Pszichológia Szalon: a HVG Extra Pszichológia magazin és a HVG Könyvek közös podcast csatornája. Beszélgetések, amelyek élethelyzeteink nehézségeire kínálnak megoldási alternatívákat.
Vendégbabák ajándéka – Hogyan kezelhetjük a perinatális
veszteséget?
Elképzelhetetlen tragédia egy kisbaba elvesztése egy pár életében, történjen akár természetes biológiai folyamat vagy művi vetélés következtében. Bármilyen különbözőképpen élik meg a nők és a férfiak, mindkét fél részéről feldolgozhatatlannak a veszteséget. Sokszor bűntudat, szégyen, alkalmatlanság érzése kíséri és nehezíti a gyászt, pedig nem is gondolnánk, hány és hány nő életének ez része. Már magunk is ezek a történetek lehetõségeik a gyász megélését, és az élet továbbvitelét. A sok esetben ajándékot is hoznak a családnak, ha történeteikkel együtt a mieink is a helyükre kapott vendégre. Ezekről és a feldolgozás mikéntjéről szólnak Singer Magdolna gyásztanácsadó történetei.
A podcast házigazdája: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra
Pszichológia magazin főszerkesztője
Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó, mentális
higiénés szakember, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnökségi tagja, a gyász egyik hazai szakértője. Gyászcsoportvezetőket képez, valamint egyénileg segít azoknak, akiket veszteség ért. Eddig több mint húsz könyve jelent meg – ebből hat a HVG Könyveknél –, minden az emberi élet során bekövetkező elkerülhetetlen veszteségeket járja körül.
https://hvgkonyvek.hu/szerzo/singer-magdolna
10/16/2024 • 34 minutes, 56 seconds
Veszteségek ajándéka – Beszélgetések Singer Magdolnával / 1 epizód: Elesni és felállni - A poszttraumás növekedésről
Vajon milyen ajándéka lehet egy súlyos betegségnek? Hozhat-e pozitív élményt az életünkbe egy válás? Ha beteg gyermekünk születik vagy bennünket ér súlyos sérülés, vagy más hasonló traumatikus élmény, először úgy érezzük, összedőlt a világ, és mi alatta heverünk. Ám azok, akik ezeket a súlyos helyzeteket minden fájdalmukkal együtt megküzdötték és megdolgozták, gyakran arról számolnak be, hogy életük gyökeres fordulatot vett. Mégpedig pozitív irányba. Veszteségeik igenis hoztak ajándékot, új élményeket az életükbe, amely aztán szerves részük, alakítójuk lett. Mindannyian átélték az ún. poszttraumatikus növekedést.
Singer Magdolna gyásztanácsadó saját életében is jónéhány kemény váltásra kényszerült, de mint utóbb kiderült, éppen ezek terelték jelen tevékenységei, élete kiteljesedése felé. Saját és a bajban hozzá fordulók történetén keresztül megérthetjük, mennyire egyénre szabott és mi is valójában a poszttraumás növekedés.
A podcast házigazdája: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó,
mentálhigiénés szakember, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnökségi tagja, a gyász egyik hazai szakértője. Gyászcsoportvezetőket képez, valamint egyénileg segít azoknak, akiket veszteség ért. Eddig több mint húsz könyve jelent meg – ebből hat a HVG Könyveknél –, valamennyi az emberi élet során bekövetkező elkerülhetetlen veszteségeket járja körül.
https://hvgkonyvek.hu/szerzo/singer-magdolna
10/2/2024 • 40 minutes, 14 seconds
Megyeri Zsuzsanna: Családi kirakós – Beszélgetések mozaikcsaládokról / 2. epizód: Élet a sokféleségben: részekből új egész
A válások számának növekedésével egyre emelkedik a mozaikcsaládok száma, mégis keveset beszélünk róluk. Az újrarendeződött családok működése ritkán zökkenőmentes, a mindennapok számos kihívás elé állítják a családtagokat. A patchwork családok működéséről, bizonytalanságairól, konfliktusokról és sikerekről is beszélgetünk kétrészes minisorozatunkban Megyeri Zsuzsannával.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
1. epizód: Mindenki másképp passzol össze (Elérhető: 09.04-tól)
2. epizód: Élet a sokféleségben: részekből új egész (Elérhető: 09.18-tól)
--
Megyeri Zsuzsanna pszichológus, családterapeuta, Metamorphoses meseterapeuta, újságíró. A Félsziget Klubház terápiás munkatársa, magánpraxisban egyéni rendszerszemléletű terápiát és párterápiát tart. A HVG Könyveknél eddig megjelent: Családi kirakós - Hogyan lesz darabokból egész? – 18 történet mozaikcsaládokról (2024),
Gyere közelebb! - Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével (2019).
--
Megyeri Zsuzsanna könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/megyeri-zsuzsanna
További információ: amegoldasbennedvan.hu
9/17/2024 • 38 minutes, 49 seconds
L. Stipkovits Erika: Még közelebb önmagunkhoz – Kapcsolatok és spiritualitás
Hogyan születnek az érzelmek? Felülírhatók az érzelmi mintáink? Hogyan hatnak a szerzett, illetve a transzgenerációs traumáink a személyiségünkre? Milyen negatív testi-lelki érzeteket és tüneteket érthetünk és „gyógyíthatunk" meg az önismeret segítségével? Mi a boldogság és a spiritualitás valódi természete?
A népszerű klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta önismereti útra hív. Most induló négyrészes podcast-sorozatunkban az idegtudomány legújabb eredményeire és saját terápiás tapasztalataira támaszkodva beszél önismeretünk, belső harmóniánk összefüggéseiről és fejlesztésének módszereiről. Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
1. epizód: Érzelmeink születése, családi mintáink kezelése (Elérhető: 07.31-től)
2. epizód: A negatív érzelmek pozitív oldala (Elérhető: 08.07-től)
3. epizód: Kapcsolatok és spiritualitás (Elérhető: 08.14-tól)
4. epizód: Traumáink felismerése és feldolgozásuk (Elérhető: 08.21-től)
L. Stipkovits Erika eddig megjelent könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/l-stipkovits-erika
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja.
Személyiségfejlesztő Akadémia
Államilag elismert, érzelmi intelligencia fókuszú személyiségfejlesztő szakképesítést adó kurzus, L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével. Önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő képzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának, vagy csak saját magukat fejlesztenék. Élményalapú, mély és használható tudás már 10 éve: szfakademia.hu
8/14/2024 • 37 minutes, 54 seconds
L. Stipkovits Erika: Még közelebb önmagunkhoz – A negatív érzelmek pozitív oldala
Hogyan születnek az érzelmek? Felülírhatók az érzelmi mintáink? Hogyan hatnak a szerzett, illetve a transzgenerációs traumáink a személyiségünkre? Milyen negatív testi-lelki érzeteket és tüneteket érthetünk és „gyógyíthatunk" meg az önismeret segítségével? Mi a boldogság és a spiritualitás valódi természete?
A népszerű klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta önismereti útra hív. Most induló négyrészes podcast-sorozatunkban az idegtudomány legújabb eredményeire és saját terápiás tapasztalataira támaszkodva beszél önismeretünk, belső harmóniánk összefüggéseiről és fejlesztésének módszereiről. Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
L. Stipkovits Erika eddig megjelent könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/l-stipkovits-erika
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja.
Személyiségfejlesztő Akadémia
Államilag elismert, érzelmi intelligencia fókuszú személyiségfejlesztő szakképesítést adó kurzus, L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével. Önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő képzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának, vagy csak saját magukat fejlesztenék. Élményalapú, mély és használható tudás már 10 éve: szfakademia.hu
8/7/2024 • 36 minutes, 52 seconds
L. Stipkovits Erika: Még közelebb önmagunkhoz - Érzelmeink születése, családi mintáink kezelése
Hogyan születnek az érzelmek? Felülírhatók az érzelmi mintáink? Hogyan hatnak a szerzett, illetve a transzgenerációs traumáink a személyiségünkre? Milyen negatív testi-lelki érzeteket és tüneteket érthetünk és „gyógyíthatunk" meg az önismeret segítségével? Mi a boldogság és a spiritualitás valódi természete?
A népszerű klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta önismereti útra hív. Most induló négyrészes podcast-sorozatunkban az idegtudomány legújabb eredményeire és saját terápiás tapasztalataira támaszkodva beszél önismeretünk, belső harmóniánk összefüggéseiről és fejlesztésének módszereiről. Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
1. epizód: Érzelmeink születése, családi mintáink kezelése (Elérhető: 07.31-től)
2. epizód: A negatív érzelmek pozitív oldala (Elérhető: 08.07-től)
3. epizód: Kapcsolatok és spiritualitás (Elérhető: 08.14-tól)
4. epizód: Traumáink felismerése és feldolgozásuk (Elérhető: 08.21-től)
L. Stipkovits Erika eddig megjelent könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/l-stipkovits-erika
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja.
Személyiségfejlesztő Akadémia Érzelmi intelligenciafejlesztő és személyiségfejlesztő képzés 2017. óta L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével. Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyság- és motivációnövelő szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának miközben saját maguk is szeretnének fejlődni.
7/31/2024 • 36 minutes, 20 seconds
Sportpszichológia ǀ Útmutató a kiemelkedő teljesítményhez
„Benned van a siker” – de hogyan válik a lehetőségből eredmény? Melyek a sportteljesítményhez kapcsolódó legfőbb pszichés tényezők, mi múlik a sportolón, és mire van hatással környezet? A rendhagyó könyvbemutatón a Sportpszichológia című könyv szerzői, Dr. Kovács Krisztina és Dr. Gyömbér Noémi, a könyvben közreműködő Dr. Hevesi Krisztina, valamint vendégük a sportpszichológia szemszögén keresztül vizsgálják meg a sikerhez vezető utat.
Tartalom:
► Amikor semmi nem jön össze - Kovács Krisztina előadása stresszes helyzetekről, extrém megoldásokról
► Beszélgetés a siker összetevőiről Kovács Krisztinával, Gyömbér Noémivel és Hevesi Krisztinával. Vendég: Kazi Tamás az FTC atlétikai szakosztályának edzője és szakágvezetője, olimpikon, országos csúcstartó, többszörös magyar bajnok középtávfutó. Moderátor: Simonyi Balázs filmrendező, futó
► Közönségkérdések, válaszok
---
A közreműködőkről bővebben:
Dr. Kovács Krisztina sportszakpszichológus, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének adjunktusa. Edzőkkel, utánpótlás- és felnőtt sportolókkal végzett munkája mellett aktívan kutatja a magyar versenysport jellegzetességeit. Főbb kutatási témái a sportszülőség, a sportolói lemorzsolódás pszichológiai háttere és a felnőtt sportolók és edzőik mentális egészsége. Számos cikk szerzője, valamint sportpszichológiai témájú könyvek, köztük a Fejben dől el és a Gyereklélek sportcipőben társszerzője.
Dr. Gyömbér Noémi a Magyar Testnevelési és
Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének egyetemi
docense. Okleves pszichológus, sportszakpszichológus. A hazai sportpszichológia jeles képviselője, több könyvfejezet szerzője, számos kötet, köztük a Fejben dől el és a Gyereklélek sportcipőben társszerzője. Tudományos munkásságát hazai és nemzetközi publikációk fémjelzik. Évtizedes tapasztalattal rendelkezik az utánpótláskorú és felnőtt válogatott sportolók sportpszichológiai felkészítésének terén.
Dr. Hevesi Krisztina, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszék, valamint az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet egyetemi adjunktusa.
Végzettsége szerint közgazdász, újságíró, pszichológus és pszichológiatanár; sportszakpszichológus, egészségfejlesztő és szexuálpszichológiai szakpszichológus. A Magyar Pszichológiai Társaság Szexuálpszichológiai Szekciójának elnöke.
Kazi Tamás az FTC atlétikai szakosztályának edzője és a közép-hosszútávfutás szakág vezetője, olimpikon, országos csúcstartó, 34x-es magyar bajnok középtávfutó. A labdarúgást 20 évesen abbahagyva váltott sportágat és lett atléta. Több Európa Bajnokságon és Világbajnokságon is futott, és Olimpián is szerepelt. 800 és 1000 méteren a mai napig országos csúcstartó. 2021-ben a FTC színeiben az atlétikai csapatbajnokságot megnyerve vonult vissza. Ekkor indította el a gyermek atlétika szakosztályt a klubban, azóta versenyzői több korosztályos érmet és bajnoki címet szereztek. Utánpótlás sportolókkal nyolcadik éve foglalkozik saját vállalkozása, a kazitamasrunning keretein belül is, egyéni és kiscsoportos edzéseken.
---
Sportpszichológia című könyv a HVG Könyvek kiadói webshopjában kedvezményesen megvásárolható: https://hvgkonyvek.hu/konyv/sportpszichologia
A felvétel 2024. június 10-én készült, a Magyar
Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
7/10/2024 • 1 hour, 28 minutes, 19 seconds
Még közelebb önmagunkhoz / Önismereti utazás L. Stipkovits Erikával
Hogyan hatnak a szerzett, illetve a transzgenerációs traumáink a személyiségünkre? Milyen negatív testi-lelki érzeteket és tüneteket érthetünk és „gyógyíthatunk” meg az önismeret és az önértékelés segítségével? Mi a boldogság és a spiritualitás valódi természete?
A népszerű klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta az idegtudomány legújabb kutatási eredményeire és több évtizedes terápiás tapasztalataira támaszkodva beszél
önismeretünk, belső harmóniánk összefüggéseiről és fejlesztésének módszereiről Még közelebb önmagunkhoz - A nehézségből a kiút befelé vezet című új könyvének
megjelenése kapcsán.
---
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a
Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és
életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív
Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Eddig megjelent könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/l-stipkovits-erika
További információ:
www.kozelebbegymashoz.hu
www.szemelyisegfejlesztoakademia.hu
---
A felvétel 2023. októberében készült a Central European University Auditóriumában.
6/27/2024 • 1 hour, 20 minutes, 49 seconds
Karrier és önismeret 2. // Menjek, vagy maradjak? A kiégéstől a karrierváltásig.
Miért dolgozunk? Mi történik, ha már nem motivál a munkánk? Milyen kérdéseket kell feltennünk magunknak, mielőtt váltunk, és milyen tipikus kérdésekkel keresik meg a karriertanácsadót? Hogyan lehet túlélni egy felmondást? A HVG Pszichológia podcast epizódjában abban nyújtunk támogatást, hogy túlléphessünk a munkahelyi kríziseken, és minden életszakaszban megtalálhassuk személyiségünk, szükségleteink és pályánk legjobb illeszkedését.
Szakértő vendégünk Szabó Renáta tanácsadó szakpszichológus, karrier-tanácsadó, a Karrier és önismeret - Találd meg önmagad a munkában! című könyv szerzője.
Házigazda: Szörnyi Kriszta, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
A Karrier és önismeret című könyv itt elérhető. https://hvgkonyvek.hu/konyv/karrier-es-onismeret
5/15/2024 • 36 minutes, 16 seconds
Karrier és önismeret 1. // Mi leszel, ha nagy leszel? A pályaválasztástól a pályakezdésig
Vajon tényleg élveznünk kellene a munkánkat? De hogyan találhatjuk meg azt, ami igazán illik hozzánk? Ha az elsőként választott pálya nem váltotta be a reményeket, érdemes váltani?
A HVG Pszichológia podcast epizódjában ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszünk választ adni, és abban
nyújtunk támogatást, hogy minden életszakaszban megtalálhassuk személyiségünk, szükségleteink és pályánk legjobb illeszkedését.
Szakértő vendégünk Szabó Renáta tanácsadó szakpszichológus, karrier-tanácsadó, a Karrier és önismeret - Találd meg önmagad a munkában! című könyv szerzője.
Házigazda: Szörnyi Kriszta, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
A Karrier és önismeret című könyv itt elérhető. https://hvgkonyvek.hu/konyv/karrier-es-onismeret
5/2/2024 • 37 minutes, 4 seconds
HVG EXTRA Pszichológia Szalon: HOLNAP - HOGYAN ŐRIZZÜK MEG LELKI EGÉSZSÉGÜNKET A GYORSAN VÁLTOZÓ JÖVŐBEN?/ II. rész
Hogyan alakulnak elemi szükségleteink a következő évtizedekben? Milyen tényezők fogják formálni az egészségünket, szexualitásunkat, táplálkozásunkat és függőségeinket? Utol tudja-e majd érni a személyiségfejlődésünk a technológia evolúcióját? Szinte bármihez képesek vagyunk alkalmazkodni, de ahhoz, hogy felkészülhessünk a változásokra, a jövőszorongásunkat kordában tarthassuk és lelki egészségünket megőrizhessük, nemcsak elméleti ismeretekre, de gyakorlati tanácsokra is szükségünk van.
A HVG Extra Pszichológia Szalon szakértői erre vállalkoznak. Az esten a Dr. Kapitány-Fövény Máté által szerkesztett, 13 trendkutató és 13 pszichológus által írt – Holnap című kötetből kaphatunk ízelítőt az ember alapvető testi és lelki igényeinek várható változásairól: arról, hogyan függ össze kapcsolataink átalakulása és a szenvedélybetegségek térnyerése, milyen trendek formálják majd táplálkozási szokásainkat, hogy az egészségügy digitalizációja lélektani szempontból mit is jelenthet számunkra, illetve, hogy mennyiben hatja majd át szexualitásunkat a digitális technológiák fejlődése.
Azt est vendégei:
Dr. Csigó Katalin klinikai szakpszichológus, a kényszerbetegségek pszichoterápiás kezelésének szakértője, egyetemi docens
Dr. Hevesi Krisztina sport- és szexuálpszichológia szakpszichológus, egyetemi adjunktus
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, a szenvedélybetegségek szakértője, egyetemi adjunktus
Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeuta, az evési zavarok és az életmódváltás szakértője
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
Időpont: 2023. május 8.,
Helyszín: Central European University, 1051 Budapest, Nádor u. 15.
Bővebben a vendégekről:
Dr. Csigó Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, egyetemi docens. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének igazgatója, illetve az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet intézetvezető pszichológusa. Több mint húsz éve foglalkozik a kényszerbetegség pszichoterápiás kezelésével és diagnosztikai-neuropszichológiai-idegtudományi kutatásával. Hazai és külföldi egyetemeken tart kurzusokat. A magyar pszichológiai szakmai közélet aktív tagja, részt vesz szakmai irányelvek kidolgozásában, fejlesztésében, újszerű pszichoterápiás kezelési programok kidolgozását vezeti.
Hevesi Krisztina, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa. Végzettsége szerint közgazdász, újságíró, pszichológus és pszichológiatanár; sportszakpszichológus, egészségfejlesztő és szexuálpszichológiai szakpszichológus, továbbá a European Society for Sexual Medicine ösztöndíjasaként folytatott tanulmányokat külföldön. A Magyar Pszichológiai Társaság Szexuálpszichológiai Szekciójának elnöke.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Hazai és külföldi egyetemeken tart addiktológiai témájú kurzusokat. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, illetve a Magyar Addiktológiai Társaság elnökségének
Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeuta. Fő szakterületei az evési zavarok és az életmódváltás pszichológiája. Terápiás munkája mellett hazai és nemzetközi tanulmányok, könyvek szerzője és társszerzője. A testsúlykontrollal való küzdelem kríziselméleti megközelítésével az evési- és túlsúlyproblémák kezelésének új pszichológia aspektusát mutatja be.
4/8/2024 • 35 minutes, 47 seconds
HVG EXTRA Pszichológia Szalon: HOLNAP - HOGYAN ŐRIZZÜK MEG LELKI EGÉSZSÉGÜNKET A GYORSAN VÁLTOZÓ JÖVŐBEN?/ I rész

3/20/2024 • 43 minutes, 14 seconds
A bántalmazó árnyékában // Hogyan találhatunk kiutat a traumából? - Szirtes Lili és Szilágyi Liliána
Diszfunkcionális kapcsolati minták, önszabotázs, kudarckerülés, látszólag sehova sem köthető testi feszültség - a pszichológiai rendelőkben gyakran előkerülő témák. Az önismeret útját járva rendszerint összeáll egy térkép arról, milyen események vezettek ide: nem ritkán a gyermekkor traumatikus tapasztalatai rajzolódnak ki a háttérben. Sokan cipelik a terhét felnőttként, hogy az bántotta őket, akinek a védelmére és iránymutatására szorultak. Hogy lehet békét lelni a jelenben, ha a biztonságról való „tudásunk” töredezett és hiányos?
A HVG Extra Pszichológia Szalon vendégei: Szirtes Lili, tanácsadó szakpszichológus és EMDR practitioner, A bántalmazó árnyékában című könyv szerzője és Szilágyi Liliána.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
A felvétel 2023. október 27-én készült.
A bántalmazó árnyékában című könyvet a kiadó webshopjában kedvezményesen megveheted. https://hvgkonyvek.hu/konyv/a-bantalmazo-arnyekaban-kiut-a-traumabol-az-emdr-modszerevel
Ha további könyveket olvasnál traumafeldolgozásról, itt találod a válogatásunkat: https://hvgkonyvek.hu/konyvek/veszteseg-feldolgozas
2/24/2024 • 1 hour, 31 minutes, 57 seconds
VADÁSZAT A VÉDTELENRE - HOGYAN LESZ GYANÚBÓL STIGMA? - EMBER A FILMBEN
Hogy lesz a gyanúból stigma? Hogy lesz a stigmából agresszió? Meddig megyünk el saját önérzetünk védelmében? Miért bélyegzünk, skatulyázunk be embereket v. csoportokat? Hogyan lehet feloldani az előítéleteket? Mi a kontaktushipotézis modell?
A vadászat című film kapcsán nézzük meg a stigmatizáció lélektanát.
Ajánlott könyvek a témában:
- Gordon W. Allport: Az előítélet. Osiris Kiadó, Bp., 1999
- Fábián Zoltán: Tekintélyelvűség és előítéletek. Új Mandátum Kiadó, Bp., 1999
- Hunyady György: Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Akadémiai Kiadó, Bp., 1996
- Nemes Orsolya: Generációs mítoszok – Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira? HVG Kiadó Zrt, Bp., 2019
Néhány további ajánlott film a témában:
- Zöld könyv: Útmutató az élethez (rendező: Peter Farrelly)
- A számolás joga (rendező: Theodore Melfi)
- Amerikai História X (rendező: Tony Kaye)
- Philadelphia (rendező: Jonathan Demme)
A HVG Pszichológia magazin új videósorozata az Ember a filmben. Pszichológiai témákat, mindennapi emberi tulajdonságokat, vonásokat járunk körbe szakértőnkkel, Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológussal, aki egy-egy film segítségével illusztrálja a választott témát.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszicho...
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-...
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON:
facebook@hvgextrapszichologiamagazin
youtube@HVG pszichológia
instagram@hvgextrapszichologiamagazin
PODCAST CSATORNA:
spotify@HVG Pszichológia
OLVASS ONLINE:
hvg.hu/pszichologiamagazin
pszichologiaextra.hvgblog.hu
1/2/2024 • 17 minutes, 46 seconds
A MÚZSA ALGORITMUSA: GÉPEK ÉS SZERELMEK - EMBER A FILMBEN
A technológia ugrásszerű fejlődése milyen változásokat alakított ki bennünk? Milyen csodákat várunk, és egyben miért félünk az új technológiáktól? Van-e lehetőség arra, hogy az ember és a gép között kialakuljon érzelmi kapcsolat?
Ajánlott könyvek a témában:
- Yuval Noah Harrari: Homo Deus – A holnap rövid története. Animus Kiadó, Budapest, 2020
- Christian Lexcellent: Emberi agy KONTRA mesterséges intelligencia - Meghekkelhető lesz az ember? Háttér Kiadó Kft., Budapest, 2020
- Csepeli György: Ember 2.0 - A mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth Kiadó, Budapest, 2020
- Martin Ford: Robotok kora – Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül? HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2017
Néhány további ajánlott film a témában:
- eXistenZ – Az élet játék (rendező: David Cronenberg)
- Nirvána (rendező: Gabriele Salvatores)
- Szárnyas fejvadász (rendező: Ridley Scott)
- Ex Machina (rendező: Alex Garland)
- 2001: Űrodüsszeia (rendező: Stanley Kubrick)
A HVG Pszichológia magazin új videósorozata az Ember a filmben. Pszichológiai témákat, mindennapi emberi tulajdonságokat, vonásokat járunk körbe szakértőnkkel, Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológussal, aki egy-egy film segítségével illusztrálja a választott témát.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszicho...
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-...
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON:
facebook@hvgextrapszichologiamagazin
youtube@HVG pszichológia
instagram@hvgextrapszichologiamagazin
PODCAST CSATORNA:
spotify@HVG Pszichológia
OLVASS ONLINE:
hvg.hu/pszichologiamagazin
pszichologiaextra.hvgblog.hu
12/14/2023 • 14 minutes, 37 seconds
PANKRÁTOR AZ ÉLET KÖZEPÉN: A KRÍZISEINK LÉLEKTANA - EMBER A FILMBEN
Mire gondolunk amikor a krízisről beszélünk? Mit is jelent a krízis? Miért új jelent lehetőséget a krízis? Mit nevezünk véletlenszerű krízisnek és mit fejlődési krízisnek? Honnan származik a krizis szó? Mi az a krízis mátrix? A Pankrátor című film kapcsán nézzük meg a krízisek lélektanát illetve az életközepi válságot.
Ajánlott könyvek a témában:
- Hajduska Marianna: Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2015 - Hajduska Marianna, Lukács Béla, Mérő László, Popper Péter: Krízishelyzetben
– A válság mint esély. Jaffa Kft., Bp., 2009
- Csürke József, Vörös Viktor, Osváth Péter, Árkovits Amaryl (szerk.): A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Oriold és Társai Kft., 2014
Néhány további ajánlott film a témában:
- A lehetetlen (rendező: JA Bayona)
- A lavina (rendező: Ruben Östlund) - Thelma és Louise (rendező: Ridley Scott)
- Elveszett jelentés (rendező: Sofia Coppola) )
A HVG Pszichológia magazin új videósorozata az Ember a filmben. Pszichológiai témákat, mindennapi emberi tulajdonságokat, vonásokat járunk körbe szakértőnkkel, Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológussal, aki egy-egy film segítségével illusztrálja a választott témát.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. játék újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszichologia
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-fuggoseg
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON: facebook@hvgextrapszichologiamagazin
youtube@HVG pszichológia instagram@hvgextrapszichologiamagazin
PODCAST CSATORNA: [email protected]. hu
12/7/2023 • 14 minutes, 23 seconds
HATALMAS KIS SZEREPEINK - EMBER A FILMBEN
Kik vagyunk, amikor senki sem lát minket? Milyen szerepeket aggatunk magunkra, hogy szégyellt ösztöneinket eltitkoljuk? Milyen szereplehetőségeket kínál nekünk a társadalom? Lehetünk-e szabadok ennyi elvárás között?
A Hatalmas kis hazugságok és a Tudhattad volna című filmek kapcsán nézzük meg, hol kezdődik az ember, és hol folytatódnak a társadalmi szerepei.
Ajánlott könyvek a témában:
- Erving Goffman: Az én bemutatása a mindennapi életben. Thalassa Alapítvány-Pólya Kiadó, Budapest, 2015
- László János: Szerep, forgatókönyv, narratívum. Scientia Humana, Budapest, 1998
- Carl Gustav Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan. Scolar Kiadó, Budapest, 2020
Néhány további ajánlott film a témában:
- Holtodiglan (rendező: David Fincher)
- Aranyoskám (rendező: Sydney Pollack)
- Van, aki forrón szereti (rendező: Billy Wilder)
- A tehetséges Mr. Ripley (rendező: Anthony Minghella)
A HVG Pszichológia magazin új videósorozata az Ember a filmben. Pszichológiai témákat, mindennapi emberi tulajdonságokat, vonásokat járunk körbe szakértőnkkel, Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológussal, aki egy-egy film segítségével illusztrálja a választott témát.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszicho...
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-...
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON:
facebook@hvgextrapszichologiamagazin
youtube@HVG pszichológia
instagram@hvgextrapszichologiamagazin
PODCAST CSATORNA:
spotify@HVG Pszichológia
OLVASS ONLINE:
hvg.hu/pszichologiamagazin
pszichologiaextra.hvgblog.hu
12/1/2023 • 20 minutes, 52 seconds
A TRÓNOK HARCA ÉS A HATALOM TÉBOLYA - EMBER A FILMBEN
Milyen hatalmi harcokat vívunk mindennapjaink során? Milyen jelzésekből vehetjük észre egy másik ember dominanciáját? És mi az összefüggés hatalom és függőség között? Az első adásban többek között ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Trónok harca sorozat, és a Véres trón című Kuroszava-film segítségével.
Ajánlott könyvek a témában:
- Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor: Rejtjelek 2. Kossuth Kiadó, Bp., 1995.
- Niccolo Machiavelli: A fejedelem. Helikon Kiadó, Bp., 2020
- Bertrand Russell: A hatalom – A társadalom újszerű elemzése. Typotex, Bp., 2004
- Alfred Adler: Emberismeret – Gyakorlati individuálpszichológia. Gabo Könyvkiadó, Bp., 2020
Néhány további ajánlott film a témában:
- Vérző olaj (rendező: Paul Thomas Anderson)
- A Wall Street farkasa (rendező: Martin Scorsese)
- A Keresztapa (rendező: Francis Ford Coppola)
- A sebhelyesarcú (rendező: Brian De Palma)
- A hatalom árnyékában (rendező: George Clooney)
A HVG Pszichológia magazin új videósorozata az Ember a filmben. Pszichológiai témákat, mindennapi emberi tulajdonságokat, vonásokat járunk körbe szakértőnkkel, Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológussal, aki egy-egy film segítségével illusztrálja a választott témát.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszicho...
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-...
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
KÖVESS MINKET A KÖZÖSSÉGI OLDALAINKON:
facebook@hvgextrapszichologiamagazin
youtube@HVG pszichológia
instagram@hvgextrapszichologiamagazin
11/27/2023 • 25 minutes, 3 seconds
HVG EXTRA Pszichológia Szalon - Aggódó testünk - Az egészségszorongástól a belső biztonságig / Dr. Csabai Márta és Dr. Kőváry Zoltán
Hogyan kezeljük az egészségünkkel és a testünkkel kapcsolatos félelmeinket, szorongásainkat? Miként termelhetnek aggodalmakat a diéták, a „mentes” étkezés és a boldogságtréningek? Kérdéseinkkel, aggodalmainkkal nem vagyunk egyedül, hiszen korunk eseményei és az ellenőrizhetetlen információk áradata mindannyiunk szorongásait és félelmeit felerősíti. Dr. Csabai Mártával, a hazai egészségpszichológia meghatározó személyiségével a belső biztonság eléréséről Dr. Kőváry Zoltán és Szörnyi Krisztina beszélget.
Bővebben a résztvevőkről: Prof. Dr. Csabai Márta a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára. A hazai egészségpszichológia egyik meghatározó személyisége. Három évtizede vesz részt a felsőoktatásban, kutatásban és az egészségügyi ellátásban. Húsz könyvet szerkesztett és írt önállóan vagy társszerzőkkel, az egészségpszichológia, a gyógyító kapcsolat és kommunikáció, a tesztreprezentációk és a pszichoszomatika társadalomlélektana témákban. A Gyógyító Nőkért Alapítvány alapítója és aktív munkatársa.
Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének docense, egzisztenciális szemléletű tanácsadó (SFTR), bölcsész. A kreativitás, a pszichobiográfia és az egzisztenciális pszichológia területét kutatja, egy-egy művész vagy tudós alkotótevékenységének és élettörténetének összefüggéseit keresi, e tárgykörben több könyvet és cikket publikált. A The Trousers rockzenekar gitáros-énekes alapító tagja.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
- Az Aggódó testünk című könyvet a kiadó webshopjában kedvezményesen megveheti. https://hvgkonyvek.hu/konyv/aggodo-testunk
11/8/2023 • 1 hour, 27 minutes, 46 seconds
Miért fontos a beszélgetés? - Feldmár András pszichoterapeuta
Az elismert pszichológus-terapeuta a HVG Extra Pszichológia Magazin rendszeres szerzője, ebben a videóban arról beszél, hogy miért fontos és miért veszélyes az őszinte beszélgetés.
Feldmár András munkássága során arra keresi a választ, hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. Feldmár András rendszeresen ír a HVG Extra Pszichológia Magazinba szerzőtársával Büky Dorottyával könyveit itt találod: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/feldmar-andras
9/22/2023 • 12 minutes
Bátorság nélkül semmi nincs - Feldmár András pszichoterapeuta
Az őszinteség nagyon fontos minden kapcsolatunkban, ehhez nem kevés bátorság kell. A videóban Feldmár András arról beszél, hogy miért érdemes magadat adnod, és miért mutasd meg rögtön a legelején a legrosszabb oldalad?
Feldmár András írásait rendszeresen olvashatjátok a HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyet házhoz szállítással is megrendelhettek: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszichologia
Kapcsolódó könyvek: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/feldmar-andras
9/22/2023 • 7 minutes, 55 seconds
NEM SZENTÍRÁS! - Beszélgetések bibliai történetek kapcsán - Feldmár András és Tóth László
„Mindez arról szól, hogy az ember bármelyik pillanatban felszabadulhat, újjászülethet. Átláthat a hazugságokon. […] Szerintem a Biblia, ha úgy olvassák, ahogy mi olvassuk, egy forradalmi kiáltvány.”
Utazás az európai keresztény kultúrkörön át bensőnk legmélyebb rétegéig, néhol komoly, néhol komolytalan felvetésekkel, tabuk döngetésével, amelynek során nem mindig a válaszok, hanem a kérdések a fontosabbak.
A HVG Extra Pszichológia Szalon vendégei:
Feldmár András pszichoterapeuta és Tóth László teológus, pszichológus MA, mentálhigiénés szakember.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
Felvétel időpontja: 2023. június 29.
https://hvgkonyvek.hu/konyv/nem-szent...
9/4/2023 • 1 hour, 2 minutes, 1 second
Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében / Szél Dávid és Hajós András
Az identitáskereséstől az önállóságig
Lehet-e és kell-e nevelni egy kamaszt? Miért nem akar semmit elmesélni? Mit tegyünk, ha kipróbálja a drogokat? Miért ne ijedjünk meg, ha nem akar továbbtanulni?
A HVG Extra Pszichológia Szalon vendégei:
Szél Dávid pszichológus, a megosztó kérdések, a kölcsönös tiszteleten alapuló gyereknevelés és az emancipált apaság gyakorló szakértője és Hajós András apa, zeneszerző, producer.
Házigazda:
Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
Szél Dávid könyvei a HVG Könyvek webáruházában kedvezményesen megvásárolhatók.
https://hvgkonyvek.hu/szerzo/szel-david
-
A felvétel 2023. június 6-án készült.
8/16/2023 • 1 hour, 19 minutes, 29 seconds
Élethazugságok - A múltat átíró titkok és feldolgozásuk / Singer Magdolna és Orvos-Tóth Noémi
Egy hozzátartozó halála mindig megterhelő, de mi a helyzet akkor, ha a gyászt komplikálttá teszi az elhunytról feltárult titok? Singer Magdolna Élethazugságok című könyve megjelenése kapcsán ilyen helyzetekről beszélget Orvos-Tóth Noémivel és Szörnyi Krisztinával. Kisebb-nagyobb családi titkok mindig is voltak és lesznek. Ártalmatlan, sőt védőfunkciót betöltő hazugságoktól kezdve egészen súlyosakig, és olyanokig, amelyek nemcsak az aktuális családi légkört mérik, de transzgenerációs hatásukat a következő nemzedékek is megszenvedik. Mi történik, ha a kipattant titok megbocsáthatatlan a gyászoló szemében? Ha kiderül, hogy egyáltalán nem ismertem a hozzátartozóját? Hogyan sirathat olyan személyt, aki elárulta, becsapta őt? A szakember abban az esetben hogyan juthat el a gyászoló a megsemmisítő titkok feldolgozásán át akár a pozitív változásig, a poszttraumás növekedésig és a személyiségfejlődésig.
Singer Magdolna gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, az Élethazugságok című könyv írója Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, író, előadó
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
A könyv itt megvásárolható: https://hvgkonyvek.hu/konyv/elethazugsagok
7/30/2023 • 1 hour, 28 minutes, 56 seconds
A szerelemtől az érett párkapcsolatig: Kapcsolati krízisek és megoldásuk - Dr. Balogh Klára, Dr. Koltai Mária
A szerelembe esést követő szimbiózison át az érett párkapcsolatig vezető fázisok jellegzetességei hasonlóak az anya-gyermek kapcsolat ismérveihez. Ismerd meg a jellemző kríziseket, elakadásokat és a
lehetséges megoldásokat!
Vendégeink: Dr. Koltai Mária neurológus, pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta szakorvos, szupervizor és Dr. Balogh Klára gyermekgyógyász, pszichoterapeuta, kiképző család-pszichoterapeuta.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
---
A szerelemtől az érett párkapcsolatig című könyvet a HVG Könyvek webshopjában kedvezményesen megveheted. https://hvgkonyvek.hu/konyv/a-szerelemtol-az-erett-parkapcsolatig
---
Dr. Balogh Klára
Húszévi gyermekgyógyászati munka inspirálta a pszichoterápia irányába. Jelenleg kiképző család-pszichoterapeuta, közel harminc éve gyakorolja és tanítja a családterápiát. Több egyetemen tanított és tanít család- és párterápiát, népszerűsítő előadásokon terjeszti a rendszerszemléletű gondolkodást. Rendszeresen előad hazai és külföldi konferenciákon, több szakmai és ismeretterjesztő könyvben társszerző. Hisz a családok kreativitásában, megtartó erejében. A Magyar Családterápiás Egyesület és a Magyar Pszichiátriai Társaság tagja.
Dr. Koltai Mária
Neurológus, pszichiáter, addiktológus, pszichoterapeuta szakorvos, szupervizor. A pécsi Ideg- és Elmeklinikán, majd a Baranya Megyei
Mentálhigiénés Intézetben dolgozott gyakorló orvosként. Jelenleg a
posztgraduális pszichoterapeuta-képzésben oktat, valamint a DREAM és a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző terapeutája. Klinikai pályája során a pszichotikus betegek művészeti alkotásainak integrálása a gyógyításba, oktató, kiképző tevékenységében a művészet és irodalom alkalmazása fontos törekvése. Számos cikk és könyvfejezet szerzője, könyvek szerkesztője, hazai és nemzetközi konferenciák előadója.
7/21/2023 • 43 minutes, 21 seconds
Terítéken a lélek – Gasztropszichológia testnek és léleknek
Mit jeleznek a gyerekek, amikor nem hajlandók enni? Miért alakulhatnak ki valakinek falásrohamai? Mit árul el a főzési stílusunk és a konyhánk rólunk? Mit együnk, hogy csökkentsük a depresszió esélyét?Beszélgetés Czecz Fruzsina tanácsadó szakpszichológussal gasztropszichológiáról, és arról, milyen hatással vannak az ételek a mentális egészségünkre.
A Nélküled regény egy fordulatos, mély pszichológiai tanulságokkal szolgáló válástörténet, amely nagy segítséget nyújt szakítás, válás érzelmi nehézségeivel küzdő férfiak és nők számára. A nyomtatott könyvet az olvasók teljesen kipreparálták, szövegkihúzóval a kezükben olvasták és a margót körbeírták. A visszajelzések egyértelműen arról szóltak, hogy ez egy gyógyító könyv és nagyon hálásak érte. „Vicces, de 3500 Ft-ért egy komplett terápiában részesültem.” A papír alapú könyv már elfogyott, de a regény hangoskönyv formájában hozzáférhető, és nagy örömünkre Détár Enikő csodálatos előadásmódjának köszönhetően pedig megsokszorozódott az érzelmi hatása.
Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, a gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnökségi tagja, a gyász egyik hazai szakértője. Gyászcsoportvezetőket képez, valamint egyénileg segít azoknak, akiket veszteség ért. Eddig húsz könyve jelent meg, valamennyi az emberi élet során bekövetkező elkerülhetetlen veszteségeket járja körül.
A szerző honlapja: singer.hu
4/7/2023 • 14 minutes, 33 seconds
Férfiak gyermek nélkül - HVG EXTRA Pszichológia Szalon
A gyermektelenség több férfit érint, mint nőt, a téma kapcsán mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, az érzelmeikről, vágyaikról, veszteségeikről. Helyzetüket gyakran elbagatellizáljuk: számukra kevésbé fontos a gyermekvállalás, kerülik az ezzel járó felelősséget, és az életkoruk sem korlátozza őket. A valóságban minden gyermektelen férfi története egyedi. Tanács Eszter, a Nők gyermek nélkül című kötet szerzője új könyvében 16 gyermektelen és gyermekmentes férfivel készített interjút. Emellett andrológus, szociológus, pszichológus, bioetikus szakértők is megosztják tapasztalataikat a férfi termékenységgel, a férfiak társadalmi szerepeivel, a veszteségfeldolgozással és a gyermektelenség választásával kapcsolatban. E hiánypótló könyvből árnyaltabb képet kaphatunk arról, hogyan élik meg a férfiak a gyermektelenséget, legyen az akár tudatos döntés eredménye, akár a körülményekből fakadó állapot. Beszélgetés veszteségről és választásról Tanács Eszterrel, Dr. Nagy Beáta Magda klinikai szakpszichológussal és Dr. Takács Tamás andrológus urológus szakorvossal. Moderátor Szörnyi Krisztina a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
10/21/2022 • 54 minutes, 10 seconds
Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - beszélgetés Szél Dávid pszichológussal
Melyik szülő maradjon otthon a gyerekkel, és meddig? Meddig, mikor és hogyan alszik egy gyerek, és miért nem? Miként készíthetjük fel a gyerekünket a kiszámíthatatlan jövőre? Mennyi képernyőidő jusson egy napra? Lehet-e a szülőnek elege? A tabutémák kulcskérdések a nevelésben, érdeklődő, nyitott szülőként pedig nap mint nap elbizonytalanodunk egy-egy reakcióink helyességét és szülői kompetenciáinkat tekintve.
Szél Dávid, Tabuk és dilemmák a gyerekben, valamint a programon gyakorló pszichológiai és apaként segít megválaszolni a feltétlen nevelést, a megalapozott vagy kevesebb helytálló elméletek – és a valóság kihívásai között vergődő szülők kérdéseit.
Moderátor: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője. Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, író, apa.
Az apaságról és a szülőségről gyakorta tart előadásokat és workshopokat. Egyéni, pár- és családterápiás munkájában is rendszerszemléletben, az emancipáció elkötelezett híveként dolgozik.
A HVG Könyveknél eddig megjelent könyvei: Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben – Az altatástól a szexedukációig 0–9 éves korig Az Apapara – Újraválogatott nyafogások és büszkeségek Útközben – Egy életközepi válság Skype-terápia című kötetek
https://hvgkonyvek.hu/szerzo/szel-david
szeldavid.hu,
apapara.hu
10/16/2022 • 1 hour, 14 minutes, 10 seconds
Mi együtt: Kapcsolataink pszichológiája 05 - Gyereknevelés, testvérkonfliktusok
„Gyerekeink, szüleink, nagyszüleink, testvéreink, társunk – és önmagunk megismerésével, elfogadásával mi, együtt tehetünk legfőbb értékeinkért, a kapcsolatainkért.”
A HVG Pszichológia beszélgetés-sorozatának szakértő vendége L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta.
Házigazda: Szörnyi Kriszta, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
L. Stipkovits Erika eddig megjelent könyvei itt elérhetők: https://hvgkonyvek.hu/szerzo/l-stipkovits-erika
1. epizód: Hogyan találjunk megfelelő párra? A párkereséstől az intimitásig
2. epizód: Mi köze a szüleimnek a kapcsolatomhoz? A szüleim és a párkapcsolatom
3. epizód: Hogyan teremtsünk harmóniát egymással? Benne vagyok – és benne tudok maradni – a kapcsolatomban?
4. epizód: Mindig kell egy család… Kikből lesz egy család? Családdá válás, együttélés, elengedés
5. epizód: Gyereknevelés, testvérkonfliktusok
6. epizód: Harmóniában a család különleges lényével, a kamasszal
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja. Személyiségfejlesztő Akadémia Érzelmi intelligenciafejlesztő és személyiségfejlesztő képzés 2017. óta L. Stipkovits Erika szakmai vezetésével. Gyakorlaton és tapasztaláson alapuló, önbizalom- és önbecsülésfejlesztő, konfliktus- és stresszkezelő, hatékonyságnövelő és motivációs szakképzés azoknak, akik egy új szakmát tanulnának saját maguk is szeretnének fejlődni.
7/19/2022 • 55 minutes, 12 seconds
Mi együtt: Kapcsolataink pszichológiája 04 - Mindig kell egy család… Kikből lesz egy család?

7/5/2022 • 51 minutes, 44 seconds
NŐI KÖRBEN - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével / Online Szalon
Virtuális HVG Extra Pszichológia Szalon
Miként segíthet a táncterápia női erőforrásaink kiteljesedésében? Hogyan oldhatóak fel testünkben hordozott blokkjaink? Mi kell ahhoz, hogy rátaláljunk saját vágyainkra és szükségleteinkre, és felszabadultan megélhessük őket? Hogyan segít a csoportterápia kapcsolati mintáink feltérképezésében és új reakcióminták tanulásában?
A táncterápia nemcsak énerősítő, hanem feltáró hatású is. Az archaikus, ősi kapcsolódás önmagunkhoz közelebb visz olyan érzésekhez, amelyek mélyen eltemetve rejtőznek bennünk, és a szavak szintjén kevésbé hozzáférhetők. Segít, hogy ne csak azt a „szépséget” lássuk, amelyre megtanítottak minket, és ne csak azokat az érzéseket merjük megélni, amelyek mások által elfogadottak.
Jarovinszkij Vera
Tanácsadó szakpszichológus, kiképző integrált kifejezés- és táncterapeuta, család- és párterapeuta-jelölt. Közel húsz éve vezet táncterápiás csoportokat, tart hazai konferenciákon táncterápiás műhelyeket. 2011-ben érdeklődése a női témájú mozgáscsoportok vezetése felé fordult. Gyermekpszichológusként családoknak, kamaszoknak tart tanácsadást a zuglói Pedagógiai Szakszolgálatnál, magánpraxisában felnőtt klienseket fogad. 1995 és 2010 között táncosként a hazai kortárs táncszínház meghatározó együtteseivel és rendezőivel dolgozott, többek között a Dream Team Színházzal, a Tünet Együttessel és Ladjánszki Mártával. A témában megjelent könyve: Női körben - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével - A terapeuta esetei sorozat, HVG Könyvek, 2020.
5/18/2022 • 1 hour, 24 minutes, 21 seconds
Tanuld meg átélni az élet apró örömeit! - Dr. Nagy Henriett klinikai szakpszichológus
A nagy jelentőségű eseményeknek mindnyájan tudunk örülni, ezekre azonban nem alapozhatjuk a lelki egészségünket. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk átélni a hétköznapok apró örömeit. Van, akinek ez személyiségéből fakadóan könnyebben megy, némi tudatossággal és gyakorlással azonban mindenki képes pozitívabb színben látni az életet, észrevenni a jót is önmagában és másokban, a múltban, a jelenben, csakúgy, mint a jövőben. Dr. Nagy Henriett klinikai szakpszichológus, egyetemi oktató a pozitív pszichológia szakértője. A Boldogságnapló című új könyve - és a beszélgetés - abban segít, hogy megtaláljuk és a helyükön kezeljük az életünkben azokat az apró örömöket, amelyek a jóllétünk és a boldogságunk kulcsát jelentik.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
4/21/2022 • 1 hour, 33 minutes, 28 seconds
Félelem, szorongás, pánik a mindennapjainkban – pandémiából háborús helyzetbe / dr. Belső Nóra pszichiáter
Ismét egyik pillanatról a másikra minden bizonytalanná vált körülöttünk, hetek óta globális stresszhelyzetben élünk. Épp csak megpróbáltunk kilábalni a pandémiából, és újraépíteni életünket, máris újabb, világszintű katasztrófa fenyegetettsége határozza meg mindennapjainkat.
Hogyan őrizzük meg a józan eszünket a körülöttünk zajló háborús helyzetben?
Hogyan és mibe kapaszkodhatunk, ha úgy tűnik, felfordult a világ?
Racionális félelmet élhetünk át, miközben tudattalan érzéseket is aktivál bennünk a jelenlegi helyzet. Egzisztenciális szorongással és komoly lelki megterheléssel kell egyszerre szembenéznünk. Milyen megküzdési stratégiákat érdemes alkalmaznunk? Hogyan segítsünk magunkon és szeretteinken a krízishelyzetben?
A jelen helyzetünkre és a kérdéseinkre Dr. Belső Nóra, pszichiáter szakorvos reagált online eseményünk keretén belül.
Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője
Belső Nóra munkája középpontjában a hangulat- és szorongásos zavarok állnak. A komplex, humanisztikus, személyközpontú terápiás megközelítés híve. Vallja, hogy a pszichiátriai kezelés nemcsak a betegségek hatékony biológiai gyógyításából áll, hanem magában foglalja az ismeretterjesztést és az életszemlélet tudatos átformálását is. Számos könyv szerzője, előadó, médiaszereplő. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kötetei: Félelem, szorongás, pánik – Hogyan találjuk meg a kiutat? (2022), Életciklusok és hangulatzavarok – Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? (2020.), Hullámvasúton – Élet bipoláris zavarral (2018.)
3/21/2022 • 1 hour, 20 minutes, 28 seconds
Nők gyermek nélkül - Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról II. rész / Csákányi Eszter, Bocskor Bíborka, Dr. Buda László, Tanács Eszter, Szörnyi Krisztina
Napjainkban is kimondott-kimondatlan elvárás a nőkkel szemben, hogy bármilyen váljanak. A közgondolkodás szerint akinek nincs gyereke, az önző, karrierista, netán gondja van a nőiességével. Valójában azonban ahány gyermektelen nő, annyiféle történet. Van, akinél tudatos döntés eredménye a gyermektelenség, másoknál a (megfelelő) párkapcsolat hiánya, egészségi problémák vagy elrettentő családi minták állapota a háttérben.
3/3/2022 • 58 minutes, 16 seconds
Nők gyermek nélkül - Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról I. rész / Csákányi Eszter, Bocskor Bíborka, Dr. Buda László, Tanács Eszter, Szörnyi Krisztina
Napjainkban is kimondott-kimondatlan elvárás a nőkkel szemben, hogy anyává váljanak. A közgondolkodás szerint, akinek nincs gyereke, az önző, karrierista, netán gondja van a nőiességével. Valójában azonban ahány gyermektelen nő, annyiféle történet. Van, akinél tudatos döntés eredménye a gyermektelenség, másoknál a (megfelelő) párkapcsolat hiánya, egészségi problémák vagy elrettentő családi minták állnak a háttérben.
A HVG Extra Szalon (2019. szeptember 15.) vendégei a kötet kapcsán beszélgetnek a női szerepekről, az elfogadásról és az önazonos utak megtalálásáról.
Közreműködik: Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Bocskor Bíborka énekesnő, előadóművész
Dr. Buda László pszichiáter, a Szomatodráma és az Ultrarövid Terápia módszerek megalkotója
Tanács Eszter a könyv szerzője
Szörnyi Krisztina a HVG Extra magazinok főszerkesztője
2/18/2022 • 47 minutes, 38 seconds
Lelkünk sötét és napos oldala – Online szalon Dr. Nagy Henriett és Dr. Kapitány – Fövény Máté klinikai szakpszichológusokkal / II.rész
Az elmúlt 2 év kihozta belőlünk a legjobbat és a legrosszabbat is. Folyton le kellett gyűrnünk a szorongásunkat, aggódásunkat, és szembesültünk rossz szokásainkkal. Mindezek ellenére megtehetjük, hogy többet örüljünk az életnek, és kevesebbet aggódjuk a problémák miatt. Beszélgetésünkben kiderül, mit kezdhetünk nehéz érzéseinkkel, hogyan tudatosítsuk és fogadjuk el, hogy természetesek.
Hogy kerüljünk ki a negatív spirálból? Hogyan álljunk pozitívan a negatív dolgokhoz? Mit tegyünk, ha eddig ismeretlen, sötét oldalunkkal találkozunk egy nehézséget okozó helyzetben? Hogyan teremthetünk harmóniát, ha a körülmények nem segítenek?
Nagy Henriett a pozitív pszichológia eredményeivel és Kapitány–Fövény Máté emberközpontú nézőpontjával segít arról gondolkodni, hogyan fókuszáljunk inkább a saját életünkre, és adhatunk támaszt szeretteinknek.
Dr. Nagy Henriett
Klinikai szakpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának oktatója. Fő érdeklődési területei a pozitív pszichológia és az érzelmi intelligencia. Személyiségpszichológia, klinikai pszichológia és pozitív pszichológia témakörökben tart egyetemi kurzusokat. Rendszeresen publikál hazai és nemzetközi szaklapokban. A pozitív pszichológia alkalmazása a klinikai és egészségpszichológiában címmel egyetemi tankönyvet írt, a HVG Pszichológia Extra rendszeres szerzője. A HVG Könyvkiadónál jelent meg a Lehetnénk-e boldogabbak? és a Boldogságnapló című könyvei. Egyetemi munkája mellett egyéni konzultációk keretében relaxációs és szimbólumterápiás gyakorlatokat vezet, illetve pozitív pszichoterápiás tanácsadást végez. A Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület tagja.
Dr. Kapitány–Fövény Máté
Klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Hazai és külföldi egyetemeken tart addiktológiai témájú kurzusokat. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A Kentaur a terminálban című novelláskötet, A terapeuta esetei sorozat Függőben – Az alkoholizmus lélektana, illetve az Ezerarcú függőség című kötetének szerzője.
2/4/2022 • 45 minutes, 58 seconds
Lelkünk sötét és napos oldala – Online szalon Dr. Nagy Henriett és Dr. Kapitány – Fövény Máté klinikai szakpszichológusokkal / I.rész
Az elmúlt 2 év kihozta belőlünk a legjobbat és a legrosszabbat is. Folyton le kellett gyűrnünk a szorongásunkat, aggódásunkat, és szembesültünk rossz szokásainkkal. Mindezek ellenére megtehetjük, hogy többet örüljünk az életnek, és kevesebbet aggódjuk a problémák miatt. Beszélgetésünkben kiderül, mit kezdhetünk nehéz érzéseinkkel, hogyan tudatosítsuk és fogadjuk el, hogy természetesek.
Hogy kerüljünk ki a negatív spirálból?
Hogyan álljunk pozitívan a negatív dolgokhoz?
Mit tegyünk, ha eddig ismeretlen, sötét oldalunkkal találkozunk egy nehézséget okozó helyzetben?
Hogyan teremthetünk harmóniát, ha a körülmények nem segítenek?
Nagy Henriett a pozitív pszichológia eredményeivel és Kapitány–Fövény Máté emberközpontú nézőpontjával segít arról gondolkodni, hogyan fókuszáljunk inkább a saját életünkre, és adhatunk támaszt szeretteinknek.
Dr. Nagy Henriett
Klinikai szakpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának oktatója. Fő érdeklődési területei a pozitív pszichológia és az érzelmi intelligencia. Személyiségpszichológia, klinikai pszichológia és pozitív pszichológia témakörökben tart egyetemi kurzusokat. Rendszeresen publikál hazai és nemzetközi szaklapokban. A pozitív pszichológia alkalmazása a klinikai és egészségpszichológiában címmel egyetemi tankönyvet írt, a HVG Pszichológia Extra rendszeres szerzője. A HVG Könyvkiadónál jelent meg a Lehetnénk-e boldogabbak? és a Boldogságnapló című könyvei. Egyetemi munkája mellett egyéni konzultációk keretében relaxációs és szimbólumterápiás gyakorlatokat vezet, illetve pozitív pszichoterápiás tanácsadást végez. A Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület tagja.
Dr. Kapitány–Fövény Máté
Klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Hazai és külföldi egyetemeken tart addiktológiai témájú kurzusokat. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A Kentaur a terminálban című novelláskötet, A terapeuta esetei sorozat Függőben – Az alkoholizmus lélektana, illetve az Ezerarcú függőség című kötetének szerzője.
1/17/2022 • 46 minutes, 9 seconds
Testi és lelki egészség - beszélgetés Nógrádi Csilla és Harmat László pszichológusokkal II.rész
Hogy mit jelent a testi egészség, azt igazán könnyen jól meghatározzuk, de a lelkilétet körülhatárolni már egy fokkal küzdelmesebb. Márpedig test és lélek nincsenek egymás nélkül. Miért keverjük össze a gondolatainkat az érzéseinkkel, hogyan gyógyíthatjuk a lelkünket, és miért pont a problémákra van huzalozva az agyunk? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kerestek a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjén Nógrádi Csilla és Harmat László pszichológusok – Szörnyi Krisztina házigazdával, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjével.
Nógrádi Csilla klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, onkopszichológus, aki mindemellett az álmok, a művészet és a pszichoterápia összefüggéseit is kutatja.
Harmat László pszichológus, aki a pszichoszomatika mellett a pozitív pszichológia, a flow és well-being szakértője, a zene, az érzelmek és egészség kapcsolatának kutatója.
1/4/2022 • 30 minutes, 41 seconds
Testi és lelki egészség - beszélgetés Nógrádi Csilla és Harmat László pszichológusokkal I.rész
Hogy mit jelent a testi egészség, azt viszonylag könnyen meghatározzuk, de a lelki jóllétet körülhatárolni már egy fokkal küzdelmesebb. Márpedig test és lélek nincsenek egymás nélkül. Miért keverjük össze a gondolatainkat az érzéseinkkel, hogyan gyógyíthatjuk a lelkünket, és miért pont a problémákra van huzalozva az agyunk? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kerestek a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjén Nógrádi Csilla és Harmat László pszichológusok – Szörnyi Krisztina házigazdával, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjével.
Nógrádi Csilla klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, onkopszichológus, aki mindemellett az álmok, a művészet és a pszichoterápia összefüggéseit is kutatja.
Harmat László pszichológus, aki a pszichoszomatika mellett a pozitív pszichológia, a flow és well-being szakértője, a zene, az érzelmek és egészség kapcsolatának kutatója.
12/20/2021 • 43 minutes, 14 seconds
Másfél méter - Beszélgetések a szeretetről - Feldmár András és Büky Dorottya / II.rész
„Amikor belenézek a másik arcába, akkor válok emberré. Amikor belenézek a másik ember arcába, akkor születik meg a szeretet. Aki szeret, az vigyáz a másikra.” Feldmár András és Büky Dorottya Másfél méter című új könyvében - és a szalonbeszélgetésen – a szeretetről, szeretteinkkel és önmagunkkal kapcsolatos kétségeinkről és elvárásainkról beszélget. Házigazda: Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője.
10/23/2021 • 28 minutes
Szabadság - Kívül? Belül! / Online beszélgetés Dr. Belső Nóra pszichiáterrel
Megszabadulnánk már egy kicsit a munkánktól? Vagy éppen a családunktól? Legszívesebben csak magunkban töltenénk az időt egy lakatlan szigeten? Hányszor sóhajtunk fel ekképpen, vagy kívánunk magunknak lemondóan valami hasonló felszabadító élményt? Miközben úgy érezzük, béklyóba kötnek a feladataink, a kötelezettségek, az emberek, akik körülvesznek bennünket. Nos, az elmúlt időszak, sok más mellett, legfőképpen a szabadságunkat kérdőjelezte meg, és remélhetőleg, irányította a figyelmünket nagyon más irányba ebben a kérdésben. A külső szabadság fokok egy csapásra illúzióvá váltak – nincs pihentető utazás, nincs kikapcsoló program, kirándulás is csak mértékkel, így önkéntelenül is befelé kell fordulnunk, és magunkból erőt meríteni. Belső világunkban meg-találni a szabadságot korlátozások, kötöttségek között – hogyan lehetséges ez?
Dr. Belső Nóra - Pszichiáter szakorvos, egészségügyi menedzser specialista. Érdeklődése és munkája középpontjában a hangulat- és szorongásos zavarok alapján. Számos könyv szerzője, előadó, médiaszereplő. A komplex, humanisztikus ‒ személyközpontú terápiás megközelítés híve. Vallja, hogy a pszichiátriai kezelést a betegségek hatékony biológiai gyógyítása, hanem ismeretterjesztés és az életszemlélet tudatos átformálása is. Praxisában az orvosi munka mellett életviteli és párkapcsolati tanácsadást is végez.
6/19/2021 • 1 hour, 13 minutes, 54 seconds
Gyászkísérés - Együtt a bánat és a feldolgozás útján / Online beszélgetés Singer Magdolnával
Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani. És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, „ki kell fájni magunkat”. Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül kell bolyonganunk, hanem van, aki megfogja a kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton. A gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a bizonyosságát, hogy nem fogunk egyedül elveszni a fájdalmunkban. Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és reményt nyújtanak, hogy lehetséges a megbékélés.
HVG Extra Pszichológia Szalon Singer Magdolnával
Singer Magdolna több évtizede foglalkozik gyászkíséréssel, veszteségeket elszenvedett emberek segítésével. Munkájának egyik legfontosabb része az, hogy támaszt, erőt és bátorítást ad, és visszaigazolja, hogy riasztó érzéseink a tragédiára adott normális reakciók. Nem sürgeti a gyászfolyamatot, hanem segít elviselhetővé tenni, és reményt nyújt, hogy lehetséges a megbékélés. Új könyvében és az online beszélgetésen segítő tapasztalatait osztja meg velünk.
6/1/2021 • 1 hour, 26 minutes, 59 seconds
Szeretetre éhezve - Kamaszokról, nem csak szülőknek – szülőkről, nem csak kamaszoknak. - Online beszélgetés L. Stipkovits Erikával.
"Eddig olyan normális volt." "Mit lógatod az orrod már megint?" "Mikor jön már meg az eszed?"
Ismerős mondatok?
Bár ahány család, annyi helyzet és annyiféle kamasz – meggondolatlan, szemtelen, túl őszinte, csendes, visszahúzódó, szorongó, önbizalom-hiányos, zárkózott vagy lusta – abban mindenki egyetért, hogy a serdülőkor rengeteg bizonytalanságot és váratlan, megoldandó problémát hordoz.
A kamaszkor ugyanis egy krízisidőszak, ami esélyt jelent a további fejlődésre, de veszélyeket is rejthet magában. A gyermeki működésmódot le kell bontani, a felnőtt viselkedést pedig fokozatosan fel kell építeni.
L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutával Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője beszélget új könyvének megjelenése kapcsán arról, hogyan érjük el, hogy a serdülőkor ne viharos, "túlélendő" időszak legyen, hanem lehetőség. Lehetőség egymás és önmagunk jobb megismerésére és arra, hogy átélhessük azt a mély, szeretetteli kapcsolatot, amelyre mindannyian, szülők és kamaszok is, annyira vágyunk.
Az élő online beszélgetést időpontja: 2020. december 10.
5/15/2021 • 1 hour, 34 seconds
A kisebbik rossz? – A függőségektől önmagunk újrafelfedezéséig - Dr. Kapitány-Fövény Máté
Hogyan hatnak a krízishelyzetek a függőségekre? Tényleg lassan zárt addiktológiai osztállyá alakul a világ? Mi kell ahhoz, hogy a bezártság ne az ártalmas viselkedések irányába lökjön minket?
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológussal Szörnyi Krisztina a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője beszélget.
2020. július 29-i online beszélgetés.
Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus. Több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás ellátás, mind az addiktológiai kutatás területén. Emellett újszerű, játékalapú prevenciós programok kidolgozását vezeti. A HVG Extra Pszichológia magazin rendszeres írója. HVG Extra Pszichológia magazin: https://bolt.hvg.hu/hvg-extra-pszichologia
Új könyve, az Ezerarcú függőség egy-egy életkori szakaszt és egy ahhoz köthető kockázati tényezőt jár körül korszerű kutatási eredmények és terápiás esetek bemutatásával. https://hvgkonyvek.hu/konyv/ezerarcu-fuggoseg
Első könyve A terapeuta esetei sorozatban megjelent Függőben - Az alkoholizmus lélektana, amely egy alkoholista fiatalember terápiáját követi nyomon. https://hvgkonyvek.hu/konyv/fuggoben
4/23/2021 • 1 hour, 40 minutes, 29 seconds
A család újraindítása: visszatérés egy új normalitásba - online beszélgetés Szél Dáviddal
Az elmúlt hónapok új családi együttműködések, egyéni működésmódok alakultak ki a kényszerű együttlét alatt. Hogyan szerveződtek át a családi szerepek, és mit tanulhattunk ezekből? Mit és hogyan menthetünk át az új hétköznapokba? Hogy őrizhetjük meg saját és gyermekeink biztonságát? Hogyan szervezzük át életünket, kapcsolatainkat egy fenntarthatóbb család-munka egyensúly érdekében? Kérdéseinkre Szél Dávid válaszol, aki családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus, egyetemi oktató és az Apapara blog szerzője. Kiemelt témái az apaság és a szülőség rendszeresen szerzője a HVG Extra Pszichológia magazinnak. HVG Könyveknél megjelent könyve az Útközben – Egy életközepi válság Skype-terápiája, A terapeuta esetei sorozatban.
4/1/2021 • 1 hour, 1 minute, 13 seconds
A valósághoz való alkalmazkodás, mint evolúciós kulcskészség 02.- Online beszélgetés Dr. Márky Ádámmal _második rész
Mihez kezdhetünk a világméretű szorongásjárvány közepette? A HVG Extra Pszichológia magazin megkérdezte Dr. Márky Ádám orvost, és reziliencia kutatót, hogy milyen praktikus tanácsokat tud adni arra vonatkozóan, hogy hogyan kezelhetjük szorongásainkat. Szakértőnk olyan egyszerűen bevethető tippeket ad, amelyek segítenek megszabadulni a napi öngyötrő negatív gondolatoktól. Érdemes meghallgatnia azoknak is a beszélgetést, akik a karanténban úgy érzik, hogy nem tudnak megbirkózni a bizonytalansággal. Dr. Márky Ádám orvos, vezetői tanácsadó és tréner, mindfulness & reziliencia kutató.
3/18/2021 • 25 minutes, 28 seconds
Női körben 02 - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével - online beszélgetés Jarovinszkij Verával - második rész.
Miként segíthet a táncterápia női erőforrásaink kiteljesedésében? Hogyan oldhatóak fel testünkben hordozott blokkjaink?
Jarovinszkij Vera tanácsadó szakpszichológus, integrált kifejezés- és táncterapeuta, aki kortárs táncos múltja után, közel húsz éve vezet táncterápiás csoportokat és műhelyeket. A szalonbeszélgetés során Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője kérdezi terápiás tapasztalatairól és A terapeuta esetei sorozatban megjelent, Női körben - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével című, új könyvéről.
3/2/2021 • 47 minutes, 13 seconds
Születésnapi beszélgetés Feldmár Andrással - 2020/11/24 - második rész
HVG Extra Pszichológia Szalon vendége, a 80. születésnapját ünneplő Feldmár András. A pszichoterapeutával folytatott beszélgetés során szóba került a gyermekkortól tartó hipnotizáltságunk és az abból való felébredés lehetőségei, a szkepszis ereje és haszna, illetve, hogy miért vagyunk hajlamosak úgy gondolkodni, mint a gépek.
2/5/2021 • 52 minutes, 35 seconds
Életciklusok és hangulatzavarok / Hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? - Online beszélgetés Dr. Belső Nórával_első rész
A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink – például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés – kihívásairól.
Dr. Belső Nóra pszichiáter vallja, ha ismerjük azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva biológiai, lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés következhet be, könnyebben birkózunk meg a változásokkal, félelmeinkkel, dolgozzuk fel új tapasztalatainkat. Ha tisztában vagyunk az egyes életszakaszok várható buktatóival és hangulati kilengéseivel, a kedélyállapotunk, a szorongás és a depresszió természetével, akkor tudatosabban fogunk megküzdeni velük, és felismerjük, mikor van szükségünk külső segítségre. A kötet végigvezet a női és férfiéletúton, kapaszkodókat nyújtva élethelyzetünk megoldásához, legyen az kapunyitási vagy kapuzárási pánik, szülés utáni depresszió vagy nyugdíjazás.
Pszichiáter szakorvos, egészségügyi menedzser specialista. Érdeklődése és munkája középpontjában a hangulat- és szorongásos zavarok állnak. Számos könyv szerzője, előadó, médiaszereplő. A komplex, humanisztikus‒személyközpontú terápiás megközelítés híve. Vallja, hogy a pszichiátriai kezelés nemcsak a betegségek hatékony biológiai gyógyítása, hanem ismeretterjesztés és az életszemlélet tudatos átformálása is. Praxisában az orvosi munka mellett életviteli és párkapcsolati tanácsadást is végez.
1/22/2021 • 45 minutes, 46 seconds
A valósághoz való alkalmazkodás, mint evolúciós kulcskészség 01.- Online beszélgetés Dr. Márky Ádámmal _első rész
Mihez kezdhetünk a világméretű szorongásjárvány közepette? A HVG Extra Pszichológia magazin megkérdezte Dr. Márky Ádám orvost, és reziliencia kutatót, hogy milyen praktikus tanácsokat tud adni arra vonatkozóan, hogy hogyan kezelhetjük szorongásainkat. Szakértőnk olyan egyszerűen bevethető tippeket ad, amelyek segítenek megszabadulni a napi öngyötrő negatív gondolatoktól. Érdemes meghallgatnia azoknak is a beszélgetést, akik a karanténban úgy érzik, hogy nem tudnak megbirkózni a bizonytalansággal. Dr. Márky Ádám orvos, vezetői tanácsadó és tréner, mindfulness & reziliencia kutató.
1/7/2021 • 20 minutes, 46 seconds
Női körben 01 - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével - online beszélgetés Jarovinszkij Verával - első részlet
Miként segíthet a táncterápia női erőforrásaink kiteljesedésében? Hogyan oldhatóak fel testünkben hordozott blokkjaink?
Jarovinszkij Vera tanácsadó szakpszichológus, integrált kifejezés- és táncterapeuta, aki kortárs táncos múltja után, közel húsz éve vezet táncterápiás csoportokat és műhelyeket. A szalonbeszélgetés során Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője kérdezi terápiás tapasztalatairól és A terapeuta esetei sorozatban megjelent, Női körben - Útkeresés és önismeret a táncterápia segítségével című, új könyvéről.
12/14/2020 • 29 minutes, 35 seconds
Születésnapi beszélgetés Feldmár Andrással - 2020/11/24 - első rész
HVG Extra Pszichológia Szalon vendége, a 80. születésnapját ünneplő Feldmár András. A pszichoterapeutával folytatott beszélgetés során szóba került a gyermekkortól tartó hipnotizáltságunk és az abból való felébredés lehetőségei, a szkepszis ereje és haszna, illetve,hogy miért vagyunk hajlamosak úgy gondolkodni, mint a gépek.