A Spiritus latin szó, alapjelentése szellem, lélek. Másodlagos jelentését használják az eszesség, a szellemesség szinonimájaként. Az adás címéhez híven felekezetektől függetlenül lelki feltöltődést kínálunk mindazoknak, akik szeretnének hinni valamiben, ami az ember életét szebbé, nemesebbé teheti.
Hivatása:dúla
Bálint Sándor a magyar néprajz egyik legismertebb kutatója szerint az emberi életnek, ahogyan ő fogalmaz három nagy „szüksége” van: a születés, a párválasztás és a halál. Bálint Sándor még azt megállapítja, hogy ez a három jeles esemény azért olyan nagy jelentőségű, mert az élet és a halál határmezsgyéjén található és az emberi létezést szakrális magasságokba emeli. Vajon mennyire szakrális esemény ma egy szülés és mit tehet a születés, a szülés méltóságáért egy dúla?
8/10/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Japán lélek, magyar szív
A Fuji hegy, a szamurájok, a szumo és a szusi országa. Mai adásunk vendége a Japánban, A Fuji hegylábánál született, most Magyarországon, Isaszegen élő Eto Ryosuke lesz. Mindig érdekes és tanulságos, ha megismerhetjük olyan emberek véleményét a kultúránkról, akiknek bölcsője máshol ringott. Csodálatra méltó és elgondolkoztató, ha egy ember olyan érdekesnek és vonzónak találja a magyar kultúrát, hogy azért még hazát is vált.
10/9/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Jó asszony a háznak koronája – Szomi Mária élettörténete 1.
Jó asszony a háznak koronája. Az 1938-ban Kapcán született Szomi Mária élettörténete is ékesen bizonyítja, hogy milyen sokat ért egy családban, gazdaságban, ha egy asszony elég művelt, bátor és vállalkozó szellemű volt. A Spiritus és a Tulipános láda augusztusi adásaiban az ő keresztény értékekre épülő élettörténetét ismerhetik meg.
13/8/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Összetartozunk
Dr. Mohos Mária földrajztudós és egyetemi oktató rengeteg szállal kötődik a külhoni magyarsághoz, és ezen belül is a szlovéniai magyarsághoz. Ez alkalommal Lendva és Lenti környékének 1920 utáni sorsáról beszélgetünk vele.
11/6/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Peremvidék és találkozópont
A Spiritus májusi adásának vendége Csákány Antal, az észak-erdélyi magyar szórványban szolgáló református lelkész lesz.
14/5/2024 • 0 minutos
Kiss Béla, az első muravidéki patikus leszármazottai Őrffy Richárd 1.
A Spiritus áprilisi adásában Őrffy Richárd kaposvári fiatalembert ismerhetik meg, aki évtizedek óta elkötelezetten kutatja a családja történetét. S ráadásul kutatásaink keresztül visszaadja a szlovéniai magyarságnak a történelme egy elveszettnek hitt darabkáját. Ősei közt ugyanis az egykori Alsólendva olyan köztiszteletben álló polgárai vannak, mint Kiss Béla az első patikus vagy Isoó Ferenc ügyvéd, a templom mellett álló neoklasszicista villa építtetője.
9/4/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Aurora varázslatos viseletei
12/3/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Egység a sokféleségben
A Kárpát-medence két távoli pontjáról Csesztregről és Sepsiszentgyörgyről szólnak tudósításaink a mottó mégis ugyanaz: Egység a sokféleségben.
13/2/2024 • 0 minutos
Tanúságtevők: Gerencsér Kálmán 1.
Talán nincs is olyan ember, akit ne érdekelne a hosszú, egészséges és kiegyensúlyozott élet titka. Könyvtárnyi irodalmat írtak már arról, hogy milyen szerepet tölt be ebben a genetika, az étkezés vagy a testmozgás. Akit ez a téma érdekel, annak ajánljuk, hogy beszélgessen kicsit a 96. életévébe lépő Gerencsér Kálmán úrral.
16/1/2024 • 0 minutos, 0 segundos
Reményünk az adventben
Az advent a várakozás, a reménykedés ideje. Ilyenkot kicsit befelé fordulunk, elcsendesedünk. Mi lehetne erre alkalmasabb az ima mellett, mint az olvasás?!
12/12/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Az első nyomtatott köyvek Alsólendván
Az ősz három jeles ünnepel köszöntött ránk. Október 31-én tisztelegtünk a reformáció emlékünnepe előtt és november elsején emlékeztünk a Mindenszentek ünnepére, majd a Halottak napjára. Mai adásunk így ennek jegyében készült. A 450 éve Alsólendván írt és kinyomtatott könyvekre emlékezünk és azokat hívjuk segítségül, hogy a halál misztériumához közelebb kerüljünk.
14/11/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Slovenske Konjice jószelleme
Vay Adelma írónő, spiritiszta médium. Egy olyan korban élt, amikor az emberek közvetítők nélkül, öntudatosan és bátran keresték a kapcsolatot a szellemvilággal. De Adelma még ennél is több volt, kórházalapító, gyógyító és filantróp.
10/10/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Fel a fejjel!
Egy fiatalember, aki életében már több olyan kihívással is szembenézett, ami másokat talán leterített volna, de ő mégis erőt kovácsolt belőle és ékszerkészítő lett. Egy olyan betegséggel él együtt, amit az ókori görögök csak „morbus sacer”-nek, azaz „szent betegség”-nek neveztek.
12/9/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Egy kovászember Nováról
Zalai lokálpatrióta, aki a novai plébánia egyik segítője és a település képviselője, valamint világjáró motoros is egyben. Szalay Cecília egyszóval: kovászember.
13/6/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Hol vannak a vitézek?
Májusi adásunkban a Legitim Vitézi Rend létrejöttéről, céljairól, 21. századi küldetéséről beszélgetünk Vitéz Inkei Farkas Mártonnal, aki Tengermellék és Horvátország területi székkapitánya.
9/5/2023 • 0 minutos, 0 segundos
A húsvéti ünnepkör
A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét hamvazószerdával veszi kezdetét és egészen fehérvasárnapig tart. Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzkutatója segítségével, az ünnepkör legfontosabb népszokásait vesszük sorra.
11/4/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Domonkosfa evangélikus gyülekezete
A műsorban az őrségi evangélikusoké lesz a főszerep, Kepéné Bihar Mária számít a figyelmükre.
14/3/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Domonkosfaiak Luther örökében
A Spiritus mai adásában az őrségi evangélikusok történetével ismerkedhetnek. Kepéné Bihar Mária számít a figyelmükre.
14/2/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Tanúságtevők Német Mária I.
Német Mária, ha a világ egyik másik szegletében egy másik korszakban születik, talán írónő lett volna belőle, olyan kíváló emlékezőtehetséggel és íráskészséggel rendelkezik. Ő azonban ebben a határmenti régióban a 20. ás 21. században élte le az életét, így keserédes történeteinek köszönhetően a szlovéniai magyarság történelme rajzolódik ki előttünk.
10/1/2023 • 0 minutos, 0 segundos
Tanúságtevők: Horvát Juliska (1.)
Horvát Juliska 1932. március 31-én Hármasmalomban látta meg a napvilágot. Élete és sorsa összefonódott a vizektől körülölelt szülőfalujával.
13/12/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Alsólendva, a dunántúli reformáció egyik fellegvára
A Spiritus novemberi adásában dr. Lendvai Kepe Zoltán, a Lendvai Galéria és Múzeum főmuzeológusa Bánffy Miklósnak, a felvilágosult mecénásnak 16. századi protestáns udvarába kalauzol el bennünket.
15/11/2022 • 0 minutos, 0 segundos
„Nekem minden nap süt a Nap”
A Spiritus októberi adásában a kerkafalvi gyülekezet egy presbiterét ismerhetik meg, aki egyben közművelődési szakember és a Hajnalcsillag református hittantábor hűséges segítője is. Életszeretete, munkabírása, őszintesége és szülőföldjéhez való ragaszkodása magával ragadó.
11/10/2022 • 0 minutos, 0 segundos
„Itt biztos, hogy rosszat nem tanul…”. 10 éve ragyog a Hajnalcsillag
A Spiritus szeptemberi adásában a Hajnalcsillag Református Hittantábor elmúlt 10 évére tekintünk vissza a tábort vezető lelkészekkel, segítőikkel és a résztvevőkkel.
13/9/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Pete Polgár Máté rédicsi plébános irodalmi munkássága
A Spiritus júniusi adásában a március vége óta Rédicsen szolgáló Pete Polgár Máté katolikus lelkipásztort ismerhetik meg, mint irodalmárt.
14/6/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Vendégem: Polgár Pete Máté, rédicsi plébános
A Spiritus májusi adásában a március vége óta Rédicsen szolgáló Polgár Pete Máté, katolikus lelkipásztort ismerhetik meg.
10/5/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Keresztút
Az egyházi évben ismét a nagyhéthez érkeztünk. Már csak pár nap választ el bennünket húsvét ünnepétől. A nagyböjti időszak legismertebb szertartása, ájtatossági formája a keresztútjárás. Áprilisi adásunkban mi is ezt az ősi hagyományt éltetjük, és végigjárjuk a keresztút állomásait.
12/4/2022 • 0 minutos, 0 segundos
13 évnyi szolgálat mérlege
Zajos istentiszteletek, Biblia-órák, rendszeres hittanoktatás. A szentlászlói templom és a kisszerdahelyi kápolna teljes felújítása. Parókia és gyülekezeti terem kialakítása. A Spiritus márciusi adásában a távozó Bódis lelkészházaspárral 13 évnyi szolgálatuk kihívásairól és eredményeiről beszélgettünk.
8/3/2022 • 0 minutos, 0 segundos
A járvány és az örök élet
Sok mindent veszítettünk a járvány miatt: biztonságérzetünket, egészségünket, szabadságunk egy darabját. Sőt, sokan vagyunk, akik elveszítettünk egy-egy ismerőst, barátot vagy rokont a koronavírus-világjárvány miatt, számosan pedig a saját életüket is. S mindez rengeteg feldolgozatlan traumát és kérdést hagyott maga után.
8/2/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Horváth Csaba fazekas (1. rész)
Csaba, a fazekas, ahogyan legtöbben ismerik, olyan helyismerettel és baráti körrel rendelkezik a szlovéniai magyarság körében, hogy könnyen azt hihetnénk muravidéki. Horváth Csaba azonban egy zalaegerszegi fazekas, aki emberségével és két évtizedes elkötelezett munkájával érdemelte ki, hogy muravidékiként tekintsünk rá.
11/1/2022 • 0 minutos, 0 segundos
Ne féljetek!
Rendkívüli időket élünk. Olyan világpolitikai, gazdasági és egészségügyi jelenségeknek vagyunk a részesei, amelyek sokakat aggodalommal, félelemmel töltenek el. Ezt jól megérezve Steinbach József egyik ünnepi igehirdetésében a „Ne féljetek!” biztatást állította a hallgatóság elé. Prédikációjából azt is megtudhatjuk, hogy ez a biztatás nem véletlen, hiszen 356-szor szerepel a Szentírásban.
14/12/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Tanúságtevők: László Tiborné
Műsorunkban időről időre szívesen mutatunk be olyan embereket, akik életükkel, munkájukkal példát, erőt adhatnak mindannyiunknak a mindennapokhoz. Ez alkalommal egy olyan ember lesz a vendégünk, akinek életszeretete, tenni akarása, munkabírása magával ragadó.
9/11/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Tábori emlékek
Már a vénasszonyok nyarának is vége és csak nosztalgikus emlékekkel gondolhatunk a nyárra. A nyár a táborozások ideje. Műsorunk több éve szívesen látott vendége a kerkafalvi Hajnalcsillag Református Hittantábornak, ez alkalommal az ott készített interjúkat vesszük elő. A tábor Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg az EKCP-KP-1-2021/1-000267 pályázati támogatás keretében.
12/10/2021 • 0 minutos, 0 segundos
A bajánsenyei csoda
A Spiritus szeptemberi adásában Szakál Anikó, Bajánsenye református lelkésze avat be bennünket történetükbe, és meséli el, hogy a 2007 óta csak tagiskolaként működő 30 gyereket két összevont osztályban tanitó bajánsenyei iskolából hogyan lett a Halászteleki Bocskai István Református Oktatási Központ által fenntartott iskola.
14/9/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Egy evangélikus lelkésznő élete II.
A Spiritus augusztusi adásában Andrejek Györfi Judit evangélikus lelkésznő segítségével a lelkészi élet 21. századi kihívásaival ismerkedhetük meg.
10/8/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Egy evangélikus lelkésznő élete I.
Andrejek Györfi Judit evangélikus lelkésznő a dombvidéki Križevciben él lelkész férjével, Andrejek Mitjával és három gyermekükkel, valamint Muraszombatban az evangélikus püspökségen dolgozik. 600 kilométerre él szülőföldjétől, a Nyírségtől. Riportunk segítségével megismerhetik azt a tanulságos utat, amely során a nyírségi magyar lányból a muraszombati szlovén evangélikus gyülekezet lelkésznője lett.
13/7/2021 • 0 minutos, 0 segundos
A Bódis lelkészcsalád Skóciában
Bódis Tamás és Rozgonyi Emőke, a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház két lelkésze 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között egy sabbat évet töltött el családjával a Skóciához tartozó Shetland-szigeteken. A Spiritus júniusi adásában velük beszélgetünk az ott szerzett élményeikről és szakmai tapasztalataikról.
8/6/2021 • 0 minutos, 0 segundos
A húsvéti időszak 50 napja
A Spiritus áprilisi adásában a húsvéttól pünkösdig tartó 50 nap egyházi ünnepeit vesszük sorra. S közben arról elmélkedünk, vajon miről szól a húsvét üzenete.
13/4/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Járványok az irodalomban 3.
A Spiritus márciusi adásában Štampah Miha magyartanár segítségével ismerhetjük meg ezt az időszakot, és annak járunk utána, vajon hogyan hatottak a járványok a nyugatos irodalmárok életére.
9/3/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Járványok az irodalomban 2.
A Spiritus februári adásában Štampah Miha segítségével annak járunk utána, vajon hogyan hatottak a járványok a reformkor irodalmának nagyjaira.
9/2/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Járványok az irodalomban 1.
A Spiritus januári adásában Štampah Misi magyartanárral a középkor és kora újkor ragályainak irodalmi megjelenéséről beszélgetünk.
12/1/2021 • 0 minutos, 0 segundos
Protestáns körkép
A Spiritus novemberi adásában összefoglalót hallhatnak a Muravidéken működő kétnyelvű protestáns gyülekezetek közelmúltjáról, jelenéről és jövőképéről.
10/11/2020 • 0 minutos, 0 segundos
A léleknek és a testnek
A Spiritus októberi adásában a hegyhátszentjakabi illóolaj-lepárló műhelybe látogatunk el, ahol Kiss Norbert vezet be bennünket az életünkbe harmóniát hozó illatok világába.
13/10/2020 • 0 minutos, 0 segundos
Pálosan szép az élet!
A Spiritus szeptemberi adásában a pálos rend történetének vándorkiállítását mutatjuk be.
8/9/2020 • 0 minutos, 0 segundos
Egy muravidéki asszony élete: Lőrinc Magdus 3. rész
A Spiritus augusztusi adásában az alsólakosi Lőrinc Magdus élettörténetén keresztül ismerhetik meg a szlovéniai magyarság 20. századi történelmét, néprajzát, sorsfordulóit és dolgos mindennapjait.
11/8/2020 • 0 minutos, 0 segundos
Egy muravidéki asszony élete 1. rész
A Spiritus júliusi adásában az alsólakosi Lőrinc Magdus élettörténetén keresztül ismerhetik meg a szlovéniai magyarság 20. századi történelmét, néprajzát, sorsfordulóit és dolgos mindennapjait.
14/7/2020 • 0 minutos, 0 segundos
Szentek oltalmában a járványok idején
A Spiritus júniusi adás ában Kepéné dr. Bihar Mária néprajzkutató és történész olyan szentek legendáiból válogatott, akik az évszázadok folyamán a járványok idején oltalmazták a hívőket.
9/6/2020 • 0 minutos, 0 segundos
Szentek társaságában
A Spiritus februári adásában a szentkultuszhoz kapcsolódó érdekességekkel ismerkedünk.
12/2/2019 • 0 minutos, 0 segundos
A rotunda titkai
A Spiritus januári adásában dr. Szabó Brigitta művészettörténész kutatásait ismerhetik meg a nagytótlaki körtemplomról.
15/1/2019 • 0 minutos, 0 segundos
Tanúságtevők – dr. Paksa Katalin
A Spiritus decemberi adásában az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársát, a Széchenyi-díjas professzor asszonyt, dr. Paksa Katalint ismerhetik meg.
11/12/2018 • 0 minutos, 0 segundos
A 290 éves Szentháromság kápolna
A Spiritus novemberi adásában a Lendva-hegyet ékesítő kis kápolna történetéről tudhatnak meg újabb érdekességeket.
13/11/2018 • 0 minutos, 0 segundos
A legbátrabb magyar falu és lelkésze
A Spiritus októberi adásában Kercaszomor refomátus közösségével ismerkedhetnek meg.
9/10/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Út a teológiára
A Spiritus szeptemberi adásában Ozsváth Imre református lelkész mesél lelkésszé válásának útjáról.
11/9/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Egy szászcsávási székely legény útja a kercaszomori református parókiáig
A Spiritus júliusi adásában Ozsváth Imre református lelkész mesél életútjáról.
10/7/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Kerkai Jenő páter szülőföldjén
A Spiritus júniusi adásában a csesztregi plébániát és a hozzá tartozó településeket ismerhetik meg Páli Zoltán plébános segítségével.
12/6/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Egy derűs pap mindennapjai
A Spiritus májusi adásában Páli Zoltán csesztregi plébánost ismerhetik meg.
15/5/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Az evangélikus népi vallásosság szolgálatában
Az evangélikus népi vallásosság szolgálatában
10/4/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Készülj az útra!
A Spiritus márciusi adásában a világ egyik leghíresebb zarándokútja, az el Camino végigjárásához kaphatunk hasznos, gyakorlati tanácsokat.
13/3/2018 • 0 minutos, 0 segundos
A szent és a profán, avagy két világ találkozása a farsangban
Húshagyókedd apropóján a farsangi népszokásokban található szent és profán elemek találkozását idézzük fel a Spiritusban.
13/2/2018 • 0 minutos, 0 segundos
A zene szárnyain Isten felé
A Misztrál együttes tagjaival az istenes versek világában kalandozunk a januári Spiritusban.
16/1/2018 • 0 minutos, 0 segundos
Levéltári kutatások a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére
Dr. Bilkei Irén, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának főlevéltárosa a zalai reformáció forrásaival ismertet meg bennünket a Spiritus decemberi adásában.
12/12/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Török Máté napfordulói
A Misztrál együttes egyik alapító tagjával beszélgettünk az istenes versek üzenetéről a Spiritus novemberi adásában.
14/11/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Egy muravidéki lány Szent Jakab-útján
A völgyifalusi Marton Krisztina segítségével a világ egyik leghíresebb zarándokútját, az el Caminót járhatjuk végig a Spiritus októberi adásában.
10/10/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Visszapillantás a nyárra
A Spiritus szeptemberi adásában arra a kérdésre keressük a választ, miért érdemes hittantáborba küldeni gyermekeinket, unokáinkat!
12/9/2017 • 0 minutos, 0 segundos
A Hajnalcsillag református hittantábor
A Spiritus júliusi adásában a kerkafalvi Hajnalcsillag református hittantáborba látogattunk el.
11/7/2017 • 0 minutos, 0 segundos
A fatimai jelenések 100. évfordulójára emlékezünk
A Spiritus júniusi adásában a fatimai Mária jelenések 100. évfordulójára emlékezünk Lendvai Zoltán atyával.
13/6/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Luther Márton házassága
A Spiritus májusi adásában Luther Márton házasságának tanulságait ismerhetik meg Andrejek Mitja evangélikus lelkész bemutatásában.
16/5/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Keresztény értékekre fókuszálva
A Spiritus áprilisi adásában a márokföldi Högl házaspárt ismerhetik meg, akik dokumentumfilmjeik készítése közben is a keresztény értékekre fókuszálnak.
11/4/2017 • 0 minutos, 0 segundos
A Mária-tiszteletről
A Spiritus márciusi adásában a Mária-tiszteletről beszélgetünk Lendvai Zoltán rédicsi plébánossal.
14/3/2017 • 0 minutos, 0 segundos
A 2017-es év egyházi jubileumai
A Spiritus februári adásában a 2017-es esztendő nevezetes egyházi jubileumait vesszük sorra.
14/2/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Damásdi Dénesné tanúságtétele
A Spiritus januári adásában Damásdi Dénesnének, a Parakletosz Könyvkiadó vezetőjének élettörténetéből, tanúságtételéből meríthetünk erőt.
10/1/2017 • 0 minutos, 0 segundos
Adventi áhitat
A Spiritus decemberi adásában zeneművek és versek segítségével készülünk a karácsonyra.
13/12/2016 • 0 minutos, 0 segundos
A református muzeológia a kulisszákon innen és túl
Dr. Fogarasi Zsuzsa segítségével megtudhatjuk, hogyan készül a muzeológia a reformáció 500. évfordulójára.
15/11/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Bemutatjuk a Parakletosz Könyvkiadót és Könyvesházat
A Spiritus októberi adásában Damásdi Dénesné, a Parakletosz Kiadó vezetője avat be bennünket a keresztyén könyvkiadás mindennapjaiba.
11/10/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Gondolatok a református egyházművészetről
Dr. Fogarasi Zsuzsanna segítségével a református egyházművészet szellemiségével és tárgyi világával ismerkedhetünk meg.
13/9/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Kovács Tibor Ringo életfilozófia morzsái
A Spiritus júliusi adásában Kovács Tibor Ringo osztja meg velünk életfilozófia morzsáit.
12/7/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Ezüstmiséjét ünnepli Lendvai Zoltán atya
25 éves papi jubileuma alkalmából köszöntjük Lendvai Zoltán atyát, a rédicsi gördeszkás plébánost, a Hetés papját.
14/6/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Pünkösdváró áhitat
A Spiritus májusi adásában zeneművek és versek segítségével készülünk a pünkösdre.
10/5/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Cigánymisszió
A Spiritus áprilisi adásában Andrejek Judit evangélikus lelkésszel beszélgetünk a cigánymisszióról.
12/4/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Köbli Tamás plébános
Ivánctól Lengyelországon át Lentiig és Lendváig – a Spiritus márciusi adásában Köbli Tamás lenti plébánossal beszélgetünk papi hivatásáról.
8/3/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Andrejek Mitja evangélikus káplán és szolgálata
A Spiritus februári adásában Andrejek Mitja evangélikus káplánnal beszélgetünk hazatéréséről és szolgálatáról.
9/2/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Adjon az Isten!
A Spiritus januári adásában magyar költők istenes versei segítségével meríthetünk erőt az új esztendőre.
12/1/2016 • 0 minutos, 0 segundos
Keresztyén és sikeres?!
A Spiritus decemberi adásában Böszörményi Gergely segítségével arra a kérdésre keressük a választ, lehet-e egy keresztyén ember is sikeres, és ha igen, akkor hogyan.
8/12/2015 • 0 minutos, 0 segundos
„A Jóistennek van hallása”
A Spiritus novemberi adásában megismerhetik Böszörményi Gergely, Magyar Örökség-díjas keresztyén zenei producert.
10/11/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Lendvai Zoltán atya Don Bosco nyomában Olaszországban
A Spiritus októberi adásában Lendvai Zoltán rédicsi plébános segítségével a napfényes Itáliába látogathatunk, ahol bepillantást nyerünk a milánói EXPO világába, és Don Bosco nyomában járunk.
13/10/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Az Őrség peremén, szórványban élő reformátusok lelki gondozásának kihívásai
A Spiritus szeptemberi adása segítségével megismerhetik az Őrség peremén, szórványban élő reformátusok lelki gondozásának kihívásait.
8/9/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Fejezetek a katolikus magyarság Mária tiszteletének történetéből
A Spiritus augusztusi adásában Nagyboldogasszony ünnepére készülődve néhány értékes fejezetet idézünk fel a katolikus magyarság Mária tiszteletének történetéből
11/8/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Mi újság a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház háza táján?
A Spiritus júliusi adásában arra a kérdésre keressük a választ, mi újság manapság a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház háza táján.
14/7/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Értékválságban a társadalom
A Spiritus júniusi adásában Magyar Ágnes filozófussal a posztfogyasztói társadalom értékválságáról beszélgetünk.
9/6/2015 • 0 minutos, 0 segundos
A magyar tábori lelkészet története dr. Stencinger Norbert kutatásai alapján
A Spiritus májusi adásában a magyar tábori lelkészet történetével ismerkedhetünk meg dr. Stencinger Norbert segítségével.
12/5/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Őrségben, avagy Bíró Tünde református lelkésznő szolgálata Szentgyörgyvölgyön
A Spiritus áprilisi adása segítségével Bíró Tünde református lelkésznőt és az őrségi Szentgyörgyvölgyön végzett szolgálatát ismerhetik meg.
14/4/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Szomszédolás Szentgyörgyvölgyön
A Spiritus márciusi adásában Szentgyörgyvölgyre látogatunk el, ahol a református gyülekezetet és lelkészét, Hodánics Péter Csabát ismerhetjük meg.
10/3/2015 • 0 minutos
Spiritus
A Spiritus februári adásában Primusa-Kancsal Mária lenti hitoktatónővel beszélgetünk a gyermekek vallásos nevelésének fontosságáról.
10/2/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus januári adásában Pál Feri atyával, katolikus pappal, napjaink legnépszerűbb mentálhigiénés szakemberével az élettel való elégedettség titkát kerestük.
13/1/2015 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
"Az mit Istennek mívelhetek, örömest kész vagyok hozzája." A Spiritus júliusi adásában Kulcsár György protestáns prédikátor életművéről beszélgettünk Hubert Ildikóval, Heltai Jánossal és Bánfi Szilviával. Beszélgetésünk Kulcsár prédikációs kötete, a Postilla kiadásának 440. évfordulója előtt tiszteleg.
8/7/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A bölcsesség, az értelem, a tudomány, a jótanács, a lelki erősség, a jámborság és az istenfélelem. A Szentlélek 7 ajándéka. A Spiritus júniusi adását a Szentlélek kiáradásának, a pünkösd üzenetének szenteljük.
10/6/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus májusi adását a hodosi evangélikus egyházközség történetének szenteljük.
13/5/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus latin szó, alapjelentése szellem, lélek. Másodlagos jelentését használják az eszesség, a szellemesség szinonimájaként. Az adás címéhez híven felekezetektől függetlenül lelki feltöltődést kínálunk mindazoknak, akik szeretnének hinni valamiben, ami az ember életét szebbé, nemesebbé teheti.
8/4/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus áprilisi adásából Lendvai Zoltán rédicsi plébános és Patyi Zoltán lendvai művelődésszervező kanadai útjának kalandjait ismerhetik meg.
8/4/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus márciusi adásában az Andrejek házaspár osztja meg velünk németországi tanulmányútjuk tapasztalatait.
11/3/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Kolostorok, templomok alapítói, jótékony adományozók. A Spiritus februári adásában alsólendvai Bánffy Dorottya asszony személyén keresztül a középkor asszonyainak vallásosságával ismerkedhetünk meg.
11/2/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Január a Boldogasszony hónapja, ennek tiszteletére a Spiritus januári adását a Mária-jelenések témakörének szenteltük.
14/1/2014 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus adventi adásában Györfi Mihály a nyírteleki evangélikus egyházközség lelkésze volt a vendégünk. Beszélgetésünkből fény derült rá, hogyan választotta a lelkészi hivatást és a hogyan jött létre a nyírteleki cigánymisszió.
10/12/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus novemberi adásában Kothencz Kelemen bajai néprajzkutatóval az Észak-Bácska sokszínű vallási életéről beszélgettünk.
12/11/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus októberi adásának segítségével Andrejek Györfi Judit, 6. éves evangélikus lelkész hallgatót ismerhetik meg, aki férjét követve költözött Szlovéniába és tanulmányainak gyakorlati évét itt, a Muravidéken tölti.
8/10/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Puskás Öcsi, Zámbó Jimmy, Böjte Csaba. A Spiritus szeptemberi adásában Dr. Povedák István kultúrakutatóval arra a kérdésre kerestük a választ, hogy napjainkban kikből lesznek példaképek.
10/9/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus augusztusi adásában Nagyboldogasszony ünnepéről emlékeztünk.
13/8/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus júliusi adásában a szlovéniai evangélikusok püspökválasztásáról, a Hajnalcsillag református gyerektáborról és a vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolna legendáiról hallhattak egy-egy tudósítást.
9/7/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus júniusi adásában Izisz egyiptomi istennő savariai szentélyében tettünk látogatást Sosztraics Ottó régész segítségével.
11/6/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Álhősök, hamis istenek? Magyarországon 2011-ben ezzel a címmel jelent meg egy nagy sikerű könyv, amely a szentek és a sztárok kultuszait állítja párhuzamba. A Spiritus májusi adásában e könyv szerzője, Dr. Povedák István volt a vendégünk.
14/5/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Karácsony, húsvét, pünkösd. Március 15. Augusztus 20. Október 23. A Spiritus áprilisi adásában Dr. Povedák István kultúrakutatóval beszélgettünk az ünnepek és ünneplésünk változásairól.
9/4/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus márciusi adásában a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház 2013. évi terveiről beszélgettünk Bódis Tamás és Rozgonyi Emőke lelkészekkel.
12/3/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
Pompei, az ókori romváros, az Etna és a Vezúv, valamint a bencés rend bölcsője Monte Cassinoban. A Spiritus februári adásában dél-olasz és szicíliai zarándoklatra invitáltuk Önöket.
12/2/2013 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus januári adásában az 1920-as években alakult Bencés Nővérek Társaságának történetével ismerkedtük meg Sinkó Ágnes nővér segítségével.
15/1/2013 • 0 minutos
Spiritus
Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő! A Spiritus decemberi adásában az adventi ünnepváráshoz válogattunk verseket és zeneműveket, amelyek segítik felkészíteni az ünnepre a lelkünket.
11/12/2012 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritus novemberi adásában az adventi időszak két előfutárának, azaz Szent Mártonnak és Alexandriai Szent Katalinnak a legendájával ismerkedtünk.
13/11/2012 • 0 minutos, 0 segundos
Spiritus
A Spiritusz októberi adásának vendége Dr. Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát volt. A bencés rend előtt álló 21. századi kihívásokról és Dr. Kühár Flóris jelentőségéről beszélgettünk.