A "Citrommal jobb" Salánki Zsófia novellája. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A "Dinnyelé" Salánki Zsófia novellája. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Nagyon pici voltam még, amikor a környéken az elsők között bevezettük a telefont. Jól emlékszem a lépcső alján a falra szerelt polírozott tölgyfa dobozra. A doboz oldalán függött a fényes fekete hallgató. Még a számára is emlékszem százöt. Persze nem értem fel a készülékig, de mindig izgatottan füleltem, valahányszor édesanyám használta. Egyszer fölemelt, hogy beszélhessek a papával, aki üzleti úton járt. Még olyan csodát. Aztán fölfedeztem, hogy valahol abban a boszorkányos szerkezetben egy különleges lény lakik. Tudakozónak hívják, és egyszerűen nincs olyan, amit ne tudna a mama. Bárkinek a telefonszámát megkérdezhette tőle. Ha pedig megállt az óránk, a tudakozó nyomban közölte a pontos időt. Első személyes élményemre a doboz szellemével akkor tettem szert, amikor anyám látogatóba ment a szomszédba. A szerszámos ládával játszottam az alagsorban, és a kalapáccsal rácsaptam az ujjamra. Iszonyúan fájt, de nem nagyon láttam értelmét, hogy sírjak, hiszen senki sincs itthon, aki sajnálhatna. Lüktető ujjamat szopogatva ténferegtem a házban, végül az emeleti lépcsőhöz értem. A telefon. Berohantam a szalonba a zsámolyért, és a lépcsőhöz vonszoltam. Felmásztam rá, leakasztottam a kagylót és a fülemhez tartottam. A tudakozót kérem. Próbáltam a fejem fölött a dobozból kiálló tölcsérbe beszélni. Egy két kattanás után vékony hang szólt a fülembe. Tudakozó! Megütöttem az ujjam. Bömböltem a telefonba Könnyeim készségesen potyogni kezdtek. Hiszen már szereztem hallgatóságot. Anyukád nincs otthon hallatszott a kérdés. Egyedül vagyok hüppögtem. Vérzik az ujjad. Nem feleltem. Ráütöttem a kalapáccsal és fáj. Ki tudod nyitni a jégszekrényt? Azt feleltem, hogy ki? Akkor törj le egy darab jeget, és nyomd az ujjadra. Az elmulasztja a fájdalmat. És ne sírj! Minden rendbe jön. Ettől kezdve az égvilágon mindenért a tudakozó hoz fordultam. Ha nem boldogultam a földrajz leckével, Tőle megtudtam, hol található Philadelphia, meg az Orinoco, az a vadregényes folyó, amit majd felderítek, ha megnövök. Segített a számtanban, sőt azt is elárulta, hogy a mókus, amelyet előző nap fogtam a parkban, gyümölcsöt és olajos magvakat eszik. Aztán meghalt Peti, a kanárink. Felhívtam a tudakozót és közöltem vele a gyászhírt. Meghallgatott és vigasztalni próbált, ahogy a felnőttek szokták a gyerekekkel, de én nem hagytam. Miért van az, hogy egy madárka olyan gyönyörűen énekel és felvidítja az egész családot. A végén mégsem maradt belőlem más, csak egy tollkupac, égnek meredő lábbal a kalitka fenekén a hang. Átérezhettem mély megindultságomat, mert csendesen így szólt Jegyezd meg, Paul, létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak. Ettől valahogy megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal ismét telefonáltam. Tudakozó jelentkezett be a már ismerős hang. Hogyan írják azt, hogy javít, javít? Hmm. Hosszú íve. Ebben a pillanatban a nővérem, aki ördögi élvezetet lelt az ijesztgetésemben, vérfagyasztó sikollyal nekem ugrott a lépcsőről. Huhh. Leestem a zsámolyról tövestül kitépve a zsinórt a dobozból. Mindketten halálra rémültünk. A tudakozó elnémult, és nem voltam biztos benne, hogy nem sérült e meg, amikor leszakítottam a hallgatót. Perceken belül egy férfi jelent meg a tornácunkon. Telefonszerelő vagyok, az utcában dolgoztam, amikor a központ jelezte, hogy valami gond van ezzel a számmal. Mi történt? Nyúlt a kezemben szorongatott hallgató után elmeséltem neki Ó, ezt egy két perc alatt rendbe hozzuk. Kinyitotta a telefonszekrényt, melyből tekercsek és huzalok kusza tömege tűnt elő... Tudakozó - Erőleves a léleknek Jack Canfield és Mark Victor Hansen. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ötvenéves volt, amikor megszülettem, és bár az okát gyerekfejjel nem tudhattam, az egész környéken egyedül én dicsekedhettem azzal, hogy otthon van az apukám. Rettentő szerencsésnek tartottam magam. Apa, hihetetlen, hogy mit meg nem tett értem elemista koromban. Rábeszélte az iskolabusz sofőrjét, hogy a hat saroknyira lévő megálló helyett a házunk előtt vegyen fel. Mire tanítás után hazaértem, mindig elkészítette amerikai szokás szerint könnyű ebédemet, rendszerint mogyoróvajas vagy lekváros kenyeret az évszaknak megfelelő formára vágva. Karácsony előtt például zöld cukorral szórta be és fenyőfa alakúra szabta. Ahogy kezdtem felcseperedni és önállósodni, szabadulni akartam szeretetének ezektől a dedós megnyilvánulásaitól, de ő nem hagyta annyiban. Középiskolás koromban már nem értem haza délre, ezért kezdtem magammal hordani az ebédemet. Apa negyed órával előbb kelt, hogy továbbra is készíthesse. Naponta újabb meglepetéssel szolgált az elemózsiát rejtő zacskóra, vagy hegyi tájképet pingált, ez úgyszólván védjegyévé vált, vagy apa és Angie feliratú szívet. A zacskóban szintén szívvel vagy szeretlek szöveggel ellátott szalvéta lapult. Sokszor valami viccet vagy tréfás találós kérdést is írt rá, például miért nem ma magánynak hívják a papagájt?Mindig kitalált valami mókát, hogy megnevettessen, és tudtomra adja, mennyire szeret.  Igyekeztem elrejteni szem elől ebédemet, nehogy valaki elolvashassa a szalvétát, de nem sokáig titkolózhattam. Egyik osztálytársam meglátta, felkapta és körbehordozta az étkezőben. Égett az arcom zavaromban. Legnagyobb meglepetésemre barátaim másnap alig várták az újabb szalvétát. Viselkedésükből kitűnt, mennyire szeretnék, ha valaki nekik is így mutatná ki a szeretetét. Nagyon büszke lettem, hogy ilyen az apám. További középiskolás éveimben nem dobtam el a szalvétákat, nagy részüket máig megőriztem. És még nincs vége. Amikor főiskolára mentem, én repültem ki utolsónak a fészekből. Azt hittem, vége szakad az üzeneteknek, de nem. Barátaim és a magam örömére folytatódott a kedvességsorozat. Tanulás után délutánonként hiányzott apám, ezért gyakran felhívtam. A telefonszámlám az egekig ért. Nem számított, miről beszélgettünk. Egyszerűen hallani akartam a hangját. Első évben kialakítottunk egy szertartást, amit később is megtartottunk. Köszönés után apám mindig így szólt Angie Igen, apa szeretlek én is téged.  Szinte minden pénteken levelet kaptam tőle. A diákszálló portáján mindig tudták, kitől jött a levél feladó gyanánt ennyi állt a borítékon: Behemót. Sokszor színessel címezte meg a borítékot, és a levélhez pedig rajzokat mellékelt kutyánk és macskánk képét, vagy őt magát és anyut. Pálcikaemberként. Felhasználta a jól ismert hegyi tájképet és a szívbe írt apa plusz Angie-t is. A postát mindig ebéd előtt hozták, így magammal vittem a soros levelet a menzára. Rájöttem, hogy hiába rejtegetném, mivel szobatársammal egy középiskolába jártam, így tudott a híres szalvétákról. Hamarosan megszokottá vált, hogy péntekenként felolvasom a legfrissebb levelet, aztán körbeadom a rajzot meg a borítékot. Akkoriban derült ki, hogy az apám rákos. Amikor egy egy pénteken elmaradt a levél, tudtam, hogy beteg, azért nem tudott írni. Egyébként hajnali négykor kelt, és a csöndet kihasználva írt. Az esetleges elmaradást egy két nap múlva mindig bepótolta. Sohasem maradt adós a heti levéllel. Barátaim úgy beszéltek róla, a világ legklasszabb apukája. Egyszer hivatalosan is kitüntették ezzel a címmel. Valamennyien alá is írták az ezt tanúsító értesítést. Azt hiszem, mindannyian megtanultuk tőle, milyen az igazi atyai szeretet. Cseppet sem lepődnék meg azon, ha némelyik barátom az övéhez hasonló szalvétákat küldözget gyermekeinek... Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?” Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet. Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül. Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt. Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk.   Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Eljön majd a nap, amikor testem gondosan a kórház matracra simított fehér lepedőn fekszik, lábadozók és haldoklók között. Az orvos megállapítja majd, hogy agyam megszűnt működni és ezzel életem minden szempontból véget ért. Ha ez bekövetkezik, ne próbáljatok mesterséges életet erőltetni belém! S ne mondjátok, hogy ez a halálos ágyam! Hívjátok az élet ágyának, engedjétek elvinni testem, hogy mások teljesebb életet élhessenek. Adjátok szemem világát egy férfinak, aki soha nem látott csecsemőarcot, sem szerelmet egy asszony szemében. Adjátok szívemet annak, aki saját szívétől nem kapott mást, csak végtelen fájdalmakkal terhes napokat. Adjátok véremet a tizenévesnek, akit autója roncsai alól húztak ki, hogy egyszer megláthassa játszadozó unokáit. Adjátok vesémet annak, aki hétről hétre gépekhez láncolva tengődik. Vegyétek csontjaimat, izmaimat, inaimat, minden idegszálamat, és próbáljatok lábra állítani egy gyermeket, aki nem tud járni. Fürkésszétek ki agyam minden zugát. Vegyétek ki sejtjeimet, ha kell és tenyésszétek, hogy egyszerre felkiálthasson a néma fiú, és meghallja az ablakon doboló esőt a siket lány. A maradékot égessétek el és szórjátok hamvaimat a szélbe, hogy a virágok jobban nőhessenek. Ha mindenáron el akartok temetni valamit, rejtsétek földbe hibáimat, gyengeségeimet és embertársaimmal szembeni előítéleteimet. Adjátok vétkeimet az ördögnek, lelkemet Istennek. Ha netán emlékezni akartok rám, tegyétek azt egy jó szóval, vagy cselekedettel egy rászoruló kedvéért. Ha megteszitek mindazt, amit kértem, örökké fogok élni.   Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

A Pont Elég podcast szponzorált epiozódja, amiben a Halott Pénz Szeretni, akit nem lehet dalának szövegét mondta el a Pont Elég házigazdája Orsós Lajos. Hallgasd meg élőben is a Halott Pénz „Szeretni, akit nem lehet” című dalát a Szerencsejáték Zrt. Eurojackpot Szuperkoncertjén a Puskás Aréna Szoborparkban szeptember 23-án! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: A szerelem Üljetek föl képzetemnek Csónakára, s ússzatok, Ússzatok szivem taván át, Szép leányok, asszonyok, Mindnyájan, kiket szerettem, Amióta szeretek, Üljetek föl képzetemnek Csónakára; jertek, jertek, Hadd mulassak veletek.   És előjött valamennyi, S istenemre, szép sereg! És közöttök olyan is van, Kit már alig ismerek, Pedig őket mind egyenlőn, Mind egy hévvel szeretém, De hiába, a szerelmet Még mint kicsi gyönge gyermek, Régen, régen kezdtem én.   S ez mutatja bölcseségem! Már mint gyermek bölcs valék. Tudtam akkor már, amit más Vén korában sem tud még. Tudtam azt, hogy a világra Csak egy nap süt melegen, S ez a nap nem fönn az égen, Hanem lenn a szív mélyében Van, s e nap a szerelem.   Higyetek nekem ti, akik Fáradoztok kincsekér': A föld minden gyémántjánál Egy pár szép szem többet ér; S higyetek ti, kiknek lelke Hír-dicsőségért a vér Vagy virasztás ösvényén megy: Egész babérerdőnél egy Rózsabimbó többet ér.   A fukar hadd számítgassa, A gyülő aranyokat, Mást számítok én... a kedves Hölgyektől nyert csókokat. S nékem a sors csak virággal Ékesítse kalapom, Nem kérek babért ujabban, Sőt amit már eddig kaptam, Ha kell, azt is vissz'adom.  Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.   Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.   Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.   Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét, S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét.   Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája Tavaly delejes, dúsnövésű hajamban sercegett a fésű... Én nem tudom, hogy mi a titka, hajam ma gyöngeszálú, ritka, megtört, puha, mint ócska kelme szálakra szétnyűtt, satnya selyme s oly könnyen enged, símul, hajlik, oly szépen helyére hanyatlik, mint enyhe elmúlásra várván erőtlen nagybeteg a párnán.   S jaj, veszteség, mi meg nem térül! e gyatra fürt is egyre gyérül, olykor szálanként, majd sereggel tépi a fésű foga reggel. S mikép hegyen, hol sok vihar volt, sápadtan ütközik a tar folt s orkán-seperte szikla-ormán nem sarjad új fa: ilyenformán terjed a tisztás köre szépen koponyám tarlott tetejében.   Ami azelőtt lomb lehulltán fogott el, az ma idők multán egy-egy hajszál hulltára támad: bizsergő, halk nyárvégi bánat - és lelkemet lankadtra fújja október lengő mélabúja: A tavaszvágy, mi régi költőt annyi epedő dallal töltött, hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz: nekem valami égi hajszesz.   Nem is kutatom már, mi tette, hogy hajzatom ily gyér felette: talán a csókok lassú mérge? talán a gondok sunyi férge? Hiszen mindenki szíve voltam, Minden sírhantra én hajoltam, minden bölcsőnél ottan álltam, minden porontyot én dajkáltam, én tanítottam, én neveltem, minden kunyhóban én teleltem.   Míg mély alvókkal megrakottan ment a hajó, én virrasztottam, úgy dohogott, suhant előre, hogy egymagamban voltam őre: az utasoknak mindahánya helyett aggódó kapitánya. Én jártam mindig minden útban, én szerettem és haragudtam, én éltem, sírtam, én daloltam mindenki helyett. Költő voltam.   ...Most is, amíg e verset írom, egy hajszál pihen a papíron, minden kecses, japáni rajznál finomabb rajzú, vékony hajszál. Hever halottként odalent és bennem készül a gyászjelentés: Félévet élt. A színe barna. Kitépte gyilkos végzet karma, nem használt kenőcs, villany, éther... Szegény, alig öt centiméter.   Görbült ágacska. Lágyan ível finom hajlással, bájos ívvel, akár eső után a márvány- eres felhőkön a szivárvány. Azt is hihetnéd, kicsi híjja, hogy kis koboldok könnyed íjja, amelynek húrja-közepéről, sóhajból sodrott idegéről fürge pillanat-nyilvesszőkben az ifjúság, mi tovaszökken.   Nekem e hajszál most az újság, sűrített, mély élet-tanulság, egyetlen kérdés, nagy dilemma, nekem ez a történelem ma: ifjak vagyunk, élünk, verekszünk s - nem segít orvos - megöregszünk. Ó be szomorú, jaj be félek! Vigasztalj verssel, örök lélek, életen túlnéző mesékkel, bizarr, bolondos bölcseséggel.   Higyjem, tündérek hada száll át, amerre jártam s hullott szálát hajamnak sorra felkutatják, síma fürtökbe símogatják, gömbölyű arccal, fitos orral fujják be fénylő gyémántporral, egy gyökerét is el nem vesztik, ápolgatják és megnövesztik, egyenként gyűjtik s összeadják s mikor meghalok, visszaadják.   Fürtjei a Sámson-erőnek fejemre szépen visszanőnek s mint vágtató musztáng sörénye vagy üstökös lángcsóva-fénye lobog utánam majd az égen, a messzeségen, mindenségen, amerre végtelenbe tágult szellemem zúgva végigszáguld és seprő hajam sűrű hossza, a csillagokat csiklandozza.   S mikor az iramlást megúnván, szendergek habos fellegdunnán, érzem, hogy egy kéz öt kis ujja körmét erős hajamba túrja, úgy elvész benne, meg se látszik, borzolgat, babrálgatva játszik, kemény bozontját szétzilálja, belemarkol és megcibálja, mint régen, régen. S én a boldog jó fájdalomtól felsikoltok. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Egy vers PONT ELÉG ahhoz, hogy nyugalmat hozzon a lelkünkbe, vagy felébressze a kreativitásunkat. Egy regény vagy egy novella részlete PONT ELÉG ahhoz, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, ami aztán tettekké és a sorsunkká válik.  A világ tele van gyönyörű, inspiráló vagy felkavaró szövegekkel, amiket nem kell magyarázni. Amiket PONT ELÉG meghallgatni, és hagyni, hogy hassanak. Én Orsós Lajos vagyok, és azért indítottam el ezt a műsort, mert engem leginkább a versek, a regények és az igazán jó beszédek inspiráltak és azt szeretném, hogy ezek a szövegek minél több emberhez eljussanak. A PONT ELÉG podcastben hetente többször jövök újabb epizódokkal. Az első évadban a legismertebb, többinyire kötelező verseket mondok el, aztán jönnek a forradalmi és a szerelmes versek is, Töltődjetek fel ti is!   Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices