Winamp Logo
Kék Bolygó - Áder János podcastja Cover
Kék Bolygó - Áder János podcastja Profile

Kék Bolygó - Áder János podcastja

Ungarisch, Sciences, 1 Staffel, 113 Episoden, 2 Tage, 7 Std., 57 Protokoll
Über
Környezetről, vízről klímáról. Áder János és vendége beszélget a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, vízválság aktuális kérdéseiről.
Episode Artwork

Mélyből a csúcsra - felzárkózó települések és fenntarthatóság #112

Lakhatás, egészségügyi ellátás, taníttatás, munkahelyhez juttatás. Egyebek mellett ezekben nyújt segítséget 178 felzárkózó településen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további 28 közreműködő szervezet Magyarországon. Vecsei Miklós alelnök azt mondja, néhány éven belül 300 településen szeretnének jelen lenni, és akkor már mintegy 300 ezer ember életét tudják jobbá tenni. Az 5 évvel ezelőtt indult program nem mentes a kudarcoktól, éppen ezért fogalmaz úgy a miniszterelnöki biztos, hogy „értésre” van szükség. Az odafigyelés különösen fontos, ugyanis a következő 20 évben az itt születtek a magyar lakosság 7-8 százalékát teszik majd ki. És hogy lehet mindez fenntartható? Hát, így: 20 településen már úgynevezett mini naperőművekkel látják el árammal az ottélőket, 39 településen pedig bevezették azt a telemedicina szolgálatatást, amelyre már a japán kormány is felfigyelt.
21.10.202428 Protokoll, 12 Sekunden
Episode Artwork

A jövő éléskamrája #111

Vannak veszélyei a klímaváltozásnak, de az alkalmazkodás és a megoldások mérsékelhetik ezt – mondja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrző Központ főigazgatója. Baktay Borbála szerint a 65 éve működő magyar intézet nem egy múzeum; kiemelt feladata, hogy elérhetővé tegye a gyűjteményében lévő fajtákat. Az elmúlt 10 évben megtízszereződött a tőlük kiküldött fajták száma, amelyet házi kertekben is kipróbálnak. Nem mellesleg a világon működő 1700 génbank közül a tápiószelei a növényi gyűjteményét tekintve az első húszban van. A központnak nagy szerepe van, illetve lesz abban, hogy az éghajlat változása miatt mit lehet majd termelni Magyarországon.
7.10.202426 Protokoll, 43 Sekunden
Episode Artwork

Aszály után árvíz - változás előtt a magyar agrárium #110

Egy hosszú, forró és száraz nyár után árvíz vonult át Magyarországon. A szélsőséges időjárás változásra készteti a magyar mezőgazdaságot. Az agrárminiszter szerint ehhez tudnak adni támogatásokat, a szükséges fordulatot azonban a gazdák szemléletében is végre kell hajtani. A kukoricia helyett jöhet a cirok vagy a szója, a bogyós gyümölcsöknél pedig a technológiai váltás jelentheti a kiutat. Nagy István beszél még a víztározók szerepéről, valamint arról, hogy az Európai Unió által tiltott öntözés helyett miként lehet megoldani a földek vízellátását.
23.9.202433 Protokoll, 4 Sekunden
Episode Artwork

Járványok és régi-új vírusok - kell-e félni ezektől? #109

Érzékenyebbek lettünk a betegségekre; míg 2018-ban Magyarországon több százan átestek a nyugat-nílusi lázon, manapság a pár tucat megbetegedésre is felkapjuk a fejünket. Szlávik János infektológus szerint erre sajnos nincs védőoltás, de kezelhetők, ha időben azonosítják. Ráadásul a klímaváltozás miatt 2030-ra szinte minden olyan szúnyogfaj megjelenhet nálunk is, amelyek terjesztik a trópusi betegségeket. Úgy tűnik viszont, hogy megszelídült a covid. Azonban nem kiszámítható a jövője, mert a vírus irányít. A szakember azt ajánlja, a krónikus betegek és az idősek vegyék fel a frissített influenza és koronavírus oltásokat. És újra itt van a szamárköhögés: az Európai Unióban idén tízszeresére nőtt az esetek száma az előző évhez képest.
9.9.202428 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Mentális és egészségügyi hatással is bírnak az iskolakertek a gyerekeknek #108

1698-ban alakultak az első iskolakertek Európában, míg Magyarországon az első ilyen Szarvason jött létre 1780-ban. Halbritter András szerint egy csendesebb időszak után a 20. században a fenntarthatóság és a nevelés mentén újult meg a mozgalom. A 2015-ben alapított Iskolakertekért Alapítvány Magyarországon és a régióban mintegy 300 bölcsődei, óvodai és iskolai tagintézménnyel büszkélkedik, de állami támogatásban még ennél is többen részesülnek. A szervezet alapítója azt mondja, a pedagógusok helyszíni képzésben részesülnek, mentorálást kapnak, hogy minél több tanórát tudjanak kivinni az iskolakertbe. A Széchenyi István Egyetem docense hozzáteszi: kimutatható, hogy a gyerek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen a természethez, a földhöz való közvetlen viszony.
26.8.202421 Protokoll, 35 Sekunden
Episode Artwork

Százszor gyorsabb lett a klímaváltozás a magyar erdőkben #107

A harminc évvel ezelőttihez képest manapság százszor gyorsabb a klímaváltozás a magyar erdészeti területeken – mondja a Soproni Egyetem dékánhelyettese. Éppen ezért drónokkal, műholdakkal, lézerekkel és különböző szenzorokkal mérik fel, illetve modellezik le az aktuális állapotot. A mesterséges intelligencia elemzésének segítségével pedig felkészülnek a jövőre. Czimber Kornél szerint évenként 5 km-rel tolódik el az éghajlati zóna, így már jóideje felvették a kapcsolatot bolgár és török kollégáikkal, hogy Magyarországra hozzanak az ott őshonos fajakból. Ugyanis a fák tekintetében 100 évre előre kell gondolkozni. Az úgynevezett okos erdők legfontosabb kérdése a víz, a lehullott csapadék megtartása a földekben, hogy az egyre gyakoribb aszályos időszakokat is túléljék a fák.
12.8.202430 Protokoll, 8 Sekunden
Episode Artwork

A jövő természetes erőforrása #106

Egy fiatal magyar csapat fekete katonalégy lárvájából készít fehérjét, amivel fenntarthatóvá teszik az élelmiszerláncot a takarmány alapanyag oldalon. Tehát csak állatoknak szánják a terméket, nem embernek. Az Agroloop alapítója és ügyvezetője azt mondja, fehérjére szüksége van az állattartó telepeknek. Ezeket most sok esetben Dél-Amerikából szerzik be, még pedig szója formájában, ami GMO-s. Percze Rajmond szerint évi hatezer tonna fehérjét tudnak gyártani, ami ugyan még nem sok, de jelzésértékű, és tudnak bővülni. Ha egy fiatal haszonállatnak (például malacnak) adnak ebből, akkor jelentősen csökkenthető a mortalitásuk, a tyúkok jobb minőségű tojást tojnak. De a kutyák vagy egyéb más házi kedvencek emésztésére is hasznos. A körforgásos előállításnál keletkező rovartrágyának pedig talajjavító képessége is van. Ráadásul míg egy kg szójafehérje koncentrátum előállításához 500 liter vízre van szükség, egy kg rovarfehérjéhez elegendő 10 liter.
29.7.202426 Protokoll, 17 Sekunden
Episode Artwork

Magyar találmány: a világ első újrahasznosított tisztítószere szennyvízből #105

Egy magyar mérnökcsapat vizsgálta a szennyvíziszap lehetséges hasznosítását. Egyfelől kivonható belőle biogáz, másfelől viszont vannak benne olyan alapanyagok, amelyek visszanyerhetők. Ilyen például az ecetsav, amire a háztartási tisztítószerek nagy része épül. A használt vízből kivonható a szenny is, így ennek felhasználásával jön létre a Cycle termékcsalád. Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási mérnök, az UTB Envirotec vezérigazgató-helyettese azt mondja, ezzel még nincs vége: a szennyvíziszapból talajjavítóhoz is hozzájutnak, és dolgoznak további anyagok kinyerésén is. A magyar cég WC-, fürdőszoba, konyhai, ablak és padlótisztító termékeihez a nagy márkák árszintje alatt lehet hozzájutni, koncentrátum esetén pedig még ennél is gazdaságosabb. Tehát árban és környezeti hatásukban is versenyképesek tudnak lenni.
15.7.202427 Protokoll, 17 Sekunden
Episode Artwork

Indul a visszaváltás! #104

Július 1-jétől már nem kerülhet forgalomba olyan italos üveg, PET-palack és alumínium doboz, amely nem visszaváltható. Természetesen a korábban gyártott termékek, amelyek még a boltokban vannak, továbbra is forgalmazhatóak, de figyelni kell arra, melyiken van visszaváltási díjas logo és melyiken nincs. A nagyobb boltokban 3000 REpont automata, a kisebb üzletekben pedig már mintegy ezer helyen lehet kézi visszaváltással leadni a palackokat, de ezek száma folyamatosan növekszik. A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egyéves működésük alatt már 2 százalékponttal növekedett az újrahasznosítási arány és Esztergomban átadták az első hulladékudvarukat is. Pethő Zsolt arról is beszámolt, hogy partnereiket arra kérték, az automaták mellett olyan lerakó konténereket is helyezzenek el (ahol még nincs ilyen), ahová be lehet dobni a nem visszaváltható üvegeket és flakonokat is.
1.7.202429 Protokoll, 6 Sekunden
Episode Artwork

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok #103

A klímaváltozás, a globális turizmus és kereskedelem miatt újabb szúnyogfajok érkeztek Magyarországra a meglévő 50 mellé: az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Az enyhe tél miatt idén már februárban megjelentek az emberre és állatra kellemetlen vagy éppen veszélyes rovarok. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa szerint ugyanis az inváziós, idegenhonos fajok gyorsabban szaporodnak, és képesek napközben is csípni. Kurucz Kornélia biológus, a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa azt mondja, ezek a szúnyogok újabb betegségeket, akár trópusi eredetűeket is behoznak. A Dengue - (csonttörő) láz például már egyes európai országokban is okozott járványt. Azonban az egyén is tehet a szaporodásuk ellen, csak tudatosan kell cselekednünk (és nem a lecsapásról van szó).
17.6.202431 Protokoll, 14 Sekunden
Episode Artwork

Generációk együttélése a digitális világban #102

Tudta, hogy egy átlagos magyar szülő – a KSH adatai alapján – naponta mindössze 7 percet (!!) beszél a gyerekével? A születéstől kezdve digitális szabályokat kell bevezetni – vallja Steigervald Krisztián. A generációkutató a SopronFesten rögzített podcastben beszél arról, való igaz, hogy a digitális eszközök rabjává váltuk, de ebben az ember, a szülő szerepe is óriási. A klímaváltozásról, a fenntarthatóságról pedig beszélni kell, mert sokan bizonytalanok abban, mit és hogyan kell csinálni. A szakember szerint a 21. század az önismeretről szól vagy fog majd szólni.
3.6.202436 Protokoll, 31 Sekunden
Episode Artwork

X, Y, Z - avagy hogyan értsük meg egymást? #101

A veteránoktól kezdve a baby bommereken át az alfa generációig. Egy évszázad alatt több korcsoport is él, élt egymással, egymás mellett. Napjaink egyik legismertebb generációkutatója szerint egy - két emberöltő alatt olyan mélységű kulturális változások következtek be a világban és Magyarországon, amelyek nagy mértékben meghatározzák az értékekhez való viszonyulásunkat. Steigervald Krisztiántól egyebek mellett azt is megtudhatják, hány méterre kell eltolni ahhoz egy szelektív hulladékgyűjtőt, hogy még megmaradjon a környezettudatosságunk. Áder János pedig elárulja azt, hogy az ő gyerekkorában mi számított közösségi élménynek.
21.5.202428 Protokoll, 42 Sekunden
Episode Artwork

100 – múlt, jelen és jövő a Kék Bolygón

A századik adásához érkezett a Kék Bolygó podcast. Áder János még köztársasági elnökként kezdte el 2020. októberében a beszélgetés-sorozatot. A jubileumi műsorban ezúttal megfordulnak a szerepek: a beszélgetőtárs, Huszár András, a Green Policy Center társalapítója és igazgatója kérdezi a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnökét. Szóba kerülnek az elmúlt három és fél év legjei; a víz, a föld és a levegő állapota Magyarországon, a KBKA tevékenysége, programjai és a jövő feladatai. Kiderül, mitől lesz különleges a 101-ik podcast és hogy novemberben az alapítvány vezetői is részesei lesznek a World Science Fórumnak a Magyar Tudományos Akadémián.
6.5.202436 Protokoll, 24 Sekunden
Episode Artwork

A Föld kincsei és a zsebben hordott vagyon #99

Már akkora mennyiségben van, hogy érdemes összegyűjteni a nem használt mobiltelefonokat. Az ELTE Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense szerint az egyik megoldás az, hogy felújítják ezek elektronikáját, és később a mobilokat harmadik országokban eladják. Míg a másik út, hogy a készülékekben lévő fémeket kinyerik. Arany, ezüst, fém, platina – egyebek mellett ezek is megtalálhatóak a maroktelefonokban. Molnár Ferenc arról is beszél, hogy jelenleg vannak olyan földtani készletek, amelyeket itthon még nem termelünk ki, de a technológia fejlődésével egyre többet felszínre tudunk hozni és azokat a gazdaságban hasznosítani. Geotermiától a kavicsig, minden Magyarország ásványvagyonáról.
22.4.202430 Protokoll, 37 Sekunden
Episode Artwork

A jövő tantárgya és nevelési programja #98

A fenntarthatóság a diákoknak egyrészt aggodalomra, másrészt cselekvésre ösztönző kifejezés; egyúttal egy lehetőség is – vallja a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének mesteroktatója, aki az elmúlt években aktívan részt vett a Fenntarthatósági Témahét szervezésében és lebonyolításában. Április 22-étől már kilencedik alkalommal rendezik meg ezt, és több, mint 400 ezer fiatal kapcsolódik be a programokba. Szűcs Attila beszél arról is, hogy a Zöld Föld könyv alapján először idén lehet projektérettségit tenni a fenntarthatóságból. Szóba kerül az is, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a fentieken kívül támogatja azt a fenntarthatóságra felkészítő oktatási programot is, amely be lett építve a nappali pedagógus és óvóképzésbe is. https://www.youtube.com/watch?v=8HCS8-p8r30
8.4.202422 Protokoll, 14 Sekunden
Episode Artwork

A papok sajtja és a magyarok báránya az olasz húsvéti asztalokon #97

Az ember elkényelmesedett és kezdjük elfeledni az egyszerű ételeket, ami a fenntarthatóság egyik alapja – vallja Gianni Annoni. Az olasz származású szakács és étteremtulajdonos szerint a Covid időszaka is megtanított minket arra, hogy az alapanyagokat (cukor, étolaj) be kell osztani, és adott esetben többször is fel lehet használni. A húsvéti olasz konyhában elsődleges a bárány, ami nem mellesleg leginkább Magyarországról érkezik az itáliai asztalokra. A tojás pedig a sózott tortákon jelenik meg. Mindezeken túl a családról, sajtokról és a képmutatásról is beszél a podcastban Gianni Annoni.
25.3.202427 Protokoll, 46 Sekunden
Episode Artwork

Fenntartható életmód #96

Fel lehet dolgozni, újra lehet hasznosítani, zöldenergiát lehet használni – ezek mind fontosak a fenntarthatóság érdekében, de sok esetben saját magunk, tehát az egyén hozzáállása és fogyasztása a mérvadó. Az Alteo elnök – vezérigazgatója azt mondja, ahhoz, hogy a fogyasztásunk csökkenjen, az iparnak olyan termékeket kell előállítani, amelyek erre alkalmasak: a termékek minőségei és élettartamai legyenek megfelelőek, a javítás, a karbantartás ne csak megoldható, hanem megfizethető is legyen. Ifj. Chikán Attila szerint az is előremutató, hogy kölcsönözni vagy megosztva lehet használni egyes dolgokat, szolgáltatásokat. A podcastból az is kiderül, a mesterséges intelligencia miként befolyásolhatja az energiafogyasztást.
11.3.202423 Protokoll, 48 Sekunden
Episode Artwork

25 év múlva már a zöldenergia lehet a meghatározó #95

Évről évre dinamikusan emelkedik Magyarországon az úgynevezett zöldenergia aránya. Ez leginkább a napenergiának köszönhető. Ezzel együtt - az Alteo Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint - a 2040-es évek végéig szükség van a fosszilis energiára is, leginkább a földgázra. Ifj. Chikán Attila azt mondja, nagyon fontos feladat a hálózatfejlesztés, a kapacitások bővítése. Magyarország egyik vezető energetikai vállalatának első embere a következő 10 évben nagy fejlődésre számít az energiatárolás terén. A podcastból megtudhatják, leválhatunk-e az orosz gázról, támaszkodhatunk-e a szélenergiára, valamint hogy az áramtermelés terén melyik ágazat növekedhet akár negyvenszeresére.
26.2.202430 Protokoll, 32 Sekunden
Episode Artwork

Energiatárolás jelene és jövője #94

Mobilalkalmazások, elektromos autó, laptop, valamint a megújuló energiaforrások tárolása. Egy dolog mindenképpen összeköti őket: az akkumulátorok. A Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Szilárdtest Energiatárolók Kutatócsoportjának vezetője szerint ezek kulcskomponensei a jövő energetikai rendszereinek. Ha bővítjük a nap- és szélenergiai hálózatot vagy ha az Európai Unióban 2035-től csak elektromos autók kerülhetnek piacra, akkor az akkumulátorok megkerülhetetlenek. Kun Róbert azonban felhívja arra is a figyelmet: jelenleg még napokig sem képesek az energiát tárolni. Az akkumulátorok gyártását, működtetését és újrahasznosítását körkörös gazdaságként kell megoldani.
12.2.202429 Protokoll, 25 Sekunden
Episode Artwork

A fenntarthatóság bűvöletében: az életmódunkon kell változtatni #93

Tudták azt, hogy a globális internetfelhasználás nagyobb energiát igényel, mint a repülés? És azt, hogy a megújuló energiahordozók anyagaikban nem megújulók és jelentős karbonlábnyomuk van? A Pannon Egyetem rektora Ábrándok bűvöletében cím könyvében szakmai érvekkel cáfol számos olyan hiedelmet, ami a jelenlegi közbeszédben elhangzik. Gelencsér András szerint illúzió azt hinni, hogy a megújulónak nevezett energia folyamatos szolgáltatást képes nyújtani. Ugyanis, ha például nem süt a nap vagy nem fúj a szél, akkor ezek nem termelnek áramot. Ha a Föld összes energiatároló eszközét összekapcsolnánk, akkor ezzel 17 percig (!) működne a világ. De mi a helyzet az új reménységnek tartott hidrogén használatával? Válaszok a podcastban.
29.1.202436 Protokoll, 52 Sekunden
Episode Artwork

Új energiatárolási lehetőségek #92

Planet Extra - A technológiai átmenet korában élünk – vallja az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Czepek Gábor szerint ebben az időszakban jelenhetnek meg a gázüzemű erőművek, azonban itt ütközik egymással a zöld politika és a szuverenitás. Utóbbi alapja a megújuló energia bekapcsolása a rendszerbe. A 2030-ig szóló Nemzeti Energia és Klímaterv alapján az 1990-es szinthez képest az üvegházhatású gázok kibocsátását 50 százalékra lehet csökkenteni, a megújuló energia aránya pedig egy 30 százalékos szintet tud elérni. 2050-re a megújuló és az atomenergia mixével a villamosenergia igények 80 százaléka kielégíthető. (2023. szeptember 29-ei felvétel a Planet Budapest 2023 Expón)
15.1.202454 Protokoll, 39 Sekunden
Episode Artwork

A talaj megóvása és a csapadék tárolása #91

Az epizód leírás: Planet Extra - A termőföld, a víz, az ökológiai sokféleség és az erdő a jövő generációi számára az állam és mindenki által megőrzendő - mondja az agrárminiszter. Nagy István szerint a termőföld sokrétű ökoszisztéma, az abban található állatok, gombák, baktériumok kellenek ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és jó minőségű élelmiszert lehessen előállítani. A beszélgetésben szóba kerül, hogy a magyar agráriumnak hol lehetnek a kitörési pontjai, milyen komposztálási módok vannak, illetve hogy miként lehet hasznunkra fordítani a 2023-as év végén is tapasztalható árhullámot. (2023. szeptember 28-ai felvétel a Planet Budapest 2023 Expón)
2.1.20241 Stunde, 56 Sekunden
Episode Artwork

Minden az új visszaváltási rendszerről #90

PET-palackok, üvegek és alumínium dobozok – ezek mind visszaválthatóak lesznek 2024-től, feltéve, ha rajtuk van a visszaváltást jelző ikon. A MOL-csoport vezérigazgató – helyettese a podcastban beszámol arról, hogy a MOL hulladékgazdálkodásért felelős cége, a MOHU milyen visszaváltási rendszert készített elő, milyen típusú és állapotú flakonokat lehet majd visszaváltani az automatáknál, és mire kell figyelniük a vásárlóknak. Világi Oszkártól megtudhatják azt is, hogy miért értékes egy eldobott gumiabroncs vagy akár az elektromos hulladék, miért van szükség egy erős újrahasznosító iparra, és ez hogy erősíti majd a hazai ipart és gazdaságot.
18.12.202335 Protokoll, 8 Sekunden
Episode Artwork

Takarékos és tudatos ünnepi előkészületek #89

Egészségesebb, környezetbarátabb és hatékonyabb tisztítási módszereket dolgozott ki Balog Boros Enikő. A bölcsész végzettségű kolozsvári hölgy a lánya allergiás tünetei miatt tért át biológus férjével együtt a környezettudatos tisztító- és mosószerekhez. A multinacionális cégek – nem utóbbi körbe tartozó – termékeiből egy négy tagú család átlagosan évente 40 liter vegyi anyagot juttat a csatornahálózatba. A VeraGreen alapítója ezen kívül workshopokat is rendez az adventi időszakban, és ökotudatos karácsonyi csomagolástechnikát, valamint hasznos praktikákat tanít az eziránt érdeklődőknek.
4.12.202320 Protokoll, 37 Sekunden
Episode Artwork

Termőföldről az asztalra világbajnok sajtokkal #88

A Pilis kapujában található egy olyan hazai vállalkozás, amely a "boldog" állattartással és a "szelíd" növényvédelemmel a természetet hozza az asztalra. Ifjabb Breier László tulajdonos elmeséli, milyen a szénatej vagy az osztrák hegyekben termelt sajthoz hasonló termékük. Utóbbiak közül nemrégiben kettő is kiérdemelte a világ legjobb sajtja elismerést Norvégiában. A Planet Budapest Expón is bemutatkozó Breier Farmon modern technológiával, adalékok és ízfokozók nélkül kerülnek a tányérra a saját készítésű élelmiszerek.
20.11.202319 Protokoll, 23 Sekunden
Episode Artwork

Ökotudatos tisztítás és komposztálás #87

Alapvetően a vendéglátás számára szeretett volna környezetbarát és organikus alapanyagokból álló termékeket, leginkább tisztítószereket, készíteni Juhász András - még 2011-ben. A Bibo Franchise Kft. kutatási vezetője és alapítója mára eljutott oda, hogy csapatával együtt 800 terméket fejlesztett ki, mindezt úgynevezett bioműanyagba csomagolva. De nem álltak meg itt. Egy dél-koreai innováció segítségével az élelmiszerhulladékokkal együtt komposztálni is tudják ezeket a csomagolóanyagokat, még pedig 1-3 napon belül. A Bibo termékei a magyar háztartásoknak is elérhető, és hamarosan elindulnak meghódítani Európát és a Közel-Keletet.
7.11.202331 Protokoll, 2 Sekunden
Episode Artwork

Párából ivóvíz #86

Bárhol, bárkinek ivóvizet tud készíteni egy dunaújvárosi cég - a levegő páratartalmából. Nekünk természetes, hogy ivóvízhez tudunk jutni, de 2050-ben az akkor a Földön élők fele, azaz mintegy ötmilliárd ember vízhiányos területen él majd. Manapság is milliárdok kénytelenek nélkülözni az életet biztosító folyadékot. Mendi Tamás, a Planet Budapest 2023-on is kiállító Clasman Kft. alapítója és ügyvezetője elmondja a technológia hátterét, és azt, hogyan hódítják meg termékükkel a világot.
24.10.202328 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Akkumulátorgyártás vízfelhasználása: itt a megoldás #85

Egy kis garázsból indult, mára pedig Európa tíz legnagyobb vízkezelő rendszergyártó cége között tartják számon a Hidrofilt Kft.-t. A nagykanizsai társaság a legnagyobb magyar és nemzetközi vállalatoknak nyújt segítséget. Borsos Krisztina ügyvezető elmondja azt is, hogy a debreceni akkumulátorgyárnál meg tudnák azt csinálni, hogy csak a szennyvíz megtisztításából származó vizet használják a gyártásnál, az ivóvízbázis érintetlen maradjon.
9.10.202327 Protokoll, 21 Sekunden
Episode Artwork

PLANET EXTRA – Áder János a MOL elnök-vezérigazgatójával, Hernádi Zsolttal beszélget

PLANET EXTRA – Áder János a MOL elnök-vezérigazgatójával, Hernádi Zsolttal beszélget by Kék Bolygó - Áder János podcastja
27.9.202359 Protokoll, 27 Sekunden
Episode Artwork

Planet - élményprogram és kiállítás #84

Közép-Európa legnagyobb ingyenes fenntarthatósági rendezvénye várja szeptember utolsó hetében a Hungexpóra látogatókat. Mintegy 140 cég, köztük fiatal vállalkozások, mutatják be, miként tudják magukévá tenni a fenntarthatóságot. Az expó mellett a Your Planeten egyedülálló látványvilággal tanulhatjuk meg, milyen állapotban van a bolygónk és mit kell tenni azért, hogy unokáink is élvezhessék az ittlétet. A 8-16 évesek pedig a Jövő hősei program keretében egy 75-80 perces élményszínház részesei lehetnek úgy, hogy a cél: a Föld jelenét és jövőjét jobbá tegyék az összefogás erejével. Unger Zsolt, az Unger and Partners tulajdonosa, a Planet egyik szervezője árulja el kulisszatitkokat.
25.9.202328 Protokoll, 17 Sekunden
Episode Artwork

Jobb föld - magasabb minőségű élelmiszer #83

Eltávolodott az ember a természettől, egyre inkább gépeket és vegyszereket használ a termeléshez - adja meg látleletet a jelenről az Agrofutura tulajdonosa. Szőlősi Gábor szerint ez jelentősen lerontotta a talaj minőségét. A szakember cégének két terméke, a humusztea és a humuszkomposzt hozzájárulhat a föld, majd az élelmiszer jobb minőségéhez, az egészséges élethez. A beszélgetésből mindenki megtudhatja, hogy akár egy kiskert tulajdonos is miként tudja a legjobbat kihozni a földjéből. Az Agrofutura biomassza-feldolgozó központja, a klímafarm megtekinthető a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági kiállításon szeptember 27. és október 1. között
18.9.202334 Protokoll, 22 Sekunden
Episode Artwork

A digitális mezőgazdaság #82

Robotfejők, robottraktorok, számítógéppel megtervezett kukoricavetés a fajtának, talajnak, klímának megfelelően. Ez nem a távoli jövő, hanem a jelen Magyarországa. Az AgroVIR ügyvezetője szerint reagálni kell az uniós szabályokra és az éghajlatváltozásra egyaránt. Maróti Miklós cége ezekre adja meg a választ és a megoldást a gazdálkodóknak. Nemcsak itthon, hanem már a világ több országában is. A fiatalokat pedig az agrovirtussal csábítják az agráriumba.
11.9.202327 Protokoll, 51 Sekunden
Episode Artwork

Az ételmentő élelmiszerfuturista #81

Az újrahasznosított élelmiszerek olyan összetevőkből készülnek, amelyek egyébként élelmiszerhulladéknak minősülnének, de emberi fogyasztásra még teljesen alkalmasak. A transfoodmission ezeket a tápanyagokban gazdag alapanyagokat használja fel. Dalmadi Júlia "élelmiszerfutirista" a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón bemutatja a sörtörköly granolát, a kakaóbabhéjat, valamint a kávéfeldolgozásból származó mellékterméket. A szakember bebizonyítja: lehet pazarlásmentesen élni.
4.9.202322 Protokoll, 22 Sekunden
Episode Artwork

A szennyezésből teremtenek értéket #80

Már az ipari kibocsátásnál "fogná meg" a szén-dioxidot a magyar tulajdonú eChemicles. A cég alapítója és társ-tulajdonosa elmondja, miként tudják ezt később – megtisztítva és átalakítva – számos iparágban felhasználni. Janáky Csaba azt is elárulja, hogy zöld technológiájukkal a szintetikus üzemanyag alapját is létre tudják hozni.
28.8.202323 Protokoll, 6 Sekunden
Episode Artwork

Az eltűnő víz nyomában #79

Mesterséges intelligencia által támogatott vezeték nélküli adatgyűjtő rendszer, amivel csökkenthető az energiafelhasználás és a nem számlázott víz mértéke. Ezt kínálja a magyar tulajdonú Waterscope, ami már több országban is jelen van, itthon pedig a 38 vízközműből 22-23-ban megtalálhatóak a berendezéseik. Magyarországon évente mintegy 550 millió köbméter vizet használunk fel. Ebből 144 millió köbméter soha nem jut el a fogyasztóhoz, kvázi eltűnik. Tehát nem kicsi a probléma, amit meg kell oldalni. A cég bemutatkozott már a két évvel ezelőtti fenntarthatósági expón, de ott lesz a szeptember végén kezdődő Planet 2023 Budapesten is. Ilcsik Csaba, a Waterscope vezérigazgatója beszél szabadalmukról, az okos tűzcsapról, a víz és a megújuló energia kapcsolatáról, valamint arról, mikor használjuk nagyobb mennyiségben a vizet úgy, hogy azzal pénzt takarítsunk meg.
14.8.202325 Protokoll, 56 Sekunden
Episode Artwork

Nem a divat mondja meg, hogy ki vagy #78

Világszinten a divatipar felel a szennyvíz-kibocsátás 20, a hulladék 10, valamint a széndioxid-kibocsátás 20 százalékáért. Az Európai Unióba máshonnan érkező ruhák 30 százaléka pedig be sem jöhetne a közösség területére. A közösségi média elsősorban a fiatalok körében felerősítette azt, hogy legfeljebb három, különböző időpontban készített képen lehet ugyanabban a ruhában pózolni. Kovács - Safarcsik Adrienn, az ECO Fashion Hungary alapítója beszél még az ultra fast fashionről, a középiskolások szemléletformálásáról és a ruhák újra-, másra hasznosításáról.
31.7.202332 Protokoll, 22 Sekunden
Episode Artwork

MI: lehetőség vagy veszélyforrás? #77

A Mesterséges Intelligencia (MI) képességkiegészítő technológia. Ha valamiben jó vagy, tovább fejlesztheted - vallja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutató Intézet tudományos főmunkatársa. Rab Árpád ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki középszerű, és úgy használja, akkor könnyen termékké válhat. Ez viszont már veszélyes. Magyarországon jelenleg 6-700 ezer ember munkáját érintheti különböző mértékben a MI. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
17.7.202328 Protokoll, 13 Sekunden
Episode Artwork

Álmodni kell a jövőt, nem válhatunk termékké #76

Nem kell félni a jövőtől, azt mi alakítjuk - mondja Rab Árpád. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutató Intézet tudományos főmunkatársa szerint fel kell készülni a klímaváltozás felgyorsulására és az elöregedő társadalom kettősségére. A jövőkutatótól megtudhatják azt is, mit jelent a "katedrálisépítő képesség", és annak hiánya. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
3.7.202324 Protokoll, 34 Sekunden
Episode Artwork

Vlogcast – A mintafarm #75

Prémium kategóriás vagy hozzáadott értékkel rendelkező termékekkel emelkedhet ki Magyarország az agráriumban – vallja a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke. Áder János a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságban nézte meg, miként működik Európa egyik legjobb öntözőrendszere, hogyan irányítják egy táblagépről a vezető nélküli traktort vagy hogyan pihennek meg vízágyon a tehenek, amiket robotok fejnek meg. Lázár János azt mondja, mindenki számára hozzáférhető adatok birtokában a kisebb földterülettel vagy állatállománnyal rendelkező gazdáknak is segítséget nyújtanak ahhoz, miként tudnak hatékonyan fejleszteni a lehetőségeiknek megfelelően. A Vlogcast elérhető a youtubon: https://www.youtube.com/watch?v=7_Cx4C4sDy8
19.6.202347 Protokoll, 11 Sekunden
Episode Artwork

Új korszak indul a hulladékkezelésben #74

Július elsejétől a lakossági hulladékok begyűjtését és kezelését a Mol MOHU nevű cége irányítja majd. A lakosság ebből eleinte nem sokat vesz észre: július 1-től ugyanúgy elviszik majd a kukát a szolgáltatók a ház elől, mint korábban. Hosszútávon azonban komoly változások várhatóak, 2024. január elsejétől például visszatér a palackvisszaváltási rendszer. A MOL elnök-vezérigazgatója elmondja, milyen minőségi fordulat jön a hulladékok, vagyis a "nyersanyagok" feldolgozásában. Hernádi Zsolt beszél a közlekedés megújításáról, valamint a hidrogén új felhasználási lehetőségeiről is.
5.6.202336 Protokoll, 34 Sekunden
Episode Artwork

Ökológiai megtérésre van szükség #73

Csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. Szükség van "ökológiai és erkölcsi megtérésre" - fogalmazott Ürge-Vorsatz Diána. A fizikus felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen szennyeztük a környezetünket. A mikroműanyagokat már a csecsemők is magukba szívják. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének alelnöke megjegyezte: minden energiatermelő tevékenységnek és a közlekedésnek is van környezeti lábnyoma. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
22.5.202334 Protokoll, 38 Sekunden
Episode Artwork

Tiszta víz Afrikában - magyar technológiával #72

A korábbi Víz világtalálkozókon és a 2021-es PLANET-en mutatkozott be a nagyvilágnak a Pureco. A magyar cég azóta Ghánában kiépített egy szennyvíz-tisztítót, amit újabbak követtek. Kovács Károly, a Pureco ügyvezetője beszámolt arról, hogy helyieket is kiképeztek ezek üzemeltetésére, karbantartására. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöki tisztségét is betöltő szakember elmondta azt is, fejenként 50-70 dollár ráfordítással minden afrikai ember tiszta, egészséges vízhez juthatna. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
8.5.202329 Protokoll, 26 Sekunden
Episode Artwork

Fenntarthatósági fordulatra van szükség! #71

Gyorsuló ütemben zajlik a vízválság, bizonyos ásványi kincsek kimerülése és a klíma szerkezetének megváltozása - sorolta a borús jelenségeket az ENSZ Közgyűlés elnöke. Kőrösi Csaba nem a korábban kitűzött változtatási folyamatok továbbvitelét, hanem új irányok kijelölését, mondhatni "minőségi ugrásokat" szorgalmaz. Ezek közül a legfontosabb a klíma és vízpolitika egyesítése nemzeti és globális szinten. Ugyanis például 2040-re lesz olyan hely is a világban, ahol manapság még sok gabonát termelnek, de akkorra jelentősen megcsappan a hozzáférhető vízállomány. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem díszdoktora elmondja a megoldási javaslatokat. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
17.4.202333 Protokoll, 58 Sekunden
Episode Artwork

Fenntartható hagyományok a húsvéti időszakban #70

A húsvéti ünnepkör több hónapot foglal magában. A farsang után kezdődik és Pünkösdig tart. Hogyan lesz a gyöngytyúkból nyúl? És miért "hozza" ő a tojást? A víznek nemcsak a locsolásnál van szerepe. Mit csinálunk az elszáradt barkával? Hogyan kerül a böjti időszakba a torkos csütörtök vagy a "karikázó"? Megannyi kérdésre adott választ, és rengeteg feledésbe merülő hagyományt megtudhatnak Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatótól. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
3.4.202330 Protokoll, 26 Sekunden
Episode Artwork

Egyre inkább „zöldül” Sopron és Salgótarján #69

Szükség van szemléletformálásra ahhoz, hogy a lakosság jelentős része klímatudatossá váljon – mondja az a két polgármester, akik az „under 2” program jelenlegi állásáról beszélnek. Farkas Ciprián az eddigi eredményekről szólva a soproni panelfelújítási programot, valamint korszerűbb, LED-es közvilágítást említette. Fekete Zsolt pedig arról számolt be, hogy Salgótarjánban az önkormányzat és cégei már most elektromos autókat; a közteresek elektromos rollereket használnak. De hamarosan a városi közlekedésben is megjelenhet az elektromobilitás. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
20.3.202330 Protokoll, 14 Sekunden
Episode Artwork

Megújuló energiával erősít Kecskemét és Békéscsaba #68

2050-re legalább 80 százalékkal csökkentik a károsanyag kibocsátást az 1990-es szinthez képest azok a települések, amelyek az „under 2” programhoz csatlakoztak. Áder János ezúttal is két város polgármesterét kérdezi, miket sikerült elérniük az elmúlt 5 évben. Szemereyné Pataki Klaudiától megtudhatják, miként működnek Kecskeméten az energiaközösségek. De hallhatnak egy újdonságnak számító „fóliáról”, ami áramot termel. Szarvas Péter pedig a „Smart Grid”-ről adott tájékoztatást. Ennek keretében Békéscsaba és ezen belül a Városi Sportcentrum meglévő és tervezett épületeinek villamosenergia-szükségletét a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásból szeretnék ellátni. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
6.3.202334 Protokoll, 33 Sekunden
Episode Artwork

Kaposvár és Debrecen is megkezdte a „zöld fordulatot” #67

Mind a 23 megyei jogú város és Budapest is csatlakozott néhány évvel ezelőtt az úgynevezett „under 2” programhoz, amely az üvegházhatást hívatott csökkenteni. Áder János több város vezetőjét kérdezi, hogy mit sikerült elérniük ezen a téren eddig. Szita Károly, Kaposvár polgármestere egyebek mellett beszámolt a helyi cukorgyár biogázának hasznosításáról, míg Papp Károly, Debrecen elöljárója azt mondta: a szuperszámítógép hulladék hőjét hasznosítják a sportuszoda fűtésénél. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
20.2.202333 Protokoll, 27 Sekunden
Episode Artwork

Akkumulátorok - a zöld jövő vagy szennyező jelen? #66

Elektromos autó, busz vagy roller, megújuló energia tárolása, mobiltelefon és táblagép működése - néhány eszköz, amelyhez akkumulátor szükséges. Túlzott vízfelhasználás, nagy energiaigény és szennyezés - állítások az akkumulátorgyárak ellenében. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője, a BME Zéró Karbon Központjának vezetője ad válaszokat az aktuális aggodalmakra. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
13.2.202350 Protokoll, 23 Sekunden
Episode Artwork

Digitális rabságban élünk #65

A digitális szolgaság irányába visz a jelenlegi információs világ – mondja Böszörményi – Nagy Gergely. Sok esetben a „trash” tartalom lett a népszerű, míg elitistának tartják az oktatási célúakat. A Brain Bar alapítója azt tanácsolja, heti egy-egy nap érdemes „digitális diétát” tartani, azaz kikapcsolni a különböző alkalmazások értesítéseit és szünetet tartani a közösségi média fogyasztásban. Áder János a Nonkonform című könyvből idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális olvasás jelentősen roncsolja a figyelem képességét a papíralapúhoz képest, és a memóriánk sem tud „tornázni”, ha csak képernyőkről tájékozódunk. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
6.2.202336 Protokoll, 41 Sekunden
Episode Artwork

A szőke Tisza fekete napjai #64

Csernobil után Európa második legnagyobb környezeti katasztrófája volt a 2000 január végi cianidos szennyezés a Tiszán. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője személyesen élte át az eseményeket és vett részt a helyreállításban. Nagy Mariann a podcastban mesél arról, hogy a cianid után nem sokkal egy újabb szennyezés terhelte a Tiszát, amiről nem sokan tudnak. Akkoriban Brüsszelben egyetértés volt arról, hogy az Unióban betiltják az ilyen jellegű bányászatot, de aztán ez a mai napig nem történt meg. Február elseje egyébként a Tisza élővilágának emléknapja. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
23.1.202328 Protokoll, 15 Sekunden
Episode Artwork

Takarékos ételek év elején és a disznóvágás #63

Széll Tamás séf szerint az év eleji disznóvágásákból a hurka, kolbász, szalonna csak az egyharmada annak, amit készíthetünk. A podcastból megtudhatják, mit és hogyan tud ezeken kívül az asztalra tenni a 2 Michelin-csillagos étterem tulajdonosa. De választ kaphatnak arra is, hogy az élelmiszer árak megugrása miatt milyen ételeket lehet “felfedezni”, azaz olcsóbban főzni és sütni a farsangi időszakban. A beszélgetésből nem maradhatnak ki a személyes szálak és a 2023-as tervek sem
9.1.202333 Protokoll, 9 Sekunden
Episode Artwork

Halak és minden más jó falat #62

Lencse és malac – Magyarországon leginkább ezek az Újév fogásai. Más országban viszont halat is esznek, mondván: a következő esztendőben így „beúszik a szerencsénk”. Széll Tamás séf az ünnepi podcastban elárulja miként készíti az újévi menüt. De megtudhatják azt is, hogy a 2 Michelin-csillagos étterem tulajdonosa és Áder János melyik halászlére esküszik és hogyan készítik, illetve hogy a bor és az étel milyen viszonyban vannak egymással. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
26.12.202220 Protokoll, 59 Sekunden
Episode Artwork

A természet alkalmazkodik, de az ember számára kockázatos a klímaváltozás #61

Egyetem a sivatagban 30 diákkal, internet nélkül, csak könyvekkel, a diákok pedig önellátóak – mindez az Egyesült Államokban. Az itt tanulók a kurzus elvégzése után a legkiválóbb koponyák lesznek – mondta a helyszínről hazaérkezve a Nonkonform című könyv szerzője. Miközben a Föld lélekszáma nemrégiben átlépte a 8 milliárdot, Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója szerint 2040 és 2060 között – Indiát leszámítva – a világon mindenütt jellemző lesz a népességcsökkenés. A podcastban Áder János arról beszél, hogy 2050-ig viszont valószínűleg több infrastruktúra épül, mint az ezt megelőző századokban. (november elején rögzített felvétel) A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
12.12.202233 Protokoll, 28 Sekunden
Episode Artwork

Modellezik a jövőbeni fák telepítését #60

Az utolsó jégkorszak utáni intenzív felmelegedéshez képest jelenleg százszor intenzívebb hatásnak vannak kitéve a fák. A Soproni Egyetemen speciális módszerekkel vizsgálják, milyen fákat érdemes telepíteni ahhoz, hogy akár a következő száz év klímáját is kibírják. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója arról is beszél, hogy Magyarországon szaporítóanyag központot is létre lehetne hozni a megfelelő jövőbeni telepítések érdekében. Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi erdők szénmegkötő képessége akkora, mint amennyi emissziót egyetlen szénerőmű kibocsát. A podcast elérhető a youtubon is: https://www.youtube.com/@kekbolygo-podcast
28.11.202223 Protokoll, 44 Sekunden
Episode Artwork

Meg kell újítani földjeinket #59

A klímaváltozás a talaj, a termőföld romlásához is vezet. Valamikor a világon erdőt is irtanak, hogy termőföld legyen a helyén, de aztán nem tudják helyesen tartani. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának egyetemi tanára szerint szemléletváltozásra van szükség a gazdák részéről. Dobos Endre, aki egyúttal a Magyar Talajtani Társaság elnöke is, azt tanácsolja, „termelni kell a gyökeret”, növelni a föld szerves anyag tartalmát és kialakítani a szántóföldi víztározást.
14.11.202235 Protokoll, 20 Sekunden
Episode Artwork

Az energiaátállás és takarékoskodás lehetőségei #58

A magyar háztartások 60 százaléka gázfüggő. Ezért a gáz, illetve a nukleáris energia nélkülözhetetlen lesz a következő évtizedekben is – mondja a podcastban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fenntartható fejlődés főosztályának vezetője, hozzátéve, hogy az időjárásfüggőekhez pedig tárolók kialakítása szükséges. Az elmúlt időszakban ugyanis például az úgynevezett házi naperőművek növekedését nem tudta követni az országos hálózat. Nemes Csaba emiatt állami és magán szinten is technikai, technológiai fejlesztéseket szorgalmaz. A tartós energiatakarékosság legegyszerűbb módja a nyílászárók korszerűsítése, ugyanakkor az ezt végző szakemberekből is kevés van. A közmű-szabályozási hivatal főosztályvezetője azt vallja, a villamos- és megújuló energia irányába kell menni. (a felvétel a napelem rendelet megjelenése előtt készült)
31.10.202232 Protokoll, 21 Sekunden
Episode Artwork

Szélsőségek szorításában tart minket a víz #57

Júliusban annyira alacsony volt a vízállás a Tiszán, hogy Szolnoknál kilátszódtak a korábbi átkelő több száz éves maradványai. Ebben az esztendőben megdőlt a negatív vízállási rekord is, mínusz 281 centiméterre süllyedt a vízszint. Felszín alatti vízmegtartásról, csongrádi vízlépcsőről, tárózóról és a hódok „munkájáról” is beszél Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója és a Global Water Partnership Magyarország vezetője. Áder János szóba hozta azt is, hogy Szolnok és környéke miként juthatott ivóvízhez az idei nyáron, illetve hogy a megtisztított szennyvíz felhasználható lenne a mezőgazdaságban.
17.10.202229 Protokoll, 18 Sekunden
Episode Artwork

Zsebbe markoló aszálykárok #56

Meghaladta az ezermilliárd forintot annak a kárnak a mértéke, amely a magyar mezőgazdaságban keletkezett az idei rendkívüli aszály miatt. Bár az elmúlt időszak csapadékos volt, és némi javulás tapasztalható, de ideális esetben 2022 végéig az idei mennyiség duplájára lenne még szükség. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a podcastban elmondta, hogy ötmillió tonna kukorica és kétmillió tonna búza „veszett el” idén. Győrffy Balázs és Áder János beszélnek még az a brazil csirkékről, az élelmiszerbiztonságról, a vetőmagokról, a gazdák támogatásáról, valamint az élelmiszerek árának változásáról is.
3.10.202228 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Hozzá kell szoknunk a hosszú, forró nyarakhoz #55

Történelmi aszály sújtja Magyarországot. Ilyenre nem volt példa a XX. század eleje óta, amikor elkezdték hivatalosan jegyezni az adatokat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat két munkatársa szerint egy hosszú vízhiányos időszak következménye volt idén nyáron a rendkívüli szárazság. A podcastból megtudhatják azt is, hogy ilyen helyzetben egy hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék sem jelent gyógyírt a földeknek. Ezúttal két vendég segít megérteni a légköri mozgásokat: Lakatos Mónika éghajlat szakértő és Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője.
19.9.202230 Protokoll, 12 Sekunden
Episode Artwork

Telepítés és gazdálkodás – minden a fákról és az erdőkről #54

Nagyon komoly károkat okozott az aszály az elmúlt évek erdőtelepítéseiben – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára. A beszélgetés nagy része a kormány úgynevezett erdőrendeletéről szól, melyet erőteljes „hangzavar” kísért az elmúlt időszakban. Mi lesz a védett területeken lévő fákkal, miért kerültek bele a rendeletbe a vitatott részek? Zambó Péter egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol Áder Jánosnak, aki újabb területek fásítását szorgalmazza.
5.9.202231 Protokoll, 54 Sekunden
Episode Artwork

Megakadályozható a Tisza további szennyezése (2. rész) #53

A háború árnyékában minden eddiginél nagyobb környezeti, hulladékterhelés éri Kárpátalját, ami a Tisza szennyezését is fokozza. A félig ukrán, félig magyar filmes a korábbi beszélgetést folytatva ezúttal arról is beszél, hogy miként élte meg a hétköznapi világtól való elvonulását a folyó mentén. Ljasuk Dimitrytől megtudhatják, hogy a Tisza-tóban több, mint 55 féle halfajta él, és több, mint 200 féle vándormadár fordul meg a térségben.
29.8.202231 Protokoll, 36 Sekunden
Episode Artwork

A hulladékmentes Tisza nevében (1. rész) #52

Az ember, a globális vállalatok és az állam a felelős a folyók szennyezéséért – vallja Ljasuk Dimitry. A félig ukrán, félig magyar filmes és aktivista a Tisza nevében című dokumentumfilmjével tavaly megnyerte a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szakmai fődíját. A problémáról és a lehetséges megoldásokról is szó esik a beszélgetésben. (A Tisza nevében megnézhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=TLyK_aIu3fc )
15.8.202221 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Az élelmiszerek, és akik felettük vannak #51

Ugye, mindenki sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt idén nyáron (és egész évben)? Magyarországon az élelmiszerek egyharmada a méhek beporzása okán kerül az asztalra. Azonban például Kínában már emberi beavatkozásra van szükség ehhez, Kaliforniában pedig méhészeteket fizetnek azért, hogy beporzókat „szállítsanak”. A méhek rövid életéről, a magyar mézről, annak minőségéről és jövőjéről is szól a beszélgetés dr. Kovács Zoltán okleveles erdőmérnökkel, a Soproni Egyetem címzetes docensével.
1.8.202228 Protokoll, 53 Sekunden
Episode Artwork

Fenntartható biztonság (2. rész) #50

A minap döntött arról a kormány, hogy igyekeznek gondoskodni a Mátrai Erőmű jelenleg nem működő erőműinek beindításáról. Három gázturbinás erőművet is építenének a következő két-három évben és Paks I. üzemidő hosszabbítását is kezdeményezi a kabinet. Hogyan lehet az ellátás biztonságát fenntartani úgy, hogy közben nem feledkezünk meg a megújuló energiaforrások arányának növeléséről sem. A Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértővel való beszélgetés második része erre próbál választ adni.
18.7.202229 Protokoll, 8 Sekunden
Episode Artwork

Atombiztos jövő (1. rész) #49

Az Európai Unió ez év elején fenntartható energiaforrásként ismerte el az atomenergiát is. Miközben Németország az erőműveinek lekapcsolásáról döntött, a régi-új francia vezetés még több atomerőmű építéséről határozott, ezzel kisegítve szomszédjukat is. Beszélgetés Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértővel arról, hogy az atomenergia miként egészíti ki a megújuló forrásokat.
4.7.202227 Protokoll, 19 Sekunden
Episode Artwork

Pálferi a szellemi fenntarthatóságról (2. rész) #48

Kütyü vagy okoseszköz? Tudatosan használjuk, vagy függünk tőle? Személyre szabjuk, vagy személytelenre szabnak bennünket általa? Ezernyi a kérdés a 21. század információs mókuskerekében… Áder János ismét Pál Feri atyával igyekszik megfejteni a szellemi környezetszennyezés hátterét.
20.6.202222 Protokoll, 48 Sekunden
Episode Artwork

Pálferi meg a huncutkodó énünk (1. rész) #47

Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember már 2012-ben nyári tábort szervezett a teremtett világ megóvásáért viselt felelősségünkről. Akkor még kevesen foglalkoztak klímaszorongással, a tudományos világ szándékos vakságával vagy éppen a sokszor lusta emberi lélek “huncutkodásaival”. Izgalmas beszélgetés Pál Feri atyával.
7.6.202225 Protokoll, 18 Sekunden
Episode Artwork

Biodiverzitás: a Föld természeti tőkéje #46

Hogyan függ össze a 6. kihalási hullám a pusztuló méhekkel és a levert fecskefészkekkel? Hogyan beszélgetnek a fák és miért van szükségük a növényeknek túlélési stratégiára? A Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja alkalmából Áder János Czippán Katalinnal, fenntarthatóságot szolgáló oktatási és kommunikációs szakértővel beszélget.
23.5.202231 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Elnöki tanóra #45

A víz három drámája és annak társadalmi következményei, na és hogy mit tehet ma egy tinédzser a fenntartható jövő érdekében. Rendhagyó podcast egy rendhagyó tanóráról. Ezúttal a komáromi Selye János Gimnáziumból jelentkezünk.
9.5.202222 Protokoll, 42 Sekunden
Episode Artwork

Mi lesz veled Fertő tó? #44

A Velencei-tó után a Fertő tó jövője a téma: Kárpáti Béla a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részletes beszámolót ad a tó partjára tervezett beruházásról, aminek kapcsán sokan vészharangot kongattak.
25.4.202233 Protokoll, 41 Sekunden
Episode Artwork

Mi lesz veled Velencei-tó? #43

A Velencei-tavat átlag száz évente a kiszáradás veszélye fenyegette, szinte teljesen eltűnt a víz a medréből - mint ahogy ez a közelmúltban is megtörtént. Mi az oka ennek a riasztó jelenségnek? Van-e megoldás? Beszélgetés Reich Gyulával, az OVF Tudományos Tanácsának titkárával, a Velencei-tóról készített tanulmány szerkesztőjével.
11.4.202237 Protokoll, 27 Sekunden
Episode Artwork

Csepp a (műanyag)tengerben #42

Világszerte másodpercenként húszezer PET palackot gyártanak. Ennek egy jelentős része, a folyókon keresztül a tengerekben, óceánokban végzi. Hankó Gergellyel, a PET kupa egyik szervezőjével a tiszai „tranzitútról”, a közös feladatokról és az ukrajnai háború egy eddig keveset említett, újabb tragédiájáról beszélgetünk.
28.3.202231 Protokoll, 13 Sekunden
Episode Artwork

Félsivatag az ország közepén #41

Az éghajlatváltozás hazánkat is szárazabbá és melegebbé teszi, ami – különösen a Homokhátság esetében - szélsőséges vízállapotok kialakulásához vezet. Hogyan menthető meg a Duna-Tisza köze? Milyen megoldásokkal lehet megállítani az elsivatagosodást? A Kék Bolygó podcast, Láng Istvánnal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjével keresi a válaszokat.
21.3.202226 Protokoll, 15 Sekunden
Episode Artwork

Befektetések a jövőbe #40

A sikeres üzleti megoldások hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, ugyanakkor a fenntarthatósági irányelvek figyelembevétele nélkül napjainkban már nem lehet sikereket elérni. Beszélgetés Csepreghy Nándorral, a Kék Bolygó Alapítvány igazgatójával a zöld vállalkozásfejlesztésről.
28.2.202228 Protokoll, 55 Sekunden
Episode Artwork

Planet 2021 - a mérleg #39

Áder János és Joó István kormánybiztos értékeli a fenntarthatósági világtalálkozót és expót.
14.2.202226 Protokoll, 47 Sekunden
Episode Artwork

Januári visszaemlékezés II. - #38

Az új esztendő elején két epizód erejéig a podcast is visszatekint a 2021-es évre. Felidézzük a Planet 2021 kapcsán készített beszélgetések legemlékezetesebb gondolatait.
24.1.202226 Protokoll, 12 Sekunden
Episode Artwork

Januári visszaemlékezés I. - #37

Az új esztendő elején két epizód erejéig a podcast is visszatekint a 2021-es évre. Felidézzük a Planet 2021 kapcsán készített beszélgetések legemlékezetesebb gondolatait.
10.1.202221 Protokoll, 54 Sekunden
Episode Artwork

Borbás Marcsival a konyhaablakból… #36

…nézünk szét Madarastól Budapesten át az Őrségig. Beszélgetés a humusz csodájáról, a permakultúrás gazdálkodásról, a hungaricumnak számító főzelékről, no és a császárhús “felhabzó” bőréről. A podcast éhgyomorra nem javallott, de a magyar kulinária rajongóinak kötelező!
20.12.202135 Protokoll, 11 Sekunden
Episode Artwork

Planet 2021 - Gyorsmérleg #35

Véget ért Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósággal foglalkozó expója és világtalálkozója. Egy héten át Budapestre figyelt a Föld jövőjéért aggódó világ. Áder János értékel.
6.12.202120 Protokoll, 47 Sekunden
Episode Artwork

Nem az számít, hogy mennyi időnk van… #34

….hanem, hogy mit kezdünk vele! Áder János beszéde a Planet 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó nyitóünnepségén.
30.11.20219 Protokoll, 58 Sekunden
Episode Artwork

Hosszútávon a drágább az olcsóbb - #33 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A jövő fenntartható városában minimális lesz a közlekedés környezeti lábnyoma. Ennek érdekében az áruszállítás, és a hulladékgazdálkodás káros anyag kibocsátását is csökkenteni kell, mint ahogy ezt Debrecen városa tette, ahol a magyar fejlesztésű elektromos kukás autó szállítja a szemetet. Beszélgetés Kőszegi Dániellel, a kukás autót megalkotó Electromega Kft. tulajdonosával.
22.11.202122 Protokoll, 1 Sekunde
Episode Artwork

A tisztaság házhoz jön - #32 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Autómosás kényelmesen, fenntartható módon, megfizethetően. A fiatal startup Cleango 130 liter víz helyett néhány decivel és nanotechnikával lemossa az autót, ott és akkor, amikor a megrendelő óhajtja. Beszélgetés Kaczur Áron cégalapítóval.
15.11.202122 Protokoll, 25 Sekunden
Episode Artwork

Vízőrzők - #31 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A modern agrárgazdálkodás és a klímaváltozás együttesen tönkretette a termőföld vízmegtartó képességét. Megoldást kínál egy magyar találmány, amely javítja a talaj vízháztartását, minőségét, termőképességét. Beszélgetés Vattay Antallal, a „Vízőr” egyik feltalálójával.
8.11.202123 Protokoll, 9 Sekunden
Episode Artwork

Kukoricatányér, kukoricapohár… #30 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Hogyan lesz a kukoricából gyógyszer, tészta vagy tányér? Hogyan kell mindezt előteremteni fenntartható módon, a természet kizsigerelése nélkül? Beszélgetés a Civita családi vállalkozás cégvezetőjével, Vaszkó Gáborral.
2.11.202119 Protokoll, 34 Sekunden
Episode Artwork

9 G-vel repülünk - #29 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Lehet-e fenntartható módon repülni? Milyen lesz és mire lesz jó a jövő kisgépe? Mi köze a kompozitnak a vízhez és a levegőhöz? Beszélgetés Tarány Gáborral, egy világbajnok pécsi repülőgépgyártó cég elnökével.
25.10.202121 Protokoll, 29 Sekunden
Episode Artwork

Szennyvíztisztító kert - #28 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A jövő városaiban a növények tisztítják majd a szennyvizet: igazi botanikus kert lesz a hátsó udvarban. A „jóllakott bacik” ráadásul energiát is termelnek. Az Organica a világ 120 pontján működtet ilyen berendezést. Bodnár Attilával a cég egyik alapítójával beszélget Áder János.
18.10.202125 Protokoll, 16 Sekunden
Episode Artwork

Ételmentők - #27 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Hogyan lesz néhány éhes egyetemista a társadalmi felelősségvállalás példaképe? Egy magyar platform segítségével a vendéglős el tudja adni a felesleget, az egyetemista jóllakik, és nincs ételpazarlás. Beszélgetés Wettstein Alberttel a Munch applikációról.
11.10.202125 Protokoll, 43 Sekunden
Episode Artwork

Mitől boldogok a fák? - #26 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Szinte minden élelmiszer hulladék komposztálható, biológiailag hasznos anyaggá alakítható - föld és giliszták nélkül. Kuka helyett öko-robot áll majd a konyhánkban, és akár beszélget is velünk. Beszélgetés Pancsa Emese fejlesztő formatervezővel.
4.10.202124 Protokoll, 24 Sekunden
Episode Artwork

Hulladékvadászok - #25 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Hány liter vizet szennyez el egyetlen cigarettacsikk? Hogyan lehet feltérképezni és eltakarítani több mint 10 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot? Kertész Balázs környezetmérnökkel, a Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány alapítójával beszélget Áder János..
27.9.202118 Protokoll, 42 Sekunden
Episode Artwork

Tiszta víz - #24 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A világ legszárazabb helyein, magyar cégek fejlesztéseinek köszönhetően juthatnak tiszta ivóvízhez az ott élők. A Pureco Kft. fenntartható és megfizethető vízgazdálkodási megoldásokat, termékeket, technológiákat és berendezéseket fejleszt, gyárt és értékesít. A Planet Budapestre készülve beszélgetés Horváth Bálinttal, a magyar vízipar múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
20.9.202121 Protokoll, 42 Sekunden
Episode Artwork

3 millió rés a pajzson- #23 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Illúzió, hogy az a 3 millió ember, aki nem oltatta be magát, elkerülheti a járványt! Beszélgetés Dr. Merkely Béla professzorral a negyedik hullámról, az oltások hatékonyságáról, antitestek szerepéről, a koronavírus jövőjéről.
6.9.202140 Protokoll, 42 Sekunden
Episode Artwork

Nyárvégi visszaemlékezés - #22 Kék Bolygó - Áder János podcastja

21 adás után, a nyár végén, egy epizódot a Kék Bolygó podcast is "pihen". Ezúttal egy ismétlő adásban elevenítjük fel a korábbi beszélgetések legemlékezetesebb gondolatait.
23.8.202133 Protokoll, 28 Sekunden
Episode Artwork

Szúnyog-szigeti beszélgetés a Balatonról II. - #21 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Beszélgetés Szári Zsolttal a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztossal vízkormányzásról, biológiai zsákutcákról, a nagyhalak védelméről, vándorkagylók jóságáról, a kormoránok kártételéről - és még temérdek vízi világot érintő kérdésről. Második rész.
8.8.202136 Protokoll, 40 Sekunden
Episode Artwork

Szúnyog-szigeti beszélgetés a Balatonról I. - #20 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Beszélgetés Szári Zsolttal a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztossal vízkormányzásról, biológiai zsákutcákról, a nagyhalak védelméről, vándorkagylók jóságáról, a kormoránok kártételéről - és még temérdek vízi világot érintő kérdésről. Első rész.
26.7.202133 Protokoll, 20 Sekunden
Episode Artwork

1 farmer + 1 póló = 10000 liter víz 2. rész - #19 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Elképesztő és szégyenteljes ahogy a divatipar kizsákmányolja a természetet, tisztelet a kivételnek…De a tudatos fogyasztó sokat változtathat a helyzeten. Beszélgetés Mengyán Eszter újságíróval a fenntartható divatról. Második rész.
12.7.202116 Protokoll, 26 Sekunden
Episode Artwork

1 farmer + 1 póló = 10000 liter víz #18 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Elképesztő és szégyenteljes ahogy a divatipar kizsákmányolja a természetet, tisztelet a kivételnek…De a tudatos fogyasztó sokat változtathat a helyzeten. Beszélgetés Mengyán Eszter újságíróval a fenntartható divatról.
28.6.202130 Protokoll, 32 Sekunden
Episode Artwork

A világ detektívüvegen keresztül - #17 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Egy világhírű természetfotós, aki saját innovációja révén új perspektívából mutatja meg a természet harmóniáját, demokráciáját, varázsát és valóságát. Beszélgetés Máté Bencével sajátos látásmódról, életszemléletről, speciális technikáról - és egészen hétköznapi dolgokról...
14.6.202137 Protokoll, 10 Sekunden
Episode Artwork

Be kéne csukni a hűtőajtót! - #16 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Miért fázunk májusban a Kárpát-medencében, és miért izzadnak ugyanakkor a finnek? Mi az oka a szélsőséges időjárásnak, és hogyan függ össze mindez a klímaváltozással? Beszélgetés Dr. Radics Kornéliával, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjével.
31.5.202135 Protokoll, 56 Sekunden
Episode Artwork

Fenntartható Hungaricum - #15 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Évente közel 2000 iskolában, 400 ezer diák vesz részt a Fenntarthatósági Témaheteken. Riogatások vagy utcai vonulások helyett valós tudás. Beszélgetés Matolcsy Miklóssal a témahetek főszervezőjével.
17.5.202132 Protokoll, 33 Sekunden
Episode Artwork

A rendszer katonái - #14 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Hogyan lesz a jövő energiatermelése klíma- és fogyasztóbarát, olcsó és biztonságos? Beszélgetés ifj. Chikán Attilával, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatójával.
3.5.202135 Protokoll, 28 Sekunden
Episode Artwork

Elbújni nem lehet - #13 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A koronavírus fertőzést megúszni nem lehet, a járványt csak az oltással lehet legyőzni. Beszélgetés Dr. Merkely Béla kardiológus professzorral, a Semmelweis Egyetem rektorával.
12.4.202136 Protokoll, 8 Sekunden
Episode Artwork

A világ új iránya - #12 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A tudomány és demokrácia kompatibilitásáról, vizionárius vezetők elhivatottságáról, nemzeti értékelő jelentésről (is) beszélget Áder János Ürge-Vorsatz Dianával. Második rész.
6.4.202126 Protokoll, 38 Sekunden
Episode Artwork

Nincs „ingyenebéd”! - #11 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Beszélgetés Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, a Nobel-békedíjjal elismert IPCC tagjával, a CEU professzorával a teremtett világ védelméről - első rész.
22.3.202122 Protokoll, 56 Sekunden
Episode Artwork

A világhírnév kapujában - #10 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Két magyar fiatal gyógyszervegyész lány olyan baktériumkoktélt kevert ki, mely megszabadíthatja a világot az egyszer használatos műanyagoktól. A műanyag hulladék így új értelmet nyer.
8.3.202128 Protokoll, 25 Sekunden
Episode Artwork

Katinka az uszodán kívül - #09 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Miközben tavaly kevesebb versenyt rendeztek és az olimpia is elmaradt, Hosszú Katinka megmutatta egy másik arcát. Beszélgetés környezettudatosságról, generációk felelősségéről, járványról és persze sportról.
22.2.202129 Protokoll, 22 Sekunden
Episode Artwork

Új elnök - new deal - #08 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Joe Biden, az USA új elnökének egyik fő célkitűzése a klímaváltozás elleni küzdelem. Áder János Bartus Gábor környezetgazdásszal arról beszélget, hogy milyen intézkedésekre számíthatunk.
8.2.202137 Protokoll, 31 Sekunden
Episode Artwork

"Oltást, de azonnal!" - #07 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Bár az elmúlt hetekben, hónapokban azt tapasztalhattuk, hogy Magyarországon a virológiához „is ért mindenki”, Szlávik János infektológus főorvossal Áder János mégis sorba veszi mindazt, amit a Covid elleni vakcinákról és azok hatásairól tudni érdemes. A beszélgetést január 15-én rögzítettük.
25.1.202126 Protokoll, 43 Sekunden
Episode Artwork

Olajkatasztrófa - #06 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb dunai szennyezése. Valaki vagy valakik fáradtolajat eresztettek a folyó ráckevei ágába. A pusztítás mértékéről és a kármentésről Siklós Gabriellával az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjével beszélget Áder János
11.1.202129 Protokoll, 1 Sekunde
Episode Artwork

Késői szüret - #05 Kék Bolygó - Áder János podcastja

A klímaváltozás hatása a borászatra: beszélgetés Bodó Judit tokaji és Dúzsi Tamás szekszárdi borásszal.
21.12.202034 Protokoll, 43 Sekunden
Episode Artwork

Dilemma négy tételben - #04 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Kilábalás és finanszírozás zöldben. Beszélgetés Kandrács Csabával, az MNB alelnökével.
7.12.202023 Protokoll, 56 Sekunden
Episode Artwork

A hetedik csapás II. - #03 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Beszélgetés Szlávik Jánossal régi és új vírusokról, melyek fölforgatják a világunkat, alapjaiban változtatják meg életünket.
23.11.202020 Protokoll, 24 Sekunden
Episode Artwork

A hetedik csapás I. - #02 Kék Bolygó - Áder János podcastja

Beszélgetés Szlávik Jánossal régi és új vírusokról, melyek fölforgatják a világunkat, alapjaiban változtatják meg életünket.
9.11.202023 Protokoll, 3 Sekunden
Episode Artwork

A kínai megoldás - #01 Kék Bolygó - Áder János podcastja

2060-ra Kína karbonsemleges lesz - jelentette be az ENSZ közgyűlésén az ázsiai ország elnöke. Áder János Bartus Gábor környezetgazdásszal ennek esélyéről beszélget.
26.10.202030 Protokoll, 1 Sekunde