Jövő év elejére kicsit megpihenünk mi is, de addig beszélgetünk karácsonyról, szilveszterről, ellátogattunk Bécsbe, valamint rendeltünk a Trófeából is. Sushit nézzünk moziban, húslevesről és salátákról hírezünk, végül elmeséljük milyen a jó tejszín, és milyen a debreceni IKON. Legvégül két recept, így köszönjük meg a figyelmet egész évre.
Jó étvágyat & BÚÉK!
12/31/2012 • 44 minutes, 21 seconds
Huszonharmadik fogás
Az adás elején beszélgetünk arról, hogyan tuningolják a csirkéket és a halakat Kínában, jártunk a Pipi Falatokban, keresünk új munkatársat, valamint burritó az égből, és Kockapizza a Földről. Voltunk a negyedik kerületben a Megálló Büfében, megmutatjuk a Vodafone Keddet, majd karácsonyozunk egy kicsit. Frissült az Evernote Food, elmeséljük milyen a Cobb-saláta, illetve a Ceviche, és máris véget ért az adás is.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!
12/21/2012 • 47 minutes, 41 seconds
Huszonkettedik fogás
A mai adásban megpróbálunk nem annyira kötöttek lenni, így tárgyaljuk meg a Street Food Show második felvonását is. Beszélgetünk a kávézásról (Tamp & Pull), két helyről is rendeltünk pizzát (Attaboy! & Burger Palace), valamint megnyitott a Cserpes a Corvinnál. Sztorizgatás, pár hír, jövő héten pedig karácsony!
Jó étvágyat!
12/14/2012 • 47 minutes
Huszonegyedik fogás
A kicsit csúszó adás bevezető blokkjában mesélünk egy rakat interjúról, van még lakásétterem, kézműves dolgok, házhozszállítás, palacsinta, steak, kenyér, és pizza.
A hosszúra nyúló hírblokk után Laci elmeséli élményeit a Tortuga étteremben, speed halazott a Nordseeben, és gyrosozott a Kerkyrában, valamint karácsonyi vásáron járt a Bazilikánál. A Burger Houseban egy hatalmas burgerezés történt, a végére még pár recept, és így is zárul az adás.
Jó étvágyat!
12/5/2012 • 1 hour, 9 minutes
Huszadik fogás
Az évfordulós adásra újra összegyűltünk mindhárman, és átnéztük, miként lehet hatékonyan főzni, növényt termeszteni, valamint hogyan vigyázzunk a receptjeinkre.
A héten jártunk egy újonnan nyílt levesbárban, menzáztunk a Thökölyn, újra próbálkoztunk a Westendben, ettünk csülkös burgert és all you can eat módon vacsoráztunk. Ajánlunk blogot és appot, a végén pedig mindenkit megszórunk jó sok recepttel.
Jó étvágyat!!
11/27/2012 • 1 hour, 7 minutes, 31 seconds
Tizenkilencedik fogás
A héten ismét csak ketten voltunk, beszélgetünk a kínai éttermekről, akciózunk a Rádayn, hentesezünk Budán, és még az újbor is szóba kerül.
Laci Siófokon járt szénhidráttölteni, valamint a 14. kerületben költötte el egy hétköznapi ebédjét. Speed skótult egyet, aztán görögösködött, végül pedig átugrott Jamaicába egy interkulturális kurzus keretein belül. Végül gyorséttermi hamburgereket ismerünk fel, blogot ajánlunk, és jó étvágyat kívánunk!
11/27/2012 • 48 minutes, 31 seconds
Tizennyolcadik fogás
A tizennyolcadik adás ismét kettesben zajlik Lacival, örülünk a Street Food Show második részének, beszélgetünk gasztroversenyekről, pizzákról, forralunk sört és ajánlunk programot is.
Mesélünk azután a Balkán Grillről, Gyradikoról, eszünk mexikóit, ebédelünk a Récsei centerben, majd a végén mangalicákkal zárjuk a sort. A blogajánló rovatból megtudhatjátok, hogy mit ettem ma, és a recept sem maradhat el a végére.
11/27/2012 • 39 minutes, 31 seconds
Tizenhetedik fogás
Shownotes most nincs, mert fél lábbal költözünk, ti meg úgysem látjátok a podcast appban.
11/27/2012 • 1 hour, 4 minutes, 34 seconds
Tizenhatodik fogás
Avagy az első különkiadás, melyben Enikővel beszélgetünk, aki egy híres angol étteremben dolgozik, és kemény munka gyümölcseként nemrég megnyerték a...
...a részleteket meghallgathatjátok az adásban!
Reméljük tetszeni fog ez a kis interjú, legközelebb pedig ismét a szokásos rendszerben térünk vissza, addig is:
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 1 hour, 4 minutes, 34 seconds
Tizenötödik fogás
A hétre annyi hírünk akadt, hogy alig fér bele az adás elejébe, mindemellett, ha már unjátok a nagymonológot, szóljatok nyugodtan. Ajánljuk az őszi étlapot a Kistücsökben, megnézzük milyen a magyar Angry Birds (libák vs. mangalicák), vágyakozunk a Spiccbe, elmeséljük mi a menő Salzburgban, valamint beleszeretünk egy szalámiboltba.
Külföldön már helyenként a menü is Instagramon érkezik, ülhetünk pizzásdobozra, tervezhetünk boroscimkét is; valamint a végére kis fogalomhatározó, és megtudjuk, milyen egy ebéd a Tisztelt Házban.
Hosszúra nyúlt bevezetőnk után speed egy napját követhetjük nyomon: reggeli a Bakrmannél, ebéd a Fat Cat Burgerben, aztán vacsora és tivornyázás a Berlinerben. Laci a TAO-ban járt, Tomi pedig a Super8-ról értekezik. A végén még egy kis konyhatechnika, kiderül, hogy ki szokott rántani, és habarni, és így is ér véget az adás.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 55 minutes, 34 seconds
Tizennegyedik fogás
Ebben az adásban minden(ki) egy kicsit fáradtabb, ami betudható annak is, hogy a szokásosnál több negatív élmény ért minket a héten. Van itt új, akciós ételfutár oldal, konkurens podcast, és ráadásul a Burger Blogos srácok lettek a hét bloggerei.
Teszteltünk rossz és jó gyrosost, Bigapitát, olaszt, és magyart. Beszélünk gyorséttermekről, appokról, és a végére bár majdnem elalszunk a kávé említése mellett, azért mindenkinek kívánunk:
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 50 minutes, 10 seconds
Tizenharmadik fogás
Ez még itt nem a péntek, de máris eljött a 13. adás, amiben először beszélünk ételkép-kiállításról, gasztrószlengről, LifeTiltről, megnézzük milyen lesz az új Hegyvidék Központ; valamint beszélünk az újonnan nyílt éttermekről, és arról, hogy az Urimuri üzletvezetőt keres. Beszámolunk arról is, milyen a Pad Thai Wok Bár, a Pata Negra, ellátogatunk az Á Table-ba, beszélünk a kiflis gyrosról, és csak-csak eltévedünk a Kazinczy utca felé is újfent.
A végén esik pár szó még kötetlenül a készülő vacsoráról, hízókúráról és diétáról, és a disznóvágást is beharangozzuk, mielőtt annyit mondunk: (download)
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 53 minutes, 43 seconds
Tizenkettedik fogás
A mostani adásban kevés hír, ámde annál több étterem jelenik meg, de mindenek előtt egy masszív beszámoló következik a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű rendezvényről. Ezek után áradozunk a Magic Burgerről, reggelizünk a Szimplában és a Bambi presszóban, a munkaebéd pedig a Vastigrisben, a Fehérvári úton, és az Echo TV-nél zajlik.
Nem állunk meg, lesz még toszkán és belga vacsora, különböző receptek, mértéktelen nosztalgia, és a végére még Ági Mama is előkerül.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 1 hour, 9 minutes, 9 seconds
Tizenegyedik fogás
Úgy néz ki hárman csak akkor leszünk, ha már mindenki jóllakott, hiszen újfent ketten vezényeltük le az adást. A hírek között elmeséljük, hogy a Lila Körte kávézó bezárni kényszerül hamarosan, szó esik az Étteremhétről, valamint megnézzük, milyen gasztronómiai vonatkozása van a Design Hétnek.
A héten speed mátrai körtúrán járt, és betesztelte a Gyros sörözőt Egerben, valamint a Manhattan-Burgert Gyöngyösön. Laci a Pirogdában falatozott, azután pedig megnézte, milyen a fajitas az El Rapidoban. Voltunk még Majorká(ba)n, beszélünk a KFC-s Bigapitáról, és egy rövid étteremajánló után ér véget az eheti fogás.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 49 minutes, 46 seconds
Tizedik fogás
Ebben az adásban ismét csak ketten riogatjuk az éter másik oldalán elhelyezkedőket, de most Laci helyett Tomi az, aki speed mellett mesél arról, mi a helyzet a gasztrobizniszben.
A hírek között röviden beszélünk házilag gyártható szakácskönyvről, a Zonáról, Spílerről, KFC-ről, magában nem kérhető köretről, az Oktoberfest napokról, valamint arról, hogy a Borsban munkatársat keresnek.
Mindezek után Tomi elmeséli hol reggelizett itthon, majd hol ebédelt és vacsorált a tengerentúlon. Speed most kicsit ivott, járt a Dreher sörgyárban, Főzdefesztelt, és menüzött is az Olimpiában. A végére eléggé elsztorizgattuk az időt, de pont egy órán belül maradva kívánunk mindenkinek tizedszerre is
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 55 minutes, 8 seconds
Kilencedik fogás
A kilencedik fogás hírei között szerepel a Főzdefeszt negyedik kiadása, szavazhatunk lángosokra, és tudósítunk a frissen megnyílt Sugar webshopról. Megtudhatjuk, mi is az az Étteremhét, valamint végre megtaláltuk az egy, igaz, magyar energiaitalt.
Speed a héten ünnepelte a születésnapját a Philippe a Belgában, erről, valamint a konyha rejtelmeiről szólunk pár szót. Laci mesél kicsit a Big Footról, aki szokásával ellentétben most a Kazinczy utcában bújkál, majd végül Street Food Show áradat következik: Spíler, nU, Ring, Sonkás, és a többiek... Az adást appajánlóval zárjuk, és a tizediket már ismét Tomival közösen fogjuk felvenni.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 58 minutes, 10 seconds
Nyolcadik fogás
Amig a héten Tomi a boldogságban úszik, Laci és speed hó végét meghazudtoló módon fogyasztott – na persze nem a testsúlyán! Először is megosztunk pár technikai jellegű információt, majd örülünk a leendő új Cserpesnek. Megköszönjük az olvasói ajánlásokat jöjjön az emailben vagy Twitteren, beszélünk egy még el nem indult étrendtervezőről, és kicsit kritizáljuk az angol nyelven káromkodó promóciókat.
Mindezek után először speed mesél a Sültfogasról, utána pedig össznépi beszámoló következik a Kazinczy utca új üdvöskéjéről, a Bors Gasztrobárról. A hét másik slágere a frissen nyílt Hooters volt, természetesen itt is jártunk, és faltunk – mind a szemeinkkel, mind a szánkkal. Gyorstesztünkben beszámolunk a Lángos Szaküzletről, további fogásokat kóstoltunk a Yummy Noodles-ben, majd felfedezzük virtuálisan a Kultúra utcáját, végül pedig Laci osztja meg folyamatosan bövülő geolokációs gasztro-listáját.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 50 minutes, 28 seconds
Hetedik fogás
A nagy hármas újra együtt van, bár Tomi néha megpróbálta az adást elszabotálni, a pesti különítmény Laci és speed kitartottak a végsőkig. A hírek között először beszélünk a Belvárosban nyíló, új A Table pékségről, és a szintén nemrég nyitott Bors Gasztrobárról is.Ebédek tekintetében Laci a héten az Örs vezér téren járt, de nem akkora sikerrel, ezen felül a Sugar negyedik kerületi kirendeltségét vizsgálta be, ráadásul gyerekekkel. Speed a Vámház körúton a Yummy Noodles-t tesztelte, és a heti kiábrándító élménye pedig a Lokál Kávéházban esett meg.Végül, amire mindenki várt, Tomi elmeséli, hogy milyen a fast food Amerikában, legyen az burger vagy taco; és megismerhetjük a svédasztal tengerentúli verzióját is.A hónap vége miatt van pár takarékos tippünk az étkezések megoldására is, így ért véget a technikailag kihívásokkal küzködő hetedik fogás. Jó étvágyat!
11/27/2012 • 43 minutes, 23 seconds
Hatodik fogás
A hatodik fogás után az ember általában el szokott telítődni, de mi csak most jövünk bele, olyannyira, hogy Tomit inkább száműztük is Vegasba. Amíg ő ott kolbászol, mi körbenézünk a leendő Streed Food Show ételei tájékán, megadjuk a Laci!konyha pontos címét, valamint beszélünk a Sugar leendő webshopjáról, és egy érdekes konyhai marketingről.
Tesztjeink között röviden szólunk a Levesről és a Halkakasról újfent, majd Laci elmeséli, hogy Horvátországban milyen kulináris kalandjai voltak. Speed sem vesztegette az idejét, az Absolventben reggelizett, ezt egy Bubuteával öblítette le, majd ebédre lángosozott, végül vacsorára pedig Wang mesternél evett - úgy tizennyolc fogást. És ez tényleg így volt.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 44 minutes, 1 second
Ötödik fogás
Kissé könnyű lett ez az adás is, most Tomi tűnt el a Szigeten, de Laci és speed még mindig tartja a frontot. A hírek között beszélünk a Street Food Showról, van távol-keleti all you can eat, buborékos tea, és a honlapkészítési hibák is szóba kerülnek.
A héten speed az Ikeában ebédelt és a Dérynében vacsorázott, valamint Laci hamburgerezett a Black Cab-ben. Van egy kis Dunkin Donuts nosztalgia, szóba kerül a gyulai hamburgeres, és ezzel végződik is az adás.
A következő részben Laci friss horvát élményekkel tér majd haza, Tomi elmeséli, milyen kulináris kalandjai voltak a Szigeten, speed pedig az első magyar kenceficésről fog beszámolni.
Jó étvágyat!
11/27/2012 • 36 minutes, 19 seconds
Harmadik fogás
A harmadik fogást Laci már nem bírta megenni, így inkább kiment autóversenyt nézni, de Tomi és speed ontja magából a kontentot, olyannyira, hogy a heti Bitcast podcastben vendégszereplés is lett belőle. Tomi mesél a drága áron vett üdítőről, meg arról, hogy miért jó a Sphinx, majd speed osztja meg a gondolatait a rosszul indult, ám a népszerűség okán jóra fordult hamburgerről a tóparton. Mesélünk a Rosensteinről, tálat eszünk a Gyradikoban, és rendelünk a Leroytól valamint a Pizza Forte-től. Megfordultunk még a Bécsiszeletben, valamint a Főzelékfalóban, majd kijöttünk a Westendből, és itt ért véget az adás is.
11/27/2012 • 52 minutes, 57 seconds
Második fogás
Elérkezett a második fogás ideje, melyben beszélünk a túl hamar jött túl nagy siker hátrányáról, valamint a Hooters "Didibár" Gyorsétterem leendő nyitásáról is. Laci halat evet, majd levest, Tomi időutazott, speed pedig meghekkelte Dél-Budát. Végül elmeséljük, hogyan készül az egyszerű bolognai, miképp grillezzünk az erkélyen, és szó esik a gesztenyés tesztről is. Jó étvágyat!
11/27/2012 • 46 minutes, 41 seconds
Első fogás
Bemutatkozik a legújabb, és a témájában egyelőre egyetlen gasztropodcast, a Háj Fájv. Az első adásban Laci, Tomi, és speed mesél kajálós élményeiről, van szó szörpről, Bodegáról, gyrososról, és rendelésekről. Lacinak csónakot főztek, Tomi lecsót főzött magának, speed pedig megjárta a Budapest-Hortobágy tengelyt is, és ha már ott volt, ivott is egyet az amerikai napok örömére, meg arra, hogy néhol nem tudnak visszaadni. Amennyiben tetszett az adás, akkor lájkoljátok, írjatok, terjesszétek, mi pedig találkozunk újra a következő héten!