetője. TŐZSDENYITÁS: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: A gépekbe, mesterséges intelligenciába és automatizmusokba vetett bizalom és biztonság jövője. Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató.
18/10/2021 • 0
Post-Brexit Egyesült Királyság, Netflix, Tesla - 2021-10-1808 óra
ADÓVILÁG: Mi a helyzet a post-Brexit Egyesült Királyságban? Hát, nincs kolbászból a kerítés, de még csak karácsonyi puddingból se... Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Martina Navratilova. BEFORE THE BELL: Fontos gyorsjelentések jönnek a héten is, kiemelendő a Netflix, amelynek papírjai csúcsközelben vannak, az idei 17%-kos emelkedéssel. A Tesla is komoly várakozások elé néz, az elmúlt 5 hónapban már 50% fölött emelkedett. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
18/10/2021 • 0
Sikló, kínai GDP, kamatemelés - 2021-10-1806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Minden, amit tudni akartál az új Gellért-hegyi siklóról. Kik építik, miből építik, mennyi idő alatt térülhet meg, miért állt az ügy évekig, mi köze hozzá a fővárosi önkormányzatnak, milyen lesz, hol parkolnak majd a turistabuszok, benne lesz-e a BKV-rendszerben, mikorra készülhet el? Ditróy Gergely, a Portfólió ingatlan vezetője. HETI KITEKINTŐ: GDP-adat Kínából, Kamatdöntő ülés az MNB-nél. Folyamatos csökkentek az idei növekedésre vonatkozó várakozások az elmúlt hónapokban Kínában, jött is a vártnál rosszabb adat. A magyar jegybank meglepte a piacot, amikor a múlt hónapban csak 15 bázispontos kamatemelést hajtott végre, most viszont az lenne a meglepetés, ha nem maradna ennél a 15 bázispontnál. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője KARIKACSAPÁS: Mégse kell kevesebb iroda a COVID után? Sorra jönnek a hírek újabb fejlesztésekről...
18/10/2021 • 0
Ács is in the air, tőzsdenyitás, haj az éterben - 2021-10-1509 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács “Katasztrófaturista” Gábor, amatőr vulkanológus, kockázati utazó tart gyorstalpalót arról, mely országban hogy áll a fertőzés, ami azért fontos, mert így lehet eldöneteni, hova érdemes repülőjegyet foglalni?
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
Különös harcot vív a Ryanair az utasaival, akik nem voltak ugyan korrektek, de a lépésükre adott válasz még kevésbé volt az. Ács kolléga fejti fel a sztorit.
15/10/2021 • 0
Vállalkozás satuban, részvénykibocsátás, jótékony kutyások - 2021-10-1508 óra
Satuban a Magyar Brands díjazottja
Az ásványvíz palackozó céget egyik oldalról nyomja az alapanyag, energia, fuvar, bér stb. áremelkedése, míg a másik oldalról a kereskedelmi láncok próbálják visszaszorítani az elengedhetetlennek tűnő áremelést. De legalább másodszor is elnyerte a Magyarvíz Kft. a MagyarBrands díjat, így a MIZSE "Kiváló Fogyasztó Márka" lett ismét.
Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója
ARANYKÖPÉS: Pelham Grenville Wodehouse angol író
AUTOWALLIS: Négy éve nem volt ilyen a magyar tőzsdén! Indul az AutoWallis részvényjegyzés!
Október 25-én Magyarországon elindul a 6-8 milliárd forintos AutoWallis-részvényjegyzés. A cégnek 16-38 milliárd forint közötti cégfelvásárlási és üzletfejlesztési terve van, vagyis, ha nagyobb lesz az érdeklődés, akkor további 25 százalékig örömmel fogad túljegyzést.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
ÉP TESTBEN: Sárban gázoló jótékony kutyás futók - Not Just Run!
A Not Just Run a HDR jótékonysági futama, aminek keretében minden évben egy nonprofit szervezetet/alapítványt, vagy éppen egy számukra fontos, jó ügyet támogatnak. 2021-ben pedig egy nagyon fontos téma, a gyermekoktatás és a kutyatartási kultúra fejlesztése mellett állnak ki. Fő támogatottjuk az InDaHouse Egyesület, akik önkéntes segítőikkel a borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel.
Púza András, a Hard Dog Race ötletgazdája és fő szervezője és Benkő Fruzsina, az Indahouse alapítója
15/10/2021 • 0
Gyógyfürdők, robotbankárok, forintkilátások - 2021-10-1506 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: A nagy csobbanás - Merre tovább fővárosi gyógyfürdők?
A 13 strandot és fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői Zrt. igyekszik előre menekülni, és több lábra állni, mert a pandémia alaposan megtépázta a nagyrészt a külföldi turistákra alapozott bevételeket.
Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.vezérigazgatója
KPMG: Robotok és mesterséges intelligencia a bankokban - Humbug, vagy csodaszer?
A magyar bankok 70-80 százaléka használja már a mesterséges intelligenciát, de egyelőre csak egyes feladatokra, szigetszerűen, és nem a teljes értékláncban.
Kórász Tamás, a KPGM IT tanácsadó partnere
ÉRTÉK PERCEK:
- Fontos szinten az EURHUF árfolyama
- Folytatódni fog a dollár erősödése?
- Váratlan kamatemelés Lengyelországban: Ciklus kezdete, vagy egyszeri lépés?
- A britek is szigorítanak
- török líra történelmi mélyponton
Saághy Pál, az OTP Global Markets vezető üzletkötője
15/10/2021 • 0
Amazon újra, tőzsdei plusszok, túrógombóc - 2021-10-1409 óra
Az Amazon már a spájzban van! Most már tényleg nem kell sokat várni arra, hogy magyar nyelvű értékesítési felülettel, magyar ügyfélszolgálati csatornákkal is megjelenjen a világ legnagyobb e-kereskedője hazánkban. de ha itt lesz, milyen változásokat hoz majd a magyar e-kereskedelemben? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója. TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója. NOPQ: Magyar túrógombócon ámul a világ! Magyar receptet osztott meg a Michelin Guide Instagram oldala: a világhírű kalauz a St. Andrea Restaurant és Kollár Endre séf túrógombócát választotta csütörtöki hírnek. A most bemutatott desszert a Michelin Guide magyar gasztronómiáról szóló sorozatának része, a nagy presztízsű kalauz online felületét közel két és fél millióan követik. A St. Andrea túrógombócának receptje angol nyelven jelent meg, kifejezetten otthon elkészíthető verzióban. Kollár Endre, a St. Andrea Restaurant séfje.
14/10/2021 • 0
E-matrica, autópálya, autóipari pác - 2021-10-1408 óra
E-matrica bevételek, árak, pótdíjak, könnyítések - a 2021. évre érvényes autópálya-matricákból összesen közel 11 millió darabot vásároltak a közlekedők, bő 20 százalékkal többet, mint a 2020-ra érvényes e-matricákból egy évvel korábban ugyanezen időszakban. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Nádas Péter magyar író. FUTÓMŰ: Végítélet felhők az autóipar egén. Az új elektromos KIA - beszámoló. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
14/10/2021 • 0
Államadósság, hibrid munkavégzés, energiaárak - 2021-10-1406 óra
Névnaposok, évfordulók és születésnaposok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Szja visszatérítés és nyugdíjemelés - ki fizeti a cehhet? Ismét a 2010-es szinten van az államadósság; februárig 1500 milliárd forint pluszjövedelmet kapnak a választók. De ki fogja mindezt kifizetni a végén? A 2022-es választások után bárki nyer, mindenképpen megszorítások jönnek? Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap portfóliókezelője. ÚJ NORMÁLIS: A munkavégzés jövője, avagy hogyan kéne jól csinálni a hibrid munkavégzést? Az Allianznál minden fontos döntés meghozatalakor, bevonják a kollégákat, meghallgatják őket, odafigyelnek a visszajelzésekre. Így jött létre az átlagosan heti 3 napot távolról, 2-t az irodában végzett munka rendje, odafigyelve az egyéni igényekre élethelyzetekre, pl. aki egészségügyi szempontból veszélyeztetettnek számít vagy együtt élő családtagja ilyen, annak lehetősége van továbbra is távolról dolgozni. Nikovics Éva, az Allianz Biztosító HR igazgatója. HETI ALAPOZÓ: Tökéletes vihar szélcsend idején... Óriási baj van! Akkora, amelynek a hatásait ma még fel sem tudjuk mérni igazán. Ugyanis, ha Európa tartósan magas energiaárakkal szembesül, akkor ez eddig sem túl versenyképes európai iparnak nagyjából annyi. Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
14/10/2021 • 0
Vadmacska, tőzsdenyitás, kontármunka - 2021-10-1309 óra
SZUPERZÖLD: Mentsük meg a vadmacskát! De mitől? A vadmacskákra az elvadult házimacskák komoly veszélyt jelentenek, ugyanis egymással is szaporodnak, hígítva ezzel a vadmacskák génállományát. A szakemberek 2019 óta kutatják a jelenséget - Dr. Hegyi Zoltán, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület vezetője. TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. NÉGYZETMÉTER: Egekben a kontármunka az építőiparban! A kontármunka-károsultak aránya 34 százalék volt az elmúlt egy évben. Egy kontármunka átlagos kárösszege 753 320 forint. Lesújtó adatok! Nem meglepő, hogy alacsony szintű, 3,54 csillag a lakosság építőiparba vetett bizalma, a maximálisan adható ötből - Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
13/10/2021 • 0
Kreatívok, üzleti ismeretek, SAP - 2021-10-1308 óra
Hallgatói kommentek, érdekességek. ARANYKÖPÉS - Margaret Thatcher brit politikus. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Üzleti ismeretek nélkül vágnak vállalkozásba a hazai kreatív szakemberek? Gyakran hiányos, elavult üzleti ismeretekkel kezdenek vállalkozásba a hazai design- és művészeti szakemberek, miközben a digitális átalakulással is lépést kell tartaniuk – mutat rá a Magyar Formatervezési Tanács. Szenes Gábor, a Start Up Guide (SUG) alapítója. PIACI HOTSPOT: Előzetes számok az európai cégektől, SAP a várakozásoknál jobban teljesített, főleg a felhő üzletágnak köszönhetően. Fraport reptérüzemeltető utasszám bővülésről adott hírt, de ez még fele a békeidőben mértnek. Szerencsére a teherforgalom bővült - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
13/10/2021 • 0
Budapesti anomáliák, könyvvizsgálók, Amazon - 2021-10-1306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: A járókelő.hu hírei - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. KKV ROVAT: Mire jó egy könyvvizsgáló? A cégvezetők közel 30 %-a sosem találkozik személyesen az auditorral, semmilyen kapcsolata nincs a jelentést kiadó könyvvizsgálóval, így nem meglepő, hogy közel ugyanennyien (20,2 %) érzik teljesen feleslegesnek a kötelező könyvvizsgálatot. Gulyás Gábor, International Consulting Team Audit Kft.ügyvezető partnere. E-BIZNISZ: Vissza a jövőbe, avagy tech innovációk 2021-ben. Az Amazon szeptember végén jött ki egy újabb kör innovációjával az Amazon Day 1 Build It program keretén belül. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
13/10/2021 • 0
Jászai Mari, tőzsdenyitás, pályázati program fiatal művészekért - 2021-10-1209 óra
MESÉL A MÚLT: 95 éve hunyt el az egyik legnagyobb magyar színésznő
Jászai Mari a legnagyobb magyar tragika, akit már kortársai is a színházi szcéna nagyasszonyának neveztek, és az utókor is joggal helyezi a honi színháztörténet piedesztáljára. Pályája során mintegy háromszáz szerepet játszott el. Sokan a deklamáló színjátszás utolsó nagy alakjának tartották, miközben a természetes stílus első képviselői is állították: archaizáló habitusával képes volt alkalmazkodni más stílusokhoz is, anélkül, hogy bármennyit feladott volna színészi személyiségéből. Mindemellett emlékiratai, számos publikációja bizonyítja, hogy nemcsak a hivatásában elkötelezett színművész volt, hanem a világ megjavításán elmélkedő „társadalmi lény". Szenvedélyessége, publicisztikáiban is megjelenő kíméletlen kritikai hangvétele miatt persze sok ellensége is akadt. A hat elemit végzett színésznő szerelmi viszonyaival, különcségeivel, önmagával is kíméletlen, olykor zavarba ejtően őszinte írásaival maga szolgáltatott anyagot a támadásokhoz. A klasszikus színjátszás Nagyasszonya voltaképpen az önállóságot bátran vállaló modern kori nőtípus első, és mindjárt legmerészebb képviselője volt.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: METU-Youngart-Porsche Magyarország együttműködés a fiatal művészekért
A fiatal művészek támogatására indít képzőművészeti pályázati programot a youngart online galéria a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Porsche Centrum Budapest együttműködésével és támogatásával. A kezdeményezés mellé olyan nevek álltak nagykövetként, mint Veiszer Alinda és Ott Anna.
Reichert Otília, a youngart kommunikációs vezetője
12/10/2021 • 0
Kis papír, nagy hozam, aranyköpés, mire jó az 5G - 2021-10-1208 óra
GLOSTER: Kis papír, nagy hozam
Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke
ARANYKÖPÉS: Parti Nagy Lajos, Kossuth díjas költő, író, kritikus
ÉSZJÁTÉK: Mire jó az 5G? - Okos vasúti terminál Magyarországon
A vasúti logisztikában egyedülálló technológiai fejlesztés kezdődik a Fényeslitkén épülő East-West Gate intermodális kombiterminálon. Európa legnagyobb, a jövő év első negyedévére elkészülő, okos vasúti logisztikai terminálján a kontinensen elsőként saját 5G-hálózatot használnak majd a belső kommunikációra és a technológiai eszközök működtetésére. Emellett szintén az 5G-technológia segítségével, távolról irányítják majd a terminál teljesen önvezető, egészen finom mozdulatokra is képes óriásdaruit.
Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója
12/10/2021 • 0
Okleveles lángossütő, logózott chili-szósz, körforgásos gazdaság - 2021-10-1206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapesti hírek
ÉBRESZTŐ TÉMA: Okleveles lángossütő? Változott a vendéglátóipar szabályozása
Odacsapott még egyet a kormány a járvány okozta gazdasági kieséstől és a munkaerőhiánytól küszködő vendéglátásnak egy olyan rendelettel, ami mostantól szakképesítést követel a konyhán dolgozóktól. A rendeletmódosításnak annyira nem volt visszhangja, hogy bár már szeptember elsején életbe lépett, a vendéglátósok között csak most kezdett el terjedni a híre, és egyelőre még csak értetlenül állnak.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Ajándék, vagy átok? Karácsonyra logózott chili-szószt a partnereknek!
Nincs is vidámabb dolog, mint látni a cég partnereit egy üveg “Utolsó kenetet” kanalazva.
Petrohay György, a Chilicum tulajdonosa
CÉGENERGIA: Körforgásos gazdaság a gyakorlatban
konferencia; ESG minősítés; “CseppetSem” program
Simon Anita, az Alteo Csoport Fenntarthatóságért és Körforgásos Gazdaságért Felelős Vezérigazgató Helyettese
12/10/2021 • 0
Tejtermelők, tőzsdenyitás, ügyfélélmény - 2021-10-1109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Tejjel mézzel folyó Kánaán helyett tömeges állatvágás? - Gondok a szarvasmarha ágazatban. A tömeges állatlevágások elkerülése érdekében törvénymódosításokat kér az agrárminisztertől a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az elmúlt évben tapasztalt költségnövekedés ellehetetleníti az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok működését, a jelenlegi előrejelzés szerint a folyamat megállíthatatlannak tűnik, így napról napra romlik a tejtermelők helyzete. Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke. TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: A technológia szerepe az ügyfélélmény megteremtésében. Mennyire kell a CX-hez az MI? Avagy az algoritmusok szerepe a személyre szabott ügyfélszolgálati tevékenységben. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
11/10/2021 • 0
Pandora-iratok, offshorozás, gyorsjelentések - 2021-10-1108 óra
ADÓVILÁG: A Pandora-iratok adójogi hatásai. Az évtized legnagyobb offshore adatszivárgásának elemzését tette közzé egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi csoport, melyből fény derül 35 állam- és kormányfő, illetve több mint 300 befolyásos politikus külföldön tárolt, többnyire rejtett vagyonára is. Az ügyben érintett többek közt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Tony Blair volt brit miniszterelnök is. Az Pandora-iratokként emlegetett botránynak komoly visszhangja lehet bel- és külpolitikai téren is. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Kepes András, újságíró, televíziós szerkesztő. BEFORE THE BELL: Q3-as gyorsjelentési szezon kezdete, bankok, fintech cégek. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
11/10/2021 • 0
WC-papít, infláció, konjunktúra, év irodája - 2021-10-1106 óra
Névnaposok, fontos események, híres születésnaposok, páternoszter. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Velence korzó és budapesti fürdők. ÉBRESZTŐ TÉMA: Gondok a papíriparban: soha nem látott mértékben drágult a cellulóz és az energia, világszintű beszállítói késések vannak. Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója. HETI KITEKINTŐ: USA infláció, európai konjunktúra. Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője. KARIKACSAPÁS: Milyen az Év Irodája? Másfél éve forradalmi változások zajlanak a hazai irodapiacon és a munkakultúrában. A pandémia miatt új, innovatív és fenntartható megoldások hódítanak az irodákban, a hibrid modellek előtérbe kerülnek, de még az átalakulás kellős közepén tartunk. Merre megyünk, melyek lesznek az iroda- és ingatlanpiac új trendjei? Erre keresi a választ Az Év Irodája verseny. Fodor Dániel, az Év Irodája verseny főszervezője.
11/10/2021 • 0
Menekülés La Palmáról, tisztítás ecettel - 2021-10-0809 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Menekülés La Palmáról
Ács “Katasztrófaturista” Gábor, amatőr vulkanológus, kockázati utazó
TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
TUDATOS VÁSÁRLÓK: Az ÖkoTakarítás hónapja - melyik a jó WC-tisztító / tényleg majdnem mindenre jó az ecet?
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 30 öko és hétköznapi, savas WC tisztító gélt tesztelt laboratóriumban. Mitől hatékonyak ezek a termékek? Lehet-e egyszerre hatékony és környezetbarát egy WC tisztító? Vajon a sajátmárkás, olcsóbb termékek is versenybe szállhatnak a márkás, drágább termékekkel?
Tényleg fertőtlenít az ecet? Van annyira hatékony, mint a legnépszerűbb bolti termékek? Laboratóriumban Domestos, Sanytol és Frosch termékek, valamint egy házi tisztító keverék és a 20%-os étkezési ecet baktérium- és gombaölő hatását vetették össze.
Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlól Egyesületének munkatársa
8/10/2021 • 0
Az Év Üzletembere és Budapest Marathon - 2021-10-0808 óra
EY Az Év Üzletembere
Horváth Gyula nyerte el 2019-ben az EY Az Év Üzletembere fődíját, így ő képviselte Magyarországot a World Entrepreneur of the Year verseny globális döntőjében 2020-ban. Horváth Gyula az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett egyedülálló szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását.
Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője
ARANYKÖPÉS: Sigourney Weaver amerikai színésznő
ÉP TESTBEN: A hétvégén Budapest legnagyobb futóeseménye, a Spar Budapest Marathon - mire lehet számítani?
A közösségi oldalakon már több, mint egy éve mindenki sír, hogy legyenek végre futóversenyek. Most, hogy beindult a szezon és vannak, láthatóan sokkal kevesebben jelentkeznek, mint a covid előtt. Pedig a Spar Budapest Marathon külföldieket is vonz. Mi lesz a hétvégén és miért nem jöttek vissza a futók olyan számban, mint a pandémia előtt?
Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője
8/10/2021 • 0
Igazságos lakhatás, forint árfolyam és amerikai munkaerőpiac - 2021-10-0806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről
ÉBRESZTŐ TÉMA: 30 éve küzdünk az igazságosabb lakhatásért
A Lakhatás világnapján, október 4-én mutatta be a Habitat for Humanity Magyarország a hazai lakhatási mozgalom elmúlt 30 éves történetét összefoglaló tanulmányát, amely egyben a szervezet Éves lakhatási jelentésének második fejezete. Az elemzés sorra veszi, milyen lakhatási civil kezdeményezések, szervezetek, mozgalmak határozták meg ezt a négy korszakra osztható időszakot, milyen főbb ügyek mentén szólaltak fel vagy tevékenykedtek ezek a szervezetek, valamint, hogy mi változott és maradt változatlan a rendszerváltás óta.
Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója
ÉRTÉK PERCEK:
- Hogyan alakult az HUF árfolyama a devizapiacon valamint a Forint hozamok a kamatpiacon a hét folyamán.
- Kamatdöntés Lengyelországban, rövid értékelés a döntésről.
- Amerikai munkaerőpiaci adat ADP (szolgáltató szektor) értékelés, majd kitekintés az USA NFP pénteki adatra illetve a péntek reggeli magyar inflációs adatokra.
Imrei János, OTP Global Markets osztályvezető
8/10/2021 • 0
Facebook leállás, borfelismerő világbajnokság - 2021-10-0709 óra
IT: A Facebook leállás, és ami mögötte van... Magyar idő szerint hétfőn du. 6 órakor elérhetetlenné vált a világ legnagyobb közösségi oldala, a Facebook. Mi történt, és ennek milyen hatása van életünkre? A Facebook leállás, és ami mögötte van, technológia, veszélyek, politika, társadalmi kételyek. TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Magyarok nyerték a borfelismerő világbajnokságot! Kilencedik alkalommal rendezte meg a La Revue du Vin de France borászati szaklap a vakkóstolók nemzetközi versenyét, ahol idén 27 ország csapata mérte össze tudását. Rabcsánszki Laura, a magyar csapat egyik tagja.
7/10/2021 • 0
Ipar és a kiberbiztonság, flottakezelés és Zalazone - 2021-10-0708 óra
4iG Technológiai Fórum - fókuszban az ipar és a kiberbiztonság. Napról napra egyre kifinomultabb és egyben veszélyesebb támadási formák jelennek meg, amelyek célkeresztjében éppúgy állnak a nagyvállalatok, a kis- és közép-vállalkozások, mint ahogyan az állami intézmények vagy éppen a kritikus infrastruktúrát üzemeltetők. Farkas Péter, 4iG műszaki vezérigazgató helyettes és Bánszki Zsolt, a 4iG Nyrt. IT biztonsági üzletág igazgatója. ARANYKÖPÉS: Vlagyimir Putyin. FUTÓMŰ: Mi lesz veled, autózás? Hogyan alakul az autókereskedelem, trendek, kilátások. Élőben a Zalazone-ról, a magyar gépjárműgyártók szövetségének konferenciájáról. Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója és Várkonyi Gábor, autós szakértő.
7/10/2021 • 0
Budapesti séták, összeomolhat az Ark? - 2021-10-0706 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok, majd LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Október az építészet hónapja - az ImagineBudapest pedig idén különleges városi sétákra invitálja az építészet szakértőit és szerelmeseit. A két-három órás sétákon, épületbejárásokon a mély tudástartalmat élvezetes történetek, exkluzív bejutások, művészettörténeti- és történelmi kitekintések teszik teljessé. Káldi Emese, az ImagineBudapest alapító tulajdonosa. HETI ALAPOZÓ: Gigászok csatája: hedge fundok támadják az Ark alapjait. Cathie Woodot napjaink talán legismertebb sztárbefektetőjének tartják számon, growth - avagy növekedési - részvényekbe fektető agresszív befektetési politikájának viszont számos kritikusa is akad. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
7/10/2021 • 0
Madáratlasz, tőzsde, lakáspiac - 2021-10-0609 óra
SZUPERZÖLD: Elkészült Magyarország első átfogó madáratlasza
Több száz madárfelmérő és kutató tíz évnyi munkája eredményeként jelent meg a Magyarország madáratlasza című könyv az Agrárminisztérium és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közös kiadásában, amely 800 oldalon, 1,5 millió karakternyi szöveggel, 1700 térképpel és grafikonnal, másfélszáz fotóval mutatja be 420 vadon előforduló hazai madárfaj elterjedését, állománynagyságát, természetvédelmi helyzetét.
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
NÉGYZETMÉTER: Erősödő kereslet és szolid áremelkedés várható a lakáspiacon
A járvány negyedik hulláma nem jelent érezhető fenyegetést: a jelen felmérés során az egy negyedévvel ezelőttihez képest az ingatlanos cégek és a lakosság is derűlátóbbá vált. A használt lakások árai a következő 12 hónapban 3-4%, az új lakásokéi 7-8%-kal emelkedhetnek - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.
6/10/2021 • 0
Munkaerőpiaci trendek, szellemi tulajdon és amerikai részvénypiac - 2021-10-0608 óra
HR PERCEK: Munkaerőpiaci körkép - Beindult a fluktuáció?
Elindult a fluktuáció a munkaerőpiacon. Óriási robbanást várnak a szakértők 2022-re az elmúlt 2 évhez képest. Hogyan néz ki a munkaerőpiac most, illetve mit jósolnak a következő időszakra?
Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója
ARANYKÖPÉS - Lahner György honvéd tábornok, aradi vértanú
GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Szemléletformáló együttműködésbe kezd a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
A vírushelyzet rávilágított arra, hogy a gazdaságban egyre nagyobb segítséget jelent, ha a vállalkozások, alkotóműhelyek tudatosan foglalkoznak a szellemitulajdon-védelemmel. Szerencsére egyre több felsőoktatási intézmény is elmozdult ebbe az irányba.
Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudomány Egyetem stratégiai főigazgatója
PIACI HOTSPOT:
Energiaárak, kötvényhozamok, munkanélküliség. E triász mozgatja a piacokat. Jön a gyorsjelentési szezon is lassacskán.
Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
6/10/2021 • 0
Velence, elővásárlás, céges pénzek és adathalászat - 2021-10-0606 óra
BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból és környékéről. Mi lesz a velencei korzóval? Állami elővásárlási jog a fővárosban a világörökségi helyszínen található ingatlanokra.
KKV ROVAT: Hova tegyem a céges pénzeimet?
Hol lehet egy cég készpénzállománya? Házipénztárban, bankban és némiképp kintlévőségekben, amelyekkel szemben reméljük, hogy egyszer szintén a cég bankszámlájára kerülnek. Ezek mellé az általánosságban használt eszközök mellé, be lehet emelni egy-egy másik elemet is.
Nemes-Nagy Helga, a Nemes-Nagy-Rajna és Társai szakmai társulás kiemelt vállalati tanácsadója
E-BIZNISZ: Adathalászati kísérletek és gyógymódjai
Adathalászatnak azt az eljárást nevezzük, amikor egy internetes csaló megpróbál személyes adatokat illetéktelenül megszerezni egy jól ismert weboldal vagy kereskedő nevével visszaélve. Hogyan próbálkoznak a csalók? Kik lehetnek az érintettek? Hogyan védekezhetünk az ilyen kísérletek ellen?
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
6/10/2021 • 0
Teremtés-ház, digitális Szépművészeti - 2021-10-0509 óra
MESÉL A MÚLT: 85 éve bontották le az Alkotás utca nevét adó Teremtés-házat
Buda egyik híres épülete volt a Teremtés-ház, amely később Alkotás-ház néven az utca nevét is adta. A ház homlokzatán volt a Teremtés című dombormű, amit egész Buda egyik legszebb alkotásának tartottak. A mű valószínűleg Haydn 1800-ban, a Budavári Palotában bemutatott Teremtés című oratóriumnak köszönheti a létét. Az épületet 85 évvel ezelőtt bontották le, helyére egy hatemeletes ház került. Az évforduló alkalmából bemutatjuk az egykori híres épület történetét.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
KULTMOGUL: A Szépművészeti Múzeum Google Arts&Culture projektje
A Szépművészeti Múzeum Magyarországon az elsők között csatlakozott a Google Arts&Culture projekthez, 2011-ben. A múzeum mesterműveiből válogatva létrehozták a képgalériát 511 műtárgy bemutatásával, majd 2014-ben a múzeum tereit is digitalizálták a Google Arts&Culture szakembereivel, ez jelenleg is elérhető. 2020-ban pedig a létrehoztak egy különleges online tárlatot a Google Arts&Culture új alkalmazásával.
Fonyódi Krisztián, a Szépművészeti Múzeum Digitalizációs és Fotóosztályának egyik vezetője
5/10/2021 • 0
Új normális, búcsú az olcsó hitelektől, logisztika - 2021-10-0508 óra
EPIC STORIES: Mi is az új normális? Mi vár a hazai IT fejlesztő cégekre?
Digitális az új normális. Megérkeztünk. Az IVSZ zászlajára tűzte a tézist, miszerint minden vállalat valójában szoftvervállalat, ami a piacon versenyképes akar maradni. Sokáig győzködni kellett a cégeket erről, ma viszont már bátran kijelenthetjük, hogy legalábbis a nagyvállalatok szintjén ez a transzformáció megtörtént.
Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketing kommunikációs igazgatója
ARANYKÖPÉS: Ray Kroc amerikai vállalkozó
HITELEZÉS: A kegyelmi állapot vége felé tartunk
A money.hu prognózisa szerint a kegyelmi állapotnak lassan vége szakad. Az MNB kamatemelési ciklusa decemberig – igaz, kisebb, 15 bázispontos lépésekkel – kitart, ráadásul az infláció is átmenetileg magasabb szinteken ragad. Az ügyfeleknek e két tényező miatt a bankoknak magasabb betéti kamatot kell fizetniük, miközben saját költségeik is emelkednek a pénzromlás miatt. Emellett a hosszú pénzpiaci hozamokban szeptemberben alaposabb emelkedés volt látható. A következő hónapokban így vélhetően gyorsuló mértékben kezdenek majd emelkedni a hitelkamatok.
Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
ÉSZJÁTÉK: Hírek a logisztika világából
5/10/2021 • 0
Kutyások jogai, Wallis sikerek, energiapara - 2021-10-0506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Ismét vonulnak a kutyások jogaiért: II. Kutyás Critical Mass 2021. október 9-én
A kutya ma már mást jelent – erre hívja fel a figyelmet a II. Kutyás Critical Mass, mely 2021. október 9-én (szombaton) 13 órakor indul a Szent István Bazilika elől. A városok szerves részét képezi a kutyás közösség, hiszen csak Budapesten több, mint félmillió kutyát számlálnak; országosan 3 millió kutya él családban. De miért van erre szükség? Mennyire csorbultak a kutyások jogai és miért?
Hirbek Edina, a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület elnöke
AUTOWALLIS: Frissített stratégia, forrásbevonás, tőzsdei rali
Az AutoWallis frissített stratégiája a tavalyinál több mint négyszer nagyobb árbevétellel és hatszor nagyobb EBITDA-val számol 2025-re. Közben, a társaság árfolyama már hetek óta emelkedik, a forgalom egyre magasabb és folyamatosan jönnek a hírek a cég háza tájáról.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója
CÉGENERGIA: energetikai hírek
5/10/2021 • 0
Zöldülő agrárium, tőzsdenyitás, űrcentrum - 2021-10-0409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A zöldítés következményei - avagy mindenáron haladjunk a trenddel, vagy a befőtt teszi el a nagymamát?
TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző
HEURÉKA-ÉLMÉNY: Űrcentrumot alapított az ELTE
Az ELTE Természettudományi Kar 2021. június 1-től megalapította az ELTE Asztrofizikai és Űrtudományi Centrumot, amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni. Az összekapcsolt tudományterületek képviselői így hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, a csillagászati és az asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket.
Dr. Frei Zsolt, Az ELTE Asztrofizikai és Űrtudományi Centrum igazgatója
4/10/2021 • 0
Digitális szolgáltatók adózása és amerikai részvénypiac - 2021-10-0408 óra
ADÓVILÁG: Digitális szolgáltatók adózása: az USA, Kína és az EU hozzáállása a nagy cégekhez a szuverenitás szempontjából
Feledy Botond, külpolitikai szakértő és Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere.
ARANYKÖPÉS: Buster Keaton
BEFORE THE BELL: Borzasztó szeptember a tőzsdéken; Tesla, Expang, Nio, Rivian IPO.
Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
4/10/2021 • 0
Szja-visszatérítés, infláció, a jó irodaház - 2021-10-0406 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapesti hírek
ÉBRESZTŐ TÉMA: Közel kétmillióan kaphatnak szja-visszatérítést
De ki, és hogyan? Miután megjelent a szabályozás a Magyar Közlönyben, a NAV közzétett egy részletes útmutatót. Ezek szerint automatikusan jár az szja-visszatérítés, de jelezni is kell a NAV-nál... Pontosan ki kaphatja meg a visszatérítést és hogyan?
Karácsony Balázs, a BDO Magyarország adóigazgatója
HETI KITEKINTŐ: Magyarországon a szeptemberi inflációs mutatók, a tengerentúlon a munkaerőpiaci adatok mozgathatják meg a piacokat
Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője
KARIKACSAPÁS: Létesítmény üzemeltetési hírek, leginkább arról milyen létesítménynek örülnének a dolgozók a munkahelyükön? Az étterem alap, de ami utána jön, az meglepetés!
4/10/2021 • 0
Ács is in the air, tőzsdenyitás, UB - 2021-10-0109 óra
ÁCS IS IN THE AIR
Jetblue@LGW, Fr jövő nyár, Top 3 tartozás
TŐZSDENYITÁS
Buró Szilárd, pénzügyi innováció vezető
ÉP TESTBEN:
Zelcsényi Miklós, az UB főszervezője
1/10/2021 • 0
Év Üzletembere, aranyköpés, UB charity - 2021-10-0108 óra
EY Az Év Üzletembere
Az EY Az Év Üzletembere programot több mint 30 éve hozta létre az EY. A program sokkal több mint egy elismerés: globálisan is az egyik legnagyobb vállalkozói közösség a világon, amely mára 50 ezernél is több példamutató üzletemberből áll.
Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Ügyvezető igazgatója, az EY Az Év Üzletembere Független Bírálóbizottsági tagja
ARANYKÖPÉS: Keresztury Tibor
UB charity: Simon Zsófia, értékesítési vezető
a futás közösségi élményt is nyújt, sérültek, hátrányos helyzetűek segítése a futóközösség által, Biotech USA-val karöltve, projekt: a csip letéti díj visszajár, erről lehet dönteni, hogy az egész vagy egy részösszeget “bent” hagysz a rendszerben és jótékonyságra fordítod
a futókra bízzák, hogy kit támogatnak
1/10/2021 • 0
NN Ultrabalaton, magyar adatok, EURHUF alakulása - 2021-10-0106 óra
Kitelepülés a NN Ultrabalaton starthelyszínére
BUDAPEST, TE CSODÁS
Fogas off, Nem nyel el több bringást a gödör
UB BEJELENTKEZÉS: Számos futó aktivitás támogatója az NN, az UB-nak már 7. éve
A cégcsoport több tucat futóeseményt szponzorál világszerte, valamint létrehozta az NN Running Teamet Eliud Kipchoge-vel és Joshua Cheptegei-jel a soraiban.
Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója
GLOBAL MARKETS ROVAT:
· magyar adatok (foglalkoztatottság, ipari termelői adatok)
· EURHUF alakulása
· nemzetközi makrogazdasági adatok (német infláció, amerikai
munkaerő piaci adatok)
· ha az idő engedi akkor a jövő heti legfontosabb események
áttekintése
Fodor István, OTP Global Markets üzletkötő
1/10/2021 • 0
Revolut bank és vb ezüstérmes ifi szakács - 2021-09-3009 óra
IT ROVAT: A nagy fintech ugrás: bank lesz Magyarországon is a Revolut
Teljesen szabályosan jön a Revolut, de az MNB és az OBA aggódik. Miért keleten bankosodik először a Revolut, milyen új termékekkel jöhet, mekkora veszélyt jelent a hagyományos magyar bankokra?
Lemák Gábor, fintech szakértő, a FintechZone.hu szerkesztője
TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő
NOPQ: Magyar ezüstérem az ifi szakács vb-n
Mindkét magyar versenyző kiemelkedő eredménnyel zárta a Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságot. Lendvai Levente 2. lett a 2020-as versenyben, Szabó Kevin pedig a 4. a 2021-es versenyben.
Lendvai Levente, az Arany kaviár étterem sous chef-je
30/9/2021 • 0
Világbank botrány, aranyköpés, német autóipari kilátások - 2021-09-3008 óra
Botrány a Világbank Doing Business jelentése körül
Szeptember közepén jelentette be a Világbank, hogy nem jelenik meg többet a Doing Business elnevezésű jelentése, amely a világ országait rangsorolja versenyképességi szempontból. A jelentést a pletykák szerint azért szüntetik meg, mert Kína befolyásolta a szervezetet a jobb értékelés érdekében.
dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
ARANYKÖPÉS: Sütő András
FUTÓMŰ: A három és fél millás kis Dacia leveri a Golfot? Német választások hatása a német autóiparra. Az Európai Bizottság felszólította a Volkswagent, hogy MINDEN európai autótulajdonost kártalanítson a dízelbotrány miatt.
Várkonyi Gábor, autós szakértő
30/9/2021 • 0
Hungexpo, kockázati tőke és élményinfláció - 2021-09-3006 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Megújult a budapesti vásárváros: mi lesz a konferenciaturizmussal a járvány után?
Megépült az ország legmodernebb kongresszusi központja, ezzel a Hungexpo nagyot lépett előre Európa top rendezvény-helyszíneinek listáján. De visszahozza valaha a beruházás árát, amikor a covid után jelentősen átalakulnak az utazási szokások, a konferenciaturizmus pedig elhúzódó válsággal szembesül?
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, a Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Egyesületének elnöke
PORTFOLION: 30 éves a HVCA, amit sikeres exittel ünnepelnek
A Hungarian Venture Capital and Private Equity Association (HVCA - Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület) idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ennek apropóján múlt csütörtökön (szeptember 23.) tartotta az Egyesület a 22. éves konferenciáját. Az egyik legnagyobb idei sikersztorijuk, a Tresorit, akik nyár közepén a Svájci Postával zárták sikeres exitjüket.
Nieder Jenő, a PortfoLion kockázati- és mangántőke alapkezelő Vezérigazgató-helyettese
HETI ALAPOZÓ: Testarossa-metaforfózis és élményinfláció
Beszélhetünk aprés-ski élményéről, egy strandbüfé élményéről, egy autózási élményről vagy egy a telefonunkról származó digitális élményről, a helyzet az, hogy kérjük vagy nem kérjük, folyamatosan „magasabb minőségű” termékekre és szolgáltatásokra cserélődik korunk kapitalizmusában az előző évjárat. És közben ez az előző évjárat elérhetetlenné válik, eltűnik a palettáról.
Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
30/9/2021 • 0
Időjárási szélsőségek, tőzsdenyitás, optimista KKV - 2021-09-2909 óra
SZUPERZÖLD: Egyre több a szélsőséges időjárási esemény és még több lesz - mit tehetünk?
Hőhullámok, erdőtüzek, heves esőzések, árvizek, tornádók pusztítottak idén nyáron Európában. 2021 nyara a szélsőségeké volt, nemcsak kontinensünkön, hanem szerte a világon. Magyarországon az idei nyár is kiemelten meleg volt, négy hőhullámmal. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) által augusztusban publikált jelentés szerint ez azonban csak bepillantás a jövőbe: a régiónkra vonatkozó számítások szerint Nyugat- és Közép-Európában is azzal kell számolni, hogy az ember okozta felmelegedés hatására nő a villámárvizek száma, miközben az aszálykárok és az erdőtüzek is egyre többször okoznak majd pusztítást.
Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző
KKV: Évtizede nem látott optimizmus
29/9/2021 • 0
A Raiffeisen 10 éve, aranyköpés, Budapest Design Week - 2021-09-2908 óra
10 éve még a Raiffeisen egy nagyon más bank volt...
Tíz év hosszú idő. A 2008-10-es válság után az új menedzsment egy nagyon más bankot vett át, mint amilyen a mostani. Most már az organikus és nem organikus növekedés lehetőségeiről egyaránt beszélhetünk, évek óta. Miközben nőtt az ország iránti bizalom, sikerült a bank iránti bizalmat is helyreállítani azóta, és ennek a menedzsmentnek ez az egyik legnagyobb érdeme.
Kementzey Ferenc, Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettes; Vállalati és Befektetési Banki Szegmens
ARANYKÖPÉS: Lech Walesa
GONDOLKODOM: Októberben indul a 18. Budapest Design Week!
2021-ben 18. alkalommal, október 8. és 17. között rendezi meg a Budapest Design Weeket (BDW) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT), melynek központi témája a New Standards: az események fókuszában a világjárvány utáni "new normal", azaz "szép új világ" áll, melynek formálásában döntő szerepet kapnak a designerek.
Osvárt Judit (fotó), a Budapest Design Week kurátora
HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
29/9/2021 • 0
Bringás vészhelyzet, zöld lakáshitel, nagy online piacterek - 2021-09-2906 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS
Veszélyben és veszélyeztetnek a bringások! Lenyúlták a mackót!
Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora
NÉGYZETMÉTER: Jön a zöld lakáshitel!
A hazai hiteltörténelem alighanem legkedvezőbb lakossági felhasználású konstrukciója körvonalazódik a heteken belül igénybe vehető zöld lakáshitel bevezetésével. Az akár 70 milliós hitel az előzetes hírek szerint 2,5 százalékos kamatozású, sőt egyes esetekben akár kamatmentes lesz. Kizárólag az energiahatékonyság javítására lehet majd fordítani.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője
E-COMMERCE: Miért nincs a nagy online piacterek között a Google?
Elmondható, hogy a top 100 online piactér generálja a globális piaci eladások 95%-át, miközben a 100 TOP piactér közel felét 2011-ben vagy később hozták létre. Hogyhogy a Google nem szerepel ezen a listán, amikor pl. a Youtube-nak is vannak e-kereskedelmi megoldásai?
Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
29/9/2021 • 0
Balatoni gőzhajózás, tőzsdenyitás, alkotóegyetem - 2021-09-2809 óra
MESÉL A MÚLT: 175 éves a balatoni gőzhajózás
Kossuth Lajos és Széchenyi István összefogásaként tette meg első próbaútját a tavon 1846-ban a Kisfaludy gőzös. A Kisfaludy Sándor költőről elnevezett gőzös negyven esztendőig egyedül szelte a hullámokat. A rendszeres hajójárat 1847. március 10-én indult el.
Katona Csaba, történész
TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető
KULTMOGUL: Milyen egy Alkotóegyetem, milyen a myBRAND protfólió alapú képzés?
A Metropolitan egyetem közössége egy alkotó közösség, ahol a hallgatók a legfontosabbak.
Hogyan alakítanak a hallgatók már az egyetemen saját portfóliót?
Gyakorlatorientált oktatás – milyen előnyökhöz jutnak a munkaerőpiacon ezzel?
Mit jelent, hogy a METU-n a hallgató nem hallgató, hanem alkotó, az oktató pedig mentor?
Hogyan segít a METU saját brand-et építeni az egyetemi évek alatt?
Dr. Bachmann Bálint (fotó), a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora
28/9/2021 • 0
Design Summit, hőszigetelés, villanybuszok - 2021-09-2808 óra
FINTECHLAB: Design Summit 2021
A Design Summit a pénzügyi szektor előremutató, innovatív nemzetközi szakmai konferenciája. Lehetőséget nyújt a pénzügyi, a banki szektor meghatározó döntéshozói és a szektorhoz direkt vagy indirekt módon kötődő kreatív szakemberek találkozójára.
Boros Lilla, az MKB Fintechlab Senior Project Managere, a Design Summit főszervezője és Ács Zoltán, az MKB Fintechlab Head of Innovationje
ARANYKÖPÉS: Réz András
MINDEN SZÍN ALATT: Mitől egyedülálló a PIR hőszigetelő rendszer?
Üvegfátyol kassírozású táblás PIR hőszigetelő rendszert vizsgálatott be a Mapei Kft. Hogy miért egyedi? Mert ez a hőszigetelés 37%-al szigetel jobban mint a hagyományos Eps, 32%-mint az ásványi, 23%-mint a grafit.
Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse
ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: Jönnek a villanybuszok
28/9/2021 • 0
Fogyasztóbarát otthonbiztosítás, pénzpumpa, menjünk erőműbe! - 2021-09-2806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST, TE CSODÁS: Maradt a színigazgató, felpörög a Közlekedési Múzeum, újabb elsőajtózás.
ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért népszerűtlen a fogyasztóbarát otthonbiztosítás?
A tavaly bevezetett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás piaci ismertsége egyelőre jócskán elmarad a hitelpiacon gyorsan népszerűvé vált Minősített Fogyasztóbarát termékcsaládba tartozó lakás- és személyi hitelekétől. Drága lenne? Ha nem csak az árat, hanem a szolgáltatások tartalmát is megvizsgáljuk, akkor látszanak a különbségek.
Mizsei Zoltán, a Grantis Zrt. szakmai vezetője
Miért olyan nehéz leállítani a pénzpumpát és miért Varga Mihály mondta el a hét viccét?
Piaci áttekintés a tapírt váró Amerikától a vártnál kisebb kamatemelést követő forintgyengülésig. Van különbség a Medgyessy-kormány és az Orbán-kormány szavazatvásárlós eladósító politikája között?
Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap portfóliókezelője
CÉGENERGIA: Menjünk erőműbe!
Hogy készül az energia? Nézzük meg! Menjünk erőműbe, már lehet regisztrálni.
28/9/2021 • 0
Magyar hal, tőzsdenyitás, művészek a kriptotőzsdén - 2021-09-2709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hallatlan - nem lesz magyar hal? Kétségbeejtő helyzetben van a halágazat Magyarországon. A magas takarmányárak, az aszályos időjárás és a támogatások hiánya teljesen a padlóra küldték az ágazatot - Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. tulajdonosa, a haltermelők hazai szakmai szervezetének szóvivője. TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Hogy kerülnek a kortárs művészek a kriptotőzsdére? Az ArtPass.Cards projekt egy olyan magyar ötlet, amely a világon elsőként teremt globális és hitelesített informatikai környezetet a kortárs művészbrandek építéséhez, blokklánc technológiát alkalmazva - Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatója, az ArtPass.Cards program koordinátora és Czeglédi Tamás, a Blockchaeneum kriptoszakértője.
27/9/2021 • 0
Német választások, Jancsó, volatilitás - 2021-09-2708 óra
ADÓVILÁG: Németország a választás másnapján - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: 100 éves lenne Jancsó Miklós. BEFORE THE BELL: Szenátus költségvetési szavazás, 1000 mrd USD infrastruktúra csomag, Powell beszéd, Evergrande, emelkedő volatilitás. Micron Technology gyorsjelentés. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
27/9/2021 • 0
Vasútépítés, infláció, Etele pláza - 2021-09-2706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, német választások. LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Túlárazott vasútépítés, giga P+R és buszállomás-költözés Kelenföldön. Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. HETI KITEKINTŐ: Infláció Európából, beszerzési menedzserindex Kínából - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Telt ház és csobogó víz Budapest legújabb plázájában.
27/9/2021 • 0
Wizz, tőzsdenyitás, Orenda - 2021-09-2409 óra
ÁCS IS IN THE AIR : Teljesen átszabta a téli menetrendet a Wizz, mi maradt belőle? A Wizz Air szeptember 7-én közleményben kürtölte világgá, hogy október 31-től újraindít három budapesti útvonalat is. Ezek közül a mostani nagy menetrendátalakítás során közül kettőnél már törölték is az összes járatot december közepéig. TŐZSDENYITÁS:Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. KÖNYVAJÁNLÓ: Joseph Boyden: Az orenda - egy indiánkönyv a Medvétől.
24/9/2021 • 0
4iG, F. Scott Fitzgerald, Ultrabalaton - 2021-09-2408 óra
4iG Technológiai Fórum - fókuszban az ipar és a kiberbiztonság. 2021 tavaszán debütált a 4iG új ipari platformja, a 4iOP. Ennek a termékcsaládnak a további fejlesztéseit és a partnerek kapcsolódó megoldásait mutatja be 2021. október 14-én az OFF kultúrházban megrendezendő 4iG Technológiai Fórum című szakmai konferencia, amely az iparra és a kiberbiztonságra fókuszál. Gém Péter, 4iG Nyrt. szakértékesítési és üzletfejlesztési igazgatója és Farkas Péter, 4iG műszaki vezérigazgató helyettese. ARANYKÖPÉS: F. Scott Fitzgerald, amerikai író. ÉP TESTBEN: 2021-ben 15. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők. Az október 1-i rajtnál ott lesz a Millásreggeli stábja is. Zelcsényi Miklós, az UB főszervezője.
24/9/2021 • 0
150 kortárs élmény, AuchTePe, Fed - 2021-09-2406 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: 150 kortárs élményt kínál 15 nap alatt a Budapesti Őszi Fesztivál, színpaddá válnak a terek Budapest szerte szeptember 26. és október 10. között. A kortárs kultúra sokszínű világába kaphatnak betekintést a városlakók és az ide látogatók a Budapesti Őszi Fesztiválon. Gáspár Máté, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatója. ÉBRESZTŐ TÉMA: AuchTePe - jön a magyar kiskereskedelmi lánc? Újra felerősödtek azok a hírek, amelyek az élelmiszer kiskereskedelemben a külföldi tulajdonosok kivonulását jósolják. Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója. ÉRTÉK PERCEK: Fed döntés és hatása a részvénypiaci kilátásokra, MNB döntés. Priegel Máté Ervin, az OTP Global Markets üzletkötője.
24/9/2021 • 0
Gloster, tőzsdenyitás, szentendrei borok - 2021-09-2309 óra
IT ROVAT: A gyorsjelentés és a split együttesen megtették a hatásukat, elszállt a Gloster árfolyama - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke. TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Mit adtak nekünk a szentendrei szerbek? Borkultúrát! - Ercsey Dániel borszakíró.
23/9/2021 • 0
Fed üzenet és Porsche kilátások - 2021-09-2308 óra
MKB: Mit üzent a Fed a piacoknak, befektetőknek? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. FUTÓMŰ: Quo Vadis Porsche? A Porsche jövőjéről beszélgetünk annak tükrében, hogy kijelentették: a 911 nem lesz elektromos, ugyanakkor a többi modell esetében gyors és teljes elektrifikáció várható. Eközben a chilei szintetikus üzemanyag gyár is megkezdte működését...És: A Deutsche Umwelthilfe nevű NGO pedig ultimátumot adott a német gyártóknak arra, hogy ha nem vállalják, hogy globálisan (!!!) beszüntetik a belsőégésű modellek gyártását 2030-ig, akkor beperlik őket. A gyártók értelemszerűen nem engedtek ennek, a per DUH pedig be is perelte őket.
- Várkonyi Gábor, autós szakértő.
23/9/2021 • 0
Vizes gála, zöldhitel és helldorado a kriptopiacon - 2021-09-2306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: 4. Vizes Gála szombaton a Duna Arénában! - Dr. Kiss Gergely, olimpiai bajnok vízilabdázó, sportnagykövet - ÉBRESZTŐ TÉMA: Adósodj el zölden! Íme a részletek! - Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. HETI ALAPOZÓ: Helldorado a kriptodeviza piacon - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
23/9/2021 • 0
PET, korrekció, új vagy újszerű? - 2021-09-2209 óra
SZUPERZÖLD: PET-ügyi gyorstalpaló - Schamberger Róbert, a Resilux Kft. alkalmazásmenedzsere. TŐZSDENYITÁS: a korrekció korrekciója - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. NÉGYZETMÉTER: jobban megéri az újszerű, mint az új ingatlan? - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa.
22/9/2021 • 0
Digitális pénzügyek, innováció, piacmozgatók - 2021-09-2208 óra
JÁTÉK, Digitális pénzügyeink - Bakonyi Eszter, Magyar Telekom mobil fizetési szakértő. ARANYKÖPÉS: Michael Faraday. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Magyarország a vírusválságban is javított innovációs teljesítményén - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. PIACI HOTSPOT: Piacmozgató hírek, köztük Fed kamatdöntés és Evergrande kötvényfizetési információk, Royal Dutch Shell és ConocoPhillips, BionTech, Moderna, Johnsson&Johnsson és Uber - Szabó-Balogh Péter, üzletkötője.
22/9/2021 • 0
Szarvasbőgés, Pest Megyei kkv-k, indiai startupok - 2021-09-2206 óra
Névnapok, évfordulók és híres születésnaposok után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Szarvasbőgő túrák a főváros környékén - Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. KKV: Örvendjetek Pest megyei vállalkozók! Jönnek a pályázati lehetőségek - Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója. E-BIZNISZ: India: brutális fejlődés, ellentmondások és tágra nyíló olló - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
22/9/2021 • 0
Szürettörténelem, tőzsdenyitás, Google és kultúra - 2021-09-2109 óra
MESÉL A MÚLT: Sörtörténész a szüretről - Katona Csaba, történész. JÁTÉK. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: 10 éve a kultúra szolgálatában - Google Arts&Culture - Boros Botond, a Google Magyarország marketing vezetője.
21/9/2021 • 0
SAFe, aranyköpés, dróndoboz - 2021-09-2108 óra
EPIC STORIES: SAFe: Elindul a Release vonat, ki száll fel először? És pontosan mire is? - Földházi Csaba, a ShiwaForce.com Zrt. oktatói és tanácsadói üzletág vezető. JÁTÉK. ARANYKÖPÉS: Gróf Széchenyi István. MINDEN SZÍN ALATT: Miért festünk be egy homlokzatot? - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. ÉSZJÁTÉK: dróndoboz - Hírek a logisztika világából.
21/9/2021 • 0
ARCoskodás, banki hatékonyság, fenntartható jövő - 2021-09-2106 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: ARCoskodás a Bikás Parkban - Bakos Gábor, az ARC közérzeti kiállítás egyik alapítója, főszervezője. JÁTÉK. KPMG: Banki hatékonyság és a költségcsökkentés - Kertay Balázs, a KPMG szenior tanácsadója. CÉGENERGIA: Fenntartható jövő energetikai szemszögből - ifj. Chikán Attila (fotó), ALTEO Nyrt. vezérigazgató.
21/9/2021 • 0
Magyar hal, tőzsdenyitás, MI a mezőgazdaságban - 2021-09-2009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hallatlan - Nem lesz magyar hal? Kétségbeejtő helyzetben van a halágazat Magyarországon. A magas takarmányárak, az aszályos időjárás és a támogatások hiánya teljesen a padlóra küldték az ágazatot.TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban - 1.rész, növénytermesztés - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója. Mint minden más területen, az agrár szektorban is teret nyer a mesterséges intelligencia. Fokozottan igaz, hogy a szenzor technológia fejlődése segíti az egyre jobb ML alapú rendszerek létrehozását. De hol használják ezeket? Mi akadályozhatja az elterjedésüket?
20/9/2021 • 0
Luxemburg és Evergrande para - 2021-09-2008 óra
ADÓVILÁG: Luxemburg - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Szirmai Gergely videoblogger. BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA deszk üzletkötője. Mit hoz az Evergrande para? Kína és a kínai gazdaság mellet más piacokat, országokat is érinthet a csőd és az óriási adósság?
20/9/2021 • 0
Szatosi-szobor, adósajándék, kamatdöntések és irodai székek - 2021-09-2006 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Szatosi - a világ első bitcoin szobra a magyar fővárosban - Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. ÉBRESZTŐ TÉMA: Újabb ajándék a banki adósoknak - Mit szólnak a bankok? - Csabai Károly, az Mfor.hu-Privátbankár.hu lapcsoport felelős szerkesztője. HETI KITEKINTŐ: Kamatdöntések és választások - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Dolgozni csak pontosan, széken! - Mi az a work geometry?
20/9/2021 • 0
Utazás, tőzsdenyitás, utazás - 2021-09-1709 óra
ÁCS IS IN THE AIR : Utazzunk, de serényen! TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. ÁCS IS IN THE AIR EXTRA 2. - Hallgatói kérdések
17/9/2021 • 0
Peru, nem Puskás, Suhangyal - 2021-09-1708 óra
Peru: jól működő szocializmus, vagy kommunista ámokfutás? - Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az mfor.hu újságírója. ARANYKÖPÉS: Nem Puskás Tivadar. ÉP TESTBEN: Hogyan lehetsz Suhangyal? - Gusztos Péter, a SUHANJ! Alapítvány társ-alapítója és vezetője.
17/9/2021 • 0
Energetika, tanárok, monetáris - 2021-09-1706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. Nagy az érdeklődés Újbudán a háztartási energetikai felújítások kiállítás és tanácsadás iránt - Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének. ÉBRESZTŐ TÉMA: Így menekülnek a tanárok az iskolákból. ÉRTÉK PERCEK: A hét főbb eseményei elsősorban a monetáris politika oldaláról - Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető.
17/9/2021 • 0
40 éves az IBM PC, tőzsdenyitás, lecsós tészta - 2021-09-1609 óra
IT: 40 éves lett a klasszikus IBM PC... - Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője. TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Amit a nép egyszerű gyermeke lecsós tésztának hív: all' Amatriciana.
16/9/2021 • 0
Gigantikus adósság, Korda, USA villanyautók - 2021-09-1608 óra
GIGANTIKUS ADÓSSÁG: Gigantikus adósságot vett fel a magyar állam - Madár István, a portolio.hu vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Korda Sándor (Sir Alexander Korda) magyar származású brit filmrendező, producer. FUTÓMŰ: Saját nagy gyártóit támogatná a villanyautó versenyben az USA - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
16/9/2021 • 0
100 szóban Budapest, tartós infláció? - 2021-09-1606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok után LAPSZEMLE, majd TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Indul a 8. 100 szóban Budapest pályázat! - Varga Cili, a Mindspace munkatársa, a 100 szóban Budapest pályázat szervezője. HETI ALAPOZÓ: Tartósan velünk marad az infláció? - Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
16/9/2021 • 0
Madármérgezés és tőzsdenyitás - 2021-09-1509 óra
SZUPERZÖLD: Tovább nőtt az áldozatok és a felderített helyszínek száma a turai tömeges mérgezésnél - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző.
15/9/2021 • 0
Ingatlanpiac, szellemi tulajdon és amerikai részvények - 2021-09-1508 óra
NÉGYZETMÉTER: Jön-e hitel és ingatlanpiaci összeomlás? - Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető alapítója. ARANYKÖPÉS: Agatha Christie. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A megosztás gondoskodás – szakmai konferencia a szellemi tulajdon védelméről - Molnár István, a Danubia IP Kft. ügyvezető igazgatója, egyben a LES Hungary elnöke. PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
15/9/2021 • 0
Minimálbér és e-kereskedelem - 2021-09-1506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: A Járókelő.hu hírei - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. KKV ROVAT: 200 ezer forint lett a minimálbér, a munkaerőt azonban erősen csábítja a Nyugat... E-BIZNISZ: A jövő e-kereskedelmét a férfiak, vagy a nők uralják majd? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
15/9/2021 • 0
Ady árnyékában, tőzsdenyitás, kulturális értékek - 2021-09-1409 óra
MESÉL A MÚLT: Örökre Ady árnyékában? A méltatlanul mellőzött Dutka Ákos - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Visegrad Contemporary - Művészeti fesztivál a visegrádi csoport kulturális értékeinek bemutatására - Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.
14/9/2021 • 0
Áremelkedések, raklaphiány, Záhony - 2021-09-1408 óra
2021 az ásványvízgyártók szemszögéből: áremelkedések, raklaphiány és jó szezon a forró nyár miatt. - Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója. ARANYKÖPÉS: Térey János. MINDEN SZÍN ALATT: A ragasztó egy rendszer lelke! - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. ÉSZJÁTÉK: Erősítenék Záhony helyzetét a nemzetközi vasúti vérkeringésben - Csomós Norbert, a L.A.C. Holding Zrt. projekt igazgatója, a CELIZ szakmai irányítója.
14/9/2021 • 0
Adóváltozások, energetika - 2021-09-1406 óra
Névnapok, évfordulók és híres születésnaposok után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: fővárosi hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Milyen adóváltozások várnak ránk jövőre? - Karácsony Balázs, a BDO Magyarország adóigazgatója. CÉGENERGIA: energetikai hírek.
14/9/2021 • 0
Falvaink és tőzsdenyitás - 2021-09-1309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Elnéptelenedő falvak. A magyar falvak egyötödét fenyegeti lassú kihalás, figyelmeztet a Gazdaságkutató Intézet. Ez a veszély azonban nem igaz azoknál a településeknél, ahol az állandó lakosság legalább negyedét 18 év alattiak teszik ki. Molnár László, a kutatás készítője, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző.
13/9/2021 • 0
Belgium és amerikai részvények - 2021-09-1308 óra
ADÓVILÁG: Belgium - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Stanisław Herman Lem. BEFORE THE BELL: Oracle: jön a gyorsjelentés. A felhőre koncentrálva akar versenyezni az Amazonnal és a Microsofttal, ami igen jövedelmező tevékenység. A cég mindig felülteljesít historikusan. Apple: nagyot esett a múlt héten. Az Epic Games per áll a háttérban, minek hatására át kell alakítania az App Store működését. Ez a profitot nézve komoly veszteség lehet. Lesz termékbemutató az iPhone13-al. Zoom: nagyon gyenge előrejelzést adtak, pedig a pandémia alatt nagyon ment a szekér. Azóta lassul a növekedés. Ki kéne találni valamit sürgősen... - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
13/9/2021 • 0
Lakhatás, amerikai infláció, biztonsági technológiák - 2021-09-1306 óra
BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapesti hírek: 2036-ban vagy 40-ben olimpia? 500 forintos dugódíj? ÉBRESZTŐ TÉMA: Elszalasztott lehetőség: miért nem javítunk a rossz lakhatási helyzeten? - Vankó Lili, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai menedzsere. HETI KITEKINTŐ: Az Egyesült Államokból érkező inflációs mutatók és a kínai konjunktúra indikátorok mozgathatják meg a piacokat. - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Drónok és appok, avagy hogyan használható a korszerű technológia a létesítménygazdálkodásban?
13/9/2021 • 0
Régi-új útvonalak, tőzsdenyitás - 2021-09-1009 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Indián nyár és őszi szezon ajánlatok, iparági hírek, régi-új útvonalak hazai fizetésből - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. ÁCS IS IN THE AIR EXTRA: válaszok hallgatói kérdésekre.
10/9/2021 • 0
Bankkártya-elfogadás telefonon, aranyköpés, új futókörök - 2021-09-1008 óra
Óriási változások a bankkártya-elfogadásban - Gauder Milán, a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetője. ARANYKÖPÉS: Pogány Judit. ÉP TESTBEN: Új instant futókörök Budaörsön - Beda Szabolcs, többszörös országos bajnok futó, triatlonista.
10/9/2021 • 0
Tőzsdén az OXO, jövő heti események - 2021-09-1006 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: fővárosi hírek. ÉBRESZTŐ TÉMA: Megérkezett a tőzsdére Oszkó Péter különleges cége - Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding igazgatóságának elnöke. ÉRTÉK PERCEK: Olajpiac, OPEC+ döntés után hogy alakul az árfolyam, mely tényezők határozzák meg az irányt. Arany, kávé, alumínium és fontosabb makro események - Fábián Lóránt, OTP Global Markets árupiaci kereskedője.
10/9/2021 • 0
Főnöknek látszó hackerek, tőzsdenyitás, Food Truck Show - 2021-09-0909 óra
IT ROVAT: A főnök bőrébe bújva támadnak hackerek és visznek el tízmilliókat - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. NOPQ: Hogy vészelte át a lezárásokat a Food Truckos közösség? - Horváth Zoltán, Food Truck Show főszervező, Street Food Egyesület elnök.
9/9/2021 • 0
Uniós források, aranyköpés, elégedett amerikai autósok - 2021-09-0908 óra
Bekeményít Brüsszel? Mi lesz az uniós forrásokkal? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Latinovits Zoltán. FUTÓMŰ: Mitől lettek elégedettek a covid idején az amerikai autósok? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
9/9/2021 • 0
Kis papírok a BÉT-en, nagyok a Wall Streeten - 2021-09-0906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: szigetcsúcs-fordulat. ÉBRESZTŐ: Őrült roham a kis papírokért a pesti tőzsdén - de miért? - Nagy Viktor, a Portfolio.hu vezető elemzője. HETI ALAPOZÓ: Pár részvény viszi a hátán a Wall Street-et, lehet aggódni! - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
9/9/2021 • 0
Fáradó lakáspiac, tőzsdenyitás, szigetcsúcs - 2021-09-0809 óra
NÉGYZETMÉTER: Ki tud még itt lakást venni a mai árakon? Mi a baj a tervezett új bérlakás-rendszerrel? - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa. TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. SZUPERZÖLD: A legmelegebb nyár volt.
8/9/2021 • 0
Lakáspolitikai fordulat, aranyköpés, védjegyek - 2021-09-0808 óra
Markáns változás a kormány lakáspolitikájában, indul az első lakásügynökség - Előd Fruzsina, a Telex.hu szerkesztő-újságírója. ARANYKÖPÉS: Peter Sellers. GONDOLKODOM: Az újdonság nem követelmény a védjegynél - Gonda Imre, a Magyar Védjegy Egyesület alelnöke, a Richter Gedeon Nyrt. iparjogvédelmi főosztályának vezetője. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő.
8/9/2021 • 0
Moratórium feltételekkel, adatelemzők, e-tudatosság - 2021-09-0806 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Ennek vajon van értelme? Mindenkivel kötnek hasonlót. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vége az általános törlesztési moratóriumnak, kérni kell a bennmaradást. KPMG: Az adatelemző szakemberek idejük 70-80 százalékát nem elemzéssel, hanem adat előkészítéssel töltik. Miért van ez így, hogyan lehet ezt másképp csinálni? - Tillinkó Zsanett, a KPMG szenior menedzsere. E-BIZNISZ: Mit jelent a tudatosság az e-kereskedelemben? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
8/9/2021 • 0
Nagykörút, Budapest, Belmondo - 2021-09-0709 óra
MESÉL A MÚLT: 125 éve adták át a Nagykörutat - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: A nagy bohóc és bunyós, Bébel - emlékezés Jean-Paul Belmondóra.
7/9/2021 • 0
AutoWallis, Buddy Holly, víz és pára - 2021-09-0708 óra
Rekord árbevétel és profit, ill. emelkedő hatékonyság az AutoWallisnál az első félévben - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Buddy Holly. MINDEN SZÍN ALATT: Víz és páravédelem a hőszigetelés után - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. ÉSZJÁTÉK: logisztikai hírek.
7/9/2021 • 0
Belmondo, albérletpiac, edukáció, Alteo - 2021-09-0706 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. hommage à Belmondo. LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Fordulat az albérletpiacon, felértékelődött a bringatároló - Danóczy Balázs, a rentingo.com alapító-tulajdonosa. Pénzügyek nyakkendő nélkül: pénzügyi edukáció - Bolyán Róbert, az UniCredit Bank Social Impact Banking területének vezetője. CÉGENERGIA: Újabb rekord eredménnyel zárta 2021 első félévét az ALTEO - Kovács Domonkos, Alteo Csoport M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettese.
7/9/2021 • 0
Már a fokhagyma is kínai, tőzsdenyitás, Web 3.0 innovációs modellek - 2021-09-0609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Már a fokhagyma is kínai! Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke. TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Web 3.0 innovációs modellek - Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs coach.
6/9/2021 • 0
Digitális szolgáltatások adózása, Mercury, Roundhill - 2021-09-0608 óra
ADÓVILÁG: Digitális szolgáltatások adózása az US Á-ban - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Freddie Mercury. BEFORE THE BELL: Labour Day az USA-ban, pénteki makroadatok, a Match Group (Tinder) bekerül az S&P500-ba, Gamestop Q2-es számok, a Roundhill Investment Group új ETF-je. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
6/9/2021 • 0
Német választások, magyar infláció, okospláza - 2021-09-0606 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Végre ráálltak a buszsávozókra. ÉBRESZTŐ: Kiélezett választás jön Németországban, nagyon érdekes választási programok mentén - Bucsky Péter, a g7. hu újságírója. HETI KITEKINTŐ: Magyar infláció, EKB kamatdöntés - Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője. KARIKACSAPÁS: Jövő héten nyit a pláza, amely okosnak mondja magát.
6/9/2021 • 0
Utóidény, tőzsdenyitás, téli utazási előzetes - 2021-09-0309 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Zakintosz, őszi kilátások, utóidény útvonalak és árak, téli előzetes: Dubai. Ács Gábor, utazási szakértő. TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. ÁCS IS IN THE AIR EXTRA: hallgatói kérdések, válaszok.
3/9/2021 • 0
BFZ, Eötvös, millió lépés az életért - 2021-09-0308 óra
BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR: Nyitány: indul az évad! - Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztivál Zenekar menedzser-igazgatója. ARANYKÖPÉS: Eötvös József, író, miniszter. ÉP TESTBEN: Millió lépés az életért! Hol tart a figyelemfelhívó és motiváló kampány? - Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvos igazgatója.
3/9/2021 • 0
Csillagok és utcanevek, nulla százalékos szja, inflációs trendek - 2021-09-0306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Csillagok és utcanevek - fővárosi hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Jön a nulla százalékos szja? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus. ÉRTÉK PERCEK: inflációs trendek a világban, pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokkal kapcsolatos várakozások - Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője.
3/9/2021 • 0
Windows11, tőzsdenyitás, mustár - 2021-09-0209 óra
IT ROVAT: Egy hónap múlva debütál a Windows 11! Tessék frissíteni? - Asztalos Olivér, szabadúszó IT szakújságíró. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Mi fán terem a mustár? Gasztroetimológia a Millásreggeli "gyomrával" - Kántor Endre, gasztrobubus
2/9/2021 • 0
Gázos ügyek, aranyköpés, autókiállítások - 2021-09-0208 óra
Gázos ügyek - Honnan és mennyiért vesszük a földgázt a következő évtizedben? - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója. ARANYKÖPÉS - Andrew Grove (Gróf András). FUTÓMŰ: Autós kiállítások jövője (ha van) - Várkonyi Gábor, autós szakértő
2/9/2021 • 0
Közösségi közlekedés, brókerfrigy, rezsicsökkentés - 2021-09-0206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Válts közösségi közlekedésre, segít a megújult Futár! - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Brókerfrigy - Megveszi az Erste a Random Capitalt - Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök vezérigazgatója és Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. tanácsadója. HETI ALAPOZÓ: A rezsicsökkentés illúziója - Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
2/9/2021 • 0
Napelem ingyen, tőzsdenyitás, nyaralók áremelkedése - 2021-09-0109 óra
SZUPERZÖLD: Napelemed van-e? Állami támogatással vehetsz egyet! - Pej Zsófia, az Energiaklub programvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. NÉGYZETMÉTER: Mindenki nyaralót akar, 30 százalékos az áremelkedés - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
1/9/2021 • 0
Munkavállalók tréningje, aranyköpés, KKV kutatás-fejlesztés - 2021-09-0108 óra
HR PERCEK: Tanulás, tréningek - Mennyire van tere a cégben annak, hogy olyat tanulj amiben te fejlődsz, téged érdekel, de nem vág a cég profiljába? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS - Faludy György, író, költő, műfordító 15 éve hunyt el. GONDOLKODOM: Mennyire aktív a KKV szektor a kutatás-fejlesztés terén? - Szmollár Katalin, az SZTNH kutatás-fejlesztési és innovációs osztályának osztályvezetője. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
1/9/2021 • 0
Budapesti anomáliák, így várják a tanévkezdést a tanárok, e-kereskedelmi sztorik - 2021-09-0106 óra
Névnapok, születésnapok és évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Játszótéri akadályok, táblázási hibák és faápolási gixer - A járókelő.hu hírei. -Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Becsengettek! Így várják a tanévkezdést a tanárok - Totyik Tamás A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. KKV ROVAT: Hírek a kkv szektorból - E-BIZNISZ: A nyár legforróbb e-kereskedelmi sztorijai - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
1/9/2021 • 0
Ripka főpolgármester, tőzsdenyitás, Könyvhét - 2021-08-3109 óra
MESÉL A MÚLT: Üzletemberből szociálisan érzékeny főpolgármester - Ripka Ferenc 150 éve született - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Újra lesz Könyvhét! - Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke.
31/8/2021 • 0
Innováló bankárok és e-kukásautó - 2021-08-3108 óra
FINTECHLAB: InnoAcademy néven indult idén az MKB Bank belső innovációs programja - Szarka Dorka, az MKB Fintechlab, belső innovációs munkatársa és Radics Dorka, az MKB Bank digitális képességekért felelős munkatársa. ARANYKÖPÉS: Ferdinand Ebner osztrák filozófus. ÉSZJÁTÉK: Emeletes vonat és e-kukásautó - logisztikai hírek.
31/8/2021 • 0
Fővárosi turistabuszok, MIND Brain Gut Center - 2021-08-3106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi lesz a fővárosi turistabuszokkal? - Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára. MIND KLINIKA: Szeptemberben nyit a MIND Brain Gut Center diagnosztikai és infúziós terápiás részlege - Dr. Schwab Richárd, a Mind Brain-Gut Center intézetigazgatója, gasztroenterológus, belgyógyász és Dr. Mechtler László, a Mind Brain-Gut Center Alapítója, neuro-onkológus professzor, szakmai mentor.
31/8/2021 • 0
Juhtartás, tőzsdenyitás, 3D nyomtatás - 2021-08-3009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A juhásznak jól van dolga? - Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY:A 3D nyomtatás újdonságai és jövője - Dienes Endre, a Freedee Kft. szolgáltatási ágazat vezetője, 3D nyomtatás mérnök.
30/8/2021 • 0
Hollandia, aranyköpés, amerikai piac - 2021-08-3008 óra
ADÓVILÁG: Hollandia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Ernest Rutherford új-zélandi fizikus. BEFORE THE BELL: Jöhet a részvénypiaci korrekció? - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
30/8/2021 • 0
Turisztikai eredmények, európai infláció, érintés nélküli irodaház - 2021-08-3006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírcsokor - M0-a dugó, parkolóház a Mexikói úton, rolleresek és trágyaszag. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vége a szezonnak - Mindenki boldog? - Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezető elnökségének tagja. HETI KITEKINTŐ: Eurózóna inflációja és az amerikai munkaerőpiac - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Beléptetés érintés nélkül.
30/8/2021 • 0
Zakintoszi teknőcles, tőzsdenyitás, Mark Twain - 2021-08-2709 óra
ÁCS IS IN THE AIR : Teknőclesen Zakintoszon - Ács Gábor, utazási totumfaktum, az olcsó jegyek és lehetőségek látnoka, az "Egy konzervvel Baszkföldön" című bédekker szerzője és a polifoamon alvás felkent pápája. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. MARK TWAIN-ről...
27/8/2021 • 0
4iG - Antenna Hungária frígy, aranyköpés, csúcsteljesítményen - 2021-08-2708 óra
4iG - Antenna Hungária frígy: kinek áll érdekében az új magyar szuperholding? - Nagy Viktor, a Portfolió.hu vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Georg Wilhelm Friedrich Hegel. ÉP TESTBEN: Mindenkinek jár a csúcsteljesítmény! - Póda Tamás, a SYNLAB Hungary Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója.
27/8/2021 • 0
Szennyező tűzijáték, merre tovább MNB? - 2021-08-2706 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Mennyire szennyez a tűzijáték? - Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője. ÉRTÉK PERCEK: Hogyan folytatódhat az MNB kamatemelési ciklusa? - Saághy Pál, OTP Global Markets, vezető üzletkötő.
27/8/2021 • 0
Adatmérgezők, tőzsdenyitás, street food gurmé - 2021-08-2609 óra
IT ROVAT: Adatmérgezők: géprombolók vagy szabadságharcosok? - Fekete Gábor Pheke, az iFater podcast kocka apukája. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. NOPQ: Meglepetés street food gurmé: szürkemarha burger Baján!
26/8/2021 • 0
Digitális nomádok, Lavoisier, chiphiány - 2021-08-2608 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Csalogatja a digitális nomádokat Magyarország is? - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Antoine Laurent de Lavoisier. FUTÓMŰ: Egyre durvább a chiphiány a világban: nagy bajban az autóipar - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
26/8/2021 • 0
Dugó, forint, hozamok - 2021-08-2606 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Meglepő módon a fővárosiak zömét nem zavarják a budapesti dugók... ÉBRESZTŐ TÉMA: Izzik a parkett a forintpiacon! - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője. HETI ALAPOZÓ: Most mindenki részvényt akar... - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
26/8/2021 • 0
Mikor teszünk a Földért, tőzsdenyitás, moratórium - 2021-08-2509 óra
SZUPERZÖLD: Csak akkor teszünk a Földért, ha saját előnyünk származik belőle? - Steigervald Krisztián generációkutató. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: A kamatemelések hatására megugró tartozás sem lépteti ki az adósokat a moratóriumból? - Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője.
25/8/2021 • 0
Újabb kamatemelés, aranyköpés, hotspot - 2021-08-2508 óra
Mit hoz a hiteleseknek az MNB kamatemelési ciklusa? - Csabai Károly, az Mfor.hu-Privátbankár.hu lapcsoport felelős szerkesztője. ARANYKÖPÉS: Sir Thomas Sean Connery. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő.
25/8/2021 • 0
Budapest, hitelben úszó turisztikai ágazat, Dunaferr sors - 2021-08-2506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: A Járókelő.hu hírei - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. KKV ROVAT: Úszik a hitelben a turisztikai ágazat, súrolja a történelmi csúcsot. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi lesz a Dunaferrel? - Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója. E-BIZNISZ.
25/8/2021 • 0
Buksi szöketér, tőzsdenyitás, könyvajánló - 2021-08-2409 óra
MESÉL A MÚLT: A buksi szöketér nyomába eredünk! - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. KULTMOGUL: közönségkedvencekkel jön az Artmozik Éjszakája!
24/8/2021 • 0
Együtt a tahó sofőrök ellen, Borges, logisztika - 2021-08-2408 óra
Együtt a tahó sofőrök ellen - Csősz Krisztián, a Budapesti Autósok Közössége portál alapító főszerkesztője. ARANYKÖPÉS: Jorge Luis Borges argentin költő, író. ÉSZJÁTÉK: Hírek a logisztika világából.
24/8/2021 • 0
Afganisztán, lakossági parkolóhelyek, vállalkozásmentor - 2021-08-2406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok. AFGÁN HELYZET: Az afgán vereség amerikai visszhangja - újabb Vietnám az Egyesült Államoknak? - Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza, Floridából. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Kizárólagos lakossági parkolóhelyek segíthetik a belvárosban élőket Budapesten - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. NYAKKENDŐ NÉLKÜL: Podcast ajánló - miben segít a mentor egy vállalkozásnak? - Bolyán Róbert, az UniCredit Bank Social Impact Banking területének vezetője.
24/8/2021 • 0
"Zöld" traktorok, tőzsdenyitás, teljes virtuális lét - 2021-08-2309 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Tűpontos "zöld" traktorok - Umenhoffer Péter, az Axiál marketingvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Felkészült az emberiség a teljes virtuális létre? - Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
23/8/2021 • 0
Adóvilág: Németország, aranyköpés, amerikai piac - 2021-08-2308 óra
ADÓVILÁG: Németország a választások előtt - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Szabó Ervin. BEFORE THE BELL: amerikai piaci hírek - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
23/8/2021 • 0
Budapesti neonok, beruházások Szigetcsúcson, kamatdöntés, proptech megoldások - 2021-08-2306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Polgári kezdeményezéssel mentenék meg a régi budapesti neonokat - Racskó Tamás, a petíció egyik elindítója. ÉBRESZTŐ TÉMA: Hiába a tiltakozás, hiába természetvédelmi terület: jön a turisztikai beruházás a kisoroszi Szigetcsúcson. HETI KITEKINTŐ: Hazai kamatdöntés, USA és euróövezeti bizalmi indexek és Jerome Powell beszéd. - Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Proptech megoldások és munkavállalói hangulat index.
23/8/2021 • 0
Perbeszédverseny, tőzsdenyitás, bajai halászlé - 2021-08-1909 óra
IT ROVAT: Apple-Spotify jogvitáról szóló perbeszédversenyben győztek az eltés joghallgatók - Schultz Balázs Dániel és Csillik Kristóf, az ELTE joghallgatói. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Hol lehet Baján jó halat enni? - Kántor Endre, gasztrobubus, halszakértő.
19/8/2021 • 0
Gyermekszámlák és Renault-Geely szövetség - 2021-08-1908 óra
Diákszámla-dilemmák: magyar számlát, vagy Revolutot a gyereknek? - Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu tulajdonosa, hitelszakértő. ARANYKÖPÉS: Bill Clinton. FUTÓMŰ: Beszéljünk a renault-geely szövetség indításáról, ezzel kezdjünk - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
19/8/2021 • 0
Elektronikus fizetés és vég nélküli tőzsdei emelkedés - 2021-08-1906 óra
Névnapok, születésnapok és évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: budapesti hírek. ÉBRESZTŐ: Lejárt a türelmi idő, valóban mindenhol fizethetünk elektronikusan? - Homa Péter, a Biztosdöntés.hu bankszámlaszakértője. HETI ALAPOZÓ: Ilyen gyors emelkedés eddig egyszer volt, határ a csillagos ég? - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
19/8/2021 • 0
Építőipari vitarendezés, tőzsdenyitás, karbonlábnyom - 2021-08-1809 óra
NÉGYZETMÉTER:Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. A nézeteltérések elsimításához ezért egyre többen kérik igazságügyi szakértő kirendelését. Reviczky Renáta, közjegyző. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. SZUPERZÖLD: Hogyan csökkenthetjük tartósan fenntartható szintre a saját széndioxid-kibocsátásunkat? A karbonlábnyom-számítás az első lépés annak tudatosításában, hogy életmód-változtatással is lehet csökkenteni a családok környezeti terhelését. A csökkentés pedig elkerülhetetlen, hiszen legtöbbünk átlagos karbon-lábnyoma jelentősen meghaladja a fenntartható szintet. - Vadovics Edina, a Greendependent Intézet szakmai vezetője
18/8/2021 • 0
Kamatmentes csokhitel és német Tesla - 2021-08-1808 óra
Jön a kamatmentes csokhitel! Ki és hogyan kaphat belőle? Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe - Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. ARANYKÖPÉS: Bagdy Emőke. HOTSPOT: Jön a német Tesla? Musk sürgette a beruházás felpörgetését, hogy már az idén elinduljon a Gigafactory Berlin mellett. A német fél optimista. Musk egyébként kormánykerék nélküli modellt is piacra dobna. Ám ez még a jövő a jelek szerint. Commerzbank: jól ment az egész szektornak Európában, nekik bezzeg veszteséges lett a negyedévük. Az árfolyam lecsökkent, de a piac megbocsátott nekik a jelek szerint.- Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
18/8/2021 • 0
Kollégiumok, szállások, kkv, webshop trükkök - 2021-08-1806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Főnyomócső scere és kollégiumi einstand. Hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Elfogytak a szállások, hova menekülhetünk még a hosszú hétvégén? - Kelemen Lili, a szallas.hu sajtószóvivője. KKV ROVAT: vállalkozói hitel elektronikusan és digitális mintaüzem. Hírcsokor. E-COMMERCE: a webshopok trükjei. Világszerte és Magyarországon is évek óta fokozatosan többet és többet költünk webáruházakban. A sok tisztességes, a jogszabályokat betartó cég mellett akadnak olyanok is, akik a boomot kihasználva becsapják az embereket. Szuperakció, visszaszámláló, nincs ratáron és társaik.
18/8/2021 • 0
Heltai, tőzsdenyitás, programajánló - 2021-08-1709 óra
MESÉL A MÚLT: 150 éve született Heltai Jenő - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Szubjektív programajánló a hosszú hétvégére.
17/8/2021 • 0
Piaci dilemmák és logisztikai hírek - 2021-08-1708 óra
Inflációs kockázatok, privátbanki védekezés, piaci dilemmák és érdekességek - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. ARANYKÖPÉS: Robert De Niro. ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: önvezető kamion, légitársaság, nyírségi magasraktár - hírcsokor.
17/8/2021 • 0
Hidrogén és ESG? - 2021-08-1706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Újra halpusztulás, mérgezés. ÉBRESZTŐ TÉMA: Leleplezték a nagy hidrogénsvindlit? - Szabó M. István, a Napi.hu riportere. Mi az az ESG? - Vízkeleti Sándor, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatója.
17/8/2021 • 0
Szőlőmetszés, tőzsdenyitás, Mesterséges Intelligencia - 2021-08-1609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A metszés magasiskolája - Fendrik Zsóka, szőlész-borász, a Simonit and Sirch magyar képviselője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA: Újdonságok a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság világából - Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató.
16/8/2021 • 0
Svájc és amerikai tőzsde - 2021-08-1608 óra
ADÓVILÁG: Svájc - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Madonna. BEFORE THE BELL: amerikai piaci hírek - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
16/8/2021 • 0
Afganisztán, magyar GDP, hibrid irodák - 2021-08-1606 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Örs vezér tere, Neonmentés. ÉBRESZTŐ: Napi csata aktuál: mi folyik Afganisztánban? - Huszák Dániel, a portfolio.hu elemzője. HETI KITEKINTŐ: Magyar előzetes GDP, kínai és amerikai konjunktúra-indikátorok - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Milyenek lesznek a hibrid irodák a poszt-covid világban?
16/8/2021 • 0
PLF, tőzsdenyitás, utazás járvány idején - 2021-08-1309 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Hallgatói felvetésre megtárgyaljuk, mi is az a PLF, avagy lánykori nevén a Passenger Locator Form. Hol kell kitölteni? Mit kell kitölteni? Hol kell bemutatni, Ki és mikor ellenőrzi? Szép történet...EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. ÁCS IS IN THE AIR Vol.2: A járványadatok napról napra változnak. Velük együtt az egyes országok beutazási előírásai is. Hogyan lehet ehhez alkalmazkodni?
13/8/2021 • 0
Nyugdíjemelés és sportdiagnosztika - 2021-08-1308 óra
NYUGDÍJ KILÁTÁSOK: infláció, vs. nyugdíjemelések rendszere, avagy miért szegényednek a nyugdíjasok? Milyen méltánytalanságok vannak a nyugdíj-rendszerben? - Farkas András, a Nyugdíjguru. ARANYKÖPÉS: Alfred Hitchcock. ÉP TESTBEN: Hogyan segített a sportdiagnosztika? - Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes, sokszoros magyar bajnok gátfutó.
13/8/2021 • 0
Airbnb Budapesten és devizapiaci trendek - 2021-08-1306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Feltámadt a budapesti apartmankiadás a válság után? - Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó. ÉRTÉK PERCEK: Devizapiaci trendek és kilátások - Varga Botond, OTP Global Markets üzletkötő.
13/8/2021 • 0
Mobilpiac, tőzsdenyitás, Velencei-tó gasztro - 2021-08-1209 óra
IT ROVAT: Brutális átrendeződés a mobilpiacon, van esélye a Samsungnak, hogy visszaszerezze a piacvezető pozíciót? - Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: 5 hely, amit semmiképp se hagyj ki a Velencei-tónál - Kántor Ede, gasztrobubi, helyi lakos
12/8/2021 • 0
Messi, Volvosok és fiatal mérnökök - 2021-08-1208 óra
Messi átigazolása kapcsán: miért beteg a nemzetközi foci? - Beke Károly a Portfolio.hu elemzője. ARANYKÖPÉS: Soros György. FUTÓMŰ: Kis közlekedési kultúra, avagy a Volvo az új BMW? Aztán: Fiatal mérnökök zseniális üzleti tervei versenyeztek, Várkonyi kolléga pedig bírált - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
12/8/2021 • 0
Örs vezér tér, személyikölcsön, deltapara - 2021-08-1206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Miért nem csinál senki rendet az Örs vezér téren? Egy lépéssel közelebb a leglassabb elővárosi vasútvonal fejlesztésének tervezése. ÉBRESZTŐ: Személyikölcsön-trendek iskolakezdés előtt - Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs igazgatója. HETI ALAPOZÓ: A további emelkedést segíti a deltapara? - Gyurcsik Attila, az Accorde alapkezelő vezérigazgatója.
12/8/2021 • 0
Dugódíjmegoldások, tőzsdenyitás, budapesti lakáspiac - 2021-08-1109 óra
SZUPERZÖLD: Sikeres dugódíjmegoldások világszerte, melyik lehet jó Budapestnek? - Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző.
NÉGYZETMÉTER: Engedékenyebbek lettek az eladók a budapesti lakáspiacon - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
11/8/2021 • 0
Inflációs para és vakcinagyártó rally - 2021-08-1108 óra
Nincs még vége az inflációs parának - Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Heltai Jenő. HOTSPOT: Vakcinagyártók: nő a fertőzés az USA-ban. Tartós lesz a kereslet a védőoltások iránt, aratnak is az ilyet gyártó a cégek. - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő.
11/8/2021 • 0
Megaparkolóház, KKV, ételfutárok - 2021-08-1106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Megaparkolóház a Mexikóinál, lassan kizárólagossá váló elsőajtózás a buszokon-trolikon - Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. KKV ROVAT. E-COMMERCE: Alkalmazottként fizetett futárokkal nem is lenne olyan jó biznisz a kiszállítás? A futár-vállalkozói csúcsfizetések nyomában - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója.
11/8/2021 • 0
Schmidt Miksa, tőzsdenyitás, digitális marketing - 2021-08-1009 óra
MESÉL A MÚLT: 155 éve született Schmidt Miksa bútorgyáros, lakberendezési vállalkozó, aki belekeveredett a Mágnás Elza-gyilkosságba - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Vár a digitális jövő! A marketingben is! - Béres Szilárd, a Budapesti Metropolitan Egyetem társ-szakvezetője.
10/8/2021 • 0
Olajártrend, Mol jövő és Waberer's sikerek - 2021-08-1008 óra
Olajártrend, alapanyagár-emelkedés és a Mol nyereségének ugrásszerű javulása. - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője. ARANYKÖPÉS: Antonio Banderas.
ÉSZJÁTÉK: Hasít a Waberer's! És nem ám csak a részvényárfolyam, az eredmény is! - Erdélyi Barna, a Waberer’s International vezérigazgatója.
10/8/2021 • 0
Kriptovaluta feltámadás és olajár-csúcsok - 2021-08-1006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Velencei-tó, Ferihegy, Lipót. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vége a kriptomacinak? Jobb lehet az éter a bitcoinnál? - Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője. Olajár-csúcsok, elszálló földgáz - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője.
10/8/2021 • 0
Agrotech, tőzsdenyitás, agy - 2021-08-0909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA, EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. HEURÉKA - dr. Nyíri Gábor vezető kutató (ism)
9/8/2021 • 0
Osztrák adóvilág, aranyköpés, amerikai piac - 2021-08-0908 óra
ADÓVILÁG: Ausztria - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Dustin Hoffman. BEFORE THE BELL - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
9/8/2021 • 0
Második ütem a Blahán, lakásfelújítási hitel, inflációs adatok - 2021-08-0906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Indul a második ütem a Blahán. ÉBRESZTŐ: Nem is annyira népszerű a lakásfelújítási támogatáshoz kapcsolható hitel, miért? - Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője. HETI KITEKINTŐ: Fontos inflációs adatok Magyarországon és Amerikában - Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője. KARIKACSAPÁS: Új bérlő a bevásárlóközpontokban: egy gyorsan növekvő fodrászathálózat.
9/8/2021 • 0
Nyaralás, vízilabda, BUX-csúcs - 2021-08-0609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Minek menjünk külföldre, ha itthon full szabadság, kint meg mindenféle korlátozások vannak? De ha igen, akkor hova? Utazási tippek, tanácsok. Közben élő közvetítés a férfi vízilabda válogatott elődöntőjéről. TŐZSDENYITÁS: csúcson a BUX, emelkedik a Mol - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. HALLGATÓI KÉRDÉSEK, VÁLASZOK
6/8/2021 • 0
Nemzetközi sörnap, Warhol, sportdiagnosztika - 2021-08-0608 óra
NEMZETKÖZI SÖRNAP: Hogy alakul a sörpiac és kereskedelem? - Ludvig Orsolya, a Heineken Hungária Vállalati kapcsolatok- és kommunikációs vezetője. Sör trendek a világban és itthon - Milyen trendek voltak jellemzőek az elmúlt időszakban globálisan? - Lados Péter, A Soproni Sörgyár sörfőzőmestere. ARANYKÖPÉS: Andy Warhol. ÉP TESTBEN: A héten véget ér az olimpia, hány sportoló felkészülését segítette a Synlab és hogyan? - Szász Máté, biológus, a SYNLAB Sportdiagnosztika Üzletág szakmai vezetője.
6/8/2021 • 0
Jegyautomata, kamatok, makroadatok - 2021-08-0606 óra
Névnapok, események híres születésnaposok után lapszemle, majd tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Kevesebb BKV jegyautomata lesz, előtérben a kártyás fizetés - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. ÉRTÉK PERCEK: EUR/HUF árfolyam alakulása a hét folyamán, cseh jegybanki kamatemelés, Eurózóna és USA PMI adatok értékelése, ADP és NFP - Imrei János, az OTP Global Markets osztályvezetője.
6/8/2021 • 0
InterNyet, tőzsdenyitás, 2021 strandétele - 2021-08-0509 óra
IT ROVAT: Oroszország leválna a globális netről? A teszt már megvolt... - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója. TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Mi lett a 2021-es év balatoni strandétele?
5/8/2021 • 0
HunCoin, aranyköpés, build-to-buy - 2021-08-0508 óra
Jön az MNB digitális forintja? Hogyan működne a HunCoin és mi lenne a neve? - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója. ARANYKÖPÉS: Neil Armstrong FUTÓMŰ: a Ford új értékesítési modellje, build-to-buy és teljes online kiszolgálás. Autógyártók eredményei: jók lettek, rekord féléveket jelentettek - de a tőzsdei fogadtatás ramaty volt. A chiphiány mumusa kísért - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
5/8/2021 • 0
Velencei-tó, Amazon és az Apple - 2021-08-0506 óra
Névnapok, híres születésnaposok, LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Lehet pályázni a látássérültek közlekedésének segítésére, cserélik a BKV jegyautomatákat, indul a Blaha második fázis. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi a helyzet a Velencei-tó feltöltéssel? HETI ALAPOZÓ: Kihathat-e az egész piacra az Amazon és az Apple gyengélkedése? - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
5/8/2021 • 0
Méregkereső kutyák, tőzsdenyitás, 3D beton nyomtatás - 2021-08-0409 óra
SZUPERZÖLD: A kaszálások okozta természeti károk felmérésében is segíthetnek a méregkereső kutyák - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Átadták Németország első 3D beton nyomtatással készült házát - Ézsiás Miklós, a PERI Magyarország ügyvezetője.
4/8/2021 • 0
Távmunka, aranyköpés, gáz piac - 2021-08-0408 óra
HR PERCEK: Nincs olyan, hogy "home office" - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS: Dinnyés József. PIACI HOTSPOT: amerikai cseppfolyós gáz piac - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
4/8/2021 • 0
Budapesti körkép, KKV-k internet ellátottsága, ausztrál akvizíció - 2021-08-0406 óra
Névnaposok, évfordulók, születésnaposok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: A Járókelő.hu hírei - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. KKV ROVAT: Nem állnak rosszul internet ellátottsággal a kkv-k, de informatikai üzleti folyamatokban lenne mit fejleszteni - Nemeslaki András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. E-BIZNISZ: A valaha volt legnagyobb ausztrál akvizíció - a Square Afterpay felvásárlás.
4/8/2021 • 0
Ebenhöch Ferenc, tőzsdenyitás, Auer Fesztivál - 2021-08-0309 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Ebenhöch Ferenc győri kanonok - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. KULTMOGUL: Nemzetközi zenei fesztivál Auer Lipót hegedűművész emlékére - Kováts Péter, Mendelssohn Kamarazenekar és a fesztivál művészeti vezetője.
3/8/2021 • 0
Költségvetési források, aranyköpés, raklappiac - 2021-08-0308 óra
Mozgósítja Magyarország a költségvetés szabad forrásait is. Mit jelent ez? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Gárdonyi Géza. ÉSZJÁTÉK: Alapanyaghiány és hamisítás is sújtja a raklappiacot - Járik Tamás, A MÁV-REC Railway Engineering Corporation Kft. raklapellenőrző divízióvezetője.
3/8/2021 • 0
Vaksötét koncert, rekordösszegű lakáshitel, szárnyaló lakásfelújítási kedv - 2021-08-0306 óra
Névnapok, évfordulók és születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Vaksötét koncert: átélheted, milyen vakként egy csodálatos koncert - Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke. ÉBRESZTŐ TÉMA: Júniusban ismét rekordösszegű lakáshitelt folyósítottak a hitelintézetek Magyarországon - Forrás Dávid, a bank360.hu szakértője. MASTERPLAST: Csúcson a lakásfelújítási kedv - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.
3/8/2021 • 0
Jégverés, tőzsdenyitás, AI etika - 2021-08-0209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Szétverik a jégverést - Az országos jégkármérséklő rendszer működése - Kocsis Áron, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jégkármérséklő rendszerének üzemeltetési igazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Etikai kérdések a mesterséges intelligencia technológiával kapcsolatban - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója.
2/8/2021 • 0
Post-COVID, Farkas Bertalan, gyorsjelentések - 2021-08-0208 óra
ADÓVILÁG: Jubileumi 250. ADÁS, post-COVID adótrendek és világpolitika - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Farkas Bertalan. BEFORE THE BELL: a gyorsjelentésüket eddig publikáló S&P500 cégek 88%-a jobbat jelentettek az elemzői várakozásoknál, ezen a héten az indexben szereplő 500 vállalat 25%-a teszi közzé a számait - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
2/8/2021 • 0
EFOTT, átlagkereset, makroadatok - 2021-08-0206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Összebalhézott az EFOTT miatt Velence és Sukoró. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kisebb volt a szokásosnál az átlagkeresetek növekedése, jövőre 200 ezer Ft lehet a minimálbér - Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. HETI KITEKINTŐ: Európai konjunktúra és amerikai munkaerőpiaci adatok érkeznek - Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Mi marad velünk a pandémia után?
2/8/2021 • 0
Utaskísérő kereső Wizz Air, tőzsdenyitás, piacfelügyelet - 2021-07-3009 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Még mindig kevés a járat, mégis kétségbeesetten keres utaskísérőket a Wizz Air - Ács "havashenrik" Gábor utazási májer megaszondja. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. Használati utasítás egy fésűhöz? - Változó piacfelügyeleti szabályok - Dávid Barbara, az AegisLegal ügyvédje.
30/7/2021 • 0
Okos infrastruktúra, aranyköpés, diagnosztika az aranyért - 2021-07-3008 óra
SIEMENS: Okos felhasználónak okos infrastruktúrát! - Balasa Levente, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divízióvezetője. ARANYKÖPÉS: Henry Ford. ÉP TESTBEN: Diagnosztikával az olimpiai aranyért - Szász Máté, biológus, a SYNLAB Sportdiagnosztika Üzletág szakmai vezetője.
30/7/2021 • 0
Dráguló benzin és kávé, MNB, amerikai kamat kilátások - 2021-07-3006 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Hotelek, éttermek, egyetemek, kertmozi, filmek - hírek a fővárosból. Ébresztő téma: Munkába járni kész ráfizetés - drágul a benzin és a kávé - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt vezető elemzője. ÉRTÉK PERCEK: MNB kamatdöntés, Fed FOMC és USA kamatvárakozások alakulása - Priegl Máté, OTP Global Markets részvénykereskedő
30/7/2021 • 0
Túl drága az SMS, tőzsdenyitás, a legjobb magyar étterem - 2021-07-2909 óra
IT: Túl drága az SMS? - A hatóság is erre kíváncsi - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. NOPQ: Melyik a legjobb magyar étterem? Itt a Dining Guide válasza! - Herczeg Zoltán a Dining Guide felelős kiadója.
29/7/2021 • 0
Kriptodeviza-ügyletek adózása, aranyköpés, Elon mennybemenetele - 2021-07-2908 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Jó hír a kriptodevizásoknak! Itt az adócsökkentés! - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Montágh Imre. FUTÓMŰ: Elon mennybemenetele - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
29/7/2021 • 0
Strand nyílik a Rómain!, applikáció az orvos-beteg párbeszédben, mi lesz a kínai techcégekkel - 2021-07-2906 óra
Névnapok, születésnapok és évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Csobbanj a Dunában Budapesten! Strand nyílik a Rómain! - Tömör Miklós, a Város és Folyó (Valyo) Egyesület elnöke. Applikáció segíti az orvos-beteg párbeszédet - dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. HETI ALAPOZÓ: Kínai fal - mi lesz a kínai techcégekkel? - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
29/7/2021 • 0
Természeti katasztrófák, tőzsdenyitás, zártkertek - 2021-07-2809 óra
SZUPERZÖLD: Viharok, áradások, aszály - Mekkora kárt okoznak a természeti katasztrófák? - Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Újhullámos ingatlanvásárlás: egyre népszerűbbek a zártkertek - Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője.
28/7/2021 • 0
Agrárláz, szabadalmi díjak, részvénysztorik - 2021-07-2808 óra
Egy-két-hár, na ki lesz a sztár? - Kitört az agrárláz! - Hollósi Dávid, Takarékbank Agrár Üzletág ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS: Karl Popper. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Vállalkozóbarát szabadalmi díjak - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő.
28/7/2021 • 0
Megújuló Nagyrét, devizautalás költséghatékonyan - 2021-07-2806 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Megújult a Hűvösvölgyi Nagyrét! Is. - Komoly fejlesztések a Pilisi Parkerdőben - Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. KKV ROVAT: Devizautalás költséghatékonyan - Fintech segítség a kkv-k külkereskedelmi ügyleteihez - Henrik Gergely az iBanFirst számlamenedzsere.
28/7/2021 • 0
A Szózat zeneszerzője, tőzsdenyitás, a klasszikus zene hatása - 2021-07-2709 óra
MESÉL A MÚLT: 170 éve hunyt el a Szózat zeneszerzője - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Mozart? Vágod? Pedig kéne! - A klasszikus zene hatása a gyerekekre - Dr. Maróti Emese, az MTA-LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport kutatója, zenepszichológus és Király-Domány Bernadett, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hegedűművésze.
27/7/2021 • 0
Pénzpiaci sztorik, aranyköpés, elektronikus fuvarlevél - 2021-07-2708 óra
Pénzpiaci sztorik az év első feléből - Sándor Dávid, OTP Global Markets Multi-asset Elemzési Osztály vezető befektetési stratégája. ARANYKÖPÉS: Betlen János. ÉSZJÁTÉK: Jön az elektronikus fuvarlevél - Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára.
27/7/2021 • 0
Imádják a MOL Bubi-t, Ügyfélélmény, Egy társadalmi vállalkozás közelről - 2021-07-2706 óra
Névnapok, születésnapok és évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Drótszamarak reneszánsza - Imádják a fővárosiak a MOL Bubi-t - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. KPMG: Ügyfélélmény – Megéri? Kell ez? - Hári Melitta, KPMG senior tanácsadó. UNICREDIT: Egy társadalmi vállalkozás közelről - Magyari Vivien, a Nyékládházi Viola Idősotthon intézményvezetője.
27/7/2021 • 0
Precíziós gazdálkodás, tőzsdenyitás, mesterséges intelligencia - 2021-07-2609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hogy állunk a precíziós gazdálkodással? - Dr. Milics Gábor, a 13. ECPA konferenciát szervező Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Ember-AI két jó barát - így vigyáznak ránk a jövőben - Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kiberttitok jövőkutató.
26/7/2021 • 0
Jemen és amerikai részvénypiac - 2021-07-2608 óra
ADÓVILÁG: Yemen - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: George Bernard Shaw. BEFORE THE BELL: A nyári szezon legérdekesebb hete jön. - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
26/7/2021 • 0
Éjszakai futás, MNB kamatdöntés, létesítménymenedzsment - 2021-07-2606 óra
Névnapok, születésnapok, fontosabb évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Éjszakai futás a fővárosban - Zelcsényi Miklós, a verseny főszervezője. HETI KITEKINTŐ: MNB kamatdöntés és adatcunami - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Létesítménymenedzsment hírek.
26/7/2021 • 0
Ács is in the air, tőzsdenyitás, libamáj - 2021-07-2309 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Ács "havashenrik" Gábor utazási májer megaszondja. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. Így készül a jövő libamája!
23/7/2021 • 0
Millió lépés az életért, aranyköpés, vitorlázás - 2021-07-2308 óra
Millió lépés az életért! - figyelemfelkeltő és motiváló kampányba kezd a Magyar Szervátültetettek Szövetsége - Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvos igazgatója. ARANYKÖPÉS: Bródy Sándor. ÉP TESTBEN: Vitorlázás vízen és a gazdasági életben - Rózsai Rezső, KPMG vezérigazgató.
23/7/2021 • 0
Biológiai sokféleség, európai szövetség, a hét fontosabb adatai - 2021-07-2306 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Biológiai sokféleség és állatkerti napközi tábor a rászorulóknak a Budapesti Állatkertben - Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Ezt konkrétan miért kellett? És az európai szövetség miért ilyen fafejű, amikor a FIVB nem az... ÉRTÉK PERCEK: A mögöttünk álló hét fontosabb eseményei, adatai. - Csillag Zsigmond, OTP Global Markets osztályvezető
23/7/2021 • 0
OMSZ, Bucks, csevap - 2021-07-2209 óra
IT ROVAT: Mesterséges intelligencia segít az OMSZ-nek - Salga Péter Dyntell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. TŐZSDENYITÁS: nyert a Milwaukee Bucks! - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: A csevapon túl: mit tudnak a szerbek a konyhában? - Győrffy Zoltán bor és gasztro szakíró, a Pécsi Borozó alapító főszerkesztője.
22/7/2021 • 0
Dízelautók, légszennyezés, chiphiány - 2021-07-2208 óra
FUTÓMŰ: Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi lesz az öreg dízelautókkal Budapesten. A tervek szerint mindenképpen kitiltásra kerülnek, de kérdés, hogy mely autókról van szó és mikor? Várkonyi Gábor, autós szakértővel ezzel a témával kezdtünk. ARANYKÖPÉS: Markos György. Az idézet után pedig szó volt a Daimler gyorsjelentésről, a Stellantis vezér Tavares prognózisáról is chiphi ány ügyben.
22/7/2021 • 0
Mikrohullámú fegyver vs. Pegasus, populista infláció - 2021-07-2206 óra
Névnapok, különleges évfordulók és születésnaposok említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Budapesti hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mikrohullámú fegyver vs. Pegasus - dübörög a hidegháború? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. HETI ALAPOZÓ: A populista kormányok miatt csap le újult erővel az infláció - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
22/7/2021 • 0
Glifozát, tőzsdenyitás, költséges albérlet külföldön tanuló diákoknak - 2021-07-2109 óra
SZUPERZÖLD: Glifozát betiltást és tiszta levegőt követelnek zöld szervezetek - Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag szakértője és levegőtisztaságikampány-felelőse. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Költséges a diákoknak az albérlet az európai egyetemvárosokban - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője
21/7/2021 • 0
Válás és családi biznisz, aranyköpés, egyre több női feltaláló - 2021-07-2108 óra
MOKK: Válás esetén mi lesz a családi biznisszel? - Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. ARANYKÖPÉS: Ernest Miller Hemingway. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom - Dr. Fekete Andrea PhD egyetemi docens, a SE Diabetes Kutatócsoport vezetője, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője, a Jedlik Ányos díja kitűntetettje.
21/7/2021 • 0
Az ülés az új dohányzás, környezetbarát weboldalak - 2021-07-2106 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulós események említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hogyan lehet valaki Járókelő önkéntes? - Lukács Máté, a Járókelő Közhasznú Egyesület koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Az ülés az új dohányzás, mégsem figyelünk rá annyira! KKV ROVAT. E-BIZNISZ: Létezik olyan, hogy környezetbarát weboldal? - Kulcsár Zsolt, az Integral Vision ügyvezetője
21/7/2021 • 0
Vasúttörténet ,BÉT, továbbképzés - 2021-07-2009 óra
MESÉL A MÚLT: Az első magyar vasút - Pestről Vácra lehetett robogni - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Mit nyújthat egy szakirányú továbbképzés? - Szittné Csányi Kriszta, Budapesti Metropolitan Egyetem Szakirányú Továbbképzési Központ vezetője.
20/7/2021 • 0
Egy Unió, két euró, aranyköpés, Záhony és Kína - 2021-07-2008 óra
EGY UNIÓ, KÉT EURÓ: Az egyik 19, a másik egy híján 20. - Madár István, a portolio.hu vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Moholy-Nagy László magyar képzőművész. ÉSZJÁTÉK: Záhonyi vasúti átrakó: a kínai vállalatok is ugrásra készek - Csomós Norbert, a L.A.C. Holding Zrt. projekt igazgatója, a CELIZ szakmai irányítója.
20/7/2021 • 0
OPEC megegyezés, a turizmus ébredése - 2021-07-2006 óra
Névnapok, események, híres születésnapok. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: OPEC megegyezés, történelmi rekordon a benzinárak - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. TURIZMUS: A turizmus ébredése - Indra Dániel, a KPMG igazgatója, turisztikai szakértője.
20/7/2021 • 0
Gyümölcsinfláció, tőzsdenyitás, űrverseny - 2021-07-1909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: gyümölcsinfláció, biodiverzitás és klímaváltozás. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: The Race For Space - eddig a nemzetek, most a milliárdosok versenyeznek. - Pacher Tibor, elméleti fizikus, a Puli Space alapítója és vezetője.
19/7/2021 • 0
Omán, aranyköpés, amerikai részvények - 2021-07-1908 óra
ADÓVILÁG: Omán - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Móra Ferenc. BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
19/7/2021 • 0
Utazz a fővárosba, globális minimumadó, beszerzésimenedzser-indexek, irodai virágok - 2021-07-1906 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Utazz a fővárosba! - Galambos-Parti Regina, a Budapest nyáron nekem kampány egyik nagykövete, a Bakancslista Magyarország alapítója. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kommunikációban ellene van, a háttérben nagyon készül a kormány a globális minimumadóra? HETI KITEKINTŐ: Az EKB döntéshozói és a Markit beszerzésimenedzser-indexek mozgathatják meg a piacokat - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Létesítménymenedzsment hírek - Ideláis irodai növények.
19/7/2021 • 0
Utazás teszttel, tőzsdenyitás, útitippek - 2021-07-1609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: A Wizz azt javasolja, hogy utazzunk romantikázni a legfertőzöttebb sötétvörös zónába. TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. ÁCS IS IN THE AIR 2: hallgatói kérdések és reakciók.
16/7/2021 • 0
Személyes pénzügyek és dunai SUP túra - 2021-07-1608 óra
Régi arcok új cégben: új pénzügyi összehasonlító portál indult - Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu tulajdonosa és Homa Péter, a cég banki szakértője. ARANYKÖPÉS: Roald Amundsen. ÉP TESTBEN: SUP-polj le a Dunán, keresztül Budapesten. Túra hétvégére.
16/7/2021 • 0
Idegenvezetők, agrárpályázatok, infláció - 2021-07-1606 óra
Névnaposok, évfordulók, híres születésnaposok. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Mi lesz a budapesti idegenvezetőkkel? - Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesülete elnöke. Hatalmas lehetőség előtt az agrárium? - Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: amerikai inflációs adat, EUR/USD - Kosztelnik Roxána, OTP Global Markets üzletkötője
16/7/2021 • 0
Adataink, tőzsdenyitás, milyen a jó kritika? - 2021-07-1509 óra
IT ROVAT: Miért olvashatják szabadon az elektronikus leveleinket a e-mail szolgáltatók és az állami szervek? - Mádi-Nátor Anett, a Cyber Services nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezetője, az ECSO Board tagja, és a Women4Cyber alapítvány elnöke. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. NOPQ: Van-e értelme az étteremkritikának? Milyen a jó kritika? - Kántor Bandi kritizál.
15/7/2021 • 0
Digitális vállalkozások, kivezetné az EU a dízel és benzines autókat? - 2021-07-1508 óra
Minden vállalkozás digitalizálható - új program a Telekomnál - Iski István, a Magyar Telekom kkv szegmens igazgatója. ARANYKÖPÉS: Liptai Claudia. FUTÓMŰ: Megszületett a döntés: egy javaslat 2035-től nem engedélyezné a dízel és benzines autókat forgalomba helyezését Európában! - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
15/7/2021 • 0
Banki költségek és a csoda- tőzsdeindex - 2021-07-1506 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Magasak a havi banki költségek, komoly változást vár a bankok árazási rendszerében az MNB - Bartha Lajos, a Magyar nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. HETI ALAPOZÓ: A csodatőzsdeindex, amely sose esik le - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
15/7/2021 • 0
PET Kupa, tőzsdenyitás, nyaraló árak - 2021-07-1409 óra
SZUPERZÖLD: Szépen kinőtte magát a PET Kupa - Bitter Zsuzsanna, a PET Kupa szervezői csapat tagja. TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. NÉGYZETMÉTER: Brutálisan drágulnak a nyaralók a Balatonnál, nem úgy a Tisza-tónál.
14/7/2021 • 0
Euró, Esterházy, szellemi tulajdon - 2021-07-1408 óra
Két külön euró északnak és délnek? Mi lehet ebben a ráció? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus. ARANYKÖPÉS: Esterházy Péter. GONDOLKODOM: Aktívabb vállalkozók, több szellemitulajdon-védelmi bejelentés az idei első fél évben - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. HOTSPOT: Gyorsjelentési szezon, Apple, BASF, VW, JP Morgan - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
14/7/2021 • 0
Sztorizás, önkormányzatok, GINOP - 2021-07-1406 óra
Névnaposok, évfordulók, híres születésnaposok. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mennyit buknak színezet alapján az önkormányzatok? - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója. KKV ROVAT: Egy összeomlás háttere - öt percig fogadta a rendszer a pályázatokat - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója.
14/7/2021 • 0
Flór Ferenc, tőzsdenyitás, ingyenes programok - 2021-07-1309 óra
MESÉL A MÚLT: 150 évvel ezelőtt hunyt el Flór Ferenc, a legmagyarabb orvos - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: Ingyenes igényes programok: fotókiállítás és Zenélő Budapest.
13/7/2021 • 0
Globális minimumadó, Geldof, tibeti vasút - 2021-07-1308 óra
Jön a globális minimumadó, de meddig tudja magát kihúzni Magyarország belőle? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Bob Geldof. ÉSZJÁTÉK: vasút, Tibetben, 3000 méteren, ami 160-nal megy? Igen, ez épül. Ki lehet jelenteni: elindult a negyedik hullám, mi pedig gatyát letolva várjuk.
13/7/2021 • 0
Viharkárok, Visegrád, társadalmi vállalkozások - 2021-07-1306 óra
Névnapok, híres születésnaposok, évfordulók. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: A reptéri helyzet fokozódik, reagált a Budapest Airport tulajdonosa. Megújul a Visegrádi vár, de mikor és mennyiért? ÉBRESZTŐ TÉMA: Durva viharkárok, jégverte autók és mezők. Mire fizet a biztosító, és mire nem? - Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője. Társadalmi vállalkozások, társadalmi hatású befektetések - Bolyán Róbert, az Unicredit Bank social impact banking vezetője.
13/7/2021 • 0
Dinnye, tőzsdenyitás, agykutatás - 2021-07-1209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Legalább a dinnyének jó volt idén az időjárás - Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke. TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az agykutatás legújabb vívmányai - dr. Nyíri Gábor, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezető kutatója.
12/7/2021 • 0
Szaúd-Arábia, Armani, Blue Origin - 2021-07-1208 óra
ADÓVILÁG: Szaúd-Arábia adózása és külpolitikája - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Giorgio Armani. BEFORE THE BELL: űrverseny, Brason-Bezos-Musk, Blue Origin árfolyam, JP Morgan, Goldman Sachs, banki osztalékok, Pepsi jelentés. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
12/7/2021 • 0
Olaszok, amerikai infláció, rugalmas iroda - 2021-07-1206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, és EB-döntő. LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Indul a Blaha-túrás, munkásszállás lesz a körszállóból. HETI KITEKINTŐ: Amerikai infláció, kínai GDP - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: A rugalmas és a közösségi irodáké a jövő?
12/7/2021 • 0
Repjegyek fillérekért, tőzsdenyitás, világbajnok vörös - 2021-07-0909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Repjegyek fillérekért, autóbérlés aranyáron - Ács Gábor utazási szaki.
EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. Világbajnok villányi vörös - Dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok egyik tulajdonosa.
9/7/2021 • 0
Depresszió és SUP - 2021-07-0908 óra
Nem kedv kérdése - Mindenkinek sokba kerül a depresszió - Dr. Szekeres György, a Semmleweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának docense. ARANYKÖPÉS: Tom Hanks.
ÉP TESTBEN: Evezz állva! - Hódít a SUP! - Foltán László, SUP szakágvezető
9/7/2021 • 0
Vivicitta, infláció, forintgyengülés - 2021-07-0906 óra
Születésnaposok, névnaposok és évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Hétvégén újra Vivicitta! - Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Nyolc és fél éves csúcson az infláció! - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. ÉRTÉK PERCEK: Miért és meddig gyengül a forint? - Fodor István, OTP Global Markets üzletkötő.
9/7/2021 • 0
Zsarolóvírus támadások, tőzsdenyitás, fagyi - 2021-07-0809 óra
IT ROVAT: Túsztárgyalók az IT szektorban - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Bíborka, balzsamos sült áfonya és mezei kakukfütty - Megvan az Év Fagylaltja!! - Erdélyi Balázs, a Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
8/7/2021 • 0
Építőanyag drágulás, autó áremelkedés - 2021-07-0808 óra
Ki miatt drágul az építőanyag? - Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke. ARANYKÖPÉS: Jean de la Fontaine. FUTÓMŰ: drágul a bérautózás, de miért? Száguldanak a benzines luxusautók eladásai. Miért? Ki fog megfizethető árú autót gyártani? - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
8/7/2021 • 0
Járókelő, nyaralás, tőzsdei robotok - 2021-07-0806 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Elégedett városlakók - Így segít a Járókelő
Önkormányzatok, illetékesek partneri együttműködést köthetnek velünk, ez a mi civil szolgáltatásunk újabban. - Haris Gergely, a Járókelő Egyesület önkéntese, nagykövete. ÉBRESZTŐ TÉMA: Merre és mennyiért nyaral idén a magyar? - Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője. HETI ALAPOZÓ: Robotok vs. Humánok - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató.
8/7/2021 • 0
Építőanyagok áremelkedése, tőzsdenyitás, Ne etessük a vízimadarakat! - 2021-07-0709 óra
NÉGYZETMÉTER: Kártérítési perek sorát hozhatja el az építőanyagok áremelkedése? - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. SZUPERZÖLD: Ezredszer mondjuk! Ne etessük a vízimadarakat! - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.
7/7/2021 • 0
Nők karrier lehetőségei, aranyköpés, Csokoládé Világnapja, hotspot - 2021-07-0708 óra
HR PERCEK: Milyenek a nők karrier lehetőségei? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Lion Feuchtwanger. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Csokoládé Világnapja: szabadalmi bejelentések a múltból - Szakács Lilla, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mintaoltalmi osztályának vezetője. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
7/7/2021 • 0
Falfestmény a Dob utcában, marketing találomra, hazai e-kereskedők - 2021-07-0706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Különleges falfestmény a Dob utcában - Jusztin Emese, a Converse brand managere. KKV ROVAT: Marketing találomra? - Így csinálják a magyar kkv-k! - Gandera Balázs, az INTREN ügyvezetője. E-BIZNISZ: Kevés a nagy magyar e-kereskedőcég - Segít az új áfaszabályozás? - Szabó László, a Growww Digital online-növekedési szakértője.
7/7/2021 • 0
La Fontaine, tőzsdenyitás, bábszínház - 2021-07-0609 óra
MESÉL A MÚLT: A fabulák francia mestere - 400 éve született La Fontaine - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Dróton mozgatott kultúra - Új évad a Budapest Bábszínháznál - Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatónője.
6/7/2021 • 0
Siemens130 és elektromos teherautó - 2021-07-0608 óra
A kávédarálótól az elektromos autókig - Több, mint 130 éve Magyarországon a Siemens - Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Sylvester Stallone. ÉSZJÁTÉK: Mérföldkő a logisztikában - Itt az első magyar elektromos teherautó! - Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. Kereskedelmi és Marketing Igazgatója
6/7/2021 • 0
Budapest by Night, dráguló hitelek, napelemes elszámolás - 2021-07-0606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapest by Night - Jön a Séták Éjszakája - Csillag Zsófia, a Budastep cégvezetője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Hát elkezdődött... - Drágultak a lakáshitelek - Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. Marad a nulla forintos villanyszámla? Nem változik az elszámolás a napelemeknél - Házi Ádám napelemszakértő, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója
6/7/2021 • 0
Kukorica Kör, tőzsdenyitás, kínai űrcsata - 2021-07-0509 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Kukoricáznak - összefogás a kukorica termelőkért - Dr. Körösi Katalin, a Kukorica Kör Egyesület ügyvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az űrben is előznek a kínaiak? - Pacher Tibor, elméleti fizikus, a Puli Space alapítója és vezetője.
5/7/2021 • 0
Az OPEC működése, aranyköpés, amerikai tőzsdehírek - 2021-07-0508 óra
ADÓVILÁG: Az OPEC működése - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Jean Cocteau. BEFORE THE BELL: Amerikai piac - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő.
5/7/2021 • 0
Hatósági áras kavics, infláció, ingatlan innovációk - 2021-07-0506 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Gyaloglás nem, antitest vizsgálat igen - hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Betonfal - állami beavatkozás az építőanyag piacon - Ditróy Gergely, a Portfolio Ingatlan rovatának vezető elemzője. HETI KITEKINTŐ: Merre tovább magyar infláció? - Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Szükségből erény? Innovációk a kereskedelmi ingatlanok piacán.
5/7/2021 • 0
Uniós oltottsági igazolvány, tőzsdenyitás, flipper - 2021-07-0209 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Itt az uniós oltottsági igazolvány! De hol lehet használni? Hova, hogyan és mivel engednek be? - Ács Gábor utazási szaki. TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. HOMO LUDENS: A flipper és a gazdaság története egymástól elválaszthatatlan - Pataki Márk, a Flipper múzeum című könyv egyik szerzője.
2/7/2021 • 0
Magyar foci, aranyköpés, vízitúra és vízisport szabályok - 2021-07-0208 óra
MAGYAR FOCI: A válogatott szereplése bizonyíték arra, hogy beértek a kormány milliárdos beruházásai? - Vég Márton, az Mfor.hu újságírója. ARANYKÖPÉS CUNAMI: Hofi Géza. ÉP TESTBEN: Nyári vízitúra és vízisport szabályok - Klemencz Henrik, a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség szakmai vezetője, alapító alelnöke.
2/7/2021 • 0
Vasú, olaj, arany, réz - 2021-07-0206 óra
Névnapok, események, születésnaposok, (és ÁCS GÁBOR!) után lapszemle, majd tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Összeomlott a közlekedés a villamosított észak-balatoni vasútvonalon - Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnöke. ÉRTÉK PERCEK: Árupiac: drágul az olaj, megfordult az arany, megállt a réz - Fábián Lóránt, az OTP Global Markets árupiaci kereskedője.
2/7/2021 • 0
Windows 11, tőzsdenyitás, organikus gin - 2021-07-0109 óra
IT ROVAT: Lazíthat a Windows 11 CPU-s követelményein a Microsoft - Asztalos Olivér, szabadúszó IT szakújságíró. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Itt az első magyar organikus gin - Vértes Tibor, az Agárdi Pálinkafőzde Kft. ügyvezetője
1/7/2021 • 0
Az unió jövője, Rolls Royce élmények - 2021-07-0108 óra
POLITIKAI SZEMMEL: Az EU jövője: ez egység kárt szenved. A nemzeti érdekekeket előtérbe helyező vezetők egyre erősebbek, az szorosabb integrációt szorgalmazók halkulnak. Mi lesz ebből? dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Lady Diana. FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, autós szakértő. Vezetett egy igazi Rolls Royce-t. A legújabb típust. És ez még nem minden! Kiképezték Rolls Royce sofőrnek. Élménybeszámoló.
1/7/2021 • 0
Elővásárlási jog, félév a tőkepiacokon - 2021-07-0106 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Mosolygó villamos, mesékkel, júliusi metrós menetrend. ÉBRESZTŐ TÉMA: Elővásárlási jog: akár évek múlva is megtámadható az adásvételi szerződés - dr. Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje. HETI ALAPOZÓ: Milyen volt az első félév a tőkepiacokon? - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
1/7/2021 • 0
Fővárosi klímastratégia, tőzsdenyitás, építőanyagok drágulása - 2021-06-3009 óra
SZUPERZÖLD: A "Nappal hajtva" fővárosi klímakonferencia tanulságai és Budapest klímastratégiája - Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának főosztályvezetője. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. NÉGYZETMÉTER: Megfékezné az építőanyagok árának drágulását a kormány: milyen lépésekkel?
30/6/2021 • 0
Infláció és Delta kockázat, Visegrádi Szabadalmi Intézet, hotspot - 2021-06-3008 óra
A valódi infláció és a Delta variáns kockázata - Zsiday Viktor, befektetési szakember, portfóliómenedzser, a Citadella alap kezelője. ARANYKÖPÉS: Michael Phelps. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Idén 5 éves a Visegrádi Szabadalmi Intézet - Dr. Stadler Johanna, Visegrádi Szabadalmi Intézet igazgatója. PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
30/6/2021 • 0
Masterplast, elhízás, mobilklíma - 2021-06-3006 óra
Némi morgás után névnapok, események, híres születésnaposok. PIACI HELYZETKÉP: Rekordon a Masterplast árfolyama - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyon sokat híztak a magyarok a karantén alatt - a 4. legelhízottabb nemzet lettünk! - Erdélyi Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. KKV ROVAT: hírek kicsiknek és közepeseknek. E-BIZNISZ: Hőségben úgy veszik a ventilátort és klímát, mint a cukrot! - Szauter Zsolt, az eMAG és az Extreme Digital marketingvezetője.
30/6/2021 • 0
Little Bighorn, tőzsdenyitás, Rembrandt - 2021-06-2909 óra
MESÉL A MÚLT: Little Bighorn: ahol íjjal győztek a felfegyverzett lovasezred ellen - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Megtanítottak egy mesterséges intelligenciát Rembrandtul festeni - Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró
29/6/2021 • 0
Provident20, tőkepiaci helyzetkép, logisztika - 2021-06-2908 óra
20 éve Magyarországon a Provident! - Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Antoine de Saint-Exupéry. KPMG: Tőkepiaci helyzetkép - Simonyi Tamás, az M&A terület KPMG szenior igazgatója. ÉSZJÁTÉK logisztikai rovat az ágazat híreivel.
29/6/2021 • 0
Vízhiány, törlesztési moratórium, social impact banking - 2021-06-2906 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS. ÉBRESZTŐ TÉMA: A terv szerint előtörleszthető lesz a moratórium alatt felgyűlt hitelkamat - kinek éri ez meg? Drasztikus változás előtt a hitelezés is. - Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. UNICREDIT: Mi az a social impact banking? - Bolyán Róbert, az UniCredit Bank Social Impact Banking területének vezetője.
29/6/2021 • 0
Oda az őszibarack termés, tőzsdenyitás, mégsem vagyunk egyedül? - 2021-06-2809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Te jószagú barackbefőtt! Oda az őszibarack termés java! - Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdas ági Kamara Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke. TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az igazság odaát van: mégsem vagyunk egyedül? - Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
28/6/2021 • 0
Egyesült Arab Emírségek, Rousseau, Walgreens Boots Alliance - 2021-06-2808 óra
ADÓVILÁG: Egyesült Arab Emírségek - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Jean-Jacques Rousseau. BEFORE THE BELL: Gyorsjelentések: Micron Technology, Constellation Brands, Walgreens Boots Alliance - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
28/6/2021 • 0
Kukásautó, inflációs spirál, makroadatok - 2021-06-2806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok. BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Inflációs spirálba kerültünk? Nincs még vége a drágulásnak... Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. HETI KITEKINTŐ: Euroövezeti inflációs és amerikai munkapiaci adatok lesznek a fókuszban - Eppich Győző, az OTP elemzési központ elemzője. KARIKACSAPÁS: irodapiaci infók.
28/6/2021 • 0
Nyaralás2021, tőzsde, fapados járatok és indiánok - 2021-06-2509 óra
ÁCS IS IN THE AIR: A legnépszerűbb nyaralóhelyekre szabadon lehet majd utazni? Fontos infók és nagy baromságok az EU covid igazolás magyar bevezetéséről - Ács Gábor szakért. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. Az utolsó körben a két műsorvezető szakért. Ács kolléga fapados, Mihálovits Gazda indiánügyekben.
25/6/2021 • 0
Pesti dugók és nyíltvizi úszás - 2021-06-2508 óra
Forgalmi dugók Budapesten: elérkezett tűréshatárához az autós közlekedés, vagy csak elszoktunk a közlekedéstől? Autópálya koncessziók: kiárusítják a gyorsforgalmi úthálózatot? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. ARANYKÖPÉS: Karinthy Frigyes. ÉP TESTBEN: Úszd be az országot: indul az Open Water Tournament! - dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, az esemény úszónagykövete.
25/6/2021 • 0
I bike Budapest, a Little Bighorn-i csata, devizapiac - 2021-06-2506 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Szombaton I bike Budapest! - Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője. NAPI CSATA: Kis nagy emberek óriási erőfeszítése. ÉRTÉK PERCEK: devizapiaci folyamatok - Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője.
25/6/2021 • 0
Informatikai ezüstérem és ital trendek - 2021-06-2409 óra
IT ROVAT: Magyar ezüstérem az első Európai Lány Informatikai Diákolimpián - Éles Júlia, EGOI ezüstérmes és Erdősné dr. Németh Ágnes, Neumann Társaság tehetséggondozásért és olimpiákért felelős alelnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Ital trendek 2021-ben - Kántor Bandi szakért
24/6/2021 • 0
Minimumadó és futómű - 2021-06-2408 óra
KRISTÁLY TISZTÁN: A globális minimumadó - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Baktay Ervin. FUTÓMŰ - Várkonyi Gábor, autós szakértő
24/6/2021 • 0
Vízellátás, kockázatos kilábalás, adrenalin-hadsereg - 2021-06-2406 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Nincs veszélyben a fővárosi vízellátás - Csörnyei Géza, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzemeltetési igazgatója. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kilábalás kockázatokkal - Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója. HETI ALAPOZÓ: A globális adrenalin-hadsereg anomáliája - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
24/6/2021 • 0
Leromló erdők, tőzsdenyitás, elszálló lakáshitel kamatok - 2021-06-2309 óra
SZUPERZÖLD: Leromlóban vannak a magyar erdők? - Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Kamatemelés után - egekbe szállnak a lakáshitel kamatok? - Nagy László Nándor, a Money.hu kommunikációs vezetője
23/6/2021 • 0
Családi vagyontervezés, aranyköpés, a jövő Rubik kockái, hotspot - 2021-06-2308 óra
Generációváltás helyett családi vagyontervezés - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. ARANYKÖPÉS: Alan Turing. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: A jövő Rubik kockái - Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke. PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
23/6/2021 • 0
Budapest, milliót érő szakácsok, digitális marketing, dübörgő e-kereskedelem - 2021-06-2306 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Lepukkant HÉV megálló, beláthatatlan zebra, zajterhelés és parkolóhely kijelölési anomáliák - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ: Az egymilliót kereső szakács - avagy dráguló magyar vendéglátás - Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. KKV ROVAT: MI, digitális marketing és ügyfélélmény - hírek a kkv szektorból. E-BIZNISZ: Rekordévet zártak a magyar webáruházak - Pintér Róbert, a Corvinus Egyetem adjunktusa, a Reacty Digital Kft. üzletfejlesztési igazgatója
23/6/2021 • 0
Egry József, tőzsdenyitás, 70 év zene és tánc - 2021-06-2209 óra
MESÉL A MÚLT: 70 éve hunyt el a Balaton Festője, Egry József egyike a leghíresebb magyar festőknek - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: A rézangyalát! 70 éves a Magyar Állami Népi Együttes! - Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
22/6/2021 • 0
Benzinkutak, Weöres Sándor, raklapok és vonatok - 2021-06-2208 óra
Mire jó még egy benzinkút? Tankolunk vagy vásárolunk? Mik a trendek, mi kell a fogyasztónak? Benzin, kávé vagy gourmé szendvics? Kováts Botond, az OMV Retail Mobility & Convenience menedzsere. ARANYKÖPÉS: Weöres Sándor. ÉSZJÁTÉK: okosraklap és villamosított vasútvonal - hírek a logisztika világából.
22/6/2021 • 0
Dugódíj, bicikli, biztosítás - 2021-06-2206 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok, új Belga lemez, lapszemle tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Útdíjat Budapestre? - Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. ÉBRESZTŐ TÉMA: Hiánycikk a drótszamár! - Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke. Biztosítási piac pandémia idején - Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.
22/6/2021 • 0
Napszámosok, tőzsdenyitás, adatmérgezés - 2021-06-2109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Kevés a gyümölcs és nincs aki leszedje - Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke. BEFORE THE BELL 2 - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Veszélyben a mesterséges intelligencia! Itt az adatmérgezés - Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kiberttitok jövőkutató.
21/6/2021 • 0
Katar adózása és politikája, aranyköpés, amerikai piac - 2021-06-2108 óra
ADÓVILÁG: Kalandozások Katarban - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Jean-Paul Sartre, francia író és filozófus. BEFORE THE BELL: Amerikai piac - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
21/6/2021 • 0
Madame Tussaud, nyugdíj, kamatemelés - 2021-06-2106 óra
Névnapok, események, születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Világhírű viaszbábuk Budapesten - jön Madame Tussaud Panoptikuma! Unger Zsolt, a Madame Tussauds Budapest projektjének kreatív igazgatója. ÉBRESZTŐ TÉMA: Több gyerekért magasabb nyugdíj? - Farkas András, a Nyugdíjguru. HETI KITEKINTŐ: Lesz-e kamatemelés Magyarországon? - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: irodaházak vs. home office.
21/6/2021 • 0
Szputnyik, az útitárs? Tőzsdenyitás, oltás és a tinik - 2021-06-1809 óra
ÁCS IS IN THE AIR : Szputnyikkal bukta a nyár? Hova és hova nem lehet utazni? Most vegyünk jegyet, vagy várjunk vele? És hova érdemes menni? Megannyi kérdés... - Ács Gábor, utazási szaki. TŐZSDENYITÁS: Mire vár a BÉT? - Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. VAKCINA: mit gondolnak a tinik az oltásról? Milyenek a tapasztalataik? - Nagy Boldizsár, a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákja.
18/6/2021 • 0
Sporttech, SEYU, futóversenyek - 2021-06-1808 óra
Hazai sporttech cégek külpiaci kalandjai - Talmácsi Gábor, gyorsaságimotor világbajnok, a Talmácsi Group elnöke, a SportTech Hungary program sportolói nagykövete és mentora és Vecsernyés Tamás, a SEYU "Együtt a győzelemért" sporttech startup alapítója és ügyvezetője. ARANYKÖPÉS: George Mallory. ÉP TESTBEN: Újraindultak a versenyek, de miért lanyha az érdeklődés? - Csanya, versenyrendező, a terepfutas.hu tulajdonosa.
18/6/2021 • 0
Csomag Kínából, Waterloo, Fed - 2021-06-1806 óra
Névnapok, születésnaposok, évfordulók után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Planetárium, virágágyások, útdíj - hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Csomagot Kínából? Ez már nem lesz egyszerű! - Ragályi Mónika, a Trans-Sped Csoport vámosztály vezetője. NAPI CSATA: Waterloo - 1815: hogy nézett ki testközelből? - Mihálovits András szakért. ÉRTÉK PERCEK: Fed kamatdöntő ülés, EUR/HUF árfolyam, hírek, jövő heti MNB kamatdöntő ülés, ECB hírek, nyilatkozatok - Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője.
18/6/2021 • 0
Windows10, tőzsdenyitás, gasztro-etimológia - 2021-06-1709 óra
IT ROVAT: Az ablakok záródnak - 2025-ben búcsúzik a Windows10! A Microsoft 2025. október 14-ig biztosan támogatja a Windows 10 különféle verzióit. Ez bő 10 éves életciklust jelent, a Windows 10-et ugyanis immár lassan hat éve, 2015. július 29-én mutatta be a Microsoft. De milyen volt a Windows10 és mi jöhet utána? - Asztalos Olivér, szabadúszó újságíró. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Egy kis gasztro-etimológia - svédasztal, büfé, bisztró - Kántor Bandi megfejt. Szóba kerül a francia saláta is, ami valójában orosz.
17/6/2021 • 0
Tinik a neten és felpörgő német autóipar - 2021-06-1708 óra
Küldj fotót priviben! - Tinik a neten 2021-ben. A tinik felétől kértek már erotikus fotót a neten, ahol nagy részük napi négy óránál is többet tölt. 10%-kal többen vannak azok, akik olvasnak online híreket, mint két évvel ezelőtt, és a TikTok népszerűsége is megugrott: már a harmadik leggyakrabban használt csatorna a fiatalok körében. Többek között ez is kiderült a „Magyar Tinik a neten 2021” online felmérésből, amelyet a Be Social digitális ügynökség készített el. - Forgács Mariann közösségi médiaszakértő, a Be Social digitális ügynökség ügyvezetője. ARANYKÖPÉS: Paulinyi Tamás. FUTÓMŰ: Felpörgött a német autóipar - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
17/6/2021 • 0
Viaszbábok, korrupció, és ESG - 2021-06-1706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP.
BUDAPEST TE CSODÁS: Kertmozi, hajójárat, viaszbábuk - hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ: Súlyos probléma, mégsem teszünk semmit - a magyarok és a korrupció - Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. HETI ALAPOZÓ: Az ESG sötét oldala - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
17/6/2021 • 0
Fásítás, tőzsdenyitás, új városnegyed - 2021-06-1609 óra
SZUPERZÖLD: Zöldülő magyar falvak - újra itt a településfásítási program - Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, okleveles erdészmérnök. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Új városnegyed születik Óbudán? - Demetrovits Petra, a Biggeorge Property Zrt. Értékesítési Igazgatója
16/6/2021 • 0
Klímaszezon, dizájnhét és részvénypiac - 2021-06-1608 óra
Hűsölő magyarok - indul a klímaszezon! - Zuggó Balázs, a Daikin Hungary Kft ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS: Eörsi István. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Újra design week fesztivál! - Osvárt Judit, a Budapest Design Week szakmai vezetője. PIACI HOTSPOT: Szabó-Balogh Péter, üzletkötővel. Kiderül, a Fed mit gondol az inflációról? Lesz-e kamatemelés? Folytatódik-e a kötvényvásárlás Eközben az amerikai tőzsdén a techszektor gyengélkedik, bezzeg az energiaszektor hasít! Az EKB lehetőséget ad az európai bankoknak az osztalékfizetésre. JPMorgan és a Citi ugyanakkor a trading bevételek csökkenésére számít.
16/6/2021 • 0
Lánchíd, sztrádakoncesszió, kisvállalkozói optimizmus - 2021-06-1606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Kirándulójáratok, sörár, reptér - hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ: Magyar sztrádák magánkézben - Megéri? - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója. KKV ROVAT: Optimista a kkv szektor - Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója
16/6/2021 • 0
Benedek István, tőzsdenyitás, dupla Fishing - 2021-06-1509 óra
MESÉL A MÚLT: 25 éve halt meg Benedek István - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS: pozitív nyitás a BÉT-en - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. KULTMOGUL: Járvány után dupla Fishing - Egyedi Péter, a Fishing on Orfű fesztivál sajtófelelőse.
15/6/2021 • 0
Villanyautó-támogatás, Lőrincz L. László, logisztika - 2021-06-1508 óra
Őrült roham a két és félmilliós állami villanyautó-támogatásért: hogyan befolyásolja ez a piacot? Milyen autókra jár a támogatás? Mi a helyzet Európában? - Várkonyi Gábor, autós szakértő. ARANYKÖPÉS: Lőrincz L. László. ÉSZJÁTÉK: mi lesz az új szuperszonikussal?
15/6/2021 • 0
Sport 24, Budapest, digitális integráció - 2021-06-1506 óra
Névnapok, híres születésnaposok. LAPSZEMLE: elindult a Sport 24 - Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője. TŐZSDEI HELYZETKÉP: új csúcson az S&P500-as... Megint... BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapest, ahogy eddig nem ismerted - Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója. KPMG: Új társadalmi csoportok integrálásának esélyei a munkaerőpiacon - Halász Erika, a KPMG szenior menedzsere.
15/6/2021 • 0
GMO, tőzsdenyitás, növekvő tárhelyek - 2021-06-1409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: A Nagy GMO csata: Az Európai Bizottság és az Európai Parlament összecsapni látszik GMO ügyben. Mi a GMO, és mi van a feszültség hátterében? - Kóta Gábor, a Klímapolitikai Intézet kutatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid , üzletkötő. HEURÉKA-ÉLMÉNY: új típusú HDD-k.
14/6/2021 • 0
Bahrein, aranyköpés, amerikai piac - 2021-06-1408 óra
ADÓVILÁG: Bahrein - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Kemény Dénes. BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
14/6/2021 • 0
Lezárások, felújtások, Fed kamatdöntés, épületgazdálkodás - 2021-06-1406 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Indulnak a nyári felújítások, lezárások, mi vár ránk? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. HETI KITEKINTŐ: Fed kamatdöntés, Fed kamatdöntés és Fed kamatdöntés - Váradi Bea, az OTP Elemzési Központ szenior szakértője. KARIKACSAPÁS. Önjáró fertőtlenítő robotok és javuló kilátások a MOL toronyépületnél.
14/6/2021 • 0
Uniós COVID igazolvány, tőzsdenyitás, magyar COVID igazolvány - 2021-06-1109 óra
EU digitális COVID igazolvány: keveset tudunk róla. Hogy áll a történet?Az uniós rendszer felállt, működik, lehet hozzá csatlakozni, lehet igazolványt kibocsátani. Többen már adtak is ki, mások csatlakoztak és tesztelik. Magyarország lemaradt ebben. Ez azért baj, mert az unió jóváhagyott vakcinákkal lehet utazni, ezek között például a Sputnik nincs benne. Ács Gaben Gábor, El Utazo del Ovatosz. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató.Hova lehet menni a magyar védettségi igazolvánnyal? A népszerű magyar célpontok közül: spanyolokhoz 1 pcr teszttel vagy beoltva (Sputnik nem ér). A görögök minden oltást elfogadnak vagy pcr tesztet kérnek. Olaszországban mindenkinek teszt kell, a horvátokhoz ellenben bármilyen oltással lehet menni.
11/6/2021 • 0
Graphisoft 2.0 és építőanyag árrobbanás - 2021-06-1108 óra
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója 2005-ben megírta cégalapításának történetét. Akkor azzal zárta a könyvet, hogy folytatása következik… Idén jött el az ideje ennek a folytatásnak, amely Graphisoft 2.0 – A generációváltás drámái címmel jelent meg a Park Kiadó gondozásában. - Bojár Gábor, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója. ARANYKÖPÉS: Váncsa István. MASTERPLAST: A drasztikus építőanyag-áremelkedés oka a drasztikus alapanyagár-emelkedés - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.
11/6/2021 • 0
A leggazdagabbak, tarifacsomagok, kamatemelés - 2021-06-1106 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Mi lesz a Rákóczi úttal? Gyúrás Szentendrén. Újoncok és érdekességek a 100 leggazdagabb magyar listán - Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb lista és kiadvány felelős szerkesztője. BILLKILLER: Elégedetlen vagy a mobiltarifa-csomagoddal? Válts egy jobbra! - Sallai Ákos, BillKiller - társalapító és Halmai Attila, BillKiller – társalapító, ügyvezető. ÉRTÉK PERCEK: Kamatemelésre felkészülni! Júniusban indulhat az MNB szigorítási ciklusa. Saághy Pál, OTP Global Markets, vezető üzletkötő.
11/6/2021 • 0
Harmony 2.0, tőzsdenyitás, NOPQ - 2021-06-1009 óra
IT: Valóban átalakíthatja a piacot a Huawei és a Harmony 2.0 oprendszer? - Erdős Márton, a PCWorld magazin főszerkesztője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ
10/6/2021 • 0
Csendesebb vasút, aranyköpés, dízelbotrány miatti kártérítés - 2021-06-1008 óra
2021 a vasút európai éve az EU-ban - Brüsszeli segítség, csendesebb fékek, hibrid mozdonyok - Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Austria AG Igazgatósági tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke. ARANYKÖPÉS: Fülöp herceg. FUTÓMŰ: Egykori vezetőin próbálja leverni a dízelbotrány miatti kártérítést a VW - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
10/6/2021 • 0
Ingyenpénz a családoknak, Bitcoin és Ether helycsere? - 2021-06-1006 óra
Születésnapok, névnapok említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: a főváros és környéke hírei. ÉBRESZTŐ: Infláció, választási költekezés, ingyenpénz a családoknak, feszültség a kormány és a jegybank között - Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője. HETI ALAPOZÓ: Helyet cserélhet a Bitcoin és Ether? - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató
10/6/2021 • 0
Víztakarékosság, tőzsdenyitás, nyaralópiac - 2021-06-0909 óra
SZUPERZÖLD: Csak akkor spórolunk a vízzel, ha anyagilag megéri? - Tóth Gabriella, a Finish brand marketing managere és Gyetván Csaba, Youtuber a "Honnan van a vizünk? Meddig lesz elég?" kisfilm készítője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Megjött a jó idő, felrobbant a nyaralók piaca - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
9/6/2021 • 0
Strartupok és nagybankok, gyógyszerfejlesztés kicsiben - 2021-06-0908 óra
Kis cégek együttműködése egy nagybankkal? Van rá esély! - Andresin Zsanett, OTP Bank innovációs tanácsadó. ARANYKÖPÉS: Miklósa Erika. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Ha valaki mer nagyot álmodni... - Kis gyógyszerfejlesztő cég is törhet a nagyok babérjaira - Dr. Fekete Andrea PhD egyetemi docens, a SE Diabetes Kutatócsoport vezetője, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője. Egy megmosolygtató sztori az FBI ügyes húzásáról a titkosított gengsztertelefonnal.
9/6/2021 • 0
Utcai akadályok, kéziszámla, online vásárlásösztönzés - 2021-06-0906 óra
Névnapok, születésnapok említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Se zebra, se forgalomcsillapítás az ovik és iskolák környékén - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. KKV ROVAT: A partnerek nagy része nem hajlandó fizetni a katások helyett. E-BIZNISZ: Fejezd be, amit elkezdtél! - Félbehagyott vásárlások folytatására vesz rá minket egy magyar startup - Tóth Soma, a Recart alapító-ügyvezet ő igazgatója.
9/6/2021 • 0
Szűcs Sándor kálváriája, tőzsdenyitás, Fesztiválzenekar - 2021-06-0809 óra
MESÉL A MÚLT: 70 éve végezték ki Szűcs Sándort, az Újpest kiváló középhátvédjét - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid üzletkötő. KULTMOGUL: Az új évad jegyeit is árulják már a BFZ ingyenes családi napján - Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztivál Zenekar menedzser-igazgatója
8/6/2021 • 0
Cégreparáció és a fényeslitkei átrakó - 2021-06-0808 óra
Sajnos meglátszott az elmúlt néhány évben, hogy a magyar vállalkozások jelentős hányada egyáltalán nem készül és nem reagál a válságra, vagy a reakciói nem hatékonyak, inkább pánikszerűek. Nagy részük pedig egyszerűen felült a konjunktúra vonatra, azt gondolván, hogy a növekedés örökké tart. De hogyan javítsuk fel a cégünket válságban és azon kívül? - Vitkovics Péter, változásmenedzser, vállalati tanácsadó, a Megakrán és a DM-KER Nyrt. fb-elnöke. Arról is szó esik, mit lehet tudni az Opus vételi ajánlatáról. ARANYKÖPÉS: Kanye West. ÉSZJÁTÉK: A fényeslitkei átrakó fejlesztéséről Ásc kolléga szakért.
8/6/2021 • 0
Ferihegyi reptérvétel és kifutó NHP Hajrá - 2021-06-0806 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Miért kell annyira az államnak a budapesti reptér? - Varga G. Gábor, gazdasági újságíró, az Egek ura blog szerkesztője. Miért állítja le a jegybank az NHP Hajrát? Mi lehet helyette? Valóban vita van a jegybank és a kormány között? - Nagy László Nándor, a money.hu kommunikációs vezetője.
8/6/2021 • 0
Máktermesztés, tőzsdenyitás, rossz AI-projektek - 2021-06-0709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mákunk van? A magyar máktermesztésről röviden - Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. HEURÉKA: Rossz AI-projektek, gyakori gépi tanulási hibák - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
7/6/2021 • 0
Öbölmenti Együttműködési Tanács, aranyköpés, amerikai piac - 2021-06-0708 óra
ADÓVILÁG: Öbölmenti Együttműködési Tanács - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. ARANYKÖPÉS: Gobbi Hilda. ADÓVILÁG 2: Öbölmenti Együttműködési Tanács - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. BEFORE THE BELL - Bodnár Martin, USA Desk üzletkötő
7/6/2021 • 0
Budapesti körkép, Két éves a szuperállampapír, infláció, EKB-kamatdöntés - 2021-06-0706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapesti körkép. ÉBRESZTŐ: Két éves a szuperállampapír, de jó-e még? Plusz Chart Máté csúcson levő BUX-ot elemez. HETI KITEKINTŐ: Magyar és amerikai infláció, EKB-kamatdöntés - Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Májusi telt ház az irodaházakban.
7/6/2021 • 0
Patmos Star, tőzsdenyitás, Johnnie Walke - 2021-06-0409 óra
ÁCS IS IN THE AIR : Jelentés a Patmos Star fedélzetéről: görög szigettúra beszámoló, hasznos tudnivalók - Ács Gaben Gábor, El Utazo del Ovatosz. TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. 200 éve sétál a Jani: a Johnnie Walker sztori - Gulyás Csaba WSET párlatoktató.
4/6/2021 • 0
Digitalizáció, deepfake, úszásoktatás felnőtteknek - 2021-06-0408 óra
Kampány a digitalizáció erejéről és a digitális nyitottságról: május 13-án mutatta be legújabb kampányát a Magyar Telekom - Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója. ARANYKÖPÉS: Szabó T. Anna, költő, műfordító. ÉP TESTBEN: Mint hal a vízben: úszásoktatás felnőtteknek - Lukács Ágnes, a Darnyi Tamás Úszóiskola vezetője.
4/6/2021 • 0
Hajózás, online doki, devizapiac - 2021-06-0406 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hajózni mégse muszáj? Leállnak a BKV kishajói. Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője. Online doki bárhol, bármikor - Radnóczi Gergely, a Dokio alkalmazást fejlesztő Egészségplatform Kft. ügyvezetője. Értékpercek: EUR/HUF árfolyam alakulása a hét folyamán, Magyarország GDP final adat, Eurozóna infl ációs adat áttekintése, Eurzóna PMI adatok értékelése - Imrei János, OTP Global Markets osztályvezetője.
4/6/2021 • 0
Gloster, tőzsdenyitás, disznóhatározó - 2021-06-0309 óra
IT ROVAT: Extendből standard kategóriába? Mit tud a Gloster? - Nagy András, az Erste befektetési Zrt. részvényelemzője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Nagy disznóhatározó gourmandoknak - Duroc és Pietrain. Mihálovits Gazda szakért.
3/6/2021 • 0
Mi folyik az USA-ban, hidrogénhajtású autók - 2021-06-0308 óra
Mi folyik Amerikában? - Pénzszórás, infláció és balra tolódás - Dobozi István, a Világbank egykori vezető közgazdásza. ARANYKÖPÉS: Tony Curtis. FUTÓMŰ: Toyota és Hyundai hidrogénhajtású autóját teszteltük - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
3/6/2021 • 0
Banki digitalizáció és a Pfizer-Biontech sztori - 2021-06-0306 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Kerékpáros felvonulás, bringautak, koncertek - Budapesti hírek. ÉBRESZTŐ: Magyar bankok és a digitalizáció - Hol tartunk? - Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért és a fintech szektor fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója. HETI ALAPOZÓ: A Pfizer-Biontech sztori - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
3/6/2021 • 0
Shell, tőzsdenyitás, lakásárak - 2021-06-0209 óra
SZUPERZÖLD: Ilyen még nem volt! Kibocsátás csökkentés bírósági ítélet miatt. A holland bíróság ítélete a Shell kibocsátására és annak következményei - Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. NÉGYZETMÉTER: Salgótarjánból a fővárosba költözőnek ötszörös lakásárral kell számolnia - országszerte óriási különbségek.
2/6/2021 • 0
Dolgozó nők, szerzői jog, Zoom - 2021-06-0208 óra
HR PERCEK: Nők a munkaerőpiacon - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. ARANYKÖPÉS: Donatien Alphonse Francois de Sade márki. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Jön a felfordulás? Tegnaptól él az új szerzői jogi törvény - Lábody Péter, az SZTNH szerzői jogi főosztályának vezetője. PIACI HOTSPOT: tart még a gyorsjelentési szezon: Zoom eredmény, RWE célárak - Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
2/6/2021 • 0
Fudan, diákmunka, tao - 2021-06-0206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: taxik, Fudan - hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Jön a vakáció, de mit lehet dolgozni? Gyorstalpaló diákmunkásoknak - Baksay-Szabó Ádám, az Y Generáció Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. KKV: Meghosszabbított tao-bevallási határidő, de nem mindenkinek! - dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója.
2/6/2021 • 0
Albrecht Dürer, tőzsdenyitás, III. Art and Antique - 2021-06-0109 óra
MESÉL A MÚLT: A német reneszánsz magyar származású csúcsa - 450 éve született Albrecht Dürer - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid üzletkötő. KULTMOGUL: "Picasso múzsája" is kiállít a III. Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásáron - Tausz Ádám, az Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásár főszervezője
1/6/2021 • 0
Létesítménygazdálkodás, aranyköpés, raklappiac és automata bolt - 2021-06-0108 óra
TUNGSRAM-ArchiFM: Szintlépés a létesítménygazdálkodásban. - Hrobár Péter, Tungsram Innovative Solutions Kft. Ügyvezető Igazgató. ARANYKÖPÉS: Marilyn Monroe. ÉSZJÁTÉK: Raklappiac és automata bolt - logisztikai hírek.
1/6/2021 • 0
Rác fürdő, jegybanki brutál nyerő - 2021-06-0106 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból és környékéről. ÉBRESZTŐ TÉMA: Brutális eredmény a jegybanknál - Kinek jó ez? - Beke Károly a Portfolio.hu elemzője. NIF: Intenzív fejlesztések a balatoni régióban - Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.
1/6/2021 • 0
Makói hagyma, a jövő üzleti modelljei - 2021-05-3109 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Mi lesz veled magyar konyha? Eltűnőben a makói hagyma... - Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke. TŐZSDENYITÁS: gyenge nyitás a B ÉT-en, nincs amerikai és angol kereskedés, nincs irány - Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. HEURÉKA-ÉLMÉNY: A jövő üzleti modelljei, multiple world, experience economy és ultra haptics - Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó.
31/5/2021 • 0
Kuvait, Clint, tőzsdei szünnap - 2021-05-3108 óra
ADÓVILÁG: Kuvait adózása és külpolitikája - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Clint Eastwood. BEFORE THE BELL: szünnap az amerikai és londoni piacokon, de a héten lesz pár érdekesség - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
31/5/2021 • 0
Infláció, munkaerőpiac, irodapiac - 2021-05-3106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: könyvelők a leadási határidő ellen - hallgatói reakciók. HETI KITEKINTŐ: Infláció az eurózónában, hazai részletes GDP, amerikai munkaerőpiac - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: kereskedelmi ingatlan és irodapiaci hírek.
31/5/2021 • 0
Most vagy később dilemma, tőzsdenyitás - 2021-05-2809 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Most vagy később dilemma: most utazzunk, amikor már lehet és még nincsenek sokan, vagy várjunk, hogy olcsóbb legyen és még több helyre lehessen, de kockáztassuk azt, hogy változik a helyzet és mégsem mehetünk? Ács Gábor elemez. TŐZSDENYITÁS: MSCI átsúlyozás után kisebb érdeklődéssel nyit a BÉT - de mi hajtja a piacot ma? Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. HÍREK, ÉRDEKESSÉGEK: Orosz hekkerek amerikai kormányzati akciója, történelmi bírság a Shellnek, és literes kóla a 80-as évekből, 20 ezerért...
28/5/2021 • 0
AutoWallis, bankártya és biztosítás, jótékony sport - 2021-05-2808 óra
AUTOWALLIS: Berobbant a gépjármű-értékesítés, jó számok, egyedéves adatok és elemzői részvényajánlás - Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Ian Fleming. BIZTOSÍTÁS: Mire elég a bankkártyához kapcsolt utasbiztosítás? - Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője. ÉP TESTBEN: Több ezer kilométer mozgás, jótékonykodás és csapatépítés egyben - Szőke Orsolya, az EXIM kommunikációs vezetője.
28/5/2021 • 0
Belorusz szitu, lopott autó, kamatok és várakozások - 2021-05-2806 óra
Névnapok, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: fordulat Velencén, idén nem lesz kishajójárat Budapesten. ÉBRESZTŐ TÉMA: Egy diktátor leckézteti Európát? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Mi történik, ha lefoglalják a jóhiszeműen megvett használt autót? - Frank György, a Das WeltAuto márkavezetője. ÉRTÉK PERCEK: MNB kamatdöntő ülés, kamatemelési várakozások, EUR/HUF árfolyam alakulása, amerikai GDP adat, fogyasztói bizalmi index, EUR/USD árfolyam alakulása - Kosztelnik Roxána, az OTP Global Markets üzletkötője.
28/5/2021 • 0
Hibrid világ és világbajnok magyar csoki - 2021-05-2709 óra
IT ROVAT: Jön az új szép hibrid világ? Hibriditás a cégek, családok, az egész világ életében - Horváth Balázs, az IVSZ tartalommenedzsere. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. NOPQ: Díjeső a csokimanufaktúrának - Mészáros Gábor, a ChocoMe Csokoládé Manufaktúra tulajdonosa.
27/5/2021 • 0
Központi bankszámla nyilvántartás és változó autókereskedelem - 2021-05-2708 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Jön a központi bankszámla- és széfnyilvántartás! - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Presser Gábor. FUTÓMŰ: Teljesen átalakítják értékesítő modelljeiket az autógyártók. A Stellantis neki is látott. - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
27/5/2021 • 0
Médiaszereplők, banki ügyfélélmény, tőzsdei buborékok - 2021-05-2706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS - hírcsokor a fővárosból és környékéről. ÉBRESZTŐ: Itt a friss lista a legbefolyásosabb magyar médiaszereplőkről - de hova tűntek az újságírók? - Simon Krisztián, a Marketing&Média szaklap főszerkesztője. KPMG: Ügyfélélmény a bankszektorban - Frisch Ádám, a KPMG menedzsere. HETI ALAPOZÓ: Buborékok és sztripperek - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója a tőzsdei buborékok kialakulásának filozófiájáról.
27/5/2021 • 0
Nemzeti parkok, fakitermelés, ingatlanbejelentés - 2021-05-2609 óra
SZUPERZÖLD: Európai nemzeti parkok napja: fokozottan védett erdők láncfűrész alatt - Dr. Gálhidy László, biológus, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Engedélyt kell kérni a polgármestertől ingatlanok rendeltetésváltozása esetén - Remes Attila, DLA Piper hungary ingatlan jogi csoport szenior ügyvédje.
26/5/2021 • 0
Agilitás, védjegyoltalom, Exxon - 2021-05-2608 óra
Hogyan segíti az agilitás a nagyvállalatok működését? - Kutas István, Magyar Telekom, Vállalati Kommunikációs Igazgató. ARANYKÖPÉS: Miles Davis. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Mire a jó a védjegy? - dr. Lantos Judit, a LES Magyarország tagja, a Danubia Legal ügyvédje. PIACI HOTSPOT Hírmorzsák: utazási cégek, légitársaságok, Exxon, Volkswagen, Daimler - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
26/5/2021 • 0
Esőmizéria, átalányadózás, divatipar 4.0 - 2021-05-2606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Esőmizéria a fővárosban - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense. ÉBRESZTŐ TÉMA: Maszk kiskáté. Teljes káosz és átlagember számára nehezen követhető, hogy ki hol mit tehet és mit nem. Összefoglaljuk. KKV ROVAT: Jön az új átalányadózás - de kiknek lehet ez jó? Karácsony Balázs, a BDO Magyarország adótanácsadási igazgatója. E-BIZNISZ: A divat- és a videójátékipar találkozása - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
26/5/2021 • 0
Rodolfo, tőzsdenyitás, virtuális kiállítás - 2021-05-2509 óra
MESÉL A MÚLT: Született Gross, rendes nevén Gács Rezső, a világnak csak Rodolfo - Katona Csaba, történész. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Megnyílt a Metropolitan virtuális kiállítása - Csizmadi Péter a METU Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja.
25/5/2021 • 0
Tőzsde vagy kaszinó, logisztikai hírek - 2021-05-2508 óra
A tőzsde nem kaszinó! - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója elmagyarázza, milen hasonlóságok és milyen különbségek vannak? ARANYKÖPÉS: Sir Ian McKellen. ÉSZJÁTÉK: Logisztikai hírek a ferihegi reptér fejlesztéséről és forgalmáról, illetve a magyar fuvarokat elcsaklizó külföldi sofőrökről.
25/5/2021 • 0
Bubi tapasztalatok, életszínvonal, női felsővezetők - 2021-05-2506 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után online LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Az első új Bubi tapasztalatok - Ács "Merckx" Gábor városi bringás urban commuter. ÉBRESZTŐ TÉMA: Közel 2,5 millió magyar él rosszabbul, mint a járvány előtt - Pulai András, Publicus Intézet ügyvezetője, stratégiai igazgatója. Miért lesz kevesebb nőből felsővezető? - Dr. Nagy Beáta kutatásvezető, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet egyetemi tanára, professzora
25/5/2021 • 0
Védettségi igazolás, tőzsdenyitás, utazgatás - 2021-05-2109 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Megvan a deal az EU-s védettségi igazolásokról, júliusban indul. De addig hogyan igazoljuk a védettséget? Soha nem látott mennyiségű 5 eurós jegy Budapestről, 110 ezer forintos retúrjegyekkel indul az első komoly fapados Londonból New Yorkba - Ács Gaben Gábor, Az Oltási Igazolványok Pápája. TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt lakossági üzletág igazgató.
21/5/2021 • 0
Méhek Napja, aranyköpés, életmódválasztó - 2021-05-2108 óra
A Takarékbank és a Magyar Méhek Napja - Bocskai István, a Takarékbank kommunikációs igazgatója. ARANYKÖPÉS: Zwack Péter. ÉP TESTBEN: Indul a nagy életmódválasztó! - dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, a BBU Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója.
21/5/2021 • 0
Újjászületett Mol Bubi, myBRAND, olaj és arany - 2021-05-2106 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: Újjászületett a Mol Bubi. ÉBRESZT Ő TÉMA: A METU 2018-ban vezette be a myBRAND portfólió alapú oktatási módszerét, melynek első záróvizsgáját tartják idén júniusban a Kommunikáció - Üzlet - Turizmus karon. Melyek voltak a záróvizsga specifikumai? - Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora. ÉRTÉK PERCEK: Árupiaci trendek: fókuszban az olaj és az arany - Fábián Lóránt, az OTP Global Markets tradere
21/5/2021 • 0
E-kereskedelmi egyezség, tőzsdenyitás, Szeremley Huba - 2021-05-2009 óra
IT ROVAT: Fizet az Extreme Digital - eMAG és a KKV-szektort is segíti - Várkonyi Balázs, az Extreme Digital – eMAG Kft. ügyvezető igazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Ki volt Szeremley Huba és mit köszönhetünk neki? - Kántor Endre megemlékezése az egyik legismertebb magyar borászról.
20/5/2021 • 0
Vadászati Világkiállítás, aranyköpés, autós hírturmix - 2021-05-2008 óra
Különleges vadfajok, óriás akvárium, történelmi hagyományok, vadászkutyák - Gulyás Andrea, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója. ARANYKÖPÉS: James Stewart. FUTÓMŰ: Elektromos pickup, használt autópiac, Audi E-tron GT-t vs. Dacia Spring - Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő.
20/5/2021 • 0
Kriptopiac és tőzsdei lejtmenet - 2021-05-2006 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Budapesti körkép. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vérfürdő a kriptopiacon - Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője. HETI ALAPOZÓ: Itt a megjósolt tőzsdei lejtmenet? - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
20/5/2021 • 0
Klímaváltozás és gazdaság, lakásprivatizáció - 2021-05-1909 óra
SZUPERZÖLD: Mi lesz a magyar gazdasággal, ha az emberiség nem veszi komolyan a klímaváltozás okozta fenyegetést? - Fazekas Dóra, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának igazgatója. TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. NÉGYZETMÉTER: Beláthatatlan következményei lennének a lakásprivatizációnak...
19/5/2021 • 0
Tévézés, szellemi tulajdon, piaci hotspot - 2021-05-1908 óra
Hogyan tévézünk mi? Új, felhő alapú televíziós platform, streaming, több képernyő - Szabó-Bakos Zsolt, a Telekom TV szolgáltatások területének ügyfélutak tervezéséért felelős vezetője. ARANYKÖPÉS: Várkonyi Nándor író, szerkesztő, kultúrtörténész. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Magyarország fejlődési pályán mozog a szellemi tulajdon-védelemben - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. PIACI HOTSPOT - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
19/5/2021 • 0
GDP meglepetés, előfizetéses zokni - 2021-05-1906 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Budapest bőségtál. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vaskos meglepetést okozott a magyar gazdaság, de mi történt a magyar gazdaság egyik motorjával? - Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. KKV ROVAT: hírek kicsiknek és közepeseknek. E-COMMERCE: Mit is jelent az előfizetéses kereskedelem? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
19/5/2021 • 0
Budavár ostroma, tőzsdenyitás, nyit a Fesztiválzenekar - 2021-05-1809 óra
Mesél a múlt: a nap, amikor elesett Budavár: 1849 május 21-ére emlékeznek történészek egy dokumentumfilm-sorozattal - Katona Csaba, és Németh Balázs történészek. Tőzsdenyitás - Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. Kutmogul: nyit a Budapesti Fesztiválzenekar, a világ 10 legjobb zenekarának egyike - Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója.
18/5/2021 • 0
Haldokló bérlakásszektor és nyári táborozás - 2021-05-1808 óra
Kivégzik a bérlakásszektort? A haldokló bérlakásszektor és a szociális lakáspolitika kegyelemdöfése - Szegfalvi Zsolt, a Habitat For Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója. Aranyköpés: Galla Miklós. Hogyan táboroztassunk idén nyáron? Kittka András, a Funside táborok alapítója. Észjáték: kétsávos lesz a Szuezi-csatorna.
18/5/2021 • 0
Szabadstrandok, kamatemelés, home office - 2021-05-1806 óra
Névnapok, események, születésnapok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: szabadstrandok. Ébresztő téma: kamatemelést fontolgat az MNB, erősödő forint, elszálló infláció - Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője. Cégenergia: Covid-19 és home office - mit szeretnének a munkavállalók? - Fekete Balázs, az ALTEO Nyrt. HR igazgatója.
18/5/2021 • 0
Gomba, tőzsdenyitás és digitális bizalom - 2021-05-1709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Termesszünk gombát! EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Online sorskérdéseről esik szó, jövőt fürkésző rovatunkban. Úgymint: szabályozás, bizalom, manipuláció - Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
17/5/2021 • 0
Irak és amerikai gyorsjelentések - 2021-05-1708 óra
ADÓVILÁG: Irak - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Haumann Péter. BEFORE THE BELL: WalMart - gyorsjelentése elárulja, hogy áll a kisker szektor? Baidu - villanyautót is gyárt, meg benne van az usa-kínai viták kereszttüzében, Soros hedgefoundja viszont lát benne fantáziát! A nemesfémek és kripto irányába diverzifikálnak a befektetők egyébként. - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
17/5/2021 • 0
RIP Radiocafé, hitelmoratórium, GDP kilátások, irodarekordok - 2021-05-1706 óra
Születésnapok, névnapok, és egy emlékezetes évforduló, mely visszatér az egész mai adásban. 10 éve hallgatott el végleg a Radiocafé - Machán-Csetvei Frigyes (Nesta), ex-DJ, ex-zenei szerkesztő, borász. TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ: Meghosszabbítják a hitelmoratóriumot? - Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. HETI KITEKINTŐ: Hazai és régiós GDP-adatok, beszerzési menedzser-indexek Európából és az USA-ból - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: A világ legnagyobb irodaházai.
17/5/2021 • 0
Utaznánk, tőzsde, kérdez a hallgató - 2021-05-1409 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Kétoldalú megállapodások az utazásban - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. ÁCS IS IN THE AIR extra.
14/5/2021 • 0
Emberközpontú pénzügyi szektor, nyíló edzőtermek - 2021-05-1408 óra
FINTECHLAB: Emberközpontú szolgáltatások a pénzügyi szektorban - Gaál Norbert, az MKB Fintechlab vezetője. ARANYKÖPÉS: Méhes György író. ÉP TESTBEN: Gyúrhatunk már? De kell-e oltási igazolvány? - Dechert Áron, a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetségének elnöke.
14/5/2021 • 0
Izraeli konfliktus és az amerikai infláció hatása - 2021-05-1406 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után LAPSZEMLE és TŐZSDEI HELYZETKÉP. BUDAPEST TE CSODÁS: bevásárló utcák helyzete, új híd Vácnál, kiselefánt. ÉBRESZTŐ TÉMA: Rakéták Izraelre - Mi áll a konfliktus hátterében? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ÉRTÉK PERCEK: Milyen hatása van a váratlanul megugró amerikai inflációs adatnak a részvény és kötvénypiacokra és a forint árfolyamára? - Priegl Máté, az OTP Global Markets üzletkötője.
14/5/2021 • 0
Nem enyhül a chiphiány, tőzsdenyitás, FiberShake - 2021-05-1309 óra
IT ROVAT: Jön az Armageddon? - Nem enyhül a chiphiány - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Mit tud a FiberShake? - Vadász Bálint, az Activé márka alapítója a FiberShake termék fejlesztője
13/5/2021 • 0
Kibertrendek és autópiaci árelemzések - 2021-05-1308 óra
4iG: A ransomware reneszánsza - Kiberbiztonsági trendek 2021-ben - Bánszki Zsolt, a 4iG Nyrt. IT biztonsági üzletág igazgatója és Regyep György, a 4iG Nyrt. IT biztonsági szakértője. ARANYKÖPÉS: Robert Pattinson. FUTÓMŰ: Mikor lesz egy árban a robbanómotoros és a villanyautó? - Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő
13/5/2021 • 0
Európai minimálbér, zöld pénzügyek, infláció Amerikában - 2021-05-1306 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók és vámpírok után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Fudan lesz, buszparkoló nem - Hírek a fővárosból. ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért nem jó nekünk az európai minimálbér? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense. KPMG: A zöld pénzügyek térnyerése - Wieder Gergő, a KPMG szenior menedzsere. HETI ALAPOZÓ: felrobbant az infláció Amerikában, szétverték a piacokat a befektetők... - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
13/5/2021 • 0
Hatóságok és a környezetvédelem, piaci hotspot, sorházi lakások - 2021-05-1209 óra
SZUPERZÖLD: Ki nyer ma? - Hatóságok és a környezetvédelem - Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelős. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Mit tudnak a sorházi lakások? És szeretik egyáltalán a vevők? - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.
12/5/2021 • 0
Az ásványvíz piac kihívásai, aranyköpés, változó szerzői jogi törvény, piaci hotspot - 2021-05-1208 óra
MAGYARVÍZ: Az ásványvíz piac kihívásai, környezettudatosság, sporttámogatás - Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója. ARANYKÖPÉS: Heller Ágnes. GONDOLKODOM: Óvatosan a youtube paródiákkal! - Változó szerzői jogi törvény - Dr. Grad-Gyenge Anikó, a BME GTK innovációs dékánhelyettese, a Proart szövetség a szerzői jogokért tanácsadója. PIACI HOTSPOT - Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
12/5/2021 • 0
Betongányolás, védettség ellenőrzés munkához, élet a vírus után - 2021-05-1206 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Betongányolás és elhagyott ingatlanok - Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Dolgozna? És védettségi igazolványa van-e? - dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje. KKV ROVAT. E-COMMERCE: Az újranyitás után visszatérhetünk a koronavírus előtti életünkhöz? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
12/5/2021 • 0
Magellán, tőzsdenyitás, Regnum Fest - 2021-05-1109 óra
MESÉL A MÚLT: Magellán - Bátor felfedező és önhitt hódító - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletköt ő. KULTMOGUL: Regnum Fest - Dokumentumfilm az Árpád kori hagyományőrző csapatokról - Mestellér János hagyományőrző-filmrendező
11/5/2021 • 0
Műanyagtilalom és Intralogisztika 4.0 - 2021-05-1108 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Egyszer használatos műanyagok tiltása - Ok, de mi lesz helyettük? - Ágoston Krisztián, a LeitnerLeitner környezetvédelmi termékdíj, jövedéki adó, vám, népegészségügyi termékadó, energiaadó szakértője, senior tanácsadó. ARANYKÖPÉS: Kármán Tódor. ÉSZJÁTÉK: Intralogisztika 4.0 - Horváth Zoltán, Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgató
11/5/2021 • 0
Emlékerdő, hitelmoratórium, az Év Bankja, fenntartható befektetések - 2021-05-1106 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Emlékerdő Budapesten? ÉBRESZTŐ TÉMA: Hitelmoratórium - ki nyer és ki veszít? - Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője. MASTERCARD: Új kategóriák a Mastercard - Év Bankja versenyen. Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. CÉGENERGIA: Egy befektetés során érdekel-e bárkit, hogy az adott cég fenntarthatóan működik, vagy nem? - ifj. Chikán Attila, ALTEO Nyrt. vezérigazgatója.
11/5/2021 • 0
Méz, tőzsdenyitás, programozott deepfake - 2021-05-1009 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Ennyi volt a dolce vita!- Miből lesz mézünk idén? - Tornyossy Csaba méhészmester. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Programozott deepfake - itt a valós idejű manipuláció? - Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató
10/5/2021 • 0
Irány Irán! és amerikai részvénypiac - 2021-05-1008 óra
ADÓVILÁG: Irány Irán! - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Sid Vicious. BEFORE THE BELL: amerikai piac - Lakatos István, Az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
10/5/2021 • 0
Vérmező, megtakarítás, infláció, irodapiac - 2021-05-1006 óra
Születésnapok, évfordulók, névnapok után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi lesz veled Vérmező? - Gelencsér Ferenc, az I. kerület (Budavár) alpolgármestere. ÉBRESZTŐ: Hova tegyem a pénzem? - Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője. HETI KITEKINTŐ: Célkeresztben az infláció! - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Hírösszefoglaló: Átalakul az irodapiac - ki jár jól ezzel?
10/5/2021 • 0
Repülőjegy mustra és tőzsdenyitás - 2021-05-0709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Olcsó jegyek mustra végre újra - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
7/5/2021 • 0
Rendezvényszervezők dilemmája, aranyköpés, tekernénk, de nincs mivel - 2021-05-0708 óra
Mikor lesznek rendezvények és hogyan terveznek a rendezvényszervezők? - Tatár György, a Rendezvenyhelyszinek.hu és a szallodak.hu tulajdonosa. ARANYKÖPÉS: Pintér Attila. ÉP TESTBEN: Mindenki tekerne, de nincs mivel - Fejes Miklós, a KellysBicycles értékesítést támogató munkatársa.
7/5/2021 • 0
Éttermi helyzetkép, gazdasági adatok - 2021-05-0706 óra
Születésnaposok, névnaposok, események említése után Lapszemle és Tőzsdei hírek. BUDAPEST TE CSODÁS: fővárosi hírek. ÉBRESZTŐ TÉMA: Éttermi helyzetkép nyitás után a belvárosból - Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa. ÉRTÉK PERCEK: Az elmúlt hét fontos gazdasági adatai - Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
7/5/2021 • 0
Túlterheléses támadás, tőzsdenyitás, DrinkIQ - 2021-05-0609 óra
IT ROVAT: Hogyan lehet eldönteni, hogy mi a túlterheléses támadás és mi nem? És hogyan lehet megelőzni? - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Nem túl magas a magyarok DrinkIQ-ja! - Kántor Endre, gasztroguru
6/5/2021 • 0
Digitális szülők, Freud, CO2-kvóta értékesítés - 2021-05-0608 óra
TELEKOM: Digitális szülő vagyok! 2021-ben gyereket nevelni azt jelenti, hogy digitális szülőként is helyt kell állni. De hogyan tudnak a szülők példaképek lenni az online világban is? - Márton Csilla, a Magyar Telekom CSR szakértője. ARANYKÖPÉS: Sigmund Freud. FUTÓMŰ: Mi lesz a Teslával, ha nem lesz kinek eladnia a CO2-kvótáját? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
6/5/2021 • 0
Budapest hírei, távozó Commerzbank, autófinanszírozás, Dogecoin és Ethereum - 2021-05-0606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Megvan a Dürer-kert helye. Érdekes új gyűjtemény a Néprajzi Múzeumban. Aquincum újranyitás, a hétvégén ingyen. Megvan az Ünnepi Könyvhét időpontja. ÉBRESZTŐ TÉMA: Távozik Magyarországról a Commerzbank, megveszik, vagy széthordják az értékeit? - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója. MERCARIUS: Vegyünk, vagy béreljünk? Autófinanszírozási dilemmák - Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója. HETI ALAPOZÓ: A hét slágerei: Dogecoin és Ethereum - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató
6/5/2021 • 0
Greengo flotta, masszív nyitás, lakásfelújítás - 2021-05-0509 óra
SZUPERZÖLD: Új modell, hosszabb utak a tisztán elektromos járművekkel üzemelő autómegosztónál - Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. TŐZSDENYITÁS: Elég rendes forgalommal pörög a pesti parkett - Török Lajos, az Equilor Befeketési Zrt. vezető elemzője. NÉGYZETMÉTER: Kissé óvatosabbak a lakásukat felújítani szándékozók, de azért még elég derűlátók - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.
5/5/2021 • 0
Karrier home officeból, designmenedzsment, gyorsjelentések - 2021-05-0508 óra
HR-PERCEK: Hogyan építsünk karriert home officeból? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Bonaparte Napóleon. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Designmenedzsment, a vállalati siker egyik kulcsa - Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója és a Magyar Formatervezési Tanács tagja. PIACI HOTSPOT: Tesla, Infineon, Janet Yellen beszéd, Pfizer - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
5/5/2021 • 0
Kultúra, hiány, e-kaja - 2021-05-0506 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Jó és rossz hírek színházakról, fesztiválokról. ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért hagyják elszállni a hiányt gyors növekedésnél? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. KKV ROVAT: Fájhat a cégeknek és a bankoknak is a moratórium vége. Idén nem tolják ki a beszámolók leadási határidejét. E-COMMERCE: Hol kajálunk majd a pandémia után? És mi köze ennek az e-kereskedelemhez? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
5/5/2021 • 0
Zwack József, tőzsdenyitás, nem nyitnak a színházak? - 2021-05-0409 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Zwack József - Katona Csaba történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid üzletkötő. KULTMOGUL: Miért nem nyitnak a színházak, ha törvényileg már nyithatnának? - Csáki Judit színikritikus, a Revizor kritikai portál szerkesztője.
4/5/2021 • 0
Per helyett egyezség, aranyköpés, okosraktár - 2021-05-0408 óra
MOKK: Per helyett egyezség? Három év pereskedés helyett három hónap alatt, közjegyző előtti egyezséggel zárult nemrégiben egy beszállító és egy nem fizető vállalkozó jogvitája, akik ezzel nemcsak időt, hanem rengeteg pénzt is megspóroltak maguknak. - Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. ARANYKÖPÉS: Margaret Thatcher. ÉSZJÁTÉK: Okostargonca után okosraktár? - Horváth Zoltán, Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgató
4/5/2021 • 0
Körvasút és könyvtárnyitás, Biden paradigmaváltás, Napenergia-mogul gyorstalpaló - 2021-05-0406 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Körvasút részletes tervek, új megállók, új útvonalak. Nyit a könyvtár. ÉBRESZTŐ TÉMA: Biden paradigmaváltást hozott 40 év után Amerikában? - Kasnyik Márton, a G7.hu újságírója. CÉGENERGIA: Napenergia-mogul képző gyorstalpaló - Csapó Róbert, az ALTEO Nyrt. értékesítési igazgatója
4/5/2021 • 0
Agrárindex, mesterséges intelligencia a sportban - 2021-05-0309 óra
Mihálovits Gazda: a takarmányárak emelkedése ellenére javultak az állattartók kilátásai. Mit mutat a legújabb agrárindex? Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletág ügyvezető igazgatója. Tőzsdenyitás: harmatgyenge forgalom és érdektelenség a BÉT-en. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: mesterséges intelligencia a sportban, második rész. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója.
3/5/2021 • 0
OECD, Szilágyi, USA gyorsjelentések - 2021-05-0308 óra
Adóvilág: OECD adójogi aktualitások. Mire készül a szervezet és hogyan próbálják megadóztatni a digitális multikat? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. Aranyköpés: Szilágyi János. Before The Bell: amerikai gyorsjelentések, túlteljesített várakozások. Apple, Amazon, Google, Facebook, Berkshire Hathaway közgyűlés, Warren Buffett bölcsességei. Új IPO: Jessica Alba cége. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
3/5/2021 • 0
Sziklakórház, védettségi igazolvány, makroadat-dömping - 2021-05-0306 óra
Névnaposok, események, híres születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: megnyitott a Sziklakórház Atombunker múzeum, versek a kisföldalattiban. Ébresztő téma: miért diszkriminatív a védettségi igazolvány? Asbóth Márton, a TASZ munkatársa, a magánszféraprojekt vezetője. Heti kitekintő: konjunktúraadatok az eurózónából, munkaerőpiac a tengerentúlról. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: indul a Campona felújítása, megatranzakció a kereskedelmi ingatlanpiacon.
3/5/2021 • 0
Utazási változások, tőzsdenyitás - 2021-04-3009 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Éjszaka változott minden(?) - Ács Gaben Gábor, az utazás Astrája és Zenecája. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. Hallgatói reagálások.
30/4/2021 • 0
Dollár, Fed, aranyköpés, Monspart Sarolta emlékére - 2021-04-3008 óra
MKB: Dollár, Fed, go to the Moon - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. ARANYKÖPÉS: Jaroslav Hasek. ÉP TESTBEN: Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok emlékére egy 2018-as beszélgetésünket idézzük fel.
30/4/2021 • 0
Bringás tévhitek, bérnövekedés és infláció, kamatdöntések, infláció, munkanélküliség - 2021-04-3006 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Videósorozattal oszlatja a bringázással kapcsolatos tévhiteket a Kerékpárosklub - Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Bérnövekedés és infláció - meglódult mind a kettő... - Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. ÉRTÉK PERCEK: Kamatdöntések, infláció, munkanélküliség - Fodor István, az OTP Global Markets üzletkötője
30/4/2021 • 0
A Fuchsia-sztori, oltás és alkohol, élelmiszerdrágulás - 2021-04-2909 óra
IT: a Fuchsia-sztori - tényleg a kanyarban van az android utóda? Elvileg már 5 éve készül a színfalak mögött. De miért is kellene leváltani az Androidot? Bátky Zoltán, a Pont-most.hu főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: itt a válasz a nagy kérdésre: végre kiderül, hogy lehet-e inni COVID-oltásra! Plusz: már érezhető a drágulás a menzákon az alapanyagok áremelkedése miatt.
29/4/2021 • 0
Vagyontervezés, Tesla, Daimler, BMW - 2021-04-2908 óra
Pénzügyekről kristálytisztán: Vagyontervezési labirintus - könyv ismertwető és ajánló. Az egyik szerző, dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Aranyköpés: André Agassi. Futómű: negyedéves jelentések, Tesla, Daimler, BMW. A Fiat 180-as korlátozása. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
29/4/2021 • 0
Zsebpénzügyes, állóképesség, NotCo - 2021-04-2906 óra
Névnapok, születésnaposok után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek a fővárosról. Ébresztő téma: makói fiatalok nyerték a Zsebpénzügyes vetélkedő első online megrendezett döntőjét. Felfalusi Péter, az Intrum Magyarország vezérigazgatója. Milyen a bankok állóképessége és mi a szerepük a gazdaság helyreállításában? Szalai Péter, a KPMG igazgatója. Heti alapozó: a következő forradalom a táplálkozásé lesz - a mesterséges intelligencia és gépi tanulás segítségével. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
29/4/2021 • 0
Vízgazdálkodás, tőzsdenyitás, Kádár-kocka - 2021-04-2809 óra
Szuperzöld: ritka lehetőséget szalaszthat el a magyar vízgazdálkodás és fenntarthatóság. Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Négyzetméter: a Kádár-kocka lett a második legkeresettebb ingatlantípus.
28/4/2021 • 0
Bankárrobot, aranyköpés, szerzői jog - 2021-04-2808 óra
Négy nap alatt 60 ezer kérelmet dolgozott fel az OTP bankárrobotja. Szoleczki Zoltán, az OTP LAB innovációs vezető tanácsadója. Aranyköpés: Terry Pratchett. Gondolkodom, tehát vagyon: mit véd és mit nem véd a szerzői jog? Lukácsi Péter ügyvéd, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület védjegyjogi alelnöke. Piaci hotspot: gyorsjelentési cunami! Microsoft, Google, AMD, Facebook, NIO, Deutsche Bank. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
28/4/2021 • 0
Budapesti anomáliák, Kína, teleshop streamben - 2021-04-2806 óra
Névnapok, évfordulók és Maci születésnapi köszöntés! Lapszemle morgással, tőzsdei infók. Budapest, te csodás: a Járókelő jelenti, budapesti anomáliák. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. Ébresztő téma: Fudan egyetem, Budapest-Belgrád, légi selyemút, NATO, EU és V4 kontra Oroszország - mit csinál Kína, és hol áll Magyarország? Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Kkv rovat: óvatos optimizmus. E-commerce: Live Stream, avagy Teleshop 2.0 - így csinálják Ázsiában. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
28/4/2021 • 0
A Cullodeni csata, tőzsdenyitás, Mesterség és intelligencia - 2021-04-2709 óra
MESÉL A MÚLT: A Cullodeni csata - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Mesterség és intelligencia - egy közérthető, gondolatébresztő könyv a MI-ról - Dr. Tilesch György, a PHI Institute for Augmented Intelligence alapító elnöke.
TEAM FIRST: Miért kell egy megbízható CMS minden vállalatnak, akinek ügyfelei vannak? - Kállai Gábor, a ShiwaForce CTO-ja. ARANYKÖPÉS: Őze Lajos. MINDEN SZÍN ALATT: Kül- és beltérben megjelenő penészek, gombák, algák - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. ÉSZJÁTÉK: Tésztagyári robot melósok - Horváth Zoltán, Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgató.
27/4/2021 • 0
Változások a nyugdíjkasszában, gyermekkori védőoltások, energetika - 2021-04-2706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Váci Duna híd. ÉBRESZTŐ TÉMA: Drámai változások a nyugdíjkasszában - de mit jelent ez nekünk? - Farkas András, a Nyugdíj Guru. AIPM: A gyermekkori védőoltások átoltottságában már jók vagyunk. Terjesszük ki a programot élethosszig! - dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. CÉGENERGIA: Energetikai hírcsokor.
27/4/2021 • 0
Tarolt a fagy, nyitott a tőzsde, hihetetlen az agy - 2021-04-2609 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Oda a baracklekvár! - Tarolt a fagy a gyümölcsösökben - dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályelnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Az agykutatás és idegtudomány legújabb kutatásai, eredményei - Dr. Nyíri Gábor, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezető kutatója
26/4/2021 • 0
ADÓVILÁG: Új-Zéland, aranyköpés, Before the bell - 2021-04-2608 óra
ADÓVILÁG: ASEAN országok, Új-Zéland - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Kukorelly Endre. BEFORE THE BELL: Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője
26/4/2021 • 0
93. Oscar, érkező makroadatok, irodaházak és befektetők - 2021-04-2606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után egy tegnap éjszakai esemény: A 93. Oscar díjátadó érdekességei - Dudás Viktor, filmszakértő. BUDAPEST, TE CSODÁS: Fürdők, strandok, virágpalánták. LAPSZEMLE, TŐZSDEI HELYZETKÉP. HETI KITEKINTŐ: Európai és amerikai makroadatok jönnek - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: Magyar kereskedelmi ingatlanpiac: irodaházakba fektettek a legtöbben a COVID-19 ellenére.
26/4/2021 • 0
Terasz nyit, határ zárva, tőzsde nyitva - 2021-04-2309 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Nyitnak a teraszok, de a határ nem? - Ács Gaben Gábor, az utazás Astrája és Zenecája. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. Hallgatói reagálások.
23/4/2021 • 0
Digitális gyártóipar, aranyköpés, testedzés COVID ellen - 2021-04-2308 óra
4iG: A gyártóipar digitális átalakulása - Szigetrendszerek - Gém Péter, 4iG Nyrt. szakértékesítés és üzletfejlesztési igazgató és Bánszki Zsolt, 4iG Nyrt. az IT-biztonsági üzletág igazgatója. ARANYKÖPÉS: William Shakespeare. ÉP TESTBEN: Drámaian csökkentheti a COVID súlyosságát a rendszeres testedzés - Dr. Hegedűs György, életmódtanácsadó
23/4/2021 • 0
Tenisztorna elhalasztva, nyitnak a teraszok, ECB kamatdöntő ülés - 2021-04-2306 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Elhalasztották a budapesti tenisztornát. ÉBRESZTŐ TÉMA: Nyitnak a teraszok szombaton - de milyen állapotban van a vendéglátás? És mennyivel lesz magasabb a cech? - Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. ÉRTÉK PERCEK: ECB kamatdöntő üléssel kapcsolatos események, hírek, EUR/HUF árfolyam, magyar inflációs kilátások - Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője
23/4/2021 • 0
Virtuális tornacipő, magyar borok Horvátországban - 2021-04-2209 óra
IT ROVAT: Virtuális tornacipő a Guccitól - egyre inkább az online térben élünk? - Nagy Bálint, az IBS International Business School marketing tanszékvezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Hogy kerülnek magyar borok a horvát sztárséf éttermébe? - Crab Mária Antoanett, a BoReTT kereskedőház alapító tulajdonosa.
22/4/2021 • 0
Digitális oktatás és használtautó piac - 2021-04-2208 óra
TELEKOM: Tavaly március közepén egyik pillanatról a másikra vezettek be kijárási korlátozásokat, zártak be boltok, iskolák, munkahelyek. Hirtelen minden megváltozott körülöttünk, az otthonunk lett a munkahelyünk, a gyerekeknek az iskola, és minden generációnak a szórakozás helye is amellett, hogy a családi élet színteréről beszélünk. Kemény próbatétel volt akár egyéni, akár közösségi szinten, de jól vizsgáztunk. Az oktatás és a digitalizáció - Ivády Gábor, a Telekom digitális szakértője. FUTÓMŰ: Áremelkedés van a használtautó piacon. De tényleg? És miért? -Várkonyi Gábor, autós szakértő. Szót ejtünk a német autógyártók kartelléről is.
22/4/2021 • 0
Zöld pénzügyek, Föld Napja, baljós árnyak - 2021-04-2206 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Hírcsokor a fővárosból: Citadella-lékelés. ÉBRESZTŐ TÉMA: Zöld pénzügyek - megjelent az MNB zöld ajánlása a bankszektornak - Fejes Tibor az MNB Fenntartható Pénzügyekért Felelős Igazgatóság vezető szakértője. SCHNEIDER ELECTRIC: Föld napja - Mit tesznek és mit tehetnek a nagyvállalatok a klímaváltozás megállításának érdekében? - Hornok Erika, a Schneider Electric fenntarthatósági szakértője. HETI ALAPOZÓ: Baljós árnyak... a piacokon - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
22/4/2021 • 0
Nagyragadozók, tőzsdenyitás, lakásépítési bumm - 2021-04-2109 óra
SZUPERZÖLD: Nem félünk a farkastól, de a medve nem játék - Nagyragadozók Magyarországon. A medve, a farkas, a hiúz visszatérése Magyarországra új kihívásokat jelent az általuk lakott területeken élőknek és gazdálkodóknak. A WWF Magyarország az együttélés megkönnyítésére terepi szakemberek részvételével négyrészes kézikönyvsorozatot készített. Erről mesél Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: 2020-ban több mint 28 ezer lakás épült. Ha a mostani trendek tartósan fennmaradnak, akkor 2023-24-ben akár 35 ezer új lakóingatlant adhatnak át Magyarországon, az évtized közepén pedig akár a 40 ezres szint is elérhető lehet - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
21/4/2021 • 0
Ásványvízpiac, k+f fehér könyv, Netflix - 2021-04-2108 óra
MAGYARVÍZ: Kevesebb fogy, mégis drágul - Ásványvízpiaci kilátások - Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója. ARANYKÖPÉS: Charlotte Bronte. GONDOLKODOM: Az elmúlt években jelentősen nőtt a K+F minősítést kérő vállalkozások száma, ezért a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egy Fehér Könyvet készített, ami a kutatás-fejlesztést végzőknek és a K+F minősítéssel megszerezhető adókedvezményekre benyújtott pályázatok elbírálóinak is útmutatást ad.- Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke. PIACI HOTSPOT: Baráth Tibor, vezető üzletkötő a Netflix gyorsjelentésről: A vártnál jobb lett az eredmény. Az előfizetők száma viszont elmaradt a várakozásoktól és e téren a kilátások sem fényesek, mert nő a konkurencia, például a Disney+. A pandémia miatt a filmgyártás is akadozott. A pandémia nyertese a laboreszközöket gyártó Sartorius: 55 százalékos árbevételnövekedés, nettó eredmény 112 százalékkal bővült, de a Zalando online divatcég is bizakodóan várja a jövőt.
21/4/2021 • 0
Vasúti M0-ás, csirkemell, fenntartható e-kereskedelem - 2021-04-2106 óra
Névnapok, születésnaposok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Jön a vasúti M0-ás! Min változtathat? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. ÉBRESZTŐ: A Nagy Csirkemell Blöff. Mégsem drágul annyira? - Raskó György agrárközgazdász. KKV ROVAT: Olcsó a vállalkozói hitel, viszik is mint a cukrot! E-COMMERCE: 4 cég 4 hír a fenntarthatóság jegyében - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
21/4/2021 • 0
Horger Antal, tőzsdenyitás, rocksztár képregény - 2021-04-2009 óra
Mesél a múlt: az egyetem fura ura - 75 éve hunyt el Horger Antal, nyelvész. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: rocksztárok képregényben? A Faith No More Képes Testamentuma. Dudich Ákos, ex-zenei újságíró, fordító, író könyvkiadó.
20/4/2021 • 0
OKR, hőszigetelés, elektromos targonca - 2021-04-2008 óra
Mérd, ami számít, avagy az OKR módszer a gyakorlatban. Kovach Anton, a ShiwaForce alapító-vezérigazgatója. Aranyköpés: Zsoldos Péter. Minden szín alatt: meglévőre új hőszigetelés? Hát és ezt így hogy? Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. Észjáték: mit tud egy elektromos targonca? Horváth Zoltán, Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
20/4/2021 • 0
Szuperliga, szemvédelem, Alteo - 2021-04-2006 óra
Névnapok, híres születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: antigén tesztek és új egyetemi campus. Ébresztő téma: európai labdarúgó szuperliga szerveződik. Ferenczi Attila, labdarúgó szakíró. Szemvédelem: jó tanácsok szemünk védelmében. Cserpes Andrea, optometrista, a Zeiss vision expert-je. Cégenergia: 24 forintos osztalék kifizetéséről döntött az Alteo. Kovács Domonkos, az Alteo Nyrt. vezérigazgató-helyettese.
20/4/2021 • 0
Földárak és 3D nyomtatás - 2021-04-1909 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Évtizedek óta töretlenül drágul a termőföld. A termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2020-ban már 1,727 millió forint volt, ami 7,3 százalékos drágulás az előző évhez képest (1,602 millió Ft/ha) az Agrotax Kft. legfrissebb elemzése szerint. - Sáhó Ákos, az Agrotax kft. ügyvezetője, precíziós mezőgazdasági szakmérnök, ingatlanvagyon-értékelő. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA: 3D nyomtatás. Hol tart ma a technológia és hova fejlődhet? - Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
19/4/2021 • 0
Ausztrália és amerikai gyorsjelentések - 2021-04-1908 óra
ADÓVILÁG: Ausztrália - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Törőcsik Mari. BEFORE THE BELL: Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője. Zajlik a gyorsjelentési szezon. Szépen teljesítenek a részvények. Főleg a bankszektor jelentett. 88 százalék a vártnál jobb eredményről számolt be. Delta légitársaság pedig gyors fellendülést vár a belföldi turizmusban. A kriptotőzsde a Coinbase meg tőzsdére ment, 70 milliárd dollárra értékelte a piac. Tovább folytatódhat a jó gyorsjelentések sorozata. Coca-Cola, Netflix, Johnson&Johnson jön a sorban.
19/4/2021 • 0
Állami vagyon alapítványoknak és EKB kamatdöntés - 2021-04-1906 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók említése után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírcsokor- bezárt a lehúzós étterem, újranyíló gyógyfürdők. ÉBRESZTŐ: Állami vagyon vándorol alapítványokhoz - Baj-e ez? - Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. HETI KITEKINTŐ: EKB kamatdöntésre várva - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Miért nem csökkennek a bérleti díjak?
19/4/2021 • 0
Akarunk-e utazni?, tőzsdenyitás - 2021-04-1609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Akarunk-e utazni? Melyik ország, milyen szabályokat alkalmaz? Na ezek nem dőltek még el. - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató
16/4/2021 • 0
Orosz ukrán feszültség, aranyköpés, TRX - 2021-04-1608 óra
Háború a szomszédban? - Növekvő feszültség Kelet-Ukrajnában: 2014-15 óta nem látott feszültség éleződött ki Oroszország és Ukrajna közt - Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, Oroszország szakértő. ARANYKÖPÉS: Peter Ustinov. ÉP TESTBEN: TRX - gyötörd magad felfüggesztve - Szentgyörgyi Rómeó, személyi edző, életmód tanácsadó
16/4/2021 • 0
Mi az a SPAC?, Részvénypiaci és devizapiaci trendek - 2021-04-1606 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS:Hírcsokor: díszkivilágítás, Bubi teszt és csapvíz minőség. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kiskapu a tőzsdére, vagy csak egy új hóbort? Mi az a SPAC? - Galácz Ábel, Lead Ventures Alapkezelő Zrt. vezérigazgató. ÉRTÉK PERCEK: Általános részvénypiaci és devizapiaci trendek - Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője.
16/4/2021 • 0
4iG - 4iOP és két hasznos szakácskönyv - 2021-04-1509 óra
IT ROVAT: 4iG - 4iOP. A 4iG áprilisban kezdte meg új digitális ipari platformjának, a 4iOP-nak a bevezetését. De mi az a 4iOP? - Virág Aladár, 4iG Nyrt. szaktanácsadó-szakértékesítő. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Két fontos és hasznos receptkönyv.
15/4/2021 • 0
Digitális vízgazdálkodás, Euro7 és Plug-in hybrid - 2021-04-1508 óra
XYLEM WATER: Digitális vízgazdálkodás - Mohácsi Péter, a Xylem Kft. digitális megoldásokért felelős vezetője. ARANYKÖPÉS: Gianni Annoni vendéglős, műsorvezető. FUTÓMŰ: Itt a nagy felismerés! A belső égésű motorok tiltása káros a klímára. Plug-in hybrid - angyalból ördög? - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
15/4/2021 • 0
5-ös metró, kripto vonat, E-sport, Coinbase - 2021-04-1506 óra
Névnaposok, születésnaposok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS Hírsaláta: pénzügyérek a Várban, készül az 5-ös metró, Budapest könyvfőváros. ÉBRESZTŐ: A kripto vonaton nincsen fék! Újabb csúcsokat dönt a bitcoin - Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. KPMG: E-sport: sport, üzlet és iparág - Balázs Sebestyén, a KPMG sporttanácsadója/esport szakértője. HETI ALAPOZÓ: Coinbase - Tőzsdén a legnagyobb kriptobörze - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató
15/4/2021 • 0
Lakásváráslás, tőzsdenyitás, 50 napos nyár - 2021-04-1409 óra
Négyzetméter: fiatalok lakásvásárlása, szinte csak hitelből. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Tőzsdenyitás: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Szuperzöld: 50 nappal hosszabb a nyár! Hurrá? Dr. Kis Anna, meteorológus, a földtudományok doktora (PhD), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tanársegéde.
14/4/2021 • 0
Osztalékfelvétel, Esterházy, szerzői jog - 2021-04-1408 óra
Adózásról érthetően: hogyan vegyünk fel osztalékot? Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. Aranyköpés: Esterházy Péter. Gondolkodom, tehát vagyon: jelentős változások előtt a szerzői jogi törvény. Lábody Péter, az SZTNH szerzői jogi főosztályának vezetője. Piaci hotspot: USA gyorsjelentési szezon, banki gyorsjelentések, Nvidia, Intel, Johnson&Johnson, Moderna, Pfizer, Tesla, SAP. Kababik József, üzletkötő.
14/4/2021 • 0
Húsvéti fenyők, lazább ingyen-hitel, fékezett Alibaba - 2021-04-1406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: húsvéti fenyőfák, dübörgő teherautók és egy bazi nagy gödör. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. Kkv hírcsokor: hogyan vehetnek részt kkv-k közbeszerzésen? Lazább feltételek az ingyen-hitelnél! Jól fogy az újraindítási kölcsön! E-commerce: gigabüntetés az Alibabának - központilag fékezett kínai tech szektor? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
14/4/2021 • 0
Egy páratlan életmű és a Tavaszi Fesztivál - 2021-04-1309 óra
MESÉL A MÚLT: Egy páratlan életmű: 165 éve született Marczali Henrik történetíró, egyetemi tanár - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Mi lesz veled, Budapesti Tavaszi Fesztivál? - Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
13/4/2021 • 0
Hosszútávon távmunkában, vakolatrendszerek, lítiumionos targoncák - 2021-04-1308 óra
TEAM FIRST: Hibridagilitás - Maradhat-e a teljes cég hosszútávon is távmunkában? Mire jó az iroda? - dr. Dura Mónika a ShiwaForce operatív működésért felelős vezérigazgató-helyettese. ARANYKÖPÉS: Bornai Tibor. MINDEN SZÍN ALATT: Vakolatrendszerek - a hőszigetelő rendszerre ragasztott kő-kerámia-klinker - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. ÉSZJÁTÉK: Új lítiumionos targoncákkal a fenntarthatóságért - Horváth Zoltán, Jungheinrich Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
13/4/2021 • 0
Kavarás a HÉV-tendernél, virtuális zöldipari expo, klímaszorongás - 2021-04-1306 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Mi ez a kavarás a gigantikus HÉV-tenderrel? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. ÖKOINDUSTRIA, virtuális zöldipari expo és konferencia - Hankó Gergely, Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ügyvezető és Simon Anita, az Alteo Csoport Hulladékgazdálkodási üzletágának vezetője. CÉGENERGIA: A magyarok 87 százaléka klímaszorongó - Szabó Beatrix, Alteo Csoport Integrált Irányítás Rendszer vezető.
13/4/2021 • 0
Nyakkendős bika, tőzsdenyitás, Neuralink - 2021-04-1209 óra
Mihálovits gazda: a nyakkendős bika, avagy inszemináció az állattenyésztésben. Dr. Bábel Tamás, az Ongo Vettech alapítója. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: az agyunkkal irányított dolgok biztonsági hatásai, avagy a Neuralink projekt kérdései. Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja alapítója.
12/4/2021 • 0
Brunei, Hernádi, amerikai gyorsjelentések - 2021-04-1208 óra
Adóvilág: Brunei. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Hernádi Judit. Before the Bell: amerikai gyorsjelentések, bankszektor, JP Morgan Chase, légitársaságok, Delta Airlines. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
12/4/2021 • 0
Nyitás, adatdömping, fertőtlenítőhiány - 2021-04-1206 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: kínai egyetem, orosz HÉV. Ébresztő téma: iskolanyitás mizéria - otthon tarthatja-e igazoltan a szülő a gyerekét? Miklós György, a Szülői hang közösség képviselője. Heti kitekintő: amerikai infláció, európai konjunktúramutatók. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: egy évre bezár az Eurocenter, harc a fertőtlenítőszerekért.
12/4/2021 • 0
Nyári utazás, tőzsdenyitás, EU és Pfizer - 2021-04-0909 óra
Ács is in the Air: a legfrissebbek a nyári utazási feltételekről, Ács Gábor utazási szakitól. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. AZ EU és a Pfizer veresége 2.rész. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
9/4/2021 • 0
Startupok, Ökoindustria, Ultrabalaton - 2021-04-0908 óra
Van egy jó ötleted? Nyerj hozzá tőkét! Ács Zoltán, az MKB Fintechlab innovációs vezetője. Aranyköpés: Hugh Hefner. Ökoindustria: virtuális zöldipari expo és konferencia. Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője és Czeglédi Andor, az Envirotis Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ép testben: ismét őszre halasztották az Ultrabalatont. Zelcsényi Miklós, az UB főszervezője.
9/4/2021 • 0
Járványkezelés, barkácskereskedelem, dollár - 2021-04-0906 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Unortodox járványkezelés: miért nyit a kormány világbajnok halálozás mellett már a csúcsponton? Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője. Budapest, te csodás: ma indul az online, ingyenes Budapesti Tavaszi Fesztivál. Hogy áll a hazai építőanyag-, festék- és barkácskereskedelem alakulása? Sztupár Andrea, a GfK ügyvezető igazgatója. Ismét gyengül a dollár a FED jegyzőkönyv megjelenését követően. Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője.
9/4/2021 • 0
Gloster rakéta, tőzsdenyitás, éttermi dilemmáink - 2021-04-0809 óra
IT ROVAT: Nagy növekedés előtt a Gloster - Szekeres Viktor, a Gloster Nyrt. igazgatósági elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Mikor nyissanak az éttermek, teraszok?
8/4/2021 • 0
Az Autowallis útja, a céges flották jövője - 2021-04-0808 óra
AUTOWALLIS: Tavalyi eredmények, idei tervek, tőkepiaci hírek - Ormosy Gábor, AutoWallis Nyrt., vezérigazgató. ARANYKÖPÉS: Antall József. FUTÓMŰ: Autós flották változása Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő Kft. ügyvezető igazgatója és Várkonyi Gábor, autós szakértő
8/4/2021 • 0
Lazítás, szennyvíz, Aegon gubanc, oltási sebesség - 2021-04-0806 óra
Névnapok, szlinapok, évfordulók. Lapszemle, majd Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Menetrend-átalakítás a lazításhoz igazítva. XYLEM WATER: A Wc-től az óceánig, avagy a szennyvíz útja - Farkas János, a Xylem (kszilem) Kft. alkalmazástechnikai mérnöke. ÉBRESZTŐ: Miért vétózta meg a magyar állam az Aegon eladását? - Brückner Gergely, a Telex.hu újságírója. HETI ALAPOZÓ: Az Európai Unió és a Pfizer kettős veresége - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
8/4/2021 • 0
Víz nélküli autómosás, tőzsdenyitás, bitosítás aktualizálás - 2021-04-0709 óra
SZUPERZÖLD: nagyot mentek a korona alatt is, szépen fejlődnek, hol tartanak most, mit terveznek? - Kaczur Áron, a Cleango zöld-tech autómosó vállalkozás tulajdonosa. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Biztosítási aktualizálás, értékkövetés
7/4/2021 • 0
A Covid kihozta a hibáidat?, szellemitulajdon-piactér, hotspot - 2021-04-0708 óra
HR PERCEK: A Covid kihozta a hibáidat? Változz meg! - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Russell Crowe. GONDOLKODOM: Szellemitulajdon-piactér indult Magyarországon - Dr. Molnár István, a Danubia IP ügyvezetője. HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
7/4/2021 • 0
Kerékpáros stratégia, hirtelen nyitás, mobilkereskedelem - 2021-04-0706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után Lapszele és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Mit várnak a biciklisták a nagy kerékpáros stratégiától? - Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese. ÉBRESZTŐ TÉMA: Van aki kinyit, van akinek hirtelen jött, jó nagy a káosz. KKV ROVAT. E-COMMERCE: A mobilhasználattal együtt a mobilkereskedelem is megugrott 2020-ban - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
7/4/2021 • 0
Krími háború, Tőzsdenyitás, NFT-művészet - 2021-04-0609 óra
MESÉL A MÚLT: 165 éve ért véget a krími háború - Katona Csaba történész és Fodor Gábor, az Isztambuli Magyar Intézet igazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: NFT-művészet, az új digitális őrület - Lukács Viola, stratégiai tanácsadó, kurátor
6/4/2021 • 0
Vállalati felhő, vakolatok, V0-s - 2021-04-0608 óra
TEAM FIRST: Miért mennek a nagyvállalatok a felhőbe? ...és miért nem? - Hoffmann Bence, a ShiwaForce vezérigazgató-helyettes. ARANYKÖPÉS: Bródy János. MINDEN SZÍN ALATT: Vakolatrendszerek - Gulyás Gergő, a Mapei védő és dekorációs bevonatok termékfelelőse. Megfejti, miért érdemes rendszerekben gondolkodnunk és azt is megtudjuk, milyen vakolatfajták vannak? ÉSZJÁTÉK: V0 tervezés, Robotizálnak az új csarnokban.
6/4/2021 • 0
Devizakereskedelem, magyar unikornis, újfajta szélerőmű - 2021-04-0606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Oltás felpörgés és csömöri úti felüljáró. ÉBRESZTŐ TÉMA: 20 év az ING trading roomban, a legöregebb motoros a devizakereskedői szakmában. Aki a régi szép időkre IS emlékezik: Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője. SEON: Megnövelt pénzügyi tűzerővel az online csalások ellen, avagy nagyhal fektet egy magyar startupba! A korábbi befektető értékeli a tranzakciót, ő Pozsonyi Gábor, a PortfoLion partnere. CÉGENERGIA: Lapát nélküli szélerőmű?
6/4/2021 • 0
Csomagküldő sms-vírus, tőzsdenyitás, csokinyuszi-piac - 2021-04-0109 óra
IT ROVAT: Ezt sokan benyelték - mit tanulhatunk a csomagküldő sms-vírus pusztításából? - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. NOPQ: Csokinyuszi-piaci kitekintő: talán a tavalyi mélypontnál jobb lesz - Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége szervezeti titkára
1/4/2021 • 0
Milyen a jó ivóvíz?, aranyköpés, mennyit keresnek az autógyártók? - 2021-04-0108 óra
Milyen minőségű a magyar csapvíz és mi kell a jó ivóvízhez? - Vankos Zsombor, a Xylem alkalmazástechnikai mérnöke. ARANYKÖPÉS: Steve Jobs. FUTÓMŰ: Mennyit keresnek a srácok az autókon? - Várkonyi Gábor, autós szakértő
1/4/2021 • 0
Masterplast infók, zeneipari helyzet, Törökország és Erdogan - 2021-04-0106 óra
Hó eleji bejelentés, névnapok, szülinapok, évfordulók után Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép - a telefonál Nádasi Róbert, a Masterplast vezérigazgatója. BUDAPEST TE CSODÁS: hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Most dől el, hogy mennyire rokkan bele a zeneipar a válságba - Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke. HETI ALAPOZÓ: Törökország: 4 hónapig hagyta Erdogan a jegybankot önállóan dolgozni - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
1/4/2021 • 0
Duna, tőzsdenyitás, örökölt ingatlan - 2021-03-3109 óra
Szuperzöld: heves indulatok a Duna szabályozása kapcsán - a környezet védelme lenne a legfontosabb. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Négyzetméter: eladjam, vagy kiadjam az örökölt ingatlant? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.
31/3/2021 • 0
Adóhatáridők, hamis áruk, VoltsWagen - 2021-03-3108 óra
Adózásról érthetően: éves adóbevallások, határidők, évzárás. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. Aranyköpés: Mácsai Pál. Gondolkodom, tehát vagyon: tengeren, konténerekben érkezik a legtöbb hamis áru. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke. Piaci hotspot: nem lesz VoltsWagen a VW az USA-ban, osztalékemelés aggodalmak a Daimler közgyűlésen, Varta eredmény. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
31/3/2021 • 0
Zebrák, bitcoin, kamara, YouTube - 2021-03-3106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hogyan varázsoljunk zebrát oda, ahol szükséges? Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. Ébresztő téma: megint a PayPal lökte magasba a bitcoint - de meddig bírja még? Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője. KKV rovat: kamarai pengeváltás és ingyen informatikuspalánták. E-commerce: újra próbálkozik az e-kereskedelemmel a YouTube. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
31/3/2021 • 0
A görögök sikeres felkelése , tőzsdenyitás, SzínházTV - 2021-03-3009 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve indult a görög nemzet sikeres felkelése volt, amelyben kivívták szabadságukat az Oszmán Birodalomtól - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Dróton jött teátrum - hódít a SzínházTV - Kereskényi Balázs, az IBM Budapest Lab vezetője.
30/3/2021 • 0
IT-s asztalterítő, aranyköpés, malacok logisztikája - 2021-03-3008 óra
TEAM FIRST: A régi jó dolgokból nem maradt semmi? - IT rendszerek cseréje - Kovach Anton, ShiwaForce alapító-vezérigazgató. ARANYKÖPÉS: Barabási Albert László. KPMG: A klímaváltozás zöld ügyből üzleti rizikóvá vált - Szabó István, a KPMG fenntarthatósági szolgáltatásaiért felelős szenior menedzsere. ÉSZJÁTÉK: A vágóhídtól az asztalig: malacok logisztikája - Garamvölgyi Glória, a Waberer's-Szemerey Logisztika (WSZL) Kft. kereskedelmi igazgatója és Lupsa Edina, a Pick Szeged Zrt. logisztikai vezetője.
30/3/2021 • 0
Orvosok világnapja, szuezi probléma, kivénhedt napelemparkok - 2021-03-3006 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók, orvosok világnapja(!), majd Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: villamosok, szobrok a köztereken. ÉBRESZTŐ TÉMA: Egyedi eset, vagy rendszerszintű probléma? Egyetlen konténerhajó megakasztotta a világkereskedelmet - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója. CÉGENERGIA: Mi lesz a kivénhedt napelemparkokkal? - Kiss Attila, Alteo Csoport Energiatermelés, üzemeltetés és karbantartás divízió, Közép- és Dél- Magyarországi régió vezető, erőművezető.
30/3/2021 • 0
Nyúl, tőzsdenyitás, üzleti modellek - 2021-03-2909 óra
Mihálovits gazda: a nyúl, akárcsak a medve, nem játék! Húsvét előtt: a felelős nyúltartás szabályai. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: milyenek lesznek a jövő üzleti modelljei? Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó.
29/3/2021 • 0
Mianmar, Rejtő, amerikai piac - 2021-03-2908 óra
Adóvilág: ASEAN országok - Mianmar, avagy Burma. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Rejtő Jenő. Before The Bell: amerikai piaci várakozások, szuezi-csatorna, Biden-beszéd, OPEC-találkozó, BioNTech, Micron Technologies. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
29/3/2021 • 0
Airbnb, infláció, irodapiac - 2021-03-2906 óra
Névnapok, jeles események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: elsötétítés, szmog. Ébresztő téma: kész az első Airbnb szabályozási terv, de mit szólnak hozzá az érintettek? Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó. Heti kitekintő: infláció az eurózónában, munkanélküliség az USA-ban. Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: merre változnak az irodaházi igények?
29/3/2021 • 0
Nyitnak a turistaparadicsomok, nyitnak a tőzsdék - 2021-03-2609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Nyitnak a turistaparadicsomok - Mehetünk nyaralni? Újraindulás, nyári menetrend, újraleállás - Ács Gaben Gábor, a Nagy Utazó. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. FAPADOS EXTRA
26/3/2021 • 0
Honlapturbózás és kettlebell - 2021-03-2608 óra
Figyeld a felhasználód, sok pénzt kereshetsz! - Varga Gyula Digital Infrastructure üzletágigazgató és Bihary Sándor, vezető arhictect, NTT Magyarország. ARANYKÖPÉS: Tennessee Williams. ÉP TESTBEN: Edzéstippek otthonra - A kettlebell - Gerlai Zoltán SFG2 kettlebell instruktor
26/3/2021 • 0
Üzletnyit ás és devizapiac - 2021-03-2606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírcsokor. Benne a új terézvárosi airbnb szabályokkal és némi agglomerációs vasútfelújítással. ÉBRESZTŐ TÉMA: Segít-e a négyzetméter alapú üzletnyitás? - Csordás Norbert, Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) szóvivő. GLOBAL MARKETS: Fókuszban a devizapiac heti eseményei - Imrei János, az OTP Global Markets osztályvezetője.
26/3/2021 • 0
Ipar 4.0, tőzsdenyitás, Unicum Barista - 2021-03-2509 óra
IT: Ipar 4.0 - forradalmi változások jönnek? Gém Péter, 4iG Nyrt. szakértékesítés és üzletfejlesztési igazgatója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Unicum Barista - régi íz új köntösben. Gulyás Csaba párlatszakértő, a Zwack tanácsadója.
25/3/2021 • 0
Multilaterális, Bartók, e-autó index - 2021-03-2508 óra
Pénzügyekről kristálytisztán: kapaszkodjunk, 74 adóegyezmény módosul egyszerre! Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Aranyköpés: Bartók Béla. Futómű: hazai autós eladások, német autóscsúcs, elektromos autós index. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
25/3/2021 • 0
Munkanélküliség, bérek, ARKmageddon - 2021-03-2506 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: vonatok és közlekedés. Ébresztő téma: viszi a munkahelyeket de növeli a béreket a pandémia? Herczog László a Pénzügykutató Zrt. munkatársa, nyugalmazott szociális és munkaügyi miniszter. Heti alapozó: egyetlen befektetési alap rommá zúzhatja a technológiai részvények piacát! Jön az ARKmageddon? Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
25/3/2021 • 0
Erdeinkről, tőzsdenyitás, energetikai tanácsok - 2021-03-2409 óra
SZUPERZÖLD: Összefogás a klímaváltozásnak ellenálló erdőkért - Bódis Pál, a WWF Magyarország Erdő programjának szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. NÉGYZETMÉTER: Energetikai tanácsadás építkezőknek, lakásfelújítóknak és vállalkozásoknak - Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
24/3/2021 • 0
Strukturált termékek, szabadalomcunami, tőzsdekörkép - 2021-03-2408 óra
MKB: Strukturált termékek? Mi is ez pontosan? Milyen kockázatai vannak? Milyen kereskedési stratégiák léteznek? - Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. ARANYKÖPÉS: Nena. GONDOLKODOM: Több mint 10%-kal nőtt a Magyarországról az EU felé benyújtott szabadalmi igények száma - Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. PIACI HOTSPOT: elromlott a tőzsdei hangulat, miután Yellen pénzügyminiszter adóemelést lengetett be. Plusz a vírus miatt is aggódnak. Megütötték a hajós és a kaszinó cégeket. Jól mentek viszont az élelmiszer és közműcégek. Az Intel nagyot ment. Az elmúlt fél évben csaknem történelmi csúcsig drágult. A Team Wiever lett a ManUnited mezszponzora. Sokat fizet ezért, aminek nem örültek a befektetők. A ThyssenKrupptól pedig 6 tengeralattjárót rendeltek. Szabó-Balogh Péter, üzletkötő (Ersta Befektetési Zrt.) elemez.
24/3/2021 • 0
NFT, KKV, Clubhouse - 2021-03-2406 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntése, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Sztrájkveszély, lezárások, felújítások, kiállítások. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi került 21 milliárd forintba Beeple NFT-jében? Ez a műtárgy piac jövője, vagy óriási átverés? - Kasnyik Márton, a G7.hu újságírója. KKV ROVAT: hírek kicsiknek, közepeseknek. A családi vállalkozások utódlása és női vállalkozók képzése kerül terítékre. E-BIZNISZ: Clubhouse - a rádiózás jövője? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
24/3/2021 • 0
Rényi Alfréd, tőzsdenyitás, a muzsika valódi hangja - 2021-03-2309 óra
Mesél a múlt: egy rövid életet élt zseni, Rényi Alfréd matematikus. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás Budapesten és Európában: mire figyeljünk? Kultmogul: A muzsika hangja valós sztorija - mi áll a hollywoodi sikerfilm hátterében? Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró.
23/3/2021 • 0
Hibrid munkaerőpiac, Hamvas, Waberer's - 2021-03-2308 óra
Soha többé nem kell bemenni az irodába? A Spotify-nál valami ilyesmi zajlik. A hibrid munkaerőpiac előnyei és hátrányai. Dojcsák Dániel, a ShiwaForce marketingkommunikációs igazgatója. Aranyköpés: Hamvas Béla. Észjáték: a Waberer's 10 egymást követő veszteséges negyedév után nullszaldós lett adózott eredmény soron. Melyek a logisztika kihívásai a COVID árnyékában? Erdélyi Barna, a Waberer’s International vezérigazgatója.
23/3/2021 • 0
Korzó káosz, babaváró hitel, társasházi autótöltők - 2021-03-2306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: újabb botrány a Velence Korzón: fizetős lesz a szabadstrand? Ébresztő téma: babaváró hitel - nagy az érdeklődés, de 10-ből csak 6-an teljesítik a feltételeket. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. Cégenergia: társasházi autótöltők . Novotny Dénes, ALTEO Csoport E-mobilitás üzletágvezetője.
23/3/2021 • 0
Agrárfinanszírozási megoldások, tőzsdenyitás, helyettünk beszél az AI - 2021-03-2209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Aktualitások a mezőgazdaságban, MKB Agrárpartner Program, finanszírozási megoldások - Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. HEURÉKA: Amikor helyettünk beszélget az AI - Keleti Arthur, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató
22/3/2021 • 0
Adóvilág: Laosz, aranyköpés, információk a szennyvízből, amerikai részvénypiac - 2021-03-2208 óra
ADÓVILÁG: ASEAN országok - Laosz - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Andrew Lloyd Webber. VÍZ VILÁGNAPJA: Miről árulkodik a szennyvíz, milyen információkat hordoz? - Farkas János, a Xylem (kszilem) Kft. alkalmazástechnikai mérnöke. BEFORE THE BELL: Amerikai részvénypiaci helyzetkép - Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
22/3/2021 • 0
Tóparti lakások, hiányzó vendéglátósok, kamatdöntő ülés, irodapiac - 2021-03-2206 óra
Születésnaposok, névnaposok, események és indiánok után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: 1 perc néma csend, Budapestről a tópartra. ÉBRESZTŐ: Most a túlélés a cél, a jövőben pedig krónikus munkaerőhiány sújthatja a vendéglátó- és szállodaipart - Göltl Viktor, a WHC Csoport ügyvezetője. HETI KITEKINTŐ: MNB kamatdöntő ülés, európai amerikai beszerzési menedzser indexek - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Meg sem kottyan az ingatlanpiacnak a válság.
22/3/2021 • 0
Utazás, vakcinaigazolvány, szállásfoglalási tippek - 2021-03-1909 óra
Ács Is In The Air: friss szállásfoglalási tapasztalatok, izlandi nyitás, szlovák tiltás, vakcinaigazolvány, dubaji turizmus, Kanári-szigetek, Izrael, és minden, amit a hallgatók kérdeztek. Szakért és válaszol: Ács Gábor, okosutas. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
19/3/2021 • 0
Hulladékégetés, élelmiszertrendek, HIIT edzés - 2021-03-1908 óra
Sokkal súlyosabb a légszennyezettség, mint amire a mérőállomások adataiból eddig következtettek. Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi projektjének vezetője. Aranyköpés: Kabos Gyula. Lábnyom: hogyan alakult és most - a járvány harmadik hulláma idején - hogyan alakul az élelmiszerek értékbeli változása? Milyen trendek vannak fenntarthatóságban? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. Ép testben: HIIT edzés - égesd a zsírt otthon, ingyenes appokkal!
19/3/2021 • 0
Goodbye, bérek és adók, kamatdöntések - 2021-03-1906 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Hivatalos: kilép a Fidesz a Néppártból. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Ébresztő téma: Európa egyik legalacsonyabb bérét viszi haza a magyar dolgozó. Székely Sarolta, az Mfor.hu újságírója. Budapest, te csodás:Bálna és Nagyrét. Fed kamatdöntő ülés és annak hatása, amerikai kiskereskedelmi, ipari termelési adat, EUR, USD, GBP. Kosztelnik Roxána, az OTP Global Markets üzletkötője.
19/3/2021 • 0
Adatszivárgás, tőzsdenyitás, egri csillag - 2021-03-1809 óra
Minden adatszivárgás anyja, avagy hol található az adataink 70 százaléka? - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: 10 éve van egri csillag! Egy boros sikersztori - Gál Tibor, egri bortermelő.
18/3/2021 • 0
Gumicsere és Volkswagen stratégiaváltás - 2021-03-1808 óra
Érintésmentes nyári gumicsere sorban állás nélkül - Pollák Péter, Abroncs Kereskedőház Kft. kereskedelmi és marketing igazgató, vezérigazgató-helyettes. FUTÓMŰ: Komoly bejelentések a VW-től és BMW-től - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
18/3/2021 • 0
Revolut, kibertámadások, tőzsdei "bűnözők" - 2021-03-1806 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: A csömöri bűzbomba és költözik a Dürer Kert. ÉBRESZTŐ TÉMA: A Revolut díjváltoztatásai sérthetik a hitelintézeti törvényt - Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóviv ője. KPMG: Kibertámadások 2020. évi összegzése és tanulságok - Tanos Áron, a KPMG Cyber Biztonsági Laborjának operációs vezetője, etikus hekker. HETI ALAPOZÓ: Megélhetési bűnözés a tőkepiacokon - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
18/3/2021 • 0
Toxikus talajszennyezés, tőzsdenyitás, ingatlanpiaci adás-vételek - 2021-03-1709 óra
SZUPERZÖLD: Toxikus talajszennyezés veszélyezteti a Dunakanyar vízbázisát - Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő, NÉGYZETMÉTER: Februárban az elmúlt 10 év legtöbb ingatlanpiaci adás-vételét bonyolították Magyarországon - Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője
17/3/2021 • 0
Gyorskölcsönt igényelhetők köre, Commerzbank feltámadás, BMW bukás - 2021-03-1708 óra
Bővül a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt igényelhetők köre - Kisgergely Kornél, az MFB főigazgatója. ARANYKÖPÉS: William Gibson. GONDOLKODOM: Körforgásos gazdaságra alapozó tudományos és innovációs park épül Nagykanizsán - Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. PIACI HOTSPOT: Commerzbank feltámadhat, első két havi európai autóeladások: a BMW bukta a legkisebbet - Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
17/3/2021 • 0
Járókelő anomáliák, nyelviskolák pandémia idején, közösségi vásárlás - 2021-03-1706 óra
Névnaposok, születésnaposok köszöntése, Lapszemle, Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: A Járókelő.hu legfrissebb bejelentései - Molnár Zsuzska, a Járókelő közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mit hozott a pandémia a nyelviskoláknak? Sokan padlóra kerültek már tavaly ősszel... - Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. KKV ROVAT: Az online térbe nyitnak a kkv-k. E-BIZNISZ: Mi a különbség a közösségi vásárlás és egy webshop között? - Draskovits Tímea, a Jófogás és Használtautó.hu apróhirdetési és ügyfélkapcsolati vezetője.
17/3/2021 • 0
Női szabadságharcosok és online képzőművészet oktatás - 2021-03-1609 óra
MESÉL A MÚLT: Nők az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: A Coursera tananyagaival erősíti képzéseit a Budapesti Metropolitan Egyetem. A művészeti szakoson tanulók számára is. De hogy megy mindez a gyakorlatban? - Csizmadi Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja.
16/3/2021 • 0
Agilis transzformáció és felvásárlási roham - 2021-03-1608 óra
Az agilis transzformáció lépései - mindenkinek egyedi kihívás, nem szabad megijedni! - Földházi Csaba, ShiwaForce, partnerigazgató. ARANYKÖPÉS: Dárdai Pál. ÉSZJÁTÉK: A korlátozások miatti felvásárlási láz hatása a logisztikára - Garamvölgyi Glória, a Waberer's-Szemerey Logisztika (WSZL) Kft. kereskedelmi igazgatója.
16/3/2021 • 0
Szigorítás, forintpiac, CSOK buktatók, energetika - 2021-03-1606 óra
Évfordulók, születésnaposok, névnaposok köszöntése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: megyei szigorítás, lezárt Lánchíd. ÉBRESZTŐ TÉMA: Lesz-e még erősebb a forint? - Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője. Támogatási buktatók: mi van, ha vissza kell fizetni a CSOK támogatást az államnak? - Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője. CÉGENERGIA: Energetikai hírek a nagyvilágból. Hány vállalkozás lesz karbonsemleges a világon tíz év múlva? Milyen környezetbarát meghajtásra állhatnak át a teherfuvarozók?
16/3/2021 • 0
Védettségi igazolvány, utazás, tőzsdenyitás - 2021-03-1209 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Még szinte mindenki zárva, de beindult a verseny a beoltott turistákért - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató. Hallgatói reakciók.
12/3/2021 • 0
Járványadatok, aranyköpés, túrajavaslatok a hosszú hétvégére - 2021-03-1208 óra
Milyen lehet a járvány lefutása, miben reménykedhetünk a legfrissebb adatok, intézkedések, más országok tapasztalatai alapján? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. ARANYKÖPÉS: Moldova György. ÉP TESTBEN: Túrázzunk a hosszú hétvégén: 3 új kilátót ajánlunk.
12/3/2021 • 0
Rendeződő Rákosrendező, Balatonparti monstrum, heti makró - 2021-03-1206 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Alagút, vagy felüljáró legyen Rákosrendezőn? ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi folyik a Balaton-parton? - Győrffy Árpád, a Balatontipp.hu szerkesztője. ÉRTÉK PERCEK: heti magyar adatok és bejelentések (infláció, betéti tender) illetve az EURHUF alakulása, EKB kamatdöntés, amerikai inflációs adat és hatása az EURUSD árfolyamra - Fodor István, az OTP Global Markets üzletkötője
12/3/2021 • 0
Gamer telefonok és trappista sörsor - 2021-03-1109 óra
IT ROVAT: Gamer telefonokért őrül meg a világ - de miért? - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Magyar ízlés szerint újragondolt trappista sörsor Pannonhalmán - Tihanyi Fülöp, sörfőző mester.
11/3/2021 • 0
QR-kódos fizetés és e-autó toplista - 2021-03-1108 óra
Mit adott nekünk a QR-kód? Tapasztalatok az elektronikus fizetés január 1-től kötelezővé tett bevezetéséről - Ipacs Viktor, a Raiffeisen Bank kisvállalati üzletág vezetője. ARANYKÖPÉS: Douglas Adams. FUTÓMŰ: Mindenki saját autót akar, több Trabant fut Németországban, mint Tesla, TOP10 elektromos autó eladás - Várkonyi Gábor, autós szakértő hírbokrétája.
11/3/2021 • 0
Budai Vár, Fukusima10, rezsicsökkentés - 2021-03-1106 óra
Születésnapok, névnapok, események ma is, aztán Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Hol tart a Vár felújítása, mi mikor készül el? Vakcinabeadások körüli anomáliák. ÉBRESZTŐ: Eltelt 10 év, de tanult a világ Fukusimából, vagy kísért Csernobil? - Szabó M. István, a Napi.hu szakírója. HETI ALAPOZÓ: A rezsicsökkentésnek annyi! - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója
11/3/2021 • 0
Dunai hajózhatóság, tőzsdenyitás, eladó és kiadó lakások helyzete - 2021-03-1009 óra
SZUPERZÖLD: Újra terítéken a Duna hajózhatóságának fejlesztése - hogyan lehet összeegyeztetni a gazdasági és a környezetvédelmi szempontokat? - Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. NÉGYZETMÉTER: A szigorítások bejelentése után megcsappant az érdeklődés az eladó és kiadó lakások iránt.
10/3/2021 • 0
COVID-túlélő étterem, aranyköpés, ifjú vállalkozók oltalma, piaci hotspot - 2021-03-1008 óra
Újranyitás előtt egy COVID-túlélő étterem - Láving Gusztáv, a Hiventures KKV befektetési igazgatója és Palotás Péter, a Budaörsi Halpiac ügyvezetője és a Bigfish éttermet üzemeltető Fish&Friends Kft. egyik alapító-tulajdonosa. ARANYKÖPÉS: Sharon Stone. GONDOLKODOM: Ifjú vállalkozók oltalom alatt. - Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
10/3/2021 • 0
Infláció kamatemeléssel, kamatmentes gyorskölcsön cégeknek, orosz Amazon - 2021-03-1006 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók és Chuck Norris után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: oltási terv a metrósoknak. ÉBRESZTŐ TÉMA: Infláció kamatemeléssel: mi lesz a hitelem törlesztőjével? - Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. KKV ROVAT: Márciustól igényelhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön - Szabó Sándor, MFB EU Értékesítési és Ügyfélkapcsolati Igazgatóság igazgató. E-BIZNISZ: Szülési szabadság alatt megalkotni az Amazon orosz versenytársát? Mehet! - Draskovits Tímea, a Jófogás és Használtautó.hu apróhirdetési és ügyfélkapcsolati vezetője.
10/3/2021 • 0
Romhányi, tőzsdenyitás, Coursera - 2021-03-0909 óra
MESÉL A MÚLT: 100 éve született Romhányi József - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. KULTMOGUL: Járj itthon a Yale-re! - Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora mesél az itthon is elérhető világszínvonalú Coursera online tanfolyamokról.
9/3/2021 • 0
Lát a számítógép, járműbeszerzés a Waberer’s-nél - 2021-03-0908 óra
Hogyan lát a számítógép? - Digitális képértelmezés - Az ARH Zrt. mesterséges intelligens képfeldolgozó know-how-jára épülő biztonság és közlekedéstechnikai eszközei több mint 200 országban, több mint 2500 partner elégedettségét vívták ki. - Nagy-Amigó Csaba, az ARH Zrt. közlekedési informatika nemzetközi üzletágvezetője. ARANYKÖPÉS: Bobby Fischer. ÉSZJÁTÉK: Hatalmas járműbeszerzésre készül a Waberer’s. Miért van szükség egy ekkora méretű beszerzésre pandémia idején? - Erdélyi Barna, a Waberer’s International vezérigazgatója és Fáczán Gergely, a Volvo Hungária Kft. Kereskedelmi és Marketing Igazgatója
9/3/2021 • 0
Hiány, oltási anomáliák, biogáz - 2021-03-0906 óra
Névnapok, születésnapok évfordulók ma is, utána Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: korzózó tömegek, kidőlt BKK-sok. ÉBRESZTŐ TÉMA: Közel a forintmélypont, elszállt a hiány - de miért? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. HALLGATÓI ÉSZREVÉTELEK: Zacher nyilatkozat, fura oltási adatok. CÉGENERGIA: Több ezer tonna romlott kajából biogáz - Simon Anita, az Alteo Csoport Hulladékgazdálkodási üzletágának vezetője
9/3/2021 • 0
Közösségi mezőgazdaság, tőzsdenyitás, munka és bér jövőkép - 2021-03-0809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Jó a vevőnek, jó a gazdának - közösségi mezőgazdaság - Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesülete közösségi mezőgazdálkodás programjának vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. HEURÉKA: Munkanélküliség kezelése és bérgarancia alap - milyen jövőkép körvonalazódik? - Hungler Sára, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet kutatója, az ELTE ÁJK adjunktusa
8/3/2021 • 0
Vietnám adózása és politikája, aranyköpés, amerikai részvénypiac - 2021-03-0808 óra
Hihetetlen fejlődés a kommunista államban: Vietnám - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond külpolitikai szakértő mesélt a 95 milliós országról. ARANYKÖPÉS: Romhányi József. BEFORE THE BELL: Az Apple helyett már a Chevron a menő az amerikai részvénypiacon - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk
8/3/2021 • 0
Áram és gáz a rászorulóknak, magyar és amerikai infláció, hideg és meleg fény - 2021-03-0806 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Segített a covidosok ellátásában eddig is a budai magánszolgáltató, de kifizetni elfelejtette az állam. ÉBRESZTŐ: Hogyan juthat áram és gáz mindenkinek a harmadik hullám lezárásai közepette? - Kiss Eszter, a Habitat for Humanity Magyarország kommunikációs menedzsere. HETI KITEKINTŐ: Magyar és amerikai infláció, EKB kamatdöntés - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Hogyan hat a mesterséges fény az emberre? - Nagy János, a B+N Üzemeltetési Igazgatóságán az elektromos mérnökség vezetője, a Magyar Világítástechnikai Társaság elnöke
8/3/2021 • 0
Utazás, vakcinaútlevél, tőzsdenyitás - 2021-03-0509 óra
Ács Is In The Air: hogyan és hova utazunk nyáron? Hogy állunk vakcinaútlevél ügyben? Ács Gábor, okosutas szedte össze a tudnivalókat. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. Hallgatói kérdések, utazási és járvány hírek.
5/3/2021 • 0
OKFŐ, túlsúly, futóversenyek - 2021-03-0508 óra
Mit csinál az Országos Kórház Főigazgatóság? Hogyan gazdálkodik egy kórház, mennyibe kerül és miből áll egy fekvőbeteg ellátása? Van Magyarországon orvoshiány? Dr. Takács Péter, az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Aranyköpés: David Gilmour. Lábnyom: hogyan lehet hulladékmentes egy cég? Mit rágcsáljunk, avagy mit ne, hogy elkerüljük a túlsúlyt? Rudnai Éva, a Real Nature Kft. marketing és kereskedelmi vezetője. Ép testben: mit lehet csinálni legálisan a természetben, ki rendezhet versenyt és ki nem? Csanya, versenyrendező, a terepfutas.hu tulajdonosa.
5/3/2021 • 0
Ételkiszállítás, virágosok, infláció - 2021-03-0506 óra
Névnapok, események, születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: teljesen bezárnak hétfőn az éttermek, vagy maradhat az elvitel és házhozszállítás? Susánszky Ádám, a Zing Burger társtulajdonosa. Ébresztő téma: minden, amit a szigorításokról tudni lehet. Infláció és a részvénypiac. Priegl Máté Ervin, az OTP Global Markets tradere.
5/3/2021 • 0
Hibridmunka, tőzsdenyitás és császárlánc - 2021-03-0409 óra
IT ROVAT: Hibrid és otthoni munka - előnyök és kockázatok. Szerdai HR rovatunkban szóba került, hogy még mindig vannak vezetők - legyenek multi cégnél, vagy kkv-nál -, akik nem bíznak a home officeban dolgozó kollégák teljesítményében, leginkább nekik szól most ez a beszélgetés. - Komáromi Zoltán, GREPTON INFORMATIKAI ZRT Kereskedelmi vezető. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Stafni, papszelet, császárlánc és egyéb sertésalkatrészek - Máté Dániel, a “Fülétől a farkáig” blog szerzője.
4/3/2021 • 0
Digitális ajánlás és olasz autógyártás - 2021-03-0408 óra
TELEKOM: Az ajánlás a digitális térben is üzletet hozhat. De hogyan lehet ezt jól csinálni a gyakorlatban? - Iski István, a Magyar Telekom kkv területének igazgatója. ARANYKÖPÉS: Chris Rea. FUTÓMŰ: Miért olyan magas a gyártási költség az olaszoknál? Mi lesz a nagy múltú olasz autóiparral? - Várkonyi Gábor, autós szakértő.
4/3/2021 • 0
Távozó orvosok, bitcoint vásárló Twitter - 2021-03-0406 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók ma is, aztán Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Maszk nélküli tömeg korzózik Szentendrén, vitatott városrehab a nyóckerben, elefánt szleng az állatkertben. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kibírja az egészségügy, hogy több ezer orvos és ápoló távozik, miközben csúcsra jár a járvány? Mekkora volt a létszámhiány eddig és mi lesz most, hogy a legfrissebb adatok szerint 3-4% távozott? - Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi szakközgazdász. HETI ALAPOZÓ: Shortolnád a Twittert? Bírd ki, amíg bitcoint vesznek! - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató
4/3/2021 • 0
Dobozközösség, tőzsdenyitás, kivitelezők - 2021-03-0309 óra
Szuperzöld: hogyan lehet megszabadulni a sok műanyag csomagol ástól? A hulladékmentes ételcsomagoláshoz be kell lépni a dobozközösségbe! Szabó Eszter, a Rakun dobozközösség kommunikációs vezetője. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Négyzetméter: hogyan és mikor válasszunk kivitelezőt? Csokló Gábor, a Masterplast műszaki igazgatója.
3/3/2021 • 0
Élet és munka otthon, szellemi tulajdon, Zoom - 2021-03-0308 óra
HR: hogyan élik meg az emberek és hogy reagálnak a cégek a járvány 3. hullámára? Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. Aranyköpés: Gróf Andrássy Gyula. Gondolkodom, tehát vagyon: március 1-jén volt 125 éves a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Ennyi idő sem volt elég, tudatosítani a vállalkozókban, hogy a szellemi tulajdonnak hatalmas értéke van, és azt meg kell védeni? Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke. Piaci hotspot: Varta, WizzAir, Opec, Apple, Zoom, Nio. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
3/3/2021 • 0
Felújítások, iskolabezárások, közösségi finanszírozás - 2021-03-0306 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: felújítás forgalomelterelés nélkül, nincsenek padok a Szabadság téren. Molnár Zsuzska, a Járókelő közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. Ébresztő téma: félni vagy tanulni? Oktatás a harmadik hullám idején. Szabó Zsuzsa a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Kkv hírek. E-biznisz: közösségi finanszírozás az Amazonnál. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
3/3/2021 • 0
Kisvakond, tőzsdenyitás, vörös szőnyeg nélküli Golden Globe - 2021-03-0209 óra
MESÉL A MÚLT: A kisvakond apukája - 100 éve született Zdenek Miler - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Vörös szőnyeg nélkül - Golden Globe pandémia idején - Dudás Viktor, filmszakértő
2/3/2021 • 0
Újabb HR díj a Providentnek, aranyköpés, adományok logisztikája - 2021-03-0208 óra
Újabb HR tevékenységét elismerő díjat zsebelt be a Provident! A Provident Pénzügyi Zrt. 2019-et és 2020-at követően harmadszor nyerte el a Top Employer, vagyis Kiváló Munkaadó címet Magyarországon. - Kamarás Zsuzsanna, a Provident Pénzügyi Zrt. regionális HR igazgatója. ARANYKÖPÉS: John Irving. ÉSZJÁTÉK: Kétszer ad, ki gyorsan ad! - Adományok logisztikája
2020 év végén a Máltai Szeretetszolgálat és a WSZL stratégiai partnerséget kötött - Garamvölgyi Glória, a Waberer's-Szemerey Logisztika (WSZL) Kft. kereskedelmi igazgatója és Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
2/3/2021 • 0
Tanulni, tanulni, de hol? Újabb sikersztori a BÉT-en! - 2021-03-0206 óra
Névnapok, születésnapok, események említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Puskin mozi, hírcsokor. ÉBRESZTŐ TÉMA: Tanulni, tanulni, de hol? Mi lett az OKJ helyett? Jelentős változáson ment át a szakképzési rendszer - Dr. Zsuffa Ákos a Felnőttképzők Szövetségének elnöke. CÉGENERGIA: Újabb sikersztori a BÉT-en! A koronavírus-járvány világszerte megviselte a vállalatokat és a gazdaságot, de vannak olyan iparágak és cégek, amelyek üzleti modellje kifejezetten válságállónak bizonyult. Az Alteo is ezek közé tartozik - Kovács Domonkos, Alteo Nyrt. vezérigazgató-helyettes
2/3/2021 • 0
Húsinfláció, tőzsdenyitás, sport AI - 2021-03-0109 óra
Mihálovits gazda: drága a takarmány, drága lesz a hús. Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke, a Hússzövetség és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke. Tőzsdenyitás: Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: mesterséges intelligencia a sport világában. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
1/3/2021 • 0
Adók, vámok, Zoom, Nio - 2021-03-0108 óra
Adóvilág: a WTO múltja, jelene és jövője: Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Justin Bieber vs. Javier Bardem. Before the Bell: Zoom és Nio. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
1/3/2021 • 0
Dunaferr, adatok, hatékonyág - 2021-03-0106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok, majd lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: szakszervezeti lépések, lomtalanítás. Ébresztő téma: bajban a Dunaferr. Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője. Heti kitekintő: hazai GDP, eurózónás infláció, amerikai munkaerőpiac. Eppich Győző az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: egy hazai cég költségcsökkentő és üzemeltetési hatékonyságot növelő megoldása a létesítménygazdálkodásban. Korbuly Ádám, az OrthoGraph Kft. műszaki igazgatója.
1/3/2021 • 0
Határzár szigorítás, tőzsdenyitás, hallgatók - 2021-02-2609 óra
ÁCS IS IN THE AIR: vakcina, útlevél, határzár szigorítás, járatok, áprilisi törlések - Ács Gábor, a fapados rovat és az okosutas.hu szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. Hallgatói reagálások.
26/2/2021 • 0
Masterplast eredmények, vásárlói panaszok, munka és sport - 2021-02-2608 óra
MASTERPLAST: Pénzügyi jelentés a cég tavalyi eredményeiről - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. ARANYKÖPÉS - Victor Hugo. LÁBNYOM: Vásárlói panaszok kezelése az élelmiszeriparban, gyártói felelősség, kereskedői felelősség - Rudnai Éva, a Real Nature Kft. marketing és kereskedelmi vezetője. ÉP TESTBEN: Munka és sport - csak óvatosan? A mai rohanó világban egyre többen gondolják úgy, hogy a mozgást/szabadidősportot beépítik a hétköznapjaikba. A legtöbben mindezt munka mellett végzik, ami dicséretes, azonban számos veszélyt rejt magában. Kácser Krisztina, az ENSPORT gyógytornásza.
26/2/2021 • 0
Durva hetek jönnek, Highlights of Hungary, forint - 2021-02-2606 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók ma is, mint mindig. Lapszemle, aztán Tőzsdei helyzetkép. ÉBRESZTŐ TÉMA: A járvány legdurvább két hete jön! Mikor lesz akkor gazdasági nyitás? - Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője. BUDAPEST TE CSODÁS: Jön a polgári kezdeményezés a fővárosban. KPMG: 2013-ban indult a Highlights of Hungary. Tegnap volt a díjkiosztó - Liptay Gabriella, a magyarországi KPMG marketing és kommunikációs igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: MNB, forint, részvények - Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
26/2/2021 • 0
VR headset, tőzsdenyitás, bártenderek világnapja - 2021-02-2509 óra
IT: zombivadászat és repülőgép irányítás a nappalinkból - hol tart a VR headset-ek fejlesztése és piaca? Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Február 24., a bártenderek világnapja. Honnan indult ez a szakma? Mi volt az első koktél, melyek a klasszikusok? Mik a trendek? Gulyás Csaba párlatszakértő, bártender.
25/2/2021 • 0
Luxusburg, Karl May, Suzuki szan - 2021-02-2508 óra
Pénzügyekről kristálytisztán: Luxusburg: offshore botrány Luxemburgban, újra. Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Aranyköpés: Karl May. Futómű: Suzuki úr nyugdíjba megy, búcsú a világ autógyártásának nagy öregjétől. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
25/2/2021 • 0
Szociális lakásügynökség, multibarát mentőcsomag, Sivatagi sas - 2021-02-2506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok; lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: indul a fővárosi szociális lakásügynökség. Ébresztő téma: mit adtak nekünk a németek? A multik jártak jól a kormány mentőcsomagjával. Bucsky Péter, a G7.hu újságírója. Heti alapozó: Sivatagi sas vs. replika - mi folyik az amerikai tőzsdén? Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
25/2/2021 • 0
Műanyagok, tőzsdenyitás, RIP Merkl Ottó - 2021-02-2409 óra
SZUPERZÖLD: Végre! Búcsú az egyszer használatos műanyagoktól! 2021. július 1-től megváltozik a hulladékgazdálkodás szabályozása az Európai Unióban, és hazánkban is életbe lép az egyszer használatos műanyagokról (SUP -Single Used Packaging) szóló kormányrendelet. Erről beszélgettünk Baka Évával, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés elnökével.
EQUILOR TŐZSDENYITÁS Török Lajos vezető elemzővel. SZUPERZÖLD EXTRA: In memoriam Merkl Ottó. A neves entomológusra (bogárkutató), a Magyar Természettudományi Múzeum coleoptera gyűjteményének vezetőjére, a Magyar Rovartani Társaság alelnökére emlékezünk egy korábbi beszélgetésünkkel.
24/2/2021 • 0
Techóriások megregulázása, Z10, piaci hotspot - 2021-02-2408 óra
Véleménygyarmatosítás - meg kell, meg lehet-e regulázni a technológiai óriáscégeket? Facebook? Instagram? Dén Mátyás András, informatikus, közgazdász, mérnök, tanár, publicista, a Technokrats Kft. ügyvezetője a hírek és a hirdetések gyarmatosításáról, valamint a vélemények korlátozásáról. ARANYKÖPÉS - Steve Jobs. GONDOLKODOM: Mi az a Z10 és hogyan segít a startupoknak? - dr. Lengyel László, a BME villamosmérnöki és informatikai karának egyetemi tanára. ERSTE HOTSPOT: A tech részvények alulteljesítenek a tőzsdén. A hagyományos vállalkozások (energetika, idegenforgalom, banszektor stb) részvényei ugyanakkor beindultak. Miért? - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
24/2/2021 • 0
Eltűnő hiénák, bitcoin zuhanás, HIPA felezés, új Amazon - 2021-02-2406 óra
Morgós szerdán morgunk, aztán születésnapok, névnapok, évfordulók érkeznek a lapszemle és a tőzsdei helyzetkép előtt. BUDAPEST TE CSODÁS rovatunkban az eltűnő taxis hiénákról és a fővárosi személyfuvarozók helyzetéről szólunk. A pénzügyminiszter legyőzte Vasembert? - Janet Yelen kritikája összedöntötte a bitcoin árfolyamát. ÉBRESZTŐ rovatunk szakértője Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője. KKV ROVAT: Nyilatkozat kell az iparűzési adó felezéséhez - Mi történik, ha valaki nem tesz ilyet? E-BIZNISZ: Dél-Koreából érkezik az új Amazon? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója hívja fel a figyelmet az amerikai techóriások egyik lehetséges riválisára.
24/2/2021 • 0
Feszl Frigyes, tőzsdenyitás, kétes eredetű József Attila vers - 2021-02-2309 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Feszl Frigyes - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő.
KULTMOGUL: Valódi a frissen felbukkant József Attila-vers? De már visszavonták az aukcióról... - Borbély Zsuzsa, kulturális újságíró
23/2/2021 • 0
Hagyományos erőművek, intermodális terminál, naperőmű fejlesztés - 2021-02-2308 óra
MVM: Amíg nem tárolható megbízhatóan, nagy mennységben az áram, addig kellenek a hagyományos erőművek - Hárfás Zsolt, atomenergetikai szakértő. ARANYKÖPÉS - Stohl András. ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA - Épül Európa legnagyobb nyomtávváltáson alapuló intermodális terminálja Fényeslitkén. CÉGENERGIA: Jön a naperőmű fejlesztési boom! - Haidekker Dániel, Alteo Nyrt. ügyfélkapcsolati és értékesítési menedzser
23/2/2021 • 0
Részlegesen nyitnak a fürdők, átment a hulladéktörvény - 2021-02-2306 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók ma sem maradtak el, ahogy a lapszemle és a tőzsdei hírek sem. BUDAPEST, TE CSODÁS: Sorra zárnak az iskolák, de beoltott személyzettel nyitnak a fürdők gyógyászati egységei. ÉBRESZTŐ TÉMA: Áder elkaszálta, de most újra átment a hulladéktörvény - a nagy változások háttere. Kinek mi az érdeke, mit akar ebben a sztoriban a Mol? - Brückner Gergely, a telex.hu újságírója
23/2/2021 • 0
Haszonállatok, tőzsdenyitás, Mars - 2021-02-2209 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Állatvédelem az iparszerű mezőgazdaságban. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA: Mikor költözünk már a Marsra? Érdekesség, vagy előre viszi a társadalmat? - Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
22/2/2021 • 0
Kambodzsa, Wall Street - 2021-02-2208 óra
ADÓVILÁG: Kambodzsa adózása és politikája - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Niki Lauda. BEFORE THE BELL: Az olajszektor teljesített a legjobban, a techszektor a legrosszabbul a múlt héten. - Lakatos István, Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötő
22/2/2021 • 0
Tavaszi fesztivál, Wise, infláció, pláza - 2021-02-2206 óra
Szomorú hétvége után névnaposok és születésnaposok köszöntése, lapszemle, majd egy unalmas tőzsdenap híreinek elemzése következett. BUDAPEST, TE CSODÁS: Nincs közös, inkább legyen dupla. Saját tavaszi fesztivált csinál a kormány. Publikussá vált a Corvin Áruház felújítási menetrendje. ÉBRESZTŐ: 10. szülinapján nevet vált a Transferwise - merre tovább Wise? - Barna Balázs, a mától Wise európai expanzióért felelős vezetője számolt be a cég működéséről. HETI KITEKINTŐ: Magyar kamatdöntés és bizalmi indexek Európában. Mi a helyzet az inflációval? - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője foglalja össze a tudnivalókat. KARIKACSAPÁS: Újabb pláza nyílik Budapesten, ahol lesz férfi megőrző és szelfi-pont is.
22/2/2021 • 0
Utazhatunk-e beoltva?, tőzsdenyitás - 2021-02-1909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Utazhatunk-e, ha megkaptuk az oltást? Dubaj elindult, Tenerife és minden más tolódik - Ács “It wasn’t me” Gábor, a Destination: Incognito című nemzetközi bédekker szerzője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató.
19/2/2021 • 0
Jön a piaci összeomlás?, aranyköpés, 2021 élelmiszere, női vezetők és a sport - 2021-02-1908 óra
Jön a piaci összeomlás? Elég lehet egy kis szikra, és lángba borul minden... - Zsiday Viktor, portfóliómenedzser, a Citadella alap kezelője. ARANYKÖPÉS - Tommy Iommi. LÁBNYOM: Mit várhatunk 2021 élelmiszerétől? - Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. ÉP TESTBEN: Női vezetők üzleti sikerei és a sport - dr. habil. Gál Andrea PhD, a Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének Tanszékvezető egyetemi docense.
19/2/2021 • 0
Új Bubi, landolás a Marson, olajpiaci korrekció - 2021-02-1906 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése mellett Marsra szállás, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Legördül a gyártósorról az új Bubi - de mikor és hol lesz elérhető? - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. CÉLPONT: MARS. Landolt a Perseverance űrszonda, fedélzetén az Ingenuity robothelikopterrel - Pacher Tibor, elméleti fizikus, a Puli Space alapítója és vezetője. ÉRTÉK PERCEK: meddig tarthat a hónapok óta tartó emelkedés az olajpiacon, várható-e korrekció? - Fábián Lóránt, az OTP Global Markets tradere
19/2/2021 • 0
Drága sütik, tőzsdenyitás, alaplé - 2021-02-1809 óra
IT: borsos árat fizetett a Google és az Amazon a sütikért - a hazai gyakorlatban is elképzelhető a NAIH fellépése jogsértő módon elhelyezett cookie-k kapcsán. Teleki Lóránt, a BDO Legal adatvédelmi tanácsadója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: hiánypótló vállalkozás indult: alaplé bár nyílt Budapesten. Király Éva, dietetikus, az Alaplé Bár ötletgazdája.
18/2/2021 • 0
Adatjószág, NAVÜ, elektrolizáció - 2021-02-1808 óra
Új világhírű magyar találmány, az adatjószág. Az állampolgár kapjon is pénzt az adataiért! dr. Gál András Levente, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) ügyvezetője. Aranyköpés: Milos Forman. Futómű: elektromos lesz lassan mindenki, a héten a Ford és a JLR jelentette be, hogy teljesen elektromos lesz a palettájuk. A Fordnak csak Európában, a Jaguárnak világszinten. Várkonyi Gábor, autópiaci szakértő.
18/2/2021 • 0
Agglomeráció, vasút, Telekom - 2021-02-1806 óra
Névnapok, születésnaposok, évfordulók. Budapest, te csodás: hatalmas budapesti és agglomerációs vasútfejlesztés indul, alagúttal a Déli és a Nyugati között - mikor, miből? Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Heti alapozó: elfogytak az érvek az alacsony Magyar Telekom osztalék mellett. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.
18/2/2021 • 0
Fecskék, tőzsdenyitás, felújítási támogatás - 2021-02-1709 óra
Szuperzöld: az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50%-al (!) csökkent a hazai fecskeállomány - mára minden második madár eltűnt az ereszek alól... Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Négyzetméter: a felújítási támogatás apró buktatói. Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője.
17/2/2021 • 0
Kisbefektetők, Peterdi, oltalom - 2021-02-1708 óra
Aggasztó tendenciák a GameStop és Bitcoin roham tükrében. Kinek jó és és kinek nem? Kell félteni a kisbefektetőket? Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. Aranyköpés: Peterdi Pál. Gondolkodom, tehát vagyon: valahol ellentétes egy startup motivációja a szellemi tulajdonnal az indulásnál: mindenki azt várja ugyanis, hogy oszd meg az ötleted, mondd el mit csinálsz, a másik oldalról viszont rontja az újdonság erejét ez a lelkesedés. Startupok és a szellemi tulajdon. Kovács Zsolt, a Startup Campus vezetője. Piaci hotspot: Richter, gyorsjelentés szezon, Beyersdorf, Warren Buffet, Berkshire Hathaway. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletk ötője.
17/2/2021 • 0
Roncsokautók, orvoshiány, Craigslist - 2021-02-1706 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: roncsokautók mindenfelé, tenger Rákosmentén. Molnár Zsuzska, a Járókelő Közhasznú Egyesület kommunikációs koordinátora. Ébresztő téma: nem enyhül az orvoshiány Magyarországon, sőt, sok fiatal külföldre ment, elöregedett a szakma. Kiábrándító tanulmányt közölt a KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet. Kkv: hiába várt fővárosi mentőöv a kkv-knak. E-biznisz: az egyik legmenőbb amerikai honlap, amiről jó eséllyel még csak nem is hallottál: a Craigslist.org. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
17/2/2021 • 0
Štrosmajer doktor, tőzsdenyitás, Zsoldos-díj - 2021-02-1609 óra
MESÉL A MÚLT: 1996. február 16-án, azaz 25 éve hunyt el Miloš Kopecký cseh színész. Egyik legismertebb alakítása Štrosmajer doktor - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Már lehet szavazni a Zsoldos-díjra. KULTMOGUL: Három kategóriában osztják ki a Zsoldos-díjakat, a regények között pedig lesz majd egy közönségdíjas is, utóbbira március végéig várják a voksokat - Zsoldos Dávid, a Papageno magazin - papageno.hu - alapító ügyvezetője
16/2/2021 • 0
Kulturális szolgáltatók kérelme, aranyköpés, beszállítói kockázat - 2021-02-1608 óra
Így mentenék meg a zeneipart és turizmust: vissza nem térítendő támogatást és áfacsökkentést kérnek a kulturális szolgáltatók. - Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke. ARANYKÖPÉS: John McEnroe. KPMG PR: A külső beszállító kockázat. Kezelni kell! - Kaszap András, a KPMG igazgatója. ÉSZJÁTÉK - Tenger alatti alagút Anglia és Skócia között?
16/2/2021 • 0
Fizetőképesség, olajipari körkép, piacot befolyásoló tényezők - 2021-02-1606 óra
Születésnaposokkal, névnaposokkal, évfordulókkal, lapszemlével és tőzsdei helyzetképpel indul a mai nap is. BUDAPEST, TE CSODÁS: Bezárt FKF telephely, baleseti helyzetkép. ÉBRESZTŐ TÉMA: Nagyot romlott a lakosság fizetőképessége, kellemetlen folytatást hozhat az infláció - Felfalusi Péter, az Intrum Magyarország vezérigazgatója. CÉGENERGIA: Olajipari körkép - Közel-keleti konfliktus miatt megugrott olajár, negatív rekordok a nagy olajcégeknél - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője
16/2/2021 • 0
Kerti kút, tőzsdenyitás, szociális inegráció - 2021-02-1509 óra
Mihálovits gazda: illegális kerti kutak - a legtöbb kerti kút nincs bejelentve. Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: hogy halad a szociális integráció a visegrádi országokban? Milyen jövőkép körvonalazódik munkanélküliség és családtámogatások terén? Dr. Hungler Sára, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének a kutatója és az ELTE Állam - és Jogtudományi Kar adjunktusa.
15/2/2021 • 0
Thaiföld, Nádasdy, Walmart - 2021-02-1508 óra
Adóvilág: ASEAN országok - Thaiföld. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Nádasdy Ádám. Before The Bell: amerikai piaci helyzetkép, gyorsjelentések, Walmart. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
15/2/2021 • 0
Besorolás, GDP, irodapiac - 2021-02-1506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok, lapszemle, tőzsdei hírek. Budapest, te csodás: iparűzési és fonódó. Ébresztő téma: megérkeztek a legújabb minősítések, megfelelő a magyar adósságbesorolás. Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Heti kitekintő: GDP-becslés, amerikai és európai bizalmi indexek. Kovács Mihály András. Karikacsapás: bérleti díjak a kereskedelmi ingatlanpiacon.
15/2/2021 • 0
Vakcina-igazolás, nyár, tőzsdenyitás - 2021-02-1209 óra
Ács Is In The Air: tavasz kuka, nyáron mindent bepótolunk? Mi jár azoknak, akik már védettek? Lesz vakcina-útlevél? Utazási hírek, desztinációk, ha már lehet menni. Ács Gábor szakért. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. A végére egy kis adatvédelem.
12/2/2021 • 0
Zenészek, Darwin, Gepárdok - 2021-02-1208 óra
Bajban a zenészek. Czutor Zoltán, zenész-dalszerző, az Artisjus vezetőségi tagja. Aranyköpés: Charles Darwin. Lábnyom: online vásárlás és károsanyag-kibocsátás. Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. Ép testben: szavazz a Sashegyi Gepárdokra! Tóth Szabolcs, az egyik legfiatalabb Gepárd, főállásban zenész, művész, tanár.
12/2/2021 • 0
Zenei jogdíjak, lakástámogatás, dollártrendek - 2021-02-1206 óra
Névnaposok, évfordulók, születésnaposok. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: ingyenes COVID-tesztelés, Klub rádió, veszélyes szél. Ébresztő téma: több dalt írtak, mégis kevesebbet kerestek a zenészek, megfeleződött az élőzenei jogdíjbevétel. Dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti-transzformációs igazgatója. Felújítási támogatások: mire figyeljünk? Értékpercek: éveleji trendek a devizapiacon. Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője.
12/2/2021 • 0
Távszerelem, tőzsdenyitás, olasz tészta - 2021-02-1109 óra
IT ROVAT: Szerelem koronavírus idején - távkapcsolati megoldások Valentin-napra... - Bátky Zoltán, a Pont-most.hu (!) főszerkesztője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Al dente - főzzünk tésztát olasz módra, zenére!
11/2/2021 • 0
Pandémia vs. villamosenergia, aranyköpés, szárnyaló Toyota - 2021-02-1108 óra
Mit okozott a pandémia a villamosenergia ellátásban? - Aszódi Attila, BME egyetemi tanára. ARANYKÖPÉS: Szilárd Leó. FUTÓMŰ: Koronavírus ellenére komoly profit a Toyotánál. Megelőzte a Volkswagent is. - Várkonyi Gábor, autós szakértő
11/2/2021 • 0
Államháztartás, vendéglátós mentőöv, #wallstreetbets - 2021-02-1106 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Larry Flynt után ÉBRESZTŐ TÉMA: Extrapénz jött össze az államháztartásban - nyugi, nem lesz ott sokáig... - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. BUDAPEST, TE CSODÁS: A bérleti díjak elengedésével mentenék a vendéglátóipart - Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes. HETI ALAPOZÓ: #reddit, #bitcoin, #wallstreetbets - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgató.
11/2/2021 • 0
Környezetszennyező ruhaipar, tőzsdenyitás, befektetők nélküli lakáspiac - 2021-02-1009 óra
SZUPERZÖLD: Nincs egy rongyom - környezetszennyező ruhaipar - Mengyán Eszter, újságíró, a fenntarthatodivat.hu alapítója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Visszaeshet a befektetési célú ingatlanvásárlás, a bérleti díjak meg legalább fél évre befagyhatnak - Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője.
10/2/2021 • 0
Fogyasztóbarát pénzügyek, aranyköpés, IP tudatos felsőoktatás - 2021-02-1008 óra
Már nem csak a lakáshitel lehet fogyasztóbarát. Megérkeztek a minősített otthonbiztosítások és személyi hitelek! - Binder István, MNB Felügyeleti szóvivő. ARANYKÖPÉS: Borisz Paszternak. GONDOLKODOM: Ügyeljünk a szellemi tulajdonra! Az IP (Intellectual Property) tudatos felsőoktatásról - Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. ERSTE HOTSPOT: Kababik József, üzletkötő.
10/2/2021 • 0
Fővárosi fejlesztések, bitcoin piac, újrakezdési hitel, piac a piactérben - 2021-02-1006 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók vártak ránk ma reggel is, aztán lapszemle és tőzsdei hírek. BUDAPEST TE CSODÁS: Miből lesz itt fejlesztés? A kormány dönt a fővárosi beruházásokról. ÉBRESZTŐ TÉMA: A Vasember atombombája - Mi folyik a bitcoin piacán? - Szabó Dávid, a CryptoPosition Investment Fund portfóliókezelője. KKV ROVAT: Mit lehet tudni a 10 milliós újrakezdési hitelről? E-BIZNISZ: Piactér a piactérben? - Mit csinál a Berlin Brands Group? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
10/2/2021 • 0
Nadja Ruseva, tőzsdenyitás, sikeres művészképzés - 2021-02-0909 óra
Mesél a múlt: egy szovjet gyermekzseni, Nadja Ruseva grafikusművész. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: legyél te is képregényrajzoló! Csizmadi Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja.
9/2/2021 • 0
Global Markets, Bolyai Farkas, zöldülő fuvarozás - 2021-02-0908 óra
Digitalizáció, privát banki szolgáltatások, 2021-es piaci események. Bozsogi Tamás, az OTP Global Markets Kiemelt Privát Banki Főosztály vezetője. Aranyköpés: Bolyai Farkas. Észjáték: hidrogénes teherautó, villany-hibrid mozdony, zöldülő fuvarozás.
9/2/2021 • 0
Karácsony-csomag, kgfb index, olajipar - 2021-02-0906 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: ünnep tavasszal, itt a Karácsony-csomag! Ébresztő téma: új kgfb index az MNB-től. Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője. Üzleti tanácsadók a civil szférában, 2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve. Takács Eszter, a KPMG junior tanácsadója. Cégenergia: brutális veszteségek az olajiparban.
9/2/2021 • 0
Vetőmagvak előállítása, tőzsdenyitás, adathalász átverések - 2021-02-0809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Hogy kerül a mag a földbe? Az egyszerűbb felfogás szerint a gazda megtart valamennyi termést és annak a magjából. Továbbgondolva ott vannak a tasakos vetőmagok. Mire számíthat az ember, ha a boltban vesz az ember vetőmagot? - Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Kifinomult átverések a kibertérben. Támadják a cégek vezetőit - hogyan tovább? Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke, kibertitok jövőkutató
8/2/2021 • 0
Szingapúr, Jules Verne, amerikai piac és foci - 2021-02-0808 óra
Adóvilág rovatunkban "Távolkelet Svájca", Szingapúr kerül sorra adózás szempontjából Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetőjével, adótanácsadó partnerével és politikai szempontból Feledy Botond, külpolitikai szakértő segítségével. ARANYKÖPÉS: Jules Verne. BEFORE THE BELL: Befektetések, jelentések, amerikai piaci számok és amerikai foci babonák. - Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
8/2/2021 • 0
Stirlitz, budipiac, központosított közbeszerzés, infláció, irodák - 2021-02-0806 óra
Szokásos napi információkkal indítunk (névnapok, szülinapok, évfordulók, lapszemle, tőzsdei hírek). BUDAPEST, TE CSODÁS: Fővárosi vécé körkép - sürgető szükség - Csepregi Dorka, a Város Mindenkié közvécé kampányának koordinátora számol be az eléggé elszomorító helyzetről és a megoldási javaslatokról. ÉBRESZTŐ: Ki nyer ma? - Átalakuló magyar közbeszerzési rendszer - Brückner Gergely, az telex.hu újságírója elemzi, hogy járhat az aktuális változás után jobban a gazdaság. HETI KITEKINTŐ: Középpontban az infláció. Ezt a témát Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője boncolgatja. KARIKACSAPÁS: Meghal az iroda vagy csak átalakul? Milyen lesz a covid hatása a négyzetméterenkénti árakra?
8/2/2021 • 0
Szárnyaszegetten repkedő légiipar és fapadon Amerikába - 2021-02-0509 óra
Miért van Ács is in the air rovat, ha egyszer nem is lehet repülni sehová? Vagy mégis? Például Dubajba? Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos összefoglalja a biztonságos lehetőségeket. EQUILOR TŐZSDENYITÁS Török Lajos, vezető elemzőtől. A JetBlue fapados transzatlanti járatokat indítana. Ebbe másoknak már beletört a bicskája. Mit hibáztak el és mitől lehet sikeres a mostani próbálkozás? Ács kollégát tapsoljuk vissza ebben a témában.
5/2/2021 • 0
Munkahelyi juttatások, növényi tejek és teljesítménytúrák - 2021-02-0508 óra
A HR-esek keresik az újdonságokat, a legjobb juttatási elemeket. Cafeteria? Készpénz? De mit szeretnének a munkavállalók és miért? Fata László juttatási szakértő, a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője és Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója fejti meg a talányt. ARANYKÖPÉS: Ronald Reagan. LÁBNYOM: Miért lehet, avagy miért nem tejnek nevezni a helyettesítő növényi termékeket? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője és Rudnai Éva, a cég marketing és kereskedelmi vezetője tartanak gyorstalpalót. ÉP TESTBEN: Teljesítménytúrák és veszélyhelyzet idején. Ács kolléga tapasztalatai dióhéjban.
5/2/2021 • 0
Napi csata, BKK-s TikTok, állami válságkezelés és treasury - 2021-02-0506 óra
Radics Béla, Guyon Richárd és a branyiszkói ütközet a szokásos reggeli születésnapi, névnapi köszöntések, valamint a lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Óriási vasút-fejlesztési álmok és Tik-Tok-on BKK. ÉBRESZTŐ TÉMA: Nincs segítség a leállt szektoroknak, helyette újabb kedvező hitellehetőség meg állami gigaberuházások. Mi a célja a jelenlegi érkező, vagy elmaradó intézkedéseknek? Madár István, (portfolio.hu) elmagyarázza. ÉRTÉK PERCEK: Bank of England kamatdöntő ülés, ezüst elleni reddites akció, EU inflációs adatok - Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője összefoglalja az eheti legfontosabb makrogazdasági eseményeket.
5/2/2021 • 0
Laptop árak és hard seltzer - 2021-02-0409 óra
IT ROVAT: Égbe szállt a laptopok ára, mi folyik itt? Durva áremelkedés a csipeknél, videókártyáknál, dupla áron a legolcsóbb gépek. Miért nőnek az alkatrész árak? Mit lehet tenni? Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője szakért. Épp hogy lezárult, újra kezdődnek a Brexit tárgyalások? EQUILOR TŐZSDENYITÁS rovatunkban Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető dobta be a követ újra a tóba... NOPQ: Endre megjósolta, meg is érkezett: itt a hard seltzer! De mi ez??? Hruska Rita, a Dreher Sörgyárak nemzetközi márkákért felelős marketing vezetője mutatta be az új terméket.
4/2/2021 • 0
Startup tőkebevonás a gyakorlatban és digitalizálódó autóipar - 2021-02-0408 óra
Sokat beszéltünk arról, hogyan ad tőkét startupoknak a Hiventures. De most egy gyakorlati példán keresztül be is mutatjuk! Hogyan tud sikeres lenni egy startup és befektetője? Akik elmondják a titkot: Katona Bence (CEO, Hiventures) és Perényi András (CEO, Webshippy). Ma lenne 73 éves Wichmann Tamás. Tőle idéztünk az Aranyköpés rovatban. FUTÓMŰ: Együttműködik a Ford és a Google. Komoly, a globális autóipart felforgató lépés ez? Hogy miért? Várkonyi Gábor autós szakértő elmagyarázza! Bónuszként még két percben összefoglalja az autóipari megatrendeket is.
4/2/2021 • 0
Gazdagok, rákellenes küzdelem és tőzsdei "horda" - 2021-02-0406 óra
A szokásos kezdőkörök (névnaposok, születésnaposok, évfordulók, sajtószemle, tőzsdei helyzetkép). ÉBRESZTŐ: Reszkess Zuckerberg, jön Lőrinc! - Itt a friss magyar Forbes-gazdaglista sok érdekességgel. Aki prezentálja: Zsiborás Gergő, a Forbes magazin főmunkatársa, a lista szerkesztője. BUDAPEST TE CSODÁS: jelentősen ritkul a tömegközlekedés este 8 után. Ma van a Rákellenes Világnap. De mi a helyzet az új rákellenes gyógyszerekkel? Hogyan alakulnak a túlélési esélyek a jövőben? Szakértőnk dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Jogában áll-e világszerte több millió fiatalnak egyszerre hülyének lenni? Heti alapozó rovatunkban Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere az elmúlt hetekben az amerikai tőzsdéket felforgató, közösségi oldalakon szerveződő fiatal befektetők kilátásait boncolgatja.
4/2/2021 • 0
Elbomló evőeszközök, tőzsdenyitás, lakáspiac - 2021-02-0309 óra
SZUPERZÖLD: Elbomló evőeszközök és szívószál kenderből - Fülöp Villő és Rédey Soma, a Vilhemp alapító-társtulajdonosai. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-vezető. NÉGYZETMÉTER: Az elmúlt 5 év legerősebb januárjával indította az évet a lakáspiac - Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője.
3/2/2021 • 0
Érdekérvényesítés a munkában, szakmai együttműködés, piaci hotspot - 2021-02-0308 óra
HR-PERCEK: Teljesítményértékelés, megújulás, érdekérvényesítés - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Csoóri Sándor. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Szorosabb szakmai együttműködés segíti az innovatív vállalkozások piacra kerülését - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke. ERSTE HOTSPOT: Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók után online lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Miért hagyták lezülleni az ivócsarnokokat? - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Melyik lakossági állampapír a menő? - Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője. KKV ROVAT: Automatikus csökkentés, határidő és felesleges adminisztráció HIPA-csökkentés ügyben. E-BIZNISZ: Autópiaci trendjelentés - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
3/2/2021 • 0
Deák és Eötvös, tőzsdenyitás, Musk, filmajánló - 2021-02-0209 óra
Két komoly államférfi halálának évfordulója van a napokban. Deák Ferenc 145, Eötvös József pedig 150 évvel ezelőtt hunyt el. Mindketten maradandót alkottak hazájukban. Előttük tisztelgünk MESÉL A MÚLT rovatunkban azzal, hogy Katona Csaba, történész felvázolja párrhuzamos életrajzukat. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. Elon Musk tweetje szerint a shortolás idejétmúlt, érthetetlen tőzsdei manőver. Megvitatjuk, vajon miért gondolhatja így. A végén egy ZS-kategóriás filmet is ajánlunk hallgatóinknak útravalóul.
2/2/2021 • 0
Vendéglátás testközelből, logisztikai akvizíció - 2021-02-0208 óra
Sok szó esik mostanság a magyar vendéglátóipar nehéz helyzetéről. De hogy néz ki mindez a mindennapokban, a frontvonalból? Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa. ARANYKÖPÉS: Eötvös József. ÉSZJÁTÉK - LOGISZTIKA ROVAT: A Trans-Sped beszállt a webshippy startupba. Egy érdekes akvizíció részletei.
2/2/2021 • 0
Vonatpótlás, vendéglősök támogatása, európai áramszünet - 2021-02-0206 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók és a medve árnyékának emlegetése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Káosz baleset idején, avagy miért nem sikerül megoldani a vonatpótlást az egyik legfontosabb hazai vasútvonalon? Kell-e villamos a Blaha közepére? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával e két témát vitatjuk meg. KULTMOGUL: Miért kéne támogatni a vendéglősöket és a zenészeket? - Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmagyarázza és elmondja, mi kell ahhoz, hogy idén legyen Sziget. CÉGENERGIA: Nem nagyon tudtunk róla, de nem olyan régen egy gigantikus összeurópai áramszünetet úsztunk meg. Egy cikk alapján mepróbáljuk elmagyarázni, mi is volt a gond? Tanulságos történet.
2/2/2021 • 0
Drága fehér por, tőzsdenyitás, AI HR - 2021-02-0109 óra
Mihálovits gazda: drága fehér por - miért drágult annyira a liszt? Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Heuréka-élmény: mesterséges intelligencia-trendek a HR-ben. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
1/2/2021 • 0
ASEAN, Timberlake, gyorsjelentés dömping - 2021-02-0108 óra
Adóvilág: ASEAN + 5 szabadkereskedelmi egyezmény. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Justin Timberlake. Before The Bell: GameStop és társai, hullámok és volatilitás a tőzsdén, 400 gyorsjelentés, többek között: Amazon, Alphabet, Pfizer. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA deszk üzletkötője
1/2/2021 • 0
Egyenlőbbek, GameStop, Takarító robotok - 2021-02-0106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: vannak az egyenlők között egyenlőbbek. Ébresztő téma: hol romlottak el a dolgok, ki a hunyó és ki fázik rá legjobban a GameStop-történetben? Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Heti kitekintő: most kiderül, mekkora volt a recesszió tavaly. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. Karikapcsapás: robotok a létesítmény üzemeltetésben. Szij Csaba, B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese.
1/2/2021 • 0
Káosz az utazásoknál, tőzsdenyitás - 2021-01-2909 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Teljes a káosz az utazásokkal kapcsolatban. Azonnali módosítások a repülőtereken, az országok fogadási stratégiájában - Ács "El Cabron" Gábor, az Okosutas szakért. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató.
29/1/2021 • 0
Minősített lakáshitel, miniszterelnöki bejelentés, Vendée Globe 2021 - 2021-01-2908 óra
MNB: Minősített fogyasztóbarát lakáshitel - Honnan az ötlet? Mi hívta életre? - Binder István, MNB Felügyeleti szóvivő - Binder István, MNB Felügyeleti szóvivő. ARANYKÖPÉS: Vámos Miklós. ÉP TESTBEN: A világ legkeményebb vitorlás versenye: Vendée Globe 2021 - Máté Dániel amatőr hajós, profi versenytudósító.
29/1/2021 • 0
Magyarországi korrupció, részvénypiaci korrekció - 2021-01-2906 óra
Névnaposok, születésnaposok, évfordulók említése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS. ÉBRESZTŐ TÉMA: Magyarország az egyik legkorruptabb az EU-ban - továbbra is... Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: Részvénypiaci korrekció, erősödő dollár, oldalazó EURHUF - Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője.
29/1/2021 • 0
Uniós Digitális Stratégia, tőzsdenyitás, alkoholizmus - 2021-01-2809 óra
IT ROVAT: Miről szól az EU Digitális Stratégiája? Mit akarnak a nagy tech cégektől, mi a cél? - Mádi-Nátor Anett, a Cyber Services nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezetője, az ECSO Board tagja, és a Women4Cyber alapítvány elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NOPQ: Alkoholistább lett a magyar karantén alatt? - Kántor "Mr. Alkohol" Bandi elemez.
28/1/2021 • 0
Közösségi finanszírozás és e-autó csörte - 2021-01-2808 óra
PÉNZÜGYEK KRISTÁLYTISZTÁN: Új alapokra helyezik az EU-ban a közösségi finanszírozást - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója mindent elmond, amit erről a műfajról tudni érdemes. ARANYKÖPÉS: Jackson Pollock. FUTÓMŰ: Nyereséges lett a Tesla! Önvezetés: nekiment a Waymo főnöke a Teslának - Várkonyi Gábor, autós szakértő
28/1/2021 • 0
Budipest, a kamara haszna, bitcoin buborék - 2021-01-2806 óra
Szülinaposok, névnaposok köszöntése és évfordulós megemlékezések után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: közvécé kereső appot fejlesztett egy középiskolás. Testkamerrát kapnak a BKK ellenőrök. ÉBRESZTŐ TÉMA: A vállalkozások túlnyomó többsége nem ért egyet a KATA szigorításával - Bukovszky Bálint, a GKI Zrt kutatója. HETI ALAPOZÓ: Buborék van a bitcoin piacán? Abszolút. Baj ez? Egyáltalán nem! - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
28/1/2021 • 0
Fülesbagoly számlálás, tőzsdenyitás, a lakásfelújítás ára - 2021-01-2709 óra
SZUPERZÖLD: Erdei fülesbaglyok és cigánycsukok - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Lakásfelújítás - Mennyibe kerül ez nekünk 2021-ben? - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke
27/1/2021 • 0
Nyugdíj olló, aranyköpés, hamisított szájmaszk, hotspot - 2021-01-2708 óra
Veszedelmes tempóban szakad szét a nyugdíjas társadalom - Farkas András, a Nyugdíj Guru. ARANYKÖPÉS: Lewis Carroll. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Már a szájmaszkot is hamisítják? ERSTE HOTSPOT: Baráth Tibor, vezető üzletkötő
27/1/2021 • 0
Díszkivilágítás, hol ehetünk és ihatunk, kkv e-learning - 2021-01-2706 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után online lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: turizmus újraéledése, díszkivilágítás. ÉBRESZTŐ TÉMA: Akkor most hol és hogyan jogszerű fogyasztani? - Takács Ádám, a TASZ jogásza. KKV: Digitalizációt fejlesztő e-learning a kkv szektornak - Személyi László, a BIB-ekkv prorgram vezetője, a Future Now Consulting Kft. ügyvezetője és Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, a BIB Zrt Vezérigazgatója. E-COMMERCE: online vásárlás környezetvédelmi előnyei
27/1/2021 • 0
Vad gróf és változó felsőoktatás - 2021-01-2609 óra
MESÉL A MÚLT: 200 éve született Petőfi "Vad grófja" - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő.
KULTMOGUL: Mennyiben kell ma más szolgáltatást adnia egy egyetemnek, mint régebben? - Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora.
26/1/2021 • 0
Minimálbér 2021, konténerhiány, logisztikai kihívások - 2021-01-2608 óra
Mire elég 167 ezer bruttó forint 2021-ben? - Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Szabad rablás a konténerpiacon - min marakodnak a cégek? - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója. ARANYKÖPÉS: Paul Newman. ÉSZJÁTÉK: Mit jelent ma Magyarországon logisztikai szolgáltatónak lenni? - Cser Szilárd, Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL ) logisztikai szakigazgatója.
26/1/2021 • 0
Szállodapiac és energetikai felújítások - 2021-01-2606 óra
Névnaposok, születésnaposok köszöntése, évfordulók említése után online lapszemle és tőzsdei hírek. BUDAPEST, TE CSODÁS rovatban hírek. Például a Budapest-Balaton bicikliútról és a zárlat feloldásával kapcsolatos ötletekről. ÉBRESZTŐ TÉMA: 2-3 év múlva érheti el a járvány előtti szintet a világ szállodapiaca - Takács Márton, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának igazgatója. CÉGENERGIA: Nem hozták a várt eredményt az energetikai felújítások - Koritár Zsuzsanna, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) ügyvezető igazgatója.
26/1/2021 • 0
Traktort online, tőzsdenyitás, film és robotika - 2021-01-2509 óra
Mihálovits gazda: traktort a netről? Online kereskedelem az agráriumban.Maróti Miklós, az Agrovir Kft. ügyvezetője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Heuréka-élmény: filmes trükkök a robotikában. Komlósi István, a KUKA Hungária Kft. vezető fejlesztője.
25/1/2021 • 0
Fülöp-szigetek, Fekete István, amerikai parkett - 2021-01-2508 óra
Adóvilág: ASEAN országok - Fülöp-szigetek. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Fekete István. Before The Bell: amerikai részvénypiaci körkép, heti várható gyorsjelentések, kamatdöntő ülés, GDP-adat. Lakatos István, az Erste Befektetési Zrt. USA Desk üzletkötője.
25/1/2021 • 0
Blaha, átlagkereset, heti makro - 2021-01-2506 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok; lapszemle és tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: megújul a Blaha Lujza tér! Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. Ébresztő téma: Hol állunk? Magyar átlagkeresetek, európai viszonylatban. Heti kitekintő: az Egyesült Államokból és Európából érkező GDP-adatokra és a Fed kamatdöntő ülésére lesz érdemes figyelni. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: friss adatok az irodapiacról.
25/1/2021 • 0
Utazási szigorítások, tőzsdenyitás, oltási ütemterv - 2021-01-2209 óra
ÁCS IS IN THE AIR - Vakcinaútlevél, szigorítások, feloldások - Ács "Gaben" Gábor, az Okosutas szakért. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. A bejelentett oltási ütemezés elemzése zárásként.
22/1/2021 • 0
Vendéglátósok bértámogatása, környezettudatosság - 2021-01-2208 óra
Kifakadtak a vendéglátósok, hogy semmi bértámogatást nem kaptak még... - Székely Sarolta, az Mfor.hu újságírója. ARANYKÖPÉS: Francis Bacon. LÁBNYOM: Nem minden zöld, amiről mondják? - Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. ÉP TESTBEN: Hol mozogjunk a szabadban, Budapesten?
22/1/2021 • 0
CSOK buktatók, vállalati visszaélések, zloty - 2021-01-2206 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók felsorolása után lapszemle, tőzsdei hírek. BUDAPEST TE CSODÁS: 50-es villamos megállók átépítése és egy új koncerthelyszín. ÉBRESZTŐ TÉMA: Elbukja az illetékmentességet és az áfa-visszaigénylést az, aki korábban már kapott csok-ot - Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. KPMG: Vállalati visszaélések pandémia idején - Kaszap András, a KPMG igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: Az euró/zloty devizapár árfolyamának változása a múlt heti kamatdöntés és a korábbi devizapiaci intervenciók után - Imrei János, Global Markets Vállalati Értékesítési Osztály vezetője.
22/1/2021 • 0
Digitális felzárkóztatás, Tőzsdenyitás, tészta - 2021-01-2109 óra
IT ROVAT: Több millió dollárral támogatja a Google a közép- és kelet-európai digitális felzárkóztatást - Bíró Pál, a Google Magyarország vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: A tészta, mint streetfood - avagy, mit tudunk mi, amit a kínaiak és az olaszok nem? - Jókuti András, gasztroblogger, étteremtulajdonos
21/1/2021 • 0
Felújítási támogatás és egy autókonszern születése - 2021-01-2108 óra
Példátlan robbanást hozhat a felújítási támogatás - Palkó István, a Portfolio.hu elemzője. FUTÓMŰ: Merre indul az újonnan összehozott Fiat-PSA házaspár, a világ negyedik legnagyobb autógyártója - Várkonyi Gábor, autós szakértő felvázolja.
21/1/2021 • 0
Elnökváltás, Dugódíj, Trump vs. Twitter, 2021 a tőzsdéken - 2021-01-2106 óra
Születés- és névnapos köszöntés, évfordulókról megemlékezés után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. ÉBRESZTŐ TÉMA: Goodbye Mr. Trump, Hello President Biden! Hogyan búcsúzott Trump, hogyan köszönt be Biden? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. BUDAPEST TE CSODÁS: Dugódíj és fővárosi klímastratégia a terítéken. HETI ALAPOZÓ: Könnyen lehet, hogy egy rém unalmas év lesz az idei a tőzsdéken - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
21/1/2021 • 0
Fényszennyezés, tőzsdenyitás, új lakások ára - 2021-01-2009 óra
SZUPERZÖLD: Egy "ismeretlen" ártalom - Miért veszélyes a fényszennyezés? - Kolláth Zoltán, fizikus,csillagász, az Eszterházy Károly Egyetem tanára. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. NÉGYZETMÉTER: Hol és mennyiért lehet Budapesten új lakáshoz jutni? - Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője
20/1/2021 • 0
Kármentés, vakcina szavazás végeredmény, hogyan védjem le? - 2021-01-2008 óra
EXIM: 2020-as értékelés, 2021-es tervek - Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese. ARANYKÖPÉS: Federico Fellini. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Honnan tudom, hogy le kéne védetni a találmányom? ...és hogy fogjak hozzá? - Jókúti András, a BME iparjogvédelmi vezetője. ERSTE PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
20/1/2021 • 0
Budapesti anomáliák, fiatalok adómentessége, vakcina szavazás - 2021-01-2006 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók említése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Befejezetlen útfelújítások, lehetetlen vasúti átjáró, kisföldalatti jegyautomata nélkül - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Mégse jó buli a 25 év alattiak adómentessége? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense. KKV ROVAT: szavazás E-COMMERCE: Apróság Kínából? Felejtsd el! - Változó e-kereskedelmi szabályok-Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere
20/1/2021 • 0
Vaskancellár, tőzsdenyitás, backstage - 2021-01-1909 óra
Mesél a múlt: Vaskancellár bábaként - 150 éve született a Német Császárság. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Kultmogul: #savethebackstage - jótékonysági kampány a zeneipari háttérmunkásokért. Szepesi Mátyás a Fábián Juli Emlékalapítvány kuratóriumának elnöke. Black Magic Woman.
19/1/2021 • 0
Interim, Mészöly, Bireg - 2021-01-1908 óra
Mi fán terem az interim manager? Az interim szolgáltató a sín, az interim manager a robogó vonat: Kovács Miklós interim manager, Interim Kft. Aranyköpés: Mészöly Miklós. Észjáték: Brexit, Bireg, mi jön még? Barna Zsolt, a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL) ügyvezető igazgatója és Karmos Gábor, az MKFE (Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete) főtitkára.
19/1/2021 • 0
Hatvan, nők, olaj - 2021-01-1906 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: fejlesztés a semmiért? Nem javult a helyzet a Budapest-Hatvan vasútvonalon. Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnöke. Takarékosabbak, megfontoltabbak, hűségesebbek: nők a pénzügyekben: Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Cégenergia: messze még az olajkorszak vége.
19/1/2021 • 0
Fix bónusz, tőzsdenyitás, bornout - 2021-01-1809 óra
Mihálovits gazda: megsarcolt beszállítók. Milyen hatósági fellépés van az erőfölénnyel visszaélő kereskedők ellen? Volpert Balázs, a Nébih Felügyeleti Díj és Forgalmazói Ellenőrzési Igazgatóságának vezetője. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Heuréka-élmény: kiégés, boldogság és boldogtalanság - a munka és magánélet jövője.
18/1/2021 • 0
Malajzia, pikáns, amerikai piac - 2021-01-1808 óra
Adóvilág: ASEAN országok, Malajzia. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Sinkovits Imre. Before The Bell: új rovatot avattunk, minden hétfőn az amerikai piacok nyitása előtt számolunk be a legfontosabb várakozásokról. Most: Biden csomag, Netflix, United Airlines, Fuel Cell és Intel gyorsjelentés. Bodnár Martin, az Erste Befektetési Zrt. USA desk üzletkötője.
18/1/2021 • 0
Szja-mentesség, kínai gazdaság, bérleti díjak - 2021-01-1806 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek a fővárosból. Ébresztő téma: micsoda buli, szja-mentesség fiataloknak. Csiki Gergely, a Portfolio.hu vezető elemzője. Heti kitekintő: hasít-e újra a kínai gazdaság? Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: megváltozott munkamódszerek, emelkedő bérleti díjak.
18/1/2021 • 0
Utazzunk? Utazhatunk? Tőzsdenyitás - 2021-01-1509 óra
Ács Is In The Air: hová és hogyan utazhatunk? Ács Gábor szakért. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója. Ács Is In The Air 2: síelés, válaszolok hallgatói kérdésekre.
15/1/2021 • 0
Hálapénz, Teller Ede, ivójoghurt - 2021-01-1508 óra
Működik az egészségügy hálapénz nélkül? Egyáltalán, mennyire jó az új szabályozás az orvosoknak, eü-dolgozóknak? Dr. Svéd Tamás, Magyar Orvosi Kamara titkára. Aranyköpés: Teller Ede. Lábnyom: böjt és ivójoghurt. Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. Ém testben: újévi fogadalmak. Hogyan tarthatjuk be őket? Erdélyi Nándor, az Ensport alapítója, szakmai vezetője.
15/1/2021 • 0
Impeachment, infláció, devizapiac - 2021-01-1506 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló. Ébresztő téma: a Capitolium ostroma után, Biden beiktatása előtt. Miért mozgatja Trumpot? És az őt eljárás alá vonókat? Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza elemzi a kialakult helyzetet. Budapest, te csodás: tessék havat lapátolni! És ha van rá lehetőség, teljes Iparűzési adót fizetni. Értékpercek: infláció a világ körül: heti makrogazdasági összefoglaló. Kosztelnik Roxána, az OTP Global Markets üzletkötője.
15/1/2021 • 0
CES 2021, tőzsdenyitás és sörtrendek - 2021-01-1409 óra
IT ROVAT: Merre tart az informatika? Hogy áll a chipgyártók háborúja? Lesz-e nagy dobás a mobiltelefóniában? A CES 2021 eddigi fejleményeiről Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója számol be. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Jön a kókuszos! Na neee. Pedig Amerikában ez a most a menő. A legfrissebb sörtrendekről, komlóhiányról és seltzerről - Kántor Endre mesél nagy hozzáértéssel.
14/1/2021 • 0
Dunai hajózás és digitalizálódó autóipar - 2021-01-1408 óra
Dunai hajózás. Büszkék vagyunk rá, holott ez inkább egy örök lehetőség, semmint működő közlekedési útvonal. Miért? Szalma Béla tengerészkapitány, a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének elnöke, a Plimsoll Zrt. partnere mesél erről. FUTÓMŰ: Az Apple autógyártásba kezd a Hyundai segítségével. Miért? Milyen hasonló összefogások körvonalazódnak? Felfalja a tech szektor az autóipart? Várkonyi Gábor, autós szakértőnk elemez.
14/1/2021 • 0
Katedrális, olajár, napenergia, kétarcú részvénypiac - 2021-01-1406 óra
Kezdésként ezúttal is: születés- és névnaposok, évfordulók. Megemlékezünk például az Árpád -ház 720 évvel ezelőtti kihalásáról. Aztán lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Vita az új fővárosi katedrálisról. Makovecz Imre örökösei építkeznének, Erdő Péter bíboros szerint nincs rá szükség. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vírus előtti szinten az olajár. De miért? Hisz a gazdaság még a vírus sokk alatt van. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője kifejti. Napenergia. Brutális fejlődésre van tér. De vajon megéri? A lehetőségekről és a buktatókról Losonczy Géza, a KPMG energetikai és közüzemi szektorért felelős igazgatója beszél. HETI ALAPOZÓ: Kétarcú részvénypiac - Háború és béke. Mikor melyik van? Mik a jellemzői ezeknek az időszakoknak? Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere válaszol.
14/1/2021 • 0
Szélerőmű, tőzsdenyitás, kereskedelmi ingatlanok - 2021-01-1309 óra
SZUPERZÖLD: Kell-e nekünk több szélerőmű? - Mást mond a lakosság és mást a politika - Dr. Munkácsy Béla, az Elte adjunktusa, az Energiaklub szakértője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. NÉGYZETMÉTER: A vendéglátó- és szálláshelyipar továbbra is nyomás alatt áll, átalakul a kiskereskedelem, változnak az irodák.
13/1/2021 • 0
Autópálya matrica, szellemi tulajdon, autógyártók - 2021-01-1308 óra
Megúszhatja a pótdíjfizetést, aki utólag éves autópálya-matricát vesz! Már mobil irodából is vásárolhatunk autópálya-matricát - Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Szilvási Lajos. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: Milyen gyakran találkozunk szellemi tulajdonnal? - Jókúti András, a BME iparjogvédelmi vezetője. ERSTE HOTSPOT: Baráth Tibor, vezető üzletkötő
13/1/2021 • 0
Drónszabályozás, Masterplast szárnyalás, borászatok egy kattintásra - 2021-01-1306 óra
Születésnaposok, névnaposok és évfordulók említése után Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Népszerű tekerés, kaotikus parkolás - fővárosi hírcsokor nem csak budapestieknek. ÉBRESZTŐ TÉMA: Ki gépen száll föléje - szigorú drónszabályozás 2021-től - Bárány Zoltán, a Magyar Nemzeti Drón Szövetség ügyvivő alelnöke. MASTERPLAST PR: Ráéreztek a befektetők! Több mint 2,5 szeresére nőhet a Masterplast adózott nyeresége - Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. E-COMMERCE: Borászatok egy kattintásra - Elindult az ország első online termelői közössége - Pintér Zsolt, a WineGroup kereskedelmi és marketing vezetője
13/1/2021 • 0
Dürrenmatt, tőzsde és művészsors - 2021-01-1209 óra
MESÉL A MÚLT: 100 évvel ezelőtt született Friedrich Dürrenmatt svájci író, drámaíró, képzőművész. Életét, pályafutását, hatását Katona Csaba, történész idézi fel. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötővel. Merre indul ma a bitcoin? KULTMOGUL: Hogyan élj meg művészként? - Csizmadi Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának dékánja válaszol.
12/1/2021 • 0
Haderőreform és Brexit logisztika - 2021-01-1208 óra
Minek költünk fegyverekre? - Dr. Szenes Zoltán, egyetemi tanár, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke segít abban, hogy megértsük, mi szükség van haderőreformra Magyarországon. ÉSZJÁTÉK: Brexit és fuvarozás - Hogy mennek a dolgok Európa peremén? Potsubay Andrea, Waberer’s International Nyrt. key account értékesítési vezetője elmeséli tapasztalataikat.
12/1/2021 • 0
Bliccelők, államadósság, vakcinafejlesztés és megújuló energia - 2021-01-1206 óra
Születésnapok, névnapok, majd mini Napi Csata. Mihálovits kolléga a 2. magyar hadsereg emléknapjáról emlékezik meg. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép ma sem maradhat el. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hírcsokor a fővárosból. Miért bliccelnek oly sokan Budapesten? Hogyan fogják idén írtani a patkányokat? ÉBRESZTŐ TÉMA: Brutális költségvetési hiány, csúcson az államadósság. Aggódjunk? Ki és hogyan fizeti majd a cechet? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője segít a válaszkeresésben. INNOVATÍV GYÓGYSZERGYÁRTÓK: Egy év alatt vakcina? Mit tud még az innovatív gyógyszeripar? - dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. CÉGENERGIA: Energetikai hírek. Az év vége nem a megújuló energiáról szólt Magyarországon. Az év utolsó két hónapjában voltak napok, mikor a szélkerekek több áramot fogyasztottak, mint amennyit termeltek.
12/1/2021 • 0
Bekebelezés, tőzsdenyitás, jövőkép - 2021-01-1109 óra
Mihálovits gazda: bekebelezés, adatrendezés - indul az osztatlan közös tulajdon felszámolása. A gazda ismertet. Hallgatói reakciók. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: 2021 és utána - prognózis. Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
11/1/2021 • 0
Indonézia, Coco Chanel, tőzsdekörkép - 2021-01-1108 óra
Adóvilág: ASEAN országok - Indonézia adózása és politikája. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Coco Chanel. Piaci hotspot: Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
11/1/2021 • 0
Állatkert demográfia, regisztráció, infláció - 2021-01-1106 óra
Névnapok, események, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: mit tud a budapesti állatkert nemzetközi viszonylatban? Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Ébresztő téma: nem kapsz oltást, ha nem regisztrálsz - mit tudunk az adatfelvételről? Heti kitekintő: jön a decemberi inflációs adat Európában és Magyarországon . Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. Karkikacsapás: a lakhelytől bringatávon belül lévő munkahelyek lesznek a menők.
11/1/2021 • 0
Ács is in the ground és tőzsdenyitás - 2021-01-0809 óra
Mikor utazhatunk végre és mi kell majd hozzá? PCR teszt szinte mindenhova? Mi maradt télre? - Ács is in the Airt utazási rovatunkban Ács Gaben Gábor, Grande Clandestino de El Utazotto. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató mondja el, hogyan indult a kereskedés első órája.
8/1/2021 • 0
COVID-19 szövődmények, újévi fogadalmak, túra gyerekkel - 2021-01-0808 óra
Mit kell tudnunk a COVID-oltásról? Milyenek lehetnek a vírus kardiológiai szövődményei? Prof. Gellér László szívsebész, kardiológus professzor elmagyarázza. LÁBNYOM: Újévkor sokmindent megfogad az ember. Például hogy jobban odafigyel arra, hogy mit eszik? Egészségtudatos, fenntartható módon is lehet mindezt? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője ad is néhány tippet! ÉP TESTBEN: tömegsport rovatunkban nehezített pálya jön! Túrázás, télen, gyerekekkel!
8/1/2021 • 0
Makovecz-templom, Trump jövője, amerikai részvénypiac - 2021-01-0806 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Lesz-e Makovecz-templom Budapesten? ÉBRESZTŐ TÉMA: Mi lesz Trumppal, merre indul Amerika? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő megpróbálja elmagyarázni. ÉRTÉK PERCEK: Szenátori választások vajon hogyan hatnak az USA részvénypiacaira - Priegl Máté, az OTP Global Markets tradere elárulja.
8/1/2021 • 0
Támadási vektorok, tőzsdenyitás, gasztro-etimológia - 2021-01-0709 óra
IT: Brexit vs. EU adatkezelés. Mit modellezett a kiberbiztonsági szakma 8-10-éve, és mi valósult meg? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Egy kis gasztro-etimológia: mészáros, hentes, böllér. Mi micsoda, és honnan erednek ezek a kifejezések?
7/1/2021 • 0
Amivel kereshetünk, Ganxsta, autópiac - 2021-01-0708 óra
Ha a piac a legjobbat árazza, hogyan lehet pénzt keresni 2021-ben? Zsiday Viktor, portfóliómenedzser, a Citadella alap kezelője. Aranyköpés: Ganxsta Zolee. Futómű: nő, vagy csökken idén az autópiac? A használtautó az új újautó. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
7/1/2021 • 0
Capitolium, bérek, kiterjesztett valóság - 2021-01-0706 óra
Breaking összefoglaló a Capitolium ostromáról. Névnapok, események, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: két rossz hír. Ébresztő téma: meglepően jó bér és foglalkoztatottsági adatok érkeztek. Könnyen átvészeli a gazdaság a járványt? Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Heti alapozó: harc a kiterjesztett valóságért. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
7/1/2021 • 0
Az év kétéltűje, tőzsdenyitás, ingatlanpiac - 2021-01-0609 óra
SZUPERZÖLD: Csak picit segített a járvány, most újra rossz a helyzet. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. NÉGYZETMÉTER: Mi jellemzi jelenleg az ingatlanpiacot és milyenek a kilátások? - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője
6/1/2021 • 0
Kötelező oltás?, 125 évnyi találmány, piaci hotspot - 2021-01-0608 óra
HR-PERCEK: Kötelező lehet-e a munkahelyi oltás? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Rowan Atkinson. GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYON: 125 évnyi találmány és védjegye digitalizálódik - Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke. ERSTE HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
6/1/2021 • 0
Szétfirkált Városliget, jótállási változások, KKV irányok - 2021-01-0606 óra
Névnaposok, születésnaposok, évfordulók említése után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Szétfirkált Városliget, veszélyes aknák a parkban - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu kommunikációs koordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Itt van 2021, fontos változások a jótállási szabályokban - Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. KKV ROVAT: A lízingpiac összesített alakulásából mindig jól látszik, hogy a magyar kkv-k merre tartanak, mernek-e beruházni. E-COMMERCE: Rekord méretű versenyt is hozott a járványboom, mi a jó stratégia 2021-ben?
6/1/2021 • 0
Álomkormány és tőzsdenyitás - 2021-01-0509 óra
MESÉL A MÚLT: speciális kiadással jelentkezik történelmi rovatunk. A 24.hu online újság ugyanis neves történészeket kérdezett arról, kik lennének benne minden idők legrátermettebb magyar kormányában? Mi folytattuk a játékot és Katona Csaba, történészt arra kértük, kicsit indokolja meg vagy éppen cáfolja kollégái döntését. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető nem csak a hazai börzéről, de a devizapiac történéseiről is beszámol. Mi van például a brit fonttal???
5/1/2021 • 0
Pilótasors és a Waberer's sztori - 2021-01-0508 óra
A pandémia miatt megállt a világ. Főként az idegenforgalomban dolgozók kerültek nehéz helyzetbe. És nem csak a szakácsok, az idegenvezetők és a fesztiválszervezők, hanem a pilóták is. Vajon ők mihez kezdenek ebben a helyzetben? Kovácsházi György pilóta, a Smartwings első tisztje, a CAVOK pilótaiskola oktatója beszél errről. ÉSZJÁTÉK: Új tulajdonosok a Waberer’s-ben. Azóta szárnyal a társaság részvénye a tőzsdén és az egyik legjobban teljesítő papír volt 2020-ban. Mi történt? Hogy sikerült a nehéz esztendőt túlélni? Látnak-e még fantáziát a fuvarozásban? Erdélyi Barnát, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatóját faggatjuk.
5/1/2021 • 0
Buszsáv, ügyfélhitelesítés és Ethereum - 2021-01-0506 óra
A kötelező körök, úgymint: születésnaposok, névnaposok, évfordulók, lapszemle és tőzsdei helyzetkép, ma is kihagyhatatlanok, hiszen azért kötelező körök ugye... BUDAPEST, TE CSODÁS: a fővárossal foglalkozó rovatunkban a budakeszi buszsáv foglalkoztat minket. ÉBRESZTŐ TÉMA: Már kevés az SMS, mi lesz az online kártyás fizetésekkel? Elindult a kétfaktoros ügyfélhitelesítés. De beletanultunk az új rendszerbe? Milyenek az első tapasztalatok? - kérdezzük Nagy László Nándort, a Világgazdaság rovatszerkesztőjét. KRIPTOPÉDIA: Tele van a sajtó a Bitcoin szárnyalásáról szóló hírekkel. Arról már kevesebbet olvasni, hogy az Ethereum is a Bitcoin nyomába eredt. Mi áll a nagy száguldás hátterében? Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója elemez.
5/1/2021 • 0
Adómentes pálinkafőzés, tőzsdenyitás, digitális euró - 2021-01-0409 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Győztünk! - Adómentes lett a magáncélú pálinkafőzés!... Győztünk? EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA-ÉLMÉNY: Jöhet a digitális euró? Zsiday Viktor 2021 prognózisok.
4/1/2021 • 0
ASEAN szövetség, aranyköpés, piaci hotspot - 2021-01-0408 óra
ADÓVILÁG: ASEAN szövetség - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Michael Schumacher. PIACI HOTSPOT - Kababik József, üzletkötő
4/1/2021 • 0
Minimál nyugdíj, USA munkaerőpiac, irodatrendek 2021 - 2021-01-0406 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. ÉBRESZTŐ: Hirtelen kőbe vésték a nagyon alacsony minimális nyugdíjat - miért és mi lesz ebből? - Farkas András, nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru. BUDAPEST, TE CSODÁS: Vigyázat, fizetős lett az M4-es Ferihegytől Abonyig! Ki tesz ki gőzölgő sósavat az utcára és miért? HETI KITEKINTŐ: Havi munkaerőpiaci adatok Amerikában, kisker és ipari adat Magyarországon - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. KARIKACSAPÁS: Irodatrendek 2021
4/1/2021 • 0
Millás szilveszter 2020 - Stáb in da house! - 2020-12-3109 óra
Virtuális stúdiónkban egyszerre a stáb: Czoller Andrea, Schmidth Andi, Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András!
31/12/2020 • 0
Millás szilveszter 2020 - Szakértők in da house! - 2020-12-3108 óra
Állandó szakértőink közül Bátky Zoltán, Várkonyi Gábor és Katona Csaba ült be a virtuális stúdiónkba, ahol jelen volt az összes műsorvezető is: Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András.
31/12/2020 • 0
Millás szilveszter 2020 - Bakiparádé - 2020-12-3106 óra
Születésnaposok, névnaposok, ünnepnapok említése után rövid lapszemle, tőzsdei helyzetkép aztán... milyenek voltunk 2020-ban? Bakiparádé!
31/12/2020 • 0
Turjános, a BÉT éve, Pompeii - 2020-12-3009 óra
Szuperzöld: pusztítják a rákospalotai turjánost, az önkormányzat áldásával. A bolygót is, hiába a leállás 2020-ban, a nagykép nem változott. Tőzsdenyitás: évértékelő a BÉT utolsó idei kereskedési napján. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Éjjeli törvénymódosítással szabják át az egészségügyet. A világ első ismert gyorsétterme.
30/12/2020 • 0
Boba Fett, Tiger Woods, mobil legek - 2020-12-3008 óra
A mandalóriai és Boba Fett, Ipar és a londoni traderek élete, plusz a forint éve gyengüléstől gyengülésig. Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője. Aranyköpés: Tiger Woods. Mobilózis: 2020 legjei a mobilpiacon. Erdős Márton, a PCWorld magazin főszerkesztője.
30/12/2020 • 0
Morgás, földrengés, iparűzési - 2020-12-3006 óra
Némi morgás még 2020-ban, névnaposok, évfordulók, születésnaposok. Lapszeme, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: miből ad 700 milliós ajándékot ügyfeleinek a biztosító, fizet-e földrengésre a lakásbiztosítás? Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatszerkesztője. Kkv: kinek jár az iparűzési adó-felezés és mit kell tenni érte? E-commerce: eMAG-Edigital helyzet, miért hagyjuk ott a webshopokat? Ha nem elég gyors.
30/12/2020 • 0
Tessedik Sámuel, tőzsdenyitás, kultúr ajánló - 2020-12-2909 óra
Mesél a múlt: 200 éve halt meg Tessedik Sámuel: Katona Csaba történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: legnagyobb film és tévésorozat-élményeink 2020-ban - és ami nem tetszett.
29/12/2020 • 0
Lakásfelújítás, Járai Zsigmond, gazdaságmentés - 2020-12-2908 óra
Újabb részletek derültek ki a lakásfelújítási támogatásról és hitelről. Argyelán József, a Bankmonitor.hu elemzője. Aranyköpés: Járai Zsigmond. Elképesztő összegek a Gazdaságvédelmi Alapban: miből és hogyan mentik a gazdaságot? Csiki Gergely, a Portfolio.hu vezető elemzője.
29/12/2020 • 0
Raszputyin, Hold-utcai piac, kiábrándulás - 2020-12-2906 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok, Raszputyin. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest te csodás: bezár a Hold-utcai piac, megújul a Blaha és a Keleti alsó szintje. Ébresztő téma: járványkáosz 2.0, de ki a hunyó? Hogy lehet eljutni Angliába? Évértékelő és kilátások: még egy utolsó roham a nagy kiábrándulás előtt? Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
29/12/2020 • 0
Mezőgazdasági fogalomtár, tőzsde, transzhumanizmus - 2020-12-2809 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Sokan nem értik, mi mit jelent a promóban? Egyszer már a Gazda elmagyarázta, de most nekifut mégegyszer. Sztorikkal fűszerezve verbális kislexikont kreál. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. HEURÉKA ÉLMÉNY: Jövőt fürkésző rovatunkban 2020 egyik legérdekesebb beszélgetését ismételjük meg. A transzhumanizmus, azaz a gépek és az emberek összeolvadásának legégetőbb kérdéseit vitatjuk meg Rab Árpád jövőkutatóval.
28/12/2020 • 0
Mikulás és piaci hotspot - 2020-12-2808 óra
ADÓVILÁG: Pár nap van már csak az évből, így a máskor oly komoly rovatot vidámra hangoljuk. Helyesebben egy vidám témáról beszélünk halálkomolyan. A célkeresztben az elmúlt napok főszereplője, a Mikulás! Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere megvizsgálja, hol, milyen tevékenység után és mennyi adót kéne fizetnie? Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig elhelyezi tevékenységét a világpolitikában. ERSTE PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő. Nem volt eseménytelen a rövid kereskedési hét a tőzsdéken Jó hangulatban esett az AliBaba, mert versenyhivatali vizsgálat indult ellene Kínában. Kiderült néhány nagy sztori 2020-ból. Az Eastman Kodak 2 dollárról 60-ig ment, a Nikola e-teherautógyártó 13 dollárról 90-ig, a Novavax vakcinagyártó meg termék nélkül is rakétázott. Jövőre két részvényt lehet érdemes figyelni: a CTS Event koncertszervezőt és a Wacker Chemi építőanyag gyártót.
28/12/2020 • 0
Fonódó villamos, oltási kedv, futópálya a tetőn - 2020-12-2806 óra
Ma is a szokásos megemlékezési körrel kezdünk: névnaposok, születésnaposok, évfordulók. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép ma is van. BUDAPEST, TE CSODÁS: Szerződtek a budai fonódó villamos folytatásáról! Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója tömegközlekedés fejlesztési gyorstalpalót tart nekünk. Sorra vesszük az ünnepek alatt felbukkanó legfontosabb híreket. Úgymint: Hogyan alakul az oltási kedv? Mire költött a kormány a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére szánt pénzből? Miért adtunk lovagi páncélt a lengyeleknek? KARIKACSAPÁS: Futópálya az irodaház tetején és 10 év után kihagyás után újra irodaház épül Budaörsön, ami ráadásul hiperzöld!
28/12/2020 • 0
Duna-ág szennyezés, tőzsdenyitás, ünnepi italok - 2020-12-2309 óra
SZUPERZÖLD: Óriási nyomravezetői jutalommal keresik a Ráckevei-Soroksári Duna-ág szennyezőjét. - Pfeifer Rikárd a Duna-Ipoly Nemzeti Park polgári természetőre, mezőgazdasági vízgazdálkodási üzemmérnök. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Varga Zoltán, senior elemző. NOPQ EXTRA: Milyen ital kerül az ünnepi asztalra? - Varga Máté, a Varga Pincészet tulajdonos ügyvezetője.
23/12/2020 • 0
Karácsony Kenyában, aranyköpés, Google-FitBit házasság - 2020-12-2308 óra
Covid és Karácsony Kenyában - Hogy áll a farmprojekt? Hogy harcol Afrika a Coviddal? - Élőben az afrikai farmról: Domonyai András gasztrobotanikus. ARANYKÖPÉS: Giuseppe Tomasi di Lampedusa. MOBILÓZIS: Hírek, érdekességek. Milyen appokat használunk? Egyesülhet a Google és a FitBit.
23/12/2020 • 0
Újbuda megtelt, megakonszern, KATA, ügyfélhitelesítés - 2020-12-2306 óra
Névnaposok, születésnaposok köszöntése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Ujbuda megtelt. ÉBRESZTŐ TÉMA: Egyesülhet a PSA és a Fiat Chrysler - óriási megakonszern jön létre. Közben: autóval rukkol elő az Apple - Várkonyi Gábor, autós szakértő. KKV ROVAT: Mi lesz jövőre a megbízási szerződésekkel? - Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. E-COMMERCE: Amiről egyetlen e-kereskedő sem feledkezhet meg: már csak néhány nap az erős ügyfélhitelesítés bevezetéséig - Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.
23/12/2020 • 0
Pozsonyi csata és aukciós rekord - 2020-12-2209 óra
MESÉL A MÚLT: Tündérmese vagy valóság? - animációs film készült a pozsonyi csatáról. - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: 100 éve itthon nem látott festmények versenyeztek az idei év aukciós rekordjáért - Törő István, a Virág Judit galéria ügyvezető igazgatója.
22/12/2020 • 0
Pénzügyi tudatosság és gazdasági évzárónk - 2020-12-2206 óra
Megemlékezési kör ma is van, ahogy lapszemle és tőzsdei helyzetkép is. BUDAPEST, TE CSODÁS: Óbuda, a kerékpárosbarát település. És még kis év végi programajánló is belefér. ÉBRESZTŐ TÉMA: Okosan a pénzzel - verseny a pénzügyi tudatosságért - A Pénzügyminisztérium "Okosan a pénzzel" pénzügyi tudatosság stratégiájának részeként egy fiataloknak és fiatal felnőtteknek szóló, nagyszabású verseny indul, ezzel is javítva a fiatalok pénzügyi tudatosságát. Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárt faggatjuk. ÉVÉRTÉKELŐ: Vírus és brexit, avagy 2020 legjei a gazdaságban - és mi várható 2021-ben? Szerencsére Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense annyira nem aggódik.
22/12/2020 • 0
Génmódosított, tőzsdenyitás, SolarWinds - 2020-12-2109 óra
Mihálovits gazda: génmódosítás, génszerkezet-átalakítás? Galfree Pigs. Mihálovits András gazda agrár génkörképe. Tőzsdenyitás: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Heuréka-élmény: soha nem látott kibertámadás rázza meg az Egyesült Államokat - Mit hoz a SolarWinds szele? Péter-Kovács Zoltán, az ITBN szakmai tanácsadója, kiberbiztonsági szakértő.
21/12/2020 • 0
USA a választások után, Zappa, stressz teszt - 2020-12-2108 óra
Adóvilág: USA a választások után. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Frank Zappa. Piaci Hotspot: rövid hét, Fed banki stressz teszt, banki papírok, JP Morgan, Citigroup, a Tesla bekerült az S&P 500-ba, Nike gyorsjelentés, Moderna vakcina hír, Microsoft, BASF felminősítés, Carnival gyorsjelentés. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
21/12/2020 • 0
Hitelmoratórium, vírusmutáció, irodapiac - 2020-12-2106 óra
Névnapok, évfordulók, születésnaposok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, Te csodás: hírek és kutyagumi. Ébresztő téma: újabb fordulat hitelmoratórium ügyben. Palkó István, a Portfolio.hu elemzője. Heti kitekintő: brexit, új angol vírusmutáció, hazai fizetési mérleg adatok, amerikai munkaerő-piaci és konjunktúra mutatók. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. Karikacsapás: visszatérünk az irodákba?
21/12/2020 • 0
Túrázunk, Gomera, tőzsdenyitás, településcsata - 2020-12-1809 óra
ÉP TESTBEN: Hogyan mozogjunk pandémia idején? A kirándulás, túrázás jó ötlet. Csakhogy az ismert fővárosi és környéki kirándulóhelyek tele vannak. Pedig a Normafán kívül is van élet... - Farkas Péter, a Természetjáró.hu főszerkesztője mond egészen kiváló alternatívákat. ÁCS IS IN THE AIR: Ács Gaben Gábor utazik. Most is. Ezúttal La Gomera szigetéről jelentkezik. Elmondja, hogy jutott oda. Tanulságos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. Településcsata néven készített kártyajátékot karácsonyra az Északipart magazin. Olyan mint az egykoron oly népszerű autóskártya. Mózes Krisztián, a játék fejlesztője tart kedvcsinálót.
18/12/2020 • 0
Fizetés QR kóddal és vegán karácsony - 2020-12-1808 óra
Január 1-től akinek online pénztárgépe van, annak valamilyen elektornikus fizetési megoldást is kell nyújtania. Ez egy számlaszámmal is kipipálható, de vannak korszerűbb és nem utolsó sorban fogyasztóbarátabb megoldások is, mint például a QR kódos fizetés. Ipacs Viktorral, a Raiffeisen Bank kisvállalati üzletág vezetőjével alaposan átbeszéljük a témát. LÁBNYOM: Vegán karácsony? Lehet-e fenntartható a töltött káposzta? Mit együnk az ünnepek alatt és mit kevésbé? Mivel lehet helyettesíteni a kedvenceket? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője ad néhány jó tippet.
18/12/2020 • 0
Vakcina update, higiéniai papír, török líra - 2020-12-1806 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók.Ma is van lapszempe és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás rovatunkban szomorú hírcsokor, benne a szigetszentmiklósi brutális olajszennyezés és invazív kaktuszok a Pilisban. ÉBRESZTŐ TÉMA: Vakcina update és koronavírus dilemmák Kántor kolléga tolmácsolásában. Önellátó lehet Magyarország higiéniai papírtermékekből? - Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: Török líra, kamatdöntések, Brexit - Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője.
18/12/2020 • 0
Legális tartalmak, tőzsdenyitás, együnk halat így! - 2020-12-1709 óra
IT ROVAT: Egyre több európai fizet legális online tartalmakért - dr. Horváth Péter, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) Tudatosságfejlesztési munkacsoport vezetője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Együnk halat az ünnepekre! De mit és hogyan? Ponty, harcsa és süllő - kicsit másképp... - Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa
17/12/2020 • 0
Feketelista, autómegosztó cafetéria, piaci hotspot - 2020-12-1708 óra
PÉNZÜGYEK KRISTÁLYTISZTÁN: Jövőre itthon is lesz feketelista. - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. ARANYKÖPÉS: Ferenc pápa. FUTÓMŰ: Autómegosztó szolgáltatás a cafeteria keretből? - Czikora Tamás, MOL Csoportszintű Mobilitás Vezető. ERSTE PIACI HOTSPOT: Szabó-Balogh Péter, üzletkötő.
17/12/2020 • 0
Vakcinaregisztráció, okosotthon, digitális ellenfelek - 2020-12-1706 óra
Névnaposok, születésnaposok, évfordulók után onlinelapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS - hírcsokor a főváros történéseiről. ÉBRESZTŐ TÉMA: Miért kell regisztrálni és mi lesz adatainkkal? A vakcinaregisztráció jogi és adatvédelmi szempontokból. - Asbóth Márton, a TASZ munkatársa, a magánszféraprojekt vezetője. NÉGYZETMÉTER: Egyre menőbb az okosotthon - Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. vezérigazgatója. HETI ALAPOZÓ: A birodalom visszavág - A hagyományos cégek felvették a versenyt a digitális vállalatokkal - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
17/12/2020 • 0
Só vagy zeolit, tőzsdenyitás, évértékelő értékelő - 2020-12-1609 óra
Szuperzöld: végre nem sóznak mindenhol! - Sarkadi Péter, a Greenfo főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Matolcsy György: 100 éve nem volt ilyen fekete év, a kormány nem kezelte megfelelően a válságot... A jegybankelnök úr évértékelőjének értékelője.
16/12/2020 • 0
Összefogás, Kodály, WAP - 2020-12-1608 óra
A rászoruló munkavállalókon segített a Magenta Összefogás Alapítvány - Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. Aranyköpés: Kodály Zoltán. Mobilózis: van még WAP!? De nem sokáig... - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
16/12/2020 • 0
Budapesti történetek, válságnyertesek, az e-kereskedelem éve - 2020-12-1606 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: : budapesti történetek a Járókelő.hu tolmácsolásában - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense. Kkv-rovat: hírek kicsiknek, közepeseknek. E-biznisz: 10+1 érdekes adat 2020 e-kereskedelméből - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
16/12/2020 • 0
Beethoven, tőzsdenyitás, mozigondok - 2020-12-1509 óra
MESÉL A MÚLT: A siket géniusz - 250 éve született Ludwig van Beethoven - Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Hol és mit nézünk 2021-ben? - Bajban a mozik! - Dudás Viktor, filmszakértő.
15/12/2020 • 0
Maszkos bankolás és 125 évnyi kreativitás - 2020-12-1508 óra
Maszkba burkolt pénzügyek - Banki tapasztalatok a COVID idején - Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője. Kreatívabbak vagyunk mint 125 éve? - Pomázi Gyula, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke ad ünnepi interjút, mert jövőre lesz a hivatala 125 éves!
15/12/2020 • 0
Ungarische villanyMerga, megújuló energia - 2020-12-1506 óra
Születésnaposok, névnaposok, ünnepek, megemlékezések után online lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, Te csodás: hírcsokrunkban az utcák sózásáról, a bringasztráda budai szakaszáról és a fővárosi szállodapiac mozgolódásáról szólunk. Futómű autósrovat különkiadás! Itt az Ungarische villanyMerga! Jön az elektromos fordulat a magyar autóiparban? - Várkonyi Gábor, autós szakértő. CÉGENERGIA rovat: COVID az energetikai piacon, Megakadt-e a klímaváltozás elleni küzdelem? Hogyan halad a megújuló energiatermelő kapacitások kiépítése? Hogy húz az Alteo? ifj. Chikán Attila, az Alteo Group vezérigazgatója válaszol.
15/12/2020 • 0
Masszőrből sztárborász, tőzsdenyitás, szűrés - 2020-12-1409 óra
Mihálovits gazda: masszőrből sztárborász - Szokolai Máté, a Chateau Mate alapító tulajdonosa. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Heuréka-élmény: szűrni, amíg nem késő! Dr. Schwab Richárd, az Affidea Gasztroenterológiai Központ főorvosa.
14/12/2020 • 0
Kanada, Trudeau, ContextLogic - 2020-12-1408 óra
Adóvilág: Kanada - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Szepes Mária, író. Piaci hotspot: utolsó teljes hét a t őzsdén az évben, brit font erősödés, ContextLogic (Wish) IPO, Disney gyorsjelentés, Delivery Hero, HelloFresh, Team Viewer. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
14/12/2020 • 0
Bevásárlóutcák, EU alku, kamatdöntés - 2020-12-1406 óra
Névnapok, évfordulók, születésnapok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: karácsony a járvány árnyékában - bevásárlóutcák az ünnepi hangulatért. Király Gabriella, a BUM bevásárló utca menedzsere. Ébresztő téma: megvan az EU költségvetési alku! De ki nyert? Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. Heti kitekintő: kamatdöntés itthon és az Egyesült Államokban - lesz új a nap alatt?Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: túlzásba lehet vinni az otthoni munkát?
14/12/2020 • 0
Beoltva utazhatunk, tőzsdenyitás - 2020-12-1109 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Beoltva utazhatunk? Mi marad karácsony után? - Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató.
11/12/2020 • 0
Kisvállalati hitelképesség, karácsonyi bevásárlás, evezés a nappaliban - 2020-12-1108 óra
Kasszakulcs karanténban? - Kisvállalatok hitelképessége - Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője. ARANYKÖPÉS: Bödőcs Tibor. Karácsonyi bevásárlás - Mire tudunk és akarunk költeni? - Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. ÉP TESTBEN: Modern gályarabok - evezz a nappaliban! - Molnár Dániel, a Magyar Ergométer Szövetség szakmai koordinátora.
11/12/2020 • 0
Új hidak, okoseszközök, árupiac - 2020-12-1106 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Vajon ki viszi át a túlsó partra? - Új hidak Budapesten - Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Itt az új őrület! Viselj okoseszközöket! - Sztupár Andrea, a GfK ügyvezető igazgatója. ÉRTÉK PERCEK: Olaj? Arany? Netalán réz? - Mi újság az árupiacon? - Fábián Lóránt, az OTP Global Markets tradere.
11/12/2020 • 0
5G, tőzsdenyitás, magyar vodka - 2020-12-1009 óra
IT: Terjed az 5G... csak lassan - Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. NOPQ: Felrázva, nem keverve! És magyar vodkából! Piacon az Opera Vodka! - Dámosy Bálint, Az Első Magyar Gin Manufaktúra alapítója.
10/12/2020 • 0
Karácsonyi költekezés, finom por, piaci hotspot - 2020-12-1008 óra
Kevesebbet költünk, kevesebben leszünk, de idén is lesz karácsony! - Köhler Beáta, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének marketing és termékmenedzsment igazgatója elmondja, hogyan várjuk az ünnepeket. FUTÓMŰ: Aszfaltból és gumiból jön a légszennyező finom por - Várkonyi Gábor, autós szakértő ismerteti az OECD ezirányú tanulmányát. PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő. Per a Facebook feldarabolásáért, Novavax vakcina hírek és DoorDash ételfutár tőzsdére lépése kerül szóba, meg az, hogy DAX komponens lesz a DeliveryHero és HelloFresh.
10/12/2020 • 0
Lakásfelújítás, lejáró moratórium, Airbnb - 2020-12-1006 óra
Névnaposok, születésnaposok. Lapszemle,majd tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban hírcsokor a fővárosi költségvetéstől, a szociális szendvicsig. ÉBRESZTŐ: Ki tudja majd állami segítséggel felújítani a lakását? - Palkó István, a Portfolio.hu elemzője. NÉGYZETMÉTER - ingatlan rovat: Lejáró törlesztési moratórium - Merre tovább adósok? - Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője. HETI ALAPOZÓ: Tőzsdére megy az Airbnb - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
10/12/2020 • 0
IKEA katalógus, tőzsdenyitás, korrupció - 2020-12-0909 óra
SZUPERZÖLD: Élt 70 évet - Búcsú az IKEA katalógustól - Kiss Enikő, az IKEA Magyarország kommunikációs koordinátora. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. Korrupció - csak akkor zavar, ha kimaradunk belőle? - Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.
9/12/2020 • 0
Krízis Hitel Plusz, aranyköpés, haldokló mobilok - 2020-12-0908 óra
Bővül a céges olcsó kölcsön - Elindult az MFB Krízis Hitel Plusz Program - Kovács István, az MFB KKV finanszírozási és Termék menedzsment Igazgatóság vezetője. ARANYKÖPÉS: Judi Dench. Elektronikus fizetési megoldások - Kiss László, az OTP Bank bankkártya-elfogadási értékesítési vezetője. MOBILÓZIS: LG, Sony, HTC - Haldokló egykori topmárkák - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója
9/12/2020 • 0
Kiszoruló multik, generációváltás, a javítás joga - 2020-12-0906 óra
Névnaposok, születésnaposok, évfordulós megemlékezések után online Lapszemle és Tőzsdei helyzetkép. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kiszorítósdi - Mit adtak nekünk a multinacionális kiskereskedelmi láncok? - Turcsán Tünde, a GfK Hungária Háztartás Panel vezetője. Öregedő vállalkozók - hogyan lesz itt generációváltás? - Dr. Radácsi László, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) stratégiai és innovációs rektorhelyettese. E-COMMERCE: Na, ez majd betesz a tervezett elavulásnak! Jön a javításhoz való jog! - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
9/12/2020 • 0
Oscar Wilde, tőzsdenyitás, online advent - 2020-12-0809 óra
Mesél a múlt: egy megosztó zseni. 120 éve hunyt el Oscar Wilde - Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: Lássátok, lássátok! Adventi kiállítás online - Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
8/12/2020 • 0
Tőkekopás, adózási tippek, digitális KKV-k - 2020-12-0808 óra
Adózásról érthetően: elkopott a tőke? Az meg hogy lehet? Ezt bizony rendezni kell, méghozzá év végéig! Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. Aranyköpés: Tandori Dezső. Digitális mentőöv: kkv-k az online piactéren - Papp Máté, az eMAG Marketplace menedzsere.
8/12/2020 • 0
Bérlők, POS telefon, ESG - 2020-12-0806 óra
Névnapok, születésnapok, lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: bezárva profitot termelni? Bajban a bevásárlóközpontok bérlői. Csordás Norbert, Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) szóvivője. POS terminál? Ugyan! Elég egy okostelefon! A fizetés új dimenziója - Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója. Világmegváltó ötlet vagy PR fogás? Az ESG vállalati nézőpontból - Kovács Domonkos, Alteo csoport vezérigazgató-helyettese.
8/12/2020 • 0
Karácsonyfa körkép, tőzsdenyitás, ajánlórendszerek - 2020-12-0709 óra
MIHÁLOVITS GAZDA: Már csak ez hiányzott!- Drágul a karácsonyfa? - Rónai Gergely, a Magyar Díszfaiskolások Egyesületének elnöke. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző. HEURÉKA: Honnan tudják mire van szükséged? - Dollármilliárdok ajánlórendszerekből - Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója.
7/12/2020 • 0
Brexit update, aranyköpés, piaci hotspot - 2020-12-0708 óra
ADÓVILÁG: Kiléptek már végre?- Brexit update - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. ARANYKÖPÉS: Tom Waits. PIACI HOTSPOT: Szabó-Balogh Péter, üzletkötő
7/12/2020 • 0
Albérlet árak, nyugdíjemelés, infláció és kamatdöntés, hibrid irodák - 2020-12-0706 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók köszöntése után Lapszemle és Tőzsdepiaci helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Most kell költözni? - Mélyrepülésben a fővárosi albérletárak - Danóczy Balázs, a Rentingo.hu alapítója. ÉBRESZTŐ:Itt a jövő évi nyugdíjemelés! Mire elég 3 százalék? - Farkas András, a Nyugdíjguru. HETI KITEKINTŐ: Magyar infláció és EKB kamatdöntés - Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője. KARIKACSAPÁS: A hibrid irodáké a jövő? - Hírcsokor
7/12/2020 • 0
Karácsonyi utazások, tőzsde és öregedő Millás - 2020-12-0409 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Karácsonyi utazások. Ez nem egy hobbit meséje, hanem Ács Gáboré, aki elmondja, milyen repülőjáratok működnek az ünnepek alatt. Arra is ad tippeket, hova lehet menni külföldre pihenni ezen időszak alatt. Belefér az Easyjet új csomagszabályainak áttekintése is. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető mondja a legfrissebb híreket a börzéről. Öregszünk. A hallgató elmondja, milyen változásokkal jár ez minálunk? :)
4/12/2020 • 0
Autókereskedelem és Kiss Gergő - 2020-12-0408 óra
Komoly pörgés az AutoWallis-nál. Soroljuk? A járvány ellenére is növekvő árbevétel. Újabb akvizíció. Megerősített hitelminősítés. Előkészületben lévő tőkeemelés. Tárcsáztuk Ormosy Gábort, az AutoWallis Nyrt., vezérigazgatóját, hogy megismerhessük a részleteket. ÉP TESTBEN: Kiss Gergely életrajzi könyve bővítve, újra a polcokon! Az olimpiai bajnok vízilabdázó, sportnagykövet szerzővel sportról beszélgettünk. Vízilabdázik-e még? Hogyan sportol a járvány alatt? Mit ajánl, hogyan mozogjunk korlátozások idején?
4/12/2020 • 0
Lakásfelújítás, szerzői jogok és heti makrogazdaság - 2020-12-0406 óra
Nefelejcs. Ezzel emlékezünk az első világháború áldozataira. Mini Napi Csata rovatunkban el is áruljuk, miért! Lapszemle és tőzsdei összefoglaló van ma is. BUDAPEST TE CSODÁS: Kerékpárok a tömegközlekedésben, felújítják a Földművelésügyi Minisztérium épületét a Kossuth téren. ÉBRESZTŐ TÉMA: Lakásfelújítási támogatás hitelből? A szabályokról és a buktatókról Veres Patrik, a Bank360.hu pénzügyi szakértője beszél. Itthon is hasítanak a szerzői jogi ágazatok. De melyek ezek? Mennyien dolgoznak ott és mekkora értéket termelnek? Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökét faggatjuk. ÉRTÉK PERCEK: Hogyan alakult a magyar GDP a III. negyedévben? Mi mozgatta a forint árfolyamát ezen a héten? Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője szakért.
4/12/2020 • 0
Kiberbiztonság, tőzsdenyitás, súfnudli és társai - 2020-12-0309 óra
It: mi jött be az év eleji várakozásokból 2020-ban a kiberbiztonságban? - Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: klassz, de könnyű és olcsó étkek: súfnudli, gulka, maszatos gombóc, sárközi krumpligombóc - paprikás és egyéb mártással. Kántor Bandi főz.
3/12/2020 • 0
Kínai autógyártás, Till Attila, Zscaler - 2020-12-0308 óra
Futómű: szabadkereskedelmi együttműködés Ázsiában, labdába rúghat még Európa? Milyen az észszerű irány az autógyártásban? Lehet-e Európából befolyásolni Kína autógyártási politikáját? Várkonyi Gábor, autós szakértő. Aranyköpés: Till Attila. Piaci hotspot: Tesla Goldman Sachs felminősítés, USA tőzsdei körkép, Palantir leminősítés, Zscaler erős gyorsjelentés, Unicredit. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
3/12/2020 • 0
Normafa, bérlakás árak, CETOP - 2020-12-0306 óra
Születésnapok, névnapok, évfordulók után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: új hétvégi buszjárat a Normafára. Ébresztő téma: érdekességek a legértékesebb magyar cégek és legnagyobb közbeszerzés-nyertesek listáján - Zsiborás Gergő, a Forbes magazin főmunkatársa, a 100 legértékesebb magyar cég lista vezető szerkesztője. Ingatlan: bérlakás árak, a bécsinek már a fele a budapesti - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Heti alapozó: jó üzlet volt-e 20 évvel ezelőtt közép-európai nagyvállalatok részvényeibe fektetni? - Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
3/12/2020 • 0
Pohármentes futás, tőzsdenyitás, Adakozó kedd - 2020-12-0209 óra
SZUPERZÖLD: Összefogtak a nagy versenyek szervezői, betör a pohármentesség az utcai eseményekre is - Márkus István Öcsi, ultrafutó, futóverseny-szervező, EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. Milyen volt az Adakozó kedd? Eredmények és további tervek - Baló Vera, a NIOK Alapítvány Adakozó kedd programvezetője.
2/12/2020 • 0
Covid kommunikáció, Einstein, Boomerek - 2020-12-0208 óra
HR-PERCEK: Cégként hogyan kommunikáljunk Covid idején? - Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató. ARANYKÖPÉS: Albert Einstein. MOBILÓZIS: Kinek milyen mobil kell? Ajánlatok korosztályonként karácsonyra - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője
2/12/2020 • 0
Lyukas aszfalt, kriptók a csúcson, Black Friday mérleg - 2020-12-0206 óra
Névnapok, születésnapok, évfordulók után Lapszemle és Tőzsdei hírek. BUDAPEST TE CSODÁS: Lyuk a Ferdinánd hídnál, kerékpártámasz-igényre adott eltérő kereskedői reakciók - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu kampánykoordinátora. ÉBRESZTŐ TÉMA: Kriptománia sok.nulla - Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. KKV ROVAT: Számlázás, bankolás egy helyen - Szenttamási Norbert, a Budapest Pénzügyi Asszisztens termékfejlesztési vezetője. E-COMMERCE: Black Friday mérleg az USÁ-ból és itthonról. - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
2/12/2020 • 0
Ráth-Végh István, tőzsdenyitás, zenei menedzsment - 2020-12-0109 óra
MESÉL A MÚLT: 150 éve született Ráth-Végh István - Katona Csaba, történész a jeles írón túl magát is elemzi, merthogy születésnapja volt a minap. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Hogyan él túl egy zenei menedzsment-cég? Hogy néz ki a gyakorlatban a vírusüzemmód? Hogy fognak újraindulni? Miből élnek addig? Molnár Gábor, a Gold Record ügyvezetője mindent elárul nekünk.
1/12/2020 • 0
Tőzsdei évzáró, lejárt számlák, logisztika - 2020-12-0108 óra
Lssan ideje átbeszélni az idei esztendő tőzsdei tapasztalatait, hiszen van bőven mit számba venni! Pleschinger Gyulával, az MKB Private Banking igazgatójával a 2020-as tapasztalatokról, a 2021-es jóslatokról és a félreértett Mikulás-raliról beszélgetünk. Baj van! Duplázódott itthon a lejárt számlák aránya, a cégek késve fizetnek a járvány miatt. Mi történt és mik a kilátások? Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója válaszol. LOGISZTIKA: rovatunkban a posta új csomagkezeési központjáról és a repülőtéri forgalom mélypontjáról esik szó.
1/12/2020 • 0
Vonat és metró, körforgásos gazdaság, villanyautó - 2020-12-0106 óra
Névnaposok, szülinaposok, ünnepnapok köszöntése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Hogyan szakadt szét a mizsei vonat? Most már örökké gyorsabb lesz gyalog menni, mint metróval a Pillangó utcánál? Andó Gergely, közlekedési szakértő, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Körforgásos gazdaság - Beindultak a céges vállalások a klímaváltozás enyhítésére. - Szabó István, a KPMG fenntarthatósági szolgáltatásaiért felelős szenior menedzsere. CÉGENERGIA: Az optimális elektromos autó töltés otthon vagy a munkahelyen, mikor napelem van a tetőn, energiatároló a padláson és töltő a garázsban. De létezik már ilyen rendszer? - Novotny Dénes, az ALTEO Csoport ALTE-GO üzletág vezetője.
1/12/2020 • 0
Agrárkonferencia, tőzsdenyitás, kínaiak a Holdon - 2020-11-3009 óra
Mihálovits gazda: Érték, ami Önnek terem, online agrárkonferencia - Hollósi Dávid, Takarékbank Agrár Üzletág ügyvezető igazgatója és Mihálovits András, Arany Acatolós ugrómókus. Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: kínai Holdra szállás, víz a holdon - dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója és vezetője.
30/11/2020 • 0
Japán, Mark Twain, Docusign - 2020-11-3008 óra
Adóvilág: Japán - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Mark Twain. Piaci hotspot: piaci hangulat, Dow Jones, S&P rekordok. Vakcina hírek, amerikai makroadatok, munkanélküliség. Zoom, Docusign. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
30/11/2020 • 0
Bubi, infláció, Aegon, vírusirtás - 2020-11-3006 óra
Születésnaposok, névnaposok, kiemelt események. Lapszemle, Tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: kivonul Magyarországról az Aegon - a döntés háttere és következményei. Heti kitekintő: európai infláció, amerikai munkanélküliség - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. Karikacsapás: irodaházi vírusirtás, mi változott a járvány alatt? Nagy Zsuzsanna, B+N Referencia Zrt. üzletág igazgató, közegészségügyi és járványügyi felügyelő.
30/11/2020 • 0
Visszakerülő járatok, tőzsdenyitás, hogyan NE etessünk madarakat - 2020-11-2709 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Black Friday akciók - Ács "Doyen" Gábor El Utaso del Hamaroschan. EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. Hogyan, és hogyan NE etessük madarainkat? - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője
27/11/2020 • 0
Elektronikus fizetés, Bruce Lee, szója, futás hidegben - 2020-11-2708 óra
Januártól jön a kötelező elektronikus fizetési lehetőség - Homola Márton, a Telenor digitális termékekért felelős igazgatója. ARANYKÖPÉS - Bruce Lee. LÁBNYOM: Szója - Együk, ne együk? - Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. ÉP TESTBEN: Öreg futó nem vén futó - Hogyan edzünk a hidegben?
27/11/2020 • 0
Baba Pakk, home office adózás, piacok - 2020-11-2706 óra
BUDAPEST, TE CSODÁS: Közös akcióban segíti a hátrányos helyzetűeket a MOME és a Vöröskereszt - Szerencsés Rita, a MOME Innovációs Központ HUB koordinátora, junior kutató és Ipolyi Dóra, a Magyar Vöröskereszt projektért felelős programfejlesztési referense. ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: folytatás - Home office és adózás - Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. ÉRTÉKPERCEK: piaci mozgások - Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője
27/11/2020 • 0
Visszaváltás, Black Friday, kaviáros tészta - 2020-11-2609 óra
Új törvényjavaslatot a visszaváltási rendszer bevezetéséről - vége az egyszer használatos palackokból származó szeméthegyeknek? - Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. IT ROVAT: A legmocskosabb Black Friday trükkök - Bátky Zoltán, a Computerworld Online főszerkesztője. TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző (Equilor). NOPQ: Olcsó, de mutatós ünnepi fogások: kaviáros tészta - akár vodkával is! - Kántor Bandi El jeffe muy grande
26/11/2020 • 0
Bitcoin adózás, szintetikus üzemanyag, tőzsdehírek - 2020-11-2608 óra
PÉNZÜGYEKRŐL KRISTÁLYTISZTÁN: Hogyan adózzunk Bitcoin után? - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. FUTÓMŰ: Szintetikus üzemanyag fejlesztésbe fektet a Porsche.Miből készül? Mire lesz jó? Hol és hogyan gyártják? - Várkonyi Gábor, autós szakértő. PIACI HOTSPOT - Szabó-Balogh Péter, üzletkötő (Erste Befektetési Zrt.) Ma Hálaadás miatt szünet, holnap rövidített kereskedés Amerikában. Hír azért van bőven. A Salesforce felvásárolja a Slack alkalmazást, új infok a Moderna COVID19 vakcinájáról, emelkedett a Tesla célára, kiderül, mibe fektetett a tőzsdeguru Warren Buffett, stb. stb.
26/11/2020 • 0
Cipősdoboz, angol óvodák, értékbecslés, arany - 2020-11-2606 óra
Születésnapok, Névnapok, megemlékezések. Lapszemle, Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Cipősdoboz akció: segítsük a rászoruló gyerekek karácsonyát! - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Megszűnhetnek az angol nyelvű óvodák? Hát ezt meg miért? INGATLAN: Tényleg nem lesz többet szükség az értékbecslők munkájára? - Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője. HETI ALAPOZÓ: Egy kis arany kesergés, belefűszerezve az amerikai pénzügyi rendszer Yellen-e és jövője - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
26/11/2020 • 0
Környezettudatos befektetők, tőzsdenyitás, énekesmadár-etetési szezon - 2020-11-2509 óra
SZUPERZÖLD: Menőzünk csak, vagy tényleg fontos a fenntarthatóság, amikor befektetésekről döntünk? - Bálint Attila, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának igazgatója. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. Kezdődik a 131. országos énekesmadár-etetési szezon! - Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője
25/11/2020 • 0
Év végi TBSZ roham, aranyköpés, rózsaarany bab a füledbe! - 2020-11-2508 óra
Miért érdemes év végén is gondolni a hosszabb távú pénzügyi tervekre? - Nyitrai Győző, az OTP Bank Vagyontervezési és Megtakarítási Igazgatóság vezetője. ARANYKÖPÉS: Lope De Vega. MOBILÓZIS: Rózsaarany bab a füledbe! Samsung Galaxy Buds Live teszt - Kántor Endre kolléga kipróbálta a Samsung új, csillivilli játékszerét, letesztelte, elmondja mire jutott.
25/11/2020 • 0
BUD: nyert a Főtaxi, díjmentes értékbecslés, Black Friday - 2020-11-2506 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntése után Lapszemle, Tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST TE CSODÁS: Újra a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis tendert. ÉBRESZTŐ TÉMA: Díjmentessé válhat az ingatlanok értékbecslése - mit szólnak ehhez az értékbecslők? - Békési Béla, a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének (MIÉSZ) elnöke. KKV ROVAT: Hogyan segítheti a vállalkozást bankja pandémia idején? Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági üzletág vezetője. E-BIZNISZ: Egész évben Black Friday! - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója
25/11/2020 • 0
Véres vasárnap, tőzsdenyitás, Városi rókák - 2020-11-2409 óra
MESÉL A MÚLT: 100 éve volt az 1920-as Véres vasárnap - Katona Csaba, történész mesél a szomorú írországi eseményekről és azok ír "hőseiről". EQUILOR TŐZSDENYITÁS - Török Lajos, vezető elemző. KULTMOGUL: Városi rókák - saját kiadónál jelenik meg Durica Katarina legújabb regénye. De miről szól? Miért vág bele egy írónő a könyvkiadásba? Min dolgozik most?
24/11/2020 • 0
Mosodák, informatikai vezetők, karácsonyi csomagok - 2020-11-2408 óra
COVID-körkép: a hotelszektorral együtt a kiszolgáló infrastruktúra is bajba került - támogatás azonban nekik nincs... Ez azért baj, mert például a mosodáknak egy fia megrendelésük sincs - állítja Pető Endre, a Profimosodát üzemeltető Patakpart Hungary Zrt. ügyvezető tulajdonosa. de mi lesz így velük? A koronavírus-járvány hatására megváltoztak az IT prioritások - Tillinkó Zsanett, a KPMG szenior menedzsere elmondja, mik a fő irányok. LOGISZTIKA ROVAT: A pandémia miatt a webshopokból vásárlók száma exponenciálisan növekszik, a járvány azonban felborogatta az ellátási láncot. Mi lesz a karácsonyi ajándékokkal? - Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped Kft. ügyvezető igazgatója ad előrejelzést.
24/11/2020 • 0
BKK, GDP visszaesés, papíripar - 2020-11-2406 óra
Névnaposok, születésnaposok, ünneplők köszöntése után lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Novemberben 10 éves a BKK - mennyit változott Budapest közlekedése ebben az időszakban? - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. ÉBRESZTŐ TÉMA: Újabb komoly GDP visszaesés és elhúzódó kilábalás várható - Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója. 16 milliárdos beruházás a Vajda-Papírnál - Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója. CÉGENERGIA: a pandémia alatt előretör a megújuló energia használata.
24/11/2020 • 0
Online zöldséges, tőzsdenyitás, major depresszió - 2020-11-2309 óra
Mihálovits gazda: online zöldséges? Híd a termelők és a vásárlók között. Goda Szilárd, a zöldséges.com startup alapítója. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Heuréka-élmény: major depresszió. Mik a tünetei? Hogyan kezelhető? Dr. Szekeres György, pszichiáter.
23/11/2020 • 0
Olaszország, év bankja, oldalazás - 2020-11-2308 óra
Adóvilág: G7-kör - Olaszország. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Ráth-Végh István. Tarolt az OTP Bank a "Mastercard - év bankja 2020" versenyen. Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség alelnöke. Piaci hotspot: oldalaznak a piacok az optimista vakcina hírek és a valóság között. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
23/11/2020 • 0
Éhező gyerekek, EU költségvetés, Covid-tanusítvány - 2020-11-2306 óra
Névnapok, évfordulók, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: Legyalulták a Közvágóhíd épületeit, pályázat a belső udvarok zöldítésére. Ébresztő téma: rengeteg az éhező, szegény gyerek - a COVID is nehezíti a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját. Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke. Heti kitekintő: EU költségvetés, bizalmi indexek, beszerzési menedzser indexek. Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: kik kaphatnak Covid-megfelelőségi tanúsítványt? Szabó Gabriella, a Mammut Bevásárlóközpont center menedzsere.
23/11/2020 • 0
Hová nem repülünk? Tőzsdenyitás - 2020-11-2009 óra
ÁCS IS IN THE AIR: Hová nem repülünk? - Ács “Doyen” Gábor El Nemutazó Del Otthonábrándozó. EQUILOR TŐZSDENYITÁS -
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató. ÁCS IS IN THE AIR folytatás...
20/11/2020 • 0
Adózás és home office, fehérjeforrások, vásárlás helyett természet - 2020-11-2008 óra
ADÓZÁSRÓL ÉRTHETŐEN: Home office és adózás. Mi a különbség a Home Office és a Távmunka között? - Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. LÁBNYOM: Fehérjeforrások a csirkemellen és vödrös proteinen túl... - Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője és Turcsán Tünde, GfK FMCG Üzletág-igazgató. ÉP TESTBEN: Milyen Black Friday? Vásárlás helyett irány a természet - javasolja egy kereskedő - Sárközy Mihály, a Mountex Alpin Design Kft. ügyvezetője.
20/11/2020 • 0
100 szóban Budapest, fogyasztási hitelek, stabil euró-gyenge forint - 2020-11-2006 óra
Kezdünk: Névnaposok, születésnapok, ünnepnapok, online lapszemle és tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Köztéri kiállítással és új zsebkönyvvel zárja az évet a 100 szóban Budapest - Varga Cili, a Mindspace munkatársa, a 100 szóban Budapest pályázat szervezője. MASTERCARD: Ünnepek után nyakig úszunk majd a fogyasztási hitelekben? - Annus Norbert, az Erste Bank Kártya és Fogyasztási Hitelek Igazgatóságának vezetője. ÉRTÉKPERCEK: Amerikai elnökválasztás után dollár gyengülés. A Lengyel és Magyar vétó ellenére nem gyengül az euró, a piac megállapodást áraz. - Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője
20/11/2020 • 0
Adatvédelem, tőzsdenyitás, papírpalack - 2020-11-1909 óra
IT ROVAT: Hogyan legyünk tudatosabb felhasználók és szülők? Vigyázzunk adatainkra - de tudunk? - Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Török Lajos, vezető elemző. NOPQ: Papírpalackos whiskey, papírpalackos borok: egy új korszak kezdete a fenntartható italkultúráért.
19/11/2020 • 0
Használt autók, belsőégésűek, piaci hotspot - 2020-11-1908 óra
FUTÓMŰ#1: A koronavírus hatásai a használt autók piacára - Frank György, a Das WeltAuto márkavezetője. FUTÓMŰ #2: PSA bejelentés: 2026-tól nem fektetnek pénzt több belső égésű motoros autó fejlesztésébe az EU-ban. - Várkonyi Gábor, autós szakértő. ERSTE PIACI HOTSPOT: USA piac, iskolabezárások, tőzsdei esés, Boeing, Nvidia, Tesla hírek - Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője
19/11/2020 • 0
Fővárosi fejlesztések, eső ingatlanárak, tőzsdei optimizmus - 2020-11-1906 óra
Születésnaposok, népnaposok, évfordulók ünneplése után lapszemle, tőzsdei helyzetkép. BUDAPEST, TE CSODÁS: Mit tartanak a fővárosiak a közeljövő három legfontosabb fejlesztésének? Egy felmérésből kiderült. - Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár. INGATLAN: Ha lassan is, de beindult az árak esése az ingatlanpiacon - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője. HETI ALAPOZÓ: Kitört az optimizmus - Most kell résen lenni! - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
19/11/2020 • 0
Nejlonzacskó, tőzsdenyitás és visszajelzési kultúra - 2020-11-1809 óra
Eldőlt. Megszülettek a jogszabályok, amelyek a mindent elborító műanyagszemét mennyiségét hivatottak csökkenteni Magyarországon. De mi van bennük? Mely műanyagból készült tárgyak tűnhetnek el emiatt? Mit fogunk helyettük használni? Szuperzöld környezetvédelmi rovatunkban Nagy Miklóst, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkárát kérdezzük ezekről. Ma Török Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nincs visszajelzés. Hányszor panaszkodunk erre! De miért nincs: És hogyan kéne visszajelezni? Kinek? Katona Melinda, a Borealis Consulting ügyvezető igazgatója segít.
18/11/2020 • 0
Privátbank és Honor - 2020-11-1808 óra
Mit csinál egy privátbankár? Mi a lényege a portfoliókezelésnek? Terjed-e a bizalmi vagyonkezelés Magyarországon? Veretes témákról faggatjuk Pleschinger Gyulát, az MKB Private Banking igazgatóját. Ám a megszokás nagy úr, így nem engedjük el őt addig, míg át nem tekinti velünk a forint piacán zajló eseményeket is! MOBILÓZIS rovatunkban a Huawei sztori legújabb fejezetét tekintjük át. A cég ugyanis a sencseni önkormányzatnak adta el Honor mobiltelefon márkáját. De miért?
18/11/2020 • 0
Halál alagút, Google Pay, hipa és Alibaba - 2020-11-1806 óra
Verbális tűzijátékkal köszöntjük a név- és születésnaposokat és emlékezünk a jeles eseményekre. Átfutjuk az újságok híreit és összefoglaljuk a tegnapi tőzsdenap eseményeit. Budapest, te csodás! rovatunkban a Bajza utcai halál alagútról és a fővárosban termelődő avar összegyűjtésének problematikájáról váltunk szót Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével. Magyarországon is elérhető a Google Pay! Szetnics László, a Mastercard regionális üzletfejlesztési vezetője mondja el a legfontosabb tudnivalókat erről. KKV rovatunkban kicsit felhúzzuk magunkat a kamara elnökének újabb ötletén. Jó ötlet a helyi iparűzési adó (hipa) felfüggesztése? E-commerce rovatunkban Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója elképesztő számokat mond arról, mekkora méretű is az Alibaba kínai online kereskedőcég. De ha ilyen sikeres, miért esik a tőzsdei árfolyama hetek óta?
18/11/2020 • 0
Visegrádi csúcs, tőzsdenyitás, művészetből milliók - 2020-11-1709 óra
MESÉL A MÚLT: Királyok voltak! - 685 éve volt a visegrádi csúcstalálkozó. Katona Csaba, történész. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Deák Dávid, üzletkötő. KULTMOGUL: Kortárs magyar művészet, mint befektetés? Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
17/11/2020 • 0
HR kihívások, Wigner Jenő, konténerek a világkereskedelemben - 2020-11-1708 óra
Telekom - HR kihívások a második hullámban, Friedl Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officer-je. ARANYKÖPÉS: Wigner Jenő, Nobel díjas amerikai-magyar fizikus. LOGISZTIKA: Konténer - a világkereskedelem mozgatórugója - Bucsky Péter, a G7.hu újságírója
17/11/2020 • 0
Keddi háttér, metró felújítás, EU vétó, ALTEO szárnyalás - 2020-11-1706 óra
Névnapok, születésnapok, házibuli, kedd. Online lapszemle, vétó, tőzsdei nyitás. Boldog születésnapot, Budapest! M3-as metrófelújítás - Siker vagy káosz? Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. ÉBRESZTŐ: Magyarország megvétózza az EU 7 éves költségvetését - Hogyan tovább? Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. CÉGENERGIA: Nem lassít az ALTEO! - Kiváló számokat közölt a társaság ifj. Chikán Attila, a az Alteo Nyrt. vezérigazgatója.
17/11/2020 • 0
Agrársivatag, tőzsdenyitás, 2030 - 2020-11-1609 óra
Mihálovits gazda: agrársivataggá alakulhat az ország - mit lehet tenni? Dr. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetés Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Heuréka-élmény: 2030 - mi hajtja majd a fogyasztókat? Kozák Ákos, üzleti jövőkutató, szociológus.
16/11/2020 • 0
Németország, Masterplast rekord, hotspot - 2020-11-1608 óra
Adóvilág: G7-országok, Németország. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Dimitri Verhulst. Történelmi rekordok a Masterplastnál. Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. Piaci hotspot: kisker gyorsjelentések, Wallmart, Target, Macy’s, holland börze bevezetés, Prosus. Szabó-Balogh Péter üzletkötő.
16/11/2020 • 0
Hétfő, kamatdöntés, home office - 2020-11-1606 óra
Névnapok, évfordulók, hétfő hangulat. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: hírek. Heti kitekintő: MNB kamatdöntés és amerikai makroadat dömping. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője. Karikacsapás: mi lesz a sok felesleges irodával? Hogyan lehet felhasználni a home office miatt átalakuló munkahelyi infrastrukturális változásokat?
16/11/2020 • 0
Repülés, tőzsdenyitás, belföldön - 2020-11-1309 óra
ÁCS IS IN THE AIR rovatunkban Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos beszámol a még működő utazási lehetőségekről. Igaz, már sokkal több az a repülőjárat, ami nem működik, mint ami még igen. Mire számítanak a légitársaságok? Hogyan próbálják meg átvészelni a kevés utas miatti leállásokat? Deák Dávid üzletkötő (Equilor Zrt.) beszámol a mai tőzsdei helyzetről. Aztán Ács és Mihálovits kolléga ajánl belföldön jó helyeket.
13/11/2020 • 0
Élettársak, cukorcsökkentés, Movember - 2020-11-1308 óra
Ki életben társ, vagyonban is az? Milyen hátrányai vannak az élettársi jogviszonynak az öröklések terén? Hogyan lehet megoldani, hogy az élettárs is örököljön? Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke felel. Miért jó a cukorcsökkentés az élelmiszerekben? Hogyan működhet a természetes tartósítás? Hogyan csökkenthetjük a cukorbevitelt? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője volt segítségünkre. Movember van, a férfi egészség hónapja. Mi is utazást tettünk a dülmirigy körül Dr. Varga József, a Dr. Rose Magánkórház urológusa segítségével. Urak! Menjetek szűrésre!
13/11/2020 • 0
Kedvesség, díszkivilágítás, szállodaipar, áruhitel, forint - 2020-11-1306 óra
A kedvesség világnapján sem maradhatnak el az évfordulós megemlékezések, a lapszemle és a tőzsdei összefoglaló. Budapest, Te csodás! rovatunkban Budapest megújuló díszkivilágításáról beszélgettünk. Komoly gondban a magyar szállodaipar. Milyen kármentő lépéseik voltak eddig? Mik a kilátásaik? Segít-e a kormány? Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezető elnökségének tagja válaszolt. Világpremier! Részletfizetés betéti kártyáknál? Hogy működik az automatikus áruhitel szolgáltatás? Harmati Lászlóval, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató helyettesével beszéltük át az új pénzügyi szolgáltatás legfontosabb ismérveit. Hetek óta erősödik a forint. Imrei János, az OTP Global Markets osztályvezetője elmondja miért?
13/11/2020 • 0
TikTok, tőzsdenyitás, pandúrgulyás - 2020-11-1209 óra
Óriásit emelkedett Magyarországon a TikTok felhasználóinak száma. Kik és milyen szempontok alapján készítenek menedzselt formában tartalmakat, milyen bevételekre tesznek szert az influenszerek és milyen veszélyeket jelentenek a gyerekekre a szűrhetetlen tartalmak? Dévald Ákos, a Post for Rent head of talentje. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: pandúrgulyás. Kántor chef receptje.
12/11/2020 • 0
Autópiac, kibocsátás, gyorsjelentések - 2020-11-1208 óra
Futómű: Használt- és újautó piaci körkép és kibocsátási problémák. Milyen változások vannak az autó eladásokban? Milyen jelentősége van a környezetvédelmi besorolásnak, ha megbuherálják a szűrőket? Várkonyi Gábor autópiaci szakértő. Aranyköpés: Auguste Rodin. Piaci hotspot: stay-at-home tech papírok, Microsoft, Nvidia, PayPal; Moderna kutatási eredmény jön; Fossil gyorsjelentés; Alibaba és a Single’s Day; Lufthansa és szakszervezeti megállapodás; Enphase Energy; Raiffeisen gyorsjelentés; Deutsche Telekom előrejelzés; Disney várakozások. Szabó-Balogh Péter üzletkötő.
12/11/2020 • 0
Home office, albérlet, ralli - 2020-11-1206 óra
Névnapok, születések, lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: hol kell maszkot hordani közterületen? Ébresztő téma: éjjel új jogszabályok léptek életbe a home office kapcsán. Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. Ingatlan: 5 százalékkal alacsonyabbak az albérletárak az egy évvel korábbiakhoz képest. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Heti alapozó: egy őrült hétfői nap - a részvénypiac elhitte, hogy vége a járványnak? Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
12/11/2020 • 0
ESG, tőzsdenyitás, pesszimista vállalkozók - 2020-11-1109 óra
Egyre nő az ESG alapok népszerűsége. De mik ezek? Miért jó az ESG szűrő rendszer egy cégnek és miért lehetséges, hogy egy ilyen alapba nem fér be pl. a Tesla? Milyen hatással van a befektetésére ez a minősítés? Bálint Attila, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának igazgatójával beszélgettünk. Török Lajos vezető elemzővel Equilor tőzsdenyitunk, aztán azon elmélkedtünk, mi lesz a vállalkozókkal a második hullámban. Mi várható? Pesszimizmus? Fogyó tartalékok? Leépítési tervek?
11/11/2020 • 0
Digitális kkv-k, Patton tábornok, operációs rendszerek - 2020-11-1108 óra
Melyek a digitális elvárások a kisvállalkozásokkal szemben? Mi a Soho, van-e köze az SMB-nek az SME-hez? Iski Istvánt, a Telekom Soho – SMB területének igazgatóját kérdeztük a Telekom KKV-k számára nyújtott segítségeiről. George Patton amerikai tábornokot idéztük, aztán Hlács Ferenctől, a Hwsw.hu szakírójától megtudtuk, milyen újdonságok találhatók az iOS és az Android operációs rendszerekben.
11/11/2020 • 0
Oktatás járvány idején, légszennyezés, Ant Group - 2020-11-1106 óra
Születésnaposok és névnaposok köszöntése előtt elemeztük az éjszaka hozott, de ma 0 órától érvényben lévő rendelkezéseket és várható hatásaikat. A sajtó böngészését követően megnéztük, hogyan zárt a tőzsde, milyen kilátások vannak a mai napi indulásra. Milyen lesz az oktatás járvány jelenlegi hulláma idején? Milyen gondokat okozott a tanévkezdet óta a járvány eddig az iskolákban? Mit szólnak a pedagógusok a mostani szigorításokhoz? Adottak a feltételek a táv és/vagy hibrid oktatásra? Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke segít a kérdések megválaszolásában. Kifogásolható a levegő minősége a fővárosban. Mitől, és mit lehetne tenni ez ellen? Simon Gergelyt, a Greenpeace légszennyezettségi szakértőjét kérdeztük. Miért hiúsult meg a világ legnagyobb részvény-kibocsátása? Palocsay Gézától, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójától kapunk választ a kérdésre.
11/11/2020 • 0
Árpád híd, tőzsdenyitás, színházak - 2020-11-1009 óra
70 éve adták át az Árpád hidat. Milyen sztorik kapcsolódnak a hídhoz? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész. Deák Dávid üzletkötővel (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitás híreit foglaljuk össze. Kultmogul kulturális rovatunkban megnézzük, mit tehetnek a színházak a mostani korlátozási szabályok árnyékában. Felhívjuk a figyelmet az induló Verzió online dokufilmfesztiválról is.
10/11/2020 • 0
Gumicsere, iparjog, TU-154 - 2020-11-1008 óra
Hogy állunk a téligumi cserével? Mikorra várható a roham? Érintésmentes gumicserét kínál az Abroncs Kereskedőház Kft. Mit jelent ez pontosan? Pollák Péter, a cég kereskedelmi és marketing igazgatója, vezérigazgató-helyettese vázol egy gyors piaci körképet. Aztán kis iparjog védelem. Mi ez? Miért van rá szükség? Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke világosított fel minket. Logisztikai rovatunkban elbúcsúzunk a TU-154-esektől és elmerengünk a diszkontláncok pénztárosainak gyorsaságáról.
10/11/2020 • 0
Szigorítások, fizetési moratórium, e-mobilitás - 2020-11-1006 óra
Ma reggel is a szokásos verbális tűzijátékkal kezdünk. Évfordulók, ünneplés, lapszemle a ma éjféltől élő korlátozások legfontosabb híreivel, tőzsdei összefoglaló. Hogy lesz buszsáv Budakeszin? Mi lesz a tömegközlekedéssel este 8 után? Budapest, Te csodás! rovatunkban erről beszélgettünk. Itt az újabb szigorítási kör! Megfékezhetjük így a vírust? Mennyire üti ki a gazdaságot? Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője válaszol. Van hiteltörlesztési moratórium és van hitelfelmondási moratórium is. Magányszemélyeknek és cégeknek is. A jövő év elejétől új szabályokkal. Wieder Gergő, a KPMG szenior menedzsere összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat. E-mobilitási üzletágat indít az Alteo! Hogy áll ez a téma Magyarországon? Miért vágtak bele? Novotny Dénes, az Alteo Csoport E-mobilitás üzletágvezetője nyilatkozik e témákban.
10/11/2020 • 0
Vadászat, tőzsdenyitás, AI és jog - 2020-11-0909 óra
Mihálovits gazda: komoly bajban a magyar vadászati ágazat. Mi lesz így a magyar vadállománnyal? Tőzsdenyitás: Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Heuréka-élmény: a mesterséges intelligencia szabályozása és hatásai. Rab Árpád, jövőkutató.
9/11/2020 • 0
Franciaország, McDonald's, kínai e-autók - 2020-11-0908 óra
Adóvilág: G7 országok, első kör - Franciaország. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Kertész Imre. Piaci hotspot: USA választási hatások, Biden Bounce, McDonald’s, Beyond Meat és Disney gyorsjelentés, kínai elektromos autó piac.
9/11/2020 • 0
Trump, dugók, irodapiac - 2020-11-0906 óra
Mi Jön Trump után? A trumpizmusnak is lőttek? Milyen irányba mozdulhatnak a bukta után a republikánusok? Mit csinál a gazdasággal Biden? Még összejöhet a szenátusban is a demokrata többség? Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza. Budapest, te csodás: indul a legdurvább metrótúrás. Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Heti kitekintő: magyar GDP, októberi infláció. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Karikacsapás: hogy alakítja a járvány az irodapiacot?
9/11/2020 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás, USA update - 2020-11-0609 óra
Ács is in the Air rovatunkban Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos beszámol a jelenlegi nemzetközi utazási lehetőségekről. Equilor tőzsdenyitást nézünk Deák Dávid, üzletkötővel, aztán válaszolunk hallgatóink kérdéseire és megnézzük az aktuális amerikai elnökválasztási helyzetet.
6/11/2020 • 0
Vezetékes net, tudatos fogyasztók, futóversenyek - 2020-11-0608 óra
A Telenor is belép a vezetékes internetszolgáltatásba: miért? Fülöp Gábor, a Telenor üzleti értékesítési és marketing igazgatója mondta el. Aranyköpés: Ethan Hawke. Tényleg hazai, mentes, természetes élelmiszereket vásárolunk? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője és Turcsán Tünde a GfK FMCG Üzletág-igazgatója m ondta el. Ép testben: Csanya, a terepfutas.hu tulajdonosa, versenyszervezője beszélt a nagy dilemmáról. Lehet, de szabad-e durvuló járványhelyzetben futóversenyeket indítani?
6/11/2020 • 0
USA választás, Covid Hungary, uniós pénzek - 2020-11-0606 óra
Amerikai elnökválasztás aktuális hírei. Mit lépnek a budapesti színházak arra, hogy minden második szék helyett már csak minden harmadik székre ülhetnek nézők? Keményen jogállamisági feltételekhez kötik az uniós pénzeket. Mi állhat a megállapodás hátterében? Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője válaszolt a kérdésekre. Értékpercek rovatunkban kitértünk az EUR/HUF árfolyamra és a régiós devizákra. Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője volt ebben segítségünkre.
6/11/2020 • 0
Választási hekkerek, tőzsdenyitás, hagymás pommes darphin - 2020-11-0509 óra
Választást támadó hekkerek legutóbb és most. Tanulságok a Cambridge Analytica-ügyből és a mostani amerikai elnökválasztásból. Erről a témáról hallhattunk beszámolót Frész Ferenctől a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatójától. Deák Dávid üzletkötő a tőzsdenyitás első háromnegyed óráját elemezte. NOPQ rovatunkban elmondtuk, hogyan kerül a hagymás pommes darphin a Márton-napi liba mellé. Grande Jefe de los todos mundialos cocinos árulta ezt el.
5/11/2020 • 0
Kitiltott belső égésű motorok, Teamviewer kilátások - 2020-11-0508 óra
Euro 7 javaslat - kitiltják a belső égésű motoros új autókat 6-7 év múlva az EU-ból? Mennyire van ennek realitása? Mi történik, ha elfogadják ezt a tervezetet? Várkonyi Gábor autós szakértő járja körül részletesen az autóállomány teljes villamosításának lehetőségeit. Vitray Tamás egy mondatának felidézése után Szabó-Balogh Péter üzletkötő az Erste piaci hotspotban piacokat elemzett az elnökválasztás tükrében és beszélt a Teamviewer kilátásokról.
5/11/2020 • 0
Választási fejlemények, magaslesek réme, lakáspiaci várakozások - 2020-11-0506 óra
Az amerikai elnökválasztás éjszakai fejleményeinek átbeszélése után felköszöntöttük azokat, akik ma ünnepelnek. Gyors szakértői maraton következett. Ébresztő rovatunkban Kasnyik Márton, a G7.hu újságírója az elnökválasztás utáni jogászkodási procedúráról és Biden republikánus szenátussal kormányozásáról beszélt. Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője a magaslesek réméről számolt be, Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője elárulta, ki mire vár a lakáspiacon. Mi lesz a régiós tőzsdékkel? Ezt Gyurcsik Attilától, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatójától tudtuk meg.
5/11/2020 • 0
Trump zöld mérlege, tőzsdenyitás, USA elnökválasztás - 2020-11-0409 óra
Szuperzöld környzetvédelmi rovatunkban az USA energiaipara kerül terítékre. Trump zöld mérlegét tekintettük át Szabó M. István, a Napi.hu szakírója segítségével. A jelenlegi elnök mindent ígért a szén- és olajiparnak, mégis előretörtek a megújuló energiaforrások az USA-ban is. Miért? Aztán izgalmas a tőzsdenyitás is ma reggel. Török Lajos vezető elemző (Equilor Zrt.) nézte mit szólnak a piacok az elnökválasztás körüli bizonytalansághoz? Levezetésként átnéztük a Trump vs Biden mérkőzés, vagyis az amerikai elnökválasztás legfrissebb eredményeit.
4/11/2020 • 0
Ideális munkahely, Huawei-üldözés - 2020-11-0408 óra
Mit mondanak az ideális munkahelyről a pályakezdők és mit az öreg ráják? Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója tart részletes összefoglalót a felmérés eredményeiről HR-PERCEK rovatunkban. Mobilózis rovatunkban rápillantottunk Trump Kína ellen viselt kereskedelmi háborújának egyik fő hadszínterére. Mi lett a Huawei-üldözésből? Nyertesek, vesztesek, piaci helyzetkép - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője számol be a fejleményekről. Lehet, hogy egy új mobilos világcég születik, a Xiaomi?
4/11/2020 • 0
TRUMP vs BIDEN SPECIAL, járókelő, magyar járványvédelem - 2020-11-0406 óra
A mai adást az amerikai elnökválasztás friss és folyamatosan változó információi uralták. Izgi volt mindezt élőben átélni...Egyből bele is vágtunk! Eredménylatolgatás érkezett Floridából Dobozi Istvántól, a Világbank volt vezető közgazdászától. Ha Trump behúzza Floridát, akkor az Economist szerint arra számíthatunk, hogy nyer az elnökválasztáson is. Valóban erre lehet számítani? Kis lazításként néhány apró városi problémát beszéltünk át Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu kampánykoordinátorával. A COVID terjedése miatt tegnap Magyarországon újabb szigorításokat jelentettek be. A különféle reakciókat figyelembe véve egymás között átdumáltuk, mindez elég lesz-e? Aztán vissza az USA-ba! Trump feljövőben, van még esélye azért Bidennek? Friss helyzetkép és értékelés Feledy Botond külpolitikai szakértőtől.
4/11/2020 • 0
Teleki Pál, tőzsdenyitás, Sean Connery - 2020-11-0309 óra
Aki nem fapadossal ment a Kilimandzsáróra: 175 éve született Teleki Sámuel. Róla kaptunk fontos és érdekes információkat Katona Csaba történésztől. Az is kiderült, miért adott pénzt Széchenyi az MTA alapítására. Deák Dávid üzletkötő beszámolt a tőzsdenyitásról, Dudás Viktor, filmszakértő pedig Sean Connery jelentőségét méltatta Kultmogul rovatunkban.
3/11/2020 • 0
Exportbiztosítás, árufuvarozás, új berlini reptér - 2020-11-0308 óra
Mi fán terem az exporthitelügynöki szolgáltatás? Hogy működnek a kárenyhítő programok? Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese avatott be minket a témába. Gerd Müller idézése után arról beszélgettünk, hogy segítséget kérnek a vasúti árufuvarozók. Ahogy arról is, hogy kilenc évet csúszott, végre megnyitott az új berlini reptér.
3/11/2020 • 0
Kamu sárga villogó, szigorítások, car sharing parkolóhelyek - 2020-11-0306 óra
Névnaposok és születésnaposok köszöntése után virtuálisan fellapoztuk a napi online sajtót és megnéztük azt is, hogyan zárt tegnap a tőzsde. Parkolás kamu sárga villogóval: elméletben így is fizetős, a gyakorlatban ügyes trükk. - erről beszélgettünk a Budapest, Te csodás rovatunkban. Gulyás Gergely bejelentette: a héten jönnek a komolyabb szigorítások. Kedd-szerdán kétnapos kormányülés erről. Vajon miért várták meg, hogy az egészségügy elérje a határait? De értek egyáltalán valamit a szelektív szigorítások a második hullámban ott, ahol ezzel próbálkoztak? Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője volt segítségünkre a kérdések megválaszolásában. Lesz-e valaha dedikált parkolóhelye az autómegosztóknak? Erről Buday Bence, a Share Now / Wallis Autómegosztó Kft. ügyvezető igazgatója beszélt.
3/11/2020 • 0
Dió, tőzsdenyitás, AI-korszak - 2020-11-0209 óra
Mit tehetünk a Nyugati dióburok-fúrólégy ellen? Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője világosít fel minket a dióbél drágulásának okáról. Equilor tőzsdenyitunk Török Lajos vezető elemzővel. Heuréka rovatunkban Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogyan készüljünk fel az AI-korszakra? Hogyan készítsük fel a gyerekeinket?
2/11/2020 • 0
USA választás, nők szerepe, gyorsjelentések - 2020-11-0208 óra
Amerikai elnökválasztás előzetest kapun adózás szempontból Gerendy Zoltántól, a BDO Magyarország ügyvezetőjétől, adótanácsadó partnerétől, politikai szempontból pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértőtől. Nem marad el Anthony Kiedis idézete és Szabó-Balogh Péter üzletkötő Erste piaci hotspotja sem.
2/11/2020 • 0
Szuperbank, elnökválasztás, facility management - 2020-11-0206 óra
Születésnaposok, névnaposok, évfordulók említése után Budapest, te csodás rovatunkban az M0-as botrányhídjáról, 3-as metró felújításról és az eltűnő a Fontana épületről esett szó. Célegyenesben a szuperbank! Péntek esti a bejelentés, megvannak a pontos tulajdoni arányok, vezetők. De hogy fognak tudni ők együtt dolgozni? Csabai Károly, az Mfor.hu-Privátbankár.hu lapcsoport felelős szerkesztője számolt be a fejleményekről. Elnökválasztás és kamatdöntés Amerikában, BMI és ipari termelés itthon. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője foglalja össze az aktuális helyzetet. Új rovatunk indul Karikacsapás néven, amiből az is kiderül, Mi az FM, avagy létesítmény üzemeltetés? Mi tartozik bele és mi nem? Erről Szij Csabát, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
2/11/2020 • 0
Kukázott menetrendek, biztonságos utazás, tőzsdenyitás, Halloween - 2020-10-3009 óra
Ács Gábor, El Muchos Rizikos este Non Normalos della Maiorca jelentkezik és beszámol az újabb Wizz-törlésekről: Milánó is kuka, december közepéig marad a 7 útvonalas budapesti szükségmenetrend. Hova meneküljünk a vírus elől? Az Equilor tőzsdenyitási információkkal Deák Dávid üzletkötő érkezik, aztán arról beszélgettünk, hogy holnap lesz Halloween....
30/10/2020 • 0
Akvizíciók, eredmények, stratégia, ökológiai lábnyom, terméketlenség - 2020-10-3008 óra
Akvizíciók, eredmények, stratégia Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgató beszélt nekünk az Opelről és az autópiaci helyzet átvészeléséről. Diego Maradona aranyköpése után azon elmélkedtünk, hogyan támogatja a logisztika egy cég ökológiai lábnyomának csökkentését? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője és Barna Zsolt, a Waberer’s Szemerey Ügyvezető Igazgatója segített nekünk feltérképezni ezt a területet. Védett férfiak - a férfi terméketlenség háttere. Erről a fontos témáról beszélgettünk Dr. Erdei Edit urológus, andrológussal.
30/10/2020 • 0
Sün!, elnökválasztási várakozások a tőzsdén, EKB kamatdöntés - 2020-10-3006 óra
Harminc deka sün! Maradhat? - ezzel a névvel indított akciót a Fővárosi Állat- és Növénykert. A cél: Csak azt a sünt érdemes menteni, aki tényleg segítségre szorul! Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője elmondta, miről ismerhetjük fel azokat a süniket, akikkel jobbat teszünk, ha nem bolygatjuk a környezetét. Bár a tőzsdék igencsak kétkedve fogadták négy évvel ezelőtt Donald Trump elnökségét, azóta igazi barátság alakult ki a két fél között. Egy hét múlva azonban jön az elnökválasztás és kérdés, hogy ha Joe Biden lesz az elnök, arra hogy reagál majd a piac. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere elemzi az amerikai elnökválasztási kimenetelek lehetséges hatásait. EKB kamatdöntésről számol be Priegl Máté, az OTP Global Markets tradere
30/10/2020 • 0
Folyamatfelderítés, tőzsdenyitás, kapszulás kávé forradalom - 2020-10-2909 óra
IT rovatunkban gyakorlati példákkal illusztráltuk, miért fontos és hogyan működik az AppD (AppDynamics) a szerteágazó IT infrastruktúra és működési folyamatok világában. Bihary Sándor, az NTT Magyarország kompetencia központ szakmai vezetője kalauzolt minket a bitek világában. Equilor tőzsdenyitási hírek érkeztek Deák Dávid üzletkötőtől, aztán belevetettük magunkat a kapszulás kávé forradalomba. Május óta elérhető a Costa Coffee a Costa kávézóláncon kívül is. Ennek apropóján vizsgáljuk meg a kereskedelmi trendeket a nagyvilágban és idehaza. Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé és prémium alkohol portfólió vezetője volt a segítségünkre.
29/10/2020 • 0
Autóipari gyorsjelentések, piaci hotspot - 2020-10-2908 óra
Futómű rovatunkban több részletben beszéltünk át olyan autóipari témákat Várkonyi Gábor autós szakértővel, mint pl. FCA-PSA, Hyundai negyedéves jelentés, BMW, Daimler negyedéves jelentés, vagy éppen az, hogy az 1800 kg fölötti plusz adó kivetése EU-ban napirenden lehet, ami alaposan megkavarna mindent. Az Erste Piaci Hotspot híreivel Kababik József üzletkötő érkezett hozzánk.
29/10/2020 • 0
Asterix, mérgező gomba, airbnb- és albérlet biztosítás - 2020-10-2906 óra
Névnaposokat, születésnaposokat és az Asterix és Obelix képregények megszületésének évfordulóját ünnepeltük, aztán lapszemle, tőzsdei- és budapesti helyzetkép következett. 50 kiló mérgező gombát szűrt ki az ellenőr a keszthelyi piacon. Volt közte pókhálós és fakógomba, világító tölcsérgomba és sárguló csiperke is. Erről beszélgetünk Lázár Attila gombaszakellenőrrel, aki a keszthelyi piacon vizsgálta be a szedett gombát. Nincs elég bajuk az airbnb-seknek? Az ingatlanbiztosítással is pórul járhatnak! Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ (Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége) elnökségi tagja hívta fel erre a figyelmünket.
29/10/2020 • 0
Élhető jövő, értéktőzsdei esés - 2020-10-2809 óra
Az új norma nyilatkozata - mit kell tennünk az élhető jövőért? Mi az, amit tehetünk? Mit tehetünk akkor is, ha nem akarunk, nem tudunk ténylegesen tenni a környezetünkért? Van megoldás arra, hogy akár online hozzájárulhassunk környezetünk védelméhez? Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója elmondja a lehetőségeket. Equilor tőzsdenyitásról, nyugat európai értéktőzsdék eséséről számol be Deák Dávid, üzletkötő.
28/10/2020 • 0
Adókedvezmények és zöldtámogatások, homlokzati hőszigetelés, Facebook játékstreaming - 2020-10-2808 óra
Adókedvezmények és támogatások energiahatékonyságra és környezetvédelemre. Nagyon sok indul és szinte ugyanannyi várat magára. Mire kell és mire érdemes figyelnie egy vállalkozásnak? Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere pontokba szedi nekünk a tényeket, a lehetőségeket. A születésnapos Bill Gates idézete után Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője hívja fel a figyelmünket, mire figyeljünk akkor, ha homlokzati hőszigetelést tervezünk? Mobilózis rovatunk témája: Mobiljátékokkal indul a Facebook játékstreaming szolgáltatása. Hlács Ferenc, a Hwsw.hu szakírója számol be a fejleményekről.
28/10/2020 • 0
Parkolás, KATA változás, vállalkozó fiatalok, innovatív IKEA - 2020-10-2806 óra
A születésnaposok, névnaposok köszöntése után megemlékeztünk az Animáció Világnapjáról, megnéztük miről ír az online sajtó és hogyan nyit a tőzsde. Megtudtuk, hogy a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolásának részleges megszüntetésén dolgozik a Főváros. Ébresztő rovatunkban arról beszélgettünk, hogy reagálnak a bankok a KATA változásra? Januártól változik a KATA, ami érdemben befolyásolhatja annak a mintegy 450 ezer egyéni vállalkozónak a hitelképességét, akik működési formát válthatnak, jövedelem pozíció és vállalkozás folytonossága okán. Hogyan reagálnak a bankok? Mit tehet a mezei KATÁs vállalkozó? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője válaszolt a felvetődött kérdésekre. A fiatalok közül a legtöbben saját vállalkozásban szeretnének dolgozni. Ezt állapította meg egy kutatás - az anyagból a lényeg nem az innovation day, hanem a kutatás megállapításai, azok között több elég érdekes dolog is van. Vajon ki akar majd dolgozni? Az IKEA innovációiról és e-kereskedelmi törekvéseiről számolt be Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
28/10/2020 • 0
Októberi diploma, tőzsdenyitás, WOMEX Artist Award - 2020-10-2709 óra
I. Ferenc József 1860. október 20-án adja ki császári-királyi rendeletét, amely az októberi diploma elnevezést kapja, és a „birodalom államjogi rendezésére” szolgál. Katona Csaba, történész a Mesél a múlt rovatunkban arra a kérdésre ad választ, miért nem volt jó az Októberi Diploma? Deák Dávid üzletkötő számolt be az Equilor tőzsdenyitásról. Magyar cigány énekesnő vette át a világzene legnagyobb kitüntetését! Lakatos Mónika az első cigány származású énekes, aki megkapta a világzene legnagyobb elismerését, a WOMEX Artist Awardot. Az énekesnővel és Weyer Balázs etnomuzikológussal, a Hangvető Kft. programigazgatójával beszélgettünk.
27/10/2020 • 0
Befektetés, részvények, hozamok, bináris kockázat - 2020-10-2708 óra
Mit hoz a befektetési piacon az amerikai elnökválasztás? A Demokraták, vagy a Republikánus gazdaságpolitikát kedvelik jobban a befektetők? Továbbra is rekord drága részvényekbe és rekord alacsony hozamokba lehet majd fektetni? Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója elemezte a helyzetet. Azt is megtudtuk, mi a bináris kockázat, ahogy az is kiderült, mi a helyzet az arannyal. Francis Fukuyama gondolatának felidézése után a repülőtér forgalmának adataira vetettük figyelmünket.
27/10/2020 • 0
Paganini, ingázás, gázmotorok - 2020-10-2706 óra
Névnaposok és születésnaposok köszöntése, lapszemle és tőzsdei hírek után Budapest, Te csodás! rovatunkban az ingázás pozitív és negatív hatásait néztük át az agglomerációban. Gyengélkedik a kereskedelem, nincs jó hangulatban a lakosság - és ez még az erős utóbbi pár hónapban volt. Mire számíthatunk? Ébresztő rovatunkban Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője válaszolt a kérdéseinkre. Cégenergia rovatunkban a földgáz alapú energiatermelésről elmélkedtünk. Mit csinálnak a gázmotorok? Mi célt szolgálnak? Miért jó ha nagyobb üzemek innen kapják az energiaellátásukat? Varga Viktor, az Alteo Csoport Energiatermelésért és szolgáltatásért felelős vezérigazgató-helyettese volt a segítségünkre a kérdések megválaszolásában.
27/10/2020 • 0
Takarék AgrárTrend Index, tőzsdenyitás, jelenlévő jövő - 2020-10-2609 óra
Az újranyíló éttermek javuló hangulatot hoztak az agráriumban is. Hollósi Dávid, Takarékbank Agrár Üzletág ügyvezető igazgató számolt be az agráriumon belüli folyamatokról. Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág-igazgatója tőzsdenyitási eredményeket elemez. Jövő héten jelenik meg Peter Diamandis és Steven Kotler új könyve, "A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnád". A könyv elég pontos predikciókat ad arra vonatkozólag, hogy milyen jövő szcenáriók hány éven érhetnek tömeges felhasználásba. Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó beszélt erről nekünk.
26/10/2020 • 0
Tajvan adózása és politikája, bedurranó gyorsjelentési szezon - 2020-10-2608 óra
Adóvilág rovatunkban Kína környékén néztünk szét, harmadik alkalommal. Ma Tajvan adózását elemeztük Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnerével és politikáját Feledy Botond külpolitikai szakértővel. Aranyköpés rovatunkban Seth MacFarlane-től idéztünk, aztán Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a Piaci Hotspotba az SAP-ról, Lufthansáról és említést tett az S&P500 héten jelentő legnagyobb ágyúiról is.
26/10/2020 • 0
Kerékpárutak, ÁFA bevallás, EKB ülés - 2020-10-2606 óra
Névnapok, születésnapok, windows frissítés. Ezekkel kezdődött a mai nap, aztán Budapest, Te csodás rovatunkban a Biatorbágyon épülő kerékpárút kálváriájáról beszélgettünk. Nem csökken az adminisztráció az adóhatóság által készítendő áfa bevallásokkal - állítja Zara László az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. Megkérdeztük, tőle, miért gondolja így. Heti kitekintő rovatunkban Eppich Győző Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője összefoglalóját hallgattuk meg, amiből kiderült, hogy a hét második fele tartogatja az izgalmakat makró fronton.
26/10/2020 • 0
Applikáció, tőzsdenyitás, kávé - 2020-10-2209 óra
IT rovatunkban megállapítottuk, egy applikációnál 2 másodperc reakcióidő után már használhatatlanná nyilvánítják a felhasználók a szoftvereket. Segíthet ebben a teljesítmény monitorozása AppD-vel? Varga Gyula, NTT Magyarország Digital Infrastructure igazgatója szakért. Tőzsdét nyitunk Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezetővel, aztán feltesszük a kérdést: Arabicát vagy Robustát? Van értelme egyátalán választani? Mennyi és milyen kávét iszunk? A kávéfogyasztás evolúciójáról, a minőségi kávéfogyasztás hazai piaci lehetőségeiről beszélgetünk Vajda Mártonnal, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé és prémium alkohol portfólió vezetőjével.
22/10/2020 • 0
Adóígéretek, autós gyorsjelentések, Hotspot - 2020-10-2208 óra
Tax inda House - milyen adókat ígérnek az amerikai elnökjelöltek? Kit céloz Donald Trump és kinek szeretne kedvezni Joe Biden? dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója elemzi a két jelölt adózásról szóló ígéretét. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértő ejt pár szót a Tesla-ról, illetve a német autógyártók kilátásairól, de a legnagyobb durranás: autót gyárthat az Apple beszállító Foxconn? Szabó-Balogh Péter üzletkötő (Erste Befektetési Zrt.) Piaci Hotspot rovatunkban a legizgalmasabb tőzsdei sztorikból szemezget. Terítéken a Tesla gyorsjelentés, de a német gyorsjelentési szezon kilátásai is szóba kerülnek.
22/10/2020 • 0
TV maci, Bitcoin, lakáskiadás, elnökválasztás - 2020-10-2206 óra
Születésnaposok és névnaposok köszöntése előtt beszélgettünk Mihálovits kollégánk TV macivá válásáról, aztán Budapestet és környékét vettük szemügyre repülőtéri utasélmény, elővárosi vasút szempontjából. Szárnyra kapott a Bitcoin - mi állhat a háttérben? Debreczeni Barnabást, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítóját kérdeztük erről. Négyzetméter rovatunkban kiderült, hogy már nem olyan jó üzlet a lakáskiadás. Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője számolt be arról, miért van ez így. Nyakunkon az amerikai elnökválasztás - minek örülnének a befektetők? Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere segített a kérdés megválaszolásában.
22/10/2020 • 0
Javíttasd meg!, tőzsdenyitás, reklámpiac - 2020-10-2109 óra
Ne dobd ki! Javíttasd meg! Szuperzöld rovatunkban Fidrich Róbert, a Fenntarthatóság Felé Egyesület programvezetője beszélt annak fontosságáról, mennyit segítenénk a Földnek, ha nem dobnánk ki minden műszaki terméket, ha elromlik ahelyett, hogy megjavítaná valaki. Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető ismertette a Equilor tőzsdenyitás eredményeit, aztán az eltűnt 55 milliárd nyomába eredtünk, vagyis megnéztük a koronavírus hatását a reklámiparra. Gulyás János a Magyar Reklámszövetség elnöke és Hantosi Bálint, a Scores Group kutatóintézet vezetője és az MRSZ Közterület Tagozatának elnöke volt eben segítségünkre.
21/10/2020 • 0
Vásárlóerő, hőszigetelés, iPhone12 - 2020-10-2108 óra
Elvitte a koronavírus az európaiak vásárlóerejét - Hogy áll Magyarország? Sztupár Andrea, a GfK kereskedelmi igazgatója számolt be minderről. Előtérben a hőszigetelés „utóélete” – karbantartás, élettartam. Mennyi az ilyen hőszigetelő rendszerek élettartama? Kihez fordulhatunk, ha valami nincs rendben? Hol kell reklamálni? És ha új korában jó a rendszer, de pl. elkezd zavaróan koszolódni? Hogyan kell „karbantartani”? Minderre válaszolt Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője. Mobilózis rovatunkban egy hallgatónk, Szűcs István, mérnök, közgazdász, a mernökiszem.blog.hu írója kelt az iPhone12 védelmébe egy korábbi beszélgetésünkre reagálva.
21/10/2020 • 0
Morgás, bódék, csődök, Alipay - 2020-10-2106 óra
Morgós szerdára ébredtünk, de nem maradt el a születésnaposok és névnaposok köszöntése, ahogy a lapszemle és a tőzsdei helyzetkép sem. Budapest rovatunkban elhagyott bódékról, elfuserált térkövezésről beszélgettünk Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével. Eddig megúsztuk, de az év végére jönnek a csődök! - hökkentett meg KKV rovatunkban minket, Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója. Miért menőbb az Alipay Kínában, mint az Apple Pay Amerikában? E-commerce rovatunkban Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
21/10/2020 • 0
III. Károly, tőzsde, Magam adom - 2020-10-2009 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész az egyik legkiválóbb királyunkról tartott kiselőadást, akit el is feledtünk. 280 éve hunyt el III. Károly. Equilor tőzsdenyitási információkat kaptunk Deák Dávid, üzletkötőtől. Október 16-án volt a Dalszerzők Napja. Az Artisjus pályázatot hirdetett olyan videók elkészítésére, melyekben maguk a zenei alkotók mutatják be a zene születését. A Magam adom című sláger alkotásáról Varga Livius, a Quimby alapító tagja mesélt.
20/10/2020 • 0
Magánegészségügy, fertőtlenítés, logisztika - 2020-10-2008 óra
Járunk mi magánorvoshoz? Mennyi pénzt hagyunk ott? Holló Bence, Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatója foglalta össze a témában született kutatásuk eredményeit. Fertőtlenítés UV sugárzással? A WHO és az EU után megszólalt a magyar hatóság is. Korondán László, Hollandimpex Kft. germicid üzletágvezetője szakért. Logisztika rovatunk is volt ma, ebben a legérdekesebb ágazati híreket szemléztük, például hogy ingatlanos cég vinni a Waberer's-et és a Ferihegyi repteret is.
20/10/2020 • 0
Bubi, Revolut, kötvénykibocsátás - 2020-10-2006 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntése után szemügyre vettük az újságok híreit és a tegnapi tőzsdei történéseket. Leereszt a Bubi? Mi volt a baj a BUBI-val a bringások szerint? Jó ötlet-e leállítani? Hogyan lehetne jobbá tenni a rendszert? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Halász Áronnal, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettesével. Mi bajuk a magyar bankoknak a Revoluttal? Tényleg olcsóbb és sokkal olcsóbb, mint a bankok? Létezik-e hatékony szabályozás a problémára? Ezekre a kérdésekre már Huszák Dániel, a portfolio.hu elemzője válaszolt. Kötvénykibocsátás – miért jó ez egy vállalatnak? Az Alteo Csoport M&A és Tőkepiacok Vezérigazgató-helyettese, Kovács Domonkos avatott be minket az ALTEO 2024-es stratégiájába. Kiderült, milyen új beruházásokról, tervekről esik szó mostanában az energetikai piacon?
20/10/2020 • 0
Őstermelők adózása, tőzsdenyitás, kiberbiztonság - 2020-10-1909 óra
Örülhetnek az őstermelők, mivel teljesen átdolgozták a rájuk vonatkozó adózási szabályokat. Mihálovits Gazda Győrffy Balázssal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével vitatta meg a legfontosabb tudnivalókat. Deák Dávid, üzletkötő (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Heuréka élmény rovatunkban Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató arról mesél, milyen témákat vitatnak meg az idei ITBN-en?
19/10/2020 • 0
Hong Kong és nemzetközi részvénypiac - 2020-10-1908 óra
Adóvilág rovatunkban Kína környékén járunk továbbra is. Ma Hong Kong adózásáról kérdezzük Gerendy Zoltánt, a BDO Magyarország ügyvezetőjét, adótanácsadó partnerét. Az egykori brit gyarmat kínai "integrációjáról"Feledy Botond külpolitikai szakértő mesél. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.), Piaci Hotspot rovatunkban a gyorsjelentési szezon kapcsán hírcsokrot köt. A Morgan Stanley meglepte jó teljesítményével a piacot. A bankoknál egyébként a kamatmarzsok csökkennek, tartalékolniuk is kell, de a részvény és kötvénypiac jól teljesít. A HP eredményvárakozást tett közzé, ami jobb lett a vártnál. A Daimlernél profitwarning volt, felfelé! A költségcsökkentés ugyanis bejött nekik. Ez egyébként általános trend a tőzsdei cégeknél. A Gilead csodagyógyszerét a WHO lehúzta. Boing 737 Max pedigbiztonságos, repülhet Európában. ThyssenKrupp állítólag acélüzletágát árulja.
19/10/2020 • 0
Napi csata, adócsomag, kamatdöntés, K+F pályázat - 2020-10-1906 óra
Egészen rövidre sikerül a születés- és névnapos köszöntés, ugyanis KÖZKÍVÁNATRA újra van Napi Csata. Facebookos közönségszavazás eredményeként Maci ecseteli a rigómezi csata történéseit. Gyors lapszemlében néztük át a napi sajtót, aztán megnézzük, mi újság a tőzsdén? Budapest rovatunkban azt boncolgatjuk, hogy modellváltást szeretne a turizmusban a turisztikai ügynökség vezérigazgatója. Mi van a jövő évi adócsomagban? Baka F. Zoltánnal, az mfor.hu újságírójával bontottuk ki a pakkot. Óriási a roham a K+F pályázatokért! - De vajon a projektek minősítése is ennyire népszerű? Pomázi Gyula, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökét faggattuk.
19/10/2020 • 0
Menekülés a vírus elől, tőzsdei hírek - 2020-10-1609 óra
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos beszámolt arról, hová lehet, érdemes menekülni a vírus elől a világban. Kiderült, hogy nem sok helyre. Az Equilor tőzsdenyitási értékekről kaptunk információt Vavrek Zsolt lakossági üzletág-igazgatótól, aztán Ács Gábor válaszolt utazási kérdésekre.
16/10/2020 • 0
Karbonsemleges palack, helyben gyártott termék, gördeszkával a Balaton körül - 2020-10-1608 óra
A víz az élet! Pláne karbonsemleges palackból, mert az ásványvíz gyártók is folyamatosan fejlesztenek a környezet megóvása érdekében. Erről számolt be Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója is. Günter Grass, német író szösszenete után azon elmélkedtünk Strasser-Kátai Bernadettel, a Real Nature Kft. ügyvezetőjével, hogy meddig helyben gyártott a helyben gyártott termék? Ép testben rovatunk vendége Horváth Renátó, zenei producer volt, aki útnak indult harmadmagával körbegördeszkázni a Balatont.
16/10/2020 • 0
Dráguló dohánytermékek, tudatos mobilhasználat, forint és dollár kilátások - 2020-10-1606 óra
Névnaposok, szülinaposok és sok lágy zene vezette fel a mai napot. Ébresztő rovatunkban arról beszéltünk, hogy komoly adóemelés érkezik a dohánytermékeknél. Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője mondta el, mi a három oka az intézkedésnek. Légy tudatos mobil felhasználó! Ne adj esélyt a hackereknek! - Tanos Áron, a KPMG Cyber Biztonsági Laborjának operációs vezetője, etikus hekkerrel beszélgettünk a telefonos applikációk és a feltöltött képek veszélyeiről. Kosztelnik Roxána, az OTP Global Markets üzletkötője a forint, dollár, jövő heti kilátásait tárta elénk.
16/10/2020 • 0
Monitorozó alkalmazás, tőzsdenyitás, fenntartható kávézás - 2020-10-1509 óra
Egy futó alkalmazás teljes környezetét monitorozni kell? Mégis hogyan? IT rovatunkban Boross Ádám, a Cisco Magyarország adatközponti megoldások szakértője válaszolt kérdéseinkre. Equilor tőzsdenyitásról számolt be Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető. Mitől lesz egy kávé fenntartható? Sok kávé felel meg ennek a kritériumnak? Mi az Esőerdő Szövetség minősítés, amivel a Costa rendelkezik, kik kaphatják meg? A kávéültetvényeken dolgozóknak milyen előnyöket jelent az RFA-minősítés? Mennyire tudatosak a vásárlók: keresik a fenntartható brandeket, szempont ez ma már egy vásárlói döntésnél? NOPQ rovatunkban kaptunk választ a kérdéseinkre Szeles Dóra, a Costa Coffee kávéfejlesztési vezetője jóvoltából.
15/10/2020 • 0
30 éve mobilozás, autók károsanyag kibocsátása - 2020-10-1508 óra
30 éve mobilozunk Magyarországon! Hogyan is indult a mobil őrület hazánkban? Kiss Tamás, Magyar Telekom 5G projektvezetője mesélt nekünk a kezdetekről. Friedrich Nietzsche, német filozófus gondolata után Várkonyi Gábor, autós szakértő a plug-in hibridek elterjedéséről és az autógyárak a károsanyag kibocsátás elleni megszorításairól beszélt. Szabó-Balogh Péter, üzletkötő elemezte, milyen hatás látható az Erste piaci körképen a Brexit, a COVID miatt a bankszektorban.
15/10/2020 • 0
Nagy ölelés, pálinkafőzés, lakásfelújítási támogatás - 2020-10-1506 óra
Az ölelés világnapján virtuálisan megöleltük azokat a hallgatóinkat, akik megírták, honnan hallgatnak minket, aztán köszöntöttük a név- és születésnaposokat. Budapest, te csodás rovatunkban szó esett a 200 új 5G állomásról és sétarepülésről és 98 új hulladékszállítóról. Adómentesen főzhetünk pálinkát - torkot kaparó győzelem? Mindenki győzött? Mihályi László a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke foglalja össze az elért eredményeket. Lakásfelújítási segítséget nyújt az állam, de felmerült a bennünk a kérdés: Lesz-e hozzá szaki? Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, ő mivel számol még a támogatás beindulásával. Pénznyomtatásra részvénynyomtatás a válasz? Elég ijesztően hangzik. Mi a véleménye erről Jónap Richárdnak, Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserének?
15/10/2020 • 0
Szemetelés, illegális hulladék, tőzsdenyitás - 2020-10-1409 óra
Miért szemetelünk? - Börtönnel az illegális hulladéklerakók ellen. De mit jelent ez valójában? Ki és miért szemetel? Markó Csabával, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szakmai igazgatójával beszélgettünk, aztán meghallgattuk az Euilor tőzsdenyitási elemzését Török Lajos, vezető elemzőtől.
14/10/2020 • 0
Ügyfélélmény, hőszigetelés, iPhone12 - 2020-10-1408 óra
Mi az, hogy "Ügyfélélmény"? Milyen az igény rá, milyenek a követelmények? Mivel tudja segíteni a CISCO? Dalos Ottó, a Cisco magyarországi ügyvezető igazgatója és Simon István, az NTT ügyvezetője vlágosít fel minket erről. Dwight D. Eisenhower amerikai elnököt idéztük, aki az angolszász csapatok főparancsnoka volt a II. világháborúban. Hőszigetelj okosan! Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője válaszolt többek között olyan kérdésekre, mint pl. Milyen károkat okozhat a rossz kivitelezés? Mennyire veszélyesek a hőszigetelések? Mi van akkor, ha egy pl. 10 évvel ezelőtti szigetelést ma már vékonynak tartunk? Megérkezett az iPhone12 - Van új a nap alatt? Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője elemezte a készüléket.
14/10/2020 • 0
ESG, dizájn alapú kkv-k, Amazon - 2020-10-1406 óra
Gratulálunk születés- és névnaposoknak és a Budapesti Fesztivál Zenekarnak, akik a világ 10 legjobbjába kerültek. Méghozzá az előkelő harmadik helyre! A fonódó villamosok "fonódásának" elemzésével és a bubik cseréjével is foglalkozunk. ESG - Fektess a fenntartható gazdaságba! Megnézzük az alapok piacát, mi ment jól és mi ment katasztrofálisan. Mik azok az ESG alapok? Mi lesz az új befektetési alap kategorizálás lényege? Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnöke ismerteti, amit tudnunk kell az ESG-ről és a kategóriáiról. Dizájnnal a versenyképességért - üzletfejlesztési képzés indul kkv-knak ingyenesen. Hogyan kell elképzelni egy dizájn alapú KKV képzést? Tornyánszki Évával a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Innovációs Központjának projektvezetőjével beszélgetünk. Amazon, Google, Instagram, Rakuten - Mi hír a nagyágyúkról? Megtudtuk Palocsay Gézától, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójától
14/10/2020 • 0
Péntek 13, tőzsdenyitás, Woody Allen - 2020-10-1309 óra
Mesél a múlt: ezen a napon 1307-ben IV. (Szép) Fülöp francia király a templomos lovagrend elleni per során a rend 2000 tagját letartóztatja, perbe fogja, javaikat elkoboztatja és kivégezteti őket. Ezt a napot tartják annak a történelmi eseménynek amiből a péntek 13. babona kialakult. Katona Csaba történész mesélt nekünk a múltról. Deák Dávid, üzletkötő ismertette az Equilor tőzsdenyitásról szóló információkat. Apropó, milyen az új Woody Allen könyv? Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője mondta el véleményét az Apropó nélkül önéletrajzi kötetről.
13/10/2020 • 0
Irodapiac, Hungexpo, Covid-19 - 2020-10-1308 óra
A járvány miatt különleges megoldások születtek a szállodáknál. Léteznek vajon rugalmas irodai megoldások is? Darázsdi Szabolcs, a House of Business Sales and Marketing Managere számol be erről Margaret Thatchertől idéztünk Aranyköpés rovatunkban, aztán irány a Hungexpo! Legalábbis szóban. Ganczer Gáborral, Hungexpo Zrt. vezérigazgató, a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnökével a közelgő vásárok, kiállításokról beszélgettünk a Covid-19 árnyékában. Logisztika rovatunkban hoztunk néhány fontos hírt a szállítmányozási nagyvilágból.
13/10/2020 • 0
Vízvezetékrendszer, olajpiac, hulladék - 2020-10-1306 óra
Születés- és névnaposok köszöntése után belelapoztunk virtuálisan az online sajtó cikkeibe és megnéztük, milyen az aktuális tőzsdei helyzetkép. Lefújták a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Hurka, kolbász nem lesz, azt már tudjuk. Hogyan lehet kigazdálkodni a 22 milliós pavilon árat? Céges elvándorlást indíthat a budapesti különadó, a BKIK szerint. Felújításra szorul a magyar vízvezetékrendszer jelentős része. Ezt már nemcsak az ágazat és a szakigazgatás tudja, hanem a lakosság is érzékeli Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnöke. Mi nyomja le az olajpiaci árakat? Szaúdi-orosz, kínai-amerikai konfliktusok, vagy a koronavírus hat jobban? 2030-40 közé becsli a kereslet csúcsát az OPEC - ez hogyan hat? Kína és az EU is karbonsemlegességet ígér 2050-60-ra: tartható ez? Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olajipari elemzője segít nekünk a kérdések megválaszolásában. A hulladék nem probléma, hanem lehetőség! Erről Simon Anita, az Alteo Csoport Hulladékgazdálkodási divízió vezetője beszélt.
13/10/2020 • 0
Húsleves, tőzsdenyitás, 2030 - 2020-10-1209 óra
Mihálovits gazda elgondolkodott, hogy a pálinkafőzés adómentességéről, vagy a húsevésről való lemondás hatásairól beszéljen. Az utóbbi mellett döntött. Az autóipari áthallások kifejtését követően a tőzsdenyitás helyzetéről világosított fel minket Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője. Heuréka-élmény rovatunkban próbáltuk megtudni, milyen lesz a következő tíz év Magyarországon? Milyen gazdasági, üzleti, társadalmi folyamatok várhatók? Kozák Ákos, üzleti jövőkutató, szociológus segített nekünk.
12/10/2020 • 0
Kína, aranyköpés, Henkel - 2020-10-1208 óra
Adóvilág rovatunkban ma Kína és környezete kerül elénk. Méghozzá az 1. rész, mert Kínát nem lehet egy részben kitárgyalni. Az adózás szempontjából Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, politikai szempontból pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő mondja el, mi is történik ebben az országban. Aranyköpés: Parti Nagy Lajos. Piaci hotspot: a Henkel folytatja a felvásárlásokat - Baráth Tibor, vezető üzletkötő.
12/10/2020 • 0
Bicikli, makroadatok, Mars - 2020-10-1206 óra
Soha nem látott biciklis forgalomnövekedést mértek szeptemberben Budapesten. Megfordult a trend: nem alábbhagyott, hanem új lendületet kapott a kerékpáros növekedés az iskola- és munkakezdés hónapjában Budapesten. A kerékpárszámlálók szerint nem kevesebbet, hanem többet kerékpároztak a budapestiek, mint augusztusban.
2019-hez képest április óta tart a növekedés. Szeptemberben a – nyilvánosan elérhető - fővárosi bicikliszámlálók látványos, átlagosan 35%-os növekedést mértek az egy évvel korábbihoz képest. Legnagyobb nyertes a Csepelre vezető Weiss Manfréd úti kerékpárút, ahol 59%-kal bicikliztek többet a tavaly szeptemberihez képest.
Kürti Gábor (Kükü), a Magyar Kerékpárosklub elnöke számolt be az új eredményekről.
Az MNB aukciókra és amerikai kiskereskedelem és ipari termelési adatokra figyelhetnek a befektetők. Hogy miért? Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője számol be erről nekünk.
Mihálovits András felhívja a figyelmet a Mars-ra...
12/10/2020 • 0
Fény az utazási alagút végén, Tőzsdenyitás - 2020-10-0909 óra
Egységes EU-s utazási szabályozásról és a jelenlegi repülési, utazási helyzetről számol be Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos.
Búró Szilárd pénzügyi innovációs vezető elmondja a tőzsdenyitási információkat, aztán érkezik újra Don Los Fapados i Vonatos. :)
9/10/2020 • 0
Több női informatikust! Pandémia idején egészségesen táplálkozzunk? Egyedül a kéktúrán. - 2020-10-0908 óra
Több női informatikust! Ne csak a férfiak elemezzenek hipotetikus makroökonómiai forgatókönyveket! Mátyás-Kollár Gabriella a Morgan Stanley IT részleg operációs vezetője beszélt rról, miért van az, hogy nagy százalékban még mindig a férfiak az informatikusok a cégeknél?
John Lennon idézet után azon gondolkodtunk, járvány idején figyelünk-e arra, hogy egészségesen táplálkozzunk? Hogyan változtak meg a beszerzési csatornáink, rákaptunk-e az online megrendelésekre? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője volt segítségünkre a kérdések megválaszolásában.
Losó úr átadta a céget a gyerekeknek, ő pedig elindult és egyedül járja a kéket. Miért jó a kéktúrát megtenni? Losó József, a Mirelite Mirsa Zrt. elnöke elmondja ezt is.
9/10/2020 • 0
Lennon, 5%-os lakásáfa visszatérés, Egészségügyi átalakítás, Megtorpanó olajár, szárnyaló réz... - 2020-10-0906 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntése után felütöttük virtuális újságainkat a legfrissebb hírekért és azt is megnéztük, hogy nyit a Tőzsde.
Ébresztő rovatunkbn az 5%-os lakásáfa visszatérésének várható hatásairól beszélgettünk Kárpáti Józseffel, az ÉVOSZ – Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetségének (Makész) elnökével
Mi is történt pontosan a nagy egészségügyi átalakítás során és mit kér az orvosi kamara? dr Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkára összefoglalta, mi az ami teljesült és mivel bővült az egyezség.
Megtorpanó olajár, szárnyaló réz... De miért nem tud az olaj tartósan 40 dollár fölé emelkedni, milyen keresleti-kínálati okok állnak a stagnálás mögött? Várható-e a vírus terjedésével a tavaszihoz hasonló árzuhanás, vagy stabilizálódik (emelkedik) az árfolyam ? Miért tudott a többi nemesfém közül is a legnagyobbat emelkedni az elmúlt hónapokban? Erről Fábián Lóránttól, az OTP Global Markets traderétől kaptunk információt.
9/10/2020 • 0
Brand- vagy alkalmazáshűség? Tőzsdenyitás, Kávézási szokások - 2020-10-0809 óra
IT rovatunkban Strausz János, a Cisco Magyarország adatközponti megoldások üzletág vezetője beszélt nekünk arról a jelenségről, hogy a márkahűséget lassan felváltani látszik az alkalmazáshűség.
Török Lajos, vezető elemező ismertette a tőzsdenyitást követő árfolyamokat, végül NOPQ rovatunkban a kávézási szokásokról beszélt Szeles Dóra, a Coca Cola HBC Magyarország kávéfejlesztési vezetője.
8/10/2020 • 0
A válságálló autószalon, Aranyköpés, Futómű, Erste Piaci Hotspot - 2020-10-0808 óra
Futómű rovatunkban Nagy János, a Volvo Autó Galéria Kft. ügyvezető igazgatója beszélt nekünk a 20 éve sikeresen működő vállalkozásról, ahol senkit nem kellett kirúgni a járvány miatt.
Aranyköpés rovatunkban a ma 50 éves Matt Damon-tól idéztünk, majd Várkonyi Gábor, autós szakértőt kérdeztük dízelbotrányról, Audi-perről, a forradalmi Tesla gyárról, és Elon Muskról.
Az Erste Piaci Hotspot vendége Baráth Tibor, vezető üzletkötő volt, akivel a Citigroup büntetés és WireCard vizsgálóbizottság kapcsán beszélgettünk.
8/10/2020 • 0
Újraindítási adó Budapesten, Amerikai alelnöki vita, Az ingatlanpiac és a koronavírus - 2020-10-0806 óra
Újraindítási adó Budapesten, amerikai alelnöki vita, az ingatlanpiac és a koronavírus, így kezdtünk.
A névnaposok és szülinaposok után lapszemléztünk, tőzsdéztünk, majd Budapest, te csodás rovatunkban arról beszélgettünk, hogy a járvány miatt ún. újraindítási adó bevezetésén gondolkodik Karácsony Gergely, melyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból.
Ébresztő rovatunk vendége Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza volt, akivel az amerikai alelnöki vitát elemeztük.
Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője az instant fedezetértékesítés folyamatában kalauzolt el bennünket, majd Heti alapozó rovatunkban Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója tartott beszámolót a koronavírus ingatlanpiacra gyakorolt hatásáról.
8/10/2020 • 0
Magyarország, a madármegfigyelő nagyhatalom, Tőzsdenyitás - 2020-10-0709 óra
Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjét kérdeztük az MME közös agrárpolitikai terveiről, majd Buró Szilárd számolt be a tőzsdenyitást követő árfolyamokról, végül néhány hallgatói kommentre is maradt még időnk válaszolni.
Videó:
https://www.youtube.com/watch?v=n4HQbv_zr4E
Hang:
7/10/2020 • 0
HR percek - Mennyi lesz jövőre a borítékban, Régi házak homlokzati hőszigetelése, Dupla kijelzős telefonok - 2020-10-0708 óra
HR percek rovatunkban Deák Andreát, a Greensearch Kft ügyvezető igazgatóját kérdeztük arról, hogy felméréseik alapján mit hoz a jövő év, mennyi lesz a borítékban?
A mai aranyköpést a ma 110 éve született Tabi László, újságíró és humoristától idéztük, majd Kékessy Péter a Baumit alkalmazástechnikai vezetője tartott gyorstalpalót a régi házak homlokzati hőszigeteléséről.
Mobilózis rovatunkban Fekete Gábor, az iFater.net alapítója beszélt nekünk a dupla kijelzős telefonok várható jelentőségéről, hogy kiválthatja-e a tabletet és a laptotpot.
7/10/2020 • 0
Forgalomtechnikai problémák Angyalföldön, Kivezetik a hálapénzt, Használt ruhákban van a nagy biznisz - 2020-10-0706 óra
Köszöntöttük az Amáliákat, Amálokat, Bekényeket, Rodionokat és Vandelinákat, és megemlékeztünk többek között a ma 110 éve született Tabi László, újságíróról és humoristáról.
Egy gyors lapszemle és tőzsdei helyzetkép után Budapest, te csodás rovatunkban Molnár Zsuzskát, a Járókelő.hu sajtóreferensét kérdeztük az Angyalföldön leginkább kiélezett vitáról a parkolók és gyalogosok között.
Ébresztő rovatunkban az ellentmondásos orvosbér-emelésről és a hálapénz kivezetéséről beszélgettünk, majd a közép-és kisvállalkozói szféra online piacterek felé tolódását vizsgáltuk.
E-commerce rovatunk vendége Palocsay Géza, a Jófogás és Használtautó.hu ügyvezetője volt, akivel a használt ruhákkal foglalkozó vállalkozások sikerét elemeztük.
7/10/2020 • 0
Rebellió - új történelmi társasjáték, Tőzsdenyitás, Művészetek völgye helyett így is sikeres Völgyhétvégék - 2020-10-0609 óra
Mesél a múlt rovatunkban egy új, történelmi témájú társasjátékról számolt be Katona Csaba, történész és Paksa Rudolf, történész, a játék egyik kifejlesztője.
Deák Dávid, üzletkötő ismertette a tőzsdenyitást követő árfolyamokat, majd Kultmogul rovatunkban Oszkó-Jakab Natáliávaé, a Művészetek Völgye általános igazgatójával beszélgettünk arról, hogy a járvány miatt elmaradt fesztivál helyett limitált létszámmal megrendezett Völgyhétvégékkel kapcsolatos tapasztalatok alapján lehet-e 2021-re tervezni.
6/10/2020 • 0
Rejtett mintázatok - új kiállítás, Göncz Árpád, Innovációs ötletek a cégek életben maradásáért - 2020-10-0608 óra
Hogyan lehet vizsgálni a társadalmi, kulturális jelenségeket a hálózati gondolkodás megközelítéséből? Vajon meg lehet jeleníteni és befogadhatóan vizualizálni ezeket a kapcsolatokat? Készman Józseffel, a "Rejtett mintázatok" kurátorával beszélgettünk a Telekom és Ludwig Múzeum szervezésében bemutatott új kiállítás kapcsán.
Aranyköpés rovatunkban Göncz Árpádtól idéztünk, majd Hoffmann Bence, ShiwaForce, üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt nekünk arról, hogy a vírus megjelenése óta különösen fontossá vált, hogy minden vállalat törekedjen valamennyire szoftvercégnek is lenni, új technológiát, módszertant, innovációt bevezetni.
6/10/2020 • 0
Hálapénz kivezetésének terve, Trump hirtelen gyógyulása, Bezárt a Kobuci, Nem lesz V alakú válság - 2020-10-0606 óra
Névnaposok és születésnaposok köszöntése után Lapszemléztünk. Szó volt a hálapénz esetleges kivezetéséről, orvosbérekről, és Trump hirtelen gyógyulásáról a koronavírusból, végül áttekintettük a mai árfolyamokat.
Budapest, te csodás rovatunkban beszéltünk a Kobuci bezárásáról egy alkalmazott megbetegedése miatt, illetve arról, hogy cserébe viszont újra kinyit a hétvégén a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum.
Ébresztő rovatunkban Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzőjét kérdeztük a nehezen értelmezhető munkaerőpiaci adatokról, úgy tűnik nem lesz V alakú válság.
Cégenergia rovatunkban beszámoltunk arról, hogy hálózatra kapcsolták a világ legnagyobb naperőművét, és kiderült az is, hogy kell házi, dizájner szélturbinához jutni.
Végül az egészségügyi átalakítás körüli káoszt próbáltuk kibogozni.
6/10/2020 • 0
Mihálovits gazda és a szüret, Tőzsdenyitás, Mesterséges intelligencia - 2020-10-0509 óra
A Gazda ezúttal a szüretről, bortörvényről és az esetleges zéró tolerancia feloldásáról beszélt nekünk populáris stílusban.
Tőzsdenyitás rovatunkban Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője ismertette az árfolyamokat, majd Heuréka-élmény rovatunkban a mesterséges intelligencia mai lehetőségeit elemeztük tartalomgyártási szempontból Kiss Gergellyel, Az Attrecto Zrt. vezérigazgatójával.
5/10/2020 • 0
Az amerikai elnökválasztás fejleményei, Bob Geldof, Piaci Hotspot - 2020-10-0508 óra
Adóvilág rovatunkban az amerikai elnökválasztás fejleményeit vizsgáltuk pénzügyi és politikai szempontból Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, valamint Feledy Botond, külpolitikai szakértő segítségével.
Aranyköpést a ma 69 éves sir Bob Geldoftól idéztünk.
Erste Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter üzletkötő tartott rövid beszámolót.
5/10/2020 • 0
Megbukott a kényszeres vasútra terelés, Magyar infláció - 2020-10-0506 óra
Köszöntöttük többek között az Aurélokat, Pálmákat, Tulipánokat, a ma 69 éves Bob Geldolfot, és a 103 éve született Szabó Magdát, tartottunk egy nagyon rövid lapszemlét, és átfutottuk az árfolyamokat.
Budapest, te csodás rovatunkban Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója elemezte, miért bukott meg a kényszeres vasútra terelés az agglomerációban.
Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője a magyar infláció alakulásáról tartott nekünk beszámolót és betekintettünk az európai termelési adatokba is.
5/10/2020 • 0
Ács is in the Air, Tőzsdenyitás, Jótékonyság, zöldség Charity, Mihálovits - Kántor LIVE - 2020-10-0209 óra
Ács Gaben Gábor, Don Los Fapados i Vonatos beszél az aktuális utazási helyzetről, Vavrek Zsolt a rőzsdenyitásról.
Simon Zsófia, az Ultrabalaton értékesítési vezetőjétől megtudhattuk, a futás közösségi élményt is nyújt. Ahogy az is kiderült, hogyan történik a sér ültek, hátrányos helyzetűek segítése a futóközösség által, a Biotech USA-val karöltve.
Mihálovits András és Kántor Endre előrehozott befutót tart - Live
2/10/2020 • 0
Mit mond az UB főszervező, Egészséges ropogtatni való, Amatőr szintről ultra szintre - 2020-10-0208 óra
Zelcsényi Miklós, az UB főszervezője elmondja, hogyan állt ösze a verseny az idén, Egészséges ropogtatni valókhoz ad tanácsot Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője.
Plesz Botond, Balatonman training team vezető edzője beszélt arról, hogy a teamnek van egyéni indulója most is. Mennyire extrémebb felkészülést igényel az ultra? Hogyan lehet szintet lépni amatőrből?
2/10/2020 • 0
XIV. NN Ultrabalaton, Bódis Tamás ultrafutó, UB RAJT, Baranyai Dávid NN, OTP Global Markets - 2020-10-0206 óra
A XIV. NN Ultrabalatonról jelentkezett a Millásreggeli, Balatonfüredről.
A vendégünk volt Bódis Tamás ultrafutó, a címvédő, akinek a tavalyi eredménye 20:26:37!
Baranyai Dávid, az NN Biztosító igazgatósági tagja. aki arról beszélt, miért álltak az esemény mellé, miért fontos ez az NN-nek?
Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője a Nagy Britannia (GBP árfolyama, brit makro, Brexit, járvány hatásáról beszélt.
2/10/2020 • 0
Brutál hekkertámadás, Equilor tőzsdenyitás, Pánikvásárlás - 2020-10-0109 óra
Brutál hekkertámadás történt a kórházak ellen. Ráadásul holnapután záróvizsgázik a Millás évfolyam. De a kettő között semmi összefüggés. Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója számol be a fejleményekről.
Az Equilor tőzsdenyitási információkat Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető ismerteti, NOPQ rovatunkban a pánikvásárlás kerül a középpontba, ugyanis kiderült, ez ellen küzd a Nébih!
1/10/2020 • 0
Lakossági részvénykibocsátás, Csal a Porsche? - 2020-10-0108 óra
DM-KER 2019 végén lépett tőzsdére egy zártkörű tőkeemelést követően most pedig már lakossági részvénykibocsátásra készül. Mi indokolja ezt a dinamikus fejlődést?
Aranyköpés rovatunkban a születésnapját ünneplő Molnár Piroskától idézünk.
Csalt a Porsche is? Várkonyi Gábor, autós szakértő ad választ a kérdésre.
Az Erste piaci hotspot eseményeiről Baráth Tibor, vezető üzletkötő számol be.
1/10/2020 • 0
Csődcsütörtök, Turisztikai mentőöv, Választás Amerikában - 2020-10-0106 óra
Csődcsütörtökkel kezdjük a mai napot. Budapesttel foglalkozó rovatunkban szó esett arról, hogy mentőövet dob a főváros a turisztikai vállalkozásoknak és hogy még egy évig lezárva marad az Újpalotára vezető felüljáró.
Befektetői lakáseladási hullám indulhat a fővárosban. Erről Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője számolt be.
Vakcina, Vita, Választás. Hogy mi az összefüggés? Megtudtuk Tunkli Danitól, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserétől
1/10/2020 • 0
Parázs vita az autós klímaszigorról, Frédi és Béni ma 60 éves - 2020-09-3009 óra
A mai műsor utolsó blokkjában parázs vitának lehettünk szem és fültanúi, Várkonyi Gábor autós szakértő és Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport energetikai és közlekedési témafelelőse csapott össze arról, hogy zöldülni kell-e mindenáron, ha túl akarunk élni, vagy a közgazdasági racionalitásokat is fontos figyelembe venni.
Equilor rovatunkban Deák Dávid ismertette a tőzsdenyitást követő árfolyamokat, végül a ma 60 éve bemutatott Frédi és Béni rajzfilmsorozatra emlékezve Romhányi rímekkel búcsuztunk.
30/9/2020 • 0
Hogyan működik az instant iroda? Sütő Andrásra emlékeztünk, Milyen a jó homlokzati hőszigetelés? - 2020-09-3008 óra
Fehér Attilával, a House of Business managing partnerével beszélgettünk a "plug and play" megoldásokról az irodapiacon, majd
Aranyköpés rovatunkban Sütő Andrásra emlékeztünk egy idézettel.
Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője ezúttal a homlokzati hőszigetelő rendszerekről tartott nekünk előadást.
30/9/2020 • 0
Nem működik az egyirányúsitó terv Újlipótvárosban, Laktanyákból emlékmű, Trump Biden vita - 2020-09-3006 óra
Névnaposaink és születésnaposaink köszöntése után lapszemléztünk és átfutottuk az árfolyamokat.
Budapest, te csodás rovatunkban szó esett az Újlipótvárost érzékenyen érintő egyirányúsító tervről, és arról, hogy lesz laktanyákból műemlék Budapesten.
Feledy Botond, külpolitikai szakértővel az első elnöki vitát elemeztük Trump adóbotránya kapcsán, majd KKV rovatunkban a járvány okozta hatásokat vizsgáltuk, végül Palocsay Géza, a Jófogás és Használtautó.hu ügyvezető igazgatója ecsetelte miért nem tudott magához térni az autópiac nyár végére sem.
30/9/2020 • 0
I. Szulejmán, aki nem is volt annyira romantikus, Idén online nézhető a Verzió_dokumentumfilm-fesztivál - 2020-09-2909 óra
Mesél a Múlt rovatunkban Katona Csaba, történész elevenítette fel a romantikus sorozatok hatására átértékelődött valóságot I. Szulejmánnal kapcsolatban.
Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője ismertette az árfolyamokat a tőzsdenyitást követő órában.
Kultmogul rovatunkban Gyureskó Enikő, a Verzió fesztivál koordinátora mesélt nekünk az idén novemberben ezúttal online megrendezendő dokumentumfilm-fesztivál részleteiről.
29/9/2020 • 0
Foglalj orvost!, Aranyköpés: Jerry Lee Lewis, DevOps - 2020-09-2908 óra
Repjegy, vagy színház jegy mellett dokit is lehet már online foglalni.
Straub Fannival beszélgettünk, a Foglalj Orvost alapító tulajdonosával, ügyvezető igazgatójával.
ARANYKÖPÉS rovatunkban Jerry Lee Lewis-tól idéztünk, majd Kovach Anton, a ShiwaForce vezérigazgatója avatott be minket a DevOps működésébe, illetve, hogy hogyan támogatja ez a gyors üzleti alkalmazkodást.
29/9/2020 • 0
Autómentes rakpartot akar Karácsony Gergely, Aprócska lett az új gazdaságvédelmi adócsomag - 2020-09-2906 óra
Köszöntöttük a Mihályokat, valamint Gabos, Kapolcs és Ráfis nevű hallgatóinkat, megemlékeztünk az 1848-as pákozdi csatáról, és Jerry Lee Lewist is köszöntöttük 85. születésnapján.
A napi lapszemle és tőzsdei áttekintés után Budapest, te csodás rovatunkban szó volt a Ferihegy felújítási terveiről, egy autómentes rakpart víziójáról és arról, hogy a hangos zene a taxiban szabálysértésnek minősül-e vagy sem.
Madár Istvánnal, a portfolio.hu vezető elemzőjével beszélgettünk a gazdaságvédelmi új adócsomagról, illetve annak értékelhetetlenül pici hatásáról a beruházásokra.
Cégenergia rovatunkban Luczay Péter, az ALTEO Nyrt. Termelés és kockázatmenedzsmentért felelős
vezérigazgató-helyettese volt vedégünk, aki a megújuló villamosenergia termelést könnyítő megoldásokról számolt be nekünk.
29/9/2020 • 0
Legyen saját malacod!, Üzleti vállalkozások az űrben - 2020-09-2809 óra
Legyen saját malacod! - Kelemen Róberttel, Cégénydányád polgármesterével beszélgettünk egy formabontó és innovatív megoldásról, mellyel sok ember számára teremtettek munkát az első online bértartó lehetőség kiépítésével.
Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető ismertette a tőzsdenyitás utáni pillanatképet, végül Pacher Tiborral, a Puli Space alapítójával és vezetőjével beszélgettünk már létező üzleti vállalkozásokról az űrben.
28/9/2020 • 0
Kié a világűr?, Aranyköpés: Réz András, Commerzbank fordulat - 2020-09-2808 óra
Adóvilág című rovatunk első felében Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere részletezte, milyen adózás vonatkozik az űrben végzett tevékenységekre, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő vette át a stafétát, akivel politikai témában kutattuk a világűrt.
Aranyköpést ezúttal Réz Andrástól idéztünk, végül Baráth Tibor, vezető üzletkötő kalauzolt bennünket a tőzsde világába.
28/9/2020 • 0
IT támadás Magyarország ellen!, Munkaerőpiac itthon és amerikában - 2020-09-2806 óra
Köszöntöttük többek között a Venceleket, Ismériákat, Szelimeket, és boldog születésnapot kívántunk a ma 69 éves Réz Andrásnak.
Lapszemle és tőzsdei áttekintőnk után Budapest, te csodás rovatunkban várható átépítésekről, forgalomkorlátozásokról, pályázati mutyiról és egy vicces mentős sztoriról esett szó.
Ébresztő rovatunkban Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatójával beszélgettünk a Magyarországot ért eddigi legaggasztóbb kibertámadásról, majd Heti Kitekintő rovatunkban Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője számolt be jelenlegi, itthoni és amerikai munkerőpiaci adatokról.
28/9/2020 • 0
Hogyan utazhatunk most? Tőzsdenyitás, Ács Gábor válaszol - 2020-09-2509 óra
Ács is in the air rovatunkban Ács “Gaben” Gábor, az utazók és utazni vágyók védőszentje igazít el minket, hogyan utazhat biztonságosan az, aki most külföldre akar menni.
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató számol be a tőzsdenyitásról.
Ács Gábor folytatja és válaszol hallgatóink kérdéseire.
25/9/2020 • 0
Milyen elektromos autó jó neked? Mivel lehet a tejet, a húst helyettesíteni? Hogyan védekeznek a COVID ellen az Ultrabalatonon? - 2020-09-2508 óra
Kinek milyen elektromos autó való? Schiller Márk, a Schiller Autócsalád, marketing vezetője segít nekünk a kérdés megválaszolásában.
Családi ökolábnyom csökkentésről vilgosított fel minket Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. Sok kérdésünkre kaptunk választ, például azokra, hogy hogyan lehet elkezdeni? Mivel lehet a tejet, a húst helyettesíteni? Miért számít Linda McCartney úttörőnek ebben a gondolkodásmódban.
Ép testben rovatunkban a XIV. NN Ultrabalatonról, a verseny szervezési munkálatairól, az indulókról, a járvány hatásairól, a zöldítésről beszélgettünk Zelcsényi Miklóssal, az NN Ultrabalaton futóverseny főszervezőjével.
Budapest, Te csodás rovatunkban szó esett a visszatérítésre kerülő reptéri járatok buszjegyeiről, a Római parti szabadstrandról.
Váratlan kamatemelés az MNB-től! Ébresztő rovatunkban erről beszélt Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. makroelemzője.
10-ből 9 ember hagyott abba online vásárlást. Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing vezetőjével derítettük ki, miért.
Miért erősödik a dollár, meddig gyengülhet a forint? Mik a Devizapiaci trendek? Milyen hatásuk van a forintra? Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője ad választ a kérdéseinkre.
25/9/2020 • 0
Lendületben a Microsoft, Az élet olyan mint egy doboz bonbon. - 2020-09-2409 óra
Lendületben a Microsoft - az idei Ignite-on látható újdonságokról számol be Hlács Ferenc, a Hwsw.hu szakírója. Arra is választ kapunk, jár-e játékfejlesztő az új XBox mellé?
A tőzsdenyitás híreiről számolt be Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője.
Magyar siker született a Great Taste Awardson. Erdélyi Nórával, a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra tulajdonosával és chocolatier-jével és Csomor Tamással a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra tulajdonosával beszélgetünk például arról, hogy mikor és miért kezdtek el bonbonnal foglalkozni? Hogyan tanulták a mesterséget? Hova szállítanak? Milyennek látják a magyar és külföldi piacot? Mit kell tudni a díjnyertes termékről? Miből és hogyan készül?
24/9/2020 • 0
Digitális nomádok, nulla felé tendáló fogyasztás előírás, IPO - 2020-09-2408 óra
Pénzügyekről kristály tisztán rovatunkban dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója világosított fel minket, ki azok a digitális nomádok?
Nesze sánta, itt egy púp! - További kibocsátáscsökkentés az autóiparban? Meddig csökkenthető reálisan az autók fogyasztása? Futómű rovatunk szakértője Várkonyi Gábor volt.
Erste piaci hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter üzletkötőtől megtudtuk például az, hogy mikor lesz a Palantír IPO.
24/9/2020 • 0
Maci a szerzetes, átalakuló bonus-malus, proptech, opciós őrület. - 2020-09-2406 óra
A születésnaposok és névnaposok köszöntése után felvetődött a kérdés, mi lesz Maci neve, ha szerzetes lesz belőle. A budapesti fejlesztés tervek kibeszélése után Lambert Gáborral, a Mabisz kommunikációs vezetőjével beszélgettünk az átalakuló kötelező biztosítási rendszerről.
Négyzetméter rovatunkban megnéztük, mekkora a szerepe a digitalizációnak az ingatlanszektorban. Dános Pál, MRICS igazgató, a KPMG tanácsadója segített nekünk ebben.
Csak óvatosan! NAGYON óvatosan! Opciós őrület a részvénypiacokon - figyelmeztetett minket Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere
24/9/2020 • 0
Üveghulladék, tőzsdenyitás, nemzetközi bankvilágot megrázó botrány - 2020-09-2309 óra
Miért nem gyűjtjük az üveghulladékot? Miért szűnt meg a régi betétdíjas rendszer? Mi van most? Gyűjtik-e az üveghulladékot? Merthogy eltűnt az ilyen gyűjtőszigetek jó része... Hartay Mihály, hulladékgazdálkodási szakértővel nézzük át az átlátszó problémát.
Deák Dávid üzletkötő beszámol az Equilor tőzsdenyitásról, majd Pethő Andrással, a Direkt36.hu oknyomozó újságíró központ társalapítójával járjuk körbe a a nemzetközi bankvilágot megrázó botrány hátterét a dübörgő nemzetközi pénzmosodáról.
23/9/2020 • 0
Gazdaságélénkítés, hőszigetelés, a Digi vesszőfutása - 2020-09-2308 óra
Hogyan élénkíti a gazdaságot az MFB? Milyen fogadtatásra talált az MFB tavasszal meghirdetett gazdaságélénkítő csomagja? Hogyan néz ki az egyes termékek iránti érdeklődés? Milyen vállalkozások (ágazat, méret) fordultak leginkább az MFB-hez? Hogyan néz ki eddig a 2020-as év az MFB-nél? Kisgergely Kornél, az MFB Üzleti Divíziójának főigazgatója válaszol a kérdéseinkre.
Hőszigetelés? - Gondolkodjunk rendszerben! Ezt ajánlja szakértőnk, Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője is.
Kinyírják a Digit? - Konteók terjednek a negyedik mobilszolgáltató vesszőfutása kapcsán. Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával járjuk körbe a témát.
23/9/2020 • 0
Zebrák és csatornafedelek, multivezetők a KKV szektorban, vevővadászat az online piacon - 2020-09-2306 óra
Születésnaposok, névnaposok köszöntésével és útfelbontásokkal kezdődik a mai Millásreggeli.
A témát folytatjuk a Budapest, Te csodás rovatban, Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével a zebraigényekről és a beszakadt csatornafedelekről beszélgetünk, melyek apró problémák a fővárosi utcákon.
Az egykori multicég vezetők erősítik a a kkv szektort? Jópár történet kering arról, hogy multicégnél dolgozó vezetők átzsilipelnek a kkv szektorba. Mi lehet a mozgatórugó? Mennyire jellemző ez Magyarországon? Heitner Tamás, az Invescom Corporate Finance tranzakciós tanácsadója segít nekünk a kérdések megválaszolásával.
50-ik alkalommal jelentkezik adásunkban Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója, akitől megtudtuk, hogyan vadásznak a vevőkre az online kereskedők.
23/9/2020 • 0
A legmagyarabb Habsburg, élő szereplős Mulán - 2020-09-2209 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész "a legmagyarabb Habsburg"-ról, Habsburg-Lotharingiai József főhercegről beszélt nekünk, aki 225 éve, 1795. szeptember 22-én lett Magyarország nádora.
Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője ismertette a tőzsdei árfolyamokat, majd Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője arról beszélt, hogy messzire kalandozott az élő szereplős Mulán. Legalábbis elég messzire kalandozott az eredeti animációs változattól a film, de egyáltalán, miért van szükség élő szereplős verziókra? És ez a fim egy új film, új mondanivalóval? Miben más?
22/9/2020 • 0
Családi vagyontervezés, emberi vs. gazdasági érdekek a vállalatvezetésben - 2020-09-2208 óra
Családi vagyontervezés - Nem lehet elég korán kezdeni. Erről hallgattuk meg Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke beszámolóját, aki aztán válaszolt hallgatóink kérdéseire.
Aranyköpés rovatunkban Faludy Györgyöt idéztük.
Emberi vs. gazdasági érdek a vállalatvezetésben - Élhet-e együtt a humanizmus és a kapitalizmus? Erre a kérdésre is kaptunk választ dr. Dura Mónikától, a ShiwaForce operatív vezérigazgató-helyettesétől.
22/9/2020 • 0
Ünneplők, startup gyorsítósáv, hatékony vállalkozás - 2020-09-2206 óra
Születésnaposok és névnaposok köszöntése után érkeztek az évfordulók, belenéztünk a mai lapokba és a tőzsdei hírekbe.
Szépen cseperedik a startupod, de nem tetszik a tempó? Akkor lépj a gyorsítósávra! Startupok figyelmét hívtuk fel arra, hogy nyílt innovációs programra lehet jelentkezni! Fischer András, az OTP LAB vezetője segített nekünk ebben.
Szeretnéd hatékonyan működtetni a vállalkozásodat? Ismerd meg a legújabb módszereket! - ajánlotta nekünk Ecsédi- Dandóci Edit, a Sämling Kft. Ügyvezető igazgatója.
Többek között kitértünk arra, hogy
- a Sämling eddig nagyvállaltoknak nyújtott képzéseket, most nyitottak a kisvállalkozások felé a Vállalkozói Akadémia létrehozásával
- sokan akarnak most vállalkozni, ehhez szeretnének tudást, alapot biztosítani
- mennyire kaphatók kisvállalkozók a képzésekre?
- hogyan sikerült "digitalizálódniuk"? mit tudnak e-learning terén nyújtani?
22/9/2020 • 0
Green Deal, tőzsdenyitás, DAO-k - 2020-09-2109 óra
Mit tartalmaz a Green Deal? A közös agrárpolitika jövőjéről dr. Mezei Dáviddal, a Takarékbank Agrár és Uniós Kapcsolatok Igazgatóságának ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató a tőzsdenyitásról, Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó pedig arról beszélt a műsorban, mi fán teremnek a Decentralizált Autonóm Szervezetek, azaz DAOk? Valóban ezek a szervezetek lehetnek a céges világ önvezető autói középtávon.
21/9/2020 • 0
Adóvilág - a Déli sarkvidék, piaci hotspot - 2020-09-2108 óra
Adóvilág rovatunkban a különleges területek 2. részében a déli sarkvidékre utaztunk virtuálisan szakértőink segítségével.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere adózás szempontjából, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig politikai szempontok alapján mutatta be nekünk ezt a térséget.
Aranyköpés rovatunkban Vekerdy Tamást idéztük, Kababik József, üzletkötő pedig a Tik-Tok-ról, a VW-ről, a Raiffeisen-ről és a Bugattiról is értekezett az Erste Piaci Hotspotban
21/9/2020 • 0
Budapesti arculat, járvány elleni védekezés, MNB, kockázati tőke - 2020-09-2106 óra
A névnapos, szülinapos köszöntések után megnéztük, miről írnak a lapok és hogy miről árulkodnak a tőzsdei hírek. Modern és karakteres lett Budapest új arculata. Úgy tűnik, nekünk tetszik a pályázatot nyert ernyő.
Mi a gond a magyar védekezési stratégiával? Sok olyan intézkedés született, ami segít megelőzni a járvány terjedését, és sok olyan is van, ami látszatintézkedés. A magyar koronavírus elleni védekezési stratégiával mégsem ez a fő gond... Madár Istvánnal, a portolio.hu vezető elemzőjével beszéltük át ezt a témát.
Magyar kamatdöntés és nemzetközi BMI adatok adhatnak irányt a forintnak - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője számolt be nekünk erről.
Mire számíthat most a befektető? A két hullám közötti kockázati tőkéről beszélgettünk Galácz Ábellel, a Lead Ventures ügyvezető igazgatójával.
21/9/2020 • 0
Mi kell most az utazáshoz? Tőzsdenyitás - 2020-09-1809 óra
Ács “Gaben” Gábor, az utazók és utazni vágyók védőszentje kideríti, mi kell ahhoz, hogy valaki utazni akarjon - most. Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató a tőzsdenyitás történéseit foglalja össze.
18/9/2020 • 0
Villanyautó vásárlás, öko-étrend, ötpróba események - 2020-09-1808 óra
Hogyan bonyolítsunk le egy villanyautó vásárlást? Venczel Csaba, Carnet Triplex Kft. ügyvezető igazgató tájékoztat arról, hogy kezdődik ez a folyamat. Hogyan térjünk át a kisebb ökológia lábnyomú étrendre? Életmód váltás a termékek tükrében. Ebben a témában beszélgetőpartnerünk Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője. Dr. Kiss Gergely saját eseményekről beszélt az Ötpróba nagyköveteként.
18/9/2020 • 0
Ursula von der Leyen évértékelő, fejfájás, FED döntés - 2020-09-1806 óra
Névnaposok, Újság hírek, tőzsdei hírek után Budapestet vettük górcső alá. Feledy Botond, külpolitikai szakértő Ursula von der Leyen monstre évértékelő beszédét elemezte néhány percben. A fejfájás, mint népbetegségről beszél Dr. Mechtler László - magyar-amerikai -neuro-onkológus professzor és Dr. Schwab Richárd, a MIND Klinika ügyvezetője. FED döntésről, gyengülő forintról számolt be Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője
18/9/2020 • 0
Új Apple okosóra, tőzsdenyitás, lesz újra Bambi - 2020-09-1709 óra
IT rovatunkban Bátky Zoltán, a Computerworld Online főszerkesztőjével vitáztunk az Apple új okosóráinak hasznosságáról.
Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető kalauzolt el bennünket a tőzsdenyitást követő árfolyamokban.
Végül Dorogi Évát, a Bambi márka tulajdonosát és az Art Water Kft ügyvezetőjét kérdeztük arról, miért éri meg egy régi tömegterméket újraéleszteni.
17/9/2020 • 0
Használtautó piac, robottaxik, hasít a Snowflake - 2020-09-1708 óra
Frank György, a Das WeltAuto márkavezetője számolt be arról, hogy hogyan alakult a használt autó piac és az import Magyarországon az elmúlt hónapokban.
Aranyköpés rovatunkban Damon Hillre emlékeztünk, majd Várkonyi Gábor, autós szakértővel vitatkoztunk a robottaxik létjogosultságáról.
Erste Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, üzletkötővel beszélgettünk arról, hogyan teljesít a Snowflake IPO, FedEx, Southwest Airlines és Grenke AG a tőzsdén.
17/9/2020 • 0
Vasútállomás Gödöllőn, forint mélypont, ingatlanpiac - 2020-09-1706 óra
Köszöntöttük többek között a Galambokat, Ludmillákat, Robinzonokat és Lamberteket, emlékeztünk Puskás Tivadarra és Damon Hillre is, akiknek ma volt a születési évfordulója, majd átfutottuk a napi legérdekesebb híreket, és az árfolyamokat.
Budapest, te csodás rovatunkban beszéltünk az új Gödöllői vasútállomás építéséről, valamint a katás vállalkozások megmentésére tervezett lépésekről is szó esett.
Ébresztő című rovatunkban Beke Károlyt, a Portfolio.hu elemzőjét kérdeztük arról, hogy milyen veszélyeket tartogat az, hogy az előrejelzések szerint történelmi mélypontra is kerülhet a forint.
Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője a járvány helyzet miatt megváltozott ingatlanpiacról adott nekünk beszámolót.
Heti alapozó rovatunkban pedig Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója a mindennapokban érezhető, de a statisztikákban kevéssé mutatkozó infláció ellentmondásosságáról beszélt.
17/9/2020 • 0
Klímabarát közlekedés, tőzsde, adományozás - 2020-09-1609 óra
Szuperzöld rovatunkban az egészséges és klímabarát közlekedés megvalósíthatóságáról beszélgettünk Perger Andrással, a Greenpeace klíma- és energiakampány felelősével beszélgettünk. Becslése szerint 2040-re várhatóan teljesen átalakulhat közlekedésünk.
Equilor rovatunkban Varga Zoltán, senior elemző navigált bennünket a tőzsdenyitást követő árfolyamokban, végül Gerencsér Balázzsal, a NIOK Alapítvány ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a magyarok járvány alatt pozitívan megváltozott adományozási szokásairól.
16/9/2020 • 0
Megújult hitelprogram, Szent-Györgyi Albert, MÁV és a 4G - 2020-09-1608 óra
Megújult hitelprogram és online platform várja a kkv-kat - Milassin Leventével, az MFB marketing és kommunikációs igazgatójával beszélgettünk.
Aranyköpés rovatunkban Szent-Györgyi Albertre emlékeztünk, majd Kékesy Péter kalauzolt minket tovább a hőszigetelés rejtelmeiben, olyan kérdésekre választ adva, hogy létezik-e olyan számszerű tulajdonsága a falaknak, aminek alapján számolhatunk – akár hőveszteséget, akár megtakarítást, vagy hogy mik a jó hőszigetelés kevésbé ismert előnyei.
Mobilózis rovatunkban a magyar vasút 4G-s wifi szolgáltatásáról ejtettünk szót. A MÁV mai közleménye szerint jelenleg közel 700 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, harmadik generációs (3G-s) routerek segítségével. A vállalat célja – az adatátviteli technológia fejlődésének kihasználásával – a meglévő eszközök lecserélése negyedik generációs (4G-s) routerre.
16/9/2020 • 0
Medveotthon, Transferwise, négy napos munkahét - 2020-09-1606 óra
A névnaposok és születésnaposok után átfutottuk a legfrissebb híreket és a mai árfolyamokat.
Budapest, te csodás rovatunkban szó volt a veresegyházi medveotthon igazgató váltás körüli botrányról, a Szamos Marcipán által megálmodott Budapest díjnyertes desszertjéről, a futurisztikus Galvani híd terveiről, és hogy kell-e több nyilvános WC Budapesten.
Ezután Barna Balázzsal, a Transferwise európai expanzióért felelős vezetőjével beszélgettünk annak kapcsán, hogy az Európai Unióban is egyedülállóan, Magyarországon elsőként kapott a cég közvetlen hozzáférést az ország fizetési rendszeréhez.
KKV rovatunkban arról beszélgettünk, hogyan hat ki a járvány a budapesti taxisokra, és hogy nincs olyan messze a négy napos munkahét elterjedése.
16/9/2020 • 0
Agatha Christie évforduló, hibrid aukció ősszel - 2020-09-1509 óra
Katona Csaba, történész segítségével idéztük meg a krimi koronázatlan királynőjének emlékét, egészen közeli képet kapva a ma 130 éve született Agatha Christie életéről, magánéleti küzdelmeiről és sikersztorijáról. Deák Dávid segített eligazodni a tőzsdenyitás utáni árfolyamokban, majd Kultmogul című rovatunkban Törő Istvánt, a Virág Judit Galéria tulajdonosát, műgyűjtőt kérdeztük a járvány aukciókat érintő hatásáról.
15/9/2020 • 0
ESG alapok, Albert Flórián, mérhető haladás - 2020-09-1508 óra
Az ESG alapok hitelességéről kérdeztük Pleschinger Gyulát, az MKB Private Banking igazgatóját. Aranyköpés rovatunkban Albert Flóriánra emlékeztünk, majd Földházi Csaba, a Shiwa Force skálázott agilitásért felelős igazgatójával beszélgettünk, hogy vajon mérhető-e a haladás.
15/9/2020 • 0
100 szóban Budapest pályázat, 0%-os lakáshitel, facebook-on terjedő csalás - 2020-09-1506 óra
A névnaposok és születésnaposok után ma is lapszemlével folytattuk, majd a tőzsdei árfolyamokat futottuk át. Budapest, te csodás rovatunkban Varga Cecília, a Mindspace munkatársa, a 100 szóban Budapest pályázat szervezője részletezte, pontosan milyen pályaműveket is várnak.
Ébresztő rovatunkban Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjével beszélgettünk a jegybank új lakáshiteléről, melyet a hírek szerint 0%-os kamattal lehet majd igénybe venni.
Bár bízunk benne, hogy hallgatóink már felvértezve állnak szemben ilyen támadásokkal, sosem árt az ismétlés: sose dőljünk be a tuti biznisznek! Egy gyors meggazdagodással kecsegtető facebook-os csalásról ejtettünk pár szót.
15/9/2020 • 0
Gyümölcsöt olcsón, tőzsdenyitás, emailt író AI - 2020-09-1409 óra
Mihálovits Gazdától megtudhattuk, lehet hogyan lehet gyümölcsöt olcsón. Török Lajos, vezető elemzővel tőzsdét nyitottunk, Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató pedig elmondta nekünk, hogyan hatnak a jövő támadó és védelmi modelljeire az OpenAI GPT3 mély tanuló, nyelvi rendszer frissen felfedezett képességei?
14/9/2020 • 0
Északi sarki adózás és politika - 2020-09-1408 óra
Adóvilág rovatainkban a különleges területek közül ma az Északi sarkra látogattunk adózási és politikai szempontból. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő volt ebben segítségünkre. A piaci hotspot hírei Baráth Tibor, vezető üzletkötőtől érkeztek.
14/9/2020 • 0
Csend és zene, népligeti vasúti megálló, csökkenő bizalmi index - 2020-09-1406 óra
Ma reggel kiderült, milyen ha nem szólal meg valaki a rádióban és milyen, ha igen, pedig nem akar. Ezt követte a névnaposok és születésnaposok köszöntése, a lapszemle és a tőzsdei hírek.
Népligeti vasúti megállóról, 69%-os autósforgalom csökkentési felmérésről és Concorde-ról beszélgettünk a Budapest, Te csodás rovatunkban. Szeptemberben tovább csökkent a GKI fogyasztói bizalmi indexe - gyors helyzetelemzést kaptunk a fogyasztók bizalmáról Dr. Karsai Gábortól, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettesétől. Nemzetközi konjunktúraadatok és a Fed kamatdöntése adhatnak irányt a piacoknak. Erről kaptunk felvilágosítást Eppich Győzőtől, az OTP Bank Elemzési Központ elemzőjétől
14/9/2020 • 0
Ács is in the air, Equilor tőzsdenyitás - 2020-09-1109 óra
Ács is in the air rovatunkban kis eligazítást adtunk a vírushelyzet miatti határzárak várható alakulásáról, utazási lehetőségekről, karantén kötelezettségről, végül tőzsdenyitás rovatunkban Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág-igazgatója számolt be az árfolyamokról.
11/9/2020 • 0
Vasútlogisztika, Varró Dániel, karbon lábnyom, Mátrabérc - 2020-09-1108 óra
Vendégünk volt Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Igazgatósága elnöke, aki a napokban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
Aranyköpés rovatunkban a ma 43 éves Varró Dániel versét szavaltuk el nagy átéléssel.
Strasser-Kátai Bernadettel, a Real Nature Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, hogy a cége hogyan választja ki a forgalmazásra szánt termékeket, csomagolóanyagokat, szállítási módokat a minél kisebb karbon lábnyom érdekében, majd Molnár Tamás, a Hanák Kolos Turistaegyesület elnöke, a Mátrabérc főrendezője számolt be Mátrabérc népszerűségének titkáról.
11/9/2020 • 0
Szigorítások a maszk használatban, Liget-projekt, Nikola - 2020-09-1106 óra
Köszöntöttük a névnaposokat és születésnaposokat, majd Lapszemle rovatunkban átfutottuk a napi sajtó legfontosabb híreit, valamint a tőzsdei árfolyamok legfrissebb állását.
Budapest, te csodás rovatunkban beszéltünk a kötelező maszk használattal kapcsolatos szigorításokról, a kelenföldi pályaudvar felújításának részleteiről, melynek befejezését 2023-ra tervezik, valamint a Városliget beépítése körül folyó parázs vitáról.
Szót ejtünk a legjobban teljesítő állampapírokról, a Nikola körüli kérdésekről, majd Székely András, a KPMG menedzserével diskurálunk az összekapcsolt vállalkozások eredményességéről, végül Értékpercek című rovatunkban Fábián Lóránttal, az OTP Global Markets traderével beszélgetünk az árupiacokról.
11/9/2020 • 0
Olcsóbb új Xbox, Aviation American Gin sztori és Ryan Reynolds - 2020-09-1009 óra
IT rovatunkban Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztőjével beszélgettünk az olcsóbb új Xbox-ról, bivaly videókártyákról, és a konzol és gamer PC között fellángoló háborúról. A tőzsdenyitást követő árfolyamok alakulásáról Buró Szilárd tájékoztatott bennünket, végül NOPQ rovatunkban a Ryan Reynolds-al reklámozott Aviation American Gin sztorit boncolgattuk.
10/9/2020 • 0
Német autós csúcstalálkozó, Piaci Hotspot - 2020-09-1008 óra
Aranyköpés rovatunkban Dragomán György bölcsességét idéztük, majd Várkonyi Gábor mesélt a német autós csúcstalálkozóról, az Erste Piaci Hotspotban pedig Kababik József, üzletkötővel beszélgettün a Tesláról, Ryanairről, Wirecardról, Volkswagenről, a GM-Nikola partnerségről, Appleről és Commerzbankról.
10/9/2020 • 0
Névnapok, Bambi újraéled, BKK szigorítás - 2020-09-1006 óra
Köszöntöttük a Hunorokat, Nikoletteket, Edgárokat, Menodórákat és Mikoltokat, valamint mai születésnaposainkat. Lapszemle, majd Budapest, te csodás rovat. A BKK szigorításairól beszéltünk, Ébresztő rovatunkban pedig Pogátsa Zoltán közgazdász osztotta meg elméletét arról, hogy az államnak mindig van pénze. Végül Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere számolt be a technológiai részvények alakulásáról.
10/9/2020 • 0
Szuperzöld rovat, tőzsdenyitás - 2020-09-0909 óra
Szuperzöld című rovatunkban az összesen 10 milliárd forinttal támogatott fenntarthatóságon alapuló üzleti ötletekről beszél Sitányi László, a Kék Bolygó Alapítvány szakmai és gazdasági vezetője, majd a tőzsdenyitás részleteiről Deák Dávid üzletkötő számol be.
9/9/2020 • 0
Gyerekek internetes szokásai, hőszigetelési alapozó, dupla képernyős telefonok - 2020-09-0908 óra
A gyerekek internetes szokásaival kapcsolatban ad tanácsot a szülőknek Németh Barbara, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyermekrészvétel programvezetője. Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője folytatja hőszigetelési alapozóját. A méregdrága dupla képernyős telefonok létjogosultságát firtatjuk Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával.
9/9/2020 • 0
Bubi-problémák, KATA szigorítás, Splinternet, Tik Tok - 2020-09-0906 óra
A névnaposok és születési évfordulók után lapszemlézünk, majd a piaci helyzetképet vizsgáljuk meg. Budapest, te csodás rovatunkban bringautas terelésekről és Bubi-problémákról beszélgetünk Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével. KKV rovatunkban a KATA szigorításokról lesz szó, végül Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója a Splinternet és Tik Tok e-kereskedelemre tett hatásáról mesél.
9/9/2020 • 0
Szontágh Pál, tőzsdenyitás, Műtárgyak Éjszakája - 2020-09-0809 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 200 éve született nógrádi Szontágh Pálról beszélgetünk Katona Csaba történésszel. A tőzsdenyitásról Varga Zoltán, szenior elemző tart beszámolót. Milyen lesz a 3 napos Műtárgyak éjszakája járvány idején? Kollmann Szilvia, a műtárgy.com ügyvezetője, a Műtárgyak éjszakája projektigazgatóját kérdezzük.
8/9/2020 • 0
Elektromos autókra szánt támogatás, menő vállalatok titkos fegyvere - 2020-09-0808 óra
Elektromos autóra vágyik a magyar! - Gyorsan kimerült a magánszemélyek támogatására szánt keret, de cégek még pályázhatnak. Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. Kereskedelmi és marketing igazgatója, igazgatóságának elnöke válaszol a kérdéseinkre. Social intranet - a vállalatok titkos fegyvere a hatékony működéshez Hoffmann Bencével, a ShiwaForce vezérigazgató-helyettesével beszélgetünk.
8/9/2020 • 0
Maszk az állatkertben és a babauszodában - 2020-09-0806 óra
Ma is névnaposokkal és születésnaposokkal kezdünk, aztán lapszemle és tőzsdei helyzetkép.
Megbeszéljük, miért fontos a maszk az állatkertben, majd Varga Viviennel, a Stilianos Babauszoda vezetőjét kérdezzük, hogy a COVID helyzetben milyen nyertes megoldással nyert díjat.
8/9/2020 • 0
Italgyártók és a COVID, Tőzsdenyitás, AI - 2020-09-0709 óra
Gazda rovatunk témája: borpiaci körkép a járvány idején. Tőzsdei nyitás hírek Teslával érkeznek Török Lajos vezető elemzőtől. Választhatunk majd AI politikust a jövőben? Megtudjuk Kiss Gergelytől, az Attrecto Zrt. alapítójától.
7/9/2020 • 0
Covid update az Adóvilágban, Kád alakú görbe, Hotspot - 2020-09-0708 óra
Adóvilág rovatunkban a COVID hatásait nézzük át Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő segítségével. Az ERSTE piaci hotspotban Baráth Tibor, vezető üzletkötő hozott híreket a Tesla, a VW és a Continental háza tájáról.
7/9/2020 • 0
Regina, kerékpárok a BKK járatokon, magyar és amerikai infláció - 2020-09-0706 óra
A névnaposok és szülinaposok köszöntése után ma sem maradt el a lapszemle és tőzsdei meglepetés. Díjmentesen lehet szállítani a kerékpárokat a BKK arra megjelölt járművein. Hétvégén. Bizonyos vonalakon. Mit jelent ez a gyakorlatban? Érvényesek az utasbiztosítások, vagy nem? Ezért enyhült a határszabályozás? Erről ad felvilágosítást Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatszerkesztője. Magyar és amerikai inflációról beszél Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője. A héten megjelenő két makroadat között lesz még egy EKB döntés is.
7/9/2020 • 0
Ács is in the Air, tőzsdenyitás, légi-tengeri szállítmányozás - 2020-09-0409 óra
Ács Gaben Gábor szakértő a mai járvány eredményekhez kapcsolódóan elmondja, mi várható. A tőzsdenyitásról Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatója számol be, Mihály Attila, a Trans-Sped Kft. légi-tengeri szállítmányozási osztályvezetője pedig a légi és a tengeri szállítmányozás átalakulásáról beszél.
4/9/2020 • 0
Ásványvíz és járvány, fenntarthatatlan életmód, fussunk jól! - 2020-09-0408 óra
Hogy áll az ásványvíz piac a Covid-19 alatt? Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója tájékoztat minket. Primavera Balatonman, Tour de Hongrie is szóba került. Fenntarthatatlan módon él a magyar? Strasser-Kátai Bernadett, a Real Nature Kft. ügyvezetője lesz a Lábnyom elnevezésű új rovatunk szakértője. A láb mindig kéznél van - Hogyan kell jól futni? Ép testben rovatunkban elárulja nekünk Majkut Dalma, az ENSPORT, szakmai vezetője, gyógytornász, futóedző.
4/9/2020 • 0
Köszöntések, gímek násza, home office, gyengülő forint - 2020-09-0406 óra
A szülinaposok és névnaposok köszöntése után lapszemle és tőzsdei hírek következtek. Kukkold a gímek nászát! Szarvasbőgés-túrák a Pilisben - szólít fel mindenkit Mészáros Péter a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere elmondja, hogyan lehet ezentúl otthonról dolgozni. Miért gyengül újra a forint? A koronavírus 2. hullámának hatása a piacokra. Az újabb forint gyengülési hullám okai, kilátások - Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
4/9/2020 • 0
Big Data Analyst, Equilor tőzsdenyitás, Lecsó - 2020-09-0309 óra
IT rovatunkból kiderül, mit csinál egy security big data analyst? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója volt a kérdés tisztázásában a segítségünkre. Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető beszámol az Equilor tőzsdenyitási számokról. Lecsó receptparádé - egy klasszikus nyár végi étel itthon és külföldön.
3/9/2020 • 0
Autóipari hírek, Aranyköpés, Piaci Hotspot - 2020-09-0308 óra
Bedurvuló Brüsszel - Drákói szigorral szorítanák vissza az autóipari csalásokat, A legdrágább terepjáró - Rolls Royce Cullinan teszt. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértővel nézzük át a autóipari információkat. Eötvös József, író, miniszter (1813) ismertettük a mai Aranyköpésben. Kababik József, üzletkötő beszámolt az Erste Piaci Hotspot történéseiről.
3/9/2020 • 0
Linda, Budapest, Sportcentrum, azonnali fizetés változások, ÁFA emelés, aranyláz - 2020-09-0306 óra
Születésnaposokkal, névnaposokkal, csatákkal kezdjük a mai napot, aztán megnézzük, mit tartanak fontos hírnek ma a lapok. A tőzsdei helyzetkép elemzése sem marad el. Budapest, te csodás rovatunkban megnézzük a szórakozóhelyek nyitva tartásának jelenlegi helyzetét, a ma nyíló Városligeti Sportcentrum híreit. 5 másodperc és megjön a fizetésed - Újabb változások jönnek az azonnali fizetési rendszerben. - Varga Lóránt az MNB pénzforgalom fejlesztési főosztályának vezetője. Vége a növekedésnek! - Az áfaemelés betett a könnyűszerkezetes lakóépületek piacának. - Kárpáti József, az ÉVOSZ – Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetségének (Makész) elnöke. Aranyláz a XXI. században - nemesfémet nem nyomtat a Fed. - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
3/9/2020 • 0
Iskolai hulladékgyár, arcfelismerő app, házi karantén - 2020-09-0209 óra
Beindult az iskolai hulladékgyár - lehet fenntartható a tanévkezdés? - a Szuperzöld rovatben Miklós Zsoltot, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. Tőzsdenyitás Buró Szilárddal, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével. Rendőrség vagy arcfelismerés? - Hogyan ellenőrzik a házi karantént? - Kiss-Gy. Máté, az Asura (Aszura) Technologies Zrt. ügyvezető válaszolt.
2/9/2020 • 0
Állásinterjú, lakóklíma és okosórák - 2020-09-0208 óra
Milyen a jó állásinterjú? - HR Percek Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával. Egészséges lakóklíma a gyakorlatban - Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője. Nem hittünk az okosórákban, erre viszik, mint a cukrot! - Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője a Mobilózisban.
2/9/2020 • 0
GDP csökkenés, roham az e-kereskedelemben - 2020-09-0206 óra
Név- és születésnaposokat köszöntünk, aztán lapszemle és tőzsdei összefoglaló, majd Budapest rovat. A brutális magyar GDP csökkenés okai - Németh Dávid, az K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. KKV rovat, majd E-Biznisz: Felkészült az újabb rohamra az e-kereskedelem? - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
2/9/2020 • 0
Noszlopy Gáspár, Telekom kortárs gyűjtemény - 2020-09-0109 óra
Akitől Che Guevara is tanulhatott volna - 200 éve született Noszlopy Gáspár. Róla emlékezik meg Katona Csaba, történész Mesél a múlt rovatunkban. Tőzsdét Deák Dávid, üzletkötő nyit ma. Művészet és technológia - kiállítás a Deutsche Telekom kortárs gyűjteményéből. Aki Kultmogul rovatunkban erről mesél: Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum szakmai ig.helyettese, az Egyensúlyban kiállítás magyar kurátora.
1/9/2020 • 0
Baumgartner Zsolt elektromos autóban és céges mítingek hatékonyan - 2020-09-0108 óra
Változó világ - Forma1-es pilóta elektromos kisautóban? Baumgartner Zsolt, ex-F1 pilóta oldja fel az ellentétet. Céges míting, mint a közutálat tárgya - Lehet ezt jól csinálni? Dojcsák Dániel, a ShiwaForce kommunikációs igazgatója válaszol a kínzó kérdésre.
1/9/2020 • 0
Bringasávok a Nagykörúton és pénz Brüsszelből - 2020-09-0106 óra
Köszöntjük a név- és születésnaposokat. Van lapszemle meg tőzsdenyitás is. Örülünk Vincent? - Maradnak a bringasávok a Nagykörúton. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese és szóvivője. Startolj rá közvetlenül az uniós támogatásokra - Így járhatsz sikerrel. Csuzdi Szonja, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Főosztályának vezetője.
1/9/2020 • 0
Gabona, tőzsde, időkapszula - 2020-08-3109 óra
Kenyérkérdés - Hogy sikerült az idei aratás? - Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára a Mihálovits Gazda rovatban. Tőzsdeinfókkal ma Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője szolgált. Heuréka-élmény rovatunkban Dr. Pacher Tiborral, a Puli Space alapítójával és igazgatójával beszélgettünk a Holdra juttatandó magyar időkapszuláról.
31/8/2020 • 0
Adóvilág, Ázsia, Hotspot - 2020-08-3108 óra
Adóvilág rovatunkban folytattuk a Covid-19 update-et, most Ázsiában jártunk. Kína, India és Japán került terítékre. Először Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetőjével, adótanácsadó partnerével beszélgettünk, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel. Piaci Hotspot: Teslánál jön az ötödölés, Volkswagen optimista: nagy elektromos autó eladásokra számítanak, a United Airlines egy csomó embert bocsátana el, ha nem kap állami támogatást, a Coca-Cola még támogatja is a munkaerő felmondásokat magasabb végkielégítéssel, a Bayer még mindig küzd a gyomírtó-üggyel, a TikTokra egyre több az érdeklődő, de a kínai pénzügyi minisztérium nem adná, míg a HP rekord mennyiségű PC-t adott el - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
31/8/2020 • 0
Caligula, taxisok, konjunktúra adatok - 2020-08-3106 óra
Caligula születésének napja a mai, Erika és Bella névnap, valamint a budapesti Nagykörút átadásának 142. évfordulója. Lapszemle, pénteki tőzsdei sztorik, budapesti infók. Vészvillogó - Leintette a vírus a taxisokat. Hogyan úszták meg a járvány okozta visszaesést, hogy várják a második kört? - Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Magyar konjunktúra, euróövezeti infláció, amerikai munkaerő piac - Heti kitekintő Tardos Gergellyel, az OTP Elemzési Központ vezetőjével.
31/8/2020 • 0
Utazás a második hullám küszöbén és egy csipet tőzsde - 2020-08-2809 óra
Sajnos megugrani látszik a COVID19 megbetegedések száma Magyarországon. A kormány korlátozásokra készül, de ezek adásunk idején még nem ismertek. Mindenesetre Ács is in the air rovatunkban megpróbáljuk megtippelni, milyen hatásai lehetnek a növekvő fertőzésszámnak utazási szempontból. Ács kolléga azt is feltárja, mit lehet tenni, ha valaki mégis mindenképpen utazni akar? Nincs optimista péntek a magyar tőzsdén, esik minden - jelenti Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitásban. 4iG gyorsjelentés is van. A hallgatói üzenetekkel zárul a mai adás és egyben a heti műsorfolyam is.
28/8/2020 • 0
Pénzmosás és Mackókör - 2020-08-2808 óra
Pénzmosás. Sok hír szól arról, ha ezen érnek egy bankot. Arról is, hogy miként igyekeznek szigorodó szabályokkal elejét venni a pénzmosásnak a hatóságok. De arról keveset beszélünk, hogy ez hogy megy a gyakorlatban? Hogyan lehet ellene védekezni? Mi megkérdeztünk mindent a pénzmosásról, amit eddig nem tudtunk megkérdezni! Aki felel: dr. Bácsfalvi András, az MKB Bank Nyrt. compliance igazgatója. Aztán kis tömegsport. Egyre népszerűbbek a instant túrák. Hogy mi ez? Miért népszerű? Bíró Zsolt, a Medvéskör és a Mackó kör ötletgazdáját kérdezzük Ép testben sportrovatunkban.
28/8/2020 • 0
Testkamerás kalauzok és fizetési kérelem - 2020-08-2806 óra
Optimista pénteken évődve kezdünk, majd átkapcsolunk a név- és születésnaposok köszöntésére. Van ám lapszemle aratási adatokkal meg tőzsdenyitás nagy magyar mínuszokkal. Budapest rovatunkban testkamerás kalauzokról, bulinegyedi razziáról, a temetkezések díjáról és sok egyébről is hírt adunk. Még hétvégi programajánlót is adunk. Ébresztő témánkban egy sárgacsekk gyilkos módszerről a fizetési kérelemről Németh-Simkó Judit a money.hu kommunikációs vezetőjét kérdezzük. Hallgatói üzenetek érkeznek e témára. Miközben ezekre válaszolunk, egymásnak feszül a két műsorvezető. Persze nem komolyan ám!
28/8/2020 • 0
Videokártyák, tőzsdenyitás és apátsági sör - 2020-08-2709 óra
Felpörgött a videokártyák piaca. Ez egy hír. Mi azonban mögé nézünk. Kik harcolnak, mivel harcolnak, ki áll nyerésre? IT rovatunkban Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője lebbenti fel a kulisszákat. Tőzsdét nyitunk Buró Szilárddal (Equilor Zrt.), ám furcsa módon az amerikai profi kosárbajnokságban elinduló sztrájkkal kezdünk. Aztán a forintgyengüléssel folytatjuk. NOPQ rovatunkban a serfőző szerzetesekről esik szó, merthogy Pannonhalmán a borok mellett már sört is készítenek. A részleteket Tihanyi Fülöp, a Pannonhalmi Főapátság sörfőzdéjének sörfőző mestere árulja el.
27/8/2020 • 0
Hong Kong, Explorer és Taycan, tőzsdei ámulat - 2020-08-2708 óra
Hong Kongban nem nyugodt a helyzet. Ez baj. Merthogy a város Ázsia pénzügyi központja. De hogy lett az? Változhat a státusza? Szingapúr átveheti a helyét? Mit tud adni e két város a befektetőknek? Pénzügyekről Kristálytisztán rovatunkban dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója válaszol. Plug in hibridet konstruált a Ford és villanyautót a Porsche. Várkonyi Gábor beleült mindkettőbe és Futómű rovatunkban elmondja, milyen volt. Piaci Hotspotunkra csatlakozva Kababik Józsefet (Erste Befektetési Zrt.) bírjuk nyilatkozatra. Csúcson az amerikai indexek. Tesla 6,4 százalék plusz, a rivális NIO még ennél is többet. A Teva ellen vádat emeltek az USA-ban. Történelmi csúcson a Facebook. A Starbucks célárát megemelték. Elbocsátanak az amerikai légitársaságok, jót jelentett a HP.
27/8/2020 • 0
Vasútfejlesztés, szakemberhiány, az új Bitcoin - 2020-08-2706 óra
A szokásos körökkel kezdünk: név- és születésnaposok köszöntése, lapszemle, tőzsdei összefoglaló. A lényeg ezek után jön! Nagyívű agglomerációs vasúti fejlesztéseket tervez a Budapesti Fejlesztési Központ. Budapest rovatunkban mindent, de mindent elmond amit jelen pillanatban tudni lehet erről Vitézy Dávid vezérigazgató. 130 napot kell várni egy villanyszerelőre - derül ki egy felmérésből. A részletekről Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője számol be Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban. Ifjú korú befektetőknek, a Robin Hood generációnak köszönhetően hírek és ok nélkül mennek fel olyan részvények, mint a Tesla vagy az Apple. A hátteret Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere mutatja be.
27/8/2020 • 0
Hajógyári-sziget és Muppet Show - 2020-08-2609 óra
Megvédenék az árvizektől a Hajógyári-szigetet. Ez azonban nem biztos, hogy olyan jó ötlet. Hogy miért? Szuperzöld rovatunkban Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója elmagyarázza. Deák Dávid (Equilor Zrt.) nyit a tőzsdét. A forgalom nagy, a hangulat nem jó. Az utolsó tíz percben igazi Muppet Show kerekedik a stúdióban.
26/8/2020 • 0
Tévézünk és párátlanítunk - 2020-08-2608 óra
Sokat tévézünk mi magyarok. Ez ténykérdés. De hogyan tesszük mindezt? Milyen eszközön? Melyik szolgáltatót választjuk? Érdekes kérdéseket boncolgatunk Szabó-Bakos Zsolt, a Magyar Telekom Nyrt. ügyfélutak tervezéséért felelős vezetőjével. Aztán a természetes lakóklíma kérdése merül fel. Mi ez? Mi az ideális hőmérséklet és páratartalom? Utóbbit miként lehet szabályozni? Kékesy Péter, a Baumit alkalmazástechnikai vezetője tesz rendet e kérdésekben. Mobilózis rovatunkban beszámolunk arról, hogy az Apple csatát nyert a Fortnite-al szemben, illetve egy újfajta mobilinternetes technológia térhódításáról is.
26/8/2020 • 0
Járókelő, kurzarbeit, kkv és Aliexpress - 2020-08-2606 óra
Morgós szerda van, ergo morgunk. Műszempilla és MÁV applikáció kerül a célkeresztbe. Mikro Napi Csata is van. Meg köszöntjük a név- és szülinapot ünneplőket. Lapszemle ma nincs a morgás miatt, de tőzsdei összefoglaló van! Budapest rovatunkban több téma is felbukkan. 8 sportpálya újulhat meg a fővárosban a Járókelő és a Budapest Urban Games együttműködésében. Támogatást kér a járókelő.hu. Szaporodnak a parlagfüves bejelentések. Molnár Zsuzskával (járókelő.hu) beszélgetünk. Nemsokára kifutnak azok a támogatások, amelyeket vírushelyzetben a munkahelyek védelmére, az álláskeresés segítésére biztosított a kormány. Mi lesz utána? Székely Sarolta (mfor.hu) próbál válaszolni. KKV rovatunkban a rendezvényszervező iparág segélykiáltását tolmácsoljuk. E-commerce rovatunkban a gyorsuló európai kiszállítást ígérő Aliexpresszről és a startupokat önös érdekből felkaroló Facebookról mesélünk.
26/8/2020 • 0
Erdélyi történetek és kultúrprogram - 2020-08-2509 óra
Három részre szakadt ország. Hányszor olvastuk ezt. Tanultuk azt is, hogy a speyeri egyezmény miatt alakult ez így. A szerződést 450 éve írták alá. Hogy mi áll benne? Mesél a múlt rovatunkban erről esik szó. Katona Csaba történész azt is kifejti, hogy lehetett magyar király egy erdélyi fejedelemből, Bethlen Gáborból? Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, méghozzá remek kereskedési hangulatban. Aztán Kultmogul rovatunkban programajánlót teszünk közzé a hétvégére.
25/8/2020 • 0
Tőzsdei buborék és elszálló magyar költségvetési hiány - 2020-08-2508 óra
Fáradhatatlanul mennek felfelé az amerikai tőzsdék. Pedig úgy tudtuk, a fák nem nőnek az égig. Vagy mégis? De hát miért? A nagy technológiai cégeket veszik mint a cukrot. Miért? Kik? Miből? Meddig még? Tele vagyunk kérdésekkel, melyeket Kiss Mónika tőkepiaci elemzővel szembesítünk. Elszabadult az infláció, nincs gazdasági növekedés. Erre a magyar kormány bejelenti: elengedi a költségvetési hiányt is. Pedig eddig pont ez ellen érveltek. Mi történt? Nem lesz ebből baj? Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét kérdezzük.
25/8/2020 • 0
Airbnb változások és önvezető autók - 2020-08-2506 óra
Ma 90 esztendős Sean Connery és 50 éves Claudia Schiffer. Hát hogy hagyhatnánk ki a név- és születésnaposok köszöntését? A lapszemle meg a tőzsdei összefoglaló meg már tradíció, azt meg azért tartjuk meg ma reggel is. Budapest rovatunkban arról, hogy nincsenek turisták a magyar fővárosban, illetve a buliturizmust maga az Airbnb is igyekszik visszaszorítani. Hogy hat mindez a rövid távú lakáskiadásra? Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó válaszol. Egy időben a csapból is az folyt, hogy jönnek az önvezető autók. Hosszabb ideje azonban csend van. Hol tart most ez az ügy? Losonczy Géza, a KPMG igazgatójával áttekintjük.
25/8/2020 • 0
Agrárdrónok, tőzsdenyitás és kiberbűnözők - 2020-08-2409 óra
Kevés ember, de egyre több pénzért vállal gyümölcsszedést a világon. Majd a drónok megoldják? Mihálovits gazda rovatunkban erről esik szó. Deák Dávid (Equilor Zrt.) nyit tőszdét. A BUX értékelhető forgalomban esik. Az OTP a ludas ebben. Heuréka élmény rovatunkban Keleti Arthur (ITBN) arról mesél, milyen új módszereik vannak a kiberbűnözőknek, hogyan fejlesztik támadófegyvereiket, valamint hogyan halad az ellenük való védekezés?
24/8/2020 • 0
Dél-amerikai víruskörkép és részvénypiac - 2020-08-2408 óra
Covid19. Adóvilág rovatunkban körbepillantunk a sártekén, hogy a pandémia milyen gazdasági és politikai változásokat okoz arrafelé? Kalauzaink Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Hotspot piaci körképünkben Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) szerepel. A Tesla rakétázott, a Nadaq és S&P is történelmi csúcson. Gyorsjelentések még jövögetnek. Barkácscég, légitársaság, energetikai vállalkozás eredményeit ismerteti. A Lufthansa és a Nokia is terítékre kerül.
24/8/2020 • 0
Déli satu és magyar kamatdöntés - 2020-08-2406 óra
Szabadságolás után mi másról beszélgethetnénk nyitásként, mint a nyaralási tapasztalatokról. Majdnem el is feledkezünk a név- és szülinaposokról. Bár azért Pompeii vesztéről esik szó. Van tőzsdenyitás, meg lapszemle is. Budapest rovatunkban az emeletes vonatokról, a bringasávokról és kivételesen a gárdonyi szabadstrand egy részének eladásáról adunk hírt. Ébresztőként Ács kolléga összefoglalja, mit lehet tudni arról, hogy a magyar kormány hogyan korlátozza majd a délre tartó utazók mozgását? Heti makrogazdasági kitekintő rovatunkban Kovács Mihály (OTP Elemzési Központ) a magyar kamatdöntéssel kapcsolatos kilátásokról, illetve a nemzetközi konjunktúra adatok várható alakulásáról beszél. Levezetésként a hallgatói üzenetekből tallózunk.
24/8/2020 • 0
Car sharing és mini utazás - 2020-08-1909 óra
Szuperzöld: összefoglalót a pesti car-sharing versenyről, a hosszabb bérlések szaporodásáról. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Hallgatói kommentek, kérdések és válaszok. Mini utazási rovat.
19/8/2020 • 0
Lukasenka és Fortnite - 2020-08-1908 óra
Mi lesz Belarusszal? Lehet vér nélküli demokratizálódás? Kinek mi az érdeke? Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Hallgatói reakciók. Aranyköpés: Knézy Jenő. Harcot indított az Epic Games az Apple és a Google ellen. Valódi Fortnite! Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
19/8/2020 • 0
Dunakanyar és moratórium - 2020-08-1906 óra
Névnapok, híres születésnaposok. Karácsony János. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: Dunakanyar napijegy. Ébresztő téma: aki él a moratóriummal, még felvehet új hitelt - elméletben! Fülöp Norbert, a bankmonitor.hu szerkesztője. Kkv hírek. E-commerce: felpörögtek a webshopok.
19/8/2020 • 0
Thomas Mann és Bondoró - 2020-08-1809 óra
Mesél a múlt: 65 éve halt meg Thomas Mann - a klasszikus polgárság hanyatlása. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. Kultmogul: lesz Bondoró fesztivál! Hogy sikerült? Számolják az 500 főt? Miben különleges, miben változik tavalyhoz képest? Szendrei Virág Zsófia, a Bondoró Fesztivál projektmenedzsere.
18/8/2020 • 0
Privátbanki trendek és közokiratok - 2020-08-1808 óra
A legfrissebb és legérdekesebb privátbank trendek. Befektetési alapok, ideges piac, privát banki vagyon, családi vagyontervezés, társadalmilag tudatos, ESG befektetések. Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. Aranyköpés: Bagdy Emőke. Kiürítési nyilatkozat: mit lehet tenni a nem fizető, kárt okozó bérlő ellen? Böröcz Helga, közjegyző.
18/8/2020 • 0
Elővárosi vasutak és zöld befektetések - 2020-08-1806 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. István a király, Robert Redford. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hatalmas fejlesztéseket jelentettek be három elővárosi vasútvonalon is. Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Zöld finanszírozás, zöld pénzpiaci termékek: Wieder Gergő, a KPMG menedzsere.
18/8/2020 • 0
Ételrendelés teszt és csipek a bőr alatt - 2020-08-1709 óra
Mihálovits gazda: nagy ételkiszállítás tesztet végzett a Nébih. Mi volt a cél, és milyenek lettek az eredmények? Dr. Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Heuréka-élmény: hogy hat a Covid-19 járvány a technológia elfogadására? Transzhumanizmus, adatbiztonság és személyes adatkezelés. Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
17/8/2020 • 0
Észak-Amerika, tőzsdei csokor - 2020-08-1708 óra
Adóvilág: Covid-19 update - Észak-Amerika. Hogy hat a régió gazdaságára és politikájára a vírus? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Kovács István, Kokó. Piaci hotspot: Daimler bírság, WizzAir bázisnyitások, Lufthansa, Tesla, VW. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
17/8/2020 • 0
Méterlógató és recesszió - 2020-08-1706 óra
Névnapok, híres születésnaposok. Eső gyorstalpaló. Robert de Niro. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: az Álomvölgy saga. Ébresztő téma: recesszió, így jutottunk nagyon mélyre. Heti kitekintő: milyen gyorsan lábalunk ki? Konjunktúraindexek utalhatnak rá a héten és mutathatják az irányt a piacoknak is. Eppich Győző, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője.
17/8/2020 • 0
Ács is inda studio, tőzsdenyitás, még Ács - 2020-08-1409 óra
Utazzunk-e vagy sem? Covid körkép. Merre mehetünk, merre nem? Légitársaságok repjegy módosítási lehetőségei. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az erste Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójával. Ács "a fapados guru" Gábor hallgatói kérdéskre válaszol.
14/8/2020 • 0
SSC-k, Családi Vizes Nap az Ipolyon - 2020-08-1408 óra
SSC-k, Shared Service Centerek az szolgáltató munkközpontok - Kohl András, a a Celeanese Accounts Receivable Credit főosztály vezetője. Mik a szolgáltató központok? SSC-k története Magyarországon, hatása a magyar gazdaságra, a munkaerőpiacra, karrierlehetőségekre? Milyen SSC-ben dolgozni? Milyen tudás kell hozzá? Hogy lehet bekerülni? Céges kultúra? SSC-k jelene és jövője. Családi Vizes Nap, evezés az Ipolyon - Sztancsik József, szervező.
14/8/2020 • 0
Danielle Steel, Airbnb jövő, infláció - 2020-08-1406 óra
Marcellek névnapja és Danielle Steel amerikai írónő születésnapja a mai. Lapszemle, tőzsdék, Budapest. Mit kezdjenek az önkormányzatok az Airbnb-szabályozás lehetőségével? - Kiss Eszter, Habitat for Humanity kommunikációs munkatársa. Értékpercek rovatunkban a világ - köztünk hazánk inflációs trendjeit beszéltük át Imrei Jánossal, az OTP Global Markets osztályvezetőjével.
14/8/2020 • 0
Zoom, Richter, lepény - 2020-08-1309 óra
IT: mivel próbálnak fejleszteni a céges videókonferencia-appok, és jó dolog-e, ha összemosódnak a funkcióik a konzumer cicafüles-szivárványszemcsis appokkal? Mivel fejeszt a Zoom, és milyen trendek vannak? Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. NOPQ: fokhagymás-sajtos töltött lepény, sárközi krumplis gombóc és pét-nat mizéria.
13/8/2020 • 0
Volvo, Porsche, gyorsjelentések - 2020-08-1308 óra
Futómű: a Volvónak van a legnagyobb elektromos autó aránya az eladott új autók között Európában, a VW lehallgatási botránya, gyilkossággal fűszerezve. Plusz, a Porsche kereste a legtöbbet európai gyártóként. Várkonyi Gábor autós szakértő. Aranyköpés: Fidel Castro. Okosmorzsa. Piaci hotspot: mire figyeljünk a mai napon? Két gyorsjelentés, rövid hírek. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
13/8/2020 • 0
Kerékpársávok, nyaralók, emelkedés - 2020-08-1306 óra
Névnapok, események, híres születések. Budapest, te csodás: mi legyen a nagykörúti kerékpársávokkal? Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője. Ingatlan: új pihenési szokásokat hozhat a kiadó nyaralók iránt megugró kereslet. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Heti alapozó: minden idők leggyűlöltebb részvénypiaci emelkedése. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
13/8/2020 • 0
Túrázás, jótékonyság, tőzsde - 2020-08-1209 óra
Szuperzöld: Miért éppen túrázás övezte az év legjótékonyabb hétvégéjét? - Táboriné Soós Krisztina, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat munkatársa. Tőzsdenyitás Deák Dáviddal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével.
12/8/2020 • 0
Külpolitikai körkép, mobilos pénzügyeink - 2020-08-1208 óra
Forrong a világ - gócpontok, problémák, háttér: USA, Libanon, Fehéroroszország. Hongkong-Szingapúr-Ausztrália vs. Kína, és ami ebből az EU számára következik... Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel beszélgettünk. Mobilózis - Hogyan segíthet a mobilod mindennapi pénzügyeidben?
12/8/2020 • 0
Schrödinger macskája, forgalomcsillapítás, diákhitel felnőtteknek - 2020-08-1206 óra
Klára nap a mai, valamint I. Ranavalonát Antananarivóban Madagaszkár királynőjévé választásának napja és Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus születésének napja is. Lapszemle, tőzsde, Budapest rovat Sebők Máté humánökológussal. Megkérdeztük tőle, hogy miért kellenek a fővárosnak forgalomcsillapítási mintaprojek. Kkv rovatunkban Magyar Pétert, a Diákhitel Központ vezérigazgatóját kérdeztük az új, jövő áprilisban rajtoló szak- és felnőttképzési diákhitelről. E-biznisz rovatunkban szóltunk a bővülő Alza átvételi pontokról, futárokról, kiszállításról.
12/8/2020 • 0
Török Trianon és Dirty Dancing 2 - 2020-08-1109 óra
Mesél a múlt: 100 éve, 1920. augusztus 10-én a török kormány elfogadta az ország felosztását szentesítő Sèvres-i békeszerződést. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: folytatás készül a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik kultfilmjéhez, az eredeti főszereplőnővel. Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője.
11/8/2020 • 0
GDP és körforgásos gazdaság - 2020-08-1108 óra
Alternatív közgazdaság, körforgásos gazdaság. Honnan indult a GDP számítás, mi a története? Miért elavult ez mára és mit nem vesz figyelembe? Hogyan lehetne az etikus, fenntartható gazdaság irányába jobban elmozdulni, mi kell(ene) ehhez? A körforgásos gazdaság filozófiája miért nem terjed jobban, ennek milyen jövője van? Dr. Pataki György, ökológiai közgazdász, az ESSRG nemzetközi természet- és társadalomkutató csoport vezető kutatója, résztulajdonosa. Aranyköpés: Josikava Eidzsi. Okosmorzsa.
11/8/2020 • 0
Olajipar és védőoltások - 2020-08-1106 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Merre tovább, olajipar? Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. Lesz védőoltás a koronavírus ellen? Ha igen, mikor? És mit gondolnak az oltásokról a magyarok? Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója.
11/8/2020 • 0
Kenyér, tőzsde, gig és hustle economy - 2020-08-1009 óra
Mi kell a jó kenyérhez? Mely kenyerek és miért azok lettek a legjobbak a Magyar Pékszövetség hagyományos kenyérversenyén? Hogyan alakul az új kenyér ára? Septe József, a Pékszövetség elnöke a Mihálovits Gazdában. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójával. Mi az a gig economy? És a hustle economy? Várhatóan hogyan alakul a munkaadók és munkavállalók viselkedése? Heuréka-élmény rovat Frankó Csuba Dea jövőkutatóval.
10/8/2020 • 0
Covid-körkép, Deutsche Telekom, TikTok - 2020-08-1008 óra
Covid összefoglaló az Adóvilágban. Milyen a helyzet Európában és mit léptek a helyzet normalizálásáért a döntéshozók? - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. Hogyan hat az európai nagypolitikára a járványhelyzet? - dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Deutsche Telekom, Allianz, TikTok a Piaci Hotspotban - Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
10/8/2020 • 0
Augsburgi csata, makro adatok - 2020-08-1006 óra
Lőrinc névnap, valamint 955–ben ezen a napon volt az augsburgi csata. Lapszemle, tőzsdei hírek, budapesti infók. Ipar és kiskereskedelem: hogy állunk? - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Tardos Gergellyel, az OTP Elemzési Központ vezetőjével a heti várható makroadatokat néztük át.
10/8/2020 • 0
Tilos és Guba - 2020-08-0709 óra
Ács Is In The Air: Ács Gábor, utazási szakértő élőben Tilosról, ejtsd Tilosz, Ródosz melletti görög szigetről. Aprókavicsos strand, bébi bárány, Metaxa és nektár, aranyélet. Na de, meddig és hova lehet utazni? Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatója. Budapest, te csodás: rengeteg kisállattal készül az Állatkert a 154. születésnapjára - a zebrák, a vadbivalyok és a ritka cebui disznók már ajándékot is kaptak. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.
7/8/2020 • 0
Fesztiválok és Duna átúszás - 2020-08-0708 óra
Fesztiválipar: hogyan lehetne megmenteni? Nem csak a könnyűzene van ám, a színházi és más fesztiválokkal mi lesz? Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke. Kinek lenne jó és kin segítene az 5%-os áfa? Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. Aranyköpés: Bibó István. Okosmorzsa. Ép testben: Duna Átúszás 2020. Tóth Diána, kommunikációs vezető.
7/8/2020 • 0
Maiden, pazarlás, török líra - 2020-08-0706 óra
Névnapok, események, híres születésnapok. Kon-Tiki és Bruce Dickinson. Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép. Ébresztő: brutális, mennyi élelmiszer megy a kukába. Cseh Balázs, az Élelmiszerbank egyesület elnöke. Értékpercek: török líra, amerikai munkaerőpiac, EKB kötvényvásárlás. Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője.
7/8/2020 • 0
Garmin, tőzsdenyitás, rágógumi - 2020-08-0609 óra
It-rovat: Cyber Csütörtök. A Garmin ügy kapcsán a zsarolóvírusok és adatszivárgás. Mibe kerül a cégeknek az adatszivargas? Hogyan lehet védekezni? Frész Ferenc, a Cyber Servives Zrt. alapító vezérigazgatója. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. NOPQ: Tripla jubileum - 5000 éves a rágógumi, 50 éves a magyar rágó, 90 éves a magyar rágózás atyja. Mi magyarok évente 20 milliárd forintot, fejenként átlagosan 2000 forintot, összesen 2000 tonna rágót rágunk el. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége főtitkára.
6/8/2020 • 0
Autóipar, érintőképernyő, Lufthansa - 2020-08-0608 óra
Futómű: autóipari gondok. Negyedéves gyorsjelentések: mi és miért zuhant ekkorát? A bömös hogy szerepel? Mi lesz a tervezett gyárakkal? Várkonyi Gábor autós szakértő. Telefon-e a beépített érintőképernyő? A német szövetségi legfelsőbb bíróság szerint igen.. Aranyköpés: Andy Warhol. Okosmorzsa. Piaci hotspot: gyorsjelentések, Lufthansa, Kommerzbank, Wirecard. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
6/8/2020 • 0
Ingatlanpiac, pénztárgép, EU csúcs - 2020-08-0606 óra
Nehéz kezdés. Névnapok, események, híres születésnapok. A magyar Szolzsenyicin. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Kavarodás. Júliusban csúcsra futott az ingatlanpiac - stratégiai bejelentés a Duna House-tól. Máté Ferenc, a Duna House Holding Nyrt. vezérigazgató helyettese. Ébresztő téma: Január 1-től az online pénztárgéppel rendelkezőknek elektronikus fizetést is lehetővé kell tenniük. Nagy László Nándor, a Világgazdaság szerkesztője. Heti alapozó: az EU csúcs és annak végeredménye, hatása a piacokra. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
6/8/2020 • 0
Vízgazdálkodás és tőzsdenyitás - 2020-08-0509 óra
Szuperzöld: vízgazdálkodás otthon - hogyan hasznosítsuk az esővizet? Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Hallgatói üzenetek, műsorvezetői válaszok. Plusz egy vicces hír.
5/8/2020 • 0
Önéletrajz és 5G-s mobilok - 2020-08-0508 óra
HR-percek: ha netalán újra munkát keres valaki... A jelenlegi helyzet miatt sokan félnek munkahelyük elvesztésétől, de évek óta nem kerestek állást, azt sem tudják, hogyan keressenek, merre induljanak, mire kell figyelni. Hogyan írjunk jó cv-t? Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. Aranyköpés: Guy de Maupassant. Okosmorzsa. Mobilózis: olcsó 5G-s mobilok - de minek? Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője.
5/8/2020 • 0
Kamionosok és vásárlási szokások - 2020-08-0506 óra
Névnapok, események, híres születésnapok. Havas Boldogasszony. Kőszeg vagy Szigetvár? Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Konvoj - román-magyar kamionos háború? Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT) ügyvezető főtitkára. Kkv hírek: pályázatok. E-commerce: a vásárlási szokásainkat is átalakította a járvány. Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.
5/8/2020 • 0
Viszockij és Tommy Orange - 2020-08-0409 óra
Mesél a múlt: 40 éve hunyt el Vlagyimir Viszockij, az orosz bárd, aki belehalt a szocializmusba. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befetetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: könyvespolcunkról, Tommy Orange Sehonnai című könyve. Olvasónapló Mihálovits Gazdától.
4/8/2020 • 0
Zenészek, háttéremberek, TikTok - 2020-08-0408 óra
Padlón a fesztiválipar - 5. pontban mentenék meg a zenészeket. De mi lesz a háttérdolgozókkal? És mi történik külföldön? Jeges Zsolt, producer, zenei export szakember válaszolt kérdéseinkre. Aranyköpés: Mester Tamás. Okosmorzsa. Megtáncoltatja az USA a TikTok-ot - Itt az új Huawei ügy! Fekete Gábor, az iFater.net egyik apukája.
4/8/2020 • 0
Funkturm, tb, digitális ügyintézés - 2020-08-0406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. A berlini tévétorony. Funkturm. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: új tb törvény - enyhül a teher? H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója. Cseten hitelt? - Felpörgő digitális ügyintézés. Holló Bence, a Cofidis Magyarországi fióktelepének vezérigazgatója.
4/8/2020 • 0
Piaci razzia és alkotó AI - 2020-08-0309 óra
Mihálovits gazda: mi újság a piacokon? Ecsedi István, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság osztályvezetője. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Heuréka-élmény: kié a jogdíj, ha alkotni kezd az AI? Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója, ügyvezetője.
3/8/2020 • 0
Adományozás és gyorsjelentések - 2020-08-0308 óra
Adóvil ág: az adományozás adózási kérdései és politikai, hatalmi vonzatai - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Wahorn András. Piaci hotspot: Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Kínai makroadatok, gazdasági indexek, gyorsjelentési szezon és fiskális stimulus.
3/8/2020 • 0
Transferwise, konjunktúra és fizetések - 2020-08-0306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: a vírus ellenére is hasít a Transferwise - Barna Balázs, a Transferwise európai expanzióért felelős vezetője. Heti kitekintő: konjunktúra adatok bűvöletében - Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Milyen karantén? Meglóduló keresetek májusban - Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
3/8/2020 • 0
Utazási tippek és egy csipetnyi tőzsde - 2020-07-3109 óra
Hova lehet utazni? Mivel lehet oda eljutni? Hogyan lehet hazajönni? Alapvető kérdések ezek, amelyeket eddig egyszerűen meg lehetett válaszolni. Most nem így van. Ács is in the air rovatunkban Ács kolléga elmondja a legfrissebb szabályokat, tapasztalatokat. A magyar piac jó nemzetközi hangulatban, de eseget. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A WizzAir gyorsjelentéséből kiszűrhető változásokról beszélgetünk a műsor utolsó körében és hallagtói kérdésekre is felel a guru!
31/7/2020 • 0
Befektetési tippek, izlandi futás és rafting - 2020-07-3108 óra
Nem könnyű most befektetni. Most sem. Mert most a vírus írta át a játékszabályokat. Mi megpróbálunk segíteni. Pintér András (Budapest Alapkezelő) megkérdeztük, hogyan hatott a járvány a piacokra. Mely szektorok voltak a nyertesek és a vesztesek?Hogyan hatottak ezek a változások a befektetési piacra? Hogyan reagáltak az ügyfelek? Mibe érdemes befektetni a jövőben? Vizitúráztunk volna, de az interjúalany elhagyta a mobilját. Ép testben sportrovatunkban így Ács kolléga legjobb futóélményét és Mihálovits Gazda legkeményebb rafting kalandját meséli el.
31/7/2020 • 0
M0-as, fesztiválszezon és aranyár - 2020-07-3106 óra
Optimista pénteken sem maradhat el a név- születésnaposok köszöntése, illetve a történelmi események felidézése. Miként a lapszemle és a tőzsdei összefoglaló sem. Budapest rovatunkban hírcsokor van, de kiemelten az M0-as déli szakaszán található Duna-híd elhúzódó felújításáról szólunk. A fesztiválszezonnak idénre annyi, a kormány nem oldja fel a járványvédelmi korlátozást. Ez nagyon nagyon fáj a zeneiparnak. Miért? Horváth Péter (ProArt) feltárja a hátteret. Értékpercek treasury rovatunkban nyersanyagpiac. Történelmi csúcson az arany, szárnyal az ezüst. Merre tovább? Fábián Lóránt (OTP Global Markets) válaszol. Arra is, hogy a korábban szenvedő olajár, most épp merre tart?
31/7/2020 • 0
Passio karamell, tőzsdenyitás és Facebook gondok - 2020-07-3009 óra
Megint megvan az Év Fagylaltja! Passio karamell a neve. Hogy ki készítette? Hol lehet megkóstolni? Miről szól ez a verseny? NOPQ gasztronómiai rovatunkban erről faggatjuk Selmeczi Lászlót a Cukrászszövetségtől. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) váratlanul élénk tőzsdenyitásról és egy csomó piacmozgató, ma megjelenő adatról ad hírt, de szóba kerül az NBA rajtja is. Perek, bírságok, kongresszusi meghallgatások. Erről szólnak mostanság a Facebook mindennapjai. De mi a baj tulajdonképpen a népszerű közösségi portállal? IT rovatunkban Bátky Zoltán (PCWorld online) tesz rendet a fejekben.
30/7/2020 • 0
Ír szendvics, "Micsubicsi" és gyorsjelentés cunami - 2020-07-3008 óra
Jöhet az alma az ír szendvics mellé. Azaz az Apple pert nyert az EU Bizottság ellen, amelyik azt állította, hogy Írország nem részesítette tiltott állami támogatásban a technológiai óriáscéget. A tét nem csak 13 milliárd euró plusz a kamatai volt, egy egész üzleti modell létjogosultságáról döntött a bíróság. Az ügy hátterét Pénzügyekről Kristálytisztán rovatunkban Magyar Csaba (Crystal Worldwide) tárja fel közérthető módon. Egy ismert autómárka, a nálunk csak Micsubicsiként emlegetett gyártó búcsút mond Európának. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor ad választ a miértre és a hogyan továbbra? Piaci Hotspot rovatunk valósággal izzik a sok vállalati gyorsjelentéstől. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) pörgeti rendesen a híreket. AMD, Visa, Starbucks, E-Bay, WizzAir stb. stb. stb. kerül terítékre.
30/7/2020 • 0
Index-ügy, fővárosi lakáspiac és Robin Hood befektetők - 2020-07-3006 óra
Lóvasút. Meglepő módon e téma kifejtésével kezdünk és eljutunk belőle az angol és a western nyeregig. De persze nem feledkezünk meg a név- és születésnaposokról, a lapok híreiről és a tőzsdei eseményekről sem. Ember nem érti, hogy hullhatott szét egyik napról a másikra Magyarország legnagyobb online hírportálja. Mi megpróbáljuk megfejteni. Szalay Dániel (media1.hu) mindenkivel IS beszélt ezügyben, így vele beszéljük át az index.hu környékén az elmúlt hetekben történteket. Ember nem tudja megmondani, mi folyik a fővárosi lakáspiacon? Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban az egymásnak látszólag ellentmondó híreket igyekszünk feloldani Balla Ákossal (Balla Ingatlan). A tőzsdéket felforgatják a Robin Hood befektetők és hihetetlen magasságokba lökik a részvények árfolyamát. Kik ők és érdemes-e felülni az általuk generált rallyra? Heti Alapozó rovatunkban Tunkli Dani (Accord Alapkezelő) elmagyarázza.
30/7/2020 • 0
Cigánycsuk, tőzsde, szúnyogok - 2020-07-2909 óra
Megvan az Év Madara: a cigánycsuk. Ám ez nem jó hír, nincs mit ünnepelni. Miért? Szuperzöld rovatunkban Orbán Zoltán (Magyar Madártani Egyesület) kifejti, hogy miért? Arra is felel, miért katasztrofális ötlet vízimadarakat etetni? Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, bár ott nem sok minden történik. A dollár viszont gyengül és tovább erősödik az arany. Levezetésül kis beszélgetés a szúnyogirtás körüli kérdésekről.
29/7/2020 • 0
Amerikai elnökválasztás és mobilos fejlesztések - 2020-07-2908 óra
Lassan finisbe fordul az amerikai elnökválasztási kampány, miközben tombol arrafelé a COVID-19 vírus és lángolnak a városok. Mi sülhet ki ebből? Kis esélylatolgatásra kérjük Dobozi Istvánt, a Világbank egykori vezető közgazdászát, aki testközelből, az Egyesült Államokból követi az eseményeket. Mobiltelefonosok nagy hányada jár megrepedt kijelzővel és sokan vannak azok is, akik a lassú töltés miatt tépik a hajukat. Mai Mobilózis rovatunkban Hlács Ferenc (hwsw.hu) nekik hoz jó híreket!
29/7/2020 • 0
Zebra gondok és webshop logisztika - 2020-07-2906 óra
Morgással kezdünk. Ács kolléga az elégtelen járványügyi turistatájékoztatást, a Gazda a vállalkozásokat lenyúló szolgáltatókat ostorozza. A név- és szülinapi megemlékezés, a lap- és tőzsdeszemle ma sem marad el. Budapest rovatunkban a gyalogátkelőhelyekkel kapcsolatos gondokról beszélgetünk Molnár Zsuzskával a járókelő.hu sajtóreferensével. KKV rovatunkban a derűlátó vállalkozóktól eljutunk a techniológiaváltás égető kényszeréig. E-commerce rovatunk is van ma. Azt igyekszünk kideríteni, hogy milyen előnye van annak, ha egy webshop kiszervezi logisztikai tevékenységét? Csereklyei Bálint (iLogistic Kft.) mond néhány jó érvet.
29/7/2020 • 0
A "magyar" Fiume és vakáció múzeumokkal - 2020-07-2809 óra
150 évvel ezelőtt erősítette meg Ferenc József császár, hogy Fiume magyar fennhatóságú terület. Ám ezzel nem lett egyszerűbb arrafelé a helyzet. Miért? Katona Csaba történész kifejti Mesél a múlt rovatunkban. A tőzsdén nyaralnak. Alacsony forgalom, alig mozgó árfolyamok -számol be Deák Dávid (Equilor Zrt.) Az idei nyár időjárása változékony. Ha elromlik az idő, lehet vakációzni múzeumokkal is. Kultmogul rovatunkban Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója feltárja milyen kezdeményezésről van szó?
28/7/2020 • 0
Lakásárak és jogállami feltételek - 2020-07-2808 óra
A sajtóhírek arról szólnak, hogy a fővárosban a lakásárak az elmúlt hónapokban csökkenésnek indultak, a piac pedig belassult. A lakásvásárlásban gondolkodóknak ez jó hír, de nem teljes mértékben igaz. Hogy miért? Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője egy csomó érvvel támasztja alá, hogy ennél miért árnyaltabb a helyzet. Formálódik az EU következő hét éves költségvetése. Sarkalatos kérdés, hogy az egyes tagállamoknak járó támogatások folyósítását korlátozhatják-e akkor, ha bizonyos jogállami feltételeket az adott tagállam nem tart be? Sok pénzről van szó, így Weinhardt Attilát (portfolio.hu) megkérdezzük, hol áll ez az ügy?
28/7/2020 • 0
Airbnb szabályozás, mézárak és aranyárrobbanás - 2020-07-2806 óra
Lágy, emberi kezdés, név- és születésnapi köszöntéssel, lapszemlével és tőzsdei összefoglalóval. Budapest rovatunkban a formálódó fővárosi airbnb szabályozásról és az agglomerációs vasúti közlekedésről filozofálgatunk. Aranyárban kapható a magyar méz, ami ráadásul a második félévre el is fogy. A megdöbbentő piaci jelenség okait Tornyossy Csaba méhészmestertől tudhatjuk meg. Aranyárban van az arany, sőt az ezüst is. Juhász Gergely (Conclude Zrt.) tart egy gyors piacelemzést némi technikai problémával fűszerezve.
28/7/2020 • 0
Tejárak, CIG és transzhumanizmus - 2020-07-2709 óra
Szinte minden élelmiszer drágul. Egyes hírek szerint a tej is beállt a sorba. Mivel úgyis régen beszéltünk az ágazatról, Mihálovits Gazda rovatunkban Harcz Zoltánt (Tej Terméktanács) hívtuk, hogy kiderítsük, mi az igazság. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) tőzsdét nyit. Sokat beszélünk vele a CIG Pannóniáról például. Történelmi csúcson az arany! Jönnek a szuperemberek? Hol tart a transzhumanizmus? Rab Árpád jövőkutatóval ezt a kérdést vitatjuk meg Heuréka élmény rovatunkban. Boldogok nem lettünk a hallottaktól.
27/7/2020 • 0
Adóvilág200 és gyorsjelentés cunami - 2020-07-2708 óra
Kétszázadszor jelentkezik Adóvilág rovatunk. Ebből az alkalomból Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) az adózás jövőjéről beszél. Terítékre kerül a techóriások megadóztatása, az államok köztid adóverseny kérdése, a digitális nomádok adóztatása és az adórendszer digitalizációja is. Feledy Botond külpolitikai szakértővel továbbgondoljuk a dolgot. Megvizsgáljuk, milyen hatása van a növekvő vagyoni különbségeknek a politikára és a társadalomra? Gyorsjelentési szezon a fókuszban Piaci Hotspot rovatunkban. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) sorolja: Intel 16 százalékot esett pénteken, pedig jó lett a gyorsjelentése. A Goldman Sachs Malajziának fizet egy rakat pénzt. WizzAir 77 százalékos kapacitással repül, ami magasabb az átlagnál. A RyanAir is a vártnál jobban teljesített. Az SAP gyorsjelentése is terítékre kerül.
27/7/2020 • 0
Lombkorona, felvételi, GDP adatok és eBay deal - 2020-07-2706 óra
Indul a hét. Név- és születésnapi megemlékezésekkel méghozzá. Rendhagyó lapszemle is van, mert elmondjuk a véleményünket az Indexszel kapcsolatos eseményekről. A tőzsdei összefoglaló sem maradhat el. Budapest rovatunkban a Normafához tervezett lobmkorona sétányról beszélünk bővebben. Az idei felvételi szezon legfontosabb tanulságait Csik Veronika (eduline.hu) segítségével szedjük össze. A hét várható makrogazdasági eseményeit Kovács Mihály (OTP Bank) szedi össze. Egy magyar cég is üzletel az eBayjel. A részleteket Palocsay Gézával (jófogás.hu és használtautó.hu) avat be a részletekbe.
27/7/2020 • 0
Színkódok, tőzsdenyitás, vonatozás - 2020-07-2409 óra
Betettek az épp csak éledező utazási kedvnek a színkódok. Árak, járatok. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatójával. Ács is in the Air második felvonás. Hallgatói kérdésekre reagált a mester, valamint beszámolt a Regiojet maszek vonat legújabb, július végén induló járatairól, amelyekkel Bécsbe, vagy Prágába lehet utazni.
24/7/2020 • 0
Elektronikus fizetés, futás, úszás - 2020-07-2408 óra
Tudjuk-e, milyen lehetőségeink vannak az elektronikus fizetésre? Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) tagjai közreműködésével országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a hazai elektronikus fizetés helyzetéről, ezúttal a járványügyi helyzetben. Dávidházy Gábor, az EFISZ főtitkára. Totális átrendezés után két nagy eltolt verseny: holnap este csiki-csuki félmaraton Budapesten, jövő héten pedig Balaton-átúszás féltávval megspékelve. Milyen a szezon, mennyit csökkent a létszám, mi lesz a nagy őszi versenyekkel lényegében külföldiek nélkül? - Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője.
24/7/2020 • 0
Amelia Earhart, nyugdíjrendszer, dollár, forint - 2020-07-2406 óra
Ma Kinga névnap van és 122 évvvel ezelőtt született Amelia Earhart a repülés női úttörője. Lapszemle, tőzsde, Budapest. Durván betesznek a friss változások a nyugdíjrendszernek - Farkas András, a Nyugdíjguru news alapító-főszerkesztője. Érték Percek rovatunkban Varga Botonddal, az OTP Global Markets üzletkötőjével beszélgettünk, főleg a forintról.
24/7/2020 • 0
Twitter hekk, tőzsdenyitás, ropogós baromfi nuggets - 2020-07-2309 óra
Egyszer már a tőzsdét is megütötte egy kamuüzenet, most újra jókora hekkertámadás és balhé a Twitternél. Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk az IT rovatban. A tőzsdei összefoglaló ma Buró Szilárdnak, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjének jutott, aki egy sportközvetítéshez hasonlóan indította mondanivalóját. Gede “El Jefe” Balázs pár szóban bemutatta a forrólevegős fritut, valamint elárulta, hogyan készítsünk benne ropogós csirke vagy pulyka nuggetset.
23/7/2020 • 0
Új és használt autók, Tesla, Microsoft - 2020-07-2308 óra
Futómű: kínzó kérdésünk, hogy melegítsük-e az autót indulás előtt. Fő témánk viszont az új autók és a használtak piacának alakululása. Várkonyi Gábor autós szakértővel beszélgettünk. A Piaci Hotspotban ma Szabó-Balogh Péter, az Erste befektetési Zrt. üzletkötője szállított infókat a Tesláról és a Microsoftról.
23/7/2020 • 0
Slash, albérletek, kínai időzített bomba - 2020-07-2306 óra
Lenke névnap és Slash 55. szülinapja a mai. Lapszemle, tőzsde, Budapest. Mennyi uniós pénzt kapunk és mennyire komolyak a jogállami feltételek? - Weinhardt Attila, a portfolio.hu vezető elemzője. Ma este ponthatár hirdetés - Albérlet- és kollégiumi helyzetkép. Mi lesz a külföldi diákokkal? - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az 52 ezer milliárd dolláros kínai időzített bomba - Heti Alapozó rovatunkban Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
23/7/2020 • 0
Víz nélküli autómosó, tőzsdenyitás - 2020-07-2209 óra
Szuperzöld: hódítanak a vizet alig használó autómosók - Kaczur Áron, a Cleango zöld-tech autómosó vállalkozás tulajdonosa. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési ZRT. üzletkötőjével.
22/7/2020 • 0
Zsiday, mobiladat körkép - 2020-07-2208 óra
Mi folyik a piacokon? Miért látszik egyértelműnek az irány a dollárban és miért teljesen bizonytalan a részvénypiac helyzete? Hova vezethet a magyar jegybank monetáris politikája? Mekkora lehet a recesszió? - Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap kezelője. Az adat az új közmű. Mobiladat körkép nyaralás idején - Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztője.
22/7/2020 • 0
Nándorfehérvár, Restart Budapest, külfödön nyomuló webshopok - 2020-07-2206 óra
Magdolna névnap, 1456 Nándorfehérvár. Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban Faix Csabával, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetőjével beszélgettünk a július 1-én elindított új Restart Budapest kártya előnyeiről. Kkv rovat, E-biznisz. Mi kell egy webshopnak a nemzetközi terjeszkedéshez? Mennyire drága az európán belüli és európán kívüli kiscsomagos logisztika? - Csereklyei Bálint, az iLogistic Kft. ügyvezetője.
22/7/2020 • 0
Moholy, tőzsde, T9 - 2020-07-2109 óra
Mesél a múlt: 125 éve született Moholy-Nagy László - Katona Csaba történész. Tőzsdenyitás Deák Dáviddal, az Equilor Befetetési Zrt. üzletkötőjével. Kultmogul rovatunkban beszélgettünk a fesztiválok, koncertek helyzetéről, valamint egy új kulturális közösségi térről, a T9-ről.
21/7/2020 • 0
Pénzügyek, fintech, magánegészségügy - 2020-07-2108 óra
Az Európai Pénzügyi stratégia újra alkotása, szabályozási kérdések, a szektort érintő főbb változások, fintech cégek és a COVID pénzügyi szektorra mért hatásai - Balogh László, Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Felmérés, adatok a magánegészségügy szolgáltatóiról. Kik a legnagyobbak, miben van nagy pénz? Hogyan reagálták a szolgáltatók a járványra, van-e még hely a piacon? - Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője.
21/7/2020 • 0
Tarr Béla, távolsági buszozás, készpénz dömping - 2020-07-2106 óra
Dániel és Daniella névnap, 80 éve annektálta a Szovjetunió a balti államokat, 65 éves Tarr Béla. Lapszemle, tőzsde, Budapest. Mi értelme van kinyírni a távolsági buszjáratokat és rengeteg embert lassabb eljutásra, plusz vonatra átszállásra kényszeríteni? - Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnöke. Semmi se segít, belefulladunk a készpénzbe. Miért és mit lehetne tenni ellene? - Csabai Károly, az mfor.hu és a privatbankár.hu főmunkatársa.
21/7/2020 • 0
Izlandi ló, tőzsdenyitás, szimatoló Puli - 2020-07-2009 óra
Mihálovits Gazda - magyar kutatók halgenetikai eredménye, izlandi ló és sáfránytermesztés. Ács és Gede kollégák agrároztak egy kicsit. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. A Puli Space nyerte a fődíjat a NASA kihívásán! - Pacher Tibor, a Puli Space alapítója és vezetője.
20/7/2020 • 0
Afrika, Netflix, Facebook - 2020-07-2008 óra
Adóvilág: afrikai adóparadicsomok - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. Többhetes afrikai körképünket dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő foglalta össze. A Részvénypiaci Hotspotban Kababik József, az Erste üzletkötője gazdasági stimulusokról, Netflix és BlackRock gyorsjelentésről, Daimlerről, Facebookról hozott infókat.
20/7/2020 • 0
Turizmus, EU-csúcs, MNB - 2020-07-2006 óra
Illés névnap, ember a Holdon, izlandi turistaáradat. Lapszemle, tőzsde, Budapest. Hatalmas harc, újabb éjszakába nyúló vita az EU-csúcson a költségvetésről - háttér Feledy Botond külpolitikai szakértőtől. Magyar kamatdöntés és nemzetközi menedzserindexek várnak ránk a héten - Heti Kitekintő Tardos Gergellyel, az OTP Elemzési Központ vezetőjével.
20/7/2020 • 0
Izland, tőzsdenyitás, lángos - 2020-07-1709 óra
Ács is in the air: helyzetjelentés Izlandról. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójával. Lángos költségelemzés: Kántor és Gede műsorvezetők szétkapják ízeire a lángost, hogy megnézzék, mi mibe kerül benne.
17/7/2020 • 0
M0-ás, Volánbusz-MÁV, Kékszalag - 2020-07-1708 óra
Kész lesz-e a valaha az M0-ás? Van-e értelme a Volánbusz-MÁV fúziónak? Miért esett szét az Űllői út forgalma? Andó Gergelly, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával beszélgettünk. Ép testben: Kékszalag 2020 - Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
17/7/2020 • 0
Gardner, önvezető autók, EURUSD - 2020-07-1706 óra
Endrék nevenapja, E.S. Gardner születésének napja a mai. Lapszemle, tőzsdék, Budapest. Lehet-e még az évtized fejlesztése az önvezető autó? - Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. Értékpercek Saághy Pállal, az OTP Global Markets üzletkötőjével: sosem látott visszaesés a brit GDP-ben, szerdán megjelenő FED bézs könyv, csütörtöki EKB kamatdöntés, EURUSD kilátások, jövő hét keddi MNB kamatdöntés.
17/7/2020 • 0
Lego konzol, tatárok, tartárok - 2020-07-1609 óra
It: NES konzol Legóból. Pontosan miért is olyan menő ez? Lego és kreatív szettek, robotok. A hazai First Lego League és hasonló tematikájú táborok gyerekeknek. Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Tatár bifsztek és tartár mártás - mi közük egymáshoz? Na és a tatárokhoz? Kántor Bandi gasztrotörténeti és etimológiai elmélkedése.
16/7/2020 • 0
E-autók, visszahívások, Stellantis - 2020-07-1608 óra
Futómű: elektromos autó láz - mi van a hype mögött? Hogy kell a piacot elképzleni, mit mutatnak a trendek? Autóvisszahívások - 13 millió autót hívtak vissza az év első felében. De milyen visszahívások vannak? Miért ekkora ez a szám? Várkonyi Gábor autós szakértő. Aranyköpés: Ginger Rogers. Piaci hotspot: a Fiat Chrysler és a Groupe PSA összeolvadása után létrejön a Stellantis. Twitter hack. Baráth Tibor, vezető üzletkötő
16/7/2020 • 0
Sportrehab, nyaralókörkép, Hidegháború 2.0 - 2020-07-1606 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: Sportrehab pályázat és Járókelő hírek. Illegális gyorsulási versenyek, a Kvassay híd felújítása miatti kerékpárút átvezetés és felbontott útszakaszok. Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense. E-autó lázban a tőzsdék. Ingatlan: nagy nyaralókörkép! Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője. Heti alapozó: Hidegháború 2.0. Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
16/7/2020 • 0
Hajógyári-sziget, WWF, tőzsdenyitás - 2020-07-1509 óra
Új nagyberuházással vennének el még több területet a Dunától - Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével.
15/7/2020 • 0
Gazdaságélénkítés, garanciaprogram, kommunikációs appok - 2020-07-1508 óra
500 milliárdos garanciaprogram a vírusjárvány gazdasági hatásainak enyhítésére - Dr. Búza Éva, az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. A Covid-19 miatt a cégek 45 százaléka fejlesztette belső kommunikációs rendszerét, a fejlesztések fókusza az email-alapú eszközökről egyre inkább a mobiltelefon-alapú applikációkra helyeződik át. A Mobilózisban Nógrádi József, a Trenkwalder értékesítési és marketing igazgatója.
15/7/2020 • 0
Rembrandt, SUP, AirBnb - 2020-07-1506 óra
Henrik nap és megint Bonaventúra. Rembrandt szülinap. Lapszemle, tőzsdék. Budapest, te csodás. SUP Parlament-túra, a helyszínről jelentkezik Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba futónagykövete és Horváth Noémi, SUP világbajnok. Megvan az elfogadott AirBnb törvény! Kkv rovat, E-biznisz. Brand növelő apróságok webshopoknak Csereklyei Bálintnak, az iLogistic Kft. ügyvezetőjének az ajánlásával.
15/7/2020 • 0
Mahler és Extra Dry - 2020-07-1409 óra
Mesél a múlt: 1860. július 7-én, 160 éve született Gustav Mahler, aki 1888-ban a Budapesti Operaház művészeti igazgatója és vezető karnagya lett. A távozása igazi magyaros történet 1891-ben. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: most jelent meg Cserna-Szabó András legújabb könyve, az Extra Dry. Cserna-Szabó András, író.
14/7/2020 • 0
Interim menedzsment és kamatmentes hitel - 2020-07-1408 óra
Mi az interim menedzsment? Kinek jó az és mire? Lengyel Péter, Interim Kft. ügyvezető, partner, vezető tanácsadó. Aranyköpés: Irving Stone. Kamatmentes hitelek agrárvállalkozásoknak. Kovács István, MFB Bank Zrt. KKV finanszírozási, Termék menedzsment és EU Koordináció Igazgatóság igazgató.
14/7/2020 • 0
Zuhanás és moratórium - 2020-07-1406 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Bastille. Forradalom. Klimt és Kudlik. Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: 10%-ot zuhant a magyar gazdaság - de mi következik? Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Hogy áll a hazai bankszektor? Mi lesz a törlesztési moratórium után? Palkó István, a Portfolio.hu elemzője.
14/7/2020 • 0
Csokoládé és transzhumanizmus - 2020-07-1309 óra
Mihálovits gazda: hírek az agráriumból. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Heuréka-élmény: transzhumanizmus, emberfeletti ember. Nemrég jelent meg Csepeli György Ember 2.0 című könyve, ennek kapcsán is beszéltünk a transzhumanizmusról. Mi lesz akkor, ha minden ember képességei között lévő különbségek eltűnnek, mi lesz akkor az emberi társadalommal, ami a különbözőségekre épül? Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense.
13/7/2020 • 0
Madagaszkár, Daimler, Tesla - 2020-07-1308 óra
Adóvilág: Madagaszkár története, gazdasága, adózása, és a szigetország politikai szemmel. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Julius Caesar. Okosmorzsa. Piaci hotspot: még többer kell spórolnia a Daimlernek, elbocsátási hullám jöhet, német Tesla gyár. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
13/7/2020 • 0
Kis panda, infláció, EKB - 2020-07-1306 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: párt kapott a kis panda, megnyílt a Lepkekert. Sok látnivaló, kisállat és újdonság várja a látogatókat a Budapesti Állatkertben. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője. Ébresztő téma: igencsak elszállt az infláció, de mi volt a hajtómotorja? Németh Dávid, az K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Heti kitekintő: amerikai inflációra, EKB kamatdöntésre, EU-csúcsra és nemzetközi konjunktúra adatokra érdemes figyelni. Kovács Mihály András az OTP Bank elemzési központjának elemzési senior szakértője.
13/7/2020 • 0
Utazás járvány idején - 2020-07-1009 óra
Ha péntek, akkor… Ács Is In The Air: hurrá, utazunk! De hova? És hogyan? Ács Gábor utazási szakértő, ismert fillérleső, szőrőző és ócsónkihozó számol be a legfrissebb hírekről, meg arról, hogyan és hova. Na és meddig? Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója. Utazunk, közben pánikoltatunk? Hogy is van ez? Hallgatói üzenetek vs. Millásreggeli.
10/7/2020 • 0
Startupok és úszás nyílt vízen - 2020-07-1008 óra
Hogyan változott a hazai startupok élete a pandémia alatt? Hogyan alkalmazkodtak, milyen változásokat vezettek be? Milyen munkaerőpiaci változások történtek? Dr. Szabados Zsuzsa, Neumann Nonprofit Kft. ügyvezetője és Zsirmik Tibor, a BattleJungle sales és business development menedzsere. Aranyköpés: Marcel Proust. Okosmorzsa. Ép testben: használjuk ki élővízeinket! Nyíltvízi úszás, hosszútávúszás edzés tippek. Mányoki Attila hosszútávúszó, számtalan rekord tartója.
10/7/2020 • 0
AirBnB, lakásárak, devizapiac - 2020-07-1006 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok. Bahama. Lapszemle, piaci összefoglaló. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: átalakítja az AirBnB-szigorítás a lakáspiacot? Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője. Hallgatói üzenetek. Értékpercek: EUR/HUF árfolyamváltozás a heti adatok tükrében, infláció, költségvetési hiány, jegybanki jegyzőkönyv, EUR/USD árfolyam várakozások. Imrei János, az OTP Global Markets osztályvezetője.
10/7/2020 • 0
ENISA, Hotspot, Opera Gin - 2020-07-0909 óra
IT: az első magyar, akit az ENISA Tanácsadói Csoportjának tagjává választották. Virág Csaba, a Cyber Services Kiberkompetencia Központ vezetője. Piaci hotspot: Jó hír az SAP-nak, rossz hír a Wirecardnak. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az üzletkötő. NOPQ: Nemzetközi aranyérmet kapott az Opera Gin Budapest. Dámosy Bálint, Az Első Magyar Gin Manufaktúra alapítója.
9/7/2020 • 0
Fizetési trendek és Daimler közgyűlés - 2020-07-0908 óra
Digitális banki trendek és fizetési megoldások - mi a jelen, mi a jövő és hogy írta át a piacot a koronavírus-járvány? Gauder Milán a Mastercard európai termékfejlesztési és innovációs vezetője. Aranyköpés: Dean Ray Koontz. Okosmorzsa. Futómű: a Daimler közgyűlés, és, ami megizzasztotta a boardot. Várkonyi Gábor, autós szakértő.
9/7/2020 • 0
Digitális pénzügyek, alkudozás, válságelemzés - 2020-07-0906 óra
Műsorkezdés zűrzavarral. Névnapok, események, híres születésnaposok. Fábián Juli. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: pénzügyeinket is intézhetjük személyivel? Dr. Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség Veszélyhelyzet kezelésével kapcsolatos Ad-hoc munkacsoportjának elnöke. Ingatlan: lakáspiaci alkudozások. Lehet-e alkudni az új építésű lakásokból? Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője. Heti alapozó: miben más ez a válság, mint a többi? Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
9/7/2020 • 0
Race to Zero és adriai magánvonat - 2020-07-0809 óra
Szuperzöld: Race to Zero – átállás a fenntarthatóbb, karbonsemleges gazdaságra. Ifj. Chikán Attila, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnöke. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Magánvonattal az Adriára? Magánvonattal Bécsbe? Új szolgáltatások jelentek meg a hazai vasúti síneken.
8/7/2020 • 0
Digitális pénzügyek és Android kártevők - 2020-07-0808 óra
EFISZ: Új EU-s digitális pénzügyi stratégia és hazai helyzetkép az elektronikus fizetési szektorról. Dávidházy Gábor, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) főtitkára. Aranyköpés: John D. Rockefeller. Okosmorzsa. Mobilózis: egyre több a vírus Androidra - de hogyan védekezzünk? Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője.
8/7/2020 • 0
E-mobilitás és webshop kiskáté - 2020-07-0806 óra
Névnapok, jeles események, híres születésnaposok. Lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: változik az elektromos autók töltése - e-mobilitás trendek. Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője. Kkv rovat: hírek. E-biznisz: tudatos pénzügyi tervezés webshop tulajdonosoknak. Melyek a legnagyobb költségei egy webshopnak? Csereklyei Bálint, iLogistic Kft. ügyvezetője.
8/7/2020 • 0
Lánchíd és Placcc - 2020-07-0709 óra
Hallgatói üzenetek. Mesél a múlt: 150 éve került állami tulajdonba a Lánchíd. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: idén a Placcc is más. Online és az utcákon, ősz helyett már most, bármikor bele is botolhatunk a művészekbe. Privát történetmeséléstől a közösségi naprafogóültetésig. Nánay Fanni, a Placcc Fesztivál egyik alapítója, szervezője.
7/7/2020 • 0
Pénzöntés és szállodások - 2020-07-0708 óra
Mi lesz a piacokon? Jön a második hullám? Önti a pénzt örökre a Fed? Meg tud-e még ijedni a piac, és mi ilyenkor a jó befektetési stratégia? Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. Aranyköpés: Ringo Starr. Okosmorzsa. Tudják-e pótolni a külföldieket a magyar turisták? Mik lennének a szállodaszövetség által javasolt egyenlő feltételek az apartmankiadóknál? Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezető elnökségének tagja.
7/7/2020 • 0
Apartmanosok és gyógyszerek - 2020-07-0706 óra
Névnapok, események, híres születésnaposok: Ringo Starr 80 éves. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: Mi lesz az AirBnb-biznisszel? Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó. Új felmérés: a járvány nyomán fontosabbnak gondolják az emberek a gyógyszerinnovációt és a védőoltásokat. Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója.
7/7/2020 • 0
Agrárium és VIPER - 2020-07-0609 óra
Mihálovits Gazda: kissé javuló várakozások, de jelentős bizonytalanság jellemzi az agráriumot. Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrár Üzletág ügyvezető igazgatója. Tőzsdenyitás: optimizmus a BÉT-en. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatója. Heuréka-élmény: VIPER holdraszállás. Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója és vezetője.
6/7/2020 • 0
Egyesült Afrika és kínai rali - 2020-07-0608 óra
Adóvilág: afrikai gazdasági együttműködés, pán-afrikai jövő. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. Lehet Nagy Egyesült Afrika politikailag? Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Tenzin Gyaco. Okosmorzsa. Piaci hotspot: kínai optimista újságcikk nyomán kialakult ázsiai rali, Tesla, Kommerzbank, Deutsche Bank, Allianz. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
6/7/2020 • 0
Költségvetés és infláció - 2020-07-0606 óra
Névnapok, események, hírességek születésnapja. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: gárdonyi kordon és aquapark rangsor. Ébresztő téma: elfogadták a 2021-es költségvetést, sok ellentmondás van benne. Csiki Gergely, a portfolio.hu vezető elemzője. Heti kitekintő: magyar infláció, nemzetközi és magyar konjunktúraindexek. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
6/7/2020 • 0
Kis-Kükládok, tőzsdenyitás, irány a reptér - 2020-07-0309 óra
Barangolás a Kis.Kükládok szigetvilágában - Ács Gábor jelentkezett a helyszínről. Vavrek Zsoltnak, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatójának egy olyan nap jutott, hogy tőzsdei összefoglalót mondjon, amikor Amerikában kereskedési szünnap van, ezért dögunalom az európai kereskedés. Visszahívtuk Ács Gábort, aki helyszíni közvetítést adott egy görög reptéri transzfer buszra való felszállásról.
3/7/2020 • 0
Második COVID hullám, sport kánikula idején - 2020-07-0308 óra
Lazítás vagy második hullám? - Mit kell tudni a COVID19 járványról? - Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Ne hagyd abba a mozgást karantén után! Kánikulában se! - Erdélyi Nándor, az Ensport alapítója, szakmai vezetője.
3/7/2020 • 0
Rakparti büfé, COVID biztosítás, forint jövő - 2020-07-0306 óra
Kornél névnap, lapszemle, tőzdsei összefoglaló. Budapest, te csodás rovatunk egyik híre volt, hogy mozgó büfékocsikkal lesz tele a lezárt pesti rakpart. Biztosítás COVID19 ellen? Mit tud? - Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz online értékesítési és kommunikációs igazgatója. Érték percek: merre tovább forint és dollár árfolyam? - Kosztelnik Roxána, az OTP Global Markets üzletkötője.
3/7/2020 • 0
Sinnerman és vegán burger teszt - 2020-07-0209 óra
Itt a nyaralószezon, beindult a bűnözési hullám is a frekventált nyaralóhelyeken. Nina Simone: Sinnerman uncut, a dal, aminek sohasem lesz vége. Hallgatói kommentek. Tőzsdenyitás: emelkedő BUX, rövid tőzsdehét Amerikában makroadatokkal tűzdelve, izgalmas forintpiac. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Emberkísérlet! - Hogy ízlik a vegán hamburger? A kísérleti nyúl: Mihálovits András.
2/7/2020 • 0
Tesla, cégérték, Wirecard - 2020-07-0208 óra
Futómű stúdió kiadás: Tesla, márkaérték vs. piaci kapitalizáció, Hyundai, elektromos autók támogatása. Várkonyi Gábor, autóipari szakértő. Aranyköpés: Pataky Attila. Okosmorzsa. Piaci hotspot: száguldozik a Tesla árfolyama, kötvényt bocsátott ki a Bayern, újabb pofonokat kapott a Wirecard. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
2/7/2020 • 0
Sörpiac, rozsdaövezet, elnök - 2020-07-0206 óra
Névnapok, események, születésnapok. Sarlós Boldogasszony ill. a vizitáció ünnepe. Köszöntő a kollégának! Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: az új sörpiaci szabályozás? Kocsis Márton ügyvéd, a Cerha Hempel Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportvezetője. Ingatlan: Rozsdaövezeti fejlesztések, egyelőre nagy a csend! Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője. Heti alapozó: mennyi pénz kell ahhoz, hogy amerikai elnök lehessen valaki? Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
2/7/2020 • 0
Startup, tőzsde, elefánt - 2020-07-0109 óra
Indítsuk újra fenntartható módon a gazdaságot! - Van jó ötleted? Segítenek megcsinálni! - Krakkó Ákos, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány sajtókapcsolatokért felelős vezetője. Tőzsdenyitás a semmiről Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével, a kereskedés ugyanis nem indult el sem a BÉT-en, sem Európa más nagy tőzsdéin. Azért volt mondanivalója devizákról, forintról, várható makróadatokról. Szenvedő thai elefántok? - Légy inkább etikus turista! - Mátai András, producer, műsorvezető.
1/7/2020 • 0
5G, HR, RAN - 2020-07-0108 óra
HR Percek: 5G és a HR. Mit jelent ez valójában? Milyen területeken a legérdekesebb és miért? Hogyan hathat ez a cégekre, vállalkozásokra? - Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. Mobilózis: Mozgolódik a hazai mobilszektor - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
1/7/2020 • 0
Semmelweis, KATA, webshop hibák - 2020-07-0106 óra
Semmelweis Ignác születésére emlékezve ezen a napon tartják hazánkban a Semmelweis-napot. Lapszemle, tőzsde. Budapest rovatunkban szemét, élő fára szerelt hamutartó és málló felüljáró. Mi a baj az új KATA szabályokkal? - Zara Lászlót, az Adótanácsadók Egyesületének elnökét kérdeztük. E-biznisz: Az 5 leggyakoribb probléma webshop tulajdonosoknál és megelőzésük - Csereklyei Bálint, az iLogistic Kft. ügyvezetője.
1/7/2020 • 0
Ifj. Andrássy Gyula és karanténdrámák - 2020-06-3009 óra
Mesél a múlt: napra pontosan 170 éve született ifj. gr. Andrássy Gyula, a Monarchia utolsó külügyminisztere. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: zárul a TRIP és a Litera közös karanténdráma-versenye, amelyre a koronajárvány által inspirált egyfelvonásos drámai művekkel lehetett jelentkezni. Magács László rendező, a TRIP hajó igazgatója.
30/6/2020 • 0
Skálázott agilitás és krízismentőcsomag - 2020-06-3008 óra
Skálázott agilitás - az meg mi? És hogy működik? Görgey István, a ShiwaForce stratégiai tanácsadója. Aranyköpés: Michael Phelps. Okosmorzsa. Tőkebefektetés, válságcsomagok és startupok. Szluha Dénes, Hiventures Zrt. növekedési befektetési igazgatója.
30/6/2020 • 0
Apple-Oscar és közösségi tokenek - 2020-06-3006 óra
Névnapok, események, születések. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: komoly díjat kapott az Apple-tól egy magyar cég, a 3D modellező szoftverekkel hódító Shapr3D. Csanády István, a cég alapítója. Kriptopédia: ismét 9000 dollár alatt a Bitcoin árfolyama, egyre divatosabbak a közösségi tokenek. Raskó László, az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere.
30/6/2020 • 0
Arcfelismerés és növényi étrend - 2020-06-2909 óra
Heuréka-élmény: a mesterséges intelligencia új lépései és trendjei. Mire képesek az algoritmusok? Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója, kibertitok jövőkutató. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Mihálovits Gazda: Pál, Péter, aratás, és növényi étrend.
29/6/2020 • 0
Egyiptom és piaci csokor - 2020-06-2908 óra
Adóvilág: Kalandozások Afrikában - Egyiptom rövid történelme, gazdasága, adórendszere és külpolitikája. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Pálferi. Okosmorzsa. Piaci hotspot: Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
29/6/2020 • 0
Bicajosok, Kata, bizalmi adatok - 2020-06-2906 óra
Névnapok, események, születésnapok. Lapszemle. Tőzsdei helyzetkép: baljós árnyak. Budapest, te csodás: biciklis rekordok dőltek meg. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese és szóvivője. Kata: ők adták, ők veszik el? Na de, igazságos ez? Heti kitekintő: bizalmi indexek és munkaerőpiaci adatok. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
29/6/2020 • 0
Légügyek és egy csipetnyi tőzsde - 2020-06-2609 óra
Ács is in the air. Wizz Air akciókkal telt az elmúlt időszak. Most meglepetés, hogy egy rakat járatot törlésre készítettek elő. Miért? Milyen következményei lehetnek ennek a "bizonytalankodásnak"? Ács Gábor elemez. Nagy kérdés az is, ha valaki utazik, mikor kell karanténba vonulnia? Hallgatói kérdések is terítékre kerülnek. Varek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Aztán hallgatói kérdésekre, felvetésekre válaszolunk légiközlekedési témákban.
26/6/2020 • 0
Válságállók és futóversenyek - 2020-06-2608 óra
A magyar gazdaság nagy kérdése, ki nyer és ki veszít a válságon? A gyorsan alkalmazkodó kis cégek vagy a komoly tartalékokkal rendelkező nagyok? Oszkó Pétert az OXO cégcsoport egyik alapítóját faggatjuk erről. Ő egyébként befektetőként tevékenykedik mostanság, így azt is tudakoljuk mibe és milyen stratégiával fektetnek be? Mik a kilátások a gazdaságban és a részvénypiacon? Aranyköpés és okosmorzsa. Aztán mozgunk egyet. Ép testben tömegsport rovatunkban Csányi Csanya (terepfutas.hu) mesél arról, hogyan indul újra a futóélet a járvány után Magyarországon?
26/6/2020 • 0
Vasút Dél-Budán, KATA, értékpapírosítás és kamatvágás - 2020-06-2606 óra
Péntek van s mi újra rácsodálkozunk, hogy ilyenkor kiürül a város. Felidézzük a győri csata emlékét miközben köszöntjük a név- és születésnaposokat. Chris Isaak szülinapja alkalmából zenei csapást is mérünk. Minimális lapszemle és hosszabb tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban a dél-budai vasúti fejlesztések részleteit tudakoljuk Andó Gergőtől (Közlekedésvilág). Szigorítják a KATA szabályokat. Beszélgetünk kicsit arról, mit gondolunk ezügyben. Kis banki kockázatkezelés jöhet? Értékpapírosítás. Na erről beszélgetünk Wieder Gergővel, a KPMG menedzserével. Treasury rovatunkban mi más, mint az eheti kamatvágás és annak devizapiaci hatásai szerepelnek. Meg csipetnyi részvénypiaci trendszemle. Priegl Máté (OTP Bank) adja az infokat.
26/6/2020 • 0
Chipváltás, tőzsdenyitás, Michelin csillagok - 2020-06-2509 óra
15 év közös és sikeres munka után szakít az Apple az Intel chipgyártóval. Miért? Milyen változásokat okoz, hogy az Apple termékekben innentől ARM chip kerül? IT rovatunkban Asztalos Olivér szakújságíróval tárjuk fel a hátteret. Tőzsdenyitás forintgyengüléssel Buró Szilárd (Equilor Zrt.) bejelentkezésében. Posírozott lazacfilé tormahabbal. Mondjuk ez az afogás, amit karanténban nem igen eszik az ember. És épp ez a fine dining éttermek gondja. Az idei Michelin csillagok kapcsán NOPQ rovatunkban Jókuti András gasztrobloggerrel, a Világevővel beszélgettünk az ágazat kilátásairól.
25/6/2020 • 0
Felvásárlási stop, Fiat ügyek és részvénysztorik - 2020-06-2508 óra
A válság miatt megreccsent jónéhány cég. Könnyű és olcsó célpontok ezek egy felvásárló szemével. De nem jó ám, ha fontos cégek olcsón külföldi kézbe kerülnek. Ezt szeretné elkerülni a magyar kormány is. Hogyan? dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója avat be a részletekbe. A Fiat kap egy raklap pénzt az olasz államtól, hogy túléljen, miközben gigaperre készül a GM-el, amit ha elveszít, aligha éli túl. A részleteket mindkét ügyről Várkonyi Gábor mondja el Futómű autós rovatunkban. Kitér arra a tanulmányra is, hogy az elektromos autó talán nem is olyan jó ötlet környezetvédelmi szempontból. A Bayer Monsanto öröksége sokba kerül, sok pénzt kell kifizetniük kártérítésre. A Lufthansa megállapodott a szakszervezetekkel. Esett az energiaszektor az amerikai tőzsdén, de a szórakoztatóipar sincs jó bőrben. Megvennék a becsődölt Herz autókölcsönzőt. Ezek a legfőbb hírek Piaci Hotspot rovatunkban, melyeket Szabó-Balogh Péter, üzletkötő (Erste Befektetési Zrt.) prezentál.
25/6/2020 • 0
Telekom aukció, lakásárak és Tango tippje - 2020-06-2506 óra
Kis közlekedéspszichológiai elmélkedést követően köszöntjük a név- és születésnaposokat. Felidézzük a Little Bighorn-i csatát és anekdotázunk Havas Henrikről. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló ma is van. Budapest rovatunk a dráguló parkolásról és a Lánhíd-saga újabb fejezetéről szól. Aukción vesz saját részvényt a Telekom. De miért? A részleteket Nagy Viktor (portfolio.hu) árulja el. Ingatlanpiac. Sok az ismeretlen piacot befolyásoló tényező. Lesz-e járvány? Lesz-e gazdasági visszaesés? Stb. Ditróy Gergely azért kísérletet tesz arra, hogy megpróbálja megtippelni, merre mennek a lakásárak a következő egyévben. Befektetési tipp egy akciófilmből? Bizony! A Tango és Cash című alkotásban Tango tuti tippet ad, hogy államkötvényt kell venni. Bejött! Gyurcsik Attila (Accorde Alapkezelő) elmagyarázza miért?
25/6/2020 • 0
Szelektív hulladékgyűjtés és oxigéngyártás - 2020-06-2409 óra
Mi magyarok szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Elméletben. Merthogy az adatok szerint nagyon kevés újrahasznosítható hulladékot kerül feldolgozásra. Miért? Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés elnöke elmagyarázza az okokat. Hüledezünk. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal (Equilor Zrt.). Lélegeztetőgép. Ez volt az egyik kulcsszó a járvány alatt. Arról kevés szó esett, hogy volt-e a működésükhöz elég oxigén? És azt honnan lehet beszerezni? Bohner Zsolt, a Messer Hungarogáz Kft. ügyvezetője elárulja a nagy titkot. Plusz kiderül az is, hogy a légkörben túl sok ugyan a széndioxid, ám a sörbe sokszor mégse jut belőle.
24/6/2020 • 0
Felhőbe költözünk, majd az új Apple oprendszert vizsgáljuk - 2020-06-2408 óra
Mindent vigyünk a felhőbe, mert ez a kor követelménye. Ok. De hogyan költözzünk oda? Hosszú lesz? Drága? Bonyolult? Biztonságos? Ezernyi kérdés, melyekre Botzheim Balázs( SoftwareONE Hungary) technológiai konzulens, rendszermérnök válaszol. Aranyköpés, majd Okosmorzsa. Új mobiloperációs rendszert kreált az Apple. De mit tud? Van benne nagy újdonság? Mobilózis rovatunkban Fekete Gábor, az iFater.net egyik apukája értékel.
24/6/2020 • 0
Kamatvágás, kkv-k járvány idején és csomagátvétel - 2020-06-2406 óra
Szerda van, így icipici morgás belefér. Nem feledkezünk meg a név- és születésnaposokról sem. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló és juhfürösztés. Budapest rovatunkban a kullancsveszélyről, a tilosban parkolókról és az újraéledő fővárosi koncertekről szólunk. Váratlanul kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank. Emiatt a devizaháború törhet ki a régióban? Ébresztő témánkban Madár István (portfolio.hu) tárja fel a hátteret. Hogy bírták a magyar kkv-k a járvány miatti korlátozásokat? Kkv rovatunkban Dr. Radácsi László rektorhelyettes mutatja be a Budapesti Gazdasági Egyetem által végzett kutatás eredményeit. Nagy fejtörést okoz, ha egy vevő nem veszi át az online rendelt csomagot. De mi a megoldás? E-commerce rovatunkban Csereklyei Bálint (iLogistic Kft.) ad lehetséges megoldásokat.
24/6/2020 • 0
Ferenczy Béni és Noémi, tőzsdenyitás, Irodalom Éjszakája - 2020-06-2309 óra
130 éve született Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi - Mesél a múlt Katona Caba történésszel. Tőzsdenyitás Deák Dáviddal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Irodalom egy éjszakán át - Gál Róbert, a Cseh Centrum ügyvezető igazgatója, az Irodalom Éjszakája egyik szervezője.
23/6/2020 • 0
Exim, gemba séta - 2020-06-2308 óra
Az EXIM 450 milliárdnyi hitelkapacitással veszi fel a harcot a koronavírus-járvány ellen - Jákli Gergely, az EXIM elnök-vezérigazgatója. Hatékony csapatmunka? Nyomj egy reggeli gemba sétát! - dr. Dura Mónika a ShiwaForce operatív működésért felelős vezérigazgató-helyettese.
23/6/2020 • 0
Szentivánéj, Kína vs. India, liquidity mining - 2020-06-2306 óra
Zoltán nap és Szentivánéj. Lapszemle, tőzsde, Budapest, te csodás. Háború kövekkel és botokkal - Kína India ellen? - Salát Gergely, Sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai tanszékének tanszékvezető docense. Liquidity Mining, Yield Farming - Kérem? - Kriptopédia Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával.
23/6/2020 • 0
Űrutazás, tőzsdenyitás, sárgadinnye - 2020-06-2209 óra
Ember a Holdon és a Marson? De mikor indulunk végre? - Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Piacon a magyar sárgadinnye - de mit kell tudni róla? - Dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke.
22/6/2020 • 0
Líbia, Piaci Hotspot - 2020-06-2208 óra
Adóvilág 1: Líbia - Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere. Adóvilág 2: Líbia - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Piaci Hotspot: AMC Entertainment 450 színházat nyit újra az USÁ-ban; Apple 11 üzletet zár be; Ryanair-Lauda júliustól újraindulnak; Fiat-Chrysler állami hitelgaranciát kapott; a Volkswagen 5000 munkahelyet szüntet meg a következő években; Wirecard romokban - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
22/6/2020 • 0
Galilei, hazai bérek, MNB - 2020-06-2206 óra
1633-ban ezen a napon Galileo Galilei az inkvizíció kényszerítésére visszavonja nézeteit arról, hogy a Föld kering a Nap körül. Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás: meddig lehet ingyen utaznia diáknak, egészségügyi dolgozónak, munkanélkülinek? Mit ér a bér, ha magyar? - Székely Sarolta, az Mfor.hu és a privátbankár.hu újságírója. Heti kitekintő: konjunktúra, COVID és MNB - Kovács Mihály András az OTP Bank Elemzési Központ elemzési senior szakértője.
22/6/2020 • 0
Utazás, tőzsdenyitás, tippek - 2020-06-1909 óra
Ács Is Almost In The Air: utazási rovat az okosutasokkal - Ács Gábor, és Gede Balázs szakértők vitatják meg a szektor híreit, fejleményeit, eseményeit. Tőzsdenyitás: Vavrek Zsolt, az Equilor prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatója. Tippek, tanácsok, válaszok a hallgatói kérdésekre.
19/6/2020 • 0
Biznisz klub és gyúrás - 2020-06-1908 óra
Helló Biznisz Klub! Mi a pálya? Iski István, a Magyar Telekom Soho-SMB Experience Unit vezetője. Aranyköpés: Blaise Pascal. Okosmorzsa. Épp testben: Gyúrunk? Gyúrunk! De gyúrhatunk? Pletser Ádám, a Magyarországi Edzőtermek Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke.
19/6/2020 • 0
Kata, szállodaipar, árupiac - 2020-06-1906 óra
Névnapok, események, születések. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: mi a baj a KATA-val? Szebeni Dávid, az Enrawell stratégiai igazgatója. Szállodaipar az újranyitás küszöbén: Indra Dániel, a KPMG igazgatója. Értékpercek: olajpiaci fejlemények, várható-e jelentősebb korrekció, vagy az április óta tartó emelkedő trend folytatódik? Aranypiac, tartós marad-e az emelkedés? Fábián Lóránt, az OTP Global Markets tradere.
19/6/2020 • 0
Blokklánc a csatatereken, tőzsdenyitás, halikra pörkölt - 2020-06-1809 óra
Szurony helyett mesterséges intelligenciával és blokklánc technológiával védik a hazát - Prof. Dr. Kovács László dandártábornok az IT rovatunkban. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatójával. Kántor Bandi halikra pörköltöt főz az NOPQ-ban.
18/6/2020 • 0
Adatszolgáltatás, Futómű, Hotspot - 2020-06-1808 óra
Adózásról Érthetően: Mi változik az adatszolgáltatásban július 1-jétől? - Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. Futómű Várkonyi Gáborral. Piaci Hotspot Szabó-Balogh Péterrel, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötőjéval: Nike, Home Depot, General Mills, Tesla, Kroeger.
18/6/2020 • 0
Waterloo, építési engedélyek, amerikai elnökválasztás - 2020-06-1806 óra
A mai napon 205 éve annak, hogy I. Napóleon francia császár elbukott Waterloonál. Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás: mi idegesít a szomszédodban? Lehet-e bankkártyája egy gyereknek? - Fülöp Norbert, a bankmonitor.hu szerkesztője. Fittyet hány a lakásépítési kedv a koronavírus-járványra - Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Négyzetméterben. Heti alapozó: amerikai elnökválasztás a koronavírus és a George Flyod gyilkosságot követő tüntetések árnyékában - Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
18/6/2020 • 0
Erdőtörvény, tőzsdenyitás, régi mobilok új köntösben - 2020-06-1709 óra
Vágni vagy nem vágni? - Alkotmányellenes erdőtörvény - Szuperzöld rovatunkban Dr. Gálhidy László biológus, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. HTC, LG, Sony - régi csibészek, hát mi van veletek? - Mobilózis Erdős Mártonnal, a PC World Magazin főszerkesztőjével.
17/6/2020 • 0
Kriptvaluta alapú hitelezés - 2020-06-1708 óra
Kriptovaluta alapú hitelezés - Raskó László az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere. Mobilózis rovatunk némi technikai probléma felmerülése miatt későbbre tolódott.
17/6/2020 • 0
Platánfa, trade solution, webkereskedelem nyaralás közben - 2020-06-1706 óra
Alida névnap és a Watergate-botrány kirobbanásának 50. évfordulója. Lapszemle, tőzsde. Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével beszéltünk meg pár izgalmas dolgot. Például, hogy náluk már hónapokkal az Alkotmány utcai platánfa kidőlése előtt jelezte egy olvasó, hogy tenni kéne valamit, mert baj lesz. Mi az a Mastercard Trade Solution? Kkv rovatunkban Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója adta meg a választ. Hogyan irányítsd a webshopodat nyaralás közben a tengerpartról? - E-biznisz rovat Csereklyei Bálinttal, az iLogistic Kft. ügyvezetőjével.
17/6/2020 • 0
Gojko Mitic és A ventillátor kisasszony - 2020-06-1609 óra
Mesél a múlt: 80 éves Gojko Mitic, egy partizán fia, tornatanár majd dublőr, aztán NDK filmmsztár. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: ki volt a “Ventillátor kisasszony” és miért érdekes élete és hagyatéka? Május végén volt 100 éve annak, hogy megszületett Ottrubay Melinda, az egyedüli magyar prima balerina assoluta, az Operaház csillaga, és Esterházy hercegné. Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője.
16/6/2020 • 0
Agilitás és krízisből siker - 2020-06-1608 óra
Vállalati agilitás. Mennyit dolgoz(z)unk valójában? Földházi Csaba, a Team First nagyvállalati agilitásért felelős igazgatója. Aranyköpés: Eörsi István. Okosmorzsa. Krízisből siker - gazdaságélénkítés kamatmentes hitellel. Garamvölgyi Balázs, az MFB főigazgatója.
16/6/2020 • 0
Nyugdíjas sáv és újraindítás - 2020-06-1606 óra
Névnapok, események, születések. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: indokolt-e a nyugdíjas idősáv fenntartása? Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Kutatás a lakossági várakozásokról, a gazdaság újraindításának feltételeiről és a leginkább válságálló szektorokról. Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója.
16/6/2020 • 0
Totális megfigyelés és gyümölcsinfláció - 2020-06-1509 óra
Heuréka-élmény: totális megfigyelés és koronavírus: jól megfogható a vírus terjedése de a személyes szabadságunk és adataink az ára? Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Mih álovits gazda: komoly gyümölcs árinfláció alakult ki, volt fagy, jégeső, zivatar - kőkemény drágulás jöhet a nyári gyümölcsöknél. Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke.
15/6/2020 • 0
Tunézia és banki papírok - 2020-06-1508 óra
Adóvilág: kalandozások Észak-Afrikában - Tunézia története, adózása, külpolitikája. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Lőrincz L. László. Piaci hotspot: banki papírok tőzsdei teljesítménye. Baráth Tibor, vezető üzletkötő. Okosmorzsa.
15/6/2020 • 0
Feketelakás és konjunktúra - 2020-06-1506 óra
Záporok, zivatarok, budapesti vihar. Névnapok, események, születésnapok. Tőzsdei helyzetkép: nagy zakó után korrekció - de meddig? Budapest, te csodás: nyugati tér, és budavári tetőterasz. Ébresztő téma: Feketelakás 3.0, a Habitat for Humanity Magyarország javaslatcsomagja a magánbérleti piac igazságosabbá és átláthatóbbá tétele érdekében. Gosztonyi Ákos, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa. Heti kitekintő: Eppich Győző az OTP Elemzési Központ elemzője.
15/6/2020 • 0
Karantén körkép, tőzsdenyitás, olcsó utak Bécsből - 2020-06-1209 óra
Karantén körkép a fapados rovatban Ács Gáborral. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatójával. Még egy kis utazás: visszatérítések, Debrece, bécsi járatok.
12/6/2020 • 0
Vírusradar, Oxford-Cambridge evezősverseny - 2020-06-1208 óra
Hogyan működik, mit tud, mennyire hatékony a Vírusradar? - dr. Solymár Károly Balázs, Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára. 1829 június 10-én volt az első Oxford-Cambridge evezősverseny. Mennyire tömegsport az evezés Cambridge-ben? - Kántor Levente, Kántor Endre kollégánk Cambridge-ben élő testvére.
12/6/2020 • 0
Helsinki, buszsávok, Értékpercek - 2020-06-1206 óra
Villő névnap és Helsinki város 1550-es megalapításának napja a mai. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Folyik Budapest átalakítása, újabb buszsávok, fonódó átalakítás, kerékpárszállítás - felkészült-e erre a város infrastruktúrája? - Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Megjelent a 100 Leggazdagabb magyar idei kiadása - Szakonyi Péter, a 100 Leggazdagabb magyar kiadvány felelős szerkesztője. Értékpercek: német ipari termelés, magyar inflációs adat, FED kamatdöntő ülés - Soós Frigyes, az OTP Global Markets üzletkötője.
12/6/2020 • 0
Csatolt telefon és utolsó kenet - 2020-06-1109 óra
IT rovat: így használd a Windows 10 még okosabbá vált csatolt telefon funkcióját. Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője. Tőzsdenyitás, devizapiac, trendek: Buró Szilárd, az Equior Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Red Hot Chili Peppers - avagy, hogy készül a legerősebb chiliszósz? És miért kínozza ezzel magát valaki? Érdekes fajták, érdekes szószok. Petrohay György, a Chilicum tulajdonosa.
11/6/2020 • 0
Racionalitás, pszichológia, VW - 2020-06-1108 óra
A befektetői döntések lélektani háttere: racionálisak-e a befektetők? Számtalan kísérlet bizonyítja, hogy a kockázatmentesség aránytalanul erős vonzerőt jelent. Döntési pszichológia. Pleschinger Gyula, az MKB Private Banking igazgatója. Aranyköpés: Peter Dinklage. Futómű: VW közgyűlés, marad a konszern élén Diess, de a márka vezetését elvették tőle. Plusz 3 hír.
Várkonyi Gábor, autós szakértő. Piaci hotspot: Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
11/6/2020 • 0
Olof Palme, panelkörkép, tőzsdei robotok - 2020-06-1106 óra
Névnapok, születések, események. Lapszemle: korrupció és űrhadosztály. Piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: megvan Olof Palme gyilkosa - 34 éves ügy zárult le, 10 ezer embert hallgattak ki, köztük volt egy, akit 43-szor. Van, aki még most is kételkedik… Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Ingatlan: panelkörkép. Hogyan változtak a legnépszerűbb panellakások árai Budapesten az elmúlt 12 évben? Májusi tranzakciószám becslés. Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője. Heti alapozó: felturbózott tőzsdei kereskedés. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
11/6/2020 • 0
Klímaterv, tőzsdenyitás, határnyitás - 2020-06-1009 óra
A Nemzeti Energia- és Klímatervben (NEKT) foglalt 12 százalékos kibocsátás csökkentési célszám nem szolgálja Magyarország klímavédelmi érdekeit - derül ki az Energiaklub szakmai elemzéséből. - Munkácsy Béla, az Energiaklub projektvezetője. Tőzsdenyitás Deák Dáviddal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Határnyitási összefoglaló.
10/6/2020 • 0
Amerikai história, 5G teszt - 2020-06-1008 óra
Fordulóponthoz érkezett Amerika? - Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense. 5G teszt - milyen lesz a zsinór nélküli jövő? Mobilózis rovatunkban Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója osztotta meg tapaszatalatait, aki éppen egy 5G-s routert tesztelt.
10/6/2020 • 0
Illegális óriáskerék, korlátozott felvásárlás, webshop indítás - 2020-06-1006 óra
Saul Bellow és Judy Garland is ezen a napon született. Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás beszéltünk a Velencei-tó partján engedély nélül épült óriáskerékről és a Közlekedési Múzeum újabb virtuális kiállításáról, amellyel a 70 éve átadott ferihegyi nemzetközi repülőtérről és a magyar repülés kezdeteiről emlékezik meg. A 227/2020. számú kormányrendelet értelmében Palkovics miniszter aláírása kell, ha külföldi vesz egy magyar céget? - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Kkv rovat: július 1-től változik az áfabevallás és az online számlaadat-jelentés is. Milyen teendőkkel kell számolnod, ha most indítanál webshopot? E-biznisz rovatunkban Csereklyei Bálint, az iLogistic Kft. ügyvezetője beszélt erről.
10/6/2020 • 0
Dreher, tőzsdék, Hollywood - 2020-06-0909 óra
Mesél a múlt: 210 éve, 1810. június 7-én született id. Dreher Antal, a sörpionír. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás, devizapiac, európai piacok: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Kultmogul: Újraindul Hollywood - de hogyan? Filmes szakszervezeti szabályozások Steven Soderbergh segítségével. Mik ezek és miért pont vele? Dudás Viktor, filmszakértő.
9/6/2020 • 0
Felhőmegoldás, szkeptikusok, mentőcsomag - 2020-06-0908 óra
Felhőmegoldások kettős ügynökei. Hogy térítik meg a nem hívőket? Hegedűs Ádám, SoftwareONE Hungary Kft. partnerfejlesztési vezetője. Aranyköpés: Michael J. Fox. Okosmorzsa. Összevissza foltozott koronavírus mentőcsomag és bebetonozott sarcok hosszabb távon - mit és hogyan tervezett és tervez a kormány? Madár István, a Portfolió.hu vezető elemzője.
9/6/2020 • 0
Bringázás, lazítás, BitCoin kritika - 2020-06-0906 óra
Névnapok, események, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: megállapodott a Budapest Fejlesztési Központ és a Magyar Kerékpárosklub. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese. Jó ez a lazítás? Gazdaság vs. egészségügy: vitatéma. Kriptopédia: a Goldman Sachs kritikus véleménye a Bitcoinról és a kritikus vélemény kritizálói. Az USA tüntetések ráirányították a figyelmet a Bitcoinra. Raskó László az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere.
9/6/2020 • 0
Robotika, etika, Green Deal - 2020-06-0809 óra
Heuréka-élmény: mivel a mesterséges intelligencia bizonyos (és egyre több) területen már okosabb mint az emberek, el kellett kezdeni foglalkozni az technológia etikai vonatkozásaival. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Mihálovits gazda: elfogadhatatlan a NAK számára az európai Termőföldtől az Asztalig és Biodiverzitás stratégia. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
8/6/2020 • 0
Algéria, Frank Lloyd Wright, Wirecard - 2020-06-0808 óra
Adóvilág: Észak-Afrika, Algéria. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Frank Lloyd Wright. Piaci hotspot: nagy cégeket reguláz meg az Európai Bizottság, Wirecard. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
8/6/2020 • 0
Medárd, ipari termelés, Fed - 2020-06-0806 óra
Névnapok, események, születések. Medárd. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép: kirobbanó optimizmus a piacokon. Budapest, te csodás: hírek. Ipari termelés: még soha nem volt ilyen rossz. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Heti kitekintő: magyar és nemzetközi konjunktúra adatok, valamint amerikai kamatdöntés lesz a héten. Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
8/6/2020 • 0
Wizz automata refund, tőzsdenyitás, plogging - 2020-06-0509 óra
Vírusidőszak kezelése a Telekomnál, visszaköltözés, kollégák fejlesztése, Digital SmartFest - Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. Vírusírtás UV fénnyel - Korondán László, Hollandimpex Kft. germicid üzletágvezető.
5/6/2020 • 0
Turbóbubi, családi biznisz, dollárgyengülés - 2020-06-0506 óra
Kenny G.-t köszöntjük. Lapszemle, tőzsde. Milyen lesz a turbóbubi? - Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője. Az utódlással küzdő családi vállalkozások eladási esélyei. - Simonyi Tamás, KPMG szenior igazgató. Dollár gyengülés, forint erősödés, részvénypiaci rali. Saághy Pál, az OTP Global Markets üzletkötője az Értékpercekben.
5/6/2020 • 0
Lehallgatás, megfigyelés, font - 2020-06-0409 óra
IT rovat: kiber csütörtök. Bárkit lehallgathat a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - nem kétélű fegyver ez? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója. BÉT nyitás, devizapiac és angol font helyzet. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: idő hiányában elmaradt…
4/6/2020 • 0
Autóipar, áfacsökkentés, Warner - 2020-06-0408 óra
Futómű: német autóipari megállapodás és áfacsökkentés, francia helyzet, Renault-Nissan leépítések, használt autó körkép és olasz állami támogatás a bicikli vásárlásra. A stúdióban Várkonyi Gábor, autós szakértő. Aranyköpés: Kozma Imre atya. Okosmorzsa. Piaci hotspot: Ryanair májusi forgalom visszaesés, Wizzair gyorsjelentés, Zoom Video gyorsjelentés, Warner Music második IPO, EKB ülés. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
4/6/2020 • 0
Trianon, karantén, kalauzhal - 2020-06-0406 óra
100 éve írták alá a trianoni békeszerződést. Események, születésnaposok, névnaposok. Lapszemle, rövid tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő: teljes káosz a magyar karanténnal, a határok nyitásával kapcsolatban. Ács Gábor utazási szaki összefoglalta, mit lehet tudni és mit lenne jó tudni, hogy külföldre utazást szervezhessünk. Ingatlan: ár kérdése, vagy lokációé, hogy hol van most élet a fővárosi lakáspiacon? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője. Heti alapozó: tőzsdecápák és kalauzhalak, avagy kik a tőzsdei zuhanások vámszedői? Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
4/6/2020 • 0
Harc a klímaváltozás ellen, SpaceX - 2020-06-0309 óra
Mennyit számít a járvány a klímaváltozás elleni harcban? Mit nem reális várni és mit lehetne reálisan tenni a felmelegedés ellen? - Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője a Szuperzöldben. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Magáncég az űrben: a SpaceX-fellövés jelentősége - Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója.
3/6/2020 • 0
Visszatérés az irodákba, zuhanó csúcsmobil árak - 2020-06-0308 óra
Vissza akarunk-e térni az irodába? Kit mennyire viselt meg a karantén? HR Percek Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával. Aranyköpés Tony Curtistől. Tavalyi új csúcstelefonok egy év után fél áron, két év támogatással - a legjobb deal? Miért zuhannak ennyire az árak, mennyi a szerepe ebben a járványnak? A Mobilózisban Erdős Mártont, a PC World Magazin főszerkesztőjét kérdeztük.
3/6/2020 • 0
Polgári engedetlenség, kkv, webshop logisztika - 2020-06-0306 óra
Farkas Bertalan, Tony Curtis, Suzi Quatro. Pár név a ma születettekből. Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével. Évtizedek óta a legkomolyabb polgári engedetlenség Amerikában - miért pont most, ki hogy helyezkedik a választási évben, mi lehet belőle? - Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Érdekes változás: kkv-pénzeket irányítanak a nagyok felé - kkv rovat. A kiszervezett logisztikai modell jelenti az e-kereskedelem jövőjét? - Csereklyei Bálint, iLogistic Kft. ügyvezetője.
3/6/2020 • 0
Trianon és Margó fesztivál - 2020-06-0209 óra
Mesél a múlt: 100 éve kötötték meg a trianoni békeszerződést. Trianon 15 percben. Katona Csaba, történész. Tőzsdenyitás és devizapiac információk: Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Online lesz a Margó Fesztivál. Valuska László, a Margó Fesztivál főszervezője.
2/6/2020 • 0
Új normális, MNB, nejlon - 2020-06-0208 óra
Kommunikáció vállalaton belül - mi az új normális? Dojcsák Dániel, a ShiwaForce Zrt. marketingkommunikációs igazgatója. Aranyköpés: Morgan Freeman. Okosmorzsa. Miért kellett távoznia Nagy Mártonnak és miért hátrált meg nejlonzacskó betiltás-ügyben a kormány? Brückner Gergely, az index.hu újságírója.
2/6/2020 • 0
VW-puccs, kriptoöröklés, Compound - 2020-06-0206 óra
Névnapok, események, születésnaposok. Lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek. Ébresztő téma: megpuccsolják a VW-vezért? Várkonyi Gábor, autós szakértő. Kriptopédia: újra 10 ezer közelében a BitCoin, legális kriptoöröklés Kínában, viták a Compound körül. Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója.
2/6/2020 • 0
Útra fel, tőzsdenyitás, karanténkérdések - 2020-05-2909 óra
Telekom Kickstart, banki robotizáció - 2020-05-2908 óra
Miről és kiknek szól a Telekom Kickstart gyakornoki programja? - Hinterstein Anikó, Magyar Telekom Talent Experience Vezetője. „Best Financial Innovation Labs” díj, nemzetközi szerepvállalás, Demo Day - Fischer András, OTP Bank Retail Innováció Főosztály, főosztályvezető – az OTP LAB vezetője.
29/5/2020 • 0
Médiamogulok, futóversenyek, devizák - 2020-05-2906 óra
Optimista péntek van, de morgunk egy kicsit. Lapszemle, tőzsde, Budapest. Nyitnak a strandok! Toplista a legbefolyásosabb médiamunkásokról - Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője. Újraindulhatnak végre a futóversenyek? - Koren Tamás, a Futapest klub elnöke. EUR/HUF, EUR/USD, részvénypiacok - Csillag Zsigmond, az OTP Global Markets osztályvezetője.
29/5/2020 • 0
Huawei, jókedv, kinin - 2020-05-2809 óra
IT: Teljesen ki akarják nyírni a Huaweit? Miért? És sikerülhet ez? Bátky Zoltán, a PC World online főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Fever Tree, gin tonic és kinin - hogy kezdődött és mi a sztori?
28/5/2020 • 0
Terápia, francia autók, Fever Tree - 2020-05-2808 óra
Pénzügyekről kristálytisztán: a hallgató kérdez, a terápiás adószakértő válaszol. Variációk külföldi befektetések adózására. Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Aranyköpés: Kylie Minogue. Futómű: francia autóipari gondok, mentő tervek és Hertz csőd. Várkonyi Gábor, autós szakértő. Piaci hotspot: trendek, szektorok, makroadatok. USA GDP, munkanélküliség és ingatlanpiac. Lufthansa mentőcsomag. A német Hello Fresh és angol Fever Tree. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
28/5/2020 • 0
Munkanélküliség, rozsdaövezet, bátorság - 2020-05-2806 óra
Névnapok, események, hírességek. Lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: fővárosi hírek. Ébresztő téma: megjöttek a friss magyar munkanélküliségi adatok, kilábal az autóipar? Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ingatlan: felvirágoznak a rozsdaövezetek? Ditróy Gergely, a Portfolio Ingatlan rovatának vezető elemzője. Heti alapozó: aki bátor mer lenni a tőzsdén, amikor mások félnek, az jól jár. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
28/5/2020 • 0
Green Deal és kápé nélkül - 2020-05-2709 óra
Szuperzöld: Green Deal - Mihez kezd az EU a mezőgazdasággal és a természettel? Mi a program lényege? Jók-e az elképzelések? Mennyire reális a megvalósulásuk? Dr. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Fizetés készpénz nélkül - mi a favorit? Bauer Zsófia, szociológus, az Ynsight Research kutatási igazgatója.
27/5/2020 • 0
DeFi és mobilhálózat - 2020-05-2708 óra
Kriptopédia extra: mi kell ahhoz, hogy a decentralizált pénzügyi szolgáltatások (Decentralised Finance, azaz DeFi) a hétköznapi emberek számára is elérhetőek, használhatóak és biztonságosak legyenek? “Revolut szerű” képződmény kripto alapon? Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. Aranyköpés: Jamie Oliver. Mobilózis: Hallo! Hol a térerő? Romló magyar mobilhálózat. Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója.
27/5/2020 • 0
Költségvetés, marketing, e-ker trendek - 2020-05-2706 óra
Évfordulók, lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek a fővárosból. Ébresztő téma: mennyi lesz az ország bukszájában? Kész a 2021-es költségvetés. Baka F. Zoltán az mfor.hu újságírója. Kkv rovat: felpörgő fejlesztések, béna marketing - kkv-k karanténban. Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a felmérést végző Marketing Commando vezető tanácsadója. E-commerce trendek, amelyek a Covid-19 hatására alakultak ki - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
27/5/2020 • 0
Jeanne d'Arc, tőzsde, készpénzmentes fizetés - 2020-05-2609 óra
100 éve lett szent az Orléans-i szűz - Katona Csaba történész a Mesél a múltban. Tőzsdenyitás Ritók Lajos üzletkötővel. Fizetés készpénz nélkül - mi a favorit? Bauer Zsófia, szociológussal, az Ynsight Research kutatási igazgatójával beszélgettünk.
26/5/2020 • 0
Visszatérés az irodákba, tőkebevonás - 2020-05-2608 óra
A vállalatok nem könnyű helyzetben vannak, mire figyeljenek a menedzserek a visszarendeződés időszakában az irodai csapatmunka, produktivitás területén? Mádi Gábor, a ShiwaForce agilis eszközök és infrastruktúra divízió vezetője adott pár jó tanácsot Team First rovatunkban. Sikeres tőkebevonás a járvány közepén. Az irigylésre méltó pénzügyi manőverről Szekeres Viktorral, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
26/5/2020 • 0
Lánchíd, privátbank, ISIS és a Bitcoin - 2020-05-2606 óra
Növekvő forgalom, permetezés gladiátorral, Farkas Berci. Lapszemle, tőzsde, Budapest, te csodás. Lehet-e gyalogos híd a Lánchídból? Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke válaszolt. A gazdagoknak is fáj a koronavírus járvány? Karagich Istvánt, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatóját faggattuk. Nincs rá bizonyíték, hogy az ISIS Bitcoint használna. Kriptopédia rovatunk egyik témája volt ez, amit Raskó Lászlóval az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzserével beszéltünk meg.
26/5/2020 • 0
Robotok és szamócák - 2020-05-2509 óra
Heuréka-élmény: Versenyző robotok? Mi értelme ennek? Típusok, versenyek, szabályok és magyar vonatkozások - Orovica Szilárd, a KUKA Hungária Kft. ügyvezetője. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Mihálovits gazda: miről ismerszik meg a jó szamóca?
25/5/2020 • 0
Marokkó, Alibaba, Hertz - 2020-05-2508 óra
Adóvilág: Marokkó. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Várnai Zseni. Piaci hotspot: Alibaba, Lufthansa, Nvidia, Hertz - Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
25/5/2020 • 0
Plázák, hitelek, MNB - 2020-05-2506 óra
Orbán nap: ha esik, jó lesz a termés. Törülközőnap, Douglas Adams angol író (Galaxis útikalauz stopposoknak) emlékére. 1940 – A civilizáció kriptája nevű időkapszula lezárásának napja. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: mi lesz a fővárosi plázákkal? Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára. Ébresztő téma: fizetőképesek maradtak a magyar családok? - Felfalusi Péter, az Intrum Magyarország vezérigazgatója. Heti kitekintő: MNB kamatdöntés és konjunktúra adatok - Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
25/5/2020 • 0
Turizmus, repülés, tőzsde - 2020-05-2209 óra
Ács Is In The Air - feléled a turizmus, de mi változott? Ács Gábor szakérti a helyzetet. Tőzsdenyitás: Buró szilárd pénzügyi innovációs vezető. Turizmus plusz hallgatói üzenetek.
22/5/2020 • 0
Kkv, krízis, hitel - 2020-05-2208 óra
MFB PR: Nem ad a bank pénzt? Kkv-knak itt az MFB Krízis Hitel. Hitel, mentőcsomag, gazdasági ösztönző. Garamvölgyi Balázs, az MFB Zrt. főigazgatója. Aranyköpés: Sir Laurence Olivier. Ép testben: mozogj maszkban, vagy prüszkölj a másikra? Sport etikett vírus idején. Megbeszélés és vita.
22/5/2020 • 0
Belföldi turizmus és szuperbank - 2020-05-2206 óra
Optimista péntek és Bebel Gilberto születésnap, zenével. Sir Arthur Conan Doyle, lapszemle, tőzsdei helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek a fővárosból. Ébresztő téma: lendületből kel fel a földről a belföldi turizmus? Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója. Épül a szuperbank - idő kérdése a Budapest Bank-MKB Bank-Takarékbank házasság? Csabai Károly, az mfor.hu és a Privátbankár.hu szakírója. Érték percek: részvény és devizapiac, merre tovább? Varga Botond, az OTP Global Markets üzletkötője.
22/5/2020 • 0
Informatikai képzés, tőzsdenyitás, epres cukiság - 2020-05-2109 óra
Tanulj programozni INGYEN! - Bálint Viktor, a Codecool üzletfejlesztési igazgatója. Tőzsdenyitás - Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. Édes, epres álmok szezon idején - Sallay Fanni, a Cake Shop alapítója, Az év cukrásza 2016-ban, cukrászdája szerepel a Dining Guide tíz legjobb magyar cukrászdája között.
21/5/2020 • 0
Széchenyi Kártya, villanyautó, Piaci Hotspot - 2020-05-2108 óra
Fizess bért hitelből! - Új konstrukciók a Széchenyi kártya programban. Krisán Lászlóval, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk. Olcsó villanyautó állami támogatással - Várkonyi Gábor autós szakértő a Futóműben. Piaci Hotspot Baráth Tiborral, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötőjével - Lufthans, Deutsche Bank, Tesla, Google.
21/5/2020 • 0
A Birodalom visszavág, vidéki ingatlanpiac, indokolatlan jókedv a tőzsdéken - 2020-05-2106 óra
40 éves "A Birodalom visszavág". Lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: költési időszakban ezentúl nem végez gallyazást a Főkert. Most akkor mekkora a munkanélküliség? És mekkora lesz? - Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője. Éledezik a vidéki ingatlanpiac - Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. A vállalatvezetők egyre későbbre várják cégük helyzetének javulását, de akkor miért szárnyalnak a tőzsdék? Heti Alapozó Tunkli Danival, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével.
21/5/2020 • 0
Méhek, tőzsdenyitás, reklámtorta - 2020-05-2009 óra
Szuperzöld: a Méhek Világnapja - mekkora baj van? Tornyossy Csaba méhészmester. Tőzsdenyitás: Amerika, BÉT, forint - Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Fogyóban a reklámtorta - Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke.
20/5/2020 • 0
Távközlés, járvány, olcsó mobilok - 2020-05-2008 óra
Mit okozott a járvány a távközlési piacon? Hogy reagált a Telekom és milyen jövőt vizionál? Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. Aranyköpés: Honoré de Balzac. Mobilózis: olcsók, de jók? Mobiltelefonok 70 ezer forint alatt - Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője.
20/5/2020 • 0
Parkolás, akcióterv, Uber - 2020-05-2006 óra
Pantomim műsorvezetés a technika ördöge miatt. Lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest te csodás: tilosban parkolás, félig kész zebra, ritkán ürített szemetesek - Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense. Morgás szerdára. Kkv: véd-e a gazdaságvédelmi akcióterv? - Egyed Géza, Grant Thornton nemzetközi tanácsadó stratégiai üzletfejlesztési területének vezetője. E-commerce: nagy leépítések az Ubernél, áprilisi autópiaci adatok Európában és itthon - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
20/5/2020 • 0
Hell Miksa, tőzsdenyitás, GM49 - 2020-05-1909 óra
300 éve, 1720. május 15-én született Hell Miksa csillagász. Ki volt ő, mit alkotott? Katona Csaba történész segítségével elevenítettük fel alakját Mesél a múlt rovatunkban. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője ismertette a tőzsdéken éppen aktuális árfolyamokat. Kultmogu rovatunkban pedig Galla Miklóssal beszélgettünk, aminek több apropója is volt. Az egyik, hogy születésnapja volt tegnap, a másik, hogy új lemeze jelenik meg egy hét múlva.
19/5/2020 • 0
Team First, online vásárlási szokásaink - 2020-05-1908 óra
Hogyan segít a modern digitális vállalat eszköztára a folyamatos változások kezelésében? Új rovatunkból kiderül. A "Team First" vendége Kovach Anton volt, a ShiwaForce Zrt. alapító-vezérigazgatója. Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing vezetőjével egy kutatásról beszélgettünk, amiből kiderült, hogyan változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon a járvány kitörése óta.
19/5/2020 • 0
Ivók, vasúti menetrend, magas kamat Bitcoin betétekre - 2020-05-1906 óra
Ivó névnap a mai és Férfi Nap Magyarországon. Kerestünk híres Ivokat, lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapest rovatunkban a deltavágányról és egy új csomagosztályozóról beszélgettünk. Aztán szó volt arról, hogy egyeztetést indít a 2021-es vasúti menetrendről a Közlekedő Tömeg Egyesület és a Magyar Közlekedési Klub. Előbbi szervezet elnökével, Szalay Áronnal beszélgettünk. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabást, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítóját hívtuk. Három hírt beszéltünk meg: a JPMorgan már kriptovaluta tőzsdék számára is nyújt banki szolgáltatásokat, a német Bitwala bank 4%-ig terjedő kamatot fizet a Bitcoin betétekre, a Reddit pedig Ethereum alapú tokeneket indít a felhasználói közreműködés jutalmazására.
19/5/2020 • 0
EdisonKids és alpakafarm - 2020-05-1809 óra
Heuréka-élmény: a Covid-19 alaposan felforgatta az Edison éltetét, született belőle egy kezdeményezés, ami a jövőről szól. Barta Nikolett, az EdisonKids projektvezetője. Tőzsdenyitás: Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Mihálovits gazda: mit keres az alpaka Magyarországon? A gazda utánajárt...
18/5/2020 • 0
Mauritánia és részvénycsomag - 2020-05-1808 óra
Adóvilág: Mauritánia története, adózása és politikája. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Aranyköpés: Galla Miklós. Piaci hotspot: gyorsjelentési szezon, ZEW index, uniós infláció, Disney, Wallmart, Nvidia, Alibaba, Thyssenkrupp. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
18/5/2020 • 0
GDP, konjunktúra, aukciók - 2020-05-1806 óra
Beköszönés, évfordulók, lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás: hírek és kommentár. Ébresztő téma: a legfrissebb GDP-adat. Kisebbet fékezett a magyar gazdaság, de mi lesz a második negyedévben? Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Heti kitekintő: európai és amerikai konjunktúra adatokra és MNB aukciókra érdemes figyelni. Kovács Mihály András az OTP Bank Elemzési Központ elemzési senior szakértője.
18/5/2020 • 0
Utazási lehetőségek, tőzsdenyitás, repjegyár vissza(nem)térítés - 2020-05-1509 óra
Fapados rovatunkban Ács mester összefoglalta, hogy mit lehet most tudni az utazási feltételek lazításáról, repülési feltételekről. Ezt követően a tőzsdei árfolyamokkal foglalkoztunk Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. prémium befektetési szolgáltatások és private banking igazgatójával. Az utazási rovatunk második felében kerestük a választ arra, hogyan állnak a visszatérítések és hallgatói kérdésekre válaszoltunk.
15/5/2020 • 0
Bitcoin felezés és startup mentés - 2020-05-1508 óra
Hosszabb beszélgetést tartottunk ma Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával. Most volt a Bitcoin "felezés". Erről korábban már beszélgettünk ugyan, de volt pár dolog ezzel a témával kapcsolatban, amit nem ártott tisztázni. Most megtettük. Mentőövet dobott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a bajba jutott startupoknak, kkv-knak. A részletekről Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója és Mikesy Álmos, a Hiventures Zrt. vezérigazgató-helyettese nyilatkozott.
15/5/2020 • 0
Bulgakov, hitelmoratórium, privát UB - 2020-05-1506 óra
Zsófia névnap, Bulgakov születésnapja, lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban érdekes építészeti tervekről beszélgettünk. Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjét pedig azért hívtuk, hogy tisztázzuk vele, hogy mire gondol az MNB, amikor állásfoglalásában azt írja, hogy "a moratórium utáni törlesztő a hitel felvételét követő legmagasabb törlesztőt nem haladhatja meg". Ma indult volna az UB, de van helyette más. Zelcsényi Miklóst, az NN Ultrabalaton főszervezőjét hívtuk.
15/5/2020 • 0
Facebook, tőzsdenyitás, paella - 2020-05-1409 óra
IT: Vége lett a Facebook-moderátor pernek, rendkívül érdekes adatok derültek ki arról, milyen munkát végeznek a közösségi óriás moderátorai - Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője. Tőzsdenyitás: Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője. NOPQ: Paella - a spanyol csodaétel. Valenciából indult, egyszerű, szegényember étkeként és az egész világot meghódította - recept.
14/5/2020 • 0
Digitális iroda, hidrogénhajtás, tőzsdei esés - 2020-05-1408 óra
SoftwareONE: Digitális iroda, home office, felhőmegoldások. Szegedi József, a SoftwareONE Hungary szolgáltatás üzletágvezetője és Botzheim Balázs, technológiai konzulens, rendszermérnök. Aranyköpés - Kürti Miklós (1908). Futómű: a BMW és Toyota hidrogén stratégiája - Várkonyi Gábor, autós szakértő. Piaci hotspot: Jerome Powell beszéde, nagy esések a tőzsdén, Nvidia, Skechers - Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
14/5/2020 • 0
Revolut, lakáspiac, szürreális tőzsdék - 2020-05-1406 óra
Beköszönés, lapszemle, piaci helyzetkép. Budapest, te csodás: hírek és kommentár. Ébresztő téma: gyerekeknek kínál számlát és kártyát a Revolut - Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője. Ingatlan: Harc indulhat a vásárlókért, nőtt az olcsóbban kínált lakások súlya - Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Heti alapozó: Szürreális év eddig a 2020 a tőzsdéken - Mi várható a folytatásban? - Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere.
14/5/2020 • 0
Egyszer használatos műanyagok, tőzsdék, afrikai járványhelyzet - 2020-05-1309 óra
Elfogadás alatt az egyszer használatos műanyagokat tiltó jogszabály! Miért fontos ez? Miket használunk utána? Simon Gergellyel, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértőjével beszélgettünk. A tőzsdenyitás ma Ritók Lajosnak, az Equilor befektetési Zrt. üzletkötőjének jutott. A hétfői adóvilág rovat után kapcsoljuk Afrikát, hogy árnyaljuk kicsit a képet koronavírus járvány ügyben. A karanént komolyan veszik, 42 napja a tartományhatárt sem lehet elhagyni. Biztos, hogy Afrika lehet a koronavírus-járvány új epicentruma? Domonyai Andrással gasztrobotanikussal beszélgettünk, aki kísérleti farmot vezet Kenyában. Az ő meglátásaira voltunk kíváncsiak az afrikai helyzetről.
13/5/2020 • 0
Hitelpiac és okosórák - 2020-05-1308 óra
Ki és hogyan kaphat hitelt? Hitelpiaci körkép Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjével. A válság dacára hízott az okosórák piaca az idei Q1-ben. Kik veszik, melyiket és miért? Hlács Ferenc, a Hwsw.hu szakírója válaszolt kérdéseinkre a Mobilózisban.
13/5/2020 • 0
Richelieu kése, diálhitel, online autóvásárlás - 2020-05-1306 óra
Dühöngő fagyos szentek, Richelieu bíboros feltalálta az "asztali" kést, mi lapszemléztük, aztán tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban szóltunk Pepperről, a koronavírus előszűrő robotról, Budavári Siklós postabélyegről és a legdrágább lakásokról. Magyar Pétert, a Diákhitel Központ vezérigazgatóját azért hívtuk, hogy elmondja, hogy fogy az új szabadfelhasználású hitelük. Kkv rovat jött, majd e-biznisz. Megtudtuk végre, hogy az autóeladások mekkorát is estek. Számokról, százalékokról, autók online értékesítésről beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
13/5/2020 • 0
Redemptio, tőzsdenyitás, műtárgypiac - 2020-05-1209 óra
275 éve, 1745. május 6-án volt a jászkun redemptio. Katona Csaba, történész mondta el, hogy mi ez pontosan, és miért nagyon fontos része a magyar történelemnek. Nem csak az ország képét és külpolitikáját határozta meg, de két népcsoport számára is komoly jelentőséggel bírt. A Budapesti Értéktőzsde nyitása után Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki. Árverések - éledezik a piac online, de a nagy műveket tartalékolják. Mennyire más az online árverés mint az élő? Hogy alakult át a piac? Az árverés az egok és pénztárcák harca… Martos Gábor, műkereskedelmi szakíró beszélt a műtárgypiac alakulásáról.
12/5/2020 • 0
Piaci optimizmus és utazási szabályozás - 2020-05-1208 óra
Mi magyarázza az elmúlt hetek piaci optimizmusát? A piacokra együttesen hatnak a járvány okozta leállások, a monetáris lazítások, az olajárakkal kapcsolatos aggodalmak és a vártnál néha jobb makroadatok. Pleschinger Gyula, MKB Private Banking Igazgatója arról is beszélt, hogy stabilizálódni látszik a forint, és mi ennek az oka. Utazási iroda csődökről is beszéltünk, illetve arról, hogy egyre több korlátozás, pont az ellentéte, mint amit a nyitásokról hallunk. Plusz, szerdán dönt Brüsszel az utazással kapcsolatos szabályozásokról, érdekes újdonságok is jöhetnek.
12/5/2020 • 0
Nosztalgia, állampapír, digitális átállás - 2020-05-1206 óra
Az első fagyosszent nevéhez hű volt: Pongrác napjára jó kis lehűlés jött. Aztán elvitt minket a nosztalgia: 35 éve jelent meg a magyar származású testvérpár által alapított Dire Straits Brothers in Arms lemeze, ami az első cd-n is milliós eladást elérő album volt. Lapszemlére se volt idő, de a tőzsdék alakulását azért elmondtuk. Budapesti rovatunkban helyi hírekkel foglalkoztunk, aztán a lakossági befektetésekről volt szó: látszik, hogy zsugorodik a lakosság kezében lévő állampapír állomány, egyedül a részvények tudnak tőkét bevonzani. Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője mondta el a részleteket. Kriptopédia rovatunkban Raskó László az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere hozott híreket. Hogy halad az informatikai átállás a COVID-19 hatásaira? Milyen jövőkép van? Tóth János, KPMG szenior informatikai tanácsadója beszélt erről.
12/5/2020 • 0
Adatok, tőzsdenyitás, sertéspestis - 2020-05-1109 óra
Heuréka-élmény rovattal kezdtünk, egy 2013-as Gartner tanulmány azt jósolta, hogy 2020-ra az érzékeny információk 75%-át nem tudjuk megvédeni. Hogy állunk ezzel, és mi a következő jóslat? Keleti Arthur az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója és kibertitok jövőkutató volt a vendégünk. Beszéltünk még az aktuális adatszivárgási és sérülékenységi trendekről is, például arról, hogy bődületes hibákat találtak az iPhone-okban és még mindig nem jött ki a hivatalosan használható frissítés hozzájuk. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde. Mihálovits Gazda pedig a sertéspestisnek ment utána a COVID-19 árnyékában. Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke válaszolt kérdéseire.
11/5/2020 • 0
Elefántcsontpart, Libéria, munkaerőpiac - 2020-05-1108 óra
Adóvilág rovatunkban Elefántcsontpart és Libéria volt soron. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere az országok történetéről, gazdaságáról, adózásáról mesélt, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig az aktuális bel- és külpolitikai helyzetet foglalta össze. Piaci hotspotunkban Kababik József üzletkötő beszélt a részvénypiaci optimizmusról és a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatról, aztán vállalati hírek következtek, az Uber, és a United Airlines, a Tesla, az Apple és a Lufthansa volt soron.
11/5/2020 • 0
Közlekedés, biciklis sávok, GDP - 2020-05-1106 óra
Sok mindent kellett besűríteni a mai műsorba, voltak jó hírek a járvánnyal kapcsolatban, de sajnos voltak rosszak is. A szokásos menet - névnapok, születések, évfordulók, lapszemle, tőzsdei helyzetkép - ezekkel foglalkoztunk. A közlekedési kultúra napján pedig Budapest rovatunkban azt vizsgáltuk meg, hogy a Villányi úton alakítják ki a legújabb biciklis sávot. Biciklis sávok a városban: milyen a fogadtatás, mik a tervek? Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője mondta el. Heti kitekintő rovatunkban régiós GDP adatok, amerikai konjunktúra adatok és infláció, kínai GDP volt soron. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője mondta el várakozásait.
11/5/2020 • 0
Repülés, tőzsdenyitás, utazás - 2020-05-0809 óra
Ha péntek, akkor utazás, ha fúj, ha esik, ha Covid-19. Mert hiszen, rengeteg hír van az utazási szektor újranyitásáról. Plusz újabb törlések is vannak, a WizzAirnél 20 helyett csak 3 útvonal indul május közepén Budapestről. Ács Gábor szakértette meg a helyzetet. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a tőzsdenyitás után kialakult árfolyamokat, és osztotta meg várakozásait. Aztán folytattuk az utazási infókat, sok hallgatói kérdés, esélylatolgatás, helyzetelemzés.
8/5/2020 • 0
Járvány, Videoton, versenyek - 2020-05-0808 óra
Hogy áll most a Videoton?Mennyire esett vissza a gyártás? Mit vesznek igénybe a mentőcsomagból? Milyen lesz a kilábalás? A múltkori beszélgetésünket folytattuk, Lakatos Péter, a Videoton Holding társtulajdonosa, társ-vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre és osztotta meg nézeteit. Aztán: sport! Kissé ellentmondásos a szabályozás, most akkor mikor lehetnek újra versenyek? Hogyan szervezik újra az UB-t, mi lesz más a járvány miatt? Valóban több futócipő fogy, mert megijedtek az emberek és edzettebbek akarnak lenni? Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton főszervezője volt beszélgetőpartnerünk.
8/5/2020 • 0
Tesztkörkép, tervezés, forint - 2020-05-0806 óra
Mihály napján és A győzelem napján köszöntöttük a hallgatókat, 75 éve ért véget a II. világháború. És 94 éves David Attenborough! A lapszemle és tőzsdei helyzetkép után azt firtattuk, hogy hova mehetünk az első igazi nyári hétvégén - hisz a Margit-szigetet is megnyitják. Aztán koronavírus tesztkörkép következett - úgy tűnik, külföldi nyaraláshoz idén kötelező lesz, kérdés, melyik és kinek éri meg még? Fekete Emese, a Forbes magazin főmunkatársa foglalta össze a tudnivalókat. Pandemic Planning - vállalati újratervezés a Covid-19 hatásainak tükrében. Szalai Péter , a KPMG pénzügyi kockázatkezelési igazgatója mondta el a tudnivalókat. Értékpercek robvatunkban pedig áttekintettük az MNB heti tendereit, ennek fényében pedig Imrei János az OTP Global Markets üzletkötője értékelte az EUR/HUF árfolyam alakulását és a forint hozamszintek változását, jövőbeni kilátásait.
8/5/2020 • 0
Hackerek, lanyhulás, étkezés - 2020-05-0709 óra
A hónap első csütörtöke mindig kibercsütörtök. Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója volt a vendégünk. Szó esett az online oktatásról, A most induló Millás Cyber Csoportról, aminek Kántor és Mihálovits kollégák mentorai lesznek és arról, hogy brutálisan megnőtt a támadások száma, egy komoly sérülékenységet kiaknázva pedig támadhatóak többek között a Revolut és Transferwise szerverei is. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezető mondta el, hogy nyitott a BÉT, és mi újság a devizapiacon, majd NOPQ rovatunk következett. Hogyan változtatta meg a koronavírus az étkezési szokásainkat? Erre próbál rájönni a Nébih, erről beszéltünk.
7/5/2020 • 0
BMW, Hertz, Münich Ré - 2020-05-0708 óra
Bővített Futómű rovatot tartottunk, virtuális stúdiónkban csatlakozott hozzánk Várkonyi Gábor, autós szakértő. A Debreceni BMW-gyár építésének elhalasztásával kezdtünk, az autóeladások jövője, európai, amerikai és japán gyártók prognózisai is szóba kerültek. Aztán a Hertz csődvédelméről beszéltünk. Piaci hotspotunkban pedig Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott infókat, többek között a Münich Ré háza tájáról.
7/5/2020 • 0
Kisker, bérlők, technikák - 2020-05-0706 óra
Az évfordulók és események kapcsán megemlékeztünk a Kraftwerk alapító Florian Schneiderről is. Majd lapszemle és piaci helyzetkép következett. Lokálpatrióta rovatunkban beszéltünk arról, hogy Budapesten és Pest megyében marad a kijárási korlátozás, mert indokoltnak tartják… Aztán a válság alatti első kiskereskedelmi adatokról és az Európai Bizottság lesújtó növekedési prognózisáról is szó volt, Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője mondta el meglátásait. Hogy jöhet ki nyertesen egy kereskedelmi ingatlan bérlője a mostani válságból? Kalaus Valter, a VLK Cresa ügyvezető igazgatója mondta el. Háborúk, járványok, technikák - ez a címe Jared Diamond könyvének, melyről Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója beszélt.
7/5/2020 • 0
Állatkert, tőzsdenyitás, még Zrínyi - 2020-05-0609 óra
Vidéken kinyitottak, Budapesten még zárva kell maradnia az állatkertnek. Hogyan készülnek a nyitásra, milyen az élet bezárva? Szuperzöld rovatunkban beszélgettünk Hanga Zoltánnal, a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivőjével. A tőzsdenyitás után kialakult árfolyamokról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be. "Sors bona, nihil aliud…", azaz "Csak jószerencse kell és semmi más!" Zrínyi Miklós jelmondata a tegnapi Mesél a múlt rovatunkban bukkant fel. Ennek folytatásaként Kántor Endre kolléga bocsátkozott etimológia okfejtésbe.
6/5/2020 • 0
HR percek, AR, arcfelismerés - 2020-05-0608 óra
Aki most tud felvenni tehetséges, okos, értelmes embereket az óriási piaci előnyre tehet majd szert. A HR Percekben Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Mobilózis rovatunkban három témát jártunk körbe Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával. Az egyik arról szólt, hogyan értesít a Google és az Apple, ha koronással találkoztál. A másik témában az AR gyakorlati hasznosításáról számoltunk be, majd beszélgettünk arról, hogy hogyan ismer fel az iPhone, ha maszkban vagy? (Sehogy :)
6/5/2020 • 0
Aranypolgár, Krízistérkép, gaming ipar - 2020-05-0606 óra
Ezen a napon ünnelnek a Fridák és született Orson Welles. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapest, te csodás rovatunkban felhívtuk Molnár Zsuzskát, a Járókelő.hu sajtóreferensét, akivel beszélgettünk elzárt közkutakról, parkban csoportosan gyúró badi-janikról és terézvárosi forgalomkorlátozásról. Elkészült a Krízistérkép 2019! Ebből kiderül, hogyan kell, illetve kellett volna válságban kommunikálni. Dr. Pintér Dániel Gergővel, a Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának elnökével beszélgettünk a kutatás eredményeiről. A kkv rovat hírei után a COVID-19 gaming iparra gyakorolt hatásairól beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
6/5/2020 • 0
Zrínyi, jókedv, ART Peep Show - 2020-05-0509 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 400 éve született Zrínyi Miklósról emlékezett meg Katona Csaba, történész. Horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, hadtudós - és még sok mindent el lehet mondani Zrínyi Miklósról, ezt a rendelkezésre álló időben Katona Csaba meg is próbálta. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a BÉT és az európai piacok, és mi a helyzet a devizapiacon. Egy új oldalon otthonukból kereshetnek pénzt a járvány miatt jövedelem nélkül maradt színészek. Kult rovatunkban Gosztonyi Csaba, reklámszakember, színész, a Szabadszínész kft. társalapítója mondta el, hogy működik az ART Peep Show.
5/5/2020 • 0
Online sor, Clooney, járványbüdzsé - 2020-05-0508 óra
Az új típusú koronavírus-járványra való fejlesztéssel nyert versenyt az online sorszámosztót is jegyző hazai startup. Kövesdán Gyula, a Linistry Zrt. vezérigazgatója beszélt a cég indulásáról, a hackathon versenyről, és arról, hogy mit tud az app és miért érdemes használni. Aranyköpésünket George Clooney-tól választottuk, motivációs idézetnek sem utolsó. Egyre rosszabbul áll az ország a költségvetés átláthatóságát illetően, de mi derült ki eddig a 2021-es járványbüdzséről? És miért ennyire átláthatatlan? Csiki Gergely, a Portfolio.hu lapigazgatója válaszolt kérdéseinkre.
5/5/2020 • 0
Adakozó kedd és kriptobizalom - 2020-05-0506 óra
A névnapok és évfordulók után egy szomorú apropó is volt: Dave Greenfieldre emlékezve játszottuk a Stranglers talán legismertebb számát. Aztán lapszemle következett több COVID-19 és budapesti felújítós hírrel, majd tőzsdei helyzetkép. Budapesti rovatunkban a Libegő felújításán volt a hangsúly, aztán megnéztük, mi az a nemzetközi AdakózóKedd: Gerencsér Balázs, a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) Alapítvány igazgatója beszélt erről. Nő a bizalom a kriptovaluták iránt az európai lakosság körében, derült ki Kriptopédia rovatunkban, Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója hozott más híreket is.
5/5/2020 • 0
Mesterséges unitelligencia és díszkertészek - 2020-05-0409 óra
Heuréka-élmény rovatunkban arról beszélgettünk, hogy még az AI is hibázik. A tőzsdenyitást követő lecsorgó árfolyamokról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője rittyentett egy gyors összefoglalót. Maradék műsoridőnkben dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete elnöke volt a beszélgetőpartnerünk. Mihálovits Gazda rovatunkban a díszkertészetek helyzetéről beszélgettünk annak kapcsán, hogy hétvégén nyitva lehettek a virágboltok anyák napja tiszteletére.
4/5/2020 • 0
Gazdasági mentőakciók, gyorsjelentések - 2020-05-0408 óra
Adóvilág rovatunkban ismét átnéztük, hogy a kormányok milyen adó- és egyéb eszközökkel próbálják lendületbe hozni a gazdaságokat, valamint a járvány körüli politikai játszmákról is szóltunk Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetőjével és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel beszélgetve. Piaci Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője egy méretes gyorsjelentési hírcsokrot válogatott össze, majd bontott szálaira.
4/5/2020 • 0
Albérletek, aukciók, munkaerő-piaci adatok - 2020-05-0406 óra
Flórián és Mónika névnap, lapszemle, tőzsde. Egy hónapja beszéltünk a márciusi adatok kapcsán Danóczy Balázzsal, a Rentingo.hu alapítójával. Azóta tovább estek áprilisban a budapesti albérletárak, de visszajött a forgalom. A mostani helyzetről és a lehetséges folytatásról kérdeztük a szakértőt. Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője a héten érkező hazai inflációs adatokra, az MNB aukciókra, amerikai munkaerő-piaci adatokra és egyéb konjunktúra adatokra - különös tekintettel az olaszra, hívta fel a figyelmet.
4/5/2020 • 0
Meet vs. Zoom, száguldó árfolyamok, folyó borok - 2020-04-3009 óra
Ingyenes Meettel vág oda a Google a Zoomnak, kezdődik a harc. Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával beszélgettünk az ütközet lehetséges kimeneteleiről. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a tegnapi rali után ma ismét egy emelkedő nap kezdetéről számolt be tőzsdei összefoglalójában. NOPQ rovatunkban Kántor Endre, borissza műsorvezetőt kérdeztük a megváltozott borfogyasztási szokásokokról.
30/4/2020 • 0
Külföldi jövedelmek, külföldi részvények - 2020-04-3008 óra
Hogyan adóznak a külföldi befektetésekből származó jövedelmek? Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban erről beszélgettünk dr. Magyar Csaba okleveles adószakértővel, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával. Futómű rovatunkban az autóipari újraindulásáról és a tervezett fővárosi sebességkorlátozásról mondott véleményt Várkonyi Gábor, autós szakértő. Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a Tesláról, Microsoftról, a ma jelentő Amazonról, Appleről, American Airlinesról és a végére az OMVről.
30/4/2020 • 0
Tematikus utcák bajban, Takarék Index, Trump esélyei - 2020-04-3006 óra
Katalin névnap és a magyar film napja a mai. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás rovatunkban Antal Attilával, a Bevásárló- és Tematikus Utcák Nonprofit kft. (BUM) igazgatójával beszélgettünk arról, hogy a bécsihez hasonló intézkedések esetleg megnethetnék a csőd szélére került kereskedőket. Incze Zsombor, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Takarék Index projektvezetője segítségével értelmeztük a bank legfrissebb ingatlanpiaci felmérését. Majd Heti alapozó rovatunkban Tunkli Dani, Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere latolgatta Trump újraválasztásának esélyeit.
30/4/2020 • 0
Madarak, Agassi - 2020-04-2909 óra
Miért nőtt meg a madármérgezések száma? Egyáltalán, ki, miért és hogyan tesz ilyesmit? Dr. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ügyvezető igazgatója azt is elárulta, hogy mit tegyünk, ha elárvult fiókát találunk. Szuperzöld rovatunkban a madarak és a természet védelméről beszélgettünk. A tőzsdenyitás után Ritók Lajos, üzletkötő mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki a BÉT-en és a devizapiacon. A hallgatói üzenetekre is maradt idő, és rendet tettünk pár Andre Agassival kapcsolatos félreértés tekintetében is.
29/4/2020 • 0
Egészségügy, adathalászok - 2020-04-2908 óra
Újabb érzékeny témát vettünk elő. Azt beszéltük át, hogy mik a legfrissebb tapasztalatok a koronavírus-fertőzések lefolyásáról, mit tapasztalnak az orvosok, hogy állunk védőfelszerelések ügyében, és azt, hogy bírják a strapát a frontvonalban az orvosok. Dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke azt is elmondta, hogy mi a szakmai álláspont az ágyfelszabadításról. Az egészségügy jövőjéről is szó esett. A szokottnál durvább a járvány miatt az áresés a használt mobiltelefonok piacán, közben mobilt ajánló adathalászok támadják a gép előtt ülő gyerekeket. Erdős Márton, a PC World Magazin főszerkesztője osztotta meg nézeteit ezekben a témákban.
29/4/2020 • 0
Sebességhatár, csodafegyver - 2020-04-2906 óra
Morgó szerda van, muníció is akad hozzá bőven. Kezdjük rögtön azzal, ami kiverte a biztosítékot sok mindenkinél: egységesen 50 km/órára csökkentenék a sebességhatárt a fővárosban. Sőt, a nem főutakon egységesen 30 km/óra lenne a legnagyobb megengedett sebesség. Előnyök, hátrányok, külföldi példák - Ekés András, mobilitási szakértő, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője szakértett. Mit a csuda és mit tud a jegybanki csodafegyver? És mit jelentenek a friss munkanélküliségi adatok? Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője válaszolt kérdéseinkre. Az utazási szektor visszaesését a számok tükrében pedig Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója ismertette.
29/4/2020 • 0
Zenthe 100, Bondoró és Kapolcska - 2020-04-2809 óra
100 éve született Zenthe Ferenc. Katona Csaba történésszel emlékeztünk rá. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője csendes tőzsdenyitásról számolt be. Kultmogul rovatunkban egy újabb elhalasztott fesztiválról beszélgettünk. Bondoró és Kapolcska - halasztás és együttműködés Kapolcson, hogy lehessen augusztus végén fesztivál. Virág Zsóka, a Bondoró Fesztivál főszervezője volt a beszélgetőpartnerünk.
28/4/2020 • 0
Csárt Máté és Balatontipp - 2020-04-2808 óra
A két műsorvezető szaki megfejti pár tőzsdeindex chartját. Majd Ács Gábor még egy kis fapados infót is besuvaszt a műsorba. Terry Pratchett aranyköpése után Győrffy Árpádot, a Balatontipp.hu szerkesztőjét hívtuk fel telefonon. Akadt pár kérdésünk: Mi lesz a Balatonnal? Kinyírják a hajózást, elvonják az önkormányzatok pénzét, de lesz-e turisztikai szezon? Mit mondanak a helyiek? Lehet-e mozogni a hosszú hétvégén? Kellenek-e a turisták májusban, vagy félnek tőlük?
28/4/2020 • 0
50-es tempó, segélyből Bitcoin, Gfk kutatás - 2020-04-2806 óra
Valéria névnap, lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban arról, hogy a főpolgármester 50-re csökkentené a sebességhatárt Budapesten. Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével az olaj árfolyamának újabb zuhanásával foglalkoztunk. Kriptopédia rovatunkban kiderült, hogy az amerikaiak egy része Bitcoinra költi a járvány okozta munkanélküliség miatt kapott segélyt. Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával beszélgettünk. A GfK közel 4000 fős háztartás panelre készített el egy nagyívű online kutatást a koronavírus által kiváltott szokásváltozásokról. A kutatás főbb megállapításiról Turcsán Tündét, a GfK Hungária Háztartás Panel vezetőjét kérdeztük.
28/4/2020 • 0
Felhőrobotika és hamis tej - 2020-04-2709 óra
Felhőrobotika, tudásmegosztás és mesterséges intelligencia az ipari robotikában - ez volt Heuréka-élmény jövőbe tekintő rovatunk témája. Hogy kicsit közelebb férkőzzünk ehhez a hétköznapi emberek számára kissé megfoghatatlan témához, tárcsáztuk Komlósi Istvánt, a Kuka Hungária kft. vezető fejlesztőjét. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen nyitás alakult ki a BÉT-en, mi történik a devizapiacon. Mihálovits gazda pedig a tejekről, és a tejhamisításról tartott összefoglalót. Gondoltuk volna, hogy a tehéntejet néha növényi olajjal, néha marhafaggyúval “javítják” fel? Pár hallgatói kérdésre még maradt idő, ezeket is megvitattuk.
27/4/2020 • 0
Ghána, Japán, gyorsjelentések - 2020-04-2708 óra
Adóvilág rovatunkban elértük Nyugat-Afrikát, azon belül is Ghána volt a célországunk. Arany, gyémát, kakaó - ezzel a hármassal nem lehet mindent elmondani az országról, de igen jó kiindulóalap. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt az ország történelméről, gazdaságáról, adózásáról, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő politikai szemüveggel vizsgálta meg az afrikai szinten korrupciós helyzetét tekintve elég jól álló államot. Piaci hotspotunkban Kababik József, az Erste Befektetés Zrt. üzletkötője beszélt a japán jegybank all-in akciójáról, az olaj árfolyamáról, német bankok leminősítéséről, és az Intel, American Express, Adidas és Lufthansa részvények állásáról.
27/4/2020 • 0
Konjunktúra, GDP, kamatdöntések - 2020-04-2706 óra
Ismét hétfő, ismét Millásreggeli! A szokásos menet - névnaposok, híres emberek, évfordulók - után azonnal a lapszemlére kanyarodtunk, majd a tőzsdei összefoglaló következett. Aztán Budapest rovatunkban arról volt szó, hogy mától kötelező boltban, piacon, buszon, taxiban a maszk, de egy hétig biztos nem büntetnek, illetve a Nagykörúton kialakított biciklis sávval foglalkoztunk. Soha nem látott zuhanást mért a GKI konjunktúraindex - mit jelent ez, mi várható? Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese mondta el. Makro szinten egyébként mozgalmas hetünk lesz, kamatdöntések Magyarországon és Európában, az első GDP-adatok, amelyek már mutatnak valamit a válságból, bizalmi index az USA-ból is. Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője világította meg az adatok fontosságát.
27/4/2020 • 0
Turizmus reboot, egészségügyi útlevél, csökkenő tőzsdei árfolyamok - 2020-04-2409 óra
Hogyan várják a turizmus újraindulását a Kanári-szigeteken? Mit tesz Görögország és Horvátország a nyári idegenforgalom beindításáért? Hogy működik majd az egészségügyi útlevél? Fapados rovatunkban Ács Gáborral kerestük az újraindulás lehetséges megoldásait. A tőzsdenyitásban enyhén csökkenő árfolyamokról számolt be Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. Maradék időnkben válaszoltunk a hallgatóknak, akik olyanokat kérdeztek például, hogy van-e repülőjárat Londonban, vagy hogy változott-e a Ryanair jegyár visszafizetési gyakorlata.
24/4/2020 • 0
Podcast, sitting time, fittnek lenni a karanténban - 2020-04-2408 óra
Magenta podcast, távmunka, hálózati forgalom. Kutas Istvánnal, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójával beszélgettünk a távközlési cég terveiről. Karantén fáradtság és sitting time. Hogyan maradjunk fittek járvány idején? Szász Máté, a Scitec Institute szakmai igazgatója adott tanácsokat.
24/4/2020 • 0
Kurzarbeit, azonnali fizetés, olaj - 2020-04-2406 óra
Sárkányölő Szent György napja, de a magyar Rendőrség napja is. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, Budapesti infókat osztottunk meg. Kurzarbeit ujratöltve, avagy a korábbi bértámogatás rendelet kiegészítése számos jogértelmezési kérdést eloszlatott, illetve jelentősen kibővült és egyszerűsödött az igénybevétel köre és lehetősége. Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere segítségével értelmeztük a módosításokat. Azonnali fizetések egy hónapja. A nemrég indult pénzügyi szolgáltatás első tapasztalatairól Székely Andrással, a KPMG üzleti tanácsadás területén bank- és pénzügyi szektorért felelős menedzserrel beszélgettünk. Érték percek treasury rovatunkban Kosztelnik Roxánával, az OTP Treasury üzletkötőjével néztük át a hét legizgalmasabb történéseit.
24/4/2020 • 0
Influenszerek és borkereskedők - 2020-04-2309 óra
Borzalmas hírt hozott IT rovatunkban Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője: elsöpri a járvány az influenszer szcénát? Mi lesz szegény influenszerekkel? Egyáltalán, hogy alakult ki ez az egész, mi tette lehetővé, és miért nem működik karantén idején? A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és mi van a forinttal. Bajban a borászatok, sok kezdeményezés van, de nem minden működik - sőt, van, ami kontraproduktív. Borpiac kereskedői szemmel: Radosevics Radován borkereskedőt kérdeztük.
23/4/2020 • 0
Autók, autók, autók - 2020-04-2308 óra
Hosszított Futómű rovattal jelentkeztünk: Fiat-Chrysler-PSA fúzió - döccenők az osztalék miatt? A németek ellenzik a roncsautó prémiumot, és 2 milliárd dolláros gigabukó van a Fordnál. Ezek voltak a témáink, Várkonyi Gábor, autós szakértő árulta el a részleteket. A hallgatók sem voltak restek, volt, aki egyenesen dízelbérencnek nevezte Gábort… És többen feltették a kérdést: lehet, hogy most bizonyítékot kaptunk arra, hogy a gyártók túl sok autót engedtek le a futószalagról? Baráth Tibor, az Erste vezető üzletkötője is autós híreket hozott: kijött a Daimler és a Renault gyorsjelentése, és ünnepnap van a Volkswagennél, mert beindult az e-car és motorgyártás. A Wirecard pedig egész jól jön ki a helyzetből.
23/4/2020 • 0
Kkv mentés, irodapiac, esélylatolgatás - 2020-04-2306 óra
Bélák, Achilleszek és Gerhárdok örültek ma velünk. Meg a techpapírosok. De a Lime és Breezy felhasználók nem annyira, mint az kiderült Budapest rovatunkból. Ahogy az is, hogy a Petőfi híd a következő a felújítási sorban. Vállalkozásmentő gigaprogram indul az MFB-él. Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója mondta el a részleteket. Vége az egyterű irodák hegemóniájának? Mi lesz a járvány után? Beck Márton, kommunikációs stratéga, változásmenedzsment- és szervezetfejlesztési szakértő osztotta meg velünk nézeteit. Végre egy tuti tőzsdei jóslat: bármi megtörténhet! Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere fejtette ki ezt.
23/4/2020 • 0
Klímapolitika, emelkedő tőzsdék, bajban lévő buszosok - 2020-04-2209 óra
A koronavírus járvány egyik következménye, hogy a gyárak leállása és a kisebb légi és közúti forgalom miatt tisztább a légkör, tisztulnak a vizeink. Vajon a kormány által meghírdetett Klíma és Természetvédelmi Akcióterv megvalósítása halad-e mindeközben? A programról Kaderják Péterrel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárával beszélgettünk Szuperzöld rovatunkban a Föld napján. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője ma emelkedő tőzsdei árakról számolt be. Dittel Gáborral, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT) ügyvezető főtitkárával az óriási pácban lévő buszos fuvarozók helyzetéről váltottunk pár szót, illetve arról, hogy milyen segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy túléljék a járvány okozta tarthatlan helyzetet.
22/4/2020 • 0
Rabszolgatörvény és olcsó iPhone - 2020-04-2208 óra
Bővülő munkaidőkeret - Rabszolgatörvény újratöltve? A 104/2020. számú kormányrendelet ismét a Munka Törvénykönyve szabályaihoz nyúlt, vélhetően azzal a szándékkal, hogy a munkáltatókat a munkahelyek megőrzésére ösztönözze. Hogy alkalmas-e a módosítás erre, illetve nem fáznak-e rá a munkavállalók, azt Vakulya Csaba ügyvéddel, az RSM Legal munkatársával beszéltük át. Mit tud az Apple új, "olcsó" okostelefonja? Mobilózis rovatunkban Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírójának segítségével néztük át az új iPhone műszaki paramétereit. Na, meg az árcimkét...
22/4/2020 • 0
Kátyúk, ügynökök, NHP Hajrá - 2020-04-2206 óra
Szünetelő morgó szerda, lapszemle, tőzsdék. Szaporodó kátyúk, potyogó Alagút mozaik és Betyár Banksy. Pár téma, amelyekről Budapest, te csodás rovatunkban Molnár Zsuzskával, a Járókelő.hu sajtóreferensével beszélgettünk. Kiből lehet bróker? És biztosítási ügynök? Kemény a vizsga? Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője válaszolt. NHP Hajrá - a gazdaság új motorja? A konstrukció részleteiről Jancsa-Pék Judittal, a LeitnerLeitner partnerével, vezető tanácsadójával beszélgettünk. Mit újítanak, milyen tevékenységbe vágnak bele a cégek a COVID hatására? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója szállított egy kisebb hírcsokrot.
22/4/2020 • 0
Árvízi hajós és filmipar - 2020-04-2109 óra
Egy kackiásan pödört bajszú hős, kissé mackós testalkatú Don Juan, az árvízi hajós volt Mesél a múlt rovatunk főszereplője. 170 éve hunyt el Wesselényi Miklós. Katona Csaba, történész keltette életre a magyar irodalomból is jól ismert alakot, és árult el kevésbé ismert részleteket életéről. A tőzsdenyitásban Deák Dávid üzletkötő foglalta össze a Budapesti Értéktőzsde nyitása után kialakult helyzetet. Aztán: mit nézünk jövőre a moziban? Hisz nagy bajban van a filmipar… Dudás Viktor, filmszakértő latolgatta az esélyeket.
21/4/2020 • 0
Energetika és nyugdíj - 2020-04-2108 óra
Újabb fordulóhoz érkezett az olajipar vs. megújuló meccs a koronavírus járvánnyal: vajon ki nyer a Covid-19 pandémiával? A rekord alacsony olajár nem veti vissza a megújulók térnyerését? Egyáltalán, hogy teljesít ilyenkor egy energetikai társaság, és milyen jövőt lát a vezetője? Ifj. Chikán Attila, a az Alteo Group vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre. A hangzatos 13. havi nyugdíj is a mentőcsomag részeként lett bejelentve, de nyilvánvalóan nem része, hiszen csak 2021-ben indul el. Ha közelebbről megnézzük, akkor nem is olyan jó ez, mint elsőre hangzik. Sőt: tönkrevág mindent, amit eddig elértünk. Ez derült ki Farkas András, a Nyugdíjguru szavaiból.
21/4/2020 • 0
Olaj, fürdők, állampapírok - 2020-04-2106 óra
Előmorgást tartottunk szerdára, amolyan bemelegítő jelleggel: miért van az, hogy míg egyesek megpróbálják a lehető legszigorúbban betartani a karantén korlátozásokat, addig mások szabadon flangálnak védőfelszerelés nélkül? Aztán egy jó zene következett Iggy Poptól, leengedni a feszkót. Ilyet még nem látott a világ: -37 dolláron állt meg a WTI árfolyama… Ezt is megbeszéltük a tőzsdei helyzetképben. Bajban a fürdők - derült ki Boros László, a Magyar Fürdőszövetség elnöke szavaiból. Meg az állampapírok is - ezt Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője mondta el. Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója pedig igen izgalmas híreket hozott, például a Libra újragondolásáról és egy új derivatív Bitcoin tőzsdéről is.
21/4/2020 • 0
Münchausen és eperszedés - 2020-04-2009 óra
Hétfőnként mindig teszünk egy kitekintést a jövőbe is: hol tartunk, milyen fejlesztések vannak, milyen társadalmi változások várhatók. Heuréka-élmény rovatunkban a Münchausen báró-effektusról volt szó, avagy arról, hogyan rángassuk át magunkat a sikeres jövőbe? Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense mondta el véleményét. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a BÉT nyitása után kialakult árfolyamokat. Mihálovits gazda pedig azt a kérdést feszegette: bárkiből lehet mezőgazdasági munkaerő? Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója segített adatokkal. A kollégák szkeptikusak voltak. A gazda verbalizálta bosszúját.
20/4/2020 • 0
Nigéria, Amazon, Gilead - 2020-04-2008 óra
Adóvilág rovatunkban tovább vándoroltunk Afrikában, ezúttal Nigéria következett. A sokak által csak az emailes svindlijeiről ismert ország történelmét, gazdaságát és adózását Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere foglalta össze, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig bel- és külpolitikai helyzetét világította meg. Piaci hotspotunkban a gyorsjelentési szezon villám értékelését tartotta meg Szabó-Balogh Péter, üzletkötő. Eddig a digitális cégek, pl. az Amazon a válság nyertesei. A Tesla jó értékesítési adatokkal szolgált, ment is fel az árfolyam. Hamarosan jelent a Netflix, a kilátások biztatók. Coca Cola jelentés is várható, itt visszaesés lehet és nem csak a járvány miatt. Szó volt még az Intelről, és arról, hogy a Gilead Sciencesnél biztató kísérletek vannak a koronavírus készítménnyel kapcsolatban.
20/4/2020 • 0
Közlekedés, mentőcsomag, makro - 2020-04-2006 óra
Újabb hét, újabb hétfő! Ismét itt a távmunka és home office világa! A szokásos kezdést követően azonnal nekiláttunk a lapszemlének és piaci összefoglalónak, majd Ekés András, mobilitási szakértőt, a Mobilissimus Kft. ügyvezetőjét kérdeztük, hogyan tömegközlekedjünk pandémia idején? Hogy mi van a koronavírus mentőcsomagban? - erre pedig Csiki Gergely, a Portfolio.hu lapigaztója válaszolt. Heti makrogazdasági kitekitőnkben pedig Kovács Mihály András, az OTP Bank elemzési senior szakértője mondta el a friss várakozásokat.
20/4/2020 • 0
Grounded, Gilead, reverse split - 2020-04-1709 óra
Ács is in the air… izé on the ground! - lényeg, hogy utazással foglalkozik. Rengeteg új infó van arról, hogyan képzeli el a WizzAir az újraindítást, a középső ülések kiiktatásával repülnek a tervek szerint. Hogy maszk és kesztyű kötelező lesz-e, azt még nem tudni. És mi van a járattörlésekkel? És az összegyűlt pontokkal? Van, aki a pontok 120%-os visszatérítése miatt egyenesen a járattörlésekre spekulál. Ács Gábor, a Millásreggel és az Okosutas.hu szakija próbált mindenre válaszolni. A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, hogy a nemzetközi piacok felpattanta a Gilead Sciences sikeres gyógyszertesztjének hírére, a BÉT is beállt a sorba. A végére még azt is megtudtuk Chart Mátétól, hogy mi az a reverse split és miért ne lepődjenek meg a Chesapeake Energy részvénytulajdonosai.
17/4/2020 • 0
5G, IoT, foci - 2020-04-1708 óra
Milyen lehetőséget rejt az 5G technológia az ipari és lakossági felhasználásban? Mit lehet tudni a technológiáról, mikorra terjed el? És 6G is lesz? Kiss Tamás, Magyar Telekom szabályozási tanácsadója válaszolt kérdéseinkre. Szegény gazdagok, avagy drasztikusan csökkenő focista fizetések - ez volt Ép testben sport rovatunk témája. Muszbek Mihály sportközgazdász, egyetemi docens szerint komoly csökkenés lesz a futballban is, globálisan 50%-os visszaesésre lehet számítani.
17/4/2020 • 0
Optimista, érettségi, olaj - 2020-04-1706 óra
Optimista pénteket szerettünk volna tartani, de nem sikerült teljesen - az indulásban, lapszemlében nem éppen pozitív hírek jöttek elő. A tőzsdei helyzetkép viszont elég jó lett. Sajnos, az idei érettségiről szóló beszélgetésünk sem a pozitív oldalt erősítette, Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának elnöke elég borús képet festett. Merre tart az árupiac? Ezt feszegettük treasury rovatunkban, Priegl Máté, az OTP Treasury tradere segítségével. Az olaj, arany és az árupiaci termékek jelenlegi állapota, az EUR/HUF és EUR/USD árfolyama volt fókuszban.
17/4/2020 • 0
Visszaeső PC-piac, tőzsdenyitás, felelős gasztrohős - 2020-04-1609 óra
IT rovatunkban egy rejtélyt igyekeztünk megfejteni. Hogy eshetett a PC-piac az első negyedévebn, ha mindenki laptopot akart venni? Hlács Ferenccel, a hwsw.hu szakújságírójával nyomoztunk a megoldás után. Buró Szilárdot, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjét gyorsan próbáltuk elérni, hogy maradjon még a beszélgetés idejére azokból a vékony kis plusszokból, amelyek a hazai tőzsdén nyitás után kialakultak. NOPQ gasztro rovatunkban annak jártunk utána, hogyan rendeljünk ételt és alapanyagot járvány idején? Szabó Eszter, felelős gasztrohőssel beszélgettünk.
16/4/2020 • 0
Dízel, videóbank, banki részvények - 2020-04-1608 óra
A vírus bebizonyította, hogy értelmetlen a dízelek korlátozása? Várkonyi Gábor szerint, igen. Vele beszélgettünk a Futóműben. Czimer Gergelyt, a Takarékbank digitalizációs ügyvezető igazgatóját azért hívtuk, mert a Takarékbank is lépett egyet előre a digitalizáció terén és bevezette a videóbankot. Piaci Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az amerikai bankok gyorsjelentési számaiból mazsolázott, amiben sok öröme nem lehetett az ezekben a részvényekben üldögélőknek.
16/4/2020 • 0
Budapest megvár, ingatlanár esés, a félelem bére - 2020-04-1606 óra
Csongorok névnapja, Charles Chaplin születésének napj a mai. Lapszemle után beszámoltunk a tőzsdék tegnapi, nem túl fényes teljesítményéről. Budapest rovatunkban többek között a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ új imázsfilmjét ajánlottuk megtekintésre. Akár 20 százalékkal is mérséklődhetnek az ingatlanárak, de ahogy az emelkedés mértéke sem volt egységes, így a leértékelődés is másként hat a küldönböző ingatlantípusokra és lokációkra. A részletekről Balla Ákossal, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk. Hogy mennyi a félelem bére a tőkepiacokon? A filmmel, illetve Georges Arnaud híres regényével vonva párhuzamot vizsgáltuk ezt a kérdést Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatójával.
16/4/2020 • 0
Zöld pénzügyek és fertőzésveszély - 2020-04-1509 óra
Igazán érdekes témával rukkoltunk elő környezetvédelmi rovatunkban: zöld pénzügyi konferencia lesz a gazdasági növekedés környezetileg is fenntartható helyreállításáért. Ez mi vajon? És mi a csuda a zöld jegybankok szövetsége? Erről Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője beszélt. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a BÉT és milyen trendek mutatkoznak. Majd hallgatói kommentekkel foglalkoztunk, különös tekintettel a fogorvosok helyzetére. Aztán némi WizzAir-es hír is becsúszott, érdekes elképzeléssel indítanák újra a repülést.
15/4/2020 • 0
Kripto, adomány, 5G - 2020-04-1508 óra
Bővített kripto rovatunkban sok mindent átbeszéltünk Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával. Érdekesen alakul a piac, jön az újabb Bitcoin feleződés is, közben megint a 7000 dolláros szintet teszteli az árfolyam. Megjelentek csaló kereskedők is, akik hirtelen kriptót is elfogadnak, így késztetve az áldozatokat, hogy fizessenek nekik - ami folyamat visszafordíthatatlan. De vannak jó példák is: a BitcoinAdomany.hu például tényleg segít, és tényleg eljut a pénz az intézményekhez. Elindult a Telekomnál is az 5G - de milyen eszközzel használható és mire jó? 5G körképet tartottunk, Koi Tamás, a hwsw.hu újságírója szakértett.
15/4/2020 • 0
Morgás, IMF, e-kereskedelem - 2020-04-1506 óra
Morgó szerdán volt is miért morogni: nem sikerült túl jól a bevásárlás rendelés éles tesztje, baromi idegesítő, amikor valami olyan, aminek kellene mégsem megy… Ezt leszámítva szép reggelre keltünk. Budapesti híreinkben kreatív ötletekről számoltunk be, majd arról beszélgettünk, hogy vajon a magyar gazdaság olcsón megúszhatja-e a koronavírus-járványt. Beke Károly a Portfolio.hu elemzője mondta el a legfrissebb IMF jelentés részleteit. KKV rovatunkban a felturbózott NHP-ról is szó volt, aztán arról beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával, hogy újabb érdekességek érkeztek az eBay-ről, Franciaországban lassan újraéled az e-kereskedelem, és újabb fejlemények vannak adományozás tekintetében a Jófogásnál is.
15/4/2020 • 0
Mesél a múlt, tőzsdenyitás, elmaradó fesztiválok - 2020-04-1409 óra
Április 10-én született meg a törvény a Fővárosi Közmunkák Tanácsáról, 150 éves lenne tehát e jeles grémium. Katona Csaba történésszel indítottuk az órát. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a tőzsdenyitás részleteiről. A Magyar Fesztivál Szövetség, mint a magyarországi fesztiválok legnagyobb szakmai szervezete, márciusban megalakította a Covid-19 Fesztivál Válságkezelő Munkacsoportját. Az már látszik, hogy 20 százaléka a fesztiváloknak már biztosan elmarad(t), viszont a 45 százalékuk még reménykedik. A többi átszervez. Márta Istvánnal, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökévelk beszélgettünk a kilátásokról.
14/4/2020 • 0
Növekedésből visszaesés, biztonságos élelmiszerosztás - 2020-04-1408 óra
Palócz Évával, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatójával kezdtünk beszélgetni az óra elején, de egy kis technikai szünetet kellett tartanunk. Egy zene után arról beszélt, hogy az év elején még lehetségesnek tartott 5 százalékos növekedésből ugyanilyen mértékű visszaesés várható a gazdaságban. Szó volt arról is, hogy a hazai gazdaságélénkítő csomag erősen megkésve érkezett és a tartalma sem kiemelkedő összehasonlítva más országok hasonló lépéseivel. A járvány okozta nehézségek különös kihívást jelentenek a nélkülözők számára. Annak érdekében, hogy ebben a nehéz időszakban is támogatásban részesüljenek, még inkább megnő az őket segítő szervezetek szerepe. Az egyik ilyen szervezet képviselőjével, Sczígel Andreával, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójával beszélgettünk.
14/4/2020 • 0
Kitermelés csökkentés és Bitcoin küldés SMS-ben - 2020-04-1406 óra
Köszöntők, megemlékezések, lapszemle, tőzsde, Budapest. Az olajkitermelő országok mindeközben arról egyeztek meg, hogy rekord mértékben fogják vissza a termelést. Kérdés, hogy mire elég ez a lépés a szintén rekord mértékű felhasználás-visszaesés fényében. Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével beszélgettünk. Kriptopédia rovatunkban szó volt a kisbefektetők aktivitásáról, a FOLD nevű startupról, valamint arról, hogy Venezuelában már SMS-sel is lehet Bitcoint küldeni egymásnak.
14/4/2020 • 0
Virtuális húsvét, tőzsdenyitás, halpéntek - 2020-04-0909 óra
Hogyan abszolváljuk az ünnepeket a technológia segítségével? Erdős Mártonnal, a PC World magazin főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk IT rovatunkban. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője emelkedő részvényárakról számolt be. NOPQ gasztro rovatunkban Lévai Ferenccel, az Aranyponty Zrt. tulajdonosával, a haltermelők hazai szakmai szervezetének társelnökével beszélgettünk arról, hogy sem a vendéglátás, sem az export nem működik, ezért sok ponty eladatlanul várja sorsát.
9/4/2020 • 0
Startupok, skateboard fejlesztés, szigorodó tulajdonszerzés - 2020-04-0908 óra
Startupok válság idején, avagy hogyan válaszolnak a járvány sújtotta gazdasági környezet kihívásaira. Tüske Tamás, a ViddL ügyvezetője, valamint dr. Romhány Gergely, a Trustchain ügyvezető beszélt a túlélésről. Autós rovatunkban arról volt szó, hogy a Bosch, a Benteler és a Pininfarina "skateboard"-ot fejleszt. Ez nem egy gördeszka. De akkor mi is? Várkonyi Gábor, autós szakértő elmondta. Piaci hotspot rovatunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt vezető üzletkötője először a legnagyobb DAX komponensről, az SAP-ről hozott híreket, majd a Commerzbankról és szigorodó tulajdonszerzési szabályozásról beszélt.
9/4/2020 • 0
Csomag utáni kilátások, robbanó albérleti kínálat, arany - 2020-04-0906 óra
Ács Gábor és Mihálovits András kíván jó reggelt, majd lepszemle, tőzsdei hírek. Budapest rovatunkban megemlítettük ahúsvéti korlátozásokról. Lezárhatják például a Margit-szigetet is, a Tesco pedig korlátozza a beengedhető vásárlók számát. Itt van a csomag, de mi lesz utána? Magyar gazdasági prognózis a mentőcsomag értelmezésével. Belyó Pállal, a Policy Agenda kutatási igazgatójával beszélgettünk. Ingatlan rovatunkban Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével a robbanásszerűen megugró albérlet kínálatot elemezgettük. Heti alapozó rovatunkban Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere a klasszikus menekülő eszközök szerepét értékelte, köztük a Bitcoinét is, ami szerinte a válságban eddig elégtelenre vizsgázott.
9/4/2020 • 0
Egészség világnapja, tőzsdenyitás, járókelők - 2020-04-0809 óra
Számos kockázatot rejt magában, ha az ember megzavarja a természet működését. Ennek éppen most isszuk a levét. Április 7-én, az Egészség világnapján a Föld lakossága az utóbbi idők legsúlyosabb és legkiterjedtebb egészségügyi krízisével néz szembe. Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország igazgatójával beszélgettünk ember és természet kapcsolatáról. Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével nyitottuk a tőzsdéket. Budapest, te csodás rovatunk ma a műsor végére maradt, de annál tartalmasabb témákoat hozott Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense.
8/4/2020 • 0
Biztosítások, mentőcsomag, 5G és a koronavírus - 2020-04-0808 óra
Milyen hatásai lehetnek a válsághelyzetnek a biztosítási szektorra? Wieder Gergő, a KPMG Pénzügyikockázat-kezelési menedzsere elmondta. Hogyan értékeli a kormány eddigi gazdaságélénkítő intézkedéseit a BKIK? Mennyire valósultak meg eddig az ötleteik és milyen azonnali intézkedéseket javasolnak még? Nagy Elekkel, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara újraválasztott elnökével beszélgettünk. Van kapcsolat az 5G és a koronavírus között? Tudjuk, borzalmasan agyament párosítás, de a Google keresések alapján látható, hogy sokan elhiszik, vagy legalábbis félnek ettől. Sőt, Angliában fel is gyújtottak pár cellát... Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője segítette a tisztánlátást.
8/4/2020 • 0
Villon, mentőcsomag, keresési trendek - 2020-04-0806 óra
Dénesek nevenapja, François Villon születésének napja április 8. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Felhívtuk Samu Jánost, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgató-helyettesét, ugyanis még több részlet érkezett a történelmi mentőcsomagból - plusz az MNB is unortodox lépést tett: kamatot emelt. Megkérdeztük, mi néz ki ebből? Kkv rovat után e-biznisz. Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával egy listáról szemezgettünk, ami a márciusi keresési trendeket mutatta.
8/4/2020 • 0
Klapka, jó hangulat, hátsó ablak - 2020-04-0709 óra
200 éve, 1820. április 7-én született Klapka György honvédtábornok. Napra pontosan emlékeztünk meg az egyik legnagyobb honvédőről, akiről indulót is neveztek el, mely a mai napig a Magyar Honvédség hivatalos indulója. Katona Csaba, történész világította meg nekünk a tábornok mögött az embert. A BÉT nyitása után kialakult helyzetről Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt. Kult rovatunkban pedig egy fájdalmasan aktuális film érdekességeit néztük meg: mi történik akkor, ha az ember önkéntelen szobafogságban van? Hitchcock Hátsó ablakának titkait fedte fel Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője.
7/4/2020 • 0
Fragmentált mentőcsomag és hotelbiznisz - 2020-04-0708 óra
Itt a történelmi gazdasági mentőcsomag. Részletek azonban hiányoznak, az egyik bejelentett pont pedig valójában nem is része ennek a csomagnak. Gyorselemzést tartottunk Madár István, a portolio.hu vezető elemzője segítségével. Egyelőre, úgy tűnik, hogy ennyi nem lesz elég a gazdasági szereplőknek. Mire számíthat a globális és mire a budapesti hotelpiac? Indra Dániel, a KPMG turisztikai szakértője mondta el.
7/4/2020 • 0
Airbnb, India, olajár - 2020-04-0706 óra
Még hajnalban kicsit csípős, de már igazi tavaszra forduló reggelen köszöntöttük a névnaposokat, születésnaposokat. A lapszemle és tőzsdei helyzetkép után budapesti infók következtek, majd megnéztük, mi Magyar Apartmankiadók Egyesületének válasza arra a szakmai javaslat csomagra, amit a turizmus megmentésére írt több szervezet. Schumicky Balázs, a MAKE elnöke, apartmantanácsadó mondta el véleményét. Kriptopédia rovatunkban piaci híreket hozott Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója, és beszélt arról is, hogy újít a Revolut, milyen perek vannak kriptotőzsdék ellen, és hogyan éledezik az indiai kriptovaluta piac. Miért esik még mindig az olaj ára? Hogy lehet negatív olajár? Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője mondta el.
7/4/2020 • 0
2D-ből 3D, kiberháborúk, hipózott tojások - 2020-04-0609 óra
Már egy sima 2D-s képről is képes 3D-s ábrát hallucinálni a mesterséges intelligencia? Heuréka-élmény rovatunkban Keleti Arthur kibertitok és jövőkutató, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke beszélt erről. Kovács Zoltán kiberbiztonsági szakértő pedig a járvány kellős közepén zajló államok közötti kiberháborúkról szólt pár szót. A tőzsdenyitás részleteibe Deák Dávid, az Equilor üzletkötője avatott be minket. Maradék időnkben Mihálovits Gazda adott jótanácsokat a tojások fertőtlenítését illetően tekintettel a közelgő húsvétra.
6/4/2020 • 0
Járvány és világpolitika, Hotspot - 2020-04-0608 óra
Milyen csomagokkal és adókönnyítésekkel reagál a helyzetre az EU és a világ? Hogy reagálja le az elmélyülő válságot a világpolitika? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, valamint Feledy Botond, külpolitikai szakértő nyilatkozott az Adóvilágban. Piaci Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az Adidasról, Daimlerről, Unicreditről, Wizz Airről és a Tesláról hozott híreket.
6/4/2020 • 0
Csomag, konjunktúra indexek, ingyenes parkolás - 2020-04-0606 óra
Bíborka és Vilmos nap. Lapszemle és tőzsde. A történelmi mentőcsomag eddigi részletei alapján mit látunk? Pogátsa Zoltán, közgazdásszal, szociológussal, a Soproni Egyetem docensével beszélgettünk. Nemzetközi konjunktúra indexekre és a magyar költségvetési bejelentésekre érdemes figyelni. Ezekre hívta fel a figyelmet Eppich Győző az OTP Elemzési Központ elemzője Heti kitekintő rovatunkban. Budapest, te csodás rovatunkban megemlítettük, hogy arculati pályázatot hirdetett Budapest, mától ingyenes a parkolás és újra a tanszüneti menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten.
6/4/2020 • 0
Földhöz ragadva - 2020-04-0309 óra
Nicsak ki repül még? Hol parkol az a rengeteg gép és miért repteti meg őket a Ryanair üresen? Milyen lesz az újraindulás? Érdemes még a nyári utazásban bízni? Ács Gábor most nem a levegőből, de nem is valami egzotikus helyszínről jelentkezett be, hanem otthoni kuckójából, ahonnan azért volt mit mondania a sok kérdezőnek. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője beszélt arról, hogy a BÉT viszonylag kevesett esett nyitásban, és egyes részvényekről is hozott híreket. Aztán visszatértünk kibővített Fapados rovatunkhoz, mert voltak még hallgatói kérdések.
3/4/2020 • 0
Válság, Videoton, futóversenyek - 2020-04-0308 óra
A koronavírus-járvány a gyártóknak is okoz fejtörést bőséggel. Mennyire szakadtak meg a beszállítói láncok? Szerződéses gyártóként sokféle iparágnak gyárt sokféle terméket a Videoton, hány gyárnál fenyeget a leállás? Mi lesz a sok ezer munkavállalóval? Hogyan kezelik a válságot? Lakatos Péter, a Videoton Holding társtulajdonosa, társ-vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre, és arról is beszélt, hogy milyen kormányzati mentő intézkedéseket tartana jónak. A versenyszezon fele kuka, de mit léptek a szervezők? És jogos-e a versenyzők felháborodása? Csanya, a terepfutas.hu tulajdonosa, versenyszervező beszélt a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról.
3/4/2020 • 0
BKV, albérlet, forintzuhanás - 2020-04-0306 óra
Optimista pénteken sajnos szembe kellett néznünk azzal, hogy még mindig karantén napok vannak. Névnaposok, lapszemle, tőzsdei helyzetkép után máris mentünk tovább és budapesti rovatunkban a BKV járatokon kialakult káoszról beszélgettünk. Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója mondta el, hogy miért alakult ki ez a helyzet és milyen megoldások léteznek rá. Dráma van az albérletpiacon is, pánikban a lakáskiadók. Mostantól új időszámítás van, a bérlő diktál? Danóczy Balázs, a Rentingo.hu alapítója mondta el véleményét. Treasury rovatunkban a forint gyengülésével foglalkoztunk, a héten ez a téma mindent vitt. Csillag Zsigmond, az OTP Treasury üzletkötője mondta el tapasztalatait, várakozásait.
3/4/2020 • 0
Zsarolók, hajsza, F**k coronavirus - 2020-04-0209 óra
A hónap első csütöröke nálunk mindig Cyber Csütörtök. Most is Frész Ferenc, Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója szakértett IT rovatunkban, méghozzá arról a hajszáról, amely a kórházakat és laborokat támadó hackerek után megy, és amiben személyesen is részt vesz. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, mit hozott a mai nap a BÉT-re, úgy tűnik, aggodalomra ma nincs ok. A forint helyzete azonban továbbra sem szívderítő. F**k coronavirus: ezt a sört most veheted meg, a jótékonysági akció teljes profitját pedig életmentő eszközök és gyógyszerek beszerzésére fordítja a Hara’Punk Brewing. A gerilla főzde alapítója Simonfai Balázs mondta el a részleteket.
2/4/2020 • 0
Könyvelés, autóipar, Zoom - 2020-04-0208 óra
Sok szó esett a vállalkozásokról, és különböző kormányzati könnyítésekről, melyeket a kkv-szektor túlélése érdekében vezette be. Arról azonban kevesebb, hogy a könyvelők és a könyvelt vállalkozások hogyan tudnak kapcsolatot tartani ebben a kialakult helyzetben. Schramm Károly, a Smart Express Technologies Kft. ügyvezetője mondta el, milyen lehetőségek vannak, és mik a tapasztalatai. Futómű rovatunkban autóipari válságmélység-elemzést tartott Várkonyi Gábor, autós szakértő. A gond nagy, ami ugyan nem nagy meglepetés. Piaci hotspotunkban pedig Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt az olaj árfolyamáról, és olyan technológiai részvényekről, mint például a Zoom, de szóba került a Mastercard is.
2/4/2020 • 0
Békáosz, forint, szakadás - 2020-04-0206 óra
Áron és Ferenc, napján, valamint az autizmus világnapján köszöntöttünk minden hallgatót. Az Autisták Országos Szövetsége, idén is csatlakozott a Ragyogj Kéken Kampányhoz, erről is szó volt. Aztán lapszemléztünk, majd piaci helyzetkép következett. Budapesti híreink között először arról volt szó, hogy már kedden, az első reggel kudarcba fulladt a szombati menetrend, tömegek lettek néhány ritkán járó buszon és a metrón is. Ma reggel hasonló helyzetről számoltak be többen is. Aztán: 370-ig hagyta gyengülni a forintot az MNB, majd kamatot emelt - vége az extrém lazaságnak? Kolba Miklós, az ING Bank treasury vezetője mondta el a részleteket. Beszakadt az ingatlanpiac, töredékére esett a tranzakciószám. Benedikt Károly, a Duna House Holding Nyrt. marketing és PR vezetője számolt be az adatokról. Majd, megnéztük milyen is volt a March Madness a tőzsdéken. Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfólió menedzser hozott adatokat.
2/4/2020 • 0
Természetfilmek, tőzsdenyitás, Zsiday - 2020-04-0109 óra
Szuperzöld rovatunkban többek között említést tettünk a Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika alkotópáros által készített természetfilmek ingyenes elérhetőségéről. Három korábbi alkotásukat, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát a Youtube-on lehet megtalálni és élvezni. Tőzsdei összefoglaló a nyitást követő percekről Deák Dávidtól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjétől. Maradék időnket Zsiday Viktorral, befektetési szakértővel, a Citadella Alap kezelőjével töltöttük. Kérdeztük tőzsdékról, recesszióról, a gazdaságok újraindíthatóságáról, forintról.
1/4/2020 • 0
Karanténlét, Xiaomi, mobilprocik - 2020-04-0108 óra
Fejben kell tudni helyrerakni a dolgokat! Ezt Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató tanácsolta HR percek rovatunkban. Beszélgettünk home officeról, a gyerekek otthoni tanulásáról, a munkavállalók távmunkához való viszonyáról. Mobilózis rovatunkban két témát beszéltünk át Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával. Az egyik arról szólt, hogy a Xiaomi legyűrte eladásban a Huaweit. A másik pedig arról, hogy jönnek a mobilprocik a laptopokba.
1/4/2020 • 0
Fuvarozási helyzet, online piacterek - 2020-04-0106 óra
Hiába április 1., nincs ma bolondozás. Van lapszemle, tőzsdei összefoglaló, meg Budapest, te csodás rovat. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkárát pedig arról kérdeztük, hogy a karanténkáosz után most akkor mehetnek a kamionok, nincs veszélyben az ellátásbiztonság, van-e elég sofőr. A kkv rovatot követően Palocsay Gézát, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatóját hívtuk, hogy megtudjuk: ki milyen lépéseket tesz a külföldi piactereken a jelenlegi helyzetben?
1/4/2020 • 0
Auguszt, szárnyalás, virtuális tárlat - 2020-03-3109 óra
150 éve nyitott az Auguszt cukrászda - az Auguszt család pedig nem összekeverendő az Augusz családdal, derült ki Mesél a múlt rovatunkban, melyben Katona Csaba, történész számolt be a minap 150. évfordulóját ünneplő híres budai cukrászda és a tulajdonos dinasztia történetéről. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője hozott jó híreket a szárnyra kapott budapesti parkettről. Kult rovatunkban pedig virtuális sétát tettünk a Szabadjáték / Képzőművészeti szalonban a Műcsarnokban. Szurcsik József, festőművész, képzőművész, a tárlat kurátora mondta el, hogy miért fontos a tárlat és hol lehet bejárni.
31/3/2020 • 0
Tettek mezeje és giga mentőcsomag - 2020-03-3108 óra
Lépjen mindenki a tettek mezejére! Ezt javasolja Endrei-Kiss Judit, Telenor Magyarország Zrt., HR vezérigazgató-helyettese, akivel arról beszélgettünk, hogy egy multi cég HR vezetőjeként hogyan látja a kialakult helyzetet. Mit tehetnek a hasonló nagyvállalatok és mit tehetnek kisebb vállalkozások saját erejükből, saját keretek között? Hogyan lehet otthon dolgozni, és hogyan viseljük jól az izolációt? Ez is szóba került. Ezen múlik, hogy vészeljük át a válságot: jövő héten jön a giga magyar mentőcsomag. Hogy mi lesz benne, azt nem tudjuk, de hogy minek kellene, arról vannak ötleteink. Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője osztotta meg az övéit.
31/3/2020 • 0
Bevásárlóutcák, stablecoinok, áramfogyasztás - 2020-03-3106 óra
Március utolsó napján köszöntöttük az Árpádokat, elmondtuk a fontosabb évfordulókat, eseményeket és lapszemléztünk, majd a jól sikerült kínai adatokra reagáló tőzsdékről számoltunk be. Sajnos a legnépszerűbb bevásárló utcák vállalkozásai csődközelben vannak. De mit javasol az érdekképviselet, mit lehetne tenni? Antal Attila, a Bevásárló- és Tematikus Utcák Nonprofit kft. (BUM) igazgatója mondta el. Hasítanak a stablecoinok, lehet, hogy új menekülőeszköz született? A WHO tech multikkal működik együtt a koronavírus ellen. És itt a biometrikus kriptopénz… Erről volt szó Kriptopédia rovatunkban, Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója mondta el a részleteket. 93 ezer háztartás teljes villamosenergia-igényét fedezik a METÁR pályázat nyertesei, illetve zuhan az áramfogyasztás a járvány miatt. Cégenergia rovatunkban pedig erről beszéltünk.
31/3/2020 • 0
Segítő AI, tőzsdenyitás, járvány és kertészet - 2020-03-3009 óra
Heuréka élmény rovatunkban izgalmas és sajnos aktuális kérdést feszegettünk: hogyan segíti az AI a pandémiás helyzetet? Megnéztük azt is, hogy milyen hatása van a járványnak a gépi tanulási algoritmusokra. Mindebben jelentős szerep hárult Kiss Gergelyre, az Attrecto Zrt. alapítójára, vele beszélgettünk. Tőzsdét nyitottunk Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével. Az óra végén Mihálovits Gazda Megyeri Szabolcs kertészmérnököt, a Belváros főkertészét arról faggatta, hogy mMilyen hatással van a járvány, az ország leállása a kertészetekre.
30/3/2020 • 0
Gabon és Hotspot - 2020-03-3008 óra
Adóvilág rovatunkkal ma továáb kalandoztunk Afrikában. Gabonról Gerendy Zoltánnak, a BDO Magyarország ügyvezetőjének, adótanácsadó partnerének és Feledy Botond külpolitikai szakértőnek köszönhetően tudtunk meg többet. Piaci Hotspot rovatunkba Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szállított friss információkat részvényekről.
30/3/2020 • 0
Bringa, petíció, recessziós adatok - 2020-03-3006 óra
A szokásos körök után lapszemléztünk, majd tőzsdéztünk. Budapest, te csodás rovatunkban a kerékpározás jövőjéről, valamint a főváros és Ferencváros járványügyi intézkedéseiről szóltunk. Palócz Évával, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatójával beszélgettünk egy felhívásról, amit azért írt alá több mint 200 közgazdász, mert eddig csak minimálisan nyúlt a zsebébe a magyar állam. Milyen legyen a nagy magyar gazdasági mentőcsomag? Erről volt szó. Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője figyelmeztett arra, hogy a héten jönnek az első adatok, amelyekből talán jobban megbecsülhető, mekkora recessziót okoz a koronavírus.
30/3/2020 • 0
Kijárási korlátozás, tőzsdenyitás, 15 ezer forint egy érintésre - 2020-03-2709 óra
Kijárási korlátozás lép életbe Magyarország egész területén március 28. és április 11. között. Csak munkavégzés és az alapvető szükségletek céljából lehet elhagyni a lakóhelyeket – közölte Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában. Az eddig tudható részéletekről beszéltünk, majd egy rövidke fapados rovatnak is jutott idő. Vavrek Zsolt, az Equilor befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója számolt be a tőzsdei árfolyamok alakulásáról. Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója pedig az óra végén arról beszélt, hogy mit kell tudni a 15 ezer forintra változó egyérintéses kártyalimitről.
27/3/2020 • 0
Digitális oktatás, mentális felkészülés, karantén fitness - 2020-03-2708 óra
Hogy áll a digitális oktatás? Dr. Solymár Károly Balázzsal, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkárával beszélgettünk. Meddig bírjuk ki ép ésszel bezárva? Mentális tanácsadás dr. Barta Ágnes pszichológussal. Gyúrunk? Gyúrjunk! Otthon?? Otthon! Edzéstervek, közös tornák, karantén fitness a SUHANJ! Alapítvány társ-alapítójával és vezetőjével, Gusztos Péterrel.
27/3/2020 • 0
Vasúti fuvarozás, banki működés, árupiacok - 2020-03-2706 óra
Ács Gábor a stúdióban, Gede Balázs otthonról jelentkezett ma be. Lapszemlét és tőzsdei híreket követően budapesti hírek jöttek. Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy megnövekedett az vasúti árufuvarozás mértéke a járvány idején és a szállítandó áruk összetétele is nagyot változott. Miért támogatja a jegybank a kereskedelmi bankokat? A banki ügyfelek számára hozott intézkedéseken kívül a banki működést segítő, védő intézkedésekre is sor került. Ezeket Wieder Gergővel, a KPMG Pénzügyikockázat-kezelési menedzserével néztük át. Értékpercek rovatunkban árupiaci mozgások, olaj, arany és az árupiaci termékek jelenlegi állapota illetve a jövő heti várakozások volt a téma. Fábián Lóránt, az OTP Treasury tradere navigált bennünket.
27/3/2020 • 0
Vírushack, tőzsdei helyzet, sörfőzdék - 2020-03-2609 óra
Hack the crisis! - programozók, it szakemberek és hackerek fogtak össze a Covid-19 járvány ellen! Az észt kezdeményezést hamar átvették más országok, többek között magyarország is. Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója mondta el a részleteket IT rovatunkban. Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető pedig a BÉT nyitása után kialakult helyzetet elemezte, a trendeket vetítette előre. NOPQ rovatunkban pedig azt néztük meg, hogy mit lép a kisüzemi sörkészítő közösség a kialakult helyzetre: nekik ugyanis a java szórakozóhelyeken fogyott el. Knap Gábor, a Beerporn.hu főszerkesztője mondta el a kezdeményezés lényegét.
26/3/2020 • 0
Pénzmentés, járványüzemmód, piacok - 2020-03-2608 óra
Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban azt vettük sorra, hogy lehet a legoptimálisabban pénzt menteni, most, hogy a nemzetközi helyzet tényleg fokozódik. Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója mondta el a részleteket. Légzés segítő eszközök az autógyárból? Mit tesz az autóipar járványüzemmódban? Várkonyi Gábor, autós szakértő mondta el. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig körülnézett a világpiacokon.
26/3/2020 • 0
Moratórium, albérletárak, drágulás - 2020-03-2606 óra
Ács kolléga ismét a stúdióban, most Kántor kolléga homofiszban. Így futottunk neki a mai napnak. A szokásos körök után azonnal a lényegre is tértünk: nyerő vagy bukó? - hiteltörlesztési moratórium a gyakorlatban. Aki válaszolt: Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. Lehet számolgatni, hogyan éri meg jobban! A járvány hatása szinte azonnal megjelent az albérletárakban is, erről beszélt Balogh László, ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A vírus utáni világ pedig úgy néz ki, lényegesen drágább lesz! Ezt állítja Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
26/3/2020 • 0
Erdők, rali, álhírek - 2020-03-2509 óra
Március 21 volt az Erdők nemzetközi Napja, ennek kapcsán néztünk körbe kis hazánkban. Miért ne vágjunk ki minden fát? - még akkor se, ha erdőgazdálkodás céljából ez megfelelne. Dr. Gálhidy László biológus, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője válaszolt kérdéseinkre. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője hozott jó híreket, az ázsiai piacok után emelkedő hazai és európai tőzsdékről: örülnek a Fed pénzügyi stimulusának a piacon - de vajon kitart-e a lendület? Koronavírus ellen öblögess meleg, sós vízzel? Terjedő egészségügyi álhíreket lepleztünk le Dr. Horváth Tamás fül orr gégész, a Hiteles Egészség-Kommunikációért Egyesület elnöke mondta el a legfontosabb tudnivalókat.
25/3/2020 • 0
Bitcoin, kripto, csúcsmobilok - 2020-03-2508 óra
Quo vadis bitcoin? - Komoly mozgások a kriptodeviza piacokon. Sok minden történt az elmúlt két hétben, Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója próbálta összefoglalni. Értékpapírpiaci korreláció mutatkozik, vagy menekülő eszköz a kripto? Extrém volatilitás volt, de a stablecoinok nőttek. És mi jöhet még? Csúcsmobil bemutatók pandémia idején. Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője beszélt az új Samsung Galaxy telefonról, meg arról, hogy ilyen időben mi éri meg jobban a gyártóknak.
25/3/2020 • 0
Budapest, pénzeső, apró - 2020-03-2506 óra
Jeles napokkal és évfordulókkal kezdtük ma is, majd azonnal rákanyarodtunk a lapszemlére. Utána pedig a szokásos tőzsdei helyzetkép következett, gatyarepesztő ralikkal. Aztán, Budapest rovatunkban a Járókelő.hu sajtóreferensével beszéltünk, Molnár Zsuzska mondta el nekünk, hogy otthonmaradás idején hogyan működnek. Pénzeső a Nemzeti Banktól - jókor jön? - tettük fel a kérdést Németh Dávidnak, a K and H Bank vezető elemzőjének. KKV rovatunkban a kicsiknek és közepeseknek próbáltunk jó hírekkel szolgálni. Hirdetők karanténba zárva, avagy miként érinti a járvány az autókereskedőket, az ingatlanos és álláshirdetőket? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója válaszolt.
25/3/2020 • 0
Verne, emelkedő árfolyamok, fesztivál otthon - 2020-03-2409 óra
115 éve hunyt el Verne Gyula. Sokunk nagy kedvencérőlk Katona Csabával beszélgettünk Mesél a múlt rovatunkban. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője volt a jó hírek hozója, ugyanis masszív plusszokban álltak reggel a piacok. Lobenwein Norbertet, a Maradj Otthon fesztivál ötletgazdáját, szervezőjét kérdeztük arról, hogy hogyan mulat a magyar négy fal között.
24/3/2020 • 0
Orvosok a végeken és megugró végrendelkezések - 2020-03-2408 óra
Van-e elég eszköz? Van elég orvos a kórházakban? Elegendőek-e a kormányzati intézkedések? Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét bombáztuk kérdéseinkkel. Az óra második felében Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke volt a beszélgetőpartnerünk. Arról kérdzetük, lehet-e személyesen ügyet intézni a közjegyzőknél a jelenlegi helyzetben, illetve kell-e várakozásra számítani. De a végrendeletek iránt jelentősen megugró érdeklődésről is kérdeztük.
24/3/2020 • 0
FED, kripto felajánlások, járványos energia - 2020-03-2406 óra
Gábor névnap és a tuberkulózis világnapja a mai. Budapest, te csodás rovatunkban említést tettünk róla, hogy ingyen parkolhatnak a fővárosi kórházak dolgozói. Samu Jánossal, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgató-helyettesével a FED történelmi lazításáról beszélgettünk. Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával pedig kripto felajánlásokról és egy olasz magánbank mobilbanki kripto platformjáról váltottunk pár szót. Cégenergia rovatunkban a járvány energiaszektorra gyakorolt hatásairól beszélgettünk dr. Szabó Lászlóval, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő KFT. szakértőjével, ügyvezető igazgatójával.
24/3/2020 • 0
Űrbiznisz, tőzsdenyitás, élelmiszerhiány - 2020-03-2309 óra
Heuréka-élmény rovatunkban folytattuk az űrbiznisszel kapcsolatos beszélgetést Dr. Pacher Tiborral, a Puli Space alapító-igazgatójával. Orbital economy és ciszlunáris gazdaság - mekkora üzlet ez, és kik vannak benne? Mi a helyzet most, hogy több projektet jegeltek a járvány miatt? Többek között ezeket a témákat beszéltük meg. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen napra számít a trendek alapján. Lehet-e élelmiszerhiány Magyarországon? Ezt a kérdést feszegettük Mihálovits Gazda rovatunkban. Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke válaszolt kérdéseinkre.
23/3/2020 • 0
Afrika, Kongó, piacok - 2020-03-2308 óra
Adóvilág rovatunkban folytatjuk Afrikai túránkat, méghozzá Kongóval. Az megvan, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik - ha nem A - leggazdagabb országa? Sajnos ez az országon és lakosain nem látszik, ennek megvannak a történelmi és pénzügyi okai. Erről beszélt Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, majd a dolgok politikai állását világította meg Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig arról beszélt, hogy kezdik a hétfőt az európai piacok.
23/3/2020 • 0
Katonák, makrohírek, online bankolás - 2020-03-2306 óra
Egy újabb hét kezdődött enyhe zökkenőkkel: technikai problémáink adódtak, plusz még mínuszba is benézett a mutató, így a tavasz elején. Ja! És koronavírus-járvány is van. Évfordulók, lapszemle, és tőzsdei helyzetkép után budapesti hírekkel foglalkoztunk, több kerületben is várható például áramszünet a következő napokban. Mit keresnek katonák a magyar cégeknél? Több hallgatónk is ezt kérdezte, Sebők Miklós, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa mondta el a részleteket. Milyen makrogazdasági adatokat vár a piac a pandémia árnyékában? Kovács Mihály András az OTP Bank elemzési szenior szakértője mondta el. Mi az a törlesztési moratórium és hogyan lehet online ügyintézni? Holló Bence, a Cofidis ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
23/3/2020 • 0
Repülőjegyek és járványkáosz - 2020-03-2009 óra
Utazási rovatunkban a globális vészhelyzet adta szituációban foglalkoztunk olyan visszásságokkal, hogy mit lehet tenni pl. Megvásárolt WizzAir jegy esetén? Ács Gábor, újságíró, blogger mondta el meglátásait, a hallgatók kérdéseire is válaszolni próbáltunk. A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen a hangulat a piacokon. Rengeteg hallgatói üzenetünk is volt a járvánnyal kapcsolatban, ezeket is feldolgoztuk: egészségügyi dolgozók helyzete, köztereken járkáló emberek, védőfelszerelés hiány.
20/3/2020 • 0
Exim és otthoni edzés - 2020-03-2008 óra
Hogyan működik az EXIM válság idején: exportfinanszírozóként milyen rövid, ill. hosszú távú hatásokat látnak a magyar cégek exportteljesítményére nézve? Többek között ezt beszéltük meg Szabó István Attilával, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettesével. Versenyfelkészülés járvány idején - vissza az alapokhoz? Erdélyi Nándor, edző, az Ensport alapítója beszélt arról, hogy mit tehetnek sportolók és sportolni vágyók ilyenkor.
20/3/2020 • 0
AirBnB, jogászok, piacok - 2020-03-2006 óra
Tavaszi nap-éj egyenlőség napja is van, meg optimista péntek is, de azért mi is nehezen kezeljük a helyzetet és a fejleményeket. A lapszemle és tőzsdei helyzetkép után budapesti híreket mondtunk, majd Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó mondta el, hogy az AirBnB meredeken a teljes befagyás felé tart. Hogyan hat a koronavírus helyzet a jogi szakmára? Dr. Tóásó Bálint, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda vezetője mondta el. Érték Percek rovatunkban központi banki döntésekkel, piaci infókkal foglalkoztunk, Soós Frigyes, az OTP Treasury üzletkötője mondta el a részleteket.
20/3/2020 • 0
Laptop, tőzsde, bor - 2020-03-1909 óra
Liszt, cukor, laptop - azaz örülhetnek a járványnak a hardvergyártók? IT rovatunkban Erdős Mártonnal, a PC World magazin főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője árnyalatnyi emelkedésről hozott híreket a tőzsdékről. A műsor hátralévő részében pedig Kántor "Borissza" Endrét hívtuk fel házi karanténjában és megkérdeztük tőle, vajon kibírja-e a borágazat a koronavírus-járvány okozta válságot?
19/3/2020 • 0
Autóipar és részvénypiac - 2020-03-1908 óra
Leáll az autóipar, de könnyű lesz újraindítani? Várkonyi Gáborral beszélgettünk a Futómű rovatunkban. Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott érdekes sztorikat a részvénypiacokról.
19/3/2020 • 0
Bezáró szállodák, csendes ingatlanpiac, tőzsdekrach - 2020-03-1906 óra
Kicsit elmerengtünk a helyzeten, ahová jutottunk, majd lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapest, te csodás rovatunkban bezáró szállodákról és tanszüneti menetrendekről beszélgettünk. Ezt követően Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjét hívtuk fel és a lakossági hitelek törlesztésére meghirdetett moratóriumról kérdeztük. Mit tehetnek az ingatlanpiac szereplői válság idején? Ezzel a kínzó kérdésünkkel nyaggadtuk Vincze Editet, az OC Investment Solutions ügyvezetőjét. Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere a Heti alapozó rovatunkban arról beszélt, hogy ez a mostani tőzsdei összeomlás már akkor is bevonul a pénzügyek történelmébe, ha ma egy csapásra alábbhagy az árfolyamok zuhanása.
19/3/2020 • 0
Levegő, tőzsdenyitás, szerződések - 2020-03-1809 óra
Szuperzöld öko rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogyan befolyásolja a szennyezett levegő a koronavírusos megbetegedéseket. Tiszta levegővel a járvány ellen: Lukács András, a levegő Munkacsoport elnöke válaszolt kérdéseinkre. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, illetve, hogy mi a helyzet a forinttal. Lehet-e szerződést szegni a koronavírus miatt? Dr. Tamási Artúr, a Baker McKenzie vitarendezési csoport társvezető ügyvédje mondta el a jogi részleteket: érdemes nagyon utánanézni minden szerződésnek.
18/3/2020 • 0
Víz, távközlés, infrastruktúra - 2020-03-1808 óra
Egyre több ágazatot súlyt koronavírus-járvány okozta gazdasági kár: bár a palackozott vizeket nagy mennyiségben vásárolja fel a lakosság, azért a gyártók egyre inkább aggódnak. Hogy miért? Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója mondta el. A járvány távközlési hatásai sem elhanyagolhatók: bírni fogja a távközlési infrastruktúra a terhelést? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója válaszolt kérdéseinkre.
18/3/2020 • 0
Moratórium, kkv, állathirdetések - 2020-03-1806 óra
Elérkeztünk a morgó szerdához, volt is miért morogni. Miért van az, hogy nagyon sok idős ember nem veszi figyelembe a koronavírus-járvány veszélyeit? Sokan bagatellizáják a vírust, ami szintén baj. Budapest rovatunkban szó volt az ingyenes parkolás kérdéséről, lomtalanításról, mobiljegyről. Aztán: hiteltörlesztési moratóriumot akar az MNB cégeknek, 2020 végéig - Palkó István, a Portfolio.hu elemzője mondta el a részleteket. Rendkívüli adózási könnyítések a kkv-knek? Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere válaszolt kérdéseinkre. Április 8-tól nem jelennek meg a szabályokat be nem tartó állatszaporítók hirdetései - Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója mondta el, miért.
18/3/2020 • 0
Friedrich Hölderlin, kultúra karanténban - 2020-03-1709 óra
250 éve, 1770. március 20-án született Friedrich Hölderlin, német író és költő, egy elfeledett zseni. Katona Csaba történésszel beszélgettünk róla. Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a tőzsdék nyitást követő állásáról. Zsoldos Dáviddal, a Papageno magazin alapító ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi lesz a kultúrával karantén idején, mi lesz a művészekkel és a művészetekkel.
17/3/2020 • 0
Televíziózás és felforgató IT trendek - 2020-03-1708 óra
Király Ildikóval, a Magyar Telekom TV és entertainment szakértőjével a televíziózás átalakulásáról és egy újfajta platformról beszélgettünk. Kórász Tamással, a KPGM IT tanácsadó partnerével azt néztük át, hogy milyen hatással voltak az elmúlt évtized IT Trendjei a vállalatokra és vezetőikre.
17/3/2020 • 0
Zuhanó tőzsdék, szakadó olajár - 2020-03-1706 óra
Tőzsdei előzetes, Gertrúd névnap, lapszemle. Még egy kis tőzsde, majd Budapest, te csodás rovatunkban a BKK megváltozott menetrendjéről beszéltünk. Ismét szó volt az olajpiacról. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője most a leállások miatt visszaeső olajkeresletről és az ezáltal folytatódó árfolyam-szakadás hátteréről beszélt nekünk.
17/3/2020 • 0
E-health és agrárszektor - 2020-03-1609 óra
Heuréka-élmény rovatunkban a jövő egészségügye, a távmunka és a jövő oktatása volt a témánk. Rab Árpád, jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense mondta el véleményét arról, hogyan alakul át a világ, melyek a sarokpontok és a gyengeségek. Képes az emberiség megugrani ezt? Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője foglalta össze a BÉT nyitása után kialakult helyzetet. Mihálovits gazda pedig a pandémia hatásait vizsgálta a hazai agrárszektorra: hova exportáltunk és mit? Mi lesz ezzel az áruval? Mit hoztunk eddig be, amire szükség lesz?
16/3/2020 • 0
Stresszpontok, digitális oktatás, biztonság - 2020-03-1608 óra
Adóvilág extra kiadásunkban Feledy Botond, külpolitikai szakértővel folytattuk, aki körképet adott arról, hogy mi zajlik egyes országokban, kormányokban a globális vészhelyzet hatására. Szóba került például Trump elnök vakcina felvásárlási terve is. Milyen a JÓ digitalis iskola? Mit csináljanak most a tanárok, mit az iskolák? Mit NE csináljunk inkább? Prievara Tibor, gimnáziumi tanár, a Tanárblog.hu szerzője. és az E-Tanoda alapítvány vezetője mondta el. Biztonsági ajánlás tanároknak, diákoknak, szülőknek: rengeteg személyes adat jelenik most meg, figyeljünk oda! Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója mondta el a részleteket. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a piacok állapotáról tartott összefoglalót.
16/3/2020 • 0
Fed, Kína, mentőövek - 2020-03-1606 óra
Nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi pillanatokat élünk: a Fed vasárnap rendkívüli döntéssel nullára vágta az amerikai alapkamatot és 700 milliárd dolláros pénzügyi stimulust jelentett be. A piacok megijedtek. Közben egyre több a karantén és biztonsági óvintézkedés, egyre több ország zárja be kapuit. Ezzel a témával foglalkoztunk, Ács Gábor adott körképet. Aztán azt néztük meg, milyen adatok jönnek a pánikra? Eppich Győző az OTP Elemzési Központ elemzője számolt be többek között arról, hogy brutálisan érintette a kínai gazdaságot a koronavírus - megjöttek a számok. Adóvilág extra kiadásunkban pedig Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere mondta el, hogy milyen intézkedésekkel lehetne csillapítani a negatív hatást itthon.
16/3/2020 • 0
Masterplast, tőzsdenyitás, adathalászat koronavírusra hivatkozva - 2020-03-1309 óra
Németországi építőanyag gyártó céget vásárolt a Masterplast. A német cég nem mellesleg beszállítója a manapság óriási kereslettel bíró egészségügyi maszkok és védőruhák németországi gyártóinak is. Az akvizíció részleteiről, valamint az építőanyag piac várható alakulásáról Tibor Dáviddal, a Masterplast Nyrt. elnökével beszélgettünk. A tőzsdenyitás ma Vavrek Zsoltnak, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójának jutott. Ő végre jó híreket hozhatott a befektetőknek. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője arról számolt be nekünk, hogy a koronavírusra való hivatkozással adathalász kísérletek kezdődtek egyes külföldi pénzügyi ügyfelekkel szemben, amelyek tanulsággal szolgálhatnak a hazai banki ügyfeleknek is.
13/3/2020 • 0
Walk-in center és otthoni edzés - 2020-03-1308 óra
Mi is az a walk-in center? Dr. Mári Róberttel, a Wáberer Medical Center tuladonos-ügyvezetőjével beszélgettünk magánegeszségügyi kérdésekről. Zala György, kétszeres világbajnok, európa bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, többek között a BVSC és a magyar vízilabda válogatott erőnléti edzője Ép testben rovatunkban tanácsokat adott otthoni edzéshez.
13/3/2020 • 0
Bringa, turizmus, távmunka - 2020-03-1306 óra
Ajtony és Krisztián névnap, 1838-ban ezen a napon Pestet elönti az árvíz. Lapszemle, benne értekezés a pánik lélektanáról, majd tőzsdei értékelés a tegnapi összeomlásról. Budapest, te csodás rovatunkban Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője bíztat mindenkit, hogy közlekedjen kerékpárral, azon kisebb a fertőzésveszély. Majd előrehozott fapados rovatunkban Ács Gábor elemzi a drasztikus csapást, amit a koronavírus járvány mért a turizmusra és személyszállítás iparágra. Kovách Anton, a ShiwaForce Zrt. alapító-vezérigazgatója a cégeket és munkavállalókat készítette fel a távmunkára, majd az óra végén Értékpercek rovatunkban Varga Botond, az OTP Treasury üzletkötőjesegítségével tekintettük át ezt a pénzpiacok számára szörnyű hetet.
13/3/2020 • 0
Játékpiac, tőzsdepánik, medvehagyma - 2020-03-1209 óra
IT rovatunkban az online játékpiac jövőjéről, fejlesztéseiről beszéltünk Straub Ádámmal, a G7.hu-n megjelent cikk szerzőjével. Szaggat a játék? Tessék fizetni, és nem fog… Majd Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, mekkora mínuszok alakultak ki a tőzsdéken itthon és Európában a nyitást követően: nem kicsik. NOPQ rovatunkban pedig a most induló a medvehagyma szezon volt terítéken: mire figyeljünk, hogy szedjünk, mit csináljunk belőle? Németh Krisztián, a SEFAG Zrt. tulajdonában lévő Hotel Kardosfa séfje mondta el tippjeit.
12/3/2020 • 0
Adó- és tb-ügyek, autóipar, járványálló - 2020-03-1208 óra
Adózásról érthetően rovatunkban magyarok külföldi, külföldiek hazai munkavállalásának adózási, társadalom és egészségbiztosítási kérdéseit vizsgáltuk meg, Rácz Nóra, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere segítségével. Lehet, hogy a jelen helyzetben éppen nincs tervezett utazás vagy külföldi munka tervben, de érdemes átnézni most az elmúlt időszakot is, és pótolni az esetleges mulasztásokat. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértő autóipari és dízel update-el jelentkezett. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt arról, milyen papírokat érdemes keresni ilyen tőzsdei pánik idején.
12/3/2020 • 0
Vészhelyzet, ingatlanpiac, tőzsdepánik - 2020-03-1206 óra
Gergely (és nem Gergő!) napján köszöntöttük a hallgatókat, és a technikusunkat, aki azt mondta, hogy ő Gergő… Aztán miről másról is beszéltünk volna? A koronavírusról és hatásairól, a lapszemlében és tőzsdei összefoglalóban is. Budapesti rovatunkban is a vészhelyzettel kapcsolatos információkkal foglalkoztunk, majd globális szinten néztük meg, milyen konteók és tények, politikai álláspontok körvonalazódnak. Dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő elemezte a cseppet sem szívderítő helyzetet. Mi történt az ingatlanpiacon az első két hónapban - és mit hoz az új szituáció? Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője mondta el. Aztán arra kerestük a választ, mi a legjobb, amit befektetőként tehetünk a jelenlegi helyzetben. Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere mondta el véleményét.
12/3/2020 • 0
Sünök, tőzsdenyitás, járványkamra - 2020-03-1109 óra
Óvatosan bolygassuk a lombhalmokat, rőzserakásokat – vigyázzunk a sünökre! Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője beszélt arról, hogy miért fontos állat a keleti sün, hogyan vigyázzunk rá, és mit tegyünk, hogy jól érezzék magukat nálunk. Sün kiskáté. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a budapesti értékbörze, milyen az európai hangulat és mi újság a forinttal. Megvannak a számok arról, hogy mit és mennyit táraztak be a magyarok a járványkamrába. Kurucz Péter, a Nielsen kereskedői kapcsolatok igazgatója mondta el legfrissebb adatgyűjtésük eredményeit.
11/3/2020 • 0
Karantén, munkajog, Nokia - 2020-03-1108 óra
Egyre komolyabb készültségi helyzet van idehaza is a járvány miatt. De vajon milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és milyen egy munkáltatónak karantén idején? Egyáltalán, mikor lehet karantént kihirdetni és ki viseli a költségeket? Dr. Kricskovics-Béli Boglárka, KPMG Legal Tóásó ügyvédi iroda irodavezető jogásza válaszolt kérdéseinkre. Mit tudunk az új Nokiákról? Mobilózis rovatunkban Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője mondta el, mi szivárgott ki az új készülékekről és mikor várható a piacra dobásuk.
11/3/2020 • 0
Halál alagút, víruspánik, kereskedelem - 2020-03-1106 óra
Bejke és Szilárd napján köszöntöttünk minden névnapját ünneplőt, majd a szokásos menet következett: évfordulók, születésnapok, lapszemle és piaci helyzetkép. Budapesti rovatunkban szó volt a Halál alagútról és a Népligeti buszmegálló helyzetéről, Molnár Zsuzska, a Járókelő.hu sajtóreferense mondta el a részleteket. Miért lett ekkora pánik egy vírusból és mire lehet számítani még? Madár István, a portolio.hu vezető elemzője osztotta meg véleményét. Kkv rovat következett, majd e-biznisz rovatunk koronavírus extra kiadása: mit változtat a vírus az e-kereskedelemben? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.
11/3/2020 • 0
Pápay Sámuel, tőzsdenyitás, Max von Sydow - 2020-03-1009 óra
250 éve 1770. március 8-án született Pápay Sámuel nyelvész, az első magyar nyelvű rendszeres irodalomtörténet szerzője. Katona Csaba történész mesélt nekünk róla. A tőzsdenyitást követően kialakult árfolyamokról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője tájékoztatta a nagyérdeműt. Az óra végéne pedig a 91 éves korában elhunyt Max von Sydowról, az egyetlen Oscar-díjra jelölt svéd filmszínészről beszélgettünk Borbély Zsuzsával, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetőjével.
10/3/2020 • 0
Biztonságos Internet Világnapja és Hitelmonitor - 2020-03-1008 óra
Az óra első felében Csanak Gabriella, a Microsoft marketing és operatív igazgatója volt a vendégünk, akivel a Biztonságos Internet Világnapja alkalmával beszélgettünk adatvédelemről és a fiatalok biztonságáról a világhálón és általában a digitális világban. Az óra második felében Holló Bencével, a Cofidis ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a cég legfrissebb Hitelmonitor kutatásáról.
10/3/2020 • 0
Chuck Norris, olajár zuhanás, Bitcoin erőmű - 2020-03-1006 óra
A tőzsdei fennforgás hírei elfedték a mai nap nagy történelmi eseményeit, de azért az Ildikókat és Chuck Norrist a 80. születése napján megköszöntöttük. Lapszemléztünk, majd tőzsdéztünk még egy picit. A következő óra elején Pletser Tamást, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjét hívtuk fel, hogy az olaj árának mélyrepülése mögötti okokról faggassuk. Budapest, te csodás rovatunk után Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával beszélgettünk a kriptopédiában egy Bitcoint bányászó erőműről, valamint arról, hogy az indiai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a kriptopénzekkel kapcsolatban bevezetett jegybanki tilalmat. Az óra végén még jutott idő értekezni a gigantikus méretű naperőművekről is.
10/3/2020 • 0
Kiberbűnözők, kiberzsaruk, pontytolvajok - 2020-03-0909 óra
Szokásos hétfői Heuréka-élmény rovatunkban ismét a kibertérbe kirándultunk: a jövő kiberbűnözése és akik a bűnözőket üldözik. Kik és mit tesznek a kibertérben zajló bűnözés, terrorizmus ellen, és hogy néz ki ez a harc 10 év múlva? Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnöke, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató volt a vendégünk a stúdióban. A hazai kereskedésről és a BÉT nyitásáról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be. Feketepiacon adják-veszik a természetes vizekből kilopott óriáshalakat! Ennek eredt nyomába Miháovits gazda, Zsigmond Richárd, a Nébih Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóságának vezetője volt a segítségére.
9/3/2020 • 0
Angola, olajbukta és pánik - 2020-03-0908 óra
Adóvilág rovatunkban folytattuk afrikai túránkat. Egy újabb igazán érdekes, sokszor sajnos komor hírekkel a világsajtóba kerülő országot látogattunk meg. Angola történetét, gazdaságát és adózását Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere mutatta be, Politikai szemmel pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő vizsgálta meg. Egyre durvább a helyzet olajügyben, ezzel kezdte a mai piaci hotspotot Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Már pénteken 9% esés volt, de mára 30%-ra duzzadt a mínusz.
9/3/2020 • 0
Extrém félelem, közösségi töltés, infláció - 2020-03-0906 óra
Egy újabb héthez érkeztünk el, tavaszodik, egyértelműen, de azért még tud csípni a reggel. A koronavírus és a megfékezésére hozott intézkedések is egyre drasztikusabb méreteket öltenek. A tőzsdén is kövér mínuszok voltak mindenhol, extrém félelem van a piacokon. Közben, közösségi töltőhálózat debütál Budapesten. Erről Csapó Balázs, a Servo Movement ügyvezetője beszélt. Makro szinten is van miért izgulni: magyar inflációs adat és EKB kamatdöntés az, amire érdemes figyelni - erről Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője számolt be.
9/3/2020 • 0
Flybe csőd és újabb tőzsdei esések - 2020-03-0609 óra
Ács Gábort éppen a 13. Balaton Szupermaratonon értük el, onnan számolt be a Flybe csődjének körülményeiről. A tőzsdei kereskedés első fél órájának fájdalmas perceiről Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója számolt be.
6/3/2020 • 0
Facebook-pénz és Balaton Szupermaraton - 2020-03-0608 óra
Az első Libra-bukta után más irányba próbálkozik a Facebook. Megosztottak a jegybankok a kriptopénzekkel kapcsolatban. Menekülő eszköz-e a Bitcoin, ha a koronavírus-para közepette nem tud erősödni az árfolyama? Izgalmas témák, izgalmas válaszok Debreczeni Barnabástól, az online kriptobróker Mr. Coin. eu alapítójától. Ép testben rovatunkban a 13. Balaton Szupermaraton második napjának elején kaptuk telefonvégre Kocsis Árpádot az eseményt szervező Budapest Sportiroda ügyvezetőjét, versenyigazgatót.
6/3/2020 • 0
Hitelkamatok, azonnali fizetés, skandináv devizák - 2020-03-0606 óra
545 éve született Michelangelo, az Inezeknek pedig névnapjuk van. Lapszemlléztünk, tőzsdéztünk. Budapest rovatunkban beszéltünk a buszsávban közlekedőkről és a 3-as metro felújításáról. Aztán Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjét kérdeztük, hogy mit érzékelhet majd a hazai hitelfelvevő az amerikai jegybank, a FED hét eleji kamatcsökkentéséből. Ezt követően Lemák Gábor, fintech szakértővel értékeltük az azonnali fizetés bevezetésének első hetét. Érték percek rovatunkban pedig Saághy Pál, az OTP Treasury üzletkötője a dollár és a skandináv devizák gyengüléséről, olajról, jegybanki kamatcsökkentésekről beszélt velünk.
6/3/2020 • 0
AI kiberbűnözők, liszt és cukor - 2020-03-0509 óra
A hónap első csütörtöke mindig Cyber csütörtök, Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban. Mi van, ha támad a mesterséges intelligencia? Hát mi lenne, védekezik a másik AI - ez a harc a kibervédelem területén is egyre hétköznapibb. Erről beszélgettünk. A beszélgetést meg is lehet nézni, itt. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogy a kezdeti jó hanguat azonnal el is romlott a BÉT-en, és beszámolt arról, hogy mire számít a kereskedésben. Ha már megvett a lakosság minden lisztet és cukrot a boltan, vajon mit kezd vele? NOPQ rovatunkban volt pár tippünk. Fincsi falatok lisztből és cukorból.
5/3/2020 • 0
Tesla, autószalonok, részvénykosár - 2020-03-0508 óra
Futómű rovatunkban Harsányi Gergely, a TeslaPilóta-projekt vezetője volt vendégünk a stúdióban, a beszélgetést meg is lehet nézni, itt. Kántor és Gede kollégák megkergettek egy Tesla Model S P100D-t, a 772 lóerős lopakodó fenevad bőven 3 másodperc alatt van százon, erről az élményről beszélgettünk. Eldőlt, hogy hol lesz a frankfurti szalon a jövőben... Münchenben. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, és mi értelme van még az autószalonoknak, arról beszélt Várkonyi Gábor, autós szakértő. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Vonovia várakozások feletti számairól, a Hugo Boss profit warningjáról és a Pro7-Sat1 helyzetéről számolt be.
5/3/2020 • 0
Frusciante, koronavírus, szuperkedd - 2020-03-0506 óra
Az Adorján és Adriánok napján, na meg a ma 50 éves John Frusciante születésnapján köszöntöttünk mindenkit. A műsorkezdést meg is lehet nézni, itt. Koronavírusos lapszemle és megvadult bikacsordákkal teli Wall Street után azt vizsgáltuk meg, hogy vége van-e a budapesti turizmusnak, most, hogy egyre nagyobb a pánik koronavírus ügyben. Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke, apartmantanácsadó mondta el tapasztalatait. Aztán bennünk maradt pár kínzó kérdés koronavírus ügyben, ezeket is kitárgyaltuk. Mit hozott a szuperkedd? A megkérdezett portfólió menedzserek a legnagyobb kockázatnak már 3 hónapja zsinórban az amerikai elnökválasztást tartják. Ezt vesézte ki nekünk Tunkli Dani, Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
5/3/2020 • 0
Cycle, szennyvíz, tőzsdenyitás - 2020-03-0409 óra
Hol tart a Cycle, a szennyvízből készült tisztítószer, ami magyar találmány? Vass Zoltán, mérnök, Renew Technologies üzletfejlesztési vezetője mondta el a sztorit és beszélt a termékről Szuperzöld ökorovatunkban. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen trend alakult ki a BÉT nyitásakor. Maradt még időnk a hallgatók kérdéseire és kommentjeire is, illetve arra, ami még belénk szorult.
4/3/2020 • 0
Koronavírus, munkaerőpiac, Huawei - 2020-03-0408 óra
Vannak, akik szerint túl van tolva ez a koronavírus pánikoltatás, egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy mindenre hatással lesz. Mi van például a munkaerőpiaccal? Felrobbantja a koronavírus a távmunkát? - Home office gyorstalpaló kezdőknek és haladóknak HR percek rovatunkban. Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Hamarosan eljön az igazság pillanata a Huaweinek: vajon átállnak a júzerek a HMS-re, a saját google-tlanított ökoszisztémájukra? Hogy próbálja átszoktatni az erős hardverrel megnyert júzereket az Androidról a cég? Ezeket beszéltünk meg, Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztő-helyettese válaszolt kérdéseinkre.
4/3/2020 • 0
Vasút, hidak, Fed - 2020-03-0406 óra
Az évfordulók és névnapok után lapszemlénkben beszéltünk egy cikk kapcsán többek között arról, hogy mi lenne jobb: ha kompakt város lenne Budapest, vagy inkább a vasúti agglomerációra kell koncentrálni? Balhé van továbbra is az új szentendrei híd körül - mindenki egy ellen? Érvek és ellenérvek, beszólások és válaszok, az önkormányzat döntése kapcsán. Közben: pánikszerű kamatvágás a Fedtől - na ennek meg mi értelme volt? Kiss Mónika, tőkepiaci elemző, a Világgazdaság tőzsdei szerkesztője mondta el véleményét. Kkv rovatunk után pedig azt néztük meg, hogy mit tud egy orosz tech óriás? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója mondta el a Yandex sztorit.
4/3/2020 • 0
Chopin, tőzsde, Fotófesztivál - 2020-03-0309 óra
210 éve született Frédéric François Chopin, rá emlékeztünk "Mesél a múlt" rovatunkban Katona Csaba történész segítségével. A mai tőzsdei kereskedés is jó hangulatban kezdődött, ezt Deák Dávidtól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjétől tudtuk meg. Befejezésként a 2020. február 28-án negyedik alkalommal megrendezett Budapest Fotófesztiválról beszélgettünk a rendezvénysorozat kurátorával, Szarka Klára fotótörténésszel.
3/3/2020 • 0
Villamos energia tárolás és a koronavírus-para ára - 2020-03-0308 óra
Az óra első felében Szabó Gáborral, a BPS Kft kereskedelmi igazgatójával a villamos energia tárolására alkalmas innovatív megoldásokról beszélgettünk, majd azt vizsgáltuk meg Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének segítségével, hogy mennyibe kerülhet majd a világgazdaságnak a koronovírus-para, mely tőzsdei szektorokat viselheti meg a legjobban, melyeket kevésbé. Egyes vállalkozások akár százszoros adminisztrációval is szembesülhetnek egy júliusi adószabály változás miatt. Srankó Zsolt, a KPMG igazgatója mesélt nekünk erről.
3/3/2020 • 0
Budavári Sikló, törökök, Bitcoin ETF kísérletek - 2020-03-0306 óra
Kornélia névnap van és 1923-ban ezen a napon megjelenik a Time magazin első száma. Tőzsdei jó hírek az előző napi felpattanásról, majd "Budapest, te csodás" rovatunkban a 150 éves Budavári Siklóról emlékeztünk meg. Ezt követően dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőt hívtuk, megkérdeztük hogy miért borított Erdogan és hogy mi változott a Közel-Keleten, hogy a menekültekkel zsarolnak a törökök? Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával beszélgettünk. Három témánk volt: az USÁban egy újabb ETF iránti kérelmet utasítottak el; egy ausztrál bíróság elismerte a Bitcoint, mint a perköltségek kifizetésére alkalmas eszközt; valamint arról is volt szó, hogy vannak, akik megkérdőjelezik a Bitcoin menekülőeszköz szerepét, hisz a koronavírus járvány ellenére esik az ára. Cégenergia rovatunkban pályázatokról és díjakról szóltunk.
3/3/2020 • 0
AlphaZero, Xetra hiba, termőföld - 2020-03-0209 óra
Heuréka-élmény rovatunkban ismét a mesterséges intelligencia világában kalandoztunk, Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója járt nálunk a stúdióban. Sok minden szóba került, többek között az, hogy új szintre lépett az AlphaZero sakkrobot, és, hogy AI segítségével olyan antibiotikumot találtak, ami jó lehet a rezisztens baktériumok ellen. A félig jó hírek hozója Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője volt, és bár a BÉT a Xetra rendszer hibája miatt nem nyitott ki, az ázsiai jó hangulat átterjedt Európára. Mihálovits gazda pedig termőföld-árkörképet tartott Sáhó Ákos, az Agrotax kft. ügyvezetője, precíziós mezőgazdasági szakmérnök, ingatlanvagyon-értékelő segítségével.
2/3/2020 • 0
Szlovákia, Baidu, VW - 2020-03-0208 óra
Adóvilág rovatunkban a szlovák választások után kitérőt tettünk északi szomszédunkhoz. Első körben Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere a szlovákiai választás adóhatásairól beszélt. Milyen kormány alakulhat a választási eredmény nyomán Szlovákiában? Mi változhat az ország külpolitikájában? Ezt pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő fejtette nekünk meg. Piaci hotspotunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott számtalan hírt, többek között kínai adatokról, a koronavírus hatásairól, a Baidu profit warningjáról és a VW eredményéről.
2/3/2020 • 0
Hidak, azonnali, koronavírus - 2020-03-0206 óra
Egy szürke és esős hétfőn köszöntöttük a hancúrpázsitok királyát, a ma 58 éves Jon Bon Jovit. Aztán lapszemle, majd a pénteki tőzsdei vérfürdő számai következtek, illetve a ma reggeli pozitív ázsiai meglepetés. Eldőlt: Galvani híd lesz, nem Albertfalvai. Pedig az új fővárosi vezetés úgy tűnt, inkább a délebbit támogatta volna. De ettől nem lesz több autó? És mit szólnak ehhez a biciklisek? Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese mondta el. Éjfélkor elindult az azonnali átutalás (fizetés), élőben kipróbáltuk! Nem volt áttörő siker, de azért végül összejött. Európai infláció és amerikai munkaerőpiaci adatok jönnek, de minden szem a koronavíruson, mondta el Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője.
2/3/2020 • 0
Utazás, koronavírus, tőzsdenyitás - 2020-02-2809 óra
Péntek, azaz… Igen, igen: fapados, alias utazási rovatunk. Benne többek között: győztek a környezetvédők, nem épül meg a Heathrow 3. pályája. De a ferihegyi zajszennyezésről is volt szó, meg arról, hogy a Wizz törli olaszroszági járatait, március 10 és április 4 között. A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató mondta el, hogy alakult a Budapesti Értéktőzsde nyitása. Aztán visszatértünk az utazási témákhoz, és válaszoltunk a hallgatók kérdéseire is.
28/2/2020 • 0
Járvány, recesszió, maraton - 2020-02-2808 óra
A koronavírussal kezdődik a recesszió? Régóta benne van a pakliban, hogy egy komolyabb pánik beindítja a sokak által várt recessziót ennyi év tőzsdei hajrá után. Vajon most jött el a pillanat? Zsidai Viktor alapkezelővel, befektetési szakemberrel beszélgettünk. Egy balesettől a 3 óra alatti maratonig: Gamplett Gábor, közgazdász és futó beszélt élményeiről, tapasztalairól és arról a könyvről, amit erről írt.
28/2/2020 • 0
Légkondi, devizahitel, forint - 2020-02-2806 óra
Emlékeztek még 1997-ra, amikor kitört a „Postabank-pánik”? Mi igen, és éppen ezen a napon volt. Ahogy Brian Jones angol zenész, a Rolling Stones tagja is ezen a napon született, csak ő 1942-ben. Lapszemle után rá is kanyarodtunk a tőzsdei vérengzésre, eléggé szétütötték a piacokat. Kell légkondi a 3-as metróra? Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke osztotta meg az egyesület véleményét. Újra növekszik a devizahitelezés. Wieder Gergő, a KPMG Pénzügyi kockázat-kezelési menedzsere beszélt erről. Devizacsere tender, MNB kamatdöntő ülés utáni közlemény tartalma, az EUR/HUF árfolyam és a bankközi kamatlábak tükrében. Aztán amerikai makrogazdaségi adatok, USD hozamgörbe változása, EUR/USD árfolyamalakulás. Mindez belefért treasury rovatunkba, Imrei János, az OTP Treasury üzletkötője mondta el a részleteket.
28/2/2020 • 0
Tik-tok, pánik, reggelizés - 2020-02-2709 óra
IT-rovatunkban újra elővettük a Tik-Tokot: mi a legújabb tini őrület és miért szeretik annyira? A siker titkát próbáltuk megfejteni, Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője segítségével. És arról is beszéltünk, hogy mennyire transzparens a társaság, illetve mit és mit nem tesz adatainkkal. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogy megint pánikhangulat alakult ki a tőzsdéken, a forint sincs túl jól. NOPQ roatunkban pedig arról a tanulmányról beszéltünk, amely a jó és bőséges reggeli jótékony hatásait vizsgálta meg.
27/2/2020 • 0
Adósok, PSA, koronavírus - 2020-02-2708 óra
Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban a stúdióban járt nálunk dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Témánk: rosszfiúk az EU feketelistáján. Azaz, milyen országok és miért kerültek fel a fehér, szürke és fekete adósi listára, és hogyan kerülhetnek le utóbbi kettőről? Futómű rovatunkban pedig a VW, Opel, és PSA nyereségről, valamint az átalakuló autóiparról beszélt Várkonyi Gábor, autós szakértő. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt a Micron Technologiesról, illetve arról, hogy milyen cégeknek kedvezhet a jelen piaci turbulencia.
27/2/2020 • 0
Koronavírus, felújítás, Telekom - 2020-02-2706 óra
A szokásos menettel kezdtünk: évfordulók, lapszemle, tőzsdei infók. Aztán budapesti rovatunkban arról beszéltünk, milyen döntések születtek a Fővárosi Közgyűlésen. A kínai koronavírus nem várt szituációkat teremt a légiközlekedésben is. visszajár-e pl. a repjegy ára, ha koronavírus sújtotta országba szól? Bolyó Anikó, a Flight Refund Kft. ügyvezetője válaszolt kérdéseinkre ez ügyben. Ingatlan rovatunkban a felújítás volt fókuszban: Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke beszélt erről. Akár 700 forintot is érhetne egy Telekom-részvény - de nem ér annyit. Miért? - tettük fel a kérdést. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója elemezte a távközlési céget.
27/2/2020 • 0
Klímavédelem, csökkenő árfolyamok, munkavédelem - 2020-02-2609 óra
Klímavédelmi akcióterv szakértői szemmel.Szuperzöld rovatunkban Harmat Ádámmal, a WWF Magyarország éghajlatváltozási programjának vezetőjével néztük át a kormány nyolc pontos klímavédelmi akciótervét. Nagy forgalom és csökkenő árak mellett zajló tőzsdei kereskedésről számolt be Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője. Karaba Tamással, munkavédelmi szakemberrel, az Act Safely Kft. ügyvezetőjével pedig a munkavédelem fontosságáról váltottunk pár szót.
26/2/2020 • 0
Fehér áru, barna áru, fertőzött mobilgyártók - 2020-02-2608 óra
Merre változik a műszaki elektronikai piac 2020-ban? A GfK egy felmérése kapcsán beszélgettünk Sztupár Andreával, a GfK kereskedelmi igazgatójával. Mobilózis rovatunkat sem kerülte el a koronavírus, legalábbis a témát illetően. Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával arról beszélgettünk, hogy milyen hatással van a mobilgyártókra a vírus terjedése.
26/2/2020 • 0
Gézák, kerékpárutak, Ebay - 2020-02-2606 óra
Szökőév ide, vagy oda, ma Géza nap van! Lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban Ludmán Katalinnal, a Járókelő.hu kampánykoordinátorával beszélgettünk. Mi az a Magyar Multi Program? Megkérdeztük Papadimitropulosz Alexet, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatóját. E-biznisz rovatumagyar multi programnkban folytattuk a múlt héten megkezdett beszélgetést Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójval arról, hogy mi is történt az eBay háza táján az elmúlt 1 évben, mi várható az idei évben a cég eladása kapcsán?
26/2/2020 • 0
Olga, optimizmus, művészbejáró - 2020-02-2509 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész egy hercegnő életútjának eredt a nyomába. Nem volt könnyű dolga, hiszen Olga, állítólagos orosz hercegné sztorija nem éppen jól dokumentált, ráadásul sok a tisztázatlan állítás. A hölgy második férje José Raúl Capablanca kubai sakkvilágbajnok, a negyedik pedig Joseph James "Jocko" Clark admirális, aki a cseroki törzsből származott és az első indián volt, aki elvégezte az USA Haditengerészeti Akadémiát, harcolt a két világháborúban és a koreai háborúban is. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a legfrissebb árfolyamokat. Stagehive: egy társkereső művészeknek. Meczner Vera alapító-tulajdonos mondta el, miért indult a szolgáltatás, ki és mit találhat benne?
25/2/2020 • 0
Szünetmentes tápok és koronavírus - 2020-02-2508 óra
Hogy működnek a szünetmentes áramforrások? Milyen újdonságok, fejlesztési irányok vannak? Szabó Gábor, a BPS Kft kereskedelmi igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Egyre riasztóbb fejlemények vannak koronavírus ügyben. Mennyire kell aggódni? Mit tehetünk a járvány lassítása érdekében? Dr. Jakab Ferenc a Pécsi Egyetem virológus professzora adott praktikus tanácsokat és tisztázott pár félreértést.
25/2/2020 • 0
Szemét, MNB, kripto - 2020-02-2506 óra
Naposnak induló kedden, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján és Karl May német író születésének napján köszöntöttük a hallgatókat. A lapszemle és tőzsdei helyzetkép után azonnal budapesti témánkra is rátértünk: mi a baj a fővárosi szemétszállítással? Brückner Gergely, az index.hu újságírója szedte össze a kihívásokat. Az MNB szerint csak óvatosan a PayPal, Transferwise és Revolut használattal. Hogy miért? Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője mondta el. Kriptopédia rovatunkban szó volt arról, hogy a svéd központi bank már teszteli az e-koronát, a Facebook Libra szövetségből nem csak kilépnek, hanem be is, most pl a Shopfiy és, hogy a koronavírus felgyorsíthatja a kínai központi digitális pénz kibocsátását, mert paráznak a készpénztől a fertőzésveszély miatt. Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója mondta el a részleteket. Cégenergia rovatunkban pályázati híreket hoztunk.
25/2/2020 • 0
PEZ és agrotech - 2020-02-2409 óra
Honnan származik a PEZ cukorka? Egy bolti sorbanállás 1927-be repített vissza minket, és egy osztrák vállalkozóhoz, akinek a mentolos cukorkájából világszerte ismert és gyűjtők által keresett adagolós cukorka birodalom lett. Az európai tőzsdéken és Budapesten is komoly mínuszokat látni, a piacokon úrrá lett a koronavírus okozta pánik, tudtuk meg Ritók Lajostól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjétől. High-tech a szántóföldön, avagy hogy áll a precíziós gazdálkodás ügye Magyarországon? Mit áll, halad! - tudtuk meg Milics Gábortól, a Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnökétől.
24/2/2020 • 0
Namíbia, IBM, Wirecard - 2020-02-2408 óra
Adóvilág rovatunkban Namíbia volt a célország. A délnyugat-afrikai ország nagy része sivatag, de komoly fejlődésen ment át az elmúlt években, kiemelkedő halászattal rendelkezik és csodaszámba menő szörfparadicsomnak számít. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő hoztak érdekességeket Namíbiából. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt az IBM-ről, ahol vezetőváltás történt, a gyorsjelentés számaiból az látszik, hogy egy felhőszolgáltatóvá akar válni a társaság az új menedzsment vezetése alatt. A Wirecard is érdekes: a negyedév végén jelenik meg a KPMG jelentése a társaságról, miközben a fundamentumok stabilak.
24/2/2020 • 0
Azonnali utalás és MNB döntés - 2020-02-2406 óra
Egy új héten, újult erővel kezdtünk neki a termelésnek, a kötelező körök után a lapszemlében jutott idő több érdekes cikk szemlézésére is, majd a tőzsdei helyzetkép után budapesti rovatunkban a fővárossal kapcsolatos híreket dolgoztuk fel. Március másodikán érkezik a digitális bankolás új fázisa: azonnali utalás, könnyített azonosítás és társai. Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója mondta el, mit érdemes tudni. Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője mondta el, mit tartogat a makro naptár.
24/2/2020 • 0
Revolut, Transferwise, utazás - 2020-02-2109 óra
Pénteki utazási rovatunkban Portugáliában értük utol Ács Gábort, aki első körben nem közvetlenül úticélokkal foglalkozott, hanem azzal, amivel a hazai Revolut tulajdonosok is foglalkoznak az elmúlt időszakban: ugyan a kártya az utazók nagy barátja, érdemes odafigyelni arra, hogyan változik a policy a feltöltéssel kapcsolatban. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, milyen árfolyamok alakultak ki, és mi befolyásolhatja a kereskedést. Utána visszahívtuk Ács kollegát és hallgatói kérdések következtek.
21/2/2020 • 0
Chat, videókonf, kéktúra - 2020-02-2108 óra
Melyek a vállalati kollaboráció kurrens trendjei? Hogyan változott meg a céges kommunikáció? Milyen csatornák, megoldások vannak, és merre halad a világ? Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója volt velünk a stúdióban. A márciusi Turista magazinban jelenik meg egy interjú azzal a hölggyel, aki most télen - egy hónap alatt járta le az országos kéktúrát. Gyimesi Szandra mondta el, miért kezdett bele, hogyan készült, és mik voltak a nehézségek.
21/2/2020 • 0
Kamatok, Telekom, koronavírus - 2020-02-2106 óra
Kellemes péntek reggelre ébredtünk, a kötelező körök után: évfordulók, lapszemle, tőzsde azonnal budapesti hírekkel foglalkoztunk, például azzal, hogy merre hosszabbítják a 3-as metrót, meg, hogy mennyi volt a BKK bevétele és honnan származott. Nincsenek kellemes helyzetben azonban a változó kamatozású hitellel rendelkezők: emelkednek a havi törlesztők. De mit lehet tenni, és mire kell figyelni? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője mondta el. Treasury rovatunkban pedig a Magyar Telekom negyedik negyedéves jelentéséről, gazdasági kilátásokról és a koronavírus hatásáról illetve a forint árfolyamáról beszélt Priegl Máté, az OTP Treasury tradere.
21/2/2020 • 0
Digitális kompetenciák a NAT-ban, hambizók egy listán - 2020-02-2009 óra
Az IVSZ is megszólalt az új Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban. Örülnek, hogy az informatikai oktatás szándéka megjelenik a NAT-ban, de azért lenne jó néhány javaslatuk. Both Vilmossal, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnökségi tagjával beszélgettünk. A tőzsdenyitást Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője vezényelte le, majd NOPQ gasztro rovatunkban Ács és Gede kollégák egy listából mazsoláztak, amin a Top 25 magyar hambizó volt fellelhető a bigseventravel.com gyűjtésében.
20/2/2020 • 0
Digitalizálódó adózás és megszűnő Holden - 2020-02-2008 óra
Számlázás, adózás, könyvelés digitalizációja. Az európai viszonylatban is élenjáró hazai adódigitalizációról Jancsa-Pék Judittal, a LeitnerLeitner vezető tanácsadójával, partnerével beszélgettünk. A témáról a LeitnerLeitner szakmai blogján is született bejegyzés. Futómű rovatunkban arról volt szó, hogy a GM globálisból lokális autógyártóvá degradálja magát. Várkonyi Gábor osztotta meg véleményét a témában. Piaci hotspot rovatunkban Baráth Tibor, az Erste vezető üzletkötője hozott híreket többek között a Freseniusról és az MTU Aero Enginesről.
20/2/2020 • 0
Cobain, hőszivattyú, shortosok rémálma - 2020-02-2006 óra
Megköszöntöttük az Aladárokat és egy feldolgozás dallal Kurt Cobain amerikai zenészre, a Nirvana együttes énekesére emlékeztünk, aki ezen a napon született 1967-ben. Lapszemle, tőzsde, Budapest te csodás. Ingatlan rovatunkban Nagy Gyulával, a Magyar Mérnöki Kamara elnökével, épületgépésszel beszélgettünk a hőszivattyús fűtő/hűtő rendszerekről. Heti alapozó rovatunkban Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere rémisztgette a shortosokat. Az esésre spekulálók már most is bajban vannak az amerikai tőzsdéken. Mi lesz ha még esetleg jó hírek is jönnek?
20/2/2020 • 0
Fecskék, rovarok, tőzsdenyitás - 2020-02-1909 óra
Szuperzöld rovatunkban egy komoly felhívással kezdtünk: a tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője mondta el, miért fontos odafigyelni ezekre a madarakra. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a BÉT-en kialakult árfolyamokat. Utána pedig maradt még idő megválaszolni a hallgatói kérdéseket, hozzászólásokat is.
19/2/2020 • 0
Turizmus és csúcsmobilok - 2020-02-1908 óra
Milyen volt a számok tükrében a tavalyi év turizmusa? Külföldiek, belföldiek, szállástípusok, Budapest és vidék, küldő országok. Indra Dániel, a KPMG Magyarország turizmusfejlesztési csoportjának igazgatója volt vendégünk a stúdióban, vele beszéltük át a legfontosabb adatokat, trendeket. A csúccsal marketingelnek, a középkategóriából élnek a mobilcégek, derült ki abból az elemző cikkből, ami a g7.hu oldalon jelent meg. Straub Ádám, a cikk szerzője mondta el a részleteket.
19/2/2020 • 0
Szinkópa, MÁP+, eBay - 2020-02-1906 óra
Szinkópa és szüfrazsett - ezekkel a szavakkal kezdtük a mai adást. Meg a születésnaposokkal, többek között Millie Bobby Brown brit színésznővel, akiről Facebook oldalunkon is írtunk. A lapszemle és piaci hírek után pedig azonnal rátértünk a legújabb Ryanair “botrányra”, ki is beszéltük a szakival. Aztán annak jártunk utána, hogy az ilyen magas infláció miatt is jónak bizonyul-e a szuperállampapír? Palkó István, a Portfolio.hu elemzője mondta el meglátásait. Kkv rovatunk után pedig az eBay sztorinak futottunk neki, Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója segítségével.
19/2/2020 • 0
Fehérterror, tőzsdenyitás, vámpírok - 2020-02-1809 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történésszel Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztünk. A legfrissebb tőzsdei árfolyamokat Ritók Lajostól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjétől szereztük be. Kultmogul rovatunkban egy kis vámpír-történelemmel szórakoztattuk a hallgatókat. Volt itt női vámpír, vérszívó zenetanár és magyar Drakula – 10 érdekességet hozott nekünk a vámpírokról Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetője.
18/2/2020 • 0
Szünetmentes áramforrások és viharkárok - 2020-02-1808 óra
Az ilyen viharos időszakban különösen jó szolgálatot tehet egy jól megválasztott szünetmentes áramforrás, vagy szünetmentes tápegység. Ez a berendezés biztosítja, hogy egy adatközpontban ne álljanak le a szerverek, a kórházban ne kelljen félbehagyni műtéteket, illetve a gyártósoron folytatódjon a termelés. Szabó Gáborral, a BPS Kft kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk. Viharos időket élünk! Csak a már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot. Ezt tovább növelik az ipari létesítményekben bekövetkezett károk. Lambert Gáborral, a Mabisz kommunikációs vezetőjével beszélgettünk a részletekről.
18/2/2020 • 0
Pomádé, jövedelemigazolás, zöldfinanszírozás - 2020-02-1806 óra
Élőzünk és Bernadetteket köszöntünk, majd felkenünk egy nagy adag pomádét a hárénkra. Még egy adag pomádé, majd lapszemle és tőzsde. Budapest rovatunkban egy épülő új városnegyedről, új buszjáratról számoltunk be, egy reptéri közleményt is megosztottunk, amiből persze Ács Gábor méretes sztorit fabrikált. Ezt követően Veres Patrikkal, a Bank360 szakértőjével egy olyan trükkről beszélgettünk, amivel a hiteligénylés előtt álló ügyfelek órákat spórolhatnak meg, mivel az igényléshez szükséges jövedelemigazolást eddig nekik kellett beszerezniük a munkáltatótól vagy az adóhatóságtól. Kriptopédia rovatunkban Raskó Lászlót, az online kriptobroker MrCoin.eu stratégiai menedzserét faggattuk, majd cégenergia rovatunkban arról volt szó, hogy az alacsony kamatok és a zöldfinanszírozás miként támogatja a közműcégek stabil működését.
18/2/2020 • 0
Zsebműholdak és sáskajárás - 2020-02-1709 óra
Hétfő lévén Heuréka-élmény jövőbe tekintő rovatunkkal kezdtük az utolsó blokkot. Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója újra magyar világűr fejlesztésekről beszélt, most a világelső magyar zsebműholdak voltak terítéken. A SMOG-P és az ATL-1 elférnek egy zsebben, és nagyon hasznos kis eszközök. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy kezdte a hetet a BUX, utána pedig a Gazda beszélt az egyelőre csak Afrikát sújtó sáskajárásról, ami azonban könnyedén tovább is terjedhet.
17/2/2020 • 0
Botswana és piaci hírcsokor - 2020-02-1708 óra
Adóvilág rovatunk afrikai túráján célországunk Botswana volt. Az ország történetéről, gazdaságáról, adózásáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig politikai szempontból helyezte el az afrikai országot a palettán. Piaci hotspotunkban Kababik József üzletkötő beszélt sok piaci infóról: sorra került a japán GDP, mely alaposan vissza esve meglepte az elemzőket is, de az Nvidia, a Microsoft, a Tesla, a Toyota, a Volkswagen, és az Airbus is bekerült a mai merítésbe.
17/2/2020 • 0
Fővárosi büdzsé és makroadatok - 2020-02-1706 óra
Újabb hétfőn tavaszias lendülettel vágtunk bele a hétbe, rengeteg témával felvértezve. Kész van pl. a fővárosi büdzsé tervezete: az új városvezetés részvételi költségvetést készített, és 2023-ig lehívná a 99 milliárdos hitelkeret megmaradt részét. Mi az a részvételi költségvetés és mire kell a pénz? Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a büdzséért felelős terület vezetője válaszolt kérdéseinkre. Majd: a héten az MNB FX-swap tenderére, amerikai és európai konjunktúra-adatokra érdemes figyelni, derült ki Kovács Mihály, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője szavaiból - érdemes is figyelni, a rekord gyenge forint miatt, többek között.
17/2/2020 • 0
Azori-szigetek, tőzsdenyitás, föld alatti futás - 2020-02-1409 óra
Rengeteg hallgatói kérést, kérdést dolgoztunk fel a fapados rovatban. Ilyenek voltak köztük mint: érdemes-e még Erste-Wizz Air hitelkártyát használni, vagy a koronavírus miatt mikor indulhatnak akciók a repjegyeknél, az Azori-szigetek között hogyan érdemes utazni, hogy lehet Budapestről elérni a Bécsből reggel 6-kor induló járatokat? Arról is volt szó, hogy újra lesz közvetlen járat a horvát tengerpartra. A tőzsdenyitásban Deák Dávid, az Equilor üzletkötője kommentálta a reggel kialakult tőzsdei árakat. Az óra végére került Ép testben rovatunk. Ebben dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, az Ötpróba futónagykövetével beszélgettünk egy hétvégi futóeseményről.
14/2/2020 • 0
AI készségfejlesztés, jogdíj rekord - 2020-02-1408 óra
Chris Mattheisent, a Microsoft ügyvezető igazgatóját hívtuk ma meg egy beszélgetésre. A témánk az AI vagy MI, a mesterséges itelligenvcia volt. A beszélgetés fő üzenete az volt, hogy a mesterséges intelligencia terjesztése és a mindennapi rutinba való bekerülése nagyszerű lehetőséget jelent a gazdaság minden szereplője számára, de ezt tanulni kell, ezzel foglalkozni kell. A közös hazai jogkezelő soha ennyi jogdíjat, 9,3 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között. A jogdíj-boom hátteréről Tóth Péter Benjaminnal, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatójával beszélgettünk.
14/2/2020 • 0
Live, infláció, forint - 2020-02-1406 óra
Nagy nap ez a mai, élőztünk egyet Facebookon. A mai első megszólalás látható, visszanézhető itt: https://www.facebook.com/millasreggeli/posts. Bálintokat, Valentinokat köszöntöttünk, majd lepszemléztünk. Átnéztük a tegnapi tőzsdei indexek záróértékeit. Budapest rovatunkban a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria idei évre tervezett nagyobb kiállításait szedtük össze. Németh Dávidot, a K and H Bank vezető elemzőjét azért hívtuk, hogy segítsen értelmezni a vártnál magasabb inflációs számokat, míg Érték Percek rovatunkban Kosztelnik Roxána, az OTP Treasury üzletkötője volt a szakértő, akivel a forint és dollár helyzetét, árfolyamát elemeztük és vizsgáltuk meg a rövidtávú kilátásaikat.
14/2/2020 • 0
Forint, font, stressz - 2020-02-1309 óra
Breaking news-al kedztünk, rekordszintűre, 4,7 százalékosra duzzadt az infláció Magyarországon, ez jóval több, mint amivel a piac és az MNB is kalkulált. It rovatunkban azt firtattuk, hogy milyen programozási nyelvet érdemes tanulni? Nasztanovics Dávid, a Stylers Group Architect-je mondta el. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezető beszélt az MNB kamatpolitikájáról, a forint és a font árfolyamáról, és persze a tőzsdei árfolyamokról. NOPQ rovatunkban azt vizsgáltuk meg, hogy milyen ételekkel lehet javítani a stressz hatásain, illetve mely élelmiszerek okoznak leginkább függőséget.
13/2/2020 • 0
McDonald’s és gyorsjelentések - 2020-02-1308 óra
32 éve van a McDonald’s jelen Magyarországon, a management ezért arra kérte a KPMG-t, hogy nézzék át az elmúlt 30 évet, 1988-2018 között. Ebből született egy nagyívű tanulmány, adatokkal, mérföldkövekkel, érdekességekkel. Nem csak a cég emberei számára érdekes olvasnivaló, erről beszélgettünk, vendégünk volt a stúdióban Szabó István, a KPMG szenior menedzsere és Papp Zoltán, a McDonald's Magyarország szenior osztályvezetője. Futómű rovatunkban a Daimler dossziét vette elő Várkonyi Gábor, autós szakértő, és beszámolt arról, hogy miért van nehéz helyzetben a cég. Hotspot rovatunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője tallózott a gyorsjelentésekből: Commerzbank, ThyssenKrupp, Airbus.
13/2/2020 • 0
Drezda, referenciasuli, ESG - 2020-02-1306 óra
Ella és Linda napján köszöntöttük a hallgatóinkat, Mihálovits kolléga pedig azonnali Napi csata rovatot tartott, annak kapcsán, hogy 1945-ben ezen a napon a brit és amerikai légierő lebombázta Drezdát. Nemzetközi referenciasuli működik a nyóckerben? Mit kell tudni a Komplex Instrukciós Programról? Stein János, a Budapest-Margitsziget Rotary Club elnöke, a KIP projekt vezetője mondta el. Érzékenyen érintette az áfaemelés az új lakások árait, derült ki a legfrissebb adatokból. Balogh László, ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ismertette a részleteket. Ebbe tedd a pénzed, ha kaszálni akarsz és a bolygót is védenéd! Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere adott tippeket Heti alapozónkban.
13/2/2020 • 0
Használt izzók és generációk - 2020-02-1209 óra
Mit csináljunk a használt izzókkal? Egyáltalán, mennyire lehet visszaforgatni őket és mennyire tesszük ezt tudatosan? Kovács Béla, az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt erről Szuperzöld rovatunkban. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a BÉT első fél órájáról a trendekről számolt be. Bullshit az x, y, z generációzás? Dr. Füredi Júlia, szervezetpszichológus mondta el véleményét a generációskatuályázásról.
12/2/2020 • 0
Digitális pénzügyek és Samsung - 2020-02-1208 óra
Megalakult a European Digital Finance Association (EDFA) nonprofit szervezet. OK, de milyen célból? És mi az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ)? Veres Mihály elnök és Dávidházy Gábor főtitkár mondták el a részleteket. Az éjjeli Samsung-bejelentéseket pedig Fekete Gábor, az iFater.net apukája elemezte: új vasak, új funkciók, új árak.
12/2/2020 • 0
Parkolás, iparűzési, e-biznisz - 2020-02-1206 óra
Erátó napján és hétfelező munkanapon köszöntöttük a hallgatókat, morogni azonban nem tudtunk. Pedig Budapest rovatunkban lett volna rá okunk: évek alatt sikerült csak eltüntetni egy autóroncsot, most pedig előkerült máshol. De durvul a parkolási helyzet is, kimondottan tűzoltási célra fenntartott helyekre is beállnak az autósok, az Infoparkban máshol nem is nagyon lehet. Ludmán Katalin, a Járókelő.hu kampánykoordinátora mondta el a legfrissebbeket. Kinek jó az iparűzési adó csökkentése? Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere mondta el. Tavaly 204 milliárd appot töltöttek le. Az elképesztő számról Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója számolt be.
12/2/2020 • 0
Tóth Potya, tőzsdenyitás, kultúrházak - 2020-02-1109 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történésszel a 75 éve elhunyt Tóth Potya Istvánról beszélgettünk. A tőzsdei helyzetjelentést ma Buró Szilárdtól, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjétől kaptuk. Hétvégén jön a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat! Kultmogul rovatunkban Bordás Istvánnal, a Magyar Népművelők Egyesületének elnökével beszélgettünk a közelgő eseményről.
11/2/2020 • 0
Brokerchooser és FeHoVa - 2020-02-1108 óra
Bedő Tibor és Korpos Gergely, a Brokerchooser társalapítói jártak nálunk. Másfél éve jártak nálunk utoljára, azóta óriási fejlődésen ment keresztül a cég. A beszélgetés apropóját egy a társaságról a The Financial Timesban megjelent cikk adta. Az óra végén Szilágyi Balázst, a FeHoVa kiállítási igazgatóját a 27. alkalommal megrendezésre kerülő fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításról kérdeztük.
11/2/2020 • 0
A fuvarozók már bajban vannak, de mi lesz a televíziózással - 2020-02-1106 óra
Mennydörög, villámlik kora reggel, februárban. Bertold névnap és Nelson Mandela szabadulásának 30. évfordulója a mai nap. Lapszemle, tőzsdei jelentés tegnapról. A hírek után Budapest, te csodás rovatunkat követően Karmos Gábort, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkárát hívtuk, hogy megkérdezzük, mi folyik a fuvarozók piacán, ugyanis komoly gondban vannak. Kriptopédia rovatunk szakértője ma is Debreczeni Barnabás volt, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. Ezt követően Tatár Csilla műsorvezetővel beszélgettünk egy izgalmas eseményről, aminek ő lesz a moderátora. A Telekom innovációs rendezvénysorozatának idei nyitóeseményén, a februári MOST Fórumon a televíziózás jövője lesz a téma.
11/2/2020 • 0
Deepfake videók és technikák - 2020-02-1009 óra
Heuréka-élmény rovatunkban deepfake videók, hang és szöveg észleléséről, technikáiról és a jövőre való hatásukról beszélgettünk Keleti Arthurral, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás elnökével. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a budapesti értéktőzsde. A végére még egy kis forintelemzésre is maradt idő.
10/2/2020 • 0
Dél-Afrika és Apple - 2020-02-1008 óra
Adóvilág rovatunkban folytattuk afrikai kirándulásunkat, most Dél-Afrikába látogattunk el. Történelmi és gazdasági szempontból Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere mondta el, amit tudni érdemes, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő beszélt az országról politikailag. Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt arról, hogy az Apple értékesítési pontjainak zárva tartását meghosszabbítja Kínában a koronavírus terjedése miatt.
10/2/2020 • 0
Oscar és infláció - 2020-02-1006 óra
Újabb hétfő, újabb hétkezdés! Hurrá! Szokásos módon kezdtünk, évfordulókkal, lapszemlével, eseményekkel. Aztán tőzsdei helyzetkép következett, majd Budapest rovatunkban helyi hírek, érdekességek. Gyors Oscar-komment is érkezett frissiben, az éjjeli műszak után. Dudás Viktor, filmszakértő mondta el a legérdekesebbeket. Magyar infláció és GDP, amerikai infláció érkezik a héten. Erről beszélt Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője. Maradt még pár hír, amit meg akartunk beszélni, az óra végén erre is jutott idő.
10/2/2020 • 0
Frankfurti vég, norvég ábrándok - 2020-02-0709 óra
Albániába mikor foglaljunk, ha márciusban utazunk? A Wizz Air bezárja frankfurti járatát. Fapados infók egyenesen a gurutól. Tőzsdenyitás az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével, Ritók Lajossal. Ács mester álomutazása, hajóval a norvég partok mentén.
7/2/2020 • 0
Moneytou ás amerikai foci - 2020-02-0708 óra
Gyorsan terjed a magyar fejlesztésű pénzküldő alkalmazás a Viberben. Mit tud a Moneytou és mi lesz vele, ha jön az azonnali átutal ás? Benda Gergellyel, a Moneytou alkalmazást fejlesztő NeoPay kft. alapítójával beszélgettünk. Egyre népszerűbb itthon is az amerikai foci, hol tart most? Bóka Viktorral, a Magyar Amerikai Futball Szövetség alelnökével beszélgettünk.
7/2/2020 • 0
Menza, kartell, forint és korona - 2020-02-0706 óra
Boldog névnapot Rómeók és Tódorok! 101 éve született Desmond Doss háborús hős, a fegyvertelen katona. Lapszemléztünk, tegnapi tőzsdezárásokat elemzgettünk. Budapest, te csodás rovatunkban Losonci Györggyel, a VLK Cresa retail ágazatért felelős szakértőjével beszélgettünk egy új koncepcióról a munkahelyi menzák világából. Hol a határ a piaci együttműködés és a kartell között? Dr. Krénusz Ákosnak, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda szenior munkatársának ettük fel kínzó kérdéseinket. Treasury rovatunkban a forintról, monetáris politikáról és a norvég koronáról is beszélgettünk Csillag Zsigmonddal, az OTP Treasury üzletkötőjével.
7/2/2020 • 0
Hackerek és borvidékek - 2020-02-0609 óra
IT rovatunkban Cyber csütörtököt tartottunk, Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. és Cyber Institute alapítója, elnök-vezérigazgatója, oktatója volt vendégünk a stúdióban. Beszéltünk a folyamatban lévő tanfolyamról, meg arról is, ami most tavasszal indul és amelynek Mihálovics és Kántor kollégák lesznek a mentorai. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a plusszokról. NOPQ gasztro rovatunkban arról volt szó, hogy egy 2-4 Celsius fokos hőmérséklet emelkedés hogyan befolyásolja a világ bortermelő régióit. Már a 2 is komolyan, a 4 meg drasztikusan.
6/2/2020 • 0
Autóipari mélypont és Tesla - 2020-02-0608 óra
Futómű rovatunkba a stúdióban láttuk vendégül Várkonyi Gábor autós szakértőt: brutál bukták vannak mindenhol, a Ford papírjai is akkorát zakóztak, hogy csak na, milliárdokat vesztett a cég, a GM is elég ramatyul van. Minek köszönhető ez? Aztán persze Tesláztunk is, hiszen ez már kötelező. Piaci hotspotunkban a GM, Infineon, Siemens, Raiffeisen és Unicredit részvényeiről beszélt Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
6/2/2020 • 0
Uniós pénzek, ingatlanok, Tesla - 2020-02-0606 óra
Dóra napján, Bob Marley, Rick Astley, Axl Rose és Radics Béla születésének napján sok választásunk nem volt: zenéről KELLETT beszélni. De aztán húztunk egy lapot 19-re, mint a magyar kormány az uniós pénzekkel. Őrült meccs és helyezkedés megy ugyanis a következő ciklus uniós pénzeiért, tudtuk meg Weinhardt Attilától, a portfolio.hu elemzőjétől. Budapest rovatunkban beszéltünk többek között Vitézy Dávid Index.hu-nak adott nagy interjújáról milyen projektek várhatók? És hol tart az e-jegyrendszer? Januárban közel 70 százalékkal nőtt az érdeklődés a lakások iránt! Hohohó, de hátrább az agarakkal! Mester Nándor, a portfolio.hu elemzője mondta el a részleteket. A Tesla elmúlt napokban tapasztalt elképesztő mélyrepülése és száguldása: Elon Musk zsenialitása? Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere mondta el.
6/2/2020 • 0
Visszafordítható! - 2020-02-0509 óra
Szuperzöld rovatunkban egy magyarul is olvasható, kiváló könyvről beszélgettünk, ami arról szól, miként akadályozható meg a klímakatasztrófa, ki mit tehet érte. A "Visszafordítható!" című könyv előszavát írta és akivel a könyvről beszélgettünk, Litkai Gergely humorista, a Dumaszínház alapítója, aki nem mellesleg a kiadás és terjesztés anyagi támogatásában is részt vett. Az első tőzsdei kötések árfolyamáról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be.
5/2/2020 • 0
HR percek, Galaxy Fold - 2020-02-0508 óra
Bérek és gazdasági várakozások alakulása 2019-2020. A Greensearch készített egy felmérést, aminek a részleteit már január elején elkezdtünk megtárgyalni, most be is fejeztük. Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgató volt a vendégünk. Az Aranyköpés után a Gede kolléga megnyomkodta a Samsung Galaxy Foldot.
5/2/2020 • 0
Dunlop, Lime, Amazon - 2020-02-0506 óra
180 éve született John Boyd Dunlop skót állatorvos, a légtömlős gumiabroncs feltalálója. Morogtunk, lapszemléztünk, kikerestük a tegnapi tőzsdei záróárakat. Budapest, te csodás rovatunkban Bucsky Pétert, a G7.hu újságíróját hívtuk. Azt számolgatta egy cikkében, hogy a közösségi villanyroller szennyezőbb az autózásnál. Kkv hírek után Palocsay Gézát, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatóját hívtuk, hogy megkérdezzük, mi lesz az Amazonnal, ha sorra otthagyják a nagy márkák.
5/2/2020 • 0
Szinyei, tőzsdenyitás, kult - 2020-02-0409 óra
100 éve halt meg Szinyei Merse Pál. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész hozott érdekességeket a festőművészről. És olyan sztorija volt a Lilas ruhás nőről, hogy csak na. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője ecsetelte a tőzsdenyitás után kialakult helyzetet és mondta el, mire számít a mai napon. Kedden még a kultúrával is sikerült foglalkozni, szokás szerint.
4/2/2020 • 0
Mosodapiac és Sirha - 2020-02-0408 óra
Gyorsan nő a magyar mosodalánc, de jön a konkurencia is. Mi az üzleti modell, kik a vevők, miért kell okosnak lenni? Ceglédi Csongor, a Bubbles vezérigazgatója beszélt a cégről és a tervekről. 2020. február 4-6-ig tart a Sirha kiállítás, az év egyik legnagyobb vendéglátóipari szakkiállítása, aminek kiemelt támogatója a Metro - Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója mondta el, miért fontos a kiállítás, és mit lehet megnézni.
4/2/2020 • 0
Koronavírus és bankvásárlás - 2020-02-0406 óra
A szokásos menetrendben kezdtünk ezen az esős kedden: névnapok, események, születések. 94 éves lenne Grosics Gyula, 73 éves lenne Máté Péter és 72 éves Wichmann Tamás, aki a hét végén adott drámai interjút. Budapest rovatunkban az is kiderült, hogy emailes emlékeztető rendszert indít pótdíjazott ügyfeleinek a BKK. Hogyan terjedt a koronavírus a közösségi médiában? Bauer Zsófia, szociológus, az Ynsight Research kutatási igazgatója mondta el. Kriptopédia rovatunkban Raskó László, az online kriptoboker MrCoin.eu pénzügyi igazgatója mondta el a legfrissebb híreket. Bankvásárlás Moldáviában - hogyan üzletelnek a balkánon? Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciós tanácsadásért felelős szenior igazgatója mondta el a részleteket.
4/2/2020 • 0
BlueDot, BÉT, pocokgyérítés - 2020-02-0309 óra
Heuréka-élmény rovatunkban Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója volt vendégünk a stúdióban. Szokásához híven mesterséges intelligencia témában hozott híreket: elsőként a BlueDot kanadai járvány specialista kapcsán beszéltünk a járványok terjedésének előrejelzéséről MI segítségével, majd azt részleteztük, hogyan verte meg egy MI a világ legjobb go játékosát. Ritók Lajos, az Equilor befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a BÉT és milyen árfolyamok alakultak ki. Mihálovits gazda pedig a mezei pocok helyzetről beszélt, miért káros ez a kis rágcsáló és milyen megoldások vannak ellene? Pocokgyérítés 1.0.
3/2/2020 • 0
Brexit, kérdések, Amazon - 2020-02-0308 óra
Adóvilág rovatunkban a britek EU-ból való kilépése kapcsán Brexit update-et tartottunk. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere foglalta össze, hogy milyen kérdések vetődnek fel gazdaságilag és adóügyileg, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő tette fel az i-re a pontot a politikai jellegű kérdésekkel. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott céges híreket, az Apple kínai üzleteinek bezárásáról, a Caterpillar és Exxon gyorsjelentéséről, illetve az Amazon gyorsjelentéséről, amely miatt rakétázott az árfolyam.
3/2/2020 • 0
Balázs, bringás híd, makroadatok - 2020-02-0306 óra
Balázs napon és az első februári hétfőn, rekord melegben köszöntöttünk mindenkit. Megemlékeztünk a 139 éve született Galamb Józsefről is, aki nélkül a Ford T-modell nem készülhetett volna el. Lapszemle és tőzsdei helyzetkép következett igencsak brutális ázsiai kereskedéssel. Óriási vita indult a szentendrei gyalog és bringás hídról, Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese mondta el a klub véleményét. Rövid koronavírus update következett, majd Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője mondta el, milyen adatokra érdemes figyelni a héten.
3/2/2020 • 0
London, tőzsdenyitás, utazás - 2020-01-3109 óra
Csak nem péntek? De. Csak nem fapados rovat? De. Ács Is In The Air, és a Brexit napján minden Londonról: olcsó szállások, olcsó kaják, repjegyek és járatok. Plusz minden más, ami belefér az utazásba, pl. WizzAir jelentés és egy új fizetős szolgáltatás, ami mit ér? Ez kiderül a rovatból. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója mondta el mi történt a tőzsdenyitást követő bő fél órában, és mire számít a hétvége előtt. Aztán maradt még idő némi utazásra.
31/1/2020 • 0
Lakhatási válság és futópados rekordok - 2020-01-3108 óra
Mit lehet tenni a lakhatási válság ellen? Egyáltalán, beszélhetünk-e ilyenről Budapesten? A nemzetközi best practice mit mond? És ennek az egésznek lesz-e hatása a gazdaságra? Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense publikált a témában, ezt beszéltük át. Van, aki úgy kezdi, hogy nem tudja végigfutni a Margitszigeten a szigetkört. Aztán tíz éven belül háromszoros világrekorder lesz. Csécsei Zoltán, ultrafutóval beszélgettünk.
31/1/2020 • 0
Parkolás, koronavírus, forint - 2020-01-3106 óra
Szép és enyhe január végi péntekre ébredtünk, és zenei eszmecsere lesz a műsor eleje. Aztán hazatértünk: hogyan lehetne több parkolóhely a fővárosban? A probléma megoldására alakult a Rollet. Andy Zhang alapító ügyvezető igazgató beszélt a cégről. Most, hogy a WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, újra kérdés: pánikoljunk-e a koronavírus miatt? Kun Ádám, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa mondta el. MNB és FED kamatdöntés, HUF árfolyam aktualitások - és mi várható. Nagy Milán, az OTP Treasury üzletkötője mondta el a várakozásokat.
31/1/2020 • 0
Tolvaj vírusirtó, tőzsdenyitás, Hortobágyi húsos pali - 2020-01-3009 óra
Adatokat lop a vírusirtó? IT rovatunkban Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese beszélt az Avast disznóságairól. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a tőzsdei árfolyamokról. NOPQ gasztro rovatunkban Ács kolléga mesélt egy skót magyar étteremről és az ott elköltött Hortobágy húsos palacsintáról, Gede kolléga pedig fakanalat ragadt és elkészítette azt virtuálisan.
30/1/2020 • 0
Adózó e-sportoló, használt autók, gyorsjelentések - 2020-01-3008 óra
Fizessen-e adót egy e-sportoló? Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója válaszolt. Futómű rovatunkban azt vizsgáltuk Várkonyi Gábor autós szakértőnkkel, hogy milyen mértékű eltérések vannak árak tekintetében Európa különböző országainak a használt autó piacain. A piaci hotspotban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője olyan mennyiségi gyorsjelentést hozott, hogy csak kapkodtuk a fejünket.
30/1/2020 • 0
Hell-per, lakáshitelek, nyomott árú Telekom részvények - 2020-01-3006 óra
Gerdák és Martinák ünnepelnek ma, de sajnos a mai napra esett 1972-ben a véres vasárnap is. Lapszemle, tőzsdei árak tegnapról. Budapesti hírek, majd a Forbes kálváriájáról beszélgettünk Galambos Mártonnal, a lap főszerkesztőjével. Az történt, hogy a Hell Energy pert indított a Forbes Magyarország ellen azért, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a tulajdonosaik személyes adataik a magazin évi rendszerességgel jelentkező, 50 leggazdagabb magyart listázó cikkében. Ingatlan rovatunkban azt számolgattuk Trencsán Erikával, a money.hu vezető pénzügyi szakértőjével, hogy mekkora fizetés kell a legolcsóbb lakáshitelekhez. Heti alapozó rovatunkban Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója arról beszélt, hogy szerinte a Magyar Telekom részvények nyomott árát az okozhatja, hogy a kisebbségi részvényesek nem részesednek a társaság jó eredményeiből (eeről egyébként itt lehet olvasni).
30/1/2020 • 0
Klímabarát Budapest és rossz reklám - 2020-01-2909 óra
Szuperzöld rovatunkban azt kérdeztük, hogy milyen lenne a klímabarát Budapest. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője mondta el, annak a javaslatcsomagnak a kapcsán, amit a Greenpeace Magyarország a Főváros elé terjesztett. Konkrét intézkedések, neuralgikus pontok, már nagyvárosokban működő best practice-ek. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mire számít ma. Mindegy csak beszéljenek róla? Árt-e egy márkának, ha anyázzák? Minden reklám jó? Ezeket a kérdéseket szegeztük Kőszegi Andrásnak, az ONBRANDS márkatanácsadójának.
29/1/2020 • 0
Kockázat, üzletmenet, Apple - 2020-01-2908 óra
Milyen trendek vannak a magyar banki és biztosítási kockázatelemzési piacon? Szalai Péter, a KPMG kockázatkezelési tanácsadó részlegének igazgatója járt nálunk a stúdióban és arról beszélgettünk, hogyan alakult át ez a szektor. Egy vállalatnak gyorsnak és agilisnek kell lennie - közben azonban az ügymenet biztonsága a legfontosabb. Mobilózis rovatunkban megpróbáltunk feloldani egy látszólagos ellentmondást: olcsó iPhone. Állítólag tavasszal jön. De mi ez, és mi folyik az Apple-nél? Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője mondta el.
29/1/2020 • 0
Koronavírus, kkv hitel, online piac - 2020-01-2906 óra
Morgós szerda? Ugyan már! Mikor elvonult a vihar és végre tiszta égbolt van? A szokásos menet: évfordulók, lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Aztán már ugrottunk is budapesti rovatunkra, ahol Ludmán Katalin, a Járókelő.hu kampánykoordinátora beszélt a legérdekesebb eseteikről. Célkeresztben a koronavírus: Müller Viktor, virológus, az ELTE tudományos munkatársa tett rendet. Új kkv hitelprogramok érkeztek, Garamvölgyi Balázs, az MFB főigazgatója foglalta össze, mit kell tudni ezekről. Új online élelmiszerbolt nyílik Budapesten, Brno és Prága után itt a Kifli.hu. Bencsik Győző marketing igazgató foglalta össze a tudnivalókat.
29/1/2020 • 0
Szerb Antal, tőzsdenyitás, Vata fia - 2020-01-2809 óra
75 éve ölték meg Szerb Antalt. A magyar író, irodalomtörténészről Katona Csabával beszélgettünk Mesél a múlt rovatunkban. A tőzsdenyitást követően kialakuló árfolyamokról Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be. Vata fia - egy újságíró történelmi regénye. Kultmogul rovatunkban a szerzővel, Batka Zoltán újságíróval beszélgettünk, aki most már író is.
28/1/2020 • 0
Transferwise és adatvédelem - 2020-01-2808 óra
Barna Balázs, a Transferwise európai expanzióért felelős vezetője volt az óra első felében a vendégünk. Mit kell tudni a cégről? Mivel foglalkozik? Mit tud, amit a bankok nem? Az adatvédelem nemzetközi napján, megbeszéltük, hogy mit csinál egy adatvédelmi tisztviselő. Ehhez dr. Révész Balázs, adatvédelmi tanácsadó, az ARB Privacy Consulting Kft. ügyvezetője volt a segítségünkre.
28/1/2020 • 0
BFK, jagybanki kriptopénzek, cégek közösségépítő éjaszakája - 2020-01-2806 óra
Károly névnap és az adatvédelem nemzetközi napja a mai.Lapszemle, tőzsde. Budapest rovatunkban próbáltuk kideríteni, hogy mire jó a Budapesti Fejlesztési Központ, mi ez, mit fog csinálni, miért most hozták létre. Szebeni Dávidtól, az Enrawell stratégiai igazgatójától vártuk a válaszokat. Kriptopédia rovatunkban arról beszélgettünk Debreczeni Barnabással, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítójával, hogy mi lesz abból, ha a központi bankok együtt kutatják a digitális valutákat. Közösségépítésre is alkalmas lehet a Cégek Éjszakája. Erről már Tóth Diánával, a Cégek Éjszakája kommunikációs stratégiáját kitaláló és kivitelező .twentyfive kommunikációs szaktanácsadójával beszélgettünk.
28/1/2020 • 0
Űrkutatás, tőzsdenyitás, hagyma - 2020-01-2709 óra
Mi várható a világűrben 2020-ban? És ehhez hogyan és mit tudnak hozzátenni a magyarok? Heuréka-élmény rovatunkban Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója beszélt a 400 milliárd dollárra taksált “orbitális gazdaságról”, azaz többek között a műholdakról és a ciszlunáris gazdaság, vagyis a holdról és az űrbányászatról, amit az ESA európai űrügynökség mintegy 70 milliárd eurós nagyságrendben határozott meg 2045-ig. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, majd agrár rovatunk következett. Miért nincs elég magyar hagyma - veszélyben egy hungarikum? - tettük fel a kérdést. Dr. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke válaszolt.
27/1/2020 • 0
Mozambik, Tesla, Wirecard - 2020-01-2708 óra
Adóvilág rovatunkban kelet-afrikai kalandozásunk végére értünk, a legdélibb desztináció: Mozambik. Az egzotikus, etnikailag nagyon tagolt és eléggé megtépázott ország történelméről és gazdaságáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, majd az ország politikáját és nehézségeit Feledy Botond, külpolitikai szakértő foglalta össze. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Tesláról és a Wirecardról hozott híreket.
27/1/2020 • 0
Vuhan, fürdők és kamatdöntések - 2020-01-2706 óra
Nagyon erős hétvége után még mindig csak úgy kapkodjuk a fejünket a stúdióban: Kobe Bryant, Vuhan koronavírus és vízilabda EB győzelem - de ez csak a jéghegy csúcsa. A lapszemle, és tőzsdei infók után azt néztük meg, hogy kik jönnek hozzánk csobbanni? Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója mondta el. Majd a Vuhani koronavírus tőzsdékre gyakorolt hatását próbáltuk elemezni. A héten magyar és amerikai kamatdöntés lesz, erről beszélt Kovács Mihály András, az OTP elemzési központ elemzési szenior szakértője.
27/1/2020 • 0
Hallgatók kérték, tőzsde, Madeira - 2020-01-2409 óra
Fapados rovatunkban rengeteg hallgatói kérdést sikerült feldolgoznunk. Volt szó Athénról, Liverpoolról, Lisszabonról, Grúziáról, Jerevánról, de a Wizz Air árazási algoritmusáról is szóltunk. A tőzsdenyitást követően pedig, München, Isztambul és Santander került terítékre, valamint a fapados guru madeirai élményei.
24/1/2020 • 0
Hálapénz - 2020-01-2408 óra
A hálapénzről beszélgettünk dr. Svéd Tamással, a Magyar Orvosi Kamara titkárával. Megszűntethető-e, ha igen hogyan? Érvek a paraszolvencia ellen és mellette.
24/1/2020 • 0
Korrupció, szomszédok, menetelő árupiacok - 2020-01-2406 óra
Timótok neve napja, valamint hideg és meleg rekordoké. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, majd a hírek után Martin József Pétert, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatóját hívtuk, hogy megkérdeztük, mi okozta Magyarország korrupció-érzékelési indexén további romlását. Cseh Norbert, a miutcánk.hu ügyvezetője a különböző szomszéd krízisek típusairól és kezelésük módjáról mesélt nekünk. Treasury rovatunkban Fábián Lóránt, az OTP Treasury üzletkötője az idei év "sztár" arutőzsdei termékeit gyűjtötte össze, valamint felhívta a figyelmet pár pénzpiaci szempontból fontos jövő heti eseményre.
24/1/2020 • 0
Okoslencse és ételrendelés - 2020-01-2309 óra
Megjelent a Mojo Vision nevű startup és egyre kifinomultabb okoslencséket készít. A Las Vegas-i CES-en is bemutatták a készüléket, egyelőre csak “mock-up” módban, azaz a lencséket nem lehetett rendesen a szemen viselni. Viszont már működik a ledes kijelző benne. Habók Lilla, a hwsw.hu munkatársa mondta el, hogy hova vezethet ez a technológia. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója pedig a forint hirtelen gyengüléséről és a BÉT első fél órájáról beszélt. Így rendel kaját a magyar: NOPQ gasztro rovatunkban Blaumann Debora, a Netpincért üzemeltető Delivery Hero Kft. marketing vezetője mondta el, mi jött ki a tavalyi éves statisztikákból.
23/1/2020 • 0
Autógyártók és kereskedők - 2020-01-2308 óra
Csütörtöki rendes autós rovatunkban a stúdióban járt Várkonyi Gábor, autós szakértő. Nem csak a klasszikus autógyártói modell, hanem a kereskedői hálózat üzleti modellje is egyre inkább kifutóban van. A gyártók a jövőben közvetlen kapcsolatban akarnak lenni a vevőikkel, nem tetszik nekik a túlságosan erősre nőtt kereskedői szegmens. Illetve, még több márkát akar felhalmozni Li Shufu, a kínai autómogul, aki a Volvo és a Mercedes mögött is ott van: mi lesz ebből? Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a nemzetközi piacokról, elsőként a Tesla került sorra: ralli van, céláremelések volt. A Netflix gyorsjelentés pedig jó lett ugyan, de a kilátások alulmúlták a piac várakozásait, így esett az árfolyam.
23/1/2020 • 0
Lakástakarék és vételi pánik - 2020-01-2306 óra
Az események között kiemelten kezeltük, hogy 60 évvel ezelőtt Jacques Piccard francia tudós, mélytengeri búvárhajóval, 12 ezer méter mélyre ereszkedett a Csendes-óceáni Mariana-árokban. Terry Jonesra pedig a Brian élete híres betétdalával emlékeztünk. Hogy működnek a lakástakarékok állami támogatás nélkül? Brückner Gergely, az index.hu újságírója mondta el. 10 százalékos drágulással nyitotta az évet az albérletpiac, stagnálás lehet a folytatás, tudtuk meg Balogh László vezető gazdasági szakértőtől (ingatlan.com). És, klasszikus vételi pánik alakult ki az amerikai piacon Jónap Richárd, Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere mondta el a részleteket.
23/1/2020 • 0
Környezeti fenyegetettségek és Időkép - 2020-01-2209 óra
A január 21-24-ig tartó Világgazdasági Fórum éves találkozóján bejelentették: az öt legnagyobb globális kockázati tényező kizárólag környezeti fenyegetettségekből áll. Ezekről a környezeti veszélyekről és a WWF New Deal for Nature and People elnevezéssel útjára indított új egyezményéről beszélgettünk Sípos Katalinnal, a WWF Magyarország igazgatójával a Szuperzöld rovatban. A tőzsdei árakról az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével, Ritók Lajossal beszélgettünk. Az óra és az adás utolsó perceit Herrmann Dóra meteorológussal töltöttük, hogy beszélgessünk vele a ma 16 éves időkép.hu-ról.
22/1/2020 • 0
CRM és Huawei - 2020-01-2208 óra
Csodaszer lenne a CRM a kkv-knek? Kiderült, hogy nem, de segíthet az üzletmenetben még gazdasági visszaesés idején is. Leskó Norberttel, a MiniCRM tulajdonosával beszélgettünk. Mobilózis rovatunkban a már itthon is kapható Huawei Mate 30 Pro-ról beszélgettünk Hlács Ferenccel, a hwsw.hu szakújságírójával. Ez az első a Huawei saját platformján. Szó volt a telefonról, meg a cég terveiről is.
22/1/2020 • 0
E10, export és unikornisos mamuszok - 2020-01-2206 óra
Vince névnap és apró morgások, lapszemle, tőzsde. Ezt követően budapesti hírcsokor, majd egy újabb kör az E10-es benzinről. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára segített helyretenni Gede kolléga hibás számítását a bioetanolos benzin áráról. Kkv rovatunkban a szektor exportbővülési lehetőségeit néztük át Hendrich Balázs, a magyarországi EEN (Enterprise Europe Network) konzorciumot vezető HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója segítségével. E-biznisz rovatunkban arról volt szó, hogy raklapszám fogy az unikornisos mamusz, de rettegünk, amikor ki kell fizetnünk a bankkártyánkkal. Egy felmérés részleteit vizsgáltuk Csereklyei Bálint, a fulfillment webshop logisztikával foglalkozó iLogistic ügyvezetője közreműködésével.
22/1/2020 • 0
Modigliani és Béres - 2020-01-2109 óra
100 éve, 1920. január 24-én hunyt el Amedeo Modigliani. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész beszélt a fiatalon elhunyt festőről és szobrászművészről, a Párizsi iskola tagjáról. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a kialakult árfolyamokat és azt, hogy mire számít a kereskedési napon. Gyöngyössy Bence: A feltaláló című életrajzi drámája a Béres Csepp megszületésének izgalmas történetét és Dr. Béres József kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcát mutatja be a hatvanas-hetvenes években, emellett objektív látleletet is nyújt az akkori Magyarországáról, a (nem)működő szocializmusról, az akkori társadalom egészét átható hazugságokról, intrikákról. Petényi Katalin forgatókönyvíróval beszélgettünk a most moziba kerülő film kapcsán.
21/1/2020 • 0
Nyugdíjasok és infláció - 2020-01-2108 óra
Miért aránytalanul drága a nyugdíjasok élete? Székely Sarolta, az Mfor.hu újságírója beszélgetett velünk az egyre nyíló ollóról, a nyugdíjas-inflációról és arról, hogy miért kerül kevesebbe az élet egy átlagos háztartásnak, mint egy nyugdíjasnak. Ha már infláció: hogy szállhatott így el, és mire lehet számítani? Az inflációs kosár elavult, miért nincsenek azonnali és pontosabb adatok? Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője mondta el, mit kell tudni az áremelkedésről és annak számítási módszereiről.
21/1/2020 • 0
Csaló szállások és kriptoeszközök - 2020-01-2106 óra
Ágnes napján ismét sűrű ködben kezdtük a reggelt. A lapszemle és szűkített tőzsdei helyzetkép (az USA piacok zárva voltak Martin Luther King emléknap miatt) után azonnal rátértünk budapesti témánkra: csaló szállásadók Budapesten és növekedő adminisztrációs terhek a magánszállás üzemeltetőknek. Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke válaszolt kérdéseinkre. Uátna megnéztük azt is, hogy milyen volt a tavalyi év a szálláspiacon, rekord árbevételek születtek. Egyre több pénzügyi tanácsadó javasolja ügyfeleinek a kriptoeszközök felvételét portfólióikba, ez is kiderült Kriptopédia rovatunkban. Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója hozta a legfrissebb híreket. Mit tervez az Accenture a Cégek Éjszakáján? Szalai-Czompoly Júlia mesélt erről.
21/1/2020 • 0
Megatrendek és madárinfluenza - 2020-01-2009 óra
Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban folytattuk sorozatunkat 2020 legfontosabb technológiai trendjeiről. Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó a Megatrendeket vette sorra, és azok hatását a technológiai fejlődésre. Ázsia felé tolódás, környezetszennyezés, vállalatok és exponenciális technológiák, öregedő társadalmak, urbanizáció. Milyen hatással vannak ezek a trendek a fejlődésünkre? Ritók Lajos az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy alakult a BÉT kereskedése a nyitást követően, majd Mihálovits gazda világította meg a madárinfluenza alapvető tudnivalóit.
20/1/2020 • 0
Afrika, Tanzanit, Bayer - 2020-01-2008 óra
Tovább kalandozunk Kelet-Afrikában, mostani Adóvilág rovatunkban Tanzánia volt a célország. Történelmi, gazdasági és adózási szempontból Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, politikai vonalon pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő beszélt a komoly turisztikai látnivalókkal bíró országról. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője keresett izgalmas külföldi papírokat piaci hotspotunkba. A Bayer, és a Morgan Stanley ajánlásai miatt a Commerzbank és az Apple került terítékre.
20/1/2020 • 0
Hétfő, Giro, EKB - 2020-01-2006 óra
Harcos hétfő reggelre ébredtünk, élénk forgalommal, enyhülő idővel. A lapszemle igen rendhagyóra sikerült, utána a tőzsdei infók jöttek. Négy komoly sportverseny lesz a május 9-10-i hétvégén Budapesten, de mi lesz a tömegközlekedéssel? Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos mondta el álláspontját. A héten az EKB kamatdöntésére és beszerzési menedzser-index adatokra érdemes figyelni, bár előzőnél szinte kizárt, hogy bármi érdemleges történik, mondta Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
20/1/2020 • 0
Portugália, tőzsde, kardiológia - 2020-01-1709 óra
Ács is in the Air rovatunkban Lisszabonból jelentkezett a mester. Szó volt Madeiráról, a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren a bádogkarámot kiváltó új építményről, aztán arról, hogy húsvétkor lehet-e olcsón utazni, nyáron kívül mikor menjünk Portugáliába és hogy kerüljünk el egy booking.com-os csapdát. A tőzsdenyitás ma Vavrek Zsoltnak, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatójának jutott. Az óra hátralévő részében Dr. Túri Ibolyával, a Semmelweis Egyetem Pető András Kar tudományos dékánhelyettesével beszélgettünk a kardiológiai szűrések fontosságáról, ezek igénybevételének a lehetőségeiről.
17/1/2020 • 0
30 éves Equilor és ESG alapok hozamelőnye - 2020-01-1708 óra
30 éves az Equilor! Ebből az aprobóból hívtuk meg az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatóját, Szécsényi Bálintot. Átnéztük a 30 év tőkepiaci történéseit, megbeszéltük, hogy milyen irányba fejlődik az ágazat és hogy mit várhatunk 2020-ban a tőzsdéktől. Az Amundi megvizsgálta, hogyan hat az ESG kritériumrendszer alkalmazása a befektetési portfóliók hozamára. Elég tanulságos. Vízkeleti Sándorral, az Amundi Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójával néztük át tüzetesen a felmérés eredményeit.
17/1/2020 • 0
Szent Antal malaca, metró, mozdony, devizák - 2020-01-1706 óra
Antal és Antónia névnap, vidám malac La Albercában és Ember a Holdon. Lapszemle, tőzsde. Budapest csomópontjainak neve az elmúlt időszakban egyfajta sajátos játszótérré alakult a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint, ezért azt sem szeretnék, ha a jelenlegi Árpád híd metróállomást átneveznék Göncz Árpád városközpontra. Fónai Kendével, az egyesület alapító tagjával beszélgettünk. A közlekedésnél maradva Andó Gergelyt, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatóját azért hívtuk fel, hogy megkérdezzük, mit lehet kezdeni azzal a jelenséggel, hogy a mozdonyvezetők épp otthagyják el az adott járatot, ahol a műszakjuk véget ér. Csárt Máté kicsit dünnyög azon a híren, miszerint a Fiat finanszírozza a Tesla berlini gyárának beruházását, majd Soós Frigyes, az OTP Treasury üzletkötője mesélt a hét legfontosabb devizapiaci ármozgásairól és felhívta a figyelmet pár izgalmas jövő heti eseményre.
17/1/2020 • 0
Win7, Edge, gin - 2020-01-1609 óra
IT rovatunkban a Windows 7-es végéről, illetve a frissítések beszüntetéséről volt szó. Meg arról, hogy mi lesz azokkal a júzerekkel, akik annak idején nem frissítettek Windows 10-esre, amikor a Microsoft azt ingyen kínálta. Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője arról is beszélt, hogy a legújabb frissítésében Chromium alapúra cserélte az Edge böngészőjét a Windows - de miért? A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, milyen volt a BÉT első fél órája, majd NOPQ gasztro rovatunk következett: egyre népszerűbb itthon a gin. 2019 mindenképpen a hazai ginek éve volt, több lepárlóház is piacra dobott saját terméket, mondta el Kántor kolléga.
16/1/2020 • 0
Tesla, Afrika, Bayer - 2020-01-1608 óra
Csütörtöki rendes Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor autós szakértő járt nálunk a stúdióban. Célkeresztben pedig a Tesla volt, annak kapcsán, hogy körbejárta a sajtót a hír, mely szerint a Fiat-Chrysler konszernnel kötött üzlekből befolyó pénzzel épül majd fel a Tesla új berlini gyára. De szó volt afrikai autópiaci terjeszkedésről is. Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt arról, hogy előrelépés van a Bayer-Monsanto glifozát botrány több 10 milliárd eurós peres ügyében. Ezen kívül sok makroadat érkezik Amerikából és folytatódik a gyorsjelentési szezon.
16/1/2020 • 0
E10, panel, Irán - 2020-01-1606 óra
Gusztáv napján azonosítottuk a stúdióban ülő Gusztávot, majd a lapszemlében mindennel foglalkoztuk csak azzal nem, amit terveztünk. Még Czoller kollegina is meglepetten ült, alig tudott híreket olvasni. Budapest rovatunkban a ferihegyi karámról és a 200E járatról is szó volt, meg arról, hogy négy nagy verseny jut egy hétvégére májusban. Az E10 benzinnel autós szemszögből hétfőn foglalkoztunk, most olajipari szempontból néztük át a tudnivalókat. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára válaszolt kérdéseinkre. Beszakadt a panellakások ára, többek között erről beszélgettünk Benedikt Károllyal, a Duna House Marketing és PR vezetőjével. Heti alapozó rovatunkban pedig Tunkli Dani, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere mondta el, hogy miért a Hormuzi-szoros Irán legfőbb fegyvere.
16/1/2020 • 0
Dízel, részecske, szülinap - 2020-01-1509 óra
Ezerszeresére ugorhat az új dízelautók részecske kibocsátása… Hogy mikor? Amikor beindul a szűrők tisztítása. Ráadásul a kibocsátott részecskék mérete 23 mikronnál kisebb, így azok veszélyesebbek lehetnek az emberre, mert könnyebben bekerülnek a véráramba, és raküdnak le a szervezetben. Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse mondta el egy európai tanulmány mérési eredményeit. Igazán parádésra sikerült a mai tőzsdenyitás: nem elég, hogy a BÉT-et a 30. Szülinapját ünneplő Equilor nyitotta meg, Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezetőnek még éneklés és viccek is kijutottak. Pénteken modulvizsga! A két botcsinálta hekkertanonc izgulta össze magát az utolsó percekben.
15/1/2020 • 0
Lakásolitika, ingatlanhelyzet, wifi 6E - 2020-01-1508 óra
Meglepő véleményt formált a jegybankelnök a kormányzat lakáspolitikájával kapcsolatban: már Matolcsy György is úgy gondolja, a jelenlegi lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet fenntarthatatlan kudarc. A Habitat for Humanity Magyarország több más szervezettel együtt ezt évek óta hangsúlyozza. Ezt beszéltük át Szegfalvi Zsolttal, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatójával. Még csak nemrég mutatták be a Wi-Fi 6 szabványt, de már jön a 6E, amit mobilokba és szenzorokba építenek be. Mobilózis rovatunkban ezt beszéltük meg Szekeres Viktorral, Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével.
15/1/2020 • 0
Forint, bicajozás, hangaláírás - 2020-01-1506 óra
Morgós szerda lenne, de mi inkább az érdekes utónevekkel foglalkoztunk, meg azzal, hogy 2015-ben napra pontosan ezen a napon volt, hogy a svájci jegybank megszüntette a svájci frank euróhoz kötött 1,2-es átváltási árfolyamát. A svájci frank árfolyama hirtelen 20%-ot emelkedett egy napon belül, történelmi mélypontot ért el a forint árfolyama az euróval szemben, ahogy a svájci frankkal is, ami 484 forint fölött járt. Budapesti rovatunkban Ludman Katalin, a járókelő.hu kampánykoordinátora mondta el a legfrissebbeket, bicajozási tapasztalatok, biciklitárolási problémák, zebra kérés Pécsett, és parkolási anomáliák voltak terítéken. Kkv rovatunkban volt szó pályázatról és digitalizációról, utána pedig azzal foglalkoztuk, hogy mi az a hangaláírás és mik a tapasztalatok. Holló Bence, a Cofidis Magyarországi fióktelepének ügyvezető igazgatója mondta el.
15/1/2020 • 0
Latabár Kálmán és Judy Garland - 2020-01-1409 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész segítségével az 50 évvel ezelőtt elhunyt legnagyobb magyar nevettető, Latabár Kálmán alakját elevenítettük fel. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített bennünket eligazodni a tőzsdei árfolyamokban, majd Borbély Zsuzsát, a Fidelio vizuál, film, és könyv rovatvezetőjét hívtuk telefonon. Vele a Judy Garlandról készült filmről, illetve a művésznő életéről beszélgettünk.
14/1/2020 • 0
CES 2020 - 2020-01-1408 óra
Az egész órát a CES 2020 újdonságainak szenteltük. Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese volt a vendégünk. Beszélgettünk repülő autóról, robotokról, hajlítgatható kijelzőjű eszközökről és az okosórák előretöréséről, pedig az indulásuk nagyon nehézkes volt pár évvel ezelőtt.
14/1/2020 • 0
Nyelvvizsga, Bitcoin opciók, Cégek Éjszakája - 2020-01-1406 óra
Bódog névnap és Rockenbauer Pál földrajztudós születésének napja a mai. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapest rovatunkban ismét szóltunk a Miniversum bezárásáról, szmogriadóról és Pataki Tamás urbex fotós képeiről. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnökét, Ábrahám Lászlót azért hívtuk, hogy véleményezze a felsőoktatási felvételihez előírt kötelező nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával beszélgettünk tokenizált kötvényről, pénzmosás elleni új Európai Úniós irányelvről és Bitcoin opciókról. Az óra végén Deák-Nagy Csilla, a Cégek éjszakájának egyik főszervezője látogatott meg minket személyesen, hogy az április 2-i rendezvényükről beszélgessünk.
14/1/2020 • 0
Tech trendek és mérgezett föld - 2020-01-1309 óra
Heuréka-élmény rovatunkban folytattuk soroaztunkat 2020 legfontosabb technológiai trendjeiről. Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó volt nálunk a stúdióban. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, üzletkötő mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki a BÉT-en, a nyitást követően, és milyen hírekre számít a nap során. Agrár rovatunkban Mihálovits gazda közkívántra annak nézett utána, hogy mennyire mérgezett a föld? Kökény Attila, termelési igazgató, a Mérgezett föld dokumentumfilm egyik szakértője mondta el a véleményét.
13/1/2020 • 0
Etiópia és gyorsjelentések - 2020-01-1308 óra
Adóvilág rovatunkban folytatjuk az afrikai kontinensen való kirándulásunkat, most Etiópia került sorra. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt az ország történetéről, gazdaságáról és adózásáról, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő hozott képbe minket Etiópia bel- és külpolitikája kapcsán. Aranyköpés következett, majd a hallgatók üzenetei, utána pedig Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott érdekes híreket a világpiacokról.
13/1/2020 • 0
E10 és inflációs adatok - 2020-01-1306 óra
Beindult a második igazi hét is 2020-ban, és hasonlóan pörgősnek ígérkezik, mint az első. A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után bele is vágtunk a napi témákba. Például abba, hogy is állunk az E10-es benzinekkel: Várkonyi Gábor autós szakértő mondott el mindent, amit erről tudni lehet, bár ennek ellenére elég kusza a történet. Heti kitekintő rovatunkban pedig magyar és amerikai inflációs adatokra hívta fel a figyelmet Kovács Mihály, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője.
13/1/2020 • 0
Ciprus és kapitány nélküli női kézisek - 2020-01-1009 óra
Ács Gábor szakival utazgattunk az óra első felében. A mester ciprusi élményeiről hallhattunk bővebben, aztán megnéztük a reggeli árfolyamokat Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójának segítségével. Ezt követően felhívtuk Kálnoki Kis Attilát, a 24.hu sportrovatvezetőjét, hogy megkérdezzük miért kellett a női kézisek kapitányát kirúgni a csapat történetének legrosszabb Európa-bajnoki és világbajnoki szereplését követően, hogyan folytatódhat a kézisek felkészítése az olimpiára Kim Rasmussen nélkül.
10/1/2020 • 0
Vasúti árufuvarozás és ultrafutás - 2020-01-1008 óra
Ebben az órában Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária igazgatósgának elnöke, a Rail Cargo Austria igazgatósági tagja volt a vendégünk. A vasúti árufuvarozás helyzetének változásáról és a Rail Cargo Group (RCG) jelenlegi piaci környezetben való pozícionáltságáról beszélgettünk. Egy soha nem látott eredményes év után nagy terveket jelentettek be EB és VB-rendezésre. Ez most akkor verseny-, vagy tömegsport? Mi ez a hatalmas pörgés az ultrában? Ép testben rovatunkban Molnár Tamással, a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottságának elnökével beszélgettünk a sportágról.
10/1/2020 • 0
Flixbus és az idei leggyengébb tőzsde - 2020-01-1006 óra
A 4 éve elhunyt David Bowiera emlékeztünk, a Meléniákat köszöntöttük és átléptük a Rubicont. Lapszemle, tőzsde. Budapest rovatunkban kukaholdingoztunk, Főtávoztunk, majd a légszennyezettség mértékével riogattunk. Arany Lászlóval, a Flixbus regionális ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Nem csak a buszok forgalma nő durván Magyarországon, de a budapesti iroda is gyorsan bővül. Hogy csinálja a Flixbus? Működési háttér és tervek. Varga Botond, az OTP Treasury üzletkötője a héten érkezett makrogazdasági adatokról, valamint a devizapiacok első heti teljesítményéről, illetve a jövő heti várható forint kilátásokról számolt be. Pár szót arról is hallhattunk, hogy az idén az egyik legrosszabbul teljesítő tőzsde a miénk.
10/1/2020 • 0
Hibrid háború és csapnivaló bormarketing - 2020-01-0909 óra
Mennyire para és hogy áll az Irán és USA közti kiberháború? Hova vezethet mindez? Hiszen mindkét országról tudjuk, hogy komoly kapacitásai vannak a kiberhadviselében. Azt is lehet tudni, hogy egy ilyen konfliktus már nem különül el kiber és kinetikus szinten, hanem hibrid hadviselésről beszélhetünk. Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. vezérigazgatója mondta el, mit tudunk eddig és mire számíthatunk. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a BÉT pozitív nyitásáról, majd NOPQ rovatunkban Kántor kolléga adott hangot haragjának az ismét újraindított, de minősíthetetlen bor.hu weboldal kapcsán. Miért nem lehet jó bormarketinget csinálni drágán - végül is ugyanannyiba kerülne, mint a rossz?
9/1/2020 • 0
G7.hu, CES, autóipari részvények - 2020-01-0908 óra
Folytattuk beszélgetésünket a G7.hu stábbal, maradt a stúdióban Szentkirályi Balázs, a G7.hu Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Kasnyik Márton, a G7.hu főszerkesztője. Médiahelyzet, újságírás és költségek, tervek és kihívások - na meg a legjobb sztorik. Futómű rovatunkban rendhagyó módon a Las Vegasi CES-sszel foglalkoztunk, Várkonyi Gábor, autós szakértő ecsetelte, hogy miért lesz egyre inkább autós kiállítás a felhasználó elektronikai show. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig a Volkswagen alúlárazott részvényeiről beszélt, és arról, hogy a Daimlernél az elektromos autók forgalomba helyezése nagyon alacsony volt tavaly novemberben. De belefért a Credit Suisse is, ahol befektetői napot tartottak az év elején, és kiderült, hogy igyekeznek a vagyonkezelésre koncentrálni, szemben minden más banki tevékenységgel.
9/1/2020 • 0
Robotok, Duna House, G7.hu - 2020-01-0906 óra
Marcell napján Balázst is köszöntöttük, megemlékeztünk arról, hogy napra pontosan 13 éve mutatta be Steve Jobs az első iPhone-t. A lapszemle és tőzsdei rakétázás ismertetése után egy izgalmas hétvégi programról számoltunk be: az eddigi legnépesebb robotverseny és sajátrobot-építés családi programnak is kitűnő. Molnár József, a PC World magazin főszerkesztője, az esemény szervezője mondta el, mi ez. A Duna House európai viszonylatban is markáns piaci szereplővé akar válni, ennek első lépése volt a nem kicsi lengyel piacra lépés. Schilling Dániel, a Duna House gazdasági igazgatója ismertette a részleteket. A G7.hu történetéről, finanszírozásról, működéséről kezdtünk beszélgetni Szentkirályi Balázzsal, a G7.hu Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával és Kasnyik Mártonnal, a G7.hu főszerkesztőjével.
9/1/2020 • 0
Klímakatasztrófa, tőzsdenyitás, légi baleset - 2020-01-0809 óra
Szuperzöld rovatunkban klímaügyi kérdésekkel foglalkoztunk és azt boncolgattuk, hogy ha bár tudományosan nem mindig találni közvetlen összefügést bizonyos természeti jelenségek és a környezetkárosítás között, hogy nem világos még mindenkinek a helyzet súlyossága. A tőzsdenyitás ma Buró Szilárdnak jutott. Az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője lanyha kereskedésről, enyhén csökkenő árakról számolt be a Budapesti Értéktőzsdét illetően, miközben Európa-szerte méretesebb zakó bontakozott ki a piacokon. Az adás utolsó perceiben az Irán felett lezuhant ukrán utasszállítóval foglalkoztunk, mert érzésünk szerint pár dolog sántít az baleset körül.
8/1/2020 • 0
Bérek, CES, TikTok - 2020-01-0808 óra
A HR-percek az idén minden hónap első szerdáján lesz hallható, ennek volt ma az első epizódja. Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával azt a kutatást boncolgattuk, amit a Greensearch készített az ország minden részében, számtalan iparágban tevékenykedő cégek megkérdezésével. Főleg a munkaerőhelyzet, a bérezés és gazdasági várakozások 2020-ra témaköröket jártuk körbe. A CES legérdekesebb mobilos dobásait csak érintőlegesen, a TikTok használatának veszélyeit bővebben kiveséztük Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával Mobilózis rovatunkban.
8/1/2020 • 0
Köki, 13 százalék fix, válságálló kkv-k - 2020-01-0806 óra
Méretes morgások és Gyöngyvérek köszöntése. Lapszemle, tőzsde. Budapest rovatunkban szóltunk a Köki felújításáról, a Miniverzum, valamint az Anker't bezárásáról. Ezután Palkó Istvánt, a portfolio.hu vezető elemzőjét tárcsáztuk, akivel a Babaváró hitel és a MÁP+ kombinációjával létrehozható 13 százalékos fix hozam rejtelmeiről beszélgettünk. Kkv rovatunkban egy gazdasági visszaesésre való felkészülésről és némi ingyen pénzforrásról diskuráltunk. E-biznisz rovatunkban Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója a TikTok működésével, sikerével, üzleti modelljével ismertetett meg minket.
8/1/2020 • 0
Asimov és túszdráma - 2020-01-0709 óra
Mesél a múlt rovatunkban egy valódi polihisztor volt terítéken: 100 éve született Isaac Asimov, aki ugyan a cári Oroszország szülötte, de valódi felvilágosult kozmopolita amerikai író lett. Kevesen tudják róla, hogy nagyon jó humora volt, tudományos ismeretterjesztő esszéket és krimiket is publikált, és igen jó szónok volt. Katona Csaba, történész mesélt az egyik legnagyobb íróról. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője beszélt a BÉT nyitása után kialakult árfolyamokról. 47 éve volt a balassagyarmati túszdráma: erről is megemlékeztünk.
7/1/2020 • 0
Globe és streaming - 2020-01-0708 óra
Kibővített kult rovatunkban a Golden Globe díjátadás apropóján beszélgettünk Dudás Viktor, filmszakértővel. Nyertesek és vesztesek, háttérmunka és a streamingháború. Mi várható 2020-ban? Ezeket a kérdéseket jártuk körül. Aztán maradt egy kis idő a hallgatói kommenteknek is, majd a Boeing-Airbus sztorit néztük meg a legfrissebb hírek tükrében: vajon olyan előnyre tesz szert az Airbus a Boeing kárára, amit már nem lehet behozni?
7/1/2020 • 0
Lime és Irán - 2020-01-0706 óra
2019… Ja nem: 2020 december…. Ja nem. Milyen hónap is van? Milyen év? Ezzel kezdődött a mai műsor, egy kissé dezorientált Ács kolléga próbálta megfejteni a kérdéseket. A hallgatók segítettek. A lapszemle és tőzsdei infók után azonnal rápattantunk egy elektromos rollerre, és megnéztük, mi a helyzet a hat hónapja indult Lime háza táján. Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője mondta el. Majd, Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója beszélt Kriptopédia rovatunkban többek között a EuroChainről és Irán blockchain terveiről.
7/1/2020 • 0
Digitális asszisztensek és szója - 2020-01-0609 óra
Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban 2020 legfontosabb technológiai trendjei közül is a hangvezérelt digitális asszisztensek témáját boncolgattuk, 2020 ugyanis ezek éve lesz. Ebben Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó volt a segítségünkre. Januári Heuréka-élmény rovatunkat az idei trendekkel töltjük meg. A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágvezetője mondta el a BÉT első fél órájának teljesítményét. A gazda sem maradt el, Mihálovits gazda a szójapiac átalakulását vizsgálta, a kínai-amerikai kereskedelmi háború eredményeképpen.
6/1/2020 • 0
Afrika, Kenya, hotspot - 2020-01-0608 óra
Idén is folytatódik Adóvilág rovatunk! Az idei év első körében Afrikába látogatunk el, ezen belül is első célországunk Kenya. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt az ország gazdaságáról, adózásáról, utána Feledy Botond, külpolitikai szakértő foglalta össze, amit tudni kell az ország külpolitikájáról. Piaci hotspot rovatunkban Kababik József, üzletkötő hozott híreket a világpiacokról.
6/1/2020 • 0
Hétfő, Irán, Lánchíd - 2020-01-0606 óra
Az év első valódi hétfőjének nekifutottunk mi is. Nem volt könnyű. Pedig Boldizsár napja van. A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után az iráni vezető elleni amerikai dróntámadás hatásait elemeztük: veszélyes szinten az USA-Irán feszültség. Feledy Botond, külpolitikai szakértő mondta el, milyen kimenetelek lehetnek. Budapest rovatunkban két érdekes esemény hátterét néztük meg: mi lesz a Lánchíddal a buszok és teherautók kitiltása után és mitől lett ennyire népszerű a nemrég még lesajnált négyes metró? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója válaszolt kérdéseinkre. Makrogazdasági kitekintő rovatunkban a közelgő fontosabb eseményeket vettük sorra.
6/1/2020 • 0
Ciprus, Jereván, mozgás - 2020-01-0309 óra
Ha péntek, akkor…. Fapados! Még január 3-án is. Ács is in the Air rovatunkban Gábor kolléga Ciprusról jelentkezett be. Milyen Ciprus télen? Új pesti útvonal is van: Párizs legjobb repterére indul naponta járat, viszont megszűnik másik kettő. Két izgalmas új fapados cél érhető el Bécsből: Bejrút és Jereván. Ezekről beszéltünk. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője mondta el, hogyan nyitott a BÉT. A karácsonyi nagy zabálás után: irány a hétvégén a természet, főleg, hogy szombaton kellemes túraidő lesz. Túra és futás ajánló: 3 kiváló esemény, kezdőknek és haladóknak, punnyadtaknak és kőkeményeknek. Épp testben, már január legelején is.
3/1/2020 • 0
Mindent a nyugdíjról - 2020-01-0308 óra
Rengeteg változás van az év elején, nyugdíj témában, melykről érdemes beszélni. Ki mehet nyugdíjba 2020-ban? Nő-e a korhatár? Mi a helyzet a nők kedvezményes nyugdíjával? Megint alulbecsülik az inflációt, ezért szinte biztosan megint lesz kiegészítés a mostani januári emelés után. Hogy működik a rendszer? Miért jártak jól vele évekig a nyugdíjasok? Hogyan lehetne megreformálni? Új tb-törvény, nagyszülői gyed, a fiatalokat is érdeklő előtakarékossági megoldások. Farkas András, a nyugdíjguru járt nálunk.
3/1/2020 • 0
Alapkezelők és devizakihívások - 2020-01-0306 óra
A szünet még tart, gyakorlatilag még újévi kómában a város. Nálunk azonban már nagyban megy a műszak. Budapest rovatunkban a vízkereszt közeledtével arról beszéltünk, hogy hova tegyük a fát? És belefért egy kis hétvégi programajánló is. Borzasztó nehéz év után és egy újabb kihívásokkal teli év előtt az alapkezelők. Mit terveznek 2020-ban? Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) elnöke mondta el. Újonnan indult treasury rovatunkban egész évben, minden pénteken az OTP szakértői segítségével kapunk majd betekintést a legfőbb devizapiaci folyamatokba. Milyen tényezők befolyásolhatják a 2020-as év devizapiacát? Saághy Pál, az OTP Treasury üzletkötője mondta el.
3/1/2020 • 0
Zsarolóvírusok, álmos tőzsdék és bejgli-recycling - 2020-01-0209 óra
Év végi összefoglaló 2019-ből és várakozások 2020-ra az it-biztonság terén. Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk, aki mindenkit megnyugtatott, hogy a zsarolóvírusok lesznek 2020/21 sláger fertőzései. Álmos, épp hogy csak ébredező tőzsdékről számolt be Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője,majd gasztronómiai rovatunkban Kántor Endre adott tanácsokat a mostanra már mindenkinél kiszáradt bejglik újrahasznosítására.
2/1/2020 • 0
Amikor a CEO beugrik a nagybőgőbe... - 2020-01-0208 óra
Futómű rovtaunkban mindent vitt a hír, ami Carlos Ghosn, a Nissan volt vezérének James Bond-felmekbe illő szökéséről szólt. Várkonyi Gáborral körbejártuk az egész Reanult-Nissan sztorit a legutolsó fejezetig. Hogy Ghosn lelécelése mekkora hír volt, azt jól érzékelteti az a tény is, hogy Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője is foglalkozott vele a Piaci Hotspotban, egy Samsung és egy Google hír mellett.
2/1/2020 • 0
Nagy-Budapest és az MFO - 2020-01-0206 óra
Ábeleket köszöntöttünk az év első munkanapján. Lapszemléztünk és megpróbáltuk kihámozni, hogy hol, mikor volt utoljára kereskedés a tőzsdéken. Budapest, te csodás rovatunkban a 70 éve létrejött Nagy-Budapest létrehozásának körülményeiről diskuráltunk, majd felhívtuk Nagy László Nándort, a Világgazdaság szerkesztőjét. Őt arról kérdeztük, hogy miért lesz jó nekünk a nemsokára induló Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás. Ingatlan rovatunkban megnéztük a 2019-es év hazai ingatlanpiaci rekordjait, majd átfutottuk, hogy milyen változásokkal szembesülhetünk január 1.-től.
2/1/2020 • 0
Mesél a múlt special - 2019-12-3109 óra
Honnan származnak az ünnepi hagyományok? Mi a karácsony, honnan jön a fa, az ajándékozás? Honnan származik a szilveszter? Szilveszterek anno, pezsgő sztorik és év végi események anno. Mesél a múlt rovatunk év végi különkiadásában Katona Csaba, történész járt nálunk a stúdióban. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy zajlott a BÉT-en az utolsó nap kereskedése 30-án, és foglalta össze az idei évet. Utána folytattuk Katona Csabával a pezsgőzést.
31/12/2019 • 0
Kultrovat extrákkal - 2019-12-3108 óra
Folytattuk a 2019-es bakiparádét, volt benne minden, takarítás közbeni Richter gyorsjelentéstől nyelvbotláson át versmondásig és éneklésig minden volt. Aztán Ács Gábor felelt, és kiderült, mi kerül az ünnepi asztalra Mihálovitséknál. De Czoller Andi reakciója is nagyon jó arra a drogdíler portréra, amin egy egész város röhögött. Őszinte.
31/12/2019 • 0
A végét kaptam elő... - 2019-12-3106 óra
Szilveszter napján mi mással is készülhetnénk, mint különkiadással. Igen, a jól megszokott bakiparádé vár titeket, de azért belecsomagoltunk még pár jó tartalmat a műsorba. Kínrímek, tőzsdei összefoglaló közvetítve, stb. Budapesti rovatunk szilveszteri különkiadását a Járókelő.hu legolvasottabb, legfontosabb, méltatlanul alulértékelt, vagy legröhejesebb idei ügyeivel oldottuk meg. Ludmán Katalin, a Járókelő.hu kampánykoordinátora mondta el ezeket. Aztán 2019 kínzó kérdései merültek fel: vicces first world problem Kántor Banditól és búék Gede Balázstól is. Kkv rovat special és gladiátor tunika.
31/12/2019 • 0
Mátrix, tőzsdenyitás, virsli - 2019-12-3009 óra
Év végi Heuréka-élmény rovatunkban a 2019-es év egyik legjobban sikerült beszélgetését ismételtük meg. A Mátrix? Akár valóság is lehet, nem csak egy film. Túlnépesedés. Környezetszennyezés. Technológiai fejlődés kérdései. Néhány olyan krízispont ez, ami a jövőben biztosan bekövetkezik, így nem árt már a jelenben foglalkozni a lehetséges válaszokkal. Például: mi lenne, ha a túlnépesedés ellen úgy védekeznénk, ha néhány embert fizikailag megsemmisítenénk, de tudatukat feltöltenénk a digitális térbe, ahol aztán úgy élhetnek, ahogy kedvük tartja? Dr. Rab Árpád jövőkutató (Corvinus Egyetem) ijesztett ránk. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen trendek alakultak ki a tőzsdenyitásban. Hogy készül a jó virsli? Tényleg egyben ledarálják a csirkéket? A gazda mondta el.
30/12/2019 • 0
Adóvilág: Magyarország - 2019-12-3008 óra
Adóvilág rovatunkban egész évben a világ országaiban kirándulunk. Szakértőink megvizsgálják az adott ország gazdaságát, adózását, és külpolitikáját. Így már jó pár éve járjuk a világot. Hallgatói nyomásra azonban év végére kis hazánkat vettük célba. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő kellő távolsággal és objektivitással beszélt Magyarországról. Piaci hotspot rovatunkban Kababik József, üzletkötő hozott híreket a nemzetközi piacokról.
30/12/2019 • 0
2019 bankos és devizapiaci szemszögből - 2019-12-3006 óra
Nehéz az ünnepi hangulat, terített asztalok, teli poharak mellől és a későn kelés után újra bevánszorogni a stúdióba. De a hallgatók mindenek felett!!! A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után budapesti híreink következtek, majd bankos évértékelőt tartottunk: mi volt a legfontosabb 2019-ben, mi várható 2020-ban? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője mondta el az év eseményeit és várakozásait. Év végi Heti kitekintő extra rovatunkban forint és deviza évértékelőt is tartottunk, kivel mással, mint Kolba Miklóssal, az ING Bank szenior treasury üzletkötőjével.
30/12/2019 • 0
Kibertámadások, tőzsdenyitás, Mombasa - 2019-12-2309 óra
Heuréka-élmény rovatunkban Keleti Arthur, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató összegyűjtötte az elmúlt 10 évből, hogy mik voltak a legemlékezetesebb kibertámadások. Aktualitások, például a Facebook adatszivárgások, New Orleans megbénítása is sorra került, Arthurt egyenesen Bangkokban hívtuk. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen első fél órája volt a BÉT-nek, milyen trendek alakultak ki. Mihálovits gazda rovatunkban egy igen izgalmas expedícióról számoltunk be: expedíció az afrikai vadonba ismeretlen ehető termésekért. Mi volt a Kelet-afrikai ehető vadnövények expedíció? Élőben Mombasából kapcsoltuk Domonyai András gasztrobotanikust.
23/12/2019 • 0
Finnország, S&P, fenyőfaexport - 2019-12-2308 óra
Adóvilág rovatunkban elérkeztünk skandináv túránk végére, most Finnországba utaztunk. Szokásos módon, először Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő nyilatkozott meg a finn csodáról. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője rövidhír kosárral készült: például azzal, hogy az S&P 500-asnak sikerül-e a 2013 óta legjobb teljesítmény? Ha lenyomja, akkor sokéves csúcs dől meg. Heti makro naptár és pár vállalati hír, Lufthansa és Boeing is belefért. De Dánia és fenyőfaexport is sorra került.
23/12/2019 • 0
Lajhárbébi, jövedelmek, várakozások - 2019-12-2306 óra
Az ünnepek előtti utolsó roham előtt ültünk be a stúdióba reggel. Sőt, rekord korán sikerült kezdeni, a főcím le is maradt a felvételről :) Kiderült, hogy sokan már szabin vannak, készülődnek, de azért velünk vannak otthon is. A szokásos menet, névnapok, események, születésnapok után tőzsdei helyzetkép következett, majd Budapest rovatunkban köszöntöttük a most született lajhárbébit. Milyen a munkajövedelmek eloszlása a társadalomban? Az adatok most is meglepő eredményeket mutatnak. Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója mondta el a részleteket. Év végi összefoglaló, jövő évi kitekintő következett: mit vár a szaki itthon és a világban? Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője mondta el.
23/12/2019 • 0
Megszűnő járatok, tőzsdenyitás, bérletes repülés - 2019-12-2009 óra
Gondban a Ryanair a késésben lévő Boing 737 Maxok leszállítása miatt, de megszűntet pár járatot is. Hallgatói kérdésre válaszolva elmondtuk, hogy a Baltikumba honnan indulnak fapados járatok, változik-e a repjegyár pusztán a keresgéléstől, vagy hogy hová mehetünk januárban Rómánál melegebb helyre. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója elemezte a nyitást követő tőzsdei árakat. Ezután még beszélgettünk a Wizz Air bérlet kapcsán a légitársaságok bérletes megoldásainak hasznáról.
20/12/2019 • 0
EXIM és Suhanj! Fitness - 2019-12-2008 óra
Jákli Gergely, az EXIM Bank elnök-vezérigazgatója volt ma a vendégünk. Az EXIM működéséről, szolgáltatásairól, a vállalatok exportképességéről, külpiai lehetőségeiről beszélgettünk. Ép testben rovatunkban Gusztos Péterrel, a SUHANJ! Alapítvány társ-alapítójával és vezetőjével beszélgettünk legújabb kampányukról. Most arra gyűjtenek, hogy 2020-ban is minden héten 10 speciális iskola 120 értelmi sérült tanulóját fejleszthessék ingyenesen a SUHANJ! Fitnessben. Ha esetleg lehetőséged van támogatni őket, akkor felajánlásodat a http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/360 linken keresztül tehed meg.
20/12/2019 • 0
Trump vád alatt, bestsellerek az íróasztalfiókból - 2019-12-2006 óra
BRÉKING! Előkerült a Gede! Teofilok ünnepelnek ma és azok, akik egy napon születtek Harvey S. Firestone, amerikai gumigyárossal. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, a hírek után pedig felhívtuk dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértőt. Vele arról beszélgettünk, hogy az amerikai törvényhozás alsóháza által megszavazott Donald Trump elleni impeachment, vagyis az elnök vád alá helyezése milyen eredménnyel járhat, milyen hatása lehet a jövő évi elnökválasztásra. Budapest, te csodás rovatunkban a Budakeszi úti dugó körülményeiről és az ünnepek alatti fővárosi tömegközlekedési menetrendről. Fiókban rejlő regények, novellák, bármilyen írásos mű kiadását ingyen vállalja december 25-30. között az Underground Kiadó e-könyv formátumban. A kampány kapcsán beszélgettünk a hazai e-könyv piacról Alcser Norberttel, az Underground Kiadó ügyvezetőjével.
20/12/2019 • 0
Intel, tőzsdenyitás, ünnepi borok - 2019-12-1909 óra
IT rovatunkban azt néztük meg, hogy mit vártak a szakik 2019-re és mi jött be? És mit várnak 2020-ra? Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese beszélt az Intel és AMD harcról, a 8K 4K vitáról, az 5G térnyeréséről, a streaming piacról, és a hajlítható kijelzős mobilokról. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogyan nyitott a pesti parkett. NOPQ rovatunkban Kántor Bandi alias DeCantor Andrew tartott szubjektív borajánlót. Milyen borok kerüljenek az ünnepi asztalra? Mit igyunk a karácsonyi menühöz? Szekszárd mindenek felett!
19/12/2019 • 0
PSA, Mercedes, Fedex - 2019-12-1908 óra
Minden második csütörtökön autós napot tartunk, ilyenkor vendégünk a stúdióban Várkonyi Gábor, autós szakértő. Mai Futómű rovatunkban a PSA-FCA egyesülésről, illetve a kínaiak további nyomulásáról volt szó a Mercedes tulajdonlása körül. És persze a hallgatói hozzászólásokra is jutott idő. Piaci hotspotunkban Kababik József, üzletkötő beszélt a Fedex nagy buktájának okairól. Az árfolyamesés hátterében nem csak az Amazonnal való szakítás volt, de a cég gyorsjelentés alapján az egy részvényre jutó tisztított profit és az üzemi marzs kevesebb lett a vártnál, ráadásul profit warningot tett közzé a jövőre vonatkozóan, 10 százalékos csökkenést prognosztizálva. Az Nvidia és a Micron Technologies is szóba került.
19/12/2019 • 0
Közlekedés, ittas vezetés, ingatlanpiac - 2019-12-1906 óra
Izgalmasan indult a nap, az előző esti céges karácsonyozás azonban áldozatokat szedett, így csak egy ember jelent meg a stábból :) Aztán megérkezett az utánpótlás is, tisztelet a hősöknek. Lapszemle és piaci összefoglaló után budapesti közlekedéssel foglalkoztunk. Sok éve lassan, de megállíthatóan csurdogáló folyamatokról beszélt Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója az M0-ás körgyűrű befejezése és a ferihegyi vasútvonal kapcsán. Aztán: minden, amit nem tudtál az ittas vezetésről - itt a céges bulik, karácsony, összejövetelek és szilveszteri partik ideje. De akár egy sütitől vagy szaloncukortól is jelezhet a szonda! Lőrik József, ügyvéd mondta el, mire kell figyelni. Mi várható 2020 ingatlanpiacán? Benedikt Károly, a Duna House Marketing és PR vezetője vetítette előre.
19/12/2019 • 0
Körforgásos gazdaság vs. lineáris - 2019-12-1809 óra
2019. november 28-án az első Körforgásos Gazdaság Summiton ünnepélyesen aláírásra került a Magyar Körforgásos Gazdaság Platform és a Holland Circular Hotspot közötti együttműködés. Ennek apropóján beszélgettünk ifj. Chikán Attilával, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnökével a körforgásos gazdaságról. Hol tartunk ezzel Magyarországon, milyen szintjei vannak, hová kellen eljutni? A tőzsdenyitás után kialakult árfolyamokról Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével beszélgettünk.
18/12/2019 • 0
Nyomás alatt a Bitcoin, mobilos izgalmak 2019-ben - 2019-12-1808 óra
A Chainalysis elemzőcég szerint nem várható trendforduló a Bitcoin piacán a következő hónapokban, főleg mert egy bedőlt kínai piramisjáték befektetői nyomják lefelé az árfolyamot. Erről beszélgettünk Debreczeni Barnabással, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítójával. Meg arról is, hogy rengeteg kriptopénzekhez köthető tranzakciót kezelnek évente a bankok anélkül, hogy tudnának róla. Aranyköpésünkkel Zelk Zoltánra emlékeztünk, majd Mobilózis rovatunkban Bátky Zoltánnal, a PCWorld online főszerkesztőjével átnéztük a 2019-es év legizgalmasabb mobilos trendjeit.
18/12/2019 • 0
Kabalaállatok, kkv marketing, e-biznisz trendek jövőre - 2019-12-1806 óra
Két kialvatlan műsorvezető köszönti az Augusztákat, majd lapszemléznek, tőzsdéznek. Nagy Bálintot, az IBS International Business School marketing tanszékvezetőjét arról kérdeztük, miért kell rosszabbnál rosszabb kabalaállatokat kreálni a nagy sporteseményekhez. KKV rovatunkban a 2019-es év kkv marketing trendjeit vizsgáltuk meg egy felmérésen keresztül. E-biznisz rovatunkban pedig folytattuk a héten elkezdett beszélgetést Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával arról, hogy milyen trendek uralják majd 2020-ban az e-kereskedelmet.
18/12/2019 • 0
Lombhullástól a vinlyg - 2019-12-1709 óra
40 éve hunyt el Homoki Nagy István, a magyar természetfilmezés úttörője. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész foglalta össze ifjúkori nagy kedvencünk életútját és beszélt munkáiról. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogyan nyitott a budapesti tőzsde, és milyen napra számíthat a piac. Ki vesz manapság bakelit lemezt, cd-t vagy kazettát? Ok, tudjuk, nem bakelit, vinyl. Oroszi Iván, a Musicland lemezbolt vezetője, a LemezPiac lemezbörze ötletgazdája mesélt az eseményről.
17/12/2019 • 0
Közösségi mentesség és Drivey - 2019-12-1708 óra
Abba kell-e hagyni a Facebookozást? Dojcsák Dániel, a KPMG médiastratégiáért felelős vezetője járt nálunk a stúdióban és mondta el a legfrissebb trendeket és számolt be személyes tapasztalatairól is a közösségi média terén: social mentes legyen a karácsony? Drivey: miért és hogyan lép be egy telekom cég az autós piacra? Fülöp Gábor, Telenor Magyarország Zrt. vállalati értékesítési és marketing igazgatója járt nálunk és beszélt a kezdeményezésről és a tervekről.
17/12/2019 • 0
Babagúz és MÁP+ - 2019-12-1706 óra
Az évfordulók, lapszemle és tőzsdei összefoglaló után azonnal rátértünk budapesti témánkra: térképes ajánló készült Budapestről gyerekeseknek. Nyári Fruzsina ötletgazda, a Babagúz tulajdonosa mondta el, mi ez, és honnan jött az ötlet. Kik veszik a szuperállampapírt? Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója mondta el meglátásait. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója mondta el a legfrissebbeket a digitális valuták világából.
17/12/2019 • 0
Viselkedésváltoztatás és slágergyümölcs - 2019-12-1609 óra
Heuréka-élmény rovatunkban a viselkedésváltoztatás technológiáiról beszélgettünk. Azon belül is az, hogyan használja az üzleti élet a viselkedés tudományt, az adattudományt és a szenzor technológiákat, hogy hatékonyabban menjenek a dolgok. Döntéshozatal, motiváció, egyéni hatékonyság. Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó volt vendégünk a stúdióban. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki a tőzsdenyitásban. Mihálovits gazda rovatunkban pedig az idény slágergyümölcseiről és az űrbe küldött kannabisz növényről is beszámoltunk.
16/12/2019 • 0
Svédország, Clarke, Shell - 2019-12-1608 óra
Tovább folytattuk skandináv kalandozásunkat Adóvilág rovatunkban. Ma Svédországba látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mondták el, mit érdemes feltétlenül tudni gazdaságilag, adóügyileg és politikailag az országról. Arthur C. Clarke-ról még beszéltünk egy kicsit az aranyköpés után, ki tudta például, hogy természettudós is volt? Hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt többek között a Royal Dutch Shell papírjairól, egy kínai kitekintő után.
16/12/2019 • 0
Teadélután, gázszerelők, X-Europe - 2019-12-1606 óra
1773-ban ezen a napon volt az amerikai történelem egyik legfontosabb eseménye, a bostoni teadélután, erről is megemlékeztünk. Meg arról is, hogy 1917-ben ezen a napon született Sir Arthur C. Clarke angol író, mérnök, aki komoly tudós is volt. Budapest rovatunkban szó volt a New York kávéházról, meg arról is, hogy a hétből hat sebész felmondott a Jahn kórházban, na meg arról is, hogy szétverde nyílt Budapesten. Miért nincs elég gázszerelő? Mi az oka a szakemberhiánynak? Miért nem mennek a fiatalok gázszerelőnek? Illés Zoltán, a Gáziparosok Országos Egyesületének elnöke és Varró Zsuzsa, az egyesület főtitkára válaszolt kérdéseinkre. Európai konjunktúra, magyar kamatdöntés - ilyen és ehhez hasonló adatok érkeznek. Kovács Mihály, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője mondta el, mire számít. Itt az X-Europe program! Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője mondta el, mit kell tudni róla.
16/12/2019 • 0
Fapadossal Abu-Dhabiba - 2019-12-1309 óra
Fapadossal Abu-Dhabiba? Ács Gábor hozott friss utazási híreket. Továbbra is jó hangulatú kereskedésről számolt be a tőzsdenyitást követően Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója. Maradék időnkben megvizsgáltuk, mikor, hogyan érdemes a szünidőkben repjegyre vadászni.
13/12/2019 • 0
Egészségügyi startupperek és Teqball - 2019-12-1308 óra
Kitört az egészségügyi innovációs aranyláz Közép-, Kelet- és Dél-Európában! Fürjes Balázs Zoltán, az EIT Health InnoStars ügyvezető igazgatója volt a vendégünk. Foci ping-pong asztalon? Teqball gyorstalpaló a Teqball protokoll és sajtófőnöke, Andréka Domonkos segítségével.
13/12/2019 • 0
Brexit, 5G, e-biznisz - 2019-12-1306 óra
Luca nap van, nem kell dolgozni! Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Az előzetes adatok alapján Boris Johnson kormányfő és konzervatív pártja elsöprő győzelmet aratott a csütörtöki brit parlamenti választásokon. Dr. Feledy Botonddal beszélgettünk a lehetséges következményekről. Wéber Mátyással, a KPMG távközlési és média szektor tanácsadási szolgáltatásokért felelős szenior menedzserével az 5G elterjedéséről, az ügyfélösszetétel átalakulásáról beszélgettünk. Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával e-biznisz rovatunkban elkezdtünk egy beszélgetést arról, hogy mi várható 2020-ban az e-kereskedelemben. Jövő héten folytatjuk!
13/12/2019 • 0
4iG, euró, szívószál - 2019-12-1209 óra
IT rovatunkban piaci mozgásokról beszéltünk itthon és a nagyvilágban. Itthon nyilvánvalóan a 4iG-T-Systems sztori hátterét vizsgáltuk meg, de Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója hozott külföldi muníciót is. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített, elmondta, hogy nem indult túl acélosan a BÉT kereskedése, illetve azt is, hogy az euró-dollár árfolyam bizony megérezte a Fed kamatdöntését. NOPQ rovatunkban Kántor kolléga több hírt is hozott, például az Airb’n’b új szolgáltatását, meg azt, hogy Top 10-be került világszinten a Hungária Rosé Extra Dry pezsgője, no meg azt is, hogy milyen alternatívák vannak a műanyag szívószálra.
12/12/2019 • 0
Marihuána, Golf, Remy-Cointreau - 2019-12-1208 óra
Érdekes és merőben új témát feszegetett Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Füstadó, avagy hogyan adózik a marihuána fogyasztás? És mire költik az adópénzeket? Ha nem megy tradicionális valutával, akkor pedig kriptopénzzel. Búcsúzhatunk a Volkswagen Golftól? Ezt feszegette Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértő. Piaci hotspotunkba ezúttal két társaság került be, Szabó-Balogh Péter az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a Remy-Cointreau és a Fedex történéseinek nézett utána.
12/12/2019 • 0
Bazilika, tb, fenntartható építészet - 2019-12-1206 óra
A névnaposok köszöntése személyes köszönetnyilvánításba ment át, Mihálovits kolléga eredettörténetének egy részével ismerkedtünk meg. Aztán azonnal át is tértünk arra, hogy Európa legszebb karácsonyi vására lett az Advent Bazilika. Balogh Judit, a helyszín háziasszonya mondta el a részleteket. Szigorodik a társadalombiztosítási rendszer: több százezer embert érhet nagyon drága meglepetés az orvosnál. Veresné Tóth Mónika, tb szakértő mondta el, mi a helyzet. A 2020-as év legfontosabb fenntartható városépítészetet támogató trendjét fejtettük meg Vámossy István, a Paulinyi&Partners építészeti cégcsoport projektigazgatója segítségével ingatlan rovatunkban.
12/12/2019 • 0
Hulladékmentes karácsony és Black Friday tapasztalatok - 2019-12-1109 óra
Szuperzöld rovatunkban Kump Edina környezetkutatóval, a Hulladékmentes.hu alapítójával a hulladékmentes karácsonyról beszélgettünk, ötleteltünk. A tőzsdenyitást követő eseményeket Ritók Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével értékeltük, aki kiemelte a 4iG kimagasló forgalmát és árfolyamának újabb méretes esését. Maradék időnkben Sztupár Andreával, a GfK kereskedelmi igazgatójával néztük át, hogy milyenre sikerült az idei Black Friday akció hazánkban.
11/12/2019 • 0
Fluktuáció újra és drót nélküli mobilok - 2019-12-1108 óra
A HR-percekben a múlt hónapban már beszélgettünk a fluktuációról, most újra elővettük a témát. Deák Andreával, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatójával most arra fókuszáltunk, hogy megoldásokat nyújtsunk a probléma kezelésére. Mobilózis rovatunkban Asztalos Olivérrel, a hwsw.hu szerkesztőjével azt vizsgáltuk meg, hogy nyernénk-e bármit is a teljesen zsinór nélküli mobilokkal.
11/12/2019 • 0
Ügyfélszolgálatok, adókozmetika, büntetett techgigászok - 2019-12-1106 óra
Árpádok ünnepelnek ma, mi pedig Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Irodalmi Nobel-díjas orosz író születésének napjára emlékezünk. Majd lapszemlézünk és tőzsdézünk. Le Marietta, a Járókelő.hu alapítójával való beszélgetésből kiderült, melyik a legjobb és legrosszabb városi ügyfélszolgálat. Mindenki előtt ismert, hogy a cégtulajdonosok „szépíteni” szokták az év végi eredményt, hogy csökkentsék az adót. Biztos, hogy ez megéri? Hosszútávú cégstratégiára fókuszáló beszélgetést folytattunk Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjével. E-commerce rovatunkban a techóriások kapcsán kibontakozó élesedő európai (főleg francia)-amerikai ellentétről beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
11/12/2019 • 0
Berlin, Fal, zeneoktatás - 2019-12-1009 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 30 éve leomlott berlini falról emlékezett meg Katona Csaba, történész szakértőnk. Visszaemlékezés és pár megdöbbentő tény az NDK-ból. A nem túl acélos tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője irányított el minket. Új módszertant mutatott be a zeneoktatásban dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója.
10/12/2019 • 0
Digitalizáció a gyakorlatban és IT para - 2019-12-1008 óra
Egy best practicen keresztül néztük meg, hogy milyen az értékesítés irányítás, értékesítés támogatás a digitalizálódó világban. Janó Ádám, a Budapest Bank vállalati üzlettámogatási és értékesítés fejlesztési vezetője volt vendégünk a stúdióban. Hát már az IT vezetőt is “diszruptálják”? Egyre több olyan technológiai projekt van a cégeknél, amely nem az IT osztály irányítása alatt van, derült ki Takács Tibor, a KPMG vezető IT tanácsadója szavaiból.
10/12/2019 • 0
Bulinegyed, átverés, energiahatékonyság - 2019-12-1006 óra
A névnapok, események és tőzsdei összefoglaló után a bulinegyeddel foglalkoztunk budapesti témánkban. A G7.hu cikke nyomán azon elmélkedtünk, hogy lehet az, hogy nem stimmelnek a statisztikák a valósággal? Ne dolgozz csak azért, mert pénzre van szükséged! - lecsapott az MNB az oldalt üzemeltetőre, még mindig vannak, akik bedőlnek ilyesminek. Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője mondta el, miért. Aztán Raskó László az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere beszélt a piacról, és többek között a francia jegybank terveiről Kriptopédia rovatunkban. Így lehetsz energiahatékony vállalkozás! Dr. Szabó László, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója mondta el, hogyan.
10/12/2019 • 0
Biotech, transzhumanizmus, mangalica - 2019-12-0909 óra
A mesterséges intelligencia és robotika térnyerése kicsit háttérbe szorította a biotechnológia fejlődését nálunk. Beszéltünk már transzplantációkról, gép és ember egybeolvadásáról és transzhumanizmusról, most ezt folytattuk Rab Árpád, egyetemi docenssel, jövőkutatóval. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén, majd MIhálovits gazda próbálta megfejteni, hogy Románia miért akarja magáénak tudni a mangalica fajtát. Hát a kürtőskalács nem volt elég?!
9/12/2019 • 0
Dánia, Schlumberger, Intel - 2019-12-0908 óra
Adóvilág rovatunkban Dániába látogattunk el. Kis ország, de nálunk négyszer nagyobb GDP-vel, ahol komoly olajalap van, de rosszul állnak a bevándorlással. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere adott történelmi és gazdasági hátteret, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig geopolitikai kontextusba helyezte az országot. Asterixeztünk is egyet, a dánok és vikingek eszünkbe juttatták egyik kedvenc képregényünket. Piaci hotspot rovatunkban a várható makroadatokról és Opec kvótacsökkentésről beszélt Szabó Balogh Péter, az Esret Befektetési Zrt. üzletkötője, aztán átkötött a Schlumbergerre. A világ vezető olajipari eszközgyártója jól profitálhat az olajipari cégek farvizén. Az Intelről is hozott híreket.
9/12/2019 • 0
Kötvénypiac, infláció, Facebook - 2019-12-0906 óra
Egy Prima díjjal gazdagabban ültünk be a stúdióba, és köszöntük meg a közönségnek. Majdnem sikerült kihagyni a Natáliákat, de végül felköszöntöttük őket is. Budapest rovatunkban volt szó vonatokról, M0-sról, meg a lajhárbébiről, közszolgálati stílusban. Alaposabban körbejártuk az MNB-kötvényprogramját is. A magyar vállalati kötvénypiac nem volt éppen túl élénk, ezért is volt jó ötlet a felélesztésére tett kísérlet. De vajon azzal, hogy az MNB veszi meg a papírok egy részét és ezzel kiemelkedő kockázatot vállal, jó megoldás született-e? Kasnyik Márton, a g7.hu főszerkesztője válaszolt. Magyar inflációs adat, amerikai és eurózónás kamatdöntés várható a héten, Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője mondta el, mire számít. Masszív büntit kap a Facebook, megbeszéltük az ügy hátterét.
9/12/2019 • 0
Eilat, tőzsdenyitás, Joulupukki - 2019-12-0609 óra
Fapados rovatunkban arról elmélkedtünk, hogy miért kell olyan sokat várni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a feladott csomagjainkért. Aztán megnéztük, mit érdemes megnézni Eilatban és környékén? Ács kolléga véleményt fogalmazott meg a WizzAir azon kijelentéséről, hogy a hagyományos légitársaságok szűntessék meg a biznisz osztályt a rövidtávon repülő járatokon, mert nincsen kihasználva és az üres szék környezetszennyező. A tőzsdei árfolyamokat Vavrek Zsolttal, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatójával futottuk át. A műsor hátralévő részében még egy kis Eilat és Ciprus, Marrakeshről is beszéltünk. Ilyen is ritkán van: szánkón jön a Mikulás. Hol találkozzunk az öreggel? A legjobb mikulástúrák gyerekeseknek az "Ép testben" rovatban Ács Gábortól, aki azt is elárulta, hogy mikor, hogy, mennyiért látogathatjuk meg az igazi Mikit.
6/12/2019 • 0
Junior Príma díj és agrár startupperek - 2019-12-0608 óra
Megvannak a 2019-es Junior Príma díjasok! A díjról, a kiválasztási folyamatról, a zsűriről, az idei díjazottakról beszélgettünk Besszer Szilviával, a Junior Príma díj titkárával. Menetközben az egyik díjazottat, a Weimarban tanuló Szokolay Ádám Zsolt, zongoraművészt is felhívtuk, hogy beszámoljon a díjazással járó élményeiről, tanulmányairól, koncertjeiről. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke is vendégünk volt ma a stúdióban. Vele a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs programról beszélgettünk.
6/12/2019 • 0
90 lépés, Mikulásvonat és digitális bíróság - 2019-12-0606 óra
Reggel megjött a Mikulás! Ennél szomorúbb évforduló, a 63 évvel ezelőtti melbourne-i vérfürdőként emlegetett Magyarország - Szovjetunió vizilabda mérkőzés a melbourne-i olimpián, egy hónappal az 1956-os forradalom leverését követően. Lapszemle, tőzsde, Mikulásvonat a Budapest rovatban. Száraz november után 90 lépés. A 90 Lépés program olyan embereknek nyújt segítséget, akik felismerték, hogy az alkohol, a kábítószer, a gyógyszer vagy valamilyen gyakran ismételt viselkedésmód vagy tevékenység uralhatatlan problémát jelent számukra. A programról Rendi Mari, a Magadért Alapítvány "A HELY" vezetője árult el további részleteket. Átkerülhetnek-e teljesen a bíróságok az „internetre”? Megvalósulhat-e az online igazságszolgáltatás? Tóásó Bálinttal, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda vezető partnerével beszélgettünk a témáról.
6/12/2019 • 0
Hekkerek, tőzsdenyitás, halreceptek - 2019-12-0509 óra
IT-rovatunkban izgalmas beszámolót tartott Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kántor Endre, etikus hekkertanonc az etikus hacker oktatásról. Ezt mindenki el tudja végezni, IT előképzettség nélkül? Ez volt a premissza, de kérdés, hogy így van-e. Az intézetvezető és a kisdiák meglátásai. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a tőzsdenyitásról. NOPQ rovatunkban Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa mondott három újraértelmezett, hagyományos halas receptet karácsonyra, még időben el lehet kezdeni a készülődést.
5/12/2019 • 0
E-autók, akkumulátorok, Nokia - 2019-12-0508 óra
WTF? Mégis környezetbarát az aksigyártás a villanyautókba? Hát ezt meg hogy? Nem erről volt szó eddig. Várkonyi Gábor, autós szakértő járt nálunk a stúdióban, Futómű rovatunkban ő mondta el, mit gondol erről. Piaci hotspotunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szedett össze izgalmas infókat autógyártók amerikai eladásairól, meg a Nokia nehézségeiről.
5/12/2019 • 0
Pixies, limitek, lakásárak - 2019-12-0506 óra
A névnapok, születésnapok, események után azonnal budapesti témáinkra tértünk: olcsóbb lesz például az uszoda, ócska telefonért állatkert-belépőt lehet kapni, és Pixies koncert lesz Budapesten. Közben egy korszak véget ér a tőzsdén, megszűntek a limitek. Már megvan az első 23%-os emelkedés, hogyan kereskedünk ezután? Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. tulajdonosa, tanácsadója mondta el. Megállt az élénkülés a lakáspiacon - a trend látszik, de mire lehet ebből következtetni? Balogh László, ingatlan.com vezető gazdasági szakértője mondta el.
5/12/2019 • 0
Műhús piac és tőzsdenyitás - 2019-12-0409 óra
Szuperzöld rovatunkban egy magyar cégről beszélgettünk, amelyik próbál betörni az amerikai műhús piacra. Ohens Katalint, a Plantcraft egyik alapítóját hívtuk telefonon. A tőzsdenyitást követően kialakult árakat Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője értelmezte nekünk. Az óra végére hallgatói sms-ekre válaszoltunk.
4/12/2019 • 0
Mastercard és Roberto Escobar - 2019-12-0408 óra
A Mastercard tanácsadói üzletága Budapestre hozta regionális központját, 100 főre szeretnék emelni a csapatot és folyamatosan folyik a toborzás. Erről és elektronikus fizetésekről Maklári Istvánnal, a Mastercard Advisors tanácsadói üzletágának, és az új budapesti HUBnak a vezetőjével beszélgettünk. Mobilózis rovatunkba bekerült egy drogbáró tesója. Roberto Escobar, a kolumbiai drogbáró, Pablo testvére ugyanis piacra dobta a testvéréről elnevezett telefont, amivel az App
let készül földbe döngölni. Erdős Mártont, a PCWorld magazin főszerkesztő-helyettesét kérdeztük a telóról.
4/12/2019 • 0
Banki kamatok és Spotify - 2019-12-0406 óra
Borbála névnap van, valamint az első budapesti kalauz nélküli tömegközlekedési járat indulásának 58. évfordulója. Lapszemle, tőzsdék tegnap.Budapest rovatunkban egy koripálya körképet varázsoltunk a hallgatók elé. Veres Patrikkal, a Bank360.hu pénzügyi szakértőjével arról beszélgettünk, hogy kénytelenek versenyezni a bankok a lakossági állampapírokkal, ezért trendforduló várható a banki kamatoknál. Kkv rovat, majd e-kereskedelem. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója a Spotify sztoriját hozta el hozzánk.
4/12/2019 • 0
Bécsi gyors, tőzsdnyitás, kultúr kültér - 2019-12-0309 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész szakértőnk a magyar vasúttörténet mindmáig legsúlyosabb balesetéről beszélt, amely többszörös emberi mulasztás miatt következett be. Vasúti katasztrófa Herceghalomnál, 1916-ban Ferenc Jóska temetése után: a bécsi gyors és a gráci személy katasztrófája. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki, és mire számít a mai nap során a BÉT-en. Kinyitott a téli Müpa Kultur Kültér, jégpályával, karácsonyi programokkal. Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője mondta el a részleteket.
3/12/2019 • 0
Akvizíció, generációváltás, drónok - 2019-12-0308 óra
Kibervédelmi társaságot akvirált a Gloster - de mi kell egy sikeres akvizícióhoz? Miért vásárol egy IT társaság egy másik IT társaságot? Milyen tudást vesz meg? Ezekre a kérdésekre válaszolt Szekeres Viktor, Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A 20-as években jönnek a városi repülők? Reális a drónokra épülő személyforgalom? Egy friss tanulmány jelent meg a kérdésről, Zsótér Márton, a KPMG e-mobilitással foglalkozó tanácsadója mondta el ennek részleteit.
3/12/2019 • 0
Disznóölő, hókáosz, Észak-Korea - 2019-12-0306 óra
Disznóölő Ferenc napján köszöntöttük a hallgatókat, de mint kiderült, nincs is ilyen. Azért jól hangzott. Aztán lapszemléztünk, tőzsdei infókat mondtunk, és nekifutottunk annak a témának, ami hétfő után kötelező volt. A hókáosz okai és tanulságai - ki a hibás, mit lehetne tenni? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója állta a sarat. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója hozta a legfrissebb híreket. Majd maradt még idő hallgatói reakciókra, ezekből volt néhány.
3/12/2019 • 0
Jövőlatolgatás, tőzsdenyitás, tél - 2019-12-0209 óra
Heuréka-élmény rovatunkban az automatizáció hatását vizsgáltuk a munkahelyekre - mennyire kell féljünk és pontosan mitől? És mit kell tanulnunk, gyerekeinket mire készítsük fel? Frankó-Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó mondta el véleményét. A tőzsdenyitást követően Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen árfolyamok alakultak ki a BÉT-en, és mire számítanak a mai napra és a hétre. Mihálovits gazda rovatunkban a gazda arról beszélt, hogy mit kell tenni a tél beálltával az állattartásban.
2/12/2019 • 0
Vagyonadók, gazdagok, Amarin - 2019-12-0208 óra
Havi első Adóvilág rovatunkban nem egy bizonyos országba látogattunk, hanem egy kurrens témát jártunk körbe. Vagyonadók Európában - erről Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt történelmi és gazdasági kontextusban is. Az újfajta vagyonosodási trendekről és egyenlőtlen vagyoneloszlásról pedig Feledy Botond, külpolitikai szakértő tartott sommázatot. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt a biotech cég Amarinról, és az általa gyártott étrendkiegszítőről. Némi rövidhír is belefért az UniCreditről és a Gdanska Bankról.
2/12/2019 • 0
Hóhelyzet, Kína, makroadatok - 2019-12-0206 óra
Óriási havazás zúdult Magyarországra, Budapest is elesett, ahogy ez lenni szokott. Balesetek, vonatleállás, késések, lezárt utak. Az évfordulók és lapszemle után tőzsdei helyzetkép következett, majd budapesti híreink jöttek. A kínai hírszerzési botrány apropóján: nagyhatalmi játszma a Csendes-óceánon, avagy meddig ér Kína keze és meddig használja? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőt kérdeztük. Hazai konjunktúra adatok és amerikai foglalkoztatási adatok érkeznek a héten, Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője ezek fontosságáról beszélt.
2/12/2019 • 0
Sarki fény és rövidített tőzsdei kereskedés - 2019-11-2909 óra
Hogyan és mikor utazzunk olcsón Barcelonába, hogyan lehet elcsípni a sarki fényt, hogyan, mennyiért juthatunk el Norvégiába? Számtalan kérdés, megannyi értő válasz. Ács Gábor sziporkázott és osztotta a tanácsokat, mintha ingyen lenne. A tőtsdenyitásban Vavrek Zsoltot, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatóját irigyeltük, hiszen a mai rövidített kereskedés miatt már fél háromkor leteszi a lantot, legalábbis ma ekkor zár a hazai tőzsde.
29/11/2019 • 0
Sikeres családi biznisz és büdi lábú futó - 2019-11-2908 óra
20 év alatt családi vállalkozásként piacvezetővé vált a Vajda-Papír. A társaság forgalma megközelíti az évi 40 milliárd forintot, a gyártási kapacitás meghaladja az évi 100 ezer tonnát, a cégcsoportnál több mint ötszázan dolgoznak. Vajda Attilával, a Vajda-Papír Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk. Ép testben rovatunkban a büdi lábú futóról beszélgettünk Muk Andrással (Róka), aki hobbifutó, hobbiíró, akit barátai csak a Futócsukás Istvánként emlegetnek, mivel mesét írt hobbijáról.
29/11/2019 • 0
Köztér a rakpartból, banki innováció - 2019-11-2906 óra
Ezen a napon ünneplik nevük napját a Taksonyok, de a Barca drukkerek is örülhetnek, 1899-ben alakult november 29-én szeretett klubjuk. Lapszemle, tőzsde, majd jött a Budapest rovat. Lesz-e köztér a pesti alsó rakpartból? Tömör Miklóstól, a Város és Folyó (Valyo) Egyesület elnökétől vártunk választ. A következő fél órában Fischer András, az OTP LAB vezetője volt a vendégünk. Az OTP Bank által indított Startup Program pályázat jelentkezőiről, magáról a programról és banki innovációról beszélgettünk.
29/11/2019 • 0
AMD, tőzsdenyitás, kokain - 2019-11-2809 óra
IT-rovatunkban azt elemezte Asztalos Olivér, a hwsw.hu szakírója, hogy tarol az AMD: az abszolút csúcskategória új királyának számító processzora ugyanis az esetek döntő többségében nem csak gyorsabb, de olcsóbb is a kategóriában megfelelő konkurenshez képest. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen trendek körvonalazódnak. NOPQ gasztro rovatunkban pedig egy világszinten elterjedt jelenség hazai előfordulásáról beszéltünk: drogok a vendéglátásban.
28/11/2019 • 0
Adócsomagok, GM, Tesla - 2019-11-2808 óra
Pénzügyek kristály tisztán rovatunkban a stúdióban járt nálunk Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Beszélgetésünk munkacíme: a változatosság gyönyörködtet. Az őszi adócsomag számos változást hoz jövő évtől, nem árt időben felkészülni az új szabályokra, ezért a mai adásban a nemzetközi adózást, a vagyontervezést és a pénzmosás elleni intézkedéseket érintő részeket beszéltük át. Háborúra készül a GM az FCA-val Amerikaban - ezt fejtette meg Várkonyi Gábor, autós szakértő. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője két érdekességgel is készült, az Innogy és a természetesen a Tesla kapcsán.
28/11/2019 • 0
Stefánia, űrhajós, marketingtrükk - 2019-11-2806 óra
Stefánia és Dezdemóna, sőt Terensz napján, bár esős és borús, mégis vidám volt a reggelünk. Budapesti rovatunkban beszéltünk az új ciklus első közgyűléséről, azon belül az atlétikai vb-ről és a parkolási rendelet módosításáról beszélgettünk. Újra lesz magyar űrhajós! Erről beszélgettünk Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatójával. Marketingtrükkök vagy valós kedvezmények vannak az új lakáspiacon? Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője mondta el. Valójában mit lehet megtanulni és kinek egy kódoló suli képzésén? Laczkó Gábor, a Stylers Group csoporthoz tartozó IT oktatási centrum, a Braining Hub alapító-ügyvezetője válaszolt.
28/11/2019 • 0
Faültetés, tőzsdenyitás, Emmy - 2019-11-2709 óra
Szuperzöld rovatunkban faültetésről és erdősítésről volt szó. Erdősítsünk, de okosan! A nagy igyekezetben nagy hülyeséget, és nagyobb kárt lehet tenni, mint jót. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője mondta el, hogy ha valaki szeretne fát ültetni hogyan tegye? Hol érdemes, milyen fajokat? A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a BÉT nyitása után kialakult helyzetet ismertette. Itt az első magyar Emmy-díj! Dudás Viktor, filmszakértő beszélt Gera Marináról és a történelmi díjról.
27/11/2019 • 0
Autóipar, digitalizáció, S11 - 2019-11-2708 óra
Autóipar most és holnap: Drávecz Kont Szilárd, a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. informatikai igazgatója volt vendégünk a stúdióban akivel az autóipar és autózás jövőjéről, vásárlói szokásokról és a digitalizációról beszélgettünk. Aztán aranyköpés következett meg játék, aztán megnéztük, hogyan szivárog a Samsung Galaxy S11 - na nem aksiban, hanem infóban. Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője mondta el, mik derültek ki a dél-koreai gyártó legújabb csúcsmodelljéről.
27/11/2019 • 0
Adomány, forint, digitális - 2019-11-2706 óra
Az események, névnapok, születésnapok és tőzsde után azonnal rátértünk budapesti témánkra, Ludman Katalin, a járókelő.hu kampánykoordinátora mesélt az adománygyűjtésükről és arról, hogy milyen anomáliákkal találkoztak a felhasználóik a fővárosban. Aztán devizáztunk. Merre tovább forint? - kérdeztük, Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője válaszolt. Kkv rovatunkban pályázati infó és kutatási eredmény is volt. Utána Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója kapott gratulációt, tőlünk meg elismerést: harmadszor is a legbefolyásosabb digitális személynek választották.
27/11/2019 • 0
5 éve mesél a múlt - 2019-11-2609 óra
5 évvel ezelőtt debütált a Millásreggeliben egyik közönségkedvenc szakértőnk, Katona Csaba. Ebből az apropóból meghívtuk a stúdióba és az egész órát neki, a vele való beszélgetésnek szenteltük. Átadtuk a szerkesztés lehetőségét a hallgatóknak, aminek köszönhetően történelmi kivánságműsorunkban volt szó finnugor nyelvrokonságról, Wass Albertről, a Balatonról, Pannónia szerepéről a római korban, vikingekről, a dualizmus koráról és még nagyon sok mindenről, hallgassátok meg.
26/11/2019 • 0
Zöld kötvények, okos utak és drón légitársaság - 2019-11-2608 óra
Mi az a „Green Bond”? Megéri-e Zöld Kötvényeket vásárolni, ill. kibocsátani? Magyarországon lesznek-e zöld kötvények? Kérdéseinkre Forian-Szabó Gergely, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója adta meg a válaszokat. Logisztikai rovatunkban volt szó áramtermelő okos útakról, a Cargo City felavatásáról, valamint az első drón légitársaságról. Az óra végén beugrott hozzánk Katona Csaba történész, aki arról beszélt, hogyan kezdődött 5 évvel ezelőtt szereplése a Millásreggeliben.
26/11/2019 • 0
Budapesti fák, alig növekvő nyugdíjak - 2019-11-2606 óra
Névnapok, lapok tőzsdék. Budapest rovatunkban Viczián Zsófia művelődéstörténésszel beszélgettünk, aki könyvet írt a budapesti fákról. Farkas Andrással, a Nyugdíjguruval arról beszélgettünk, hogy a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa jóval 3 százalék feletti nyugd íjemelést szeretnének elérni. Kriptopédia rovatunkba ismét Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója szállította a friss információkat a kriptovilágból.
26/11/2019 • 0
MI, kereskedelem, vertikális farmok - 2019-11-2509 óra
Heuréka-élmény rovatunkban mesterséges intelligencia megoldásokról és trendekről beszéltünk a kereskedelemben. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója, ügyvezetője járt nálunk a stúdióban, online és offline megoldásokról, big data összefonódásokról volt szó. A tőzsdenyitásról és a kialakuló trendekről Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt, majd a Gazda következett. Vertikális farmok a városok szívében - ezt a témát vesézte ki és foglalta össze Mihálovits kolléga, aki szerint sikk is lesz, meg kényszer is a városi farmerkedés.
25/11/2019 • 0
Hollandia, Amazon, Tesla - 2019-11-2508 óra
Adóvilág rovatunkban a Benelux államokban járunk, most Hollandia gazdasága, adózása és külpolitikája volt soron. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mondták el, ami most izgalmas. Adóügyileg például egy raklapnyi változásra kell felkészülni. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Bayer, az Amazon és a Tesla háza tájáról hozott híreket. Glifozát bortány, per, pickup truck - volt itt minden.
25/11/2019 • 0
Karácsony, önkéntes pénztárak, GDP - 2019-11-2506 óra
Ha Katalin kopog, karácsony locsog - de akkor mi van, ha néhol kopog, néhol nem? Jut eszünkbe, karácsony! Milyen lesz a karácsonyi vásár a megújult Vörösmarty téren, illetve mi újult meg pontosan? Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője mondta el. Lendületben az önkéntes pénztárak: nyugdíj és egészség szinten is ömlik a pénz. De a részleteket Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke mondta el. Részletes magyar GDP és euróövezeti infláció adat jön, Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője beszélt arr ól, mire számít.
25/11/2019 • 0
Utazás, tőzsde, utazás - 2019-11-2209 óra
Ha péntek, akkor… Még jó, hogy Ács is in the Air. Ács kolléga osztotta meg a legfrissebbeket a nemzetközi fapados utazási vonalon, majd válaszolt a hallgatók kérdéseire is. Nem mindre! A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsde kereskedésének első fél órájában. Aztán folytattuk utazással, minden, ami az első körben kimaradt.
22/11/2019 • 0
Blockchain és Év Kereskedője - 2019-11-2208 óra
Vége a kriptovilágnak, mert befuccsolt a blockchain? Ezt állítja pár szaklap. Na de, mit mondd erre Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója? Többek között ezt kérdeztük tőle, a stúdióban volt vendégünk. Mik az Év Kereskedője verseny 2.0 verseny eredményei, tanulságai? Erről Kertész Judit, Frontíra stratégiai innovációs stúdió ügyvezetője és társalapítója és Mondovics Péter, Mastercard marketing menedzsere beszéltek.
22/11/2019 • 0
Dugódíj, HR, siklóernyő - 2019-11-2206 óra
Ady és az SOS-jelzés születésének napján, és hát nyilván optimista pénteken az 1984-ben elhunyt Bánhidi László magyar színészről is megemlékeztünk. Jó a dugódíj? Vagy nem? Ekés András, mobilitási szakértő, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője osztotta meg nézeteit. Digitalizáld a HR-edet! Na jó, de hogyan? Bálint Dániel, a KPMG digitális transzformációs tanácsadója mondta el. Siklóernyővel szállni élvezet! Legalábbis Kardos István, a Siklórepülő Szövetség elnöke szerint.
22/11/2019 • 0
Játékstreaming, tőzsdenyitás, bormilliárdok - 2019-11-2109 óra
IT rovatunkban a fokozódó játékstreaming őrületről beszélgettünk Hlács Ferenccel, a hwsw.hu szakújságírójával. A tőzsdei árfolyamokat Buró Szilárddal, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével elemezgettük. Az utolsó percekben Kántor Endre bor- és műkedvelő, de nem műborkedvelő boresztétát hívtuk fel otthonában, hogy borpromócióra szánt állami milliárdokról faggassuk.
21/11/2019 • 0
Tesla, Mustang SUV, olcsó Raiffeisen részvények - 2019-11-2108 óra
Várkonyi Gáborral beszélgettünk a Futómű rovatban a ma bemutatásra kerülő Tesla pickupról, a Volkswagen elektromosautó fejlesztésekre szánt euró milliárdjairól, online és szalon érétkesítésről, valamint az elektromos Ford Mustang SUV-ról. Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az Adidasról, a Raiffeisenről, valamint a Disneyről osztott meg izgalmas információkat.
21/11/2019 • 0
Felnőttképzés, új lakás árak, fejlesztői sikerek - 2019-11-2106 óra
Olivér névnap, Napóleon, Voltaire és Hetty Green. Lapszemle, tőzsde, budapesti hírek. Ezek után felhívtuk Dr. Zsuffa Ákost a Felnőttképzők Szövetségének elnökét, hogy az átalakulóban lévő felnőttképzésről beszélgessünk. Ingatlan rovatunkban Vincze Edittel, az OC Investment Solutions ügyvezetőjével arról váltottunk pár szót, hogy mi várható a jövőben az új lakások árát illetően. Hogy melyek most a fejlesztői trendek Amerikában és hogyan ülteti át ezt a tudást a Stylers a magyar piacra? A cég CEO-ja, Gönczy Gábor elmondta.
21/11/2019 • 0
Év fája, tőzsdenyitás, Nazca - 2019-11-2009 óra
Még három napig él Az Év Fája 2020 szavazás, melyről Szuperzöld öko rovatunkban beszélgettük. Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára, okleveles erdészmérnök mondta el, milyen fákra lehet szavazni, beszélt invazív fajokról, erdeink összetételének változásáról és a klímaváltozás hatásáról. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mit hozott a nyitás a BÉT-en. Két informatikával kapcsolatos hír is maradt a végére, egy androidos sérülékenységről és újabb Nazca-vonalak felfedezéséről, mesterséges intelligencia segítségével.
20/11/2019 • 0
Digitalizáció, munkahelyek, RazR - 2019-11-2008 óra
A Microsoft Magyarország és az IVSZ közös kutatást készített a Digitális gazdaság lenyomata a magyar gazdaságban címmel. Chris Mattheisen, a Microsoft ügyvezető igazgatója járt nálunk a stúdióban és megosztotta gondolatait a kutatásr ól. Például azt, hogy több mint félmillió munkahely keletkezett a digitalizációnak köszönhetően. Vagy, hogy egyre nagyobb hatása van a hazai GDP-re. Kihajthatós verzióban éled fel a legendás Moto Razr! Hlács Ferenc, a hwsw.hu munkatársa mondott el mindent, amit tudni lehet a készülékről.
20/11/2019 • 0
Lakhatás, hajléktalanok, Black Friday - 2019-11-2006 óra
A névnapi köszöntők és események taglalása után elég szomorú téma következett: minden szempontból nyomorúságos a lakáshelyzet Magyarországon, ez derült ki a Habitat for Humanity Magyarország lakhatási jelentéséből. Szegfalvi Zsolt ügyvezető igazgató mondta el a részleteket. Budapesti rovatunkban hasonló témát érintettünk, a hajléktalanszállásokról, de szóba került a IX. kerület Fradinak juttatott támogatása is. Továbbra is komoly probléma a késedelmes teljesítés vagy nemfizetés, derült ki Pulinka Mihály, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Jogi Irodájának helyettes vezetője szavaiból. Wattafuck is Black Friday? Mikor és hol indult? Egyáltalán: mikor is van? Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója mondta el.
20/11/2019 • 0
Nagy Lajos, forint, kortárs - 2019-11-1909 óra
Mesél a múlt rovatunkban egy 1377-ban, ezen a napon történt eseményt beszéltünk át. Nagy Lajos magyar király ekkor írt a brassóikhoz levelet, amelyben arról biztosította a kereskedőket, ha „úgy, ahogy reméli” Havasalföld a kezébe kerül, csökkenteni fogja a vámokat. Mi volt ennek az előzménye? Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogy milyen nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén, és hívta fel a figyelmet arra, hogy ellentétesen mozog a forint és a BÉT - előbbi gyengeségi rekordokat állít be. Kultmogul rovatunkban pedig a kortárs műtárgypiacon történt történelmi áttörésről beszélgettünk Virág Judit műkereskedő, művészettörténész és galéria tulajdonossal. Háború utáni és kortárs festményeket árazott be a legutóbbi aukció, felértékelve ezzel a kortárs festményeket.
19/11/2019 • 0
ESG, fenntartható, DHL - 2019-11-1908 óra
ESG azaz environmental, social and governance befektetések. Mik ezek? Mit jelent az ESG szemlélet a gyakorlatban? Kósa Endre, az Amundi Alapkezelő Zrt. vezető részvényelemzője volt vendégünk a stúdióban. Azt is megbeszéltük, hogy mekkora a fenntartható befektetési piac nagysága globálisan, a nagyobb régiókban és hazánkban. Logisztikai híreink között szerepelt a DHL újítása, egy Boeing 777-et hasznosítottak újra, készült belőle csomag és névjegycímke.
19/11/2019 • 0
Férfinap, Pornhub, innovációs bajnok - 2019-11-1906 óra
Na, milyen nap van ma? Igen, Erzsébet napja. De, ami ennél is fontosabb? Hát nemzetközi férfinap! Bizonyám! Erről is szó esett, majd lapszemléztünk és tőzsdei összefoglalót tartottunk. Budapest rovatunkban szóba került a Normafa parkoló és fogaskerekű, a Sofitel új befektetője és a Szeglet közösségi tér a XI. kerületben. Tényleg lecsapnak a katásokra? Ezt kérdeztük, Baka F. Zoltán az mfor.hu újságírója mondta el, mit tudott meg. Kriptopédia rovatunkban a piaci lejtmenetről, a Google és a Citigroup együttműködéséről és a PayPal-Pornhub vitáról is beszámolt Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. Aztán az innovációs bajnokokról volt szó, képzésük lehet a sikeres vállalati innováció kulcsa, mondta Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési vezetője.
19/11/2019 • 0
Urbanizáció, életmódváltás, digitális agrárium - 2019-11-1809 óra
Hétfőn szokásunk kicsit kitekinteni a jövőbe: Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban most arról beszélgettünk Kozák Ákos, szociológus, jövőkutatóval, hogy milyen életmód változásokat hoz a digitalizáció, urbanizáció. Munkaerőpiac és életstílus: milyen lesz a jövő a trendek alapján? A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen trendek körvonalazódnak a BÉT nyitását követően. Mihálovits gazda agrár rovatunkban pedig folytattuk az óra elején elkezdett témát és az agrárium digitális átalakulásáról hoztunk híreket.
18/11/2019 • 0
Luxemburg, űrkutatás, Aramco - 2019-11-1808 óra
Adóvilág rovatunkban a Benelux államokat vesszük sorra, és ismét Luxemburgban jártunk. Izgalmas kis ország, illetve nagyhercegség Európa központi részén, ahol jókor léptek meg jót, és úgy tűnik ezt a szokásukat meg akarják tartani továbbra is. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő beszéltek Luxemburgról. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Tesla gigafactory-ról és a Saudi Aramco kibocsátásról beszélt.
18/11/2019 • 0
Hétfő, fertőzések, kamatok - 2019-11-1806 óra
Elég morózus hétfőre ébredtünk, közlekedésileg is nehezen indult be a hét. Az évfordulók után lapszemle, majd tőzsdei összefoglaló következett. Budapesti rovatunkban híreket hoztunk a fővárosból, volt jó és sajnos elég rossz is. Ahogy az ezt követő téma sem volt éppen szívderítő: tavaly is többen haltak meg kórházi fertőzés miatt, mint autóbalesetben. Asbóth Márton, a TASZ munkatársa, a magánszféraprojekt vezetője mondta el a részleteket. Heti makro kitekintőnkben Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője foglalta össze, mit várnak a héten.
18/11/2019 • 0
Északi fény, tőzsde, BAK - 2019-11-1509 óra
Az elárasztott Velencéről, meghiusult tájfutó versenyről, Gran Canariaba eljutásról februárban, északi fény vadászatról beszélt a hallgatóknak Ács Gábor fapados guru. A tőzsdenyitás ma is Vavrek Zsoltnak (Equilor) jutott. Ép testben rovatunkban a vakfociról beszélgettünk Molnár Bertalannal, a Budapesti Atlétikai Klub Egyesület (BAK) elnökével.
15/11/2019 • 0
Fintech és lakópark fejlesztés - 2019-11-1508 óra
Mit takar az MNB fintech stratégiája? Szalai-Bordás Gergővel, a KPMG Legal Tóásó ügyvédi iroda jogi szakértőjével beszélgettünk a hazai fintech irányokról. Vincze Edittel, az OC Investment Solutions ügyvezetőjével pedig arról váltottunk pár szót, hogy mitől lesz egy lakóprojekt eladható?
15/11/2019 • 0
Útlezárások és telematika - 2019-11-1506 óra
Albertek nevenapja és Enyedi Ildikó magyar filmrendező születésnapja a mai. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk, majd Budapest rovatoztunk Puskás Arénával, Erzsébet híd lezárással, serpákkal. A feles hírek után pedig Németh Pállal, a WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a telematika és az IOT kapcsolatáról.
15/11/2019 • 0
Kamu gamer cuccok, bisztrók, pizzázók - 2019-11-1409 óra
Nem minden gamer, ami annak van hirdetve. Black Friday előtt beszélgetünk "gamer" cuccokról Erdős Mártonnal, a PC World főszerkesztő-helyettesével. Tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal (Equilor Befektetési Zrt.). Jancsa Jani gasztroblogger, étteremtulajdonossal beszélgettünk NOPQ gasztró rovatunkban, aki burgerpápa, de most bisztrót nyitott és egy nápolyi pizzázó tervén is dolgozik.
14/11/2019 • 0
Pénzmosó, Alfa Romeo, gyorsjelentések - 2019-11-1408 óra
A Panama Papers ügy megihlette a filmipart is. Gary Oldman, Meryl Streep és Antonio
Banderas főszereplésével a Netflix dolgozta fel a témát Steve Soderberg rendezésében The Laundromat (Pénzmosó) címmel. Az érintett felek be is akartak perelni a Netflixet, hogy megakadályozzák a film megjelenését. Dr. Magyar Csabával, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával elevenítettük fel a film alapjául szolgáló eseményeket és beszélgettünk a filmről. Az Alfa jövőjéről beszélgettünk Várkonyi Gáborral a Futóműben. Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője értékelte az S&P500 és a DAX indexet alkotó cégek eddig megjelent gyorsjelentéseit.
14/11/2019 • 0
Parkolás, új lakás vásárlók, ICT képzés - 2019-11-1406 óra
1922-ben ezen anapon kezdi meg rádióadását a BBC. Lapszemle, tőzsde, parkolás. Budapest rovatunkban a Normafánál zajló parkolóépítés kapcsán beszélgetünk arról, hogy nagy látogatottságó csomópontoknál a parkolást, vagy a tömegközlekedést célszerűbb fejleszteni. Kik a vevők, mi jellemzi ma az új lakást keresőket? Ingatlan rovatunkban Vincze Edittel, az OC Investment Solutions ügyvezetőjével folytatjuk azt a beszélgetéssorozatot, amit múlt héten kezdtünk. Laczkó Gáborral, a Stylers Group csoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási centrum alapító-ügyvezetőjével a vállalati ICT képzésekről beszélgettünk.
14/11/2019 • 0
Pálmaolaj, környezetvédelem, Est Média - 2019-11-1309 óra
A pálmaolaj brutális biznisz, de környezeti és humán oldala egyaránt katasztrofális. A nagyipari élelmiszertermelés azonban nem tud megélni nélküle, veszetten keresik a megoldást. Malajzia és Indonézia lobbizik, Európa azonba felére csökkentei az importot. Zöld rovatunkban összefoglaltuk, mit érdemes tudni a pálmaolaj bizniszről. Ritók Lajos üzletkötő mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén és milyen trendek alakultak ki a kereskedés első fél óráját követően.
13/11/2019 • 0
Fluktuáció, DxOMark, Xiaomi - 2019-11-1308 óra
Fluktuáció: változott-e az elmúlt években? Mi a különbség kölcsönzött vagy saját munkaerő között? Lehet-e ezt egyáltalán kezelni a mai munkaerőpiacon? Vendégünk volt a stúdióban Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. A DxOMark tesztjei alapján az Apple iPhone 11 Pro Max nem olyan jó, mint a Xiaomi Mi Note 10. Erről Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője számolt be.
13/11/2019 • 0
Kedvesség, mentorprogram, Sberbank - 2019-11-1306 óra
Morgó szerda lett volna, de képtelenség rendesen morgolódni a Kedvesség világnapján. Úgyhogy hiába. A lapszemlében pedig volt morognivaló, a tőzsdei összefoglalóban is. Lé Marietta, a Járókelő.hu alapítója is sok olyan dologról számolt be, amelytől egy rendes budapesti polgárnak felmegy a vérnyomása. Kkv rovatunkban az Országos Vállalkozói Mentorprogramról beszélgettünk, Dr. Balla Gergely a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Országos Vállalkozói Mentorprogram projekt operatív vezetője magyarázta el, hogy működik a dolog. A Bankok és az e-commerce kapcsolatáról beszélt Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója, a Sbrebank példáján keresztül.
13/11/2019 • 0
Tőzsdenyitás és dokumentum filmfesztivál - 2019-11-1209 óra
Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője gyenge emelkedésről számolt be európai tőzsdékről és a hazairól egyaránt. Kultmogul rovatunkban a mától hétvégéig tartó 16. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról beszélgettünk Gyureskó Enikővel, a Verzió programkoordinátorával.
12/11/2019 • 0
Fenntartható befektetés, fizetési megoldások, logisztika - 2019-11-1208 óra
ESG megközelítés a befektetési piacon. Mi ez? Hogyan hat az árakra, hozamokra? Honnan áramlik a pénz az ilyen alapokba? Volt kérdésünk bőven, de Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvény portfólió menedzsere állta a sarat. A verseny sokat változott az elmúlt 10 évben a fizetési iparágban, köszönhetően a technológiának és a piacnyitó szabályozásnak, de mit tartogat a jövő? Martinovic Borisszal, a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával beszélgettünk. Logisztikai rovatunkban hoztuk híreket a dunai árufuvarozásról, a Waberer's-ről, valamint az észak-balatoni, 29-es számú vasútvonal villamosításáról.
12/11/2019 • 0
Dollár, forint, Bitcoin 10 évre, hackaton - 2019-11-1206 óra
72 éves Nagy Bandó András. Lapszemle, tőzsde, Budapes. Kiss Mónika, független tőkepiaci elemzővel a dollárról és a forintról diskuráltunk. A Kriptopédiában Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója hozott híreket arról, hogy sokan 10 évre szóló befektetésnek a Bitcoint választanák, vagy hogy mennyire gáz tőzsdén tárolni a kriptopénzt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem november 13-14-én 24 órás innovációs ötletversenyt rendez a jövő egyeteméről. Erről az egyetem rektorával, dr. Koltay Andrással beszélgettünk.
12/11/2019 • 0
IoT, biztonság, libák - 2019-11-1109 óra
Heuréka-élmény rovatunkban a digitális asszisztensek jövőjéről beszélgettünk biztonsági szempontból. Hogyan hackeltek okos porszívót, okoshangszórót, mennyire biztsonságosak IoT eszközeink? Okostévék és routerek is komoly biztonsági résekkel küzdenek, mint kiderült. Keleti Arthur, kibertitok jövőkutató, IT biztonsági stratéga, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója volt vendégünk. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el a BÉT kereskedésében kialakult trendeket, majd Mihálovits Gazda Márton nap alkalmából a libatartásról beszélt.
11/11/2019 • 0
Vallonok, flamandok, Alibaba - 2019-11-1108 óra
Ha hétfő, akkor: Adóvilág! Európában utazgatunk, ma Belgiumba látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt Belgium gazdaságáról és adózásáról, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő segített megfejteni a multikulturális ország nehézségeit, vitás kérdéseit. A Singles day Kínában már lepipálja a Black Friday-t vagy a Cíber Monday-t is. Erről is beszélt Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője, aki az Alibaba adatait, papírjainak árfolyamát vizsgálta ennek kapcsán piaci hotspotunkban.
11/11/2019 • 0
Márton, sünök, száraz november - 2019-11-1106 óra
Márton napi agymenéssel kezdtük a hétfő reggelt, bearanyozva ezzel mindenkinek a kicsit fájdalmasan kezdődő munkahetet. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló következett, majd azonnal belevágtunk a fajsúlyosabb témákba. Például, hogy Óbudán az új polgármester sün és madárvédelmi programba fogott. Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer (III. kerület) polgármestere mondta el, miért fontos ez. Aztán, így a száraz november közepe felé megnéztük, hogy egy felépülő alkoholista hogyan gondolkodik erről a kezdeményezésről. A 44 éves Viktor saját tapasztalatból beszélt. Amerikai maginflációs, és magyar GDP adat érkezik, ezekről beszélgettünk Eppich Győzővel, az OTP Elemzési Központ elemzőjével.
11/11/2019 • 0
Utazók pénzügyei, gyorsjelentések, infláció - 2019-11-0809 óra
Pénzügyek, kártyák, pontok, reptéri várók utazáskor. Ács Gábor beszélt ezekről a fapados rovatban. Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató magyarázta a tőzsdei árfolyamokat. Két gyorsjelentésről (OTP, Richter) és egy inflációs adatról is kérdeztük. Visszatértünk az utazási témákhoz, teret engedve a hallgatói kérdéseknek.
8/11/2019 • 0
Irodapiac és szélessáv - 2019-11-0808 óra
Irodapiaci fejlesztésekről, hozamokról, kilátásokról beszélgettünk Gereben Mátyással, a CPI Hungary országigazgatójával. Majd Szekeres Viktort, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosát láttuk vendégül. Vele az 5G és a Wifi6 jövőjéről, felhasználásuk módjairól váltottunk pár szót.
8/11/2019 • 0
Nemere, törökök, Vizesgála, adójóváírás - 2019-11-0806 óra
Nemere Istvánt köszöntöttük 75. születésnapján, aki egyben világrekorder is lett idén. Októberben jelent meg a 723. és 724. könyve, ezzel átvette a vezetést Barbara Cartland-tól, mint a legtöbb művet jegyző író. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. Budapest rovatunkban a törökökön mérgelődtünk, majd a hétvégi HÉV korlátozáson, makd ajánlottunk egy jó programot a Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi programsorozatból. Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza válaszolt Matolcsy György azon felvetésére, miszerint elhibázott volt az euró létrehozása. Ép testben rovatunkba is programot ajánlottunk, de a jövő hétre. A Vizesgáláról Storcz Botond, 3X olimpiai bajnok kajakozó, ötpróba kajak-kenu nagykövete beszélt. Időmilliomos rovatunkban Román László, a Generali Biztosító adóterület vezetőjeje a nyugdíjbiztosítások és a hozzájuk kapcsolodó adójóváírások szoros kapcsolatáról beszélt nekünk.
8/11/2019 • 0
Kiber, nők, tőzsdenyitás - 2019-11-0709 óra
Cyber csütörtökön Mádi-Nátor Anett, a Cyber Services Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt arról, hogyan mozdulunk el a civil kiberbiztonsag irányból katonai kibervédelmi prioritások felé, meg arról, hogy mi a Women4Cyber Initiative, az ECSO - European Cyber Security Organization 2.0 és a CyberSec Katowice. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogyan nyitott a BÉT és milyen irányvonalak kezdenek kirajzolódni. Aztán maradt idő még a hallgatók üzeneteire is.
7/11/2019 • 0
Volvo, klímasemlegesség, hotspot - 2019-11-0708 óra
Futómű autós rovatunkban a stúdióban láttuk vendégül Zseli Mátét, Volvo Autó Hungária Kft. értékesítési igazgatóját és Várkonyi Gábor autós szakértőt, akikkel több témát is megvitattunk, például azt, hogy működik a klímasemlegesség a Volvónál. Piaci hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője keresett izgalmas híreket, sztorikat a nemzetközi tőkepiacokról.
7/11/2019 • 0
Erdogan, új lakások, e-ker - 2019-11-0706 óra
Csodálatos csütörtök reggelre ébredtünk, amit még egy kis diplomáciai látogatással járó útlezárás-cunami sem tudott elrontani. Na jó, de. Ezt jól ki is veséztük Budapest rovatunkban: mikor hol és merre jár a törökök törökje? De arról is szó volt, hogy ma 250 éves a Semmelweis Egyetem. Az Erdogan látogatás apropóján Feledy Botond, külpolitikai szakértő segített kicsit kontextusba helyezni a török helyzetet, külpolitikát. Valóban kevesebb vevő van az új lakások piacán? Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője válaszolt. Gönczy Gábor, a Stylers Group vezérigazgatója pedig mesterséges intelligenciáról beszélt a az e-kereskedelmi ajánlórendszerekben.
7/11/2019 • 0
Hitelek, tőzsdék, klímavészhelyzet - 2019-11-0609 óra
Hitelek, babaváró, lombard. Ács és Mihálovits kolléga elmélkedik a hitelboomon. Tőzsdenyitás, majd zöldülés. Reakció a klímavészhelyzet budapesti elfogadására: jó, de nem elég. Mi kéne még? Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiafelelőse volt a beszélgetőpartnerünk.
6/11/2019 • 0
Vásárlóerő és kínai noname mobilok - 2019-11-0608 óra
Mit mutat az európai és magyarországi vásárlóerő alakulása? A „GfK Vásárlóerő Európában 2019” című tanulmányból kiderül. A részletekről Kui Jánossal, a GfK nagyvállalati értékesítési vezetőjével beszélgettünk. Aranyköpés rovatunkban Kocsis Zoltánt idéztük, majd Mobilózis rovatunkban Erdős Mártonnal, a PC World Magazin főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk a Singles' Day brutális akcióiról, illetve ennek kapcsán arról, hogy van-e piaca Európában a kínai noname gyártóknak.
6/11/2019 • 0
Kgfb, kkv-stratégia, BlaBlaCar - 2019-11-0606 óra
Morgás a kötelező nyelvvizsga miatt, lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban egy hírcsokorral készültünk, majd az emelkedő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról elmélkedtünk. Hogy mi áll a drágulás hátterében, azt Marschalek Pétertől, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatójától kérdeztük. A kormány kkv-startégiájáról, valamint a kkv-szektor problémáiról és lehetőségeiről szóló tanulmányról számoltunk be kkv rovatunkban. Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával e-commerce rovatunkban a hosszútávú autómegosztásról beszélgettünk.
6/11/2019 • 0
Tőzsdenyitás és Fuchs Jenő - 2019-11-0509 óra
Az éppen Bostonban tartózkodó Katona Csabát nem sikerült utolérni, volt azonban sok hallgatói üzenet, és hozzászólás. A tőzsde gyenge forgalommal és enyhe mínuszban nyitott, ezt Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el. Dokumentumfilm készült Fuchs Jenő olimpiai bajnok kardvívóról aki egyben a budapesti tőzsde nélkülözhetetlen iparosa is volt. A producer pedig nem más, mint dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Fuchs Jenő, az első ember - egy kívülálló története című dokumentumfilmről beszélgettünk vele.
5/11/2019 • 0
Fenntartható befektetés - 2019-11-0508 óra
Fenntartható befektetés, befektetés a fenntarthatós ágba. Mi az ESG (environmental, social and governance) és miért lehet belőle profitálni? Erről beszélt Vízkeleti Sándor, az Amundi Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Logisztikai híreinkben többek között szó volt a DHL díjemeléséről.
5/11/2019 • 0
Húsleves, kriptovilág és startupok - 2019-11-0506 óra
Kétkedő kedden korán keltünk, s ködben közlekedtünk. A 60 éves Bryan Adams slágere sokaknak ajándék, másoknak átok volt. A lapszemlében a Mol gigantikus bevásárlása vitte a prímet. A tőzsdei hangulat csudajó, a kapzsiságindex csúcson. Kés-Villa-Buda: a húslevesen is túl. Budavári Dóra mesél erről. Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója pedig többek között az ENSZ újításáról. A V4 Startup Force - lendület a régió tehetséges vállalkozóinak, tudtuk meg Dávid Andortól, a Visegrádi Alap ügyvezető igazgatójától.
5/11/2019 • 0
Űr, Hold, agrárbárók - 2019-11-0409 óra
Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban Dr. Pacher Tibor, a Puli Space alapítója, igazgatója beszélt az okt. 21-25. között zajlott 70. International Astronautical Congress-ről. Melyek a jövő ígéretei? Újra fókuszban van a hold? A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mi emelkedik és mi nem a Budapesti Értéktőzsdén. MIhálovits gazda pedig a New York Times EU-t és Magyarországot szapuló, agrártámogatások témájával foglalkozó cikkét magyarázta.
4/11/2019 • 0
Brexit, McDodo, Saudi Aramco - 2019-11-0408 óra
Adóvilág rovatunkban a brit fejlemények miatt Brexit update-tet tartottunk. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere mondta el, hogy mi várható gazdasági és adóügyi szempontból a britek kiválása után, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő tette kontextusba a hétvége eseményeit. Piaci hotspotunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a McDonaldsról és a Saudi Aramcóról. Előbbinél botrány miatt távozik a vezér, utóbbi a világ legnagyobb IPO-jára készül.
4/11/2019 • 0
Hétfő, Telenor, makro - 2019-11-0406 óra
Esős, borongós hétfőre ébredt a város, ráadásul rengeteg baleset és torlódás is volt az időjárás miatt. Az évfordulók, lapszemle és tőzsdei adatok után budapesti hírekkel jelentkeztünk, többek között szó volt a Pannon Parkról, a felújított Cinkotai útról és a 42-es villamos karbantartásáról is. Hivatalos: beszáll az állam a Telenorba, méghozzá 25 százalékos részesedést szerez az Antenna Hungárián keresztül. Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója mondta el az ügy hátterét. Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője beszélt német ipari termelési és hazai inflációs adatokról.
4/11/2019 • 0
Adatok, tőzsdék, sajtok - 2019-10-3109 óra
Nem igazán értjük és tudjuk, mennyire is értékesek az adataink, amíg el nem veszítjük. Kertész Zoltánnal, a KÜRT Információmenedzsment Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. adatmentés igazgatójával az adatok tárolásáról, elvesztésük utáni lehetőségekről beszélgettünk. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője kommentálta a tőzsdei kereskedés első perceiben történteket. Reményik Kálmán, sajtkészítővel a Nemzet Sajtjáról beszélgettünk NOPQ gasztronómiai rovatunkban.
31/10/2019 • 0
Információbiztonság, Peugeot-Fiat házasság, Roku - 2019-10-3108 óra
Integrált megközelítés a vállalati kockázatok és jogszabályi megfelelés kezelésére. Tóthmajor Máté, a Kürt Zrt. termékfejlesztési vezetője volt a vendégünk. A Peugeot-Fiat házasságról Várkonyi Gáborral beszélgettünk. Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péterrel, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötőjével beszélgettünk a Roku kilátásairól.
31/10/2019 • 0
Vaddisznók, Mol és okosplázák - 2019-10-3106 óra
Farkasok nevenapja és Bud Spencer születésének napja a mai. Lapszemle, tőzsde. Vaddisznók Budapesten. Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője mondta el, hogy mit is keresnek itt. Itt a Mol gyorsjelentés. Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető részvényelemzője segített értelmezni a számokat. Okosplázákról és jövőtudatos épületekről Vámossy Istvánnal, a Paulinyi&Partners építészeti cégcsoport egyik projektigazgatójával, az Etele Plaza társtervezőjével beszélgettünk.
31/10/2019 • 0
Pálmaolaj, tőzsdenyitás, mini fapados rovat - 2019-10-3009 óra
Mi a baj a pálmaolajjal? Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője válaszolt. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a mai FED döntésre és a holnapi Mol gyorsjelentésre hívta fel a figyelmet. Az utolsó pár percben kicsit fapadosoztunk, hiszen pénteken nem lesz se Millásreggeli, se Fapados rovat.
30/10/2019 • 0
Készpénz és ujjlenyomatok mindenütt - 2019-10-3008 óra
6000 milliárd forint a forgalomban lévő készpénzállomány, ebből mintegy 4900 milliárd forint a háztartásoknál van. Nem vagyunk valami pengék a pénzügyekben. Az ezt alátámasztó OTP Öngondoskodási Indexről Kovács Antallal, az OTP Bank vezérigazgató helyettesével beszélgettünk. Egyik mai születésnaosunk, Paul Valéry francia költő egy gondolatát citáltuk Aranyköpés rovatunkban, majd Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával a Samsung körül kialakult ujjlenyomat szkenner mizériáról váltottunk pár szót Mobilózis rovatunkban.
30/10/2019 • 0
Roncsok, csipszadó, KIVA - 2019-10-3006 óra
Ma az Alfonzokkal és Alfonzinákkal együtt ünnepeltünk. Ők a nevük napját, mi pedig a jelölésünket a Príma Primissima díjra. Lapszemle, tőzsde, roncsok. Ez utóbbi Budapest, te csodás rovatunkban került terítékre. Ludmán Katalinnal, a járókelő.hu kampánykoordinátorával beszélgettünk a főváros utcáin elhagyott autóroncsokról, elszállíthatóságukról, tárolásuk lehetőségeiről. Dr. Halmy Eszterrel, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökével arról váltottunk pár szót, hogy fogyaszt-e a csipszadó? Kkv rovatunkban Szöllősy Jenő, adótanácsadó, az ICT Europa Holding csoportvezetőjevilágított rá a KIVA előnyeire.
30/10/2019 • 0
Krach, tőzsdenyitás, Győri Balett - 2019-10-2909 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történésszel az 1929-es gazdasági világválságról beszélgettünk. Buró Szilárdot, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjét a részvényárfolyamokról és devizakurzusókról faggattuk. A 40 éves Győri Balettről Kiss Jánossal, a Győri Balett igazgatójával, Kossuth-díjas Érdemes művésszel beszélgettünk a kultmogul rovatunkban.
29/10/2019 • 0
Libra, kvantumfölény, logisztika - 2019-10-2908 óra
Egy kiterjesztett kriptopédia rovatot csináltunk. Bejött hozzánk Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója. Beszélgettünk a Facebook Librájáról, a kormányok saját kripto projektjeiről, na meg arról, hogy fenyegetést jelent-e a blockchain technológiára a kvantumfölény elérése. Logisztikai rovatunkban meglepő módon logisztikai híreket gyűjtöttünk össze és osztottunk meg a hallgatókkal.
29/10/2019 • 0
Airbnb, karbonadó, rákgyógyítás - 2019-10-2906 óra
156 éves a Nemzetközi Vöröskereszt. Lapszemle, tőzsde, hírek és a csodás Budapest. A rovatban Schumiczky Balázzsal, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnökével beszélgettünk arról, hogy a budapesti Airbnb szállásokon eltöltött vendégéjszakák száma tavaly meghaladta az 1,8 milliót, ami 25 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. Hidi Jánossal, a Mol vezető energiapiaci elemzőjével, a Guruló Hordó blog szerzőjével pedig azt a kérdést feszegettünk egy Világbankos tanulmány alapján, hogy mekkora karbonadót viselnének el a hazai autósok a benzin árában. Aztán előkerült még egy kutatás. A gyógyszergyártás és az egészségügy jövőjét, valamint a legújabb technológiák hazai helyzetét vizsgáló II. Innovatív Gyógyszeripari Körképről beszélgettünk Dr. Holchacker Péterrel, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával. A felmérés alapján feltételezhetjük, hogy 10 éven belül gyógyíthatóak lesznek a daganatos betegségek, vagy akár a cukorbetegség.
29/10/2019 • 0
Digitális transzformáció, tőzsdenyitás és a jövő év hala - 2019-10-2809 óra
Miért buknak meg a digitális transzformációs projektek? Kínzó kérdésünkre Frankó Csuba Dea, jövőkutató, innovációs tanácsadó adta meg a választ Heuréka élmény rovatunkban. Ma a tőzsdenyitást követő árfolyammozgások értelmezése Ritók Lajosnak, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjének jutott. Szavazás kezdődött a 2020-as év haláról. Mihálovits Gazda rovatunkban Harka Ákossal, a Magyar Haltani Társaság elnökével beszélgettünk az esélyesekről.
28/10/2019 • 0
Ukrajna és gyorsjelentések - 2019-10-2808 óra
Adóvilág rovatunkban ma Ukrajna került terítékre. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő mutatta be területét tekintve Európa második legnagyobb országát. Hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az Amazonról és az Intelről hozott a gyorsjelentésükhöz kapcsolódó infókat.
28/10/2019 • 0
Gyorsulás, drágulás, lassulás - 2019-10-2806 óra
Simon nap, animáció világnapja, lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban beszéltünk vásárlóerő rangsorról, illegális gyorsulásról, majd a pár nap múlva induló kgfb szezonról volt szó. Mire számíthat annak a több mint egymillió gépjárműnek a tulajdonosa, akiknek még mindig január elsejére esik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója? Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja elemezte az idei kilátásokat. Heti kitekintő rovatunkban Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője hívta fel a figyelmet a héten érkező GDP adatokra, illetve arra, hogy lesz amerikai kamatdöntés is és ugyanonnan munkaerőpiaci adatokat is várunk, tehát egy izgalmas hét elé nézünk.
28/10/2019 • 0
Buzz, Ryanair, tőzsde, utazás - 2019-10-2509 óra
Fapados rovatunkban először tisztázzuk a Ryanair budapesti bázisának bezárása körül kialakult félreérétseket. Aztán a tőzsdék állásáról hallgatunk infókat Ritók Lajostól, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjéről. A műsor vége felé még megreptetjük a hallgatókat, vagyis üzenet formájában érkezett utazási kérdéseikre keresünk válaszokat, tippeket.
25/10/2019 • 0
Kisvállalkozók és ultrafutók - 2019-10-2508 óra
Kisvállalkozók, adminisztráció, időgazdálkodás. Dancsné Engler Bernadett, a Budapest Bank kisvállalkozási üzletág vezetője volt a vendégünk. Új rekord az Ultrabalaton 2020 nevezési idejében. Idén 6 perc alatt betelt a létszám. Zelcsényi Miklóst, a XIV. NN Ultrabalaton főszervezőjét hívtuk telefonon.
25/10/2019 • 0
Mesés tűzfalak, időzónák és nyugdíj - 2019-10-2506 óra
Bianka nap, "Fekete péntek", Xántus János, taxis blokád, majd lapszemle és tőzsde. Magyar rajzfilmhősök a tűzfalakon. A nyolcadik kerület tűzfalait díszítgető Színes Város Csoport alapítójával, Megyeri Andrással beszélgettünk. Óraátállítás, vagy másik időzóna? Herman Gábor telekommunikációs mérnökkel, a GMT+2 időzónát Magyarországnak kezdeményezés ötletgazdájával beszélgettünk arról, hogy mi lenne az igazán jó megoldás. Fektess az innovációba, hogy legyen nyugdíjad! Jövőbe mutató befektetési lehetőségekről Munkácsi Dáviddal, a Generali Alapkezelő Zrt. portfólió menedzserével beszélgettünk.
25/10/2019 • 0
Kibertámadások és vulkanikus borok - 2019-10-2409 óra
Az élelmiszeripar a hackerek új játszótere - derült ki IT rovatunkban. Kibertámadások az élelmiszeriparban? Mi köze az agráriparnak a kibertérhez, kiber fenyegetettségekhez? És miért most került elő ez a téma? Tóthmajor Máté, Kürt Zrt. termékfejlesztési vezetője beszélt erről. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, illetve milyen események befolyásolhatják a kereskedést. NOPQ gasztro rovatunkban a vulkanikus borok nyomába eredtünk. Cartwright Éva, a GoVolcanic főszervezője-ötletgazdája mondta el, mi ez az esemény, és mik azok a vulkanikus borok.
24/10/2019 • 0
BMW, Dyson, Tesla - 2019-10-2408 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor beszélt először a luxus szegmensről, mely az előrejelzések szerint globálisan a 2018-as 65 ezer darabról 2020-ra 140 ezerre (!) fog nőni. Ezzel lehet pénzt keresni, és minden európai klíma diszkusszió ellenére, ha tartani akarja a profitabilitását a BMW, erre kell fókuszálnia, szóval ebbe az irányba változik a stratégia. Aztán, a Dyson nagy mellénnyel állt neki újra feltalálni az elektromos autót, pár hete bejelentették, hogy ez túl komplex feladat, és felhagynak a fejlesztéssel. De jutott idő még az elektromos és önvezető autók jövőjéről is beszélni kicsit. Hotspot piaci körképünkben Kiss Nicholas, az Erste részvényelemzője beszélt a Tesla és a Microsoft papírjairól, és a piacnyitásról.
24/10/2019 • 0
Salamon, MÁP+, garázsok - 2019-10-2406 óra
Salamon napján egy kis mondókázásra szólítottuk fel a kedves hallgatókat. Az események között megemlékeztünk több mindenről, de az 1956-os szovjet bevonulásról kimondottan. Meg arról is, hogy ma van a Magyar Operett Napja. A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után budapesti hírek következtek, majd a szuperállampapírokról beszélgettünk. Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője mondta el, hogy az államkincstár miért helyezett kilátásba szankciókat a bankok felé, és hogyan lehetett arbitrálni a MÁP+-szal. Budapesten egyre inkább vennék a garázsokat, mint bérelnék, már ha van mit - mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
24/10/2019 • 0
Washington, BÉT, DecaDancer - 2019-10-2209 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész jelentkezett Washingtonból és adekvát módon George Washington és Washington város volt a témája. Egy történész a múzeumok és könyvtárak városában, ahol megelevenedik az amerikai történelem. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője mondta el, hogy pozitívan és igen nagy forgalomban nyitott a BÉT, hála az OTP-nek. A többi bluechipről is beszámolt. Kultmogul rovatunkban pedig egy nemzetközi premier volt, hizsen a Millásreggeliben hangzott el először a DecaDancer együttes Underworld című száma. Fűzfa Zoltán alias Pocky, a zenekar alapítója mesélt arról, miért jött létre az együttes, mik a célok.
22/10/2019 • 0
Autók, utasok, logisztika - 2019-10-2208 óra
Harmadik alkalommal rendezik meg október 25-27. között a Budapest Auto Show-t, méghozza bel-Buda szívében, a Millenáris parkban. Ráadásu lesznek motorok is, és ki is lehet próbálni az autókat. Borsi Dávid, SMARTPR-Agency Kft. kommunikációs tanácsadó mondta el a részleteket. A hallgatók dörgedelmes üzenetekkel fejezték ki egyet nem értésüket a taxis interjúval, illetve a szervezetek hozzáállásával kapcsolatban. Ezt követően logisztikai hírekkel foglalkoztunk, többek között észt és holland rendőrségi újítások, tehervonat Budapest és Kína között került terítékre.
22/10/2019 • 0
Csatorna, taxisok, Bolt - 2019-10-2206 óra
Itt van, megérkezett a Star Wars utolsó általunk ismert karaktereket még felvonultató utolsó és végleges trailere, lehet gyúrni a karácsonyi bemutatóra, grandiózus lett. De hopp! - milyen nap is van ma? Kispéntek, minden bizonnyal, mert szerda ünnepnap, így a csütörtök lesz a morgós szerda és a második hétkezdés, úgyhogy még kishétfő is pláne. ÉS MA VAN A CAPS LOCK világnapja is! Ennek örömére (is) egy kis fővárosi csatornabúvárkodással kezdtünk: miért dugul el, és mivel? Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője vezetett minket a város alá. Mi a baj a Bolt taxikkal? Miért fenyegetőzik demonstrációval egy szervezet ellenük? Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke válaszolt kérdéseinkre. Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója pedig híreket hozott a kriptovilágból.
22/10/2019 • 0
Kibertitok, bug bounty, vaddisznók - 2019-10-2109 óra
Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban azt vizsgáltuk, hogy mi a kibertitok, miért fontos ez, kinek kell és mit tud vele tenni? A legfrissebbekat az AI és kibertitok kutatásban Keleti Arthur, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató hozta. Azt is elmondta, mi az a Bug Bounty és miért fontos ez, illetve, hogy mi az etikus és mi nem a hackingben. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és mit csinál a forint a cseppet sem megnyugtató globális helyzetben. Mihálovits gazda pedig a vaddisznó vadászat rejtelmeibe vezetett be minket, most, hogy a TEK éber őrei elvileg lakott területen vigyáznak arra, hogy a vad jószágok be ne hordozzák a sertéspestist. Azért nem olyan könnyű műfaj ez...
21/10/2019 • 0
Fehéroroszok, oroszok, bukták - 2019-10-2108 óra
Adóvilág rovatunkban még mindig a FÁK-országokban kalandozunk, Oroszország után most Belorusszia következett. Az ország története, gazdasága, adózása volt soron először, erről Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő a belarusz politikát taglalta. Nem meglepő módon Kína is bekúszott a képbe. Piaci hotspotukban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hatalmas buktákról számolt be, a Boeing, a Johnson and Johnson háza tájáról, de előkerült a Coca-Cola is.
21/10/2019 • 0
Szegénység, döntések, makroadatok - 2019-10-2106 óra
Az évfordulók között szó esett a szekigaharai csatáról, amely 1600. október 21-én zajlott, és a trafalgari ütközetről, amely szintén ugyanezen napon, csak 1805-ben történt. De megemlékeztünk Georg von Siemensről is, aki a Deutsche Bank megalapítója és Krúdy Gyuláról, akinek aranyköpésünket is szenteltük. Az első zenénket azonban az 1940-ben született Manfred Mann tiszteletére játszottuk. Budapesti rovatunkban híreket hoztunk, utána pedig a szegénységi küszöbről volt szó: rosszabb a helyzet, mint a statisztika alapján gondoltuk. Székely Sarolta, az Mfor.hu újságírója mondta el, miért. Heti makro kitekintőnkben pedig MNB és EKB kamatdöntő ülésekről, valamint BMI adatokról volt szó, Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője mondta el, mire számít.
21/10/2019 • 0
Fapados, Eilat, Kolonics - 2019-10-1809 óra
Ha péntek, akkor… Igen, a Fapados rovat, Ács Gábort hívtuk, hogy megválaszolja azokat a kérdéseket, amiket ti kérdeztetek. Kezdtük az Eilattal kapcsolatos kérdésekkel, melyekre kimerítően válaszolt a szaki. Aztán Barcelona és Lisszabon is szóba került, és az, hogy ha önhibánkon kívül lecsúszunk a járatunkról, akkor mi a helyzet? A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el a BÉT főbb számait. Épp testben sport rovatunkban pedig az október 23-i Kolonics emlékfutásról volt szó. Csabai Edvin kenus, tizenhétszeres maraton kenu világbajnok, a világ legjobb maratonistája, a Kolonics György Alapítvány elnöke mondta el, mi ez.
18/10/2019 • 0
Esport, sport, startupok - 2019-10-1808 óra
Többször foglakoztunk már esporttal a műsorban, most az esport versus sport üzleti szemmel volt témánk. Hogy ezt jól kontextusba tudjuk helyezni, itt volt velünk a stúdióban Balázs Sebestyén, a KPMG tanácsadója és egyben maga is esport játékos, az első Magyar Nemzeti Esport Bajnokságot idén a Hearthstone nevű játékban ő nyerte meg. Új startup program indul, erről beszélt Fischer András, OTP Bank Retail Innováció Főosztály vezetője. Ez közkeletűbb nevén az OTP LAB, a bank innovációs szervezete, és a startup program gazdája. Szó esett mindenről, ami a programmal kapcsolatos, jelentkezésről, folyamatáról.
18/10/2019 • 0
TI, Brexit, nyugdíj - 2019-10-1806 óra
Lukács napján és optimista pénteken szó esett a BBC-től és a Texas Instrumentsről is. Budapest rovatunkban több hírt is megosztottunk, például azt, hogy drónok zavarják meg a ferihegyi légiforgalmat, és azt is, hogy ismét lesz Gardrób közösségi ruhavásár a hétvégén. Közben Juncker úr arról tweetelt, hogy megvan a Brexit megállapodás! Most már csak az a kérdés, hogy milyen megállapodás ez pontosan? Esélylatolgatást tartottunk Feledy Botond, külpolitikai szakértő segítségével. A sarkon túl a recesszió, ilyenkor kell fejleszteni a munkaerőt! Nyisztor József, a munkaerőfejlesztés szakértője, a Training360 ügyvezetője beszélt erről. Aztán jött egy kis nyugdíj matek, Schaub Erika, Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója segítségével.
18/10/2019 • 0
Adatlopás, tőzsdenyitás, pincefalu - 2019-10-1709 óra
IT rovatunkban ismét megállapításra került: a humán tényező mindig kockázat. Most egy csúnya oroszországi banki adatlopáson keresztül jutottunk erre a megállapításra Tóthmajor Máté, a Kürt Zrt. termékfejlesztési vezetőjének segítségével. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a tőzsdenyitás részleteit osztotta meg a hallgatókkal, Kántor Endre kolléga pedig a györkönyi pincefaluról gyűjtött tapasztalatait.
17/10/2019 • 0
BEPS 2.0, vezetőváltás, Wirecard - 2019-10-1708 óra
Az utóbbi években a nemzetközi adózás terén soha nem tapasztalt szabályozási hullám indult el. Az OECD és az Európai Unió nyomására módosulnak kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények, feketelisták készülnek és szinte mindennap hallunk a digitális multik ügyeiről. Ennek keretén belül az OECD belengette a digitális gazdaság megadóztatására a BEPS 2.0-át. A szabályozásról dr. Magyar Csabával, a Crystal WorldWide Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk. Futómű rovatunkban Várkonyi Gáborral a Renault és Nissan élén megtörtént vezetőváltásról beszélgettünk, amitől sokan a két autógyár közti feszültségek elsimulását várják. Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a Wirecarddal foglalkozott.
17/10/2019 • 0
Élelmiszerpazarlás, LTP, olcsóbbá váló lakások - 2019-10-1706 óra
Hedvig névnap és a National Geographic 1888-as első megjelenésének a napja. Lapszemle, tőzsde. Rekordmennyiségű élelmiszert szállított az élelmezési világnapi konvoj. Az élelmiszerpazarlásról Sczígel Andreával, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójával beszélgettünk. November 1-jével felfüggeszti lakás-takarékpénztári termékének értékesítését az OTP Lakástakarék. A témáról Palkó Istvánnal, a Portfolio.hu elemzőjével beszélgettünk. Aki most akarja eladni a lakását, már lecsúszott a nagy üzletről. Az árak megindultak lefelé. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője számolt be a legújabb ingatlanpiaci fejeményekről.
17/10/2019 • 0
Vadászok vs. túrázók, tőzsdenyitás - 2019-10-1609 óra
Szuperzöld rovatunkban arról beszélgettünk, hogy mi van, ha puskalövések zavarják meg a túrát? Mik a szabályok az erdőben túrázóknak, vadászoknak? Nógrádi Attilával, a Turista Magazin főszerkesztőjével és Nagy Loránd Istvánnal olvasószerkesztő, szaklektorral kerestük a válaszokat. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője értékelte a tőzsdék reggeli teljesítményét, majd pár hallgatói sms elolvasása után a műsorvezetők elbúcsúztak közönségüktől.
16/10/2019 • 0
Hálózatok, felhők, pixelek - 2019-10-1608 óra
Üzleti hálózatok - üzlet a hálózatban! Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa és dr. Megyesi Péter, a cég mérnöke járt nálunk. Szó volt a hazai vállalati informatikában leginkább fejlesztendő területekről, hálózatokról, digitalizációról, felhőről. Aranyköpés rovatunkban Eugene O'Neilltől idéztünk, majd Mobilózis rovatunkban átnéztük a Google Pixel család legújabb kütyüit Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztőjének értő tolmácsolásában.
16/10/2019 • 0
Rigómező, víz, fast fashion - 2019-10-1606 óra
Ezen a napon Hunyadi János vereséget szenved Rigómezőnél 1448-ban. Lapok, tőzsdék. Budapest, te csodás rovatunkban Lé Mariettával, a Járókelő.hu alapítójával néztük át a heti panasztermést, amit a járókelőktől kaptak. Ezt követően a Budapest Water Summit 2019 rendezvény részleteiről és a kevés víz - sok víz - szennyezett víz problémakörről beszélgettünk Szöllősi-Nagy András professzor úrral. Kkv rovat, majd e-commerce. Az elmúlt 10 évben hatalmas ütemben tört előre az úgynevezett „fast fashion” ág a divat és ruházat piacán. E-commerce rovatunkban erről beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
16/10/2019 • 0
Bíró, golyóstoll, Durrellné - 2019-10-1509 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész egy régi adósságot törlesztett: Ács kolléga és a hallgatók is nagyon várták már, hogy jobban megismerjék Bíró László és a golyóstoll történetét. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, milyen volt a nyitás a budapesti parketten, és milyen trendeket vetít ez előre. Kultmogul rovatunkban pedig arról beszélt Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője, hogy Gerald Durrell, a Családom és egyéb állatfajták írójának felesége volt Budapesten előadni. Durrellről és természetesen a mögötte álló asszonyról is szó volt.
15/10/2019 • 0
Cégenergia, pályázatok, logisztika - 2019-10-1508 óra
Most vagy soha! Energiahatékonysági beruházásokra fordítható GINOP pályázatok mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Ezzel a témával érkezett a stúdióba dr. Szabó László, az Elmű-Émász Energiakereskedő kft. ügyvezető igazgatója és Lukácsi Péter, az Elmű-Émász Solutions kft. Szakértője. Logisztikai rovatunkban szó esett arról is, hogy egyesülhet az Eurostar és a Thalys nemzetközi vasúttársaság.
15/10/2019 • 0
Makett, közlekedésfejlesztés, non-profitok - 2019-10-1506 óra
Névnapok, események és jeles napok után lapszemlét tartottunk, majd azonnal rátértünk budapesti témánkra: makettkiállításon lehet megnézni, mi épül Budapesten. De mi ez? És mi az a KÉK? Dávid Eszter projektvezető, a KÉK munkatársa mondta el. Az önkormányzati választások után felmerül a kérdés: milyen közlekedést érintő fejlesztések vannak függőben és mi hiányzik még Budapestről? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója mondta el. Miért jó a non-profitoknak a kriptopénz? Ez is kiderült Kriptopédia rovatunkból, Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója hozott híreket.
15/10/2019 • 0
Chatbotok, AI, felelős állattartás - 2019-10-1409 óra
Heuréka-élmény rovatunkban a chatbotoké és a trendeké volt a főszerep, Kiss Gergely, az Attrecto Zrt., alapító, CEO-ja beszélt arról, hogy milyen irányok vannak és milyen fejlesztésekre lenne a legnagyobb szükség. Ritók Lajos, az Equior üzletkötője mondta el, milyen kép rajzolódik ki a Budapesti Értéktőzsdén és Európában. Majd, Mihálovits Gazda beszélt rövide és tömören a felelős állattartásról.
14/10/2019 • 0
Oroszország, Libra, VW - 2019-10-1408 óra
Ismét egy igen nagy ország került a fókuszba Adóvilág rovatunkban. Oroszország nagyhatalom, javakban is dúskál, de komoly hendikeppel indul a vezető hatalmak között, nyomot hagyott rajta a 80 év kommunizmus. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere mondta el mit érdemes tudni az országról adójogilag, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő adott geopolitikai hátteret. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Libra “alapító üléséről” Svájcban, a Daimler német hatósági vizsgálatáról és autóvisszahívásokról és a VW új elektromos tömegautó terveiről.
14/10/2019 • 0
Piaci félelmek és Twitter-baki - 2019-10-1406 óra
Izgalmas, egyben meglehetősen fáradt hétfőre ébredtünk, az önkormányzati választások másnapján. Megbeszéltük, hogy 1911-ben ezen a napon Budapesten bejegyezték az első magyar filmvállalatot, a Hunnia Filmgyárat. A lapszemle és tőzsdei helyzetkép után pedig rátértünk budapesti híreinkre. Majd, hallgatók kérték következett. Milyen trendek alakítják a piacokat? Törökök, USA-Kína, Brexit-saga és egyéb nyalánkságok, aki szakértett: Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője. A Twitternek fontosabb a profit, mint a személyes adatok védelme, ez derült ki Szalai-Bordás Gergő, a KPMG Legal Tóásó ügyvédi iroda jogi szakértője szavaiból.
14/10/2019 • 0
Fapados, tőzsde, utazás - 2019-10-1109 óra
Péntek lévén megszokott fapados rovatunkkal kezdtük ezt a blokkot, Ács Gábor mindent bele akart sűríteni 10 percbe, ami eddig kimaradt, vagy amire nem jutott, csak kevés idő. Majd, Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, milyen volt az első fél óra a BÉT-en, és milyen hétzárást várnak ennek tudatában. Ezt követően Ács és Mihálovits kollégák folytatták eszmefuttatásaikat és a hallgatói kérdések megválaszolását.
11/10/2019 • 0
Cégkapu, ügyintézés, nordic walking - 2019-10-1108 óra
A stúdióban vendégünk volt Varga László, a DMS One Zrt. szakmai igazgatója, illetve több szakmai közösség aktív tagja, a Minden, amit az iratkezelésről tudni kell című könyv szerzője. Nagyon sok céget érintő problémával kezdtünk: a kötelező cégkapuhasználat valóban csak bonyolította a céges ügyintézést? Egyre több helyen olvasni azt, hogy ez a szolgáltatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ép testben rovatunkban pedig maga a Gazda mesélt arról, milyen egészségügyi pályára állította őt a nordic walking.
11/10/2019 • 0
Kurdok, seniorok, carpe diem - 2019-10-1106 óra
Optimista pénteken az álompáros köszönt mindenkit, és megannyi érdekesség. Nem túl optimista viszont, hogy élesedik a török-szíriai konfliktus, aminek nagyon komoly hatásai lehetnek a piacokra is. Feledy Botond, külpolitikai szakértő adott hátteret az eseményeknek. Budapest rovatunkban fővárost érintő hírekkel foglalkoztunk, majd, Emberi tényező HR rovatunkban arról volt szó, hogyan őrizzük meg a seniorokat – ők a vállalkozás sikerének a kulcsa? Nyisztor József, a munkaerőfejlesztés szakértője, a Training360 ügyvezetője beszélt erről. Nyugdíjas rovatunkban pedig arról volt szó, hogy bizony a pillanatnak élünk. Schaub Erika, Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója mondta el a részleteket.
11/10/2019 • 0
Nintendo, tőzsde, poké - 2019-10-1009 óra
Nintendo Switch Lite - teszt, vélemény, érdekességek. Erdős Mártonnal, a PCWorld magazin főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk az új kütyüről. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője avatott be minket a tőzsdenyitás részleteibe. Brunda Mátyás, az ONO Poké Bowl & Bar egyik tulajdonosa pedig először segített tisztázni, hogy mi is az a poké, aztán beszélgettünk a pokézójukról. Mindezt az NOPQ gasztró rovatunkban tettük.
10/10/2019 • 0
Új autó, használt autó, Beiersdorf - 2019-10-1008 óra
Futómű rovatunkban arról beszélgettünk, hogy igaz-e az a kijelentés, hogy mindig veszítesz az új autóval. Mikor éri meg és mikor a használt? Hogy áll a piac? Mitől szaladt az egekig egy jó használtautó ára? Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője Hotspot rovatunkban a Niveat is gyártó Beierdósdorf AG-ról hozott izgalmas infókat.
10/10/2019 • 0
E-roller szabályozás, újlakás rali, lemaradás - 2019-10-1006 óra
Gedeon és Gede nap, valamint John Wesley Hyatt szabadalmaztatja a biliárdgolyót. Lapszemle, tőzsde. Komoly KRESZ módosító csomag készül az elektromos rollerek, segwayek és pedelecek témakörében. A részletekről Révész Máriuszt, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztost kérdeztük. Jön az újlakás rali. Balogh Lászlót, ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét kérdeztük, hogy milyen árakra számíthatunk az év végéig és utána. Nem zárkóztak fel az elmaradt régiók az EU-s pénzektől. A részletekbe Weinhardt Attila, a portfolio.hu elemzője avatott be minket.
10/10/2019 • 0
Klímaválság Budapesten, tőzsdenyitás, új TKM - 2019-10-0909 óra
A klímaválság már most hatással van a budapestiek mindennapjaira. Kiszáradt Duna-meder, a hatalmas viharok után az utcán hömpölygő esővíz, egyre hosszabb és intenzívebb hőhullámok. Szuperzöld rovatunkban Perger Andrással, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiafelelősével beszélgettünk arról, hogy mit válaszoltak a választáson induló hivatalos főpolgármester-jelöltek levélben történt megkeresésükre. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be az alacsony forgalom mellett zajló tőzsdei kereskedés részleteiről. A műsor utolsó perceiben beszámoltunk az MNB újításáról. Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót vezet be a jegybank, amely révén 2020-tól egyedülálló módon, első alkalommal válnak összehasonlíthatóvá két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára.
9/10/2019 • 0
Gyerekeink jövője és Samsung kütyük - 2019-10-0908 óra
Klímaváltozás hatása gyerekeink pályaválasztására, továbbtanulására. A HR Percekben Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgató volt a vendégünk. Mobilózis rovatunkban Kántor kolléga számolt be arról, hogy a Samsung Note 10 és 10 Plus mobilok, valamint Galaxy Watch Active okosóra hogy muzsikált, amíg nála volt.
9/10/2019 • 0
PJ Harvey, fotós direktor, egészséges utcák - 2019-10-0906 óra
Dénes névnap van, PJ Harvey születésnapja és a tavaly elhunyt France Gall születésének évfordulója is a mai nap. Lapszemléztünk, majd átnéztük, hogy mekkorákat estek a tőzsdék tegnap. Simonyi Tamás neve nem ismeretlena hallgatók előtt. A KPMG tranzakciós tanácsadásért felelős szenior igazgatójával most nem vállaltfelvásárlásokról beszélgettünk Budapest, te csodás rovatunkban, hanem szenvedélyéről, a fotózásról. Hogy mennyire tetszik a főpolgármester-jelölteknek az Egészséges utcák koncepció? Egyáltalán, mit is jelent az pontosan? Ludmán Katalint, a Járókelő.hu kampánykoordinátorát kérdeztük. Az óra végén kkv-knak szóló hírcsokorral kedveskedtünk.
9/10/2019 • 0
Arad, tőzsde, Art&Design - 2019-10-0809 óra
Az aradi vértanúk napja után Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa kevésbé ismert eseményeket említett Araddal kapcsolatban. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a Budapesti Értéktőzsde nyitásának első fél órája után kialakuló trendeket ismertette. Kultmogul rovatunkban pedig kézművesekről, alkotókról, kiállításról, vásárról és workshopokról beszélt Tolvaj Vica, az Art&Design Market társszervezője.
8/10/2019 • 0
Lakhatási válság és áruforgalom - 2019-10-0808 óra
Megjelent a Habitat friss éves jelentése a lakhatási szegénységről, Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Terítéken volt a bérlakás helyzet, a szegényebb rétegeket egyáltalán nem segítő kormányzati politika és minden, ami a lakhatási válsággal kapcsolatos. Logisztika rovatunkban arról volt szó, hogy egyre kevesebb árut szállítanak repülővel, és hogy rohamosan növekszik a vasúti áruforgalom Kína és Európa között.
8/10/2019 • 0
Kutyák, gazdik, Libra - 2019-10-0806 óra
Az évfordulók között elmondtuk, hogy 3 éve jelent meg a Népszabadság utolsó száma, és gratuláltunk a 37 éves Harcsa Veronikának is. Jön a Kutyás Critical Mass, a szervezők szerint a gazdik érdekvédelme is fontos. Most először szeretnék megmutatni magukat, rádöbbenteni a várvezetőket, hogy mennyien is vannak, milyen erőt képviselnek, ezt mondta Hirbek Edina, a ZöldEb Egyesület elnöke. Szakad a Libra? Kilépett a PayPal, követi a Mastercard és a Visa? Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója ismét hozta a kriptovilág híreit.
8/10/2019 • 0
Kína, megfigyelés, sertéspestis - 2019-10-0709 óra
Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban a kínai állampolgársági pontok rendszerel, a bizalom kérdése a társadalomban volt a témánk. Rab Árpád, a Corvinus egyetemi docense, jövőkutató volt vendégünk a stúdióban. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, milyen trendek körvonalazódtak az európai és hazai kereskedésben, majd a Gazda azt próbálta elmagyarázni nekünk, laikusoknak, hogy miért képtelenség a fertőzésveszélyt csökkenteni a háztáji állattartásban - mindezt az afrikai sertéspestis kapcsán.
7/10/2019 • 0
Adóvilág, EU, Osram - 2019-10-0708 óra
Minden hétfőn barangolunk a világban rendhagyó utazási magazinunkkal, az Adóvilággal. Ma nem egy országban, hanem az Európai Unióban jártunk, és azt vizsgáltuk, hogy milyenek az EU választások lehetséges adóhatásai. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere erre koncentrált, Feledy Botond, külpolitikai szakértő pedig a formálódó politikai erőviszonyokat vázolta fel. Piaci hotspotunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője két hírt hozott: az Osram felvásárlás kapcsán az osztrák AMS ajánlata visszavonását, de a Bayer-saga újabb bejelentéséről is szó volt.
7/10/2019 • 0
Családi, autó, automotive - 2019-10-0706 óra
Az évfordulók és névnapok után lapszemle következett, majd összefoglaltuk a pénteki budapesti és amerikai tőzsdei kereskedést, illetve a hétfői ázsiai zárást. Majd Budapest rovatunkban több hírt is feldolgoztunk. Például, hogy kiürítették ugyan a romhalmazt, de megvárják vajon, míg összeomlik? A System of a Down zenekar koncertjéről és a 9. Lakásmenetről is is szó volt. Ébresztő témánkban arról beszélgettünk Várkonyi Gábor autós szakértővel, hogy messze várt felett igénylik a nagycsaládosok az állami autótámogatást, a számuk napokon belül elérheti a 15 ezret. Heti kitekintő rovatunkban a hazai és amerikai inflációról volt szó, Kovács Mihály, az OTP Elemzési Központ elemzője mondta el, mire számít.Majd, a 7. Automotive Hungary kiállítás kapcsán beszéltünk Baranyai Gergő kiállításigazgatóval.
7/10/2019 • 0
EasyJet, tőzsdenyitás, utazás - 2019-10-0409 óra
Az Easyjet megváltozott árazási rendszeréről, a foglalási díj megszűntetéséről mesélt a fapados guru. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el a tőzsdenyitás részleteit. Maradék időnkben a hallgatóknak adtunk utazási tippeket például Svédországba.
4/10/2019 • 0
Nyugdíj remények és Spartathlon - 2019-10-0408 óra
Milyen lesz az első nyugdíjas heted? Lesz-e elég pénzed? Pihenhetsz, vagy dolgoznod kell? Egy reprezentatív kutatás eredményeiről beszélgettünk Schaub Erikával, Generali Biztosító személybiztosítási igazgatójával. A Spartathlon-királynő elmúlt egy éve. Ép testben rovatunkban Maráz Zsuzsanna, ultrafutóval beszélgettünk.
4/10/2019 • 0
Mozdonyok, brókerek, újoncok - 2019-10-0406 óra
Ferencek ünnelnek ma és Graham Chapmanre emlékeztünk, aki 30 évvel ezelőtt húnyt el. Lapszemléztünk, vonatoztunk, tőzsdéztünk. Budapest rovatunkban vonatoztunk még, de volt szó például Budakesziről is és programot is ajánlottunk a hétvégére. Ács és Gede kollégák megbeszéltek két érdekes hírt: brókerek háborúja az amerikai piacon és pénzküldő szolgáltatás Viber-Mastercard együttműködésben. Emberi tényező rovatunkban megnéztük, hogyan kell beilleszteni egy újoncot a meglévő kollektívába. Nyisztor József, munkaerőfejlesztési szakértő, a Training360 ügyvezetője tanácsait hallhattuk ez ügyben.
4/10/2019 • 0
Appok, korrekció, vendéglátás - 2019-10-0309 óra
IT rovatunkban saját élményeket dolgoztunk fel a közösségi autózás IT oldaláról. Appok, UX, felhasználói élmény, illetve a MÁV app bugjának megoldása is elhangzott. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogy a BÉT-en korrekció van, a tegnapi esés után zöldben a fő papírok, mutatók. Milyen kellene, hogy legyen a budai vendéglátás? Illetve, miért fogott össze 12 budai vendéglő? A 120 éves Schieszl Vendéglő és Borház tulajdonosa, ifj. Schieszl Konrád mesélt erről.
3/10/2019 • 0
Vagyonkezelés, autóipar, UniCredit - 2019-10-0308 óra
Jazzotéria munkacímmel beszélgettük “ezoterikus” vagyonkezelési formákról, Kristály tisztán rovatunkban dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója részletezte a vagyonkezelés eme formáit. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértő arról beszélt, hogy egy világszintű recesszió van napirenden a beszállítói oldalon, elkezdődött az újrarendeződés. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig az UniCredit Bank értékelését, árfolyamát, hátterét elemezte.
3/10/2019 • 0
Helga, ingatlanpiac, BP - 2019-10-0306 óra
A Helgákat köszöntöttük, illetve a ma 50 éves Gwen Stefanit. Majd lapszemle következett, és a piaci esésről szóló tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban híreket mondtunk, többet között az M2-es felújított szakaszáról és a sertéspestisről volt szó. Majd, ingatlanpiaci rovatunkban azt vizsgáltuk, hogy újabb lendületet kapott az ingatlanpiac szeptemberben. Benedikt Károly, a Duna House Marketing és PR vezetője válaszolt kérdéseinkre. Hogy áll a BP Magyarország 10. szülinapi kampánya? Knezevics Viktor, a BP országigazgatója volt vendégünk a stúdióban.
3/10/2019 • 0
Visa, tőzsdenyitás, madarak - 2019-10-0209 óra
Tegnap megígértük, hogy visszatérünk rá: mi lehet a Revolut-Visa deal háttérben? Lemák Gábor, fintech szakértő, a fintechzone.hu szerkesztője mondta el. Arról is beszéltünk, hogy a Visa megunhatta a követő szerepet és agresszívabb stratégiával próbált új piacokat szerezni. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mi történt a BÉT nyitása óta eltelt fél órában, és milyen trendet irányoz előre a start. Hétvégén mindenki nézzen és számoljon madarat, bármerre jár - jön az Európai Madármegfigyelő Napok! Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője mondott el mindent az eseményről, és, hogy milyen madarakat érdemes figyelni.
2/10/2019 • 0
Open banking, PSD2, UPC - 2019-10-0208 óra
Open banking: miért csúsznak a nagy banki fejlesztések és mi lesz, ha majd egyszer mégis elkezdenek működni? Székely Andr ás, a KPMG pénzügyi szolgáltatások terület tanácsadója azt is elmondta, éppen melyek a menő trendek ezen a területen. Aranyköpés rovatunkban Gandhitól idéztünk, pár érdekesség is előkerült az életéből. Hogy alakul át a magyar mobilszolgáltatók piaca? A UPC mobil megszűnése, a márka beolvadása a Vodefone-ba, a Telenor állami tulajdonlása és a Digi szerepe is szóba került. Koi Tamás, a hwsw.hu szerkesztője mondta el a tudnivalókat.
2/10/2019 • 0
Zebra, házibuli, sikertelen termékek - 2019-10-0206 óra
Petra és Beréngár napján azt is megfejtettük, mit jelent ez a férfinév, majd lapszemlénkben többek között az FKF új járműveiről, az itthon dolgozó külföldiekről és a dolgozni hazatérő magyarokról volt szó. Budapesti rovatunkban a zebrakampány eredményeiről, tapasztalatairól és az illegális szemétlerakás-káoszról beszélgettünk Ludmán Katalinnal, a járókelő.hu kampánykoordinátorával. De előkerültek a régi házibulik slágerei és a klasszikus sprék is, Limara, Impulse, 8x4… és természetesen a Frotti! Rövid kkv infó után Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója szemezgetett és a legvadabb kereskedelmi újításokból: ötletek, amik nem jöttek be.
2/10/2019 • 0
Slachta Margit, tőzsde, Átrium - 2019-10-0109 óra
135 éves született Slachta Marrgit, de ki is volt ő. Katona Csaba történész mesélt róla. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője tájékoztatta a nagyérdeműt a tőzsde állásáról. Kultmogul rovatunkban az Átrium sorsáról beszélgettünk Zsedényi Balázzsal, az Átrium produkciós menedzserével.
1/10/2019 • 0
Disznópestis, Japán, Észjáték - 2019-10-0108 óra
Hova fajulhat a disznópestis? Mihálovits Gazda helyzetjelentése. Japán geopolitikája. Melyik oldalon állnak? Feledy Botond, külpolitikai szakértő elmondta. "Észjáték" címmel indítottunk logisztikai rovatot, aminek az első epizódja volt ma hallható.
1/10/2019 • 0
Hamzsabégi út, kriptopédia, egészségértés - 2019-10-0106 óra
Születésnapok, lapok, tőzsdék. Budapest, te csodás rovatunkban a Hamzsabégi úti lakókkal foglalkoztunk, akik kedvenc ligetes sétányuk eltűnésétől tartanak egy vasúti nagyberuházás miatt, de a szemeretelepi sorompó is terítékre került. Andó Gergelyt, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatóját hívtuk a két ügyben. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, az online kriptoboker MrCoin.eu alapítója hozta a friss híreket. Az óra végén dr. Holchacker Péterrel, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk arról, hogy mi is az az egészségértés.
1/10/2019 • 0
Agrár irányelv és jövő ételei - 2019-09-3009 óra
Mihálovits gazda rovatunkban arról az uniós irányelvről volt szó, ami védi a termelőket. Mi volt az oka, hogy egy ilyen irányelv megszületett? És milyen előírásokkal terhelték a kereskedők a beszállítóikat? Kikre vonatkozik egyáltalán és milyen hatása lesz a piacon? Erről értekezett a gazda. Ritók Lajos, az Equilor befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mi történt a BÉT első fél órájában, és milyen trendek látszanak. Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban pedig Kozák Ákos, szociológus, jövőkutató foglalta össze, hogy mit esszik majd az emberiség 20 év múlva.
30/9/2019 • 0
Japán, japán és hotspot - 2019-09-3008 óra
Ha hétfő, akkor Adóvilág, ahogy azt már megszokhatta a kedves hallgatóság. Ázsiai turnénk mai állomása pedig Japán volt, mely szintén “kis falat”, előző állomásainkhoz hasonlóan. Mivel Feledy Botond ma nem ért rá, így Gerendy Zoltánra, a BDO Magyarország ügyvezetőjére, adótanácsadó partnerére maradt a hálás feladat, hogy földrajzilag, történelmileg, gazdaságilag bemutassa nekünk a szigetországot. Piaci hotspotunkban Kababik József, üzletkötője keresett izgalmas sztorikat a nemzetközi tőkepiacon.
30/9/2019 • 0
Bringázz, egészségügy és makro - 2019-09-3006 óra
Jeromos napján kezdtünk új hetet, de még nem új hónapot. Az majd csak holnap lesz. Ez a nap pedig a népmese napja Magyarországon, Benedek Elekre emlékezve, aki 1859-ban ezen a napon született. Lapszemle után tőzsdei helyzetkép következett, majd budapesti rovatunkban a Bringázz a munkába! kampányról beszélgettünk, Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese mondta el a részleteket. Kritikus szinten van a hazai egészségügy, erről pedig Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője beszélt. Makrogazdasági kitekintőnkben Eppich Győző, az OTP Elemzési Központ elemzője volt segítségünkre.
30/9/2019 • 0
Radiátor, fapad, tőzsdenyitás - 2019-09-2709 óra
Panelben laksz? Cseréld le a radiátorod! Koritár Zsuzsa a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. ügyvezető igazgatója beszélt az elérhető lehetőségekről. Szokásos fapados rovatunk sem maradt el és a tőzsdenyitás híreit is elmondták az Equilor Befektetési Zrt. szakértői, konkrétan Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető.
27/9/2019 • 0
Kriptókat fenyegető kvantumszámítógépek és jóga - 2019-09-2708 óra
Kriptós kívánságlista, Bitcoin árfolyam esés, kvantumszámítógép és még sok izgalmas téma a kriptopénzek világából. Debreczeni Barnabás, az online kriprobróker MrCoin.eu alapítója volt a vendégünk a stúdióban. Miért jó jógázni? Ezt a kérdést Képes Andrea vezető jógaoktatónak, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Elméleti és Alkalmazott Jógatudományi Tanszékének tanszékvezető helyettesének tettük fel.
27/9/2019 • 0
Bennfentes, új arcok és az olasz meló - 2019-09-2706 óra
Két öreg a stúdióban! Lapszemle, tőzsde. Aztán azt a kérdést feszegettük, hogy vehet-e egy bróker magának részvényt? Brückner Gergely, az index.hu újságírója írt erről, most pedig beszélt róla. Emberi tényező rovatunkban egy új kolléga érkezését a régi kollektívába témakört jártuk körbe Nyisztor József munkaerő fejlesztési szakértővel, a Training360 ügyvezetőjével. Ezt követően Vágó Attilát hívtuk. A Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjétől a CIG Pannónia Biztosító olaszországi kalandjáról kérdeztük, ami igen sokba került a cégnek.
27/9/2019 • 0
Kvantum, adatok, street food - 2019-09-2609 óra
IT rovatunkban azt jártuk körül, hogy új korszak kezdődik-e a számítástechnikában a Google Sycamore nevű kvantumszámítógépe miatt. A kiszivárgott hír szerint a Google kísérleti kvantumprocesszora 3 és fél perc alatt számolt ki valamit, ami a világ jelenlegi legerősebb szuperszámítógépének 10 ezer évig tartana. Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője foglalta össze a tudnivalókat. Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág igazgatója mondta el, mi történt a budapesti parkett első fél órájában. NOPQ rovatunkban a hazai gasztronómia felíveléséről beszélgettünk a magyar Bocuse d’Or egyesület vezetőjének szavai alapján. Ami Kántor kolléga szerint a lényeg, és ami meghatározza egy város arculatát az ottlakók és turisták számára egyaránt, az a street food. Ebben igen nagy fejlődés volt, pár jó példa is előkerült, mint a Devil’s prézli vagy a BazsaLicom.
26/9/2019 • 0
Dízel, Kia, VW - 2019-09-2608 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor autós szakértő az új Kia X-ceed-ről szeretett volna beszélni, de belefojtottuk a szót, a Shell kutas félresikerült tankolás kapcsán kérdeztük, hogy ilyenkor mit tegyen egy autótulajdonos. Aztán jutott idő bőven a Kia újdonságára, meg arra is, hogy egy kicsit a VW hírei kapcsán elemezzük, mi is történik most: VW főnökök a vádlottak padján. Piaci hotspotunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Hella eredményéről beszélt, ami most jött ki, de nem lett túl jó. Plusznak még az Infineonról is szó volt.
26/9/2019 • 0
KRAFT, nyaralók, Zsebpénzügyes - 2019-09-2606 óra
Az évfordulók és születésnaposok után a laszemlében megakadtunk a nemzeti tervtáron, mellyel a kormányzat próbál építészeti arculatot kialakítani. Majd tőzsdei helyzetkép következett, utána pedig budapesti rovatunkban Lantos Zoltán, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének kutatója, a KRAFT program vezetője beszélt a KRAFT-indexről, és arról, hogy miért végzett az első helyen ez alapján a Dunakeszi járás. Jön az ősz, az elnéptelenedő nyaralóövezetekben érdemes biztosítással fedezni ingatlanjainkat, értékeinket. Erről beszélt Molnár László, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja ingatlan rovatunkban. Harmadik alkalommal indul a Zsebpénzügyes vetélkedő. Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója beszélt arról, mi a célja a vetélkedőnek, ki indulhat rajta és meddig lehet jelentkezni.
26/9/2019 • 0
Műanyag, csomagolás, karrierváltás - 2019-09-2509 óra
Szükség van-e egyátalán csomagolásra? Ezt a kérdéskört jártuk körül Szuperzöld öko rovatunkban, mégpedig az élelmiszergyártók oldaláról: Szőllösi Réka, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója mondta el, mit tehet a fogyasztó, ha kevesebb hulladékot akar. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője foglalta össze az első bő fél óra kereskedését. Karrierváltás okosan: C. Szabó Helga karrier coach mondta el meglátásait.
25/9/2019 • 0
Forint, válság, Huawei - 2019-09-2508 óra
A gyenge forint maradt témánk továbbra is. Kinek jó a gyenge forint? - tettük fel a kérdést Zsiday Viktor, befektetési szakembernek, a Citadella Alap portfóliókezelőjének. Vajon céltudatos az árfolyam ilyen szinten tartása? Azt is megkérdeztük tőle, hogy a válságnak vajon vége van-e már, illetve, hogy meddig lehet lazítási módszerekkel kezelni a piacot. Mobilózis rovatunkban pedig a csúcstelefon szezonban a Huaweijel foglalkoztunk. Erdős Márton, a PCWorld magazin főszerkesztő-helyettese mondta el véleményét az új Huawei csúcskészülékről.
25/9/2019 • 0
Játék, forint, autóvásárlás - 2019-09-2506 óra
Az évfordulók, lapszemle és tőzsdei összefoglaló után Budapest rovatunkban társasjáték klubokról beszélgettünk, fővárosi Homo Ludenseknek. Széll Ágnes a Board Game Café ügyvezetője mondta el, hogyan működnek ezek a helyek. Rekordgyenge a forint, de halál nyugodt az MNB. Virovácz Péter, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzője világította meg a látszólagos összeférhetetlenséget. Kkv híreinkbe egy kis morgás is bekerült, e-commerce rovatunkban pedig folytattuk ott, ahol a legutóbb abbahagytuk, mégpedig, hogy megváltoztak a fiatalok autóvásárlási szokásai, és emellett általánosságban is az online vásárlási szokásaik is. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója mondta el meglátásait.
25/9/2019 • 0
Ratkó József, Csernobil - 2019-09-2409 óra
30 éve halt meg a méltatlanul elfeledett Ratkó József. Alakját Katona Csaba történész segítségével elevenítettük fel Mesél a múlt rovatunkban. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója arról számolt be, hogy a befektetők egyelőre kivárnak az MNB mai kamatdöntő ülése előtt. Kultmogul rovatunkban Csákvári Géza filmkritikussal az Emmy díjkiosztóról, a díjazottakról, kiváltképp a Csernobil eredményeiről beszélgettünk.
24/9/2019 • 0
Dell Technologies Forum - 2019-09-2408 óra
Tovább nyaggatjuk Mihálovits kollégát, hogy mondja el mit lát a Dell Technologies Forum helyszínén, majd a feles hírek után ismét bejelentkezik és interjút készít Rakoncza Zsolttal, Dell Magyarország vezérigazgatójával.
24/9/2019 • 0
Dell Fórum, Bitcoin a határidős piacon, klímaváltozás - 2019-09-2406 óra
Gellért névnap, lapszemle, tőzsde. Kit tartunk jó szomszédnak? Horváth Gáspár, a Miutcánk alkalmazás fejlesztője megmondta, ugyanis készítettek egy felmérést. Telefonvégre kaptuk Mihálovits András kollégát, aki a Dell Technologies Forum helyszínéről, a Terminal 1 Airport Event Centerből jelentkezett. A friss kriptó híreket ma is Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker MrCoin.eu alapítója szállította. Dr. Szabó Lászlóval, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatójával pedig azt a múlt héten megkezdett beszélgetést folytattuk, ami a klímaváltozás és az energiaszektor összefüggéseit volt hivatott feltárni.
24/9/2019 • 0
2030 és veszett rókák - 2019-09-2309 óra
Így élünk és dolgozunk 2030-ban: Rab Gergely, a Dell Magyarország senior tanácsadója a Dell Technologies új kutatásának eredményeiről beszélt. Ez előrevetíti a legjobb olyan változásokat, amelyeket a feltörekvő technológiák 2030-ra elhoznak az életünkbe. Ritók Lajos, az Equior Befektetési Zrt. üzletkötője a budapesti parkett első háromnegyed órájának eseményeit mondta el, és azt, hogy mire számít a mai kereskedésben. Mihálovits Gazda rovatunkban pedig annak eredtünk utána, hogy hogyan veszettségmentesítik a rókákat? Dr. Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelője válaszolt a Gazda kérdéseire.
23/9/2019 • 0
Dél-Korea és Zscaler - 2019-09-2308 óra
Adóvilág rovatunkban Dél-Koreába látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt az ország történelméről, gazdaságáról és adózásáról, majd Feledy Botond, külpolitikai szakértő helyezte fel a világpolitikai térképre a délkelet-ázsiai országot. Piaci hotspotunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési üzletkötő beszélt az IT-biztonsági és felhőszolgáltatást végző társaság, a Zscaler híreit hozta.
23/9/2019 • 0
Telenor és Árpád forrásfűrdő - 2019-09-2306 óra
Több érdekes esemény is volt ezen a napon, többek között, hogy 1889-ben Jamaucsi Fuszadzsiró megalapította a Nintendót - ok, akkor még csak játékkártyák gyártására. De ma ünnepli 70. Születésnapját Bruce Springsteen, a Főnök is. Neki zenéltünk is. Bevásárol a magyar állam a Telenorba? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírójának infoi szerint igen, mégpedig az Antenna Hungária szerez 25 százalékos részt. Száz éves az Árpád forrásfürdő. Erről Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója beszélt. Heti kitekintő rovatunkban pedig az európai konjunktúráról és magyar kamatdöntésről beszélt Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője.
23/9/2019 • 0
Fapad, tőzsde, borexport - 2019-09-2009 óra
Hallgatói kérdésekkel bombáztuk a telefonon bejelentkező fapados forradalmárt, Ács Gábort. Ezt követően az Equilor Befektetési Zrt. lakossági-üzletág igazgatója, Vavrek Zsolt számolt be a tőzsdei árfolyamokról. A műsor hátralévő idejében Kántor Endrének engedtük befejezni a tegnap elkezdett borexport témájának a kifejtését.
20/9/2019 • 0
Üzleti informatika és fitneszparkok - 2019-09-2008 óra
Az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Pintér Szabolcs látogatott el hozzánk a stúdióba. Vele a cég elmúlt évének eredményeiről, fejlesztéseikről, akvizícióikról beszélgettünk.Tánczos Zoltán, a Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszékének egyetemi tanársegédje, személyi edző pedig "Ép testben" rovatunkban a kültéri fitneszparkokról mesélt. Arról, hogy hogyan, mire, kik használják ezeket az eszközöket.
20/9/2019 • 0
Szarvasbőgés és közel-keleti feszkó - 2019-09-2006 óra
Friderikák névnapja van és ezen a napon választották Lee Iacoccát a Chrysler Corporation elnökévé. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. A hírek után pedig Mészáros Pétert, a Pilis Parkerdő Zrt. szóvivőjét hívtuk azért, hogy felhívja afigyelmet egy kitünő programra, ugyanis vezetett túrákon hallgatható a szarvasbőgés a Pilisi Parkerdőben. Feledy Botond, külpolitikai szakértővel az Irán és USA között fokozódó feszültség hátteréről beszélgettünk. Új rovatot indítunk "Emberi tényező" címmel. Ennek első epizódjában egy átfogó munkaerő piaci helyzetképet adtunk Nyisztor József, munkaerőfejlesztési szakértő, a Training360 ügyvezetője segítségével.
20/9/2019 • 0
Simjacker, tőzsdenyitás, borexport - 2019-09-1909 óra
IT rovatunkban volt ijesztgetés rendesen. Ha PC-t használsz, vagy mobilt, megszívtad. Ugyanis mindent elbarmoló Windows-frissítés jött ki, ráadásul minden SIM-kártyát támadó sérülékenységre derült fény, a Simjackerre ráadásul még orvosság sincs. Bátky Zoltán, a PC World online főszerkesztője próbálta optimistára hangolni a beszélgetést, kevés sikerrel. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el a BÉT nyitása után kialakult helyzetet. NOPQ rovatunkban pedig DeKántor Endre elmezte a magyar borexportot - illetve azt, hogy ki kavarta fel a magyar borexport állóvizét?
19/9/2019 • 0
Fantomtőke, autóipar, görögök - 2019-09-1908 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója volt vendégünk és folytattuk a múlt heti beszélgetésünket, kiegészítve azzal, hogy emelkedett fel a fantomtőke. Kiűzetés az adóparadicsomból 2. rész - fantombefektetések. Futómű rovatunkban két témát dolgozott fel Várkonyi Gábor: a BMW-től jött új Audi vezér, illetve a Mercedes bejelentette, hogy nem tervez új belsőégésű motorokat. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig a National Bank of Greece-ről beszélt, amely most tette közzé az elmúlt időszakról szóló gyorsjelentését, és a görög tőzsde fennállása, 1880 óta a görög tőzsdén jegyzett papír.
19/9/2019 • 0
Fed, villanyroller, jövő épületei - 2019-09-1906 óra
Az évfordulók és események után piaci összefoglaló, ebben természetesen szó volt a Fed kamatvágásáról, majd azonnal egy budapesti látlelet következett: a Lime villanyroller-mizéria első kézből: Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője védte a céget és felhasználóit. Egy jó csomó hírre is maradt idő, például kiszivárgott, hogy mire készülnek a britek. Aztán: hogyan kell kinéznie a jövő épületeinek? Erre dr. Gyimesi Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vállalatfelvásárlási és ingatlanjogi csoportjának vezető ügyvédje válaszolt.
19/9/2019 • 0
Másfélmillió lépés a klímaváltozásig - 2019-09-1809 óra
Szuperzöld rovatunkban a Másfélmillió lépésen túl természetfilmeken át a klímaváltozásig mindenről beszélgettünk Sáfrány József, természetfilmes, operatőr, rendezővel, abból az apropóból, hogy 40 éve éppen tartott a Másfélmillió lépés túra és filmforgatás, már a Dunántúlon. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője mondta el, milyen nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén, majd Sáfrány Józseffel folytattuk a beszélgetést.
18/9/2019 • 0
Legaltech és Googlefonok - 2019-09-1808 óra
Mesterségesen intelligens jogászok - hogy mi? Valódi mesterséges intelligencia alapú megoldást kezdenek használni a jogászok. Legaltech-ről évek óta beszélünk, sokszor említettük is, hogy ezek még gyakran csak ígéretek és az emberi munkát nehezen tudják kiváltani. Most viszont több hónapos tesztelés után egy olyan valódi megoldást vezetünk be, ami képes a dokumentum vizsgálatban, due diligence-ben és a tranzakciós átvilágításokban érdemi fejlődést és hatékonyságnövekedést hozni. dr. Tóásó Bálint, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda partnere volt vendégünk a stúdióban. Jönnek a Google új csúcsmodelljei is - tudnak is valamit, vagy csak jó iparosmunka? Fekete Gábor, az iFater.net egyik apukája beszélt erről.
18/9/2019 • 0
Zebra, hírbiznisz, AutosBuzz - 2019-09-1806 óra
Izgalmas zenékkel kezdtünk, a Guardian összeállította a 21. század 100 legjobb albumát. De szóba került a 135 éve született Slachta Margit is, az első magyar női parlamenti képviselő. A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után Le Marietta, a Járókelő.hu alapítója beszélt arról, hogy indul a "Legyen itt egy zebra" kampány. Indul az első magyar fizetős hír-elemző szájt is, a hvg360.hu terveiről Szauer Tamás, a HVG marketingigazgatója beszélt. A kkv infókat követően pedig az AutosBuzz 2019 konferencia érdekességet foglalta össze Londonból Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
18/9/2019 • 0
101 hulla Dramfjordban - 2019-09-1709 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész segítségével egy konferencia kapcsán emlékeztünk a vörös és fehér terror éveire. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a tegnapi emelkedést korrigáló tőzsdei árfolyamokról számolt be. Kultmogul rovatunkban pedig a hazai stand-up egyik kultikus alakjával, Kőhalmi Zoltánnal beszélgettünk első regényéről, ami egy skandináv krimiparódia.
17/9/2019 • 0
Telenor Ház és okos otthon - 2019-09-1708 óra
10 éves a Telenor Ház. Mit érdemes tudni róla és miért egyedülálló? Mit jelent az ott dolgozók számára az épület? Milyen szerepe van munkáltatói szempontból az irodának? Ezekről a kérdésekről Endrei-Kiss Judittal, a Telenor Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk. Rezsicsökkentés okos otthonnal? Egy korábbi beszélgetés folytatásaként Nyúzó Eszterrel, a Somfy Magyarország marketing menedzserével néztük át a lehetőségeket.
17/9/2019 • 0
PSD2, nyerő Bitcoin, klímaváltozás és energetika - 2019-09-1706 óra
Morgás a lámpa nélküli bringások miatt, majd névnapi köszöntő a Zsófiáknak. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló. Budapest te csodás rovatunkban hírcsokorral kedveskedtünk a hallgatóknak patkányírtásról, Lego Bugattiról. Csabai Károllyal, a Privátbankár.hu/Mfor.hu újságírójával a szombaton részlegesen életbe lépett PSD2 szabályozásról beszélgettünk. Tisztáztuk, hogy mi került most bevetésre és került elhalasztásra 2020 szeptember 14-ig. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabással, az online kriptobroker MrCoin.eu alapítója hozott híreket a kripto piacokról, lehetséges árfolyam nyereségről 1335 napon belül, Ethereumról. Cégenergia rovatunkban ismét vendégünk volt Dr. Szabó László, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója, akivel a klímaváltozás és az energiaszektor összefüggéseit igyekeztünk feltárni.
17/9/2019 • 0
Kereskedő botok és a jövő élelmiszere - 2019-09-1609 óra
Heuréka-élmény rovatunkban téma az AI volt a pénzügyi szektorban. Kiss Gergely, az Attrecto Zrt., alapító, CEO-ja volt vendégünk. Hitelbírálat, kockázat kezelés, csalások megelőzése, kereskedés, személyre szabott bankolás, folyamat menedzsment. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsde első 40 percében. Mihálovits Gazda pedig arról értekezett, hogy szakértői becslések szerint 2050-re körülbelül tízmilliárdra fog nőni a Föld lakossága, akiket mind élelmezni kell majd, ráadásul minél sokoldalúbban és egészségesebben, ha azt akarjuk, hogy az ember is, és a Föld is fennmaradjon.
16/9/2019 • 0
Tajvan, Kína, olaj - 2019-09-1608 óra
Adóvilág rovatunkban a Kínai Köztársaság, alias Tajvan gazdasága, adózása volt soron. Első körben, némi történelmi távlatban Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt. Majd, dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértő elemezte Tajvan igen érdekes helyzetét a Népköztársaság árnyékában. Piaci hotspot rovatunkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt az olajárakról, a GE terveiről, hogy meszabadul néhány üzletágától, Angela Merkel autógyártókhoz intézett szavairól és az Apple-ről.
16/9/2019 • 0
OK, EU-pénz, USA kamat - 2019-09-1606 óra
Az évfordulók között elmerengtünk az OK kifejezésen, amely 1840 óta hivatalosan is használatban van, az O.K. Club megalakulása óta. Aztán arról beszéltünk, hogy óriási büntit vállaltunk be, hogy jöjjön az EU pénz. Weinhardt Attila, a portfolio.hu elemzője mondta el, hogy ez mégis miért érte meg. Budapesti híreink között szerepelt a Mammut mozaikos szökőkút lebontása. Az USA kamatdöntésre és magyar fizetési mérlegre figyelünk a héten, erről beszélt Kovács Mihály András, az OTP elemzési senior szakértője. A Dell Technologies Forum Budapest 2019 érdekességeiről pedig Rab Gergely, a Dell Technologies senior tanácsadója beszélt.
16/9/2019 • 0
Faro, tőzsdenyitás, Wizz Air után sündörgő Ryanair - 2019-09-1309 óra
Fapados rovatunkban a hallgatók kérdeztek. Mikor vegyünk repjegyet Edingburghba, ha decemberben utaznánk? Hogyan jussunk el olcsón Faroba januárban? Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a tőzsdei árakról. Az óra hátrlévő felében tovább utazgattunk. Ács mester arról mesélt, hogyan liheg a Ryanair a Wizz Air nyakában.
13/9/2019 • 0
Palackozott vizek, Nagy Sportválasztó - 2019-09-1308 óra
A Magyarvíz Kft. élete legjobbját hozta a "műanyag mentes júliusban": több, mint 32,15 millió palack vizet adtak el. Azért hozott jó híreket a zöldeknek is Balog Zoltán, Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója. Például arról, hogy zöldebb lesz az Ultrabalaton. Kiss Gergely vizilabdázót - aki nemrég játszotta a búcsúmeccsét - arról kérdeztük, hogy ő hogyan választott sportágat annak idején. Mindendezt abból az apropóból tettük, hogy ma elrajtolt a Nagy Sportágválasztó, aminek ő a kommunikációs igazgatója.
13/9/2019 • 0
Telefonközpont, vonatok, rádió a tévében - 2019-09-1306 óra
Kornélok ünnepelnek ma, de megemlékeztünk az Alfa Holdbázisban elszabaduló Hold évfordulójáról, ahogy Roald Dahl angol íróról, a „Meghökkentő mesék” szerzőjéről is. Lapszemle, tőzsde. Budapest te csodás rovatunkban elmondtuk, miért nem költöztethető el a Várban lévő Western Electric 7a1 rotary telefonközpont. Andó Gergellyel, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával az elővárosi vonatokról, metrókról és azok összekapcsolásáról beszélgettünk. Ezután érdekes kísérletbe kezdtünk. Meghívtuk L. Dézsi Zoltánt, az ATV Heti Napló Svábyval című műsorának szerkesztőjét, hogy együtt faggassuk Madár Istvánt, a portolio.hu vezető elemzőjét arról, hogy mikor lesz nekünk eurónk. Az egész beszélgetés látható lesz vasárnap este 7 órakor az ATV-n.
13/9/2019 • 0
Apple, EKB, Lánchíd brandy - 2019-09-1209 óra
IT rovatunkban tovább taglaltuk az Apple bejelentéseit. MI van az iPhone-okon túl? - szegeztük a kérdést Erdős Mártonnak, a PC World főszerkesztő-helyettesének. Volt miről beszélni, új Apple Watch, Apple TV+ és SEE és játékpiac. A BÉT első fél órájában kialakult helyzetről Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője beszélt, NOPQ gasztro rovatunkban pedig a megújult és új arculatot, ill. beltartalmat kapott Lánchíd brandy volt a téma. Gulyás Csaba párlatszakértő mondott el mindent, amit tudni lehet a 70 éves italról.
12/9/2019 • 0
Mauritius, Mazda, hotspot - 2019-09-1208 óra
Vagyonkezelés és adóoptimalizálás - ez még a legnagyobb filnatrópoknak is eszébe jut, legalábbis ez derült ki Kristály tisztán rovatunkból, melyben Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója beszélt Mauritiusról. Futómű rovatunkban a Mazda forradalmi motorja volt a téma, Várkonyi Gábor, autós szakértő osztotta meg tapasztalatait. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Knorr-Bremse, az Oracle és az Anheuser-Bush ázsiai leányvállalata híreit hozta.
12/9/2019 • 0
EKB, online kölcsön, lakásárak - 2019-09-1206 óra
Mária-napi búcsúkról, Henry Hudsonról és Savanyú Jóska bakonyi betyárról beszélgettünk kezdéskor, majd lapszemle következett és tőkepiaci összefoglaló. Budapest rovatunkban több hírt is feldolgoztunk, például a budai Várban található Rotary telefoközpontról szólót. Újra ledobja az atombombát a gazdaságra az EKB? Beke Károly a Portfolio.hu elemzője latolgatta a kamatdöntő ülés határozatának esélyeit. Már online vesszük fel a személyi kölcsönt is, derült ki Dr. Rajmonné Veres Ibolya, OTP Bank fogyasztási hitelekért felelős vezetője adataiból. A XIII. kerület ingatlanpiacát pedig Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője tárta elénk.
12/9/2019 • 0
Piszkos 12 és tőzsdenyitás - 2019-09-1109 óra
Erős témával kezdtük a blokkot, mégpedig azzal, hogy mennyire brutális CO2 lábnyomot hagy maga ut án az autóipar. Szuperzöld rovatunkban Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője mondta el, hogy a teljes EU-nál nagyobb kibocsátása az ún. “Piszkos 12”-nek. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy milyen trendek alakultak ki a BÉT első fél órája után. Aztán maradt még idő némi hallgatói reakcióra, kommentre a műsorban elhangzott témák kapcsán.
11/9/2019 • 0
Iskola, oktatás, iPhone - 2019-09-1108 óra
Havi aktuális HR perceinkben Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója most nem közvetlenül szakmai kérdéssel készült, hanem az iskolakezdés kapcsán az iskolaválasztásról, a jövő munkaerőpiacának képzéséről beszélgetett velünk: hova vigyük a gyereket, mivel teszünk jót neki, hogy tudunk mi szülők segíteni nekik a legjobban? Oktatási kérdések egy HR szakember szemüvegén keresztül. Mobilózis rovatunkban pedig az új iPhone-okról beszélt Asztalos Olivér, a hwsw.hu szakírója, aki végig kísérte Tim Cook Apple-vezér előadását a legújabb készülékekről.
11/9/2019 • 0
Gördeszka, forint, autópiac - 2019-09-1106 óra
Az évfordulók után hamar rákanyarodtunk a lapszemlére és a piaci összefoglalóra, majd napi témáinkra, elsőként Az utca nem játszótér - a gördeszkázás története Budapesten című kiállításról beszélgettünk a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria galériavezetőjével, Kaposi Dorkával. Aztán, mivel ismét történelmi mélypont közelébe került a forint, szépen komótosan gyengülgetve, Kolba Miklóst, az ING Bank szenior treasury üzletkötőjét kérdeztük, hogyan tovább? Kkv híreink után pedig folytattuk az autópiaci trendeket Palocsay Gézával, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
11/9/2019 • 0
Raile Jakab és Agatha Christie - 2019-09-1009 óra
1949. szept. 6-án halt meg Raile Jakab jezsuita páter, háborús embermentő, posztumusz Jad Vasem-díjas, 1945 után a bostoni jezsutita egyetem tanára. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történésszel beszélgettünk róla. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója számolt be nekünk a Budapesti Értéktőzsde mai eddigi teljesítményéről. Kultmogul rovatunkban Agatha Christievel foglalkoztunk, mert hogy szeptember 14-én lesz az Agatha Christie Fesztivál. Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője árult el nekünk izgalmas dolgokat az írónőről.
10/9/2019 • 0
Exporthitel és Bike Index - 2019-09-1008 óra
Mi fán terem az exporthitel biztosítás? Elmondtuk! Ebben nagy segítségünkre volt Szabó István Attila, az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese. Budapest, te csodás rovatunkban a biciklilopások elleni védelem egy lehetséges módjával ismerkedtünk meg. A Bike Index egy univerzális adatbázis, a bringa regisztrációs száma örökre az adatbázisban marad és átszáll a mindenkori tulajdonosra. További reészleteket a Bike Index működéséről Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, szóvivője osztotott meg velünk.
10/9/2019 • 0
Gáz van, milliárdos Bitcoin üzlet, napenergia - 2019-09-1006 óra
Mai születésnaposaink egyike Arthur Compton Nobel-díjas amerikai fizikus, akiről a Compton-szórást elnevezték (ettől kék az ég, tudtuk meg egy hallgatónktól). Lapszemléztünk, majd megnéztük, hogyan muzsikáltak a tőzsdék tegnap. Hírek után a gázpiaccal foglalkoztunk. Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzőjével a hazai gáztárolók töltöttsége kapcsán beszélgettünk orosz és amerikai, vezetékes és LNG gázról. Kriptopédia rovatunkban Gede és Kántor kollégák szedtek őssze pár friss hírt a kriptókról. Cégenergia rovatunkban Dr. Szabó László, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgató arról számolt be nekünk, hogy hogyan alakul a hazai napenergia-termelés, mekkora a növekedés, milyen támogatások érhetők el.
10/9/2019 • 0
Légitaxi, tőzsdenyitás, húsipar - 2019-09-0909 óra
Heuréka-élmény rovatunkban a repülő önvezető taxik, teherhordók, csomagszállítók témájának eredtünk utána, a CityAirbus bejelentése kapcsán. Aztán megnéztük, milyen nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén, Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője vázolta a bő fél óra kereskedés alatt kialakult helyzetet. Mihálovits gazda rovatunkban a prés alatt lévő magyar húsiparral foglalkoztunk. Hollósy Tibor, a Kométa 99 Zrt. beszerzési igazgatója és ügyvezető helyettese beszélt a kialakult helyzetről.
9/9/2019 • 0
Kína, geopolitika, Campari - 2019-09-0908 óra
Adóvilág rovatunkban egy nagy falat jutott mára: Kína gazdasága, adózása volt a téma. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és Feledy Botond, külpolitikai szakértő próbálták röviden összefoglalni a tudnivalókat. Piaci hotspotunkban a nagy gyorsjelentési szezon vége és a közelgő EKB kamatdöntés mellett két céges hírt hozott Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A Campari Groupról korábban keveset beszéltünk, ezért erről most több szó esett.
9/9/2019 • 0
Budapest, Mugabe, várakozások - 2019-09-0906 óra
Esős, de nem hűvös reggelre ébredtünk, próbáltunk pozitívak lenni a hét egészére nézve. Találtunk is sok érdekességet a lapokban: például, kiderült, kik nyerészkedtek a kukakáoszból. Meg az is, hogy izgalmas meccsnek nézünk elébe. A tőzsdéken is volt jó hír, hát még Budapest rovatunkban, ahol kiderült: az előkelő 25. helyen a magyar főváros a legnépszerűbb úticélok listáján a Mastercard felmérése szerint. Kovács Szabolcs, a Mastercard regionális termékértékesítési vezetője mondta el a részleteket. Aztán a Mugabe és felesége által összeharácsolt vagyon sorsát latolgattuk, majd Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere elmondta, hogy hazai inflációs adatra és EKB kamatdöntésre készülhetünk.
9/9/2019 • 0
Olcsó utak, tőzsdenyitás, légi hírek - 2019-09-0609 óra
Fapados rovatunkban hallgatói kérdésekkel kezdtünk. Megbeszéltük, hogyan lehet átíratni megváltozott név esetén egy Wizz Discount Club kártyát? Hogy lehet eljutni a bécsi reptérre, ha onnan akarunk utazni? Alicantéba mikor lehet olcsón repülni? ...és még egy csomó mindent. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója kommentálta a tőzsdenyitást. Az óra második felében hozott további híreket Ács kolléga a fapadosok világából, amiből volt hasznos és vicces is egyaránt.
6/9/2019 • 0
Bitcoin és Stanford, indul a futóősz - 2019-09-0608 óra
Kriptopédia rovatunkban mostanában rendre beszámolunk róla, hogy a Bitcoinnal nem tudják tartani az altcoinok a tempót az árfolyam emelkedésében. Ennek okairól a kriptovaluták rövidtávú jövőjéről, az aranyhoz hasonló lehetséges menekülő eszköz státuszukról beszélgettünk Debreczeni Barnabással, az online kriptobroker, a MrCoin.eu alapítójával. megkérdeztük azt is, hogy érezte magát a Stanfordon. A 34. Wizz Air Budapest Félmaratonnal elkezdődik a futóősz! Lesz-e új részvételi csúcs? Mennyit bír el egyáltalán a pálya, a város? Milyen újdonságok vannak? Miben tudott zöldülni? Ép testben rovatunkban Kocsis Árpáddal, a Wizz Air Budapest Félmaraton főrendezőjével, versenyigazgatójával beszélgettünk.
6/9/2019 • 0
Bubi, babaváró hitel, családi cégek - 2019-09-0606 óra
Zakariások neve napja van és "Kipu" születésnapja, ugyanis ma 56 éves Kiprich József. Lapszemle, majd tőzsdék. Bajban a Bubi! Évente százmilliós bukót termel és mégcsak nem is működik jól. Erről beszélgettünk Budapest, te csodás rovatunkban. Aztán, friss adatkupac a babaváróról: melyik bankok a legszigorúbbak, hol lehet elcsúszni, milyen céllal veszik fel az ügyfelek, mik a tisztázatlan pontok? Veres Patrik, a bank360.hu pénzügyi szakértője válaszolt. A legnagyobb magyar családi vállalkozásokról Zsiborás Gergővel, a Forbes-lista szerkesztőjével beszélgettünk.
6/9/2019 • 0
Csibecsusza és Millás hekkerek - 2019-09-0509 óra
NOPQ gasztrorovatunk is van ma. Benne csibecsuzsát vagy csibecsipetkét főz Kántor kolléga. Nem túl lendületes a mai tőzsdenyitás - jelenti Buró Szilárd (Equilor Zrt.). A befektetők kivárnak. Eldőlt. Kántor és Mihálovits kolléga is etikus hacker képzőre megy. Megszavazta a közönség. De mi vár ott rájuk? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója és Virág Csaba, a Cyber Services Zrt. Kiberbiztonság kompetenciaközpont vezetője mesél erről. Az érintettek meg rettegnek.
5/9/2019 • 0
Ingyenhitel kkv-knek, Hyundai és részvénypiac - 2019-09-0508 óra
Nulla százalékos fix kamatozású hitelt igényelhetnek fejlesztéseik finanszírozására a magyar kkv-k. Váczi Dávid, a Budapest Bank termékértékesítés-támogatási vezetője hívja fel a figyelmet a részletekre. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor autós szakértőnk a Hyundai stratégiájáról beszél. Piaci Hotspotra csatlakozunk Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.). Átalakul szeptember végén a DAX komponensből a ThyssenKrupp. Alapító tagok voltak. A német autógyártók taroltak az USA-ban augusztusban. Itt a Porsche tisztán elektromos autója.
5/9/2019 • 0
Mobiljegy, brexit és lakáspiaci megtorpanás - 2019-09-0506 óra
Lőrinc ÉS Viktor napján jelentkezünk. Egy dinnyéhez kapcsolódó népszokással, Jesse James életével és Capa leghíresebb képével indítjuk a napot. Pataki Ágit és Freddie Mercury születésnapját is ünnepeljük. Van lapszemle és tőzsdei összefoglaló is. Áll a bál a mobiltelefonos BKK jegy miatt. Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója válaszol a felvetődött gondokra. Hol tart épp a brexit folyamata? Gyors hírcsokrot készítünk. Nyáron másodszor esett vissza év/év alapon az ingatlan tranzakciószám. Miért? Benedikt Károly (Duna House) elmagyarázza.
5/9/2019 • 0
Marhahús és poloskainvázió - 2019-09-0409 óra
Kis hírcsokorral kezdünk. Beszámolunk a bölcsödei támogatásról és filozofálunk kicsit a marhahúsfogyasztásról. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Elég erős a forgalom. Fókuszban a Pannergy gyorsjelentés. Jön a poloskainvázió. Szuperzöld rovatunkban az okokat és a következményeket boncolgatjuk dr. Vétek Gáborral, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docensével.
4/9/2019 • 0
Lakáshitel piac, UPC Mobil és 5G - 2019-09-0408 óra
Egyre nő a hitelfelvételi kedv? Nem lesz ebből baj? Mit ér a hitelfék? És mit segít a CSOK? Gyors lakáshitel körkép Kormos Zoltánnal, az OTP Bank ingatlan-hitelezésért felelős vezetőjével. Mobilózis rovatunkban megemlékezünk a UPC Mobil kimúlásáról és arról, hogy az 5G pályázat hogyan oszthatja újra a lapokat a hazai mobilpiacon. Kalauzunk Koi Tamás (hwsw.hu).
4/9/2019 • 0
Budapesti roncstemető, lakáshitel kamatrekord és zöldülő autópiac - 2019-09-0406 óra
Morgós szerdán kis morgás egy kormányablaki ügyintézés miatt. De aztán... Róma bukásától az indián háborúkon át sok minden terítékre kerül. A név- és születsénaposok sem maradnak ki. Igény van a nemzeti stadionra - olvassuk sok egyéb mellett az újságban. Átnézzük a tőzsdei híreket. Hat éve nem működő lift, roncstemető a belvárosban, akadályverseny a Hősök terén. Ezeket a témákat beszéljük meg Budapest rovatunkban Ludmán Katalinnal, a Járókelő.hu kampánykoordinátorával. Történelmi mélyponton a lakáshitelek kamata. Miért? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elmeséli és egy remek tippet is ad. Hírcsokor a kkv-knek, majd e-commerce rovat. Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója autópiaci trendekről mesél. A városok ugyanis elkezdték kitiltani a benzines autókat a területükről...
4/9/2019 • 0
Ho Si Minh, tőzsdenyitás, hangoskönyv - 2019-09-0309 óra
50 éve halt meg Ho Si Minh. De ki volt ő valójában. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba eleveníti fel alakját. Tőzsdenyitás Buró Szilárddal, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjével. Kultmogul rovatunkban látássérülteknek készülő hangoskönyvekről és egy jótékonysági vaksötét koncertről beszélgettünk Puskás Kata Szidóniával, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnökével, Bodor Tibor unokájával.
3/9/2019 • 0
Rugalmas cégek, rugalmas fizetésnap - 2019-09-0308 óra
Folytatódik a Millásreggeli és nem utolsó sorban a Szarvasi kávéfőzők gyártása. Takács Zoltánnal, a Szarvasi Háztartási kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a patinás hazai márka megmentéséről. Rugalmas fizetésnap egy magyar fintech startuptól. Miért lenne jó hetente, vagy akár naponta fizetést kapni? Radák Bence, a Salarify CEO-ja válaszolt.
3/9/2019 • 0
Brexit, Bitcoin, cégenergia - 2019-09-0306 óra
Ma ünnepelnek a Hildák és San Marino népe. Ezen a napon nyerte el a világ legrégebbi köztársasága a függetlenségét. Lapszemle, majd egy uncsi tőzsdei összefoglaló. Tegnap Labor Day volt az USA-ban, ezért ők zárva voltak, a világ meg nem tudta mit kezdjen magával. Hírek a MÁV ceglédi járatáról, mobiljegyről, szúnyogírtásról. Ezután felhívtuk a rég nem hallott Márvány Zsoltot, a CIB Bank treasury sales vezetőjét, hogy szakértsen nekünk brexitről és forintról. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítója hozott híreket a piacokról, Portugáliából, Kínából és a legjobb egyetemkről. Dr. Szabó László, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója pedig Cégenergia rovatunkban festett képett a a megbízható energiakereskedőről.
3/9/2019 • 0
Húsgalamb és film a jövőről - 2019-09-0209 óra
Az állam támogatást ad, ha valaki húsgalamb tartásba kezd. Hogy mibe? És miért? Mihálovits gazda utána jár! Enyhén emelkedik a magyar tőzsde. Akko Invest és Estmedia. Ez a két kulcspapír ma reggel - mondja Ritók Lajos (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitásban. Heuréka élmény jövőkutató rovatunkban sokszor esik szó az különböző iparágak összefonódásáról. Ma egy konkrét példát is hozunk erre. Amikor a kiberbiztonság és a filmkészítés mosódik össze. Hogyan? Keleti Arthur, az ITBN (informatikai biztonság napja) alapítója, kibertitok jövőkutató elárulja.
2/9/2019 • 0
ENSZ és részvénypiaci sztorik - 2019-09-0208 óra
ENSZ. Nagy tekitélyű szervezet, ezer dolgot tart szemmel az egészségügytől, a kultúrán át a mezőgazdaságig. De sokszor mintha béna kacsa lenne. Adóvilág rovatunkban Feledy Botond külpolitikai szakértővel vitatjuk meg a kérdést. Aztán Gerendy Zoltánnal (BDO Magyarország) az ENSZ gazdasági szerepét vitatjuk meg. Például a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények területén. A sportszergyártók levélben kérik az amerikai elnököt, hogy ne vámháborúzzon Kínával. A Deutsche Bank 200 fiókot zár be. A BASF pigment üzletágat értékesített. A Tesla után sem kell áfát fizetniük a kínaiaknak. A Daimler vezér pozitív fordulatot remél az év hátralévő részére. Piaci Hotspotunk hírcsokrát Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) fonta ma reggel.
2/9/2019 • 0
Prágai GreenGo és magyar konjunktúraadatok - 2019-09-0206 óra
Kezdődik az iskola!!! Mi mással kezdhetnénk ma, mint ezzel a témával. Köszöntjük azért a név- és születésnaposokat is persze. Meg van lapszemle és tőzsdei összefoglaló is. Budapest, te csodás rovatunkban sorra vesszük, milyen forgalmi változások vannak az iskolakezdésre időzítve? Prágában is lesz GreenGo! Michaletzky Bálint, a Greengo Kft. alapítója, ügyvezetője elárulja, miért? Egy csomó konjunktúradat (kiskereskedelem, ipari termelés stb.) jön a héten, azaz kiderül, megtorpant-e a magyar gazdaság? Heti makrogazdasági kitekintőnkben Tardos Gergely (OTP Bank). Lesz amerikai munkaerőpiaci adat is.
2/9/2019 • 0
Járatritkítások, tőzsdenyitás, olcsó utak - 2019-08-3009 óra
A Ryanair géphiány miatt kénytelen járatokat ritkítani, bázisokat bezárni, útvonalakat megszűntetni, de a jó hír, hogy ezek között nincsenek budapestiek. Ha ez nem lenne elég, akkor még sztrájkokkal is számolni kell. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója számolt be a tőzsdék nyitást követő állapotáról. A műsor vége felé megtudtuk, hogy keresi olcsó repjegyeit maga a guru, mert a hallgatóknak már nem elég egy-két jó tipp, nekik már a módszer kell.
30/8/2019 • 0
Portugál magyar nyugdíjasok és Mihálovits Tamás - 2019-08-3008 óra
Farkas Andrással folytattuk a beszélgetést a következő óra első felében. Volt szó rezsiutalványról, szülőtartásról és Portugáliában élő magyar kisnyugdíjasokról. Mihálovits nélkül mit sem ér a Millásreggeli. Most a méltán népszerű rádiós műsorvezető bátyjával, Mihálovits Tamás vesetranszplantált világ- és európa bajnok súlylökő és diszkoszvetővel beszélgettünk. Élőben gratulálhattunk világrekorddal megszerzett aranyérméhez.
30/8/2019 • 0
Állatkerti éjszaka, hamis arany és nyugdíj - 2019-08-3006 óra
Az Ács-Gede páros nem ért az optimista péntekhez, ma is morgással indítottak. Azért egy névnapi köszöntés is elfért reggel a Rózsáknak. Ezt követően lapok szemlézése jött, majd összefoglaló a tegnapi tőzsdei kereskedésről. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat és Növénykert szóvivője a mai Állatkertek Éjszakájáról beszélt, míg Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója a pénzmosáshoz használt aranyrúd hamisítás hátteréről. Farkas András, a Nyugdíjguru korán jött, így a fiatalok megtakarítási szokásairól, nyugdíj kilátásairól el is kezdtük vele a beszélgetést.
30/8/2019 • 0
Gastroart Szentendrén és sávszélesség Magyarországon - 2019-08-2909 óra
Hogy kapcsolódhat egymáshoz a művészet és a gasztronómia? A XIV. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon kiderül. Solymosi Heléna főszervező tart kedvcsinálót NOPQ rovatunkban. Átlagos tőzsdei hangulatról ad hírt Varga Botond (Equilor Zrt.). Inkább a devizapiacra koncentrálunk hát. Akadozik? Lassú? Sokat szidjuk a hazai vezetékes internet minőségét. De van okunk erre? IT rovatunkban Koi Tamás (hwsw.hu) járja körbe a kérdést.
29/8/2019 • 0
Piech, Chevron és Alibaba - 2019-08-2908 óra
A valaha élt egyik legnagyobb autóiprai nagyágyú hunyt el nemrégiben. Egyértelmű, hogy Futómű rovatunkban Ferdinand Piech emlékének szenteljük. Hogy lett ő az, aki? Mit alkotott? Mi jöhet utána a Volkswagennél? Várkonyi Gábor emlékezik. Piaci Hotspotunkban Szabó-Balogh Péter (Erste Befektetési Zrt.). A rovatban olajárakról és ennek nyomán a Chevronról, valamint az Alibabáról esik szó.
29/8/2019 • 0
Campus, forintgyengülés és albérlet - 2019-08-2906 óra
Augusztus 29. Szulejmán szultán nagy napja a magyar történelemben. Sajnos. De megemlékezünk ez egyik legrégebbi magyar cég az IBUSZ születéséről. Ünnepeljük a Betarixokat nevüknapján. Meg Janus Pannoniust, Richard Attenborough-t és Ingrid Bergmant a születésnapjukon. Újságolvasás, tőzsdei elemzés is van ma. Utóbbi közvetítéses formában. Valami épül a BAH-csomópont közelében. De mi? Budapest, te csodás rovatunkban utánajárunk. Kalauzunk Kádár Mihály, a TSPC Csoport tulajdonos-ügyvezető igazgatója. Történelmi mélypontra került a forint az euróval szemben. Kolba Miklós (ING Bank) elmagyarázza miért? Meg azt is, mi jöhet még? Négyzetméter rovatunkbank annak járunk utána, hogy iskolához válasszunk otthont, vagy otthonhoz iskolát? Valkó Dáviddal (OTP Ingatlanpont) beszélgettünk.
29/8/2019 • 0
Esőerdők és kólás plakátok - 2019-08-2809 óra
Égnek az őserdők. Ezek a brazilok, meg ez elnökük... De mi ven, ha tökéletesen érthető, amit tesznek? Szuperzöld rovatunkban Madár István (portfolio.hu) közgazdasági szempontból vizsgálja az eseményeket. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal (Equilor Zrt.). A magyar tőzsde nem tér magához a tegnapi pofontól. A DunaHouse jó gyorsjelentése, a Forrás meg hír nélkül megy felfelé. Pár hete volt egy kólás plakátbotrány. Most, hogy kissé lecsillapodtak a kedélyek, megvizsgáljuk a tanulságokat Bauer Zsófia, social media kutatóval, szociológussal (Ynsight Research).
28/8/2019 • 0
Okoslámpa és okosóra - 2019-08-2808 óra
Egyéni ízlésünkhöz alakítható okoslámpát fejlesztett a Magnelit startup. Ezzel az ötletükkel megnyerték az MVM Edison startup versenyét. De hogy lett az ötletből vállalkozás? Az MVM pedig miért nyit és mit ajánlj az energetikában érdekelt induló vállalkozásoknak? A stúdióban Gerencsér Dorka, az MVM Csoporthoz tartozó Smart Future Lab Zrt. innovációs és startup szakértője, valamint Kismartoni Zsolt, a Magnelit csapatának egyik tagja. 55 százalékkal nőtt a viselhető okoseszközök piaca. Korábban temettük ezt a szegmenst. Mi történt? Bátky Zoltánnal (PCWorld online) beszélgettünk Mobilózis rovatunkban.
28/8/2019 • 0
Autómegosztás, kamatdöntés után és csőd - 2019-08-2806 óra
Ágoston névnapján elfelejtünk morogni, pedig szerda van. Goethe, Merle és Gothár Péter születésnapjáról persze megemlékezünk. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló után fővárosi rovatunk jön. A téma: hogy állnak az autómegosztó szolgáltatások Budapesten? Fischer Péter (DriveNow) beszél erről. Kamatdöntő ülést tartottak tegnap a Magyar Nemzeti Bankban. Nem változott semmi. Hogy miért? Török Zoltán (Raiffeisen Bank) elárulja. Csőd. Ez a vállalkozás vége vagy van még kiút? KKV rovatunkban Dr. Pajor Dávid ügyvéd edukál ezügyben.
28/8/2019 • 0
James Watt, hanyatló tőzsdék és Brian 40 éves élete - 2019-08-2709 óra
200 éve hunyt el James Watt, a gőzgép tökéletesítője. Róla beszélgettünk Katona Csaba történésszel mai Mesél a múlt rovatunkban. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője arról számolt be, hogy a mai európai részvénypiaci hangulat nyomokban sem hordozta magában a tengerentúli piacok tegnapi optimizmusát. 40 éves a Brian élete! Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője számos érdekességet és kevésbé ismert információt osztott meg velünk és a hallgatókkal a film készítésének körülményeiről, az első vetítésekről, az első véleményekről.
27/8/2019 • 0
10 éves BP, munkahelyi dresszkód - 2019-08-2708 óra
Idén egy nagyon különleges jubileumhoz érkezett a BP, ugyanis idén már 10 éve lesz annak, hogy a vállalat szolgáltatóközpontja megkezdte működését Magyarországon. Mit jelent ez a jeles évforduló számotokra? Készültök valami különleges ünnepléssel, aktivitással az idei évre? Knezevics Viktorral, a BP országigazgatójával beszélgettünk. Georg Wilhelm Friedrich Hegel német filozófus az egyik születésnaposunk, tőle idéztünk Aranyköpés rovatunkban. Dencső Blankával, a profession.hu piackutatási szakértőjével pedig arról beszélgettünk, hogy mennyire fontos az öltözködés a munkaadónak, munkavállalónak, hogy a férfiak, vagy a nők divatoznak inkább a munkahelyen, vagy hogy mennyire bőkezűek a cégek, ha a ruhapénzről van szó.
27/8/2019 • 0
Szemétledobó, negatív kötvényhozam és új tartalékvaluta - 2019-08-2706 óra
Kissé álmossan indul a reggel Gáspár napján. Megemlékezünk a Krakatau vulkán kitöréséről, Charles Rolls autógyárosról és Césaria Evora énekesnőről a születésnapjukon. Átfutjuk a lapok híreit és a tegnapi tőzsdei történéseket. Be kell zárni a társasházi szemétledobókat. De miért? Budapest, te csodás rovatunkban Weisz Miklós Gábor, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének szakmai igazgatója felel a kérdésre. A befektetőknek kell fizetniük, hogy kölcsön adjanak az európai államoknak. Ezt így hogy??? Padányi Péter (Amundi Alapkezelő) fejti meg a talányt. Van ma Kriptopedia rovatunk is. Piaci hírek mellett egy új Librához hasonló tartalékvalutáról, egy patinás svájci magánbank nyitásáról és egy kínai piramisjátékról is mesél Debreczeni Barna (Mr.Coin.eu).
27/8/2019 • 0
Sertéspestis és innovációs kihívások - 2019-08-2609 óra
Drágul a sertéshús. A sertéspestis miatt. De hogy lehet ez? Mihálovits gazda rovatunkban elmagyarázzuk. Megint folytatódik az üzengetés az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban - jelenti Buró Szilárd (Equilor Zrt.). A magyar tőzsdén és a forintpiacon is borús a hangulat. Kemény dió az innováció. Több szempontból is. Ezért jobb összfogva csinálni. Frankó Csuba Dea innovációs tanácsadó Heuréka élmény rovatunkban magyarázza el, miért?
26/8/2019 • 0
Brazília és részvénypiac - 2019-08-2608 óra
Brazília. Ebbe az országba utazunk Adóvilág rovatunkban. Történelem, földrajz, gazdaság, adórendszer és persze kül- és belpolitika. Mindenről szó esik. Igen, az erdőtüzekről is. Két szakértőnk, Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Piaci Hotspot Kababaik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Fejezetek az amerikai-kínai kereskedelmi háborúból, elbocsátások a Commerzbanknál, ThyssenKrupp rally a liftüzletág miatt, kínai beszállítókban venne részesedést a Volkswagen, a Deutsche Bank és a UBS a befektetési üzletágát egyesítené.
26/8/2019 • 0
BKK mobiljegy, magyar kamatdöntés és PSD2 - 2019-08-2606 óra
Az Izsókat köszöntjük névnapjukon, majd csaták emlékét idézzük. Kalkuttai Szent Teréz, Dr. Alban és Thalía munkásságáról beszélgetünk. Lapszemle, majd tőzsdei összefoglaló. Minden jegyet meg lehet venni mobiltelefonnal a BKK járataira. Lázadoznak az ingázók a MÁV késései miatt. Mi lesz a reptéri gyorsvasúttal? Andó Gergellyel (Közlekedésvilág lapcsoport) ezekről váltottunk néhány szót. Lesz-e kamatdöntés Magyarországon? Milyen lesz a magyar GDP? És az eurózóna inflációja? Kovács Mihály (OTP Bank) elemez. Miért van szükség dupla azonosításra mikor online bankkártyával fizetünk? És mi az a PSD2? Hogy áll a felkészülés erre az új szabályozásra? Nagy László Nándor (Világgazdaság) válaszol.
26/8/2019 • 0
Őszi utazások és filmajánló - 2019-08-2309 óra
Top 10 őszi repülős úticél Budapestről. Finnország, Málta, Nizza és.....Fapados rovatunkban ezeket veszi sorra Ács Gábor. Pozitív a tőzsdei hangulat, bár a forgalom nem jelentős - jelenti Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.). Mindenki az amerikai jegybankelnök szavaira vár. Végezetül kis levezetés a víkend előtt. Filmajánlóval, vasúti élményekkel. Majd: The End.
23/8/2019 • 0
DCC lehúzás, állampapír arbitrázs és Crazy5K - 2019-08-2308 óra
Ha megkérdezi a POS vagy az ATM, hogy elfogadja-e az ügyfél a felkínált árfolyamot, akkor mit kell tenni? Ez a DCC nevű jelenség, de figyelem, csúnya lehúzásveszély! Ezzel folytatjuk személyes pénzügyes köreinket Csernok Miklóssal (kiszamolo.hu). Ezt követően: megéri-e hitelből jó hozamú lakossági állampapírt venni? Sportovatunk is van ma. Egy nemzetközi sikereket is arató magyar ötletről a Crazy5K akadályversenyről beszélgetünk Csiszár Botond főszervezővel.
23/8/2019 • 0
Revolut, hitelkártya és bankkártyás fizetés - 2019-08-2306 óra
Hagyományőrzéssel és filmajánlóval kezdünk. Megemlékezünk Fábri Zoltánról 25 évvel ezelőtti halála kapcsán és köszöntjük nevük napján a Bencéket. Lapszemle, majd tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás rovat jön. Benne arról beszélünk, hogy elkezdődik a Szentendrei út felújtása és a MÁV bevezeti a téli menetrendet. Programokat is ajánlunk. Személyes pénzügyi hírcunamit gerjesztünk Csernok Miklóssal (kiszamolo.hu). Első etapban Revolut business és magánhasználatra, hitelkártya visszatérítések leépítése, illetve miért tud drágább lenni a bankkártyahasználat a készpénznél?
23/8/2019 • 0
Pinyó büfé, tőzsdenyitás és AMD csapás - 2019-08-2209 óra
Hortobágyi húsos palacsinta, lecsó és gyümölcsleves. Semmi különös. Elsőre. Pedig egy fiatal büfés bebizonyította, hogy ezeknek az egyszerű ételeknek is van keresnivalójuk a magyar vendéglátásban. Bejött. Ő lett az Év Strandétele verseny felfedezettje. NOPQ rovatunkban Pacsai Martin, a keszthelyi Pinyó, több, mint büfé tulajdonosa. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Eseget a tőzsde. Nem túl jó gyorsjelentést közölt a CIG Pannónia. Powell beszél holnap, az okozhat majd némi turbulenciát. Beszélünk a GE pletykákról is. Az AMD-Intel Háború lefutottnak tűnt. Aztán az előbbi dobott egy nagyot. Most meg már olyan piacokon is riválisa babérjaira tör, ahol eddig alig volt jelen. A szerverháborúról Asztalos Olivér (hwsw.hu) mesél érdekes dolgokat.
22/8/2019 • 0
Zöld rendszám, autóipari dilemmák, részvénypiac - 2019-08-2208 óra
Újraszabályozzák Magyarországon a zöld rendszám kérdését. CO2 kibocsátáshoz kötik majd a kiadását. De miért? Mi lesz azokkal, akiknek most van zöld rendszámuk? Zsótér Márton a KPMG e-mobilitás szakértőjével beszélgettünk. Majd folytatjuk a témát. Két fontos autóipari beszállító, a Bosch és a Continental technológiaváltás előtt áll, de nekik nehezebb dolguk van, mint az autógyártóknak, hiszen több gyártócég partnerük van. Csakhogy nem dőlt még el, mi lesz a jövő technológiája? De mit lép akkor a két cég? Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor autós szakértőnk árulja el, aki legújabb kínai autópiaci fejleményekről is szót ejt. Piaci Hotspot rovatunban Szabó-Balogh Péter (Erste Befektetési Zrt.) szerepel. Célkeresztben a hong-kongi tüntetések tőkepiaci hatásai. A luxuscégek már érzik a hatását, például a makaói kaszinók, köztük a Wynn-csoport egységei is.
22/8/2019 • 0
Párakapu, repülés és lakásbérlet - 2019-08-2206 óra
Nem maradhatnak el a kötelező körök, azaz a név- és születésnaposok köszöntése, a lapszemle, valamint a tőzsdei összefoglaló. Ezt követően Budapest te csodás rovatunkban hírcsokor jön. Párakapukkal, sztrájkoló MÁV utasokkal és fővárosba költöző egyetemi karral. Aztán a nagy kérdés: miért nem adóztatják a leginkább környezetszennyező közlekedési ágat, a repülést? Bucsky Péterrel (g7.hu) keresünk választ. Lassan kezdődik az oktatás a főiskolákon és egytemeken. Adódik a kérdés: hogy áll a bérleti piac? Megállt a drágulás? Balogh László (ingatlan.com) elemez Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban.
22/8/2019 • 0
Hallgatói vélemények és e-roller - 2019-08-2109 óra
Az eddig érkezett hallgatói hozzászólásokból tallózunk az óra nyitásakor. Sok téma felvetődik, amiből a jövőben biztosan műsorelem is lesz. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Európában jó a hangulat, a magyar piacon pedig megy szépen a Nyomda, de igazából sok minden nem történik. Az e-rollerek hozhatják el a városi autózás alkonyát? Szuperzöld rovatunkban Halász Áron (Magyar Kerékpárosklub) elárulja, ő miért gondolja így?
21/8/2019 • 0
Grönland, brexit, Salvini, fotózás mobillal - 2019-08-2108 óra
Nincs uborkaszezon a külpolitikában. Trump megvenné Grönlandot, tovább bonyolódik a brexit folyamata, lemondott az olasz miniszterelnök. Feledy Botond külpolitikai szakértővel mindegyik témát átbeszéljük. Kell-e még nekünk fényképezőgép? Vagy elég a mobiltelefon? Mobilózis rovatunkban Erdős Márton (PCWorld Magazin) erről elmélkedik.
21/8/2019 • 0
Roncsok, molinók, kkv-k, fesztiválok - 2019-08-2106 óra
Morgós szerdán a mazsolától a parkolási anomáliákig sok mindenen morgunk. Köszöntjük Vukán Györgyöt és Sajdik Ferencet születésnapján és a Sámueleket névnapjukon. Az újságokat ma is átolvassuk, miként a tőzsdei folyamatokra is kitérünk. Mi legyen a roncs biciklikkel? És a házakon "felejtett" óriási reklám molinókkal? Budapest, te csodás rovatunkban Le Mariettával, a járókelő.hu alapítójával beszélgettünk erről. Hírcsokrot nyújtunk át a hazai kkv-knek. Még pár hétig dübörög a fesztiválszezon. De mitől lett ez ekkora üzlet? Indra Dániel (KPMG) fejti meg a talányt.
21/8/2019 • 0
Fapados járatok és Hitchcock - 2019-08-1609 óra
Akár szabadság, akár uborkaszezon, nincsen péntek utazás nélkül: Ács Is In The Air rovatunkban Gábor a mórahalmi terepfutó bajnokságról bejelentkezve beszélt az indián nyári és őszi újdonságokról. Sok olcsó jegy van Görögországba és Londonba, Odessza is elérhető ősszel, és Nápoly is igen kapós. Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág igazgatója mondta el, hogy mi történt a piacokon az első percekben és mi várható. Pót kult rovatot tartottunk, 120 éve született Alfred Hitchcock, van legalább 16 dolog, amit nem tudtunk róla. Borbély Zsuzsa a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője mondta el, mik ezek.
16/8/2019 • 0
Zeneexport és szervátültetett sportolók - 2019-08-1608 óra
Folytattuk a zenebiznisz témát, Weyer Balázs, etnomuzikológus, producer és Jeges Zsolt zenei export tanácsadó, IBS modulvezető, arról számoltak be, hogy uniós támogatású programokkal hogyan lesz Magyarország a regionáis zene, és világzene promótere. Ép testben rovatunkban egy igen inspiráló téma került adásba: 2019. augusztus 17-24. között huszonkettedik alkalommal rendezik meg a szervátültetett társadalom legrangosabb eseményét, a Szervátültetettek Világjátékát Nagy-Britanniában, Newcastle-ben. Ennek kapcsán beszéltünk Mihálovits Tamás és Szendi János aranyérmes sportolókkal és Grózli Csabával, a szövetség stratégiai igazgatójával. A teljes hanganyagot itt lehet meghallgatni.
16/8/2019 • 0
Tiszta levegő és Hong Kong - 2019-08-1606 óra
Ábrahám napján one man show-val zártuk a hetet, vis maiorok és szabadságok, nyári hangulat a Millásreggeliben. Pont annak évfordulóján, hogy 1884-ben átadták Központi Indóházat - na az vajon mi? Lapszemle után tőzsdei helyzetkép, volatilis piacokkal, brutál nagyot szakadó GE papírokkal. Tiszta levegőt a Duna-partokon – petíciót indítottak a civilek a szállodahajók és buszok ellen. Marinov Péter, az Újlipótváros Szuperblokk Csoport ügyvivője mondta el az ügy hátterét. Erősödő kínai katonai jelenlét Hong Kongban - valami nagyon rossz készül? Feledy Botond külpolitikai szakértő válaszolt. Híd kelet és nyugat között: a zenebizniszről kezdtünk beszélgetést Weyer Balázs, etnomuzikológussal, a Hangvető Kft. egyik igazgatójával és Jeges Zsolt, IBS modulvezetővel, aki tanár a Majdnem Híres Rocksuliban.
16/8/2019 • 0
Sörbloggerek, tőzsdenyitás, önvezetők - 2019-08-1509 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a nemrég indult Schör-Te Sörblog szerzőjével beszélgettünk arról, hogy milyen céllal indult a blog, van-e Balatoni Világos és milyen érzes meginni egy bársonyos, barna ökölcsapást...Bátky Zoltán sörblogger kalapban mutatkozott be. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor üzletkötője mondta el, mire számíthatunk a kereskedés első fél órája után, IT-rovatunkban pedig azt firtattuk, hogy merre tart az önvezető autók fejlesztése, és az e-közlekedés. Michaletzky Bálint, a GreenGo e-carsharing szolgáltatás ügyvezető igazgatója mondta el véleményét.
15/8/2019 • 0
Családi autó, Dacia, piaci helyzet - 2019-08-1508 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autóipari szakértő járt nálunk, és a családi hétszemélyes autók piacáról volt szó. Egyáltlán, van-e még ilyen a piacon? Meddig családi és honnan SUV? És mi lesz a támogatás alakította árakkal? Sőt, mi lesz a Daciával az új EU-s előírások kapcsán? A hallgatókat pedig arra kértük, hogy adjanak nevet az elektromos Dacianak? Volt pár jó tipp. Erste piaci hotspot rovatunkban Kiss Nicholas, üzletkötő adott piaci kitekintést a globális recessziós félelmek és Trump tweetek tükrében.
15/8/2019 • 0
Foo Fighters, videós kárrendezés, ingatlanetika - 2019-08-1506 óra
A Máriák köszöntése után átfutottunk a nap neves eseményein, kicsit többet időzve az 1969-es Woodstock zenei és művészeti fesztiválon. Aztán jött a lapszemle, abban pedig a Sziget és a sokak által ajnározott Foo Fighters koncert, amiből külön Facebook posztot kellett csinálni, akkora cunami lett belőle. Még a tőzsdeblokkot is majdnem magával ragadta a téma. Budapesti rovatunkban barlangtúra ajánlót tartottunk, majd a videós kárrendezésről volt szó, Szikszai József, a Generali Biztosító Zrt. kárrendezési igazgatója mondta el, hogy működik a dolog. 10-ből csak 4 ingatlanos alkalmas a szakmájára, mondta Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője ingatlan rovatunkban erről beszélgettünk.
15/8/2019 • 0
Gyerek, GDP, buli a természetben - 2019-08-1409 óra
Mennyibe kerül egy gyerek? - szegeztük a kérdést Molnár Zoltán, kutatási csoportvezetőnek. Az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte el a Cofidis Hitelmonitor kutatását, így szóba került az is, hogy mit gondolnak a jelenlegi és a leendő szülők, melyik a gyermekvállalás legköltségesebb életszakasza. A magyarok gyerekvállalási kedve és hitelfelvétel céljai is körvonalazódtak. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője mondta el, mire lehet számítani a tőzsdén és devizapiacon, megjött a hazai GDP adat is, a forint piacán látszott is a hatása. Szuperzöld öko rovatunkban a Természetjáró Fesztiválról beszélgettünk Riegler Szilvi és Németh Ádám főszervezőkkel. A Magyar Természetjáró Szövetség arra számít, hogy idén is sikerül kicsábítania sok mindenkit a Dunakanyarba, és együtt túrázni, evezni, bicajozni és bulizni. A végére még egy igen vicces hír is befért, így nevetéssel zártuk a morgással indult napot.
14/8/2019 • 0
Életközépválság, kiégés és HarmonyOS - 2019-08-1408 óra
HR-percek a Millásreggeliben, célkeresztben hallgatói nyomásra még mindig a az életközépválság és a kiégés. Miért kerülünk életközépválságba, mi az oka? Kor vagy helyzetfüggő ez? Lehet 30 évesen is válságban lenni és 60 évesen is vidáman menni dolgozni? Többek között ezeket a kérdéseket feszegettük, Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt. Mobilózis rovatunkban azzal a Huawei bejelentéssel foglalkoztunk, amely szerint megvan az első Huawei mobil, ami már HarmonyOS rendszerrel érkezik. Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője szedte szét a kínai társaság kommunikációját.
14/8/2019 • 0
Morgás, fürdők, bicajos hőtérkép - 2019-08-1406 óra
Morgós szerda a javából, bejött a rossz idő, még esik is, van is mit morogni - de csak a stáb egyik felének. Alig is jut idő a névnapokra meg eseményekre meg híres emberekre. A lapszemlében a zöldalapok teljesítménye és a magyar euró is szóba került, a tőzsdei összefoglalóban pedig a masszív amerikai plusszok. Aztán az országos fürdőhelyzetet tártuk fel, Boros László, a Magyar Fürdőszövetség elnöke segítségével. Aztán a Magyar Kerékpárosklub által szervezett tavaszi Bringázz a Munkába kampány adataiból nyert hőtérképekről beszélgettünk, Halász Áron elnökhelyettes, szóvivője volt segítségünkre. Kkv híreinkben pedig generációváltás és jövőtervezés szerepelt.
14/8/2019 • 0
Világos, csend, sci-fi - 2019-08-1309 óra
Mesél a múlt rovatukban a napra pontosan 170 éve történt világosi fegyverletétel volt a témánk. Katona Csaba történész idézte fel 1849. augusztus 13-át, amikor a teljhatalommal felruházott Görgei Artúr a törzskarával a Bohus-kastélyban írta alá a feltétel nélküli megadásról szóló egyezményt Rüdiger vezérkari főnökével és Frolovval. A tőzsdenyitásban az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője, Buró Szilárd mondta el, milyen trend körvonalazódott, majd kult rovatunkban szubjektív könyv és sorozatajánlót tartottunk.
13/8/2019 • 0
Startupok, töltés, ügyfélélmény - 2019-08-1308 óra
A stúdióban vendégeink voltak Gerencsér Dorka, az MVM Csoporthoz tartozó Smart Future Lab Zrt. innovációs és startup szakértője és Pesti Csaba, a Meter Zencharge csapatából. Startupok, mentorálás, energiafelhasználás, kezdő tőke, elektromos autók - rengeteg dologról volt szó. Aztán, az Év Kereskedője verseny 2019 volt téma, Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere osztotta meg a verseny céljait, illetve kutatásuk eredményeit. Fő az ügyfélélmény!
13/8/2019 • 0
Ittasok, Sziget, Kriptopénzek - 2019-08-1306 óra
Az Ipolyok napján rögtön az időjárással kezdtünk, közeledik a hidegfront, ami egyrészt enyhülést, másrészt nem kevés csapadékot hoz. Ráadásul ma van a balkezesek világnapja is. A lapszemlében beszéltünk az ittas vezetésben lebukók és a fesztiválok összefüggéseiről, illetve a lehúzós ATM-ekről, melyek világszerte hasonló trükkökkel operálnak. Összeomlottak az argentin piacok a választások után, erről is szó volt tőzsdei rovatunkban. Felújításra szorul a K-híd, bírságot fizet a zajrt a Sziget. Aztán, mennyiért lehet enni a Szigeten? Erről is szó volt. Kriptopédia rovatunkban pedig Raskó László az online kriptobroker, MrCoin.eu stratégiai menedzsere hozott híreket.
13/8/2019 • 0
Lecsó, nyugalom, mesterséges intelligencia - 2019-08-1209 óra
Bár a gazda nem volt itt, mégis agrárkodtunk, mégpedig annak a hátterét vizsgáltuk meg mélyebben, hogy miért drágultak ekkorát a zöldségek. Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központjának vezető agrárszakértője mondta el, mire lehet számítani. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos üzletkötő beszélt a BÉT nyitásáról és a kialakuló trendekről, az első fél óra alapján csendes napra lehet számítani. Heuréka-élmény rovatunkban mesterséges intelligencia a mindennapokban volt a terítéken. Sokszor nem is tűnik fel, mennyi AI technológiát használunk, ekekről beszélgettünk Kiss Gergellyel, az Attrecto Zrt., alapító CEO-jával.
12/8/2019 • 0
Jubileumi adózás és DAX-papírok - 2019-08-1208 óra
Elérkeztünk 150., jubileumi Adóvilág rovatunkhoz, azaz, már három éve megy töretlenül az gazdasági utazásunk. Azon kívül, hogy az elmúlt év legérdekesebb témáiból szemezgettünk, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere azt boncolgatta, hogy merre tart a világ adozása. Aranyköpést Soros Györgytől választottunk, utána pedig pár érdekességre hívtuk fel a figyelmet vele kapcsolatban. Piaci hotspotunkban Nagy András, elemző a Bayer-Monsanto ügyről és a DAX kosárban lévő cégek gyorsjelentéseiről beszélt.
12/8/2019 • 0
Hőguta, olasz válság és makroadatok - 2019-08-1206 óra
A Klárákat köszöntöttük, és többek között megemlékeztünk a Globex botrányról is. Budapest rovatunkban arról számolt be Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg alapító tagja, hogy nem működik a légkondi 300 buszon, és emiatt akár 40 fok is kialakulhat ezeken a járatokon. Olaszországban pedig kormányválság alakult ki, dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő mondta el az ügy hátterét. Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere amerikai inflációs és hazai GDP adatokról beszélt heti makro kitekintőnkben.
12/8/2019 • 0
Edinburgh, OTP és légkondi - 2019-08-0909 óra
Prágába vonattal vagy fapadossal. Mi lesz a Ryanair sztrájkkal? Hogyan alakul az őszi fapados menetrend? Irány Edinburgh nagyon olcsón? Vissza a Wizz Air poggyászbotrányára. Nagyon sok mindenről beszél Ács Gábor a fapados rovatában. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A remek OTP gyorsjelentés van a fókuszban, mi más? Hírcsokor az adás végén. A gyémánt iránti kereslet visszaeséséről, a légkondicionálás jövőjéről és a faültetésről.
9/8/2019 • 0
Valutaháború, amerikai foci és Forma1 - 2019-08-0908 óra
Leértékelték a jüant a kínaiak és Donald Trump erre azt válaszolta, hogy a dollárt is le fogják. Itt a valutaháború? Dobozi István a Világbank egykori vezető közgazdásza elemzi a helyzetet. Kiből lehet amerikai focista Magyarországon? Ép testben című sportrovatunkban erre keresünk választ Kovács Istvánnal a Budapest Wolves vezetőedzőjével. Egyre drágább a Forma1 megrendezése Magyarország számára. Miért? Jandó Zoltán (G7.hu) erről írt egy remek cikket. Elmondja, mire jutott.
9/8/2019 • 0
Párbeszéd, balatoni lángos és online számla - 2019-08-0906 óra
Mostakkor optimista péntek van vagy kis péntek van? Merthogy szombaton munkanap van... Köszöntjük az Emődöket nevük napján, Laár Andrást, Gillian Andersont és Delhusa Gjont a szüleetésnapján. Átrágjuk a lapok híreit, összefoglaljuk a tegnapi tőzsdenapot. Önkormányzat kontra honpolgárok. Ha van egy fejlesztési elképzelés, garantált a vita. De lehet ezt másképp csinálni? Szerdahelyi-Németh Klára (Budapestdialog.hu) szerint igen. Jó-e a balatoni lángos? Az élelmiszerbiztonsági hatóság megnézte. Dr. Pleva György (NÉBIH) elárulja, mire jutottak? Siker az online számlázás. Az állam szempontjából. És a vállalkozások szerint? Stygár László (számlázz.hu) számol be a tapasztalatokról.
9/8/2019 • 0
Torták, jelentések, hekkerek - 2019-08-0809 óra
NOPQ rovatunkban a nyálunkat csorgattuk az Ország Tortájára. Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője beszélt a Boldogasszony csipkéjéről és a Kicsi gesztenyéről. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy nyitott a budapesti parkett, ahol a nemzetközi piacokhoz hasonlóan mindenki a gyorsjelentésekre vár. Tényleg bárki lehet etikus hacker? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatója szerint igen, ha megvan hozzá a szorgalma. Jó példát is hozott, Grosschmidt Julia négygyerekes családanya személyében, aki sikeresen végezte el a képzést.
8/8/2019 • 0
Autópiac, változások, gyorsjelentések - 2019-08-0808 óra
Most kell autót vennie annak, aki szereti a klasszikus négy, vagy többhengeres kocsikat, mert jövőre az Európai Unió drasztikus környezetvédelmi előírásai miatt az autógyártásban új korszak kezdődik - derült ki Futómű rovatunkban. Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója és Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk voltak vendégeink a stúdióban. Piaci Hotspotunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott gyorsjelentési csomagot a nemzetközi mezőnyből.
8/8/2019 • 0
Olaj, MYBank, CSOK - 2019-08-0806 óra
Névnapok, születésnapok, események után lapszemle következett, majd a szokásos tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban egy meglepő hírrel rukkolt elő Kasnyik Márton, a G7.hu főszerkesztője: olajkutatás a fővárosban, micsoda? Majd a részben előremutató, részben hátborzongató kínai MYBankkal foglalkoztunk, amely megfigyel, majd hitelez. Huszák Dániel, a portfolio.hu elemzője foglalta össze a tudnivalókat. Ingatlanpiaci rovatunkban pedig azt vizsgáltuk meg, hogy valóban nem a CSOK miatt lassult az ingatlanpiac? Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR-vezetője válaszolt.
8/8/2019 • 0
QR-kód és erdők - 2019-08-0709 óra
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlása, így egy QR-kóddal is lehet majd az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat indítani. Mit jelent ez a digitális pénzügyi szolgáltatások piacán? Krocsek Attila a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója mondta el. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el. Szuperzöld öko rovatunkban a klímaváltozás miatt pusztuló erdőkkel foglalkoztunk, mi a helyzet Magyarországon? Elmer Tamás, erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára válaszolt kérdéseinkre.
7/8/2019 • 0
Ciklusközép és OPPO - 2019-08-0708 óra
Vendégünk volt a stúdióban Zsiday Viktor, befektetési szakember, a Citadella Alap portfóliókezelője. Vele a A Fed ciklusközepi lazításának hatásairól beszélgettünk, illetve a kereskedelmi háború esetleges kimeneteleiről, az USA kínai viszonyról, ennek az egésznek a tőzsdékre és magyar piacra való hatásairól. Mobilózis rovatunkban az okostelefon piacot néztük át, hogy alakulnak az értékesítések, kik a feltörekvők, van-e változás a mezőnyben? Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója volt segítségünkre.
7/8/2019 • 0
Utcakép és Sziget - 2019-08-0706 óra
Az Ibolyák köszöntése mellett a Kajetánok és Kötönyök is kaptak némi fényt. Tőkepiaci összefoglalónk és lapszemlénk után Ludmán Katalin, a járókelő.hu kampánykoordinátora mondta el, mi újság Budapest utcáin, mennyire egészségesek, és milyen hibás útjel festéssel találkozhatunk. Indul a Sziget Fesztivál! Kádár Tamás, főszervező, a Sziget Zrt. ügyvezetője mondta el, mire számíthat a közönség.
7/8/2019 • 0
Roma holokauszt, tőzsdenyitás, Zorro - 2019-08-0609 óra
1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka számolták fel a auschwitz-birkenaui II/E. cigánytábort, kivégezve utolsó 3000 lakóját. Ez a nap lett a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Katona Csaba, történész segítségével emlékeztünk meg a borzalmas évfordulóról. A nyitást követő börzei eseményekről Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be. Kultmogul rovatunkban Tálosi András képregényíró, a Goobo Kiadó tulajdonosa beszélt nekünk a Zorróról készült magyar képregényről.
6/8/2019 • 0
CFD és arany - 2019-08-0608 óra
Újraszabályozzák a CFD kereskedést! Ennek apropóján megvizsgáltuk azt is, hogy mik ezek a pénzügyi instrumentumok, hogyan működnek. Mindebben Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője volt a segítségünkre. Aranyköpésünket Andy Warholtól idéztük, aki 1928-ban született ezen a napon. Az idén már több, mint 10 százalékkal emelkedő arany árfolyamáról és az emögött álló folyamatokról beszélgettünk Juhász Gergellyel, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatójával.
6/8/2019 • 0
Reptéri parkolók, diákszámlák, kriptók - 2019-08-0606 óra
1566-ban ezen a napon kezdődött Szigetvár ostroma. Lapszemle, majd tegnapi tőzsdei összefoglaló. A szaporodó reptér környéki magánparkolókról beszélgettünk Mester Nándorral, a portfolio.hu vezető ingatlanpiaci elemzőjével. Ébresztő témánk ma a diákszámlák sokszínűségéről szólt. Érdemes lehet itt is körülnézni, sokat lehet vele spórolni. Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője segített minket eligazodni a témában. Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker MrCoin.eu alapítója a 12.000 dollár felé száguldó Bitcoinról hozott híreket, valamint többek között arról, hogy a Walmart a Librához hasonló digitális valuta után kér szabadalmi oltalmat.
6/8/2019 • 0
Fehérje, tőzsdenyitás, MI - 2019-08-0509 óra
Mihálovits gazda rovatunkban a vegánburger nyomába eredtünk, azaz kell-e állati fehérjét bevinni a szervezetbe? Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára mondta el véleményét. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen trend alakul ki a piacon. Majd, Heuréka-élmény rovatunkban a mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos új fejleményekről beszélgettünk, pár hír kapcsán.
5/8/2019 • 0
Argentína, párkapcsolat, autóipar - 2019-08-0508 óra
Adóvilág rovatunkban ezen a héten Argentínába látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő gazdasági, adózási és politikai szemszögből beszéltek a legeurópaibb dél-amerikai országról. Piaci hotspot rovatunkban Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője autópiaci cégekről, kínai kitettségről és az amerikai piac felhúzó erejéről beszélt.
5/8/2019 • 0
Bevásárlás, zöld rendszám, infláció - 2019-08-0506 óra
Kicsit erőtlenül kezdtük a hétfőt, de a hallgatók sem voltak nagyon aktívak. A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után Makai Ferenc, az Öthét Egyesület elnöke beszélt arról, hogy milyen akció keretében segítenek hazavinni a bevásárlószatyrot. Majd, újra szabályozzák a zöldrendszámot - Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke mondta el, mik a meglátásaik. Magyar infláció, amerikai munkanélküli adatok, ezekre számítunk a héten, Kovács Mihály András, az OTP elemzési senior szakértője azt is elmondta, pontosan miért.
5/8/2019 • 0
Reptéri lehuzások, tőzsdenyitás, gyengélkedő Ryanair - 2019-08-0209 óra
Duplán fizet, aki elfelejtett online becsekkolni a Wizz Air valamelyik járatára. Erről beszélgettünk Ács Gáborral a fapados rovatunkban. A tőzsdenyitást követően kialakult árfolyamokról Varga Botonddal, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével beszélgettünk. Péntekhez képest erős forgalomról számolt be és felhívta a figyelmet egy délután érkező amerikai munkaerőpiaci adatra, aminek akár ármozgató hatása is lehet. Maradék időnkben még egy kört futottunk Ács Gáborral, akivel a Ryanair legfrissebb gazdálkodási mutatóit néztük át. Ezek borúsabb képet festenek a rivális Wizz Airéhez képest.
2/8/2019 • 0
Tervezhető autótöltés, leszakadó bicepszek - 2019-08-0208 óra
Folytattuk az MVM Edison programról szóló beszélgetéseinket. Ma a legutóbbi forduló három nyertesének egyikét, az InCharge csapatát mutattuk be. Vendégeink voltak Gerencsér Dorka, a Smart Future Lab Zrt. startup szakértője és Tóth Zsófia, valamint Kertész Dávid az InCharge képviseletében. "Ép testben" rovatunkban egy olyan embert mutatunk be, akinek a kitartása vetekszik a sportteljesítményével. Berta László, Európa-bajnok testépítővel beszélgettünk.
2/8/2019 • 0
Cannaei csata, titkos kertek, akvizíciók - 2019-08-0206 óra
Köszöntöttük a Leheleket, valamint megemlékeztünk Hannibál karthágói hadvezér cannaei csatában elért legjelentősebb győzelméről, melyet a Római Köztársaság haderői felett aratott. Belepillantottunk a lapokba, majd átnéztük a tegnap kialakult tőzsdei árfolyamokat. A következő óra elején "Budapest, te csodás" rovatunkban titkos kertek és terek után nyomoztunk. A belvárosi sétákat szervező Imagine Budapest túravezetőjével Szekeres Júlia, tájépítésszel beszélgettünk. Újabb, ezúttal magyar akvizíciókkal versenyez a Szállás.hu. A cég vezérigazgatóját, Szigetvári Józsefet faggattuk az új szerzeményről.
2/8/2019 • 0
Nyári tészták és átvert cégvezetők - 2019-08-0109 óra
Gasztro rovatunkban, az NOPQ-ban Gede kolléga könnyű nyári tésztákat ajánl. A pofonegyszerű tonhalas tészta receptjét ismerteti. Varga Botond (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Természetesen a Fed kamatvágás piaci reakcióiról számol be. Esik a BUX is kicsit. Jön holnap a Mol gyorsjelentése! Cégvezetőket is átvernek becsapós e-mailekkel, nem csak átlagembereket. A régi-új trendről Virág Csaba, a Cyber Services Zrt. Kiberbiztonság Kompetenciaközpont vezetője árul el részleteket.
1/8/2019 • 0
Magyar újautó piac és tőzsdei gyorsjelentések - 2019-08-0108 óra
Futómű rovatunkban ki más, mint Várkonyi Gábor. A magyar újató eladások kapcsán egy csomó új trend látszik. Ezeket vesszük sorra. Kezdetnek a Suzuki megítélésének átalakulása, a világpiacon és Magyarországon betöltött szerepe és üzletpolitikája kerül terítékre. Aztán a Vitara kapcsán a magyarok SUV imádatáról és a nálunk népszerű márkákról beszélgetünk. Végül a Kizasi rejtélyt fejtjük fel, meg Ács kolléga autós kalandja kapcsán a modern autók árnyoldalait tárjuk fel. Újat vagy használtat vegyünk? Melyik éri meg? Piaci Hotspot Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.) Kamatcsökkentés, Siemens, BMW és Infineon gyorsjelentés szerepel a mai összeállításban.
1/8/2019 • 0
Budapesti hírek, lakáshitel kamatok, Velencei-tó menti ingatlanok - 2019-08-0106 óra
Augusztus első napján hallgatói üzenetkkel kezdünk. Ács kolléga vonatos élményével folytatjuk. Köszöntjük a Boglárkákat és a többi névnapost. Az MTV zenetévét meg a szülinapján. Miként a 200 éve született Melville-ről is. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló van ma is. Budapest rovatunkban a vasárnapig tartó rendőri készültségről, egy új kullancsjárványról és az útfelújításokról szólunk. Lakáshitelek. Vajon merre megy a kamat most, hogy a Fed kamatot csökkentett? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elemez. Lendületben a Velencei-tó környékének ingatlanpiaca. Balla Ákos (Balla Ingatlan) mond érdekes dolgokat a jelenségről.
1/8/2019 • 0
Apple, tőzsdenyitás és PET palackok - 2019-07-3109 óra
Pár hallgatói észrevétellel kezdtük, majd az Apple gyorsjelentés kapcsán egy rövid összefoglalót tartottunk a Cupertinói cég számaiból. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a budapesti parkett első fél órájának kereskedését és a körvonalazódó trendeket. Szuperzöld öko rovatunkban pedig a tiszai és általában a hulladékhelyzetről volt szó, a lehetséges megoldásokról, civil és vállalati kezdeményezésekről. Kerekes Péter a Coca-Cola Magyarország vezérigazgatója és Molnár Attila Dávid a PET Kupa egyik ötletgazdája és az M.V.Petényi hulladékgyűjtő anyahajó kapitánya voltak vendégeink a stúdióban.
31/7/2019 • 0
Kripto, Kína, gamer mobilok - 2019-07-3108 óra
Kedden csak megalapoztuk a kriptopiaci híreket, ma azonban jól ki is tudtunk tárgyalni több érdekességet, például, hogy Kínából hirtelen egyre több kriptobarát hír jön. A stúdióban vendégeink voltak Debreczeni-Raskó Gabriella, az online kriptobroker, MrCoin.eu kommunikációs igazgatója és Raskó László, a cég stratégiai menedzsere. Mobilózis rovatunkban pedig a gamer telefonok és a gamer biznisz világát fedte fel előttünk Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese.
31/7/2019 • 0
Üzlethelyis ég, Est Média, recesszió - 2019-07-3106 óra
Csodálatos morgós szerdára ébredtünk, a stúdióban pedig két morgásra alkalmas műsorvezető köszöntötte a nagyérdeműt. A szokásos menet után (névnapok, események, születésnapok, lapszemle, tőkepiaci összefoglaló) után egy fővárosi témával kezdtünk: megoldást kínál az üresen tátongó, kihasználatlan üzletekre a Kibérlem.hu. A részleteket Bogdán Szandra, a BUM Nonprofit Kft. projektvezetője mondta el. Az Est Média-Delta sztori: túl szép, hogy igaz legyen? Ezt is kibeszéltük. Aztán a német recesszióval foglalkoztunk: minket is magával ránt? Erre Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője válaszolt. Kkv rovatunkban pedig arról számoltunk be, hogy egyre több a leszakadó kis és közepes vállalkozás.
31/7/2019 • 0
Kauser József és Rembrandt - 2019-07-3009 óra
Mesél a múlt rovatunkban egy méltatlanul elfeledett, Budapesten mégis komoly nyomott hagyott építészről emlékezett meg Katona Csaba történész. 100 éve hunyt el Kauser József. A tőzsdenyitás után mintegy fél órával Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a nagy pangásról a Budapesti Értéktőzsdén. Kultmogul rovatunkban pedig azt a 14 érdekességet mesélte el Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője, amit Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratánál talált.
30/7/2019 • 0
USA: protekcionizmus és rabszolgaság - 2019-07-3008 óra
A stúdióban vendégünk volt Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Nyugat Magyarországi Egyetem docense. Vele folytattuk múltkori beszélgetésünket, az USA és Kína összehasonlítását. Most az Egyesült Államok létrejötte utáni gazdasági és politikai fejlődést néztük át, a rabszolgaság, rablóbárók, védővámok és protekcionizmus témaköreiben.
30/7/2019 • 0
Lóvasút, fekália, kriptohírek - 2019-07-3006 óra
Lóvasútak, omibuszok, Volkswagen bogarak - többek között ilyen témák kerültek terítékre évfordulóink kapcsán. Aztán lapszemle és tőzsdei információk azonnal rátértünk napi témáinkra, például arra, hogy fekáliás szennyvíz kerül ismét a Dunába, most Szentendrénél. Aztán: támadják az egész magyar netet, hogyan védekezzünk? Virág Csaba, a Cyber Services Zrt. Kiberbiztonság kompetenciaközpont vezetője mondta el. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni-Raskó Gabriella, az online kriptobroker, MrCoin.eu kommunikációs igazgatója hozott híreket.
30/7/2019 • 0
Dinnyeszezon és robotika - 2019-07-2909 óra
A gazda nem volt itt, de az agrárshow-nak mennie kell! Éppen ezért, no, meg azért is, mert a dinnyeszezon berobbant, felhívtuk Ledó Ferencet, a Fruitveb Zöldség-gyümölcs Terméktanács elnökét, és arról kérdeztük, hogy állnak a magyar dinnyések. A hazai parkett első fél órájának kereskedése után Ritók Lajos üzletkötő számolt be a trendekről, Heuréka-élmény rovatunkban pedig Dr. Fátay Dániel, a KUKA Hungária Kft. szenior szoftverfejlesztője, csapatvezetője beszélt a robotika fejlődéséről, jövőjéről.
29/7/2019 • 0
Chile és Vonovia - 2019-07-2908 óra
Adóvilág rovatunkban Chile volt a célországunk, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője mondták el, gazdaságilag és politikailag mit érdemes tudni erről az országról. Annyi kiderült, hogy Chile sokkal több, mint a lazac, a cabernet sauvignon és a rézbányászat. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője Piaci hotspot rovatunkban pedig a Németország legnagyobb lakóingatlan-fejlesztőjét, a Vonoviát vette górcső alá.
29/7/2019 • 0
Városi séták és indikátorok - 2019-07-2906 óra
A Márták napján elsősorban őket köszöntöttük, majd azonnal lapszemlére és tőzsdei összefoglalóra váltottunk. “Titkos” budai sétaösvényről beszélt Tóth Patrik, a BKK Zrt. innovációs főmunkatársa, aki elmondta azt is, hogy városi környezetben miért van szükség ilyenre, és mi a célja. Az EKB kamatdöntés után pedig devizapiaci körképet tartottunk, izmosodó dollár, gyengülő forint. Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője adott hátteret. Heti kitekintőnkben az euróövezeti GDP és USA kamatdöntés is szóba került, Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője mondta el, mire számít.
29/7/2019 • 0
Fapados lábnyom és shaming - 2019-07-2609 óra
Hogyan csökkenti egy fapados utazó az ökológiai lábnyomát? A légiipar gondjai ellenére a WizzAir terjeszkedne és benyomulna néhány hagyományos légicég piacára. De csak óvatosan a szektorral befektetőként! Utasként is, mert a Ryanair járatritkításokban gondolkodik. Ács is in the Air rovatunkban maga a guru mesél ezekről. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdén. A nyári hangulat jellemző. Ma is. Üdítő kivétel a Futuraqua. A green shaming kifejezés kapcsán felmerül milyen shamingek vannak: háziállat shaming, húsevő shaming, BMW shaming. stb. stb.
26/7/2019 • 0
A fővárosi közlekedés jövője és SUP - 2019-07-2608 óra
Milyen lesz a főváros közlekedése néhány évtized múlva? Lesz dugódíj? Hol lesznek az autók? És a p+r parkolók? Mivel járnak be az ingázók? Mit kell fejleszteni a tömegközlekedésen? Ezernyi kérdés. Vitézy Dáviddal (Magyar Közlekedési Múzeum) beszélgetünk. Ép testben című sport rovatunkban a nyárra való tekintettel a SUP-pal ismerkedünk. Foltán László (Magyar Kajak-Kenu Szövetség) tanít meg a vízen járni.
26/7/2019 • 0
Szabihíd, felvételi tanulságok, a benzinkutak jövője - 2019-07-2606 óra
Anna és Anikó névnapján van optimista péntek. Egy rakás híresség született a mai napon, mindent fel is sorroljuk. Jagger előtt külön is tisztelgünk egy jó zenével. Egy apró marketingmalőrről is szót ejtünk a sikeres magyar K2 expedíció kapcsán. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló ma is van. Szabihíd. A hétvégén utoljára lesz ilyen idén. De honnan jött az ötlet? Mit lehet ott csinálni? Tömör Miklós (Valyo Egyesület) elmeséli. Véget ért a felvételi időszak. A tanulságokat Szabó Fruzsinával (eduline.hu) vonjuk le. Terjed az elektomos autózás, jönnek az önvezető autók. Mi lesz így a benzinkutakkal? Mihalik Szabolccsal (Boston Consulting Group) keressük a választ.
26/7/2019 • 0
Görögdinnye receptek és dráguló RAM-ok - 2019-07-2509 óra
A szabadságon lévő két gasztroguru helyett két botcsinálta szakács, az Ács-Mihálovits páros főz mai NOPQ gasztronómiai rovatunkban. Görögdinnyéből. Kapaszkodjatok! Átlag alatti forgalom, eső BUX. Varga Botond (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Az EKB mai kamatdöntése azonban hozhat némi pörgést - jósolja. IT rovatunkban kiderül, hogy a chipgyártók után mostanság a memóriagyártók feszülnek egymásnak. Jön a RAM-ok drágulása.
25/7/2019 • 0
Babaváró hitel, autóipari eladások és gyorsjelentési szezon - 2019-07-2508 óra
A hónap elejétől igényelhető a babaváró hitel. Mi ez? Hogy fogy? Florova Annával (OTP Bank) tekintjük át a legfontosabb tudnivalókat! Jönnek a hírek az autóipari cégek teljesítményéről. A jól teljesítőket, a Volkswagent és az Opelt veszi górcső alá Futómű rovatunkban Várkonyi Gábort autós szakértőnk. Meg azt, hogy mit keresnek újabb kínaiak a Daimlerben? A Boeing gyorsjelentése nem lett jó. A balesetek miatt. Esett is 3 százalékot a papír. A Caterpillar és a Deutsche Bank sem él könnyű időket. A Tesla is alulteljesített. A Facebook meg 5 milliárd dollárra bírságolták, gyorsjelentése közepes lett. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) csatlakozik Piaci Hotspotunkra.
25/7/2019 • 0
Fővárosi vízitúrák, mozgolódó valutaváltók és albérleti kiskáté - 2019-07-2506 óra
Jakus és Kristóf napján Blériot repülésére és a Concorde katasztrófájára emlékezünk. Meg Massa balesetére a Hungaroringen. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló ma is van. Aztán vízre szállunk. Budapest, te csodás rovatunkban megnézzük, hol lehet vízitúrázni a főváros környékén? Kalauzunk Gárdonyi Zsolt (Evezz Velem Egyesület). Mozgolódnak a valutaváltók és nem a szozon miatt. A szabályozás miatt átalakul a piac. Hogy miért? Taraczky Andrejjel (Exclusive Change) beszélgetünk. Ne csak az árat nézzük, mikor lakást bérelünk! Hanem? Mire még? Benedikt Károly (Duna House) ezeket sorolja fel Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban.
25/7/2019 • 0
Sérült csomagok és túlfogyasztás - 2019-07-2409 óra
Felpörgött az internetes kereskedelem, de bizony sok a panasz is emiatt. Például sok a sérült csomag, a sérült termék. Mit lehet tenni? Kóródy Dávid (Budspesti Békéltető Testület) segít. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) jelentkezik a tőzsdenyitással. Enyhe pluszban kezdődik a mai tőzsdenap. Hétfőtől már többet fogyaszt a Föld lakossága, mint amennyit a bolygó erre az évre adni tud. Harmat Ádám (WWF Magyarország) a Túlfogyasztás Napjáról beszélgetünk Szuperzöld rovatunkban.
24/7/2019 • 0
MVM Edison és Vodafone-UPC házasság - 2019-07-2408 óra
Startupversenyt szervezett az MVM csoport Edison néven. Nem először. De kik jelentkeztek? Kik győztek? Mit nyertek? Lesz még ilyen? Márton István (SFL Zrt.) és Gerencsér Dorka (SFL Zrt.) árulnak el minden részletet. A múlt héten engedélyezték a Vodafone és a UPC házasságát Magyarországon is. Mit hozhat a frigy? Mobilózis rovatunkban Koi Tamással (hwsw.hu) találgatunk...
24/7/2019 • 0
Móra Ferenc és EUandMe - 2019-07-2309 óra
Kincskereső kisködmön. Egyik első olvasmányélményünk volt. Szerzője, Móra Ferenc kereken 140 éve született. Rá emlékezik Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) számol be a mai tőzsdei nap kezdetéről. A lényeg: nyár van. EUandMe néven fiatal filmeseknek írt ki pályázatot az Unió, hogy mutassák be a közösségi vívmányokat. Magyar siker született ebben, amelyről Zupkó Gábor az EU magyarországi képviseletének vezetője számol be Kultmogul rovatunkban.
23/7/2019 • 0
Trump országlása - 2019-07-2308 óra
Két rendkívül fontos választási ígérettel lett az USA elnöke Donald Trump: Kína kereskedelmi nyomulásának és a bevándorlásnak a megállítása. De hogy áll a kereskedelmi háború? Épül már a fal a mexikói határon? Elmozdíthatják-e Trumpot idő előtt az elnöki székből? Tényleg egy buta ember vezeti a világ vezető hatalmát? Érdekes beszélgetést folytatunk ezekről a kérdésekről Dobozi Istvánnal a Világbank egykori vezető közgazdászával.
23/7/2019 • 0
Mezőőr, OKJ képzés és kriptodeviza - 2019-07-2306 óra
Lenke napján Martin Gore-t és Slasht ünnepeljük. Borongunk Cserháti és Amy Winehouse halálán. Van lapszemle, meg persze tőzsdei összefoglaló is. Aztán Budapest, te csodás rovatunkban Oláh Csaba, a Ráksomenti Mezei Őrszolgálat intézményvezetője elárulja, mit csinálnak a mezőőrök a fővárosban? Megszűnik az OKJ képzés. De mi lesz helyette? Zsuffa Ákos (Felnőttképzők Szövetsége) válaszol. Hullámvasúton a bitcoin, a kínaiak enyhülni látszanak kriptodeviza ügyben, a befektetők kezdik faképnél hagyni a blockchain startupokat. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (MrCoin.eu) mesél ezekről.
23/7/2019 • 0
Locsolás és mesterséges intelligencia - 2019-07-2209 óra
Kánikula van. Szomjaznak a növények. De nem mindegy, hogyan öntözzük őket. Mihálovits gazda vázol locsolási kiskátét. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, de a hangulat nem a legjobb sajnos. Mesterséges intelligencia. Tulajdonképpen mi ez? Jó vagy rossz nekünk? Heuréka élmény rovatunkban erről beszél Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. alapítója.
22/7/2019 • 0
Paraguay és gyorsjelentési szezon - 2019-07-2208 óra
Nincs sok ásványkincs, van viszont rengeteg marha. Meg minden ami adó, az 10 százalék. Első pillantásra talán ezek a legérdekesebb dolgok Paraguayról. De a kép azért színesebb. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő bebizonyítja, hogy azért érdekes szeglete ez Dél-Amerikának... Piaci Hotspot rovatunkban Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) Gyorsjelentési szezon van. A Microsoft a vártnál egymilliárd dollárral több árbevételt ért el. Az American Express is a várt felett teljesített, viszont a Black Rock... A BMW kínai helyzetéről és a Bayer bírságáról is szó esik.
22/7/2019 • 0
Turistajelzések, kémprogram, USA GDP - 2019-07-2206 óra
Mihálovits gazda is back! Ám élménybeszámoló helyett a Magdolnákat, Al Di Meolát és György herceget köszöntjük. Valamint felelevenítjük a magyar Trónok Harcát, Könyves Kálmánnal és Vak Bélával. Lapszemle ma is van, miként tőzsdei összefoglaló is. Budapest, te csodás rovatunkban a Nagy Turistajelzés Háború. Felfestik, majd lemázolják a kék kereszt jelzést a budai hegyekben. A hátteret Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársa fejti fel. A felhőben is működő új kémprogramot azonosítottak, ami archív adatokhoz is képes hozzáférni. Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) megvilágítja, kell-e aggódnunk? Kamatdöntő ülést tart az EKB és kiderül lassul-e az USA gazdasága. Eppich Győző (OTP Bank) elemez.
22/7/2019 • 0
Nyaralás, tőzsdenyitás, egynapos utak - 2019-07-1909 óra
Fapados rovatunkban Ács Gábor nyári utazási tippeket osztott meg. A tőzsdenyitás részleteibe Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója avatott be minket. A maradék időnkben utaztunk még egy kicsit. Megnéztük, hová lehet repülni egy napra.
19/7/2019 • 0
Facebook Libra még és vizitúrázás - 2019-07-1908 óra
Az előző órában is szóba került, de most az alaoktól kezdve próbáltuk elmagyarázni a Facebook Libra lényegét. Ebben Raskó László, az online kriptobróker MrCoin.eu stratégiai menedzsere volt a segítségünkre. Ép testben rovatunkban Fodor Istvánnal, a Fodorsport vizitúra-szervezőjével, vezetőjével beszélgettünk a vizitúrázásról, aki azt is megfogalmazta, hogy mi a jó, mi től lehet vonzó ez a sport.
19/7/2019 • 0
Turistajelzés, elektronikus fizetések, Facebook Libra - 2019-07-1906 óra
Emília névnap, lapszemle, tőzsdeinfók a tegnapi kereskedésről. Budapest, te csodás rovatunkban egy turistajelzés háború részleteiről, valamint a buszsávos közlekedés újbóli határozottabb ellenőrzéséről szóltunk. Gauder Milán, a Mastercard Európai Termékfejlesztési Vezetője járt nálunk, akivel többek között az elektronikus fizetések fejlődéséről, azonnali átutalásról, kriptovalutákról, Facebook Libráról beszélgettünk.
19/7/2019 • 0
Bibliai ételek, tőzsdenyitás, Zombieload - 2019-07-1809 óra
Bibliai ételkóstoló a holnap induló Művészetek Völgye fesztiválon. A programról
Szűcs Boglárkával, környezeti nevelővel, a Károli Gáspár Református Egyetem Ökogyülekezet Kutatóműhelyének tagjával beszélgettünk. A tőzsdenyitás ma Varga Botondnak, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjének jutott. IT rovatunkban a Zombieload-támadásról beszélgettünk Erdős Mártonnal, a PCWorld magazin főszerkesztő-helyettesével.
18/7/2019 • 0
Autók, chipek - 2019-07-1808 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnkkel először az autóipar fő kihívásairól beszélgettünk, az európai piac lassulásáról, a kisautók eltűnéséről, majd szó volt árakról, elektromos autókr ól és még sok mindenről. Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott pár rövidebb hírt és egy hosszabb sztorit az AMD chipgyártóról.
18/7/2019 • 0
Frigyes, közlekedés, újlakáspiac - 2019-07-1806 óra
Frigyes névnap, lapszemle, tőzsde. Budapest, te csodás rovatunkban Kelemen Tamással, a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnökével beszéltünk meg pár közlekedési aktualitást, mint például a 10 percre sűrített reptéri buszt, vagy az 5-ös metró titkát. Ébresztő rovatunkban a túltolt szuperállampapír hatásáról diskurált Grumpy Ács és Ravasz Gede. Négyzetméter ingatlan rovatunkban az 5%-os áfával értékesíthető új lakások szűkülő kínálatáról és a csökkennő albérleti hozamokról beszélgettünk Valkó Dáviddal, az OTP Jelzálogbank vezető elemzőjével.
18/7/2019 • 0
Hanyatló autóipar, punnyadt tőzsdék, szennyező légi közlekedés - 2019-07-1709 óra
Viharfelhők a magyar autóipar felett – aggódjunk a növekedés miatt? Stubnya Bencével, a G7.hu újságírójával beszélgettünk erről a hazai ipari termelést érzékenyen érintő kérdésről. A Equilor Befektetési Zrt. részéről ma Ritók Lajos üzletkötő kommentálta a hazai és európai tőzsdék kereskedésének első fél órájában történteket. Szuperzöld
rovatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mit lehet tenni a légiipar brutális környezetszennyezése ellen? Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse volt ebben a segítségünkre.
17/7/2019 • 0
5G, IoT, Huawei - 2019-07-1708 óra
5G technológia bevezetése és lehetőségei, IoT megoldások. A mobiltávközlés jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Fülöp Gáborral, a Telenor Magyarország Zrt. vállalati értékesítési és marketing igazgatójával. Mobilózis rovatunkban az amerikában még tiltólistán lévő, de pár hét múlva újra forgalmazható Huawei termékekről beszélgettünk Fekete Gáborral, az iFater.net egyik apukájával, szerkesztőjével.
17/7/2019 • 0
Morgás, ApplePay, kkv hírek - 2019-07-1706 óra
Morgó szerda! Miért nem beszélnek nyelveket a buszsofőrök itthon, legalább azokon a járatokon, ahol sok a túrista? Lapszemle, tőzsde. A hírek után Ács és Gede kollégák a Budapest Sport Alkalmazást tesztelték. Ébresztő témánk ma az ApplePay-mániáról és a bankok közötti harcról szólt, ami itthon kibontakozni látszik. Lemák Gábor, fintech szakértő, a Fintechzone.hu szerkesztőjének segítségével rittyentettünk egy mobilfizetési körképet, majd kkv híreket osztottunk meg a hallgatókkal.
17/7/2019 • 0
Kádár, tőzsdenyitás, Művészetek Völgye - 2019-07-1609 óra
30 éve temették el Kádár Jánost. Az évforduló kapcsán beszélgettünk Katona Csaba történésszel Mesél a múlt rovatunkban. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője számolt be a tőzsdenyitást követő első fél óra kereskedésének részleteiről. Kultmogul rovatunkban Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztivál igazgatója volt a beszélgetőtársunk, akit arról kérdeztünk, hogy hogyan küzd meg a hatalmas konkurenciával a Völgy, meg persze egy kis ízelítőt is kaptunk a hétvégén induló fesztivál programjából.
16/7/2019 • 0
Szuperbank, szuperállampapír, nem szuper azonnali átutalás - 2019-07-1608 óra
Hogyan áll a magyar állami szuperbank-projekt? Miért fuccsolt be az azonnali átutalás? Hogy áll a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) értékesítése és kik a vevők, honnan jön a pénz? Ilyen és egyéb érdekes pénzügyi kérdéseket beszéltünk meg Csabai Károllyal, a Privátbankár.hu és az mfor.hu főmunkatársával.
16/7/2019 • 0
Strandok, kriptók, cégrejtélyek - 2019-07-1606 óra
Valter névnap és az Apollo-11 indulásának 50. évfordulója van ma. Lapszemléztünk,
tőzsdei összefoglalót mondtunk az előző napról, majd a hírek után szabadvízi
strandokat mustráltunk az ittlakunk.hu listája alapján. Kripto rovatunkban a Bitcoin
és az altcoinok árfolyamalakulásával, valammint a Facebook Libra nevű kriptovaluta-
terveivel foglalkoztunk Debreczeni Barnabással, az online kriprobróker MrCoin.eu
alapítójával. Brückner Gergelyt, az index.hu újságíróját pedig azért hívtuk fel, hogy
megpróbáljunk megfejteni az Ott-One – 4iG - T-Systems háromszög rejtélyét.
16/7/2019 • 0
KATA, tőzsdenyitás, ciszlunáris gazdaság - 2019-07-1509 óra
Miért nem éri meg 75 ezres KATÁt fizetni? Ács és Gede kolléga megmondják. A tőzsdenyitás ma Ritók Lajosnak, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjének jutott, aki nagy elmozdulásokról nem tudott beszámolni, eltekintve a német DAX index 0,8 százalékos emelkedésétől. 50 éve indult a Holdra az Apollo-11 Neil Armstronggal, Edwin Aldrinnal és Michael Collinsszal a fedélzetén. Ebből az apropóból beszélgettünk dr. Pacher Tiborral, a Puli Space alapítójával, vezetőjével a Holdról és a ciszlunáris gazdaság jövőjéről.
15/7/2019 • 0
Bolívia, Rubik Ernő, gyorsjelentések - 2019-07-1508 óra
Bolíviáról beszéltünk Adóvilág rovatunkban. Többek közt azt érdemes tudni róla, hogy az egyetlen ország, amelyik egy személyről, Simón Bolívarról kapta a nevét. Először Gerendy Zoltánt, a BDO Magyarország ügyvezetőjét, adótanácsadó partnerét, majd dr. Feledy Botond, külpolitikai szakértőt tárcsáztuk. Aranyköpésünkkel a hétvégén 75. születésnapját ünneplő Rubik Ernőt köszöntöttük. Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a héten gyorsjelentésüket közlő tengerentúli társaságok részvényeiből szemezgetett.
15/7/2019 • 0
Airbnb, ingatlanpiac, heti makró - 2019-07-1506 óra
Roland névnap van, de például 89 éves lenne ma Szabó Gyula, illetve 11 éve ezen a
napon hunyt el Kolonics György kenus. Lapszemléztünk, tőzsdéztünk. majd a hírek után
megnéztük, hogyan alakul az Airbnb-zők élete. Az ingatlanoknál maradva azt néztük meg,
hogy visszaeső tranzakciószám melletti, hogyan emelkedhettek az árak a II. negyedvben.
Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR-vezetője volt ebben segítségünkre. Heti kitekintőnkben két adatot vizsgáltunk meg Tardos Gergellyel, az OTP Bank Elemzési Központ vezetőjével. Az egyik a ma hajnalban megjelent kínai GDP volt, a másik a holnap megjelenő amerikai kiskereskedelmi adat.
15/7/2019 • 0
Fapados, autóbérlés, kapros csirke - 2019-07-1209 óra
Hogy lenne már péntek fapados rovat nélkül! Hát ha még a hallgatók is kérdeznek, az meg egyenesen pazar. Sok jó kérdés érkezett, ezeket vitattuk meg az utazás pápájával, Ács Gáborral. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos üzletkötő mondta el a legfrissebb adatokat, kiderült, hogy egész jó kezdés volt a pesti parketten. Maradt még idő hallgatói kérdések megválaszolására, de egy zenei csemege is belefért a műsorba, 1971-ből. Érdemes meghallgatni, kimondottan optimista pénteki darab.
12/7/2019 • 0
Energetika, audit, győztesek versenye - 2019-07-1208 óra
A legzöldebb energia a fel nem használt energia. Közben mi magyarok 40%-kal több energiát használunk el fejenként, mint Nyugat-Európában. A pazarlás egyrészt drága, másrészt rossz a környezetnek, harmadrészt van egy kötelező energetikai audit, amit nem lehet megúszni, de ez jó is. Erről beszélgettünk Haddad Richárddal, az IPSOL Rendszerház Kft. ügyvezető igazgatójával. Aztán, egy elképesztően jó sporteseményről számoltunk be: a Győztesek versenyén az Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítvány 25 gyermekkel képviseltette magát a Moszkvában. Dr. Bakó Katalin, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kurátora mondta el, miért nagyon fontos mindez.
12/7/2019 • 0
Bécs, Budapest, véradás - 2019-07-1206 óra
Optimista péntek, eső, szél, hideg hétvégére kilátás. Szuper. De mi nem csüggedünk, annak ellenére, hogy Gábornak morcos hangja van. Ráadásul még kötekedik is. A témáink viszont jók, az első Budapesti Bécs Napok tanulságairól beszélgettünk Ludmán Katalinnal, a járókelő.hu kampánykoordinátorával. Aztán komoly témába kezdtünk: nemrég volt a Véradás napja, ennek kapcsán vizsgáltuk meg, hogy mi a helyzet a véradással Magyarországon. Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradás szervezésért felelős szakmai vezetője és dr. Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese voltak vendégeink a stúdióban.
12/7/2019 • 0
Édes borok, Jerome Powell, MacBook - 2019-07-1109 óra
Megjelent egy nem reprezentatív, de a hazai borfogyasztást elég jól belövő felmérés, amely arra késztette Bandit, hogy borzongjon egy sort. NOPQ gasztro rovatunkban ezzel foglalkoztunk. Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője Jerome Powell meghallgatásáról és a BÉT nyitásáról beszélt. Kivégzik a sima MacBookot - de miért? Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője mondta el.
11/7/2019 • 0
Víz, BMW, stresszoldás - 2019-07-1108 óra
A Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 felvezető eseményeként megrendezett „Víz, béke, fejlődés” szakmai konferencia alkalmából Szöllősi-Nagy András professzorral beszélgettünk , a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar oktatóját, a hazai és nemzetközi vízügy meghatározó alakját. Korábban az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjában, Természettudományi Szektorában és delfti Víztudományi Intézetében is dolgozó szakember meglátása szerint a jövőben egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a digitális vízgazdálkodásra. Távozik a BMW vezére - de miért? Várkonyi Gábor, autós szakértő mondta el. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a piacokról szemezgetett híreket.
11/7/2019 • 0
Kispéntek, Nagybani, ingatlanárak - 2019-07-1106 óra
Kellemes kispéntekre ébredtünk, ráadásul a jól lehűlő reggel sem nyomott agyon minket. Budapest rovatunkban azonban nem éppen jó hírt találtunk: a Nagybani piacon razziázott a NAV, elég sok kereskedőt előállítottak fiktív céges tevékenység miatt. Aztán: a pályán kívül nem (vagy sem?) rúgnak valami fényesen sztárfutballistáink. Legalábbis ez derült ki Székely Sarolta, az Mfor.hu munkatársa cikkéből, amelyben megnézte, hogy az üzleti életben hogyan tevékenykedtek a sportolók. Érdekes kérdés, hogy miért a különbség vidék és a főváros között az árakban - erre Balogh László, ingatlan.com vezető gazdasági szakértője próbált választ adni.
11/7/2019 • 0
Morgás, tőzsdenyitás, bálnák - 2019-07-1009 óra
Jó kis szerdai morgással indítottunk: az UNESCO világörökségi vitában újabb fejezetet nyitott Magyarország, amikot a Hajógyári-szigeten található Hadrianus palotát kivette a kormány a beterjesztésből, ami négy országon áthaladó római limes részeként kapott volna világörökségi státuszt. De így nem kap. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített, majd annak jártunk utána, hogy mit keresnek bálnák a budapesti köztereken? Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője mondta el.
10/7/2019 • 0
Karrier, váltás, vízállóság - 2019-07-1008 óra
Olyan sok kérdés és reakció érkezett a múltkori HR percek kapcsán, hogy arra kértük Deák Andrea, Greensearch Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy válaszolja meg ezeket egy külön beszélgetésben. Így aztán egy teljes fél órát tudtunk szánni arra, hogy 40-50 évesen vajon vége van-e a karriernek? Aztán: perelik a Samsungot a vízállóság miatt - de mit is jelent az, hogy vízálló egy készülék? Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője mondta el, hogy miért érdemes mindent aprólékosan átolvasni.
10/7/2019 • 0
4iG, T-Systems, webshopok - 2019-07-1006 óra
Nem nagyon tudtunk morogni, de a hallgatók segítettek. Budapest rovatunkban Ludmán Katalin, a járókelő.hu kampánykoordinátora beszélt arról, hogy milyen bejelentések éreztek az oldalra, többek között rosszul felfestett parkolóhelyekről ill. lekopott zebrákról. Megveszi a 4iG a T-Systemset - ütött nagyot a hír kedden. Nagy Viktor, a portfolio.hu vezető elemzője segített nekünk értelmezni a kialakult szituációt. Mit vizsgált az ügyészség a webshopoknál és mit talált? Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere mondta el kkv rovatunkban.
10/7/2019 • 0
VI. Tupou, Buró Szilárd, George Cukor - 2019-07-0909 óra
Egy kis sziget királya, aki odáig volt a magyar konyháért - VI. Tupou portré
Katona Csaba, történésszel a mesél a múlt rovatban. Tőzsdenyitás Buró Szilárd, az equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjének segítségével. Ki volt George Cukor? Borbély Zsuzsa, a Fidelio vizuál és könyv rovatvezetője mesélt róla a Kultmogul rovatunkban.
9/7/2019 • 0
Menesztett jegybankelnök, jól fogyó mobiljegy - 2019-07-0908 óra
Hétvégén Recep Tayyip Erdogan török államfő felmentette hivatalából a jegybank elnökét, amiért tartósan magas a kamatszint. Ennek méretes líra gyengülés lett a következménye a hétfői nyitásban. Hogy mennyi tere van az új jegybank elnöknek a kamatvágásra, azt Kolba Miklóssal, az ING Bank szenior treasury üzletkötőjével beszéltük meg. Hogy debütált a Közlekedési Mobiljegy? A mobilapplikáción keresztül
váltható digitalizált jegyből összesen több, mint 3200 darabot vásároltak az elmúlt egy hónapban a 100E reptéri járaton utazók. További részleteket árult el a pilot projektről Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója
9/7/2019 • 0
4-6-os vili, British Airways, Bitcoin - 2019-07-0906 óra
Lukrécia névnap van ma és a prágai Károly-híd alapkőletételének 662. évfrodulója. Belenéztünk a lapokba, majd ránéztünk a tegnapi árfolyamokra. Kelemen Tamással, a Közlekedő Tömeg egyesület elnökével a 4-6-os villamos vonalának felújításáról beszélgettünk. Nemes Dániel, információbiztonsági szakember, a Biztributor Kft. elnöke a British Airwaysre kiszabandó 183,39 millió font (több mint 66 milliárd forint) nagyságrendű GDPR-bírság okairól, hátteréről árult el részleteket. Kripto rovatunkban a Bitcoin illegális felhasználásának visszaeséséről, az árfolyambiok alakulásáról és természetesen a születőben lévő Facebook kriptóról, a Libráról beszélgettünk Debreczeni Barnabással, az online kriptobróker MrCoin.eu alapítójával.
9/7/2019 • 0
Műhús, tőzsde, arcfelismerés - 2019-07-0809 óra
Lázadnak a műhús ellen a gazdák! Beperelték a vegán szervezetek Mississippi államot, konkrétan Phil Bryant republikánus képviselőt és Andy Gipson mezőgazdasági biztost, mert törvénybe iktatták: a növényi és rovaralapú élelmiszereket nem lehet húsként vagy hústermékként felcímkézni. A hagyományos húsipar támadásnak érzi a műhúst. A tőzsdenyitást Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója vezényelte le. Heuréka élmény rovatunkban Keleti Arthur, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató volt a vendégünk, a témánk pedig az arcfelismerő rendszerek és azok eleterjedése volt.
8/7/2019 • 0
Peru, Rockefeller, Deutsche Bank - 2019-07-0808 óra
Adóvilág rovatunkban Peruval foglalkoztunk. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere gazdasági, adózási oldalról, míg dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő az ország társadalmi, politikai helyzetével ismertetett meg minket. Aranyköpés rovatunkban egyik mai születésnaposunk, John Davison Rockefeller mondását citáltuk, majd Hotspot rovatunkban Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a Deutsche Bankról, de előtte megbeszéltük, hogy pénteken miért estek az amerikai tőzsdék, ha jó hírek jöttek a gazdaságról.
8/7/2019 • 0
Görög választás, tűzforró gyerek csúszda, lanyhuló kiskereskedelem - 2019-07-0806 óra
Ellák névnap a mai, valamint a The Wall Street Journal első száma is ezen a napon jelent meg 1889-ben. Lapokat szemléztünk és átfutottuk a pénteki tőzsdei árfolyamtáblázatokat. A hírek után Pogátsa Zoltán közgadász, szociológust hívtuk, a Nyugat Magyarországi Egyetem docensét, hogy egy friss értékelést kapjunk az előrehozott görög választások eredményéről. Budapesti rovatunkban egyebek mellett a gyerek csúszdán süthető tojásról beszéltünk, majd Németh Dávidot, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzőjét hívtuk, hogy értékelje a legutóbbi kiskereskedelmi és ipari termelési adatokat. Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály András elemzési senior szakértő segítségével néztük át a heti makronaptár legfontosabb bejegyzéseit.
8/7/2019 • 0
Izland, tortilla, löncshús - 2019-07-0509 óra
Mi mással is kezdhettük volna a műsor utolsó óráját pénteken, minthogy feltárcsázzuk Ács Gábort, aki éppen (meglepetés!) Izlandon tartózkodik. Ács Is In The Air rovatunk témája tehát e mesés ki sziget, ahol minden látványosság kimondhatatlan nevű és a gezjirekben lehet jacuzzizni. Ács Gábor, a fapados utazások mennyei és földi szakértője még Izlandon is képes egy autóban aludva eltölteni 3 napot, erről is mesél. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen start volt a Budapesti Értéktőzsdén, a műsor végére pedig még a tortilla és a löncshús is betüremkedett.
5/7/2019 • 0
Suhanj! Segíts, jótékonykodj! - 2019-07-0508 óra
A SUHANJ! Alapítvány története, filozófiája, céljai voltak a témáink. Apropót adott a beszélgetések az a jótékonysági akció, amellyel újjáépülne a SUHANJ! Fitness terme. A téglajegy-akció keretében mindenki hozzájárulhat egy téglával ahhoz, hogy bővüljön a terem, és többen tudják használni. Az alapítványról, a kezdetekről és eredményekről, a szemléletformálásról Gusztos Péterrel, a SUHANJ! alapítvány társ-alapítójával és vezetőjével.
5/7/2019 • 0
Ogre, bérek, 5G - 2019-07-0506 óra
Fáradtan de jókedvűen indultunk a hét utolsó napjának, Mihálovits kolléga éppen hogy húzza még, két hét után egyhuzamban, szabadsága előtti napon. Ezért egy kicsit cinkeltük is, de csak kedvesen. Amerika zárva volt a Függetlenség napja miatt, tőzsdeinfó ezért kevés volt. Új elektromos robogó szolgáltatás indult Budapesten, hogy mit tud, azt Tóth-Báló Tamás, az Ogre alapító ügyvezetője mondta el. Mennyire elég ténylegesen a magyarok bére? Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője adott hátteret. Az 5G frekvenciatenderekről pedig Wéber Mátyás, a KPMG telekommunikációs és média tanácsadója beszélt.
5/7/2019 • 0
Fokhagyma és etikus hekker - 2019-07-0409 óra
Az interneten hasítanak azok a videók, amelyek mutatják, hogy lehet gyorsan fokhagymát pucolni. Csakhogy ez svindli. NOPQ gasztro rovatunkban élőben bizonyítjuk be mindezt. Amerikában nincs tőzsde. Mégis optimista hangulatban van a budapesti tőzsde. Varga Botond (Equilor Zrt.) tart összefoglalót. Hasít az Enefi! Etikus hekker. Na ezzel ugrattuk egymást egész nap. Alkalmasak lennénk? Nem? Kiber Csütörtök rovatunkban Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) a Cyber Institute etikus hekker képzőjének vezetője mondja el, mit kell tudni erről a szakmáról?
4/7/2019 • 0
Iacocca, Tesla és Deutsche Bank - 2019-07-0408 óra
Tegnap hunyt el Lee Iacocca, az amerikai autógyártás apostola. Alap, hogy Futómű autós rovatunkban neki szentelünk majdnem egy órát. Megéri. Várkonyi Gábor mesél mindenféle érdekességet, amelyekből kiderül, milyen fantasztikus ember volt ő! Részvénypiaci Hotspotra is csatlakozunk Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.) Jó hírek a Teslától! A Model3 töréstesztje kitűnő lett, ráadásul jó eladási adatokat is produkált a cég. Deutsche Bank. Megint. Pénzmosási ügybe keveredett. Megint.
4/7/2019 • 0
100 szó, Ursula, házszigetelés és kartell - 2019-07-0406 óra
Ulrik napján van a pozsonyi csata és a nándorfehérvári ostrom kezdete. Meg Garibaldi, Szinyei Merse Pál és Gina Lollobrigida születésnapja is. Ám mi IV. Tupou Taufa'ahau tongai királyról emlékezünk meg részletesen. A lapszemle ma sem marad el. A tőzsdei összefoglaló ugyancsak műsorunk része. Fellángol a vita, ki legyen etikus hekker? Kántor vagy Mihálovits kolléga? Népszavazás indul... 100 szó Budapestről? Bizony. Novellapályázat, ami nem is nagyon könnyű ám. Varga Cili szervező elmeséli, miért? Megvan, kik vezetik Európát a jövőben. Feledy Botond külpolitikai szakértő elmondja, hogy kik ők és mit várhatunk tőlük? Kartell. Nem csak a világcégek csinálják, hanem a kkv-k is. De mit szabad és mit nem? Dr. Krénusz Ákos (KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda) tart gyorstalpalót.
4/7/2019 • 0
Utazás és műanyagmentesség - 2019-07-0309 óra
Hogy utaznak a magyarok? Mi határozza meg az úticélt, és az utazás idejét? Átfogó netes kutatást készítette a Bónusz Brigád és GKI minderről, mi pedig kiveséztük a témát, az alapító Kaprinai Zoltán segítségével. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogy mi történt a BÉT első fél órájában. Szuperzöld öko rovatunkban a Műanyagmentes július kezdeményezésről beszélgettünk, Merza Péter a Humusz Szövetség alelnöke, oktatási programvezetője mondott tippeket.
3/7/2019 • 0
MTA és Apple - 2019-07-0308 óra
Eldőlt: leválasztják a kutatóintézeteket az MTA-ról. A kialakult helyzetről és az ezt követő lehetőségekről Mende Balázs Gusztáv, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, az Akadémia Dolgozók Fórumának egyik kezdeményezője beszélt. Mobilózis rovatunkban azt firtattuk, hogy miért baj, ha egy dizájner távozik? Bátky Zoltán, a PCWorld.hu főszerkesztője mondta el.
3/7/2019 • 0
VR, boldogságindex, kkv - 2019-07-0306 óra
Morgó Szerdát alig sikerült tartani, bár volt min morogni, hírek és események tekintetében is. Azért azt nem gondoltuk volna, hogy létezik Hadúr keresztnév… A lapszemle és tőzsdei összefoglaló után azonnal rátértünk első túránkra, milyen egy városnéző túra VR szemüvegben? Kurucz Márton, a VR Tours operációs igazgatója mondta el. Mi az a boldogságindex és hogyan növeljük? Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus válaszolt. Kkv rovatunkban arról beszéltünk, hogy a kicsik és közepesek hogyan ugorják meg a bizonyos digitális ugrást. Schramm Károly, a Smartfront Kft. ügyvezető igazgatója mondott tippeket.
3/7/2019 • 0
Trieszt és utcai novellák - 2019-07-0209 óra
Trieszt. Olasz város, ám mivel egykoron az Osztrák-Magyar Monarchia városa volt ezer és egy magyar kötődése van. Ezeket idézi fel Katona Csaba történész Mesél a múlt rovatunkban. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Folytatódik a tegnap megkezdett emelkedést a BUX! Körbejárjuk, mik mozgathatják ma a kereskedést? Novellák lepték el a fővárosi villamos- és buszmegállókat. Az álljon meg egy novellára! pályázatra érkezett alkotások ezek. Lehet szavazni is, hogy melyik a legjobb? De hogy kerülnek oda? Kultmogul rovatunkban Samu Tímea (JCDecaux) mesél a kezdeményezésről.
2/7/2019 • 0
Olajpiac és alternatív iskolák - 2019-07-0208 óra
Elég szépen ment fel az elmúlt időszakban az olaj ára. Ráadásul közelg az OPEC ülés, ahol termeléscsökkentést terveznek. Gondoltunk hát egyet és megkértük Pletser Tamást (Erste Befektetési Zrt.), hogy beszéljük végig, mi mozgatja a nyersanyag árát. Szó esik arról is, hol vannak a kockázatok és hogy a felfedezett magyar olajmező mit jelent az ország számára? Módosul a köznevelési törvény. Több ponton. Egyes passzusok ellehetetleníthetik az alternatív iskolákat. Tényleg? Dobos Orsolyával (Alapítványi és Magániskolák Egyesülete) vitattuk meg a helyzetet.
2/7/2019 • 0
Dunai csobbanás, Xbond és kriptodevizák - 2019-07-0206 óra
Ottó napján megemlékezünk az első léghajó próbaútjáról, illetve Móricz Zsifmond, Hofi és Friderikusz Sándor születésnapjáról. Az első Zeppelin repüléséről és az Aranykéz utcai robbantásról is szó esik. Átolvassuk az újságokat és beszámolunk a tegnapi tőzsdenapról is. Szabadstrand a Dunaparton Budapesten? Idén tesztnap volt, jövőre lesz ilyen! A részletekről Tömör Miklós (Város és Folyó Egyesület) számol be. Vállalati kötvényeket lehet majd adni venni a Budapesti Értéktőzsde új kereskedelmi platformján. Az Xbondról Varga-Balázs Attila (BÉT) árul el részleteket. Kriptopedia rovatunk is jelentkezik, ezúttal Raskó Lászlóval (MrCoin.eu). Miért volt a legutóbbi bitcoin rally? Miért terveznek a jegybankok kriptovalutát piacra dobni? Melyik a top 10 kriptovaluta?
2/7/2019 • 0
Dinnye és Ipar 4 - 2019-07-0109 óra
Mihálovits Gazda ezen a héten a dinnyéknek eredt utána, vagyis annak, hogy jön a szezon, de mi a szitu a dinnye ágazatban és egyáltalán, mire lehet számítani fogyasztói szinten. Mártonffy Béla, a NAK kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke mondta el a tudnivalókat. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője kirobbanóan jó hangulatról számolt be a budapesti parketten, majd Heuréka-élmény rovatunban az ipar jövőjéről beszélgettünk, Rab Gergely, a Dell Technologies senior tanácsadója volt vendégünk a stúdióban.
1/7/2019 • 0
Örökösödési kérdések és piaci hírek - 2019-07-0108 óra
Az örökösödés és utódlás nem csupán financiálisan vet fel kérdéseket, de például a politikában is igen markánsan jelentkezik. Adóvilág rovatunban ennek jártunk utána Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője segítségével. Aztán, Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a Fed stressz tesztről, a Nike-ról és a Deutsche Bankról.
1/7/2019 • 0
Modern skanzen és devizahiteles mentés - 2019-07-0106 óra
Egy kicsit enervált Mihálovits Andrást próbált életre kelteni Kántor Endre. Ez némileg sikerült is neki. A névnapok, születésnapok, események kombó után tőzsdei összefoglaló következett, majd a szentendrei modern skanzenről beszélgettünk Buday-Malik Adriennel, az ÉMI fejlesztési igazgatójával. Újabb devizahiteles mentőcsomag jön? Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatszerkesztője mondta el. Makro körképünkben a hazai konjunktúra és az USA munkaerőpiac volt terítéken, Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere foglalta össze a tudnivalókat.
1/7/2019 • 0
Norvégia, tőzsdenyitás, poltavai ütközet - 2019-06-2809 óra
Vonatozás Norvégiában! Hogy lehet odajutni, mennyibe kerül arrafelé az élet? Miért érdemes Gdansk felé kerülni? Mindezekről Ács Gáborral beszélgettünk a fapados rovatunkban. Tőzsdenyitást követően fél órával érdeklődtünk Ritók Lajosnál, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjénél, hogy mi a helyzet Európa szerte, hogyan alakulnak az árak a Budapesti Értéktőzsdén. Maradék időnkben, hírek után megnéztük a legfrissebb béradatokat, amiket a KSH közölt, majd Mihálovits Maci napi csatázott egyet. A tegnap csak éppen megemlített poltavai ütközet részleteivel örvendezettte meg a hallgatókat.
28/6/2019 • 0
Külföldre magyar kkv! Csobbanj Budapest! - 2019-06-2808 óra
Külföldre magyar kkv! A hogyanról Szabó István Attilával, az EXIM vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk. "Ép testben" rovatunkban egy programajánlóval jelentkeztünk. A jövő hét közepén rendezik a "Csobbanj Budapest!" eseményt a Dagályban. Ennek a részleteiről és a mobil merülőhengerről Mihálovits András árult el részleteket.
28/6/2019 • 0
Homályos kormányablakok, babaváró hitel, HR-esek - 2019-06-2806 óra
Leventék és Irének ünnepelnek ma, de megemlékeztünk a rigómezei csatáról is. Lapszemléztünk, majd tőzsdéztünk. A hírek után pedig felhívtuk Boros Péternét, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökét, hogy megkérdezzük arról, hová lettek az ügyintézők a kormányablakokból. Hétfőtől igényelhető a babaváró hitel. A részletekről Sándorfi Balázst, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjét faggattuk. Szentpétery Boglárka a Microsoft Magyarország HR igazgatója arról beszélt nekünk, hogy melyek azok a főbb területek, amiken a modern technológiák segítik a mostani HR-esek munkáját.
28/6/2019 • 0
Sörakadémia, tőzsdenyitás, chipháború - 2019-06-2709 óra
Gasztró rovatunkban beszámoltunk arról, hogy sörakadémia indul. Knap Gábor, a Beerporn.hu főszerkesztője, a Hungarian Beer Academy projektmenedzsere volt a nyilatkozó. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője igazított el minket a tőzsdenyitást követő percek fejleményeiben. Asztalos Olivérrel, a hwsw.hu szerkesztőjével pedig az AMD és az Intel közt dúló chipháborúról beszélgettünk az IT rovatban.
27/6/2019 • 0
Nyaralók, geofencing, TomTom - 2019-06-2708 óra
Ingatlan rovatunkban a hazai nyarlók piacát jártuk körbe Incze Zsomborral, a Takarék Index projektvezetőjével. Ezt követően a hírekig a hallgatók üzeneteinek adtunk teret, majd az "Aranyköpés" után, "Futómű" rovatunk jött. Várkonyi Gábort arra kértük, hogy kódolja azt az üzenetet, miszerint geofencing alapú technológiával szorítaná rá a plug-in hibrideket a városi közlekedésben az elektromos motor használatára a BMW a jövőben. Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a TomTomról, mint lehetséges felvásárlási célpontról beszélt nekünk.
27/6/2019 • 0
Duguló csatornák, eltűnő Viber, kártyázó vállalatok - 2019-06-2706 óra
Lászlók nevenapja, a határőrség, a poltavai ütközet és Emma Goldman születésnapja is a mai. Lapszemle, majd a G20-as ülést váró tőzsdék tegnapi teljesítménye került szóba. A kicsit furcsa hírek után Le Mariettával, a Járókelő.hu alapítójával beszélgettünk a főváros csatornarendszeréről és füstölgő buszokról. Aztán azt a kérdést jártuk körbe, hogy eltűnhet-e a WhatsApp vagy a Viber? Homoki Péter, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje mondta el, hogy mi fenyegeti ezeket a szolgáltatókat. Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési vezetője és Martinovic Boris, a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója voltak a vendégeink, akikkel a vállalatok közötti elektronikus fizetési szokásokról és lehetőségekről beszélgettünk.
27/6/2019 • 0
Márkahűség és magyaros klímavédelem - 2019-06-2609 óra
A napicikk vásárlók egyre kevésbé ragaszkodnak a márkákhoz, bár bizonyos termékkörökben azért a márkák derekasan tartják magukat. Miért? Karafiáth Metta (Nielsen Magyarország) segítségével járunk a dolog végére. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A hangulat felemás a világban, a BUX viszont magas forgalomban enyhén emelkedik. Magyarország leszavazta azt a kezdeményezést, hogy 2050-re Európa klímasemleges legyen. A miniszterelnök elmondta, miért döntöttek így. Ezeket az érveket szembesítjük Perger Andrással (Greenpeace). Resziszámla, klímavédelmi pénzek, atomerőművek. Minden terítékre kerül.
26/6/2019 • 0
Szuperállampapír, high pressure és 5G - 2019-06-2608 óra
Letarolta a befektetési piacot a szuperállampapír. Dől a lé ebbe a termékbe. De nem lesz sok a jóból? Mi történik, ha idő előtt beszedi az állam az öt évre előirányzott 11 ezer milliárd forintot? Baka F. Zoltán (mfor.hu) utánajárt. A magyar jegybank adatvezérelt üzemmódra áll át - hangzott el tegnap. Mit jelent ez? És miért nő a gazdaság tartósan 5 százalékkal, miközben Európa és az USA is lassulni látszik? Ezeket beszéljük meg Madár Istvánnal (portfolio.hu). Hogy áll az 5G hálózat kiépítése Magyarországon? Tender már van...De hogyan tovább? Mobilózis rovatunkban Koi Tamás (hwsw.hu) segít kibogozni a témát.
26/6/2019 • 0
UNESCO vita, lakásáfa és kkv innováció - 2019-06-2606 óra
Kissé álmosan, némi technikai problémával, ellenben minimális morgással indul a szerda. Köszöntjük a Jánosokat, a Pálokat. Hermann Ottónak és Babos Gyulának van születésnapja. Felidézzük a dán kommunista író és az orosz nagyhercegnő emlékét. Átnyálazzuk a lapokat. Számba vesszük a tegnapi tőzsdei eseményeket. Az UNESCO az ENSZ kulturális szervezete kifogásokat emelt néhány budapesti építkezés miatt. Mi a gond? Horn Gabriella (Óvás! Egyesület) próbálja elmagyarázni. Az év végén 5-ről 27 százalékra nő az új lakások áfája. Mi lesz így az építőiparral? Mi lesz a lakáspiaccal? Mi lesz az árakkal? Takács Ernő (Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület) felel. Innoválnak-e a kkv-k? S ha igen mit és hogyan? Ennek járunk utána kkv rovatunkban Wolf Gáborral (Marketing Commando).
26/6/2019 • 0
Solferino és fesztiváladatok - 2019-06-2509 óra
Solferino. Óriási lépés az olasz egység felé. Furcsa módon magyar katonák álltak ennek az útjában. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba idézi fel az ütközet emlékét. Buró Szilárd nyit remek hangulatban tőzsdét. Különösen a 4iG és az Autowallis vitézkedik. Dúl a fesztiválszezon. Közben van egy törvényjavaslat, miszerint bizonyos rendezvényeken gyűjteni kell a látogatók adatait. Mit szólnak az érintettek? Márta Istvánt (Magyar Fesztiválszövetség) faggatjuk. Arról is, hogy mi számít fesztiválnak és hány ilyen rendezvényről tudnak?
25/6/2019 • 0
Banki adategeztetés és okos árnyékolás - 2019-06-2508 óra
Október 31. Június 26 helyett eddig tolták ki a banki adategyeztetés határidejét. De miért volt erre szükség? Sütő Ágnessel a Magyar Bankszövetség kommunikációs főtitkár-helyettesével beszélgettünk a legfontosabb kérdésekről. Okosotthon. ismét terítékre kerül ez a téma. Számos eleme van a kérdésnek. Mi ma az okos árnyékolás témáját járjuk körbe. Kalauzunk Nyúzó Eszter (Somfy Magyarország).
25/6/2019 • 0
Gellért Szálló, diákhitel és Libra - 2019-06-2506 óra
Győztek az indiánok, kirobban a máig tartó koreai háború és megszületik Havas Henrik, George Orwell és George Michael. Ezt kell tudni június 25-ről. Meg hogy Vilmos névnapja van. Lapszemlével folytatjuk és a tegnapi tőzsdenapot is összefoglaljuk. Gazdát cserélt a Gellért Szálló. Ötcsillagos szálló lesz belőle. Erről beszélgetünk Budapest, te csodás rovatunkban. Mélyponton a diákhitel kamata. Ennek kapcsán Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója tart kis ismeretterjesztést. Kriptopedia rovatunkban a bitcoin rally hátteréről, a Facebook Libra nevű új fizetőeszközéről és a kriptocégek közötti ügyféladat cseréről váltunk szót Debreczeni Barnabással (Mr.Coin.eu).
25/6/2019 • 0
Állatszállítás és kiberháború - 2019-06-2409 óra
Jártunkban, keltünkben sokszor látunk marhákat és egyéb állatokat egy kamionra rakva. De hogy kerülnek oda? Hogyan utaznak? Mihálovits gazda kérdez, dr. Pallós László (Nébih), országos állatvédelmi főfelügyelő pedig ismerteti a szabályokat. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. Célkeresztben az Opus-Konzum páros. Heuréka élmény rovatunkban kiberháború a téma. Az USA ugyanis egyik drónja lelövése miatt kibertámadást indított Irán ellen. De hogyan vívják a kiberháborút? Keleti Arthur, az ITBN alapítója tart gyorstalpalót ezügyben.
24/6/2019 • 0
Kolumbia és európai autóipar - 2019-06-2408 óra
Kolumbia. Irdatlan nagy ország. Remek adottságok. Sokféle ásványkincs, köztük arany is bőséggel. Erős mezőgazdaság, például kiváló kávé. És persze a kokain. Mindezek mellett semmi különöset nem rejtő adórendszer - árulja el Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). A kábítószer mozgatja a közéletet is, most épp azért, mert mexikóiak veszik át a helyi drogbárók szerepét. De ezt leszámítva meglepően stabil ország ez - mondja Feledy Botond külpolitikai szakértő. Gyors váltással tőzsdei hírcsokrot alkot Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) Piaci Hotspot rovatunkhoz. Már 8. hónapja esik az európai autópiac, de májusban megtört a trend hála a német deieselvásárlóknak. Volkswagen Traton néven dob piacra teherautógyártó részvényt, az előkészületek jól alakulnak. Daimlernek egy rakat Mercedest kell visszahívnia, mert tiltott szoftverrel mahinálták a kibocsátási értékeket. Proftiwarningot is kiadott a cég, ám nem az előbbiek miatt. Eurowings sztrájk fenyeget, Shaquille O'Neal egykori kosárlabdázó pedig megvenné Reebok márkát.
24/6/2019 • 0
Hajléktalanok, 5G és magyar kamatdöntés - 2019-06-2406 óra
Banki adategyeztetés. Mi is túlestünk ezen. Csoda, hogy morgással indul a hét? Azért jut ám idő a név- és szülinaposok köszöntésére. Kapisztrán Szent János, Baktay Ervin és Lionel Messi, illetve két "ismeretlen szülinapos" munkásságát részletesebben is felidézzük.Aztán nyári lapszemle és mord tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás rovatunkban se nagyon vidámkodunk. Felmérést készült arról, hogy állnak a fővárosiak a hajléktalanokhoz. Elmondjuk. 5G. Épül, épül, de nem veszélyes az egészségre? Megkérdezzük Vári Pétert, a médiahatóság főigazgató-helyettesét. Tardos Gergely (OTP Bank) Heti kitekintő rovatunkban elmondja, várható-e meglepetés a magyar jegybank eheti kamatdöntő ülésén? Végül megalakítjuk a Magyar Tejo Szövetséget is. (Adáshiba volt, ezért a felvétel eleje meglehetősen halk. Elnézést kérünk!)
24/6/2019 • 0
Halak, 5G, wifi 6 - 2019-06-2009 óra
NOPQ rovatunkban könnyed, friss fűszeres nyári halas recepteket hozott Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa, izgalmas gabonaköretekkel. Majdnem elaléltünk a stúdióban. Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsde nyitása utáni fél órában, milyen trendek alakultak ki. 30 éves a net, 20 éves a wifi - mi volt eddig és mi a jövő? Dalos Ottó, a Cisco magyarországi ügyvezetője mondta el, mit gondol erről.
20/6/2019 • 0
Nitrogén-monoxid, szén-dioxid, Deutsche - 2019-06-2008 óra
Klasszikus csütörtöki autós napot tartottunk, a stúdióban Várkonyi Gábor, autós szakértővel. Egy érdekes felmérés, és annak ellenőrzése volt az első téma, amely a nitrogén oxid és szén dioxid kibocsátással kapcsolatos. Erről azonnal a hazai ellenőrzés és vizsgáztatás ugrott be, majd némi autóipari infóval folytattuk. Piaci hotspot rovatunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Deutsche Bank és Allergan papírjairól.
20/6/2019 • 0
Csapvíz, babaváró, nyaraló - 2019-06-2006 óra
A névnaposok és évfordulósok köszöntése után a szokásos lapszemle, és tőzsdei összefoglaló következett, majd budapesti rovatunkban két témával foglalkoztunk: a nyári melegben is nagyon fontos az, hol kaphatunk csapvizet kulacsainkba - a refill.hu kezdeményezésnek hála egyre több helyen. És, lezárták a ferihegyi repteret betonhiba miatt. Aztán, megpróbáltunk elmondani mindent, amit tudni kell a Babaváró hitelről, ebben Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője segített. Legyen saját nyaralónk, vagy ne, mert költséges mulatság? Ha mégis, akkor mire érdemes különösen odafigyelni? Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője mondta el.
20/6/2019 • 0
Mobileszköz-teszt és energiamix - 2019-06-1909 óra
Mobilózis rovatunkban szubjektív terméktesztet tartottunk, nálunk volt egy hétig a Galaxy s10e, egy pár Galaxy Buds fülhallgató, és egy Galaxy Active okosóra. A hármat külön-külön és egyben is érdemes megvizsgálni, ezt is tettük. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője segített, majd Szuperzöld öko rovatunkban azt vizsgáltuk, hogy hiába jönnek a megújulók, 20 év múlva is szükségünk lehet szénre… Losonczy Géza, a KPMG energetikai tanácsadója volt beszélgetőpartnerünk.
19/6/2019 • 0
Történelmi perspektívában a Huawei-ügy - 2019-06-1908 óra
Kína szakértők szoktak figyelmeztetni arra, hogy a sok évezredes múltra visszatekintő Kínában évszázadokban gondolkodnak, történelmi távlatokban értelmezik az történések jelentését. A jelenlegi amerikai-kínai kereskedelmi háború idején különösen érdemes figyelembe venni ezt a hosszú távú perspektívát. Mi a Huawei-ügy valódi háttere? Tisztán játszik az USA, vagy nem? Mitől félnek? Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Nyugat Magyarországi Egyetem docense járt nálunk a stúdióban.
19/6/2019 • 0
Csepel, kiberhadviselés, gyógyszer - 2019-06-1906 óra
Közlekedésileg morgós szerdára ébredtünk, de sikerült enyhíteni a városi dugók borzalmait egy kis csepeli bringatúra ajánlóval. Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese mondta el a részleteket, de a Gellért rakpart gyalogos és biciklis forgalmának szétválasztásáról is beszélt. Aztán, bedurrant a kiberhadszíntér: az USA és Oroszország és Kína egymásnak feszül, és nagy kérdés, hogy mennyire felkészült az EU? dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő mondta el meglátásait. Kkv rovatunkban a szektornak fontos híreket mondtuk el. Majd, Holchacker Péterrel, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatójával beszélgettünk arról, hogy több pénz juthat-e jövőre gyógyszerre.
19/6/2019 • 0
Nagy Imre és Franco Zefirelli - 2019-06-1809 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa egy kerek évfordulót hozott: 30 éve, 1989 június 16-án temették újra Nagy Imrét. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője beszélt a tőzsdenyitás után kialakult helyzetről. Kultmogul rovatunkban pedig a hétvégén elhunyt Franco Zefirelli rendezőtől emlékeztünk meg Dudás Viktor, filmszakértő segítségével.
18/6/2019 • 0
INPUT, Omnicoach, Gloster - 2019-06-1808 óra
Startup, női vállalkozó, vállalkozás indítás, nemzetközi piacra lépés, szolgáltatások, e-sport - ilyen buzzwordok jellemezték beszélgetésünket. A stúdióban dr. Szabados Zsuzsa, az INPUT Programot megvalósító Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője és Kovács-Goda Nóra, az Omnicoach társalapítója volt vendégünk. Tőzsdére megy a Gloster? Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa járt nálunk erről beszélgetni.
18/6/2019 • 0
Vonatok, utasok, blokklánc - 2019-06-1806 óra
Évfordulósok, névnaposok, születésnaposok és Sir Paul zenéje. Ezzel kezdtünk. Aztán gyors lapszemle és tőzsdei infók után azonnal rátértünk a MÁV-val kapcsolatos eseményekre, ezekből jó pár akadt a nyári uborkaszezonra. Pusztában hagyott utasok a monori vonalon, állomásgondnokok, büfékocsi béta-teszt, és emeletes vonatok az alagútban. Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója és Loppert Dániel Frigyes, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója válaszolt kérdéseinkre. Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker, MrCoin.eu alapítója pedig a kriptovilágból hozott híreket.
18/6/2019 • 0
Bajban a méhészek, jövőbe látó AI és ML - 2019-06-1709 óra
Fekete év a méhészetben az idei. Arról, hogy mennyi minden súlytja a méhészeket 2019-ben, Tornyossy Csaba méhész mesterrel beszélgettünk a Mihálovizs Gazda rovatunkban. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a hazai és nemzetközi tőzsdék fél 10-es állásár ól, az árfolyamokat meghatározó hírekről. Heuréka-élmény rovatunkban az előrejelzés jövője került terítékre, avyagy hogyan jósoljunk jobban mesterséges intelligencia és machine learning segítségével? A válaszokat Szalai Ferenc fizikustól kaptuk meg.
17/6/2019 • 0
Venezuela, Hotspot - 2019-06-1709 óra
Adóvilág rovatunkban egy olyan országról volt szó, amely a leggazdagabbak között lehetne természeti kincseinek köszönhetőe. E helyett a csőd szélére került, a lakosság elszegényedett, az infláció 1,3 millió százalékos. Venezueláról beszélgettünk Gerendy Zoltánnal, a BDO Magyarország ügyvezetőjével, adótanácsadó partnerével és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel. A Hotspotban az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője Kababik József beszélt nekünk a Broadcom méretes pénteki eséséről, a Lufthansa profit figyelmeztetéséről, a Deutshe Bank üzletág tisztitásáról, a végén pedig a VW jogi költségeiről, amit a dízelbotrányra kellett eddig fordítania.
17/6/2019 • 0
Elsivatagodás, VW-Ford együttműködés, FED - 2019-06-1706 óra
Alida és Laura névnap a mai, valamint az Elsivatagosodás és az Aszály Elleni Védekezés világnapja. Összefog a Ford és a VW? Közel a megállapodás, amiről Várkonyi Gábor, autós szakértőnk beszélt. Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály András, az OTP elemzési Központ elemzési senior szakértője a héten tartandó FED kamatdöntő ülésre, az EU feldolgozóipari beszerzési menedzser indexére és a hazai folyó fizetési mérleg érkező számaira hívta fel a figyelmet.
17/6/2019 • 0
Fapados járatok és okos villanyoszlopok - 2019-06-1409 óra
A Ryanair Máltán vett egy kis légitársaságot. De miért? A Wizz Air meg szurkolói járatot indít a foci EB selejtezők miatt. Bécsből olcsó repülni. Mindezek férnek bele Ács kolléga Ács is in the air fapados rovatába. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Optimista péntekhez képest méltatlan a hangulat a parketten. Okos városnak okos világítás dukál. De mit tud ez a technonológia? Drága? Csapó István, a GreenNovate kft. fejlesztő mérnökét faggatjuk.
14/6/2019 • 0
Állampapír, sasszemű villanyszerelő és futás hőségben - 2019-06-1408 óra
Komoly kihívót kapott a Netpincér és viszik az új lakossági állampapírt, mint a cukrot. E két témával kezdünk. Aztán jön a sasszemű villanyszerelő. Avagy Farkas Péter (E.On) megvizsgáljuk, hogy a mesterséges intelligencia és a gépi látás hogyan formálja át a hálózatfenntartás embert próbáló munkáját. Futás a hőségben? Hogy mi? Ép testben című sportrovatunkban Csanya (terepfutás.hu) csinál kedvet ehhez.
14/6/2019 • 0
Útfelbontások, Bige és MKB - 2019-06-1406 óra
Nagyon pörgős, ám ugyanakkor némileg nosztalgikus adáskezdetnek lehetünk tanúi. Aztán már jönnek a szokásos körök: lapszemle és tőzsdehírek. Ma kitör a vakáció és nekilendülnek a fővárosi útfelújtók. Budapest, te csodás rovatunkban Andó Gergely (Közlekedésvilág) mondja el, hol mi nem jár, hol és mi lesz felbontva? Sokat cikkezik a sajtó Bige László, az egyik leggazdagabb magyar körüli hatósági vizsgálatokról. Plusz: ma megy tőzsdére az MKB Bank. Na ezekről az ügyekről, illetve a hátterülről beszélgettünk Brückner Gergellyel (index.hu).
14/6/2019 • 0
Piaci éjszaka, 1000 dolláros állvány - 2019-06-1309 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a Piacok éjszakája eseménnyel foglalkoztunk, Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója mondta el, mi mindennel találkozhatnak a kilátogatók, mit kóstolhatnak meg. Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a Budapesti Értéktőzsdéről és a nyitást követően kialakult irányokról beszélt, majd IT rovatunkban Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója válaszolt arra a kérdésünkre, hogy mit művel az Apple? Méregdrága Mac Pro, 1000 dolláros állvány, mi a helyzet ezekkel?
13/6/2019 • 0
Strómanok, márkák, acélgyártók - 2019-06-1308 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban szokásos szakértőnk, Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója a banki adategyeztetés közelgő határideje miatt emelte ki a legfontosabb tudnivalókat. Strómanok, rettegjetek! Utána Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, autós szakértő beszélt a márka rangsorról. Piaci hotspotunkban pedig Szabó-Balogh Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket a nemzetközi piacokról, például az Acelor Mittallal kapcsolatban.
13/6/2019 • 0
Utómorgás, olajmező, áfaemelés - 2019-06-1306 óra
Kisoptimista napon nem volt vészes a közlekedés, annak ellenére, hogy Ács kolléga inkább utómorgó napot akart tartani, hisz sok volt benne a feszültség és ki akarta engedni. Lapszemle, piaci összefoglaló után Budapest rovatunkban arról beszéltünk, hogy bejelentették a jövő heti Múzeumok éjszakája részleteit. Aztán: hatalmas olajmezőt találtak Dél-Magyarországon – és nem a Mol termeli ki… Kasnyik Márton, a G7.hu főszerkesztője mondta el, miért. Aztán, meglepő, de igaz: az áfavisszaemelés ellenére dübörög a házépítés. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője részletezte. Majd, arról is beszéltünk, hogy rekordfogyás van az új lakossági állampapírból.
13/6/2019 • 0
Hallgatói, BÉT, zöld aktivizmus - 2019-06-1209 óra
Az órát hallgatói üzenetek megválaszolásával kezdtük, majd egy érdekes politikai hírt boncolgattunk: mit is mondott Macron és Merkel az ILO 100. évfordulóján és miért? Erre kerestük a választ. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője csekély forgalomról és lassú visszacsorgásról számolt be a Budapesti Értéktőzsdén. Szuperzöld rovatunkban Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány felelőse mondta el, hogy mit tehetünk egyéni szinten a klímaváltozás ellen - csaljuk elő a mindenkiben rejlő politikai aktivistát!
12/6/2019 • 0
Életközépválság, kiégés, Stadia - 2019-06-1208 óra
HR percekeinkben az életközépválságról volt szó, rímelve ezzel a múlt heti kiégéses beszélgetésre. Hogyan vegyük ezt észre? Mikor váltsunk állást? Kinek való a vállalkozás? Egyáltalán, milyen menekülő útvonalak vannak válság idején? Mindezekre a kérdésekre Deák Andrea, a Greensearch kft. ügyvezető igazgatója válaszolt. Mobilózis rovatunkban újra a játék streaming volt terítéken. Most ennek telefonos adaptációját vizsgáltuk meg. Erdős Márton, a PC World magazin főszerkesztő-helyettese válaszolt kérdéseinkre.
12/6/2019 • 0
Keleti, adócsomag, online számla - 2019-06-1206 óra
Morgós szerdán mire morogjunk? Valójában csak a közlekedésre lehet, arra azonban bőven van mit. Vagy morogjunk arra, hogy mennyivel lett jobb a Keleti pályaudvar a két hetes lezárás után? Ludmán Katalin, a járókelő.hu kampánykoordinátora mondta el. Az új adócsomagot is megvizsgáltuk az adószakértők szemével. Siklós Márta, az Adótanácsadók Egyesületének általános alelnöke mondta el meglátásait. Kkv híreinkben arról beszéltünk, hogy mennyien használnak online számlázót és mennyien kézi számlatömböt - érdekes, hogy utóbbit még többen.
12/6/2019 • 0
Csinszka és az autista herceg - 2019-06-1109 óra
125 éve született Boncza Berta, azaz Csinszka. Ki volt ő? Miért választotta Ady-t? A sok-sok felmerülő kérdésre Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész keres választ. Remek forgalomban, elég jót erősödik a pesti tőzsde. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) számol be a legfrissebb információkról. Családi munkával készült mesekönyv egy autista hercegről. Csender Levente író szerepel Kultmogul rovatunkban.
11/6/2019 • 0
Állati hirdetések és morgolódás - 2019-06-1108 óra
Tele van az internet kutya és macska apróhirdetéssel. A gond az, hogy nem csak tenyésztők, hanem állatkínzó "szaporítók" is jelen vannak. Mit lehet tenni az ilyen hirdetések visszaszorítására? Palocsay Géza (jófogás.hu) elmondja, ők mit léptek meg ezügyben. Nincs szerda, de morgolódás van. Terítéken a kutyaugatás, az anyázó autósok és az éjjeli szerelmespárok. Mihálovits gazda magánszáma a közönség bevonásával.
11/6/2019 • 0
Zing és kriptodevizák - 2019-06-1106 óra
Keddi hétfő van ma. A Barnabások névnapot, Hugh Laurie, Jackie Stewart és Váncsa István pedig születésnapot ünnepel. Mi mindenkit köszöntünk. Aztán gyors lapszemle és az elmaradhatatlan tőzsdei összefoglaló. Franchise hálózat lesz a Zing hamburgerláncból. A részletekről Susánszky Ádám, a Zing Burger alapító-tulajdonosát faggatjuk. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu). Az árfolyamalakulások után Warren Buffet kriptoebédjéről, a kriptodeviza bányászat energiaigényéről és India szigoráról beszélgetünk.
11/6/2019 • 0
Fapados rovat és Debrecziner Fesztivál - 2019-06-0709 óra
Ma is van fapados rovat. Ács kolléga több dologban is elmondja gondolatait. Egyrészt a Wizz Air részvények áralakulásáról, másrészt a mozgássérült, az idős utasok fapados megpróbáltatásairól, végül pedig a billundi legózás nem is oly egyszerű leszervezéséről. Enyhe emelkedés és lanyha forgalom van ma a Budapesti Értéktőzsdén. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. Aztán Debrecziner Gourmet Fesztivál. Már nem sokat kell aludni. Hogy áll a dolog? Kik és miért pont ők lesznek ott? Dudás Szilárd, az encsi Anyukám Mondta étterem tulajdonosa, a Debrecziner Gourmet Fesztivál szakmai vezetője nyilatkozik.
7/6/2019 • 0
Mocsár és futás - 2019-06-0708 óra
Mocsár van a világ tőzsdéin. Az amerikai kivételével mindegyik oldalaz. És ez lehet, hogy így is marad. Utána meg jönnek a zöld szocialisták, akik nem szeretik a kapitalistákat. De mit tehet ilyenkor az egyszeri befektető? E kérdés megválaszolására hívtuk meg ma reggel Zsiday Viktort. Utána Ép testben sportrovatunkban Mihálovits gazda gladiátor, Ács kolléga pedig májusi terepfutó élményeit villantja fel.
7/6/2019 • 0
Pályafelújítás, brexit és egy elbukott házasság - 2019-06-0706 óra
Kirobbanó lendülettel, egy tigris-szamár párbeszéddel indul Optimista Péntekünk. Köszöntjük a névnapos Róberteket, valamint a szülinaposokat, élükön Tom Jonesszal és Princeszel. Vidor lapszemle és lapszemlébe oltott tőzsdei összefogaló is van ma. Felújítják nyáron a 4-6-os villamos vonalát. Megint. Miért? Budapest, te csodás rovatunkban ezen filozofálgatunk. Egy időben nem volt Optimista Péntek Márvány Zsolt (CIB Bank) nélkül. Ma sincs. Vele beszélgetünk brexitről és Mario Draghi sorsáról. Úgy tűnik, zátonyra futott a korábban beharangozott Renault-Fiat házasság. A hátteret Várkonyi Gábor autós szakértő tárja fel.
7/6/2019 • 0
Pho leves, tőzsdenyitás, Huawei-botrány - 2019-06-0609 óra
Az óra elején, a gasztronómiai rovatunkban Gede mester összedob egy kitűnő Pho levest. Ezután tőzsdét nyitunk Varga Botonddal, az Equilor Zrt. üzletkötőjével. IT rovatunkban A Huawei-ügy legújabb fejleményeiről Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatójával beszélgettünk.
6/6/2019 • 0
Eltűnő kisautók, dugába dőlő Renault-Fiat Chrysler házasság - 2019-06-0608 óra
Várkonyi Gábor, autós szakértőnket telefonon értük el Genovában. A kisautók eltűnéséről beszélt nekünk, majd "Aranyköpés" és "Business Jive" rovatunk jött. Hotspot rovatunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a híreket hozott a Boeingről és az Amazonról, valamint arról, hogy mégsem egyesül a Fiat Chrysler a Renaultval.
6/6/2019 • 0
Ice tea, mobiljegy, júliusi CSOK - 2019-06-0608 óra
Ács Gábor felfedezi a light ice teát, köszöntjük a Norbikat, megemlékezünk a D-napról. Lapszemle, majd tőzsdei összefoglaló. Utána összehozzuk Veres Mihályt, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatóját és Kelemen Tamást, a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnökét, hogy vitázzanak a BKK mobiljegyéről. Ingatlan rovatunkban a júliusi CSOK kiterjesztésére váró piaci szereplőkről elmélkedtünk.
6/6/2019 • 0
Kiégés, tiszta energia, óceánok - 2019-06-0509 óra
Egy munkahelyen több pszichoszociális kockázattal kell szembenéznünk, amelyek közül az egyik leggyakoribb a kiégés. Ezek a rizikófaktorok azonban mérhetők, kezelhetők és megelőzhetők, mondta el Szabó Zsolt, munka-és szervezetpszichológus, egyetemi adjunktus. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője a tőzsdenyitás után kialakult helyzetet mondta el. Tiszta energiát mindenkinek! Kovács Csaba, a KPMG energetika szektorért felelős partnere kezdte el Szuperzöld öko rovatunkat, és ma van Környezetvédelmi világnap, plusz június 8-a az Óceánok világnapja. Antal Alexa a WWF Magyarország kommunikáci ós vezetője beszélt rovatban a jeles napok alkalmából.
5/6/2019 • 0
Modern munkahely, MI, szelfi - 2019-06-0508 óra
A mesterséges intelligencia demisztifikálásával, és olyan modern irodai megoldásokkal foglalkoztunk, amelyek elősegítik a munkát a mai életviszonyok mellett. Szalay Angelika a Microsoft Közép- és kelet európai regionális M365 termékmenedzsere volt vendégünk a stúdióban. Business Jive rovatunkban ismét egy angol üzleti szleng kifejezést ismertettünk, majd a képernyőbe rejtett selfie kamerák kérdéskörét jártunk körül. Ez a trend? Bátky Zoltán, a PCWorld online főszerkesztője válaszolt.
5/6/2019 • 0
Úttörő, költségvetés, bizalom - 2019-06-0506 óra
Némi közlekedési morgással indult a nap az autópályán szemben közlekedő sofőr híre kapcsán. Kevésbé ismert hírességekről is megemlékeztünk. Aztán lapszemle és tőzsdei összefoglaló következett. Szentendrére kerül az Úttörő áruház legendás térkép szökőkútja, és eső esetén ömlik a fekália és a szemét a Ráckevei Soroksári Dunaágba - erről számoltunk be Budapest rovatunkban. Átadták a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot - na de, mi van a jövő évi tervezetben? Virovácz Péter, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzője mondta el. Fintech együttműködés született a régióban, a TrustChain megoldást a bizalmat erősíti, mondta Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. alapitó-vezérigazgatója.
5/6/2019 • 0
Pajtás, NBA, Fábián Juli - 2019-06-0409 óra
Aktuális és szomorú évfordulóról volt szó Mesél a múlt rovatunkban: 65 éve süllyedt el a Pajtás gőzhajó. Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa mondta el, mit lehet tudni erről a tragédiáról. Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője a BÉT nyitása után kialakult helyzetről beszélt. Rászoruló zenészeken segíteni a Fábián Juli Emlékalapítvány, ők pályázhatnak most. Szepesi Mátyás az alapítvány kuratóriumának elnöke mondta el a részleteket.
4/6/2019 • 0
Trendek, várakozások, szleng - 2019-06-0408 óra
Megjelent a KPMG 2019-es globális CEO kutatása, mely 1300 nagyvállalati vezető véleményét összesítve segít megérteni a komplex világgazdaság trendjeit, illetve előrevetíteni a következő három évben várható hangsúlyeltolódásokat. Robert Stöllinger, a KPMG Magyarország vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban és átbeszéltük a tanulmányt. Business Jive rovatunkban ismét egy angol üzleti szleng kifejezést fejtettünk meg, majd hallgatói üzenetekre, reakciókra válaszoltunk.
4/6/2019 • 0
Mobiljegy, kriptopénz, vámháború - 2019-06-0406 óra
Valódi fülledt nyári napra ébredtünk, érezhető nyomással a levegőben. Ezen az sem enyhített, hogy enyhén szólva furcsa módon működik a BKK mobiljegy applikáció, nem teljesen értjük, de legalább élesben tesztelik. Erről beszélgettünk Kelemen Tamással, a Közlekedő Tömeg egyesület elnökével. Raskó László, az online kriptobroker MrCoin.eu stratégiai menedzsere több hírt hozott a kriptopénz világból, például, hogy már az Excelben is van Bitcoin jel. A kínai-amerikai vámháborúról és annak nemzetközi és magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról pedig Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító, országigazgatója beszélt.
4/6/2019 • 0
Bivaly és környezetvédő robotok - 2019-06-0309 óra
Ha kevés az eső az a baj? Ha sok az eső az a baj? Igen. Bemelegítésként erről beszél Mihálovits gazda. Aztán pedig a bivalyról. Mit kell tudni erről a jószágról? Esik a BUX, nem jó a nemzetközi tőzsdei hangulat. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A robotok elveszik a munkánkat. És ez nem mindig baj. Merthogy a hulladékszelektálást, vagy a sugárszennyezés mentesítését, esetleg a szemétszedést nem biztos, hogy embernek kell végeznie. Orovica Szilárd (Kuka Hungária Kft.) erről mesél Heuréka Élmény rovatunkban.
3/6/2019 • 0
Techóriások, Uber és WizzAir - 2019-06-0308 óra
Techóriások. Google, Facebook, Amazon, Alibaba és a többiek. Komoly fejfájást jelentenek a gazdasági és a politikai döntéshozók számára is. Hogyan lehet megzabolázni őket? Ezt a sokakat érdeklő kérdést járjuk körbe Adóvilág rovatunkban. Gerendy Zoltánnal (BDO Magyarország) az adóztatási kérdéseket, Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig a politikai dilemmákat veszi sorra. Gyorsjelentett az Uber. Veszteséges volt és marad, mégis emelkedett az árfolyama. Légiközlekedés. Emelkedett az üzemanyagár, szó van a kerozin jövedéki adójának bevezetéséről. a jegyárak viszont nem igazán emelhetőek. Remek lett a WizzAir gyorsjelentése. Itt meg esett az árfolyam. Piaci Hotspot rovatunkban Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) szakért.
3/6/2019 • 0
Cigicsikk, autóipari fúzió és magyar infláció - 2019-06-0306 óra
A Klotildokat, Békésy Györgyöt, Josephine Bakert, Tony Curtist és Suzie Quatrot köszöntjük név- és születésnapjuk alkalmából. Megemlékezünk Farkas Bertalannak, ez első magyar űrhajósnak a landolásáról. Átolvassuk a lapok híreit, majd áttekintjük a tőzsdei folyamatokat. Budapest rovatunkban a cigicsikk eldobásának filozófiájáról és a KÖKI környékének rehabilitációjáról esik szó. Házasodna a FiatChrysler meg a Renault. A frigy hátterét Várkonyi Gábor autós szakértő tárja fel. EKB kamatdöntés és magyar infláció. Ez a két makrogazdasági adat kelthet izgalmat a héten. Eppich Győző (OTP Bank) elárulja miért?
3/6/2019 • 0
Wizz Air és tőzsdenyitás - 2019-05-3109 óra
"Ács is in the air" rovatunkban rápillantottunk a Wizz Air frissen megjelent gyorsjelentésére, ami igen jóra sikerült, az árfolyam mégis 3 százaléknál nagyobb esésben volt reggel. Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág igazgatója számolt be atőzsdenyitás utáni percek eseményeiről. A BUX esést mutat, ami a mai európai trendnek megfelel.
31/5/2019 • 0
Vasúti árufuvarozás és focicsapatok - 2019-05-3108 óra
Az óra első beszélgetése a "Vasúti árufuvarozás kihívásairól szórakoztatóan" címet viseli. Kotiers Román, a Rail Cargo Hungária Zrt. pénzügyi igazgatója érdekfeszítő beszámolót tartott a vasúti árufuvarozás helyzetéről, kilátásairól. Scheibelhoffer Miklóssal, a KPMG Football Benchmark csapatának menedzserével a KPMG Football Valuation Reportjának részleteiből csemegéztünk.
31/5/2019 • 0
13+1 pont, Giro, tehetséggondozás - 2019-05-3106 óra
Angélák nevenapja és a Titanic 1911-es vizrebocsátásának évfordulója a mai. Lapokat, tőzsdéket vizslattunk, majd fővárosi híreket mondtunk. Madár Istvánnal, a portolio.hu vezető elemzőjével a tegnap bejelentett 13+1 pontos gazdaságvédelmi tervet értékeltük. Szilasi László, a Giro d'Italia magyarországi rajt szervező- bizottságánk tagja, a projekt szakértője. Őt hívtuk ismét egy kis versenyösszefoglaló ért és hogy meséljen nekünk a Giro E-ről és az ott elért hazai sikerekről. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára a Design Terminállal közösen létrehozott tehetséggondozó programról beszélt.
31/5/2019 • 0
Tőkehús, tőzsdenyitás, filmipar - 2019-05-3009 óra
NOPQ rovatunkban Kántor kolléga a tőkehúsok nyomában indult etimogasztronómiai kalandozásra. Majd, Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan kezdték a borongós csütörtöki napot a Budapesti Értéktőzsde részvényei. Főszerepben a programozók – digitalizáció a filmiparban: ez volt IT rovatunk témája. Názer Ádám gyártásvezető, a Codecool meetupjának házigazdája és moderátora mondta el meglátásait.
30/5/2019 • 0
Külföldi jövedelem és használt autók - 2019-05-3008 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban a “szerelem, tax, gyengédség” nevében a nemzetközi adózási “felvilágosítás” keretében történt válaszadás, a múltkori adás után ugyanis számos hallgatói kérdés érkezett be a külföldi jövedelmekkel kapcsolatban. Aki válaszolt: Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója. Jó használt autót venni továbbra sem egyszerű, de egyre több a segítség hozzá, tudtuk meg Katona Mátyástól, a Használtautó.hu szakértőjétől. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a legizgalmasabb nemzetközi tőkepiaci sztorikat szedte össze.
30/5/2019 • 0
Trump, piaci körkép, biztonság - 2019-05-3006 óra
Ipartörténeti nap a mai, a nap, amikor 1853-ban Isaac Merrit Singer szabadalmaztatta a varrógépét! Erről is volt szó. Budapesti híreket is szedtünk csokorba, illetve beszéltünk Forián-Szabó Gergellyel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával, arról, hogy mire figyelnek leginkább a piacok. Aztán adtunk 10+1 tippet arra, hogyan védheti meg otthonát, ebben Marschalek Péter, a Biztositas.hu ügyvezető igazgatója segített.
30/5/2019 • 0
Vezetők és szennyezők - 2019-05-2909 óra
Tényleg a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára? Egy kutatás eredményeiről beszélgettünk dr. Farkas Adriennel, a K&H Biztosító Jog és Nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetőjével. Tőzsdét nyitottunk, majd zöldültünk. Szuperzöld rovatunkban dr. Rodics Katalinnal, a Greenpeace Magyarország Agrárkampány-felelősével beszélgettünk a Dunában lévő antibiotikumokról.
29/5/2019 • 0
Felhő, MI és iPhoneok - 2019-05-2908 óra
A Microsoft, az IVSZ és a BellResearch közös 2019-es vállalati felhőkutatását az idén negyedszer készítették el, ami a felhőszolgáltatások és mesterséges intelligencia ismertségét és megítélését volt hivatott feltárni. At eredményekről Chris Mattheisennel, a Microsoft új ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 3 új iPhone jön! Ezek már azok, a felforgatók? Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője megmondja (egyébként nem).
29/5/2019 • 0
Zebrák, forint, autóipar - 2019-05-2906 óra
Magdolnák és Adelmárok ünnepelnek ma. Lapszemlézünk, tőzsdézünk, hírek után pedig tárcsázzuk Le Mariettát, a Járókelő.hu alapítóját, hogy arról kérdezzük, mennyire könnyű elérni, hogy lakossági kérésre zebrákat létesítsenek a városban a veszélyes helyeken. Kolba Miklóssal, az ING Bank szenior treasury üzletkötőjével a forint kilátásait elemeztük. Egy gyors játék jött, amit követően Vanek Balázzsal, az Atradius Hitelbiztosító, országigazgatójával beszélgettünk arról, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak lehetnek-e olyan következményei, amelyek a magyarországi autóipart érintik.
29/5/2019 • 0
Arthur Conan Doyle és Art Capital - 2019-05-2809 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa egy igen izgalmas életutat ecsetelt nekünk: 1859. május 22-én született Sir Arthur Conan Doyle - róla és munkásságáról emlékeztünk meg. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője számolt be a gyengécske BÉT kezdésről, majd a most indult 4. szentendrei Art Capital fesztiv álról beszélgettünk Gulyás Gáborral, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatójával.
28/5/2019 • 0
Teszetosza EU és Sziklakórház Atombunker - 2019-05-2808 óra
Mélyebb elemzésre szántuk el magunkat a 2019-es EP választás után. Vége a teszetosza Európai Uniónak? - szegeztük a kérdést dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőnek, aki szerint sajnos nem így van. Sorra került az osztrák kormányválság kérdése is a lehetséges jövőképek felvázolásában. Már 1 millió látogatónál tart a Sziklakórház Atombunker! De hol van ez a múzeum, hogy alakult ki, és mit lehet benne megnézni? Erről beszélgettünk Polácska Fruzsina marketing menedzserrel.
28/5/2019 • 0
Babaváró, Zucker-coin, zöldenergia - 2019-05-2806 óra
Ezen a borongós május végi kedden azon szörnyülködtünk, hogy megint esik az eső. Csak nem akar nyár lenni. Lapszemle közben pedig a budapesti városképet rontó lepusztult és bezárt üzlethelyiségek témája került elő. Hamarosan indul a roham a Babaváró hitelekért - de tudjuk egyáltalán, hogy milyen ajánlatok lesznek? A bankok sem tudják még a részleteket, amit tudni lehet, azt elmondta nekünk Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője. Szokásos keddi kripto rovatunkban pedig Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker MrCoin.eu alapítója hozott híreket. Hogyan vásárolhatunk zöld áramot? A zöldenergia-termelés támogatásának lehetőségeiről beszéltünk Az Elmű-Émász energiakereskedő kft. szakértőjével, Balázs Péter portfóliómenedzsment irányítóval.
28/5/2019 • 0
Ketreces tojótyúk és fényképből videót - 2019-05-2709 óra
Dúl a vita a ketreces tojótyúk tartás kapcsán. Az állatvédők változásokat követelnek, a gazdák aggódnak a jövőjük miatt. Hol az igazság? Mihálovits gazda próbál utánajárni. Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke segít ebben, Alacsony a forgalom, de emelkedik a BUX! És ma nincs kereskedés az USA tőzsdéin. Ezek a legfontosabb infók nyitáskor. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) ki is fejti mindezeket részleteiben is. Mona Lisa megmozdult! Merthogy már eegyetlen fényképből lehet mozgóképet kreálni. Megdöbbentő. Heuréka-élmény rovatunkban Keleti Arthur az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója, kibertitok jövőkutató elmagyarázza hogyan lehetséges mindez?
27/5/2019 • 0
Csatorna-szigetek és piaci hotspot - 2019-05-2708 óra
Csatorna szigetek. Brit fennhatóság alatt működnek. Nem EU tagok, de vámunióban benne vannak. Speciális helyzetüket ki is használják, adóparadicsomként funkcionálnak. 5 százalék az áfa Jerseyben, Guernsey-ben pedig még az sincs. 10-20 százalék körüli a társasági adó, de van felső korlát. Bankok, biztosítók és pénzügyi alapok tették át ide a székhelyüket. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) mesél erről. Aztán nyitjuk a spektrumot. Kis EP választás, kis brexit és persze megint a Csatorna-szigetek. Feledy Botond külpolitikai szakértő a kalauzunk. Piaci Hotspot is van ma Varjú Péterrel (Erste Befektetési Zrt.). Szól az EP választások piaci hatásairól. A FiatChrysler házasodik a Renaulttal. Ennek hátterét is feltárjuk.
27/5/2019 • 0
Kisgéphajó, May bukása, magyar GDP - 2019-05-2706 óra
Két téma uralja ma reggeli adáskezdésünket: az Európa Parlamenti választások és a WizzAir frankfurti fiaskója. Mindkettőről mondunk valamennyit. Persze köszöntjük a név- és születésnaposokat is, például Presser Gábort és Jamie Olivert. Persze van lapszemle és tőzsdei összefoglaló is. A brit kormányfő lemondott. A hátteret és a kilátásokat Martin József Péter (Transparency International UK) boncolgatja. Kitér az EP választások eredményére is. Heti makrogazdasági kitekintőnkben Tardos Gergely (OTP Bank). Felpörgött az infláció, mit lép a héten a Magyar Nemzeti Bank? Hozzányúl a kamatokhoz? Az is kiderül, tart-e a robusztus gazdasági növekedés Magyarországon?
27/5/2019 • 0
Fapadon Eilattól Izlandig - 2019-05-2409 óra
Ha péntek, akkor Ács is in the Air. Fapados rovatunkban Ács Gábor hallgatói kérdésekkel kezd. Santorini az első úticél. 15 éves a WizzAir, amelyik nemrégen 200 milliomodik utasát is köszöntötte a légitársaság. Új útvonalai is lesznek. Például Eilatba és Tel-Avivba. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdén. Emelkedéssel nyitott a BUX, de gyenge a forgalom. Aztán újra jönnek a fapados rovathoz kapcsolódó kérdések. Stockholm ba utazunk, majd a csoportfoglalás rejtelmeivel foglalkozunk. A kerozin adóztatása is terítékre kerül, meg a légiközlekedés környezetszennyezése. Végezetül Izland autóval...
24/5/2019 • 0
KriptoETF és spinning - 2019-05-2408 óra
Kriptopedia LIVE van ma, a stúdióban Debreczeni Barna (Mr.Coin.eu). Némi piaci áttekintéssel kezdünk. Aztán rátérünk arra, mikor lesz már olyan tőzsdére bevezetett befektetési alap, aminek árfolyamalakulása a kriptodevizákhoz van kötve, ám ami nem mozog majd olyan hevesen, mint a kriptodevizák. Az is felvetődik eltűnhet-e az egészkriptodeviza piac? Szó esik a kriptodevizák biztonságos tárolásáról, meg azok menekülődeviza szerepéről. Kitárgyaljuk, hogyan hathat a gazdasági válság a kriptodevizákra? Ép testben. Ez a sportrovatunk címe. Ma éppen a spinning nevű sportot hozzuk közelebb a közönséghez. Aki ebben segítségünkre van, Posch Gabriella spinning mesteroktató.
24/5/2019 • 0
Bringatároló, Giro d'Italia, agrárhackathon - 2019-05-2406 óra
Optimista pénteken a nyomasztó időjárás kerül terítékre. Az aranyat érő májusi eső. Kis Bubi bringa, kis BKK tömegközlekedési térkép. Majdnem elfelejtjük a név- és születésnaposokat. Például Bob Dylant, Eric Cantona-t, vagy Solohovot. Lapszemle ma is van, miként tőzsdei összefoglaló is. Milyen a bringás infrastruktúra? Van-e elég parkoló? Könnyű-e átpattanni bringáról a tömegközlekedésre? Halász Áronnal (Magyar Kerékpárosklub) beszélgettünk. Maradunk a bringa nyergében. Utána nézünk, hogy áll a Giro'dItalia 2020-as magyar szakaszának előkészítése? Szilasi László a szervező bizottság tagja beszél erről. A Design Terminál rovat ma arról szól, hogyan haladnak az agrárinnovációs ötletverseny díjazottjai? Darabos Tamás (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) számol be minderről.
24/5/2019 • 0
Sörfogyasztás, tőzsdenyitás, konzolháború - 2019-05-2309 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a sörfogyasztás evolúciójáról beszéltünk Vásárhelyi István sörszakértővel: hogyan lett a különlegességekből hétköznapi ital? Ipák, apák, alek és nitrogénes csapolás. Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a budapesti parkett első fél órájáról és a valószínűsíthető trendekről beszélt. IT rovatunkban pedig az egyre érdekesebb játékkonzol háború újabb fejleményeiről számoltunk be Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója segítségével.
23/5/2019 • 0
Autóvásárlás, veteránautók, hotspot - 2019-05-2308 óra
Autós csütörtököt tartottunk, a stúdióban volt Várkonyi Gábor, autós szakértő. A legújabb autóvásárlással kapcsolatos költségeket beszéltünk át, egy új elképzelés szerint ezeket egybe gyúrná a kormányzat, egyszerűsítés végett. De szó volt Kínáról is, veterán autó hamisítás és lítium bányászat kapcsán. Business Jive rovatunkban a “low hanging fruit” kifejezést mondtuk el. Piaci hotspotunkban pedig Szabó-Balogh Péter üzletkötő keresett izgalmas nemzetközi papírokat.
23/5/2019 • 0
Agglomeráció, nyelvvizsga, robotkőműves - 2019-05-2306 óra
Dezső napján híres Dezsőkre emlékeztünk, majd lapszemle és piaci összefoglaló következett. Közben, egyre drágább az agglomeráció, tudtuk meg Benedikt Károlytól, a Duna House marketing és PR vezetőjétől. Az egyetemisták pedig szerezhetnek nyelvvizsgát hitelből, momndta el Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója. Mikor lesz már robotkőműves? Mik a trendek az építőiparban? Erről beszélgettünk Dános Pállal, a KPMG ingatlantanácsadásért felelős igazgatójával.
23/5/2019 • 0
Trónok harca és klímatüntetés - 2019-05-2209 óra
Fanyalgó rajongók, nagyot kaszáló alkotók - talán így lehetne leírni, mi is történt a Trónok harca nyolcadik évadjában: Kántor és Mihálovits kollégák szubjektív tévéipari elemzése. A tőzsdenyitást követő trendekről és irányokról Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt. Szuperzöld öko rovatunkban pedig arról a klímatüntetésről beszéltünk Hartmann Johanna biológushallgatóval, szervezővel, amely pénteken lesz Budapesten.
22/5/2019 • 0
A csillogás árnyoldala - 2019-05-2208 óra
Fast fashion – a csillogás és az árnyékoldala. Szentesi Réka divatkutató járt nálunk a stúdióban és arról beszélgettünk, hogy a felpörgetett divatipar hogyan működik és milyen hatása van. Business Jive rovatunkban a Heavy lifting kifejezést magyaráztuk el, majd a hallgatói véleményeknek és hozzászólásoknak is adtunk teret, mielőtt káoszba fulladt volna minden.
22/5/2019 • 0
Sörök, fizetési appok és e-kereskedelem - 2019-05-2206 óra
Morgós szerdán mi mással is kezdhetnénk? Ráadásul ilyen időben? Kiegyensúlyozandó a borús kezdést, a Budapest Beer Weekről beszéltünk Sefcsik Márton kommunikációs vezetővel. Aztán jó hírekkel folytattuk az iPhone és Revolut tulajoknak: végre valahára itt az Apple Pay és forintosított a Revolut is. Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője mondta el a részleteket. KKV rovatunkban pár hírt osztottunk meg, majd E-commerce rovatunkban az e-kereskedelem kihívásairól beszélgettünk Palocsay Gézával, a Jófogás.hu és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatójával.
22/5/2019 • 0
Debrecziner, vámháború, Cannes - 2019-05-2109 óra
Gasztróba oltott Mesél a múlt rovatot tartottunk, mégpedig a debreceni polgárság és a gasztronómia kapcsolatait vizsgáltuk szakértőnk, Katona Csaba történész segítségével. A tőzsdenyitásban Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője számolt be arrók, hogy az amerikai-kínai vámháború újabb lépései mennyire nyomják rá bélyegüket a kereskedésre. Kult rovatunkban pedig a Cannes-i filmvásárról faggattunk Dudás Viktor, filmszakértőt, nevesül, hogy miért is van szükség a streaming és online ügyintézés korában erre az egészre a filmfesztivál árnyékában.
21/5/2019 • 0
Brain Bar, jive, gyógyszerek - 2019-05-2108 óra
Elkezdődött a visszaszámlálás az egyik legérdekesebb előadásokat felvonultató eseményre. Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója arról beszélt, hogy kik lesznek a legizgalmasabb előadók, kis ízelítőt adva az eseményből. Business Jive rovatunkban a “hardball” kifejezéssel foglalkoztunk, majd azt néztük meg, hogy mennyire elérhetőek a legjobb gyógyszerek Magyarországon? Egyáltalán, mit jelent az, hogy elérhetőség? Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója mondta el meglátásait.
21/5/2019 • 0
Állattartás, Huawei, primer áram - 2019-05-2106 óra
Kedd van ugyan, de mégis morgással kezdtünk. Ács kolléga banki gondok miatt, Kántor kolléga kukásautó miatt morgott. Megemlékeztünk Niki Laudáról is, aki tegnap hunyt el. Felelős állattartás nagyvárosban? Koleszár István, a Rex Állatsziget igazgatója, állatorvos mondta el, mit érdemes tudni, hogyan érdemes eljárni. Huawei Android nélkül? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója értelmezte a kialakult helyzetet. Aztán Debreczeni Barnabás online kriptobroker, a MrCoin.eu alapítója beszét a legfrissebb kripto hírekről. A villamosenergia-rendszer kényes egyensúlyáról és primer szabályozásról pedig Barbír Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiatároló Kft. szakértője világosított fel minket.
21/5/2019 • 0
Paradicsom és magánélet - 2019-05-2009 óra
Hiperm odern technológiával termeszt üvegházi paradicsomot egy cég Veresegyházon. Mihálovits gazda rovatunkban Márkus Zsolt (Veresi Paradicsom Kft.) segítségével ismerkedik a technológiával. Jó az íze? nem drága? Ezernyi kérdést teszünk fel. Alacsony forgalomban enyhe pluszban kezd ma a BUX - mondja Ritók Lajos (Equilor Zrt.). A mesterséges intelligencia hogyan változtatja meg a magánéletünket? Heuréka Élmény rovatunkban erről beszélgetünk Szalai Ferenc fizikussal.
20/5/2019 • 0
Málta és tőzsdei sztorik - 2019-05-2008 óra
A lovagrend és a hajózás. E két dologon alapul Málta történelme. Ebből fakadóan mostanra a turizmusra és a kedvező adózásra építik gazdaságukat. Főleg a társasági adó a vonzerejük, ami 5 százalék csupán. Feljövőben van azonban az online szerencsejáték, valamint a blokklánc technológia. Fő gondjuk azonban a korrupció. Meg a migráció ugye... És akkor nem szóltunk a kínaiakról. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő mesél a sziget mindennapjairól. Piaci Hotspot Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Természetesen a Huawei botránnyal kezd. Gyorsjelentett a John Deer mezőgazdasági gép gyártó, de nem lett jó. Az európai autóértékesítés 8. hónapja esik. Legjobban a Nissan esett vissza. Bankkartellre csapott le az EU, egymilliárd eurós bírság lett a vége. Véget vetnének a kerozin adómentességének, aggódnak az acéliparban, dagad a Daimlernél a dízelbotrány. Sok mindenről szó esik ma...
20/5/2019 • 0
Felüljáró dilemma, fizetős Youtube és európai választások - 2019-05-2006 óra
Technikai gondokkal indul a hét. Biztató... De nem feledkezünk meg az évfordulókról, a név- és születésnapokról. Balzac, Cher, Joe Cocker és Iker Casillas. Ők születtek a mai napon. Lapszemle kissé döcögve és tőzsdei összefoglaló fér még bele az első félóránkba. Lebontják a felüljárót a Nyugati-téren. Nem lesz ebből baj? Budapest, te csodás rovatunkban Domokos Csabával (pestbuda.hu) erről beszélgetünk. Fizetős szolgáltatást indít a Youtube. Mi változik? Berei-Nagy Flóra (Google) elmondja. Heti makrogazdasági kitekintőnkben Kovács Mihály (OTP Bank). Szerinte a bizalmi indexek és az európai választások hathatnak a piaci hangulatra.
20/5/2019 • 0
A 15 éves Wizz Air és a médiamogulok - 2019-05-1709 óra
15 éves a Wizz Air. Fapados rovatunkban meg is emlékeztünk róla méltóképpen. Volt tőzsdenyitás is. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója, aki arról számolt be, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások elakadása nyomasztja ismét a befektetőket. Simon Krisztián, a Marketing&Média szaklap főszerkesztője volt utolsó beszélgetőpartnerünk a héten. Vele az idei legbefolyásosabb magyar médiamogulokról készült listáról beszélgettünk.
17/5/2019 • 0
Menedzselt IT és kondipark - 2019-05-1708 óra
Az óra első felében Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa vezetett be minket a menedzselt IT szolgáltatások rejtelmeibe. Volt Aranyköpés és Business Jive. Ép testeben rovatunkban Gyarmati Pankával, Európa-bajnok, junior világbajnok magyar snowboardossal beszélgettünk, aki most éppen a Lendülj formába kondipark-edzésszéria egyik házigazdája.
17/5/2019 • 0
Techtogether, elhízás, Giro d'Italia, AI és a civilek - 2019-05-1706 óra
Paszkál nap van ma és megköszöntöttük Kóbor Jánost is a születése napján. Lapszemle után tőzsdei összefoglaló, majd hírek jöttek. Az órát Budapest, te csodás rovatunkkkal kezdtük, benne Kántor Endre riportjával. Dr. Takács János egyetemi tanárral, a Gépipari Tudományos Egyesület elnökével beszélgetett a Hungexpón ma megrendezésre kerülő Techtogether versenyről. Ezt követően Dr. Halmy Esztert, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét hívtuk fel a holnapi Európai elhízás elleni nap apropóján. Szilasi László, a Giro d'Italia magyarországi rajt szervező-bizottságának tagja, a projekt szakértője Olaszországból jelentkezett, majd Mátrai Zsuzsannával, a Microsoft közép- és kelet-európai régiójának vállalati és kormányzati ügyekért felelős igazgatójával beszélgettünk a civilek és az AI viszonyáról.
17/5/2019 • 0
Borhamisítás és Intel rés - 2019-05-1609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban egy kis időutazást tettünk, a modern borhamisítás kezdetei a 19. század utolsó éveire datálhatók, a hatóságok már akkor szigorral próbáltak lesújtani, kérdés, hogy ez sikerült-e. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén a piac nyitását követően, milyen trendek alakultak ki. IT-rovatunkban pedig az Intel-processzorokkal kapcsolatos újabb jókora biztonsági rést elemezte Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója.
16/5/2019 • 0
Külföldi jövedelem és Daimler - 2019-05-1608 óra
Május 20. előtt: hogyan adóznak a magyar magánszemélyek külföldről származó jövedelmei? Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban. Futómű rovatunkban állandó szakértőnk, Várkonyi Gábor a Daimler-gyárral kapcsolatos legújabb infókat foglalta össze. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig körülnézett a nemzetközi piacokon, a legfrissebb jelentések, hírek után.
16/5/2019 • 0
Brutál GDP és nyaraló árak - 2019-05-1606 óra
Majdnem morgós csütörtök lett a kispéntekből, de a kevésbé ismert hírességek rovatunk megmentette a borongósan induló reggelt. A szokásos lapszemle és tőzsdei összefoglaló után budapesti hírcsokor következett, majd a sokadik brutálisan magas GDP-adat nyomán azt kérdeztük Madár Istvántól, a portfolio.hu vezető elemzőjétől, hogy miért nem bír lassulni a magyar gazdaság? Az Ipar Napjai kiállításra is ellátogattunk megint, Majoros Tamás a Trumpf Hungary Kft. ügyvezetője és Takács Leila, a KUKA Hungária Kft. marketing munkatársa mondták el, milyen érdekességek láthatók a standjaiknál. Ingatlan rovatunkban azt vizsgáltuk, merre mentek és fognak menni az árak a nyaralóhelyeken? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője osztotta meg nézeteit.
16/5/2019 • 0
Ipar Napjai és védett erdeink - 2019-05-1509 óra
Zajlik a Mach-Tech és Ipar Napjai szakkiállítás-együttes a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, mely kétévente vonultatja fel a különböző ipari ágazatok szereplőit, a szakmai újdonságokat, a költséghatékony ipari megoldásokat és az Ipar 4.0 legújabb „hódításait”. Kántor Bandi kilátogatott a helyszínre körülnézni, és először Vörös Csabával, a Hungexpo Ipar Napjai kiállítás projektvezetőjével beszélgetett. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét a legfontosabb tőkepiaci történéseket foglalja össze. A Bükkben kivágtak egy 180 éves erdőt. Állítólag meg kellett fiatalítani. Szükség volt erre? Szuperzöld rovatunkban Dr. Gálhidy László biológus, kutató, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője érvel.
15/5/2019 • 0
Energiatakarékosság és hajlításmánia - 2019-05-1508 óra
Cégenergia rovattal jelentkezünk ma, benne egy fontos témával: energiatakarékosság. Ugyanis az el nem fogyasztott energia a legolcsóbb! Hogy miért? Meg hogy miként lehet ezt a gyakorlatban is megvalósítani? Ezt magyarázza el dr. Szabó László, az Elmű-Émász Energiakereskedő kft. ügyvezető igazgatója és Lukácsi Péter, az Elmű-Émász Solutions kft. szakértője. Mobilózis rovatunkban a "hajlításmániáról", azaz a hajlítható kijelzőjű mobilokat követő hajlítható kijelzőjő laptopokról mesél Pápai Péter, az iFater magazin szerkesztője.
15/5/2019 • 0
Vonatpótlás, kereskedelmi háború és e-kereskedelem - 2019-05-1506 óra
Esős és természetesen morgós szerda a mai. Közlekedési anomáliák a terítéken. No meg az időjárás... A névnaposokat és a születésnaposokat csak kutyafuttában köszöntjük. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló. Budapest, te csodás rovatunkban a Budapest-Miskolc vasútvonal felújítása miatt közlekedő vonatpótlót tesztelő Ludman Katalin (járókelő.hu) osztja meg tapasztalatait a hallgatókkal. És még néhány apróságról is szó esik. Ébresztő témánkban Móró Tamás (Concorde Értékpapír Zrt.) a kínai-amerikai kereskedelmi háború legújabb fordulatait igyekszik kibogozni. KKV hírekből fonunk egy csokrot az érintetteknek. E-commerce rovatunk is van ma. Benne Palocsay Géza (jófogás.hu, használtautó.hu) tárja fel, hogy a közösségi média miként hatott az internetes kereskedelemre?
15/5/2019 • 0
Főpolgármester és olvasó gyerekek - 2019-05-1409 óra
190 éve született Kamermayer Károly. Ő volt Budapest eslő főpolgármestere. Róla emlékezik meg Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész. Nagy eséssel nyitott ma reggel a Magyar Telekom, mert már nem kap osztalékot, aki veszi - jelenti Buró Szilárd (Equilor Zrt.). Devizapiaci infókat is hoz. Mit olvasson a gyerek? Sok szülő fejében merül fel a gondolat. Kultmogul rovatunkban Dienes Éva, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárának vezetője ad kapaszkodókat a kérdés megválaszolásához.
14/5/2019 • 0
Egy százalék és energetikai robotok - 2019-05-1408 óra
Az emeberek fele elfelejti felajánlani adója egy százalékát a civileknek. Erre hívjuk fel hallgatóink figyelmét Móra Veronikával, az Ökotárs Alapítvány igazgatójával és Linczényi Márkóval (Antilope Kid). Utóbbi még zeneszámot is írt a témáról, amit be is mutatunk. A munkaerőhiány az energetikai szektorban is érezteti hatását. Ám ha itt nincs munkaerő, akkor baj van. Hogy lehet ezt megoldani? Kovács Csaba, a KPMG energetika szektorért felelős partnere ad tippeket.
14/5/2019 • 0
Budapest, autógyártás, bitcoin rally és ingyen áram - 2019-05-1406 óra
Kissé október eleji az időjárás, de semmi baj, hiszen Fagyos Szentek van és májusi eső is aranyat ér. Budapest első polgármesteréről, Demján Sándor üzletemberről, George Lucas rendezőről és Tim Roth színművészről emlékezünk meg születésnapjukon. Aztán lapszemle, majd tőzsdei összefoglaló. Budapest rovatunkban csokorba szedünk egy rakás tömegközlekedést érintő újdonságot. Fáj-e a magyar gazdaságnak, ha visszafog nálunk a Daimler és a BMW? - kérdezzük Németh Dávidtól, a K&H Bank vezető elemzőjétől. Bitcoin rally van! Áttörte a 8 ezer dolláros szintet is. Ezzel kezdjük Kriptopedia rovatunkkat. De Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu) más híreket is hoz a szektorból. Elektromos energia nulla euróért? Ezt hogy? Cégenergia rovatunkban ezt fejtjük meg Dr. Szabó Lászlóval (Elmű-Émász Energaiakereskedő Kft.).
14/5/2019 • 0
Eper, tőzsdenyitás, robotika - 2019-05-1309 óra
Mihálovits gazda rovatunkban annak jártunk utána, hogy verik át a jónépet az állítólagos magyar eperrel. Csizmadia György, agrárszakértő és gyümölcstermesztő mesélt a módszerekről és arról, hogyan győződhetünk meg, hogy hazait veszünk. Ritók Lajos, az Equilor üzletkötője mondta el, hogy nyitott a budapesti tőzsde, majd a robotika témában beszélgettünk Komlósi Istvánnal, a KUKA Hungária Kft. kutatás-fejlesztési részlegének vezető fejlesztőjével.
13/5/2019 • 0
Ciprus, üzleti szleng, piaci izgalmak - 2019-05-1308 óra
Hétfő, tehát: Adóvilág! Ezen a héten Ciprusra látogattunk el, és amint kiderült, a kis földközi tengeri sziget történelme is elég viharos volt, de a közelmúltban is peregnek az események. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértői foglalták össze, amit tudni érdemes Ciprus gazdaságáról és külpolitikájáról. Új rovattal jelentkeztünk, amelyben angol üzleti szleng kifejezéseket magyarázunk el. Utána pedig piaci hotspot rovatunkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója mondta el, milyen izgalmak jönnek a piacokon a héten.
13/5/2019 • 0
100 szóban, autós megszorítás, GDP - 2019-05-1306 óra
Szép napfelkeltére értünk be a stúdióba, és a jókedvünket az sem rontotta el, hogy egy hónappal korábbi eseményeket, névnapokat és születéseket mondtunk be. Sebaj, egy elég jó és érdekes pályázatról adtunk hírt, megint lehet küldeni a pályaműveket, jelszó: 100 szóban Budapest. Kobrizsa Ádám, a szervező MindSpace vezetője mondta el, mi is ez. Aztán, a hazai gazdaság számára fontos breaking news következett: a magyar bővítések úsznak el a BMW és a Daimler spórolása miatt. Várkonyi Gábor autóipari szakértőnk elemezte a helyzetet. Magyar és német GDP érkezik a héten, erről számolt be Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere.
13/5/2019 • 0
Fapadon Izlandon, gyorsjelentések, Madarak és Fák Napja - 2019-05-1009 óra
Ács kolléga Izlandon járt. A Trónok Harca forgatási helyszínein és ráadásul kocsiban szállt meg. Tapasztalatait, élményeit Ács is in the Air rovatunkban osztja meg az érdeklődőkkel. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, OTP és Richter gyorsjelentési eredményekkel színesítve beszámolóját. Ma van a Madarak és Fák Napja. Az iskolákban ünneplik, de mi felnőttek mit tehetünk a madarakért és a fákért? Orbán Zoltán (Magyar Madártani Egyesület) ad tippeket...
10/5/2019 • 0
Ásványvíz és pétanque - 2019-05-1008 óra
Nem nagyon van kánikula, mégis nő az ásványvízfogyasztás. És ezzel a műanyagpalackok használata is. Balog Zoltánnal (Magyarvíz Kft.) átnézzük a piacot, a keresletet mozgató folyamatokat. Ennek kapcsán a környezetvédelmi vonatkozásokra is sort kerítünk természetesen. Sportrovatunkban pedig a pétanquekal ismerkedünk Kocsis Tamással az idén 30 éves Magyar Pétanque Szövetség elnökével.
10/5/2019 • 0
Váratlan kiadás, BKK mobiljegy, inflációs csúcs és Visegrádi Alap - 2019-05-1006 óra
Merengünk a mai fiatalok pénzügyi hozzáállásán, köszöntjük a név- és születésnaposokat. A magyarok kétharmada bajba kerülne egy váratlan kiadás esetén. Kiss Ambrus (Policy Agenda) elmagyarázza miért? Tőzsdei összefoglaló OTP gyorsjelentéssel. Mobiljegyet tesztelt újságírókkal a BKK. Mi Andó Gergellyel (Közlekedésvilág) tett ugyanezt. Nem ugyanarra jutottunk...Hétéves csúcson a magyar infláció. Aggódjunk? Virovácz Péter (ING Bank) szerint jobb, ha megszokjuk. A Design Terminál V4 Startup Force programját a Visegrádi Alap finanszírozza. De mit csinálnak még? Dávid Andro ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
10/5/2019 • 0
Malfatti, tőzsdenyitás, kiberhadviselés - 2019-05-0909 óra
Könnyed tavaszi fogást képzeltünk el NOPQ rovatunkba, az időjárás persze keményebb étket diktálna, de hagyjuk ezt figyelmen kívül. Mi az Malfatti, honnan jön, és mit igyunk hozzá? Kántor kolléga mesélte el. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor üzletkötője vázolta fel, mi történt a BÉT-en az első fél órában, és, hogy mire érdemes odafigyelni. Kibertámadásért bombatámadás? Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban, és a legújabb hadszíntér eseményeiről és azok következményeiről beszélgettünk.
9/5/2019 • 0
Villanyautók, pickupok, hotspot - 2019-05-0908 óra
Aksiként is működhet egy elektromos autó? És nem csak egyéni szinten, de városi szinten is izgalmas lehetőségeket rejt a villanyautózás elterjedése. Zsótér Márton, a KPMG autóipari tanácsadója beszélt a kiaknázadnó lehetőségekről. Aztán, Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk mondta el, hogy miért pickup nagyhatalom Magyarország. Egyáltalán, kik használnak ilyen autót és miért? Ez is kiderült. Piaci hotspotunkban pedig Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, mire érdemes figyelni.
9/5/2019 • 0
Műhely, gazdagok, ingatlanpiac - 2019-05-0906 óra
Morgós csütörtök lett az eleje, mert a rossz idő morcos kedvet hozott. Pedig jó téma volt bőven, ráadásul egy jókora poén is becsúszott a műsor elején. Rögtön jobb kedvre is derültünk, aztán kiderült, hogy még barkácsolni is lehet - ha nincs nincs otthon CNC-maród, irány egy közösségi műhely! Mészáros Zsolt, a Creator Nyitott Műhely alapítója, vezetője mondta el, mi a modell és hogy működnek. Ki lett a leggazdagabb magyar? Szakonyi Péter, a napi.hu főmunkatársa, a 100 leggazdagabb magyar kiadvány szerkesztője beszélt a legújabb listáról. Az is kiderült, hogy egyhamar nem ér véget az ingatlanpiaci aranykor: Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója mondta el a részleteket.
9/5/2019 • 0
GDPR és pusztuló Föld - 2019-05-0809 óra
Tovább rémisztgeti a munkáltatókat a GDPR - elég komoly változások lépnek ugyanis életbe, számszerűen mintegy nyolcvan darab. Dr. Borsy János Mátyás, a MAZARS szakértőjeként közreműködő Borsy Ügyvédi Iroda partnere a legfontosabbakat emelte ki. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzketág igazgatója elmondta, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén a nyitást követő szűk fél órában, utána pedig Szuperzöld öko rovatunkban találtunk habkönnyű témát: egymillió növény-és állatfaj tűnhet el. Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace agrár témafelelőse mondta el miért, és mit tehetünk ellene.
8/5/2019 • 0
Munka adó, munkavállaló, Pophone - 2019-05-0808 óra
HR percekkel kezdtünk. hol keressünk munkát és hol keressünk munkavállalót? Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója mondta el, mit és hogyan lenne érdemes csinálnia a munkavállalóknak és a munkaadóknak, hogy minden flottul menjen. Ezt követően aranyköpésünk következett, aztán Mobilózis rovatunkban megnéztük, ki, hogyan kaphat egy Pophone-t… Mészáros Andris a Pophone szóvivõje beszélt arról, milyen új értékesítési csatornákon terjeszkednek.
8/5/2019 • 0
Blaha, Digi, Tik Tok - 2019-05-0806 óra
Morogni nem volt sok okunk egy ilyen szép napsütéses reggelen, a mai tehát nagyjából elmaradt. Lett volna azonban morgásra okot adó téma: mintha le akarnák tudni a Blaha Lujza tér felújítását, legalábbis ez derült ki Bella Jakab, a Közlekedő Tömeg Egyesület elnöke szavaiból. És úgy tűnik, a sok terv és bejelentés után valóban indul a Digi mobilszolgáltatása, de mégsem teljsen úgy - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója mondta el, erről mit lehet tudni. Kkv rovatunk után pedig a közösségi média és az e-kereskedelem kapcsolatát kezdtük feltárni, Palocsay Géza, a Jófogás.hu és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója segítségével.
8/5/2019 • 0
Adásszünet! - 2019-05-0709 óra
...és akkor adás közben váratlanul elhallgattunk! Áramszünet miatt ugyanis leállt az adó. Pedig Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba milyen lélegzetelállító dolgokat mondott Leonardo da Vinciről a polihisztor 500 évvel ezelőtti elhunytára emlékezve! ;) Sebaj! Holnap reggel újra megpróbáljuk!
7/5/2019 • 0
Ipar Napjai és Tagore - 2019-05-0708 óra
2019. május 14-17. között kerül megrendezésre a MACH-TECH és IPAR NAPJAI szakkiállítás-együttes a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A kiállítókról, programokról, bejutási lehetőségekről Vörös Csabával, a Hungexpo Zrt. kiállítás igazgatójával beszélgettünk. Mai aranyköpésünk egyik születésnaposunktól, Rabindranath Tagorétól ered. Az óra végét hallgatói sms-ekre szántuk.
7/5/2019 • 0
Roller, disznóhús, facebook coin és széndioxid kereskedelem - 2019-05-0706 óra
Gizella napján egy sor költő, politikus és színművész született. Soroljuk: Berzsenyi és Vajda János, Tito és Evita Peron, Gary Cooper és Hegedűs D. Géza. Őket köszöntjük. Aztán lapszemle és tőzsdei szemle. Majd rollerezünk egy jót. Budapest rovatunkban a Lime magyarországi képviselője Tóth Tamás mesél arról, kiknek, hol és mennyiért lehet ezt használni? Kínában a sertéspestis miatt nincs elég disznó, ezért Magyarországon drágul a csirkehús. Hogy lehet ez? Éder Tamás (Hússzövetség) elmagyarázza. A Facebook saját kriptopénzt fejleszt, a Microsoft pedig népszerűsíti a blokklánc technológiát, miközben az Outlookon keresztül loptak hekkerek kripotvalutát. Ma is izgalmas Kriptopedia rovatot rittyent nekünk Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu). Cégenergia rovatunk is van. Szabó László (Elmű-Émász Energiakereskedelmi Kft.) ezúttal a széndioxid kvóta kereskedelem rejtelmeiről mesél.
7/5/2019 • 0
Tőgyszépségverseny és a jövő boltjai - 2019-05-0609 óra
Haszonállat szépségversenyt rendeznek Magyarországon. Lesz ott tőgyszépségverseny is. Ezeket írták az újságok nem is olyan régen. Ez valami vicc? Hát nem! Nagyon is komoly dolog. Mihálovits gazda rovatunkban elmagyarázzuk mi a célja egy ilyen szépségversenynek? Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Sajnos a hangulat olyan, mint az időjárás: borongós. Milyen lesz a jövő boltja? Hogy fogunk vásárolni 5-10 év múlva? Heuréka élmény rovatunkban erről beszélgetünk Kozák Ákos (GfK Hungária).
6/5/2019 • 0
Gibraltár és piaci hotspot - 2019-05-0608 óra
Gibraltár. Nem csak stratégiai pont, de szerencsejáték központ és adóparadicsom is. Nincs például áfa. Aki pedig online szerencsejátékot működtet, az nyeresége 1 százalékát, de max 425 ezer font adót kell fizetni. A biztosítóknak pedig pénzügyi tevékenységük nyeresége adómentes. A turisztikai ágazat ehhez képest smafu. Az angolok és a spanyolok is dolgoznak meglévő státuszuk lerombolásán. De mi lesz velük a brexit után? Visszakaphatja-e ezt a földdarabot Spanyolország? És akkor az orosz és kínai hajókázásokról nem is beszéltünk. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond mesél Gibraltárról. Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter (Erste Befektetési Zrt.). A hétvégi eseményeket foglalja össze. Például a Berkshire Hathaway közgyűléséről, ahol az Apple és az Amazont is értékelték. Tőzsdére megy az Uber. Jönnek a magyar gyorsjelentések.
6/5/2019 • 0
Csapvíz, infláció és konvergencia program - 2019-05-0606 óra
Az ortodox egyház egyik legfontosabb ünnepén Szent György napján jelentkezünk, mikor épp a magyar érettségi is zajlik. Megemlékezünk a világ első postabélyegéről és a kontinens első atlétikai versenyéről. No meg Freud és George Clooney születésnapjáról. Átolvassuk a lapok híreit meg áttekintjük a tőzsdei folyamatokat. A vizsgált fővárosi csapvíz minták ötöde ólomszennyezett - adta hírül a sajtó. megnézzük miért és azt is, mit lehet tenni? Budapest rovatunkban Azari Katalin vegyészmérnök elmagyarázza. Heti makrogazdasági kitekintőnkben Tardos Gergely (OTP Bank). Szerinte a magyar inflációs adat meglepetést fog okozni. Az USA inflációról is szó esik. Elkészült a magyar konvergenciaprogram. Ez határozza meg az ország gazdaságpolitikáját 2023-ig. Csiki Gergellyel (portfolio.hu) megnéztük, mi várhat ránk. Megvitatjuk azt is, miért nem minősítette fel Magyarországot a Moody's?
6/5/2019 • 0
Fapados, tőzsdenyitás, bankrablás, anyák napja - 2019-05-0309 óra
Talán nem lesz állóhely a repülőkön. Helyzetjelentés a lutoni repülőtérről. A beléptetés rém macerás és sokáig tart, viszont a Wizz Air egyre több járata indul innen. Brutális áresések: július végére például három hét alatt esett egy nagyott a Cataniaba szóló jegyek ára, miközben az Easyjetnél maradtak a magas árak. Fapados rovatunkban Ács Gábor jelentkezett a lutoni repülőtérről a fenti témákkal. Az európai tőzsdék nyitását követően Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója látott el mindenkit bőséges munícióval a mai sikeres tőzsdei kereskedéshez. A műsor maradék részében Mihálovits András a hazai első bankrablásról emlékezett meg, míg Schmidt Andi elszavalta Kibédi Ervin "Ahogy a napok rövidülnek..." című versét a közelgő anyák napja alakalmából.
3/5/2019 • 0
Abroncsok és Ultra Balaton - 2019-05-0308 óra
Téli gumi nyáron, nyári télen, négyévszakos gumi, tesztek, eredmények, abroncsok. Katona Mátyás, a használtautó.hu szakértője segített nekünk eligazodni a gumiabroncsok világában. 22 perc alatt betelt a jelentkezés az idei Ultrabalatonra. Jövő héten indul a Balaton legnagyobb tömegsport eseménye. "Ép testben" rovatunkban Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője beszélt nekünk a sportesemény részleteiről.
3/5/2019 • 0
Food Truck Show és azonnali fizetés - 2019-05-0306 óra
Híres Irmákról emlékeztünk meg és a privatér szakma szépségeiről. Lapokat szemléztünk, majd tőzsdei
híreket szállítottunk. Két nagyváros, Párizs és New York is magyarországi mintára rendezett
lóversennyel egybekötött Food Truck Show-t az utóbbi években. Az ügető- és galoppversenyek
világszerte nézőhiánnyal küzdenek, ezért figyeltek fel külföldön a magyar rendezvény sikerére. Vad-
Horváth Zoltánnal, a Magyar Street Food Egyesület elnökével, a 9. Food Truck Show szervezőjével
beszélgettünk. Az óra vége felé megemlítettünk, hogy május 13-án eldőlhet, mikortól megy át az
átutalásunk 5 másodperc alatt.
3/5/2019 • 0
Gourmet fesztivál és autós emlékek - 2019-05-0209 óra
Idén is lesz Gourmet Fesztivál! Jupii! Paprika, sercli, sör. Ez a tematikája. NOPQ gasztro rovatunkban a fesztivál főszervezője, Nemes Richárd tart kedvcsinálót. Átlag alatti forgalomban, kissé esik a BUX. Erről számol be Varga Botond (Equilor Zrt.). Kilőtt a Pannergy 13 százalékkal. Mondjuk ennek hátterét. Ismét legalább fél évet kell várni egy Daciara. Mint a régi szép időkben...Ezeket elevenítjük fel a G7.hu cikke segítségével.
2/5/2019 • 0
Közérdekű feljelentés és piaci hotspot - 2019-05-0208 óra
Ha valaki adócsalást esetleg közpénzek eltulajdonítását észleli és bejelentést teszt, azt meg kell védeni - új uniós irányelv mondja ezt ki. De hogyan fog működni ez a rendszer? Pénzügyekről Kristálytisztán rovatunkban Magyar Csaba (Crystal Worldwide) avat be a részletekbe. Holnap lesz OMV gyorsjelentés. Már most tudni, mit tervez 2025-ig. Elég sok helyen kezdett kitermelésbe. A régió más társaságaihoz képest azonban részvényei meglehetősen alulárazottak. A Commerzbank-Deutsche Bank házasságából semmi nem lesz, de valamit kezdeniük kell a hatékonyságukkal. Konszolidáció vagy felvásárlás. Ebből lehet választani. Piaci Hotspot rovatunkban Szabó-Balogh Péter (Erste Befektetési Zrt.) szerepel ezúttal.
2/5/2019 • 0
Fővárosi bosszúságok, okosfűtés és autós adatok - 2019-05-0206 óra
Csütörtöki hétfőn jelentkezünk. Zsigmond napja van. Már 500 éve nincs köztünk Leonardo da Vinci. Ezek tetejében David Beckham és Poirot megformálója, David Suchet is születésnapját ünnepli. Fékezett habzású lapszemle és tőzsdei összefoglaló is bekerül a műsorba. Budapest rovatunkban pedig apró-cseprő fővárosi bosszúságokról mesél Le Marietta a járókelő.hu alapítója. Négyzetméter ingatlanrovatban az okosotthonok elterjedtségéről, valamint az öntanuló intelligens fűtésről esik szó. Beszélgetőtársunk Szarvas Péter, a Chameleon smart home alapító-tulajdonosa. A Jaguar és Land Rover tulajdonosoknak kriptovalutát fizetne a gyártó azért, ha megosztják vele minden vezetéssel kapcsolatos adatukat. Baj ez vagy nem? Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk elárulja.
2/5/2019 • 0
Mednyásznky, tőzsdenyitás, ütős esték - 2019-04-3009 óra
100 éve. 1919. április 17-én hunyt el Mednyásznky László báró. Ki volt ő és miért fontos a munkássága? Hogyan kapcsolódik az első világháborúhoz? Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa mesélt a részletekről. Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője mondta el, mi történt a tőzsde nyitása után. Ütős esték a Fertőrákosi Barlangszínházban. Seregély Dóra marketing igazgató mesélt arról Kultmogul rovatunkban, hogy mire számíthatnak a látogatók.
30/4/2019 • 0
Sharing economy, autómegosztás, autózás - 2019-04-3008 óra
Autós órát tartottunk, pedig nincs is futómű rovat. Az autózás gazdasági oldalait vizsgáltuk meg több aspektudból. Megjelent a harmadik autómegosztó Budapesten! Fischer Péter, a Wallis Autómegosztó Kft. ügyvezetője mondta el, hogy képzeli a piacszerzést és terjeszkedést a DriveNow. És mennyit költünk különben autózásra? Dr. Farkas Adrienn, a K&H Biztosító Jogi és nem életbiztosítás termékmenedzsment vezetője mondta el kutatásuk részleteit.
30/4/2019 • 0
Turisták, bicajosok, M-commerce - 2019-04-3006 óra
Péntek érzéssel kezdtük a keddet, ráadásul jól megpakolva témákkal. Vajon tönkrevágják a turisták a felkapott helyeket? Ennek járt utána Brückner Gergely, az Index.hu munkatársa. Az I bike Budapest bringás felvonulás esőben is lezajlott, a tekerős demonstrációnak elég sok következtetése és tanulsága van. Plusz, itt a Bringázz a munkába! - kampány is. Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese, főszervező mondta el a részleteket. Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker, MrCoin.eu alapítója szokásos kriptoblokkunkban hozott izgalmas híreket. Az M-commerce-szel már foglalkoztunk egyszer, most tovább mélyítettük tudásunkat. Ebben Palocsay Géza, a Jófogás és Használtauto.hu ügyvezető igazgatója segített.
30/4/2019 • 0
Krumpli és Edisonplatform - 2019-04-2909 óra
Nagyon drága a krumpli. De miért? És miért nincs magyar krumpli a boltokban? Mihálovits gazda utánajár. Aki válaszol Murai György (Burgonya Terméktanács). Digitalizáció. De hogyan lehetne erre felkészíteni magunkat és a gyermekeinket is? Na erre igyekszik választ adni egy új kezdeményezés, az Edisonplatform. Heuréka Élmény rovatunkban Veres Rita stratégiai vezető elárulja, hogyan képzelik mindezt? Al Ghaoui Hesna televíziós riporter pedig már konkrét példát is hoz: miként lehet megtanulni, hogy a félelmeinket saját javunkra fordítsuk?
29/4/2019 • 0
Portugália és nemzetközi részvénypiac - 2019-04-2908 óra
Nagy felfedezőország, aztán sokáig mintha eltűnt volna a térképről, aztán jött Barroso és a válság... Az ország gazdaságáról, némi történelmi és gazdaságföldrajzi áttekintéssel fűszerezve Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) beszél. Aztán jön Feledy Botond külpolitikai szakértő és a portugál hétköznapokról szól. Ez a heti Adóvilág rovat. Piaci Hotspot Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.) Covestro. A Bayer műanyaggyártó részlege. Jó kis gyorsjelentést tett közzé. A Bayernek meg közgyűlése volt. Botrányoktól hangos. Nem örülnek a részvényesek a Monsanto fúziónak. Nem lesz Deutsche Bank - Kommerzbank fúzió. De hogyan tovább? A vezérek nyilatkoztak.
29/4/2019 • 0
First Aid Game, fesztiválipar és makrogazdaság - 2019-04-2906 óra
Indul a hét. Péter napján felelevenítjük a jeles napokat. Például amikor először végzett nő Oxfordban, meg amikor először indult troli Szegeden. Megemlékezünk William Randolph Hearst, Daniel Day-Lewis, Andre Agassi és Uma Thurman szülinapjáról. Lapszemle ma is van, miként tőzsdei összefoglaló is. Aztán egy kis közszolgálat. Nagyon kevesen tudnak újraéleszteni. Ezen a helyzeten változtat egy újraélesztési ismereteket terjesztő flippergép. Budapest rovatunkban az egyik ötletgazdával, Takács Andrással beszélgettünk. Magyarország fesztiválország. De mit tud az ágazat gazdasági szempontból? Az erről folyó kutatás vezetője Solt Katalin elmondja, mit vizsgálnak. Heti makrogazdasági kitekintő. Kiderül, hogy hasít az euróövezet gazdaság, meg hogy szigorít-e kamatpolitikáján az MNB? Kovács Mihály András (OTP Bank) mesél a várakozásokról.
29/4/2019 • 0
Castellón, tőzsdenyitás, Edinburgh - 2019-04-2609 óra
Fapados rovatunkban egy útvonalat elemeztünk, méghozzá a Wizz Air által nyárra beindított Budapest-Castellón járatot, ami kétszer fog közlekedni hetente. A fapados guru mesélt a városról, környékéről, a castellóni repülőtér történetéről. A tőzsdenyitás az Equilor üzletkötőjének, Ritók Lajosnak jutott. A maradék időben még utazgattunk egy keveset. Hallgatói kérdésekre válaszolva jött szóba Manchester, Dublin és Edinburgh.
26/4/2019 • 0
Okosminden és a Bartendaz - 2019-04-2608 óra
Az okoseszközök terjedéséről, piaci méretéről, globális szintű forgalmáról és a hazai helyzetről beszélgettünk Sztupár Andreával, a GfK, Market Insight terület vezetőjével. Kukorelly Endre, író, újságíró az egyik születésnaposunk ma, tőle idéztünk egy aranyköpést. "Ép testben" rovatunkban pedig a street workout volt a téma, amiről Radányi Norbert, a Bartendaz magyar csapatának alapítója beszélt nekünk.
26/4/2019 • 0
Csernobil, metrév, szegények, szállodák - 2019-04-2606 óra
Ervin névnap és a csernobili atomerőmű egyik reaktorában 1986-ban történt robbanás évfordulója a mai nap. Lapszemle, tőzsdei összefoglaló, hírek. "Budapest, te csodás" rovatunkban az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének csúszásáról beszélgettünk Andó Gergellyel, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával. Egyre több a szegény Magyarországon. Székely Sarolta, az mfor.hu szerkesztője segítségével néztünk a számok mögé. Indra Dániellel, a KPMG turisztikai tanácsadási igazgatójával azt vizsgáltuk meg, kell-e ennyi szálloda Budapesten.
26/4/2019 • 0
Olaszos húsgombóc és PC stagnálás - 2019-04-2509 óra
NOPQ rovatunkban egy régi recept újragondolásáról beszélt Kántor kolléga: hogyan lehet némi izgalmat vinni a paradicsomos húsgombóc és főtt krumpli kombóba? Hát, némi olaszos temperamentummal. A BÉT nyitása után kialakult helyzetről Varga Botond, az Equilor Zrt. üzletkötője beszélt. Használ még valaki PC-t? Egyáltalán, mit fed ez a kategória, mert ez sem egyértelmű. Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője mondta el a részleteket.
25/4/2019 • 0
Villanyautó, dízel, hotspot - 2019-04-2508 óra
A villanyautó károsabb a környezetre, mint a dízel? Ez derült ki egy német tanulmányból, mely azonban Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk szerint több sebből vérzik. Ahogy a Renault-Nissan-Daimler együttműködés is, az egyik vezér nyugdíjba, a másik börtönbe megy, mi lesz így a nagy tervekből? Aztán, hogy fogynak az államilag támogatott 7 üléses autók? Katona Mátyás, a használtautó.hu szakértője mondta el. Piaci hotspotunkban Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a legfrissebb gyorsjelentésekről, tőzsdei mozgásokról.
25/4/2019 • 0
Patkányok, zenészek, ingatlanállomány - 2019-04-2506 óra
A név- és születésnaposok, ill. évfordulók után lapszemle majd adásszünettel megtűzdelt tőzsdei összefoglaló következett. Patkányinvázió fenyegeti Budapestet? Dr. Bajomi Dániel, a Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. ügyvezető igazgatója mondta el a rágcsálók elleni küzdelem legfontosabb tudnivalóit. Hasít a magyar zeneipar, tudtuk meg dr. Horváth Pétertől, a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatójától. Közben, javul a fővárosi ingatlanállomány, derült ki a Duna House felméréséből, melyet Benedikt Károly, marketing és PR vezető ismertetett.
25/4/2019 • 0
Repülési tilalom és Föld Napja - 2019-04-2409 óra
Érvénybe lép az éjjeli repülési tilalom Ferihegyen - na, de: jó ez a közelben lakóknak, vagy csak jól kommunikálható üzenet? Ács Gábor szakértette meg a helyzetet. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a BÉT nyitása után kialakult helyzetről, árfolyamokról és a várható fontosabb gyorsjelentésekről beszélt. Szuperzöld öko rovatunkban a Föld órája után a Föld Napja kezdeményezést beszéltük át, Antal Alexa a WWF Magyarország kommunikációs vezetője osztotta meg gondolatait.
24/4/2019 • 0
XXI. század, női fizetések, Samsung fiaskó - 2019-04-2408 óra
Hogyan lehet XXI. századi munkakörülményeket biztosítani? Miért van még mindig gendergap a fizetésekben? Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány alapítója és Kulcsár Géza, Philip Morris Magyarország Kft. HR vezetője voltak vendégeink. Újabb Samsung fiaskó: sérülékeny a hajtogatható kijelző, nem kerülnek piacra a készülékek - Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója mondta el a részleteket.
24/4/2019 • 0
Hostelboom, Sri-Lanka, kkv stresszteszt - 2019-04-2406 óra
Morgó szerda rövidített kiadással kezdtünk, melyben Ács kolléga nem érti, miért olyan bugyuta egy gyerekműsor. Aztán lapszemle következett, és piaci összefoglaló. Hostel boom van Budapesten? Takács Péter, a Cresa (bérlőképviselettel foglalkozó ingatlanos tanácsadócég) partnere szerint igen. Mégsem győztük le az Iszlám Államot? dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő vizsgálta a Sri-Lankai robbantássorozat hátterét. Stressz teszt kkv-knek: Egyed Géza, Grant Thornton nemzetközi tanácsadó stratégai üzletfejlesztési területének vezetője mondta el, miért fontos ez.
24/4/2019 • 0
Robinson és Szeretlek, mint állat - 2019-04-2309 óra
300 éve jelent meg a Robinson Crusoe. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész mesél a szerzőről, Daniel Defoe-ról és hőséről a valódi Robinsonról is. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Esik a BUX az első fél órában. Ráadásul a forgalom is alacsony. Készült egy film, Szeretlek, mint állat a címe. A hatóság nem támogatta, de a kritikusok szerint jó. Miről szól? Hogy lehet alacsony költségvetésből filmet csinálni? Kultmogul rovatunkban Novák Erik rendezőt faggatjuk.
23/4/2019 • 0
ICO, Komodo és kkv kockázatok - 2019-04-2308 óra
Folytatódik élő Kriptopedia rovatunk. Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu) érdekes dolgokkal folytatja. Kivették több kriptotőzsde kínálatából a Bitcoin SV-t. Miért? Ethereumot használ a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége az EY. Megfejtjük, mi az az ICO és miért kell vigyázni vele, valamint kiderítjük, mire jó a Komodo? Kisvállalkozók figyelem! Adategyeztetni kell a számlavezető bankkal június 26-ig, megfejelve a tényleges tulajdonosi nyilatkozattal. Júliusban elindul az azonnali fizetési rendszer, el kell dönteni mi lesz a webshoppal és a POS terminállal. Jön a PSD2 is. Ipacs Viktorral (Raiffeisen Bank) ezen túl az új NHP programról és a kisvállalkozókra leselkedő kockázatok kezeléséről is beszélgetünk.
23/4/2019 • 0
Fürdők, szerzői jog, bitcoin - 2019-04-2306 óra
Sonkamérgezésből felépülve a locsolkodás kihalásán elmélkedünk, majd köszöntjük a névnapos Bélákat és Shakespeare Williamet, Janikovszky Évát és Faházi Jánost a születése napján. Átolvassuk a sajtót, visszapillantunk az összevissza tőzsdenapokat. Budapest fürdőváros. Na de tényleg így van? Nő az érdeklődés a fővárosi fürdők iránt? Budapest, te csodás rovatunkban Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója válaszol. Vége a szabad internetnek? Vagy végre valaki megzabolázza a mások tartalmaiból milliárdokat kereső techóriásokat? Forr a vita az új EU szerzői jogi irányelve miatt. Dr. Szinger András (Artisjus) megmutatja az érme egyik oldalát. Innentől pedig majd egy órán keresztül a kriptodevizáké a főszerep. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu) először piaci áttekintést ad a bitcoin kereskedéséről.
23/4/2019 • 0
Sörhét, tőzsdenyitás, lemeztelenítés - 2019-04-1809 óra
Májusban megint Budapest Beer Week! NOPQ rovatunkban Sefcsik Márton, a fesztivál kommunikációs vezetője mondta el, hogy mire kell készülni, kik lesznek ott, és hogy készül a fesztivál söre, egyáltalán, milyen sör lesz? Varga Botond üzletkötő (Equilor) mondta el, mi történt a hazai tőzsde nyitása után mintegy fél órával, és milyen trendek alakultak ki. Meddig birtokolunk fizikailag játékot? Érdekes verseny alakult ki a gyártóknál. Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese mondta el, hogy milyen küzdelem alakult ki a nagyoknál.
18/4/2019 • 0
Adópaprika, vérszag, hotspot - 2019-04-1808 óra
Az Európai Parlament csípősnek találta a magyar adópaprikát, ugyanis március végén megkaptuk, hogy túlságosan alkalmas az adórendszerünk a külföldi befektetőknek az offshore-ozásra. Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója volt vendégünk a stúdióban. Autóipari csúcsvezetők eljárás alatt: Winterkorn ellen vádat emelnek, Ghosn börtönben van, kartelleztek a németeknél.... Csupa botrány, vér és hullaszag az autóiparban, erről számolt be Várkonyi Gábor, autóipari szakértő. Baráth Tibor vezető üzletkötő (Erste) pedig a nemzetközi piacokon nézett körül.
18/4/2019 • 0
Dugódíj, influenszerek, ingatlanbefektetés - 2019-04-1806 óra
Lapszemle és piaci helyzetkép után izgalmas és mindenkit érintő témával foglalkoztunk Budapest, te csodás rovatunkban: mégis lesz dugódíj Budapesten. De hogy ez jól vagy nem annyira jól valósul meg, azt Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója mondta el. Bírságot kaphatnak a véleményvezérék, azaz influenszerek is. Mármint akkor, ha például tiltottan reklámoznak. Varga Noémi, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje mondta el a részleteket. Már nem vonzó az ingatlanbefektetés, az IT és az egészségügy az új kedvenc, legalábbis ezt állítja Palotai Zsolt, a KPMG Tranzakciós Tanácsadás részlegének partnere.
18/4/2019 • 0
Robogás és Gerecse50 - 2019-04-1709 óra
A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Biztosítás azonban erre is kell, és a bírság is elég nagy, ha nincs. Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja számolt be a részletekről. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos üzletkötő (Equilor Befektetési Zrt.) volt segítségünkre. Hogyan lehet környezetkímélően megrendezni a Gerecse 50-t? Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársa, a szakmai csapat vezetője, ultrafutó mondta el Szuperzöld öko rovatunkban.
17/4/2019 • 0
Klímaváltozás, pollen, androidbiztonság - 2019-04-1708 óra
Első alkalommal készült globális felmérés a pollen és a klímaváltozás témakörében, ráadásul az egyik szerző magyar, Dr. Makra László, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának professzora. Vele beszélgettünk az áttörő kutatásról, és arról, hogy miért fontos, és mire lehet használni. Biztonsági újítás érkezett a Google-től - de tényleg sokkal biztonságosabb lett így az androidos telefon? Bátky Zoltán, a PCWorld.hu főszerkesztője mondta el.
17/4/2019 • 0
Egészséges utcák, Lupa Beach, m-commerce - 2019-04-1706 óra
A megszokott évfordulók, névnapok, lapszemle és piaci összefoglaló után rákanyarodtunk budapesti témánkra. Az Egészséges utcák (Healthy Streets) kezdeményezésről Le Marietta, a Járókelő.hu alapítója beszélt. Aztán: arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történik a Lupa Beach parkolójával? Védett-e a vízbázis? Gerendai Károly, üzletember válaszolt kérdéseinkre. Kkv híreink után az m-commerce témakörével foglalkoztunk: Palocsay Géza, a Jófogás és Használtauto.hu ügyvezető igazgatója avatott be a részletekbe.
17/4/2019 • 0
Aradi hős, Richter és vidéki színházak - 2019-04-1609 óra
Gróf Leiningen-Westenburg Károly. A nevét mindenki ismeri. De az életét kevesebben. Még a katonai pályafutásának részleteiről is keveset tudunk. Nos ezt a hiátust foltozza be Katona Csaba történész Mesél a múlt rovatunkban. Richter. Erről a részvényről szól ma reggel a budapesti tőzsde. Volt egy felminősítés és remek hírek érkeztek az egyik termékéről is. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) árulja el a részleteket. Viszonylag ritkán jut el a fővárosi színházlátogató vidéki teátrumokba. De majd most! Itt a vidéki színházak fesztiválja a fővárosban, az Upszín! Kultmogul rovatunkban Oberfrank Pál a fesztivál fővédnöke tart kis kedvcsinálót.
16/4/2019 • 0
Cégvezetők és az IT - 2019-04-1608 óra
Nem értik a cégvezetők az IT vezetőket és viszont. Ez azért komoly baj, hiszen digitalizációs átalakulás közepén tart a világ épp. A sokak számára ismerős problémát igyekszünk alaposan körüljárni. Segítségünkre van ebben Takács Tibor, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) leköszönt elnöke. Természetesen a fő kérdés az, hogyan lehet ezt a problémát orvosolni? De megpróbáljuk megérteni, mi okozza ezt a jelenséget? Meg azt hogy mennyire kerülnek a menedzsmenten belül kulcsszerepbe az informatikai vezetők? Érdekes és tanulságos beszélgetést folytattunk. Aztán meg egy komoly hallgatói vitát generáló csipkelődés, savazás robban ki Ács és Mihálovits kolléga között. Ez - itt is hangsúlyozzuk - csak vicc. Szeretik ők egymást! :)
16/4/2019 • 0
Béradat vita, kerékpárverseny, kripotvaluták - 2019-04-1606 óra
Mi mással kezdhetnénk, mint a Notre-Dame leégésével. A Csongorokat azért köszöntjük nevük napján, miként megemlékezünk Charlie Chaplin és Dusty Springfield születésnapjáról is. Aztán erős kezdés: valami nem stimmel a KSH béradataival - állítja a Policy Agenda. Mi a baj? Ez a fő kérdés Kiss Ambrushoz, a szervezet vezető elemzőjéhez. Elmeséljük, mi történt tegnap a tőzsdéken. Aztán Budapest rovatunkban egy jó hír: tényleg Budapestről rajtol el a Giro d'Italia kerékpáros verseny. A részletekről Révész Máriuszt, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztost kérdezzük. Kriptopedia rovatunkban kis árfolyamelemzés után Debreczeni Barnabás (Mr.Coin.eu) a Világbank és az IMF saját kriptovalutájáról, a Harvard és a francia életbiztosítók kriptovaluta befektetéseiről mesél.
16/4/2019 • 0
Bárányhizlalás és krízispontok - 2019-04-1509 óra
Húsvét? Akkor bárány. De mi az? És hogy kerül az asztalra? Mihálovits gazda rovatunkban a bárányhizlalás gyakorlatába avatjuk be a nagyérdeműt Endre kolléga részvételével. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nem túl jó a hangulat, ezért inkább az OTP osztalékfizetéséről esik szó. Heuréka Élmény rovatunkban Rab Árpád jövőkutató (Corvinus Egyetem). Kemény témát választottunk: milyen kihívások tornyosulnak az emberiség előtt és azokat miként lehet megoldani?
15/4/2019 • 0
Spanyolország, Disney vs. Netflix - 2019-04-1508 óra
Egy egykori világbirodalom központjába kirándulunk Adóvilág rovatunkban. Irány Spanyolország! Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) jóvoltából kis földrajz, kis történelem, sok gazdaság. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig az ország mozgalmas és érdekes spanyol hétköznapokat mutatja meg: katalán függetlenség, korrupció, rogyadozó monarchia, tengernyi fiatal munkanélküli. Az Erste Piaci Hotspotban Szabó Balogh Péter üzletkötő. Pénteken az USA-ban kiderült, a Disney új szolgáltatást indít. Sokba fog kerülni, de megszorongathatja a Netflixet. Utóbbi egyébként pár nap múlva gyorsjelentést tesz majd közzé. Érdekes piaci versengés várható...
15/4/2019 • 0
Giro d'Budapest, tőzsdecsúcs, bizalmi indexek és Startup Safari - 2019-04-1506 óra
Mozgalmas nap volt a világtörténelemben a mai. Sorra vesszük az eseményeket. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló is van ma szokás szerint. Aztán fővárosi rovat, benne óriási hírrel: Budapestről indul az egyik legnagyobb bicikliverseny a Giro d'Italia. Ennek előnyeiről Szilasi László (velo.hu) mesél. Tőzsdecsúcs is volt nemrégiben Budapesten. Miről volt ott szó? Máté-Tóth István, a BÉT vezérigazgató-helyettese árulja el. Német ZEW index és amerikai lakásépítési adatok. Ezek lesznek a legfontosabb események a héten makrogazdasági szempontból - hívja fel a figyelmet Eppich Győző (OTP Bank). Startup Safari. Mi ez? Mi a célja? Kiknek szól? Dojcsák Dániel (KPMG) válaszol ezekre a kérdésekre. Is.
15/4/2019 • 0
Fapados nyaralás és fapados nyaralás - 2019-04-1209 óra
Ács is in the air. Hisz péntek van. Milyen előszezoni repülőjegy árakat lehet találni? Hol olcsó most a nyaralás? Honnan olcsóbb az indulás. A szakértő mindenre IS válaszol. Még a hallgatóknak is! Tőzsdenyitás Ritók Lajos (Equilor Zrt.). Korrigál a BUX, a forgalom sem combos. Osztalékdöntő Mol közgyűlés után, osztalékdöntő OTP közgyűlés előtt. Aztán újra jelentkezik Ács kolléga. Ezúttal a hallgatóknak válaszol. Burgasztól, Madridon át Barcelonáig repülővel, Bécsig meg busszal kalandozunk.
12/4/2019 • 0
Deepfake és Vivicittá - 2019-04-1208 óra
A számítógép és a mesterséges intelligencia képes olyan videofelvételeket készíteni bárkiről, amelyeken olyat mond vagy tesz, amit soha nem mondott vagy tett. Ráadásul a csalás emberi szemmel láthatatlan. Ez a deepfake. Hogy működik ez és milyen veszélyei vannak? Keleti Arthur (Informatikai Biztonság Napja) válaszol. A hétvégén Vivicitta, a legnépszerűbb fővárosi futóversenyek egyike. Sportrovatunkban a tudnivalókat mondja el Máth István (Budapest Sportiroda).
12/4/2019 • 0
E-jegy, nagybankok és szolgáltató központok - 2019-04-1206 óra
Éljenek a Gyulák! Nevük napja van ma... Beszélünk kicsit a muhi csatáról és Timur Lenkről. Köszöntjük születésnapján Al Bundy megformálóját és Tom Clancy írót. Szkeptikus lapszemle, optimista tőzsdei összefoglaló jön ezek után. Mégis lesz e-jegyrendszer a magyar fővárosban. Méghozzá már idén nyártól. Nagy kérdés azonban, hogy fog működni? Budapest, te csodás rovatunkban Andó Gergely (Közlekedésvilág) fogalmaz meg néhány kérdést. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint elég lenne az országnak 4-5 nagy bank. De miért mondott ilyet? Palkó István (portfolio.hu) segít a kérdés megválaszolásában. Magyarország gazdaságának fontos részeit jelentik a szolgáltatóközpontok (ssc). Mostanában nem könnyű az élet, mert nőnek a lakásárak, az iroda bérleti díjak és a fogy a munkaerő. Mi lehet a megoldás? Adatgazda rovatunkban Horváth Balázs (KPMG) járja körül a problémát.
12/4/2019 • 0
Bacalhau, tőzsdenyitás és VR szemüveg - 2019-04-1109 óra
Gede kolléga Portugáliában turnézott. Evett is. NOPQ rovatunkban gasztronómia élményeit osztja meg velünk a tőkehaltól, a zöld boron át a pastel de nataig. Nyami. Perel a Richter Oroszországban. Varga Botond (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Gyengécske a forgalom Budapesten. Pedig EKB is nyilatkozott, de az sem zavar már sok vizet. A HTC és a HP is nemrégiben dobta piacra VR szemüvegeit. Meglehetősen borsos áron. Nagyon úgy tűnik, ez nem játék... IT rovatunkban Bátky Zoltán (PCWorld online) elmondja, mire szánták a ketyerét.
11/4/2019 • 0
Rolls-Royce, Fiat, Tesla és Deutsche Bank - 2019-04-1108 óra
Várkonyi Gábor vezetett egy Rolls Royce Phantom márkájú gépjárművet. Alap, hogy erről beszélünk Futómű rovatunkban. Na meg arról, hogy a Fiat nagyon sok pénzt fizet, hogy az ő flottájába számolják a Tesla autókat és így megfelelhessen a környezetvédelmi előírásoknak. Érthető? Vagy skandalum? Utána: Deutsche Bank-Commerzbank fúzió, fűszerezve a JPMorgan listájáról a leghatékonyabb bankokról. HotSpot rovatunkban Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) elemez.
11/4/2019 • 0
Parkolás, devizahitelek és BIM - 2019-04-1106 óra
Ma van a Magyar Költészet Napja. A Leókat nevük napján, Márait és József Attilát születésnapján. Átolvassuk az újságokat, szemlézzük a tőzsdei eseményeket. Felmérés készült a budapesti parkolásról. Ennek legfontosabb megállapításait Somogyi Zsolt (Parkl) ismerteti. Az Európai Unió Bírósága fontos döntést hozott devizahitel ügyben - jelentette a magyar sajtó. Felforgat ez mindent vagy sem? Brückner Gergelyt (index.hu) faggatjuk. BIM. Jobb, ha az építőipar megtanulja ezt a kifejezést. De hogy mit jelent? Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban Reicher Péter (Graphisoft SE) dekódolja a mozaikszót.
11/4/2019 • 0
Üzenetek és vízmegóvás - 2019-04-1009 óra
Rengeteg hallgatói észrevétel és üzenet jött, ezeket dolgoztuk fel az első blokkban. Majd, Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értékt őzsde, és milyen trendek alakultak ki a nyitást követően idehaza és külföldön. Szuperzöld öko rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogy mit tehet egy cég vizeink megőrzéséért? Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) ügyvezető igazgatója mondta el, hogy ők milyen akciótervet dolgoztak ki.
10/4/2019 • 0
Állásinterjú, HR, GSM - 2019-04-1008 óra
Állásinterjú: egy örök téma, mind a jelentkezőnek, mind a toborzó cégnek. Mire figyeljünk állásinterjú alatt? HR perceinkben Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója volt beszélgetőpartnerünk. Aztán, a GSM-ről emlékeztünk meg, mert ki gondolta volna, de 25 éves lett a technológia. Mobilózis rovatunkban Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója szedte össze a legfontosabb momentumokat.
10/4/2019 • 0
Bomba, infláció, e-szemét - 2019-04-1006 óra
A Zsoltok napján az Ezékieleket is köszöntöttük, és bár szerda volt, nagy morgásra nem volt okunk, a hallgatóknak sem. Annak ellenére, hogy, hogy a BAH csomópontnál bomba kiszedése miatt délutánig lezártak mindent. Erről beszélgettünk Kardos Zoltánnal, a BKK Info vezetőjével. De persze csak lapszemle és tőzsdei infók után. Majd, azt vizsgáltuk, hogy elszabadul-e az infláció? - erre Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezető elemzője válaszolt. KKV rovatunkban az online számlázás témakörét jártuk körül, Kelemen Zsófia, az EY adótanácsadója válaszolt kérdéseinkre. E-commerce rovatunkban pedig folytattuk a múlt héten elkezdett e-szemét témát. Mitől lett ilyen sok és mit tehetünk ellene? Palocsay Géza, a Jófogás.hu és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója mondta el véleményét.
10/4/2019 • 0
Különc főúr, avagy a kései felvilágosodás nagy magyar alakja? - 2019-04-0909 óra
200 éve hunyt el Keszthely grófja, gróf tolnai Festetics György a keszthelyi Georgikon alapítója. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész segítségével emlékeztünk gróf Festetics Pál kamarai alelnök és Bossányi Júlia grófnő fiára. A tőzsdenyitás ma az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetőjének, Buró Szilárdnak jutott.
9/4/2019 • 0
Brain Bar 2019 - 2019-04-0908 óra
Miről szól az idei Brain Bar „jövőfesztivál?” Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója elárulta a részleteket. Ahogy azt is, hogy lesz nulladik nap, amikor Barabási-Albert László hálózatkutató, a siker egyetemes törvényeit feltáró "Képlet" világhírű szerzője különleges tréninget tart. Ennek a témája: hogyan kerülhet egy vállalkozás a következő gazdasági válság nyertesei közé?
9/4/2019 • 0
Metrópótlás és Nemzeti Kötvény - 2019-04-0906 óra
Erhardok neve napja és többek között Charles Baudelaire francia költő születésének évfordulója van ma. Átlapoztuk az online sajtót és megvizsgáltuk a tegnapi tőzsdei árfolyamokat. Hírek után a dél-pesti metrópótlás első napjának eredményeit vettük számba Gyöngyösi Mátéval, a Közlekedő Tömeg alapító tagjával, majd Barcza Györgyöt, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatóját hívtuk, hogy megbeszéljük vele a Nemzeti Kötvény részleteit. Kriptopédia rovatunkban az óra vége felé Debreczeni Barnabás, az online kriptobroker, MrCoin.eu alapítója hozott friss infókat a blockchain világából.
9/4/2019 • 0
Agrárblockchain és Oktogon Ventures - 2019-04-0809 óra
Nem hiszitek el, mégis igaz: Mihálovits gazda digitalizálódott. Mezőgazdasági rovatunkban az agrárblockchain volt a buzzword, de hogy mit jelent a kriptopénzeket hajtó technológia beillesztése az agráriumba, ezt Fábián Tamás, a Deloitte agrárgazdasági szakértője mondta el. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített, Heuréka-élmény rovatunkban pedig Pistyur Veronika, Oktogon Ventures partner, a vállalható vállalkozásokért dolgozó civil szervezet, a Bridge Budapest vezetője beszélt arról, mi is ez a befektetési holding, mi az, hogy vállalható vállalkozás és merre tart a Bridge Budapest.
8/4/2019 • 0
Luxusadó, Macron, Hotspot - 2019-04-0808 óra
Ahogy hétfőnként megszokhattátok, Adóvilág rovatunkban kalandoztunk a világban, most Franciaországot tekintettük át gazdasági, adózási és politikai szempontból. Először Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértői mondták el, szerintük mi érdekes. Az óra végén pedig vadiúj piaci rovatunkban, a Hotspotban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt arról, hogy milyen folyamatokra, társaságokra érdemes odafigyelni a héten.
8/4/2019 • 0
Lakópark vita, benzinár, infláció és adategyeztetés - 2019-04-0806 óra
Dénes napján, a Nemzetközi Roma Napon jelentkezünk. 5 éve nincs már windows xp támogatás. Mary Pickford színésznő, üzletasszony munkásságára emlékezünk születésnapján. Van lapszemlénk és tőzsdei összefoglalónk is. Aztán. Lakópark épülne Svábhegyen. Az ott lakók egy részének ez nem tetszik. Petíció is formálódik. Ennek elindítója Baranyai Dénes elmondja. Tíz nap alatt 20 forintot drágult a benzin és 10 forintot a gázolaj. Miért? Pletser Tamás (Erste Befektetési Zrt.) elemzi a helyzetet. A magyar és az amerikai infláció és az EKB kamatdöntése borzolja ehéten a kedélyeket a pénz és tőkepiacokon. Heti Makrogazdasági Kitekintőnkben Tardos Gergely (OTP Bank) elmagyarázza, miért? Egyeztetni kell adatainkat a bankunkkal, mert ha nem zárolják a számlánkat. A tudnivalókat Weider Gergő (KPMG) magyarázza el.
8/4/2019 • 0
Izland, utazás, tőzsdenyitás - 2019-04-0509 óra
Mi lenne a péntek Ács úr fapados utazási rovata nélkül? Megmondjuk: káosz! Éppen ezt elkerülendő rendre meg is tartottuk a rovatot, friss infókkal, hírekkel, rengeteg Izlandozással, de másra is jutott idő. A rovatot éppen hogy megszakítottuk csak egy kis tőzsdei beszámolóval, Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen irányok látszanak. De aztán, huss! Vissza az utazási infókhoz: hogy lehet majd Marokkóba eljutni, meg az Azori szigetekre - amire tudott, a szaki válaszolt.
5/4/2019 • 0
Kripto és curling - 2019-04-0508 óra
Bővített Kriptopédia rovatunkban a stúdióba invitáltuk Debreczeni Barnabást, a Mr. Coin Bitcoin-automatákat üzemeltető Shinrai kft. ügyvezetőjét. Pont jókor, 20 százalék feletti kitörés volt a BitCoin árfolyamban, ez húzta a többi kriptopénzt is. De volt szó automatákról és befektetési célpontokról is. Sport rovatunkban egy kevésbé ismert és kevésbé értett sportággal foglalkoztunk. Kiss Bálint, a Magyar Curling Szövetség sportigazgatója válaszolt kérdéseinkre.
5/4/2019 • 0
Állampapírok és digitális nyomás - 2019-04-0506 óra
Vince napra ébredtünk, de nem arra. Az januárban van. Viszont híres magyar zenészeknek kellett tisztelegnünk, és a lapokban is volt sok érdekesség - a tőzsdéken pedig bizonytalanság. Ács Gábor szubjektív hétvégi programajánlóját követően az új lakossági állampapírral foglalkoztunk, a 6 százalékos kamat elég vonzó, de mi lesz ebből? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője mondta el. Aztán, mit kezdjenek a hazai vállalatvezetők a rájuk nehezedő digitális nyomással? Bálint Dániel, a KPMG digitalizációs tanácsadója válaszolt.
5/4/2019 • 0
Chilis sör és online katonák - 2019-04-0409 óra
Húsvétra dob piacra két fajta sört a Szent András Sörfőzde. NOPQ rovatunkban az okokról faggatjuk Bukovinszky Bélát a főzde vezetőjét. Megtudjuk, mi a red ale és hogy kerül chili a sörbe? Alacsony forgalomban a csúcs felé araszol a BUX - jelenti Varga Botond (Equilor Zrt.). Ma délután amerikai munkaerőpiaci adat és az EKB kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve borzolhatja a kedélyeket. A digitalizáció mindent felforgat. Miért a hadviselés lenne kivétel? IT rovatunkban Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) mesél, milyen a modern hadviselés?
4/4/2019 • 0
Ásványvíz, dízelautók és részvénymustra - 2019-04-0408 óra
Megállíthatalanul nő a magyar ásványvízpiac. Ráadásul literben mért eladásokat nézve új vállalkozás lett a piacvezető. A stúdióban Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója. Nem térünk, nem térhetünk ki az elől a téma elől, hogy mindez a tevékenység mennyire környezetszennyező. Mit tesz egy gyártó a szeméttenger csökkentéséért? Aztán Futómű rovat. Várkonyi Gábor állandó szakértőnk érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: a német piacon a botrány kirobbanása óta először nőtt a dízelautók részaránya az eladásokban. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József (Erste Befektetési Zrt.). A vártnál kevesebb autót gyártott a Tesla, a piac mégse bünteti. Esik Amerikában az új autó kereslet, de a Volkswagen hasít ott. Az Unicredit 900 millió dollárt fizet az iráni szankciók megsértése miatt. Commerzbank-Deutsche Bank eldönti még a héten, hogy érdemes-e tárgyalni az összeolvadásról.
4/4/2019 • 0
Ajtók, ingatlanalapok és új lakások - 2019-04-0406 óra
Izidor napja van. Szent Izidor egyébként az informatikusok és az internet védőszentje! A NATO születésnapja is ma van. Mi viszont az első magyar színes tévéadás kapcsán, A koppányi aga testamentumáról beszélgetünk. Meg a felszabadulás egykori ünnepéről. Átolvassuk az újságokat, összefoglaljuk a tőzsdei eseményeket. Egy éve nem működik egy ajtó a Széll Kálmán téren. Flashmobbal ünnepelték. Erről és a járókelő.hu tevékenységéről beszélgettünk Le Marietta alapítóval. Új szabályok szerint fél év után lehet csak kiszállni az ingatlanalapokból. Vízkeleti Sándor (BAMOSZ) vázolja a várható hatásokat. Törtelen az új lakások iránti kereslet, de meddig tart a lendület? Ingatlanpiaci rovatunkban Horváth Áron (ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont).
4/4/2019 • 0
Hallgatók és szennyező fapadosok - 2019-04-0309 óra
Hallgatói üzenetekkel és kérdésekkel kezdtük az órát, rengeteg hozzászólás érkezett és párra válaszolni is tudtunk. Mit csinál vajon a Budapesti Értéktőzsde a keddi történelmi csúcs után? Maradt-e benne spiritusz? Milyen a nemzetközi hangulat. Mindez kiderült, Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője összefoglalójából. Szuperzöld rovatunkban öko és környezetvédelmi híreket hoztunk, többek között az európai madárpopuláció fogyásáról, és a Ryanair elképesztő szennyezéséről, mellyel kiérdemelte a tizedik helyet egy olyan listán, ahol csak szénerőművek vannak...
3/4/2019 • 0
Női hoki és okosóra körkép - 2019-04-0308 óra
Kezdődik a női hokivébé Budapesten. Tessék? Igen. Hokivébé és női. Azért örültünk ennek a beszélgetésnek, mert keveset foglalkoztunk ezzel a sportággal, női verzióban meg pláne. Na de, hol tart a hazai jégkorong? Egyáltalán, miben különbözik a női és a férfi? Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke és nemzetközi igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Ezt követően okosóra gyorstalpaló és piaci helyzetkép következett, Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese mondta el meglátásait.
3/4/2019 • 0
Óraátállítás, Brexit, e-szemét - 2019-04-0306 óra
Óraátállítás. Már megint előjött ez a téma, Ács kolléga nehezen áll át ugyanis a korábbi műsorkezdésre. De azért sikerült (talán) megemésztenie, egy kis segítséggel. Aztán megnéztük mit írnak a lapok, majd budapesti híreink következtek. Egy rég hallott ember, Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője értekezett arról, hogy milyen kimenetelei lehetnek a Brexitnek és ez miként hat a devizapiacra, majd e-biznisz rovatunkban az e-szemét veszélyeire hívta fel a figyelmet Palocsay Géza, a Jófogás.hu és a Használtautó.hu ügyvezető igazgatója.
3/4/2019 • 0
Raymond Chandler és Experidance - 2019-04-0209 óra
60 éve hunyt el Raymond Chandler amerikai krimiíró, Philip Marlowe alakjának megalkotója, a műfaj egyik legnagyobb hatású alakja. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba (MTA-BTK) beszél életútjáról. Egy nagy nulla. Ez van ma a pesti tőzsdén - jelenti Buró Szilárd (Equilor Zrt.). Okát nem sejtjük. Szerencsére monetáris döntések azért voltak, így van miről beszélni. Experidance. Mindenki ismeri a társulatot és munkásságát. De vajon hogy kezdődött a sikertörténet? Mi alapján dől el, hogy mit állítanak színpadra? Miért különleges a legújabb előadásuk? Kultmogul rovatunkban Román Sándor a társulat művészeti vezetője, koreográfusa.
2/4/2019 • 0
Digitális átállás a gyakorlatban - 2019-04-0208 óra
Rengeteget beszélünk a digitalizáció világot átformáló hatásáról, a digitális átállás fontosságáról. De arról, hogy egy-egy cég a gyakorlatban hogyan tudja ezt meglépni, arról már kevesebbet. Most erre teszünk kísérletet. Három vendéget is hívtunk ezügyben a stúdióba. Gém Péter (XAPT Solutions Kft.) arról beszél, mi az ERP és a CRM és ezek a megoldások hogyan segíthetnek a cégeknek? Hogyan lehet azokat személyre szabni? Személyi László (Future Now) arról ejt szót, milyen személyi nehézségekbe ütközhet a digitális átállás és hogyan lehet ezeken úrrá lenni? Simonyi Dénes (PwC Magyarország) pedig a pénzügyi, ezen belül a biztosítási szektorra koncentrálva beszél arról, ott milyen útjai vannak a digitalizációnak és miért kell azt ezekben a szektorokban is meglépni?
2/4/2019 • 0
Metrópótlás, azonnali utalás, szárnyaló bitcoin - 2019-04-0206 óra
Áron napján a spanyolok kubai partraszállásának és a falklandi háborút kiváltó argentin döntésnek az évfordulóját elevenítjük fel. Felsoroljuk a születésnaposokat Nagy Károlytól Koltai Lajosig. Lapszemle, majd tőzsdei összefoglalót is tartalmaz műsorunk. Budapest rovattal jelentkezünk. Dél-Pest metrófelújítás miatt átalakuló közlekedéséről és a reptéri buszjáratok sűrítéséről beszélgetünk Bella Jakabbal (Közlekedő Tömeg). Indul az azonnali átutalás júliusban, csak nem úgy ahogy elképzeltük. Hát akkor hogy? Csabai Károly (mfor.hu, privatbankar.hu) mondja el, mit lehet tudni most? Szárnyal a bitcoin! Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) elmondja, hogy miért? Emellett szó esik arról, hogy dúl a harc a hamis kriptotőzsdék ellen, meg arról is, hogy a blockchain technológia segítségével elég egy internetes kapcsolat ahhoz, hogy tőzsdézhessünk!
2/4/2019 • 0
Sajtkészítők és a jövő társadalma - 2019-04-0109 óra
Boldogok a sajtkészítők. Az agárkamara sajtkészítői és sajtbírálói képzéseket is indít. Mihálovits gazda azoknak segít, akik otthon készítenének sajtot. Egyszerű! Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. Hasít az ázsiai feldolgozóipar, hasítanak az ázsiai tőzsdék. Emelkedik a BUX is. Meg az EstMedia is. Heuréka élmény rovatunkban ezúttal is a jövőt fürkésszük. Vajon mi alakítja mostanság társadalmunkat? Milyen lesz a jövő társadalma? Urbanizáció és a középosztály. A stúdióban Kozák Ákos (GfK Hungária).
1/4/2019 • 0
Eurózónás infláció és Caputova siker - 2019-04-0106 óra
Ma, június 11-én, fél hétkor kezdjük a műsort. Innentől mindig ez lesz. Mármint, hogy fél hétkor kezdünk. A dátum azonban nem stimmel. Április 1-i tréfa volt. Így újra köszöntjük a név- és születésnaposokat. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló is van. Meg budapesti hírcsokor is az M3 metró felújításról és a reptéri buszjáratról. Új rovatunk ez. Mennyi lesz az infláció az eurózónában? És mekkora a munkanélküliség az USA-ban? És mindez miért érdekes? Heti makrogazdasági kitekintő Kovács Mihállyal (OTP Bank). Liberális. Zöld. Nő. Mégis ő lett Szlovákia elnöke. De hogyan? Feledy Botond külpolitikai szakértő magyarázza el a Caputova siker hátterét. Meg kitér a török helyhatósági választások eredményeire is.
1/4/2019 • 0
WOW air, tőzsdenyitás, Ryanair - 2019-03-2909 óra
A WOW air csődjéről, helyettesítő járatokról, porult járt utasokról beszélt Ács Gábor a mai fapados rovatunkban. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója jó hangulatú kereskedésről számolt be a tőzsdéket illetően. Az óra második felében szó volt arról, hogy 15 új Budapestről induló útvonalat jelentett be a Ryanair, míg a Wizz Air nem nagyon töri magát ezen a téren, sőt útvonalakat szűntetett meg.
29/3/2019 • 0
Employer branding és bringa szezon - 2019-03-2908 óra
Employer branding a mindennapokban. Hogyan változott a munkaerőpiac vezetői szemmel a Tech/e-ker szektorban? Palocsay Géza, a Jófogás.hu és Használtauto.hu ügyvezető igazgatója volt a vendégünk. Indul a bringa szezon - amatőr versenyek, események és felkészülés. Szilasi László, a Velo.hu alapítója adott megszívlelendő tanácsokat a szezonkezdéshez.
29/3/2019 • 0
Brexit és CRM - 2019-03-2906 óra
Augusztákat köszöntöttük, majd egy kis előrehozott áprilisi tréfával örvendeztettük meg a hallgatókat. Ezt követően tőzsdei összefoglaló és lapszemle jött, majd egy kis Brexit. Mikor máskor, mint március 29-én. A zavaros helyzetről és a lehetséges folytatásról, megoldásról Martin József Péterrel, a Transparency International UK kutatási igazgatójával, a Corvinus Egyetem adjunktusával beszélgettünk. Aztán az XAPT Solutions Kft. szakértőivel, László Attila sales és termékfejlesztési vezetővel és Gém Péter üzletfejlesztési managerrel beszélgettünk arról, hogy miért fontos szoftverfejlesztő cégként szektorspecifikus megoldásokat mutatni?
29/3/2019 • 0
Hrabal, teve, Apple - 2019-03-2809 óra
NOPQ gasztro rovatunkban Bohummil Hrabal születésének napján eszünkbe jutott az Őfelsége pincére voltam regény zseniális jelenete az abbesszín töltött teve recepttel. Ebből idéztünk. Majd megnéztük, mi hír a Budapesti Értéktőzsdén nyitást követően, ebben Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített. IT rovatunkban megpróbáltuk értelmezni az Apple bejelentés cunamiját, Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója foglalta össze, mi mindent közöltek a héten a cupertinói központban.
28/3/2019 • 0
Autók, szabályozás, IPO-k - 2019-03-2808 óra
A stúdióban vendégül láttuk Várkonyi Gábor állandó szakértőnket, akivel először Uniós forgalmi és kibocsátási szabályozási kérdésekről beszéltünk, majd szó esett a Smart eladásáról a kínaiaknak, és a Renault/FCA lehetséges összeolvadásáról. Majd, a dízelek háttérbe szorulásáról és a hibridek népszerűségéről beszélgettünk Katona Mátyással, a Használtautó.hu szakértőjével. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője pedig kibocsátásokról és profit warningról adott hírt.
28/3/2019 • 0
13. cikkely, ingatlanalapok, pesti hírek - 2019-03-2806 óra
Nem csak a Gedeonok, hanem a Gedék napja is van, ennek Balázs különösen örült. Ráadásul, a Szixtinek is ünnepelhetnek, akárhány évesek is… A piaci helyzetkép után némi lapszemle következett, majd az ún. 13. Cikkely elfogadásáról beszéltünk, amely a szerzői jogok védelmében született. Mi várható az ingatlanalapok piacán? Czeiler-Fóris Angelika, az Impact Alapkezelő Zrt. ügyvezetője mondta el. Budapestet érintő infókból is jutott bőven, ezeket is megosztottuk.
28/3/2019 • 0
Óraátállítás és Föld Órája - 2019-03-2709 óra
Kész. Eldőlt. 2021-ig kell csak állítgatni az órákat Európában. Minden tagállam eldöntheti, nyári vagy téli időszámításnál marad. De honnan ered az állítgatás ötlete? Erről beszélgetünk. Aztán tőzsdenyitás. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) értékeli, hogyan hatott a forintra és a tőzsdére a jegybank tegnapi kamatdöntő ülése? Föld órája. Március 30. 20.30. Mi ez? Mi a haszna? Elég-e, ha lekapcsoljuk a villanyt évente egy órára? Antal Alexa (WWF Magyarország) terjeszti az ezzel kapcsolatos ismereteket.
27/3/2019 • 0
Agrárinnováció és asztrofotózás - 2019-03-2708 óra
Nem trágyaszagú, gumicsizmás ágazat ma már a mezőgazdaság. Nagyon is csúcstechnológiát használó iparág. Ám hogy ezt a köz is elfogadja, nem árt például agrárinnovációs versengéseket is tartani ugye... Az agrárkamar szervezett ilyet. Győrffy Balázs elnök vonja le a tanulságokat. Közben Sigue Sigue Sputnik rajongói klub alakul a műsorban. Paparazzik és asztrofotósok figyelem! Itt egy új telefon! Mobilózis rovatunkban az új Huawei P30 Pro készüléket mutatja be Birkás Péter (24.hu).
27/3/2019 • 0
Kamatdöntés és világmegváltó tech újdonságok - 2019-03-2706 óra
Hajnalka nevenapján, valamint egy 1931-ben megesett nagy nemzetközi visszhangot kiváltó magyar biztosítási csalás évfordulóján Kispál és a Borz számmal tisztelgünk Kispál András születésnapja előtt. A hallgatók nagy örömére. Gyors tőzsdei összefoglaló és gyors lapszemle. Aztán: nem nyúlt a kamatokhoz a Magyar Nemzeti Bank. Pedig várta a piac...Mi történt? Virovácz Péter (ING Bank) válaszol. Kis hírcsokrot nyújtunk át a hazai kkv-knek, had örüljenek. Aztán 5 tech újdonság, ami felforgatja az életünket! E-commerz rovatunkban Palocsay Géza (Schibsted Kft.) mutatja meg, mit hozhat a jövő?
27/3/2019 • 0
Arany László és Esterházy Art Award - 2019-03-2609 óra
Laci te! Hallod-e? Arany Lászlóhoz címezte e sorokat Petőfi. De ki volt Arany László? Hogy tudott boldogulni zseniális édesapja, Arany János árnyékában? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész szerepel ma is. Alacsony a forgalom, de drágul a Mol! Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. Fiatal magyar művészeket karol fel az Eszterházy Magyarország Alapítvány. Kultmogul rovatunkban Rieder Gábor művészettörténész ismerteti az Esterházy Art Award részleteit.
26/3/2019 • 0
Fizetőképesség és elektronikus fizetés - 2019-03-2608 óra
Javult a magyar háztartások fizetőképessége. De miért? És meddig maradhat így? Felfalusi Péter (Intrum Magyarország) számol be arról, mit mutat a fizetőképességi indexük. Gyors váltással átpattanunk a mai fő témánkra: készpénz vagy elektronikus fizetés? Ennek kapcsán szóba kerül az azonnali fizetés, a POS terminálok díja, no meg az, hogy hol és miért lehet, valamint hol és miért nem lehet kártyával fizetni? Martinovic Boris (Mastercard) állja a kérdések pergőtüzét?
26/3/2019 • 0
Fizetési mérleg, kriptodevizák és cégenergia - 2019-03-2606 óra
Köszöntjük az Emánueleket nevük napján, valamint Diana Ross-t és Mr. Spock megelevenítőjét, Leonard Nimoy-t. Tőzsdei történések és lapszemle is van. Olvad a folyó fizetési mérleg többlete - hívja fel a figyelmet Németh Dávid (K&H Bank). És csorog lefele a konjunktúra indexünk is. Ébresztő. Kriptopedia rovatunkban kis kriptodeviza piac, majd az IBM valós idejű fizetési hálózatáról és a világ első kriptovalutás ingatlan árveréséről is. Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) szakért. Cégenergia rovatunk is jelentkezik. Ezúttal annak járunk utána, vajon a vállalkozások hogyan válasszanak energiaszolgáltató? És egyátalán: mit tud nyújtani egy ilyen szolgáltató?
26/3/2019 • 0
Agrármilliárdok és kulturális evolúció - 2019-03-2509 óra
Izgalmas hírrel kezdtük az órát: giga agrár beruházásról számoltak be az agrártárcánál. Mihálovits András, a Millásreggeli Gazdája, agrárszakértő mondta el, hogy erről mit érdemes tudni. A tőzsdenyitást követően Ritók Lajos üzletkötő (Equilor) mondta el, milyen trend alakult ki és mire kell odafigyelni a kereskedésben. Heuréka-élmény rovatunkban pedig a robotok és a kulturális evolúció volt soron, Rab Árpád, Ph.D., a Budapesti Corvinus Egyetem docense - jövőkutató volt vendégünk a stúdióban.
25/3/2019 • 0
Svájc, Elton, hozamgörbe - 2019-03-2508 óra
Adóvilág rovatunkban a DACH-országok utolsójaként először Svájc adózása, gazdasága, majd külpolitikája volt soron. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, és Feledy Botond, a rovat állandó szakértői foglalták össze, amit Svájcról tudni kell. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója részvénymustránkban figyelmeztetett az amerikai negatív hozamgörbéről, majd kiemelt pár izgalmasabb társaságot.
25/3/2019 • 0
Bartók, DNS, kamatdöntés - 2019-03-2506 óra
A névnaposok köszöntése után az évfordulók között a Bartók ezresről beszéltünk többet, majd lapszemle és ébresztő témánk következett. Őrület, de ma már nem csak adatainkat, hanem genetikai állományunkat is ingyen és dalolva adjuk oda, illetve még fizetünk is érte. Virág Csaba, a Cyber Services Zrt. Kiberbiztonság kompetenciaközpont vezetője ecsetelte ennek veszélyeit. Heti kitekintőnkben Eppich Győző, az OTP elemzési szenior menedzsere a folyó fizetési mérleg adatról és keddi kamatdöntő ülésről beszélt.
25/3/2019 • 0
Boeing, tőzsde, Berlin - 2019-03-2209 óra
Fapados-utazós-repülős rovatunkban Ács Gábor a Boeingot savazta - joggal. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója számolt be a tőzsdenyitásról. Nem hozott jó híreket a német gazdaságról, amire jól beverték az eurót, elgyengült kicsit a forint és nem tudott emelkedni a tőzsde. Az óra második felében a hallgatóké volt a terep. Volt aki arról érdeklődött, hogy Berlinbe egy hétre, bármikor, szállással miként érdemes utazást szervezni. Ács kolléga tudta és elmondta.
22/3/2019 • 0
Kockatőke és fallabda - 2019-03-2208 óra
Kisgergely Kornél, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója érkezett hozzánk, akivel a kockázati tőkebefektetésekről beszélgettünk. A Hiventures fő célja az inkubációs, magvető és korai növekedési szakaszokra fókuszáló kockázati tőkeprogramok működtetése.Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures 2017-es indulásának évében 92 korai fázisú startupba fektetett. Ezek a cégek a tőkebevonás hatására átlagosan 85 százalékkal nőttek a következő év végére. Andrew Lloyd Webber aranyköpése után megújult sport rovatunkban a fallabdáról beszélgettünk Képes Gáborral, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség főtitkárával.
22/3/2019 • 0
Extreme Emag és forint kilátások - 2019-03-2206 óra
Beáták neve napja, a víz világnapja és többek között Whilliam Shatner amerikai színész születésnapja a mai. Tőzsdéztünk,lapszemléztünk, majd Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital ügyvezető igazgatójával beszélgettünk az Emaggal történő egyesülésükről. A hírek után Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője a forint kilátásairól beszélt nekünk és felhívta a figyelmet a jövő heti MNB ülés fontosságára ez ügyben.
22/3/2019 • 0
Személyesen, tőzsdenyitás, Google - 2019-03-2109 óra
NOPQ gasztro rovatunkban arról beszéltünk, hogy megjelent a magyar bor közösségi márkakoncepciója, és hát - nem értjük. Minek egyáltalán a bornak márkakoncepció? Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője azt mondta el, hogyan nyitott a BÉT és mi okoz mozgást a piacon, majd rátértünk az elmúlt napok, hetek, sőt hónapok egyik legizgalmasabb hírére: játék streaming szolgáltatást indít a Google. Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója beszélt erről.
21/3/2019 • 0
Dubaj és BMW - 2019-03-2108 óra
Űrutazás dubaji átszállással - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója volt vendégünk a stúdióban, ahol többek között a Dubai Expo 2020 kapcsán beszéltünk a lehetőségekről, majd kapcsoltuk élőben a helyszínen dr. Rinfel Jánost, a Crystal Worldwide dubaji irodájának vezető jogtanácsosát. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk a BMW gyorsjelentés kapcsán beszélt a bajor autósóriásról, Kababik József, az ERSTE Befektetési Zrt. üzletkötője pedig az izgalmas külföldi papírok között válogatott.
21/3/2019 • 0
Benedek, hitelkiváltás, ingatlanpiac - 2019-03-2106 óra
Benedek, Benedek, nem erről volt szó, hanem, hogy hozol meleget. Nem arról, hogy mínuszban jeget kaparunk a szélvédőről. Na mindegy, végülis kispéntek van. Sok a felvett hitel, sokan nem fixben ülnek, és kamatemelési várakozások is vannak: ilyen helyzetben mit tegyen a hiteles, hogyan készüljön magasabb kamatokra? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője válaszolt. Ingatlan rovatunkban házak, telkek és romházak voltak a célkeresztben, Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője beszélt erről.
21/3/2019 • 0
Fogyasztóvédelem és műanyagböjt - 2019-03-2009 óra
Mely cégeknek kell fogyasztóvédelmi referens? A szabályozás korántsem új, sokan mégis elsiklottak felette. Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere segített a tájékozódásban. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötő beszélt a BÉT és az európai piac nyitásáról, és többek között a Waberers és a 4IG papírjairól. Szuperzöld rovatunkban műanyagböjt volt a témánk, tippek, tanácsok és egy kis műanyagismereti gyorstalpaló. Ebben Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke segített.
20/3/2019 • 0
Corvinus és folyadékkal hűtött mobilok - 2019-03-2008 óra
Átalakulás közben a Corvinus: idén július 1-től már alapítványi rendszerben működik a Budapesti Corvinus Egyetem, az intézmény általános rektorhelyettese, Szántó Zoltán Oszkár járt nálunk a stúdióban. Beszéltünk külföldi példákról, tervekről, növekedési lehetőségekről. Mobilózis rovatunkban pedig a folyadékhűtéses mobilok voltak napirenden: Fekete Gábor, az ifater.net főszerkesztője, alapítója beszélt a legújabb trendekről.
20/3/2019 • 0
Morgás, dalszerzők, tech ötletek - 2019-03-2006 óra
Szerda: morgás, pipa. Kántor kollégának elgurult a gyógyszere, listát írt morgásaiból, célkeresztben a bevásárlóközpont. Aztán megnéztük, hogy kerestek a dalszerzők tavaly, dr. Tóth Péter Benjamin az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója mesélt erről. Rövid kkv hírek következtek, majd világfelforgató tech ötlet top listát kezdtünk Palocsay Gézával, a Jófogást és Használtauto.hu-t is üzemeltető Schibsted Kft ügyvezető igazgatójával.
20/3/2019 • 0
Bobula János és Bach mindenkinek - 2019-03-1909 óra
Bobula János? Ismerős név? gyanítjuk, hogy nem. Pedig arra, hogy ma hogy néz ki Budapest, elég nagy hatása volt. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba (MTA-BTK) mesél róla. Remek a hangulat a magyar tőzsdén. A BUX robog, az OTP robog! Mindezt Buró Szilárdtól (Equilor Zrt.) tudjuk. Bach mindenkinek. A neves zeneszerző munkásságát hozza közel ez a fesztivál a hétköznapi emberekhez. Számtalan stílusban, változatos helyszíneken. Kovács Zalán László fesztiváligazgató tart kedvcsinálót Kultmogul rovatunkban.
19/3/2019 • 0
Vidéki startupok és öltözködési szabályok - 2019-03-1908 óra
Input program néven kormányzati program indul a vidéki ötletgazdák felkarolására. Ki jelentkezhet rá? Hogyan működik? Ki dönt arról, mi jó ötlet is mi nem az? Dr. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) válaszol. A Goldman Sachs lazított alkalmazottai öltözködési szabályain. Már német követői is akadnak. A hír kapcsán felvetődik a kérdés: kell-e öltönyben lennie egy bankárnak? És egy rádiós műsorvezetőnek?
19/3/2019 • 0
Reklámtorta, ether és gázellátás - 2019-03-1906 óra
A Sándorok után a Józsefek se hoztak meleget. Megemlékezünk hazánk német megszállásáról, a szén- és acélközösség megalapításáról, valamint Wyatt Earp és Bruce Willis születésnapjáról. Tőzsdei összefoglaló ma is akad a tarsolyunkban és lapszemlét is kreálunk. Fókuszban az M3-as metró déli szakaszának felújításával. Ébresztő témaként felvágjuk a reklámtortát Hivatal Péterrel (Magyar Reklámszövetség). Mennyit és hol hirdettünk 2018-ban? Ether és tether. E két téma uralja Kriptopedia rovatunkat. Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) dekódolja a szavakat. Cégenergia rovatunkban gáz és geopolitika. Lejár az orosz-ukrán tranzitmegállapodás az év végén. Gáz lesz? - kérdezzük Szabó Lászlótól (Elmű-Émász Energiakereskedő Kft.). Érdekes sakkjátszma körvonalazódik a beszélgetés nyomán.
19/3/2019 • 0
Agrárdrónok és Holdutazás - 2019-03-1809 óra
Digitalizálódik a világ, benne a mezőgazdaság is. De akkor miért tiltja az agrártárca a gazdáknak azt, hogy drónokkal permetezzenek? És ha erre nem, akkor mire lehet használni a drónokat a mezőgazdaságban? Mihálovits gazda rovatunkban erről beszélgetünk Láng Vincével (AgriDron Kft.). Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, méghozzá remek hírekkel! Óriási a forgalom, történelmi csúcsot döntött az OTP. Egyre inkább teret nyernek a magáncégek az űrkutatásban. Most éppen a Holdra tart egy izraeli expedíció. Miért van ez így? Hogy állunk mi magyarok? Heuréka Élmény rovatunkban Pacher Tibor (Puli Space Technologies) segít a kérdések megválaszolásában.
18/3/2019 • 0
Németország és bankfúzió - 2019-03-1808 óra
Egy gazdasági szuperhatalomról Németországról esik szó Adóvilág rovatunkban. Meglepő, de társadalmi felelősségvállalásra mindig is nagy hangsúlyt helyeztek. Akárcsak az oktatásra. Számos találmányt és nagyvállalkozót adtak a világnak. Adórendszerük is elég időtálló. Például az szja rendszerük elég progresszív. Az adóhatóságuk pedig igen szigorú. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) mesél a német gazdaságról. Nemzetközi Részvénymustra Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.) A pletyka valósággá vált: tárgyal a Deutsche Bank és a Commerzbank az egyesülésről. A Wirecard háza táján is forr levegő. Felturbózták az árbevételüket, h nagyobbnak tűnjenek. Szingapúrban és Indiában vizsgálódnak. A Daimler meg önvezető autókat, robotaxikat gyártana.
18/3/2019 • 0
Asszonyhitel és kamatdöntés - 2019-03-1806 óra
Ede napján sok mindent kiáltottak ki. Felsoroljuk ezeket. Nomeg felidézzük a szülinaposokat is, például Rimszkij-Korszakov alakját. Van tőzsdei összefoglaló. Lapszemle is van. Aztán kis asszonyhitel. 10 millió forint minden nőnek, amit elengednek, ha valaki elég gyermeket hoz világra. Túl szép, hogy igaz legyen? Kijöttek a feltételek, így Nagy László Nándorral (Világgazdaság) megvizsgáljuk, mennyire jó ötlet asszonyhitelt igényelni? Nem sok makroadat lesz a héten, de a Fed ülés érdekes lesz. Nem nyúlnak a kamatokhoz, de már vannak olyan hangok is, hogy idén kamatcsökkentés lehet. Tardos Gergely (OTP Bank) elemez.
18/3/2019 • 0
Kalifornia, 1848 és önkormányzatok oldalai - 2019-03-1409 óra
NOPQ rovatunkban egy rövid de annál velősebb hírrel kezdtünk, mely szerint a világ legdrágább újonnan piacra dobott bora magyar, hogy mi ez? Kiderült.. Aztán azt néztük meg, hogy - kis túlzással - nem lenne ma kaliforniai borászat, ha nincs 1848 - ez meg hogy? Hát bizony. A tőzsdenyitásban Varga Botond üzletkötő (Equilor) segített, IT rovatunkban pedig arról beszéltünk, hogy bőven lenne mit fejlesztenie a magyar városoknak a honlapjaikon. Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója mondta el, mit találtak felmérésükben.
14/3/2019 • 0
Digitális adózás és részvénymustra - 2019-03-1408 óra
Az Európai Bizottság javaslata szerint nem lenne szükség az összes tagállam beleegyezésére, amennyiben adózási kérdésben kívánnak dönteni. Mindezt aktuálisabbá teszi, hogy a Facebook és a Google egységes uniós adóztatására tett kísérlet kedden vallott kudarcot, éppen az egység hiánya miatt. Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója volt a vendégünk. A nemzetközi piacokon is körülnéztük, Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője mesélt többek között a Volkswagen és a Kommerzbank papírjairól.
14/3/2019 • 0
Hard Brexit és nyugodt pihenés - 2019-03-1406 óra
Matilda nap van. Illetve Ma Tilda nap van. Izé, Matild nap van ma. Na, ilyen névnapokkal nem csoda, hogy belezavarodtunk, és hát ebből is látni, hogy elég oldott hangulatban kezdődött a mai műsor. Pedig elég kemény témáink voltak, pl. a Hard Brexit nem várt hatásai a magyar cégekre - erről Hegedűs Sándor, a BDO Magyarország Adótanácsadó Kft. adóigazgatója beszélt. Jön a hosszú hétvége! De vigyázat: a kiürült ingatlanba 15 másodperc alatt bejuthat egy betörő… Lambert Gábor, Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője hívta fel a figyelmet a veszélyekre. A második szavazás után Londonból ismét jelentkezett Martin József Péter, a Transparency International UK kutatási igazgatója és a Corvinus Egyetem adjunktusa.
14/3/2019 • 0
Boeing és turistajelzések - 2019-03-1309 óra
Kitiltották Európából a Boeing 737 MAX gépeit. De vajh felforgatja-e ez a kontinensen belüli fapados légiközlekedést? És megéri-e vásárolni a bajba jutott társaság részvényeiből. Ács kolléga gondolkodik. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Semmi különös, enyhe emelkedés. A brexittel kapcsolatos szavazás tán hoz majd némi turbulenciát. Szuperzöld rovatunkban kis természetjárás. Jöhet? Kik festik fel a turistajelzéseket? Pályázatot is írtak ki erre...Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársa tart gyorstalpalót.
13/3/2019 • 0
Önéletrajz és jack dugó - 2019-03-1308 óra
Minden hónap második szerdáján HR percek rovatot rittyentünk. Ma arra keressük a választ, milyen a jó önéletrajz? Hosszó? Rövid? Fényképes vagy nem az? Nagyon sok kérdés felvetődik. Aki válaszol: Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója. Nagyon sok hallgatói észrevétel jő...Úgyhogy a témát folytatni fogjuk. Mobilózis rovatunk is jelentkezik. Bátky Zoltán (pcworld.hu) azt a felvetést járja körbe, vajh miért húzza ilyen sokáig a jackdugó és mi a baj a bluetooth kiegészítőkkel?
13/3/2019 • 0
Brexit és e-kereskedelmi trendek - 2019-03-1306 óra
Szerda van, ami csütörtök. Tegnap morogtunk is. De nem Mihálovits kolléga! A téma: lehet-e beosztani demokratikusan a nyári szabadságolásokat? Nem is marad idő az Ajtonyok és a Krisztiánok köszöntésére, illetve Irinyi József, Makarenko és Liu Shaoang születésnapi megemlékezésére. Bezzeg a tőzsdei összefoglalóra igen. Lapszemle is van. Tovább folytatódik ugyan a brexit nevű szappanopera, ámde most mintha lenne valami határozott iránya a folyamatoknak. Martin József Péter (Transparency International) kint dolgozik Londonban, elmondja, ő mit lát ezzel kapcsolatban? KKV rovatunkban egy hírcsokorral kedveskedünk az érintetteknek. E-biznisz rovatunkban az e-kereskedelmi trendekről beszélgetünk Palocsay Gézával (Schibsted Kft.). Nem meglepő, de ezen a területen bizony Kína viszi a zászlót, lekörözve az amerikaiakat is.
13/3/2019 • 0
Cortés, tőzsdenyitás, Rossz versek - 2019-03-1209 óra
500 éve, 1519. március 12-én Hernán Cortés, spanyol hódító elérte a Grijalva folyó torkolatát, majd Ponta de Palmaresben (a mai Mexikóban) partra szállt. Mesél a múlt rovatunkban emlékeztünk meg az eseményről és Cortésről, Katona Csaba történész segítségével. Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője avatott be minket a tőzsdenyitás részleteibe. Dudás Viktor, filmszakértőt pedig azért hívtuk fel a Kultmogul rovatunkban, hogy a Monte-Carlo-i filmfesztiválon fődíjat nyert "Rossz versek" sikeréről beszélgessünk.
12/3/2019 • 0
Merre tovább, középvállalatok? - 2019-03-1208 óra
Az óra első felében Szekeres Viktorral, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosával beszélgettünk
a középvállalatok fejlődési lehetőségeirő. Két fő dilemma van általában – saját erőből növelni a
portfólióját a cégnek vagy akvizíciókkal. A Gloster a lehetőségek közül sokat használt eddig is
(pályázatok, különböző banki hitel konstrukciók, profil bővítés: új üzletág, januárban pedig
akvizíció (Euroway Networking Kft.), de ezekkel párhuzamosan a tőzsdei kibocsátást is felhasználnák
eszközként további akvizíciókra.
12/3/2019 • 0
Életbiztosítások, OneCoin és az energia ára - 2019-03-1206 óra
Gergely névnap van és morgás, szerda helyett. Tőzsdei összefoglaló, külön kitérve a Boing
teljesítményére. Lapszemléztünk, majd hívtuk Palkó Istvánt, a Portfolio.hu elemzőjét. Az
életbiztosítási piac gyenge teljesítményéről, illetve ennek hátteréről beszélgettünk vele. 2018-ban a
nem-életbiztosítások adták a piac motorját, itt ugyanis 10,5%-os bővülést láthatunk, életbiztosításra
ezzel szemben csak 3,5%-kal költöttünk többet, mint egy évvel korábban. Kriptopédia rovatunkban
Debreczeni Barnabással, a Mr. Coin Bitcoin-automatákat is üzemeltető Shinrai cryptocurrency startup
ügyvezetőjével beszélgettünk árfolyamokról, OneCoinról, a hölygek pénzügyeiről és a Brave
böngészőről. Cégenergia rovatunkban Dr. Szabó Lászlóval, az Elmű-Émász energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk arról, hogy mi mozgatja az energia árát a versenypiacon?
12/3/2019 • 0
Digitális mezőgazdaság és Future Crime - 2019-03-1109 óra
Sokat beszélünk az Ipar 4.0-ról, ellenben a digitális mezőgazdaságban már alkalmazott megoldásokról keveset. Éppen ezért hívtuk Mihálovits gazda rovatunkban Gorotyák Igort, az Agrovir marketing vezetőjét. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a budapesti parkett forgalmáról, a vezető részvények teljesítményéről számolt be. Heuréka-élmény rovatunkban pedig a Future Crime volt a téma, Keleti Arthur, az ITBN (Informatikai Biztonság Napja) alapítója és kibertitok jövőkutató volt vendégünk.
11/3/2019 • 0
Sógorok, emelkedés, Tesla - 2019-03-1108 óra
Adóvilág rovatunkban elkezdtük körutunkat a DACH-országokban, elsőként Ausztria adózása, gazdasága és külpolitikája volt soron. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője mondták el, mit érdemes tudni a sógorokról. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig arról beszélt, hogy tíz éve tart már a tőzsdei felívelés, illetve a Tesla árfolyamát befolyásoló híreket hozott.
11/3/2019 • 0
Szél, banki azonosítás és Brexit - 2019-03-1106 óra
Szeles hétfőre ébredtünk, de legalább napos hétkezdetre ébredtünk, ráadásul rengeteg megbeszélni való téma maradt bennünk múlt hétről. Az egyik ilyen, hogy még mindig sokan nincsenek tisztában a teljes körű banki azonosítással. Kinek kell és miért kell? Mi lesz azzal, aki nem azonosított? Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője válaszolt kérdéseinkre. Aztán, amerikai inflációs adatok és Brexit szavazások jönnek a héten, ezek gazdaságra és piacra gyakorolt hatásairól Kovács Mihály András, az OTP Elemzési Központ elemzési szenior szakértője beszélt.
11/3/2019 • 0
Ferihegy, zaj, fapados - 2019-03-0809 óra
Péntek, tehát fapados. Azaz Ács Is In The Air rovat, amelyben elvitte a prímet a Ferihegy okozta zajszint, meg az, hogy mit lehetne/kellene tenni ellene. Ritók Lajos, üzletkötő mondta el, mi történt a BÉT nyitása után, mire reagál a piac és milyen trend bontakozik ki. Aztán megint Ferihegy és a hallgatók kérdései, plusz fapados hírek következtek.
8/3/2019 • 0
Bitcoin, kriptók és nőnapi futás - 2019-03-0808 óra
Rengeteg kérdésünk maradt Bitcoin és kriptopénz ügyben, ezért a stúdióba invitátuk Debreczeni Barnabást, a MrCoin bitcoinautomatákat üzemeltető Shinrai kft. ügyvezetőjét. Mindent megbeszéltünk, amit csak tudtunk. Ép testben mozgáskultúra rovatunkban nőnapi virágformájú becsületkasszás közösségi batyus futásról számoltunk be a Hármashatárhegyen. Borbély János, társszervező mondta el a részleteket.
8/3/2019 • 0
Gábor Szabó és EKB warning - 2019-03-0806 óra
Optimista péntek, mi lehet szebb, mint a hét utolsó napja? Az évfordulósok között pedig kicsit bővebben emlékeztünk meg Szabó Gábor jazzgitárosról, aki hazájában jószerivel ismeretlen volt, pedig még Carlos Santana is tőle tanult. Jól befűtött a piacoknak az EKB – kötvényroham, eurózakó és bivalyerős forint: Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője magyarázta a történteket.
8/3/2019 • 0
Magyar gin és hacker hölgyek - 2019-03-0709 óra
Nem könnyen indul az óra. Egyrészt még nem ültek el a közlekedés morálról szóló vita hullámai, másrészt nem találjuk a gasztro rovat interjúalanyának elérhetőségét. Micsoda nap... Tőzsdenyitással kezd Buró Szilárd (Equilor Zrt.), aki receptet azért nem mond, viszont elárulja, hogy nem is rossz a tőzsdei forgalom...Aztán csak összeáll az NOPQ rovat is. Dámossy Bálint gin készítésébe kezdett Magyarországon. Megkérdezzük, hogy miért? Kevés a nő az informatikában. Még kevesebb a kiberbiztonság területén. Miért baj ez? Hogyan lehet javítani a nemek arányán? IT rovatunkban Mádi-Nátor Anett (Cyber Services) a Women4Cyber kezdeményezésről mesél.
7/3/2019 • 0
Megfigyelt sofőrök és banki rossz hírek - 2019-03-0708 óra
A sofőrök közlekedési szokásait mérő rendszert építene az Európai Unió az autókba. Futómű rovatunkban ezt a hírt hozza Várkonyi Gábor autós szakértőnk. Gigantikus vita támad abból, mennyire jók és betarthatók a közlekedési szabályok és meg lehet-e szegni azokat, ha szükséges? A vita csillapodtával a Genfi Autószalon kapcsán arról beszélgetünk, milyen kihívásokra kell reagálnia az ágazatnak? Nemzetközi Részvénymustra Nagy Andrással (Erste Befektetési Zrt.) Bank és gyógyszeripar. A Raiffeisen 10 százalékot esett, mert a bank pénzmosási botrányba keveredett. A Deutsche Bank megnyirbálja a dolgozói bónuszokat, mert nem megy jól a szekér. Allergan egy gyógyszere elbukott, talán ez jó hír a Richter saját termékének, mert nem lesz házon belül verseny.
7/3/2019 • 0
Bringás elvárások és lakáspiaci alkuk - 2019-03-0706 óra
Nagyon ramatyul indul a reggel, tekintve, hogy technikai hiba miatt nem kapunk sms-t a kedves hallgatóktól. Így kissé magunkra hagyatva ünnepeljük a Tamásokat a nevük napján és Koncz Zsuzsát, meg Erőss Zsoltot a születésnapján. Tőzsdei összefoglaló Állami Nyomdával, lapszemle Gripenekkel. Mit kíván a pesti bringás? Az önkormányzati választásokhoz közeledve 12 pontot fogalmazott meg a Magyar Kerékpárosklub. Követeléseiknek felvonulással is nyomatékot adnak. A részleteket Halász Áron elnökhelyettes árulja el. Dübörög az ingatlanpiac. Ilyenkor bolond aki alkudozni próbál? Nem is annyira! Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban Balla Ákos (Balla Ingatlan) ad muníciót ehhez.
7/3/2019 • 0
Tőzsdenyitás, tiszai szemétgyűjtés - 2019-03-0609 óra
Hallgatói üzenetek, tőzsdenyitás Vavrek Zsolttal (Equilor), majd Szuperzöld. Környezetvédelmi rovatunkban Ljasik Dmitry, reklámszakember, természetfilmes volt a beszélgetőpartnerünk. Dmitry szívesen filmezi a Tiszát, Tisza-tót, de amikor szemetet, mocskot talál ezeken a gyönyörű helyeken, akkor beindul. Arról kérdeztük, hogyan szervezte meg azt a sikeres szemétszedő akciót, aminek köszönhetően 1460 kiló szemét gyűlt össze.
6/3/2019 • 0
Munkaerő-kölcsönzés és mobilos vénaszkenner - 2019-03-0608 óra
Farkas András, a nyugdíjguru még egy rövid időre velünk maradt az óra elején. Aztán kicsit későbbre csúszott KKV rovatunkban igyekeztünk megkülönböztetni a munkaerő-kölcsönzést az outsourcingtól. Ebben dr. Kricskovics-Béli Boglárka, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje volt a segítségünkre. Mobilózis rovatunkkal zártuk az órát. Fekete Gábor, az ifater.net egyik apukája új biometrikus azonosítóról mesélt nekünk. A vénaszkenner persze nem új, de mobilba még kevesen építették be. Az LG G8 ThinQ most kapott egy ilyet.
6/3/2019 • 0
Nyugdíj, nyugdíj, nyugdíj - 2019-03-0606 óra
Morgások, tőzsdei helyzetkép, áramszünet. Rendhagyó módon vendégünk már 7 óra után megérkezett és elkezdtünk vele beszélgetni. Pénteken már hívtuk telefonon Farkas Andrást, a nyugdíjgurut. Már akkor éreztük, hogy az MNB által megfogalmazott nyugdíj javaslatokkal bővebben kell foglalkoznunk, ezt tettük meg vele most, személyesen.
6/3/2019 • 0
Smetana és BTF - 2019-03-0509 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 195 éve született Bedrich Smetanáról emlékezett meg Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa Varga Botond, az Equilor üzletkötője a tőzsde nyitása után kialakult trendekről beszélt, majd Kultmogul rovatunkban az egy hónap múlva induló Budapesti Tavaszi Fesztiválról beszélgettünk Bán Teodórával, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója.
5/3/2019 • 0
Fehér kutak és földgáz - 2019-03-0508 óra
Érdekes kezdeményezésről számolt be nekünk a stúdióban Vámosi Mónika, a Fehér Kutak Országos Olajipari szövetség elnöke: mit akar a független benzinkutak új szövetsége? Alacsonyabbak lesznek az árak? Egyáltalán, mit jelent az, hogy “fehér kút”? Többek között ezeket kérdeztük. Majd, energetikával folytattuk, és azt firtattuk, hogy korai lenne-e lemondani a földgázról? Kovács Csaba, a KPMG partnere válaszolt.
5/3/2019 • 0
Ingatlanalapok és altcoinok - 2019-03-0506 óra
Napsütéses szép keddre ébredtünk, bár az autóval közlekedőknek elég sok kihívással tarkított reggel volt. Az évfordulók után azonnal rá is keveredtünk ébresztő témánkra, melyben arról beszélgettünk, hogy durva változásokat akar eszközölni az MNB az ingatlanalapoknál. Árgyelán Ágnes, a portfolio.hu elemzője mondta el a részleteket. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, a Shinrai kft. Ügyvezetője hozott híreket a kriptopénzek világából.
5/3/2019 • 0
Földárak és blockchain - 2019-03-0409 óra
Mennyibe kerül egy hektár szántóföld, szőlő vagy erdő? Erre a kérdésre keres választ Mihálovits gazda rovatunk. Meg arra, mi alakítja az árakat? Kalauzunk Sáhó Ákos (Agrotax Kft.) Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, enyhe emelkedésről ad hírt. Blockchain. Korábban sokan mindennapjainkat felforgató megoldásként beszéltek róla. Aztán nagy lett a csend, miközben jönnek a hírek, hogy minden jelentős cég fejleszti a maga ötleteit. Hol tart, mik a korlátok, mikor és melyik iparágban robban a blockchain? Erről beszélünk Heuréka élmény rovatunkban Raskó Lászlóval (Kriptoegyetem).
4/3/2019 • 0
Uniós kilátások és autóipari részvények - 2019-03-0408 óra
Közös adórendszert nem működtet, de a tagállamok adópolitikáját befolyásolja az Európai Unió. Főként áfa ügyben aktív a közösség. Talán mert itt a legtöbb a csalás... Jövedelemadók tekintetében is egyre inkább a célkeresztbe kerülnek, sorra születnek a direktívák. És még csak most töprengenek a digitális gazdaság adóztatásán. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) foglalja össze az EU adóval kapcsolatos dolgait, terveit. Feledy Botond külpolitikai szakértő ehhez csatlakozva azt járja körül, mit kezd az EU a digitális gazdasággal? Érdekes módon ezügyben etikai viták dúlnak első sorban. Kérdés, közösen lehet-e kezdeni ezzel a kérdéssel valamit? Nemzetközi részvénymustránkban autóipari körkép Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.). Tesla balesetek, Porsche adófizetési malőr és a német autógyártók fekete felhői a terítéken.
4/3/2019 • 0
Tőzsdei rally, magyar infláció - 2019-03-0406 óra
Kázmér, Zorán, Medveczky Ilona és a teniszezők. Ők ünnepelnek ma. Sorrendben: névnapot, születésnapjaikat és egy világnapot. Összefoglaljuk a pénteki tőzsdei eseményeket és a lapok ma reggeli híreit. Ébresztő! 1987 óta nem volt olyan erős az év első két hónap a tőzsdén, mint 2019-ben. Miért? Kiss Mónika (Világgazdaság) keres válaszokat. Az EKB kamatdöntő ülést tart és nincs könnyű helyzetben. Magyar inflációs adat is lesz. Az év eleje érdekes, mert ilyenkor emel árat mindenki, aki akar és tud. Eppich Győző (OTP Bank) tart Heti kitekintő rovatot. Aztán futunk egy kört arról, milyen trükköket használnak az online boltok, hogy vásárlásra bírják a fogyasztókat?
4/3/2019 • 0
Járatmódosítás, tőzsdenyitás, Kanada - 2019-03-0109 óra
A fapados utazási rovatunkban a Wizz Air járatmódosításairől beszélgettünk, amit mostanában igen sűrűn csinál a légitársaság. Elhangzott két esettanulmámy két kimenetellel. Ács mester pórul járt, Gede kolléga pedig jól jött ki belőle. A tőzsdenyitás Vavrek Zsoltnak, az Equilor lakossági üzletág-igazgatójának jutott. Maradék időnkben a hallgatóknak kerestünk olcsó utazási megoldásokat és részleteket hallhattunk (majd folyt.köv.) Ács guru tenegerntúli kalandozásairól.
1/3/2019 • 0
Fosszilis energiahordozók, terepfutás - 2019-03-0108 óra
Nem nélkülözhetőek a fosszilis energiahordozók, mondja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője, vele beszélgettünk. Rekortán futó rovatunkban Kiss Miklóssal, a hegyfutas.hu versenyszervező platform alapítójával arról diskuráltunk, hogy mitől lett olyan népszerű a terepfutás és hogy idősebben - 40-50 évesen is el lehet-e kezdeni ezt a sportot űzni?
1/3/2019 • 0
Magyar vasút, magyar nyugdíj - 2019-03-0106 óra
Megköszöntöttük az Albinokat, tőzsdéztünk lapszemléztünk. Igyon-e felnőtt ember kakaót? Ezt a kérdést szavaztattuk meg hallgatóinkkal. Gyöngyösi Mátéval, a Közlekedő Tömeg alapító tagjával a kínlódó magyar vasúti járműgyártásról beszélgettünk. Farkas András, a Nyugdíjguru értékelését kértük az MNB napokban megjelent. Annyira nem volt felhőtlen az öröme, de azt örömtelinek találta, hogy egyáltalán foglalkoznak a kérdéssel a döntéshozók.
1/3/2019 • 0
Halak, tőzsdenyitás, Hololens2 - 2019-02-2809 óra
NOPQ rovatunban Lévai Zsuzsi a Halkakas halbisztró tulajdonosa hozott tavasz és húsvéti halrecepteket, és hozta meg az étvágyunkat. Varga Botond, az Equilor befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és milyen nemzetközi hírekre reagál a piac. Itt a Hololens2! Erdős Márton, a PCWorld főszerkesztő-helyettese mondta el, miben más, mint az elődja, és mire lehet jó. Közben még egy kiégett kamionról is beszámoltunk az M7-esen.
28/2/2019 • 0
Trump, Kim, autóipar - 2019-02-2808 óra
Élőben néztük, ahogy Trump elnök sajtótájékoztatót tart a Kim Dzsongunnal tartott, félbehagyott tárgyalásáról. Utána az autóipar trendjeiről, az elektromos és önvezető autókról és ezek Magyarországra gyakorolt hatásáról beszélgettünk Zsótér Mártonnal, a KPMG autóipari tanácsadójával. Majd, Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk beszélt a arról, hogy globális expanziót tervez a PSA konszern. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a friss gyorsjelentések mellett a Tesla új terveit ecsetelte.
28/2/2019 • 0
Postabank, versenyképesség, épületenergia - 2019-02-2806 óra
Az Eleméreket köszöntöttük és megemlékeztünk a Postabank botrányról is, amely 1997-ben február 28-ikán tört ki. Utolérjük Ausztriát? A tervek szerint igen: itt a jegybank versenyképességi programja, Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője próbálta a programot kibontani. Szigorodó épületenergetikai követelmények jönnek több lépcsőben. Hogy mik ezek? Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az ÚjHÁZ Centrum cégvezetője mondta el.
28/2/2019 • 0
Nyugdíjkötvény és légszennyezettség - 2019-02-2709 óra
A Világgazdaság Barcza Györggyel készített interjújából kiderült néhány részlet az új nyugdíjcélú állampapírról. És egy még nevesincs rövidtávú készpénzgyilkos konstrukcióról is. Továbbadjuk, amit tudni lehet. Jó a forgalom a pesti tőzsdén, de sajnos esnek a vezető papírok árai - jelenti Ritók Lajos (Equilor Zrt.). Elég látványos akcióval követelt a fővárosban tiszta levegőt tegnap a Greenpeace. Szuperzöld rovatunkban utánanézünk a háttérnek. Tényleg olyan rossz Budapest levegője? Mi okozza a szennyezést? Hogyan lehet változtatni a helyzeten? Lenkei Pétert, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetőjét kérdezzük.
27/2/2019 • 0
Startup Campus és Mobil World Congress - 2019-02-2708 óra
Startup Campus. Egyetemistáknak adódik lehetőség a programban arra, hogy ne csak az iskolapadot koptassák, hanem ha van egy jó ötletük, akkor azt meg is próbálják megvalósítani. Ha nem sikerül, akkor legalább megtanulnak vállalkozni. De kik működtetik ezt a programot? Ki mit ad bele? Honnan jön a pénz? Faggatjuk rendesen Kovács Zsoltot (Startup Campus). Mobil World Congress van Barcelonában. Mobilózis rovatunkban Koi Tamás (hwsw.hu) tart helyszíni beszámolót a legérdekesebb fejlesztésekről. Az összehajtható mobiltelefon, az 5g és a virtuális valóság kerül szóba.
27/2/2019 • 0
Nyaralóhajók és női vállalkozók - 2019-02-2706 óra
Kínai szerencsesütivel kezdjük a napot. De beszélünk az 1849-es szabadságharc mai napra eső csatáiról valamint a Bayern München megalapításáról. Ünnepeljük John Steinbeck és Irwin Shaw írók, valamint Für Anikó művésznő születésnapját. Tőzsdei összefoglaló, majd gyors lapszemle. Hétfőn nagy vitát váltott ki lapszemlénk egyik híre a családi nyaralóhajó programról. Megnézzük, miről is van itt szó? Baráth Gergely, a Nyaralóhajó Program programvezetője válaszol. Milyen a nők vállalkozási hajlandósága? Mi módon lehet ezt élénkíteni? KKV rovatunkban Dancsé Engler Bernadettel (Budapest Bank) keresünk válaszokat.
27/2/2019 • 0
Márai, tőzsdenyitás, Oscar - 2019-02-2609 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, az MTA történésze annak kapcsán beszélt Márai Sándorról, hogy a költő és író 30 éve választotta a halált. Aztán, Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője számolt be a tőzsdenyitás után kialakult helyzetről. Kultmogul rovatunkban pedig az idei Oscar díjátadó tanulságait foglalta össze Dudás Viktor, filmszakértő.
26/2/2019 • 0
Munkaerő, HR, M&A - 2019-02-2608 óra
Deák Andrea, a Greensearch Kft. ügyvezető igazgatója volt vendégünk a stúdióban, akivel arról beszélgettünk, hogyan alakult át a munkaerőpiac, mik a kihívások, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy munkaadónak. Aztán azt vizsgáltuk, hogy tovább tart-e a cégek házasodási kedve? Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciós tanácsadásért felelős szenior igazgatója mondta el véleményét.
26/2/2019 • 0
Bakiparádé, Codecool, levegő - 2019-02-2606 óra
Némi bakiparádéval indult mai napunk, a technika ördöge nem engedte, hogy lejátsszuk előre bekészített zenéinket, de mi túljártunk az ördög eszén. Azt is megvizsgáltuk, hogy jól keresnek, futószalagon képzik őket, mégis kevés az informatikus. Boda József, a Codecool társalapítója, ügyvezetője válaszolt kérdéseinkre. Kriptopedia rovatunkban a kriptopénz világ híreivel jelentkeztünk. Majd, élőben kapcsoltuk a Greenpeace aktivistáit, akik a Szabadság szobornál tiltakoztak a hazai légszennyezettség ellen.
26/2/2019 • 0
Agrárkontrolling és etorobotika - 2019-02-2509 óra
Mennyit fialt a disznó? Ez, mármint a kocaforgó hogyan befolyásolja az agrárvállalkozások cash-flowját? Egyátalán foglalkoznak ezzel az agrárvállalkozások? Született erről egy jó könyv. A szerzőjével, dr. Székely Ákossal beszélgetünk Mihálovits gazda rovatunkban. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A pesti tőzsde enyhe mínuszban. Bezzeg a kínaiak...Az emberek elutasítják a robotokat, viszont szeretik a kutyákat. Mi lenne, ha ötvöznénk a két dolgot? Erről szól az etorobotika. Heuréka Élmény rovatunkban Dr. Miklósi Ádám, az ELTE etológusa mesél az ilyen irányú fejlesztésekről.
25/2/2019 • 0
Észtország és autóipar - 2019-02-2508 óra
Észtország volt a KGST egyik elektronikai összeszerelő központja és még palaolajuk is van. Minden adott volt ahhoz, hogy digitális alapú államot és startup központot építsenek. Nem is adókkal értik el ezt. Például náluk nem lehet mínuszos a költségvetés. Mindent közigazgatási ügyet el lehet intézni online. Nem meglepő, hogy innen indult útjára a Skype, a Taxify és a Transferwise. Az adórendszerük is szexi és egyszerű. Csakhogy. Van az az orosz fenyegetés, ami nem teszi könnyűvé az ország helyzetét. Viszont emiatt legalább a belpolitikai helyzet stabil. A digitalizáció és ez a tényező fontos játékossá teszi őket a világpolitikában is. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő kalauzol bennünket Észtországba. Trump több időt ad a kínaiakkal történő megegyezésre. Fellélegzett az autóipar a hírre, hisz a kereskedelmi háborúban ők kapták volna az első csapást egy 40 százalékos vám formájában. A Daimler és a BMW közös céget hoz létre közösségi autók gyártására. 600 millió felhasználót terveznek. Nemzetközi Részvénymustra rovatunkban Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) szakért.
25/2/2019 • 0
Felminősítés és kamatdöntés - 2019-02-2506 óra
A kommunista diktatúrák áldozatainak van ma emléknapja. És a Gézák ünneplik névnapjukat. Születésnapjuk alkalmából merengünk kicsit Karl May és Dobó Kata munkásságán. Gyors tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Felminősítette Magyarországot a Fitch hitelminősítő. A döntés hátteréről és következményeiről Virovácz Péter (ING Bank) mesél. Mozgalmas hetük lesz a makrogazdaság szerelmeseinek. Kedden például elindulhat a jegybanki szigorítás a nem hagyományos eszközök visszavonásával, kiderül, mitől vágtázik a magyar GDP és meglátjuk, hogy húz az amerikai gazdaság? Tardos Gergely (OTP Bank) néz az üveggömbjébe. Az első óra végén még belefér kis hallgatókkal közös elmélkedés a lapszemlében beolvasott kishajós hírről, a felminősítés hallgatói fogadtatásáról, valamint a sajtkészítőkről...
25/2/2019 • 0
Kanada, tőzsde, műanyag palackok - 2019-02-2209 óra
Ács kolléga Kanadában bóklászik, egy konferenciára hívták, onnan jelentkezett be fapados rovatunkban.
A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója mondott
friss árfolyamokat és számolt be a MOL gyorsjelentéséről. A vállalat a fontosabb sorokon javított a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az EBITDA például 2011 óta nem látott szintre emelkedett, de a nettó profit is a várakozásokat meghaladóan nőtt. A cég egyedül az üzemi eredmény soron okozott csalódást, amire vígaszt nyújhat a befektetőknek a várakozásokat 67 százalékkal túlszárnyaló nettó nyereség. Szuperzöld rovatunkban a műanyag palackok visszaválthatósága volt a téma. A budapestiek elsöprő többsége, 75%-a támogatná a betétdíjas rendszer bevezetését, és választaná a visszaváltható palackot az egyszer használatos helyett − derül ki a Greenpeace Magyarország 2018 decemberében végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából. Mit lehet ezzel kezdeni? Hogyan lesz ebből döntés? Lehet-e egyáltalán? Tömöri Balázzsal, a Greenpeace kampányfelelősével beszélgettünk.
22/2/2019 • 0
Munkaerőpiac, futás a föld alatt - 2019-02-2208 óra
Az órát egy munkaerőpiaci tematikájú beszélgetéssel kezdtük. Csákvári Róberttel, a Work Force Kft. ügyvezető igazgatójával a hazai munkaerőpiacot 2019-ben meghatározó trendekről váltottunk pár szót. Futó rovatunkban pedig egy hétvégi föld alatti futóversenyről beszélgettünk a szervezővel, Feith Tímeával.
22/2/2019 • 0
Forint kilátások, falusi CSOK - 2019-02-2206 óra
A Gerzsonok nevenapja a mai. Megemlékeztünk Arthur Schopenhauerről és Rotschild Kláráról is, ők ezen a napon, február 22-én születtek. Ránéztünk a tegnapi árfolyamokra, majd lapokat szemléztünk. Ezután felhívtuk Kolba Miklóst, az ING Bank szenior treasury üzletkötőjét. Arról kérdeztük, reaális lehet-e a SocGen meglátása, miszerint 295 forint lesz egy dollár, ha Trump kiveti az európai autógyártókra is a védővámokat. Lovas Judittal, az azenpenzem.hu felelős szerkesztőjével a házasoknak szóló 10 millió forintos hitel elbírálás nélküli folyósításáról, illetve a falusi CSOK életképességéről beszélgettünk.
22/2/2019 • 0
Sárgaborsó, tőzsdenyitás, tartalomszolgáltatók versenye - 2019-02-2109 óra
Sokkoló hírrel kezdtük az órát. Az NOPQ gasztró rovatunkból kiderült, hogy a sárgaborsó nem is létezik. A sárgaborsó a zöldborsó hántolt, szárított és felezett magjából készülő növényi ételkészítmény. A tőzsdenyitás megszakértése Varga Botondra, az Equilor Befektetési zrt. üzletkötőjére várt. IT rovatunkban Bálint Dániellel, a KPMG technológiai szektorért felelős menedzserével beszélgettünk arról, hogy a nagy tech cégek nyerhetik a prémium tartalomszolgáltatók versenyét.
21/2/2019 • 0
Vagyonkezelő alapítvány, részvénymustra - 2019-02-2108 óra
A Noszty fiú esete a luxusalapítvánnyal: nem kell ezentúl aggódniuk a leányukat (és a stafírungot) féltő édesapáknak az elszegényedett dzsentrifiúk miatt, mert hamarosan itt van a vagyonkezelő magánalapítvány, feltéve, ha az alapítónak van erre a célra legalább 600 millió forintja. Dr. Magyar Csabával, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával jártuk körbe a témát. A "Nemzetközi részvénymustrában" Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szállította a híreket.
21/2/2019 • 0
Verdun, Trump, 20 millás ingatlan - 2019-02-2106 óra
Eleonóra névnap, verduni vérszivattyú, Nina Simone. Tegnapi tőzsdék, reggeli lapok. Egész Európának fájna, de nekünk nagyon Trump autókra vetett vámja. Várkonyi Gábort, állandó szakértőnket kérdeztük. Nan 20 milliód lakásra? Megnéztük, hol, mennyit ér (nem titok, a fővárosban a legkevesebbet)? Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője segített ebben.
21/2/2019 • 0
GDPR, tőzsdenyitás, természetjárás - 2019-02-2009 óra
A GDPR életbe lépése miatt változik a munka törvénykönyve, a javaslat foglalkozik a munkaadó által biztosított számítástechnikai eszközökkel is. Mit lehet és mit nem lehet ezekkel tenni? Mihez van joga a munkaadónak és az alkalmazottnak? Milyen adatok személyesek és melyek nem? Dr. Szávó Anita, munkajogi szakjogász, a MAZARS jogi irodájaként közreműködő Borsy Ügyvédi társulás partnere mondta el. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a kialakuló trendekről. Szuperzöld rovatunkban pedig Farkas Péter, a Természetjáró.hu főszerkesztője mondta el, mit tud a szövetség új appja.
20/2/2019 • 0
Agilis, S10e és Razr V4 - 2019-02-2008 óra
Még a régióban is kevés az olyan nagyobb bank, amely modern módszertanra állítja át működését, így elég úttörő munkát végez ezen a téren az OTP, amelynek két területe is agilis működésre állt át januártól. Kisfalvi Bence, az OTP Bank Agilis Módszertani igazgatója volt vendégünk a stúdióban, tőle azt kérdeztük, mi ez a módszertan, hogyan lehet bevezetni, milyen volt ez vezetőségi és munkavállalói oldalról. Mobilózis rovatunkban pedig a Samsung Galaxy S10e bevezetéséről és a Motorola új nagy dobásáról, a Razr V4-ről beszélgettünk.
20/2/2019 • 0
Morgás, V4, kkv - 2019-02-2006 óra
Morgós szerdai morgással indítottunk, amit talán undi szerdának lehetne nevezni, tekintettel a morgást előidéző események cseppet sem étvágygerjesztő mivoltára. Aztán, azt vizsgáltuk, hogy miért maradt el a V4-es csúcstalálkozó Jeruzsálemben, mi dagad a botrányos kijelentések hátterében? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő válaszolt. Kkv rovatunkban pedig a KKV TOP100 díjak kapcsán firtattuk, hogy milyen a hazai kkv-k helyzete, ezt Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kuratórium elnöke ecsetelte.
20/2/2019 • 0
Corvin áruház és DEX - 2019-02-1909 óra
Csúszik a Blaha felújítása, csúszik a Corvin megújulása is. Ezen apropón Mesél a múlt rovatunkban a patinás áruházzal foglalkozunk. Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa szedett össze sok minden érdekest a híres korabeli plázáról. Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el a BÉT nyitását követően kialakuló trendet, Kultogul rovatunkban pedig Bodnár Réka, a Dalszerző Expo (DEX) projekt koordinátora beszélt az eseményről.
19/2/2019 • 0
Állami vagy magánegészségügy? - 2019-02-1908 óra
Mennyibe kerül valójában a magánegészségügy? És vajon mennyire van eltolódva az egyensúly az állami és magán egészségügyi szektor között? Mi lehet a megoldás? Ezeket a kérdéseket firtattuk, Kohanecz Margó, a KPMG egészségügyi szektorért felelős igazgatója válaszolt kérdéseinkre. Az aranyköpés után még játékra is jutott idő, és belefért az órába még a hallgatók sok ötlete is...
19/2/2019 • 0
Szociális bérlakások és kriptohírek - 2019-02-1906 óra
A Zsuzsannák köszöntése után elméláztunk a sok évfordulós hírességen, majd lapszemle következett. A Habitat for Humanity szerint a kormányzat egy jelentős társadalmi csoportot hagy az út szélén, amikor elveti a szociális, vagy közösségi tulajdonban levő bérlakásfejlesztés lehetőségét. Errők beszélgettünk Farkas Boglárka sajtószóvivővel. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás, a Mr. Coin Bitcoin-automatákat üzemeltető Shinrai nevű cryptocurrency startup ügyvezetője számolt be a legfrissebb hírekről, többek között a CentrumCoinról.
19/2/2019 • 0
Gazdák, tőzsdenyitás és hálózatok - 2019-02-1809 óra
Mihálovits gazda rovatunkban a gazda hiányában két botcsinálta gazda tartott mustrát a legérdekesebb agráriummal kapcsolatos hírekből. Majd, Ritók Lajos, az Equilor Befektetési üzletkötője foglalta össze, mi történt a budapesti kereskedés első fél órájában. Heuréka-élmény jövőkutató rovatunkban azt firtattuk, mi lehet az ipar és a hálózatok jövője - mindebben Zagyva Béla, a Nokia ügyvezető igazgatója volt segítségünkre.
18/2/2019 • 0
Lettek, oroszok, gyorsjelentések - 2019-02-1808 óra
Adóvilág rovatunkban a balti túrán most Lettország következett. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere elsősorban gazdaság és adó szempontjából, míg dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő politikailag járta körbe az országot. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője számolt be a legfrissebb gyorsjelentésekről.
18/2/2019 • 0
Tavasz, Oscar, konjunktúra - 2019-02-1806 óra
Egy igazán tavaszias nap néha még faggyal indul, ez bizonyosodott be a mai napon is. A névnapok és évfordulók után gyors lapszemle következett, majd a vasárnapi Oscar-díjátadó gála esélyeiről és botrányairól beszéltünk Dudás Viktor filmszakértővel. Heti kitekintő rovatunkban az euróövezeti és amerikai konjunktúra indexek voltak terítéken, Kovács Mihály András az OTP elemzési senior szakértője mondta el, mire számít.
18/2/2019 • 0
Wizz Air, tőzsdenyitás, London, Lisszabon, Kanári-szigetek - 2019-02-1509 óra
Fapados rovatunkban szó volt többek között a Wizz Air szigorúbb csomagvizsgálati rendszeréről és egy
Lufthansa botrányról. A tőzsdenyitás körüli információkat Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt.
üzletkötője osztotta meg velünk. Ezután természetesen tovább utazgattunk. Megvizsgáltok, hogy mikor,
milyen céggel érdemes olcsón Londonba repülni, hogy lehet eljutnmi barcelonából Lisszabonba, vagy
hogy lehet-e mérsékelt áron a Kanári-szigetekre repülni nyáron.
15/2/2019 • 0
Nyelvtanulás, Schirilla - 2019-02-1508 óra
Tolmácsot kérünk, azaz miért ilyen siralmas a magyarok nyelvtudása? Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Szövetségének elnöke elmondta. Rekortán futó rovatunkban a nemzet rozmárja, ifj. Schirilla György adott mindannyiunknak életvezetési tanácsokat.
15/2/2019 • 0
Brutális hazai GDP, növekvő nyugdíjpénztárak - 2019-02-1506 óra
Gede kolléga szerette volna megúszni a születésnapját, de Ács Gábor és a hallgatók összefogtak és jól megköszöntötték. Összefoglaltuk a tegnapi tőzsdei híreket, majd hírek után lapszemléztünk. Ébresztő témánk ma az elemzőket is meglepő mértékű gazdasági növekedés volt. A hazai GDP 4,8 százalékkal növekedett 2018-ban. A magas érték hátteréről Virovácz Péterrel, az ING Bank szenior makroelemzőjével beszélgettünk. Öntik a lóvét a magyarok a nyugdíjpénztárakba. Erről Dr. Kravalik Gáborral, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnökével váltottunk pár szót.
15/2/2019 • 0
Sörkarnevál és IT zsákutcák - 2019-02-1409 óra
Sörkarnevál lesz hamarosan. Logikus, hogy NOPQ gasztronómiai rovatunkba egy sörtörténészt invitáltunk. Ismerős a neve? Igen. Ő az! Varga Botond (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. Amikor van egy nagy nemzetközi IT vásár, akkor a gyártók mindig bedobnak valami újdonságot, mondván, arról fog szólni a jövő. Aztán mégsem így történik. IT rovatunkban Bátky Zoltán, a PC World online főszerkesztője szedi csokorba a zsákutcának bizonyuló fejlesztéseket. Van belőle néhány.
14/2/2019 • 0
Nemzetvédelmi autóprogram - 2019-02-1408 óra
Nagyvonalú támogatást adna az állam a hét személyes családi autók megvásárlására. A részletek persze ma még nem ismertek, ámde Futómű autós rovatunkban megvizsgáljuk, hogyan tudna ez a kezdeményezés hasznosan és jól működni? A stúdióban Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk. Kinek jár az állami támogatás? Mire járhat a támogatás? Milyen hatásai vannak az új és a használtautó piacon?
14/2/2019 • 0
Családi alapítványok és nemzetvédelmi lakásárak - 2019-02-1406 óra
Valentin nap van! Romcsi és lávcsi a stúdióban. És NINCS kritika. De nem csak a Bálintokat, a Kurtokat is köszöntjük a névnapjukon. Direkt. Sztankay Istvánt, Vágó Istvánt pedig a születésük napja alkalmából köszöntjük. Persze van tőzsdei összefoglaló kis szívecskékkel és lapszemle is sok szeretettel. Ébresztő témánk egy újonnan megteremtett intézményről szól: jönnek a családi alapítványok. Mik ezek és mire alkalmasak? Dr. Magyar Csaba (Crystal Worldwide Zrt.) tart ismeretterjesztőt. Namostakkor. A nemzetvédelmi akcióterv növelni fogja a lakásárakat vagy sem? Ingatlanpiaci rovatunkban Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elemzi a helyzetet.
14/2/2019 • 0
Innováció és e-hulladék - 2019-02-1309 óra
Az innováció vajon mi? Ez lesz a fő témája idén az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által szervezett SMART konferenciának. A kérdésre nem csak informatikusok keresik a választ - hívja fel a figyelmet Major Gábor, az IVSZ főtitkára. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal (Equilor Zrt.), aztán máris jön Szuperzöld környezetvédelmi rovatunk. Ma az e-hulladék van terítéken. Elég sok termelődik ebből, de mi lesz vele? Simon Gergely (Greenpeace) tart ismeretterjesztést ezügyben.
13/2/2019 • 0
Aktuáriusok és kínai okostelefonok - 2019-02-1308 óra
Egy magyar szakember a pénzvilág egyik csúcsán. Ő Hanák Gábor, a KPMG aktuárius igazgatója. Ő a Nemzetközi Aktuárius Szervezet elnöke. De kik az aktuáriusok? Mit csinál a világszervezetük. Az érintettet ezekről is faggattuk. Megdöbbentő statisztika látott napvilágot a minap. Az Apple iPhonejaiból 20 százalékkal kevesebbet adtak el az elmúlt negyedévben Kínában. Ráadásul az ázsiai ország okostelefon márkái világszerte feljövőben vannak. Mobilózos rovatunkban Asztalos Olivér (hwsw.hu) keresi a választ arra, mi okozza a korábban lesajnált kínai telefonok világsikerét?
13/2/2019 • 0
Asszonyhitel és mentorálás - 2019-02-1306 óra
Morgós szerda van, hát morgunk. Közlekedés, postai szolgáltatás, csekkbefizetés van terítéken. Úgyhogy az évfordulókról és a születésnaposokról ezúttal nem szólunk. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle azért van ám! 10 millió forintos kamatmentes hitelt ígért a kormányfő azoknak a nőknek, akik hajlandóak gyermeket vállalni. Az asszonyhitelként elhíresült konstrukcióról egy hölgy, Székely Sarolta (mfor.hu) mondja el mindazt, amit per pillanat tudni lehet. Nem tudsz vállalkozni? Segít az állam és a kamara. Mentorprogram indult a hazai kis cégeknek, hogy pótolhassák hiányos vállalkozói ismereteiket. KKV rovatunkban Bognár Károly (SEED Kisvállakozás-fejlesztési Alapítvány) mesél a részletekről. Maradunk a mentorálás témájánál. Mit csinál egy startupokat segítő mentor? Miért jó ezt csinálni a mentornak? Várdy Zoltán, a Design Terminál senior mentora osztja meg a tapasztalatait ezügyben.
13/2/2019 • 0
Vatikán, tőzsdenyitás, Bessenyei - 2019-02-1209 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 90 éves Vatikánról beszélt Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Aztán, egy jókedvű Buró Szilárd az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője foglalta össze a hazai tőzsde első fél órájának eseményeit, majd Kultmogul rovatunkban a 100 éve született Bessenyei Ferencről kérdeztük Gervai András, írót, kritikust.
12/2/2019 • 0
MTA, kutatók, pénzek - 2019-02-1208 óra
Az MTA függetlensége érdekében állnak ki élőlánccal a kutatók és velük szolidárisak az akadémia épülete előtt kedden - de mi a kormány és az MTA között húzódó vita lényege? Egyáltalán, hogyan működik az MTA és lehet-e mérni a kutatás eredményességét? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, Mende Balázs Gusztáv, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, az Akadémiai Dolgozók Fórumának egyik kezdeményezője volt vendégünk.
12/2/2019 • 0
Eulália, BS, 7 pont - 2019-02-1206 óra
A Lídiák és Líviák mellett egy vers részlettel az Eulálikat is sikerült köszöntenünk, mely, mint kiderül egyaránt köszönhető Poe-nak és Babitsnak. Aztán: a Budapest Sportcsarnok átadásának napján a legjobb koncertekre emlékeztünk, majd gyors lapszemlét követően rá is térhettünk arra, mi a családvédelmi akcióterv hatása a lakáspiacra. Ditróy Gergely, a portolio.hu ingatlandivíziójának vezetője mondta el véleményét. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás a Shinrai Kft. ügyvezetője, a Mr. Coin Bitcoin-automaták üzemeltetője beszélt a Quadrigáról, a Ripple-ről és a Bitcoinról.
12/2/2019 • 0
Agrárstartupok és a fordítás jövője - 2019-02-1109 óra
Nemrégiben beszéltünk arról, hogy a fiatalok nem vonzódnak a mezőgazdasághoz. Az Agrárkamara és a Design Terminál ezen igyekszik változtatni, ugyanis innovációs versenyt hirdetnek, hogy felkeltsék a startupok figyelmét az agrárium iránt. Mihálovits gazda rovatunkban Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke mondja el a részleteket. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A hangulat jó Európában, de a magyar piac alulteljesít. A mesterséges intelligencia fejlődése vajon feleslegessé teszi a fordítók és a tolmácsok munkáját? Heuréka Élmény rovatunkban ezt a kérdést járjuk körbe Kis Balázzsal (memoQ).
11/2/2019 • 0
Litvánia és részvényparádé - 2019-02-1108 óra
Adóvilág rovat. Gazdasági szempontból mintha kissé szürke ország lenne Litvánia. Semmi ásványkincsvagyon, semmi nehézipar. Inkább logisztikai szempontból fontos és feldolgozóipara miatt érdekes. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) szavaiból legalábbis ezt lehet leszűrni. Még adórendszere sem túl vonzó. Na de politikai szempontból? Nyomulnak az oroszok persze, de ott vannak a kínai kémek is. Amit persze a Nyugat nem néz tétlenül. Feledy Botond külpolitikai szakértő vázolja az erőviszonyokat. Az IDC piackutató szerint az Apple 20 százalékkal kevesebb telefont adott el Kínában, bezzeg a Huawei. Megint felbukkant a pletyka a Kommerzbank és a Deutsche Bank összeolvadásáról. Leminősítették a Daimlert, a rossz gyorsjelentés miatt. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
11/2/2019 • 0
Lehúzós bankok és makroadat cunami - 2019-02-1106 óra
Marietta és Bertold névnapján a Vatikán és Jennifer Anniston szülinapja is van. Egyebek mellett. Aztán gyors összefoglaló a családvédelmi akciótervről. Tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Nagyon sokba kerülnek Magyarországon a banki szolgáltatások. Miért? Palkó Istvánnal (portfolio.hu) keressük a választ. Magyar infláció és GDP, a kormányzati leállás miatt egy halom amerikai konjunktúraadat és végül amerikai inflációs adat is jön. Tessék válogatni! Eppich Győző (OTP Bank) vázolja, mik a várakozások, milyen mozgások jöhetnek?
11/2/2019 • 0
Utazás, tőzsde, utazás - 2019-02-0809 óra
Utaztunk, tőzsdéztünk, utaztunk
8/2/2019 • 0
Preszkriptív kutatás, Margita, futás, túrázás - 2019-02-0808 óra
Adattudomány vs. adatmenedzsment, mi a digitalizáció valós tartalma, milyen a vállalati döntéstámogatási ökoszisztéma? Kozák Ákos, a GfK igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Aranyköpés után Pálffy Tibort, a Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület elnökét hívtuk. Arról beszélgetünk vele a Rekortán futó rovatunkban, hogy milyen jó is egy téli Margita teljesítménytúra és terepmaraton egyszerre. Hogy működik, hogy jönnek ki egymással a túrázók és a futók?
8/2/2019 • 0
Koffein, gazdasági lassulás, vállalti informatika - 2019-02-0806 óra
Megköszöntöttük az Arankákat és megemlékeztünk Friedlieb Ferdinand Runge vegyészről, aki rátalált a koffeinre és feldezte a nadragulya pupillatágító hatását. Lapszemle után felhívtuk Németh Dávidot, a K&H Bank vezető elemzőjét. A Németországból érkező egyre rosszabb gazdasági adatokról beszélgettünk, amelyek aggodalomra adhatnak okot számunkra is, hiszen az egyik legnagyobb kereskedelmi partnerünkről van szó. Adatgazda rovatunkban Tilinkó Zsanettel, a KPMG IT tanácsadójával a vállalati informatika teljesítményének mérhetőségéről beszélgettünk.
8/2/2019 • 0
Kávébár és VoLTE - 2019-02-0709 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a most hétvégén megrendezésre kerülő, egyben 10 éves KávéBár Bazár főszervezőjével Szuna Noémivel beszélgettünk, arr ól, mi is lesz soron a jubileumi kiállításon. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített, IT rovatunkban pedig egy új technológia, a VoLTE bevezetéséről beszéltünk, Fülöp Gábor, a Telenor üzleti értékesítési és marketing igazgatója mondta el a részleteket.
7/2/2019 • 0
Montenegró és Futómű - 2019-02-0708 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban állandó megszólalónk, dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója beszélt arról, hogyan lehet montenegrói útlevélre szert tenni. Futómű autós rovatunkban pedig Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk mondta el a Mercedes vezér távozása kapcsán gondolatait. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig mustrát tartott.
7/2/2019 • 0
Richter és Árminimum - 2019-02-0706 óra
Kispéntek van juhú, a stúdióban pedig az optimista páros, így nem maradhat vidámság nélkül az adás. Ráadásul csupa finom tőzsdei és gazdasági témánk van, kezdjük is rögtön a Richterrel. Kijött a cég gyorsjelentése, melegében vizsgáltuk meg Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője segítségével. Aztán: ingatlanindexeket néztünk az Árminimumtól - Faragó Péter, az Árminimumot működtető Reálmonitor kft. igazgatója hozott minket képbe.
7/2/2019 • 0
Quadriga, vörösiszap, Tesco - 2019-02-0609 óra
A Quadriga-botránnyal és annak fejleményeivel kezdtük az órát - szinte hihetetlen, hogy Kanada legnagyobb kriptopiaca egy laptop volt. Meg az is, hogy nem férnek hozzá a pénzekhez, mert nincs meg a jelszó. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője volt segítségünkre. Zöld rovatunkban pedig három friss hírt elemeztünk ki: Greenpeace értékelés jött a vörösiszap-ítéletről és a még mindig rossz szabályozásról, eggy Tesco-bejelentés érkezett a csomagolóanyag-reformról és az MTA-kutatói figyemeztettek a Duna élővilágának átalakulásáról.
6/2/2019 • 0
Közlekedés, közlekedés, közlekedés - 2019-02-0608 óra
Minden, ami közlekedés: BKK vezérváltás háttere, e-jegyrendszer helyzete, 1-es villamos vége, 3-as metró új szakasz felújítása, 80-as vasút kiesése, reptéri vasúti rejtély. Na ezek voltak a tervek, ezért érkezett hozzánk Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Hogy a terveknek csak egy része valósult meg, arról igazán nem ő tehet. Aranyköpésünk után újra nekifutottunk, de így sem sikerült kitárgyalni a témákat.
6/2/2019 • 0
Hard Brexit és kkv paródia - 2019-02-0606 óra
Félig morgós szerdát tartottunk, a fagyos reggel például adott némi okot. Aztán köszöntöttük a névnapos Dórákat, majd neki is estünk a tőzsdei összefoglalónak. A lapszemlében csak pár hírt tartottunk fontosnak, annák inkább azt, hogy újabb durva brexit-hírek jöttek: hard brexit felkészülés, brit próbálkozások. Hogy is állunk pontosan, merre haladunk? Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense mondta el. Paródiába ment át a kkv rovatunk, de ez a híreknek köszönhető, majd azonnal a közlekedési témára váltottunk.
6/2/2019 • 0
Thurzó Gábor és Ludwig30 - 2019-02-0509 óra
Elfelejtett zseniről szól Mesél a múlt rovatunk. Ő Thurzó Gábor író. Katona Csaba emlékezik meg róla, hiszen épp 70 éve hunyt el. Mínuszban nyitott a pesti tőzsde - jelenti Varga Zoltán (Equilor Zrt.). A nap sztárja pedig nem valamelyik blue chip, hanem az AutoWallis. 30 éves idén a Ludwig Múzeum. Kultmogul rovatunkban ennek kapcsán beszélgetünk a kezdetekről, a hőskorról és természetesen a születésnapi programjairól is. Készman József, a Ludwig Múzeum Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos főosztályának vezetője mesél minderről.
5/2/2019 • 0
Körforgásos gazdaság - 2019-02-0508 óra
Körforgásos gazdaság. Korábban már esett szó róla, de nem beszélhetünk eleget a témáról, hisz Földgolyó csak egy van ugye...Szóval. Mi ez a dolog? Hogy lehet megvalósítani? Nem utópia az egész? Mi magyarok is meg tudjuk csinálni? Ezernyi kérdés merül fel a témával kapcsolatban. Szerencsére már megalakult a Körforgásos Gazdaság Platform (BDCSH). Ennek elnökével, ifj. Chinkán Attilával beszélgettünk.
5/2/2019 • 0
Magyar euró és kriptodevizák - 2019-02-0506 óra
170 éve volt a branyisszkói áttörés. Ezzel nyitunk. Aztán évfordulókon merengünk, név- és szülinaposokat ünneplünk. Összefoglaljuk a tőzsdei kereskedők tegnapi napját. Átolvassuk a lapok híreit. Szó esik az Ikea tesztelés alatt álló új bútorkölcsönzési szolgáltatásáról. "Évtizedeken belül" lehet magyar euró. Ezt mondta a magyar jegybank elnöke a minap. Közben a régió más országai ezerrel igyekeznek az eurózónába. Most akkor siessünk vagy ne? Pogátsa Zoltán közgazdász válaszol. Van már kriptotárcás böngésző, amely igyekszik megreformálni az online hirdetési piacot. A Twitter alapítója is hisz a kriptodevizákban. Az USA legnépszerűbb pénzügyi applikációjában lehet is már bitcoint küldeni. Ma is érdekes dolgokról beszél Debreczeni Barna (Shinrai Kft.) Kriptopedia rovatunkban.
5/2/2019 • 0
Pocok dilemma és bányák a Holdon - 2019-02-0409 óra
Az elszaporodott mezei pockok súlyos károkat okoznak a mezőgazdaságban. Ha mérgezik őket a gazdák, akkor veszélyeztetik a rájuk vadászó védett ragadozókat. Ha nem mérgezik őket, akkor a megfogyott ragadozók, nem tudják kordában tartani az állományukat. Erről a dilemmáról szól Mihálovits gazda rovatunk. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nem túl acélos a nyitás Budapesten, de sebaj, mert lesz Google aka. Alphabet gyorsjelentés! Heuréka Élmény rovatunkban a Holdra utazunk. Hat év múlva beindul a bányászat ott? Pacher Tibor (Puli Space) mesél a részletekről.
4/2/2019 • 0
OECD, Wirecard és Tesla - 2019-02-0408 óra
A globális adózási irányelveket egy nemzetközi szervezet az OECD befolyásolja. Kevés szó esik róla. De mi ez a szervezet? Mit csinál? Hogyan működik? Kik a tagjai? Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) tart rövid ismertetőt. Ők találták ki a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények rendszerét például. Vagy épp ők küzdenek az adóelkerülés ellen. Feledy Botond külpolitikai szakértőnk pedig egy érdekes adalékot oszt meg velünk: bár az OECD szerint GDP arányosan a franciák költenek legtöbbet szociális juttatásokra, mégis pont ott tüntetnek a sárgamellényesek. Nemzetközi Részvénymustra Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.). Újabb fordulat a Wirecard ügyében pénzmosás, korrupciós és egyéb csúnya dolgok merültek fel. Bár a cég tagad, de 145-ről 100 euróra esett részvényei árfolyama. A Tesla 3-as Modelje leverte a BMW M3-at, a Mercedes C osztályt egy gyorsulási versenyen.
4/2/2019 • 0
Gazdaságvédelem és uniós gazdasági kilátások - 2019-02-0406 óra
Száz éves a magyar katonai térképészet és 15 éves a Facebook. Csenge és Ráhel névnap is van. Meg Máthé Péter és Alice Cooper születésnapja. Mindenkit köszöntünk, minden alkalomból. Anekdotával induló tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Dübörög a magyar gazdaság. Varga Mihály gazdasági miniszter mégis gazdaságvédelmi program indítását lengette be. De miért? Madár István (portfolio.hu) elmagyarázza. Heti makrogazdasági kitekintőnkben Tardos Gergely (OTP Bank). Az EU Bizottság várhatóan csökkenti a gazdasági növekedési várakozásait. Jó, ha egy százalék lesz ez az eurózónában. Kiderül a héten, mennyi munkanélküli van az USA-ban?
4/2/2019 • 0
Jordánia, tőzsde, carsharing - 2019-02-0109 óra
Ács kollága Jordániából jelentkezett be a mai fapados rovatban. Elmondta, hogyan lehet olcsón odajutni, milyen a helyi közlekedés, mennyire olcsó vagy drága az élet arrafelé. Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója számos fontos információval látta el a mai tőzsdei kereskedés részletei iránt érdeklődő hallgatókat. A műsor vége felé Michaletzky Bálinttal, a GreenGo Car Europe Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy merre tart a hazai (fővárosi) carsharing piac, milyen irányban és mikor bővülhet a szolgáltatási paletta.
1/2/2019 • 0
MÁV, Karánsebes, mobilok - 2019-02-0108 óra
A 80a vasútvonal Rákos és Hatvan közötti felújítása zajlik, mely vitán felül szükséges, aá a járat pótlása 10 hónapon át nem tűnik túl jól kidolgozottnak. A helyzet kritikus voltára Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg alapító tagja világított rá. Hosszú idő után ma volt végre napi csata. Elég ritkán fordult elő a történelem során, hogy egy hadsereg több ezer áldozatot követelő csatát vívjon saját magával. 1788-ban az erdélyi Karánsebesen ez megtörtént. Fogyasszuk a szeszesitalokat felelősséggel! Aranyköpés rovatunk után átnéztük, milyen volt a 2018-as év a globális mobiltelefon értéksítések terén. Az eddigi legrosszabb.
1/2/2019 • 0
Nemzeti Foglalkoztatási Alap, kibertámadás az Airbus ellen - 2019-02-0106 óra
Felköszöntöttük az Ignácokat, megemlékeztünk többek között Hajós Alfrédról és felhívtuk a figyelmet a Civilek Napjára. Ébresztő témánk a Nemzeti Foglalkoztatási Alap működése volt. A Policy Agenda a rendszer leépülését érzékeli, erről Kiss Ambrussal, a Policy Agenda vezető elemzőjével beszélgettünk. Adatgazda rovatunkban Virág Csabát hívtuk, a Cyber Services Zrt. Kiberbiztonság kompetenciaközpont vezetőjét, hogy értelmezhessük az Airbus ellen mostanában elkövetett kibertámadást.
1/2/2019 • 0
Közösségi bor, tőzsdenyitás, Huawei - 2019-01-3109 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a Közösségi Bor projektről beszélgettünk. Hol tart a projekt? Kik csatlakoztak? Milyen fejlemények vannak? Folkmann László, a Közösségi Bor projekt gazdája volt vendégünk. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el a kialakult árfolyamokat, trendeket. IT rovatunkban pedig a Huawei ügyeit vizsgáltuk: gondban van az európai 5G? Koi Tamás, a hwsw.hu újságírója válaszolt.
31/1/2019 • 0
DS, Kia, német sebesség - 2019-01-3108 óra
Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk volt itt a stúdióban. Új márka itthon, DS sorozat a franciáktól: van-e értelme ilyesmivel próbálkozni, miért csinál ilyet egy gyártó? Kia Proceed debütálás: hogyan verik hazai pályán a németeket? Német sebességkorlátozás, és a körülötte forró viták a német sajtóban és közvéleményben. Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt ezt követően a WiredCard bankról és a Tesláról.
31/1/2019 • 0
Delta, forint, lakáshitelek - 2019-01-3106 óra
A kultikus Delta televízióműsor indulásának napjára emlékeztünk egy kis összeállítással, a főcím képeivel, zenéjével és egy kis csárdással. Aztán azt néztük meg, hogy miért kapta fel az izompólót a forint, és hova mehet az árfolyam - Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője beszélt erről. Majd, ingatlan rovatunkban a kettészakadt lakáshitelpiacról számolt be Trencsán Erika, a BankRáció.hu hitelszakértője - egyre rizikósabb lesz sokak helyzete.
31/1/2019 • 0
Félelmek, tőzsdenyitás, globális katasztrófa - 2019-01-3009 óra
Rab Árpád jövőkutatót még egy körre bent fogtuk, hogy a hallgatói üzenetekre is reagáljon, majd Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és hogy szerepel a forint. Zöld rovatunkban pedig arról beszélgettünk, hogy a globális katasztrófát hogyan előzzük meg. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatója, a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke volt vendégünk.
30/1/2019 • 0
Jövő, ember, technológia - 2019-01-3008 óra
Az ember a technológiai vívmányokkal formálja önmagát és a világát, ez a túlélési stratégiája, mint faj. Mindez most elképesztő iramura gyorsult, kérdés, hogy milyen esélyekkel kerülünk ki mindebből jól. Vendégünk volt a stúdióban Rab Árpád, Ph.D., a Budapesti Corvinus Egyetem docense - jövőkutató.
30/1/2019 • 0
Hannover, franchise, morgás - 2019-01-3006 óra
A Gerdákat és Martinákat köszöntöttük, majd a piacok teljesítményét foglaltuk össze. Ezt követően lapszemle jött, majd egy interjú, amit Kántor kolléga rögzített Dr. Jochen Koecklerrel, a Hannover Messe AG vezérigazgatójával, a német gazdasági helyzetről, és a kiállításról. Kkv rovatunkban arra kerestük a választ, hogy kinek való és kinek nem a franchise? Elek Márton, franchise-tanácsadó, a Borháló egyik alapítója válaszolt. Még morogni is sikerült egyet a posta és parkolás kapcsán.
30/1/2019 • 0
Ady és megint Ady - 2019-01-2909 óra
100 éve hunyt el Ady Endre. Ezt az órát rá szánjuk tisztelgésül. Első körben Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész idézi fel a költő halálnak körülményeit és az oda vezető életutat. Kis gazdasági kitérőt teszünk. Esésben nyitott a budapesti tőzsde - jelenti Buró Szilárd (Equilor Zrt.). A nem túl jó vállalati eredmények és a Huawei botrány miatt aggódnak a befektetők. Aztán újra Ady. Kultmogul rovatunkban Katona Csaba történész visszatér és ezúttal azt vezeti végig, milyen hatása volt Ady munkásságának kora és korunk irodalmára?
29/1/2019 • 0
Startup mentorálás és Százasok Klubja - 2019-01-2908 óra
Mit csinál a Design Terminál? Segít a startupoknak felépíteni a vállalkozást. Meg segít a nagyvállalatoknak, hogy rátaláljanak a nekik megfelelő startupokra. Az e két területen szerzett tapasztalatokról faggatjuk Böszörményi-Nagy Gergelyt, a Design Terminál vezetőjét. Kiderül, hogy idén az agrárium irányába fognak nyitni. Vendégünket az idei BrainBar rendezvény programjairól is kifaggatjuk. Adományozókat keres álláshirdetésben a Suhanj Alapítvány. Ráadásul csak napi 100 forint adományt várnak. Nem értjük. Ezért kértük Nagygyörgy Andrást (Suhanj Alapítvány).
29/1/2019 • 0
Audi sztrájk és kripto Davos - 2019-01-2907 óra
Hosszú, hosszú gumizenés bemelegítést követően TÉNYLEG jelentkezünk végre. Köszöntjük az Adélokat a nevük napján, valamint Tom Sellecket és Rogán Antalt a születésnapjukon. Tőzsdei összefoglaló, lapszemle. Ma is vannak! Hangos a sajtó a győri Audi dolgozók sztrájkjától. Feltárjuk a hátteret Szörényi Andrással (vezess.hu). A blockchain technológiát és a kriptodevizákat már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ezt mutatja, hogy a davosi Világgazdasági Fórumon is külön szekció foglalkozott a témával. Mire jutottak? Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) tart élménybeszámolót.
29/1/2019 • 0
Öregedő mezőgazdászok és recruitment - 2019-01-2809 óra
Öregednek a mezőgazdasági termelők. A gazdaságok átadása azonban mégsem pörög fel. Vajon miért? Miért nem akarnak a fiatalok mezőgazdásznak menni? Ez azért fontos, mert akkor ki fogja megtermelni a mindennapi betevőnket? Mihálovits gazda ezen filozofál. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Sok mindenről nem lehet beszélni, elég lanyha a forgalom. Munkaerőtoborzás, avagy recruitment. Heuréka Élmény rovatunkban a szakma modernizációjáról, átalakulásáról beszélgetünk Kelliar Zsolttal a Talentuno társalapítójával, ügyvezetőjével és Balázsik Péter, társügyvezetővel. Kellenek-e egyátalán ilyen szolgáltatók? Mi lenne, ha bárki bekapcsolódhatna a munkaerőtoborzásba?
28/1/2019 • 0
Lengyelország és részvénymustra - 2019-01-2808 óra
Lengyelország. E hányattatott sorsú országba látogatunk a V4-ek közül utoljára. A szocializmus felbomlása után nehezen indult be a gazdaság, de aztán... Valóságos csoda, amit műveltek. Pedig még az adórendszerük sem túl vonzó. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) kis történelmi visszapillantás után megrajzolja Lengyelország gazdasági portréját. Ha jól megy a szekér, miért vannak állandóan balhék a lengyeleknél? Feledy Botond külpolitikai szakértőnk az ottani bel- és külpolitikai irányokat vázolja. Nemzetközi Részvénymustra Varjú Péterrel (Erste Befektetési Zrt.). Katar növelné a Deutsche Bankban meglévő részesedését, rá is fér. Siemens-Alstom házasság továbbra is napirenden.
28/1/2019 • 0
Kamatdöntések és Venezuela - 2019-01-2806 óra
A jelek szerint január végére beindul az élet az országban, ugyanis hallgatói sms cunami érkezik már kezdéskor hozzánk. Köszöntjük a Károlyokat, megemlékezünk a Canossa járásról, Sir Stanley Afrika kutató és Elijah Wood alias Frodó születésnapjáról. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle következik. Benne külön kitérünk a tűzoltók nehéz helyzetére, valamint egy új műsor ötlete is felmerül egy fogorvosokról szóló hír kapcsán. Kamatdöntő ülést tart az MNB a héten. A nem konvencionális eszközök területén lehetnek szigorítások. A Fed is kamatdöntő ülést tart. Kivárnak valószínűleg továbbra is. Kiderül az is, hogyan teljesít az euróövezet gazdasága. És akkor a brexit eheti műsoráról is beszámolunk. Heti makrogazdasági kitekintőnkben Kovács Mihály András (OTP Bank). Venezuela hónapok óta forrong. Mi folyik arra felé? Feledy Botond külpolitikai szakértővel keresünk válaszokat.
28/1/2019 • 0
Róma, tőzsde, Marrakesh - 2019-01-2509 óra
Római utazással kezdtük mai fapados rovatunkat, majd a szétültetés elleni védekezésre adott igen hasznos tanácsokat a Fapados Mester. A tőzsdék mai nyitásáról Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója adott kimerítő tájékoztatást. A műsor vége felé ejtettünk még pár szót a légitársaságok szétültetős módszeréről, konkrétan a Wizz Air rendszeréről. Maradék időnkben a hallgatói kérdések megválaszolásának adtunk teret. Marrakesh húsvét után, tavasszal Amalfi part, húsvét Nápoly, Göteborg nyáron, Edinburgh bármikor.
25/1/2019 • 0
Stablecoin, triatlon félig vakon - 2019-01-2508 óra
Az óra első felében a stablecoinokról beszélgettünk az Augmint alapítóival Szabó Károllyal és Petrovics Péterrel. Tisztáztuk az alapvető fogalmakat, aztán megvizsgáltuk, mivel is foglalkozik a cég. Ocelka Róbert, látássérült triatlonistával beszélgettünk mai Rekortán rovatunkban. Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor. Mikor kezdett sportolni? Hogyan edz? Ki segít neki? Hol tud futni? Mi a helyzet az úszással?
25/1/2019 • 0
Kábeltévé, GDPR, digitális fogyasztó - 2019-01-2506 óra
Minden Pálnak boldog névnapot kívántunk. Aztán beszámoltunk a tegnapi tőzsdei árakról, majd lapszemléztünk. Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával arról beszélgettünk, hogy bizonyos felmérések szerint a tévéelőfizetések árának 95%-a ablakon kidobott pénz, mivel egy csomó csatornát nem nézünk. Márkus Fannival, a KPMG Tóásó Legal Ügyvédi Iroda jogászával a Google-ra kiszabott 50 millió dolláros GDPR büntetésről beszélgettünk Adatgazda rovatunkban. Milyen a magyar digitális fogyasztó? Felmérte a Gfk, már hetedszer. Az eredményet Bacher Jánossal, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatójával elemeztük.
25/1/2019 • 0
Az Év Söre és digitális egészségügy - 2019-01-2409 óra
Idén is megvolt az Év Söre szavazás. IPA kategóriában egy kis szentesi főzde nyert. NOPQ gasztronómiai rovatunkban Kiss Dániel (Zentus Sörfőzde) mesél az indulásról, a piacról, a nehézségekről és sikerekről. Na persze a verbális sörkóstolás sem maradhat el! Varga Botond (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. IT rovatunk fókuszában a digitális egészségügy. Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetője elmeséli mi az a Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér? Hogyan működik? Mik a tapasztalatok? Hova fejlődhet?
24/1/2019 • 0
Google adóvarázslat, autóipari hírmorzsák és Tesla ügyek - 2019-01-2408 óra
Milliárd eurókat utaztat a Google Hollandia és a Bermudák között. Pedig korábban Írország kapott egy hasonló manőver miatt sokmilliárd eurós bírságot. Közben persze Brüsszel gőzerővel dolgozik azon, hogy a tech óriások ne tehessenek többé ilyet. És persze Magyarországon is vannak törekvések egy hasonló szabályozás megalkotására. Pénzügyekről Kristálytisztán rovatunkban Magyar Csaba (Crystal Worldwide) tárja fel a hátteret. Két ősi rivális, a Mercedes és BMW összefog? Önvezető autókat gyárt egy német konglomerátum a Volkswagen, a BMW és a Mercedes részvételével? 100 tüdőgyógyász mondja, hogy a szálló por egészségügyi hatásait rosszul értelmezték? Sebességkorlátozás a német autópályákon? Ezekről beszél Várkonyi Gábor, Futómű rovatunk állandó szakértője. A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.). Az étlapon pedig: Tesla és Deutsche Bank.
24/1/2019 • 0
Épülő gigabank és álközjegyzők - 2019-01-2406 óra
Timót napján nagy Frigyes és Hadrianus császár születésnapján jelentkezünk. Például tőzsdei összefoglalóval és lapszemlével. Aztán kis bankszakma. A hírek szerint 3 bankot boronálna egybe az állam, valódi OTP riválist hozva létre. Csabai Károlyt (mfor.hu) faggatjuk, mit lehet tudni a Takarékbank, Budapestbank, MKB Bank házasságról? Négyzetméter ingatlanpiaci rovatunkban egy komoly figyelmeztetés! Álközjegyzők bevetésével vernek át gyanútlan ingatlanvásárlókat a csalók. A mikrofonnál Rák Viktor, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi irodavezető-helyettese segít abban, hogyan kerüljük el az átverést?
24/1/2019 • 0
Lakáspiac, tőzsdenyitás, cigicsikk - 2019-01-2309 óra
Azzal foglalkoztunk az óra elején, hogy kiugró emelkedéssel nyitotta az évet a lakáspiac: a kereslet jelentősen erősödött az eladó és a kiadó lakásoknál egyaránt. A tőzsdenyitás Vavrek Zsoltnak jutott, aki lakossági üzletág vezető az Equilornál. Szuperzöld rovatunkban meghírdettük a csikkmentes februárt. A kezdeményezésről Szebenyi Péterrel, a JÖN Alapítvány elnökével beszélgettünk.
23/1/2019 • 0
Brexit, Jim Cramer, interneten rendelt kaják - 2019-01-2308 óra
Az óra elején Márvány Zsoltot, a CIB Bank treasury sales vezetőjét hívtuk, hogy a brexit egyre
csökkenő eséléyről kérdezzük, miközben virtuálisan vállonveregettük, hiszen ő már jó ideje azon a
véleményen van, hogy az egészből nem lesz semmi. Ezután Gede kolléga nem átallotta kicsit helyre
tenni a méltán népszerű pénzügyi megmondó embert és showmant, Jim Cramert. Aranyköpés rovatunkban
Stendhalt idéztük, majd Kispál Edittel, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének
szóvivőjével beszélgettünk az interneten rendelt élelmiszerek visszaküldhetőségéről (a vonalban,
illetve az adáslebonyolító rendszerben keletkezett hiba miatt a beszélgetés vége elveszett).
23/1/2019 • 0
Üres kiflik, OTT-ONE, közbeszerzés - 2019-01-2306 óra
A Rajmundokat köszöntöttük, majd morogtuk kicsit a gázművek óra leolvasási szokásai és az üres, levegős kiflik miatt. Tőzsdei összefoglaló jött, majd beszélgetés Bucsky Péterrel, a G7.hu újságírójával az OTT-ONE nevű tőzsdei cégről. Lapszemléztük, aztán a vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatos közbeszerzésekről beszélgettünk Papadimitropulosz Alexszel, a Via Credit ügyvezetőjével a KKV rovatunkban.
23/1/2019 • 0
Mesél a múlt és a Vajna-hagyaték - 2019-01-2209 óra
Raszputyin. Sokak szerint jelentős mértékben járult hozzá a cári Oroszország bukásához. 150 éve született az ellentmondásos figura. Katona Csaba Mesél a múlt rovatunkban az ő alakját eleveníti fel. Megdöbbentő dolgokat hallhatunk. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Bizonytalanság és negatív hangulat jellemzi a börzéket. A napunkban hunyt el Andy Vajna filmproducer. Kultmogul rovatunkban filmes hagyatékát vesszük számba Dudás Viktor filmszakértővel.
22/1/2019 • 0
Merre tovább Corvinus és merre tovább pénzpiaci alapok? - 2019-01-2208 óra
Idén júliustól alapítványi formában működik a Budapesti Corvinus Egyetem. De felvételizni nemsokára kell. Mit kell tudni erről? Milyen változások lesznek az egyetem életében? Milyen diplomát kap az aki most nyer felvételt oda? Egy csomó kérdést szegezünk Dr. Pavlik Líviának a Corvinus kancellárjának. Kis kanyar az idegesítő szavak, kifejezések, szóhasználat világába, aztán búcsúzunk. Alaposan lecsökken a pénzpiaci alapok száma. De vajon miért? Mi lesz helyettük? Árgyelán Ágnes (portfolio.hu) tart gyorstalpalót.
22/1/2019 • 0
Irattár és kriptodevizák - 2019-01-2206 óra
Vincézünk kissé, hogy jó legyen az idei bortermés. Név- és születésnaposok köszöntése, tőzsdei összefoglaló és lapszemle a sorrend ezek után. Felmerül, hogy mely szavak azok, melyek bántják valamiért a fülünket. Nordmann, olcsóbbodik és kösszenytű a terítéken. 50 évig kell őrizni a munkaügyi papírokat. Hogy mi? Dr. Borsy János Mátyás, a MAZARS jogi irodájaként működő Borsy Ügyvédi Iroda vezető partnere kifejti a kérdést. Meghekkelt kriptotőzsde, kenyérvásárlás bitcoinért az USA-ban és a davosi világgazdasági fórumon is téma a blockchain technológia. Ezekről mesél Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.)
22/1/2019 • 0
Almakrízis és kvantuminformatika - 2019-01-2109 óra
Pofon az almatermelőknek. Ezt írja az újság. Mihálovits gazda meglepődik. Télen? Hát a gyümölcs már régen le van szedve! Gyorsan gondol egyet és felhívja Apáti Ferencet (FrutiVeB), hogy megoldja a talányt. Meglepő választ kapunk a kérdésre. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) jön a tőzsdenyitással. Nem jó a hangulat, pedig nem lesz ma nyitva Amerika. Vagy talán éppen azért? Heuréka Élmény rovatunkban sokrétű beszélgetést folytatunk Szalay Kristóffal (Turbine.ai). Biotechnológia, sejtek működésének számítógépes szimuláció és egy kis kvantuminformatika.
21/1/2019 • 0
Csehország és vasúti házasság - 2019-01-2108 óra
Csehország mindig is Európa egyik ipari központja volt. Számukra Szlovákia teher volt, a szétválás után lendületet is kaptak. A szocialista rendszer felbomlása után is megőrizték a nehéziparukat. GDP-jük jóval magasabb a miénknél. Nem volt igény nagy adócsökkentésre a befektetők odacsalogatásához. Társasági adó 19 százalék, de van kedvezmény hozzá. Forrásadót levonnak az osztalék után, 15 százalék. Akárcsak az egykulcsos szja. 21 százalékos az áfa. Milliárdos pártelnökök, sok apró párt, turbulens belpolitika. Ez is Csehország. Meg némi EU szkepticizmus, Huawei botrány és egy Kína barát államfő. A cseh gazdaságról Gerendy Zoltán (BDO Magyarország), a politikáról pedig Feledy Botond mesél Adóvilág rovatunkban. Nemzetközi részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Vasúti részlegét házasította volna az Alstom és a Siemens, de az EU nem akarja ezt. Profitwarning volt a Ryanairnél. Csökkentek az eredményvárakozásait. Négy hónapon belül másodszor. Tesla. Leépíti dolgozói 7 százalékát. Netflix is esett, pedig nem volt rossz a gyorsjelentése.
21/1/2019 • 0
Postai díjemelések és német hangulatindexek - 2019-01-2106 óra
Szupervérfarkasholdfogyatkozás és az év legdepressziósabb napja, a Blue Monday is van ma. Szerencsére Benny Hill születésnapját is ünnepelhetjük. Meg Kornai János közgazdászét. Piaci összefoglalót és lapszemlét ma is tartunk. Ébresztő témánkban pedig a postai áremelés hátterét vizsgáljuk Panulin Ildikóval (Magyar Posta Zrt.) A hét várható makrogazdasági eseményeit Eppich Győző (OTP Bank) világítja meg. Hetek óta találgat a világ, hogy megtorpant-e német gazdaság? A héten az elemzők és a gazdasági szereplők várakozásait összegző indexek újabb támpontot adnak. Az MNB kamatdöntő ülése is lesz a héten. Kérdés, hogy az alelnök nyilatkozatának megfelelően lesz-e szigorítás? Két érdekes hírt is megosztunk a blokk végén. Az egyik a német autópályákon bevezetendő sebességkorlátozásról szól, a másik pedig a kötelező turisztikai vendégadat szolgáltatásról.
21/1/2019 • 0
Kézipoggyász díjak, tőzsde, Kanári-szigetek, Ciprus - 2019-01-1809 óra
A Ryanair megváltozattta a kézicsomag díjakat, vagyis megemelte ezek árát. Ács mester próbafoglalásainak tapasztalatain keresztül számolt be mai fapados rovatunkban a változásról. A tőzsdékről Vavrek Zsolt, lakossági üzletág igazgató adott helyeztjelentést. A feles hírek utáni részben is utazási témáink voltak. Például az, hogy a Laudamotion játatait is üzemeltető Ryanair különbséget tesz a két légitársaság poggyászkezelési szabályzatában. De szó volt a Kanári-szigetekre vivő kompról, vagy arról, hogy mikor kell jegyet venni egy márciusi ciprusi utazáshoz, görög szigetekről és még egy csomó fontos, hasznos dologról.
18/1/2019 • 0
Meló nyugdíj mellett, nyugdíjkötvény, vegán futó - 2019-01-1808 óra
Farkas András, a Nyugdíjguru járt nálunk. Alapvetően a nyugdíj melletti munkavégzés volt a témánk, de beszélgettünk sok, a nyugdíjat érintő kérdésről. Például a tervezett nyugdíjkötvényről. Beda Szabolcs nyert 50 km-es OB-t és Szenior Maraton Európa- és Világbajnoki címe is van. Tavaly 3. lett a Spar Maratonon (egyben OB), illetve 2. helyen végzett a Terep Ultra OB-n (85 km, 3000 m szint). Mindamellett hetedik éve vegán. Rekortán futó rovatunkban arról beszélgettünk vele, hogyan elégíti ki szervezete fehérjeszükségletét, mit és mennyit eszik, milyen rövidtávú céljai vannak.
18/1/2019 • 0
Adatszivárgás és forint - 2019-01-1806 óra
Éljenek a Piroskák, a tőzsdék és a lapok. Brutális adatszivárgás történt, százmilliós nagyságrendben kerültek ki jelszavak. Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. alapító vezérigazgatójával néztünk a dolgo mögé és kerestünk megoldásokat. Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője segítségével az elmúl napok forint erősödésének hátterét vizsgáltuk és próbáltuk kitalálni, mi lesz a folytatás.
18/1/2019 • 0
Gourmet, gourmand, Google Translate - 2019-01-1709 óra
NOPQ gasztro rovatunkban egy hallgatói komment kapcsán néztünk utána két kifejezésnek. Gourmet vagy Gourmand? Mindegy, vagy nem mindegy? Melyik mit jelent? Kántor kolléga kutakodott. A tőzsdenyitásban Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője segített, kiderült, hogyan nyitott a BÉT, és mi a szitu a forinttal. IT-rovatunkban a Google Translate újdonságairól számolt be Bátky Zoltán a PC World Online főszerkesztője. Egyre jobban működik a szolgáltatás, plusz funkciókat is kapott.
17/1/2019 • 0
VW, Ford, önvezetés - 2019-01-1708 óra
Futómű rovatunkban a Detroitban bejelentett VW-Ford globális együttműködés volt indító témánk, a stúdióban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk próbálta szemléltetni ennek jelentőségét az autópiacra. Aztán az önvezető autózásig is eljutottunk, amit parázs vita kísért. Majd, Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője jött a nemzetközi mustrával, amelyben a Deutsche Bank és Kommerzbank, illetve a Tesla híreit hozta.
17/1/2019 • 0
Infláció, szigorítás, 3-as metró - 2019-01-1706 óra
Vidám kispéntekkel indult a nap, még Theresa May is megúszta, pedig nem sokon múlt. A szokásos körük - tőzsdei összefoglaló, lapszemle - után azzal foglalkoztunk, amit Nagy Márton MNB alelnök mondott, azazhogy szigorításba kezdhet a jegybank. Na de ezt mire fel? Infláció, maginfláció, hogy állnak ezek? Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője mondta el. Na és a 3-as metró meghosszabbítása az ingatlanpiacon mit hozhat? Ezt pedig Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője kommentálta.
17/1/2019 • 0
Foci, napi csata, méreg - 2019-01-1609 óra
Egy kis focistatisztikával kezdtünk, klubok és játékosok értéke, sorrendje, de belefért egy napi csata is, a második világháború egyik legtöbb magyar áldozatot követelő ütközetével. Majd, Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, milyen állapotok uralkodnak a devizapiacon. Valódi morgós szerdai zöld rovatot is sikerült telepíteni: a Greenpeace által kiperelt méreg adatok alapján elmondható, hogy cseppet sem rózsás a helyzet Garé és Hidas térségében. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője hívta fel a figyelmet a brutális szituációra.
16/1/2019 • 0
Infiniti, Mikszáth, AerinX - 2019-01-1608 óra
A stúdióban vendégünk volt Rozman Árpád, az Infiniti Center Budapest márkaigazgatója, akitől többek között a márkaépítést, eladásokat, pozicionálást, modelloffenzívát érdeklődtük meg. Benéztünk az Infiniti motorháztetője alá. Aranyköpés után pedig egy izgalmas hazai startup került terítékre: a magyar kiterjesztett valóság megoldás segíthet a légikatasztrófák megelőzésében. Az AerinX sztroriról Hanyecz Imre, társalapitó, kommunikációs vezető beszélt.
16/1/2019 • 0
Morgásszerű, Brexit-szavazás, kkv-k - 2019-01-1606 óra
Mérsékelt morgással és vegyesen teljesítő tőzsdékkel kezdtük a napot, na meg a Gusztávok és Ahmedek felköszöntésével. Csak ezt követően került sor a lapszemlére, majd nekifogtunk a tegnapi brit alsóházi Brexit-szavazás eredményeinek elemzését. Ebben segített nekünk dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő. Aztán, az ist megnéztük, hogy mire számítanak a kkv-k 2019-ben. Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője ismertette a legfrissebb kkv bizalmi indexet.
16/1/2019 • 0
Palach és a mérgező könyv - 2019-01-1509 óra
50 éve felgyújtotta magát egy cseh fiatalember. Jan Palach ezzel tiltakozott a Prágai Tavasz eltiprása ellen. Magyar követői is voltak. Róluk beszélgetünk Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történésszel. A kínaiak, akár adócsökkentésre is hajlandók. Ennyi elég a tőzsdei erősödéshez. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Felhívja a figyelmet, hogy ma brexit szavazás borzolhatja a kedélyeket? Mérgező könyv? Ez nem csak Umberto Eco képzeletének szüleménye? Tényleg létezik? Kultmogul rovatunkban Borbély Zsuzsa (Fidelio) fellebbenti a fátylat a rejtélyről.
15/1/2019 • 0
Brexit, kínai lassulás, feltörekvő piaci gubancok - 2019-01-1508 óra
Nem jönnek jó hírek a világból. Vita az amerikai költségvetésről. Kína gazdasága lassul. Németország a recesszió közelében tangózik. Van kereskedelmi hábor ú és "rendes" háború is. A Brexit szavazás is pont ma van. Ki tudja, mi lesz az oroszokkal? Törökország gazdasága sincs jó bőrben. Ideje hát megnézni, mi folyik a kulisszák mögött és hogy mindebből mi csapódik majd le a pénz- és tőkepiacokon? Fogadtunk hát egy értő kalauzt. Kiss Móni a Világgazdaság tőzsdei rovatának szerkesztőjével beszélgetünk egy jót.
15/1/2019 • 0
Előttünk a román bérek és Ethereum hekkelés - 2019-01-1506 óra
Loránd és Lóránt. Ők a névnaposok. Moliére, Martin Luther King és Teller Ede. Ők pedig a mai születésnaposaink. Megemlékezünk még I. Erzsébet koronázásáról és a svájci frank árfolyamküszöb 2015-ös eltörlése nyomán feltámadó devizapiaci őrületről. Gyors tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Már a románok is jobban keresnek nálunk? Mit ér a régióban a magyar fizetés? Kasnyik Márton (G7.hu) mesél elgondolkodtató dolgokat. Az okokról is. Kis vita is támad ebből a hallgatók körben. Aztán elmélkedünk a karácsonyfák sorsáról, majd jelentkezik Kriptopedia rovatunk. Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) az Ethereum Classic elleni 51 százalékos támadás részleteit eleveníti fel. A bitcoin kapcsán pedig beemeli a köztudatba a Bart Simpson alakzatot.
15/1/2019 • 0
A haszonállat tartás jövője és 3d nyomtatás - 2019-01-1409 óra
Az állattartás sokban hozzájárul a globális felmelegedéshez, ezért Nagy-Britanniában megadóztatnák. Ugyanitt felmerült, hogy bekameráznák a vágóhidakat, hogy az állatjóléti előírásokat betartassák. Hova vezet mindez? Mihálovits gazda elmélkedik erről, aminek nyomán persze fellángol a vegetáriánusok és a húsimádók személyeskedéstől sem mentes vitája. Esik a BUX, nem jó a hangulat - jelenti a tőzsdenyitásban Ritók Lajos (Equilor Zrt.). Elárulja ennek okait is. 3d nyomtatás. Óriási hype volt körülötte, aztán néma csend. De mi van most a technológiával? Heuréka Élmény rovatunkban Szabó Péter, a Freedee Printing Solutions technológiai vezetője mesél erről.
14/1/2019 • 0
Szlovákia és részvénymustra - 2019-01-1408 óra
Szlovákia. Ide látogatunk Adóvilág rovatunkban. Csakhogy a szél elviszi a hangot. Elnézést kérünk a technikai malőrért. Szóval Szlovákia. Erős iparral és euróval rendelkező ország. A sikereknek formabontó adórendszerrel ágyaztak meg. Minden 19 százalék volt az szja, az áfa és a társasági adó is. 10 százalék felett ugrott a GDP. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) felhívja a figyelmet, hogy ez már csak emlék. Egy újságíró meggyilkolása pedig a közéletet formálta át északi szomszédunknál. A független jelöltek és a kis pártok megerősödtek, Fico pedig kivonult a politikából. Külpolitikailag aktívak maradtak. Aggódnak Ukrajna miatt, bár a közvélemény NATO szkeptikus. Feledy Botond külpolitikai szakértő vázolja Szlovákia fő politikai irányvonalait. A Nemzetközi Részvénymustrában Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.). Kína elég rossz kereskedelmi adatokat közölt. Az export például 4 százalékkal csökkent. A Daimler kínai tulajdonosa tartja a 10 százalékos részét, pedig a részvény árfolyam feleződött az elmúlt hónapokban.
14/1/2019 • 0
Német recesszió és brexit szavazás - 2019-01-1406 óra
Langymeleg tavaszias reggelen a Bódogokat nevük napján, Albert Schweitzert, Nagy Ferót és Szilágyi Áront a születésnapján köszöntjük. 1301-ben meg pont ezen a napon halt ki az Árpád ház. Tőzsdei összefoglaló persze ma is van, miként lapszemle is. Aztán kis huhogás. Németország recesszió felé halad. Aggódjunk mi is? Pogátsa Zoltán közgazdász (Nyugat-Magyarországi Egyetem) nem nyugtat meg. Mozgalmas hetünk lesz. Brexit szavazás, amerikai költségvetési haccacáré és nem mellesleg magyar infláció. Tardos Gergely (OTP Bank) vázolja a lehetséges forgatókönyveket. Aztán mi jövünk. Kántor kolléga az erősödő német-francia szövetségről szóló híreket osztja meg, Mihálovits kolléga a tranzakciós illeték csökkentésének banki fogadtatásáról mesél.
14/1/2019 • 0
WOW air, tőzsdenyitás, olcsó repjegyek - 2019-01-1109 óra
Fapados rovatunkban az utazási infók előtt egy légitársaság üzleti modelljét boncolgattuk. Ez az izlandi WOW Air volt, de az Iclandair is szóba került és a légitársaságok egyik lagnagyobb befektetője az Indigo Partners is. Mindez egy kötvénykibocsátás részleteire felfűzve. Ezután a hallgatók kaptak lehetőséget. Jöttek kérdések moszkvai, lisszaboni utazáshoz, a Mester meg válaszolt. A tőzsde nyitását követő első fél óra eseményeiről Vavrek Zsolt, lakossági üzletág-igazgató számolt be. A műsor végére tovább folytattuk a hallgatói igények kiszolgálását és kérdésekre válaszolva további utazási tippeket adtunk.
11/1/2019 • 0
Terjeszkedő Starschema, futás télen - 2019-01-1108 óra
Az óra elején Csillag Péterrel, a Starschema cégalapítójával beszélgettünk. A legnagyobb magyar big data cég lendületesen terjeszkedik az USA-ban, miközben itthon erőteljesen nyomul. Mi a titkuk? Hogyan csinálják? Mekkorára nőhetnek és mi a cél? Az óra második felében egy kis téli felkészítést tartottunk futóknak. Egész pontosan Lóricz Olivér (Coacholi), állóképesség specialista edző, akivel a rekortán futó rovatban beszélgettünk.
11/1/2019 • 0
Dinamó, USA költségvetés, blockchain hekkelés - 2019-01-1106 óra
Megköszöntöttük az Ágotákat és megemlékeztünk Jedlik Ányosról, aki ezen a napon született 1800-ban.
Róla eszünkbe jutott a dinamó, amiről meg pár biciklis történet is előkerült a múltból. Aztán ránéztünk a tegnapi árfolyamokra, majd lapszemlét tartottunk. Ezután Móró Tamást, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégáját hívtuk. Megkérdeztük, mi folyik az USA-ban? Elszálló hiány, költségvetési leállás, kilátásba helyezett leminősítés.Ezt követően arról volt szó, hogy mit hozott az újév a blockchain világában? Hekkelést biztos. Székely Andrással, a KPMG tanácsadójával beszélgettünk a blockchain technológia és a kriptodevizák jövőjéről.
11/1/2019 • 0
Stefánia, fasírt és CES - 2019-01-1009 óra
Miért Stefánia a vagdalt, miért vagdalt és miért fasírt? És miért, és hogyan kell bele tojást tenni? Kántor kolléga foglalta össze a tudnivalókat NOPQ rovatunkban. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője pedig azt mondta el, milyen nyitás volt a tőzsdén. IT rovatunkban a Las Vegas-i CES-szel foglalkoztunk, Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója mondta el a legfrissebb érdekességeket.
10/1/2019 • 0
Toyota, Lexus, alternatív meghajtás - 2019-01-1008 óra
Hogy állunk az alternatív meghajtásokkal? Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi pr igazgatója járt nálunk a stúdióban, beszélt eladási számokról, tervekről és alternatív meghajtásról. Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk szerint az ADR német adó dokumentumfilmje is azt bizonyítja, hogy műbalhé van a dízel körül. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Deutsche Bank és az Osram, illetve az autóipar híreit hozta.
10/1/2019 • 0
Online számlázás és albérletpiac - 2019-01-1006 óra
Egy kis csütörtöki havas morgás belefért a kezdésbe, mert a hallgatók is ilyen üzeneteket írtak. De hamar átlendültünk, és érdekes eseményekről, híres születésnaposokról adtunk számot. Majd arról, hogy bejött az online számlázás az államnak. Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője bontotta ki a témát. Új korszak az albérletek piacán? Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint igen.
10/1/2019 • 0
Kajahu, tőzsdenyitás, foltos szalamandra - 2019-01-0909 óra
Továbbra is a stúdióban maradt velünk Rózsa Balázs, a Cyberg Nyrt. vezérigazgatója és Szabó Erik, a Cyberg Nyrt. vezérigazgató helyettese és folytattuk beszélgetésünket a Kajahu sztoriról. Aztán, Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág-igazgatója mondta el, milyen helyzet alakult ki a Budapesti Értéktőzsdén nyitás után. Az év kétéltűje lett a foltos szalamandra. Környezetvédelmi rovatunkban Halpern Bálint, a Magyar Madártani Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának titkára mesélt erről az állatkáról.
9/1/2019 • 0
Lakossági állampapír és Kajahu - 2019-01-0908 óra
Állampapír vásárlásra buzdít és ösztökél a kormányzat - a lakossággal finanszíroznák az államadósságot? Sikerülhet ez? Beke Károly, a Portfolio.hu elemzője mondta el. Majd, IT-s gasztro cég a budapesti tőzsdén - a Kajahu sztoriról Rózsa Balázs, a Cyberg Nyrt. vezérigazgatója és Szabó Erik, a Cyberg Nyrt. vezérigazgató helyettese beszéltek.
9/1/2019 • 0
Morgás, e-kárbejelentő, zöld net - 2019-01-0906 óra
Morgós páros a stúdióban, elmaradhatatlan a morgós szerda. Némi gátja volt a morgásnak az, hogy az amerikai piacok megint pluszban zártak, de ezzel sikerült megküzdeni. Nagy újítás van az autós baleseteknél: örökre elfelejthetjük a kék-sárga nyomtatványt! Az e-kárbejelentésről Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője beszélt. KKV rovatunk után pedig Szomolányi Katalin, Magyar Telekom Vállalati fenntarthatósági központ vezetője mondta el, miért is fontos a zöld net, méghozzá karbonsemleges cégtől.
9/1/2019 • 0
Teddy és Golden Globe - 2019-01-0809 óra
100 éve hunyt el Theodore Roosvelt, az egyik legkeményebb amerikai elnök. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész ebből az alkalomból róla beszél. Meglep bennünket azzal, hogy az elnök hány szálon kötődött a magyarokhoz. Buró Szilárd (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nem valami acélos a pesti börze ma reggel. Hiába, sok a kockázat. Több meglepetést hozott az idei Gloden Globe díjkiosztó. Kultmogul rovatunkban ezeket idézi fel Dudás Viktor filmszakértő.
8/1/2019 • 0
Haderőreform és légi környezetszennyezés - 2019-01-0808 óra
Zsinórban jönnek a hírek arról, milyen új felszerelést kapnak a magyar katonák. Repülők, helikopterek, tankok, lövegek, kézifegyverek. Dübörög a haderőreform. De álljunk meg egy pillanatra és vizsgáljuk meg, mennyire jó döntések ezek? Segítségül hívjuk ebben Kovács Gyula, nyugalmazott alezredest, katonai szakértőt. Érdekes, sok vitát kiváltó beszélgetést folytattunk. A repülés egyre jobban terheli a környezetet - jött a hír. Egyre több az utas, egyre több a gép a levegőben. Mit lehet ezzel kezdeni? Ács kolléga véleményét ismerhetjük meg, de vita persze itt is van.
8/1/2019 • 0
Tranzakciós illeték és bitcoin szabadság - 2019-01-0806 óra
Gyöngyvér napján Elvisre, David Bowiera és Stephen Hawkingra is megemlékezünk a születésnapjukon. Jó kis tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Tegnapra ígértük, ma végre teljesül. Tranzakciós illeték. Csökken. De miért? Nagy László Nándor (Világgazdaság) megfejti. A bitcoinra sokféleképpen tekint a közvélemény. De a szabadság eszközeként kevesen. Pedig Venezuelában pont ezt a célt szolgálja. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) erről mesél.
8/1/2019 • 0
Tejáfa és technológiai trendek - 2019-01-0709 óra
Január elejétől csökkent az UHT és az ESL tejek ára. Mihálovits gazda rovatunkban dekódoljuk a két kifejezést és megvizsgáljuk, hogy ettől olcsóbb lesz-e a tej a boltban? Kalauzunk Istvánfalvi Miklós (Tej Terméktanács). Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, méghozzá jó hangulatban. Azaz tovább tart a pénteken megkezdett erősödés. 3d nyomtatás, blockchain technológia, kvantumszámítógép, robotok. Valószínűleg ezen technológiák elterjedésére számíthatunk ki 2019-ben. Heuréka Élmény rovatunkban Frankó Csuba Deával (Spark fellow) beszélgettünk.
7/1/2019 • 0
Brexit gyorstalpaló és részvénymustra - 2019-01-0708 óra
Hogy kerültek a britek az EU-ba? Hányszor akartak már kilépni? Mikor döntöttek a kilépésről? Mi történt azóta? Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) válaszol a kérdésekre. Kiderül, milyen gazdasági feltételekkel lépnek ki a közösségből. Mi lesz például a nagyívű adócsökkentési tervekkel? Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). A Bayer 7 százalékot emelkedett, mert számára kedvező döntés született egy jogvitában, melyet még a Monsantohoz köthető. 5,8 eladással nőttek az autóeladások az USA-ban, a német gyártók vegyesen szerepeltek. A Bentley veszteséges, 2 év alatt össze kell kapnia magát. Az Apple eladásai akadoznak Kínában és egy szabadalmi per miatt Németországban is.
7/1/2019 • 0
Makrogazdaság és Hello Kitty - 2019-01-0706 óra
Az ortodox karácsony napján a madéfalvi veszedelemről, az SOS történetéről és az első propagandafilmről szólunk, majd köszöntjük a születésnapján Gerald Durrellt, Ganxsta Zolee-t és Lewis Hamiltont. Jó híreket hozunk a tőzsdéről és átolvassuk a lapokat. Apró technikai malőr után Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály (OTP Bank) hívja fel a figyelmet az életünket befolyásoló tényezőket. Például az európai kiskereskedelmi adatok megmondják, lassul-e a gazdaság? Aztán kiderül, milyen lesz az USA inflációja, ami a Fed kamatpolitikájára hathat. A világ legtöbb pénzt termelő animációs figurája Hello Kitty. A macskaszerű lény történetét elevenítjük fel.
7/1/2019 • 0
Lonely Planet legjobb úticélok, tőzsde - 2019-01-0409 óra
Fapados rovatunkat ma hallgatói kérésekkel, kérdésekkel kezdtük. Egész pontosan Izlandi utazást tervetünk a hallgatónak. A folytatásban a Lonely Planet legjobbnak ítélt úticéljait néztük át, részben. A tőzsdenyitáshoz próbáltunk szakértőt vadászni, de nem jött össze. Legalábbis külsős nem, mert éppen kéznél volt Csárt Máté, aki értő módon - bár az árfolyamokat mozgató aktuális hírek nélkül, levezényelte ezt a blokkot. A műsor végére is befért egy hallgatói kérdés, na meg a Lonely Planet listájának maradéka.
4/1/2019 • 0
2019-es tőkepiaci kilátások, idei futó tervek - 2019-01-0408 óra
Borzasztó 2018 után, mire számítsunk 2019-ben a tőkepiacokon? Hol lehet pénzt keresni? Mi vár az aranyra? Kiss Mónika, független tőkepiaci elemzővel beszélgettünk az idei tőkepiaci kilátásokról. Rekortán futó rovatunkban Ács kolléga panaszkodott egy kicsit. Egy 24 km-es szilveszteri versenyen Zalaegerszegen járt Gábor, ahol meglehetősen ízléstelen útvonal kijelöléssel találkozott, ami felbosszantotta. Ugyanakkor az eredménye láttán komoly fogadalmat tett 2019-re.
4/1/2019 • 0
Korda György, forint, projektmenedzsment - 2019-01-0406 óra
Leona és Titusz névnap van ma, valamint Korda György 80. születésnapja. A tőzsdék tegnap is
szakadtak. A lapokat átnéztük, aztán felhívtuk Kolba Miklóst, az ING Bank senior treasury
üzletkötőjét, hogy meghallgassuk a forintról alkotott véleményét, várakozásait 2019-re. Adatgazda
rovatunkban Kardos Zoltán, a KPMG IT tanácsadója adott tippeket arra vonatkozóan, hogy mit is kell
megfogadnia az új évben annak, aki a hagymányos helyett a jövőben virtuális projektmenedzsment
módszerekre szeretne áttérni.
4/1/2019 • 0
Bélflóra, rostok, hekkerek - 2019-01-0309 óra
NOPQ gasztro rovatunkban az évvégi dőzsölés után a bélflóra egészség és a rostok fogyasztásának fontosságáról beszéltünk: 30 rost naponta és virul az a bélflóra! A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt, majd IT rovatunkban az egyre fontosabb hekkerképzésekről beszéltünk, Magyarországon és világviszonylatban Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatójával.
3/1/2019 • 0
Elektromos autók, CO2-kibocsátás, adóbevételek - 2019-01-0308 óra
Futómű autós rovatunkban komoly témát hozott Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk. Arra próbált választ adni, hogy az egyre jobban elterjedő elektromos autózással milyen tervek alapján vélik pótolni a kormányzatok az elmaradó bevételeket, pl. az üzemanyagokba épített járulékok csökkenésével? Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az Apple és a Tesla legfrisebb híreit hozta.
3/1/2019 • 0
Szocho, ingatlanpiac 2019 - 2019-01-0306 óra
Az év második Millásreggelijének is nekifutottunk, kissé megfázva bár, de nem elgyötörve. Annak ellenére, hogy sokan még szabin vannak. Ébresztő témánkban rögtön egy érdekes céges témával kezdtünk: vajon vége az adócsökkentésnek, utoljára lesz kisebb a szocho? Ezt firtattuk Baka F. Zoltán, az mfor.hu szakújságírója segítségével. Négyzetméter ingatlan rovatunkban a Fidelity 2019-es ingatlanpiaci forgatókönyvét elemeztük, majd beharangztuk Futómű rovatunkat Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk segítségével.
3/1/2019 • 0
Madarak - 2019-01-0209 óra
Feledy Botond, külpolitikai szakértő még egy körre a vendégszeretetünket élvezte, mert szűkebb pátriánk és a közép-európai régió is sorra került. Ezt követően Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. online üzletágvezetője mondta el, hogy indult a BÉT első 2019-es kereskedési napja. Aztán, zöld rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogy hármas együttműködés indult a madármérgezések visszaszorításáért. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője mondta el, miért van erre szükség.
2/1/2019 • 0
Szép kilátások - 2019-01-0208 óra
A 2019-es kilátásaink cseppet sem jobbak, mint a tavalyiak voltak - durvuló kiberhadviselés, Trump tweetek, amerikai-kínai vámháború, Brexit, EU-választás és a többiek. Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő a stúdióban járt, háttéret adott, friss fejleményekről számolt be és elmondta, hogy mi várható 2019-ben a világban.
2/1/2019 • 0
Mérsékelt lendület - 2019-01-0206 óra
Mérsékelten morgósnak indult számunkra a 2019, nem nagy kedvvel látogattunk el a stúdióba az évet elkezdeni. Ennek ellenére derekasan helytálltunk, és azonnal egy érdekes témával kezdtünk: itt a legújabb magyar gazdaglista, új listavezetővel! Zsiborás Gergő, a Forbes Magazin főmunkatársa, a Forbes gazdaglistájának szerkesztője részletezte ezt. Néhány kkv hírt is összeszedtünk, és a tőzsdék és piacok éves számait is átnéztük.
2/1/2019 • 0
Szilveszteri műsor 3. - 2018-12-2809 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2018 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
28/12/2018 • 0
Szilveszteri műsor 2. - 2018-12-2808 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2018 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
28/12/2018 • 0
Szilveszteri műsor 1. - 2018-12-2806 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2018 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
28/12/2018 • 0
Bejglisztori és Huawei - 2018-12-2709 óra
NOPQ rovatunkban mi mással is foglalkoztunk volna, egy jó beiglimérgezés után, mint azzal, honnak is származik eme süteményünk? Valódi mulltikulti karácsonyi édességről van szó ugyanis, derült ki beigli gyorstalpalónkból. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, milyen irányok körvonalazódtak a kereskedés elején, majd IT-rovatunkban megnéztük, miért folyik hadjárat a kínai IT cégek ellen, ebben Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója segített.
27/12/2018 • 0
Évértéklés autós szemmel - 2018-12-2708 óra
Mivel csütörtökönként Futómű autós rovatunkkal szórakoztattuk a közt, Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnket arra kértük, foglalja össze, milyen volt az autóipar 2018-ban. Melyek voltak a nagy sztorik, milyen kilátásokkal kecsegtet 2019? Nemzetközi részvénymustránkban Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt.részvényelemzője beszélt az é végi tőzsdei trendekről, meg arról, hogy ilyen hangulatban mi várható.
27/12/2018 • 0
Bejglimámor és évértékelés - 2018-12-2706 óra
Bejglimámorban ébredtünk, alig sikerült elkúszni a stúdióig. Rövid beszámoló következett az elmúlt napok eseményeiből, vásárlói és tőzsdei szemmel egyaránt. Lapszemléztünk is, majd a stúdióban vendégül láttuk Sándorfi Balázs pénzügyi szakértőt, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjét. Első körben azt néztük meg, milyen volt 2018 kisbefektetői szemmel, majd azt is, hogy milyen volt 2018 az adósok szemével.
27/12/2018 • 0
Drónok, tőzsdenyitás, utazás - 2018-12-2109 óra
A drónos balhé után részben megnyitották London második legnagyobb repterét, a gatwickit. Mi még futottunk a témában egy kört fapados utazási rovatunkban, aminek a felkonfját ismét hallgatóink közül választott koszorús költönk adta (érdemes meghallgatni). Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója beszámolt nekünk a tőzsdék első félórai teljesítményéről. Bármilyen meglepő, a börzéken még pezseg az élet így az év végéhez közeledve is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a maradék időben még utazgattunk.
21/12/2018 • 0
Csapatkivonások, Suhanj!, heti visszapillantás - 2018-12-2108 óra
Nem sokkal azután, hogy az amerikai elnök a szíriai csapatkivonást bejelentette, kiderült, az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból is. A döntés hátteréről, lehetséges következményeiről dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel beszélgettünk. Rekortán futó rovatunkban bemutattuk a Suhanj! alapítványt, méghozzá az alapító Gusztos Péter segítségével. A hét izgalmas eseményeit Págyi Gergellyel, a CIB Bank szenior portfolió menedzserével néztük át. MNB kamatdöntés, FED kamatemelés és a román tőzsde irgalmatlan zakója került napirendre.
21/12/2018 • 0
Bankkártya díjak, ügyfélélmény, dollár - 2018-12-2106 óra
Ma ismét megköszöntöttük azokat, akiket tévedésből már tegnap is. Ránéztünk a tőzsdék tegnapi teljesítményeire (itt is becsúszott egy kis baki :). Az Európai Parlament és az Európai Tanács politikai megállapodást kötött az Európai Bizottság javaslatáról, amely következtében a határokon átívelő tranzakciók az egész Európai Unió területén olcsóbbá válhatnak, erről Homa Péterrel, a bankkartya.hu szerkesztőjével beszélgettünk. A karácsonyi ügyfélélmény hosszú távon meghatározza a kereskedők életét, de figyelembe veszik-e ezeket. Egy KPMG-s felmérésből kiderül. Müller Zsolttal, a KPMG retail tanácsadásért felelős igazgatójával beszélgettünk róla. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője devizarovatunkban a dollárról és a forintról alkotott elképzeléseit osztotta meg a hallgatókkal.
21/12/2018 • 0
Halreceptek, tőzsdenyitás, Google - 2018-12-2009 óra
NOPQ gasztro rovatunkban azoknak kedveztünk, akik halas étellel képzeték el a karácsonyt, de még nem tudják, mit ennének. Három nem hagyományos hal recepttel készült Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró tulajdonosa. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, hogyan nyitott a BÉT, majd IT rovatunkban Berei-Nagy Flóra, a Google CEE régió kommunikációs managere beszélt 2018 keresési trendjeiről.
20/12/2018 • 0
Futómű, kibocsátás, románok - 2018-12-2008 óra
Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk tett fel kérdéseket, fogalmazott meg kritikákat a vártnál is szigorúbb autógyártókkal szembeni co2 kibocsátási limitekről. Vajon Európa tényeg tudja mit csinál? Nemzetközi részvénymustránkban pedig Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője beszélt a Romániában kialakult helyzetről: fáj a bankoknak a különadó.
20/12/2018 • 0
Csütörtök, Fed, ingatlanév - 2018-12-2006 óra
Elnéztük egy nappal a kalendáriumot, ezért aztán a pénteki névnapokkal és évfordulókkal készültünk. Ennyire év vége van már? Igen. Az év utolsó nagy eseményét az amerkai jegybank, a Fed szolgáltatta. Kolba Miklós, az ING Bank szenior treasury üzletkötője a kamatdöntés hátteréről és vonzatairól beszélt. Aztán azt szakértettük meg, mi lehet a BUX sorsa a trendek függvényében, majd ingatlanos szempontból tartottunk évértékelőt, Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője foglalta össze az esztendőt.
20/12/2018 • 0
Álkandalló, Fed, papírhulladék - 2018-12-1909 óra
Nem vicc, komoly, de mi mégis nevetünk - olyan levél érkezett postaládánkba, hogy a fal adta a másikat. Kinek ne jutna eszébe átalakítani a nappalit karácsony előtt, hogy a fenyő tökéletes háttér előtt álljon? Pláne, álkandallót építeni. Na ugye. A tőzsdenyitásban Vavrek Zsolt, az Equilor Zrt. lakossági üzletág igazgatóje számolt be, utána pedig azt beszéltük meg Sípos Katalinnal, a WWF Magyarország igazgatójával, hogy hogyan NE csomagoljunk karácsonykor?
19/12/2018 • 0
Digitális átállás és hajtható mobil - 2018-12-1908 óra
A digitális átállás az OTP Ingatlanpont számára is fontos és érdekes folyamat volt. Hogy milyen digitalizációs fejlesztések és szolgáltatások vannak, illetve, hogy ezek hogyan zajlottak, zajlanak le, erről beszéltünk dr. Hartlieb Balázssal, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezetőjével. Azt pedig, hogy mennyire életképesek a széthajtható mobilok, Bátky Zoltán, a PCWorld.hu főszerkesztője szakértette meg. Igen, ő az a Bátky Zoltán, és énekelni is tud, mint később kiderült.
19/12/2018 • 0
Köd, Brüsszel, kkv - 2018-12-1906 óra
Akkor sem morgunk, ha morgós szerda van, na. Csak azért sem. Bár a ködben kivilágítatlanúl haladók közel olyan rosszak, mint a városban ködlámpázók. És elég cudar idők járnak az autógyártókra is, Brüsszel beszigorított. Várkonyi Gábor, autópiaci szakértőnk azt is elmondta, ez miért nem jó. Martinovic Boris , a Mastercard kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója pedig a társaság kkv kutatásának eredményeiről számolt be.
19/12/2018 • 0
Petőfi Zoltán és magyar filmes siker - 2018-12-1809 óra
Petőfi Zoltán. Petőfi Sándor fia. Mindent elmondtunk ezzel. Az apa emléke nyomasztotta a fiút és meghatározta a sorsát. Katona Csaba történész eleveníti fel a 170 évvel született "Zoltánka" alakját. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A hangulat nem jó. Kultmogul rovatunkban egy újabb magyar filmes sikerről. A Még egy nap élet című animációs film, az angolai polgárháborút dolgozza fel. Lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre. A munkában részt vevő Puppetworks ügyvezetője, Ambrus Ferenc mesél arról, milyen munkát végeztek és hogyan kerültek a projektbe?
18/12/2018 • 0
Centrál Kávéház és e-sportolók - 2018-12-1808 óra
Új tulajdonoshoz került a nagy múltú Centrál Kávéház. De mi fog változni? Változni fog-e valami egyátalán? Fekete Gábor pr- és marketingvezetővel beszélgettünk az új tulajdonosok szerelem projektjéről, Benedict tojásról, csendes és zajos bulikról, Tripadvisor stratégiáról. E-sportról szólunk Piros Pirula rovatunkban. Már pszichológiai felkészítésben is részesülnek. De máshogy mint a hagyományos sportolók? Meghatározza-e egy e-sportoló karakterét az a játék, amivel játszik? Dr. Csukonyi Csilla szakpszichológus (DEAC Hackers e-sport szakosztály) válaszol.
18/12/2018 • 0
Lemaradó magyar cégek és mozgolódó bitcoin - 2018-12-1806 óra
Nagy vállalással kezdődik a műsor: Mihálovits kolléga több teret ad Ács kollégának. Ő azonban nem kér belőle. Így az Augusztákat nevük napján és Brad Pittet születésnapján csak kutyafuttában köszöntjük. Hírt adunk a tegnapi nem túl jó tőzsdei kereskedési napról. Lapszemle is van, majd ébresztőként Kasnyik Mártonnal (G7.hu) megtárgyaljuk, hogy miért vannak elképesztő lemaradásban a magyar vállalkozások, még az ország határain belül is? Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) egy bitcoin mini rallyról számol be. Meg arról, hogy bár temetik a kriptodevizákat, ám valahogy mindenki készül üzletelni velük. Erre utal, hogy lesz kriptodeviza kereskedés a második legnagyobb német tőzsdén!
18/12/2018 • 0
Agrárembargó és városbelgyógyászat - 2018-12-1709 óra
Dúl az USA-Kína kereskedelmi háború és az EU is szankciókkal bünteti Oroszországot. Mindkét háborúban fontos front az agrártermékek piacáé. A múltban is volt már kereskedelmi háború. Elég fontos következményei lettek a világ mezőgazdaságára: átrendeződtek a viszonyok, nem is kicsit. Ugyanilyen hatása tud lenni a fogyasztói szokások megváltozásának. Mihálovits gazda rovatunkban ezzel a témával foglalkozunk. Alacsony forgalomban eseget a budapesti tőzsde- jelenti Ritók Lajos (Equilor Zrt.) és vázolja a részleteket is. Heuréka Élmény rovatunkban a városbelgyógyászat témakörét hozzuk terítékre. Kenyeres István vegyészmérnök, biotechnológus vezet be bennünket ebbe az érdekes világba.
17/12/2018 • 0
Szlovénia és hintőpor gate - 2018-12-1708 óra
Szlovénia lehetett volna Közép-Kelet-Európa Svájca. El is indultak ebbe az irányba. 2008-ban azonban történt valami. Már csaknem lenullázták akkori eredményeiket. Balkanizálódni kezdett a belpolitikai élet, dülöngél a gazdaság. Magasak az adók is például. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán adótanácsadó (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő vezet el minket Szlovéniába. Nemzetközi Részvénymustra Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.) vezetésével. Baj van a Johnson&Johnson házatáján. Azbeszt volt a hintőporban és tudtak is róla. Hosszabb távú hatása lehet az ügynek, óvatosan a részvényekkel! Autóipar. Novemberben sem állt fel az ágazat Európában. 8 százalékkal estek az eladások. Kínában is komoly visszaesést mértek az autópiacon.
17/12/2018 • 0
Túlóratörvény, kamatdöntések hete és a dollár éve - 2018-12-1706 óra
Erősen kezdünk, mert egyből a közepébe csapunk. Most akkor mi a baj a túlóratörvénnyel? Kiss Ambrust, a Policy Agenda vezető elemzőjét kérdezzük. Aztán minden visszazökken a megszokott kerékvágásba: ünnepeljük a Lázárokat, a Wrigth fivérek repülését és Bill Pullman születésnapját. Van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is persze. Kamatdöntések hete lesz a mostani - hívja fel a figyelmet Tardos Gergely (OTP Bank). A Heti Kitekintő rovatban kiderül, léphet-e a Magyar Nemzeti Bank? Amerikában a Fed emelni fog, az lenne a meglepő, ha nem tenné. Az a kérdés, hogy hol lesz az egyensúly? A magyar fizetési mérlegről is jön ki adat a héten. Mi történt idén a devizapiacon? A dollár éve volt - sommázza Pleschinger Gyula (MKB Bank). De érdekes, hogy a japán jen és a svájci frank sem húzott rosszul 2018-ban. Az összefoglalóba belopózik az albán lek is.
17/12/2018 • 0
Fapadozás és sokkoló pulóverek - 2018-12-1409 óra
Ha péntek, akkor fapados rovat. Természetesen. Ács kolléga az eilat-i sivatagi futással kezd, majd egy apa-fia utazással folytatja. Egy-egy nap Lisszabonban és Londonban. Természetesen nagyon olcsón. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Esésben a BUX nyitáskor. Aztán sokk. Megjelenik Mihálovits kolléga egy megdöbbentően randa karácsonyi pulcsiban. Kiderül, hogy a többi műsorvezetőn is ez van és az is kiderül, miért?
14/12/2018 • 0
Elégedetlen nyugdíjasok, spártai futás és brexit - 2018-12-1408 óra
A kormány jövőre is emelni fogja a nyugdíjakat. A nyugdíjasok mégis elégedetlenek, mert a nyugdíjak és a fizetések növekedése között óriási a különbség. Jogos az elégedetlenség? Mi miatt van mindez így? Madár István (portfolio.hu) megfejti a talányt. Mikor jöttek a perzsák, hírnök futott Athénból Spártába segítségért. A Spartathlon verseny e futásnak állít emléket. Az idei versenyt a nők között Maráz Zsuzsa nyerte. Rekortán futó rovatunkban vele beszélgettünk. Márvány Zsolt (CIB Bank) heti makrogazdasági összefoglalójában mi másról, mint a brexitről és az EKB üzeneteiről mesél.
14/12/2018 • 0
Ajándék a multiknak és devizapiaci elmélkedések - 2018-12-1406 óra
A Hűség Napján és a kvantummechanika szülinapján a Szilárdákat névnapjukon, Nostredamust valamint Portik Tamás maffiózót születésnapján köszöntjük. Jönnek a kötelező körök, úgymint a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle. 11 millió forintot költött a kormány egy új multik által létrehozott munkahelyre. Hogy ez hogy jött ki? Székely Sarolta (mfor.hu) magyarázza el. Kis elmélkedés a főváros legfrissebb közlekedési anomáliáiról. Aztán devizapiaci blokk Kuti Ákossal (MKB Bank). EKB ülés után és Fed ülés előtt hogyan alakul a legnépszerűbb devizapár az euró-dollkár keresztárfolyam? A forintpiac csendes, újra csendes, de lesz itt is MNB kamatdöntés!
14/12/2018 • 0
Keserűfog, piac, Huawei - 2018-12-1309 óra
NOPQ rovatunkban karácsonyi hallére készülőknek adtunk némi támpontot arról, hogy ne főzzék szét a halat, meg, hogy ki kell-e szedni a ponty keserűfogát. Dr. Kántor halfogorvos gyorstalpalója. Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője mondta el, milyen hangulat alakult ki a kereskedés első fél órájában, IT-rovatunkban pedig a Huawei botrány hátterét vizsgálta Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője.
13/12/2018 • 0
Panama, Nissan, Tesla - 2018-12-1308 óra
Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban visszatértünk a Panama papírokhoz: sok hűhó volt semmiért? Talán inkább Panama pelenka volt ez végülis? Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója elemezte a helyzetet. Futómű rovatunkban a Nissan story legújabb fejleményeiről számolt be Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk. Majd, Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Tesla és a Tom Tailor részvényeit befolyásoló hírekről.
13/12/2018 • 0
Túlóra, Liget, Masterplast - 2018-12-1306 óra
Hidegre, nagy ködre és megnyugvó piacokra ébredtünk, Ázsiában pozitív volt a kereskedés. Megfázás még van, de a szombati munkanap ellenére már optimistábbak vagyunk a hét vége felé. Annak ellenére, hogy elfogadták a túlóratörvényt, és ebből komoly tüntetés is lett, házon belül és kívül egyaránt. Na de, kinek jó ez, tettük fel a kérdést – Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense válaszolt. Aztán, komoly nemzetköz elsimerések után kérdeztük, hogy áll a Liget projekt? Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója mondta el. Majd, arról volt szó, hogy durván optimista a Masterplast vezetése. Miért is? Rácz Balázs, az MKB Bank tőkepiaci elemzője szakértette meg.
13/12/2018 • 0
Csúnyapulcsi és klímavédelem - 2018-12-1209 óra
Csúnyapulcsi van már? Most van egy jó okod, hogy legyen, vagy legyen még egy: ha csúnyapulcsit veszel, akkor ugyanis segítesz a beteg gyerekeken. Hogyan? Sztanó Bernadett, a gyermekgyógyítók lelkes munkatársa mondta el. Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág-igazgatója foglalta össze a tőzsdenyitás utáni fél óra eseményeit, és az irányokat. Nem haladunk a klímavédelemben… Szegő Judit környezetkutató, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi projektjének vezetője tette még morgósabbá ezt a szerdát.
12/12/2018 • 0
Pénzügyi jövő és mobilchip - 2018-12-1208 óra
A digitalizáció, open banking, PSD2, fintech világban vajon mi lesz a pénzügyi szolgáltatások jövője? Erre elég sokan keresik a válaszokat, Taksz Ildikó, a KPMG pénzügyi szolgáltatásokért felelős partnere adott betekintést ebbe a cseppet sem mellékes témába. Új, bikaerős chip készült okostelefonokhoz - hogy ez miért fontos, és mennyire írhatja át a jelen helyzetet, arról pedig Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője beszélt.
12/12/2018 • 0
Nátha, hitelek, szabadúszók - 2018-12-1206 óra
Morgós szerda és beteges szerda egyben, bár inkább beteges, emiatt van morgás - plusz jókívánságok és vicceskedő üzenetek a hallgatóktól. Na de, sokkal fontosabb témáink is vannak, mint például a kkv-rovat, telis-tele érdekes vállalkozói hírekkel. No meg az is, hogy nyakra-főre vesszük fel a hiteleket! Baj ez? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője megmondja. Aztán, miért van ennyi szabadúszó és mit csinálnak ők? Kiss Lilla a work.buzz alapítója mesélte el.
12/12/2018 • 0
Császári koronázás és százmilliós magyar festmények - 2018-12-1109 óra
170 éve lett császár Ferenc Józsefből. De mi lett a régivel? És miért nem lett egyből magyar király is? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész eleveníti fel a közjogilag erősen kifogásolható eseményeket. Jó a hangulat, emelkedik a BUX - jelenti Ritók Lajos (Equilor Zrt.). Különösen az OTP húz jól a nyitásban. Kultmogul rovatunkban a műtárgy piacra, ezen belül a festészet területére kalandozunk. Már tucatnyi magyar festő képét adták el 100 millió forint feletti összegért aukción. De min múlik, hogy ki kerül be a 100 milliósok képzeletbeli klubjába? Törő Istvánnal a Virág Judit Galéria társtulajdonosával járjuk körbe a témát.
11/12/2018 • 0
NHP fix és robotépítő gyerekek - 2018-12-1108 óra
A jövő év elejétől indul a jegybank NHP Fix nevű kkv-nek szóló programja. Fix 2,5 százalék a kamata. Ajándék. De milyen volt az előző hasonló program? Miért indult ez az új? Mit kell tudni róla? Ki és mire fordíthatja az így megszerzett pénzt? Gyorstalpalót tartunk a témában Toldi Balázzsal, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetőjével. Robotépítő olimpia lesz Győrben gyerekeknek. Piros Pirula rovatunk Koren Balázs digitális oktatási szakértővel arra keresünk választ, hogy ennek mi a haszna csemetéink számára.
11/12/2018 • 0
Azonnali banki utalás és kriptopédia - 2018-12-1106 óra
Árpád napján a 100 éve született Szolzsenyicint ünnepeljük. Meg Jean Maraist. Bár kiderül, Ács kolléga helyette a vonatszimulátorokat részesíti előnyben. Tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Fókuszban a kattintó farmok. Júliustól jön az azonnali átutalás a bankokban. Hogy ez mit jelent majd a hétköznapjainkban, azt Nagy László Nándor (Világgazdaság) világítja meg. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) további bitcoin esés hátterét tárja fel. De érdekes az a két hír is, hogy jön a decentralizált kriptotőzsde és az anomiziált blockchain tranzakciók.
11/12/2018 • 0
Karácsonyfa és okosprotézis - 2018-12-1009 óra
Ha karácsony és Mihálovits Gazda rovat, akkor fenyőfa piac. Idén különösen aktuális, mert az árak elég szépen megnőttek tavalyhoz képest. Dr. Orlóci László (Magyar Díszkertészek Szövetsége) vezet körbe az ágazatban. Erős forgalomban esnek a magyar részvények - jelenti Ritók Lajos (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitásban. A brexit, az Opec és az olaszok borzolják a kedélyeket. Heuréka Élmény rovatunkban a Kitchen Budapestről beszélget ünk Makrai Patrikkal és Makra Sándorral, a cég munkatársaival. Kik ők és mit csinálnak? Startup laborként hogyan illeszkednek egy multinacionális óriáscég mindennapjaiba? Milyen projektjeik futnak most?
10/12/2018 • 0
Horvátország és részvénymustra - 2018-12-1008 óra
Gazdasági szempontból nem lenne olyan sikeres Horvátország a magyarok szempontjából, mint amilyen sikeres idegenforgalmi szempontból. Nyersanyagokban és energiában gazdag ország, de vezető iparága értelemszerűen a turizmus. Az ország azonban eléggé el van adósodva és az adóik is igen magasnak tekinthetőek. Politikai szempontból sem túl vonzó terep mostanság az ország a magyarok számára. Elég sok a vitás kérdés a felek között. A Gerendy Zoltán (BDO Magyarország), Feledy Botond (külpolitikai szakértő) páros kalauzol minket a horvát mindennapokban Adóvilág rovatunkban. Nemzetközi Részvénymustra Varjú Péterrel (Erste Befektetési Zrt.) Felminősítette a HSBC a Lufthansa-t, mert elég alacsonyan árazzák, pedig elég jó a piaci részesedése. BASF profitwarning jött a kereskedelmi háború miatti alacsonyabb kereslet és a hajózási nehézségek miatt. Deutsche Bank-Kommerzbank fúzió megint terítékre került. A német állam segítene benne.
10/12/2018 • 0
Építkezési vita, brexit szavazás és - 2018-12-1006 óra
Judit napján a Lorettákat is köszöntjük. Márhívó című alkotásával pedig a ma 60. születésnapját ünneplő Paksi Endrét köszöntjük. kis tőzsdei vérfürdő, némi lapszemle, majd egy forró téma: hogyan kerüljük el az építőipari jogvitákat? Jámbor Attila (építésijog.hu) próbál tanácsokat adni. A hallgatók szkeptikusak. Brexit szavazás, magyar infláció, USA infláció, EKB kamatdöntés. Elég erős hetünk lesz makrogazdasági szempontból. Kovács Mihály András (OTP Bank) mondja részleteket. Ha brexit szavazás, akkor a font kerül a devizapiaci rovat élére. Pleschinger Gyula (MKB Bank) a gyengélkedő dollárról és természetesen a forintról is szót ejt.
10/12/2018 • 0
Optimista makro, tőzsdenyitás, utazás fapadon - 2018-12-0709 óra
Márvány "No brexit" Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője átcsúszott ennek az órának az elejére. Gyors, rövid, fontos hírek a fapados rovatban. Vavrek zsolt, az Equilor befektetési Zrt. lakossági üzletágigazgatója számolt be atőzsde első fél órájáról. A végén kivánságműsor: ki, mennyiért, hová akar repülni?
7/12/2018 • 0
ETF-ek, Balboa és A Kör - 2018-12-0708 óra
Új és régi ETF-ek a BÉT-en. Mik ezek? Kinek érdemes ezekbe fektetni? Mennyit lehet velük keresni?
Gergely Ádám, a Budapesti Értéktőzsde üzletfejlesztési és kereskedési igazgatóságának igazgató-helyettese és Priegl Máté, az OTP Treasury részvénykereskedője válaszolt kérdéseinkre. rekortán futó rovatunkban Csanya, a terepfutas.hu alapítója, versenyszervező mesélt nekünk a téli futásról, a Balboa közösségi futásról és "A Kör"-ről.
7/12/2018 • 0
Tőzsdék, digitalizáció, devizák - 2018-12-0706 óra
Ambrus névnap, Pearl Harbor megtámadásának évfordulója és Nagy Natália születésnapja van. Tegnap nagyot estek a piacok, bár USA szépített a végére. Lapszemle, majd még egy kis tőzsde. Miért nehézkes a magyar cégek és intézmények digitalizációja? Bálint Dániel, a KPMG digitalizációs tanácsadója elmondta az Adatgazda rovatunkban. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a devizapiaci rovatunkban beszélt a FED-ről, dollárról, brexitről, forintról.
7/12/2018 • 0
Tonhalkonzerv és kiberbiztonság 2019 - 2018-12-0609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban két hírt dolgoztunk fel. Az egyik, hogy nem megy valami rózsásan a Vapiano csoportnak, az anyacégnél komoly strukturális gondok vannak a Süddeutsche Zeitung szerint. A másik, hogy a milleniálok már nem esznek annyi konzervet, drasztikusan csökken a tonhalkonzervek fogyasztása, 30 év alatt 42 százalékkal - miért van ez? A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője volt segítségünkre, IT rovatunkban pedig Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója a 2018-as trendek alapján tekintett előre 2019-re.
6/12/2018 • 0
Peugeot, GM, Ford - 2018-12-0608 óra
Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnk a Peugeot 508 SW bemutatója kapcsán beszélt magáról a modellről, de azon túl a PSA konszernről, harmadik negyedéves eredményéről, valamint GM es Ford hadakozásáról Trumppal, és a segítségére siető németekről. Majd, nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője keresett izgalmakat a külföldi piacrokról.
6/12/2018 • 0
Mikulás, ingatlankezelés, hozamgörbe - 2018-12-0606 óra
Megjött a Mikulás, sok gyerek rohant ma reggel a csizmához, bakancshoz, megnézni, hogy virgácson kívül mit kapott! Hát, a mi Mikulásunk is jó sok mindent hozott. Dr. Feledy Botonddal például Európa sorsáról beszélgettünk, hogy mi a helyzet pontosan a Brexittel és mi folyik Merkel és Marcon körül. Majd, azt néztük meg, hogy lehetséges alulmenedzselt ingatlanok beszerzése nagy csomagban, aztán átalakítás és profittal eladás - Magyar Balázs, az M7 Real Estate páneurópai ingatlankezelő és befektető magyarországi ügyvezetője mondta el. És, kiderült minden, amit tudni akartál a hozamgörbéről és annak alakjáról, csak féltél megkérdezni: Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája válaszolt.
6/12/2018 • 0
Takarék, tőzsdenyitás, körforgásos gazdaság - 2018-12-0509 óra
Hogy épült fel az új Takarék-birodalom? A nagy átalakulásról Brückner Gergely, az index.hu szakújságírója beszélt. A tőzsdenyitás első fél órája után Vavrek Zsolt, az Equilor lakossági üzletág-igazgatója mondta el az irányokat. Megalakult a Körforgásos Gazdaság Platform – mi az a körforgásos gazdaság és mit csinál a platform? Ifj. Chikán Attila, a az Alteo Group vezérigazgatója, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke beszélt a magasztos tervekről.
5/12/2018 • 0
Corvinus tervek és mobilpiaci trendek - 2018-12-0508 óra
A Corvinus nemzetközileg is kiemelkedő egyetemmé szeretne válni. Teljesítményközpontú és világszínvonalú eredményekre képes elitet képezni, itthon tartani a fiatal magyar nemzedékek legtehetségesebb tagjait. Hogyan újul meg a Corvinus képzési struktúrája? Ezt kérdeztük Barta Mártontól, a Corvinus Egyetem stratégiai igazgatójától. Aztán megnéztük, mi lesz a három legizgalmasabb mobilpiaci trend 2019-ben? Erdős Márton, a PCWorld főszerkesztő-helyettese mondta el.
5/12/2018 • 0
Morgótlan, NHP fix, munkavállalók - 2018-12-0506 óra
Nem morgós szerdára ébredtünk, illetve, lehet, hogy a hallgatók arra, de a mai műsorvezető páros erre genetikailag képtelen. Inkább el voltunk foglalva az élet szépségeivel és a nagy igyekezetben majdnem eltemettük Little Richardot, pedig csak boldog születésnapot kellett neki kívánni. Rendhagyó módon kkv-rovattal kezdtünk, ebben a most megjelent új MNB kkv-hitelprogramjának tájékoztatóról volt szó. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője mondta el az újdonságokat. Mennyire kiszolgáltatottak a magyar munkavállalók? dr. Máriás Attila, a BDO Magyarország HR üzletágának vezető munkaügyi tanácsadó partnere válaszolt.
5/12/2018 • 0
Erdély és a színházi tao elvesztése - 2018-12-0409 óra
Pontosan egy évszázada került Erdély Romániához. De mi vezetett ide? És hogyan történt pontosan az esemény? Miért pont december első napját ünneplik a románok? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész járja körbe ezt az érzékeny témát. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) nem túl jó kereskedési hangulatról ad hírt a tőzsdenyitásban. Megszűnik a kulturális tao. Nagy kérdés, mit okoz ez a lépés a kulturális intézmények számára? Kultmogul rovatunkban egy érintett, az Átrium Színház operatív menedzsere, Zsedényi Balázs számol be a hatásokról.
4/12/2018 • 0
Cégiskola és Waze-vita - 2018-12-0408 óra
Vállalkozói ismereteket adó tanfolyam indult magyar vállalkozások számára a Budapesti Értéktőzsde szervezésében. Az ELITE képzés Londonba és Milánóba viszi el a magyar cégek képviselőit, hogy hasonszőrű társaikkal beszélgetve tanuljanak. A program részleteiről Paulovits Márton (BÉT) mesél. Aztán egy programban részt vevő vállalkozás tapasztalatait is igyekszünk megismerni. Ebben Szekeres Viktor (Gloster Kft.) segít. Valami gond van a Waze-vel, mert mindig dugóba visz! Sok ilyen üzenetet kaptunk mostanság. Piros Pirula rovatunkban ennek a kérdésnek járunk utána Nagy Marcellt (Waze Magyarország) faggatva.
4/12/2018 • 0
Köd, cégtemető és bitcoin zuhanás - 2018-12-0406 óra
Nagyon ködös, nyirkos a reggel. Köszöntjük a Borbálákat, megemlékezünk Crazy Horse indián főnökről, a limanovai csatáról és Solti János születésnapjáról. Aztán piaci összefoglaló és gyors lapszemle. Sokmilliárdos adócsalás folyik éve óta a székhelyszolgáltatók környékén. A jelenséget Jandó Zoltán a G7.hu újságírója ismerteti. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) ismerteti a nagy bitcoin zuhanás hátterét. Aztán egy új bitcoin bányászati technológia kapcsán arról is beszélünk, mekkora energiaigénye van ennek a tevékenységnek és milyen energiaforrásból végzik az illetékesek?
4/12/2018 • 0
Vadászat és gépi tanulás - 2018-12-0309 óra
Vadászat. Parttalan gyilkolás vagy természetszabályozás? És ez csak egy sztereotípia a sok közül. Mihálovits gazda nekigyürkőzik és beleáll a vitába, hogy védje a mundér becsületét. Nincs könnyű dolga... A vitának a tőzsdei összefoglal ó vet véget. Ritók Lajos (Equilor Zrt.) jó hangulatú, szép forgalmú börzei hétkezdetről ad hírt. Machine learning, avagy gépi tanulás. Heuréka Élmény rovatunkban erről esik szó. Cserna Péter (Synergocom) szót ejt arról, hol tart a technológia, kinek lehet hasznos, hogyan lehet alkalmazni, mik az esetleges buktatói az alkalmazásának?
3/12/2018 • 0
Bosznia-Hercegovina és kereskedelmi háború - 2018-12-0308 óra
Egykoron olimpiát rendeztek errefelé, mostanra viszont a polgárháború után a nulláról próbálják újraépíteni az országot, a gazdaságot. Ez Bosznia-Hercegovina. Nem egyszerű ez. Az adottságaik megvannak a felemelkedéshez, csakhát a politikai helyzet nem túl stabil. Adójogilag például egész vonzó a térség - jelenti Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Egymással is veszekednek anyaországi támogatással az itt élő népek és a nagyhatalmak is mozgolódnak erre felé. És nem csak az oroszok és a kínaiak, hanem a szaúdiak is. Feledy Botond külpolitikai szakértő mond érdekeset Boszniáról. Nemzetközi Részvénymustra Varjú Péterrel (Erste Befektetési Zrt.). Kis szünet áll be az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. Például az autókra kivetett vámokat is csökkenti Kína. Örül is az európai autószektor! Razzia volt a Deutsche Banknál pénzmosás gyanúja miatt. A Raiffeisen Bank bezzeg akvirálni készül!
3/12/2018 • 0
Ólmos eső, e-jegy, olajár és dollár - 2018-12-0306 óra
Ónos eső esik reggel, dekódoljuk is, hogy miért ónos az eső. Vagy ólmos? Nem mellesleg Ozzy Osbourne és Cseh Laci születésnapja is. Úgyhogy van miről beszélni induláskor. Ám a tőzsdei összefoglaló és lapszemle sem maradhat el. Nem lesz egyhamar e-jegyrendszer a budapesti tömegközlekedésben. A projekt bedőlt, ami a BKK vezérének állásába került. Mi folyik itt? - kérdezzük Andó Gergelyt (Közlekedésvilág). Részletes magyar GDP és amerikai átlagkeresetek adat jön a héten és ülés tart az OPEC is. Nem fogunk unatkozni. Eppich Győző (OTP Bank) elmondja, miért? Devizapiac. Fókuszban a dollár. Mert: a g20 tanácskozáson egy időre lezárult a kereskedelmi háború Kína és az USA között, változik a Fed monetáris politikája.
3/12/2018 • 0
Eilat, tőzsdenyitás, munkavállalói elégedettség - 2018-11-3009 óra
Az olcsó utak égi helytartója, Ács Gábor éppen Izraelben, Eilatban van. Arról kérdeztük, hogy lehet odajutni, hamár ott vagyunk, mit lehet ott csinálni, mit érdemes megnézni és mindezt mennyiből lehet kihozni. A tőzsdenyitást követő kerekedés részleteiről Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója számolt be nekünk. A műsor utolsó negyedórájában Knezevics Viktorral, a BP országigazgatójával beszélgettünk munkavállalói elégedettségről, ösztönző vállalati környezetről, "work-life balance"-ról.
30/11/2018 • 0
Loyalty marketing, sivatagi show, makrogazdaság - 2018-11-3008 óra
Van-e köze a "pénz" szavunknak a "peso"-hoz? Etimológia okoskodással indítottuk az órát. Aztán feltárcsáztuk Mondovics Pétert, a Mastercard marketing menedzserét, hogy a hazai és nemzetközi loyalty marketing trendekről faggassuk. Rekortán futó rovatunkban Ács Gábort hívtuk fel Eilatban, ahol sivatagi félmaratont futott éppen, így az utolsó pár száz métere közben adott interjút. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője Jerome Powell fontos kijelentésére reflektált, de volt szó természetesen brexitről, hazai beruházási aktivitásról és német gazdasági lassulásról is.
30/11/2018 • 0
CeBIT, túlturistásodás, devizák - 2018-11-3006 óra
Az Andrásokat köszöntöttük ésmegemlékeztünk a Képújság 1982-es indulásáról. A tegnapi - viszonylag csendes tőzsdei kereskedési napról osztottunk meg részleteket a hallgatókkal, majd a mai lapokat szemléztük. Wolf Eriket, a Deutshe Messe AG hivatalos magyar képviselőjét azért hívtuk fel, hogy tisztázzuk, mit jelent az, hogy nem lesz több CeBIT Hannoverben. A világ egyre több városában okoz gondot az túlzott turizmus, de hogy állunk ezzel a jelenséggel itthon? Adatgazda rovatunkban Indra Dániellel, a KPMG turisztikai tanácsadó részlegének igazgatójával beszélgettünk a turizmus ezen árnyoldaláról. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a dollár és a forint kilátásairól mondta el véleményét.
30/11/2018 • 0
Himalája Viagrája és WebEye - 2018-11-2909 óra
NOPQ rovatunkban két hírrel foglalkoztunk, az egyik szerint a Nébih lecsapott egy bejgli borzalomra, a másik szerint pedig veszélyben a Himalája Viagrája - az emberi hiszékenység határtalan. A tőzsdenyitásban összefoglaltuk, hogy állt a Budapesti Értéktőzsde a piac nyitása után fél órával, majd a stúdióban kérdeztük Németh Pált, a WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatóját a társaságról, a termékfejlesztésről és a tervekről.
29/11/2018 • 0
Aranyútlevél, GM, Nike - 2018-11-2908 óra
Pénzügyi, vagyontervezési rovatunkban karácsonyi ajándéktippeket adott dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója: a csincsillabunda mellé állampolgárság dukál, derült ki - bár ezt az OECD nem nézi jó szemmel. Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk arról beszélt, hogy a GM kivonul a Kanadából és több észak-amerikai államból. Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Nike eredményeit, ár alakulását foglalta össze.
29/11/2018 • 0
Innováció, ingatlan, Duna House - 2018-11-2906 óra
Közlekedési helyzetekkel súlyosbított, már-már szerdai morgós jegyeket viselő csütörökre virradtunk. Ébresztő témánkban azt firtattuk, hogy mi az állami szerepvállalás az innováció területén, miért állami feladat az innováció, a startupok támogatása? Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója válaszolt. Ingatlan rovatunkban arról beszélt Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, hogy több mint 30 ezer lakás válhat újra piacképessé. Hazai piac rovatunkban pedig a Duna House harmadik negyedéves eredményeit vizsgáltuk, Gál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője segítségével.
29/11/2018 • 0
Startup networking és zöld leépítések - 2018-11-2809 óra
Budapest startup főváros. Tényleg? Pár napra tuti. Mert lesz egy nagy startup networking rendezvény a magyar fővárosban. Kisgergely Kornél, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója vázolja, mi fog történni. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét elég ergya kereskedési hangulatban. Lefejezték a magyar környezetvédelmi apparátust - jött a hír. De tényleg? Miért baj ez? Szuperzöld rovatunkban Rodics Katalin (Greenpeace) elmagyarázza.
28/11/2018 • 0
Cégvezetők, járműkövetés és iPhone - 2018-11-2808 óra
A magyar kkv-k vezetői mindent egyedül csinálnak. De miért? Jó ez így, ahogy van? A Budapest Bank csinált ezügyben egy jó kis felmérést. Váczi Dávid termékértékesítés támogatási vezető mondja el a részleteket. WebEye. Sok autó oldalán láthatjátok a járműkövető szolgáltató nevét. Most zártkörű részvénytársasággá alakul. Érdekes sztori. Németh Pál, a WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk. Óóóó. Nem fogy úgy az iPhone, mint az Apple várta. Mi lesz most???? Mobilózis rovatunkban Asztalos Olivér (hwsw.hu) fejti meg a talányt.
28/11/2018 • 0
Túlóra, kkv és az Év Kereskedője - 2018-11-2806 óra
Csípősen hideg reggelen köszöntjük a Stefániákat. Felidézzük katonaélményeinket, valamint Komár Laci emlékét. Beemeljük, a mindig vihart kiváltó vadászos témát, hisz Morgós Szerda van. Gyors tőzsdei összefoglaló. Majd lapszemle. 400 óra túlórát róhat ki a munkavállalóira egy munkáltató. Ez a terv. Na de mit okozhat ez az amúgy is sokat túlórázó egészségügyi dolgozók esetében? Dr. Soós Adrianna a Független Egészségügyi Szakszervezet
elnöke nem mond túl vidám dolgokat. Néhány kis hírt vetünk a hazai vállalkozások elé KKV rovatunkban. Idén is volt Év Kereskedője verseny a Mastercard szervezésében. De mi a cél ezzel? Kik és miért nyertek? Mondovics Péter, a Mastercard marketing managere mesél a részletekről.
28/11/2018 • 0
Szlávy, tőzsdenyitás, Varró Dani - 2018-11-2709 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba ismét egy érdekes szeméyiséget hozott nekünk: 1818. nov. 23-an, azaz 200 éve született Szlávy József későbbi miniszterelnök. 1848-49-es szerepe miatt börtönben ült, onnan ívelt fel a karrierje. A tőzsdenyitásban Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője foglalta össze a kialakult helyzetet, majd kultmogul rovatunkban nálunk járt a stúdióban Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító.
27/11/2018 • 0
Ügyfélélmény, Pilinszky, drónok - 2018-11-2708 óra
Milyen tényezők határozzák meg a fogyasztói élményt? Hogyan tehet egy kereskedő többet az ügyfélélményért, az ügyfelek hűségéért? Müller Zsolt, a KPMG retail szektorért felelős igazgatója mondta el. A múltkori alapozást követően folytattuk drónok témánkat, Frikker Attila a Duplitec Kft. szakértője, üzletfejlesztési vezetője beszélt a hazai szabályozás sajátosságairól Piros pirula rovatunkban.
27/11/2018 • 0
Orosz-ukrán és BitCoin mélyrepülés - 2018-11-2706 óra
Hó nem lett, csak a hegyekben, morgásunk azonban már kedd ellenére megérkezett. Persze, nem is alaptalanul, ráadásul elég morózusra sikerült ez a nap, már csak az események miatt is. A baljósan eszkalálódó orosz-ukrán konfliktus az egyik ilyen, hadiállapotot vezettek be. Ennek a helyzetnek a háttéréről beszélt Ackermann Sándor, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője, posztszovjet térség, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna szakértő. Kriptopédia rovatunkban elsősorban a BitCoin volt a téma, a múlt héthez képest megint zuhantunk 25%-ot: 3400 dolláron áll a kriptopénz, ami 14 hónapos mélypont. Debreczeni Barnabás, a Shinrai nevű cryptocurrency startup ügyvezetője, a Mr. Coin Bitcoin-automaták üzemeltetője beszélt erről.
27/11/2018 • 0
Pulyka és smart city - 2018-11-2609 óra
Hálaadás. Amerikai ünnep, amelyik a pulykáról is szól. Adja magát, hogy Mihálovits gazda körbenézzen, hogy áll a világban és Magyarországon a pulykatartás? Még kis személyes élménycsokor is belefér a rovatba. Tőzsdenyitás Ritók Lajossal (Equilor Zrt.). Brexit és olasz enyhülés, viszont orosz-ukrán feszültség. Ezek mozgatják ma a kereskedést. Smart city. Heuréka Élmény rovatunkban erről esik szó Böszörményi Nagy Gergellyel (Design Terminál). Mi ez pontosan? Egy koncepció vagy alkalmazások tömkelege? Van már ilyen város? Akarunk egyátalán ilyen helyen élni? Érdekes kérdésekre keresünk választ...
26/11/2018 • 0
Albánia, E-bay és Volkswagen - 2018-11-2608 óra
Gazdag ásványkincs vagyon, vízierőművek, Teréz anya és a Belushi fivérek. Elég elmaradott ország, de nagy fejlődési potenciál, mégsem állt bele a balkáni adóversenybe. Sztálinista múlt, elszigeteltség, 700 ezer betonbunker. Rengeteg kivándorló és vendégmunkás. A GDP 10-15 százalékát a hazautalt pénz adja. Feszültség a szerbekkel szemben. Óriási mértékű szervezett bűnözés. Ez mind-mind Albánia. Adóvilág rovatunkban ide látogatunk el. Idegenvezetőink Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Az orosz ukrán konfliktussal kezd, aztán Black Fridayjel folytatja. E-bay, Alibaba örülhet. A Volkswagen elektromos platform fejlesztésébe fog. Trump is tárgyalna a német autógyártókkal. Lufthansa, Apple is említésre kerül.
26/11/2018 • 0
Ügyfélkapu, infláció és brit font - 2018-11-2606 óra
Ajtócsapkodással kezdődik a reggel. Megemlékezünk a Hálaadás bevezetéséről, a Virágok névnapjáról, Babits Mihály születésnapjáról. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Nem biztonságos az Ügyfélkapu - jelezte a Chrome böngésző. Aggódjunk? - kérdezzük Frész Ferenctől (Cyber Services Zrt.) Heti makrogazdasági kitekintő. Amerikai lakáspiac? Mintha kifulladna... Infláció az euróövezetben? Mintha gyorsulna... Tardos Gergely (OTP Bank) elemez. Az EU elfogadta a brexit szerződést. Hogy áll a font? Devizapiaci rovatunkban Pleschinger Gyula (MKB Bank) ezt járja körbe. Euró-dollár? Euró forint? És egy kis bitcoin...
26/11/2018 • 0
Új útvonalak, tőzsdenyitás, úti élmények - 2018-11-2309 óra
A Wizz Air tegnapi bejelentéseiről beszélt Ács Gábor a fapados rovatunkban. Új útvonalakról, nagyobb repülőgépekről, repülőterekről volt szó, de a Ryanair új járatai sem maradhadtak ki a hírcsokorból. A tőzsdék nyitásáról szóló összefoglalót ma Vavrek Zsolttól, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatójától kaptuk. A műsor maradék része is Gáboré volt. Eilati javaslatok, foglalási tippek, hallgatói kérések, élménybeszámolók töltötték ki az utolsó perceket.
23/11/2018 • 0
SZÉP kártya, ironman, brexit - 2018-11-2308 óra
2019-ben szinte minden cafeteria elem munkabérként fog adózni, kivéve a SZÉP kártya. A változásokról Vargáné Jandrasits Ildikóval, az OTP Bank Cafeteria üzletágvezetőjéval beszélgettünk. Tízszeres ironman versenyt nyert Szőnyi Ferenc ultrafutó, vele beszélgettünk futó rovatunkban. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője tekintett vissza a hét fontosabb eseményeire, amelyekből a legutóbbi brexit fejlemények és az MNB kamaptdöntő ülése nem maradhatott ki.
23/11/2018 • 0
Önkéntes nyugdíjpénztár, egészségügy, brit font - 2018-11-2306 óra
Kelemen névnap van ma és Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar
színművésznő, valamint Franco Nero olasz színész születésnapja. A tőzsdék tegnap sok izgalmat nem
szolgáltattak, hiszen a Haláadás Napja miatt távolmaradt amerikai befektetők hiányoztak a piacokról.
Lapszemléztünk, majd hívtuk Árgyelán Ágnest, a portfolio.hu elemzőjét. Segítségével megvizsgáltuk,
hogy az új adószabályok fényében is jó befektetés-e még az önkéntes nyugdíjpénztár. Adatgazda
rovatunkban Kohanecz Margóval, a KPMG egészségügyi tanácsadásért felelős igazgatójával arról
beszélgettünk, hogy milyen tartalékok állnak rendelkezésre az egészségügy hatékonyabbá tételéhez.
Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a brit font és az amerikai dollár kilátásairól beszélt
devizákkal foglalkozó rovatunkban.
23/11/2018 • 0
Hétköznapi harcsa és játékkonzolok - 2018-11-2209 óra
Ahogy ígértük, ökológiai lábnyomunk csökkentése érdekében tartunk húsmentes NOPQ rovatokat. Hát, a hal ugyan hús, de sokkal egészségesebb és sokkal kevésbé környezetterhelő, mint a sertés vagy marha. De milyen halrecepteket kínál hétköznapokra Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. tulajdonosa? Ritók Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője a tőzsdenyitáskor kialakult helyzetről számolt be. IT rovatunkban pedig karácsony előtt szétnéztünk a játékkonzolok és játékszoftverek piacán, Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője segített.
22/11/2018 • 0
Renault botrány és mustrázás - 2018-11-2208 óra
Futómű rovatunkban egy erős témával kezdett Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk: autómogul rács mögött? - könnyen lehet, hogy a Renault/Nissan vezér nem ússza meg. Aztán, a rosszul mért légszennyezettségi adatokról is szó esett, majd persze levezetésnek a sok sms és WhatsApp kérdés közül párra is válaszoltunk. Nemzetközi részvénymustránkban Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője keresett híreket a külföldi kibocsátóknál.
22/11/2018 • 0
Apple Pay és Állami Nyomda - 2018-11-2206 óra
Bár nem szerda van, a morgó páros jutott be a stúdióba és akasztotta meg a kisoptimizmust csütörtökön. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, végre tényleg Magyarországra tart az Apple Pay. Homa Péter, a Bankkártya.hu szerkesztője beszélt erről. Négyzetméter ingatlan rovatunkban az elszálló agglomerációs bérleti díjakról számolt be Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. Hazai piac rovatunkban pedig arról beszéltünk, hogy hasít az Állami Nyomda- Grébel Szabolcs, a KBC Securities junior elemzője foglalta össze a tudnivalókat.
22/11/2018 • 0
Átverések, tőzsde és nejlonzacskó - 2018-11-2109 óra
Black Friday. Lassan itt az őrület. De csak okosan! Sok ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Mire figyeljünk? Siklósi Máté (CP Contact Kft.) jó tanácsokat ad. Vavrek Zsolt (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Sok mondanivalója nincs. Hálaadás előtt most van a héten utolsó teljes kereskedési nap Amerikában. Talán majd ők segítenek. Magyarország mégsem szab határt a műanyag szatyrok forgalmának. Erről döntött a kormány. Baj ez? Mi a gond a szatyrokkal? Szuperzöld környezetvédelmi rovatunkban alaposan körbejárjuk a témát Tömöri Balázzsal a Greenpeace kampányfelelősével.
21/11/2018 • 0
Budapest Park és külföldi telefonhívások - 2018-11-2108 óra
Az egyik legnépszerűbb szórakozóhellyé vált a fővárosban a Budapest Park. Hogy indult a sztori? Hány koncert van egy évben? Nem jelent gondot a szezonalitás? Mi a népszerűség titka? Mit jelent nekik a társadalmi felelősségvállalás? Mit terveznek jövőre? Kólya Dániel ügyvezető igazgatót faggattuk. A roaming után az EU most azon kardoskodik, hogy a külföldre menő hívások ára is csökkenjen. Mobilózis rovatunkban Koi Tamás (hwsw.hu) értelmezi a törekvést.
21/11/2018 • 0
Bérnövekedés, kkv és szarvak - 2018-11-2106 óra
Komoly vérfürdő volt az amerikai tőzsdéken. Éves teljesítményük már mínuszba váltott. Majdnem el is marad az évfordulós megemlékezés. De aztán persze felidézzük a Montgolfier testvérek emlékét, Magritte munkásságát és köszöntjük az Olivéreket. Aztán tőzsde újra. Meg lapszemle. Napindításként kis bérvita. Meddig nőhetnek még a bérek Magyarországon úgy, hogy ne veszélyeztesse a gazdaság teljesítményét? Madár István (portfolio.hu) elemez. Hírcsokrot nyújtunk át a kisvállalkozóknak. Aztán szarvasmarha szarv gate Svájcból. Mihálovits gazda különkiadás!
21/11/2018 • 0
Furfangos kalandor és ismeretlen Kimi - 2018-11-2009 óra
Mesél a múlt rovatunkban Magyar László Afrika kutató nyomába eredt Katona Csaba, történész. Azt próbálta felfedni, hogy furfangos kalandor, vagy tudományos kutató volt-e Magyar, esetleg mindkettő egyszerre. Kultmogul rovatunkban pedig könyvajánlót tartottunk nem csak Forma1 rajongóknak. Megjelent „Az ismeretlen Kimi Raikönnen” - Vámosi Péter, szaklektor, a racingline.hu főszerkesztője beszélt a könyvről.
20/11/2018 • 0
Ingatlan, fejlesztés, startupok - 2018-11-2008 óra
November 20-az Ingatlanfejlesztés Napja, amit most már hatodik alkalommal tart meg az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal. Ennek keretében kerül sor a VI. Hallgatói Ötletbörze Pályázat díjátadójára is, de sok minden másról is beszélgettünk Ádány Tamással, az OTP Ingatlan vezérigazgatójával. Piros pirula rovatunkban azt néztük meg, hogy milyen a magyar startup ökoszisztéma. Kovács Péter, az Xlabs ügyvezetője és társalapítója mondta el.
20/11/2018 • 0
Vérengzés, banán, Bitcoin - 2018-11-2006 óra
Vérengzés a tőzsdéken, az Apple indította el a balhét, a Wall Street Journalban megjelent cikk hatására. Esett vagy 4 százalékot, húzta a szektort, eladási hullámot indukálva. Plusz volt még para a piacon, letartóztatták a Renault-vezért is. Banánsztori is volt. Miért akadozik a szemétszállítás? Mi a Kuka holding sztori háttere? Csurgó Dénes, az index.hu újságírója mondta el. A Bitcoin is megindult, Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás, a Shinrai Kft. ügyvezetője, a Mr. Coin Bitcoin-automaták üzemeltetője beszélt erről is.
20/11/2018 • 0
Magyar kivi, Opus és szoftverrobotok - 2018-11-1909 óra
Magyar kivi. Nem vicc. Tényleg van ilyen. Miklós Ákos Márton termelő 4 hektáron ültetett ilyet. Vele beszélgetünk Mihálovits Gazda rovatunkban. Holecz Noémi (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Egész jó a hangulat. Nagyot megy a Telekom és hasít az Opus is. A forint viszont nem mozdul. Szoftverrobotok. Heuréka Élmény rovatunkban erről a témáról beszélgetünk Salamon Dáviddal és Rozner Mihállyal (Cloudstorm). Jó híreket hoznak, a favágás jellegű adminisztrációt váltják ki ezek a megoldások és összefércelik a különböző rendszereket. Persze ez leírva tűnik csak egyszerűnek...
19/11/2018 • 0
Szerbia és részvénypiac - 2018-11-1908 óra
Jugoszlávia szétesése alaposan megviselte a tagállamok gazdaságát. Mostanra kezdenek csak kilábalni a gondokból. Montenegro a turizmusra alapoz. Szerbia a bányaiparra, az autóiparra és az élelmiszeriparra esküszik. Meg a Tesla névre. Közös gond, hogy a befektetők ma még bizalmatlanok. Adórendszerük versenyképes. Hamarosan mindkét ország uniós tagállam lesz. Miközben elég szoros orosz kötődéssel rendelkeznek és a nacionalista indulatok sem csillapodnak. Koszovó státusza is rendezetlen. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő kalauzol bennünket Szerbiába és Montenegróba. Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Majd 19 százalékot esett az Nvidia a gyorsjelentése után, ami nem lett jó. A kilátások pláne nem. Hasonlóan járt az Applied Materials is. A Volkswagen felügyelő bizottsága is letette a garast az elektromos autózás mellett, ennek örülnek a befektetők.
19/11/2018 • 0
Vonatkésés, török kisker és gyenge dollár - 2018-11-1906 óra
A Nemzetközi Férfinapon Skodáról, Meg Ryan arcáról és a 2004-es tátrai szélviharról is szó esik. Aztán tőzsdei összefoglaló, majd lapszemle. Az Európa Parlament duplájára emelné a vonatkésések miatt az utasoknak járó kárpótlást. Azt sem tudtuk, hogy van ilyen. De mi változik majd mostantól? Andó Gergely (Közlekedésvilág lapcsoport) fejti meg a talányt. Miért érdekes, hogyan teljesít a török kiskereskedelem? Változnak-e a magyar kamatok? Felminősít-e minket a Moody's? Izgi lesz a hét makrogazdasági szempontból. Kovács Mihály András (OTP Bank) ismerteti a várakozásokat. Devizapiac. Gyengülni kezdett a dollár. Kérem? Pleschinger Gyula (MKB Bank) egy Fed kommentárral, a kereskedelmi vitával és a vállalati kötvények piacán tapasztalható folyamatokkal magyarázza. Szó esik a font és a forint piacáról is.
19/11/2018 • 0
Tallinn, tőzsde - 2018-11-1609 óra
Ács Gábort Tallinnban értük utol. Arról kérdeztük, hogy került oda? Mármint mivel lehet odautazni?
Mennyibe kerül arrafelé az élet? A tőzsdenyitást Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezető elemzője
kommentálta. Utoljára. Ott hagyja ugyanis a céget, el is búcsuztunk tőle, így három év közös munka
után.
16/11/2018 • 0
EXIM, világbajnoki bronzérmes gátfutó, még brexit - 2018-11-1608 óra
2018. szeptember 14-től Szabó István Attila az EXIM üzleti vezérigazgató-helyettese. Vele beszélgettünk karrierről, az EXIMről, tervekről, bankolásról, hitelekről, válalkozásokról. Hogyan készül egy világbajnoki bronzérmes sportoló - edzéstervek és táplálkozás a Rekortán futó rovtaunkban. Dr. Baji Balázs gátfutóval. Érdekes lett volna, ha pont Márvány Zsolttal, a CIB Bank treasury sales vezetőjével nem beszélgettünk volna a brexitről, meg persze a vágtató hazai GDP-ről.
16/11/2018 • 0
Brexit, fogyasztói profilozás, brexit - 2018-11-1606 óra
Ödön névnap, Mihálovits csemete szülinap, Horthy Miklós budapesti bevonulásának napja. ...és a toleranciájé. Tegnapi tőzsdék, mai lapok. A brit kormány több tagja is követte a csütörtökön lemondó brexitért felelős minisztert. Hogyan tovább brexit? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőt kérdeztük. A fogyasztás mozgatórugói. Veér Bálinttal, a KPMG tanácsadójával beszélgettünk a fogyasztói profilozásról. Devizapiaci blokkunkban is a britekről, illetve fizetőeszközükről a fontról volt szó. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője nyúlt a témához értó módon.
16/11/2018 • 0
Black food, tőzsde, hi-tech - 2018-11-1509 óra
Black food fesztivál lesz Berlinben is, a szervezők a sikeres budapesti után nem álltak meg. Utána pedig New York, Los Angeles, Helsinki, a csillagos ég. Gasztro rovatunkban ezzel foglalkoztunk, Boros Regina, a Black Food Festival szervezője válaszolt kérdéseinkre. Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezető elemzője mondte le, milyen trend alakult ki a tőzsdén, majd IT rovatunkban azt néztük meg, milyen hi-tech kütyükkel dolgoznak az autógyárakban. Hajdú Miklós, a G7.hu újságírója mondta ezt el.
15/11/2018 • 0
Adószépségverseny, Chrysler, mustra - 2018-11-1508 óra
Kinek szexibb az adórendszere? A Tax Foundation 2018-ban is megrendezte a nemzetközi adószépségversenyét, amelyben több mint 40 ország adószabályait vizsgálta a szakértő zsűri. Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója foglalta össze az eredményeket. Eladja-e a Chrysler az európai érdekeltségeit? Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk válaszolt. Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a nemzetközi piacokon keresett érdekességeket.
15/11/2018 • 0
GDP, lakásfelújítás, BÉT-hírcsokor - 2018-11-1506 óra
Meglepő növekedést ért el a magyar gazdaság, a korrigált adatok szerint éves szinten 5 százalékkal, az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben. Németh Dávid, a K and H Bank vezető makrogazdasági elemzője mondta el a részleteket. Hogyan tervezzünk lakásfelújítást, mire figyeljünk? Egyes felmérések szerint a hazai épületállományok közel 70 százaléka felújításra szorul, további 10 százalékuk pedig életveszélyes. Dr. Rázsóné Szórády Csilla, újHÁZ Centrum cégvezetője részletezte az adatokat. Hazai piaci hírcsokorral fejeztük be az órát.
15/11/2018 • 0
Közlekedés, tőzsdenyitás, energiahatékonyság - 2018-11-1409 óra
Ha két morgós egy stúdióban van, akkor minden pillantra jut kifejtendő téma. Ez történt most is, pláne, hogy közlekedésről is lehetett beszélni. Aztán, tőzsdenyitás következett, Kovács Bálint. Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemző helyettese mondta el, hogyan muzsikál a BUX és ez minek köszönhető. Aztán megnéztük, milyen az energiahatékonysági szektor hangulatjelentése, Koritár Zsuzsanna, a Magyar Energiahatékonysági Intézet programigazgatója foglalta össze.
14/11/2018 • 0
Könyvpiac, kereskedelem, hajlítható mobil - 2018-11-1408 óra
Érdekes beszélgetés a kereskedelmi szektor egy szeletéről: könyvpiaci trendek, kereskedelmi megoldások, Libri tervek. Kovács Péter, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója járt nálunk. Mobilózis rovatunkban pedig a Samsung összehajlítható okostelefonjáról adott hírt Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője.
14/11/2018 • 0
Morgó szerda, adócsomag, digitalizáció - 2018-11-1406 óra
Lapszemle után rögvest nekivágtunk egy cseppet sem színes, ellenben száraz, viszont mégis mindenkit érintő témába: megszavazták az adócsomagot. Hogy miről van benne szó, azt Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatvezetője mondta el. KKV hírek után pedig arról volt szó, hogy mesterséges intelligencia és adatvezérelt döntéstámogatás alapú szolgáltatóvá akar válni a GfK.Kozák Ákos, Gfk Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója avatott be a részletekbe.
14/11/2018 • 0
Fegyverszünet, tőzsde és Ruben Brandt - 2018-11-1309 óra
100 éve kötötték azt a fegyverszünetet, amelyik véget vetett az első nagy világégésnek, de amellyel el is indult a második világégéshez vezető folyamat. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész foglalja össze a történteket. Tőzsdenyitás az equiloros fiúkkal. Aztán Kultmogul rovatunk következik. Benne pedig ismét egy Oscar díj közelébe került magyar animációs filmalkotás, a Ruben Brandt, a gyűjtő. Kurdy-Fehér János producer és a botcsinálta filmkritikus Kántor Endre kollégánk mindent elmondanak a filmről.
13/11/2018 • 0
Starupok, startupok, blockchain - 2018-11-1308 óra
Indul az OTP startupokat segítő accelerátor programja. De egy nagy bank minek foglalkozik a kis startupokkal? Miben tud segíteni nekik? Milyen startupok érdeklik a bankszférát? Fischer Andrással az OTP Lab vezetőjével vitattuk meg a kérdéseket. Maradunk a startup témánál, de már regionális szinten szemlélődünk. Merthogy a régióban tevékenykedő induló vállalkozásoknak kreált ösztöndíj programot a Design Terminál. A konkrétumokról Jónás László üzletfejlesztési vezető számol be. Aztán gyors témaváltás. Piros Pirula rovatunkban tovább kutatjuk, mi az a block chain? Kalauzunk Csabai Csaba (VarianceHUB).
13/11/2018 • 0
Bérkülönbségek és ingatlanos megújulás - 2018-11-1306 óra
Szilvia napján Ács Gábor egyedül tolja. Ostorozza is a távol maradó gazdát. És nem csak ezért fordul fel a műsor. Hanem azért is, mert nem a megszokott tőzsderovattal, hanem egy nagyon komoly témával kezdünk. Bérkülönbségek. Az szja adatok alapján a Policy Agenda vizsgálta a kérdést. Hogy mire jutottak? Kiss Ambrus vezető elemző mondja el. Aztán persze van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Ingatlanos téma jön. Csökken az ingatlanközvetítők szerepe. Ráfér a reform a piacra. De hogyan mehet ez végbe? Kövesdi Marcell a RockHome egyik alapítója vázolja meglehetősen sajátos elképzeléseiket.
13/11/2018 • 0
Magyar kivi és transzhumanizmus - 2018-11-1209 óra
Éljen a magyar kivi! Merthogy van ilyen is. Mihálovits gazda rovatunkban erről mesélünk. Veszteséges negyedévet zárt a Waberer's. Komoly esésben a papír. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) ezzel a nem túl jó hírrel nyit ma tőzsdét. Élő szövet a fém vázon. Ez nem is annyira a jövő. Már vannak ugyanis olyan eszközök, amelyek kiegészítik a sérült emberek hiányosságait. De a skála másik végén az emberi elme számítógépes letöltése áll. Ez mind-mind a transzhumanizmus témája. Erről beszélgetünk Heuréka Élmény rovatunkban Kánai András jövőkutatóval.
12/11/2018 • 0
Románia és szinglik napja - 2018-11-1208 óra
Adóvilág rovat. Románia. Ásványkincsekben gazdag ország. Nehézipar, bányaipar, turizmus és meglepő módon az IT szektor. Ezek hasítanak. Ám mivel sokan hagyták el az országot, már itt is van elég súlyos munkaerőhiány. Adórendszerük elég érdekes. Például 10 százalék az szja, de az IT specialistáknak nem kell adót fizetniük. Ja. És az áfa csak 19 százalékos. Az ország gazdaságáról Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) mesél. A korrupció elleni harc a belpolitika legfontosabb eleme Románia belpolitikájában, miközben az ország külpolitikáját az amerikaiakkal és a lengyelekkel az oroszokkal szemben elv vezérli. Ez derül ki Feledy Botond külpolitikai szakértő szavaiból. Az Alibaba óriásit kaszált a szinglik napján. A GE rossz gyorsjelentése után a JP Morgan leminősítette a céget. A Disney jelentése viszont jobb lett a vártnál. Esik a TyssenKrupp, mert nem megy a biznisz annyira, mint várták. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában.
12/11/2018 • 0
Alagút, magyar GDP, dollárcsúcs - 2018-11-1206 óra
Kis Queen emlékezés a film kapcsán, valamint az egy évszázada befejeződött I. világháborúról való elmélkedések. Ezzel kezdődik az adás, így a név- és szülinaposokról már csak érintőlegesen szólunk. Tőzsdei összefoglaló. Majd lapszemle. Alagút kötné össze a Déli és a Nyugati Pályaudvarokat. Hogy micsoda? Andó Gergely (Közlekedésvilág) dekódolja az ötletet. Magyar GDP és USA inflációs adat jön a héten. Ezek hatásait Tardos Gergely (OTP Bank) boncolgatja a Makrogazdasági Kitekintőben. Éves csúcson a dollár az euróval szemben - jelenti Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban. Elmondja azt is, miért? Kiderül az is, hogy miért mozog együtt a font az euróval. Az összefoglalóból a forint sem maradhat ki!
12/11/2018 • 0
JOON, tőzsdenyitás, olcsó repjegyek - 2018-11-0909 óra
Új légitársaság Budapesten! November 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre. Ács kolléga megint zsákolt repjegyet kevésért. Most a megszűnő fuerteventurai járatra vett jegyet 20 euróért. A tőzsdenyitás Kovács Bálintnak jutott, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzőjének. Az adás végéig még számtalan utazással kapcsolatos hallgatói kérdés megválaszolása került terítékre.
9/11/2018 • 0
Növekedés, hegyi futás, Márvány Párt - 2018-11-0908 óra
Megjelent a 2018-as Növekedési Jelentés! Mit látnak a jegybank szakértői? Ez valóban egy nagy reformcsomag? Balatoni Andrást, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóját kérdeztük a 160 oldalas tanulmány főbb meglátásairól. Rekortán futó rovatunkban Mészáros Péterrel, a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadójával beszélgettünk a nemrégiben közösségi futással felavatott új Hárs-hegy kerülő futóútról. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője ezen a pénteken is optimistán tekint a jövőbe, ha a heti makró és választási események jutnak az eszébe, amiket nem mellesleg velünk is megosztott.
9/11/2018 • 0
Új ltp termék, trendek az energetikában - 2018-11-0906 óra
Tivadarok nevenapja a mai és Guillaume Apollinaire halálának 100. évfordulója. Optimista péntek ide,
vagy oda, becsúszott egy kis morgás. Megemlékeztünk a tőzsdék tegnapi teljesítményéről, majd Gede
kolléga eldumálta mindenféle tőzsdei hókusz-pókusszal a lapszemlére szánt időt, így az igen rövid
lett. Ébresztő témánk ma az volt, hogy Ács és Gede szakik a kiszámoló blog segítségével utánajártak
annak, mennyire vonzó a Fundamenta új terméke. Négy nagy trendet azonosítottunk az energetikában
Adatgazda rovatunkban. Ehhez elengedhetetlen segítséget nyújtott Ságodi Attila, a KPMG vezetői
tanácsadásért felelős partnere. Kuti Ákossal, az MKB Bank vezető elemzőjével a dollár és a forint
helyzetét vizsáltuk. Ja, meg volt egy kis cseh korona is.
9/11/2018 • 0
APA és iráni hekkerek - 2018-11-0809 óra
NOPQ rovatunkban megnéztük, hogyan duhajkodik óvatosan tovább a Soproni: IPA után APA, de miről is van szó? Lehmajer Viktor, a Heineken Hungária Zrt. technológiai és sörfőzési vezetője mondta el. A tőzsdenyitás utáni helyzetet Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője ismertette, majd IT rovatunkban Frész Ferenc, a CyberServices Zrt. alapító vezérigazgatója az amerikai kémek tragédiáját foglalta össze: Irán feltörte a ugyanis a kommunikációjukat.
8/11/2018 • 0
Volvo, Google keresés, mustra - 2018-11-0808 óra
Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk a stúdióban az új S60-as Volvo bemutatója kapcsán beszélt a modellről, majd arról, hogy országra lebontva melyek a legtöbbet guglizott autómárkák. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a nemzetközi piacon keresett érdekes híreket.
8/11/2018 • 0
Boeing, lakásáfa, Richter - 2018-11-0806 óra
Kispénteken nem egy vidám példával kezdtünk: biztonsági figyelmeztetés érkezett a Boeingtól, avagy egy légikatasztrófa utóélete. Miért fontos mindez utasnak és befektetőnek? - saját repülúügyi szakértőnk, Ács Gábor elmesélte. Ingatlan rovatunkban a lakásáfa-változással foglalkoztunk. Pontosan mi is most a helyzet akkor? Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke mondta el. A Richter gyorsjelentésről pedig frissiben Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője beszélt.
8/11/2018 • 0
NOSZF másképp, év rovara - 2018-11-0709 óra
A nagy okt szocforr kapcsán egy érdekes blogbejegyzést osztottunk meg, Lenin nőügyeiről - a sokáig tabunak számító téma némileg más megvilágításba helyezi a nagy Vlagyimir Iljicset. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén az első fél óra kereskedésébe. Apollólepke, magyar tarsza, vagy havasi cincér? Melyik legyen az év rovara? És mit számít ez, jobb lesz nekik? Merkl Ottó, entomológus (bogárkutató), a Magyar Természettudományi Múzeum coleoptera gyűjteményének vezetője, a Magyar Rovartani Társaság alelnöke mondta el.
7/11/2018 • 0
SAP és NOKIA - 2018-11-0708 óra
Terítéken az SAP. Megvizsgáltuk, hol tart a társaság ma, hogyan változott a cég, mire lő most. Friss magyar és csoportszintű eredmények a vállalati irányítási szoftvereiről híres cégről, Ablonczy Balázs, a SAP Hungary kft. Ügyvezetője volt vendégünk a stúdióban. Aztán, Mobilózis rovatunkban azt néztük meg hogy a visszatérés után hol tart ma, mire mehet a Nokia? Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője volt segítségünkre.
7/11/2018 • 0
NOSZF, USA, KKV - 2018-11-0706 óra
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján eljutottunk a mozgalmi daloktól Trockij-n át Frida Kahlóig, de a Rezsőket sem felejtettük el. Tőzsdenyitás és lapszemle paródia után vágtunk bele ébresztő témánkba. Ami természetesen a félidős amerikai választás volt. Gyorsértékelést tartott Feledy Botond, külpolitikai szakértő. Majd, kkv híreink után a Business Tuning és Digitális Tanterem projektekről beszélt Bodon Ildikó, a UPC Magyarország üzleti szolgáltatásokért felelős igazgatója.
7/11/2018 • 0
Carolina és a plakátok - 2018-11-0609 óra
Carolina Otero. Nem sokat mond a név ugye? A 150 éve született művésznőről Katona Csaba történész beszél Mesél a múlt rovatunkban. Aztán tőzsdenyitás az equiloros srácokkal. A fő kérdés persze az, hogy folytatódott-e a tegnapi rally? Kultmogul rovatunkban plakátokról lesz szó. Merthogy aukciólesz. Meg egyébként is. Ki gyűjt és miért gyűjt ilyeneket? Lehet ezen keresni? Mi értékes és mi nem az? Badits Marcell fotós szenvedélyes gyűjtő. Vele beszélgetünk e ritkán szóba kerülő művészeti ágról.
6/11/2018 • 0
Tőzsdei irányok és robotizáció - 2018-11-0608 óra
Most légy okos Domokos! Mármint ha pénzt akarsz keresni a tőzsdén. Volt egy brutál nagy korrekció, de aztán meg felpattanás is. Mindezek tetejébe pedig időszaki választásokat tartanak az USA-ban, ahol Trump meggynegülhet. Vagy épp megerősödhet. Hát ember legyen a talpán, aki most tudja merre tovább. De talán Virág Ferencnek (Random Capital) talán tud valami okosságot! Őt kérdezzük. Piros Pirula rovatunk is jelentkezik. Tóth József (Hepenix Kft.) a robotok kapcsán rak rendet a fejekben. Mi az a robot? A már unalomig ismert példákon kívül hol dolgoznak robotok? Mekkora üzlet ez? Mi a helyzet e téren Magyarországon?
6/11/2018 • 0
USA választások, bitcoin cash és startupok - 2018-11-0606 óra
Egyszemélyes stáb tolja ma. A többiek lógnak, így Gede kolléga magára maradt. Egy személyben köszönti a Lénárdokat nevük napján, valamint megemlékezik Csűrös Karola és Emma Stone művésznők születésnapjáról. Ma sem marad el a tőzsdei összefoglaló, hisze egészen bika napja volt a budapesti börzének. Lapszemle, majd egy gyors váltás és máris Kasnyik Márton (g7.hu) elemzi az időközi amerikai választások tétjét. Kriptopédia rovat is van ám ma. Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) a bitcoin cash váratlan ugrásáról mesél, de nem marad ki a blockchain világ legújabb fejleményeinek összefoglalója sem. Például, hogy a volt Paypalosok új fizetési hálózatot indítanak. Aztán pillanatfelvétel a startupok világából. Egy multicég, a Knorr Bremse és a Design Terminál, mint startup inkubátor együttműködéséről mesél Bolla Attila (Knorr-Bremse Rail Systems).
6/11/2018 • 0
Fejőlegények és hálózatkutatás - 2018-11-0509 óra
Robotok fejnek egy magyar gazdaságban. De mikor emberek fejnek, az hogy néz ki? Mihálovits gazda elmagyarázza. Brutálisan kezd a magyar tőzsde, 3,5 milliárdos forgalommal indul a november - jelenti a tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Bírja a strapát, azaz a banki stressz tesztet az OTP az európai bankfelügyelet szerint. Hat emberen keresztül bárkihez eljuthatunk a világon. Érdekes tény ez, melyet a hálózatkutatás hozott felszínre. De mi is ez a tudományág? Mire jó? Merre fejlődik? Heuréka Élmény rovatunkban erről beszélgettünk Vicsek Andrással (Maven7).
5/11/2018 • 0
Bulgária és tőzsdei hangulatjelentés - 2018-11-0508 óra
Joghurt, rózsaolaj, tengerpart. Sok magyarnak ezek jutnak eszébe Bulgáriáról. Adóvilág rovatunkban ide kalandozunk. Szó esik persze az imént említett dolgokról is, de Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) ennél színesebb képet fest a balkáni ország gazdasági adottságairól. Feledy Botond ugyanakkor az általunk nem ismert, ám mégis pezsgő bolgár közélet kulisszái mögé vezet be minket. Nemzetközi Részvénymustrát tartunk Varjú Péterrel (Erste Befektetési Zrt.). Kis piaci hangulatjelentés, benne a kínai kereskedelmi háborúval. Szenzációs hét van a piacok mögött.
5/11/2018 • 0
Kgfb, német ipar és amerikai dollár - 2018-11-0506 óra
Remek kora tavaszi időjárásban futunk neki egy hat napos munkahétnek. Köszöntjük az Imréket, felidézzük a "lőporos összeesküvést" és a vikingek nagy útját Amerikába. Köszöntjük Vivien Leigh és Sam Rockwell színművészeket is. Tőzsdenyitás és lapszemle is van. Aztán kis kgfb. Kampány van. Most először a baleseti adót is beleszámolják a díjba. De nagyon megdobja ez az árakat? Nagy László Nándorral (Világgazdaság) keressük a választ. Makrogazdasági kitekintőt tartunk Eppich Győzővel (OTP Bank). Félidős választások jönnek az USA-ban. A tét: megmarad-e a republikánusok szűk többsége? Német ipari termelési adat is várható. Kérdés, hogy stagnált vagy épp vissza esett-e az ottani gazdaság? Mindig volt meglepetés a magyar inflációt illetően. Most is lesz vajon? Devizapiaci rovat is van ma. Pleschinger Gyula (MKB Bank) szerint jó állapotban van az amerikai dollár a félidős választások előtt. A forint meg váratlanul erősödött, pedig nem is volt nyitva a piac az ünnepek miatt...Szó esik a fontról is.
5/11/2018 • 0
Bérlakók, Mol és szemétégetés - 2018-10-3109 óra
Mi lesz a bérlakásban élőkkel? Olcsóbb és biztonságosabb albérletekért indít kampányt a Habitat for Humanity Magyarország, hogy ez pontosan micsoda, azt Szegfalvi Zsolt ügyvezető igazgató mondta el. A halloweeni tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor Befektetési Zrt.) beszélt a parádés kezdésről. Szuperzöld rovatunkban pedig a szemétégetési szezon kezdetén Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője figyelmeztetett a veszélyekre.
31/10/2018 • 0
Piaci trendek, fapados gondok és Apple - 2018-10-3108 óra
Az egyik legfontosabb kérdés ma a piacon vajon mi? Nem, nem a libacomb ára, és nem azon a piacon. Hanem az, hogy merre megy tovább az amerikai tőzsde. Jónap Richárd, az Accord Aalapkezelő portfóliómenedzsere latolgatta az esélyeket. Mondd, mit teszel, ha otthagy a gép? Ács Gábor fapados guru már megint saját 15 percet kapott, mert ilyenek történnek. A Nagy Apple bejelentésekről pedig Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője beszélt.
31/10/2018 • 0
Barátság, adócsomag, B-day - 2018-10-3106 óra
Kicsit döcögősen indult a rövid hét utolsó napja. Ráadásul egy morgós szerdát is sikerült belopni a műsorba, mindennek ellenére. A barátság napján. Amikor csokoládés meglepi is volt. Na de, hogy mi lapul a jövő évi adócsomagban, azt dr. H. Nagy Dániel, a Mazars senior adómenedzsere mondta el. Aztán kkv híreink következtek, majd a B-Day-ről beszélgettünk a stúdióban Szilágyi Imre, közgazdásszal, a Blockchain Budapest konferenciák főszervezőjével, a Blockchain Kutatási Egyesület tagjával.
31/10/2018 • 0
Őszirózsás forradalom és tánc vb - 2018-10-3009 óra
100 éve tört ki az őszirózsás forradalom. Nagyon ellentétes vélemények vannak róla. Van aki Trianon okát látja benne, mások egy modern Magyarország kezdetét. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történésszel igyekszünk megérteni, mi is történt egy évszázada. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét és óvatos emelkedésről ad hírt. Standard Formációs Tánc Világbajnokság lesz Pécsett. Kultmogul rovatunkban ennek kapcsán ismeretet terjesztünk. Mi az a versenytánc? Mi az hogy standard? Mi az hogy formációs? Kapronczai Balázs főszervező, a Táncszövetség alelnöke állja a sarat.
30/10/2018 • 0
Hajléktalanok és virtuális valóság - 2018-10-3008 óra
Jóideje dúl a vita hajléktalan ügyben. Mi szeretnénk megérteni a problémát. Ezért hívtuk fel Gurály Zoltánt (Menhely Alapítvány). Kik ezek az emberek? Hogy kerültek az utcára? Mennyien vannak? Igazak-e azok a sztereotípiák, amelyeket sokan gondolnak róluk? Akarják-e hogy változzon a helyzetük? Hogyan lehet rajtuk segíteni? Mindent megkérdezünk. Aztán a szomorú valóság után a virtuális valóság. Piros Pirula rovatunkban arról beszélgetünk, hogyan áll ez a terület, mert mintha alább hagyott volna a lelkesedés körülötte. Budaházy Szabolcs (ArWorks) szerint kissé előre szaladtunk ugyan, de szép trend lesz ebből, ha...
30/10/2018 • 0
Merkel, bitcoin és Budapark - 2018-10-3006 óra
Októberi májusban kezdünk az óraátállítás körüli vitával. Merthogy 2021-től lesz csak ilyen. Azért van mini Napi Csata is a schwechati ütközetről. Tőzsdenyitás, majd lapszemle, ahol újra vita támad. Ezúttal a reptéri csomagfosztogatások okairól. Merkel lassan, de biztosan visszavonul. Hogy jutott idáig? Mi jöhet a Merkel éra után? Kiss J. László (Corvinus Egyetem) Németország szakértőt faggatjuk. Kriptopedia rovatunkban a bitcoin befektetéseket segítő piaci változásokról és a szintén ilyen célra létrehozott technikai eszközökről mesél Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) Nagy építkezés zajlik a Kopaszi gátnál. Mi épül ott és mikor lesz kész? Árendás Gergely (Property Market Kft.) válaszol.
30/10/2018 • 0
Bioetanol, tőzsde és adatvezérelt HR - 2018-10-2909 óra
Új jelölések jönnek az uniós országok benzinkútjain. Kiderül belőlük, mennyi bioüzemanyag van a naftában. De hogy lesz a bioüzemanyag? Mihálovits gazda rovatunkban erről beszélgetünk Reng Zoltánnal (Hungrana Kft.). Kitérünk az aggályokra is. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdék. Az olasz államadósság minősítése vezérli ma a kereskedést, de van hír a Richterről is. Digitalizáció és HR. Erről szól mai Heuréka Élmény rovatunkban. Adatvezérelt lesz a szakma. De hogy ez mit jelent? Bodonyi Dániel (Spark Institute at IBS) dekódolja nekünk.
29/10/2018 • 0
Észak-Macedónia és Tesla - 2018-10-2908 óra
10 százalékos szja és iparűzési adó? Nincs helyi adó? Micsoda lehetőség nem? Ez Észak-Macedónia. Kis ország, nagy múlt, lehangoló jelen. Igyekeznek is ezerrel Európába. De nyomulnak arra felé az oroszok és a kínaiak is. Úgyhogy a legkisebb gondjuk a görögökkel folytatott vita az ország nevéről. Ezen felül azonban sok egyéb érdekesség is belefér Adóvilág rovatunkba. Hála Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő munkájának. Nemzetközi Részvénymustra Barát Tiborral (Erste Befektetési Zrt.). Tesla. Az FBI megkérdőjelezte a cég jó gyorsjelentésének hitelességét. Újabb hírek a Deutsche PostBank háza tájáról. Nem siránkoznak az ingyenes bankszámlák megszüntetése miatt, bár ügyfeleket vesztettek. Az RWE szénbányájából környezetvédők blokkolták a szállításokat, ami okozott némi izgalmat.
29/10/2018 • 0
Elektromos autó, amerikai bérek és gyengülő euró - 2018-10-2906 óra
Enyhe reggelen közlekedési anomáliába botlunk a Hegyalja úton. Ennek kapcsán beszélgetünk a navigációs alkalmazások megbízhatóságáról kicsit. Meg a Vöröskereszt szülinapjáról és a legidősebb űrhajósról. Tőzsdei összefoglaló valamint lapszemle ma is van. Újra lehet pályázni állami támogatásért elektromos autó vásárlására. Ennek kapcsán körbenézünk, mi újság ezen a piacon? Sikeres volt az előző program? Vígh Zoltán (Jedlik Ányos Klaszter) segít a válaszok meglelésében. Hogy teljesít az euróövezet gazdasága? Eddig nem túl jól...Lesz inflációs adat is. Meglepetés nélkül valószínűleg. Az USA-ban kiderül a héten hogy keresnek arrafelé a jó munkásemberek. Heti makrogazdasági kitekintő Kovács Mihály András (OTP Bank) tolmácsolásában. Erősödik a dollár, gyengül az euró - jelenti Zölde Zsombor (MKB Bank) a devizapiacról szóló rovatunkban. A brexit miatt gyengélkedik a font, erősödgetnek az extrém szintekről a feltörekvő piaci devizák, a rubel és a török líra.
29/10/2018 • 0
Hogyan kell "napizni"? - 2018-10-2609 óra
A hallgatókkal megismertettük a "napizás" fogalmát. Ez nem egyéb, mint a városlátogatás azon formája, mikor reggel megyünk és este jövünk. A szállásdíj elmaradása miatt sokszor igen olcsón összehozható utazási élménygyűjtésről van szó. Ezután tőzsdenyitás jött, majd hallgatói kérdések megválaszolása.
26/10/2018 • 0
Nyugdíj, futó olimpikon, bénázó olaszok - 2018-10-2608 óra
Ráhajt az állam a nyugdíj megtakarításainkra? ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztuk Farkas Andrást, a Nyugdíjgurut. Nagyon megköszönte, hogy rá gondoltunk. Rekortán futó rovatunkban bemutattuk Csere Gáspárt, maratonista olimpikont, a Spar maraton idei győztesét. Az óra végén felhívtuk Márvány Zsoltot, a CIB Bank treasury sales vezetőjét. Szó volt az olaszokról, Trumpról, Brexitről, meg a legutóbbi rém gyenge IFO indexről.
26/10/2018 • 0
CSOK, MI, USD - 2018-10-2606 óra
A tegnap elhunyt Bőzsöny Ferencre emlékeztünk, majd megköszöntöttük a Dömötöröket. Tegnapi tőzsdehíreket mondtunk, majd összehoztunk egy kicsit nyögvenyelős lepszemlét. Utána rögtön hívtuk Palkó Istvánt, a portfolio.hu vezető elemzőjét, hogy a lehetséges CSOK módosításokról kérdezzük. Adatgazda rovatunkban Kórász Tamás, a KPMG IT Tanácsadó partnere a nemrég alakult Mesterséges Intelligencia (MI) Koalícióról beszélt, míg Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az EUR/USD-ról és a forintról.
26/10/2018 • 0
Maffiózó recept és Facebook Messenger - 2018-10-2509 óra
NOPQ rovatunkban a Fedőneve: Donnie Brasco című filmben látott receptről mesélt Kántor kolléga, majd Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője számolt be a Budapesti Értéktőzsde első fél órájának kereskedéséről, a kialakult irányról. IT-rovatunkban pedig a Facebook Messenger irányáról értekezett Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője.
25/10/2018 • 0
Svájc, BMW, Tesla - 2018-10-2508 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban először svájci hírrel sokkolta az ott bankszámlával rendelkezőket dr. Magyar Csaba, okleveles adószakért ő, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója, mely szerint látja a NAV a svájci bankszámlákat is. Majd, a Nagy Banki Adócsalásról számolt be. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk azt a hírt kommentálta, mely szerint a BMW többségbe került egy kínai autógyártó cégnél. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Tesla eredményeit elemzte.
25/10/2018 • 0
Kgfb, lakásárak, arany - 2018-10-2506 óra
Csípős reggelre ébredtünk, ahogy több hallgatónk ezt meg is jegyezte üzenetben. Kávé helyett sokaknak segített a reggeli ébredésben az a hír, mely szerint derék drágulás várható a gépjármű kötelezőknél. Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója mondta el a részleteket. Drágák-e a budapesti ingatlanok? - tettük fel kérdést, Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő Zrt. (Concorde Csoport) befektetési igazgatója válaszolt. A volatilis piacon pedig arra kerestük a választ, hogy vajon az arany árával mi lesz? Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója latolgatta az esélyeket.
25/10/2018 • 0
Hallgatói üzenetek és Duna - 2018-10-2409 óra
Rengeteg sms és üzenet érkezett, ezeknek adtunk hangot első megszólalásunkban. Majd, Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője mondta el, hogy a zárva tartás után hogyan kezdett a Budapesti Értéktőzsde - kisebb mínusszal, mint várta. Szuperzöld rovatunkban pedig azt kérdeztük: aggódjunk-e a Duna extrém alacsony vízszintje miatt?Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója nem nyugtatott meg minket
24/10/2018 • 0
MRP és Huawei - 2018-10-2408 óra
Mi az a Munkavállalói Résztulajdonosi Program? Egyáltalán, hogyan vehet ebben részt egy társaság és miért éri meg a cégeknek, miért a munkavállalóknak? Erről beszélgettünk, a stúdióban Szalay Rita, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Igazgatóságának igazgatója és Kurucz Váradi Károly adótanácsadó voltak vendégeink. Majd, a Huawei nagy dobását vettük górcső alá, ebben Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója volt segítségünkre.
24/10/2018 • 0
Infláció, kkv-k, dohányzás - 2018-10-2406 óra
Nem tudunk morogni, pedig szerda van. De egy négynapos hétvége után hogyan morogjon az ember. Viszont a Salamonokról ne feledkezzünk meg. Aztán arról sem, hogy miért drágulnak annyira az élelmiszerek? Éder Tamás, az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetségének elnöke mondta el. Mit adott a Facebook a Kkv-knek? És mit vett el? Erről is beszéltünk. Meg arrók, hogyan érdemes a dohányzást csökkenteni. Betiltani jó ötlet? Mucsi János, a Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért egyesület elnöke mondta el.
24/10/2018 • 0
Olaszok, tőzsdék, Marokkó - 2018-10-1909 óra
Olaszországba utaztunk fapados rovatunkkal. Beszéltünk az Amalfi-partról, Lipari-szigetekről és Cinque Terréről. Tőzsdét nyitottunk. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője esésről számolt be. Furcsa lett volna a tegnapi amerikai esés után, ha a hazai piac emelkedni tudott volna, bár Európában volt ilyen tőzsde. Utolsó perceingben a hallgatók utazásos kérdéseire válaszoltunk, valamint Gábor jó tanácsokat osztogatott marokkói utazáshoz.
19/10/2018 • 0
Anyapara, Ultrabalaton, Trump és May - 2018-10-1908 óra
40 pluszos nők számára indítottak blogbejegyzés sorozatot Kiss Móniék, az első bejegyzés az Anyapara.hu blogon jelenik meg "Miből fogsz élni, ha már nem dolgozol?" címmel. Kiss Mónika független elemzővel, befektetővel beszélgettünk a blogról, befektetésekről, piacokról. Ultrabalaton hírek, érdekességek, viszontagságok Zelcsényi Miklóssal, az UltraBalaton főszervezőjével. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője Trumpra és Mayre koncentrált a héten.
19/10/2018 • 0
Aranytartalék, építőipari jövőkép, devizák - 2018-10-1906 óra
Nándor nap van ma, köszöntjük őket. Ezen a napon született Janicsák István és Janicsák Veca is. Pár év eltéréssel. Tegnap estek a tőzsdék. Lapokat szemléztünk, majd utánajártunk, hogy minek nekünk ennyi arany. Bevásárolt ugyanis az MNB, így hirtelen lett 1 millió uncia aranya a jegybanknak. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője segített értelmezni a jegybankok tartalékolási szokásait. Adatgazda rovatunkban Dános Pál, a KPMG ingatlantanácsadásért felelős igazgatója segítségével annak jártunk utána, hogy meg lehet-e jósolni az építőipari konjunktúra jövőjét? Debreczeni Csaba volt ma a devizapiaci rovat felelőse. Az MKB tőkepiaci elemzője számos ázsia devizáról hozott hírt, de beszéltünk vele a dollárról és a forintról is.
19/10/2018 • 0
Sörök, tőzsdenyitás, Kindle - 2018-10-1809 óra
NOPQ rovatunkban sörökkel foglalkoztunk, volt hír a témában, egy új trend bontakozik ki és kóstoltunk egy belépő szintű különlegességet is. Aztán, Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője mondta el, milyen trend alakult ki a BÉT-en a nyitást követő fél órában. Majd, három év várakozás után új Kindle-t dob piacra az Amazon! De vajon mit tud a Paperwhite új verziója és miért kellett ennyit várni? Ezt Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője mondta el.
18/10/2018 • 0
Oroszok, újautók, mustra - 2018-10-1808 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunk szakértője, dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója egyenesen a helyszínről tudósítva jelentkezett be, és arról beszélt, hogy Oroszország vezetése az orosz-ellenes nemzetközi szankciók elleni fellépés jegyében két különleges gazdasági övezetet hoz létre az offshore pénzügyi központok mintájára. Majd, európai újautó eladásokról beszélt Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az SAP és VW híreit hozta.
18/10/2018 • 0
Szaúdiak, ipari ingatlanok, BUX-emelkedés - 2018-10-1806 óra
Csodaszép koraőszi reggelre ébredtünk a csodák soha ki nem fogyó forrásában. A Lukácsok köszöntése után némi helyzetkép következett, majd át is szárnyaltuk mai ébresztő témánkra, a szaúdi-amerikai konfliktusra: egy újságíró halála milyen nemzetközi háttérjásztmákba ad betekintést? Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő mondta el. Ingatlan rovatunkban arról beszélgettünk, hogy az energiahatékony raktárak drágábbak, de szinte mind ki vannak adva - és csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony. Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft.marketing vezetője. 3000 pont és hova tovább? Chart Máté iszámolta, mely papírok adhatják össze a 3000 pontot a BUX indexben.
18/10/2018 • 0
Ltp és ökomenza - 2018-10-1709 óra
Visszatértünk az ltp-khez. Brückner Gergely, az Index.hu munkatársa mondta el, hogy milyen jövőt vetít előre az állami támogatások megszüntetése, illetve, milyen alternatívák állnak rendelkezésre. Aztán tőzsdét nyitottunk, Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője segítségével. Majd, megnéztük, mi az az ökomenza. Egészséges, nem allergán és kicsi a környezeti lábnyoma - ez létezik, működik, ráadásul itthon. Így kellene mindenhol, mondta el Dr. Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország Agrárkampány-felelőse.
17/10/2018 • 0
Víz, víz és mobilappok - 2018-10-1708 óra
Kis ltp szünetet tartottunk és benéztünk egy “vízgyártó” kulisszái mögé. A stúdióban vendégünk Balog Zoltán, a Magyarvíz kft. kereskedelmi igazgatója volt. Milyen költségekkel dolgozik egy vízgyár? Mit jelent az energiaárak emelkedése? Mit tudna tenni a környezetvédelemért? Mi a helyzet a sporttámogatásokkal? Többek között ezeket kérdeztük. Majd, Mobilózis rovatunkban a Winamp Mobile kapcsán arról beszélgettünk Bátky Zoltánnal, a PCWorld.hu főszerkesztőjével, hogy milyen appok próbálnak ezen a platformon ismét naggyá nőni.
17/10/2018 • 0
Ltp és kkv kiberbiztonság - 2018-10-1706 óra
Mivel mással is kezdhettük a morgós szerdát, mint az ltp szituációval. Rengeteg kérdést kaptunk, megpróbáltunk mindre választ adni, de azért egy kis morgásra is sor került, pl. egyes szakszervízek elvárásairól az ügyfelek szabadidejét illetően. Aztán persze az ltp helyzetről beszéltünk, meg arról is, hogy Európa-szerte milyen helyzetben vannak a kkv-k kiberbiztonságilag. Ezt Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője mondta el.
17/10/2018 • 0
Sikertelen kiugrás és Egri Csillagok - 2018-10-1609 óra
Miért maradtunk a németek utolsó csatlósa a II. világháborúban? Mikor közeledtek az oroszok, miért nem álltunk át? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész az 1944-es sikertelen kiugrási kísérletünk okait és következményeit boncolgatja. Tőzsdét ma Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit. Benne a nagy hír lassan limittel drágul az EstMedia. Mert Andy Vajna tulajdonrészt szerzett benne. Újra mozikban az Egri Csillagok! Ráadásul 4K minőségben felújítva. Miért? Hogyan? Kultmogul rovatunkban Farkas Attila (Pannonia Entertainment) vázolja a hátteret.
16/10/2018 • 0
Klímaváltozás és drón evolúció - 2018-10-1608 óra
Tíz évünk maradt arra, hogy a Föld élhető bolygó maradjon. Nem vicc. Tényleg. Tényleg? A folyamat tényleg megállíthatatlan? Tényleg csak tíz évünk van? Tényleg élhetetlen lesz a Föld, ha nem cselekszünk? Tényleg nincs értelme egyéni szinten cselekedni? Hetesi Zsolt fizikus, éghajlatkutató felel a kérdésekre és nem lettünk optimisták a kilátásokat illetően. Drónok. A játékboltokban van belőlük. De milyen komolyabb célokra lehet használni ezeket? Hogyan befolyásolhatják a jövőben hétköznapjainkat? Piros Pirula rovatunkban Fülöp Szilárdot (FlyBySense) faggatjuk ezekről.
16/10/2018 • 0
Lakástakarékok alkonya, kriptodevizák és a befektetések jövője - 2018-10-1606 óra
A lakástakarékpénztárak állami támogatásának megszűnésének hírével kezdünk. Aztán gyorsan szólunk a név- és születésnaposokról is. Meg van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Aztán egyből tárcsázzuk Sándorfi Balázst (bankmonitor.hu), hogy mondjon el mindent, amit csak a lakástakarékpénztárak megszüntetésével kapcsolatban tudni érdemes. Kriptopedia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) Nouriel Roubini szektort ostorozó véleményéről és a Theter mini rallyjáról mesél. Merre tovább tőkepiac? Hova tartanak a kockázati tőkebefektetések? Hogy lehet tőzsdecéggé egy vállalkozás? Ezekről a veretes témákról rendeznem konferenciát. A szervezővel Szabó Kornéllal (Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda) tartunk kedvcsinálót az I. Wolters Kluwer Befektetési Konferenciáról.
16/10/2018 • 0
Szellentő tehenek és insurtech - 2018-10-1509 óra
A tehenek szellentése az egyik oka a globális felmelegedésnek. Tényleg? Hogyan lehet ezt csökkenteni? Mihálovits gazda utánaolvasott és meglepő dolgokra bukkant. Jó hangulatú tőzsdenyitásra és egy Est Média hírre hívja fel a figyelmet tőzsdenyitáskor Varga Zoltán (Equilor Zt.). Digitalizáció. Pont a biztosítási szektort ne érintené? De hogy zajlik ez egy alapvetően konzervatív szektorban? Heuréka élmény rovatunkban erről beszélgetünk Kurtisz Krisztiánnal (UNIQA Biztosító).
15/10/2018 • 0
Görögország és banki gyorsjelentések - 2018-10-1508 óra
Görögország. Nem egyszerű a helyzet arrafelé. A ki nem mondott csőd és a mentőcsomagok után sem. A GDP 6-9 százaléka eltűnik különféle adócsalások miatt. Például. Ezen igyekeztek változtatni az elmúlt években is. Nem sok sikerrel. Ezekről mesél Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Vita Macedóniával, orosz nyomulás, kínai kikötő, török konfliktus. A görög mindennapok sem épp unalmasak. Feledy Botond külpolitikai szakértő lep meg minket. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát. Gyorsjelentési szezON. Jól sikerült eddig. JPMorgan, Citigroup, Wellsfargo. Jön még több is a héten!
15/10/2018 • 0
Magyar autóipar, magyar kamatdöntés, magyar forint - 2018-10-1506 óra
Álmosan, de enyhén indul a hét. Mihálovits kolléga is visszafogott a víkend után. Köszöntjük a Terézeket névnapjukon és Nietzschét valamint Rudolf Pétert a szülinapjukon. Megemlékezünk a szárazföldi sebességrekordok alakulásáról is. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle következik. Majd egy érdekes beszélgetés arról, tényleg olyan jól muzsikál-e a hazai autóipar, mint hisszük. Németh Dávid (K&H Bank) mond meglepő dolgokat. Heti Kitekintő, avagy mi várható a makrogazdaságban a héten? Lesz magyar kamatdöntés, de nem lesz meglepetés. És kiderül, hogy áll az USA lakáspiaca. Itt sem lesz semmi gond, egészséges a kereslet és a kínálat is. Forint. Devizarovatunkban Pleschinger Gyula (MKB Bank) a rajtunk kívülálló, ám az árfolyamot befolyásoló tényezőkre hívja fel a figyelmet. Meg a brexit font árfolyamára gyakorolt hatására is.
15/10/2018 • 0
Wizz Air poggyászok, tőzsdenyitás, olcsóért Ammánba - 2018-10-1209 óra
Még egy utolsó kört futottunk a fapadosok poggyászkezelési szabályairól fapados rovatunkban. Már a Wizz Air is rendezte a sorait ez ügyben. Varga Zoltán, az Equilor befektetési zrt. elemzője hozott jó híreket a tőzsdékről. Némi korrekció jelei látszódnak. Visszatértünk utazási témáinkhoz, melyek közül izgalmas repjegyárakról esett szó. Jordániába mehetünk nyaralni télen potom pénzért.
12/10/2018 • 0
MFB, Szénás Kör, Márvány és a Fedes haverok - 2018-10-1208 óra
KKV technológiai hitelprogram az MFB-nél. A részletekről Bernáth Tamással, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk, miközben kitértünk a Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogram október 4-től életbe lépett változásaira is. Rekortán futó rovatunkban az új terepfutó őrületről beszélgettünk Perl Gergellyel, a Szénás Kör megálmodójával, létrehozójával. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője műholdas kapcsolaton keresztül optimistáskodott. Legalábbis úgy hangzott.
12/10/2018 • 0
Tőzsdei perecelés és digitalizálódó ügyfelek - 2018-10-1206 óra
Bogaras műsorvezetők bogaras történetei. Miksák köszöntése, tőzsdék. Méretes esésekről tudtunk beszámolni. Lapszemle, majd ismét tőzsde. Virág Ferencet, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdeztük, hogy mi a véleménye az elmúlt napok tőzsdei zakóiról, mit vár a közeljövőben? Oké, hogy digitalizálgatunk, de ki törődik az ügyfelekkel? Adatgazda rovatunkban erre kerestük a választ Bálint Dániel, a KPMG telekommunikációs távközlési és technológiai menedzserének segítségével. A jókora tőzsdei esések a deviza rovatba is beszivárogtak a dollár és forint helyeztét boncolgató Kuti Ákos jóvoltából, aki az MKB Bank vezető elemzője.
12/10/2018 • 0
Liba, rizottó, Windows 10 - 2018-10-1109 óra
Hamarosan itt a Márton-nap, a kiskerben azonban nincs a megszokott liba dömping. Hol vannak a libahúsok? Pedig a liba nem vicc, állítja Gede kolléga, és tippeket ad a Márton-napi sütésre, közben Kántor kolléga egy magában is fogyasztható idényköretet ajánl hozzá. Aztán megnéztük, hogy az extrém negatív nemzetközi hangulatban hogyan muzsikált a BÉT az első fél órában: Kovács Bálint helyettes vezető elemző mondta el. IT-rovatunkban a visszavont Windows 10 frissítésről beszélt Gálffy Csaba, a hwsw.hu főszerkesztője.
11/10/2018 • 0
A nagy autóipari megállapodás - 2018-10-1108 óra
Hosszú vita után, kedd éjjelre megszületett a kompromisszum a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek között az új autók szén-dioxid-kibocsátásáról. A döntés értelmében 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékekhez képest. Futómű rovatunkban erről beszélgettünk Várkonyi Gábor állandó szakértőnkkel. Aztán, Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője mazsolázott a nemzetközi piacokon.
11/10/2018 • 0
Köd, LTP, ETF - 2018-10-1106 óra
Ködös és forgalmas reggelre ébredtünk, azonnal témát is adott a ködfényszórók használata. Meg az is, hogy a pletykák szerint csökkenő állami támogatás a lakástakarékpénztáraknál? Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője részletezte. Közben, tovább növekednek a lakásárak az áfaemelés előtt, tudtuk meg Balogh Lászlótól, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjétől. Majd, megnéztük, milyen újabb ETF-ek vannak a budapesti börzén. Priegl Máté, az OTP Bank senior treasury tradere mondta el.
11/10/2018 • 0
Makro körkép és klímaváltozás - 2018-10-1009 óra
Száraz témát próbáltunk nem szárazon, makrogazdaságról közérthetően: 5,5 éves csúcson az infláció, brutális többlet az államháztartásban. Mindezt megmagyarázta: Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Ezt követően Kovács Bálint, helyettes vezető elemző (Equilor) mondta el, milyen kilátásokkal kecsegtet a Budapesti Értéktőzsde első fél órája, majd zöld rovatunkban a klímaváltozásról szóló riasztó tanulánnyal foglalkoztunk. Cselekedni kell, mégpedig most - Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlat és energia csoportvezetője mindennek ellére optimista volt.
10/10/2018 • 0
Ügyfélszolgálatok és Google telefonok - 2018-10-1008 óra
Mindenkinek van tapasztalat ügyfélszolgálattal, van, akinek jó, de panaszt sokat hallani. Na de, milyen a jó ügyfélszolgálat? Lőrincz András, Protocall 2009 Kft. üzletfejlesztési igazgatója világította meg számunkra, és próbálta összefoglalni a szakma kihívásait - volt mit. Napi csata is bekúszott a műsorba, a Poitier-i csatáról (732) mesélt. Bemutatták az új Google telefonokat, Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakújságírója foglalta össze a tudnivalókat.
10/10/2018 • 0
Poloskák, katicák, GDPR - 2018-10-1006 óra
Morogni nem kezdtünk el csip-csup dolgok miatt, mert bőven ad morogni valót az, ami zöld rovatunk témája is: mégpedig, hogy a környezetszennyezés brutális méreteket öltött. Azonban, hogy miért van poloska és harlekinkatica invázió, azt Dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének egyetemi docense mondta el. Kis és közepes vállalkozásoknak szóló rovatunkban a kkv-k és a GDPR kapcsolatát firtattuk, Kreutz László, a Fellowes Hungary Kft. ügyvezető igazgatója mondta el a tapasztalatait.
10/10/2018 • 0
Diadal Ozorán, Nemzeti Atlasz - 2018-10-0909 óra
170 éve volt az ozorai diadal. Kevesebbet beszélünk róla, mint a pákozdi csatáról, pedig jelentősége talán nagyobb volt. Katona Csaba történész elmondja, miért. Erről szól ma Mesél a múlt rovatunk. 5 és fél éves csúcson az infláció. Milyen hatása van ennek a forintra? Ezzel kezdi tőzsdei rovatukat Kovács Bálint (Equilor Zrt.). A Konzum meg hasít! Megjelent a Nemzeti Atlasz. De mire jó? Kiknek szól? Kultmogul rovatunkban Nemerkényi Zsombor (MTA Földrajztudományi Intézet) erről beszél.
9/10/2018 • 0
Pilóta- és e-sportoló képzés - 2018-10-0908 óra
Pilótahiány van. Erről szólnak a hírek. Na de tényleg? Hogy lehet valaki egyátalán pilóta? Megbeszéljük Juhász Ákossal (Cavok Aviation Training Kft.)! Ács kolléga brékinget tart: új módon fogják jelölni az EU-ban a különféle üzemanyag fajtákat! Piros Pirula rovatunkban kiderül, hogy e-sportoló képzés indult Budapesten. De mit tanulnak? Milyen a házifeladat? Mit kezdhetnek egy ilyen végzettséggel? Kecskés Renáta (SAS Budapest) válaszol.
9/10/2018 • 0
Középiskolai körkép, petro és digitális transzformáció - 2018-10-0906 óra
A török elnök látogatása okán azon kezdünk filózni, vajon milyen szabályokkal lehet megkülönböztető jelzésekkel flangálni a városban. Nem is marad idő a jeles napok felidézésére! A tőzsdei összefoglaló után aztán erre is sort kerítünk. Lapszemle ma is van. Aztán egy remek szülői kezdeményezésről adunk hírt: az érettségi és kompetenciafelmérési adatok alapján teljes középiskolai rangsor készült a tanácstalan szülők tájékoztatására. Palotás Ádámmal (legjobbiskola.hu) beszélgettünk. Kriptopédia rovatunkban Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) az intézményi befektetőknek szóló kriptopénz tőzsdéről és az új venezuelai kriptodevizáról, a petroról cserélünk eszmét. Digitális transzformáció? Hogyan kell ezt csinálni a gyakorlatban? A sokakat érdeklő kérdés megválaszolására adunk ötleteket Polocz Anettel és Gém Péterrel (Xapt Hungary Kft.).
9/10/2018 • 0
Krumpli és mesterséges intelligencia - 2018-10-0809 óra
Ha ősz, akkor megjelennek a krumplit áruló teherautósok és a "burgi" árusok az utak mentén. De már nem így van. A magyar krumplitermelés ugyanis visszaszorulóban van. Miért? Mihálovits gazda rovatunkban erről faggatjuk Kecskés Gábort, az Országos Burgonyaszövetség elnökét. Egész jó a forgalom a tőzsdén -jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.). AI. Azaz mesterséges intelligencia. Használjuk, bár nem is tudjuk, hogy némelyik megoldás mögött ez működik. De hol tart a technológia? Mi az a deep fake? Heuréka élmény rovatunkban Szalai Ferenc fizikus mesél erről.
8/10/2018 • 0
Luxemburg és nemzetközi részvénymustra - 2018-10-0808 óra
Jövő héten választások lesznek Luxemburgban. Acélipari országból lett telekommunikációval és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó állammá. És adóparadicsom is. Mi változhat a gazdaságban? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) erre keres választ. Mi változhat a politikában? Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig erre a kérdésre felel. A Daimler bejelentette, hogy 2019 végén távozik a pénzügyi vezető is. A vezérigazgató is így tesz. A háttérben a cégcsoport átalakulása állhat. Aramco. A szaúdi olajcég csak 2 év múlva mehet tőzsdére. Elon Musk nem pihent a hétvégén, Twitterben élcelődött az amerikai tőzsdefelügyelettel. Esett is a Tesla árfolyama. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
8/10/2018 • 0
Kémchip, infláció és dollár - 2018-10-0806 óra
Meglepően enyhe a reggel. Koppány napján a Dow Jones születésnapját ünnepeljük, megemlékezünk Michael Dudikoff színművész munkásságáról és szóba kerül a Kenneth Branagh féle Orient Express film is. Tőzsdei összefoglaló? Pipa. Lapszemle? Ok. Ébresztő témánkban pedig az évszázad kémbotránya: apró, alaplapba épített csip segítségével kémkednek a kínaiak? Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) szerint elég gyanús az ügy, lehet, hogy kacsa. Kedden kiderül, mekkora volt az infláció szeptemberben Magyarországon? Az olajárak miatt 3,5 százalékos lehet a pénzromlás nagysága - ezt várja Kovács Mihály András (OTP Bank). A Heti kitekintő rovatban arról is beszélünk, hogy az USA inflációs adata hogy sikerül, mert az meg a Fed kamatpolitikáját fogja befolyásolni. Devizapiac. Pleschinger Gyula (MKB Bank) a dollárról szakért, de az államkötvény hozamokkal kezd. Kitérünk a forintra is persze.
8/10/2018 • 0
Ács Gábor szaunázik, tőzsdenyitás, Duna House - 2018-10-0509 óra
Ács Gábor nem átallott bejelentkezni Finnországból egy szaunából. Elmondta, milyen az élet arrafelé, mennyibe kerül, majd adott pár tippet a nyaralás megszervezésére. Az árak még magasak, de érdemes lesz keresgélnmi a Ryanair új útvonalai között. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője nyitotta a börzét, majd a maradék időnkben megosztottunk pár infót a hallgatókkal. Például a frissen érdkezett Duna House negyedéves pénzügyi jelentés pár adatát.
5/10/2018 • 0
KBC ügyfelek, Budapest Maraton, Márvány és Brexit - 2018-10-0508 óra
Mégsem adja el a KBC Securities Magyarország ügyfélállományát a K&H. A Világgazdaság értesüléseiről, az ügy hátteréről Brückner Gergellyel, az Index.hu szakírójával beszélgettünk. Rekordokat dönt a hétvégén megrendezésre kerülő Budapest Maraton is. Kocsis Árpáddlal, a Budapest Sportiroda vezetőjével, a Spar Budapest Maraton versenyigazgatójával beszélgettünk "Rekortán" futó rovatunkban. A Brexit körüli hírek és Jerome Powell Fed elnök nyilatkozata okozott izgalmat a héten, ezekről Márvány Zsolttal, a CIB Bank treasury sales vezetőjével társalogtunk.
5/10/2018 • 0
Freetrade, GDPR és Facebook, dollár - 2018-10-0506 óra
Ünnepelnek a Brúnók. Ja, nem! Aurél névnap a mai. Ezen a napon született Denis Diderot és Ray Kroc. A tőzsdéken tegnap főleg esés volt, mert elszálltak az amerikai állampapírok hozamai. Lapszemléztünk, majd egy izgalmas témával folytattuk: megjelent a harmadik fintech cég, aki ingyenes tőzsdei kereskedés lehetőségét kínálja. A Freetraderől Korpos Gergellyel, a Brokerchooser társalapítójával beszélgettünk. Adatgazda rovatunkban a legutóbbi Facebook adatlopás krízis és a GDPR került terítékre Szalai-Bordás Gergő, a KPMG Legal Tóásó ügyvédi iroda jogi szakértőjének segítségével. Kuti Ákossal, az MKB Bank vezető elemzőjével a dollárról, FED-ről és forintról szóltunk deviza rovatunkban.
5/10/2018 • 0
Fekete kaják és GDPR hatások - 2018-10-0409 óra
Még messze a Black Friday, de mi mégis Black Thursday-t tartottunk: merthogy NOPQ gasztro rovatunkban a Black Food Festivalról volt szó. Hát ez meg mi? És hogy? És izé? Boros Regina, a Black Food Festival szervezője gyújtott fényt elménk éjszakájába. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor Befektetési Zrt.) számolt be a kialakult trendről és árfolyamokról. Kibercsütörtök is volt, mert itt járt nálunk a stúdióban Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója. A GDPR kezdeti hatásáról beszélt a friss Facebook-balhé tükrében is.
4/10/2018 • 0
Családi kör és CO2-csökkentés - 2018-10-0408 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban a szabályozott generációváltás lehetséges módszereiről esett szó - dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide kft. ügyvezető igazgatója fejtette ki, hogy marad a családban a biznisz. Futómű autós rovatunkban a nagy uniós széndioxidcsökkentésről értekezett Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk. Majd, nemzetközi részvénymustrát tartott Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
4/10/2018 • 0
Fapadosok, ügyvédek, BIF - 2018-10-0406 óra
Szép, napos csütörtökre ébredtünk, és megemlékeztünk Charles Aznavourról, akinek elképesztő, 80 éven átívelő, csodálatos karrierje volt. Aztán: csúcson az olajár, szakadnak a légitársaságok, de különösen a fapadosok. Miért? Ez itt a vételi lehetőség? Erre kerestük a választ, Tunkli Dániel, az Accorde alapkezelő portfóliókezelője válaszolt. Ingatlan rovatunkban azt néztük meg, hogy ki hozza, és ki fizeti az ügyvédet ingatlan vásárlásakor. Dr. Kocsis Ildikó, a Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda ügyvédje mondta el a tudnivalókat. Prémium kategóriába került a tőzsdén a BIF, van jelentősége? Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője mondta el.
4/10/2018 • 0
München és szelektív káosz - 2018-10-0309 óra
80 éve volt a Müncheni döntés - folytatjuk előző nap félbeszakadt beszélgetésünket Mesél a múlt rovatunkban. Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa mesélt tovább. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor) mondta el, milyen trend alakult ki az első fél órában. Szuperzöld rovatunkban a szelektívkáoszról beszéltünk: miért nem viszik el Budapesten és miért számolják fel sorban vidéken a szelektív szigeteket? Mi lenne a jó megoldás? Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője válaszolt.
3/10/2018 • 0
Zenebiznisz és Mate20 Pro - 2018-10-0308 óra
A magyar zenebiznisz rejtelmeiről beszélgettünk Molnár Gáborral, a Gold Record Music kft. tulajdonos-vezetőjével. Minden szóba került, onnantól kezdve, hogy miért lesz 5 év múlva a fesztiválok fő fellépője az Edda és a Bikini? Vagy, hogy működik egyáltalán a piac, miért borzasztó nehéz a DJ-piacra betörni? Value gap, YouTube, Facebook, Spotify, stb. Mobilózis rovatunkban a Huawei Mate20 proról beszélt Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője.
3/10/2018 • 0
Máv-HÉV morgás - 2018-10-0306 óra
Morgós szerdára nem mi morogtunk igazán, hanem a hallgatók - főleg a közlekedés miatt. Nekünk az is elég volt, hogy mekkora balhé alakult ki a szentendrei HÉV vonalán a jegyvásárlás miatt. Ébresztő témánkban Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója megvilágította az ügy hátterét, de leginkább a kilátástalanságba sodródó szituációt körvonalazta. A kkv-hírek után pár hallgatói üzenetre és hírre jutott még időnk.
3/10/2018 • 0
Müncheni egyezmény és Macskafogó - 2018-10-0209 óra
80 éve kötötték a müncheni egyezményt. Erről Mesél a múlt. Helyesebben mesélne, mert Katona Csaba történésszel elveszítjük a kapcsolatot. Kováts Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Kis elemzés a finomítói marzsokról a Mol kapcsán, meg más papírok technikai szintjeiről. Ma 32 éve mutatták be a Macskafogót, minden idők egyik legnagyobb sikerű magyar animációs filmjét. Van rajongói klubja is a filmnek. Kultmogul rovatunkban ennek képviselőjével, Forgács Simonnal beszélünk, az ő ambiciózus terveikről.
2/10/2018 • 0
Digitális átalakulás és precíziós gazdálkodás - 2018-10-0208 óra
A digitalizáció a hagyományos iparágakat is érinti. Ténykérdés. De hogyan lehet erre felkészülni? Mi van, ha valaki rossz megoldást választ? Mihez kezdjen egy hagyományos cég a startupokkal? Konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kapunk Kiss Pétertől a KPMG partnerétől. Aztán az Aranyköpés után maradunk a digitalizációnál továbbra is. Már végeztek az első precíziós mezőgazdasági szakmérnökök. Kik ők és mit tanulnak? Mi lesz a feladatuk? Piros Pirula rovatunkban erről faggatjuk Milics Gábor docenst a Széchenyi Egyetemről.
2/10/2018 • 0
Feyér Zoli és bitcoin - 2018-10-0206 óra
Kedd. De milyen kedd legyen? Aktív? Enervált? Kompromisszumos? Ez a fő kérdés ma reggel. A Petrákat köszöntjük és gyorsan elhadarunk néhány évfordulót és születésnapot. Tőzsdei összefoglalónkban felmerül: ki rúgja ki az elnököt egy cégnél? Aztán emlékezünk. 15 éve hunyt el Feyér Zoltán alapító atyánk. Rá emlékezünk archív bejátszásokkal. Ilyenek voltunk... Aztán komoly téma, hiszen jelentkezik kriptodeviza rovatunk. Debreczeni Barnabás (Shinrai Kft.) összefoglalja a kriptopiacok elmúlt hetét. Megvitatjuk azt is, hekkelhető-e a bitcoin és hogyan lehet azt biztonságosan tárolni?
2/10/2018 • 0
Cukorrépa, Konzum és okos szőlőültetvény - 2018-10-0109 óra
Eltűnhet a cukorrépa és az erre épülő ipar Magyarországról. Miért? Erre válaszol Mihálovits gazda. Aztán a borászatok számának csökkenését már Kántor kollégával együtt szakértik meg. Tovább veszik az OTP-t, jelentett a Duna House, gyengül az Opus. A tőzsdenyitásban ezekről beszél Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Okos szőlőültetvény. Avagy hightech az agráriumban. Mi ez a megoldás? Hogy épült erre vállalkozás? Milyen eredményeket értek el eddig? Heuréka élmény rovatunkban Árendás Csaba (Quantislabs Zrt.) válaszol minden kérdésre.
1/10/2018 • 0
Maldív-szigetek, Musk és Facebook - 2018-10-0108 óra
Pici, de mégis különleges helyre látogatunk el Adóvilág rovatunkban, a Maldív-szigetekre. Halászat és turizmus. Ebből élnek. Fő is a fejük a globális felmelegedés miatt. Viszont nincs szja ott. Van viszont komoly belpolitikai küzdelem és kínai befolyás, meg némi diktatúra. Kalauzaink a kirándulás során Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Elon Musk nem lehet a Tesla elnöke 3 évig és fizet 20 millió dollárt, miként a cége is fizet 20 millió dollár. Nem is tér magához az árfolyam. A Facebook biztonsági problémáiról is szólunk, esett ennek is az árfolyama. Nvidia célármódosítás és KnorrBremse részvénykibocsátás is képbe kerül.
1/10/2018 • 0
Facebook, munkanélküliség és dollárok - 2018-10-0106 óra
Malvin Napján sok mindenről esik szó a nyitásban: gaugamélai csata, NASA, T-modell és Walther Matthau születésnapja. Nem mellesleg a Zene Világnapja is ma van. És még egy álmos hírolvasóval is szembe kell néznünk. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle van ma is. Ébresztő témánkban pedig a nagy Facebook hekkelés. 90 millió felhasználó érintett. Mi történt? Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) elmeséli. Ma jelenik meg az adat arról, hogy mekkora a munkanélküliség az eurózónában? Ez sokat számít abból a szempontból, hogy az EKB szigorít-e jövőre a monetáris politikáján? Tardos Gergely (OTP Bank) Heti Makrogazdasági Kitekintője. Új észak-amerikai kereskedelmi egyezséget kötött az USA, Kanada és Mexikó között. Erősödik az USA dollár az euróval szemben és a kanadai dollár és a mexikói peso is az USA dollárral szemben - jelenti Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban. A forint is szóba kerül.
1/10/2018 • 0
Fapados büntik, sztrájk, járatok - 2018-09-2809 óra
Mi más is lenne pénteken, ha a stúdióban van Ács kolléga? Az, ami akkor is van, ha nincs a stúdióban. Hát persze, hogy Ács is in the air. Nyilvánvaló, főleg, hogy elképesztő mennyiségű hír volt a fapadosok háza tájáról - büntetések, sztrájk, új járatok. A tőzsdenyitásban kialakuló trendekről Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője számolt be. Majd, az olcsó utak égi helytartója minden hallgatói kérdésre próbált válaszolni.
28/9/2018 • 0
Menta, AI, jótékony futás - 2018-09-2808 óra
Régi szaki jött hozzánk új kabátban. Az IT és tech szektor újságírójaként jól ismert Horváth Balázs nem régen az Informatikai Vállalkozások Szövetségének tartalommenedzsere lett, karrierjét itt folytatja. Ő járt nálunk a stúdióban, és beszélgettünk a 25. MENTA konferencáról és annak előadásairól, legérdekesebb pillanatairól. Aztán, futás rovatunkban a Countryman jótékonysági futás és túra szervezőivel beszélgettünk arról, mi is ez az esemény. Dávid Roland a Balatoni Helyi Értékek Egyesület képviseletében válaszolt. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője pedig a hét legfontosabb eseményeit foglalta össze.
28/9/2018 • 0
Lomtalanítás, pereskedés, cégeladás - 2018-09-2806 óra
Optimista pénteken optimista hévvel kezdett Mihálovits kolléga, aki meglepő módon megjelent a stúdióban pénteken, de nem tetszett neki a lomtalanítás. Aztán 6 percben körülnéztünk a világban, majd ébresztő témánkban azt vizsgáltuk meg Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje segítségével, hogy miért nehezebb idén január óta Magyarországon pereskedni, mint valaha is volt. Adatgazda rovatunkban pedig azt néztük meg, hogy mi kell ahhoz, hogy könnyebben cseréljenek gazdát a magyar cégek? Simonyi Tamás, a KPMG tranzakciós tanácsadásért felelős szenior igazgatója mondta el. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője pedig részletes devizapiaci blokkot tartott.
28/9/2018 • 0
Borjúborda, tőzsdenyitás, e-sport - 2018-09-2709 óra
NOPQ gasztró rovatunkban a 100 éves Gellért szálló Gundel éttermében született fogásról, a Pittsburgh-i borjúbordáról osztottunk meg egy jó receptet. A tőzsdenyitás értelmezése ma Kovács Bálintnak, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzőjének a reszortja volt. IT rovatunkban a mérföldkőhöz érkezezett a hazai esportról, pontosabban a hétvégén megrendezésre kerülő K&H e-kupa FIFA 19 bajnokságról beszélgettünk Szegő Péterrel, az MTK Budapest e-sport szakosztályának vezetőjével.
27/9/2018 • 0
Svéd Mecedes vezér, szabálytalankodó autósok, részvények - 2018-09-2708 óra
Várkonyi Gáborral és a "Futómű" rovattal indítottuk az órát. Fő hírünk volt, hogy a 65 éves Dieter Zetsche lemondott a Daimler elnöki és a Mercedes-Benz személyautók igazgatótanácsának vezetői tisztségéről 2019 végével. Helyét a svéd nemzetiségű Ola Källenius veszi át, ha a közgyűlés is elfogadja a személyére tett javaslatot. Ebben az esetben először lesz nem német vezére a Daimlernek. Átnéztünk még egy felmérést arról, hogy milyen márkájú autóval szabálytalankodnak a legtöbbet Németországban és ezek mennyi balesetet okoznak (facebookra: a cikkben benne van az a link, amit kértetek). Nemzetközi részvénymustra rovatunkban a Hellaról, Fordról és RWE-ről hozott híreket Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
27/9/2018 • 0
Airbnb, lakásáfa helyett, MOL - 2018-09-2706 óra
Adalbertek neve napja és Francesco Totti születésnapja van. Tegnap a BÉT-en a MOL részvényei tudtak emelkedni egyedüliként a vezető részvények közül. Körbe futottunk 6 perc alatt a Föld körül, majd Schumiczky Balázst, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnökét hívtuk. Óriásit tarol ugyanis az Airbnb a budapesti szálláshelypiacon, erről beszélgettünk vele. Ingatlan rovatunkban arról volt szó, hogy mi várható a lakásáfa után? Az ÉVOSZ nyolc pontos javaslatcsomagot állítot össze. "Keresd a hazait!" rovatunkban a MOLról, olajár kilátásokról, növekvő dízelolaj keresletről beszélgettünk Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével.
27/9/2018 • 0
Trumpli és élelmiszerpazarlás - 2018-09-2609 óra
Hallgatói reakciókkal kezdtünk, és pár hírrel, ami kimaradt a műsorból eddig. Ilyen volt például Donald Trump ENSZ-székházban tartott beszéde is, melynek során egyszer hangosan kinevette, aztán megmosolyogta a közönség. Kovács Bálint vezető elemző helyettes (Equilor) arról számolt be, hogy a tőzsde első fél órájában alig volt forgalom, 200 millió forint egy papírban szokott lenni, összforgalomnak elég kevés. Szuperzöld rovatunkban az élelmiszerpazarlásról beszélgettünk, lehet csatlakozni az Élelmiszerbank programjához, hogy csökkentsük saját pazarlásunkat.Sczígel andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója mondta el a részleteket.
26/9/2018 • 0
Digitális kkv-k és eleven fenntarthatóság - 2018-09-2608 óra
Technológiai korszerűsítés, digitális fejlesztés uniós forrásból: milyen aktuális lehetőségek vannak a kkv-k számára? A vállalkozások forráshoz jutási lehetőségeiről Váczi Dávid, a Budapest Bank termékértékesítés támogatási vezetője beszélt. Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom Fenntarthatósági Központ vezetője pedig az #Eleven fesztiválkonferenciáról számolt be - hogy mi ez, és mivel foglalkozik? Mobilózis rovatunkban a 10 éves Androidot köszöntöttük.
26/9/2018 • 0
500 milliárd és diszruptív cégek - 2018-09-2606 óra
A harapós hidegre és forgalomra vonatkozó üzenetek, és névnapi köszöntők után pár fontosabb esemény és születésnapos következett, majd rá is tértünk 6 percben a föld körül szemlézésünkre. Aztán azzal foglalkoztunk, hogy 500 milliárdot is bukhat magyarország az ellenőrizetlenül hagyott uniós programok miatt. Kasnyik Márton, a G7.hu főszerkesztője mondta el a részeteket. Kkv-rovatunk után folytattuk múlt heti témánkat, amelyben a diszruptív, azaz felforgató cégekről beszélgettünk Varga Márkkal, az Amundi Alapkezelő Zrt. lakossági értékesítési vezetőjével.
26/9/2018 • 0
Gellért szálló és fiatal filmesek - 2018-09-2509 óra
A minap volt 100 éves a budapesti Gellért Szálló és Gyógyfürdő. Történetét, konyhájának fogásait és illusztris vendégeit Katona Csaba történész eleveníti fel Mesél a múlt rovatunkban. Alacsony forgalom mellett esik a budapesti tőzsde. A részleteket Kovács Bálinttól (Equilor Zrt.) tudjuk meg. Uniós pályázat fiatal filmrendezőknek. Azt kell ábrázolniuk, mit jelent nekik az EU? Kultmogul rovatunkban Maksi Mátyás (Európai Bizottság Magyarországi Képviselet) elmondja a részleteket.
25/9/2018 • 0
Bringa, kerékpár, bicikli és startup - 2018-09-2508 óra
Átfogó és reprezentatív kutatás készült a magyarok kerékpározási szokásairól. Alaposan körbejárjuk a témát. Hanh Endre (Median) a felmérésről, Kürti Gábor és Halász Áron (Magyar Kerékpárosklub) a kerékpárosok gondjairól terveiről, Révész Máriusz kormánybiztos az állami elképzelésekről beszél. Egy magyar startup a világhír kapujában: Turbine. Piros Pirula rovatunkban körbejárjuk, mi is ez? Kiderül, hogy érzik magukat startupként Magyarországon és hogy állnak a befektetői érdeklődéshez? Kalauzunk Nagy Szabolcs ügyvezető.
25/9/2018 • 0
Készpénz és kriptopénz - 2018-09-2506 óra
Csípős a reggel. Az Eufrozinákat, Will Smith-et és Catherine-Zeta Jones-ot köszöntjük és elpolemizálunk a greenwichi órák kérdéséről és Mark Hamill pályafutásáról. Kis tőzsdei összefoglaló, majd 6 percben szemlézzük a legérdekesebb híreket. Például, hogy a világ legélhetőbb országa Bahrein, hogy sok a funkcionális analfabéta Magyarországon, meg a lehúzós külföldi ATM-ekről is szó esik. Hegyekben áll a készpénz a magyaroknál. Miért? Jó ez vagy nem? Palkó István (portfolio.hu) nyilatkozik a kérdésről. XRP, avagy Ripple. Kriptodeviza ez is. De mit kell tudni róla? Debreczeni Barnabás (Shinrai) elmondja. Kriptopedia rovatunkban az egyik japán bitcoin tőzsde meghekkelésének tanulságairól is szót ejtünk.
25/9/2018 • 0
Tengeri és robotok - 2018-09-2409 óra
A magyar kukoricatermesztőknek igazán nem lehet panaszuk az időjárásra idén. Mihálovits gazda utána is néz, milyen termés várható tengeriből és milyen lehet annak piaca? Kováts Bálint (Equilor Zrt.) az időjáráshoz hasonló hangulatúan borús hétkezdetről számol be a budapesti tőzsdén. Robotok. Bár mindenki azt mondja, hogy övék a jövő, de már a jelenben is velünk vannak. Robotkar, táncoló robotok, robothangya stb. stb. Heuréka élmény rovatunkban Oravicza Szilárddal a Kuka Hungária ügyvezetőjével végigvesszük a legfrissebb robotikai alkalmazásokat.
24/9/2018 • 0
Seychelles és bankügyek - 2018-09-2408 óra
Tengerpart, homok és piszkos pénzek. Adóvilág rovatunkban egy valódi adóparadicsomba, a Seychelles szigetre látogatunk. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő kalauzol e messzi tájon. A DAX 30 indexből mától kiesett az egyik alapító, a Commerzbank. Bukott a Deutsche Bank is, a részvény kiesett a Top50 európai vállalat listájáról. A két bank fúziójáról tovább tart a spekuláció. Erről szól ma a Nemzetközi Részvénymustra Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.).
24/9/2018 • 0
Hétszőlő, kamatemelés és kábel - 2018-09-2406 óra
Időjárás, mexikói gitárzenekar, villamosos szalvéta. Erősen indul a hét. De a név és születésnaposokra azért marad idő. Egy kevés. Meg a tőzsdei összefoglalóra is. Aztán egy érdekes történet Tokaj hegyaljáról: a Hétszőlő birtok kálváriája. Szabó M. István szabadúszó újságíró tárta fel, vele beszélgetünk. Kamatdöntés lesz az USA-ban és kiderül, mekkora volt az infláció az eurózónában. Ezekre hívja fel a figyelmet Kovács Mihály András (OTP Bank) a Heti Makrogazdasági Kitekintőben. Aztán mindennek a devizapiaci hatásait boncolgatjuk Pleschinger Gyulával (MKB Bank). Plusz kis fontpiaci elemzést is tartunk a brexitre várva...
24/9/2018 • 0
"Profi" utas, tőzsdenyitás, pár eurós repjegyek - 2018-09-2109 óra
Optimista pénteken egy kis morgás belefért a fapados rovatba a felelőtlenségéből pórul járt, "profi" utas története miatt. A tőzsdenyitásról Kovács Bálint helyettes vezető elemző számolt be nekünk, külön felhívva a figyelmet több index átsúlyozására, ami hatással lehet a hazai részvényárfolyamokra. Maradék időnkben Ács kolléga olcsó repjegyekre hívta fel a figyelmet.
21/9/2018 • 0
Diszrupció, terep ultrafutás, Brexit és MNB - 2018-09-2108 óra
Diszrupció mint befektetés. Varga Márkkal, az Amundi Alapkezelő Zrt. lakossági értékesítési vezetőjével beszélgettünk a tematikus alapokról. Futóverseny Európa tetején. Belus Tamás terepultrafutó a Mont Blanc csúcsain versenyzett. Még hallgatni is fárasztó (de élvezetes) volt a 122 km-es távról és 7300 m-es szintemelkedésről szóló beszámolóját. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője ma optimista is volt, meg nem is.
21/9/2018 • 0
Brüsszeli pénzek, e-egészségügy, norvég korona - 2018-09-2106 óra
Világnapok, Máté névnap, 1883-ban bemutatják Az ember tragédiáját, ezen a napon született Leonard Cohen, Vekerdy Tamás, Pintér Béla. Tőzsdék tegnap, 6 perc alatt a világkörül. Most akkor küld pénz Brüsszel vagy nem küld? Kínzó kérdésünket Weinhardt Attilának, a portfolio.hu elemzőjének tettük fel. Hol segíthet a mesterséges intelligencia a magyar egészségügynek? Kohanecz Margó, a KPMG egészségügyi szektorért felelős igazgatója elárulta. Kuti Ákossal, az MKB Bank vezető elemzőjével az amerikai dollárról és a norvég koronáról beszélgettünk.
21/9/2018 • 0
Magyar japán séf és a boldogság mérése - 2018-09-2009 óra
Egy magyar, Kurkó Zsolt lett a legjobb külföldi japán séf. NOPQ rovatunkban őt faggatjuk arról, hogyan készült, hogyan versenyzett és mi vár rá a tokiói döntőben? Nem nagyon van mozgás a magyar tőzsdén - jelenti Varga Zoltán (Equilor Zrt.).Csak egy legény, a Mol van talpon. Van egy szoftver, amivel mérhető az ügyfelek elégedettsége. Az Egyesült Arab Emirátusokban már használják. Hogy pontosan hogy működik és mi a haszna ennek? IT rovatunkban erről kérdezzük Gombár Györgyöt (Avaya Magyarország). Két felméréssel zárjuk az adást. Egy az optimista gazdasági kilátásokról, egy pedig az Amazon hirdetéspiaci nyomulásáról.
20/9/2018 • 0
Ukrán feketelista, autó nyomtatás és részvények - 2018-09-2008 óra
Feketelistára tette Magyarországot Ukrajna, mert adóparadicsomnak tartja. De már elmúlt. De hogy állnak arrafelé az adóelkerülés elleni küzdelemhez? Vagy éppen a ki- és bevándorlók adóztatásával. Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban ezekről mesél Magyar Csaba (Crystal Worldwide) egyenesen Kijevből. Nyomtassunk autót 3d-ben. Hogyan? Várkonyi Gábor mesél erről Futómű rovatunkban, ahol szó esik egy gigantikus akkumulátor bizniszről is. Rakétázott a Commerzbank egy célár emelés miatt. Facebook, Tesla és Tilray marihuána cég is a kalapban. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
20/9/2018 • 0
Új NHP, észak pesti panelek és tőzsdei kockázatok - 2018-09-2006 óra
A Takarítás Világnapján tőzsdeválságról, dízelautókról beszélgetünk és megemlékezünk Szisz Ferencről, Benyovszky Móricról és Sophia Lorenről. Tőzsdei összefoglaló ma is van. Aztán 6 percet szánunk érdekes hírekre. Például egy remek és egy kevésbé remek befektetésről is szólunk meg a fenntarthatóságra fittyet hányó gazdagokról. Aztán egy jó hír: újra indul kkv-k nek szóló Növekedési Hitelprogram. A részleteket Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) mondja el. Ne alkudj az észak-pesti paneleknél, úgyse jársz sikerrel! Meghökkentő kijelentés, melyet Balla Ákos (Balla Ingatlan) dekódol. Szépen nő a világgazdaság teljesítménye, de aggódhatunk a szaporodó kockázatok miatt. Hogy miért? Holecz Noémi vezető elemzőt (Equilor Zrt.) kérdezzük.
20/9/2018 • 0
Gyűjtemények, árverések, madáretetés - 2018-09-1909 óra
Vagyonokat költünk gyűjteményünkre a Vatera friss felmérése szerint. Főként hazai forrásból bővülnek a gyűjtemények, csupán 6 százalék preferálja a külföldi beszerzést, de a legnagyobb fanatikusok akár más kontinensre is elutaztak már egy-egy áhított darabért. Mit gyűjt és erre mennyit költ a magyar? Szanitter Áron, a Vatera vezetője mondta el Ne etessük a vizimadarakat! Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője azt is elmondta, miért.
19/9/2018 • 0
Nejlon, kibervédelem, mobilvírusok - 2018-09-1908 óra
Betiltják a nejlonzacskókat Magyarországon! A hír körbejárta a sajtót, de mi van pontosan mögötte? Ezt kérdeztük, Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője válaszolt. Az Infotér Konferencia fő témája idén a kibervédelem, Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke ismertette a részleteket. Hogyan védekezzünk a mobiltelefonos vírusok ellen? Erre pedig Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója válaszolt.
19/9/2018 • 0
Római morgás, MNB, digitális ugrás - 2018-09-1906 óra
Morgó szerda van, de rendhagyó módon némi római vonatos, tömegközlekedéses élménybeszámolóval kevert morgást hallottunk Gede kollégától. Persze akadt hazai morognivaló is. Aztán, hat percben körülnéztünk a világban, a színes és izgalmas híreket keresve. Az MNB kamatdöntésről és fegyvertárátalakításról Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője beszélt, kkv rovatunkban pedig Berei-Nagy Flóra, a Google Magyarország Kommunikációs vezetője mondta el, hogyan ugorják meg a digitális szakadékot a cégek.
19/9/2018 • 0
Cigányprímás, sütemény, 3D animációs tánc - 2018-09-1809 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa ismét elkápráztatott minket a hercegné szöktető cigányprímás esetével, aki süteményként is reinkarnálódott. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán elemző mondta el, milyen helyzet alakult ki a BÉT nyitását követően, majd kult rovatunkban Papp Tímea, a Freelusion Dance Company művészeti vezetője mondta el, mivel készül első hazai előadására a világsztár csapat.
18/9/2018 • 0
Közlekedés, morál, 5G - 2018-09-1808 óra
Hogyan közlekedünk mi, magyarok? És miért így? Bevág, nem húzódik le, buszsávban előz - miért ilyen a magyar közlekedési morál? Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus próbálta megfejteni nekünk. Majd, Piros pirula rovatunkban Zagyva Béla, tartott kiselőadást - ő egyéblámnt a 2018-as MENTA egyik legszórakoztatóbb előadását is tartotta, és a Nokia Solutions and Networks Kft. ügyvezető igazgatója. Mindent megpróbált összefoglalni, amit az 5G-ről tudni érdemes, de nem beszélünk róla.
18/9/2018 • 0
Mérőóra átverés és bitcoin medve - 2018-09-1806 óra
Üdvözöltük a Diánákat, majd hamar elvesztünk az időjárás és közlekedési információk tengerében. 6 perc alatt a Föld körül rovatunkban színes hírekkel szórakoztattuk magunkat, majd arról kérdeztük Kóródi Dávid hivatalvezetőt, a a Budapesti Békéltető Testülettől, hogyan védjünk magunkat a csalók és károk ellen a mérőóra cseréknél, ellenőrzéseknél. Új rovattal jelentkeztünk! Ha mindent akarsz tudni a kriptovalutákról és a blockchain technológiáról, akkor keddenként figyelj. Most a Bitcoin medve piacáról és egy új, dollárhoz kötött kriptopénzről beszélt Debreczeni Barnabás, a Shinrai nevű cryptocurrency startup ügyvezetője, a Mr. Coin Bitcoin-automaták üzemeltetője.
18/9/2018 • 0
Magyar tea és Holnap történt - 2018-09-1709 óra
Teatermesztésbe fogtak Magyarországon. Mihálovits gazda rovatunkban utána járunk ki és miért? Kalauzunk Varga Marianna tea nagykövet. Varga Zoltán (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Eséssel kezdődik a hét Budapesten. Holnap történt. Heuréka Élmény rovatunkban egy könyvről beszélgetünk a szerzővel Kánai András jövőkutatóval. 3d nyomtatás, gyengülő USA, transzhumanizmus, Mars utazás és Nagy Testvér Rt. Ez az öt téma az, amelyik ma még tán sci-finek tűnik, de a jövőben könnyen megvalósulhat.
17/9/2018 • 0
Mauritius és tőzsdemustra - 2018-09-1708 óra
Mauritius. Dodó. Kék Mauritius. Csodaszép tengerpart. És adóparadicsom. Erről a távoli helyről is igyekszünk minél több információt összegereblyézni. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) a sziget történelméről és gazdaságáról beszél, Feledy Botond pedig a politikai életéről mond érdekességeket. Új DAX30 tag lesz a Wirecard. Mit tud ez a cég? A BMW lehet az FC Bayern München új szponzora 2025-től, megvenné az Audi részesedését. Hírek jöttek az önvezető BMW-ről is. Ma is érdekes a Nemzetközi Részvénymustra Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.).
17/9/2018 • 0
Gender, kamatdöntés, dollárerő - 2018-09-1706 óra
Az első színesbőrű szépségkirálynőről, az őszödi beszéd miatti zavargásokkal kapcsolatos személyes élményekről és a híres születésnaposokról beszélünk nyitásként. Tőzsdei összefoglaló, majd 6 perc alatt a világ körül. Ingatlanpiaci LEGek, magyar légszennyezettség, boldogságminiszter. Ezek a témák. Aztán a genderelvekről a gyakorlatban. Palocsay Géza (Schibsted Classified Media Hungary Kft.) elmeséli, hogy egy skandináv hátterű multicégnél hogy is megy ez? Heti kitekintő rovatunkban Eppich Győző (OTP Bank) a magyar jegybank kamatdöntő ülésének várható forgatókönyvét és az európai menedzserindexek várható alakulását vizslatja. Pleschinger Gyula (MKB Bank) jelzi, hogy a dollárban kereskedők elvesztették az iránymutatást. Mondja is, hogy miért?
17/9/2018 • 0
Fapados, tőzsdenyitás, Ryanair sztrájk - 2018-09-1409 óra
Egy Wizz Air háttérbeszélgetésen kiderült pár apróság. Ezekről szólt néhány szót Ács Gábor a nevével fémjelzett utazási rovatban. Ezt követte a tőzsdenyitás. Varga Zoltán, az Equilor elemzője szerint kifejezetten jót tett a fejlődő piacoknak a török kamatemelés. Emelkedtek a hazai részvények, valamint erősödött a forint is. Az óra második felében a Ryanair sztrájkkal repült tovább a fapados rovat, a végére pedig jutott idő hallgatói kérdések megválaszolására is.
14/9/2018 • 0
Légi szállítás, vadkan futók, makrók - 2018-09-1408 óra
Kicsit körülnéztünk légi szállítmányozás ügyben. Busa Zoltán, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatója volt ebben a segítségünkre. Most lesz Wadkanz Trail Viadukt - az utolsó Wadkanz Trail. Rekortán futó rovatunkban Garamszegi Zsolt Csabával, a WadkanZ Multisport Kft. ügyvezetőjével jártunk utána, hogy mi ez? Mi ez a sorozat? Kik a vadkanok? Mire kell készülni most vasárnap? Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője ismét optimistán zárta az órát.
14/9/2018 • 0
Szerzői jogok, vezetői kihívások, devizák - 2018-09-1406 óra
Szokásos körök. Megszavazta az EP az új szerzői jogi irányelveket. Mit jelent ez? Dr. Tóth Péter Benjamin az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója elmondta. majd bejártuk a világot 6 percben. Mi az a connected enterprise, digital readiness? Vezetői kihívások, emberi hozzáadott érték Mentán. Ságodi Attilával, a KPMG vezetői tanácsadásért felelős partnerével beszélgettünk Adatgazda rovatunkban. Az óra végén Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője devizapiaci hírekkel szolgált.
14/9/2018 • 0
Surf and Turf and Apple - 2018-09-1309 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a híres amerikai főétel, a Surf and Turf volt terítéken. Kántor kolléga lecsúszott egy igen hangzatos verzióról, de ismertette az étel eredetét, és elképzelt egy hazai verziót. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a hazai piac nyitása után kialakuló trendekről, várható piacbefolyásoló eseményekről beszélt. Aztán, Asztalos Olivérrel, a hwsw.hu szerkesztőjével beszélgettünk az Apple nagy, éves bemutatója fénypontjairól.
13/9/2018 • 0
Rachid Taha, Mazda, Apple - 2018-09-1308 óra
Elhunyt Rachid Taha, rá emlékeztünk. Miért gyárt és fejleszt a Mazda még mindig nagy szívó benzin motorokat a népszerű kis turbós motorokkal ellentétben? Ezt és még sok minden mazdásat kérdeztünk Együd Tibortól, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezetőjétől. Aztán, folytatva Futómű rovatunkat, Várkonyi Gábor autós szakértőnket tárcsáztuk, aki arról beszélt, hogy sokkal nagyobb odafigyelésre intik a gyártókat a javító cégek, mert ugrásszerűen és nagyon durván fognak megemelkedni a karambolos javítási költségek, ha nem figyelnek a tudatos tervezésre. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője pedig részvénymustrát tartott, az Apple és Tesla volt a fókuszban.
13/9/2018 • 0
Sumac, Sargentini és a BUX - 2018-09-1306 óra
Szokás szerint évfordulókkal kezdtünk, érdekes nap a mai ezek tükrében is. Például Yma Sumac születésének évfordulója is van, egy klassz felvételt játszottunk is tőle. Aztán színes hírek következtek a világ körül, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő segítségével megnéztük, mit jelent a Sargentini-jelentés Magyarországra nézve. Aztán, a nyári viharkárok kapcsán azt kérdeztük, mit tehetnek az ingatlantulajdonosok? Lambert Gábor, Magyar Biztosítók Szövetsége Kommunikációs vezetője válaszolt. Majd, a Sargentini-jelentést követő BUX-esést elemezte Chart Máté.
13/9/2018 • 0
Hopliták, tőzsednyitás, vizeink - 2018-09-1209 óra
A marathóni csata évfordulóján Mihálovits kolléga értekezett arról, hogyan lehet hoplita felszerelésben másfél kilométert sprintelni, majd megütközni a perzsa haddal, mindezt sikeresen. Továbbá, hogy lehet az, hogy egy katona a csata előtt és után is elképesztő távokat futkosott? Aztán Varga Zoltán elemző (Equilor) mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén nyitás után. Majd, vizes élőhelyeink helyzetéről kérdeztük Gruber Tamást, a WWF Magyarország Élő folyók programvezetőjét.
12/9/2018 • 0
Válság, modellek, perifériák - 2018-09-1208 óra
Pogátsa Zoltán részt vett az International Conference of Political Economy (Icopec) 2018-on, melyet Athénban tartottak és a pénzügyi válság volt a fókuszban. Arról vitáztak a szakértők, hogy vajon ténylegesen véget ért-e a válság, vagy még tart, illetve, hogy milyen megoldások lehetnek. A skandináv modell az egyik ilyen, de mennyire élheti túl a svéd választásokat? Ezt is megkérdeztük. Mit is csinál az Angloville? Hogy sikerültek a nyári táborok, kik voltak a hallgatók, kik az anyanyelvi tanárok? Horváth Alex, Angloville Kft. ügyvezetője válaszolt. Mobilózis rovatunkban a perifériákról beszélgettünk, mik a trendek? Hova fejlődnek az eszközök? Bátky Zoltán, a PC World online főszerkesztője foglalta össze.
12/9/2018 • 0
Morgás, ingatlancsalás és kkv-hitelek - 2018-09-1206 óra
Morgós szerda van, de nem morogtunk - inkább az új ingatlan csalási sorozatról beszélgettünk Brückner Gergellyel, az Index.hu munkatársával. Ha rendkívül kedvező áron lát ingatlant, legyen nagyon óvatos, mert egy fondorlatosan kitervelt átverési áldozata lehet. Körülnéztünk a világsajtóban is, színes és érdekes hírekre vadászva. Kkv-rovatunkban a Mikro-, Kis- és Középvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram volt a téma, Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója mondta el a részleteket.
12/9/2018 • 0
Szendrey Júlia és a Napszállta sztori - 2018-09-1109 óra
150 évvel ezelőtt hunyt el Petőfi Sándor nehéz sorsú özvegye. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész mesél érdekes dolgokat Szendrey Júliáról. Tőzsdét nyitunk Varga Zoltánnal (Equilor Zrt.). Minuszos nyitás van ma, esik a Mol. Aztán egy kis filmművészet. Kultmogul rovatunkban annak járunk utána, hogy miért jönnek ellentmondásos hírek Oscar-díjas rendezőnk Nemes Jeles László új filmjéről. Dudás Viktor filmszakértő a Napszállta sztori hátterét járja körül.
11/9/2018 • 0
Brókermérce és elektromos bicaj - 2018-09-1108 óra
Folytatjuk a beszélgetést a Brokerchooser alapító tulajdonosaival, Korpos Gergellyel és Bedő Tiborral. Hol kereskedhetünk olcsón a tőzsdén? Mit tudnak a majdnem ingyen szolgáltató brókercégek? Hogyan érdemes szolgáltatót választani? Aztán jön Piros Pirula IT rovatunk. Benne e-bikeok, Segwayek, és e-robogók, no meg a nekik közösségi alapú töltőhálózatot fejlesztő Servo Movement. Az alapítót Csapó Balázst kérdezzük.
11/9/2018 • 0
Személyi kölcsön és brókerválasztó - 2018-09-1106 óra
Ács kolléga rácsodálkozik a Whatsapp kínálta előnyökre. Kis eszmecsere az allergiáról, a vénasszonyok nyaráról és a benzinkutas szendvicsekről. Ma van az ikertornyok elleni terrortámadás évfordulója. Köszöntjük a név- és születésnaposokat. Tőzsdei összefoglaló, majd 6 percben körbeutazzuk a Földet. Szó esik Trumpról, a kereskedelmi háborúról, az Antarktisz olvadásáról is. Újabb rekord a személyi kölcsönök piacán. A hátteret Trencsán Erika (bankrácio.hu) világítja meg. Brokerchooser. Kik ők és mit csinálnak? A stúdióban az alapítók, Korpos Gergely és Bedő Tibor.
11/9/2018 • 0
Magyar rizs és kriptodevizák - 2018-09-1009 óra
Magyarországon is termelnek rizst. Meglepő ugye? Mihálovits gazda utánajárt a részleteknek. Fazekas Gyulát (Nagykun 2000 Zrt.) faggatjuk. Nem valami acélos reggel a budapesti börze forgalma - mondja a tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Bitcoin és blockchain. Heuréka Élmény rovatunkban Raskó Lászlóval (Shinrai) gyorstalpalót tartunk arról, hogy mi is ez, mire is jó ez? A hallgatók kritikai észrevételeinek is helyt adunk ám!
10/9/2018 • 0
Új-Zéland és részvénypiac - 2018-09-1008 óra
Új Zéland. A világ túlsó felén található, ám elképesztő adottságokkal bíró szigetről van szó. És nem mellesleg adóparadicsom is. Főként a speciális kedvezmények miatt. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) alaposan kifejti az utóbbi témát is. Angolszász beállítású ország, de itt is egyre erősebb a kínai nyomulás. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig Új-Zéland kapcsán erről lebbenti fel a fátylat. Volkswagen. Dízelbotrány. Perek. Most a részvényesek igényéről döntenek. Ezzel indul a Nemzetközi Részvénymustra. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) szót ejt a Teslában tapasztalható Musk hatásról és Jack Ma Alibabából történő kiszállásról is.
10/9/2018 • 0
Török gazdaság és devizapiac - 2018-09-1006 óra
Nyuszis magazinnal, a jeles napok felidézésével és hallgatói sms-ekkel indul a reggel. Aztán tőzsdei összefoglaló. Majd 6 percben körbe röppenünk a világ körül. Az ingyenes tallinni tömegközlekedés, Elon Musk füves cigije és egy különös reptéri szarka története kerül terítékre. Kovács Mihály András (OTP Bank) hívja fel a figyelmet a hét legfontosabb makrogazdasági eseményeire. Például arra, milyen lett a török GDP a líra gyengülése mellett, aztán jön még csak a török kamatdöntés! A magyar és az amerikai inflációs adat már csak a hab a tortán. A durvuló kereskedelmi háború és a svéd választások devizapiaci hatásait ismerteti Pleschinger Gyula (MKB Bank).
10/9/2018 • 0
Kézipoggyász, tőzsdenyitás, olcsó repjegyek - 2018-09-0709 óra
Még mindig a csomagok...Fapados rovatunk örök témája ma is terítékre került Ács is in the air rovatunkban. Ács kolléga elment az Európai Parlamentbe és az asztalra csapot. Ez a lendület elriasztotta a meghívott légitársaságokat és nem mentek el az egyeztetésre. A tőzsdenyitás értelmezése ma az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzőjének, Kovács Bálintnak jutott. Az óra második felében olcsó utakról hozott infókat Ács Gábor. 3-5 ezer forint közötti repjegyekből mazsoláztak a műsorvezetők.
7/9/2018 • 0
Zsiday, 71 éves futó bajnok, optimizmus - 2018-09-0708 óra
Valami nagyon megváltozott a világban – túl sok a kockázat – féljünk? Mibe fektetett idén Zsiday Viktor, portfóliómenedzser? Vele beszélgettünk. rekortán futó rovatunkban Szekeres Ferenc, hétszeres magyar bajnok maratonista, olimpikon utolsó félmaratonjáról beszélgettünk a 71 éves bajnokkal. Az óra végét Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője hangolta optimistára, főleg a hazai GDP adatnak köszönhetően.
7/9/2018 • 0
Trump, diszruptív technológiák, devizák - 2018-09-0706 óra
Éljenek a Reginák! Köszöntők, események, Szigetvár. Tőzsfdei összefoglaló az előző napról, majd 6 perces világkörüli út következett. Élesedő botrány Trump körül: a sajátjai puccsolják belülről? Mi lesz ebből? Feledy Botond, állandó külpolitikai szakértőnk válaszolt. Aadatgazda rovatunkban Tillinkó Zsanettel, a KPMG IT tanácsadójával beszélgettünk arról, hogy lemaradnak-e a diszruptív technológiák fejlesztésében és átvételében a szigorú adatvédelmi szabályok miatt az európai cégek? Devizapiaci rovatunkban a forintról, török líráról, orosz rubelről, japán jenről, dollárról beszélgettünk Debreczeni Csabával, az MKB Bank tőkepiaci elemzőjével.
7/9/2018 • 0
Indiai street food és Hong Kong-i kiberbűnök - 2018-09-0609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a hétvégén esedékes Street Food Fesztiválról beszélgettünk. Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke elmondta, hogy most indiai ízeket és hangulatot varázsolnak a Kincsem parkba. A tőzsdenyitás után kialakult helyzetet Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője foglalta össze. Kiberbűnözés és technikai kihívások Ázsiában. Mi újság Hong Kong-ban és környékén? IT-rovatunkban Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója mondta el a helyszínről.
6/9/2018 • 0
Mediterrán adók és USA autók - 2018-09-0608 óra
Nyár végén mediterrán képeslapokkal kápráztatott el minket dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide kft. ügyvezető igazgatója, Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban fontos nyári híreket hozott Ciprustól Máltán át Portugáliáig. Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk arról beszélt, hogy egyre kevesebb amerikai akar saját autót. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője pedig a nemzetközi részvények között mazsolázott.
6/9/2018 • 0
Nyugdíj, felújítás, piaci vész - 2018-09-0606 óra
Pörög a magyar nyugdíjbiztosítási biznisz, annak ellenére, hogy az EU-s és a magyar szabályozók is bekeményítettek a szektorral szemben. Nyugdíjbiztosítási kisokost tartott Huszák Dániel, a portfolio.hu elemzője. Ingatlan rovatunkban Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ismertette legújabb felmérésüket, mely szerint kezdenek eltűnni az felújított ingatlanok a piacról. Hazai piac rovatunkban azt kérdeztük, hogy mi várható ősszel, lesz-e vészjósló szeptember? Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszolt.
6/9/2018 • 0
Karinthy, tőzsde, bogarak - 2018-09-0509 óra
80 éve halt meg Karinthy Frigyes - Katona Csaba történész elevenítette fel a magyar irodalom egyik nagy alakját az évfordulón. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint vezető elemző helyettes (Equilor) segített, Szuperzöld rovatunkban pedig a rovarbevándorlókról esett szó: ellepik az országot az invazív fajok, harlekinkaticák, zöld poloskák. Mit lehet tenni? Merkl Ottó entomológus, a Magyar Természettudományi Múzeum coleoptera gyűjteményének vezetője válaszolt.
5/9/2018 • 0
Meleg, víz, mobilok - 2018-09-0508 óra
A víz az úr - legalábbis ez derül ki beszélgetésünkből. Verseny és trendek a magyar ásványvízpiacon: Balog Zoltán, a Magyarvíz kft. kereskedelmi igazgatója volt vendégünk. Aranyköpésünkben az ezen a napon született Freddie Mercuryt idéztük meg, majd mobilos hírekről számoltunk be Mobilózis rovatunkban.
5/9/2018 • 0
Kenguru, Tresorit, óraátállítás - 2018-09-0506 óra
Morgó szerda lenne, de csak a közlekedés miatt tudunk morogni, a hírekben az osztrák kenguru visz mindent. Közben, óráisi tőkeinjekciót kapott a Tresorit, az alapító-ügyvezetővel, Lám Istvánnal beszélgettünk. KKV híreinkben a hitelállomány növekedéséről és pályázati lehetőségekről volt szó, de esett szó az óraátállítás eltörléséről is az EU-ban.
5/9/2018 • 0
Karinthy, tőzsde és fesztiválzenekar - 2018-09-0409 óra
80 éve hunyt el Karinthy Frigyes. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba segítségével emlékezünk rá. Tőzsdét nyitunk az Equilor Zrt. szakértőjével. Aztán kis kultúra. A Budapesti Fesztiválzenekar zajos közönségsikert aratott legutóbbi turnéjával. Kultmogul rovatunkban Erdődy Orsolya a fesztiválzenekar megbízott ügyvezető igazgatója mesél a sikerekről.
4/9/2018 • 0
Elemzőből kisbefektető és 3d nyomtatás - 2018-09-0408 óra
Itt fogjuk a stúdióban Kiss Mónit. Elemzőből lett ő kisbefektető. Ez maga is érdekes történet, de persze az se kutya, hogyan látja ő most a piacot? Hogyan csináljunk most pénzt? Globális helyzetkép, veszélyek, kilátások. Aztán gyors váltás. Piros Pirula rovatunkban a 3d nyomtatást vesszük terítékre. Egyátalán van olyan, amit nem lehet ezzel a módszerrel megalkotni? Dr. Tajti Ferenc, a Formlabs operatív vezetőjével beszélgettünk.
4/9/2018 • 0
Sörök, hitelkiváltás és brókersors - 2018-09-0406 óra
Rozália napján köszöntjük Fekete János bankárt és Beyoncé-t. Átlapozzuk a tőzsdei annaleseket. Aztán 6 perc érdekesség. Hogyan vették fel a kesztyűt a nagy sörfőzdék a kézműves sörök térhódítását látva? Milyen a fogadtatása Oscar díjas rendezőnk, Nemes Jeles László új filmjének? Ébresztőként komoly téma: hitelkiváltás. Miért kell ezzel foglalkozni? Trencsán Erika hitelszakértő (bankráció.hu) válaszol. Aztán Kiss Mónit közsöntjük a stúdióban. Sokszor beszéltünk reggelente vele a tőzsdéről, aztán váltott. Mi lett vele?
4/9/2018 • 0
Léalma és digitális forradalom - 2018-09-0309 óra
Dúl a balhé a hazai almaszektorban. A gazdák a feldolgozókat vádolják a nyomott árak miatt. Mihálovits gazda rovatunkban utána számoltunk kicsit... Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nincs amerikai kereskedés, nincs is forgalom. Mesterséges intelligencia, big data, robotok. Mindenki erről beszél. De ez nem csak valami új marketingfogás? A digitális forradalom tényleg zajlik? És tényleg érint minket? Hogyan lehet erre felkészülni? Na erről filozofálgatunk Heuréka Élmény rovatunkban Küllői Péter egykori befektetési bankárral.
3/9/2018 • 0
Ausztrália, shortosok és autóipar - 2018-09-0308 óra
Ausztrália. Adóvilág rovatunkban ide látogatunk. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) mesél a távoli földrész földrajzáról, történelméről, gazdaságáról és azon belül az adórendszeréről. Feledy Botond, az Adóvilág külpolitikai szakértője érdekes képet fest az ausztrál politika mindennapjairól. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát. Bemutatja, melyik a legshortoltabb részvény az USA-ban, meg azt is, mi újság az autóiparban?
3/9/2018 • 0
Közlekedési káosz, amerikai bérek és forint - 2018-09-0306 óra
Ma van az első tanításai nap és esik is. Nem könnyű a reggel. Azért ismertetjük a legkorábban üzenetet írók gondolatait és elmélázunk azon, hogy Linda miért visított úgy, ahogy? Tőzsdei áttekintés van ma is. Meg új rovat is. 6 perc alatt a világ körül. Beszélünk benne arról, hogy eltörölné az EU a kétszeri óraátállítást, meg hogy a törököknél meglepetésszerűen tízenszázalékkal drágul az energia. Miért van Magyarországon orbitális káosz az útfelújítások miatt? Andó Gergely igyekszik megválaszolni a megválaszolhatatlant. Eppich Győző (OTP Bank) elmondja, mire figyeljünk a héten? Például arra, hogy mennyit keresnek az amerikai munkások...Meg hogy mit hoznak a svéd választások? Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban a forintárfolyamról beszél.
3/9/2018 • 0
Fapados, tőzsdenyitás, fapados - 2018-08-3109 óra
Wizz Air és Ryanair pottyászkavarás újratöltve. Fapados rovatunkban Ács Gábor boncolgatta tovább a két fapados légitársaság megváltozott, illetve a Ryanair esetében november 1-től megváltozó kézipoggyász szabályozását. Szó volt egy negyedik megszűnő Wizz Air járatról is (legutóbb háromról már beszéltünk). Kovács Bálint az Equilor helyettes vezető elemzője számolt be a tőzsdenyitásról. A BÉT meglepően jól vette az Argetína romokban heverő gazdasági állapotáról érkező híreket. Az óra második felében folytatódott a fapados téma. Az Easyjet új járatairól is szó volt, meg egy csomó reptérről.
31/8/2018 • 0
Corvinus, futósérülések, optimista makro - 2018-08-3108 óra
Sajti Konor középiskolás és Pongrácz Bálint László egyetemi hallgató, a "Diákok egy megújult Corvinusért" alapítói jártaj nálunk, hogy beszéljenek az elképzeléseikről, amelyekkel jobbá lehetne tenni - akár vilászínvonalúvá a Corvinust. Rekortán futó rovatunkban futósérülésekkel és azok kezelésével foglalkoztunk Tatár Szilvi, rehabilitációs tréner segítségével. Heti makro visszapillantónkban Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője optimistáskodott.
31/8/2018 • 0
Halogén izzók, turizmus, devizák - 2018-08-3106 óra
Köszöntők, tőzsdék, lapok, majd csendes búcsút vettünk a halogén izzóktól. Nagy János, a
Világítástechnikai Társaság elnöke volt ebben a partnerünk. Adatgazda rovatunkban Indra Dániellel, a
KPMG turisztikai tanácsadási igazgatójával beszélgettünk arról, hogy tényleg minden arannyá válik-e a
turizmusban? Kuti Ákossal, az MKB Bank vezető elemzőjével beszélgettünk a devizapiaci blokkban Argentína lehetséges csődjéről, törökökről a régiós devizákról, így a forintról is, annak őszi kilátásaival együtt.
31/8/2018 • 0
Pizzatészta és alkalmazásgyűjtő alkalmazás - 2018-08-3009 óra
Milliárdokat költünk fagyasztott pizzára. leginkább sonkásra. Mi tudunk egy jobb megoldást. NOPQ gasztro rovatunkban Gede kolléga egy házi pizzatészta receptet tesz közzé. Kis korrekcióval kezdődik a mai tőzsdei kereskedés Budapesten - jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Két szereplő uralja az okostelefonok operációs rendszerét: a Google és az Apple. Ezekre csak e két szereplőn keresztül, azaz a Google Play és az Apple Appstore alkalmazásokon át lehet bejutni. Borsos díj ellenében. Na ebből lett elege néhány szereplőnek. IT rovatunkban Habók Lilla (hwsw.hu) ismerteti a tényállást.
30/8/2018 • 0
Elektromos autók és részvénymustra - 2018-08-3008 óra
Szépen terjed az elektromos autózás Európában. A plugin hibridekkel együtt már egymillió darab ilyen fut az utakon. Hogy miért? Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor kifejti. Aztán egy másik érdekes témát is hoz. Új módszerrel mérik szeptember 1-től az autók károsanyag kibocsátását. Ez a WLTP. Mit hoz az új szabályozás? Ezt is megbeszéljük. Aztán Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.). Az Adidas online értékesítésben erősít, a RyanAir megállapodott az olasz szakszervezetekkel, sokat érnek Tim Cook Apple részvényei, tőzsdén az Aston Martin. Szép hírcsokor.
30/8/2018 • 0
Csepeli dugó, debreceni ingatlanpiac és Duna House - 2018-08-3006 óra
Kissé enerváltan indul a reggel. Bár kicsit elgondolkozunk azon, hogy működhetett volna a gyakorlatban a forró drót az USA és a Szovjetunió között? Tőzsdei összefoglaló és lapszemle azért van ma is persze. Aztán paprikás lesz a hangulat, amikor a csepeli közlekedési anomália okait boncolgatjuk Kelemen Tamással (Közlekedő Tömeg Egyesület). Megvizsgáljuk, milyen hatása lehet a debreceni ingatlanpiacra, ha a BMW gyárat nyit ott? Maradunk az ingatlanpiacnál. Pörög a biznisz, a tőzsdén szereplő Duna House azonban alulértékeltnek tűnik. Miért? Gál Gellért (Concorde Értékpapír Zrt.) megfejti.
30/8/2018 • 0
Balatoni szezon és balatoni bringakör - 2018-08-2909 óra
Vége a balatoni szezonnak. Vége? Milyen volt eddig? Még mindig gagyi, retro és lehúzós? Vagy változik? Kardos Gábor (Balatoni Kör) jócskán árnyalja a közvéleményben kialakult képet. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Fékezett habzással indul a kereskedés. Újra indul a vándortábor mozgalom. Megújul a balatoni bringakör. Kampány zajlik azért, hogy az autósok 1,5 méter távolságot tartva előzzék az autósokat. Szuperzöld rovatunkban Révész Máriusz kormánybiztossal beszélgettünk.
29/8/2018 • 0
Független pénzügyi szolgáltató és okostelefonos lista - 2018-08-2908 óra
Hitelt nem csak a bankból lehet kapni. De az ilyen független pénzügyi szolgáltató mit tehet és mit nem? Kik lehetnek az ügyfelei? Tud versenyezni a banki ajánlatokkal? Bódizs Kornél (InHold Zrt.) egy olyan tevékenységi körbe enged bepillantást, amelyről viszonylag kevés szó esik nálunk is. Melyik a legjobb okostelefon? Hány és hány ilyen listát lehet olvasni? De van értelmük? Hogyan döntsön a fogyasztó? Mobilózis rovatunkban ennek jártunk utána Horváth Balázs (techradar.hu) segítségével.
29/8/2018 • 0
Babakötvény, kkv és kútfúrás - 2018-08-2906 óra
Morgós szerda van, aminek meg is van az oka: végigvesszük, mi mindent művelt a török hadsereg augusztus 29-én a magyar történelemben. Tőzsdei összefoglaló. Lapszemle. Ezek is vannak ám. Aztán befektetési tippünk: babakötvény a gyereknek. Nem túl elterjedt, de megéri. Miért? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) kifejti. Hírcsokrot nyújtunk át a kkv-knek. Az Alkotmánybíróságig jutott a lakossági kútfúrásról szóló új szabályozás. A régi nem működött, de az új sem tűnik ideálisnak. Mi a baj? Ezt kérdezzük Rózsa Attilától a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnökétől.
29/8/2018 • 0
Teniszbajnok és dizájn Oscar - 2018-08-2809 óra
Madarász Margit. Ő volt az első magyar női teniszbajnok és nem mellesleg remek szakácsnő is. Mesél a múlt rovatunkban róla mesél Katona Csaba történész. Igazi nyári hangulatban a magyar tőzsde. Alacsony a forgalom - jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Dizájn Oscart nyert boroscímkéivel a Graphasel Design Studio. A hátteret, az előzményeket, a hatásokat Ördögh László stúdióvezető világítja meg Kultmogul rovatunkban.
28/8/2018 • 0
Kütyüfüggőség és digitális detox - 2018-08-2808 óra
Folytatjuk a beszélgetést a kütyüfüggőségről Tari Annamária pszichológussal. Hogyan lehet elejét venni ennek? Mit tehetünk, ha már kialakult? Érdemes-e kütyümegvonással fegyelmezni a nebulókat? Még arra is marad idő, hogy a hallgatói felvetésekre reagáljunk. Piros Pirula rovatunkban maradunk a digitalizáció témájánál. Rab Árpád (Corvinus Egyetem) jövőkutató a digitalizáció társadalmi hatásait boncolgatja. Jöhet a digitális detoxikáló?
28/8/2018 • 0
Kártyás fizetés és kütyüfüggőség - 2018-08-2806 óra
Hideg a reggel. Mihálovits Gazda visszatér és kis élménybeszámolót tart. Persze megemlékezünk a neves születésnaposokról és a jeles évfordulókról is. Remek a tőzsdei hangulat és nincs is uborkaszezon a sajtóban, így egész tartalmas a mai lapszemle. Aztán a mai kínzó kérdés: miért nincs elég bankkártya elfogadó hely Magyarországon? Homa Péter (bankkartya.hu) próbálja megfejteni a talányt. Gyermekeink jóformán létezni sem tudnak okostelefon és tablet nélkül. De ez természetes vagy sem? A digitalizáció árnyoldalát kezdjük körbejárni Tari Annamária pszichológussal.
28/8/2018 • 0
Léalma, tőzsdenyitás, adatvezérelt gondolkodás - 2018-08-2709 óra
Nyomott ára van a léalmának. Hogyan alakult ez ki? Mennyit szeretnének kapni a gazdák? Milyen változásokra van szükség az ágazatban? Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke válaszolt nekünk a Mihálovits Gazda rovatunkban. Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezetőelemzője igazított el minket a tőzsdenyitást követő első félóra történéseiben, majd jött Heuréka-élmény rovatunk. Byssz Róbert, a Philips Sales Transzformációs vezetője, a Spark Insitute at IBS oktatója azért látogatott el hozzánk, hogy az adatvezérelt gondolkodásról, vállalatirányításról beszélgessünk.
27/8/2018 • 0
Kelet-Timor, Tesla, Apple - 2018-08-2708 óra
Adóvilág rovatunkban Kelet-timorról beszélt nekünk Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő. Nemzetközi részvénymustra rovatunkban az Apple és a Tesla került terítékre Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötőjének a tolmácsolásában.
27/8/2018 • 0
Változó lakáshitelezés, makrók, devizák - 2018-08-2706 óra
Korán volt még, Ács és Gede mesterek nem találták a gatyájukat. A Gáspárokat megköszöntöttük, Cesária
Évoráról megemlékeztünk, a tözsdék pénteki produkciójáról beszámoltunk, lapokba belenéztünk. Ezek
után felhívtuk Palkó Istvánt, a portfolio.hu vezető elemzőjét, hogy kérdezzük az október 1.-jétől
megváltozó lakáshitel felvételi lehetőségekről és a 0%-os kamatozású lakáshitelről. Heti makro
kitekintőnkben az amerikai fogyasztás és az európai infláció érdekelt minket, Tardos Gergely, az OTP
Bank Elemzési Központ vezetője tolmácsolásában. Adatok a hét második felében jönnek. Zölde Zsombor,
az MKB Bank treasury üzletkötője a devizapiaci blokkunkban az EUR/USD árfolyamának várható
alakulásáról, EUR/HUF-ról, USD/HUF-ról és GBP/USD-ról hozott infókat.
27/8/2018 • 0
Tőzsdenyitás, kézipoggyász - 2018-08-2409 óra
Egy kis beszélgetés, még egy kis futás, egyebek, majd tőzsdenyitás (nam maradt el a fapados rovat!). Kovács Bálint helyettes vezető elemző elmondása szerint nagyon péntek van a Budapesti Értéktőzsdén. Átkerült kicsit későbbre a fapados rovat a szakértő úr ugyanis tájfutni volt és éppen nem volt térereje 9 óra után. Ács Gábor a két nagy fapados légitársaság, a Wizz Air és Ryanair megváltozó kézipoggyász politikájáról értekezett nekünk.
24/8/2018 • 0
Lakásáfa, futós tévhitek, Jackson Hole - 2018-08-2408 óra
Lakásáfa változás a fejlesztő szemével. Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója volt ma a vendégünk. Rekortán futó rovatunkban Gede és Kántor kolléga próbált meg igazolni, vagy cáfolni 6 futásról szóló tévhitet. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője beszámolójában főleg a Jackson Hole-i konferenciáról osztotta meg véleményét, de a Brexit sem maradhatott ki.
24/8/2018 • 0
Élelmiszer pazarlás, fogyasztói szokások, Trump - 2018-08-2406 óra
Névnaposok, piacok, lapok, majd ébresztő témánk: élelmiszer pazarlás a csúcson. Új kampányt indít az Élelmiszerbank, amiről Sczígel Andreával, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatójával beszélgettünk. Forradalom zajlik a fogyasztói szokásokban. A néhány évtizeddel ezelőtti vásárlási mintáknak nyomait is alig lehet ma felfedezni, és az igazi áttörés még előttünk áll. A várható irányokról Müller Zsolttal, a KPMG retail tanácsadásért felelős igazgatójával váltottunk pár szót Adatgazda rovatunkban. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a dollár és trump viszonyát fejtegette, valamint ránéztünk az EUR/USD árfolyam alakulására is.
24/8/2018 • 0
Pelinkovac és IT akadálymentesítés - 2018-08-2309 óra
NOPQ rovatunkban egy kis Pelinkovac háttéret adtunk, ha már Horvátországba jár nyaralni az egész ország. Kántor kolléga elmondta, mi az a Pelinkovac és miből készül. A piacnyitás utáni fél óra kereskedését Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője foglalta össze. IT rovatunkban pedig Miklós Kata, a MEOSZ szakmai vezetője beszélt a jelenleg futó nagy infokommunikációs projektjéről, melyben speciális IT eszközökre pályázhatnak sérült emberek.
23/8/2018 • 0
Trump, Putyin, akku cella - 2018-08-2308 óra
Mi történik Trump elnökkel? Hogy feszülnek egymásnak a nagyhatalmak a kibertérben és Törökországban? Ezeket kérdeztük többek között dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőtől. Futómű rovatunkban egy érdekes Handelsblatt interjút ismertetett Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk, melyben volt a VW főnök Diess azt mondta, hogy a német ipar ijesztő mértékben függ az ázsiai akku cella gyártóktól. Nemzetközi részvénymustránkban Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője hozott híreket.
23/8/2018 • 0
EU-pénzek, albérlet, Richter és CIG - 2018-08-2306 óra
Konnektor matricás viccel kezdtünk, de megemlékeztünk Székhelyi Józsefről is. Ébresztő témánkban az uniós támogatásokról volt szó, melyek 100 százalékát kiosztotta már a kormány, de az EU még csak az ötödét utalta. Hogy ez miért érdekes, azt Wiedemann Tamás, a G7.hu újságírója mondta el. Albérleti szerződés közjegyzővel? Miért fontos ez, és mennyibe kerül? Többek között erről kérdeztük dr. Böröcz Helga közjegyzőt. A Richter Esmya gondjairól és a CIG gyorsjelentésről pedig Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője értekezett.
23/8/2018 • 0
Sony, Richter, CO2 - 2018-08-2209 óra
Osztogat a Sony, derült ki a Variety cikkéből, ezt is szemléztük. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője mondta el, milyen forgalom és árazás alakult ki a piacnyitás első fél órájában Budapesten. Külön kiemelte a Richtert, amelynél negatív hírek érkeztek. Majd, zöld rovatunkban arra a hírre reagáltunk, mely szerint a Trump-adminisztráció eltörölné a co2-kibocsátási limiteket, keresztbe téve ezzel az Obama vezetés által preferált tiszta energia tervnek. Vaszkó Csaba független szakértő helyezte kontextusba a hírt.
22/8/2018 • 0
Válság, görögök, mobilok - 2018-08-2208 óra
Több elemző, de még a magyar kormány is arról beszél, hogy vége az elmúlt évek pozitív gazdasági konjunktúrájának. Többen újra lefelé tendáló időszakot vagy egyenesen egy újabb világválságot jósolnak. Pogátsa Zoltán szerint a globális gazdaságot nézve még az sem jelenthető ki, hogy az előző válság megszűnt. Jó példa erre Görögország és Törökország is. Mobilózis rovatunkban híreket hoztunk, többek között az új Nokia készülékekről.
22/8/2018 • 0
Állampapír trükkök és kkv-k - 2018-08-2206 óra
Morgós szerdán a morgás sem maradhat el, morogtunk is hát. Első témánk a lakossági állampapírokkal való trükközés volt. A vonzó feltételek között ügyesen lavírozó bankok, alapítványok, gazdag magánszemélyek nagyot kaszáltak. Brückner Gergely, az index.hu munkatáras mondta el, milyen módon. Kkv rovatunkban már Pogátsa Zoltán szociológus közgazdásszal, a Nyugat-magyarországi egyetem docensével beszélgettünk: mit is tudunk valójában a hazai kkv-szektorról?
22/8/2018 • 0
Prágai tavasz és albérlők életképei - 2018-08-2109 óra
1968 augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel megkezdődik a Varsói Szerződés csapatainak inváziója Csehszlovákia ellen Magyarország részvételével. Katona Csaba történész beszélt az 50 éves évfordulóról. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője foglalta össze a kereskedés első fél órájának eseményeit: forgalom bőven van, az OTP vezetésével. "Hon -vágy - A te lakásod, az én otthonom” címmel hirdet fotópályázatot a Habitat for Humanity és a PHOO kortárs fotográfiai magazin. Farkas Boglárka kommunikációs munkatárs mesélt a részletekről.
21/8/2018 • 0
Szervek, donorok, bionikus protézisek - 2018-08-2108 óra
Transzplantációs témával kezdtünk: Nyárai Gerzson készített egy dokumentumfilmet a szervtranszplantációról. Ennek kapcsán beszélgettünk a donációról itthon, hozzáállásról, tévhitekről, közreműködőkről. Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Iroda igazgatója és Nyárai Gerzson filmes voltak vendégeink. Majd, a bionikus protézisekről és ezek AI alapon történő fejlesztéséről beszélgettünk Lévay Györggyel.
21/8/2018 • 0
Reptéri busz, medvék, telefonfülkék - 2018-08-2106 óra
Sámueleket köszöntöttük a mai napon, és beszéltünk többek között Samuról, a vértesszőlősi előemberről, akinek csontjait 1965-ben ezen a napon találták meg. Aztán, lapszemle után ébresztő témánkban a reptéri busz mizériájáról volt szó. A közlekedő Tömeg Egyesület szerint a Budapesti Közlekedési Központ repülőtéri buszjárata súlyosan leszerepelt. Bella Jakab elnökkel beszélgettünk. Játékra és pár hírre is jutott idő.
21/8/2018 • 0
Wizz Air, tőzsdenyitás, fordítóprogram - 2018-08-1709 óra
Ács is in the air rovatunkban Ács Gábor egy felületes amerikai újságíró miatt morgott, majd megosztott a hallgatókkal pár újonnan induló Wizz Air járatról információkat. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálinttal az Equilortól. A végére pedig hagytunk pár infót, ami nem fért be addig a műsorba és kicsit teszteltük a Google fordítóprogramját is, élőben.
17/8/2018 • 0
Balaton, Bakony, törökök - 2018-08-1708 óra
Balaton nyáron, télen. Nagyon úgy tűnik, hogy már nem csak nyáron népszerű a Balaton. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséről beszélgettünk Kaprinay Zoltánnal, a Bónusz Brigád vezetőjével. Rekortán rovatunkban a Bakony Night Run éjszakai akadályfutás volt a témánk. Viczina Dávid főszervezőt hívtunk, hogy avasson be a részletekbe. Márvány Zsolttal, a CIB Bank treasury sales vezetőjével a heti GDP adatokról és a törökökről diskuráltunk.
17/8/2018 • 0
Szállodások, üzleti titkok, devizák - 2018-08-1706 óra
Jácintokat köszöntünk és Robert De Nirot. Megnéztük mi történt előző nap a tőzsdéken, mit írtak a lapok és az online híroldalak. Majd hívtuk Könnyid Lászlót, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökét, a HOTEL EURÓPA fit superior vezérigazgatóját. Megkérdeztük, tényleg pánik van-e a szállodákban a munkaerő hiány miatt? Adatgazda rovatunkban arr ól volt szó, hogy új törvényt alkotott az Országgyűlés az üzleti titokról. Krénusz Ákos, a KPMG Legal Tóásó kereskedelmi jogi szakértője igazított el minket a tudnivalókban. Kuti Ákost, az MKB Bank vezető elemzőjét pedig a török líráról és a forintról faggattuk.
17/8/2018 • 0
Éttermi kalandok, Momo és a többiek - 2018-08-1609 óra
Nyári éttermi kalandjainkkal kezdtünk a szokásos csütörtöki NOPQ rovatunkban, Bandi az olasz copertóról mesélt, illetve arról, hogy ez mennyire konzekvens, Balázs pedig görög steak és kecske élményekről. Kovács Bálint, az Equilor vezető elemző helyettese a piacnyitást követően kialakult helyzetről számolt be, kiemelve a Richtert. Majd, Frész Ferenc, a CyberServices Kft. alapító ügyvezetője a Momo, Kékbálna és gyermekek netes zaklatása témában mondta el a legfontosabb tudnivalókat.
16/8/2018 • 0
Tesla, R8 és részvénymustra - 2018-08-1608 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnkkel először a Tesláról beszélgettünk, jobban mondva arról, hogy Elon Musk azt tweetelte, hogy megvásárolja az összes részvényt, azaz egy lehetséges tőzsdei kivezetésről tett említést - hogy ez mennyire SEC-kompatibilis, majd a felügyelet vizsgálata után kiderül. Aztán, csúcsautó vezetési élménybeszámoló következett. Ezt követően Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Cisco, ThyssenKrupp és Tesla papírjairól, illetve az európai bankszektorról.
16/8/2018 • 0
Madonna, GFI és takarítás - 2018-08-1606 óra
60 éves ma a Pop királynője, Madonna. Több dalt is szenteltünk neki a műsorban. De ma van a kóbor állatok világnapja is, fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a szegény kicsapott jószágokra. Ahogy fontos a Gazdasági Fejlődési Index is, amelyet 2018 második negyedévre most tett közzé a Policy Agenda. A kutatási igazgatóval, Belyó Pállal beszélgettünk. Aztán megnéztük, mi idegesíti legjobban a magyarokat otthonukban, majd a friss Állami Nyomda gyorsjelentésről beszélgettünk.
16/8/2018 • 0
Vonatok, bűnözők és PET-palackok - 2018-08-1509 óra
Érdekes, hogy Budapestről Koperbe el lehet már jutni intercity vonaton, az is jó, hogy az utolsó hazai megállótól, Őriszentpéterről sokkal rövidebb a menetidő, le lehet ugrani fürdeni egyet. Csakhogy hiába áll meg ott, jegyet nem lehet venni rá. Erről beszélgettünk. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemző helyettese segített. Bokáig PET palackban a Tiszán. Semmit sem javul a szeméthelyzet? - tettük fel a kérdést, Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője válaszolt.
15/8/2018 • 0
Vízállás krízis és Note 9 - 2018-08-1508 óra
Krízis van a dunai hajózásban az extrém alacsony vízszint miatt. Ráadásul, a helyzet a közeljövőben nemigen változik, a kilátások ezért mind a fuvarozók, mind a személyszállítók számára katasztrofális, mondta Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége elnöke. Kijött az új Samsung, a Note 9-es. Hogy miben tud többet, milyen újdonságai vannak és mivel tud versenyezni az erősen telített piacon, erről beszélgettünk Mobilózis rovatunkban. Kenyeres Tamás, a Samsung Mobil Üzletág Termékmenedzsment vezetője mondta el a részleteket.
15/8/2018 • 0
Woodstock, hitelek, pályázatok - 2018-08-1506 óra
A Máriákát köszöntöttük Nagyboldogasszony napján, majd Woodstockra emlékezve kezdtünk zenei tisztelgéssel. Majd, azt vizsgáltuk meg Trencsán Erika, a Banráció.hu hitelszakértője segítségével, hogy vajon elfordul-e a lakosság a rizikósabb hitelektől? Kkkv-rovatunkban pedig az átalakuló pályázati piacról beszéltünk, Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezetője mondta el a változásokat.
15/8/2018 • 0
Haan és Kobuci - 2018-08-1409 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész szakértőnk egy nagyon izgalmas személyiségről, a 200 éve, 1818 augusztus 13-án született Haan Lajos evangélikus lelkész és történetíróról beszélt. A piac nyitása után bő fél órával Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője mondta el a legfrissebb adatokat. Vissza a gyökerekhez: Kultmogul rovatunkban Nagy Krisztián, a Kobuci kert menedzsmentjének egyik főmunkatársa, fesztiválszervező mesélt a Kobuci kert világzenei hetéről és elmúlt 10 évéről.
14/8/2018 • 0
Nyugdíj és katonai digitalizáció - 2018-08-1408 óra
A nyugdíjtörvény változásaival folytattuk a beszélgetést, Farkas András, a Nyugdíjguru.hu tulajdonos-szerkesztőjével. Friss demográfiai trendek, nyugdíjkilátások. Rengeteg kérdés érkezett Andráshoz, ezekre is próbáltunk választ adni. Aztán, azt néztük meg, hogy néz ki a digitális innováció és internet of things a katonai vezető szemszögéből. Pintér Zoltán, nyugalmazott vezérőrnagy beszélt a haderő digitalizációjáról.
14/8/2018 • 0
Cash és nyugdíj - 2018-08-1407 óra
A barlangászat világnapján is vidáman indult a műsor, annak ellenére, hogy felmehetne a pumpa bennünk egyes miniszterek fizetésemelésének hírére. De, ami ennél fontosabb, egy kevesek által figyelt, de durva trend az, hogy robban a magyar készpénzállomány. Lovas Judit, az azenpenzem.hu felelős szerkesztője mondta el a részleteket. Aztán, a nyugdíjtörvény változásait néztük át, mik ezek, kiket érint, miért változik a törvény? Farkas András, a Nyugdíjguru volt vendégünk.
14/8/2018 • 0
Botcsinálta gazdák, tőzsdenyitás, oktatás - 2018-08-1309 óra
Kántor és Gede kolléga agrár hírekkel szórakoztatta a nagyérdeműt a Mihálovits gazda rovatban. Ezután jött a tőzsdenyitás. Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezetőelemzője újabb esésről és további török líra gyengülésről számolt be. Heuréka-élmény rovatunkban az oktatás jövőjéről Frankó Csuba Dea, a Spark Institute at IBS vezetője beszélt nekünk.
13/8/2018 • 0
Pápua Új-Guinea és Monsanto - 2018-08-1308 óra
Adóvilág rovatunkban ma Pápua Új-Guineaval foglalkoztunk. Először Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt az ország történetéről, gazdaságáról, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője elemzte az országot politikai szempontból. Nemzetközi részvénymustra rovatunkban Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt részvényelemzője a Monsanto növényvédőszer botrányáról hozott friss infókat.
13/8/2018 • 0
Török líra, török líra, török líra - 2018-08-1306 óra
A két szabadságáról visszatért szaki próbált visszarázódni a műsorkészítés rejtelmeibe. Rövid köszönés, köszöntés után tőzsdéztek. Híreket követően lapokat szemléztek, majd hívták dr. Feledy Botondot, hogy a török válságról faggassák. Heti makro kitekintő rovatunkban Eppich Győzőt, az OTP Bank Elemzési Központ elemzési szakértőjét kérdezték a héten várható fontosabb eseményekről, majd Pleschinger Gyulát, az MKB Bank treasury értékesítési vezetőjét a török líráról, forintról.
13/8/2018 • 0
Olcsó repjegyek, Waberer's és Burma - 2018-08-1009 óra
Most akkor pontosan miért töröl járatokat a Ryanair? Ács is in the air rovatunkban elmagyarázzuk. Ács Gábor hallgatói kérdésekre is válaszol, majd olcsó jegyeket ajánl és új járatokra is felhívja a figyelmet. Aztán egy nagy trollháborúba fullad ez egész rovat. Bocs. Kovács Bálintnak (Equilor Zrt.) sok mondanivalója van a tőzsdenyitás kapcsán. Például arról, hogy lassul a török líra esélye, meg hogy nagy pofonokat kapott a Waberer's és hogy milyen nagyon jó lett az OTP gyorsjelentése. Hétfőn, az Adóvilágban Mianmarban bolyongtunk. Jött egy olvasói levél, hogy az a két beszélgetés kissé borongósra sikeredett, pedig az egykori Burma nagyon szép ország. Nosza, fel is hívtuk Ferenc Ákost (varazslatosminamar.blog.hu).
10/8/2018 • 0
Ultramaraton, török líra és infláció - 2018-08-1008 óra
Kis elmélkedés arról, hogy a sajtó miként dolgozza fel a fapados légitársaságokkal kapcsolatos anomáliákat. Rosszul. Aztán egy kis futás ebben a nagy melegben. 80 és 160 kilométeres Korintosz ultramaratont szerveznek Szekszárdon. Innen lehet kijutni a Spartatlonra is. Rekortán futó rovatunkban a főszervező, Márkus István Öcsi. Közben kivégzik a spekulánsok a török lírát. Két nap alatt 15 százalékot gyengült a dollárral szemben. Márvány Zsolt (CIB Bank) arra is felhívja a figyelmet, hogy a rubel is gyengül az orosz idegméreg támadás okán hozott szankciók miatt. A megugró magyar infláció is szóba kerül.
10/8/2018 • 0
Befektetői nyomás, bináris opciók és török líra - 2018-08-1006 óra
Ács is in the Sziget. Ennek megfelelően pöttyet hosszú Gorillaz koncertbeszámolóval kezdünk. Megint nem marad túl sok idő a köszöntésekre és az évfordulókra. Ellenben van idő a tőzsdeblokkban a remek OTP gyorsjelentésre. Na jó. Lapszemle is van. A piac, a befektetők gazdaságpolitikai fordulatra kényszeríthetnek-e egy országot? Mert Törökországban mintha ez történne...Mi van, ha nem enged az adott ország a nyomásnak? Madár Istvánnal (portfolio.hu) filózunk erről. Az EU maga a liberalizmus. De akkor miért tiltanak be időlegesen befektetési termékeket, a bináris opciókat és a cfd-t? Adatgazda rovatunkban Wieder Gergő (KPMG) mesél erről. Devizapiaci rovatunkban is a török líra a téma, de persze csak a forint után! Kuti Ákos (MKB Bank) mondja a tutit.
10/8/2018 • 0
Fagyi és telefonfüggőség - 2018-08-0909 óra
Közgazdászból lett cukrász. Világbajnok ráadásul. De hogy lett az? Mi alapján kreál új és új fagylaltkölteményeket? Mit csinál télen? NOPQ gasztronómiai rovatunkban Somogyi Renátát, a Bringatanya cukrászát faggatjuk. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit ma tőzsdét. A Telekom osztalékpolitikáját beszéljük meg vele a távközlési cég gyorsjelentések kapcsán. A Google az új Androiddal megpróbál tenni valamit a telefon és applikációfüggőség ellen. Hogyan? Miért? Minek? IT rovatunkban Bátky Zoltánnal (PC World online) segít megtalálni a válaszokat.
9/8/2018 • 0
Tesla és részvénymustra - 2018-08-0908 óra
Búcsút intene a Tesla a tőzsdének. Ezt lengette be Elon Musk. De miért? Egy ilyen lépés után van-e még esélye leigázni a világ autópiacát? Várkonyi Gábor Futómű rovatunkban ezekre keresi a választ. És még egy infot is hoz: fiatalos, félprémium márkává alakítaná a Seat márkát a Volkswagen. Nemzetközi Részvénymustra is van, Baráth Tiborral (Erste Befektetési Zrt.) A Merck, Deutsche Telekom, ThyssenKrupp gyorsjelentése kerül az összefoglalóba.
9/8/2018 • 0
Infláció, lakásáfa, Telekom - 2018-08-0906 óra
Egy kis bulika okán nehezen indul a reggel. Mihálovits kolléga punnyad, Ács kolléga fogadkozik, hogy holnap majd ő jobban bírja. Így aztán érintőlegesen idézzük fel a név- és születésnapokat. Tőzsdei összefoglaló azért van. Ma is. Lapszemle is. Megugrott az infláció. Aggódjunk? Hogyan tovább? Németh Dávid (K&H Bank) elemez. Szót ejt Magyarország felminősítési esélyeiről is. Tényleg eltűnik az ingatlanközvetítő szakma? Egy ingatlanközvetítőt kérdezünk Négyzetméter rovatunkban. Balla Ákos (Balla Ingatlan) azt is körbe járja, hogy milyen hatása lehet az áfa emelésének? Itt a Telekom gyorsjelentése! Hazai Piac rovatunkban Cinkotai Norbert (KBC Equitas) nézi át a számokat.
9/8/2018 • 0
Elturistásodás és fatüzelés - 2018-08-0809 óra
Vannak városok, melyeknek inkább átok, semmint áldás a sok turista. Ez az elturistásodás jelensége. Fura, mert az első 5 leginkább ilyen városban Budapest is szerepel. Sorra vesszük, milyen gondokat okoz a sok vendég, így szóba kerül a nyilvános vizelés ügye, melyben stábunk is érintett. Varga Zoltán (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nyári a hangulat, így Elon Musk Tesla kivezetési ötletéről polemizálunk. Szuperzöld rovatunkban veretes téma. A tudósok szerint mégsem jó ötlet fával kiváltani a földgáz fűtést! Hogy miért? Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója elmagyarázza.
8/8/2018 • 0
Life-long learning és strapatelefon - 2018-08-0808 óra
Mit keres egy multicég a Szigeten? Miért akarja, hogy a dolgozói jól érezzék magukat? Nem üt-e vissza az, ha támogatja a karrierépítést? Mit jelent a life-long learning? Lehet-e hibázni egy multinál? Miképp lehet fejleszteni a munkavállalók felelősségérzetét? Sok érdekes kérdést boncolgatunk Knezevics Viktorral a BP országigazgatójával. Mobilózis rovatunkban a strapatelefonokról ejtünk szót. Tamás Zsolt (tech2.hu) kalauzol minket ebben a témában.
8/8/2018 • 0
Eltűnő ingatlanközvetítők és egészségügyi sikersztori - 2018-08-0806 óra
Róka a II. kerületben!!!! Mihálovits kolléga észlelte. A városi rókák életének kifejtése el is viszi az évfordulók felidézésére szánt időt. Egyből jön a tőzsdei összefoglaló. Átolvassuk az újságokat is. Eltűnhet az ingatlanközvetítői szakma. Hogy micsoda? Kövesdi Marcell (házbank.hu) kifejti, miért is gondolja így? Magyar? Egészségügyi? Sikersztori? Bizony. 25 startup közül 4 magyar is van, amelyik egy 60 ezer eurós verseny döntőjébe került. Ezek egyikét mutatjuk be kkv rovatunkban. Havlik Tamás meséli el a DiabTrend sztorit.
8/8/2018 • 0
A Tenkes kapitánya és Cseh Tamás - 2018-08-0709 óra
55 éve kezdték forgatni a Tenkes kapitánya című televíziós sorozatot. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész mesél érdekességeket a filmről. Stagnál a tőzsde, pedig tegnap felülteljesítő volt - mondta Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Kis előrejelzést ad a várható Telekom gyorsjelentésről is. 9 éve hunyt el Cseh Tamás. Ebből az alkalomból újra kiadták Bérczes László vele készült beszélgetőkönyvét. Kultmogul rovatunkban a szerzővel készítettünk interjút.
7/8/2018 • 0
Portfoliokezelés és okos hirdetőoszlop - 2018-08-0708 óra
Hogyan dönt egy részvény vételéről egy portfoliokezelő? Hogyan dönt a kiszállásról? Érdemes-e fapados légitársaságok részvényeibe fektetni? Miért érdemes holdingokba fektetni? Mennyire van eredménykényszer? Mely szereplők érdekesek a távközlési szektorból? Újabb interjúkörök Tunkli Dániellel (Accorde Alapkezelő). Okosvárosban okos hirdetőoszlopok vannak. Tényleg? De mi ez és mire jó? Marczali Tibor (Onlinet Zrt.) mutatja be a DOKK Urban Stationt a Piros Pirula rovatban.
7/8/2018 • 0
Kártérítés és portfoliomenedzsment - 2018-08-0706 óra
Késői kezdés, a rádiós elsőzés újabb fejezetének ismertetésével. Alig marad idő az évfordulósokra és a születésnaposokra. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle viszont van bőven. Még mindig fapados szivatások. Mi van ha sztrájk van és nem jön a gép? Mi van ha a késés miatt sokat kell várni a csomagokra? Mi van, ha csak egy hét múlva visz el? Jár ezekre kártérítés? Bolyó Anikóval (Flight Refund Kft.) beszélgetünk. Elemzőből portfoliomenedzser. Melyik, mit csinál? Hogy döntenek befektetési kérdésekben? Tunkli Dániel (Accord Alapkezelő) ad betekintést egy szellemi műhely hétköznapjaiba.
7/8/2018 • 0
Elletés és insuretech - 2018-08-0609 óra
Ha hétfő, akkor Mihálovits gazda. Ma is nélkülözhetetlen ismeretekkel. Mindent megtudhatunk arról, hogyan kell elletni gazdasági haszonállatainkat. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Tovább erősödik a Richter. Jól húz a Mol. Lemaradó a Telekom. Insuretech. Olyan mint a fintech, csak a biztosítási szektorban. Mégis kevesebbet hallunk erről. Szota Szabolcs (Smartsurence Technologies Kft.) segítségével ismerkedünk a szektorral és annak szereplőivel.
6/8/2018 • 0
Mianmar, Apple, Tesla, BMW - 2018-08-0608 óra
Minamar. Az egykori Burma. Egy katonai diktatúra után formálódó demokrácia. De hogy működik ilyen körülmények között a gazdaság? Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) keresi a választ erre. Mianmarban él a világ legüldözöttebb népcsoportja, a rohingják. De mi folyik arrafelé? Feledy Botond külpolitikai szakértő mond erről érdekeseket. A Nemzetközi Részvénymustrában Kababik József (Erste befektetési Zrt.). Ezermilliárd dolláros cég lett az Apple. És részvényeinek drágulása nem állt le, miközben az eladott mobilok számában lehagyta a Huawei is, így már csak a harmadik a világban. Nem éget annyi pénzt a Tesla. Jelentett a BMW is. Szóba kerül a Siemens
6/8/2018 • 0
Packázó fapadosok, infláció és izmosodó forint - 2018-08-0606 óra
A hétvége sportsikerei kapcsán a crossfittről esik szó, így nem nagyon jut idő az évfordulókra. Illetve csak egyre: az 56 éve történt zuglói légibalesetre. Aztán persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle következik. Sokakat felháborítanak a fapados légitársaságok viselt dolgai. Viszont sokan örülnek, hogy a diákok ingyen vasúti bérlettel járhatják be Európát. E két témáról kérdezzük Ujhelyi Istvánt, az Európa Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának alelnökét. Infláció. Nálunk és az USA-ban is. Kiderül mindenütt, hogy mekkora lesz és az is, lép-e miatta az amerikai és a magyar jegybank? Dunai Gábor (OTP Bank) elemzi a héten várható makroadatokat. Erősödik a forint. Miért? Pleschinger Gyula (MKB Bank) elárulja. Szó esik a török líráról és a dollár-jüan keresztárfolyamról is.
6/8/2018 • 0
Fapados balhék, Mol és fapados balhék - 2018-08-0309 óra
Áll a bál a fapados légiközlekedésben. Főszezon van, mégis sok a járattörlés, a késés. Már a fővárosi kormányhivatal is vizsgálódik. Ács is in the air rovatunkban naná hogy ezek hátterét tárjuk fel és tippeket adunk, hogy lehet kártérítést kapni? Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Mol gyorsjelentés van, meg hasít a tőzsde is. A Richterről is vannak hírei. Újra fapados téma jón. Például arról, mennyire jó ötlet a keménykedő üzletpolitika a RyanAir részéről. A részvényesek mindenesetre aggódnak. Az utasok meg nem mernek foglalni.
3/8/2018 • 0
Digitalizálódó kkv-k, a kígyó farka és jegybankok - 2018-08-0308 óra
A pénzügyminiszter ostorozta a minap a hazai kkv-ket, mondván, hogy azok nem digitalizálódnak, nem innoválnak, a legtöbbnek még honlapja sincs. Így van ez?Az Unicredit Bank készített egy elég mély elemzést pont ezekben a témákban és hát a helyzet nem is olyan rossz, mint gondoltuk. Sőt. Bolyán Róbert (Unicredit Bank) árulta el a részleteket. Rekortán futó rovatunkban körbefutjuk a kígyó farkát 30 fokban egy aero klubbal. Posztrobányi Zoltán kalocsai futónagykövet dekódolja a fentieket. Págyi Gergely (CIB Bank) pillant vissza a hét makrogazdasági eseményeire. Jegybankok a célkeresztben az USA-ban, Nagy-Britanniában és Csehországban.
3/8/2018 • 0
Tömegközlekedés, Ronaldo és devizapiac - 2018-08-0306 óra
Egy leszakadó mikrofonállvány okoz némi műsorvezetői fennakadást, de azért mégis optimista a péntek. Van tehát születésnapi köszöntés például James Hetfieldnek és Wahorn Andrásnak. Meg aztán van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Meg van útfelújítás a fővárosban. És állítólag lesz olyan jegy, ami jó a vonatra és a buszra is. De mit szól ehhez a közlekedő tömeg? Kelemen Tamás (Közlekedő Tömeg) válaszol. Adatgazda rovatunkban utánajárunk annak, hogy megérte-e megvenni a Juventusnak Ronaldo-t? Devizapiaci rovatunkban a brit fontról, a török líráról és a forintról is szót ejt Debreczeni Csaba (MKB Bank).
3/8/2018 • 0
Az ország tortája és IT biztonság nyaraláskor - 2018-08-0209 óra
Komáromi kisleány. Ez lett az ország tortája. NOPQ rovatunkban Selmeczi László (Cukrász Iparosok Ipartestülete) mesél a kezdeményezésről és az azzal kapcsolatos problémákról is. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Beszámol ő is a Richter gyorsjelentéséről és annak piaci hatásairól is. Nyaraláskor ugyan kinek jut eszébe az adatbiztonság? Pedig a nyilvános wifi, a nem megfelelően védett okoseszközök vagy éppen a bankkártya használata számos kockázatot rejt magában - figyelmezte IT rovatunkban Frész Ferenc (Cyber Services). El is mondja, mi okozhat gondokat?
2/8/2018 • 0
BMW, Dacia és nemzetközi részvénypiac - 2018-08-0208 óra
Miért jó Magyarországnak, hogy ide jön a BMW? Lesz elég munkás? Mi lesz, ha bajba kerül az autóipar? Nyilván ezekről beszélgetünk Várkonyi Gáborral a Futómű rovatban. Ezen felül belefér kis Dacia elemzés is. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában. A Tesla gyorsjelentésének örülnek, mert a vártnál kevesebb volt a veszteség. A BMW gyorsjelentése jobb lett a vártnál, de visszaesett a teljesítmény. Az OTP pedig bolgár és albán bankokat vett.
2/8/2018 • 0
BMW hatás, lakáskérdés, Richter - 2018-08-0206 óra
Apró technikai nehézséget okoz a vihar, ergo nehezen indul a reggel. A név- és születésnaposok köszöntése is. A tőzsdei összefoglaló azonban megesik rendben. A lapszemle kissé kaotikusra sikerül. Jön a BMW Debrecenbe. De milyen hatása lesz ennek a magyar gazdaság egészére? Mik lehetnek a kockázatok? Csiki Gergely (portfolio.hu) elemzi. Felvették a gyereket egyetemre. De ha nincs kolesz, hol lakjon, vegyünk vagy béreljünk lakást? A dilemmára Incze Zsomborral (Takarék Index) együtt keresünk választ. Remek gyorsjelentést közölt a Richter!!! A részletekről Vágó Attila (Concorde Értékpapír Zrt.) számol be.
2/8/2018 • 0
Kövér magyarok és túlfogyasztás - 2018-08-0109 óra
Kövér a magyar. Tényleg? Miért? Visszafordítható ez? Dr. Halmy Eszterrel a Magyar Elhízástudományi Társaság eln ökével merengtünk el ezeken a kérdéseken. Az OTP viszi a prímet a ma délelőtti kereskedést a tőzsdén - jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.). Nemsokára indul a gyorsjelentési szezon is és gyengül a forint az euróval szemben. Már júliusra elfogyasztottuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek egész évre elegendőnek kellett volna lenniük. De mit lehet tenni? Visszafordítható ez? Antal Alexával (WWF Magyarország) a Túlfogyasztás Napja alkalmából beszélgettünk.
1/8/2018 • 0
Trump kereskedelmi háborúja és Nokia 7 Plus - 2018-08-0108 óra
Trump kereskedelmi háborút vív a világgal szemben. Jó ötlet ez? Elment az esze az amerikai elnöknek? Jó módszer rárúgni az ajtót Kínára? Miért bünteti az EU-t? A magyar gazdaságnak fájhat egy eldurvuló kereskedelmi vita? Ezt a nagy rakás kérdést szembesítettük Dobozi Istvánnal a Világbank volt vezető közgazdászával. Elgondolkodtató válaszokat kapunk. A Nokia némi szünet után újra visszatért a telefongyártásba. Mobilózis rovatunkban a középkategóriás Nokia 7 Plus modellt tesztelő Hlács Ferenc (hwsw.hu) osztja meg velünk tapasztalatait.
1/8/2018 • 0
Kgfb, kkv és work-life ballance - 2018-08-0106 óra
Köszöntjük a Boglárkákat, elmerengünk a lóvasút indulásán, köszöntjük a forintot és Vajna András filmproducert születésnapján. És mini Napi Csata is van a "székely Thermopüléről". Meg vicceket is mondunk. Sajnos. Tőzsdei összefoglaló azért ma is van, a lapszemle viszont elég gyenge lapszemle az uborkaszezon miatt. Drágul a kgfb, de nem lesz baleseti adó. Akkor? Nagy László Nándor (Világgazdaság) magyarázza el, miért jó mégis ez a helyzet az autósoknak? Átnyújtunk egy hírcsokrot a kkv-knek, melyből kiderül, hogy miért nem elégedett velük a pénzügyminiszter? Hallgatói kérésre bekerül az adásba a work-life ballance témája. Mi ez? Miért fontos? Hogy lehet megteremteni? Pozvai Zsolt (Develor) tart némi ismeretterjesztést.
1/8/2018 • 0
Szekrényessy Kálmán és Ördögkatlan fesztivál - 2018-07-3109 óra
Szekrényessy Kálmán. Kevesen ismerik. Pedig kőkemény katona, úszófenomén, író és újságíró is volt. Róla beszélgetünk Katona Csaba történésszel Mesél a múlt rovatunkban. Indul lassan a gyorsjelentési szezon, mégis kicsi a forgalom a tőzsdén -jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.). A forint viszont erősödik az euróval szemben. Ma kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál. Bérczes László főszervező mesél a kezdetekről, az idei programokról, a Művészetek Völgyével ápolt kapcsolatukról is.
31/7/2018 • 0
Fintech, blockchain, token, safeskin - 2018-07-3108 óra
Milyen kihívást jelentenek egy nemzetközi kártyatársaságnak a fintech cégek? Felforgathatja-e a világ pénzügyi rendszerét a blockchain technológia? Hogyan lehet biztonságossá tenni az internetes fizetést? Csupa veretes és égető kérdés ugye? Na ezeket is feltettük Gauder Milánnak, a Mastercard Europe szolgáltatásokért felelős vezetőjének. Törik, ázik, ellopják. Ez a három veszély fenyegeti a leginkább értékes telefonjainkat. De itt a safeskin technológia, amely ezekből legalább kettőt megold. Piros Pirula rovatunkban Sohajda Júlia (Traqle Zrt.) elmondja, hogyan.
31/7/2018 • 0
Lakossági állampapír és kártyás fizetés - 2018-07-3106 óra
Hekk. Úttörővasút. C. C. Catch koncert. Louis de Funés. Erős a mai kezdés is. Rá is fér a hallgatóságra a higgadt tőszdeblokk, mert a lapszemle is oldottra sikeredik. Kövér gladiátorokról is eszik szó. Komolyabb téma: emelkedett a lakossági állampapír kamata. Árgyelán Ágnes (portfolio.hu) elmagyarázza, mennyivel és miért, hisz ez az egyik legnépszerűbb lakossági befektetési termék. Gauder Milán érkezik a stúdióba a Mastercardtól. Hogy ő mit csinál ott? Hogyan változik a kártyatársaság tevékenysége? Milyen kihívásokkal néznek szembe a bankok, a techóriások és a mobilcégek részéről? Ezekről kérdezzük őt.
31/7/2018 • 0
Méhpusztulás és bányák a Holdon - 2018-07-3009 óra
Tömeges méhpusztulást ábrázoló képek borzolták a kedélyeket a Facebookon. Riogatás ez vagy tényleg baj van? Tornyossy Csaba okleveles méhészt kérdezzük Mihálovits Gazda rovatunkban. Varga Zoltán (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitásban Opus rallyról számol be. A Hold meghódításán dolgozik a világ. Van ott bőven kiaknázható ásványkincs. De mi magyarok vajh ott leszünk vagy lemaradunk? Heuréka Élmény rovatunkban Dr. Pacher Tibor (Puli Space) erről mesél nekünk.
30/7/2018 • 0
Laosz és FAANG - 2018-07-3008 óra
Laosz. Indokínai ország. Ennyi. De szerencsére van Adóvilág rovatunk, ahol Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) az ország történetét és gazdaságát, Feledy Botond pedig a politikai helyzetét vázolja fel. Felfokozott hangulatban kaptak hidegzuhanyt a Facebook és a Twitter befektetői, de nagyon aggódni nem kell - mondja a Nemzetközi Részvénymustrában Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.). Kiderítjük az is, mi az a FAANG? Nagy techcégek gyűjtőneve ez, amelyeket imádnak a befektetők.
30/7/2018 • 0
Munkamennyiség, kamatdöntés és forinterősödés - 2018-07-3006 óra
Mihálovits gazda újra a házban. Izé. A stúdióban. Kis élménybeszámolót kapunk tőle, így a név- és születésnapi köszöntés elég nyúlfarknyira sikerül. Persze a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle azért nem maradhat el. Sokat dolgozunk kevés pénzért. Gondoljuk. Utóbbi igaz is. Na de a sok meló az nem igazán. Székely Sarolta (mfor.hu) elmondja miért. Kamatdöntés az USA-ban, GDP adat az eurózónában. Ezek lesznek a legfontosabb makroadatok a héten - hívja fel a figyelmet Eppich Győző (OTP Bank). Zölde Zsombor (MKB Bank) a devizapiaci rovatban forinterősödést jósol meg uborkaszezont.
30/7/2018 • 0
Utazás, tőzsdenyitás, utazás - 2018-07-2709 óra
Mi más is lenne pénteken, mint Ács is in the air? Utaztunk dögivel, Gábor a legújabb jó lehetőségekről számolt be. Aztán, Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője mondta el, amit a tőzsdenyitás után fél órával érdemes volt tudni, majd visszatértünk a fapadosokhoz, utazáshoz, hallgatói sms-ekhez. A holdfogyatkozásra nem is maradt időnk.
27/7/2018 • 0
Kékszalag és éjszakai futás - 2018-07-2708 óra
Az 50. Kék szalag kapcsán egy még versenyben lévő hajót is elértünk, Jasper Gábor, a We Love Sailing csapat kapitánya, a hajó kormányosa beszélt a fél évszázados verseny tapasztalairól. Rekortán rovatunkban az esti, éjjeli és hajnali futásról beszélgettünk egy kutatás kapcsán és elmondtuk a következő, ilyen jellegű versenyeket. Heti makrogazdasági visszatekintőnkben pedig Págyi Gergely, a CIB Alapkezelő senior portfóliómenedzsere volt segítségünkre.
27/7/2018 • 0
Kékszalag és pénzügyi oktatás - 2018-07-2706 óra
Hasít az 50. Kék szalag, a neves verseny jubiluemáról, multjárók és jövőjéről a szervező Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, Holczhauser András beszélt. Adatgazda rovatunkban arról beszéltünk, hogy hosszútávon milliókban mérhető a pénzügyi oktatás hiánya. Arányi Attila, a KPMG adótanácsadó igazgatója osztotta meg tapasztalatait. Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője pedig a dollárról, euróról és forintról beszélt.
27/7/2018 • 0
Sör, tőzsdenyitás, chipgyártók - 2018-07-2609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a nagy melegre való tekintettel söröztönk. Még sok a proekoncepió a sörökkel szemben, pedig a sör gyógyít is. A fogyasztók edukálásában hisz Venyercsán Péter, a First Craft Beer brand managere. Varga Zoltán elemző (Equilor) pedig a forgalomban hinne, ha lenne. De legalább élénkebb kicsit, mint tegnap volt, derült ki a tőzsdenyitást követően. Chipzillák és a nagy hibák, amit a chipgyártók az elmúlt években elkövettek. Kik ők? Mik a hibák? Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese foglalta össze.
26/7/2018 • 0
Marchionne, használtautók, részvénymustra - 2018-07-2608 óra
66 éves korában meghalt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler, a Ferrari és a Maserati korábbi legendás vezére. Erről beszélgettünk Futómű autós rovatban állandó szakértőnkkel. Várkonyi Gábor még a hallgatók kérdéseire is válaszolt. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt a Coca-Cola, WizAir, Fiat, Deutsche Bank, és Facebook papírjairól.
26/7/2018 • 0
Pontharárok, lakásáfa, Alteo - 2018-07-2606 óra
75 éves lett Mick Jagger, egy szép zenével tisztelegtünk Sir Mick előtt. Itt vannak a ponthatárok. Milyen változások vannak tavalyhoz képet? Mely intézmények vannak a népszerűségi listák élén? Csík Veronika, az eduline.hu szerkesztő-újságírója mondta el. PM-állásfoglalás érkezett a lakásáfa-emelést kivédő konstrukciókról, Palkó István, a portfolio.hu vezető elemzője foglalta össze mit érdemes erről tudni. Az Alteóra pedig frissített elemzés és jó magas célár van, Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője magyarázta meg, miért.
26/7/2018 • 0
Ryanair, WizzAir, gólyatöcs - 2018-07-2509 óra
Ryanair-botrány és friss Wizz-gyorsjelentés után: átalakulás az erőviszonyokban? Mit tegyen egy fapadosokba befektető ilyen szituációban? Ezeket kérdeztük, Tunkli Dániel, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere válaszolt. A tőzsdenyitást követő trendről Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője beszélt, az mindent elmond, hogy a két legnagyobb forgalmú papír az Opus és az Est Média volt, 40, ill. 38 milliós forgalommal. Szuperzöld rovatunkban az Év madara választással és a győztesekkel foglalkoztunk. Miért a gólyatöcs és nem a póling? Jobb lett az előző nyertes vándorsólyomnak? Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője mondta el a részleteket.
25/7/2018 • 0
Benzinkutak, tankolás, kávézás - 2018-07-2508 óra
Hatalmas verseny van a benzinkutaknál a nem (csak) benzint vásárlókért. A töltőállomások már nem csupán benzinkutak, inkább szolgáltatásokkal teli megállók, mondta Orosz András, a Mol Magyarország kiskereskedelmi vezetője. Gasztrofejlesztésekről, vásárlói igényekről beszélgettünk. Mobilózis rovatunkban a vezetés és közlekedés közbeni mobiltelefonozás veszélyeire hívtuk fel a figyelmet.
25/7/2018 • 0
Morgás, tulajdonjog és bizalom - 2018-07-2506 óra
Morgó-szerda van, találtunk is morognivalót, a szép napsütés ellenére. Aztán, azt is sikerült kibogozni Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatszerkesztője segítségével, hogy mik azok a tulajdonjog-fenntartásos hitelek? Kivédik a kamatemelkedést és az áfaemelést ezek? Kkv-rovatunkban arról beszéltünk, hogy mérettől és ágazattól függetlenül egekben a bizalom a vállalkozásoknál, rosszul állnak viszont a digitalizációban.
25/7/2018 • 0
Úrilányi erotika és összművészet - 2018-07-2409 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, állandó szakértőnk egy soproni úrilány erotikus naplójába engedett betekintést, majd Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője adott BUX-helyzetképet a piacnyitás után egy bő félórával. Dübörög a Művészetek Völgye – hogyan mászott ki a fesztivál a válságból, merre tart a 28. évébe lépett összművészeti dzsembori? Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója válaszolt Kultmogul rovatunkban.
24/7/2018 • 0
Trump, forint, szurkolótáborok - 2018-07-2408 óra
Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője folytatta eszmefuttatását, globális és magyar makrokörkép, költségvetés, gazdaságpolitikai fordulat, a forint ereje és 2018 legfajsúlyosabb eseményei voltak a témák. Majd, Piros Pirula rovatunkban arra kerestük a választ, hogy hogyan növeljük a sportklubok szurkolótáborának értékét automatizált, személyre szabott kommunikációval? Pogány András, a Nitrosports/Nitro Communications cégalapító-ügyvezetője mondta el.
24/7/2018 • 0
Ponthatárok, albérlet, makro - 2018-07-2406 óra
Hamarosan bejelentik a ponthatárokat! Ez azt jelenti, hogy a lakáskiadók már sorban állnak. Na de, milyen az albérlet-helyzetkép a bejelentés előtt? Ezt mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ezt követően Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője volt vendégünk a stúdióban, akivel hosszas makrogazdasági fejtegetésbe kezdtünk.
24/7/2018 • 0
Meggyhelyzet és szívegészség - 2018-07-2309 óra
Mihálovits gazda rovatunkban a gyümölcsszektor helyzetét tekintettük át, különös tekintettel a meggyre és az időjárás, ill. munkaerőhiány hatásaira. Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke mondta el, milyen év volt eddig és mire számítanak ezt követően. Varga Zoltán elemző (Equilor) mondta el, hogy nyitott a BÉT, majd Heuréka-élmény rovatunkban Kozmann György, a Heartbit CEO-ja válaszolt arra a kérdésre is, hogy hol tart a spéci magyar szívfigyelő kütyü?
23/7/2018 • 0
Jubileum, világpolitika, Ryanair - 2018-07-2308 óra
Jubileumi, 100. adásához érkezett Adóvilág rovatunk. Két szakértőnk, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő beszélt az eddigi tapasztalatokról és a rovat érdekességeiről, jövőjéről. Feledy Botondot kicsit tovább is faggattuk a világpolitika érdekességeiről, Donald Trumpról és a kiberhadszíntérről. Nemzetközi részvénymustránkban Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője számolt be a Ryanair gyorsjelentéséről és a Fiattal kapcsolatos információkról.
23/7/2018 • 0
Diákmunka, makro, devizák - 2018-07-2306 óra
Zivataros nyári reggelre ébredtünk, nem örül, aki most nyaral - hétfőn nyilván dolgozni sem jó, de legalább az vigasztalhatja a munkába igyekvőket, hogy nem a strandon kell esőkabátban ülni. Lapszemlénkben a Ryanair újabb botránya volt a vezető anyag. Első riportunkban a diákmunka-helyzettel foglalkoztunk: mit változtatott az általános munkaerőhiány? Juhász Csongor, a Prohuman Magyarorsz ág ügyvezető igazgatója mondta el tapasztalatait. Kovács Mihály, az OTP Bank Elemzési Központ szenior elemzője a héten várható adatokról, eseményekről beszélt, Sőre Balázs, az MKB Bank treasury üzletkötője pedig a fontosabb devizapárokat befolyásoló híreket, információkat ismertette.
23/7/2018 • 0
Fapad, tőzsdenyitás, autóbérlés - 2018-07-2009 óra
Péntek van, a stúdióban Ács kolléga - mi várható ilyenkor, joggal? Hát persze, hogy Ács Is In The Air. Fapados rovatunkban sok mindenre sor került, olyan hírekre is, amelyekkel Gábor távollétében nem sikerült kellőképpen foglalkozni korábban. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán elemző (Equilor) számolt be a tőzsdenyitásról, kiemelve a Richter tegnapi szárnyalása utáni enyhe korrekciót.Majd, Fapados extra rovatunkban a szakértő kolléga azt részletezte, milyen újdonságok vannak utazás közbeni autóbérlés-ügyben.
20/7/2018 • 0
Közlekedés, tájfutás, heti retro - 2018-07-2008 óra
Hallgatói üzenetekre reagálással kezdtük, meg a nyári forgalom ecsetelésével, saját belvárosi közlekedési sztorikkal fűszerezve. Aztán, soha nem látott sikerről számoltunk be a junior tájfutó vébén. A hazai pálya előnye jelentette a ikert, vagy berobbant egy tehetséges nemzedék? Erre Zsigmond Száva, a junior tájfutó válogatott szövetségi kapitánya válaszolt. Ahogy lenni szokott, Márvány “Optimista” Zsolt ssegítségével tekintettünk vissza a hétre, hogy milyen izgalmas hírek, adatok befolyásolták a piacokat. A CIB Bank treasury sales vezetője szokásához hűen kimerítően részletezte az eseményeket.
20/7/2018 • 0
Trump, digitális egészség, devizapiac - 2018-07-2006 óra
Hajmeresztő alkut köthetett Trump Putyinnal, egyre furcsább Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin hétfői találkozójának utóélete. Hogy milyen döbbenetes dologra készülhet Trump, illetve, hogy bedőlt-e Putyinnak is, arról Kasnyik Márton , a G7.hu főszerkesztője beszélt a Washington Post cikke alapján. Termékcentrikus helyett eredménycentrikussá válik az egészségügy a digitalizációnak köszönhetően - ezt Kohanecz Margó, a KPMG egészségügyi szektorért felelős igazgatója fejtette ki. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője pedig a devizapiacra hatásos hírekről beszélt.
20/7/2018 • 0
Kingling, tőzsdenyitás, videóbíró - 2018-07-1909 óra
NOPQ rovatunkban egy új tokaji közösségi borászati elképzelésről, a Kinglingről beszélgettünk. A kiskirály, vagy királyka létrehozásának céljairól, az elképzelésekről Pásztor Péter, a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt. Aztán tőzsdét nyitottunk, majd IT rovatunkban az idei VB-t vizsgáltuk a videóbíró-vita apropóján: jó vagy rossz a technológia betörése a sportba, tönkreteheti a játékot? Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese válaszolt.
19/7/2018 • 0
Focus, használtautó, gyorsjelentések - 2018-07-1908 óra
Futómű autós rovatunkban a stúdióban láttuk vendégül Várkonyi Gábor, állandó szakértőnket. Ahogy ilyenkor lenni szokott, Gábor rengeteg témával készült, de az időbe nem fért bele minden, főleg az a sok kérdés nem, amit ilyenkor hallgatóink nekiszegeznek. Párra sikerült válasszolni, és beszélt a nemrég bemutatott új Ford Focusról is. Nemzetközi részvénymustránkban Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője hozott híreket az amerikai gyorsjelentési szezon indulása kapcsán, a Morgan Stanleytől, az eBaytől és az Alcoától.
19/7/2018 • 0
Google, készházak, Richter - 2018-07-1906 óra
Nem szokásos nyári és nem szokásos csütörtöki napon rengeteg témával készültünk. Nem szokásos nyári, mert inkább kora tavaszi az időjárás, és nem szokásos csütörtöki, mert nyári beosztás miatt morgos szerda stábbal megyünk. Na de, nézzük a témákat: újabb uniós gigabírságot kapott a Google, Horváth Balázs, a Techradar.hu főszerkesztője elemezte, hogy vajon veszélyesen nagyra nőtt monopólium lett-e? Aztán: Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke beszélt az ingatlanáfa készházakakra gyakorolt hatásáról. Majd, egyedi hangulatú Hazai piac rovatunkban egyszerre két komoly szaki, Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője és Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója elemezte, hogy miért adják ész nélkül a Richtert?
19/7/2018 • 0
Lakáshitelek, tőzsdenyitás, csimpánzok - 2018-07-1809 óra
Meddig tarthat az új lakáshitel-boom? Balla Ákossal, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgettünk erről. A tőzsdenyitásról Varga Zoltán az Equilor elemzője hozott infókat. Szuperzöld rovatunkban pedig az első Csimpánzok Világnapja apropóján arról beszélgettünk Kádár Andrással, a Jane Goodall Intézet ügyvezetőjével, hogy mikkel foglalkozik a magyar Goodall intézet?
18/7/2018 • 0
Mobilfizetés és programozható humanoid robotok - 2018-07-1808 óra
A látogatók már sorban állás nélkül is tudnak belépőjegyet vásárolni a Budakeszi Vadasparkba. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. új szolgáltatása a mobilfizetéssel történő belépőjegy vásárlás. Erről, további fejlesztésekről és a közelgő közlekedési e-jegy rendszerről beszélgettünk Veres Mihállyal, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatójával. Mobilózis rovatunkban egy applikációval vezérelhető edukációs célú humanoid robottal ismerkedtünk. A részletekbe Orbán Szabolcs, a Muzix Group ügyvezetője avatott be minket.
18/7/2018 • 0
Mandela, ingatlanalapok, kkv - 2018-07-1806 óra
100 éves lenne ma Nelson Mandela. Átnéztük a tőzsdéket, lapokat, majd felhívtuk Vízkeleti Sándort, a BAMOSZ elnökét. Durván húznak az ingatlanalapok, minden más halott. Megjöttek a fél éves adatok a befektetési alapokról. Kkv rovat is volt.
18/7/2018 • 0
Rózsa Sándor, tőzsdenyitás, szinkron, vagy felirat - 2018-07-1709 óra
Rózsa Sándor magyar betyár 1813 július 16-án született. Róla emlékezett meg "Mesél a múlt" rovatunkban Katona Csaba történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálinttal, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemző helyettesével, majd a hírek után a "Kultmogul" rovatunk jött. Benne a legújabb kormányzati javaslattal foglalkoztunk, mi szerint nem kellene szinkronizálni a filmeket, hogy javuljon a magyarok idegen nyelv ismerete. Galambos Péter, a SzíDoSz-Szinkron Alapszervezetének alapító alelnöke véleményezte az elképzelést.
17/7/2018 • 0
Startupok, Füst Milán, okosodó gyárak - 2018-07-1708 óra
Az órát egy izgalmas beszélgetéssel kezdtük. Ács Zoltán, a Design Terminal Innovációs igazgatója volt a vendégünk a stúdióban. A Design Terminal mentorprogramjának tavaszi szemeszteréről, annak tapasztalatairól, az őszi scoutingról, nagyvállalatok startupokkal való együttműködéséről beszélgettünk. Egy Füst Milán idézet után, Piros pirula rovatunkban az okos gyárakról, illetve a kevésbé okasak felokosításáról beszélgettünk Tunkel Richárddal, a REACH alapítójával és CTO-jával.
17/7/2018 • 0
Endrék, csomagok, dinnyék - 2018-07-1706 óra
Endre kollégát köszöntöttük neve napján. Tőzsdéztünk, lapoztunk, majd felhívtuk Ács Gábort. Megkérdeztük a Ryanair legutóbbi fiaskója kapcsán, hogy maradhatott ennyi utas csomagja Budapesten? Aztán a dinnyeföldeken is jelentkező munkerőhiányra koncentráltunk. Indul a szezon, de szó szerint robbanásig feszül a helyzet a dinnyéseknél. Ledó Ferenccel, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnökével beszélgettünk a kialakult helyzetről.
17/7/2018 • 0
Műgazdák és a jövő munkahelye - 2018-07-1609 óra
Nincs itt a gazda, de azért nem voltunk restek: újabb infók jelentek meg a listeria fertőzéssel kapcsolatban, erről beszéltünk. Aztán, még arra a kérdésre is válaszoltunk, amit Mihálovits gazdától kérdezett Beatrix hallgató: hogy ki volt az, aki kitalálta, hogy a búzát megőröljék, hogy jött az ötlet, hogy egy növény jobb zúzva? Kovács Bálint az Equilor helyettes vezető elemzője a tőzsdenyitás után kialakult helyzetet ismertette. Biás Csongor A Millenáris Startup Campus szakmai vezetője pedig az együttműködések jövőjéről, a jövő munkahelyéről beszélt.
16/7/2018 • 0
Fülöp-szigetek és amerikai papírok - 2018-07-1608 óra
Adóvilág rovatunkban a Fülöp-szigetekre látogattunk el. Az ország gazdaságát, adózását Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere foglalta össze, dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig politikai oldalról beszélt a Fülöp-szigetekről. Rózsa Sándor születésének évfordulóján Móricz Zsigmondtól idéztünk, majd Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott híreket a tengerentúlról, szóba került a Boeing, a Bank of America és a Netflix.
16/7/2018 • 0
Világbajnokok, mesterterv, piacmozgások - 2018-07-1606 óra
Mi volt itt a hétvégén? Junior világbajnokokat avattunk, női kézilabdában és tájfutásban, és még Michelisz Norbi is nyert! Gratula mindenkinek. Közben, 180 pontból álló javaslatcsomagot készített az MNB - Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője foglalta össze, hogy a mestertervvel vajon utolérjük-e Ausztriát? Dunai Gábor az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője a friss, hajnalban megjelent kínai GDP-adatról és Jerome Powell FED-elnök meghallgatásáról beszélt, Zölde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője pedig a török líra, euró, dollár és forint mozgását befolyásoló hírekről beszélt.
16/7/2018 • 0
Fapados hírek, tőzsdenyitás, csalók és tájfutók - 2018-07-1309 óra
Természetesen a mostani pénteket is Ács Gáborral és a fapados rovattal indítanánk, de mivel egy futóversenyen van, ami előbb rajtolt a tervezetthez képest, így ez elmaradt. Helyette Mihálovits és Kántor kolléga mondott fapados híreket, amiket természetesen Gábor állított össze. Ryanair sztrájkokról, járattörlésekről és új Wizz járatról szólt a rovat, de akadt új easyJet járatról szóló infó is. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője kicsit csendes, alacsony forgalmú kereskedésről számolt be. A műsoridő végéig színes hírek kerültek terítékre csalókról, őzekről, majd a végén még Ács Gábort is telefonvégre kapták a szemfüles műsorvezetők.
13/7/2018 • 0
KATA, a futás ára, makró - 2018-07-1308 óra
Jó ötlet-e a KATÁ-zók adóterhelésének növelése? Erről kérdeztük Hegedüs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág vezetőjét. Rekortán futó rovatunkban azt a kérdést feszegettük, hogy mibe kerül a futás?
Olt Boglárkával, a Generali a Biztonságért Alapítvány kommunikációsával, a kuratórium tagjával beszélgettünk. Márvány Zsolttal, a CIB Bank treasury sales vezetőjével végig pörgettük a heti makró eseményeket.
13/7/2018 • 0
Waberer's, digitalizálódó kiskereskedelem, devizapiac - 2018-07-1306 óra
Ébredezés után, tőzsdék, lapszemle. Majd Miró Józsefet, az Erste befektetési Zrt. vezető elemzőjét hívtuk, hogy a Waberer'sről érdeklődjünk. A társaság kiadott egy profit warningot. Adatgazda rovatunkban a fogyasztói forradalom globális és helyi hatásairól beszélgettünk Müller Zsolttal, a KPMG retail szektorért felelős igazgatójával. A deviza rovatban Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője szakértett.
13/7/2018 • 0
Utopenec és távközlési adattárolás - 2018-07-1209 óra
NOPQ gasztro rovatunkban szlovák élményekről esett szó: sokan meglepődnek, amikor kiérkezik asztalukhoz sörkorcsolyának rendelt Utopenec, aminek már a neve sem vicces: lehet fordítani vízbe fúltnak vagy vizimolnár hullának… Varga Zoltán elemző mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde, és hogy a török líra gyengülés az izgalom a devizapiacon. Oroszországban is hatályba lépett a távközlési adattárolás - de hogy ez mi, és hol van még ilyen, arról Frész Ferenc, a CyberSevices Zrt. alapító ügyvezetője mesélt.
12/7/2018 • 0
3-as metró és autóimport - 2018-07-1208 óra
154 milliárd forintot ad az EU a 3-as metróra, ami jóval több, mint az eredet 137. Na de, mire lesz elég ez az összeg? Sajnos nem túl sokra, mondta Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója. Túl sok jó híre nem volt ebben a témában. Futómű rovatunkban pedig Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk az autóimport legutóbbi adatait feszegette - mit veszünk mi magyarok?
12/7/2018 • 0
Lex reptér, lakásáfa, Altera - 2018-07-1206 óra
Dalmák és Izabellák kissé hűvös nyári napján komoly témákkal zúztuk szét az uborkaszezont. Szokatlan módon a 2019-es költségvetési vitában készülődik egy törvénymódosítás, amit Brückner Gergely, az Index.hu munkatársa lex reptérnek nevezett el. E szerint, ha valakinek m ár jogerősen elrendelik a felszámolását, de kifizeti a vitatott számlát, akkor megszűnik ellene a felszámolási eljárás. Aztán, kinek kerül többe az 5%-os lakásáfa vége? - tettük fel a kérdést. Fehér Tamás, Jalsovsyky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje válaszolt. Hazai piac rovatunkban pedig a Wallis-Altera sztorit elemeztük.
12/7/2018 • 0
Turizmus, és a technika ördöge - 2018-07-1109 óra
Hasít a belföldi turizmus, 13%-kos növekedést regisztráltak. Na de, melyek a legnépszerűbb desztinációk? Hova utaznak legszívesebben külföldön a magyarok? És mennyit költenek? Erről beszéltünk Bernáth Zalánnal, a Szállás.hu marketing menedzserével. Szuperzöld rovatunkban a GreenBrandsről próbáltuk faggatni Wiszkidenszky Andrást, a technika ördögének köszönhetően sajnos kevés sikerrel.
11/7/2018 • 0
Digitális munkaerőpiac és Nokia x5 - 2018-07-1108 óra
Hogy áll itthon a digitális munkaerőpiac? Erről készített tünettérképet az Informatikai Vállalkozások Országos Szövetsége. Fazekas Barbara, IVSZ Digitális Munkaerőpiaci és Oktatási Munkacsoport vezetője volt vendégünk a stúdióban. Mobilózis rovatunkban a debütáló Nokia x5-ról beszélgettünk Tamás Zsolttal, a Tech2.hu főszerkesztőjével.
11/7/2018 • 0
Válságban lévő britek és rejtett motorok - 2018-07-1106 óra
Úgy tűnik, kormányválságba torkollanak a brit brexit tárgyalások, erre utal, hogy 24 belül három magasrangú képviselő mondott le. Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő értelmezte a kialakult helyzetet. KKV híreink után egy izgalmas dokumentumregény kapcsán beszéltünk Varjas István feltalálóval, a Philippe Brunel francia oknyomozó újságíró könyvében szereplő rejtett motoros meghajtás megalkotójával.
11/7/2018 • 0
Semmelweis és műkincspiac - 2018-07-1009 óra
Az anyák megmentője. Ennyit tudunk Semmelweis Ignácról. 200 éves születésnapja alkalmából Katona Csaba történész színesíti a róla kialakult képet Mesél a múlt rovatunkban. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A hangulat változatlanul nyári a börzén. Kultmogul rovatunkban az eddig hanyagolt műkincspiacot vesszük górcső alá. Kalauzunk Kieselbach Tamás, műkereskedő, műgyűjtő, művészettörténész.
10/7/2018 • 0
Generációk és okosparkolás - 2018-07-1008 óra
Miért kell figyelni az x generációra is? Mi érdekli az y generációt? Mi várható az alfa generációtól? Visszajönnek-e a külföldre ment fiatalok? Hogyan tudnak együttműködni a különböző generációk képviselői? Milyen a jó főnök? Folytatjuk a beszélgetést Steigervald Krisztiánnal (Emocionális Marketing Kft.) Kérdések pergőtüze zúdul miránk, de aztán jön Piros Pirula rovatunk. Benne egy parkolást segítő magyar fejlesztéssel. A neve ParkL és már a CeBit-en is bemutatkozott. Működéséről és a kiállításon szerzett tapasztalatokról faggatjuk Somogyi Zsoltot (Buparking Kft.).
10/7/2018 • 0
Rakétázó cégek és elvándorló dolgozók - 2018-07-1006 óra
Nehezen indul a reggel, igazából jelzőt sem találunk rá. Az Améliákat és Nikola Teslát azért köszöntjük, majd mini Napi Csata rovatot kreál Mihálovits kolléga. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle után elmerülünk a cégvilágban. Megnézzük, mely cégek növelték legjobban tőkeértéküket? Polacsek Csaba (PwC Magyarország) felhívja a figyelmet a kínaiak előretörésére. Ám ez még mind semmi. A kedélyeket igazából az pörgeti fel, amikor Steigervald Krisztián (Emocionális Marketing Kft.) elkezd arról értekezni, hogyan lehet megtartani a munkaerőt és ennek kapcsán felmerül az y generáció kérdése....
10/7/2018 • 0
Listeria, mobilfizetés, okosparkolás - 2018-07-0909 óra
Halálos áldozatot követelt az a listeria fertőzés, ami egy hazai üzem fagyasztott zöldsége okozott. Na de mi ez a kórokozó? Hogyan lehet védekezni ellene? Erről beszélgettünk dr. Pleva György, élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatóval (Nébih). Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezető elemzője mondta el a tőzsdenyitás után kialakult helyzetet. Minden autóból lehet okosautó - Debrecenben mutatkozott be a Rollet, a mobilfizetési rendszerek legújabb generációja. Heuréka-élmény rovatunkban Andy Zhang, a Rollet alapítója volt beszélgetőpartnerünk.
9/7/2018 • 0
Brunei, gazdagság, részvénycsomag - 2018-07-0908 óra
A közhiedelemmel ellentétben Bruneiben is vannak adók. A Béke Lakhelye volt célországunk Adóvilág rovatunkban. Az idegenvezetők Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő voltak. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Deutsche Bank, a Lufthansa, a PayPal és a Daimler papírjairól beszélt.
9/7/2018 • 0
Lakásáfa, infláció, forint - 2018-07-0906 óra
Szép nyári napra ébredtünk, uborkaszezonnak azonban nyoma nincs, érdekes események mindenfelé, amerre csak nézünk. Például, pánik van a lakásáfa körül - lehet, hogy a bankodon fog múlni, mennyibe kerül a lakásod? Palkó István a Portfolio.hu vezető elemzője mondta el a részleteket. Dunai Gábor az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője a héten várható inflációs adatokról beszélt, Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a forint helyzetét és a dollárral kapcsolatos várakozásokat elemezte.
9/7/2018 • 0
Wizz Air és a kézipogyók, tőzsdenyitás - 2018-07-0609 óra
Szokás szerint "Ács is in the air" rovatunkkal indítottuk az órát. Gábor még kicsit dönnyögött a Wizz Air kézipoggyász kezelési eljárásán. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálinttal, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzőjével, majd jött az utolsó óra második fele. Ide már csak egy-két friss hír és hallgatói üzenet említése fért bele.
6/7/2018 • 0
Haderőreform, az edzés pszichológiája, makró visszatekintés - 2018-07-0608 óra
Helikoptervásárlás és haderőreform. Kovács Gyula, nyugalmazott alezredes, katonai szakértő volt a beszélgetőpartnerünk a témában. "Rekortán" futó rovatunkban dr. Menczel Zsuzsa, pszichológus adott tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan vegyük rá magunkat a rendszeres edzésre. Págyi Gergely, a CIB Bank szenior portfolió menedzsere segítségével a heti makró eseményeket tekintettük át, főleg a beszerzési menedzser indexekre és a legutóbbi FED ülés jegyzőkönyvére fókuszálva.
6/7/2018 • 0
Számlaadatok, digitalizáció, forint, dollár - 2018-07-0606 óra
Köszöntjük a Csabákat és Frida Kahlot, akinek kiállítása nyílik szombaton a Nemzeti Galériában. Megnéztük, hogyan muzsikáltak a tőzsdék tegnap, majd lapszemléztünk. Ezután utánajártunk annak a kérdésnek, hogy vajon tényleg csodafegyver a július 1-től bevezetett online számlaadat szolgáltatási kötelezettség, vagy csak egy újabb adminisztrációs teher a vállakozóknak? Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője válaszolt. "Adatgazda" rovatunkban az idén 20 éves KPMG CIO Survey legfrissebb eredményeit vizsgáltuk, amiből az derült ki, hogy a nagyvállalatok óvatosak a digitális fejlesztések irányát tekintve, inkább adaptálják a jól bevált dolgokat, mint vállalnak úttörő szerepet az új technológiák bevezetésében. Tillinkó Zsanettel, a KPMG IT tanácsadójával beszélgettünk a felmérésről. Kuti Ákossal, az MKB Bank vezető elemzőjével a forinttal és a dollárral foglalkoztunk devizapiaci rovatunkban.
6/7/2018 • 0
Magyarország étele, Kaspersky balhé - 2018-07-0509 óra
Magyarország étele. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy megreformálja a magyar gasztronómiát, hogy ne csak a gulyásleves vagy a Budapest bélszín jusson eszünkbe róle és ne csak mindig ugyanazokat a fogásokat kínálják az éttermekben. A kezdeményezésről Asztalos István elnök, ötletgazda árul el részleteket. Visszatértek az amerikai befektetők Budapestre, de sajnos esünk - jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.) a tőzsdenyitásban. Forintpiaci elemzést is hallhatunk. IT rovatunkban Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) a Kaspersky orosz gyökerű kibervédelmi társaság és az EU közötti vita kulisszatitkaiba avat be minket komoly dilemmát okozva.
5/7/2018 • 0
Autóipar és nemzetközi részvénypiac - 2018-07-0508 óra
Második óránkat a Futómű rovat uralja Várkonyi Gáborral egyetemben. Ő két tanulmányúton is járt. A Hyundai és a Mercedes a célkeresztben. Körbejárjuk, mitől lett egy ázsiai márka meghatározó az autóiparban? Megvizsgáljuk azt is, vajon mekkora szerepe lesz a dizájnnak a jövő autóiparában és hoyg készül ezekre az időkre egy olyan nagy gyártó, mint a Mercedes? Erősödik a forint. A Micron Technology a kereskedelmi háború egyik áldozata. Jók lettek az USA autóeladási adatai, de ebben az ágazatban is fenyeget a vámháború. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) ezekről mesél a Nemzetközi Részvénymustrában.
5/7/2018 • 0
Tűzszerészek, BREEAM és Appeninn - 2018-07-0506 óra
Két érdekes üzletember, Barnum és Rhodes alakját idézzük fel születésnapjuk alkalmából. Aztán gyors tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Mi mással kezdhetnénk ma reggel, mint a Nagy Bomba Kiemeléssel, amely miatt megbénult Budapest belvárosának közlekedése. No de mire fel ez a nagy haccacáré? Púza András egykori tűzszerésszel beszélgetünk. Négyzetméter ingatlan rovatunkban a BREEAM minősítést dekódolja Turányi Bence (T2.a Építésziroda) a Danubio építésze. Egész szexi célárat adott meg az Appeninn részvényekre. Hogyhogy? Gál Gellért (Concorde Értékpapír Zrt.) elmagyarázza.
5/7/2018 • 0
Youtube csatorna alapok és vizeink állapota - 2018-07-0409 óra
Akinek nincs saját youtube csatornája, az már nem is menő. Ráadásul ott sok pénzt lehet keresni. Legalábbis ez a közvélekedés. De vajon tényleg így van ez? Egy kezdő youtubbert, Bence Balázst faggattunk arról, mi kell a csatorna beindításához és mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Gyalázatosan alacsony a tőzsdei forgalom - tudjuk meg Kovács Bálinttól (Equilor Zrt.), aki az okokat is ismerteti. Természetes vizeink 80 százaléka nem egészséges. E megdöbbentő megállapítás hátterét vizsgáljuk Szuperzöld rovatunkban Bogyó Dáviddal a WWF Magyarország vizesélőhelyek projektvezetőjével.
4/7/2018 • 0
Uschool és Huawei - 2018-07-0408 óra
A középiskolások tudják, hogy 1222 az Aranybulla, meg hogy Pitagorasz tétel, de vállalkozási ismeretekben járatlanok. Sajnos. Merthogy ez a tudás valóban nélkülözhetetlen mostanság. Civil kezdeményezésként indult a Uschool, hogy ezt a hiátust betöltse. Szabó István (KPMG) mesél a részletekről. Mobilózis rovatunkban Hlács Ferenc (hwsw.hu) megtette azt a szívességet nekünk, hogy tesztelte, mit tud az új Huawei P20 Pro. Tapasztalatairól be is számol.
4/7/2018 • 0
Kivándorlás, kkv és jegybanki dilemma - 2018-07-0406 óra
A név- és születésnapokra nem marad idő, mert minket a Billy Idol koncert és a Modern Talking munkássága, valamint az Aldi pénztárrendszerének működése foglalkoztat. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle azért ma is van! Lanyhulni látszik a magyarok kivándorlási kedve. Tényleg? Varga Balázs (profession.hu) elmondja, mire jutott a 12 ezer dolgozót faggató felmérés? KKV hírcsokrunkban az online számlázóprogramokról és a szektor rendhagyó megközelítésének fontosságáról ejtünk szót. Gyengül a forint, mint a huzat. De miért nem csinál már valamit a jegybank? Madár István (portfolio.hu) elmondja, miért nincs könnyű dolga az MNB-nek?
4/7/2018 • 0
Komáromi földrengés, tőzsdenyitás, Zsoldos Dávid - 2018-07-0309 óra
255 éve történt minden idők legnagyobb magyar földrengése. Katona Csaba, történész beszélt róla a "Mesél a múlt" rovatunkban. A tőzsdenyitás részleteit Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője tárta elénk. Magyar tag került az Európai Zenei Tanácsban. Ez nem más, mint Zsoldos Dávid, a Papageno alapító igazgatója, a Magyar Állami Operaház tanácsadója. Ő járt nálunk, vele beszélgettünk a kinevezéséről.
3/7/2018 • 0
Startupok, nagyvállalatok, kryptohideg - 2018-07-0308 óra
Nagyvállalatok együttműködése startupokkal. Ki jár vele jól? Ötlet után milyen a folytatás? Milyen tevékenyságű nagyvállalatoknak fontos ez? Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési igazgatója válaszolt a kérdéseinkre. Akik a kryptohideget csinálják. Őő, mit? Andrássy Zoltán, a HeatVentors társalapítója, műszaki vezetője elmagyarázta "Piros pirula" rovatunkban.
3/7/2018 • 0
Kornélok és Somák, dráguló hitelek, SZIT-ek - 2018-07-0306 óra
A Kornélokat és Somákat köszöntöttük, akik - mint az kiderült - névrokonok. Tőzsdék tegnap, lapok ma. Vége az olcsó hiteleknek? A mélypontjuk legalábbis felfelé indultak a hitelkamatok. Nagy László Nándorral, a Világgazdaság rovatszerkesztőjével beszélgettünk a folyamatokról. Ez után a BILK Logisztikai Nyrt. részvényjegyzés részleteiről, a SZIT-ek működéséről, adózásáról, valamint a logisztikai piac kilátásairól beszélgettünk Bürchner Gáborral, a Raiffeisen Bank igazgatójával.
3/7/2018 • 0
Aratás és ember-gép kapcsolatok - 2018-07-0209 óra
A hagyományok szerint Péter Pál napján indul az aratás. Csakhogy most két héttel előbb indultak a kombájnok. Mihálovits Gazda Vancsura Józseffel (Gabonatermesztők Szövetsége) beszélget az idei betakarítás nehézségeiről. Varga Zoltán (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, de a forint gyengülésével kezd. Heuréka Élmény rovatunkban az ember-gép kapcsolatokat választjuk témánknak. Kalauzunk Velvárt András. Kiterjesztett valóság. Mire lehet használni? Már most is elérhető? Merre fejlődhet? Van-e rá szabályozás? Ezernyi kérdés, egzakt válaszok.
2/7/2018 • 0
Thaiföld és nemzetközi részvénysztorik - 2018-07-0208 óra
Thaiföld. Édenkert a magyar turistáknak, de ennél jóval érdekesebb országról van szó. Történelmét, gazdaságát Gerendy Zoltán (BDO Magyarország), bel- és külpolitikáját pedig Feledy Botond vázolja fel. Ámulunk. Kizárják a Deutsche Bankot a világ egyik legfontosabb tőzsdeindexéből, az Eurostoxx 50-ből. A Nike történelmi csúcson jár, jól megy a bolt, na. A Tata együttműködik a ThyssenKruppal. Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) tart igen izgalmas Nemzetközi Részvénymustrát.
2/7/2018 • 0
Állami startupok, amerikai bérek, gyenge forint - 2018-07-0206 óra
Bár Ottó névnapja, az Aranykéz utcai robbantás évfordulója, valamint Pataky Attila és Friderikusz Sándor születésnapja is van, ez mind semmi. Mi ugyanis Mihálovits kolléga Iron Maiden koncertbeszámolójával kezdünk. Van azért tőzsdei összefoglaló és lapszemle is, de ez mind smafu. Mert egy veretes kérdést járunk körbe: jó ötlet-e ha az állam súlyos százmilliárdokat pumpál a startup szektorba? Kisgergely Kornél (Hiventures) válaszol a felvetésre. Heti kitekintő rovatunkban Kovács Mihály (OTP Bank) elárulja, hogy a magyar kormányzati hiány és az amerikai bérek adatai borzolják-e majd a kedélyeket a héten? Miért ilyen gyenge a forint? Sokáig így marad? Ezek a fő kérdései devizarovatunknak. Pleschinger Gyula (MKB Bank) próbálja megfejteni a talányt.
2/7/2018 • 0
Fapados szívás, tőzsdenyitás, utazási tippek - 2018-06-2909 óra
Ilyen is ritkán van! Fapados rovatunkban egy "fapados szívással" foglalkoztunk. Az említett esemény akkor áll elő, ha először a visszaútra szóló repjegyünket vesszük meg. Ezt követően tőzsdét nyitottunk Varga Zoltán elemzővel. Pénteki szokásunkhoz híven a maradék időnket is utazási tippeknek szenteltük. A hallgató kérdezett, Gábor válaszolt.
29/6/2018 • 0
Ingyen tőzsde, terep ultrafutás, makró - 2018-06-2908 óra
Kereskedj a tőzsdén INGYEN! A Robin Hood és a Revolut kínálta lehetőségekről Huszák Dániellel, a portfolio.hu elemzőjével beszélgettünk. Van keményebb az ironmannél? Van. Kovács István, terepultrafutó, extrém ironman finisher elmondta, mi az. Hogyan lett ultrafutó? A saját története is izgalmas. Az óra végén Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője próbálta az addig elmaradt optimista hangulatot szítani.
29/6/2018 • 0
Hazai bérek, SSC, forintgyengülés - 2018-06-2906 óra
Optimista péntek van, bár az idő pocsék. Lesz majd jobb! Lapok, tőzsde, ébresztő téma. Még mindig alacsonyak a magyar bérek, jövőre mégis veszélyben a minimálbér emelés? Baka F. Zoltánnal, az Mfor.hu újságírójával számolunk. A Nagy SSC Paradoxon. Horváth Balázs, a KPMG SSC szektorért felelős igazgatója mesél nekünk az ország egyik húzóágazatáról. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákost, az MKB Bank vezető elemzőjét kérdezzük a forint gyengülésének okairól.
29/6/2018 • 0
Grill és Intel - 2018-06-2809 óra
Grillezni mindenki tud. Vagy mégsem? NOPQ rovatunkban Pásztor Gábor grillszakértő foglalja össze az alapismereteket. Tőzsdét nyitunk az equiloros srácokkal, aztán kis IT. Az Intelt büntetik rendesen a befektetők. Szexbotrány is volt a cégnél. De kilábal ebből a gödörből a cég, vagy... Asztalos Olivér (hwsw.hu) segít kibogozni a szálakat.
28/6/2018 • 0
Rekordgyenge forint, elektromos autók és részvénymustra - 2018-06-2808 óra
Még sosem volt olyan gyenge a forint az euróval szemben mint tegnap. Mi jöhet még? Szántó András befektetési szakértőt faggatjuk kamatokról, deviza- és részvényárfolyamokról. Sorra vesszük az elmúlt félév eseményeit és megpróbáljuk megsejteni mit hozhat még a befektetők számára 2018. Nem fenékig tejfel az elektromos autózás. Most épp Párizs egyik fő közösségi autóscége kapott egy nagy kokit. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor tárja fel a hátteret. Izgalmas ezekben a hetekben a részvénypiac is. A Nemzetközi Részvénymustrában Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.) szakért.
28/6/2018 • 0
Számlázás, ingatlanpiaci legek és BILK kibocsátás - 2018-06-2806 óra
A KGST megszünésénék évfordulóján köszöntjük a Leventéket és ünnepeljük Rousseau és VIII. Henrik születésnapját. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle persze a Morgós Szerda ellenére is van! Ébresztő témánkban a kötelező számlázási adatszolgáltatásról közlünk alapismereteket Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna, kisvállalkozási adózási szakértő segítségével. Négyzetméter rovatunkban az ingatlanpiac legjeiről mesél Soóki Tóth Gábor (Otthon Centrum), Hazai piac tőzsderovatunkban pedig a BILK kibocsátás kuriózumaiba avat be Bürchner Gábor a Raiffeisen Bank igazgatója.
28/6/2018 • 0
Építőipari kockázatok és pilisi bringautak - 2018-06-2709 óra
Építőipar. Sokat beszélünk az ágazat fellendüléséről. De vajon most, hogy megy a szekér nem kell aggódniuk az ilyen cégek hitelezőinek? Egyebek mellett ezt a kérdést tesszük fel Vanek Balázsnak, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatójának. Tőzsdét nyitunk az equiloros srácokkal, majd kis környezetvédelem. Bringások figyelem! 350 kilométerre bővült a Pilisben az erdei kerékpárút hálózat! A jó hír hátterét Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs elődadója tárja fel.
27/6/2018 • 0
Törökök, büdzsé és Android - 2018-06-2708 óra
Erdogan nyert. Mindjárt az első fordulóban és nem is kicsivel. De mi lesz most, hogy teljhatalma lesz? Újabb puskaporos hordó a világban? Feledy Botond külpolitikai szakértő segít értelmezni az eseményeket. Készülget a magyar költségvetés. Megvannak a nagy nyertesek és a nagy vesztesek. De milyen a büdzsé szerkezete? Kiss Ambrus (Policy Agenda) számolt utána. Itt az Android 8.0!!! Örüljünk vagy aggódjunk? Mobilózis rovatunkban Orbán Szabolcs, a Muzix Group ügyvezetője elárulja, mit lehet tudni az új operációs rendszerről?
27/6/2018 • 0
Külföldi egyetemisták és exportélénkítés - 2018-06-2706 óra
A Határőrség Napján, az ezer forintos születésnapján gyászoljuk a két éve elhunyt Bud Spencert. A tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után kis felsőoktatási körkép. Tudtátok, hogy ma már minden nyolcadik egyetemista külföldi? Hogy miért van ez így, arra Bucsky Péter a g7.hu újságírója keresett választ. Hírcsokrot nyújtunk át a kkv szektor szereplői számára, majd kis exportélénkítés. Az Eximbank ebbéli szerepéről Jákli Gergely vezérigazgatót faggatjuk.
27/6/2018 • 0
A magyar szerecsen és Lórántffy Zsuzsanna - 2018-06-2609 óra
Ki hinné, hogy az I. világháborúban szolgált egy fekete baka a magyar hadseregben. De ki volt ő? Mesél a múlt rovatunkban ennek jár utána Katona Csaba történész. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét, bár a hangulat nem túl acélos. Lórántffy Zsuzsanna képregényen? Igen! De miért? Csepella Olivért a szerzőt faggatjuk erről.
26/6/2018 • 0
BILK, SZIT és beltéri GPS - 2018-06-2608 óra
Tőzsdére megy a BILK. De mi az a BILK? Miért megy tőzsdére? Jó sztori van mögötte? Fizet osztalékot? Wáberer Lívia, a BILK vezérigazgatója a vendégünk. A BILK egyébként SZIT. De mi az a SZIT? Miért jó, hogy van ilyen? Hogyan lehet valaki SZIT? dr. Szalay Rita, BÉT Kibocsátói Igazgatóság vezetője adja át a legfontosabb ismereteket ezügyben. Beltéri pozícionáló rendszer. Kérem? Mi ez? Mire jó? Kállai Péter, az OMTLab társalapítója erről is beszél Piros Pirula rovatunkban. De ezen felül mesél arról is, mit köszönhetnek az idei CeBIT kiállításnak?
26/6/2018 • 0
Görög csőd és dráguló hal - 2018-06-2606 óra
Kiégett keddet hirdetünk, mert csak. Megemlékezünk a vonalkódról és Hermann Ottó születésnapjáról és a kárpótlási jegyek sorsáról is. Tőzsdei összefoglalónk is borongós. Gyors lapszemle, majd végre jön Pogátsa Zoltán közgazdász egy jó hírrel: vége a görög csődnek! Örüljünk? Ne nagyon! De furcsa módon attól sem vagyunk nagyon boldogok, hogy 5 százalékra csökkent a hal áfája. Merthogy ennek ellenére drágább lett a ponty. Ez hogy lehet? Lévai Ferenc halász (Aranyponty Zrt.) elmagyarázza!
26/6/2018 • 0
Antibiotikum, tőzsdenyitás, AI-félelmek - 2018-06-2509 óra
Mihálovits gazda ma az antibiotikumok használatát járta körül: vajon sikerül-e visszafogni a használatukat? Vagy győz a könnyebb és olcsóbb út, és elszabadul az antibiotikum-pokol? Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője a BÉT nyitása után kialakult trendről és a forint helyzetéről beszélt. Heuréka-élmény rovatunkban pedig arról a bizonytalanságról beszéltünk, hogy mi van a mesterséges intelligenciát övező technológiai hype mögött? Gulyás Máté, a Datapao oktatási és tanácsadó cég ügyvezetője volt vendégünk. (A beszélgetés végén technikai okok miatt akadozott az adás, ezért elnézést kérünk.)
25/6/2018 • 0
Kambodzsa, Karinthy, mustra - 2018-06-2508 óra
Adóvilág rovatunkban Kambodzsába látogattunk el. Az igazán nehéz helyzetben lévő ország történelméről, gazdaságáról, adózásáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig az ország politika berendezkedését és megítélését ecsetelte. Aranyköpés cunamit hoztunk Karinthy Frigyestől, majd. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig az Arcelor Mittal, a Siemens, a Micron Technology, a Netflix és német autógyártók papírjairól beszélt.
25/6/2018 • 0
Little Bighorn, infláció, deviza - 2018-06-2506 óra
Vakációs közlekedés a városban, közben lapszemlézünk, haláfa, medvék, futball-dopping izgalmak. Aztán: a Little Bighorni-csata évfordulóján összefoglalta Mihálovits kolléga, hogy mi is történt pontosan, és miért. Napi csata indiánokkal. Dunai Gábor az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője az eurózóna inflációról és amerikai fogyasztási adatokról beszélt, Zölde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője pedig az euró, a dollár és a török líra várható mozgását térképezte fel.
25/6/2018 • 0
Falanx, tőzsdenyitás, fapados utazás - 2018-06-2209 óra
Napi csata: a püdnai csatáról - illetve annak kapcsán a falanx hadviselésről mesélt Mihálovits Gazda. Tőzsdenyitás jött, majd Helsinkiben landolt Ács kolléga. A Norwegiannel jutott el oda. Az "Ács is in the air" utazási rovatunkban erről volt szó.
22/6/2018 • 0
Még cafetéria, akadályfutás, makró - 2018-06-2208 óra
Az órát Madár Istvánnal, a portfolio.hu vezető elemzőjével indítottuk. István már 2009-ben arról írt, hogy az írmagját is ki kellene irtani a cafeteriának, mivel súlyos teherként nehezedik a magyar adórendszerre. A "Rekortánban" egy versenyt vizsgáltunk meg belülről, avagy milyen egy 50 kilométeres akadályfutás terepen. Csizmadi István terepfutót hívtuk beszélgetni. Hati makró visszatekintésünket a héten Págyi Gergely, a CIB Bank szenior portfolió menedzsere végezte.
22/6/2018 • 0
Cafetéria, pénzügyek, devizák - 2018-06-2206 óra
Köszöntők, tőzsdék, lapok. Megszűnik a cafetéria? Fata László cafeteria szakértő válaszol. Regtech - befellegzett a pénzügyi csalásoknak? Szalai Péter, KPMG szenior menedzser volt az "Adatgazda" vendége. A devizapiacokról Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője szállította a híreket.
22/6/2018 • 0
Molnárné, tőzsdenyitás, Wifi - 2018-06-2109 óra
NOPQ rovatunkban a milánói makaróni kérdését feszegettük, ami ugye, se nem milánói, se nem makaróni. A molnár feleségének esete Kántor Endrével. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor) mondta el a pillanatnyi trendeket, majd IT-rovatunkban Bátky Zoltán, a PC Word Online főszerkesztője foglalta össze, mit érdemes tenni, hogy biztonságban wifizzünk otthon.
21/6/2018 • 0
Dízelbotrány, török népautó, mustra - 2018-06-2108 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnkkel több témát beszéltünk át, a Tesla kémügytől a dízelbotrány újabb epizódjáig. Rács mögött az Audi vez ére, készül a török elektromos népautó és egyéb autós nyalánkságok. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Daimlerről és a Dow kosár átsúlyozásáról beszélt.
21/6/2018 • 0
Pemü, pálinka, BILK - 2018-06-2106 óra
Ma van a gördeszkázás világnapja, mindenki gördüljön! Ahogy tettük anno a Pemü Triállal is! Adózni fog a pálinka, elbuktuk a harcot Brüsszelben. Na de, mit jelent ez? Maros Róbert, a Rézangyal pálinkát gyártó Angyalgyár Kft. tulajdonos-ügyvezetője mondta el. Ingatlan rovatunkban folytattuk a tetőszerkezetekkel kapcsolatos beszélgetéssorozatunkat, Miheller Gábor, a Bramac és Icopal Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre. Tőzsdén a BILK! Csárt Máté tüzetesen megvizsgálja, jó biznisz-e?
21/6/2018 • 0
Sörpiac, hazai piac, megújulók - 2018-06-2009 óra
Sörpiaci körképet tartunk a szezon közepén, Schillinger Atilla, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója vázolta fel a piac szerkezetét, a fogyasztási adatokat, szokásokat. A hazai piac a nemzetközi feszültségek ellenére jól van, egyelőre. Erről számolt be Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezető elemzője a piacnyitás utáni első órában. Szuperzöld rovatunkban a megújuló energiáról szóló új uniós irányelv tervezetét néztük meg Szolnoki Ádám a MANAP Iparági Egyesület elnöke segítségével.
20/6/2018 • 0
Kákávék, hitelezés, 5G - 2018-06-2008 óra
Hitel már van, tőke is kéne a magyar kkv-knek! - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Na de kik a magyar kkv-k? Egyáltalán, találó a definíció? És a tőke csak úgy odatalál, vagy oda kell vezetni? Ezekről beszéltünk. Megvan az 5G szabvány, indulhat az új mobilkorszak - na de mikor? Ezt kérdezük Mobilózis rovatunkban. Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója válaszolt.
20/6/2018 • 0
Morgás, forint hullámvasút, akadálymentesítés - 2018-06-2006 óra
Morgós szerda lenne, de a fülledt meleg miatt még ahhoz is nyúzottak. Ráadásul valami bug támadta meg Mihálovits András gépét, és így nem tud Facebookozni, ami tragédia. Közben, a forint is feült a hullámvasútra, de hogy mire számíthatunk, azt Kolba Miklós, az ING Bank senior treasury üzletkötője mondta el. KKV-rovatunkban pályázati hibákról és munkaerőhiányról volt szó. Akadálymentes bankok kellenek - de nem csak fizikai akadályokról van szó, mondta el Pordán Ákos, a KézenFogva alapítvány ügyvezetője.
20/6/2018 • 0
Horthy, tőzsde, Irdatlanék - 2018-06-1909 óra
150 évvel ezelőt született vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója, a 20. század első felének meghatározó politikusa. Róla beszélgettünk Katona Csaba történésszel "Mesél a múlt" rovatunkban. Tőzsdét nyitottunk - kis forgalom, nagy esés, majd a hírek után Dudás Viktor filmszakértővel az animációs filmek sikerének titkát próbáltuk megfejteni "Kultmogul" rovatunkban.
19/6/2018 • 0
BP, céges kultúra, bolti szarkák - 2018-06-1908 óra
A megfelelően inspiráló céges kultúra összefüggésben lehet a dolgozói produktivitással.Erről beszélgettünk Knezevics Viktorral, a BP országigazgatójával. Meg arról is, hogy mivel foglalkozik a BP Magyarországon? Magyar siker a CeBiten! Bolti szarkákat figyelő céget mutattunk be mai "Piros pirula" rovatunkban. Fodor Gáborral, a Justice Security Kft. kereskedelmi és marketing igazgatójával beszélgettünk.
19/6/2018 • 0
Nap napja, változó hitelezés, biztonságos kereskedelem - 2018-06-1906 óra
Kicsit morogtunk, bár ma még csak kedd van. Megünnepeltük a Nap napját, majd ránéztünk a tegnapi
tőzsdei záróárakra. Ezt követően lapokat szemléztünk, majd felhívtuk Sándorfi Balázst, a
Bankmonitor.hu ügyvezetőjét. megkérdeztük, milyen irányú változások lesznek a lakossági hitelezésben?
Biztonságos kereskedelem a KKV szektor számára címmel folytattunk eszmecserét Vanek Balázzsal, az
Atradius Hitelbiztosító országigazgatójával.
19/6/2018 • 0
Fehérjetakarmány és kibertitok - 2018-06-1809 óra
Szója kell az állatok takarmányába fehérjeként. De a szója génmódosított, Magyarország olyat meg nem akar. Mi lehet a megoldás? Mihálovits gazda erről beszélget Reng Zoltánnal (Hungrana). Kitört a vakáció a pesti tőzsdén is - jelenti Kovács Bálint (Equilor Zrt.), miután nem nagyon van forgalom. Titok, tabu, pletyka. Mindenkinek van ilyenje. De vajon viszontlátná-e a titkait az interneten? Hogy védhetjük meg legféltettebb titkainkat a digitális világban? Heuréka élmény rovatunkban Keleti Arthur kibertitok kutatóval keresünk válaszokat.
18/6/2018 • 0
Vietnám és részvények - 2018-06-1808 óra
Jó reggelt Vietnám! Adóvilág rovatunkban az ázsiai országba látogatunk. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) egy nagyon gyorsan fejlődő gazdaságú ország képét festi fel előttünk. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig egy kína modell szerint működő, de Kínával erősen szemben álló országról mesél. Nemzetközi Részvénymustra is van ma, a küzdőtéren Kababik József (Erste Befektetési Zrt.). A tartalomból: Banco Bilbao 1 milliárd euró hitelt adott el, az Apple videoszolgáltatások terén erősítene, a Siemens 94 metrót szállít Londonba, nő az európai új autóértékesítés, új Tesla modell a piacon.
18/6/2018 • 0
Költségvetés, kamatdöntés, forintgyengülés - 2018-06-1806 óra
A labdarúgó vb kapcsán morgolódunk kissé a magyar futball állapotán. Megemlékezünk a jeles brit hegymászóról George Malloryról és a magyar kormányzóról Horthy Miklósról. Borongunk kissé a legutóbbi tőzsdenapon, hisz minden és mindenhol estek az árfolyamok. Kész a jövő évi költségvetési törvényjavaslat. A vaskos csomagot Csiki Gergely (portfolio.hu) bontja ki nekünk. Vége az olcsó pénz korának, nagyon gyengül a forint. De vajon változtat-e a kamatokon a magyar jegybank? Ez a hét fő makrogazdasági kérdése. Tardos Gergely (OTP Bank) megpróbálja megválaszolni. Mozgalmas mostanság a devizapiac is. Pleschinger Gyula (MKB Bank) az euró-dollár és az euró-forint keresztárfolyamokat vizsgálja.
18/6/2018 • 0
Nyaralás, tőzsde, városnézés - 2018-06-1509 óra
Drágák már a nyaralójáratok, de Ács Gábor így is talál egy-két olyan célponot, ahová a nyár közepén is olcsón lehet eljutni. Tőzsdét nyitottunk Varga Zoltánnal, az Equilor elemzőjével. A maradék időben elhangzott még pár utazási tanács Mostar, Dubrovnik, Podgorica, Róma célállomásokkal.
15/6/2018 • 0
Lakáskérdés, Krokodilfutás, makrógazdaság - 2018-06-1508 óra
A lakáskérdés mindig aktuális, és korosztálytól függetlenül mindenkit érint, foglalkoztat. Ezért beszélgettünk róla Kormos Zoltánnal, az OTP Bank Lakás Hitelek Főosztályának igazgatójával. Teveli Petra, korábbi válogatott atléta, olimpikon, a Közös Sport Egyesület alapító elnöke, a Krokodilfutást is lelkesen támogatja. A "Rekortán" futó rovatunkban beszélgettünk vele. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője volt a pénteki fix műsorelem az óra vége előtt.
15/6/2018 • 0
Apák napja, kriptodevizák, szoftverrobotok - 2018-06-1506 óra
Hétvégén apák napja! Csak nem Magyarországon. Aztán tőzsdék tegnapról, majd lapok reggeli vezető anyagai kerültek szemlézésre. Kripó téma reggelire: befolyásolták-e a Bitcoin árfolymát? Debreczeni Barnabás, a Shinrai nevű cryptocurrency startup ügyvezetője volt beszélgetőtársunk a témában. "Adatgazda" rovatunkban a szoftverrobotokról beszélgettünk Rakó Ágnessel, a KPMG tanácsadó partnerével. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője devizákról értekezett.
15/6/2018 • 0
A házi sörök királya, és eSIM-kártya - 2018-06-1409 óra
Minden túlzás nélkül a házi sörfőzés koronázott királya lett Bába Ákos, aki több kategóriában is díjazott lett, és 12 százalékos Kraken Baltic Porter mély fekete sörével elnyerte a házi amatőr sörkészítők Grand Champion díját. Vele beszélgettünk NOPQ rovatunkban. Jönnek itthon is az e-sim kártyák. De mi ez? És miért kell? Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója válaszolt.
14/6/2018 • 0
Startup állam, Merci-ciki, részvénymustra - 2018-06-1408 óra
Offshore utópia: alapítsunk startup államot! Micsoda? És ezt így hogy? Erről számolt be részletesen dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója. A Daimler dízelbotránya talán még cikibb, mint a VW-é volt - de legalábbis nagyon kínos a magas presztízsű gyártó számára. Szörényi András, a Vezess.hu szerkesztője avatott be a részletekbe. A nemzetközi részvények közütt Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője tartott mustrát.
14/6/2018 • 0
Foci VB, albérlet, Masterplast - 2018-06-1406 óra
Zöldséget beszéltünk a gyümölcsökről? Ez volt a lapszemle sarkalatos pontja - van, aki szerint igen, de mi nem hagyjuk magunkat. Aztán: ma indul a 2018-as foci VB. De milyen lesz? Társadalmi, politikai és sport kritika is van elég - erről beszélgettünk Kálnoki Kis Attila (24.hu) sportrovat vezetővel. Ingatlan rovatunkban az egyetemvárosok albérlet piacát tekintettük át, Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője segítségével, Hazai piac rovatunkban pedig a Masterplast elleni nyomozás, NAV-büntetés, és részvény felfüggesztés volt a téma, Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. igazgatóságának elnöke válaszolt kérdésinkre.
14/6/2018 • 0
Morgás, OTP esés, zöld bejelentőlap - 2018-06-1309 óra
A Morgós Szerda kifejtésre kerül, miután Kántor kolléga fennakad azon, hogy végleg bezár a Wichmann söröző. Vita támad Gede kollégával. Meg némi nosztalgia is kerül az éterbe. Aztán vissza a földre: tőzsdenyitás. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) további OTP esésről számol be. Zaj? Szag? Szemét? Jelentsük be! Erre alapult egy portál. Szuperzöld rovatunkban erről faggatjuk Erdős Gergelyt, az EnviroMind egyik alapítója, az iASK big data csoportjának vezető kutatóját. Záráskor kiderül, hogy ég valami. Meg az is, hogy Kántor kolléga bulvárrovatot indítana...
13/6/2018 • 0
Energetika és telefonkijelző - 2018-06-1308 óra
Energetika. Sokak számára titokzatos, megkockáztatjuk unalmas iparág. Pedig temérdek pénz mozog ám benne és nem kell mondani, hogy létfontosságú mindenki számára. Elhatároztuk, hogy közelebb hozzuk kissé a témát hallgatóinkhoz. Mely energiahordozók a legjelentősebbek? Feljövőben van-e tényleg a megújuló energia? Ki kit vesz meg az ágazatban? Állami pálya vagy helye van a magántermelőknek is? Csupa érdekes kérdést járunk körül Ságodi Attilával a KPMG Tanácsadó Kft. egyik ügyvezető igazgatójával. Aztán megint egy sokakat érintő téma: telefonkijelző. Gyakorta törik, cseréje sokba kerül. Hogyan igyekeznek elkerülni a gyártók a bosszantó baleseteket? Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolt a Tech2.hu főszerkesztője szakért.
13/6/2018 • 0
Béketárgyalások, kkv és hitelbiztosítás - 2018-06-1306 óra
Köszöntjük az Anetteket, ünnepeljük a C vitamin felfedezését, John Forbes Nasht és Gojko Miticet. Ja és Morgós szerda is van. A tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után csipetnyi külpolitika. Az USA és Észak-Korea közti béketárgyalások után most akkor ki örülhet? Ezt a kérdést szegezzük neki Feledy Botond külpolitikai szakértőnek. Hírmorzsákat szórunk szét az érdeklődő kkv-k között, majd megvizsgáljuk, hogyan bírják a foci vb előtti vásárlói rohamot a magyar kiskereskedők. Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója tippeket is ad, hogy ne legyen gubanc.
13/6/2018 • 0
A magyar csatahajó és a magyar Emmy díjeső - 2018-06-1209 óra
Pontosan 100 éves süllyedt el a magyar csatahajó, a Szent István. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész eleveníti fel a hajó tragikus történetét. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A hangulat bizonytalan. Óriási komolyzenei sikert ért el Magyarország. 6 Emmy díjat söpört be a The Violin Alone című film. Kultmogul rovatunkban erről faggatjuk Oláh Vilmos hegedűművészt, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterét.
12/6/2018 • 0
Elbukott EU pénzek, női startupperek, Cebit - 2018-06-1208 óra
2400 milliárd forint. 2020 után ennyivel kevesebb támogatást kapunk az Európai Unióból. És jóval többet kell majd befizetnünk. Hogy micsoda? Brüsszel büntet minket? Weinhardt Attila (portfolio.hu) tárja fel a hátteret. Gyors bréking Szingapúrból, bár nem derül ki, ki és mit írt alá. Startup. Férfias dolognak tűnik. De szerencsére vannak hölgy startupperek is. Egyikük Megyeri Mirtill mesél arról, hogy boldogul egy nő ebben a férfias világban. Cebit. Európa legfontosabb digitális fesztiválja. Wenczel Richárd (IVSZ) a Hannoverben bemutatkozó 21 magyar résztvevőkről beszél.
12/6/2018 • 0
Magyar málna és társasházi pályázat - 2018-06-1206 óra
Villő és Helsinki megalapításának napján köszöntjük Chick Corea és Benkő László zenészeket születésnapjukon. A tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után utánajárunk, hogy tényleg eltűnhet-e a magyar földekről a málna? Kalauzunk ezügyben Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke. Ács kolléga átlapozza a vasúti menetrendet, majd megnézzük, hogy állnak az amerikai-koreai tárgyalások Szingapúrban. OTP Business társasházi pályázat. Fekete Szilárd (OTP Business) mondja a részleteket erről a remek konstrukcióról, mely a felújítást, korszerűsítést segíti partnerként, vissza nem térítendő támogatással.
12/6/2018 • 0
Sertéspestis, tőzsdenyitás, digitalizáció - 2018-06-1109 óra
Mihálovits gazda annak nézett utána, hogy mi fán terem a sertéspestis és hogyan lehet ellene védekezni. Sertéspestis kiskáté. A tőzsdenyitást követően Kovács Bálint helyettes vezető elemző mondta el, milyen irány látszik a BÉT-en. Heuréka-élmény rovatunkban pedig a digitalizációval foglalkoztunk, és a vállalati kultúra átalakításával is. Veres Rita, a HBLF digitális munkacsoport vezetője és a Singularity University budapesti chapterének nagykövete és Orovicza Szilárd a KUKA Robotics ügyvezetője voltak vendégeink.
11/6/2018 • 0
Malajzia, Sandokan, mustra - 2018-06-1108 óra
Adóvilág rovatunkban az ASEAN térségben kalandozunk, most éppen Malajzia van soron. Az ország gazdasága, adózása Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere szerint kimondottan érdekes, politikai szemszögből pedig dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő helyezte el a szigetországot. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója számolt be az izgalmasabb tőzsdei sztorikról.
11/6/2018 • 0
Munkaerőhiány, kamatok, devizapiac - 2018-06-1106 óra
Sokkoló munkaerőpiaci adatok érkeztek, a KSH legfrissebb, első negyedéves jelentésében. KIderült: 80 ezerrel kevesebb dolgozó van, mint kellene. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője világította meg a helyzetet és a következményeit. Kovács Mihály az OTP elemzési központ szenior elemzője arról beszélt, hogy három nagybank is kamatdöntő ülést tart a héten, a Fed, az EKB és a Bank of Japan. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a forint helyzetéről, az erős dollárról és a fontot befolyásoló hírekről adott számot.
11/6/2018 • 0
Utazás, tőzsdenyitás, autóbérlés - 2018-06-0809 óra
Az elmaradhatatlan "Ács is in the air" fapados utazási rovattal indítunk, majd tőzsdenyitás jön az Equilorral. Az óra második felében még egy kis utazás. Gábor az autóbérlés körüli újdonságokról számolt be.
8/6/2018 • 0
Money 20/20, futás a túrások között, makró - 2018-06-0808 óra
Mi történt a Money 20/20-on? Helyszíni élmények Gauder Milántól, a Mastercard európai menedzsmentjének tagjától. Rekortán futó rovatunkban arra kerestük a választ, hogy merre megy majd az őszi félmaraton a nagy túrások között? ...és merre megy a többi? Mert hogy öt nagy futóesemény útvonala módosul. Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője adta meg a válaszokat. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője pillantott vissza makrogazdasági visszapillantó tükrébe. Majdnem nem volt optimista, de aztán a végére szépített.
8/6/2018 • 0
Revolut, Facebook, dollár - 2018-06-0806 óra
Tőzsdék, lapok, bankkártyák. Forinttal is tesztelik a Revolutot – miért fontos ez? Remeghetnek a magyar bankok? Homa Péterrel, a Bankkártya.hu szerkesztőjével beszélgettünk. Adatgazda rovatunkban arról volt szó, a Facebook-oldal kezelője is felelős a kezelt személyes adatokért. Miért és ki mondja ezt? Márkus Fanni, a KPMG Legal jogásza válaszolt. A devizapiacról és benne a dollárról Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője beszélt.
8/6/2018 • 0
Eper, tőzsdenyitás, repülő hackelés - 2018-06-0709 óra
A bolti eper tele lehet vegyszerrel, ez derült ki egy friss felmérésből, amit a Tudatos Vásárlók Egyesülete készített. Andacs Noémi, a Tudatosvásárló.hu szerkesztője mondta el a részleteket. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor helyettes vezető elemzője beszélt a piacnyitás után kialakult helyzetről, majd IT-rovatunkban Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító-vezérigazgatója értelmezte azt a hírt, mely szerint műholdas wifin át tört be egy kutató egy úton levő utasszállító repülő hálózatába.
7/6/2018 • 0
BMW, Fiat, részvénymustra - 2018-06-0708 óra
A stúdióban Futómű rovatunk állandó autós szakértője, Várkonyi Gábor volt vendégünk. Sok mindenről szó esett, például az új BMW M5-ösről, a Fiat jövőjéről és arról, hogy miért ma fizetjük globálisan a legdurvább mértékű autóhiteleket. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szedett össze fontos infókat a piacokról, és beszélt a Deutsche Bank, a Facebook, a ThyssenKrupp, a Volkswagen és a Tesla papírjairól.
7/6/2018 • 0
Mészáros-papírok, lakásárak, Duna House - 2018-06-0706 óra
Szerdán a nap nagy híre volt, hogy a 4iG és az Opus nagy bejelentésre készül. Ez meg is történt, mégsem hozott extra nagy emelkedést a részvények árfolyamában. Kérdés, mi mozgatja az árfolyamot? Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszolt. Erős negyedévet zárt a Duna House, hazai piac rovatunkban Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője adott hátteret. Lakáspiaci helyzetkép – van ahol már stagnál, van ahol még emelkedik az ár. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője mondta el a részleteket.
7/6/2018 • 0
Startup lufi és Nagy Ugrás - 2018-06-0609 óra
Állami pénzekből fúvódik buborék a starup szcénában. Ez áll a Forbes Startup jelentésében. Zsiborás Gergelyt faggatjuk arról, miért gondolják így? Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. Nagy Ugrás. Emberek egyszerre ugranak Európa szerte élővizekbe. De miért? Szuperzöld rovatunkban Antal Alexa (WWF Magyarország) elmagyarázza mi rejlik a háttérben?
6/6/2018 • 0
Fenntarthatóság és iOS - 2018-06-0608 óra
Fenntarthatóságban világelső a Magyar Telekom. De hogyan lehet ezt elérni? Milyen lépések kellenek? Mennyire támogató a vezetés és a munkavállalók? Szeretik-e a fenntarthatóságot a részvényesek? Szomolányi Katalint, a Magyar Telekom vállalati fenntarthatósági központjának vezetőjét kérdezzük. Android vagy iOS? Ezt itt a kérdés Mobilózis rovatunkban annak kapcsán, hogy az Apple fejlesztői konferenciát tartott. Gálffy Csaba (hwsw.hu) elmondja, hogy milyen változások várhatóak az operációs rendszerekben.
6/6/2018 • 0
Hitelkamatok, kkv és D-day - 2018-06-0606 óra
Verlaine Őszi chanson versével kezdjük az adást, ezzel emlékezvén a D-day-re, azaz a normandiai partraszállásra. Scott kapitányról, Gobbi Hildáról és Björn Borgról is ejtünk szót születésük napján. Tőzsdei összefohgaló és lapszemle jön ezután. Figyelem! Elindultak a lakáshitelek kamatai felfelé. A hátteret Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) tárja fel. KKV hírcsokrunk után Napi Csata, amiben a normandiai partraszállás érdekességeiről beszél Mihálovits kolléga.
6/6/2018 • 0
Huronok és Műtárgyak Éjszakája - 2018-06-0509 óra
Katona Csaba éppen vermonti hivatalos kutatóútján tartózkodott, amikor úgy döntött, régi gyerekkori álmát megvalósítva átugrik Quebecba, ahol a Huron indiánok éltek. Itt értük utol telefonon. Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor) beszélt a tőzsdenyitás utáni helyzetről. Kultmogul rovatunkban pedig a hétvégi, második alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája volt a téma. Kollmann Szilvia, a műtárgy.com ügyvezetője, a Műtárgyak Éjszakája projekt igazgatója beszélt az eseményről.
5/6/2018 • 0
Hitelboom, mentorok, proptech - 2018-06-0508 óra
Hitelboom és növekedés a kkv szegmensben – milyen lehetőségek és kihívások vannak a vállalkozások előtt? Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője volt vendégünk a stúdióban. A Design Terminal mentorprogramjnak eddigi eredményeiről, a külföldi vállalkozásokról beszélgettünk Ács Zoltán innovációs igazgatóval. Majd, Piros Pirula rovatunkban, arról beszélgettünk, hogy feltörekvőben van a proptech, Budaházy Szabolcs, az ARworks kft. Alapítója a kiterjesztett és virtuális valóságról beszélt.
5/6/2018 • 0
Kedd, utazás, Brain Bar - 2018-06-0506 óra
Mi az, négy betű és hétfő? Hát kedd. Nagyjából így szemléltethető reggelünk. Júliustól védettebbek az utazók az irodák csődje esetén – nem csak a kint ragadtak hazahozatalára lesz pénz ezentúl, mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs vezetője. Mi történt a Brain Baron a hétvégén? Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója mondta el, hogy látta ő a világ nagy koponyáit és a résztvevőket.
5/6/2018 • 0
Medve! Tőzsde! Esport! - 2018-06-0409 óra
Mihálovits gazda rovatunkban annak néztünk utána, hogy mit keresnek egyre gyakrabban medvék Magyarország lakott területein. Patkó László, a WWF Magyarország nagyragadozó programvezetője mondta el a tudnivalókat. Kovács Bálint helyettes vezető elemző mondta el, hogy a tőzsdenyitást követő percekben milyen trend alakult ki Budapesten. E-sport – hogyan áll Magyarország, mit tervez az esport1? Hodozsán Dániel, az esport1 kft. Társalapítója,tartalomigazgatója volt vendégünk.
4/6/2018 • 0
Indonézia, Fletó, részvénymustra - 2018-06-0408 óra
Adóvilág rovatunkban Indonéziába látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond, a rovat állandó külpolitikai szakértője mesélt a csendes-óceáni térség egyik legfontosabb országáról. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt.vezető üzletkötője pedig nemzetközi részvénymustránkban beszélt a Daimler, a Bayer és az Apple papírjairól.
4/6/2018 • 0
Kontárok, adatok, devizapiac - 2018-06-0406 óra
Kontárok vannak az újlakáspiacon? A csúszások miatt is egyre több a minőségi probléma - ezt hallani. Ditróy Gergely, a portolio.hu ingatlandivíziójának vezetője mondta el, ő mit tapasztal. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője felhívta a figyelmet a közelgő makrogazdasági eseménykre. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a devizapiacot befolyásoló hírekről beszélt.
4/6/2018 • 0
Izland, tőzsdenyitás, Izland - 2018-06-0109 óra
Még mindig Izland. "Ács is in the air" utazási rovatunkban Gábor a "Rekortán"-ban említett futóesemény helyszínére, Izlandra való eljutás lehetőségeiről mes élt. A tőzsdenyitás részleteibe Kovács Bálint, az Equilor befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője avatott be minket. A műsor hátralévő részében Ács Gábor további részleteket árult el arról, hogyan kell jól megszervezni egy izlandi utazást. Mikor kell odamenni? Hogy lehet túlélni a rettenetes drágaságot? Mit érdemes megnézni, mit lehet látni arrafelé?
1/6/2018 • 0
Gazdaságpolitika, izlandi futás, makrogazdaság - 2018-06-0108 óra
A költségvetésben nincs tér további élénkítésre, kell a mozgástér a megváltozott világgazdasági helyzetben - Varga Mihály tegnapi szavai jelentős változást mutatnak az eddigi kormányzati felfogással szemben. Itt a teljes gazdaságpolitikai fordulat? Madár Istvánnal, a portfolio.hu vezető elemzőjével beszélgettünk. Futás Izlandon egy tó körül. Rekortán futó rovatunkban Ács Gábor számolt be futó élményeiről. Brexit, olaszok, Trump. Márvány Zsolttal tekintettük át a hét makrogazdasági eseményeit.
1/6/2018 • 0
Piramisjátékok, energetika, devizák - 2018-06-0106 óra
Tünde névnap van, Mátyás király elfoglalja Bécset és Brunszvik Teréz is ezen a napon nyitja meg kisdedóvóját. Tőzsdék, lapok, majd a Magyarországon szaporodó piramisjátékokról ejtettünk szót Binder Istvánnal, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivőjével. Adatgazda rovatunkban az energetikai piacon észlelhető mozgolódásokról beszéltünk Ságodi Attilával, a KPMG partnerével. Deviza rovatunkban pedig Kuti Ákost, az MKB Bank vezető elemzőjét faggattuk.
1/6/2018 • 0
Savanyú sörök és háborús játékok - 2018-05-3109 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban a Grimbergen apátság híres fekete főzetével és a sour sörökkel foglalkoztunk egy hír és egy fesztivál kapcsán. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes-vezető elemzője mondta el milyen hírek mozgatják a budapesti piacokat, majd, IT-rovatunkban Bátky Zoltán, a PC Word Online főszerkesztője beszélt arról, hogyan “vesznek kölcsön” egymástól elemeket a nagy harcijáték gyártók.
31/5/2018 • 0
Dubaj, autózás, részvénymustra - 2018-05-3108 óra
Dubajozásért akár 10 év is járhat! - mondja dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója, akivel Dubajról és az emírségekről beszélgettünk. A helyszínről cégalapítás témában kapcsoltuk dr. Kaposi Gergelyt, a dubaji iroda vezető jogtanácsosát. Melyek a legértékesebb autómárkák? Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk mondta el. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig nemzetközi részvénymustrát tartott.
31/5/2018 • 0
GDPR, tetőcserép, tőzsdeveszélyek - 2018-05-3106 óra
Lapszemle után a GDPR szabályozás ellentmondásaival foglalkoztunk, Bölcskei Krisztián, az Adatvédelmi Tanácsadó Kft. vezető adatvédelmi tanácsadója hívta fel a figyelmet létező ellentmondásokra. Ingatlan rovatunkban tetőfedési innovációkről esett szó, Miheller Gábor, a Bramac és Icopal Kft.-k ügyvezető igazgatója avatott be minket. Hazai piac rovatunkban pedig a befektetőkre leselkedő veszélyekről beszélgettünk, Móró Tamás, Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája intett óvatosságra.
31/5/2018 • 0
Jószaki, tőzsde és műanyag - 2018-05-3009 óra
Szakemberhiány van. Különösen jó szakembert nehéz találni. Van azonban egy alkalmazás, amelyik összehozza a keresletet a kínálattal. Nótás Virágh Ildikó a Jószaki.hu ügyfélszolgálati vezetője mesél kezdeményezésükről. Végre, mintha pozitív lenne a hangulat a magyar tőzsdén. Az Equilor Zrt. munkatársa mondja részleteket. Műanyag. Mindent elborít. A tengereket és a mi vizeinket is. Az EU betiltana néhány műanyag használati tárgyat. De elég-e ez? Szuperzöld rovatunkban Gubek István humánökológus fest nem épp szívderítő képet.
30/5/2018 • 0
Zsiday Viktor, számlázóprogramok, Samsung A6 - 2018-05-3008 óra
Ha valami olyasmi történik a gazdaságban, aminek hosszabb távú következményei lehetnek, mi mindig feltárcsázzuk Zsiday Viktor befektetési szakembert, hogy megtudjuk, hosszabb távon ő hogyan gondolkodik. Az olasz aggodalmak miatt most is így teszünk. Megvitatjuk vele azt is, hogy miért gondolja, hogy a nagy európai jegybankok miért tették tönkre a lakáspiacot? Talán mindenki tudja, hogy a számlázóprogramokat be kell kötni a NAV-hoz hamarosan. A részletekről Jósvai Tamás (OTP eBiz) beszél. Mobilózis rovatunkban az új Samsung A6-os megjelenése kapcsán kérdezzük Kenyeres Tamást (Samsung).
30/5/2018 • 0
Uniós költségvetés, kkv és olasz para - 2018-05-3006 óra
A Hősök Napja és Morgós Szerda is van ma. Okunk a tegnapi tőzsdei vérfürdő láttán van is a morgásra. A lapszemle sem szívderítő éppen. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az Európai Bizottság csökkenteni szeretné a kelet-európai államok támogatását a déli államok javára. Az eddig csak pletykák szintjén létező, ám tegnap nyilvánosságra hozott javaslatról Weinhardt Attila (portfolio.hu) mesél. Egy hírcsokor a kkv szektornak szeretettel. Aztán az olasz para. Durva dolgok történtek tegnap az olasz kötvényekkel. De lehet ebből egész Európát érintő nagyobb gubanc is? Tardos Gergely (OTP Bank) elemez.
30/5/2018 • 0
Tőzsde és Virtuózok - 2018-05-2909 óra
Nem túl jó hangulatban zajlik a tőzsdei kereskedés Budapesten - ad hírt Kovács Bálint (Equilor Zrt.) Minden vezető részvény esik, akárcsak a nemzetközi piacok. Virtuózok. Egy magyar komolyzenei tehetségkutató műsor. Most úgy tűnik, a formátum az egész világot meghódíthatja. Hogy jutottak ide? Mi a siker titka? Kikkel dolgoznak együtt? Mely országokban mutatkoznak be? Kultmogul rovatunkban Peller Mariann producer mesél minderről.
29/5/2018 • 0
Bedőlt hitelek, drónok és startup campus - 2018-05-2908 óra
Nem fizető hitel. Senkinek sem jó. Se a banknak, se az ügyfélnek. De mi történik akkor, ha mégsem tudjuk fizetni a felvett kölcsönt? Mit tesz a bank? Mit tesz a követeléskezelő? Mit tehet az adós? Simonyi Tamás (KPMG) hasznos információkkal gazdagítja a hallgatóságot. Multidrón szolgáltatás. Ez meg mi? Mire lehet használni? Egy erre az ötletre alapuló stratup a CollMot Robotics társalapítójával, Vásárhelyi Gáborral készítettünk interjút. Startup Campus épül a Millenárison. De mit lehet ott csinálni? Major Gábor az IVSZ főtitkára elmondja Piros Pirula rovatunkban.
29/5/2018 • 0
Adótraffipax, kerékbilincs és Napi Csata - 2018-05-2906 óra
A Magdolnákat, Harsányi János Nobel-díjas közgazdászprofesszort, valamint a Mount Everest első meghódítását ünnepeljük. Tőzsdei összefoglaló is van. Meg lapszemle. Adótraffipax. Dolgozik ezerrel. De mi ez? És hogy működik? H. Nagy Dániel (Mazars) segít a fejünkben helyre tenni a dolgokat. Kerékbilincs. Sokak életét megkeseríti pedig egy apró adminisztrációs lépéssel mérsékelhetjük a kellemetlenségeket. Bakonyi Lilla ügyvéd elmondja, mit kell tenni. Napi Csata rovat is van ma. Konstantinápoly 565 évvel ezelőtti elestéről mesél Mihálovits kolléga.
29/5/2018 • 0
Bioetanol és prediktív analitika - 2018-05-2809 óra
Mihálovits gazda rovatunkban azt tudakolta a Gazda, hogy merre megy tovább a bioetanol sztori? Reng Zoltàn, a Hungrana Kft. vezérigazgatója válaszolt kérdéseire. Szóba került a pálmaolaj és az E10 is. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző (Equilor) foglalta össze az első óra kereskedését, Ameriak zárva Memorial day miatt, Angliában Bank holiday van - csendes a piac. Heuréka-élmény rovatunkban a prediktív analitikával foglalkoztunk. Hogy ez mi? Mester Tamás, adatelemző, a data36 blog alapítója mondta el.
28/5/2018 • 0
Olaszok, adó, James Bond - 2018-05-2808 óra
Olaszország választások után - Adóvilág rovatunkban azt néztük meg, hogy milyen a helyzet Itáliában, és milyen fogatókönyvek lehetnek. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere gazdasági és adójogi szempontból, Feledy Botond külpolitikai szakértő, pedig politikailag elemezte a helyzetet. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese válogatott a tőzsdei kibocsátók híreiből.
28/5/2018 • 0
HÉV, infláció, forint - 2018-05-2806 óra
Hétfői forgalom az utakon, kánikula, szóval minden adott egy nyugodt naphoz. Közben, egyre romlik a HÉV állapota, Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója mondta el, hogy ez mit is jelent, és milyen kilátások vannak. Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője Inflációról és munkaerőpiacról beszélt, az eurózóna és az USA tekintetében. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a devizapiaci mozgásokat vizsgálta a forint szemszögéből, különös tekintettel az euró és török líra árfolyamra.
28/5/2018 • 0
Ryanair, tőzsde, ViddL - 2018-05-2509 óra
Ács is the air: Gábor Izlandról jelentkezik, de a Ryanairről beszél. Tőzsdenyitás, majd elegy startupból és gyergnapból gyúrva. A ViddL üzletfejlesztőjével, Tüske Tamással beszélgettünk induló futárcégükről és annak próbaüzeméről, ami a gyereknaphoz köthető.
25/5/2018 • 0
EKB, tájfutás, Márvány Zsolt - 2018-05-2508 óra
Nincs könnyű dolga az Európai Központi Banknak a következő időszak kamatpolitikájának meghatározásában. Változás mindenképpen lesz, csak az a kérdés, milyen irányban. Kiss Mónikával, szabadúszó tőkepiaci elemzővel beszélgettünk. Rekortán futó rovatunkban a tájfutás világnapja alkalmában beszélgettünk Rudi Péterrel, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökségi tagjával. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője továbbra is optimista volt, igaz, nem volt könnyű dolga...
25/5/2018 • 0
MKB, GDPR, TRY - 2018-05-2506 óra
Borús a reggel, mégis optimista péntek a ma (is). Köszöntünk mindenkit, lapokat szemlézünk, merengünk
a tegnapi kereskedés fordulatain. Jó hír a befektetőknek! Tőzsdére megy az MKB. A megismerhető
részletekről (nincs még sok) Nyemcsók Jánossal, az MKB Bank általános vezérigazgató-helyettesével
beszélgetünk. Adatgazda rovatunkban a mai nappal életbe lépő GDRP a témánk. Kórász Tamás, KPGM tanácsadó partnere adott még pár jó tanácsot, információt a késlekedőknek, lemaradóknak. Debreczeni Csabával, az MKB Bank vezető elemzőjével a török líráról, fotinról, dollárról beszélgettünk.
25/5/2018 • 0
Grill, só, mobilnet - 2018-05-2409 óra
NOPQ gasztrorovatunkban az induló grillszezonra való tekintettel az alapműveletek közé tartozó sózásról beszélgettünk. Fő a só! - de hogyan sózzunk? Ezt kérdeztük Hódos Hajni gasztro újságírótól. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint helyettes vezető elemző volt segítségünkre. Majd, IT-rovatunkban azt vizsgáltuk, hogy hogyan, milyen eszközről neteznek a magyarok? Habók Lilla, a hwsw.hu munkatársa mesélte el.
24/5/2018 • 0
Futómű, használtautó, mustra - 2018-05-2408 óra
Futómű rovatunkban Szörényi András, a Vezess.hu szerkesztője volt vendégünk, akivel többek között a MacPherson futóművek diadalívéről és a magyarok kedvenc külföldről behozott használt autóiról beszélgettünk. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott sok hírt, és beszélt a Thyssenkruppról, a Micron Technologyról, a Deutsche Bankról, a Ryanairről és GE-ről.
24/5/2018 • 0
Pénztárca, panel, piac - 2018-05-2406 óra
Milyen a lakosság pénzügyi helyzete? Hát, nem rózsás, annyi bizonyos. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője mondta el legfrissebb kutatásuk eredményeit. Négyzetméter ingatlan rovatunkban arra kerestük a választ, hogy még mindig a panellakások a legkeresettebbek az ingatlanpiacon? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője válaszolt. Hazai piac rovatunkban pedig azt kérdeztük: mi folyik a piacon? Mik az esés főbb okai? Fejlődő piaci para, vagy dollár kamat hiszti, esetleg mindez együtt? Mikor érdemes beszállni? Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója válaszolt.
24/5/2018 • 0
Zenei jogdíjak és légszennyezettség - 2018-05-2309 óra
Jogdíjakat fizetett az Artisjus a dalszerzőknek. Idén először. De mennyit, kinek és hogyan? A tévék vagy a rádiók fizettek-e többet? Hol játszották a legtöbb magyar dalt? Tóth Péter Benjamin (Artisjus) beszél mindezekről. Nem javul a hangulat sem a tőzsdén, sem a devizapiacon - jelenti Saághy Pál (Equilor Zrt.). Főként a török lírát ütik. 13 európai főváros légszennyezettségi rangsorát készítette el a Greenpeace. Nem Budapest van az utolsó helyeken. Ez az egyetlen jó hír. Szuperzöld rovatunkban Simon Gergely (Greenpeace) mondja, mi a gond a főváros levegőjével?
23/5/2018 • 0
Építőipar és Xiaomi - 2018-05-2308 óra
Bramac. Ki ne ismerné e nevet? Na de mikor és hogy alapították a céget? Hol tart most? Haszonélvezője-e az építőipari fellendülésnek? Emelték-e áraikat? Sok-sok kérdés, melyekre Miheller Gábor ügyvezető igazgató válaszol. Tőzsdére megy a Xiaomi, amivel milliomossá tesz több alapító alkalmazottját. De hogyan lett egy ismeretlen kínai gyártóból világcég? Mobilózis rovatunkban Bátky Zoltán (PCWorld Online) fejti meg a talányt.
23/5/2018 • 0
Forint, kkv, Infoparlament - 2018-05-2306 óra
Morgós szerda van és a gazda is túledzette magát. Na innen szép nyerni. Se a tőzsdei összefoglaló, se a lapszemle nem segít a felpörgésben. Ám a forint! Na az gyengül rendesen! Kolba Miklós (ING Bank) elárulja, hogy miért és meddig? KKV rovatunkban hírcsokrot nyújtunk át a szektor szereplőinek. Infoparlament. Idén már nyolcadszor. Fókuszában a mobilitás minden ága és boga. Soltész Attila (Infotér Egyesület) tart kedvcsinálót.
23/5/2018 • 0
Cassandra-levél és Zsoldos Péter - 2018-05-2209 óra
1867-ban ezen a napon Kossuth Lajos híres nyílt Cassandra-levelében tiltakozott a kiegyezés ellen. Szerinte végzetes következményei lehetnek, ha Magyarország sorsát Ausztriához kötik. Katona Csaba, történész értelmezte az eseményt. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán (Equilor) mondta el a kereskedés elején kialakuló trendet. Kultmogul rovatunkban pedig Zsoldos Péter könyveiről beszélgettünk Zsoldos Dáviddal, annak kapcsán, hogy megjelent A feladat első angol fordítása.
22/5/2018 • 0
Diákmunka és digitális kultúraváltás - 2018-05-2208 óra
Tovább beszélgettünk a diákmunkáról, szóba kerültek a lehetőségek, fizetések, érdekvédelem is. Gulyás Tibor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke volt segítségünkre. Digitális kultúra, digitális átállás - erről beszélgettünk Piros Pirula rovatunkban Szentpétery Boglárkával, a Microsoft Magyarország HR igazgatójával.
22/5/2018 • 0
Diákmunka és blockchain - 2018-05-2206 óra
Fáradtság és kis ború szállt ránk és a városra, ahogy a hossz ú hétvége után ismét felvettük a munkaköpenyt. Mai fő témánk a szezon beindulása miatt a diákmunka volt. Először azt néztük meg, hogy milyen veszélyek leselkednek a diákokra nyáron és hogyan lehet elkerülni ezeket. Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Diákész) elnöke válaszolt. Ezt követően a Blockchaineum 2.0 konferenciáról beszélgettünk Czeglédi Tamással, a Blockchaineum alapítótagjával.
22/5/2018 • 0
Utazó vállalatok, tőzsdék, fapadosok - 2018-05-1809 óra
"Ács is in the air" fapados rovatunkban egy érdekes felméréssel foglalkoztunk, ami a régió corporate utazási szokásairól készült. A részletekbe Horváth Balázs, a Welco Travel ügyvezető igazgatója avatott be minket. Tőzsdenyitás jött, majd még egy kis utazás, ahogy az péntekenként lenni szokott.
18/5/2018 • 0
Startupok, futók, optimisták - 2018-05-1808 óra
Jön az Innovation All In konferencia! Startupok és nagyvállalatok együttműködéséről beszélgettünk Vityi Péterrel, az IVSZ alelnökével. Rekortán névre hallgató futó rovatunkban az UB után az Ultra Trail Hungary, a brutálhosszú terepfutás ünnepe került terítékre. Csanya, az esemény főszervezője mesélt a részletekről. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője tekintett vissza a hétre optimista módon.
18/5/2018 • 0
Olaj, 5G, devizák - 2018-05-1806 óra
Beköszönés, tőzsdék még tegnap, lapok már ma. 80 dollár felett az olaj. Miért és meddig emelkedhet még? Pletser Tamást, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjét kérdeztük. Mennyit ér a mobilszolgáltatóknak egy újonnan megszerezhető frekisáv? Sere Péterrel, a KPMG infokommunikációért felelős igazgatójával számolgattunk. Devizapiaci rovatunkban Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője beszélt a dollárról, forintról, török líráról.
18/5/2018 • 0
Robotaszisztens, év fagyija - 2018-05-1709 óra
IT rovatunkban:a személyes robotasszisztensekről beszélgettünk Erdős Mártonnal, a PC World főszerkesztő-helyettesével. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán elemző (Equilor Befektetési Zrt.) segített és számolt be arról, hogy jól indult a kereskedés Budapesten, külön kiemelve a Rábát. NOPQ rovatunkban pedig az év fagyija címet elnerő Somogyi Renáta, cukrászt kérdeztük a bazsalikomos málnáról.
17/5/2018 • 0
Karibi vihar, Mercedes, Tesla - 2018-05-1708 óra
Pénzügyek kristálytisztán rovatunkban azt vizsgáltuk dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide kft. ügyvezető igazgatója segítségével, hogy mi a vihar a karibi biliben? A Brit Virgin szigeteken bekeményítene Anglia? Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor a Mercedes kínai befektetőjével vívott harcot elemezgette, majd, Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott híreket a Telekom Italia, a Cisco és a Tesla cégekről.
17/5/2018 • 0
Löncshús, munkaerőhiány, Csárt Máté - 2018-05-1706 óra
A löncshús lett a mai műsor összekötő szövete, a hallgatókkal együtt két táborra szakadtunk: vele, vagy nélküle. Egy érdekes régiós bérfelmérés készült az IT és a szolgáltató szektorról. Sámson Dorottya, a Cpl Jobs kft. branch managere beszélt az eredményekről. Milyen az építőanyagpiac a gyártó szemével? Miheller Gábor, a Bramac kft és az Icopal kft. ügyvezető igazgatója mondta el. Hazai piac rovatunkban pedig Csárt Máté elemezte a BUX indexet és előadta vízióját a nem túl távoli jövőről, amikor már csak 34 ezer pontot mutat majd a BUX.
17/5/2018 • 0
Ultrabalaton, tőzsde és közösségi robogó - 2018-05-1609 óra
A hétvégén ezrek és ezrek futották körbe a Balatont. De mi ez az őrület? Hogy sikerült a megmérettetés? Zelcsényi Miklós főszervező vonja le a tapasztalatokat. Tőzsdenyitás. Ma sem maradhat el. A közreműködők, mint mindig az equiloros fiúk. Van már közösségi bicikli és közösségi autó is Budapesten. Szuper. De most egy lengyel cég közösségi robogóval méreti meg magát. Elmondunk mindent, amit erről tudni lehet.
16/5/2018 • 0
Futás, ásványvíz és roaming - 2018-05-1608 óra
Közhely, hogy a futóversenyek egyre népszerűbbek. És nem csak a sportolók, hanem a szponzorok körében is. De miért? Mit ad egy ilyen tömegrendezvény mondjuk egy ásványvízmárkának? És mit ad azoknak, akik versenyközben ezt isszák? Érdekes dolog bepillantani a sportszponzoráció kulisszái mögé, ahol Balog Zoltán (Magyarvíz Kft.) a kalauzunk. Gyors témaváltás. Itt a nyár. Alap, hogy a külföldi nyaralásra is visszük magunkkal az okostelefonunkat, amit értelemszerűen használunk is. De mire érdemes eközben figyelni? Koi Tamás (hwsw.hu) ad hasznos tanácsokat.
16/5/2018 • 0
Török líra, kkv és BrainBar - 2018-05-1606 óra
E hűvös reggelen a Mózeseket és a már 65 esztendős James Bondot ünnepeljük. Például egy jó tőzsdei összefoglalóval, no meg egy veretes lapszemlével. Aztán jön és felráz minket Saághy Pál (Equilor Zrt.), aki a hulló kőként zuhanó török líráról mesél. Rávilágít arra, hogy biza nekünk se mindegy mi történik vele...Hírcsokrot nyújtunk át a kkv-ket üzemeltető hallgatóinknak, majd egy kis "agytorna". A jövőt fürkésző BrainBar Fesztivál alapítója, Böszörményi Nagy Gergely meséli el, kik és miért jönnek el ezalkalomból Magyarországra?
16/5/2018 • 0
Krúdy és a Bosszúállók - 2018-05-1509 óra
85 éve hunyt el Krúdy Gyula. Ivott, mulatott, hajtotta a nőket, párbajozott. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész idézi fel életét és munkásságát. Bukta Gábor (Equilor Zrt.) számol be a tőzsdenyitásról. Esünk rendesen. Főleg mert a befektetők szedik ki a profitot az OTP-ből. És még a forint is gyengül...Tarol a mozikban a Bosszúállók 3. része. De hova vezet a szuperhős őrület? Jó-e ha a Disney lassan egyeduralkodó lesz a filmes piacon? Kultmogul rovatunkban Dudás Viktor filmszakértő válaszol a kérdésekre.
15/5/2018 • 0
Energiahatékonyság, támogatások vállalkozóknak, startup klub - 2018-05-1508 óra
Valóban nulla százalékos MFB hitelből lehet energiahatékonysági beruházást csinálni. Mostmár online is igényelhető. Túl szép, hogy igaz legyen? Bernáth Tamás elnök vezérigazgatót kérdezzük a részletekről. A vállalkozók hasonlóan jó kondíciókkal jutnak uniós forrásokhoz. Ezekről is beszámolunk. Innovation Stories. Új rendezvénnyel szeretné közelebb hozni az emberekhez a startup vállalkozásokat a Design Terminál. Most az e-egészségügy kerül a fókuszba. Jónás László (Design Terminál) tart kedvcsinálót.
15/5/2018 • 0
Bringázás és Brüsszel gondjai - 2018-05-1506 óra
Növényi Norbert születésnapjáról megemlékezve kezdjük a napot, majd egy jó tőzsdei összefoglaló és egy még jobb lapszemle következik. Bringázz a munkába! Több éves szünet után újraindul a mozgalom. Halász Áron (Magyar Kerékpárosklub) elmondja, mi volt a szünet oka. Kis külpolitika. Fenyegetőzik Brüsszel, ha Magyarország nem tart be bizonyos elveket, nem lesz támogatás. Aggódjunk? Feledy Botond külpolitikai szakértőt faggatjuk. Ő válaszol arra is, hogy az elhúzódó olasz kormányalakítás tetézve az ország nem épp könnyű helyzetével okozhat-e gondokat az EU számára?
15/5/2018 • 0
Napszámosok, tőzsdenyitás, HR-jövő - 2018-05-1409 óra
Mihálovits gazda rovatunkban arra kerestük a választ, hogy hova tűntek a magyar napszámosok? Huiber Tibor, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke válaszolt. A tőzsdenyitásban Bukta Gábor elemző (Equilor) segített, majd Heuréka-élmény jövőbe látó rovatunkban a HR jövőjét feszegettük, Szendrei Irina, az MP Soltuions tehetség és közösség nagykövete volt a vendégünk.
14/5/2018 • 0
Norvégia, Görbicz, piacok - 2018-05-1408 óra
Adóvilág rovatunkban az egyik skandináv gyöngyszem, Norvégia került terítékre - utolsóként. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere adózási és gazdasági szempontból, míg Feledy Botond külpolitikai szakértő politikai szempontból beszélt az országról. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese nézett körül és általános piaci trendeket és a hírek hatását elemezte.
14/5/2018 • 0
Bonifác, újlakásáfa, GDP - 2018-05-1406 óra
Bonifác napja van, az utolsó fagyos szent még nem hozta a hideget, de elvileg lehűlés jön. Több nagy rendezőt és színészt köszöntöttünk, aztán rá is tértünk ébresztő témánkra: az MNB szerint sem lesz jó, ha megszűnik a kedvezményes újlakásáfa. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője adott helyzetképet és beszélt a kilátásokról. Eppich Győző, az OTP Bank Elemzési Központ elemzője foglalta össze, mire számíthatunk a héten, Zölde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője pedig a devizapiac fontos eseményeiről számolt be.
14/5/2018 • 0
Ács Is In The Air, tőzsde, Mihálovits Is In The Air - 2018-05-1109 óra
Fapados rovatunk kimeríthetetlen témája a morgás a szétültetésen. Azért akadtak egyéb infók is. Tőzsdenyitás. Még egy kis fapados... Mihálovits Gazdánka már alig jutott tér és idő, hogy beszámoljon legutóbbi utazásáról.
11/5/2018 • 0
Digitális bankok, Ultrabalaton, felhőtlen optimizmus - 2018-05-1108 óra
Az utóbbi években megjelent technológiai fejlesztések hatására mind a bankok, mind az ügyfelek részéről egyre nagyobb az igény az új, innovatív megoldások iránt. A jövőben nagy szerepet kaphat például a mesterséges intelligencia, de itt vannak már a chatbotok is. Fatér Gyulával, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetőjével beszélgettünk arról, hogy milyen irányokat vehet a digitalizáció a bankszektorban. Hétvégén Ultrabalaton! Az esemény főszervezőjét, Zelcsényi Miklóst hívtuk "Rekortán" futó rovatunkban. Péntek van, tehát nem fejezhetjük be a hetet Márvány Zsolt (CIB Bank) optimizmusa nélkül.
11/5/2018 • 0
Gazdagok, terek, devizák - 2018-05-1106 óra
Piaci helyzetkép, lapszemle, majd egy kínzó kérdés: kik a leggazdagabb magyarok? Szakonyi Péter, a napi.hu főmunkatársa, a kiadvány szerkesztője adta meg a választ. Hogyan befolyásolják az ingatlanok értékét a közterek? Kiderült "Adatgazda" rovatunkból. Varga András, KPMG junior tanácsadó volt segítségünkre a kérdés megválaszolásában. Devizapiacokról szóló rovatunkban Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a hazai fizetőeszközünkről, valamint az EURUSD kurzusának várható alakulásáról beszélt.
11/5/2018 • 0
UPC, Vodafone, menő menük - 2018-05-1009 óra
A szerdai nap nagy bejelentése, mely szerint a UPC üzletgait több országban megveszi a Vodafone. Ennek az üzletnek a hatását vizsgáltuk a távközlési piacon, Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója segítségével. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője segített. NOPQ rovatunkban a hazai fine diningban tobzódtunk, a Gourmet Fesztivál különleges menüit vettük sorra Nemes Richárd főszervező segítségével.
10/5/2018 • 0
Veteránok, autós hírek, gyorsjelentők - 2018-05-1008 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnk az Audival kapcsolatos hírekre reagált, majd a veteránautós élményeiről számolt be, külön kiemelte a BMW 503 V8 Coupét. Aztán át is tért az Opellel kapcsolatos hírekre. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig az utolsónak gyorsjelentést leadó UniCreditről és Siemensről beszélt, illetve pár célárfolyammódosításról is hírt adott.
10/5/2018 • 0
Madarak, építőanyag, Telekom - 2018-05-1006 óra
Ma van a Madarak és fák napja, nekünk már van kedvencünk, a süvöltő és az olajfa. Mindent elsöpör a mesterséges intelligencia? Erről beszélgettünk Szertics Gergellyel, az AI Partners ügyvezetőjével és a Kürt Akadémia előadójával. Dráguló építőanyag, dráguló munkaerő - Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az ÚjHÁZ Centrum cégvezetője mondta el, mit tapasztalnak. A Telekom gyorsjelentés nyomába is eredtünk Tunkli Dániel, Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője segítségével.
10/5/2018 • 0
Tópark irodák és zöld rendszámok - 2018-05-0909 óra
Ok, megtudtuk miért és hogyan épült az ingatlankomplexum, azt is, hogy milyen ott élni. Na de, dolgozni milyen? Irodák a Tóparkban - Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője a helyszínen lévő Gede Balázsnak válaszolt. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője mondta el, mi a helyzet a Magyar Telekommal a gyorsjelentés után, és beszélt a BÉT nyitásáról. Szuperzöld rovatunkban azt firtattuk, mennyibe kerül nekünk a zöld rendszám? Bucsky Péter a G7.hu újságírója válaszolt.
9/5/2018 • 0
Idegen nyelv és biometria - 2018-05-0908 óra
Same in English? Hogy állnak a fiatalok a nyelvtanuláshoz? Mit szeretnének tanulni, hogyan tanulnának? Erről beszélgettünk, vendégünk Horváth Alex az Angloville Kft. ügyvezetője volt. Milyenek a lakások a Tóparkban? Milyen az élettér, a környezet? Gede Balázs a helyszínen kérdezte Nagy Csabát, a Balla Ingatlan dél-budai régiójának vezetőjét. Biometrikus azonosítás a telefonokon - Mobilózis rovatunk témáját Tamás Zsolttal, a Tech2.hu főszerkesztőjével beszéltük át.
9/5/2018 • 0
Tópark, fluktuáció, kkv hitelek - 2018-05-0906 óra
Párás, de meleg napra keltünk fel, ráadásul elég morgósra is sikerült a reggel közlekedésileg is. Plusz, ahogy arról beszélgettünk Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés szakértővel, a HR-Evolution Kft. ügyvezetőjével, a fluktuáció fő oka az átverés, ami botrány. Hitelboom előtt a kkv szektor? Szerdahelyi Róbert, az Erste Bank kis és középvállalati üzletágának vezetője válaszolt. Miről szól a Tópark projekt? Gede Balázs a helyszínen kérdezte Török-Tóth Kyra kommunikációs vezetőt.
9/5/2018 • 0
Marx, Richter és Nagy Imre Emlékház - 2018-05-0809 óra
A minap volt 200 éve annak, hogy megszületett Karl Marx. Életét, munkásságát, hatását a jelenünkre Katona Csaba történész idézi fel Mesél a múlt rovatunkban. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét. A Richter és a Waberer's gyorsjelentése van a fókuszban. Kultmogul rovatunkban a Nagy Imre Emlékházról beszélgetünk a mártír miniszterelnök unokájával Jánosi Katalinnal. Idén lesz ugyanis 60 éve, hogy kivégezték Nagy Imrét.
8/5/2018 • 0
Brainbar, a jövő lakatja és multi-startup kooperáció - 2018-05-0808 óra
BrainBar. Egy nagyon izgalmas rendezvény. A jövőről szól. Kik jönnek? Miért jönnek? Hogy lehet eljutni oda? A fesztivál egyik alapítója Böszörményi-Nagy Gergely mindent elmond, mit tudnunk érdemes. Telefonról irányítható, megosztható, bluetoothon használható zár? A jövő lakatja? Ezt kínálja a Sikeres Startupok rovatunkban bemutatott Nold Technologies. Barna Ervin ügyvezető beszél az ötletről, megvalósításról, jövőről. Maradunk a startupoknál. Piros Pirula rovatunkban körbejárjuk, vajon egy nagy multinacionális cég tud-e és akar-e együttműködni az induló, innovatív vállalkozásokkal? Keszte Róbert (Continental Automotive Kft.) felel a fogas kérdésekre.
8/5/2018 • 0
Magyar dollármilliárdos és fair trade - 2018-05-0806 óra
Matek érettségi van ma, így egy saját feladvánnyal segítünk a ráhangolódásban. Megemlékezünk a Henri Dunantról, a Vöröskereszt alapítójáról, az első Coca-Cola elkészültéről, meg kicsit Enrique Iglesiasról is. A tőzsdei összefoglaló után egy jó hír: már két dollármilliárdosa van Magyarországnak. Jandó Zoltán (G7.hu) elárulja ki lehet ő? Aztán átnézzük a lapok híreit, majd egy izgalmas témát járunk körbe: fair trade, azaz méltányos kereskedelem. Kalauzunk Gulyás Emese (Tudatos Vásárlók Egyesülete).
8/5/2018 • 0
Natúrkertészet, tőzsdenyitás, digitalizáció - 2018-05-0709 óra
Mihálovits gazda óvva intett minket attól, hogy ruha nélkül vágjunk neki a kerti munkáknak. Most hétvégén volt ugyanis a Meztelen kertészkedés világnapja - na de a kerti munka veszélyes, nehogy bedőljünk egy ilyen hóbortnak… Bukta Gábor elemző (Equilor) a BÉT nyitása után kialakult helyzetről számolt be, majd a digitális transzformációról készült kutatásról beszélgettünk Csuba Deával, a Spark Institute at IBS vezetőjével.
7/5/2018 • 0
Grönland, grönland, mustra - 2018-05-0708 óra
Hétfő = Adóvilág. Skandináv körtúránkban Grönlandhoz érkeztünk el, és rögtön ki is derült, hogy teljesen független pénzügyi terepről van szó. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere gazdaságilag és adózási szempontból, dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig politikai szempontból foglalta össze a tudnivalókat. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője beszélt az Alibaba, az Apple, a VW és a BMW papírjairól.
7/5/2018 • 0
Gary Cooper, rossz hitelek, adatok - 2018-05-0706 óra
Szép napos reggelre ébredtünk, köszönthettük a Gizellákat és Bendegúzokat is, ráadásul el tudtunk mélázni Gary Cooper születési évfordulója jóvoltából is. Szabadulnak rossz hiteleiktől a bankok - derült ki Brückner Gergely, az Index.hu munkatársa írásából, ezt beszéltük meg. Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője mondta el, mire számíthatunk a héten, Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a devizapiacokat befolyásoló eseményekről beszélt.
7/5/2018 • 0
Szigettúra és Star Wars - 2018-05-0409 óra
Ács is in the air rovatunkban a görög szigettúrán lévő rovatgazda tapasztalatait osztja meg velünk és szót ejt a WizzAir új ültetési rendjéről. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét Mol gyorsjelentéssel. 1979-ben mutatták be a Star Warst Magyarországon Mesél a múlt rovatunk extra kiadásunkban Katona Csaba történész korabeli dokumentumokkal idézi fel az akkori hangulatot.
4/5/2018 • 0
EU büdzsé, borvidék félmaraton, makrokörkép - 2018-05-0408 óra
Formálódik az Európai Unió költségvetése. Nem sok jót ígér számunkra, mert a britek nélkül kevesebb lesz a pénz a kasszában. Weinhardt Attila (portfolio.hu) összefoglalja, mit lehet tudni most? Rekortán futó rovatunkban a Borvidék Félmaratonnak csinál beharangozót Márkus István Öcsi ultrafutó. Márvány Optimista Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági összefoglalójában minden is akad: magyar konvergenciaprogram, amerikai kamatemelés, brexit kilátások.
4/5/2018 • 0
POS, adatok, bizalom és dollárerő - 2018-05-0406 óra
Szent Flórián és a tűzoltók napja vagyon ma. Meg Jamaica felfedezése és Juhász Előd születésnapja. Meg optimsita péntek is. Nem marad el a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle sem. Egyre több a POS terminál Magyarországon, de akad még itt probléma bőven. Nagy László Nándor (Világgazdaság) ismeretet ezek közül néhányat. Adatok és bizalom. Nagy érték mind a kettő. Adatgazda rovatunkban a KPMG felmérése kapcsán beszélgetünk erről. A dollár izmosodását várták s végre a piac is erre állt át. A forint stabil volt, most mozog, de no para. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) szakért.
4/5/2018 • 0
Húsgolyó, köfte, kiberbiztonság - 2018-05-0309 óra
Hát mégsem svéd a híres IKEA húsgolyó? Vagy török rénszarvas is van? És akkor rokona a töltött káposztának? NOPQ gasztro rovatunkban ennek jártunk utána. Aztán: megnyitottuk a hazai piacot, a BÉT nyitását követően Kovács Bálint (Equilor) számolt be a trendekről. IT-rovatunkban pedig aktuális havi kiberbiztonsági beszélgetésre érkezett Frész Ferenc, a CyberServices Zrt. ügyvezető alapítója: nem voltak jó hírei, a hekkerek az egészségügyi rendszereket támadják.
3/5/2018 • 0
Digitális adók és Ford fordulat - 2018-05-0308 óra
Mit tervez az Unió a digitális deTAXikálók ellen? Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója mondta el, hogy a globális techcégek és digitális nomádok adóit hogyan próbálják becsatornázni. Futómű rovatunkban állandó autós szakértőnk, Várkonyi Gábor a Ford döntéséről beszélt, mely szerint az Egyesült Államokban az autógyártó klasszikus termékpalettája megszűnik. Kababik József, az Erste üzletkötője pedig részvénymustrát tartott. Sorra került az Apple, a Snap, a Tesla, a Ryanair és a Gibson is.
3/5/2018 • 0
Fed, élhetés, gyorsjelentések - 2018-05-0306 óra
Meleg reggelre keltünk és már kispéntek van! Gyors tőzsdei összefoglaló és lapszemle után fő témánkra tértünk, amely a tegnapi Fed kamatdöntés volt. Merre megy a nemdöntést követően az USA? Mit jelent ez európára nézve? Mit csinálnak a svédek? Németh Dávid, a K and H Bank vezető elemzője válaszolt. Hol a legjobb élni ma Magyarországon? Soóki Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője mondta el felmérésük eredményeit. Közeledik a vezető részvények gyorsjelentéseinek ideje - mire számítsunk? Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője mondta el.
3/5/2018 • 0
Gyorsjelentések és méhek - 2018-05-0209 óra
Izgalmas lesz a negyedéves gyorsjelentési szezon idehaza is, miután láttunk már jót és rosszat a külföldi beszámokban is. Pénteken már jelent is a Mol, nagy várakozások vannak. Aztán sorban jön a Magyar Telekom, Richter és OTP is. A BÉT szépen nyitott, derült Varga Zoltán elemző (Equilor) beszámolójából. Új szabályozás a méhek védelmében: az EU-s irányelvvel megszűnik a neonikotinoid alapú mérgek használata - erről beszélgettünk Simon Gergellyel, a Greenpeace regionális vegyianyag szakértőjével.
2/5/2018 • 0
Afrika, afrika, mobilózis - 2018-05-0208 óra
Domonyai Andrással folytattuk beszélgetésünket. Milyen Afrikában dolgozni? Milyen ott vállalkozást indítani? Milyen veszélyek vannak? Mi lesz a jövő eledele? Sztorik a fekete kontinensről. Mobilózis rovatunkban pedig mobilgyártók nyereségi rátájáról beszélgettünk.
2/5/2018 • 0
Szerda, munkaerőhiány, kkv - 2018-05-0206 óra
Zivataros reggelre ébredtünk, a csonka hetet morgósan nehéz volt kezdeni négy nap pihi után. Sajnos a dugóhelyzet elég rossz a hosszú hétvége után. Ahogy rossz a munkaerőpiaci helyzet is, ezt egy kiskereskedő szemszögéből: Radosevics Radován borkereskedővel beszélgettünk. Kkv híreinkben is szó esett erről, de finanszírozásról is beszéltünk. Aztán, a stúdiüba érkezett Domonyai András gasztrobotanikus, aki Afrikában él és dolgozik.
2/5/2018 • 0
Maci fapadon, tőzsdenyitás, trágya és utazás - 2018-04-2709 óra
Bármilyen fura, de Mihálovits "Maci" jelentkezett be fapados rovatunkban, hosszasan zsörtölődve legfrisseb élményei okán. Tőzsdenyitás jött Varga Zoltán elemzővel (Equilor), majd jött a "valódi" fapados rovat. Ács kolléga szállította low cost utazókank szóló friss ötleteit (előtte egy kis hazai körképet hallhattunk a hazai műtrágya piacról).
27/4/2018 • 0
Zene és futás, makró, bank és tőzsde a kkv-kért - 2018-04-2708 óra
Zene és futás kapcsolata volt a téma a "Rekortán" futó rovatunkban. Hogyan segít a zene célba érni, avagy a tökéletes lejátszási lista receptje futóversenyekre. Horváth Gergellyel, a Generali Biztosító vezérizgazgató-helyettesével, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagjával beszélgettünk. Értékeltük a hetet makrógazdasági hírek alapján. Márvány Zsolt, állandó optimista szakértónk, a CIB Bank treasury sales vezetője kommentálta a hét eseményeit. A magyar középvállalatokat vizsgáltuk banki és tőzsdei szemmel. Mata Erika, a Budapest Bank, vállalati régióvezetője és dr. Lódi Kata, a BÉT Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának szakértője járt nálunk.
27/4/2018 • 0
Naperőmű, fogyasztás ingadozás, devizák - 2018-04-2706 óra
Beköszönés, tőzsde, lapszemle. Szélerőművek után naperőművek sem épülhetnek? 2018. április 20-án a kormány módosította a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételéről szóló rendeletét, mindössze 5 napot hagyva arra, hogy a kisméretű erőművek (500 kW alatt) építését tervező cégek beadják kérelmüket. Szolnoki Ádámmal, a MANAP Iparági Egyesület elnökével beszélgettünk. Hogyan küzdenek meg a megújuló energiatermelők a fogyasztás ingadozásával? "Adatgazda" rovatunkból kiderült, Kovács Csabának, a KPMG energetikai szakértőjének köszönhetően. A devizapiacokon zajló folymatokat Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője értékelte.
27/4/2018 • 0
Pünkösd, borok, chipkirályok - 2018-04-2609 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban szubjektív programajánlót tartottunk a pünkösdi hosszú hétvégére. Szekszárdon nyitott pincék várnak minden érdeklődőt, és a főtéren is lesz mit keresni. Bukta Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde. Chipgyártó császárok és félvezető királyok - Gálffy Csaba, a hwsw.hu szerkesztője mesélt a félvezető ipar nagyjairól, az Intel és Samsung csatájáról és a feltörekvő AMD-ről.
26/4/2018 • 0
Rolls-Royce, Rolls-Royce és Rolls-Royce - 2018-04-2608 óra
Nem kis falattal kezdtük Futómű rovatunkat, Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk egy Rolls-Royce Ghostot tesztelt. Innentől kezdve nem lehetett lelőni, a mai teljes rovatot a brit legenda körüli sztorizgatás vitte el. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője keresett izgalmakat a világ piacairól, most éppen a Deutsche Bank és a Lufthansa került sorra.
26/4/2018 • 0
Taxi, digitális építőipar és forint - 2018-04-2606 óra
Napfényes reggelre ébredtünk, bár esőt mondtak mára. Itt a döntés: nem kicsit drágul a taxizás, Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke próbálta megvédeni a mundér becsületét, bár a hallgatókat nem (sem) győzte meg. Digitális építőipar? Dalnoki Ádám, a BauApp Kft. ügyvezetője mondta el, mi a jövő. Az amerikai hozamemelkedés izgalmakat hozott a devizapiacon, a forint is izgamlas mozgásban van. Forintpiaci merengések Kolba Miklóstól, az ING Bank szenior treasury üzletkötője.
26/4/2018 • 0
Rómaiak, tőzsde, klímabarátok - 2018-04-2509 óra
Új rovattal gazdagodott a portfolio.hu, a Prof rovatban közgazdasági érdekességeket tárnak fel. Mit adtak nekünk a rómaiak? - szegeztük az örök kérdést András Bence rovatvezetőnek. Aztán tőzsdét nyitottunk, ebben Kovács Bálint elemző (Equilor) segített. Környezetvédelmi, Szuperzöld rovatunkban pedig arra kerestük a választ, hogy mitől klímabarát egy település? Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke válaszolt.
25/4/2018 • 0
GDPR, utazás, iPhone - 2018-04-2508 óra
Milyen applikációk vannak az üzleti utaztatásban, és milyen irányok? Horváth Balázs, a Weco Travel ügyvezető igazgatója volt vendégünk a stúdióban. Arról is beszélgettünk, hogy az európai uniós adatvédelmi irányelv, a GDPR mit jelent az üzleti utaztatás számára. Aztán, Mobilózis rovatunkban az Apple-lel foglalkoztunk, egy másik Horváth Balázs, a techradar főszerkesztője segítségével. Bajban az Apple? Az egyik iPhone-t kivezetik, egy másikat azonban be...
25/4/2018 • 0
Morgás, szundi, holobank - 2018-04-2506 óra
Elég rossz lett a keddi tőzsdei nap mindenhol, sok a gyenge gyorsjelentés, Irán is betett, ennyi elég is volt a zuhanáshoz. Morogtunk is rendesen, mert szerda van. Meg előkerült a szundi gomb is. Azt meg, hogy milyen radikális nyugdíjterveket fontolgat a kormányzat, Farkas András, a Nyugdíjguru ismertette. Kkv-rovatunk után pedig feltettük a kérdést: a Holobank a jövő? Strén Gábor (Microsoft Magyarország) és Dankó Zoltán (OTP Bank) választolt.
25/4/2018 • 0
Sekszpír Viliem és céges nyelvtanfolyam - 2018-04-2409 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész William Shakespeare életének és működésének kevéssé ismert részletei tárja elénk és elmagyarázza mi lehet a jeles drámaíró korabeli és mostani népszerűségének titka. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) megnyitja a tőzsdei kereskedést. Kultmogul rovatunkban a céges nyelvtanfolyamok szervezésének és lebonyolításának hátteréről beszélgetünk Horváth Alex (Angloville Kft.)
24/4/2018 • 0
Oktatási helyzetkép, olvasókesztyű és e-papír - 2018-04-2408 óra
Folytatjuk a beszélgetést Radó Péter oktatáskutatóval. Felfedjük, hogy a pénzen kívül, mi hiányzik a magyar oktatásból? Aztán megnézzük, mi a baj az alapfokú és a középfokú oktatással. Gyors váltás: sikeres startupokat bemutató rovatunk jelentkezik. Ezúttal a GlovEye nevű, látássérülteknek szóló fejlesztést mutatja be Csathó Ábel a hasonló nevű társaság menedzsere. E-közigazgatás. Fejlődik, fejlődik, de valahogy a papírt még mindig nem lehet kizárni az ügyintézésből. Vagy mégis? Piros Pirula rovatunkban Vágujhelyi Ferenc (Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács) megörvendeztet a hírrel: az e-papír már létezik!
24/4/2018 • 0
Szent György, sportnemzet és oktatás - 2018-04-2406 óra
Szent György napján az Aranybulláról, neves feltalálókról és Détári Döméről esik szó a nyitásban. Aztán persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle is van. Sportnemzet a magyar. De vajon tényleg az? Jávor Bence (index.hu) átnézte a számokat és meglepő dolgokra bukkant...Aztán egy újabb érzékeny téma. Oktatás. Mi a helyzet az ágazatban? Hogy teljesít? Mi hiányzik onnan leginkább? Radó Péter oktatáskutatóval elgondolkodtató beszélgetésbe kezdünk...
24/4/2018 • 0
Biogazdálkodás és marhabendő - 2018-04-2309 óra
Mihálovits gazda rovatunkban a biogazdálkodásba bevett területek növekedésésről beszéltünk, de olyan gazdaságokat látni sokat, ahol csak a gyep nő, mondta el Roszík Péter a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője. Bukta Gábor elemző (Equilor) mondta el, mi történt a Budapesti Értéktőzsdén a nyitást követően. A marhabendő rejtelmeit kutattuk Heuréka-élmény rovatunkban. Gesler Péter, a Moonsyst Industrial Technologies ügyvezetője és Baranyó Zoltán kereskedelmi vezető voltak vendégeink.
23/4/2018 • 0
Izland, Apple, Deutsche Bank - 2018-04-2308 óra
Adóvilág rovatunkban skandináv körtúránk Izlandra érkezett. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő foglalta össze a tudnivalókat. Nemzetközi részvénymustránkban pedig Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője keresett híreket a nagyvilágból.
23/4/2018 • 0
Shakespeare, feketegazdaság, kamatok - 2018-04-2306 óra
Az avoni bárd születésének évfordulóján Shakespeare-idézettel kezdtünk, de megemlékeztünk Max Planckról és a Bélákról is. Nőnek a bérek, mégis csúcson a feketefoglalkoztatás - de mit lehet ellene tenni? Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója avatott be a részletekbe. Kamat-nem-döntések hete következik, tudtuk meg Tardos Gergelytől, az OTP Bank Elemzési Központ vezetőjétől. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig az adatok piacra gyakorolt hatását ecsetelte.
23/4/2018 • 0
Ferihegy 3, tőzsdenyitás, görög szigetek - 2018-04-2009 óra
Fapados rovatunkban Ács kolléga ismertette a Bécsből (ez lenne Ferihegy 3) induló Ryanair járatok kínálta lehetőségeket. A Laudamotion a Ryanairrel együttműködve szórja az olcsó jegyeket jobbnál jobb célpontokra, ráadásul most, a közelgő nyári főszezonra. A tőzsdenyitás híreit Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. helyettes vezető elemzője szállította. A fél tízes hírek után a fapados mester a görög szigetek között cikázott, hajóval. Ebből a blokkból is lehet remek ötleteket mazsolázni a nyárra.
20/4/2018 • 0
Digitális kompetencia, csúcshódítók, optimizmus - 2018-04-2008 óra
Annak ellenére, hogy a hazai KKV-szektor számára a digitális technológiák integrációja jelenthetné a hatékonyság és a versenyképesség kulcsát, sok vállalkozás esetében pont a megfelelő digitális kompetencia hiánya nehezíti az átállást. Mit tehet egy telko cég, hogy ez a helyzet változzon? Király István, a Vodafone Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese adta meg a választ. Fuss a csúcsra! Milyen futóverseny az, ahol 30 másodperc körül van a szintidő? Rekortán rovatunkból kiderül. Móczán Mónikát, a Hegyvidéki Sportközpont és Tanuszoda ügyvezető igazgatóját hívtuk telefonon. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője ma nem volt annyira optimista. Szerinte igen.
20/4/2018 • 0
Ingatlanalapok, azonnal átutalás, svájci frank - 2018-04-2006 óra
Hasítanak az ingatlanalapok. Vízkeleti Sándor, a Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) elnöke ezt meg is erősítette és mondott még egy csomó mindent róluk. Jövőre jön az 5 másodperces átutalás - hogyan készül a bankszektor? Dr. Taksz Ildikótól, a KPMG banki üzletágvezető partnerétől megtudtuk. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője a svájci frank gyengülésének hátteréről beszélt.
20/4/2018 • 0
Thaiföld, valamint USA vs. ZTE - 2018-04-1909 óra
NOPQ gasztro rovatunk rendhagyóan kezdődik. Hallgatói érdeklődésre kiderítjük, mennyiért lehet elutazni Thaiföldre? Karol Nieciecki-t (Thai Airways) faggatjuk. Aztán egy kis gazdasági téma: aki Thaiföldre utazik jobb, ha köt utasbiztosítást. Sok a kockázat: majomharapás, motorbaleset, dengue láz. Az egészségügy színvonala viszont nem valami jó. Ahol meg igen, az biza drága. Nagy Róbert (Mondial Assistance) ad jó tanácsokat. Gede kolléga pedig a thai konyha jellegzetességeivel jelentkezik a rovat végén. Tőzsdenyitás Kovács Bálinttal, az Equilor munkatársával, aztán nagy dolog történik: Mihálovits kolléga kisorsolja a thai utazási játék nyertesét. A reggel zárásaként IT rovatunkban Bátky Zoltán (PCWorld online) elmeséli, mi baja az USA-nak a ZTE nevű kínai infokomm céggel?
19/4/2018 • 0
Revizorok a gépek ellen és Thaiföld - 2018-04-1908 óra
Bírságot szabott ki a magyar adóhatóság a Facebookra és a Google-re, mert nem fizettek reklámadót. Ezt így hogy? Pénzügyekről Krisztálytisztán rovatunkban Magyar Csaba (Crystal Worldwide) elmagyarázza a helyzetet. Aztán Thaiföld ismét. Mihálovits kolléga Ali Marzoukival, a Thai Turisztikai Hivatal regionális képviselőjét faggatja egyebek közt arról, hogy az ismert Bangkok, Pattaya és Phuket úticélokon kívül mit érdemes még meglátogatni az ázsiai országban? Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) nemzetközi részvénymustrája már csak hab a tortán.
19/4/2018 • 0
Thaiföld, luxusnyaraló és Waberer's - 2018-04-1906 óra
A fokhagyma világnapja és Jayne Mansfield születésnapja is van. Ráadásul ma külső helyszínről is jelentkezünk, hogy megismerkedjünk Thaifölddel. Hosszú ideig keressük ugyan Mihálovits kollégát, de azért a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle nem marad el. Aztán az első kép tájföldről: mit lehet és mit nem? Mit illik és mit nem? Buddha és a királyi család szent! Már a nyaraló is luxus? Balogh László (ingatlan.com) elmondja, hogy ez cseppet sem túlzás. Jól megy a Waberer'snek. Miró József (Erste Befektetési Nyrt.) mesél a cégről.
19/4/2018 • 0
E-autók és zöld jövő - 2018-04-1809 óra
Maradt időnk a megválaszolatlan kérdéseken is mélázni, majd Bukta Gábor elemző (Equilor Befektetési Zrt.) a hazai tőzsde nyitását követően elmondta, milyen trendek bontakoznak ki, Szuperzöld rovatunkban pedig az elektromos autózással foglalkoztunk. Reizer Levente, a Nissan (Nissan Közép Kelet Európa elektromos autó és infrastruktúra regionális menedzsere érkezett a stúdióba és K+F-ről, töltőhálózatról, ill., az e-autókat érő krritikákról beszélt.
18/4/2018 • 0
Uniós pénzek, GDP, gyorstöltők - 2018-04-1808 óra
Mi lenne a hazai növekedéssel EU-pénzek nélkül? Egy miniszterelnöki kabinet által rendelt KPMG-tanumány szerint sem sok, de mai vendégünk a stúdióban, Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense tovább elemezte a hazai gazdaság jó teljesítményének okait. A telefonos akkumulátorok és gyorstöltők fontosságáról is szót ejtettünk, Tamás Zsolt a Tech2.hu főszerkesztője foglalta össze a tudnivalókat.
18/4/2018 • 0
Hajóvonták, buszok, kkv-k - 2018-04-1806 óra
Megint van vízállás jelentés a közrádióban. A hajóvonták és gázlók jelentettek kisebb problémát a stábnak, de a szakértő hallgatók résen voltak. A nyugdíjasokkal és a családokkal fizettetik ki a biztosítók a buszbalesetek költségeit? Ezt állítja NiT Hungary, Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete. Dittel Gábor ügyvezető főtitkárral beszélgettünk. Kkv-k a BÉT-re! De hogyan? Paulovits Márton, a BÉT Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának Igazgatóhelyettese mondta el..
18/4/2018 • 0
Zala György, tőzsde és nyelvismeret - 2018-04-1709 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 160 éve született Zala György szobrászművész életét eleveníti fel Katona Csaba történész. Tőzsdét nyitunk az Equiloros srácokkal. Aztán utána járunk, mennyire járulhat hozzá a céges sikerekhez egy-egy ország nyelvének és kultúrájának ismerete. Kultmogul rovatunkban Horváth Alex, az Angloville Kft. ügyvezető mesél erről.
17/4/2018 • 0
Okosotthon, startupok és nagyvállalatok - 2018-04-1708 óra
Okosotthon. Milyen az? Hogy működik? Mire jó és mire nem? Kell ez nekünk? Czibere Kornél, a SMARTme Building Technologies Kft. kereskedelmi vezetője ismeretterjesztőt tart a témában. Aztán egy másik érdekes téma: hogyan tudnak együttműködni a startupok sikeres nagyvállalatokkal? Sikeres startupok rovatunkban Jónás László, a Design Terminal üzletfejlesztési igazgatója hoz jó példákat.
17/4/2018 • 0
Robot jegypénztárosok és vöröskeresztes termékek - 2018-04-1706 óra
A szokásos körök, valamint a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után érdekes témával jelentkezünk: robotokra cserélné jegypénztárosait a MÁV? Jandó Zoltán (G7.hu) magyarázza el, mi is a helyzet? Jól mennek a saját márkás termékek a Vöröskeresztnél. De miért? Sajgó Beáta marketingvezetőt faggatjuk.
17/4/2018 • 0
Gazda, tőzsde, 5G - 2018-04-1609 óra
Mihálovits gazda megragadta az alkalmat és egészen elképesztő dolgokról tartott kiselőadást rovatában. Aztán körülnéztünk a Budapesti Értéktőzsdén, azt tudakolván, milyen volt az első óra kereskedése. Heuréka-élmény rovatunkban az 5G szerepével foglalkoztunk a kiterjesztett valóságban. Szilágyi László, az Ericsson Magyarország innovációs programmenedzsere volt a vendégünk.
16/4/2018 • 0
Dánok és gyorsjelentések - 2018-04-1608 óra
Szeretik vagy nem, elég sok és magas adó van Dániában. Ettől az ország még igen jól működik, vagy lehet, hogy pont ezért? Dánia gazdasága, adózása volt a téma Adóviág rovatunkban, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője foglalta össze, amit tudni érdemes az országról. Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) pedig az első gyorsjelentésekről beszélt.
16/4/2018 • 0
Hitelrekord, távolkelet, feszültség - 2018-04-1606 óra
Igazán szomorkás reggelre ébredtünk, semmi sem látszik a hétvégi napsütésből. A forgalom is nagy, ráadásul hétfő van. 10 éve nem látott mértékben vesznek hitelből lakást a magyarok - erről beszélt Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője. Kínai GDP, japán infláció - ezek várhatók a héten. Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere mondta el, miért fontosak. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a fontos hírek hatását vázolta a devizapiacra.
16/4/2018 • 0
Fapadosok, tőzsdenyitás, business utasok - 2018-04-1309 óra
Ács ma sem a levegőbe beszél, hanem arról, ami ott történik. Tőzsdenyitás után is utaztunk. Utazásszervezők és a technológiai fejlődés viszonyát Horváth Balázzsal, a Weco-Travel ügyvezető igazgatójával beszéltük meg.
13/4/2018 • 0
Kivándorlás, Vivicittá, heti makró - 2018-04-1308 óra
Elöntötték a Facebook-ot azok a posztok, amelyek arról szólnak, hogy szerzője kivándorolna az
országból. Hogy ez mennyire megy egyszerűen, tényleg könnyebben lehet-e boldogulni, mi szükséges a
sikerhez, azt Tanay Marcelltől, az Euwork Kft. ügyvezetőjétől kérdeztük. Hétvégén Vivicitta!
"Rekortán" futó rovatunkban megkérdeztük Máth Istvánt, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét,
versenyigazgatót, hogy mennyiben lesz más ez a mostani 33. városvédő futás. Márvány Zsolttal, a CIB
Bank treasury sales vezetőjével szokásos optimista hangulatú visszapillantást vetettünk a hét makro
eseményeire.
13/4/2018 • 0
Szerencsétlen nap, belső ellenőrzés, devizák - 2018-04-1306 óra
Péntek 13. van, az adás azonban flottul indul. Névnapok, évfordulók, tőzsdék, lapszemle a szokásos
kezdés. Majd Busa Zoltánnal, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatójával
nézünk a számok mögé, hogy kiderítsük, tényleg szerencsétlen nap a péntek 13? "Adatagazda"
rovatunkban Szabó István, a KPMG senior managere van segítségünkre abban, hogy feltárjuk a
mesterséges intelligencia szerepét a vállalati belső ellenőrzésben. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető
elemzője a dollár piacán megfigyelhető befektetői reakciókról beszélt a deviza rovatban.
13/4/2018 • 0
Tojásos kávé és IT újhullám - 2018-04-1209 óra
Tojásos kávé??? Elsőre vadul hangzik, de ha kicsit jobban megnézzük, egész jó. Nem véletlen, hogy a földteke két távoli pontján is erre a véleményre jutottak az emberek. Ezzel foglalkoztunk NOPQ rovatunkban. Bukta Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde. Itt az IT újhullám? Ablonczy Balázs, az SAP Hungary vezérigazgatója elmondta, hogy ez mit jelent.
12/4/2018 • 0
VW, CO2, hírmustra - 2018-04-1208 óra
Vezércsere a Volkswagennél - érthető a folyamat? Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk mondta el. Futómű rovatunkban azzal is foglalkoztunk, hogy a tengeri hajók szennyezőbbek az autóknál. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője keresett érdekes híreket a piacról, talált is: Apple és Tesla.
12/4/2018 • 0
Korlátlanság, ingatlanosok, tőzsdeirányok - 2018-04-1206 óra
Gyönyörű, már-már nyári reggelre ébredtünk, a piacokon azonban a tanácstalanság uralkodik a feszültségek miatt. Korlátlan mobiltelefónia? Hogy is van ez? Ezt kérdeztük Koi Tamástól, a hwsw.hu szakírójától. És miért kell ingatlanos, mit tudd hozzáadni az adásvételhez, azon kívül, hogy elvesz? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője mondta el véleményét. Merre tovább tőzsdék? Erre pedig Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója válaszolt.
12/4/2018 • 0
Vers, gyermekvasút, vonuló madarak - 2018-04-1109 óra
70 éve kezdték építeni a Gyermekvasutat - Ács Gábor, egykori úttörővasutas saját élményekkel fűszerezett visszapillantása hangzott el. Bukta Gábor, az Equilor elemzője mondta el, hogyan kezdett a budapesti tőzsde. Szuperzöld rovatunban pedig azzal foglalkoztunk, hogy bajban vannak-e a költöző madarak? Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője szomorított el minket.
11/4/2018 • 0
Nyugdíj és LG portré - 2018-04-1108 óra
20 évig élni inaktívan csak a nyugdíjból? Lehetetlen. A nyugdíjas kérdésekről beszélgettünk Farkas András, Nyugdíjguruval. Egyre nő az életkor, egyre kevesebben születnek, rengetegen vannak minimálbérre és katára bejelentve - mi lesz így velünk? Aztán: LG portrét tartottunk Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője segítségével, megnéztük, milyen újdonságokat hoz a tévés mobigyártó.
11/4/2018 • 0
Költészet, online kassza, orosz szankciók - 2018-04-1106 óra
Ma van a költészet napja, erre is emlékeztünk - meg arra is, hogy a Magyar Nemzet utolsó példányát fogtuk a kezünkben. Még az idén kötelezővé tehetik a NAV-hoz bekötött online kassza bevezetését az összes magyar turisztikai szálláshely üzemeltetője számára. Erről Jancsik András, a BGE oktatási rektorhelyettese, az Egyetem Turizmus Tanszékének docense beszélt. Oroszország ismét amerikai szankciókkal néz szembe. Kérdés, hogy mennyire rengetik meg? Ezt Deák András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa elemezte.
11/4/2018 • 0
Április törvények, KOCA papírok és könyvpiac - 2018-04-1009 óra
170 éve fogadták el a magyar polgári átalakulás előtt utat nyitó áprilisi törvényeket. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész idézi fel megszületésüket, fogadtatásukat, utóéletüket. Kovács Bálint (Equilor Zrt.) nyit tőzsdét és egy új fogalmat emel be a köztudatba: KOCA papírok, azaz a Konzum, az Opus, a CIG és az Appeninn részvényeknek ez az új összefoglaló neve minálunk. És azért kerülnek szóba, mert megint nagyot mennek nyitáskor. Mit olvas a magyar? Kit olvas a magyar? Hol vesz könyvet a magyar? Mennyit költ erre a magyar? Kultmogul rovatunkban a Vatera olvasási szokásokat vizslató felmérésének eredményeit foglalja össze Szanitter Áron a Vatera vezetője.
10/4/2018 • 0
Számlaküldés és a magyar mobiltelefon - 2018-04-1008 óra
Július 1-től a 100 ezer forintnál nagyobb áfatartalamú számlákat be kell küldeni a NAV-hoz. De mi van, ha valaki kézzel számláz? Milyen adatokat kell bejelenteni? Mi van, ha elrontunk valamit? Mi van azokkal, akik már most online számláznak? És akik SAP rendszert használnak? Hornyák József, a Lupus Consulting Kft. operatív igazgatója és Horváth Csaba István a cég senior fejlesztője terjeszti az ismereteket. Hofi Géza örökbecsű mondatai után egy igazán jó hírt hozunk: magyar fejlesztésű mobiltelefon kerül piacra. Havasi Zoltán (MOHAnet) elmondja, mit is tud az időseknek és fizikai munkásoknak szánt Moniphone?
10/4/2018 • 0
Mészáros papírok, 1 százalék és Lufthansa sztrájk - 2018-04-1006 óra
A Titanic elindul utolsó útjára. Feloszlik a Beatles. Megszületik Pulitzer József sajtómágnás és Steven Seagal színész. Micsoda nap. Felmerül egy másik téma: él-e még a padfirkálás intézménye? Komolyabb téma a tőzsdei összefoglaló és a lapszemle. No meg az ébresztő téma: rallyznak a Mészáros papírok a tőzsdén. Miért? Lehet belőlük blue chip? Ezeket kérdezzük Virág Ferenctől (Random Capital). 1 százalékos adófelajánlás. Sokan elfeledkezünk róla. Pedig fontos. Hogyan rendelkezzünk? Knecht Tamás (Bátor Tábor Alapítvány) segít. A végére még a mai Lufthansa sztrájkra is figyelmeztetjük a közönséget.
10/4/2018 • 0
Gabona, szárnyaló kispapírok, fintech - 2018-04-0909 óra
Emelkednek a gabonaárak, drágul a liszt - hogy ez miért van, és mi jöhet még, ezt vitattuk meg Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkárának a segítségével. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője limittel dráguló Mészáros-papírokról beszélt. Heuréka-élmény rovatunkban pedig a mesterséges intelligencia és a fintech volt a témánk. Szalai Ferenc fizikus, AI szakember, vállalkozó és a Spark Institute at IBS oktatója volt a témánk.
9/4/2018 • 0
Ezek a svédek... - 2018-04-0908 óra
Adóvilág rovatunkban megnéztük Skandinávia egyik gyöngyszemét, Svédországot - ahol még a kerítés is kolbászból van. Vagy mégsem? Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő próbálta megfejteni. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Boeing, Daimler, BMW és Deutsche Bank papírjairól.
9/4/2018 • 0
A nap ma is felkelt - 2018-04-0906 óra
Forgalom is van a városban és a madarak is csicseregtek. Minden a legnagyobb rendben van. Izé. Juhász Attila politológus, a Political Capital szakmai vezetője elmondta, mennyire. Infláció, infláció, infláció - Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője másról nem is tudott beszélni. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a félelmet emelte ki a piacon.
9/4/2018 • 0
Fapad, tőzsde, fapad - 2018-04-0609 óra
Ács kolléga mérgelődik a fapados rovatban. Túlszervezte magát. Mihálovits kontrázik. Ő is pórul járt. Kovács Bálint elemző, az Equilor Befektetési Zrt. oszlopos tagja ecsetelte a tőzsdenyitás részleteit. A maradék időben a hallgatók bombázták kérdésekkel a fapados pápát.
6/4/2018 • 0
Autópályáink, félmaraton, Mr. Marble - 2018-04-0608 óra
Mi a helyzet az M1-esen? Mikor indul a túrás az M7-esen? Valóban nem lehet kisebb dugókat okozva végezni a felújításokat? Pécsi Norbert, a Magyar Közút kommunikációs vezetője válaszolt kérdéseinkre. Kicsit lefogyott és újra 2 óra alatti félmaratont futott Ács kolléga – szubjektív beszámoló, tapasztalatok, kedvcsináló a "Rekortán" futó rovatunkban. Márvány Zsolt szokásos jó formában tekintett vissza a hét makro eseményeire, még Mihálovits kollégát is ellátta félmaratoni táv futására szóló felkészülési javaslatokkal.
6/4/2018 • 0
Hitelboom, lájkok, választás és forint - 2018-04-0606 óra
Tisztes hitelboomról szólnak a friss adatok, tarolnak a fix kamatozású lakáshitelek. Milyen a verseny? Trencsán Erikát, a Bankráció.hu hitelszakértőjét kérdeztük. Fogyasztói profilok – valóban kiismerhető egy ember 125 lájkból? Müller Zsolt, a KPMG retail szektorért felelős igazgatója volt a beszélgetőpartnerünk "Adatgazda" rovatunkban. Kuti Ákost, az MKB Bank vezető elemzőjét devizapiaci hírekről faggattuk. Megkérdeztük azt is, hogy mi történhet a forinttal vasárnap után.
6/4/2018 • 0
Ale, vers és kiberbiztonság - 2018-04-0509 óra
Hogy indult az amerikai sörfőzés? Mit ittak a polgárháborús években? Miről írhatta sör-sorait Edgar Allan Poe? Ennek jártunk utána NOPQ gasztro rovatunkban. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője segített, IT-rovatunkban pedig a digitális biztonság jövőjéről beszélgettünk, Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. vezérigazgatója volt a stúdióban.
5/4/2018 • 0
Feljelentés, Tesla, részvénymustra - 2018-04-0508 óra
Pénzügyek kristály tisztán rovatunkban egy igen érdekes témát feszegettünk: március végén az OECD és G7 részére benyújtották a javaslatot, amely szerint tegyenek feljelentést a könyvelők, ügyvédek, adótanácsadók ha adókerülő ügyfeleik vannak. Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója próbálta értelmezni a javaslatot. Futómű rovatunk állandó szakértője, Várkonyi Gábor kénytelen volt ismét a Teslával foglalkozni, Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig most az európai részvények között mazsolázott.
5/4/2018 • 0
Tungsram, azbeszt, osztalékok - 2018-04-0506 óra
Igazán meleg, nyarat idéző tavaszi napra keltünk, sok izgalmas témával készülve. Már a napi interjúk előtt szóba került Örkény, Arthur Hailey és A jégmezők lovagja is. Közben, nagyon komoly növekedési tervek vannak az újjáéledő Tungsramnál - Magyar István, a Tungsram csoport igazgatósági tagja mondta el ezeket. Miért veszélyes az azbeszt? Mit tehet az ingatlantulajdonos? Hanvai Zsombor, a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége elnöke mondta el. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig kimazsolázta az izgalmas osztalékpapírokat a magyar tőzsdén.
5/4/2018 • 0
Spotify, csomagolásmentes bolt és Lugano - 2018-04-0409 óra
Miért zárták le az első kirándulóidő beköszöntével a libegőt? Döbbenetes sikerrel zajlott a Spotify részvénykibocsátása. Hogyhogy? E két témával indul a műsor harmadik órája. Bukta Gábor (Equilor) nyitja meg a mai tőzsdenapot nálunk. Töretlen a jókedv a börzén kezdésként. Szuperzöld rovatunkban egy csomagolásmentes bolt megnyitásáról adunk hírt. Sipos Melinda a ligeti Bolt tulajdonosa meséli el nekünk, hogyan működik a koncepció. A netet elborító választási kampányhirdetések elleni fellépés kerül zárásként terítékre. Ács Gábor végül Lugano meglátogatásához csinál kedvet.
4/4/2018 • 0
Kötött pálya és HTC - 2018-04-0408 óra
A második óra java részét is a közlekedés témája uralja. Továbbra is Andó Gergő (Közlekedésvilág lapcsoport) a vendégünk. Ezúttal azonban inkább a kötött pályás közlekedés kérdései kerülnek terítékre. Az esztergomi vasútvonal villamosítása, a pécsi vonatok pótlása, az M3-as metró új szerelvényei, a regionális gyorsvasútfejlesztés kérdései. Kis ázsiai útiélmény beszámoló is belefér az interjúba. Mobilózis rovatunkban egy szebb napokat látott okostelefon márka, a HTC kilátásait vizsgálja Tamás Zsolt (tech2.hu).
4/4/2018 • 0
Lebénult légiközlekedés és lebénult M1-es autópálya - 2018-04-0406 óra
A név- és születésnaposok köszöntése, valamint a tegnapi nap tőzsdei összefoglalója és a lapszemle természetesen ma sem maradhat el. De aztán egy igazán veretes téma: tegnap összeomlott Európa légiközlekedése. Hogy történhetett ez? Csak nem hackerek? Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.) segít kibogozni a szálakat. KKV rovatunkban a szektort érintő hírekből szemezgetünk. Szó esik egy átverős kkv-nek címzett levélről...Aztán közlekedés. Andó Gergővel (Közlekedésvilág lapcsoport) jó korán belekezdünk, mert van téma dögivel. Bemelegítésként az M1-es felújításának kérdéseivel borzoljuk a kedélyeket.
4/4/2018 • 0
Guyon Richárd és a Grafika Hónapja - 2018-04-0309 óra
Az utolsó órát a kultúra uralja nálunk. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész Guyon Richárd, az 1848-49-es szabadságharc egyik katonai vezetőjének életét idézi fel. Persze nem marad el a tőzsdenyitás sem az Equilor Zrt. egyik szakértőjével, de aztán ismét a kultúráé az éter. Idén is megrendezik a Grafika Hónapját. A kezdeményezésről Madarász Györgyit a Miskolci Galéria kurátorát faggatjuk.
3/4/2018 • 0
Etikus biztosítás és IT bérkörkép - 2018-04-0308 óra
Még egy körre itt fogjuk biztosítási szakértőinket, Sebestéyn Andrást és Deák Ferenc Istvánt (Grantis Hungary Zrt.), mert nagyon érdekesen látják a biztosítási piacot, benne például a nyugdíjbiztosítások témáját. Aztán Piros Pirula rovatunkban Bilinszky Brigitta (Hays Hungary) segítségével körbepillantunk, hogy IT területen milyen állások betöltetlenek és mennyit lehet azokkal keresni?
3/4/2018 • 0
Választások és tőzsde, valamint etikus biztosítási ügynökök - 2018-04-0306 óra
A hosszú szünet után nehezen indul a nap. Kicsit csúszunk. De azért van idő megemlékezni a ma 91 éves Székely Éva olimpiai bajnok úszónkra. A tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után Fellegi Tamás (privatbankar.hu) arról szakért, hogy a választások mekkora bizonytalanságot jelentenek a tőzsdei kereskedés szempontjából? Gyors témaváltás: biztosítás. Külön fogalom a közbeszédben a biztosítási ügynök. Sajnos nem jó a kicsengése. De vajon lehet-e ezt a munkát etikusan, az ügyfelek érdekét nézve végezni? Sebestyén András és Deák Ferenc István (Grantis Hungary Zrt.) szerint igen!
3/4/2018 • 0
Pale ale és digitalizáció - 2018-03-2909 óra
A Pale ale és ami mögötte van, technológia, fogyasztási szokások, sörgasztronómia: ezek voltak témáink NOPQ gasztro rovatunkban, Szederkényi Zita a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője és Vásárhelyi István sörgasztronómus volt vendégünk. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, IT rovatunkban pedig arról beszélgettünk Magyari Péterrel, az Oracle digitális ügyfélélmény szakértőjével, hogy milyen hatásai vannak a digitalizációnak a kereskedelemben.
29/3/2018 • 0
Év autója és részvénymustra - 2018-03-2908 óra
Év autója 2018 - ez volt a fő témánk Futómű autós rovatunkban. Állandó szakértőnk, Várkonyi Gábor elmondta, hogy dönt a zsűri, mi az alapja a választásnak. Aztán, az Volvo XC40-ről beszélt, amely az év autója lett idén, Kántor kolléga pedig az új Seat Ibizát tesztelte, amely második helyen futott be. De szó volt az Uber balesetről is. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig a Tesláról és a Deutsche Bankról hozott híreket.
29/3/2018 • 0
Fegyvergyártás, Airbnb, Masterplast - 2018-03-2906 óra
Enyhe, de borongós időre ébredtünk, a tavaszi szünet ellenére elég nagy forgalommal - lehet, hogy mindenki még elintéz, amit tud az ünnepek előtt. Ismét fegyvert gyárt Magyarország: Vass Gábor, a Kaliber Magazin főszerkesztője mondta el, hogy ez pontosan mit jelent. Ingatlan rovatunkban egy tanulmány eredményeiről beszélgettünk, mely az Airbnb piaci súlyáról, szerepéről, jövedelmezőségéről szól. Jancsik András, a BGE oktatási rektorhelyettese, az Egyetem Turizmus Tanszékének docense foglalta össze a tudnivalókat. Hazai piac rovatunkban pedig a Masterplast bennfentes adásvételeiről, tőkeemelésről, gyorsjelentéséről és a kilátásokról volt szó, Rácz Balázs, MKB Bank tőkepiaci elemzője értelmezte a számokat.
29/3/2018 • 0
Szabad Mura és tőzsdenyitás - 2018-03-2809 óra
77 ezren írták alá azt a petíciót, amely a Mura szabad áramlását kéri - de miért kell ezt kérni, miért fontos a szabadon áramló Mura? Hát, mert 7000 hektárnyi vizesélőhely kerülhet veszélybe, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a Mura folyón. Sípos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója beszélt a részletekről. A tőzsdenyitásban XY az Equilor Befektetési Zrt. elemzője segített. És még arra is akadt időnk, hogy pár aktuális hírt megbeszéljünk.
28/3/2018 • 0
Energiaárak, földgáz, P20 - 2018-03-2808 óra
Hosszúra nyúló télről, földgázhelyzetről, árfolyamalakulásról beszégettünk a stúdióban Szépfy Mártonnal, a MET Magyarország kereskedelmi igazgatójával. Érkeznek a hírek is a földgázpiacról, indul a beszerzési kampány is, de miért pont tavasszal? Bemutatták a Huawei P20 és P20 Pro csúcskészülékeket - a tripla kamerás telefonokról beszélgettünk Tamás Zsolttal, a Tech2.hu főszerkesztőjével - hogy lehet 40 megapixelt beletuszkolni egy kamerába, és van-e egyáltalán ennek értelme?
28/3/2018 • 0
Morgás, hidegháború, mobilitás - 2018-03-2806 óra
Morgó szerda van, volt is min morogni: például azon, hogy a fizető automaták nem fogadják el az új ezreseket. Vagy azon, hogy milyen eséllyel bizonyítja igazát több hivatalos személy ellen az ember. Aztán: kiújult a hidegháború? - tettük fel a kérdést. Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, Oroszország szakértő mondta el a véleményét. Kkv-rovatunkban pedig a generációváltásról és mobilitásról értekeztünk.
28/3/2018 • 0
Zenei kirándulás és CEETEP - 2018-03-2709 óra
Rendhagyó Mesél a múlt rovatot kreál Katona Csaba történész. Zenei kirándulásra indulunk vele. Aztán jó hangulatú tőzsdnyitás az Equilorral. Kultmogul rovatunkban pedig Jeges Zsolt, kiadótulajdonos, menedzser (MamaZone) beszél az Eurosonic által 5 éven keresztül menedzselt (Szép Fruzsi kezdeményezése részben) CEETEP-ről, ami régiónk zenei tehetségeinek támogatását volt hivatott végezni. Igaz, a program sajnos véget ért 2 éve, de Jeges Zsolték viszik tovább a gondolatot. Igaz pénz nélkül, de Zsolt szerint így izgi :)
27/3/2018 • 0
Cserediákok és fintech - 2018-03-2708 óra
Cserediákok. Kik ők? Mi a jó ebben és miért? Hogyan járulhat hozzá toleranciaszintünk emelkedéséhez egy ilyen program? A stúdióban Szántó Fanni, YFU program koordinátor, Hjördis német cserediák (16 éves jelenleg Budapesten él a magyar fogadócsaládjával több mint fél éve. Fogadócsaládjának a gyermeke pedig korábban cserediák volt Kínában.), valamint Fanni, aki Japánban töltötte csereévét. Aztán gyors váltás: fintech. Piros Pirula rovatunkban Dr. Trinh Anh Tuan, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és az IVSZ FinTech szakértője beszél arról, hogyan oktatnak a témában, milyen a szektor szabályozása és mi lehet a következő nagy dobás?
27/3/2018 • 0
Óraátállítás és e-sport - 2018-03-2706 óra
II. Rákóczi Ferenc vezénylő fejedelem és Quentin Tarantino jeles filmalkotó születésnapját üljük. Összefoglaljuk a tegnapi tőzsdei eseményeket valamint a lapok híreit. Megosztja az európai és a magyar közvéleményt is az óraátállítás kérdése. De sokat spórolunk vele. Bercelly Réka (MAVIR) elmondja, mennyit. Egy újyabb vegyes érzelmeket keltő téma: e-sport. Milliárdokba kerül, százmilliókat lehet nyerni. Biró Balázs, az Egymillióan a magyar e-sportért Egyesület elnökét faggatjuk a legutóbbi nagy verseny kapcsán.
27/3/2018 • 0
Maszlag és Facebook - 2018-03-2609 óra
Hogy kerülhet a fűszerköménybe csattanó maszlag? Mit lehet tenni ilyen esetben? Ezeket a kérdéseket feszegette Mihálovits gazda, aki válaszolt: Dömölki Lívia az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer szakértője. Aztán Kovács Bálint elemző (Equilor) mondta el, hogy nyitott a Budapesti Értéktőzsde. Majd, Heuréka-élmény rovatunkban a Cambridge Analytica üggyel foglalkoztunk. Miről szól a Facebook-botrány? Nagyfi Richárd adattudós és kutató-fejlesztő (Kitchen Budapest) volt a vendégünk.
26/3/2018 • 0
Finnország és tőzsdei kibocsátások - 2018-03-2608 óra
Adóvilág rovatunkban elkezdtük kalandozásunkat Skandináviában, első célországunk Finnország volt, Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere, ill. Feledy Botond külpolitikai szakértő foglalta össze a tudnivalókat. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője keresett tőzsdei híreket, talált is a Micron Technology, a Nike, a Dropbox, a Deutsche Bank és a Kommerzbank háza tájáról.
26/3/2018 • 0
Kereskedelmi háború és piaci turbulencia - 2018-03-2606 óra
Érdekes egy hétvégén vagyunk túl, kikaptunk fociban a kazahoktól, ráadásul az óra is mást mutat. És még sorolhatnánk, de inkább foglalkozunk az élesedő amerikai-kínai kereskedelmi háborúval. Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője mondta el véleményét. Aztán, hazai kamatdöntés jön a héten, plusz európai bizalmi indikátorokat is kapunk. Ez miért érdekes? Pellényi Gábor, az OTP elemzési központ elemzője mondta el. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a piaci turbulenciáról és a dollárról beszélt.
26/3/2018 • 0
Üzleti út fapadon és fapados központ - 2018-03-2309 óra
Ács is in the air rovatunk ma duplán jelentkezik. Az első körben Horváth Balázs (Weco-Travel) arról mesél, hogy a fapados légitársaságok megjelenése miként formálta át az üzleti utakat? Utaznak-e egyátalán fapados járatokkal üzletemberek? Hova? Melyik társasággal? Mennyit költenek? Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Budapest tartja magát egyelőre. Kis elemzés a Graphisoft Parkról ugyancsak belefér. Aztán rovatában már a rovatgazda jelentkezik. Ács kolléga arról szakért, hogy hol épülhet ki a régió fapados központja? Bécs? Budapest? Pozsony?
23/3/2018 • 0
Kvantumszámítógép, frissítés és Trump - 2018-03-2308 óra
Kvantumszámítógép. Akkora előrelépés lesz, mint a számítógép az abakuszhoz képest. De mi is ez? Mikor jön? Mire lesz jó? Farkas Bálint (Microsoft) bővíti ismereteinket. Mi meg csak ámulunk. Frissítés futás közben? Már a régi görögök is.. De tényleg! Hogy miért kellett nekik és miért kell nekünk is frissítenünk, azt Csanaky Lilla táplálkozási szakértő elmagyarázza Rekortán futó rovatunkban. Trump. Trump. Trump. Mi másról szólhatna Márvány Zsolt Makrogazdasági Visszapillantása, mint az amerikai elnök döntéseiről? Na meg persze a remek magyar adatokról.
23/3/2018 • 0
Attenborough gazda, Spotify IPO, önvezető autó és devizapiac - 2018-03-2306 óra
A lengyel-magyar barátság napján és Kuroszava születésnapján optimista péntek van. Az is emeli a hangulatot, hogy a stúdióval szemben lévő fán szerelmes mókusok incselkednek. Egyből színre is lép Attenborough gazda. :) Persze azért van riasztó tőzsdei összefoglaló és gyors lapszemle is. Spotify és Dropbox. Ismerős nevek ugye? Na ezeknek a cégeknek a papírjait vezetik be az amerikai tőzsdére. De befektetői szemmel is jó cégek ezek? Cinkotai Norbert (KBC Equitas) elemez. Megesett az első önvezető autó által okozott halálos baleset. Temessük-e akkor a technológiát? Visszaveti-e e fejlődését? Boross Árpád (KPMG) nem aggódik. Devizapiac Kuti Ákossal (MKB Bank). Főképp a dollárral foglalkozik a Fed kamatpolitikája és a kereskedelmi háború kapcsán.
23/3/2018 • 0
Gourmet, tőzsdenyitás, Facebook - 2018-03-2209 óra
NOPQ rovatunkban a Gourmet Fesztiválról beszélgettünk Nemes Richárd főszervezővel - úgy tűnik, rengeteg komoly séf érkezik a nagyvilágból, többek között a 2 Michelin-csillagos bécsi Steiereck séfje. A tőzsdenyitásban Bukta Gábor elemző segített. Mi lesz veled Facebook? - ezt taglaltuk IT-rovatunkban Habók Lilla, a hwsw.hu munkatársa segítségével.
22/3/2018 • 0
Amerikai adóháború és BMW - 2018-03-2208 óra
Pénzügyek kristály tisztán rovatunkban azt vizsgálta dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója, hogy védekező vagy támadó az USA új adópolitikája? Futómű rovatunkban a BMW volt célkeresztben, Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk Münchenben járt. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője hozott híreket a Deutsche Bankról és a Facebookról.
22/3/2018 • 0
BudaCash, proptech, Telekom - 2018-03-2206 óra
Még mindig igen hideg van, bár szerencsére a nap rendesen süt. Izgalmas tőzsdei nap után vagyunk, a Fed kamatemelése alapvetően a devizapiacra volt hatással. Lesz pénz a BudaCash kártalanításra? - tettük fel a kérdést Brückner Gergelynek, az Index.hu szakírójának, aki szerint felcsillant egy halovány reménysugár. Proptech – a jövő függőlegese a digitális. Hogy ennek mi köze az ingatlanpiachoz? Dános Pál, KPMG ingatlan tanácsadásért felelős igazgatója mondta el. Aztán, milyen a Telekom árazása a Telenor eladása fényében? Tunkli Dániel, Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője mondta el.
22/3/2018 • 0
Adómustra és műanyag a vízben - 2018-03-2109 óra
Elég élénk a fantáziája a politikusoknak, ha új adónemeket kell kitalálni. Fehér Tamással (Jalsovszky Ügyvédi Iroda) összeszámoltuk, hányféleképpen sarcolnak minket? Gyors tőzsdenyitás, majd egy veretes téma: műanyag van az ásványvízben. De akkor mit igyunk? Simon Gergely (Greenpeace) nagyon elgondolkodtató dolgokat mond.
21/3/2018 • 0
Gázos ügyek és Nokia feltámadás - 2018-03-2108 óra
Gondolkoztatok azon, hogy kerül a gáz a cirkótokba? Ki bányássza, kinek adja el, ki szállítja ide és nektek ki adja el? Na és persze kik keresnek az egészen? Gázpiaci gyorstalpalót tart Kaderják Péter (Corvinus Egyetem REKK). A régi jó dolgokból nem marad semmi? Dehogynem! A Nokia. Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolt (tech2.hu) meséli el, hol tart a feltámasztott márka?
21/3/2018 • 0
Benedek, kamupártok és acélvámok - 2018-03-2106 óra
Benedek ma tuti nem hoz meleget, de legalább ma van a Költészet Világnapja és Kassák Lajos, Ayrton Senna és Lothar Mattheus születésnapja is. Gyors tőzsdei összefoglaló és lapszemle után a nagy kamupártbiznisz tárja fel előttünk Mráz Attila (TASZ). Kicsit körbenézünk, mi hír a kkv szektorban? Árthat-e Trump acélvámja a magyar acéliparnak? Fazekas Roland (Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesülete) válaszol.
21/3/2018 • 0
Szlovákok, magyarok és egy kérdés: ki jár könyvtárba? - 2018-03-2009 óra
A magyar-szlovák viszony nem mindig felhőtlen. De régen sem volt az? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész válaszol a kérdésre. Kiss Móni (Equilor) nyit ma tőzsdét. Aztán felmerül a kérdés: jár még valaki könyvtárba? Farkas Ferenc (Az én könyvtáram program) meglep minket, hiszen a felmérések szerint korai temetni ezeket a kulturális intézményeket.
20/3/2018 • 0
Orvosi kannabisz és proptech - 2018-03-2008 óra
Orvosi kannabisz. Mégegyszer leírjuk: orvosi! Mi ez? Mire jó? Legális-e Magyarországon? Csak néhány veretes kérdés, amely felmerül a témában. Vendégünk Szelestei Miklós, a Magyar Orvosi Cannabis Egyesület elnöke. A beszélgetés elég ellentétes érzelmeket vált ki hallgatóinkból. Aztán gyors témaváltás. Proptech, azaz információtechnológiai forradalom az ingatlanpiacon. Hogy pontosan mely területek formárlja át a technológia, arról beszélgetünk Langbein Valentinnel (Rustler Kft.).
20/3/2018 • 0
Boldogság, Putyin és cyberháború - 2018-03-2006 óra
A Boldogság Világnapja és Csányi Sándor üzletember születésnapja is van. A piaci összefoglaló és a lapszemle azonban ezek miatt sem maradhat el. Putyin még hat évig orosz elnök marad, mert brutális fölénnyel nyerte a választásokat. De mi vár a következő hat évben Oroszországra és a világra? Rácz András (Pázmány Katolikus Egyetem) elemzése. A nemzetközi sajtó attól tart, hogy Putyin újraválasztása miatt lendületet kap a cyberháború. Történtek is érdekes dolgok mostanság. Frész Ferenc (Cyber Services) vizsgálja, kik és miért támadják különböző országok infrastruktúráját?
20/3/2018 • 0
Precíziós gazdálkodás és okosotthonok - 2018-03-1909 óra
Mihálovits gazda rovatunkban a gazda a precíziós gazdálkodás csínját és bínját vitattta meg, beszélgető partnere Reng Zoltàn, a Hungrana Kft. vezérigazgatója volt. Bukta Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BÉT nyitását követően mondta el, milyen mozgások vannak a hazai piacon. Heuréka-élmény rovatunkban pedig okosotthonokról beszélgettünk Barna Ervinnel, a Nold Technologies ügyvezetőjével.
19/3/2018 • 0
Lengyelek, magyarok, piacok - 2018-03-1908 óra
Adóvilág rovatunkban Lengyelország volt a célország. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere gazdasági és adózási, dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig külpolitikai vonalon foglalta össze a tudnivalókat. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója mondta el, milyen hírek hatnak a piacra.
19/3/2018 • 0
Tél, jenkötvény, várakozások - 2018-03-1906 óra
Gyönyörű téli reggelre ébredtünk, a mínusz négy fok szuper kedvet csinált reggel! Az meg pláne, hogy a hosszú hétvége előtt Magyarország szamurájkötvényt bocsátott ki. Ennek jártunk utána Padányi Péter, az Amundi Alapkezelő kockázatkezelési igazgatója segítségével. Heti kitekintőnkben az USA infláció és hazai folyó fizetési mérleg volt a téma. Pellényi Gábor, az OTP elemzési központ elemzője segített. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a várható adatok tükrében elemezte a devizapiaci helyzetet.
19/3/2018 • 0
Napi csata és elektromos motorok - 2018-03-1409 óra
Napi csatával kezdtünk, rég volt már ilyen. De egy olyan napon, amikor az 1074-ben ezen a napon Salamon király és a Béla-fiak közötti belháború döntő ütközetéről, a mogyoródi csata zajlott, Mihálovits Andrást nem lehetett lelőni. A tőzsdenyitásban Bukta Gábor elemző (Equilor) segített. Szuperzöld rovatunkban pedig azt feszegettük, hogy hol tart az elektromos motorozás? Göbölyös Zsolt, a KTM magyarországi és romániai műszaki vezetője és a Totalcar külső szerzője osztotta meg véleményét erről.
14/3/2018 • 0
Adatvezérelt marketing és új Samsung - 2018-03-1408 óra
Mi az adatvezérelt marketing, és egyáltalán, miért van rá szükség? Schlégl Tímea az IVSZ kommunikációs igazgatója, a KÜRT akadémia képzésvezetője azért járt nálunk, hogy bővebben is megismerkedjünk ezzel a témával. Miért fontos ez a digitális gazdaságban a vállalatoknak? Mit jelent ez a vállalatok számára? Hogyan lehet ezt „kicsiben” kell elkezdeni, és apró lépésekkel haladni? És hogyan változik a marketing szakemberek szemléletmódja? Erről beszélgettünk. Március 16-án hivatalosan is megjelenik a Samsung S9/S9+. Kunos Balázs a Samsung üzletág igazgatója mondta el, mire számíthatunk.
14/3/2018 • 0
Jókedv, tabuk, kkv-k - 2018-03-1406 óra
Még tavaszias reggelre ébredtünk, de a hideg ígéretét kaptuk a hírekben is. Mindegy: ma még jó idő lesz. A jókedvre is volt vagy 1300 milliárd okunk… Tabu pénzügyeket is elővettünk, amelyekről nem beszélünk a gyerekekkel. Horváth-Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója segített ebben. KKV rovatunkban pedig a kicsiknek és közepeseknek vagy éppen róluk szóló híreket ismertettünk.
14/3/2018 • 0
Múlt kombó és valódi énekes madarak - 2018-03-1309 óra
Mesél a múlt rovatunkban szakmai úton kaptuk el Katona Csabát, aki éppen Békés megyében járva a genius loci nevében helyi érdekességet választott témának. Sőt, még egy történész kollégát is beemelt a műsorszövetbe. Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője beszélt a tőzsde nyitása után kialakult helyzetről, Kultmogul rovatunkban pedig Chopint fütyülő madarakról beszélgettünk Borbély Zsuzsával, a Fidelio vizuál és k önyv rovatvezetőjével.
13/3/2018 • 0
Startupok, mentorok, tapasztalatok - 2018-03-1308 óra
A héten kihirdetik, hogy ki került be a Design Terminál mentorprogramjának tavaszi szemeszterébe. Ács Zoltán, a Design Terminál, szakmai vezetője - mentorprogram vezetője volt vendégünk a stúdióban. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a scouting időszaknak milyenek voltak a tapasztalatai, sőt, még arra is volt idő, hogy elmondja: a név ellenére a cég nem csak a designnal foglalkozik.
13/3/2018 • 0
Egészségügy és bringás felvonulás - 2018-03-1306 óra
Tüntetést szervez a FESZ, a Független Egészségügyi Szakszervezet – hangsúlyozzák, hogy nem politikai akcióról van szó, de ez a kormány még választások előtt tehetne valamit. Melyek az akut megoldásra váró problémák, tettük fel a kérdést - Dr. Soós Adrianna, a FESZ elnöke válaszolt. Nagyobb és hosszabb bringás felvonulást tervez a Magyar Kerékpárosklub. Halász Áron, a klub szóvivője mondta el a részleteket.
13/3/2018 • 0
Vadászetika, felfüggesztés és virtuális valóság - 2018-03-1209 óra
Egy notabilitás vadászatával van tele a sajtó. Mi értelme a vadászatnak? Kell-e helikopter? Hogy illik bánni az elejtett vaddal? Mihálovits gazda vadászetikai továbbképzést tart. kezdőknek. Jó hangulatban indul a hét a tőzsdén - jelenti Bukta Gábor (Equilor). Felfüggesztették az Appeninn kereskedését. Virtuális valóság. Játék ez vagy nagyon komoly dolog? Mire jó? Merre fejlődik? Heuréka Élmény rovatunkban Heim Gábor (VR Reel Media) a kérdések kereszttüzében.
12/3/2018 • 0
Horvátország és nemzetközi részvénymustra - 2018-03-1208 óra
Horvátország. Elég sok hazánkfia járt már arra. De vajon tudunk bármit is az ország gazdaságáról? Adórendszeréről? Kül- és belpolitikájáról? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő betöltik az információs hiányt. A Deutsche Bank Assett Management kibocsátási árát nyilvánosságra hozták, legrosszabb esetben 1,2 milliárd eurót hozhat a konyhára. Egy biztos: egy japán biztosító komolyan érdeklődnek. Az E.On átvenné az RWE zöldenergia cégét. cserébe az RWE megkap pár dolgot, például az E.On néhány részletét.
12/3/2018 • 0
Horizont, amerikai infláció és mexikói peso - 2018-03-1206 óra
Kissé álmoskásan indul a hét. Abszolút alkalmazkodunk a kinti szomorú, esős időhöz. Pedig van egy csomó születésnaposunk: Moldova György, Liza Minelli, Fenyő Miklós is ünnepel. Visszapillantunk a piacok pénteki napjára és belepillantunk a lapokba. Aztán. Ellentmondásos hírek jelentek meg a Horizont magánnyugdíjpénztárról. Pataki Tamásné elnök azonban megnyugtatja a tagokat. Amerikai inflációs adat lesz kedden, ami a kamatemelések ütemére hathat - mondja Dunai Gábor (OTP Bank) a Heti Makrogazdasági kitekintőnkben. Érdekes lehet az amerikai lakáspiaci adatsor is. A devizapiacon a kereskedelmi háború szele hatott - jelenti Pleschinger Gyula (MKB Bank). Szerencsére jelentős kilengéseket nem okozott. A hét legjobb teljesítménye a mexikói pesoé volt, mert ők felmentést kaptak az importvámok alól.
12/3/2018 • 0
Dublin, tőzsdenyitás, hétvége - 2018-03-0909 óra
Hol van Ács Gábor? Merre jár? Erre a kérdésre is fény derült Ács is in the Air fapados rovatunkban. Annyi bizonyos, hogy olcsón és sokat utazott össze megint. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán, az Equilor elemzője volt segítségünkre, majd - ahogy a kedves hallgatók is megjegyezték sms-ben - rápihentünk a hétvégére. Sajnos, csak későn jutott eszünkbe, hogy délután is jövünk az Uzsonnakamattal…
9/3/2018 • 0
MNB, tavaszi futás, optimizmus - 2018-03-0908 óra
Hatályba lépett az MNB ajánlása a lakossági banki termékértékesítők javadalmazási politikájáról, amelynek alkalmazását 2019. januártól várja el az érintett piaci szereplőktől a jegybank. Valóban nem a jutalék vezérli őket és az ügyfélnek legjobb terméket adják el 2019-től? - tettük fel a kérdést, Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője válaszolt. Vége a télnek, kezdjünk futni. Tanácsok kezdőknek, újrakezdőknek és télre leállóknak: Monspart Sarolta, tájfutó világbajnok adott tippeket. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője pedig a hetet zárta visszatekintésével.
9/3/2018 • 0
Revolut, Bitcoin, Hong Kong - 2018-03-0906 óra
Optimista pénteken szép napsütés, itt a tavasz, mi lehet ennél szebb? Hát az, hogy a piacok is zöldben mindenhol. Vagy, hogy Magyarországot is célozza a fintech Revolut, amely már nyereségesen működik. Erről Huszák Dániel, a portfolio.hu elemzője beszélt. Végre szabályozza a bitcoint Amerika és Európa, tudtuk meg dr. Kardos Krisztinától, a KPMG Legal Tóásó jogi iroda ügyvezetőjétől. Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője pedig az EKB-döntés, Trump adó- és vámháborúja kapcsán beszélt a devizapiacról, és kiemelte a Hong-Kong-i dollárt.
9/3/2018 • 0
Rovarevés és Intel-botrány - 2018-03-0809 óra
NOPQ rovatunkban a rovarevésről, azon túl pedig az entomofágiáról volt szó, erről faggattuk Pintér Richárdot, a Szent István Egyetem élelmiszermérnök doktorandusz/phd hallgatóját. A tőzsdenyitásban Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője segített, aki többek köz ött az inflációs adatról is beszélt. IT-rpovatunkban pedig annak jártunk utána, hogy az Intel biztonsági botránya üzleti és felhasználói oldalról mit jelent. Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese fogalmazta meg aggályait.
8/3/2018 • 0
Mercedes, Fiat, kínaiak - 2018-03-0808 óra
A kínaiak már a spájzban vannak - illetve a Mercedesben, de nem csak ott, hanem a Fiat-Chryslerben is. És milyen az Év autója? Ezt is megkérdeztük Várkonyi Gábor, autós szakértőnktől. Nemzetközi részvénymustránkban pedig Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője mesélt a Bayerről, a Volkswagenről, és a Deutsche Bankról.
8/3/2018 • 0
Nőnap, exodus és Konzumálás - 2018-03-0806 óra
Nemzetközi nőnapon semmiképpen nem hagyhattuk ki a témát: vajon hogyan tudná a nőket ténylegesen megbecsülni a munkáltató? Varró Szilvia, az Aeffect Communications & Consulting vezetője mondta el. Tényleg egyre kijjebb és egyre kisebb lakásokba költözünk? - tettük fel a kérdést, Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője válaszolt. Mészáros-részvények és azokon túl - Hazai piac rovatunkban Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója beszélt a BÉT sztár kispapírjairól.
8/3/2018 • 0
Közösségi iroda és a Föld Órája - 2018-03-0709 óra
Közösségi iroda. Az meg mi? Honnan jött az ötlet? Hogy lehet ott dolgozni? Miért van már bölcsi is ilyen helyen? Klementz Kata (Loffice) ismertet meg bennünket a kezdeményezéssel. Bukta Gábor (Equilor) nyit tőzsdét. Trump kereskedelmi háborúja még mindig hat a piacokon, esik a BUX is. Idén is lesz Föld Órája. De miről van itt szó? Van-e értelme ennek? Mit tehet egy átlagember? Szuperzöld rovatunkban Antal Alexa (WWF Magyarország) avat be a részletekbe.
7/3/2018 • 0
Kereskedelmi háború, Kuvik és Mobilózis - 2018-03-0708 óra
Donald Trump kereskedelmi háborút hirdetett az amerikai acélipar védelmére. Ez jó vagy rossz ötlet? Jogos felvetés a protekcionizmus? A szabadkereskedelemnek nincsenek hátulütői? Lesznek még hasonló lépések? Kasnyik Mártonnal (g7.hu) filozofálgatunk. Kicsi, piros, lyukas háromszög. Évtizedek óta változatlanok az eszközök a magyar alapszintű oktatásban. A Kuvik ezt reformálja meg. Sikeres startupok rovatunkban Török Judit alapítóval beszélgettünk az ötletről és a mögötte lévő vállalkozásról. A Mobile World Congress idén is számos újdonsággal rukkolt elő. Böröck Szabolcs (Bravophone Kft.) sorra veszi, mi minden gyűrűzhet be Magyarországra? 5G, security és IoT a terítéken.
7/3/2018 • 0
Morgás, aranytartalék, kkv és távhő - 2018-03-0706 óra
Bár ma 85 éves a Monopoly társasjáték és 72 éves Koncz Zsuzsa, de morgós szerda van. Így Mihálovits kolléga kutyaproblémájával és Ács kolléga rendetlenkedő gyerekutasaival indul a reggel. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle persze azért ma is van. Hazatért a magyar aranytartalék. 3 tonna. Örüljünk? Sok ez vagy kevés? Madár István (portfolio.hu) elmagyarázza. KKV rovatunkban hírcsokrot nyújtunk át. Távhő. Drága és korszerűtlen fűtési mód a panelben. Csakhogy ez már nem igaz! Herpai Attila (Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.) árnyalja a képet.
7/3/2018 • 0
Komjádi, Nyomda és Oscar-díj - 2018-03-0609 óra
Komjádi Béla. Mindenki tudja, hogy egy uszoda viseli a nevét. De ezen felül tudunk-e róla bármit is? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba betölti a hiátust. Optimista a hangulat az európai tőzsdéken - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Gyorsjelentett a Nyomda. Elszaladtak a költségek, de lesz osztalék: 79 forint! Oscar díj után... Mi dönt arról, hogy ki kapja a díjat a külföldi filmek közül? Csákvári Géza filmkritikus árul el kulisszatitkokat ezügyben.
6/3/2018 • 0
Lakáspiac és robotok személyiséggel - 2018-03-0608 óra
Miért vásárolunk és nem bérelünk lakást? Mi határozza meg a fővárosból való kiáramlás irányát és sebességét? Milyen szerepe van az államnak a lakáspiacon? Horváth Áron (Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont) a kérdések kereszttüzében. Robotokba programozná emberek személyiségét egy Google szabadalom. De jó ez nekünk? Piros Pirula rovatunkban Szalontai Zoltán (IFUA Horváth&Partners) válaszol.
6/3/2018 • 0
Hitelkártya és lakáspiac - 2018-03-0606 óra
Az őz és a szarvas közti különbségek taglalásával kezdjük hallgatói felvetésre. Pedig Shaquille O'Neal, Tyereskova és Dave Gilmour szülinapja is van. Tőzsdei összefoglaló után lapszemle. Utóbbit egyetlen téma uralja: ki utazik ma utazási irodával? Hitelkártya. A versenyhivatal vizsgálta, az OTP jól kommunikálta-e, hogy mikor és mi után kell kamatot fizetni a hitelkártya használata után? Homa Péter (bankkártya.hu) vonja le a tanulságokat. A hallgatók nagyvonalú és szőrszálhasogató bankokról ejtenek szót a téma kapcsán. Lakáspiac. Van-e fordulat? Túlfűtöttség? Horváth Áron (Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont) a stúdióban válaszol.
6/3/2018 • 0
Méz, BÉT, Smart-konferencia - 2018-03-0509 óra
Ugyan a gazda nem volt jelen, Mihálovits gazda rovatot azért tartottunk. Ebben pedig a magyar mézpiaci helyzet viszontagságait taglaltuk az új uniós jelentés tükrében. Tornyossy Csaba, méhész segített. Kovács Bálint, az Equilor elemzője mondta el, hogy szép forgalomban indult a kereskedés a BÉT-en, Heuréka-élmény rovatunkban pedig a 9. Smart konferencia programjáról beszélgettünk Dobó Mátyással, az Endless Consulting ügyvezetőjével, a SMART konferencia szervezőjével.
5/3/2018 • 0
Szerbia, Mercedes és kínaiak - 2018-03-0508 óra
Adóvilág rovatunkban Szerbiába látogattunk el. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere az ország adózását és gazdaságát, dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig a szerb politikai helyzetet elemezte. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt.vezető üzletkötője számolt be a Geely-tulajdonos komoly, 10 százalékos részesedés szerzéséről a Mercedes konszernben.
5/3/2018 • 0
Hideg, Oscar és vámháború - 2018-03-0506 óra
Erős zimankóra, de szép napsütésre ébredtünk, a hét nem indult rosszul, annak ellenére, hogy nem sikerült újabb Oscart behúznia Magyarországnak - erről Dudás Viktor filmszakértővel beszélgettünk. Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központ vezetője a várható makroadatokról és azok hatásairól beszélt, Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig az USA és az EU között erősödő vámháborús állapot és az olasz választások devizapiaci hatásait elemezte.
5/3/2018 • 0
Fapadon Sevillába és óvodai jelek reloaded - 2018-03-0209 óra
Ha péntek, akkor fapados rovat. Ács kolléga Sevillába utazott, természetesen Bergamon keresztül. Útja tanulságait összegzi. Szó esik csomagkezelésről és szálláskereséséről. Aztán Kovács Bálint (Equilor) stagnáló BUX-ról és erős forgalomról ad hírt. Bár az OTP gyorsjelentett, mégis a Mol hasít. Aztán kénytelen vagyunk még két körben foglalkozni az óvodai jelek személyiségre gyakorolt hatásával. Ma ez a mi keresztünk na...
2/3/2018 • 0
Reklámtorta, zöld futóverseny és makrogazdaság - 2018-03-0208 óra
Nagyot nőtt tavaly a reklámtorta. Eddig ez jó hír. Csakhogy megint a számok mögé nézünk Hivatal Péterrel (Magyar Reklámszövetség). Minek köszönhető a növekedés? Mitől húznak a nyomtatott sajtó hirdetések? Mi a helyzet az óriásplakátokkal? Google? Facebook? Csupa meghökkentő válasz. A futóversenyek jó ügyet szolgálnak, de néha terhelik a környezetet. Fel lehet-e oldani ezt az ellentmondást? Rekortán futó rovatunkban Walter Ulrik (Green 6.5 Futóverseny) úgy látja, kis odafigyeléssel igen! Márvány Optimista Zsolt (CIB Bank) is back! Derűje töretlen! Pedig Trump kereskedelmi háborút hirdetett. De Európa optimista, a magyar beruházások meg dübörögnek!
2/3/2018 • 0
Ovis jelek, bedőlt hitelek, cégfelvásárlások és dollár - 2018-03-0206 óra
Igazi tavaszi időben, havazásban és mínusz 6 fokban de optimista pénteken jelentkezünk. Gorbacsov munkásságáról és Bon Jovi női szívekben betöltött szerepéről elmélkedünk nyitásként. Aztán eszünkbe jut, hogy kinek mi volt a jele az óvodában? Merthogy az elvileg tükrözi a személyiségünket. Kommentcunami indul a gondolat nyomán. Alig marad idő a tőzsdei összefoglalóra és a lapszemlére. A nem teljesítő banki hitelek számban és értékben lecsökkentek. Hurrá! Csakhogy ha a számok mögé nézünk... Palkó István (portfolio.hu) nem mond vidám dolgokat. Dübörög a gazdaság, egyre több a cégfelvásárlás. Adatgazda rovatunkban Simonyi Tamás (KPMG) beszél erről a ritkán emlegetett szektorról. Trump kereskedelmi háborút hirdet, de ettől megijedt-e a dollár? A kérdésre Debreczeni Csaba (MKB Bank) válaszol devizapiaci rovatunkban.
2/3/2018 • 0
Gőzgombóc, tőzsdenyitás, kriptodeviza zsiványságok - 2018-03-0109 óra
Kántor Ede és egy gőzgombóc kalandjai a hüttében. NOPQ gasztró rovatunkban egy gyors körképet adunk arról, hogy mit lehet enni, mennyiért az osztrák alpok melegedőiben. Tőzsdenyitás Kiss Mónival, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével. Kriptodevizák és IT-biztonság. Erről beszélgettünk Frész Ferenccel, a Cyber Services Zrt. tulajdonos vezérigazgatójával.
1/3/2018 • 0
Tényleges tulajdonosok, kínai milliárdos a Daimlerben - 2018-03-0108 óra
A transzparencia zászlaja alatt minden Európai Uniós tagállamban implementálni kellett azt az irányelvet, amely a cégek tényleges tulajdonosainak kötelező nyilvántartására vonatkozik. Magyarország ezt a szabályt egyelőre még nem léptette életbe, de hamarosan eleget tenni ennek a kötelezettségnek. Egyúttal újraszabályozták a tényleges tulajdonos fogalmát is. Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértővel, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a témáról. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője volt a soros a "Nemzetközi Részvénymustra" rovatunkban. Daimlerről, Bayerről és Monsantóról.
1/3/2018 • 0
Hideg tavasz, készházak, OTP - 2018-03-0106 óra
Beköszöntött a meteorológiai tavasz az év leghidegebb éjszakájával. Tegnap estek a tőzsdék. Elmondtuk volna, hogy miért, de erre nem derült fény. Szemléztük az online sajtót, majd felhívtuk Sándorfi Balázst, a bankmonitor.hu ügyvezetőjét. Arról kérdeztük, hogy mennyiben lesz könnyebb igénybe venni a CSOK-ot március 15-től, illetve miben változik a konstrukció. Ingatlan rovatunkban a készházakról beszélgettünk Kárpáti Józseffel, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének könnyűszerkezet-építő tagozatának elnökével. "Keresd a hazait!" tőzsdei rovatunkban Le Phuong Hai Thanh, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője osztotta meg velünk várakozását a holnap megjelenő OTP gyorsjelentését illetően.
1/3/2018 • 0
Hackathon és madáretetés - 2018-02-2809 óra
Hackathon. Mi ez? Falvai Györgyi (MOME Global) szervező magyarázza el a kezdeményezés lényegét. Mi meg ámulunk, hogy digitális eszközökkel hogyan lehet népszerűsíteni a kétkezi munkát. Jön a digitális kőműves? Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. A Morgan Stanley felminősítette az OTP-t! Itt az igazi tél, hóval, faggyal. Nem késő elkezdeni etetni a madarakat? Szuperzöld rovatunkban Orbán Zoltán (Madártani Egyesület) ad hasznos tanácsokat.
28/2/2018 • 0
Termőföld és csúcsmobilok - 2018-02-2808 óra
Földet ugyan csak gazdálkodók vehetnek, de sokakat érdekelhet, mert remek befektetés. Ára folyamatosan emelkedik és földbérleti díjat is kaphatunk érte. De hogy állapítják meg egy föld értékét? Mennyire van piaca? Hogyan alakul az ára? Mennyi az átlagos bérleti díj? Sáhó Ákost (Agrotax Kft.) faggatjuk. Megemlékezünk a régi jó magyar gyerekfilmekről Bagaméri aka. Alfonzó születésnapja alkalmából. Mi hír a világ távközlési iparának egyik legnagyobb seregszemléjén, a Mobile World Congressen? Tamás Zsolt (tech2.hu) a fényképezők újabb evolúciós ugrására és a mesterséges intelligencia elharapózására hívja fel a figyelmet.
28/2/2018 • 0
Hó, dízelstop, kkv és sárgacsekk - 2018-02-2806 óra
Csodálatos, havas reggelre ébredtünk. Ez el is viszi a gondolatainkat. Nem visszük túlzásba a név- és születésnaposok ünneplését. Az évfordulók közül is csak a Postabank botrány kitörésére emlékezünk. Tőzsdei összefoglaló, aztán Várkonyi Gábor autós szakértőnket tárcsázzuk, hogy megvilágítsa: milyen hatása lehet annak, ha a németek kitiltják a dízelautókat a városaikból? Átnézzük a lapok híreit, aztán KKV rovatunkban fény derül, hogy sok mindenre pályáznak a kkv-k, de digitalizálódni nem nagyon akarnak. Hacsak nem önerőből. Az ügyfelek 67 százaléka sárga csekkel fizet. Miért? Garamszegi Tamás (Díjnet Zrt.) válaszol és hoz azért jó híreket is.
28/2/2018 • 0
Mátyás király, tőzsdenyitás, Sziklakórház Múzeum - 2018-02-2709 óra
Mátyás az igazságos! ...vagy mégsem? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész segítségével helyretesszük az évszázados hiedelmeket. Tőzsdét nyitunk Kiss Móni vezető elemzővel (Equilor Bef. Zrt.). Magyar atombunker lehet az Év Európai Múzeuma. Két magyarországi múzeum, a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum is bekerült Az év európai múzeuma 2018 díj 40 jelöltje közé. Polácska Fruzsinával, a Sziklakórház Atombunker Múzeum marketingmenedzserével beszélgettünk a győzelmi esélyekről.
27/2/2018 • 0
Magánegészségügy, startupok, netes oktatás - 2018-02-2708 óra
Hol tart a magánegészségügy? Hogy kapcsolódik össze az állami és a magánegészségügyi rendszer? Milyenek az árak? Hogyan lehet ezeket az árakat csökkenteni (pl egészségbiztosítás)? Jászkuti Bertalanra, a Heal Partners Kft. ügyvezetőjére záporoztak kérdéseink. Mentorálni 100 startupot, ezeret. Hodicska Gergely „Felhő”, az IBM Budapest Lab vezető fejlesztője számol be a Design Terminál mentor programjában szerzett tapasztalatairól. Tanulj ingyen a neten! Lovas Zsuzsa, az IVSZ program menedzsere elmondja hogyan.
27/2/2018 • 0
Richter, Facebook, Csányi és a FIFA - 2018-02-2706 óra
A tőzsdei összefoglalóban elmondtuk, mire érdemes figyelni a Richter 42 milliárd forintos értékvesztésével kapcsolatban. Aztán: mit tesztel nálunk a Facebook? Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója elmondja. Csányi Sándor a FIFA alelnöke – jók vagyunk sportdiplomáciában? Kálnoki Kis Attilát, a 24.hu sportrovatának vezetőjét kérdeztük.
27/2/2018 • 0
KAP és a cobotok - 2018-02-2609 óra
Biztosan más lesz az EU Közös Agrárpolitikája (KAP). Tán kevesebb lesz a támogatás, tán nyitottabb lesz a piac az EU-n kívüli országok agrártermelői számára. Mi sül ki ebből? Mihálovits gazda Reng Zoltánnal (Hungrana Kft.) beszélget. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Nem hat a pesti tőzsdére a hétvégi amerikai rally. Esnek a Mészáros papírok. Cobot. Avagy az emberrel együttműködésre képes robot. Ez hogy működik? Milyen előnyei vannak? Hogyan fejlesztik? Mennyi van belőlük? Heuréka élmény rovatunkban Paniti Imre (MTA SZTAKI) villantja fel előttünk a jövőt.
26/2/2018 • 0
Románia és nemzetközi részvénysztorik - 2018-02-2608 óra
Románia. Mit lehet tudni a gazdaságukról, az adórendszerükről és a politikai helyzetükről? Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő mindent elárul. A Deutsche Bank eladná vagyonkezelési üzletágát, a családi ezüstöt. Első körben intézményi befektetők startolhatnak rá a 25 százalékra. A ProSiebenSat1 e-commerce részlege amerikai kézben. A kínaiak meg a Mercedesben vannak. Csupa érdekes hír a Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) előadásában.
26/2/2018 • 0
Taxis tarifák és Fed elnök meghallgatás - 2018-02-2606 óra
Hideg van. Mínusz 10 fokot mérünk. Hőmérőspottingot hirdetünk hát. Ünnepeljük a szabadon lebegő forintot, Levi Strausst és Johnny Casht! Aztán kiderül, hogy mínuszokkal készült a mínuszokra múlt héten a magyar tőzsde. Átolvassuk a lapokat, majd meglepődünk, hogy miért emelnének tíz százaléknál jóval többet a taxisok? Metál Zoltán (Országos Taxis Szövetség) elmagyarázza. Olasz választások, az új Fed elnök meghallgatása, eurózónás infláció és magyar kamatdöntés. Eppich Győző (OTP Bank) szemezget a hét várható makrogazdasági eseményei közül. Jerome Powell meghallgatása tovább stabilizálhatja a dollárt. De mi van, ha agresszívabb kamatemelési sorozatba kezd? Pleschinger Gyula (MKB Bank) elemez. Olasz választások és a menedzselt brexit devizapiaci hatásai is terítékre kerülnek.
26/2/2018 • 0
Top5 fapados úticél és fapados karám - 2018-02-2309 óra
Ács is in the air. Bár hallgatói kérdések, számonkérések megválaszolásával kezdünk, de végül Ács kolléga végre elárulja, melyik a top5 kedvenc fapados úticélja. Kovács Bálint (Equilor) enervált tőzsdenyitásról ad hírt. Egymilliós forgalom a Telekomban? Hogy mi??? A fapadospápa visszatér. A budapesti fapados karámról és a Ryanair csomagos szívatásáról mesél.
23/2/2018 • 0
Ikea, borvidéki futások és menedzserindexek - 2018-02-2308 óra
IKEA. Hogy ment az üzlet tavaly? Nyitnak-e új áruházat? Milyen lesz az online áruház? Van-e munkaerőhiány? Hogyan digitalizálódnak? És persze a húsgolyó...Minden a svéd áruházról Varga Nagy Eszterrel, az IKEA PR vezetőjével. Rekortán futó rovatunkban a szekszárdi borvidéken szervezett futóversenyekről mesél Márkus István Öcsi ultrafutó. Heti makrogazdasági visszapillantásunkat Págyi Gergely (CIB Bank) végzi. Jó menedszerindexek az USA-ban és az EU-ban is, valamint vegyes teljesítményű magyar blue chipek.
23/2/2018 • 0
Korrupció, robotjogász, forint - 2018-02-2306 óra
Optimista pénteken Mátyás király, Jiri Menzel és Kálmán Olga születésnapját ünnepeljük. Rápillantunk a tegnapi tőzsdei eseményekre, meg átolvassuk az újságokat. Korrupció. Nem állunk jól. Martin József Péter (Transparency International) vázolja a helyzetet. Jön a mesterséges intelligenciával működő robotbíró? Nem is annyira utópia. Adatgazda rovatunkban Tóásó Bálint (KPMG Legal Tóásó Jogi Iroda) mesél a jogász szakma digitalizációjáról. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) a legnépszerűbb devizapár és a forint árfolyam alakulását vizslatja.
23/2/2018 • 0
Gulyásos pite és Facebook átverések - 2018-02-2209 óra
Hungarian goulash ízesítésű VEGÁN pitét lelet a ködös Albionban egy hallgatónk. Tesztelte. Mi tapasztalatait közreadjuk NOPQ rovatunkban. Érdektelenséget tapasztalt a gyorsjelentését közreadó Magyar Telekom piacán - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Mi az indián neved? Hogy néznél ki hollywoodi sztárként? Ki ne találkozott volna ilyen vicces kis játékokkal a Facebookon? A baj az, hogy nem ártatlan játékról van szó, hanem adatvadászatról! Bátky Zoltán (PC World online) alaposan ránk ijeszt, de szerencsére megoldást is kínál.
22/2/2018 • 0
Luxusautók, Tesla és Deutsche Telekom - 2018-02-2208 óra
A Tesla több autót adott el a luxuskategóriában, mint a BMW vagy a Mercedes. Na ehhez mit szól Várkonyi Gábor? Ezzel kezdődik Futómű rovatunk. De vajon miért nehéz betörni ebbe a kategóriába? Hiszen olyan neves gyártóknak, mint Cadillac, beletört a bicskájuk. Felmerül, mennyire jó üzlet autót gyártani és megvitatjuk azt is, hogy az amerikaiak hogy állnak az önvezető autókhoz? A Deutsche Telekom is gyorsjelentést tett közzé, méghozzá milyen szépet! A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) néz a számok mögé. A Deutsche Bank kemény brexitre számít, a Henkel pedig növelte az osztalékát.
22/2/2018 • 0
Elektronikus jegy, építési telek és Telekom gyorsjelentés - 2018-02-2206 óra
Ünnepeljük a Gerzsonok névnapját és a GPS rendszer születésnapját. Persze van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Aztán kiderül, hogy tovább késik a fővárosi tömegközlekedés elektronikus jegyrendszerének bevezetése. Hogy miért? Kelemen Tamás (Közlekedő Tömeg) megfejti. A magyarok zöme kertes családi házban szeretne lakni. Csakhogy a fővárosban borsos áron lehet építési telekhez jutni. Mi hát a megoldás? Balogh László (ingatlan.com) felvillant egy lehetőséget. Itt a Magyar Telekom gyorsjelentése. Lesz osztalék. Ezen felül Tunkli Dániel (Concorde Értékpapír) mindent elmond, amit a cégről tudni lehet.
22/2/2018 • 0
Idegenvezetők, tőzsde, bogarak - 2018-02-2109 óra
Az idegenvezetők nemzetközi napján kérdeztük Ceasar Évá, a Magyarországi idegenvezetők Szövetségének elnökét, hogy mennyire népszerű még a szakma, hányan vannak, mennyit keresnek? Tőzsdét nyitottunk, majd bogaraskodtunk kicsit. Szuperzöld rovatunkban az I. Rovaripari Konferencia főszervezőjét, Gál Jánost, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán műk ödő Deák Tibor Szakkolégium elnökét tárcsáztuk.
21/2/2018 • 0
Elektronikus fizetés - 2018-02-2108 óra
A mobilkereskedelmi forgalom éves szinten várhatóan 42%-kal fog bővülni1 az elkövetkező években. Az új technológiák miatt jelentősen átalakulnak a fogyasztók vásárlási szokásai és bővül a készpénzmentes fizetési csatornák száma. Hol tart az elektronikus fizetés Magyarországon? Mikor jön az azonnali átutalás? Mit kezdenek a bankok a blockchain technológiával? Veres Mihállyal, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének (EFISZ) elnökével beszélgettünk.
21/2/2018 • 0
Háziasszonyok a tőzsdén, kkv, készpénz - 2018-02-2106 óra
Ma Schmidt Andi morog egyet. Tőzsdézünk, lapszemlézünk. Az elmúlt években nem túl szerencsés kézzel nyúlt a hazai lakosság a magyar részvényekhez, de most végre a magyar „háziasszonyok” is kerestek a tőzsdei ralin. Nagy Viktorral, a portfolio.hu vezető elemzőjével beszélgettünk. Kkv-ztunk, majd készpénzhasználati dilemmáink támadtak. Pataki Tibor, az MNB Készpénzlogisztikai Igazgatóságának vezetője válaszolt kínzó kérdéseinkre.
21/2/2018 • 0
Légköri flatulencia és állatorvosi informatika - 2018-02-1909 óra
Elképesztő hírek érkeznek a nagyvilágból, például olyanok, hogy mi történik, ha komoly flatulenciákba keveredik egy repülőgép. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor elemzője volt segítségünkre, majd a stúdióban vendégünk volt Pajor Gábor, állatorvos és informatikus, aki mezőgazdasági mélyelemzésekkel foglalkozik. A mezőgazdaság radikális változás előtt áll, megnéztük ebben hogyan segít a Smart Digital Farming.
19/2/2018 • 0
Szlovákia, autógyártók, Siemens - 2018-02-1908 óra
Adóvilág rovatunkkal szűkebb pátriánkba, Közép-Európába érkeztünk. Szlovákia gazdaságáról, adózásáról Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt, majd dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő, a rovat állandó szakértője számolt be északi szomszédunk politikájáról. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője volt segítségünkre, a Mercedes, Fiat és Siemens híreit szemlézte.
19/2/2018 • 0
E-autók, makroadatok, devizák - 2018-02-1906 óra
Zsuzsanna nap biztosan van, és elvileg Nemzetközi Férfinap is, de sajnos ebben még a férfiak sem értenek egyet, így aztán csak röhöghetünk magunkon. Tényleg óriási e-autó boom jön? Vagy a kormányzat várakozásai nagyon tévesek? Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője oszlatta el a tévedéseket. Pellényi Gábor, az OTP elemzési központ elemzője pedig elmondta, mire számíthatunk a héten. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője ezt követően adott támpontokat a devizapiaci kereskedéshez.
19/2/2018 • 0
Azori-szigetek, tőzsdenyitás, Latyakfutás - 2018-02-1609 óra
Ács kolléga az Azori-szigetekről jelentkezett, mindenki utálta érte. Kovács Bálint, az Equilor elemzője igazított el minket a tőzsdenyitás utáni kereskedés izgalmaiban. Rekortán futó rovatunk kicsit hátrébb csúszott, de annál izgalmasabb lett. Bajzát Lászlót hívtuk fel, a XIV. Latyakfutás szervezőjét.
16/2/2018 • 0
Még GDPR, infláció, GDP - 2018-02-1608 óra
Idén május 25-től földindulásszerű változások lesznek a digitálisan kezelt adatok területén, GDPR a felfordulás okozójának a neve. Ez minden, az online térben érintett cégnek plusz munkát, változtatási kényszert fog jelenteni. A GDPR jogi háterréről, tennivalókról Dr. Holló Dórával, a Holló & Társai Ügyvédi Iroda ügyvédjével beszélgettünk. Págyi Gergellyel, a CIB Bank szenior portfolió menedzserével átnéztük a hét fontosabb makró híreit.
16/2/2018 • 0
Hitelminősítés, GDPR, ikerdeficit - 2018-02-1606 óra
A Standard & Poor's ma megkezdi a felülvizsgálati sorozatot a nagy hitelminősítők közül. Nagy a várakozás a felminősítést illetően, pedig előfordulhat, hogy nem mondanak semmit. Hornyák Józseffel, a Portfolio.hu elemzőjével néztük át az esélyeinket egy jobb osztályzatra. Adatgazda rovatunkban arról beszélgettünk Kórász Tamással, KPGM tanácsadó partnerével, hogy a cégek a GDRP felkészülésük eredményeként a nyűg és adminisztrációs macera mellett komoly megtérüléssel is számolhatnak. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője devizapiaci rovatunkban kitűnően összefoglalta, hogy miért gyengül a dollár, holott erősödhetne is, hiszen van némi izgalom az infláció és ezzel együtt a kamatok várható emelkedése miatt. Az ikerdeficit réme viszont most fenyegetőbbnek tűnik a befektetők számára.
16/2/2018 • 0
Bocuse d’Or és Geoblokkolás - 2018-02-1509 óra
Pohner Ádám, a Kistücsök étterem séfhelyettese nyerte a Bocuse d’Or hazai döntőjét, ő képviselheti hazánkat júniusban, Torinóban. A verseny kiélezett volt, Pohner Ádám gasztro rovatunkban elmondta, hogy a sok munkát most majd újra sok munka és felkészülés követi. Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője számolt be a BÉT nyitása utáni helyzetről, külön kiemelve a Richterrel kapcsolatos információkat. Geoblokkolás, területi tartalomkorlátozás, Digital Single Market – a témákat Habók Lilla, a hwsw.hu munkatársa járta körül IT-rovatunkban.
15/2/2018 • 0
Ukránok, részvények, autómobilok - 2018-02-1508 óra
Izgalmas témával készült dr. Magyar Csaba, Pénzügyek kristály tisztán rovatunk álland szakértője: Magyarország az ukrán slágerlisták élén: rövid időre ugyanis feketelistára kerültünk Ukrajnában, mint offshore helyszín. Azóta már állítólag levettek bennünket a listáról, átbeszéltük, hogy mi van az ügy hátterében. Aztán: melyik a 10 legmegbízhatatlanabb autómárka az USA-ban? Erre hozott egy listát Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig a Cisco, Apple, ThyssenKrupp, VW és BMW híreit hozta.
15/2/2018 • 0
GDP, lakáskezelés, Mol - 2018-02-1507 óra
A Kommunista kiáltvány megjelenésének napján foglalkoztunk a világot megváltoztató manifesztummal, aztán azzal, hogy merre tart a hazai gazdaság? És mi hajtja? Milyen intő jelek vannak? Ezt kérdeztük Belyó Páltól, a Policy Agenda kutatási igazgatójától, miután megjelent a társaság elemzése erős lett a hazai GDP adat. Aztán, Négyzetméter ingatlan rovat: mit csinál egy profi lakáskezelő? Presznyák Rita, a Premier Property Management kft ügyvezetője mondta el. Hazai piac rovatunkban pedig a Mol-Ina ügyet vettük elő, miután morgott egyet a zágrábi amerikai nagykövet. De jelent-e ez bármit is? Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci elemzője fejtette ki.
15/2/2018 • 0
Lomtalanítás, tőzsdenyitás, dugók és Black Sabbath - 2018-02-1409 óra
Lomtalanítás. Indul a szezon. Aki a megadott idő előtt kirakja a lomot, büntetik. Ennek kapcsán viszont egy sor kérdés merül fel bennünk. Valentin napi tőzsdenyitás Varga Zoltánnal (Equilor): a börzén árad a szeretet. Mindazonáltal a Richter kritikus árfolyamszinten van. Szuperzöld környezetvédelmi rovatunkban a dugók okozta ártalmakról beszélgetünk Vargha Mártonnal (Levegő Munkacsoport). Szerinte az útdíj bevezetésével lehetne úrrá lenni a dugókon. Véleménye nem népszerű a hallgatók körében. Végül Kántor kolléga könyvajánlója a Black Sabbath gitárosának munkájáról.
14/2/2018 • 0
Kivándorlás Budapestről, mobilsugárzás - 2018-02-1408 óra
Kivándorlás indult. A fővárosból az agglomeráció felé. Mi indította ezt be? Mely fővárosi kerületek és melyik agglomerációs települések érintettek? Mi lehet ennek a folyamatnak a vége? Mester Nándor (otthontérkép.hu) elég részletesen feltárja a helyzetet. Mobilózis rovatunkban fellángol a vita arról, hogy a mobiltelefonok sugárzása káros-e az egészségre? Német kutatók ugyanis feltárták, hogy nem. Terítékre kerülnek ezen felül a téli közléekedési viszonyok, a havas tájképek, valamint a LED lámpás autók ügye is.
14/2/2018 • 0
Valentin, Bálint, kkv és Remington - 2018-02-1406 óra
Bálint Nap van. És hamvazószerda. És Lupercalia ünnepe. Azért Sztankay és Vágó Istvánok születésnapjáról megemlékezünk, miként a Bálintok névnapjáról is. Megnézzük, mit ír az újság, de erre csak a tőzsdei összefoglaló után kerül sor persze. Aztán megnézzük, mit jelent a Valentin Nap nekünk, magyaroknak. Ünnepeljük? Mennyit költünk? Minek örülünk? KKV rovatunkban arról szólunk, hogy tőzsdei bevezetésre és energetikai felújításra van támogatás, digitalizációra viszont nem költenek a kisebb cégek. Csődben egy nagy múltú amerikai fegyvergyár. De mi okozta a vesztét? Vass Gábor (Kaliber Magazin) elmagyarázza, amiről az újságok nem írnak.
14/2/2018 • 0
Kisfaludy Károly, Magyar Filmdíjak - 2018-02-1309 óra
230 éve született az „ismeretlen” Kisfaludy Károly. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész mesélt róla. Kiss móni vezető elemző (Equilor) segítségével szétnéztünk a félórája nyitva lévő hazai tőzsdén, majd Dudás Viktor, filmszakértőt hívtuk. Vele arról beszélgettünk Kultmogul rovatunkban, hogy melyek azok a filmek, amik megkaphatják március 11-én a Magyar Filmdíjakat.
13/2/2018 • 0
Piketty, startupok, digitális Valentin nap - 2018-02-1308 óra
Piketty szerint gazdaságilag nem előnyös nekünk az EU. Pogátsa Zoltán, közgazdász-szociológussal, a Nyugat-
magyarországi Egyetem docensével beszélgettünk a sztárközgazdász legutóbbi blogbejegyzéséről. Hogyan lesz sikeres egy startup?Várdy Zoltán, a Medient Consulting alapítója, valamint a Design Terminál mentorprogramjának egyik kulcsmentora, őt kérdeztük. Digitális Valentin nap. Piros pirula rovatunkban Szántó Péter, a SpringTab alapítója, az IVSZ adatgazdasági szakértője tárt elénk érdekes adatokat.
13/2/2018 • 0
Béremelés, munkahelyi kiégés - 2018-02-1306 óra
Tőzsdei összefoglaló és lapszemle után a bérekről beszélgettünk. Ugyanis trükközve emelnek fizetést a munkaadók. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. László Zoltánnal, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökével beszélgettünk a munkaadók különböző trükkjeiről. Ha kiég a dolgozó…Varga Balázs, a profession.hu marketing igazgatója adott tanácsokat.
13/2/2018 • 0
Agancs, Richter és inflációs kosár - 2018-02-1209 óra
Találtunk egy agancsot az erdőben. Mihez kezdjünk vele? Semmiképp ne vigyük haza, hanem... Mihálovits Gazda megbeszéli a témát Földvári Attilával (Magyar Vadászkamara). Magához tért a pesti tőzsde - jelenti Bukta Gábor (Equilor). Csak szegény Richternek nem áll jól a szénája...Miből és hogyan számolják ki az inflációt? Hogyan áll össze a fogyasztói kosár? Erről beszélgetünk, no meg arról is, hogy privatizálnák a Nemzetközi Űrállomást az amerikaiak.
12/2/2018 • 0
Kuba, Amazon, Disney - 2018-02-1208 óra
Kuba. Szivarok, régi autók és kettős valutarendszer. Ám az ország története és gazdasága ennél színesebb. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) ezt be is bizonyítja. Élet Castro után. Merre tart Kuba? Feledy Botond külpolitikai szakértő felel a kérdésre. Amazon. Megint egy újdonság a cégtől. Saját futárszolgálatot indítanának. Meg is ijedtek a UPS és a Fedex részvényesek. A Disney élményparkjai pedig hasítanak. Most épp az Avatar élménypark megy nagyot. Kénytelenek komolyan árat emelni, mert akkora z érdeklődés. A cég eredményének harmada innen jön. Mosolygós Nemzetközi Részvénymustra Kiss Nicholastól (Erste Befektetési Zrt.).
12/2/2018 • 0
Zebrazászló, GDP növekedés és félelem index - 2018-02-1206 óra
Ma van a BS és Abraham Lincoln születésnapja is. Meg Charles Darwiné. Rájuk emlékezünk. Kemény volt a péntek a Richter részvényesek számára - derül ki tőzsdei összefoglalónkból. Átolvassuk a lapokat is, aztán kis civil sikerrről adunk hírt. Zászlókkal tették biztonságosabbá a gyalogátkelőket Gödöllőn. Füle Sándor ötletgazdát faggatjuk. 2 százalék körül stagnálhat az infláció és 4 százalék feletti lehet a hazai GDP - csupa jó hír várható a héten mondja Tardos Gergely (OTP Bank). A devizapiacot a tőzsdei viharok mozgatták. Pleschinger Gyula (MKB Bank) néz a folyamatok mögé. Elmondja például mit mutat a WIX index, amit mindenki csak félelem indexnek hív.
12/2/2018 • 0
Irány Jordánia, fut a cég - 2018-02-0909 óra
Új járat Jordániába, reptéri szarkák, és irány Barcelona. Azaz itt van Ács Gábor fapados rovata, az Ács is in the air! Erős forgalomban esik a pesti tőzsde - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Céges futás. Mert már ilyen is van. Például a Richternél. De hogyan alakult ez az egész? Hoygan működik? Rekortán futó rovatunkban Papp Viktória (Richter) beavat a kulisszatitkokba.
9/2/2018 • 0
Zsiday Viktor és makrogazdasági optimizmus - 2018-02-0908 óra
Mi folyik az amerikai részvénypiacon? Mi ez a vérengzés? Most mibe kell tenni a pénzt? Merre megy tovább a piac? Nem lesz ebből baj? Például infláció? Aggódhatunk Magyarországon is? A tengernyi hallgatói és műsorvezetői kérdésre Zsiday Viktor befektetési szakember felel. Jókat. Márvány Zsolt Makrogazdasági Visszapillantásában természetesen optimista. Szerinte nincs válság, csak visszarendeződik a tőzsde. A makrogazdasági adatok is ezt támasztják alá: a német külker 6 százalékos exportnövekedést produkált, inflációnak nincs nyoma. Magyarországon is minden OK.
9/2/2018 • 0
Digitális egészségügy és stabil forint - 2018-02-0906 óra
Végre péntek. Méghozzá optimista. Évfordulója vagyon az első magyar brókerbotránynak valamint szülinapja Joe Peschinek. A börzéken meg van némi pityputy megint. A lapszemlét összecsapjuk. Robotok, big data, virtuális valóság. Valamint egészségügy. Össze lehet egyeztetni a kettőt? Naná. Tóth Mónika (KPMG) megteszi adatgazda rovatunkban. Kuti Ákos (MKB Bank) szól a devizapiacról, ahol nincs akkora ijedelem, mint a részvénypiacokon. Ezen belül a magyar forint különösen stabilnak tűnik.
9/2/2018 • 0
Töltött hold és biztonságos internet - 2018-02-0809 óra
A farsang utolsó hétvégéjén jön a Töltött Hold Gasztrovíkend! – hogy ez micsoda pontosan, és miket lehet majd kóstolni, ezt kérdeztük Szuna Noémi, szervezőtől. A Budapesti Értéktőzsde nyitásáról Kovács Bálint elemző (Equilor) beszélt. Február 9-én van a biztonságos internet napja – Magyarorszagon 10-ből 9 embert zaklatnak a neten. Tóth András Mihály, a Microsoft Hungary marketing vezetője mondta el, milyen eredményekkel zárult erről szóló kutatásuk.
8/2/2018 • 0
Tesla, tesla, tesla - 2018-02-0808 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnk volt itt a stúdióban. Kénytelenek voltunk a Tesláról beszélni, hisz fellőttek egyet az űrbe. Komolyabbra fordítva, volt gyorsjelentés is. De belefért egy Chrysler-Fiatos hír és egy izgalmas, bár elsőre értelmetlennek tűnő statisztika is. Ezt követően Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője nemzetközi részvénymustrát tartott, Commerzbank, Unicredit és persze Tesla volt soron.
8/2/2018 • 0
Kidobott pénz, albérlet, fenyegetés - 2018-02-0806 óra
Vajon mire költik a foglalkoztatásra és képzésre járulékokból és adókból beszedett pénzt? Hát, sajnos nem csak arra – a szomorú helyzetről Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője számolt be. Érdekes helyzet alakult ki a hazai albérletpiacon, derült ki Négyzetméter ingatlanrovatunkból. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági ismertette az adatokat.Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója pedig a tőzsdei helyzetről, várható jövőképről beszélt – nem volt nagyon optimista.
8/2/2018 • 0
Tőzsdenyitás, vizes élőhelyek - 2018-02-0709 óra
Bukta Gábor elemzővel (Equilor) nyitottuk a tőzsdét. 21 éve ünnepeljük február 2-án a Vizes élőhelyek Világnapját. De mit is jelent ez pontosan, és miért olyan fontosak ezek a területek társadalmunk számára? A WWF adatai szerint a vizesélőhelyek közel 90 százaléka eltűnt. Szuperzöld rovatunkban Bogyó Dáviddal, a WWF Magyarország vizes élőhely védelmi projektvezetőjével beszélgettünk a kialakult helyzetről és a lehetséges megoldásokról.
7/2/2018 • 0
Energia, Get Skilled, MWC - 2018-02-0708 óra
Az energiapolitika az egységes Európai Unióban is jórészt nemzetállami politikákon alapul, és az egyes tagországok között már abban sincs egyetértés, hogy hogyan viszonyuljanak az atomenergiához, vagy a szén használatához. Hogy merre lehet továbbmenni, milyen megoldásokkal lehetne hatékonyabbá tenni az együttműködést, mi a helyzet kínában, Indiában és az USÁ-ban az energetika terén, azt Kovács Csabával, a KPMG energetika szektorért felelős tanácsadó partnerével beszéltük meg. Bemutattuk a Get Skilled startupot. Kivel mással tettük volna ezt, mint az alapítóval, Kaizer Gáborral. Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolttal, a Tech2.hu főszerkesztőjével beszélgettünk a közelgő MWC-ről és a várhatóan ott bemutatásra kerülő mobil újdonságokról.
7/2/2018 • 0
Mobilmánia, Ebay, bogarak - 2018-02-0706 óra
Még a budira is A mobilunkkal megyün? Sokan igen. Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran az okoskütyüjével megy, 45 százalékuk ébredés után elsőként a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig lefekvés előtt is a mobilját nyomkodja. A felmérés további részleteiről Ament Amarillával, a Huawei Technologies Hungary marketing vezetőjével beszélgettünk. Kkv rovatunkban ötleteket adtunk kisvállalkozóknak arra vonatkozóan, hogyan jelenhetnek meg üzletszerűen az Ebay-en. Undorító és vérszívó bogarak terjedéséről, írthatóságáról Szigeti Zsolttal, az Abatox Kft. vezető egészségügyi gázmesterével váltottunk pár szót.
7/2/2018 • 0
Görgei, emelkedés és Hófehérke - 2018-02-0609 óra
Áruló vagy hős? Az utóbbi! És a legnagyobb magyar hadvezérek egyike. Mesél a múlt rovatunkban a 200 éve született Görgei Artúrról beszélgetünk Katona Csaba történésszel. Ő bebizonyítja, miért igaztalanok a vádak Görgeivel kapcsolatban. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét és van miről mesélnie. Tegnap nagy esés, ma viszont visszajöttek valamelyest. 81 éve mutatta be a Disney a Hófehérke című rajzfilmet. Műfajteremtő alkotás. Miért? Borbély Zsuzsa (fidelio.hu) mesél érdekeseket.
6/2/2018 • 0
Oktatás és digitalizáció - 2018-02-0608 óra
A világ digitalizálódik. Ok. De az oktatás lépést tart ezzel? A közoktatásban miért excelt tanulnak? A szakképzésben miért nincsenek digitális tárgyak? A felnőttképzésben miért maszek cégek oktatnak digitális ismereteket horror pénzekért? Sok a kérdés, melyet Major Gábornak (IVSZ) szegezünk. A beszélgetés végére kiderül, a helyzet nem könnyű, de van haladás! Tovább tart az össznépi dühöngés a reptéri szarkák miatt, de sok hallgatónak van véleménye a korszerű oktatásról.
6/2/2018 • 0
Tőzsdei vérengzés, kriptodeviza horror, NAV nyomulás és reptéri szarkák - 2018-02-0606 óra
Vérözön s lángtenger. Itt a brutális korrekció az USA-ban. Ezzel kezdünk. Alig marad idő a név- és születésnaposok ünneplésére, pedig Bob Marley és Axl Rose is születésnapos. Lapszemle azért van ám ma is! Vérengzés van a kriptodevizák piacán is. Aggódjunk? Szilágyi Imre (Blockchain Budapest) nem tenné. Online számlázás, NAV adatszolgáltatás. Mi szükség erre? Farkas Gábor (PwC Magyarország) elmagyarázza. Az már csak fűszer a mai reggelihez, hogy kitört a feszültség, miután szóba hozzuk a reptéri csomaglopások témáját. Mindenkinek van egy története. Sajnos.
6/2/2018 • 0
Okosfarm, esés, vizuális keresés - 2018-02-0509 óra
Okosfarm. Drónok, robotok, szenzorok. De jó lesz ez? Mihálovits gazda a jövőbe réved. Varga Zoltán (Equilor) nyit tőszdét. Ha vérfürdő nincs is, azért komoly esés van. Kutya vagy sütemény? Ez az egyik legfontosabb kérdés Heuréka élmény rovatunkban. Ugyanis a vizuális kereséséről esik szó. Szőllősi Dániel (Picturio) mesél arról, hogyan működik és mire jó ez a technológia? Mi meg ámulunk.
5/2/2018 • 0
Mexikó, Ryanair, Fiat - 2018-02-0508 óra
Aj csivava! Irány Mexikó. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) az ország történelméről és gazdaságáról mesél, Feledy Botond pedig a geopolitikai térben helyezi el az országot. Eredményt közölt a Ryanair. A harmadik negyedévéről. Jó lett. A forgalom 4, az eredmény 12 százalékkal nőtt. A Fiat is visszahív a dízelbotrány miatt. Esett is a részvény 7 százalékot. Megbírságolták a Wells Fargot. Nem növekedhet idén a bank. Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
5/2/2018 • 0
Bajusz, uniós büdzsé, kamatemelések és Super Bowl - 2018-02-0506 óra
Jávor Pál bajuszt vágott Mihálovits kolléga, de felidézzük Dunlop munkásságát és neves kortárs labdarúgók alakját is. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle van azért. Ébresztő témánkban a formálódó, 2020-tól élő uniós költségvetésről szakért Weinhardt Attila (portfolio.hu). Makrogazdasági kitekintés jön. A románok lekezdtek kamatot emelni. Rendületlenül. Máshol is szigorítás várható. Például a Fednél, mert egész jók az USA béradatai. Jerome Powellnek itt a magas labda! Német ipari termelési adat is jön - figyelmeztet Dunai Gábor (OTP Bank). A ma hajnali Super Bowl eredménye megjósolja a következő év piaci folyamatait. Ezek alapján tovább tart a bika piac. Meglep minket Pleschinger Gyula (MKB Bank). Kicsit boncolgatja szakértőnk a tőzsdei kilátásokat is.
5/2/2018 • 0
Bajusz, fapados, tűzriadó, csomagok - 2018-02-0209 óra
Eldőlt. Mihálovits kolléga Jávor Pált idéző bajuszban jön hétfőn, mert a hallgatók megszavazták. Emiatt viszont csaknem elmarad Ács kolléga fapados rovata. De aztán mégsem. Santandert elmondja azért bemelegítésként. Kovács Bálint nyit tőzsdét, amit egy tűzriadó szakít meg. LOL. Aztán kis szünet után visszatér hogy elmondja: semmi különös a pesti tőzsdén. Bezzeg Amerikában zajlik az élet! Ács kolléga és a fapados rovat visszatér. Hallgatói kérdések Madeirától Athénig. Mikor? Kivel? Mennyiért? Végül némi csomagügyi továbbképzés nem csak fapadossal utazóknak.
2/2/2018 • 0
ThePhoton, téli futás és Yellen elnök - 2018-02-0208 óra
Thephoton.hu Új startup. Fotósokat és ügyfeleket hoz egybe. Honnan jött az ötlet, a pénz, hogyan tovább? Hogyan tud segíteni egy induló cégnek a Telenor Accelerate programja? A stúdióban Volom Sára, Juhász Dávid és Szepesi István. Télen futni? Terepen? Jó ötlet vagy hülyeség? Rekortán futó rovatunkban Csanya (terepfutás.hu) szerint fel kell készülni és akkor nincs gáz. Márvány Zsolt (CIB Bank) a Fed elnökváltás hatásait boncolgatja, fókuszban Janet Yellen tevékenységének értékelésével és a Hipergalamb Matolcsy jegybank elnökkel.
2/2/2018 • 0
Medve, CSOK, elektromos autók és Powell - 2018-02-0206 óra
Látja-e ma a medve az árnyékát vagy nem? Ez itt a fő kérdés ma. Meg az, hogy 75 éve ért véget a sztálingrádi csata. Áttekintjük a piacokat és a lapokat is. Könnyebb lesz a CSOK felvétele. Mennyiben? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elárulja. Merre tart az autóipar a cégvezetők szerint? Nem a tisztán elektromos autó lesz a végső megoldás! Megdöbbenünk az Adatgazda rovatunkban szereplő Boros Árpád (KPMG) szavain. Megy Yellen, jön Powell. Találgatják is mit fog a közgazdasági végzettséggel nem bíró új Fed elnök csinálni? Kuti Ákos (MKB Bank) is ezt találgatja. Galamb vagy héja? Ez itt a kérdés. Meg hogy stabil maradt-e a forint?
2/2/2018 • 0
Busa, gyorsjelentések, proaktív védelem - 2018-02-0109 óra
NOPQ rovatunkban a halfogyasztást proponáltuk, ez egyik fő küldetésünk 2018-ban is. A busa húsa volt terítéken. Aztán, Kiss Móni az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője számolt be a BÉT nyitása utáni helyzetről és a gyorsjelentés-cunamiról. IT-rovatunkban pedig Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. vezérigazgatója beszélt a logelemzés és proaktív védelem fontosságáról.
1/2/2018 • 0
Focisták, adócsalás, Mazda - 2018-02-0108 óra
Minden bogár rovar, de nem minden focista adócsaló – mondta dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide kft. ügyvezető igazgatója Pénzügyekről kristálytisztán rovatunkban. Azt vizsgáltuk, mi minősül csalásnak, és mi jogszerű. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor a Mazda érdekes motorfejlesztéséről beszélt. Nemzetközi részvénymustránkban pedig Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője válogatott híreket.
1/2/2018 • 0
Telenor, ipari ingatlanok és Rába - 2018-02-0106 óra
Postatakarék és tájfutás – többek között ezzel foglalkoztunk az évfordulók között. Piaci összefoglaló után gyors lapszemle következett, majd Koi Tamás, a hwsw.hu szakírója beszélt arról, hogy a Konzum csoport is vételi ajánlatot tett a Telenor hazai részére – így létrejöhet az új magyar állami mobilszolgáltató. Alig maradt üres ipari és logisztikai fejlesztési terület Magyarországon, számolt be róla Bíró Koppány Ajtony, a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára. A hazai piacon pedig váratlanul elszállt, majd visszaesett a Rába. Mi lehet a háttérben, mit mutatnak a fundamentumok? Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője válaszolt.
1/2/2018 • 0
Taozsonglőrök, WizzAir és szuperzöld hírek - 2018-01-3109 óra
Itt fogjuk még egy körre Fabók Bálintot (G7.hu), hogy végigvegyük, kinek jó a tao pénzekkel zsonglőrködni? Aztán tőzsdenyitás. Kovács Bálint (Equilor) szerint nyoma sincs a tegnapi esésnek. Bónuszként WizzAir elemzést is közread elemzőnk. Szuperzöld rovatunkban a francia szénerőművekről és a csomagolás visszásságairól gondolkodunk kissé. A műsor zárásaként Mihálovits kolléga bajuszáról és a kriptodevizák mélyrepüléséről esik szó.
31/1/2018 • 0
Startupok és kultúrtao - 2018-01-3108 óra
Újra rápillantunk a hazai startup szcénára. Kalauzunk Böszörményi Nagy Gergely (Desing Terminál). Hogy állunk a vállalkozó szellemmel? Miért jönnek ide külföldi startupok? Hogyan és miben segítenek? A Demo Day pedig ,ár csak hab a tortán. KultúrTAO. Nem, nem egy filozófiai irányzat, hanem kőkemény üzlet. Ráadásul nem átlátható és nem olcsó rendszer működteti. Pedig azzal semmi gond nem lenne, ha cégek adójukból támogathatják a kultúrát. De miért így? Fabók Bálinttal beszélgetünk.
31/1/2018 • 0
Csikó, korrekció és kkv - 2018-01-3106 óra
Mindent elmondunk, amit a Csikó névről ma tudni lehet és Jávor Pál bajuszt vizionálunk Mihálovits kollégának a neves művész születésnapja alkalmából. Megnézzük, a tőzsdék, hogy muzsikáltak tegnap? Hát nem jól. Így a gyors lapszemle után megkérdezzük Fellegi Tamást, hogy ez az esés, AZ az esés-e? Aztán kkv híreinkben az áradó derűlátás és a mobilra optimalizált honlapnélküliség dominál.
31/1/2018 • 0
Tőzsdenyitás, olvasás, nem olvasás - 2018-01-3009 óra
Mesél a múlt rovatunk ugrott, de a tőzsdenyitásról megemlékeztünk Kiss Mónika vezető elemző (Equilor) segítségével. Miért olvasunk olyan kevés könyvet? Egy nem reprezentatív felmérés tanulságait beszéltük meg Varga-Czakó Adriennel, a Kildara.hu szerkesztőjével.
30/1/2018 • 0
Légi utasok jogai, virtuális valóság - 2018-01-3008 óra
Mi van, ha a biztonsági szolgálat plusz vizsgálatnak vet alá és ezért késem le a gépet? Mekkora összeget költhetek szállásra járattörlés esetén? Kinek a nevére szóljon a számla? Mi van, ha a pótjárat is késik? Bolyó Anikóval, a Flight Refund kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. Hogyan terjeszti ki a virtuális technológia az egyén képességeit? Erre kerestük a választ "Piros pirula" rovatunkban Jekler Rudolffal, a MorphoPix kft. ügyvezető igazgatójával.
30/1/2018 • 0
Metró, Bitcoin, MLM - 2018-01-3006 óra
Metrófelújítás és hosszabbítás Rákoskeresztúrra – mennyi értelme van? Andó Gergellyel, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával beszélgettünk az elképzelésről. Bitcoinbányászós MLM-es lehúzás Ausztriából. Huszák Dániellel, a portfolio.hu elemzőjével vizsgáltuk a felkínált konstrukciót.
30/1/2018 • 0
Szexálás, OTP-rally és eAircraft - 2018-01-2909 óra
18 pluszos és érzékeny témát boncolgat Mihálovits gazda: hogyan állapítsuk meg a kiscsibe nemét. Szexálással. Hogy ez mi? Egy jól fizető, ám nem túl humánus szakma képe sejlik fel, melyet tovább is gondolnak a hallgatók. Megjöttek a vevők és a forgalom is az OTP piacára! -adja hírül a tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor). Ha van elektromos autó, miért nem terjed az e-repülőgép? Van-e a légiiparnak Teslája? Heuréka élmény rovatunkban dr. Balázs Gergely (Siemens) a légiközlekedés jövőjét festi fel.
29/1/2018 • 0
Adóvilág és tőzsdei hangulat - 2018-01-2908 óra
Gazdag part, azaz Costa Rica. Az ország nem cáfol rá nevére. Egy nyugodt sziget Latin-Amerika forrongó régiójában. Nem csoda, hogy az USA is felfigyelt rá. Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) gazdasági, Feledy Botond pedig külpolitikai szempontból fedezi fel nekünk Costa Rica-t. Általában a tőzsdei hangulatról beszél Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.), melyre nem lehet panasz és egy jó darabig nem is lesz. A Nap Híre azonban, hogy a Siemens egészségügyi leányvállalatát tőzsdére vinné.
29/1/2018 • 0
Telenor, makrogazdasági várakozások és dollár - 2018-01-2906 óra
Enyhe, de álmosító a mai reggel. Egyből a gázhajtású autóval, Puskin párbajával és Tom Selleck szülinapjával kezdünk. Jön egy jó tőzsdenap összefoglalója, meg a sok újságolvasás. Új tulajdonosa lesz a Telenornak? Lehet ez a magyar állam? Mi lesz az ügyfelekkel? Nagy Viktort (portfolio.hu) faggatjuk. Makroadat cunamira számítunk a héten! Pellényi Gábor (OTP Bank) szemezget közülük: Fed ülés, USA munkaerőpiac, eurózóna GDP. Nyami. Pleschinger Gyula (MKB Bank) dollárkorrekciót jósol és kriptodeviza kockázatokat emleget.
29/1/2018 • 0
Fapados csere és síbiztosítás - 2018-01-2609 óra
Kergetjük, hajszoljuk Ács kollégát, de távközlési gondjaink akadnak. Ács is in the air rovatunkban így Gede és Mihálovits kolléga lamentál a Wizz Air felemelkedéséről és a Ryanair bérfejlesztési terveiről. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét. Egész jó a hangulat. Síelni biztosítás nélkül. Tényleg veszélyes sport ez? Tényleg drága lehet? Mi ellen véd egy síbiztosítás? Rácz István (biztosítás.hu) számokkal gondolkodtat el.
26/1/2018 • 0
E-sport, edzésfüggőség és Draghi - 2018-01-2608 óra
E-sport? Hogy mi? Számítógépes játékosok versengése. Van edző, stadion, topliga? Igen. Biró Balázs (Esportmilla) mesél a feltörekvő technikai sportról. Hogyan lesz valaki e sportoló? Hogyan edz? Milyen befektetés kell ehhez? Mit lehet nyerni? Mindent tudni akarunk. Edzésfüggőség. Ilyen is van. Elég veszélyes is. Menczel Zsuzsa pszichológussal erről beszélgetünk Rekortán futó rovatunkban. Heti makrogazdasági visszatekintőnket Págyi Gergely prezentálja. Mi másról is szólhatna a rovat mint Mario Draghiról és az európai kamatemelés elnapolásáról?
26/1/2018 • 0
Mol Limó, Babos Timi, automata üzlet, erős dollár - 2018-01-2606 óra
Az első ausztrál telepesekről és az első magyar világbajnoki aranyéremről beszélgetünk a nyitásban. Elég komoly mínusz volt a tegnap a tőzsdéken és nem sok optimista hír van az újságokban - konstatáljuk. Indul a Mol carsharing szolgáltatása. A részletekről Ratatics Pétert (Mol) faggatjuk. Közben Babos Timi párosban Grand Slam tornát nyer. Mi viszont a kassza nélküli boltokról beszélgetünk Müller Zsolttal (KPMG). Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiac rovatunkban az erős dollárról és a stabil forintról szakért.
26/1/2018 • 0
Vendéglátás, tőzsdenyitás és JPEG - 2018-01-2509 óra
Pékség, cukrászda és kávézó egyszerre – ráadásul ebédmenü is van? Sőt, az egészet egy jogász vezeti? A Julienrlől beszélgettünk a tulajdonos Dr. Nagy Gabriellával. Aztán, Kiss Móni, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője mondta el, milyen nyitás volt a Budapesti Értéktőzsdén. IT-rovatunkban pedig búcsút vettünk a JPEG képformátumtól -Gálffy Csaba, a hwsw.hu szerkesztője ugyanis arról számolt be, hogy új szabványok jönnek.
25/1/2018 • 0
Autók, autók és autók - 2018-01-2508 óra
Futómű rovatunkban Várkony Gábor állandó szakértőnk járt a stúdióban és egy tanulmány alapján az autókereskedelem jövőjéről beszélt – szó volt mindenről, ami az autóipart és kereskedelmet érinti. Hallgatói üzenetekre is reagáltunk. Aztán, nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozott híreket szintén az autóiparból, Daimler, BMW, VW és Ford is sorra került.
25/1/2018 • 0
Paks 2, használtlakások, piaci kilátások - 2018-01-2506 óra
A Pálok és pálforduló napján elsőként az osztrák európai keresetről beszéltünk Paks 2 ügyben: mit akarnak elérni a sógorok, és miért ezt a módot választották? Perger András a Greenpeace klíma – és energiakampányosa foglalta össze a helyzetet. Négyzetméter ingatlan rovatunkban használt lakás körképet kaptunk, Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozta az adatokat. Égig nőnek-e a fák? – tettük fel a kérdést, Móró Tamás, Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája mondta el, hogy ő mt vár a piacokon.
25/1/2018 • 0
Adózás külföldön és műanyag, műanyag, műanyag - 2018-01-2409 óra
Az hagyján, hogy külföldre megyünk melózni, de hol adózzunk? Itthon vagy külföldön? És TB-t hol kell fizetni. Baráti Ákos (Jalsovszky Ügyvédi Iroda) ismeretet terjeszt. Varga Zoltán (Equilor) számol be a tőzsdenyitásról és enyhe korrekcióról ad hírt. Elborít minket a műanyag. Az EU lépni fog az ügyben. De mekkora valójában a probléma? Nem késő lépni? Sok-sok kérdést szembesítünk Hankó Gergely hulladékgazdálkodási szakemberrel.
24/1/2018 • 0
Japán és magyar kivándorlók - 2018-01-2408 óra
Japán. Sokat foglalkoztunk vele az elmúlt időszakban. Most összefoglaljuk mit érdemes tudni azoknak, akik oda vágynak. Hogyan utazzunk oda? Mikor? Hova? Országon belül mivel közlekedjünk? Drága a szállás? Jó a kaja? Tudnak angolul? Simon Karolina (JTB Hungary) mindenre válaszol. Újabb kínzó kérdés: 300 ezer vagy egymillió magyar ment külföldre? Hárs Ágnes (Kopint-Tárki) pontos statisztikát mond. Elárulja, milyen korúak, honnan jöttek és mivel foglalkoznak a kivándorló magyarok?
24/1/2018 • 0
Hideg, munkaerőhiány, kkv és Oscar esély - 2018-01-2406 óra
Morgós szerdán sem morgunk. Csak a hallgatók. Néha. Megemlékezünk a hidegről Mátyás koronázása és a hazai hidegrekord kapcsán. Aztán tapsolunk a BUX és az OTP újabb történelmi csúcsának. Átfutjuk a lapok híreit, majd választ keresünk egy kínzó kérdésre: szépen nőnek a fizetések, de ez megoldja a munkaerőhiányt? Baja Sándor (Randstadt Hungary) kissé ránk ijeszt. KKV rovatunkban szót ejtünk, hogy a hazai kkv-k zöme nem tudja tartani a fizetésemelési versenyt a nagyokkal. Kis jó hír az óra végére: a legújabb Oscar díj jelölt magyar filmről beszélgetünk Dudás Viktor filmszakértővel és Mécs Mónikával a film producerével.
24/1/2018 • 0
Byron, tőzsde, cirkusz - 2018-01-2309 óra
230 éve született Lord George Gordon Byron. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész emlékezett meg az első "rocksztárról". Kovács Bálint elemzővel (Equilor) nyitottuk a tőzsdét. Magyar cirkuszi siker! Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József és csapata a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon vasárnap éjjel. ifj. Richter Józseffel beszélgettünk a díjról, a nyertes számról, a cirkusz jelenéről és jövőjéről.
23/1/2018 • 0
Lakáshitel cafetéria, Plenuum, Data Economy - 2018-01-2308 óra
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Ki veheti ezt igénybe, milyen feltételekkel? Mennyire népszerű a konstrukció és mi várható elterjedtség tekintetében a jövőben? Fata László cafetéria szakértőt kérdeztük. Ezt követően Andreas Rabenseifnert, a Plenuum ügyvezetőjét hívtuk. Az általuk fejlesztett alkalmazásról beszélgettünk, ami a fiatalabb generációk igényeire szabottan nyújt azonnali és folyamatos munkavállalói visszajelzési lehetőséget. Piros pirula rovatunkban Szántó Péterrel, a SpringTab alapítójával, a jövő heti Data Economy konferencia előadójával beszélgettünk az adatalapú gondolkodásról, gazdaságról.
23/1/2018 • 0
Tenisz, Bitcoin, blockchain - 2018-01-2306 óra
Ami Fucsovics Marci sikere mögött van… Kálnoki Kis Attila a 24.hu sportrovatának vezetője beszélt nekünk a hazai tenisz sprotról. Bitcoin konferencia felhasználóknak. Szilágyi Imrével, a Bitcoin & Blockchain Konferencia főszervezőjével beszélgettünk arról, miért fontos egy blockchain konferencia, ami a felhasználóknak és nem a fejlesztőknek szól.
23/1/2018 • 0
Vaddisznók, mindfulness és kiborgok - 2018-01-2209 óra
Egyre több a vaddisznó a fővárosban. Féljünk? Hogyan riasszuk el? Mikor támad? Mit tegyünk, ha támad? Hallgatói kérdésre válaszolva tart gyorstalpalót vaddisznó ügyben Mihálovits gazda. Varga Zoltán (Equilor) nyit tőzsdét. Jó hangulatú kereskedési nyitányról ad hírt. Elég komoly nyomás alá helyez mindenkit a technológiai forradalom. Heuréka élmény rovatunkban Frankó Csuba Dea (Spark Institute at IBS) segít abban, hogyan küzdjük le ezeket a kihívásokat. Mindfulness, kiborgok és megtervezett utódok. Kicsit ijesztő jövő sejlik fel.
22/1/2018 • 0
Panama és részvénymustra - 2018-01-2208 óra
Panama. Az ország, amely a pénzek elsíbolásának első világméretű példáját adta a csatorna építésekor. Sok minden nem változott, mert most is feketelistás az ország az EU-ban, mert segíti az adócsalást. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) vázolja az ország gazdasági helyzetét, Feledy Botond pedig geopolitikai szerepéről ejt szót. Újabb löket a dízelbotrányban: az Audi V6-os motorjait is vissza kell hívni, mert csak a tesztpadon működik környezetbarát módon. A Deutsche Telekom osztalékot illetően bizakodó, növelni szándékoznak. A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.).
22/1/2018 • 0
Fucsovics, középiskola, makrogazdaság és devizapiac - 2018-01-2206 óra
A Magyar kultúra napja és Cseh Tamás születésnapja is van ma, de minket az tart izgalomban, hogy Fucsovics Márton mérkőzik Roger Federrel az Australian Open grand slam tornán. Persze van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Pénteken középiskolai diákok tüntettek. De miért? Mi a gond a köz épfokú oktatásban? Radó Péter oktatáskutatót faggatjuk. Lesz német koalíciós kormány és lesz közigazgatási leállás az USA-ban. Meg lesz kamatdöntés az eurózónában és GDP adat az USA-ban. Eppich Győző (OTP Bank) mondja, e héten mi befolyásolja a világ gazdasági folyamatait. Zölde Zsombor (MKB Bank) a várható devizapiaci mozgásokat fejti fel.
22/1/2018 • 0
Fapados kérdések és politis.hu - 2018-01-1909 óra
Nem győzzük hangsúlyozni: ha késik a gép kártérítés jár az utasnak. De ezer csavar bonyolítja az életünket ilyen esetben. Néhány érdekes esetet elevenít fel fapados rovatunkban Bolyó Anikó (Flight Refund). Majd Ács kolléga mesél a Ryanair új csomagkezelési szabályainak gyakorlati tapasztalatairól. Nagyon gyenge az érdeklődés a pesti tőzsdén - ijeszt ránk Kovács Bálint (Equilor). Nem jött össze közösségi finanszírozásban a politis.hu indításához szükséges összeg. Hogyan tovább? Dudás Gergely alapító vázolja a helyzetet. Aztán újratöltjük a fapados rovatot! Ács kolléga hallgatói kérdésekre válaszol!
19/1/2018 • 0
Felújított számítógép, Futapest és brexit - 2018-01-1908 óra
Felújított számítógépeket kínál a PC Aréna. De mi a különbség a használt és a felújított között? Honnan vannak a gépek? Mire van garancia és mire nem? Olcsóbb vagy nem olcsóbb? Egy csomó kérdést szembesítünk Kerekes Noémivel és Kovács Krisztiánnal a PC Aréna munkatársaival. Közben kitartóan keressük a 149-es buszt... Rekortán futó rovatunkban Koren Tamást faggatjuk a Futapest mozgalomról és a legközelebbi etyeki versenyükről. Jön Márvány Zsolt és a múlt hét makrogazdasági eseményeiről ad számot. Egész optimistán kezdi, aztán a brexit kerül terítékre és...
19/1/2018 • 0
Kamera, adatgazdálkodás és devizapiac - 2018-01-1906 óra
Névnapi köszöntéssel és évfordulók felidézésével indul a mai optimista reggel. Bár egyes hallgatók szerint bullshit cunami ez, nem egyéb. Vitatkozunk, de azért összefoglaljuk a tegnapi tőzsdenapot és átfutjuk a reggeli lapokat. Ha bekamerázod az autót és balesetet szenvedsz vagy okozol, akkor mit lehet kezdeni a felvételekkel? És mi a helyzet az utcai kamerákkal? Márkus Fanni és Szimler Gergő (KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda) hasznos ismereteket közvetít. Új rovatunk is indul: Adatgazda. Dojcsák Dániel (KPMG). Euróárfolyamot befolyásoló eseményekről és a forintpiac nyugalmáról szakért Kuti Ákos (MKB Bank).
19/1/2018 • 0
Tea, kávé és mixed reality - 2018-01-1809 óra
Honnan származik a tea szó? És mitől függ, hogy a tea vagy a csáj verziót használja egy nyelv? Ennek jártunk utána NOPQ gasztro rovatunkban. Aztán megnéztük, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, ebben Kovács Bálint az Equilor elemzője segített. Majd, IT rovatunkban egy izgalmas kütyü volt itt a stúdióban, aki pedig hozta: a HoloLensre fejlesztő 360 Word vezetője, Mihályfi Zsolt. Mixed reality a stúdióban.
18/1/2018 • 0
Bitcoin adózás és Detroit - 2018-01-1808 óra
Hogyan adózzunk a kriptoalutás befektetések után? – tettük fel a kérdést. Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója fejtette ki véleményét. Futómű autós rovatunkban a Detroiti autószalon érdekességeiről számolt be Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk. Nemzetközi részvénymustránkban pedig Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője számolt be az Alcoa, Apple és Ford vállalatok híreiről.
18/1/2018 • 0
Havas autók, új lakások és piaci helyzet - 2018-01-1806 óra
Nem a piros színből származik a Piroska nevünk, és A. A. Milne krimit is írt a Micimackó mellett – ez derült ki indulás után. Aztán: komoly bírsághoz, büntetőeljáráshoz vagy a biztosítási mínuszon túl peres összeghez is vezethet a havas autóval közlekedés, derült ki. Póczik András a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége elnökségének tagja tisztázta a helyzetet. Ingatlan rovatunkban Soóki Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője számolt be arról, hogy országosan 40 ezer új lakás kerül a piacra. Hazai piac rovatunkban pedig helyzetképet adtunk a BÉT-ről, Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója segítségével: ütik a Mészáros-papírokat, tépik a PannErgyt.
18/1/2018 • 0
Diplomavita és klímaterhelés - 2018-01-1709 óra
Újraindul a vita arról, vajon kell-e ennyi diplomás Magyarországon? Egymásnak feszülnek a hallgatók. Mi meg csak kamillázunk és néha egyetértünk, néha vitatkozunk. Varga Zoltán (Equilor) nyit tőzsdén és érdekes mozgásokról ad hírt. Vízzel működő klímaberendezést találtak fel. De vajon mennyire terheli a környezetet a klímaberendezések tömege? Nem kéne inkább más megoldást keresni a hűtésre? Vaszkó Csaba független éghajlatvédelmi és energetikai szakértővel beszélgetünk egy jót.
17/1/2018 • 0
Felsőoktatás és egy bedőlő multi - 2018-01-1708 óra
Borzalmas állapotban a felsőoktatás. De tényleg? Nahalka István oktatáskutatót kérdezzük. Miért baj, ha kevés a diplomás? Nem jobb-e szakmát tanulni? Egy csomó kérdés merül fel, ami komoly vitát robbant ki a hallgatók körében. Kika. Pepco. Extreme Digital. Ismerős nevek? Nos a külföldi tulajdonosuk nagy bajban van. De mi lesz a magyar cégekkel? Brückner Gergely (index.hu) nem aggódik.
17/1/2018 • 0
Kriptovérfürdő, kkv trükkök és carsharing - 2018-01-1706 óra
Micsoda nap! Szent Antal napja, Muhammad Ali és Al Capone születésnapja is. Persze tegnap is volt tőszdei kereskedés és ma reggel megjelentek a lapok is. Közben meg agyoncsapták a kriptodevizákat. Aggódjunk? Debreczeni Barnabás (Shinrai) Miamiból nyugtat meg minket. Szép ütemben nőnek a fizetések, csakhogy a kkv-k trükköznek, hogy ne kelljen emelni. Erről szól kkv rovatunk. Önvezető autó. Carsharing. Ez az autózás jövője. De mikor jön el? Végh Bálinttal (PwC) beszélgettünk.
17/1/2018 • 0
Revü, Nyugat, zombik - 2018-01-1609 óra
Január 13-án volt a napja, hogy 110 éve született Michel Gyarmathy, a Folies-Bergère revüszínház grafikusa, díszlet- és jelmeztervezője, rendezője, művészeti igazgatója, részvénytulajdonosa. Róla emlékezett meg Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. A tőzsdenyitásban Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője volt segítségünkre, Újonnan indult Kultmogul rovatunkban pedig a közösségi finanszírozással kiadott Nyugat + Zombik képregényről beszélgettünk Csepella Olivér szerzővel.
16/1/2018 • 0
Összeomlás, Zyntern, data economy - 2018-01-1608 óra
Az elmúlt hetek, hónapok legfontosabb makrogazdasági változása az, hogy elkezdődtek a kamatemelések világszerte, a részvénypiacokon közben akár 10-30 százalékos összeomlás is jöhet, a forint pedig 320-ra is gyengülhet az euróval szemben - Zsiday Viktor, befektetési szakember mondta el, hogy ő mire számít. Sikeres startupok rovatunkban a Zyntern alapítójával, Barathi Tamással beszélgettünk, Piros pirula rovatunkban pedig a Január 31-én megrendezésre kerülő Data Economy Konferencia volt a fókuszban. Fehér Sándor, az IVSZ Projekt menedzsere mondta el a részleteket.
16/1/2018 • 0
Tél, elektromobilitás, személyi hitelek - 2018-01-1606 óra
Ropogós reggelre keltünk, bár az ónos eső még nem jelentkezett. Első zenénkkel tisztelegtünk az igen fiatalon elhunyt Dolores O’Riorden, a Cranberries énekese előtt. Mégsem lesz autóáram adó, derült ki – na de, hogy áll a piac? És milyen kormányzati törekvések vannak? Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati vezetője avatott be a részletekbe. A személyi hitelek piacán pedig még mindig karácsony van, Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatvezetője mondta el a részleteket.
16/1/2018 • 0
Agráriusok és hangvezérlés - 2018-01-1509 óra
Gazdák, menedzserek, politikusok. Mindenféle foglalkozás szerepel az 50 legbefolyásosabb személy listáján az agráriumban. Őket gyűjtötte össze egy kiadvány. De kik ők és miért befolyásosak? Romao-Major Katalin (agrárszektor.hu) elmagyarázza a Mihálovits gazda rovatban. Derék eséssel kezd a BUX, de nincs amerikai kereskedés - adja hírül Varga Zoltán (Equilor). A Nordetelekom és az Opus viszi a zászlót. Hangvezérlés. Mi ez? Hogy működik? Mire jó most és mire használjuk majd a jövőben? Heuréka Élmény rovatunkban Rung András (Ergomania) szakért a témában.
15/1/2018 • 0
Uniós reformok és Facebook - 2018-01-1508 óra
Az uniós tagállamok olyan adórendszert építenek, amilyet akarnak, de bizonyos alapelveknek meg kell felelniük. Miként elvárás, hogy fellépjenek az adóelkerülés ellen is. Miért? Hogyan? Adóvilág rovatunkban erről értekezik Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Pénzügyi unió, közös védelmi politika, a migráció kezelése és a többi, és a többi. Van tennivaló bőven az EU átformálását illetően. Feledy Botond külpolitikai szakértő elmondja, merre mehet az unió? Elég nagyot, 4,5 százalékot esett a Facebook. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) világít rá a háttérre. A kötvénypiac is megindult az USA-ban, meg izmosodik az euró. Sokszínű ma az Nemzetközi Részvénymustra.
15/1/2018 • 0
Árfolyamgát, pénzügyi csodadoktorok, kötvénypiac - 2018-01-1506 óra
Három éve engedte el a svájci jegybank az árfolyamgátat. Fájt. Ennek jegyében szemléljük a pénteki tőzsdenapot és olvassuk át az újságokat. Alacsonyak a kamatok, így sokan engedély nélkül nyújtanak pénzügyi szolgáltatást. De mit tesz a jegybank? Binder István (MNB) ad hasznos tanácsokat. Nőtt, a kínai gazdaság tavaly a IV. negyedéven. De mekkorát? Ez a hét kérdése! Dunai Gábor (OTP Bank) vázolja a hét legfontosabb makrogazdasági eseményeit. Például, hogy az USA ingatlanszektora magához tért-e a válság óta? Izgalmas az amerikai kötvénypiac. Harminc éve tart a fellendülés, így most tartós gyengülés jön! Erről mesél Pleschinger Gyula (MKB Bank).
15/1/2018 • 0
Fapad, Nordtelekom, fapad - 2018-01-1209 óra
Bécsben nyit központot a WizzAir. De milyen járatoknak örülhetünk ennek köszönhetően? Erről mesél Ács is in the Air fapados rovatában a kolléga. A kő-papír-olló világnapján Kiss Móni (Equilor) egy új magyar sztárpapírról, a Nordtelekomról mond meglepőeket. Indul a fapados Dakar, azaz a Bamako Rally. Szabó Gál András főszervező mondja részleteket. Ács is back! Fapados hallgatói kérdésekre felel!
12/1/2018 • 0
Fapados busztársaság, vegán futás és brexit - 2018-01-1208 óra
Orangeways. Fapados busztársaság. Nagy reményekkel indult, aztán mi lett belőle.... Beke Károly (portfolio.hu) foglalja össze a történetet. Rekortán futórovatunkban Beda Zsolt arról mesél, hogyan lehet vegánként remek sportteljesítményeket elérni. Kék zsírral kezdődik a makrogazdasági összefoglaló is Márvány Zsolttal (CIB Bank). Szerencsére a brexitel folytatódik. A hatásokat boncolgatjuk. Brutális német ipari termelési adat is jött, miközben a magyar ipari termelés....
12/1/2018 • 0
Aliexpressz, olajár és devizapiac - 2018-01-1206 óra
Bár optimista péntek van, a két műsorvezető összevész azon, mi az az Aliexpressz és miért így hívják? A műbalhéból kis hallgatói szavazás is kerekedik, hogy ciki-e ezt nem tudni? Ehhez képest a tegnapi tőzsdei összefoglaló és lapszemle csak egy mellékzönge. Az viszont már nem, hogy több éves csúcson jár az olajár? Miért? Tartós lesz? Pletser Tamás (Erste Befektetési Zrt.) elemez. Verbális ámokfutásunk folytatódik, így most az eszkimók kék zsírja kerül terítékre. Aztán jön Kuti Ákos (MKB Bank) és elmondja, hogy milyen egy jó futballista. Ja és euró és forintpiaci tendenciákat is vázol.
12/1/2018 • 0
Tea, NordTelekom, CES - 2018-01-1109 óra
Először rendezik meg a Tea napját itthon – NOPQ gasztro rovatunkban a főszervező Szuna Noémivel beszélgettünk arról, hogy mit jelent a specialty tea és mi mindennel lehet majd találkozni a kiállításon. Kiss Móni, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője piaci pletykákról, azok valóságtartalmáról és hatásairól beszélt, na meg a NordTelekom árfolyamának szárnyalásáról. Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója pedig összefoglalta az idei CES legizgalmasabb termékeit.
11/1/2018 • 0
A dízel halála - 2018-01-1108 óra
A dízel halála: melyik autógyártó fizet majd nagyobb bírságot, és ez hogyan befolyásolja az európai piacot, gyártókat? Tette fel a kérdést Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk, majd meg is válaszolta ezt az MSCI ESG tanulmánya alapján. Részvénymustránkban pedig Kiss Nicholas, az ERSTE Befektetési Zrt. részvényelemzője az Intelről, GoProról és Target kiskerláncról hozott híreket.
11/1/2018 • 0
Kamatok, lakásérték és Duna House - 2018-01-1106 óra
Szép tavaszi napra keltünk ma is, és bár a hideg érkeztét jósolják, ebből mit sem éreztünk. Hogy mennyivel nő a törlesztőrészletem, ha elszállnak a kamatok? – ezt kérdeztük Trencsán Erikától, a Bankráció.hu szakértőjétől. Négyzetméter ingatlan rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogy mi rontja egy ingatlan értékét? Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos ügyvezetője válaszolt. Hazai piaci rovatunkban pedig a Duna House menetelését elemeztük Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője segítségével.
11/1/2018 • 0
Botránykönyv és karácsonyfa - 2018-01-1009 óra
Botránykönyv jelent meg az amerikai elnökről, amely hetek óta tematizálja a nemzetközi sajtót. Trump tényleg egy durcás óvodás? Feledy Botond külpolitikai szakértő rendhagyó könyvajánlója. Varga Zoltán (Equilor) elmondja, hogyan nyitott ma a budapesti tőzsde. Nem jól, de messze még a nap vége. Vége a karácsonynak, ellepik az utcát a kihajított karácsonyfák. Megoldott a begyűjtésük? Urbán Csilla (Humusz Szövetség) megnyugtat minket.
10/1/2018 • 0
Helikopterek, NATO, haderőfejlesztés - 2018-01-1008 óra
Minek nekünk hadsereg? Nem véd meg a NATO? Milyen állapotban van a honvédség? Mit kellene leginkább fejleszteni? Honnan vegyünk korszerű haditechnikát? Van rá pénz? Veretes kérdéseket szembesítünk Bartha Dániellel (CEID).
10/1/2018 • 0
Időjárás, kkv és devizapiac - 2018-01-1006 óra
Átkelünk a Rubiconon, köszöntjük Törley Józsefet és Rod Stewartot a születésnapjukon. Aztán értékeljük a tegnapi tőzsdenapot és átolvassuk az újságokat. Hó esik a Szaharában? -40 fok az USA-ban? Megőrült ez az időjárás? Ennek járunk utána Berceli Balázzsal (időkép.hu). KKV rovatunkban feltárjuk, hogy nem a tőke-, hanem a munkaerőhiány a legnagyobb gond a szektorban. Kolba Miklós (ING Bank) az euró, a font és a forint árfolyamkilátásait boncolgatja. Megalkotja a Kolba-állandót a hosszú távú előrejelzések készítésére.
10/1/2018 • 0
Tesla, tőzsdenyitás és filmek - 2018-01-0909 óra
Magyar volt? Szerb? Horvát? Amerikai? Vannak eltitkolt találmányai? Lenyomta-e őt Edison? Meg nem értett zseni? Időutazó? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész Nikola Teslára emlékezik. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét. Budapesten fékezett a habzás, de külföldön jó a kedv és érdemes az euróra is figyelni. Star Wars, Golden Globe és Oscar. Dübörög a filmes szezon. A furcsaságokról Dudás Viktor filmszakértőt faggatjuk.
9/1/2018 • 0
Hitelkalkulátor, drónok és digitális oktatás - 2018-01-0908 óra
Sorjáznak a banki ajánlatokat összehasonlító kalkulátorok. De megbízhatóak ezek? Hogyan működnek? Miből élnek? Milyen pluszt adnak az ügyfeleknek? Egy csomó fontos kérdés merül fel a tevékenységükkel kapcsolatban. Ezeket szembesítjük az egyik ilyen szolgáltatóval, Sándorfi Balázzsal (bankmonitor.hu). Drónokkal oldaná meg a raktározás problémáját egy magyar startup. A részletekről Design Terminál rovatunkban Ellenrieder Gergely (Aeriu) a CES-ről számol be a részletekről. BETT. Ez egy londoni okatástechnológiai seregszemle. Magyarok is vannak ott. Wenczel Richárd, az IVSZ digitális nagykövete tudósít az eseményről.
9/1/2018 • 0
Adóssághegy, ablakcsere és csigatanítmány - 2018-01-0906 óra
Marcellus Wallace név- és Lee Van Cleef születésnapját ünnepeljük. Megnézzük a tőzsdei árfolyamokat, újságot olvasunk, majd aggódni kezdünk a világban felhalmozódott adósság miatt. Madár István (portfolio.hu) megnyugtat bennünket. Ingyenhitel energetikai felújításra. Eddig nem volt túl vonzó, de mostantól az lesz. Szalai Gabriella (Energiahatékonysági Intézet) elárulja miért? Ám mindez a téma hiábavaló, hiszen fellángol a hallgatói vita a csigákról. Bírják-e a fagyot vagy nem? Mit csinál egy csigológus? Csupa kínzó kérdés.
9/1/2018 • 0
Agrár legek és digitális trendek - 2018-01-0809 óra
Vajon kik a legbefolyásosabb emberek az agráriumban? Ezt maga Mihálovits gazda feszegeti rovatában, ebben Major Katalin, az Agrárszekro.hu felelős szerkesztője segített neki. Kovács Bálint, az Equilor elemzője elmondja, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde. Heuréka-élmény rovatunkban pedig 2018 digitális trendjeiről beszélgetünk, Szalai Ferenc, fizikussal, aki egyben mesterséges intelligencia szakértő is.
8/1/2018 • 0
OECD, adóelkerülés, részvénymustra - 2018-01-0808 óra
Adóvilág rovatunkban most egy klasztert, az OECD-t vettük elő, ezen belül is a fejlett országok harcát az adóelkerülés ellen. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő van segítségünkre. Ezt követően nemzetközi részvénymustra következik, Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője remekel.
8/1/2018 • 0
Tavasz, bankkártyások, piaci infók - 2018-01-0806 óra
Kellemes, tavaszias januári reggelre ébredtünk, ha nem hétfő lenne, tutira valami kiránduláson törnénk a fejünket. Ehelyett fontosabb dolgunk is van, örülhetnek a bankkártyások, de hogy miért, azt Lovas Judit, az azenpenzem.hu felelős szerkesztője mondja el. Majd, hogy mire számíthatunk makroadat szinten, azt Pellényi Gábor, az OTP elemzési központ elemzője teríti elénk. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a legfrissebb devizapiaci eseményről számol be.
8/1/2018 • 0
Járatkésés, tőzsde, csomagok - 2018-01-0509 óra
Madárraj. Amerikai elnök. Sztrájk. Ütközés a lépcsővel. Ezer s egy dolog miatt késhet a gép. De ilyen esetekben jár-e kártérítés. Ács is in the air rovatunkban erről kérdezzük Bolyó Anikót (Flight Refund). Aztán Ács kolléga egy új londoni járatra is felhívja a figyelmet. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. A magyar piac álmoska, máshol azért dübörög a piac. Újra jön Ács kolléga és a pick up járműből kialakított táborhely előnyeit ecseteli, meg sorra veszi a fapadosok csomagkezelési elveit.
5/1/2018 • 0
Nyugdíjkérdések, futóappok és makrogazdaság - 2018-01-0508 óra
Minden rendben nyugdíjfronton, hisz volt emelés. De a társadalom öregszik, fogy a magyar. Mi lesz ebből? Farkas András a nyugdíjguru boncolgatja a kilátásokat. Rekortán futó rovatunkban a futóapplikációk gazdasági hátterét fejtjük fel saját tapasztalataink alapján. Fed jegyzőkönyv, USA munkaerőpiaci adat is volt a héten, de senkit nem mozgattak meg. Az EKB osztrák kormányzója is megszólalt, hogy lassan vége az eszközvásárlásnak. Nálunk meg közel a teljes foglalkoztatottság. Márvány Zsolt (CIB Bank) mégis lassan elveszíti optimista előnevét. Döbbenet ez a 2018!
5/1/2018 • 0
Mifid2, morgás és dollárgyengülés - 2018-01-0506 óra
Mihálovits kolléga idei első munkanapján külhoni élményeit osztja meg a nagyérdeművel, így a szokásos évfordulós beszélgetés ezúttal elmarad. Nem úgy a tőzsdeblokk és a lapszemle. Aztán MIFiD II. Hogy mi ez? Hogy állunk az alkalmazásával? Árgyelán Ágnes (portfolio.hu) ad rövid tájékoztatást. Aztán Ács kolléga morog, mert az egyik boltban nem ment gördülékenyen a kártyás fizetés. Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci blokkban dollárgyengülsét jósol az év egészére vonatkozóan.
5/1/2018 • 0
Fogyókúra és kiberkitekintés - 2018-01-0409 óra
NOPQ gasztro rovatunkban újévi fogyókúrás fogadalmakról beszélgettünk, mi az, ami működik és mivel nem érdemes kezdeni? A tőzsdenyitásban Kiss Móni, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője segített, aki pár szót szentelt az ISM indexnek és BMI adatoknak is. IT-rovatunkban pedig összegzést és kitekintést hallottunk Virág Csabától, a Cyber Services Zrt. nemzetközi üzletfejlesztési igazgatójától – mi volt tavaly és mi várható 2018-ban?
4/1/2018 • 0
Listák, rekordok, trendek - 2018-01-0408 óra
Évnyitó autós rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó autós szakértőnk a 2017-es év számára legizgalmasabb trendjeiről, érdekességekről beszélt. Nemzetközi részvénymustránkban Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője vette górcső alá a WizzAir, Ryanair és Deutsche Bank papírjait.
4/1/2018 • 0
Eu-pénzek, kőzetgyapot és Telekom - 2018-01-0406 óra
A város lüktetéséből még hiányzik a lendület, nem úgy, mint a tőzsdékből. Utóbbiak csúcsokat ostromolnak, előbbi még ünnepi, gyér. Az uniós pénzeket azonban brutális ütemben költjük, ezt vitattuk meg Weinhardt Attilával, a portfolio.hu elemzőjével. Aztán, az európai kőzetgyapotgyárak kapacitáshiánya és ennek hatása a hőszigetelésre volt témánk, Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketing vezetője válaszolt kérdéseinkre. Majd, Cinkotai Norbertet, a KBC Equitas elemzőjét kérdeztük arról, hogy miután leárazták a Magyar Telekomot, indulhat-e az osztalékrali?
4/1/2018 • 0
Újévi fogadalmak és szárnyaló tőzsdék - 2018-01-0309 óra
Újévi fogadalmak delux: hogyan nyerjük a legtöbb időt a felesleges dolgok elhagyásával az új évben? Ezt vitattuk meg Csernok Miklóssal, a Kiszámoló blog szerzőjével. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint elemző volt segítségünkre.
3/1/2018 • 0
A Barion-sztori - 2018-01-0308 óra
Egy érdekes magyar fintech-sztorival és üzleti modellel foglalkoztunk: hogyan jutott el a hatmillió eurós befektetőig a Barion? Mire futtatják ki a céget? Bíró Tamás, a Barion Payment Zrt. társ-alapítója és tulajdonosa volt vendégünk a stúdióban.
3/1/2018 • 0
Első morgás, bulinegyed, devizapiac - 2018-01-0306 óra
Az év első morgásával kezdtük napot, majd azt firtattuk, hogy veszélyben van-e a bulinegyed? Hogy áll az apartmankiadó piac és mi várható? Schumiczky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete elnöke válaszolt. KKV híreink után pedig Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője kalauzolt el minket a devizapiacon.
3/1/2018 • 0
Rejtő, tőzsde, még tőzsde - 2018-01-0209 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész segítségével elevenítettük fel sokunk nagy kedvencének életét. Az idei első tőzsdenyitás Kiss Móni elemzőnek (Equilor) jutott. Ezt követően Ács és Gede kollégák szemezgettek a tavalyi nagy részvény sztorikból. Hogy árnyalják a képet, a leggyengébben muzsikálókból is átnéztek pár részvényt.
2/1/2018 • 0
Kripto őrület és adatvizualizáció - 2018-01-0208 óra
Debreczeni Barnabás itt maradt velünk ennek az órának az elején, így tovább kérdezősködtünk a kriptovalutákról. Egy Rejtő Jenő aranyköpés után "Piros pirula" rovatunkban Bekker Judittal beszélgettünk. Ő a BI Fórum és az OTP Bank adatvizualizációs versenyének egyik győztese.
2/1/2018 • 0
Új év, új lufik - 2018-01-0206 óra
Első adás idén. Rögtön felmérjük, hol vagyunk hallhatók a nagyvilágban. Köszöntjük az Ábeleket, majd jönnek az újévi fogyókúrás fogadalmak. Tőzsdei teljesítmények az óévből. Lapszemle. Vendégünk már jó korán megérkezett a stúdióba. Debreczeni Barnabás, a Shinrai kft. CEO-ja, bitcoinguru jött el hozzánk. Kiderítjük, hogyan jutott el egy biofarmról az ország első kriptovaluta automatájának felállításáig.
2/1/2018 • 0
Szilveszteri műsor 3. - 2017-12-2909 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2017 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
29/12/2017 • 0
Szilveszteri műsor 2. - 2017-12-2908 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2017 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
29/12/2017 • 0
Szilveszteri műsor 1. - 2017-12-2906 óra
Hagyományos év végi összeállításunkban 2017 legszebb, legviccesebb pillanatait gyűjtöttük össze.
29/12/2017 • 0
Évzáró gasztró és IT-legek - 2017-12-2809 óra
Évzáró gasztronómiai rovatunkban kicsit nyelvtannáciskodtunk - összeállítottunk egy listát azokról az étel és italnevekről, melyeket gyakran mondunk rosszul. Majd, tőzsdét nyitottunk Bukta Gábor (Equilor) segítségével, miután vendégül láttuk a stúdióban Horváth Balázst, a Techradar.hu főszerkesztőjét, hogy 2017 IT-legjeiről beszéljen.
28/12/2017 • 0
Szántó András in the house - 2017-12-2808 óra
Éves rendes szereplésére a stúdióba érkezett Szántó András, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletág igazgatója - András minden évben tiszteletét teszi nálunk a két ünnep között, és közösen értékeljük az esztendőt, illetve tekintünk előre az új évre. Nemzetközi részvénymustrát is tartottunk, Kiss Nicholas (Erste) is évzáró hangulatban beszélt a piacokról.
28/12/2017 • 0
Felvágott, politika, lakáspiac és tőzsde - 2017-12-2806 óra
Forgalom alig akadt, ahogy az a két ünnep között várható is volt. A reggeli azonban finom volt, így elkalandoztunk a felvágottak világába. Aztán egy röpke lapszemlét követően Feledy Botond külpolitikai szakértő értékelte a 2017-es évet, illetve előre tekintett 2018-ba. Ezt tette Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is, Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója szintén.
28/12/2017 • 0
Tőzsde, Bitcoin, Konzum - 2017-12-2709 óra
Katona Csaba volt még itt velünk az óra elején, majd tőzsdenyitás jött. Vavrek Zsolt (Equilor) jeéentkezett be egy két ünnep közti vérszegény napon. Az óra utolsó felében felelevenítettünk két nagy pénzügyi sztorit az idei évből. Az egyik a Bitcoin menetelése volt, másik a BÉT-en lezajlott "Mészáros rali".
27/12/2017 • 0
Karácsony, törökök, marhák, fürdőigazgatók - 2017-12-2708 óra
Katona Csaba történész jött le hozzánk a stúdióba személyesen. Vele általában telefonon beszélgetünk a "Mesél a múlt" rovatunkban, most több időnk jutott sztorizgatni. Hozott is történeteket bőven, sőt még egy kiváló sörös marha recepttel is megörvendeztette a nagyérdeműt.
27/12/2017 • 0
Morgás, kóbor kutyák, devizák - 2017-12-2706 óra
Karácsony ide, vagy oda, morogni ma is lehetett. Főleg, ha egy barkácsáruház olcsó fenyőfát hirdet, ami már rég nem kapható náluk. Tőzsdei összefoglaló a csendes, ünnepi kereskedésről. Nyögvenyelős lapszemle. Több mint 100 000 kutya kóborol ma Magyarországon, és körülbelül 15 000 él állatvédők gondozásában, ráadásul több száz kutyának nincs háza a menhelyeken. Az állatvédelem nehéz helyzetéről, kóbor állatokról, megoldásokról beszélgettünk Wieden Krisztával, a Hangya Közösség vezetőjével. Kkv hírek után Zőlde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője adott jelentést a devizapiac ünnepek utáni helyzetéről.
27/12/2017 • 0
Lappföld, tőzsdenyitás, Calabria - 2017-12-2209 óra
A fapados rovatban szóba jött lappföld. Wizz Air csomagszabály, elveszik, vagy nem? Feladjam ingyen? Mit csináljunk? Egyáltalán, mi a kézipoggyász? Tőzsdenyitás Varga zoltán elemzővel (Equilor). Calabriai járat szilveszterre, 25 euróért szállással.
22/12/2017 • 0
Adományok, Trump, adók - 2017-12-2208 óra
Segítsünk, de ne csak karácsonykor! Mi jött össze idén és mit lehet tenni akkor, amikor nincs ünnep? Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány új elnöke volt beszélgetőpartnerünk. Márvány "optimista" Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője formában volt, ma is. A hét vezető híre a madáretetés témaköréből érkezett. Madár-Twitter-Trump. Érted? Szóval volt itt makró, ha másról nem, Trump elnök adócsomagjáról érdemes votl megemlékezni.
22/12/2017 • 0
Duchovny? Szegénység? CIG? - 2017-12-2206 óra
Parázs vita alakult ki a stúdióban. Kinek hogy ejtjük a nevét? Hogy derül ki, hogy hogy helyes? Duchovny? Tusup? Fiennes? Jane Fonda 80. születésnapjától nem volt egyszerű eljutni idáig. Tőzsdék ünnepi hangulatban, lapok szemlézve. A gyermekszegénységről Pogátsa Zoltánnal, közgazdász, szociológussal, a Nyugat-magyarországi Egyetem docensével beszlgettünk. A CIG részvényeiről az azokat eladásra javasló Vágó Attilával, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével beszélgettünk. Devizapiaci összefoglalóval Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője szolgált.
22/12/2017 • 0
Forró italok és IT-legek - 2017-12-2109 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban Gede kolléga prágai forralt Becherovka élményeit elevenítette fel, Kántor kolléga ezt egy forralt borcsokival próbálta ellensúlyozni. Ezt követően Varga Zoltán (Equilor) számolt be a BÉT nyitásáról, majd IT-rovatunkban Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztője mondta el, neki mik voltak a legek 2017-ben.
21/12/2017 • 0
Autók és nemzetközi papírok - 2017-12-2108 óra
Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk idén utoljára tett látogatást a stúdióba, előkerült egy csomó minden, kezdve az Audi 330 ezer autót érintő visszahívási programjától a jövőkutató víziójáig. Átbeszéltük, megrágtuk, jövőre folytatjuk. Nemzetközi részvénymustra rovatunkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a Deutsche Bank, a Kommerzbank és az AT&T háza tájáról hozott híreket.
21/12/2017 • 0
Uber, lakástüzek, célárak és hozamok - 2017-12-2106 óra
Ürül a város legalábbis korán reggel – sokan már szabin vannak, és csak később indulnak el, akkor azonban alig lehet haladni, pl. híres cukrászdák környékén. Itthon már Uberrel sem lehet haladni, sőt, a szigorúbb szabályozású városokból, ill. tagállamokból is eltűnhet a szolgáltatás, az EU bírósága döntésének értelmében. Erről beszéltünk dr. Szimler Gergővel, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédjével. Aztán, adventi lakástüzekről volt szó. Kőrösi Zoltán, az AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. értékesítési igazgatója elmondta, mire kell odafigyelnie a kiadónak és a bérlőnek. Hazai piac rovatunkban a Budapesti Értéktőzsde elemzési és árjegyzési programja, célárak és elérhető hozamok volt a téma, ebből tartott értekezést Gede kolléga.
21/12/2017 • 0
Halak, karácsonyfák és wc-kefék - 2017-12-2009 óra
Zsuzsit itt fogtuk még egy körre, maradt még hallgatói kérdés, meg belénk is szorult pár. Aztán, Varga Zoltán (Equilor) elemző mondta el, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, annyi bizonyos, hogy nincs ok a panaszra. Majd, Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője kötötte össze a fogkefét a wc-kefével és a műfenyővel.
20/12/2017 • 0
Halak, halak és halak - 2017-12-2008 óra
Haladás a Millásreggeliben: a stúdióban vendégünk volt Lévai Zsuzsi, a Halkakas halbisztró egyik tulajdonosa és Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója és a Mahal – Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. Mindről beszéltünk, ami magyar hal, receptek is előkerültek.
20/12/2017 • 0
Kis morgás, erős adatok és rand - 2017-12-2006 óra
Morgó szerda van, ezért annak ellenére belefért némi morgás, hogy csak a stáb 50%-ának volt rá oka. Aztán, makrogazdasági hajrát látunk, a legfrissebb LeadING HUBE indikátorok alapján erős utolsó negyedévre számíthatunk. Már csak egy kérdés maradt: meglesz-e a 4% idén? Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint meg. Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig a forint, a jen és a rand árfolyamáról beszélt.
20/12/2017 • 0
Lada, Kovács, Gede - 2017-12-1909 óra
Jozef Lada, a Svjek illusztrátora, korántsem mellesleg csodás karácsonyi életképek alkotója 130 éve született: 1887. dec. 17.-én, és hatvan éve halt meg, 1967. dec. 14-én. Katona Csaba történész elevenítette fel életét és munkásságát "Mesél a múlt" rovatunkban. A tőzsdenyitás Kovács Bálint (Equilor) elemzőnek jutott, de egy titkos trombitás is megjelent benne. Végezetül Ács Gábor faggatta Gede kollégát, annak befektetési szokásairól.
19/12/2017 • 0
Adatvizualizáció, Tímár Péter, Big Data Lake - 2017-12-1908 óra
November végén rendezték meg az OTP Bank és a BI Fórum közös adatvizualizációs versenyének döntőjét. OK, de mi az az adatvizualizáció és miért izgalmas azzal foglalkoznia egy banknak. Szűcs Krisztina adatvizualizációs szakember és Gozlán Illés, az OTP Adatbányászati és Ügyfélérték Optimalizációs Főosztályának vezetője járt nálunk. Csillag Péter, a Starschema cégalapítójával beszélgettünk "Piros pirula" rovatunkban. A Starschema, amelynek ügyfelei között olyan nevek találhatók, mint a Facebook, az Apple vagy a Netflix, egy úgynevezett Big Data Lake létrehozásával elsősorban abban nyújt segítséget, hogy a rendelkezésre álló összes adatot egy helyre koncentrálja, és modern adatelemzési eszközöket biztosít ezek feldolgozásához.
19/12/2017 • 0
Bevásárlólista, karácsonyi visszáru, Japán - 2017-12-1906 óra
Ünnepi bevásárlás: cetlire íródik-e a lista, vagy okos kütyübe? Köszöntjük a Violákat! Kis mértékű index elmozdulások voltak tegnap, mégis volt pár érdekes hír a tőzsdékről. Lapokat szemléztünk, majd hívtuk Siklósi Mátét, a CP Contact ügyvezető partnerét. Arról beszélgettünk vele, hogy milyen feltételekkel vihető vissza a karácsonyi ajándék. Kaizen Dojo rovatunkban Japán világörökségi helyszíneiről beszélgettünk Vida Március Mitsukival.
19/12/2017 • 0
Bibliai agrárium és adatstratégia - 2017-12-1809 óra
Közelg a karácsony. Népszerű rovat Katona Csabával a Mesél a múlt. Ergo Mihálovits gazda ötvözi az ünnepet a mezőgazdasággal és a történelemmel. A Bibliából ugyanis ki lehet olvasni, milyen volt abban az időben a mezőgazdaság és az élelmiszeripar? Kovács Bálint (Equilor) már év végi kereskedési hangulatú tőzsdei kereskedésről ad hírt. Az adat az új kőolaj. De mihez kezdjünk vele? Mi az az adatstratégia? Miért pont most gyűjtsünk adatokat? Ha nem gyűjtjük, végünk? Oltyán Gábor (Data Solutions) ezért jött a stúdióba, hogy Heuréka Élmény rovatunkban mindezt elmagyarázza.
18/12/2017 • 0
Helvétek, Bayer, Star Wars - 2017-12-1808 óra
Svájc. Érdekes hely ez Európában. Egy csomó világcég indult innen, bankszektora egyedülálló, mágnesként vonzza a gazdagokat. Közben azért botrányai is vannak, hiszen ide jár adót titkolni a fél világ. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő Svájcba kalauzol minket Adóvilág rovatunkban. Venni kell a Bayert -ajánlja a Santander nevű bank. Felülteljesít az Oracle, mégis esett az árfolyama. Minden idők második legtöbb bevételét produkálta az új Star Wars epizód, örülhet a Disney. Mennyi, mennyi színes hírt hoz a Nemzetközi Részvénymustrában Kababik József (Erste Befektetési Zrt.)!
18/12/2017 • 0
Juli, építőipar, kamatdöntés és bitcoin - 2017-12-1806 óra
RIP Fábián Juli. Az elhunyt művésznő előtt tisztelgünk egész nap. Megemlékezünk az elektronokról, összefoglaljuk a pénteki tőzsdenapot és átlapozzuk az újságokat. Hasít az építőipar, zárul az építőipari olló. Örvendezzünk? Ébresztő témánkban Németh Dávidot (K&H Bank) faggatjuk. Heti Kitekintő rovatunkban Tardos Gergely (OTP Bank) az MNB kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokról számol be. Mikulás rally jöhet, ha minden igaz. A csonka kereskedési hét ellenére is. A bitcoin is vonzó befektetés lehet, de ezzel azért bánjuk óvatosan- Pleschinger Gyula (MKB Bank) év végi tanácsai devizabefektetőknek.
18/12/2017 • 0
RyanAir, Négy Banya, cheetos - 2017-12-1509 óra
Bréking! Nem lesz Ryanair sztrájk karácsonykor, megszületett az egyezség. Jó hírrel kezd Ács is in the air rovatunkban a névadó rovatgazda. Kis portré a Ryanair vezérről, elsiratja a FlyNikki légitársaságot, majd lerántja a leplet a transzatlanti fapados járatokról. Kovács Bálint (Equilor) a Négy Banya Napjával kezdi a tőzsdenyitást. A végére kis hírcsokor. A puffasztott sajtos kukoricapehely eredetéről elmélkedünk és aggódunk az F1-ben dolgozó gridgirlök miatt.
15/12/2017 • 0
BÉT, Rabló, jegybankok - 2017-12-1508 óra
10 milliárd forintos napi átlagforgalom, új IPO, remek kilátások. Erről szólt a Budapesti Értéktőzsde idei éve. Bozsik Balázs (BÉT) elmeséli merre megy jövőre a pesti tőzsde. Rekortán futó rovatunkban Boronkay Péter paratriatlonista sportolót mutatjuk be. Jön Márvány Zsolt (CIB Bank) és nem túl optimista. A jegybankokról szól mostanság a piac. Ők meg nem mondanak semmi érdekeset, mert minden ok a gazdaságban.
15/12/2017 • 0
Ülő Bika, élelmiszeripar, bitcoin - 2017-12-1506 óra
Ünnepeljük a Valérokat, Neró császárt, siratjuk a BS-t és Ülő Bikát. De igaziból optimista péntek van, ennek jegyében nézzük a tőzsdei csártokat és olvassuk az újságokat. Fehéredik az élelmiszeripar. Kösz EKÁER, kösz áfacsökkentés. Éder Tamás (ÉFOSZ) örvendetes adatokat oszt meg velünk. Furcsa módon devizapiaci rovatunkban a bitcoin a vezető hír Kuti Ákossal (MKB Bank), csak dióhéjban ugyan, de szó esik az euró dollár keresztről és a forintról.
15/12/2017 • 0
Forralt bor, jegybankok és keresőszavak - 2017-12-1409 óra
Ha karácsony, akkor forraltbor. De milyen a jó forralt bor? Kathona Krisztiántól (Borháló) kérünk segítséget. Egész jól indul a nap a magyar tőzsdén. De igazából a jegybankokra figyel a piac - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Black Friday, Eurovízió, FINA. Ezekre kerestek rá a legtöbbször a magyarok. Van azonban jópár meglepetés is a listákon. Bíró Pál (Google) ismerteti ezeket.
14/12/2017 • 0
Feketelista, törésteszt és Facebook - 2017-12-1408 óra
Csinált egy feketelistát az EU azokról az országokról, amelyek támogatják az adóelkerülést. Vicces lett. Magyar Csaba (Crystal Worldwide) elárulja, miért. Futómű rovatunkban egy új Ford modellről és régi Punto nulla csillagos töréstesztjéről mesél Várkonyi Gábor. A Facebook bejelentette, hogy ott adózik, ahol a pénzét keresi. A részvényeseket ez nem érdekli, mert a cég hasít. A Volkswagen 58 ezer darab Touareg visszahívását rendelte el, mert szoftver manipulálhatja a kibocsátási adatokat. Ez se érdekli a részvényeseket. Fura a mai Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.).
14/12/2017 • 0
Carsharing, szigetelés, kametemelés - 2017-12-1406 óra
Saturday Night Fever. Kvantummechanika. Szilárda. Erős kezdet. Szerintünk. Tőzsdeblokk és lapszemle is van ám. Aztán kis carsharing. Belép a piacra a Mol, de mi lesz a GreenGoval? Michaletzky Bálintot (GreenGo) faggatjuk. Szigorodnak az épületenergetikai szabályok. Szalai Gabriella (Magyar Energiahatékonysági Intézet) mutat irányt. Kamatot emelt a Fed. Adódik a kérdés: merre mennek innen a tőzsdék? Kiss Móni (Equilor) megfejti nekünk.
14/12/2017 • 0
Oktatás, tőzsde, újrahasznosítás - 2017-12-1309 óra
A világ talán legjobbjának tartott finn oktatási mérce szerint is kiváló minősítéssel oktat gyerekeknek pénzügyi, gazdasági ismereteket az OK Oktatási Központ. A finn oktatási csoda Magyarországon? Nagy Zoltán Péter, OTP Bank marketing igazgatóját kérdeztük. A tőzsdenyitást követően pedig Sarkadi Péter (Greenfo.hu) arról faggatta Tóthné Szita Klára, nyugalmazott professzort, a Magyar Életcikluselemzők Szakmai Egyesületének elnökét, hogy újrahasznosítsunk, vagy hagyjuk a csudába?
13/12/2017 • 0
Zsarolóvírus, karácsony, mobiltelefon - 2017-12-1308 óra
Milyen egy zsarolóvírus támadás testközelből? Erről beszélt Lepenye Tamás, a Telenor üzemeltetési vezetője, aki nemrég saját bőrén tapasztalta ezt meg. Mit lehet tenni? Milyen lépések kellenek ahhoz, hogy legközelebb ne forduljon elő? Aztán, az ünnepek gyors közeledtével adekvát a kérdés: hogy válasszunk telefont karácsonyra? Kenyeres Tamás a Samsung Electronics Mobil Termékmenedzsment Divízió vezetője mondta el tippjeit.
13/12/2017 • 0
Morgás, fűtés, devizapiac - 2017-12-1306 óra
Egy kis morgással kezdtük a napot, hisz szerda van. Volt benne minden, ami közlekedés, még villamosos morgás is akadt. Az is morgásra adhat okot, hogy a magyar lakosság környezetét szennyezve fűt télen, erről Harmat Ádám, a WWF Magyarország éghajlatváltozás és energiaprogramjának projektvezetője beszélt. Kkv-híreink után pedig Zölde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője foglalta össze a devizapiac legfontosabb tudnivalóit.
13/12/2017 • 0
Bérczy, tőzsdenyitás, erdőirtás - 2017-12-1209 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa egy elfeledett márciusi ifjúról, Bérczy Károlyról emlékezett meg, aki 150 éve hunyt el. Kiss Móni (Equilor) segített a tőzsdenyitásban, majd Nyitray Dániel, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse beszélt arról, hogy hamarosan itt az EU-Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény. Erdőirtás hamburgerért?
12/12/2017 • 0
Alteo, zsebpénzügyes, digitalizáció - 2017-12-1208 óra
Elsőként ifj. Chikán Attila, az Alteo Group vezérigazgatója válaszolt kérdeseinkre, azt tudakoltuk, milyen az élet a részvénykibocsátás után. Aztán, megtudhattuk, hogy ki lett a legzsebpénzügyesebb: Bíró Áron, az Intrum Justitia Marketing és kommunikációs vezetője mesélte el. Piros pirula rovatunkban pedig a digitalizáció és az ember volt a téma, Szirtes Hajnalka, az IPS Services tulajdonosa és tanácsadója mondta el gondolatait erről.
12/12/2017 • 0
Másnap, cafetéria, drótszamár - 2017-12-1206 óra
Nehezen indult a nap a rádiós karácsonyi buli után, de hősies csapatunk tartotta a frontot már hajnalban is. Így esett, hogy szót tudtunk ejteni a növekvő cafeteria juttatásokról, Fata László cafeteria szakértőt hívtuk. Aztán, Kaizen Dojo rovatunkban Horváth Zoltán, fotóssal beszélgettünk arról, milyen drótszamáron Japánban túrázni.
12/12/2017 • 0
Halevés, tőzsdenyitás, netezés - 2017-12-1109 óra
Főszezon előtt a halászok, meg is kérdeztük Lévai Ferenc halszakértőt (az Aranyponty Zrt. tulajdonos-ügyvezetőjét), hogy állnak a hazai tenyésztők. Kovács Bálint, az Equilor elemzője azt mondta el, hogy az amerikai kamatemelés és az ünnepek előtt csendes a piac, ezt követően pedig azt feszegettük, hogy mit gondol rólunk az internet – erről Szekeres Péter, a Neticle társalapítója és ügyvezetője beszélt.
11/12/2017 • 0
Törpeállam, feleségek, TEVA - 2017-12-1108 óra
Adóvilág rovatunkban Liechtensteinnel fejeztük be a törpeállamok körében tett kalandozásunkat. Maga Liechtenstein is tartogatott izgalmakat, ahogy ezt Gerendy Zoltán (BDO) és Feledy Botond külpolitikai szakértő elmondta. Aranyköpésünk után pedig Kiss Nicholas részvényelemző (Erste Befektetési Zrt.) a Teva papírjainak emelkedése mögé nézett.
11/12/2017 • 0
Hétfő, Brexit, kamatemelés - 2017-12-1106 óra
Tavaszi meleggel indult a hét, de ettől még nehezen. A tőzsdei összefoglaló után azt kérdeztük Ugrósdy Márton kutatótól (a Külügyi és Külgazdasági Intézet), hogy ki nyert a Brexit megállapodással? Aztán, Eppich Győző, az OTP elemzési senior menedzsere mondta el, hogy már biztosra veszi az amerikai kamatemelést a piac. Ezt támasztotta alá devizapiaci infókkal Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője.
11/12/2017 • 0
Szétültetés, fapados tippek - 2017-12-0809 óra
A ryanair szétülteti az utasait. Csak ha fizetnek akkor ülhetnek egymás mellé az együtt utazók. Fapados rovatában Ács kolléga fel is háborodik ezen. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét, de a kereskedés meglehetősen álmos ma reggel. Aztán megint jön Ács kolléga. Kanári szigeteki túrájával, megszűnő járatokkal és hallgatóknak szórt tanácsaokkal.
8/12/2017 • 0
Archívum, terepfutás és GDP növekedés - 2017-12-0808 óra
Minden tévéadást rögzít 0-24 órában és az MTI 3 millió darabos fotóarchívumát is kezeli a Nemzeti Audiovizuális Archívum. Nem nehéz elképzelni, mekkora adatmennyiség keletkezik. Ezt feldolgozni, kereshetővé tenni szép feladat, melyről Répászky Lipót (NAVA) mesél. Felhő, gépi tanulás, mesterséges intelligencia a gyakorlatban. Rekortán futó rovatunkban Csanya (Budai Trail) mesél a terepfutóverseny boomról. 4,1 százalékot hízott a magyar GDP, bezzeg a a románok a maguk 8,1 százalékukkal. Márvány Zsolt (CIB Bank) örvendezik a múlt heti makroadatokon.
8/12/2017 • 0
Digitális adózás, politis és forint - 2017-12-0806 óra
Kissé nehezen indul a reggel. A vexillológia elragad minket az uniós zászló születésnapján. Ünnepeljük Jim Morrisont és KimBasingert. Négy év múlva teljesen átállunk a digitális adózásra. Lehetséges ez? - tudakoljuk Kocziha Andreától (BDO Magyarország). Fizetős és online sajtóorgánumot gründol Dudás Gergő az index.hu exfőszerkesztője, ami az olvasókból és nem a hirdetőkből szeretne élni. Őt faggatjuk a részletekről. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci összefoglalóját a forinttal kezdjük, mert sztori van.
8/12/2017 • 0
Félgasztró, tőzsdenyitás, ázsiai kiber - 2017-12-0709 óra
Gasztronómiai rovatunk a technika ördögének köszönhetően meghiúsult, így csak félinformációkat tudtunk kicsikarni Budavári Dórából, a Balatoni Gasztrotérkép egyik alkotójától. De az kiderült, hogy melyek a balatoni legjobb alapanyagok idén. Utána Kiss Mónika (Equilor) mondta el, mit is érdemes tudni a BÉT nyitásáról és a piacokról. Majd, IT-rovatunkban Hong-Kongban hívtuk Mádi-Nátor Anettet, a CyberService Zrt. vezérigazgató-helyettesét, aki egy kibervédelmi konferencián vesz részt.
7/12/2017 • 0
BMW, Mercedes, Tesla - 2017-12-0708 óra
Futómű rovatunkban majd az egész órában Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnkkel beszélgettünk az elmúlt időszak legfontosabb autós híreiről. Így például arról, mennyit is fektet K+F tevékenységbe a BMW, meg arról, hogy is lehet, hogy a Mercedes tönkretett egy Teslát. Ezt követően Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.) emelte ki a Ryanairt és a GE-t nemzetközi részvénymustránkban.
7/12/2017 • 0
Kritpoőrület, lakásfelújítás, chartelemzés - 2017-12-0706 óra
Kemény, sőt brutális a rally a Bitcoinban: már 14 ezer dollár az árfolyam – legalábbis reggel még ennyi volt. Éppen ezért kérdeztük Debreczeni Barnabást, a Shinrai vezérigazgatóját, hogy ő mit gondl minderről. Majd, Balla Ákos ingatlanszakértővel beszélgettünk a lakásfelújításokról, aztán Gede Balázs chartelemző mondta el véleményét a hazai piac korrekciójáról.
7/12/2017 • 0
Látásvizsgálat, tőzsde, ökolábnyom - 2017-12-0609 óra
Hol a gyereket nézzük, hol a tévét, hol a telefonunkat. Tornáztatjuk a szemünket rendesen minden nap. Verbális látásvizsgálat Náday Anikóval (Essilor). Kovács Bálint nyit tőzsdét, ahol nyoma sincs a Mikulás rallynak. Kínzó kérdés: mekkora az ökológiai lábnymunk? Zöld Iránytű rovatunkban Tóthné Szita Klára, a Magyar Életciklus-elemzők Szakmai Egyesületétől számolgat. A zöldül a google, naperőmű Pakson. Sarkadi Péter (greenfo.hu) hírcsokra a végén.
6/12/2017 • 0
Benzinkút, startupper, Black Friday - 2017-12-0608 óra
Télre téli gumi és téli üzemanyag? Minek? És shop minek van egy benzinkúton? Orosz András a Mol kiskereskedelmi igazgatója meséli el, milyen lehet az olajtársaság 2030-ra? Kiderült, ki az év startup alapítója. Ő Szekeres Péter (neticle.hu). Hogy lett vállalkozó? Mit csinálnak ők? Milyen egy jó startupper? Ezekről kérdezzük. Hogy ment a Black Friday? Online vagy üzletben? Érdekes tapasztalatokat mesél Németh Csongor (MediaMarkt Magyarország).
6/12/2017 • 0
Mikulás, hitelből hitel és devizapiac - 2017-12-0606 óra
Hohohhoooooo! Megjött a Millás Mikulás! Mi mással kezdenénk, mint az öreg szakállassal? Hozott ő lapszemlét és virgácsot a pesti tőzsdére. Hitelkártyából hitelt? Ezen a meghökkentő konstrukción rugózunk Homa Péterrel (bankkártya.hu). KKV híreinket az uniós támogatások mostani és jövőbeli kilátásai köré szervezzük. Ma a politikai kockázatok mozgatják a devizapiacokat. Trump és May. Dollár és font. Pleschinger Gyula (MKB Bank) elemez.
6/12/2017 • 0
Pilsudski marsall, tőzsdenyitás, generációváltás a kkv-knál - 2017-12-0509 óra
150 éve született Pilsudski marsall. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa emlékezik róla. Tőzsdenyitás Kiss Mónival, az Equilor vezető elemzőjével. Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője a magyar kkv-szektor előtt álló kihívásokat azonosította külön kitérve a generációváltás nehézségeire.
5/12/2017 • 0
Karbonsemlegesség, karácsonyi költekezés, hitelesített dokumentumtárolás - 2017-12-0508 óra
Harmadik karbonsemleges évét zárja a Magyar Telekom Csoport. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató sikerrel csökkentette szén-dioxid kibocsátását, miközben a fennmaradó karbonkibocsátását zöld projektek támogatásával ellentételezte. Klímaváltozás, karbonsemlegesség nagyvállalati szemmel. Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom vállalati fenntarthatósági központvezetője nyilatkozott. Karácsonyi túlköltekezési trendek. Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója figyelmeztetett a túlköltekezés veszélyeire. Piros pirula rovatunkban Hortobágyi Ágoston, a DO-Q-MENT Kft. ügyvezető igazgatója, a Biztonságos Digitális Társadalomért Egyesület és a Green Business Szövetség elnöke mutatta be a DOQdrive alkalmazást, ami hitelesített dokumentumtárolást tesz lehetővé mobillal.
5/12/2017 • 0
Szélvédő kaparás, adócsökkentés, lakáshitelek - 2017-12-0506 óra
Vilmák, jégoldók, tőzsdék. Lapszemle nem túl izgi írásokkal. Adócsökkentés Trump-módra. Miért azoknak, akik eddig is jól jártak? Miért akkor, amikor dübörög a gazdaság? Kasnyik Mártonnal, a G7.hu főszerkesztőjével okfejtünk. Pénzügyi Megoldó rovatunkban Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjével eredünk a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek nyomába. Jobbak ezek a hitelek, mint a „normál” lakáshitelek? Minden esetben ezt érdemes választani, ha valaki hitelt szeretne? Egyáltalán, hogyan döntsünk, ha lakáshitelre van szükségünk?
5/12/2017 • 0
Döner, Richter bukó, pislogásvezérlés - 2017-12-0409 óra
Betiltják a dönert? Mihálovits gazda utánanéz. Dehogy tiltják, de az tény, hogy az élelmiszerek foszfát tartalmának egészségre gyakorolt hatásait vizsgálja az EU. A tőzsdenyitásban fény derül egy másik vizsgálatra is. A Richter egyik gyógyszerének hatását mérik fel, mert néhány esetben májkárosodást okozott a gyanú szerint - jelenti Kiss Móni (Equilor). Esik a papír árfolyama. Heuréka Élmény rovatunkban a pislogással vezérelhető alkalmazásokat fejlesztő Králik Tamást (Mindtech Apps) faggatjuk a megoldásról, a vállalkozósdiról, a gondolatvezérelt gépekről.
4/12/2017 • 0
Andorra, szódapatron, autóipar - 2017-12-0408 óra
Andorra. Kikaptunk tőlük fociban, de ezen felül tudunk róla valamit? Pedig érdekes ország. Például 4 százalékos az áfa arrafelé és társuralkodói rendszerben működik. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond elmondja, mit kell tudni a miniállamról? Brékinget is tartunk, miután eltűnik a piacról a visszaváltható szódapatron. 90 százalékkal esett a BMW plug-in hybridjeinek eladása Hollandiában miután megvonták az állami támogatást. A Fiat együttműködne a Hyundai-jal a hidrogénhajtású autók fejlesztésében. A német postát pedig megzsarolták. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
4/12/2017 • 0
Mikrokamat, magyar infláció, dollárerősödés - 2017-12-0406 óra
Bányásznap van, a bányarémről is szó esik. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle rogyásig. Mikroszkopikus méretű kamatot fizetnek a bankok a lekötött betétre. Lovas Judit (azenpenzem.hu) elmagyarázza az okokat. 2,5 százalékosra nőhet az infláció a dráguló üzemanyag miatt. Ez lehet az egyik fontos makrogazdasági adat a héten Dunai Gábor (OTP Bank) szerint. A másik fontos mutató, az USA munkaerőpiaci adata lehet, ami normalizálódhat. A dollár erősödését a politikai bizonytalanság sem törheti meg tartósan - véli Pleschinger Gyula (MKB Bank). Fontosabbak a makroadatok, például a már emlegetett munkaerőpiaci érték. A brexit tárgyalások szempontjából fontos nap a mai: elszámolnak a felek. Elemzők mégsi optimista a fontot illetően.
4/12/2017 • 0
Fapados, forintárfolyam és megint fapados - 2017-12-0109 óra
Mi van, ha visszafordul a gép? Ha biztonsági okokra hivatkozva késik? Ha kicsit késik ugyan, de emiatt pont lekésed a csatlakozást? Ács is in the air fapados rovatunkban Bolyó Anikó (Flight Refund) kínál megoldást. Régóta látott gyengélkedést mutat a forint az euróval szemben. A pesti tőzsdén meg tart a korrekció.Megleljük Ács kollégát is. Las Palmasra ment hajóval. Élménybeszámolója mellett a WizzAir új angliai járatairól és a fapadosok csomagkezelési politikájáról is szakért.
1/12/2017 • 0
Bankpontok, táplálkozási tippek és infláció - 2017-12-0108 óra
MFB Pont. Ez meg vajh micsoda? Mit lehet ott csinálni? Kiknek érdemes betérni? Aladics Sándor (OTP Bank) széleskörű és részletekbe menő tájékoztatót tart a témákban. Rekortán futórovatunkban Juhász Péter (custombodyworks.hu) ad tippeket a fogyáshoz annak érdekében, hogy tudjunk futni. Alig van infláció európában és alig van munkanélküli Magyarországon. Ezekről szól Márvány Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági visszatekintője.
1/12/2017 • 0
Bitcoin és japán jen - 2017-12-0106 óra
Zsukov marsall, Pablo Escobar és Müller Péter. Micsoda születésnapi felhozatal! És ma van a rádiózás napja is. Erős kezdés. Aztán persze tőzsdei lamentálás és hírlapi merengés. A bitcoin meg csak hull. miután brutál módon erősödött. Ezt így hogy? Pataki Gábor (coinbroker.hu) elmondja. A japán császár meg lemondott. Mindez hogy hat a japán jenre? Kuti Ákos (MKB Bank) ezzel kezdi a devizarovatot. Van kínálatában még euró, dollár meg forint is.
1/12/2017 • 0
Innovation, Xbox, PS4 - 2017-11-3009 óra
A V4 Startup and Innnovation Day keretében Sraud Péter startupper, a Hand In Scan értékesítési és marketing igazgatója beszélt a cégről és az eddigi mentorokkal és kockázati tőkével kapcsolatos tapasztalatokról. Közeleg a karácsony, ezért Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztője segítségével körülnéztünk a konzol piac két nagy rivális háza táján: mi a fontosabb, a nagy vas, vagy a felhasználói élmény?
30/11/2017 • 0
Startupok és pályázati autók - 2017-11-3008 óra
A V4 Startup and Innovation Day keretében először azt vizsgáltuk meg, hogy is működik az MFB kötelekébe tartozó Hiventures befektetési alap. Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója válaszolt kérdéseinkre. Aztán, Futómű rovatunkban autóipari kitérőt tettünk és uniós forrásból beszerezhető járművekről volt szó. Erről Lukács János, a Vanessia Vállalkozásfejlesztési és Pályázati Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója beszélt. Majd, Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője ecsetelte a Siemens, az Osram és a Credit Swiss esélyeit a tőzsdén.
30/11/2017 • 0
Bazár, kínaiak, BUX-esélyek - 2017-11-3006 óra
Andrást neve napján azzal köszöntöttük, hogy kiküldetést kapott a Várkert Bazárba, a V4 Startup and Innovation Day-re, a kitelepült stúdiónkkal. Majdnem az egész napot annak szenteltük, hogy körbejártuk ezt az eseményt, ennek keretében beszéltünk Bernáth Tamással, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójával is. De nem az egészet: Balogh László (Ingatlan.com) arról beszélt, milyen ingatlanbefektetéseket eszközöltek a kínaiak itthon, Virág Ferenc (Random Capital) pedig a BUX további esélyeit latolgatta Hazai piac rovatunkban.
30/11/2017 • 0
Gattyán és szelektív üveggyűjtés - 2017-11-2909 óra
Hallgatói sms-ek kapcsán műsor kulisszatitkok derültek ki bizonyos szakértők legózási szokásairól, aztán megint a közlekedés, illetve helyesebben, annak hiánya került terítékre. Aztán, Ács Gábor cseppet sem előre megbeszélt módon, úgymond ad hoc, váratlanul és nem feladott labdát lecsapva a mostani Forbes címlapon szereplő Gattyán György sztoriról mesélt, melynek társszerzője volt. A tőzsdenyitást Kovács Bálint (Equilor) celebrálta, Zöld iránytű rovatunkban pedig Sarkadi Péter, a greenfo.hu főszerkesztője az üveghulladék újra(nem)haszonsításáról beszélt.
29/11/2017 • 0
Brand store kiskáté - 2017-11-2908 óra
Mi az a brand store? – röviden ez a kérdés volt az apropója annak a beszélgetésnek, melynek interjúalanya Potoczky Csaba, a Bravotel Üzletházak Kft. ügyvezetője volt. Persze nem csak erre a kérdésre válaszolt. Például arra is, hogy pattan ki valakinek a fejéből, hogy nyisson egy márkaboltot. Vagy, hogy mi kell ahhoz hogy ilyet üzemeltetni tudjon valaki, profitábilisan? Aztán, miért jó ez egyáltalán a vevőnek, a brand tulajdonosnak és magának az üzemeltetőnek?
29/11/2017 • 0
Morgás, munkaerőhiány, devizapiac - 2017-11-2906 óra
Morgó szerda, a két főmorgóval, és egy olyan napon, amikor már három napja elesett Budapest a delegációk miatt – kisülhet ebből jó is? Közmunkásból munkavállaló? Így orvosolható a munkaerőhiány, a humán menedzsment szakemberek szerint. Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke válaszolt kérdéseinkre. Kkv híreinket követően pedig Wéber Tamás, az MKB Bank portfoliókezelője mondta el a legfrissebb devizapiaci infókat.
29/11/2017 • 0
Wahrmann Mór, tőzsdenyitás, követeléskezelő cég belülről - 2017-11-2809 óra
125 éve hunyt el az első zsidó országgyűlési képviselő, Wahrmann Mór. Rá emlékeztünk Katona Csaba történész segítségével "Mesél a múlt" rovatunkban. Tőzsdenyitás Kiss Mónival (Equilor). Egy követeléskezelő cég másik arca. Az Intrum Justitiának is komoly kihívást jelent az új munkatársak toborzása és a régiek megtartása. Egy követeléskezelő cég hogyan tudja megszólítani a potenciális munkavállalókat? Milyen karrierlehetőségek várnak az érdeklődőkre? Milyen eszközökkel tartják össze a csapatot? Mészáros Anita az Intrum Justitia HR vezetője és Bíró Áron, az Intrum Justitia Marketing és kommunikációs vezetője járt nálunk.
28/11/2017 • 0
Balladai félhomály és ipar 4.0 - 2017-11-2808 óra
2018 az üzleti titkok és a transzparencia összecsapásának éve lesz. Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója járt nálunk. Ipar 4.0: adatgyűjtés és optimalizálás. Hol is tartunk most? Posta Attila, a Quantic Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és a T-Systems Magyarország partnere volt nyilatkozónk a "Piros pirula" rovatunkban.
28/11/2017 • 0
Delegációk, kínai vasút, TAO optimalizálás, Szujó Zoli Japánban - 2017-11-2806 óra
Jégkaparás reggel, indulás előtt. Csípősre fordultak a reggelek. Stefánia névnap, Komár László születésének napja. Tőzsdei összefoglalás, lapok szemléje. Hogyan lehetne közlekedéstechnikailag jobban megoldani a delegációk közlekedését, illetve kell-e nekünk kínai vasút? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója válaszol. Társasági adó optimalizálása és hitelfelvétel a témája mai pénzügyi megoldó rovatunknak. Természetesen ma is Sándorfi Balázs, Bankmonitor.hu ügyvezetője mutat rá a pénzügyi előnyökre. Így közlekedj Japánban! Szujó Zoltán, az M4 Sport Forma1 kommentátora osztotta meg japán élményeit a hallgatósággal "Kaizen Dojo" rovatunkban.
28/11/2017 • 0
Feketemunka, Opus és önvezető autó - 2017-11-2709 óra
Óriási méreteket ölt a feketemunka a mezőgazdaságban az unióban. Lépni akarnak ellene, de akkor.... Mihálovits gazda ezen filozofál. Kovács Bálint (Equilor) álmos tőzsdenyitásról ad hírt. A legnagyobb érdeklődés az Opus iránt mutatkozik. Önvezető autó? Mikor? Kinek? Hogyan? Takács Árpád (AImotive) meséli el, hol tart a kutatás? Erről szól Heuréka élmény rovatunk.
27/11/2017 • 0
Monaco és vásárlói roham - 2017-11-2708 óra
Monaco. Az egy négyzetméterre jutó milliomosok száma elég magas errefelé. Nyilván elég jó az adórendszere. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) ismerteti a részleteket. Foci és Forma1. Ezekkel kerül be Monaco a hírekbe. Feledy Botond külpolitikai szakértő azonban bebizonyítja, korántsem unalmas a városállam. Vásárlói roham az USA-ban. Hálaadás, Black Friday, Cyber Monday. Ebből elsősorban az Amazon profitált, meg is ugrott a részvény meg Jeff Bezos vagyona. A BMW bejelentette, hogy 1,5 milliárd euróval növelik a kutatásra fordítható büdzséjüket. Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
27/11/2017 • 0
Dugó, manyup, infláció és dollár - 2017-11-2706 óra
A kínai elnök látogatása miatti lezárások uralják a hétkezdetet. Pedig Bruce Lee-nek és Jimi Hendrixnek is ma van a születésnapja. Van azért tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Nyitótémánk a magánnyugdíjpénztárakról szól. Élnek és virulnak. A részleteket Váradi Péter (Horizont Magánnyugdíjpénztár) ismerteti. Eseménydús hét vár ránk - mondta Pellényi Gábor (OTP Bank) Makrogazdasági Kitekintőnkben. A legfontosabb, hogy megtudjuk, merre halad az infláció az eurózónában és az USA-ban. Kiderül, mennyire dübörögnek a beruházások Magyarországon? Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban közzéteszi, milyen erős hete volt az eurónak. A dollárban a kérdés az, van-e infláció vagy sem az USA-ban? Érdekes pályát jár be a forint is.
27/11/2017 • 0
Marakesh, pangás és 5G - 2017-11-2409 óra
Ács kolléga után nyomozunk, a fapados rovatban. Kiderül, merre jár. Meg az is, mit érnek, a fapados légitársaságok Black Friday akciói? Kovács Bálint (Equilor) enervált, kis forgalmú tőzsdenyitásról ad hírt. Hiába, ez van, ha zárva az amerikai piac. Már készül az 5G internet. Mire fogjuk használni? Heuréka Élmény rovatunk kivételesen hétfő helyett pénteken jelentkezik. Dobó Mátyás Doransky (Endless.Consulting) repít a jövőbe minket.
24/11/2017 • 0
Refurbished, vertikál futás, optimizmus - 2017-11-2408 óra
Refurbished. Nem túl ismert fogalom Magyarországon. Felújított márkás elektronikai cikkeket, leginkább számítógépeket titulálnak így. Ezzel foglalkozik a PC Aréna. A cég ügyvezetőja Kerekes Noémi mesél arról, hogy is működik ez az üzleti modell? Rekortán futó rovatunkban a vertikálfutásról beszélgetünk Balogh Tamással a Sasfészek Vertical szervezőjével. Beszerzési menedzserindex, Fed jegyzőkönyv és magyar bérstatisztika. Ezek voltak a legfontosabb makroadatok a héten. Mit ad Isten, mind jó lett - jelenti Márvány Opitimista Zsolt (CIB Bank).
24/11/2017 • 0
Black Friday, baromfitrágya és dollárárfolyam - 2017-11-2406 óra
Óriási leárazásokkal kezdünk, hiszen nem csak Optimista Péntek, de Black Friday is van. Ennek jegyében tartjuk a tőzsdei összefoglalót. Aztán lapszemle, majd Jagodics Rita (Nagyker Marketing) felfejti, mi mozgatja a világban és minálunk is a Black Friday akciókat? A baromfitrágya lehet a jövő energiaforrása. Miért? Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci rovatban dollár és forintpiaci elemzést rittyent.
24/11/2017 • 0
Borfogyasztás, tőzsdenyitás, Uber - 2017-11-2309 óra
Érdekes tanulmány jelent meg a magyarok borfogyasztási szokásairól, erről kezdtünk beszélgetni NOPQ gasztronómiai rovatunkban. Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője Elon Musk sapkás akciójáró és a hazai piacról számolt be. Gálffy Csaba, a hwsw.hu szerkesztője pedig az Uber eltitkolt, masszív adatvesztéséről mesélt.
23/11/2017 • 0
Volkswagen, Volkswagen, Tesla - 2017-11-2308 óra
Futómű autós rovatunkban Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk gyárlátogatás után tartott élménybeszámolót arról, hol tart a VW a fejlesztésekben. Aztán persze parázs vitát is folytattunk a Tesláról, amelyről egyre többen állítják, hogy megbukik. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a ThyssenKrupp és az SAP eredményeiről beszélt részvénymustránkban.
23/11/2017 • 0
Nyugdíj, ingatlan, forint - 2017-11-2306 óra
Ugyan emelkedett a magyar nyugdíj, de korántsem olyan szép a kép, ha régiós összehasonlításban, vagy a béremelkedéshez képest nézzük. Erről beszélgettünk Kiss Ambrussal, a Policy Agenda vezető elemzőjével. Ingatlanpiaci rovatunkban Dombi Miklós, a Markó Irodák 9 projekt egyik építész tervezőjével beszélgettünk art deco trafóház felújításáról. Kolba Miklós forintszakértő pedig a hazai fizetőeszköz árfolyamát elemezte.
23/11/2017 • 0
Hálaadás és platform kapitalizmus - 2017-11-2209 óra
A tőzsdét a hálaadás napja tartja lázban. Varga Zoltán (Equilor) elárulja, miért...Zöld Iránytű rovatunk is jelentkezik ma. Sarkadi Péter (greenfo.hu) érdekes témát vet fel: fenntarthatóbb lenne a világ, ha nem birtokolnánk, hanem ha megosztanánk a javakat. Erről beszélgetnek Bőgel Györggyel, a CEU professzorával. Bevezetnek egy új kifejezést is az ismereteink közé: platform kapitalizmus.
22/11/2017 • 0
Céges buli, pénzmosás és Huawei - 2017-11-2208 óra
El lehet-e számolni a céges külföldi utazásokat? És a karácsonyi céges partikat vagy csapatépítő tréningeket? Erről beszélgetünk Adózásról érthetően rovatunkban Siklós Mártával (LeitnerLeitner). Legtöbb időt azonban a pénzmosás adózással kapcsolatos vonulatai szánjuk, miután új törvény van erre. Bejuttatunk egy embert a Huawei titkos finn kutatási központjaiba. Tamás Zsolt (Tech2.hu) most teszi közzé jelentését Mobilózis rovatunkban.
22/11/2017 • 0
Mads, jegybank, kkv és forint - 2017-11-2206 óra
Mads Mikkelsen és Scarlett Johansson bűvkörében indul a reggelünk. Aztán tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Samu János (Concorde Értékpapír Zrt.) ébresztőként elmondja mit lépett tegnap a magyar jegybank a hosszútávú kamatok lenyomása érdekében? KKV rovatunkban női kkv-k sikeréről és a magyar kkv-k exportfélelmeiről beszélgetünk. Wéber Tamás (MKB Bank) a devizarovatban az MNB döntésének forintárfolyamra gyakorolt hatásait boncolgatja.
22/11/2017 • 0
Illy, Nyomda, CIG és youtuberek - 2017-11-2109 óra
A presszókávé is magyar találmány. Illy Ferenc találta ki, a cég máig leszármazottai tulajdonában áll. Portréját Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész festi meg. Jegybanki kamatdöntés érkezik nem konvencionális eszközök bevetése várható - jelenti a tőzsdenyitásban Kiss Móni (Equilor). Rekorderedmény az Állami Nyomdánál! Szuper kilátások. Ezek olvashatóak ki a cég gyorsjelentéséből. Jelentett a CIG Pannónia is. A versenyhivatal eközben fellépett a közösségi médiasztárok burkolt reklám posztjai ellen.
21/11/2017 • 0
Légügyi kártérítés, zsebpénzügyi vetélkedő, informatikai oktatás - 2017-11-2108 óra
Késik a repülőjárat? Mit lehet tenni? Nagyon is sokat. Egy uniós szabály miatt kártérítés jár. Ezt magunk is kisajtolhatjuk a légitársaságból, ám a Flight Refund el tudja intézni helyettünk. De hogyan? Bolyó Anikó ügyvezető igazgató ismerteti az üzleti modellt. Zsebpénzügyes vetélkedőt indít egy követeléskezelő cég, az Intrum Iustitia. Kérem? Bíró Áron felel a felvetésre. Nő a felsőoktatásban pallérozódó informatikusok száma. De mire elég ez? Miként lehet fenntartani a lelkesedést? Piros Pirula rovatunkban Bozsonyi Károly (IVSZ) tekinti át a helyzetet.
21/11/2017 • 0
Német koalíció, folyószámla, japán építészet - 2017-11-2106 óra
A Montgolfier testvérek első léggömbös repülésére emlékezünk miután elküzdünk egy apró technikai problémát. Tőzsdei összefoglaló után borul a műsorrend. Gyorsan tárcsázzuk Hegedűs Dániel külpolitikai elemzőt, hogy megtudjuk koalíció híján mi lesz Merkellel? Utána pótoljuk a lapszemlét. Többet lehet spórolni egy jó bankszámlaváltással, mint a kötelező biztosítás cseréjével. Miért? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elmagyarázza. Kaizen Dojo rovatunkban a japán építészet témájában merülünk el. Kalauzunk Fegyverneky Sándor egykori országos főépítész.
21/11/2017 • 0
A gazda, meg némi ingatlanpiac - 2017-11-2009 óra
Ha nem tanulsz, majd elmész sz..rt lapátolni! - ijesztgetik az aggódó szülők tanulni nem akaró gyermekeiket. Ám az almozás nem egyszerű munka ám! Mihálovits gazda vázolja, milyen szakmai kihívásokkal szembesülhetünk a trágyakezeléskor? Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Aztán kis ingatlanpiac. Székely Ádám az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület képviseletében ritkábban tárgyalt témákat vizsgál, a kereskedelmi és a szállodai ingatlanok fővárosi piacát.
20/11/2017 • 0
Luxemburg portréja és európai tőzsdék - 2017-11-2008 óra
Luxemburg. Kis ország, nagy dolgokkal. Az EU-ban vezető szerepet játszik, adóparadicsom volt a közelmúltig, sőt az acélipara is meghatározó jelentőségű. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) gazdasági, Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig politikai szempontból vizsgálja Luxemburgot. A német koalíciós tárgyalások kudarca hat a tőzsdékre. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában elárulja, miként. Vállalati hírei is vannak, a WizzArről, az Infineonról és a Siemensről.
20/11/2017 • 0
Olajár, kamatdöntés, devizapiac - 2017-11-2006 óra
A Lánchíd átadását és a híd elkészültében és működtetésében oroszlánrészt vállaló Sina György bankárt ünnepeljük a nyitásban. Lapszemle és tőzsdenyitás után kis olajár elemzés. Most 2,5 éves csúcson van, de merre tovább? Hajósi Péter (K&H Alapkezelő) válaszol. Alapkamatban és a kamatszintekben nem lesz változás az MNB kamatdöntő ülésén - ezt várja Tardos Gergely (OTP Bank) a mai Makrogazdasági Kitekintőben. Ám más lépések egy laposabb hozamgörbe érdekében simán benne vannak a pakliban. Az euró-dollár kerül fókuszba devizapiaci rovatunkban. Roncsderbi zajlik, mert a negatív hírekre érzékeny keresztárfolyamról van szó - mondta Pleschinger Gyula (MKB Bank). A fejlődő piacok devizaárfolyamai illetve Kína növekedése közti összefüggéseket is feltárja elemzőnk. A forintról is szólunk ám!
20/11/2017 • 0
Fapadosok és Svájc - 2017-11-1709 óra
Tőkeinjekciót kapott a Flight Refund, egy csomó új gépet vesz a WizzAir, csomag és ülésrend szabályok alakulnak a fapadosoknál. Ács is in the air rovatunk meglehetősen színesre sikeredik. Az alvilág őrével kezdi a tőzsdei összefoglalót Kiss Móni (Equilor). Aggodalomra azonban semmi ok! Színesek és sokoldalúak a svájci- magyar üzleti kapcsolatok. Aki nem hiszi, nézze meg a Swiss Business Day-en. Hogy ott mi lesz? Béres István (Svájci-Magyar kereskedelmi Kamara) ad ízelítőt a programokból.
17/11/2017 • 0
Öngondoskodás és GDP - 2017-11-1708 óra
Öngondoskodás. Most, hogy jól megy az országnak elvileg juthatna erre is. Oh. Wait. Nem! Vajon miért? Mibe fektet, akinek van pénze? Akinek meg nincs, az legalább ért hozzá? Miből lesz nyugdíja? Nem túl hízelgő válaszokat kapunk a magyar lakosság pénzügyi tudatosságáról Takács Andrástól (OTP Bank). Márvány Zsolt (CIB Bank) optimizmusával igyekszik javítani a kedélyeken. Itt van mindjárt a remek magyar GDP adat....
17/11/2017 • 0
Nyugdíj, Ultra és font - 2017-11-1706 óra
A koraszülöttek napján és Budapest születésnapján jelentkezünk. Utóbbi miatt lufispotting is indul. Köszöntjük a név- és születésnaposokat. Aztán tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Pénzt kapnak a nyugdíjasok. Mégis csalódottak. Farkas András a nyugdíjguru elmeséli miért és mennyi jár? Ultra. Futókról szóló filmet készített Simonyi Balázs. Rekortán futórovatunkban erről beszélgetünk. Devizapiaci rovatunkban alaposan elemzi a font helyzetét Kuti Ákos (MKB Bank).
17/11/2017 • 0
Főzz rászorulóknak! Fizess mobillal! - 2017-11-1609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban Balogh Dani gasztroforradalmár, a W35 kitalálója, a Revolución tulajdonosa volt a vendégünk, aki nemrégiben a Pörizőt kezdte el és nem utolsó sorban a „Tarnabod és mi” csoport fő szakácsa. Tőzsdenyitás Kiss Móni vezető elemzővel (Equilor), majd egy kis mobilfizetés Pataky Piroskával, a Mastercard innovációs területért felelős marketing- és PR vezetőjével.
16/11/2017 • 0
Paradicsom-iratok és a német miniszterek plug-in hibridjei - 2017-11-1608 óra
A Paradicsom Papírok nyomába eredtünk dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértővel, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatójával. "Futómű" rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk a német miniszterek esetét a plug-in hibridekkel mesélte el. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője nemzetközi részvénymustrát tartott.
16/11/2017 • 0
Diana Krall, jófej kormány, irodapiac - 2017-11-1606 óra
Ödön nap van ma és Diana Krall születésnapja. Tegnapi tőzsdei összefoglaló, lapszemle. Megjelent az a május óta várt kormányrendelet, amelynek értelmében minden 3. és további, újonnan születő gyermek után átvállal a kormány 1-1 millió forint lakáshitel-tartozást a szülőktől. Palkó István, a Portfolio.hu vezető elemzője volt segítségünkre, hogy értelmezzük a rendelet részleteit. Bel-Buda megtelt! Akkor hol épül még iroda? Szalma Péter, a CA Immo bérbeadási vezetője elmondta. Gede Balázs kisbefektető gondolatai a tőzsdéről, Rábáról és Masterplastról.
16/11/2017 • 0
Védjegyes magyar termék és őrségi lepkeles - 2017-11-1509 óra
Veszi a magyar terméket a magyar? Ismerik-e a Magyar Termék védjegyet? Ezeket a kérdéseket tettük fel kezdetnek, Benedek Eszter a Magyar Termék Nonprofit Kft ügyvezetője válaszolt – arra is, hogy mire érzékeny a magyar vásárló. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint elemző (Equilor) segített, majd zöld rovatunkban az Őrségbe kalauzolt bennünket Sarkadi Péter, lepkelesre.
15/11/2017 • 0
Családi pénzügyek és mobilvásárlás - 2017-11-1508 óra
Family Finances – beszédes név egy vállalkozásnak, de vajon mit takar? Erről faggattuk a stúdióban lévőket, nevezetesen a stratup cég alapítóját, Fodor Papp Gábort, a cégbe fektető Oszkó Pétert, az OXO csoport alapítóját, aki egyben a Telenor Accelerate program egyik mentora is, és Takács Zoltánt, a programért felelőst, a Telenor innovációért felelős alelnökét. Mobilózis rovatunkban pedig Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója beszélt arról, mennyire vásárol mobilon a magyar, és mit jelent mindez a közelgő Black Friday-ra vetítve.
15/11/2017 • 0
Fagyok, téli gumi, devizapiac - 2017-11-1506 óra
Beköszöntött a tél? Úgy tűnik, hisz a hallgatók mínusz 6 fokkal is találkoztak reggel! Brrrr! Mi viszont azzal foglalkoztunk, hogy vajon miért drágult a téli gumicsere? Tokaji Vilmost, a Continental Hungaria Kft. értékesítési igazgatóját kérdeztük. Után KKV-hírblokkunk következett, majd Wéber Tamás, az MKB Bank portfoliókezelője foglalta össze a devizapiac legfontosabb eseményeit.
15/11/2017 • 0
Lendvay Márton, tőzsdenyitás, dokumetumkezelés - 2017-11-1409 óra
210 éve született a Nemzet Szívtiprója, Lendvay Márton színész, énekes, rendező. Katona Csaba, történész emlékezett meg róla "Mesél a múlt" rovatunkban. A tőzsdenyitást Kiss Móni vezető elemző (Equilor) segített értelmezni. Még egy kis Japán! Pataki Tamás, a Canon üzletfejlesztési menedzsere a magyarországi japán munkakultúráról mesélt a cégén keresztül, valamint a dokumentumkezelés rejtelmeiről.
14/11/2017 • 0
Innováció, kintlevőségek, modern gyárak - 2017-11-1408 óra
Az innováció és a jövő Magyarországa, avagy mit is csinál a Design Terminál. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál ügyvezetője volt a vendégünk. Kintlévőségek, lejárt tartozások, fizetési határidők. Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója adott tanácsokat a cégvezetőknek. Modern Gyárak Éjszakája. Mi ez, mikor van, mi a lényege, mit lehet itt csinálni? Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmodta "Piros pirula" rovatunkban..
14/11/2017 • 0
Taxisok, 0%-os lakáshitel, onsenek - 2017-11-1406 óra
Apró morgás keddre az idexüket nem, vagy rosszul használó autósok miatt. A cukorbetegség világnapja a mai és Condoleezza Rice amerikai politikusnő, külügyminiszter születésnapja. 320 forintos kilométerdíjjal és 80 forintos várakozási díjjal szeretnének dolgozni a taxisok. Dudás Zoltán, a BKIK Közlekedési Osztályának elnökével beszélgettünk, aki szerint az emelést az tenné lehetővé, hogy óriási a kereslet a szolgáltatásaik iránt. Az idei évben több helyen is fókuszba került a „0%-os lakáshitel” kérdése. "Pénzügyi megoldó" rovatunkban Sándorfi Balázzsal, Bankmonitor.hu ügyvezetőjével vizsgáltuk meg a konstrukciót. Kaizen Dojo rovatunkban Japán meleg vizű forrásaival, fürdőivel foglalkoztunk. Dr. Rátz Tamara, a Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszékének, tanszékvezetője volt ebben segítségünkre.
14/11/2017 • 0
Föld, OTP és molekuláris bionika - 2017-11-1309 óra
Pusztul a termőföld. De miért? Meg kéne védeni. De hogyan? Mihálovits gazda egy talajdoktorral, Kökény Attilával beszélget. Jó hírt hoz a tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor). A pénteki zakó után kezd magára találni az OTP részvénye! Molekuláris bionika. Ez mi? Mit csinálnak az itt dolgozók? Kiből lehet bionikus? Gáspári Zoltán (Pázmány Egyetem) mindent elmond, mit tudni érdemes erről a forradalmian új tudományágról.
13/11/2017 • 0
Holland szendvics, Disney hercegnők és acélipar - 2017-11-1308 óra
Adóvilág rovatunkban Hollandiába látogatunk. Megtudjuk, hogy mi is az a holland szendvics és mit adott nekünk a Holland Kelet-Indiai Társaság? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) mesél. Aztán jön Feledy Botond külpolitikai szakértő, aki a rekordhosszú kormányalakítási tárgyalásoktól indulva vázolja a holland mindennapokat. Nem lett jó a Disney gyorsjelentése, mégis emelkedik a részvény, mert jön egy újabb Star Wars trilógia. Az Envidia viszont a vártnál jobb eredményt ért el és a kilátásai is kedvezőek. Az ArcelorMittal sem panaszkodhat. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
13/11/2017 • 0
YouTube, GDP és dollárgyengülés - 2017-11-1306 óra
A magyar nyelv, a kedvesség és Szilvia napját üljük. Piaci összefoglalóval és lapszemlével. Ébresztésül megvizsgáljuk, hol hallgatnak zenét a fiatalok és vajh fizetnek-e érte? Kalauzunk Horváth Péter (ProArt Szövetség). A magyar és a német GDP, valamint az USA inflációs adatai borzolják ma a makrogazdasági adatfüggők kedélyeit. Dunai Gábor (OTP Bank) vázolja a kilátásokat. Átmenetinek tartja a dollár gyengülését Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizarovatban. A forint viszont a felminősítésre sem erősödik, mert nem törődik a hitelminősítők véleményével.
13/11/2017 • 0
Ryanair csibészség, tőzsdenyitás, lízingpiac - 2017-11-1009 óra
Nagyon úgy néz ki, hogy szándékosan szétülteti az egy foglaláson szereplőket a Ryanair csak azért, hogy utána felkínálja: fizessetek és akkor ülhettek egymás mellett. "Ács is in the air" rovatunban a fapados guru morgott egy méreteset optimista péntek lelenére. A tőzsdenyitás Kiss Móninak (equilor) jutott. Elmondta aZ OTP friss számait az elmúlt negyedév gazdálkodásáról. Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője volt vendégünk az utolsó fél órára. A lízingpiac trendjei, kihívásai volt a témánk.
10/11/2017 • 0
IKEA, ultraság, makro - 2017-11-1008 óra
Hogy megy az IKEÁ-nak Magyarországon? Miért fontos a harc az ételpazarlás ellen? Hogyan lesz gyerekrajzból plüssmaci? Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-vezetője volt a vendégünk. Rekortán szubjektív: Ács kolléga látta az Ultra c. filmet és egyre jobban pörög a "Kör", ahol bárki maga futhat egy iszonyat távot a Börzsönyben, távolról követik a rendezők GPS-szel. Márvány Zsolt visszanéz. A CIB Bank treasury sales vezetője tart makrogazdasági visszapillantó tükröt az arcunk elé.
10/11/2017 • 0
Booking.com, Bridge Budapest, gamershow - 2017-11-1006 óra
A booking.com Ács Gábort hívogatja. Elmondtuk a tegnapi tőzsdesztorikat, belekukkantottunk a lapokba. Aztán felhívtuk Pistyur Veronikát, a Bridge Budapest ügyvezetőjét. Új arcok és iparágak a Bridge Fundban. Miért jó ez? Aztán kínzó kérdésünkre kerestünk választ: mit keres a Mastercard a nagy gamershow-n? Mondovics Péter, a Mastercard digitális marketingért, kereskedői kapcsolatokért és lojalitás programokért felelős marketing vezetője adta meg a választ. Ezt követően Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője devizapiaci összefoglalót tartott.
10/11/2017 • 0
Csoda elixír, tőzsdenyitás, tabletek és mobilok - 2017-11-0909 óra
NOPQ gasztro rovatunkban egy titkos elixír receptjét ismertette Gede Mester. A tinktúra természetes antibiotikumokat tartalmaz, ami miatt fogyasztójának az őszi-téli időszakra nyújthat védelmet. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint elemzővel (Equilor) beszélgettünk. A Telekom gyorsjelentését már korábban megbeszéltük, most a Richter számait vizsgáltuk meg. It rovatunkban pedig Gálffy Csabával, a hwsw.hu szerkesztőjével néztük át a legfrissebb mobiltelefon és tablet értékesítési számokat.
9/11/2017 • 0
Elektromos autó, használtautó, német tőzsde - 2017-11-0908 óra
"Futómű" rovatunkban első körben Ács és Gede kollégák osztották meg élményeiket első találkozásukat egy elektromos autóval. Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk segítségével pedig megvizsgáltuk, milyen buktató lehetnek használt autónk eladásának, vagy egy másik nem új gépjármű megvételének. A "Nemzetközi részvénymustra" ma Baráth Tibornak, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötőjénke jutott. Néhány DAX-papír gyorsjelentésével készült.
9/11/2017 • 0
Részvénypiacok a régióban, növekvő lakásépítések, Telekom gyorsjelentés - 2017-11-0906 óra
Névnapok, születésnapok, tőzsdék, lapok. Régiós részvénypiacok eltérései, kilátásai, miért lettünk "save haven" és meddig maradhat ez így? Forián-Szabó Gergely, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója árnyalta a képet. Gyorsuló növekedés a lakásépítéseknél. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője volt beszélgetőpartnerünk a "Négyzetméter" ingatlan rovatban. Telekom gyorsjelentés Tunkli Dánieltől, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjétől a "Keresd a hazait!" rovatban.
9/11/2017 • 0
Barcelona, tőzsdenyitás, Ökoindustria - 2017-11-0809 óra
Fapados morzsa a gurutól: egynapos kiruccanás Barcelonába. Tőzsdenyitás Varga Zoltán elemzőtől (Equilor).A "Zöld Iránytű"-ben két témánk volt: az egyik arról szólt, hogy az éghajlat megváltozásával hazánkban és az európai régióban is olyan fertőző betegségek jelenhetnek meg, melyek jelentős befolyással lesznek egészségünkre. Erről Csima Zoltánnal, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Epidemiológiai Tanszékének oktatójával és doktoranduszával Sarkadi Péter beszélgetett. Másik témánk a ma nyíló és péntekig tartó ÖkoIndustria Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításról szólt. A kiállítás főszervezőjét, Czibók Ágnest Sarkadi Péter érte el telefonon.
8/11/2017 • 0
Tértervezés, kínai mobilok - 2017-11-0808 óra
Igazi időutazásban lehet része annak, aki végignézi, ahogy Csorba Anita tértervező youtuber átalakít egy ízig-vérig nyolcvanas évekbeli panellakást. A projektről beszélgettünk vele és Köntös Péterrel, az OTP Lakástakarékpénztár vezérigazgató-helyettesével. Jön-e még nagy durranás a mobilok piacán az év hátralevő részében? Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztője elmondta Mobilózis rovatunkban.
8/11/2017 • 0
Postások, Mészáros-papírok, MFB újdonságok - 2017-11-0806 óra
Gyors névnapozás, majd morgás. Postások, akik kézbesítési szándék nélkül hajigálják az értesítőket a levélládába és elektromos autótöltő helyén parkoló autósok. Tőzsdék tegnap. Lapszemle. A legőrültebb nap volt a tegnapi a hazai tőzsdén – mi folyik a kispapírokban? Ki az, aki egy pillanat alatt 30 százalékos esést tud kiváltani? Virág Ferenctől, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatójától vártunk választ. MFB újdonságok Bernáth Tamástól, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójától kkv rovatunkban. Wéber Tamástól, az MKB Bank portfóliókezelőjétől devizapiaci útmutatást kaptunk.
8/11/2017 • 0
Lenin, BMW, sör és szalvéta - 2017-11-0709 óra
NOSZF újratöltve, azaz Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba ismét felidézi az egy évszázaddal korábban történteket és leszámol néhány mítosszal is. Kiss Móni (Equilor) "forradalmi hangulatban" nyit tőzsdét. Itt a BMW gyorsjelentés és megint hasít az Opus és az Appeninn a börzén és megjelent egy Csányi Sándor interjú is. Végül egy Business Insider cikk kerül elénk, hogy mi mindent nem fog szeretni és használni az Y generáció: sör, szappan, szalvéta, gyémánt stb. Vita támad a stábban, mennyire megalapozott egy ilyen kutatás.
7/11/2017 • 0
Kiss Gergő, TAO, IT-képzés - 2017-11-0708 óra
Egy háromszoros vízilabda olimpiai bajnok, Kiss Gergő. Arról beszélgetünk vele, hogy az államnak vagy a magánszférának kell-e támogatnia a sportot vagy megél piaci alapon is? Mire jó és mire nem a TAO? Miért fektet be egy milliárdos a sportba? Hogyan választanak a szponzorok terméket, azaz sportolót? Gyors váltással rákanyarodunk az informatikusképzésre. Az állam is belevág. De jó ötlet ez? Major Gábor (IVSZ) megvizsgálja a kérdést.
7/11/2017 • 0
NOSZF, Paradise, ltp és Japán - 2017-11-0706 óra
A Nagy Októberi Szocforr 100. évfordulóján mozgalmi dallal kezdünk, ami bizony némelyeknél kiveri a biztosítékot. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle is van. Aztán irány Paradise City, azaz Pethő András (direkt36.hu) elmagyarázza miért fontos, hogy időről-időre napvilágot látnak olyan titkos dokumentumok, mint a Paradise Papers. A lakástakarékpénztár tuti termék. De nem mindig jó választás. Miért? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) a Pénzügyi Megoldó rovatban elmagyarázza. Japánba? Gyerekkel? Jámbor Alíz videóblogger szerint mindkettő jó ötlet!
7/11/2017 • 0
Bikakatalógus, Opus és az Üzlet jövője - 2017-11-0609 óra
Mi kerül 50 millió forintba egy tenyészbikában? Kínzó kérdésre válaszol Mihálovits gazda, melyből kiderül, mi az a a bikakatalógus és mit csinál az inszeminátor? Nem a bluechipek, hanem a kis papírok, az Opus és az Appeninn viszi a prímet a mai tőzsdei kereskedésben, Budapesten - közli nyitáskor Kovács Bálint (Equilor). Hogy fogunk üzletelni a jövőben? Heuréka Élmény rovatunkban az erről szóló Future of Business konferencia kapcsán beszélgetünk Frankó Csuba Deával (Spark Institute at IBS).
6/11/2017 • 0
Belgium és nemzetközi részvények - 2017-11-0608 óra
Gyors összefoglaló a Paradise Papers néven futó legfrissebb offshore botrányról. Aztán gyors ugrás Belgiumba. Az ország gazdasági portréját Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) skicceli fel. Katalónia befolyásolja a belgák hétköznapjait mostanában - mond egy meglepő dolgot Feledy Botond külpolitikai szakértő, aki azt is felfejti mennyire EU rajongók Európa fővárosában? Negatív nappal indulhat a hétfői tőzsdei kereskedés - jelenti Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.). A Nemzetközi Részvénymustrában kiderül, hogy az USA-ban a Sprint mobilszolgáltató felvásárlása kútba eshet a T-Mobile számára. A Lufthansa megint tárgyal a szakszervezetekkel. A Wizz Air szépen teljesít utasszámban és telítettségben egyaránt.
6/11/2017 • 0
iPhoneX, infláció és devizapiac - 2017-11-0606 óra
Enerváltan kezdünk, de a metrófelújítás miatti közlekedési anomália, valamint a Movember kapcsán feltámadó bajuszőrület felpörget minket. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle után az iPhone őrület okait, a iPhone8 sorsát és az Apple kilátásait fejti meg Erőd Márton (PC World). A nyár végén, ősz elején volt inflációs csúcs Magyarországon, de most egy darabig csökkenni fog a pénzromlás üteme - ezt a várakozást osztja meg Makrogazdasági Kitekintőnkben Eppich Győző (OTP Bank). Szó esik arról is, milyen gazdasági kilátásokat vázol majd Brüsszel. Pleschinger Gyula (MKB Bank) célkeresztjébe a devizarovatban a jen, a dollár, a font, no meg a forint kerül ma.
6/11/2017 • 0
Kártérítés, csalódást keltő Mol és utazás - 2017-11-0309 óra
Fapados rovatunkban folytattuk kártérítési sorozatunkat és tárcsáztuk Bolyó Anikót a Flight Refund Kft. ügyvezető igazgatóját, majd ezt követően Ács Gábor mondott aktuális desztinációkat. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint az Equilor Befektetési Zrt. elemzője segített, aki többek között a Mol csalódást keltő gyorsjelentéséről beszélt, majd maradt még idő megválaszolni a hallgatók utazással, repüléssel kapcsolatos kérdéseit is.
3/11/2017 • 0
ELITE, Krokodil hendi és a hét eseményei - 2017-11-0308 óra
A BÉT és a Londoni Tőzsde ELITE Programja együttműködési megállapodást kötött, melynek köszönhetően tavasztól már magyar cégek is részt vehetnek egy nagyon komoly ismertségnek örvendő, nemzetközi vállalatfejlesztési programnak. Vendégünk volt dr. Lódi Kata, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának szakértője, jogtanácsos és Horváth Péter, az UBM Holding igazgatóságának elnöke. Rekortán rovatunkban a Krokodil hendi versenysorozatról beszélgettünk a tapasztalatokról Csalló Miklós, szervezővel. Págyi Gergely, a CIB Bank szenior portfolió menedzsere pedig összefoglalta a hét legfontosabb eseményeit, többek között a FED kamatdöntés, ISM és munkanélküliségi adatok, ill. hazai beszerzési menedzser index voltak terítéken.
3/11/2017 • 0
Kötelező, 3-as metró káosz és devizapiac - 2017-11-0306 óra
Idén is eljutottunk ide: élesedett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány. De mire lehet számítani idén? Mi drágul és mi nem? Hányan válthatnak? Ezeket kérdeztük Sebestyén Lászlótól, a Netrisk.hu vezérigazgatójától. Szombaton kezdődik a 3-as metró felújítása, a közlekedésben azonban valószínűleg csak hétfőtől lehet káoszra számítani, de akkor nagyra, mondta Kelemen Tamás, a Közlekedő Tömeg alelnöke. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője pedig a nemzetközi hírek és folyamatok devizapiacra gyakorolt hatásáról beszélt.
3/11/2017 • 0
Pacalok, tőzsdenyitás és mobilitás - 2017-11-0209 óra
77 magyar pacal címmel jelent meg Cserna-Szabó András legújabb könyve, melyben a gasztronómiai témáiról ismert író azt a célt tűzte ki, hogy a régebben szebb napokat látott alapanyag ázsióját támassza fel méltó helyére. Erről beszélgettünk vele NOPQ gasztronómiai rovatunkban. A tőzsdenyitásban a BÉT kereskedését elemezte Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. IT-rovatunkban Horváth Balázs, a Techradar.hu főszerkesztője volt vendégünk a stúdióban, és arról beszélgettünk, milyen új koncepcióval kíván visszatérni a Microsoft – ennek kapcsán pedig a mobilitásról, a Google Pixelről is szó esett és az, hogy egyáltalán ezeknek a nagy cégeknek miért jó erre költeni?
2/11/2017 • 0
Letelepedés-biznisz, autódesign és gyorsjelentések - 2017-11-0208 óra
Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezetője járt nálunk a stúdióban, terítéken pedig a letelepedés/állampolgárság biznisz volt Pénzügyek kristály tisztán rovatunkban. Várkonyi Gábor autós szakértőnk a VW T-ROC kapcsán beszélt az autódesignról és Battista Pininfarináról. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzetkötője pedig a Facebook és a Tesla gyorsjelentéseiről beszélt.
2/11/2017 • 0
Kéményseprés, Balaton és Mol-jelentés - 2017-11-0206 óra
Mégiscsak eltörlik a kötelező kéményseprést a parlament döntése alapján, a tervezetet hiába küldte vissza megfontolásra a köztársasági elnök – a kialakult helyzetről beszéltünk Vámos Csabával, a Kéményseprők Országos Szervezetének (KOSZ) elnökével. Ősz, Balaton. Hogy? Igen, ingatlanpiaci szempontból most jön az igazi szezon, mondta Balla Ákos, a Balla Ingatlan ügyvezetője, tulajdonosa. Pénteken jelent a Mol – mit várhatunk? Milyen kimenete lehet az INA-Rosznyefty ügynek? Erről kérdeztük Vágó Attilával a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével beszélgettünk.
2/11/2017 • 0
140 éves Nyugati pu., pénzes diákok - 2017-10-3109 óra
1877. október 28-án adták át a Nyugati pályaudvart. Katona Csaba, történész mesélt a részletekről "Mesél a múlt" rovatunkban. Tőzsdenyitás jött Kovács Bálint elemzővel (Equilor), majd a takarékossági világnap örömére megbeszéltük, mennyit tesznek félre, hogyan takarékoskodnak a fiatalok? A felmérést a K&H Bank készítette és Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója beszélt az eredményeiről.
31/10/2017 • 0
Bikapiac off, shit + digital = (still) shit - 2017-10-3108 óra
Temetjük a bikapiacot, avagy a passzív befektetések halála. Zsiday Viktor, a Citadella Alap vezetője rémisztgette a megtakarítókat, hogy jól nem lesz hozamuk, ha nem jó kezekbe adják megtakarításaikat. Dojcsák Dániel, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének tartalomigazgatója megmondta a tutit: nincs egy szent grál, egy tökéletes megoldás, egy mindent vivő digitális "cucc", amit be kell aktiválni és akkor hirtelen, az elavult, hagyományos cég sikeres lesz a hyper-connected, valós idejű, adat alapú, ügyfélcentrikus világban.
31/10/2017 • 0
Párolgó optimizmus, pénzügyi megoldások, japánkertek - 2017-10-3106 óra
Fogyókúra, futás, Bergen, takarékossági világnap. Köszöntjük a Farkasokat! Összefoglaltuk a tegnapi tőzsdenapi eseményeket, belekukkantottunk a lapokba, majd felhívtuk Virovácz Pétert, az ING Bank vezető elemzőjét. Itt a hideg, elpárolgott az augusztusi optimizmus a hazai gazdaságban is? Sándorfi Balázzsal, a Bankmonitor.hu ügyvezetőjével pénzügyi megoldó rovatot indítottunk. Ma három élethelyzetet vizsgáltunk pénzügyi szempotból: 1. Mikor és milyen mértékben veszik figyelembe a bankok a katás jövedelmet? 2.Prémium banki ügyfél ül a babérjain, mondván, ő a legjobbat kapja a bankjától. Igaza van? Nem kéne körül nézni neki is? 3.Válófélben lévő házaspár egyik tagja már új ingatlant vásárolna hitelből. Hogyan lehet ezt megoldani, ha egy bank házastársak esetén alapból mindkét felet bevonják a hitelszerződésbe? Dani Zoltán a szentendrei japánkert megálmodója és kivitelezője "Kaizen Dojo" rovatunkban - bármilyen furcsa is - a japánkertekről mesélt nekünk.
31/10/2017 • 0
Tök és neuromarketing - 2017-10-3009 óra
Sonkatök, hokkaido tök, nagydobosi és kolbásztök, Atlantic Giant. Halloween alkalmából Mihálovits gazda nem tököl és tök kiskátét tesz közzé. Jelige: No halogéntök please! Kovács Bálint (Equilor) nyitja a tőzsdét, aki erős Opus hétkezdésről számol be, miközben a blue chipek még alszanak...Neuromarketing. Barátkozzunk meg a kifejezéssel, mert ez a módszer határozza meg, milyenek lesznek a reklámok a jövőben. Ottlik Dávid (SynetIQ) szerepel Heuréka Élmény rovatunkban és elmondja, hogy működik ez az egész.
30/10/2017 • 0
Trump, Trump és techszektor - 2017-10-3008 óra
Temérdek pénzt tartanak az amerikai cégek külföldön. Trump ezt megpróbálja hazahozni, ezért áttér az eddig nem alkalmazott territoriális elvre. Az új amerikai adópolitikáról eddig megismert részleteket ismerteti Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Észak-Korea, Oroszország, Irán. Lenne dolga az USA-nak a világban. Feledy Botond külpolitikai szakértő azonban úgy látja, a világ első számú hatalma belső dolgaival van elfoglalva. 2,9 százalékkal emelkedett a Nasdaq, mert hasítanak a tech cégek. Amazon, Microsoft, Alfabet és kakukktojásként az Exxon gyorsjelentését szemlézi Kababik József (Erste befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában.
30/10/2017 • 0
Katalónia és kamatdöntések - 2017-10-3006 óra
A héten az ünnep miatt kétszer van optimista péntek, viszont egyszer se lesz morgós szerda. Ez tarthatatlan! Inkább ma morgunk. Mondjuk a nem megfelelően használt nappali fény miatt... Lapszemle és tőzsdei összefoglaló ma is van. Aztán Feledy Botond külpolitikai szakértő kibogozza, mi folyik Katalóniában? Az eurózóna 2 százalék felett növekedhet - ezt várja Pellényi Gábor (OTP Bank) a Heti Kitekintő rovatban. kamatdöntések is lesznek az USA-ban és Nagy-Britanniában is. Pleschinger Gyula (MKB Bank) az új Fed elnök személyének piacot befolyásoló hatásait boncolgatja a devizapiaci blokkban. Kitér a brit kamatdöntés hatásainak boncolgatására is.
30/10/2017 • 0
Csomagok és kriptovaluták - 2017-10-2709 óra
Csomagügyek. Hogy kezeli ezt a kérdést a két ultrafapados, a WizzAir és a Ryanair? Merthogy szabályzatuk épp változóban van...Na és mi van akkor, ha a gép nem ott száll le, ahova a jegyünk szól? Ezeket fejti meg fapados rovatunkban Ács kolléga. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét, bár nem sok minden történik. Legalábbis Budapesten. Kriptovaluta, bitcoin, ethereum. Mik ezek? Hogy lehet bányászni őket? Mennyire kockázatos ezzel foglalkozni? Czeglédi Tamás a Blockchaineum konferencia szervezője tart gyorstalpalót. Zárásként még kis fapadozás belefér nemde?
27/10/2017 • 0
Adminisztráció, kutyás futás és jegybankok - 2017-10-2708 óra
Adminisztráció. Ki szereti? Hogy lehet ezt megspórolni? Egerszegi Krisztián (MiniCRM) ad tippeket. Rekortán futó rovatunkban kutyával futunk. Púza András (Hard Dog Race ötletgazda) mesél egy érdekes verseny érdekes részleteiről. A jegybankokról szólt az elmúlt hét - állítja Márvány Zsolt (CIB Bank), aki persze el is mondja, miért látja így...
27/10/2017 • 0
OTP, gumicukor, forintárfolyam - 2017-10-2706 óra
Sok apró technikai malőr gyűrűzik be műsorunkba, de azért ma is optimista a péntek! Van tőzsdei összefoglaló, meg lapszemle, melynek nyomán fellángol a vita, hogy legyen-e bulvár? Történelmi csúcson járt az OTP. Tíz év után. Mi tartott ennyi ideig? Merre tovább? Nagy Viktort (portfolio.hu) faggatjuk. A Haribo mostoha körülmények között dolgozó munkásokat alkalmazó cégtől szerzi be az alapanyagát. Átbeszéljük a témát, van hallgatói vélemény rendesen. Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci rovatban az EKB döntés euróra és forintra gyakorolt hatásait ismerteti.
27/10/2017 • 0
Gemenci ízek és nagy IT-visszatérők - 2017-10-2609 óra
NOPQ gasztro rovatunkban Kántor-kolléga saját kreálmánya, a Gemenc gulyás volt terítéken – haverok, vadhúsok, bogrács. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a hazai piac csúcsairól, és a várható EKB-döntésről beszélt. Majd, Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztőjével beszélgettünk az IT-világ nagy visszatérőiről.
26/10/2017 • 0
VW, Opel, szájkarate - 2017-10-2608 óra
Futómű autóipari rovatunkban Várkonyi Gábor először a Volkswagen-vezér Mathias Müller szavaira reagált, a VW-vezér többek között a Tesláról beszélt, kritikát is megfogalmazva és a cég jövőjéről beszélt. Aztán az Opel helyzetét elemezte. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője pedig német gyorsjelentések kapcsán beszélt a Deutsche Bank, a Münchener Rück és a Bayer papírhairól.
26/10/2017 • 0
Skyporn, Kína, lakáshelyzet - 2017-10-2606 óra
Elképesztően szép reggelre keltünk, ezt saját Facebook oldalunkon közzétett fotónk is bizonyítja, meg azok is, melyeket a hallgatóktól kaptunk. Köszönjük! Izgalmas öt évre készülhetünk a kínai választások után, tudtuk meg Feledy Botond külpolitikai szakértőnktől. Soóki-Tóth Gábor, az Otthoncentrum elemzési vezetője arról hozott érdekes adatokat, hogy itthon és külföldön hány négyzetmétert lehet bérelni 200 ezer forintért. Fellegi Tamás a Privátbankár.hu elemző-szakírója pedig azt feszegette, hogy vajon a háziasszonyok már a tőzsdén vannak-e – és, ha igen, akkor ez miért baj?
26/10/2017 • 0
Csata, csúcs és macskák - 2017-10-2509 óra
Napi Csata rovatunkban Azincourt mezejére lépünk. Angol íjászok vs. francia lovagok. Vajon ki nyert és miért? Tőzsdenyitás jó hangulatban Varga Zoltánnal (Equilor): all time high közelében a BUX! Zöld Iránytű rovatunkban a rákosi vipera csodás megmenekülésének történetét meséli el a tankról leszálló Csóka Annamária (Duna-Ipoly Nemzeti Park). Sarkadi Péter (greenfo.hu) az invazív fajok elleni küzdelemről is kérdez és riogat a macskákkal is.
25/10/2017 • 0
Lakatos Péter inda house! - 2017-10-2508 óra
A Műszertechnika alapítója, a Videoton vezérigazgatója, a Bravogroup résztulajdonosa, az Átrium megmentője, Magyarország 17. leggazdagabb embere. Ő Lakatos Péter. Mit gondol a leggazdagabbak listájáról? Mit csinál egy nap? Hogy épült fel a Műszertechnika? Miért menekült meg a Videoton? Mi a véleménye a digitalizációról? Mire NEM költ? Vendégünk állja a sarat, nem is akármilyen válaszokat ad.
25/10/2017 • 0
Biodízel, csődtörvény, forintgyengülés - 2017-10-2506 óra
Csípős reggelre ébredtünk, a hallgatók be is indítják a Celsius spottingot. Végül a 0 fok nyer. Azért adást is csinálunk, például megemlékezünk Kovács Kati születésnapjáról és az első kamikáze bevetésről. Van persze tőzsdei összefoglaló meg lapszemle is. Gyors váltás. Az EU átgondolja a bioüzemanyag politikáját. Ne legyen pálmaolajból biodízel és kukoricából ethanol? Reng Zoltán (Bioethanol Szövetség)szerint korai aggódni. Ha csőd felé sodródik a cég és valamit nem jól csinál az ügyvezető, vagyonával felel. Ilyen helyzetben azonban könnyű valamit nem jól csinálni. KKV rovatunkban Gyimesi Péter (Jalsovszky Ügyvédi Iroda) mesél a csődtörvény változásáról. A devizablokkban Wéber Tamás a jegybank forintgyengítő lépéséről értekezik.
25/10/2017 • 0
Caporetto, tőzsdenyitás, adózás a határon - 2017-10-2409 óra
100 éve volt a caporettoi áttörés, az I. világháború egyik legjelentősebb ütközete. Katona Csaba, történész mesélt a "Mesél a múlt" rovatban. Kiss Mónival nem túl acélos telefonvonalon keresztül "beszélgettünk" a tőzsdék nyitásáról, árfolyamokat befolyásoló hírekről. Az utolsó 10 percben jól nem mentünk bele egy olyan témába, ami majd lesz egy másik adásban, ugyanis most nem értük el Ruszin Zsoltot, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnökét, akivel a határon történő adófizetésről szerettünk volna beszélgetni.
24/10/2017 • 0
K+F kedvezmények, informatikus fizetések - 2017-10-2408 óra
Kutatnál? Fejlesztenél? Adókedvezmény jár érte! A saját tevékenységi körben végzett kutatás-fejlesztési projekthez kapcsolódó kedvezményekről volt szó "Adózásról érthetően" rovatunkban. A részleteket Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere magyarázta el nekünk. Meddig nőhet az informatikusok bére? Be lehet építeni ezt az ügyfélárakba előre? Mi kell az informatikusnak a sok pénzen kívül, hogyan lehet megtartani őket? Kérdéseinkre Rónai Dániel az Expertis by Manpower igazgatója adott válaszokat a "Piros pirulában".
24/10/2017 • 0
Büdös kémények, illatos teák - 2017-10-2406 óra
Gyors kezdés, névnaposok, tőzsdék, lapok.Miért kell a kötelező kéményseprés? Leikauf Tibor, a Magyarországi
Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke válaszol. "Kaizen Dojo" japános rovatunkban a japán teaszertartásról
beszélgettünk Rajzó-Kontor Kornéliával, aki a Magyarországi Japán Tea Egyesület művészeti vezetője.
24/10/2017 • 0
Utasjogok, fapados, bicajsáv - 2017-10-2009 óra
Fapados rovatunkban Bolyó Anikó, a Flight Refund Kft. ügyvezető igazgatója beszélt arról, mikor jár és mennyi jár járattörlések esetén. Utána Ács Gábor fapadospápa eleget tett azon hallgatók utazási kérdéseinek is, akik már egy hete (!) várna a válaszra. Tőzsdét nyitottunk az Equiloros szakértőkkel, majd arról beszélgettünk Halász Áronnal, a Magyar Kerékpárosklub szóvivőjével, hogy Budapest legszélesebb biciklisávjait ünnepelték több százan szerda este a Bartók Béla úton, ahol tavaly nyáron még tüntettek a kerékpársávért – persze közben lenne még mit fejleszteni.
20/10/2017 • 0
CRM, UB, FED - 2017-10-2008 óra
Meglévő vevőkből hogy hozzunk ki többet? Tette fel a kérdést Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt. ügyvezető igazgatója, és hál’ istennek meg is válaszolta azt. Ha már van egy ügyfelünk, mondta, akkor ne üljünk a babérjainkon, foglalkozzunk vele akkor is miután vásárolt. Közben, az UltraBalatonon a tavalyi 54 óra után idén 37 perc (!) kellett ahhoz, hogy megteljen a verseny rajtzónája - Zelcsényi Miklós főszervezőt faggattuk. Págyi Gergely, a CIB Bank szenior portfolió menedzsere pedig az amerikai és európai részvénypiaci gyorsjelentések aktuális állásáról beszélt, kiegészítve egy kis FED-del.
20/10/2017 • 0
Katona Kári, bérek, EKB - 2017-10-2006 óra
Katona Klári születésnapján még egy kis örömzenére is futotta, hát pláne optimista pénteken. Meg aztán, a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 13,2 százalékkal bővültek az előző év azonos időszakához képest augusztusban, ami továbbra is magasabb, mint az év első nyolc hónapjában mért átlagosan 12,7 százalékos béremelkedés. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője fejtette meg ennek hajtórugóit. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője pedig arról beszélt, hogy mindenki az EKB ülésre vár a devizapiacon.
20/10/2017 • 0
Óvatos duhajok és e-sportos milliók - 2017-10-1909 óra
NOPQ gasztro rovatunkban a Soproni Óvatos Duhaj IPA sikeréről kérdeztük, a sörfőző mestert, aki megalkotta – ő nem más, mint Lehmajer Viktor, a Heineken Hungaria Zrt. technológiai és sörfőzési vezetője (nomes est omen). Tőzsdét nyitottunk az Equiloros szakikkal, majd IT-rovatunkban azt vizsgáltuk, mekkora biznisz az e-Sport, és mit akar egy hazai startup kezdeni ezen a téren. Árkosi Adrián, az E-sports Horizon alapítója válaszolt kérdéseinkre.
19/10/2017 • 0
Külföldi bankolás, NAV, robottaxik - 2017-10-1908 óra
Tudjuk, hol bankoltál tavaly nyáron! Megkapta ugyanis a NAV a külföldi adóhatóságoktól a magyar adózók banki adatait. Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója mondta el, ez mit jelent a gyakorlatban. Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk pedig arról beszélt, hogyan változtatják meg a személyautó piacot az önvezető robottaxik – legalábbis a McKinsey tanulmánya szerint. Nemzetközi részvénymustránkban ezúttal Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője mazsolázott híreket.
19/10/2017 • 0
Építőipar, Kína, Masterplast - 2017-10-1906 óra
Négyzetméter ingatlan rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogy látványosan növekszik, de közben kapacitáshiánnyal küzd az építőipar. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elemezte a helyzetet. Mindeközben, Kínában komoly tétje van a választásokak, sok múlik az eredményeken gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Salát Gergely, Sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai tanszékének tanszékvezető docense magyarázta el, hogy mire számíthatunk. Hazai piac rovatunkban a Masterplast volt a főszereplő: nagyot ment, de megéri még venni? Fundamentumokat és kilátásokat biztosított Le Phuong Hai Thanh, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
19/10/2017 • 0
Alaszka és a távhő - 2017-10-1809 óra
Kántor és Gede kolléga megemlékezett Alaszka adásvételéről, aminek köszönhetően 1867 október 18-án Sitkában (az orosz közigazgatás központjában) felvonták az amerikai zászlót. Ma ezt Alaszka napja (Alaska Day) néven ünneplik. A tőzsdék nyitás utáni mozgásáról és az árfolyamokat befolyásóló hírekről Kiss Mónitól, az Equilor vezető elemzőjétől értesülhettünk. Sarkadi péter,a greenfo.hu főszerkesztője pedig a távhő nagyszerűségéről készített anyagot a Zöld Iránytűben.
18/10/2017 • 0
Pitch Day és a vadiúj Huawei Mate 10 - 2017-10-1808 óra
Idén három magyar startup vállalkozás vehet részt Telenor Accelerate programban. A programról, indulókról, nyertesekről, ötletekről beszélgettünk Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest ügyvezetőjével, Takács Zoltánnal, a Telenor innovációért felelős alelnökével és Czigler Zsolttal, a Vimage - az egyik új nyertes startup alapítójával. Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztőjének segítségével megvizsgáltuk a vadonatúj Huawei Mate 10 és Mate 10 Pro tulajdonságait.
18/10/2017 • 0
Chuck Berry, kéményseprés, Mario Draghi - 2017-10-1806 óra
Névnaposok, tranzisztorok, Chuck Berry. Tőzsde, Blackberry, lapszemle. Ébresztő témánk ma az volt, hogy az Országgyűlés elfogadta a kötelező kéményseprés eltörléséről szóló törvénymódosító javaslatot. Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke nyilatkozott nekünk. Kkv rovatunk után devizáztunk. Wéber Tamással, az MKB Bank portfoliókezelőjével az euróról, dollárról és a forintról beszélgettünk.
18/10/2017 • 0
Mata Hari, John Taylor és a világ legszegényebb országai - 2017-10-1709 óra
"Mesél a múlt" rovatunkkal indítottuk az órát. Az éppen 100 évvel ezelőtt elítélt és kivégzett Mata Hariról mesélt nekünk Katona Csaba. A tőzsdenyitást Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője kommentálta. Pletyók szerint Trump elnök John Taylort választhatja a FED következő elnökének. Kiss Móni és kollégái rögtön eljátszottak a gondolattal, hogy a Taylor-szabály szerint mennyi is lenne most az amerikai alapkamat. Izgalmas érték jött ki! A maradék isőben Kántor és Ács kolléga egy izgalmas felmérés részleteit boncolgatták. A világ legszegényebb országaiban egy tál étel ára akár többszáz amerikai dollárnak megfelelő összeget is elérhet - derült ki a Mastercard és a World Food Programme legújabb kutatásából.
17/10/2017 • 0
Összeomlóban a MÁV-START? - 2017-10-1708 óra
Hat szervezet szerint összeomlás felé halad a MÁV-START. Mi az egyikük képviselőjével, Pongrácz Gergellyel beszélgettünk. Ő a Magyar Közlekedési Klub munkatársa. Milyen kifogásokat találnak a cégvezetők, hogy ne kelljen agilisnak lenniük? Dr. Bodó Árpád Zsolt, a Sprint Consulting ügyvezetője, alapítója tudja. El is mondta "Piros pirula" rovatunkban.
17/10/2017 • 0
Szegénység, wifi hekkelés, őrültségek Japánból - 2017-10-1706 óra
Izgalmas napkelte, névnapok, tőzsdei összefoglaló tegnapról. Helyet cserélt a lapszemle az ébresztő témánkkal. A szegénység elleni küzdelem világnapján azt vizsgáltuk, hogy állunk mi ezzel a kérdéssel? Mi a helyzet Magyarországon és mi a jövőkép? Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője elmondta. Korán reggel Frész Ferenc rémisztgette a hallgatókat, óriási gond van ugyanis a wifi hálózatok biztonságával. A CyberServices Zrt. alapítója, vezérigazgatója világított rá a problémára. Kaizen Dojo rovatunkban Japánban látható, tapasztalható őrült dolgokról beszélgettünk Jámbor Alizzal, egy Japánban élő videóbloggerrel.
17/10/2017 • 0
Vajköpülés és gépi tanulás - 2017-10-1609 óra
Drága a vaj- panaszkodik Ács kolléga. Mihálovits gazda erre megtanítja köpülni és mindenféle tejterméket gyártani házilag. Élénken indul a tőzsdei kereskedés - mondja Kovács Bálint (Equilor), aki olajpiaci információkat is megoszt a nagyérdeműnek. Mesterséges intelligencia és gépi tanulás. Erről van szó mai Heuréka Élmény rovatunkban. Szalai Ferenc technológus, fizikus mesél arról, hogy ez a technológia már a jelen. Hogy miért nem terjed el jobban? Mert nincs elég üzemeltetéshez szükséges szakember.
16/10/2017 • 0
Osztrák választások és Varta IPO - 2017-10-1608 óra
Marad az áfa, de az szja biztosan változik majd Ausztriában. Nagy kérdés mi lesz a társasági adóval? Az osztrák választásokat értékeli gazdasági szempontból Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Feledy Botond külpolitikai szakértőt arról faggatjuk, mi a sikere Ausztria következ ő kancellárjának, Sebastian Kurz-nak és mit hozhat az osztrák választás Magyarországnak? Tőzsdére megy a Varta. Ismét. Az elemgyártó már a héten megméreti magát. A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste befektetési Zrt.) elmondja, hogy a Volkswagen Teslát tekinti fő konkurensének. Be is támadja az USA-ban.
16/10/2017 • 0
Élelmiszerpazarlás, felminősítés, forintelemzés - 2017-10-1606 óra
Dinamikus hétfő. Lenne. Ha nem lenne sokfelé dugó. Ettől még van lapszemle és tőzsdeblokk. Aztán az Élelmeezési Világnapon elmerengünk az élelmiszerpazarláson. Szcígel Andrea (Magyar Élelmiszerbank) a kalauzunk a témában. Javíthat az államadósság kilátásain a Moody's, ami erősítheti a forintot, aminek viszont nem örül a jegybank - izgalmas makrogazdasági események várnak ránk a héten. Tardos Gergely (OTP Bank) elmereng azon is, megváltozhat-e a forint devizapiaci szerepe? A kínai GDP adat várható alakulása, a CEW index már csak hab a tortán. Finanszírozó deviza már a forint - jelenti Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban. Alapos forintpiaci elemzést készítünk.
16/10/2017 • 0
Járatkésés és kkv hitelezés - 2017-10-1309 óra
Ács is in the air rovatunkban Bolyó Anikóval (Flight Refund Kft.) beszélgetünk arról, mikor és ki kérhet kártérítést ha késik egy repülőjárat? Ács kolléga szerencsére két igen türelmetlen hallgatónak is válaszol. Varga Zoltán (Equilor) nyit ma tőzsdét. Korrekció van...Vége az NHP-nek, de vajon a kedvező állami hitelkonstrukció után is fennmaradt a kkv-k hiteléhsége? Toldi Balázs (Budapest Bank) értékeli a helyzetet. Emellett más érdekes témákat is feldolgoz, például hogyan zajlik a generációváltás és a digitalizáció a szektorban?
13/10/2017 • 0
Ügyfélkezelés, maraton és makrooptimizmus - 2017-10-1308 óra
Mit kezd egy kkv akkor, ha hirtelen beesik 100 megrendelés? Ha egy napon belül nincs visszajelzés, akkor elbukta az üzletet. Ha elment az ajánlat, akkor vajon követni tudja annak sorsát? Ha nem, 10-ből 9 megszerzett érdeklődő elvész. Egerszegi Krisztián (MiniCRM) ad tippeket a gondok megoldására. Rekortán futó rovatunkban a hétvégi Budapest Maratonról beszélgetünk Kocsis Árpáddal (Budapest Sportiroda), merthogy rekordszámú nevezés érkezett. Lobog a tűz az ipari termelés kemencéjében, feltámadt a járműgyártás. Micsoda optimista hírek Márvány Zsolttól (CIB Bank)!
13/10/2017 • 0
Péntek 13, fogyasztóbarát hitelek és fontgyengülés - 2017-10-1306 óra
PÉNTEK 13!!!!! És Optimista Péntek. Nincs ma könnyű dolgunk. Tőzsderovat és lapszemle után a fogyasztóbarát lakáshitelek konstrukciót értékeli Nagy László Nándor (Világgazdaság). Kiderül, nem ez a legjobb választás lakásvásárlásra! Szó esik a BKK hajójáratairól és az Ultrabalaton nevezés skandallumról. Gyengült a font rendesen, mert nehezen mennek a brexit tárgyalások, majd mikor kiderült, hogy maradhatnak akár két évig is az EU-ban, visszaerősödött - jelenti Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci rovatban.
13/10/2017 • 0
Táplálkozás és iPhone-erő - 2017-10-1209 óra
Parti Nagy Lajos születésnapján mi mást is tehettünk volna, minthogy neki szenteljük NOPQ rovatunkat, illetve Az étkezés ártalmasságáról című zseniális könyvének, amely tökéletes korrajz, az egészségmánia paródiája. A tőzsdenyitásban Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője mondta el a legfontosabb árfolyamokat, IT-rovatunkban azt vizsgáltuk, hogy miért fontos az iPhone 10 a mesterséges intelligencia-fejlesztések terén. Erdős Mártonnal, a PC World főszerkesztő-helyettesével beszéltünk.
12/10/2017 • 0
Flatrate porsche és porszívóautó - 2017-10-1208 óra
Futómű rovatunk állandó szakértője, Várkonyi Gábor izgalmas témákat hozott nekünk, többek között arról beszélgettünk, hogy a Porsche izgalmas car-sharing modellt akar bevezetni, egyelőre az USA-ban. A Tesla is szóba került természetesen, de volt szó a Dyson porszívógyártóról is, aki e-autó tervet jelentett be. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. Igazgatója a Lufthansáról, BMW-ről, Volkswagenről és Lindéről beszélt.
12/10/2017 • 0
Rezső, lakásárak, októberi rali - 2017-10-1206 óra
Boldog Miksa nappal kezdtünk, de hamar észrevettük, hogy Rezső nap is van – ami a Roger magyar megfelelője. Lapszemlét követően Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tanácsadó-főmunkatársa beszélt arról, hogy mit mutat a friss lakásárindex, hazai piaci rovatunkban pedig Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója ecsetelte azt, hogy lehet októberben is rali új csúcsokkal.
12/10/2017 • 0
Hibák, borok, Richter és naturpark - 2017-10-1109 óra
A Dow Jones hírügynökség hibájáról és 46 ezer hektár leégett kaliforniai szőlőültetvényről esik szó. Mihálovits gazda boroscímkét írna, a hallgatók meg burkolt piareklám közzétételével vádolják. Vita támad. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét. A Richterről hoz híreket és elmagyarázza, miért esik kevesebb szó a kis papírokról. Zöld Iránytű rovatunkban a natúrparkokról esik szó. Szilvácsku Zsolt (Magyar Naturpark Szövetség) mesél a kezdeményezésről.
11/10/2017 • 0
Katalónia, G7.hu, gyerektelefon - 2017-10-1108 óra
Most akkor független Katalónia vagy nem? Miért akar az lenni? Miért nem engedik? Nagyon sok érdekes kérdést felvetnek a spanyolországi események. Feledy Botond külpolitikai szakértőt faggatjuk. Új gazdasági portál indul. De hogy miben lesz más, mint a többi, azt Szentkirályi Balázstól a G7.hu vezetőjétől tudakoljuk. Mobilózis rovatunkban körbejárjuk a veretes kérdést: kell-e gyerek kezébe okostelefon. Kalauzunk Kelecsényi György (gyerek.net.info).
11/10/2017 • 0
Infláció, kkv marketing és némi forinterősödés - 2017-10-1106 óra
Energikusan, de némi technikai malőrrel kezdjük az adást. Köszöntjük a születésnapját ünneplő Szőke Andrást. Megnézzük a tőzsde mit művelt tegnap és átnézzük az újságokat is. Ébresztő témánkban az infláció alakulását vizslatjuk Németh Dáviddal (K&H Bank). Megnézzük mi az importált infláció és azt is, baj-e hogy növekvő gazdaság mellett sem nő ez a mutató? KKV rovatunkban a kkv-k által alkalmazott marketingeszközöket citáljuk, ami komoly vitát generál a hallgatókkal. Erősödött az euró - jelenti Wéber Tamás (MKB Bank), de nem a katalán események alakulása, hanem az infláció mozgatta az árfolyamot. A forint is hír nélkül erősödött a 20 napos mozgóátlagig. A török líra megnyugodott.
11/10/2017 • 0
Che és az ingyenhitel - 2017-10-1009 óra
Che Guevara. Forradalmár vagy terrorista? Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész a legenda életét idézi fel. Van inflációs adat! Kiss Móni (Equilor) a tőzsdenyitásban el is mondja, milyen lett az adat. Merthogy a forgalom a börzén nem túl acélos. Turizmusfejlesztési hitelprogramot indít az MFB. Miért? Kinek? Mennyiért? Első kézből kapunk választ Bernáth Tamás elnök-vezérigazgatótól. Szó esik az energiahatékonysági fejlesztéseket támogató ingyenhitel részleteiről is!
10/10/2017 • 0
Startup mentorálás és a pénzeső - 2017-10-1008 óra
A nagyvállalat lomha és működési rendszere nem nagyon támogatja az új ötletek megvalósítását. A startup gyorsan reagál és nagyon innovatív. Előbbinek van pénze és cégépítési tapasztalata, utóbbi mindezek híján van. De vajon lehet-e ötvözni a két modellt? Sikeres lehet-e egy ilyen kísérlet? Ács Zoltán (Design Terminál) ad válaszokat. Sok IT startup várja a nagy befektetést. Ám a pénzeső nem mindig áldás. Lehet, hogy túl sok a pénz, vagy túl későn jön. A befektetés veszélyeire hívja fel a figyelmet Bálint Viktor (BnL Growth Partners).
10/10/2017 • 0
Dugó és zarándokút - 2017-10-1006 óra
Nehéz a reggel egy bölénysteakes stábértekezlet után, ám a billiárdgolyó feltalálásának évfordulója és Nepp József halála kibillent minket a kajakómából. Átcsónakázunk a tőzsdei összefoglalón és átolvassuk a lapokat, például a Hello és a Kaliber magazinokat. Indul a 3-as metró felújítása pótlóbuszokkal. Mi várható Észak-Pest közlekedésében? Kelemen Tamás (Közlekedő Tömeg) alaposan ránk ijeszt. Kaizen Dojo rovatunkban egy kokeshi baba készítő mesél egy shingon zarándokútról. Tóth-Vásárhelyi Réka dekódolja az egzotikus kifejezések mögötti tartalmat.
10/10/2017 • 0
Termesszünk kivit! - 2017-10-0909 óra
Cseresnyés államtitkár kivitermesztésre buzdít és mi megfogadjuk a tanácsot. Mihálovits gazda rovatunkban e egzotikus gyümölcs termesztésének alapismereteit közvetítjük. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Némi bizonytalanság van Kínában és Törökországban is, ami hathat a magyar piacra is. Milyen a digitális oktatás? Milyen a jövő munkahelye? Mi a Logiscool modell lényege? Heuréka élmény rovatunkban Balogh Péter (baconsult alapítója, az NNG alapítója) mesél ezekről az izgalmas dolgokról és a Startup Coelho lét lényegéről.
9/10/2017 • 0
Ausztria választ - 2017-10-0908 óra
Ausztria választ a hétvégén. Erről szól Adóvilág rovatunk. Először az osztrák adórendszert méri fel Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és megnézi a pártok e téren mit ígérnek a kampányban? Aztán Feledy Botond külpolitikai szakértő vizslatja a választási esélyeket. Ki kivel lép majd koalícióra? A Deutsche Bank menedzsmentje fél éve nem tudott találkozni az új kínai tulajdonossal. Nagyon várják. Az Airbus vezetője nehéz időszakot jósol a dolgozóknak. Önfeljelentést tettek korrupció és csalás miatt. Megint igen érdekes lett a Nemzetközi Részvénymustra. Hála Baráth Tibornak (Erste Befektetési Zrt.).
9/10/2017 • 0
Kell-e nekünk euró? - 2017-10-0906 óra
Che Guevara halálának van évfordulója, meg annak, mikor Leif Ericsson elérte Amerika partjait. Azért ezek nem írják felül sem a tőzsdei összefoglalót, sem a lapszemlét. Kell-e nekünk euró? Ha igen, akkor mikor? Pogátsa Zoltán közgazdászt faggatjuk e fontos kérdésről. A hét várható makrogazdasági eseményeire, a magyar és az amerikai infláció piaci hatásait vázolja Dunai Gábor (OTP Bank). Fontos mozgások a dollár piacán. Volt munkaerőpiaci adat. A fed azért aggódik, h jók a foglalkoztatási adatok, de nem mutatkozik fellendülés a bérekben. Pénteken beigazolódott, hogy jól döntöttek a kamatemeléskor. Szépen is teljesített a dollár. Pleschinger Gyula (MKB Bank) azért kivárná a végét. A devizapiaci blokkban török líra is hangsúlyos szerepet kap.
9/10/2017 • 0
Fapados, tőzsdenyitás, Arad - 2017-10-0609 óra
Miközben dübörög a légiforgalmi piac, mégis csődbe megy egy légitársaság? Ráadásul egy fapados? Ezt így hogy??? Ács Gábor, a fapados Napóleon vázolja a Monarch csődjét. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Jó a hangulat a piacokon, meg is tudjuk, hogy miért? Mesél a múlt rovatunk különkiadással jelentkezik. Katona Csaba történész az 1848-49-es szabadságharc utáni megtorlás valamennyi áldozatára emlékezik történetük felidézésével. Meghatódva emlékezünk.
6/10/2017 • 0
Naspolya és hurkatöltő hitelből - 2017-10-0608 óra
Ács kolléga naspolyacsomagoló üzemet, Mihálovits gazda hurkatöltő üzemet tervez és most forrást igyekszik szerezni a nagyívű fejlesztésekhez. De mi van, ha nem annyira átláthatóan gazdálkodnak és nem nagyon van fedezetük? Szabó István (OTP Bank) Zöld Folyosóba tereli a vállalkozókat és el is mondja, mit kell tudniuk e szép nevű hitelkonstrukcióról. Rekortán futó rovatunkban a futásrólnőknek.hu alapítóját faggatjuk arról, mások-e a női futók, mint a férfiak? 31 milliárdos nyereséggel zárt a Magyar Nemzeti Bank. Jó hír ez optimista pénteken Márvány Zsolttól (CIB Bank), aki makrogazdasági visszapillantása során fellibbenti a kulisszákat ezügyben. Szépen hízott a kiskereskedelmi forgalom is. Örvendjünk.
6/10/2017 • 0
Levélszemét, Infotér, devizablokk - 2017-10-0606 óra
Az aradi 13 tábornokra emlékezünk a nemzeti gyásznapon, minek folytán vita támad hazáról, hazafiságról, nemzetről. Gyors tőzsdei összefoglalóval hűtjük a kedélyeket, majd újságot olvasunk. Szórólap. Postaszemét. Sokakat dühít a velük teli postaláda. Most 35 százalékkal emelnék a rájuk kivetett termékdíjat. Helyes. Vagy mégsem? Hivatal Péter ( Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség) mondja a lényeget. Lesz idén is Infotér konferencia, olyan érdekes témákkal, mint az e-sport. Bíró Albert (Infotér Egyesület) tart kedvcsinálót. Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci blokkban a katalán népszavazás euróra és a jövendőbeli Fed elnök személye körüli találgatás dollárra gyakorolt hatását vizsgálja.
6/10/2017 • 0
Működik-e a "fair trade" a kávékereskedelemben? - 2017-10-0509 óra
Nemrég volt a kávé világnapja (szeptember 29.). Ebből az apropóból kifolyólag beszélgettünk NOPQ gasztronómiai rovatunkban Szuna Noémivel, aki a Kávébár Bazár szervezője, a "Kávé - Csészével a világkörül" című könyv szerzője. Olyanokat kérdeztünk tőle, hogy mi a specialty kávé, miért olyan drága, milyen az az újhullámos kávé, vagy hogy működik-e a "fair trade" a kávékereskedelemben? A tőzsdenyitást követő első fél óra kereskedését Kovács Bálint elemzővel (Equilor) értelmeztük, majd jött az IT rovat. Digitalizáció és adatbiztonság volt a témánk. Frész Ferencet, a Cyber Services Kft. tulajdonos vezérigazgatóját hívtuk telefonon.
5/10/2017 • 0
Bizalmi vagyonkezelés újratöltve - 2017-10-0508 óra
Stróman-e a bizalmi vagyonkezelő? Végrehajtható-e a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon? Kijátszhatók-e az öröklési szabályok általa? Volt kérdésünk bőven dr. Magyar Csabához, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatójához, okleveles adószakértőhöz. Ronah az idő! Már 20 éves a hibrid hajtás, erről beszélgettünk Varga Zsomborral, a Toyota és Lexus márkák magyarországi pr igazgatójával. A hurrikán és az autópiac összefüggéseire világít rá Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában. A GM még történelmi csúcsra is futott, miután az e-car bizniszben is beleerősít.
5/10/2017 • 0
A kerek évfordulók napja - 2017-10-0506 óra
Szabó Magda, Ray Kroc és Brian Johnson. Egy sor neves születésnaposunk van. De van tőzsdei összefoglaló és lapszemle is, méghozzá Csók és könnyel! Állítólag befejezik az M0-st. Andó Gergellyel, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával beszélgettünk erről. Albérlő és bérbeadó minősítő-párosító oldalt fejlesztett egy csapat. Négyzetméter rovatunkban Danóczy Balázzsal, a rentingo.com alapítójával beszélgettünk. "Keresd a hazait!" rovatunkban Kiss Móni, az Equilor vezető elemzője számolta át a blue chipekre vonatkozó célárait.
5/10/2017 • 0
Google újdonságok és év háza - 2017-10-0409 óra
Magyarul is előrukkolt újdonságaival a Google. Elérhetővé tették ugyanis a Repülőjáratok (Google Flights) és Úti célok (Destinations on Google) szolgáltatási felületeket, amelyek segítségével egyszerűbbé és kényelmesebbé válik az utazásszervezés, árakra is lehet keresni, sőt, értesítést kapunk, ha változik az ár. Zöld iránytű rovatunkban pedig Sarkadi Péter (Greenfo.hu) az Év Háza díj kapcsán készített interjúkat.
4/10/2017 • 0
Japán kultúrsokk, kínai mobil - 2017-10-0408 óra
Japánt egy félig magyar, félig japán származású idegenvezető szemével mutattuk be, a stúdióban vendégünk volt Vida Március Mitsuki, aki a két kultúra közötti különbségekről és hasonlóságokról beszélt. Mit szabad Japánban tenni, mondani egy üzleti megbeszélésen és mit szabad turistaként vonaton, utcán, szórakozóhelyen. Aztán, Böröck Szabolccsal, a Bravonphone Kft. üzletfejlesztési igazgatójával beszéltünk, a noname kínai márkák térnyeréséről és jövőjéről.
4/10/2017 • 0
Morgás és passzívpénz - 2017-10-0406 óra
Morgó szerdánkon van mit morogni (természetesen), annak ellenére, hogy szépen süt a nap, és nem baljós köd s eső köszöntött minket. Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója a passzív pénzkeresetről készült felmérésük eredményeit mutatta be, majd kiderült, hogy a Policy Agenda által mért KKV-index váratlan csökkenést mutatott. Devizapiaci blokkunkban Wéber Tamás, az MKB portfoliokezelője beszélt a piac izgalmairól.
4/10/2017 • 0
Ki járhat jól a sörpiac újraszabályozásával? - 2017-10-0309 óra
Két hete a "Mesél a múlt" rovatunkban beszéltünk az első, rém ronda Kidsfaludy szoborról. Ma, a költő születésének közeli évfordulóján ismét elővettük a témát. Katona Csaba történésszel beszélgettünk. Kiss Mónival értelmeztük a tőzsdék nyitást követő első félórájának történéseit és az árakat befolyásoló híreket. Knap Gáborral, a beerporn.hu főszerkesztőjével pedig arról beszélgettünk, hogy van-e értelme újraszabályozni a sörpiacot?
3/10/2017 • 0
Ha törli a járatait a RyanAir… - 2017-10-0308 óra
Vendégünk a stúdióban Bolyó Anikó volt, a Flight Refund Kft. ügyvezető igazgatója. A Flight Refund online szolgáltatása azoknak az utasoknak segít, akiknek repülőjárata jelentős mértékben (azaz több, mint 3 órát) késett, el sem indult, vagy a légitársaság túlkönyvelése miatt nem fértek fel az adott járatra az elmúlt három évben. Ezekről az esetekről beszélgettünk. Mit adhat hozzá az állam a globális sikereket kereső tech cégek export terjeszkedéséhez? Piros pirula rovatunkban Málnay Barnabás, a Smartware.tech társalapítója válaszolt a kérdésünkre.
3/10/2017 • 0
A sárga csekk is pénzbe kerül - 2017-10-0306 óra
...amikor én még kissrác voltam, a Helgát nem játszották. Boldog névnapot Helgák! Tőzsdék tegnap, lapok ma. A sárga csekkekről és a dráguló banki szolgáltatásokról beszélgettünk Trencsán Erikával, a bankráció.hu szakértőjével. Kaizen dojo rovatunkban romboltuk a Japánról alkotott sztereotípiákat. Jámbor Alíz videobloggert hívtuk segítségül, aki Japánban él.
3/10/2017 • 0
Afrika, tőzsdenyitás, jövő értékesítői - 2017-10-0209 óra
Egy kenyai magyar farmra látogat Mihálovits gazda. Milyen ott a talaj? Megeszik-e az elefántok a termést? Hogy kerül egy magyar farmer Afrikába? Mit írt neki Leonardo DiCaprio? Domonyai Andrást faggatjuk minderről. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Katalán népszavazás, Csányi Sándor interjú, zajlik az élet rendesen. Eljöhet az idő, mikor az értékesítőket is robotok helyettesítik majd? Heuréka élmény rovatunkban ezt jósolja Tóth Gergely (Future Work).
2/10/2017 • 0
Macron, Katalónia, részvénymustra - 2017-10-0208 óra
Sokat vár Franciaország és Európa is Macrone-tól. A francia az Öreg Kontinens második legerősebb gazdasága, de kevesen fizetnek jó sok adót. A gazdaságpolitika várható irányát Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) próbálja vázolni. Aztán Feledy Botond külpolitikai szakértővel körbejárjuk, milyen politikai helyzetben kell beváltania ígéreteit a francia államfőnek. A katalán népszavazás csak kis turbulenciát okozhat az európai tőzsdéken - jósolja Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában. Akár csúcsot is dönthet a DAX. A RyanAir a várakozások szerint 200 millió euró bevételkiesést szenvedhet a járattörlések miatt, de a piac nem bünteti.
2/10/2017 • 0
Biztosítás, munkaerőpiac, devizapiac - 2017-10-0206 óra
A Béke Világnapja és a Gyaloglók Napja is ma van. És persze Sting születésnapja is. Ettől persze van tőzsdei összefoglaló, hisz jelentett a Konzum és az Opus is. Újságot is olvasunk. Aztán megnézzük, hogy most akkor kell-e a szakinak felelősségbiztosítás vagy nem? Póczik András (FBAMSZ) nyilatkozik. Nincs bérnyomás az USA-ban, emiatt a kamatemelések csak lassan és óvatosan jöhetnek. Hacsak a mostani béradat nem okoz meglepetést. A héten kiderül az is, hogy merre tart a monetáris politika a közép-kelet-európai régióban? Ezekről mesél Dunai Gábor (OTP Bank) a makrogazdasági kitekintőben. A devizapiacot Pleschinger Gyula (MKB Bank) szemlézi. Trump twitter üzenetei Észak-Korea ügyében hogyan hatnak a piacra? Ha para van, akkor mindenki dollárba menekül. A katalán népszavazás gyengítette az eurót. A font is érdekes.
2/10/2017 • 0
Fapados fejlemények - 2017-09-2909 óra
Ács is in the air. Újabb fejezet a RyanAir botrányból. De itt az EasyJet nyári menetrendje is. Nem lesz nyugalom a hétvégén a tőzsdéken, hisz itt a katalán népszavazás! - jósolja Kiss Móni (Equilor) a tőzsdenyitásban. Tőzsdére megy az Angry Birds kitalálója. De vajon veszik majd a papírt? Újra visszatér a fapados rovat, ezúttal a hallgatói kérdésekkel.
29/9/2017 • 0
PSD2: jön a felfordulás? - 2017-09-2908 óra
PSD2. Ez meg mi? Állítólag felforgatja a bankszektort. Tényleg? Nagy László Nándor (Világgazdaság) elmagyarázza, mi is a tényállás? Pártot is alapítunk egy sajtóhír nyomán és elnökkeresésbe fogunk erős hallgatói segítséggel. Rekortán futó rovatunkban a Bakonyrun 2.0 versenyről mond részleteket Viczina Dávid főszervező. Aztán a közönség egyik elnökjelöltje, Márvány Optimista Zsolt jön és programhirdetés helyett makrogazdasági visszapillantást eszközöl. Például Trump adócsomagjáról, meg a javuló magyar versenyképességről.
29/9/2017 • 0
Tanárhiány van - 2017-09-2906 óra
Szent Mihály napi Optimista Péntek. Kezdődik a kukoricatörés, behajtják a nyájakat a legelőről és a Kávé Világnapja is van! Halmozzuk az élvezeteket. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle azért ma is van. Tanárhiány van. De miért? Nahalka István oktatáskutatóval keressük a választ. Flow. Ez a Telekom Fenntarthatósági Nap fő témája. De miért? Szomolányi Katalin (Telekom) kifejti. Van már pár eleme Trump adócsomagjának! Erősödött is a dollár a konkrétumokra - jelenti Wéber Tamás (MKB Bank) a devizapiaci rovatban.
29/9/2017 • 0
Balatoni gasztro és digitális armageddon - 2017-09-2809 óra
NOPQ rovatunkban gratuláltunk Csapody Balázsnak, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosának, aki Gundel Károly díjat kapott, és beszélgettünk vele a hazai gasztronómia helyzetéről. A tőzsdenyitásban Kiss Móni, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője segített, IT-rovatunkban pedig a digitális armegeddon és az IT-védelmi alapismeretek volt a témánk, Gombás László, a Quadron Kibervédelmi Kft. szakértője mondta el véleményét.
28/9/2017 • 0
Egyre több kérdést vetnek fel az e-autók - 2017-09-2808 óra
Futómű rovatunk állandó szakértője, Várkonyi Gábor ismét az elektromos autózás témája köré fonta mai beszélgetésünket: egyre több kérdés merül fel a villanyautózás körül, a folyamat azonban elképesztő sebességgel robog felénk. Nemzetközi részvénymustránkban Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője beszélt a Nike, az Amazon és a Google papírjairól, illetve némi osztrák bankpiaci hírt is megosztott velünk.
28/9/2017 • 0
Ryanair, lakásfelújítás, CIG - 2017-09-2806 óra
Mit is mondott Konfúciusz? És tényleg ő mondta – a legendás filozófus, gondolkodó születésének évfordulóján némi vicc is belefért. Közben, egyre botrányosabbak a Ryanair járattörlései, az eddigi 300 ezren felül újabb 400 ezer érintett van. Ács Gábor, a Millásreggeli fapados ügyi szakértője ecsetelte a folyamatot. Négyzetméter ingatlan rovatunkban arról beszélt Sárvári Marcell, a házfórum.hu főszerkesztője, vezető szakértője, hogy súlyos bírsággal és plusz költséggel járhat a szabálytalan lakásfelújítás. Hazai piaci rovatunkban pedig a CIG-nél zajló tőkeszerkezet-váltás volt a téma, Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője segített.
28/9/2017 • 0
Itt a magyar napelemes tetőcserép - 2017-09-2709 óra
Egy Himalájában elveszett radioaktív csomagról, valamint az EKB lakossági pénzügyi felmérés szólunk nyitásként. Aztán jó tőzsdei hangulatról számol be Varga Zoltán (Equilor). Magához tér az OTP, túl van az aprózáson a Mol. Zöld Iránytű rovatunkban a napelemes tetőcserépről mesél Gódi Attila (Terrán Cserép). Mikor lesz ilyen? Mit tud majd? És milyen lesz a színe? Levezetésként Sarkadi Péter (greenfo.hu) zöld híreket közöl.
27/9/2017 • 0
Kötvénycsere: itt a dollár, hol az euró? - 2017-09-2708 óra
A magyar állam lecseréli a dollárkötvényeket eurókötvényekre. Miért? Hogyan? Barcza György (Államadósságkezelő Központ) felel a kérdésekre. A hallgatók morognak rendületlenül. Mi meg megnézzük, mi a virtuális, a kiterjesztett és a mixelt valóság? És mindez mire jó? Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolt (tech2.hu) terjeszti az ismeretet.
27/9/2017 • 0
Már a diákok is kivándorolnak - 2017-09-2706 óra
Morgós szerda a Turizmus Világnapján. Testközelbe hozzuk a mai történelmi évfordulókat. Átlapozzuk az újságokat, de előtte tőzsdei visszapillantás. Már nem csak munkások, diákok is mennek külföldre. Beke Károly (portfolio.hu) feltárja az okokat. KKV rovatunkban hírcsokrot nyújtunk át a vállalkozóknak. Dollárerősödést váltott ki Janet Yellen Fed elnök beszéde. Bátrabban emelne a kamatokon és gyorsítana az eszközleépítésen - ezt lehetett kiolvasni a szavaiból. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci rovatában az euró és a forint is terítékre kerül.
27/9/2017 • 0
Mégsem olyan káros a letöltés? - 2017-09-2609 óra
100 éve volt a Caporettoi áttörés, amiben részt vett Erwin Rommel és Ernest Hemingway is. Erről szólt "Mesél a múlt rovatunk", természetesen Katona Csaba, történész közreműködésével. Tőzsdét nyitottunk, amihez Kiss Mónika (Equilor) szállított tömérdek információt. Dr. Tóth Péter Benjaminnal, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatójával pedig arról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen jót tett a zene- és filmfogyasztásnak a torrentezés. Segített rávilágítani arra, hogy miképpen képzelik a fogyasztók a jövőt, ezáltal elterjedhettek a streaming szolgáltatások.
26/9/2017 • 0
Fellélegezhet végre az úszósport? - 2017-09-2608 óra
Az órát azzal kezdtük, hogy felhívtuk Kálnoki Kis Attilát, a 24.hu sportrovatának vezetőjét. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megoldódnak-e a problémák az úszószövetségnél az új elnökkel, Csökken-e a feszültség a sikersportban? Sikeres induló vállalkozásokat bemutató rovatunkban Bodó Péterrel, a Rout4U ötletgazdájával, alapítójával beszélgettünk. A Rout4U a világ első olyan útvonaltervezője, mely járda- és gyalogátkelőadatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva, személyre szabottan, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére. "Piros pirula" rovatunkban Habencius István, a Predictive Ltd. CTO-ja segített értelmezni az API-gazdaság működését.
26/9/2017 • 0
Sakura és Momiji - 2017-09-2606 óra
Köszöntések, évfordulók, majd egy rövid morgás Gábortól, mivel nem lesz szerdán egyhamar. Tőzsdei összefoglaló, lapszemle. Hosszú idő után először vámszabadterület létesül Záhonynál. Bíró Koppány, az Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) főtitkára tárta fel előttünk a részleteket. A japán természet csodái - Vida Március Mitsuki, idegenvezető beszélt Japán két nagy ünnepéről, a Sakuráról és a Momijiról a "Kaizen Dojo" névre keresztelt japános rovatunkban.
26/9/2017 • 0
Bivaly és téradatok - 2017-09-2509 óra
A bivaly. Elfeledett haszonállatunk. De mire használták? Hogy került a Kárpát-medencébe? Mihálovits gazda mesél ezekről, miközben szóba kerül az ökör, a tinó és a buffalo vs. bison problematika is. Alacsony forgalom mellett kivár a magyar tőzsde ma reggel- jelenti Varga Zoltán (Equilor). Téradat. Adat alapú városfejlesztés. Data scientist. Csupa új és ismeretlenül csengő kifejezés. Heuréka Élmény rovatunkban arra vállalkoztunk ma reggel, hogy dekódoljuk ezeket. A ki segít: Bardóczi Alexandra (Lechner Tudásközpont).
25/9/2017 • 0
Mutti újrázott - 2017-09-2508 óra
A Mutti behúzta a negyedik kört. De változik-e ettől az ország adórendszere? Adóvilág rovatunkban ezt találgatjuk Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) segítségével. Kivel kormányoz majd Angela Merkel? Ezt már Feledy Botond külpolitikai szakértő próbálja megfejteni. Esik az Apple, mert az iPhoneX gyártása késik, illetve csökken az érdeklődés az új modellek iránt. Nagy baj azért nincs. A Deutsche Telekom részvényei is fel-le ugrálnak. Itt meg azért, mert a T-mobil US eladása ismét felvetődött. A Commerzbank eladásáról is keringenek hírek. Jó kis Nemzetközi Részvénymustrát kreál Kababik József (Erste Befektetési Zrt.).
25/9/2017 • 0
Ki találta ki az 5 napos munkahetet? - 2017-09-2506 óra
Mi másról folyna a vita bemelegítésként hétfő reggel, mint arról, hogy ki találta fel az öt napos munkahetet és a szabad hétvégét? Mi Fordra tippeltünk, de a hallgatók megosztottak a témában. A tőzsdei összefoglaló és a lapszemle után egy újabb fogas kérdés: a sorozatos béremeléseket elbírja-e a magyar gazdaság? Németh Dávid (K&H Bank) elemez. A magyar államháztartás egyenlege és az amerikai GDP adat tartja majd izgalomban a piacokat ezen a héten - derül ki Pellényi Gábor (OTP Bank). A német választásoknak csak kis hatása volt az euró árfolyamára, de tán csak azért, mert kiszeretett a piac a dollárból - mondta Pleschinger Gyula (MKB Bank) a devizapiaci rovatban.
25/9/2017 • 0
Dortmundból Ciprusra fapadon - 2017-09-2209 óra
Ács kolléga Dortmundból mesél a Ryanair járattörléseinek legújabb fejleményeiről, de ciprusi utazási tanácsokkal is szolgál egy pafoszi újrainduló járat kapcsán. Varga Zoltán (Equilor) negatív tőzsdei korrekcióról, meg növekvő koreai feszültségről számol be a tőzsdenyitásban. Zárásként két hír. A magyar jegybanki munkatársak Jamaikában voltak tanulmányúton. Elkészült a szakifelmérés, amelyből kiderül, mekkora a munkaerőhiány és mennyit keres egy parkettás?
22/9/2017 • 0
Startup szektor: Fordítva a lovon? - 2017-09-2208 óra
Egy startup, ami nem startup. Ezzel a kijelentéssel kezd Bodnár Zsigmond (TechTeamer Kft.). Szerinte nem az ötlet és nem a pénz a lényege egy startupnak, hanem a megfelelő termék. A befektetőktől inkább kapcsolatokat és lehetőséget vár, semmint pénzt. Rekortán futó rovatunkban Csanaky Lilla táplálkozási szakértő ad étkezési és ivási tanácsokat futóknak. Márvány Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági visszapillantóját egy derűlátó OECD jóslattal kezdi, aztán jegybanki döntések elemzésével folytatja.
22/9/2017 • 0
A BUBOR nyomában - 2017-09-2206 óra
Egy újabb optimista péntek az őszi napéjegyenlőség napján. Faludy György és Nick Cave szülinapja van, de megemlékezünk az amerikai üzletasszonyok napjáról is. Van persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle egyebek mellett Csók és Könny magazinnal. Negatív a BUBOR. De mi ez? Miért érdekes egy átlagembernek? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elmagyarázza. Nincs infláció, így a világ jegybankjai sorra lazítanak. Így tett kedden az MNB is. Aztán később a Fed úgyszintén. Ezen döntések devizapiaci hatásait boncolgatja Kuti Ákos (MKB Bank). A fontrally sem marad ki.
22/9/2017 • 0
BBQ-zás és processzor-magok - 2017-09-2109 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban a szlovéniai Slovenia BBQ Open versenyen nyertes magyar csapat egyik tagjával, Adorjányi Máriusszal beszélgettünk mindenről, ami BBQ. A tőzsdenyitásban Kiss Móni, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője segített, a processzorok evolúcióját pedig Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője magyarázta el érthetően – mármint, hogy mi az a processzormag, mire jó, és hányat lehet egy prociba zsúfolni.
21/9/2017 • 0
Offshore gravitáció és részvénymustra - 2017-09-2108 óra
Vendégünk volt a stúdióban dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója, aki egy érdekes amerikai NEBR-tanulmány kapcsán beszélt az offshore gravitációs elméletről. Majd Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője vette sorra az Air Berlin, AMD és Apple papírjait nemzetközi mustránkban.
21/9/2017 • 0
Diálhitel, panelreneszánsz, Mol-darabolás - 2017-09-2106 óra
Dráma van, de legalábbis a mai a magyar dráma napja – erről is beszélgettünk műsorindításkor. Meg arról, hogy itt a kamatmentes diákhitel, de ezt már Imre Zita, a Diákhitel Központ Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója segítségével. A panelreneszánszról ingatlanrovatunkban Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője számolt be, a Mol-részvények feldarabolását pedig Miró József, az Erste befektetési Zrt. vezető elemzője szakértette meg.
21/9/2017 • 0
A relációanalízis alapjai - 2017-09-2009 óra
Relációanalízis a Ryanair-ügy kapcsán. Folytatás tegnapról. A példák közé keveredett egy kis vizelet is, de ezen gyorsan túlléptünk, majd tőzsdét nyitottunk. Egész pontosan a tőzsdei kereskedés első félórájának eseményeiről beszélgettünk Kiss Mónival (Equilor) és a további lehetséges árfolyam befolyásoló eseményekről, várható információkr ól. Zöld Iránytű rovatunkban Sarkadi Péternek köszönhetően (greenfo.hu) egy kis kulturális kalandozásban lehetett részünk.
20/9/2017 • 0
Adózásról beszélgettünk érthetően - 2017-09-2008 óra
Mivel ezt mi magunk nem tudtuk volna megtenni, ezért hívtuk segítségül Siklós Mártát, a LeitnerLeitner vezető tanácsadóját, partnerét. Beszélgettünk a cégkapuról, a KOBAK-ról és az iskolakezdési támogatásról. Móbilózis rovatunkban Tamás Zsolt a Tech2.hu főszerkesztője beszélt a mobilok ütés-, víz- és karcállóságáról, illetve arról, hogy ha ezen tulajdonságokon javítani szeretnénk, akkor milyen eszközök állnak rendelkezésünkre.
20/9/2017 • 0
Ha szélhámosság a Bitcoin, akkor miért veszi a JP Morgan? - 2017-09-2006 óra
Még mindig átállunk, ma a Gede a soros. Tőzsdék, lapok. Mi történik a bitcoinnal? Pár "sztár" alapkezelő egyre inkább valamiféle tulipánhagyma őrületet vél felfedezni benne. Na, a JP Morgan meg is kapja a magáét Debreczeni Barnabástól, a Shinrai nevű cryptocurrency startup ügyvezetőjétől. Kkv rovat, majd devizák. Wéber Tamás, az MKB Bank portfoliókezelője számol be az MNB döntése utáni, de még a FED döntése előtti piaci állapotokról.
20/9/2017 • 0
Történet a "vasfejű" bácsiról - 2017-09-1909 óra
Valójában az ezüstforintról beszélgettünk "Mesél a múlt" rovatunkban Katona Csaba történésszel, de a sztoriba belekeveredett egy rém ronda szobor is és az érte járó ellenérték elszámolási problémája. A tőzsdenyitás Kiss Móninak (Equilor) jutott, aki a Pirelli tőzsdére meneteléről is beszámolt. A fapados guruval a Ryanair járattörléseiről beszélgettünk, amiket állítólag a pilótái szabadságolása miatt kellet eszközölnie.
19/9/2017 • 0
Futózott laptopok, adatvezérelt vállalatok - 2017-09-1908 óra
Felújított számítástechniaki eszközökről beszélgettünk. Itthon még csak kevésbé ismert és elterjedt a felújított
számítógépek, laptopok, kijelzők használata. Az ezen eszközök nagykereskedelmével foglalkozó PC Aréna Kft. kiskereskedelmi értékesítési vezetőjével, Blatniczky Zsolttal beszélgettünk. Bemutattuk a miutcank.hu közösségi oldalt is. A "szomszédsimogatón" ismerkedhetünk, szomszédolhatunk, eszközt-tudást adhatunk/kérhetünk kölcsön. A társalapító Horváth Gáspárral beszélgettünk. "Piros pirula" rovatunkban azt a kérdést feszegettük, hogy merre megy a big data? Csillag Péter a Starschema alapítója volt a beszélgetőpartnerünk.
19/9/2017 • 0
Hová tűntek az 1 százalékok, mit együnk Japánban? - 2017-09-1906 óra
Átállunk egy új adáslebonyolító szoftverre. Tőzsdei híreket mondunk és lapokat szemlézünk. Ébresztő témánkban az elveszett 1 százalékokkal foglalkozunk. A NAV segítsége az szja bevallások elkészítésében komoly visszaesést hozot a felajánlásokban. A témáról Gerencsér Balázzsal, a NIOK Alapítvány vezetőjével beszélgettünk. Jön az E-Trend Expo! Kinek szól? Mi lesz ott? Miért lesz az jó? Benyó Péter, az OTP Mobil kft. ügyvezető igazgatója válaszol, akivel a e-kereskedelem hazai irányairól is szót váltunk. Pálcika és szusi, avagy minden a japán gasztronómiáról Jókuti Andrással, a Világevővel. Már amennyire belefér minden hat percbe.
19/9/2017 • 0
Ejj, mi a kő... - 2017-09-1809 óra
Ingyen baromfitartó tanfolyamot indít az agrárkamara. Mihálovits Gazda gondol egyet és kiképzi Ács kollégát baromfitartónak. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Lesz Bux kosár tartalmának módosítása, jegybanki üléseknek tartása és OPEC döntések nyilvánosságra hozatala. 40 éve járja a Naprendszert a Voyager szonda. Lassan el is hagyja azt. Pacher Tibor (Puli Space) ismerteti az eredményeket és vázolja a szonda kilátásait. Szó esik a Puli Space legfrissebb eredményeiről is.
18/9/2017 • 0
Merkel vagy nem Merkel? - 2017-09-1808 óra
A hétvégén választások jönnek Németországban. Ez döntő lehet egész Európa szempontjából. Adóvilág rovatunkban megnézzük, mit ígérnek az indulók adózási szempontból? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) sorra veszi a pártok programjának adózási elemeit. Merkel nyer, de kivel fog koalícióra lépni? Ezt a kérdést boncolgatja Feledy Botond külpolitikai szakértő. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) jó kis hírcsokrot prezentál a Nemzetközi Részvénymustrában. Az Oracle nagyot esett a gyorsjelentése után, mert volt egy profit warning a cégtől. Az Alphabet az Uber konkurenciájába fektet be. Mindenki elektromos kamionokat tesztel. Elon Musk nagy bemutatót ígér például, a Waberer's meg önvezető járműveket próbált ki élesben.
18/9/2017 • 0
Egy call centeres hétköznapjai - 2017-09-1806 óra
Az esős hétvége eseményeinek, valamint Greta Garbo és Jimi Hendrix emlékének felidézésével indul a hét. Van persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Aztán utánanézünk, miért nincs elég call centeres? Lőrincz András (Protocall 2009 Kft.) mutatja meg e nehéz szakma mindennapjait. A magyar és az amerikai jegybankok döntéseiről szól majd a hét - mondja Eppich Győző (OTP Bank), aki részleteket is elárul a várakozásokról. Pleschinger Gyula (MKB Bank) a brit font és a menekülő devizák, például a japán jen árfolyam alakulásának okait feszegeti.
18/9/2017 • 0
Csencselj repülőjeggyel? - 2017-09-1509 óra
Már nem kell beírni utastársunk nevét a Wizz Airnél. Ez teret engedhet a csencselésnek az olcsó repjegyekkel - jósolja a fapadospápa Ács is in the air rovatunkban. És persze hallgatói kérdésekre is felel. Észak-Korea már nem rángatja a tőzsdéket, Budapesten is nyugi van. Szülinapja van a Greenpeacenek. Munkával ünnepeljük. Simon Gergely vegyianyag szakértővel átbeszéljük, hogy mennyire szennyezett a főváros és környéke. Ki hitte volna, hogy a légszennyezettség miatt kellene leginkább aggódnunk.
15/9/2017 • 0
Közlekedés, közlekedés, közlekedés - 2017-09-1508 óra
Miért nincs gyerekjegy a BKK-nál? Van-e közlekedéspolitikánk? Mit ér a dugódíj? Befejezik-e valaha az M0-tKell-e fejleszteni a regionális reptereket? Ugye milyen érdekes kérdések? A 10 millió közlekedési szakértő országában bizonyára mindegyikre van válasz. Mi egy valódi szakértőt faggatunk, ő Andó Gergely (Közlekedésvilág). Egy igazán vicces futóversenyről ad hírt Csiszár Botond (Crazy5K) Rekortán futórovatunkban. Magasabb lett a brit infláció, magához is tért kicsit a font. Az USA-ban is élénkül sz infláció, ami jó jel a jövő heti Fed ülés előtt, ahol talán elkezdik leépíteni a kötvényállományukat. Ilyen hírekkel élénkíti a jókedvet Márvány Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági összefoglalójában. Szó se essék a magyar ipari termelés 4 százalékos visszaeséséről!
15/9/2017 • 0
OECD, gyerekjegy, brit font - 2017-09-1506 óra
A Mozdonyvezetők Napján Optimista Pénteket tartunk. A jókedv oly töretlen, hogy meg is csúszunk rendesen. Parádés tőzsderovat, majd rendhagyó lapszemle, Telenovella, Villanyszerelők Lapja és Aero Magazin a terítéken. Van némi purparlé az OECD-ben. Magyarország nem akarja, hogy Horvátország és Románia tag legyen. De miért? Tóth Norbert (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) válaszol. Aztán Andó Gergely (Közlekedésvilág) vitaindítót tart aktuális közlekedési polémiák megoldását illetően. De mi van a brit fonttal? Az euróval? A forinttal? Az smafu? Dehogy! Kuti Ákos (MKB Bank) elmondja!
15/9/2017 • 0
Olajok és iPhone dilemmák - 2017-09-1409 óra
Egy magyar tökmagolaj bekerült a világ 50 legjobb élelmiszere közé - a Donum Terrae tökmagolaja ezzel mintegy 12 ezer másik élelmiszert előzött meg. Erről beszélgettünk Danyi Éva terméktulajdonossal. Kiss Móni vezető elemző (Equilor) sok érdekességre hívta fel figyelmet, többek között a dollár kapcsán. Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztője pedig csalódottságának és kételyeinek adott hangott az iPhone X (vagy 10-es?) kapcsán.
14/9/2017 • 0
Elektromos autók és crossoverek - 2017-09-1408 óra
Kiderült, mi a szabály panelok/panelek ügyben, hiába, a mi hallgatóink mindent IS tudnak. Az autózásnak szenteltük az órát, először a hazai kereskedelembe tekintettünk bele Kovács Zsolt, az Autó-Triplex Kft Dél-pesti telephelyének vezetője segítségével. Aztán, állandó szakink, Várkonyi Gábor számolt be arról, ő mit lát a Frankfurti Autószalon kapcsán. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az érdekesebb külföldi papírok között mazsolázott.
14/9/2017 • 0
Osztja, diákok, panelok - 2017-09-1406 óra
Osztapenko kapitányról nem is tudtunk beszélni, pedig évfordulója volt annak, hogy eltávolították a múlt rendszer szobrait Budapestről - így az M1/M7 bevezetőnél lévő emblematikus szobrot is. Viszont, kiderült, hogy mégsem fizet a diákoknak a Human Operator Zrt., pedig a tulajdonos nyáron még azt ígérte. Fiák Istvánnal, a DiákÉsz elnökével beszélgettünk. Balogh Zoltán, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az ingatlanok értékesítési idejéről beszélt, Kolba Miklós, az ING treasury vezetője pedig a forint erejét elemezgette. Kérdés maradt: panelek vagy panelok?
14/9/2017 • 0
Szigetelj ingyenhitelből! - 2017-09-1309 óra
Fellángol a vita arról, drága-e ezer dollárért az iPhone X? A vélemények megoszlanak. Kis Móni (Equilor) nyit tőzsdét. A brexit tárgyalásokról, a lengyelek és az EU vitájáról és természetesen az Apple bejelentéséről mesél, mivel Pesten nem sok minden történik. Zöld Iránytű rovatunkban az energiahatékonysági fejlesztésekre igényelhető lakossági ingyenhitelt boncolgatja Szalai Gabriella (Magyar Energiahatékonysági Intézet). Sommázat: nem lesz könnyű felvenni, de megéri.
13/9/2017 • 0
A Nagy Apple Bejelentés - 2017-09-1308 óra
Kötelező gépjármű biztosítást már pár ezer forintért váltunk, de mikor váltott bárki áramszolgáltatót? Szentirmai Tamás (MVM Partner Zrt.) egyre többen, mert sokat lehet spórolni, plusz nem bonyolult a váltás. A részletekről azért alaposan kifaggatjuk. Aztán itt a nagy Apple bejelentés: piacon az iPhoneX és az iPhone8! mondjuk nem lesz olcsó, de legalább jó lesz? Tamás Zsolt (Tech2.hu) kérdések pergőtüzébe kerül, mert mindenki nagyon ért a mobiltelefonokhoz. Mi is.
13/9/2017 • 0
Metró híján bringázzunk? - 2017-09-1306 óra
Bölényvadászokat keresnek az USA-ban. Mihálovits kolléga elgondolkozik. Ezzel indul a reggel. Tőzsdenyitás, majd lapszemle egyebek mellett a Csók és Könny magazinnal. Ha nincs metró, akkor bringázzunk? Ezt javasolja Halász Áron (Kerékpárosklub). Mi meg a részletekről faggatjuk. KKV rovatunkban pékhiányról és a budapesti kamara morális válságáról szólunk. Megakadt az euró erősödése és feljebb kerültek a kötvényhozamok - jelenti Wéber Tamás (MKB Bank) a devizapiaci rovatban. A japán jen pedig felpattanhat.
13/9/2017 • 0
Zenta, Savoyai, közösségi média - 2017-09-1209 óra
320 éve volt a zentai csata, mellyel a törököt sikerült kiűzni. Katona Csaba, történésszel erről emlékeztünk meg. A hétfői nap után újabb pozitívumok elé nézhet a Budapesti Értéktőzsde - Kovács Bálint elemző (Equilor) azt is elmondta, ő mit lát. Az amerikai választásokat bizony befolyásolta az a 100 ezer dollár, amit fizetett hirdetés formájában tettek fel orosz felhasználok. Ennek apropóján vizsgáltuk meg a közösségi média változó szerepét Nagy Bálint, marketing szakértő, az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola marketing tanszékvezetőjének segítségével.
12/9/2017 • 0
Széteső világ, újszerű térburkolat és omnibusiness - 2017-09-1208 óra
Miért távozott az ENSZ Szíriával foglalkozó vizsgálóbizottságában lévő posztjáról Carla Del Ponte, aki a ruandai háborús bűnök tekintetében viszonylag sikeresen járt el? Ezt kérdeztük dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőtől. Aztán egy zseniális magyar találmánnyal, a Platióval foglalkoztunk, amely egy burkolat mely a járókelők energiáját gyűjti. Cseh József alapítóval beszélgettünk. Omnichannel helyett itt az omnibusiness – hogy ez pontosan micsoda, azt Müller Zsolt, a KPMG fogyasztói piacokért felelős igazgatója árulta el.
12/9/2017 • 0
Időjárás, adózás, Japán - 2017-09-1206 óra
Frontos napokat élünk meg, kavarog fölöttünk is egy front, esik, fúj a hétfői meleg után. Aztán megint meleg jön, majd megint hideg. Majd megint meleg. Közben káosz az utakon és az M7 sávszélesítéshez még nem is kezdtek. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint rossz az adózás rendjéről szóló tervezet, javaslataik vannak. Vadász Iván adószakértővel, alelnökkel beszélgettünk. Az utazók között pedig óriási divat Japán, hogy ez miért van így, Simon Karolina, a JTB Hungary kiutaztatási vezetője mondta el.
12/9/2017 • 0
Tőgy és AI - 2017-09-1109 óra
Egy régi magyar fajta újjáéledni látszik. Ez a magyar tarka. Ennek örvend Mihálovits gazda a rovatában. Elmond mindent róla, s tőgytani továbbképzést is tart. Kovács Bálint (Equilor) örvend annak, hogy Észak-Korea nyugalomban ünnepelte a szülinapját, így kissé unalmas igazi hétfői hangulatú a tőzsdenyitás. Annyi a hír, hogy a magyar tőzsdeindex összetevőiben milyen változások lesznek. Heuréka élmény rovatunkban Frankó Csuba Dea (Spark Institute) érdekes kérdést feszeget: miként dönt majd adatok alapján a mesterséges intelligencia? A beszélgetés sci-fibe hajlik...
11/9/2017 • 0
Itt épül a digitális jövő - 2017-09-1108 óra
Adóvilág rovatunkban Észtország. Ők már a digitális világot építik az adózási rendszerükben is. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) azért árnyalja a képet. Orosz hekkerek, veszélyes szomszédság, provokációk, NATO hadgyakorlatok futószalagon. Feledy Botond külpolitikai szakértő számol be az észt hétköznapokról. A Banco Santanderben van fantázia a Morgan Stanley szerint. Az USA autópiac december óta zsugorodik, de hátha a hurrikán majd fellendíti. A Volkswagen eladná néhány márkáját, például a Ducattit. A BMW meg elektromos sedant dob piacra. Micsoda hírcsokor Kababik Józseftől (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában!
11/9/2017 • 0
Mifid2: ez vár a befektetőkre! - 2017-09-1106 óra
Bár szeptember 11. van, mint később kiderül, mi mégis a szeptember 10-i eseményeket idézzük. Igazi hétfői hangulat van, mit tagadjuk. Elmondjuk a pénteki tőzsdei híreket és átfutjuk a hétfői lapokat. MIFID2. Na ez meg mi? Fontos dolog minden befektető számára. Hogy miért? Árgyelán Ágnes (portfolio.hu) elmondja. Infláció és kamatdöntés Nagy-Britanniában és az USA-ban. Ez a két legfontosabb makrogazdasági esemény a héten, miután a britek valószínűleg szigorítani fognak - hívja fel a figyelmet Pellényi Gábor (OTP Bank). Pleschinger Gyula (MKB Bank) a hurrikánszezon dollárra gyakorolt hatásáról és a magyar jegybank újabb verbális intervenciójáról mond érdekeseket a devizapiaci rovatban.
11/9/2017 • 0
Buci Maci fapadon - 2017-09-0809 óra
Buci Maci vs. Ács Gábor. Fapados rovatunk keresztkérdésekkel kezdődik, majd az új csomagszabályozás érdekességeivel és a Berlin-Budapest reláció őrült versengésével folytatódik. Kovács Bálint (Equilor) ergya tőzsdenyitásról ad hírt, így aztán fel- és leminősítésekről és verbális jegybanki intervencióról számol be. Kis hírösszefoglaló a végére és hétvégeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!
8/9/2017 • 0
Egy érintés.... - 2017-09-0808 óra
Bankfüggetlenül lehet NFC fizetési lehetőséghez jutni az OTP Simple rendszerén keresztül. Benyó Pétert (OTP Mobil) faggatjuk a témában. Rekortán futó rovatunkban Kocsis Árpádot (Budapest Sportiroda) interjúvoljuk meg a 32. Budapest Félmaraton kapcsán. Merthogy megint 10 ezernél többen neveztek. Heti Makrogazdasági Visszapillantójában Márvány Zsolt (CIB Bank) Mario Draghi mondatairól, a Fed Beige Könyvéről és a magyar euró esélyeiről mesél.
8/9/2017 • 0
Nyugdíjasok! Be a szövetkezetbe! - 2017-09-0806 óra
Zrínyi kirohanása, Oroszlánszívű Richárd kerül szóba a nyitásban és felmerül, hogy legyen-e Napi Csata podcastünk? Nyúlfarknyi tőzsdei összefoglaló után lapszemle. Illusztrálandó a lappiac sokszínűségét nem csak a gazdasági sajtót szemlézzük, hanem a Buci Maci és a Keresztszemes magazinokat is. Már működnek a nyugdíjas szövetkezetek. De kik és milyen feltételekkel dolgozhatnak ott? Miért és mire jó ez a megoldás? Farkas András a nyugdíjguru az interjúalany. Az EKB igyekszik verbálisan gyengíteni az eurót, de nem jött össze. Wéber Tamás (MKB Bank) elemzi a helyzetet devizapiaci rovatunkban.
8/9/2017 • 0
Ínyenc menü és árnyék-IT - 2017-09-0709 óra
NOPQ rovatunkban 1893-ba kalauzoltuk el a kedves hallgatókat, Dan Simmons: The Fifth Heart című regényén keresztül, és egy valódi arisztokrata menüt ecsetelgettünk. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor) mondta el a kezdő fél óra hangulatát, majd IT-rovatunkban Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. alapító tulajdonosa tárta ffel a Shadow IT titkait.
7/9/2017 • 0
Adóvilágháború - 2017-09-0708 óra
Dr. Magyar Csaba okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, milyen módon versengenek egymással az országok, hogy odacsábítsák az adózó cégeket – valódi háború zajlik. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor Afrikáról és a dízelautók odatoloncolásáról beszélt, nemzetközi részvénymustránkban pedig Baráth Tibor (Erste) volt segítségünkre.
7/9/2017 • 0
Brazília, alapok, ingatlanok - 2017-09-0706 óra
Rengeteg ütközet és csata évfordulóján arról is megemlékeztünk, hogy születésnapját ünnepli Gloria Gaynor és nemzeti ünnepet ül Brazília. Vízkeleti Sándor, a Bamosz elnöke arról beszélt, hogyan gyártanak hozamot az alapkezelők, ha az állampapírhozamok már negatívak. Kalaus Valter, a VLK Cresa ügyvezető partnere ingatlanpiaci trendeken túl sportsikerekről és sport-munka viszonyról beszélt. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője pedig a Duna House sztorit elemezte.
7/9/2017 • 0
Bógyóka és Larry - 2017-09-0609 óra
A tőzsdenyitást Varga Zoltán elemző vezényelte le, majd jött a Zöld Iránytű rovatunk. Sarkadi Péter a greenfo.hu
főszerkesztője hozott híreket medvékről, Botyókáról, a kanalasgémről és Larryről, a kakukkról. Ez utóbbi két állat
jeladóval van felszerelve, ezáltal jól nyomonkövethetőek hosszú utazásaik során.
6/9/2017 • 0
Napenergia és újdonságok az IFÁ-ról - 2017-09-0608 óra
Az ALTEO első fél éves eredményei, a napenergia hasznosításának helyzete Magyarországon, kutatás-fejlesztés
energiatárolási megoldásokra. ifj. Chikán Attilával, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatójával beszélgettünk. A berlini IFA kiállítás a Mobilózisban – személyes tapasztalatok Tamás Zsolttól, a Tech2.hu főszerkesztőjétől, aki a helyszínen ismerkedett az újdonságokkal.
6/9/2017 • 0
Durva dugók jöhetnek - 2017-09-0606 óra
Az elkeserítő foci élmény után egy lelkesítő kosárlabda győzelem. Tőzsde, lapszemle. Felújítások, lezárások jönnek
Budapesten és szinte az összes vasúti fővonalon. Mi értelme van a konzultációnak a hármas metró pótlásáról? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója állta a kérdések kereszttüzét. Kkv rovatunk egy kicsit "csőben a lyuk" rovattá alakult, de utána Kuti Ákos (MKB Bank) sziporkázott, amikor a devizákról kellett beszélnie.
6/9/2017 • 0
Citromelem és spirálvezetőben közlekedő „ceruzaelem vonat” - 2017-09-0508 óra
Az MVM Partner Zrt. Edukációs Programja az általános iskola felső tagozatos diákjait célozza, melynek keretében választható tematikájú interaktív előadásokat kínálnak az iskolák számára. A részletekről Pénzes Lászlóval, az MVM Partner Zrt. műszaki menedzsment osztályvezetőjével beszélgettünk. Mit tehetnek az olyan szülők, akiknek van speciális és sima gyermekük is? Harsányi Eszter, a Magikme alapítója beszélt a tevékenységükről, eredményeikről.
5/9/2017 • 0
Ki állíthatja meg Észak-Koreát? - 2017-09-0506 óra
Erős kezdés: köszöntjük mai névnaposainkat a Lőrinceket és Viktorokat. Tőzsdei összefoglaló után nem a lapszemle jött. Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértőt, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont vezetőjét hívtuk. Mennyire komoly Észak-Korea izmozása? Ki állíthatja meg? Ha támadnak, ki véd meg? Ezután lapszemléztünk, majd Simon Karolinával, a JTB Hungary kiutaztatási vezetőjével beszélgettünk induló új rovatunkról, ami Japánnal, mint lehetséges uticéllal foglalkozik majd.
5/9/2017 • 0
Virtuális asszisztens és chatbot - 2017-09-0409 óra
Poloskainvázió! Hamarosan jönnek be a lakásba hideg elől. De mit lehet tenni ellenük a kiskertben és a lakásban? Nem sokat, de Mihálovits Gazda segít! Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Semmi különös. Amerikában ugyanis bankszünnap van. Heuréka élmény rovatunkban kinyomozzuk, merre jár a mesterséges intelligencia? Mit tudnak a virtuális asszisztensek és mire jók chatbotok? Bisztrai Dávid (LogMeIn) kalauzol bennünket.
4/9/2017 • 0
Brexit: lesz vagy nem lesz? - 2017-09-0408 óra
Brexit. Bár még nem dőlt el semmi, azért Adóvilág rovatunkban megnézzük, mi történhet? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) azt vizsgálja, lesz-e vám és lesz-e arrafelé adóparadicsom. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig azt vizsgálja meg, lesz-e brexit? Kicsit mesél a koreai feszültségről is. Mi folyik az úszószövetségnél? Kálnoki Kis Attila (24.hu) segít megérteni a helyzetet. Lesz-e kínai a Maseratti? A Fiat cáfol vadul. A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) a Tesláról is hoz hírt: Németországban dupláztak, 2070 autót adtak el. Kis Volkswagen botrány és kis Air Berlin sztori is belefér.
4/9/2017 • 0
Európára figyelünk - 2017-09-0406 óra
A Nyugat-Római Birodalom bukásának évfordulóján őszies időben kezdjük a hetet. Tőzsdei összefoglaló, majd megújuló lapszemle a Ponty Világ és Telenovella magazin híreivel. Vajon elmondja-e Drgahi, hogy építi le eszközállományát az Európai Központi Bank? Eppich Győző szerint ez lesz a hét legfontosabb makrogazdasági kérdése. Érdekes lesz az is, mekkora a magyar infláció? Devizapiaci rovatunkban a kanadai kamatdöntésről mesél Zölde Zsombor (MKB Bank). Korábban emeltek. Az euró-dollár árfolyam alakulásával kapcsolatos érdekességet is említ: két ellentétes munkaerőpiaci adatra hogy reagál a piac?
4/9/2017 • 0
Fapadon Moszkvába - 2017-09-0109 óra
Moszkvába is repülhetünk közvetlenül Debrecenből. Ács is in the air rovatunkban ennek kapcsán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy már 100 felett van a fapados járattal Magyarországról közvetlenül elérhető európai városok száma. Várakozás. Így indul a tőzsdei nap. Kovács Bálint (Equilor) előre tekint: lesz-e amerikai költségvetés? Aztán a hallgatóké a terep! Ők faggatják a fapados gurut arról, hogy hova, mikor és mennyiért?
1/9/2017 • 0
Hitelelengedés, tiszteletfutás, vállalkozásfejlesztés - 2017-09-0108 óra
Csökken a három gyermeket nevelő családok hiteltartozása! Juhé! Palkó István (portfolio.hu) elmondja, mit lehet erről tudni már most. Tarahumara. Ez vajon mi? És miért tisztelegnek miattuk magyar futók? Rekortán futó rovatunkban Barna Era szervező avat be a részletekbe! Vállalkozásfejlesztés egy egyetemen? Minek? Hogyan? Kiknek? Heidrich Balázs (BGE) faggatjuk.
1/9/2017 • 0
Vége a gányolásnak! - 2017-09-0106 óra
Első tanítási nap, a II. világháború kitörésének évfordulója, és végül, de nem utolsó sorban Kántor Endre kollégánk szülinapja is Optimista Péntekünkre esik. Erős indítás. Hat éves csúcson a Mol! Optimista a tőzsderovat is, meg a lapszemle. Fokozzuk tovább a derűlátást: felelősségbiztosítást kell kötni a villany- és vízszerelőknek! Kőrösi Zoltán (Agenta Kft.) mondja a részleteket. Márvány Zsolt (CIB Bank) most is optimista, hiszen hasít az amerikai gazdaság és beruház a magyar! Kuti Ákos (MKB Bank) ezen makroadatokra fűződik rá és az euró dollár valamint a forint euró keresztárfolyamokat tekinti át.
1/9/2017 • 0
A folyó körbefolyja - 2017-08-3109 óra
Gasztro rovatunkat némi utazással ötvöztük, Kántor kolléga nyári élményekről számolt be, és jó kempingekat ajánlott Szlovéniában és az Isztriai félszigeten – az egyiket körbefolyja egy folyó, ami azért érdekes, mert bizony, van ilyen szó. A tőzsdenyitásban Kis Móni, az Equilor vezető elemzője az európai inflációs adatra hívta fel a figyelmet, IT-rovatunkban pedig az álhírek elleni küzdelemről esett szó.
31/8/2017 • 0
Szájbergyerek kérjél bocsánatot - 2017-08-3108 óra
Az iskolakezdés egyben digitális iskolakezdés is. Sok diák okoseszközzel felvértezve indul a suliba, ahol a szabad wifin „garázdálkodik.” Közben, az Elektronikus Osztálynapló rendszer is tartogat kihívásokat – erről beszélgettünk Solymos Ákossal, a Quadron Kibervédelmi Szolgáltató Kft. szakértőjével. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor az önvezető autókba vetett bizalomról beszélt, nemzetközi mustránkban pedig Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője vette sorra a Lufthansa, Google, Apple és Uber híreit.
31/8/2017 • 0
Még egy nap a nyár - 2017-08-3106 óra
Utolsókat rúgja az augusztus, holnap iskolakezdés – de vajon miért húzták be a gyerekeknek sok helyen a pénteket? Erről elmélkedtünk. Ingatlanpiaci rovatunkban Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője beszélt arról, hogy szép növekedés látszik a felújítandó ingatlanok piacán. Le Phoung Hai Thanh, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője segítségével pedig az OTP-n keresztül vizsgáltuk a Budapesti Értéktőzsdét.
31/8/2017 • 0
A Kicsi, a Nagy, Az Artúr és az Indián - 2017-08-3009 óra
Az ajtónyitási hatásról és a kacatgyártásról elmélkedtünk a szenilitás és a bólogató kutyák kapcsán. Aztán, Kovács Bálint, az Equilor elemzője mondta el mi a helyzet a piacokon nyitás után, többek között egy Richter felminősítésről is beszámolt. Zöld iránytű rovatunkban arról beszélgettünk Sarkadi Péterrel, a Greenfo.hu főszerkesztőjével, hogy egyre több helyen lépnek fel a feleslegesen használt műanyagszatyrok ellen.
30/8/2017 • 0
Menni kéne - 2017-08-3008 óra
Régen nem látott mértékű kockatőke áramlik a KKE régióba, egyúttal Magyarországra is, derült ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület elnökével, Zsembery Leventével folytatott beszélgetésünkből. Mobilózis rovatunkban pedig a mobilpiac méretéről és összetételéről beszélgettünk Szép Gáborral, a Bravophone Kft. ügyvezető igazgatójával.
30/8/2017 • 0
Ő még csak 14 - 2017-08-3006 óra
Ma ünnepli születésnapját a hazai zenei kultúra egyik emblematikus alakja, Adamis Anna, őt köszöntöttük több felvétellel is. Virovácz Péterrel, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzőjével azt az anomáliát tisztáztuk, hogy negatív ugyan a reálkamat, a betétek összállománya azonban mégsem csökken. Wéber Tamás, az MKB Bank portfoliókezelője pedig az euro/dollár keresztről, a fontról és a jenről számolt be.
30/8/2017 • 0
Egy utcanév mögött... - 2017-08-2909 óra
Kós Károly. Egy sétány miatt ismerhetjük a nevét. Pedig jelentős építész, valódi polihisztor volt ő. Katona Csaba történész idézi fel alakját Mesél a múlt rovatunkba. Megérkezett a vételi ajánlat az Appeninnre. Esik a papír. Ez a fő hír Kiss Mónitól (Equilor) a tőzsdenyitásban. Zárásként a 15 legjövedelmezőbb kkv tevékenységet soroljuk fel. Na vajon kik lehetnek a nyerők?
29/8/2017 • 0
Zsiday Viktor inda house - 2017-08-2908 óra
A neves befektetési szakértőt faggatjuk aktuális dolgokról. Mikor jön a nagy tőzsdei korrekció? Fájni fog-e? Mit lehet ilyenkor a kisbefektető? Aztán. Kell-e magyar euró? Mi lesz, ha nem lesz ilyen? Végül: a magyar bankrendszer jó bőrben van, de épp épül a nemzeti kézben lévő része. Milyen kockázatok vannak? Piros Pirula rovatunkban egy érdekes jelenségre hívjuk fel a figyelmet: a mesterséges intelligencia megverte egy stratégiai játék legjobbjait. Miért érdekes mindez? Dojcsák Dániel (IVSZ) megfejti a kérdést.
29/8/2017 • 0
A jegybank szóla hozzátok - 2017-08-2906 óra
Nagyot ment a török a középkori Magyarországon augusztus 29-én. Kis történelmi áttekintéssel kezdünk, majd Michael Jacksonra emlékezünk születésnapján. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Ébresztő témánkban kiderítjük, vajon miért avatkozott bele szóban a devizapiaci folyamatokba a jegybank? Mi volt ennek a hatása? Madár István (portfolio.hu) elemez. Mitől szexi az Appeninn? Milyen a bennfentes tőzsdei kereskedés? Érdemes-e kisbefektetőknek repülő pulykákra vadászni? Fellegi Tamás (privatbankar.hu) válaszol.
29/8/2017 • 0
Aratás testközelből - 2017-08-2809 óra
Az aratás a magyar mezőgazdaság legfontosabb eseménye. Mihálovits gazda termésátlagokról, fagyról, felvásárlási árakról faggatja Bodorics Pál gazdálkodót. Aztán el is helyezi a termést egy multinál. Tompa Gábor (Nestlé) elmeséli miért éri meg nekik magyar gabonát venni és aztán mi lesz az abból készült termékekkel? Kovács Bálint (Equilor) forgalom nélküli tőzsdenyitásról számol be, ahol a kis papírok a sztárok. Heuréka élmény rovatunkban Veres Rita (Aon Hewitt) a jövő munkaszervezési és cégvezetési trendjeit boncolgatja.
28/8/2017 • 0
Putyin nyomában - 2017-08-2808 óra
Oroszország. Steven Seagal, Gerald Depardieu. Nekik adózási szempontból bejött az ország, Mihail Hodorkovszkijnak egyátalán nem. Mi ez az ellentmondás? Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) festi fel az ország adózási térképét. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig Putyin bel és külpolitikai manővereit veszi sorra. Meglepetés!!! Renault-Nissan, Toyota, Volkswagen. Ez az autógyártók legfrissebb rangsora. A Nemzetközi Részvénymustrában Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) azt is elárulja, mit tesz az Audi, hogy előrébb kerüljön a listán. Air Berlin kérők tülekedéséről is hírt adunk.
28/8/2017 • 0
Devizapiacon innen s túl - 2017-08-2806 óra
Hosszú szabadság után a Kántor-Mihálovits páros kezdi a hetet. Jelenlétük hallgatói interakciót vált ki. A tőzsdehírekben az Appenin rally kerül a fókuszba. Átolvassuk a lapok híreit, aztán Makrogazdasági Kitekintő. Tardos Gergely (OTP Bank) az eurózóna inflációs adataiból, valamint az USA béradataiból von le devizaárfolyamra vonatkozó következtetéseket. A felminősítés forintpiaci hatásait veszi számba Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiaci rovatban, miután az S&P pozitív irányban változtatott a magyar hitelminősítés kilátásain. Jackson Hole-ban az EKB és a Fed elnöke is a pénzügyi szektor szigorodó szabályozása mellett tört lándzsát.
28/8/2017 • 0
Ötezer forintos repjegyek őszre - 2017-08-2509 óra
Ács is in the air rovatunkban Ács Gábor, a Millásreggeli fapados ügyi szakértője hozott infókat. Hova repülhetünk kevesebb mint 5 ezer forintból ősszel? Tőzsdenyitás jött Kovács Bálinttal (Equilor), majd még egy kis fapadozás.
25/8/2017 • 0
Bulinegyed, Airbnb, föld alatti terepfutás - 2017-08-2508 óra
Mi folyik a bulinegyedben? Milyen lehet az Airbnb-ztetés új szabályozása? Milyen érdekek mentén megy a lobbiharc?
Schumiczky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke osztotta meg velünk a gondolatait. Rekortán nevű futó rovatunkban az egyik legérdekesebb magyar futóversenyről beszélgettünk. Baradla trail – futás a barlangban és a karszton. Mi van a hömérsékelettel? Csúszik-e a "pálya"? Kell-e lépcsőzni, létrázni? Mekkora távok vannak? Eördögh Ákos, a Baradla trail szervezője adta meg kérdéseinkre a válaszokat.
25/8/2017 • 0
V4, optimizmus, Jackson Hole - 2017-08-2506 óra
Megéri-e lottózni? Mit művelt a Videoton? Mi volt tegnap a tőzsdéken? Mit írnak a lapok? Vége a V4-nek? Csehek és
szlovákok a maghoz, mi és a lengyelek a perifériára? Mi folyhat a háttérben? Feledy Botond, külpolitikai szakértővel
beszélgettünk. Márvány Zsolt (CIB Bank) optimista. Stabil forintról beszélgettünk Kuti Ákossal (MKB Bank) és arról, hogy délután ki, mit mondhat Jackson Hole-ban?
25/8/2017 • 0
Milyen csokit, milyen mobilt kapjon a gyerek? - 2017-08-2409 óra
NOPQ rovatunkból mindent megtudhattunk, amit tudni akartunk a csokiról és belefér 10 percbe. Egy igazi csoki guruval beszélgettünk. Áth-Horváth Zsóka, az International Chocolate Awards zsűri tagja, a Harrer Csokoládék nagykövete, csokoládé-szakértő, a Tour de Zsokolat vezetője. A tőzsdenyitás Kiss Móninak (equilor) jutott. It rovatunkban izgalmas, fontos témát feszegettünk az iskolakezdés kapcsán: milyen mobilt és egyéb kütyüt kapjon a gyerek, milyen kortól, milyen programokkal, mekkora szülői felügyelettel? Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese adott jó tanácsokat.
24/8/2017 • 0
Tényleg az elektromos hajtásé a jövő? - 2017-08-2408 óra
Várkonyi Gábor, Futómű rovatunk állandó szakértője egy Spiegel cikk alapján feszegeti azt a kérdést, hogy valóban lehet-e tömegtermék az elektromos autó. Közben aranyköpésünk Coelho 70. születésnapja alkalmából randhagyóra sikeredett. A nemzetközi részvénymustra soros szakértője ma Kababik József (Erste) volt.
24/8/2017 • 0
Az első magyar lakóingatlan-alap első éve - 2017-08-2406 óra
70 éves Paulo Coelho. Hazai tőzsdén tegnap új csúcs született. Lapszemle, majd egy érdekes beszélgetés. Másfél milliárd forint érkezik a gyógyszergyártást forradalmasítani kívánó magyar startupba. Mit találtak ki? Mennyire érdekli az a gyógyszergyárakat? Mik a hosszabb távú tervek? Németh László, a RotaChrom Technológiai kft. egyik alapítója beszélt a cégről és tevékenységéről. Egy éves az első magyar lakóingatlan-alap, ami indulása óta 9,2 százalékos hozamot termelt. Hogyan? Czeiler-Fóris Angelika, az Impact Alapkezelő Zrt. ügyvezetője elmondta. "Keresd a hazait!" rovatunkban grafikon-továbbképzést tartottunk. Pontosabban Gede kolléga mutatta be az RSI nevű indikátor használatát az OTP példáján keresztül.
24/8/2017 • 0
Atom helyett zöldenergiát akarunk? - 2017-08-2309 óra
Még egy kis morgás...mit kezdjünk a BKV-n utazó embertársainkkal, akik táskáikkal foglalják a mellettük lévő ülőhelyet, nehogy valaki melléjük üljön? Tőzsdenyitás Kovács Bálinttal. Zöld iránytű rovatunkban Sarkadi Péter a greenfo.hu főszerkesztője hozott híreket: atom helyett zöldenergiát akarunk, aug. 19. az orángutánok világnapja volt, meggyilkolták az egyik legismertebb afrikai elefántvédőt.
23/8/2017 • 0
Virpay és IFA - 2017-08-2308 óra
Az első magyar alternatív bank sztorija. Miért jött létre, mit terveznek, hogy versenyeznek a hagyományos bankokkal? Vizi Tamás, a Virpay vezérigazgatója volt a vendégünk. Mobilózis rovatunkban Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője adott ízelítőt a szeptember 1-6. között Berlinben megrendezésre kerülő IFA kiállításon bemutatkozó új mobiltelefon modellekből.
23/8/2017 • 0
Cégkapu regisztráció - 2017-08-2306 óra
Morgó szerda, tőzsdék, lapok. Cégkapu regisztráció kell minden cégnek, közeleg a határidő. Jancsa-Pék Judit, a
LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere igazít el minket a teendőket iletően. Majd jöttek a kkv rovat hírei. A devizás szakit nem értük el, úgyhogy az a rovat ugrott.
23/8/2017 • 0
Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich - 2017-08-2209 óra
130 éve született IV. Károly, az utolsó magyar király. Katona Csaba, történész beszélt róla "Mesél a múlt" rovatunkban. A tőzsdenyitás Kiss Móninak (Equilor) jutott. A végén még kicsit emészettük a Takács Szabolccsal folytatott beszélgetésünket, korai nyugdíjról, takarékoskodásról, egyebekről.
22/8/2017 • 0
Londonban a brexit ellenére is pörögnek a fintech cégek - 2017-08-2208 óra
Folytatuk Takács Szabolccsal a beszélgetést. Sok mindenre kitértünk: mennyi pénz kell a korai nyugdíjhoz? Nem érzi-e hoszontalannak magát? Mi lesz a családalapítással, gyermekvállalással? Úgy is működhet? Piros pirula rovatunkban Pataki Gábor, az IVSZ fintech munkacsoportjának vezetője volt a vendégünk telefonon. Nemrégiben a Londonban rendezett rengeteg pénzügyi és fintech témájú esemény közül az egyik legfontosabbon, a London Fintech Week-en járt, ahol egyre határozotabban látszik, hogy London a Brexit ellenére is igyekszik megtartani vezető szerepét banki, pénzügyi területen Európában.
22/8/2017 • 0
Fiatalon nyugdíjban - 2017-08-2206 óra
Névnaposok, híresek, tőzsdék, lapok. Kolba Miklóssal, az ING Bank szenior treasury sales üzletkötőjével beszélgettünk először. Arról kérdeztük, hogy 25 devizakereskedői múlt után miért váltott pozíciót. Természetesen a forint rövidtávú kilátásaira is kíváncsiak voltunk. Takács Szabolcs érketett hozzánk fél 8 körül. Ő 34 évesen nyugdíjba vonult. Mit kell ez alatt érteni? Hogyan csinálta?
22/8/2017 • 0
Technológiák tündöklése és bukása - 2017-08-2109 óra
Napfogyatkozás-turizmus és tőzsdenyitás. Heuréka-élmény rovatunkban arra kerestük a választ, hogy mit tanultunk a technolgógiai hype-görbe (technology hype cycle) elemzésekből az elmúlt 20 évben? Előtte persze definiáltuk, hogy egyáltalán mi az a technolgógiai hype-görbe, mit mutat meg? Frankó Csuba Dea, a Spark Instute CEO-ja volt a vendégünk.
21/8/2017 • 0
Ukrajna, Sergey Brin és a részvények - 2017-08-2108 óra
Ukrajna területileg majdnem hétszer nagyobb Magyarországnál, lakosságát tekintve négyszer akkora. Korábban a Szovjetúnió iparának egyik kulcsterülete volt. Energiahordozókban behozatlra szorul, amiből a legtöbb konfliktusa erded Oroszországgal. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere beszélt nekünk erről és az ukrán gazdaság további részleteiről Adóvilág rovatunkban. Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel Ukrajna Oroszországgal kialakult konfliktusáról és lehetséges (egyelőre nem lehetséges) megoldásáról beszélgettünk. Varjú Péterrel (Erste) a nemzetközi részvénypiacokon néztünk körül.
21/8/2017 • 0
Pamkutya és társai - 2017-08-2106 óra
Újabb utca névadójával ismerkedtünk meg, Röck Szilárddal. Átnéztük a tőzsdéket múlt hétről és a mai lapokat. Tízmilliós magyar youtube-videó – hogy működik ez a piac, ki tud belőle megélni? Kérdésünkre Nagy Zsoltnál, a Forbes magazin munkatársánál, a Legértékesebb magyar youtuberek lista szerkesztőjénél leltünk választ. Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési szakértője a holnapi MNB ülésről adott előzetest és megbeszéltük, hogy mit várnak a csütörtöki japán inflációs számoktól. Zölde Zsomborral, az MKB Bank treasury üzletkötőjével is a jövőt firtattuk. EUR/USD, EUR/HUF került terítékre.
21/8/2017 • 0
Fapados morgás optimista pénteken - 2017-08-1809 óra
Ács is in the air rovatunkban Ács kolléga azon dohog, hogy a Wizz Air 2 napot hagy az online check-inre, amennyiben nem veszünk előre, felárért ülőhelyet. Tőzsdenyitás, majd kör Nagy László Nándorral. A Green Travel csődjének kapcsán beszélgettünk a chargeback (kártyás online vásárlás esetén a kereskedő hibás teljesítése esetén a kártyánkat kibocsátó banktól visszakövetelhető a vásárlás összege) műhelytitkairól és átalakításáról.
18/8/2017 • 0
Fussunk el a Holdig! - 2017-08-1808 óra
A pár nappal ezelőtti telefonos beszélgetés után Nagy László Nándor, a Világgazdaság rovatvezetője volt a vendégünk a stúdióban. Először arról beszélgettünk vele, hogy számításai szerint ha nem közvetlenül a válság előtt vette fel valaki a devizahitelét és szerencsésen túlélte az árfolyamok elszállását, akkor akár jobban is járhatott ezzel a hiteltermékkel, mint az azonos időpontban felvehető piaci alapú forinthitellel. Rekortán nevű futó rovatunkban a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Országfutásról beszélgettünk Vadász Vincével, az Országfutás ötletgazdájával, főszervezőjével.
18/8/2017 • 0
Kínai vasút és GDP - 2017-08-1806 óra
Ilonákat köszöntöttünk, tőzsdéztünk és lapszemléztünk (ma sem volt egyszerű). Aztán gondoltunk egyet és felhívtuk Tevan Imrét, közlekedési szakírót, a Fonódó blog szerkesztőjét. Megkérdeztük, mi a baj a Budapest-Belgrád vasútprogrammal azon túl, hogy drága? Optimista Márvány zsolttal (CIB Bank) átfutottuk a hét makro eseményeit, ezek főleg GDP adatok közléséből álltak, de érintettük a FED és az ECB legutóbbbi ülésének jegyzőkönyvét is. Zölde Zsombor, az MKB Bank treasury üzletkötője főleg az EUR/USD és EUR/HUF árfolyamalakulására, illetve az azt mozgató hírekre hegyezte ki devizapiaci összefoglalóját.
18/8/2017 • 0
Az olivaolaj készítés fortélyai - 2017-08-1709 óra
Sajátos téma jelent meg az NOPQ rovatban: Gede kolléga gyárlátogatása egy zakyntoszi olivaolaj-üzemben. A tőzsdenyitást Kiss Móni (Equilor) értelmezi. IT rovatunkban Horváth Balázs, a Techradar.hu főszerkesztője a mobilszolgáltatók versenyéről beszélt nekünk. A UPC után még két szolgáltató belépett a korlátlan mobilos adatforgalmat nyújtók közé. A Telekom még hezitál.
17/8/2017 • 0
Kínaiaké lehet a Fiat-Chrysler? - 2017-08-1708 óra
A Fiat-Chrlysler lehetséges kínai eladásáról Várkonyi Gáborral, állandó autós szakértőnkkel beszélgettünk a Futómű rovatban. A nemzetközi részvénymustra ma Baráth Tibornak (Erste) jutott. Szó volt Amazonról, Cisco Systemről és pár szó az Air Berlinről.
17/8/2017 • 0
Pörögnek a spekik - 2017-08-1706 óra
Névnapok, események, tőzsdék, lapok. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője segített értelmezni a tegnap megjelent és a várakozásokhoz képest némiképp elmaradó hazai GDP adatot. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője a csepeli és szigetszentmiklósi ingatlanok piacára kalauzolt el bennünket. Virág Ferenctől, a Random Capital Zrt. vezérigazgatójától azt kérdeztük, hogy az utóbbi napokban tapasztalható felfokozott érdeklődés a kisebb cégek részvényei iránt a BÉT-en, betudható-e annak, hogy a korábban Mészáros-papírokban pörgő spekik új játékteret találtak maguknak?
17/8/2017 • 0
Rákok a Balatonban, szemét mindenütt - 2017-08-1609 óra
Nagyon kevés magyar jár moziba, miért? Számos okra vezethető vissza, Dudás Viktor, filmszakértő sorolta fel őket. Kovács Bálint az Equilor elemzője segít értelmezni a tőzsdenyitást. Repesztenek a kispapírok. Zöld iránytű rovatunkba hoz fontos híreket Sarkadi Péter, a greenfo.hu főszerkesztője. Rákok a Balatonban, szeméthegyek szerte a fővárosban, erdőtüzek Portugáliában.
16/8/2017 • 0
Elszivárgó állampapírok, csődbe jutó Air Berlin - 2017-08-1608 óra
Nem is vesz annyi állampapírt a lakosság. De akkor kihez kerül a kitűnő hozamú papírok nem kis része? Lovas Judittal, az azenpenzem.hu felelős szerkesztőjével tippelgettünk. Csődben az Air Berlin. Ács kolléga megszakérti. Miért és milyen irányba változik a mobilok kijelzőmérete? Tamás Zsolt, a Tech2.hu főszerkesztője tudja és mondja a Mobilózisban.
16/8/2017 • 0
Mérgezett tojás és svéd korona - 2017-08-1606 óra
Morgós szerda van, morogtunk is egy kiadósat. Tőzsde, lapszemle (erősebb, mint tegnap). Hazánkban is felbukkant a
mérgezett tojásból, igaz feldolgozott termék formájában. Mi az a fipronill? Hogy működik a RASFF rendszer? Mit tehet a vásárló? Dr. Nagy Attilát, a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettesét kérdeztük. Kkv rovat, majd devizapiac. Wéber Tamást, az MKB Bank portfóliókezelőjét hívtuk, aki megmondta, hogy erősödni fog a svéd korona. Erősödött.
16/8/2017 • 0
Győzelem Mohácsnál! - 2017-08-1509 óra
330 éve volt a második mohácsi csata – ott legalább nyertünk. 1687. augusztus 12-én vívták a Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Savoyai Jenő vezette Habsburg erők és Szári Szulejmán nagyvezír oszmán hadai a nagyharsányi ütközetet. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész mesélt a csatáról. Szakértőinknél beállt technikai problémák miatt kicsit csúsztunk a tőzsdenyitással, de megvolt. Kovács Bálint Equilor) elemző elmondott mmindent, amit a kereskedés első negyven percéről tudni kellett.
15/8/2017 • 0
Gyere haza, informatikus! - 2017-08-1508 óra
Haladunk, egyre jobban értjük a blockchaint, a hallgatók még szkeptikusak, de megyünk tovább az előző órában megkezdett alapozó kurzussal. Piros pirula rovatunkban próbáljuk a Human Priority (IThon.info) ügyvezetőjével, Pulay Gellérttel megfejteni, hogy mi kellene ahhoz, hogy hazajöjjenek a magyar informatikusok?
15/8/2017 • 0
Kriptodavizák és ami mögöttük van - 2017-08-1506 óra
Szabadságolási főszezon van. Nem találjuk a tegnapi BUX adatokat, nincsenek érdekes hírek a lapokban, de nem csüggedünk. Inkább felhívtuk Koi Tamást, a hwsw.hu szakújságíróját és megkérdeztük, hogy október 24-től hogyan lehet ingyenesen kikódoltatni az akciós, szolgáltatótól beszerzett telefonokat, hogyan megy ez most nálunk és külföldön? Aztán nagy fába vágtuk a fejszénket. Megpróbáltuk megérteni a Bitcoint, az Ethereumot és a mögöttük lévő blockchain technológiát. Ebben a harcban Popovics László, az OTP Bank innováció-menedzsment vezetője és Dankó Zoltán, az OTP Bank elosztott rendszerek fejlesztési vezetője volt a segítségünkre.
15/8/2017 • 0
Ha látod a jövőt, pályázz! - 2017-08-1409 óra
Sörgyárak 10-es listáját elemezte nyálcsorgatva Ács és Gede kolléga, majd tőzsdenyitás jött Kovács Bálinttal (Equilor). Hangulatos hétkezdetről számolt be, amiből a magyar piac csak mérsékelten vette ki a részét az első félórában. Izgalmas kezdeményezésről számoltunk be Heuréka-élmény rovatunkban. Te hogyan változtatnád meg a munka világát? Írd meg 140 karakterben és akár egy rövid videoban - ez a belépő a World of Work Moonshoot, 24 órás jövőformáló versenyére. Uzsáki Éva Virággal, az Aon Hewitt innovációs és PR-vezetőjével, a nevezett esemény egyik főszervezőjével beszélgettünk.
14/8/2017 • 0
Bajban a Snapchat! - 2017-08-1408 óra
Adóvilág rovatunkban a 2500 éves történelemmel rendelkező Grúziával foglalkoztunk. A szovjetúnió egyik alapítótagjának gazdaságáról, adórendszeréről Gerendy zoltánnal (BDO) beszélgettünk. Az abházokkal való konfliktusokról, az oroszok nyomulásáról, Sevardnadzéról és Szaakasviliről pedig Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértővel váltottunk pár szót. A nemzetközi részvénymustrát ma Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője tartotta. A Snapchatről - illetve annak tulajdonosáról, a Snapről és a főleg grafikus processzorokat gyártó, vagy azokról elhíresült Nvidiáról hozott infókat.
14/8/2017 • 0
Olcsóbbodnak a lakáshitelek - 2017-08-1406 óra
Rövid beköszönés, tőzsde, hírek, lapszemle, majd egy kis lakáshitel helyzetjelentés. Jót tett a piacnak a "minősített fogyasztóbarát lakáshitelek" beveztése. Amellett, hogy egyre több banknál érhető el a termék, nyomja lefelé a nem ebbe a kategóriába sorolt lakáshitelek kamatát is. Erről beszélgettünk Nagy László Nándorral, a Világgazdaság rovatvezetőjével. A héten várható főbb makrogazdasági eseményekről Pellényi Gábor (OTP Bank) számolt be. Wéber Tamás (MKB Bank) a szépre sikeredett hajnali japán GDP adat kapcsán szólt a jenről, EUR/USD-ról és a forintról.
14/8/2017 • 0
Építs kenut! - 2017-08-1109 óra
Idén elmarad a last minute szezon a fapados légitársaságoknál! Ezt a hírt boncolgatja Ács kolléga fapados rovatában, aztán ahogy megszokhattuk, hallgatói kérdésekre is válaszol. Kiss Móni (Equilor) is parapénteket tart. Az észak-koreai válság újabb fejezethez ért, megijedtek a piacok. Egy rossz napon érkező jó hír: itt az OTP remek gyorsjelentése! A Dunapest Fesztiválon lehet saját kezűleg kenut építeni, kb. 85 ezer forintból. Hogyan? Mi kell hozzá? Jávor Dániel szervező avat be a részletekbe.
11/8/2017 • 0
Miért nem lehet finom kenyeret kapni? - 2017-08-1108 óra
Liszt, kovász, víz és só. Ennyi kell a jó kenyérhez. Csakhogy a jelek szerint többségében nem lehet jó kenyeret venni Magyarországon. De miért? Vajda József (Pékműhely) elmagyarázza. Nincs jó liszt, nincs kovász, kevés a jó pék és fizetőképes vevő sincs. Van viszont sok adalékanyag. Rekortán futó rovatunkban egy jótékonysági futóeseményről adunk hírt: Suhanj 6! Gusztos Péter (Suhanj Alapítvány) tart kedvcsinálót.
11/8/2017 • 0
Optimista vagy parapéntek? - 2017-08-1106 óra
Mihálovits kolléga megint lekési a kezdést, ezért büntetésből Napi Csatával kezd. A thermopülei csatát és a spártaiak emlékét idézi fel. Komoly optimizmus van a magyar börzén. Hurrá! Újságot olvasunk, aztán kis elmélkedés az államadósságról. Az Eximbank oda számít vagy nem oda számít? Ez itt a kérdés Csiki Gergely (portfolio.hu) felé. Márvány Zsolt (CIB Bank) is back! Adatok, események híján sok mondanivalója azonban nincs. Kis inflációs elemzés és kis kamatpolitikai merengés azért kerekedik a beszélgetésből. Parapéntek azaz félelem van a piacokon, vonzó lett a svájci frank és a japán jen is - jelenti Kuti Ákos (MKB Bank) a devizarovatban. Jó hír viszont, hogy régióban alacsony a kamatkörnyezet, jó hozamokat kínál a magyar piac, így a forint is.
11/8/2017 • 0
Főzelékek, kockázatok, grafikai kártyák - 2017-08-1009 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban arról beszéltünk, milyen főzelék-feltét párosítások vannak - mi illik mihez, és mi nem. A tőzsdenyitásban Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője segített, aki külön kiemelte az Észak Korea és USA közötti feszültség hatását a piacon. Bátky Zoltán, a PCWorld Online főszerkesztője pedig arról a lufiról beszélt, amely a grafikai kártyák piacán éppen kipukkadóban van.
10/8/2017 • 0
Németek, japánok, használtautók - 2017-08-1008 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor szakértőnket először megint a német autógyártók kartellgyanújával hoztuk izgalmi állapotba - a helyzet korántsem megnyugtató. Aztán beszéltünk a rakétázó használtautó importról, meg arról, hogy összeszűri a levet a Toyota és a Mazda. Nemzetközi részvénymustránkban Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a ThyssenKrupp és a Raiffeisen gyorsjelentéséről beszélt.
10/8/2017 • 0
Dinnyék, pályázatok, betörések - 2017-08-1006 óra
Lőrinc napja van, ő pedig a dinnyébe pisil - na, de, melyik Lőrinc? És egyáltalán, idén minden dinnye jó volt? - ezzel a témával kezdtük a reggelt. Aztán megbeszéltük azt, hogy nem egyszerű egy pályázatot összehozni, Jasper Zsuzsannát, a BDO Magyarország könyvvizsgálati üzletágának ügyvezető partnerét hívtuk. Majd, arról is szó esett, hogy a kánikulai hétvégéken megnő a betörések kockázata - erről Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének
kommunikációs főosztályvezetője beszélt. Hazai piac rovatunkban pedig Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője mondta el, milyen várakozásokkal tekint a pénteken jelentő OTP-re.
10/8/2017 • 0
Tőzsdesztori és hulladékdráma - 2017-08-0909 óra
Némi hallgatói visszajelzés után már a tőzsdenyitást elemezgettük Varga Zoltánnal, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjével, aki kitért az amerikai-észak koreai viszony romlására, illetve a svájci frankra is. Aztán, Zöld iránytű rovatunkban Sarkadi Péter, greenfo.hu főszerkesztője hozott hátborzongató mérgező hulladékos történetet, és hívta fel a figyelmet arra, hogy cselekvésre lenne szükség.
9/8/2017 • 0
Kiberbiztonság és telefonkamerák - 2017-08-0908 óra
600 milliós befektetést kapott a Cyber Services Zrt. a GB&Partners EXIM Bankos állami alapjától. A stúdióban vendégünk volt Frész Ferenc a Cyber Services Zrt. alapító-tulajdonosa és Almás Attila, a GB&Partners igazgatósági tagja. Megvizsgáltuk egy ilyen befektetés minden aspektusát tulajdonosi, ill. befektetői szemszögből. Mobilózis rovatunkban az okosmobilok kameráinak fejlődése volt a téma, Khell Bogdánnal, a Mobilarena.hu főszerkesztőjével beszélgettünk.
9/8/2017 • 0
Légkondik, kkv-k, devizapiac - 2017-08-0906 óra
Fontos változás jön a légfűtő és léghűtő berendezéseknél, az uniós rendelet még 2016-ban született, két lépésben szigorítják ezen berendezések hatásfokát. Az első lépcső jövő év első napján, a második 2021. január elsején lép hatályba. De hogy ez pontosan mit jelent, illetve, hogy hol tart a hazai szabályozás, ezt kérdeztük a Daikin Hungary ügyvezetőjétől, Zuggó Balázstól. KKV-blokkunkban pályázati lehetőségekről és üzleti bizalomról esett szó, devizapiaci rovatunkban pedig az eurót, a dollárt és forintot vizsgáltuk.
9/8/2017 • 0
Forgalom nincs, csak csúcsok vannak - 2017-08-0809 óra
955, Augsburg. Ezt a dátumot mindenki ismeri történelmi tanulmányaiból. És arra is emlékszünk, hogy ez jelentette a magyarok kalandozásainak végét. De, hogy ezt a folyamatot valóban lehet-e kalandozásnak hívni, vagy jobb, ha egyszerűen fosztogatásnak nevezzük, illetve, hogy jutottunk el Lehel kürtjének legendájáig - na, ezt mondta el nekünk Katona Csaba történész, Mesél a múlt rovatunkban. Kovács Bálint elemző (Equilor) pedig a BÉT-ről számolt be, ahol új csúcsok születtek és sztorik is vannak - forgalom azonban sajna nincs.
8/8/2017 • 0
Kockatőkét mindenkinek! - 2017-08-0808 óra
Oszkó Péter, az OXO-csoport alapítója, egykori pénzügyminiszter volt vendégünk a stúdióban: témánk pedig minden, ami kockázati tőke és startup. Az apropó az volt, hogy a régió egyik vezető kockázatitőke-piaci szereplője, az OXO Csoport az InnovFin Business Angels program keretében megállapodást írt alá az Európai Befektetési Alappal egy közép-kelet európai startupokra specializálódott technológiai alap felállításáról. Aztán, azt is megtudhattuk Szabados Andrea szervezetfejlesztőtől, hogy ismerszik meg egy valódi innovátor.
8/8/2017 • 0
Jó reggelt, infláció! - 2017-08-0806 óra
Hova-hova magyar infláció? Mi lesz veled? 9-kor jelenik meg a maginflációs és inflációs adat, mi azt kérdeztük Németh Dávidtól, a K&H Bank vezető elemzőjétől, hogy mire lehet számítani közepes és hosszú távon, és milyen monetáris folyamatokat szül majd az új adat - egyáltalán, minek köszönhető, hogy jó hossz időszak után visszatér az infláció növekedése Magyarországon?
8/8/2017 • 0
Itatunk és digitalizálódunk - 2017-08-0709 óra
Nagy volt a meleg az elmúlt hetekben. Mihálovits gazda az itatásról mesél. Azt hittétek egyszerű dolog ez ugye? Hát nem! Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét ma reggel optimista hangulatban. Heuréka élmény rovatunkban a digitális cégkultúra kérdését boncolgatjuk. Mi ez? Az hogy mindenkinek van tabletje? Korántsem. Frankó Csuba Dea (Spark Institute at IBS) elmondja a részleteket és hasznos tanácsokat is ad.
7/8/2017 • 0
Gyapot és fiktív bankszámlák - 2017-08-0708 óra
Üzbegisztán. Ahol már nincs Aral-tó. Van viszont sok gyapot és más nyersanyag. És modern kori rabszolgaság. Érdekes ország, melynek gazdasági portréját Gerendy Zoltán (BDO Magyarország), politikai arcvonásait pedig Feledy Botond külpolitikai szakértő festi meg. Botrány a WellsFargonál. Az amerikai banknál fiktív ügyfélszámlákat nyitottak, hogy kapjanak bónuszt. Döbbenetes hírrel kezdi a Nemzetközi Részvénymustrát Nagy András (Erste Befektetési Zrt.). Aztán értékeli az amerikai gyorsjelentési szezont is. Techszektor rulez!
7/8/2017 • 0
Hasítunk? Nem hasítunk? - 2017-08-0706 óra
Esős időben kissé almosan kezdünk. Annyira, hogy Mihálovits kolléga le is kési az első megszólalást. Aztán emlékezünk. A Kon-Tiki expedícióra és Bruce Dickinsonra. Örvendünk a remek pénteki tőzsdenapon és persze újságot is olvasunk. Merre tovább magyar gazdaság? Belyó Pál (Policy Agenda) nem fest rossz képet a kilátásokról. Heti kitekintő rovatunkban Tardos Gergely (OTP Bank) a magyar és az amerikai inflációs kilátásokat boncolgatja. Forint és dollár. E két deviza szerepel Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci elemzésében.
7/8/2017 • 0
Bicska a repülőgépen? - 2017-08-0409 óra
Ács kolléga szabadságról is tart fapados rovatot. Beszél arról, mit lehet és mit nem lehet felvinni a gépre és mi van akkor, ha késik a járat. Felhívja a figyelmet az őszi olcsó utakra is. Életet lehelt a tőzsdébe a Mol - jelenti Kiss Móni (Equilor). Érthető, hiszen egész jó lett a gyorsjelentése. Hírcsokor jön a végére. Az ordító japán főnökökről, az Amazon manővereiről, a bolygóvédő állásról és Al Gore villanyszámlájáról.
4/8/2017 • 0
Szappanosított disznózsírt valaki? - 2017-08-0408 óra
Ettetek már szappanosított disznózsírt? Nem? Pedig de! A jégkrémek egyik fontos összetevője. De mi akkor a fagyi? És miért kerül 400 forintba egy gombóc belőle? Fagylalt gazdaságtani képzésünket Damniczki Balázs cukrászmester. Futó spártaiak avagy Spartan Race. Futó rovatunknak ez a témája. Egy elég kemény akadályversennyel ismertet meg minket Mayer Viktor, az egyik szervező.
4/8/2017 • 0
Kevés a postás? - 2017-08-0406 óra
Barack Obama születésnapján is optimista pénteket tartunk. Remek tőzsdehírek jöttek és fini sajtóinformációk a lapszemlében. Kevés a postás? Annyira nem - véli Panulin Ildikó (Magyar Posta). Máshol nagyobb gond van. Kicsit bepillantunk a postások hétköznapjaiba. Makrogazdasági visszapillantónkban Págyi Gergely (CIB Bank) értékeli az amerikai és a magyar gyorsjelentési szezon eddigi fejleményeit. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci rovatában a cseh korona, a brit font és a magyar forint szerepel.
4/8/2017 • 0
Csíkbefőtt és IT-biztonság - 2017-08-0309 óra
Hódtalp, csíkbefőtt, fenyőrigó vagdalt és csigaleves. NOPQ rovatunkban annak járunk utána mit is ettek szépapáink?Kiss Móni (Equilor) t őzsdenyitásban azon ámul, hogy a jó Telekom gyorsjelentés ellenére is alacsony a forgalom. van egy böngésződ. Telepítesz hozzá hasznos kiegészítőt. Aztán egyszer csak ellopják az adataidat. És ezt így hogy??? Tóth Gábor (TechTeamer) hívja fel a figyelmet egy kevesek által ismert IT biztonsági problémára.
3/8/2017 • 0
Mi lesz veled, Donald Trump? - 2017-08-0308 óra
Donald Trump. Gond van a család miatt, sorra rúgja ki az embereit, fúrják a pártjában. Összerúgta a port a németekkel, a kínaiakkal és most már az oroszokkal is. Hát mi lesz így? Feledy Botond külpolitikai szakértőnk elemzi az amerikai elnök helyzetét. Dízelcsúcs volt Berlinben. A tét a dízelmotorok jövője. Várkonyi Gábor autós szakértőnk elmélkedik a témáról. A Tesla második negyedéve elég jól sikerült. Mármint profit továbbra sincs, a veszteség viszont kisebb a vártnál. hasonló a sztori az Applenél. Őszre várták az új iPhone-t, jön is. Mindkét papírt megvették. Hihetetlen. Ilyen a mai Nemzetközi Részvénymustra Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.) előadásában.
3/8/2017 • 0
Diákmunka, olcsó lakás, gyorsjelentés - 2017-08-0306 óra
Kolumbusz indulását és Leon Uris munkásságát elevenítjük fel a kezdésben. Rikkanscnak állunk a tőzsdei összefoglaló erejéig. Majd átolvassuk a lapok híreit. Aztán átvert diákok. Dolgoztak, de pénzt nem kaptak. Hogy lehet ezt elkerülni? Fiák István (DiákÉsz) ad pár jó tanácsot. Felrobbant a fővárosi ingatlanpiac, de van-e még olcsó lakás? Futó Péter (portfolio.hu) nyomoz. Gyorsjelentett a Telekom. Örüljünk? Lesz osztalék? Tunkli Dániel (Concorde Értékpapír) felel.
3/8/2017 • 0
Morgás és fényhalál - 2017-08-0209 óra
Tovább folytatjuk a morgást, ezúttal egy parkolási bírság kapcsán lefoglalni kívánt autó esetével. Aztán jön Kovács Bálint (Equilor) és a Telekom gyorsjelentéssel kapcsolatos valamint az Apple helyzetét értékelő gondolatait osztja meg velünk. Zöld Iránytű rovatunkban fényforrás evolúciós ismereteket és LED kiskátét oszt meg velünk Nagy János (Magyar Elektrotechnikai Egyesület). Kiderül az is, mi a fényhalál!
2/8/2017 • 0
Felvettek? - 2017-08-0208 óra
Sokan tanulnak tovább? Sokat vettek fel? Hova? Hány ponttal? Ezernyi kérdés az idei felvételi időszakból. Mindet feltesszük Nagy Barnabásnak (eduline.hu). Utána Morgós Szerda. A vizes Masters vb-re nem lehet jegyet kapni, a motorosok agresszívek stb. stb. A kánikula kihozza a rosszkedvet az emberekből na. Aztán egy pozitív téma: egy régi mobilmárka a Motorola visszatért! A részletekről kérdezzük Kerepesi Ferencet (Smartphone).
2/8/2017 • 0
Emberarcú adóhatóság? - 2017-08-0206 óra
Lehel napján, Agárdy Gábor és Peter O'Toole színművészekre valamint egy sor háborús feszültségre emlékezünk. A tőzsdei hírek és a lapok cikkeinek böngészését követően egy veretes téma: változik az adózás rendjéről szóló törvény. De hogy mindebből mi érint minket? Siklós Márta (LeitnerLeitner) kalauzol bennünket a paragrafus dzsungelben. KKV rovatunkban a szektor Doyenjeiről és Benjaminról szólunk. Wéber Tamás (MKB Bank) az erősödő euró és a bivalyerős forint nyomába ered a devizarovatunkban.
2/8/2017 • 0
Megérte a vizes vb? - 2017-08-0109 óra
Mesél a múlt rovatunkban egy zseniális, ám kevéssé ismert zeneszerző és zenész, Dohnányi Ernő portréját rajzolja meg Katona Csaba (MTA BTK). A tőzsdenyitás alkalmából egy jó kis Apple elemzést hallhatunk Kovács Bálint (Equilor) előadásában. Megért-e a vizes vb 40, 130, vagy 170 milliárd forintot? Muszbek Mihály sportközgazdász érdekes összefüggésekre világít rá.
1/8/2017 • 0
Vitatkozó cégépítők - 2017-08-0108 óra
Mozgolódik a bankszakma. Előtörnek az új technológiák. Most az MKB videoazonosító megoldását szállító FaceKom szoftvert vesszük górcső alá, Bodnár Zsigmonddal (TechTeamer Kft.) Piros Pirula rovatunkban egy üzleti angyalt, Balogh Pétert kérdezzük arról, hogyan lehet vitatkozva startupot építeni?
1/8/2017 • 0
Tiszta a víz a pohárban - 2017-08-0106 óra
Boglárka neve napja és az Anyatej Világnapja is van ma, ám mi egy születésnapost, Andy Vajnát méltatjuk hosszasan. Nem is igen marad idő a tőzsdei összefoglalóra, bár a börzén úgyse sok minden történik. A lapok híreit átnyálazzuk, majd tiszta vizet öntünk a pohárba. Utána járunk, vajon igazak-e az amerikai kritikák a magyar csapvízről. Nagy Edit (Mavíz) cáfol. Napi csata rovatunkban a győztes, de mégis szégyenletes békével záruló Szentgotthárdi ütközetet elevenítjük fel.
1/8/2017 • 0
Adatok DNS-ben? - 2017-07-3109 óra
Egy ágazat jövője akkor biztosított, ha ott sok a beruházás. De vajon a magyar mezőgazdaság jövője biztosított? Akkor is, ha nem lesz ennyi uniós támogatás 2020-tól? Ezt tudakolja Mihálovits gazda Koncz Mátétól (Budapest Bank). Nyári, unalmas tőzsdenyitásról ad hírt Kovács Bálint (Equilor), aki jobb híján a venezuelai belpolitikai helyzetet elemzi. Nagy kérdés, hogyan tároljuk a világban termelődő egyre nagyobb adatmennyiséget? Mondjuk DNS-ben? Bizony! Varga Máté (Elte) elmondja, ez miért nem sci-fi, hanem rögvalóság?
31/7/2017 • 0
Kínaiak Adidasban - 2017-07-3108 óra
Örményország. Ide látogatunk Adóvilág rovatunkban. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) elmondja, hogy a gazdaságuk a nyersanyagokra és a mezőgazdaságra alapul. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig elmondja, milyen az élet az iráni, orosz és török szomszédságban? A Volkswagen mégse adná el néhány márkáját, például a Ducattit. Pedig az ebből származó bevételekből törlesztenék hiteleiket. Hasít az Adidas, történelmi csúcson a részvényárfolyam. A kínai középosztály Adidasban feszít. Nagy András (Erste befektetési Zrt.) részvénymustrája több, mint érdekes.
31/7/2017 • 0
Mennyi áruautomata marad? - 2017-07-3106 óra
A balatoni halak napján arról elmélkedünk a nyitásban, vajh miért a hekk és a kazah keszeg a király a tó partján? Tőzsdei összefoglaló és lapszemle után az áruautomata piac átalakulásáról beszélgetünk. Az állam komoly terhet ró a szolgáltatókra, így a termékek drágulhatnak, a gépek száma pedig csökkenhet - hívja fel a figyelmet Szöllősi Balázs (Ital- és Áruautomata Szövetség). Hogy teljesít az eurózóna gazdasága? Milyen az USA munkaerőpiaca? Ezek a fő makroesemények a héten - jelzi Eppich Győző (OTP Bank). Az USA GDP-je a vártnak megfelelő lett, viszont az inflációs adat a vártnál gyengébb, így távolodik a decemberi kamatemelés, a dollár viszont gyengülésbe kezdett. Kuti Ákos (MKB Bank) tart devizapiaci elemezgetést.
31/7/2017 • 0
Fapados gubanc - 2017-07-2809 óra
Megesik, hogy egy fapados járat nem a célállomáson landol. Az is, hogy onnan az utasoknak maguknak kell továbbmenniük. De mi van ilyenkor? Ez fapados rovatunk fő kérdése. Tőzsdenyitás az Equilorral, a szokásos nyári hangulatban, de azért a Richter gyorsjelentést kielemezzük. Aztán zárásként a szokásos levezető körök a hétvége előtt.
28/7/2017 • 0
Bankszámlanyitás videóval - 2017-07-2808 óra
Be sem kell menni a bankba a bankszámlanyitáshoz, meg lehet mindezt ejteni néhány perc alatt videokapcsolaton keresztül. De mi van akkor, ha... Egy csomó kérdésünk van az újítással kapcsolatban. Gáborjáni Szabó Ákos (Gránitbank) válaszol mindenre. Aztán gyors témaváltás, Rekortán futó rovatunkban Varjaskéri Viola, aki ultrafutó. Hobbiból.
28/7/2017 • 0
MIFID2! Micsoda???? - 2017-07-2806 óra
A telefon nélküli életet és a finomfőzeléket népszerűsíti a szabadságáról visszatérő Mihálovits kolléga, meg is csúszik az adás rögvest. A tőzsdeblokkban a Richter gyorsjelentést citáljuk, aztán átnézzük a lapok híreit. MIFID2 . Na ez mi? Árgyelán Ágnes (portfolio.hu) elmagyarázza. Págyi Gergely (CIB Bank) tart makrogazdasági összefoglalót a Fed döntéséről. Kuti Ákos (MKB Bank) pedig devizapiaci blokkunkban forint elemzést készít.
28/7/2017 • 0
Koshere, rohadt cápa, bárányfej - 2017-07-2709 óra
Izlandi nyalánkságok az NOPQ gasztró rovat étlapján. Sajnos csak az említés szintjén, mert a pár hete a helyszínen járt fapados kiküldöttünknek nincsenek közvetlen tapasztalatai. Ács kolléga elmondása szerint egy négy fős család
hozzávetőlegesen 100 ezer forintból tud megvacsorázni a gejzírek földjén. A tőzsdenyitást Kiss Móni (Equilor) vezető
elemző kommentálta nekünk. Az aktuális részvényárakon tól, elárulta nekünk, hogy holnap jelent a Richter. Ethereum-mánia az IT rovatunkban. A Bitcoin után most az Ethereum a menő kriptodeviza, bányászata felborította a magyar hardverpiacot is. Erdős Márton, a PC World főszerkesztő-helyettese avatott be minket a részletekbe.
27/7/2017 • 0
A média fújja fel a német autógyártók kartell-ügyét? - 2017-07-2708 óra
Várkonyi Gábor dühös! Szerinte a német autógyártók kartell-ügye felfújt lufi, szerintünk annyira nem. Parázs vita a
Futóműben, mely megosztja a stúdióban lévőket és a hallgatókat egyaránt. A csörte után Baráth Tibor (Erste) tartott
nemzetközi részvénymustrát. Deutsche Bankról, Allianzról, BASF-ről szállított híreket a szaki.
27/7/2017 • 0
Tömegeket vonz tőzsdére a Mészáros-rali - 2017-07-2706 óra
Névnapi köszöntő kutyafuttában, SIM-sztori folytatása még tegnapról, Ács Gábor ígérete, hogy beüzemeli a 3 hónapja átvett céges telót, majd tőzsdei összefoglaló és lapszemle. A Green Holidays-botrány háttere, plusz honnan tudja az utas, hogy biztosított utazási szolgáltatóval szerződik? Nagy László Nándor, a Világgazdaság szakújságírója mondta el a részleteket, de a takarékok fiókbezárásáról is hozott friss infókat a kolléga. Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tanácsadó-főmunkatársa volt beszélgetőpartnerünk az ingatlan rovatunkban. Albi helyett megéri saját lakást venni az egyetemista gyereknek? Erre kerestük a választ. Fokozódó Mészáros-hiszti, de jó ez a tőzsdének? Megmaradnak a nagy emelkedés által most beszippantott új befektetők, spekulánsok? Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. vezérigazgatója szerint, igen. Tömegek nyitnak naponta értékepapír-számlát és tolják be rá a nagy gempákat, hogy spekuláljanak.
27/7/2017 • 0
Lámpahulladék-gyűjtés - 2017-07-2609 óra
Tőzsdenyitás, Zöld Iránytű. Az Electro-Coord a „Közös érdek a lámpa hulladék szelektív gyűjtése” névre keresztelte a 2017-es programját. A program lényegéről kérdezte Sarkadi Péter (greenfo.hu) Dr. Kovács Bélát, , Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. Ügyvezetőjét.
26/7/2017 • 0
Revolut, Honor, Huawei - 2017-07-2608 óra
Mobilfizetés kérdőjelek, mit hoz az azonnali átutalás, nyári kártyás kérdések, Revolut update. Ez utóbbival jó sok időt töltöttünk, mivel nálunk járt Homa Péter, a bankkartya.hu szerkesztője és ő ezeket nagyon tudja. Miért alapít egy nagy márka egy új brandet, hogy lehet gyorsan felfuttatni egy vadiúj márkát? Ament Amarilla, a Honor senior marketing menedzsere segítségével ismerkedtünk a Huawei albrandjéval, a Honorral.
26/7/2017 • 0
Izmos albérletpiac, még izmosabb svéd korona - 2017-07-2606 óra
Anna és Anikó névnap. Morgó szerda a zebra előtt ácsorgó gyalogosról és a pár órás programért egész napra szóló parkolási díjról. Tőzsde, lapszemle. Robbanó albérletárak, növekvő kínálat – mikor érdemes bérelni, mire érdemes figyelni? Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője megmondja. Kkv rovat, devizapiac. Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője többek között felhívta a figyelmet a svéd korona erősödésére, aminek ráadásul még nem úgy néz ki, hogy vége lenne.
26/7/2017 • 0
A világon elsőként gyulladtak fel a fények - 2017-07-2509 óra
Császárra várva: 1897. július 24-én este fél 9-kor, Tatán, 21 helyen, a világon elsőként kigyulladtak az utcai acetilénlámpák. Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa mesélt erről. Tőzsdét is nyitottunk, az Equilor Befektetési Zrt. szakértőivel, és maradt idő megbeszélni a kimaradt témákat, reagálni a hallgatók kommentjeire is.
25/7/2017 • 0
Netes vásárlói szokások és etikus hackerek - 2017-07-2508 óra
Milyen vásárlói szokások vannak ma, és milyenek lesznek a jövőben? Tovább megyünk, milyen lesz egy e-kereskedő röpke öt év múlva? Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapítója, ügyvezetője válaszol. Mit jelent valójában az etikus hackerség? Általában is elég nagy a zavar ezzel kapcsolatban, de a múlt heti események csak rontottak ezen a helyzeten. Veres-Szentkirályi András IT-biztonsági szakértő (etikus hacker) és Szabó Péter, a Silent Signal ügyvezetője voltak alanyaink.
25/7/2017 • 0
BKK-botrány revisited és online számlanyitás - 2017-07-2506 óra
A német T-Systems-nél ugyan tudtak róla, hogy a magyar leánynak problémái akadtak az elektronikus jegyekkel, arra azonban nem számítottak, hogy Facebook oldalukra elözönlik a kritikus magyar kommentek negatív értékelések. Kelemen Tamás, a Közlekedő Tömeg egyesület alelnöke beszélt a botrány továbbgyűrűzéséről. Mit jelent az online számlanyitás? Hogy működik? Mit hoz a jövő e téren? Hetényi Márk, az MKB Bank lakossági és digitális vezérigazgató-helyettese válaszolt.
25/7/2017 • 0
A mezőgazdaság felkészült a klímaváltozásra - 2017-07-2409 óra
A klímaváltozással járó szélsőséges időjárásra nehéz felkészülni az agrárszektor szereplőinek (is), hiszen ennek hatásait nem lehet előre és pontosan meghatározni. Mihálovits gazda rovatunkban arról beszélgettünk Reng Zoltánnal, a Hungrana kft. vezérigazgatójával, hogy mennyire van felkészülve a mezőgazdaság ezekre a kihívásokra. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálinttal (Equilor). Heuréka-élmény rovatunkban a Turbine képviselőivel, Nagy Szabolcs CEO-val és Veres Dániel CMO-val beszélgettünk mesterséges intelligenciával történő rákkutatásról.
24/7/2017 • 0
Kartellező német autógyártók - 2017-07-2408 óra
Sok, eddig nem mindenki előtt ismert információt szetreztünk Moldáviáról. Például, hogy borászatban igen jók, a világ legnagyobb borpincéje is itt található. Adóvilág rovatunkban először Gerendy Zoltánnal (BDO), majd dr. Feledy Boronddal beszélgettünk. Kababik Józsefnek jutott a mai "Nemzetközi Részvénymustra". Be is számolt a Microsoft legfrissebb gazdálkodási eredményeiről. Hozott infókat a Visaról, Ebayről, GE-ről és a német autógyártók kartellezési botrányáról.
24/7/2017 • 0
Online bankszámlanyitás - 2017-07-2406 óra
Mostantól bárki nyithat bankszámlát az interneten keresztül. Ezt a lehetőséget egyelőre két bank nyújtja, de nyilván gőzerővel fejleszetenek a többiek is. Homa Péter, a bankkartya.hu szerkesztője beszélt nekünk az online számlanyitás lehetőségéről, hátteréről, lehetséges hatásairól a bankszámla piacon. A hét egyértelműen legjobban figyelt gazdasági eseménye lesz a pénzpiacokon a FED szerdai ülése. Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési szakértője is ezt emelte ki a "Heti makró kitekintő" rovatunkban és Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője is erre helyezte a hangsúlyt devizapiaci beszámolójában amellett, hogy megemlékezett a zlotyt gyengítő lengyel politikai eseményekről is.
24/7/2017 • 0
Nagyobb kézipogyóval fapadon - 2017-07-2109 óra
Fapados rovatunkban Ács szaki a Wizz Air legújabb bejelntéséről és annak előzményeiről beszélt. Július 19-én a társaság bejelentette, hogy minden járatán ingyenes lesz a nagy kézipoggyász 2017. október 29-től. Az utasok a fedélzetre magukkal vihetnek egy darab, legfeljebb 55×40×23 cm méretű kézipoggyászt, melynek díját a viteldíj tartalmazza. A korábbi ingyenesen szállítható kézipoggyász méretéhez képest ez 50%-os növekedést jelent. Utazási rovatunk után tőzsdenyitás jött, amiről a részleteket Kiss Móni (Equilor) vezető elemző árulta el.
21/7/2017 • 0
Bárkiből lehet ultrafutó - 2017-07-2108 óra
Nem áll meg az élet a Campus Fesztivál után Debrecenben. Kántor Bandi a fesztivált követő nyári programokról beszélt a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársaival, Bódor Edit ügyvezetővel és Tóth Ernő programszervezővel. Balaton, Adria, nyár. A műsorvezetők időjárásról, utazásról merengenek. "Rekortán" futó rovatunkban Lőrincz Olivér "Coacholi" ultrafutó, állóképesség specialista edző ad tanácsokat kezdő ultrafutóknak.
21/7/2017 • 0
Több pénzt szeretnének a kereskedelmi dolgozók is - 2017-07-2106 óra
A nándorfehérvári diadal és a Dánielek nevenapja a mai. Tőzsdék az előző napról, lapszemle. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta nekünk, hogy miért nem lenne szerencsés, ha 240 ezer forintos szakmai minimálbért vezetnének be a kereskedelemben. "Optimista" Márvány Zsolt (CIB Bank) jól megérdemelt szabadságát tölti, ezért Kuti Ákosnak (MKB) adtunk nagyobb teret, hogy elmondhassa mindazt, amit a devizapiacokról ma tudni érdemes.
21/7/2017 • 0
Pároskolbász és mobilfizetés - 2017-07-2009 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban Kántor kolléga a debreceni páros kolbásznak eredt utána. Kovács Bálint (Equilor) segített a tőzsdenyitásban, kiemelve a Mol-papírokat. IT-rovatunkban Horváth Balázs, a TechRadar.hu főszerkesztője a mobilfizetési megoldásokat tesztelte.
20/7/2017 • 0
Campus, EKF, dízelügyek - 2017-07-2008 óra
Debrecenben dübörög a Campus Fesztivál, ami most jubilál – 10 éves lett. Miklósvölgyi Péter, Campus Fesztivált szervező Campus Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője mesélt a fesztiválról. Debrecen 2023-ban pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címért – hogy ez mit jelent pontosan, kérdeztük Porkoláb Gyöngyitől, a Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatójától. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor a Mercit vette elő, és a stuttgarti dízelstoppot, Baráth Tibor (Erste) pedig nemzetközi részvénymustrát tartott.
20/7/2017 • 0
Etikus hackelés, luxusingatlanok, bombahír - 2017-07-2006 óra
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Table Normal";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:"Calibri",sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}
Vajon etikus volt-e tényleg az a hacker, aki a BKK e-bérlet rendszerének hiányosságait feltárta? És jogos volt-e ellene a feljelentés? Ezt feszegettük Frész Ferenccel, a CyberServices Zrt. alapító tulajdonosával. Balla Ákos, Balla Ingatlaniroda tulajdonosa a balatoni luxusingatlanokról beszélt, Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője pedig azt a bombahírt ecsetelgette, amely a Richtertől érkezett.
20/7/2017 • 0
Wizz számok és zoológia - 2017-07-1909 óra
Kijött a WizzAir legújabb gyorsjelentése, Ács kolléga, a fapados szakértő megvizsgálta és a számok mögé próbált helyezkedni. Aztán, Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője segített a tőzsdenyitást követően értelmezni a mutatókat, majd, Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője hozott érdekességeket Kitaibel Pálról.
19/7/2017 • 0
Debrecenbe kéne menni… - 2017-07-1908 óra
Kántor kolléga Debrecenben van, a Campus fesztivál apropóján tudósít a városról, turizmusról, fejlesztésekről. Ez volt a témája annak az interjúnak is, amit Gönczi Zsuzsannával, a Campus Hotel Zrt. vezérigazgatójával készített. Mobilózis rovatunkban azt feszegettük, mitől lesz egy Samsung Experience Store expreience store? - Kunos Balázs, a Samsung Electronics Magyar Zrt. mobil divíziójának igazgatója válaszolt.
19/7/2017 • 0
A smoothie magyarosítása - 2017-07-1906 óra
Sok fontos dolog történt ezen a napon, ám mindegyiket beárnyékolja az, hogy lehetne hívni magyarul a smoothie-t? Gede kolléga megpróbálkozott egy verzióval, a hallgatók segítettek. Gergely Péter, a BanRáció.hu hitelszakértője arról beszélt, hogy mekkora ugrást mutattak a személyi kölcsönök. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője pedig a devizapiacról számolt be.
19/7/2017 • 0
Romanovok és nyaralástervezés - 2017-07-1809 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész egy szomorú és még mindig elég sok talányt rejtő eseményről beszélt: 99 éve végezték ki a cári családot. Mit lehet tudni pontosan? Ki adta a parancsot? Mi a történet legtalányosabb része? Ilyen kérdéseket feszegetett. Majd, Ács és Gede kolléga bekapcsolták a nyaralás "ON" gombot, és bőszen tervezgettek az éterben.
18/7/2017 • 0
Ösztöndíj és diákmunka - 2017-07-1808 óra
Több toldozó-foldozó jellegű módosításon átesett az ösztöndíj szabályozás, de ez mára nem csak elavult, hanem áttekinthetetlenné is vált. A hallgatók nem tudják előre tervezni, jogosultak-e, és ha igen, mekkora ösztöndíjra. Az alacsony összegek miatti elégedetlenség a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) meggyőződése, hogy a rendszerben rendet kell tenni. Gulyás Tibor HÖOK elnökkel beszélgettünk. Piros pirula rovatunkban Dobó Mátyás, „Doransky” az Endless Solutions tulajdonosa arról beszélt, hogy vége az internetes startupok korszakának.
18/7/2017 • 0
E-bérlet mizéria és fintech tanulságok - 2017-07-1806 óra
A budapesti közösségi közlekedés finanszírozását kockáztatja a BKK végtelenül amatőr biztonsági hibáktól hemzsegő mobilbérlete, mondta Kelemen Tamás, a Közlekedő Tömeg egyesület alelnöke. A bérlet nagyon könnyen hamisítható, a másolattal 10-ből 10-szer jutottak át az ellenőrzéseken. Véget ért az MKB Fintechlab első 18 hetes inkubációs programja. Azt kérdeztük, hogy néztek ki a hetek, mit tanultak a csapatok, mik a fő tanulságok és hogyan tovább? Pereczes János, az MKB Inkubátor Kft. ügyvezetője válaszolt.
18/7/2017 • 0
Klímaváltozás és az agrárium - 2017-07-1709 óra
A globális felmelegedés, a folyamatosan tapasztalható éghajlat- és klímaváltozás nagy kihívások elé állítja az emberiséget. Reng Zoltánnal, a Hungrana Kft. vezérigazgatójával a klímaváltozás mezőgazdaságra kifejtett hatásait vizsgáltuk és néztük át a védekezés eszközrendszerét. Tőzsdenyitás Kovács Bálint segítségével (Equilor).
17/7/2017 • 0
Mongólia: orosz-kínai szorításban - 2017-07-1708 óra
Adóvilág rovatunkban Mongóliával foglalkoztunk. Először Gerendy Zoltánnal (BDO) néztünk szét a jurták között némi ritka földfémet keresve, majd az ország gazdaságát, adórendszerét vizsgáltuk, míg a második körben Dr. Feledy Botond segítségével kaptunk képet a tíz nappal ezelőtti elnökválasztás eredményéről és az ország politikai-társadalmi berendezkedéséről. Baráth Tibor a nemzetközi részmustra keretében a Deutsche Bankról és a Vonovia nevű bochumi ingatlankivitelező cégről.
17/7/2017 • 0
Össze kell kapni magunkat, ha nem akarunk megfőni - 2017-07-1706 óra
Új hét, új remények, frissek vagyunk. A hétvégi tőzsdeesemények taglalását követően belekukkantottunk a lapokba. Ezt követően kicsit rémisztgettük a hallgatókat. Három évünk van ugyanis, hogy megállítsuk a Föld felmelegedését. Erről Vaszkó Csabával, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetőjével beszélgettünk. Pellényi Gábor (OTP) a heti jegybanki ülésekre hívta fel a figyelmet, majd Pleschinger Gyulával (MKB) beszélgettünk euróról, dollárról, forintról, meg persze a kínaiakról.
17/7/2017 • 0
Repülés és terepfutás - 2017-07-1409 óra
Ha péntek, akkor Ács is in the air. Kollégánk hallgatói kérdések kereszttüzébe kerül. Körberepüljük Európát a Zöldfoki szigetektől Cataniáig. Graphisoft, Konzum és Opimus. Ma ezekről szól a tőzsdenyitás. Kovács Bálint (Equilor) azért a bluechipekről is mond érdekeseket. Börzsöny Trail lesz. A szervezővel Csanyával (terepfutas.hu) beszélgetünk ennek kapcsán a terepfutás kulisszatitkairól. Ez a Rekortán futórovat.
14/7/2017 • 0
UFC: elég ütős biznisz - 2017-07-1408 óra
Mayweather boxoló küzd meg Mcgregor ketrecharcossal augusztus végén. Óriási hype van a meccs körül. De miért? Mi az az MMA? Hova tűnt a K1? Haldoklik a box? Mi az az UFC? Miért népszerűek a versenyei? Ki tol bele pénzt és mennyit? Kinek éri meg? Miért néz 4,6 millió ember egy sajtótájékoztatót? Kicsit elmerülünk a sportbizniszben. A küzdősport bizniszben. Kalauzunk S. Kovács Ádám MMA szakértő, világjátékok győztes karatés.
14/7/2017 • 0
Kelet Sinatrája - 2017-07-1406 óra
Karel Gott születésnapján Kelet Sinatrája kettő (!) dalával mérünk csapást az optimista péntekre készülő hallgatóságra. Nehéz így tőzsdei összefoglalót tartani és a lapszemle sem egyszerű. Aztán egy veretes téma: kábé 600 ezer robogó fut a magyar utakon, zömökre nem kötnek biztosítást. Aggódjunk? - kérdezzük Cselovszki Zsolttól ( Független Biztosítási Alkuszok Szövetsége). Infláció Amerikában és Magyarországon. Yellen Fed elnök beszéde. Kötvényt dobnának piacra a görögök. Márvány Zsolt (CIB Bank) szerint mégsincs semmi izgalom a makrogazdaságban. Kuti Ákos (MKB Bank) szerencsére már több mozgást lét az euró-dollár és az euró-forint piacán.
14/7/2017 • 0
Bakonyi módra és informatikai villámképzések - 2017-07-1309 óra
Honnan ered a bakonyi sertésborda? - NOPQ-rovatunk "Kántor nyomoz" különkiadásában Bandi ennek járt utána. Annyi biztos, hogy nem bakonyi, hanem Bakonyi módra és nem csak sertésborda. Kovács Bálint (Equilor) segített a tőzsdenyitást követően meghatározni az uralkodó hangulatot, majd Habók Lilla, a hwsw.hu újságírója mesélte el, mi derült ki az informatikai villámképzésekről/átképzésekről írt cikksorozatából. És maradt idő még paradicsomozni is.
13/7/2017 • 0
Paradicsom, családbarát munkahely és Transzfogaras - 2017-07-1308 óra
Mi a családbarát munkahely pontosan, és hogy állunk ebben mi Magyarországon? - tettük fel a kérdést Gyaraki Dávidnak, a Regio Játék marketingvezetőjének - eláruljuk, nem állunk túl jól. Majd, Várkonyi Gábor autós szakértőnket tárcsáztuk, aki éppen a Transzfogarasi úton ralizik.
Közben, arra is jutott idő, hogy megbeszéljük kinek, mi csípődött be: Bandinak például a "nem lehet"... És, még a nemzetközi részvények között is tudtuk válogatni, Kababik Józsi (Erste) segítségével.
13/7/2017 • 0
Live Aid, turizmus, albérlet árak - 2017-07-1306 óra
1985-ben ezen a napon volt a monumentális Live Aid koncertsorozat a londoni Wembley-ben és a philadelphiai JFK arénában. Arról elmélkedtünk, hogy ma vajon miért nem szerveznek ilyen humanitárius mentőakciókat – pedig lenne mire.
Komoly növekedés volt a turisztikai adatokban a második negyedévben, erről beszélgettünk a Szallas.hu marketing vezetőjével, Mészáros Judittal. Az albérletpiac sem akar leengedni, Soóki Tóth Gábor, az OtthonCentrum elemzési vezetője el is mondta, hogy miért. Hazai piac rovatunkban pedig az Opimus/Konzum hatást vizsgáltuk a BÉT-en, Fellegi Tamás segítségével.
13/7/2017 • 0
Dinnyevita - 2017-07-1209 óra
Hétfőn is és ma is dinnyézünk kicsit. Megint alacsony akciós áron adják. Vita támad, személyeskedéstől sem mentes. Szó esik a legdrágább domainről is. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Megint nem a bluchipek iránt van a legnagyobb kereslet...Fűvészkert. Mi ez? Mióta és miért van? Zöld Iránytű rovatunkban ifj. Papp László botanikussal beszélget Sarkadi Péter (greenfo.hu).
12/7/2017 • 0
Multi s startup két jó barát - 2017-07-1208 óra
A Telenor Accelerator programja induló cégeket karol fel. Sok nagyvállalkozásnak van hasonló kezdeményezése. De miért? Kinek miért jó ez? Mit nyer a Telenor és mit annak partnere a Tickething? Takács Zoltán (Telenor) és Töreky Bence (Tickething) beszélgetnek erről a témáról. Új rovatot indítunk ma Mobilózis néven. Célkeresztben a mobiltelefon piac és... Potoczky Csaba (Bravotel Kft.) tart kedvcsinálót.
12/7/2017 • 0
Vasárnapi boltzár: megint??? - 2017-07-1206 óra
Dalma napján a harci gázokról és az első Stones koncertről beszélgetünk. Tőzsdenyitás és lapszemle után egy megosztó téma: vasárnapi zárvatartás. A kiskereskedelemben dolgozók aláírásokat gyűjtenek a visszaállításáért. Miért? Bubenkó Csaba ( Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) hosszasan magyarázza. kitérünk arra is, jó ötlet-e minimális létszámot előírni a boltokban? KKV rovatunkban ugyanarról, két ellentétes hír: akarják-e élénkíteni a kkv hitelezést a bankok vagy sem? Trump fia mozgatja a devizapiacot. Pleschinger Gyula (MKB Bank) megfejti miért. A dolláron kívül a feltörekvő piacokról is szakért.
12/7/2017 • 0
Ács is in the water - 2017-07-1109 óra
Szondi György alakját és cselekedeteit idézi fel Katona Csaba (MTA BTK) Mesél a múlt rovatunkban. Kicsit a végvári vitézek lelki világán is elmélkedünk. Konzum és Opimus. Opimus és Konzum. Erről szól egy ideje a magyar tőzsde. Ma is erről szól. Kovács Bálint (Equilor) azonban már felkészít a gyorsjelentési szezonra is. Őrület! Ács kolléga NEM repült, evezett. Tisza-túra élménycsokor fapados szakértőnktől.
11/7/2017 • 0
Vírusveszély! Riadó! - 2017-07-1108 óra
Wannacry. Figyelmeztettek, hogy jön a következő csapás. Jött is: a Petya. De kik és miért működtetik a rendszert? Hogyan lehet védkezni? Lehet egyátalán védekezni? Mi lesz a következ ő támadás? Gondolatébresztő beszélgetésben válaszol ezekre a kérdésekre Gölcz Dénes (Panda Security). Jön az 5G? De mi az? Jobb lesz vele, mint nélküle? Miért kell összefogva fejleszteni? Jakab Roland (Ericsson Magyarország) terjeszt ismeretet.
11/7/2017 • 0
Mekkora szelet jut a brüsszeli tortából? - 2017-07-1106 óra
Ács kolléga visszatért hosszú és eseménydús szabadságról és próbál aklimatizálódni. Ez rányomja bélyegét a mai műsorra. A tőzsdeblokkra és a lapszemlére is. Formálódik az EU költségvetése. De jó lesz az nekünk? Weinhardt Attila (portfolio.hu) elárulja, mit lehet tudni ezügyben? Dúl a fintech forradalom. De vajh az ügyfelek tudják tartani a lépést a fejlesztésekkel? Ki edukálja őket? Lemák Gábor (FinTechGroup) megfejti a talányt.
11/7/2017 • 0
Görögdinnye és blockchain technológia - 2017-07-1009 óra
Elindult a dinnyeszezon máris botrány van a Tesco akciós árai miatt. De mi a baj azzal, ha a boltban olcsó a dinnye? Ezt tudakolja Mihálovits gazda Győrffy Balázstól (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara). Megint az Opimus és a Konzum viszi a prímet a tőzsdén. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Blockchain. Egy technológia, amely alapjaiban változtathatja meg az üzleti életet. De miért, mikor és hogyan? Erre keressük a választ Heuréka élmény rovatunkban Debreczeni Barnabással (Shinrai).
10/7/2017 • 0
Kazahsztán és e-car csata - 2017-07-1008 óra
Kazahsztán. Ide utazunk Adóvilág rovatunkban. Nyersanyagban gazdag, gyorsan fejlődő ország, egész kedvező adókkal - mondja róla Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Klán épül arrafelé, amelyik jó kapcsolatokat ápol a kínaiakkal, az oroszokkal és az amerikaiakkal is - meséli Feledy Botond külpolitikai szakértő. A Tesla új modelljét bemutatta Elon Musk. Ezzel törne be a tömegtermelésbe. A Volkswagen is megfizethető e-carral lépne piacra a Teslahoz hasonló áron. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) izgalmas csatáról számol be a Nemzetközi Részvénymustrában. A francia gazdasági miniszter pedig megadóztatná az amerikai óriáscégeket.
10/7/2017 • 0
Bérfeszültség a Tesconál - 2017-07-1006 óra
Kissé nehezen indul a hét. Jake LaMotta boxolóra és Dio rockénekesre emlékezünk. Van persze tőzsdeblokk és lapszemle is. 2 százalék lehet az infláció Magyarországon. A magyar infláció csökkenő pályán van, az USA inflációja viszont csökkenőn. Főhet a feje a Fed-nek. Eppich Győző (OTP Bank) hívja fel a figyelmet a legfontosabb makroadatokra.Bért emelt a Tesco, mégis demonstráltak a munkavállalók. Mi a baj? Sáling József (Kereskedelmi Alkaalmazottak Szakszervezete) elmagyarázza. Érdekes az euró-dollár piaca. Trendforduló látszik, izgalmas lesz a hét. Meghallgatják a Fed elnököt a mérlegfőösszeg leépítésének menetrendjéről. A piac európárti. Pleschinger Gyula (MKB Bank) devizapiaci összefoglalójából derül ki mindez.
10/7/2017 • 0
Fapados guru vízitúrán - 2017-07-0709 óra
Ács kolléga elvész a hangzavarban, így tőzsdenyitással kezdünk. Kovács Bálint (Equilor) nem ad hírt túl nagy mozgásokról. Aztán végre elérjük a fapados gurut, aki ezúttal belföldi vízitúrán vesz részt. Skandallum. Persz ad utazási tippeket, elmondja, mi volt Izlandon és megpendíti, hogy a WizzAir átalakítja a poggyászokkal kapcsolatos szabályait, de részletekkel nem szolgál.
7/7/2017 • 0
A robotlány és a vídiaember - 2017-07-0708 óra
Robotika. Egy tudomány, ami most alakul épp. És egy fiatal magyar lány Hefter Estilla ott van a közelében. Hogyan építenek robotot? Mit tanulnak? Foglalkoznak-e etikai kérdésekkel? Mikor lesz robot a háztartásokban? Miért félünk a robotoktól? Nagyon érdekes, komoly vitát kiváltó beszélgetést folytattunk a témáról. Aztán a vídiaember, azaz Szőnyi Ferenc ultrafutó szerepel a Rekortán futó rovatunkban. A Himalájában futott. De hogy lehet ezt bírni?
7/7/2017 • 0
Mitől dől be egy utazási iroda? - 2017-07-0706 óra
Kamu pénteken végvári vitézekről, partizánokról, a világ csodáiról és Toto Cutugnoról beszélgetünk kezdésnek. Tőzsdei összefoglaló ma is van, lapszemle nem kevésbé. Ébresztőként megvizsgáljuk, miért megy csődbe egy utazási iroda? Bakó Balázs (Utazási Irodák Szövetsége) segít tisztábban látni. Fő a feje a Fednek, hogy mikor kezdje eladogatni Csomolungma méretű kötvényállományát. Nálunk meg duzzad a deficit. Most nem annyira optimista Márvány Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági összefoglalója. Rövid távon a kamatemelés, hosszabb távon a mérlegleépítés hat majd a dollár árfolyamára. Kuti Ákos (MKB Bank) a Fed jegyzőkönyv megállapításait is szemlézi. A rovatba kerül az euró és a jen is.
7/7/2017 • 0
Sör és cybertudatosság - 2017-07-0609 óra
Sörtörténeti és sörfogyasztási kiállításról szól mai gasztro rovatunk. Katona Csaba történész kalauzol minket. Azt is kiderítjük, miért jobb ugyanaz a sör Prágában? Pozitívan nyitott első tőzsdenapján a Waberer's - jelenti Kis Móni (Equilor) tőzsdenyitáskor. De fontos híreket mond a bluechipekről és az olajról is. Gyermekeink nem tudják, milyen veszélyek várnak rájuk az interneten. Muszáj bedobni magukat a szülőknek. A legfontosabb tanács: azt mondjuk meg gyermekeinknek, hogy a kibertérben semmi olyat ne tegyenek, amit a való világban nem tennének meg. Virág Csaba (Cyber Services) osztja meg tapasztalatait.
6/7/2017 • 0
Tesla Model 3: forradalmi újítás vagy lufi? - 2017-07-0608 óra
Futómű rovatunkban a Tesla Model 3 még piacon sincs, mégis óriási az érdeklődés iránta. Egy cikk szerint az elmúlt 100 év legfontosabb fejlesztése lehet. Várkonyi Gáborral alaposan kivesézzük a forradalminak gondolt Tesla újdonságokat. Aztán témát váltunk: magához tért a magyar autópiac, de az USA-ban már újra fújódik a lufi...A Barclay's szerint olcsón lehet európai részvényt venni, a Moody's szerint csökkent a jogi kockázat a szektorban, egy amerikai private equity fund meg Commerzbank részesedét venne. Jó híreket hoz tehát Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában. Daimler és Airbus is bekerül a kosárba.
6/7/2017 • 0
Guns'n Roses, adategyeztetés és Waberer's - 2017-07-0606 óra
Mihálovits kolléga hazatért a Guns'n Roses prágai fellépéséről. Koncertbeszámoló. Aztán tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Ébresztő témaként a Nagy Adategyeztetés, azaz a feltöltőkártyás mobilok tulajdonosait érintő szabályváltozás kulisszatitkairól beszélgetünk Orosz Brigittával (NMHH). Hőguta? Beázás? Sokan gondolják ezt a tetőri lakásokról, ám Tóth Szabolcs (Terrán Kft.) szerint ennek nem kell így lennie. Az elmúlt időszak legnagyobb magyar tőzsdei sztorija a Waberer's bemutatkozása a börzén. Virág Ferenc (Random Capital) elemzi a kilátásokat.
6/7/2017 • 0
Pörög az Opimus - 2017-07-0509 óra
Az infláció-defláció-dezinfláció kifejezések definiálásával kezdünk. Ezt követően jött a tőzsdenyitás. Kovács Bálint éledező hazai tőzsdéről számolt be, bár az igazi nagy mozgás megint az Opimusban volt az első félórában. A második félóra a zöld gondolatoké volt. Zöld Iránytű rovatunkban Sarkadi Péter riportjában arról volt szó, hogy az a programtervezet, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra a Fővárosi Önkormányzat, alkalmatlan Budapest környezeti állapotának javítására. Erről Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével beszélt.
5/7/2017 • 0
Generációk együtt - 2017-07-0508 óra
Hány generáció van és mik a jellemzőik? Hatot különböztetünk meg Magyarországon, másik hatot tőlünk nyugatabbra. Miért a különbség? Honnan jönnek a jelölések? Hogyan élnek együtt a különböző generációk? Az idősebbek mindig lustábbnak tartották a fiatalabbakat? Számtalan kérdés került ma tisztázásra a generációk témakörében, amiben segítségünkre volt Steigervald Krisztián, a 6generacio.hu alapítója, generációkutató.
5/7/2017 • 0
Elégedetlen egyetemi hallgatók és izmos forint - 2017-07-0506 óra
Ács Gábor nehézkes névnapi köszöntője után az előző napi tőzsdei kereskedés összefoglalója jött. Lapszemlét követően pedig Gulyás Tibort, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökét hívtuk. Vele az ösztöndíjakkal elégedetlen hallgatókról beszélgettünk, majd a kkv szektor képviselőit árasztottuk el információkkal. Devizapiaci rovatunkban a forint meglévő és a dollár lehetséges ereje került terítékre Wéber Tamás, az MKB Bank portfoliókezelője segítségével.
5/7/2017 • 0
Hősök és csaták - 2017-07-0409 óra
Mesél a múlt rovatunkban az aradi tizenhármak egyike, a kemény katona, a tragikus magánéletű Dessewffy Arisztid tábornok alakját idézi fel Katona Csaba (MTA BTK). Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Nyári hangulat van, ezért érdekes Tesla elemzés hangzik el. Aztán Napi Csata rovat. A szavazók az entebbei túszmentő akciót szerették volna megismerni, így Mihálovits kolléga idézi fel minden idők legzseniálisabb kommandós akcióját.
4/7/2017 • 0
Kockázat? Kezeljük! - 2017-07-0408 óra
Ki és miért NEM fizet Magyarországon? Milyen kockázatokkal kell szembenéznie a nálunk üzletelő cégeknek? Hogyan lehet védekezni a fenti jelenségek ellen? Vanek Balázst (Atradius) faggatjuk. Aztán ismét a startupok nyomába eredünk. A visegrádi országok közül vajon mekkora startup hatalom vagyunk? Erről szól Piros Pirula rovatunk. Major Gábor (IVSZ) derít minket jókedvre.
4/7/2017 • 0
Enervált kedd - 2017-07-0406 óra
Mindig próbálunk megújulni, szokatlant csinálni. Ma reggel kezdésnél szerintünk sikerült. Tőzsdei összefoglaló gyenge budapesti teljesítménnyel. Lapszemle, csupa jó hírrel. Aztán egy rosszal: 2007 óta 500 bank ment csődbe az USA-ban. Voltak magyar esetek is szép számmal. Mi ez? Kihalás vagy evolúció? Tóth István (Országos Betétbiztosítási Alap) felel. Lehet-e Budapest startup főváros? Ezt kérdezzük Pereczes Jánostól (MKB Inkubátor Kft.). Szerinte igen. Be kellett volna kötni az online számlázó programokat a NAV-hoz. Elhalasztották ezt egy évvel. Miért? Jancsa-Pék Judit (LeitnerLeitner) elmagyarázza.
4/7/2017 • 0
Jön a robot Petrocelli? - 2017-07-0309 óra
Parlagfű. Nem csak allergiát okoz, de agresszív gyomnövényként a mezőgazdaságnak is komoly károkat okoz. Mihálovits gazda a maga módján küzd is ellene. Jordán László (Nébih) elmondja, kinek és mit kell tennie és mekkora a bírság azért, hogy ezt a növényt kordában lehessen tartani. A magyar tőzsde szabadságon van - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Száguld viszont a Konzum, megint csaknem 20 százalékos a plusz. Milyen jövő vár az ügyvédekre? A mesterséges intelligencia, a big data, a digitalizáció feleslegessé teszi őket? Tényi Géza jogász válaszol erre az érdekes kérdésre Heuréka Élmény rovatunkban.
3/7/2017 • 0
Fehéroroszország: nyugatosodó diktatúra? - 2017-07-0308 óra
Fehéroroszország. Európa egyik utolsó kemény diktatúrája, az MTZ traktorok hazája. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre fontosabb kereskedelmi szerepe van az országnak. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig vázolja, hogy félnek az orosz agressziótól, ezért közelednek a Nyugathoz. Profitwarning a Bayertől! 300-400 millió eurós egyszeri veszteségre számítanak a kereslet csökkenése és a devizahatások miatt. Esett is nagyot a papír. Nagy András (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában arról is mesél, hogy Nike beadta a derekát az Amazonnak és a jövőben közvetlenül is értékesít rajta keresztül.
3/7/2017 • 0
Online szerencsejáték: ki teheti meg tétjeit? - 2017-07-0306 óra
Tom Cruisenak és a gőzmozdony sebességi világrekordnak van ma évfordulója. Emlékezünk. Átnézzük a lapokat meg a pénteki tőzsdenapot, aztán online szerencsejáték piac. Ábrahám Ambrus (Népszava) kifejti, mi baja az Európai Bíróságnak a magyar szabályozással. A monetáris politika irányát meghatározó adatokat vár Pellényi Gábor (OTP Bank) a Heti Kitekintőben. Munkaerőpiaci adatok és jegybanki kamatdöntő jegyzőkönyveket ismerhetünk meg a Fed és az EKB tollából. A devizapiacon jelentős kilengések voltak a múlt héten hála az EKB-nek. Jön a globális szigorítás? A forint nyaral, tudomást sem vett az euró piacán tapasztalható purparléról.
3/7/2017 • 0
Izlandról jelentjük - 2017-06-3009 óra
Hiába próbált elbújni, mi megtaláltuk: Ács kolléga Izlandon múlatja az idejét. Ottani élményeiről mesél és kitér a fapadosok csomagokkal kapcsolatos gyakorlatára is. A Waberer's IPO-val kapcsolatban mond érdekeseket Kiss Móni (Equilor) a tőzsdenyitásban. Tőzsdére ment a netpincér tulajdonosa is Németországban. Erős a kereslet. Mi az a világzene? Mert hogy épp ma 30 éves ez a fogalom. Weyer Balázs (Hangvető Kft.) idézi fel a múltat.
30/6/2017 • 0
Ne dobj ki kaját! - 2017-06-3008 óra
Fejenként 68 kiló élelmiszert dobunk évente a szemétbe. Hervasztó. De mit lehet kezdeni ezzel a problémára? Sczígel Andrea (Magyar Élelmiszerbank Egyesület) ad ötleteket. Aztán némi ekszkluzivitás: Csizek Gabriella elárulja Robert Capa munkafilozófiáját. Krokodil futás. Na az mi? Csalló Miklós szervező dekódolja a kifejezést.
30/6/2017 • 0
Bérlakásokat! Ezeret! - 2017-06-3006 óra
A szovjet csapatok kivonásának van évfordulója. De akkor most ezt ünnepeljük vagy nem? Micsoda dilemma ez kezdésként...Tőzsdei bréking: 5100 forint lesz a Waberer's részvény ára. Lapszemle, majd ébresztő téma a bérlakás helyzetről. Szegfalvi Zsolt (Habitat for Humanity) elmeséli, miként oldanák meg a gondokat? A GKI konjunktúra indexe túláradó, parttalan és rózsaszín derűlátást sugárzik. Hát csoda, hogy Márvány Zsolt (CIB Bank) is optimista? A német infláció is jó irányba megy, mert legalább van. Nyugodt hetet vártunk, erre jött Mario Draghi EKB elnök és arról mesélt, hogy lassan szükségtelen a defláció ellen küzdeniük. Lett is nagy haccacáré, meg euró erősödés. Kuti Ákos (MKB Bank) jelentkezik devizapiaci rovattal.
30/6/2017 • 0
All you can eat és retró konzolok - 2017-06-2909 óra
All you can eat magyar módra: Móricz Zsigmond születésének napján NOPQ gasztronómiai rovatunkban elővettük a nagy gourmand Tragédia című novelláját, ahol az egyszeri kisember, Kis János halálra eszi magát egy lakodalomban. Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője az amerikai banki stressztesztekről is beszélt tőzsdenyitáskor, Bátky Zoltán, a PC World Online főszerkesztője pedig az egyre divatosabb retró konzolok piacáról beszélt.
29/6/2017 • 0
Egy autószalon mindennapjai - 2017-06-2908 óra
Hogy alakul az autóvásárlás folyamata napjainkban? Milyen igényei vannak az ügyfeleknek? Mi az autószalonok válasza a digitális korszakra? Ezeket a témákat feszegettük, Venczel Csaba, az Autó Triplex Kft. kereskedelmi igazgatója volt a stúdióban. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a WizzAir, Ryanair és Google árfolyamát vette górcső alá.
29/6/2017 • 0
Hej, halászok, hol laktok, hogy kerestek, csokot kaptok? - 2017-06-2906 óra
Ma van Péter-Pál, ami az aratás kezdetének napja, egyben a halászok napja is, Szent Péter ugyanis a halászok védőszentje. Ráadásul, ma van Nemzetközi Duna Nap is, 19 országban. Az elmúlt hetekben közzétett adatok azt mutatják, hogy a minimálbér-emelés és a munkaerőhiány hatására kilőttek a bérek. Megyék szerint lebontva az országot már nem ennyire egyértelmű a siker, mutatja a Policy Agenda elemzése. Kiss Ambrussal beszélgettünk. Hogy mely kerületekben mennyit ér a CSOK? - ezt kérdeztük Soóki Tóth Gábortól, az Otthon Centrum elemzési vezetőjétől. Hazai piaci rovatunkban pedig ismét a Waberer's volt a fókuszban, Tunkli Dánielt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjét hívtuk.
29/6/2017 • 0
Csekkolják a csekkelést - 2017-06-2809 óra
Kisebb változást hozott a június 26-tól hatályba lépő Európai Uniós rendelet a csekkek befizetésénél a postákon, mondta Panulin Ildikó, a Posta szóvivője. A pénzmosási törvényre hivatkozva csekkfizetésénél személyigazolványt és lakcímkártyát kérhetnek el, de nem minden esetben – ezt tisztáztuk. Ünnepélyes keretek között adta át tegnap Dr. Székely László, az alapvető jogok biztosa a 2017. évi Justitia Regnorum Fundamentum-díjakat. Az egyik kitüntetett Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. Vele beszélgettünk Zöld iránytű rovatunkban.
28/6/2017 • 0
Személyi kölcsönt online - 2017-06-2808 óra
A személyi kölcsönök piacáról és az online intézhető személyi kölcsönökről beszélgettünk mai vendégünkkel dr. Rajmonné Veres Ibolyával, az OTP Bank Lakossági Fogyasztási Hitelek Főosztályának igazgatójával. Aztán, tárcsáztuk Frész Ferencet, a CyberServices Zrt. alapító tulajdonosát, és a legújabb zsarolóvírusról, a Petyáról faggattuk.
28/6/2017 • 0
Támad az ózon! - 2017-06-2806 óra
Ma lesz a hét legmelegebb napja. És vigyázni kell, mert támad az ózon is, és itt a földközelben nem olyan jó dolog ez, mint fent ahol az ózonréteg igen hasznos szerepet tölt be. Közben, fantasztikus hírek jönnek az államadósság kapcsán, erről beszéltünk Németh Dáviddal, a KandH Bank vezető elemzőjével. KKV híreink után Wéber Tamással, az MKB Bank portfoliokezelőjével néztük át a devizapiac érdekességeit.
28/6/2017 • 0
Tihany, bencések, gyermekelhízás - 2017-06-2709 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész a levendula-fesztivál, a Múzeumok Éjszakája és úgy általában a nyár miatt a tihanyi bencésekről beszélt. Ezt követően megnéztük, hogyan nyitott a Budapesti Értéktőzsde, majd egy 3 éves gyermekelhízás elleni program komoly eredményeiről számolt be Erdélyi-Sípos Aliz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének Főtitkára.
27/6/2017 • 0
Vásároljunk online biztonsággal! - 2017-06-2708 óra
Egy felmérés szerint 7 ezer milliárd forintnak megfelelő kárt okozott tavaly az internetes bankkárty ás visszaélések. A hazai internetes fizetési piac meghatározó szereplője, a Barion a problémára válaszul bevezette a magyar SEON megoldását, mely a kártyás csalások több mint 80%-át előre jelzi az online kereskedők számára, így a visszaélések nagy része megelőzhető. Bíró Tamással (Barion) és Kádár Tamással (SEON) beszélgettünk.
27/6/2017 • 0
Moszkvics slussz, kulcs - 2017-06-2706 óra
Mi lesz a meghibásodott 3-as metrószerelvényekkel? Vagy nem is hibásodtak meg? Megpróbáltuk megfejteni, milyen kimenetele lehet a hármas metró körül zajló eseményeknek, Andó Gergelyt hívtuk, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatóját. Fintech rovatunkban a millenniumi generációnak szóló befektetésekkel foglalkoztunk, Bogos Juditot tárcsáztuk, a Spendolator business development managerét.
27/6/2017 • 0
Bread and beer - 2017-06-2609 óra
Graham, tönköly, rozs és fehér. Más lesz a kenyér, mert változtak az Élelmiszerkönyv erre vonatkozó előírásai. Hogy pontosan mi fog változni, azt veszi sorra Mihálovits Gazda. Kovács Bálint (Equilor) arcpirítóan alacsony forgalmú tőzsdenyitásról ad hírt, ahol forgalomban az Opimus leveri a Richtert, a Mol-t és a Telekomot is. Kis körképet vázolunk a magyar sörpiacról és a Kábítószerellenes Világnapon sorra vesszük a világ leggazdagabb bűnözőit!
26/6/2017 • 0
Azerbajdzsán, okos otthon és "légicsata" - 2017-06-2608 óra
Azerbajdzsán. Olaj és baltás gyilkos. Ennyit tudunk e távoli országról. Pedig komoly lendületben van a gazdasága és komoly múltja van etéren. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) szélesíti a látókörünket. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig Azerbajdzsán politikai portéját rajzolja meg. Okos otthonok. Hol jár most az iparág? Magyarországon elérhetőek a vívmányai? Szigethi Zoltán (Gira Magyarország) válaszol. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) Nemzetközi Részvénymustrát tart. Lufthansa vs. Air Berlin. Utóbbit eszközeit használja a Lufthansa, de megvenni nem szeretné. A Volkswagen szlovák munkavállalói már nem sztrájkolnak a béreik miatt. 16 százalékos pluszt kértek, 12 százalékot kaptak. Egy jó hírré változó rossz hír is van a Commerzbanktól.
26/6/2017 • 0
Útba esik jövet, menet? - 2017-06-2606 óra
A Napoleon elleni győri csatavesztés évfordulóját, a vonalkód és Chris Isaac születésnapját is ma tartjuk. Van csipetnyi tőzsde és evőkanálnyi lapszemle is ma. Aztán szétnézünk, hogy hol tart a takarékszövetkezetek integrációja? Brückner Gergely (index.hu) segít. Volatilis az infláció a gyakori üzemanyagár változások miatt. Most várhatóan csökkenni fog az eurózónában és Németországban is - mondta Duna Gábor (OTP Bank) heti makrogazdasági kitekintőnkben. Még mindig nem dőlt el, hogy lesz-e brexit? Mi lesz így a fonttal? Kuti Ákos (MKB Bank) elemzi a devizapiaci folyamatokat. Az euró árfolyama is érdekesen alakulhat.
26/6/2017 • 0
Banánérlelő közelről - 2017-06-2309 óra
Oly sokmindennek van éjszakája. Mostmár a piacnak, a Nagybani Piacnak is. Házi Zoltán vezérigazgatót kérdezzük, mi folyik a banánérlelőben például? Kovács Bálint (Equilor) nagyon alacsony értékű tőzsdei kereskedésről hoz hírt. Szerencsére a Telekomot felminősítették 10 forinttal. Ács is in the air rovatunkban a névadó ezúttal vonatozik. Manchesterben. Persze azért légügyi infokat is hoz.
23/6/2017 • 0
Mobilfizetés és futóverseny - 2017-06-2308 óra
Már három banknál is lehet mobilfizetési szolgáltatást igényelni. De mi ez és mire jó? Van plusz költsége? Biztonságos? Miért csak androidos telefonra van ilyen alkalmazás? Szetnics László (Mastercard) mindenre válaszol. Jött a hír, hogy korlátozzák a fővárosi futóversenyek számát. Azt jött, hogy mégse, majd hogy mégis. Most akkor mi az igazság? És mit rejt az új szabályozás, ha van? Kocsis Árpád (Budapest Sportiroda) mindenkit megnyugtat.
23/6/2017 • 0
Állami nyugdíj: az kevés lesz! - 2017-06-2306 óra
Jön a vihar, de kell az eső a földeknek. Ezzel kezdünk optimistán. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle van persze ma is. Aztán kis nyugdíj téma. A magyarok zöme állami nyugdíjt remél, csakhogy az nem lesz elég. Hogy ez miért vehető biztosra, azt a Nyugdíjguru, azaz Farkas András elmagyarázza. Bér- és GDP növekedéssel fokozza a hangulatot Márvány Zsolt (CIB Bank), aki még azt a jó hírt is elmondja, hogy a német IFO index is remekül alakul! Egy éve volt a brexit népszavazás. Mégse lehet tudni semmit a kilépésről. Meg is látszik a font árfolyamán. Kuti Ákos (MKB Bank) tart devizapiaci összefoglalót. Az infláció meg nem jön, ami megint csak hat a piacra.
23/6/2017 • 0
Velős pirítós és terraflops - 2017-06-2209 óra
Egy valódi legendát sikerült tesztelnünk a minap, a balatonfüredi Hatlépcsősben, azaz a Muskátli Borozóban, ahol már 1991 óta változatlan recepttel készítik a híres velős pirítóst, a vendégek nagy örömére. NOPQ gasztronómiai rovatunkban ezt tárgyaltuk ki. A tőzsdenyitásban Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kiemelte az inflációs jelentést, és az ezzel kapcsolatos várakozásokat. IT-rovatunkban Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője arról beszélt, hogy mi is az a szuperszámítógép-építési világbajnokság, és a terraflops.
22/6/2017 • 0
Napelemek, Volvók, techcégek - 2017-06-2208 óra
Vajon Magyarországon is olyan optimista a helyzet napelemileg, mint a világban? Mert 2016-ban óriási napenergia-kapacitás épült ki a világon és a következő 5 évben is jelentős fejlesztések várhatók, de továbbra is csak néhány ország fog számottevő kapacitást kiépíteni, olvasható a SolarPower Europe napenergia szövetség legfrissebb 2017-es jelentésében a világ napenergia-piacáról. A riport szerint a napenergia költségei egyre inkább csökkennek, az állami energiapolitika viszont nagymértékben meghatározza, hogy mennyire fejlődik a szektor. Ezt beszéltük át Szolnoki Ádámmal, a MANAP Iparági Egyesület elnökével. Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnk a Volvo XC60 világpremierjéről számolt be. Nemzetközi részvénymustránkban pedig Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője segített, fókuszban az Oracle és a Uber volt.
22/6/2017 • 0
Pénzprés, bérnövekedés, panel - 2017-06-2206 óra
Vajon hogyan lehet pénzérmét préselni, ha a bankjegyek és érmék károsítása nem engedélyezett – illetve, korábban nem volt az, javítottak ki a hallgatók. Közben, dől a lé – 15 százalékos bérnövekedést mértek, azt kérdeztük Virovácz Pétertől, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzőjétől, hogy mi van a számok mögött. Milyen regionális különbségek vannak az ingatlanpiacon, a panelek hogy szerepelnek? – kérdeztük ingatlan rovatunkban Kappéter Bélát, az FHB Jelzálogbank Nyrt. tanácsadó-főmunkatársát. A várva várt Waberer’s tőzsdei kibocsátásról predig Kiss Mónikát, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjét kérdeztük.
22/6/2017 • 0
Mennyibe kerül egy panda? - 2017-06-2109 óra
Morgolódunk megint. Ács kolléga okmányirodában járt. Ezzel mindent elmondtunk...Tőzsdenyitás Kovács Bálinttal (Equilor). A jegybanki kamatdöntésről beszél jobb híján, merthogy a tőzsde piheg csak a kánikulában....Zöld Iránytű rovatunkban az ökológiai közgazdászokról esik szó, azaz megfejtjük van-e értelme meghatározni, mennyit ér dollárban egy panda? Sarkadi Péter (greenfo.hu) Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget.
21/6/2017 • 0
Tőzsdén a Waberer's! - 2017-06-2108 óra
Kamatdöntés cunami volt. USA, EKB, MNB. Ki mit döntött? Melik döntésnek milyen hatása lehet? Mit tegyünk befektetőként ebben a helyzetben? Harsányi Péter (Generali Alapkezelő) felel e fontos kérdésekre. Tőzsdére megy a Waberer's. Az ötödik legnagyobb papír lesz Budapesten. De mit kell tudni a cégről, annak tulajdonosáról? Hogyan zajlik majd pontosan a kibocsátás? És egyátalán Waberer's marad a név? Varjú Péter (Erste befektetési Zrt.) minden tudnivalót megoszt velünk.
21/6/2017 • 0
Beteg az egészségügy - 2017-06-2106 óra
Morgással kezdődik a Morgós Szerda. Mihálovits kolléga a magyar őstörténet sajátos értelmezésén dohog. Tőzsdeniytás cseppet sem morgós hangulatban, majd rövid lapszemle. Aztán jön egy megdöbbentő beszélgetés. Nem engedik az orvosokat nyugdíjba, mert kevés a szakember. Be kellett zárni egy kórházi osztályt, mert nem volt elég ember a működtetéséhez. Dénes Tamás ( Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete) feltárja, mi van a hírek mögött. KKV rovatunkban a szektor fejlesztési hajlandóságáról festünk képet. Pozitívat! A Fed döntése óta erősödik a dollár - jelenti Wéber Tamás (MKB Bank). A font viszont tovább esik. A forintban is volt némi mozgás. A technikai kép alapján maradhat a sávos kereskedés.
21/6/2017 • 0
Ki volt Habsburg Miksa és mit keresett Mexikóban? - 2017-06-2009 óra
Abból az apropóból beszélgettünk Katona Csaba, történésszel, hogy 150 éve végezték ki Habsburg Miksát Mexikóban. Ki volt ő? Mit csinált ott? Mi okozta életének tragikus végét? Mesél a múlt rovatunkból kiderül. Tőzsdenyitás Kiss Mónival (Equilor). Tovább menetelnek a részvények, csendben, kis forgalommal. Az adás végére jutott idő Mihálovits Andrásnak is, aki a catalaunumi csata hadmozdulataiba avat be minket.
20/6/2017 • 0
Csináljunk magunknak számlacsomagot! - 2017-06-2008 óra
A lengyeleknél száz cégből egy nem fizeti ki a számláját. Szlovéniából pedig ismerős történeteket hallunk arról,
hogyan bukik el egy piaci alapon működő cég egy állami tenderen. Vanek Balázzsal, az Atradius Hitelbiztosító
országigazgatójával beszélgetünk országkockázatokról, fizetési szokásokról. Takács Domokos, az OTP Bank,
termékfejlesztési és értékesítési vezetője pedig azért látogatott el hozzánk a stúdióba, hogy a moduláris
számlacsomag működésének rejtelmeibe avasson be minket.
20/6/2017 • 0
Elhúznak melletünk a románok? - 2017-06-2006 óra
Megköszöntjük a Rafaeleket és Lovasi Andrást, aki ma 50 éves. Beszámolunk a tegnapi tőzsdenapról és átnézzük a mai sajtót. Ezt követően Pogátsa Zoltán közgazdászt tárcsázzuk, a Nyugat Magyarországi Egyetem docensét. Arról kérdezzük, hogy előzhettek meg minket a románok életszínvonalban? Fintech rovatunkban gyorskölcsönt folyósítunk mobilon. Zsebő Béla, az Elevator Finance fintech startup alapítója számol be fejlesztésükről.
20/6/2017 • 0
Milyen lesz a jövő városa? - 2017-06-1909 óra
Stratégiai partnerség. Az meg mi? Valami humbug? Mihálovits gazda erről kérdezi Reng Zoltánt (Hungrana). Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Arra figyelmeztet, hogy fontos bejelentések befolyásolhatják a mai tőzsdei kereskedést! Repülő autók? Lebegő házak? Ilyen lesz a jövő városa? Heuréka élmény rovatunkban Frankó Csuba Dea (Spark Institute) elmondja, miben gondolkodnak már ma a mostani nagyvárosok?
19/6/2017 • 0
Jubilál az Adóvilág - 2017-06-1908 óra
Jubileumi kiadással jelentkezik Adóvilág rovatunk. A stúdióban: Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértő. Első körben levonjuk az elmúlt időszak tanulságait úgy az adózás, mint a külpolitikai ügyek tekintetében. A második körben aztán a jövőt kutatjuk. Milyen a külpolitika egy digitális világban és miként fogunk adózni? Teknős nyúlfülekkel, avagy az agilis cégműködés fontossága. Hogy mi ez? Kovach Anton (Shiwaforce) dekódolja. Az Amazon megvett egy amerikai kiskereskedelmi láncot. Lett is nagy ribillió az ügyből az amerikai kisker szektorban. Az ArcelorMittal meg olasz acélvállalkozást vett. Csupa érdekes hír a Nemzetközi Részvénymustrában, Nagy Andrástól (Erste Befektetési Zrt.).
19/6/2017 • 0
Fülesdinnyét tessék! - 2017-06-1906 óra
A Nap napja van ma és a nyáriszünet első napja is. Mi azonban most is tartunk tőzsdei összefoglalót meg lapszemlét. Aztán megismerjük a magyar görögdinnye ágazat hétköznapjait. Megtudjuk, hogy hamarosan piacra kerül a fogyasztóbarát fülesdinnye! Győrffy Balázs (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) segít. Tardos Gergely (OTP Bank) arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszabb távon milyen politikát követhet a magyar jegybank. Meglátjuk, hogyan alakul a folyó fizetési mérlegünk? Devizapiaci rovatunkban Pleschinger Gyula (MKB Bank) az euró, a forint és a font kilátásait boncolgatja.
19/6/2017 • 0
Fapados szúnyogok - 2017-06-1609 óra
Ács kolléga roamingja nem működik és csípik a szúnyogok. Fura a mai fapados rovat, de azért vannak benne légügyi információk is. Például az, hogy miként lehet 4 átszállással eljutni Kos szigetére? Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét egy jó alapos Richter elemzéssel. Szedd magad akcióról már hallottunk. Na de levendulát is lehet így szedni! Laszip Tamás őstermelő, de csak mellékállásban. Főállásban informatikus. Mindent elmond a levendulatermelésről.
16/6/2017 • 0
Adópaprika - 2017-06-1608 óra
Nem hinnénk, de Magyarország adóparadicsom. Jó. Legyen inkább adópaprika. Az mégis magyarosabb. De kik és miért adóznak kedvező módon nálunk? Mennyiben vagyunk mások, mint Málta vagy Ciprus? Hogy lehetünk adópaprika, miközben világrekorder az áfánk? Magyar Csaba (Crystal Worldwide) szakérti meg a problémát. Rekortán futó rovatunkban a végtelen futásról számol be Sztrapkó Norbert szervező.
16/6/2017 • 0
Senki nem szigorít - 2017-06-1606 óra
Bloomsday van, meg optimista péntek. Mi kell még? Mondjuk a tőzsde éppen nem támogatta tegnap a jókedvet. A lapszemle sem. Szerencsére itt van Nagy László Nándor (Világgazdaság), aki derűlátóan elmagyarázza, milyen hatása lehet, ha a bankok helyett az állam intézi a CSOK ügyeket? Págyi Gergely (CIB Bank) jegybanki körképet vázol. Kiderül, az amerikaiakon kívül senkinek eszében sincs szigorítani. Kuti Ákos (MKB Bank) a jegybanki döntések devizapiaci hatásairól mesél.
16/6/2017 • 0
Borkoktélok, ételparfüm, jövő gyára - 2017-06-1509 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban Garamvölgyi Krisztián mester bartenderrel beszélgettünk, bor-, illetve fröccskoktélokról. Ezen túl egy izgalmas gasztroújításról esett szó - az ételparfümökről.
Kiss Móni (Equilor) ismét rendelkezésre állt, a tőzsdenyitásban segített. Ezt követően Lencsés Gergővel, a GE Power Veresegyház gyárigazgatójával beszélgettünk a digitális technológiák alkalmazásának tapasztalatairól.
15/6/2017 • 0
Opel, sose kop el - 2017-06-1508 óra
Futómű rovatunkban az Opel-vezér távozása volt első témánk. Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk ezt követően egy heves vitát kiváltó témára tért át: több német városban komolyan korlátoznák a dízel autók behajtását... Ez Gábor szerint hisztéria, és teljesen megalapozatlan lépés, főleg két évvel azt követően, hogy eladtak olyan autókat, amelyek behajtását most korlátoznák. Kántor-kolléga volt az opponens, Gede-kolléga pedig védte a tételt. A hallgatók is beszálltak, és kiderült: ennek a vitának nem lesz könnyen feloldása. Baráth Tibor, az Erste Bef. Zrt. vezető üzletkötője pedig a Yahoo! és Toshiba háza tájáról hozott információkat.
15/6/2017 • 0
Franciák, csúcsok, roaming - 2017-06-1506 óra
Izgalmas zenei csemegékkel és hazai tőzsdei csúccsal kezdtük a napot, aztán áttértünk a nap hírére: mától nincs az Európai Unióban roaming, ezt is megéltük. De, hogy mit jelent ez pontosan, ezt kérdeztük Koi Tamástól, a hwsw.hu újságírójától.
Négyzetméter ingatlanos rovatunkban arról beszélgettünk Kanyuk Lászlóval, a Knauf Insulation marketingvezetőjével, hogy szigetelni hitelből is megéri. Hazai piac rovatunkban pedig a Magyar Telekomot vizsgáltuk Kiss Mónival, az Equilor vezető elemzőjével - vajon lesz-e árfolyamhatása a roaming sztorinak?
15/6/2017 • 0
Sötét égbolt - 2017-06-1409 óra
Teret adunk a hallgatói morgásnak, de magunk is morgunk, például a globális elhízás miatt. Aztán tőzsdét nyitunk Medveczky Mártonnal (Equilor). Bár ő is a Fed kamatdöntésére és kommentjére vár, de a figyelmét mégis a Konzum és Opimus tereli el. Zöld Iránytű rovatunkban a Sötét Égbolt kezdeményezésről beszélgetünk Kolláth Zoltánnal a Magyar Csillagászati Egyesület elnökével. Hírcsokrunkban Sarkadi Péter (greenfo.hu) a szélerőművek újrahasznosításáról és az atomhulladék elhelyezéséről szól.
14/6/2017 • 0
Kösz! Jól vagyok! Európa - 2017-06-1408 óra
Remek kilátásai vannak az európai gazdaságnak. Csúcson a foglalkoztatottság, beindult az ingatlanpiac. Tardos Gergely (OTP Elemzési Központ) lep meg ezzel a ténnyel minket. Aztán elmondja, miért nem kell aggódni a görögök, az olaszok és a britek miatt? Mit lehet fejleszteni a benzinen? Mi lesz, ha jönnek a villanyautók? Boltokká alakulnak a benzinkutak? Csupa érdekes kérdés. Ezeket szembesítjük Orosz Andrással, a Mol kiskereskedelmi vezetőjével.
14/6/2017 • 0
Mustáros morgás - 2017-06-1406 óra
Morgós szerdát tartunk. Mustárral kezdünk. Aztán Trump születésnapjával folytatjuk. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle ma is van. A székhelyszolgáltató vajon mi? Miért kell szigorítani a működésüket? Jalsovszky Pál (Jalsovszky Ügyvédi Iroda) sem ért mindent ezzel kapcsolatban. KKV rovatunkban óriási pénzek és fogyó külföldi tulajdonosok vannak a középpontban. Wéber Tamás (MKB Bank) euróvételt ajánl a nyaraláshoz a devizarovatban és várja a Fed kamatdöntést.
14/6/2017 • 0
Kis foci nagy üzlet? - 2017-06-1309 óra
Kiss Ernő születésnapján az aradi vértanú viharos magánéletét és hősies halálát idézi fel Katona Csaba (MTA BTK). Tőzsdenyitáskor Kiss Móni (Equilor) jelenti: a JP Morgan 12 ezer forintos célárat jelölt meg az OTP-re. Fő hivatásukban nem annyira sikeresek a magyar labdarúgók, de milyenek üzletembernek? Baka F. Zoltán (mfor.hu) göngyölíti fel Szalai, Gera, Juhász Roland cégügyeit.
13/6/2017 • 0
Húsgombóc Soroksáron - 2017-06-1308 óra
Agrokor. A horvát GDP 15 százalékát ez a giga cég adja. Most bajba került. Sosem volt tehát aktuálisabb a téma: mit lehet tenni ilyen helyzetben egy magyar beszállítónak? Vanek Balázs (Atradius Hitelbiztosító) arra is rávilágít, hogy az ügy miként érinti a horvát országkockázatot? Csehországba is kalandozunk. Kiderül, ott lényegesen kevesebb a kockázat a magyar cégek számára. Ikea nyílik Soroksáron. 17 milliárd forintba került. Mekkora? Miben más? Mennyi húsgolyót adnak el? Lehet-e titokban bent aludni? Varga -Nagy Eszter PR vezető kerül kérdéseink pergőtüzébe.
13/6/2017 • 0
Digitális zsebpénz és gépek lázadása - 2017-06-1306 óra
Szent Antal napján a hozzá kötődő hiedelmeket vesszük sorra kezdésként. A tőzsdén úgyis nyár van...Lapszemle utána lakástakarék pénztári változásokról szólunk. Gergely Péter (bankrácio.hu) elárulja, miért lett az eddigieknél is vonzóbb a konstrukció? Digitalizálják a zsebpénzt. Fintech rovatunkban egy új családi költségvetést segítő alkalmazást mutat be Fodor Papp Gábor (Family Finances). A gépek lázadása utópia lenne? Kunos Imre (S&T Consulting) az ipari rendszerek kiberbiztonsága kapcsán ijeszt ránk picit.
13/6/2017 • 0
Irány a Hold! - 2017-06-1209 óra
Vakond elleni védelem, nyestriasztás és érett görögdinnye szakértő kiválasztása. Mihálovits Gazda ugyan a borjúnevelésről akart mesélni, ám a közönség mást akart. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Igazi nyári kereskedési hangulat van a börzén. Bázis a Holdon. Utópia? Aligha. Már gondolkodnak ezen a projekten. Pacher Tibor (Puli Space) mesél a konkrét elképzelésekről. Jegyezzük meg: ciszlunáris gazdasági övezet.
12/6/2017 • 0
Merre reppen a gall kakas? - 2017-06-1208 óra
Európa második legnagyobb gazdasága, mégis a harmadik leggyengébb teljesítményt nyújtja. De most jön majd Macrone! Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) társasági adócsökkentést, nyugdíjrendszer átalakítást és a magas vagyonadók miatt némi adóreformot jósol. Mire lesz elég a választási győzelem? Mire kell koncentrálnia Macrone-nak? Miért fontos, hogy sikerüljön, amit eltervezett? Feledy Botond külpolitikai szakértő mesél Franciaország kilátásairól. Tíz éve jósoltak trendeket, melyek észrevétlenül hétköznapjaink részévé váltak. Piros Pirula rovatunkban ezekről mesél Dojcsák Dániel (IVSZ). Mindezt azért teszi, hogy megsejtsük a jövőt. Enyhítik a válság miatt a bankokra kirótt szigorításokat az USA-ban. Hogy hat ez a Citigroupra? Kiss Nicholas (Erste Befektetési Zrt.) erről mesél a Nemzetközi Részvénymustrában.
12/6/2017 • 0
Mire elég a magyar GDP? - 2017-06-1206 óra
Apró technikai botlással kezdünk és a Watergate-botránnyal folytatjuk. Díszítésként pedig egy kis Satisfaction. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle persze ma is van. Ébresztő témánkban megnézzük mire elég a magyar gazdasági növekedés regionális és uniós szinten? Németh Dávid (K&H Bank) ad interjút ezügyben. Pellényi Gábor (OTP Bank) a francia választások gazdasági hatásait és az amerikai jegybank kamatdöntéséről és az eszközállomány várható alakulásáról mesél. Belefér egy kis orosz kamatdöntési előrejelzés is. Nagyot gyengült a font, de a brit tőzsde csúcson van - döbbent meg Pleschinger Gyula (MKB Bank). A magyarázat: a választások miatt sokan soft brexitet várnak. meglátjuk, kinek lesz igaza.
12/6/2017 • 0
Konzum és Opimus. Opimus és Konzum. - 2017-06-0909 óra
Ács is in the air. Tízmilliószor. A téma: a jegy átírása, az utastárs nevének átírása nem olcsó mulatság. Mit tegyünk, ha rákényszerülünk? Medveczky Márton (Equilor) nyit tőzsdét. Mi másról szólna a blokk, mint a Konzum és az Opimus papírok szárnyalásáról? Mi aztán ráteszünk még egy lapáttal. Megfejtjük, hogyan mozoghatnak 10-20 százalékot ezek a részvények és élőben közvetítjük azok összecsuklását.
9/6/2017 • 0
Vesszen triatlon! - 2017-06-0908 óra
Új pénzügyi szolgáltatást dobott piacra az OTP fintech cége. A lényege, hogy a kkv-k ezen a platformon tudnak bankolni, számlázni és könyvelni. A megoldásról faggatjuk Jósvai Tamást (OTP E-Biz Kft.). Nem tudott többséget szerezni Theresa May pártja a brit választásokon. Terhelő vallomást tett Trumpra az FBI leváltott igazgatója. Most ilyenkor mi van? Feledy Botond külpolitikai szakértő villáminterjúban válaszol. Triatlon. Ez a témája Rekortán futó rovatunknak. Kis Gyula (KisTri Triatlon Team) avat be a sportág szépségeibe.
9/6/2017 • 0
Tízmilliószoros nap - 2017-06-0906 óra
Stephenson születésnapján Ács kolléga tobzódik vonatügyileg. A Nohabról mindent elmond. Mindent is. Aztán kiderül, hogy nem csak optimista péntek van, de tízmilliószoros nap is van. Mindent áthatnak a pozitív gondolatok. Például: gyerekvállalás, törlesztőrészlet csökkentés. A kettő közti összefüggést Palkó István (portfolio.hu) tárja fel. Márvány "Tízmilliószor Optimista" Zsolt (CIB Bank) is csupa jó hírt hoz: magyar GDP, infláció és ipari termelés. A font esését és a dollár erősödését várja Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiacon.
9/6/2017 • 0
Etikett és szuprcstrtek - 2017-06-0809 óra
NOPQ rovatunkban folytattuk a beszélgetést az éttermi etikettről, Dőry Gáborral, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértőjével. Majd tőzsdenyitás következett, Kiss Mónikával, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével, itt kiderült, mi is az a szuprcstrtek.
Az elmúlt hetekben sok szót ejtettünk az informatikai biztonságról, de főleg az alapokról beszéltünk, a különféle támadásokról, a fenyegetések fajtáiról, amelyek manapság az üzleti világot is egyre inkább „rémületben tartják”. Most a gyakorlati megvalósítását néztük meg annak, hogy egy vállalat mit tud tenni az IT-biztonságért, ha nem akar rengeteg pénzt újabb beruházásokra fordítani? Kemendi Zsolt, az Invitech Solutions műszaki igazgatója volt a beszélgetőpartnerünk.
8/6/2017 • 0
Infoparlament és Tesla - 2017-06-0808 óra
Olyan időket élünk, hogy mindennapos, megkerülhetetlen téma a biztonság. Nem telik el nap, hogy újságot olvasva, híreket hallgatva ne jutna eszünkbe saját magunk, vagy családunk, gyermekeink, értékeink, adataink biztonsága.
Pont ezért, az Infoparlament 2017 a védelmet helyezi fókuszba, erről beszélgettünk Bíró Alberttel, az Infotér egyesület főtitkárával. A Tesla már népszerűbb, mint a Porsche, mesélte el nekünk autós szakérőnk, Várkonyi Gábor. A nemzetközi részvények közül pedig Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője tartott mustrát.
8/6/2017 • 0
Medárd napján száguldanak a kispapírok - 2017-06-0806 óra
Ma van Medárd napja, ilyenkor, ha esik, akkor 40 napig esik. Vagy nem. De legalábbis ez a néphiedelem. A BÉT-en azonban elképesztő rakétázás van, az Opimus és Konzum papírok iránti kereslet repíti a teljes kis és közepes kapitalizációjú piacot.
Hogy prémium irodába vágyik a magyar, azt Kalmár Zoltántól, az Ingatlan.com értékesítési vezetőjétől tudtuk meg. És, maradva az ingatlanpiacnál, a DunaHouse negyedévét Gál Gellérttel, a Concorde Értékpapír Zrt. részvény elemzőjével tekintettük át.
8/6/2017 • 0
A nagy Youtube biznisz - 2017-06-0709 óra
Új iparág van születőben: a youtube videók közzétételéből élők csoportja alkotja. Mivel lehet keresni? Mit szólnak ehhez a hatóságok? Kicsit beszélgetünk erről Tőzsdét ma Medveczky Márton (Equilor) nyit. Már nyitásban r akétázik a Konzum és az Opimus. Zöld Iránytű rovatunkban körsétát teszünk a visegrádi fűvészkertben. Az idegenvezetők: Koncz Antal nyugalmazott kerületvezető erdész, Sunyálné Csizmadia Andrea dísznövény kertész, és Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója. Utána gólyák látványgyűrűzésére is invitál Sarkadi Péter (greenfo.hu).
7/6/2017 • 0
Adózzanak a robotok! - 2017-06-0708 óra
Komoly kihívás előtt áll a világ adórendszere a digitalizáció miatt. Jönnek a digitális nomádok, akik ide-oda vándorolnak a világban. Rajtuk adót behajtani aligha lehet. Ugyanezt csinálják a multinacionális cégek is. A stabil adófizetők munkáját meg átvehetik a robotok. Mit lehet tenni ilyen helyzetben, hiszen az országoknak az adóbevételekre szüksége van? Magyar Csaba (Crystal Worldwide) elmélkedik kicsit ezen. Adatszivárgás. Hogyan szivároghatnak adatok? Hogy lehet észrevenni? Miként lehet betömni a repedéseket? Kunos Imre (S&T) ad hasznos tanácsokat.
7/6/2017 • 0
I. kerület rulez! - 2017-06-0706 óra
Dean Martin, Tom Jones, Prince. Róluk beszélgetünk, mert születésnapjuk van ma. Tőzsdei összefoglalóban a Konzum sikersztorijáról beszélgetünk. Lapszemle után pedig kiderítjük, hol jó élni a fővárosban? Soóki Tóth Gábor (Otthon Centrum) ismerteti az idei életminőség indikátoruk eredményeit. NHP után php. Kkv rovatunkban Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) magyarázza el, mi is ez. Az amerikai munkaerőpiaci adat hatott a dollár árfolyamára: komolyan gyengült a zöldhasú. Valamennyit azóta visszaadott ebből - jelenti Wéber Tamás (MKB Bank) a deviza rovatunkban. Azt is megvizsgáljuk, hogy a terrortámadás és a választások okozta bizonytalanság miként hat a fontra?
7/6/2017 • 0
Múlt és jövő - 2017-06-0609 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba, történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, állandó szakértőnk arról beszélt, hogy 120 éve hunyt el Budapest első polgármestere.
Ezt követően tőzsdét nyitottunk az Equiloros szakértőkkel, majd arról faggattuk Ertl Andrást, a GfK Piackutató senior product consultant munkatársát, hogy milyen is a jövő pénzügyi fogyasztója?
6/6/2017 • 0
Kockázatok, drónok, kínaiak - 2017-06-0608 óra
Első vendégünk Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója volt, akivel folytattuk országkockázati és fizetési szokások körkpünket, most Románia és Szlovákia volt terítéken.
Ezt követően azt kérdeztük Varga Leventétől, a DroneIQ alapítójától, mit lehet tenni, ha beüt a mennyő? Heti Alapozó rovatunkban pedig Munkácsi Dávid, a Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere beszélt arról, hogy merre tart a kínai gazdaság.
6/6/2017 • 0
Klímaváltozás és masszív dugó - 2017-06-0606 óra
Lassan indult a rövid hét, ahogy hallgatóin sms-eiből kiderült, elég sokan csak kedden reggel szivárogtak vissza a fővárosba, ami miatt természetesen massszív dugók alakultak ki.
Közben, mi azt kérdeztük Bozsó Brigittától, a Greenpeace Magyarország klímaváltozás kampányfelelősétől, hogy milyen következményei lesznek Trump döntésének. Ezt követően egy magyar vállalkozás, a FintechBlocks mutatkozott be – ők l esznek a banki alkalmazások ragasztója?
6/6/2017 • 0
9-10 óra: Olcsó repülőjegy borral - 2017-06-0209 óra
Jeruzsálembe 10 ezer forintért, avagy honnan lehet olcsó repülőjegyek? Ács is in the air rovatunkban hallgatói kérdésekre is felel a rovatgazda. Tőzsdenyitás Varga Zoltánnal (Equilor), aki újabb tőzsdei csúcsról számol be. Vándorbor. Egy rendezvénysorozat a slow winning eszme jegyében. Ács Anikó ötletgazda meséli el, mi is ez a kezdeményezés.
2/6/2017 • 0
Mi épül a Kopaszi gát mellett? - 2017-06-0208 óra
BudaPart néven egy új városnegyed épül a Kopaszi gátnál. De vajon milyen lesz? Épül ott felhőkarcoló? Átalakul a gát környéke? Mitől működik egy ingatlanfejlesztés? Árendás Gergely (Property Market Kft.) válaszol. Mivel lehet elrontani egy futóversenyt? Ács kolléga személyes tapasztalatait osztja meg Rekortán futórovatunkban.
2/6/2017 • 0
Vagyoneltitkolás, kamatemelés, dollárgyengülés - 2017-06-0206 óra
Johnny Weismüller születésnapján gyermekkori élményeket idézünk fel. Optimista tőzsdei összefoglaló és kevésbé optimista lapszemle. Aztán felhívjuk a figyelmet, hogy orbitális mennyiségű vagyont titkolnak el a gazdagok világszerte. Nő az USA gazdasága, júniusban lesz kamatemelés - jelenti Márvány Zsolt (CIB Bank). A makrogazdasági összefoglalóban arról is szó esik, hogy az európai infláció növekedése megállt, így itt aligha lesz kamatemelés egy jó darabig. 34 százalékos bővülést mértek a magyar beruházásoknál. Juhé! A dollár gyengülésére számít Kuti Ákos (MKB Bank), hasonló pályát írhat le a brit font is.
2/6/2017 • 0
Etikett és kibergyakorlatok - 2017-06-0109 óra
Éttermi etikett volt a téma NOPQ gasztronómiai rovatunkban - Dőry Gábor, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértőjével eljutottunk az étterembe történő belépéstől a rendelésig, folyt. köv. A tőzsdenyitásban Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője volt segítségünkre, ő most a britekre figyel. IT-rovatunk vendége Mádi-Nátor Anett, a CyberServices Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, témánk pedig a kibergyakorlatok.
1/6/2017 • 0
Ford, Geely, Online értékesítés - 2017-06-0108 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor állandó szakértőnk több izgalmas témát is hozott. Még egyszer nekifutottunk a Fordnál történő vezetőcserének, és annak, hogy mennyire felbolygatta az autóipari cégek életét ez - mindenki azt kérdezi: ki lesz a következő?
A kínai Geelyről is szó volt, amely most bástyát szerzett magának Indonéziában. De beszéltünk az online autóértékesítés egyre növekvő szerepéről is. Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója mesélt arról, mivel lehet kereskedni akkor, amikor sok minden nem történik a piacon.
1/6/2017 • 0
Körforgalom és fogyasztóbarát hitel - 2017-06-0106 óra
Mi a csuda történik a budakalászi körforgalommal? Mi tart ennyi ideig? Hallgatóink jelezték, hogy megint elképesztő dugó alakult ki. Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezetője szerint ennél azért jobb lesz a helyzet a fogyasztóbarát lakáshiteleknél.
Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági termékfejlesztési vezetője pedig arról a felmérésről beszélt, amely a lakáspiaci szokásokat térképezte fel. Hazai piac rovatunkban Virág Ferenc, a Random Capital Zrt. vezérigazgatója nyugtatott meg minket, hogy reagálni fog a CIG Pannónia árfolyama a gyorsjelentés után.
1/6/2017 • 0
Biodiverzitás és arborétumok - 2017-05-3109 óra
Folytattuk kedden elkezdett autóbérlés témánkat, amire nem maradt idő azt Ács kolléga kivesézte. A tőzsdenyitást követően Zöld iránytű rovatunkba Sarkadi Péter ismét érdekes témákat hozott: Magyarország aláírta a biológiai sokféleségért megkötött nemzetközi egyezményt, amelynek 2020-ig vállalt célkitűzése, hogy a Föld veszélyeztetett növényfajainak 75 százalékát gyűjteményes kertekben is gondozzák. És, az emberi természetrombolás, a természetes élőhelyek csökkenése és a klímaváltozás miatt felértékelődik az arborétumok, növénykertek jelentősége.
31/5/2017 • 0
Évzárás, adózás - 2017-05-3108 óra
Adózásról érthetően rovatunkban az évzáráshoz kapcsolódó adózási teendők volt a témánk. Nyári adóváltozások a reklámadótól a társasági adóig – a stúdióban Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere volt vendégünk.
31/5/2017 • 0
Morgó szerda és feltöltőkártyák - 2017-05-3106 óra
Morgó szerda van. Morogtunk, volt is miért. Június végéig kell a feltöltőkártyás mobiltulajoknak adatot egyeztetni, jönnek az egyre nagyobb akciók, hogy ne menjenek be a júserek személyesen. Miért kell ez, végleges a bukta annak, aki elfelejti? – kérdeztük Koi Tamást, a Hwsw.hu szakíróját. Kkv rovatunk után pedig Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője mondta el, milyen érdekességek vannak a devizapiacon.
31/5/2017 • 0
JFK és az autóbérlés borzalmai - 2017-05-3009 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 100 éve született John Fitzgerald Kennedyről mesélt nekünk Katona Csaba, állandó történész szakértőnk. A Budapesti Értéktőzsde nyitása után pedig Medveczky Márton, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője mondta el, milyen izgalmak várhatók. Extra utazási blokkunkban pedig az autóbérlés trükkjeit, buktatóit vettük át.
30/5/2017 • 0
Fizetési szokások és GyermekSOS - 2017-05-3008 óra
Vajon Németországban és Ausztriában milyenek fizetési szokások? Milyen arányú a halasztott fizetések száma? Milyen országkockázatok vannak? És hogy kell ezekre készülni, ezeket kivédeni? Mindezt megkérdeztük Vanek Balázstól, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatójától. Aztán, egy igazán hasznos oldallal, a GyermekSOS-sel kapcsolatban beszélgettünk az alapítóval, Németh Franciskával, a GyermekSOS alapítójával.
30/5/2017 • 0
MNB szigor és robot vagyonkezelők - 2017-05-3006 óra
Az MNB 40 millió forint bírsággal sújtotta a bolgár székhelyű Interactive Ltd. társaságot visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése miatt, három közreműködő magánszemély pedig 7 millió forint büntetést kapott. Már a csaló brókerek magyar ügynökeit is büntetik tehát, de hogy vegyük észre őket? – ezt kérdeztük Fülöp Zsuzsannától, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivőjétől.Fintech rovatunkban pedig arról faggattuk Faluvégi Balázst, a BlueOpes társalapítója és befektetéssi vezetője beszélt arról, hogyan demokratizálódik és újul meg a vagyonkezelés.
30/5/2017 • 0
Paprikától a laporoszkópiáig - 2017-05-2909 óra
TV, kápia, kaliforniai, zöld erős, paradicsompaprika. Mihálovits gazda rovatunkban a paprikatermesztés kerül terítékre. Ki hinné, hogy nem is olyan egyszerű tevékenység ez! Egy csomó jelentős börze zárva van ma, így nem nagyon pörög a biznisz a budapesti parketten - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Heuréka Élmény rovatunkban a Falling Walls Lab versenyről mesél Markia Nóra (Pázmány Péter Egyetem). Vendégünk három tudós is. Andrássy Zoltán (BME) egy új hőtárolási technológiát, Andrássy Zoltán (BME) egy stresszt mérő számítógép egeret, Jaksa László (BME) pedig egy laporoszkópiás sebészet gyakorlására alkalmas módszert talált ki. Ezekkel indulnak a versenyen.
29/5/2017 • 0
Olaszország, elektromos póráz, BMW bukta - 2017-05-2908 óra
A világ hetedik legnagyobb gazdasága. Az EU-n belül itt a legmagasabb az adócsalás mértéke, 180 milliárd euró. Olaszország. Viszonylag magasak az adóik. Bekeményít az adóhatóság. Ilyen érdekességeket mond Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO Magyarország). Menekültek. Bohócpárt. Giganagy államadósság. Állandó kormányválság. Ez is Olaszország. Feledy Botond külpolitikai szakértőnk mesél minderről. Elektromos póráz az autókon? Nem olyan rossz dolog ez ám! Az okos flottamenedzsment például segít átállni az elektromos autókra. Varga Péter (Konetik) elmondja, hogyan. A BMW beszállítói gondokkal néz szembe. Naponta kétszámjegyű kárt okoz. Millió euróban. Ez a vezető híre Baráth Tibornak (Erste Befektetési Zrt.). De elemzi az USA autópiacát és a Facebookról is hoz hírt.
29/5/2017 • 0
Fogyasztóbarát hitel - 2017-05-2906 óra
Kis politikai összeesküvés elmélet, egy csipetnyi részecskefizika. Jól indul a hét. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Majd fogyasztóbarát lakáshitelek. Gergely Péter (bankracio.hu) elmondja, mikor jöhetnek és mit okozhatnak a piacon ezek a konstrukciók? Élénkülnek végre a magyar beruházások? Eppich Győző (OTP Bank) szerint ez a hét legfontosabb makrogazdasági adata. De jönnek az eurózóna inflációs és munkaerőpiaci adatai is. Meddig gyengül még a dollár? Ez itt a kérdés. Pleschinger Gyula (MKB Bank) keres választ. A font a választásokra vár.
29/5/2017 • 0
Repülőjegy háromezerért? Hol? - 2017-05-2609 óra
Ács kollégán kívül senki nem vett még 3 ezerért repülőjegyet - vélik sokan. A fapados rovatban lerántjuk a leplet a rejtélyről. Ács kolléga végül konkrétumokat mond. Az OPEC döntést elemzi Kovács Bálint (Equilor) a tőzsdenyitás kapcsán. Brutál jó lett a WizzAir gyorsjelentése. Történelmi csúcson a részvényárfolyam. Tunkli Dániel (Concorde Értékpapír Zrt.) bontja ki a csomagot. Villámkérdéseket teszünk fel Ács kollégának hallgatói hozzászólásokból: mikor, merre, mennyiért? Természetesen fapadossal.
26/5/2017 • 0
Roaming, vezeték, negyedik szolgáltató - 2017-05-2608 óra
Vezetékes szolgáltatásokat fog kínálni a Vodafone. Dehát az nem egy halott dolog? Király István (Vodafone Magyarország) elmondja, hol van ebben a biznisz? Szóba kerül még egy sor érdekes távközlési téma a korlátlan mobilinternet csomagoktól kezdve a megszűnő roaming díjakon át a negyedik mobilszolgáltatóig. Rekortán futó rovatunkban arról beszélünk Veress Dórával (Mosoly Alapítvány) hogyan lehet jótékonykodni futás közben, mondjuk az UltraBalatonon is.
26/5/2017 • 0
Aki teheti, vállaljon gyereket! Most! - 2017-05-2606 óra
Fülöp napján, optimista pénteken Farkas Berci űrutazását és John Wayne születésnapját ünnepeljük. Tőzsdei összefoglaló után a lapszemle, melyből kiderül, mi a különbség az eper és a szamóca között? Komoly kedvezményekkel élénkítené a gyermekvállalási kedvet a kormány. Ezeket vesszük sorra és értékeljük is a hatásukat Kiss Ambrussal (Policy Agenda). A GKI bizalmi indexe több éves csúcson van - örvendeztet meg bennünket Márvány Zsolt (CIB Bank). Kis Trump idézet, kis amerikai gazdaságpolitika is belefér. Nem lesz hirtelen és markáns kamatemelés - jelentette a Fed, erre gyengült a dollár és erősödtek a feltörekvő piaci devizák - jelenti Kuti Ákos (MKB Bank) a devizapiacról.
26/5/2017 • 0
Hacker, DDOS, ransomware - 2017-05-2509 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban Dőry Gábor, a Corinthia Hotel Budapest vendeglátás-marketing szakértője arról beszélt, hogyan és mivel tud többet nyújtani egy étterem egy térség konyhájánál. A tőzsdenyitásban Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője segített. Kemendi Zsolt, az Invitech Solutions műszaki igazgatója pedig arról beszélt, hogy az üzleti IT-ben hogyan lehet csoportosítani, megkülönböztetni a legfontosabb fenyegetettségeket.
25/5/2017 • 0
Digitalizáció és Chrysler gondok - 2017-05-2508 óra
A kkv-k és a digitalizáció kapcsolata, adatkezelés és feldolgozás – ezek voltak fő témáink, Vass Gáborral, a Microsoft Hungary vállalati és partnerkapcsolati üzletág vezetőjével. Károsanyag-kibocsátási botrány készül a Chrylser háza táján is, erről Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk beszélt. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig nemzetközi részvénymustrát tartott.
25/5/2017 • 0
Star Wars és újlakáspiac - 2017-05-2506 óra
Már ennyi ideje? Bizony, 1977-ben ezen a napon került vászonra az első film. Barta Zoltánnal, a Magyar Star Wars klub vezetőjével próbáltuk zanzásítani ezt a négy évtizedet. Balogh Zoltánnal, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével arról beszélgettünk, hogy vidéken is rákapcsolt az újlakáspiac, Palkó Istvánnal, a Portfolio.hu vezető elemzőjével pedig az FHB tőzsdei kivezetésének lehetséges forgatókönyveit beszéltük meg.
25/5/2017 • 0
Hajtóvadászat vakondokra - 2017-05-2409 óra
Vakond. Bármiről is szólunk, a hallgatókat ma reggel ez a téma érdekli igazán. A védett állat elűzésére adunk tippeket és ennek kapcsán kitárgyaljuk a Krasznaja Moszkva nevű "illatszer" eredetét és hatásait is. A kínai leminősítés tőzsdei hatásait veszi sorra Medveczky Márton (Equilor). Zöld Iránytű rovatunkban bemutatkozik az Antiatom Lady, azaz Sáfián Fanni. Ersók Nóra pedig a gödöllői természetfilm fesztiválról tart beharangozót.
24/5/2017 • 0
Lánctartozás ellen - 2017-05-2408 óra
Közjegyzői okirat a hitelszerződéseknél. Állítólag ez védelem a lánctartozások ellen. Akár külföldön is. De miként? Parti Tamás (Budapesti Közjegyzői Kamara) elmagyarázza. Alacsony kamatkörnyezetben nagy népszerűségűek az abszolút hozamú alapok. De hogyan működnek ezek? Pallag Róbert (Generali Alapkezelő) fellebbenti a fátylat. Rábírjuk arra, hogy kicsit elemezze a piaci kilátásokat is.
24/5/2017 • 0
Aggódó görögök, leminősített kínaiak - 2017-05-2406 óra
Nemzeti Parkok napja vagyon ma meg Bob Dylan születésnapja. Mégis Roger Moore-ra emlékezünk. Kötelező körök, úgy mint: tőzsdei körkép és lapszemle. Már megint baj van a görögökkel. Pogátsa Zoltán ( Nyugat Magyarországi Egyetem) elmondj,a hogy pontosan micsoda. KKV rovatunkban elgondolkodunk: mennyire nyitott a szektor az újra? Leminősítette Kínát a Moody's, mert gyorsan adósodik el. Aggódnak. Wéber Tamás (MKB Bank) megfejti, lesz-e ennek devizapiaci hatása?
24/5/2017 • 0
Pazarol a világ… - 2017-05-2309 óra
Mesél a múlt rovatunk állandó szakértője, Katona Csaba történész 399 évvel ezelőtti prágai defenesztrációt is össze tudja kötni némi sörtörténelemmel – egy kis ízelítőt adva május 25-ei MillásEST! eseményünkből. A tőzsdenyitást követően pedig a körforgásos gazdaság volt a téma. Pazarol a világ, de máshogy is… Kriza Mátéval, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány elnökével beszélgettünk.
23/5/2017 • 0
Cipőkövető és brazil piac - 2017-05-2308 óra
Mivel foglalkozik egy hitelbiztosító? Mire jó egy ilyen típusú szolgáltatás? Kik vehetik ezt igénybe? Ezeket a kérdéseket szegeztük Vanek Balázsnak, az Atradius Hitelbiztosító, országigazgatójának. Aztán, egy innovatív magyar app, a Sneakertracker cipőkövető mutatkozott be, az alapítóval, Ivancsics Bencével beszélgettünk. Heti alapozó rovatunkban pedig Leitner Béla, Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere beszélt a szebb napokat is megélt brazil piacról és arról, hogy milyen változások figyelhetők meg a májusi globális befektetői szentimentben.
23/5/2017 • 0
Mi zajlik a Fordnál? - 2017-05-2306 óra
Hullanak a fejek a Fordnál, miután a vállalat igazgatótanácsa nem elégedett a cég részvényárfolyamának alakulásával, a vezért már menesztették is – erről beszélgettünk autós szakértőnkkel, Várkonyi Gáborral. Aztán, az MKB Fintech Lab működéséről faggattuk Pereczes Jánost, az MKB Inkubátor Kft. ügyvezetőjét. Kunos Imre, az S&T Consulting Hungary Kft. IT biztonsági vezetője pedig a ransomware, azaz titkosító vagy zsaroló vírusokról és a megelőzésről beszélt.
23/5/2017 • 0
Végre tőzsdére lép a Waberer's? - 2017-05-2209 óra
Igen szeszélyes a tavasz. Láthattunk sok mindent: havat, rengeteg esőt, jeget, fagyást, tornádót. Károsodtak a gyümölcsösök, de még nem tudni, mennyire. Mihálovits Gazda rovatunkban Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcs főbizottság elnöke számol be a terméskilátásokról. A tőzsdenyitást Kiss Móni vezető elemző (Equilor) vezényli ma le és nagy lendülettel be is jelenti a Waberer's tőzsdére lépését, ami júliusban történhet meg. Tóth Gergő, a Future Works Festival alapítója volt a vendégünk Heuréka-élmény rovatunkban. A téma a jövő munkaerőpiaca volt.
22/5/2017 • 0
Dél-Afrika, digitalizáció és a dízelek - 2017-05-2208 óra
Adóvilág rovatunkban a Dél-afrikai Köztársaság került terítékre. Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezetője, adótanácsadó partnere segítségével kiderült, hogy az adórendszerük nem túl támogató. Dr. Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig egy kis politikai hátteret adott ahhoz, hogy megértsük az apartheid utáni társadalmi feszültségeket. Piros pirula rovatunkban érdekes dolgokkal szembesülünk. Gögge Tamás, a Pattern alapítója szerint a telekommunikációs iparág is szenved a digitalizációval. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője tartotta ma a nemzetközi részvénymustrát, amiből többek között az derült ki, hogy az elektromos autózás térnyerése ellenére a Daimler bizony tovább fejlesztgeti dízel- és Otto-motorjait.
22/5/2017 • 0
Élénkülő banki árverseny - 2017-05-2206 óra
Júliákat és Ritákat köszöntött Kántor Endre, egyedül. Átnézte a pénteki tőzsdenapot, belekukkantott a lapokba, majd
felhívta Binder Istvánt, az MNB Felügyeleti szóvivőjét. A beszélgetés apropóját az adta, hogy júniustól nyitva áll az út a bankok előtt a "Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek" nyújtására. A minősítés elnyerésére 2017. június 1-jétől pályázhatnak a bankok, a fogyasztók tájékozódását pedig ez év őszétől jegybanki online összehasonlító weboldal is támogatja. A "heti kitekintőben" Dunai Gábor, az OTP Bank elemzési központ elemzési szakértője emlékeztetett a fontosabb gazdasági eseményekre, Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési vezetője pedig devizapiaci körképpel szórakoztatta a nagyérdemű közönséget.
22/5/2017 • 0
13 éves a Wizz Air - 2017-05-1909 óra
Ma 13 éve, hogy felszállt a Wizz Air első járata. Tavaly óriási volt a várakozás az utasok részéről, hogy kifoghassanak alkalmi árú utazásokat, korábban is komoly akciók voltak ezen a napon. Tavaly azonban nem lett olcsó jegy a szülinapon, az idein viszont igen. A részletekről Ács Gábor számolt be a fapados rovatunkban, ahol természetesen számtalan hallgatói kérdésre is válaszolt. A tőzsdenyitásban kialakult árakat Medveczky Mártonnal (Equilor) elemezgettük, majd folytattuk a meg nem válaszolt utazási kérdések feldolgozását.
19/5/2017 • 0
Bankváltási kiskáté - 2017-05-1908 óra
Annak ellenére, hogy már több mint fél éve hatályba lépett az egyszerűsített bankszámlaváltásról szóló
kormányrendelet, a CIB Bank tapasztalatai szerint csak kis mértékben nőtt az érdeklődés a folyamat iránt. Szabó Zsolttal, a CIB Bank lakossági számlatermékek vezetőjével beszélgettünk a bankszámlaváltásról. Mi a teendője az ügyfélnek? Miben segít a bank? Mennyi időre van szükség a váltáshoz? Meddig él a régi számla és mikortól érvényes az új? Így fut a magyar! Sztanó Imrével, az NN Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatójával néztünk át egy erről szóló felmérést.
19/5/2017 • 0
A magyar férfi napja - 2017-05-1906 óra
Ivó napja van ma, ami a férfinap Magyarországon. Tőzsdék, lapok, ígéretek. Kampánytéma lett a nyugdíjemelés. Farkas András, a Nyugdíjguru segítségével vizsgáltuk meg, hogy az ígéretekből mennyit bírna el a hazai nyugdíjrendszer. Márvány Zsolttal, a CIB Bank treasury sales vezetőjével a magyar GDP növekedésről áradoztunk optimista pénteken. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az EUR/USD emelkedésének határait próbálta meg belőni.
19/5/2017 • 0
Lehet ételen keresztül kulturálódni? - 2017-05-1809 óra
Erre adott választ Döry Gábor, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértője, NOPQ gasztronómiai rovatunkban. A WannaCry zsarolóvírus okozta tarolást követően pedig Marton Lászlóval, az Invitech Solutions nagyvállalati és kormányzati igazgatójával beszélgettünk IT-rovatunkban arról, hogyan kerül egyre jobban előtérbe az IT-biztonság.
18/5/2017 • 0
Eltűnik a dízel Volvo - 2017-05-1808 óra
Futómű rovatunkban Várkonyi Gábor, állandó szakértőnkkel annak kapcsán beszélgettünk a dízelmotorok és az autóipar jövőjéről, hogy a Volvo bejelentette: nem gyártanak több dízelautót. Milyen kilátások vannak? Hogyan alakul át az iparág? Nemzetközi részvénymustránkban Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója ajánlott érdekes tőzsdei társaságokat.
18/5/2017 • 0
EU-atomcsapást kapunk? - 2017-05-1806 óra
Atomcsapással felérő uniós szankciókat kaphat a nyakába Magyarország, ha nem felel meg azon követelményeknek, melyeket Brüsszel támasztott, miután az európai parlament megszavazta a lépést. Mit jelent ez pontosan? – kérdeztük a műsor állandó külpolitikai szakértőjét, dr. Feledy Botondot. Négyzetméter ingatlan rovatunkban Bánfalvi Lászlóval, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatójával beszélgettünk arról, hogy olcsó hitelből olcsó lakást lehet venni. Virág Ferenc, a Random Capital elnök-vezérigazgatója pedig a Pannergy, Rába, és Graphisoft Park gyorsjelentései kapcsán elemezgette a részvények jövőjét.
18/5/2017 • 0
Gemenc, az árterek világa - 2017-05-1709 óra
Zöld iránytű rovatunkban a Gemenc - Árterek világa című film alkotóival, Olma Frigyes író rendező operatőrrel és Utassy György operatőrrel beszélgetett Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője. Majd, a Csillebérc a zöldek világa program főszervezőjét, Kump Edinát faggattuk.
17/5/2017 • 0
E-szignó és ingatlanalapok - 2017-05-1708 óra
Mi lesz, ha a jön végre az elektronikus aláírás? Erről beszélgettünk Molnár Péterrel, a CIB Bank digitális csatornák vezetőjével. Majd, mindent megtudtunk az ingatlanalapokról Kovács Lászlótól, az OTP Ingatlanbefektetési Alapkezelő vagyonkezelési igazgatójától.
17/5/2017 • 0
Milliók élnek a létminimum alatt - 2017-05-1706 óra
A magyar családok csaknem harmada élhet a létminimum alatt - ez derült ki a Policy Agenda legfrissebb felméréséből. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője beszélt az okokról és következményekről. Mia az a hi-tech szemüvegkeret? – kérdeztük Bácskai Lászlótól, a Hoya Lens Magyarország cégvezetőjétől.
17/5/2017 • 0
Mária Terézia és a kriptovaluták - 2017-05-1609 óra
Mesél a múlt rovatunkban a 300 éve született Mária Teréziáról hallhattunk érdekességeket Katona Csaba, történésztől. Például azt, hogy a nagy uralkodó nem is készült uralkodónak. Ahhoz képest elég derekasan helyt állt. Közben a jegybank figyelmeztet, de a OneCoin él és virul – milyen veszélyei vannak a kriptovalutáknak, online kuponoknak? Erről beszélgettünk Brückner Gergellyel, az Index.hu munkatársával.
16/5/2017 • 0
Konvoj 2025 - 2017-05-1608 óra
Mikor jönnek az okoskamionok? – tettük fel a kérdést Frank Péternek, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. kutatás-fejlesztési igazgatójának. Azt is megtudtuk, hogy milyen fejlesztések vannak ezen a területen és nem kell annyira megijedni az önvezető járművektől. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál ügyvezetője sikeres magyar induló vállalkozásokról beszélt, illetve arról, hogy ki kerülhet kiválasztásra. Eközben Dél-Koreában érdekes befektetési lehetőségek vannak, tudtuk meg Munkácsi Dávidtól, a Generali Alapkezelő portfóliómenedzserétől.
16/5/2017 • 0
Beindulhat a mobiladat-csata - 2017-05-1606 óra
Úgy tűnik, komoly verseny éleződik a mobiladat-forgalom területén, az egyik szolgáltató ugyanis teljesen korlátlan csomagot dobott piacra. Voltak már hasonló próbálkozások, de most még kevesebb a megkötés. Erről beszélgettünk Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával. Fintech rovatunkban pedig arról faggattuk Pereczes Jánost, az MKB Inkubátor Kft. ügyvezetőjét, hogy milyen tapasztalatok vannak a bank fintech programjával.
16/5/2017 • 0
Sakkozni tud, futni nem - 2017-05-1509 óra
Generációváltás. Nem a GMO, nem a 2020-tól érvényes új uniós támogatási, hanem ez foglalkoztatja a magyar gazdákat. Mihálovits gazda Reng Zoltánnal (Hungrana Kft.) segítségével vonja meg egy gazdanap tanulságait. Újabb csúcsdöntés a budapesti börzén, most a Richter viszi a zászlót. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét. Olyan robotot, amelyik legyőzi Kaszparovot, jóval könnyebb építeni, mint olyat, amelyik legyőzi Usain Boltot. De miért? Erre a kérdésre keresünk választ Vattay Dániellel (Greenfox Academy). A Moravec paradoxon a megfejtés.
15/5/2017 • 0
Kenya, ipar 4.0, részvények - 2017-05-1508 óra
Adóvilág rovatunkban Kenyáig futunk. Nagy reményű ország. Gazdaságáról Gerendy Zoltán (BDO Magyarország), politikai helyzetéről Feledy Botond külpolitikai szakértő mesél. Piros Pirula rovatunkban Bóna Péter (Com-Forth Kft.) rávilágít, hogy az Ipar 4.0 nem is olyan misztikus dolog. Az RWE gyorsjelentett, de nem túl fényeset. Osztalék azért lesz. A Deutsche Bank vagyonkezelésben erősítene. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
15/5/2017 • 0
Digitális influenza - 2017-05-1506 óra
Pierre Curie, Mike Oldfield és Növényi Norbert. Valamint a család nemzetközi napja. Őket ünnepeljük. Meg a remek pénteki budapesti tőzsdenapot. A lapszemle elmarad, mert egy zsarolóvírus digitális influenzajárványt okoz, 270 ezer gépet fertőzött meg. Hogy védekezzünk? Frész Frenctől (Cyber Services) kérünk tanácsot. Brutális mennyiségű pénzt termelt az OTP az első negyedévben. De mire költheti? Nagy Viktor (portfolio.hu) elmondja. Európában és Magyarországon is remek lesz a gazdaság teljesítménye. Tardos Gergely (OTP Bank) vázolja, miért gondolja így. A kibertámadás devizapiaci hatásait, a Fitch minősítés forintpiaci hatásait és a WIX indexalakulását vizslatjuk Pleschinger Gyulával (MKB Bank).
15/5/2017 • 0
Autóbérlési kiskáté - 2017-05-1209 óra
Ezúttal a földön maradunk a Fapados Rovatban, mert az autóbérlés kulisszatitkairól esik szó. Mihálovits gazda is utazott fapadossal, ő is megosztja tapasztalatait. Felülteljesít a BUX, hasít az OTP! Micsoda jó hírek a tőzsdenyitásban Kovács Bálint (Equilor) előadásában. Aztán elmondja, mi van az OTP gyorsjelentésében. Pilis és bor? Fura összetétel. Az egykor virágzó borvidék most újraéledni látszik. Erről beszélgetünk Karkó Gáborral pincetulajdonossal, amatőr borásszal.
12/5/2017 • 0
Biznisz, reklám és futás - 2017-05-1208 óra
Hello Biznisz! A Telekom megpróbálja segíteni a magyar kkv-ket azokon a területeken, ahol hiányos a tudásuk. De hogyan? Árvai Gergely (MTelekom) vázolja a program működését. Aztán meg is mutatjuk, hogy mennek a dolgok. Babocsay Ádám reklámpszichológus elmeséli miért fontos a reklám a legkisebb cégeknek is? Rekortán futó rovatunkban az ultrabalaton versenyről mesél Zelcsényi Miklós főszervező és arról is szót ejt, hogyan lehet jótékonykodni ennek kapcsán?
12/5/2017 • 0
Hűség vagy nem hűség? - 2017-05-1206 óra
Mihálovits kolléga elkésik, miből kisebb szópárbaj kerekedik Ács kollégával. Így már csak az ápolónők és Katharine
Hepburn köszöntésére marad idő. Tőzsdei hírösszefoglaló és lapszemle után hűségidő. Max egy év lehet. Ezt tervezik.
De jó lesz ez nekünk? Szűcs Péter (IT Café) felel. Csupa jó hírrel érkezik Márvány Zsolt (CIB Bank) jó lett a külker
adat, hasít az építőipar Magyarországon és még soroljuk hosszasan. Kuti Ákos (MKB Bank) a havi csúcsra érkező
forintról, majd az optimista eurókilátásokról szól.
12/5/2017 • 0
A takarítónőt be-, az IT-t kiszervezzük - 2017-05-1109 óra
Dőry Gáborral kezdünk. A Corinthia Hotel Budapest vendeglátás-marketing szakértőjével az étterni céges bulikról
beszélgetünk. A végén ki fizeti a számlát? Tőzsdét nyitunk Medveczky Márton (Equilor) segítségével, majd jön az
informatikai rovatunk. Az IT világ átalakul - konvergencia, egyre komplexebbé váló rendszerek, teljessé válik a
digitalizáció. Ezeknek a kihívásoknak az üzleti informatika egyre kevésbé képes megfelelni – a vállalatoknak egyre
nagyobb erőfeszítésébe kerül saját erőforrásokból megoldani az egyre bonyolultabb és költségesebb IT feladatokat.
Ezekről a problémákról Marton Lászlóval, az Invitech Solutions nagyvállalti és kormányzati igazgatójával
beszélgettünk.
11/5/2017 • 0
Digitális bankolás - 2017-05-1108 óra
Már több mint százezer felhasználója van a CIB Bank tavaly tavasszal indult mobilalkalmazásának. A felhasználók
többsége aktívan használja is az applikációt. Merre megy a digitális banklolás? Milyen irányba tartanak a
fejlesztések? Mit hoz a jövő? Molnár Pétertől, a CIB Bank digitális csatornák vezetőjétől vártuk a válaszokat. Futómű
rovatunkban Várkonyi Gábor a Concours d’Elegance elnevezésű veteránautó kiállításról számol be. Aztán a mai
ügyeletes, Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója tart részvénymustrát.
11/5/2017 • 0
Kimondták: "nagy léptékű a munkanélküliség" - 2017-05-1106 óra
330–ban ezen a napon I. (Nagy) Konstantin megalapítja Konstantinápoly városát, a Ferencek pedig minden évben
ünnepelnek ekkor. Tőzsde jött, majd egy ébresztő téma. A kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100
milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. Közmunkaprogram,
költségvetés, dolgozó nyugdíjasok, a "nagy léptékű munkanélküliség" enyhítésére. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője várta a kérdéseinket. Lapszemle, aztán ingatlan rovat. Kiugró növekedés a fix törlesztésű lakáshiteleknél. A részletekről Gergely Péter, a BankRáció.hu, hitelszakértője számolt be. Kiss Mónikával, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével a Richter és a Telekom friss számait néztük át.
11/5/2017 • 0
Madarak és fák - 2017-05-1009 óra
Egy jó Napi Csata jöhet? 3 római légió pusztult el a teutoburgi ütközetben. Tőzsdenyitást ma Kovács Bálint (Equilor) kreál. Fő téma a Telekom gyorsjelentés és a várható osztalék. Zöld Iránytű rovatunkban a Madarak és Fák Napjára emlékezünk. Sarkadi Péter (greenfo.hu) egy erdei kiránduláson vett részt, ahol a WWF munkatársai madarakról és fákról is mesélnek.
10/5/2017 • 0
Árnyak és láncszemek - 2017-05-1008 óra
Baljós árnyak tűntek fel, mert az EU egyre több programmal igyekszik visszaszorítani az adóelkerülő multicégek tevékenységét. De vajon mi van a csomagban? Magyar Csaba (Crystal Worldwide) kibontja és belepillant. kiderül, kell-e aggódnunk? Bono munkássága gerjeszt vitát. Aztán biztonság és tudatosság. A leggyengébb láncszem az ember. De lehet ezt erősíteni? Kunos Imre (S&T) erről filozofál egy keveset.
10/5/2017 • 0
Harapásnyomok a reklámtortán - 2017-05-1006 óra
Ármin névnapján és a történelmi érettségi idején szóba kerül a teutoburgi csata. Meg Bono munkássága a születése
napján. Megnézzük a tegnapi remek tőzsdenap eseményeit és átolvassuk a lapokat. Aztán tortát szolgálunk fel.
Reklámtortát. Merthogy megjöttek a tv-s hirdetési adatok. Urbán Zsolt (Reklámszövetség) a reklámadó hatásait is
felvázolja. KKV rovatunkban a kata és a kiva, a beruházási kedv lanyhulásáról és az energetikai audit fontosságáról
esik szó. Devizapiaci rovatunkban Pleschinger Gyula (MKB Bank) a piacok és a politika együttállásáról elmélkedik.
10/5/2017 • 0
Önkéntesen, szépen - 2017-05-0909 óra
Egy jeles építészről, ki árulóvá lett és 1849-ben kivégezték mesél ma a múlt! Katona Csaba (MTA BTK) Novák Dánielnek, az Alagút építészének sorsát boncolgatja. Jött egy jó kis Richter gyorsjelentés. Természetesen erről szól a tőzsdenyitás Medveczky Mártonnal (Equilor). Önkéntes munka. Összekovácsolja a csapatot a cégnél és hasznos segítség is egyben. Ráadásul üzleti alapon is működik. F. Tóth András (Önkéntes Központ Alapítvány) elárulja, hogyan!
9/5/2017 • 0
Fintech, gyorsjelentés - 2017-05-0908 óra
Nem kevesebbre vállalkozunk, minthogy dekódoljuk, mit is takar az a kifejezés, hogy fintech? Imre Zsombor (CEE-FinTech) segít ebben. Nem beszélünk idegen nyelveket. De vajon miért? Hogyan lehet ezen segíteni? Horváth Alex (Angloville Kft.) válaszol és elmondja, mi is a bemerítéses tanulási módszer? A legbefolyásosabb médiaszemélyiségek listáját Simon Krisztián (Marketing&Media) ismerteti. De hol vannak róla a főszerkesztők? Dúl a gyorsjelentési szezon. Sell in may? Vagy mit tegyünk? Pallag Róbert (Generali Alapkezelő) megmondja!
9/5/2017 • 0
Malőr - 2017-05-0906 óra
David Gaham születésnapja van ma. Ez visz mindent. A hallagtóságban meglévő generációs szakadékot áthidalandó 18-25 évesek által használt szleng szavakat keresünk. Lapszemle: pipa. Tőzsdei összefoglaló: pipa. Aztán technikai malőr. Hosszan beszélünk a piramisjátékokról. Mik az intő jelek? Miért dől be annyi ember ezeknek? A Quaestor botrány külön is megér egy misét minekünk.
9/5/2017 • 0
Krumplibogár és AI - 2017-05-0809 óra
Szándékos amerikai csapás a krumplibogár? Mihálovits Gazda e legendának jár utána és feleleveníti azokat az eseteket, amikor biológiai fegyverként tényleg bevetettek rovarokat. Tőzsdenyitás Kiss Mónival (Equilor) nemcsak Macron hatásról, de osztalékról, minősítésről és gyorsjelentésekről is szó esik. Heuréka Élmény rovatunkban Frankó Csuba Dea (Spark Institute at IBS) arról mesél, hogy a tudósok 23 pontos etikai kódexet alkottak a mesterséges intelligencia fejlesztői számára.
8/5/2017 • 0
Uganda, hallható digitalizáció - 2017-05-0808 óra
Tuszik és hutuk. Népirtás. Nagyjából ennyit tudunk Ruandáról. Pedig mára az ország Afrika egyik legreményteljesebb államává vált. Gazdaságáról Gerendy Zoltán ( BDO Magyarország), politikai helyzetéről Feledy Botond külpolitikai szakértő tart összefoglalót. Piros Pirula rovatunkban a túlmisztifikált digitalizációról beszélgetünk. Lencsés Gergő (GE Power) szerint a digitalizációhoz néha annyi is elég, ha nyitva tartjuk a fülünket. A Bayer Dél-Afrikától is engedélyt kapott a Monsantoval való egyesüléshez, ha eladja néhány termékét. Még vagy harminc hatóságnak bólintania kell a frigyre. Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) tart nemzetközi részvénymustrát. Terítéken a Volkswagen és Tesla is.
8/5/2017 • 0
A Macron hatás - 2017-05-0806 óra
Fair Trade, vákuum, Vöröskereszt és Earth Wind and Fire. Ezekkel kezdünk. És élőben tudósítunk a pilisi vasútállomás peronjáról. Van persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Macron nyerte a francia elnökválasztást. De mit hoz ez Európának és Magyarországnak? Feledy Botond külpolitikai szakértő igyekszik megválaszolni a kérdést. Infláció. Itthon és az USA-ban. E két adattal kapcsolatos várakozásokat Eppich Győző ismerteti. Devizapiaci rovatunkban a Wéber Tamás (MKB Bank) a francia választások euróárfolyamra gyakorolt hatásait boncolgatja.
8/5/2017 • 0
Jó MOL gyorsjelentés, szép Radnóti vers - 2017-05-0509 óra
Fapados rovatunkban az 5. londoni reptérről esett szó, majd jöttek a hallgatói kérdések. Mikor indulhat el egy Budapest-Szentpétervár járat? Balira el lehet-e jutni fapadossal? Mennyibe kerük Dubajba eljutni? Szalonikibe júniusban mennyiért lehet eljutni? A tőzsdenyitás ma Kiss Móninak (Equilor) jutott. A MOL gyorsjelentése jól sikerült, tudott is emelkedni szépen. A Fapados rovatból lemaradt hallgatói kérdések feldolgozásával folytatódott a műsor. Milánó július közepén? Mi az a Düsseldorf HBF? Edinburgh augusztusban? Versmondólány is színre lép. 1909-ben ezen a napon született Radnóti Miklós. Ez alkalomból Schmidt Andi adta elő a költő egy versét.
5/5/2017 • 0
Helló biznisz! - 2017-05-0508 óra
Hello Biznisz néven online vállalkozásfejlesztő programot és személyes képzést indít a Telekom. A program keretében tudásátadással fejleszti a magyar vállalkozásokat a távközlési cég. Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis és
középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese árulta el a részleteket. Rekortán nevű futós rovatunkban Ács
Gábor a félmaratoni táv futásának lélektanáról mesél, valamint arról, hogy mi a különbség egy hazai és egy norvég
futóverseny között. Fedor Mariann, a Cofidis Magyarország marketing területvezetője a bringázási szokásokról készült Hitelmonitor felmérés főbb sorait elemezte.
5/5/2017 • 0
Mit akarnak a kajáskocsisok? - 2017-05-0506 óra
Györgyi névnap van ma. Ennek kapcsán megnéztük, milyen új, fura nevek nem adhatók és milyenek igen a születendő csemetéknek. Tegnap a hazai tőzsde emelkedett, amiben a MOL vitte a prímet. Lapszemle, majd ébresztő téma. Nagy street food-demonstráció után: mit akarnak a kajáskocsisok? Vad-Horváth Zoltánt, a Magyar Street Food Egyesület elnökét szólaltattuk meg. Márvány "optimista" Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője tartja a lelket bennünk minden pénteken. Most viszont arra figyelmeztet, hogy a hétvégi francia választáson a 60/40-es Macron támogatottság ellenére az elnökválasztás még nem lefutott meccs. Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az EUR/USD devizapárt vizsgálta meg.
5/5/2017 • 0
Nagy szívás lehet az ingyen wifi - 2017-05-0409 óra
Gasztronómiával kezdünk. NOPQ rovatunkban Döry Gáborral, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértőjével beszélgettünk arról, hogy mitől lesz jó egy business lunch? A tőzsdenyitás Medveczky Mártonnak (Equilor) jutott ma. A hónap első csütörtökje van, tehát Frész Ferenc jött el hozzánk, hogy az IT rovatunkban beszélgessünk vele. A Cyber Services Zrt. alapítója, tulajdonosa ez alkalommal az utazásokat érintő kibereseményekre hívta fel a figyelmet.
4/5/2017 • 0
Mi lesz a Fiat-Chryslerrel? - 2017-05-0408 óra
Várkonyi Gábor a Futómű autós rovatunkban arról beszélt, mi lesz a Fiat-Chryslerrel? Mennyire sebezhető a cég? Tényleg minden lépés azt szolgálja, hogy Sergio Marchionne szép számokkal tudjon nyugdíjba menni? Aztán beszélgettünk még arról is, hogy mennyire kifizetődő az autógyártás és persze az elektromós autók sem maradhattak ki a rovatból. A Nemzetközi Részvénymustrába Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője rengeteg gyorsjelentést hozott így a beszámolási időszak sűrűjében. Szó volt Adidasról, Infineonról, Facebookról, BMW-ről, Tesláról, Ryanairről, Wizz Airről.
4/5/2017 • 0
May the fourth be with you! - 2017-05-0406 óra
...avagy "május negyedike legyen veled!". Nemzetközi Star Wars napot ünnepeltünk. Elmondtuk a tagnapi tőzsdei
kereskedés fontosabb pontjait, például, hogy mekkorát perecelt a hazai piac. Lapszemléztünk, majd megpróbáltuk elérni Zara Lászlót, hogy megkérdezzük tőle, hogy miért rossz ötlet a számlázás online bekötése az adóhivatalba a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete szerint? Ez nem sikerült, nem értük el. Elértük viszont Fehér Tamást, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédjét, akivel a 2018-as adócsomag ingatlan vonatkozású újdonságait néztük át. A hazai tőzsdével foglalkozó rovatunkban Vágó Attilával, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével megpróbáltuk kitalálni, hogy milyen lesz a MOL holnapi gyorsjelentése.
4/5/2017 • 0
Zöldülünk, zöldülünk – de tényleg? - 2017-05-0309 óra
Az ELTE Füvészkertben a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílt meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adták át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.
Zöld iránytű rovatunkban dr. Orlóci László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkert igazgatója mutatta be a FűFa Tankertet. A zöldfalakkal kapcsolatban előkerült a régi fontos kérdés, hogy a falakra felkapaszkodó főleg vadszőlő és borostyán fajták mennyire károsítják a vakolatot? Ill. mekkora szerepük van épületeink hőháztartásában? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Orlóci László botanikus.
3/5/2017 • 0
Retróüdítő és közlekedési balhék - 2017-05-0308 óra
Újraélesztik a Gyöngy üdítőitalt. Hogy lehet piaci részt kiszakítani? Mik a buktatók? Mi kell a sikerhez a sok multi által uralt piacon? Számtalan kérdésre válaszolt Salamon József Attila, a Yellowmill Cider Hungary Zrt. vezérigazgatója. Három közlekedési balhé tíz percben: körúti lámpaprogram oda-vissza, Komjádi előtti buszsáv megszüntetése, Etele úti fák villamossín-építés miatti kivágása. Aki felkészült: Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója.
3/5/2017 • 0
Itt az új költségvetés! - 2017-05-0306 óra
Itt a 2018-as költségvetés! A nyugdíjasok biztosan jól járnak a kormány terveivel, de ki még? És ki nem? Mit mutatnak a számok? – szegeztük neki a kérdést Németh Dávidnak, a K& H Bank vezető elemzőjének. Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője pedig a hazai és nemzetközi hírek devizapiacra gyakorolt hatását elemezte.
3/5/2017 • 0
160 éves a budai Váralagút - 2017-05-0209 óra
Mesél a múlt rovatunkban a budai Váralagút tervezésének, kivitelezésének körülményeiről beszélgettünk Katona Csaba történésszel. A tőzsdenyitás számait Kovács Bálint, az Equilor elemzője ismertette. Maradék időnkben visszatértünk a DCC-hez, vagyis a forintos kártyafizetéskor fellépő devizaváltásra. Ács Gábor pedig tanácsokat adott arra nézve, hogyan éljünk túl egy norvég túrát, ha nem akarunk a hazaihoz képest háromszoros éttermi számlákat kifizetni napi betevőnkért.
2/5/2017 • 0
Ügyfélkopasztó online vásárlás - 2017-05-0208 óra
Folytattuk a beszélgetést Csernok Miklóssal. A nyugdíjbiztosítások terén arra jutottunk, hogy még mindig túl drága termékről van szó. A lakástakarékpénztári befizetéssel mentünk tovább, érdekes részletek kerültek tarítékre. NYESZ, TBSZ, önkéntes nyugdíjpénztár. A beszélgetés végére pedig jutott egy kis lehúzás, a pénzváltás. Ha a bankkártyádtól eltérő devizában vásárolsz, mindenki át akarja váltani a pénzedet, méghozzá nagyon durva árfolyamon. Heti alapozó rovatunkban Latin-Amerikát jártuk körbe. Leitner Béla, a Generali Alapkezelő portfóliómenedzsere felcsillantott egy-két egészen jól hangzó befektetési lehetőséget a térségben.
2/5/2017 • 0
Budapest 2028? - 2017-05-0206 óra
Zsigmondok nevenapja és a Kisföldalatti 121 évvel ezelőtti átadásának napja a mai. Tőzsdei összefoglaló egy kis rézpiaci izgalommal. Lapszemlét követően Beke Károlyt hívtuk, a portfolio.hu elemzőjét. Szerinte úgy néz ki, a pályázati bizottság nem tett le arról, hogy lesz még új kandidálás, legalábbis erre hivatkozva nem hajlandók nyilvánossá tenni a visszalépés előtt leadott utolsó körös pályázati dokumentációt. Mit hoz a jövő a bankolásban? Indítottunk egy fintech rovatot, amiben először Pereczes Jánossal, az MKB Inkubátor Kft. ügyvezetőjével lefektettük az alapokat. Hol tarta a világ bankolásban? Holt tart Magyarország? Csernok Miklós,a Kiszámoló blog szerzője már korán beért hozzánk. El is kezdtünk vele beszélgetni a nyugdíjbiztosításokról.
2/5/2017 • 0
Norvégiában finomabb a norvég lazac - 2017-04-2809 óra
Ács Gábor Norvégiából jelentkezik, ahol Airbnb szállást foglalt, nézelődik egy kicsit, étterembe nem megy, mert drága, majd félmaratont fut. Elmeséli az odaút részleteit is az "Ács is in the air" rovatunkban, valamint a hallgatóknak is ad tanácsokat. Kiss Móni (Equilor) a tőzsdenyitás részletezése mellett figyelmeztet arra, hogy sokan nem ünneplik a munkát, ezért hétfőn sok helyen lesz kereskedés, a lengyelek ezt még cifrázzák is. Futó rovatunk egy kicsit hátrébb csúszott a műsorrendben, de összejött. Futás babakocsival a téma. Nyári Fruzsina, a Fuss Babakocsival Egyesület alapítója beszélt a részletekről.
28/4/2017 • 0
100 nagyon gazdag magyar - 2017-04-2808 óra
Ismét Csányi Sándor vezeti a Napi.hu gondozásában megjelent A 100 leggazdagabb 2017-as listáját, ahová idén hét új nábob érkezett. Szakonyi Péter, a napi.hu főmunkatársa, a kiadvány szerkesztője mesél a mai listáról és egy korabeliről. Az aranyköpés kapcsán kiújult a polémia az amerikaiak földrajztudásáról.
28/4/2017 • 0
Új kézben az MKB - 2017-04-2806 óra
Valéria névnap van ma, akik nevük eredetét tekintve erősök, egészségesek, de ezen a napon végezték ki Mussolinit és
1947. április 28-án Thor Heyerdahl társaival balsafa tutajon átkeltek Dél-Amerikából a Csendes-óceánon át
Polinéziába. Nem mellékesen Mihálovits András is ezen a napon született, akit Endre élő adásban köszöntött fel és
ajándékozott meg. Tőzsdék tegnap, lapok ma. Új kézben az MKB Bank. Brückner Gergely, az Index.hu munkatársa tárja fel a részleteket. Márvány Zsolt, a CIB Bank treasury sales vezetője optimista, Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az EUR/USD további, lassú emelkedését várja.
28/4/2017 • 0
Torrentkliens a böngészőben? - 2017-04-2709 óra
Ki ne szeretne étteremben ünnepelni? Vannak olyan helyek, ahol erre mind a személyzet, mind az étkezési tér felkészült. Ezekről beszélgettünk NOPQ rovatunkban Döry Gáborral, a Corinthia Hotel Budapest vendeglátás-marketing szakértőjével. Tőzsdenyitás után az IT rovatban Hlács Ferenccel, a hwsw.hu szakírójával a BitTorrent újításáról beszélgettünk. Kockázatos lépésre szánta el magát a cég, ugyanis a webböngészőkbe költözteti népszerű torrentkliens felületét.
27/4/2017 • 0
Ablakcsere uniós pénzből - 2017-04-2708 óra
Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója járt nálunk. Két dolgot jártunk körbe. Az egyik, hogy belépne az MFB egy olyan területre a finanszírozások terén, ahova a kereskedelmi bankok nem merészkednek, vagyis olyan cégeknek adnának hitel, amelyek a banki rostán kiesnek. A másik a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szánt 115 milliárdos keretű nulla százalékos hitelprogram részletei. Várkonyi Gáborral a befuccsolni látszó carsharingről elmélkedtünk. Baráth Tiborral (Erste) részvényeket mustráltunk a nemzetközi piacokon.
27/4/2017 • 0
Dobogós a hazai ingatlanpiaci rali - 2017-04-2706 óra
Mariannokat és zitákat köszöntünk és megemlékezünk Samuel Morséról, aki festőművész volt, mégis feltalálta a Morse- távírót és ahozzávaló ábécét. Tőzsdei összefoglaló, lapszemle. 2 milliárdos banki bírság visszajár. Nagy László
Nándor, a Világgazdaság rovatvezetője beszél nekünk egy a bankokra 9 évvel ezelőtt GVH bírságról, amit a Fővárosi
Törvényszék hatályon kívül helyezett. Ingatlan rovatunkban a lakásárak növekedésének nemzetközi sszehasonlítását
tesszük meg Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt., tanácsadó-főmunkatársa segítségével. A hazai piacban
forintpiaci mahinációkról esik szó, de hol vannak ilyenkor a magyar exportőrök? Kolba Miklós, az ING Bank
devizaguruja helyez minket képbe.
27/4/2017 • 0
Zöldfal - 2017-04-2609 óra
Morgós szerdán elmeséljük telefonrendelési fiaskónkat és megosztunk hallgatói történeteket is. nem valami fényes a tőzsdei napkezdet. Szerencsére Trump szolgáltat sztorikat. Medveczky Márton (Equilor) mesél néhányat. Zöld Iránytű rovatunkban Sarkadi Péter Kiss Márton tájépítésszel beszélget a beltéri zöldfalakról.
26/4/2017 • 0
NFC és azok a drága bankok - 2017-04-2608 óra
NFC. Mikor a bankkártya a mobilodba költözik. Mennyire elterjedt? Mennyire biztonságos? Mennyire korszerű? Mennyire? Eölyüs Endre (Mastercard) mindenre felel. Egész Európában a magyar bankok a legdrágábbak. Ezt mondta a jegybanki alelnök. Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elmondja, tényleg így van-e és miért van így tényleg?
26/4/2017 • 0
Vége a roaming díjnak! - 2017-04-2606 óra
A csernobili atomerőmű baleset ismeretlen hőseiről beszélgetünk a morgós szerdán. Lapszemle és tőzsdei összefoglaló azért nem marad el. Idén június közepétől megszűnik a roaming díj az EU-ban. Milyen hatásai lehetnek ennek? Milyen trükkökre van lehetőség? Koi Tamás (hwsw.hu) mond pár érdekes dolgot. KKV rovatunkban az internethasználati szokásokról és a hitelezésükről szólunk. Devizapiaci blokkunkban Wéber Tamás (MKB Bank) a kamatdöntés utáni forintárfolyamról és Lámfalussy Sándor születésnapján az euró trendekről szakért.
26/4/2017 • 0
Mennyi eper van a joghurtban? - 2017-04-2509 óra
Katona Csabát először nem értük el, de az adás utolsó perceiben mégis volt "Mesél a múlt". Az 50 éve elhunyt nagy Afrika vadász, utazó, Széchenyi Zsigmondról beszélgettünk vele. Előtte volt tőzsdenyitás Kiss Mónival, az Equilor vezető elemzőjével, majd joghurtokat teszteltünk Andacs Noémivel, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársával.
25/4/2017 • 0
Jön a világadóegyezmény! - 2017-04-2508 óra
Az OECD a BEPS program keretében közel 2000 adóegyezményt szeretne módosítani egy nagy nemzetközi megállapodással, amelyet Magyarország júniusban fog aláírni.Mi a céljuk és kinek kedveznek ezek az adóegyezmények? Hogyan épül fel egy adóegyezmény és hogyan kötik meg? Hogyan fogja ez érinteni Magyarországot és az adóegyezményeit? Dr. Magyar Csaba, okleveles adószakértő, a Crystal Worldwide Kft. ügyvezető igazgatója volt a vendégünk. Heti alapozó rovatunkban a rancia választások utáni fejleményekről, az EKB és az MNB kamatdöntő üléséről, inflációs folyamatokról, forintpiaci kilátások ról és az olajpiacról volt szó. Harsányi Péterrel, a Generali Alapkezelő portfoliómenedzserével beszélgettünk.
25/4/2017 • 0
Nemzeti Logisztikai Összefogás - 2017-04-2506 óra
Márk névnap a mai és Guglielmo Marconi, a Nobel-díjas olasz fizikus, a szikratávíró feltalálója születésének a napja is. Beszámolunk a tőzsdéken tegnap még virágzó Macron-raliról, majd lapszemlézünk. Ezt követen felhívtuk Bíró Koppányt, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkárát, hogy a formálódó logisztikai összefogásról, az általuk megfogalmazott és a kormány részére eljuttatott javaslataikról beszéljen. Milyen informatikai fenyegetésekre számíthat egy cég, illetve ezekhez milyen szaktudás és eszközrendszer szükséges? Kínzó kérdésünkre Kunos Imre, az S&T IT biztonsági üzletágának vezetője adta meg a választ.
25/4/2017 • 0
A robotok köztünk járnak - 2017-04-2409 óra
Gazdanap. Az mi? Mit csinálnak ott? Mihálovits Gazda fellebbenti a kulisszákat Reng Zoltán (Hungrana Kft.)
segítségével, mert ők pont ilyet szerveznek épp. A Macrone rally a magyar börzén is tombol - jelenti Kovács Bálint
(Equilor). Jönnek a robotok! Az iparban már ott vannak! Mióta? Elveszik a munkát? Orovicza Szilárd (KUKA Robotics) egyebek mellett ezen kérdésekre válaszol Heuréka Élmény rovatunkban.
24/4/2017 • 0
Nigéria és Macron rally - 2017-04-2408 óra
Boko Haram terrorszervezet és nigériai csalók. Elsőre mindenkinek ez jut eszébe Nigériáról, pedig ez az egyik
legnagyobb reményű afrikai ország. A Nigériáról alkotott képet Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) és Feledy Botond külpolitikai szakértőnk árnyalja az Adóvilág rovatban. A cégek félnek a digitalizációtól, mert nem tudják mi az és mire jó? Piros Pirula rovatunkban a digitális transzformáció iránti vállalati félelmekről beszélgetünk Papp Lászlóval (Gartner Magyarország). Macrone rally van az európai tőzsdéken- jelenti Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában. Ráadásul holnap indul a gyorsjelentési szezon az SAP-val.
24/4/2017 • 0
Búcsú a pénzpiaci alapoktól - 2017-04-2406 óra
Ha csak két sith van és mindkettőt elpusztítják, akkor hogyhogy újra és újra felbukkan egy? E veretes kérdéssel
kezdünk és nem sejtjük, hogy szóvicc cunamit szabadítunk magunkra. Van persze tőzsdei összefoglaló és lapszemle is. Aztán utánajárunk, hogy az egykor egyeduralkodó pénzpiaci alapok miért vesztenek rohamosan a népszerűségükből a pénzpiaci alapok? Vízkeleti Sándor (BAMOSZ) fejti meg a talányt. A francia választások makrogazdasági várható hatásait boncolgatja Dunai Gábor (OTP Bank). Kamatdöntés is lesz az EKB-nál és az MNB-nél is. Pleschinger Gyula (MKB Bank) devizapiaci blokkja a francia választások euróárfolyamra gyakorolt meglepő hatásairól és a fontpiaci meglepetésekről szól.
24/4/2017 • 0
Túlfoglalás - 2017-04-2109 óra
Ács is in the air. Fapados rovat. Ács kolléga a túlfoglalás jelenségét ismerteti. És persze hallgatói kérdésekre is
felel. Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét és kockázatokat emleget pedig a nyitásra nem lehet panasz.
Pénzügytörténeti sétákra invitál minket Lénárd Anna a Bupap.
21/4/2017 • 0
Új gazdája van az Indexnek - 2017-04-2108 óra
Megéri a crm? Csodafegyver a crm? Egerszegi Krisztiánt (MiniCRM) faggatjuk. Gazdát cserélt Magyarország
leglátogatottabb online újságja. Szalay Dániellel (24.hu) megpróbáljuk megfejteni ki az új gazda és mi lesz a lap
további sorsa? Rekortán futó rovatunkban kicsit elmélkedünk arról, hogy a futóturisták tényleg sokat költenek-e és
mire adnak ki pénzt?
21/4/2017 • 0
Tudatos vásárlás és lebegés - 2017-04-2106 óra
Róma alapításának napján Iggy Pop 70. születésnapját ünnepeljük. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle is van. Ébresztő témaként feltárjuk a tudatos vásárlások ezer milliárdos piacát. Gulyás Emese (Tudatos Vásárlók Egyesülete) avat be a részletekbe. Jön Márvány Zsolt (CIB Bank) és beavat bennünket egy új műfajba a nem történésen alapuló lebegés makroökonómia műfajába. A font erősödik. Pedig előrehozott választások jönnek Nagy-Britanniában. Az euró-dollár esetében mindkét oldal erősödik. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci összefoglalót tart.
21/4/2017 • 0
Slow food és csúcsmobilok - 2017-04-2009 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkban a lassú életmódot propagáló éttermekről, Sunday brunchról, all you can eat éttermekről beszélgettünk Dőry Gáborral, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértőjével. IT-rovatunkban a nagy Apple-Samsung volt a téma. Az új Galaxy S8 komoly ellenfele lehet-e az iPhone 8-nak? Horváth Balázs, a Techradar.hu főszerkesztője volt a vendégünk.
20/4/2017 • 0
Ingyen utánad dobják az autógyártók… - 2017-04-2008 óra
Rekordmagasságban vannak az autóipari ösztönzők, ez árthat atartós jövedelmezőségnek. De tényleg? És miért adnak ennyi mindent a gyártók? A Hyundai és Kia tulaj ökoautó-cár, Lee Ki-Sang szerint technológiai áttörés jön 2020-25 között, ami túlmutat a lítium-ion aksikon. Áttörés jön a horizonton? Ezeket a témákat beszélgettük át Várkonyi Gábor, állandó szakértőnkkel.
20/4/2017 • 0
Mit akar a sharing economy? - 2017-04-2006 óra
Megalakult a magyar Sharing Economy Szövetség. Na de, mit akarnak és hogyan akarják elérni? Erre kerestük a választ, Pataky Gábor elnökkel. Az Otthon Centrum országosan 36-38 ezer lakás adásvételt becsül az év első három hónapjára. Ez sok vagy kevés? Soóki-Tóth Gábor elemzési vezetővel beszélgettünk.
20/4/2017 • 0
Ehető kulacs? - 2017-04-1909 óra
Egy kis állampapír körkép, majd tőzsdenyitás Kovács Bálinttal (Equilor). Az idén immár 5. alkalommal rendezik meg július 1-9 között a tiszai PET kupát, ami nem csak egy nyári egyhetes környezetvédelmi akció, hanem egy szinte egész éves „együttgondolkodás”. A PET Kupáról a projektvezetővel, Hankó Gergely hulladékgazdálkodási szakemberrel beszélgettünk a Zöld Iránytűben.
19/4/2017 • 0
A távhő jó - 2017-04-1908 óra
A WWF Magyarország szerint az idei fűtési szezonban sok helyen tapasztalt légszennyezettség jelentősen csökkenthető lett volna a fűtési rendszerek korszerűsítésével. A távhő az egyik legkörnyezetbarátabb és leghatékonyabb fűtési mód, mégis hazánkban mindössze 94 településen működik. Orbán Tiborral, a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk a FŐTÁV működéséről, terveiről, kémény- és szmog mentes belvárosról, távfűtés megújuló energiával történő előállításáról, innovatív technológiákról.
19/4/2017 • 0
Jövőre 3 százalékos GDP? - 2017-04-1906 óra
Áprilisi havazás, morgó szerda, tőzsdék, lapok. Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési előrejelzésén a
Nemzetközi Valutaalap kedden kiadott World Economic Outlook tanulmányában. Virovácz Péterrel, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzőjével beszélgettünk. Kkv rovat után devizapiaci híreket hozott Wéber tamás (MKB).
19/4/2017 • 0
BNV és torma - 2017-04-1809 óra
1925 április 18-án nyitotta meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár – a BNV 92 évét eleveníttettük fel a nyitástól napjainkig Katona Csaba történésszel, Mesél a múlt rovatunkban. Tőzsdét nyitottunk, majd még jutott időnk a 29-es villamosra és némi tormakörképre is.
18/4/2017 • 0
1%-ok és piaci kockázatok - 2017-04-1808 óra
Folytattuk a beszélgetést Tóth Katával, a Bátor Tábor adománygyűjtési igazgatójával és Miha Tamással, a Human Dialóg ügyvezetőjével arról, hogy ki miért ajánlja fel vagy miért nem adója 1%-át, hogy az e-szja bevezetése ront-e vagy javít a helyzeten, és hogy mit jelent egy alapítványnak akár 4000 forint is. Megnéztük azt is, hogy pl. a török népszavazás milyen kockázatot jelent a piacokra.
18/4/2017 • 0
Török gyerek megvágta? - 2017-04-1806 óra
Amíg mi húsvétoltunk, addig elég sok minden történt a világban, mind a piacokon, mind a politikában. Törökországban például megszilárdulni látszik Erdogan elnök egyeduralma – na de, hogy pontosan mi történt, ezt kérdeztük Feledy Botond külpolitikai szakértőtől. Ezt követően elkezdtük a beszélgetést Tóth Katával, a Bátor Tábor adománygyűjtési igazgatójával és Miha Tamással, a Human Dialóg ügyvezetőjével adóforintjaink 1%-áról.
18/4/2017 • 0
A termőföldről az asztalra - 2017-04-1309 óra
A farm-to-table egy kitűnő kezdeményezés, a lényege, hogy az éttermek nem másodkézből vásárolnak alapanyagokat, hanem közvetlenül a termelőktől. Hogyan működik, hogyan lehet ezt kivitelezni? Mennyire drágítja a kész ételt? Mit szólnak a vendégek, van-e erre igény? Döry Gáborral, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértőjével beszélgettünk. Kiss Móni (Equilor) vezető elemző a tőzsdenyitás részleteit árulta el, Koi Tamással, a hwsw.hu szakírójával májusi részvénykibocsátása kapcsán beszélgettünk a DIGI-ről.
13/4/2017 • 0
Megéri már a használt dízel? - 2017-04-1308 óra
Újra átformálná a kormány a kisker szektort. Vámos Györggyel, az Országos kereskedelmi Szövetség főtitkárával beszélgetünk a puhuló, de még mindig helyenként vad elképzeléseket tartalmazó kormányzati javaslatról. Csökken a használt dízelek ára! Jó buli ilyet venni? Kinek éri meg? Mire kell figyelni vásárláskkor? Futómű rovatunkban Szörényi Andrást, a vezess.hu szerkesztőjét faggadtuk. A Toyota szerint telítődött az amerikai autópiac, visszaesést várnak. Az ArcelorMittal nem érzi, hogy beleférne az amerikai olajvezeték bizniszbe. Varjú Péter (Erste) tartott ma részvénymustrát.
13/4/2017 • 0
Ha bepöccen az ügyfél… - 2017-04-1306 óra
Ida és Béla névnap, felfedezők, elnökök, sportolók. Tőzsdei összefoglaló tegnapról. Ügyfélélmény kutatás a
Develortól. Szabó Csaba, a cég vezérigazgatója mondja el nekünk a felmérés tapasztalatait. Például, hogy a negatív
ügyfélélmény jelentős hatással van a cégek árbevételére is, akár 20%-kal csökkentheti azt. Lapszemle után ingatlan
rovat: ki épít itt új lakást? Ditróy Gergely, a portfolio.hu ingatlandivíziójának vezetője mondja el, hogy akár
projektek dőlhetnek be az ágazatot jellemző feszes munkerőpiaci helyzet miatt. Virág Ferenc (Random Capital) "Keresd a hazait!" rovatunkban a MOL-t és Richtert említi, mint erős cégeket, de ha korrekció jön, ezek részvényei sem úszhatják meg esés nélkül.
13/4/2017 • 0
Rezsicsökkentés európai módra - 2017-04-1209 óra
Gigabotrány rázza meg a brazil húsipart, amely egymaga annyi GDP-t termel, mint egész Magyarország. Mondjuk a
részleteket. Aztán tőzsdenyitás Varga Zoltánnal (Equilor), bár nem sok minden történik. Zöld Iránytű rovatunkban az európai rezsicsökkentésről beszél Szalai Gabriella (Energiahatékonysági Intézet). Szó esik még Kalifornia
energiatermeléséről és a húsvéti élő nyulak sanyarú sorsáról is.
12/4/2017 • 0
Bemerítkezünk - 2017-04-1208 óra
Nem beszél angolul a magyar lakosság. De miért? Mennyire van szerepük ebben a szinkronizált filmeknek? Hogy lehet hatékonyan tanulni egy nyelvet? Mi az a bemerítéses nyelvtanulás? Vendégünk Horváth Alex (Angloville Kft.). A beszélgetés kapcsán felmerülnek azok a mondatok, melyet nyelvet nem bíró, ám bátran használó honfitársaink alkottak: waterhorse, anywhen és a többiek.
12/4/2017 • 0
Infláció, kockatőke, kardcsörtetés - 2017-04-1206 óra
Zsolttal az örvös galambbal és Napi Csata rovattal kezdünk. Utóbbi rovatban az amerikai polgárháború első lövésének történetét meséljük el. Felpörgés helyett mérséklődött az infláció. De miért? Samu János (Concorde Zrt.) elemez. Kockatőke kkv-knek? Van ilyen. Kisgergely Kornél (Hiventures Zrt.) mondja a részleteket. Trump belföldön falakba ütközött, kilépett hát a nemzetközi színtérre és odacsapott Szíriában és megfenyegette Észak-Koreát. Megijedtek a befektetők, így erősödött a dollár - jelenti a devizapiacról Wéber Tamás (MKB Bank).
12/4/2017 • 0
Nők nem csak a pult mögött - 2017-04-1109 óra
200 éves lenne Laborfalvi Róza. Katona Csaba, az MTA történésze elevenít fel részleteket Jókai Mór feleségének, a
realista magyar színjátszás úttörőjének életéből. Tőzsdenyitás, majd Oszabó Orsolyát, az EgonZehnder budapesti
irodájának tanácsadóját tárcsáztuk. Azt beszéltük meg vele, hogyan állnak a hölgyek az igazgatósági helyekkel. Vannak országok, ahol kifejezetten jó a helyzet, Magyarország azonban ebből a szempontból is sereghajtó: a vizsgált 44 országból sikerült megcsípni a 42. helyet.
11/4/2017 • 0
Milyen szélessáv? Keskenysáv a menő! - 2017-04-1108 óra
Szívritmusfigyelő ing, okos világítás, elveszíthetetlen kulcscsomó – Néhány ötlet, amellyel akár a Telekom most
meghirdetett NB-IoT pályázatán is el lehet indulni. De mi az a NB-IoT? Mire jó? Dobó Mátyás, a Magyar Telekom új
üzletek igazgatóságának igazgatója elmondja. Mibe fektessünk, ha jön az infláció? Várható-e a jegybanktól a monetáris kondíciók szigorítása? Heti alapozó rovatunkból kiderül, Kokas Norbert, a Generali Alapkezelő értékesítési vezetője volt ebben a segítségünkre.
11/4/2017 • 0
Magyarország rosszabbul teljesít - 2017-04-1106 óra
Április 11. József Attila születésnapja, a költészet napja Magyarországon. Tőzsdék, lapszemle. Így leszünk
versenyképesebbek? Csiki Gergely, a Portfolio.hu elemzője megtalálta a sorvezetőt, ami a nemrégiben felállt Nemzeti
Versenyképességi Tanács munkáját meghatározza. A tanács ott akar rövid távú eredményeket elérni a versenyképesség javításában, ahol a Világbank Doing Business rangsora alapján rosszabbul teljesít Magyarország. A CRM puding próbája. Járányi-Nagy András, az Ice'N'Go Kft. kereskedelmi igazgatója mesél a cégéről és CRM-es tapasztalatairól.
11/4/2017 • 0
Cukrozott kérdések - 2017-04-1009 óra
Magyar helyett jön a lengyel vagy német kristálycukor? Viszont izocukor nagyhatalom leszünk? Mihálovits gazda azt próbálja kimódolni, mi történhet ha az EU az ősszel felszámolja a cukorpiaci szabályozását? A tőzsdén az égvilágon semmi nem történik ma reggel - jelenti Medveczky Márton (Equilor). Okosajtó. Ez mi? Mire jó? Kárpáti András (Appo.io) szerepel ma Heuréka élmény rovatunkban.
10/4/2017 • 0
Marokkó, fintech, részvénypiac - 2017-04-1008 óra
Casablanca Bogarttal megvan? Marokkó egyik városa. No ebbe az országba kalauzolunk el benneteket Adóvilág rovatunkban. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) a gazdasági, Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig a politikai tudnivalókat ismerteti. Piros Pirula rovatunkban Dojcsák Dániel (IVSZ) azt fejtegeti, mégis mikor lesz T ÉNYLEG fintech forradalom Magyarországon. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) a Nemzetközi Részvénymustrában a Deutsche Bank sikeres tőkeemeléséről, a Daimler robot taxiiról és a ThyssenKrupp költségcsökkentéséről mesél.
10/4/2017 • 0
Lemaradóban - 2017-04-1006 óra
Meglátogat minket egy szajkó, el is nevezzük Radamesznek. Merthogy épp Zsolt és Radamesz napja van. Összefoglaljuk a pénteki tőzsdenap eseményeit és átlapozzuk az újságokat. Aztán a nap kérdése: tényleg lemaradóban van a magyar gazdaság a régióban? Németh Dávid (K&H Bank) megfejti a kérdést. Infláció. A hét legfontosabb makrogazdasági eseménye egy halom inflációs adat lesz. Pellényi Gábor (OTP Bank) mondja, mi vár ránk. Milyen erők hatnak a devizapiacon? Pleschinger Gyula (MKB Bank) hoz érdekes példákat.
10/4/2017 • 0
Fapados kritika - 2017-04-0709 óra
Ács is in the air rovatunkban a Ryanair nagy bejelentését szedjük ízekre. Medveczky Márton (Equilor) nyit tőzsdét. Napi csata rovatunkban a Klapka György tervelte tápióbicskei csata érdekes mozzanatait elevenítjük fel. Ács kolléga hallgatói kérdésekre válaszol, mikor újratölti fapados rovatát.
7/4/2017 • 0
Pénzmosás ellen - 2017-04-0708 óra
Új pénzmosás elleni törvényünk lesz a nyáron. Központi nyilvántartás lesz a cégek valódi tulajdonosairól. Magyar Csaba (Crystal Worldwide) mondja, miért, mit és hogyan? Futó rovatunkban Kocsis Árpád (Budapest Sportiroda) a hétvégi Vivicitta kapcsán arról mesél, miért népszerű a félmaratoni táv?
7/4/2017 • 0
Korrupció a minden - 2017-04-0706 óra
Klapka György születésnapján nehezen indul a reggel. Nem pörget fel minket a tegnapi tőzsdenap és a lapszemle sem. Na de aztán a korrupció! A cégvezetők háromnegyede szerint ez a napi üzletmenet velejárója. Biró Ferenc (EY) tippeket ad arra, hogy lehetne ez másként. Az USA-ból jönnek a jó hírek, Európa punnyad. Márvány Zsolt (CIB Bank) mondja a részleteket. Welcome back cseh korona! Kuti Ákos (MKB Bank) tart devizapiaci rovatot.
7/4/2017 • 0
Farm-to-table és az informatikusok - 2017-04-0609 óra
NOPQ gasztronómiai rovatunkkal indítottuk az órát. Egészségtudatos táplálkozás étteremben. Ez volt a témánk, nyilatkozónk pedig Döry Gábor, a Corinthia Hotel Budapest vendéglátás-marketing szakértője. Kinyitottak a tőzsdék. Erről Kiss Móni (Equilor) vezető elemző számolt be. Ezt követően megérkezett a stúdióba Frész Ferenc (Cyber Services Zrt.). Az IT területen tapasztalható munkaerőhiány volt ismét a témánk. Vele azonban kicsit más szemszögből vizsgáltuk a problémát. Hogyan hat ez a cégek és vezetőik jövőjére? Mennyire vetheti vissza egy egész gazdaság növekedését a szakemberhiány? Segíthet-e a probléma megoldásában a mesterséges intelligencia?
6/4/2017 • 0
Jól fogynak a fehér autók - 2017-04-0608 óra
A futómű rovatban Várkonyi Gáborral a kedvenc autószíneket elemeztük, rangsoroltuk. Nem a saját ízlésünk szerint, hanem a BASF festék eladásai alapján. Gábor ismét talált alkalmat, hogy a Teslát ekézze. Lufi-elméletét továbbra is fenntartja. Szó volt még a fölbe állt amerikai autópiacról. Akár egy millióval kevesebb autó is fogyhat az idén odaát. Nőnek a kamatok, csökken a kereslet, drágulnak az autók. Semmi jót nem vetítenek előre a folyamatok. A nemzetközi részvénymustrát ma Kababik József (Erste) tartotta. A kínai acélipar dömpingjének korlátozásáról és ennek európai haszonélvezőiről, a Monsantóról, a Commerzbankról, Daimlerről, valamint a Ryanairről, Wizzairről is szó volt. A Tesla most is előkerült.
6/4/2017 • 0
Tervezőasztalról vett lakások - 2017-04-0606 óra
Vilmosokat köszöntöttünk és megemlékeztünk Isaac Asimovról halálának 25. évfordulóján. Átnéztük a tegnapi tőzsdei tabellát, lapok között bogarásztunk, majd a telefonunk megtréfál. Nem tudtuk elérni Biró Ferencet, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgáltatások üzletágának partnerét, pedig lett volna vele mit megbeszélni. Sebaj, holnap ismét próbálkozunk. Elindítottunk egy ingatlan rovatot. Első alkalommal Balogh Lászlóval beszélgettünk, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével. Élen jár ugyanis Európában a magyar lakásépítési kedv. A felmérés tanulmányozása közben kitértünk arra is, hogy mi történik a tervezőasztalról eladott lakásokkal, főleg akkor, ha azok nem meg sem épülnek. Hazai részvényekkel foglalkozó rovatunk vendége ifj. Chikán Attila, az Alteo Group
vezérigazgatója volt. A cég tavalyi gazdálkodását, idei beruházásaiat, jövőbeli terveit néztük át.
6/4/2017 • 0
Zöld vagy nem zöld az atomenergia? - 2017-04-0509 óra
Állampapírpiaci kilátások. A két szaki, Ács ás Gede az ÁKK vezetője, Barcza György által elpöttyentett két lehetséges
új termékről elmélkedik. Tőzsdenyitás Medveczky Mártontól (Equilor), aki a Fitch elemzőit idézve 2018-as hazai
kamatemeléssel riogat. Zöld Iránytű a végére. Sarkadi Péter (greenfo.hu) kolléga sokunkat kínzó kérdést feszeget:
zöld vagy nem zöld az atomenergia? Nemrég tartott előadást egy energetikai szakmai konferencián Munkácsy Béla
egyetemi adjunktus, az ELTE „Erre van előre” energiatervezési kutatócsoport vezetője, neki tette fel kérdését Péter.
5/4/2017 • 0
Átalakuló kiskereskedelem - 2017-04-0508 óra
Bevásárlás a benzinkúton, ki se szállva az autóból? Bár ma még felhúzzuk a szemünket a hír hallatán – meglehet, hogy hamarosan a töltőállomásokra nem csak üzemanyagért térnek be a felhasználók, sőt ez az üzemanyag nem is feltétlenül benzin vagy gázolaj lesz, hanem elektromos áram vagy egyéb megújuló energiaforrás. S emellett, olyan kényelmi szolgáltatásokat várnak el majd a fogyasztók, ami ma még fel sem merül bennük. Ratatics Péterrel, a MOL-csoport Fogyasztói és Ipari Szolgáltatások ügyvezető igazgatójával tekintettünk a jövőbe. Mit csinálnak a volt IND-sek? Mit akar egy startup inkubátorház Miskolcon? Bálint Viktor, a Bnl Growth Partners ügyvezető partnere elmondja.
5/4/2017 • 0
Nagyobbat szólhat a BKV-sztrájk, mint gondolnánk - 2017-04-0506 óra
Vince nap van ma és morgó szerda. A sok dünnyögés el is vette az időnket születésnaposainktól, a tegnapi tőzsdei
összefoglaló és a lapszemle viszont megmaradt. Sztrájkra készülnek a BKV dolgozói. A hónap közepén-végén megállhat az élet a fővárosban, ha a közösségi közlekedésben fennakadás lesz a sztrájk miatt. Mekkora minimális szolgáltatást kell nyújtaniuk asztrájkolóknak? Mik a sztrájk kiváltó okai? Jöhet-e megoldás? Andó Gergely, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatója beszélt az ügy hátteréről. Kkv és devizapiaci hírek. Ez utóbbiak Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője prezentálásában. Egy FED monetáris tanácstag lemondása is szóba került.
5/4/2017 • 0
"Igazságos és biztonságos bérlakás-politikát!" - 2017-04-0409 óra
Verseghy Ferenc magyar költő, polihisztor, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfás és zeneszerző
életébe kaptunk némi betekintést Katona Csaba történész segítségével "Mesél a múlt" rovatunkban. Kiss Móni (Equilor) vezető elemző a tőzsdenyitás részleteibe avatott be minket. Egy izgalmas index átsúlyozásra figyelmeztetett, amire a befektetési alapok Mol részvények vásárlásával és Otp, Richter részvények eladásával reagálhatnak. Kőszeghy Lea, a Habitat for Humanity szakpolitikai munkatársa egy petícióról ad hírt, amit a bérlakáspiac visszásságainak javítása érdekében nyújtanának be a kormánynak.
4/4/2017 • 0
Építsünk ügyfélprofilt! - 2017-04-0408 óra
Miért jobb az e-számla a papír alapúnál? Érdemes végiggondolni mit adhat a modern megoldások használata, amikor egy rendszerben elérhető az értékesítés támogatása mellett a számlázás is. Miért fókuszálnak az e-kereskedelemben a cégek az új eladásra? Miért csinálják rosszul ezt? Mi a megoldás? Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt. ügyvezető igazgatója válaszolt. Távol-keleti régiós piacok, Dél-Korea, vételre javasolt szektorok. Munkácsi Dáviddal, a Generali Alapkezelő portfóliómenedzserével néztük át a távoli piacokban rejlő lehetőségeket.
4/4/2017 • 0
"Olyan nincs, hogy valami nem jó sörnyitónak" - 2017-04-0406 óra
Vállfájós öregurak a stúdióban, akik azért megköszöntötték az Izidorokat és a ma 79 éves Sándor Györgyöt. Tőzsdei
összefoglaló is volt és lapszemle. Aztán jött a technika és átírta az adásmenetet. Amíg telefonvonalra vártunk,
Sándor György idézetekkel szórakoztattuk a nagyérdeműt. Közben telefonvonal sehol, kénytelenek voltunk mi elmondani a mától már jegyezhető új, 2 éves futamidejű állampapír fontosabb paramétereit.
4/4/2017 • 0
Meghekkelt AI? - 2017-04-0309 óra
Biomassza kazán. Mindenki hallott ilyenről. Na de akkoráról, amiben évente 70 ezer tonna matériát tüzelnek el? Na erről faggatja Mihálovits gazda Reng Zoltánt (Hungrana Kft.). A Mol-OTP kereskedésről szól a tőzsdei nyitány. Ma is. Kovács Bálint (Equilor) mondja a részleteket. Mi történhet, ha feltörik egy IoT-üzem rendszerét? Ha valaki meghekkeli a mesterséges intelligenciát? Heuréka-élmény rovatunkban ezt az érdekes kérdést járjuk körbe Hargittai Zsolttal (Novell Magyarország).
3/4/2017 • 0
Tunézia, robotjogászok, Tesla - 2017-04-0308 óra
Tunéziába látogatunk Adóvilág rovatunkban. Az ősi Karthagó óta komoly gazdasági hatalom a térségben. Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) elmeséli, hogy állnak most? A Nyugat egyik liblingje volt az ország, aztán jött az arab tavasz. Mi folyik most Tunéziában? Feledy Botond külpolitikai szakértő fest országportrét. Jönnek a robotjogászok? A JP Morgan már elkezdte...Dr. Tóásó Bálint (KPMG Legal) bepillantást enged a jövőbe. A Tesla kihozta első negyedéves számait. 25 ezer kocsit adtak el, ami 69 százalékos növekedés! Ugye milyen érdekes a Nemzetközi Részvénymustra? Baráth Tibor (Erste Befektetési Zrt.) a Pro7Sat osztalékrekordjáról és a Deutsche Bankról is mesél.
3/4/2017 • 0
Hasít a személyi kölcsönök piaca - 2017-04-0306 óra
Buda névnapjáról, a II. világháborús bombázásokról, Marlon Brandoról és Jesse James haláláról emlékezünk meg ma reggel. Komoly esés a magyar tőzsdén, úgyhogy lapozunk az újságokban. Aztán átvilágítjuk a személyi kölcsönök felfutóban lévő piacát. Gergely Péter (bankracio.hu) ad tippeket, trükköket, tanácsokat. Amerikai munkaerőpiaci adat jön. A bérek valószínűleg nem nagyon nőnek továbbra sem. Magyar gazdasági adatcunami is jön - figyelmeztet Heti Kitekintőnkben Dunai Gábor (OTP Bank). Brit font, dél-afrikai rand és cseh korona szerepel devizapiaci salátástálunkon, amelyet Pleschinger Gyula (MKB Bank) szervíroz.
3/4/2017 • 0
Fapados kívánságműsor - 2017-03-3109 óra
Ács Gábor fapados rovatában ma hallgatói kérdésekre válaszol, de közben kiderül, mi az a Fallas? Medveczky Márton (Equilor) nyit tőzsdét. Mozgás van a Mol piacán, jönnek a részletek. Fapados rovatunkat újra töltjük a műsor utolsó félórájában, mert hallgatói kérdések pergőtüzébe kerülünk.
31/3/2017 • 0
Fogd a CRM-et és fuss! - 2017-03-3108 óra
Gyorsan be lehet vezetni egy CRM rendszert? És akkor lesz nagy nyugalom? Egerszegi Krisztián (MiniCRM) felel. Hétvégén meg FutóExpo. Ónodi Eszter színművésznő élete második versenyén félmaratont fut. Alaposan kifaggatjuk, hogyan jutott idáig? Idegen nevek és kifejezések kiejtéséről robban ki vita bónuszként.
31/3/2017 • 0
Jobb az osztrák kóla? - 2017-03-3106 óra
Verbális tűzijátékkal köszöntjük a nevük napját ünneplő Árpádokat. Az Eiffel toronynak meg ma van a születésnapja. Optimista péntek is van. Csak a tőzsde húzott volna jobban! Na és a lapok hírei...Kiderítjük, hogy a Nébih szerint rosszabb minőségű-e nálunk az élelmiszer, mint az osztrákoknál? A vizsgálati eredményekről Szöllősi Rékát (ÉFOSZ) kérdezzük. Márvány Zsolt (CIB Bank) a Brexit hatásairól és a magyar inflációról mesél optimistán. Kuti Ákos (MKB Bank) a cseh korona sávjának védelméről és a font árfolyamkilátásairól szakért.
31/3/2017 • 0
A mobilunk lesz a PC-nk - 2017-03-3009 óra
Döry Gábor, Corinthia Hotel Budapest vendeglátás-marketing szakértője ritka, nehezen elkészíthető ételek kóstolási lehetőségéről beszélt az NOPQ gasztró rovatunkban. A tőzsdenyitásról Medvecky Márton (Equilor) számolt be, ahol nagy erőkkel adták a MOL részvényeit méretes árfolyam esés mellett. Tegnap mutatták be az új Samsung Galaxy S8-at. Alkalmas-e az új modell kiköszörülni a márkán esett csorbát? IT rovatunkban Hlács Ferenc, a hwsw.hu szakírója jelentkezett élőben Londonból.
30/3/2017 • 0
5 milliárd eurós beruházás? - 2017-03-3008 óra
A Tesla európai terjeszkedése tartja izgalomban a kontinenst. Milyen esélyei vannak Magyarországnak? Kik a legesélyesebbek? Ha nem nálunk épül fel a gyár, nyerhetünk-e más területen? Dinh Tamás és Zsótér Márton, a KPMG alternatív közlekedési szakértői jártak nálunk. Futómű rovatunkba Várkonyi Gábor hozott autóértékesítési számokat. Kababik József (Erste) ismét felbukkant. A "Nemzetközi részvénymustrában" a Commerzbank és a Daimler híreit osztotta meg a nagyérdeművel.
30/3/2017 • 0
4 százalék feletti euró hozam - 2017-03-3006 óra
Zalán napja, tőzsde, lapszemle. Reklámadó – duplájára emel a kormány, de mit szól a reklémszakma? Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnökét kérdeztük. Régi gyártósorból okosat, újból mégjobbat csinálhat egy gyártástámogatási rendszer bevezetése. Szabó Péterrel, az S&T Consulting nemzetközi rendszerintegrátor ügyvezetőjével folytattuk a témában legutóbb megkezdett beszélgetést, most példákkal illusztrálva ezeknek a rendszereknek a működését. Kababik József is egy megkezdett témát folytatott "Keresd a hazait!" rovatunkban. A BÉT részvényei után most a BÉTa piaci részvények osztalékairól volt szó.
30/3/2017 • 0
Mosoly és töltés - 2017-03-2909 óra
Felmérték a világban hol mosolyognak és köszönnek a legtöbbet a bolti eladók. Nem állunk rosszul, de a kérdés mégis vitát generál. Medveczky Márton (Equilor) nyit tőzsdét. A jegybanki kamatdöntés kerül terítékre. Zöld Iránytű
rovatunkban a hatékony elektromos autó töltésről szól Kozma László (Schneider Electric) szakembere.
29/3/2017 • 0
Futunk és bérlünk - 2017-03-2908 óra
Futóexpo. Kinek? Miért? Az első ilyen rendezvényt szervezik nálunk, futás nélkül. Erről beszélgetünk Rainer Zsófival
és Fülöp Zsolttal a Futó Expo szervezőivel. Lakáspiac. A magyar nem bérel, inkább vesz lakást. Miért? Valkó Dávid
(OTP Ingatlanpont) beszél lakásépítésről, lakásbérlésről, színvonalról és árakról.
29/3/2017 • 0
Az adó vajon mi? - 2017-03-2906 óra
Kosztolányi és Terence Hill születésnapja, Mátyás koronázásának évfordulója van ma. Meg Morgós Szerda. Lenne. De például a tegnapi tőzsdenap bizakodásra ad okot és a lapok hírei is viccesek. Az adótanácsadók igyekeznek
elmagyarázni a középiskolás diákoknak, minek kell adózni? Vágyi Ferenc (Adótanácsadók Egyesülete) ismerteti a
kezdeményezés részleteit. KKV rovatunkban a digitalizációra való felkészülés lehetőségeiről készítünk hírcsokrot.
Wéber Tamás (MKB Bank) a jegybanki kamatdöntés, a brexit és Trump lépéseinek devizapiaci hatásait boncolgatja.
29/3/2017 • 0
Az öreg skót aranya - 2017-03-2809 óra
Katona Csabát sajnos nem értük el, így ugrott a "Mesél a múlt" rovat. Legalábbis az óra elején, mert fél tíz után fellapoztuk az Országos Hírlap 1898 márczius 28-i számát, abból mazsoláztunk érdekes híreket. Például arról, hogy 120 éve mennyi pénz kellet ahhoz, ha valaki aranyat indult keresni Klondyke-ba. Előtte persze megbeszéltük a tőzsdenyitás fontosabb részleteit Kiss Móni (Equitas) vezető elemzővel, aki híreket hozott a Rábáról. Az igazgatótanács által javasoltnál magasabb osztalékot szeretnének a gépgyár befektetői.
28/3/2017 • 0
Problémák az adókedvezményekkel - 2017-03-2808 óra
Jancsa-Pék Judit a LeitnerLeitner vezető tanácsadója járt nálunk. "Adózásról érthetően" rovatunkban arról beszélgettünk vele, hogy mennyit érnek az adókedvezmények? Mi lesz a látványcsapatsport-támogatás engedélyének június 30-i lejárta után? Milyen adó- és
beruházásösztönző kedvezményeket érvényesíthetnek a vállalkozások? Harsányi Péter, a Generali Alapkezelő portfoliómenedzsere a ma esedékes MNB kamatdöntő ülés kapcsán beszélt nekünk a forint kilátásairól "Heti alapozó" rovatunkban.
28/3/2017 • 0
Mennyi áramot spórolunk az óraátállítással? - 2017-03-2806 óra
Gedeon nap van ma, 1797-ban Nathaniel Briggs szabadalmaztatta a mosógépet és 1914-ben ezen a napon született Bohumil Hrabal. Tegnapi tőzsdék, mai hírek a lapszemlében. Ébresztő témánk ma az építőiparban jelentkező munkaerőhiányról szólt. Itt a lakás-boom, de nincs aki feléptse az ingatlanokat, Koji Lászlóval (ÉVOSZ) beszélgettünk. Berczelly Rékát (MAVIR) az óraátállításról, illetve annak gazdasági hatásairól kérdeztük.
28/3/2017 • 0
Kvantumszámítógép - 2017-03-2709 óra
Valaki elgondolkozott már azon, hogy kerül a gyümölcs a dobozba? Mihálovits Gazda a lánc első szemét fejti fel és Somogyi Tamás gyümölcstermesztővel készít interjút. Mínuszban kezd a magyar tőzsde. Kovács Bálint (Equilor) mondja a részleteket. Kvantumszámítógép. Hogy mi? Mire jó? Mikor lesz? Heuréka élmény rovatunkban Szalai Ferenc fizikus elmagyarázza, amit nehéz elmagyarázni.
27/3/2017 • 0
Algéria, felhő, korrekció - 2017-03-2708 óra
Adóvilág rovatunkban Algériába kalandozunk. Afrika legnagyobb országának gazdaságát Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) veszi górcső alá, Feledy Botond pedig az ország politikai helyzetét elemzi. Felhő. A nagyvállalatok értik, de még nem nagyon alkalmazzák. Miért? Hegedűs-Csapó Veronika (IVSZ) elárulja, miért. Megbicsaklik a Trump rally, itt a kijózanodás. Filózunk kicsit, hogy ez csak apró botlás vagy korrekció? Az Infineon szépen erősödött pénteken, mert jók a kilátások. Fel is minősítették. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) tart Nemzetközi Részvénymustrát.
27/3/2017 • 0
Metrógondok - 2017-03-2706 óra
Hajnalka névnapja, Fergie születésnapja és egy biztosítási csalás. Erős kezdés hétfőre. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Majd az orosz metrókocsik problematikája. Van-e komoly baj velük vagy csak gyermekbetegség a sok meghibásodás? Andó Gergely (Közlekedésvilág) szakért. Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank. De lesz-e bármiféle döntés? Dunai Gábor (OTP Bank) nem számít kamatváltozásra, de más intézkedésekre igen. Dollárfókuszú a mai devizapiaci rovat. Bukott Trump egészségügyi csomagja, fogy a zöldhasú ereje - jelenti Pleschinger Gyula (MKB Bank).
27/3/2017 • 0
Fapados utazás és Kárpátexpo - 2017-03-2409 óra
A Tripadvisor összeállította a turisztikai szempontból legvonzóbb városokat. Na de hogyan lehet ezekbe eljutni? Ács kolléga erre ad tippeket fapados rovatában. Medveczky Márton (Equilor) orosz jegybanki kamatdöntéssel kezd, majd elmagyarázza a tegnapi brutális tőzsdei forgalom okát. Magyar és határon túli magyar cégeknek rendezte a Kárpátexpot a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Miért? Oláh Zsanett vezérigazgató felel. Szabolcs Péter (AMUREX GM Kft.) résztvevőként osztja meg tapasztalatait.
24/3/2017 • 0
CRM, kardvívás és futás - 2017-03-2408 óra
Bejön-e a CRM egy kkv-nek? Otti Csaba (Login Autonom) osztja meg tapasztalatait ezügyben. Után mikor a fém a fémhez csapódik, avagy hagyományőrző találkozó van a hétvégén. Bányai Ádám szervezővel beszélgetünk. Ki fut? Miért fut? Hol fut? Mit eszik? Van-e futósztárunk? Pásztor Máté (Runner's World) a kérdések pergőtüzében.
24/3/2017 • 0
Nyolcadolás - 2017-03-2406 óra
Ács műsorvezető úr neve napja van és optimista péntek. Ünnepelünk. Tőzsdenyitás és lapszemle azért ilyenkor is van. Piacra kerülhetnek nyáron a CEZ Mol részvényei, amelyeket aztán nyolcadolnak ősszel. Mi lesz ebből? Pletser Tamás (Erste Befektetési Zrt.) dekódolja. Márvány Zsolt (CIB Bank) bajban van, alig van értékelhető makrogazdasági esemény. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci rovatunkban a mozdulatlan euró-forint árfolyamról és a font kilátásairól.
24/3/2017 • 0
Durván pörög az OTP - 2017-03-2309 óra
Vasárnapi program a családdal, "Sunday brunch". Hogyan lehet kellemesen ebédelni, lekötni a gyereket, lazulni, gasztronómiai élményeket szerezni vasárnap délben? Dőry Gábor, a Corinthia Hotel Budapest kommunikációs igazgatója mondja el, hogy mit nyújt ez a fajta kikapcsolódás. Medveczky Márton szenior elemző elemezte a tőzsdék első félórai kereskedését, ebből kiderült, hogy gigantikus forgalom mellett kereskednek az OTP papírjaival. Habók Lilla, a hwsw.hu munkatársa segítségével beletúrtunk az informatikusok - elsősorban a programozók - zsebébe. Megvizsgáltuk mennyit keresnek, milyen lehetőségei vannak a pályamódosítóknak, akik ezen a területen folytatnák karrierjüket.
23/3/2017 • 0
Trónfosztás - 2017-03-2308 óra
A Mercedes letaszította a BMW-t a trónról. Várkonyi Gábor, állandó szakértőnk világította meg a helycsere hátterét a "futómű" rovatunkban. Ez azért is izgalmas, mert 2005 előtt évtizedekig folyamatosan a Mercedes vezetett, utána tudta csak megszorítani a BMW. Az új Opel Insigniáról is esett pár szó. Gábor Németországban ismerkedett az új modellel. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a "Nemzetközi részvénymustrában" a Daimlerrről, Facebookról és BASF-ről hozott híreket.
23/3/2017 • 0
Hogy dolgozik a meteorológus? - 2017-03-2306 óra
Emőkék ünnepelnek ma, 2007 óta a magyar-lengyel barátság napja a mai. Kuroszaváról is megemlékeztünk, meg az előző napi tőzsdei kereskedésről. Lapszemle után Berceli Balázst, az időkép.hu meteorológusát hívtuk, hogy jobban megismerjük a munkájukat, ugyanis a meteorológusoknak is világnapja van ma. Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője segítségével a hazai tőzsdén forgó és osztalékot fizető részvényeket vettük számba.
23/3/2017 • 0
Szalmaház, vályogvakolat, nádtető - 2017-03-2209 óra
Még pár szó a Questráról. A gyanús befektetéseket kínáló cég a Zöld-foki szigetekre van bejegyezve. Ács kolléga azonnal utánajárt, hogy lehet oda olcsón eljutni. Kovács Bálint (Equilor) segítette ma az eligazodást a tőzsdenyitás ártengerében. A Zöld Iránytűbe Sarkadi kolléga érdekes riportot hozott. Bíró Péter a valyogvakolat.hu tulajdonosa, az ÖKO HOME Expo házigazdája volt a beszélgetőpartnere, akivel környezetbarát építőanyagokokról beszélgetett.
22/3/2017 • 0
Újabb lehúzás Questra néven? - 2017-03-2208 óra
Az itthon rossz emlékeket időző Questra nevű befektetési őrület főleg Oroszországban hódít, de hazánkban is felütötte már a fejét. Huszák Dániellel, a portfolio.hu elemzőjével beszéljük meg a részleteket mielőtt páran megint bajba kerülnének. Vállalatok figyelem! Így tartsd karban a földgáznyomás szabályozód! Milliós tétel lehet, ha kipurcan, karbantartással ez megelőzhető.
Cégenergia rovatunkban Stekkelpach Péter, az ELMŰ-ÉMÁSZ keleti értékesítési régió csoportvezetője hívja fel a céges felhasználók figyelmét ennek a berendezésnek a karbantartására.
22/3/2017 • 0
Lassíts! Adótraffi a láthatáron - 2017-03-2206 óra
AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként. Előző napi tőzsdeinfók,lapszemle. Nem mi fizetünk, nekünk fizetnek a magyar államkötvényekért! A legutóbbi állampapír aukción kialakult negatív hozamról kérdeztük Németh Dávidot, a K&H Bank vezető elemzőjét. A NAV legújabb találmánya az adótraffipax. Mi ez? Kiket érint? Dr. H. Nagy Dániel, a Mazars senior adómenedzsere tárja elénk a részleteket. Minden szabályt felrúgott a dollár és a forint. Kolba Miklós, az ING Bank devizaguruja ad magyarázatot a látszólag indokolatlanul gyengűlő dollárra és a szintén talányos fointerősödésre.
22/3/2017 • 0
Tavaszi reménykedés - 2017-03-2109 óra
175 éve született Vámbéry Ármin, a legendás utazó. Katona Csaba történész emlékezett meg a kitűnő orientalistáról, az első magyar turkológusról "Mesél a múlt" rovatunkban. Kiss Móni (Equilor) vezető elemző kommentálta a mai tőzsdenyitást. Maradék időnket kultúrális befektetésként hasznosítottuk. A költészet világnapján Schmidt Andi szavalta el a szintén ezen a napon, 1887-ben született Kassák Lajos "Tavaszi reménykedés" című versét.
21/3/2017 • 0
Szambázó árfolyamok - 2017-03-2108 óra
Hódít a nyereménybetét! Megnéztük, hogyan működik ez a régi-új banki termék. Tokodi Gábor, FHB Bank vezérigazgató-helyettese volt a vendégünk. Megkérdeztük, hogy miből lehet még pénzt csinálnia a banki ügyfeleknek. Mi újság a latin-amerikai piacokon (Peru, Chile, Brazília, Mexikó)? Mi történt az elmúlt időszakban, mit hozhat a Trump-éra? Leitner Béla, a Generali Alapkezelő
portfóliómenedzsere beszélt a lehetőségekről.
21/3/2017 • 0
Tele vagyunk zsével? - 2017-03-2106 óra
A költészet világnapja van ma. Átnéztük, mi történt tegnap a tőzsdéken, fellapoztuk a mai sajtót. Dagadó magyar pénztárcákról, megugró bérekről értekeztünk Virovácz Péterrel, az ING Bank szenior makrogazdasági elemzőjével. Megkérdeztük azt is, hogy marad-e a bérnövekedés trendje? Szolgálatba álltak a felújított 3-as metrókocsik. Andó Gergellyel, a Közlekedésvilág lapcsoport lapigazgatójával néztük meg, hogy mit tudnak, jó vétel volt-e a "felújított" járműpark.
21/3/2017 • 0
Jönnek a robotok! - 2017-03-2009 óra
Mától ki kell írni a tojás egységárát és a darabárát is. Mihálovits gazda megvizsgálja és dekódolja, mik és miért vannak ráírva a tojásra? Kovács Bálint (Equilor) nyit tőzsdét, ahol nem sok minden történik egyelőre. Jönnek a robotok és a mesterséges intelligencia, veszélyben a munkahelyek. De kik vannak veszélyben és mit lehet tenni azért hogy legyen munkánk a jövőben is? Mire taníttassuk gyermekeinket? Frankó Csuba Dea (Spark Institute at IBS) gondolkodtat el mindenkit.
20/3/2017 • 0
Big in Japan - 2017-03-2008 óra
Adóvilág rovatunkban a célpont Japán. A világ negyedik legnagyobb gazdaságáról Gerendy Zoltán (BDO Magyarország)mesél érdekességeket. Aztán Feledy Botond külpolitikai szakértőnk fejti fel, milyen a szigetország helyzete és súlya Ázsiában? Piros Pirula rovatunkban az új fintech forradalomról beszélgetünk Bodnár Bélával (W.Up). Hogyan nyújthat egy bank felhasználói élményt ügyfeleinek? Kibocsátás, jegyzés, tőkeemelés. Deutsche Bank, E.On, Siemens Erről szól távirati stílusban a Nemzetközi Részvénymustra Kababik Józseffel (Erste Befektetési Zrt.).
20/3/2017 • 0
Dupla csokis reklámtorta - 2017-03-2006 óra
Igazi hétfői hangulatban kezdjük a boldogság világnapján. Kis névnapozás, kis történelem, kis irodalom, majd tőzsdei visszapillantás és lapok olvasgatása. Ébresztő témánk a reklámtortáról szól. A csonka reklámtortáról, merthogy a tévék nem közöltek adatokat. A torta mérete azonban szépen hízott, de ennek nem örül felhőtlenül mindenki. Hivatal Péter (Magyar Reklámszövetség) elárulja, miért? Tovább nőnek-e a magyar fizetések és emiatt nőhet-e az infláció? Ez a hét kérdése! Eppich Győző (OTP Bank) tart makrogazdasági kitekintőt. Devizapiaci rovatunkban a dollár furcsa mozgásait magyarázza Pleschinger Gyula (MKB Bank).
20/3/2017 • 0
Kit érdekel a természet? - 2016-11-0909 óra
Az óra elején még velünk volt egy kis ideig Feledy Botond, majd tőszdenyitás következett. Volt miről beszámolnia Kiss Móninak( Equilor), bár mire mi kinyitottunk, már csillapodtak a kedélyek a nemzetközi piacokon. A zöld Iránytűben először egy felmérésről volt szó.
A WWF Magyarország megbízásából hat év után most ismét készült egy átfogó közvéleménykutatás, melyben felmérték azt, hogy mennyire törődik a 18-59 éves magyar városi lakosság a fenntartható fejlődéssel, ezen belül is a környezet- és természetvédelemmel. Említést tettünk Sarkadi Péter segítségével (Greenfo.hu) "Az év természetfotói Magyarország 2016" kiállításról is.
9/11/2016 • 0
Nyert Trump! - 2016-11-0908 óra
Okos városok, okos pad pályázat. Kiss Ferenc, Digitális Város programtervező (T-Systems), a pályázat ötletgazdája és Rab Árpád, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technonógia Tudásközpont kutatója – a pályázat egyik zsűritagja volt a vendégünk. Ezt követően Feledy Botond, állandó külpolitikai szakértőnk érkezett hozzánk értékelni Trump győzelmét, ami még nem végleges, főleg nem hivatalos, de miután már több mint 270 megszerzett elektori szavazattal rendelkezik, szinte biztos, hogy ő lesz az USA következő elnöke.
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-09-08-00-00-MILLÁS.mp3"]
9/11/2016 • 0
Vezet Trump! - 2016-11-0906 óra
Morgó szerda, tőzsde, lapszemle. Eredetileg a hazai inflációs trendekről akartunk beszélgetni Németh Dáviddal a K&H Bank vezető elemzőjével. Volt szó arról is, de előtte helyzetértékelést kértünk tőle a Trump választási előnye okozta piaci turbulenciáról. Kkv hírekkel szolgáltuk a vállalkozókat, majd Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője kommentálta a zuhanó dollár, összeomló mexikói peso és hatalmasat zakózó határidős tőzsdeindexekkel tarkított kora reggeli kereskedést.
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-09-07-00-00-MILLÁS.mp3"]
9/11/2016 • 0
9-10 óra: Kérődzés és bankszámla - 2016-11-0809 óra
A tehenek is nagyban felelősek a klímaváltozásért, mert metánt "termelnek". De hogyan? Mihálovits Gazda mindent elmond a kérődzésről, amit tudni akartál és azt is, amit nem...A tőzsdék várnak, hogy megtudják, ki lesz az USA elnöke. Kiss Móni (Equilor) azonban így is hoz érdekességeket például az Alteo részvények első napjáról. Banki termékeket díjazott a bankmonitor.hu. Sándorfi Balázs elmondja, kik és miért nyerhettek náluk?
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-08-09-00-00-MILLÁS.mp3"]
8/11/2016 • 0
8-9 óra: Trump vagy Clinton? - 2016-11-0808 óra
Minden idők legelutasítottabb elnökjelöltjei versengenek egymással a mai amerikai elnökválasztáson. A választás azonban rendkívül fontos, hisz a világ vezető politikai és gazdasági hatalmának első emberéről dönt az USA lakossága.
Jön-e a tőzsdei összeomlás? Mi lenne jó a piacoknak? Egyértelműen rossz-e Trump az üzletember? Egyértelműen rossz-e Clinton a vérbeli politikus? Zsiday Viktor (Plotinus Nyrt.) befektető szemmel nézi az eseményeket. Arról is beszélünk vele, vajon a magyar gazdaság milyen állapotban van és milyenek a kilátásai?
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-08-08-00-00-MILLÁS.mp3"]
8/11/2016 • 0
6:45-8 óra: Clinton vagy Trump? - 2016-11-0806 óra
Bill Kapitány születésnapján előtte tisztelgünk, ám sokat beszélünk a Nevers vágásról is annak kapcsán, a szintén születésnapos Alain Delon Fekete Tulipánként tudta-e ezt alkalmazni? Tőzsderovat történelmi BUX csúcacsal és lapszemle Matolcsy interjúval.
Ébresztő témánkban pedig mi másról is faggathatnánk Feledy Botond külpolitikai szakértőnket, mint a mai elnökválasztás esélyeiről? Heti alapozó rovatunkban Márvány Zsolt (CIB Bank) azt elemzi, vajh mit szólnak a piacok Trumphoz és mit Clintonhoz?
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-08-07-00-00-MILLÁS.mp3"]
8/11/2016 • 0
9-10 óra: Álmainkban Amerika - 2016-11-0709 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba ezúttal az Egyesült Államokból jelentkezik. Elnökválasztás, halloween, emigráns magyarok és sör a terítéken. Tőzsdenyitás. Kiss Móni (Equilor) mi mással kezd, minthogy az FBI és Clinton levelezése mozgatja a piacokat.
És... Hasít a BUX! Céláremelés volt a Richternél és a Magyar Telekomnál. Heuréka élmény rovatunkban az adatvezérelt üzleti döntés kifejezést dekódolja Frankó Csuba Dea (Spark Institute at IBS).
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-07-09-00-00-MILLÁS.mp3"]
7/11/2016 • 0
8-9 óra: Back to the USA - 2016-11-0708 óra
Adózóna rovatunkban meglepő következtetésre jut Gerendy Zoltán (BDO): az USA adórendszere nem versenyképes. A beszélgetésből kiderül, miért? A Clinton-Trump párharc hátterét tárjuk fel Feledy Botond külpolitikai szakértőnkkel.
Itt a Digitális Oktatási Stratégia. De lesznek-e a tettekből szavak? Horváth Ádámmal (IVSZ) keressük a válaszokat. Nemzetközi Részvénymustra is van ma. Kababik József (Erste Befektetési Zrt.) gyorsjelentéseket szemléz. A Commerzbank veszteséges, a BMW viszont jól teljesített. Új lendületet kapott a dízelbotrány és jó hírek jöttek a Wizz Airről is.
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-07-08-00-00-MILLÁS.mp3"]
7/11/2016 • 0
6:45-8 óra: Trump? Clinton? Összeomlás? - 2016-11-0706 óra
NOSZF. Azaz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Ma van az évfordulója, kevéssé ismert részleteket osztunk meg az eseményről indulásként. Persze van tőzsdenyitás, hiszen meglett végre pénteken a BUX 30 ezer pontja!
Lapszemle után egy fontos figyelmeztetés Virág Ferenctől (Random Capital): jön a tőzsdei összeomlás, bár ennek semmi jele egyelőre. Jó kis ébresztő téma ugye? A heti makrogazdasági eseményeket mi más, mint az amerikai elnökválasztás fogja mozgatni. Tardos Gergely (OTP) elmondja miért. A devizapiacot is a Clinton-Trump meccs fogja mozgatni. Pleschinger Gyula (MKB Bank) azért beszél a font és a forint mozgásáról is.
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-07-07-00-00-MILLÁS.mp3"]
7/11/2016 • 0
9-10 óra: Fapados hírcsokor - 2016-11-0409 óra
Új járatokat indít Budapestről az Easyjet. De miért csak most és miért ezeket? És mennyiért lehet repülni és mikor? Ács kolléga ezeket a kérdéseket boncolgatja fapados rovatában. Kiss Móni (Equilor) magyar részvénytársaságok gyorsjelentéseinek lázában: Mol, Graphisoft, Zwack a terítéken. Újra visszatérünk az EasyJet üzletpolitikájára meg a belgrádi vasútvonal problematikájára ésssss: HÉTVÉGEEEEEEEEEEEEE!!!!
[podcastplayer url="http://millasreggeli.hu/wp-content/uploads/2016/11/2016-11-04-09-00-00-MILLÁS.mp3"]
4/11/2016 • 0
8-9 óra: Digitálisan, szépen - 2016-11-0408 óra
Gyorsjelentett a Mol. Mi másról szólna energetikai rovatunk ma reggel? Főleg ha a jelentés a várakozásoknál is jobb lett. Vágó Attila (Concord Értékpapír Zrt.) elemez. Digitális Jólét Program. De miről szól ez? Biró Albert (Infotér Egyesület) dekódolja a dolgot. Részleteben megtudjuk miről szól a Digitális Oktatási Stratégia és hogyan segítené az állam a startupokat és a magyar IT exportot.
2016-11-04 08-00-00 MILLÁS
4/11/2016 • 0
6:45-8 óra: Aggódjunk metró ügyben? - 2016-11-0406 óra
Nemzeti Gyásznapon Optimista Péntek? Na ne.... Helyette szóba kerül Bogyó és Babóca. Meg az, hogy melyek a szülők számára legidegesítőbb mesék. Tőzsdenyitás és lapszemle. Ébresztő témánkban pedig vegytisztán szakmai szempontok alapján vizsgáljuk, baj van-e a 3-as metróval? Bíró Endre (Metróért Egyesület) nem aggódik. Felminősítés, Brexit. E két téma mozgatja ma reggel Márvány Zsolt (CIB Bank) fantáziáját. Ennek megfelelően a forint és a font szerepel a devizapiaci blokkunkban. Kuti Ákos (MKB Bank) azért jokerként előhúzza a svájci frankot is.
2016-11-04 07-00-00 MILLÁS
4/11/2016 • 0
9-10 óra: Balatoni gasztrotérkép - 2016-11-0309 óra
Budavári Dóra, a Balatoni Gasztrotérkép egyik készítője volt segítségünkre, hogy megismerjük a Balaton környékének fejlődő kistermelőit, vendéglátóipari beszállítóit. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálinttal (Equilor) aki értékelte a ma hajnalban megjelenő Richter Gedeon gyotsjelentést is. A hónap első csütörtökén Frész Ferenc (Cyber Services) az IT rovatunk vendége. Nagyhatalmak (...és kisebbek) közti kíberháború képét vázolta elénk, beleillesztve Margyarország helyzetét is.
2016-11-03 09-00-00 MILLÁS
3/11/2016 • 0
8-9 óra: Kínaiak és a többiek - 2016-11-0308 óra
Legalább 40 kínai autógyártó van, akikről csak nagyon kevés információ jut el nyugatra. Hogyan segíti működésüket a kínai kormány? Mekkora részt akarnak hasítani az elektromos autók piacából? Hogyan reagálhatnak minderre a nyugati autógyártók? Várkonyi Gáborral beszélgettünk a "Futóműben". A részvénymustrát ma Baráth Tibor (Erste) tartotta. Gyorsjelentését közölte a Facebook, Qualcomm, Credit Suisse, valamint belefért még egy kis DAX elemzés is.
2016-11-03 08-00-00 MILLÁS
3/11/2016 • 0
6.45-8 óra: Járuklékcsökkentést ide, de nagyot! - 2016-11-0306 óra
A magyar tudomány ünnepe, Charles Bronson születésének napja a mai. Tőzsde tegnapról. Lapszemle. Németh Dáviddal, a K&H Bank vezető elemzőjével egy lehetséges járulékcsökkentés mértékéről, hatásairól, előnyeiről beszélgettünk. Lehet még pályázni az "Év Gyára" megtisztelő címre. Zákányi Virág, a Gyártás Trend magazin főszerkesztője és Kiss András, az Év Gyára projekt menedzsere járt nálunk, hogy elmondják a részleteket. "Keresd a hazait" rovatunkban Farkas László (Erste) hozott csemegéket a BÉTa piacról.
2016-11-03 07-00-00 MILLÁS
3/11/2016 • 0
9-10 óra: 25 éves panda - 2016-11-0209 óra
Napi csatával nyitunk. Mihálovits kolléga az el-Alamein-i csatát eleveníti fel. Tőzsdenyitás Kovács Bálinttal (Equilor). Gyorsjelentések jönnek Magyarországon! Külföldön meg ezerféle bizonytalanság. Ebből szép kifőzni valamit! Zöld Iránytű rovatunkban egy 25 éves pandáról, avagy a negyedszázados WWF-ről beszélgetünk Sipos Katalin igazgatóval.
2016-11-02 09-00-00 MILLÁS
2/11/2016 • 0
8-9 óra: Bankot váltani nem kell félnetek - 2016-11-0208 óra
Európában csórók vagyunk. Egy TÁRKI felmérés legfontosabb megállapításait szemlézzük. Elgondolkodtató. Jönnek a robotok! Magyarországon is. 513 ezer munkahely váltható ki automatizálással. Úgyszintén elgondolkodtató. Egyszerűbb lesz a bankváltás. Kérdés élünk-e vele? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) elemzi a helyzetet, világít rá az okokra.
2016-11-02 08-00-00 MILLÁS
2/11/2016 • 0
6:45-8 óra: Itt az adócsomag! - 2016-11-0206 óra
Illyés Gyula születésnapján a bicskázási szokásokról, a Nemzetközi Űrállomás fellövése alkalmából pedig az ottani élet részleteiről szólunk kezdésként. Kis tőzsdei összefoglaló, csipetnyi lapszemle, majd egy veretes téma: kész a jövő évi adócsomag! Gerendy Zoltán (BDO Magyarország) elárulja, örüljünk-e? A 100 legjobb magyar kkv-t keresik, de hogyan és kik? Trányik Pál (Eventikum) erről szól kkv rovatunkban. Kuti Ákos (MKB Bank) devizarovatot prezentálván arról értekezik, vajon felminősít-e minket a Moody's és hogy reagál majd erre a forint?
2016-11-02 07-00-00 MILLÁS
2/11/2016 • 0
9-10 óra: Mihálovits Gazda in the air - 2016-10-2809 óra
A fordított napon nem Ács, hanem Mihálovits kolléga prezentálja a fapados rovatot. A fapados üzleti modellt prezentálja. A hallgatók ítéletet mondanak a feleletről. Álmos, pozizárós kereskedés folyik a tőzsdén - adja hírül Kiss Móni (Equilor). Hiába a 4 napos ünnep az a tőzsdén is ünnep...A bizalmi vagyonkezelés vajon mi? És mi köze a keresztes lovagokhoz? Magyar Csaba (Primus Trust) dekódolja a magyar jogban nem túl rég óta jelen lévő kifejezést.
2016-10-28 09-00-00 MILLÁS
28/10/2016 • 0
8-9 óra: Napi csata Ács kollégától - 2016-10-2808 óra
Az első gondolatsor az energetikáé. Épülnek még hagyományos erőművek, vagy a megújuló mindent visz? Ez a fő kérdés, melyre Ságodi Attila (KPMG) keres választ. Aztán a nagy próbatétel: Ács Gábor mesél a gyurgyevói ütközetről és a mezőkeresztesi csatáról. Mit kíván a magyar kkv? Hogyan bankol? Van-e befektetése? Milyen hitelt vesz fel? Banki szempontból monitorozzuk a szektort Aladics Sándorral (OTP Business).
2016-10-28 08-00-00 MILLÁS
28/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Fordított nap - 2016-10-2806 óra
Fordított nap van. Ács kolléga fog Napi Csatázni, Mihálovits Gazdáé a Fapados rovat. The Cure koncert is volt. Tőzsdei összefoglaló és lapszemle van azért ma is. Majd igazi ébresztő téma következik: mi lesz a 3-as metróval? Leáll? Nem áll le? Lesz pótlóbusz? Nem lesz? Tevan Imre (vs.hu) találgat. Aztán fordított nap lévén jön Márvány Pesszimista Zsolt (CIB Bank) német üzleti bizalmi index alakuláson borong. Kuti Ákos (MKB Bank) a kamatdöntések hete után vázolja a devizapiaci folyamatokat.
2016-10-28 07-00-00 MILLÁS
28/10/2016 • 0
9-10 óra: Zsírszobor leesett arccal - 2016-10-2709 óra
Hatalmas sikereket arattunk az erfurti szakácsolimpián. Krivács András a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke számolt be az eredményekről. Kiss Móni (Equilor) pedig a tőzsdenyitásról. IT rovatunkban Bátky Zoltán, a 24.hu tech rovatának vezetője rémisztgette a hallgatóságot annak kapcsán, hogy múlt pénteken lefagyott a fél internet. Szerinte közel van idő, amikor még nagyobb galibát okozhatnak a hackerek.
2016-10-27 09-00-00 MILLÁS
27/10/2016 • 0
8-9 óra: Gáz van! - 2016-10-2708 óra
Szó szerint. A tárolók töltöttsége 60 százalék, de ez elég. Szépfy Márton, a MET Magyarország kereskedelmi igazgatója beszélt nekünk gáz piacról, versenypiacról, kereskedelmről. Várkonyi Gábor állandó autós szakértőnk az amerikai autósok elégedettségét firtatja. Varjú Péter (Erste) pedig részvényeket mustrál.
2016-10-27 08-00-00 MILLÁS
27/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Keménykedő vallonok - 2016-10-2706 óra
Szabina és a vizisí. Tegnap tőzsde, mai lapszemle. Kukában a CETA? Megy utána a TTIP? Dr. Csehi Róbert a CEU Európai Uniós Kutatóintézetének kutatója válaszol. Telkó rovat, majd Keresd a Hazait! Mit mutat a csárt? - avagy a hazai piac technicista szemmel. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a telefonnál.
2016-10-27 07-00-00 MILLÁS
27/10/2016 • 0
9-10 óra: Erre van előre! - 2016-10-2609 óra
Nagy a csend a fogyasztói csoportok elvén működtethető nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) körül. Csabai Károly, a Világgazdaság szakújságírója mondta el nekünk, amit tud az ügyről. Tőzsdenyitás. A Zöld Iránytűből kiderült, hogy merre van előre.
2016-10-26 09-00-00 MILLÁS
26/10/2016 • 0
8-9 óra: Menő startupok 150 millióval a zsebben - 2016-10-2608 óra
Takács Zoltán, a Telenor innovációért felelős alelnöke járt nálunk. A Telenor kiválasztotta azt az öt ígéretes vállalkozást, akik részt vesznek a Telenor Accelerate 150 millió forint értékű mentori képzési programján. Róluk volt szó. A mobilszolgáltató júniusban meghirdetett programjára minden előzetes elvárást felülmúlva több mint 140, a fejlődés korai szakaszában járó digitális startup jelentkezett.
2016-10-26 08-00-00 MILLÁS
26/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Jegybanki lazaság - 2016-10-2606 óra
Dömötör neve- és Hillary szülinapja a mai. Előző napi tőzsdei helyzetkép. Rövid hírek, lapszemle, majd felhívtuk Ürmössy Gergelyt (Erste). Azt beszéltük meg vele, hogy bár stabil maradt az irányadó ráta az MNB döntése következtében, a monetáris kondíciók újra lazultak. Mi van még hátra? Merre mehet tovább a jegybank? Kkv TOP 100 a kkv rovatban, majd devizapiac Pleschinger Gyulával (MKB).
2016-10-26 07-00-00 MILLÁS
26/10/2016 • 0
9-10 óra: Alakor és Airbnb - 2016-10-2509 óra
Egy ősi, mára elfeljetett gabonafajta, az alakor nyomába ered ma Mihálovits gazda. Egy termesztővel, Vörös Gézával beszélget arról, lehet-e ez a fajta olyan sikeres, mint a mangalica? Remegve várjuk, vajon eléri-e a BUX a 30 ezer pontos szintet. Kovács Bálint (Equilor) lelomboz minket, mert erre egyelőre várni kell. New Yorkban betiltották az Airbnb-t. Mi lesz, ha nálunk is ez történik? Ditróy Gergely (otthontérkép.hu) filozofál kicsit ezen.
2016-10-25 09-00-00 MILLÁS
25/10/2016 • 0
8-9 óra: Napelem. De megéri? - 2016-10-2508 óra
A napelem szexi. De drága. Mégis egy csomó országban esküsznek rá és vadul támogatják. Nálunk adóztatják és támogatják egyszerre. Nem könnyű pálya no, de mindenképpen ez a jövő. Namármost. Megéri ilyet telepíteni vagy nem éri meg? Csak úgy. Vegytisztán piaci alapon. Ifj. Chikán Attila (Alteo Nyrt.) és Vajna Tamás (Opera Solar) segít a kérdés eldöntésében.
2016-10-25 08-00-00 MILLÁS
25/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Tőzsdén a Duna House - 2016-10-2506 óra
Évfordulója vagyon a taxisblokádnak. Ezen merengünk. Gyors tőzsdei összefoglaló, aztán erős kezdés: tőzsdére megy a Duna House. Mi a sztori a papírban? Guy Dymschiz társalapítót és Máté Ferenc vezérigazgató-helyettest faggatjuk. A lapszemle csak ez után jön. Mentik a román frankhiteleseket! Aggódjunk az OTP miatt? Págyi Gergely (CIB Alapkezelő) járja körbe a témát.
2016-10-25 07-00-00 MILLÁS
25/10/2016 • 0
9-10 óra: Adattudománnyal a csalók ellen! - 2016-10-2409 óra
esél a múlt rovatunkban az Országos Hírlapot olvasgattuk, megnéztük, mi történt ezen a napon 1898-ban. A tőzsdenyitásban az Equilor szakértői voltak segítségünkre, Heuréka-élmény rovatunkban pedig azzal foglalkoztunk, hogyan lehet adattudományos módszerekkel kiszűrni az online visszaéléseket a reklámpiacon.
2016-10-24 09-00-00 MILLÁS
24/10/2016 • 0
8-9 óra: Dél-Korea adóügyileg - 2016-10-2408 óra
Adóvilág rovatunkban Dél-Korea volt terítéken, azt vizsgáltuk meg, mit érdemes tudni az országról, ha céggel oda készül az ember. Piros pirula rovatunkban azzal foglalkoztunk, hogy a nagy szereplők most kezdik begyújtani a rakétákat, értelmezni is nehéz, hogy pontosan hol járunk, mik a fontos kérdések, mik lesznek a mesterséges intelligencia téma kapcsán a gazdasági dilemmák.
2016-10-24 08-00-00 MILLÁS
24/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Mit tehetünk a települési adók ellen? - 2016-10-2406 óra
Van giccsadónk, hajóadónk, pónilóadónk, toronyadónk, traktoradónk, de akár termőföldadónk is – csak, hogy egy párat említsünk a mindennapi életünket színesítő települési adók közül. De, hogy lehet a nemkívánatos sarcok alól kibújni? Ezt tudtuk meg Barta Pétertől, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda munkatársától.
2016-10-24 07-00-00 MILLÁS
24/10/2016 • 0
9-10 óra: Ha szívat a fapados... - 2016-10-2109 óra
A brexit kiárazódott már a fapados légitársaságok részvényeinek árfolyamából? Hogyan szívatja a Ryanair a csekkolással a kedves utasokat? Ács kolléga Fapados rovata ezekre a kérdésekre keres választ. Remek hangulatú tőzsdenyitásról és felminősített Magyar Telekomról számol be Kovács Bálint (Equilor). Kis autós téma. Lízing. Mi ez? Mire jó? Milyen fajtái vannak? Nagy Nándor (Budget Magyarország) terjeszt ebbéli ismereteket.
2016-10-21 09-00-00 MILLÁS
21/10/2016 • 0
8-9 óra: A nagy körforgalom challenge - 2016-10-2108 óra
A megújuló energia sexy. Dől oda a pénz. de miként változtatja meg mindez jövőbeni mindennapjainkat? Tordai Péter (E2 Hungary) lebbenti fel a fátylat. közlekedés. Örökzöld téma. Merthogy nem megy. Udvariasan főképp. Itt van például a 11-es út budakalászi csomópontja. Hogy ott mi a baj? És mi a baj a körforgalom intézményével? Erről faggatjuk Pető Attilát, a Kreszprofesszort.
2016-10-21 08-00-00 MILLÁS
21/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Járulékcsökkentés jön! - 2016-10-2106 óra
Napi csatával, a világ egyik legbonyolultabb ütközetével, a Japán sorsát évszázadokra meghatározó szekigaharai csatával kezdünk. Gyors tőzsdei összefoglaló és lapszemle majd egy jó hír: jön a járulékcsökkentés!!! Mit lehet erről most tudni? Baka F. Zoltán (figyelő) mondja a részleteket. Márvány Zsolt (CIB Bank) bajban van, alig van makroesemény, mi szót érdemelne. Jobb híján USA inflációja és Draghi EKB elnök szavait elemezzük. Szakértők meghasonlik. Kuti Ákos (MKB Bank) devizapiaci blokkot prezentál euróval és forinttal fűszerezve.
2016-10-21 07-00-00 MILLÁS
21/10/2016 • 0
9-10 óra: Az olaszrizling új ruhája - 2016-10-2009 óra
Ötvennél is több ötlet érkezett arra a pályázatra, amelyet három borász szervezet írt ki idén annak érdekében, hogy legyen új, jobban kifejező és nem megtévesztő neve az olaszrizlingnek. Jásdi Istvánnal, csopaki borásszal beszélgettünk az NOPQ rovatban. Megnyitott a tőzsde. IT rovatunkban PC piaci eredményekről, Intel eredményről, új Apple laptopokról diskuráltunk Gálffy Csabával, a hwsw.hu szerkesztőjével. Zárásként Schmidt Andi Rimbaud-t szaval.
2016-10-20 09-00-00 MILLÁS
20/10/2016 • 0
8-9 óra: Ez startup! ..mert New York-i - 2016-10-2008 óra
Hazai startupok a New York-i Techweeken címmel sugároztuk Kántor kolléga élményeinek utolsó felvonását. Aranyköpés Lugosi Bélától, aki 1882-ben született ezen a napon. Baráth Tibor mustrált ma.
2016-10-20 08-00-00 MILLÁS
20/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Nem startup! Korai fázisú vállalkozás - 2016-10-2006 óra
Szent Vendel és a csontritkulás napja a mai. Tőzsdék tegnap. Teljesen átalakítaná az NGM a startupok finanszírozását jövőre. Dr. Zsembery Leventével, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület vezetőjével beszélgettünk a tervezetről. Szemlézni még nem tudtuk, de elmondtuk, hogy délelőtt 9-től az utcán lesz a legfrissebb Fedél Nélkül, plusz 12 oldal Népszabival. Telko rovat után Hazai Piac: Duna House részvénykibocsátás. Előadja Tunkli Dániel, a Concorde Értékpapír
Zrt. elemzője.
2016-10-20 07-00-00 MILLÁS
20/10/2016 • 0
9-10 óra: Téli gumi és Fakopp - 2016-10-1909 óra
A nagy téli gumi sejtés. Mikor tegyük, mikor ne tegyük? Kovács Bálint (Equilor) remek Richterhez kapcsolódó hírekkel nyitja a mai tőzsdei kereskedést. Zöld Iránytű rovatunkban Sarkadi Péter a greenfo.hu főszerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy megújul a Múzeumkert. Egy érdekes műszer is helyet kap a rovatban, amely a beteg fák kiszűrésére szolgál és magyar találmány. A neve: Fakopp!
2016-10-19 09-00-00 MILLÁS
19/10/2016 • 0
8-9 óra: Bulvárkörkép - 2016-10-1908 óra
Mi a bulvár? Kell vagy nem kell? Szeretjük vagy nem szeretjük? Megáll a lábán gazdaságilag? Veretes kérdések. Pallagi Ferenc válaszol rájuk, akinek neve a Blikk és a Bors főszerkesztőjeként összeforrt a műfajjal. 33 év után nyugdíjba vonul, ebből az alkalomból beszélgetünk vele. A napelemeknek is van evolúciója. Milyen irányba megy a fejlődés? Tőkei Szabolcs (enHome) tágít a látókörünkön.
2016-10-19 08-00-00 MILLÁS
19/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Paks2 és ingyenhitel - 2016-10-1906 óra
Napi csatával kezdünk. A zama-i ütközet kapcsán kitárgyaljuk, hogyan harcoltak a harci elefántok ellen? Remek tőzsdei összefoglaló és lapszemle is van. Aztán megvizsgáljuk mi a baj a Paks2-höz kiadott környezetvédelmi engedéllyel? Koritár Zsuzsanna (Energiaklub) elárulja. Kkv rovatunkban ingyenhitelt ajánlunk a Pest megyei cégeknek Milassin Levente (MFB) segítségével. A dollárra és a fontra figyel mai devizarovatunkban Wéber Tamás (MKB Bank).
2016-10-19 07-00-00 MILLÁS
19/10/2016 • 0
9-10 óra: Integrátor, Netflix, autóipar - 2016-10-1809 óra
Integrátor. Ki ez? Mi ez? Ezen agrárgazdasági szakkifejezést dekódolja Mihálovits Gazda. Szabó Levente (KITE Zrt.) vérbeli integrátorként elmagyarázza miről is van szó. Mol és Netflix. E két céghír uralja a tőzsdenyitást. Kiss Móni (Equilor) elárulja miért figyeljünk e két papírra? Kis "programajánló" a végére. Lesz Automotive Hungary kiállítás. Szilvási Krisztina (Hungexpo Zrt.) meséli el, miről is szól ez?
2016-10-18 09-00-00 MILLÁS
18/10/2016 • 0
8-9 óra: Ha adóellenőrzést kapunk - 2016-10-1808 óra
Ha a kopogtat a NAV... Akkor ne ijedjünk meg. Nem biztos hogy igaza van. Mit vizsgálnak? Miért vizsgálnak? Hol és hogyan tévedhetnek? Milyen jogaink vannak nekünk és milyen kötelezettségeik nekik? Ha nem értünk egyet a NAV döntésével, mikor és kihez lehet fordulni? Jancsa-Pék Judit (LeitnerLeitner) közvetít tippeket, trükköket és jótanácsokat.
2016-10-18 08-00-00 MILLÁS
18/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Korrupció és gyorsjelentések - 2016-10-1806 óra
Kissé döcögve indul ma a műsor. Nem értjük, nem tudjuk, félreértjük. Hiába no, ez az időjárás, az öregség, vagy...Mindegy. Van tőzsdei összefoglaló. Meg lapszemle. Aztán a nap kérdése: érdekli-e a jövő generációját a korrupció? Martin József Péter (Transparency International) felel. Elindult a gyorsjelentési szezon. De mit hozott és mi jöhet még? Págyi Gergely (CIB Alapkezelő) elemez.
2016-10-18 07-00-00 MILLÁS
18/10/2016 • 0
9-10 óra: Smart wellbeing, mi? - 2016-10-1709 óra
Meséltünk a múltból. Hosszú idő után ismét előkaptunk egy korabeli Országos Hírlapot, abból szemezgettünk. Aztán jött a tőzsdenyitás. Majd Vada Gergely, a FusionVital alapítója jött el hozzánk a stúdióba. A Fusionvital egy testszenzoros vitalitásmérés és smart wellbeing dolog. Szép szavak, na de mit is jelent mindez? És mennyire van jövője a testszenzoroknak? Elmondta Gergely a "Heuréka-élmény" rovatban.
2016-10-17 09-00-00 MILLÁS
17/10/2016 • 0
8-9 óra: A bankok API-ja - 2016-10-1708 óra
Finnországot néztük meg az adószakértő és a külpolitikai szakértő szemével. Gerendy Zoltán (BDO) és dr. Feledy Botond volt a segítségünkre. Ha a hazai bankok is megnyitják az API-jukat az alkalmazásfejlesztők előtt, egészen új szereplők és funkciók tűnhetnek fel a banki szolgáltatási piacon. Hogy mi az API és miért kellene azt megnyitni, azt Lemák Gábor tudja és el is mondta a "Piros pirulában". Kababik Józsefnek (Erste) pedig a részvénymustrában volt pár híre az eredményeikről beszámoló cégekről.
2016-10-17 08-00-00 MILLÁS
17/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Vizuális mocsok az óriásplakát? - 2016-10-1706 óra
Ünnepelnek a Hedvigek, egyben a szegénység elleni világnap van ma. Pénteki tőzsdenap, mai lapszemle. A kormány most egy új előterjesztés-tervezet szerint az ország összes óriásplakátját leszereltetné, hogy a semmiből építse újra a piacot.Urbán Zsolttal, a Magyar Reklámszövetség elnökével beszélgettünk a tervekről. Pellényi Gáborral (OTP) a makronaptárba kukkantottunk bele, Pleschinger Gyulával (MKB) a szépen erősödő amerikai dollárt vizsgálgattuk.
2016-10-17 07-00-00 MILLÁS
17/10/2016 • 0
9-10 óra: Fapados kérdések és magyar startupok - 2016-10-1409 óra
Mi alapján érdemes fapados repjegyet venni? Mire figyeljünk? Hogy válogassunk a fapadosok ajánlatai között? Ács kolléga e kérdéseket boncolgatja fapados rovatában. Ám előtte Caparól is értekezik kicsit. Tőzsdenyitás Kiss Mónival (Equilor). Meg magyar részvényhírekkel. Úgymint Richter Oroszországban és Mol shopok. Aztán Schmidt Andi Bob Dylant szaval, mi meg nem találunk szavakat. Végül Kántor Endre interjúvol magyar startupokat New Yorkban arról, hogy próbálnak piacra jutni az USA-ban?
2016-10-14 09-00-00 MILLÁS
14/10/2016 • 0
8-9 óra: Céges reszicsökkentés - 2016-10-1408 óra
Putyin ezt mondja az olajkitermelésről, az OPEC meg azt. Vagy fordítva. De vajon azokat érdekli a hírcunami, akik eldöntik, hogy mennyi legyen a piaci ár? És a hírek közül mi a fontos és mi nem? Venter Lóránt (MET Magyarország) avat be a szakma szépségeibe. Aztán energetika ismét. Lakossági rezsicsökkentés pipa. De mi lesz a cégekkel? Nekik is van megoldás. A kulcsszó: szolgáltatóváltás és alkudozás. Major György (MVM Partner) árulja el hogy is megy ez?
2016-10-14 08-00-00 MILLÁS
14/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Olaj, kamatok, font - 2016-10-1406 óra
Bob Dylan irodalmi Nobel díjáról beszélgetünk. Bár lenne muníció, de NEM lesz ma Napi csata. :) Van viszont tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Aztán az olajpiacról is elmélkedünk kicsit, mert sok az ellentmondás. Csökkenteni a kitermelést vagy nem csökkenteni a kitermelést? Ez itt a kérdés. Pletser Tamás (Erste Bank) válaszol. Márvány Zsolt (CIB Bank) megint az amerikai Fed kamatemelésről szakért, de képbe kerül Kína és az éledező magyar infláció is. Kuti Ákos (MKB Bank) a devizarovatban a brit font tartós gyengüléséről és a forint kilátásairól mesél.
2016-10-14 07-00-00 MILLÁS
14/10/2016 • 0
9-10 óra: Samsung égés - 2016-10-1309 óra
Garum. Azaz római halszósz. Mi ez s mire jó? NOPQ gasztro rovatunkban Gede kolléga e témával lepi meg a gladiátort. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét török lírával és egyéb nyalánkságokkal. Kigyulladnak a Samsung egyes telefonjai. Erdős Márton (PC World) felteszi a kérdést: hogy fordulhat ez elő? Miért nem tesztelték a készülékeket rendesen?
2016-10-13 09-00-00 MILLÁS
13/10/2016 • 0
8-9 óra: Elektromos autó mindenek felett? - 2016-10-1308 óra
2030-ra Németországban már CSAK elektromos autók futhatnának. A javaslat hátterét tárjuk fel Futómű rovatunkban. Várkonyi Gábor szakértő szerint ez csak álom, a gyakorlatban megvalósíthatatlan. El is mondja miért, ami kiveri a biztosítékot a hallgatóknál. Az E.On 3 százalékos pluszban nyitott, mert eladná nagyfeszültségű hálózatát, hogy legyen pénze atomerőművei bezárására, ergo nem kell tőkét emelni a cégben. Ezzel kezdődik a Nemzetközi Részvénymustra. Varjú Péter (Erste Befektetési Zrt.) a Bayer-Monsanto bizniszről is beszél.
2016-10-13 08-00-00 MILLÁS
13/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Harc az erős forint ellen - 2016-10-1306 óra
A kenyérmezei csatával kezdünk, meg Kinizsi Pál viselt dolgaival. Ébresztő témánkban Szabó Dávid (Concorde Alapkezelő) felfejti miért küzd a magyar jegybank az erős forint ellen. A téma erős vitát gerjeszt hallgatóink körében. A 29-es körzetben fejleszt a UPC. Bodon Ildikó (UPC Magyarország) kifejti mi áll e rejtélyes mondat mögött? Bevásárolt a CIG Pannónia. De vajon jó ez a biztosítónak és a részvényeseknek? Vágó Attila (Concorde Értékpapír) elemez.
2016-10-13 07-00-00 MILLÁS
13/10/2016 • 0
9-10 óra: Jön vissza az infláció! Hogy érinti ez a hozamokat? - 2016-10-1209 óra
Tényleg elkezdetett nőni az infláció Magyarországon? Együttjárhat ez a hozamkörnyezet változásával? Veszélyben vannak az állampapíron és osztalék részvényeken jelenleg realizálható hozampok? Sándorfi Balázs, a bankmonitor.hu ügyvezetője szállította a válaszokat. Tőzsdét nyitottunk, majd megjelent a stűdióban Sarkadi Péter (greenfo.hu). Rezsit csökkentettünk hőszigeteléssel.
2016-10-12 09-00-00 MILLÁS
12/10/2016 • 0
8-9 óra: Deutsche Bank: bűnös vagy áldozat? - 2016-10-1208 óra
Rengeteg bűne van a Deutsche banknak. Kérdés, hogy egyedül van-e ezzel a nagybankok sorában? Nagy Viktorral, a portfolio.hu vezető elemzőjével feszegetjük a kérdést. 81 éves lenne ma Luciano Pavarotti, tőle idéztünk, majd meghallgattuk Kántor kolléga riportját a tengerentúlról. "Cégenergia" rovatunkban Lovász Lajossal (Elmű-Émász) beszélgettünk kisebb cégeknek szóló világításkorszerűsítési lehetőségekről.
2016-10-12 08-00-00 MILLÁS
12/10/2016 • 0
6.45-8 óra: 30 napig a közöny ellen - 2016-10-1206 óra
Morgó szerda ezerrel. Mi volt tegnap a tőzsdéken? Lapszemle, majd jóság. Indul a Hősök Tere kihívás – mi mit teszünk 30 napig a közöny ellen? Orosz Györgyi, a Hősök Tere kezdeményezés ügyvezetője volt a beszélgetőpartnerünk. Megvághatja a NAV a vállalkozást, ha nem jelenti be a könyvelő címét, ha csak a könyvelőiroda számítógépen van meg a könyvelése. Zara Lászlóval, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnökével beszélgettünk az adóhatóság kialakulóban lévő újabb gyakorlatáról. Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője segített értelmezni az utóbbi napok dollár erősödését és font gyengülését.
2016-10-12 07-00-00 MILLÁS
12/10/2016 • 0
9-10 óra: Gazdálkodni csak precízen, szépen! - 2016-10-1109 óra
Mihálovits gazda megint a precíziós gazdálkodással foglalkozik. Ám most annak nehézségeit mutatja be. A képződő tengernyi adat kezelése nem egyszerű, átadásuk pedig érzékeny kérdés. Kiss Móni (Equilor) tőzsdenyitás alatt inkább a devizapiaci híreket sorolja, mert van ám ott most turbulencia! Az infláció meg kisebb lett a vártnál, a reptéri kötött pályás közlekedés meg akkor lesz, ha lesz olimpia. vegyes hírcsokorral zárunk.
2016-10-11 09-00-00 MILLÁS
11/10/2016 • 0
8-9 óra: Szélerőmű és bankkártya csalás - 2016-10-1108 óra
Más országokban terjed a szélerőmű, nálunk gyakorlatilag betiltják a telepítésüket. Miért? Szabó M. Istvánt (hvg.hu) faggatjuk. Meglepődünk. Ács kolléga bankkáryta adatait ellopták. Szállásfoglaláskor meg kell adni azokat. Ilyenkor mit lehet tenni? Homa Péter (bankkártya.hu) ad tanácsokat.
2016-10-11 08-00-00 MILLÁS
11/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Szuper állapotban az államháztartás - 2016-10-1106 óra
Guyon Richárd élete és munkássága foglalkoztat minket nyitányként. Népszabi nélküli lapszemle és tőzsdehírek. Aztán az esős idő ellenére jó hírek: szuper állapotban az államháztartás. Madár István (portfolio.hu) fejti fel az okokat és elmondja, mihez kezd a kormány a többlet pénzzel. Egy rakat magyar részvényt felminősítettek a minap, de hajtja ez az egekig a tőzsdét? Págyi Gergely (CIB Alapkezelő Zrt.) elemez.
2016-10-11 07-00-00 MILLÁS
11/10/2016 • 0
9-10 óra: Gamification és business - 2016-10-1009 óra
Az óra elején Katona Csaba történésszel emlékeztünk a 90 évvel ezelőtt elhunyt Jásza Mariról. Megnéztük, hallagattuk, hogy hogyan nyitottak a tőzsdék. Heuréka-élmény rovatunk ma arról szólt, hogy miképpen lehet a játékokból vette elemekkel hatékonyabbá tenni az üzletmenetet. Vendler Balázs, a Games for Business tulajdonos, ügyvezetője beszélt nekünk a gamification és üzlet kapcsolatáról.
2016-10-10 09-00-00 MILLÁS
10/10/2016 • 0
8-9 óra: Flamandok és vallonok - 2016-10-1008 óra
Az e heti "Adóvilág" rovatban Belgiumról volt szó. Szokás szerint először Gerendy Zoltán (BDO) elemzte a belga gazdasági, adózási viszonyokat, majd feledy Botond külpolitikai szakértő beszélt. Mit csinál egy chatbot, mire jó? Egy magyar startup is fejleszt mesterséges intelligenciával támogatott chatbot szolgáltatást. "Piros pirula" rovatunkban Deliága Ákos, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége adatközpont-felhő munkacsoport vezetője segített értelmezni a chatbot működésének lényegét, lehetséges felhasználási területeit. A nemzetközi részvényeket ma Baráth
Tibor (Erste) mustrálta.
2016-10-10 08-00-00 MILLÁS
10/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Lapszemle bojkott - 2016-10-1006 óra
Megint Gede nap van. Meg Gedeon. 62 éves David Lee Roth. Tőzsdék tegnap, majd egy bojkottált lapszemle. A Népszabadság szerkesztőségével való együttérzésünknek hangot adva ma nem szemléztünk lapokat. A történteket viszont boncolgattuk Varga G. Gáborral, a Népszabadság gazdaság rovatának szerkesztőjével. Pellényi Gáborral (OTP) átnéztük, mi várható a héten makro fronton. Pleschinger Gyulával (MKB) devizáztunk.
2016-10-10 07-00-00 MILLÁS
10/10/2016 • 0
9-10 óra: Porto és CIG - 2016-10-0709 óra
Ács is in the air, azaz fapados rovat. Benne a Portoban csavargó Ács kolléga. Illetve új járatok és Hallgatói kérdések. Arcpirítóan alacsony forgalommal kezd ma a budapesti tőzsde - jelenti Kovács Bálint (Equilor). Aztán kis pletykálkodás: miért nem lehet ma kereskedni a CIG Pannóniával? Nagy László Nándor (Heti Válasz) sejti: megveszik az MKB biztosítóit. Meglátjuk. Végül Napi csata rovat az "amatőr" népfelkelők által elért ozorai diadalról.
2016-10-07 09-00-00 MILLÁS
7/10/2016 • 0
8-9 óra: Naperőművet ezeret? - 2016-10-0708 óra
Kína a legnagyobb, Abu Dhabi a legolcsóbb naperőművet építi. Miért? Megéri ez? Nálunk is? Molnár Gábor (MET Power) szakért. Ingyenpénz Brüsszelből? Igen, ez a Horizont 2020. Mi ez? Kinek szól és mire? Zoltai Miklós (Ateknea) dekódolja a tudnivalókat. Egy nyertes pályázó Vid Gergely (Lightware Kft.) pedig elmeséli, fenékig tejfel-e egy ilyen manőver?
2016-10-07 08-00-00 MILLÁS
7/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Flash crash - 2016-10-0706 óra
Putyin és Halász Judit születésnapján mi jöhetne más, mint egy optimista péntek. Méghozzá brékinggel, hiszen hajnalban nagyot zakózott a dollár brit font árfolyam. Valószínűleg egy flash crash miatt. De ne szaladjunk annyira előre, először tőzsdei összefoglaló és lapszemle. Kolba Miklós (ING) csak utána magyarázza meg mi történt a kábel piacán és filozofálgat kicsit a forint árfolyamának alakulásán is. Márvány Zsolt (CIB Bank) a menedzserindexek alakulásának és az élénkülő kiskereskedelmi forgalomnak örvend. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) is a fonttal foglalkozik.
2016-10-07 07-00-00 MILLÁS
7/10/2016 • 0
9-10 óra: Marhapofa be! - 2016-10-0609 óra
Az "NOPQ" gasztro rovatban megemlékeztünk a marhapofáról, sőt felhívtuk a figyelmet kitünő alapanyag mivoltára. Megnyitottuk a tőzsdét, de legalábbis beszámoltunk az első félóra kereskedéséről Kiss Mónival (Equilor). Frész Ferencet (Cyber Services Zrt.) Brüsszelben értük utol. Korábban beszéltünk vele a European Cyber Security Organisation megalapításáról, most egy kicsit elővettük, hogy hol tart az iparági összefogás, milyen fejlemények vannak.
2016-10-06 09-00-00 MILLÁS
6/10/2016 • 0
8-9 óra: Szedd szét és uralkodj! - 2016-10-0608 óra
Van olyan cég, amelyik szétszed egy autót, felírja az 56 ezer darab alkatrész összes mérhető adatát, majd eladja autógyáraknak, beszállítóknak. Vagy mindkettőnek. Na erről csevegtünk Várkonyi Gáborral a "Futóműben". A "Nemzetközi részvénymustra" mai karmestere Varjú Péter (Erste) volt.
2016-10-06 08-00-00 MILLÁS
6/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Pixelhiba - 2016-10-0606 óra
Az aradi vértanúk emléknapja a mai. Éljenek a Brúnók, Le Corbusier és Thor Heyerdahl. Meg a Szabad Európa Rádió. Tőzsdei eredmények szerdáról, lapszemle. Hogy sikerült a Google új okostelefonja, a Pixel. Asztalos Olivér, a hwsw.hu szerkesztője megmondja. Elájulva nincs tőle. Telkó hírek, majd a BUX őszi kilátásairól kérdeztük Virág Ferencet, a Random Capital elnök-
vezérigazgatóját.
2016-10-06 07-00-00 MILLÁS
6/10/2016 • 0
9-10 óra: Szerelempáfrány a taxiskommandónak - 2016-10-0509 óra
Taxiskommandót verbuval a kormány az Uber és a hiénák ellen. Ha sikeres lesz a csapat, kapnak tőlünk egy szerelempáfrányt. Tőzsdenyitáskor enyhe korrekcióról ad hírt Kiss Mónika (Equilor), ami nem meglepő a tegnapi hajcihő után. Zöld Iránytű rovatunkban az épületszigeteléssel kapcsolatos tudnivalókat gereblyézi össze Kanyuk László (Knauf Insulation).
2016-10-05 09-00-00 MILLÁS
5/10/2016 • 0
8-9 óra: Az esport vajon mi? - 2016-10-0508 óra
Profi játékosok, csapatokkal, edzőkkel, szponzorokkal. Világbajnokság, talán előbb utóbb olimpia is. Tízmilliós nézőszám, élő tévéközvetítés, százmilliós forgalom, dollárban. Mindez egy számítógépes játék köré szervezve. Ez az esport. E titokzatos világba kalauzol minket Biró Balázs György (esport1.hu). Elektromobilitás. A szót dekódolja László Andrea (Elmű-Émász).
2016-10-05 08-00-00 MILLÁS
5/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Klíma, kartell és a devizapiaci pillangó - 2016-10-0506 óra
Xántus János, Kate Winslet és Václav Havel. Velük kezdünk, tőzsdehírekkel és lapszemlével folytatjuk. Aztán egy jó hír: Brüsszel ratifikálta a párizsi klímaegyezményt. Örülünk? Benkő Dániel (WWF) válaszol. Kartellező kkv-k? Bizony! Basa Andrea (GVH) KKV rovatunkban elmondja, miként edukálja a versenyhatóság a kisebb cégeket? Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) szárnyal. Dollár és font a terítéken.
2016-10-05 07-00-00 MILLÁS
5/10/2016 • 0
9-10 óra: Precíziós gazdálkodás és állatvédelem - 2016-10-0409 óra
Precíziós gazdálkodás testközelből. Mihálovits Gazda elmondja milyen lesz a gabonatábla a jövőben és hogyan üldözik a kukoricabogarat intelligens permetezőkkel? Kovács Bálint (Equilor) örömhírt hoz: a JP Morgan felminősítette az OTP-t és a Richtert. Állatok Világnapja. De vajon hogyan bánunk a vadállatokkal, a gazdasági haszonállatokkal és házi kedvenceinkkel? Schneider Kinga (Noé Állatotthon) vázolja a helyzetet.
2016-10-04 09-00-00 MILLÁS
4/10/2016 • 0
8-9 óra: Részvénykibocsátás és eladósodás - 2016-10-0408 óra
A lakosság is jegyezhet Alteo részvényeket. De milyen cég ez? Miből csinál bizniszt? Mit tervez a következő években? Chikán Attila vezérigazgatót faggatjuk. Elkezdtek hitelt felvenni a magyarok. Lakáshitelt meg személyi kölcsönt. Aggódjunk? Fújódik az újabb hitel lufi? Sándorfi Balázs (bankmonitor.hu) megnyugtat minket. Szerencsére.
2016-10-04 08-00-00 MILLÁS
4/10/2016 • 0
6:45-8 óra: Adatok és olajár - 2016-10-0406 óra
Ferenc napján közúti sebességrekordokkal kezdünk. Gyors tőzsderovat és még gyorsabb lapszemle. Valódi ébresztő téma: nagyon megdrágul a közérdekű adatok igénylése. Léderer Sándor (K-monitor) avat be a részletekbe. Jön az olajkitermelés csökkentése, de hogy hat ez az olajcégek gazdálkodására? Alapkezelő rovatunkban erre keresünk választ Págyi Gergellyel (CIB Befektetési Alapkezelő).
2016-10-04 07-00-00 MILLÁS
4/10/2016 • 0
9-10 óra: Porosz-osztrák háború és vállalati kultúra - 2016-10-0309 óra
Az 1866-ban zajlott le a porosz–osztrák–olasz háború, amely során a poroszok az ún. „kisnémet egység” létrehozására törekedtek, sikerrel. Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba történész elevenítette fel a konfliktus részleteit. Tőzsdét nyitottunk Kiss Mónival (Equilor). Heuréka-élmény rovatunkban Frankó Csuba Dea (Spark Institute) volt a vendégünk. Vele arról beszélgettünk, hogyan formálja át a digitalizáció a vállalati kultúrát.
2016-10-03 09-00-00 MILLÁS
3/10/2016 • 0
8-9 óra: A Balaton-felvidék lesz a magyar Szilícium-völgy? - 2016-10-0308 óra
Adóvilág rovatunkkal indítottuk az órát. Szingapúrról, a 700 km2-en elterülő, kb. 5 milliós lakosú városállamról kaptunk információkat Gerendy Zoltántól (BDO Magyarország) és dr. Feledy Botond külpolitikai szakértőtől. A Piros Pirulában Laczkovich Bencét hívtuk fel, a Virgo Systems Kft. ügyvezető igazgatóját. Őt arról kérdeztük, megvannnak-e az adottságai a Balaton-felvidéknek ahhoz, hogy a magyar Szilícium-völggyé válhasson. Kababik József (Erste) szállított olyan híreket, mint hogy a Volkswagen kártérítést fizet a kereskedőinek, az Unicredit eladná a Pioneer alapkezelőt, a Lufthansa nem tudott kötvényeket eladni, a Raiffeisen eladná lengyel érdekeltségét és még egy csomó inden mást.
2016-10-03 08-00-00 MILLÁS
3/10/2016 • 0
6.45-8 óra: Brüsszel elzárta a pénzcsapot - 2016-10-0306 óra
Helga névnapot ünnepeltünk és az első fakszimile fénykép telefonvonalon keresztül való elküldésének az évfordulóját. Megnéztük mi történt a pénteki tőzsdei kereskedési napon, majd jött a lapszemle. Ébresztő témánkban arról volt szó, hogy az Európai Bizottságnak gondja van a hazai közbeszerzések után akár az elnyert támogatások 50%-ának előlegként történő kifizetésével, ezért befagyasztottak 200 milliárd forintnak megfelelő kifizetést. Weinhardt Attilával, a Portfolio.hu vezető elemzőjével beszélgettünk az ügy hátteréről és várható hatásairól. Dunai Gáborral (OTP Bank) a
heti makro eseményeket néztük végig, majd Wéber Attilával (MKB Bank) devizáztunk, tőzsdéztünk.
2016-10-03 07-00-00 MILLÁS
3/10/2016 • 0
9-10 óra: Mesélünk - 2016-09-3009 óra
Az utasok legjobban kritizált fapados társaságaival kezd, csomagfeladással folytatja fapados rovatát Ács kolléga. Aztán Deutsche Bank a tőzsdenyitásban. Nem kis gond van vele. Kiss Móni (Equilor) veszi sorra részleteket. Aztán mesével ünnepeljük a Népmesék Napját. A főbb szerepekben: Mesélő - Schmitt Andi, Mackó úr - Mihálovits András, Ordas koma - Ács Gábor.
2016-09-30 09-00-00 MILLÁS
30/9/2016 • 0
8-9 óra: Digitális szép jövő - 2016-09-3008 óra
Csökken a jegybanki alapkamat, de a lakáshitelek kamata nem. És ezt így hogy? Palkó István (portfolio.hu) felel. Hátizsákos méhek, kinyomtatott művégtag, gondolattal irányított kéz, virtuális valóság. Csak néhány téma, amelyet Horváth Richárd (Intel Hungary) felvet azügyben, hogy miként változtatja meg életünket a digitalizáció.
2016-09-30 08-00-00 MILLÁS
30/9/2016 • 0
6:45-8 óra: Csak ülünk és mesélünk - 2016-09-3006 óra
A Népmese Napján is komoly témákkal készültünk. Nem, nem csak a tőzsdehírekre és a lapszemlére gondoltunk. Hanem például arra, hogy 8 év után a nagy olajkitermelő országok a nyomott olajárak miatt termeléscsökkentésről gondolkodnak. Heitner Tamás (Solar Capital) elemzi a helyzetet. Márvány Zsolt (CIB Bank) makrogazdasági visszapillantásának ürügyén a munkanélküliségi adatokról filozofálgat. Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) a jegybankárok és az alacsony kamatkörnyezet árfolyamokra gyakorolt hatását vizsgálja.
2016-09-30 07-00-00 MILLÁS
30/9/2016 • 0
9-10 óra: iPhone 7 kontra Xiaomi - 2016-09-2909 óra
NOPQ gasztro rovatunkban volt polip "under the bell", valamint halpörkölt. Tőzsdét nyitottunk Kovács Bálint (Erste) elemzővel. IT rovatunkban Cinkotai Norberttel arról beszélgettünk, hogy hogyan reagál az Apple a Xiaomi és hansonló feltörekvő gyártók kihívásaira?
2016-09-29 09-00-00 MILLÁS
29/9/2016 • 0
8-9 óra: Lízing trendek - 2016-09-2908 óra
Lízingpiac trendjei, átalakulásai, NHP szerepe. Toldi Balázs, a Budapest Lízing vezérigazgatója volt a vendégünk. Várkonyi Gábor elaludt, de azért volt autós rovat. Baráth Tibor (Erste) hozott egy csomó vállalati hírt. Air Berlin, Nike, Deutsche Bank, Wells Fargo voltak a részvénymustra főszereplői.
2016-09-29 08-00-00 MILLÁS
29/9/2016 • 0
6.45-8 óra: Túlóráról, bérekről vallottak a boltláncok - 2016-09-2906 óra
Mihály nap van, a kukoricatörés kezdete. Ezen a napon Londonban megalapítják a Scotland Yardot. Az európai tőzsdék tegnap még estek, az amerikai emelkedett. Felhívtuk Kiss Gergelyt, a Napi.hu újságíróját. Kik hiányoznak a Tescónak és társainak? Van-e túlóráztatás és munkaerő-kölcsönzés, mennyire durva a munkaerőhiány és mely posztokat érintik leginkább? Ezeket kérdeztük tőle. A Blackberry nem csinál több telót. Miró József, az Erste befektetési Zrt.
stratégája az Alteo részvényjegyzés technikai részleteiről tájékoztatta a nagyérdeműt.
2016-09-29 07-00-00 MILLÁS
29/9/2016 • 0
9-10 óra: Gáz van! - 2016-09-2709 óra
25 éve van nagybani. Mihálovits Gazda beszélget a zöldség-gyümölcs kisker meghatározó intézményéről Házi Zoltán vezérigazgatóval. Kovács Bálint (Equilor) indokolatlan jókedvvel nyit tőzsdét. Kiderül, mégis van ok a derűlátásra. Azért vagyunk a gázpiacon, hogy otthon legyünk benne. Gázpiac és annak működése. Smaraglay Zombort (MET Magyarország) faggatjuk, hogy értsünk mindent.
2016-09-27 09-00-00 MILLÁS
27/9/2016 • 0
8-9 óra: Adatcunami - 2016-09-2708 óra
Dolgok internete. Felhő. Big Data. Mire jók ezek? Kinek jók ezek? Hogyan reagált minderre az IT ágazat és annak egyik nagyágyúja? Ha ez hidegen hagy valakit, annak Horváth Richárd (Intel) azt is elárulja, minek csipezik fel a méheket és lehet-e digitálisan öltönyt varázsolni valakire egy munkahelyi míting miatt?
2016-09-27 08-00-00 MILLÁS
27/9/2016 • 0
6:45-8 óra: Indokolatlan jóKEDD - 2016-09-2706 óra
Enervált műsorvezetők indokolatlan jókedvvel törnének ki a szellemi karanténból, így jön létre az indokolatlan jókedd, amikor mindent a világon túláradó jókedvvel szemlélünk. A tőzsdei esést és a lapok híreit is. Aztán gyakorlati tapasztalatok a munkaerőhiányról egy holland cég HR vezetőjétől Tarcsay Gergőtől. Aztán lehet uniós pénzből vállalatirányítási rendszert építeni. Varga Katalin (VFT Zrt.) mondja a részleteket. Laza monetáris környezettel növeli a jókedvet Págyi Gergely (CIB Alapkezelő).
2016-09-27 07-00-00 MILLÁS
27/9/2016 • 0
9-10 óra: Sci-fi, nem sci-fi? - 2016-09-2609 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba állandó történész szakértőnk az 1989-ben elfogadott be- és kivándorlási törvény kapcsán beszélt arról, mi tette szükségessé a törvénybe iktatást. Heuréka-élmény rovatunkban pedig Kánai Andrással (kommunikációs szakértő, sci-fi kritikus, jövőszakértő) beszéltünk telefonon arról, hogy mi valósult meg az elmúlt évtized legvadabb sci-fi vízióiból és mit jövendölnek a mai sci-fi írók, ami jó eséllyel valóság lesz 15-20 éven belül.
2016-09-26 09-00-00 MILLAS
26/9/2016 • 0
8-9 óra: Poloskainvázió - 2016-09-2608 óra
Hivatalos: poloskainvázió van. Tippek az irtáshoz a kedves hallgatóktól. Adóvilág rovatunkban Oroszországgal foglalkoztunk, Gerendy Zoltán (BDO) először adó szempontból vizsgálta a nagyhatalmat, Feledy Botond külpolitikai szakértő pedig geo- és belpolitikai szempontból próbált élni a szűk időkorlát adta lehetőséggel. Piros Pirula rovatunkban a Deep Learning fogalmával ismerkedtünk.
2016-09-26 08-00-00 MILLAS
26/9/2016 • 0
6.45-8 óra: Pomádé vagy kencefice? - 2016-09-2606 óra
Olivia Newton-John születésnapján elgondolkodtunk azon, hogy is lehetett volna jobban magyarra fordítani a Grease című filmet. Aztán persze foglalkoztunk akut gazdasági témákkal is, ilyen volt a jegybank legfrissebb inflációs jelentése. Ennek kapcsán Balatoni András MNB-igazgatóval beszéltünk: vajon túl optimista az MNB? Vagy a Morgan Stanley túl pesszimista?
2016-09-26 07-00-00 MILLAS
26/9/2016 • 0
9-10 óra: Fapad, fapad, fapad - 2016-09-2309 óra
Ha péntek nem maradhat el a fapados rovat. Ács kolléga részint a hallgatók kérdéseire felel, részint saját élményeit teszi közzé. Portugália, Eilat és az Azori szigetek a terítéken. Kiss Móni (Equilor Zrt.) tőzsdét nyit. Elég jó hírekkel és font és forintpiaci elemzéssel örvendeztet meg. Ács kolléga ismét visszatüremkedik a műsorba: Szantoriniről és egy új utasszállító gépről áradozik.
2016-09-23 09-00-00 Channel 2
23/9/2016 • 0
8-9 óra: Vészhelyzet, Forma1 és kkv szektor - 2016-09-2308 óra
Villamosenergia ellátási vészhelyzet. Mi ez? Mit tegyünk ha ránk talál? Bekövetkezhet? Gerse Pál (MET Power) elmagyarázza. Bernie Ecclestone eladta a Forma1-et. MICSODA???? Buró Szilárd (Equilor Zrt.) lebbenti fel a fátylat. A KKV-k gazdaságunk gerincét jelentik. Csakhogy nem nagyon vannak felkészülve a digitális forradalomra. Lakatos Péter (MTelekom) tárja elénk a szektorról készített kutatás legfontosabb megállapításait.
2016-09-23 08-00-00 Channel 2
23/9/2016 • 0
6:45-8 óra: Tudta, hogy mi az a korai fázisú vállalkozás? - 2016-09-2306 óra
A szovjet ifjúsági sajtó, Julio Iglesias és az iskolatej világnap témája uralja a műsor első perceit. Gyors tőzsdeblokk, majd lapszemle. Derék adókedvezmény jár a korai fázisú vállalkozásokba fektetőknek. Pistyur Veronika (Bridge Budapest) dekódolja miről is van szó. Heti makrogazdasági visszapillantó tükrében Márvány Zsolt (CIB Bank) újra előveszi gumicicáját: lesz-e idén Fed kamatemelés? Devizapiaci rovatunkban Kuti Ákos (MKB Bank) az erős forint témakörén lamentál.
2016-09-23 07-00-00 Channel 2
23/9/2016 • 0
9-10 óra: Töltött káposzta vagy szárma? - 2016-09-2209 óra
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy mezőberényi töltött káposzta fesztiválon felvetette, hogy hungarikummá válhat a töltött káposzta. Utánajárunk e kiváló étek eredetének. Ebben segítségünkre volt dr. Bartha Júlia turkológus, néprajzkutató Ezt követően tőzsdét nyitottunk Kiss Mónika (equilor) segítségével. Az óra második felében Hlács Ferencet tárcsáztuk, a hwsw.hu munkatársát, hogy kicsit jobban megismerjük a GoPro Karma néven nem rég piacra dobott első saját drónját.
2016-09-22 09-00-00 MILLÁS
22/9/2016 • 0
8-9 óra: E-autót mindenkinek! - 2016-09-2208 óra
Várkonyi Gáborral azon kormányzati döntés várható hatásait beszéltük át, miszerint milliós nagyságrendben támogatnák az elektromos autók vásárlását. Kababik József (Erste) a Lufthansáról hozott híreket - nyilván sztrájkkal kapcsolatosakat, a Microsoftról azt, hogy 8 százalékkal emeli az osztalékát, a FedEx ralizott tegnap a gyorsjelentésének hatására, Appleről azt írják, hogy megveszi a McLarent és volt még információja a Raiffeisenről is.
2016-09-22 08-00-00 MILLÁS
22/9/2016 • 0
6.45-8 óra: Újabb fordulat roaming ügyben! - 2016-09-2206 óra
Köszöntjük a Móricokat és az Európai mobilitási hetet és autómentes napot. Összefoglaló a tegnapi tőzsdei kereskedésről, majd lepszemle. Ezt követően Koi Tamást hívtuk, a hwsw.hu szakíróját, ugyanis fordulat állt be roaming ügyben. A telkó rovatunk roskadozott a jobbnál jobb hírektől, mint amilyen a Nokia új telefonjáról szóló. "Keresd a hazait!" rovatunkban Kiss Móni igazított útba minket azt illetően, hogy merre mehetnek a piacok a felminősítésünket,
illetve a jegybanki döntéseket követően.
2016-09-22 07-00-00 MILLÁS
22/9/2016 • 0
9-10 óra: Gigafarm és biztosítási piac - 2016-09-2009 óra
100 ezer szarvasmarhát tartó telep épül kínai-orosz összefogással. Magyarországon egy átlag marhatelepen 600-800 jószág tejel. Raskó György agrárközgazdász értékeli a kezdeményezés piaci hatásait Mihálovits gazdának. Kiss Móni (Equilor) nyit tőzsdét egy GoPro újdonsággal. Ma van a Biztosítási Világnap. De van-e ok ünneplésre? Gilyén Ágnes (Mabisz) vázolja a szektor helyzetét.
2016-09-20 09-00-00 MILLÁS
20/9/2016 • 0
8-9 óra: Közös élet, közös vagyon? - 2016-09-2008 óra
Terítéken a házassági vagyonjogi szerződés. Mi ez? Mikor kössünk és mikor ne? Módosítsuk? Mi van ha nem módosítjuk? Ezer kérdésre válaszol Szécsényi-Nagy Kristóf közjegyző. Kemény beszélgetés és rendkívül tanulságos. Minden valamire való okostelefon gyártó piacra dobta csúcsmodelljét. Van akinek jobban sikerült, van akinek kevésbé. Hlács Ferenc (hwsw.hu) fest okostelefonpiaci körképet.
2016-09-20 08-00-00 MILLÁS
20/9/2016 • 0
6:45-8 óra: Ezt kapjuk a felminősítéstől - 2016-09-2006 óra
Sophia Loren születésnapja van ma, de azért mi a tegnapi tőzsdenappal is foglalkozunk. Sajtószemle is van. Aztán megkérdezzük Samu Jánost (Concorde Értékpapír Zrt.), mit hoz egy átlag magyar családnak a magyar adósosztályzat felminősítése? Újabb kínzó kérdés: vajh hogyan áll az adóhatóság a vállalatirányítási rendszerekhez? Varga Katalin (VFT Zrt.) segít. Págyi Gergely (CIB Alapkezelő) megnézi, a felminősítés hogyan hat a magyar részvénypiacra?
2016-09-20 07-00-00 MILLÁS
20/9/2016 • 0
9-10 óra: Giga pénz közlekedésfejlesztésre - 2016-09-1609 óra
Ács Gáborral, a Millásreggeli fapados ügyi szakértőjével kezdtük az órát, aki egy nap alatt Öt új budapesti járat indításáról számolt be. Tőzsdenyitás után pedig Andó Gergelyt, a Magyar Közlekedés szaklap főszerkesztőjét hívtuk fel, hogy megbeszéljük vele a csütörtökön bejelentett közlekedésfejlesztések hasznát, hátterét.
2016-09-16 09-00-00 MILLÁS
16/9/2016 • 0
8-9 óra: Energetizáló kezelés egy órában - 2016-09-1608 óra
NRGreport rovatunkkal indítottuk az órát. Miért olyan olcsó az LNG és meddig? Megéri-e vele kereskedni? Vargha György, a MET International nagykereskedelmi igazgatója volt a beszélgetőpartnerünk a témában. Ezt követően Pénzes László, az MVM Partner energetikai szolgáltatások osztályvezetője volt a vendégünk. A témánk pedig a napelemrendszerek hasznosításában mutatkozó új irányok felderítése volt.
2016-09-16 08-00-00 MILLÁS
16/9/2016 • 0
6.45-8 óra: BIFeaters - 2016-09-1606 óra
Éljenek az Editek és Cipriánok! Tözsdei összefoglaló egy kis forgalmú, kis aktivitású napról. Helycsere 7 órától. Először Brückner Gergelyt, a Figyelő rovatvezetőjét hívtuk. Témánk a nagy Spéder-Shmitt Mária-Nobilis harc volt a BIF-nél. Mi ez a cég? Mennyit ér? Ki van kivel, mi a cél? Ezután jött a lapszemle, majd Márvány "Optimista" Zsolt (CIB) és Pleschinger Gyula (MKB).
2016-09-16 07-00-00 MILLÁS
16/9/2016 • 0
9-10 óra: Szószok és mártások - 2016-09-1509 óra
NOPQ gasztro rovatunkban különféle szószokról, mártásokról beszélgettünk. Tőzsdenyitás a Goldman Sachs Richter ajánlásával Kiss Mónitól (Equilor). Gálffy Csaba (hwsw.hu) pedig arról számol be, hogy az EU újraszabályozza a szerzői jogokat, aminek a nagy tech cégek lehetnek a vesztesei.
2016-09-15 09-00-00 MILLÁS
15/9/2016 • 0
8-9 óra: Nyiss kávézót Spanyolországban! - 2016-07-2508 óra
De vajon mennyire nehéz ez? Adóvilág rovatunkban Gerendy Zoltán (BDO) ad betekintést a spanyol adózási rendszer nyalánkságaiba. Külön kitérünk a speciális helyzetű Gibraltár kérdésére. Aztán megnézzük, van-e esély, hogy Gibraltár újra spanyol legyen? És hogy független legyen Baszkföld és Katalónia? Feledy Botond külpolitikai szakértő elemez. Piros Pirula rovatunkban egy nem is oly különös házasság (ARM chipgyártó és Softbank) részleteibe avat be minket Dojcsák Dániel (IVSZ). Megjöttek a Ryanair negyedéves számai! 256 milliós nettó profittal, ami kisebb a várakozásoknál, de vastagabb a tavalyinál. A Verizon pedig megvenné a Yahoo egy részét. Ha hinni lehet a sajtónak...Rácz Balázs (Erste Befektetési Zrt.) tart Európai Részvénymustrát.
25/7/2016 • 0
8-9 óra: Lízing és Ampera - 2016-04-2008 óra
Előrébb került a héten a "Futómű" rovat. Várkonyi Gáborral is beszélgettünk egy kicsit a kötelezőről, károkról, kulccsal karcolásról. Amerikában izgulás van több mint 3 millió márkalízingből visszakerülő autó miatt. Ezek ugyanis visszakerülnek a rendszerbe, ami az új autó lízingbe adások számára nyomást gyakorolhat. A beszélgetés második felében pedig ismét terítékre került az elektromos autó. Gábor végre beszámolt Amperás élményeiről.
20/4/2016 • 0
9-10 óra: A magyar delfin nyomában - 2016-04-1109 óra
Ezt a becenevet aggatta a sajtó Hajós Alfrédra, aki 100 méteres gyorsban elhozta Magyarország első olimpiai aranyérmét, ezen a napon, 1896-ban. Katona Csaba történész szakértőnk erről hozott nekünk sok érdekességet Mesél a múlt rovatunkban. Tőzsdét is nyitottunk, és Gábornak is sikerült egy rövid beszámolót adnia amerikai útjáról.
11/4/2016 • 0
9-10 óra: Minden szentek - 2015-11-0209 óra
Mesél a múlt rovatunkban Katona Csaba állandó történész szakértőnk rendet tett a Halloween, Mindenszentek és Halottak napja fogalomzavarban. Honnan származnak ezek az ünnepek? Mi a közös gyökér? Egyáltalán, mi az a Jack'o Lantern? A tőzsdenyitásban Kiss Mónika vezető elemző (Equilor) volt segítségünkre.
2/11/2015 • 0
9-10 óra: Kontra, rekontra,....Fedák Sári - 2015-10-2609 óra
1879-ben a mai napon született Fedák Sári, minden idők egyik - ha nem a - legnagyobb magyar színésznője. Katona Csaba történész mesélt nekünk a színésznő életéről, szerepeiről, bukásáról, Molnár Ferenccel való kapcsolatáról és még sok minden egyébről. A tőzsdenyitás már közel sem volt ennyire érdekes, de azért Kovács Bálint elemző elmondta, amit lehetett.