Orbán Viktor és a korábbi rekorder életét is más pályára terelte egy fordulat
Párhuzamot vontunk az aktív miniszterelnökként leghosszabb ideje regnáló Orbán Viktor és az őt hajszállal lemaradva követő Tisza Kálmán között.
10/22/2024 • 30 minutes, 4 seconds
Ha ezeket meglépi kormány, teljesen átrendeződhet az ingatlanpiac
Már komolyan foglalkozik a kormányzat a lakhatási helyzetet érintő változások kidolgozásával. Nem véletlenül mondta nemrégiben Gulyás Gergely, hogy szó lehet szigorú budapesti Airbnb-kontrollról, a bérleti díjak szabélyozásáról, a kollégiumi férőhelyek számának megemeléséről és általában az építkezés ösztönzéséről. Ennek lehetőségeit jártuk körbe Borsi Lászó tanácsadóval, ingatlanszakértővel.
10/15/2024 • 30 minutes, 52 seconds
Kibeszélő - N. Rózsa Erzsébet
10/7/2024 • 41 minutes, 38 seconds
MOK: az alapellátást kellett volna megerősíteni és nem ráterhelni az új ügyeleti rendszert
Először számháborúztunk a MOK elnökével, mert nem volt teljesen világos, pontosan hány ellátóhellyel fut neki október elsejétől Budapest az új ügyeleti rendszernek. Abban megállapodtunk, hogy lesz 15 felnőttek és 3 gyermekek számára kijelölt ügyeleti pont.
10/1/2024 • 34 minutes, 27 seconds
Megdöbbentek a tanárok, mert egy végzős hallgató a ChatGPT-nek akart köszönetet mondani
A mesterséges intelligencia (MI) egy mozgó célpont, hiszen mást tudott és másként néztünk rá tavaly, mint most nyáron, és másmilyennek látjuk majd jövőre. Beszivárgása az oktatásba elkerülhetetlen és ha megakadályozni nem is lehet, de alaposan és előre fel kell készülnünk – mondta Setényi János, az MCC Oktatáskutató Intézetének igazgatója a Kibeszélőben.
9/24/2024 • 25 minutes, 16 seconds
A terézvárosi Airbnb-tiltás átragadhat a többi kerületre is
Terézvárosban vasárnap lezárult a két hétig tartó szavazás, amelyben a kerület lakói eldönthették, szeretnék-e, hogy a rövid távú, vagyis az Airbnb-típusú lakáskiadás továbbra is része legyen a kerület életének. A voksolók 54 százaléka pedig úgy döntött, hogy tiltsák ki a kerületből az Airbnb-t, méghozzá 2026. január 1-jével. A végeredmény azonban sok kérdést felvet, amit Soproni Tamással, a kerület polgármesterével beszéltünk át.
9/17/2024 • 26 minutes, 31 seconds
Mi történt a MÁV-val?
A beszélgetést azoknak a közelmúltban történt és a közvéleményt, az utazóközönséget testközelből érintő problémákkal kezdtük, mint a vonat kisiklás a Keletinél, vagy a Kék Hullám IC és teherautó ütközése nyomán elesett Déli pályaudvar. A válaszokat ezúttal a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János szállította.
8/29/2024 • 30 minutes, 26 seconds
Reptéri káosz: megnéztük, miért törlik, vagy késik olyan sok fapados idén nyáron
Idén sokan a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy milyen, amikor teljesen váratlanul külföldön ragadnak egy idegen repülőtéren és a segítség nagyon messze van A Kibeszélő vendégeivel - Prónay Bencével, a Proko Travel ügyvezetőjével és Varga G. Gáborral, az egek ura blog alapítójával - megpróbáltuk kibogozni, hogy mi vezetett idáig.
7/16/2024 • 34 minutes, 11 seconds
Nem tetszett a végeredmény a jobboldalnak, lángba borult Párizs és Lyon
A közvéleménykutatások előrejelzéseire alaposan rácáfolva m égsem a radikális jobboldal győzött a vasárnapi francia parlamenti választásokon. Összezárt a baloldal és a sebtiben összerántott Új Népfront, amely az ide-oda visszalépések ereményeként még Macron elnök centrita tömbjét is felhozta a második helyre. Yann Casperrel, az MCC kutatójával elemztük, mi is történ valójában.
7/8/2024 • 34 minutes, 31 seconds
Tudja ki nyeri a foci Eb-t? Eláruljuk!
A Kibeszélőben Szabados Gábor sportközgazdásszal elemeztük, hogy megéri-e futball Európa-bajnokságot szervezni és ha igen, akkor mennyire.
7/2/2024 • 29 minutes, 52 seconds
Ezért nem jött Taylor Swift Magyarországra
A Kibeszélőben Oszkó-Jakab Natália magyarázta el, miként kell megszervezni egy-egy fesztivált, mennyi időt vesz igénybe és mitől lehet sikeres egy-egy rendezvény.
6/25/2024 • 25 minutes, 38 seconds
KRESZ-módosítás: a halottszállító is használhatja a buszsávot?
Már egy ideje az Építési és Közlekedési Minisztérium széles körű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetésbe kezdett a KRESZ megreformálása érdekében. A változásokról kérdeztük Pető Attila közlekedési szakértőt.
6/18/2024 • 28 minutes, 6 seconds
Kukorelly Endre: Én a könyveimmel nem a profitra hajtok!
A Kibeszélőben a beszélgetés apropóját az ünnepi könyvhét adta Kukorelly Endrével. A József Attila-díjas író, költő persze elmondta véleményét a kultúrpolitika aktuális történéseiről, így Csák János miniszter lemondásáról, a készülő új kulturális törvényről és firss kiadványokra vonatkozó akciózási korlátozásról is.
6/11/2024 • 31 minutes, 49 seconds
Van értelme közvéleménykutatásnak a kampány utolsó hetében?
6/4/2024 • 39 minutes, 17 seconds
A verőcei hajóbaleset túlélője még nem szólalt meg, pedig mindent eldönthet a vallomása
Hol tart most a verőcei hajóbaleset vizsgálata? Mennyiben felelős a kapitány? Miért volt bravúrosan ügyes a dunai vízirendészet? Miért tart ilyen régóta a Hableány per? Mi is történt pontosan a Nemzeti Színházban a Romeó és Júlia című darabban a két színésszel, akik súlyosan megsérültek? Ezekre kerestük a választ a Kibeszélőben Borbély Zoltán ügyvéddel, közlekedési szakjogásszal.
5/28/2024 • 29 minutes, 43 seconds
Hirtelen túl sok magyar lett a Maldív-szigeteken, és ennek meglepő oka van
Lassan a családoknak dönteni kell, hogy ha együtt akarnak idén nyaralni menni, milyen irányt vegyenek. Ehhez kértünk fontos szempontokat Kiss Róbert Richard turisztikai újságírótól a Kibeszélőben.
5/14/2024 • 29 minutes, 55 seconds
Nagyon titkolják, mit jelent be Budapesten a kínai elnök, és ennek jó oka van
Európai körútja során a héten Magyarországra is ellátogat a kínai elnök. A Kibeszélőben Horváth Leventével, az Eurázsia Központ igazgatójával vettük végig, miként került a falusi párttitkár a mára nagyhatalommá lett ország élére, mi a látogatás célja, és miért fontos Magyarország Kínának.
5/7/2024 • 30 minutes, 58 seconds
Ezt a nyarat még sokáig emlegetni fogjuk a meteorológusok szerint
Miért volt ilyen furán télies az április? Tényleg 2-3 héttel előrébb van a természet? Milyen idő jön, ha júniusban véget ér az El Nino, de még várni kell a váltótársra, a La Ninára? Milyen időjárása lesz a közeljövőben a Kárpát-medencének? Ezekről beszélgettünk Nagy-Kurunczi Ritával és Varga Sándorral, az Időkép meteorológusaival a Kibeszélőben.
4/30/2024 • 24 minutes, 24 seconds
Fodor Gábor: Orbán Viktor lépése azt jelzi, a Fideszben is érzik, hogy baj van
Mennyire jött jól a Fidesznek a múlt heti brüsszeli tiltás a NatCon rendezvényen? Mi az üzenete, hogy Deutsch Tamás lett a Fidesz EP-listavezetője? Ki lehet a befutó a főpolgármester-jelölti hármasból? Mennyire billegnek a fővárosi csatatér kerületek? Min változtat kormány és ellenzéki oldalon a Magyar Péter-jelenség és a TISZA párt megjelenése? Ezekre kerestük a választ Fodor Gáborral a Kibeszélőben.
4/23/2024 • 40 minutes, 20 seconds
Lélegzetvisszafojtva nézi a világ, ahogy egy atomhatalom válaszcsapásra készül
Izrealnek nem sok ideje maradt, ha be akarja váltani hétvégi fenyegetését, hogy mindenképpen megtorolja a szombat éjszakai iráni drón- és rakétatámadást az ország ellen. persze a döntés nem egyszerű, mert ha túl nagyot üt, akkor lángba borulhat a Közel-Kelet fele, esetleg megint veszít a Nyugat szimpátiájából, de gyengének semmiképpen nem mutatkozhat. A Kibeszélőben ezeket az esélyeket latolgattuk Tárik Meszárral, az Eurázsia Intézet és a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával.
4/16/2024 • 26 minutes, 54 seconds
Megtámadja-e még a héten Irán Izraelt?
Vészjósló, vihar előtti csend érzékelhető a Közel-Keleten. Mindenki arra vár, hogy Teherán beváltja-e ígéretét és fegyveres konfliktusba keveredeik-e Izraellel, azután, hogy egyik legmagasabb rangú katonai parancsnokát - vélhetően - egy izraeli rakétacsapással likvidálták a szíriai főváros kellős közepén. Azt is komoly figyelem kíséri, hogy megindítja-e Izrael a végső támadást a gázai-övezet utolsó városa, Rafah ellen.
4/9/2024 • 33 minutes, 7 seconds
Ha Magyar Péter kedden nem mutat be dokumentumokat, akkor kiírta magát a történetből
Főpolgármester-jelöltek, visszalépés, jelölti vita, a Magyar Péter jelenség, kinek jó és kinek nem, mennyire fontos az európai parlamenti választás. Ezekre kerestük a válaszokat Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével és Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökével.
3/25/2024 • 31 minutes, 11 seconds
Putyin személyes háborúja az ukrajnai, ami most fog csak igazán kiteljesedni
A hétvégén tartott orosz elnökválasztás végeredménye, mármint, hogy ismét Vlagyimir Putyin lesz az államfő, nem okozott igazán meglepetést. Az már érdekesebb, hogy ilyen arányú – 87 százalékos – volt a győzelme. De mire lesz elegendő a 87 százalék az előtte álló ciklusban? Változik-e, változhat-e a rendszer a következő időszakban? Erre kerestük a választ a Kibeszélőben Takácsy Dorka Oroszország szakértővel.
3/19/2024 • 35 minutes, 33 seconds
Nem politizál és nem dumál vissza a jövő influenszere
Azt nagyjából tudjuk, hogy a mesterséges intelligencia (MI) 2023-ban mit produkált és hova jutott. A Kibeszélő legújabb adásában arra voltunk kíváncsiak, hogy idén mivel lep meg bennünket az MI, milyen trendekkel számolhatunk. Ehhez hívtuk beszélgetőtársnak Guld Ádám médiakutatót és kommunikációs szakembert.
2/27/2024 • 38 minutes, 28 seconds
Mi a különbség régi korok elnyomó rendszerei és a totális diktatúrák között?
A beszélgetés egyik apropóját az adta, hogy 10 éve működik a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
2/20/2024 • 31 minutes, 10 seconds
Fenyő-gyilkosság: ezért tartott az ítélethozatal 26 évig
Szikinger Istvánnal onnan indítotuk a beszélgetést, hogy Fenyő János 1998. február 11-i megölését követően milyen nevek merültek fel, mint olyanok, akiknek érdekében állhatott leszámolni a médiavállalkozóval. Ebben a körben már akkor ott állt Gyárfás és Portik neve is.
2/13/2024 • 30 minutes, 51 seconds
Elkerülhető lett volna Novák Katalin bukása?
Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével és Nagy Attila Tibor politikai elemzővel értékeltük a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter lemondása után kialakult helyzetet az Index Kibeszélő című műsorának rendkívüli adásában.
2/11/2024 • 52 minutes, 36 seconds
Egyelőre elkerülhető a harmadik világháború, de van egy apró bökkenő
Az elmúlt napokban az ENSZ vezetői, de más volt államfők és egykor aktív katonai vezetők szájából is elhangzott annak a lehetősége, hogy a mostani forró konfliktusok révén esetleg belecsúszhatunk egy világégésbe. A Kibeszélőben Bordás Mária egyetemi tanárral vettünk végig három aktív konfliktusövezetet.
2/6/2024 • 37 minutes, 48 seconds
Tényleg teljesen biztos már Trump republikánus elnökjelöltsége?
Az első két előválasztás, az iowai és a New Hampshire-i után, a soronkövetkező nevadai előtt, vettük végig, hogyan is áll az elnökjelöltségi versenyben Donald Trump. A lehetőségeket és a buktatókat Csizmazia Gáborral, az NKE tudományos munkatársával elemeztük a Kibeszélőben.
1/30/2024 • 40 minutes, 27 seconds
Mekkora kockázatot jelent a világra a mostani válság a Vörös-tengeren?
A Kibeszélőben annak jártunk utána, hogy az újabb közel-keleti krízis, amely a Vörös-tengeren bontakozott ki, mennyiben érinti a régió ugrásra kész fegyveres csoportjait és Irán harcias csapkodása tényleg lángba boríthatja-e a térséget, bedöntve akár a nemzetközi kereskedelmet is. Beszélgetőtársaim voltak, Tomolya János terrorizmus-szakértő és Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője.
1/23/2024 • 36 minutes, 56 seconds
Belebukhat a berlini kormány a Németországot megbénító tüntetésekbe?
Nagyon félrement a német kormánykoalíció némileg kapkodva megtervezett bevételnövelési terve. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő német gazdáknál betelt a pohár és az elvenni tervezett kedvezmények visszaadását követelték a kormánytól. Mivel mindez lassan ment, egyhetes forgalom-lassító demonstrációkba kezdtek szerte Németországban. A lehetséges fejleményeket elemeztük Bauer Bencével, az MCC Magyar-Német Intézet igazgatójával a Kibeszélőben.
1/16/2024 • 32 minutes, 24 seconds
Ceglédi Zoltán: A hazai ellenzék már 2010 óta képtelen meghatározni önmagát
A 2024-es els ő Kibeszélőben Ceglédi Zoltán politikai elemzővel vettük végig az elmúlt év legfontosabb belpolitikai történéseit és előrenéztünk az idei önkormányzati- és európai parlamenti választásokra is. Pártesélyeket latolgattunk és megnéztük, hogy változott-e a kormány megítélése az elmúlt esztendőben.
1/9/2024 • 38 minutes, 57 seconds
Sorsdöntő uniós csúcs: vajon megint Magyarország lesz a tüske a köröm alatt?
Uniós tisztviselők is elismerik, hogy nehéz két nap előtt állnak az uniós állam- és kormányfők az évzáró találkozó miatt. A kulcsprobléma Ukrajna lesz, mind a tervezett pénzügyi támogatás, mind pedig a csatlakozási tárgyalások megkezdése kapcsán, mert mindkét területen komoly aggályokat fogalmazott meg a magyar kormányfő. Íjgyártó István nagykövettel beszélgettünk, aki 2023 májusáig irányította a magyar nagykövetség munkáját Kijevben.
12/12/2023 • 37 minutes, 45 seconds
Bendarzsevszkij Anton: Még jövő karácsonykor is az ukrajnai háborúról fogunk beszélgetni
Bár októbertől a Hamász és Izrael háborúja tematizálta a külpolitikai híradásokat, azért az orosz-ukrán konfliktus sem szorult ki teljesen a témák közül. Az idei év legfontosabb változásait vettük végig Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatójával.
12/5/2023 • 45 minutes, 4 seconds
Holoda Attila: Jövőre biztosan csökken a lakossági gáz és áram ára
Most, hogy ráfordultunk a téliesebb időjárásra, Holoda Attila, energetikai szakértővel beszéltük át, milyen lehet az előttünk álló időszak lakossági gáz és áramszámlája. Lesznek-e, lehetnek-e olcsóbbak az energiahordozók a közeljövőben?
11/28/2023 • 34 minutes, 33 seconds
Belebukik-e a Hamásszal vívott háborúba Benjamin Netanjahu?
A háború előtti megosztottságról, a háborút követő sokkról és összefogásról beszélgettünk az izraeli belpolitika szakértőjével. Csepregi Zsolttal kitértünk arra is, vajon alakulhat-e úgy a helyzet, hogy abba végül Netanjahu kormányfő belebukik.
11/21/2023 • 37 minutes, 34 seconds
Reisz András elárulta, hogy milyen lesz az idei tél
A meteorológus azzal kezdte a beszélgetést, hogy megosztotta a Kibeszélő nézőivel, hol és hogyan készülnek a világ legpontosabb, negyedéves előrejelzései.
11/14/2023 • 37 minutes, 25 seconds
Izrael és a gázai alagútharc: szivacsbomba, önjáró robot és a nyolckarú drón
Hamarosan megindulhat az átfogó támadás a Gázai övezet északi felében, ahol az izraeli egységek teljesen körbezárták Gázavárost. Az alakulatok már csak parancsra várnak és elindul a lassú, feltételezhetően sok emberáldozattal járó küzdelem, amely szinte házról házra folyik majd. Tomolya János terrorizmus szakértő sorolta fel, milyen eszközök állnak az izraeliek rendelkezésére.
11/7/2023 • 32 minutes, 9 seconds
Utánanéztünk, hogy hivatkozhat-e Izrael önvédelemre a Hamásszal szemben?
Izrael és a Hamász háborújában gyakran előkerül, hogy mit mond a nemzetközi jog, egészen pontosan a hadijog . Tekinthető-e jogos önvédelemnek az izraeli hadsereg válaszlépése a Hamásszal szemben Gázában? Milyen mértékű lehet ez a válasz? Bíróság elé lehetne-e állítani a terrorakció kitervelőit? Minek kell tekinteni a túszokat ebben a konfliktusban és miként nyerhetik vissza szabadságukat? A Kibeszélő vendége Lattmann Tamás nemzetközi jogász volt.
10/31/2023 • 37 minutes, 15 seconds
Összeszedtük, amit tudni érdemes a csok pluszról!
A szokatlan időpontban - szerda kora este - tartott Kormányinfón jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy 2024 januárjától új családtámogatási rendszert indít a kormány, a csok pluszt.
10/27/2023 • 22 minutes
Élhetünk-e 120 évig?
Nemrégiben publikálták tanulmányukat a Nature Communications-ben. Feltették a kérdést: mi lehet az öregedés mechanizmusa? Lehet-e késleltetni az öregkori betegségeket, vagy azok kialakulását?
10/24/2023 • 37 minutes, 3 seconds
Bemutatjuk, milyen terrorszervezetek léphetnek még be a Hamász és Izrael háborújába
Az egyre mélyülő és egyre súlyosabb válság a Gázai övezetben indokolta, hogy utána nézzünk, milyen mélyek a szembenállás gyökerei és honnan jöttek - a Hamász mellett - a térségben aktív radikális iszlám csoportok, amelyek közvetlenül, vagy áttételesen esetleg bekapcsolódhatnak a konfliktusba. A Kibeszélő vendége Bordás Mária egyetemi tanár volt a Nemzetközi Köszszolgálati Egyetemről.
10/17/2023 • 34 minutes, 52 seconds
Ön tudja, mi a különbség a magyar termék, hazai termék és a hazai feldolgozású termék között?
A válaszokat szakértőkkel kerestük a Kibeszélőben. Raskó György agrárközgazdásszal és Szigethy-Ambrus Nikolettával, az Oeconomus Gazdaságkutató elemzőjével ástunk a dolgok mélyére és igyekeztünk megfejteni, hogy most jól, vagy gyengén teljesít a magyar mezőgazdaság.
10/10/2023 • 39 minutes, 40 seconds
Most már biztos: Irán kavart az Izrael elleni támadás hátterében
A több mint ezer halottat és kétezernél is több sebesültet, civil és katonai izraeli hadifoglyokat eredményező Izrael ellenei támadás okait, hátterét, megoldását és hatását próbáltuk elemezni Tomolya János terrorizmus szakértővel a Kibeszélő rendkívüli adásában.
10/9/2023 • 26 minutes, 10 seconds
Závecz Tibor-Mráz Ágoston Sámuel: Olyan nincs, hogy egységes ellenzék
A Kibeszélőben két szakértővel elemeztük a nyári végi és a kora őszi hazai politika alakulását, különös tekintettel a közelmúltban alakult kis pártokra, szerepükre és az ellenzékhez fűződő viszonyukra. Závecz Tiborral, a Závecz Research alapító-ügyvezetőjével és Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet igazgatójával próbáltuk megfejteni, hogy mi a baj az ellenzéki politizálással.
10/3/2023 • 35 minutes, 58 seconds
Andor László: Ukrajnában hadiállapot van, ilyenkor nem élnek a demokratikus játékszabályok
Most jelent meg Andor László társszerkesztésében az a nemzetközi tanulmánykötet, amely azt összegzi, hogy az élet minden területén milyen változásokat hozott Európa számára az ukrajnai háború. A több mint 20 szerző által írt tanulmányok legsommásabb megállapításait összegeztük a volt uniós biztossal.
9/26/2023 • 29 minutes, 25 seconds
Szlovákiai választások: miért nem tudnak összefogni a felvidéki magyar pártok?
Visszatérhet-e Robert Fico? Mire számíthatnak a szlovákiai magyar pártok a választásokon? Miért erősödött meg a szlovák szélsőjobb? El őkerült-e a magyar kártya a kampány során? Ezeket elemeztük végig a Kibeszélőben Stepper Péterrel, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával.
9/19/2023 • 29 minutes, 30 seconds
Thürmer Gyula: A Munkáspárt taglétszámát nem árulom el, háborús viszonyokat élünk
A Kibeszélő vendége Thürmer Gyula volt, az apropót pedig az szolgáltatta, hogy újabb könyve jelent meg a NATO-ról és benne a magyar tagság eredményeiről. Természetesen emellett érintettük még a terjeszkedő amerikai imperializmust, a gyarmattá züllesztett balkáni államokat és azt is, hogy miért volt elkerülhetetlen Oroszország háborúja Ukrajna ellen.
9/12/2023 • 45 minutes, 9 seconds
Réz András: Ha sokáig tart a hollywoodi sztrájk, az tönkreverheti a magyar filmipart
A beszélgetést azzal a nemrégiben történt megemlékezéssel kezdtük, amikor is Martin Luther King 60 évvel ezelőtti híres beszédére, a "Van egy álmomra" emlékeztek az Egyesült Államokban. Emberek ezrei idézték fel az egykori Washingtoni menetet, amelynek korabeli résztvevői a rasszizmus felszámolását, gazdasági és jogi egyenlőséget követeltek, hasonlóan a mostani megmozdulás transzparenseinek szövegei szerint.
9/5/2023 • 36 minutes, 46 seconds
Az atlétikai vb-vel a legfelső polcra került Magyarország
Alighogy befejeződött a rangos világverseny, a szervezőkkel vontuk meg a mérlegét.
8/28/2023 • 37 minutes, 45 seconds
Csizmadia Ervin: Az ellenzék nem tudja átvinni a közönségébe a saját hitét
A politológus azt mondja, hogy az ellenzék leragad olyan kérdéseknél, hogy összefogás, vagy sem, meg, hogy ki legyen az összefogás vezetője. Ezek napi kérdések és nem ezzel kellene foglalkozni, hanem olyan stratégia kidolgozásával, amely végül ütőképesnek bizonyulhat.
8/22/2023 • 39 minutes, 59 seconds
Oszkó Péter: Hamarosan megint 400 forint körül lesz az euró
A Kibeszélő vendége a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere volt, aki mesélt a művészetekhez fűződő viszonyáról, a jövő évi költségvetésről, a rekordmagas inflációról és arról, hogy mivel foglalkozott, mióta otthagyta a politikát.
8/15/2023 • 32 minutes, 2 seconds
Reisz András: Pokoli hőség jön és ami most van, az csak a kezdet
Egyre brutálisabb a mostani hőhullám és nem csak Magyarországon. Ritkaság, de az északi féltekén jelenleg három kontinensen pusztítanak természeti csapások, a hőség és forróságtól kezdve egészen az önzönvízszerű esőzésekig. Mihez kell lassanként hozzászoknunk? Ennek megválaszolását kértük Reisz András meteorológustól a Kibeszélőben.
7/18/2023 • 36 minutes, 2 seconds
Kibeszélő - Kreszprofesszor
7/14/2023 • 25 minutes, 35 seconds
Robotsebészet: ha kell, akár fordítanak egyet a szerven, hogy kivegyék a daganatot
Sokan még mindig a sci-fi világához sorolják a robotsebészetet, holott már nálunk is egy re gyorsabban terjed. A Kebszélő nedége volt dr. Tenke Péter professzor, akinek jelenleg egyedül van olyan képesítése, amellyel orvos kollégáit taníthatja és vizsgáztatja a robotasszisztált műtétek végrehajtásához. A Kibeszélőben vettük végig a professzorral, hogy mit is tud a robotsebészet és mi a jövője.
7/11/2023 • 44 minutes, 57 seconds
Puccsok a világtörténelemben: a Wagner-csoporttól Julius Caesarig
Gyakran hallunk manapság is arról, hogy a világ különböző pontjain puccsot, katonai hatalomátvételt hajtottak végre. Néha sikeresen, gyakran sikertelenül. Néha vértelenül, gyakrabban azonban sok áldozattal. A Kibeszélő adásában Katona Csaba történésszel vettük végig a történelem emlékezetes, gyakran sorsfordító puccsait.
7/7/2023 • 42 minutes, 35 seconds
Így mentheti meg a családi kasszát a megtakarítási adótól
A kormány nemrégiben döntött arról, hogy júliustól bevezetik a szochót bizonyos befektetések esetében. Nagy Attila, a HOLD Alapkezelő vezető online vagyonkezelője segített végigvenni, milyen befektetéseknél érdemes figyelni.
6/27/2023 • 38 minutes, 5 seconds
John Lennon és Yoko Ono mellett nem volt unalmas az életem
Havadtőy Sámuel, vagy ahogyan a nemzetközi művészvilág ismeri, Sam Havadtoy, életútja egyáltalán nem mondható szokványosnak. Magyar szülők gyermekeként, de Londonban született, majd apja, Rákosi Mátyás csábításának engedve, hazahozta a családot 1956-ban. Nem volt jó döntés! Életéről, a nemzetközi zenei- és művészvilághoz fűződő kapcsolatairól egy új kiállítása kapcsán mesélt a Kibeszélőben.
6/20/2023 • 56 minutes, 15 seconds
Letaszítja-e Kína az Egyesült Államokat szuperhatalmi trónjáról?
A Kibeszélőhöz ez alkalommal a témát egy frissen megjelent tanulmánykötet szolgáltatta. Az Ütközőpályákban olvasható írások azt feszegetik, hogy mikor és mely területeken éri utol Kína az Egyesült Államokat és lehetséges-e, hogy idővel átveszi tőle szuperhatalmi státuszát. Mindeközben pedig elemzik azt is, hogy Magyarországnak milyen mozgástér kínálkozik ebben a vetélkedésben. A kötet két szerkesztőjével, Mártonffy Balázzsal, az NKE Amerika Kutatóintézet vezetőjével és Magyarics Tamással az ELTE egyetemi tanárával beszélgettünk.
6/13/2023 • 36 minutes, 56 seconds
Kibeszélő - Bányász Péter
6/6/2023 • 33 minutes, 20 seconds
Ókovács Szilveszter: „De most komolyan, én valami rendezvényszervező vagyok?”
Kényes és kemény kérdésekre is válaszolt az Index podacastjának vendégeként Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház régi-új főigazgatója. Tudta-e végig, hogy ő fog nyerni, szakmai vagy politikai döntés született-e a véghajrában, érhették-e impulzusok a döntést hozó minisztert a miniszterelnök felől, támogatja-e, hogy nyilvánosságra kerüljön a szakmai bizottság javaslata, lesz-e közös munka a többi pályázóval, nyilvánosságra hozza-e a pályázatát – többek között ezekre a kérdésekre kerestük a vitától sem mentes beszélgetésben a választ.
6/1/2023 • 52 minutes, 6 seconds
Mi vezetett a Kádár-korszak bukásához?
Most májusban éppen 35 éve, hogy tartott az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), egy rendkívüli pártértekezletet, amelyen meglepő módon leváltották az addigi vezető garnitúrát, köztük a 32 éve hatalmon lévő Kádár Jánost. Az ország gazdaságilag már kétségbeejtő helyzetben volt, a dolgok nem mehettek úgy, mint korábban, a változás szelei elérték Magyarországot. A végjátékhoz vezető okokról beszélgettünk Balogh Gáborral, a Terror Háza Múzeum vezető történészével.
5/30/2023 • 46 minutes, 1 second
A következő tíz évben 300 millió munkahelyet vehet el a mesterséges intelligencia
Onnan indítottuk a beszélgetést Lőrincz Andrással, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének főmunkatársával és Török Bernáttal, az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet igazgatójával, hogy gondolkodik-e a gép.
5/23/2023 • 48 minutes, 4 seconds
Nyugdíjasként szerelte le a Széna téri túszejtőt
Hosszú évekig volt nevelőtiszt börtönben, majd pszichológia szakon végzett és kriminálpszichológus lett. 1993-ban hivatalosan is ő lett az ország első túsztárgyalója, karrierje során pedig talán a legismertebb.
5/16/2023 • 34 minutes, 24 seconds
Miért mindig Amerikából indulnak a bankcsődök és a pénzügyi válságok?
1907, 1929-33, 2008. Az elmúlt több mint száz esztendő legnagyobb pénzügyi válságainak évszámai, amelyek mind-mind az Egyesült Államokban pattantak ki, majd terítették le a világgazdaság nagy részét. Van most is készülőben egy globális pénzügyi válság? Mit tanulhatunk a korábbi válságokból? Erre kerestük a választ a Kibeszélőben Pásztor Szabolccsal, az Oeconomus Gazdaságkutató vezető kutatójával.
5/8/2023 • 35 minutes, 57 seconds
De meddig kell még várni az ukrán ellentámadásra?
Mérlegre tettük, hogy mikor indulhat az ukrán ellentámadás. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmagyarázta, hogy miért lett kétesélyes a háború kimenetele és kiknek kellene igazán tárgyalóasztalhoz ülniük, hogy megállapodjanak a háború lezárása érdekében.
5/2/2023 • 37 minutes, 25 seconds
Jeszenszky Géza, Fodor Gábor: volt egyszer egy rendszerváltás
A hatalmon lévő kommunistákkal folytatott tárgyalások, az újonnan kidolgozott választási rendszer, az első szabad választási kampány is szóba került az 1990-ben győztes Magyar Demokrata Fórumot (MDF), illetve annak ellenzékét adó Fideszt képviselő két politikus között a Kibeszélőben.
4/24/2023 • 51 minutes, 47 seconds
Tényleg Macron menti meg az Európai Uniót?
Erősen tematizálta az uniós beszédközeget Emmanuel Macron francia elnök kijelentése, amelyet Kínából visszatérve mondott. Szerinte az unió feladata a saját stratégiai autonómiájának a megteremtése. Macron úgy fogalmazott, hogy vazallusok leszünk, ahelyett, hogy harmadik pólussá válnánk. A minden szinten megújulásra váró unió problémáiról beszélgettünk Andor László egyetemi tanárral, volt uniós biztossal a Kibeszélőben.
4/18/2023 • 33 minutes, 36 seconds
Miért sztárolja ennyire az amerikai jobboldal Orbán Viktort?
A rendszerváltást követő, látványosan jó transzatlanti kapcsolatok az utóbbi tíz évben kihűltek. A magyar kormány és a demokrata párti elnökök viszonya finoman szólva sem felhőtlen. Kivételt a Trump elnökség négy éve jelentette. Mi és hol ment félre a magyar-amerikai kapcsolatokban? A kérdésre a választ Magyarics Tamás egyetemi tanárral kerestük a Kibeszélőben.
4/11/2023 • 37 minutes, 50 seconds
Kína már a maga által elképzelt új világrendet valósítja meg
A tavaly őszi pártkongresszus óta szemmel láthatóan is nagyon felpörgött a kínai külpolitika. Egymás sarkát tapossák az európai vezetők Pekingben, Hszi Csin-ping külföldi utazásai, politikai állásfoglalás, béketerv Ukrajna kapcsán, kínai közreműködéssel elsimított szaúdi-iráni viszály. Ezekről és a formálódó új kínai világrendről beszélgettünk a Kibeszélőben Kusai Sándorral, aki hosszabb időn át volt hazánk pekingi nagykövete.
4/4/2023 • 38 minutes, 7 seconds
1848 márciusa ugyanúgy rendszerváltás volt, mint ami 33 éve történt
Hogyan élték meg az emberek, leginkább a jobbágyok, hogy 800 év után hirtelen végetér a jobbágy-földesúr viszony, nem kell m ár ingyen robotolni? Mihez kezdtek a szabadsággal? Szabadságharc, vagy polgárháború volt ami 1848-49-ben történt? Miért volt döntő Magyarország esetében az 1848-at megelőző kétéves európai gazdasági válság?
3/14/2023 • 35 minutes, 11 seconds
Az orosz-ukrán háború lényegében támadás a régi világrend lebontására
Nagyot fordult a világ mióta tavaly február 24-én hajnalban az orosz csapatok átlépték az ukrán határt. Egy sor előzetes feltételezés megdőlt, amit a kezdetekkor jeleztek az elemzők. Most összegeztük a háború első évét Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetőjével és Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatójával.
2/24/2023 • 41 minutes, 52 seconds
Ezt jól kifőzték! Mesélnek a Bocuse d'Or-bronzérmes magyar csapat tagjai
Vendégünk Dalnoki Bence és Hamvas Zoltán – kis kitérővel Lyonból.
1/31/2023 • 39 minutes, 19 seconds
Máté Gábor: Elfelejthetjük a magányt, de karácsonykor nehéz nem észrevenni
Az ünnep érzelmi hátteréről, a gyerekkori traumákról, saját megéléseiről, a „nem vagyok elég jó” érzés kialakulásának okairól és első karácsonyáról is beszélt Máté Gábor kanadai–magyar író, orvos, pszichoterapeuta az Index Kibeszélő című műsorának ünnepi adásában. Arról, hogy miért tör rá sokakra a depresszió ebben az időszakban, azt mondta: karácsony körül nagyon nehéz nem észre venni, hogy egyedül vagy és magányos vagy.
12/23/2022 • 28 minutes, 40 seconds
Kincses Gyula: A téeszesítés nem perspektíva az egészségügynek
Több egészségügyi szakember úgy dolgozik, hogy a főállása mellett másodállásban más kórházakban is besegít. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az Index Kibeszélő című műsorában arról is beszélt, ha az egészségügyi törvény módosítása által megszűnik ennek a lehetősége, egyes területeken nem lesz, aki ellássa a betegeket. A MOK azt szeretné, ha rendeleti úton finomítható lenne a már elfogadott törvénymódosítás.
12/16/2022 • 33 minutes, 35 seconds
Üzemanyag lassacskán lesz a kutakon, de korlátozás is
250 millió liter kereskedelmi üzemanyagot kell tartalékolni a következő hónapokban ahhoz, hogy az ország kétheti tartalékkal rendelkezzen, és ne fordulhasson elő újra az elmúlt hetekhez hasonló üzemanyaghiány – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a Kibeszélő eheti adásában.
12/9/2022 • 27 minutes, 8 seconds
Miért szólt akkorát Orbán Viktor szurkolói sálja a V4 találkozón?
A hét aktuális, magyar vonatkozású külpolitikai témái kerültek terítékre a Kibeszélő Extrában, amelynek ezúttal Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt a vendége.
11/25/2022 • 28 minutes, 41 seconds
A magyar újságíró, aki nemrégiben Putyint kérdezte és válaszokat is kapott
A Kibeszélő Extra vendége Stier Gábor újságíró volt, aki nemrégiben Oroszországban részt vett a Valdaj Klub éves rendezvényén. A moszkvater.com alapító-főszerkesztője az egyhetes esemény zárórendezvényén, ahol a résztvevők kérdezhették Vlagyimir Putyint, lehetőséget kapott, hogy feltegye a maga kérdéseit is az orosz elnöknek.
11/19/2022 • 42 minutes, 45 seconds
Kiss Rajmund: A magyaroknak egy erős Egyesült Államokra van szüksége, amely nem erőből tárgyal
11/11/2022 • 22 minutes, 24 seconds
Amikor 60 ezer szovjet katona özönlötte el az országot, egy új ellenállás vette kezdetét
1956 eseményeiről és a megtorlásokról is beszélgettünk a Kibeszélőben.
11/4/2022 • 25 minutes, 49 seconds
Ujhelyi István: A kormány eszközként használja a brüsszeli szankciókat
A politikus az Európai Parlament mellett beszélt az MSZP-ről és az Esély Mozgalomról is.
11/3/2022 • 32 minutes, 50 seconds
Az egész magyar társadalom tanulja, hogyan kell kiállnia magáért
A tüntetéseket szervező diákmozgalom elnöke szerint Pankotai Lili sok dühös és tehetetlen diák hangját hallatta.
10/28/2022 • 22 minutes, 33 seconds
Vallások és a gazdaság. Van-e olyan, amelyik többet hoz?
Hogy kapcsolódnak össze a különböző vallások és a gazdaság? Összeegyeztethető-e a vallás és a gazdaság? Erre kerestünk választ a Kibeszélő Extrában.
10/25/2022 • 34 minutes, 17 seconds
Jakab Ferenc sok fertőzöttre számít, és tudja, melyik korosztály a veszélyeztetett
A virológus szerint a járványok léteznek, és nem csak sci-fi-filmek témái.
10/21/2022 • 21 minutes, 54 seconds
Németh Dávid: Jövő nyárra 380 forint lehet egy euró
A családok úgy vészelhetik át a recessziót, ha átvizsgálják saját fogyasztásukat.
10/14/2022 • 29 minutes, 46 seconds
Népszámlálás: aki beküldi, védve van, aki nem, az bírságot kaphat
Vukovich Gabriellát, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét kérdeztük az Index Kibeszélő című műsorában.
10/7/2022 • 27 minutes, 41 seconds
Jövőkutató: Van még 30 évünk a Földön, próbáljuk meg értelmesen kihasználni!
Milyen csapásokra kell a közeljövőben még felkészülnünk? Miért rohan mostani világunk az energiaszakadék felé? Erről beszélt az összeomlás-kutató.
10/4/2022 • 39 minutes, 36 seconds
Csőgörénnyel robbanthatták fel az Északi Áramlatot
Az energiaválság azt is hozhatja, hogy tavasszal korlátozni kell a lakossági fogyasztást. Pletser Tamás olaj- és gázipari elemző a Kibeszélőben.
9/30/2022 • 25 minutes, 27 seconds
Akkor végül ki találta fel a politikai cionizmust?
Most jelent meg először teljes egészében magyarul Herzl Tivadar naplója.
9/27/2022 • 32 minutes, 50 seconds
Mitrovits Miklós: Ezt a háborút maguktól se az oroszok, se az ukránok nem fogják abbahagyni
A Kibeszélőben elemezte a történész a Vlagyimir Putyin beszéde utáni helyzetet.
9/23/2022 • 24 minutes, 8 seconds
Az energiaellátás zsarolási eszköz Oroszország kezében
Szakértők vitatkoztak az orosz–ukrán háború megítéléséről.
8/12/2022 • 31 minutes, 56 seconds
A katások egy része még ráér tépelődni
Vadász Iván adószakértő volt a Kibeszélő vendége.
8/2/2022 • 41 minutes, 35 seconds
Navracsics Tibor: A parlamenti kommunikációban ritkább a szövet
Balaton körüli vasúthálózat a miniszter álma.
7/1/2022 • 34 minutes, 52 seconds
Velkey György: Az egészségügyi rendszer működése nem éri el a járvány előtti időszakot
A Kórházszövetség elnöke szerint előny, hogy egy minisztérium alá tartozik az egészségügy egésze.
6/24/2022 • 26 minutes, 56 seconds
Setényi János: A pedagógusok nem szabályozhatók úgy, mint a munkások
Az oktatási rendszer pénzügyleg kielégíthetetlen, csakúgy, mint az egészségügy.
6/17/2022 • 29 minutes, 4 seconds
Miért nincsenek kínai temetők Magyarországon?
Mit gondolnak rólunk a kínaiak? Hogy kell magyarként túlélni egy negyvennapos karantént Sanghajban? Válaszok Horváth Levente volt sanghaji főkonzultól.
6/14/2022 • 33 minutes, 18 seconds
Galgóczi Ágnes egy újabb Covid-hullámról: Jósolni nem tudunk
A majomhimlőről is beszélt az NNK osztályvezetője.
6/10/2022 • 25 minutes, 31 seconds
Osváth Zsolt: Biztos, hogy lesz olyan, ami miatt majd rám lehet húzni a vizes lepedőt
A youtuber az Indexnek.
6/9/2022 • 31 minutes, 15 seconds
A háborúban az idő Putyin és Zelenszkij legnagyobb ellensége
Mit esznek és hol alszanak az arcvonalban harcoló katonák? Szenes Zoltán volt vezérkari főnök válaszol.
6/7/2022 • 27 minutes
Tarjányi Péter: Pokoli következményei lesznek a rejtett katonai mozgósításnak
A biztonságpolitikai szakértőt az ukrajnai háborúról kérdeztük a Kibeszélőben.
6/3/2022 • 31 minutes, 24 seconds
Menyhárt Jenő: Meglepett, hogy a Mocskos idők egy ilyen népszerű sorozatba került
Az Európa Kiadó zenekar vezetője mesélt A besúgó című sorozatról és arról, milyen volt a nyolcvanas években ellenszélben zenélni.
6/1/2022 • 44 minutes, 25 seconds
Bolla Tibor: Aki BKV-val utazik, annak a véleményét el kell fogadni
A vezérigazgató a Kibeszélőben elmondta, évek óta nem volt példa arra, hogy a BKV működési hitelt vegyen fel, idén azonban ezt kell tenniük.
5/27/2022 • 30 minutes, 34 seconds
Demkó Attila: Ukrajna nem áll olyan jól a háborúban, mint ahogy azt a Nyugat hiszi
Az induló hadseregeknek a 30 százaléka elveszett mindkét oldalon.
5/24/2022 • 28 minutes, 3 seconds
Németh Lajos: Vivaldi már nem tudna négy évszakról komponálni
Hozzá kell szoknunk az egyre szélsőségesebb időjáráshoz.
5/22/2022 • 34 minutes, 40 seconds
Dömötör Csaba: Jakab Péter a Facebook-buborék hatása alá került
Az államtitkár szerint az ellenzék gyakran dafke az ellenkezőjét mondja, mint a kormány.
5/20/2022 • 34 minutes, 32 seconds
Háborús protokoll: hogyan öltözködjön a politikus háború idején?
Görög Ibolya protokollszakértővel beszélgettünk viselkedésről és kommunikációról.
5/17/2022 • 28 minutes, 51 seconds
Tordai Bence: A Fidesz csodálatos dolgokat ígért, de nem erőltette meg magát
A Párbeszéd országgyűlési képviselője volt a Kibeszélő vendége.
5/13/2022 • 22 minutes, 6 seconds
Semmit nem mondott Putyin, de ettől még évekig tarthat a háború
Tálas Péter szerint proxy háború folyik, ahol nem is orosz–ukrán szembenállás van.
5/9/2022 • 28 minutes, 8 seconds
Molnár Zsolt: Az MSZP lehet a 2020-as évek Škodája
A szocialista politikus szerint pártja nagyon sokat adott fel önmagából azért, hogy besimuljon az összefogásba.
5/6/2022 • 24 minutes, 56 seconds
Az iskola nem vendéglátás, ahol a vendégnek van igaza
A pedagógushiány miatt sok olyan ember kap lehetőséget, akit korábban alkalmatlanság miatt nem vettek volna fel.
5/4/2022 • 50 minutes, 51 seconds
Schmidt Mária: Az MSZP már rég halott, csak még nem szólt nekik senki
A történész szánalmasnak tartja az ellenzék kivonulását a parlamentből.
5/2/2022 • 23 minutes, 42 seconds
Ilyen az ukrajnai háború testközelből, visszatért az Index haditudósítója
Kiss Dániel nyolc héten át tudósította az Indexet, nemcsak Kijevben és Lvivben járt, de eljutott a visszafoglalt falvakba is.
4/30/2022 • 29 minutes, 12 seconds
Bayer Zsolt: Benne van a pakliban, hogy ellustul a Fidesz–KDNP
A Kibeszélő másik vendége Novák Előd volt, aki szerint Jakab Péter már politikai hulla.
4/28/2022 • 24 minutes, 56 seconds
Eljöhet egy pont, amikor az oroszok fel kell adják nemzeti büszkeségüket
A félelem miatt, hogy az oroszok elzárhatják a gázcsapot, jelentős háborús felár van a gázárban.
4/26/2022 • 28 minutes, 8 seconds
Háborús álhírek: kik hazudnak, az oroszok vagy az ukránok?
Folyik a dezinformációs háború is, de vajon melyik oldal él vele leginkább?
4/19/2022 • 42 minutes, 15 seconds
A női retikülökben nyugtatók lapulnak
Alkoholstratégia sosem volt, a drogstratégia lejárt, szenvedélybetegek pedig egyre többen vannak.
4/15/2022 • 32 minutes, 8 seconds
Ceglédi Zoltán: Ennek az ellenzéknek nincsenek jobboldali szavazói
Az elemző szerint kiábrándult fideszes szavazókról érdemben nem lehet beszélni.
4/13/2022 • 35 minutes, 20 seconds
Az elemzők szerint Orbán atyafigurává vált, az ellenzék pedig összeállt a fasisztákkal
Az értékalapú politika belerágta magát a magyar társadalomba.
4/8/2022 • 32 minutes, 42 seconds
Tippek, hogy ne bukjunk sokat az inflációval
Vannak technikák, amelyekkel kivédhetjük. Ezek bemutatásában segít a Kibeszélő Extra.
4/5/2022 • 36 minutes, 43 seconds
Stumpf István: Válságkezelő kormányzásra kell készülni
Sokkal szűkebb mozgástérrel bíró gazdasági környezettel kell számolnia a kormánynak.
4/4/2022 • 21 minutes, 7 seconds
Kirekesztő vagy demokratikus? Vita a népszavazásról
Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője és Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója ütköztette álláspontját.
4/1/2022 • 31 minutes, 38 seconds
Rövid távon nem okozna radikális változásokat egy kormányváltás
Döbrentei Dániel jogász és Nagy Attila Tibor politikai elemző volt a Kibeszélő Extra vendége.
3/30/2022 • 43 minutes, 20 seconds
Nincs hatalmi vágyuk, a közjóért dolgoznak a Gattyán-párt jelöltjei
A Megoldás Mozgalom alelnökével beszélgettünk.
3/27/2022 • 24 minutes, 56 seconds
Senkivel nem kötne szövetséget a Mi Hazánk a Parlamentben
Dúró Dóra volt a Kibeszélő vendége.
3/26/2022 • 24 minutes, 22 seconds
Ars poetica: nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem közbeszerzéseket
A Kétfarkú Kutya Párt jelöltje nem akármilyen ajándékkal érkezett az Index szerkesztőségébe.
3/25/2022 • 25 minutes, 40 seconds
Putyin nem őrült, de Oroszország „benézte” a háborút
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
3/25/2022 • 28 minutes, 19 seconds
Tálas Péter az Indexnek: Kína mindenképpen nyer a háborúval
A mostani migráció alapvetően fogja megváltoztatni a kelet-közép-európai társadalmak migrációról és a menekültekről való felfogását.
3/24/2022 • 32 minutes, 19 seconds
Hogyan kerülhetjük el a politikai vitát a vasárnapi ebédnél?
A kampányidőszak csak fokozza a háborús helyzet okozta traumákat. Pszichológussal beszélgettünk.
3/23/2022 • 23 minutes, 17 seconds
Oroszország a NATO-nak üzent hadat Ukrajna megtámadásával
Mitrovits Miklós történész volt a Kibeszélő vendége.
3/18/2022 • 27 minutes, 40 seconds
Közel félmillió külhoni magyar regisztrált eddig az április 3-i választásokra
A levélben voksolóknak csak pártlistás szavazatuk van.
3/14/2022 • 31 minutes, 44 seconds
Smuk Péter: Novák Katalin aktívabb államfő lehet, mint az elődei
A Kibeszélőben Smuk Péter alkotmányjogásszal beszélgettünk.
3/11/2022 • 22 minutes, 10 seconds
A szankciók nehezítik Putyin dolgát, de a háborút Európa gazdasága is megérezheti
Le Phuong Hai Thanh, a Concorde elemzési üzletágvezetője volt a Kibeszélő vendége.
3/9/2022 • 22 minutes, 10 seconds
Kevés holmival, sokkos állapotban érkeznek a menekültek Magyarországra
Megrázó pillanatokat élnek át az önkéntesek.
3/7/2022 • 25 minutes, 5 seconds
De mit csinál Putyin Ukrajnával, ha már elfoglalta az országot?
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk a Kibeszélő Extrában.
3/4/2022 • 30 minutes, 24 seconds
Ha túltolják az oroszok, rosszul reagál a NATO, belecsúszhatunk egy világháborúba?
Bendarzsevszkij Anton szakértő volt a Kibeszélő rendkívüli adásának vendége.
2/25/2022 • 30 minutes, 32 seconds
Népirtásra hivatkozva indulhat meg a háború Ukrajna ellen?
Bendarzsevszkij Anton volt a Kibeszélő rendkívüli adásának vendége.
2/16/2022 • 34 minutes, 46 seconds
Kocsis Máté a Völner-ügyről: A jobboldalon lemondanak emberek, a baloldalon nem
A gyermekvédelmi népszavazásról és a Fidesz választási esélyeiről is kérdeztük a párt frakcióvezetőjét.
12/10/2021 • 43 minutes, 44 seconds
Tudtuk, hogy kampánytéma lesz, de mi nem propagandafilmet akartunk csinálni 2006-ról
Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás dokumentumfilmet készített 2006 véres őszéről. Az alkotókkal beszélgettünk a Kibeszélőben.
11/25/2021 • 43 minutes, 48 seconds
Orbán a Fidesz élén, Márki-Zay Brüsszelben, botrány a Városházán
Parázs vita a Kibeszélőben: Deák Dániel és Nagy Attila Tibor politikai elemző az elmúlt napok eseményeiről.
11/18/2021 • 1 hour, 2 minutes, 30 seconds
Valóban használták a Pegasust Magyarországon, de nem tudjuk, mire
Stummer János megerősítette a kémszoftver használatának tényét.
11/11/2021 • 31 minutes, 21 seconds
Hajnal Miklós: A Fidesz felkötheti a gatyáját
Fekete-Győr András lemondása miatt új elnököt választ a Momentum. Mi lesz a párt jövője?
11/4/2021 • 38 minutes, 57 seconds
Tordai Bence: Az ellenzéki listát jó lenne mielőbb szentesíteni!
A Párbeszéd politikusával beszélgettünk az előválasztásról, Karácsony Gergely visszalépéséről és Márki-Zay Péter ambícióiról is.
10/25/2021 • 25 minutes, 38 seconds
Magyar György: Itt hagytak minket a kétharmaddal
Az Index Kibeszélő című adásában Magyar Györggyel, a Civil Választási Bizottság elnökével beszélgettünk az előválasztás folyamatáról.
10/14/2021 • 24 minutes, 59 seconds
Arató Gergely: Szokatlan eszközök kellenek a jogállam helyreállításához
A DK elnökségi tagja volt a Kibeszélő legújabb adásának vendége.
10/7/2021 • 23 minutes, 6 seconds
Fekete-Győr András pártelnöki karrierje is véget érhet?
Mráz Ágostonnal, a Nézőpont Intézet vezető elemzőjével és Pulai Andrással, a Publicus Intézet igazgatójával elemeztük az előválasztást a Kibeszélőben.
9/30/2021 • 40 minutes, 49 seconds
Pálinkás József: Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek populista ígéretei betarthatatlanok
Előválasztásról, populista ígéretekről, az ország érdekeit felülíró pártérdekekről beszélgettünk Pálinkás Józseffel a Kibeszélőben. Videointerjú.
9/23/2021 • 44 minutes, 18 seconds
Karácsony Gergely: Orbán Viktor eljátszotta mindannyiunk bizalmát
Nyelvtanulásról, a Fudan Egyetemről, miniszterelnök-jelölti indulásáról és az előválasztásról is kérdeztük a főpolgármestert a Kibeszélőben.
6/9/2021 • 40 minutes, 47 seconds
Már nincs pártpreferencia, megszületett az ellenzéki szavazó
Két politikai elemzőt kérdeztünk az Index Kibeszélő című műsorában.
6/2/2021 • 36 minutes, 22 seconds
Fürjes Balázs vállalja a vitát, ha megvan, ki az ellenzéki ellenfele
Az államtitkár ellenzéki polgármesterrel is egyeztetett az országgyűlési képviselői indulásáról.
5/26/2021 • 24 minutes, 47 seconds
Szijjártó Péter: Tényleg meg kell védeni a Fudan Egyetemet?
Keleti vakcinabeszerzésről, kínai egyetemről és az amerikai–magyar kapcsolatokról is kérdeztük a külgazdasági és külügyminisztert a Kibeszélőben.
5/19/2021 • 32 minutes, 22 seconds
Szél Bernadett: Szomorú lettem volna, ha nincs női miniszterelnök-jelölt
A független képviselő szerint Orbán Viktor el akarja fojtani az ellenzéki véleménynyilvánítást, ezért nem lehet még tüntetni sem.
5/12/2021 • 27 minutes, 58 seconds
Kunhalmi Ágnes: A demokratikus oldal a jelenlegi formájában versenyképtelen
Az előválasztásról, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti ambícióról, valamint az MSZP jövőjéről is kérdeztük a párt társelnökét a Kibeszélőben.
5/5/2021 • 28 minutes, 49 seconds
Deutsch: Ha nem lépünk ki, kizártak volna minket a Néppártból
A Fidesz EP-delegációjának vezetőjét kérdeztük a Néppártról, a KDNP-ről, az új európai jobboldalról és Szájer Józsefről is a Kibeszélőben.
4/28/2021 • 27 minutes, 16 seconds
Fekete-Győr András: Utólag sikeresnek bizonyult a kormány vakcinabeszerző stratégiája
„Én is beoltatnám magamat Szputnyikkal” – jelentette ki a Momentum elnöke a Kibeszélőben.
4/20/2021 • 26 minutes, 53 seconds
„A magánegészségügynek is részt kell vennie a Covid-ellátásban”
Dr. Mári Róbert szerint a magánszolgáltatókat is be kell vonni a járvány kezelésébe, de nem mindegy, hogyan.
3/22/2021 • 12 minutes, 46 seconds
Gerő András: A 12 pont ma nem politikai fegyver
A történész a Kibeszélőben elárulta, szerinte miért tudja Orbán Viktor sikeresebben használni a történelmi eseményeket a céljaira, mint az ellenzéke.
3/15/2021 • 18 minutes, 47 seconds
Vona Gábor: Nem zárom ki, hogy egyszer visszatérek a pártpolitikába
A Kibeszélőben a Jobbik egykori elnöke azt mondta, nem Jakab Péternek van a legnagyobb esélye arra, hogy Orbán kihívója legyen 2022-ben.
3/8/2021 • 26 minutes, 35 seconds
Kincses Gyula: Kompenzálni kell az egészségügyi átalakítás veszteseit
Vannak még kritikus pontok a ma éjféltől életbe lépő egészségügyi jogviszonyt illetően, mondta el az Index Kibeszélőjében Kincses Gyula.
3/1/2021 • 32 minutes, 30 seconds
Gerendai Károly: Aki egy helyben áll, akörül összeomlik a világ
Sikerekről, bukásokról, elengedésről és lehetséges kiutakról beszélgettünk Gerendai Károllyal az Index Kibeszélő című podcastjában.
12/9/2020 • 37 minutes, 6 seconds
„Ha Biden nyer, újrakezdik a kioktatásunkat”
Jeszenszky Zsolttal és Lattmann Tamással beszéltük át az Index Kibeszélő című podcastjában, hogy áll a választás Amerikában.
11/5/2020 • 36 minutes, 24 seconds
Kovács Gergely: Felesleges csak azt ismételgetni, hogy Orbán mondjon le
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke arról is beszélt az Index Kibeszélő podcastjában, hogy ki a kedvenc beszóló politikusa, és hogy miért maradnak ki az ellenzéki összefogásból.
10/6/2020 • 30 minutes, 53 seconds
Podcastunk a Trump–Biden-vita elé: Jeszenszky–Lattmann-párbaj a Fehér Házról
Szerda hajnalban vitázik először Biden és Trump.
9/29/2020 • 40 minutes, 6 seconds
Szelényi Zsuzsa: Orbánék az elejétől tudták, miről szól a politika és a hatalom
A Fidesz egyik alapító tagjával beszélgettünk arról, milyenek voltak a korai fideszes bulik, miért volt kevés nő a pártban, és hogyan változott meg minden 1990 után, amikor rájött, hogy vannak az idealisták, és vannak, akik kezdettől a hatalmi játszmák terepének tekintették a politikát.
8/11/2020 • 51 minutes, 40 seconds
Koltai Róbert: Sem az átkosban, sem üdvösben nem voltam senki üdvöskéje (podcast változat)
Rendszerváltás sorozatunkban Koltai Róberttel idéztük fel azt, milyen volt színésznek lenni a Kádár-korban és utána. Koltai ma is testvéri szeretetben dolgozik más politikai felfogású kollégáival, de hiányzik neki hogy régen egy csapat voltunk mindannyian. 30 év után feltámasztotta nekünk Illetékes Elvtársat.
8/7/2020 • 39 minutes, 47 seconds
Koncz Zsuzsa: Ha engedünk a cenzúrának, akkor már nem vagyunk önmagunk (podcast változat)
Az Index rendszerváltás sorozatában Koncz Zsuzsával együtt elemeztük a Ha én rózsa volnék című számot, az énekesnő beszélt arról, mi lett a hosszú hajával, nem bánta-e meg, hogy annak idején az SZDSZ-t támogatta, és miért van jóban mégis Szörényi Leventével, akivel nagyon mást gondoltak az 1990 után történtekről.
8/7/2020 • 37 minutes, 46 seconds
Néztünk nagy szemekkel, hogy hú, de jó lesz ez a rendszerváltás
Két olimpikonnal, Török Ferenc és Fábián László öttusázóval beszélgettünk arról, milyen volt sportolónak lenni a Kádár-korban, hogyan csempésztek kisrádiót Japánból, és mit érzékelt a közelgő változásokból egy napi 8-10 órát edző élsportoló.
8/6/2020 • 56 minutes, 43 seconds
Egy chilei menekült, aki évtizedek óta a magyar szegényeken segít
Carlos Lattes Pavez 1973-ban a katonai diktatúra elől menekült el Chiléből. Hitt a szocializmusban, de már jóval a rendszerváltás előtt találkozott a szegénységgel. Foglalkozott hajléktalanokkal, majd a válság és a devizahitelek miatt tönkrement családokon próbált segíteni.
7/30/2020 • 48 minutes, 9 seconds
Bojár Gábor: A titkárnő sápadtan jött be, hogy itt van az FBI
A Graphisoft világcég alapítója a nyolcvanas években Trabanttal és nagy önbizalommal ment Bécsbe tárgyalni. Korfun bizalmas dolgokat árult el neki Németh Miklós 1988-ban. Miért nem kell jacht és magánrepülő, de miért kell cég, ha az ember valamit el akar érni?
7/28/2020 • 38 minutes, 49 seconds
Kibeszélő: Csend legyen vagy pezsgő élet a belvárosban? (podcast változat)
Forrnak az indulatok a bulinegyedben, miután minden korábbinál szigorúbb csendrendelet lépett életbe. Miről van szó? Hogy élhetik ezt túl a vendéglátósok? Kibeszéltük.
7/3/2020 • 1 hour, 7 minutes, 23 seconds
Kibeszélő: Miért forrong Amerika, mi lesz a koronavírussal? (podcast változat)
Visszatértünk a stúdiónkba, és igyekeztünk minden fontos kérdést élőben megválaszolni a nap legérdekesebb híreiről.
6/5/2020 • 1 hour, 48 minutes, 6 seconds
Kibeszélő Home Office: Veszélyhelyzet után jön a válsághelyzet? (podcast változat)
Június 20-án vonja vissza a kormány a veszélyhelyzetet, de mi lesz utána? Átbeszéltük a nap legfontosabb híreit – Kibeszélő Home Office.
5/27/2020 • 37 minutes, 17 seconds
Kibeszélő Home Office: Jobb lett volna a svéd modell? (podcast változat)
Visszavonják a veszélyhelyzetet, jön az új költségvetés. A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
5/25/2020 • 34 minutes, 36 seconds
Kibeszélő Home Office: Nyitnak a strandok, lesznek ottalvós táborok is. De hogyan? (podcast változat)
Vége lesz a veszélyhelyzetnek, Orbán kemény sorosozásba kezdett. Kibeszéltük a nap legfontosabb híreit.
5/22/2020 • 34 minutes, 27 seconds
Kibeszélő Home Office: Mit kezelt jól és mit kezelt rosszul a kormány a járványban? (podcast változat)
Milyen volt Kásler Miklós helytállása? Mi történik az egészségügyben? Átbeszéltük a Kibeszélő Home Office-ban.
5/20/2020 • 41 minutes, 17 seconds
Kibeszélő Home Office: Hogyan készüljünk fel a második járványhullámra? (podcast változat)
Mire kell mostantól figyelni? Milyen lesz az újranyitás Budapesten? Kibeszéltük!
5/18/2020 • 34 minutes, 46 seconds
Kibeszélő Home Office: Orbán tovább húzza a fővárosi döntést (podcast változat)
A különhatalmat még májusban visszaadhatja. A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
5/15/2020 • 32 minutes, 42 seconds
Kibeszélő Home Office: Nincs járvány Magyarországon? Vagy akkor most mi van? (podcast változat)
Feloldják a budapesti korlátozásokat? Mit mutatnak az orvosegyetemek tesztjei? Kibeszéltük.
5/13/2020 • 31 minutes, 31 seconds
Kibeszélő Home Office: Miért szállítják a fővárosba a súlyos koronavírusos betegeket? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban beszélgettünk arról, hogy áll a koronavírus-járvány egy héttel a tetőzés után, miért kell, és szabad-e a súlyos betegeket átszállítani másik intézménybe, és miket csinál a kormány a járvány leple alatt.
5/11/2020 • 38 minutes, 43 seconds
Kibeszélő Home Office: Mit jelent nekünk, hogy brutálisak lesznek az áprilisi gazdasági adatok? (podcast változat)
A miniszterelnök beszélt erről, mi meg jól kibeszéltük élőben. És azt is, hogy akkor most ugye mehetnek a budapestiek a vidéki telkükre?
5/8/2020 • 27 minutes, 46 seconds
Kibeszélő Home Office: Ki mehet most akkor orvoshoz? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
5/6/2020 • 29 minutes, 45 seconds
Kibeszélő Home Office: Megvolt a tetőzés? Könnyű volt az érettségi? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
5/4/2020 • 28 minutes, 7 seconds
Kibeszélő Home Office: Vidéki enyhítés jön, Budapest nem lazíthat. Mi lesz így? (podcast változat)
Élő adásunkban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
4/30/2020 • 24 minutes, 47 seconds
Kibeszélő Home Office: Következik a húzd meg, ereszd meg? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
4/29/2020 • 36 minutes, 35 seconds
Kibeszélő Home Office: Indul a tömeges tesztelés? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
4/27/2020 • 40 minutes, 45 seconds
Kibeszélő Home Office: Hogy lesznek az érettségik, mi lesz a nyaralással? (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéljük a nap legfontosabb híreit.
4/24/2020 • 27 minutes, 24 seconds
Kibeszélő Home Office: Kell maszk, vagy sem? (podcast változat)
Megint a maszkokról szólnak a hírek. Élő adásunkban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
4/22/2020 • 32 minutes, 32 seconds
Kibeszélő Home Office: a feszültség tetőzik, a járvány még nem (podcast változat)
A Kibeszélő Home Office-ban átbeszéltük a nap legfontosabb híreit.
4/20/2020 • 33 minutes, 23 seconds
Lesz háború Irán és Amerika között?
A Kibeszélő idei első adásában arról lesz szó, hogyan reagálhat Irán arra, hogy Trump likvidálta az egyik legfontosabb tábornokát, és hogy mit okoz ez a konfliktus a globális és amerikai politikában.
1/7/2020 • 45 minutes, 30 seconds
2019, a klímamozgalom éve?
Ez volt az év, amikor tényleg a figyelem középpontjába került a klímaváltozás kérdése, részben a Greta Thunberg fémjelezte klímamozgalomnak köszönhetően. De miben más ez a mozgalom, mint a korábbi zöld mozgalmak, és meddig tarthat a sztrájkoló gyerekek lelkesedése? Erről szól a Kibeszélő legújabb adása.
12/28/2019 • 48 minutes, 44 seconds
Anorexia: csak a jéghegy csúcsa, hogy nem eszik
Az anorexiás betegek gyakran nem esznek többet napi 200-300 kalóriánál, sokan bele is halnak a kóros testképzavarba. Egy érintett Index-újságíróval és egy gyerekpszichiáterrel beszélgettünk arról, mit éreznek az anorexiások és mit lehet tenni ellene.
12/17/2019 • 55 minutes, 58 seconds
Fogják még a britek szeretni az Európai Uniót
Hogyan érte el történelmi győzelmét Boris Johnson pártja a brit választásokon? Milyen brexit következik a szavazás után, és mikor léphetnek ki a britek tényleg az EU-ból? És vajon szétesik addigra az Egyesült Királyság? Erről beszélgetünk a Kibeszélő legújabb adásában.
12/16/2019 • 37 minutes, 1 second
Papírjuk van: az ellenzéki összefogás működik. De meddig?
Az ellenzék és a kormányzat is arról beszél, nyertek az önkormányzati választáson. Kinek van igaza? A Kibeszélő politikai podcastban értékeljük október 13-a jelentőségét.
10/31/2019 • 34 minutes, 21 seconds
A brexitről szóló népszavazás is lesz a brit választás
A brexitpatthelyzet után előrehozott választáson fordulhat meg minden a briteknél. Vajon van-e esélye a Munkáspártnak Johnson és a konzervatívok ellen? Kibeszélő podcast.
10/30/2019 • 38 minutes, 11 seconds
Erdoğan mindent elért, amit akart Észak-Szíriában
A Kibeszélő legújabb adásában arról beszélünk, milyen hatása van Észak-Kelet-Szíria török megszállásának a Közel-Keletre, a világpolitikára és a kurdok pár éves államkezdeményére.
10/18/2019 • 55 minutes, 35 seconds
A NER városi legendája kelt életre a Pornhubon
Pornóoldalakon premier plánban mutogatott politikusszex: erről szól a 2019-es önkormányzati választás finise, úgyhogy erről beszélgettünk a Kibeszélő podcast legújabb adásában.
10/9/2019 • 37 minutes, 49 seconds
Előkerültek a hollywoodi módszerek a kampányban
Felvonuló celebvilág, kamujelöltek, apróbb zavaró tényezők", váratlanul feltűnő, függetlennek mondott jelöltek. Az egyre forrósodó kampányról beszélgettünk a Kibeszélő podcastban.
9/14/2019 • 42 minutes, 13 seconds
Nem történt még ilyen Putyin uralma alatt
Vasárnap gyakorlatilag tét nélküli helyhatósági választásokat tartanak Oroszországban, a hatalom mégsem engedett rajhoz állni ellenzékieket. Mitől különlegesek az új típusú tüntetésekkel, és mi lesz ezután Putyin-rezsimével? Kibeszélő.
9/6/2019 • 25 minutes, 11 seconds
Miért irtja ki valaki a családját?
Két hét alatt két családirtás történt Magyarországon, Solt Ágnes kriminológussal beszélgettünk arról, mi visz rá valakit, hogy megölje a gyerekét és mit tehet az, aki szeretné megelőzni a családirtásokat.
9/5/2019 • 40 minutes, 59 seconds
Milyen brexitre készül Boris Johnson?
Miért kérte a brit miniszterelnök a parlament felfüggesztését a brexit határideje előtt és mennyire bánná, ha nem sikerülne megállapodni az EU vezetőivel? Sorsdöntőnek ígérkező napok előtt beszéljük át a helyzetet a Kibeszélő legújabb adásában.
9/2/2019 • 46 minutes, 5 seconds
Hongkong lesz az új Tienanmen tér?
A Kibeszélő adásában szakértő vendégeinkkel arról beszélgetünk, hogy miért szálka Hongkong a kínai kormány szemében, és hogyan érhetnek véget a hónapok óta tartó tüntetések.
8/26/2019 • 36 minutes, 30 seconds
Végigbeszéltük, hol aggódhat a Fidesz októberben
Napokkal a kampány hivatalos indulása előtt a Kibeszélő adásában átbeszéljük, mennyire jöhet be az összefogás az ellenzéknek, mire építheti kampányát a Fidesz és hol lehet fordulatokra számítani októberben.
8/17/2019 • 50 minutes, 39 seconds
Mit akar a kormány a magántanulókkal és a felnőttképzésekkel?
A Kibeszélő legújabb adásában a kormány legutóbbi oktatási változtatásairól beszélgetünk, hogy rájöjjünk, van-e félnivalója az alternatív iskoláknak és miért bontja le a kormány az OKJ rendszert.
8/4/2019 • 37 minutes, 52 seconds
Az erős kampány legyőzte a celebjelöltet
A Tarlós–Karácsony-meccs attól függ, mennyire lesz Fidesz-ellenes hangulat Budapesten, és mennyire kampányol majd a DK a "többiekkel" közös ellenzéki jelölt mellett. Előválasztás utáni kibeszélő.
6/27/2019 • 36 minutes, 11 seconds
Sokkal kellemetlenebb ez Orbánnak, mint itthonról látszik
Az európai színtéren Orbánnak kellemetlen a felfüggesztés, de itthon akár az előnyére is válhat. A Fidesz ugyanis szabad kezet kapott a Néppárttól a kampányra. Az ellenzéknek nincs mondanivalója az EP-választásokon. Török Gábor az Index podcastjában.
3/28/2019 • 37 minutes, 31 seconds
Brexit: nem tudjuk hogy sírjunk-e, vagy nevessünk
A múlt héten az EU két alternatív kilépési dátumot is ajánlott az Egyesült Királyságnak, amit Theresa May elfogadott. Azonban a kilépés eredeti hetére is maradtak még bőven szavazások a brit alsóházban. A Kibeszélő új adásában azt próbáltuk megfejteni, mi történik a brexittel.
3/25/2019 • 44 minutes, 36 seconds
Miért verik véresre a társukat a tinédzserek?
Brutális verés nélkül is akár halálba szekálhatják egymást a gyerekek, de az utóbbi egy évben több olyan eset történt, ahol rendőrségi ügy lett a bullyingból. Podcastunkban Csekeő Borbálával a Kék-vonal Gyerekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk.
3/23/2019 • 49 minutes, 54 seconds
Hogyan jutott Venezuela idáig?
Milyen rendszert épített ki Hugo Chávez, és hogyan vetítette előre a mostani válságot? Miért tart ki a hadsereg Maduro mellett? Milyen fordulatra számít a tüntetések élére állt ellenzék? Ezekről is beszéltünk a politikai podcastunk, a Kibeszélő új adásában.
3/19/2019 • 38 minutes, 59 seconds
Ez az a konfliktus, amire Orbán várt
Hogy nézne ki, ha kizárnák a Fideszt a Néppártból? Milyen következményekkel járna ez az európai és a magyar belpolitikára? Mit akar ettől vitától a kormányfő? Politika podcast.