Winamp Logo
Kortárs felbeszélések Cover
Kortárs felbeszélések Profile

Kortárs felbeszélések

Hungarian, Literature, 1 season, 28 episodes, 6 hours, 50 minutes
About
Kortárs magyar irodalom és hangoskönyv újratöltve. 27 történet, 27 elképzelt világ a Radnóti Színház színészei által felbeszélve. A podcast műsorvezetője Till Attila.
Episode Artwork

Schein Gábor: Hibiszkuszünnep

Nyáry Krisztián ajánlója Vajon tudja az olvasó, a hallgató, hogy a Fidzsi-szigetek lakói hogyan ülik meg a hibiszkuszünnepet? Nem kell szégyenkezni, ha arról sem hallott, hogy létezik egyáltalán ilyen ünnep, hiszen Schein Gábor novellájának főhőse is csak véletlenül értesül erről a rádióból.  A szerző sokoldalú irodalmár, aki írt már verseskötetet, irodalomtörténeti monográfiát, regényt, drámát, gyerekkönyvet és publicisztikát is. A Megölni, akit szeretünk című novelláskötetében a mindennapokban rejlő groteszk, ironikus helyzeteket merevíti ki szinte állóképpé.  Mégsem felhőtlenül könnyed, humoros történetek ezek, hiszen a hétköznapi, olykor kiszolgáltatott hősök életét egy-egy banális véletlen teljesen képes kizökkenteni.  Hol egy akvárium törik ripityára a legrosszabb pillanatban, hol a lelki vigaszként kapott kiskutya pusztul el váratlanul. A Hibiszkuszünnep főhőse, Érdi úr életében az hozza el a kizökkentő pillanatot, hogy felesége felhagy egy idegesítő szokásával: a lakás átrendezésével. „A dolgoknak egyetlen tökéletes formájuk és egyetlen tökéletes helyük van” – vallja hősünk.  Akkor mégis miért lép végül valami meglepőt?
11/17/202014 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Grecsó Krisztián: Össze kéne szedni

Nyáry Krisztián ajánlója A tárcanovella olyan rövidprózai műfaj, amely elfér egy hagyományos napilapban, akár fél oldalon is. Ezen túlmenően nincsenek kötelező elemei, bár hagyományosan egyszerű történetszövés jellemzi.  Grecsó Krisztián Harminc év napsütés című tárcanovella-kötetének nyitó darabja, az Össze kéne szedni megfelel a forma kívánalmainak, a szerző mégis képes bő félévszázad családtörténetét belesűríteni rövid írásába.  Az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar író otthonosan mozog a próza minden műfajában, regényeiből és elbeszéléseiből jól felismerhető Grecsó-univerzum épült fel.  Hősei otthonosan mozognak az alföldi magyar kisvárosok és falvak világában, és gyakran érzik magukat elveszettnek a nyüzsgő nagyvárosban. De bárhol is vannak, előbb-utóbb rákényszerülnek, hogy szembe nézzenek a múlttal, saját maguk vagy családjuk évtizedek óta hurcolt örökségével.  Juszti mama, az egyszerűségében is bölcs öregasszony több novellában feltűnik. Most az általa befőzött szilvalekvár idéz fel régi családi emlékeket: a huszadik századi magyar történelem pokla mellett a szerelem és a vágyakozás elfojtott érzését.  Az élet gyakran embert próbálóan nehéz, mégis össze kell szedni valakinek az elhullott gyümölcsöt.
11/16/202011 minutes
Episode Artwork

Háy János: Szeplő

Nyáry Krisztián ajánlója Az irodalom szövegek rejtett hálózataként is felfogható, ahol művek idéznek meg és értelmeznek tovább más műveket. Háy János például József Attila Kései siratóját hozza elő az olvasó emlékezetéből Szeplő című novellájának egyik kulcsmondatában: „Kit anya szült, szeplős lesz így vagy úgy.”  A szeplő persze egy másik szövegre, a szeplőtelen fogantátás bibliai textusára utal, amit a szerző – eléggé profán módon – konkrétan is felidéz a novellában. Az örök anyai árulás és a bűnben fogantatás kettős utalásából egy szőnyeg alá söpört családi titok sejlik fel.  A Házasságon innen és túl című novelláskötetnek nem ez az egyetlen darabja, amely az anya-lánya kapcsolaton keresztül bontja ki az elhallgatott múlt történetét. A férfiak többnyire mellékszereplői ezeknek a novelláknak, s ha jelen is vannak, leginkább csak az a bizonyos szeplő érdekli őket. Ezért is jut arra a következtetésre a történet hőse, hogy egy nőnek nem a férfi a társa, hanem a gyerek.  De akkor miért érzi mégis, hogy saját anyja titkol valamit a fogantatással kapcsolatban?
11/13/202012 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Szaniszló Judit: Belül harminc

Nyáry Krisztián ajánlója Leli ötvenéves. Szép, de már nem olyan szép, mint negyvenévesen. Viszont csak harmincnak érzi magát. Ha előzetes ismeretek nélkül olvassuk Szaniszló Judit Belül harminc című novelláját, ennél többet alig tudunk meg a hőséről. Mégis pontos képet kapunk róla.   Hemingway szerint egy jó novella csupán a jéghegy csúcsa, a történet többi részét elrejti a mélység. Az olvasó feladata az elhallgatások, a le nem írt történetszálak feltérképezése. Leliről e rövid elbeszélésben is kapunk annyi információt, hogy megtudjunk róla pár igazán fontos dolgot.  Történetének többi mozaikdarabja a szerző Combfiksz című blogjáról, Beenged című novelláskötetéből vagy első regényéből, a Leli életéből is összerakható. Utóbbi már nemcsak a szerzőre sokban emlékeztető főhősről, hanem a családjáról is szól.  Leli azonban mégsem alteregó, ahhoz túl sok mindenben különbözik Szaniszló Judittól. Egy mai nő, akinek története a múltban gyökerezik, a jelenét pedig játszóterek, társasházi lakások, kórházi rendelők díszletei között éli.  És van egy mobiltelefonja is – tizenhárom olvasatlan üzenettel és huszonhét nem fogadott hívással.
11/12/20209 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Jászberényi Sándor: Varjúleves

Nyáry Krisztián ajánlója A fikció és a valóság határvidékén bolyong A lélek legszebb éjszakája című novellafüzér hőse, Maros Dániel haditudósító-fotóriporter. Figurája nem véletlenül hasonlít a kötet szerzőjére, Jászberényi Sándorra, aki szintén haditudósítóként lett ismert író és újságíró.  Mégsem önéletrajzi történettel állunk szemben, az írói tapasztalatból a valóságtól elemelt, igazi irodalom születik. A könyv 14 novellája szereplőin keresztül összekapcsolódik egymással, így akár regényként is olvashatóak.  A történetek többsége valamelyik háborús övezeteben játszódik, ahová a főszereplő-narrátor válása után menekült. Kíméletlen, brutális, az olvasó számára ismeretlen szabályok által működtetett világ – szenvtelenül távolságtartó stílusban.  Az utolsó novella színtere már Magyarország, de annak az arab sivatagnál nem kevésbé titokzatos peremvidéke: a főhős és kisfia egy haldokló cigányasszony erdőszéli otthonát látogatják meg. Elindulnak, hogy madarat lőjenek a halált elriasztó varjúleveshez.  A történet befejezése egyszerre misztikus és valószerű – akárcsak a háború és a halál.
11/11/202019 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Dragomán György: Rendszerújra

Nyáry Krisztián ajánlója „Fogunk még látni durva technológiai diktatúrákat” – jövendölte Dragomán György a Rendszerújra című novelláskötetének bemutatóján.  A külföldön legismertebb, több tucat nyelvre fordított kortárs magyar prózaíró elsősorban két regényének, a Fehér királynak és a Máglyának köszönheti népszerűségét, de pályája kezdete óta ír elbeszéléseket is.  Szívesen próbálja ki magát olyan műfajokban is, amelyeket a kritika szeret a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolni, és ezzel egyszersmind be is bizonyítja, hogy a művészeti érték nem zsáner kérdése.  A tizenöt év terméséből válogatott kötet számos darabja a sci-fi műfajába tartozik, és valamilyen nyomasztó jövőbeli társadalomban játszódik, – hol lepusztultan rozsdásodó, hol neonfehéren hideg világokban.  A címadó novella hősének a retinájára vetíti ki a rendszer az aznapi kötelező gondolkodni valót. Rendesen el is végzi a hatalom szabta szellemi rutinfeladatokat, de közben szabadulni akar ő is, mint a könyv csaknem valamennyi szereplője.  De a rendszer csak nehezen törhető fel, és nagy árat kell fizetni érte.
11/10/20209 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Harag Anita: Ásványvíz

Nyáry Krisztián ajánlója Az emlékezés és a felejtés áll az elsőkötetes Harag Anita novelláinak gyújtópontjában. Az Évszakhoz képest hűvösebb című könyv történeteinek hőseivel látszólag nem történik semmi.  Egy új dolgozó elveszi egy kollégája joghurtját az irodai hűtőből, egy fiú összeszámolja új barátnője hátán az anyajegyeket, egy nagypapa nem akar hallókészüléket, egy ajándék kiskutya a szőnyegre a pisil: nem magától értetődő novellatémák, de éppen hétköznapi banalitásuk emeli őket azzá.  Egy ember életét nem csak egy drámai fordulat teheti boldogtalanná vagy éppen sztoikusan boldoggá, hanem a lassan hömpölygő változatlanság is.  Az Ásványvíz című novella elbeszélője egy fiatal nő, aki egyre nehezebben viseli a családdal egy lakásban élő nagyanyja valódi és szimulált betegségeit, súlyosbodó demenciáját. Az elbeszélésnek valójában nincsen sztoriként elmesélhető története, éppen csak történnek a dolgok a szereplőkkel, akiknek a tömör, már-már szenvtelen mondatokon át néhány pillanatra belelátunk az életébe.  A szerző a kötet megjelenést követően nem véletlenül lett a közelmúlt egyik prózaírói felfedezettje. Nincs lezárás, nincs befejezés: ahogy a való életben sincs. 
11/9/202022 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Tar Sándor: Ennyi volt

Nyáry Krisztián ajánlója A rendszerváltás előtt kétkezi munkásként dolgozó Tar Sándor a 90-es években a munkanélküli lét kilátástalanságát is kénytelen volt megismerni. Ennyi volt című kötetének címadó novellája egy munkáját és ezzel élete célját vesztő melós keserű önvallomása.  Ha egy szóban kéne összefoglalni mi köti össze a kötet szereplőinek életét, akkor az a keserűség lenne. Ez a peremlétben élők, az alkoholisták, a munkanélküli segélyre várók mindennapos alapérzése.  Az elbeszélés hőse sem tudja elfogadni, hogy nincs miért felkelnie, hogy a felesége vált családfenntartóvá, – azaz hogy a megszokott világ pillanatok alatt összeomlott körülötte.  Fejében ugyanazok a sötét gondolatok forognak, mint amiket a szerzői is megfogalmazott egy interjúban, amit a novella keletkezése után egy évtizeddel adott: „A magunkfajta embereknek két örömforrás van az életében: a szesz és a szex. Ennyink maradt. A szesz is drága, de azt legalább nem kell elvinni moziba, fodrászhoz. Ezért iszunk, kezicsókolom.”  Akkorra már az írótársadalom is kitaszította magából, hiszen kiderült, hogy a rendszerváltás előtt ügynökjelentéseket írt. Nem maradt más neki sem, mint hőseinek: a végtelen keserűség.
11/6/202018 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Rakovszky Zsuzsa: Triptichon 1.

Nyáry Krisztián ajánlója Rakovszky Zsuzsa negyedszázados költői pálya és öt verseskötet után robbant be első regényével a prózairodalomba. A Hold a hetedik házban című novelláskötetének címe a Hair című musical betétdalát idézi. Ahogy a dal a Vízöntő-kornak, a változás idejének beköszöntét hirdeti, úgy mutatja be a kötet kilenc története is az emberi élet egy-egy alapvető változását.  Az elbeszélések hősei a kamaszkor, a felnőtt élet és a halál előtti életszakasz nagy kérdéseivel néznek szembe, és gyakran nem tudják, hogyan találják meg a maguk válaszát. Egy kivételével mind nők, akik képtelenek megbirkózni a jól ismert életválságokkal: a gyermektelenséggel vagy éppen gyermekük kamaszkorával, a társtalansággal vagy a szeretői státussal, vagy egyszerűen csak a lassú elszegényedéssel.  A Triptichon egy novellán belül három történetet is elbeszél. Szereplői kórházban, talán elfekvőben ápolt idős betegek, életük a látogatójukkal zajló párbeszédekből bomlik ki.  Az első történet mégsem nevezhető tragikusnak. Főhőse, egy idős asszony a halál kapujában is igent mond az életre, mi pedig drukkolunk neki, hogy egyszer még mahagónivörösre festhesse a haját.
11/5/202013 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Jászberényi Sándor: Profi gyilkosok

Nyáry Krisztián ajánlója Jászberényi Sándor jól ismeri a halál és a gyilkolás természetét. Haditudósítóként lett íróvá: előbb irodalmi igényű riportjait küldte újságoknak a Közel-Kelet válsággócaiból, később megjelent irodalmi szövegei pedig sok szálon gyökereznek az újságírói hagyományban, s ezért méltatói gyakran a hemingway-i próza magyar folytatójaként emlegetik.  Az ördög egy fekete kutya című novelláskötetének is kulcsmotívuma a gyilkolás vagy a gyilkolás vágya. A gázai Hamasz-harcosok, falkában támadó kutyák sorából azonban kilógnak a legvészjóslóbb című elbeszélés, a Profi gyilkosok hősei.  A történet a „tiszta ölés”, azaz a fájdalommentes halál kérdését feszegeti. Két alighogy iskoláskorú kisfiú magára marad egy kertben: édesanyjuk kórházban, édesapjuk dolgozik vagy beteg feleségét látogatja.  A gyerekek unalmukban madarakra lövöldöznek légpuskával, s közben megízlelik a halálosztás isteni hatalmát. Egy ízben azonban minden másképpen alakul, mint ahogy tervezték. Megjelenik egy varjú és kiderül, hogy „még Isten sem öl mindig tisztán.”
11/4/202019 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Parti Nagy Lajos: Nyúlbunda

Nyáry Krisztián ajánlója „Verik az icát a tavaszban / ez tisztára egy bestiális” – idézte meg Ischler című korszakos versében a 80-as évek hírhedt pécsi búfelejtőjét Parti Nagy Lajos.  Nyúlbunda című novellája olyan, mintha a sors által megvert Ica mesélné el nekünk az életét. Merthogy monológgal állunk szemben: a történet narrátora, az italbolt redőnyén már nyitás előtt kopogtató, nyúlbundás öregasszony nekünk magyaráz valamit.  A szerző kedvelt módszere, hogy az általuk beszélt nyelven keresztül ábrázolja szereplői életét. Prózájának jellegzetessége a nyelv végsőkig vitt átalakítása: ami egy nyelvművelő számára azonnal irtandó hiba, az neki talált kincs, irodalmi alapanyag. Ugyanolyan kedvtelve merít az újgazdag sznobok, mint a társadalom peremén élők elszórt mondataiból, és nem ijed meg a humor, sőt, a paródia eszközeinek használatától sem.  A novella roncsolt életű főhősnek a nyelve is roncsolt, – valószerűtlenül bizarr, mégis túlontúl ismerős. Az eredmény mégsem száraz szociográfiai leírás, de nem is egyszerű stílusparódia, hanem a legmagasabbrendű irodalom, ami kibillenti az olvasót kényelmi helyzetéből.  Mindannyiunkból válhat elgonoszosodott öregasszony.
11/3/202014 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Tóth Krisztina: Egyszer már nyertem

Tóth Krisztina novellájában minden benne van, amit a tankönyvekben a balladákról írnak: tömörítés, elhallgatás, belső monológ, balladai homály. Ez nem is csoda – ha az egyik legnagyobb hatású kortárs költő ír prózát, akkor könnyen találhatunk a szövegben költészetből ismerős megoldásokat.  A szerző Pillanatragasztó című novelláskötete az ezredforduló utáni Magyarország hol riasztó, hol szívbe markoló mindennapjairól szól; a huszonöt novella egy-egy töredezett emberi kapcsolatba enged betekintést.  A szereplők élethelyzete nagyon eltérő, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak.  Az Egyszer már nyertem című elbeszélés is balladai erejű monológ: egy születésnapját ünneplő, gyermekotthonban nevelődött fiú barátnőjével felül a külvárosi villamosra, majd hazamennek minden kényelemmel felszerelt, tágas lakásukba, ahol valaki mással is osztozniuk kell a nappalin, sőt, a hálószobán is.  Elég szokatlan történet. Miért tűnik az olvasó számára mégis olyan ismerősnek a helyszín? A reménytelen nyomor vagy a pillanatnyi boldogság története? Talán mindkettőé.
11/2/202012 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Mán-Várhegyi Réka: Viszlát, kamaszkor!

Nyáry Krisztián ajánlója Letisztult, szenvtelen hang, kisszerűségükben egyszerre szánalmas és tragikus hősök: Csáth Géza elbeszéléseinek hétköznapian bizarr világával mutatnak rokonságot Mán-Várhegyi Réka történetei.  A szerző Boldogtalanság az Auróra-telepen című kötete a közelmúlt egyik irodalmi meglepetése volt. A képzeletbeli lakótelepen játszódó novellák hősei többnyire nők, akik valamilyen életválsággal szembesülnek, vagy csak a fojtogatóan nyomorúságos mindennapokat akarják túlélni.  A szereplők többsége első látásra kisszerű, hétköznapi figura, ám minél inkább megismerjük őket annál nyugtalanítóbbá válik jellemük groteszksége.  Így van ez a Viszlát, kamaszkor! című novella főszereplő ikerpárjával is, akiknek fölösleges kilóik mellett az fáj a legjobban, hogy nincs semmilyen különös ismertetőjegyük. A lányok egy unalmas nyári hétvégén kimennek a közeli tóra, ahol megismerkednek egy fiúval, és hamarosan lekerülnek a fürdőruhák is.  Akár egy filemkből ismert „Kamaszkorom legszebb nyara”–típusú történet is kibontakozhatna ebből, de Mán-Várhegyi Réka tollán természetesen más fordulatot vesznek az események.
10/30/202029 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Krusovszky Dénes: Mit számít, ha nem láttam

Nyáry Krisztián ajánlója A félszeg gimnazista fiú és barátnője bezárkóznak az iskolai mosdóba csókolózni, de az erkölcscsősz tanárnő rajtakapja őket, és botrányt csinál. Ha az olvasó úgy érzi, nem is novella- hanem filmjelenettel áll szemben, az nem véletlen.  A mai harmincasok közül sokan ismertek saját magukra Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét látva. A tehetetlenül sodródó, a semmittevés közben önmagát sajnáló, mégis szerethető főhős figurája megjelenik a generációs kultuszfilm folytatásában, a Rossz versekben is.  A film sikere után az író-rendező arra kért tizenegy kortárs szerzőt, hogy külön elbeszélésekben írják meg az egyes mellékszereplők történetét. (A tizenkettedik novellát ő maga írta meg.) Reisz nemzedéktársa, Krusovszky Dénes az iskolai fegyelmivel végződő mosdójelenet negatív hősét, az ellenszenves, vaskalapos tanárnőt választotta.  A szerző empatikusan nyúl a negatív karakterhez, ám ezt úgy teszi, hogy a novella nem írja át, csak kibővíti a film univerzumát. A parodisztikusan rosszindulatú pedagógus hús-vér figurává válik a szemünk előtt, s közben megismerjük egy régi alsóbélatelepi nyár és egy rosszul záródó öltőzőkabin történetét.
10/29/202016 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Bodor Ádám: A borbély

Nyáry Krisztián ajánlója A kortárs magyar próza legfontosabb, iskolateremtő képviselői között tartozik a kolozsvári születésű Bodor Ádám. Prózájának előképei között Tamási Áront, Gabriel García Márquezt és Franz Kafkát is gyakran megemlítik – ő pedig mindannyiszor udvariasan elhárítja ezeket a párhuzamokat.  A kamaszkorában kommunista-ellenes röplapok terjesztéséért börtönre ítélt író Erdélyben novellistaként kezdte pályáját, ám az egyöntetű szakmai és közönségsikert a már Magyarországra települése után megjelent Sinistra körzet című regénye hozta meg számára.  A kötet fejezetei önálló novellaként is olvashatóak, s egy különös, sohasem létezett, mégis valóságosnak érzett kelet-európai határvidéken játszódnak. Bodor mégsem ezt az azóta tizenhárom nyelven megjelent művét, s nem is további regényeit tekinti fő művének, hanem a 60-as években született A borbély című elbeszélését. „Minimalista stílusban, tárgyszerűen, érzelemmentesen írtam le egy tényállást – mesélte évekkel később. – A borbély a szakmai rutin elleni lázadásképpen belenyír a vendég hajába, megcsonkítva azt.”  Ennél sokkal többet csakugyan nehéz lenne elmesélni a történetről, mégis benne van minden, ami egy jó novellához kell: szövevényes emberi viszonyok, mesterien kimerevített pillanatok és egy jó adag titok.
10/28/202016 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Vida Gábor: Isten és a farkasok

Nyáry Krisztián ajánlója A Székelyföldön játszódó történeteknek már-már kötelező elemei a medve és a farkas, valamint a természettel harmóniában élő, kevés beszédű, bölcs atyafiak. Ám ha csak ennyi van bennük, akkor a végeredmény nem több, mint közhelygyűjtemény.  Vida Gábor azonban nem azért lett az egyik legismertebb, s a kritika által is ünnepelt erdélyi prózaíró, hogy ne fordítson egyet a megszokott kliséken. Írásai egyszerre gyökereznek a Tamási Áron-i hagyományokban, de szakítanak is azokkal.  Prózájának csendes nyugalmát a megszokott fordulatok elkerülése teszi igazán izgalmassá. A kétely meg a hiába című novelláskötetének darabjai a román és a magyar kultúra mindennapos találkozási pontjaihoz kapcsolódnak, a történeteket az erdélyi városokban és falvakban élők nyelvén, szokásain, előítéletein, és persze a külvilág sztereotípiáin keresztül ismeri meg az olvasó. A sztereotípiák határozzák meg az Isten és a farkasok szereplőinek viszonyrendszerét is. A székely falu lakói magától értetődő ellenségnek tekintik a román rendőrt, aki beleszeret a magyar tanítókisasszonyba.  Minden adott egy igazi modern erdélyi balladához, s nem véletlenül jelennek meg a farkasok sem a falu határában.
10/27/202018 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Cserna-Szabó András: A másik Copperfield

Nyáry Krisztián ajánlója Ahogy a magyar olvasók többsége, a legtöbb prózaíró is a regényeket tekinti életműve csúcsának, a novellákat többnyire hátrébb sorolják. Cserna-Szabó András azonban vérbeli novellista, aki még akkor is novellát ír, ha éppen regénye születik.  A gyakran töredékes, villanás-szerű rövid történeteket közelebb érzi magához, mint az időrendi sorrendben haladó, klasszikus nagyregényeket. Az abbé a fejével játszik című kötetére ugyan a regény műfajmegjelölés van írva, ám sokkal inkább tekinthető lazán kapcsolódó, önállóan is olvasható novellák láncolatának.  A humor és a meseszerű történetszövés mellett a magyar történelem alapos ismerete és a szerző sztoikus bölcsessége mégis egységessé teszi a könyvet. A kötetben több valós kultúrtörténeti szereplő is felbukkan – a címben megidézett, lefejezett Martinovics Ignác mellett például Kosztolányi Dezső, Gogol vagy éppen Hamvas Béla.  A másik Copperfield főszereplője azonban egy fiktív, ám nagyon is tipikus történelmi szereplő: Jáki bácsi, a nyilasból lett egykori ávós, aki öreg napjait olvasgatással tölti. De vajon miért szólnak máshogy az általa olvasott történetek, mint ahogy Dickens papírra vetette őket? Mégis létezik történelmi igazságszolgáltatás?
10/26/202010 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Parti Nagy Lajos: Kispárizs

Nyáry Krisztián ajánlója Ibusár község a Parti Nagy Lajos teremtette világ egyik központi helyszíne. A rendszerváltás idején itt dolgozik MÁV-jegypénztárosként és reménybeli operettszerzőként Sárbogárdi Jolán, az Ibusár című színdarab széplelkű, ostobácska főszereplője, és itt játszódik a Kispárizs című novella is.  Amíg Jolán képzeletében főhercegnők táncolnak flitteres ruhákban fess huszártisztek oldalán, addig az elbeszélésben valódi gálaruhák, rókabundák és neccharisnyák játszák a főszerepet. (A novellából 2013-ban kisjátékfilm is készült Pogány Judit főszereplésével.)  A falu szerelőüzemébe nyugati segélyként érkezik a géprongynak szánt bálás ruha, amit egy élelmes gyári munkás kiárusít az ibusári asszonyok között, s ezzel megteremti Kispárizst, a vágyak netovábbját. „Csoda, ha sok volt a tumultus, s nem ritka az ötkapcsos fejsérülés?” – kérdezi a narrátor, aki stílszerűen Sárbogárdra jár gyors és gépíró tanfolyamra.  A second hand holmikért ölre menő vásárlók maguk is second hand nyelvet beszélnek, így minden készen áll egy tökéletes Parti Nagy-történethez.  Vajon miért zárt be végül a Kispárizs, és mi történt az éjszakára eltűnt keresztmamával?
10/23/202013 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Darvasi László: Élmunka

Ajánló Nyáry Krisztiántól Egy félresikerült betörés hiteles története vagy egy különös álom, amit félbeszakított a vekkeróra csörömpölése? Mindkettő igaz lehet és egyik sem, hiszen a sejtelmes szövésű történetek mesterének, Darvasi Lászlónak novelláját olvassuk.  A szerző az egyik legsokoldalúbb prózaíró, aki annyiféle hangon tud megszólni, ahány kötete van, mégis képes megőrizni csak rá jellemző, egyedi stílusát.  Hol középkori mutatványosok, hol kínai bölcsek, hol szerelmes trubadúrok, hol pedig a délszláv háború világába röpíti olvasóit; egyformán biztos kézzel ír vaskos nagyregényt és napilapban is megférő, rövid tárcanovellát. Isten. Haza. Csal. című novelláskötetében a mai magyar valóságba kalauzol el bennünket, s ezúttal nem barokkosan tekergő bekezdésekben, hanem szikár és pontos félmondatokban mutatja be hőseit: a falusi kiskocsmák törzsközönségét, az éttermi termékbemutatókon üldögélő asszonyokat, a ravasz uzsorásokat, vagy az értelmi sérült gyerekeiket nevelő szülőket.  Az Élmunka című novella egy fiatal betörő és egy titokzatos múltú öregember történetét beszéli el. De vajon ki küldte a fiatalembert és miért hagyták magára az idős férfit?  Van felelet, de talán nem is a kérdésre válaszol: „Azt hiszed, ez vagy, vagy az vagy. Közben meg semmi se vagy.”
10/22/202026 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Tar Sándor: Még csak

Ajánló Nyáry Krisztiántól A jó novella azonnal nyomozásra is készteti olvasóját: ki beszél? Egy mindent tudó narrátorral állunk szemben, az egyik szereplő hangját halljuk vagy egy kívülállóét?  Tar Sándor elbeszélésében éppen ez a lényeg: történet alig van benne, az olvasó és az író közti játék a narrátor lépésről-lépésre történő megismerésére épül. A főszereplőnk élete azonban nem sok könnyed játékot ígér. Egy kétgyerekes gyári munkásnő meséli el egy napját, – tulajdonképpen szenvtelen hangon, sorsába többé-kevésbé beletörődve.  A legtöbb Tar-novella világa hasonló: az olvasót fullasztó érzés keríti hatalmába, amikor megismeri a szereplők kilátástalan életét, ők azonban rendszerint mindezt elfogadják törvényszerűnek. Legfeljebb apróbb dolgokon bosszankodnak, mint a Még csak elbeszélője a főnökének szándékos gonoszkodásain.  A szerző mélyen ismerte az általa ábrázolt hősök, a perifériára szorult melósok és alkoholista munkanélküliek világát: ő maga is egy volt közülük. Gyári munkásként írta elbeszéléseit, első kötete 40 éves korában jelent meg, 63 évesen pedig már halott volt. A siker ellenére sosem vált „beérkezett íróvá”, még csak értelmiségivé sem.  Élete utólagos ismeretében nehezen tudjuk félretenni a kérdést: ki beszél? A gyárban dolgozó főhős, a sorsában osztozó író vagy az ügynökjelentések írására kényszerített, lelepleződése után végleg a társasalom peremére szorult, önpusztításba menekült Tar Sándor?
10/21/202014 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Parti Nagy Lajos: Vadhuss

Nyáry Krisztián ajánlója Parti Nagy Lajos jár-kel az utcán és fülel. Begyűjt minden szlenget, argót, nyelvi modorosságot, alig érthető beszédromot, és mindet gondosan elraktározza. Ezért tudnak szereplői bármilyen stílusregiszterben hitelesen megszólalni.  Sárbogárdi Jolán: A test angyala című regénye a rendszerváltás időszakának jelképes kötete: a narrátor a Romana-regények hangján meséli el a saját, reménytelenül üres életét.  A Hullámzó Balaton című novelláskötetben a huszadik század második felének hol nagyon is valóságos, hol meseszerű figurái szólalnak meg: képzelt zabálási versenyek bajnoka, a misztikus víziszörnnyé átváltozó melós, a Hófehérkét újramesélő örök balek, Szende, vagy éppen egy „elgonoszosodott”, guberáló öregasszony.  A Vadhuss is egyszerre bravúros stílusimitáció és kor hősét bemutató szociografikus novella. Azért is nevetünk szívből az ügyeskedő, agresszív és nevetséges balatoni vendéglátós monológján, hogy ne kelljen sírnunk a minket körülvevő szép új világon.  Parti Nagy Lajost gyakran nevezik a modern magyar líra és próza egyik elsőszámú nyelvteremtőjének. Ő csak ennyit mondott erről: „Fogtam egy nyelvet, amely megírt egy történetet.”
10/20/202015 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Krusovszky Dénes: A harmadik utas

Nyáry Krisztián ajánlója A címszereplő, a harmadik utas nincs jelen Krusovszky Dénes novellájában. Amit tudunk róla, azt jószerivel egyedül a történet narrátorának fantáziájából merítjük. Vagy igaz vagy nem.  Az olvasó és a főhős egyaránt információhiányban szenvednek. Ami kézzelfoghatóan létezik, az a lelkiismeret és az előítélet egymással szemben álló érzése.  A morális dilemmák kifeszítése különösen jellemző a szerzőre, aki generációjának egyik legjelentősebb költőjeként váltott prózára, és írta meg Akik már nem leszünk sosem című regényét.  A nemzedékeken és országhatárokon átívelő történet a felelősség, a múlttal való társadalmi és személyes szembenézés regénye, amelyet 2018-as megjelenése után több rangos fórumon is az év legjobb magyar prózakötetének választottak.  Míg a regény 1956 és a jelenkor között váltogatja az idősíkokat és a nézőpontokat, a novella a legegyszerűbb történetmesélés hagyományait követi. A történet narrátora Bécs és Budapest között ingázik rendszeresen, – akárcsak maga a szerző.  Azt nem tudjuk, hogy az író szokott-e útitárs-kereső telekocsi szolgáltatást igénybe venni, a főhős mindenesetre így tesz.  De akkor miért marad üresen az első ülés, és kicsoda tulajdonképpen Ahmed, a harmadik utas?
10/19/202010 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Háy János: Emese utolsó levele Marinak

A prózairodalom egyik legősibb műfaja a fiktív levél. Duplafenekű műfaj, hiszen az író azt játssza az olvasóval, hogy amit olvas: dokumentum. „Hogy én írtam volna az egészet, és a teljes levelezés fikció volna? – kérdezte 300 éve Rousseau levélregénye olvasóitól. – Mit érdekel ez titeket, emberek?Akárhogyan is, számotokra ez mindenképpen fikció.”  Háy János Emese utolsó levele Marinak című írása is ezzel a fikcióval játszik, de úgy, hogy egy pillanatra sem veszi komolyan magát. A novella a Házasságon innen és túl című kötet második, kibővített kiadásában jelent meg, tehát a szerző utólag érezte úgy, hogy ezen a művén keresztül valamit még el kell mondania a párkapcsolatokról.  Háy szereti a monológ-szerű elbeszélésmódot, szívesen bújik szereplői mögé. Bár az olvasó egy percig nem gondolja, hogy a riválisának levelet író Emese valóságos lenne, a fikcióval való játék nagyon is működik. Hiszen a levélíró beszédmódja, beszűkült valóságérzékelése a kereskedelmi tévék kibeszélőshowiban csetlő-botló szereplők világát idézi, miközben maga is arról beszél, hogy ami az efféle műsorokban történik az „csak el van játszva”.  Egyszerre nevetjük ki a bumfordi Emesét és érzünk története és esetlen mondatai miatt szekunder szégyent. Mintha egy Mónika-showt lennénk kénytelenek végignézni.
10/17/202014 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Szaniszló Judit: Szánrajz

Nyáry Krisztián ajánlója Ki ne fülelt volna már a szomszéd ülésen zajló beszélgetésre a vonaton? Az ilyesmit úgyszólván lehetetlen elkerülni: meghallunk egy mondatfoszlányt, megvárjuk a választ, azzal vége – hiába tiltakozik a jólneveltségünk, már benne is vagyunk a történetben.  Szaniszló Judit novellája is egy ilyen elcsípett beszélgetés leirata, legalábbis úgy tesz, mintha az lenne. Hiszen sosem tudjuk meg, utazott-e valójában a Sunrise nevű termék két multilevel-marketing ügynöke a vonaton, de ha elolvassuk a történetet, biztosak leszünk benne, hogy utazhattak volna.  A szerző Zetor Leila néven már évek óta írta irodalmi igényességű blogbejegyzéseit, amikor – ezek sikere nyomán –felkérést kapott első novelláskötete, a Beenged megírására. A kinyomtatott szövegeket ugyanolyan erőteljes hang, jellegzetes humor, fanyar öniróna jellemzi, mint az online posztokat.  Az írások többségében egy harmincas éveiben járó, független nő mesél mindennapjairól: párkapcsolatokról, gyerekkori emlékekről, kutyasétáltatásról vagy éppen egy vonatútról. Egy hosszú vasúti utazás mindig reménytelen.  Ki ne álmodozna ilyenkor arról, hogy egyszer akkora bulit csinál majd, hogy fehér limuzinból fogja lehányni a körforgalmat?  
10/17/20208 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Szabó T. Anna: Julika

Nyáry Krisztián ajánlója Negyvenkilenc vers-tömörségű novella került Szabó T. Anna költő első prózakötetébe. A Törésteszt novellái kíméletlenül, mégis együttérzően szólnak a magányról, a párkapcsolatok mindennapos hidegháborújáról, a szenvedélyről  és a szexualitásról.  A szerzőt elsősorban a férfi és nő közötti kapcsolatok törékenysége foglalkoztatja, és az, hogyan lesz egy szerelemből hatalmi játszma, miként válik az egyik fél kiszolgáltatottá. Lehet-e birtokolni valakit anélkül, hogy megtörjön vagy beletörődjön abba, amin nem mer változtatni?  A Julika című novella főhősének látszólag nincs oka rá, hogy boldogtalan legyen. Harminc éves, szerető férje van és egy angyali, kétéves kisfia. Mindenki irigyli. Csak a gyerek ne rosszalkodna annyit! Csak ne lenne olyan hangos!  Az olvasó szinte kényelmetlennek érzi, hogy meg kell ismernie Julika gondolatait, de aztán szöget üt a fejébe, hogy talán nem is a gyerekkel van a baj. A történetben – ahogy a kötet többi novellájában – a szereplők lelepleződnek, kiderülnek a titkaik, mégsem érzünk elégtételt.  Ahhoz túlságosan ismerős minden. Nem sok párkapcsolat megy át a törésteszten.
10/17/20209 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Háy János: Egy férfi

Háy János novelláit szinte azonnal fel lehet ismerni, elég elolvasni az első néhány mondatot. Elbeszélőjük többnyire nem egy mindent tudó, semleges narrátor, de nagyon gyakran nem is az egyik szereplő, hanem a kettő keveréke.  Nyáry Krisztián ajánlója „Benyomta a mobilon a lány számát – olvassuk a Házasságon innen és túl című kötet egyik, szakításról szóló történetében. – Szia, mondta, s hogy nem, hogy ő tulajdonképpen, s ezt nehéz elmondani, de a lányt már nem szereti. Olcsó volt a hívás, mert azonos szolgáltatónál voltak.”  Az olvasó szívesen megy bele ebbe a „kint is vagyok, bent is vagyok” játékba. Hiszen túlon túl ismerősek az elhibázott vagy csak vakvágányra futott párkapcsolatokról szóló történetek ahhoz, hogy szívesen bújjunk a szereplők bőrébe, de azért felettük állónak sem akarjuk érezni magukat.  Az Egy férfi című novella egy középkorú férfi életdilemmájába enged betekintést: ellaposodott házasságát vagy gyerekre vágyó, fiatal szeretőjét válassza-e inkább. Az igazi kérdés azonban nem ilyen egyszerű: Lehet, hogy a félelem, a gyávaság és a lelkiismeret-furdalás kényszeríti ki legfontosabb döntéseinket?  
10/17/202012 minutes, 1 second
Episode Artwork

Tóth Krisztina: A nyak története

Nyáry Krisztián ajánlója Megoldásra váró rejtélyeket kell detektív módjára felgöngyölíteni az olvasónak Tóth Krisztina Pixel című elbeszélésfüzérében. A szerző egymást váltogatva jelenteti meg prózai és lírai köteteit, a játékos gyerekkönyvektől a brutálisan őszinte felnőtt irodalomig.  A Pixel önálló novellaként is olvasható fejezetekre tagolódik, a fényképszerűen kimerevített történetek pixelkockáiból egy különös csoportkép is kirajzolódik. A szereplők néha véletlenszerűen, néha jó okkal találkoznak egymással, szövevényes viszonyaik csak a könyv végigolvasása után válnak kitapinthatóvá.  Mindegyik elbeszélés középpontjában egy emberi testrész és egy hozzá kapcsolódó tárgy áll. A nyak történetében például fontos szerepet kap egy selyemkendő, amellyel a főszereplő orvosnő egy házastársi hűtlenség nyomait kívánja eltüntetni.  A novella mindössze néhány perc alatt játszódik egy áruházi próbafülkében, mégis 29 év, az asszony szerelmi életének teljes korábbi története is kibomlik ennyi idő alatt. Hogy lesz a gáláns szerelmi emlékből a női szorongás és a kelet-európai szégyen jelképe? Ennek felderítése már a nyomozásban résztvevő olvasó feladata. Annyi biztos, hogy nem minden ruha rejti el a meztelenséget.
10/17/202011 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Indul a Kortárs felbeszélések podcast!

A Kortárs Felbeszélések podcastben 18 magyar író 27 novelláját mutatjuk be a Volvo jóvoltából.  Azért indítottuk el ezt a műsort, hogy a biztonságos és fenntartható vezetési élményt inspiráló irodalmi élményekkel tegyük teljessé.  Hiszünk abban, hogy a sokszínű és magával ragadó kortárs magyar novellák szórakoztatnak, elgondolkodtatnak és segítenek jobban megérteni világot.   A művek válogatásában a Magvető Kiadó segített, az előadók, a felbeszélők a Radnóti Színház színészei, vendégművészei, Nyáry Krisztián pedig minden novella elé kedvcsináló ajánlót írt. Iratkozzatok fel, kövessétek a műsort és ismerjétek meg a kortárs magyar irodalom szerintünk legjobbjait!  
10/11/202056 seconds