Hungarian, Old Time Radio, 1 season, 303 episodes, 5 days, 17 hours, 51 minutes
Lapozz!
Hungarian, Old Time Radio, 1 season, 303 episodes, 5 days, 17 hours, 51 minutes
About
Podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, mindenkinek, aki szeret olvasni. Műsorvezető: Szabados Ági
Jött a Covid, futár lettem - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi azokat a menekülőszakmákat veszik végig, amikhez nem kell végzettség, de ha bármi történik az életünkben, akkor jó B-tervnek bizonyulhatnak.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/25/2024 • 21 minutes, 18 seconds
A vezető, aki nem adta fel: Charles Michel és az EU költségvetésének harca - Spark - by Re-Business (16)
2020 Július végén Charles Michel, az Európai Tanács elnöke négy napon és négy éjszakán át nem engedte felállni az asztaltól a tanács vezetőit, még akkor sem, amikor azok dühösen kritizálták egymást. Charles Michel célja és feladata az volt, hogy a tagállamokkal elfogadtassa a következő hét évet meghatározó költségvetést és a helyreállítási alapot. A tét 1,8 ezer milliárd volt. Tudta, hogy a feladat, ami előtte állt nagyon nehéz, mert számos érdeket kellett kielégítenie, ezért már jóval a tárgyalás előtt találkozókat szervezett egy-egy ország képviselőjével, hogy megtudja mivel lehet rávenni őket a megegyezésre. A stratégiája nem csupán brilliáns volt, hanem nyugodtan mondhatjuk, hogy erőszakos is. Célja érdekében nem átallott megfenyegetni még Emmanuel Macront sem. Amikor a Francia elnök a tárgyalás egy megrekedt pontján fel akart állni és hazamenni, akkor Charles - utólag szerinte viccesen - kijelentette, hogy ismeri a belga elnököt, és lezáratja vele Belgium összes repterét és nem engedi ki az országból a köztársasági elnököt.
Charles Michel egy interjúban elmondta, hogy a vasszigor és a fegyelem a tárgyalási stratégijának alapvető része volt. Egyébként amíg tartott a csúcs éjszakánként csupán 1-1 órát aludt és 1,5 órát töltött pihenéssel. Egyeztetett reggel és éjjel.
Amikor nagyon kényes témákról kívánt értekezni, akkor több, a vezetők kis létszámú csoportjaival folytatott megbeszélést a Tanács épületének teraszán. A helyszínválasztás szintén tudatos volt, ugyanis szerinte fantasztikusan jó légköre van a terasznak.
Szintén egy későbbi interjújában arra a kérdésre, hogy volt-e bármiféle mentőterv arra az esetre, ha a vezetőknek nem sikerül egyezségre jutni a csúcson ezt válaszolta: az A-terv a sikeres csúcs, a B-terv pedig ugyanaz, mint az A-terv.” Egy tárgyalás sikerességének sok kulcspontja van, az egyik az, hogy ismerjük magunkat és a partnereinket. Charles Michel nagyon jól vizsgázott, nem lennék meglepve ha rövidesen tananyag az Európa Tanács közel ötven éves fennállásának egyik legelszántabb tárgyalója.
https://x.com/charlesmichel
https://www.politico.eu/article/charles-michel-the-mff-budget-deal-and-the-art-of-the-terrace-tete-a-tete/
https://www.consilium.europa.eu/hu/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/25/2024 • 5 minutes, 10 seconds
Tanulható-e a boldogság? - Neked Könnyű!
A pszichológia tudománya korábban a problémákkal, a mentális betegségekkel, zavarokkal foglalkozott, aztán a kétezres évek elején elindult a pozitív pszichológia irányzata, ami pedig arra fókuszál, hogy mi kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Mit jelent a tudatosság, a flow, tanulható-e mindez? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy boldogabban éljünk? Mi az általános recept? Epres Panni vendége Nagy Henriett klinikai szakpszichológus, aki a Lehetnénk-e boldogabbak című könyvében részletesen is kifejti a témát.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/24/2024 • 34 minutes, 12 seconds
Látni és Látszani. A Warby Parker újraírta a szemüveg vásárlást - Spark by Re-Business (16)
4 pennsylvaniai egyetemista 2010-ben úgy gondolta, forradalmasítja a szemüveg piacot, ezért megalapították a Warby Parker szemüveg márkát. Nem csak egy innovatív szemlélet bevezetésével hoztak újat a piacra, de társadalmi kezdeményezéseik is teljesen újnak számítottak ebben a közegben.
A márka ötlete az egyik alapító tag hétköznapi problémájából eredt. Első egyetemi évében ugyanis elhagyta a szemüvegét, és mivel nem talált stílusos, de megfizethető keretet, az év további részét szemüveg nélkül töltötte folyamatos hunyorgás és panaszkodás kíséretében. Ezért, ahogy az alapítók fogalmaznak, semmi komplikált dolog nincs az üzleti modelljükben. Egyszerűen abban hisznek, hogy a szemüvegvásárlásnak egyszerűnek és szórakoztatónak kell lennie, úgy hogy a végén a vásárló boldog legyen és pénz is maradjon a zsebében.
Ha valaki egy Warby Parker keretet szeretne vásárolni, először 5 db próba terméket kap kézhez, amiket otthon fel próbálhat, és 5 napon belül kiválaszthatja, melyik tetszik a legjobban. Mindezt teljesen díjmentesen. A szemüvegkeret felpróbáló app innovációja is a Warby Parker nevéhez köthető. Ebben a felhasználónak egy fotót kell feltöltenie az arcáról, amire virtuálisan próbálhatja fel a szebbnél szebb kereteket.
Az innováció mellett a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás is fontos szempont volt az alapítás során. Üzleti tevékenységük legfontosabb alappillére a Vásárolj egyet, Adj egyet modell - pont, mint amiről már a Toms cipő márka kapcsán meséltünk. Minden eladott szemüvegpár után a Warby Parker egy szemüveget adományoz rászorulóknak. Ennek a programnak a célja a világszerte tapasztalható látásproblémák és a szemüvegekhez való hozzáférés hiányának csökkentése, különösen a hátrányos helyzetű közösségekben.
Ezen felül erőteljes hangsúlyt fektetnek szemüvegeik etikus beszerzésére és gyártására. A Warby Parker az anyagokat és a gyártási folyamatokat is úgy választja ki, hogy magas környezetvédelmi és munkaügyi normáknak feleljenek meg. A stílusos szemüvegkeretek hozzáférhetősége mellett a megfizethetőség is jelen van a cég politikájában, így talán a Warby Parkernek hála egyre kevesebb egyetemistának kell szemüveg nélkül kihúznia a szemeszter végéig.
https://www.warbyparker.com/
https://www.instagram.com/warbyparker/
https://en.wikipedia.org/wiki/Warby_Parker
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
85 millió tonna. 2015-ben még az Európai Unió területén képződött csomagolási hulladék mennyisége ennyire magas volt. Ez akkor a régióban összesen keletkezett szemét csaknem 3,5 százalékát tette ki. Azóta köszönhetően több törvényi változásnak, és a szemléletformáló tevékenységeknek bizonyos mértékben csökkent ez a szám, noha még mindig aggasztóan sok a feleslegesen keletkező hulladék.
Jonne Hellgren igazi ökoharcos, aki a finnek első számú fenntartható csomagolóanyagokat forgalmazó vállalatának vezérigazgatójaként éppen azért dolgozik, hogy az e-kereskedelem okozta csomagolási hulladék felhasználása csökkenjen, de legalábbis legyen jóval környezetbarátabb. Az általa irányított RePack még a 2010-es évek elején indult egy fenntartható design ügynökségként és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy átalakítják a csomagolóanyagok felhasználásának szisztémáját. Kidolgoztak egy átfogó stratégiát, amely a már évtizedek óta jól működő műanyagpalack visszaváltási rendszer elvén működik. A lényeg az, hogy az online-vásárlások során felhasznált csomagolóanyag legyen tartós, újrahasznosító és visszaváltható. Kifejezetten a kis- és közepes vállalkozásokat célozták meg, hogy a korábbi, nem fenntartható gyakorlattal ellentétben, az általuk forgalmazott környezettudatos zsákokban postázzák a termékeiket.
Hellgren és cége azzal kísérletezik, hogy lehet egy cégnek úgy környezettudatosan működnie, hogy közben a fogyasztók kívánságai nem sérülnek. Hát én drukkolok nekik, de egyre gyakrabban az a gyanúm, hogy bizony a kívánságainkból nem ártana alábbhagyni, azért a bizonyos közös jövőért.
https://www.linkedin.com/in/jonnehellgren/?originalSubdomain=fi
https://askelsustainabilitysolutions.com/sustainability-reporting-testimonial-jonne-hellgren-ceo-repack/
https://www.repack.com/company
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/23/2024 • 4 minutes, 45 seconds
Réka, a volt örömlány nem a szexről, hanem az életről tanít - Egyszer Lent (16)
Kékes Réka két gyermek édesanyja, szomatikus szexológus, író, a Szexpozitív Egyesület alapítója. Életfilozófiája és tudása segítségével a munkája során arra tanítja meg az embereket, hogy hogyan ismerjék meg a testük jelzéseit és reagáljanak azokra úgy, hogy elérjék a teljes belső szabadságot. Nagyon hosszú utat kellett bejárnia ahhoz, hogy lépésről-lépésre megismerje saját magát és rátaláljon az életfeladatára, hogy aztán másoknak is tudjon segíteni felfedezni önmagukat. Ez az epizód az árulásról, az önismeret élethosszig tartó tanulásáról, a felfedezésről, és az önszeretet páratlan erejéről szól. Ez Kékes Réka története.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Kerekes Vica
Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/23/2024 • 49 minutes, 15 seconds
Ráültünk a boldogságvonatra, aztán leszálltunk - Fanni és Károly másodszor (18+)
A mostani részben egy ismerős párral találkozhattok újra. Fanni és Károly történetének első felét a három héttel ezelőtti részben hallgathattátok meg. Akkor azzal jöttek, hogy nem tudnak kapcsolódni egymáshoz, a legapróbb dolgokon is összevesznek, a veszekedések után mindketten összeomlanak, válással fenyegetőznek, napokig nem szólnak egymáshoz és a szexualitás sem annyira működik köztük.
Hogy jobban tudjanak kapcsolódni saját sérülékeny oldalukhoz és ezáltal a konfliktusaikat is jobban tudják kezelni, azt a házi feladatot adtam nekik, hogy keressenek egy gyerekkori fotót és szólítsák meg önmagukat, illetve arra is megkértem őket, hogy ha valamilyen érzelmi hullámvölgybe kerülnek, rögzítsék a gondolataikat hangjegyzetben - Fanni élt is ezzel a lehetőséggel.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/22/2024 • 34 minutes, 5 seconds
Zöld építészet és Innováció: William McDonough látomása - Spark By -Re-Business (16)
Akik jártasak építészeti témákban, azoknak William McDonough neve lehet, hogy sokat mond. A 72 éves amerikai építész a fenntarthatóság és a környezeti tervezés úttörőjének számít. A Cradle to Cradle, azaz a Bölcsőtől a Bölcsőig elnevezésű filozófiájáról 2002-ben írt először, de már jóval előtte ebben a szemléletben dolgozott. Ez a tervezési irányzat olyan termékek és rendszerek létrehozására törekszik, amelyek nemcsak környezetbarátak, hanem regeneratívak is.
A Cradle to Cradle koncepció azt az elképzelést hangsúlyozza, hogy a termékeket úgy kell tervezni, hogy teljes mértékben újrahasznosíthatóak legyenek, és a használat végén a természetes környezetükbe úgy térhessenek vissza, hogy közben nem okoztak környezeti károkat. Ez ellentétben áll a hagyományos "cradle to grave", azaz bölcsőtől a sírig tartó lineáris modellel, ahol a termékeket előállítják, használják, majd hulladékként eldobják. McDonough megközelítésében a cél az, hogy zárt ciklusrendszer jöjjön létre, ahol az anyagokat folyamatosan újrahasznosítják vagy feljavítják, hogy minimalizálják a hulladékot és csökkentsék az új nyersanyagok felhasználását.
A gyakorlatban ezt a szemléletmódot két ciklusra bontják. Biológiai és technikai ciklusra. Az irányzat követői a biológiai ciklusban az anyagokat úgy tervezik, hogy biztonságosak és hasznosak legyenek az ökoszisztémák számára, és komposztálhatók is legyenek. A technikai ciklusban pedig az anyagok könnyű szétszerelhetőségére és újrafelhasználhatóságára törekszenek.
McDonough cége ebben a szemléletben dolgozik több mint 40 éve. Projektjeik közé olyan építészeti sikersztorik tartoznak, mint például a michigani Herman Miller gyár, amihez olyan mesterséges vízi élőhelyeket építettek, amelyek feldolgozzák és megtisztítják az épület csapadékvizét. A Ford számára épített River Rouge Gyár megépítése 20 évig tartott, de mostanra itt található a világ legnagyobb élő tetője. A 100 ezer négyzetméteres tetőt 4 hektárnyi növény borítja. William McDonough ötletei az építészeten túl számos más iparágat is inspiráltak, a terméktervezéstől kezdve, az urbanisztikán át egészen a fenntartható üzleti gyakorlatokig. Érdemes követni!
https://c2ccertified.org/
https://www.eea.europa.eu/help/glossary/eea-glossary/cradle-to-grave
https://mcdonough.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/William_McDonough
https://mcdonoughpartners.com/
https://www.youtube.com/@WilliamMcDonoughLive?app=desktop
https://www.linkedin.com/in/william-mcdonough/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/22/2024 • 5 minutes, 27 seconds
Ron Shaich: Ma kell kitalálnunk, mi fog számítani holnap - Spark by Re-Business (16)
Ron Shaich egy eredetileg művészeti diplomával induló üzletember, aki 2019 decemberében azzal került az üzleti magazinokba, hogy 7.5 milliárd dollárért eladta vállalatát, a Panera Bread-et.
De kezdjük az elején: egyáltalán hogyan épít fel valaki egy gyorséttermi vállalkozást, amit aztán 7.5 milliárd dollárért tud eladni? Erre Ronnak egyszerű a válasza, bárcsak ilyen egyszerű lenne követni is: érj el versenyelőnyt, vagyis érd el, hogy a célcsoportod a te vállalkozásodat válassza a piac többi szereplőjével szemben. Ron filozófiája, hogy a mai nappal kell kitalálnunk, mi fog számítani holnap, és mindig egy lépéssel a versenytársak előtt kell járnunk. Hát ezt sokan próbálják utána csinálni vagy így csinálni.
A Panera az utóbbi 20 év egyik legsikeresebb gyorsétteremlánca lett, mert Ron felismerte, amit a legtöbb versenytársa nem: hogy a gyorséttermi fogyasztók közül háromból egy úgy érzi, nem tisztelik meg azzal, hogy jó minőségű termékeket adnak el számára, és maga a gyorséttermi fogyasztás is degradáló terminus. Ezért úgy döntött, a Panera más lesz: organikus termékeket fog kínálni, melyek etikus forrásból érkeznek. Célul tűzték ki például, hogy csak szabadtartású tojásokat használnak fel, illetve az évek során egyre több teljesen növényi alapú szendvics, pizza és egyéb termék került a palettájukra. 2010 és 2019 között több városban is üzemelt a Panera Cares, ami egy pay-it-forward és pay-what-you-can lánc volt, illetve az évek alatt összesen közel 100 millió dollár értékű el nem adott terméket adományoztak különböző helyi jótékonysági szervezetek segítségével. A Panera túlszárnyalta népszerűségben például a Starbucksot is, ám végül 2019-ben Ron úgy döntött, eladja a vállalkozást.
Ennek fő oka valójában egy aggodalom volt: úgy látta, a világpiac egyre kevésbé tud hosszútávban gondolkodni, minden rövidtávra optimalizálódik.
2019 decembere óta Ron egy befektetési vállalat, az Act III vezetője, és olyan vállalatok tartoznak a portfóliójába, mint a Tatte Bakery&Cafe, a Cava, illetve a Life Alive Organic Café, fő célja pedig, hogy újra divatba hozza a hosszú távú gondolkodást. Ezekben a cégekben az a közös, hogy fenntartható módon igyekeznek gyorsan, finom termékeket biztosítani a vevőknek anélkül, hogy a pejoratív gyorséttermi címkét magukra aggatnák.
https://www.ronshaich.com/
https://www.panerabread.com/en-us/home.html
https://www.linkedin.com/in/ronshaich/
https://en.wikipedia.org/wiki/Ron_Shaich
https://en.wikipedia.org/wiki/Act_III
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/21/2024 • 5 minutes, 35 seconds
A Mohács utáni káosz - Itt és Akkor Podcast
A mohácsi vész után kilátástalan, polgárháborús időszak köszöntött hazánkra. A következő 15 évben a török szultán megerősítette hatalmát, miközben Magyarországon két királyt is megválasztottak, akik közül egyik sem tudott ellenálni az Oszmán Birodalomnak. I. János és Ferdinánd végül a váradi békében felosztották az országot, de 1541-re már ez sem ért semmit. A korszak kiváló kutatója, a BTK Történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa, Varga Szabolcs viszi végig hallgatót ebben a részben hazánk egyik legsötétebb időszakán!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/21/2024 • 1 hour, 1 minute, 3 seconds
Hatalmas orvos az idő: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb
Minden sebet befog.
Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd
Én is meggyógyulok.
A bú, mely most sötét felhők villámtüze,
Lesz nyájas hold sugára,
Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem
Morajtalan tavára.
És fon talán a sors nem fáradó keze
Egy rózsás kötelet,
Mely összefűzi majd az életvágyat és
Fölépült szívemet.
Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók
Mi keserűk lehetnek,
Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond
Remény- vagy élvezetnek.
Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem
Vágy-, s kívánságtalan,
Azért szeretném most, ha elmennék oda,
Ahol Etelke van.
Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet,
És tedd a temetőbe,
Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő
Letészi bölcsejébe.
És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy,
Barátim, tőletek:
Hogy engem a mellé a kedves kisleány
Mellé temessetek.
Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen
Elmondjuk ott egymásnak,
S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava
Zeng a föltámadásnak.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/20/2024 • 6 minutes, 7 seconds
Pulitzer József, aki megteremtette a sajtó alapjait - Álmok Álmodói (16)
Pulitzer József úszva és mindössze pár dollárral a zsebében érkezett Amerikába. Sokan a botrányalapú, bulvár-újságírás megteremtőjének tartják, sokan pedig a leleplező-oknyomzó riportok bajnokának. Van, akik szerint csak a példányszám és a profit érdekelte, mások inkább a köz szolgálatát emelik ki vele kapcsolatban a politikai és gazdasági hatalmasságokkal szemben. Akárhogy is ítéljük meg, egy dolog biztos: forradalmasította az újságírást, és amit ma “sajtóként” ismerünk, annak az alapjait ő rakta le. Wisinger István önéletrajzi regényt írt a férfiról, akiről elnevezték az újságírás egyik legrangosabb elismerését, a Pulitzer-díjat.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/19/2024 • 36 minutes, 40 seconds
Ha egyszer megszülettünk, kezdjünk már vele valamit: Böszörményi Gyula - Felforgatók
Böszörményi Gyulát kétéves korában egy ritka izomsorvadásos betegséggel diagnosztizálták, az orvos akkor azt mondta a szüleinek: ne nagyon szeressék meg ezt a gyereket, mert 10 éves születésnapját nem fogja megélni.
Böszörményi Gyula ma 55 éves, az egyik legsikeresebb magyar ifjúsági regénysorozat szerzője, a Gergő-sorozat vagy az Ambrózy báró esetei-sorozat és további közel ötven könyv írója, de dolgozott több tévés produkció forgatókönyvírójaként és álnével is publikált romantikus novellákat.
A siker nem adta könnyen magát. Gyerekkorában alig vitték ki a lakásból, majd mozgássérültsége miatt értelmi fogyatékosoknak fenntartott intézménybe küldték, onnan egy szociális otthonba került. Akkor két idősebb férfival közösen kitalálták, hogy halálra isszák magukat. Két nővér mentette ki Gyulát ebből a zsákutcából, ekkor kezdett el írni.
Megjelent az első könyve, a Kucó, de ez sem hozott sikert, a könyv a nyakán maradt, jobb híján maga kezdte árulni a Vörösmarty téren. Rengeteget írt, de hiába, a kiadók sorra utasították vissza. Aztán egy Sziámi-koncerten odagurult tolókocsijával Müller Péter Sziámihoz és a kezébe nyomta könyvét. Hónapokkal később csörgött a telefonja, Sziámi azt mondta neki, hogy csodásan ír és ezt folytatni kell. Ő adta a tippet, hogy próbálkozzon gyerekkönyvekkel. Ez végül meghozta az áttörést.
A Felforgatók első évadának utolsó adását nem stúdióban vettük fel, hanem Böszörményi Gyula otthonában, Tiszakécskén. A meghitt hangulatú beszélgetésben szó lesz a belső erőről, az élet szeretetéről, hitről, alkotásról, szerencséről és a szerelemről is.
A műsorban elhangzó könyvek:
Böszörményi Gyula: Kucó
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók
Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei
Böszörményi Gyula: 9… 8… 7… (Rémálom 1.)
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/19/2024 • 37 minutes, 24 seconds
Mesterségem címere: Állatakupunktőr - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi a ritka szakmák nyomába erednek. Hivatásos csikiző, faöntőforma-készítő, állatakupunktőr - csak néhány szakma, amiől alig van a világban.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/18/2024 • 21 minutes, 42 seconds
A Csend Ára: teremtsünk biztonságos munkahelyet - Spark by Re-Business (16)
Hallgatni arany – tartja a mondás, de Amy Edmondson ezzel nem ért egyet. A Harvard Business School professzora szerint ugyanis “a hallgatásnak komoly következményei vannak: biztonsági problémát okozhat, elvesztegetett forrásokat jelenthet, hibás üzleti döntésekhez, és akár személyes megbánáshoz is vezethet.” Edmondson évtizedek óta kutatja a biztonságos munkahelyi légkör és az üzleti sikerek közötti kapcsolatot. Az egyik legismertebb könyve, a The Fearless Organization: erről szól, és az alcíme az: miért számít a pszichológia biztonság a munkahelyeken jobban, mint valaha.
Amy Edmondson szerint a legfontosabb, hogy a szervezet légköre olyan legyen, hogy a munkavállalók merjenek a főnöküktől eltérő véleményt megfogalmazni vagy akár szembemenni a csapatukkal, ha nem értenek egyet. Legyen lehetőség hibázni és azt őszintén kommunikálni anélkül, hogy fenyegetve éreznék magukat. A hibákat a professzor kifejezetten fontosnak tartja, enélkül nincs haladás, nincs előrelépés, nincs innováció, ami nélkül viszont az adott cég egyszerűen nem tud lépést tartani a versenytársakkal.
Ahhoz, hogy egy adott vállalat légköre megfelelően biztonságos legyen, a vállalat és a munkacsoportok vezetőinek proaktív hozzáállása is kell: kiemelten fontos, hogy a vezető hogyan reagál a problémákra, a rossz hírekre, hogy jól vezessen egy megbeszélést. A jó vezető arra buzdítja a munkatársait, hogy kérdezzenek, ő maga is kérdez, igyekszik empatikusnak és emberségesnek lenni és teret adni az egyet nem értésnek.
Lehet, hogy itt az ideje Edmondson könyvét kötelező olvasmányként felírni nem csak iskolásoknak, de cégvezetőknek is. Nemrégen egyébként Budapesten járt, mert átvette a Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiumának Herbert Simon-díját. A díjat (emlékezve a Nobel-díjas amerikai politológusra olyan szakemberek kapják, akiknek munkássága jelentősen hozzájárult üzleti problémák megoldásához, illetve inspirálóan hatott a Rajk tagjainak gondolkodására. A díjat kizárólag a diákok szavazzák meg demokratikusan. A díjhoz az is hozzátartozik, hogy a díjazott nyilvános, minden érdeklődő számára hozzáférhető előadást tart a Corvinuson. Nem egyszer fordult már elő, hogy ez a díj megelőzte a díjazott későbbi Nobel-díját, szóval Edmondsonról muszáj volt mesélnem. Hátha.:)
https://www.hbs.edu/faculty/Pages/profile.aspx?facId=6451
https://www.linkedin.com/in/amycedmondson/
https://en.wikipedia.org/wiki/Amy_Edmondson
https://en.wikipedia.org/wiki/Herbert_Simon_Award
https://rajk.eu/simon-award/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/18/2024 • 5 minutes, 26 seconds
Hogyan pusztít egy nárcisztikus ember? - Neked könnyű (16)
Orvos-Tóth Noémi 2018-ban írta meg az Egy nárcisztikus hálójában című könyvét, amely egy valós terápiás folyamat könyv verziójában. A könyv főhőse a 37 éves Kriszta, aki párkapcsolati problémákkal keresi fel a pszichológust, majd fokozatosan ébred rá, hogy nem csak magában kell keresnie a hibát: nárcisztikus férje folyamatosan megalázza, hibáztatja, kritizálja és elfordul tőle. Kriszta úgy dönt, hogy két kisgyerekkel kilép a tíz éve tartó, érzelmileg bántalmazó házasságból. Hogyan ismerhetjük fel, hogy nárcisztikus emberrel élünk együtt? Tudunk-e változtatni egy ilyen kapcsolaton, mit tehetünk? Mitől lesz valaki nárcisztikus? Mikortól számít kórosnak az amúgy mindenkiben meglévő nárcizmus? Ezeket a kérdéseket mind átbeszéli Epres Panni Orvos-Tóth Noémivel.
Olvasd el a könyvet te is >>>
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/17/2024 • 32 minutes, 29 seconds
A kézzel készített termékek otthona: Etsy és az etikus üzletvitel - Spakr by Re-Business (16)
Biztosan sokan hallottatok már az Etsy-ről, és volt köztetek olyan is, aki már rendelt is onnan. Az online kézműves és vintage piacteret Robert Kalin, Chris Maguire és Haim Schoppik amerikai vállalkozók hozták létre még 2005-ben.
Az Etsy kezdettől nagy népszerűségre tett szert a gyűjtők, a kézműves termékek kedvelői és az egyedi alkotások után kutató netes vásárlók között. Bár az évek során sokat változott a cég és a menedzsmentje, de az eredeti szellemiségét máig megőrizte. A vállalat fennállása óta törekszik a fenntarthatóságra, a társadalmi felelősségvállalásra és az etikus üzleti gyakorlatok előtérbe helyezésére. Az Etsy etikus működésének egyik alappillére a kisvállalkozások támogatása azzal, hogy felületet biztosít nekik egy világméretű piac és vevőkör elérésére.
A környezeti lábnyomuk csökkentése érdekében is folyamatosan optimalizálják a saját működésüket. Fenntartható gyakorlatokra, és környezetbarát csomagolás használatára is ösztönzik eladóikat különböző kampányokon keresztül. Ezen felül a termékek beszerzési és előállítási módjának átlátható feltüntetése is mára alap elvárássá vált az oldalon.
Az Etsy korábbi vezérigazgatója Chad Dickerson egy 2013-as interjúban ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „A nap végén minden tranzakció mögött egy valódi ember egy valódi tárgyat kap egy másik valódi embertől. Ez mindenképp egzisztenciális megelégedést okoz a vevőben és az eladóban egyaránt.” A cég tehát esélyt ad és esélyhez is juttat sok szereplőt, akik a nagy rendszekhez nem tudnának vagy nem akarnak igazán kapcsolódni.
A vállalat jelenlegi vezetősége is eltökélt abban, hogy ezen a fejlődési úton maradjon, és ezt a konkurensekhez való hozzáállásuk is bizonyítja. Szerintük ugyanis „Minél többen tartják fontosnak a mikrotermelők, kis és lokális vállalkozások támogatását, és minél többen vásárolnak tőlük kézzel készített termékeket, a világ csak annál jobb hely lesz.”
https://www.etsy.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/Etsy
Chad Dickerson
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/17/2024 • 5 minutes, 6 seconds
Járai Máté: negyven évesen felnőni borzasztóan fájdalmas - Egyszer Lent (18)
Az Egyszer lent második évadának első epizódjában Járai Máté színész történetét ismerhetjük meg, akit egy pánikroham, majd ezt követően kialakuló pánikbetegség döbbentette rá, hogy nem használhatja ki a végtelenségig a testét, nem élhet örökös harcban önmagával.
Máté túlterheltsége, idegösszeomlása, küzdelme a saját démonaival, a betegségével és a felépülése sokaknak segíthet abban, hogy még időben vegyék észre, ha nem jó irányba mennek a dolgok, ha elkezdenek sűrűsödni a felhők a fejük fölött.
A műsor alkotói:
Lovas Rozi - műsorvezető
Jancsik Júlia - szerkesztő
Horváth János Antal - szövegíró
Grőger Dia - gyártásvezető
Szűts Dániel - zenei- és utómunka szerkesztő
Román Balázs - kreatív producer
Hampuk Richárd - producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/16/2024 • 40 minutes, 24 seconds
Zöld pénzügyek. Egy bank, ami a fenntartható jövőt építi - Re-Business by Spark (16)
A Triodos Bank egy holland székhelyű bank, amelyet 1980-ban alapítottak, és azóta is a fenntartható és társadalmi felelősségvállalás elkötelezett támogatójaként működik. A bank fő tevékenysége, hogy pénzügyi támogatást nyújt olyan vállalkozásoknak és projekteknek, amelyek pozitív társadalmi és környezeti hatást gyakorolnak.
Az általuk támogatott projekteknek teljes mértékben meg kell felelniük a fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási szempontoknak. Ez azt jelenti, hogy a bank nem csupán a pénzügyi nyereséget, hanem a társadalmi és környezeti hasznot is figyelembe veszi a projektjeik értékelésekor.
A bank által támogatott projektek között szerepelnek olyan kezdeményezések, mint például fenntartható energiatermelés, szociális vállalkozások támogatása, valamint környezetvédelmi projektek. Emellett a Triodos Bank különféle társadalmi vállalkozásoknak, civil szervezeteknek is nyújt pénzügyi támogatást.
A bank munkája igazán inspiráló példája annak, hogyan lehet a pénzügyi szektorban is pozitív társadalmi és környezeti hatást elérni. Hogy jól megfér a profit és a társadalmi haszon is, nem egymást kizáró fogalmak.
Az egyik izgalmas példa a bank által támogatott vállalkozások közül a The Eden Project, amely egy innovatív botanikus kert és oktatási központ Cornwallban. A megszerzett támogatást az épületeik energiahatékonyságának javítására és új környezetbarát technológiák bevezetésére fordították. A The Eden Project, amellett, hogy egy igazi turistalátványosság és közösségi központként működik, oktatási programokat és környezettudatos kezdeményezéseket is támogat. A Triodos már több mint 40 éve olyan pályára állt, amire sokan csak most készülnek. Van tehát okunk tanulni a példájukból.
https://www.triodos.com/en/about-us
https://www.triodos-im.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/Triodos_Bank
https://www.edenproject.com/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/16/2024 • 4 minutes, 52 seconds
Minden a legnagyobb rendben, egy apróságot kivéve
Ebben a részben Kittivel és Szabival ismerkedhetünk meg, akik nyolc éve vannak együtt és kapcsolatuk kifejezetten jó. Mindenben számíthatnak egymásra, sokat nevetnek, keveset veszekednek. Ha mégis, akkor annak legfőbb oka Szabi családja, pontosabban nagymamája és anyukája, akik nem fogadják el Kittit, úgy tesznek, mintha nem is létezne. Nem találkoznak, nem beszélnek vele, sőt még Szabit sem hallgatják meg, ha róla mesélne. És ez így megy, amióta együtt vannak, nincs benne se előre, se hátra, de Kitti és Szabi úgy döntött eljött az idő a változtatásra. Milyen hatással lehet a párkapcsolatunkra, ha az egyik fél családja nem befogadó? Hogyan lehet kezelni ezt a helyzetet, kinek mi a felelőssége és mi lehet a megoldás? Mindeközben felmerülnek majd korábbi sérülések, viselkedésminták, korábbi és jelenlegi konfliktusok, azok higgadt kezelése és az asszertív kommunikáció jelentősége is.
Ha úgy érzed, a te párkapcsolatodban is vannak problémák, amiket szívesen megbeszélnél velem itt a műsorban - akár anoním módon -, írj egy emailt a [email protected] helló kukac betone pont hu emailcímre.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/15/2024 • 40 minutes, 50 seconds
50 ezer Haiti lakoson segített a környezettudatosság találkozása a filantróp szemlélettel - Re-Business by Spark (16)
Wakawaka! Bár 2010-ben az egész világ megismerte Shakira foci VB indulója nyomán ezt a kifejezést, kevesen ismerik a pontos üzenetét. Szuahéli nyelven annyit jelent: fényesen ragyog. Ennek a gondolatnak nyilván számos olvasata lehet, és még egy cég sztorihoz kapcsolódik. Így hívják azt a társadalmi vállalkozást, amely 2012 óta gyárt hordozható napelemes lámpákat, munkatársaik pedig azóta igyekeznek azok számára is elérhetővé tenni az áramot, akik élethelyzetükből fakadóan nem férnek hozzá. A történet szorosan kapcsolódik a már emlegett Shakira-dalhoz,és a Dél-Afrikában megrendezett futball világbajnoksághoz. Maurits Groen a Wakawaka cég alapítója akkor úgy gondolta LED-lámpák felajánlásával segít zöldebbé tenni a versenyt. Hidegzuhanyként érte, amikor azzal szembesült, hogy emberek milliói számára nemhogy megújuló forrásokon alapuló áram, vezetékes sem elérhető Dél-Afrikában. Arra sarkallta a holland származású Groent, hogy többed magával megalapítsa társadalmi cégét. Az első Wakawaka lámpára 48 ezer dollár gyűlt össze a Kickstarteren, egy közösségi gyűjőportálon, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Minden általuk eladott termék után adományoz a cég egy napelemmel működő lámpát rászorulók számára. A környezettudatosság találkozása a filantróp szemlélettel.
A 2010-es földrengést követően 50 ezer Haiti lakoson segített a Wakawaka, ahogy a pusztító erejű Haiyan tájfun több, mint 100 ezer Fülöp-szigeteki túlélőjének, sőt a Libériában és Sierra Leonéban tomboló ebola-járvány érintettjeinek is. A Wakawaka a krízishelyzetben élőkön túl, szem előtt tartja azt is, hogy minden országban ahol jelen vannak, mindig a helyi igények megfelelően ajánlják fel termékeket, magánembereknek vagy akár civil szervezeteknek.
https://waka-waka.com/en/our-story/
https://waka-waka.com/en/shop/
https://www.linkedin.com/in/mauritsgroen/?originalSubdomain=nl
https://www.stormutrecht.nl/the-association/committee-of-recommendation/maurits-groen
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/15/2024 • 4 minutes, 55 seconds
Szent-Györgyi Albert a világ egyik legokosabb embere volt - Álmok álmodói (16)
Szent-Györgyi Albert minden bizonnyal az egyik legismertebb és legnagyobb hatású magyar tudós, mind idehaza, mind külföldön. Nevéről mindenkinek a C-vitamin és a zöldpaprika jut eszébe, és hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjas, aki nem külföldön élt és kutatott, hanem itthoni munkásságáért kapta meg a rangos elismerést. Igaz, később ő is emigrálni kényszerült, és amerikai állampolgárként élte le hátralevő életét, de emlékezete elevenen megmaradt a hazai köztudatban.
Kifejezetten kalandos élete volt. Első feleségének köszönheti a C-vitamin felfedezését és a gyermeküket. Házasságuk akkor ért véget, amikor a feleségét a házvezetőnőjükkel találta egy ágyban. Ezután a két nő Amerikába költözött, és Szent-Györgyi egyedül maradt a lányával. Miután elszerette egy kollégája feleségét, újra megházasodott.
Milyen ember volt Szent-Györgyi Albert és miért személyesen Hitler adta ki ellene az elfogatási parancsát? Erről is mesél Köbli Norbert rendező, forgatókönyvíró, aki már évek óta kutatja Szent-györgyi Albert életét és munkásságát, mert egy nagyjátékfilmet készít elő róla.
Az epizód munkatársai:
Winkler Nóra, műsorvezető
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/14/2024 • 58 minutes, 49 seconds
Varázslatok az ókori Rómából - Itt és Akkor Podcast
A legújabb adásunkban Lassányi Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársa kalauzol el minket a Római Birodalom leleteiből kimutatható varázsvilágba, amelyben az amulettek, átoktáblák és mágikus kántálások a mindennapok részét képezték, és a többistenhittel itt-ott összefonódva egy mágikus tudománnyá váltak.
Együttműködés: www.batonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/14/2024 • 54 minutes, 45 seconds
A modernitás új veszélyeket teremt - Re-Business By Spark (16)
Ulrich Beck német szociológus a modern társadalom egyik legkiemelkedőbb gondolkodója volt, aki a globális változások és a modernitás kihívásaival foglalkozott. Ő fogalmazta meg a "kockázati társadalom" elméletét, amely szerint a mai társadalom a fenyegettségekre reagálva szerveződik. Azt vizsgálta, hogyan fonódhat össze a társadalmi és a politikai gondolkodás és cselekvés a radikális globális változásokkal (Mint a környezeti pusztulás, a pénzügyi válság, a globális felmelegedés, a demokrácia és a nemzetállami intézmények válsága). Elmélete szerint a radikális modernitás a saját alapjait támadja.
Beck rámutat arra is, hogy a modernitás új veszélyeket teremt, a társadalomnak át kell alakítania az intézményeit és a gondolkodásmódját ahhoz, hogy hatékonyan kezelje ezeket a kihívásokat. Hozzá köthetőek a “reflexív modernizáció”, és a “második modernizáció” fogalmak is.
Reflexív modernizációs elmélete abból az alapgondolatból indul ki, hogy az ipar felemelkedése világszerte olyan mellékhatásokat eredményezett, amelyeket a modern nemeztállamoknak meg kell kérdőjelezniük.
Érdekesség, hogy Beck az egyik legtöbbet idézett tudós: élete során több mint 50 ezer akadémiai szövegben hivatkoztak a nézeteire, és munkásságát referenciaként használták szerte a világon.
Beck szemszögéből tehát van egy másik olvasata is a divatos motivációs “take that risk” kifejezésnek. Ha érdekel titeket a munkássága, számos könyve elérhető magyarul is, olvassatok bele!
https://en.wikipedia.org/wiki/Ulrich_Beck
https://bookline.hu/szerzo/ulrich-beck/34745?page=1
Ulrich Beck: 'Europe at Risk: The Cosmopolitan Turn'
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/14/2024 • 4 minutes, 37 seconds
Magyar vagyok: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét,
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/13/2024 • 6 minutes, 53 seconds
Színházi előadást csinált az aukciókból: Virág Judit - Felforgatók
Virág Judit életútja tökéletesen leképezi a Felforgatók küldetését. Ő aztán tényleg szembe ment az árral, és bár voltak mélypontok, mindig fel tudott állni. Nem sokkal a rendszerváltás előtt egy olyan területre lépett, amely addig nem létezett: a műkereskedelmet addig Magyarországon egy monopolhelyzetben lévő állami cég tartotta a kezében. Ha valaki régi képpel kereskedett volna, vagy hozzá fordult, vagy elmerült a „feketegazdaságban”.
Virág Judit az ország egyik első magángalériájával elindult az állami mamuttal szemben, hamarosan pedig már saját árverésük is lett. Az aukciókat pedig ő kezdte el vezetni, holott ez addig egyértelműen férfiműfajnak számított, a galéria vezetője is inkább abban gondolkodott, hogy keres inkább egy férfi színészt. Judit viszont addig erősködött, amíg bizalmat kapott. Az elkövetkező 5-10 évben aztán ő lett „Az” árverező, mindenhová őt hívták, és azóta is ő számít a műfaj legelismertebb képviselőjének.
Ráadásul nemcsak vezette, hanem teljesen meg is reformálta az aukciókat. De (és erről nyilvánosan először a Felforgatók felvételén beszélt) ennek most vége lesz: december 15-én utoljára vezet aukciót, aztán átadja a stafétát lányának, Annának.
Kadarkai Endre interjújában szó esik állandóan bekapcsolt mobiltelefonról; megbánt, aztán jónak bizonyuló döntésről; elkényelmesedésről; jó értelemben vett feminizmusról; és arról, milyen szerepe van a férjnek az immár hosszú ideje önálló galériát üzemeltető Judit sikereiben.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/12/2024 • 35 minutes, 17 seconds
Azt becsüljük, akinek kőris asztala van? - Munkaszünet
Ebben az epizódban arról elmélkedünk, hogy mik azok a munkák, amiket a társadalom a legkevésbé becsül meg és miért?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/11/2024 • 20 minutes, 41 seconds
Az ökoszisztémát holisztikus legeltetéssel helyre lehet állítani? - Spark by re-Business (16)
Az állatok helyes legeltetésével meg tudnánk menteni a Földet. Ez a kijelentés sokaknak furcsán hangozhat, de Allan Savory zimbabwei ökológus szerint igenis ez lenne a megoldás az ökoszisztémák helyreállítására.
Savory afrikai telepesek gyerekeként már egyetemi tanulmányai során elkezdett a környezeti kihívásokkal foglalkozni. A biológia és botanika szak elvégzése után a földművelés és az állattartás felé fordult, és elkezdte tanulmányozni, hogyan tudná minél hatékonyabban, de a környezetre nézve legkevésbé károsan üzemeltetni a farmját. Az állatai legeltetéséhez a vadon élő állatok legelési útvonalát és mintázatait vette alapul.
Ebből fejlesztette ki a holisztikus menedzsment irányzatot, ami azóta az egész világon elterjedt. Ennek a lényege, hogy a teljes rendszert át kell látni, és fel kell ismerni, hogy a különböző részek összefüggnek egymással. Emellett olyan holisztikus szempontok szerint kell meghozni a döntéseinket, amelyek figyelembe veszik a környezetre és a közösségre gyakorolt rövid- és hosszú távú hatásokat.
Legendássá vált TED beszédében a tehénlegeltetésről, mint az emberiség utolsó esélyéről beszél. Szerinte a szarvasmarha tartás manapság kezd a közellenség tárgyává válni, pedig a helyes legeltetési mód tudná helyrebillenteni az ökoszisztéma harmóniáját. Bár nézeteit sok kritika is éri, a hosszútávúság, és a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos nézetei mindenképpen elindítottak valamit, ami már nem csak az állattartásban, de az üzleti kultúrában is gyökeret vert azóta.
Magyarországon a Remény Farm alapítói követik Savory nézeteit.
https://en.wikipedia.org/wiki/Allan_Savory
https://savory.global/holistic-management/
https://www.remenyfarm.hu/ted/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/11/2024 • 4 minutes, 48 seconds
Társadalmi problémák megoldása üzleti modellekkel: Silke Horáková útja - Re-Business by Spark (16)
Silke Horáková neve nem biztos, hogy sokaknak ismerős itthon. Pedig az egyik legnagyobb hatású társadalmi céllal létrejött befektetési alap megálmodója Csehországban. Silke korábban a Cseh Magántőke- és Kockázatitőke-szövetség vezetője volt, valamint szakértőként dolgozott több magántőke-alapnál és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál is.
2008 óta társtulajdonosa Csehország legnagyobb könyvkiadó cégének, és 2017-ben alapította többed magával a Tilia Impact Ventures alapot, amelyen keresztül társadalmilag hasznos üzletekre összpontosítanak.
A Tilia története azért is fontos, mert ez volt az első cseh alap, ami kifejezetten társadalmi problémákra és azok megoldására fókuszált. Sikerük abban is rejlik, hogy a kezdetektől fogva fenntartható, de egyben skálázható üzleti modelleket kerestek. Az eredményeik alapján ezeket sikerül is megtalálniuk, ami nem csak a már meglévő társadalmi kezdeményezéseknek nagy segítség, de bátorításul szolgálhat azoknak, akik tenni szeretnének a környezetükért, de eddig azt gondolták pusztán civil tevékenységekből nehéz ezt elérni.
A ReBusiness-ben már számos vendég példája is bizonyította, hogy az üzleti és a civiliszervezeti létezésnek tud működni egy hibrid, pénzügyileg is fenntartható formája, sőt kell is, hogy működjön.
Silke Horáková
Tilia Impact Vetures
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/10/2024 • 4 minutes, 18 seconds
Judit: Nem bánom, hogy megtörtént az a baleset velem - Egyszer lent (18)
Az út sem volt jó minőségű és gyorsan is vezetett Judit. A baj pillanatok alatt megtörtént. Az autóbalesetben majdnem elveszítette mindkét gyermekét ő pedig súlyosan megsérült. Ez volt az a figyelmeztetés, ami minden elképzelhető vészcsengőt egyszerre nyomott meg nála. Változtatnia kell! Nem akarta elfogadni az orvosok szakvéleményét, miszerint nem sok esélye van a teljes felépülésre. Utólag végtelenül hálás, hogy megtörtént vele az a baleset. Anélkül sokkal felületesebb viszonya lenne a gyerekeivel. Megtanult lassítani, megtalálta az egyensúlyt önmagában, állás váltott, sokkal több időt tölt a családjával és felépült minden sérüléséből. Ez Hosszú Judit története.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Zsiros Mihály
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/9/2024 • 31 minutes, 16 seconds
A cég, ahol nincs hierarchia. Minden dolgozó egyenlő - re-Business by Spark (16)
A hierarchia nélküli úgynevezett önmenedzselő céges gyakorlatokról ritkán hallani. Milyen lehet egy cég, aminek tulajdonképpen nincsenek vezetői? A munkavállalókat arra ösztönzik, hogy engedélykérés nélkül innováljanak, határozzák meg a munkafeladataikat, önállóan és az eszközbeszerzési döntéseket is meghozhatják, természetesen szakértőkkel való egyeztetés után. A témában az egyik legkiemledőbb szereplő a Morning Star paradicsomszószokat és püréket forgalmazó vállalat.
A cég működése hierarchia helyett heterarchián alapszik, azaz az alkalmazottak egyenrangú felek, akik közösen, egyenlő jogokkal dolgoznak a közös cél érdekében. A vállalatnak van egy fő úgynevezett Mission-statementje. Ebből vezetik le, kinek mi a vállalása, azaz mi a munkája a cégben.
De ahhoz, hogy ez igazán jól tudjon működni, a résztvevőknek több közös játékszabályt is el kell fogadniuk. Az első és legfontosabb, hogy minden interakciónak és tevékenységnek önkéntes alapon kell történnie. Senki nem erőltetheti saját akaratát a másikra. A második pedig, hogy mindenki vállaljon felelősséget a döntéseiért, és a vállalásokért amiket korábban tett.
Ahhoz hogy ez hatékonyan működhessen, a Morning Star egy úgynevezett Munkatársi Egyetértési Nyilatkozatban határozza meg pontosan, kinek mi a dolga, mi a felelőssége, mi a mozgástere. Minden év elején a munkatársak egyeztetnek, milyen vállalásokat tudnak tenni az évre. Minden munkatárs nagyjából 10 másikkal van kapcsolatban, és velük közösen döntik el, mik legyenek a saját vállalásaik. Ez az összes válallás kerül fel a rendszerbe, amit 2 havonta a kiadott üzleti mutatók alapján monitorozni tudnak, hogy lássák ki hogy halad.
Problémás eseteknél az első megoldás, hogy a munkatársakkal ki kell beszélni, és közösen megoldást kell találni. Ha ez nem sikerül, a második lépés, hogy harmadik felet vonnak be, aki külső szemlélőként próbál segíteni. Harmadik lépésként összeül egy panel különböző területek képviselőivel. A tulajdonoshoz, Chris Ruferhez így csak nagyon ritkán jutnak el megoldhatatlan problémák. Ilyenkor ő egy Legfelsőbb Bíróságként működik, és próbál a lefektetett szabályok alapján igazságos döntést hozni.
Mindezekből látszik, hogy a heterarchia alapja a bizalom. Ez a bizalom a Morning Star esetében Chris Rufertől ered, aki a mai napig fejleszti a cég mission-focus self-management rendszerét, amit Rufer nevezett el így. 1970 óta működik. Nem lehet azt mondani, hogy valami hippi kísérlet lenne. A Morning Star a kaliforniai paradicsom termelés 40%-át dolgozza fel, és jelentős részt szállít az Egyesült Államok ipari paradicsompüré és kockázott paradicsom piacán. 550 teljes munkaidős alkalmazottal és több mint 2 500 idénymunkással működtetik ezt a rendszert. Piacvezetők a paradicsom feldolgozás terén. Na, valaki kipróbálja?
https://www.morningstarco.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/The_Morning_Star_Company
Chris Rufer
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/9/2024 • 5 minutes, 6 seconds
Az összeköltözés már pánikzóna. De miért?
Brigi és Tomi nagyon szeretik egymást mégsem jutnak egyről a kettőre. Brigi szeretne összeköltözni, komolyabb szintre emelni a kapcsolatot, de Tomi már a gondolatától is bepánikol, türelmet kér, de Briginek/Briginél már kezd betelni a pohár. Miért menekül a szorosabb kötődéstől Tomi? Milyen múltbeli problémákkal érkeztek ebbe a kapcsolatba? Hogyan jelenik meg mindkettejük életében az önfeláldozó működési mód?
A podcast első évadában összesen hat pár történetét ismerhetitek meg. Egy-egy pár két konzultációs ülésen vesz részt, amik között személyes audió naplót is vezetnek, így nemcsak egy egyszeri konzultációba hallgathattok bele, hanem követhetitek azt is, hogy a pár hogyan próbálta meg beépíteni a gyakorlati életbe a terapeut, Sarkadi Bálint javaslatait. Fanni is Károly történetének folytatását a műsor negyedik epizódjában hallgathatjátok meg. Akkor kiderül, mire jutottak egymással és a problémáikkal.
Ha úgy érzed, a te párkapcsolatodban is vannak problémák, amiket szívesen megbeszélnél velem itt a műsorban - akár anoním módon -, írj egy emailt a [email protected] helló kukac betone pont hu emailcímre.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/8/2024 • 43 minutes, 32 seconds
Bioterrorista vagy hős? Joel Salatin és a fenntartható mezőgazdaság - Re-Buiness by Spark (16)
Joel Salatin neve talán keveseknek ismert. A magát őrült farmernek nevező amerikai vállalkozó személye eléggé megosztó a tengerentúlon. Követői egyenesen a világ leghíresebb farmerének, a legelők főpapjának vagy a Thomas Jefferson óta élt legeklektikusabb virginiai gondolkodónak nevezik. Akik nem értenek egyet a gondolataival pedig bioterroristaként, tífuszos Máriaként vagy az éhezés szószólójaként szoktak rá hivatkozni.
Joel Salatin már gyerekkorában megtapasztalhatta, milyen egy farmon élni. Iskolás korában nyulat, tojást, csirkét és vajat árult a helyi piacon. Később az újságírói szakmát választotta, amire hamar ráunt, és úgy döntött teljes állásban fog a családi farmon dolgozni. Az 1750-ben épült virginiai Polyface Farm mára egy több mint 220 hektáros gazdasággá nőtte ki magát. A farmon a holisztikus legeltetés filozófiáját követik.
Sokaknak éppen ezzel, a nagy mennyiségben, kereskedelmi célra tartott állattartással van problémája. Mások szerint az állatok helyes legeltetésével tudunk tenni a legtöbbet a Föld megóvásáért. Salatin munkája megosztó de a farmján körforgásos legeltetés zajlik. A teheneket egyik legelőről a másikra terelik. Őket követik a csirkék, akik a tehenek után hátrahagyott, fellazított, trágyás talajban proteindús lárvákat és rovarokat tudnak fogyasztani. Ez egy természetes szimbiózison alapuló megközelítés.
Salatin csak úgy hivatkozik magára, mint egy keresztény libertárius környezetvédő kapitalista őrült farmer, aki állítása szerint ‘beyond organic’, azaz az organikus feletti minőségű húst állít elő.
Megítélni őt nem az én dolgom, de Salatin példája és hatása már most messzire hat. Több mint 5000 családnak biztosít megélhetést a farmja, és világsikerű dokumentumfilm témája is volt már a farm élete. A 2008-as Élelmiszeripar Rt. című dokumentumfilm bejárta a világot, és többeket indított el a holisztikus legeltetés útján, az iparosított állattartás alternatívájaként.
https://en.wikipedia.org/wiki/Joel_Salatin
https://www.thelunaticfarmer.com/
Élelmiszer Rt film online
https://www.chelseagreen.com/writer/joel-salatin/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/8/2024 • 5 minutes, 6 seconds
Randira ment Boldizsár a lánnyal, akit megmentett az utcán - Pont elég (16)
Egy alkoholtól túlfűtött férfi meg akarta erőszakolni Esztert az utcán. Az éppen arra járó Boldizsár sietett a lány segítségére. Miután elzavarta a támadót, elkísérte a lányt a sürgősségire, majd onnan haza. Ezután még többször beszélgettek, de az első találkozójuk abszurditása miatt nem merte elhívni Esztert randevúzni.
Salánki Zsófia novellája.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/7/2024 • 13 minutes, 14 seconds
Az élet, amit megmenthetsz: Az effektív altruizmus mozgalma - re Business by Spark (16)
Az effektív altruizmusról már többször esett szó a korábbi évadokban. De Peter Singer-ről, a szemléletmód atyjáról még nem beszéltünk. Singer ausztrál erkölcsfilozófus, a Princeton Egyetem és a Melbourne-i Egyetem professzora. Fő kutatási területe az alkalmazott etika, ami konkrét erkölcsi kérdésekkel foglalkozik egy-egy tudományterületre vagy szakmára fókuszálva. Ilyen például a bioetika, az újságírói etika vagy éppen az üzleti etika.
Egyik emblematikus könyve, a 2009-ben megjelent Az élet, amit megmenthetsz volt. Ebben Singer azt állítja, hogy a jómódú nemzetek polgárai erkölcstelenül viselkednek, ha nem tesznek a fejlődő országokban fennálló szegénység megszüntetéséért. A könyv végén 7 pontban foglalja össze, pontosan mit is tehetünk ezért.
Azzal kezdi, hogy mindenkinek legalább a bevételek 1%-át fel kellene ajánlani egy jó célért. Ha ezt megtettük, ezt másoknak is el kell mondanunk, sőt ösztönözni kell őket, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek. Mi a Bridge-ben például a Harmadik 1% kezdeményezés teszünk az első pontért, amit nem az adóbevallásunkban, hanem a szívügyeink között érdemes keresni.
De visszatérve Singer listájára. Az utolsó pontja arról szól, hogy érezzük jól magunkat, amiért mi is a megoldás részesei lehetünk.
Ebből a könyvéből és szemléletéből egy egész mozgalom nőtt ki azóta, ami nem csak magát az adományozást népszerűsíti, de megmutatja az embereknek, hogyan tudják a lehető legnagyobb hatást elérni az adományaikkal. A Thelifeyoucansave vagy a Givewell kezdeményezések mind Singer gondolatai nyomán jöttek létre. Ezeknek a mozgalmaknak a weboldalait is felkereshetitek, ahol effektív altruizmussal kapcsolatos kutatásokat olvashattok, amik segítenek eligazodni a rengeteg lehetőség között, hogy a lehető legjobb helyre kerüljön a felajánlott segítségetek. Ez alapján nem nagy szó azt állítani, hogy tényleg mindenki lehet része a megoldásnak. Végiggondoltad már te pont hogyan? Szerintem érdemes. Biztosan állíthatom, hogy jó érzés.
https://en.wikipedia.org/wiki/Peter_Singer
https://www.petersinger.info/
https://www.thelifeyoucansave.org/
https://www.givewell.org/
Peter Singer Könyvei
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/7/2024 • 5 minutes, 6 seconds
Bojár Gábor sikeres és gazdag akart lenni. Az is lett - Álmok Álmodói (16)
Már az első találkozójuk alkalmával kivívta Steve Jobs megkülönböztető figyelmét, aki annyira hitt Gábor fejlesztésében, hogy átadta neki a cége legfejlettebb számítógépeit, hogy dolgozzon azokon. Eztán a Grafisoft szoftvereit felvette az Apple nemzetközi disztribúciós hálózatába. A többi már történelem. Bojár Gábor, a Grafisoft cég megalkotója azon nagyon kevesek egyike volt, akit a szocializmus idején a vasfüggöny sem tudott megállítani és berobbant a világpiacra a nyolcvanas évek elején. Nobel-díjas tudós akart lenni, végül igen sikeres üzletemberré vált. Élhetett volna a világon bárhol, de Magyarországot választotta.
Az epizód munkatársai:
Winkler Nóra, műsorvezető
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/7/2024 • 37 minutes, 23 seconds
Vaclav Smilre Barack Obama és Bill Gates is felnéz - Re-Business by Spark (16)
Vaclav Smil a cseh-kanadai környezettudós több, mint negyven sikerkönyv szerzője. Szenvedéllyel kutatja az energiafelhasználás, a környezeti és a populációs változások, az élelmiszergyártás, és a technikai innovációk területét. A globális klímaváltozás irodalmának egyik klasszikusa, írásaiban igyekszik empirikusan alátámasztott, részletgazdag és olvasmányos történetek segítségével megértetni a civilizációnk múltját és annak jövőjét.
Nem mellesleg ő Barack Obama és Bill Gates kedvenc írója. Utóbbi egyszer úgy fogalmazott róla, hogy úgy várja könyveinek megjelenését, mint más a Star Wars-filmeket. A sokak szemében modern polihisztornak tartott Smil szerint az a civilizáció, amelyik betonra, műtrágyára, acélra és műanyagokra épít és, amelyik repülőn, konténerhajón és kamionokkal szállít, képtelen arra a gyors megfordulásra, amihez a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükségünk lenne. De ugye érthető és egyértelmű, hogy Smil szerint maga a felsorolás önmagában utal a megoldásokra is.
https://vaclavsmil.com/
https://bookline.hu/szerzo/vaclav-smil/12947263?page=1
https://en.wikipedia.org/wiki/Vaclav_Smil
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/6/2024 • 4 minutes, 2 seconds
Sok anyaszó, kevés diplomácia: Kende-Hofherr Krisztina - Felforgatók
Kende-Hofherr Krisztina a Tv2-nél a marketingért és a kommunikációért felelt, a képernyős sztárok hozzá tartoztak, ráadásul meg is fizették becsülettel. Ő mégsem dőlt hátra, hanem előbb ajtókat csapkodott, majd amikor 2004-ben úgy érezte, hogy folyton falakba ütközik, kilépett, és saját lábra állt.
Hamarosan létrejött a TMC, amivel valami teljesen újat hozott be Magyarországra, sztáristállót alapított, ebben ma már ott találjuk Hajós Andrást, Liptai Claudiát, Ábel Anitát vagy éppen Dobó Katát.
Mivel indokolták Kende-Hofherr Krisztina szülei, hogy számukra csak az 1-es és az 5-ös az elfogadható jegy? Ki adta neki a nagy ötletet, a sztáristálló létrehozását? Fejlődött-e az évek során a diplomáciai készsége? Mivel tudta adásképes állapotba hozni az első NőComment!-felvétel előtt a magánéleti válsága miatt teljesen maga alatt lévő Ábel Anitát? Sok más mellett ezek a témák is szóba kerülnek Kadarkai Endre és Kende-Hofherr Krisztina beszélgetéséből.
Az adásban elhangzó hivatkozások:
Az első NőComment! a Spektrum Home-on
Maraton: A bostoni terrortámadás
A műsorban hallható Liptai Claudia-bejátszás forrása a YouTube-on látható:
Cultivo - A hetedik túlóra | Média | Workshop
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/5/2024 • 33 minutes, 15 seconds
A Hackerek története - Itt és Akkor Podcast
Az elmúlt 50 év egyik legnagyobb, életünk minden területét megváltoztató innovációja, az internet együtt járt azzal is, hogy megismerkedhettünk a hackerek világával. Vagy legalábbis azt hittük, hogy megimerkedünk vele, filmeken, sorozatokon és könyveken keresztül, de egyébként a mai napig egy titokzatos réteg, amelyek között épp úgy megtalálhatóak a bűnözők mint az etikus hackerek vagy az aktivisták. Az ő világuk néhány jelentős eseménye azonban történelmünkre is befolyásoló hatással volt. Honnan indultak, hogy határozzák meg magukat és mi hogy látjuk őket? A kérdésekre a választa a kibertitok jövőkutató és kibervédelmi szakember Keleti Arthur adta meg a 2024 szeptemberi Brain Bar rendezvényen a Betone színpadán, ahol élőben ment le a beszélgetés!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/4/2024 • 48 minutes, 11 seconds
Ezek az igazán magányos munkák - Munkaszünet
Egy magányos darukezelő példája alapján gondolkodunk el azon, unatkozik-e az, aki egyedül melózik? Csak a munkatársak miatt nem érezzük magunkat magányosnak?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/4/2024 • 21 minutes, 39 seconds
Egész nap döfködtem magam: Bajzáth Sándor - Egyszer Lent (18)
Ebben az epizódban Bajzáth Sándor történetét mutatjuk be. Azt, hogyan lehet kimászni a legsötétebb veremből, hogyan lehet kikecmeregni a teljes fizikai és lelki leépültség állapotából.
Az igazi nagy kérdés azonban nemcsak az, hogyan lehet leállni egy ennyire súlyos drogos életről, hanem hogyan lehet a józan világban boldogulni, hogyan lehet tisztának maradni, a semmiből egzisztenciát teremteni, és újra érvényes emberi kapcsolatokat kialakítani?
Ez a történet egy olyan emberről szól, aki több mint 17 éve él kábítószer- és alkoholmentesen. Aki nemcsak saját függőségeivel számolt le, de mára másoknak is utat mutat. Addiktológiai konzultánsként évek óta függők százainak segít abban, hogy újra önmagukra találjanak.
Az Egyszer Lent podcastet azért indítottuk el, hogy megmutassuk, minden veremből van kiút. Amikor a legalján vagyunk, lehet hogy nem látszik, de tehetünk azért, hogy megtaláljuk.
Műsorvezető: Lovas Rozi
Szerkesztő: Vigh-Fekete Zsuzsa
Felvételvezető: Dósa Márton
Produkciós vezető: Pentelényi-Kovács Tímea
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuk Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/3/2024 • 40 minutes, 49 seconds
A harmadik út: Az empátia-altruizmus rejtett ereje - Spark by Re-Business (16)
Daniel Batson amerikai szociálpszichológus. Az empátiával, az altruizmussal és az erkölcsös viselkedéssel kapcsolatos úttörő munkájáról ismert. Egyik leghíresebb munkája az empátia-altruizmus hipotézis kidolgozása. Ennek lényege, hogy ha empátiát érzünk valaki iránt, nagyobb valószínűséggel segítünk neki önző gondolatok nélkül. Ellenkező esetben, azaz empátia nélkül, viszont csak akkor segítünk, ha a segítségünk hozama meghaladja a ráfordított költségeket, tehát, ha az nekünk megéri.
Batson hipotézise sokaknak egyértelműen hangozhat, de megállapításai éppen abból indulnak ki, hogy korábbi kutatások nem nagyon igazolták, hogy létezne valódi, őszinte altruizmus. Ezek a régebbi elméletek arról szóltak, hogy az altruizmus soha nem önzetlen, mivel ezzel csak saját rossz érzésünkön enyhítünk és az elmulasztott segítségadások után érzett bűntudatot szeretnénk enyhíteni és megszüntetni.
Batson ezt a lehetőséget is figyelembe véve 3 fajta reakciót különböztet meg, melyeket egy szükséghelyzetben lévő személy megfigyelése okozhat. Az egyik a már említett egoisztikus megerősítési út, amin keresztül a segítségnyújtás az önértékelés fokozása miatt történik meg. A második út az izgalom vagy ingerlékenység csökkentése reakció, ahol a cél a személyes szorongás vagy rossz érzés csökkentése. De Batson szerint létezik egy harmadik reakciótípus is. Az empátia-altruizmus útján az együttérzéssel párhuzamosan erősödik a segítségnyújtás iránti motiváció.
Bár elméletének a mai napig vannak kritikusai, jó lenne hinni, hogy ez a harmadik út tényleg létezik. Én legalábbis hiszem, és a Re-Business epizódok beszélgetései gyakran megerősítenek ebben.
https://en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Batson
https://psychology.ku.edu/people/c-daniel-batson
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/3/2024 • 4 minutes, 53 seconds
A gyerekem nem én vagyok: Csipes Tamara - Neked Könnyű!
Gyerek, munka, önzetlen szeretet, örökös logisztika és örökös lelkiismeretfurdalás. Az anyaság a legszebb dolog, de valljuk be, nehéz is. Főleg akkor, ha karrierünk legeredményesebb és legaktívabb időszakát éljük.
Csipes Tamara kajakos anyaként készült fel az Olimpiára, és lett újra olimpiai bajnok. Hogyan tud a feladatra koncentrálni, ha hetekig nem látja a lányát? És hogy tud sportolni, ha az edzőtáborban ott a gyereke? Erről beszélget Epres Pannival. Majd L. Stipkovits Erika pszichoterapeuta arról beszél, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásunk anyaként.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/2/2024 • 48 minutes, 5 seconds
A pénz erejével a közösségekért: Ise Bosch útja - Spark by Re-Business (16)
Cím: A pénz erejével a közösségekért: Ise Bosch útja
Hogyan fordíthatjuk a pénz hatalmát a tömegek hatalmává? Hogyan teremthetünk kölcsönös bizalmat és hogyan tudunk együtt humánusabb társadalmakat formálni? Ilyen kérdésekre is keres választ Ise Bosch Transformative Philantropy című könyve.
A legendás német mérnök Robert Bosch unokája, Ise Bosch a Dreilinden nonprofit szervezet alapítója. Célja, hogy a nagyapjától örökölt vagyonnal támogasson olyan szervezeteket, amelyek világszerte az emberi jogokért, a nemi és szexuális sokszínűség társadalmi elfogadtatásáért küzdenek.
Ise 1996 óta támogat különböző emberi jogi szervezeteket. 8 társával egy olyan közösségi alapítványt is létrehozott, amelyben kifejezetten feminista fókuszú projekteket támogatnak a “Change not Charity” azaz a Változást, ne Adományt! mottó égisze alatt.
A szexuális kisebbségek támogatása mellett kiemelkedő munkát tesz az adományozás és az öröklött vagyonnal való tudatos gazdálokás népszerűsítésébe. Véleménye szerint a nők teljesen másként élik meg egy nagyobb vagyon öröklését, mint a férfiak. Ezért külön platformot hozott létre, ahol az ilyen helyzetben lévő női örökösök kapcsolódni tudnak, és társadalmilag értelmes célokat találhatnak örökségük felhasználásához. Erről 2016-ban könyvet is írt a Női Örökösök Felelősségvállalása címmel.
Egy másik fókusza a már említett transzformatív philantropia. Ennek lényege, hogy az adományozók bevonódnak az adakozás minden részébe, tehát közvetlen kapcsolatban állnak a támogatottakkal. Emellett kifejezetten a fiatal projektekre koncentrálnak, szervezeti struktúrákba fektetnek és hosszú távon kötelezik el magukat. A pénz ereje a helyi csoportok társadalmi innovációjára összpontosul. Az ő tetteik állnak a középpontban, és nem a biztosított tőke. Így maga az adomány nem csak a támogatott felet, de magát a támogatót is formálja. Izgalmas elmerülni Ise Bosch gondolataiban, nyilván főként azoknak, akik nagy vagyon felett rendelkeznek és szeretnék felelősebben felhasználni azt.
https://europeanlesbianconference.org/speakers/ise-bosch/
https://de.wikipedia.org/wiki/Ise_Bosch
https://en.dreilinden.org/people-at-dreilinden/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/1/2024 • 5 minutes, 12 seconds
Aki 2 dollárból lett kripto-milliomos - Spark by Re-Business (16)
Damian Merlak neve itthon nem biztos, hogy sokaknak mond valamit, pedig egy országgal arrébb az egyik legfiatalabb és legnépszerűbb kripto-milliomos. Ez az ország Szlovénia, ahol a fiatal Merlak még 2011-ben vásárolta első bitcoinjait mindössze két dollárért. Persze, ehhez hasonló történeteket már rengeteget ismerünk, és őt sem kizárólag ez teszi különlegessé.
A ma már visszavonult kriptós alapította a Bitstamp Exchange applikációt van egy saját farmja meg egy állatorvosi klinikája. Ezen kívül a vagyona egy részét régi épületeket újítására költi - megőrizve azok alapstruktúráját - ezzel minimalizálva az építkezések környezeti terheit.
Egyik ilyen projektje volt a szlovén Bohinj-tó melletti Hotel Bohinj épületének átalakítása. Az 1980-as években épült - akkor még Hotel Kompas-ként ismert - épület alpesi stílusa ellenére hordozta a jugoszláv szocialista jegyeket is.
Merlak Szlovénia legjobb építészeit kérte fel a munkára, akik úgy döntöttek nem bontják el az épületet, mondván a legzöldebb épület az, ami már megépült. Ezért megtartották és nagyrészt a már ott lévő építőanyagokat hasznosították újra, amivel nagyjából 30 százalékkal csökkentették a projekt szén-dioxid kibocsátását. Emellett természetesen korszerűsítették a fűtési és elektronikai rendszereket is.
Merlak döntései mögött természetesen nem csak a környezeti tudatosság rejlik. Az azóta megnyílt Hotel Bohinj új, fiatalos külsejével és példamutató történetével tömegével vonzza a turistákat, amiből jól látszik, hogy jobban, fentarthatóbban, tudatosabban üzletileg is megéri. Érdemes követni, milyen épületeket ment és újít meg a jövőben, na és persze az üzleti gondolatait is.
https://www.linkedin.com/in/damian-merlak-4a966716/?originalSubdomain=mt
https://sl.wikipedia.org/wiki/Damian_Merlak
https://www.instagram.com/damianmerlak/
Htel Bohinj
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/1/2024 • 4 minutes, 57 seconds
Álomesküvőjük volt, aztán minden elindult lefele - Veled vagy nélküled
Fanni és Károly évekig éltek együtt boldogan párként, aztán összeházasodtak és azóta állandósultak a viták, sértődések, az utóbbi időben pedig már a szexualitás sem működik közöttük. A Veled vagy nélküled podcast első részében Fanni és Károly párkapcsolati problémáit ismerhetitek meg.
A főszereplők nevét kérésükre megváltoztattuk, de a hangjuk és a történetük minden szempontból valóságos.
A podcast első évadában összesen hat pár történetét ismerhetitek meg. Egy-egy pár két konzultációs ülésen vesz részt, amik között személyes audió naplót is vezetnek, így nemcsak egy egyszeri konzultációba hallgathattok bele, hanem követhetitek azt is, hogy a pár hogyan próbálta meg beépíteni a gyakorlati életbe a terapeut, Sarkadi Bálint javaslatait. Fanni is Károly történetének folytatását a műsor negyedik epizódjában hallgathatjátok meg. Akkor kiderül, mire jutottak egymással és a problémáikkal.
Ha úgy érzed, a te párkapcsolatodban is vannak problémák, amiket szívesen megbeszélnél velem itt a műsorban - akár anoním módon -, írj egy emailt a [email protected] helló kukac betone pont hu emailcímre.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
10/1/2024 • 37 minutes, 34 seconds
Boldogít-e a pénz? - Re-Business
Ebben a részben a pénzről lesz szó. Hogy elegendő-e az, hogy vezetőként valakit csak a pénz mozgat. Vagy a pénz tényleg nem boldogít? És egyáltalán, mi lesz a pénz sorsa? Pistyur Vera erről egy számára különleges emberrel, üzlettársával és barátjával, Fehér Gyulával beszélget. Majd Zeitler Ádám, a Milestone Intézet egyik alapítója meséli el, miért fontos számára a kritikus értelmiség képzése.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/30/2024 • 36 minutes, 4 seconds
Zoe Boikou: A szabadásg és a függetlenség minden nőnek jár - Spark By Re-Business (16)
Zoe Boikou, a népszerű ZOEVA sminkmárka alapítóját korán elkezdte érdekelni a szépségipar, de elkeserítőnek találta a boltokban kapható termékeket, amik vagy olcsók, de silányak, vagy jó minőségűek, de megfizethetetlenek voltak egy irodai dolgozónak.
2008-ban ezért úgy döntött, létrehozza az eBay-en a saját boltját. Helyi gyártóktól vásárolt márkajelzés nélküli termékeket, tesztelte azokat, és ha jónak találta, akkor viszonteladóként értékesítette. Számára is meglepő módon gyors profitra tett szert, igaz, három éven át egyedül, a nappalijából intézte a rendeléseket, a postázást, az adminisztrációt. Az első igazi áttörést egy olasz youtubernek köszönhette, aki vloggerként próbálta ki a smink ecseteit, így a követői egyből felkeresték Zoe online üzletét.
A online sminkecsetes bolt aztán 10 évvel később olyan nagyra nőtt, hogy kozmetikai termékeit például a Sephora üzleteiben is árulják, világszerte.
Zoe nyíltan beszél meglehetősen terhelt gyerekkoráról: családjával együtt a jobb élet reményében Görögországból Németországba emigrált, édesanyja petefészekrákkal küzdött és saját bőrén tapasztalta meg a családon belüli erőszakot. A profitszerzésen túl főleg az motiválta a saját vállalkozás elindításában, hogy visszaadhasson valamit a hozzá hasonló nőknek. Vallja, hogy a szabadság és függetlenség minden nőnek jár.
A szépségipar egyébként meglehetősen telített iparágnak számít, korántsem egyszerű kitörni. A ZOEVA két dolognak köszönheti a sikert: luxus minőségű termékeket kínál elérhető áron, és támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a nőknek visszaadni az önmagukba vetett hitet. Édesanyja mai napig az egyik legnagyobb inspirációs forrása, és bár már nem él, minden nap az ő emlékéből merít erőt.
Zoe azt tanácsolja a hozzá hasonló nőknek, de ezeket az alapvetéseket bárkinek érdemes lehet befogadni: “Dolgozz keményen, szorgalmasan, és soha, de soha ne add fel az álmaidat. Olvass rengeteget és mindig ismerd meg mélységében a szektort, amelyben dolgozol.”
https://zoevacosmetics.com/
https://zoevacosmetics.eu/pages/about-zoeva
https://www.instagram.com/zoeboikou/
https://www.facebook.com/ZoevaCosmetics
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/30/2024 • 5 minutes, 8 seconds
Ő volt a legkevésbé értelmes a gyerekek közül, mégis pénzügyi titán lett belőle - Spark By Re-Business (16)
A Blackrock a világ legnagyobb alapkezelője, jelenleg körülbelül 10 ezermilliárd dollár vagyon fölött intézkedik. Azaz szinte annyi pénzt kezel, mint a világ összes magántőke-, kockázati tőke- és befektetési alapja együttvéve. Ez az, ami a Blackrock alapítóját, Larry Finket elismert pénzügyi főnökből azon kevés vállalatvezető közé emelte, akit szerte a világon csak a keresztnevén szólítanak.
Pedig Larrynek egyáltalán nem volt a génjeiben, hogy pénzügyi titán váljon belőle. Cipőkereskedő apától és angol professzor anyától született San Franciscóban. Gyerekkorában neki kellett segítenie a családi boltban, mert ő volt a legkevésbé értelmes a gyerekek közül. Egyetemistaként politikaelméletet tanult, majd végzősként ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos órákat vett. Az életről annyi elképzelése volt, hogy sok pénzt akar keresni – így a Wall Street felé vette az irányt. Egy kisebb banknál helyezkedett el, ahol néhány éven belül már a kötvénykereskedő részleget vezette. 31 évesen a vezérigazgatói poszt várományosa volt, de egy rosszul sikerült üzlet miatt távoznia kellett.
Néhány volt kollégájával ekkor kezdett el azon dolgozni, hogy egy, a 80-as évek mércéjével teljesen újszerű alapokon működő kötvénykereskedő céget alapítsanak. Ekkor alkották meg a sikerük kulcsát jelentő kockázatelemző szoftvert is.
Fink az elmúlt években a fenntarthatóságot helyezte a vállalat fő alapértékévé, és egyre távolodik például az olajipari befektetésektől, lépésével más befektetési alapokat is elindított ezen az úton. Kritikák persze balról és jobbról is érik: az egyik csoport szerint árt a klímaváltozás elleni harcnak, mert a valódi munkát befektetésekkel pótolja. A konzervatívok pedig azért támadják, mert fölöslegesnek és politikailag motiváltnak tartják ezt az irányt.
Az biztos, hogy Larry Fink él-hal a Blackrockért, és fenomenális üzletember – mondta róla egy volt kollégája. Ha elhagyja a céget, az olyan lesz, mint amikor Alex Ferguson távozott a Manchester United kispadjáról. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a Blackrock története hogyan fonódott össze Larryével. Hogy a sikerek megmaradnak-e, kiderül, ha a most 70 éves fenegyerek végleg nyugdíjba vonul. Minden évben levelet ír a világ befolyásos vezérigazgatóinak, vagyis az ügyfeleinek. Larry levelei aztán bejárják a nemzetközi gazdasági sajtót. Idén azzal a címmel szólította meg a CEO-kat, hogy a Kapitalizmus hatalma. Ez az idei levele utolsó bekezdése:
“Soha nem volt még fontosabb, hogy a vezérigazgatók következetes hangon, világos céllal, koherens stratégiával és hosszú távú szemlélettel rendelkezzenek. A cég küldetése, az északi csillag ebben a viharos környezetben. Azoknak a résztvevőknek, akiken keresztül a cége profitot termel a részvényesei számára, közvetlenül Önről kell hallaniuk – hogy Ön kötelezi el és inspirálja őket. Nem mint vezérigazgatókat akarnak hallani bennünket, nap mint nap véleményt formálni, de tudniuk kell, hogy hol állunk a cégeink hosszú távú sikeréhez szükséges társadalmi kérdésekben.”
Hát, remélem, itthon is egyre többen olvassák majd Larry leveleit.
https://www.blackrock.com/hu
https://www.blackrock.com/corporate/about-us/leadership/larry-fink
https://www.linkedin.com/in/laurencefink/
https://www.blackrock.com/hu/egyeni-befektetok
https://www.youtube.com/watch?v=ZO8XGmUA0bM
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/29/2024 • 6 minutes, 14 seconds
Semmi nincs, ha már szerelem sincs! - Pont elég (16)
Spira Eszter Mirjam - Buborék
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/29/2024 • 4 minutes, 28 seconds
Szent László, a lovagkirály - Itt és Akkor Podcast
Ezúttal majdnem ezer évet megyünk vissza, hogy átbeszéljük a legendákkal övezett Szent László király tetteit, fontos lépéseit, és persze azt is, hogy mi igaz a legendákból és mi nem? Tényleg lovagias volt termetben és szellemben egyaránt? Valóban rendkívüli hadvezér volt, aki elöl lovagolt a csatákban? Ezekről és még sok minden másról kaphatunk teljesebb képet a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, Bácsatyai Dániel segítségével!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/28/2024 • 53 minutes, 49 seconds
A hála egy nagyon rossz dolog: Litkai Gergely - Felforgatók
Litkai Gergely a jelenkori magyar humor egyik legmeghatározóbb embere. A Felforgatók első adásában elárulta, miért vállalta el a Szuperbojz című film forgatókönyvírását, miközben minden porcikája tiltakozott ellene és mit tett azok után, hogy meglátta a nem éppen kielégítő végeredményt.
Beszélgettünk arról is, szerinte mit ront el rengeteg vállalkozó, és hogyan kerülték el ezt a hibát a Dumaszínház felépítésekor. Kiderül az is, milyen esélyekkel indul Magyarországon egy stand-up-karrierben reménykedő ember.
Hogy lett sztárhumorista Kőhalmi Zoltánból, akit az őt jól ismerő és sokra tartó Fábry Sándor sem mert volna a színpadra engedni és arról is beszélgettünk, hogyan élte meg, amikor Bödőcs Tibor 2008-ban kilépett a Dumaszínházból.
Az adásban elhangzó hivatkozások:
Prohibition című dokumentumfilm
A műsorban hallható Aranyos Marica-bejátszás forrása a YouTube-on látható: „10 éves a Dumaszínház” című dokumentumfilmben.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/28/2024 • 30 minutes, 5 seconds
Tényleg lemosogathatom az ebéd árát? - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi az étteremben dolgozók mindennapjait veszik végig. Hogy milyen legendáik vannak a vendéglátósoknak, és azok tényleg igazak lehetnek-e.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/26/2024 • 19 minutes, 48 seconds
A Kellemetlen igazság a klímaváltozásról - Spark By Re-Business (16)
A Kellemetlen igazság című filmről biztos sokan hallottatok már. A klímaváltozásról szóló dokumentumfilm volt az első, igazán nagy hatást elérő filmes produkció ebben a témakörben. Az egykori elnökjelölt, klímaaktivista Al Gore vezeti végig a nézőt, és hívja fel a figyelmet arra, hogy azonnal cselekednünk kellene. Mindezt már 2005-ben. De, hogy ki kezdeményezte a film elkészítését, arról biztosan kevesebben hallottatok.
Jeffrey Skoll az eBay első munkavállalója és elnöke, aki 2001-ben kilépett a cégből, hogy megalapítsa saját produkciós cégét, a Participant médiát. A fő célja az volt, hogy olyan filmeket készítsen, amik fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. Ők készítették például 2015-ben legjobb filmnek járó Oscar-ral kitüntetett Spotlightot is.
De vissza 2005-be, amikor Skoll egy nemzetközi klímakonferencián járt, ahol az előadók megnyugtattak mindenkit, még jó 50 évig semmilyen komoly problémával nem kell foglalkozni. Megdöbbent hát, mikor Amerikába visszaérve meghallgatta Al Gore prezentációját, ami a helyzet tökéletes ellentétéről szólt. Skollnak egyértelművé vált, hogy cselekedni kell, és a károk azonnali minimalizálására kell fókuszálni, hogy megmenthessük a bolygót.
A film Al Gore-ral mindössze 5 és fél hónap alatt készült el. A szembesítés éles volt. A klímaváltozás zajik, az utolsó pillanatokban vagyunk. A Kellemetlen igazság még abban az évben a gyakorlatban is megmutatta magát a Katrina hurrikán formájában. Így nem csoda, hogy a filmnek elképesztő hatása volt.
Skoll egyébként kanadai, de alapítványa a Skoll Foundation Amerikában, Palo Altóban működik, és a világ egyik legjelentősebb társadalmi innovátorokat támogató és elismerő szervezete, Skoll pedig elképesztő filantróp. 1 milliárd eBay részvénnyel alapozta meg az alapítvány működését, és évente 80 millió dollár támogatást ad társadalmi vállalkozóknak, akik a világ megoldatlanságain dolgoznak a vízbiztonságtól az oktatási egyenlőtlenségeken át az egészségügyi kihívásokig. A mai epizódunk rö2vid lenne arra, hogy felsoroljam, mi mindent hozott létre a pozitív társadalmi és környezeti változásokért. Álljon itt csak egy példa az aktivitásai jelentőségére. Az éves világfórumát, a Skoll World Fórumot, az amerikai Forbes a nonprofit szektor Davosának nevezi. Hát így is lehet költeni, és értéket teremteni, de valamiért a világ ezen a táján Elon Muskról mégis többen hallottunk.
https://en.wikipedia.org/wiki/Jeffrey_Skoll
https://participant.com/
Film: Kellemetlen igazság
Könyv: Kellemetlen igazság
Film: Spotlight
El Gor
https://skoll.org/
https://skoll.org/skoll-world-forum/
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/26/2024 • 5 minutes, 36 seconds
Geri: A javamra vált, hogy elvesztettem a látásom - Egyszer lent (16)
Azon a márciusi napon, amikor a jobb szeme előtt megjelent a membráncsík, Geriben még fel sem merült, hogy ne tudnák rendbe hozni. Akkor még nem sejtette, hogy milyen lavina indul el az életében: hogy hosszú éveken keresztül műtétről műtétre fog járni, váltani fogják egymást a reményteljes és a teljesen reményvesztett időszakok, hogy végül az utolsó műtét után kiderüljön: teljesen elvesztette a látását. Ráadásul az egészet ő okozta saját magának azzal, hogy nem vette komolyan a cukorbetegségét. Ez az epizód Paróczai Gergely története.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Kerekes Vica
Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/25/2024 • 35 minutes, 17 seconds
Ami jó az üzletnek, nem kell, hogy ártson a világunknak - Spark By Re-Business (16)
Képzeljetek el egy hirdetést, amin az áll: Ne vedd meg ezt a kabátot! Hogy lehet ez? Hogy reklámozhatja egy márka magát azzal a felhívással, hogy ne vegyék meg a termékét. A Patagonia ruhamárka pont ezt tette, ráadásul, éppen a vásárlás szent ünnepén, a Black Friday napján. A New York Times oldalain futtatták a hirdetést, méghozzá azért, hogy felhívják az emberek figyelmét a felelősségteljes fogyasztásra.
A Patagonia már régóta a fenntartható fogyasztás népszerűsítésének éllovasa. Vezetője Yvon Chouinard (ivon suinar) amerikai hegymászó és környezetvédő. Amellett, hogy szerintük a fogyasztóknak is változtatniuk kell abban, miket és mennyit vásárolnak, transzparensen kommunikálnak saját hibáikról is. És tesznek is ellene. Például folyamatosan csökkentik az egy-egy ruha elkészítésével keletkező karbon lábnyomot.
A 83 éves alapító már az alapítástól kezdve ezzel a szemlélettel építette a birodalmát. Az 50-es években megvásárolt egy kovácsműhelyt, és acélból készült hegymászó felszereléseket árult. A 70-es évekre feltűnt neki, hogy az acél felszerelések károsítják a hegyek repedéseit, viszont ezek az eszközök adták a bevételének a 70%-át. Ennek ellenére úgy döntött, más utat választ. Egy újfajta, a természettel szemben sokkal kíméletesebb aluminiumból készült felszerelést dobott a piacra, és bevezette a “clean climbing” fogalmát, ami a lehető legkevesebb környezetkárosítással járó hegymászásforma. Ez az a felelős gondolkodásmód, ami azóta is a Patagonia márka központi eleme. Tankönyvek tucatjai sorolják a Patagonia és alapítójának figyelmességeit, amivel az értékvezérelt cégek etalonja lett. Szerinte, ami jó az üzletnek, nem kell, hogy ártson a világunknak.
https://www.patagonia.com/ownership/
https://en.wikipedia.org/wiki/Clean_climbing
https://en.wikipedia.org/wiki/Yvon_Chouinard
https://www.nytimes.com/2022/09/14/climate/patagonia-climate-philanthropy-chouinard.html
https://www.theguardian.com/global/2022/sep/15/yvon-chouinard-the-existential-dirtbag-who-founded-and-gifted-patagonia
https://www.youtube.com/watch?v=YKJxI7vN0m8
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/25/2024 • 4 minutes, 50 seconds
A mikrohitelek forradalma (16) - Spark By Re-Business (16)
A Nobel-békedíjjal kitüntetett Mohammed Yunus, a mikrohitelezéssel foglalkozó Grameen Bank alapítója. Yunus az Egyesült Államokban végezte felsőfokú és doktori tanulmányait, majd miután Banglades 1971-ben kikiáltotta függetlenségét Pakisztántól, hazatért szülőhazájába, és a Chittagong Egyetemen kezdett dolgozni.
Miután szemtanúja volt az 1974-es éhínségnek, ami több mint egymillió ember életét követelte, az lett a célja, hogy csökkentse a szegénységet az országban.
Egy faluban azt látta, hogy a bambusz bútorokat készítő nők kizárólag uzsorásoktól tudtak pénzt szerezni az alapanyag beszerzéséhez, és így a nyereségük is ráment a magas kamatok törlesztésére. Zsebből 27 dollárt kölcsönzött összesen 42 embernek, hogy azok visszafizethessék a hiteleiket, és szabaddá váljanak. Kezdetben sikertelenül lobbizott a bankoknál, hogy mikrohiteleket nyújtsanak szegényeknek, mivel nem voltak hitelképesek. Végül sikerült az egyik banktól egy nagyobb hitelállományt szereznie, aminek ő volt az egyedüli kezese.
A program annyira működőképes volt, hogy 1983-ban külön bankot hozott létre: ekkor született meg a Grameen Bank, magyarul a Falubank. Yunus bankja azóta több mint 11 milliárd dollár, jelzálog nélküli hitelt folyósított a bangladesi szegényeknek. Főleg nőknek, ugyanis az ügyfelek 97 százaléka nő, a visszafizetési arány pedig majdnem 100 százalékos. A Grameen azóta megalapította mobilszolgáltatóját, textilgyárát, szociális alapokon működő kockázatitőke-alapját, oktatási központját és rengeteg egyéb vállalatot, amik mind a társadalom legalsó rétegeinek életszínvonalát hivatottak javítani.
https://www.nobelprize.org/prizes/peace/2006/yunus/biographical/
https://grameenbank.org.bd/
https://www.goodreads.com/author/show/1254841.Muhammad_Yunus
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/24/2024 • 4 minutes, 47 seconds
Chikán Attila: Nem tudjuk, merre menjünk tovább - Re-Business
Chikán Attila akadémikus, közgazdász nemrég bővítette híres Vállalatgazdaságtan című könyvét. Mégpedig olyan aktuális témákkal, mint a vállalatok társadalmi felelősségvállalása vagy a fenntarthatóság. A professzor szerint új világrend van kialakulóban, és ez a vállalatok működésén is látszik. Mi jöhet a kapitalizmus után? Mi alapján kötnek bizniszeket a vállalatok? Mennyire bizonytalan az, ami az emberiségre vár?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/23/2024 • 38 minutes, 26 seconds
Ellen MacArthur körkörös gazdasági szemlélete - Spark By Re-Business (16)
Ellen MacArthur négyéves korában vitorlázott először, és azon a napon el is döntötte, hogy egyszer körbe fogja hajózni a világot.
2005-ben meg is tette Moby nevű hajójával. 71 napot töltött egyedül, legénység nélkül a vízen. Ahogy mondta: “Nehéz megmagyarázni, de ez egy más hangulat, amibe belekerülsz odakint. A hajó a világod, annyid van, amennyi ételt magaddal hoztál, nincs kire számíts. Semmilyen más élettapasztalat nem tudta nekem megadni eddig annak az érzését, hogy a világ véges.”
Ellen ezalatt a 71 nap alatt rájött, hogy a világ hasonlóképpen működik, mint a hajója: nincs másunk, csak a maradék energiaforrás és kezdünk kifutni az időből. Visszatérte után tanulmányozni kezdte a modern gazdaságot és közben realizálta, hogy a fő probléma, hogy a nyersanyagokat rossz módon használjuk fel. Felhagyott a vitorlázással és egy lényegesen nagyobb kihívásra koncentrált: hogy megreformálja a világgazdaságot.
A mostani rendszer ugyanis a linearitásra épül. Felhasználjuk a Föld erőforrásait, termékeket készítünk, amik aztán elhasználódnak és hulladékként végzik. Ezzel szemben Ellen elkezdte kidolgozni a körforgásos gazdaság tervét, amelynek alapja az anyagok folyamatos használata és körforgásban tartása a lehető legjobb minőségben, hogy kevesebb legyen a hulladék.
2010-ben létrehozta az alapítványát, ami vállalatoknak, oktatási intézményeknek kormányoknak segít a körkörös gazdasági modell megértésében és a gyakorlatban való alkalmazásában. Információforrást biztosít, edukál és közben folyamatosan támogat olyan szervezeteket, akik szintén nyitottak egy fenntarthatóbb szemléletre. Ahogy fogalmaz: nem csak az a fontos, hogy a technikának köszönhetően bármit megtehetünk, hanem hogy már tervünk is van hozzá.
https://www.ellenmacarthurfoundation.org/
https://www.ellenmacarthur.com/
https://en.wikipedia.org/wiki/Ellen_MacArthur
https://hu.euronews.com/2014/07/31/ellen-macarthur-a-no-aki-mindig-mindenhol-hullamokat-kavar
https://www.facebook.com/EllenMacArthurFoundation/
https://www.instagram.com/ellenmacarthurfoundation/
https://www.youtube.com/@EllenMacArthurFoundation/videos
Re-Business
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/23/2024 • 4 minutes, 51 seconds
Lehetetlen úgy élni, ahogy Isten akarja? - Pont elég (16)
Gárdonyi Géza - A láthatatlan ember (részlet)
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/22/2024 • 9 minutes, 10 seconds
Kilökték a színpadra, és ő táncolt: Galambos Márton - Felforgatók
Galambos Márton 32 évesen óriási lehetőséget kapott. Állásinterjúzhatott a Magyarországra behozott Forbes főszerkesztői posztjáért. Felvillanyozta a lehetőség, ugyanakkor tele volt kétséggel. Végül őt választották, és el is vállalta, de az első lap összerakása maga volt a pokol.
Akkor nehezen tudta elképzelni, hogy ezt az idegőrlő, éjszakázásokkal teli munkát hónapról hónapra meg kell majd ismételni. Ennek azonban már 6 éve. Mára az újság kiforrta magát, hivatkozási ponttá vált, üzletemberek szakmai pályafutásában jelent mérföldkövet, ha a címlapjára kerülnek.
De hogyan élte meg mindezt a főszerkesztő? Örök konfliktuskerülőként hogyan birkózik meg azzal, amikor nagyhatalmú (és pénzű) emberekkel szemben kell megvédenie az újság szakmai érdekeit? Miképp épített csapatot? Melyik volt a legjobban megbánt címlap? És hogyan vált ebből az introvertált férfiből egy bátor, akár 1000 ember elé is magabiztosan kiálló előadó?
Ezekre a kérdésekre is választ ad Kadarkai Endre interjúja Galambos Mártonnal, a Forbes főszerkesztőjével.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/21/2024 • 31 minutes, 43 seconds
Paul Newman cégének teljes bevételét jótékony célokra fordította - Spark By Re-Business (16)
Paul Newman Oscar-díjas színész, ezt tudjuk róla. Olyan legendás filmek főszereplője volt, mint A nagy balhé vagy a Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy 1982-ben egy élelmiszer márkát alapított Newman’s Own néven, ami főleg a salátaöntetekre és különböző fűszeres szószokra specializálódott.
A márka létrehozása a finom szószok forgalmazása mellett persze más célt is szolgált. Newman már az alapításkor eldöntötte, hogy a vállalkozás minden adózás utáni profitját, tehát a 100%-át, jótékony célra fogja fordítani. Elsőként létrehozott egy nyári tábort beteg gyerekek részére, ami azóta egy egész évben működő központtá vált.
Ezt a sikert látva hozták létre egyébként Magyarországon a Bátor Tábort, ami hasonlóan az amerikai programhoz, súlyosan beteg gyerekek számára kínál élményterápiás rekreációs programokat. Newman a magyarországi kezdeményezést is aktívan támogatta, járt is Magyarországon, hogy megismerkedjen a Bátor Tábor Alapítvány tevékenységével. Az elképesztően kalandos életű színész eddig több mint 220 millió dollárt fordított karitatív célokra.
A Newman’s Own-hoz köthető jótékonysági alap jelenlegi vezetője Miriam E. Nelson táplálkozási szakértő. A pandémia kitörése előtt 2 hónappal vette át a szervezetet. Épp akkor, amikor a legtöbb cég a válság megoldásán dolgozókat kezdte támogatni. Nelson arra hívta fel a figyelmet, hogy emiatt más, fontos ügyekkel foglalkozó közösségek könnyen megszűnhetnek. Ezért az alap élén ő maga is ilyen szervezeteket kutatott fel, és segített nekik.
Ebből is látszik, hogy Paul Newman alapítványa még mindig jó kezekben van. A támogatáshoz elég egy finom szószt vásárolni csak. Nem rossz deal.
https://newmansown.com/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paul_Newman
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/20/2024 • 4 minutes, 50 seconds
Te meghalnál a munkádért? - Munkaszünet
Ebben a részben azt járjuk körbe, mik a legveszélyesebb szakmák. Például a microchip-gyártó veszélyesebb szakma az amerikai elnöknél? És miért választják ezeket a szakmákat?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/20/2024 • 21 minutes, 4 seconds
Magyarország a Dualizmus korában II. - Itt és Akkor Podcast
Folytatódik a beszélgetés podcastünk társszerkesztőjével, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főmunkatársával, Katona Csabával a Dualizmusról. Ebben a részben szóba kerül Tisza Kálmán és Wekerle Sándor, a nemzetiségi politika egy-két hajmeresztő idézettel, a mindennapi életben tapasztalt változások és az 1905-06-os válság is!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/19/2024 • 43 minutes, 29 seconds
Chuck Feeney a milliárdosok példaképe - Spark By Re-Business (16)
A Giving Pledge mozgalomról már többször beszéltem. Bill Gates és Warren Buffet azért alapították, hogy a világ milliárdosai vagyonuk nagy részét jó ügyeknek adományozzák el. Arról viszont kevesebben tudnak, hogy ez az egész történet a Duty Free Shopokig vezethető vissza. Pontosabban Chuck Feeney-hez, aki a koreai háború idején kezdett el vámmentes italokat árulni amerikai katonáknak.
Feeney ötlete később a világméretű Duty Free Shoppers vállalattá nőtte ki magát, amit a francia Moet Hennessy Louis Vuitton cégcsoport vásárolt meg 1996-ban. És éppen ez az akvizíció rántotta le a leplet a legtitkosabban működő filantrópról. Feeney ugyanis nem maga birtokolta cége részvényeit, hanem az Atlantic Philantropies nevű szervezet, amin keresztül titokban adományozta el a pénzét.
Először 1984-ben, 500 millió dollárt helyezett át az alapítványba azzal a céllal, hogy az összeset jó ügyekre fordítsa. Az adományban részesülőktől cserébe elvárás volt, hogy ne hozzák a nyilvánosságra ki volt a nagylelkű segítőjük. Még a saját üzleti partnerei sem sejtettek semmit a vállalat eladásáig.
Miután Feeney a nyilvánosság elé lépett, a milliárdosok példaképe lett. Bill Gates-hez és Warren Buffet-hez címzett levelében arról írt, hogy nem tud más olyan tevékenységről, ami annyira felemelő és kifizetődő lenne, mint az adományozás. Ezért is határozta el, hogy élete során az összes pénzét jó célokra fogja fordítani, és ilyen módon megszabadul az összestől. Ezt a célt 2020-ban teljesítette is, és végleg meg is szűnt az Atlantic Philantropies alapítvány. A filantrópia 91 éves James Bondja élete során összesen 8 milliárd dollárt adományozott el.
https://en.wikipedia.org/wiki/Chuck_Feeney
https://www.atlanticphilanthropies.org/chuck-feeneys-story
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/19/2024 • 4 minutes, 50 seconds
Háfra Noémi: Már csak a testem volt ott, a lelkem nem - Neked Könnyű
A folyamatos megfelelési kényszerrel sokan küzdenek. Főleg, ha már fiatalon tehetségnek kiáltanak ki. Ebben az epizódban Epres Panni Háfra Noémi kézilabdázóval beszélget, akitől világklasszis képességei miatt nagyon sokat vártak. És persze ő is magától. Hogyan jut el egy 23 éves fiatal, hogy kiégéssel küzdjön? Mit érzett, amikor először jött a pánikroham? Hogyan tudta azt mondani, hogy elég ebből a teljesítmény-hajhászásból? Majd L. Stipkovits Erika pszichoterapeuta a pánikbetegségről beszél.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/18/2024 • 35 minutes, 10 seconds
A profiton túl: Rebecca Henderson az etikus üzleti modell kialakításáról - Spark By Re-Business (16)
Rebecca Henderson amerikai közgazdász, a Harvard Business School professzora. Eddig három könyve jelent meg arról, hogy az etikus üzlet megmentheti a világot.
Henderson úgy látja, hogy a világ krízisben van, és a megváltásához minden üzleti szereplőnek együtt kell dolgoznia, mindegy, hogy gyakornokról vagy cégvezetőről van szó. Tudja, hogy sokan inkább leépítenék a kapitalista világrendet, de szerinte ez a mechanizmus áll a legközelebb az emberi természethez – a jó és a rossz oldalához is.
A szabad piac eszményi képét úgy látja, mint egy helyet, ahol az árak összhangban vannak a költségekkel, ahol mindenki labdába rúghat és mindenki tiszteli a játékot, ahol nem válnak korrupttá a politikusok üzleti érdekeltségeik miatt. Szerinte elsősorban el kell távolodni a klasszikus Milton friedman-i dogmától, azaz, hogy a cég elsődleges célja a profittermelés.
Egyik híres előadásában azt a furán hangzó példát hozza, hogy ha a kezében tart tíz dollárnyi elektromos áramot, amit szénerőművek állítottak elő, azzal tíz évig tölteni tudja a telefonját. Ez pedig nem rossz üzlet. De itt nem áll meg. A szén égetésének komoly ára van, ami ugyanúgy mérhető mínuszban, mint pluszban, csak épp hosszú távon. Ennek a maroknyi áramnak körülbelül 8 dollárnyi az egészségügyi és még 8 dollárnyi a klímavédelmi vesztesége, ezért félrevezető a kedvező, tízdolláros árat alapul venni.
Ha a nyereség helyett a felelősségünk hajt minket előre, kikezdhetetlen motivációval vértezzük fel magunkat – mondja. Az az érv, hogy a zöld és etikus biznisszel nem lehet jól keresni, ma már biztosan nem állja meg a helyét. Legfeljebb rövid távon egy kicsit nehezebb. Még mindig utópiának hat, amikről Henderson beszél, de talán már nem sokáig.
https://rebeccahenderson.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/18/2024 • 4 minutes, 44 seconds
Sikítoztunk, mikor a Disney írt nekünk - Re-Business
Két huszonéves, egymás számára idegen lány egy filmforgatáson felháborodott azon, hogy nem szelektálják a szemetet. Elkezdtek erről beszélgetni, hamarosan pedig megalapították a filmipar zöldítésével foglalkozó GreenEyes-t. Mennyi szemetet termel egy nagy költségvetésű film? Mennyit spórolhatna, ha nem palackos vizet osztogatnának a stábtagoknak? Miért tartanak vegán kihívást a skót filmesek? Erről beszélget Pistyur Veronika Szemerédy Zsófiával és Tordai Júliával.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/17/2024 • 38 minutes, 1 second
Esther Duflo: A szegénység elleni harc Nobel-emlékdíjas úttörője - Spark By Re-Business (16)
Esther Duflo-t a világunkat leginkább befolyásoló közgazdászok között tartják számon. A szegénység felszámolása van a munkássága középpontjában. A globális szegénység enyhítésére tett kísérleti megközelítéséért, a férjével megosztva kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat 2019-ben.
A kutatásuk meghatározó eredménye az volt, hogy a túlzottan összetett globális szegénység problémáját lebontották kisebb kérdésekre. Olyanokra, amiknek megválaszolására inkább van esély. Például ilyen összefüggés, amit felvetettek, hogy a gyerekek egészségének javítása érinti az egészségügyi, oktatási és mezőgazdasági rendszereket is.
Duflo szerint egyébként minden eszköz az emberiség rendelkezésére áll ahhoz, hogy a legégetőbb kihívásainkat megoldjuk, csak a megfelelő módszertan hiányzik. Legyen szó akár a klímaváltozásról, a szegénységről vagy a társadalmi egyenlőtlenségekről.
A mások támogatása és a cselekvési vágy kislánykora óta kíséri. Ezt látta már otthon is. Édesanyja rendszeresen részt vett orvosi humanitárius projektekben. Másodéves egyetemista volt, amikor eljátszott a gondolattal, hogy közszolgálati- vagy politikai pályára lép. Ez részben meg is valósult, mert 2013-tól az akkori amerikai elnök, Barack Obama tanácsadója volt.
Forradalmi változásra van szerinte szükség a közgazdaságtanban. Sokkal emberközpontúbbá kell tenni. A közös gondolkodásban, a kölcsönös tiszteletben és egymás elfogadásában hisz. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még hallani arról, mit gondol a világunkról, és miket javasol, érdemes tehát figyelni rá.
https://en.wikipedia.org/wiki/Esther_Duflo
https://www.ted.com/talks/esther_duflo_social_experiments_to_fight_poverty/up-next?subtitle=en
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/17/2024 • 4 minutes, 27 seconds
Ray Anderson és az Interface: A fenntarthatóság forradalma a textiliparban - Spark By Re-Business (16)
Ray Anderson egy tradicionális vállalkozó volt. Aki szőnyegeket, textíliákat gyárt akkora tételben, ahogy azt Anderson cége, az Interface tette, nem is tud túl nagy úttörő lenni, legalábbis nem a fenntarthatóságban.
1994-ben aztán mégis azok lettek. Andersont saját bevallása szerint arcul csapta a világi életünk végessége, és elhatározta, hogy kiveszi részét a változásból. Az Interface azonnal és radikálisan, 82 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátását, bevezették a körkörös alapanyag-felhasználást, ezzel elindult Anderson másik öröksége, a Mission Zero. És a zéró itt tényleg nullát jelentett: nem használtak fosszilis energiát, nem termeltek szemetet, mindent újrahasznosítottak és nem használtak tiszta vizet sem.
Aztán ennél is tovább léptek, és a missziót kivitték a gyár falain túlra. Az Interface aktivistákat, tudósokat, hírességeket és üzlettársakat gyűjtött maga köré, hogy a nyilvánosság szintjére emeljék a törekvéseiket. A kézzelfogható eredményeiket tűzték zászlóra: a szemetet 92 százalékkal, a károsanyag-kibocsátásukat 95 százalékkal csökkentették, és a működésükhöz szükséges energia 98 százaléka megújuló erőforrásból származott. Mindeközben pénzügyi eredményeik nem csökkentek, sőt. A Beyond Zero mozgalom olyan ökoszisztéma építésébe fogott, amiben egyszerre kap helyet az edukáció és a konkrét tettek is.
Ray Anderson 2011-ben meghalt, de a cége azóta is profitábilisan működik. Erős példa arra, hogy mindig lehet változni. Nincs olyan, hogy túl késő. És tradicionális szektorokban is sikerülhet.
https://beyondzerofilm.com/
https://www.raycandersonfoundation.org/biography
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/16/2024 • 4 minutes, 42 seconds
Mozgalmat hirdet a birkaság ellen: Almási Kitti - Felforgatók
Almási Kitti pszichológust nem kell bemutatni. Tévében szerepel, könyveket ír, százezrek követik a Facebookon , a YouTube-on és teltházas előadásokat tart. Számos könyve közül az egyikben a bátorság volt a téma.
A Felforgatók legújabb epizódjából kiderül, milyen sokat tud meríteni a saját életéből! A családja lényegében csődbe ment, ezek után megalázó munkákat is el kellett vállalnia, hogy legyen miből ennivalót venni. A jogi felvételije nem sikerült. Utólag ezt tartja élete egyik legnagyobb szerencséjének. Hiszen ma már tudja, nem az ügyvédi pálya volt az ő útja, hanem a pszichológia szak, ahová viszont elsőre felvételt nyert, pedig ez szinte reménytelennek tűnt. Többször is lehetett volna „birka”, ám ő a sarkára állt, és erre buzdít másokat is.
Az adásban elhangzó könyvek:
Bátran élni
Irigység, kibeszélés, rosszindulat
Az Almási Kitti-bejátszás forrása a YouTube-on található: Félelmeink és gátlásaink leküzdése - OpenSky
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/16/2024 • 32 minutes, 38 seconds
A cigány fiú, aki megmentette a megtámadt lányt (18) - Pont elég
A "Citrommal jobb" Salánki Zsófia novellája.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/15/2024 • 11 minutes, 10 seconds
Király Linda megküzdött a múltjával - Egyszer Lent (18)
Linda tehetséges és sikeres énekesnő. Nemcsak Magyarországon ismerik a nevét, hanem az egész világon. Eddigi munkássága során olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Prince, Eric Benet és Bob Sinclair. Már 18 évesen dupla platinalemezzel díjazták a tehetségét. A sikerhez vezető út azonban korántsem volt zökkenőmentes. Amikor egészen fiatalon, egyik pillanatról a másikra hirtelen nagyon sikeres lett, egyetlen hiba miatt meghurcolták és kétségbe vonták a tehetségét.
A testsúlyproblémák, az alvászavar, a hajhullás és a bántalmazó kapcsolatai mind-mind, egyre közelebb sodorták őt a szakadék széléhez, de Linda nem adta fel. Nem tehette.
Ez az epizód a meghurcolt álmokról, a tehetségről, a kitartásról, és a szorgalom erejéről szól. Ez Király Linda története.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/14/2024 • 36 minutes, 50 seconds
Hogyan változtatta Anjali Sud a Vimeo kudarcát milliárd dolláros nyereséggé - Spark By Re-Business (16)
A nagy dobás című filmben Ryan Gosling arra a kérdésre, hogy hogyan tudta előre megjósolni pár különc a 2008-as világgazdasági összeomlást, annyit válaszol: azért, mert utána néztek. Így tett az amerikai Anjali Sud is, a Vimeo jelenlegi vezérigazgatója. Bár ő szerencsére nem egy közelgő pénzügyi katasztrófát, hanem egy piaci lehetőséget vett észre. 7 éve, amikor a Vimeo-nál kezdett marketingvezetőként, még nem is sejtette, hogy egyszer ő fogja megszabni a cég új irányvonalát.
Akkoriban a Vimeo-t mindenki a YouTube versenytársaként ismerte. Nem hirdetési pénzekből, kizárólag előfizetési díjakból működtek. Anjali hamar rájött, hogy felesleges a YouTube-al versenyezni, és egy teljesen más irány kiaknázásáról győzte meg a menedzsmentet. A fókuszt áthelyezték a közösségi videómegosztói szerepkörről, a videós szoftverek fejlesztésére, mert Anjalinak a felhasználókkal való beszélgetések során feltűnt, hogy erre a területre nem nagyon koncentrálnak a konkurens platformok. Így a Vimeo pár év alatt az örök másodikból hirtelen egy másik piac vezető szereplője lett. Anjali pedig ugyanilyen hirtelen a vezérigazgatói székben találta magát. Még nem volt 35. Egy zárt indiai bevándorló közösségből indult, Michinganből, nőként. Az édesapjától azt tanulta, hogy úgy tudsz a legnagyobb hatással lenni egy közösségre, ha munkahelyeket teremtesz. Ez vitte a céges világba.
A Vimeo-val elért siker jól illusztrálja, hogy érdemes a komfortzónán kívülre lépni, mert például kihasználatlan lehetőségeket is találhatunk. Anjali módszerét azóta tankönyvek elemzik. A stratégiai döntéseit 3 kérdésre alapozza: 1: Van-e valamilyen megoldandó probléma? 2: A küldetésünk szempontjából kritikus-e ez a probléma? 3: Jobban meg tudod-e oldani, mint bárki más? Ha mindhárom kérdésre igen a válasz, akkor azzal a problémával feltétlenül foglalkozni kell. És ahogy Anjali példája mutatja, érdemes is. Őt pedig hallgatni is érdemes. Keressetek vele videókat, egészen üdítő személyiség.
https://www.linkedin.com/in/anjalisud/
https://www.instagram.com/anjsud/
https://www.youtube.com/watch?v=p51NKEWPwtY
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/13/2024 • 5 minutes, 3 seconds
Miért szürke az egyenruha? - Munkaszünet
Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogy szükség van-e egyenruhára, és mit vált ki az emberekből, ha egyenruhát viselnek.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/13/2024 • 21 minutes, 9 seconds
Magyarország a Dualizmus korában - Itt és Akkor Podcast
Az osztrák-magyar monarchia sokakban kelt vegyes érzelmet. Az 1867-es kiegyezéstől egészen az első világháború végéig a Dualizmus időszakában az ország hatalmsat fejlődött - ugyanakkor a teljes függetlenség nem jött el. Hogy mit jelentett hazánknak a kiegyezés, és hogy milyen kihívások elé nézett az 1867-es Andrássy-kormány, arról most a Magyar Nemezti Levéltár Országos levéltárának főmunkatársa és podcastünk társszerkesztője, Katona Csaba mesél a Dualizmusról szóló két részes sorozat első felében!
Együtműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/12/2024 • 43 minutes, 51 seconds
Rutger Bregman: Lehet a világ élhető, boldog és fenntartható - Spark By Re-Business (16)
2019-ben gyorsan felkapott lett a davosi gazdasági konferencia egyik felvétele, amin egy holland előadó az oda utazó vezetők erősen megkérdőjelezhető hozzáállására hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy 1500 magángéppel repültek oda a világ minden tájáról, hogy aztán meghallgassák David Attenborough beszédét arról, hogy miért van veszélyben a Földünk. Vagy arra, hogy egy gazdasági problémákról szóló konferencián sehol nem beszélnek a gazdagok megadóztatásáról.
Ez a felszólaló az a Rutger Bregman történész volt, akinek pár éve magyarul is megjelent, Utópia realistáknak című könyve - azt mondhatom - beszippantott. Ebben a könyvben a közös jövőnk lehetséges alakulásával foglalkozik, adatokra építve. Történész lévén az emberiség múltbéli eseményeiből, sémáiból, hibáiból, sikereiből indul ki, hogy aztán reálisnak tűnő következtetéseket adjon arról, mi vár ránk.
Többek között olyan kérdéseket is feltesz, mint hogy miért dolgozunk egyre többet, annak ellenére, hogy a legtöbben jobban örülnének több szabadidőnek, mint több pénznek? Miért azok a szakmák a legalulfizetettebbek, ahol valódi értékeket teremtenek? Miért nem általános még az alapjövedelem? Vagy hogy miért nem adnak a gazdag országok végtelen erőforrásokat a szegényebb területeknek?
Ezekre a kérdésekre a könyvben válaszokat is ad. Szcenáriókat vázol arra, hogy hova fejlődhet a világ úgy, hogy a jövőben is élhető, boldog és fenntartható legyen. Szerinte ez nem optimista, hanem reális kép lehet. Ha érdekel, mire alapozza, olvassátok el a könyvét.
https://www.rutgerbregman.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/12/2024 • 4 minutes, 40 seconds
Így lesz az egyedül hagyott anyukából milliomos üzletasszony - Spark By Re-Business (16)
Anita Roddick olasz bevándorlók gyermekeként született 1942-ben, az angliai Littlehamptonban. Tanári diplomát szerzett, dolgozott Izraelben egy kibucban és Genfben az ENSZ-nél is. Amikor a kutató férje inkább egy hosszú dél-amerikai expedíciót választott a felesége és két kislányuk helyett, Anita nyitott egy pici boltot. Azt remélte, el tudja tartani ebből a lányait. Természetes alapanyagokból készített kézműves kozmetikumokat árult. Ez 1976-ban igazi kuriózumnak számított.
Annyira bejött, hogy alig nyolc évvel később, 1984-ben a The Body Shop részvényeit bevezették a londoni tőzsdén, ahol a kereskedelemre egyáltalán nem jellemző növekedést mutatott.
Anita első boltjában még azért volt sötétzöld a fal, hogy eltakarja a penészfoltokat, később ez a szín a védjegyévé vált. A cég arculatának és hitvallásának ma is szerves része a zöld. Első jelentős környezetvédelmi kampányukat 1986-ban indították a Greenpeace-szel a bálnák megmentéséért. Anita Roddick az integritásával és az eredményeivel aztán fokozatosan az etikus kapitalizmus egyik ikonjává vált. A The Body Shop termékeit nem tesztelik állatokon, kiterjedt fair trade beszállítói hálózatból nyerik a nyersanyagokat és a felelősségvállalása az emberi jogok képviseletére is kiterjed. Az egyik célja az lett, hogy ha az emberek a The Body Shopra gondolnak, először a felelősség ugorjon be nekik, és csak aztán a pénz.
Anita Roddick 2006-ban 652 millió angol fontért adta el a The Body Shopot a L’Oréalnak. Roddick erről egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy trójai falóként szeretné látni a cégét, ami hatással lesz egy ilyen kozmetikai óriás környezetvédelmi tevékenységére is. 2017-ben aztán gazdát cserélt a cég, a brazil Natura Csoport vette meg. Azt hiszem, nem volt elég idő, hogy Roddick vágya teljesüljön, de az szinte biztos, hogy elindított értékekhez kötődő változásokat.
https://www.thebodyshop.com/en-au/about-us/our-story/a/a00002
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/11/2024 • 4 minutes, 57 seconds
Buzsáky Ákos: Örömforrást kerestem és függővé váltam - Neked Könnyű!
A kényszerű visszavonulás traumatikus is lehet. Ahogy Buzsáky Ákos futballistának is, akinek 33 évesen egyik napról a másikra szembe kellett néznie, hogy vége a profi sportolói karrierjének. Új örömforrást kellett találnia az életben, szenvedélybeteg lett.
Ahogy mondja, végigment a zsákutcán, de sikerült megfordulnia. Mi történik velünk, amikor váltás jön az életünkben? Amikor például nyugdíjba megyünk, vagy karriert kell váltanunk? Miért élik meg ezt nehezebben a focisták? Erről mesél Epres Panninak, majd L. Stipkovits Erika pszichoterapeuta a szenvedélybetegségek hátteréről beszél.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/11/2024 • 45 minutes, 57 seconds
Stephanie Kelton: A gazdasági forradalmár, aki megoldotta az államadósság problémáját - Spark By Re-Business (16)
A gazdasági és politikai élet egyik meghatározó és kreatív alakja. A Politico magazin néhány évvel ezelőtt az ötven legbefolyásosabb gondolkodók egyikeként hivatkozott rá. Stephanie Kelton-t a legtöbben mégis Bernie Sanders gazdasági tanácsadójaként ismerik. Kelton egyébként közgazdászként a modern monetáris elmélet szaktekintélye. Nem kevesebbet állít, minthogy minden, amit az államadósságról, a költségvetésről vagy a pénzről eddig gondoltunk téves. Az államnak pénzhiányra hivatkozva nem kell nem-et mondania arra ami a közjó érdekeit szolgálja. Mivel tud pénzt nyomtatni, szerinte értelmetlen a megszorítás.
A modern monetáris elmélet ugyanakkor nem a mértéktelen pénznyomtatás, hanem a jól átgondolt és nagyon fegyelmezett költségvetés híve, aminek nem a deficit hanem az infláció a korlátja. Az adó fizetése is az inflációs nyomás miatt van szükség illetve, hogy kiegyenlítse a jövedelmet a gazdagok és a szegények között. Az államnak pedig a gazdasági aktivitás megteremtése a feladata, ami a magánszféra számára extra kihívás lenne. Például szerinte az állam általános munkapiaci programokkal mindenkinek adhat munkát, akinek a privát szektor éppen nem tud.
Stephanie Kelton nézeteiről jelenleg éles vita folyik az Egyesült Államokban is. Legalább annyi kritikusa mint támogatója van, mindenesetre az biztos, hogy Stephanie Kelton személye ma megkerülhetetlen. Az öt legfontosabb nő között tartják számon aki közgazdászként alakítja a valóságról alkotott képünket.
https://stephaniekelton.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A világ ötven legkeresettebb modellje közül az egyik. Tizennégy éve már, hogy a legnagyobb divatmárkák kampányarca, hogy Tokio-London-és New York között ingázik, egy éve pedig nem csak szupermodell, vállalkozó is. Axente Vanessa kilépve a modellszakma feszített kereteiből, tőkét, időt és energiát nem sajnálva alapította meg saját életmód brandjét: az Essa World-öt. Nem fél a növekedéstől, sőt vágyik rá. Nem akarja az egész világot meghódítani, -ahogy azt teszi a kifutón-, de szeretné, ha idővel Európa-szerte ismert lenne a márkája. Ezúttal vele beszélget Pistyur Veronika
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/10/2024 • 40 minutes, 40 seconds
22 évesen tanult meg hamburgert enni - Felforgatók Bónusz epizód
A Felforgatók első évadában tíz magyar történetét mutattuk be, akik mertek szembemenni az árral. A második évad 2020 tavaszán érkezik, addig az első tíz történet kimaradt részeiből idézünk.
Virág Judit, a műkereskedelem megújítója a kezdetekről, Orlai Tibor, az Orlai Produkció kitalálója a bemutatók előtti stresszről, Böszörményi Gyula író pedig élete első hamburgeréről oszt meg részleteket.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/9/2024 • 13 minutes, 52 seconds
Hogyan érjük el az új ipari forradalom békés aranyéveit? - Spark By Re-Business (16)
Carlota Perez világhírű kutató közgazdász szerint épp az 5. gazdasági forradalom idején élünk, méghozzá már annyira benne vagyunk, hogy hamarosan az aranykorszakába léphetünk. Mindezt a gazdasági ciklusokra épülő kutatásaival támasztja alá. Szerinte minden ipari forradalmat három fázisra bonthatunk: egy technológiai újítás miatti fellendülésre, egy recessziós fordulópontra és a békés aranyévekre.
A mi életünkben a technológiai újítást az internet megjelenése, és az annak hatására felgyorsult technológiai fejlődés jelenti. Ezt követte a 2008-as gazdasági világválság és az azt követő recesszió. Így már csak idő kérdése, hogy ebből kilábaljunk, és átléphessünk a legújabb gazdasági forradalom aranykorába. Ez pedig nagyban függ a piaci szereplőktől. Szerinte például az lesz az egyik indikátora a változásnak, ha a nagyvállalatok a klímaváltozás okozta kihívásokra, mint innovációs lehetőségre tekintenek, és nem mint a növekedésük gátjára.
Egyik tanulmányában említi, hogy az ortodox gazdaságpolitikát követő közgazdászok a mai napig a 60-as és 80-as évek csatáit vívják, és nem veszik figyelembe a technológia szerepét és a különböző társadalomtudományi kutatások eredményeit. Ugyanazt a pénzközpontú és tömegtermelésre épülő gazdasági modellt hajszolják, amiről már több ponton is bebizonyosodott, hogy hosszú távon fenntarthatatlan.
Perez szerint nem éri meg például egy nemzetközi halász céget alapítani arra, hogy több milliárd embert lásson el tengeri hallal, ha emiatt tönkremegy az óceánok ökoszisztémája, elfogynak a halak, és ennek következtében tönkremegy a cég is. Szerinte a kapitalizmus csak akkor legitim, ha úgy teszi lehetővé kevesek ambícióinak sikerét, hogy az sokak hasznára váljon. Ha ez a gondolat válik uralkodóvá a piaci szereplők között, akkor mondhatjuk majd el, hogy az új gazdasági forradalom aranykorába léptünk. Talán nem meglepő, hogy alig várom…
https://carlotaperez.org/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/9/2024 • 4 minutes, 51 seconds
Megtámadtak egy lányt az utcán (18) - Pont elég
A "Dinnyelé" Salánki Zsófia novellája.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/8/2024 • 14 minutes, 51 seconds
Feltartott kézzel mentem ki a foglalt ház elé: Bajcsi Norbert - Egyszer Lent (18)
Bajcsi Norbert öt és fél évvel ezelőtt hajléktalanként az utolsó forintjait is elitta, eljátszotta és eldrogozta. Kizárólag a függőségei mozgatták és irányították. Ma építésvezetőként dolgozik, emellett iskolákban tart drogprevenciós előadásokat, és több szervezetnél önkénteskedik. Hogyan lehet felállni az utcáról, és kikeveredni az egyre lejjebb vezető spirálból? Hogyan lehet lemondani a szenvedélyről, és tiszta, józan életet élni? Norbi történetéből kiderül.
ALKOTÓK:
Műsorvezető: Lovas Rozi
Szerkesztő: Farkas Lina
Szövegíró: Horváth János Antal
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Főszerkesztő: Neizer Anita
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuk Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/7/2024 • 38 minutes, 54 seconds
Mesterségem címere: Állatakupunktőr - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi a ritka szakmák nyomába erednek. Hivatásos csikiző, faöntőforma-készítő, állatakupunktőr - csak néhány szakma, amiől alig van a világban.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/6/2024 • 21 minutes, 42 seconds
Amit az unikornisok tönkretettek, azt a zebrák helyrehozzák - Spark By Re-Business (16)
Zebrák, egyesüljetek! Lehet, hogy sokaknak furcsán hangozhat, pedig ez a felhívás az üzleti életben nagyon is aktuális. 2017-ben négy eltökélt Amerikai vállalkozónő hozta be a köztudatba az üzleti élővilág egy új fajtáját, a zebrákat. Ezek azok a kisvállalkozások, amelyek egy jó ügy érdekében jöttek létre. Fenntartható forprofit cégek, viszont nem éppen a hagyományos Startup vonalat követik, azaz nem feltétlenül lesznek belőlük pár év alatt multi millió dolláros üzletek, vagyis unikornisok. Mivel mind a négyen cégvezetők voltak, és nem találtak befektetőket álmaik megvalósításához, az alapítók nem sokáig haboztak. Létrehozták a Zebras Unite Mozgalmat, ami a hozzájuk hasonló alapítóknak teremt közösséget és lehetőséget befektetők és üzleti partnerek találására. Elmondásuk szerint, amit az unikornisok tönkretettek, majd a zebrák helyrehozzák. Filozófiájuk háttere, hogy szerintük az eddigi technológiai és kockázati tőke modell megbukott. A mennyiséget a minőség, a fogyasztást az alkotás fölé helyezi. Tévesen. Az alapítók szerint az unikornisok, képzeletbeliek valószerűtlenek, rendkívül ritkák. A csilivili unikornisokkal ellentétben a nem túl harsány, de annál agilisabb zebrák viszont nagyon is léteznek. Feketék és fehérek, társadalmilag és pénzügyileg is hasznosak. Nem áldozza föl egyik a másikat, és csordába verődve képesek egymást védeni és segíteni. Páratlan állóképességgel és tőke hatékonysággal rendelkeznek, amíg a körülmények lehetővé teszik a túlélésüket. Ezt az izgalmas átalakulást az üzleti életben akár David Attenborough is narrálhatná. A Zebras Unite fő gondolata, hogy az üzleti modell maga az üzenet. Ebből a modellből gyűrűzik ki a cég missziója, kultúrája, a siker stratégiája, a felhasználók élményei és végül közvetetten magának a társadalomnak a formálása is. Manapság a megváltozott környezetben és a korábbi tanulságok hatására egyre több zebra bukkan fel. És ha ők egyszer egyesülnek, talán jobb, vagy legalábbis kiegyensúlyozottabb hely lehet ez a világ.
https://www.zebrasunite.org/
https://www.linkedin.com/company/zebras-unite/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/6/2024 • 5 minutes, 12 seconds
A Szent István kultusz nyomában II. - Itt és Akkor Podcast
Folytatódik az eszmecsere államalapító királyunk nagyságáról és megítéléséről, ezúttal szóba kerül a korona kérdése, István hagyatéka, a hatalom megszilárdítása és Koppány is. A vendég ebben a részben is Zsoldos Attila, a BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora.
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/5/2024 • 38 minutes, 38 seconds
Így védi és óvja a Harley Davidson atyja Afrikát - Spark By Re-Business (16)
A Harley Davidsonról nem feltétlenül jut eszünkbe egy afrikai közösségépítő és egy fejlesztési projekt. Pedig van kapcsolat közöttük, mégpedig Jochen Zeitz, a Harley Davidson vezérigazgatója. Zeitz a pályája során több jól ismert márka útját is egyengette A Colgate-Palmolive-nél kezdte később a Puma ruhamárka vezérigazgatója lett, de a Kering igazgatói tanácsában is ült, amihez olyan ruha márkák tartoznak, mint a Gucci és a Balenciaga. Sikereit magas szintű szakmai tudása mellett a társadalmi felelősségvállalás terén nyújtott tevékenységeinek is köszönheti. Civil kezdeményezéseinek fő terepe Afrika. Az egyik leginspirálóbb történet a Segerra Lodge létrehozásának sztorija, ami egy öko ház és szafari központ Kenyában.
1989-ben Zeitz egy szafari során szeretett bele a kontinensbe, majd 13 évvel később talált rá Segera ami akkor egy gazos földterületnek számított. Zeitz be akarta bizonyítani, hogy Afrikában is létre lehet hozni egy önfenntartó öko resort-ot. A kerítések ledöntésével szabad utat engedtek a vándorló élővilágnak, helyi lakosok segítségével megmunkálták a földet, rotációs állattartást vezettek be, esővízgyűjtő tartályokat szereltek fel, és úgy hasznosították a begyűjtött vizet, hogy egy csepp se menjen kárba. A leengedett medence vizéből a környékbeli földeket öntözik. Az áram 100 százalékában napkollektorokból származik. A felszolgált ételeket pedig természetesen a létesítmény saját kertjéből szedik. Zeitz egyébként mentett meg területeket a nem fenntartható felhasználástól azzal is, hogy egyszerűen megvásárolta őket, és így ellehetetlenítette, hogy káros dolgokra használják. Az ilyen példák még mindig különlegesek és kivételesek, de szerencsére egyre több van belőlük. Számomra azt mutatják, hogy egyre többen látnak a profiton túlra és használják a kemény munkával, tudással és szerencsével is megszerzett lehetőségeiket közös célokra. Egy újabb fenntartható kapitalista példaként. Szóval megindult a terjedés, de vajon mennyit kell várnunk, hogy a felelős üzleti kultúra mainstreammé váljon? Válhat egyáltalán?
https://www.linkedin.com/in/jochenzeitz/ https://extraordinaryjourneys.com/accommodation/segera-retreat/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/5/2024 • 5 minutes, 12 seconds
A kapitalizmust saját magától kell megmenteni - Spark By Re-Business (16)
Mariana Mazzucato-ról azt szokták mondani, hogy a missziója nem kevesebb, mint megmenteni a kapitalizmust saját magától. A patinás UCL (University College London) Egyetem közgazdász professzora azzal foglalkozik, hogy az innováció vezette fenntartható növekedés hogyan tudja átformálni a világpiacot, és erre konkrét stratégiát is fejleszt, az ENSZ-től kezdve az Egészségügyi Világszervezet-en át Skócia, Argentína és Norvégia Országos Fejlesztési Bizottságáig. Szerinte a világ legnagyobb gazdasági és társadalmi problémáinak megoldásához a Holdra szállás vakmerőségével és stratégiájával kell hozzáfogni, és ezt nagyon is konkrétan érti. Nagyon magasan van az ingerküszöbe azzal kapcsolatban, hogy mit tekint értéknek és mit pusztításnak, ráadásul a tömegek által értékteremtőnek gondolt cégeket és ideákat ő gyakran inkább pusztítás ként tartja számon. Ilyen például a vagyon újraelosztása. Szerinte kormányok és üzletemberek érdekei helyett újra a közösségek érdeklődésévé kell tenni a gazdasági változást. A növekvő szakadék a magánügy és a közügy között ugyanis leszakadást és monopol helyzetet teremt, az innovációt pedig inkább a vállalkozói szférára bízná, de a kormányokkal terjesztetné el. A változáshoz szükséges kockázatvállaláshoz és vakmerőséghez ugyanis csak a szorgalmas és vizionárius vállalkozók és a lassabb, de hatalmasabb kormányok szoros együttműködésével juthatunk közelebb. Mazzucato gondolatai Ferenc pápáig is elértek, akitől szintén nem áll távol a megszokott újragondolása. Ezt a kvalitást emelte ki Mazzucato-ban is, szerinte nagyon kevesek képesek rábírni az embereket a dobozon kívüli gondolkodásra. Mazzucato ráadásul optimista a változással kapcsolatban. Olyan világot kínál a könyveiben és a publikációiban, amiben a jövő nem egy sötét, veszélyes hely, hanem egy olyan, ahova jobb lenne minél hamarabb odaérni. Nem könnyen olvashatók az írásai, de érdemes elmerülni bennük.
https://x.com/mazzucatom
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/4/2024 • 4 minutes, 59 seconds
Cseh László: Bátornak kellett lennem - Neked Könnyű!
Ebben az epizódban arról lesz szó, hogy biztosan a teljesítménykényszer hozza ki belőlünk a maximumot. Vagy éppen az élvezet és a támogatói közeg? Cseh László felnőttként, eredményes sportolóként jött rá, ártó közeg veszi körül. Váltott, és örömmel úszott újra.Mit gondol a gyerekek leterheltségéről? Miért gondolja, hogy rémisztő elhagyni a biztost, de megéri váltani? Mit mondott apjának, amikor újra nem gyomorgörccsel úszott? Erről mesél Epres Panninak. Majd Vaskuti Gergely, a Nemecsek program szakértője mondja el, hogyan lehet megóvni a sportoló gyerekeket a bántalmazó közegtől.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/4/2024 • 48 minutes, 33 seconds
Az anti CEO playbook listázza a jó vezetők és ember ismérveit - Spark By Re-Business (16)
A Chobani Joghurt vállalat alapítója, Hamdi Ulukaya rendhagyó megoldással állt elő a világszintű menekültprobléma foglalkoztatási nehézségeire azt mondta, azzal teremt eszközt és lehetőséget, hogy munkát ad a menekülteknek. A török származású üzletember maga is bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba, ahol beleszeretett egy romos gyárba, majd megvette és létrehozta a joghurt márkáját, ami ma már egy egész kis birodalom. Ulukaya pedig üzleti konferenciák sztárja. Az egyik kedvenc TED előadásom éppen Ulukaya-hoz kapcsolódik. Ebben az Anti CEO Playbook, azaz az Anti cégvezetők kisokos gondolatát mondja el. Szerinte azért van szükség erre, mert az a cégvezetési elmélet, amit az elmúlt 40 év során a legtöbben követtek, ha nem is teljesen téves, de biztosan hiányos.
Sok mindenre megtanít az üzleti életről, de arra a legkevésbé, hogyan legyünk jó emberek. Az üzleti könyvek fő gondolatai hibásak szerinte, mikor azt mondják, elsősorban a részvényesek profitját kell maximalizálni. Szerinte ugyanis az alkalmazottakat kell az első helyre venni, mivel ők viszik a céget a hátukon. 2016-ban ezért a Chobani mind a kétezer alkalmazottjának részvényeket adott. Második hibának azt tartja, hogy a cégek mindig azt nézik, hogyan lehet a legjobb adókedvezményeket elérni egy adott régióban. Ehelyett viszont a környékbelieket kell megkérdezni, miben segíthetünk? A Csabáné több vidéki gyárának példája megmutatja, hogy a helyi közösséggel való együttműködés felvirágoztatta a régiókat. A sokszínűség pedig az antivezetői kisokos egyik fő alapvetése. Mikor Ulukaya tudomást szerzett arról, hogy New York közelében rengeteg munkát kereső afrikai és ázsiai menekült van, nem gondolkodott sokat, intézet tolmácsot, transzfert és munkát biztosított az embereknek. Mára az összes alkalmazottjának több mint harmada menekültekből áll. Ulukaya szavaival. Ez a különbség a befektetés megtérülése és a kedvesség megtérülése között, vagyis a profit és a valódi jólét között. Hát szeretem ezeket a gondolatokat.
https://www.linkedin.com/in/hamdiulukaya/
https://www.chobani.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/3/2024 • 5 minutes, 5 seconds
Úgy megráznám a vezetőket! - Re-Business
Füredi Júlia 27 évig dolgozott munltinacionális cégeknél HR-esként, később HR-vezetőként. Aztán egy nap, mire a Freedom22 jelszóig ért, felmondott, és vállalkozó lett. Vehemes posztokat ír és előadásokat tart a pszichológiai biztonság fontosságáról. Reméli, hogy egyszer a vállalatvezetők is felismerik, tehetnek azért, hogy megtartsák a jó munkaerőt, és szerethető munkahelyet hozhatnak létre. Szoftverével ebben próbál segíteni. Mit jelent a szabadság? Kinek éri meg hátra dobni a gyufát egy munkahelyen? És mit tehetünk a pszichológiai biztonságért egy vállalatnál?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/3/2024 • 39 minutes, 17 seconds
Néhány évig kivár, aztán nekiáll harcolni: Szendi Gábor - Felforgatók
Programozó matematikusnak tanult, dolgozott is programozóként, de nem ez volt az útja. Plakátragasztó nem lehetett, így lett könyvkötő. Sőt, írt forgatókönyveket is. Majd – úgy tűnt – megtalálta a maga útját, a pszichológiát. Itt azonban már jelentkeztek azok a dolgok, amik miatt később közismert lett. Segítő szándékból ugyan, de tabut döntött az antidepresszánsok káros hatásairól szóló írásaival. Ezért beperelték, és végül el is küldték a SOTE Magatartástudományi Intézetéből.
Őt viszont ez sem tántorította el. Szenvedélyévé vált, hogy megkérdőjelezzen megkövesedett tanokat, és ha elegendő ellenérvet talál, akkor ezt nyilvánosan meg is teszi. Komoly követőtábora lett, könyvei szépen fogynak, a honlapját is sokan olvassák.
Kadarkai Endre interjújából sok más mellett kiderül, hogy hogyan kezeli a kritikákat, mit szól ahhoz a vádhoz, hogy orvosi végzettség nélkül formált állást bőrgyógyászati kérdésben, és hogy miért nem PhD-zett, ami végül is az elbocsátása hivatalos indoka lett.
Az adásban elhangzó könyv:
Sigmund Freud: Álomfejtés
Az adásban elhangzó bejátszás forrása:
Neo portré
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/2/2024 • 35 minutes, 10 seconds
A modern gazdaságok új irányelvét a fánk ihlette? - Spark By Re-Business (16)
Kate Raworth angol közgazdász még 2017-ben megjelent könyvében vetette fel mi lenne, ha a fánk modellt követnénk a globális környezeti és gazdasági problémák megoldására. Ez persze nem azt jelenti, hogy minél több fánkot kell ennünk a bolygó megmentéséhez. Raworth csak a fánkformáját használta fel gazdasági modelljének ábrázolására. A modell lényege, hogy a társadalmaknak úgy kell segítenie az alapvető emberi szükségletek kielégítését, hogy közben nem merítik ki és nem teszik tönkre a környezet adta erőforrásokat. A fánk formában a középső lyukban helyezkednek el az emberi léthez szükséges tényezők, mint például az élelmiszer, az egészség, a víz, az energia, de olyanok is, mint a politikai szerepvállalás, a társadalmi egyenlőség és az emberi kapcsolatok. Ezeket a társadalom építőköveinek nevezi. A fánk külső határán húzódik az ökológiai plafon. Ezt átlépve következik be a környezetszennyezés, az édesvízhiány, a Föld biodiverzitásának csökkenése és más ember által okozott környezeti katasztrófák. Egy jól és fenntarthatóan működő gazdaság a külső és a belső határvonal között mozog, magát a fánk formát alkotja. A világban zajló folyamatokból mára már jól látszik, hogy egy klasszikus értelemben vett, jól működő gazdaság nem feltétlenül jelenti azt, hogy helyes is. Hiába jut mindenki egyszerűen és olcsón hozzá egy adott élelmiszerhez, ha az előállítása erdőirtásokkal és a természet kifosztásával jár. De persze a másik véglet sem működik, ha például egyik napról a másikra mindenkinél elzárnánk a vizet azért, hogy megőrizzük az édesvízkészleteket. A természet kizsigerelése és az emberi szükségletek korlátozása között húzódik egy élhető és fenntartható körvonal, amiben Raworth szerint kreatív, társadalmilag hasznos megoldásokkal egészségesen tud működni egy gazdaság. Jó, hogy a fánkot választotta a modellhez, hátha ez a gag könnyebben eljuttatja a lényeget a döntéshozókhoz.
https://www.kateraworth.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/2/2024 • 4 minutes, 59 seconds
Létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak (16) - Pont elég
Nagyon pici voltam még, amikor a környéken az elsők között bevezettük a telefont. Jól emlékszem a lépcső alján a falra szerelt polírozott tölgyfa dobozra. A doboz oldalán függött a fényes fekete hallgató. Még a számára is emlékszem százöt. Persze nem értem fel a készülékig, de mindig izgatottan füleltem, valahányszor édesanyám használta. Egyszer fölemelt, hogy beszélhessek a papával, aki üzleti úton járt. Még olyan csodát. Aztán fölfedeztem, hogy valahol abban a boszorkányos szerkezetben egy különleges lény lakik. Tudakozónak hívják, és egyszerűen nincs olyan, amit ne tudna a mama. Bárkinek a telefonszámát megkérdezhette tőle. Ha pedig megállt az óránk, a tudakozó nyomban közölte a pontos időt. Első személyes élményemre a doboz szellemével akkor tettem szert, amikor anyám látogatóba ment a szomszédba. A szerszámos ládával játszottam az alagsorban, és a kalapáccsal rácsaptam az ujjamra. Iszonyúan fájt, de nem nagyon láttam értelmét, hogy sírjak, hiszen senki sincs itthon, aki sajnálhatna. Lüktető ujjamat szopogatva ténferegtem a házban, végül az emeleti lépcsőhöz értem. A telefon. Berohantam a szalonba a zsámolyért, és a lépcsőhöz vonszoltam.
Felmásztam rá, leakasztottam a kagylót és a fülemhez tartottam. A tudakozót kérem. Próbáltam a fejem fölött a dobozból kiálló tölcsérbe beszélni. Egy két kattanás után vékony hang szólt a fülembe. Tudakozó! Megütöttem az ujjam. Bömböltem a telefonba Könnyeim készségesen potyogni kezdtek. Hiszen már szereztem hallgatóságot. Anyukád nincs otthon hallatszott a kérdés. Egyedül vagyok hüppögtem. Vérzik az ujjad. Nem feleltem. Ráütöttem a kalapáccsal és fáj. Ki tudod nyitni a jégszekrényt? Azt feleltem, hogy ki? Akkor törj le egy darab jeget, és nyomd az ujjadra. Az elmulasztja a fájdalmat. És ne sírj! Minden rendbe jön. Ettől kezdve az égvilágon mindenért a tudakozó hoz fordultam. Ha nem boldogultam a földrajz leckével, Tőle megtudtam, hol található Philadelphia, meg az Orinoco, az a vadregényes folyó, amit majd felderítek, ha megnövök. Segített a számtanban, sőt azt is elárulta, hogy a mókus, amelyet előző nap fogtam a parkban, gyümölcsöt és olajos magvakat eszik. Aztán meghalt Peti, a kanárink. Felhívtam a tudakozót és közöltem vele a gyászhírt. Meghallgatott és vigasztalni próbált, ahogy a felnőttek szokták a gyerekekkel, de én nem hagytam.
Miért van az, hogy egy madárka olyan gyönyörűen énekel és felvidítja az egész családot. A végén mégsem maradt belőlem más, csak egy tollkupac, égnek meredő lábbal a kalitka fenekén a hang. Átérezhettem mély megindultságomat, mert csendesen így szólt Jegyezd meg, Paul, létezik egy másik világ, ahol mindig énekelnek a madarak. Ettől valahogy megkönnyebbültem. Egy másik alkalommal ismét telefonáltam. Tudakozó jelentkezett be a már ismerős hang. Hogyan írják azt, hogy javít, javít? Hmm. Hosszú íve. Ebben a pillanatban a nővérem, aki ördögi élvezetet lelt az ijesztgetésemben, vérfagyasztó sikollyal nekem ugrott a lépcsőről. Huhh. Leestem a zsámolyról tövestül kitépve a zsinórt a dobozból. Mindketten halálra rémültünk. A tudakozó elnémult, és nem voltam biztos benne, hogy nem sérült e meg, amikor leszakítottam a hallgatót. Perceken belül egy férfi jelent meg a tornácunkon. Telefonszerelő vagyok, az utcában dolgoztam, amikor a központ jelezte, hogy valami gond van ezzel a számmal. Mi történt? Nyúlt a kezemben szorongatott hallgató után elmeséltem neki Ó, ezt egy két perc alatt rendbe hozzuk. Kinyitotta a telefonszekrényt, melyből tekercsek és huzalok kusza tömege tűnt elő...
Tudakozó - Erőleves a léleknek Jack Canfield és Mark Victor Hansen.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
9/1/2024 • 10 minutes, 2 seconds
Hajdu Szabolcs: egyszerre vagyok autonóm és a közösség része - Felforgatók
Nem hisz az anarchiában, de jól láthatóan a csendben sem. A szabadság önmagában nem, csak egyfajta szisztéma mentén értelmezhető szerinte. Bár igazi felforgató, nem megy minden szabály ellen.
Kadarkai Endrével a kimondott igazságokról, a gyerekkori tornászélményeiről, a kőműves munkáról, az szabadságról és az autonómiáról beszélgettek.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/31/2024 • 38 minutes, 37 seconds
Ezek az igazán magányos munkák - Munkaszünet
Egy magányos darukezelő példája alapján gondolkodunk el azon, unatkozik-e az, aki egyedül melózik? Csak a munkatársak miatt nem érezzük magunkat magányosnak?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/30/2024 • 21 minutes, 39 seconds
A három Michelin csillagos étteremben hajléktalanok a vendégek - Spark By Re-Business (16)
Massimo Bottura már 25 éve, a három Michelin csillagos modenai Osteria Francescana étterem séfje és a Food for Soul nonprofit alapítója, ahol az ételpazarlás ellen küzd. Éttermében a kortárs művészetek, az olasz tradíciók és azok újragondolása inspirálják, a nonprofitjában pedig az étterme. Modenában nőtt fel, a folyton a konyhában tüsténkedő nagymamája mellett, és bár elkezdte a jogi egyetemet, sosem hozta lázba, még az elején otthagyta, hogy elindítsa első éttermét. A Food for Soul-t 2016-ban indította el feleségével, Lara Gilmour-al azután, hogy már megkapta a világ összes létező gasztronómiai díját, kitüntetését. Szeretett volna a szigorúan vett vendéglátáson kívül is maradandót alkotni. És persze zavarta az a pazarlás, ami a fine dining világában zajlik, és aminek ő is az alakítója, a létrehozója. Az lett a koncepciója, hogy az étel pazarlás ellen nem csak úgy lehet küzdeni, hogy nem dobjuk ki az ételt, hanem meg kell ismertetni a pazarlás káros hatásait minden társadalmi réteggel, azokkal is, akiknek ez nincs szem előtt. Ő kulturális projektként szokott rá hivatkozni, mert azt szeretné, hogy az étkezés mindenkinek közösségi és kulturális élmény legyen, hogy megbecsüljük és szeressük az ételt, amit megeszünk. Ennek érdekében nélkülöző közösségekben például hajléktalanoknak szervez vacsorákat hosszú, terített, elegáns asztal körül, ahol hosszan beszélgethetnek egymással és újra megtapasztalhatják a közösségi élmények erejét, amiből egyébként nem jutna sok nekik. Bottura szerint a kultúra megismerése tudáshoz vezet, a tudás pedig változáshoz. Ő mindenképpen hozzáteszi a maga részét. A lelkesedése, az elkötelezettsége mindig magával ragad. A Netflix több filmje is feldolgozza a munkásságát. Nézzétek meg!
https://osteriafrancescana.it/
https://www.instagram.com/massimobottura/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/30/2024 • 4 minutes, 56 seconds
A Szent István kultusz nyomában - Itt és Akkor Podcast I.
Augusztus 20 környéként ezúttal államalapító királyunk és talán legnagyobbra tartott uralkodónk, Szent István kultuszának mentünk utána. Hogy tényleg olyan történelmi hős-e, mint amilyennek tiszteljük, kiderül ebben és a következő részben a BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora, Zsoldos Attila szakértő segítségével!
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/29/2024 • 34 minutes, 39 seconds
Így lett egy Ben nevű srác millió dolláros ikon a kapitalizmus egén - Spark By Re-Business
1978-ban egy Ben nevű srác barátjával, Jerry-vel nyitni akart egy bagel boltot, de mivel a bagel készítéshez szükséges eszközök túl drágák voltak, inkább a jégkrém mellett döntöttek. Ben egy ritka betegség miatt nem érzett szagokat, ezért nagy darab csokikat, kekszeket és más finomságokat is tettek a fagyijaikba. És milyen jól tették! Így jött létre sokak kedvence, a legendás Ben&Jerry’s fagyi márka. Az alapítók az évek során mindig figyeltek arra, hogy felelősséggel vezessék a cégüket és építsék a márkát. Ez gyakran megnyilvánult abban is, ahogy a pénzzel bántak. Egy időben a vezető beosztású dolgozók bérét, így a sajátjukat is úgy maximalizálták, hogy az a legfeljebb ötszöröse lehessen egy átlag alkalmazotténak. 1985 óta pedig évente felajánlják az adózás előtti eredményük 7,5 százalékát amerikai civil szervezeteknek, és miután az Unilever felvásárolta a céget, egy olyan különleges megállapodást értek el, hogy független igazgatóságuk maradt a civil missziók megőrzésére és bővítésére. A nyolcvanas években, amikor a CSR, azaz a vállalati társadalmi felelősségvállalás még csak gyerekcipőben járt, Ben Cohen alapító már a gondoskodó kapitalizmus kifejezést fogalmazta meg, azaz a Ben&Jerry’s az én helyett a mire fekteti a hangsúlyt, és igyekszik a lehető legtöbbet visszaadni nemcsak a helyi közösségeknek, de világszerte mindenhol. A Ben&Jerry’s mint cég, az alapítók pedig mint vezetők a profiton túli szemlélet igazi ikonjai. Számos könyv, esettanulmány, előadás mutatja be az útjukat és a döntéseiket. Ők már több mint negyven éve élik, értik ezt. Érdemes tőlük átvenni a praktikákat, vagy ha azok nem feltétlenül ültethetők át a működésünkre, akkor legalább a szemléletüket.
https://linkin.bio/benandjerrys/
https://www.benjerry.com/
https://www.instagram.com/yobencohen/?hl=hu https://www.instagram.com/benandjerrys/?hl=hu
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/29/2024 • 4 minutes, 54 seconds
A milliomos matematikus, aki újragondolta a demokráciát - Spark By Re-Business (16)
Karel Janeček cseh matematikus, filantróp, vállalkozó és korrupcióellenes aktivista, aki leginkább egy új, igazságosabb és őszintébb szavazási rendszerről, A Democracy 2.1 röviden D21 kitalálásáról lehet ismerős sokaknak. A D21 rendszer nagyon egyszerű, a szavazó megjelöl véges számú elfogadható jelöltet és annak kevesebb, mint a fele számú számára elfogadhatatlant. A nyertes az, akinek a legtöbb pontja lesz. A rendszer előnye, hogy sokkal jobban erősíti a konszenzust, mint a jelenleg érvényben lévő többségi rendszer. Sokkal pontosabban tükrözi a társadalmi választás összetettségét. Azt mondják, ezt a rendszert a cseh politikai korrupció miatt kiábrándultságában fejlesztette, és alátámaszthatja ezt a tényt, hogy egy korrupció ellenes alapítvány és Janáček nevéhez fűződik. Ahol a csalás, az agresszió és az irracionális bürokrácia áldozatainak nyújtanak segítséget. Ezenkívül még a cseh tudományos fejlesztéseket támogatja a Neuron Alapon keresztül, és a cseh startup szcénában is aktív. Igazi üzleti géniusz volt már fiatalon is. Amerikában és Prágában járt egyetemre, és még huszonévesen írt egy szoftvert, ami a Black Jack kártyajátékban segít nyerni. Számára annyira működött, hogy kitiltották Las Vegas összes kaszinójából. A kétezres években aztán chicagói, londoni és frankfurti tőzsdéken kötött derivatív üzleteket, amit hívhatunk spekulációnak is, és ebből eurómilliomos lett. A vagyonát azonban az előbb felsorolt célokra és mások segítségére fordítja, és máig komolyan hisz abban, hogy a D21 módszerét hamarosan átveszik mindenütt a demokratikus világban. Izgalmas üzleti szereplő a saját régiónkból. És persze megosztó karakter, akinek mindig van egy új ötlete, és mer másként gondolkodni, cselekedni, mint a többség. Még mindig nagyon fiatal, jó pár évig követhetjük, milyen lapot húz a 21 re.
https://www.nadaceneuron.cz/novinky/nf-neuron-se-distancuje-od-prohlaseni-karla-janecka https://www.linkedin.com/in/karel-jane%C4%8Dek-052489210/?trk=public_post_follow-articleshttps://en.wikipedia.org/wiki/D21_%E2%80%93_Jane%C4%8Dek_method
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/28/2024 • 4 minutes, 55 seconds
Tóth Krisztián: A rossz napot magadnak alakítod - Neked Könnyű!
Ebben az epizódban Tóth Krisztiánnal beszélgetek, aki szerint az óriási társadalmi elvárás, ami az olimpikonokkal szemben megnyilvánul rá is súlyos teherként nehezedett, amivel nagyon nehezen küzdött meg. Hogy végül bronzérmes legyen, nem csak fizikailag, mentálisan is erősödnie kellett. Hogyan lehet megfelelni a külső elvárásoknak? Hogyan lehet nem feladni, miután a külvilág egy teljesítményt nem becsül meg? Mit mondott a mental coach, amikor kiderült, a számára legfélelmetesebb ellenfelet kapja? Sok más mellett ezekről is beszélgettünk, aztán a műsor második részében L. Stipkovits Erika pszichoterapeuta mondja el, hogyan lehet megküzdeni a külső elvárásokkal és számonkérésekkel.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/28/2024 • 47 minutes, 16 seconds
Csak annyit kiabálok, amennyit feltétlenül muszáj: Fahidi Éva - Éljen a magyar szabadság!
Fahidi Éva 2022 október 22-én, az Éljen a magyar szabadság indulásának napján ünnepli a 97. születésnapját. Ismeri a teljes szabadság érzését, de azt is jól tudja, hogy milyen a hiánya, és hogy mi az, ami akkor is segít a túlélésben, amikor úgy tűnik, hogy nincs remény.
Ebben a beszélgetésben elmesélte, neki mit jelent a szabadság, felszólalt az elvakultság ellen, és komoly feladatot is adott a fiatalabbaknak: határozzák meg, hogy nekik mit jelent a szabadság, és hogy mi fér bele a korlátozásába.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/27/2024 • 31 minutes, 36 seconds
Reese Witherspoon az igazi női erő Hollywoodban - Spark By Re-Business (16)
Reese Witherspoon azok közé tartozik Hollywoodban, akik azután sem ülnek elégedetten a babérjaikon, hogy látszólag már mindent elértek. Az Oscar-díjas színész, producer, vállalkozó és aktivista megelégelte a filmipar övezte szokásjogot, szexizmust, kettős mércét és biztonsági játékot, majd becsatornázta az indulatait egy nőkről és nőkért szóló saját produkciós cégbe, ezzel pedig átírta a megszokott forgatókönyvet. A Hello Sunshine gyártott a Netflix-nek, az HBO-nak, az Amazon-nak, a Hulu-nak és a Disney-nek is. Az Apple TV pedig az indulásakor zászlóra tűzte Witherspoon szerelem projektjét, a The Morning Show-t, amiért epizódonként 2 millió dollárt kapott, nemcsak producere, hanem egyik főszereplője is. Idézem: Ezek nagyon nagy és nagyon okos cégek, a fizetésünkről egy nagy csapat jogász és üzletember döntött úgy, hogy érdemes, mert a többszörösét fogják visszahozni. Egyébként LeBron James fizetésére miért nem vonják fel az emberek a szemöldöküket? Kérdezi Witherspoon. Ő az, aki rámutat az igazságtalanságra is, és tesz is ellene. Amikor a szülővárosából, egy déli állambeli kisvárosból a kaliforniai Stanford Egyetemre ment, szólt az oktatónak, ha a feladat túl könnyű volt, és extra munkát kért. Amikor úgy érezte, képes színészként helytállni Hollywood-ban még a Stanford-ot is ott hagyta, mert mást akart. Amikor pedig 2012 ben elkezdték egykor híres színésznőként emlegetni, újra megszólalt benne a dac, Ő nagyon is jelen idejű. Ma már nem csak a Hello Sunshine-t építi, aminek jelenleg 30 futó projektje van, hanem egy 3 milliós követő táborral rendelkező könyvklubot és podcast-ot is vezet. Egyébként ő maga is ír Draper James néven, pedig saját ruhamárkája van. Ezek után nem meglepő, hogy Meryl Streep így nyilatkozott róla: “Olyan, mint egy kolibrit nézni, annyira gyorsan mozognak a szárnyai, hogy azt a látszatot kelti, hogy mozdulatlan, miközben gyorsabban és okosabban mozog, mint bármi a világon.” Engem mindig meglep és lenyűgöz a tisztánlátása és a dinamizmusa.
https://www.instagram.com/reesewitherspoon/
https://hello-sunshine.com/
https://draperjames.com/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/27/2024 • 5 minutes, 6 seconds
Ada sok éves küzdelem után győzte le a pánikbetegségét - Egyszer Lent (18)
Ez az epizód Pintér Adrienn, Ada története, akitől még ma is sokszor megkérdezik, hogyan lehet mindig olyan vidám. Mert őt a legtöbbek csak így látják. Kevesen tudják róla, hogy milyen mélypontok és milyen harcok állnak a mosolyai mögött. Szinte a televízió képernyőjén, a szemünk láttára lett kislányból felnőtt nő, feleség, majd elvált, gyermekeit egyedül nevelő anya. Ez az epizód arról szól, hogyan lehet megküzdeni a saját elménkkel, ha az ellenünk lázad. Hogyan csitíthatóak le a kitörő és fel nem dolgozott traumák, és hogyan lehet visszaküldeni a mindennapjainkat megkeserítő szellemet a palackba?
Adának sikerült. Elmeséli, hogyan.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/26/2024 • 30 minutes, 52 seconds
Az adakozó és haszonleső mentalitás - Spark By Re-Business (16)
“Jobb adni, mint kapni.” Ez a közhely szinte az élet minden területére igaz, de az üzleti életben egy kicsit árnyaltabb a helyzet. Adam Grant szervezetpszichológus mára népszerűvé és egyre ismertebbé váló írása, az adakozó és a haszonleső mentalitást veszi végig. Egy cég dolgozói minden nap döntéseket hoznak, hogy adni vagy elvenni akarnak. Az adakozók úgy segítenek kollégáiknak, hogy nem várnak cserébe semmit. A haszonlesők viszont a feladataikat próbálják másokra tolni úgy, hogy a lehető legtöbb időt és szakmai tudást tartsák meg saját maguk számára. Grant kutatásai azt a furcsa eredményt hozták, hogy pont olyan arányban vannak adakozó dolgozók a legproduktívabbak között, mint a leggyengébben teljesítők körében. És itt jön, ami igazán érdekes. Grant ezt azzal magyarázza, hogy sok adakozó ember nem tudja függetleníteni a segítségnyújtást három tulajdonságtól: a bátortalanságtól, az elérhetőségtől és az empátiától. Ugyanis ezek mind olyan okai a segítségnyújtásnak, amik nem biztos, hogy minden esetben a hatékony adakozás irányába viszik el a döntést. Ha valakit megkérnek valamire és fél nemet mondani, az nem teszi könnyűvé a helyzetét. Ha valaki csak azért segít másnak, mert van ideje az könnyen abba a hibába eshet, hogy azt is vele fogják majd megcsináltatni, ami nem is az ő dolga lenne. Ha valaki pedig túlzottan hajlamos empátiából segíteni, akkor könnyen a haszonlesők áldozatául eshet. Az emberi természet két fő mozgatórugója az önös érdek és a másokkal való törődés gyakran káros egy szervezet működésében, ám ha egy cégvezető mélységében méri fel a dolgozók mentalitását és motivációit, nemcsak sokkal jobb képet fog kapni a munkahelyi folyamatokról, de könnyebben fogja tudni megteremteni a harmóniát az adakozó és a haszonleső kollégák között. Grant kutatásai szerint a hatékony adás üzleti haszonnal is járhat magasabb profit, jobb egyéni teljesítmény, hatékonyabb munkavégzés, fogyasztói elégedettség a jellemző azokra az üzleti szereplőkre, akik számára ez az attitűd magától értetődő, az üzleti kultúrájuk része. Érdemes tehát felmérni, milyen az arány a cégünkben, van-e elegendő hatékony adó a hosszútávú, sikeres építkezéshez.
https://www.linkedin.com/in/adammgrant/
https://hrpwr.hu/cikk/adakozo-vagy-haszonleso-te-melyik-tipus-vagy
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/26/2024 • 5 minutes, 10 seconds
Úgy akarok szeretni, ahogy az új apám szeret engem (16) - Pont elég
Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/25/2024 • 7 minutes, 34 seconds
Megszüntetné a diákok hülyének nézését: Nényei Pál - Felforgatók
Íróból lett tanár, vagy tanárból lett író? Ebben az epizódban egy olyan vendéggel beszélget Kadarkai Endre, akinél nem húzódik erős határ a kettő között, hiszen Nényei Pál “Irodalom visszavág” című sorozatában új dimenziókat tárt fel az irodalomtörténelem tanításában.
Szükségtelennek gondolja a tankönyvek használatát, diákjait pedig magolás helyett valódi gondolkodás irányába próbálja mozdítani. Drámákat ír, Zrínyit kutat, és extrém osztálykirándulásokat szervez. Kadarkai Endre vendége Nényei Pál, a irodalomoktatás felforgatója.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/24/2024 • 36 minutes, 56 seconds
Úgy leintenék egy taxit - Munkaszünet
Bosszantó vagy épp viccces taxis története mindenkinek van. Tapasztó Orsinak és Jocó bácsinak is. De belegondoltunk-e már, hogy mit érez az, aki a munkája miatt ül a volán mögé?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/23/2024 • 19 minutes, 43 seconds
A dollármilliárdos, aki nem kérkedik, csak cselekszik - Spark By Re-Business (16)
Ivan Chrenkot Szlovákia egyik első dollármilliárdosaként tartják számon, és ennél sokkal többet nem is tudunk róla. Soha nem jelenik meg sehol, nem ad interjúkat, nem mesél a magánéletéről. Azt hihetnénk, esetleg valamit takargatnivalója van, ezért választja a hallgatást, de egyáltalán nem. A cégeire ugyanis a teljes transzparencia jellemző, de a sztorija nem csak ezért érdekes. Chrenko 1990-ben egy hifi rendszereket gyártó cégnél kezdett dolgozni, majd Pozsonyba költözött és egy ingatlanügynökségnél folytatta, ahol két év után tulajdonos lett. Azóta pedig már Közép-európai vállalatként Londonban építenek csúcs irodákat. Ami engem megfogott Chrenko-ban az, hogy üzleti döntései mögött megjelenik a víziója, hogy milyen világban szeretne élni. Ráadásul tudja, hogy a változáshoz idő kell. Azt mondja, érdemes befektetni a jövőbe, pedig szerinte legalább 100 év szükséges ahhoz, hogy igazi változást érjünk el, és ő vállalja is ezt a kihívást. Létrehozta a Life nevű civil szervezetet, ami azért dolgozik, hogy Szlovákia egy versenyképesebb ország legyen. Chrenko szerint az oktatásban értékrendet kell átadni, ami szerint minden ember egyaránt fontos. A diákokat az oktatás során abban kell segíteni, hogy megmaradjon a tudás, vágyuk és a kíváncsiságuk.
Szerinte szükséges egyfajta elkötelezettség a közösségeink iránt is, mert ez az egyetlen módja, hogy a világ jobb hely legyen. Ahogy Chrenko gondolkodik, követendő és követhető példa szerintem. Ő az egyik kedvencem.
https://en.wikipedia.org/wiki/Ivan_Chrenko
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/23/2024 • 4 minutes, 28 seconds
Az északi típusú demokrácia kialakulása - Itt és Akkor
Sokszor halljuk hazánkban, hogy érdemes lenne követni a finn modellt, vagy céként kitűzni a skandináv demokrácia vívmányait. De miről is beszélünk tulajdonképpen. Hogyan alakultak ki az északi országok jóléti államai, és mennyire követhető, ami ott történt? Hogyan tudta majdnem utolérni Finnország nyersanyagokban jóval gazdagabb szomszédait? Ezen kérdésekben Welker Árpád törénész siet a segítségünkre ebben az adásban!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/22/2024 • 1 hour, 3 minutes, 16 seconds
Az Olimpiák története II. - Itt és Akkor Podcast.
Folytatódik a beszélgetés dr. Szabó Lajos történésszel, a Magyar Olimpia- és sporttörténeti múezeum nyugalmazott igazgatójával az olimpiákról. Ebben a részben érkeznek a bojkottok, a merényletek és a dopping, és még az is szóba kerül, hogy lehetséges-e úgy olimpiát rendezni, hogy nem megy bele tönkre az adott ország!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/22/2024 • 38 minutes, 11 seconds
B Corp: Ahol a társadalmi érdekek is fontosak, nem csak a profit - Spark By Re-Business (16)
A nyolcvanas években még nem beszélgettünk ember arcú, etikus kapitalizmusról. Ha volt is rá példa, csak radar alatt, távol a mainstreamtől lehetett megtalálni. Az előny akkor több profitot jelentett és csak az számított, hogy a cég gazdaságilag hogyan teljesít. Aztán ez lassan-lassan változni kezdett. A cégvezetőkben az üzleti döntéshozókban is megszületett az igény, hogy a gyakran aránytalan üzleti előnyből visszajuttassanak az embereknek, a szerencséjüket pedig megosszák a kevésbé szerencsésekkel. Mára világszerte 150 iparágból 3790 cég gondolja úgy, hogy minden munkafolyamatot és üzleti döntést megéri a fenntartható felelősség alá rendelni. Ők a B Corp-ok, azaz a B Corporation minősítéssel rendelkező vállalatok. Számukra a tulajdonosi érdekek mellett a társadalmi érdekek is számítanak, ezeket próbálják minél jobban összehangolni. Nem érzik úgy, hogy választaniuk kell és ha a társadalom érdekeit is szem előtt tartják, akkor elesnének a profit lehetőségétől. Szerintük megy a kettő együtt. Hisznek a vállalkozásban, a profitban is a kulcs az átláthatóság, az emberbarát munkahely, a közösségi szerepvállalás és a környezettudatos működés.
https://www.bcorporation.net/en-us/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/22/2024 • 4 minutes, 10 seconds
Tényleg ne veszekedjenek a szülők a gyerek előtt? - Neked Könnyű
Lehet-e jó oldala, ha a gyerek náthás? Vagy ha megy a hasa? Vagy ha egyfolytában sír? Tényleg ne veszekedjenek a szülők a gyerek előtt? Minderre választ kapunk Gyerekes gondolatok című könyvből, ami nem bölcs intelmeket osztogat, inkább együttgondolkodásra hív. Egy-egy problémát több nézőpontból jár körbe röviden és szórakoztatóan. A szerzővel, Herner Dorka pszichológus-coach-csal beszélgetek a gyereknevelésről, vagyis inkább ahogy ő hívja, a gyerekek terelgetéséről.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/21/2024 • 29 minutes, 24 seconds
A néhai Götz Werner filozófiája a feltétel nélküli alapjövedelemről - Spark By Re-Business (16)
Götz Werner szerint a munka az, ha másokért teszünk valamit. Werner neve itthon talán kevésbé ismert, amit létrehozott, annál inkább. Ő a német drogéria hálózat, a dm-drogerie markt, alapítója, Németország egyik leggazdagabb embere és a fenntartható fejlődésben érdekelt GLS Bank vezéreként is láthatjuk. Götz Werner az üzletben komolyat alkotott, de ennél talán még fontosabb számomra a cég vezetői kultúrája és az elméleti munkássága. Egyszer egy interjúban hallottam Wernertől egy rövid történetet. Arról mesélt, hogy egy hosszú munkanap után betért az egyik üzletébe pár perccel zárás előtt, és beszélgetni kezdett egy ott dolgozóval. Megkérdezte tőle, hogy Ön mit is csinál itt, mire a lány csak legyintett, és azt felelte én, én csak részmunkaidős vagyok. Werner megdöbbent. Ez a rövid válasz felnyitotta a szemét. Rájött, hogy a dolgozói nem tudják, mennyire fontos munkát végeznek. Werner szerint az emberek munkához való motivációját meg kell változtatni, hogy ne csak a fizetésért dolgozzanak, hanem azért, mert célt látnak a munkájukban és hasznosnak érzik magukat. Szerinte fontos, hogy az embert ne gátolják napi megélhetési gondok, az egyéni ambíciói a valódi értékteremtés rovására.
Elképesztően hangzik mindez, nem? Még talán a vágyaink szintjén se merjük megfogalmazni, pedig ki ne értene egyet azzal, hogy a méltatlan napi robot a legtöbb ember számára nem biztosítja azt az élményt, hogy a munka lehetne öröm és a kiteljesedés terepe is. Ez az alapja Werner a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatos gondolatainak és írásainak. Németországban ő az egyik legfontosabb teoretikusa és szószólója a témának. Könyve is jelent meg erről. Szerinte az alapjövedelem biztosíthatná azt az állapotot, hogy az emberek értelmes munkát végezhessenek, és azt élvezzék is. Werner szerint a jövedelemre az embernek azért van szüksége, hogy éljen, hogy megéljen. A munkára viszont azért, hogy kibontakozzon és fejlődjön. Lehet ezzel persze vitatkozni, de számomra szimpatikus és erősen elgondolkodtató, amit Werner képvisel. Jó érzés arról fantáziálni, mi történhetne akkor, ha az alapvető szükségleteinkről nem nekünk kellene gondoskodnunk? Eltűnne a munkából például a megélhetési stressz és még több lehetőséget szabadítana fel.
https://www.dm.hu/vallalat/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/meghalt-gotz-w-werner-professzor-1290186
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6tz_Werner
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/21/2024 • 5 minutes, 7 seconds
Amíg nem vagyok bezárva, addig szabad vagyok - Éljen a Magyar Szabadság
Balogh Levente nemcsak ifjú cselgáncsosként lett az ország egyik legelismertebb embere, később a sportkarriert hátrahagyva, az üzleti életben is igazi sikersztorit kreált, a semmiből felfuttatta és az ország vezető márkájává tette a Szentkirályi ásványvizet. Az üzleti siker nem tette visszahúzódóvá, sőt. Személyes ismertsége a leggazdagabb magyarokról szóló gazdasági magazinoknak és elsősorban a Cápák között című kereskedelmi TV-s produkciónak köszönhetően szintén folyamatosan növekszik. Vagyona lehetővé tenné, hogy soha többé ne dolgozzon, de ez fel sem merül benne. A pénz és a szabadság összefüggéseiről, a szabad vállalkozásról és a társadalmi felelősségről épp úgy beszélgettünk, mint a rendszerváltás sikeréről és a kapitalizmus jelenéről.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/20/2024 • 27 minutes, 20 seconds
Ben Horowitz amikor megszólal, arra odafigyel az üzleti elit - Spark By Re-Business (16)
A vezérigazgatói döntések jobban tesztelték a bátorságát, mint az intelligenciáját
Ben Horowitz amikor megszólal, arra odafigyel az üzleti elit, ahogy én is. Olvasom a könyveit és a blogját. Róla azt kell tudni, hogy a 90-es években ő alapította az egyik első felhőszolgáltatást, majd azt 8 év után rengeteg pénzért eladta. Többek között a Facebook, a Pinterest, az Uber, az Instagram, a Skype korai befektetője. Jó érzékkel szállt be. Úgy tartják számon, hogy érti, érzi, mibe érdemes pénzt tenni, de nem csak ebben jó. Ben Horowitz olyan csúcsmenedzser, aki tudja, milyen, amikor az érzelmek nem követik az üzleti logikát, amikor egyszerre kell figyelni az emberekre, a termékre és a profitra is, és egyáltalán nem mindegy, milyen sorrendben. Horowitz azt szokta mondani, hogy vezérigazgatóként a legfontosabb döntések sokkal jobban tesztelték a bátorságát, mint az intelligenciáját. Az egyik kedvenc idézetem tőle ez: Minden alkalommal, amikor meghozod a kemény, helyes döntést, egy kicsit bátrabbá válsz, és minden alkalommal, amikor könnyű, rossz döntést hozol, kissé gyávább leszel. Horowitztól többek között szerintem azt érdemes megtanulni, hogy üzletemberként nem akart gyáva lenni, és ezért sokszor hoz felelős, hosszútávon is kifizetődő döntéseket.
https://a16z.com/author/ben-horowitz/
https://www.instagram.com/bhorowitz0/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/20/2024 • 4 minutes, 5 seconds
A munkahely, ahonnan nem mennek el a dolgozók - Re-Business (16)
Meglehetősen rendhagyó epizód következik most a Re-Business életében, ugyanis egy olyan vezetővel beszélget Pistyur Veronika műsorvezető, akinek az elődje már járt nálunk az első évadban. Akkor a Tutti Élelmiszeripari Kft. alapítójával, Prohászka Ottó tisztelt meg minket. Most pedig a lánya, Prohászka Andrea jött el, aki 2019-ben vette át édesapjától a cég vezetését. Családban maradt tehát a Tutti, és érdekesség, hogy Andrea összes testvére is szintén a vállalatnál dolgozik. 2019 óta a Tutti nagy változáson ment keresztül: B2B kereskedelemből nyitottak a B2C felé, négy webshopot üzemeltetnek, egyre nagyobb szerepet tölt be a cég életében az export és a bevételük is közel a duplája lett. Egy nem könnyű átadási folyamatról, női vezetői szerepről, a csapat fontosságáról lesz szó, és arról is, hogy vajon mást jelent-e a hosszútávban való gondolkodás egy 100%-ban családi kézben lévő cég életében, mint úgy általában.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/19/2024 • 41 minutes, 29 seconds
Mi válthatná fel a profizmust, az agilitást és a gyorsaságot? - Spark By Re-Business (16)
Aaron Hurst azzal foglalkozik, hogy az emberek hogyan érezhetnék jobbnak, hasznosabbnak, elégedettebbnek magukat a munkahelyükön úgy, hogy egy ügyért dolgoznak. Hurst ugyanis a purpose economy, azaz az ügyekre épülő gazdaság egyik legkövetettebb ideológusa. Hisz az önkénteskedésben, amivel szerinte nemcsak előre mozdíthatjuk a világot, de még pénzre is váltható. A 90 es években szilícium völgyi tech cégeken edződött, az önkéntesség elve pedig igazi családi öröksége volt. Nagyapja a NATO és az ENSZ alapításában is részt vett, édesanyja pedig mexikói bevándorló nőknek segített a letelepedéshez szükséges szakmát szerezni. Aaron Hurst az alapítványán, a Taproot Foundation-ön keresztül segít nonprofit szervezeteknek. Az a céljuk, hogy az elkötelezett cégvezetők, szakemberek pro bono tanácsadással segítsék a társadalmi ügyek iránt elkötelezett szervezeteket. Eddig a 2001 es indulása óta 15 milliárd dollár értékű szakértői tanácsadást kötöttek össze, ezzel javítva a civil szervezetek esélyét a túlélésre, a növekedésre és a fenntartható működésre. Hurst előadásaiban és publikációiban azt képviseli, hogyan építsünk az emberi kvalitásainkra egyéni és vállalati szinten is. A sebezhetőség, a fantázia és a tudásmegosztás mind olyan készség, aminek helye lenne a cég kultúrákban, de valamiért aránytalanul átkerült a hangsúly a profizmusra, a maximalizmusra, az agilitásra és a gyorsaságra. Azért dolgozik, hogy ez változzon, és az egyensúlyhoz mindkét készség készlet kelljen.
https://taprootfoundation.org/
https://www.linkedin.com/in/aaronhurst/
Kötelezők:
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/19/2024 • 4 minutes, 28 seconds
A világ legklasszabb apukája - Pont Elég (12)
Ötvenéves volt, amikor megszülettem, és bár az okát gyerekfejjel nem tudhattam, az egész környéken egyedül én dicsekedhettem azzal, hogy otthon van az apukám. Rettentő szerencsésnek tartottam magam. Apa, hihetetlen, hogy mit meg nem tett értem elemista koromban. Rábeszélte az iskolabusz sofőrjét, hogy a hat saroknyira lévő megálló helyett a házunk előtt vegyen fel. Mire tanítás után hazaértem, mindig elkészítette amerikai szokás szerint könnyű ebédemet, rendszerint mogyoróvajas vagy lekváros kenyeret az évszaknak megfelelő formára vágva. Karácsony előtt például zöld cukorral szórta be és fenyőfa alakúra szabta. Ahogy kezdtem felcseperedni és önállósodni, szabadulni akartam szeretetének ezektől a dedós megnyilvánulásaitól, de ő nem hagyta annyiban. Középiskolás koromban már nem értem haza délre, ezért kezdtem magammal hordani az ebédemet. Apa negyed órával előbb kelt, hogy továbbra is készíthesse. Naponta újabb meglepetéssel szolgált az elemózsiát rejtő zacskóra, vagy hegyi tájképet pingált, ez úgyszólván védjegyévé vált, vagy apa és Angie feliratú szívet. A zacskóban szintén szívvel vagy szeretlek szöveggel ellátott szalvéta lapult. Sokszor valami viccet vagy tréfás találós kérdést is írt rá, például miért nem ma magánynak hívják a papagájt?Mindig kitalált valami mókát, hogy megnevettessen, és tudtomra adja, mennyire szeret.
Igyekeztem elrejteni szem elől ebédemet, nehogy valaki elolvashassa a szalvétát, de nem sokáig titkolózhattam. Egyik osztálytársam meglátta, felkapta és körbehordozta az étkezőben. Égett az arcom zavaromban. Legnagyobb meglepetésemre barátaim másnap alig várták az újabb szalvétát. Viselkedésükből kitűnt, mennyire szeretnék, ha valaki nekik is így mutatná ki a szeretetét. Nagyon büszke lettem, hogy ilyen az apám. További középiskolás éveimben nem dobtam el a szalvétákat, nagy részüket máig megőriztem. És még nincs vége. Amikor főiskolára mentem, én repültem ki utolsónak a fészekből. Azt hittem, vége szakad az üzeneteknek, de nem. Barátaim és a magam örömére folytatódott a kedvességsorozat. Tanulás után délutánonként hiányzott apám, ezért gyakran felhívtam. A telefonszámlám az egekig ért. Nem számított, miről beszélgettünk. Egyszerűen hallani akartam a hangját. Első évben kialakítottunk egy szertartást, amit később is megtartottunk. Köszönés után apám mindig így szólt Angie Igen, apa szeretlek én is téged.
Szinte minden pénteken levelet kaptam tőle. A diákszálló portáján mindig tudták, kitől jött a levél feladó gyanánt ennyi állt a borítékon: Behemót. Sokszor színessel címezte meg a borítékot, és a levélhez pedig rajzokat mellékelt kutyánk és macskánk képét, vagy őt magát és anyut. Pálcikaemberként. Felhasználta a jól ismert hegyi tájképet és a szívbe írt apa plusz Angie-t is. A postát mindig ebéd előtt hozták, így magammal vittem a soros levelet a menzára. Rájöttem, hogy hiába rejtegetném, mivel szobatársammal egy középiskolába jártam, így tudott a híres szalvétákról. Hamarosan megszokottá vált, hogy péntekenként felolvasom a legfrissebb levelet, aztán körbeadom a rajzot meg a borítékot. Akkoriban derült ki, hogy az apám rákos. Amikor egy egy pénteken elmaradt a levél, tudtam, hogy beteg, azért nem tudott írni. Egyébként hajnali négykor kelt, és a csöndet kihasználva írt. Az esetleges elmaradást egy két nap múlva mindig bepótolta. Sohasem maradt adós a heti levéllel. Barátaim úgy beszéltek róla, a világ legklasszabb apukája. Egyszer hivatalosan is kitüntették ezzel a címmel. Valamennyien alá is írták az ezt tanúsító értesítést.
Azt hiszem, mindannyian megtanultuk tőle, milyen az igazi atyai szeretet. Cseppet sem lepődnék meg azon, ha némelyik barátom az övéhez hasonló szalvétákat küldözget gyermekeinek...
Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/18/2024 • 7 minutes, 50 seconds
A nők hangját kell meghallani: Geréb Ágnes - Felforgatók
Hisz, abban hogy a születés egy szent pillanat, ezért a háborítatlansága mindennél fontosabb. Geréb Ágnes nevéhez fűződik az apás szülés és az otthonszülés is. 22 év alatt - részben törvényi háttér nélkül - 3500 otthonszülést kísért. A 3500 újszülöttből három baba oxigénhiányos károsodást szenvedett, egy pedig vállelakadásban meghalt. Ezek miatt a bíróság elítélte, börtönbe, majd szigorú házi őrizetbe került. Hogyan vettek részt a férfiak az első apás szüléseken? Hogyan gondol a házi őrizetre? Milyennek látja saját magát? Mit gondol utólag azokról az esetekről, amik miatt elítélték?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/17/2024 • 41 minutes, 50 seconds
Ezt én is tudnám csinálni! - Munkaszünet
Végiggondoljuk, hogy valósak-e azok a kritikák a focistákkal, fotósokkal, előadókkal szemben, hogy az nem munka, ahhoz bárki ért.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/16/2024 • 22 minutes, 12 seconds
Van megoldás a világban kialakult egyenlőtlenségek kezelésére - Spark By Re-Business
Marc Benioff 1999-ben kibérelt egy kis lakást San Franciscoban, felvett pár embert és azt mondta nekik: “Olyan céget fogunk építeni, amiben minden egyes nap jól érezzük magunkat.” Felépítették a Salesforce nevű céget, ami ma a Fortune magazin listáján top 10-ben van és rendszeresen bekerül a világ 100 legjobb munkahelye listára is. Benioffban nem csak az a különleges, hogy volt egy jó ötlete és meg is tudta valósítani, hanem az is hogy volt egy víziója arról, hogyan érdemes céget építeni. Már az alapításkor megfogalmazta azt a 4 dolgot, amit fontosnak tart. Ilyen volt a bizalom, a felhasználók elégedettsége, az innováció, és a jótékonyság fontossága. Mindezt 1999-ben, amikor fenntartható, tudatos kapitalizmusról még elvétve beszéltek. Kitalálta az 1-1-1 modellt, ennek az a lényege hogy cége, a Salesforces minden évben a saját tőkéjének 1%-át, az idejének 1%-t és a profit 1%-át jó célokra költi. Mára már több száz cég csatlakozott a kezdeményezéshez. Szerintem ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy boldogít-e a pénz akkor lehet a válasz igen, csak kérdés hogy mire fordítjuk.
Benioff 2019-ben a New York Timesban publikálta híres az új kapitalizmusról szóló kiáltványát, amiben arra buzdítja a világ üzleti vezetőit, hogy helyezzék a profit elé az értelmet, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a világban kialakult elképesztő egyenlőtlenségekkel kezdeni lehessen valamit. Benioff ezért az elszántságáért és megállíthatatlan világjobbító aktivitásáért is az egyik olyan vezető, akire mindig figyelek.
https://www.salesforce.com/company/marc-benioff-bio/
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/16/2024 • 4 minutes, 28 seconds
Mit iszik és mit ivott a magyar? - Itt és Akkor
Ezúttal Katona Csaba, a podcast segédszerkesztője kalauzol el minket az alkoholfogyasztási kultúránk történetének elmúlt 250-300 évébe. Természetesen nem futunk el az alkoholizmus kérdése elől sem, és emellett kiderül végre, hogy most akkor sörös vagy boros nemzet vagyunk, illetve, hogy miért van pechünk és hogyan kerül a csizma az asztalra!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/15/2024 • 1 hour, 6 minutes, 56 seconds
Az Olimpiák története I. - Itt és Akkor Podcast.
Az olimpiák gigantikus sportünneppé váltak és a legtöbb sportágban a csúcsok csúcsát jelentik. De hogyan indult újra útjára az olimpiai mozgalom? Mit vitt tovább az ókori rendezvényekből? Hány olimpia maradt el, és mikor fejlődött a mai, grandiózus eseménnyé? Mik az elmúlt 130 év legfontosabb és legérdekesebb sztorijai? Ezen kérdésekre és még sokkal többre is választ kapunk dr. Szabó Lajos történésztől, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum nyugalmazott igazgatójától!
Együttműködés: www.batonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/15/2024 • 40 minutes, 40 seconds
Aki nemet mondott az évi négyszázezer dolláros fizetésre - Spark By Re-Business (16)
Lehet-e jelentős befolyása a világ megváltoztatásában a civil szervezeteknek? Még az igazán szkeptikusokat is meggyőzheti Dan Pallotta támadhatatlan érvelése! Szerinte ugyanis teljesen rossz az, ahogyan a jótékonykodásról gondolkodunk. Azt állítja, itt az ideje, hogy a forprofit és a nonprofit szféra ugyanazon szabálykönyv alapján működjön. Hogy eltöröljük azt a félreértést, hogy aki másoknak segít, annak “nem illik” például ebből jól megélnie és inkább a cipője mellett kellene járnia. Pallotta szerint téves az az elképzelés, hogy a non-profitokat az alapján ítéljük meg, hogy mennyire keveset költöttek, és nem az alapján, hogy mit értek el.
Pallotta a Harvardon szerzett cum laude diplomája után nemet mondott az évi négyszázezer dolláros fizetéssel kecsegtető vállalatoknak. Biciklire ült és 39 társával 4256 kilométert tekert Amerikán keresztül. Ezzel 80 ezer dollárt gyűjtött a mélyszegénységben élőknek. 9 év alatt az általa szervezett akciókon csaknem kétszázezer ember vett részt, akik 581 millió dollárt gyűjtöttek a mellrák és az AIDS elleni küzdelemhez.
Gyakran provokatív felszólalásaiban arra kéri az embereket, hogy a civileket a céljaikért és a teljesítmenyeikért jutalmazzák, és ne alkalmazzunk kettős mércét velük szemben. Az üzleti szférából lényegesen megengedőbbek és elnézőbbek vagyunk, mint a civilekkel.
Ahogy erről gondolkodik és érvel, alapvetően határozta meg a gondolataimat azzal kapcsolatban, mi mindent értünk félre a civilekkel kapcsolatban. Megerősítette bennem azt is, hogy minél több eszközzel bizonyítsam, hogy a civilek is képesek üzleti értéket teremteni, miközben egy jó ügyet szolgálnak, és persze fordítva is.
https://www.danpallotta.com/#home-header
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/15/2024 • 4 minutes, 31 seconds
Miért követem el ugyanazokat a hibákat, amiket a szüleim is elkövettek? - Neked Könnyű
Szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, hogy mi magunk milyen társak, szülők leszünk. Van-e esélyünk megváltoztatni a tudattalanul beépült, akár generációkon keresztül örökített szülői mintáinkat, vagy az eredmény minden tudatos erőfeszítésünk dacára ugyanaz lesz, csak pepitában?
Ebben az epizódban L. Stipkovits Erika szakpszichológus Szeretettel sebezve című könyve kapcsán beszélgetünk arról, hogy mit tehetünk szülőként, hogy ne adjuk át a szüleinktől kapott mintákat.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/14/2024 • 35 minutes, 6 seconds
A Netfilxnél az a szabály, hogy nincsenek szabályok - Spark By Re-Business (16)
Egy nagyvállalati kultúra szabályokat jelent, rengeteg szabályt azért, hogy mindenki tudja, mi a dolga. Mégis van egy nagyon ismert és sikeres cég, ami éppen azzal ért el óriási sikert, mert ott egyáltalán nincsenek szabályok. A Netflix szabálya az, hogy nincs szabály. Az alapító Reed Hastings szerint a recept egyszerű: vedd magad körül minél több tehetséggel, légy transzparens és őszinte, majd ha megvan a jó csapat és a bizalom, iktasd ki a felesleges ellenőrzési folyamatokat és a demotiváló bizalmatlanságokat szülő előírásokat. A cégnél például nem tartják számon a szabadnapokat, és az alkalmazottak külön jóváhagyás nélkül, ésszerűen költhetnek. A Netflix szerint így a dolgozók felelősségteljesebbek lesznek, persze ehhez szerintem is végtelen bizalom kell, és ez tényleg nem könnyű. A szabadság és a felelősség példájaként hivatkoznak a Netflix vállalati kultúrájára, tananyagként oktatják a szervezeti kultúrájukat üzleti iskolákban. A Netflix alapelvei között az átláthatóság az egyik kulcsérték. Utópisztikusnak tűnhet a működésük, de az üzleti eredményeik azt bizonyítják, hogy ez az unortodox szervezeti kultúra működik. Szerencsére már itthon is egyre több vezető tudja, hogy az átlátható vállalati működés követendő érték, ami még a cég imidzsének is elég jót tesz. A recept nem titkos, érdemes Hastings praktikáiból és tapasztalataiból tanulni és létrehozni a saját cégkultúra mixünket.
https://ir.netflix.net/governance/Leadership-and-directors/person-details/default.aspx?ItemId=647a7890-0da4-4adf-9e69-d34483629bb8
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos.
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/14/2024 • 4 minutes, 23 seconds
Létezik egyáltalán szabad akaratunk, vannak-e saját döntéseink? - Éljen a Magyar Szabadság!
Tilesch György a pécsi tudományegyetemen végzett jogászként, mégis a technológiai szektorban csinált karriert. 12 éve költözött ki családjával Amerikába a Szilícium völgybe, ahol komolyabban foglalkozni kezdett a mesterséges intelligenciával. Mesterség és Intelligencia címmel könyve is jelent meg a témában. Ebben az epizódban arról lesz szó, hogy a technológia beláthatatlan gyorsaságú fejlődése, hogyan befolyásolja a mindennapjainkat, és hogyan teszi idézőjelbe a szabadságunkat.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/13/2024 • 31 minutes, 43 seconds
A háztartásvezetés is lehet üzleti érdek - Spark By Re-Business (16)
Monica Lindstedt a legnagyobb svéd médiavállalat vezérigazgatója volt, négy gyerekkel, férjjel és egy háztartással.
Sokakkal ellentétben Monica Lindstedt be merte ismerni, hogy neki ez, akkor és ott, nem megy. Segítségre volt szüksége – de nem csak neki. Rájött, hogy rengeteg sorstársa küzd hasonló problémákkal. Teendőik és határidőik között lavíroznak - ugye ismerős -, hogy közben összetartsanak egy családot.
Lindstedt végül arra jutott, hogy önmagának kell megoldania ezt a problémát. Tudta, hogy van segítség. Kérheti takarító munkáját például a háztartásban, de amikor keresni kezdett, hogyan tudná legálisan foglalkoztatni az embereket a saját háztartásában, újabb problémát fedezett fel. Azt is észrevette, hogy annak a rengeteg embernek, akik mások életét teszik könnyebbé nem védi senki az érdekeit. Nincsenek megfelelő munkahelyi juttatásaik, nem fontosak senkinek. Olyan céget és egyben társadalmi mozgalmat akart építeni, ami ezeknek az embereknek teremt esélyt és élhető feltételeket.
Elképesztő üzleti érzékkel a mozgalom mellett sikeres üzleti vállalkozássá építette a Hemfrid takarítószolgálatot, és lobbizott a szabályzási oldalon is a megfelelő ellátásért.
Ugyan kezdetben maga sem sejtette, de vállalkozásával egy máig tartó vita középpontjába került, és a frontvonalban foglalt állást a nemek közti egyenlőség kérdésében. Lindstedt szerint a háztartás még ma is nagyobb mértékben a nők felelőssége, mint a férfiaké, és senki sem bírja sokáig a kettős terhet. Az ő példája mindig arra emlékeztet, hogy a társadalmi érdekért való cselekvés közben is lehet jó üzleteket építeni. Mára hat unokával, három kutyával, két macskával és legalább húsz lóval bővült a család. Számomra Lindstedt történetének tanulsága az, hogy ha segítséget kérünk, az cseppet sem gyengeség, hanem olykor a legjobb stratégia. Sőt ahogyan az ő esetében még egy sikeres cég alapja is lehet.
https://www.hemfrid.se/om-oss/monica-lindstedt-grundare-av-hemfrid
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/13/2024 • 4 minutes, 50 seconds
100 pontos terv a világ megváltoztatására - Spark By Re-Business (16)
Céget alapítani önmagában sem könnyű feladat, de egész más, ha olyan piacra törekszünk, ahol a versenytársaink a legnagyobbak. A Microsoft vagy az Adobe.
Melanie Perkins, a Canva ausztrál alapítója nem így állt hozzá. Ő úgy érezte, tud más megoldást, tud olyat, amit az emberek szeretni fognak. Annyira sokan megszerették a csapata által fejlesztett szoftvert, hogy Perkins pár év alatt Ausztrália harmadik leggazdagabb nője lett. Vőlegényével, Cliff Obrekkal közösen 2013-ban huszonévesen megalapították a Canvát, amit havonta 15 millióan használnak a világ 190 országában.
Az alapítók egyetlen víziót tartanak ma is a szemük előtt. Az, hogy szó szerint minden egyes ember a világon kreatívan és dizájnosan valósíthassa meg az ötletét. Igaz, ha a sikerről beszél, mindig azt emeli ki, hogy terméke 25 ezer civil szervezetnek segít figyelemfelkeltően szólni a támogatókhoz, teljesen ingyen. A tech szektorban azzal is úttörőnek számít, hogy egy olyan HR politikát vezetett be, ami a felvételi folyamat során kiküszöböli a nemek közötti egyenlőtlenséget, így szemben az iparág 28 százalékos arányával, a Canvánál tech cégként a munkavállalók 41 százaléka nő. Nem mindennapi történet Perkinsé, s nemcsak azért, mert 30 éves korára 3,2 milliárdos üzletet épített fel, hanem például családja azon szokott viccelődni, hogy egy 100 pontos terve van arra, hogyan lehetne megváltoztatni a világot. Elítéli például a materializmust, azaz az anyagi és a kézzelfogható dolgok felhalmozását. Így bár vőlegényével megtehették volna, hogy dollár ezreket költenek egy különleges gyémántra, az eljegyzési gyűrűjük gyanánt. Mindössze 30 dollárt költöttek erre, azaz 10 ezer forintot. Perkins egyébként annyira tudatos és felelős vállalkozó, hogy fiatal kora ellenére már most elhatározta, hogy vagyona jelentős részét jótékonysági célokra fogja fordítani. Kívánhatnék-e mást, mint sok bőr Perkinshez hasonló vezetőt a világnak?
https://www.linkedin.com/in/melanieperkins/?originalSubdomain=au
A műsorvezetője Pistyur Veronika.
A showrunner Orsós Lajos
A zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám.
A kreatív producer Román Balázs, a producer Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/12/2024 • 4 minutes, 49 seconds
Langár Bence: Az üzlet mögött emberek állnak. Ezért beléjük fektetek - Re-Business (16)
Hat tanulással töltött külföldi év után bár kézenfekvőnek tűnhetett volna, hogy a nemzetközi üzleti életben teljesedik ki, úgy döntött haza költözik. Langár Bence ma már a TLF Capital hazai alapítású family office, azaz a családja vagyonkezelő cégének első embere. Korábban édesapja invitálására a Frei Café felsővezetőjeként is dolgozott, míg nem angyalbefektetőként el nem kezdett nyitni a startupok felé. Jelenleg 23 cég tartozik a holding alá, amely úgy növekszik, hogy közben az időtállóságra, az érvényességre épít. Langár Bencével beszélgetünk.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/12/2024 • 40 minutes, 10 seconds
A szív ereje (18) - Pont elég
Ülök a rozoga előadótermi széken, vállamon a videokamerával, és könnyek szöknek a szemembe. A 6 éves kislányom áll a pódiumon. Nyugodtan, magabiztosan, összeszedetten és tiszta szívből énekel. Idegesen fészkelődöm, megrohannak az érzések. Próbálom visszatartani a sírást.”Szerte a világon. Szívek dobognak. Figyelj, jól hallod e hangjukat?”
Szól kislányom dala. Kerek kis arcát a fény felé emeli. Drága és jól ismert vonásai nem is hasonlítanak az én szikár vonásaimra. A szeme is annyira más, mint az enyém. Fenntartás nélküli bizalommal tekint a közönségre. Tudja, hogy szeretik.”Lenn a völgyben, kinn a réten, szerte a világon ugyanaz a hangjuk” folytatja. Szülőanyjának arca néz rám a színpadról. Egy fiatal asszony tekintete, mely egykor találkozott az enyémmel. Most a publikumot fürkészi. Kislányom a szülőanyjától örökölte vonásait, kissé ferde metszésű szemét és rózsás telt pofiját, amit vég nélkül tudnék puszilgatni.”Fekete és fehér, sárga vagy vörös? A szíve mindnek egy ütemre ver. Igen, egy ütemre ver.” Fejezi be a dalt. A közönség tombol, én is dörgő tapsvihar tölti be a termet.
Egy emberként pattanunk fel és tudatjuk Melanieval, mennyire tetszett a produkciója. Mosolyog. Megértette. Elsírom magam. Micsoda áldás anyának lenni! Annyi, de annyi örömöt ad, hogy szinte fáj bele az ember szíve. A szív, amely jelzi az utat, amikor nem tudjuk, merre tovább. A szív, amely egyesíti az idegeneket egy közös cél érdekében. Ez az a szív, amelyet Melanie szülőanyja mutatott nekem bent, az anyaméh biztonságos rejtekében. Melanie hallotta szülőanyja szívének dobogását. Ez a szív egy tizenhat éves lányé volt, akit a feltétlen szeretet vállalása tett felnőtt nővé, aki megértette, hogy olyat adhat gyermekének, amit senki más. Az övénél jobb életet. Melanie szíve ott dobog az enyém közelében, ahogy magamhoz szorítom és dícsérem a szereplését. Izeg mozog a karomban, aztán felnéz rám. Miért sírsz, anyu? Azért felelem, mert boldog vagyok, és nagyon szépen szerepeltél, méghozzá teljesen egyedül.
Érzem, hogy már nem csak a karommal tartom őt, hanem a szeretetemmel, a magaméval és azé a gyönyörű, bátor nőjével, aki előbb elhatározta, hogy világra hozza a lányomat, majd úgy döntött, hogy nekem adja őt.
Mindkettőnk szeretetét képviselem. A szülőanyáét, akinek volt ereje lemondani, és azét a másik nőét, akinek üres karja megtelt szeretettel. Mert mind ugyanabban a szívdobbanásban osztozunk.
Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/11/2024 • 5 minutes, 26 seconds
A siker egyik fokmérője, hogy mennyien utálnak: Csermely Ákos - Felforgatók
Lázadó típus, aki világéletében rettegett az unalomtól. Már gyerekkorában gyakran tanúsított ellenállást: óvodás korában felgyújtotta a kantáros rövidnadrágját, mert nem tetszett neki, hogy azt kell felvenni. Azt mondja, beszürkül az, aki beáll a sorba. Ma munkaalkoholistának tartja magát, rajong a családjáért, de nem lenne saját maga főnöke.
Van a kertjében egy diófa, ahova éjjel háromkor leül gondolkodni, jegyzetelni a sárga papírjaira, ha éppen nehéz a dolog. Időnként indulatos, határozott céljai vannak és nehezen tudják letéríteni az odavezető útról. Bár biciklizik, sétáltatja a kutyáját és zongorázik is néha, nem tudja elképzelni, hogy valaha is megálljon.
Egy 2010-es konfliktusba majdnem belebukott, de ő és a konferenciái sosem váltak szét. sőt csak erősödött köztük a kötelék.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/10/2024 • 36 minutes, 45 seconds
Ha a szomszédom vagy, ne buherálj! - Munkaszünet
Megpróbáljuk megfejteni, miért nem lehet szerelőt találni. Vagy ha igen, miért olyan drága. De szó lesz még Jocó melyik szomszéd-típustól fél leginkább.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/9/2024 • 21 minutes, 27 seconds
Mit ettünk a török hódoltság korában (16-17. század) - Itt és Akkor Podcast
A nagysikerű 'mit eszik és mit evett a magyar' témakör után most egy kicsit specifikusabb kérdést járunk körbe: pontosan milyen is volt a magyar konyha, mielőtt a reformkor kitalálta, hogy akkor onnantól mit is hívunk magyaros ételeknek? Mit tartottak egészségesnek és mit kevésbé? Mit vettünk át a törököktől és ők átvettek-e bármit tőlunk? Banai Zsófia és Berta András, a témát jó ideje kutató mávelődéstörténész-duó mindent megválaszol!
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/9/2024 • 49 minutes, 21 seconds
A magyar konyha története - Itt és Akkor
Paksa Rudolf gasztrotörténesz ebben az adásban garantáltan több meghökkentő információt csepegtet el, mint azt valaha is el tudnánk képzelni a magyar konyha történelméről. Hogyan ettek marhát a honfoglalók? Ettünk-e csigát? Honnan a nagy halászléverseny? Milyen régi a töltöttkáposzta? Milyen volt a sztyeppei barbecue? Ehhez csak jó étvágyat és sokkoló érdekességekben gazdag időtöltést kívánhatunk!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/8/2024 • 1 hour, 7 minutes, 32 seconds
Van olyan, hogy jó válás? - Neked Könnyű
A Ketten háromfelé című könyv azt mutatja meg, hogy miére érdemes figyelni egy válás során. Ráadásul egy konkrét integratív terápián keresztül mutatja be, mi játszódik le egy kiskamasz lelkében, ha a szülei válnak. A szerzővel, Deliága Éva gyerekpszichológussal beszélgetek tapasztalatairól.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/7/2024 • 31 minutes, 2 seconds
Aki szabadságot keres, az jó dolgot keres: Dr. Török Csaba - Éljen a magyar szabadság!
Dr. Török Csaba katolikus pap, az esztergomi székesegyház vezető plébánosa, teológus, egyetemi tanár. A sok titulus mögött azonban elsősorban és leginkább haladó szellemiségű, mai gondolkodó. Olyan ember, akiben a hagyományok tisztelete és az önmagunk meghaladására való igény egyszerre van jelen. Ebben az epizódban leginkább arról lesz szó, hogy egy ilyen szabad szellem, mint ő hogyan tud a látszólag szigorú kereteket támasztó katolikus egyház tagjaként, szabadon élni? És hogy mit jelent számunkra a biblikus szabadság?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/6/2024 • 34 minutes, 34 seconds
Gabit UFO-nak nézték, pedig csak másképp gondolkodik - Re-Business (16)
Bódi Gabriellát 17 évesen még UFO-nak nézték, amiért és ahogyan az üzletről gondolkodott. Mára már, ha UFO nem is, de mindenképp egy különleges egyedi színfoltja a magyar üzleti életnek. Az EUREKA Consulting & Games társalapítója nem csak kiáll ügyek mellett, de ezeket be is építi folyamatosan fejlődő cégébe. De vajon miért költözik Berlinbe valaki, akinek egy sikeres, jól futó vállalkozása van itthon? Ezt is elmondja. meg azt is, hogy miért kizárólag olyan projektekbe kezd, amelyekben az inkluzivitás és az elfogadás van fókuszban.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/5/2024 • 34 minutes, 28 seconds
Ha emlékezni akartok rám (18) - Pont elég
Eljön majd a nap, amikor testem gondosan a kórház matracra simított fehér lepedőn fekszik, lábadozók és haldoklók között. Az orvos megállapítja majd, hogy agyam megszűnt működni és ezzel életem minden szempontból véget ért. Ha ez bekövetkezik, ne próbáljatok mesterséges életet erőltetni belém! S ne mondjátok, hogy ez a halálos ágyam! Hívjátok az élet ágyának, engedjétek elvinni testem, hogy mások teljesebb életet élhessenek.
Adjátok szemem világát egy férfinak, aki soha nem látott csecsemőarcot, sem szerelmet egy asszony szemében. Adjátok szívemet annak, aki saját szívétől nem kapott mást, csak végtelen fájdalmakkal terhes napokat. Adjátok véremet a tizenévesnek, akit autója roncsai alól húztak ki, hogy egyszer megláthassa játszadozó unokáit. Adjátok vesémet annak, aki hétről hétre gépekhez láncolva tengődik. Vegyétek csontjaimat, izmaimat, inaimat, minden idegszálamat, és próbáljatok lábra állítani egy gyermeket, aki nem tud járni. Fürkésszétek ki agyam minden zugát. Vegyétek ki sejtjeimet, ha kell és tenyésszétek, hogy egyszerre felkiálthasson a néma fiú, és meghallja az ablakon
doboló esőt a siket lány. A maradékot égessétek el és szórjátok hamvaimat a szélbe, hogy a virágok jobban nőhessenek. Ha mindenáron el akartok temetni valamit, rejtsétek
földbe hibáimat, gyengeségeimet és embertársaimmal szembeni előítéleteimet. Adjátok vétkeimet az ördögnek, lelkemet Istennek. Ha netán emlékezni akartok rám, tegyétek azt egy jó szóval, vagy cselekedettel egy rászoruló kedvéért. Ha megteszitek mindazt, amit kértem, örökké fogok élni.
Erőleves a léleknek - Jack Canfield, Mark Victor Hansen
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/4/2024 • 4 minutes, 31 seconds
Még a károgók is inspirálják: Tomán Szabina - Felforgatók
Tatabányán született, sokáig üzletvezetőként képzelte el magát, a kereskedelmi pálya vonzotta, majd szinte egyik napról a másikra Bon Jovi mellett találta magát. A legnívósabb nemzetközi kifutók és fotózások arca lett pillanatok alatt, pedig az iskolában sokan és sokáig illették csípős kritikával külsejét. Első várandóssága alatt harminc kiló szaladt fel rá, s miközben a világ legjobb édesanyja akart lenni fontos munkáktól esett el, és jó néhány barátját is elvesztette. Mégis tudott szépíteni, nem is akárhogyan. Ma már egy egymilliárd forintos bevételű vállalkozás, a Tomán Diet tulajdonosa.
A Felforgatók vendége ezúttal: Tomán Szabina modell, édesanya, sikeres üzletasszony.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/3/2024 • 38 minutes, 7 seconds
Kamumeló-e az influencerkedés? - Munkaszünet
Megihletett minket a kamumunkás epizód, stúdión kívül az influencerekről kezdődött el a vita. De vajon mit csinál egy influencer? Munka-e a posztolás és pózolás? És jogosan haragszunk-e arra, aki pénzt keres az Instán?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/2/2024 • 21 minutes, 23 seconds
Milyen volt a Vadnyugat? - Itt és Akkor
Ebben a részben megnézzük, mi igaz a vadnyugati hősök, hírhedt rablók, aranykeresők és rajtaütő indiánok legendáiból. A podcast vendége a Rubicon Intézet főigazgatója, Hahner Péter, aki könyvet is írt a témában!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
8/1/2024 • 51 minutes, 8 seconds
Már egy kedves puszi is végzetes lehet - Kiss Anikó története (18) - Egyszer Lent
Kiss Anikó története egy olyan anyáé, aki egyik pillanatról a másikra szembesült azzal, hogy kisfia súlyos allergiában szenved, ami bármikor végzetes kimenetelű lehet. Évekig tartott, míg ő és a család eljutott oda, hogy valódi, hétköznapi életet tudjanak élni, még akkor is, ha ez az élet már soha nem lesz olyan, mint a diagnózis előtt. Most pedig azért dolgozik, hogy segítő kezet nyújtson a hasonló helyzetben lévő családoknak, akik nem csak a betegséggel, de a tudatlansággal és egy lassan javuló rendszerrel szemben próbálnak túlélni, mert azt szeretné, hogy senki ne élje át azt többet, amit ők.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Kerekes Vica
Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/31/2024 • 35 minutes, 56 seconds
Nekem mindig nagy volt a pofám - Miklósi László
Egy társadalom szabadságát jól le lehet mérni azon, hogyan áll az oktatáshoz, ha pedig az oktatás szabadságáról beszélünk, akkor nyilván a történelemtanítással kell kezdenünk. Ez a legérzékenyebb tantárgy, amit politikai rendszerek időről-időre át akarnak írni. A szénatom szerkezete kevésbé érdekes a mindenkori hatalom szempontjából.
Miklósi László közel negyven éve tanít történelmet általános iskolásoknak. Pályáját 1985-ben kezdte. Ekkor még a politika írta elő, hogy mit kell mondani bizonyos történelmi eseményekről, a tanárok és az oktatás szabadsága egyáltalán nem volt magától értetődő, és leginkább az egyes emberek bátorságán múlt, hogy mennyire merték a diákoknak azt tanítani, ami valójában történt.
A tanítás szabadságát azóta sokféleképpen próbálták meg korlátozni. Jelenleg a tankönyvválasztás szabadsága, a tanterv kötöttségei és általában a pedagógus-szakma nehézségei miatt szűkül a mozgástér, de Miklósi László kitart az ideái mellett!
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/30/2024 • 31 minutes, 33 seconds
Túlképzett volt, igazgatónak sem akarták felvenni - Re-Business (16)
Kovács Levente 2011 óta a Magyar Bankszövetség főtitkára, de emellett rengeteg más titulussal is büszkélkedhet. A gazdasági élet egyik kiemelkedő szereplője, rendszeresen fordítja vagyonának jelentős részét jótékony célokra. A református szülőktől hozott világnézetet, hogy adni jó, nem csak magának tartja meg, hanem igyekszik a lehető legtöbb embernek átadni a környezetében. A beszélgetésből az is ki fog derülni, miért éppen ő kapta 2023-ban az Év Filnatrópja díjat Elkötelezett polgár kategóriában.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/29/2024 • 34 minutes, 52 seconds
Hatalmas orvos az idő: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb
Minden sebet befog.
Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd
Én is meggyógyulok.
A bú, mely most sötét felhők villámtüze,
Lesz nyájas hold sugára,
Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem
Morajtalan tavára.
És fon talán a sors nem fáradó keze
Egy rózsás kötelet,
Mely összefűzi majd az életvágyat és
Fölépült szívemet.
Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók
Mi keserűk lehetnek,
Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond
Remény- vagy élvezetnek.
Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem
Vágy-, s kívánságtalan,
Azért szeretném most, ha elmennék oda,
Ahol Etelke van.
Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet,
És tedd a temetőbe,
Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő
Letészi bölcsejébe.
És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy,
Barátim, tőletek:
Hogy engem a mellé a kedves kisleány
Mellé temessetek.
Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen
Elmondjuk ott egymásnak,
S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava
Zeng a föltámadásnak.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/28/2024 • 4 minutes, 19 seconds
A tudományt tiszteli, a tévhitekkel leszámolna: Dr. Novák Hunor - Felforgatók
Dr. Novák Hunor gyerekorvost százezrek követik, de nemcsak a közösségi kommunikációban emelkedik ki szakmai köreiből, hanem a meghaladott protokollokkal szembeni csillapíthatatlan ellenállásával is. Nézetei rendre felkavarják az orvosi világ tekintélyelvű állóvizét, de ő nem törődik azzal, ki és milyen kritikával illeti, ha meg van győződve igazáról. Csak a tudományban hisz, a tévhitekkel leszámolna.
A Felforgatók harmadik évadának első epizódjában Kadarkai Endre Dr. Novák Hunorral beszélget az orvosi tudás határairól, az őszinte orvos-beteg kommunikációról, a homeopátiáról, a tettvágyról és arról is, mennyire hatódhat meg egy orvos.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/27/2024 • 37 minutes, 18 seconds
Médiás vagy? Akkor te gazdag vagy? - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi megpróbálja végiggondolni, hogy tényleg úgy élnek-e azok a marketingesek, tévések, kommunikáció szakot végzettek, akikról a többség azt hiszi, kacsalábon forgó villában élnek.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/26/2024 • 21 minutes, 44 seconds
Nicolae Ceausescu, a román terrortitkár - Itt és Akkor
A firenzei egyetem docense, Stefano Bottoni segít ebben az adásban feltárni a Ceausescu-korszakot, amelynek az eleje még egy népszerű kommunista vezért, a vége pedig egy őrületbe hajló diktátort tár elénk, és fontos hozzátenni, hogy a romániai magyarok különösen megérezték ezt az átmenetet.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/25/2024 • 1 hour, 14 seconds
Megcsalt a férjem, és én megbocsátottam neki: Pap Éva története - Egyszer Lent (18)
A megcsalásról sokunknak sokféle tapasztalata van, de erről nem szoktunk nyilvánosan beszélni. Többnyire szégyelljük azt, ám Éva mégis kiállt és elmesélte a történetét. Miután kiderült, hogy a férje a család egy jó barátjával rendszeresen megcsalta őt, hosszas vívódás, düh és önvád után végül képes volt megbocsájtani neki. Ebben az epizódban azt taglaljuk, hogyan lehet túllépni a legnagyobb párkapcsolati áruláson és milyen eszközökkel lehet megjavítani azt, ami nem ment tönkre, csak elromlott.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről.
A betone.hu oldalon megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/24/2024 • 43 minutes, 55 seconds
A fizikus, aki fénnyel gyógyítja a betegeket - Álmok Álmodói (12)
Fenyő Márta szegény családban nőtt fel, mégsem gazdagságra vágyott. Beteg embereken akart segíteni. Akkor hívta fel a figyelmet magára, amikor rájött arra hogyan lehet csökkenteni a sugárzást a röntgengépekben. A világhírnevet a polarizált fényterápia hozta el neki. Az a módszer, amit a legtöbben csak úgy hívnak: fénnyel gyógyítás. Kezdetben persze kinevették, de Márta makacsul hitt a felfedezésében, s ma már nemzetközi díjak sokasága fémjelzi, hogy igaza volt!
A magyar fizikus, a Bioptron Gyógycentrum megálmodója, a Genius és Életműdíjas, nemzetközi feltaláló mesél a legújabb találmányáról is.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/23/2024 • 43 minutes, 13 seconds
Váltás az aranykalitkából egy elképzelhető ismeretlenbe - Re-Business (16)
Ebben az epizódban a váltásé, a változásé a főszerep.
Két váltás történetébe nézhettünk bele. Más-más fázisban, de hasonló vezetői dilemmák és kihívások között. Mit jelent sűrű bizonytalanságban átvezetni embereket, céget és persze magunkat vezetőként? Hogyan építhetünk egy valóban fenntartható jövőképet? Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója és Szabó György a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító ügyvezetőjének találkozása jön. Mindketten Edisonplatform Menő cégek. Hallgassuk meg, mit tanultak és tapasztaltak egymás gondolataiból és működéséből a Bridge Árnyékprogramjában, ami egy kölcsönös vezetői mentoráció, vagyis a vezetők egymás dilemmáiban mélyednek el néhány héten át.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szűts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuch Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/22/2024 • 36 minutes, 15 seconds
Elmondom, mit eddig: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
Elmondom, mit eddig
Rejtve tartogattam,
Mint gyöngyét a tenger
Legmélyebb habokban.
Halld meg, drága gyöngyöm,
Szép, szelíd galambom!
Amit érezék és
Szenvedék, elmondom.
Éreztem szerelmet,
S szenvedtem miatta,
És nagy volt szerelmem,
Nagy szivem bánatja.
Bánatom s szerelmem,
Ez ikertestvérek,
Engemet gyötörni
Általad levének.
Szigorú körülmény
Ajkamat lezárta,
Hogy ne jőjön titkom
Senkinek tudtára.
Oh minő teher volt
Azt eddig viselnem!
Hányszor volt alatta
Roskadóban lelkem!
Mint a napfény elvesz
Felhők fátyolában,
Képedet szivemben
Eltemetni vágytam.
Könnyü szél pusztítást
Tészen a felhőben,
S felsüt a nap akkor
Annál égetőbben.
Sőt hazudtam többször
Másokért szerelmet;
E hazugság által
Csak nagyobb kinom lett. -
S most tudsz mindent, amit
Éreztem, szenvedtem;
Fogsz-e vígasztalni
Nyájas feleletben?
Szólj, üdvességemnek
Megváltó keresztje!
Nem nyilik meg ajkad?
Semmit sem felelsz-e? - -
Oh, mikép felelnél,
Hiszen néma nyelvvel...
Kiterítve... holtan...
Koporsóban fekszel!
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/21/2024 • 4 minutes, 48 seconds
Néhány évig kivár, aztán nekiáll harcolni: Szendi Gábor - Felforgatók
Programozó matematikusnak tanult, dolgozott is programozóként, de nem ez volt az útja. Plakátragasztó nem lehetett, így lett könyvkötő. Sőt, írt forgatókönyveket is. Majd – úgy tűnt – megtalálta a maga útját, a pszichológiát. Itt azonban már jelentkeztek azok a dolgok, amik miatt később közismert lett. Segítő szándékból ugyan, de tabut döntött az antidepresszánsok káros hatásairól szóló írásaival. Ezért beperelték, és végül el is küldték a SOTE Magatartástudományi Intézetéből.
Őt viszont ez sem tántorította el. Szenvedélyévé vált, hogy megkérdőjelezzen megkövesedett tanokat, és ha elegendő ellenérvet talál, akkor ezt nyilvánosan meg is teszi. Komoly követőtábora lett, könyvei szépen fogynak, a honlapját is sokan olvassák.
Kadarkai Endre interjújából sok más mellett kiderül, hogy hogyan kezeli a kritikákat, mit szól ahhoz a vádhoz, hogy orvosi végzettség nélkül formált állást bőrgyógyászati kérdésben, és hogy miért nem PhD-zett, ami végül is az elbocsátása hivatalos indoka lett.
Az adásban elhangzó könyv:
Sigmund Freud: Álomfejtés
Az adásban elhangzó bejátszás forrása:
Neo portré
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/20/2024 • 34 minutes, 55 seconds
Ez nem munka, ez bullshit - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi ebben az epizódban a kamu munkákról beszélgetnek. Miért van az, hogy valaki évekig végez egy, a cég-, a társadalom- és a saját maga számára is haszontalan munkát?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/19/2024 • 21 minutes, 9 seconds
Jézus, mint történelmi személy - Itt és Akkor
Jézus alakját és tanításait még az is ismeri, aki nem keresztény. Azonban az elmúlt 20 évben többen megkérdőjelezték, hogy egyáltalán köztünk járt-e. Ebben az adásban Nagy Gergely református teológussal sorra vesszük, mi mondatja azt a történészekkel, hogy Jézus történelmi személy volt!
Együttműködés:
www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/18/2024 • 50 minutes, 29 seconds
Miért fontos az önismeret? - Neked Könnyű
Ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel, a félelmeinkkel és a vágyainkkal, teljesebb, harmonikusabb, jobb életet élhetünk. A Pszichoforyou online magazin szerzői a 20 önismereti kérdés és válasz című pszichológiai könyvben végigveszik, hogy melyek a legfontosabb önismereti kérdések. Epres Panni a könyv egyik szerzőjével, Szabó Eszterrel beszélgetett.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/17/2024 • 22 minutes, 46 seconds
Besenyei Péter: Fejben rendben kell lenni! - Álmok Álmodói (12)
Mindig úgy ült be a repülőgépbe, hogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hol vannak a határai, hogy mire képes. Kortársaihoz képest sokszor többet tudott gyakorolni, mert neki sosem fájt a feje, sosem volt hányingere, így hihetetlen rutinra tett szert. Mindemellett hihetetlen makacs, kitartó, elszánt, higgadt és szerencsés férfi, aki igazából nem is szeret versenyezni. Besenyei Péter mesél arról, hogy milyen is az „Égvilágom”.
A műsorhoz az inspirációt a Millenárison megrendezett Álmok Álmodói kiállítás adta.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/16/2024 • 37 minutes, 53 seconds
Iglódi Csaba: Minden változás egy vízióval kezdődik - Re-Business (16)
Minden változás egy vízióval kezdődik vallja Iglódi Csaba, aki figyelemre méltó karrierje alatt egyszer sem ijedt meg a váltás és a változás lehetőségétől sem, sőt rendszerint élt vele. Volt újságíró, lapigazgató, majd a média egyik oldaláról átült a másikra, hogy az ügynökségi működésben teljesedjen ki. Jó tizenöt éve már, hogy személyi tanácsadóként támogat sikeres üzletembereket, valamivel több, mint egy évvel ezelőtt pedig a takarásból kijött a fényre. Dreher szimfónia című könyvének példátlan sikere megköveteli, hogy most ő legyen elöl. Iglódi Csaba - közeledik a hatvanhoz. Azt mondja, hogy ez a szakmai pályafutásának utolsó aktív évtizede. Ismerve őt valószínűleg utána sem lógatja majd a lábát.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/15/2024 • 41 minutes, 37 seconds
Olimpiai álmok és a valóság - Kozmann György története (19) - Egyszer Lent
Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus. Ez a sport gyerekkorától kezdve központi szerepet töltött be az életében, ami szépen lassan a hivatásává vált. Ennek ellenére mindig is érezte, hogy várja őt egy másik élet valahol a szárazföldön, de sok idő és egy hatalmas tragédia kellett ahhoz, hogy érzései a megfelelő helyre kerüljenek. Ebben az epizódban elmeséli hogyan tudta feldolgozni a sporttársa, barátja és példaképe - Kolonics György - halálát, és hogyan tudott váltani az élsportról a civil világba.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Kereks Vica
Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/14/2024 • 37 minutes, 49 seconds
Závada Péter: ami konszenzussá válik, az mindig gyanús - Felforgatók
Irodalmi körökben különutas, hiszen a zene felől érkezik. Igaz, gyerekkorában Esterházy Péter és Parti Nagy Lajos is bejáratos volt hozzájuk. Sikeres zenei karrierjét követően is szívesen, és igen gyakran lép ki a komfortzónájából, bár egészen másként, mint korábban. Szeret szembe menni a kiszámíthatósággal és új műfajokat kipróbálni, amitől a bukás lehetősége sem tartja vissza. A Felforgatók vendége Závada Péter költő, drámaíró.
Závada Péter könyvei:
Závada Péter Ahol megszakad
Závada Péter Mész
Závada Péter Roncs szélárnyékban
Závada Péter Je suis Amphitryon
Závada Péter Mozgó szabály
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/13/2024 • 41 minutes, 3 seconds
A rózsaszín gallér - Munkaszünet
Mik a tipikus női munkák? Miért lett mára férfiuralom az IT-szakmában, amikor a 60-as években még arról írtak az újságok, a programozásban fényes jövő vár a nőkre? Orsi és Jocó alaposan kitárgyalják a kérdéseket!
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/12/2024 • 18 minutes
Mitől vagyunk magyarok? Itt és Akkor Podcast
Érdekes és néha már elvakult viták mentek a közbeszédben az elmúlt 30 év során arról, hogy honnan jött a magyar nép, kikkel vagyunk rokonok, és ez mit jelent az identitásunkban. Mit lehet erről biztosan tudni? És mikortól valljuk magunkat magyarnak? Mi tesz nemzetté minket? Erről beszélget Gábor az MTA Történettudányi Kutató Intézetének tudományos főmunkatársával, Sudár Balázzsal.
Együttműködés:
betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/11/2024 • 55 minutes, 51 seconds
Elhagyta a családját, a bűntudata megbetegítette: Blatnyák Zoltán története - Egyszer Lent (18)
Sokunk életcélja, hogy megtaláljuk az igazit. Azt, akit egy életen át szerethetünk, ám van úgy, hogy ez elsőre nem sikerül. Zoltán erre akkor ébredt rá, amikor megismerte a nála 11 évvel fiatalabb kolléganőjét, Barbarát. Úgy döntött, hogy kilép a házasságából és a szíve szavát követi. Megpróbált a lehető legkorrektebb lenni a szeretteivel, ám egy belülről mardosó érzés nem hagyta, hogy nyugodtan élje az új életét. Bűntudata volt. Úgy érezte, hogy cserben hagyta a gyermekeit. Ez az önvád rövidesen testet öltött benne: rákos hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Ebben az epizódban Blatnyák Zoltán elmeséli, hogyan küzdött meg a bűntudatával, amely szerinte a betegségét okozta és azt is, hogy számára mi jelentette a legtöbbet a halálos kór leküzdésében folytatott harcban.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Lovas Rozi
Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam
Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuk Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/10/2024 • 43 minutes, 34 seconds
Amit az ember nem tud elképzelni, azt megvalósítani sem lesz képes - Álmok Álmodói (12)
Egy külvárosi szegény család gyerekeként, Gyula gyerekként nagy dolgokról álmodott. Nyakába vette a lábát, és elindult szerencsét próbálni. Milliárdos akart lenni. Az is lett. Még 30 éves kora előtt, miután társaival eladta a Ustream-et. Ma már nyugdíjasként élhetné a gondtalan életét, de képtelen pihenni. Újabb céget alapított, angyal-befektetőként segít más startupoknak, mert tudja, hogy elindulni a legnehezebb. Fehér Gyula munkájának gyümölcsét az egész világon naponta milliók használják. A szerény, picit talán magának való, önreflektív ember mesél az életéről.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/9/2024 • 38 minutes, 13 seconds
Litkai Gergely: Igenis van olyan, hogy elég - Re-Business (16)
Igenis van olyan, hogy elég. Litkai Gergely a 40-es évei elején kezdett tudatosan a környezeti fenntarthatósággal foglalkozni. A cégében az indulástól a transzparencia volt az egyik vezető érték. Abban hisz, hogy az ismertségét érdemes arra használni, ami előrébb viszi a világunkat, és bármennyire is pesszimistán látjuk a jövőt, érdemes és lehet is magunkkal kezdeni a változást, mert szerinte a tudatosabb szemlélettel rosszat biztosan nem teszünk. Gergő tartja, hogy a növekedés, a vagyongyarapodás helyett a környezetünk jólléte sokkal fontosabb. Az a stabilitás bázisa. Ez pedig gyakran magatartás változással jár.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/8/2024 • 36 minutes, 27 seconds
Szerelem?: Juhász Gyula - Pont elég (12)
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/7/2024 • 4 minutes, 28 seconds
Tétova óda: Radnóti Miklós - Pont elég (12)
Radnóti Miklós: Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
1943
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/6/2024 • 5 minutes, 16 seconds
Tényleg megéri tanulni? - Munkaszünet
Tapasztó Orsi és Jocó bácsi sok évnyi munkával, és sok diplomával a hátuk mögött arról értekeznek, tényleg megéri vért izzadni egy diplomáért? Vagy sokkal jobban járunk egy szakmával? Vagy lehet, már a kérdésfelvetés is rossz?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/5/2024 • 19 minutes, 40 seconds
Nála minden ember a maximumról indul: Trellay Levente - Felforgatók
Néhány bárszék megépítésével kezdődött, majd a budapesti éjszaka egyik megkerülhetetlen helyével végződött. A Telep azonban sokkal több ennél: galéria és közösségi tér is. Bár sokan jártunk már ott, kevesen ismerjük a megálmodóit. Kadarkai Endre vendége Trellay Levente, a Madách tér felforgatója, akinek nevéhez a Bägel és Konyha is köthető, emelett pedig a Highlights of Hungary egyik kurátora, motortúra szervező aki szabadidejében hátrányos helyzetű gyerekeket nyaraltat. Projektjei mögött egy cél áll: közösséget teremteni, építeni és javítani.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/4/2024 • 38 minutes
István itt maradt feleség nélkül egyedül két csecsemővel - Egyszer Lent (18)
István első látásra beleszeretett Klaudiába. Röviddel az esküvő után kiderült, hogy ikrekkel bővül a család. Miután felesége a szülés után belehalt a komplikációkba, István egyedül maradt a két újszülöttel. Azon kívül, hogy az újdonsült édesapának fel kellett valahogy dolgoznia a szerelme elvesztését, még a saját identitását is át kellett alakítania magában, hiszen a romák többsége - ahogyan ő, és a családja is - még mindig a klasszikus férfi, női szerepek mentén működtek. István nem adta fel! Egyedülálló édesapaként neveli az ikreket, fájdalmát és tapasztalatait felhasználva pedig létrehozta a leleksoul.hu oldalt, hogy segíthessen másoknak a legnehezebb életszakaszaikban.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/3/2024 • 34 minutes, 58 seconds
Képesek vagyunk megjósolni a jövőt! (12)
Barabási Albert László szerint, ha az adatokat hálózatba rendezzük, akkor megjósolható a jövő. Csupán megfelelő mennyiségű adatra és jó kérdésekre van szükség. A hálózatkutató képzőművésznek készült, végül fizikus lett. Bostoni laborjában érzelmeket, adatokat és a hálózatelméleteket használja arra, hogy a világunkat jobbá, érthetőbbé, megjósolhatóvá tegye.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/2/2024 • 41 minutes, 8 seconds
Batíz András a gyengeség felvállalásáról - Re-Business
Hogyan hihetünk egymásnak egy világban, amiben bizalmi deficit van? Ha felvállaljuk a gyengeségeinket, az az üzleti életben egyenlő az öngyilkossággal? Erről is beszélget Vera ebben az epizódban Batiz Andrással, aki 22 évesen lett az akkor elstartoló RTL televízió egyik vezető arca. Milliós nézettségű TV-műsorokat vezetett és szerkesztett. Aztán kormányszóvivő lett, majd maga mögött hagyta a kamerákat és a címlapokat, hogy vállakozó lehessen. Többek között alapított egy integrált HR-kommunikációs ügynökséget is. Az utóbbi években inkább csak szakmai környezetben jelenik meg, konferenciák előadójaként, de a nyilvánosságnak nem aktív résztvevője.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
7/1/2024 • 38 minutes, 39 seconds
Az őrült - Petőfi Sándor (12)
Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!
Szalkszentmárton, 1846. január
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/30/2024 • 6 minutes, 43 seconds
A nagy pofát is lehet méltósággal viselni - Linczényi Márkó
Nem várja már egy mikrobusz hátsó ülésén a világsikert, sőt, a vodkaszódát is cumisüvegre cserélte. Linczényi Márkó zenész mindig is outsider volt, csak arról ír, csak arról beszél, amiről akar. Kadarkai Endrével arról beszélgettek, milyennek látja régi önmagát, és miért nyugodott le. Miért gondolja, hogy nem akar zsebforradalmár lenni többet? Mi az a közügy, ami mellett mégis állást foglal? Mit irigyel igazán Fluor Tomtól?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/29/2024 • 43 minutes, 21 seconds
Így lehet mesterségesen előállítani két embert (16)
Ebben a részben az Embertelen podcast két alkotója meséli el, hogyan született meg, pontosabban hogyan alkották meg Bettit és Pétert.
A projekt megálmodója: Román Balázs, a Betone kreatív producere, és a projekt megvalósítója: Salamon Sándor, az Optimaze szakmai vezetője jönnek.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/28/2024 • 38 minutes, 43 seconds
Trianon a történész szémével II. rész - Itt És Akkor Podcast
Ebben a részben folytatjuk beszélgetésünket a Trianon 100 kutatócsoport vezetőjével, Ablonczy Balázs történésszel, és eljutunk a román politkáig, a párizsi békekonferenciáig, a magyar diplomácia próbálozásáig, feltesszük a nagy kérdéseket arról, hogy mit lehett volna másképp, és eljutunk 1920 június negyedikéig a végére.
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/27/2024 • 1 hour, 6 minutes, 26 seconds
Szeretem az életemet, a borderline-nal együtt - Mazzag Izabella (18)
Mazzag Izabella díjnyertes rendező. A Táncművészeti Egyetem után puszta véletlennek következtében, a Színház-és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmrendező szakán tanult. Rövidfilmjei mellett számos videóklippet és reklámfilmet is készített, nagyon fiatalon vált a szakma egyik legeredetibb és legizgalmasabb alkotójává. De a sikeres karrier margóján rengeteg gyötrelem és fájdalom hever.
Gyerekkorától fogva érezte, hogy más mint a többiek, hogy mindenhonnan kilóg, és szinte senki nem tudja őt megérteni. Ennek sokáig nem tudta az okát, végül 21 éves korában derült ki, hogy egy rendkívül nehezen kezelhető mentális betegségtől szenved, amit úgy hívnak: borderline.
Hogyan tudta elfogadni, megérteni és megszeretni magát így, a betegséggel együtt? Mit jelent egy ilyen elfogadás a hétköznapokban?
ALKOTÓK:
Műsorvezető: Lovas Rozi
Szerkesztő: Forró Boldizsár
Szövegíró: Horváth János Antal
Gyártásvezető: Grőger Dia
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuk Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/26/2024 • 47 minutes, 34 seconds
Én csak egy buta sebész vagyok, de Jézus vezeti a kezem (16)
Későn, 27 évesen kezdte az orvosi egyetemet, mára mégis világszerte ismerik a nevét és a már-már csodákat tévő munkásságát. Nagyon egyszerű, ám fantasztikus innovációk kísérik a szakmai pályafutását, mégis az egyik legmegosztóbb orvos a kollégái körében. Eredményeit senki sem vonja kétségbe, de a tudomány világában a holisztikus hozzáállás sokat vitatott téma. Márpedig Csókay András életében a hit központi szereppel bír. Ő minden nap az élet és a halál határán tevékenykedik, de nem egyedül végzi a munkáját. Jézus Krisztushoz imádkozik, ő vezeti kezét, ő mutat rá olyan dolgokra, amelyeket érdemes meglátnia. Csókay Andrást imádkozó orvosnak hívják.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/25/2024 • 43 minutes, 26 seconds
Fördős Zé: a szerencsére készülni kell - Felforgatók (16)
A nagyi éttermében kezdett, mára pedig egész gasztrobirodalmat sikerült felépítenie. Igazi krízisveterán, akinek nem szokása megragadni a mélypontokon.
Családi vállalkozásuk bedőlése után egy balatoni ejtőzés során találták ki a testvérével, hogy végre megadják a magyaroknak, amire régóta vágynak: egy szórakoztató, frappáns és pörgős főzőműsort egyszerű, de finom ízekkel. Ez lett a Street kicthen, azóta több újságuk és könyvük is megjelent, sőt az egyik legsikeresebb főzős tévéműsornak, a Konyhafőnöknek is ő lett a vezetője. Kadarkai Endre ebben az epizódban a gasztromédiás felforgatóval, Fördős Zével beszélget.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/24/2024 • 36 minutes, 49 seconds
Így lehet a SPAR polcaira kerülni - Re-Business (16)
Tollas Attila megszállottan szeret tárgyalni és a tárgyalást egy külön szakmának is tekinti. A hosszú távú, etikus üzletekben hisz, a tárgyalófélben elsősorban az embert látja. Ez az egyik titok amivel egy kisvállalkozó és a SPAR is értéket teremthet.
A tárgyalási készségek oktatása mellett, mint a SPAR Magyarország regionális beszerzési csoportvezetőjének egyik fő feladata felkutatni, majd megállapodni a magyar termelőkkel, hogy a termékeik a SPAR polcaira kerülhessenek. Csapatával, a Régiók Kincse programjában a jó terméket és a mögötte lévő embert keresik országszerte.” Ebben az epizódban Vele beszélget Pistyur Veronika.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/24/2024 • 35 minutes, 10 seconds
Őrizem a szemed: Ady Endre - Pont Elég (12)
Ady Endre: Őrizem a szemed
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/23/2024 • 4 minutes, 21 seconds
Anna örök: Juhász Gyula - Pont Elég (12)
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/22/2024 • 4 minutes, 20 seconds
Trianon a történész szémével I. rész - Itt És Akkor Podcast
Nemzetünk egyik, ha nem a legnagyobb tragédiája már több, mint 100 éve történt, de még mindig velünk él a mindennapjainkban, és nehéz beszélni róla. Ebben az adásban Ablonczy Balázzsal, a Trinaon 100 kutatócsoport vezetőjével megpróbáljuk a történész szemével megnézni és megérteni, hogy mi és miért történt, vagyis hogy miért bántak el ennyire hazánkkal az antant nagyhatalmak és miért nem tudtuk legalább a nemzetiségi határokat kiharcolni!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/21/2024 • 42 minutes, 51 seconds
Van-e jogunk eldönteni, hogyan haljunk meg? - Embertelen Podcast
Az EMBERTELEN PODCAST, a Betone kísérleti műsora, amiben az AI különböző képességeit teszteljük és elmeséljük mire jutottunk.
Az első epizódban AI Betti és AI Péter randiztak. A másodikban történeteket találtak ki saját magukról most pedig azt mutatjuk be, hogyan boldogulnak ha egy fajsúlyos, összetett társadalmi kérdésről kell vitatkozniuk.
Betti és Péter részletes karakterrajzát és a beszélgetési szituációkat a Betone kreatív csapata találta ki, viszont a párbeszédeket és a hangokat is gépek, szoftverek alkották meg.
Ebben a részben arra kértük a főhőseinket, hogy miután már néhány hete ismerik egymást , üljenek le újra beszélgetni és vitatkozzanak az aktív eutanáziáról.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/20/2024 • 16 minutes, 5 seconds
A foci, és a szeretet segítette át Pétert a leukémián - Egyszer lent (16)
Balog Péter 15 évesen nézett szembe a leukémiával, mégis egy pillanatra sem vesztette el a hitét, hogy ebben a küzdelemben győzni fog és visszatérhet az iskolapadba, no meg a focipályájára, amit imádott. Elképesztő tudatossággal ment végig - ezen a fenőtteket is megterhelő - úton. Minden tűszúrást, minden kezelést, és minden mélypontot tudatosan megélt. Tudta, hogy a padlónál lejjebb nincs, de onnan is fel kell állnia. Hihetetlen akarattal, a sport, a szeretet és a kitartás segítségével nagyon gyorsan felülkerekedett a betegségen. Már gyógyultan, ő maga meséli el a történetét. Hallgasd meg!
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Réti Barnabás
Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/19/2024 • 34 minutes, 49 seconds
Miért verték agyon az anyák megmentőjét? - Álmok Álmodói (16)
Semmelweis Ignác nemcsak szülészorvosként, sebészként is kiváló tevékenységet folytatott, hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és császármetszést is. Ma már büszkén viseli nevét az orvosi egyetemünk és az ország egyik legelismertebb kórháza is, pedig a 19. században nemcsak a teljes orvosi szakma, de még a családja is elfordult tőle. Őrültnek gondolták. Halála után nem sokkal viszont az egész világ elismerte, majd alkalmazta felfedezését. Ez az epizód Semmelweis Ignác életéről, a világot megváltó felfedezéséről, tragikus haláláról szól. Valóban azért ölték meg, mert másképp gondolkodott?
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/18/2024 • 47 minutes, 57 seconds
A pénzét időre váltotta. 39 évesen ment nyugdíjba - Re-Business (16)
Makroelemző és ökogazda. Nyakkendőt már rég nem visel és szeret bobcatezni a zalai lejtőkön. Szabó László a Hold Alapkezelő társalapítója állítólag 39 évesen ment nyugdíjba, legalábbis hátralépett és lemondott az első számú vezetői szerepről. Tanít és a regeneratív mezőgazdaság aktív képviselője. Nem csak beszél róla, de műveli is. A bivalyfarmján stresszmentes környezetben antibiotikumok nélkül tartja az állatait. Mi a fenntartható regeneratív gazdaság lényege László szerint, és hogyan lehet eljutni addig, hogy elég, és nem kell mindent irányítani? Erről is szól ez az epizód.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/17/2024 • 36 minutes, 36 seconds
Dicsőséges nagyurak...: Petőfi Sándor - Pont Elég (12)
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.
Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába...
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.
Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!
Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!...
Hanem még se!... atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.
Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.
Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.
Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának.
Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!
(Pest, 1848. március 11. előtt.)
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/16/2024 • 6 minutes, 24 seconds
Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája - Pont Elég (12)
Dsida Jenő: Hulló hajszálak elégiája
Tavaly delejes, dúsnövésű
hajamban sercegett a fésű...
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyűtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, símul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.
S jaj, veszteség, mi meg nem térül!
e gyatra fürt is egyre gyérül,
olykor szálanként, majd sereggel
tépi a fésű foga reggel.
S mikép hegyen, hol sok vihar volt,
sápadtan ütközik a tar folt
s orkán-seperte szikla-ormán
nem sarjad új fa: ilyenformán
terjed a tisztás köre szépen
koponyám tarlott tetejében.
Ami azelőtt lomb lehulltán
fogott el, az ma idők multán
egy-egy hajszál hulltára támad:
bizsergő, halk nyárvégi bánat -
és lelkemet lankadtra fújja
október lengő mélabúja:
A tavaszvágy, mi régi költőt
annyi epedő dallal töltött,
hirdetvén, új rügy, új kacaj lesz:
nekem valami égi hajszesz.
Nem is kutatom már, mi tette,
hogy hajzatom ily gyér felette:
talán a csókok lassú mérge?
talán a gondok sunyi férge?
Hiszen mindenki szíve voltam,
Minden sírhantra én hajoltam,
minden bölcsőnél ottan álltam,
minden porontyot én dajkáltam,
én tanítottam, én neveltem,
minden kunyhóban én teleltem.
Míg mély alvókkal megrakottan
ment a hajó, én virrasztottam,
úgy dohogott, suhant előre,
hogy egymagamban voltam őre:
az utasoknak mindahánya
helyett aggódó kapitánya.
Én jártam mindig minden útban,
én szerettem és haragudtam,
én éltem, sírtam, én daloltam
mindenki helyett. Költő voltam.
...Most is, amíg e verset írom,
egy hajszál pihen a papíron,
minden kecses, japáni rajznál
finomabb rajzú, vékony hajszál.
Hever halottként odalent és
bennem készül a gyászjelentés:
Félévet élt. A színe barna.
Kitépte gyilkos végzet karma,
nem használt kenőcs, villany, éther...
Szegény, alig öt centiméter.
Görbült ágacska. Lágyan ível
finom hajlással, bájos ívvel,
akár eső után a márvány-
eres felhőkön a szivárvány.
Azt is hihetnéd, kicsi híjja,
hogy kis koboldok könnyed íjja,
amelynek húrja-közepéről,
sóhajból sodrott idegéről
fürge pillanat-nyilvesszőkben
az ifjúság, mi tovaszökken.
Nekem e hajszál most az újság,
sűrített, mély élet-tanulság,
egyetlen kérdés, nagy dilemma,
nekem ez a történelem ma:
ifjak vagyunk, élünk, verekszünk
s - nem segít orvos - megöregszünk.
Ó be szomorú, jaj be félek!
Vigasztalj verssel, örök lélek,
életen túlnéző mesékkel,
bizarr, bolondos bölcseséggel.
Higyjem, tündérek hada száll át,
amerre jártam s hullott szálát
hajamnak sorra felkutatják,
síma fürtökbe símogatják,
gömbölyű arccal, fitos orral
fujják be fénylő gyémántporral,
egy gyökerét is el nem vesztik,
ápolgatják és megnövesztik,
egyenként gyűjtik s összeadják
s mikor meghalok, visszaadják.
Fürtjei a Sámson-erőnek
fejemre szépen visszanőnek
s mint vágtató musztáng sörénye
vagy üstökös lángcsóva-fénye
lobog utánam majd az égen,
a messzeségen, mindenségen,
amerre végtelenbe tágult
szellemem zúgva végigszáguld
és seprő hajam sűrű hossza,
a csillagokat csiklandozza.
S mikor az iramlást megúnván,
szendergek habos fellegdunnán,
érzem, hogy egy kéz öt kis ujja
körmét erős hajamba túrja,
úgy elvész benne, meg se látszik,
borzolgat, babrálgatva játszik,
kemény bozontját szétzilálja,
belemarkol és megcibálja,
mint régen, régen. S én a boldog
jó fájdalomtól felsikoltok.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/15/2024 • 8 minutes, 23 seconds
A megfélemlített nagypapa, a gyümölcslé és Szabó tanár úr története - Embertelen Podcast
Ebben a részben azt mutatjuk be, hogy a mesterséges intelligencia, hogyan tud történetet mesélni. Kíváncsiak voltunk, hogy AI modelljeink, Betti és Péter az általunk megírt karakterrajzok alapján milyen sztorikat kreálnak, ami szerintük meghatározza a személyiségüket.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/14/2024 • 21 minutes, 36 seconds
Az I. Világháborút kirobbantó merénylet - Itt és Akkor Podcast
Ebben a részben Suslik Ádám főlevéltáros és történész segítségével olyan belügyminisztériumi iratokból nyerünk pontos képet a szarajevói merényletként elhíresült, végül az első világháborút kirobbantó gyilkosságról, amelyek pontosan leírják a merénylők utáni nyomozás eredményeit és nehézségeit is.
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/13/2024 • 54 minutes, 51 seconds
Amikor az a rohadt harang megszólal délben: Csáki Judit - Egyszer Lent (18)
Ez az epizód Csáki Judit kritikus, műfordítóról szól, aki átélte minden szülő legrosszabb rémálmát: kisfia a szeme láttára szenvedett szörnyű balesetet. Judit azonban egy pillanatra sem veszítette el a lélekjelenlétét és a hitét abban, hogy gyermeke meggyógyul.
Hónapokon és éveken keresztül küzdött, először azért, hogy a fia felépüljön, aztán pedig, hogy ezt a rettenetes traumát valahogy kezelni tudja.
Honnan érkezik az erő a legnehezebb pillanatokban? Hova tűnik, amikor már elmúlik a baj? Hogyan lehet szabadon engedni a gyerekeket és megbirkózni egy ennyire súlyos traumával?
szerkesztője Mihálykövi Sára, szövegíró Horváth János Antal, a gyártásvezető Grőger Dia, a zenei- és utómunka szerkesztő Szűts Dániel, a kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd volt. Lovas Rozit hallottátok. Két hét múlva újabb történettel jövök.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/12/2024 • 32 minutes, 57 seconds
Amit az ember nem tud elképzelni, azt megvalósítani sem lesz képes - Álmok Álmodói (12)
Egy külvárosi szegény család gyerekeként, Gyula gyerekként nagy dolgokról álmodott. Nyakába vette a lábát, és elindult szerencsét próbálni. Milliárdos akart lenni. Az is lett. Még 30 éves kora előtt, miután társaival eladta a Ustream-et. Ma már nyugdíjasként élhetné a gondtalan életét, de képtelen pihenni. Újabb céget alapított, angyal-befektetőként segít más startupoknak, mert tudja, hogy elindulni a legnehezebb. Fehér Gyula munkájának gyümölcsét az egész világon naponta milliók használják. A szerény, picit talán magának való, önreflektív ember mesél az életéről.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/11/2024 • 37 minutes
Gergő elvesztette minden vagyonát, mégis felállt. Elmeséli hogyan - Re-Business (16)
Vári Gergő karrierje több, mint rendhagyó. Nagyon fiatalon ért el komoly üzleti sikereket, ő volt a Profession.hu egyik alapítója. Bár többször megtapasztalta milyen elveszíteni mindent amiért dolgozott, mégis szerinte minden mélypont ellenére érdemes újrakezdeni. Ennek meg is lett az eredménye. Hisz az üzleti élet win-win szituációiban, a csapatjátékban és a delegálás erejében. Szerinte ha egy érték megteremtődik lesz rá kereslet is.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/10/2024 • 34 minutes, 20 seconds
Johann Wolfgang von Goethe: A Villikirály - Pont Elég (12)
A Villikirály
Ki nyargal a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.
- Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt?
- Apám, nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
-A köd gomolyog, csak a köd fiam!
"Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad."
- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a villikirály?
- Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj:
a száraz avart zizzenti a szél.
"Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben a táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak."
- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a villi-királykisasszonyok!
- Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.
"Szeretlek, a szépséged ingerel;
eljössz, vagy erővel viszlek el."
- Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt el a villikirály!
Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.
Vas István fordítása
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/9/2024 • 5 minutes, 1 second
József Attila: A Dunánál - Pont Elég (12)
1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.
2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.
3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
1936. június
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/8/2024 • 7 minutes, 21 seconds
Itt és Akkor: A soproni népszavazás
Ebben a részben a soproni népszavazást vesézzük ki, mely a trianonnal szembeni egyetlen tartós reviziót eredményezte hazánk történetében. Az évtizedek óta a témával foglalkozó Fiziker Róbert történész-levéltáros azt is elmondja, hogyan győzött a szavazás, miről tárgyaltak előtte a felek Velencében, és milyen fontos dolgokat felejtett el nagyvonalúan a közös emlékezet a témával kapcsolatban!
Együttműködés: www.betonenetwork.hu
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/7/2024 • 52 minutes, 15 seconds
Dr. Máté Gábor a stressz hatásairól és a függőségek eredetéről - Felforgatók (16)
Több, mint húsz éven át dolgozott családorvosként. Meggyőződése, hogy a betegségek és a stressz között szoros a kapcsolat, éppen ezért elkötelezett abban, hogy felhívja a figyelmet az egészségügyi problémák tágabb összefüggéseire. Dr. Máté Gábor 1956-ban költözött családjával Kanadába. Járt a Columbia Egyetemre, dolgozott orvosi koordinátorként, bátran áll a függőségek elleni küzdelem frontvonalába. Világszerte elismerik az ADHD- azaz a figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar tárgyában folytatott munkáját. Milyen volt a gyerekkora? Milyen gyerekkori traumát okozott a holokauszt, '56 átélése, majd egy új élet kezdése Kanadában. Mit gondol a függőkről és a függőségről? És miért gondolja azt, hogy a gyerekkorban ért stressz és trauma, kihat az egész életünkre?
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/7/2024 • 40 minutes, 52 seconds
Embertelen randi: Betti és Péter megismerkednek - Embertelen Podcast
Ebben a részben arra voltunk kíváncsiak, hogy két AI alapú személy, hogyan ismerkedik meg egymással.
Betti és Péter karakterét és az ismerkedés szituációit a Betone kreatív csapata találta ki, de a párbeszédeket és persze a hangokat is a mesterséges intelligencia hozta létre.
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/6/2024 • 23 minutes, 5 seconds
A férfi, aki nehezen bízik meg a nőkben, mégis háromszor házasodott - Egyszer lent (18)
Czutor Zoli hat gyermek édesapja, háromszor házasodott, számtalan művészeti díj birtokosa, zeneszerző, szövegíró, tanár, a Nyers, később a Belmondo zenekar frontembere. Az élete, ha nem is mesébe illő, de mindenképpen tanulságos. Még kamasz volt, amikor az édesanyja előzetes bejelentés nélkül Ausztráliába költözött, és magával vitte Zoli kishúgát is. A kamasz fiú felnőtteket meghazudtoló módon nézett szembe a veszteséggel, és kialakított magának egy világképet, amely megkeményítette őt, és ami a mai napig a személyiségének egyik legmeghatározóbb eleme.
Az epizód alkotói:
Műsorvezető: Kerekes Vica
Hangmérnök: Kozma Ádám
Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel
Szerkesztő, szövegíró, showrunner: Orsós Lajos
Kreatív producer: Román Balázs
Producer: Hampuch Richárd
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/5/2024 • 27 minutes, 59 seconds
Barényi Béla, a magyar zseni, aki forradalmasította az autóipart - Álmok Álmodói (16)
Zsenialitása Thomas Edisonét is felülmúlta, nagyvonalúsága példaértékű, s noha nem túlzás azt állítani, hogy naponta milliók életét teszi biztonságosabbá, Magyarországon mégis csupán nagyon kevesek ismerik a nevét. Barényi Béla viszont a nemzetközi autós berkekben nagyon is népszerű, munkássága pedig az egész világon alapmű.
Az öntörvényű mérnököt, a keményfejű feltalálót nem a pénz motiválta, hiszen a Volkswagen Bogár terveiért sem kérte el a neki járó jogdíjat. Miért? Mert őt már akkor sokkal nagyobb dolgok foglalkoztatták. Például az őszibarack-elv.
Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/4/2024 • 28 minutes, 13 seconds
Láng László: Ebbe fog belebukni a felsőoktatás rendszere - Re-Business (16)
A felsőoktatás nagyon konzervatív mindenütt a világon és nem formálódik a változások mentén. Ebbe fog belebukni. legalábbis ezt állítja dr. Láng László, aki húsz éven át volt az IBS rektora. Egy elképesztő nemzetközi karrier után váltott a magán felsőoktatásra, és most ezt a területet is elhagyja. Azon túl, hogy elmeséli mihez fog kezdeni aztán, sok szó esik arról is, hogy szerinte mi lesz a felsőoktatás jövője.
A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika.
A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László.
A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel.
A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
6/3/2024 • 31 minutes, 23 seconds
Indul a Betone Original, elmondjuk miért!
2019-ben azért indítottuk el a BETONE podcast médiacéget, mert imádtuk a podcasteket és szerettünk volna sokkal több magyar nyelvű jó műsort hallgatni. Mostanra nem az a baj, hogy nincs mit hallgatni, hanem nehéz választani a sok érdekes tartalom közül.
Hogy egyszerűbb legyen a dolgotok, a jövőben a BETONE ORIGINAL csatornára összegyűjtjük az összes saját műsorunkat, így ha BETONE műsort akartok hallgatni elég ezt követnetek.
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Facebook: Betone
Instagram
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
5/30/2024 • 2 minutes, 45 seconds
Ha szeretted a Lapozz podcastet, ez is be fog jönni!
Egy vers PONT ELÉG ahhoz, hogy nyugalmat hozzon a lelkünkbe, vagy felébressze a kreativitásunkat. Egy regény vagy egy novella részlete PONT ELÉG ahhoz, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, ami aztán tettekké és a sorsunkká válik.
A PONT ELÉG podcastban Orsós Lajos hetente háromszor jövünk új epizóddal, mert hiszünk benne, hogy a versek, a regények részletei és az igazán jó beszédek mindenkinek adnak valami pluszt, nélkül is, hogy sokat magyaráznánk azokat.
Az első évadban a legismertebb, kötelező verseket mondjuk el, aztán jönnek a forradalmi és a szerelmes versek is.
Töltődjetek fel ti is!
A műsor a Spotify-on itt érhető el >>>
Az Apple Podcastben pedig itt >>>
10/5/2022 • 2 minutes, 10 seconds
Indul a Neked könnyű! Epres Panni kedvenc pszichológiai könyvei és szerzői
Hallgassátok meg a Lelked rajta! első epizódját is és ha tetszik iratkozzatok fel!
Neked könnyű első rész >>>
Spotify >>>
Apple >>>
4/11/2022 • 1 minute, 49 seconds
Zoltán Gábor: Megdöbbentem, hogy miket találtam
Az, hogy Buda idillinek vélt világában mi történt 1944 és 45 táján régóta foglalkoztatja Vecsei H. Miklóst. Zoltán Gábor lebilincselően mély korrajza erről az időszakról már az Orgia és Szomszéd c. regényeiben is gondolatébresztő volt, amit a Szép versek 1944-el csak fokozott. Őt követi Forgács-Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért Alapítvány első embere, végül pedig érkezik az elmaradhatatlan ajánló.
Epizódban elhangzó könyvek:
Zoltán Gábor: Szép versek 1944
Zoltán Gábor: Orgia
Zoltán Gábor: Szomszéd
Radnóti Miklós: Bori notesz
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
6/1/2021 • 38 minutes, 22 seconds
Miért fontosak az indiános könyvek?
Az indiánok elképesztő világa rengeteg gyereket (és felnőttet is) ejt rabul, hiszen ki ne merülne el egy varázslatos tájakkal és hihetetlen kalandokkal tarkított történetekben. A kalandok mellett azonban rengeteget tanulhatunk összetartásról, emberségről és hazaszeretetről is ezekből a könyvekből. Éppen ezért ebben a részben Vecsei H. Miklós az indiánok egyik nagy szakértőjével, dr Húsvéti Tiborral (aki a 20. századot végig élve maga is számtalan kalandor élt meg) arról fog beszélgetni, hogy miért fontos, hogy velünk maradjanak ezek a regények. Ezután az Irie Maffie énekesének, Sena Dagadunak teszünk fel random kérdéseket, majd pedig Hasi mesél egy hihetetlen sztorit mindenki kedvenc indián törzsfőnökéről, Winnetouról, hogy az indiánoknál maradjon az utolsó szó.
Epizódban elhangzó kötetek:
Dr. Húsvéti Tibor - Sziú voltam
Hurston, Zora Neale - Their Eyes Were Watching God
Maya Angelou - I Know Why the Caged Bird Sings
Ne csak hallgassato minket, olvassatok POKET könyveket is!!!
5/25/2021 • 30 minutes, 40 seconds
Emberkereskedelem a könyvekben és a valóságban
Az emberkereskedelem korunk egyik legkegyetlenebb jelensége, és bármilyen hátborzongató, bárki áldozatául eshet. Éppen ezért sok példa van a téma művészeti feldolgozására, könyvektől kezdve filmen keresztül a színházig. A Névtelen Utak Alapítvány az emberkereskedelem áldozatául esett nők rehabilitációjával foglalkozik, Vecsei H. Miklós az alapítóval beszélgetett.
A műsor második vendége Rujder Vivi, akinek random kérdéseket teszünk fel, végül pedig ajánlunk egy könyvet, amiben egy nagyon talpraesett kislány karakterével ismerkedhetünk meg.
A műsorban elhangzó könyvek:
Kosztolányi Dezső - Édes Anna
Móricz Zsigmond - Árvácska
Biblia
Charlotte Bronte - Jane Eyre
Edith Eva Eger - A döntés
Orvos Tóth Noémi - Örökölt sors
Rump Tímea - Levendula Hercegnő
5/18/2021 • 32 minutes, 51 seconds
Mit jelent egy irodalmi hős karakterébe belebújni?
Volt Baal, Boka, Gatsby, játszott Shakespeare drámákban és Dosztojvszkij adaptációkban is. Klasszikus művek, ikonikus karaktereinek bőrébe bújni, újragondolva mégis tűpontosan átadni üzeneteiket talán a legfontosabb színházi feladat. Wunderlich Józseffel a Vígszínház színészével számtalanszor áll már egy színpadon Vecsei H. Miklós, de ezúttal a “világot jelentőt” mikrofonra cserélik, hogy arról beszélgessenek miért fontosak és örökérvényűek a klasszikus irodalmi művek, mit adtak gyermekkorban és mit felnőttként. Utána Szabó András Csuti influencer mesél olvasás élményeiről.
Az epizódban elhangzó szerzők és műveik:
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Bertolt Brecht Színművei
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Csukás István meséi
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Lőrincz L. László könyvei
Képes Biblia
5/11/2021 • 33 minutes, 1 second
Nagy pillanatokról, zenéről és irodalomról Háy Jánossal és Járai Márkkal
Ír, illusztrál, fest és zenél. Az egyik legtermékenyebb kortárs magyar szerző, akinek csak tavaly két regénye jelent meg. Ha drámát, ha novellát, ha verset ír egyaránt mélyre ás. Vecsei H. Miklós vendége ezúttal Háy János lesz, akit Járai Márk követ a Halott Pénzből.
A műsorban elhangzó könyvek:
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Háy János: Ne haragudj véletlen volt
Petőfi Sándor: A XIX. század költői
J.R.R Tolkien: A gyűrűk ura
5/4/2021 • 40 minutes, 41 seconds
Kortárs cigány irodalomról, zenéről és a barátságról Beck Zolival
Ezúttal ifjúsági könyvekről, azok tiszta és nyers üzeneteiről, klasszikus beavatás történetekről, és a kortárs cigány irodalomról beszélgetünk Beck Zolival a 30y frontemberével. Emellett szó lesz arról is, hogyan fogja kézen a zene az irodalmat szerinte, és miként van jelen mindkettő az életében.
A műsorban elhangzó könyvek és művek:
J.D Salinger: A zabhegyező
Wolfgang Herrndorf: A csikk
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Vörösmarty Mihály: Zalán futása
József Attila összes verse
Bérczesi Róbert- Kiss László:Én meg az ének
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
Tóth Krisztina verse a Beszélek, a Magashegyi Underground és Beck Zoli előadásában
Poket: Barátom aki voltál
4/27/2021 • 39 minutes, 40 seconds
Mi köze a teológiának a sci-fikhez?
Dejcsics Konrád atya a Pannonhalmi Főapátság alatt működő Bencés Kiadó vezetője, emellett sci-fi-rajongó a vendégünk, akivel vallásról, szerezetsségről, szerelemről és irodalomról beszélgetünk. Második vendágünk Wunderlich József színész, énekes, akinek random kérdéseket teszünk fel, majd Hasi is ajánl valami izgalmasat erre a hétre.
Az adásban elhangzó könyvek:
Homérosz: Odüsszeia
Isaac Asimov - Alapítvány
Újszövetség
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A karamazov testvérek
Gárdonyi Géza - Egri csillagok
Kemény István - Lúdbőr
Piotr Szewc - Pusztulás
A POKET ZSEBKÖNYVEK ITT ÉRHETŐEK EL >>>
4/20/2021 • 30 minutes, 29 seconds
Lányom a múzsám - Szécsi Noémi és Grecsó Krisztián a szülővé válásról
Egy kisgyerek születése minden család életét átrendezi, így van ez a művészekkel is. Ebben az epizódban annak járunk utána, hogyan alakul át egy író munkássága, ha gyereke születik. Elsőként Szécsi Noémit kérdezzük, majd Grecsó Krisztiánnal folytatjuk a témát, végül pedig az ajánló rovatunkban egy bájos gyerekdal hallható Kardos Horváth Jánostól.
Az epizódban elhangzó művek:
Szécsi Noémi: A kismama naplója
Szécsi Noémi: Finnugor Vámpír
Szécsi Noémi: Kommuntista Monte Cristo
Fjodor Mihajlovics : Bűn és bűnhődés
Kafka Margit: Színek és ének
Kafka Margit: Hangyaboly
POKET ZSEBKÖNYVEK
4/13/2021 • 37 minutes, 14 seconds
Mit kezdjünk az őseink bűneivel?
Kevés kellemetlenebb érzés van, mint a bűntudat, és legyőzésére egyetlen út van: elszámolni a bűneinkkel. Van azonban, hogy nem saját tetteink, hanem hozzátartozóink, szeretteink hibái miatt érezhetjük rosszul magunkat. Mi a teendő egy ilyen helyzetben, és milyen lehetőségeink vannak a rossz érzéseink csillapítására?
A Lapozz mai részében Vecsei H Miklós erről fogja Forgách András írót kérdezni, aki az “Élő kötet nem marad” című művében boncolgatja ezt a kicsit sem egyszerű témát.
Ezt követően Jordán Tamás válaszol random kérdésekre, végül pedig Miklós eheti ajánlása lesz hallható.
A műsorban elhangzó könyvek:
Esterházy Péter - Javított kiadás
Esterházy Péter - Harmonia celestis
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Bűn és bűnhősés
Gárdonyi Géza - Egri csillagok
Mihail Afanaszjevics Bulgakov - Mester és Margarita
Szerb Antal - Utas és holdvilág
Latinovits Zoltán : Ködszúrkáló
POKET ZSEBKÖNYVEK
4/6/2021 • 29 minutes, 29 seconds
Nyelvújítás régen és most
Természetszerű, hogy anyanyelvünk alakul, változik, hogy hatnak rá a különböző történelmi korok, de még a trendek is. A magyar nyelv változásairól és értékeiről ezúttal Nádasdy Ádámot kérdezi Vecsei H. Miklós. Random kérdéseket pedig Juhász Annának tesz fel, végül pedig ahogy az lenni szokott ajánl valami igazán izgalmasat.
Mit hagyott örökül számunkra a nyelvújítás? Miért értjük ma is Shakespeare-t, ha a Halotti Beszéd eredetijét nem vagy csak nehezen? Vajon mi minden hat anyanyelvünkre? És mennyire intenzív a magyar nyelv változása napjainkban? Vendégünk: Nádasdy Ádám.
A műsor második vendége Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.
Ebben az epizódban két művet ajánlunk:
Juhász Ferenc: Élni, élni, élni
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
POKET ZSEBKÖNYVEK
3/30/2021 • 34 minutes, 12 seconds
Mit adtak és mit vettek el a szerek a függő szerzőktől?
Dr. Zacher Gábor okkal vált az alkohol és a kábítószer függőségek elleni végeláthatatlan küzdelem, valamint az edukáció arcává Magyarországon. Megszámlálhatatlan interjút adott és ad folyamatosan a témában, de arról hogy miként hatnak a szerek egy-egy irodalmi mű,vagy egy összművészeti alkotás születésére, mit ad egyáltalán vagy vesz el a cucc a függő művészektől csak ritkán szól. Vendégünk: dr. Zacher Gábor toxikológus, traumatológus.
A műsor második vendége Gulyás Lídia, influencer, a Kedves Üzenetek Projekt megálmodója.
Az ajánlóban elhangzó részlet: Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
A műsorban elhangzó szerzők és művek:
Stephen King: Ragyogás
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
J.R.R Tolkien: A gyűrűk ura
Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű
POKET ZSEBKÖNYVEK
3/23/2021 • 38 minutes, 34 seconds
Hogyan lehetsz író? Vagy már az vagy?
Szinte mindenki írt már valamilyen rövid történetet, ha máskor nem, az iskolában, vagy a telefonja jegyzetei közé. Ebben az epizódban azt járjuk körül, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki író legyen, mennyi tehetség és mennyi szorgalom kell hozzá. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) kifejezetten azért jött létre, hogy segítse azokat, akik szeretnek írni és szeretnének megtanulni jól írni. Vendégünk Antal Nikolett, a FISZ társelnöke.
A műsor második vendége Berecz István néptáncos, akit random kérdésekkel bombázunk, például arról, hogy milyen könyvet kapott a szüleitől először és ő mit adna tovább a gyerekeinek.
A műsorban elhangzó könyvek:
Petőfi Sándor: János vitéz
Vecsei H. Miklós a Poket zsebkönyvek alapítója. Ha vennél Poket-könyvet, keresd az automatákat!
3/16/2021 • 31 minutes, 24 seconds
Ilyen lesz a megújult Lapozz, Vecsei H. Miklóssal
Március második hetétől indul a Lapozz új korszaka: Szabados Ági átadta a stafétát Vecsei H. Miklósnak. Hallgassátok meg, hogyan vezeti fel Hasi az elkövezetkő időszakot. Trailer.
3/9/2021 • 2 minutes, 21 seconds
Bemutatjuk a Lapozz! új műsorvezetőjét!
A podcast 75. epizódjában Szabados Ági elköszön, viszont a Lapozz a 99-re nem szűnik meg, csak átalakul. Új műsorvezetővel, kicsit más, de továbbra is izgalmas témákkal, természetesen a könyveket a fókuszba helyezve folytatódik. Hogy ki veszi át Ági helyét? Mivel készül, kiket szeretne majd vendégül látni, mire számíthattok a jövőben? Ezekre a kérdésekre, és az új műsorvezetővel kapcsolatos aktualitásokra a műsor második felében kaptok választ. Érdemes kivárni!
Élete könyvéről mesél Vásáry André énekes, aki azt is elárulja, miket olvas még szívesen, miért szereti annyira a történelmi olvasmányokat és hány könyvet olvas párhuzamosan.
2/23/2021 • 38 minutes, 17 seconds
Orvos-Tóth Noémi az Örökölt sorsról és a folytatásról
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus hatalmas sikerű Örökölt sors című könyve hosszú időn át vezette a könyveladási sikerlistát. Ez nem véletlen, hiszen bárki, aki elolvassa, a hatása alá kerül. Nem egy vendég hozta már élete könyvének ezt az olvasmányt a műsorba. Noémi szerint az egyik titok, amiért sikere van, hogy jókor érkezett meg az emberekhez. A könyv további hatásairól, Noémi terveiről, a könyv folytatásáról, arról, hogy miért váltott kiadót, és további könyvajánlásokról a műsor első felében beszélgetnek Szabados Ágival.
Élete könyvével Grecsó Zoltán, koreográfus, táncpedagógus érkezik, aki a könyvek általi felismeréseiről, arról, hogy mi számára jelenleg a legfontosabb téma, amihez könyvek segítségét is tudja hívni, valamint testvére, Grecsó Krisztián hatásáról is mesél.
Természetesen Szabados Ági is ajánlani fog egy letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Edith Eva Eger: A döntés
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Parti Nagy Lajos: Ibusár
2/16/2021 • 38 minutes, 45 seconds
Fábián Janka írásról, Puskás Peti az olvasásról mesélnek
Fábián Janka művésznéven publikáló szerző (Mezei Johanna) korábban nyelv- és történelemtanárként dolgozott, majd a kiadói visszautasítások után saját kiadásban jelentette meg első könyveit. Később az Ulpius-ház egyik ünnepelt írója lett, majd a kiadó csődje őt is érintette. Mára a kiadói háttere adott és tömegek vásárolják a könyveit. Mi hajtotta, amikor úgy döntött, hogy magánkiadásban jelenti meg az első könyveit, aztán később hogyan élte meg a sikert? Mit gondol a kritikákról, milyen történetekkel foglalkozik most és kik azok a főhősök, akik a legjobban hatottak rá?
A műsor második felében Puskás Peti színész-énekes élete könyvéről és az olvasás fontosságáról mesél, ezt követően pedig Ági is ajánl egy letehetetlen olvasmányt.
2/9/2021 • 35 minutes, 40 seconds
Egy kultikus bolthálózat - a Pagony-sztori
A Pagony könyvesbolt és könyvkiadó megszületése három házaspárnak köszönhető, akik 20 évvel ezelőtt kigondolták és megnyitották a ma is nagyon sikeres gyerekkönyvesboltot. A kezdetekről, arról, hogy honnan jött az ötlet, jó és rossz döntésekről, valamint a tervekről mesél a két alapító , Sárdi Dóra és Kovács Eszter.
Mi kell ahhoz, hogy a semmiből üzletet építsünk? Mi kell ahhoz, hogy egy, a szakmánktól teljesen eltérő vállalkozásba fogjunk? Mi a Pagony titka, hogyan jutottak el egy könyvesbolttól, az egyik legsikeresebb könykiadóig, 12 üzlet megnyitásáig és játékgyártásig? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk és persze a tervekről is faggatja az alapítókat Szabados Ági.
Élete könyvéről, arról, hogy a sikeres, és időigényes karrier, valamint egy óvodás korú gyermek nevelése mellett hogyan jut ideje olvasni és miket szeret a legjobban, Nagy Adri, énekesnő mesél.
Természetesen Szabados Ági is ajánl egy letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Bartos Erika: Bogyó és babóca
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Edith Eva Eger: Az ajándék
Stephen King: A ragyogás
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Jennifer Chambliss Bertman: Könyvvadászok
2/2/2021 • 39 minutes, 56 seconds
Hogyan működik a könyvmolyok legnagyobb magyar közössége?
A Moly.hu-t 2008 év végén alapította Nagy Bence, aki ingázás közben jött rá, hogy érdemes lenne a baráti ajánlások elvén létrehozni egy webes közösséget. Akkoriban lettek egyre népszerűbbek a közösségi webes felülete, így a Moly.hu is hamarosan a könyvszeretők legfontosabb kiindulópontjává vált. Nagy Bencével az oldal történetéről, a legjobb sztorikról beszélgetünk.
Élete könyvéről ezen a héten Hajós András műsorvezető, humorista mesél, aki azt is elárulja mit olvasott tizenéves korában.
Szabados Ági pedig ezen a héten Edith Eva Eger Az ajándék című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Mark Forster: Get Everything Done
Kathy Sierra: Badass
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
illetve a teljes sorozat: https://moly.hu/sorozatok/az-utolso-nyomozo
Ernest Hemingway: Vándorünnep
Thomas Mann - József és testvérei
Edith Eva Eger - Az ajándék
1/26/2021 • 37 minutes, 39 seconds
Versek, novellák és az élet fontos pillanatai
Lackfi János a József Attila és Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő az epizód első vendége, akinek közel százezres követőtábora van a közösségi médiában, akinek most jelent meg 60. saját könyve és akinek több mint 100 fellépése van egy évben - ha éppen nincsenek korlátozások. Arról, hogy ez utóbbi miatt hogyan alakult a tavalyi éve, mi is ez az új kiadvány, mire készül 2021-ben, és persze arról, hogy mik az olvasási szokásai részletesen mesél Szabados Áginak. Még kijárási népdalaiból is hallhatunk tőle néhányat. Az Életem könyve rovat mai vendége Ábel Anita színésznő, műsorvezető, aki elmondja, miért szereti Dsida Jenőt és a verseket és hogy kiknek ajánlja Csáth Géza novelláit valamint Edith Eva Eger A döntés című könyvét. Azt is elárulja, hogyan látja kislánya olvasási szokásait, és hogy neki milyen olvasással kapcsolatos benyomásai voltak gyerekkorában.
Végül Szabados Ági is ajánl egy letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Lackfi János: Hogyan írjunk verseket?
Dsida Jenő versek
Csáth Géza: A béka
Edith Eva Eger: A döntés
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
1/19/2021 • 40 minutes, 43 seconds
Amikor az énekesnők leülnek olvasni
2021 első interjús adásában két énekesnő a vendége Szabados Áginak. Mindketten sikeresek a szakmájukban, olvasási szokásaikról, kedvenc könyveikről azonban eddig keveset hallhattunk.
Most viszont nagy részletességgel mesél élete jelenleg legkedvesebb könyvéről Rúzsa Magdi, és azt is elárulja, hogy milyen indíttatásból írt mesekönyvet karácsony előtt. Természetesen olvasási szokásaiba és a könyvekkel való ismerkedésének történetébe, az ezzel kapcsolatos kedves emlékeibe is beavatja Szabados Ágit.
Az epizód második felében Harcsa Veronika, a szintén sikeres énekesnő mesél kedvenc könyveiről. Arról is beszélgetnek, hogy hogyan tanult meg olvasni, ez hogyan befolyásolta olvasási szokásait, hogy milyen formában indítottak könyvklubot barátaival és hogy jelenleg milyen a viszonya a könyvekkel.
Szabados Ági az év első epizódjában kivételesen nem letehetetlen olvasmányt ajánl, hanem néhány tippet ad arra vonatkozóan, hogy hogyan olvassunk jól ebben az évben.
A műsorban elhangzó könyvek:
Gion Nándor: Latroknak is játszott
Rúzsa Magdolna: Angyalkert
Lucia Berlin: Este a paradicsomban
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve
Alan Moore: A teljes Watchmen
David Foster Wallace: Végtelen tréfa
Krusovszy Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Kai Michel: Az ember három természete
1/12/2021 • 36 minutes, 27 seconds
Egy furcsa év kedvenc pillanatai
2020 egy meglehetősen furcsa év volt mindannyiunk életében. Egy tomboló világjárvánnyal, 2 megélt kijrási korlátozással, ezt az időszakot mindenki sokáig fogja még emlegetni.
Annak ellenére, hogy most talán még úgy tűnhet, nincs fény az alagút végén, és bizonytalanságban élünk, ez az év tele volt csodás pillanatokkal. A podcast életében legalábbis biztosan. Rengeteg fantasztikus embert hallgathattunk, jobbnál-jobb és különlegesebb könyvekről.
A mai adásban összeválogattuk nektek a kedvenc pillanatainkat, hogy így tekinthessünk vissza erre az elmúlt időszakra. Újra hallhatjátok többek között Almási Kittit, Bárdos Andrást, Gárdos Pétert, Grecsó Krisztiánt, és Boldizsár Ildikót.
Hallgassátok őket, és olvassatok sokat!
1/5/2021 • 28 minutes, 11 seconds
Kedvenc interjúink 2020-ban
2020 egy rendhagyó év volt, olyan dolgokat éltünk át, amire nem is számítottunk. A tomboló világjárvány és a két átélt kijárási korlátozás ellenére a podcastnek rengeteg inspiráló vendége volt, és még ennél is több fantasztikus könyv került szóba. A karanténidőszak mindenki számára bebizonyíthatta, hogy fontos, hogy legyenek elcsendesedett, nyugodt pillanataink is, ehhez pedig tökéletes társ egy-egy jó könyv.
A mai ünnepi epizódban öt különleges interjúból hallhattok részleteket. A legjobb pillanatokkal és gondolatokkal újra itt van Rédei Éva, a Láng Téka legendás alapítója, Szentesi Éva írónő, Dezső András a HVG újságírója, Rubik Ernő, a Rubik-kocka feltalálója, valamint Dragomán György, az olvasóvá nevelésről szóló gondolatait is hallhatjátok.
12/29/2020 • 32 minutes, 32 seconds
Grecsó Krisztián: Az alkotásnak nincs vége
Grecsó Krisztián a Vera, a Megyek utánad, a Pletykaanyu és még sok más kötet írójaként vagy a Rájátszás együttes tagjaként is a fejünkben élhet. Az utóbbi években több sorsfordító esemény is történt az életében: örökbe fogadtak egy kislányt feleségével, Hannát, aki az új gyermekverses-kötetét is inspirálta. Emellett 20 év után újra kiadott egy verseskötetet, ráadásul nem is vékonyat. Magáról meglehetősen szerényen így nyilatkozik: „Jól főzök, imádom a bakelit lemezeinket, és ha elhagynak a szavak, sokat pergetem a gitárt. Szeretem a jó bort, a lassú napokat, és pihentetni a szemem.”
Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vizilabdázó korábban is kiadott önéletrajzi könyve, az Életem a játék címen most bővített kiadásban kerül a könyvesboltok polcaira. Erről is beszélgettünk, na meg az olvasási szokásairól, élete könyvéről és a 2020-as évéről.
Ági ezen a héten az ünnepi készülődésekhez és a meghitt karácsonyhoz Tolkien Karácsonyi levelek című könyvét ajánlja!
A műsorban elhangzó könyvek:
Grecsó Krisztián: Belefér egy pici szívbe
Grecsó Krisztián: Vera
Szilasi László - Kései házasság
Mario Puzo - A keresztapa
Robert Merle - Mesterségem a halál
J. R. R. Tolkien - Karácsonyi levelek
12/22/2020 • 40 minutes, 17 seconds
Divat és szépség magyarul
Hogyan érthetjük meg hétköznapi emberként, hogy miről szól valójában a divat, honnan tudhatjuk mi éppen a trend, kitől vásároljuk, milyen ma Magyarországon a tervezői kínálat? Szerencsére vannak segítségeink, akik színes és kreatív egyéniségükkel irányt mutatnak.
Ilyen például az adás első vendége, Csalár Bence divatújságíró, stylist, a Budapesti Metropolitan Egyetem állandó előadója és a Werk Akadémia divatszakértője, akinek október elején került a boltokba a könyve, amelyben 50 magyar divattervezővel beszélget és mutatja be a munkájukat gyönyörű fotókon keresztül. A borítón a szupermodell, Mihalik Enikő.
Az adás második felében az igazi szépségről, a tökéletlenségről és persze élete könyvéről is beszél Szabó Doris szépségmentor.
Végül természetesen Szabados Ági is ajánl egy letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Csalár Bence: A színfalak mögött - A magyar divat
Szabó Doris: Lélekkontúr
Nyírő József: Havasok könyve
Sarah Wilson: Élet pánik és szorongás nélkül?
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
12/15/2020 • 39 minutes, 33 seconds
Ismerd meg Bauer Barbarát, a légiutas-kísérőből lett írónőt!
Bauer Barbara légiutaskísérőből lett írónő. Történetei mondhatni földön és égen születtek meg, vagyis hol egy repülőgépen, hol a saját családi házuk konyhájában. Legújabb regényét, a Fekete rózsát személyes élmények és érzések ihlették. Az írás mindig is a szenvedélye volt, ebben tudott kiteljesedni.
Kovács Krisztián egy nagy kedvencéről, Paul Austerről mesél, de sok más izgalmas olvasmányt is megemlít a beszélgetés során! Szabados Ági ezen a héten egy nagy kedvence, Gárdos Péter legújabb könyvét, a Királyi játékot ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Colleen McCullogh - Tövismadarak
Paul Auster - 4 3 2 1
Philip Roth - Összeesküvés Amerika ellen
Paul Auster - Leviatán
Paul Auster - Az illúziók könyve
Paul Auster - Brooklyni balgaságok
Paul Auster - New York trilógia
David Mitchell - Felhőatlasz
Gárdos Péter Királyi játék
12/8/2020 • 34 minutes, 12 seconds
Önismereti kirándulás Dóczi Attissal és Peller Mariannal
L. Stipkovits Erika: Szeretettel Sebezve, Gary Chapman: Egymásra hangolva vagy Florence Littauer: Személyiségünk rejtett tartalékai...csak néhány fontos önismereti könyv, ami elhangzik Dóczi Attis, a Tanulom magam Youtube-csatorna készítőjének ajánlásából. Attis 4 évvel ezelőtt kezdett videózásba azért, hogy az emberek közötti megfelelő kommunikáció és az önismeret fontosságára, na meg arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos lenne, hogy minél többet olvassunk!
Megtudhatjuk azt is, van-e valami köze Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam című könyvének a youtuber csatornájának elnevezéséhez, hogy milyen kommunikációs félreértéseken, hibákon csúsznak el kapcsolataink, hogy miért kiemelten fontos, hogy magunkkal is foglalkozzunk, de Ági is ajánl néhányat kedvenc önismereti könyveiből.
Peller Mariann már volt a podcast vendége, akkor a számára legfontosabb spirituális könyveket hozta el, ma viszont egy, számára nagyon fontos olvasmányról, élete könyvéről mesél hatalmas lelkesedéssel. Elizabeth Haich: Beavatás című regénye olyan nagy hatással volt rá, hogy már többször elolvasta, és szívből ajánlja mindenkinek. Nemrég megjelent szerelmes-spirituális regénye, a Végtelen kísértés, természetesen erről is mesél.
Szabados Ági az idén megjelent Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós című könyvet ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
L. Stipkovits Erika: Szeretettel Sebezve
Gary Chapman: Egymásra hangolva
Florence Littauer: Személyiségünk rejtett tartalékai
Almási Kitti: Bátran élni
Susan Forward: Mérgező szülők
Domenico Starnone: Hurok
Elisabeth Haich: Beavatás
Peller Mariann: Végtelen kísértés
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós
12/1/2020 • 37 minutes, 1 second
Képregények, Stan Lee és Pottyondy Edina sztorija
Stan Lee, amerikai képregényalkotó nevéhez köthetjük olyan híres szuperhősök megszületését, mint például Pókember, X-Men, a Fantasztikus Négyes, Vasember, Doktor Strange vagy Hulk. A képregény-rajongók igazi példaképének munkássága alatt vált a Marvel Comics kis kiadóból nagyvállalattá.
Szép Eszter, a Magyar Képregény Szövetség vezetője segít elkalauzolni a képregények világában, mesél az amerikai képregényipar forradalmasítójának munkásságáról, a róla megjelent A hihetetlen Stan Lee című könyvről, de a magyar képregény piacról is sok érdekességet megtudhatunk.
Az epizód második vendége Pottyondi Edina, aki politikusból lett szókimondó youtuber, akit egyre többen követnek és szeretnek csípős nyelvű és humoros stílusáért és aki a közéletre rendkívül szórakoztató módon reagál. Élete könyvének Bódi Péter Hipster című regényét hozta el, ami laza stílusával és egyszerűségével nyűgözte le az egyébként egyfolytában Bogyó és babócát olvasó fiatal anyukát.
A műsorban elhangzó könyvek:
Danny Fingeroth: A hihetetlen Stan Lee -A Marvel igazi szuperhőse
Bódi Péter: Hipster
Bartos Erika: Bogyó és babóca
Presser Gábor: Presser könyve 1.
11/24/2020 • 38 minutes, 4 seconds
Mitől lettek ennyire sikeresek a Kuflik?
Kukac és kifli keverékei, az elhagyatott réten élnek és mindig történik körülöttük valami izgalom. Találkozhatunk velük rajzfilmsorozatban, a Youtube-on, de akár plüssök, társasjáték vagy kártyajáték formájában is megvásárolhatjuk őket. Ők nem mások, mint a Kuflik. Ebben az epizódban Dániel András, a Kuflik megalkotója mesél a kedves kis lények születéséről és arról, hogy mi történik velük az elhagyatott réten. Eddig 15 Kufli-könyv jelent meg, amik nagyon sikeresek a gyerekek, de a felnőttek körében is. Dániel András szerint mindennek az alapja a szabadság, a Kufliktól pedig ezt a szabad életérzést, valamint a problémák közös megoldását és a humor fontosságát is eltanulhatjuk.
Bánvölgyi Tamást, a Szegedi Nemzeti Színház színészét olyannyira magával ragadta Charles Bukowski a Posta című regénye, hogy azt egy road movie jellegű előadás formájában színpadra is vitte. Immár negyedik éve játsszák a Vissza a feladónak című produkciót, amiben Tamás szerint a legjobb, hogy a könyv alapján egyszerű, hétköznapi stílusban tudják megragadni a közönség figyelmét.
Szabados Ági az adventre hangolódva Maja Lunde Hónővér című felnőtt-mesekönyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Dániel András Kufli-sorozata
Charles Bukowski – Posta
Charles Bukowski – Tótumfaktum
11/17/2020 • 34 minutes, 10 seconds
Így forradalmasítaná a könyvkiadást egy magyar startup
Jentetics Kinga, a Publishdrive megalkotója, aki magyarként arra vállalkozott, hogy nemzetközi szinten is átszabja a könyvkiadás arcát. Egy belevaló lány, akinek szívügye, hogy a felkarolja a fiatal tehetségeket és a független szerzőket. Azóta már olyan globális rendszert építettek, amiben az Apple is partnerük. 3 éve a Forbes 30 legfigyelemreméltóbb 30 alatti fiatalról szóló Európai listájára is felkerült. De mi a jövője az ekönyveknek? Hogyan működik ez a rendszer? Miért éri meg ezt csinálni? Kiderül az interjúból!
Bach Kata, a Vígszínház társulatának tagja, elveszett az orosz klasszikusok világában. Nem véletlen, hiszen a munkájában nap mint nap ezekkel az anyagokkal dolgzik, többek között az Anna Karenina főszerepét is ő játssza. Kulisszatitkoktól, olvasási szokásokról, na meg persze élete könyvéről, a Karamazov testvérekről is mesél az eheti adásban.
Ági pedig ezen a héten Guillaume Musso - Az Angyal hív című regényét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Lev Tolsztoj Anna Karenina
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij A Karamazov testvérek
Guillaume Musso - Az Angyal hív
11/10/2020 • 35 minutes, 31 seconds
Gárdos Péter: az elkeseredettség és a düh tett íróvá
Gárdos Péter 62 évesen kezdett írni, mára az egyik legsikeresebb kortárs író itthon és külföldön. Népszerűségének egyik oka, hogy történetei filmszerűek, ami nem véletlen, hiszen évtizedekig filmrendező és forgatókönyvíró volt, több ezer oldalnyi filmszöveg után a Hajnali láz című könyvvel aratta az első sikerét, azóta pedig két újabb könyve szintén rendkívül népszerű. A Szamárköhögés, Uramisten, Hajnali láz című filmek rendezőjével beszélgetünk első könyvéről, sikerről, a filmrendezés, a forgatókönyvírás és a könyvírás közötti különbségekről és újabb könyvterveiről is.
Mörk Leonóra író, műfordító, szerkesztő a viktoriánus korban játszódó regényt, a Mindenem!-et választotta élete meghatározó könyvének. Szabados Ági pedig ezen a héten Halász Rita, Mély levegő című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Gárdos Péter - Hajnali láz
Gárdos Péter - Hét mocskos nap
Gárdos Péter - Királyi játék
A.S. Byatt - Mindenem
Charlotte Bronte - Jane Eyre
Jessie Burton - A babaház úrnője
Deborah Moggach - Tulipánláz
Halász Rita - Mély levegő
11/3/2020 • 36 minutes, 34 seconds
Őszintén Woody Allen botránykönyvéről
Woody Allent leginkább a filmjeiről ismerhetjük. Az ő nevéhez fűződik többek között az Annie Hall, az Éjfélkor Párizsban vagy épp a Manhattan. De meglepő módon magára mégsem filmrendezőként, hanem inkább íróként szokott tekinteni. Most is egy könyv kapcsán került a neve újra a beszélgetések központjába, ugyanis megjelent a memoárja, Apropó nélkül címen. Ez azonban nem ment ilyen egyszerűen, sokáig úgy tűnt, hogy senki nem akarja majd kiadni a könyvet, Woody Allen korábbi botránya miatt. A mi beszélgetésünk apropója is pont ez. Kovács Krisztián a vendégünk, aki maga is Woody Allen fanatikus, megtudhatjuk, egy rajongó szemszögéből milyen ez a könyv.
A műsor második felében pedig Katz Dáviddal beszélgetünk. Vajon hogy áll az olvasáshoz? A hírhedt celebkínzó elárulja, mikor és hogyan vesz a kezébe könyvet, mikor kezdett el olvasni, meg természetesen, hogy mi élete könyve.
A műsor végén Szabados Ági Dragomán György Rendszerújra című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Woody Allen: Apropó nélkül
Jonathan Franzen - Javítások
Mario Puzo - A Keresztapa
William Wharton - Madárka
Vaszary Gábor - Monpti
Jim Thompson - Svindlerek
Edward St. Aubyn - Nincs baj/Baj van/Van remény (Patrick Melrose 1-3.)
Dragomán György - Rendszerújra
10/27/2020 • 38 minutes
A magyar kokainbárók nyomában
Dezső András újságíró, már az első, a Maffiózók mackónadrágban című könyvével is nagy sikereket ért el. Akkor a magyar szervezett bűnözést kutatta fel a ‘70-es évektől kezdve. A Maffiózók sikere után az elkészült a második könyve, a Magyar kóla, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A könyv felkutatja a magyar kokain útját a kezdetektől napjainkig. András a műsorban beszél oknyomozói módszerekről, a kora budapesti éjszakai életről. Kiderül, hogy vajon miért nyúlnak a droghoz, akik használják, és hogy léteznek-e magyar Pablo Escorbarok.
Az Életem könyve rovat eheti vendége Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker megálmodója. Ákos meglehetősen fiatalon került a Red Bullhoz gyakornokként, ahol azóta már vezető pozícióban dolgozik. Mesél nekünk a rendezvény utóéletéről, az olvasáshoz való viszonyáról, és azt is elárulja, miért Márai Sándor, Az Igazi című regénye élete könyve.
A műsor végén Szabados Ági is ajánl egy letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Dezső András - Maffiózók mackónadrágban
Dezső András - Magyar kóla - A kokain útja magyarországon
Márai Sándor - Az Igazi
Kiss Nikoletta - Régmúlt napok fénye
10/20/2020 • 38 minutes, 42 seconds
Önmegvalósítók: Fejős Éva és Vujity Tvrtko
A műsorban elhangzó könyvek:
Fejős Éva - Bangkok, tranzit
Fejős Éva - Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött?
Carol N. Fire - Holtodiglan
Henri Charriére - Pillangó
Leonore Fleischer - Esőember
Vujity Tvrtko - Tvrtko Könyve - Pokoli történetek
Papp Diána - Most élsz
10/13/2020 • 38 minutes, 17 seconds
A legendás Láng Téka története
„Bejön egy vevő, és az alapján, hogy mit kér, pontosan tudom, hogy kivel állok szemben.” Így nyilatkozott egy interjúban Rédei Éva, a Láng Téka tulajdonosa, vezetője, aki 31 éve, szeptember elsején megalapította az ország első magántulajdonú könyvesboltját. Nem csak könyveket árul, de egész Újlipótváros sorsát a szívén viseli.
A műsor második vendége Csisztu Zsuzsa sportdiplomata, sportriporter, aki nemrég indított Youtube-csatornát. Folyamatosan megújul, folyamatosan dolgozik. Többet között erről is mesél a mai adásban, na meg persze elárulja, mi élete könyve.
Szabados Ági ezen a héten Almási Kitti Ki vagy Te? Elvárások szorításában – megfelelés vagy önazonosság? című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Almási Kitti - Ki vagy te? - Elvárások szorításában - Megfelelés vagy önazonosság?
Wéber Krisztina - A Fallacci - Harcban a világgal a világért
10/6/2020 • 38 minutes, 57 seconds
A Rubik-titok
A világ egyik leghíresebb játékát, a Rubik kockát 1974-ben találta fel Rubik Ernő. Már majdnem 50 év eltelt azóta, hogy az akkor 30 éves építész egy geometriai problémára kereste a megoldást, és szinte véletlen feltalált valamit, ami azóta világjelenséggé vált. Volt a Times magazin címlapján, rengeteg Hollywood-i moziban játszanak vele a színészek, egy ikon lett, ami az intelligencia jelképe.
Most végre rászánta magát, hogy Mi kockánk címmel megírja a találmányához való viszonyát. Arról, hogy miért csak most döntött úgy, hogy ideje írásban emléket állítani ennek a siker sztorinak, arról már ő mesél a könyvbemutató helyszínén.
Szűts Dániel a műsor zenei- és utómunka szerkesztője élete meghatározó könyveiről mesél. Szabados Ági ezen a héten Szederkényi Olga Irodalmi popikonok című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Rubik Ernő - A mi kockánk
Hugh Lofting - Doktor Dolittle
Jack London - A vadon szava
Sue Townsend - Adrian Mole titkos naplója
F. M. Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés
Dragomán György - A fehér király
9/29/2020 • 35 minutes, 59 seconds
Mindenkinek megvan a saját meséje
Boldizsár Ildikó, magyar szerkesztő, mesekutató, író, kritikus, esszéista, etnográfus, meseterapeuta; a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója, és létrehozta a Fabuláriumot, a tértől és időtől független tudástárat, amelynek ő a szellemi vezetője.
Saját elmondása szerint: „Mindazt, amit a világról gondolok, történeteken keresztül tudom legpontosabban elmondani. Nagyon szeretek írni. Kézzel írok, s minden kézirathoz egy különleges füzetet választok.”
Az immár kilencedik kiadásnál tartó Meseterápia – Mesék a gyógyításban és a mindennapokban című könyve részletesen bemutatja e terápiás eljárás lényegét, működését, valamint a mesék lehetséges szerepét a mindennapokban és az oktatásban.
Több mint harminc önálló kötete és mesegyűjteménye jelent meg.
Agatha Christie sokak számára egész életükben meghatározó lehet. Nincs ez másként Takács Nórá szépségszakértő műsorvezetővel sem, akinek gyerekkora óta fontos olvasmány például a Tíz kicsi néger. Agatha Christie írásai azóta is végigkísérték egész életét, együtt nyomoz a detektívekkel.
Szabados Ági ezen a héten is ajánl egy letehetetlen olvasmányt!
A műsorban elhangzó könyvek:
Boldizsár Ildikó - Hamupipőke Facebook-profilja
L. Frank Baum - Oz, a nagy varázsló
Agatha Christie - Tíz kicsi néger
Arthur Brand - Hitler lovai
9/22/2020 • 35 minutes, 59 seconds
Hogyan élhetsz kreatívan?
A World Economic Forum tanulmánya szerint a kreativitás a harmadik legfontosabb készség a 21. században. A kreativitás tehát mondhatni ma fontosabb, mint valaha. 2020-ban például számos cégnek kellett újragondolnia működését a járvány miatti karantén helyzetben. Szlafkai Éva, kreatív szakember, megszállottan kutatja a kreatív szemléletváltást, új könyvével ezt az életmódot próbálja meg közelebb hozni az olvasókhoz. Ami eddig elérhetetlennek tűnhetett, meglepően kézzelfoghatóvá válik a mindennapokban, ha elég nyitottak vagyunk rá.
Nyári Dia, a Barátok köztből is ismert színésznő mindennapjai meglehetősen eseménydúsan telnek. Nemrég lett anya és feleség, emellett a tudatos és egészséges életmód szószólója, ezt láthatjuk a közösségi média felületein is. Emellett megtudhatjuk azt is, milyen nehézségei voltak az olvasással, vagy hogy miért tartja fontosnak, hogy fiának, Zéténynek minden este olvasson mesét.
Szabados Ági ezen a héten a témához illően, Rubik Ernő most megjelenő könyvét, A mi kockánkat ajánlja.
Az műsorban elhangzó könyvek:
Edith Eva Eger - A döntés
Al Ghaoui Hesna - Félj bátran
Fredrik Harén - Gondolat.Ébresztő!
Csíkszentmihályi Mihály - Flow
Carol S. Dweck - Szemléletváltás
David Ebershoff - A dán lány
Tracy Hogg - A suttogó titkai
9/15/2020 • 38 minutes, 32 seconds
Megismerhető a jövő a könyvekből?
A science fiction műfaj sokak kedvence. A jövőről olvasni misztikus és izgalmas, főként akkor, amikor a szerzők fantáziája egyszer csak valósággá válik a mi jelenünkben. Ezt a témakört járják körbe ezen a héten Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója és Szabados Ági.
A műsor második vendége Elek Péter humorista, aki elárulja, mi élete könyve: mint sokan mások, ő is rajong Hemingway-ért. De emellett azt is megtudhatjuk róla, miként készült humoristának, hogyan küzdötte le a lámpalázát.
Ezen a héten Szabados Ági Bauer Barbara A fényfestőcímű regényét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Maryanne Wolf - Reader Come Home
Yuval Noah Harari - Sapiens
Szerb Antal - Naplójegyzetek
John Lukacs - Budapest 1900
Mark Millar - Huck Képregény
Ernest Hemingway - Akiért a harang szól
Bauer Barbara - A fényfestő
9/1/2020 • 38 minutes, 2 seconds
Irodalmi coming outok
A könyves podcast 52. epizódjában a 25. Budapest Pride Fesztivál apropóján, az előbújás különleges lelki folyamatáról beszélget Szabados Ági vendégeivel.
Tamás egy 30 éves, vallásos, fiatalember. Az El(ő)bújás című könyv az ő történetét kíséri végig az önelfogadásig. A szerzővel Dr. Ritter Andreával beszélgettünk.
Az Életem könyve rovat eheti vendége Lakatos Márk, aki legalább akkora szenvedéllyel imádja és falja a könyveket, mint egy tál finom ételt vagy magát az életet. Elmeséli, számára miért Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye élete egyik legmeghatározóbb.
A témához kapcsolódva Szabados Ági Anne Choma Gentleman Jack című regényét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Ritter Andrea: El(ő)bújás - Egy meleg férfi útja az önelfogadásig
André Aciman: Szólíts a neveden
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Gordon Agáta: Kecskerúzs
Betty Fairchild · Nancy Hayward: Most, hogy tudod - Útmutató meleg és leszbikus fiatalok szüleinek
Szerb Antal: Utas és holdvilág (https://moly.hu/konyvek/szerb-antal-utas-es-holdvilag)
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Pablo Picasso: A telibe viszonzott vágyakozás
Anne Choma: Gentleman Jack - Anne Lister titkos naplója
8/18/2020 • 32 minutes, 41 seconds
Mindent a Jóbarátok-generációról
A könyves podcast 51. epizódjában Saul Austerlitz, a popkultúra ismert krónikásának, exkluzív interjúkkal és kulisszatitkokkal tűzdelt könyvéről, a Jóbarátok-generációról beszélgetünk.
Hogyan válhatott a Jóbarátok a tévétörténelem mindmáig legnépszerűbb szitkom sorozatává? És adhat-e még valamilyen pluszt a könyv a legfanatikusabb rajongóknak? A podcast állandó szakértőjével, Kovács Krisztiánnal, az Ectopolis magazin főszerkesztőjével beszélgettünk a könyvről és a Jóbarátok-jelenségről.
Az Életem könyve rovatának vendége a Jóbarátok egyik közkedvelt karakterének Joey Tribbiani-nak a magyar hangja, Holl Nándor. Betekintést enged a Jóbarátok szinkronmunkájának kulisszatitkaiba, mesél a sorozathoz fűződő élményeiről, és természetesen élete egy különleges olvasmányáról is, Romain Rolland Colas Breugnon című regényéről.
Szabados Ági a héten egy másik, sorozatokhoz köthető kedvencét ajánlja, Lauren Graham Gyorsan elhadarom című könyvét.
A műsorban elhangzó könyvek:
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció
Romain Rolland: Colas Breugnon
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
8/4/2020 • 29 minutes, 35 seconds
Irodalmi séták Budapest utcáin
Fülledt, nyári éjszakákon egy jó könyvvel a kezünkben elveszni a Budapest utcáin, vagy irodalmi kalandozásokra indulni Magyarországon kedvenc történeteink színhelyein... Ennél jobb programot elképzelni sem tudnánk. Az 50. epizódban éppen ezért az irodalmi séták nyomába eredünk. Szabados Ági vendége Merker Dávid, a Hosszúlépés. Járunk? csapatának társalapítója és ügyvezetője lesz, akivel közösen jobbnál jobb olvasnivalókat ajánlanak, amivel irodalmi sétákra indulhatunk Budapesten.
A műsor második felében Bánki Beni, fiatal költő és slammer lesz az Életem könyve rovat vendége. Fiatal kora ellenére Beninek az irodalom a hitvallása, és egészen pici kora óta körbeszövik az életét a szavak. Mesél arról, hogyan szerette meg a verseket, de szó lesz kedvenc könyvéről, J. D. Salinger Franny és Zooey című regényéről.
Szabados Ági a héten Ernest Hemingway legismertebb, díjnyertes művét, Az öreg halász és a tenger című regényét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Molnár Ferenc: A Pál utca fiúk
Kondor Vilmos: Budapest noir
Heltai Jenő: Jaguár
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Térey János: Protokoll
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára
J. D. Salinger: Franny és Zooey
Tandori Dezső legszebb versei
Szilágyi Domokos: Válogatott versek és műfordítások
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
7/20/2020 • 32 minutes, 4 seconds
Mit hagyott utoljára Szentesi Éva?
Sokan úgy ismerték meg, mint a nő, aki sokat beszél a rákos megbetegedésekről, a prevenció fontosságáról. Közben ő maga is a kórral küzdött. Kétszer is legyőzte. Ötéves tünetmentes évfordulóját ünnepli idén Szentesi Éva, írónő, a WMN újságírója és rákellenes aktivista, aki ennek alkalmából új könyvvel jelentkezik, A legfontosabbat utoljára hagytam címmel. Új könyvéről beszélget vele Szabados Ági a könyves podcast 49. epizódjában.
Az Életem Könyve rovat e heti vendége pedig Szalóki Ági, énekes és dalszerző, aki mesél többek között arról, hogy miért olyan fontosak számára a gyerekdalok, és miért az egyik legmeghatározóbb olvasmány számára Boldizsár Ildikó Hamupipőke Facebook-profilja című meseterápiás műve.
Szabados Ági a héten Guillaume Musso írótól ajánlja Az írók titkos élete című letehetetlen olvasmányt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Szentesi Éva: Hamvaimból
Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja
Guillaume Musso: Az írók titkos élete
7/7/2020 • 30 minutes, 55 seconds
Miért és hogyan olvass e-könyvet?
Milyen manapság az olvasók és a könyvpiac viszonya az e-könyvekkel? Valóban beszélhetünk az e-könyv a bukásáról és a papíralapú könyvek reneszánszáról? Vagy épp fordított lenne a helyzet? A könyves podcast 48. epizódjában Szabados Ági ezeknek a kérdéseknek jár utána Csordás Attilával, az eKönyv Magyarország ügyvezetőjének segítségével. Varga Csabával, a Papírontúl blog írójával pedig a legnépszerűbb e-könyv olvasókat tekintik át. Melyiket, miért érdemes választani, ha vásárlásra adnánk a fejünket?
Az Életem Könyve rovat e heti vendége pedig Gacsal Ádám, szinkronszínész - aki többek között Harry Potternek is kölcsönözte a hangját a filmvásznon -, Boris Vian, Köpök a sírotokra című könyvéről mesél, de azt is megosztja velünk, hogyan vélekedik ő az e-könyvekről.
Szabados Ági pedig azt a könyvet ajánlja a héten, amit először olvasott e-könyv formában, Mörk Leonóra A herceg és a lányka című regényét.
A műsorban elhangzó könyvek:
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Boris Vian: Köpök a sírotokra
Boris Vian: Tajtékos napok
Mörk Leonóra: A herceg és a lányka
6/23/2020 • 38 minutes, 58 seconds
Peller Mariann kedvenc spirituális könyvei
A könyves podcast 47. epizódjában a spirituális könyvekkel foglalkozunk. Dunát lehet velük rekeszteni, na de hogyan találjuk meg a legjobbakat, és egyáltalán megérthetjük-e a tanításokat könyvek segítségével?
Peller Mariann, műsorvezető segítségével keressük a választ, aki először félve kezdett beszélni a nyilvánosság előtt a spiritualitáshoz fűződő viszonyáról. Missziótudata azonban egyre nőtt az évek alatt. Mára pedig valódi lélekközösség veszi őt körbe. Mesél arról, hogyan áll ő a spirituális témájú könyvekhez, és a kedvünkért kiválasztotta 3 legnagyobb kedvenc olvasmányát is.
A műsor második felében pedig Balázs Andi, színésznő hozza élete könyvét. Kiskorától máig olyannyira meghatározó számára a pöttyös könyvek egyike, hogy fejből tudja sorait. Ez Fehér Klára Bezzeg az én időmben című regénye. Az önelfogadás útját járva egy fontos mérföldkő volt számára ez a könyv. De mesél arról is, mennyire volt kacskaringós ez az út, és hogyan vezetette őt oda, hogy másoknak is segítsen önmaguk elfogadásában.
A héten Szabados Ági egyik példaképe és ikonja könyvét vette le a polcáról. Ez Oprah Winfrey könyve, az Amit biztosan tudok.
A műsorban elhangzó könyvek:
Rhonda Byrne: The Secret – A Titok
Rhonda Byrne: Az Erő
Paulo Coelho: Az alkimista
Michael Newton: Lelkünk útja I.
Purisaca Golenya Ágnes: Az aranyasszony útja (Aranyasszony-trilógia 1.)
Elisabeth Haich: Beavatás - Óegyiptomi misztériumok
Krúdy Gyula: Álmoskönyv
Tar Ildikó: Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok
6/9/2020 • 37 minutes, 2 seconds
A Jane Austen-titok
Ebben az epizódban Jane Austen és egyik híres regénye, a Büszkeség és balítélet lesz a középpontban. Az írónő - 19. századi szingliként - jó érzékkel és kellő iróniával írt arról, mi az, ami a nőket és férfiakat foglalkoztatta akkoriban és még ma is. Talán ennek köszönheti töretlen népszerűségét. Szabados Ági beszélgetőtársa Szécsi Noémi írónő, akinek egyik írói példaképe Austen.
Életem könyve rovatunk eheti vendége Schmied Zoltán, színész, aki a Centrál Színház színpadán Balsai Mónikával kelti életre a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes történetét. Mr Darcy karaktere és a Büszkeség és balítélet mellett, szó lesz egy különleges regényről, aminek egy életen át tartó barátságot köszönhet. Ez Ottlik Gézától az Iskola a határon.
Szabados Ági eheti kedvence pedig egy misztikus és kalandos ifjúsági regény. Carlos Ruiz Zafón tollából A köd hercege.
A műsorban elhangzó könyvek:
Jane Austen: Értelem és érzelem
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Jane Austen: A mansfieldi kastély
Jane Austen: Emma
Jane Austen: Meggyőző érvek
Jane Austen: A klastrom titka
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
Szécsi Noémi: Finnugor vámpír
Ottlik Géza: Iskola a határon
Térey János: Paulus
Spiró György: Fogság
Carlos Ruiz Zafón: A köd hercege
5/26/2020 • 39 minutes, 6 seconds
Olvassatok verseket!
A Lapozz a 99-re! podcast 45. epizódjának minden pillanata a versek körül forog. Még, ha olvasni szenvedélyesen szeretünk is, manapság talán előbb veszünk le egy regényt a polcról, mint verseskötetet. Vagy mégsem? Ennek járunk utána. Az epizód nem titkolt célja, hogy közelebb kerüljünk a versek világához is.
A nemrég kihirdetett Aegon Irodalmi Díj apropóján első vendégünk Nádasdy Ádám, költő és műfordító. A díjat idén áprilisban a Jól láthatóan lógok itt című verseskötetének ítélték oda. Lesz szó őszinteségről, Londonról és az írás terápiás hatásáról is. Sőt, azt is megtudhatjuk, mi a hasonlóság Rembrandt önarcképei és az új Nádasdy-kötet között.
Majd egy szakértő lesz a segítségünkre. Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa ad használati útmutatót, hogyan érdemes ezt a kötetet olvasni.
Életem könyve rovatunk rendhagyó módon ebben az epizódban Életem versévé változik, ugyanis Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke mesél arról a szenvedélyes szeretetről, ami a versekhez fűzi. Nála nagyobb versrajongót keresve sem találhatunk, így egy kifejezett kedvenc verset nem is tudott választani: a teljes Radnóti életmű nagy kedvelője.
Végül pedig Szabados Ági is felolvassa kedvenc versét. Higgyétek el, a műsort hallgatva garantáltan megjön a kedvetek a versolvasáshoz.
A műsorban elhangzó könyvek, verseskötetek:
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Dante Alighieri: Isteni színjáték
Pilinszky János összes versei
Kosztolány Dezső összes versei
Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke
Turczi István: Hívásra szól a csönd
Bella István: Szeretkezéseink
A műsorban elhangzó versek:
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Nádasdy Ádám: A testemet határozottan elveszi
Nádasdy Ádám: Az igazi Márk-változat
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
Rakovszky Zsuzsa: Négy sör után
Buda Ferenc: Isten szalmaszálán
Józsaf Attila: Olyan bolond vagy
Hervay Gizella: Levél helyett
Karinthy Frigyes: Pitypang
Ady Endre: Áldásadás a vonaton
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
Karinthy Frigyes: Nihil
Radnóti Miklós: Hasonlatok
5/12/2020 • 44 minutes, 42 seconds
Karanténpszichológia Almási Kittivel és Al Ghaoui Hesnával
A könyves podcast 44. epizódjában annak járunk utána, mit tehetünk most, hogy fenekestül felfordult az életünk, hogyan lehetünk jobban, és hogyan vehetjük vissza az irányítást az életünk felett.
Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus mesélt arról, miért lehet, hogy amíg sokan élvezik az otthonlétet, és rég halogatott rendrakással, új hobbik kipróbálásával ütik el az időt, addig mások nagyon nehezen birkóznak meg a bezártság okozta stresszel. De lesz szó arról is, mit tanulhatunk kapcsolatainkról a kényszerű bezártságban vagy összezártságban.
Az Életem könyve rovat eheti vendége Al Ghaoui Hesna, riporter, külpolitikai újságíró és író, aki tudósításai során a háborús övezetekben tapasztalta meg azt az érzést, amikor nem tudni, mit hoz a holnap. A sors furcsa fintora, hogy ez az érzés most az otthonában is visszaköszön. Ehhez a témához kapcsolódik élete egyik meghatározó könyve, Brené Brown egyik bestsellere, a Bátraké a boldogság.
Ezen a héten Szabados Ági is kapaszkodót nyújt, de nem olvasmányok, hanem remek naplók által, amik segíthetnek a feldolgozásban, az önismeretben és a kiegyensúlyozottabb mindennapok megtalálásában.
A műsorban elhangzó könyvek:
Almási Kitti: Ki vagy Te?
Al Ghaoui Hesna: Félj bátran
Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős
Brené Brown: Bátraké a boldogság
Corinne Sweet: Nyugalomnapló
Matthias Hechler: Sikernapló
Michelle Obama: Így lettem – Önismereti napló saját hangod megtalálásához
4/28/2020 • 43 minutes, 11 seconds
Hogyan hatott a járvány a könyvpiacra?
A 43. epizódban a könyvpiac helyzetével foglalkozunk. Elmaradtak a könyvfesztiválok külföldön és itthon is, amire szinte még soha nem volt példa. Ráadásul a március óta tartó boltzár is különleges hatással van a szektorra. Mekkora veszteséggel számolnak a könyves piac szereplői? Mi lesz a félbemaradt fordításokkal és könyvekkel? És vajon, hogyan tudják túlélni ezt az időszakot a kiadók és a terjesztők? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A műsor vendége Budaházy Árpád, a könyvfesztivál szervezője, az Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnökhelyettese, aki átfogóan mesél a könyves szakma helyzetéről, míg Walitschek Csillától, a BOOK24 ügyvezetőjétől megtudhattuk, könyvet is annyit rendelnek-e most az emberek az interneten, mint sporteszközöket és használati cikkeket?
Mi a helyzet a kiadók háza táján? Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport társtulajdonosa és Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója avat be bennünket.
A boltzár idején sem hagyja magára a kis olvasókat és szüleiket a Pozsonyi Pagony gyerekkönyvkiadó. Szabados Ági erről a különleges helyzetről beszélgetett Sárdi Dórával, a Pagony egyik alapítójával. Valuska Lászlótól, a Margó Irodalmi Fesztivál alapítójától és főszervezőjétől pedig azt is megtudhatjuk, lesz-e Margó idén?
A műsor második felében Epres Panni, modell és édesanya mesél élete meghatározó könyvélményéről, Márai Sándor Az igazi című regényéről.
Szabados Ági ezen a héten Jacky Durand Apám receptjei című regényét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Deborah Feldman: Unortodox
Margaret Atwood: Az ehető nő
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk
Jacky Durand: Apám receptjei
Márai Sándor: Az igazi
Harry Potter At Home kezdeményezés
Paolo Giordano: Járvány idején
4/14/2020 • 47 minutes, 22 seconds
Írók, költők karanténélményei és javaslatok otthoni időtöltésre
A Lapozz a 99-re! stábja is igyekszik mindent otthonról intézni, így a műsor is házi körülmények között készült. Ebben az epizódban Szabados Ági nemcsak érdekes olvasmányokat, hanem életmódtanácsokt is ad, ami segíthet, hogy úrrá legyünk a szokatlan helyzet okozta szorongáson, esetleges olvasói válságon.
Megkérdeztünk néhány otthonában tartózkodó kortárs írót is. Hogyan változott meg az életük? Mi lesz velük író-olvasó találkozók és fellépések nélkül? Mivel töltik a karantén napjait? Ezekre a kérdésekre válaszol Kemény Zsófi, a Péterfy házaspár, Grecsó Krisztián, Fiala Borcsa, Lackfi János, Totth Benedek és Tóth Krisztina is.
Az Életem könyve rovatban a Betone Studio legújabb podcastjének házigazdája, Lovas Rozi mesél az Egyszer lent című podcast mellett a kedvencéről, Lev Tolsztoj klasszikusáról, az Anna Karenináról.
A műsor második felében Szabados Ági egy mini kihívásra invitál mindenkit, szigorúan könyves tematikában. Hogy miről is van szó pontosan? Hallgassatok bele rendkívüli epizódunkba!
A műsorban elhangzó könyvek:
Anders Hansen: Edzett agy
Marie Kondo: Rend a lelke mindennek
Marie Kondo: Tiszta öröm
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Grecsó Krisztián: Magamról többet
Fiala Borcsa: Drill
Elif Batuman: A félkegyelmű
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a holdvilágban
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Elisabeth Gilbert: Big magic
Füst Milán: A feleségem története
Paul Auster: New York trilógia
3/31/2020 • 37 minutes, 32 seconds
Ezért olvass Hemingwayt!
Ernest Hemingway irodalmi Nobel-, és Pulitzer-díjas író, a XX. századi világirodalom egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legrejtélyesebb alakja. Élettörténete páratlanul izgalmas és érdekes, nevét mindenki ismeri, de sok művét mégsem olvastuk. Hogy ez miért lehet így, arról is beszélgetünk Kovács Krisztiánnal, az Ectopolis.hu főszerkesztőjével. Megpróbálkozunk a lehetetlennel, húsz percben összefoglaljuk Hemingway életművét és még könyveket is ajánlunk tőle.
A műsor másofik vendége Bátyai Éva színésznő, akit a legtöbben a Barátok közt sorozatból ismernek. Éva Arthur Miller drámái közül választott néhányat.
Szabados Ági a héten Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című könyvét ajánlja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava
Arthur Miller: Drámák
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
3/24/2020 • 31 minutes, 10 seconds
Dragomán György az olvasásra nevelésről és a NAT-ról
Január végén jelent meg az új Nemzeti alaptanterv (NAT), amelyet egy hónappal később, az első, az ötödik és kilencedik évfolyamon már be is vezetnek. Ugyan maximalizálták a diákok kötelező óráinak számát, de irodalomból a tananyag sokkal több lett, mint korábban volt. A kötelezők nem változtak, de a kortársak kikerültek. Ebben az epizódban az új NAT-tal nem politikai szempontból, kizárólag az irodalom szemszögéből foglalkozunk. Dragomán György, József Attila-díjas írót kérdeztük, hogy szerinte mik a tanterv hibái és hogyan kellene megreformálni az irodalomoktatást.
Az epizód második vendége Lévai Balázs író, rendező, producer, aki Paul Auster New York trilógia című könyvét választotta aktuális kedvencének.
A műsor végén, Szabados Ági heti ajánlójában SD könyvéről mesél részletesebben.
A műsorban elhangzó könyvek:
Paul Auster: New York trilógia
Lévai Balázs: A világ nyitott könyv
Csabai László: A vidék lelke
3/17/2020 • 32 minutes, 5 seconds
Hajnóczy Soma a bűvészkedésről és a csajozásról
Hajnóczy Soma gyerekkorában szeretett bele a bűvészkedésbe. Ahogy sok más gyerek, ő is megkapta a bűvészdobozt, nála viszont nem ért véget a szenvedély fél év után. Innentől kezdve meg sem állt a versenyekig. A bűvészettörténelem egyik legfiatalabb előadója, aki magáénak tudhatja a világbajnoki Grand Prix díjat.
Miért lett bűvész? Hogyan lehet a bűvésztrükköket könyvből megtanulni? Hogyan lehet trükkökkel csajozni és a bírságolásra készülő rendőröket leszerelni: Ezekre a kérdésekre mind válaszol Hajnóczy Soma.
A műsor második vendége Kemény Zsófi, aki élete első olvasmányáról William Shakespeare: Sok hűhó semmiért című drámájáról mesélt.
A műsor végén Szabados Ági heti kedvencét mutatta be Láng Zsolt: Bolyai című könyvét.
A műsorban elhangzó könyvek:
Hajnóczy Soma · Kelle Botond: Elképesztő trükkök hétköznapi tárgyakkal
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Láng Zsolt: Bolyai
3/10/2020 • 26 minutes, 53 seconds
Mi köze a Dumaszínháznak a klímakatasztrófához?
A műsorban elhangzó könyvek:
Paul Hawken: Visszafordítható
Seth Stephens-Davidowitz: MIndenki hazudik
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Tóth Krisztina: Fehér farkas
3/3/2020 • 32 minutes, 23 seconds
A szolgálólány meséje - könyv vagy sorozat?
Mindig érdekes, amikor egy híres regényből film, vagy sorozat készül. Erről volt már egy komplett epizódunk, most azonban egy konkrét regényről és egy nagyon népszerű sorozatról lesz szó.
Margaret Atwood kanadai írónő 1984-ben írta meg A szolgálólány meséje című regényt, amiből 33 évvel később készítettek sorozatot. A történet a közeli jövőben játszódik, amikor az Egyesült Államok extrém vallásos diktatúrává, Gileád Köztársasággá alakul, ahol a termékeny nőket csupán arra tartják, hogy szüljenek, ahol tiltott a dohányzás az alkoholizmus, de még az olvasás is.
Mit ad a könyv azoknak akik látták a sorozatot? Mennyiben tud többet a mozgóképes feldolgozás? Ebben az epizódban Nádor Zsófiával, a könyv szerkesztőjével beszélgettünk, aki sok más mellett azt is elmesélte, hogy minden olyan dolog, ami a regényben megtörénik már megtörtént valahol a világban, azaz volt rá példa a valóságban.
A műsor második vendége Tasnádi Bence, a Katona József Színház színésze, aki élete meghatározó könyvének Térey János: Káli holtak című regényét választotta. A történetből előadást készítenek, a bemutató pedig májusban lesz a Katona József Színházban.
Az epizód végén Szabados Ági Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetét mutatja be.
A műsorban elhangzó könyvek:
Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje
Térey János: Káli holtak
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer terápia
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb
2/25/2020 • 28 minutes, 57 seconds
A magyar irodalom bulvárírója - Nyáry Krisztián
Nyáry Krisztián állítása szerint soha nem volt missziója az olvasásnépszerűsítés, művei mégis elképesztő hatással vannak az olvasókra. Könyvei által megismerhetjük a magyar irodalom nagy alakjainak magánéletét, valahogy valóságosabbá válnak a hősök, igazi történeteken keresztül, amiben ők is szerelmesek és esendőek azaz pont olyanok, mint bármelyikünk.
Már tíz könyve jelent meg, az írás mellett a Líra csoport kreatív igazgatója és jelenleg két könyvön is dolgozik.
Vajon etikus-e más emberek szerelmes leveleit közzétenni? Elképezelhető, hogy az íróink már a levelek megírásakor is a nyilvánosságnak szánták a gondolataikat? Ennyi magánéleti történet után Nyáry Krisztián biztosan sokat tud a szerelemről. Vajon rájött, hogy mi a titkos recept? Ilyen és még sok más izgalmas kérdésre is választ kapunk a legújabb epizódunkban.
A műsor második vendége Csiby Gergely színész, aki élete meghatározó könyvének Sherman Alexie: Junior - Egy indián naplója című könyvét választotta, melyből monodrámát is készített az egyetemi évei alatt.
Szabados Ági ezen a héten Győrfi Kata Te alszol mélyebben című verseskötetét mutatta be.
A műsorban elhangzó könyvek:
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Nyáry Krisztián: Életemnél is jobban
Sherman Alexie: Junior - Egy indián naplója
Győrfi Kata: Te alszol mélyebben
2/18/2020 • 29 minutes, 15 seconds
Slammerből lett regényíró - beszélgetés Kemény Zsófival
Szabados Ági ezen a héten Kemény Zsófival beszélgetett, aki 16 évesen kezdett slammelni, és azóta rengeteg műfajban kipróbálta magát. Kitűzött célja volt, hogy 20 éves kora előtt megírja az első könyvét, ami sikerült is, 20. születésnapja előtt egy nappal jelent meg első regénye Én még sosem címmel.
Azóta már második regénye is megjelent, írt egy krimit Kondor Vilmossal közösen van egy verseskötete, Sophie Hard néven antiszexista rapdalokat ír, és mind ezek mellett pedig forgatókönyvírást tanul.
A beszélgetésből kiderül az is, hogy milyen fiatal íróként a kritikák kereszttüzébe kerülni, hogy miért próbálja ki magát ennyi műfajban, és hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve, mit gondol az édesapja, Kemény István kortárs költő a lánya műveiről.
Milyen lehetett felnőni egy író családban? Vajon teljesen egyértelmű volt, hogy Zsófi is irodalommal fog foglalkozni? Ezekre a kérdésekre mind választ ad Kemény Zsófi a mai epizódban, aki azt is elárulta, hogy milyen tervei vannak a 30. születésnapja után.
A műsor második vendége Péterfy Gergely író, aki élete meghatározó könyvének Gustave Flaubert Érzelmek iskolája című regényét választotta, valamint azt is elárulta nekünk, hogy hogyan hangolódik az írásra és mit jelent az, hogy beskálázós szöveg.
Szabados Ági ezen a héten Kapitány-Fövény Máté, Ezerarcú függőség című könyvét mutatta be.
A műsorban elhangzó könyvek:
Kemény Zsófi: Én még sosem
Kemény Zsófi: Rabok tovább
Kemény Zsófi: Nyílt láng használata
Kemény Zsófi - Kondor Vilmos: Értetek teszem
Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség
2/11/2020 • 29 minutes, 35 seconds
Magyar szex euróért - beszélgetés Munk Veronikával
Pár évvel ezelőtt egy olvasói levéllel kezdődött a történet. Egy piros lámpás negyed madame-ja írt az Index szerkesztőségének, aki elmesélte, hogy hogyan dolgoznak magyar nők legálisan szexmunkásként Németországban. Munk Veronika egyből izgalmasnak találta a témát és felvette vele a kapcsolatot. Nem sokkal később egy németországi kisvárosban Bremerhaven-ben találta magát, ahol megkezdte a kutatómunkát és elkezdte felderíteni a legális prostitúció árnyoldalait.
A könyvet olvasva kiderül, hogy a prostitúció hiába legális, a lányok kiszolgáltatottak, a futtatóik által kizsákmányoltak és nagyon nehéz ebből a kilátástalan helyzetből saját akaratukból kilépni.
Vajon jó, ha egy országban legális a prostitúció? Miért általános a droghasználat a lányok körében és hogy lehet ezen változtatni? Mennyi pénzt keres egy magyar prostituált Nyugat-Európában? Ezekről a kérdésekről mind beszélgettünk Munk Verával, aki azt is elárulta, hogy min dolgozik most.
A műsor második vendége Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, aki élete meghatározó könyvének Erlend Loe: Doppler című regényét választotta. Kristóf felhívta a figyelmünket arra, hogy a skandináv irodalom nem csak a krimikről szól.
Szabados Ági ezen a héten Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét mutatta be.
A műsorban elhangzó könyvek:
Munk Veronika: Kéjutca
Erlend Loe: Doppler
Erlend Loe: Naiv. Szuper
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
(Epizód fotó: Huszti István)
2/4/2020 • 29 minutes, 35 seconds
Bárdos András: az olvasás mindent túlél
Bárdos Andrást az emberek többsége a televízióból ismeri, vezetett hír- és magazinműsorokat, az utóbbi sok évben viszont életének nagy részét a könyvkiadás teszi ki. Persze ezer szálon kötődött korábban is a könyvekhez, szülei írók voltak, részt vett az Athenaeum Kiadó alapításában Kolosi Tamással, aztán Stahl Judittal is volt közös könyves cége, majd Rényi Ádámmal közösen nyolc éve megalapították a 21. Század Kiadót.
Mit gondol Bárdos András a könyvek jövőjéről? Eltűnhet-e a papíralapú könyv? Hogyan jutnak hozzá a legjobb regények kiadási jogaihoz? Mik voltak a legsikeresebb címek, amiket a 21. Század Kiadó megszerzett? Honnan lehet tudni, hogy miből lesz siker? Milyen újdonságokkal készül a kiadó? Hogyan hatnak a tévésorozatok az olvasási szokásainkra? Ezekről a kérdésekről mind beszélgettünk Bárdos Andrással, aki azt is elárulta naponta mennyi időt tölt olvasással.
A műsor második vendége Krusovszky Dénes, aki élete meghatározó könyvének Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve című novelláskötetét választotta, aminek az egyik érdekessége, hogy ez az író egyetlen könyve, a megjelenés óta nem írt könyvet.
Szabados Ági ezen a héten Grecsó Krisztián Vera című könyvét mutatta be.
A műsorban elhangzó könyvek:
Sally Rooney: Normális emberek
Sally Rooney: Baráti beszélgetések
Michael Chabon: Ragyog a hold
Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve
Krusovszky Dénes: A fiúk országa
Grecsó Krisztián: Vera
1/28/2020 • 29 minutes, 53 seconds
Almási Kitti az újévi fogadalmakról, motivációról és az irigységről
Az új évet rengetegen kezdik azzal, hogy mindenféle fogadalmat tesznek, amelyeket aztán rendre nem tartanak be. Érdemes-e újévi fogadalmat tenni? Ha igen, mit érdemes megfogadni? Milyen célokat tűzzünk magunk elé? Miért olyan népszerűek a testedzésre vonatkozó fogadalmak? Hogyan hatnak a fogadalmak a hangulatunkra és miért mondják a januárra, hogy a legszomorúbb hónap? Miért szeretnénk fiatalok maradni? Rengeteg témát beszéltünk át Almási Kitti pszichológussal, akit a fentiek mellett tavalyi könyvéről, a jövő könyvterveiről és arról is kérdeztünk, hogy mikor és mit szeret olvasni.
A műsor második vendége Vecsei H. Miklós színész, aki élete meghatározó könyvének Boris Vian Tajtékos napok című regényét választotta. Szabados Ági pedig, Merle Robert Merle Mesterségem a halál című könyvéről mondta el miért szereti.
A műsorban elhangzó könyvek:
Almási Kitti: Bátran élni
Almási Kitti:Irigység, kibeszélés, rosszindulat
Anne Cathrine: Bomann Agathe
Boris Vian: Tajtékos napok
Robert Merle: Mesterségem a halál
1/21/2020 • 32 minutes, 27 seconds
Luxuséttermek, hotelek és a milliomosok titkai
Napjainkban gasztroforradalom zajlik, ma már mindenki tudja, mit jelent a Michelin-csillag vagy a fine dining, ami részben a számos gasztro-témájú tévéműsornak és magazinnak köszönhető. Kordos Szabolcs újságíró, a Hungary-sorozat szerzője írt már könyvet a taxisokról, a luxushotelekről, a magyar elit szórakozási szokásairól és az éttermek sötét oldaláról, legutóbb pedig pedig az elsőosztályú magyar éttermek világát mutatta be.
A beszélgetésből kiderül, mennyibe kerül a legmenőbb étteremben egy menü? Hogyan bírják a mesterszakácsok a folyamatos pörgést? Mennyire elterjedt a drog- és az alkoholfüggőség ebben a körben? De nemcsak a menő éttermek világáról beszélgettünk, szóba került Szabolcs korábbi sikerkönyve, a luxushotelekről szóló, vagy az elit szórakozási szokásait bemutató írás is.
A műsor második vendége Döbrösi Laura színésznő, aki Linn Ullmann: Áldott gyermek című könyvét mutatta be, majd az epizód végén Szabados Ági Sally Rooney: Normális emberek című művét ajánlotta, ami szerinte 2019 egyik legjobb könyve volt.
A műsorban elhangzó könyvek:
Kordos Szabolcs Restaurant, Hungary
Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary
Linn Ullmann: Áldott gyermek
Linn Ullmann: Stella zuhan
John Williams: Stoner
Sally Rooney: Normális emberek
1/14/2020 • 30 minutes, 45 seconds
Best of 2019 - Olvass és utazz minél többet!
A műsorban elhangzó könyvek:
Gabriel García Márquez A szerelemről és más démonokrólGabriel García Márquez Száz év magány
Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején
Thomas Mann A varázshegy
Émile Zola: Párizs gyomra
1/7/2020 • 22 minutes, 53 seconds
Best of 2019 - Mitől leszünk alkoholisták?
A műsorban elhangzó könyvek:
Dr. Kapitány-Fövény Máté: Függőben - Az alkoholizmus lélektana
12/31/2019 • 22 minutes, 45 seconds
Best of 2019 - Miért szeretjük a krimiket?
Ezen a héten műsorunk ünnepi adását hallhatod, amiben a kedvenc beszélgetéseinkből készítettünk válogatást. A Lapozz a 99-re! történetének első vendégét, Katona Ágnest hallhatjátok. Egyrészt azért mert vele indult ez a podcast, másrészt pedig kevesen tudnak olyan sokat a krimikről, mint ő.
12/24/2019 • 21 minutes, 41 seconds
Cukormentes karácsony
Iklódi Dóráról néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy inzulinrezisztenciája van. Ez egy gyakori anyagcsere-rendellenesség, nagyjából minden tizedik ember érintett a fejlettt nyugati világban és elsősorban a helytelen táplálkozás az oka.
Dóra az első kétségbeesés után elkezdte kutatni a szakirodalmat, megkeresni azokat a hozzávalókat, amik helyettesíthetik a cukrot és a gyorsan felszívódó szénhidrátokat. A kutatásból sokféle recept lett, amiket első körben az Instagramon osztott meg, később a receptek könyvvé álltak össze.
A műsorban beszélgetünk az inzulinrezisztenciáról, azokról az ételekről, amiket érdemes fogyasztani és arról is, hogyan élhető túl nagyobb veszély nélkül egy karácsonyi vendégjárás.
A műsor második vendége Böszörményi Gyula író, akit élete legfontosabb könyvéről kérdeztünk. A beszélgetés különlegessége, hogy őt Kadarkai Endre kérdezte, mivel Böszörményi Gyula a Felforgatók című podcast december 25-én megjelenő epizódjának főszereplője.
A műsor végén Szabados Ági Sophie Collins: Kahlo című könyvét ajánlja, amely gyönyörű infografikákon keresztül mutatja be a híres festőnő életét.
A műsorban elhangzó könyvek:
Iklódi Dóra: Cukormentes örömök
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Sophie Collins: Kahlo
12/17/2019 • 33 minutes
Miért ír könyvet Jakupcsek Gabriella?
Jakupcsek Gabriella a Megúszhatatlan és az És te hogy vagy? után megírta harmadik könyvét, Nagy levegő címmel, amiben a szerző munkájáról és a munka révén megismert történetekről mesél. “Ha naponta akár huszonhat emberrel beszélgetsz, azért ott félbemaradnak dolgok” - mondta a szerző arról, hogy hazaviszi-e a munkáját.
A könyv részben ebből a rengeteg emberi történetből építkezik, ha mindenképp kategorizálni kell, akkor ez egy életvezetési könyv, olyan mint egy hosszú és izgalmas beszélgetés. A szerző elmesélte, hogy minden könyve úgy született, hogy benne volt az adott év esszenciája. “Nagy levegő mindenhez kell, minden döntés, minden változás előtt óriási szükség van az elhatározásra és az erőre” - mondta Jakupcsek Gabriella. A könyv minden története egy-egy nagy döntésről szól.
Milyen fontos kérdések foglalkoztatják a szerzőt aktuálisan? Mit gondol Jakupcsek Gabriella az elengedésről és megbocsájtásról, a pszichológiáról, a humorérzékről? Beszélgetésünkből sok más mellett ezek is kiderülnek.
A műsor második vendége Sánta László, aki Anthony de Mello: Ébredj tudatára! című könyvet mutatatta be, az epizód végén pedig Szabados Ági Légrádi Gergely: Napfénytető című könyvét ajánlotta.
A műsorban elhangzó könyvek:
Jakupcsek Gabriella: Megúszhatatlan
Jakupcsek Gabriella És te hogy vagy?
Jakupcsek Gabriella: Nagy levegő
Anthony de Mello: Ébredj tudatára!
Légrádi Gergely: Napfénytető
12/10/2019 • 32 minutes, 27 seconds
Hogyan kell jól aludni?
Az utóbbi néhány évben nincs olyan egészséggel foglalkozó cikk, tanulmány, amelyik ne térne ki részletesen az alvás fontosságára. Ezek mindegyikének lényege, hogy minőségi alvás nélkül nem működünk napközben, sőt hosszú távon a kevés alvás betegségekhez vezet.
Ráadásul hiába tudjuk, hogy többet kellene aludni, sokszor a túlhajszolt életmódunk, a stressz miatt nem megy az elalvás, felébredünk éjjel és így hiába töltjük fekve a rendelkezésre álló órákat, mégsem pihenjük ki magunkat.
De mégis milyen a jó alvás? Mikor érdemes lefeküdni és mikor felkelni? Egyáltalán mennyit kell aludnia egy felnőttnek, hogy egészséges maradjon? Mit érdemes csinálni lefekvés előtt, hogy könnyen elaludjunk? Melyek a legfontosabb tanácsadó könyvek az alvásról? Ezeket a kérdéseket mind feltettük Radics Juditnak, aki 15 éve foglalkozik a témával és nemrég jelent meg Alváskönyv című könyvének átdolgozott kiadása.
Második vendégünk Szilágyi Csenge színész, két aktuális kedvenc könyvet mutatott be, az egyik Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő, a másik pedig Feldmár András: Őszinteség című könyve.
Szabados Ági a héten egy kamaszoknak szóló könyvet, Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? című könyvét ajánlotta.
A műsorban elhangzó könyvek:
Radics Judit: Alváskönyv
Patrick Modiano: Alvó emlékek
Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő
Feldmár András: Őszinteség
12/3/2019 • 31 minutes, 38 seconds
A jelen és a jövő Dombóvári István szerint
Egy okostelefon öngyilkos lesz, tanítják, hogy hogyan lehet valaki jó kommentelő, ránőnek az emberek fejére a filtereken használt nyuszifülek és ehhez hasonló vicces és elgondolkodtató történetekkel van tele Dombóvári István, nemrég megjelent könyve, a Netperces novellák.
“Örkény István annak idején azért írta az egyperces novellákat, mert azt szerette volna, hogy többen olvassanak. A ma embere még annyit sem olvas, felületesen fogyasztja a tartalmakat” - mondta Dombóvári István. A Netperces novellák című könyve erre az aktuális tartalomfogyasztási stílusra reagál, az egyes novellák erre reflektálnak, tükröt mutatnak a digitális kultúra emberének.
Melyik a szerző kedvenc novellája, milyen filmek, sorozatok ihlették a könyvet? Milyen lesz a mesterséges intelligencia, ha mi alkotjuk meg? Ezekre a kérdésekre mind válaszol Dombóvári István, aki a beszélgetés végén még útravaló tanácsot is ad a hallgatóknak.
A műsor második vendége Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, aki Elliot Aronson: A társas lény című könyve miatt kezdett el érdeklődni a pszichológia iránt, ezért ezt választotta élete egyik meghatározó könyvének.
Szabados Ági a héten Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve című könyvét ajánja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Dombóvári István Netperces novellák
Elliot Aronson: A társas lény
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
11/26/2019 • 26 minutes, 38 seconds
Jocó bácsi, az ország legnépszerűbb tanára
Balatoni József, vagy ahogy a média ismeri, Jocó bá’ nemcsak aktív tanár, hanem a WMN női portál rendszeres szerzője, emellett pedig már a hatodik könyvét írta meg, aminek címe Önharckép. A történet főhőse Hori, egy 32 éves jogász, aki félredobva eddigi életét, repülőre pattan és egészen Haiti-ig meg sem áll, ahol egy árvaházban kezd el segédkezni. A könyv az újrakezdésről szól, a főszereplő az önkéntes munka közben keresi önmagát és helyét a világban.
Beszélgetésünkből sok más mellett kiderül, miért az útkeresésről írt könyvet Jocó bácsi? Hogyan indult tanári és közszereplői karrierje? Mit gondol az oktatásról, az őszinteségről, beszédhibájáról és hogyan reagált a szakma a népszerűségre?
Az adás sztárvendége Pataki Zita, aki élete meghatározó olvasmányának
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt című könyvét választotta. Szerinte ez a könyv azért is remek, mert nemcsak a pszichoterápiáról tudunk meg sokat, hanem a filozófiáról és a filozófusokról is.
Szabados Ági ezen a héten Bíró Zsófia: A macska mondja meg! című mesekönyvét ajánlja, ami különböző típusú allergiákról szól az alsó tagozatosok nyelvén. “Szerethető karakterek, imádnivalóan laza és szellemes macskák, akik megmentik beteg kisgazdijaikat a csúnya rossz hiperek vezetőitől, vagyis megváltoztatják azok gondolkodását. Azért mesekönyv, mert a szerző szerint a felnőttek már elbuktak, és a gyerekeknek joguk van tudni mennyi szememet etetnek velük” - mondja Ági a könyvről.
Az adásban elhangzó könyvek:
Balatoni József: Jocó bácsi világa
Balatoni József: Önharckép
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Bíró Zsófia: A macska mondja meg!
11/19/2019 • 33 minutes, 16 seconds
20 éves a Harry Potter magyar kiadása
Húsz éve, két évvel az angol kiadás után, 1999 novemberében jelent meg Magyarországon a Harry Potter első része. Néhány évvel később a világ és a magyar fiatalok többsége már imádta a várzslós sorozatot, sőt nem túlzás azt állítani, együtt nőttek fel Harryékkel és az egész varázslóvilággal.
Olyan közös történet ez, ami összehoz ismeretleneket is. Hiszen ha azt mondjuk 9 és háromnegyedik vágány vagy Roxfort, vagy Voldemort - senkinek sem kell elmagyarázni, miről beszélünk.
A könyvsorozat akkora hatással volt a kultúrára, hogy a New York Times a Harry Potter miatt változtatta meg mértékadó bestseller listáját, és készített külön gyerekkönyves listát.
Ráadásul mindent megváltoztatott ez a sorozat, amit addig a gyerekek olvasási szokásairól gondoltunk, hiszen milliók kezdték el újra könyvet olvasni csak a Harry Potter miatt.
Húsz évvel ezelőtt az Animus kiadó vezetői hittek a Harry Potterben, így megvásárolták a magyar jogokat. Balázs Istvánnak és feleségének Gábor Anikónak köszönhetjük, hogy itthon is követhettük a sorozatot. Az adásban Balázs Istvánnal beszélgetünk arról, hogyan akadtak rá a könyvre, miért döntöttek úgy kiadják, hogyan kerestek és találtak fordítót és hogyan alakította át az életüket a varázslóvilág meghonosítása?
Az adás második vendége Viczián Ottó, aki élete meghatározó olvasmányának Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című könyvét választotta. A színművész nemcsak erről a regényről, hanem Gárdonyi Gézáról is mesél.
Az adás végén Szabados Ági kivételesen saját könyvét, a Van már időd olvasni című olvasónaplót mutatja be. A könyv azoknak készült, akik annyira szeretik és tisztelik a könyveiket, hogy hajlandók rászánni arra is az időt, hogy tudatosan vezessék olvasámányélményeiket egy naplóban, de azoknak is érdekes, akik motivációra szorulnak, mert még mindig úgy érzik, nincs idejük olvasni.
A műsorban elhangzó könyvek:
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
J. K. Rowling Harry Potter és a Halál ereklyéi
J. K. Rowling · John Tiffany · Jack Thorne Harry Potter és az elátkozott gyermek
Yuval Noah Harari Sapiens
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Szabados Ágnes: Van már időd olvasni?
11/12/2019 • 36 minutes, 12 seconds
Milyen a jó ifjúsági regény?
A magyar ifjúsági regény az egyik legdinamikusabb fejlődő része a magyar könyvpiacnak. Nem volt ez mindig így, néhány éve itthon is elkezdődött egy nagyon jó irányú változás: egyre több olyan szerző van, aki képes megszólítani a gyerekkorból már kilépett, de a felnőttkort még messze maga előtt tudó korosztályt. A műsor első felében Szekeres Nikolettával, a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökével beszélgettünk az ifjúsági könyvekről, a hazai és külföldi tredekről és bemutatunk néhány regényt, amit érdemes elolvasni, akár felnőttként is.
A műsor második vendége Tatár Csilla műsorvezető, aki aktuális kedvenc olvasmányát, Viola Stern Fischer: A Mengele-lány című könyvét ajánlja. Anyaként számos mesekönyvet is megismert, ezek közül szerinte Dániel András: Egy kupac kufli című könyvét szereti a legjobban.
Ezen a héten Szabados Ági Zsiga Henrik, a Lapozz a 99-re! egy korábbi vendégének a könyvét ajánlja. A remény koordinátái 8 ember történetéről szól. A mesélők maguk a szereplők. Mindannyian megjárták a maguk személyes poklát, és ezt mesélik el őszintén a szerzőnek.
A műsorban elhangzó könyvek:
Majoros Nóra: Pityke és prém
Christelle Dabos A tél jegyesei
Péczely Dóra (szerk.) Budapest off
Ezentúl lesz banán!
Sepsi László: Ördögcsapás
Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)
Viola Stern Fischer · Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Dániel András: Egy kupac kufli
Zsiga Henrik: A remény koordinátái
11/5/2019 • 29 minutes, 43 seconds
Vecsei H. Miklós és a Poket
Vecsei H. Miklósnak a könyv az, ami másoknak a mobiltelefon, pedig a kötelező olvasmányok majdnem elriasztották az olvasástól.
Annyira fontosnak tartotta az olvasást, hogy 2018-ban a Sztalker Csoport tagjaként ő volt az egyik alapítója a Poket kezdeményezésnek, aminek keretében Budapest frekventált pontjain könyvautomatává alakított italautomatákat helyeztek el. Azóta a összesen 22 könyvcímet jelentettek meg ebben a formátumban, és ezeket egységesen 990 forintért lehet megvásárolni.
A Poket non-profit vállalkozás, a cél, hogy minél több fiatal vegyen kezébe könyvet. “A mostani fiatal generáció kilencven százaléka nem szeret olvasni” - mondta Vecsei H. Miklós, aki azt is hozzátette, a Poket missziója, hogy ezen változtasson.
Ez annyira sikerült, hogy az Utas és holdvilág például 12.000 példányban fogyott el, de volt olyan könyv, egy Rejtő Jenő-alkotás, ami 20.000 példányban kelt el.
Mi a Poket üzleti modellje? Hogyan választják ki a könyveket? Miért veszítette el a fiatal generáció a könyvek iránti érdeklődést? Hogyan formálták át az okostelefonok, a Facebook és az Instagram a fiatal generáció életét? Hogyan lehet kilépni ebből a világból Vecsei H. Miklós szerint? Mit jelent a csend és a zaj?
A műsor második vendége Pokorny Lia színésznő, aki Bartis Attila A nyugalom című könyvét választotta aktuális kevdenceként. Szerinte Bartis úgy ír a szerelemről és a szülőkkel való kapcsolatról, ami egyszerre pusztítóan fájdalmas és puszítóan gyönyörű.
Ezen a héten Szabados Ági Sarah Winman Bádogember című könyvét ajánlja. A könyv egyik főszereplője Dora, aki egész életében alárendelte magát férje akaratának, aztán egyszer csak egy tomblán olyan nyereményt választ, amit ő akar: egy Van Gogh-festményt. A könyvben egészen érzékletesen mutatja be a barátság és a szerelem közötti határvonalat és azt, hogy a szülőkhöz fűződő viszony mennyire meghatározza az életünket.
A műsorban elhangzó könyvek:
Szerb Antal: Utas és holdvilág
https://moly.hu/konyvek/szerb-antal-utas-es-holdvilag
Bartis Attila: A nyugalom
https://moly.hu/konyvek/bartis-attila-a-nyugalom
Sarah Winman: Bádogember
https://moly.hu/konyvek/sarah-winman-badogember
10/29/2019 • 34 minutes, 22 seconds
Könyv vagy film?
Évente százával jönnek ki az eredetileg könyvben megjelent történetek filmes verziói, de a legtöbb esetben a filmek, sorozatok nézői nem is ismerik az eredeti forrást, mert a könyv nem volt siker.
“A filmtörténet kezdete óta az egyik legfontosabb alapelv, hogy előállhatsz egy új történettel, de sokkal egyszerűbb, ha azt mondod, hogy ez a film egy sikeres könyv nyomán született” - kezdte Réz András filmesztéta a megfilmesített könyvekről szóló beszélgetést.
Melyek voltak a filmtörténet első, nagy és híres adaptációi? Hogyan fordult meg a világ a Trónok harca sorozatos feldolgozása esetében? Mi történik, amikor a filmből készítenek könyvet? Melyek a jól sikerült filmadaptációk és melyek azok, amelyeket nem szabad megnézni? Réz András sok más mellett, ezekre a kérdésekre is válaszolt.
A műsor második vendége Kadarkai Endre, a hamarosan induló Felforgatók című podcast műsorvezetője. Endrének Márai Sándor Az igazi című könyve élete meghatározó olvasmánya. A történet a szerelemről szól és a műsorvezető azt is elmeséli, neki mit adott ez az olvasmány.
A héten Szabados Ági egy idősekről szóló könyvet választott. Hilary Boyd: Csütörtökön a parkban című könyve azt mutatja meg milyen az élet, a szerelem és a szexualitás idős korban.
A műsorban elhangzó könyvek:
Jules Verne Utazás a Holdba
Bram Stoker Drakula
Suzanne Collins Az éhezők viadala
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
George R. R. Martin: Trónok harca
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Jay Asher: Tizenhárom okom volt…
Stephen King: A ragyogás
Márai Sándor: Az igazi
Hilary Boyd: Csütörtökön a parkban
10/22/2019 • 31 minutes, 31 seconds
Ezért olvassátok Esterházy Péter könyveit
Esterházy Péter a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, az egyik legfontosabb és legnagyobb hatású írója, a Bevezetés a szépirodalomba, a Harmonia Caelestis és még egy sor fontos és kihagyhatatlan könyv szerzője.
Tragikusan korán, három évvel ezelőtt, mindössze 66 évesen hunyt el. Betegségével való kapcsolatát A hasnyálmirigynapló című kötetben írta meg. Erről is beszélgetünk a a Lapozz a 99-re! heti műsorában Valuska Lászlóval, aki a Margó Irodalmi Fesztivál alapítója és szervezője, könyves szakmai újságíró, aki Esterházy-rajongó és számos interjút is készített az íróval.
Valuska László első Esterházy-könyvét még gimnazista korában olvasta, az Egy nő című alkotás indította el a rajongást, szerinte ez a könyv jó belépő lehet, ha valaki még nem ismeri Esterházyt.
A magyar irodalomra hatalmas hatást gyakorló szerő egyik legfontosabb érdeme Valuska szerint, hogy rajta keresztül a magyar- és a világirodalom számos alkotóját meg lehet ismerni, megnyitja a kaput más szerzők felé.
A beszélgetésből kiderül, hogyan hatott Esterházy a magyar nyelvre, milyen volt találkozni, interjút készíteni vele, hogyan dolgozta fel halálos betegségét és az is, hogyan érdemes nekiállni az írói életmű feldolgozásának.
A műsor második vendége Ember Márk színész, akinek élete meghatározó olvasmánya Darren Shan: Rémségek Cirkusza című könyve, amivel még gyerekkorában találkozott. Szerinte azért nagyon fontos könyv, mert megtanít fantáziálni, arra, hogy épülnek fel bennünk a történetek.
Ezen a héten Szabados Ági egy fiatal magyar szerző, Czank Lívia interjúkötetét ajánlja. A szerző újságíró, de rajong a balettért, így A függöny mögött című könyve, a balett titkos világába vezeti be az olvasót. Különlegessége, hogy a kötet végén van egy majd tízoldalas fotómelléklet is, ahol szebbnél szebb fotókon keresztül leshetünk be a balett kulisszái mögé.
Az adásban elhangzó könyvek:
Esterházy Péter: Egy nő
Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
Esterházy Péter: A szív segédigéi
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Esterházy Péter: Javított kiadás
Darren Shan: Rémségek Cirkusza
Czank Lívia A függöny mögött
10/15/2019 • 31 minutes, 18 seconds
Amit Irvin D. Yalomról tudni kell
Rengetegen nem hisznek a pszichoterápiában, vagy leginkább fogalmuk sincs, hogy mi történik egy ilyen helyzetben. Irvin D. Yalom pszichiáter professzor és író azért különleges, mert ő volt az első, aki egy olyan területre kalauzolta el az olvasóit, ami addig tabunak számított: a terápiás ülések világába.
Yalom hasznos olvasmány a laikus érdeklődőknek, de a pszichológusnak, pszichiáternek készülő tanulóknak és a szakmának is írt számos tankönyvet. A Lapozz a 99-re! aktuális adásában összefoglaljuk, miért különleges szerző Irvin Yalom. Vendégünk Tönkő Vera, aki a Yalom-könyveket kiadó Park irodalmi vezetője és nagy Yalom-rajongó.
A beszélgetésben Vera elmeséli, hogy Irvin Yalom hogyan lett orvos, pszichiáter, később pedig író, hogyan hatott magánélete erre a pályaválasztásra, mit köszönhet anyjának és mit feleségének. A beszélgetés végére összegyűjtjük azt is, melyek a legfontosabb Yalom-könyvek.
Az adás második vendége Winkler Nóra, aki Nicole Krauss: A szerelem története című könyvét mutatja be, mint élete egyik meghatározó könyvét. Fantasztikusan összetett, csupa érzelem, csupa nagy dolog, csupa fontos kapcsolat, elképesztő érzelmi összetettség van ebben a könyvben, állítja Winkler Nóra, aki azt is elárulja, mikor és hogyan szokott olvasni.
Ezen a héten Szabados Ági egyik kedvenc kortárs írónője, Tóth Krisztina Pixel című novelláskötetét ajánlja. Ági szerint elképesztően izgalmas, ahogy Tóth Krisztina csokorba szedte a novellákat, ugyanis minden történethez egy testrész tartozik. Azaz elolvashatjuk a fej, a szív, a kéz vagy éppen a köldök történetét is. A fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, lenyűgöző történetté állnak össze.
Az adásban elhangzó könyvek:
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Irvin D. Yalom: Szemben a nappal
Irvin D. Yalom A terápia ajándéka
Nicole Krauss: A szerelem története
Tóth Krisztina: Pixel
10/8/2019 • 28 minutes, 41 seconds
Könyvmentés, amit szeretünk
“Ez az emberekért van és az emberek is tartják fent” - mondta Boda István, a Mozgó Könyvszekerek megálmodója, a Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület elnöke.
A projekt lényege, hogy klasszikus szekereket átalakították mozgó könyvesbolttá, ezeket köztereken helyezik el. A szekereken használt könyveket lehet vásárolni, négyszáz forintos egységáron.
A beszélgetésben részben az alapítók motivációira kérdeztünk rá. “A mai internetes és mobiltelefonokkal felnövő nemzedéket szeretnénk egy hagyományosabb felület, a könyvek felé irányítani, úgy hogy olcsón hozzájuthatnak egy-egy könyvhöz.” - vázolta röviden a könyvszekerek fő misszióját Boda László.
A beszélgetésben szó lesz arról is, hogyan válogatják ki a szekerekre kerülő könyveket, honnan vannak a könyvek, mi az üzleti modell és mikor várható, hogy vidéki városokban is megjelenik ez a kezdeményezés.
A műsor második vendége Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál alapítója, szervezője, akit élete meghatározó olvasmányáról kérdeztük. Esterházy Péter, A szív segédigéit választotta, amely Valuska László szerint nagyon jó olyanoknak, akik még nem ismerik Esterházyt.
A műsor végén Szabados Ági Alessandro Baricco, kortárs olasz szerző Novecento című művét ajánlja. A történet helyszíne a Virginian nevű gőzhajó, ami a két világháború között járt Európa és Amerika között, fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. “Ez a könyv nem csak egy történet, hanem zene is egyben, sőt, talán ez a könyv maga a zene!” - mondja Ági és mindenkit arra bíztat, hogy olvassa el.
Az adásban elhangzó könyvek:
Esterházy Péter: A szív segédigéi
Alessandro Baricco: Novecento
10/1/2019 • 26 minutes, 32 seconds
Mennyire vagyunk pornófüggők?
“Ahogy a mindennapi életünket a közösségi médiában éljük, a szexuális életünket is meghatározza, hogy illúziók rabolják el” - kezdi a beszélgetést Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, aki azonnal rátér az aktuális könyvében tárgyalt legfontosabb problémára: a pornófüggésre.
Szerinte az a legnagyobb probléma, hogy a pornóhoz való hozzáférés egészen leegyszerűsödött. Márpedig szerinte a pornó a szex kokainja. Gyorsan, biztosan ad kielégülést, ami a való életben nem ennyire egyszerű. Teljesen fals képet fest a szexuális szerepekről, amit az a generáció, aki épp most lép serdülő korba és akinek ezek az első szexuális élményei később súlyosan károsulhatnak.
“Ami a serdülő korban örömet okoz, az beleég az idegrendszerbe. Ekkor a legnagyobb a tesztoszteronszint” - mondja Hevesi Krisztina. Márpedig a technológia annyira könnyűvé tette a pornóhoz való hozzáférést, hogy jelenleg a serdülőkori elképesztő mennyiségű szexuális kíváncsiságot leginkább pornófogyasztással csillapítják. A ma fiataljaira szexuális fronton a legerősebb hatást a pornófilmek gyakorolják - állítja a szakember -, aki szerint ennek súlyos következményei vannak a valódi szexuális életben.
Milyen szerepeket közvetítenek a pornófilmek? Mi számít függőségnek? Hogyan lehet kigyógyulni belőle? Milyen módon hatnak az erotikus regények? A beszélgetésben ezekre mind válaszolunk.
A műsor második vendége Wolf Kati énekesnő, akinek élete egyik legmeghatározóbb olvasmánya Alexandre Dumas, Bragelonne vicomte című regénye, ami a Három testőr harmadik része. Kati szerint ebben az ötkötetes történetben minden olyan benne van, ami az emberi életben fontos. Van benne szerelem, szülő-gyerek kapcsolat, barátság és olyan konfliktus is, amiben mindkét félnek igaza van.
Szabados Ági ezen a héten Sarah Tomley Mit tenne Freud? című könyvét ajánlja. A pszichoterapeuta ismeretterjesztő könyve egyszerre bevezetés a pszichológiába és útmutató az élethez. Arra világít rá, miért vagyunk azok, akik vagyunk, és mi áll cselekedeteink hátterében.
A műsorban elhangzó könyvek:
Hevesi Krisztina: Szex
Hevesi Krisztna: Szextrém
Sarah Tomley: Mit tenne Freud?
9/24/2019 • 28 minutes, 57 seconds
Stephen King legjobb könyvei
A Lapozz a 99-re! első adásának vendége Katona Ágnes krimiszerkesztő volt, aki azt mondta, hogy Stephen King úgy ír mint az angyalok és nincs jelentősége annak, hogy milyen műfajban dolgozik, csak annak, hogy hogyan ír. Ehhez képest sokan fanyalognak a horror és a thriller pápájától, aki annyi írt, hogy megszámolni is nehéz.
Kovács Krisztián, aki az Ectopolis kulturális portál főszerkesztője otthonában külön könyvespolcot szentelt Stephen King könyveinek és a megjelent művek mellett a szerző minden egyéb publikációját is olvasta, van amit nem is egyszer.
Nála a Stephen King-őrület egészen fiatal kamaszkorban kezdődött és a mai napig tart. Vele próbáltuk meg a lehetetlent, azaz összegyűjteni azt a három emblematikus könyvet, amiből megismerhető, megszerethető vagy megutálható Stephen King.
A kiválasztott művek kapcsán beszélgetünk a híres szerző életéről is. Milyen írók hatottak rá, hogyan lett híres, mit tudunk a házasságáról, gyerekeiről, a hírnévvel együtt beköszöntő drogos és alkoholista időszakról, a leszokásról, azaz mindenről, ami húsz percbe befér.
Az adás másdik vendége Makranczi Zalán, aki jelenlegi kedvencét, Jü Hua Kína tíz szóban című könyvét mutatja be, illetve azt is elmondja neki mit ad az olvasás és mikor van ideje erre.
A műsor végén Szabados Ági mesél heti kedvencéről, ami egy könnyedebb olvasmány: R. Kelényi Angelika Barcelona, Barcelona című könyve. A könyv egy írói ambícókat dédelgető brit bloggerlányról szól, aki egy szakmai útra Barcelonába megy, ahol természetesen kaladok sokasága vár rá. Aki szereti a katalán fővárost és a könnyed nyári olvasmnyokat, semmiképp ne hagyja ki - mondja Ági a könyvről.
Az adásban elhangzó könyek:
Stephen King: Ragyogás
Stephen King: Az
Stephen King: Állattemető
Jü Hua Kína tíz szóban
R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona
9/17/2019 • 30 minutes, 36 seconds
Mire jó a párterápia?
Megyeri Zsuzsanna párterapeuta, akinek a “A terapeuta esetei“ sorozatban jelent meg a Gyere közelebb! - Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével című könyve. A műsorban a könyv apropóján beszélgetünk a szerzővel arról, hogy mikor érdemes párterápiára menni, kinek és miben segíthet a módszer.
Megyeri Zsuzsanna könyvében Anikó és Kristóf történetét ismerhetjük meg, akik megpróbálják megmenteni kapcsolatukat és ezért fordulnak szakemberhez.
A terápiás módszer, amit a szerző használ az érzelemfókuszú párterápia, amelyről külön mesél Megyeri Zsuzsanna, de a beszélgetésben szóba kerül az is, hogy mik a legtipikusabb hibák, kommunikációs félreértések és néhány könyvtippet is kapunk, amit a cikk alatt találhattok.
Iszak Eszter két könyvet hozott, ami nagyon nagy hatással volt rá. Az egyik Edith Eva Eger A döntés című műve, a másik pedig Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia. “Kiskoromtól kezdve elég pesszimista voltam, nehezen láttam meg a dolgokban a szépséget. Nekem A döntés azt mutatta meg, hogy bármilyen pokoli helyzetben dönthetünk úgy hogy a dolgok jó oldalát nézzük” - mondta a beszélgetésben Iszak Eszter az egyik kedvecéről. Iszak Eszter nemcsak arról mesét, hogy milyen hatással voltak rá a könyvek, de fel is olvasott egy-egy részletet.
Szabados Ági, Domenico Starnone Hurok című regényét választotta a hétre. Ez egy gyorsan elolvasható könyv, amit azoknak ajánl, akik elváltak, vagy válni készülnek. Az olasz szerző három nézőpontból írta meg egy házasság történetét. Mi történik azzal, aki megszökik, és azzal, aki marad? Lehet-e a múlt sérelmeit szőnyeg alá seperve élni? Meg tudnak-e bocsájtani egymásnak, önmaguknak? És a gyerekek? Ők vajon megbocsájtanak? A könyvben ezek a kérdések mind felmerülnek és elgondolkodhatunk rajtuk mi is a történet kapcsán.
*Az adásban elhangzó könyek:
**
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! - Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével
*
Sue Johnson Ölelj át!
Karin Wagenaar: Hogyan legyek boldog veled?
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Edith Eva Eger A döntés
Domenico Starnone: Hurok
9/10/2019 • 29 minutes, 47 seconds
Instagramozzon egy író?
Rupi Kaur még csak 28 éves, de jelenleg ő a legnépszerűbb élő költő a világon. Instagramját 3,7 tized millió ember követi, egy-egy felolvasására pillanatok alatt elfogynak a jegyek, első kötetéből, a Milk and Honey-ból pedig több mint 2.5 millió példányt adták már el és 77 hétig volt a The New York Times Bestseller listáján, ami szintén nem jellemző.
Népszerűségét azonban nem a kötetnek, hanem egy egyetemi projektnek köszönheti. A saját menstruációját megörökítette egy fotósorozatban, amit az Instagram eltávolított. Kaur nem hagyta magát, és a Facebookon, valamint a Tumblren idézett dühös kirohanást a „nőgyűlölet” ellen. A fotó végül visszakerült az oldalra, de előtte még világhírt szerzett neki, és ugrásszerűen megnövelte az Insta-követői számát. Kaur valóságos feminista ikon lett az interneten.
Mit hozhat egy írónak az aktív közösségi médiás kommunikáció? A Lapozz a 99-re! egy saját kutatást készített a Person Group kommunikációs ügynökséggel közösen, amelyben megvizsgáltunk néhány hazai és nemzetközi író közösségi aktivitását. Az alábbiakban a nemzetközi szerzőkről mutatunk be néhány adatot.
A legnépszerűbb szerzők FB-on (követőszám alapján):
Coelho - 29 millió
J.K. Rowling - 5,5 millió
Stephen King - 5,2 millió
Murakami - 1,2 millió
Danielle Steel - 1,1 millió
Anna Todd - 974 ezer
George R.R. Martin - 674 ezer
A többiek átlag kedvelőszáma 1400-300 ezer között van, jellemzően 100 ezer alatt.
A legnépszerűbb szerzők Instagramon (követőszám alapján):
Coelho - 1,9 millió
Stephen King - 1,2 millió
Anna Todd - 1 millió
Jojo Moyes - 127 ezer
Margaret Atwood - 75 ezer
Hazai helyzet
Meglepően, és a nemzetközi viszonylatokhoz képest arányaiban sok magyar szerzőnek van Youtube-csatornája, ami nagyon jó irány, hiszen a videós tartalmak egyre népszerűbbek, és a Youtube-felhasználók köre töretlenül növekszik, itthon is - ebben például jobbak, mint a külföldi szerzők.
A kutatásból látszik, hogy a magyar szerzők többségének inkább social media oldalai vannak, és kisebb arányban készítenek weboldalt - többeknél a FB oldal például már átvette a weboldal szerepét, ugyanakkor akiknek weboldala is van, ők láthatóan naprakészen tartják, így több platformot kezelnek egyidőben, ami igencsak jó digitális működés, ráadásul a külföldi példákkal összehasonlítva, sokkal aktuálisabbak az oldalaik, és nem érzi a látogató értelmetlennek, ha felkeresi őket, mert friss tartalmakkal találkoznak.
Az adás második vendége Winkler Róbert, a Totalcar.hu alapító főszerkesztője. Winkler Róbert rajong az orosz irodalomért, több könyvet is említett, de a leginkább Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski című regénye hatott rá.
Szabados Ági ezen a héten egy romantikus, könnyed olvasmányt ajánl. Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című regénye egy e-mail regény, ami két fantasztikusan szellemes ember véletlen megismerkedésének, majd egymásba szeretésének történetét mutatja be. Végigasszisztálhatjuk olvasóként, hogy két ember hogyan tud beleszeretni egymásba pusztán a szavak útján. A betűk szerelmeseinek ajánjuk, mert a szöveg egy nyelvi csemege, a fordítás zseniális lett.
Az adásban elhangzó könyvek:
Ivan Alekszandrovics Goncsarov: Oblamov
Ivan Alekszandrovics Goncsarov: A Pallasz fregatt
Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski
Jay Dobyns - Nils Johnson-Shelton: A pokol angyala
Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
9/3/2019 • 28 minutes, 3 seconds
Milyen a jó gyerekkönyv?
A gyerekek olvasásra nevelése szempontjából két fontos korszak van: az egyik az egészen kicsi gyerekkor, a másik pedig a tíz év körüli időszak, ekkor ugyanis sokan nagyon megutálják az olvasást. A műsorban ezzel a két nagy korszakkal foglalkozunk és áttekintjük, mikor mi a jó szülői hozzáállás.
Az olvasásra szoktatást érdemes a gyerek születése után azonnal elkezdeni, de akár a terhesség során is hasznos lehet, ha felolvasunk a gyereknek, ahogy a zene esetében is érdemes minél előbb hozzászoktatni a gyereket a dallamokhoz - állítja Szekeres Nikoletta irodalmár, a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke mikor arról kérdzetük, mik az első lépések az olvasás megszerettetése érdekében.
Ezek a korai tapasztalatok nem elsősorban a szövegek értelme, tartalma szempontjból lényegesek, sokkal inkább a szöveg dallama, hangzása jut el a csecsemőhöz, ami a beszédtanulást és a későbbiekben a beszédértést is segíti.
Engedjük-e a gyereknek, hogy telefonon, tableten nézzen meséket? Hogyan befolyásolja a könyvekhez való viszonyt, az olvasási szokások kialakulását a képernyőn fogyasztott tartalom? Tényleg káros az internetezés? Mi a baj a Bogyó és Babóca mesével? Melyek a hasznos mesekönyvek? Mit érdemes olvasni egy tíz év körüli gyereknek? Mit tehet a szülő, ha kamasz gyereke elfordul a könyvektől? Ezekre a kérdésekre mind válaszol a beszélgetés.
A műsor második felében Tokár Tamás, a Fókusz műsorvezetője, népszerű vlogger mesél kedvenc könyvéről. Tamás Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem című könyvét választotta, ami egy gyerekkönyv, és mint első olvasmány meghatározta Tamás könyvekhez való viszonyát.
Igazodva a műsor témájához Szabados Ági az utóbbi évek egyik kedvenc ijúsági regényét ajánlja a héten. Christelle Dabos: A tél jegyesei című könyve egy négyrészes sorozat része. A történet szerint a világ darabokra szakadt, és ezeken az úgynevezett földszilánkokon élnek az emberek. Főhősünk, Ophélie Animán lakik családjával, ahol a tárgyaknak lelkük van, és az ott élők, különös adottságaik révén kommunikálni is tudnak velük. “A tél jegyesei fantasy, és nem egy habos-babos lányregény, szokatlan karakterekkel, sok-sok ármánykodással, és baromi sok izgalommal. Egy olyan világról szóló mese, amit ha megismersz, a részévé válsz, és mindent tudni akarsz.” - fogalmazott Szabados Ági a könyvajánlójában.
A műsorban elhangzó könyvek:
Totth Benedek: Holtverseny
Jeff Kinney: Egy ropi naplója
Lakatos István: A majdnem halálos halálsugár
Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem
Christelle Dabos: A tél jegyesei
8/27/2019 • 30 minutes, 59 seconds
Ezek voltak a nyár sikerkönyvei
Míg régebben a könyvpiac igazi főszezonja a november, december volt, a nyár pedig teljesen holtidőnek számított, egy brit könyvpiacot vizsgáló cikk szerint a nyár egyre inkább kezd második főszezonná emelkedni. Itthon ez nem ennyire egyértelmű, de Gyuricza Eszter, a Libri kiadóvezetője szerint észrevehető egy élénkülés a nyári hónapokban.
Érdekes tendencia az is, hogy míg elsőre azt hihetnénk, hogy a nyári időszakban a könnyed regények, a ponyvairodalom fogy jobban, Gyuricza Eszter által idézett cikk szerint a szépirodalom is egyre népszerűbb ebben az időszakban. Így van ez Magyarországon is, ahol a nyár eleve két könyves eseménnyel, a Könyvhéttel és a Margó Fesztivállal indul. Ezek az események erősen befolyásolják, hogy mit olvasunk a nyáron. Meg persze a leárazások is.
Melyek voltak az idei nyár hazai slágerkönyvei? Mit vigyünk magunkkal a nyaralásra, ha a komolyabb olvasmányokra vágyunk és mit, ha a könnyed történetek érdekelnek? A beszélgetésben számtalan tipp elhangzik, amelyeket alább fel is sorolunk.
A műsor második felében az egyik korábbi vendégünket, Leiner Laurát kérdeztük élete meghatározó olvasmányáról. A legnépszerűbb, hazai tiniíró legalább húszszor olvasta el Hunter S. Thompson: Rumnapló című könyvét. A műsorban elmeséli azt is, hogy miért.
Az adás végén Szabados Ági kedvenc kortárs spanyol szerzőjének, Javier Mariasnak a Beleszerelmesedések című regényét ajánlja. Az egyik legfontosabb, világsikerű kortárs spanyol író regénye szerelemről, barátságról, boldogságról – vagyis a legfontosabb témákról szól.
A műsorban elhangzó könyvek:
Lisa Wingate: Elrabolt életek
Náray Tamás: Zarah öröksége
Barabási Albert-László: A képlet
E. L. James: Mister
Katie Fforde: Rózsaszirmú nyár
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek
Frances Mayes: Napsütötte Toszkána
Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek
Zadie Smith: Swing Time
Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét
Hunter S. Thompson: Rumnapló
Javier Marias: Beleszerelmesedések
8/20/2019 • 25 minutes, 24 seconds
Vendégünk Krusovszky Dénes
Krusovszky Dénes az elmúlt években számos irodalmi elismerést begyűjtött, harminc évesen megkapta a József Attila díjat, idén pedig a Libri Irodalmi Díj közönségdíjas alkotása lett legújabb könyve, az Akik már nem leszünk sosem.
A díjnyertes regény egymástól látszólag különálló szálakból építkezik. A főszereplő, Lente Bálint, aki 2013-ban a fővárosból elindul Debrecenbe az anyjához, de közben meglátogatja 4 éve nem látott barátját, Tubát, hogy együtt érkezzenek meg ismerőseik esküvőjére. A regényben van egy 1986-ban és egy 1956-ban játszódó szál is, amelyek a regény végére természetesen összeállnak.
Krusovszky Dénest a regényről kulisszatitkairól, a díjakról, a hétköznapi emberek történeteiről és személyes olvasási szokásairól kérdeztük.
A műsor második vendége Szabó Simon színész, rendező, aki két könyvet választott kedvencként. Az egyik Michael Ende: A végtelen történet, illetve Cormac McCarthy: Az út című regényét. Szabó Simon nemcsak azt meséli el, miért választotta ezt a két könyvet, hanem azt is, hogy mit ad neki egy film és mennyiben más egy könyvben olvasott történet.
A műsor elején, Krusovszky Dénes megemlítette John Williams: Stoner című könyvét, ami Szabados Áginak is az egyik kedvence, ezért személyes könyvajánlójában erről a regényről mesél.
A műsorban elhangzó könyvek:
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Michael Ende: A Végtelen Történet
Cormac McCarthy: Az út
John Williams: Stoner
8/13/2019 • 30 minutes, 14 seconds
Könyvkiadót álmodtak, sikersztori lett
Két jóbarát néhány évvel ezelőtt, egy szórakozóhelyen üldögélve kitalálta, hogy vállakozni kellene. Pénzük nem volt, ötletük viszont annál inkább: megalapították az Álomgyár kiadót, amely mára az egyik legsikeresebb hazai könyvkiadó. Míg kezdetekkor évente öt könyvük jelent meg, idén már száz, az AranyKönyv idei szavazásán pedig a legsikeresebb ötven szórakoztató irodalmi könyvből már huszonhat álomgyáros volt.
Egy jó ötlet, szakértelem, tudatosság - ezek mind kellettek ahhoz, hogy az Álomgyár eljusson oda, ahol most van. A két alapító abból indult ki, hogy sokan szeretnének könyvet írni és még akár pénzük is van rá, hogy az ötletből könyv legyen. Ehhez teremtettek platformot egy szerzői kiadású könyvekre építő kiadóval, amely persze komoly szerkesztői válogatás után döntött egy-egy kiadásra jelentkező műről, majd jelentős szakmai támogatást tett minden szerző mögé. Sokat elmond hozzáállásukról, hogy amikor a kezdetekről beszélgettünk, az is elhangzott, hogy “az első alkalmazottunk egy marketinges volt”.
A szerzői kiadású könyves modell mellé fokozatosan beépítették a klasszikus kiadói tevékenységet. Milyen szerintük a sikeres és jó író? Milyeneket keresnek? Hogyan épül fel a kiadó? Mire a legbüszkébbek? Melyik volt az elmúlt évek legsikeresebb pillanata és melyik a legnagyobb kudarc? Ezekre a kérdésekre mind választ kaptok, ha meghallgatjátok a műsort.
A műsor második vendége Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője, aktuális kedvence Karl Ove Knausgård: Harcom című négykötetes önéletrajzi regénye. A műsor végén Szabados Ági Sándor Erzsi: Meddig jössz című regényét javasolja.
A műsorban elhangzó könyvek:
Karl Ove Knausgård: Harcom 1-4.
Sándor Erzsi Meddig jössz
8/6/2019 • 31 minutes, 49 seconds
Egy irodalomrajongó utazó kalandjai
Szűcs Péter hosszú évekig dolgozott újságíróként, majd az egyik legismertebb divatmagazin főszerkesztői pozícióját hagyta ott azért, hogy hobbijának, az utazásnak éljen. Évente közel kétszáz napot van úton, az utazásairól fotókat készít, blogot ír és persze az utazások előtt, közben és után is rengeteget olvas, sőt irodalmi zarándokutakat is vezet.
Járt már Peruban Mario Vargas Llosa, Kolumbiában Gabriel Garcia Marquez, vagy épp Szentpéterváron Dosztojevszkij miatt. Természetesen minden út rengeteg élménnyel ajándékozta meg, amelyekről mind beszélgettünk.
Megtudhatjuk pédául, ki fogadta örökbe Bogotában, hogyan jutott be Ady Endre párizsi szobájába, hogyan keveredett bele egy regényes szakításba Szentpéterváron és hogyan beszélgetett a perzsa fiúval közös nyelvismeret nélkül.
Az olvasásnak ez az egyik legnagyobb csodája, hogy olyan helyekre juthatsz el, ahová másképp talán esélyed se lenne. Ebből a műsorból kiderül, hogy még könyv sem mindig kell feltétlenül, elég ha leülünk beszélgetni Péterrel és gondolatban bejárjuk a fél világot.
A műsor második felében két könyvajánlót hallhattok. Először Peller Anna színésznő, műsorvezető mesél élete legmeghatározóbb olvasmányáról, Sohonyai Edit: Macskaköröm című könyvéről. Peller Anna azt is elárulja, hogy a könyv hatására kezdett el naplót írni, amit majd csak a lányának fog megmutatni. Ezután pedig, a műsor végén Szabados Ági beszél Amy Harmon: Homokból és hamuból című könyvéről.
A műsorban elhangzó könyvek:
Gabriel García Márquez A szerelemről és más démonokról
Gabriel García Márquez Száz év magány
Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején
Thomas Mann A varázshegy
Émile Zola: Párizs gyomra
Sohonyai Edit: Macskaköröm
Amy Harmon: Homokból és hamuból
7/30/2019 • 31 minutes, 7 seconds
Hogyan éld túl a szakítást?
Szinte mindenki átvészeli egyszer vagy többször az életében, mégis keveset beszélünk róla. A szakítás sokaknak tabu, vannak akik könnyen túlteszik magukat rajta, de vannak olyanok is, akik egy életen át cipelik terheit.
Az adás első részében Pálinkás-Panyi Anna pszichológussal beszélgettünk, aki a Szakítási napló című könyvében foglalta össze milyen fázisokon megy keresztül az, aki elveszíti a társát.
A könyv nemcsak érdekes olvasmány, de konkrét terápiás segítséget is nyújt azzal, hogy az olvasó egyben íróvá is válik, hiszen, amennyiben erre nyitott, folyamatosan rögzítheti, min megy épp keresztül. Beszélgetésünkben a szerző elmeséli, miért írta meg a könyvet, egy könyv hogyan segíthet azokon, akik éppen szakítás után vannak, mit adhat az, ha az ember kiírja magából a gondolatait.
Életem könyve sorozatunkban ezen a héten Korsós Judit Lola énekesnő, műsorvezető mesél "Tara Westover: A tanult lány" című regényéről.
Szabados Ági heti könyvajánlójában egy önsegítő, személyiségfejlesztő könyvet választott. Paul Donders Reziliencia című könyve a kiégés megelőzéséről és a lelki egészségünk ellenállóbbá tételéről szól. A könyvet egy játék keretében most megnyerhetitek, nincs más dolgotok, mint a posztok között megkeresni a könyvet és válaszolni az ott feltett kérdésekre.
A műsorban az alábbi könyvekről van szó:
Pálinkás-Panyi Anna: Szakítási napló
Susan Quilliam: Hogyan válasszunk társat?
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre!
Tara Westover: A tanult lány
Paul Donders: Reziliencia
7/23/2019 • 30 minutes, 22 seconds
Hogyan lehetsz író?
A legtöbb könyvmoly dédelgetett álma, hogy egyszer írjon egy könyvet. Szabados Ági sincs ezzel másképp, és ugyan ezt majd csak sok év múlva gondolja realitásnak, nemrég részt vett egy tanfolyamon, ami néhány napos volt csupán, de egészen újszerű aspektusból közelítette meg a regényírást. Egyfajta projektmenedzsment személet tanított. A Lapozz a 99-re! heti adásának vendége Zsiga Henrik író, írásoktató.
A beszélgetés azzal az egyszerű, de kézenfekvő felvetéssel kezdődik, hogy tanulható-e az írás és egyáltalán mi kell ahhoz, hogy valaki író lehessen. “Három nap alatt senkit nem lehet megtanítani írni, ennyi idő alatt arra lehet rávilágítani, hogy létezik egy út, ami íróvá alakítja az embert” - mondta Zsiga Henrik. Az interjú további részében sok más kérdés mellett az írás és az olvasás összefüggéseiről, az írás mögötti motivációkról, az írástanulás módszertanáról, a saját stílus megtalálásáról, a forgatókönyvekről és a legfontosabb tanulási forrásokról beszélgettünk.
Életemkönyve sorozatunk vendége Mautner Zsófi, gasztroblogger-műsorvezető, aki Paul Auster: 4 3 2 1 című könyvét ajánlja.
A műsor végén Szabados Ági ezen a héten Alessandro Baricco Selyem című regényét választotta. A történet a 19. század közepén játszódik, egy selyemhernyó-kereskedőről szól, aki unalmas és cseppet sem szenvedélyes életét éli felesége mellett. Majd kiküldetésein, Japánban talál rá a valódi szenvedélyre.
Stephen King: Az írásról
Paul Auster: 4 3 2 1
Alessandro Baricco: Selyem
7/16/2019 • 30 minutes, 43 seconds
A legnépszerűbb magyar tiniíró - Leiner Laura története
Május 18-án felkerült egy videó a Facebookra, amin tinédzserek elképesztő tömege áll sorban egy könyvesbolt előtt. Az újlipótvárosi kis bolt (L&L könyvesbolt) Leiner Laura saját családjának üzlete, a sorban ácsorgó tinédzserek pedig arra várakoztak, hogy az író aláírja könyvüket, pólójukat, vagy az üzletben vásárolt speciális, márkázott tárgyakat.
A Lapozz a 99-re! hetedik adásában a hazai irodalom egyik legérdekesebb szereplőjével, az utóbbi, közel tíz évben hihetetlen népszerűségre törő íróval, Leiner Laurával beszélgettünk. Az interjú azért is különleges, mert a szerző kerüli a nyilvánosságot, interjút alig ad, rajongóival csak saját felületein keresztül tartja a kapcsolatot, igaz ezt intenzíven és profin teszi.
Leiner Laura 24 évesen írta élete első regényét, A Szent Johanna gimi szinte azonnal nagyon népszerű lett és összesen 8 része jelent meg. Hogyan jött a siker és mit kezdett ezzel az akkor még csak 25 éves szerző, hogyan alakult a folytatás, mennyit ír naponta az évente akár három könyvvel is előálló szerző, miért alapított saját kiadót, mit gondol a tinikről, meddig lehet tinikönyveket írni és mi lesz azután? Sok más mellett ez is kiderül a beszélgetésből.
Az életem könyve sorozatunk heti vendége Molnár Áron Noár, színész, aktivista, aki egy aktivistához illő könyvet, Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz című könyvét ajánlja.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi
Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz
Anne Cathrine Bomann: Agathe
7/9/2019 • 31 minutes, 22 seconds
Miért szeretjük Szabó Magdát?
Szabó Magda a huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb szerzője, sőt írásai a mai fiatal olvasók körében is rendkívül népszerűek. Mitől különleges szerző Szabó Magda? Mit tanít a nőiességről, a férfiakról, a szeretetről, barátságról és a szerelemről műveiben? Hogyan jelenik meg a történeteiben saját életének egy-egy mozzanata?
A Lapozz a 99-re 6. epizódjában Juhász Anna irodalmárral beszélgettünk, akinek olyan szerencséje volt, hogy már gyerekkorában közelebb kerülhetett a népszerű írónőhöz, aki nagynénje és nagymamája barátnője volt. Az akkori csodálat később szakmai rajongássá érett, az irodalmárt kérték fel 2017-ben, hogy Szabó Magda születésének 100. évfordulójára szervezett eseményeknek legyen a nagykövete.
“Szabó Magda könyvei által szembe tudunk nézni önmagunkkal” - adott választ Juhász Anna arra a kérdésre, mi az egyik oka a szerző népszerűségének. Az adásban az író további titkai mellett beszélgettünk nőiességről, karakterépítésről, az ötvenes évekről, öregedésről és Szabó Magda szerelmi életéről, férjéről Szobotka Tiborról is.
Eheti sztárvendégünk Papp Gergő Pimaszúr, aki kedvencéről Emile Ajar Előttem az élet című francia könyvről mesél, a műsor végén pedig Szabados Ági ajánlja heti kedvencét Anna Gavalda: Szerettem őt című regényét.
A műsorban elhangzó könyvek:
Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magda: Az őz
Émile Ajar: Előttem az élet
Anna Gavalda: Szerettem őt
7/2/2019 • 29 minutes, 50 seconds
Alkoholizmus, függőségek, pókanyák
Van-e kiút az alkoholizmusból? Dr. Kapitány-Fövény Máté, a Függőben - Az alkoholizmus lélektana című könyvben egy valós példákból építkező, de fiktív főszereplő, Tamás életén keresztül mutatja be, hogyan zajlik az alkoholizmus felismerése, a szembenézés és hogyan lehet kimászni a gödörből.
“Az alkoholt védi egyfajta társadalmi és politikai lobbi, ami évszázados hagyományokra nyúlik vissza. Az alkohol kicsit olyan, mint egy családtag, akit nem illik bántani” - mondja Kapitány-Fövény Máté, amikor arról faggattuk, az iskolai prevenció miért nem vagy csak alig érinti az alkoholt.
Az interjúban a könyv főszereplőjének példáin keresztül beszélgetünk az alkoholizmus és általában a függőség kezeléséről, valamint arról, hogy mindez mennyire elterjedt probléma Magyarországon, ki számít függőnek és mi az oka annak, hogy a férfiak gyakrabban nyúlnak az alkoholhoz, mint a nők.
A Lapozz a 99-re interjúja után a műsorban Forró Bence, az M2 Petőfi TV műsorvezetője mesél kedvenc könyvéről, a Rulletkirályról , ami Kellér Andor egyik könyve és sztoriban szintén megjelenik a függőség problémaköre. Bence a könyvélmény mellett azt is megosztja velünk, miért áll közel hozzá ez a könyv és mikor szokott olvasni.
A heti adás uolsó blokkjában Szabados Ági a szolgálólány meséje című könyv szerzőjének, Margaret Atwoodnak egy másik művét, az Alias Grace című könyvet vette le saját polcáról és meséli el, mit adott neki ez a könyv.
A műsorban elhangzó könyvek:
Dr. Kapitány-Fövény Máté: Függőben - Az alkoholizmus lélektana
Kellér Andor: A rulettkirály
Margaret Atwood: Alias Grace
6/25/2019 • 32 minutes, 57 seconds
Mi a baj a kötelező olvasmányokkal?
“A kötelező olvasmányok problémája csak egy tünet, az irodalomtanítás válságának egyik jele” - állítja Arató László, a Magyartanárok Egyesületének vezetője, akit arról faggattunk, miért olyan műveket erőltetnek rá a gyerekekre, amelyeket csak kevesen olvasnak el.
A beszélgetés a kérdés számos aspektusára rávilágít, kitér arra, miért lett kötelező olvasmány Jókai Mór Kőszívű ember fiai című könyve, mit gondolt Móricz Zsigmond a Légy jó mindhaláligról, amikor a saját gyerekei szerették volna elolvasni és arról is, hogy probléma lenne-e ha a Harry Potter lenne a kötelező.
A műsor további részében Juhász Anna irodalmár Lev Tolsztoj Anna Karenina című könyvét ajánlja, mint egyik kedvenc könyvét, majd Szabados Ági Jessie Burton Múzsa című könyvéről mesél.
**A műsorban elhangzó legfontosabb hivatkozások: **
Arartó László, Magyartanárok Egyesülete
Jókai Mór - Kőszívű ember fiai
Móricz Zsigmond -Légy jó mindhalálig
Lev Tolsztoj - Anna Karenina
Jessie Burton - Múzsa
6/18/2019 • 29 minutes, 59 seconds
A titokzatos bestselleríró
Idén novemberben fog megjelenni Elena Ferrante Az elveszett gyermek története című regénye magyarul. Az biztos, hogy a könyv rendkívül sikeres lesz, az azonban továbbra is rejtély, hogy ki a szerző.
A Lapozz a 99-re! harmadik adásában annak járunk utána, hogyan lehet a háttérben maradni, miközben valaki a világ egyik legsikeresebb írója, szinte minden könyve vezeti az eladási listákat, a történeteiből filmek és sorozatok lesznek, amelyek elkészítésében egyébként tevékenyen részt vesz.
A titokzatos íróról Tönkő Verával, a Park kiadó irodalmi vezetőjével beszélgettünk, aki több Elena Ferrante-könyv szerkesztője. Hogyan lett sikeres a titokzatos szerző? Ki és milyen sikerrel próbálta feltárni az író személyi azonosságát? Hogyan alakult ki az angolszász világban a Ferrante-láz? Ezekről a kérdésekről mind szó lesz az adásban.
Az adás második felében Viszok Fruzsi népszerű vlogger elmeséli, hogy miért az Utas és holdvilág az egyik kedvenc könyve, az adás végén pedig Szabados Ági mutatja be Márai Sándor Eszter hagyatéka című könyvét.
Az adásban elhangzó legfontosabb művek elérhetőségei:
Tékozló szeretet
Az elveszett gyermek története
Briliáns Barátnőm sorozat az HBO-n
Eszter hagyatéka
6/10/2019 • 28 minutes, 2 seconds
Bátor nők
Péterfy-Novák Éva négy évig írta az Apád előtt ne vetkőzz című könyvét, aminek főszereplőjét szexuális abúzus éri, ráadásul a családon belülről érkezik a támadó. A szerzővel személyes érintettségéről, az írás körülményeiről, az erőszak megéléséről és feldolgozásáról beszélgettünk.
Szentesi Éva író, újságíró egyik aktuális kedvence Cserna-Szabó András Szíved helyén épül már a halálcsillag című könyve. Megkérdezzük, miért ezt választotta és mikor szokott olvasni. A műsor végén Szabados Ági meséli el, mit adott neki Manal Al-Sharif Merj vezetni! című könyve.
6/3/2019 • 29 minutes, 36 seconds
A krimik titkai
A Lapozz a 99-re első adása a krimikről szól. Szabados Ági első vendége Katona Ágnes, az Agatha Christie-életműsorozat szerkesztője, fordító, akivel a krimik titkairól, a különböző krimiműfajokról beszélgettünk, majd részletesen kitérünk a krimik királynőjére, Agatha Christiere. A világ leghíresebb krimiszerzőjéről kiderül, hogy jobban szerette, ha az elkövető nő, illetve azt is megtudhatjuk, hogyan folytatták a híres Poirot-sorozatot, Agatha Christie halála után.
A műsor második részében Sass Dani műsorvezető és gasztroblogger mesél egyik kedvenc könyvéről, a Palackpostáról, ami egy népszerű dán krimi , filmen is megjelent azonos címmel. Dani elmeséli, hogy miért van oda a skandináv krimikért, hogy mikor van ideje olvasni.
A Lapozz a 99-re első epizódjának végén Szabados Ági John Marss: The One – A tökéletes pár című könyvét ajánlja.
5/27/2019 • 29 minutes, 23 seconds
Ilyen lesz a Lapozz a 99-re!
Hamarosan indul az új könyves podcast Szabados Ágival!
Mit olvass? Mit ne olvass? Történetek írókról, olvasókról, könyvekből és könyvekről. Neked!