"Beszéltetni kéne a gyerekeket ahelyett, hogy kussoltatjuk őket" - Szimler Bálint, a Fekete pont író-rendezője
Műsorunk vendége, Szimler Bálint nem volt még 23 éves, amikor 2010-ben az Itt vagyok című kisfilmje díjat nyert a Filmszemlén és bekerült a cannes-i filmfesztivál programjába. Már akkor elkezdtük várni az első nagyjátékfilmjét, ami végül 14 évvel később, idén szeptember 19-én került a magyar mozikba. A 37 éves író-rendezővel végigbeszéltük, hogy hogyan jött létre a Fekete pont, ami a bemutatója utáni első hétben a legnézettebb film volt a mozikben.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
9/29/2024 • 1 hour, 17 minutes, 57 seconds
"Letejberizsezted a filmünket, Ferenc" - gonzó a CineFesten (feat. Szilágyi Zsófia, Waskovics Andrea, Hajdu Szabolcs, Vékes Csaba, Mészöly Anna, Gyöngyösi Lilla & Patrick Duffy)
A miskolci CineFesten beszélgettem a fesztiválon szereplő filmek alkotóival, köztük a Január 2. író-rendezőjével, Szilágyi Zsófival, az Egy százalék indián író-rendező-főszereplőjével, Hajdu Szabolccsal, a Lepattanóban szereplő Waskovics Andreával és annak a filmnek az író-rendezőjével, Vékes Csabával, valamint a Miskolci Nemzeti Színház büszkeségével, Mészöly Annával és a filmes újságírói szakma büszkeségével, Gyöngyösi Lillával, de egy picit hallhatjuk a Dallas című sorozatban Bobby Ewingot alakító, Patrick Duffy hangját is.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
9/22/2024 • 1 hour, 39 minutes, 51 seconds
"Amikor én jöttem, mindig belebújtam a nyakába" - Mészöly Anna (Fekete pont, The Brutalist)
Az adás vendége Mészöly Anna színésznő, aki A martfűi rémben a sorozatgyilkos első áldozatát játszotta, de ismerős lehet a Drakulics elvtárs egyik varázslatos jelenetéből is. Elmeséli, hogyan kapta meg élete első filmfőszerepét Szimler Bálint Fekete pont című filmjében, hogy hogyan tudta meg, hogy ő nyeri a legjobb színésznőnek járó díjat a Locarnóban, de szó esik a figurája lázadó oldaláról, a rendező improvizatív színészvezetési módszeréről, illetve részletesen kitárgyaljuk a díszbemutató napját.
Pár hete Velencében mutatták be a The Brutalist című három és fél órás opuszt, amiben Anna prostituáltat játszik, és az Oscar-díjas Adrien Brodyval van benne közös jelenete. Ez az film, amit maga Isabelle Huppert is bizonyíthatóan megtekintett.
Annával a Miskolci Nemzeti Színház öltözőjében beszélgettünk, ahol már hét éve társulati tag és ahol folyamatosan a legjobb szerepeket kapja.
A két interjú, amit említek az adásban:
Az a hat évvel ezelőtti, amit Annával csináltam
Az a korábbi, amit Diane Keatonnel csináltam
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
9/17/2024 • 56 minutes, 22 seconds
"Még most sem hiszem el, hogy ez lesz" - gonzó a Fekete pont forgatásán (feat. Szimler Bálint, Rév Marcell, Fátyol Hermina, Dezs ő Bálint, Osváth Gábor, Mészöly Anna és Bujdosó Bori)
Augusztus 9-én a locarnói filmfesztiválon lesz a világpremierje a Fekete pont című filmnek, aminek a forgatására kimentünk tavaly nyáron és ott beszélgettünk az író-rendező Szimler Bálinttal, Rév Marcell operatőrrel, Osváth Gábor producerrel, Fátyol Hermina casting directorral, Dezső Bálint másodasszisztenssel és az egyik főszerepet játszó színésznővel, Mészöly Annával.
Hogy miért nagyon különleges ez a film? Tizenhárom évvel ezelőtt, 2010 elején jött ki az Itt vagyok, aminek a író-rendezője Szimler Bálint, az operatőre Rév Marcell, a producere pedig Osváth Gábor volt. A kisfilm megnyerte a Filmszemlét, kijutott Cannes-ba, tömegjeleneteket okozott a Toldi moziban, de ami még fontosabb, nagyon erős jelét adta, hogy a magyar film más is lehet, mint az a nyomorultkodás, ami a kilencvenes és a nullás években ment.
Óriási volt a várakozás, hogy ezután milyen nagyjátékfilmet csinál majd Szimler - és ő akart is csinálni, erről már ebben a 2010-es interjúban is mesélt, amit még ott Cannes előtt csináltam vele. Aztán teltek az évek, Bálint csinált mindenféle dolgot, csak nagyjátékfilmet nem (erről egyszer három órát dumáltunk vele egy podcastban), kicsit már mindenki le is mondott róla, aztán 2020 őszén együtt álltak őrt Reisz Gáborral az SZFE előtt (ők amúgy osztálytársak voltak még annak idején), beszélgetni kezdtek arról, hogy hogyan kéne most filmet csinálni és aztán hazamentek, Reisz kitalálta a Magyarázat mindenrét, Szimler pedig a Fekete pontot (ez a vége picit leegyszerűsítése a történéseknek, de tényleg kábé így volt).
Idén nyárra össze is állt a projekt, ráadásul sikerült összeterelni a nagy hármast is, mert az időközben sikeres hollywoodi karriert építő Rév Marci is haza tudott jönni ezért (részben a különböző sztrájkok miatt). Tehát egy szép augusztusi kedden odamentünk Bujdosó Borival (aki épp akkor dolgozott az Olyan a szar a helyzet, hogy muszáj filmet csinálni című nagyszerű írásán) egy külkerületi általános iskolába, hogy megnézzük, hogyan készül ez a közel másfél évtizede várt film.
Emlegettük az adásban:
a Felelés című kisfilmet, ez Szimler epizódja volt a Nekem Budapest című szkeccsfilmben és itt lehet megnézni
a Fanny és Alexander című Bergman-film forgatásáról készült szuperjó werkfilmet, az pedig itt nézhető angol felirattal
Műsorvezető: Varga Ferenc
Headerfotó: Megyeri Dániel
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (@ferencv1976) vagy a Revoluton (@ferenc7drh) keresztül is. Nagyon köszönöm!
8/1/2024 • 1 hour, 16 minutes, 24 seconds
“Minél értelmesebben töltöd az életedet, annál kevesebb marad belőle” - Kemény Lili, a Nem című könyv írója
“Leblokkoló, eltűnő, önkiradírozó, tehetetlen, sodródó, mindent elegendő, sokat síró, padlón fetrengő, heteket végigpassziánszozó ember vagyok” - meséli magáról Kemény Lili a Filmklub podcast legújabb adásában.
Lili 18 éves volt, amikor az első verseskövetét (Madaram) megjelentette a Magvető. Aztán tíz évnyi alkotói válság jött, konkrétan nem tudott írni semmit. Ebben az időszakban elvégezte a rendezőszakot a Színművészetin, forgatott pár kisfilmet, de egyiket sem fejezte be, és Sipos Balázzsal együtt lefordította David Foster Wallace 1114 oldalas könyvét, a Végtelen tréfát. Utána három és fél év alatt írta meg a Nem című önéletrajzi regényét.
“Az van a könyvben, amit 30 év alatt érdekesnek találtam” - mondja Lili a Nemről, amiben írt a családjáról, a szerelmeiről, a baráti kapcsolatairól, az írói válságáról, a műfordítás nehézségeiről, a filmrendezői próbálkozásairól, az egyetemfoglalásról, de kiderül belőle az is, hogy milyen volt itt élni Magyarországon a kétezres évektől.
A könyv a su/cure-sale kiadónál jelent meg április elején, jelenleg két helyen lehet megvásárolni: az Írók boltjában és az Atlantisz könyvszigeten - mindkét helyről házhoz is lehet rendelni.
Műsorvezető: Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség!
7/6/2024 • 1 hour, 32 minutes, 14 seconds
"Mivel idegenekkel kell csókolózni, anyukám nem támogatta ezt" - gonzó a Friss Húson (feat. Deák Dániel, Vetlényi Lili, Farkas Ágnes Anna és Hatházi Rebeka)
Még egy hét sem telt a cannes-i díjkiosztó óta, de már a Puskin mozi környékén gonzóztam a Friss Húson, ahol beszélgettem a fesztivál igazgatójával, egykori (és remélhetőleg jövőbéli) műsorvezetőtársammal, Deák Danival, a Felfáztam című film főszerepét játszó Vetlényi Lilivel (a cannes-i film, amit a végefelé említ, hogy sírt a vetítésén a taps közben, az Wim Wenders Tökéletes napokja volt), a Füstös, de nem rossz című film rendezőjével, Farkas Ágnes Annával, illetve Magyarázat mindenre-béli szereplőtársammal, Hatházi Rebekával, aki írta, rendezte, vágta és főszerepli is az Április huszonhét című filmet.
Összekötő zene: frown line: What's Leftover
Outro zene: Pixies: Dig for Fire
A műsort készíti: Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség!
6/4/2024 • 1 hour, 50 minutes, 51 seconds
Cannes #9 - "A végére még tartogatott arcot" (feat. Bujdosó Bori, Deák Zsuzsi és Gyenge Zsolt)
Az idei cannes-i gonzó podcastsorozatunk záróepizódjában kitárgyaljuk a Monte Christo grófja nagyszabású feldolgozását, Adèle Exarchopoulosék őrült szerelmét, brazilok bujálkodását egy szexmotelben, illetve megnézzük, milyen filmet csinál egy New Jersey-béli villanyszerelő. Végül pedig összegezzük idei cannes-i élményeinket, kedvenceinket és csalódásainkat.
Filmek, amikről ebben az adásban beszélünk: Monte Christó grófja, Gazer, Motel Destino, Beating Hearts
Összekötő zene: The Cure: A Forest
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni három barackot itt.
5/24/2024 • 1 hour, 45 seconds
Cannes #8 - "Mindenütt sztárok doppelgängereit látjuk" (feat. Deák Zsuzsi, Gyenge Zsolt, Kránicz Bence és Madzin Emi)
Az utolsó előtti adásban beszélgetünk Madzin Emivel, aki a két évvel ezelőtt cannes-i podcastsorozatunk hallgatása közben döntötte el, hogy muszáj kijönnie Cannes-ba, és ezt most meg is tette a Three Days in Cannes program segítségével, ami 18 és 28 év közötti fiataloknak biztosít lehetőséget, hogy három napot eltölthessenek a fesztiválon.
Szó esik továbbá Jorgosz Lantimosz felesége, Ariane Labed rendezői bemutatkozásáról, egy varázslatos portugál versenyfilmről, Sorrentino sajnálatos mellélövéséről, illetve a Maria Schneider életéről szóló filmről, ami annyira rossz, hogy alig találtunk rá szavakat.
Filmek, amiket szerdán láttunk: Maria, September Says, Marcello Mio, Grand Tour, Parthenope
Összekötő zene: Chanel Beads: Police Scanner
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség.
5/22/2024 • 1 hour, 10 minutes, 21 seconds
Cannes #7 - "Ennyi ember még sohasem nevetett együtt itt" (feat. Jakab-Benke Nándor)
Adtunk még egy esélyt Cronenbergnek, végigröhögtük az új Sean Bakert, és végimosolyogtunk egy spanyol romantikus komédiát a cannes-i filmfesztivál nyolcadik napján.
Filmek, amiket kedden láttunk: Anora, The Other Way Around, Miséricorde, Christmas Eve in Miller’s Point,The Shrouds
Összekötő zene: VÉRITÉ: Phase Me Out (Jam City Remix)
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy almát itt.
5/21/2024 • 57 minutes, 44 seconds
Cannes #6 - "Semmi nem robbant akkorát, mint Demi Moore teste" (feat. Baski Sándor, Gyöngyösi Lilla és Kránicz Bence)
A hetedik napig kellett várnunk, hogy végre úgy istenigazából lelkesedni tudjunk egy filmért itt Cannes-ban, de legalább rögtön kettőért is lehetett.
Filmek, amiket hétfőn láttunk: The Substance, Horizont, The Apprentice
Összekötő zene: Scarlet Rae: IWID
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy gyufát itt.
5/20/2024 • 1 hour, 10 minutes, 55 seconds
Cannes #5 - "Nicolas Cage megint komolyan vette a munkáját" (feat. Deák Kristóf, Deák Zsuzsi, Gyöngyösi Lilla és Kránicz Bence)
A hétvégi cannes-i mozizásainkat egyetlen adásban dolgozzuk fel: Nicolas Cage-et nem engedik szörfözni, Selena Gomez Mexikóban dalol, Isabelle Huppert-hez beköltözik egy szegény ember, de azt is megtudjuk, milyen arc volt Eduard Limonov. Valamint összefutottunk az Oscar-díjas Mindenki rendezőjével, Deák Kristóffal, aki friss moziélményei mellett beszámolt arról is, hogy az anyósa Cannes-ban él.
Filmek, amiket a hétvégén láttunk: The Surfer, Limonov, La prisonnière de Bordeaux, Emilia Perez, C'est pas moi, Rumours
Összekötő zene: Mallrat x The Chainsmokers: Wish On An Eyelash, Pt. 2.
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy háromszögsajtot itt.
5/19/2024 • 1 hour, 17 minutes, 1 second
Cannes #4 - "Leborulunk Emma Stone fenséges furcsasága előtt" (feat. Bujdosó Bori)
Mit csinálhat az ember egy velencei fődíjas, 11 Oscarra jelölt sikerfilm után? Emma Stone és Jorgosz Lantimosz válasza erre a kérdésre: egy közel háromórás, überbizarr trollparádét explicit szexszel, csonkolással, kannibalizmussal meg minden egyéb elképzelhető polgárpukkasztó furcsasággal, ami sluszpoénként a világ legrangosabb filmfesztiváljának a versenyprogramjában fog debütálni. Megnéztük a Kinds of Kindnesst és még melegében elmeséltük az elményt a cannes-i gonzó podcastsorozat legújabb adásában.
Filmek, amiket pénteken láttunk:
Bird
Kinds of Kindness
Oh, Canada!
Összekötő zene: Sleater-Kinney: Modern Girl
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy csomag paradicsomot itt.
5/18/2024 • 1 hour, 49 seconds
Cannes #3 - "Őrülten kúl helyett hervasztóan semmilyen" (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori, Gyöngyösi Lilla, Kiss Dalma és Markó G ábor)
A cannes-i filmfesztivál harmadik napjára időzítettek kettőt is a legjobban várt amerikai filmekből. A zseniális Mad Max – A harag útja előzménytörténete, a Furiosa azonban sajnos nem képes meggyőzni létjogosultságáról, míg Francis Ford Coppola saját pénzből finanszírozott nagyszabású víziója, a Megalopolis minden idők legnagyobb cannes-i fiaskói közé fog bekerülni.
Filmek, amiket csütörtökön láttunk
Furiosa
The Girl With The Needle
Megalopolis
On Becoming a Guinea Fowl (ez a zambiai film, aminek sosem mondjuk ki a címét)
It doesn't matter
Összekötő zene: Dylan Fraser feat. Alaska Reid: Vampire
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy fél sajtot itt.
5/17/2024 • 1 hour, 2 minutes, 58 seconds
Cannes #2 - "Meryl Streep elnyomott egy fuckbombot a színpadon" (feat. Szász Attila)
Amikor a Croisette-en Szász Attila épp az orra elé dugott mikrofonunkba magyaráz és egyszer csak tőlünk öt méterre ott terem Anya Taylor-Joy, akkor érezzük csak igazán, hogy milyen egy kimaxolt cannes-i gonzó!
Filmek, amiket szerdán láttunk
A hét szamuráj
Ma vie Ma gueule
Diamant brut
When The Light Breaks
Dolgok, amiket emlegettünk az adásban:
Robi Meryl Streep-interjúja
Feri Meryl Streep-interjúja
Az izlandi rendező szuperjó kisfilmjének csak az előzetese van fent sajnos
A Karambol legendás cannes-i sajtótájékoztatója
Összekötő zene: Tomberlin: tap
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy rágót itt.
5/16/2024 • 1 hour, 29 minutes, 54 seconds
Cannes #1 - "Szeretjük Meryl Streepet, szeretjük Greta Gerwiget és szeretjük a nőket" (feat. Bujdosó Bori és Markó Gábor)
A cannes-i gonzó podcastsorozatunk első rendes adásában ellátogatunk a nyitóceremóniára, ahol a fesztivál által bizarr módon mellőzött színészlegenda, Meryl Streep (35 éve nem válogatták be filmjét a programba) vett át életműdíjat helyi kolléganőjétől, Juliette Binoche-tól. Ezután megtekintettük a francia nemzeti kincs, Quentin Dupieux legújabb őrületét, ami ősidők óta a legjobb cannes-i nyitófilm volt, valamint úra megbizonyosodtunk róla, hogy Greta Gerwig az egyik legjobb arc a világon.
Film, amit kedden láttunk: The Second Act (Le Deuxième Acte)
Összekötő zene: Torus: Radiate 540
A műsort készíti: Onozó Róbert és Varga Ferenc
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudunk venni egy bagettet itt.
5/14/2024 • 59 minutes, 34 seconds
Cannes #0.5 - "Anya Taylor-Joy valószínűleg nem a budapesti Wizzairrel jön" (feat. Bognár Péter, Bujdosó Bori és Markó Gábor)
Itt Varga Ferenc. A cannes-i gonzó podcastsorozat harmadik évadának nulla egész ötödik részében elrepülök Nizzába (Rózsa Györggyel egy gépen!), majd átbuszozom Cannes-ba és mindeközben beszélgetek három emberrel: a magyar filmforgalmazás legjobb ízlésű és legnemesebb szándékú férfijával, Bognár Péterrel (neki ez a 29. (!) Cannes-ja, itt volt már akkor is, amikor a Ponyvaregényt először vetítették), a Twitter kedvenc székesfehérvári neurológusával, Markó Gáborral, aki 22 éve jött rá, hogy muszáj lenne Cannes-ba menni és most meg is valósította az álmát, illetve állandó cannes-i lakótársammal és mozipartneremmel, Bujdosó Borival, akivel most vagyunk itt tizenhatodszorra együtt. Filmeket csak kedden fogunk látni, de azért már hétfőn elkezdtünk róluk dumálni.
Két dolog, amit emlegetünk az adásban:
Bori cikke a Lars von Trier-sajttájról
Az iráni film, amit Péter a legjobban van
Összekötő zene: Xiu Xiu: I Luv the Valley OH!
Cover kép: Varga Emma
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, egy dollár is nagy segítség, annyiból már tudok venni egy csomag retket itt.
5/13/2024 • 1 hour, 4 minutes, 6 seconds
Miért vagyunk Cannes-függők
Jövő kedden indul a cannes-i filmfesztivál, ahol megint
annyi gonzó podcastot csinálunk Onozó Robival, amennyit csak tudunk. De még előtte leültünk és beszélgetünk, hogy miért szeretünk mi Cannes-ban lenni.
Ha mindezek után hiányérzeted marad, olvasd el a cikket, amit ugyanerről a témáról írtam a HVG-re pár évvel ezelőtt. Itt pedig a Mad Max-kritikámat találod, amit emlegetek a műsorban. Ha meg néznél pár tucat fotót a legendás cannes-i Delta-partiról, ide kattints.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ha csak egy dollárral is, az is nagyon jólesik.
5/9/2024 • 1 hour, 36 minutes, 15 seconds
"Ki kell menekülni ebből az ingergazdag, rohanó, kizsákmányoló kapitalizmusból" - Zurbó Dorottya (A boldogság ügynöke)
Visszatérő vendégünk a podcastban Zurbó Dorottya, akivel legutóbb öt évvel ezelőtt beszélgettünk a Könnyű leckék című dokumentumfilmjéről (megnézhető az HBO Maxon), most pedig itt az új filmje a mozikban, az übermenő Sundance filmfesztivál versenyprogramjában debütált A boldogság ügynöke, amely a Himalája szívében fekvő kis országba, Bhutánba kalauzol el, főhőse a negyvenéves Amber, aki kérdezőbiztosként vesz részt abban az ötévente ismétlődő projektben, aminek célja, hogy felmérjék a bruttó nemzeti boldogságot.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
5/1/2024 • 1 hour, 25 minutes, 54 seconds
"Most ők csinálnak filmet" - Mosolygó Sára, a Most vagy soha! női főszereplője
A Filmklub podcast újabb adásának vendége Mosolygó Sára színésznő, aki Szendrey Júliát játszotta a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmben, amit lehet dicsérni (ahogy tette az Origo kritikusa) vagy lehet szidni (ahogy tette kábé mindenki más), de annyi biztos, hogy korunk egyik legemblematikusabb filmalkotása.
Sári elmeséli, hogy hogyan került bele a filmbe, hogyan élte meg a díszbemutatót, melyik kritika fájt neki a legjobban, de megbeszéljük azt is, hogy milyen az optimális vastagságú bőr és hogy miért nem tudunk örülni a dolgoknak. Kiderül továbbá, hogy micsoda eltökéltség volt szükséges ahhoz, hogy Sáriból színész legyen, illetve, hogy milyen nehéz helyzetben van mostanában egy magyar színész, ha filmben akar szerepelni, pláne, ha úgy akar filmben szerepelni, hogy közben ne haljon éhen.
Felvetem az adásban, hogy vajon mit fog majd szólni a Szendrey Júlia-kutató Gyimesi Emese a Most vagy sohához - azóta kiderült, hogy mit szól hozzá.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
4/15/2024 • 1 hour, 14 minutes, 42 seconds
"Menni akartál, de baromira drága volt" - Csáki László (Kék Pelikan)
A Filmklub podcast legújabb adásának vendége Csáki László, aki a kilencvenes évek eufóriáját és vonatjegyhamisítási lázát dolgozta fel a Kék Pelikan című animációs filmjében, amiben az igazi hamisítók, jegyhasználók, rendőrők és MÁV-osok mesélik el ezt az izgalmas, valós történetet. Átbeszéltük azt a laza 17 évet, ami alatt a film készült, szóba jött David Lynch, a Bonanza Banzai, Hazai Attila, Kádár János, Schiffer Pál és Thuróczy Szabolcs is, plusz próbáltuk megfejteni, honnan jön ez a különös derű, ami Csáki Laciból árad.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni, a Kék Pelikant pedig április 4-től keresd a mozikban!
.
3/31/2024 • 1 hour, 42 minutes, 24 seconds
"Azok a kisördögök már nem fognak visszajönni" - Tóth Orsi (Kálmán-nap)
Tóth Orsival utoljára 16 éve beszélgettem hosszabban (érdemes elolvasni azt az interjút, de vigyázat, az Origón van!), pont pár nappal a Delta cannes-i bemutatója előtt. Akkor még haragban volt a világgal, azóta lenyugodott, megállapodott, szült három gyereket és a színészkedés némileg háttérbe szorult az életében. Most viszont megint főszerepet játszik egy mozifilmben, Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című párkapcsolati drámájában.
Sokat dumáltunk a változásról, amin Orsi keresztül ment az évek során, és hogy ebben milyen szerepet játszott a férjével való kapcsolata. Kiderült továbbá, hogy jól jött volna-e egy intimitás koordinátor a Szép napok forgatásán, mi hiányzik neki a régi életéből, hogyan viselkedett vele Léa Seydoux, milyen stratégiákkal tudta elviselni a 14 év (and counting!) Fideszt, valamint, hogy mit tett volna, ha egyszer bezáródik Andy Vajnával egy helyiségbe. Még színészi tanácsokat is adott, illetve elmerengett azon, vajon mit fognak szólni majd a gyerekei a korai, húzósabb filmjeihez.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
3/23/2024 • 55 minutes, 42 seconds
"A magyar film most a fuck you-korszakában van" - gonzó a Most vagy soha! díszbemutatóján (feat. Gyárfás Dorka)
Dorka régi Z+-os kollégája, Rákay Philip öt évig dolgozott egy filmen, ami végre elkészült és március 13-án (az adásban 14-dikét mondok) este levetítették az Aréna mozi több termében, mi meg elmentünk, hogy támogassuk a srác szárnypróbálgatásait és ha már ott voltunk, gonzóztunk is egy kicsit, mert úgy gyorsabban telik az idő.
Ez egy elég nyers adás, konkrétan semmit nem vágtam ki belőle, tartalmazza azokat a pillanatokat is, amikor úgy kezdek el egy mondatot, hogy fogalmam sincs, hogyan akarom befejezni, plusz benne hagytam a vetítést felvezető beszédeket is, amiket át lehet tekerni, bár szerintem tanulságosak, plusz az is benne van, amikor odajött hozzánk (vagyis Dorkához) Rákay Philip, meg amikor próbálom szóra bírni Köves Gábort, kevés sikerrel. Szóval gyakorlatilag minden itt van, ami történt velünk szerdán este minden idők legdrágább magyar filmje, a Most vagy soha! díszbemutatóján.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
3/14/2024 • 1 hour, 2 minutes, 49 seconds
"Ha elkezdek örülgetni, az egy snittel kevesebb" - Breier Ádám (Lefkovicsék gyászolnak)
Egy hét különbséggel két olyan magyar film is a mozikba került, amit nagyon érdemes megnézni. A legutóbbi adásban beszélgettünk a Nyersanyagról, (amit még el tudtok kapni, ha szeretitek a dél körül kezdődő vetítéseket) most pedig a Lefkovicsék gyászolnak van terítéken, vendégünk a film reszelős hangú író-rendezője, Breier Ádám.
Ádám korábban két dokumentumfilmet csinált (az egyiket Havannában élő magyarokról, a másikat Krasznahorkai Lászlóról), ez az első fikciós nagyjátékfilmje. Elmeséli, miért Szabó Kimmel Tamást tartotta a legalkalmasabbnak a kissé pocakos, ortodox zsidó családapa szerepére, miért verte szét a fürdőszobájukat gyerekkorában Bezerédi Zoltán, illetve szó esik arról a csodáról is, akit Váradi Rolandnak hívnak.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
2/22/2024 • 1 hour, 25 minutes, 59 seconds
"Nem gondoltam, hogy nekem járna a sok százmillió forint" - Boross Martin és Dér Zsolt, a Nyersanyag alkotói
Az utóbbi időben szerencsére egyre több magyar film mutat olyan képet hazánkról, ami ismerős lehet azok számára, akik ebben az országban élnek. Például az Egy nap, a Larry, a Magyarázat mindenre, a Legjobb tudomásom szerint vagy a Valami madarak, de ilyen a február 15-én mozikba került Nyersanyag is, ami annyira mostani és magyar, hogy elhangzik benne a "444-es újságíró" szókapcsolat is. A film író-rendezőjével, Boross Martinnal és a főszerepet játszó Dér Zsolttal beszélgettünk.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
2/15/2024 • 1 hour, 15 minutes, 26 seconds
"Egyre inkább az érdekel, hogy nekem mi tetszik" - Rév Marcell
Annyi minden történt tavaly Rév Marcival, hogy muszáj volt egy újabb adást csinálnom vele. Fényképezte Miley Cyrust, Beyoncét, Bad Bunnyt és Frank Oceant, rendezte Billie Eilish-t egy Gucci-reklámban, leforgatta Szimler Bálint első nagyjátékfilmjét, kijött a Fingernails című filmje, illetve a The Changeling című sorozat, aminek az első részét ő vette fel, no és persze ott volt a botrányos Az idol is.
Melyik filmjelenet nézése közben ájult el Marci a Duna Plazában? Mi jut eszébe Steve Busceminek Magyarországról? Milyen Beyoncé után rohangálni egy kamerával órákon át és milyen az, amikor csak neked énekel Frank Ocean? Ezekre mind választ kaptok, ha meghallgatjátok a beszélgetést.
Dolgok, amikről szó esik az adásban
01:28 - Karácsony Los Angelesben
05:05 - Magyarázat mindenre és a magyar film helyzete
09:33 - Feketepont (Szimler Bálint filmje, amit Marci fényképezett)
12:28 - Gucci-reklám Billie Eilish-sal, amit Marci rendezett
17:34 - Fingernails (a film, amiben Marci fényképezte Jeremy Allen White-ot, Jessie Buckley-t és Riz Ahmedet)
34:51 - The Changeling (Lakeith Stanfield főszereplésével készült tévésorozat, aminek Marci fényképezte az első részét)
42:08 - Az idol (az Eufória alkotójának hűvösen fogadott idei sorozata, aminek minden részét Marci vette fel)
45:00 - Renaissance (Beyoncé koncertfilmje, aminek az egyik operatőre Marci volt)
50:32 - Frank Oceannel közös projektek
56:44 - Baticano (a Bad Bunny-klip, amiben Marci fényképezte Steve Buscemit)
57:54 - Az író- és a színészsztrájk tanulságai
1:01:48 - 2024 miről fog szólni
A felvétel 2023. december 27-én készült, tehát ha az hangzik el, hogy "idén", az 2023-at jelent, a "tavaly" 2022-t a "jövőre" pedig 2024-et. Ezen kívül még háromszor interjúztam tavaly Rév Marcival: a Miley Cyrus-klipről a Recorder magazinba, Cannes-ban Az idolról a podcastba, illetve a Feketepont forgatásáról ide a Patreonra.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
2/3/2024 • 1 hour, 3 minutes, 32 seconds
"Nem tudok megmaradni csöndben" - Hermányi Mariann (A besúgó, Ma este gyilkolunk, Hunyadi)
A Filmklub podcast legújabb adásának vendége Hermányi Mariann színésznő, akit a legtöbben A besúgó című sorozatból ismerhetnek, amiben ő játszotta Adélt, a KISZ-es femme fatale-t, Száva Zsolt új nőjét, de emlékezhetünk rá heroinfüggő véglényként a Toxikomából vagy a Shadow and Bone - Árnyék és csont című Netflix-sorozat fináléjából, ahol egy egész templomnyi embert készített ki.
Először Nemes Jeles László Napszállta című filmjében állt kamera elé, de az a forgatás szörnyű élmény volt számára (a műsorban elmeséli, hogy miért). Még idén láthatjuk a Ma este gyilkolunk című mozifilm egyik főszerepében olyan legendák oldalán, mint Kern András, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Pogány Judit, Jordán Tamás és Bálint András, valamint minden idők legdrágább magyar tévésorozatában, a Hunyadiban, amelyben Luxemburgi Erzsébetet fogja játszani és állítólag olyan szenzációs alakítást nyújt, hogy az is megjegyzi majd a nevét, aki eddig nem tette.
Mariannra biztosan jó páran felfigyeltek már 2020 nyarán abban a Partizán-videóban, amiben Vidnyánszky Attiláról beszélt olyanfajta nyíltsággal, ami nagyon ritka a magyar közéletben. Ez a bátorság azóta sem veszett ki belőle és nagyon lelkesítő volt egy olyan emberrel beszélgetni, akitől tényleg meg lehet kérdezni bármit, mert számára egyik téma sem forró kása.
Témák, amikről szó esik az adásban
00:00 - Cserhalmi György
07:04 - Vidnyánszky Attila
23:31 - Bemutatás
25:42 - A besúgó-házibuli, Nők lapja-címlap, Nagy Ervin-plakát az osztályteremben
39:59 - Napszállta
50:57 - Toxikoma
53:39 - Amatőr színészek, nyomulás
1:03:31 - Shadow and Bone
1:06:58 - A besúgó
1:22:25 - Kormánypárti fordulat Mariann karrierjében
1:28:17 - Ma este gyilkolunk
1:34:37 - Hunyadi
1:40:15 - Hosszútáv a színészi szakmában
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
1/28/2024 • 1 hour, 44 minutes, 6 seconds
"Úgy nem török össze, hogy összetörök" (feat. Mácsai Pál, Péterfy Bori, Váradi Gergely, Varga-Járó Sára, Tóth Barnabás, Lisztes Linda és Sümeghy Claudia)
A Filmklub podcast legújabb adásában a Mesterjátszma című új magyar thriller alkotóival beszélgettem. Nézzük, kivel mit!
2:23 - 15:39 | Lisztes Linda
Linda a rendező munkatársa, felesége és három gyermekének anyja. Sokat dumálunk a láthatatlan munkáról, amit a nők végeznek a férjük helyett, plusz szóba jön a Szomszédok is, aminek az egyik részében Linda szerepelt.
15:39 - 30:08 | Mácsai Pál
Itt megpróbálok tizenöt percben életműinterjút csinálni egy negyvenéves karrierrel rendelkező emberrel, de már az első kérdésnél elvérzek. Felhozom a Star Warst, Tarantinót, Tarr Bélát és az NDK-t is, Mácsai elárulja, miért hagyta abba a szinkronizálást és mesél a NASA-val való szoros együttműködéséről.
30:08 - 42:33 | Váradi Gergely
Megbeszéljük, hogyan élte meg Gergő, hogy egyik pillanatban még az ő fejével volt kitapétázva a város, a másikban meg hiába kereste A besúgót az HBO Maxon. Több régi kor emberét játszotta már, de tudna játszani ősembert is? Milyen volt Péterfy Borival verekedni egy vécében?
42:33 - 50:07 | Péterfy Bori
A filmbeli verekedésről Borit is kérdeztem, plusz próbáltam kideríteni, hogy tényleg egy amazon harcosnő-e, aki macsétával kaszabolja a gonoszokat, végül pedig kikiáltottam annak a magyar színésznek, aki a leghitelesebben tud kanos lenni.
50:07 - 59:56 | Varga-Járó Sára
Sára csak húszévesen találta ki, hogy színész akar lenni, és öt évvel később már Mácsaival sakkozik a mozivásznon. Ez elég durva! Megtudjuk továbbá, hogy a Z-generáció mennyire tartja szexinek Mácsai Pált.
59:56 - 1:18:09 | Tóth Barnabás
Az ember, aki kétszer is Oscar-shortlistre került. Kiderítem, mennyire fertőzte meg az agyát az Oscar, hogyan dolgozza fel a kudarcot, miért ijedt meg a Letterboxdtól és milyen izgalmas dolgokat tudott meg a sakkról, valamint lobbizok nála, hogy legközelebb vegye be a feleségét társrendezőnek.
1:18:09 - 1:30:22 | Sümeghy Claudia
Claudiával legutóbb a tavalyi CineFestes adásban dumáltam, mint a Magasságok és mélységek producerével, most pedig ő a Mesterjátszma forgalmazója (mármint a cége az, a Juno11). Miért sír minden nyitóhétvégén? Mi a közös benne és Andy Vajnában? Miért nem emlegetik a producereket a cikkekben? Végül elárulja azt is, hogy mekkora nézőszámmal lenne elégedett.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
11/16/2023 • 1 hour, 30 minutes, 37 seconds
"Fontosabb, hogy legyen benne tej" - gonzó a Cicaverzum vetítése után (feat. Patkós Márton, Csobot Adél, Kemény Zsófi, Törőcsik Franciska, Szeleczki Rozália és Iványi Petra)
A Filmklub podcast legújabb adásában a Cicaverzum című új magyar romantikus vígjáték alkotóival beszélgetünk. Szeleczki Rozi rendező két kedvenc filmje ötvözetét próbálta megalkotni a Cicaverzummal - a műsorból kiderül, hogy melyik ez a két film, a moziban pedig meggyőződhettek róla, hogy mennyire lett sikeres a kísérlet. Visszatér a humorizáláshoz Törőcsik Franciska? Mit érzett Patkós Marci, amikor élete tragédiáról vallott tört angolsággal a Trafó színpadán? Miért nem lenne jó rendező Kemény Zsófi? Milyen arc Csobot Adél? Nyomjatok rá a play gombra és megtudjátok!
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni.
10/23/2023 • 1 hour, 29 minutes, 6 seconds
"Ágyban nem beszélünk filmekről" - gonzó a CineFesten (feat. Reisz Gábor, Adonyi-Walsh Gáspár, Dér Asia és Szakonyi Noémi)
Ez az adás a múlt héten készült a miskolci CineFest filmfesztiválon. A műsor első felében Reisz Gáborral és Adonyi-Walsh Gáspárral beszélgetünk, a Magyarázat mindenre rendezőjével és főszereplőjével, a második felében pedig Dér Asiát faggatom ki a Nem halok meg című dokumentumfilmjéről, amelynek főhőse Einspach Gábor műkereskedő, akinél hasnyálmirigy-rákot diagnosztizálnak, majd végül dumálunk kicsit Szakonyi Noémivel is, annak a filmnek a producerével.
Emlegetünk egy Töketlen című kisfilmet, amit Adonyi-Walsh Gáspár írt és rendezett, azt itt lehet megnézni.
Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nemrég került fel a Patreon-oldalunkra egy közel kétórás beszélgetés Reisz Gáborral, azt lehet, hogy érdekesnek találnád.
Fotó: Horváth Csongor (CineFest)
9/17/2023 • 1 hour, 39 minutes, 16 seconds
"A sírva pisálás öröme" - Reisz Gábor (Patreon-ajánló)
A Filmklub podcast Patreon-oldalán meghallgathatsz egy közel kétórás beszélgetést Reisz Gáborral, akinek a Magyarázat mindenre című filmjét a velencei filmfesztiválon mutatták be és ott elnyerte a szekciója fődíját. Madarász Isti azt írta a Twitteren erről az adásról, hogy "nem csak nagyon érdekes, de meggyőződésem, hogy egy kicsit mindenki jobb ember lesz már attól, hogy végighallgatja."
https://www.patreon.com/filmklubpodcast
9/12/2023 • 6 minutes, 36 seconds
"Igenis fel kell kúrni magunkat minden egyes alkalommal" - Aradi Péter, A csend, amire vágytál című könyv írója (feat: Reisz Gábor)
Új adásunkban Aradi Péterrel, A csend, amire vágytál című nagyon szórakoztató könyv írójával beszélgetünk. A tavaly ősszel megjelent, már a harmadik kiadásánál tartó regény főhőse a 27 éves Dénes, aki nappal kelletlenül tolja a NER szekerét egy kommunikációs ügynökségnél, esténként viszont annál lelkesebben tolja a drogot a budapesti éjszakában, illetve rabol ki dohányboltokat barátjával.
Péter, aki újságíróként megfordult az Origo, a Blikk, a Blikk, a 168 óra és az Azonnali szerkesztőségében, (sőt aztán még a Magyar Turisztikai Ügynökségnél is), mesél arról, hogy milyen lelkiállapotban írta ezt a rendkívül dühös regényt, milyen visszajelzéseket kapott rá Fidesz-szavazóktól, miről nehéz írnia, mit hajlandó megtenni a hitelesség érdekében, de megvitatjuk azt is, hogy van-e értelme az oknyomozó újságírásnak ma Magyarországon.
Szó esik továbbá arról, hogy milyen filmet lehetne csinálni ebből a könyvből, és ehhez egy profi segítségét is igénybe vettük: Reisz Gábor, a Rossz versek, a VAN és a hamarosan érkező Magyarázat mindenre rendezője magyarázza el, hogy milyen buktatói lehetnek egy esetleges adaptációnak.
Péter Orbán táncolt egyet az ördöggel sápadt holdfénynél című cikkét, amit emlegetünk az adásban, itt lehet elolvasni.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
8/27/2023 • 1 hour, 42 minutes, 6 seconds
Új podcastsorozat: Kritikusok hete
Itt Varga Ferenc. Elkezdtem csinálni egy új podcastot, amiben magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, arról, hogy hogyan írnak kritikát, mit gondolnak a spoilerekről és az osztályzásról, hogy elnézőbbek-e a magyar filmekkel, illetve hogy hogyan látják a szakmájuk jövőjét. De még egy csomó minden másról is. Nem ígérem, hogy minden egyes magyar filmkritikussal lesz adás, de azzal a pár tucattal mindenképpen, akiknek követem a dolgait.
Az első két adás már meghallgatható a Filmklub podcast Patreon-csatornáján, az egyikben Onozó Róbert a vendég, a másikban Huber Zoltán - mindkettőből kapsz egy kis ízelítőt most.
A műsor vizuálját a kislányom, Varga Fanni csinálta. Ha összejön tíz epizód, akkor elkezdem kinyomni őket a Filmklub podcast feedjére, de addig is: https://www.patreon.com/filmklubpodcast
8/4/2023 • 11 minutes, 2 seconds
"Nézték, hogy mit ölelget engem a Cate Blanchett" - Erdély Mátyás operatőr (Saul fia, Napszállta, A fészek)
Vendégünk Erdély Mátyás, az Oscar-díjas Saul fia Kossuth-díjas operatőre, aki az utóbbi pár évben olyan embereket fényképezett, mint Jude Law, Carrie Coon, Paul Mescal, Saoirse Ronan, Zac Efron, Cate Blanchett, Jeremy Allen White, Billie Eilish, Harris Dickinson, Lily James és Holt McCallany.
Matyival legutóbb 2016 januárjában, pár hónappal a Saul fia Oscar-győzelme előtt beszélgettünk, így először arról a fantasztikus estéről számolt be, majd mesélt az azt követő kevésbé fantasztikus pár évről, amikor nem jöttek az izgalmas megkeresések, hiába vált olyan szinten hivatkozási alappá a Saul fia vizuális megközelítése, hogy még a Trónok harca egyik részének a forgatókönyvében is emlegették. Milyen tanulságokat vont le ebből az időszakból? Melyik később nagyon sikeressé vált filmet nem vállalta el akkoriban?
Később befutottak csodás feladatok: Jude Law-val és Carrie Coonnal Angliában (The Nest), Paul Mescallal és Saoirse Ronannan az ausztrál préri közepén (Foe), illetve forgatott New Orleans mellett egy pankrátoros filmet Zac Efronnal és A mackóból ismert Jeremy Allen White-tal (The Iron Claw). Nemrég beszállt tartalékos operatőrként a háromszoros Oscar-díjas istenség, Emmanuel Lubezki mellé a Disclaimer című sorozatban, amit Alfonso Cuarón rendezett. Itt volt, amikor egy poharat kellett fényképezni, de volt, amikor Cate Blanchettet.
Beszélgetünk az operatőrök alkotói válságáról és a színészek hiúságáról is, illetve arról, hogy hogyan élte meg, hogy nem készülhetett el Nemes Jeles László harmadik filmje, Az árva (ami körül a podcast felvétele óta eltelt időszakban újra mozgolódás van).
Filmek/sorozatok, amikről szó esik az adásban:
Saul fia (Nemes Jeles László, 2015)
Call Me by Your Name (Luca Guadagnino, 2017)
Napszállta (Nemes Jeles László, 2018)
The Nest (Sean Durkin, 2020)
The Iron Claw (Sean Durkin, 2023)
Foe (Garth Davis, 2024)
Disclaimer (Alfonso Cuarón, 2024)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
7/28/2023 • 1 hour, 37 minutes, 8 seconds
"Azért nem öleltem meg Kate Winsletet, mert végre találkoztam Enyedi Ildikóval" - Buda Flóra Anna az Arany Pálma után
Utoljára két héttel ezelőtt találkoztunk a 27 című kisfilm rendezőjével, Buda Flóra Annával itt a podcastban, de rögtön másnap elnyerte a filmvilág egyik legrangosabb elismerését, a cannes-i Arany Pálma-díjat, úgyhogy természetesen muszáj volt még egy adást csinálni vele, amiben alaposan (de tényleg, isssszonyatosan alaposan) kifaggatjuk arról az estéről, amikor a fesztiválpalota legnagyobb termének színpadán olyan legendák szeme láttára mondott köszönőbeszédet, mint Jane Fonda, Wim Wenders, Quentin Tarantino (aki gratulált is neki utána), a 97 éves Roger Corman, illetve Geri Halliwell a Spice Girlsből.
A műsorban Flóra elmeséli, hogy milyen jelek utaltak arra, hogy esetleg ő fog nyerni, hogy miért tartotta pár napig a vécében a díjat, és hogy mennyi pénzt kaphatna érte, ha eladná, illetve hogy mit tartott arról, ahogy a magyar sajtó kezelte ezt témát. A díj óta máshogy viszonyulnak hozzá az emberek? Megbánt valamit Cannes-nal kapcsolatban? Szó esik a film Oscar-esélyeiről, és arról is, hogy miről csinálna filmet ezután, végezetül pedig jótanáccsal szolgál a magyar filmesek számára.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
6/9/2023 • 1 hour, 4 minutes, 52 seconds
Cannes #11 - "Tarantino a légynek sem tudna ártani" (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori, Gyenge Zsolt és Buda Flóra Anna)
Cannes-i gonzó podcastsorozatunk utolsó utáni része csütörtök délután indul, amikor Quentin Tarantino társaságában töltöttünk el több mint három órát: először vele együtt néztük meg (természetesen 35mm-es kópiáról) az egyik kedvenc filmjét (Rolling Thunder, 1977), majd végighallgattuk a vele folytatott másfél órás beszélgetést, utána pedig megbeszéltük egymás közt, hogy milyen volt ez az esemény. Pénteken délelőtt a legelső cannes-i adásban megismert Buda Flóra Anna csodálatos kisfilmjét, a 27-et tekintettük meg a második legnagyobb cannes-i moziban, és rögtön a vetítés után már dugtuk is a mikrofont a fiatal rendező orra alá, hogy megtudjuk, milyen élmény volt számára. Az adás egy adag hardcore cinefilkedéssel zárul: Hong Sang-soo két nagy rajongója talál egymásra.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/27/2023 • 1 hour, 7 minutes, 37 seconds
Cannes #10 - "Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár" (feat. Gyárfás Dorka és Gyöngyösi Lilla)
A második héten egy kicsit nyugisabb a hangulat Cannes-ban, érezhetően kevesebben vannak, viszont aki maradt, az egyre kimerültebb. Podcastunk legújabb adásából kiderül, hogy mi is türelmetlenebbek vagyunk és kevésbé elnézőek egy hét tömény mozizással a hátunk mögött. Éppen ezért ajándék egy nyolcvanperces film a finnek megunhatatlan mizantrópjától, Aki Kaurismäkitól.
A Hulló levelek két magányos emberről szól, akik véletlenül találkoznak a helsinki éjszakában, és megpróbálják egymás mellett megtalálni a boldogságot. A körülmények viszont nem játszanak a kezükre, a nő elveszíti a munkáját, a férfi pedig még a beismerés stádiuma előtt járó alkoholista. A film némileg leegyszerűsíti a gödörből való kimászást, de a jellegzetes Kaurismäki-humor, a keserédes hangulat és a vicces zenés betétek miatt lehetetlenség nem szeretni ezt a filmet.
Csak rá jellemző stílussal, kedvességgel és cukiskodással próbálkozik egy másik rendező-bálvány, Wes Anderson is az Asteroid City-vel. Előző filmjéhez, A francia kiadáshoz hasonlóan most is fél Hollywood feltűnik pasztellszínű díszletei között. Mélyebb benyomást azonban csak Scarlett Johansson és Jason Swartzmann szála képes kiváltani, őket néztük volna szívesen tovább is, míg a földönkívüli látogatással kapcsolatos jópofa gegek sorozata azonnal törlődik a fesztivál egy hete után egyébként is egyre tompább agyunkból. Tom Hanks, Margot Robbie, Edward Norton vagy Bryan Cranston rajongói ne számítsanak pár mondatos beköszönésnél többre. Uma Thurman és Ethan Hawke lánya, Maya Hawke viszont szépen profitálhat majd a viszonylag hangsúlyos szerepéből és az idei Cannes eleve a második generációs nepobébikről szól.
A versenyprogram egyik utolsónak ígérkező nagy meglepetése pedig Anh Hung Tran (A zöld papaya illata, A riksás fiú) visszatérése, a The Pot au Feu (magyarul kábé: Húsleves). Először nem nagyon tudtuk mire vélni, hogy hosszú perceken keresztül csak gusztábbnál gusztább ételeket készítenek és szolgálnak fel egy 19. századi kúriában. A két főszereplő Juliette Binoche és Benoit Magimel, akik mindketten a francia film már itt, Cannes-ban is díjazott ikonjai, ráadásul közös romantikus múltjuk (és egy közös lányuk) is van több mint húsz évvel ezelőttről. A gyengéden izzó kémia tehát valós, a konyhai magasművészet bemutatása pedig lassan, de biztosan értelmet nyer. Egy dologra viszont előre figyelmeztetünk mindenkit: korgó, üres gyomorral semmiképp se üljünk be rá!
Mivel a fesztivál már a végéhez közeledik és maximum egy tarantinós illetve a magyar jelenlétet megörökítő bónusz epizódra van még esély, most tekintjük át a díjra esélyes filmeket, a személyes kedvenceinket és a csalódásainkat is.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/25/2023 • 1 hour, 27 minutes, 58 seconds
Cannes #9 - "Johnny Depp lánya nagylelkűen kitárulkozik" (feat. Rév Marcell és Buda Flóra Anna)
A cannes-i filmfesztivál hagyományosan bemutat minden évben egy-egy nagy dobásnak ígérkező tévéprodukciót a hivatalos programjában. Idén az HBO júniusban érkező botránysorozata, Az idol (The Idol) című kapott versenyen kívüli gálavetítést. Az első két rész alapján szórakoztató bűnös élvezetre számíthatunk, amelyben Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya, Lily-Rose Depp minden gátlásától megszabadul Rév Marcell kamerája előtt.
Cannes hagyományosan a mozifilmekről szól, de a határok elmosódását jelzi, hogy David Lynch (Twin Peaks - A visszatérés), Jane Campion (A tó tükre) vagy Olivier Assayas (Irma Vep) sorozatait is itt ünnepelhettük az előző években. Sam Levinson ugyan még messze van attól, hogy ebben a sorban emlegethessük a nevét, de az Eufória sikere miatt óriási várakozás előzte meg Az idolt. Némileg belerondít az elvárásokba, hogy a forgatásról csupa negatív hír került be a filmes sajtóba: kirúgták az eredeti női rendezőt (Amy Seimetz), szinte mindent újra kellett forgatni és a rengeteg meztelenkedéshez állítólag toxikus légkör társult.
Ehhez képest a sorozat első epizódja felhőtlen szórakozást és bűnös élvezetet vetít előre, ami pontosan tisztában van saját nevetségességével és egyértelmű inspirációival (Britney, Miley, Madonna, Elemi ösztön vagy éppen Lily-Rose Depp édesanyja, Vanessa Paradis). A showbusiness cinikus ábrázolása vicces és egy rakás szenzációs mellékszereplőnek ad jutalomjáték lehetőséget. Lily-Rose Depp pedig nem hogy nem szégyenlős, de ritkán látott magabiztossággal és nagylelkűséggel ajándékozza meg a nézőket tökéletes testének majdnem minden porcikájával.
A problémák a férfi főszereplő, az egészen pár nappal ezelőttig a The Weeknd néven futó popsztár, Abel Tesfaya feltűnésével kezdődnek. A sorozat producereként is közreműködő énekes jóllakott napközis-sármja egyáltalán nem alkalmas arra, hogy elhitesse a nézővel, hogy egy ördögi, manipulatív szexistennel van dolgunk. A podcastben hallható azonnali reakciónkban eljátszunk a gondolattal, hogy ki lehetett volna tökéletes erre a szerepre és találgatunk, hogy merre mehet tovább ez a felcsigázó, de egyelőre nagyon vegyes élménynek tűnő sorozat.
Az idol első két részének megtekintése után pár órával már egy cannes-i parkban üldögéltünk a sorozat operatőrével, Rév Marcell-lel, és minden kérdésünkre megkaptuk tőle a választ. Még azt is elárulta, hogy az egyik jelenetben szándékos-e az utalás Miley Cyrus Flowers című klipjére, amit szintén ő fényképezett. Marci először az Itt vagyokkal járt Cannes-ban tizenhárom évvel ezelőtt, majd 2014-ben a szekciója fődíját elnyerő Fehér Istennel, később pedig két általa felvett film is versenyben volt: a Will Smith által méltatott Jupiter holdja 2017-ben, illetve A feleségem története tavalyelőtt. Az ezekhez a premierekhez fűződő élményeiről is mesél podcastunkban.
5/24/2023 • 1 hour, 25 minutes, 28 seconds
Cannes #8 - "Jude Law még sosem volt ilyen visszataszító" (feat. Baski Sándor és Bujdosó Bori)
Először némileg értetlenül fogadtuk, hogy mit keres az idei versenyprogramban egy tradicionális kosztümös dráma VIII. Henrikről és utolsó feleségéről. A nullás években élte fénykorát a „királyi családok szexi magánéleti intrikái” műfaj az Elizabeth két részével, A másik Boleyn lánnyal és a Tudorok című sorozattal. A Firebrandről viszont hamar kiderül, hogy modernebb megközelítésben mutatja be a haláltusáját járó egomániás király (Jude Law nagyon meggyőző alakítása) és hatodik felesége, Katalin (Alicia Vikander) közti végzetes hatalmi játszmát.
VIII. Henrik kapcsán szóba kerülnek a legendás lábikrái, de még kis kerülővel Arany János gennyedző sipolya is. Jude Law karrier-áttekintése közben pedig végigvesszük, hogy meddig volt minden filmjében ő a vágy tárgya és mikortól fogadta el a kopaszodást és öregedést. Partnernője, Alicia Vikander pedig jó ürügy arra, hogy megbeszéljük, lehetséges-e gyerekeket nevelni egy csúcsra járatott filmes karrier mellett.
A Firebrandnél még sokkal jobban el voltunk ragadtatva viszont az Anatomy of a Fall című francia tárgyalótermi drámától. A három napja a Saul fia örököseként méltatott The Zone of Interest után itt egy újabb tökéletesen hidegrázós alakítást láthatunk Sandra Hüllertől. A férje megölésével gyanúsított anya sosem próbál a közönség, illetve az esküdtszék szimpátiájáért esedezni, hanem egy komplex, ellentmondásos karakter, akinek mindig van pár új meglepetés a tarsolyában. A mesteri forgatókönyvet jó eséllyel díjazhatják, de egy legjobb színésznői vagy még fontosabb díj is kiköszörülhetné a Toni Erdmann 2016-os hoppon maradása miatti csorbát, főleg úgy, hogy Hüller másik filmje, a The Zone of Interest továbbra is a legnagyobb Arany Pálma-esélyes.
Csalódást okozott viszont az Acide című katasztrófafilm éjféli vetítése. A műfaji filmeket rendre versenyen kívülre száműzik (a két éve Arany Pálmát nyert Titán volt a kivétel), de ezen most azért sem lepődtünk meg, mert Just Philippot öt évvel ezelőtti rövidfilmjét hiába bővítette egész estéssé, a végeredmény gyengébb lett. A klímaváltozás miatt kialakuló, mindent elpusztító savas eső remek kiindulópont, de a logikai bakik és a folyton leülő történetvezetés miatt az Acide nyomába sem érhet például egy The Last of Us-epizódnak.
Filmek, amiket hétfőn néztünk:
Firebrand (Karim Aïnouz)
Anatomy of a Fall (Justine Triet)
Acide (Just Philippot)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/23/2023 • 50 minutes, 49 seconds
Cannes #7 - "A slusszpoén, hogy beült mögém Naomi Campbell" (feat. Bujdosó Bori, Gyenge Zsolt, Gyöngyösi Lilla és Jakab-Benke N ándor)
A hétvége második napján is folytatódott a sztárdömping Cannes-ban. Láttuk Leonardo DiCapriót, Jennifer Lawrence-t, Natalie Portmant és Robert De Nirót, de még a kávézóban és a széksorok közt is hírességekbe botlottunk. Filmek terén jó hír, hogy visszatért Michel Gondry és hogy Afrikából is érkeznek új tehetségek.
Az előző napi Killers of the Flower Moon és May December premierek után még nem ocsúdott fel a filmfesztivál és mindkét film sajtótájékoztatóján egymás sarkát taposták a világsztárok. Robert De Niro és Leonardo DiCaprio készségesen fényképezkedtek és autogramot osztottak, de Natalie Portman és Martin Scorsese csak céltudatosan beviharzottak.
Mesélünk a podcastben arról, hogy milyen sztárokkal futottunk még össze kávézóban illetve vetítéseken és azt is rögzítettük, hogy micsoda eufóriát tud okozni kora reggel a szállásunkon, amikor sikerül egy Tarantino közönségtalálkozóra jegyet foglalni.
A nap legfontosabb filmes premierje a Rendezők kéthete mellékszekcióban Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása, Tajtékos napok) visszatérése nyolc év és némi tévés kitérő után. A The Book of Solutionsben Gondry magyarázatot ad arra, hogy miért volt kevésbé aktív az utóbbi években, hiszen a főhős az ő alteregója és kreatív válságban szenved. Szerencsére a film egyértelművé teszi, hogy mostanra sikerült kikecmeregnie belőle.
Beszélünk a mai adásban a Banel et Adama című nagyon meggyőző szenegáli elsőfilmről is, ami rögtön bekerült a versenyprogramba. Ez a ritka bravúr sikerült nyolc évvel ezelőtt Nemes Jeles Lászlónak is a Saul fiával. A másik kuriózum pedig Mona Achache önéletrajzi dokumentumfilmje a kalandos történetű édesanyjáról, akit Marion Cotillard formál meg a Little Girl Blue-ban.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/22/2023 • 1 hour, 18 seconds
Cannes #6 - "Robert De Nirónak két szemüvege van" (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori, Gyenge Zsolt és Gyöngyösi Lilla)
Szombaton délután jött el az idei fesztivál leginkább várt vetítése, amin a Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével készült új Scorsese-opuszt, a három és félórás Killers of the Flower Moont lehetett megnézni. Volt, akinek ez sikerült, volt, akinek nem - podcastunkból az is kiderül, hogy milyen érzés lemaradni egy ilyen vetítésről úgy, hogy a fémdetektoros kapu előtt pár méterrel fordítanak vissza, no meg persze azt is megbeszéljük, hogy mennyire király az új Scorsese. Szó esik még regényszerű francia drámáról, egy sötét hangulatú kínai krimiről, beülünk egy belga vígjátékra is, amiben a főhősök az exeikkel szexelnek, illetve Natalie Portman új filmjére, amit nem tudunk mire vélni.
Filmek, amiket szombaton néztünk:
Only the River Flows (Shujun Wei)
The (Ex)perience of Love (Ann Sirot & Raphaël Balboni)
Killers of the Flower Moon (Martin Scorsese)
Along Cames Love (Katell Quillévéré)
May December (Todd Haynes)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/21/2023 • 49 minutes, 54 seconds
Cannes #5 - "Utoljára a Saul fia ütött itt ekkorát" (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori és Deák Zsuzsi)
Amikor rokonaink és ismerőseink megkérdezik, hogy milyen filmeket nézünk idén Cannes-ban, legegyszerűbb mindig az Indiana Jones és a sors tárcsáját említeni, hiszen Indyt mindenki ismeri, szereti és kapcsolódik hozzá pár nosztalgikus élménye. A nosztalgia azonban nem elég, hogy elvigye a hátán az első Spielberg nélküli részt. Az életműdíj Arany Pálmával jutalmazott Harrison Fordot digitálisan fiatalították meg, de mégsem értjük miért volt szüksége rá, hogy elvállalja ezt a fantáziátlan és felesleges folytatást.
Akiben még reménykedtünk, hogy megmentheti Indiana Jones legújabb kalandjait, az a Fleabag óta kizárólag hollywoodi blockbustereken gazdagodó Phoebe Waller-Bridge és ő nem is vette félvállról a női főszerepet. Végsősoron azonban az ő karaktere fogalmazza meg a film ars poeticáját: pénz mindenek felett. Másik fontos problémánk a filmmel, ahogy azt a podcastben részletesen kifejtjük, hogy már a nácik sem elég nácik benne.
Ezzel kapcsolatos hiányérzetünket azonban gyorsan pótolta Jonathan Glazer (A felszín alatt, Születés) hátborzongató új filmje, a The Zone of Interest. A vizuális bravúrjairól híres egykori videoklip-művész (ő kergette meg Kovács Lajost a Radiohead zenéjére) egyszerű koncepciót valósított meg: nézzük meg közelről egy náci család mindennapjait, akik konkrétan Auschwitz szomszédságában élnek. Pompás kertjükben medencés partyt tartanak, büszkén próbálgatják a haláltáborból összeszedett bundákat és csak néha kell azon bosszankodniuk, hogy hamusak lettek a gyerekek a patakban lubickolástól.
Glazer nem sokkol, hanem kíméletlen precizitással bemutatja, hogy a holokauszt nem mindenkinek az a világégés volt, aminek a Schindler listája vagy a Saul fia alapján képzelnénk, hanem igenis volt, akiknek karrier és egzisztenciális lehetőség. Nagyon csodálkoznánk, ha ez az abszurd humorú és kegyetlenül aktuális remekmű nem kapná meg a főbb díjak valamelyikét (az abszurd humorra és kegyetlenségre nagyon is vevő) Ruben Östlund zsűrijétől.
Látszólag könnyedebb, de szintén elképesztően hatásos és aktuális film volt a How to Have Sex, amivel kapcsolatban rögtön elkezdtünk ötletelni arról, hogy milyen magyar címmel kellene bemutatni. Három tizenéves brit lány görögországi nyaralásáról szól, ahol a legfőbb céljuk minél többet inni, bulizni és szexelni. Utóbbi persze nem úgy sikerül, ahogy képzelték és az elsőfilmes Molly Manning Walker bámulatos érzékenységgel dolgozza fel a beleegyezés elmosódó határaival kapcsolatos problémakört. Mindezt úgy, hogy soha nem vált át prédikációba vagy kioktatásba és hősnőit lehetetlen nem megszeretni a végére.
A nap sztártalálkozása számunkra Cate Blanchett volt, aki a Tár elképesztő diadalútja után egy aprócska ausztrál filmet emelt fel a jelenlétével. A The New Boy ugyan elsikkadt az imént emlegetett két mestermű között, de Blanchettet mindig jó látni és szép tőle, hogy hollywoodi szupersztárként is támogatja a hazája filmgyártását.
Filmek, amiket pénteken néztünk:
Indiana Jones és a sors tárcsája (James Mangold)
How To Have Sex (Molly Manning Walker)
The New Boy (Warwick Thornton)
The Zone of Interest (Jonathan Glazer)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/19/2023 • 54 minutes, 5 seconds
Cannes #4 - "Nyolckarú fekete pénisz mozog össze-vissza" (feat. Bujdosó Bori, Gyenge Zsolt és Deák Zsuzsi)
Catherine Corsini már számos filmmel (Az új Éva, Lehetetlen szerelem, Intenzív találkozások) bizonyította, hogy ott a helye a legnagyobb kortárs francia rendezők között. Új filmjének, a Le retournak a bemutatóját viszont elhomályosították a film szexjeleneteihez kapcsolódó visszaélések hírei. Ez azért is nagy kár, mert nem csak a szexjelenetek, de maga a film is kiváló és úgy képes szórakoztató és pikáns maradni, hogy közben a történetből adódó társadalmi feszültségeket is hitelesen dolgozza fel. Olyan mintha A fehér lótusz című HBO-sorozat legújabb, Korzikán játszódó etapja lenne.
Apropó kiváló szexjelenetek. Az idei fesztiválon egyetlen filmre sem reagált olyan lelkesedéssel a közönség, mint a kanadai színésznőből lett rendező, Moina Chokri frenetikus romantikus komédiájára, a The Nature of Love-ra (A szerelem természete). A film főhőse a tíz éve szexmentes házasságban hervadozó negyvenes egyetemi tanárnő (Magalie Lépine-Blondeau, aki pont úgy néz ki, mint Sydney Sweeney fog 15 év múlva), aki megismerkedik egy ezermesterrel, és olyan erős köztük a vonzalom, hogy az ágyig el sem jutnak, hanem a padlón zavarják le az utóbbi jó pár év legérzékibb filmes szeretkezését.
Harmadik mai nagy kedvencünk a mexikói Lost In the Night, amely kíméletlenül brutális, de a kartell-leszámolások közé ravaszul beépíti a tinédzserek influenszer-kultúrájának kritikáját is. A főszereplők között felfigyeltünk a gyönyörű Ester Expósitóra, aki az Elit című spanyol Netflix-sorozat után dobbantott a cannes-i hivatalos programba. A tegnapi Almodóvar-filmben szintén egy Elit-diák, Manu Rios tűnt fel, a The Sweet Eastben pedig az Eufória férfi főszereplőjét, Jacob Elordit láthattuk.
A The Sweet East egyébként a kevés idei amerikai film egyike a mellékszekciókban és nagy elvárások után alaposan megosztotta tudósítóinkat. De ahogy halad előre a fesztivál, egyre szaporodnak a mellélövések is, mesélünk például egy három és fél órás kínai textiliparosokról szóló dokumentumfilmről (Youth - Spring) ami aktualitása és művészi értékei ellenére sem képes fenntartani a figyelmet. Hasonló kuriózum az Un prince, amelyben agrártermelő bácsikák gruppenszexelnek egymással. Egy igazi, csak Cannes-ban megtapasztalható élmény.
Filmek, amiket csütörtökön néztünk:
Le retour (Catherine Corsini)
The Nature of Love (Monia Chokri)
Lost in the Night (Amat Escalante)
The Sweet East (Sean Price Williams)
Youth - Spring (Wang Bing)
Un prince (Pierre Creton)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/19/2023 • 41 minutes, 55 seconds
Cannes #3 - "Őt Pedro Pascal feneke érdekli a westernből" (feat. Bujdosó Bori)
Szerdán csúcssebességbe kapcsolt a cannes-i filmfesztivál és Pedro Almodóvar mindössze fél órás westernjére, a Strange Way of Life-ra csak az jutott be, aki hajlandó volt egy órát sorban állni a szakadó esőben. A spanyol rendezőóriás majdnem húsz éve angol nyelvű bemutatkozásának szánta a Brokeback Mountaint, de végül visszariadt a feladattól és Ang Lee vitte nyolc Oscar-jelölésig a két meleg cowboy szerelmi történetét.
Almodóvart azonban azóta sem hagyta nyugodni a téma és végül kisfilm formájában rendezte meg a válaszát a Brokeback Mountainra. Miután a western hagyományosan macsó műfajában az utóbbi években több nő is letette a névjegyét (Jane Campion – A kutya karmai közt, Chloé Zhao – A rodeós és Kelly Reichardt - First Cow), eljött az idő egy igazán meleg westernre is. Márpedig Almodóvar ezen a téren nem fogta vissza magát, színesebb, kanosabb és jobban öltözött még sosem volt a vadnyugat. A két főszerepben Ethan Hawke és az internet legújabb melegikonja, Pedro Pascal remekel – sokan sajnálták, hogy nem egy teljes hosszúságú nagyjátékfilmben. A kisfilmet egyébként egy másfél órás beszélgetéssel egészítették ki, amit a szerencsés bejutókkal együtt Catherine Deneuve, John Cameron Mitchell, Xavier Dolan és Rossy de Palma is végignézett.
Utána azonnal állhattunk be a sorba az első idei versenyfilmre, a japán Hirokazu Kore-eda Monster című remekművére. Kore-eda sosem rendez rossz filmet, öt éve nyert itt Arany Pálmát a Bolti tolvajokkal, azóta kirándult egyet Franciaországba (Az igazság – az imént emlegetett Catherine Deneuve és Ethan Hawke főszereplésével) és Koreába (Broker – tavaly legjobb színészi díjat nyert itt Cannes-ban Song Kang-hónak). A Monster visszatérés Japánba és a Bolti tolvajok zsenialitásához. Egy iskolai bullying történetét meséli el három szemszögből határtalan érzékenységgel és intelligenciával. A podcastben megosztottuk személyes érintettségünket is, hiszen szülőként pláne nagyon mélyen megérint ez a film.
Filmek, amiket szerdán néztünk:
Occupied City (Steve McQueen)
Strange Way of Life (Pedro Almodóvar)
Monster (Kore-eda Hirokazu)
Tiger Stripes (Amanda Nell Eu)
The Animal Kingdom (Thomas Cailley)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/17/2023 • 57 minutes, 5 seconds
Cannes #2 - "Michael Douglas sokkal jobban néz ki, mint Johnny Depp" (feat. Bujdosó Bori)
Második adásunkban belevetjük magunkat az idei fesztivál pörgésébe. A nyitógálán életműdíjat kapott Michael Douglas kapcsán szóba kerül az Elemi ösztön (ami 31 évvel ezelőtt nyitotta meg a fesztivált) reneszánsza és a Douglast karrierje során zaklató többi nőstényördög. Douglas egy akadozó, de mégis megható beszéd után Catherine Deneuve-vel együtt nyitotta meg a fesztivált, aki az idei rendezvény poszterarca is és gigantikus molinókon díszíti a fesztiválpalotát.
Nyitófilmnek az utóbbi évekhez hasonlóan egy meglehetősen középszerű francia filmet választottak, ami leginkább amiatt kapott hírverést, hogy egyik főszereplője a házastársi erőszak vádjai miatt Hollywoodban nemkívánatos személlyé vált Johnny Depp, rendezőnője és címszereplője pedig az a Maïwenn, aki nemrég beismerte, hogy megütött és leköpött egy újságírót.
A #metoo óta egy-egy ilyen ügy simán kerékbe törheti valaki karrierjét, de a franciák immunisak a cancel kultúrára és lelkesen ünnepelték Maïwenn és Depp ördögi párosát. A Jeanne Du Barry viszont sohasem tudja igazán eldönteni, hogy tradicionális történelemóra akar lenni vagy egy hírhedt kurtizánt rehabilitáló modern feminista film.
Filmek, amiket néztünk kedden:
L'amour fou (Jacques Rivette)
Jeanne Du Barry (Maïwenn)
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/17/2023 • 51 minutes, 58 seconds
Cannes #1 - "Filmekről szól ez a fesztivál, nem a hajamról" (feat. Buda Flóra Anna és Bujdosó Bori)
Indul a tavaly zajos sikert aratott cannes-i gonzó podcastsorozat új kiadása! Az első adásban miközben különböző buszokra és repülőkre várunk, Bujdosó Borival felelevenítjük a korábbi cannes-i élményeinket (ez a tizenötödik közös Cannes-unk), megdumáljuk, hogy miért nem csinálunk már sztárinterjúkat, mennyit érdemes aludni egy vetítésen, milyen magyar filmet nézni idekint, illetve, hogy miket fogadtunk meg az idei fesztiválra. Utána Buda Flóra Annával beszélgetek, aki a 27 című animációs kisfilmet rendezte, ami bekerült az idei versenyprogramba, majd végül Onozó Robi mesél egy kicsit az idei felhozatalról.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
A borítóképet Varga Emma rajzolta.
5/16/2023 • 1 hour, 13 minutes, 23 seconds
"El tudtuk volna tölteni ezt a hét évet jobban?" - a Műanyag égbolt alkotói (Schell Judit, Szamosi Zsófi, Olasz Renátó, Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor)
A Filmklub podcast legújabb adásában az utóbbi idők legkülönlegesebb magyar filmje, a rotoszkóp animációs technikával készült Műanyag égbolt alkotóival beszélgetünk: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezőkkel, illetve a színészek közül Schell Judittal, Szamosi Zsófival és Olasz Renátóval.
Ez a négy beszélgetés a Műanyag égbolt sajtóvetítése után készült a Mammut I. mozi éttermében, ezért a háttérben diszkrét edénycsörömpölés és különféle konyhai gépek megnyugtató duruzsolása hallatszik.
2:15 - 19:50 | Schell Judit
Életműinterjú 17 percben. Kitárgyaljuk Jancsó Miklóst, Morcsányi Gézát, illetve azt is, hogy mire vágyhat a színész, akinek már minden megvolt. Az 50. születésnapja előtt pár héttel Schell Judit elárulja, hogy mit tenne, ha a Műanyag égbolt szereplőihez hasonlóan ő is csak ötven évig élhetne.
19:50 - 50:50 | Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta
Milyen érzés befejezni egy munkát, amin több mint hét éven át minden nap pörögtél? A Műanyag égbolt rendezői elmesélik, milyen lelkiállapotban ültek be Berliben a film első vetítésén, mennyire lett olyan a film, amilyennek megálmodták, illetve hogyan dolgozták fel a pozitív és negatív kritikákat.
50:50 - 1:02:22 | Szamosi Zsófi
Szamosi Zsófinak még nem volt gyereke, amikor castigolták ebbe a filmbe, most pedig már egyetemre jár a lánya. Jó, azért nem, de már négyéves. Beszámolt arról a nagyon bizarr élmyről is, amikor meglátta magát rajzfilmesítve.
1:02:22 - 1:15:15 | Olasz Renátó
Olasz Renátó beleíratta az RTL-es szerződésébe, hogy nem kötelezhető interjúadásra A Király című sorozat kapcsán, amiben Zámbó Jimmy fiatalkori verzióját játszotta, úh muszáj volt arról is kérdeznem egy kicsit, de megbeszéljük azt is, hogy hogyan tekint mostanában a színészetre, és hogyan tervez filmeket rendezni.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
4/17/2023 • 1 hour, 15 minutes, 33 seconds
"Az egyslágeresség nem pálya" - Román Katalin (Hat hét)
A Filmklub podcast legújabb adásának vendége a 22 éves Román Katalin, aki fantasztikus alakítást nyújt az utóbbi sok év legjobb magyar filmjében, a mozikban csütörtök óta futó Hat hétben.
Azóta akar színész lenni, hogy egy óvodai előadásban eljátszott egy répát, de aztán mindenféle akadály gördült az útjába, például a szülei akarata, mert ők zenészpályát képzeltek el neki, illetve az SZFE döntnökei, akik háromszor sem vették fel színész szakra. De Katu kitartott, és végül megkapta a Hat hét sok más fiatal színésznő által áhított főszerepét, amit olyan szinten lehozott, hogy alig győztek áradozni róla a magyar filmkritikusok, akik a díjkiosztójukon neki adták az év legjobb színésznője díját.
Beszélgettünk az intenzív pingpongedzésekről, a falról, ami megvédi attól, hogy sérüljön, és Japánról is, amivel kapcsolatban mindent imád. Szóba jöttek Rachel McAdams filmjei és Timothée Chalamet étkezési szokásai (ugyanis Katu dolgozik Magyarországon forgó hollywoodi produkciókban, például a Dűne második részében is), meg az is, hogy hogyan lehet eljátszani egy fájdalmas szülést.
Ezt a műsort március 15-én délelőtt vettük fel a Bambi presszóban, emiatt van a háttérben az a csörömpölés. A fotót Valami Hektor csinálta.
Dolgok, amiket emlegettünk az adásban
Szabó Lőrinc A megszállott című verse
A filmek, amiket a Hat hét rendezője, Szakonyi Noémi mutatott neki referenciaként: Akvárium (Fish Tank), Pieces of a Woman, Ema, 4 hónap, 3 hét, 2 nap, Juno
A kedvenc Rachel McAdams-filmje: Szerelmünk lapjai (The Notebook)
A Rachel McAdams-film, amit én ajánlottam neki: A rabbi meg a lánya (Disobedience)
Ezt nem említettük az adásban, de utána kérdeztem a kedvenc budapesti japán éttermeiről, és ezt a hármat mondta: az Okuyama Sushi a Kolosy téren, a WAFU a Kazincy utcában és a Snack Masako a Lövőház utcában
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
3/24/2023 • 1 hour, 27 seconds
"Ha nem mersz nagyot lépni, akkor örökre a pici szarban maradsz" - Staub Viktória (Aranyélet, A játszma, A Király)
A Filmklub podcast új adásának vendége Staub Viktória színésznő, aki elsős volt az SZFE-n, amikor megkapta Gáll Bianka szerepét az Aranyélet harmadik évadában (amit tavaly nyáron sajnos leszedtek az HBO Maxról), a Friss Húsra járók pedig Nagy Lili Halak a hálóban című egyedülálló kisfilmjében figyelhettek fel rá először. Viki tavalyi éve különösen durvára sikerült: szerepelt a rosszemlékű Hotel Margaret című sorozatban, az HBO Maxon elérhető Lélekpark című nyíregyházi noirban, óriásit alakított Kulka János és Nagy Zsolt mellett a pár napja már a Netflixen is nézhető A játszma című krimiben, játszott a Ki vagy te című RTL+-os sorozatban, és persze A Királyban is, mint Zámbó Edit fiatalkori verziója régi aranyéletes partnere, Olasz Renátó oldalán (őrá a műsorban következetesen "Renci"-ként utal Viki). Mindezek mellett még arra is szakított időt, hogy Wednesday Addams magyar hangját szolgáltassa a Wednesday című, meghökkentően népszerű Netflix-sorozatban.
Dolgok, amiket emlegettünk az adásban
A Halak a hálóban című kisfilm a YouTube-on
A játszma veszprémi premierjén készült, Kulka Jánossal közös fotók
A filmhu podcast adása A játszma rendezőjével, Fazakas Péterrel (ő az, akit "Fazi" néven emleget Viki), a 36. perctől van a lényeg
A csepeli szélcsatorna, ahol Viki oktatóként dolgozik
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
3/5/2023 • 1 hour, 44 minutes, 46 seconds
"Mostantól nem az a lány akarok lenni, aki nem az igazi" - Bíró Panna Dominika (A Király)
Az adás vendége A Király című tévésorozat nagy felfedezettje, Bíró Panna Dominika, aki Zámbó Jimmy táncosnő/modell/fotós szeretőjét, Háfra Marit játszotta négy epizódban. Panni mesélt arról, hogy a saját élményeiből merítkezett a toxikus párkapcsolatba keveredett nő megformálásához, hogy milyen nehézségeket okozott a meztelen jelenete forgatása, illetve az, hogy nyolc kilót fogyott a szerep kedvéért. Felidézte egyetlen, szürreális találkozását az igazi Háfra Marival, és elárulta azt is, hogy mit kérdezett tőle Jimmyről.
De mielőtt A Királyra tértünk, végigvettük Panni kalandos életútját. Kárpátalján, egy Beregszász melletti kis faluban nőtt föl, ötévesen vette fel a Panna nevet és döntötte el, hogy színésznő lesz. Tizenöt évesen teljesen egyedül átjött Magyarországra a szentesi drámatagozatos gimnáziumba, ötödik (!) próbálkozásra vették fel az SZFE-re, részt vett az egyetemfoglalásban, a diplomáját végül a Freeszfe keretén belül Salzburgban vehette át.
Szó esett arról is, hogy nagyon sok film és tévésorozat castingján volt utolsó körös, azaz majdnem őt választották ki a szerepre, de aztán mégsem, ezért még nagyobb volt az öröme, amikor egyik reggel arra ébredt, hogy ő lesz Háfra Mari. Kiderült, hogyan viseli az idegen férfiak megnövekedett figyelmét a sorozat óta, hogy mire nem lenne hajlandó egy szerep kedvéért, valamint megnevezte a rendezőt, akivel a legszívesebben forgatna.
Kifaggatunk Panniról néhány olyan rendezőt, akik dolgoztak már vele, és az ő véleményüket is hallhatod az adásban. Például Kostyál Márkot, aki a Kojotban rendezte, Ujj Mészáros Károlyt, aki az Alvilág című tévésorozatban, illetve Szász Attilát, aki a Rendszerhiba című (azóta elkaszált) filmje főszerepére castingolta, valamint hangüzenet formájában bejelentkezik Madarász Isti és Tiszeker Dániel is.
Panni nem olyan óvatosan és diplomatikusan nyilatkozik, mint a legtöbb színész, ezért csomószor el is felejtettem adás közben, hogy ez egy interjú, pedig akkor beszéltem vele életemben először.
Dolgok, amiket emlegettünk az adásban
Amikor Christian Bale kiakadt egy forgatáson
Elvis Presley unokája, Riley Keough, akire Panni hasonlított abban a pillanatban
Az MPM Varieté online randis kisfilmje, ami nagyon vicces
A Moonshine című kisfilm, amiben Nagy Zsolttal játszott
A Wellhello-klip, amiben Tiszeker Dani rendezte
A Madarász Isti rendezte klip, amiben Panni egy kádnyi kávéban fürdik
Panni jelenete a Kojot című filmben
A Sirály című előadása előzetese
Háfra Mari Playboy-sorozata
A fotó, amin Pannit viszik, ahogy viszi a Freeszfe-s chartát
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
2/19/2023 • 1 hour, 33 minutes, 57 seconds
"Rám egyáltalán nem hat a karizmája" - Zomborácz Virág, a Zámbó Jimmy életéről szóló A Király című sorozat vezető írója
Nyolcadik alkalommal vendégeskedik a podcastban Zomborácz Virág. Látogatásának apropója ezúttal a Zámbó Jimmy életéről szóló A Király című nagyszerű tévésorozat, amelynek Virág volt a vezető forgatókönyvírója, illetve három epizódját (a másodikat, a harmadikat és a negyediket) is ő rendezte. A Király mind a tíz részét az RTL streamingszolgáltatásán, az RTL+-on lehet megnézni.
Áradt Zámbó Jimmyből a Big Dick Energy? Ha életben marad, milyen viszonyt ápolna most a NER-rel? És Virággal jóban lennének? Mi a különbség Olasz Rénátó és Nagy Ervin Jimmyje között? Milyen változtatásokat kért a család a forgatókönyveket olvasva? Mi maradt ki a sorozatból? Tényleg százdollárosokkal díszítették Jimmyék a karácsonyfát? Volt színész, aki nem akart benne lenni? Mi a közös Virágban és Jimmyben? Beszélgettünk a kritikákról és a kommentekről, meg persze Jimmy hajáról, illetve arról, hogy miért nem csinálták rondábbra a sorozatban.
Elég belassultra vettem a figurát ebben az adásban, mert tökre felhúztam magam azon, hogy mennyire makogtam legutóbb az Onozó Robis/évösszegzős műsorban, ezért most minden erőmmel azon voltam, hogy NE makogjak. Szóval lehet, hogy ezt érdemes másfélszeres sebességgel hallgatni. Néha egy kellemes, megnyugtató szuszogást is lehet itt hallani, az nem amiatt van, mert elaludtam közben, hanem az Virág kutyája, Poppy, aki párszor a mikrofont is elkezdte nyalogatni.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
1/30/2023 • 1 hour, 27 minutes, 6 seconds
Egész jó volt filmőrültnek lenni 2022-ben is (feat. Onozó Robi)
Ahogy azt már hagyománynak tekinthetjük, január elején most is megdumáljuk Onozó Robival, hogy miért volt jó és miért volt nem annyira jó filmőrültnek lenni tavaly.
Ezek a témák jöttek szóba:
00:00 - Beköszönés, bájolgás
01:21 - Alig nézik a magyar filmeket a mozikban, de meglepetéssiker a Larry. Tanulságos hollywoodi bukták tavaly.
16:26 - Streamingen debütáló filmek: Causeway, Cha-Cha Real Smooth, Bardo, Fehér zaj, Az üveghagyma.
27:08 - Blonde. A Sight and Sound Andrew Dominik-interjúja és a hozzá kapcsolódó kimaradt jelenet.
33:18 - Filmes díjak a Covid után.
37:45 - Nyomorpornó: A bálna, Közel.
47:15 - Lena Dunham két filmmel tért vissza: Sharp Stick, Catherine Called Birdy.
56:44 - Aranybulla, A Király.
1:00:56 - A Sight and Sound minden idők legjobb filmjei listája.
1:14:05 - Tíz év múlva vajon melyik 2022-es filmre fogunk emlékezni?
1:17:47 - Mi kapja idén a legjobb film Oscart vajon?
1:23:24 - Elengedték a magyarok az Oscart.
Kedvenc filmjeink 2022-ből
1:31:04 - Vortex, Rimini
1:32:54 - Godland, Nyolc hegy
1:35:29 - Top Gun Macerick, RRR
1:37:48 - Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor, Armageddon Time, A Fabelman család
1:45:59 - The Eternal Daughter
1:47:04 - Esemény, Saint Omer
1:48:26 - A mások gyerekei, Egy szép reggelen
1:53:00 - A Room of my Own, A lány és a pók
1:54:50 - Elvis
1:55:53 - Az északi, Bones and All
1:58:32 - Veszélyes lehet a fagyi, Hat hét
2:00:07 - Moonage Daydream, A titokzatos nő, A sziget szellemei
2:02:16 - R.M.N.
2:04:00 - Funny Pages, Tár
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Nagyon köszi előre is!
1/16/2023 • 2 hours, 8 minutes, 54 seconds
"Hogyan kell jól szeretni?" - gonzó a Minden rendben forgatásán (feat. Hajdu Szabolcs, Sodró Eliza, Szamosi Zsófia, Sós Bálint Dániel, M. Deák Kristóf, Farkas Ádám és Pozsonyi Janka)
Mostanában volt pár kudarcos ráfutásom gonzó adásokra, ahol valahogy nem akart megtörténni a varázslat, ezért nem is erőltettem, de aztán egy szombat délelőtt kimentem a Minden rendben című magyar film forgatására, ahol olyan csodálatos emberekkel beszélgettem, mint Hajdu Szabolcs, Sodró Eliza, Szamosi Zsófi vagy Pozsonyi Janka, és megint ráébredtem, hogy miért érdemes ezt az egészet csinálni.
Dolgok, amiket emlegettünk az adásban:
A 42. percnél van A Grincsben az a jelenet, amiben elhangzik a DÍJ szó.
A Gloria című előadás, amiben Hajdu Szabolcs rendezte Sodró Elizát.
A Hajdu Szabolcs-interjú, amiból felolvasom azt a hosszú részt Sodró Elizának.
A most készülő Petőfi-film előzetese, amit nem látott Hajdu Szabolcs.
A 15 évvel ezelőtti interjú, amiben a Petőfi-filmtervéről beszélgettünk Hajdu Szabolccsal.
A Cicaverzum előzetese, amiben minden beállítás ütős.
A pillanat, amikor a Mindenki megnyerte az Oscart.
Ezt nem emlegettük, pedig kellett volna: a 2012-ben készült videó, amiben Szamosi Zsófi a 16 éves önmagával beszélget.
A cikk, amit én írtam a Kincsem forgatásáról.
A cikk, amit David Foster Wallace írt a Lost Highway forgatásáról.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
1/7/2023 • 1 hour, 14 minutes, 47 seconds
"Egyszer csak olyat láttál, ami nincs" - gonzó az Avatar 2 vetítésén (feat. Madarász Isti)
Csütörtök este elmentünk Madarász Istivel (Hurok, Átjáróház) megnézni az Avatar második részét 4DX-ben. Megvitattuk, hogyan kell jól dicsérni filmeket, mit érezhet Steven Spielberg, milyen lehet James Cameron gyerekének lenni, mit gondoltunk, amikor először láttuk a Terminator 2-t és a Titanicot, illetve természetesen azt is, hogy milyennek tartjuk az új filmet.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is, és legyen csodálatos a következő éved!
12/31/2022 • 49 minutes, 47 seconds
"Egész nap Liam Neeson búgó hangja szólt a fülemben" - Márkus Luca (Blokád, A besúgó, Egynyári kaland)
Kellemes ünnepeket, drága hallgatók! Az idei utolsó előtti előtti adás vendége Márkus Luca színésznő, akit jövőre a Liam Neeson főszereplésével készült Retribution című Antal Nimród-film egyik izgalmas jelenetében fogunk látni. Luca részletesen elmeséli ennek a forgatásnak a kalandját, de beszélgetünk a Blokád című filmről is, amiben Antall József feleségének, Fülepp Klárának a fiatalkori változatát játszotta, illetve az is kiderül, hogyan élte meg, hogy leszedték az HBO Maxról A besúgót, amiben ő volt Panka, a fürdőköpenyes Karcsi barátnője, no meg persze szóba jön az Egynyári kaland is, hiszen annak két részében is feltűnt.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
12/24/2022 • 1 hour, 36 minutes, 52 seconds
"A filmtől lett jó a szám" - Weyer Balázs a Filmzene podcastban (ajánló)
Itt Varga Ferenc. Megint ajánlani szeretnék egy adást, amit Huszár Andrással együtt csináltunk a Filmzene podcastba. Ebben Weyer Balázs a vendég, aki nagyon meghatározó ember az életemben (hogy miért, azt elmesélem itt ebben az ajánlóban), de most azért beszélgettünk vele, mert ő válogatta a betétdalokat olyan sorozatokba, mint az Aranyélet, A besúgó és a Társas játék, illetve olyan filmekbe, mint A Viszkis és A legjobb dolgokon bőgni kell, de bedolgozott a Saul fiába és a Napszálltába is. Music supervisiornak hívják az ilyen munkát, Magyarországon Balázs csinálja egyedül, és baromi érdekes dolgokat mesélt róla.
Megtaláljátok a Spotify-on, a Google Podcastson vagy az Apple Podcastson. (Ha eltűntek a linkek az előző mondatból, akkor keressetek rá a podcasthallgató applikációtokban arra, hogy "filmzene weyer balázs" vagy "recorder podcastok", csak meglesz valahogy.)
Jó szórakozást hozzá!
12/15/2022 • 7 minutes, 10 seconds
"A legtöbb ember emilyen" - gonzó Beton.Hofi lemezhallgatós buliján (feat. Jakab Juli)
Itt Varga Ferenc. Ezt a műsort még hónapokkal ezelőtt vettük fel, pontosan augusztus 31-én. Aznap éjfélkor jött ki Beton.Hofi második lemeze, a Playbánia, és ennek örömére tartottak egy zártkörű lemezhallgatós bulit az Unicum Házban. Azt találtam ki, hogy az lesz az adás, hogy odamegyünk Jakab Julival, szerzünk valami piát, és a magyar film siralmas helyzetéről beszélgetünk, mert... már nem tudom, miért, de gondoltam, vicces lesz ilyen húszéves traparcok között kimondani, hogy Lajos Tamás, meg ilyenek, és végülis ezt meg is csináltuk, de valahogy nem volt vicces, kicsit sokat is ittunk addigra, szóval az méltatlan volt, úgyhogy inkább kivágtam azt a részt, és maradt az eleje, amiben Zendayáról meg Szabados Ágiról beszélgetünk, meg a zenészfeleségekről és a túlzott pozitivitásról, valamint a zenei és a filmes közeg közötti különbségekről. Van benne legalább 15 percnyi értelmes beszélgetés, jó szórakozást hozzá!
Különben tavaly ilyenkor csináltam egy podcastot, amiben Beton.Hofival dumáltam másfél órát, azt is érdemes meghallgatni, illetve van az a másik podcast, amit emlegetünk is ebben a műsorban, abban meg Fodor Máriusz meséli el tök részletesen, hogy hogyan jött össze Julival.
Ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
11/23/2022 • 41 minutes, 52 seconds
"Nem szabad sírni, mert az elég nyomi" - Stork Natasa és Szilágyi Fanni a Veszélyes lehet a fagyiról
Vannak azok a magyar filmek, amikért igazán lelkesedni tudok. Amik annyira iszonyatosan tetszenek, hogy minden ismerősömet próbálom rávenni, hogy megnézze őket. Az utóbbi pár évben ilyen volt az Egy nap, a Rossz versek, a Drakulics elvtárs, a Legjobb tudomásom szerint, és most ilyen a Veszélyes lehet a fagyi is, ami holnap kerül a mozikba, és aminek a rendezőjével, Szilágyi Fannival, és (dupla) főszereplőjével, Stork Natasával beszélgetek ebben az adásban.
Szó esett kényelmetlen szexjelenetekről, Patkós Marci megfiatalításáról, hiteles parókákról, a cikiség elkerüléséről, a testdublőr láthatatlan munkájáról, a lefekvéshez készülődő párokról, meg arról, hogy miért nem tudjuk elképzelni Natasát a Spárban.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
11/16/2022 • 1 hour, 18 minutes, 50 seconds
"Nem egy franciaágy volt, hiába voltunk Franciaországban" - Reisz Gábor a Filmzene podcastban (ajánló)
Itt Varga Ferenc. Ajánlani szeretnék egy másik podcastot, amit Huszár Andrással együtt csinálunk. Az a címe, hogy FILMZENE, és a legutóbbi adásban Reisz Gáborral beszélgettünk a filmjei zenéiről, de arról is, hogy nézett ki valaha olyan jól, mint a Rossz versek idején, illetve, hogy hogyan vették fel azt a futást a VAN végén, meg egy csomó egyéb érdekes dologról - legalábbis mások azt állítják, hogy ez egy szuper adás.
Megtaláljátok a Spotify-on, a Google Podcastson vagy az Apple Podcastson. (Ha eltűntek a linkek az előző mondatból, akkor keressetek rá a podcasthallgató applikációtokban arra, hogy "filmzene reisz gábor" vagy "recorder podcastok", csak meglesz valahogy.)
Jó szórakozást hozzá!
10/23/2022 • 4 minutes, 30 seconds
"Így lehet kibírni az életet" - gonzó az új Reisz Gábor-film forgatásán
Két kurvajó és iszonyatosan sikeres film (VAN, Rossz versek) után joggal hihette azt Reisz Gábor, hogy a harmadikra is kap majd állami támogatást - mármint joggal hihette VOLNA, ha nem Magyarországon élnénk. Itt természetesen egy vasat sem kapott, ami egy időre padlóra küldte, de aztán feltápászkodott, kitalált egy másik filmet, amit augusztus végén/szeptember elején le is forgatott minimális pénzből, rengeteg baráti segítséggel. Az új film címe Magyarázat mindenre, és az egyik forgatási napon én is ott voltam. Nézzük, mik történnek az ott készült adásban!
00:00 - 08:38 | Felütés. Szombat reggel hat körül megyek kocsival a film forgatására, és közben elkezdem mesélni a közös történetemet Reisz Gáborral.
08:38 - 11:30 | Itt vagyok. Megérkezem a helyszínre, csinálok magamnak egy Covid-tesztet, felmérem a terepet.
11:30 - 15:20 | Bús Hanga. Elmesélem a másodasszisztensnek, hogy miből jöttem rá, hogy ő egy jó másodasszisztens, cserébe ő pedig beszámol a forgatás legmozgalmasabb napjáról, amikor ötven (!) statisztát kellett mozgatni.
15:20 - 23:50 | Tasnádi Zsófi. Összefutok az ország egyik legtehetségesebb látványtervezőjével (vele csináltunk már korábban egy teljes adást), és megbeszéljük viszonylag friss cannes-i élményeinket, illetve megtárgyaljuk, hogy mi az etikus viselkedés jelen korunk Magyarországán, majd arra jutunk, hogy az egyetlen észszerű megoldás, ha lángba borítjuk a várost. Terveket is szövünk aznap délutánra.
23:50 - 27:14 | Mátraházi Zsuzsa. Szóba elegyedem az egyik statisztatársammal, akinek az életébe szintén beleszólt a nagypolitika.
27:14 - 32:10 | Flexelés. Tovább mesélem a Reisz Gáboros sztorijaimat, például azt, hogy milyen volt statisztálni a (mostani filmhez képes egy Marvel-szuperprodukció költségvetésével készült) Rossz versekben, és megemlékezem az elveszett podcastadásunkról is.
32:10 - 41:08 | Hatházi Rebeka. A film egyik főszereplője ÉS jelmeztervezője, mert ezen a forgatáson mindenkinek minimum két, de inkább nyolc feladata van. Rebeka Erdélyből jött, és az a fajta derű és optimizmus árad belőle, ami belőlünk, cinikus pestiekből sajnos már rég kihalt.
41:08 - 56:20 | Király Dániel. Az Egynyári kaland sztárja (aki Reisz alteregóját játszotta a zseniális Komolyan röhejes vagyok című előadásban) beszámol arról, hogy hogyan élte meg, hogy megszűnt egy újabb színház, ahol társulati tag volt, hogy hogyan próbált beszállni a történelmi filmekbe, illetve hogy mi a baja az amatőr szereplőkkel. (Ebbe a blokkba kétszer bele kellett sípolnom, mert egy olyan dolog lett emlegetve, ami egyelőre szupertitkos - bocsánat a túl hangos sípolásért!)
56:20 - 58:05 | Patreon-promó. Megköszönöm a drága embereknek, hogy támogatnak, és felvetem a támogatás lehetőségét azoknak, akik még nem támogatnak.
58:05 - 1:18:54 | Berkes Juli. Ő Reisz producere a kezdetektől fogva, és az egyik legokosabb ember az országban, úgyhogy én is próbálom kicsit összekapni magamat, és nem hülyeségeket kérdezni. Juli mesél arról, hogy miért nem közösségi finanszírozással csinálták meg ezt a filmet, hogy mik a no-budget filmkészítés előnyei, meg arról is, hogy milyen forgalmazást terveznek.
1:18:54 - 1:20:10 | Reisz Gábor. Végül sikerül megkörnyékeznem főhősünket is.
Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
10/10/2022 • 1 hour, 20 minutes, 10 seconds
"Ez nem magyar jó, hanem jó jó" - gonzó a miskolci CineFesten
Itt Varga Ferenc. Két napot gonzóztam a miskolci CineFesten, az ország legjelentősebb és legbarátságosabb nemzetközi filmfesztiválján, ahol jobbnál jobb magyar filmeket láttam, és próbáltam kideríteni, hogy miért ilyen iszonyat jófejek az emberek Miskolcon. Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik az adás, kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
00:00 - 07:15 | Bevezető. Itt csütörtök este van, és Beton.Hofi instant legendás Parkos koncertjét kihagyva Miskolc felé zötykölődöm (azért ilyen nagy a háttérzaj). Felvázolom, hogy mi lesz ebben az adásban, felelevenítek pár cinefestes és Kerekes Vicával kapcsolatos emléket, és amikor a "failure" szót nem sikerül kimondanom, akkor elmulasztom megemlíteni, hogy 17 évvel ezelőtt egyszer Cate Blanchett és Wes Anderson füle hallatára kellett kimondanom ezt a szót (akkor se nagyon ment) az Édes vízi élet berlini sajtótájékoztatóján.
07:15 - 41:05 | Sümeghy Claudia. Flashbackkelünk kedd reggelre a Puskin moziba a Magasságok és mélységek sajtóvetítésére, aminek a világpremierje pár nappal korábban volt a CineFesten. Beszélgetünk egy csomót a film producerével, Sümeghy Claudiával, aki iszonyat jófej, és ez már a fantasztikus első találkozásunkkor kiderült (amit kimerítő részletességgel elmesélek).
41:05 - 48:50 | Gönczy Andrea. A vetítés után összefutok Stylist Andival, akire egyszer ráhajtott Rihanna, de arról most nem esik szó, arról viszont annál több, hogy milyen rémesen öltözködnek a magyar férfiak, plusz felidéződik az eset, amikor fejembe vettem, hogy Palvin Barbarával akarok interjúzni. A jó hallásúak kiszúrhatnak ebben a szegmensben egy Beton.Hofi-cameót is.
48:50 - 58:00 | Átvezető. Véget ér a flashback, szombat délelőtt van, miskolci utcákon igyekszem a Hat hét című szuperjó magyar film sajtótájékoztatójára. Elmesélem, hogy mennyire tetszett ez a film, meg hogy elvesztettem a jegygyűrűmet a vetítésén.
58:00 - 1:22:20 | Román Katalin. A sajtótájékoztató után sikerül kérdezgetnem a Hat hét főszerepét játszó Román Katalint (aka. Katu), aki elképesztően szuper alakítást nyújt a filmben, viszont ki nem állhatja a saját hangját, úgyhogy sosem fogja visszahallgatni ezt az adást. De állítólag az anyukája igen!
1:22:20 - 1:38:45 | Szakonyi Noémi. Még mindig Hat hét-lázban égve leülök beszélgetni a film rendezőjével, Szakonyi Noémival, aki eddig dokumentumfilmeket csinált, és nem csoda, hogy az utóbbi időben a magyar filmek közül ez az egyetlen, ami bekerült egy nemzetközi filmfesztiválra.
1:38:45 - 1:46:10 | Pozsonyi Janka és Deák Zsuzsi. A cannes-i műsorfolyamból ismerős drága barátaimmal beszélgetünk arról, hogy miért király hely Miskolc, és miért éri meg a CineFestre járni, plusz Janka beszámol óriási horderejű életeseményeiről, amik miatt jövőre sajnos nélküle kell majd Cannes-oznunk.
1:46:10 - 1:51:10 | Grosan Cristina. A fesztivál zárófilmje, a Hétköznapi kudarcok rendezőjét kapom el pár percre a vetítés után, és kiderül, hogy még mindig nem tanultam meg kiejteni a vezetéknevét.
1:51:10 - 2:08:27 | Kerekes Vica. A fesztiválhelyszínnel szembeni kockásterítős étterem különtermében elegyedek szóba a legendásan angyali Kerekes Vicával, akivel utoljára közel tíz évvel ezelőtt beszélgettem ebben a podcastban. Ő elmeséli többek között, hogy mit magyarázott neki Jesse Eisenberg az Ellenállás című közös filmjük forgatásán, én pedig beszámolok neki arról, hogy a legutóbbi találkozásunk óta jobb ember lettem.
Nagyon köszönöm a CineFestnek, hogy vendégül láttak, és külön köszönöm a rengeteg segítséget Szalóky Bálintnak és Laczkó Boglárkának!
9/24/2022 • 2 hours, 8 minutes, 27 seconds
"Az a generáció vagyunk, amelyik Sharon Stone lábai közül bújt ki" - Tízéves jubileumi adás (feat. Gyárfás Dorka és Onozó Róbert)
Itt Varga Ferenc. (Majdnem) napra pontosan tíz éve indult a Filmklub podcast, és ebbe a jubileumi adásba behívhattam volna a legeslegelső adás vendégét, Pálfi Györgyöt, hogy elmesélje, hogyan telt neki ez a tíz év, de az túl lehangoló lett volna. Felmerült az is, hogy egyéb korábbi vendégekkel nosztalgiáznánk arról a sorfordító pillanatról, amikor a Filmklub podcastban találták magukat, de végül úgy döntöttem, hogy inkább ne hátra nézzünk, hanem előre, és gonzóztunk egyet Onozó Robival a belvárosban, amibe beszállt egy picit Gyárfás Dorka is. Jó szórakozást hozzá, és ha tetszik, amit hallasz, akkor kérlek támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon, ahol beállíthatod, hogy havonta hány dollárt szeretnél erre szánni. Köszi előre is!
8/25/2022 • 1 hour, 51 minutes, 25 seconds
"Beyoncé nagyon hasonlít a nagymamámra" - Rév Marcell negyedszer a podcastban
A Filmklub podcast legújabb adásának vendége a világ egyik legjobb operatőre, Rév Marcell, aki fényképezte már Cserhalmi Györgyöt (Jupiter holdja), Al Pacinót (Paterno), Léa Seydoux-t (A feleségem története), Lakeith Stanfieldet (az adásból kiderül, hogy miben), Beyoncét az idei Oscar-gálát nyitó kisfilmben, illetve Zendayát a Malcolm & Marie című filmben és az Eufória című tévésorozatban. Ez utóbbi munkájáért nemrég másodszorra is Emmy-díjra jelölték.
Marci mesélt arról, hogy miben hasonlít Beyoncé a nagymamájára, hogy miért Tony Scott az egyik legnagyobb király, hogy nem pont Christopher Nolannel, hanem inkább a következő Christopher Nolannel szeretne együtt dolgozni, illetve, hogy mit tapasztalt akkor, amikor egy partin húsz percet töltött Zendaya társaságában.
Miért van annyi farok az Eufóriában? Beférne egy magyar cserediák Sydney Sweeney-ék bandájába? Tom Holland megkérdezte tőle, hogy milyen arc Mundruczó? Mit szól ahhoz, hogy az HBO leszedte A besúgót? Miért nem vendégeskedett Roger Deakinsék podcastjában? Megkörnyékezték már a Safdie testvérek? Látott valami jó filmet mostanában? Repült már magángéppel? Bemutatta Beton.Hofit Drake-nek? Hány évadnyi anyag van még szerinte az Eufóriában? Mindenre fény derül!
Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Köszönjük!
8/21/2022 • 1 hour, 47 minutes, 48 seconds
"Nem szeretnék olyan világot látni, ami nincs" - gonzó a Cicaverzum forgatásán (feat. Törőcsik Franciska, Szeleczki Roz ália és Bartók Anna)
Itt Varga Ferenc. Megint gonzózom, ezúttal a Cicaverzum című abszurd romantikus komédia forgatásán egy budai házban, ahol közelről veszem szemügyre a kádban koktélozó Udvaros Dorottyát, kérdésekkel traktálom a rendezőt, Szeleczki Rozáliát, illetve odatelepedek Törőcsik Franciska mellé egy plédre, hogy heroinhasználatról és az örökkévalóságról beszélgessünk. Közben bandázok régi cimborámmal, Bartók Annával, a film marketingproducerével, aki például elmeséli, hogyan került egyszer olyan helyzetbe, hogy Vincent Cassel zoknijai között turkálhatott.
Dolgok, amiket emlegetünk az adásban:
Interjúm Luc Bessonnal, amit Anna szervezett
Korabeli cikk az esetről, amikor Luke Evans felbukkant egy budapesti moziban
Franciska japán nyelvleckéje a YouTube-on: első rész, második rész
Interjú a 24.hu-n a pasival, aki szerint már minden késő
Interjúm Franciskával a hvg.hu-n, ami annyi kollégát megihletett
Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
8/9/2022 • 1 hour, 19 minutes, 28 seconds
"Féltékenységi drámába keveredik egy bokorral" - gonzó Karlovy Vary-ban (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori, Csuja László, Klág Dávid és Pozsonyi Janka)
Itt Varga Ferenc. Ez a Karlovy Vary-i filmfesztiválon készült gonzó minisorozatunk második, és egyben utolsó része. A grandiózus fináléban főleg olyan filmekről beszélgetünk magyar újságírókkal, amiket ott láttunk a fesztiválon, de megpróbáljuk megfejteni a Running Up That Hill meghökkentő sikerének a titkát is, felhívjuk a figyelmet a női vécék előtt kígyózó sorok igazságtalanságára, illetve keressük a választ arra a kérdésre, hogy munka vagy szórakozás a filmfesztiválra járás. Exkluzív bréking is van: Csuja László beszámol legújabb filmtervéről, amiben a főhősök növényekkel szexelnek. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
7/11/2022 • 1 hour, 30 minutes, 45 seconds
"Mintha Tarr Béla és Vajna Tímea együtt csinálna filmfesztivált" - gonzó Karlovy Vary-ban (feat. Bujdosó Bori)
Itt Varga Ferenc. Újabb gonzó podcasttal jelentkezem, ezúttal a Karlovy Vary-filmfesztiválról, ahol pompásan megfér egymás mellett az IQOS-helyszínes, Moët-fotófalos white party-s veretés, és a padlószönyegen fetrengve hardcore művészfilmekre tömegelős kultúrabefogadás - és nem egyszer ez a két világ keveredik is. Az első adásban Bujdosó Borival (vele csináltuk együtt az Origo Filmklubot 2005 és 2014 között) beszélgetünk arról, hogy miért különleges ez a fesztivál (ő már kilendcedik alkalommal jár itt, én csak most először), kitárgyaljuk a filmeket, amiket itt láttunk eddig, de dumálunk az HBO Max-botrányról, a magyar filmek aranykoráról, a sajátos mozizási szokásainkról, illetve arról, hogy mennyire para lehet most gyereket vállalni. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
7/6/2022 • 1 hour, 49 minutes, 24 seconds
#146 Patkós Márton (A besúgó)
Legújabb adásunk vendége Patkós Márton, aki hét éve már a Karlovy Vary-i vörös szőnyegen vonult, aztán odavitt egy lovat Nagy Ervinnek a Kincsemben, majd Nemes Jeles László rendezte a Napszálltában (kopasz kocsisként szexelt egy nővel, de a jelenetét végül kivágták), Enyedi Ildikó szerepet adott neki a Testről és lélekrőlben (eső miatt elmaradt a felvétel), ezután pár évig nem hívták semmibe, és már kezdte elhinni, hogy kimarad az életéből a filmezés, amikor megkapta a karizmatikus ellenzéki vezér, Száva Zsolt szerepét A besúgó című HBO-sorozatban, azóta pedig gyakorlatilag folyamatosan kamera előtt van. Jóravaló zárszerelőt játszott A legjobb dolgokon bőgni kellben, kapucni hackert a Műanyag égboltban, két Stork Natasa között örlődik a Veszélyes lehet a fagyiban, a nyolcvanas évek közepén játszódó Nyugati nyaralásban magát Soltész Rezsőt alakítja (ezt elfelejtettük szóba hozni az adásban), a Cicaverzum című romantikus komédiában pedig az ő hangján szólal meg az a fekete macska (igen, egy konkrét cica), aki elcsábítja Törőcsik Franciskát. Közben hat éve az Örkény Színház társulatának tagja, például ő játssza a férfi főszerepet Závada Péter és Bodó Viktor egészen zseniális Rómeó és Júlia-átíratában, a Kertész utcai Shaxpeare-mosóban.
Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
6/26/2022 • 1 hour, 16 minutes, 53 seconds
"Tarr Béla felhívott, hogy nem tetszett neki a filmem" - gonzó a Friss Húson (feat. Szőke Abigél, Bucsi Réka, Kizlinger Lilla, Bagossy Júlia, Reisz Gábor és Deák Dániel)
Itt Varga Ferenc. Nem tudok leállni a gonzóval. Cannes után most a Friss Hús rövidfilmfesztiválra látogattam el, ahol dumáltam hat nagyon menő emberrel. 0:00 - 27:01 | Deák Dániel. Elsőként a Friss Hús alapító-igazgatóját faggatom arról, hogy milyen érzés nem jönni Cannes-ban, hogy igaz-e, hogy betegesen rákattant a futásra, illetve javaslom, hogy így a tizedik Friss Húsnál álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, hogy mit sikerült elérni a korai, lánglelkű elképzelések közül (ez nem olyan unalmas rész, mint gondolná az ember). Aztán amikor Dani már azt hiszi, hogy biztonságban van, durván bekérdezek, hogy miért van aránytalanul kevés női rendező az idei felhozatalban, meg hogy miért nem válogatták be annak idején Szentgyörgyi Bálint (A besúgó) kisfilmjeit. Vajon sikerül kivágnia magát a srácnak? 27:01 - 45:49 | Reisz Gábor. Ő rendezte a VAN (abban szerepelek én is) és a Rossz versek című nagyjátékfilmeket, de előtte jópár emlékezetes kisfilmje is volt (például a Külalak azzal a zseniális részeg teniszezéssel, ami alatt a Miért szólt a V'Moto-Rocktól), és le merném fogadni, hogy valamelyik ment a Friss Húson is (ennek utána kéne nézni), na mindegy, szóval ő kijött pont egy vetítésről, és például arról dumáltunk, hogy hogyan érdemes pozitív és negatív véleményt mondani filmeseknek, meg halálra dicsértük Vermes Dorka Alba Vulva című filmjét. 45:49 - 53:54 | Bucsi Réka. Zseniális, egykoron Oscar- és Bill Murray-közelbe kerül animációs filmrendező, akinek az Intermission című legújabb filmjét vetítették éppen abban a blokkban, amit Reisz is nézett, de Réka családja is, így szóba jött, hogy vajon mennyire fog hiányozni nekik, amikor nemsokára Amerikába költözik, hogy kergesse az amerikai álmot, és csinálja (remélhetőleg) az első nagyjátékfilmjét. 53:54 - 1:01:17 | Kizlinger Lilla. Korszakos tehetség, aki már harmadik alkalommal szerepel a podcastban (az "előadás" amit itt emlegetünk, a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad, aminek szenteltünk már egy külön adást pár hónapja), a Friss Húson pedig négy filmben szerepel (mint tavaly Cannes-ban Léa Seydoux, akihez Lillát szokták hasonlítani), köztük az előszereplős fődíjas filmben (Az elveszíthető dolgok szeretete), illetve az animációs fődíjas filmben (Felhők felett), de versenyben volt a saját rendezése, a Kábelek is, ami se Tarr Bélának, se Fliegauf Bencének nem tetszett, nekem viszont igen. 1:01:17 - 1:07:11 | Szőke Abigél. Őt nagyon kerestük múltkor A besúgó-házibuliban, és most elárulja, hogy hol volt éppen akkor, valamint arról is beszámol, hogy miket írogatnak neki A besúgó spanyol rajongói, illetve, hogy milyen együtt játszani egy olyan korszakos tehetséggel, mint Kizlinger Lilla (ezt Az elveszíthető dolgok szeretete című Friss Hús-fődíjas filmben teszik.) 1:07:11 - 1:21:15 | Bagossy Júlia. Ő rendezte A kutyák nem esznek füvet című filmet, ami nekem a kedvencem volt az idei fesztiválon, és amiben megismertem a csodálatos színésznőt, Kovács Dorottyát, illetve a csodálatos színészt, Juszt Lászlót (!). Juli mesélt a film önéletrajzi vonatkozásairól, szóba jött a szerelem, az elutasítás, de az egyetemfoglalás is, majd úgy ér véget az adás, hogy bevágom Dorottya szépséges énekét a filmből. Köszönöm a segítséget Herczeg Zsófinak és Dezső Bálintnak, az adásban emlegetett filmek közül többet is meg lehet nézni most csütörtökön este héttől a Toldi moziban a Best of Friss Hús-vetítésen. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
6/13/2022 • 1 hour, 21 minutes, 15 seconds
Cannes Filmklub podcast bónuszepizód | "Diónyi méretűre ment össze a gyomrom" - beszélgetés Szelestey Biankával
"Euforikus sokk és visító ugrálás" - így emlékszik vissza Szelestey Bianka arra a pillantra, amikor megtudta, hogy a Hajszálrepedés című kisfilmje bekerült az idei cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába, a Le Cinef szekcióba. Hazaindulásunk előtt pár órával sikerült levadászni a fiatal rendezőt, aki egyedüliként képviselte hazánkat idén a fesztiválon, és megkérdezni tőle, hogy milyen élmény volt számára Cannes, de az is kiderül, hogy hogyan kell hangyát instruálni. (A dán filmnek, amit Bianka emleget a műsorban, That's Amore a címe, a rendező neve pedig Malthe Saxer.) Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/28/2022 • 55 minutes, 52 seconds
Cannes Filmklub podcast #9 - Ami Elvisnek a gyógyszer, az nekünk Cannes (feat. Deák Zsuzsi és Gyenge Zsolt)
Cannes-i podcastsorozatunk utolsó részében a korabeli rajongókhoz hasonlóan leesett állal nézzük Elvis Presley csípőmozgását, beülünk két várva-várt filmre, de mindkettő csalódást okoz, illetve felidézzük az esetet amikor leöntöttünk pezsgővel egy frissen díjnyertes magyar rendezőt Cannes-ban. Találkozunk jövőre ugyanitt! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/27/2022 • 1 hour, 14 minutes, 55 seconds
Cannes Filmklub podcast #8 - Megérkezett a szex Cannes-ba, bár ne tette volna (feat. Papp Eszti)
A szokásosnál szolidabb volt az idei versenyprogram Cannes-ban és majdnem az utolsó napig kellett várni, hogy botrányos és szexi filmeket lássunk. Megtudhatjuk továbbá a mai műsorból, hogy van-e élet Cannes után, valamint, hogy nyerhet-e Arany Pálmát egy olyan film, aminek az első harmadát átaludtuk. Itt a Cannes Filmklub podcast nyolcadik, utolsó előtti adása. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/26/2022 • 51 minutes, 19 seconds
Cannes Filmklub podcast #7 - A magyarok megint jól állnak Cannes-ban (feat. Pozsonyi Janka, Kurta Niké és Szelestey Bianka)
Utolsó napjaihoz érkezett a cannes-i filmfesztivál, ahol helyszíni tudósítóink egyre fáradtabban, de töretlen lelkesedéssel podcastelnek. Megszólal a díjra is esélyes Hajszálrepedés című magyar kisfilm főszereplője és rendezője, beszámolunk továbbá egy remek David Bowie-dokumentumfilm és a két Arany Pálma-díjas Dardenne testvérek újdonságának bemutatójáról. Itt a Cannes Filmklub podcast hetedik adása.
A magyar kisfilm cannes-i vetítésére bandukolva felidéztük azokat a pillanatokat az elmúlt tizenöt évből, amikor büszkeségtől dagadt a magyar kebel a Riviérán: a Saul fia döbbenetes diadalútjának kezdetét, a Delta fergeteges buliját, a Jupiter holdja eufórikus ünneplését többek között. A moziterembe érve még pont meg tudtuk kérdezni Szelestey Biankától, hogy milyen érzés itt lenni, mielőtt felkonferálta a színpadon a Le Cinef szekcióban versenyző Hajszálrepedés című filmjét. Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a levetített négy film közül magasan a magyar volt legjobb, úgyhogy egészséges reménykedéssel nézünk elébe a pénteki díjkiosztónak. Később kifaggattuk friss cannes-i élményeiről a film női főszereplőjét, Kurta Nikét is, aki egy hónapnyi eleséggel a táskájában érkezett a fesztiválra.
Cannes mostohán bánik a dokumentumfilmekkel, de idén befért a hivatalos programba egy David Bowie-doksi, ami egyáltalán nem követi a műfaj kliséit. A Moonage Daydream kapcsán számba vesszük kedvenc Bowie-filmjeleneteinket is és elmagyarázzuk, hogy miért megkerülhetetlen az ezerarcú popikon egy igazi filmrajongó számára.
A belga Dardenne testvérek minden filmjüket a cannes-i versenyprogramban mutatják be. Két Arany Pálma után egy ideig a sztárszínésznők (Marion Cotillard, Adèle Haenel, Cécile de France) felé fordult az érdeklődésük, de újabban inkább bevándorlókról forgatnak ultrarealista kamaradrámákat. A Tori es Lokitával kapcsolatban úgy éreztük, hogy láttunk már sok ilyen történetet, de mégis működik a Dardenne-varázs.
Kellemes meglepetéssel zártuk a keddi napot a Rendezők kéthetén: Kevin Kline fia, Owen Kline rendezői bemutatkozása, a Funny Pages igazi gyöngyszem. A képregényrajongó kamaszok világában tett kirándulás elejétől végig eszméletlen vicces és csak kapkodjuk a fejünket a sok ismerős arc láttán. A tendencia a vetítés után is folytatódott, amikor a mozi előterében Emily Ratajkowskiba, az úton Diane Krügerbe, egy szusibár teraszán pedig Ethan Coenbe botlottunk.
Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/25/2022 • 1 hour, 16 minutes, 21 seconds
Cannes Filmklub podcast #6 - Nem a sebészet lesz az új szex (feat. Pozsonyi Janka és Gyöngyösi Lilla)
Hiába állítja Kristen Stewart a cannes-i filmfesztivál idei nagy botrányfilmjének szánt Crimes of the Future-ben, hogy a sebészet az új szex, helyszíni tudósítóinkat nem sikerült meggyőzni. Láttunk viszont felnőtt férfiakat megríkató apa-lánya drámát, egy sztárparádés vadiúj HBO-sorozatot és az Élősködők diadalmenetét megismételni készülő koreai különlegességet. Tölts egy órát a Riviérán a Cannes Filmklub podcast hatodik adásával! A félidőn már túl vagyunk, de továbbra is egymás sarkát tapossák a filmlegendák a cannes-i vörös szőnyegen. A legnagyobb felhajtás David Cronenberg új filmjének bemutatóján volt érzékelhető, hiszen a mester visszatért a karrierjét megalapozó testhorror műfajához és ebben Kristen Stewart, Léa Seydoux és Viggo Mortensen voltak a segítségére. Nagyon vártuk a Crimes of the Future-t, de sajnos óriási csalódást okozott, másodpercekkel a végefőcím után már mondjuk is, miért. Igazán hatásos horrorért inkább a Rendezők kéthete mellékszekcióra kellett átbattyogni, ahol az Ex Machina rendezőjének, Alex Garlandnak az új filmjét, a Ment vetítették, Ugyanitt varázsolt el bennünket az Adèle élete óta Léa Seydoux-szintű karrierig nem jutott, de mindig megbízhatóan magas szinten teljesítő Adèle Exarchopoulos újdonsága is, a The Five Devils, amelynek kapcsán arról is vitázunk, hogy minden kérdésre választ kell-e adnia egy filmnek, vagy elég ha csak a hangulatára rácsatlakozunk. Az Élősködők és a Vezess helyettem! Cannes-ban kezdődő diadalútja után nem csoda, hogy izgatottan vártuk, hogy lesz-e idén is ázsiai csoda a fesztiválon. Park Chan-wook (Oldboy, A szolgálólány) új film noirja, a Decision to Leave több jelenetével is elvarázsolt, de összességében mégis kicsit nehezen követhető és vontatott. A szintén koreai Return to Seoul viszont izgalmas felfedezés, ami még kicsit meg is ríkatta kritikusunkat. Persze nem annyira, mint a Paul Mescal főszereplésével készült brit apa-lánya dráma, az Aftersun, amin viszont a fél közönség kikészült. Az óriási filmdömpingbe még egy tévésorozat bemutatója is befért, ami az Irma Vep esetében nem csoda, hiszen rendezője, Olivier Assayas (Sils Maria felhői, A stylist) szinte minden újdonságával automatikusan számíthat a cannes-i meghívásra. Az HBO-n hamarosan futó sorozat főszereplőnője, Alicia Vikander élettársával, Michael Fassbenderrel érkezett a premierre és pár sorral mögöttük ülve gyorsan ki is elemeztük a karrierjüket. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/24/2022 • 1 hour, 21 minutes, 27 seconds
Cannes Filmklub podcast #5 - Ennyi hányást még sohasem látott Cannes
A cannes-i filmfesztivál félidejénél helyszíni tudósítóink már úgy érzik, hogy látták a 75. fesztivál legjobb, legrosszabb és legviccesebb filmjét is. A legjobbnak ráadásul óriási a magyar vonatkozása. Részletesen megtudhatjuk azt is, milyen belülről egy cannes-i kerekasztal interjú Léa Seydoux-val. Itt a Cannes Filmklub podcast ötödik adása. Valószínűleg azért is, mert az elején kipihentebbek és nyitottabbak vagyunk, napokig úgy tűnt, hogy csak jó filmek vannak idén Cannes-ban. A tendencia megváltozását semmiképp sem George Millertől, a Mad Max-filmek legendás rendezőjétől vártuk, aki előtt hét éve leborult az egész fesztivál a Mad Max: A harag útja láttán. A Three Thousand Years of Longing című újdonságáról nem sokat lehetett tudni előzetesen, csak, hogy Tilda Swintonnak egy isztambuli hotelszobában megjelenik egy dzsinn (Idris Elba), aki teljesítené három kívánságát. Nekünk csak egy kívánságunk lett volna fél óra után: hogy minél előbb érjen véget ez a borzalom. Az előző adásban már rengeteget emlegetett Léa Seydoux-ra várt a feladat, hogy enyhítse a reggeli csalódást. A csúcsformában lévő színésznővel való találkozás örökre szóló élmény, bár a kerekasztal-interjúzás műfaját érdemes fenntartásokkal kezelni, ahogy az a részletes beszámolónkból is kiderül. Seydoux mindenesetre elárulta, hogy A feleségem története a kedvence a saját eddigi filmjei közül. Szombat délután a hivatalos programban elszabadult végre a humorbomba is, hiszen rögtön egymás után láttuk a fesztivál két legviccesebb filmjét. A Chronique d’une liaison passagère (Egy futó kaland krónikája) olyan, mintha egy negyven évvel ezelőtti csúcsformájában lévő Woody Allen rendezett volna egy tipikus megcsalós-szerelmi háromszöges francia komédiát. Még eszementebb humorral támadott a svéd Ruben Östlund, aki előző filmjével (A négyzet) Arany Pálmát nyert, most pedig görbe tükröt tartott a pezsgőző-osztrigázó cannes-i közönség elé. A Triangle of Sadness lényegesen kevésbé árnyalt és kifinomult, mint korábbi munkái, ráadásul ennyi hányást és egyéb bélmozgást még sosem mutatott egyszerre a sokat megélt cannes-i filmvászon. A nap végére a sok nevetés után még bevitt egy gyomrost Cristian Mungiu (4 hónap, 3 hét, 2 nap) új filmje, az R.M.N., ami Romániát képviseli az idei versenyprogramban, de ugyanannyira szól rólunk, magyarokról is. Az igaz történeten alapuló társadalmi kórlelet Erdélyben, egy főleg magyarok lakta faluban játszódik, aminek a békéjét az borítja fel, hogy a helyi pékségben Sri Lanka-i vendégmunkások kezdenek dolgozni. A hátborzongató és minden társadalmi aspektusra odafigyelő dráma pontosan megmutatja, hogy hol tart most Európa és benne különösen a mi régiónk. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/23/2022 • 54 minutes, 45 seconds
Cannes Filmklub podcast #4 - Léa Seydoux hol megbabonáz, hol porrá aláz (feat. Pozsonyi Janka és Gyöngyösi Lilla)
A cannes-i filmfesztivál harmadik és negyedik napján fejest ugrottunk a világ filmgyártásának legjavába. Léa Seydoux érzékibb, mint valaha, Vicky Krieps magyarul karattyol heroinista Sissi császárnéként, Anthony Hopkins pedig újra Oscart érdemlő formában van. Itt a Cannes Filmklub podcast negyedik adása! Míg Tom Cruise miatt egy napig megállt az idő Cannes-ban, a Top Gun: Maverick premierje után gőzerővel beindult a filmdömping. Helyszíni podcast tudósításunkban hét vadiúj filmről is megosztjuk első benyomásainkat. Az Armageddon Time egy New York-i fejlődéstörténet Anthony Hopkins, Anne Hathaway és Jeremy Strong főszereplésével, ami a legjobb pillanataiban a Licorice Pizza színvonalát hozza. Cannes már régóta istenként kezeli a film rendezőjét, James Grayt, de Hollywood eddig nem harapott rá - megtárgyaljuk, hogy mennyi az esélye annak, hogy ez most megváltozik és az Oscar-szezonig kitart az Armageddon Time iránti lelkesedés. Noha az idei magyar jelenlét nem túl izmos, a Corsage című rendhagyó Sissi-portréban a címszerepet alakító Vicky Krieps tökéletesen elmond pár mondatot magyarul és Lengyel Tamás is feltűnik a színen. Romy Schneider persze sosem nyúlt volna magához Sissiként és a heroin sem tartozott a szenvedélyei közé, nem csoda, hogy idejekorán leszögezzük, hogy ez nem a nagyszüleink Sissije. A tavalyi fesztiválon Léa Seydoux lett volna hivatott a magyar dicsőséget emelni A feleségem történetével, ám akkor Covid miatt ki kellett hagynia a hivatalos programban szereplő mind a négy filmje premierjét. Idén viszont újra ő Cannes emblematikus arca és az Un beau matinben máris saját eddigi karriercsúcsait döngeti. Egyik tudósítónk a film kapcsán interjúzik is a francia sztárszínésznővel, de előbb itt elmeséli, hogyan alázta őt porig Seydoux a legutóbbi találkozásukkor. Szóba kerül még az EO című lengyel avantgárd trollkodás, az Aldo Moro elrablását 5 és fél órában körüljáró Esterno notte, a kellemes meglepetésnek bizonyult egyiptomi Boy From Heaven és hogy hogyan gyűrűzik be a #metoo egy ír osztrigafarmra (God’s Creatures). További fontos cannes-i dilemmák: mit tegyünk ha valaki betolakszik elénk a sorba illetve ha egy harcias újságíró elkezd velünk veszekedni az utolsó percekig foglalt hely miatt. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/22/2022 • 57 minutes, 2 seconds
Cannes Filmklub podcast #3 - A Top Gunt csak így volt érdemes folytatni
A cannes-i filmfesztivál második napján minden Tom Cruise-ról szólt: életművéért Arany Pálma-díjjal tüntették ki, a Top Gun 36 évvel későbbi folytatásának premierjén pedig vadászrepülők cikáztak a Croisette felett. A Cannes Filmklub podcast helyszíni tudósítói a sajtóvetítésre várva megosztják első emlékeiket a Top Gunról és Tom Cruise nyolcvanas évekbeli első virágkoráról. Szó esik arról, hogy melyik volt az utolsó igazi mozisztár karrierjének csúcspontja, mikor laposodott el és mikor vállalt igazi kockázatokat. A film utáni azonnali reakciónkból pedig kiderül, hogy érdemes volt-e egyáltalán folytatást csinálni a Top Gunnak és az újszerűség vagy a nosztalgia kerekedett végül felül. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/20/2022 • 20 minutes, 28 seconds
Cannes Filmklub podcast #2 - Tom Cruise nem mozdult egy óráig (feat. Pozsonyi Janka, Bognár Péter, Gyöngyösi Lilla)
A második cannes-i napunkat főleg azzal töltöttük, hogy megpróbáltuk megfejteni azt az enigmát, amit úgy hívnak, hogy Tom Cruise. Testileg a szupersztár közelébe kerültünk, de vajon lelkileg is? Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/19/2022 • 1 hour, 4 minutes, 37 seconds
Cannes Filmklub podcast #1 - A yachtosoknak sem könnyű (feat. Pozsonyi Janka)
Már a Liszt Ferenc reptéren elindul a gonzózás, hogy aztán egy órával később a cannes-i fesztiválpalota második legnagyobb termében kössünk ki. A kettő között elkezdtük a tíz napig tartó beszélgetést arról, hogy mi vesz rá épeszű felnőtt embereket arra, hogy egy napfényes, francia tengerparti üdülővárosban napi tizenkét órákat üljenek sötét, hideg mozitermekben. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/17/2022 • 1 hour, 10 minutes, 21 seconds
#145 Pinczés-Pressing Ádám (HBO Magyarország)
Hívhatnánk a magyarországi HBO sajtófőnökének, de nem lenne pontos az elnevezés: Pinczés-Pressing Ádám alatt nincs csapat, aminek a főnöke lehetne, mert egyszemélyben ő felel a magyar HBO sajtókommunikációjáért; az HBO PR-ja itthon ő maga. 23 évesen az InterCom sajtóosztályán kezdte, majd öt évvel később váltott és átment az HBO-hoz. Évek óta kapjuk tőle filmes újságíróként a sajtóanyagokat, de eddig soha nem volt lehetőségünk arra, hogy feltegyük neki a kérdéseinket arról, mit jelent számára ez a munka, mit is csinál pontosan, hogyan került ebbe a szakmába. Mindig különleges élmény olyan emberrel beszélgetni, aki megvalósította a gyerekkori álmát, aki pont ott van, ahol lennie kell, és Ádám ilyen ember. Általános iskolás kora óta elvarázsolta a “moziterem-csoda” és tudta, hogy egy nap filmekkel fog foglalkozni. Szenvedélyes mozibajáró, ifjabb éveiben nem egyszer jegy nélkül szökött be mozizni a hajdani Kossuth mozi nagytermébe. Mindig a kihívást kereste, a kalandot, az újat és a munkáját 14 év után sem tudta megunni, sőt! “Minden reggel úgy kelek fel, és úgy ülök le a gép elé, hogy én ezt imádom csinálni.” De mi van akkor, ha olyan filmet vagy sorozatot kell népszerűsítenie, amit ki nem állhat? Ádám mesélt spoilerezésről, titkolózásról, újságírók lekenyerezéséről, és arról, mit tanult hajdanán Osvárt Andreától a Megdönteni Hajnal Tímeát promója alatt. Milyen volt a viszonya egykori intercomos főnökével, Andy Vajnával? Meglepte Návai Anikó bukása? A gondolatainak hány százalékát köti le az HBO? Visszaélt valaha sajtófőnöki hatalmával? Ki lehet égni ebben a munkában? Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha elkövetett? Mi volt a legnagyobb koppanása? És mi idegesíti a legjobban a magyar újságírókban? Hallgassátok meg ezt a nagyon szakmai, kulisszatitkokkal teli beszélgetést az egyik legprofibb magyar filmes sajtóssal! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/16/2022 • 2 hours, 5 minutes, 49 seconds
Cannes Filmklub podcast - Jön, jön, jön!
Május 17-én indul a cannes-i filmfesztivál, Onozó Robi és Varga Feri a helyszínről nyomja majd a tudósítást gonzópodcastok formájában. Erre csinálunk egy külön podcastfolyamot Cannes Filmklub podcast néven (a Spotify-on már elérhető), de próbáljuk mindig ide is befolyatni az adásokat. Dumálunk a filmekről, dumálunk a helyiekkel (mármint a helyszínen lévő magyarokkal), és ha minden jól megy, olyan tapintható módon adjuk át annak az élményét, hogy milyen Cannes-ban lenni, hogy a hallgató úgy fogja érezni, mintha ő is ott lenne velünk.
5/8/2022 • 1 minute, 55 seconds
"Minden átok ebben az életben" - Dorka és Feri A besúgó-buliban
Hahó, itt Varga Ferenc. Javaslom, hogy olvasd el ezt a szöveget, mielőtt meghallgatod az adást, mert nem jeleskedtünk abban, hogy mindent kellőképpen megmagyarázzunk, és mindenkit bemutassunk. A múltkori bécsi podcast elképesztő sikerén felbuzdulva most (április 28-án este) elmentünk Gyárfás Dorkával gonzózni A besúgó című új magyar HBO-sorozat (poszt) premierbulijába, amit akkor tartottak, amikor már lement öt rész a sorozatból. A besúgóhoz hasonlóan ez a podcast is nyolc epizódból áll össze, nézzük őket egyenként! 0:00 - 23:57 | Megérkezünk a Millenárisra, haladunk az épület felé, megvitatjuk, hogy ki a legszexibb a Fideszben, összefutunk egyszerre (8:30) Weyer Balázzsal (A besúgó zenei szerkesztője + egykori főszerkesztőnk az Origónál) és Zomborácz Virággal (a podcast barátja, az Egynyári kaland szülőanyja), de amikor Balázs bejelenti, hogy őt egyszer sminkelte Michelle Wild, akkor Virágról sajnálatosan megfeledkezünk. Michelle Wild kapcsán emlegetjük a Casting című kisfilmet - amúgy abban látta meg Enyedi Ildikó azt a színészt, akinek aztán odaadta A feleségem története férfi főszerepét (ez majd később még előjön). Az etap végére eljutunk a fotófalig, és találkozunk Pinczés-Pressing Ádámmal, az HBO PR-főnökével (ő lesz különben a vendég a következő rendes podcastban). 23:57 - 28:12 | Téblábolunk a fotófalnál, leszólítjuk az embert, aki végül a főszereplője lesz ennek a podcastnak, Szentgyörgyi Bálintot, A besúgó fő alkotóját, akivel már csináltunk egy adást egy hónappal ezelőtt, de még sok adásnyi anyag van a srácban. 28:12 - 36:39 | Itt már bent vagyunk a buliban, Dorka egyből leszólítja a sorozat női főszereplőjét, Szász Júliát, és megkéri, hogy énekelje el a kedvenc nyolcvanas évekbeli slágerét, de én elszúrom a dolgot. Stalkingoljuk kicsit a távolból Aleska Diamondot és Hermányi Mariannt, kiderítjük, miért nincs itt Szőke Abigél. Megint összefutunk Szentgyörgyi Bálinttal (33:35), és Nemes Jeles Lászlóról meg az Oscar-átokról dumálunk vele. 36:39 - 40:34 | A svédasztalnál összefutunk régi Origós kollégánkkal, Vajda Judittal, akivel arról a nyolc évvel ezelőtti esetről beszélgetünk, amikor A nimfomániás című Lars von Trier-film plakátját megidézve magyar filmes újságírók (köztük Dorka és Judit) orgazmust imitáltak. A "Bálint", akit ebben a szegmensben emlegetünk, nem Szentgyörgyi Bálint, hanem Kovács Bálint (szintén régi Origós kolléga, most HVG-s), Judit pasija, aki a motorja volt annak a nimfomániás-projektnek, amiről majd fogunk csinálni egy külön adást, úgyhogy ne merje senki lenyúlni az ötletet! 40:34 - 42:52 | Dorka elkezd enni egy retróburgert, de a műsor nem állhat meg. Megtudjuk, hogy hamarosan indul a vetítés, és A besúgó hatodik és hetedik részét fogjuk látni. Újabb érdekes adalékok derülnek ki Aleska Diamondról. 42:52 - 46:53 | Beülünk a terembe, Jéger Zsomborról dumálunk, két előadást emlegetünk, amiben zseniális a srác: a Reisz Gábor-féle Komolyan röhejes vagyok címűt, illetve a Kertész utcai Shaxpeare-mosót, amit az Örkényben játszanak. Elkezdődik a vetítés. 46:53 - 67:23 | A vetítés után kitárgyaljuk a két részt, amit láttunk (próbáltam úgy megvágni, hogy szpojlermentes legyen). Aztán arról értekezem, hogy mennyire tarolt volna Berényi Bianka ebben a sorozatban (később megtudtam, hogy hívták is castingra, de háromszor várták hiába), Dorka pedig székfoglalót tart arról, hogy miben hasonlít Szentgyörgyi Bálint Szinetár Miklósra, majd megemlíti Szabó Simont, aki pár perccel később (60:58) megjelenik saját testi valójában. Beszélgetünk Simonnal mindenféléről, például arról, hogy mennyire rákattant mostanában a tengeri hajózásra. 67:23 - 83:25 | Itt van egy ugrás, mert Simon után dumáltunk egy félórát Thuróczy Szabolccsal (aki különben 57:13-nál cameózik), de neki egyetlen mondata sem volt publikus. Visszamegyünk a buliba, éjfél körül jár, fáradtak vagyunk, húznánk már haza, de valami normális végét akarunk még csinálni a műsornak. Megint
5/2/2022 • 1 hour, 23 minutes, 25 seconds
#144 Korom Anna, Fecske Flóra és Szemerey Bence x Budapest Ritmo (szponzorált adás)
Második szponzorált adásunkban a Bartók Tavasz keretein belül megrendezett Budapest Ritmo felkérésére beszélgetünk fiatal magyar rendezőkkel, akik a Ritmo zenei filmes pályázatán nyertek filmjeikkel. Visszatérő vendégünk Korom Anna, aki az Uljana Quartet-koncertfilmet rendezte, eljött vele operatőre, Fecske Flóra is, illetve Szemerey Bence, akinek a koncepciójából készült a Deva In Lumine című film. Anna és Flóra filmje az Uljana Quartet zenéjét mutatja be egy család több generációjának tagjain keresztül, finoman ábrázolva fájdalmasan lüktető, ezerszínű érzelmeket. Bence pedig Deva, azaz Takács Dorina különleges hangzását egy távoli, misztikus tájra vetítette, a természeti képek közepén a fehér ruhás Dorina és hat barátnője, kórusának tagjai botladoznak a teljesség felé. Szó esett a pályázatról, mentorokról és a forgatás körüli kihívásokról; Annából és Flórából hamar kiszakadt a legnagyobb fájdalmuk, egy olyan veszteség, amit már soha nem hozhat vissza senki és semmi. Hogyan instruálták a zenészeket? Mennyire elégedettek a végeredménnyel? Jó volt a hangulat, jók a filmek, érdemes elmenni a Budapest Ritmo filmes programjaira, végre élőben találkozhatunk zenével, filmmel, alkotókkal. Ez a Budapest Ritmo első ilyen pályázata, a két filmet pedig április 10-én, a Toldi moziban, este 8-tól vetítik le. Az április 7-én induló világzenei fesztivál első napján, szintén a Toldiban lesz a tavalyi, online térben megrendezett fesztivál zenés filmjeinek premierje. Az akkori alkotók közül tavaly Szilágyi Fannival, Reisz Gáborral és Szimler Bálinttal beszélgettünk.
4/4/2022 • 1 hour, 17 minutes, 13 seconds
#143 Szentgyörgyi Bálint (A besúgó)
Legújabb adásunk vendége az HBO legújabb magyar sorozatának, az 1985-ben játszódó A besúgónak a megálmodója, Szentgyörgyi Bálint. A besúgó az első újkori ízig-vérig magyar gyártású HBO-sorozat: magyar sztoriból, magyar forgatókönyvből, magyar stábbal készült és április 1-jétől a világ több mint 60 országban elérhető. Arra voltunk kíváncsiak, ki ez a fiatal srác, aki a teljes ismeretlenségből érkezett és lett írója, főrendezője, kreátora egy HBO-sorozatnak. Hogyan történik egy ilyen mesebeli fordulat? Akármilyen hihetetlen, úgy, hogy az ember betelefonál az HBO portájára és kér egy időpontot. Bálint ekkor már haverokkal, nulla forintból leforgatta A besúgó 42 perces pilotját és azzal kopogtatott be az HBO-hoz. „Szeretném ezt megmutatni, eladó!” Nem Bálint volt az egyetlen, aki sorozatötlettel próbálkozott a csatornánál. Mesélt arról, hogy milyen köröket, stációkat kellett megugrania ahhoz, hogy végül az ő ötlete kapjon green lightot és elindulhasson a forgatás. Egész életében nehezen viselte az oktatási intézményeket és ezért meg sem próbált felvételizni semmilyen filmes iskolába, inkább „elment inasnak”: reklámforgatásokon lapátolt műhavat, büfét pakolt, kopasz statiszta volt Goda Krisztina Veszettek című filmjében, hogy testközelből figyelje meg, hogyan kell egy olyan rendszert működtetni, mint egy óriási forgatás. Mindent megtett, hogy egyre közelebb és közelebb dolgozza magát a kamerához. Bálint beszélt arról a „Szólni akarok!”-érzésről, ami mindig is feszítette, mindig ez hajtotta. El akarta mesélni a történetét. Nem érdekelte soha az, amit mások csinálnak, csak az, amit ő megtehet azért, hogy hatással legyen a nézőre. Bálint eddigi minden munkája a múltban játszódik (a két kisfilmje közül a Koller Éva bátorsága 1948-ban, az Elszámolnivaló pedig 1989-ben), így kérdeztük arról is, milyen viszony fűzi az ország történelméhez, közelmúltjához, a rendszerváltás előtti időszakhoz. Érez-e nosztalgiát, visszahozna-e bármit a nyolcvanas évekből? Mennyire és hogyan ásta bele magát az 1985-ös magyar valóságba? Hogyan találta ki A besúgó meglepő csavarjait, milyen megoldásokat ötölt ki hősének, Gerinek, a címben szereplő besúgónak, hogy elkerülje a sokszor biztosnak tűnő lebukást? És amikor végre elindult a munka és fel kellett kelnie és elindulnia élete első forgatási napjára, mit érzett? „Egy olyan fiúnak, aki ötéves kora óta tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, ab start csalódás az élete első fele”, de aznap Bálint megérezte, hogy az az első, elégedetlen szakasz végérvényesen lezárult és elkezdődött valami új és végre azzal foglalkozhat, azt csinálhatja, amit szeretne. Bálint nagyon határozott és lelkes srác, tele lendülettel, de kíváncsiak voltunk, érez-e valaha bizonytalanságot, és ha igen, szakmailag hogyan kezeli ezeket a pillanatokat. Sokat kérdeztük A besúgó színészeiről, különösen arról a tizenkét fiatal, új arcról, akik fontos szerepet kaptak a sorozatban. Pontosan mit, kiket keresett és hogyan találta meg őket? Sztorizott a forgatásról, különböző munkastílusokról, és arról, hogyan próbálta kondiban tartani magát a többhónapos, megfeszített munka alatt. Néhány nappal a magyarországi választások előtt nem tudtunk nem rákérdezni A besúgó egyik ikonikus mondatára, amit a sorozat karizmatikus lázadója, a Patkós Márton által megformált Száva Zsolt mond ki többször is: „Nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén!” Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
4/2/2022 • 1 hour, 34 minutes, 18 seconds
#142 Fancsikai Péter
Az 1987-es születésű Fancsikai Péter első színészi feladatát 12 évesen kapta a Szomszédokban, aztán szerepelt a Sorstalanságban, majd 2006-ban nagyobb ismertségre tett szert, amikor két filmben is címszerepet játszott: az egyik volt a Tibor vagyok, de hódítani akarok című tinivígjáték, a másik a Mansfeld című történelmi dráma. A gimnázium végére kiábrándult a színészetből, és úgy döntött, hogy inkább rendező lesz. Felvételizett Enyedi Ildikó legendás első SZFE-s osztályába, ahova a podcast olyan korábbi vendégei is próbálkoztak, mint Ács Dániel és S. Takács András. Elmeséli a műsorban, hogy milyen bizarr körülmények között nem került be az osztályba, de Enyedivel azóta is jóban van, Péter segített neki vágóhidakat találni a Testről és lélekrőlhöz. Számos egyébb területen is kipróbálta magát: szerzett zenét (legutóbb a Rengeteg 2-höz), Schilling Árpád és Gulyás Márton alkotótársa volt a Krétakör második korszakában, dolgozott producerként a Hetedik alabárdosban (húgával, Fancsikai Eszterrel együtt, aki amúgy a Nem akarok beleszólni nevű influencertrió egyik tagja), illetve rendezett nagyjátékfilmet (jp.co.de), aminek Rév Marcell (Eufória) volt az operatőre, de dolgozott benne a frissen Oscar-díjas Sipos Zsuzsanna is. Közben visszatalált a színészethez, feltűnt egy csomó Magyarországon forgatott nemzetközi produkcióban A koronától kezdve a Vajákon át a Kémek küldetéséig, plusz olyan magyar filmekben is, mint a Saul fia vagy a Napszállta, legutóbb pedig a Legjobb tudomásom szerintben brillírozott a főhős pragmatikus főnökének szerepében. Erről az alakításáról pár adással ezelőtt már áradoztunk, de hasonlóan emlékezeteset játszott a Rengeteg - Mindenhol látlakban is. Elmesélte azt is, hogy miről beszélgetett Mel Gibsonnal nemrég, hogy miért nem ment el a Partizánba dolgozni, hogy milyen a viszonya a testvérével, hogy miből látta, hogy a Saul fia egy nagyon különleges film lesz, de azt is elárulta, hogy hogyan került a dudor a homlokára, illetve, hogy traumaként élte-e meg, amikor kopaszodni kezdett. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
3/31/2022 • 2 hours, 15 minutes, 32 seconds
#142 "Azt kell élni, ami van" - Dorka és Feri bécsi road-movie-ja
Tegnap óta a végre magyar mozik is vetítik Paul Thomas Anderson legújabb filmjét, a Licorice Pizzát. Ennek örömére közzétesszük azt a fergeteges gonzo adást, amit Gyárfás Dorkával csináltunk Bécsben, és amit eddig csak a Patreon-támogatóink hallhattak. Január közepén kiderült, hogy mégsem mutatják be a magyar mozik Paul Thomas Anderson új filmjét, a Licorice Pizzát, amit pedig nagyon vártunk. Kitaláltuk Dorkával, hogy kimegyünk Bécsbe megnézni a filmet, és napot is kiválasztottuk: február 14. ("Ez a mi Valentin-napunk" - ahogy Dorka fogalmaz az adásban). Amikor aztán az Oscar-jelölések hatására visszatáncolt a magyar forgalmazó, és bejelentette a premiert március 24-re, mi már elszántak voltunk. Nem akartunk még másfél hónapot várni, azt meg pláne nem akartuk, hogy felbukkanjon a film a neten (ahogy az meg is történt még annak a hétnek a végén), és mi engedve a kísértésnek, otthon nézzük meg. Így hát fogtuk magunkat, és irány Bécs. Egy kis Zoom-hangfelvevő segítségével dokumentáltuk az utunkat. Bekapcsoltuk vonaton, moziteremben, villamoson, vendéglőben, vonatállomáson. Majdnem kétórányi anyagot vettünk fel, úgyhogy meghallgathatjátok, milyen dolgokról dumál két filmőrült, amikor éppen a hobbijának adózik. A múltban többször kiderült, hogy nagyon rosszul tudom megítélni, hogy mi a spoiler, úgyhogy hiába törekedtünk arra, hogy ne spoilerezzünk el semmit, mégis azt mondom, hogy aki érzékeny a spoilerekre, és még nem látta a Licorice Pizzát, az 65 perc 23 másodpercnél állítsa meg a felvételt (ott kezdődik el a vetítés a moziban), és majd ha már megnézte a filmet, akkor hallgassa meg a maradékot. Jó szórakozást! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
3/25/2022 • 1 hour, 48 minutes, 45 seconds
#141 Kizlinger Lilla és Biró Zsombor Aurél (Mit csináljak, hogy jobban érezd magad)
A Filmklub podcast legújabb adásának vendégei a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad című nagyszerű előadás alkotói, Kizlinger Lilla rendező-főszereplő és Biró Zsombor Aurél író. Az előadást a Jurányi Inkubátorházban lehet megnézni március 8-án, 13-án és 16-án. Milos Forman mondta, hogy rendezőként az a fő célja, hogy minél több megismételhetetlen pillanatot kapjon el. Megismételhetetlen pillanatokkal van tele az a 34 perces kisfilm is, ami a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad című előadás második felét adja. Egészen elképesztő mázli kellett ahhoz, hogy megszülessen ez a film, de akik Kizlinger Lillával dolgoznak, már hozzászokhattak az ilyen mázlikhoz. Kis Márton operatőr négy órán át követte kamerájával Lillát és rendezőszakos osztálytársát, Bagossy Bálintot, ahogy szerelmespárt alakítva improvizáltak abban a lakásban, ahol történetesen ez a podcast-beszélgetés is zajlott, és olyan erős lett a felvett anyag, hogy felmerült az is, nagyjátékfilmet vágnak belőle. A kiindulópont Lilla sajátos családi háttere volt, amit először egy dokumentumfilmben akartak feldolgozni, de aztán inkább lett belőle ez az előadás, amelynek a színpadi része (ez az első 50 perc) a kétezres évek elején játszódik egy békásmegyeri panellakásban. Megjelenik a két potenciális apajelölt: Attila, a hirtelenharagú szobafestő (Hajdu Szabolcs), illetve Gyuri, a mézes-mázos wannabe gengszter (Rába Roland), és közöttük örlődik a Lilla édesanyjának beillő karakter, Sára (Kizlinger Lilla), a szomszédos szobában pedig néha felsír egy egyéves Lilla nevű gyermek (őt Schwechtje Mihály kisfia alakítja). "Az a játék van űzve, hogy valaki úgy csinál, mintha saját magáról beszélne, de közben igazából nem magáról beszél" - mondta Bíró Zsombor Aurél arról a szűk mezsgyéről, ahol a fikció és a valóság találkozik, ütközik és eltér egymástól. "Amikor az előadásban elhangzik, hogy 'Kizlinger Lilla', az egyszerre teremt meg egy bizarr módon intim helyzetet a néző és az alkotók között, de egyszerre egy hazugság is valahol, illetve egy kényelmetlen helyzet is a nézőnek. Mi az, amit nézek? Mi ehhez a viszonyom?" Zsombor a saját írásaiban is ezt a játékot szokta üzni, itt az volt a különbség, hogy valaki másnak az életanyagával ment a játék. Azt akarták, hogy a problémák, amikkel a Lilla édesanyjának megfeleltethető karakter küzd az előadás első felében, azok megjelenjenek a húsz évvel későbbi játszódó kisfilmes részben is, hogy megmutathassák, a karakter lánya, aki már egy másik szociokulturális közegben mozog, hogyan küzd meg ugyanezekkel a problémákkal. Zsombornak ez az első színházi előadása íróként, Lillának pedig rendezőként, és talán a tapasztalatlanságukból is fakadt az a merész és formabontó hozzállás, ami áthatja az egész darabot. "Van benne szex, van benne verekedés, minden, amitől egy rendező félhet" - mondta Lilla, és aztán mesélt arról, hogy mitől hat egy színpadi verekedés életszerűnek, és egy szexjelenet hitelesnek. Miért Eminemmel kezdődik a kisfilm? Melyik film megy a tévében az előadás alatt? Mennyi és milyen alkohol fogyott a forgatás közben? Ki főzi meg Hajdu Szabolcs vacsoráját? Szó esett arról is, hogy milyen hatással volt Lilla Ezüst Medvéje a párkapcsolatára, illetve hogy ez hogyan jelenik meg az előadásban. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
2/27/2022 • 1 hour, 35 minutes, 45 seconds
#140 Csuja László és Nemes Anna (Szelíd)
„Milyen az, amikor valaki annyira nagy, hogy nem tudja megvakarni a hátát?” - teszi fel a kérdést a Filmklub podcast 140. adásában Nemes Anna, a Szelíd című új magyar film társrendezője, aki nyolc évvel ezelőtt kezdett beszélgetni Csuja Lászlóval a testépítő nők életéről és arról, hogyan lehetne egy ilyen történetet filmre vinni. Anna eredetileg festő és a képzőművészet felől érkezett a filmkészítéshez, míg Laci első filmje, a Virágvölgy miatt korában már járt a podcastban. Csuja László és Nemes Anna filmje, a Szelíd elérte azt, ami eddig egyetlen magyar filmnek sem sikerült: bekerült a Sundance filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjába. Anna és Laci meséltek arról,hogyan akadtak rá a témára, milyen személyes kötődések mentén mélyültek a női testépítés világában. Anna hajdanán egy lomtalanításon talált rá Arnold Schwarzenegger önéletrajzi könyvére és lenyűgözte ez a világ. Ő maga testképzavarral küzd, és mesélt arról is, hogy milyen kapcsolódási pontokat talált a testépítő nőkkel, akikkel leforgatott egy dokumentumfilmet is The Beauty of the Beast címmel. Szó esett nőiségről, tökéletességről, kontrollról, a halál ellen való küzdelemről és a „halál simogatásáról”, azaz a testépítők végső határokat feszegető, hihetetlenül kemény felkészülési rutinjáról. Anna és Laci egy nap beültek a John Wickre a moziba és annyira bepörögtek tőle, hogy eredetileg bosszúfilmnek képzelték el a Szelídet, de aztán találkoztak Csonka Eszter többszörös fitnesz- és testépítő-világbajnokkal, aki végül a film főszereplője lett és az ő megjelenésével teljes fordulatot vett a forgatókönyv. Meséltek arról, milyen volt ketten együtt rendezni ezt a filmet, azzal a csavarral, hogy amikor először elkezdtek beszélgetni 2014-ben a filmötletről, még az életben is egy párt alkottak, de néhány évvel később szétmentek. Hogyan hatott a magánéleti változás a közös munkára? Milyen akadályokat kellett Annának leküzdeni élete első forgatásán? „Dilettáns vagyok és éppen ezért gátlástalan. Nem ismerem az etikettet és nem is érdekel” - mondta erről. És hogyan tudott ez a két, saját bevallásuk szerint nárcisztikus ember az egójukat félretéve együtt filmet készíteni? Mardosta-e őket szakmai féltékenység? Tervezik, hogy valaha még együtt forgatnak? Hogyan élték meg, hogy a Sundance végül a Covid miatt idén csak az online térben valósulhatott meg? És milyen esélyt látnak az Oscar-nevezésre? De a legtöbbet mégis talán a testről esett szó. Ferinek ez a három szó jutott eszébe a testépítésről: önkínzás, függőség és szenvedés. Mire Laci másik három szóval válaszolt: katarzis, hősiesség és eufória. „Miért érdemes élni, ha nem az ilyen pillanatokért?” - tette fel a nagy kérdést Laci. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
2/12/2022 • 1 hour, 24 minutes, 27 seconds
#139 Deák Kristóf és Nina Kov (Az unoka)
Az Oscar-díjas Mindenki rendezőjével, Deák Kristóffal, illetve állandó alkotótársával és feleségével, Nina Kovval beszélgettünk többek között a legújabb közös munkájukról, Az unoka című thrillerről, ami jelenleg fut a magyar mozikban. Deák Kristóf utoljára öt évvel ezelőtt járt a podcastban, pont az Oscar-gála előtt pár héttel, úgyhogy most alaposan kifaggattuk, hogy milyen volt a Dolby Theatre színpadán állni, miközben olyan sztárok figyelték az első sorokból, mint Meryl Streep, Matt Damon, Mel Gibson, The Rock és Sting. Kristóf elárulta, hogy soha nem nézte vissza a felvételt a köszönőbeszédéről (Nina is csak egyszer), mesélt későbbi hollywoodi élményeiről, arról hogy milyen olyan emberekkel találkozni, akik nem tudnak a díjról, valamint hogy mennyire lelkiismeretes Oscar-szavazó, Nina pedig elmondta, hogy a hollywoodi forgatókönyvek olvasása hogyan adott neki önbizalmat az íráshoz. Az unoka című film története saját élményen alapul: Kristóf nagypapája unokázós csalók áldozatául esett és pár hónappal később meghalt - ezen az eseten az amúgy Buddha-természetű rendező úgy felhúzta magát, mint még soha semmin. Már kezdett nyomozni is az ügyben, de végül önbíráskodás helyett inkább forgatókönyvet írt Ninával együtt, majd született egy kompromisszummentes, önazonos film, ami a magyar valóságba ágyazza egy hollywoodi thriller izgalmait. Milyen hatással volt egy 15 évvel korábbi filmélmény a főszereplő kiválasztására? Miért az a zene került a verekedős jelenet alá? Hogyan lehet feszültséget kelteni fehérrépával? Mi a jelentősége a főhős ótvar pulcsijainak? Kristóf idén lesz negyvenéves, ezért végeztünk egy kisebbfajta számvetést, és azt is megkérdeztük, hogy mit szeretne, ha történne a karrierjében a következő öt évben. Elmesélték, hogyan ismerkedtek meg 16 évvel ezelőtt, mennyiben volt sorsszerű a találkozásuk, és miért alkotnak annyira jó csapatot, de szóba jött a láthatatlan munka is, amit a nők végeznek, illetve elhangzott, hogy mivel lehetne jobbá tenni a magyar filmgyártást. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
1/30/2022 • 1 hour, 33 minutes, 8 seconds
#138 Tíz dolog, ami miatt jó volt filmőrültnek lenni 2021-ben (feat. Madarász Isti és Onozó Róbert)
Legújabb adásunkban három filmőrült (Madarász Isti rendező, Onozó Róbert filmes újságíró és Varga Ferenc műsorvezető) beszélgetett arról, hogy miért volt jó filmőrültnek lenni 2021-ben. Ilyen témák jöttek szóba: 00:00 - Vendégek bemutatása, jópofizás 01:52 - Milyen volt a 2021-es év filmőrült szempontból, a mozi dicsérete 06:08 - Jó dolog #1: Filmfesztiválok, Cannes, London, miért nem filmfesztivál egy online filmfesztivál, Isti miért nem volt még Cannes-ban, kamufesztiválok kamudíjai 13:35 - Jó dolog #2: Bem Mozi, milyen lesz Isti mozija, milyen a művészmozi-helyzet Brüsszelben (ahol Robi él), esemény jellegű mozizás 19:20 - Jó dolog #3: Inkubátor program, Mesék a cellából, Tobi színei, A legjobb dolgokon bőgni kell, Külön falka, Legjobb tudomásomszerint, Kilakoltatás 26:33 - Jó dolog #4: demokratikusabb lett a filmnézés folyamata, kincsek a Netflixen, magyar filmek egyre kevésbé cudar utóélete 32:15 - Jó dolog #5: Filmio 35:12 - Hogyan döntjük el, hogy mivel töltjük az időt (Új filmek, régi filmek, újranézések, sorozatok, könyvek, színház, család) 40:36 - Jó dolog #6: The Criterion Channel, miért jó birtokolni fizikai médiát 46:25 - Jó dolog #7: Letterboxd, hogyan javított az életünkön ez az app 51:56 - Egy filmőrült hétköznapjai, beilleszkedés a társadalomba, mozizás gyerekekkel 58:43 - Isti öt kedvenc "tavalyi" filmje: Dűne, Az igazság bajnokai, A hét szamuráj, Külön falka, Evolúció 1:06:38 - Robi "öt" kedvenc tavalyi filmje: Az apa, Párhuzamos anyák, Drive My Car/The Wheel of Fortune and Fantasy, A kutya karmai közt, The Souvenir Part II, A világ legrosszabb embere 1:14:03 - Feri öt kedvenc tavalyi filmje: A világ legrosszabb embere, Nincs idő meghalni, Legjobb tudomásom szerint, Red Rocket, Titán + egy blokk Isti miskolci osztálytalálkozójáról és a gimis becenevéről + egy másik blokk Lea Seydoux tavalyi filmjeiről 1:36:43 - Bad Luck Banging or Loony Porn 1:41:58 - Jó dolog #8: Női rendezők, rendező színésznők 1:47:00 - Jó dolog #9: alternatív filmnézési lehetőségek a neten: torrent, Rarefilmm, Le Cinéma Club, HENRI, Unifrance 1:54:13 - A ma emberének a nagy feladata, hogy kizárjon dolgokat 2:00:34 - Nem lehet mindent látni, Jó dolog #10: Podcastok, Vakfolt, Soundtracking with Edith Bowman, Team Deakins, Light The Fuse, Director's Cut, Blank Check, This Had Oscar Buzz, You Must Remember This, The Plot Thickens, Awkward Celebrity Encounters, 365 Stories I Want To Tell You Before I Die 2:24:08 - Csalódások, fekete-fehér filmek, megoldjuk a magyar moziforgalmazás problémáit 2:34:48 - Miket fogadtunk meg filmekkel kapcsolatban 2022-re Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
1/15/2022 • 2 hours, 42 minutes, 48 seconds
#137 Lőrincz Nándor és Nagy Bálint (Legjobb tudomásom szerint)
Pár mozi még vetíti a Legjobb tudomásom szerint című magyar filmet, amit a Lőrincz Nándor és Nagy Bálint-alkotópáros jegyez. Nándi és Bálint eljöttek a podcastba, hogy meséljenek első nagyjátékfilmjükről, amivel egy céljuk volt: hogy olyan „gonosz” filmet csináljanak, ami hat, ami felkavarja a nézőt, ami egyszerre játszik és gyötri azt, aki felül erre a „hullámvasútra”. „Ez a perverziónk. Szeretjük, ha egy film két szinten is gyötör: egyrészt a feszkójával, másrészt, ahogy pofátlanul oldani tud” - árulta el Bálint a Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült feszes, csavaros párkapcsolati drámáról. A film egy örökbefogadó házaspár története, akik egy éjszaka összevesznek a buszon, a nő leszáll, a férfi hazamegy, majd másnap kiderül, hogy a nőt az éjjel megerőszakolták. Elindul a hivatalos rendőrségi nyomozás, a férj maga is nyomozni kezd és egyre több bizonytalanság és egyre nagyobb bizalmatlanság kúszik be a pár életébe. A történet a férj szemszögéből van elmesélve, aki egy igazi antihős: egy átlagember, aki a nézőnek folyamatosan csalódást okoz. Nándi és Bálint rendezőként együtt jegyzik a filmjeiket és szoros, a magyar filmben egyedülálló szimbiózisban dolgoznak. „Ugyanannak az éremnek a két oldala vagyunk” -, fogalmazott Bálint. „Legjobb barátokként kezdtünk el együtt csinálni filmeket. Totálisan összemosódott minden szerep és státusz” -, tette hozzá Nándi. Hangsúlyozzák, hogy ők „alkotópáros és nem rendezőpáros” és az egész beszélgetésre jellemző volt, hogy a fiúk egymásnak adogatták a szavakat, befejezték egymás mondatait. A fiúk gyerekkori, gimis barátságából és filmszeretetéből jött az SZFE, jöttek a kisfilmek, Boggie híres Parfüm-videója, a próbálkozások nagyjátékfilmre és az elsősorban megélhetési okok miatt bevállalt rengeteg reklámfilm. A Legjobb tudomásom szerint az Inkubátor-program keretében valósulhatott meg, nagyon kevés pénzből, óriási lelkesedéssel. Mivel kínozza a film a nézőket? És miért? A járvány miatt két elhalasztott bemutató után miért éppen karácsony előtt, az új Pókemberrel egyszerre hozták ki ezt a filmet? („Vannak nézők, akik pont ilyenkor mennek el önkínozni” - hangzik el az adásban.) Elégedettek a nézőszámokkal és a visszajelzésekkel? Mi derült ki, működik a film? De miből pattant ki a film ötlete? „Akartunk egy számunkra jó filmet csinálni” arról, ahogy „az erőszak beoson a mindennapjainkba és ez kizökkent a valóságunkból”. Legalább két évig csak beszélgettek róla, jóval a metoo-botrány kirobbanása előtt indult az ötletelés. „Furcsa szemszögből és egy nagyon különös attitűddel” szerettek volna rámutatni a valóságra, magyarázta Nándi. A film hemzseg a remek mellékszereplőktől, akiket részletesen ki is tárgyaltunk, majd megalapítottuk a Fenyő Iván Appreciation Clubot és szó esett Bálinték statiszta-fétiséről is. Külön öröm, hogy elhangzott a „maci faszán lovagolás”-kifejezés is. Hallgassátok szeretettel! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
1/9/2022 • 1 hour, 50 minutes, 14 seconds
#136 Tiszeker Dániel (Nagykarácsony)
Visszatért a podcastba a Sohavégetnemérőst jegyző Tiszeker Dániel, aki legutóbb elárulta, hogy gyermekkori álma megrendezni egy karácsonyi romantikus vígjátékot. Azóta valóra is váltotta ezt az álmát. Egy hónappal a bemutatója után még mindig az országos nézettségi toplista második helyén áll a Nagykarácsony, és ha a mozizók érdeklődése nem lankad drasztikusan a következő egy hétben, akkor ez lesz az év legsikeresebb magyar filmje. (Amikor ezt az adást vettük fel, 13 napja volt a mozikban a Nagykarácsony, és ennyi idő alatt 50 ezren ültek be rá. Most, két héttel később 94 910 nézőnél tart a film.) Szuper, hogy most már nekünk is van szívmelengető, vicces és bájos karácsonyi romantikus komédiánk, amit évről évre újra lehet majd nézni, de az, hogy ez a film megszülessen, iszonyú nehéz menet volt. "Én ebbe tényleg belehaltam" - fakadt ki egy ponton Tiszeker Dániel a podcastban, miközben azt taglalta, hogyan készítette ki testileg és lelkileg is a Covid-sújtotta forgatás, amit egy szintén nem problémamentes, éveken át tartó rákészülés előzött meg, ami közben például rengeteget kell harcolnia azért, hogy a főszereplő Ötvös András lehessen, aki konditerembe űztek a producerek, és kénytelen volt 25 kilót leadni a szerep kedvéért. Megtudtuk az is, hogy mennyire jó móka negyven fokban téli jelenetet felvenni Csuja Imrével, hogy miért nem lehet maszkban instruálni, illetve, hogy hogyan jött össze Tiszekeréknek az, ami még a Die Hard 5 stábjának sem sikerült: a gyönyörűen kivilágított, tök üres Andrássy úton forgatni - ráadásul ingyen. Apropó Die Hard. Az egyik mellékszerepre eleinte amerikai színészt képzeltek el, ment is a tanakodás, hogy (az akkor még élő) Andy Vajna el tudná-e hívni Bruce Willist vagy Stallonét egy cameóra, de amikor kiderült, hogy milyen kaliberű hollywoodi sztárt (Dani meg is nevezi a műsorban ezt az embert) lehetne tényleg berántani egy ilyenre, akkor elvetették az ötletet, és így játszhatta el Szabó Kimmel Tamás saját magát a filmben. Már a korábbi podcastban kitárgyaltuk, hogy az akkoriban castingosként dolgozó Tiszekernek erősen benne volt a keze abban, hogy Szabó Kimmel lett kiválasztva a Made in Hungária főszerepére, most pedig arról dumáltunk, hogy szerinte milyen kört futott be azóta a színész, meg hogy általában egy magyar színésznek milyen lehetőségei vannak, ha valamirevaló filmes karriert szeretne magának. Dani azt is elmondta, hogy mit tanácsolt Szabó Kimmelnek, amikor felajánlották neki a Pappa piát, és miért nem tudna bírálni senkit, aki szerepet vállalt az Elkúrtukban. Idén júniusban ért véget a Nagykarácsony forgatása, és a nyár végén Dani mintegy pihenésképpen leforgatott egy másik filmet, a nyolcvanas években játszódó, Nyugati nyaralás című krimivígjátékot, amelyben egy magyar család (Pokorny Lia, illetve a podcastunkban már korábban vendégeskedő Mészáros Máté és Szőke Abigél) tagjai gazdag német turistáknak adják ki magukat a Balaton partján a főszerepben lel. Ez elvileg egy tévéfilm, de elképzelhető, hogy mozikba is kerül. Végül jövőbeni terveiről mesélt, amik között szerepel a Nagykarácsony 2 is. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
12/26/2021 • 1 hour, 43 minutes, 54 seconds
#135 Zomborácz Virág hetedszer
Hetedik alkalommal vendégeskedik a Filmklub podcastban (ezzel csúcstartó!) minden idők legnagyszerűbb magyar tévésorozatának (Egynyári kaland) fő alkotója, az Utóélet című film rendezője, az Aranyélet legjobb részeinek írója, Zomborácz Virág, akinek most lett életében először rendes munkahelye. November óta kreatív producerként dolgozik az RTL Klubnál, és rögtön a csatorna legizgalmasabb projektjével foglalkozhat: a Zámbó Jimmy életéről szóló minisorozattal. De erről még nem árulhatott el semmit (a Jimmy-sorozatot majd a nyolcadik Zomborácz-podcastban vesézzük ki), beszélgettünk viszont a Rotchild Klára életéről szóló tévéfilmjéről, amire már kapott pénzt a Filmintézettől, plusz a Kicsi veréb című sok éven át fejlesztett mozifilmjéről, amire végül nem kapott pénzt a Filmintézettől, valamint a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea életéről szóló filmről, amiben Virág dramaturgként dolgozik, illetve elmesélte azt is, hogy mi lett volna az Egynyári kaland ötödik évadában, és persze dumáltunk A tanár című sorozat negyedik évadáról is, aminek Virág írta (vagy ahogy ő fogalmazott: "magyarította") a forgatókönyvét, illetve rendezte az első három részét, és amit már meg lehet nézni az RTL Most+ nevű streamingszolgáltatáson. Kiderült továbbá, hogy Virág elkezdett egy regényt írni, aminek már a hetedik oldalán tart, megtudtuk, hogy miért vonult ki az éjszakából, hogyan élte meg a karanténos időszakot, milyen múltja van Kautzky Armanddal, és hogyan látja a magyar sorozatgyártás múltját, jelenét és jövőjét. Ja, és nagyon zomboráczvirágos választ adott arra a hallgatói kérdésre, hogy rendezne-e Marvel-filmet. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
12/12/2021 • 1 hour, 28 minutes, 27 seconds
#134 Kőrösi Máté (Dívák)
Vendégünk Kőrösi Máté, a Dívák rendezője, aki szuperfiatal csapattal készítette el generációs filmjét, ami szelíd empátiával és töretlen kíváncsisággal fordul három főszereplője felé és a végeredmény egy igazán személyes, vadul szórakoztató, szívfacsaró dokumentumfilm lett, amit november 18-tól lehet megnézni az HBO-n. Hogyan jut el egy huszonéves, elsőfilmes rendező alkotása az HBO-s bemutatóig? Máté tündérmesébe illő sztoriként mesélt erről. „Még most is hihetetlen ez az egész.” A Dívák története több mint három évvel ezelőtt kezdődött: Máté végzős volt az SZFE-n, a diplomafilm-terve épp kútba esett és az utcán sétálgatva azon tűnődött, milyen témát kellene nagyon hamar előkapni, hogy még abban évben lediplomázhasson. Ekkor akadt meg a szeme egy különleges épületen: a Belvárosi Tanoda egy speciális gimnázium, amely második esélyt ad olyan diákoknak, akiket más iskolákból ilyen-olyan okból eltanácsoltak. Ide járt Tina, Szani és Emese, három húszéves lány, a suli három dívája, akik abban az évben készültek leérettségizni. Fél év alatt felvett 86 órányi anyagot a lányokkal, hogy aztán a következő két és félévben ebből az anyagból végül összerakjanak egy egész estés dokumentumfilmet. Máté iszonyatosan szereti a coming-of-age filmeket, erőteljesen megmaradtak benne a gimnáziumi évei és nagyon izgatta a három, érettségire készülő lány néhány hónapjának története. „Hagytam, hogy sodorjon ez az egész” - emlékezett vissza a forgatásra. A néző a rendezővel együtt, aki maga is fel-feltűnik a filmben, fokozatosan vonódik be a lányok életébe. „Kölcsönadták nekem az életük egy darabját” - mondta erről és jó pár sztorin keresztül árnyalta a képet: főszereplői hogyan kezdtek bízni benne, mikor és miért támadtak feszültségek, hogyan sikerült egyensúlyozni a három nagyon különböző lány története között, és mik voltak azok a fontos irányelvek, amik a forgatás és a vágás alatt segítették. A film nagyon intenzív élmény volt mindannyiuk számára: a három lány és Máté közös tetoválást is varrattak magukra, hogy a Dívákra így emlékezzenek egy életen át. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
11/14/2021 • 1 hour, 38 minutes, 48 seconds
#133 Miki357
Legújabb adásunk vendége Miki357, az ország legmenőbb videóklip- és reklámrendezője (szerintünk), a Klipszemle megálmodója, a Fluor Film alkotója, Beton.Hofi vizuálfelelőse. Miki maga sem tartja már számon, hány klipet rendezett, inkább a jelenre és az éppen aktuális alkotási folyamatra koncentrál. Nem szeret a múltba révedni, bár a beszélgetés során visszatértünk a kezdetek kezdetére, amikor a hosszúréti patak partján a szomszéd sráccal egy betonfalra festették a rapszövegeket. Rapper nem akart lenni, erre maximum „éjjel 11 és hajnali 3 között” vágyott és „másnapra elmúlt”, de szinte minden mást kipróbált. Tízévesen évesen grafikai szoftverekkel rajzolt, a magyar graffitis társaság tagja lett, 13 évesen fotózni kezdett és néhány barátjával egészen fiatalon megalapította a mára legendás hiphop-kiadót, a Kriminál Beats-et. A videókliprendezéssel ezután még hét évet várt, mert akkorra született meg az a technológia, amivel úgy érezte, le tud már forgatni valamit vállalható minőségben. Melyik az a népszerű tévésorozat, amit képtelen volt néhány percnél tovább nézni, mert olyan unalmasnak tartotta a képi világát? A híres Aldis-reklám ötletét eredetileg csont nélkül elfogadta a megbízó vagy csiszolgatni kellett rajta? Hogyan dönti el, hogy melyik zenésznek, zenekarnak rendez videót és kinek a filmjében játszott volna szívesen elgázolt embert? És volt olyan, hogy a saját pénzét tolta valakinek a klipjébe? Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
10/29/2021 • 1 hour, 19 minutes, 58 seconds
#132 Grosan Cristina és Huzella Júlia
Még megy a magyar mozikban A legjobb dolgokon bőgni kell, ami egy érzékeny és vicces film egy mai harmincas nő, Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) útkereséséről. A Filmklub podcast új adásában két vendégünk is volt egyszerre: Grosan Cristina rendező, illetve Huzella Júlia színésznő, a film másik főszereplője, aki Maja gyerekkori barátnőjét, ellenpontját, Sárát alakítja. A legjobb dolgokon bőgni kell gondolata Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra beszélgetéseiből, sztorijaiból született, együtt írták meg a forgatókönyvet és aztán „Lesz, ami lesz, csak nekünk tetsszen”-alapon vágtak bele az összerakásába. Juli elmondta mikor és miért sírt a saját filmjén, és azt is, hogyan élte meg, amikor annak ellenére Cristina nem adta neki automatikusan Sára szerepét, hogy eredetileg együtt találták ki ezt a karaktert. Cristina huszonévesen, Romániából érkezett a MOME mesterképzésére Budapestre, magyarul akkor még csak egy 12 éves gyerek szintjén beszélt. Mesélt a nyelvi akadályokról, magyarságtudatról és a kedvenc magyar szaváról és arról, hogy egy félreértés miatt nem kellett nélkülöznie, amikor először megérkezett Magyarországra. Mit szólnak ahhoz, hogy A legjobb dolgokon bőgni kellt sokan "a női VAN"-nak nevezik? Hol fáj a színésznek a visszautasítás? Hogyan kapott szerepet Nemes Jeles László a filmben és milyen volt elsőfilmes rendezőként Hernádi Juditot instruálni? Mi a közös Grosan Cristinában és Steven Spielbergben? Milyen érzés volt szembesülni a nyitóhétvégi nézettségi adatokkal? A legjobb dolgokon bőgni kell friss, finom humorral és remek színészekkel meséli el kicsit kattant, szerethető hőse néhány napját és egy sorsfordító éjszakáját. Ha tehetitek, nézzétek meg moziban! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
10/3/2021 • 1 hour, 42 minutes, 5 seconds
#131 Dér Zsolt
A Filmklub podcast legújabb adásának vendége Dér Zsolt színész, aki a mozikban jelenleg futó romantikus vígjátékban, az Így vagy tökéletesben a leghálásabb szerepet játssza, és aki tavaly azzal okozott nagy meglepetést, hogy önszántából otthagyta a Katona József Színház társulatát és felhagyott a színpadi színészettel. Az 1989-es születésű Dér Zsolt gyerekként már színházban játszott, szerepelt a Sorstalanságban, a Mansfeldben, a Seveledben, és ő volt az egyik főszereplője a százrészes romantikus telenovellának, az Oltári csajoknak. Az egyetem után leszerződött a Katonához, két éve Junior Príma-díjjal jutalmazták. Művészcsaládban nőtt fel: édesapja Dér András, anyukája Dér Denisa színésznő, nővére az Anyáim története című dokumentumfilmet rendező Dér Asia (aki már volt vendégünk a podcastban), húga Dér Mária színésznő. Mennyire határozta meg az életét a gyerekkora, hogyan küzdött meg a családtól való leválással és leválásért, milyen utat járt be azóta? Beszélgettünk arról a „tárgyiasító, hatalmi tekintetről”, ami a színészt kihasználja és szép tárgyként pakolgatja jobbra-balra. Igen, a hierarchia létezik a filmes-színházi szakmában, de, ahogy mondta, „ettől még lehetünk emberek és tiszteletben tarthatjuk egymás határait.” Mit kezdett ő maga ezzel a kiszolgáltatott pozícióval? Zsolt színészként megpróbált ettől a helyzettől minél messzebb kerülni, ami egy nap odavezetett, hogy felállt és kisétált a Katona társulatából és otthagyta a színpadi színészetet. Ennek a döntésnek és az azt követő „összeomlásnak”, ahogyan ő nevezi, a hátteréről, következményeiről, rémisztően nehéz pillanatairól mesélt. Hogyan élte meg Gothár Péter bántalmazási ügyét a Katonában? Mi volt a színpadon és a próbák alatt a túlélési stratégiája? Milyen idegállapotban mondta el a köszönőbeszédét a Junior Príma-gálán? Mit gondol a nepotizmusról? Van olyan munka, amit elvi alapon visszautasítana? Beszélt a másoktól való függésről, a szexuális útkereséséről, a terápiájáról, a mindennapos túlélésről is. Zsolt kifestett szemmel, tigrises női kabátban, FREE SZFE-pólóban néz ránk az Így vagy tökéletes díszbemutatóján készült fotón, amin a rendező Varsics Péter, a főszereplő Fekete Ernő és Béres Márta és a többi stábtag mellett ott álldogál Lajos Tamás is, a film producere, egyben az új SZFE kuratóriumi tagja. Mit akart Zsolt elérni ezzel a gesztussal? Szabadságharcosnak érzi magát? Mit gondol a régi SZFÉ-ről? Hogyan látja az új generáció lehetőségeit? És mikor meri végre rávenni magát, hogy felhívja Dörner Györgyöt és felkérje élete első kisfilmjének az egyik szerepére? A terápiás mágikus-realista filmvígjátékot Zsolt írja és rendezi és ez az egyik olyan dolog, amiről csillogó szemmel, őszinte lelkesedéssel mesélt. A másik a fekete szemceruzája, amivel harcos indiánként száll szembe a világgal. Várjuk a kisfilmet és szeretettel öleljük Zsoltot innen is! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
8/28/2021 • 2 hours, 5 minutes, 35 seconds
#130 Cannes Special Edition x Gyárfás Dorka és Onozó Róbert
A Filmklub podcast rendhagyó adásában a cannes-i filmfesztiválról beszélgetett két és fél órán át a legendás Origo Filmklub rovat aranykorának három oszlopos tagja: Onozó Róbert (az idei volt a 15. Cannes-ja), Varga Ferenc (ez volt a 14. Cannes-ja) és Gyárfás Dorka (ő még sosem volt Cannes-ban, de érdekli a dolog). Miért kezd el valaki Cannes-ba járni? Miért jó ott lenni? Hogyan változott az évek során az, hogy mivel töltötték az idejüket a fesztiválon? Miben hasonlít a drogfüggőséghez a Cannes-ba járás? Mi a helyzet a kasztrendszerrel? Milyen interjúzni Cannes-ban? Milyen tudósítást írni? Milyen egy díszbemutató belülről? Miért fontos ez az egész? És persze, milyen filmeket láttak idén a fiúk, és mit gondoltak róluk. Nagyon sűrű, tartalmas, csapongó és szenvedélyes beszélgetés ez, ami még hagyományt is teremthet itt a podcastban. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
7/28/2021 • 2 hours, 30 minutes, 47 seconds
#129 Kizlinger Lilla
"Ki a fasz kap húszévesen színésznőként Ezüst Medvét úgy, hogy nem is színésznő?" - teszi fel a kérdést a Filmklub podcast legújabb adásában Kizlinger Lilla, aki másodéves rendezőszakos hallgatóként, a Rengeteg - Mindenhol látlak című Fliegauf Bence-filmben nyújtott alakításáért nyerte el az idei Berlinalén az egyik legrangosabb nemzetközi színészi elismerést, amit magyar ember valaha elnyert. Kizlinger Lilla drámatagozatos gimnáziumba járt, de nagyon hamar elvették a kedvét a színészettől. Azt sulykolták belé, hogy furcsa, tehetségtelen, és semmire sem fogja vinni az életben. Az osztályfőnöke rendszeresen idiótának nevezte. Érettségi után az esélytelenek nyugalmával jelentkezett a filmrendező szakra az SZFE-n. Négyszáz ember próbálkozott, hatot vettek fel. Lilla köztük volt. "Nagyon ritka, hogy valakinél ennyire egyértelmű legyen, hogy csillogó tehetség" - mondta róla Schwechtje Mihály rendező, aki ott volt a felvételijén, és később szerepet adott neki a Gina című előadásban a Radnóti Színházban, és a Ballagási cipő című kisfilmjében is. Amióta bekerült az SZFE-re, teljesen megváltozott Lilla élete. "Végre azt éreztem, hogy nem A Fura Lány vagyok, hanem sok furából az egyik fura" - mesélt erről a podcastban. "És ez olyan jó érzés volt. Végre megtaláltam a helyem. Végre emberként kezelnek, végre megbecsülik, amit csinálok, végre megértenek engem, vagy ha nem értenek, megérteni akarnak. És ez hiányzott egész életemben, hogy oké, hogy nem értenek meg, de nem is akartak megérteni." A közel kétórás adásunkban csak úgy dőlt a szó Lillából. Beszélgettünk a klipről, amit a Carson Coma zenekarnak rendezett, a Kábelek című kisfilmről, amit Babinchak Atanázzal együtt csinál, illetve az apátlanságról szóló dokumentumfilmjéről, amihez 30 órányi interjút vett fel emberekkel, akik elveszítették az édesapjukat. Minden munkája nagyon önéletrajzi, legközelebb Hajdu Szabolcsot, Rába Rolandot és saját magát rendezi egy színházi előadásban, aminek a címe: Nem rólam szól. Mit szólt ahhoz, hogy a Nemzeti Filmintézet nem adott hírt a díjáról? Miért emlegette a Magyar Narancs címlapon a pasiját? Mit érez akkor, amikor azt mondják, nagyon hasonlít Léa Seydoux-hoz? Hol tartja az Ezüst Medvéjét? És milyen gyakran nyúl hozzá? Mit élvez a színészkedésben? Fel tud oldódni a boldogságban? Mi az a sikerdepresszió? Szó esett ízlésről, tehetségről, magabiztosságról, arroganciáról és nárcizmusról is, valamint arról a kis videóról, ami akkor készült, amikor Lilla megtudta, hogy Ezüst Medve-díjat nyert. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
7/26/2021 • 1 hour, 50 minutes, 31 seconds
#128 Bakony Alexa
Legújabb adásunk vendége Bakony Alexa rendező, akinek első egész estés dokumentumfilmjét, a Tobi színeit egy hete vetítik a magyar mozik és amit mi is csak ajánlani tudunk. Rég láttunk ilyen érzékeny, mély, megható és vicces filmet arról, mi az a család, mi az a szeretet, mit tesznek meg egymásért emberek, akik igazán szeretik egymást. A jelzőkkel egyébként végig gondban voltunk: próbáltuk megtalálni azt az egy szót, ami a legjobban leírja a Tobi színeit, de nem volt egyszerű. Sokszínű, felejthetetlen élmény. Alexa 4 és fél éven át követte operatőrével és hangmérnökével a Tuza családot; Tobit, a transznemű, tizenéves fiút, Évát, az édesanyát és Zolit, az édesapát. Ők hárman toporognak, táncolnak, lépkednek egymás körül és próbálják mindig, minden körülmények között fenntartani a kommunikációt egymás között, akkor is, amikor legszívesebben kirohannának a világból. Alexa az SZFE-n végzett először televíziós műsorkészítő szakon, majd elvégezte a dokumentumfilm-rendező szakot is. Készített már rövidfilmet és két rövidebb dokumentumfilmet is, de persze a Tobi színei élete eddigi legkomolyabb munkája. Sokat mesélt a forgatás hosszú éveken átívelő folyamatáról, arról, sírt-e a film készítése alatt, mikor és hogyan született meg a bizalom a filmje szereplői és a stáb között, melyik amerikai dokumentumfilm volt rá diákként nagy hatással, és mit gondol a nemrégiben elfogadott melegellenes törvényről, illetve arról, hogy a filmje egyszer csak eltűnt a veszprémi Magyar Mozgókép Festivál programjából. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
7/8/2021 • 2 hours, 35 seconds
#127 Szeleczki Rozália
Vendégünk Szeleczki Rozália filmrendező, aki pár hete a Cicavízió című filmtervével elnyerte a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatását, így hamarosan elkészítheti első nagyjátékfilmjét. Rozi az érettségi évében felvételizett először az SZFE-re, ahol az utolsó fordulóban gyakorlatilag eltanácsolta a szakmától Enyedi Ildikó (abba az osztályba került volna, ahova Reisz Gábor és Szimler Bálint járt, és ahova Ács Dánielt és S. Takács Andrást sem vették fel). Ezután csaknem tízéves kitérő következett, amikor képzőművészként és Marina Abramović-szerű videóművészként kereste az önkifejezés érvényes formáit, de valami nem stimmelt, és végül egy egérrágta amsterdami lakásban eszmélt rá, hogy mégis csak a filmkészítés lesz az ő útja. A „művészeti egyetem-szédelgő” címet levetkőzve, Rozi másodszorra bekerült az SZFE-re, ahol három rövidfilmet rendezett: a csodás című Csodapuncit, az Arany János-balladát sztriptíztáncosnős-legénybúcsús közegbe helyező Rozgonyinét és a nyolcvanas években játszódó, Rocktérítő-feelinges Mióta velem járt. Az utóbbi két kisfilmben közreműködő Törőcsik Franciska az évek során a múzsája lett és ahogy a Cicavízió castingja kapcsán fogalmazott: „Csak a halál biztos és Törőcsik Franciska”. A Cicavízió Rozi szavaival egy „abszurd, romantikus vígjáték”. Kemény Zsófival együtt írják, főszereplője egy harmincas, magányos lány (Törőcsik Franciska) és egy szerelmi háromszögről szól, amelyben az egyik fél egy beszélő kandúr. Rozi felidézi azt a pillanatot, amikor ki kellett állnia a szakmai zsűri elé a Toldi mozi színpadára és bemutatnia a filmtervét. És bár nem látszott rajta, borzasztóan izgult. Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
6/25/2021 • 1 hour, 30 seconds
#126 Köves Gábor a Végszónak sem rossz című könyvéről
Harmadszor jár a podcastban Köves Gábor újságíró, akinek a mániája, hogy sztárokkal csinál interjúkat. A héten jelent meg második könyve, a Végszónak sem rossz, benne 38 hírességgel készült interjúval, Juliette Binoche-tól kezdve Woody Allenen át Suzanne Vegáig. Egy kiáltvány ez a könyv a világ vulgaritása ellen: szellemes, intelligens emberek beszélgetnek érdekes dolgokról, mintha mi sem lenne természetesebb. Gábor rendszeresen fut a Margitszigeten (az új könyve címe is futás közben jutott az eszébe), de még nem futott össze a mostanában ott futkározó hollywoodi sztárokkal. Félreértés amúgy, hogy ha valaki itt forgat, az könnyebben elérhető egy magyar újságíró számára, de azért elfantáziáltunk arról, mit kérdeznénk Ethan Hawke-tól egy ad hoc interjún. Beszélgettünk arról is, hogyan rendezte át a járvány a kerekasztalos interjúk (ún. "junket"-ok) világát, és hát nagyon durván. Úgy fest, örökre eltűnik ez a műfaj, ami ugyan nem volt a legideálisabb, de legalább megadta az újságírónak az élményt, hogy nagy sztárokkal szívjon egy levegőt, szemben a lelketlen Zoom-interjúkkal, amik semmilyen élményt nem adnak. Azért pár jó dolog is kijött a karantén időszakából, például nagy meglepetésre kötélnek állt Matthew McConaughey, és Patti Smith is rögtön válaszolt Gábor e-mailjére. Mi az interjúzás kis halála? És a hierarchiája? Hogyan érdemes interjúért kuncsorogni? Ki volt a legellenségesebb az alanyai közül? Miért nem beszélget fiatal emberekkel? Jól bírja, ha megfagy a levegő interjú közben? Milyen egy megúszós interjú? Mit gondol, amikor meghal egy interjúalanya? Címadásnál mik a szempontjai? A legjobb interjút akarja csinálni vagy a legkövesesebbet? A bölcsességet akarja kiszedni az emberekből? Vagy mit akar?! Mesterházy Lili sajnos nem tudott részt venni ebben a műsorban, talán ezért Gábor is kevésbé produkálta magát ezúttal. Mesélt az iszonyatosan vicces Kaurismäki-interjújáról, elárulta, hogyan tudta becsempészni a Star Warst egy tök más kapcsán készült Adam Driver-interjúba, és természetesen ismét felidézte az emlékezetes hamburgerezését John le Carréval. Köves Gábort két órán át hallgatni... szerintünk ez az egyik legkellemesebb időtöltés a világon! Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!
6/10/2021 • 1 hour, 58 minutes, 44 seconds
#125 Bucsi Réka
Itt a jubileumi, 125. adás és benne egy izgalmas, tehetséges animációs filmrendező, Bucsi Réka, aki varázslatos világokat, lényeket, mozdulatokat és érzelmeket kreál a vászonra és akinek már a diplomamunkája, a Symphony No. 42 rákerült az Oscar rövidfilmes shortlistjére. Azóta elkészült a Love és a Solar Walk is és mindhárom animáció indult a Berlinale versenyében is és rengeteg díjat söpört be értük a világ minden táján. Faggattuk ausztriai gyerekkoráról és mesélt arról is, hogy a sok nem neki való film közül, amiket gyerekként imádott, melyiktől rettegett a legjobban. Réka 2013-ban végzett a MOME animációs szakán és már egészen korán a klasszikus hős útja és karaktere helyett inkább az atmoszféra, a színek, a hangok izgatták. Mesélt Viborgról, egy Twin Peaks nagyságú animációs mesebirodalomról Dániában, ahol rengeteg időt töltött. Hogyan éli meg, hogy sokan zseninek tartják? Fogyasztott már LSD-t? Igaz, hogy soha nem érték eddig szakmai kudarcok? Mi a sztori Réka híres instás táncvideói mögött? Miről diskurált Bill Murray-vel Berlinben és minek volt köszönhető Bong Joon-ho alig burkolt fenyegetése? Ki az a Phil Tippett, akinek az adás alatt örökre megtanultuk a nevét? És miért panaszolta be őt az egyik fesztiválnál egy néző a Symphony No. 42 vetítése után? Amit csak lehetett, mindent megtudtunk Rékától legújabb és eddigi legnagyszabásúbb projektjéről, most készülő, első egész estés animációs filmjéről, a The Great Silence-ről. Hol tart és mennyire bizakodó, hogy egyszer ebből film lesz? Mit ért azalatt, hogy „a megértés és az érzés egy és ugyanaz” és mostanában mivel kapcsolatban tör rá hullámokban a szomorúság? És miért lett öngyilkos a róka az erdőben? Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/28/2021 • 2 hours, 23 minutes, 45 seconds
#124 Polgár Tamás
Legfrissebb adásunk vendége egy különlegesen szenvedélyes, szókimondó, laza és derűs ember: Polgár Tamás, akit kamaszként fedezett fel az Aszódi Javítóintézetben Mundruczó Kornél, vele forgatta le Afta című kisfilmjét, majd 2002-ben a Szép napok főszerepét bízta rá. Azóta játszott az Oscar-díjas Saul fiában, a Napszálltában, Hajdu Szabolcs Délibáb-jában és Pálfi György Mindörökkéjében, de a színészet helyett végül egy másik filmes munkában találta meg boldogulását: kellékes lett. Tomi őszintén mesélt élete korai, kemény éveiről és arról is, most mivel tölti napjait, azóta mekkorát fordult vele a világ. Beavatott minket jelenlegi szakmája titkaiba és rengeteget sztorizgatott az itt forgató világsztárokról. Mire búgta neki Cate Blanchett, hogy „More, baby, more!” és miért ragadta meg a karját Eva Longoria? Melyik a „tökös, profi, jó csávó”, Clive Owen vagy Robert Pattinson? Ránézhet halandó ember Penélope Cruzra? Mivel hozta rá a frászt Daniel Brühl, és mivel igézte meg Tarr Béla? És kinek voltak „Nintendo-nyomkodó kis kezei”? Miért találja varázslatosnak a munkáját és hogy lehet az, hogy azokat a kollegáit is szereti, akiket nem szeret? Mi az a munka viszont, ami soha, semmilyen körülmények között nem vállalna el? Hogyan kell profin disznóban hegeszteni és miért kellett egyenként megfestenie egy köbméternyi rózsaszirmot? Ki nevezte őt „dreamkiller”-nek? Mit tekint eddigi legnagyobb szakmai kudarcának? Ki az az egyetlen ember, akinek akkora rajongója, hogy elájulna, ha az életben találkozna vele? És mi történt, amikor kért egy sört valahol Indiában? Természetesen arról is mesélt, milyen volt az a sorsdöntő pillanat, amikor először találkozott Mundruczó Kornéllal az Aszódi Javítóintézetben és mit gondolt akkor, amikor először meglátta magát a filmvásznon. Kötelező jelleggel meg kellett tárgyalnunk azt a bizonyos Delta-bulit Cannes-ban, amin Tomi is részt vett és ami mindannyiunk életére nagy hatással volt. Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!
5/14/2021 • 2 hours, 27 minutes, 38 seconds
#123 Szilágyi Fanni, Reisz Gábor és Szimler Bálint x Budapest Ritmo (szponzorált adás)
A Filmklub podcast első szponzorált adásában a Budapest Ritmo világzenei fesztivál felkérésére beszélgetünk Szilágyi Fannival, Reisz Gáborral és Szimler Bálinttal beszélgetünk azokról a koncertfilmekről, amiket a fesztivál két idei fellépőjével, a Mordái-jal és az Odd ID-vel csináltak. Mindhárom rendezőnek erős zenei kötődése van: Reisz Gábor az összes filmjéhez maga írta a zenét és játszik a VAN filmzenekarban, Szimler Bálint az egész estés Balaton Method-dal feszegette az élőzene filmes határait, Szilágyi Fanni pedig számos klipet rendezett, többek között Boogie-nak, Szedernek, a P.A.W.A-nak és a Magashegyi Undergroundnak. Milyen érzés a kihalt, hetvenes évekbeli, fásult barna pompájában neszező Gellért Szállóban forgatni? És a fülledt, pálmaház-jellegű, örökké huszonhat fokos Twentysix-ben? Hiányzott a közönség és miért nem lehetett őket mondjuk vájtfülű madarakkal pótolni? Mennyire kellett harcolni a zenekarok egójával és mi volt a legnehezebb kihívás a két koncertfilmben? Hogyan lehet a David Lynch-hangulatra Scorsese-filmmel alapozni? Szabad instruálni a zenészeket? És főleg, hogyan nyomták le ezt az iszonyatosan megterhelő egynapos forgatást, ahol élőben kellett a zenélni és ezért „nem csúszhattak szét és nem őrülhettek meg”? A legszebb az egészben, hogy mindhármuk volt már a Filmklub podcast vendége korábban, így olyan filmes arcokkal beszélgethettünk érdekes dolgokról, akiknek őszintén kíváncsiak voltunk a gondolataikra. Szó esett arról, hogyan ismerkedtek meg annak idején az SZFE-n és hogyan viszonyulnak a zenés-filmes munkáikhoz. Elmondták, milyen koncertekre vágynak a korona után és egy jótanács is elhangzik arról, hogyan érdemes nézni ezeket a ritmós koncertfilmeket. Meséltek a videóklip-rendezéseikről, amivel „könnyeden lehet játszani”, de alapjában véve egy „kedves, karitatív dolog”, mert keresni viszont nem lehet vele, inkább csak ráfizetni. A legszebb az egészben, hogy mindhárman vendégeskedtek már a Filmklub podcastban korábban, így olyan filmes arcokkal beszélgethettünk érdekes dolgokról, akiknek őszintén kíváncsiak voltunk a gondolataikra. Szó esett arról, hogyan ismerkedtek meg annak idején az SZFE-n és hogyan viszonyulnak a zenés-filmes munkáikhoz. Elmondták, milyen koncertekre vágynak a korona után és egy jótanács is elhangzik arról, hogyan érdemes nézni ezeket a ritmós koncertfilmeket. Meséltek a videóklip-rendezéseikről, amivel „könnyeden lehet játszani”, de alapjában véve egy „kedves, karitatív dolog”, mert keresni viszont nem lehet vele, inkább csak ráfizetni. Az idei Budapest Ritmo kizárólag online érhető majd el, így Fanni, Gábor és Bálint filmjeit is online nézhetitek majd meg a május 10-től 12-ig tartó fesztivál utolsó napján, este 9 és 10 között. Nem a Mordái és az Odd ID az egyetlen, akiknek a koncertjéből film készült: a fesztivál honlapján megnézhető még Cserepes Károly a Füvészkertből és Dresch Mihály koncertje az Epreskertből. A Ritmo oldalán lehet majd követni az élő stream koncerteket is az Akváriumból (Tárkány Művek, Bettika Quintet, Cimbaliband) és ahogy az adásban is szó esik róla, lesznek zenei témájú dokumentumfilmek is, köztük Joao Gilberto tokiói koncertfilmje és a tangókirály Astor Piazzoláról egy ritka felvételeket bemutató, megrázó erejű életmű-darab. Nézd a Ritmo Programtábláját, mert a programok csak bizonyos időben indíthatóak el és nézhetők meg! Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess
5/6/2021 • 1 hour, 26 minutes, 8 seconds
#122 Szimler Bálint
Szimler Bálint még 23 éves sem volt, amikor egy szerény kis vizsgafilmmel olyan erővel robbant be a köztudatba, mint kevés fiatal magyar filmrendező előtte. Ez volt az Itt vagyok, ami megnyerte a Filmszemlét, kijutott Cannes-ba, egyetlen este alatt közel ezren fizettek be rá egy pesti moziban, és generációs kultfilm lett belőle. Adásunkban többek között arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lehet továbbmenni egy ekkora siker után. Hogyan kezelte az Itt vagyok nyomában kialakult tömeghisztériát és az irigykedők beszólogatását? Mivel foglalkozik mostanában a film főszereplője, Vida Viktor? Mi a jó, és mi a rossz a reklámfilmezésben? Hogyan viszonyul a szép emberekhez? Miért akart filmet csinálni az István, a királyból? Működne Palvin Barbara egy filmben? Mi az a három kérdés, amit soha senki nem tesz fel egy gyereknek a magyar oktatási rendszerben? Bálint mesélt az amerikai gyerekkoráról, a kedvenc magyar filmjeiről, Tarr Béla, Hofi Géza és a Disney-rajzfilmek zsenialitásáról, a Balatonról, kivándorlásról és remeteségről, emberségről és megalázásról, meghiúsult és jövőbeni filmterveiről, de azt is elárulta, hogyan hozza ki a színészeiből a maximumot. És persze nem ignoráltuk az elefántot sem a szobában: kifaggattuk Bálintot arról is, hogy hol marad már az első nagyjátékfilmje, aminek az elkészülte úgy tíz éve esedékes. Kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!
4/10/2021 • 3 hours, 13 minutes, 36 seconds
#121 Sodró Eliza
Vendégünk Sodró Eliza színésznő, aki ismerős lehet a Netflixről (Foglyok, The Crown), a köztévéből (Egynyári kaland, Tóth János), a Radnóti Színházból, vagy abból a szenvedélyes nyílt levélből, amit Vidnyánszky ‘Papa’ Attilához írt tavaly nyáron. Eliza sokat mesélt Vidnyánszkyhoz fűződő viszonyáról, híres nyílt levele megírásának körülményeiről, sőt megosztotta velünk egy álmát is, aminek Vidnyánszky volt a főszereplője. Elmondta, most mit érez az SZFE ügyével kapcsolatban, hogyan dolgozta fel a történteket, mennyire érzi a megosztottságot a szakmán belül. Mesélt saját és mások érzelmi vakfoltjáról és érdekes részleteket tudtunk meg színházi rendezőkről: kiderült például, melyik az az elismert rendező, aki ordibálással próbálja hangulatba hozni a színészeit és ki az, aki inkább lágyan susogva próbálja elérni ugyanezt. Kiderül az is, Elizánál melyik módszer működik jobban. Mihez kezd egy színésznő a bezárt színházak idején? Vannak színészi munkái vagy el kellett mennie futárnak? Milyen érzés magát néznie a karantén idején népszerűvé vált színházi streaming felvételeken? Filmes munkáiról is mesélt, köztük a The Crown forgatásáról, aztán Deák Kristóf tévéfilmjéről, a Foglyokról, amiben főszerepet játszott, a Szabó Győző önéletrajzi könyve alapján készült Toxikomáról és arról, hogyan került bele Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas filmjébe, a Rengeteg - mindenhol látlakba és hogy milyen volt együtt játszani amatőr szereplőkkel. A műsorban végül ünnepélyesen meghívtuk Elizát a film berlini díjkiosztó gálájára, amit júniusra terveznek a Berlinale szervezői, amit ő kicsit óvatosan fogadott, de azért örült neki. Kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Mostantól megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!
3/26/2021 • 2 hours, 1 minute, 7 seconds
#120 Nagy Dénes
A Filmklub podcast legújabb adásában Nagy Dénessel beszélgettünk, aki az idei berlini filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező Ezüst Medve-díját első nagyjátékfilmjéért, a Természetes fényért. Dénes előtt eddig egyetlen magyar rendező kapta meg ezt a díjat: Szabó István a Bizalom-ért még 1980-ban, amiben akár égi jelet is láthatunk, mert Nagy Dénes éppen 1980-ban született. Dénes elmondta, miért éppen azt a bizonyos egy oldalt filmesítette meg Závada Pál azonos című, több szálon futó, monumentális regényéből és hogyan találta meg ezer telefonhívás és kétszáz sertéstelep átpásztázása után filmje szereplőit, akik egy színész kivételével mind amatőrök voltak. Mi hajtotta hat éven keresztül, szó szerint tűzön-vizen át, amíg végre sikerült elkészítenie ezt a filmet? Melyik volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznia a forgatás során? Miért várt ilyen sokáig első nagyjátékfilmje elkészítésével? És honnan az orosz szál a munkáiban? És végül: kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy megkérjük az átlagosnál lelkesebb hallgatóinkat, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Mostantól megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. A Patreon oldalra felkerült a bemutatkozó videónk is; mi nagyon jól szórakoztunk, amíg elkészítettük. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Elindult a Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!
3/12/2021 • 1 hour, 46 minutes, 19 seconds
#119 Cseke Eszter és S. Takács András (On the Spot, Born in Auschwitz)
Otthonukban látogattuk meg az On the Spot alkotóit, Cseke Esztert és S. Takács Andrást, akik együtt találták ki és működtetik ezt az egyedi megközelítésű dokumentumfilm-sorozatot, ami egyszerre munka, szenvedély és életforma számukra. Az utóbbi öt évben a sorozattal párhuzamosan forgatták első egész estés dokumentumfilmjüket, a Born in Auschwitzot, ami január közepén debütált a francia ARTE tévécsatornán, később nézettségi rekordot döntött itthon a Spektrumon, lelkes kritikát közölt róla a német Der Spiegel magazin, legközelebb pedig a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lehet megtekinteni március 7. és 10. között. Ugyanolyan szabadsággal készült a film is, mint a sorozat epizódjai, de kipróbáltak egy csomó új dolgot. A legizgalmasabb ezek közül talán az, hogy Jeruzsálemben leültették egy stúdióban a film két főszereplőjét, az auschwitzi haláltáborban született Angelát, és ultra-orthodox zsidó lányát, Katit, hogy nyugodt körülmények között beszélhessék ki a sérelmeiket. Hogyan veszik rá a szereplőiket, hogy beengedjék őket az életükbe? Előfordult olyan helyzet forgatáson, amikor a személyes oldal felülkerekedett a szakmain? Kell néha hazudni, hogy elérjék a céljaikat? Miért nem vonzzák őket a könnyedebb témák? És mi az, ami a legnagyobb aggodalommal tölti el őket a jövőt illetően? Megtudjuk azt is, hogy melyik szerintük a legjobb és a legrosszabb On the Spot-epizód. András felidézi a pillanatot, amikor életében először látta meg Esztert. Kitárgyaljuk, hogy gát volt-e köztük eleinte a hétéves korkülönbség, hogy melyikük miben domináns, hogy óvatosabbak lettek-e a gyerekük születése után, illetve, hogy miért gyűlölik, ha álompárként utalnak rájuk. Olyan az egész, mint egy vasárnapi ebéd utáni nyugis, szerteágazó beszélgetés (valóban akkor is vettük fel), amit kábé félóránként felrázott a szobába berontó ötéves kisfiuk. Eszter és András lebilincselő riportalanyok: együtt szövik a történeteket, kijavítják egymást, vitatkoznak, máshogy emlékeznek dolgokra. Hamar el fog röppenni ez a két és fél óra.
3/3/2021 • 2 hours, 38 minutes, 28 seconds
#118 Ágh Márton
Vendégünk Ágh Márton, olyan filmek látványtervezője, mint a Drakulics elvtárs, a Jupiter holdja, a Delta, illetve a hamarosan a berlini filmfesztivál versenyprogramjában bemutatkozó Természetes fény, idén nyáron pedig Nemes Jeles László harmadik filmje, Az árva látványvilágáért lesz felelős. Részletesen végigbeszéltük Marci életét. Fókuszba került a keszthelyi gyerekkor, a zongoraművészi álmok, amiknek egy majdnem leamputált kéz vetett véget, a szovjet emlékmű lebontása, a Budapestre szökdösés, a hajnalig tartó bulizások egy üveg kólával, a portrérajzolás német turistáknak a balatoni sétányon. Egy sikertelen felvételi után a családi barát Zoób Kati vette szárnyai alá a fiatalembert. Miért kellett mosodába vinnie Glenn Close harisnyáját? Milyen volt egyedüli fiúként a képzős osztályban? Mikor jutott el először egy filmforgatásra? Hogyhogy nem tűnt fel neki Szabó Győző drogozása, amikor együtt járták körbe Európát? Egy rövid kortárs táncos kitérő után jöttek a színházi és filmes munkák, aztán a nagy találkozás Schilling Árpáddal, és Marci lett a korszak legmenőbb társulatának (Krétakör) a házi látványtervezője, később Mundruczó Kornél filmjeiben és előadásaiban dolgozott, majd mindkét együttműködésnek szinte egyszerre lett vége. Hogy jutott eszébe a feje tetejére állítani a színpadot a Látszatéletben? Mi volt a legszebb bók, amit a Delta látványvilágára kapott? Mit tett hozzá Marci a Jupiter holdja észbontó autósüldözéses jelenetéhez? Milyen volt Peter Greenaway-jel közös füzetbe rajzolgatni? Miért nem dolgozott többet Magyarországon forgó külföldi filmekben? Közben belesodródott egy olyan helyzetbe, hogy rendezett egy kisfilmet (A kutyákat elengedtem), és voltak szereplések a kamera másik oldalán: a saját apja által inspirált állambiztonságis figurája a Drakulics elvtársban, az enyhén meleg, piperkőc kutyakozmetikus a Fehér Istenben (ez az alakítás sajnos nem maradt fenn az utókor számára), illetve a legemlékezetesebb, a görög rabbi a Saul fiában, amivel Angliában felkerült a moziplakátokra, és ami miatt hónapokig sapkát kellett hordania. Mesélt arról, hogy hogyan tud becsempészni olyan jelentést a filmekbe, ami néha még a rendezőnek sem tűnik fel, és, hogy mi volt a szuper a Delta cannes-i bulijában, de elárulta azt is, hogy melyik regényből rendezne a legszívesebben filmet.
2/24/2021 • 2 hours, 25 minutes, 28 seconds
#117 Ács Dániel
Vendégünk Ács Dániel, a 444 munkatársa, akinek dokumentumfilmje, A gyilkosok emlékműve, az eddigi legfontosabb film a nyilasterror utolsó heteiben zajló rettenetes városmajori vérengzésekről és a gyilkosságok helyén 2005-ben emelt turulszobor körüli politikai viharokról. A 444 YouTube-csatornájára január végén feltett videó már több mint 227 ezer letöltésnél tart; rendezője pedig számtalan levelet, megkeresést, kommentet, sőt, látogatót kapott a premier óta. Dani mesélt arról, hogyan éli meg filmje sikerét, mi az, amit bán, hogy nem tett meg annak idején, a film készítése közben, és azt is elmondta, mi a közös a 444-ben és a Balázs Béla Stúdióban. Hogyan születnek hülyeségekből nagy dolgok? Melyik volt Uj Péter szerint Dani eddigi legjobb videós munkája? Mi volt az a kudarc, ami hosszú évekre megtörte? Melyik Enyedi Ildikó-filmben játszott gyerekkorában? Miért nem válaszolt aztán, évekkel később, Enyedi emailjére? És miért mindig ugyanabban a pólóban látjuk mostanában? Kíváncsiak voltunk, hogyan indult Dani videós karrierje és hogyan jutott el a gimis filmklubtól A gyilkosok emlékművéig. Elmondta, miért igazolt át az Index videórovatától az akkor gründolt 444-be, ahol aztán egy szűk konyhában, egy fonott puffon ücsörögve állt munkába. Elmélkedtünk egy sort a sajtó és a hatalom egymásnak feszüléséről és az ifjú újságírónemzedék előtt álló lehetőségekről, és azt is elmondta, tervezi-e, hogy fesztiválokra nevezi A gyilkosok emlékművét. Hogyan választotta ki a film megszólalóit? Mi került a filmben másodpercenként 1000 forintba? Mit jelent számára a szabadság? És mi lesz a következő filmje? Dani hősiesen, lankadatlanul válaszolt minden kérdésünkre több mint 3 és fél órán át, de esküszünk, hamar elrepül ez az idő.
2/8/2021 • 3 hours, 40 minutes, 10 seconds
#116 Rév Marcell a Malcolm & Marie-ről és az új Eufória-részről
Másfél hónap után visszatért a podcastba a legmenőbb magyar operatőr, Rév Marcell, mert annyi minden történt vele azóta. Például az, hogy január végén lement az HBO-n a Jules figurájával foglalkozó speciális Eufória-epizód, amit ő fényképezett, ahogy a Zendaya és John David Washington főszereplésével készült Malcom & Marie című fekete-fehér kamaradrámát is, ami meg február 5-én került fel a Netflixre. Melyik legendás rendezők dicsérték ezt a filmet? Hogyan került Billie Eilish és Rosalía közös száma az Eufóriába? Miért nehéz guerillázni Los Angelesben? Hogyhogy ilyen jól cigizik Zendaya? Mi a közös Enyedi Ildikóban és David Fincherben? Milyen szexjelenetet forgatni pornószínésszel, intimitás kordinátorral és transzszakértővel? Miért zavaró, ha barátok jönnek ki a forgatásra? Beszéltünk még a feleségek rejtve maradt erőfeszítéseiről, a gyerekek minősítéséről, megnövekedett ázsióról, éjszakai forgatásról és a CGI nélküli megoldásokról. Marci elárulta azt is, hogy vannak-e illúziói az Oscar-esélyeivel kapcsolatban, hogy miért nézte meg a Titanicot ahhoz a Dua Lipa-kliphez, amit Kijevben forgatott pár hete, illetve, hogy melyik gimnáziumi tanóra jutott eszébe, amikor egy római szálloda tetején Leonardo DiCaprio arról magyarázott neki, hogy mennyire nagyszerűnek tartja az Eufóriát.
2/5/2021 • 1 hour, 48 minutes, 4 seconds
#115 Magyar Éva
Magyar Éva színész, rendező, koreográfus volt a Filmklub podcast vendége, aki őszintén mesélt nekünk élete szépséges vagy éppen megalázó pillanatairól, és arról, mi kell ahhoz, hogy a hazánkban hazátlanok, idegenben pedig otthon legyünk, hogy aztán végül hazatérjünk és hinni merjünk az újrakezdésben. Éva tagja volt hajdanán a legendás kaposvári társulatnak, aztán a kilencvenes években megalapította saját mozgásszínházát, a Sámánszínházat, majd tíz évvel ezelőtt, 49 évesen hagyta itt a magyar színházi szakmát és kamaszlányával együtt Londonba költözött. London komoly szakmai sikereket hozott neki; játszott a National Theatre színpadán Ruth Wilson oldalán, Kevin Bacon pedig se szó, se beszéd lelőtte az X-Men: Az elsőkben, de szó esett még szűkös albérletről, varázshídon átvágtató szarvasokról, táncról, mélyből felszakadó, váratlan sóhajokról, aprónak is hatalmas mozdulatokról, kemény, hajnali piálásokról és téli sporttal egybekötött intrikákról. Mi a valódi neve és hogy lett belőle Magyar Éva? Miért rúgták ki takarítónői állásából? Mire elég egy kósza képeslap, ha éppen egy hollywoodi szuperprodukció casting direktorának az asztalán landol? Mi a legjobb életkor arra, hogy egy színésznő gyereket vállaljon? Mi csinált a tizenhét éves lánya mellett a londoni diszkóban? Miért törné be ma egy hajdani jóakarónak az orrát? Egyáltalán, miért beszélünk ebben a műsorban annyit orrokról? És természetesen annak is a mélyére ástunk, hogy mi a helyzet a szerelemmel.
1/26/2021 • 1 hour, 52 minutes, 49 seconds
#114 Wéber Kata
"Ilyen filmet nem csinál az ember, csak ha muszáj neki" - írta az Indiewire kritikusa a Pieces of a Woman című filmről, aminek az ötlete Wéber Kata agyából pattant ki, aki előbb színdarabként írta meg a gyermekét otthonszülés közben elvesztő anya gyászának történetét (Lengyelországban nagy sikerrel játsszák az előadást a mai napig), majd filmforgatókönyvként adta be a Filmalaphoz (elkaszálták), hogy aztán végül egy sztárszereposztást felvonultató amerikai filmként valósuljon meg (január 7-én, azaz ma debütált a Netflixen), aminek a stáblistájára maga Martin Scorsese is felkéredzkedett, és amiben A korona című sorozat Margit hercegnőjeként megismert Vanessa Kirby nyújt fantasztikus alakítást, amiért elnyerte a legjobb színésznő díjat a velencei filmfesztiválon, és amit az Oscar nagy esélyeseként emlegetnek már hónapok óta. Kellett mindehhez a film rendezője, az élet- és alkotótárs Mundruczó Kornél is, aki bátorította Katát, hogy rántsa ki magából ezt a nagyon személyes történetet. Több mint kétórás beszélgetésünkben végigjártuk azt a két évtizedes utat, ami az Afta című Mundruczó-kisfilmben nagy szerencsével megkapott szerepétől indul, majd számtalan közös munkán (köztük a Cannes-ban díjat nyert és később Oscarra nevezett Fehér Isten, illetve a Will Smith által is méltatott Jupiter holdja című filmek - mindkettő forgatókönyvét Kata írta) és egy ötéves közös kislányon keresztül jut el oda, hogy a Pieces of a Woman főcímében 195 millió Neflix-előfizető azt olvashatja, hogy "A film by Kata Weber and Kornel Mundruczo". Szóba jött természetesen Shia LaBeouf is (aki nélkül nem jöhetett volna létre a Pieces, és aki bántalmazási botránya miatt most rontja a film esélyeit), dumáltunk Hollywood kegyetlen szabályairól, Kata amerikai projektjeiről, a külföldi munkák során épülő új identitásáról, a Berlinbe költözésükről, az SZFE-ről, a sértettségről és a bukásról, az ízlések összehangolásáról, Scorsese meglepő hozzállásáról, illetve arról, hogy miért hátrány színészként, ha az embernek van esze.
1/7/2021 • 2 hours, 5 minutes, 31 seconds
#113 Köves Gábor és ez a felejthetetlen év
Idei utolsó adásunkban átbeszéltük ezt a kihívásokkal teli évet. Ehhez nem is választhattunk volna ideálisabb alanyt, mint a Magyar Narancs szüntelenül derülátó újságíróját, Köves Gábort, akinek tarsolyában mindig van egy megnyugtató útmutatás, lelkesítő történet vagy revelatív erejű bölcsesség. Ez a fránya 2020 még Gábor messze földön híres optimizmusát is kikezdte: valahogy nem tudott maradéktalanul feloldódni a kenyérsütés és a Netflix-bámulás tevékenységében, mert hiányzott neki a szerkesztőség, a négyeshatos, a mozi, meg úgy általában az élet. Hogy eltereljük a figyelmét létezése megváltozott körülményeiről, elmeséltettük vele iszonyatos részletességgel az interjút, amit nagy kedvencével, Woody Allennel csinált, és visszaröpítettük pályája kezdetére, amikor a Filmvilágba írta a fergeteges minikritikákat csillogó szemű zöldfülűként. Pár éve Gábor egy kötetben (Mi az, hogy nagymenők?) gyűjtötte össze a legjobban sikerült sztárinterjúit, és a karantén hónapjaiban elkezdte összerakni a második könyvet, amiben olyan beszélgetések is helyet kapnak majd, amik nem jelentek meg sehol korábban. A világjárvány ellenére ő szakadatlanul készítette az interjúkat híres emberekkel, csak idén Zoom-végre kapta többek között Michael Palint, Hugh Grantet, Ellen Burstynt, Margaret Atwoodot, Patti Smith-t és Werner Herzogot. Szóba jöttek a dolgok, amikkel kapcsolatban rájöttünk idén, hogy megvagyunk nélkülük, beszélgettünk az írói válságról, a meghatározó filmélményekről, a feel good sorozatokról és a nem csak télen sálas emberekről, illetve a végére jártunk annak is, hogy kevésbé vagy jobban megbocsájtottunk magunknak ebben az évben. Próbáltunk megvonni a nemrég kimúlt Filmalap tevékenységének mérlegét, de Gábor ehelyett az SZFE bedaralásáról akart beszélni. 163 percen keresztül jártattuk a szánkat (ez minden idők leghosszabb Filmklub podcastja), persze a Köves-puzzle kirakásával még ennyi idő alatt sem végeztünk, de azért a helyére került néhány újabb darab.
12/31/2020 • 2 hours, 43 minutes, 48 seconds
#112 Rév Marcell az Eufóriáról
Hazánk egyik legtehetségesebb operatőre, Rév Marcell elmesélte, hogyan telt számára ez az istenverte év. Március 16-án kezdték volna forgatni az Eufória második évadát, de pont akkor fordult komolyba a koronavírus-járvány, így az le lett fújva, viszont nyáron pár stábtaggal együtt karanténba vonultak, és két hét alatt leforgattak egy fekete-fehér, nagyon low-budget, kétszereplős (Zendaya és a Tenetből ismert John David Washington) kamaradrámát Malcolm & Marie címmel, amit aztán 30 millió dollárért vett meg a Netflix (február 5-től lesz fent). Ezután csináltak két speciális epizódot az Eufóriához, a Rue (Zendaya) figurájára koncentráló már nézhető az HBO GO-n, a Jules (Hunter Schafer) történetét tovább mesélő rész január 24-én jön. Közben befejezte az utómunkát A feleségem története című Enyedi Ildikó-filmen, ráköszönt egy kávézóban Ryan Goslingra, összefutott Paul Thomas Andersonnal, kilépett a Magyar Operatőrök Szövetségéből, iszonyatosan felhúzta magát az SZFE szétverésén és a Filmintézet döntésein, felkérték egy Billie Eilish-klip fényképezésére, de az utolsó pillanatban lemondták, most a héten viszont elrepült Kijevbe, hogy felvegye Dua Lipa új klipjét. Az Eufória főszerepeit játszó tíz színészről egyenként elmesélte, hogy mit gondol róluk emberileg és szakmailag. Készségesen válaszolt a hallgatóink által feltett két tucat kérdésre is, elárulta például, hogy milyen műfajú blockbustert forgatna legszívesebben Hollywoodban, és miért lenne jó ötlet tévésorozatot csinálni Simicska Lajosról. Hogyan kell világítani a fekete bőrt? Hány évadra való szufla van még az Eufóriában? A tiniszerepekből kiöregedő színészek problémáját tervezik orvosolni? Mit gondol a Warner/HBO Max-bejelentésről és Shia LaBeouf bántalmazási ügyéről? Művészet ez, amit csinál, vagy mesterség? Szó esett a nepotizmusról, az amerikai élet mókuskerék-jellegéről, Zendaya Rév Marci-paródiájáról, arról, hogy miért zavarja ha virtuóznak nevezik a munkáját, illetve, hogy szerinte mik a korszakos filmek operatőri szempontból.
12/20/2020 • 2 hours, 8 seconds
#111 Zabezsinszkij Éva
Casting directora volt a Saul fiának, a Napszálltának és Nemes Jeles László most készülő harmadik filmjének, Az árvának. Nyolc színdarabot írt együtt Schilling Árpáddal. Öt évig volt a Filmalap fejlesztője, ahol olyan filmek forgatókönyvén dolgozott, mint a Rossz versek, a Drakulics elvtárs, illetve az Oscar-nevezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. Jó ötletnek találta Daniel Day-Lewist Sault szerepére? Melyik volt a legeuforikusabb pillanat a Saul fia diadalútján? Kiknek az életét változtatta meg a film? Az Oscar után elszállt magától? Tönkre tehet a casting egy filmet? Az a jobb, ha egy színész nagyon akarja, vagy ha az esélytelenek nyugalmával nyomja? A forgatásra miért nem szeret kimenni? Hogyan élte meg azt a koppanást, ami a Napszállta fogadtatása volt? Mire gondolt, amikor azt mondta, hogy "sötét surmó a magyar filmkritikusok többsége"? Szóba jött még Audrey Hepburn, Francois Truffaut és Horn Gyula is, megkérdeztük, miért hagyta ott a Filmintézetet, és hogy mindenképpen probléma-e, ha alkoholista a színész.
12/5/2020 • 2 hours, 9 minutes, 29 seconds
#110 Gyenge Zsolt
Egyik kedvenc magyar filmkritikusunk, Gyenge Zsolt volt az adás vendége, akivel normális esetben évente csak egyszer szoktunk találkozni - a cannes-i filmfesztiválon (humblebrag). Zsoltot arról faggattuk, mikor kezdett el filmekről írni, és miért, és egyáltalán hogyan. Azt is elmeséli, miért nem szeret interjút csinálni, de azért felidézzük azt a legendásat, amit Kálomista Gáborral készített. Szó esik arról, hogy milyen a viszonya a filmesekkel, akiknek a munkáit bírálja, mit próbál megtanulni más kritikusokról, előfordul-e, hogy megváltoztatja a véleményét, és mit gondol a filmek újranézéséről. Felidézzük a legbrutálisabb kritikáját, rákérdezünk arra, hogy miért imitált egyszer orgazmust egy plakáton, és megbeszéljük, hogyan veszi hasznát a futásnak a kritikaírásban, illetve azt is, hogy megváltoztatta-e az apaság.
11/30/2020 • 1 hour, 29 minutes, 5 seconds
#109 Korom Anna és Beleznai Márk
Két fiatal filmrendezővel, a Cannes-t megjárt Agapét jegyző Beleznai Márkkal, illetve a Mónika nem akar a földön járni alkotójával, Korom Annával beszélgettünk. Márk gazdasági pályán indult el, és már jó úton volt affelé, hogy tehetős, de kissé boldogtalan multi-rabszolgává váljon, amikor újrakezdte az életét, beíratkozott a Metropolitan egyetemre (az SZFE-re nem vették fel), és elkezdett mozigépészként dolgozni a Cirkóban. Első komolyan vehető egyetemi vizsgafilmjének, az Agapének a halkszavú főhőse is ugyanezt teszi (mármint mozigépészként dolgozik a Cirkóban), amikor egyszer csak betoppan az életébe Gryllus Dorka. A filmet közel kétezer vizsgafilm közül válogatták be a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation szekciójába, ami az egyetemi kisfilmek legrangosabb megmérettetése, itt bontogatta a szárnyait Mundruczó Kornél és Kocsis Ági is annak idején. Márknak sajnos nem adatott meg a fullos cannes-i élmény, mert hiába tartott ki a fesztivál mindenki másnál tovább, aztán csak el kellett halasztaniuk a májusi rendezvényt, de a múlt héten tartottak egy minimálprogramot a rövidfilmes versennyel, illetve a Cinéfondation válogatásával, így Márk végül csak láthatta a filmjét a fesztiválpalota legnagyobb vásznán peregni. Másik vendégünk Korom Anna, akinek bámulatosan ambícózus, 40 perces diplomafilmje, a Mónika nem akar a földön járni című musical is be lett nevezve a Cinéfondationba, így ő arról tud beszámolni, hogy milyen érzés, ha az ember filmje kimarad a cannes-i programból. Anna tavaly végzett az SZFE-n, rendezett már 4-5 kisfilmet, százezres nézettségű videoklipeket, illetve pár reklámot nagy cégeknek, jelenleg pedig első nagyjátékfilm-tervét csiszolgatja, amivel a Filmintézet Inkubátor programjába fog pályázni.
11/8/2020 • 1 hour, 12 minutes, 32 seconds
#108 Jancsó Dávid
Jancsó Dávid vágóval beszélgettünk, aki olyan filmekben dolgozott, mint a Delta, a Fehér Isten és a Jupiter holdja, de ő vágta Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmjét is, az idei velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütáló Pieces of a Womant, amiben A korona című Netflix-sorozat Margit hercegnőjeként megismert Vanessa Kirby játssza a főszerepet. Hogyhogy Dávid kísérte el Vanessát a velencei zárógálára? Egyáltalán hogyan kerül kapcsolatba egy vágó a színészekkel? Melyik a legizgalmasabb része a munkájának? Őrül, ha bent ül mellette a rendező a vágószobában? Miért utál kimenni a forgatásra? Milyen történések formálják a karrierjét? Szuperhősös filmet vágna szívesebben vagy musicalt? A forgatókönyvről már eszébe jut valami? Fontos, hogy ugyanott legyen a bögre? Lehet csalni a vágással vagy csak csalni lehet? Mi dolga van egy olyan jelenettel, amiben nincs is vágás? Azt is megkérdeztük tőle, hogy mikor érezte azt, hogy kibújt az édesapja (Jancsó Miklós) árnyékából.
10/25/2020 • 1 hour, 21 minutes, 49 seconds
#107 Stork Natasa
Stork Natasát leginkább Mundruczó Kornél 13 éve műsoron lévő Frankenstein-terv című előadásából szokták ismerni, de emlékezhetünk rá az Isteni műszak című fekete komédiából is, amiben Ötvös András határon túl ragadt barátnőjeként végig horvát nyelven beszél (fonetikusan tanulta meg a mondatokat). Ő a főszereplője a jelenleg a magyar mozikban vetített Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmnek, ami már megjárta Velencét és Torontót, és szinte biztos, hogy Magyarország nevezettje lesz a jövő évi Oscarra. Közben pedig már forgatja a következő filmjét, a Veszélyes lehet a fagyit, amiben ráadásul dupla főszerepet (egy ikerpár két tagját) játszik. Szóval az aktuálisan legmenőbb magyar színésznővel beszélgettünk.
10/9/2020 • 1 hour, 38 minutes, 29 seconds
#106 Petrányi Viktória
Szeptember 5-én délután a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozik be Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje, a Vanessa Kirby és Shia LaBeouf főszereplésével készült Pieces of a Woman, amelynek executive producerei között van Martin Scorsese és Petrányi Viktória is. Közülük az utóbbival beszélgettünk. Petrányi Viki huszonhárom éve dolgozik együtt Mundruczó Kornéllal, sok mindenen keresztül mentek már, miközben olyan filmeket hoztak létre, mint a cannes-i versenyben debütáló Delta, Szelíd teremtés és Jupiter holdja, a Locarnóban díjazott Szép napok, vagy a Fehér Isten, ami a Saul fia érkeztéig a legnézettebb magyar film volt az amerikai mozikban. Természetes tehát, hogy amikor Kornél lehetőséget kapott, hogy elkészítse az első amerikai filmjét, Viki is vele tartott, hogy átkísérje ezen a hídon. A Pieces of a Woman más élmény volt Vikinek, mint a korábbi közös munkák, ugyanis a döntési jogköre ezúttal töredéke volt annak, amit megszokott itthon, a felelősségét viszont ugyanakkorának élte meg. Nincs ambíciója producerré válni Amerikában, de érdekes volt belekóstolni ebbe a nagyon más rendszerbe, amelyben a rendező egy alkalmazott munkatárs, és gyakran a sztároké a döntő szó. Mesélt arról, hogyan állt össze az elképesztő szereposztása (a The Crownból ismert Vanessa Kirbyn és Shia LaBeoufön kívül itt van még a Robert Pattinson öccseként a Jólétben nagyot játszó Benny Safdie, az Utódlás Shivje, Sarah Snook, a nagyszájú szőke stand-upos Iliza Schlesinger, az isteni Molly Parker a Deadwoodból, illetve a 87 éves legenda, Ellen Burstyn is), illetve hogyan történt az, hogy pár héttel a világpremier előtt maga Martin Scorsese jelentkezett be, hogy támogatni akarja a filmet. "Szoktam neki telefonálni, ha hó-, eső-, vagy napsütésproblémáim vannak, hogy most azonnal intézkedjen” - mesélte Viki a rabbi férjéről, aki a végefőcímek tanúsága szerint megáldotta a Fehér Istent és a Jupiter holdját is. Betért zsidóként óvatosan nyúl a témához, de a Pieces of a Woman hangsúlyosan egy zsidó család története. Néha ő maga kezdeményezi, hogy valami témát fel kéne dolgozni: régóta szeretett volna tinédzser főszereplős filmet a válásról, és most csinálnak egyet Kárpáti György Mórral. A Saul fia filmtervével őt keresték meg először, és Viki elmeséli, hogy miért nem akarta megcsinálni azt a filmet, ami később letarolta az egész világot, és hogy megbánta-e a döntését. Mundruczón kívül általában első vagy második filmes rendezőkkel dolgozik együtt. "Engem kifejezetten a nullától az egyig pillanat érdekel" - mondta erről. Nem akar Mundruczó-epigonokat nevelni, és tudja, hogy egy első filmet nem szabad agyonnyomni, maximum a nagyobb tüzek oltásánál igyekszik segíteni. Egy második vagy harmad filmnél már sokkal jobban beleszól. Fontos határvonal volt a gyereke születése, akkor kissé megváltozott a hozzáállása a munkához. Nem kevesebbet dolgozik, hanem gyorsabban, mert mindig “fel kellett állni fél ötkor, hogy odaérjek utolsó anyukaként az óvodába”. Az eredeti vízió maximumához méri a saját filmjeit, de a Jupiter holdját más miatt élte meg kudarcként. Olyan érzés volt neki, hogy le kellett szinkronizálni a főszereplőt, mintha érzéstelenítés nélkül vágták volna le a lábát. "Nagyon kevés alkalommal sírok munka közben, de ott kiborultam." Vajnával jó viszonyt alakított ki, akkor is megvolt köztük a kölcsönös tisztelet, amikor nem értettek egyet valamiben. A tavaly felállt Filmintézet már a harmadik pénzosztó szerv, amivel meg kell tanulnia együttműködni. Szerinte sok jó szakmai célkitűzése van az új csapatnak, de még nem derült ki, hogy követni kell-e majd egy politikai irányt. “Ha azt érzem, hogy bármilyen ideológiai szorítás van, én már ott sem vagyok" - mondta Viki.
9/5/2020 • 1 hour, 25 minutes, 49 seconds
#100 Nemes Jeles László ötödször
Utoljára több mint három évvel ezelőtt járt a podcastban Nemes Jeles László, azóta leforgatta a Napszálltát, járta vele a világot, kiköltözött Londonba, feltöltötte a spájzt forgatókönyvekkel, próbálta összehozni az első angol nyelvű filmjét, és végignézett legalább egy népszerű tévésorozatot. Az egyik korábbi ádásban mondta, hogy gyerekkori álma, hogy filmet csináljon A Gyűrűk Urából. Bejelentkezett az Amazonhoz a készülő tévés verzió rendezésére? Spielberg mondta neki, hogy csináljon horrort. Megfogadja a tanácsot? Apropó Spielberg. Most is ment a name-dropping. Kinek az üzenetét adta át neki a Schlinder listája rendezője? Miről beszélgetett a The Irishman londoni premierje előtt "Marty"-val? Hogyan hatott Scorsese-re a Napszállta? Mit tanult meg László a kollégákkal kapcsolatban Tarr Bélától? Meghívta már Terrence Malick brunchra? Elárulta azt is, hogy melyik színházi előadás hatott rá elementáris erővel gyerekkorában, kinek a könyveit olvassa mostanában, és ki a kedvenc visual artistja. Beszélt arról, hogy miért filmiskola-ellenes ("kis nárciszokat nevelnek ki"), mi a baj a Netflixszel ("kilóra megvesznek mindenkit"), szóba jött még Paul Thomas Anderson, mint új Kubrick ("nem bocsátom meg neki, hogy Daniel Day-Lewist eltette láb alól"), az álomgyári tapasztalatok ("nem filmes élményt, hanem tartalmat kell gyártani"), illetve, hogy mit szól Röhrig Géza hollywoodi szárnyalásáról ("Én Gézus Krisztusnak hívtam őt"). Min szokott nevetni? Hogyan érintette Andy Vajna halála? Bizakodó az emberiség jövőjével kapcsolatban? Pár hónapja a francia Premiere magazinban László leszólta az elmúlt évtized filmes felhozatalát. "Nehéz nekem olyat találni, ami igazából tetszik." Azért nézi az új filmeket, de meghökkentően hamar ki szokta szúrni, hogy valami nem lesz jó. Van magyar filmterve is, és nem fogja kudarcként megélni, ha a harmadik filmjét is itthon készíti el. A járvány miatt most praktikus is lenne. Az adás előtt megkérdeztünk pár magyar rendezőt és forgatókönyvírót, hogy milyen közegben tudnak elképzelni egy jelenben játszódó Nemes Jeles-filmet. László kommentálta az ötleteket.
8/8/2020 • 1 hour, 39 minutes, 5 seconds
#105 Kormos Anett
"Az arccal a kassza felé most nekem nem elég" - mondta Kormos Anett, az ország egyik legismertebb stand-up komikusa, aki mostanában megválogatja, hogy milyen fellépéseket vállal el. Egy anyagot addig tud jól előadni a színpadon, amíg az a csúcsra ér, ezért is van az, hogy csak egyetlen estjének a felvétele érhető el a YouTube-on. A következő műsorát színházi körülmények közé vinné, amúgy meg semmiféle kompromisszumkészség nincs benne: már nem akar megfelelni a közönségnek, inkább olyan közönség előtt akar fellépni, aminek megfelel. Nagyon jó családból jött, ezért nem bolondult meg a showbiznisz világában, ahol “dobálja a rendszer, hogy hogyan lehetne az ember inkorrekt”. Szereti megszólítani a közönséget, felhívni embereket a színpadra, legtöbbször ez jól sül el, néha nem. Egyszer elvette a sulykot, és nagyon kinevettetett valakit, pedig állítja, hogy "ha lealázod a nézőt, azt nem fogják szórakoztatónak találni". Ha meg be kell vonni a biztonságiakat, az régen rossz. Beszélgettünk a furán nevető emberekről, a színpadi rögtönzésről, a közlési válságáról, arról, hogy milyen poénok működnek a fiatalkorúak börtönében, és milyenek egy céges haknin. Elárulta azt is, mit tenne, ha megtudná, hogy egy óra múlva meg fog halni. Sajnálta, hogy a színészek távozása után is folytatódott a Mintaapák? És azt, hogy nem valósult meg a Pappa pia 2, aminek ő írta a forgatókönyvét. Mit szólt a Bödörék lehúzó kritikáihoz? Milyen sorozatot írna a legszívesebben? Hogyan zajlott első és egyetlen találkozása Andy Vajnával? Nyert volna Oscart a Saul fia, ha Kormos Anett is szerepel benne?
7/17/2020 • 1 hour, 25 minutes
Bónusz epizód - Kovács Patrícia
Miután véget ért a podcast felvétele, beszélgettünk még egy kicsit Kovács Patríciával. Hagyomány ebben a műsorban, hogy ha olyan színésznő a vendég, aki már dolgozott együtt Szász Attilával, akkor megkérjük a Félvilág és az Apró mesék rendezőjét (ő különben Szász Attila, csak nem akartam még egyszer leírni a nevét), hogy írjon egy rövid jellemzést róla, amit felolvasok neki. Most is ez történt, aztán arról kezdtünk el beszélgetni Patríciával, hogy miért ilyen iszonyú jófej az emberekkel, és hogy ez a stratégia mindig bevált-e, aztán szóba jött még a dohányzás, a jobb karján lévő tetkója, a reggeli tévés műsorvezetői korszaka, illetve bocsánatot kértem tőle, amiért egykor túlszexualizált, tárgyiasító cikkcímekben használtam a nevét. A felvétel egy konyhában indul, aztán kisétálunk az épületből, hosszasan baktatunk egy forgalmas út szélén, majd beszállunk egy kocsiba és azzal megyünk egy darabig, úgyhogy a hangminőség hagy kivetnivalókat maga után, de azért lehet érteni, amit mondunk.
7/7/2020 • 19 minutes, 18 seconds
#104 Kovács Patrícia
A mainstream arc, akit rendezett már Mundruczó Kornél bevállalós szexjelenetben egy panellakásban. Tinédzserként Anasztázia hercegnőt játszotta egy nemzetközi produkcióban Alan Rickman oldalán, akit a Die Hardból ismert. Négy filmet csinált Sas Tamással, az utolsót már biztos, hogy nem kellett volna. Magánéletének fordulatait egy időben ijesztő részletességgel közvetítette a bulvár. Pár hónapja bejelentette, hogy egy évig nem akar új előadást próbálni, aztán kiszállt a Mintaapák című napi sorozatból, majd beszerezte élete első (két) tetoválását. Az újratervezésben lévő Kovács Patríciával beszélgettünk többek között az Eszenyi-ügyről, a TV2 vállalhatóságáról, a siker magányossságáról, illetve arról, hogy miért nem szerepelt egyetlen mozifilmben sem a Vajna-korszakban, tervezi-e, hogy visszamegy a Vígszínházba egyszer, és miért húzna el legszívesebben Balira, ha tehetné. (Patríciával a műsor után is dumáltunk még úgy fél órát, azt majd egy bónusz epizódban tesszük közzé a jövő héten.)
7/1/2020 • 1 hour, 35 minutes, 12 seconds
#103 Gyenis Ajándok feat. Török-Illyés Orsolya, Madarász Isti és Jakab Juli
A Cinego-ügyvezető Gyenis Ajándokkal és Jakab Julival beszélgettünk arról, hogyan lehet rávenni az embereket, hogy fizessenek olyan dolgokért, amiket szeretnek nézni. Május közepén, a cannes-i filmfesztivállal egyidőben akarták elindítani Ajándokék ezt a streaming-szolgáltatást, amin több művészfilmes forgalmazó filmjeit is el lehet érni. A fesztivál végül a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de a Cinego elindult, és egy hónap alatt annyi előfizetőt gyűjtött, amenyit az első fél évre reméltek. Magyarországon a legális online filmfogyasztásnak nincsenek meg a hagyományai, az illegálisnak viszont annál inkább, amiben közrejátszik az is, hogy az nCore sokkal nagyobb választékkal rendelkezik, mint bármelyik legális hazai online videótéka. "Miért fizessek a filmért, amikor le is lehet tölteni" - kapja meg gyakran a kérdést Ajándok a kommentelőktől, és most a műsorban meg is adja rá a választ. Két szakmabeli betelefonálónk is volt. Az egyik Madarász Isti rendező, akit arról a bizsergésről kérdeztünk, amit akkor érez az ember, ha legálisan fogyaszt kultúrát. Isti igazi fekete öves filmőrült és filmtámogató: DVD-ket és Blurayeket vásárol, előfizet egy csomó streaming szolgáltatásra (HBO GO, Netflix, Cinego, Criterion Chanel stb.), és ha magyar filmet néz a moziban, akkor mindig vesz egy jegyet a kabátjának is. Mindezek mellett torrentezik is, és nagy boldogságot okozott neki, amikor azt látta, hogy a Hurok című filmje hasít az nCore-on. Továbbá bejelentkezett az adásba Török-Illyés Orsolya is, aki a Hajdu Szabolccsal közös Békeidő című filmjük online bemutatójának a tapasztalatairól számolt be. Bezártak a mozik, kiestek a fesztiválok, Orsiéknak pedig volt egy kész filmjük, és nem akartak ülni rajta még hónapokig, így lett a Békeidő az első magyar fikciós nagyjátékfilm, ami az interneten debütált. Eltöprengtünk azon, vajon milyen lesz majd megint moziba járni, és persze megkérdeztük Ajándoktól, hogyan kapta ezt a különleges nevet.
6/20/2020 • 1 hour, 12 minutes, 39 seconds
#102 Richolm Orsolya
A magyar film nagy reménységével, a fenséges Csodapunci és a remekműgyanús Élesztő forgatókönyvírójával, az Édes szorongásaim zine alkotójával, három nagyszerű animációs kisfilm mindenesével beszélgettünk. A legtöbb tanárába halálosan szerelmes volt, és ezt közölte is velük. Egy ilyen szituációt dolgoz fel a Tanár úr című filmterve, amit egy egész estés animációként fog megrendezni. Akkor is, ha nem kap rá állami pénzt. Minden, amit csinál iszonyúan személyes. Minden munkájában lemezteleníti magát, legyen szó az önéletrajzi animációs kisfilmjeiről, vagy a saját magáról készített aktfotóiról, amik a honlapját díszítik. Sosem alakoskodik, brutálisan őszinte a megnyilvánulásaiban, és erős benne a "cringe-re való hajlam", azaz gondolkodás nélkül belemegy olyan helyzetekbe, amiket a legtöbb ember rémesen kínosnak tartana. Életszemléletét az apukájától vette át, aki művészi ambíciókat dédelgetett, de sosem élte ki azokat, majd három évvel ezelőtt hirtelen meghalt. Richolm Orsolya az önkifejezésre tette fel az életét.
6/11/2020 • 1 hour, 15 minutes, 29 seconds
#101 Piti Emőke feat. Király Dániel
(A 100. adásra kitaláltam egy vendéget, ő el is vállalta, a 99. adásban már utalgattunk is rá, de sajnos nem tudtuk egyelőre összehozni a felvételt, úgyhogy most megyünk tovább a 101. adással, de később majd még megcsináljuk azt is) Piti Emőke sokáig nem érezte jól magát a bőrében. Sokáig arról szólt számára a színészet, hogy azt a fájdalmat, aminek nem találta a helyét, bele tudja vinni a munkájába. Hogy ne temesse maga alá ez a fájdalom. Szentesen nőtt fel, a drámatagozatos gimi után sodródott egy darabig, feljött Pestre, dolgozott kocsmában, Marosvásárhelyen járt egy évet színiskolába, önpusztított, tapasztalgatta magát. Aztán a kaposvári egyetemen kötött ki, és még a suli alatt kapott egy szuper szerepet a Terápia című HBO-sorozatban, aztán egy még jobbat a Hajnali láz című mozifilmben. Azt mondja, egy szerepért bármit meg lehet vele tenni, de majdnem elsírta magát, amikor meglátta, hogy milyen frizurát csináltak neki a Terápiához. Jó pár éve együtt vannak Király Danival (aki tavaly nyáron már volt vendég a podcastban), akkor vállalták fel nyilvánosan a kapcsolatukat, amikor az Egynyári kaland sajtótájákoztatóján egy újságíró rákérdezett. Amíg Dani a Vígszínházban dolgozott, alig volt közös estéjük, de most, hogy már egy éve ugyanabban a társulatban vannak (k2) munka közben is gyakran egymást nézegetik. Egyelőre nem látják ennek a hátrányait, az előnyeit élvezik. A karantén alatt próbálta kideríteni Emőke, hogy mi érdekli a színészkedésen kívül. Kereste a dolgot, ami igazán jól esik neki. Ez nem volt könnyű, mert úgy van kódolva, hogy ha nem olyat csinál, ami hasznos, akkor egyből megszólal a fejében a vészharang. Beszélgettünk arról is, hogy mi a hasznos. A karrierjében hamar fantasztikusan jó lehetőségekhez jutott. Már az egyetem alatt ott volt az Enyedi Ildikó rendezte Terápia-epizód, amiben egyenrangú partnerként szópárbajozott Mácsai Pállal és Máté Gáborral. Aztán a holokauszttúlélő szerelmes lány a Hajnali lázban. És persze a kifürkészhetetlen Enikő minden idők magyar tévésorozatában, az Egynyári kalandban. Nem zsizseg mindenhol, nem jó kapcsolatépítő, túl szégyenlős, szemérmes, valószínűleg ezért is hívják olyan keveset castingra. De nincs elkeseredve emiatt, mert megnézi a magyar tévésorozatokat, és nem sajnálja különösebben, hogy nem szerepel bennük. Azt hitte, a Hajnali láz után majd dőlnek a szerepajánlatok, de hamar rájött, hogy Magyarországon ez nem így működik. "Emőke nem tudja, hogy ő mennyire szép" - mondta Dani, és dumáltunk arról, hogy mik az előnyei és hátrányai annak, ha szép az ember. Aztán rákanyarodtunk a Gothár-ügyre, és azon tanakodtunk, hogyan lehetne megbüntetni azokat az embereket, akik visszaélnek a hatalmukkal. Az adás utolsó negyedórájában pedig feltettem egy csomó kérdést abból a két interjúsorozatból, amiket fiatal színészekkel és színésznőkkel csináltam korábban, és amikbe azért nem került be Emőke és Dani, mert 1990 előtt születtek. És hát újfent elmerengtünk az Egynyári kaland zsenialitásán.
5/28/2020 • 1 hour, 16 minutes, 41 seconds
#99 Rujder Vivien és Madarász Isti
Korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője + azon kevés magyar rendezők egyike, akinek nem Tarr Béla a példaképe, hanem Steven Spielberg. Rujder Viviennel és Madarász Istivel beszélgettünk, akik sok nehézség után februárban végre elkezdték forgatni az Átjáróház című hullaházas romantikus komédiájukat, hogy aztán március közepén kénytelenek legyenek félbehagyni a munkát a járvány miatt.Vivien telefonon jelentkezett be szülővárosából, Mosonmagyaróvárról, Isti viszont személyesen megjelent a stúdióban a frissen vágott hajával, mert amíg a legtöbb színész az országban éhkoppon van, ő a velejéig gonosz sztárfotóst, Emánuel Grandét játssza a Barátok köztben. Vivien viszont arról számolt be, hogy jelenleg semmilyen lehetősége nincs dolgozni. Az egyik nap el tudja fogadni a megváltozott helyzetet, másik nap meg zokog a zuhany alatt, de nem hagyja magát ellustulni.Meglepően sok szó esett pénzügyekről, de arról is beszéltünk, hogy vajon sok színésznő esik-e teherbe karanténban, meg általában arról, hogy mi a helyzet a gyerekvállalással a fiatal színésznőknél. Továbbá: tényleg muszáj halálra dolgoznia magát minden színésznek, valamint, hogyan hogyan lehet feldolgozni az állandó visszautasítást?A műsor végül egy monológba torkollott, amelyben Isti emléket állított a tavaly elhunyt Andy Vajnának, akivel az idők során bizalmas viszonyba került.
5/6/2020 • 1 hour, 14 minutes, 56 seconds
#98 Kurta Niké
A koronavírus-járvány miatti távolságtartás harmadik hetében beszélgettünk Kurta Nikével, akinek teljesen megváltozott az élete, és úgy érzi, pofátlanul jó most neki. "Minden pillanat olyan, ami egy színházi évad közben nem lenne" - mondta. Próbál a rutinokból eseményt csinálni, és valami olyan tudást megszerezni, ami majd mindent megold a későbbiekben. Átállt manuálra, saját maga csinálja a tejet, a kecskesajtot meg a kenyeret, és gondolkozik azon, milyen munkát vállalhatna.Még a Színművészetire járt, amikor egy szuperjó szerepet kapott a Terápia című HBO-sorozatban. Ez egy nagyon ideális és örömteli munka volt, ami magasra tette a lécet. Az ő epizódjait Gigor Attila rendezte, akivel később öt évig együtt élt, de ez nem egy tipikus alkotó/múzsája-kapcsolat volt, nem terveztek állandóan közös munkákat. Gigor Kút című filmjének főszerepét is casting útján nyerte el Niké.A casting amúgy nagyon megy neki. Szerinte ennek az a titka, hogy nem parázik rajtuk egyáltalán, úgy megy oda, hogy fejben már elengedte a dolgot. Öt és fél millióan nézték a brit tévében, ahogy sztriptíztáncosnőként ledominálja Rowan Atkinsont a Maigret és az éjszaka örömei című tévéfilmben.Minden bizonnyal kamaszlányok százezrei irigykednek rá amiatt, hogy a The King című Netflix-filmben kétszer is ágyba bújt az Oscar-jelölt tinibálvány Timothée Chalamet-val. Amikor arról beszélt, hogy Atkinson mennyire izgult a forgatáson, maga is dadogni kezdett, illetve elárulta, miért kellett kiszaladnia szettből mikor nekiláttak az ágyjelenetnek Chalamet-val.Specialitása, hogy egy-egy előadásban több különböző szerepet is alakít (Rendezői változat, Megyek utánad stb.), vagy meghasadt személyiségű karaktert, mint például a Rebekában, amit éppen csak elkezdtek játszani, amikor beütött a járvány. Helyben futva tanul szöveget, dallamok ülnek be a fejébe, nem feltétlenül a szavak értelme, és mire a végére ér, minden egyes szóhoz érzelmi kötődése lesz.Lustább annál, hogy az életben színészkedjen, de az ügyintézéshez jól jön néha az átlényegülés. Egyszer magassarkú cipőben, sötét rúzzsal a száján, hátrazselézett hajjal, powernőnek öltözve be vonult be egy hivatalba, és nem hagyta, hogy eltiporják. Sokszor ideges reggelente, ilyenkor egy fakanállal vitatkozva vezeti le a feszültséget.Mesélt arról, hogyan élte meg a Kút körüli botrányt, és hogy szerinte szabad-e szerepet vállalni köztévés vagy TV2-s sorozatban. Az Eszenyi-ügy kapcsán elmesélte, hogy neki sem sikerült mindig eredményesen harcolni azok ellen, akik visszaéltek a hatalmukkal, de most már keményebb. Nagyon hamar kikéri magának, ha rosszul bánnak vele.
4/18/2020 • 1 hour, 16 minutes, 31 seconds
#97 Gryllus Dorka
A kilencvenes évek elején kibicelt a Sátántangó forgatásán, itt csapta meg először az alkotás eufóriája. Magasra lett téve a léc, mindig sajnálja, ha nem ilyen hőfokon zajlik a filmkészítés, és legtöbbször nem ilyen hőfokon zajlik.Először egy Charlie-klipben állt kamera elé, meg volt illetődve. 1996-ban hirtelen nagyon beindultak a dolgok, három mozifilmben is fontos szerepet játszott, közülük az Érzekek iskolája számított igazán (a másik kettő a Csajok és a Honfoglalás volt). Nagyon erős volt az erotikus vonal abban a filmben, mindenki ezzel foglalkozott, kikiáltották szexszimbólumnak. Híres lett, de sok időbe telt elérni, hogy a színésznőt is lássák benne.Amikor a huszas évei elején járt, minden átalakulóban volt, nem lehetett tudni, hogy mik a szabályok. Ő volt a Bravo TV első műsorvezetője, amikor még nem tudta senki, mi fán terem a kereskedelmi tévézés. Egy idő után megtört a lendület, ritkábban jöttek jó ajánlatok. "Így megy ez: egy kicsit te vagy, aztán jön helyetted más." Ekkor fogta magát, beleugrott az ismeretlenbe, és elment Németországba.Sokáig nem ment neki az önpromóció, mindenért bocsánatot kért, most már javult a helyzet. A közösségi média szerinte az ő generációjának sosem lesz már természetes, pedig fontos lenne jól használni, mert egy csomó projektnek semmi pénze hirdetni. "Nem vagyok egy online guru, de azért hetente egyszer összeszedem magam, és posztolok valamit."Már tíz éve Simon Kornél az élettársa, akinek a létezéséről akkor szerzett tudomást, amikor Dorka anyukája elhívta abba a Varsói melódia-előadásba, amiben aztán sok éven át együtt szerepeltek. Játszottak rossz viszonyban lévő házaspárt a Víkend című filmben és az Ízig-vérig című tévésorozatban, ez megviseli az embert, mert "ott állsz, és üvöltesz a másikkal, hiába tudod, hogy film, attól még ott állsz, és üvöltesz".Fáj neki, ha egy film nem úgy jön össze, mint várta (Nyugalom, Igazából apa stb.), és szenved, ha azt érzi, hogy nem figyelnek az ötleteire, de annyira imádja a forgatást, hogy még közepes végeredménynél is bőven megéri.Jóban van az első férjével, Geszti Péterrel is, volt bent castingon a BÚÉK-ra (aminek Geszti volt a producere), de végül más kapta meg a szerepet. A Wikipédia szerint volt egy férje 2006 és 2008 között is, szerinte nem volt.Amikor 2012-ben anya lett, abbahagyta az éneklést, új élet kezdődött. Vége lett a szombat esti partizásnak, és sok barátságnak is. A kamera sosem zavarta, őt a közönség zavarja. A legújabb kedvence, hogy elkezdenek fényképezni előadás közben.Gyerekkorában Whitney Houstonért rajongott. Egy csomó rajongói üzenetet kap Dél-Amerikából, mert a brazil Netflixen hasít a Félvilág (ott az a címe, hogy A magyar lány). Szó esett a #metoo-ról is, szerinte Németországban világosabbak a határvonalak, mint itthon.Dramaturg agya van. Inkább producer lenne, mint rendező. Nagyon szeretne összehozni egy Domján Edit életéről szóló filmet, mert sürget az idő (Domján 40 évesen halt meg, Dorka 46 volt a beszélgetés idején).
4/13/2020 • 1 hour, 18 minutes, 48 seconds
#96 Szőke Abigél
Tizenhét évesen forgatta az első filmjét, amiben egy sorozatgyilkos megerőszakolta és megfojtotta, de nem ebben a sorrendben. Ez volt A martfűi rém, a díszbemutatóra a nagyszüleit is magával vitte. Szőke Abigél kortalan jelenség. Az Engedj be színpadi verziójában kétszáz éves vámpírlányt játszott, az Akik maradtak Klárájáról azt mondják a filmben, hogy "öt és hetven között bármennyi tud lenni". Megélt hatalmas sikereket: a szerény tévéfilmként indult Akik maradtak a legjobb tíz közé jutott az Oscaron, Abigélt egészen Kaliforniáig röpítette, ahol az a kritikus vezette körbe a környéket, aki "reveláció"-nak nevezte az alakítását a Varietyben, abban a lapban, ami később a tíz legígéretesebb fiatal színészi tehetség egyikének kiáltotta ki őt, és a berlini filmfesztiválon ünnepeltette. De beszélgettünk a csalódásokról is. A színművészetis felvételin kétszer is kiszórták, a Magyar Filmdíjon hiába tárolt az Akik maradtak, Abigél alakítását még csak nem is jelölték, és az Oscar-jelölés sem jött össze végül a filmnek. "Gigasztár lesz, ha jól választ projekteket" - mondta róla Szász Attila, a Félvilág és az Apró mesék rendezője, aki hosszas válogatás után Abigélre bízta következő filmje, egy 1962-ben játszódó ügynöksztori női főszerepét. Az életben zárkózott, már-már szégyenlős, a kamera előtt elképesztő átlényegülésre képes. Az Akik maradtakban az érzelmek teljes skáláját bejárta, a Reggelim a vacsorád című kisfilmben vadmacskaként cikázik és punk energiával vibrál. Szó esett még a Kisasszonyokra hasonlító gyerekkoráról, a külföldi karrier esélyeiről, a brazil rajongóiról és az Eszenyi-ügyről, arról, hogy milyen károkat okozott benne, hogy halálra dicsérték, illetve miért nincs fent a neten a születési dátuma.
3/25/2020 • 1 hour, 22 minutes, 28 seconds
#95 Török-Illyés Orsolya
A Filmklub podcast adásából megtudhatjuk, mit jelent Török-Illyés Orsolya számára a szakmai féltékenység és a karrier fogalma, hogyan kapcsolódik a #metoo mozgalomhoz, milyen egy Tarr Béla-színdarabból egy Herendi-filmbe kerülni, hogyan élte meg a Las Vegasban töltött hónapokat és egy félbehagyott filmforgatást, az elvi okokból visszautasított támogatásokat, a túlhajszolt fesztiválkörutakat, nem vágyik-e végre boldog nőt alakítani. Kiderültek a Los Angeles-i álmai kürtöskalács-árusként, valamint beszámolt az édesanyjáról szóló könyvtervéről is. Férjével, Hajdu Szabolccsal olyan kultfilmeket készítettek, mint a Macerás ügyek, a Bibliotheque Pascal vagy az Ernelláék Farkaséknál, jelenleg három színházi előadásuk fut különböző játszóhelyeken, ezeken kívül Orsit mostanában még láthatjuk a Tarr Béla első filmje alapján készült Családi tűzfészek című előadásban, és még az idén a mozikba kerül a Hajdu Szabolcs rendezte Békeidő című film, illetve a Szabó Győző önéletrajzi ihletésű könyvén alapuló Toxikoma.
3/9/2020 • 1 hour, 25 minutes, 15 seconds
#94 Törőcsik Franciska és Laboda Kornél az Utas és holdvilágról
Az utóbbi idők legmonumentálisabb előadása, a magyar színházi élet Sátántangója, az "első osztálynál is magasabb osztályú", hatórás Utas és holdvilág főszereplőivel beszélgettünk. Laboda Kornél beszámolt arról, hogyan fogyott le húsz kilót Mihály kedvéért, illetve mik voltak a tanulságai annak, hogy írt egy ifjúsági regényt, Törőcsik Franciska pedig elárulta, aludt-e már el előadás közben, mivel bukott meg igazán, valamint azt is, milyen A mi kis falunk sztárjának lenni.
1/2/2020 • 1 hour, 23 minutes, 13 seconds
#93 Muhi Zsófia
Filmes családba született: apukája az Oscar-jelölt Testről és lélekről producere, anyukája az Oscar-shortlistes Akik maradtak forgatókönyvírója. Az ország csaknem összes középiskolájából eltanácsolták, de közben már Szlávik Juli jelmeztervező mellett dolgozott, és szerepelt a Berlinalén versenyző Erdő című kisfilmben. Gyerekkora óta mappákba gyűjtötte az infókat minden színészről, akit csak látott filmekben, ezt akkor sem hagyta abba, amikor a krétakörös hamlet.ws miatt totál rákattant a színházra is. Szinte törvényszerű, hogy casting director lett belőle.
12/30/2019 • 1 hour, 15 minutes, 37 seconds
#92 Osvárt Andrea
Itthon sokáig főleg a bulvárlapok címoldalairól volt ismert, miközben régóta építi külföldi karrierjét. Ma már nemcsak színésznőként, hanem producerként is serénykedik. Magyarországon a Megdönteni Hajnal Tímeát című romkom címszerepével került újra előtérbe, majd Tóth Barnabás Oscar-shortlistes Susotázs című kisfilmjében láthattuk, mint a hűtőgép-konferencia tolmácsainak vágyainak tárgyát. Próbáltuk olyan témákról faggatni Osvárt Andreát, amikről a legritkább esetben szokták kérdezni. Beszélt például a selfmade karrierépítésről, az outsiderségről, szóba került a ’48-as kosztümös filmterve, az önbecsülési problémája és a népszerű pszichológiai blogja, amellyel a nárcisztikus személyiségzavaros férfiak hálójában vergődő nőkön igyekszik segíteni. Kiderült, rajong Nemes Jeles Lászlóért és a Napszálltában is szívesen játszott volna, nagy vágya egyszer egy Sorrentino-filmben szerepelni, valamint elárulta, mi a véleménye a filmes meztelenkedésről, és miért idegesíti, ha otrombán túlszexualizált címet adnak egy róla szóló cikknek. Nem számítottunk rá, de végül elmesélte az is, mi történt, amikor tizenpár évvel ezelőtt felment Harvey Weinstein hotelszobájába. (Ezt a műsort még tavaly csináltuk.)
12/8/2019 • 1 hour, 36 minutes, 19 seconds
#91 Andrasev Nadja és Znajkay Zsófia
Vajon milyen gyakran fordul elő, hogy a féltékenység barátságba fordul két nő között? Andrasev Nadja animációs rendezővel és Znajkay Zsófia színházi író-rendezővel pont ez történt. Őket nemcsak a közös szerető köti össze, hanem az is, hogy a művészet útján dolgozták fel az érzéseiket. Nadja a Szimbiózis című filmjében mutatta meg, hogyan nyomozott és készített gyűjteményt a pasija szeretőiről, köztük Zsófiról is, aki pedig Az ölében én című színdarabban dolgozta fel azt a terrort, amiben az anyja tartotta egészen a haláláig. Szó esett még öngyűlöletről, nyilvános megcsalásról, állatkerti sztalkolásról, szájba tömött acetonos zsebkendőkről, az anyákról kialakult szent kép ledöntéséről, rémeink megszelídítéséről, illetve arról, hogy milyen egy negyvenes testben élni 16 éves fejjel.
11/15/2019 • 1 hour, 20 minutes, 4 seconds
#90 Zurbó Dorottya
Zurbó Dorottya dokumentumfilmes rendező, aki a Filmalap legelső Inkubátor programján nyert támogatást Könnyű leckék című első egész estés filmjére, ami egy 17 éves szomáliai menekültlány beilleszkedésének története, aki a gyerekházasság elől menekült Magyarországra. A film Kafia mindennapjaira fókuszál, az ő életén keresztül ismerhetjük meg a kulturális identitásváltással járó lelki folyamatot, azt a lelkiismereti konfliktust, amikor elhagyod az addigi kultúrád és egy újat veszel fel. A beszélgetésből többek közt kiderül, hogyan ismerte meg egymást a főszereplő és a rendező, hogyan épült ki köztük a bizalom, megtudjuk továbbá milyen fejlesztési folyamatai vannak egy dokumentumfilmnek és mennyiben más a gyártása, mint egy fikciós filmnek, és hogy nemcsak szociális segítő hatása lehet a doksiknak, hanem életre szóló barátságok is alakulhatnak a forgatáson. (Ezt a podcastot tavaly ősszel vettük fel).
11/2/2019 • 1 hour, 28 minutes, 14 seconds
#89 Dobos Evelin
Csak pár éve fordult a színészet felé, de már emlékezetes alakítást nyújtott minden idők legjobb magyar tévésorozatában, illetve az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének második filmjében is. Gyerekkorában folyamatosan videózta az anyukája, az erdő közepén nőtt föl, a drámasuliban egy teljes éven át nem szóltak hozzá az osztálytársai. Tévériporternek tanult, amikor megkapta a kiismerhetetlen Dóra szerepét az Egynyári kalandban, aztán a Viszkis barátnőjére maga Antal Nimród nézte meg, de végül más lett a befutó. Nemes Jeles László egy hónapokig tartó folyamat végén választotta ki a Napszállta második legfontosabb női figurájának megformálására. Evelin elárulta, mi volt az a zeneszám, amit megszállott módjára hallgatott újra és újra a forgatás szüneteiben, nem tudtuk rávenni viszont, hogy szavalja el azt a Szabó Lőrinc-verset, amivel tarolt a castigon. Megvitattuk a Napszállta kiábrándító fogadtatását, méltatlankodtunk azon, hogy senkinek nem hozott újabb lehetőségeket a film, és épp kanyarodtunk volna rá Evelin lelkének a kitárgyalására, amikor áramszünet miatt hirtelen vége szakadt az adásnak, így azt már nem tudtuk megkérdezni, mikor halt ki belőle a naivitás.
10/27/2019 • 1 hour, 13 minutes, 10 seconds
#88 Kis Hajni
Kis Hajni filmográfiája ugyan nem hosszú, viszont annál nagyszerűbb alkotásokat tartalmaz: a diák-Oscar-jelölt Szép alak című kisfilmjével került a köztudatba 2016-ban, amely egy gimnáziumi takarítónő vonzalmát mutatja be egy fiatal kosaras lány iránt, azóta pedig már láthattuk SZFE-s diplomafilmjét, a Zsurzs Kati főszereplésével készült Last Call-t, ebben pedig egy idős nő készül maga mögött hagyni addigi életét, hogy külföldre utazzon a lányához. A két kisfilm sorra nyerte a díjakat, így nem is volt olyan meglepő, hogy a Filmalap Inkubátor Programján nyert támogatást első egész estés filmjére, az életrajzi ihletésű Külön falkára. A podcastban Hajni beszélt arról, hogy mennyire elvárt egy fiatal magyar filmestől, hogy A-kategóriás filmfesztiválon debütáljon, hogy mekkora terhet jelentett neki a diák-Oscar-jelölés, emiatt milyen megfelelési kényszer alakult ki benne és hogyan kezelte helyén a felé támasztott elvárásokat a diplomafilmjénél. Kiderült, nagyon szereti az amatőr szereplőket, és a Last Call eredeti terveiben is egy tai chi táborban megismert nő alakította volna a főszereplőt, a Külön falkáról pedig megtudtuk hogyan kötődik a rendező életéhez és milyen személyes motivációi voltak a film elkészítéséhez. (Ez az adás másfél évvel ezelőtt készült, a Külön falka forgatása mostanáig még nem indult el.)
10/13/2019 • 1 hour, 18 minutes, 12 seconds
#87 Tóth Barnabás az Oscaról és az Akik maradtakról
Újratervezés című kisfilmjével több mint másfél millió embert ríkatott meg pár éve, az Osvárt Andrea főszereplésével készült Susotázs pedig tavaly rákerült a tízes szűkített Oscar-listára. A szinkrontolmácsos vígjáték végül nem kapott jelölést, ám Tóth Barnabás rendezőnek nem értek véget az izgalmak idénre: ismét beleveti magát az Oscar-versenybe, ugyanis a héten a mozikba kerülő Akik maradtak című posztholokauszt drámája lett a hivatalos magyar nevezés a nemzetközi film kategóriában. Podcastunkban elmesélte a Susotázs őrületes fesztiválkörútját, beavatott minket halandókat a legmenőbb amerikai filmfesztivál titkaiba és az Akik maradtak adaptációs folyamatába, kiderült, mit csinált éppen, amikor megtudta, hogy Oscar-közelbe került, illetve az Oscar-misztikum hátterében lévő kőkemény munkáról is lerántotta a leplet. A Filmalap által sokszor kikosarazott rendező nem a sérelmeire koncentrál, tele van filmtervekkel, de azért azt is megkérdeztük tőle, hogy fantáziált-e Andy Vajnáról. Megtudtuk továbbá, hogy miért nem érdemes leszólítani kedvenc amerikai filmünk sztárszínész főszereplőjét.
9/25/2019 • 1 hour, 27 minutes, 24 seconds
#86 Hartung Attila
Hartung Attila eddig a legfiatalabb rendező, aki a Filmalap támogatásával csinálhatta meg az első filmjét. A FOMO a mai budapesti fiatalok életét és szexuális szokásait mutatja be, bepillanthatunk a Z generáció az átbulizott éjszakáikba és a social media használatukat is megismerhetjük. Hartung még csak 27 éves, de közelebb állnak hozzá a mai tinédzserek problémái, mint a harmincasok dilemmái, hiszen vissza tudott nyúlni a saját tapasztalataihoz és abból meríteni ihletet. Ennek ellenére szorong a social media használatától és komoly görcsöt okoz neki kiposztolni egy-egy képet Instagramra vagy Facebookra, de a voyeurködést ő sem veti meg. Mesélt az amatőr tinédzserszereplők castingjáról, a Filmalappal való konzultációkról, a iPhone filmnyelvi használatáról, társadalomkritikáról és arról, vajon hogyan juthat el majd az október 10-én mozikba kerülő FOMO a célközönséghez.
9/16/2019 • 1 hour, 20 minutes, 34 seconds
#85 Tiszeker Dániel
Gyerekkorától kezdve szívta magába a filmművészetet, vágó édesanyja miatt sokat lógott az MTV-székház játszóterén és Tímár Péter filmjeinek forgatásán. 13 évesen már casting tippeket adott a 6:3 rendezőjének. Hivatalosan nem tanult rendezőnek, de végigjárta a filmes ranglétrát és kipróbált mindent, amit csak lehetett: színészkedett, operatőrködött, forgatáson futkosott férfitáskáért, werkfilmes céget alapított, castingolt a Made in Hungáriába, felfedezett fiatal színészeket, saját zsebből készített dokumentumfilmet, és az egyik legmenőbb kortárs magyar zenekarnak rendezett szkeccsfilmet (#Sohavégetnemérős). Minden vágya, hogy egy olyan musicalt rendezzen, mint a Sing Street, jelenleg pedig egyik gyerekkori álmát váltja valóra: egy karácsonyi romantikus komédiát fog csinálni. Szó esett arról is, hogy milyen színészeket fedezett fel, mely fiatal filmeseket tartja nagyra, hisz-e az amatőrökben, mit gondol a klasszikus filmszínész-képzésről, illetve, hogy hogyan lehet függetlenként filmet forgalmazni.
9/8/2019 • 1 hour, 16 minutes, 34 seconds
#84 Berényi Bianka
Főszerepet játszott a Virágvölgyben, EU Cannibal néven zenét szerez, rázós helyeken modellkedik, egy olasz tanyán nevel csirkéket, cipőket tervez és néhanapján együtt ebédel Rihannával, Robert Pattinsonnal nézi a vébét, vagy metrózik a Daft Punk tagjaival. Berényi Bianka a zenélést élvezi a legjobban, nem tartja magát lázadónak, művészeti egyetem helyett szülészettel próbálkozott, a 444-en megjelent portrécikke után pedig hirtelen a figyelem középpontjába került szokatlan életmódjával. De vajon mi van a bokorba pisilős és csirkesimogatós képek mögött, és hogyan csöppent a színészkedésbe? Ezekről is faggattuk, továbbá elmesélt egy egészen elképesztő sztorit a csecsenföldi kalandjairól.
9/1/2019 • 1 hour, 24 minutes, 24 seconds
#83 Tasnádi Zsófi
Tasnádi Zsófival beszélgettünk, aki olyan filmeken dolgozott látványtervezőként, mint Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű Rossz versek című mozifilmje, Freund Ádám diák-Oscarra jelölt Földiek című sci-fije, és Badits Ákos a Boglárka című SZFE diplomafilmje után felkérte debütáló egész estése, az Űrpiknik látványvilágát is megálmodni. Art directora volt Mundruczó Kornél menekült sci-fijének, a Jupiter holdjának, és visszatérő alkotótársa Szilágyi Fanninak (Kamaszkor vége, Minden vonal, A csatárnő bal lába életveszélyes), de kipróbálta magát reklámokban, videóklipekben és színházban is. Zsófi elsőgenerációs filmesnek számít jogász családjában, és ma már az egyik legfelkapottabb látványtervező itthon. A podcastból kiderül miből is áll pontosan egy látványtervező és egy art director munkája, de ami még izgalmasabb, hogy megtudhatjuk milyen volt a ’90-es éveket visszahozni a Rossz versekben, mely tárgyak voltak különösen fontosak Reisz Gábornak, vagy hogy milyen analóg technikával oldották meg a film látványilag legnehezebb és legérdekesebb jeleneteit.
8/25/2019 • 1 hour, 21 minutes, 32 seconds
#82 Görbe Nóra
Görbe Nóra 35 éve játszotta el Lindát, a magyar tévésorozattörténet egyik legemblematikusabb karakterét, neve pedig 35 éve forrt össze a Babettával járó, rövid hajú, taekwandózó feminista ikonnal, aki minden rosszfiút megagyal, majd hűvösre tesz. De hogy viselte a beskatulyázást és a hirtelen sikert? Milyen volt a kapcsolata színész apjával, és milyen tapasztalatokat hozott a fóti gyermekotthonban töltött évekből? Miért nem lett balerina és milyen verssel felvételizett a színművészetire? Mely filmek voltak rá a legnagyobb hatással és hogy bírja a kortárs mozit? És vajon volt-e hosszú haja? A Filmklub podcast adásában Görbe Nóra nemcsak a fenti kérdésekre ad választ, hanem többek közt a Linda gyártásáról és énekesi karrierjéről is mesél. (Ez a műsor 2014. június 22-én készült, de csak most találtuk meg a felvételt.)
8/13/2019 • 1 hour, 28 minutes, 40 seconds
#81 Zomborácz Virág, Király Dániel és Fehér Balázs Benő az Egynyári kalandról
Június 15-én, négy évad után véget ért az egyik legjobb magyar tévésorozat, az Egynyári kaland. Fiatalok nyaralnak a Balatonon, vagy épp a nyári munkájukat töltik a tó mellett, keverednek félreértésekbe, esnek szerelembe és keresik önmagukat. A 2015-ben indult széria (Dyga Zsombor által rendezett és Kovács M. András által írt) első évada még a szocialista ifjúsági sorozatok naiv báját és ártatlan meseszerűségét hozta, ám a második évadtól sokkal reálisabb problémák kerültek a középpontba, és meglepő nyitottsággal mutatta be a fiatalok korántsem gondtalan életét.
Ez az éles váltás Zomborácz Virághoz köthető, aki a második évadtól írta és rendezte a szériát, egyedi humora és botladozó karakterei pedig szerethetővé és átélhetővé tették a történetet. Bátor döntés volt addig jóformán ismeretlen színészekre osztani a főbb szerepeket (Rubóczki Márkó, Vecsei H. Miklós, Schmidt Sára, Dobos Evelin, Döbrösi Laura, Héricz Patrik, később pedig Király Dániel, Walters Lili, Fehér Balázs Benő, Piti Emőke), és a szuperül megírt mellékfigurákat híres neveknek adni (Szerednyei Béla, Zsurzs Kati, Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea), de az Egynyári kaland ezért is marad emlékezetes: egyfajta tabló, mely megismertette a nézőkkel a kortárs magyar filmművészet legígéretesebb tehetségeit.
Mikor a negyedik évadot forgatták, még nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás, ám a műsorra kerülés után nem sokkal kiderült, nem kapunk több nyári kalandot és el kell búcsúznunk azoktól a fiataloktól, akiknek 26 epizódon át követtük a sorsát. A tökéletes záróepizód másnapján a Filmklub podcast vendége volt Zomborácz Virág író-rendező, az Ákost játszó Fehér Balázs Benő, valamint a Levit alakító Király Dániel. Az adásból többek közt kiderült, hogy
- Zomborácz Virág előszeretettel fürkészi az SZFE oldalát casting céllal, és hogy aki vele szeretne dolgozni, a legjobb, ha az Úri Muri környékén lófrál.
- Fehér Balázs Benő már a második évad castingján is megjelent egy egészen más szerepre, de túl szimpatikus volt a karakterhez.
- Melyik fiatal magyar színész Király Dániel legnagyobb konkurenciája, és hogy majdnem ő játszotta a Viszkist a róla szóló életrajzi filmben.
- Zomborácz számára élvezetes volt írni az Egynyári kalandot, mert „költötték magukat a karakterek”, és egyre többet inspirálódott a színészek személyiségéből, valamint a Kazinczy utcai éjszakákban felbukkanó figurákból.
Megtudtuk a sorozatírás legnagyobb titkát: a szórakoztatásnak része az is, hogy a néző rosszul érzi magát. Nem véletlen rágtuk a körmünket, hogy mikor jön már végre össze Luca és Ákos, és fogtuk a fejünket Luca szüzességének elvesztése pillanatában. Habár a sorozat közel sem kapta meg azt a fajta felhajtást, amit reméljük majd az idő kárpótol, Zomborácz megpróbálta mindenki számára megtalálni azt, amiért szívesen nézi: a romantikus szálat, a drámai cselekményt, a poénokat, az intrikákat, az akciót, sőt még a bosszút is több ízben.
És ha a sorozat már önmagában nem lenne tökéletes, Lucával egy felejthetetlen (Walters Lili személyében pedig egy imádnivaló) karakter került a képernyőre, akit már régóta szomjaztak a fiatal lányok példaképként: egy önfejű, cukin bunkó, magabiztos, de érzékeny figurát, aki nem fél felrúgni a nőkkel kapcsolatos társadalmi szabályokat, és aki egy rossz szexuális élmény után sem törik össze.
„Nem az a feladata, hogy üzenjen hogyan kell élni, hanem reagál arra hogyan élünk” – mondta az Egynyári kalandról Király Dániel, ami a sorozat karaktereinek morális döntéseire és a sokszor a kellemetlenségig valóságos problémákra is reflektál, legyen szó a hőn áhítatlan munkáról, az érzelmi bizonytalanságról, a kiforratlan jövőképről, vagy éppen a szüzesség elvesztéséről. Ez utóbbival kapcsolatban Zomborácz megjegyezte, „nem vinni kell ezt a kis értéket az egyetlen tökéletes embernek”, hiszen „még annyi rossz szex lesz az életedben.”
7/29/2019 • 1 hour, 19 minutes, 49 seconds
#80 Mészáros Máté
A Sport szelet-reklámok bajszos edzőjeként, az Egynyári kaland Máriójaként és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Amigo Dávidjaként ismert színésszel beszélgettünk az egri aranykorról, a lélekölő vígszínházas évekről, az egykori osztálytársaival évről-évre magukról csinált előadásokról, a Vajna-korszakban játszott tizenegy filmszerepéről, és arról, hogyan találta meg a helyét végül Orlai társulatában. Kiderült, milyen kemény meló létrehozni azt a természetes beszédmódot, amit hallunk tőle előadásokban és filmekben, illetve az is, mit gondol azokról a kollégáiról, akik elvi alapon nem vállalnak el szerepeket.
7/21/2019 • 1 hour, 22 minutes, 5 seconds
#79 Simon Kornél
Az egyik legszimpatikusabb magyar színész, Simon Kornél volt a vendégünk, akire a Társas játék című nagyszerű (mármint csak az első évada) HBO-sorozatban figyeltünk fel, aztán láttuk a Megdönteni Hajnal Tímeában és a Víkendben, de a Coming out legjobb (egyetlen jó?) poénja is az ő száján jött ki. Gyerekkorában nagyszerűen utánozta Torgyán Józsefet és Kállai Ferencet, drámatagozatos gimibe járt Szentesre, de mielőtt a színészet felé fordult pszichológia szakra felvételizett háromszor, sikertelenül. Csatlakozott a szegedi Mini Színház utazó társulatához, főleg gyerekelőadásokat csináltak, kolikban és művelődési házak padlóján aludtak. Élvezte, kivéve, ha Mikulást kellett játszani. Háromszor megpróbálta a színművészetit, nem jött össze. Pestre jött, megkapott pár reklámot, majd 26 évesen a Tea című tévésorozat főszerepét, ami eufórikus élmény volt, és óriási előrelépés a karrierjében. A sorozat nem futott sokáig, ahogy a későbbi Limonádé sem, de arra elég volt a siker, hogy Kornél beképzelt és kezelhetetlen lett, de aztán kollégái rávezették, hogy vissza kéne venni az arcból. Sokáig úgy volt, hogy övé lesz az egyik főszerep a Szabadság, szerelemben, de aztán addig ment a kavarás, hogy azt Csányi Sándor kapta, ő meg egy sokkal kisebbet. Sosem volt hiánya a munkában, a Legénylakás című előadás volt az áttörés a színházban, a moziban pedig a Hajnal Tímea, aminek a paraszt humorát nagyon szerette. Elhívták a Pince Színházba egy előadásra, gyengének tűnt a szerep, de amikor megtudta, hogy Gryllus Dorka lesz a partnere, egyből megtetszett neki a munka. Dorka nagy hatással volt rá, 11 kilót fogyott a próbafolyamat alatt, lázálmai voltak, 120-at vert a szíve folyamatosan. A premierbulin mondták ki, hogy szerelmesek egymásba, a harmadik előadás után megbeszélték, hogy mégse, aztán mégis mindketten kiléptek az aktuális párkapcsolatukból, és azóta együtt vannak. Fel kellett nőnie ehhez a kapcsolathoz, talpraesettebb és magabiztosabb lett, megtanult németül, rendezni kezdett, rájött, hogy az ambíció nem bűn. 35 évesen lett apa, nem volt kérdés, hiányzott még valaki az ágyból. Viaskodott magában azzal, hogy elvállalja-e a TV2-s A Nagy Duettet, de aztán a pénz és a nagyobb hírnév reményében megtette - nem különösebben büszke erre, de legalább odatette magát, és megnyerte a műsort. (Ez az adás másfél évvel ezelőtt készült, azóta Kornél főszerepet játszott az Ízig-vérig című tévésorozatban Dorka oldalán, lefogyott 20 kilót, abbahagyta az ivást, és most ősztől a székesfehérvári Weöres Sándor Színház társulatát fogja erősíteni.)
7/14/2019 • 1 hour, 26 minutes, 34 seconds
#78 Dér Asia és Csáki László
Az Inkubátor Program két idei nyertes rendezőjével, Dér Asiával és Csáki Lászlóval beszélgettünk. Mindkettőjük filmterve nagyon izgalmas: Csáki a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjében a kilencvenes években népszerű vonatjegy hamisítási mozgalmat gyöngyölíti fel úgy, hogy egyben a kor sajátosságairól is képet ad, Dér pedig a Nem haltam meg című doksijában egy ötven körüli, nagyon sikeres műkincskereskedőt követ pár évig, akit a ráknak azzal a fajtájával diagnosztizáltak, amibe Esterházy belehalt.
4/14/2019 • 1 hour, 31 minutes, 4 seconds
#77 Visky Ábel
Olyan csodálatos rövidfilmek után, mint a Játszótársak, a Maflicsek, a Semmi bogár és a Romanian Sunrise (mind fent van a YouTube-on, mindet nagyon érdemes megnézni) Visky Ábel megcsinálhatta első egész estés filmjét. A Mesék a zárkákból egy izgalmas doksi/mesefilm hibrid lesz, amiben három börtönben raboskodó férfi mesét ír a gyerekeinek, majd együtt megfilmesítik azt. Leghamarabb jövőre ilyenkor kerülhet mozikba a film, de mi már most jól kifaggattuk róla a rendezőt.
4/9/2019 • 1 hour, 16 minutes, 7 seconds
#76 Molnár Levente
Ő az a csávó, aki mindig kurvajó a magyar filmekben. Először a Saul fiában figyeltünk fel rá, ott Ábrahám szerepe kedvéért három hónap alatt leadott 25 kilót és megtanult jiddisül. Azóta emlékezetes alakítást nyújtott a Szürke senkikben, a Napszálltában, a Tabula rasa című kisfilmben, az Alvilág című sorozatban, illetve eljátszott első filmfőszerepét a jelenleg a mozikban futó Apró mesék című retro noirban. Hogyhogy mindig ilyen menő dolgokban szerepel? Ezt is megkérdeztük Molnár Leventétől, akivel pont a 43. születésnapján beszélgettünk.
4/6/2019 • 1 hour, 17 minutes, 56 seconds
#75 Csillag Márton és Hanula Zsolt
Két egykor megkerülhetetlen, aztán kiugrott filmkritikussal, Csillag Marcival és Hanula Zsolttal beszélgettünk arról, hogy van-e élet a filmes újságírás után, de még inkább arról, hogy van-e élet a filmes újságírás közben. Marci beszámolt a balul elsült randijáról Görög Zitával, és elmesélte, milyen körülmények között tagadta ki Tarr Béla, Zsolt pedig elárulta, miért fogadta meg egy ponton, hogy nem csinál többé interjút, illetve hogyan kezdett el pornózni.
3/17/2019 • 1 hour, 22 minutes, 55 seconds
#74 Pfeffer Attila
Neki van a legkúlabb munkája a filmszakmában. Olyan sztárokat követett már a kamerájával, mint Brad Pitt, Charlize Theron, Robert Pattinson, Keira Knightley, Rowan Atkinson, Jessica Lange, Oscar Isaac, Elizabeth Olsen és James McAvoy, tovább olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Mundruczó Kornél, Angelina Jolie, Antal Nimród és Reisz Gábor. Szamurájként jár egyik forgatásról a másikra, legyen az hollywoodi szuperprodukció (Z világháború, Atomszőke), menő tévésorozat (Aranyélet, Terror), Cannes-ba szánt művészfilm (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja), vagy az álom.net. Miatta van az, hogy amikor kijövünk a moziból, tíz-húsz percig még úgy érezzük, mintha egy filmben lennénk. Pfeffer Attila steadicam operatőrrel beszélgettünk.
3/17/2019 • 1 hour, 25 minutes, 2 seconds
#73 Gigor Attila
Egy problémás tinikor után Bodó Viktor diákszínjátszó csapatában találta meg önmagát. Négyszer jelentkezett színészszakra (harmadrostázott a legendás Máté-osztállyal), majd az esélytelenek nyugalmával próbálta meg a rendező szakot. "Miért akarsz nekrofiliáról filmet forgatni?" - kérdezték tőle, amikor A nyomozó tervével házalt, de aztán mámoros lett a fogadtatás. A következő filmje főszerepére Ben Whishawt akarta, négy évig írta a könyvet, ez lett volna Az ember, akit nem lőttek le. Nem tett le róla, hogy egyszer még megcsinálja, de időközben átszeretett a Kútba. Kapott pár brutális kritikát, a Kálomista-ügy miatt sarokba szorítva érezte magát. Csinált ikonikus reklámot (hasitasi), de szerinte csak ölte vele a kreativitását, sokkal jobban élvez számítógépes játékokhoz átkötő kisfilmeket létrehozni: rendezett űrcsatát, megmutatta Egyiptom történetét egy snittben. Az Aranyélet túl lightos volt neki, a Terápiát megfizethetetlen tanulási lehetőségnek tartja. Polanskit nem tudja bojkottálni, Marton Lászlóról megvan a véleménye, ahogy azokról is, akik nem a kiszolgáltatottak mellé állnak.
2/28/2019 • 1 hour, 25 minutes, 35 seconds
#72 Pater Sparrow
Pater Sparrow volt a vendégünk, a Lem-regényből készült 1 című film rendezője, a BÚÉK, a Budapest Noir, a Vándorszínészek, a Kút és a The Duke of Burgundy látványtervezője. a beszélgetés teljesen más irányba ment, mint terveztük, de így lett érdekes. Megtudtuk például, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint az apja (Verebes István) azért vállalta el a Heti Hetest, hogy ő egy menő londoni filmes suliban tanulhasson, illetve, hogy miért nem tud filmet csinálni addig, amíg meg nem csinálja azt a filmet, amit már tíz éve nem tud megcsinálni, elárulta továbbá, hogy mi volt az az eset, ami után már nem akart többet reklámot rendezni, és, hogy a gyerekei születése, hogyan változtatta meg a hozzáállását a munkához, de kiderült az is, miért lett olyan a Budapest Noir, amilyen, valamint, hogy miért nem volt fájdalmas neki a Kút körüli botrány. Többször emlegettük a műsor alatt Dorka kritikáját az 1-ről, azt itt lehet elolvasni.
2/5/2019 • 1 hour, 23 minutes, 43 seconds
#71 Goda Krisztina
Az utóbbi két évtized második legsikeresebb magyar filmrendezője volt a vendégünk, már amennyiben a sikert mozinézettségben mérjük. Goda Krisztina első válaszából kiderült, hogy nem alibizni jött a podcastba, hanem őszintén válaszolgatni, és később egy csomó meglepő dolgot mesélt magáról, olyanokat is, amikre eszünkbe nem jutott volna rákérdezni. Lássuk, mik derültek ki például!
Nem akkor született, ami mindenütt szerepel, hanem két évvel korábban.
Nem vágyik arra, hogy a cannes-i vörös szőnyegen vonuljon, nem akar két évet szánni az életéből egy művészfilmre, ő a közönségfilmet szereti. Annak viszont örülne, ha a mozikban óriásit bukó Veszetteket többen látnák.
Kiterjedt orvosfamíliába született, egy elképesztő képességű húga van, ezért ki kellett találnia, hogy ő miben jó.
A gimnázium után a 80-as évek közepén elvégzett egy filmgyári kurzust, aminek a végén csinálhatott egy kisfilmet, és lehelyezkedhetett a Filmgyárban.
Hardcore művészfilmben nyomta, Jarmuschért rajongott, a nihilista korszakát gyorsan kinőtte, az alteres szubkultúrában nem találta meg önmagát.
Csinált egy A portré című kisfilmet, nem volt benne dialóg, csak Szervét Tibor még sok hajjal.
Szabó István mellett volt rendezőasszisztens-gyakornok a Hanussenben, egyik feladata az volt, hogy szőke fiúkat kellett leszólítania az utcán.
A kilencvenes évek legelején nyáron egy táskaboltban dolgozott Londonban, meglátta Szabó Istvánt az utcán, utánaszaladt, a legendás rendező épp a National Film and Television Schoolba ment kurzust tartani. Goda kivett egy szabadnapot, megnézte milyen ez a suli, és beleszeretett. 5000 ember jelentkezett, harmincat vettek fel, abból hat volt a rendező -közülük az egyik Goda ("Volt egy jó szemüvegem, amivel nagyon okosnak tűntem"). Négy évig járt oda, egy négy négyzetméteres koleszszobában lakott.
Kinyílt a világ, Richard Gere is jött órát tartani, de nem ezért imádta a sulit, hanem mert az megpróbálta imitálni a szakmát, és nem alanyi zsenikként kezelte a hallgatókat. Megtanították határidőn és költségvetésen belül dolgozni, nagyon sok volt a gyakorlat. Egyszer egy színészosztállyal helyett cseréltek, színpadon találta magát, angolul játszotta Irinát.
Négy év után hazajött, megnézte, itthon mi van ("Hát, semmi"), tévénél is dolgozott, írni próbált, de ez ment neki a legnehezebben. Szerette volna megtanulni.
Kapott egy ösztöndíjat az HBO-tól, felvették a UCLA-re egy kétéves forgatókönyvírói kurzusra. Nagyon kemény volt, de született egy csomó forgatókönyv, amik közül a legtöbb fiókban maradt.
Az iskola mellett dolgozott is, junior Návai Anikóként csinálta a sztárinterjúkat haza lapokba, például Sandra Bullockkal, Ben Affleckkel, és George Clooneyval. Ez utóbbival kapcsolatban nem értette, miért vannak oda érte, de élőben annyira lenyűgözően sármos volt, hogy muszáj volt jót írnia róla.
1999-ben jött haza megint, tele volt tettvággyal, megtalálta a reklám, elindult a szekér. Rendezte a Cinemátrix című tévéműsort, amiben Görög Zita beszélt filmekről, közben írta a forgatókönyveket önszorgalomból, pár részt írt a Barátok köztbe is, de szigorúan név nélkül.
Divinyi Rékával egy brainstormingon találkozott, arra lett figyelmes, hogy pont azokat a mondatokat mondja el, amiket ő akart. Elkezdtek beszélgetni, és ebből lett egy hosszú szakmai kapcsolat.
Tökéletes gének volt a Csak szex és más semmi első címe, még a UCLA-n írta havi dolgozatnak, Heller Gáborral kezdtek dolgozni rajta, aztán beszállt Divinyi is. Négy év volt, mire megvalósult, sok helyre elvitték, mindenütt mondták, hogy végülis nem rossz, de aztán csinált belőle egy felolvasást színészekkel, és futótűzkémnt terjedt el a híre. Aztán ugyanazok az emberek, akik két hete még fanyalogtak, azt mondták, hogy ez az évtized forgatókönyve. Kálomistát választotta producernek.
A King Konggal és az aktuális Harry Potterrel jött ki egyszerre, mindkettőt
1/30/2019 • 1 hour, 17 minutes, 14 seconds
#70 Simonyi Balázs
Simonyi Balázs bombabiztos ízlésű rendező, aki olyan remek rövidfilmeket jegyez, mint a Finálé, az Indián, az Originál láger és a Terminál, továbbá a Momentán Társulat alapítója és a gyerekkora óta foglalkoztatott szinkronszínész (ő adta például Bart Simpson magyar hangját, valamint a kisfiúét a Kramer kontra Kramerben), díjnyertes fotós, újságíró és atléta. Ez utóbbi minőségében egymás utáni hat évben futotta le a Spartathlon nevű ultramaraton verseny 246 kilométeres távját, és erről az élményről készítette el az első egészestés dokumentumfilmjét, az Ultrát, amit először az HBO sugárzott, aztán szép kört ment a mozikban is. Volt miről beszélgetnünk.
12/29/2018 • 1 hour, 24 minutes, 54 seconds
#69 Pataki Ági
Még gimnazista volt, amikor szerepelt a Szeressétek Ódor Emíliát! című Sándor Pál-filmben, és hiába erősködtünk, hogy korának Walters Lilije lehetett volna, Pataki Ági kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki nincs tehetsége a színészkedéshez. Elmesélte, mit jelentett neves fotómodellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán, milyen méltatlan helyzetekbe került, voltak-e kérései a pártnak, érezte-e azt, hogy alulértékelik, valamint, hogy miért nem költözött külföldre akkoriban. Már több mint 45 éve országosan ismert, arról is kérdeztük, hogy ezt hogyan kezelte az idők során, illetve hogy nem akarna-e filmet csinálni a szocialista modellvilágról. A nyolcvanas években butikokat vezetett, a kilencvenes évek elején feleségül ment Kovács Gáborhoz, aki pont akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait producerként. Ági először akkor szállt be a családi bizniszbe, amikor szponzorpénzt hajtott fel az Üvegtigrishez, a jelenleg a mozikban futó Egy nap című remekművet már gyakorlatilag a férje segítsége nélkül hozta tető alá. Nemes Jelesre hogyhogy nem csaptak le? Ki tudnak a kritikák csinálni egy filmet? Fontos, hogy egyszer nyerjenek egy Oscart? Miért adta vissza egyszer a támogatást a Pepsinek? Mi lesz Andy Vajna után? Ezt mind megtárgyaltuk, és még annyi minden mást is.
12/28/2018 • 1 hour, 15 minutes, 58 seconds
#68 Reisz Gábor
A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével beszélgettünk, aki saját magára osztotta a december végén a mozikba kerülő második filmje, a Rossz versek főszerepét. Rengeteget mesélt arról, milyen lehetőségeket hozott neki a VAN váratlan sikere, majd hogyan gyalulta le az önbizalmát egy párizsi tartózkodás és a cannes-i filmfesztivál. Sokáig próbált egy színésszel, de aztán meghozta a döntést, hogy ő fogja eljátszani a főszerepet; a producere tépte is a haját emiatt, egy részeg magyar színész pedig leüvöltötte a fejét egy kocsma előterében, hogy miért veszi el a munkáját. "Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni" - mondta Gábor a Rossz versekről, amibe állítása szerint nem csak egyszer döglött bele. A VAN költségvetésének közel harmincszorosából gazdálkodhatott most, de ez néha nyomasztó is volt számára, a nagy infranstruktúra gátolta a haladást. Szó esett még az elhivatott rendezőkről, a reklámszakma nyálasságáról, a Linklater-filmek kamuszagáról, az emlékek újrateremtéséről, illetve arról, hogy nyúlna-e még egyszer magához.
12/22/2018 • 1 hour, 29 minutes, 19 seconds
#67 Bikácsy Gergely
A magyar filmkritikusok doyenjével, a Bolond Pierrot moziba megy című francia filmes alapvetés írójával, a 78 éves Bikácsy Gergellyel beszélgettünk. Elmesélte, hogy annó egy kritika megírása minimum egy hétbe telt, de volt, hogy két hétig kínlódott vele. A kilencvenes években a Népszababságnál dolgozott, ott már gyorsabbnak kellett lenni, emiatt párszor el is vetette a súlykot: például a Magyar vándort nagyon lehúzta, de pár nappal később rájött, hogy is nem volt az annyira rossz. Kezdő rendezőt sosem akart ledorongolni, bár Mundruczó első filmjéről ő írta a legnegatívabbat - fel is hívta utána a rendező. A híres filmesek társaságát amúgy nem kereste, Godard-ral és Truffaut-val azért találkozott, Jean-Pierre Leaud-t a párizsi metróban látta. Nagy fesztiválokra a kényelmetlenségek miatt nem járt, Cannes-ban sosem volt, Velencében is csak kétszer. Elmesélte, mit tart a szpojlerekről, ki volt a nemezisze az átkosban, illetve miért érdemes nagyot köszönni a forgalmazós lányoknak. Az utóbbi két évtizedben átállt az olasz filmre, írt is róla egy könyvet, ami még keresi a kiadóját.
11/28/2018 • 1 hour, 27 minutes, 12 seconds
#66 Bognár Péter
Bognár Péterrel beszélgettünk, aki a Budapest Film beszerzőjeként, illetve az Odeon és a magyarhangya alapítójaként már 25 éve a magyar filmforgalmazás egyik meghatározó alakja. Kábé ugyanennyi ideje ott van minden jelentős nemzetközi filmfesztiválon (a Ponyvaregényt Cannes-ban látta 1994-ben), de nem a sztárokhoz próbál dörgölőzni (mondjuk egyszer Francis Ford Coppola beszállt mellé egy liftbe), hanem annyi filmet néz meg, amennyit emberileg csak lehetséges, aztán egy teljesen egyedi rendszer szerint osztályozza őket, majd az év végén mindig közzéteszi a 200-as toplistáját a http://boogiemansalltimeclassix.com oldalon, ami a leghasznosabb barométer a filmszeretők számára. Arról is mesélt, hogy neki a film az elsőszámú szerelem, de emellett másfél évtizedig babaruhákat importált, valamint olyan ikonikus budapesti kocsmákat indított be, mint az Incognito, a Castro és a Jelen. Neki köszönhetjük, hogy az idei év egyik legjobb filmje, a Gyújtogatók című Murakami-adaptáció nemrég a magyar mozikba került, és a műsor végén ajánlott még öt másik aktuális remekművet, amit nem szabad kihagyni.
11/20/2018 • 1 hour, 21 minutes, 50 seconds
#65 Jakab Juli és Sipos Gábor
A Napszállta főszereplőjével és producerével dumáltuk végig a sokáig párhuzamosan futó, majd egymást keresztező életútjukat a gyerekkori filmes hatásoktól (Juli apukája a Filmklub Szövetség titkára volt, Gáboré magyarította az Annie Hallt) kezdve, az egyetem utáni első szárnypróbálgatásokon keresztül, a Saul fia mindent átrendező sikerét érintve, egészen a Napszálltáig. Kiderült, mit csinál egy dramaturg, és valamennyire az is, mi a dolga egy producernek.
10/20/2018 • 1 hour, 23 minutes, 11 seconds
#64 Kovács Lehel
A mindig remek Kovács Lehel, generációjának egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt az adás vendége, aki egyik este még egy budapesti kórházban volt jelen első gyermeke születésénél, pár órával később viszont már Bécsben lovagolt a Kincsem forgatásán. Rengeteg emlékezetes mellékszerep után Lehel végre eljutott oda, hogy a most csütörtökön mozikba kerülő Nyitva plakátján már a cím fölött szerepel a neve. Rugóztunk sokat a színészek gyakran szánalmasan alacsony gázsiján, több Kálomista-produkció szereplőjeként kikértük a véleményét a Kút-ügyről, kiveséztük az Aranyéletben általa játszott keményfiú lelki világát, elárulta, melyik volt az a filmszerep, ami fájó, hogy nem jött össze, hogy aztán kilyukadjunk végül az interjúk abszurditásánál, illetve az apaság fáradalmas szépségeinél.
10/15/2018 • 1 hour, 5 minutes, 42 seconds
#63 Zomborácz Virág és Szalay Bence az Egynyári kalandról
Kedvenc magyar tévésorozatunk, az Egynyári kaland harmadik évada majdnem olyan király lett, mint a második, ezért ismét behívtuk Zomborácz Virág író-rendezőt, hogy extrém részletességgel tárgyaljuk ki vele Levi, Luca, Bence és Zsófi, illetve a két új fontos szereplő, Enikő és Ákos budapesti kalandjait. Virág magával hozta Zsófi kattanásának tárgyát, a Dávid nevű irodai hipsztert alakító Szalay Bencét, akit a legtöbben Ambrus Attilaként ismertek meg a tavalyi Viszkisben (Antal Nimród filmjéről is kifaggattuk Bencét, amikor már kezdett kókadozni a huszadik nem neki feltett kérdés után). Újabb részletek derültek ki Virág nudista múltjáról, Bence pedig, úgy tűnik, nem kapta meg a memót a színészek közötti kötelező üres udvariaskodásról, mert keresetlen őszinteséggel szállt bele az egyik kolléganőjébe. Aki szereti az Egynyári kalandot, annak tele lesz érdekes infóval ez a másfél óra, aki meg érthetetlen módon még nem látta ezt a fantasztikus remekművet, az az adás nagy részéből egy mukkot sem fog érteni.
8/25/2018 • 1 hour, 30 minutes, 42 seconds
#62 Csuja László és Nagy V. Gergő a Virágvölgyről
A magyar mozikban augusztus 30-án debütáló Virágvölgy című gyerekrablós road-movie író-rendezőjével, Csuja Lászlóval, és a társ-írójával, Nagy V. Gergővel vettük végig a filmjük útját a hat évvel ezelőtti mámoros párizsi estétől kezdve, amikor kipattant a fejükből az ötlet, egészen a Karlovy Vary-i díszbemutatóig, sőt, a pár nappal későbbi díjkiosztóig, ahol egy 10 ezer euróval járó elismerést kaptak. Gergő levágott egy szenzációs monológot a gyűlölködő kritikák védelmében, Laci pedig elmesélte, hogyan omlott össze, amikor a fesztivál egyik szervezője (mint később kiderült, tévesen) közölte vele, hogy mégsem jár a díjhoz az a pénzjutalom, amit már fejben elköltött a vécéje felújítására. Úgy volt, hogy a Virágvölgy letaglózóan karizmatikus női főszereplője, Berényi Bianka bejelentkezik majd telefonon a műsorba, de ez sajnos meghiúsult, ugyanis pár nappal korábban elhagyta a mobilját egy olaszországi diszkóban. Érdekes dolgokat tudtunk meg viszont Csuja másik idei filmjéről, a Szarajevóban bemutatott Kilenc hónap háború című doksiról, Gergő pedig mesélt Pálfi György decemberben a mozikba kerülő Az Úr hangja című sci-fijének viszontagságos születéséről, aminek a forgatókönyvét részben ő írta.
8/24/2018 • 1 hour, 15 minutes, 27 seconds
#61 Döbrösi Laura
Az Aranyéletből, a Félvilágból, az Örök télből és az Egynyári kalandból ismert Döbrösi Laurával dumáltunk színészi pontosságról, szőrnövesztésről, kopaszságról, AKG-ról, külföld felé kacsintgatásról, B-tervekről, szexuális kisugárzás elfojtásáról, Björk bátorságáról, a lelkiterrort alkalmazó rendezőkről, a benne élő Sith lovagról, meg a pénztárosról a közértben, aki rajta kérte számon Endre bá halálát. Beszéltünk arról is, Hogy Laura miért nem beszél a magánéletéről, elegánsan csúsztunk bele egy #metoo-blokkba, és felolvastuk neki az egyik kollégája zavarbaejtően lelkes méltatását is.
6/26/2018 • 1 hour, 27 minutes, 19 seconds
#60 Miller Dávid
Miller Dávid a munkája során olyan helyzetbe került, hogy egyik nap Jennifer Lawrence szeme láttára kellett anyaszült meztelenre vetkőznie, aztán másnap pedig testközeből nézhette végig, amint Jennifer Lawrence vetkőzik anyaszült meztelenre. Mindez a Vörös veréb magyarországi forgatásán történt, amiről olyan részletességgel kifaggattuk Dávidot, ahogy embert csak kifaggatni lehet. A 22 éves színész játszotta Szabó Kimmel Tamás öccsét a Pappa pia című musicalben, és úgy gondoltuk, már eltelt annyi idő a legendásan rettenetes film bemutatója óta, hogy őszintén beszélhessünk róla, de úgy látszik, még nem telt el. Dávid volt az első vendég a podcast történetében, akinek az anyukája (Ullmann Mónika) már szerepelt a Playboyban, nem bírtuk ki, hogy ne kérdezzük erről is.
6/24/2018 • 1 hour, 25 minutes, 47 seconds
#59 Zomborácz Virág, Walters Lili és Schmidt Sára az Egynyári kalandról
Aki kutatja a jó dolgokat az életben, biztos tudja már, hogy jelenleg a legmenőbb magyar tévésorozat az Egynyári kaland, annak is a második évada, amelynek az író-rendezőjével, Zomborácz Virággal beszélgettünk, aki magával hozta a podcastba két színésznőjét, Walters Lilit és Schmidt Sárát is. Virág az első évadot rendező Dyga Zsombortól vette át a sorozatot, és formálta fokozatosan a saját képére: ahogy haladt előre a részekkel, úgy váltak egyre gyakoribbá a csak rá jellemző szerzői jegyek. Walters Lili alakítja a csodabogár Lucát, akinek eljátszásakor arra törekedett, hogy „cukin legyen paraszt”, de őt már csak azért is érdemes figyelni, hogy milyen ruhákat visel hétről-hétre. Zsófi (Schmidt Sára) történetszálával Virág a nővé érés folyamatát akarta ábrázolni, a fiatal lány kilépett a felnőtt életbe, de még nagyon keresi az útját, csapong, és sok hülyeséget csinál. Sára mesélt a fergeteges részeg táncjelenetéről is: „féltem a részegségtől, mert azt könnyű gagyin eljátszani”. De igazán csak akkor kezdett el izgulni, amikor a rendező megkérdezte tőle, készült-e koreográfiával. Virág nem titkolta el, hogy számára érzelmileg rendkívül megterhelő volt a két és fél hónapos balatoni forgatás, ellenségeskedés és klikkesedés ment a stábon belül, de ebből Lili nem sokat érzékelt, mert ő inkább a többiektől elvonulva bújta a könyveit (például az Üvegbúrát és Patti Smithtől a Kölyköket). A két színésznő felelevenítette azt is, milyen érzés volt részt venni a Sunset castingján, illetve meséltek szakmai terveikről, álmaikról és kudarcaikról. Lili jelenleg színházi rendezőnek tanul, Sáráról pedig kiderült, hogy nagyon érzékeny lány, és kiveséztük, hogy ez mennyire jön jól vagy rosszul a választott szakmájában. Beszéltünk még a stábcrush hasznosságáról, megtudtunk érdekességeket a május 26-án induló harmadik évadról, megvitattuk, hogy igényelne-e több bevállalós szexet a sorozat vagy sem, illetve szóba került egy érzékeny téma, az Egynyári kalandot is gyártó Megafilm vezetője, Kálomista Gábor ellen indított petíció.
5/25/2018 • 1 hour, 24 minutes, 17 seconds
#58 Szilágyi Fanni
Szilágyi Fanni rendező üstökösként robbant be a magyar rövidfilmes szcénába, rövid időn belül négy kisfilmet is készített. A Kamaszkor végével felfedezte a világnak Olasz Renátót (Aranyélet), a film elnyerte a Friss hús fődíját, majd beválogatták a torontói filmfesztiválra. A Farkas Franciska főszereplésével készült Fehér farkassal kapcsolatban úgy érzi túl nagyot akart mondani vele, és ez nem sikerült maradéktalanul. A Minden vonal című kisfilmjét nagyrészt Erdélyben forgatta, borzalmasan nehéz körülmények között, a dramaturg anyukája vezette a kocsit, amivel a környéket járták vágóképezni. A film főhőse a később a Testről és lélekrőllel befutott Borbély Alexandra által játszott alteros rockénekesnő, aki a terhes barátnőjét furikázza ki Romániába, hogy ő ott egy bizonyos csillagkép alatt szülhesse meg a gyerekét. Legújabb munkája, A csatárnő bal lába életveszélyes egy békásmegyeri lányról (Stork Natasa) szól, aki egyik reggel Messi-kaliberű focistaként ébred, majd fényes nemzetközi karriert fut be, a pasija nagy megrökönyödésére. Ebből a sztoriból forgatná Szilágyi az első nagyjátékfilmjét, az Inkubátor programból sajnos kiszórták a tervet, de meg akar pályázni vele egy rendes gyártási támogatást is a Filmalapnál. Ha az sem jön össze, akkor is megcsinálja valahogy.
5/23/2018 • 1 hour, 21 minutes, 48 seconds
#57 Janisch Vera
"Megjött egy nálam picivel alacsonyabb, kicsit már őszülő, baseballsapkás, félretaposott bakancsos, farmernadrágos fiú, és bemutatkozott. Ő volt Matt Damon" - meséli Janisch Vera, aki rendezőasszisztensként dolgozott olyan Magyarországon forgó hollywoodi szuperprodukciókban, mint a Mentőexpedíció, az Inferno Tom Hanksszel, a Z világháború Brad Pitt-tel és a Die Hard 5 Bruce Willisszel. Apukája a Filmszemle fődíjas rendező, Janisch Attila, aki már ötéves korában megnézette vele az Alient. Vera rendezőszakon végzett a színművészetin, első külföldi filmes munkáját a 8mm 2-ben kapta, amit két verzióban forgattak le: bugyis, az amerikai piacra, és bugyimentes az európaira. Aztán jött a Beethoven árnyéka, ahol Ed Harrist fotózgatta az egyetemi felvételiéhez. Legtöbbször a színészekkel foglalkozik a forgatásokon, testközelből látta, milyen feszült volt Jude Law, amikor a fürdőruhás Zimány Lindával kellett forgatnia a Balaton közepén, miután a pesti éjszakában részegen összecsókolózott a magyar modellel. Elmeséli, hgy Jeff Daniels egy nagyon zárkózott ember, aki félrevonulva pengeti az ukuleléjét a felvételek között, a mindenhova két testőrrel járó Tom Hanks a legkevésbé sem hétköznapi figura, a lakókocsijából kilépő Matt Damonnak pedig már egy sóhajtásából tudta, hogy aznap hozzá lehet-e szólni a Bourne-filmek sztárjához, vagy néma csendben fognak elsétálni a forgatás helyszínére. Egyik munkából a másikba megy, nagyon jól megfizetik, de a gyilkos munkabeosztását megsínyli a privát élete. Nem dobja el az agyát egy nagy sztártól, és minden film vége olyan számára, mint egy rosszul sikerült válás. Elárulja azt is, mi az az ebédszünet büntetés és a pihenőidő megváltás, illetve, hogy milyen katonai kódot kell bemondania a walkie-talkieba, amikor Matt Damon elmegy pisilni.
3/5/2018 • 1 hour, 26 minutes
#56 Hutlassa Tamás
Hutlassa Tamás az egyik legsikeresebb producer, aki az elmúlt húsz év néhány legnézettebb magyar filmjeit hozta tető alá. Az érettségi után egyből a tévéhez került, ahol többek között Gát György alatt tanulta ki a szakmát, a Linda sorozatban ürített ki utcákat gyártásvezetőként. Lépkedett felfelé a ranglétrán, dolgozott nálunk forgó hollywoodi filmekben is, Anthony Perkins és Liv Ullmann jófejségét közelről figyelhette meg. 1997-ben Andy Vajna és a két rendező, Kern András és Koltai Róbert között közvetített A miniszter félrelép forgatásán, ott kapta meg élete első produceri kreditjét. Beszippantotta a reklámszakma, majd 2003-ban Antal Nimróddal vágott bele abba a lehetetlennek tűnő vállalkozásba, aminek eredménye a Kontroll lett. A hatalmas kritikai és közönségsiker után a filmszakmába tizenkét éves kihagyás után a Dumapárbajjal tért vissza, amiről szokatlan őszinteséggel elismeri, hogy csalódásnak tartja, és egy kicsit szégyelli is. Sokkal jobban működött a Hurok című időkavarós thrillerje, ám az meg a közönséget hagyta hidegen, de aztán két nagy költségvetésű kosztümös filmmel, a Kincsemmel és A Viszkissel megint kasszát tudott robbantani. Hutlassa elmesélte, hogy már gimnazistaként, az iskolaújság összerakásánál előjöttek azok a tulajdonságai, amik aztán ügyes producerré tették, illetve azt is megtudtuk, miért kapta az Ecet becenevet a szakmában.
2/20/2018 • 1 hour, 19 minutes, 7 seconds
#55 Köves Gábor
A sztárinterjúzás gyakorlatáról, vagy hát ne szerénykedjünk, MŰVÉSZETÉRŐL beszélgettünk Köves Gábor újságíróval, akire nem véletlenül szoktunk "Az interjúkirály"-ként utalni, ugyanis ő nemcsak azokat a lehetőségeket ragadja meg, amiket a filmforgalmazók vagy könyvkiadók felkínálnak neki, hanem addig szorgoskodik, néha éveken át jár a kiszemelt alanyok (vagyis inkább az ügynökeik, asszisztenseik) nyakára, hogy már könnyebb lenne összeszedni azoknak a világsztároknak a nevét, akikkel még nem interjúzott, mint azokét, akikkel már igen. Milyen lecuccolni Philip Roth New York-i lakásának az előszobájában úgy, hogy közben a legendás író álldogál melletted? Mekkora buli egy fél délutánt eltölteni Lars von Trierrel a koppenhágai házában? Mit teszel, ha interjú közben egy híres rendező egyszer csak felrakja az asztalra a zoknis lábát? Csodás sztorikat szedtünk ki Gáborból, akinek az összegyűjtött interjúi könyvalakban is (Mi az, hogy nagymenők?) megjelentek tavalyelőtt.
2/1/2018 • 2 hours, 17 minutes, 38 seconds
#54 Osváth Gábor
A jelenlegi talán legmenőbb magyar producer a 25. szülinapját Cannes-ban ünnepelte, ahol az Itt vagyok című filmjét vetítették a Cinéfondation szekcióban. Az ő erőfeszítései nélkül alig lenne magyar film az iMDB-n, de nem azért, mert mindet ő csinálta, hanem mert 2000 óta hobbiszerűen viszi fel a hazai filmek adatait, és egyszer még a site alapítójával is találkozott. Tavalyelőtt nyáron elhozta Budapestre a világ akkori legnagyszerűbb komikusát, Louis CK-t, akiről azóta sajnos kiderült, hogy előszeretettel maszturbált különböző nők szeme láttára, és ezért kitagadták a szórakoztatóiparból. Mindenesetre vendégünk részletesen elmeséli a magyar származású CK budapesti kalandjait. Végigmegyünk Gábor karrierjén, ahogy lótifutiként kezdte egy tévéfilmben, casting asszisztens volt a Made in Hungariában (benne volt a keze abban, hogy olyan szuper szereposztása lett annak a filmnek), illetve a Szinglik éjszakájában is csinált valamit, de az utóbbi nyolc évben már producerként segítette olyan remekművek létrejöttét, mint a Balaton Method, a Berlinben versenyző Love, a Cannes-ban bemutatkozó Superbia, illetve a Gólyatábor. Magyarországon forgó amerikai produkciókban is dolgozott: látta enni Angelina Jolie-t, Robert Pattinsont a monitorhoz futkosni, Brad Pitt pedig az iPhone 3 optikáját elemezte neki hosszasan. Arról is beszámolt, hogy a Bel Ami forgatásán az Egyetemi téri templomban egy kisfiúra lett figyelmes, aki Pattinson iPadjét nyomkolászta. Az a kisfiú nem más volt, mint Kristen Stewart!
1/25/2018 • 1 hour, 32 minutes, 27 seconds
#53 Szabó Erika
Szabó Erika színésznő volt az adás vendége, aki még tizennyolc éves sem volt, amikor Erdélyi Tímeát váltotta Tilda szerepében a Barátok közt című szappanoperában. Hat évnyi sorozatozással országosan ismertté vált, utána fehérneműben szédítette Rudolf "Peti"-t az Üvegtigris 3-ban, majd felvételt nyert a színművészetire, ahol nálánál 7-8 évvel fiatalabb diákok között tanulta ki a mesterséget. Miután ott végzett, nem tudott elhelyezkedni egyik magyar színháznál sem, pedig becsülettel körbetelefonálta az igazgatókat, és már éppen alászállt volna a berlini színházi undergroundba, amikor Csányi Sándor elhívta a Tháliába, ahol tavaly ősz óta társulati tag. Brékeltünk olyan exkluzív infókat például, hogy Erika apja kamionsofőr, vágott már csirkét otthon Dabason, az egyik pasija villanyszerelő volt, illetve megkérdeztük tőle azt is, mit keres a 2002-es Partik népe című dokumentumfilmbe cigivel a szájában, technozenére szeletelve. A beszélgetés apropóját a héten moziba kerülő Parázs a szívnek című film adta, ami nemcsak Erika első filmfőszerepét vonultatja fel, hanem a félmeztelen debütálását is ebben üdvözölhetjük. Ezen az emlékezetes pucérkodáson nem rugóztunk annyit, mint várná az ember, annál többet viszont a párkapcsolaton belüli erőszakon, ami a film egyik témáját adja. Az ország leglaposabb hasának tulajdonosa beszámolt tinédzserkori súlyproblémáiról, elárulta, miért csak fél évig bírta a színművészeti koleszában, illetve, hogy hogyan érte el, hogy ne kerüljön be a bulvársajtóba, kivel jár éppen. Kitárgyaltuk az aktuális szexuális bántalmazási botránysorozatot, amihez Erikának személyes kötődése is van, tekintve, hogy Marton László volt az osztályfőnöke az egyetemen, de megkérdeztük a véleményét a Kálomista-listáról is. Aki azt gondolja, kialakult véleménye van Szabó Erikáról, a műsor meghallgatása után tutira máshogy fog rá tekinteni.
1/19/2018 • 2 hours, 16 minutes, 38 seconds
#52 Szász Attila
Szász Attilával, A berni követ és a Félvilág rendezőjével beszélgettünk, aki az idén már leforgatta a két következő filmjét (Örök tél, Apró mesék) is. Hétévesen látta a Csillagok háborúját a szolnoki Vörös Csillag moziban, akkor eldőlt számára minden, de még 35 évnek kellett eltelni, mire oda jutott, hogy Kulka Jánost instruálhatta az első nagyjátékfilmje forgatásán. A kilencvenes évek elején egyszerre két főiskolát végzett, miközben kritikákat írt és egy forgalmazónál kreatívkodott. Előbb a VOX magazin főszerkesztője volt, majd keresett reklámfilmes, hét éven át próbálta megvalósítani a Zoé című filmtervét, ami Kate Winslet és Rachel Weisz ügynökének a kezébe is eljutott. Éppen Indiában forgatott egy reklámot, amikor Köbli Norbert bedobta az ötletet, hogy megrendezhetné A berni követet, ezt három másik közös munka, és még több további terv követte. Szász igazi álom interjúalany, bármilyen témát feldobtunk neki, rögtön hat érdekes sztori jutott róla eszébe.
12/6/2017 • 1 hour, 18 minutes, 51 seconds
#51 Elek Ferenc
Az ország egyik legjobb és legtöbbet foglalkoztatott karakterszínésze, Elek Ferenc volt a vendégünk, akit a Munkaügyek alkoholista Albertjeként ismerhetnek sokan, de lopott már tőle teherautót Bruce Willis is, illetve hétmillióan nézték egy időben a BBC-n, ahogy váratlanul lepuffantják egy pesti stégen. Tizenkilenc éve játszik a Katona József Színházban, kapott Jászai-díjat, de a gyerekek körében is menő, annyi melák rajzfilmfigurának adta már a hangját. Melyik amerikai színészre hasonlítana szívesen? Hogy került a Szomszédokba? És miért nem az eredeti nevét használja?
9/8/2017 • 1 hour, 24 minutes, 27 seconds
#50 Divinyi Réka
Divinyi Réka az ország legsikeresebb forgatókönyvírója, akinek a nevéhez olyan közönségfilmek fűződnek, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Kaméleon, a Valami Amerika 2, a Veszettek, vagy akár a Társas játék HBO-sorozat első évada. Ő jegyzi a Pappa piát is, aminek születési körülményeiről rengeteg érdekes mozzanatot mesélt el. Mi köze egy családi hobbicsónaknak az ország új musicaljéhez? Milyen címet adott volna a filmnek ő? És hogyhogy egy vízvezeték-szerelőről kapta a nevét a Barátok közt Berényi Miklósa?
8/25/2017 • 1 hour, 27 minutes, 39 seconds
#49 Mundruczó Kornél
Mundruczó Kornél legújabb filmjét, az észbontóan látványos Jupiter holdját Magyarországon forgatta, a következő feladat viszont már Hollywoodban várja őt. A Deeper című mélytengeri thriller főszereplőjét, a színészként három Oscar-díjra jelölt Bradley Coopert klassz embernek tartja, Max Landis forgatókönyvíróban megérezte a zsenit, a háromszoros Oscar-díjas operatőrének viszont valószínűleg búcsút kell mondania, és ennek Quentin Tarantino az oka. Mundruczó azt is elmesélte, melyik nemrég bemutatott hollywoodi sci-fi rendezését ajánlották fel neki, és a Jupiter holdjáról is sok izgalmas részletet elárult.
6/22/2017 • 1 hour, 19 minutes, 33 seconds
#48 Rév Marcell
A Cannes-ban pár hete bemutatott Jupiter holdjával kapcsolatban a legszőrösebb szívű kritikusok is elismerték, hogy a látvány tekintetében egészen lenyűgöző film. Most azzal az emberrel beszélgettünk, aki nagyban felelős ezért az észbontó látványért, Rév Marcell operatőrrel. A film számos lélegzetelállító, iszonyatosan hosszú és bonyolult snittje nézése közben felmerült bennünk a kérdés, hogy ezt mégis, hogy a jó francba csinálták meg. Most részletesen ki is faggattuk Marcit az autósüldözésről, a szállodai lövöldözésről, a forgó lakásról és a lakótelepi ház fala mellett lebegő fiúról, de a metrós robbantásról és menekülttáboros sprintelésről is (ezért javasoljuk, hogy mindenki csak a Jupiter holdja megtekintése után hallgassa meg ezt a podcastot). Szó esik még a filmet Cannes-ban ajnározó Will Smith-ről, Mihalik Enikő fenekéről, Marci első amerikai munkájáról, illetve azokról a filmekről, amik hatással voltak a Jupiterre. Ha ezzel a beszélgetéssel nem sikerült meghozni a hallgatók kedvét az Ajándék ez a nap című 1979-es Gothár-remekműhez, akkor valamit rosszul csináltunk.
6/8/2017 • 1 hour, 24 minutes, 26 seconds
#47 Gera Marina
Jövő ilyenkorra a fél ország ismerni fogja a nevét. Gera Marina játssza ugyanis Csányi Sándor szerelmét az Örök tél című, nemrég leforgott nagyszabású lágerfilmben. Hatalmas és nehéz szerep az övé, de egyből belendítheti a 32 éves színésznő mozis karrierjét. Eddig onnan ismerhették legtöbben, hogy élve égett el egy autóban az Aranyélet második évadában. Gera Marina a Filmklub podcast adásában beszélt arról, miből fakad szerinte az erotikus kisugárzása, hogy tudott az óriási szűz hóban az életéért futni, és újabban mit keres pszichopata kannibálasszonyként egy horrorfilmben.
6/3/2017 • 1 hour, 23 minutes, 12 seconds
#46 Nemes Jeles László a Sunsetről
Negyedik alkalommal vendégeskedett a Filmklub podcastban az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László, akit most főleg második nagyjátékfilmjéről, a Sunset című kosztümös drámáról faggattunk. A forgatás június elején fog indulni, a nyolcadik kerületben már építik is a történet legfontosabb helyszínéül szolgáló kalapboltot. Nemes Jeles titokfilmnek nevezte a Sunsetet, mesélt arról, hogy több ezer jelentkező közül miért Jakab Julit választotta az Írisz nevű főhős szerepére, illetve azt is elárulta, hogy számítógépes trükkök segítsége nélkül tervezi megidézni a mozivásznon az 1910-es évek Budapestjét.
5/12/2017 • 1 hour, 14 minutes, 44 seconds
#45 Pohárnok Gergely
Pohárnok Gergely – róla mindenki általában annyit tud, ő Pálfi György állandó operatőre, aki a Taxidermia ma már legendás snittjeit jegyzi. Na de melyik csodás francia színésznőről mondott le Pohárnok a Taxidermia kedvéért? És az megvan, hogy a kilencvenes években hogyan forradalmasította Pohárnok a magyar sajtót a fürdőszobában? Gondoltad volna, hogy Sarah Jessica Parker milyen lelkiismeretes a forgatáson? Az ország egyik legjobb operatőrét faggattuk.
5/9/2017 • 1 hour, 20 minutes, 47 seconds
#44 Dobó Kata
Hét éve játszott utoljára mozifilmben Dobó Kata, azóta inkább csak a magánéletével foglalkoztak az újságok. Most viszont újraéledni látszik a karrierje, három új mozifilmben – és több tévésorozatban – bukkan föl egymás után. Elsőként a nemrég mozikba került Brazilok című vígjátékban lehet látni, amiben egy vakbuzgó önkormányzati titkárnőt játszik. Dobó Kata a Filmklub podcastban elárulta, Dolph Lundgren vagy Steven Seagal-e a jobb fej, és felfigyelt-e valami turpisságra, amikor Schwarzeneggeréknél vacsorázott. Elárulta, mi volt az igazi neve, és mit kellett volna mondania Brad Pittnek. Pár szót ejtett arról is, mi sodorta őt Andy Vajna mellé annak idején.
4/16/2017 • 1 hour, 28 minutes, 42 seconds
#43 Tóth Barnabás, Deák Dániel
Pár éve végigsöpört a magyar interneten az Újratervezés című kisfilm, három nap alatt egymillióan nézték meg, összesen másfél millióig jutott. Ez olyan elképesztő szám, amiről a Kincsem is csak álmodhat. Most az Oscar-díjas Mindenki fut be hatalmas karriert, rengetegen látták, családi asztaloknál és a metró aluljárójában egyaránt beszédtémává vált, heves vitákat váltott ki. Kevesen tudják, de az Újratervezés és a Mindenki csak a jéghegy csúcsa - az utóbbi években számos számos kiváló magyar rövidfilm készült. Miért nem néznek az emberek rövidfilmet, ha az ilyen jó? Vagy néznének, csak nem jut el hozzájuk? Mit tehet egy kisfilmrendező, hogy rácuppanjanak a művére? És miből tud megélni? Többek között ezekről beszélgetünk Deák Dániellel, a Friss Hús rövidfilmfesztivál főszervezőjével és Tóth Barnabással, az Újratervezés rendezőjével.
3/31/2017 • 1 hour, 27 minutes, 31 seconds
#42 Deák Kristóf
Még fel sem ocsúdtunk Enyedi Ildikó Arany Medvéje óta, máris itt a nyakunkon az Oscar-díjkiosztó, ahol a jelöltek között szerepel egy magyar film is. A Mindenki című kisfilm 34 éves rendezője Budapesten és Westminsterben tanult filmezést, most pedig az Oscar-jelöltek vacsoráján Justin Timberlake-kel szelfizik, és kedvenc Disney-meséjének a rendezője dicséri a filmjét. Hogyan pottyant ide ez a fiatalember a semmiből? És milyen hollywoodi pletykákat szedett össze eddig?
2/22/2017 • 1 hour, 45 minutes, 34 seconds
#41 2016 a moziban Madarász Istivel
Madarász Isti rendezővel és Huszár András kritikussal összegezzük, mit adott nekünk 2016 filmes szempontból. Az adás gerincét Isti toplistája képezi, amire rárakta a Hurok című saját filmjét is, így elmesélhette, hogyan élte meg első nagyjátékfilmje kitörően lelkes kritikai fogadtatását, majd csúnya pénzügyi bukását. Ryan Gosling remek éve kapcsán átbeszéljük, hogy áll mostanában a hollywoodi sztárok szénája, és hol marad az utánpótlás. Vitatkozunk egy kicsit a Neon démonról, méltatjuk a Vaksötétet és A zátonyt, szó esik a Zsivány Egyes karaktereiről, illetve arról, mely agyonajnározott filmek okoztak csalódást.
1/5/2017 • 1 hour, 28 minutes, 42 seconds
#40 Szamosi Zsófia
A mozikban most futó A martfűi rémben övé az egyik fontos női karakter, miközben pár napja derült ki, hogy a főszereplésével készült Mindenki című kisfilmet már csak egy hajszál választja el az Oscar-jelöléstől. Szamosi Zsófiát a legtöbben a Terápia és az Átok tévésorozatokból ismerik, rendszerint erős, határozott figurákat játszik. Tíz éve fontos tagja a szakmában nagyra tartott Pintér Béla Társulatnak, épp ezért meglepő, hogy most elhagyja őket. Az Origo Filmklub podcast adásában Szamosi Zsófia mesél arról, hogy zajlott élete legszürreálisabb szexjelenete egy idős mongol bácsival, miért változtatott nevet, miért unta meg Pintér Bélát, és hogy egy színésznőnek lehet-e társkeresőn nyomulnia.
11/28/2016 • 1 hour, 21 minutes, 58 seconds
#39 Petrik Andrea
Vásznon ma ő a magyar femme fatale, korosztályának egyik legsikeresebb színésznője. Jövő márciusban még többet fogunk róla hallani: Petrik Andrea alakítja a női főszerepet az ország történetének legdrágább filmjében, a Kincsemben. Tényleg modern poénok szerepelnek a 19. században játszódó kosztümös filmben? Komolyan nem ivott fél évig alkoholt? Mit érzett, amikor néhány éve megkapta a magyar állampolgárságot? A Filmklub podcast legújabb adását már azért is érdemes meghallgatni, mert Petrik Andrea színésznő a maga csodálatos, mély hangján búg másfél óráig a fülünkbe, ráadásul olyan érdekes dolgokat is elárul közben, mint hogy egy évig dolgozott egy polifoamgyárban, és hogy mit kérdezett tőle az anyukája, amikor megtudta, hogy a lánya meztelenül játszott egy színházi előadásban.
10/26/2016 • 1 hour, 28 minutes, 56 seconds
#38 Hajdu Szabolcs
Mit tesz az ember, ha öngyilkos lesz két közeli barátja, és jön egy szakmai mélypont? Hajdu Szabolcs, a Fehér tenyér és a Bibliotheque Pascal rendezője úgy kecmergett ki a zombiállapotból, hogy a saját lakásában, saját gyerekeivel, semmi pénzből forgatott húsbavágó kamarafilmet egy család egy hétköznapjáról, amiben kicsiben benne van a magyar társadalom minden nyűge-baja. Hajdu Szabolcs a Filmklub podcastban elmesélte, miért épp az Ernelláék Farkasékkal kínálta számukra a túlélési stratégiát, és elárulta azt is, melyik volt hatéves Zsiga fia kedvenc jelenete a forgatáson. Megtudtuk azt is, veszekedés közben a feleségével néha már a film szövegéből idéznek.
9/30/2016 • 1 hour, 29 minutes, 13 seconds
#37 Kreif Zsuzsanna, Dell’edera Dávid
Két fiatal animációs rendezővel beszélgettünk. Kreif Zsuzsanna egy gimis kötelező olvasmányból kreált groteszk csodavilágot, Kovásznai György a példaképe, és unalmas neki szép arcokat rajzolni. Most készíti a Candide további részeit az MTVA megrendelésére, 12 részes sorozat lesz, hétperces epizódokkal. Dell’edera Dávid a Balkon című, Annecyben díjazott kisfilmjét az az olaszországi utca ihlette, ahol a nagymamája lakik. Egy bolondokháza és egy általános iskola is van egymás mellett, fura ott a hangulat – mesélte. Ő nem a MOME-n tanul, a magyar animáció fellegvárában, hanem a Budapesti Metropolitan Egyetemen, ahol akkor indult animációs képzés, amikor ő kezdte. Megtudtuk azt is, őrjöngött a közönség a fesztiválon a filmje után.
9/27/2016 • 1 hour, 28 minutes, 21 seconds
#36 Nemes Jeles László az Oscar után
A Saul fia rendezője, Nemes Jeles László a Filmklub podcastban adta az első interjúját az Oscar-díj elnyerése óta, és beszélt először részletesen a díjkiosztós élményeiről. Mesélt a nagy hollywoodi partikról, arról, milyen volt Scorsese-t az otthonában meglátogatni, mint mondott neki Spielberg a filmről, hogy mire figyelt nagyon a díjkiosztón, és hova jegyzetelte a köszönőbeszédét. Azt is elmondta, miért volt fontos számára, hogy átvegye a Kossuth-díjat, és miben változtatta meg a személyiségét az Oscar. Pszichológusa nincs, önbizalma már több, és hatalmas elánnal veti bele magát az új filmjébe. Bár a szereplőket egyelőre még nem találta meg.
4/25/2016 • 1 hour, 35 minutes, 54 seconds
#35 Sztarenki Dóra
Sztarenki Dóra nem szereti magára a színésznő szót használni, "alkalomadtán színészként dolgozom", inkább így fogalmaz. Mindenki eldobta tőle az agyát négy éve, amikor eljátszotta a zárkózott tornászlányt Mácsai Pál mellett, az HBO Terápia című sorozatának első évadában. Azóta alakított szívós bokszolót (Betonzaj), megmenekült a halál torkából egy raftingtúrán (A legyőzhetetlenek), feltűnt pletykás cselédlányként a Félvilágban, és most a Viszkis barátnőjének szerepére pályázik Antal Nimród filmjében. Nemes Jeles László is kiszúrta magának: 2012-ben Dóri főszereplésével csinált meg egy jelenetet abból a filmből, aminek a továbbfejlesztett verziója lesz az Oscar-díjas Saul fia utáni első rendezése. Hat éven át dolgozott a Balettintézetben, hogy Román Sándor társulatában, az Experidance-ben táncolhasson. Mikor bejutott, otthagyta - beütött a Terápia, és visszavonhatatlanul megfertőzte őt a filmes-színházi világ. "Olyan valamit találtam meg ebben, amit a táncban nem", mesélte most erről. Életének legkínosabb történetét is megosztotta velünk.
3/26/2016 • 1 hour, 26 minutes, 48 seconds
#34 Erdély Mátyás
A Filmklub podcast 34. adásában a Saul fia operatőre, a korábban Hajdu Szabolccsal és Mundruczó Kornéllal is dolgozó Erdély Mátyás beszélt arról, milyen érzés volt úgy forgatni, hogy mindenki tudta, itt valami nagy dolog készül, és szerinte hogy volt képes egy zöldfülű első filmes így beszakítani az asztalt. Elárulta azt is, hogyan cselezte ki Amerikát, melyik filmet látta eddig legtöbbször a gyerekeivel, és volt-e Palvin Barbarán ruha, mikor az ő kamerája előtt állt. Rengeteg filmet és filmest kibeszéltünk még, a cuki Frances McDormand repedtfazék-hangjától kezdve a Pí élete nevetséges Oscarján át a nyolcvanas-kilencvenes évek képi esztétikájáig. Erdély Mátyás megosztotta velünk, melyik film szerinte az ezredforduló nagy vizuális mérföldköve, milyen az új Star Wars és az egysnittes Birdman egy profi szemével, időtálló lesz-e a Mad Max - A harag útja képi világa, és hogy melyik rendező szerinte az ízléstelenség, a gátlástalanság és az ostobaság csimborasszója.
1/10/2016 • 1 hour, 40 minutes, 9 seconds
#33 Nemes Jeles László visszatért!
A rengeteg díjat nyerő és Oscarra is esélyes Saul fia 38 éves rendezőjével nagyot fordult a világ az elmúlt fél évben. Nemes Jeles László naponta huszonöt interjút ad, nagyágyúkkal smúzol, Tarantinóval cserél eszmét, Meryl Streeppel fecseg, Brett Ratner egyenesen udvarol neki. Pár hónapig benne vagyunk a klubban - mondja. Hollywoodban most senkinek nem kell magyarázni, mi az a Saul fia. A legtöbben azt tanácsolják, ne menjen oda rendezni, de az biztos, hogy a harmadik filmje angolul lesz.
12/11/2015 • 1 hour, 31 minutes, 35 seconds
#32 Aranyélet Zomborácz Virággal
A legújabb magyar gyártású HBO-sorozat, az Aranyélet egyik forgatókönyvírójával beszélgettünk. Zomborácz Virág mesélt arról, milyen intenzív munka zajlik az írószobában, miben tértek el a finn eredetitől, miért nem lehet autókat mutatni, és mennyire szól bele az egészbe az anyacég. Elárulta, hogy a kutatásait sokszor a Gyakori kérdések honlapon végzi, illetve azt is, honnan jött a sorozatbéli Muffhunterz rapformáció neve. Már írják a második évadot, bár az HBO még nem rendelte be.
12/11/2015 • 1 hour, 7 minutes, 41 seconds
#31 Antal Nimród
Antal Nimród elmesélte, milyen volt gyerekként Los Angelesből Lellére járni nyaralni, milyen filmre cipelte el első randin a feleségét, melyik volt a legnagyobb baklövése eddig, ami miatt lecsúszott A majmok bolygójá-ról, és bánja-e, hogy nem csapott le a Drive-ra. Más humoros sztorit is megosztott velünk, például azt, hogy mikor bemutatták Tarantinónak, dadogott, vagy azt, hogy bár most épp Mirrmurr-ra van rákattanva, korábban meg összeszedte az összes TV Maci-bejátszást. A beszélgetés napján fejezte be A Viszkis forgatókönyvét, jól kifaggattuk arról is.
10/20/2015 • 1 hour, 39 minutes, 9 seconds
#30 Tarr Béla
A hatvanadik szülinapja után pár nappal beszélgettünk Tarr Bélával, a legnagyobb élő magyar filmrendezővel. A torinói ló világsikere után vonult vissza a filmkészítéstől, azóta Szarajevóban képzi a jövő rendezőit, miközben nyíltan kritizálja a Vajna-féle pénzosztási rendszert. Kiket takar a Tarr Béla brand? Melyik filmjét tartja a legviccesebbnek? Milyen lenne a Sátántangó 2 kulcsjelenete? Az eddigi legnagyobb sóhajokkal, mondhatni tarrbélai hangulattal megáldott podcast következik.
9/9/2015 • 1 hour, 27 minutes, 20 seconds
#29 Nemes Jeles László
A cannes-i nagydíjas Saul fia rendezője volt a Filmklub podcast 29. adásának vendége. Végigmentünk Nemes Jeles László eddigi életén a küzdelmes gyerekkortól kezdve, a boldogabb párizsi tiniéveken át, az első filmes szárnypróbálgatásokon keresztül, a korai sikereket érintve, egészen a Saul diadaláig, sőt azon túl, mert a következő filmterve is szóba jött. László elmesélte, hogy milyen vígjátékot csinálna, hogyan dolgozta volna fel A Gyűrűk Urát, illetve miért volt béna Peter Jackson verziója. Kiderült, hogy megvan neki a Coen testvérek mobilszáma, és fel is hívta őket pár napja, de megtudtuk azt is, miért tartja őt Tarr Béla dezertőrnek, mivel nyaggatják az amerikai ügynökök, és milyen a viszonya az édesapjával, Jeles Andrással. Persze rákérdeztünk arra is, hogy most akkor Nemes Jelesnek, vagy csak Nemesnek hívjuk.
7/6/2015 • 1 hour, 41 minutes, 36 seconds
#28 Ujj Mészáros Károly
Az utóbbi idők legviccesebb magyar filmjét készítette el Ujj Mészáros Károly. A Liza, a rókatündér egy abszurd komédia a párkeresésről, amely nem születhetett volna meg, ha nincs egy bizonyos sonkareklám. Megtudtuk azt is, majdnem Mads Mikkelsen pattog pucéran a gumilabdán. Legalább négy kisfilmjét élete párja, Balsai Móni ihlette, aki a Liza, a rókatündérben címszerepet is kapott. Sutba dobta miatta az elveit egy bulin, sőt mikor a Liza alapötletén törte a fejét, fontos szempont volt, hogy Mónit megmutathassa a világnak. A filmet másfél hete mutatták be, és már duplán megugrotta azt a nézőszámot, amit Andy Vajna összesen jósolt neki.
3/4/2015 • 1 hour, 36 minutes, 32 seconds
#27 Törőcsik Franciska
A forgalmas csomópontokban több emelet magasan az olvasást népszerűsíti, a villamosmegállókban a Swing című új magyar musical egyik főszereplőjeként tündököl a plakátokon. A Filmklub podcast huszonhetedik adásában Törőcsik Franciskával beszélgettünk, aki nem rokona Törőcsik Marinak, viszont ő a fiatal generáció egyik legígéretesebb színésznője. Alig kelt fel a gimis padból, már főszerepet játszott egy díjnyertes kisfilmben, aztán öntötték rá a fontosabbnál fontosabb színpadi szerepeket az Örkényben. Rudolf Péter lányát alakította a köztévé improvizációs szitkomjában, és most Ónodi Eszter és Csákányi Eszter mellett ő a harmadik csillag a Swing-ben. Büszke rá, hogy roma lányt játszik Goda Krisztina polgárőrökről szóló, Veszettek című filmjében, és Kern András új filmjében is szerepelni fog. Beszélgetésünkből kiderült, hogy próbál pénzt szerezni egy kezdő színésznő, és az is, hogyan harcolt a szende naiva szerepe ellen Törőcsik Franciska. Megtudtuk, hogy soha egy kritikát sem olvas el magáról, mert szerinte épp elég maximalizmus szorult belé enélkül is. Nem kell stréberkedni - ezen dolgozik most az ifjú színésznő, aki akár a Hercules hátul álldogáló biodíszlete is szívesen lenne, csak hülye videoklipben nem kelljen szerepelni.
12/16/2014 • 1 hour, 41 minutes, 45 seconds
#26 Hőrich Nóra Lili
Rácsapott James Bond szülőatyjának formás fenekére, mégsem ez volt eddigi karrierjének csúcsa, hanem az, amikor papucs nélkül táncolt John Cassavetes özvegyével, meg mikor a Herkules rendezője feleségül akarta venni. A szépséges Hörich Nóra Lili színésznővel beszélgettünk a Filmklub podcast legújabb adásában. Aki nem látta a Papírrepülőketöt éve, annak Nóra a Szabadesésből lehet ismerős, ő szexelt folpackba csomagolva Nagy Zsolttal. A 27 éves színésznő több, Magyarországon forgatott külföldi produkcióban kapott már egész figyelemreméltó epizódszerepet, például alakított szobalánynak öltözött kémnőt, aki festményt lop (Drakula), német áldozatot (Válaszcsapás) és Ian Fleming szeretőjét (Fleming). A Herkulesben "statkózott", ő volt az a lány, aki Marozsán Erika mellett álldogált állandóan. Remek pletykákat hallhattunk Brett Retner rendező kifinomult csábítási módszereiről (garnélarákkal és anélkül), Dwayne Johnson bedurrantott izmairól, Dominique Cooper hímvesszőtokjáról és általában a filmforgatások szexuálisan túlfűtött hangulatáról.
11/6/2014 • 1 hour, 24 minutes, 5 seconds
#25 Zomborácz Virág
A Filmklub podcast huszonötödik adása annak a durván ötezer embernek szól, akik látták az Utóélet című remek magyar filmet. Zomborácz Virággal, az író-rendezővel ugyanis olyan részletességgel veséztük ki a művét, mintha rendezői kommentárt gyártanánk rögtön a DVD-hez. Elképesztő sztorikat tudunk meg a forgatásról, például azt, hogy a főszereplő Kristóf Marci nem volt hajlandó testápolóval maszturbálni, és hogy eredetileg Palvin Barbarát akarták felkérni a néptáncos széplány szerepére. Kiderül, hogy igazi-e Petrik Andrea tetkója, és miért fogóval zuhanyzik a spirituális autószerelőt alakító Anger Zsolt. Összeáll a kép, hogy Janka néni tablettáit nyúlta le a doppingoláson kapott esperes, és Billy Idol fotója hiányzott a tükör sarkából. Egy ponton Csákányi Eszter, az Utóélet fénypontja fellázadt, és felvett még egy karkötőt. Megtudtuk azt is, a filmhez kitalált fiktív krémtúróra nagyon buktak a közértben. Majd Virág azt is elmesélte, hogy a történetet saját édesapjának halála ihlette, és hogy a temetésen a legjobb pillanat az volt, amikor az öccse kezét leszarta egy pillangó.
9/16/2014 • 1 hour, 30 minutes, 33 seconds
#24 Stefanovics Angéla
Stefanovics Angéla mesélt élete meglepő fordulatairól, például arról, hogy sokáig együtt élt egy híres, idős szobrásszal, és ekkoriban sokat gyomlált Maglódon. Ő az a lány, aki a bankreklámok Emeséjeként híresült el, pedig játszott ő még őrült csajt is Till Attila filmjében is, a Pánik-ban, és szende szüzet a 9 és fél randiban. Most éppen az utóbbi évek egyik legfontosabb színházi előadásában egy zenészpalántát alakít, akinek a figuráját Varnus Xavér ihlette, nyomokban. Angéla sok váratlan információval bombázott minket, például megtudtuk, hogy édesapja súlyemelő volt, ő maga pedig jógaoktatónak tanult, mikor befuccsolt a Budapesti Kamaraszínház. Mesélt arról is, hogy annyira izgult, mikor Garas Dezsővel forgatott a Noé bárkájában, hogy herpesz nőtt a szájára. Azt is megtudtuk, egy félmeztelen fotó miatt annyira berágott a Szuperbojz rendezőjére, hogy nem beszéltek a forgatás alatt. Spekuláltunk, hogy melyik Pintér Béla-darab mutatna jól vásznon, és barkóbáztunk Fliegauf Bence készülő filmjéről.
9/8/2014 • 1 hour, 30 minutes, 56 seconds
#23 Dyga Zsombor
A Tesó című romantikus komédiával robbant be a köztudatba, azóta rendezett egy kevésbé jól sikerült vígjátékot (Kész cirkusz), egy szuper kamaradrámát (Köntörfalak), egy moziforgalmazásba sosem került thrillert (Utolér), és legutóbb a Couch Surf című szkeccsfilmet. Dyga Zsombor szerint rossz duma, hogy a magyar filmeknél a pénzen múlik bármi, elmondta, hogy ő például miért szeret kis költségvetéssel dolgozni, és miért van "hattal lejjebb", mint Pálfi György. Beszélgettünk arról is, hogy miért muszáj sorozatokat nézni, és majd elárulta, mit csinált Udvaros Dorottya kiskertjében hajnali négyig. Kiderült továbbá, hogy az álma egy ősemberhorda vándorlásáról szóló némafilm megrendezése, valamint hogy melyek azok a filmek, amiket mindenki ajnároz, ő viszont ki nem állhat. Végezetül Zsombor ajánlott is a hallgatóknak néhány szerinte remek filmet.
7/17/2014 • 1 hour, 43 minutes, 7 seconds
#22 Gyárfás Eszter
"A filmkészítés egy addikció, egy kattanás" - mondta a Viharsarok és a Fehér Isten producere. A gimnáziumban még szinkronrendező akart lenni, de most már alig tud megnézni egy szinkronos filmet. Turizmust és hotelmenedzsmentet tanult élete furcsa időszakában, majd a Váci úton meglátott egy producerszakos lányt, és rájött, hogy ő is ezzel akar foglalkozni. Amikor Mundruczó Kornélék felkérték, hogy dolgozzon velük, úgy érezte, ez a legfantasztikusabb dolog, ami csak történhetett vele. Szó esett a Delta nagyon különleges forgatásáról, a Lányok relatív kudarcáról, és arról, hogy most az a nagy álma, hogy tető alá hozzon egy gyerekfilmet. Az is kiderült, hogy a Taxidermia boncolós jelenetében Eszter kezét láthattuk.
7/17/2014 • 1 hour, 19 minutes, 41 seconds
#21 Kovács Gábor
Kovács Gábor bulizni járt Stallonéval, feleségül vette a híres Fabulon-lányt, valamint ő gyártotta az Üvegtigris-trilógiát. Pataki Ágival közös produceri cégük az egyik legnagyobb a szakmában, olyan művészfilmek mögött is ők állnak, mint a Cannes-ban is díjazott Delta vagy a fantasztikus látványvilágú Bibliotheque Pascal. Kovács Gábor elmesélte, hogyan szedte össze az első millióját cipők készítésével, meg azt is, hogyan sikerült becserkésznie Pataki Ágit, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás reklámarcát. Megtudtuk, hova jártak inni Sylvester Stallonéval, amikor az amerikai színész Magyarországon forgatta a Menekülés a győzelembe című filmjét, és kicsit arról is képet kapunk, mi a túrót csinálnak a producerek egy filmben. Beszélgettünk arról, mit tesz az ember, ha látja, hogy senkit nem érdekel a filmje (Halálkeringő), és arról is, milyen esélyei lehetnek Hajdu Szabolcs és Mundruczó Kornél új filmjeinek (Délibáb, Fehér isten) idén Cannes-ban. Kovács Gábor kiábrándított mindenkit, hiába könyörögnek folytatásért a szponzorok, jó darabig nem lesz Üvegtigris 4, azt viszont elárulta, hogy szükség esetére már meg van írva az Oscar-köszönőbeszéde.
2/21/2014 • 1 hour, 34 minutes, 14 seconds
#20 Nagypál Orsi
Nagypál Orsit csak úgy szoktunk emlegetni, mint Angelina Jolie kedvenc magyar rövidfilmrendezőjét, mivel a hollywoodi színésznő nemcsak öt percig beszélgetett vele a fotósok gyűrűjében, de még tetszett is neki a rövidfilmje. Orsi egyszerre két kisfilmmel robbant be a szakmába három éve, majd nem sokkal ezután összeomlott a filmtámogatási rendszer. Azóta rendezett két másikat, és Balatoni tengeralattjáró című filmtervét csiszolgatta. Orsi elmesélte, hogyan hagyta ott a reklámszakma pénz- és kokainhegyeit, hogy egy londoni filmiskolában Mike Leightől hallgassa az alázást, és azt is, miért kellett irtóra pisilnie, mikor épp Angelina Jolie magyarázott neki. Kiderült az is, hogy a Filmalap nemrég visszautasította öt évig fejlesztett filmtervét, még szerencse, hogy Orsi közben kapott egy másik ajánlatot: ő rendezhet hét epizódot a Terápia című HBO-sorozat második évadából.
11/14/2013 • 1 hour, 47 minutes, 2 seconds
#19 Havas Ágnes
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója mesélt arról a hosszú és kacskaringós ösvényről, amit a filmforgalmazás és a filmek erdejében ideáig végig járt. 1988-ban egy angol-magyar vegyesvállalathoz, a videókazetta-biznisz élharcosának számító Intervideóhoz került. Kiderült, Havasék hogyan árasztották el a nyolcvanas évek végén az évtizedek alatt kiéheztetett magyar filmőrülteket a nyugati világ filmtörténeti táplálékával, eredeti hanggal, veretes magyar felirattal. A rojtosra másolt videószalagok világából Havas aztán az akkor induló magyar HBO-hoz került (tanulság: a Jóbarátok mindig működik), majd tevékeny tanúja volt a kilencvenes évek második felében a magyar nézőket megszédítő kereskedelmi tévés robbanásnak. Havas dolgozott Herendi Gáborral és sokat tanult arról, hogyan kezeljük úgy a filmes termékelhelyezést, hogy ne csak reklámok laza füzére legyen a végeredmény. Rákérdeztünk arra is, mi nem tökéletes a Filmalapnál és azt is megpróbáltuk megtudni, kik azok a fiatal magyar rendezők, akik még nem adtak be pályázatot, pedig szívesen várják őket.
10/28/2013 • 1 hour, 34 minutes, 44 seconds
#18 Fenyő Iván
A Filmklub Podcast tizennyolcadik adásának vendége Fenyő Iván volt, aki elmesélte, hogyan ejtették pofára az SOS Love alkotói, mikor találkozott Kate Winslettel, hogyan énekelt Jordán Adéllal Los Angelesben táncdalokat 56-os magyaroknak, és melyik a kedvenc jógapozíciója. Fenyő Iván volt az előző filmes éra egyik legfontosabb férfisztárja: az utóbbi tíz év csomó sikeres közönségfilmjében játszott (Szabadság szerelem, SOS Szerelem, 9 és fél randi, Made in Hungária), Sam Mendes Oscar-díjas rendező pedig őt választotta ki az iraki háborút feldolgozó filmjének (Bőrnyakúak) karakterszerepére. Mintagyerek volt, mégsem lett belőle orvos. Földessy Margit színitanodája beszippantotta, majd érettségi után két évig volt az Új Színház stúdiósa, mire felvették a Színművészetire, ahol élete egyik legszebb négy évét töltötte. Másfél óra alatt végigrobogtunk karrierjének nagyobb állomásain onnantól, hogy 18 évesen Almával koccintott a Szomszédokban, egészen a hazai filmgyártás leállásáig, de még arra is rákérdeztünk, leszinkronizálták-e a Borgiákban. Fenyő Iván mostanában egy-egy külföldi produkcióban tűnik fel - a Die Hard 5-ben is szerepelt -, illetve műsorvezetést vállalt egykori főiskolai osztálytársával, Kovács Patríciával az egyik kereskedelmi csatornán. Hazai gyártású produkcióban most nem szerepel, nemsokára kiderül, kellenek-e még sztárok a magyar filmbe.
7/29/2013 • 1 hour, 15 minutes, 21 seconds
#17 Madarász Isti
Madarász Istit már régóta el akartuk hívni a podcastba, és most végre találtunk egy jó apropót is: nemrég tűzte műsorára a Magyar Televízió A legyőzhetetlenek című ifjúsági kalandfilmjét. Hamar kiderült, hogy Isti nemcsak zseniális rövidfilmeket tud készíteni (Előbb-utóbb, Superdigital), de egyben a világ legideálisabb interjúalanya is. Az alig másfél órás adásban nem is tudtunk a beszélgetés végére érni, de azért felderítettünk néhány fontos témát. A miskolci gyökereket, és a VHS korszak meghatározó filmjeit, noha Madarászéknak nem volt videólejátszójuk, és sajnos hiába nyert egyet egy filmes pályázaton, a főszereplője lenyúlta. Így maradt a miskolci Kossuth mozi, majd a péceli videótéka, Spielberg, Wachowski testvérek, Tarantino, Soderbergh, M. Night Shyamalan, az Alienek, az Indiana Jonesok és a Vissza a jövőbe-sorozat. Sőt végigvettük azokat a filmeket is, amelyeket mindenki utál, csak Isti szeret. Nem a Waterworld a legmeglepőbb választás! Próbáltuk megfejteni Madarász sikereinek a titkát, hogy mitől olyan magabiztos, elszánt és töretlen a lelkesedése, hogy még Antal Nimród is neki drukkol a legjobban Los Angelesből.
7/22/2013 • 1 hour, 23 minutes, 40 seconds
#16 Bruzsy
Akik szoktak amerikai tévésorozatokat letölteni az internetről, nagy eséllyel találkoztak már Bruzsy nevével. Ez a derék fiatalember hétfőnként hajnali fél ötkor már szorgoskodik, és mire a többiek kikászálódnak az ágyból, ő le is fordította az amerikai HBO-n előző este sugárzott Trónok harca-epizódot, és feltöltötte az így készült magyar feliratot az ismert helyekre. Több tizezren élvezik ténykedésének gyümölcsét, amivel kapcsolatban elismeri, hogy részben illegális, de nézete szerint nem segíti elő a sorozatok jogszerűtlen terjesztését, inkább csak egy kiegészítő szolgáltatást nyújt hozzá. Szabadidejében, lelkesedésből csinálja, pénzt nem kap érte, maximum köszönetet a letöltőktől. Nem tartja magát művésznek vagy nyelvújítónak, nem talált még ki szavakat, de azt nagyon élvezi, hogy kiélheti a kreativitását.
7/18/2013 • 1 hour, 17 minutes, 20 seconds
#15 Köbli Norbert
A Filmklub podcast tizenötödik adásának vendége, Köbli Norbert több jeles magyar filmben és tévésorozatban közreműködött forgatókönyvíróként (Made in Hungária, Tanár úr kérem, Hacktion, Tűzvonalban), de legtöbben A vizsga című film miatt jegyezték meg a nevét, amelyben paranoiás ávósok egymás elleni trükkjeiből gyúrt fordulatos thrillert. Beszélgetésünk során Köbli azzal sokkol minket, hogy meglepő filmekről állítja, a forgatókönyvük zseniális volt, később sebtiben felskicceli a honi filmipart népszerűsítő reklámkampány tervét, amelyre azért lenne szerinte égető szükség, mert a magyar film remek, csak nem jó a marketingje. Emellett kapunk tőle tippeket, milyen számokat jó hallgatni írás közben, és megtudjuk, az igazi forgatókönyvíró fejben megrendezi előre az egész filmet plánokkal, zenével és vágással együtt. Kiderül, Köbli kólával tuningolja magát, a mondatokat hangosan motyogja, hogy kiderüljön, hitelesek-e, és 9-től 5-ig dolgozik otthon, mint a hivatalnokok. Mindennap megnéz legalább egy filmet, hétvégén többet is, viszont megfogadta, tévésorozatokra nem pazarol időt. Elárulja, mi az ízléses termékmegjelenítés titka, és azt is, melyek voltak a kedvenc forgatókönyvei az utóbbi 12 évből. És ez még semmi, mert készülő magyar filmek sztorijáról is kapunk bennfentes infókat.
4/4/2013 • 1 hour, 29 minutes, 54 seconds
#14 Reisz Gábor, Szeiler Péter, Ferenczik Áron
A Filmklub podcast tizennegyedik adásában a Nekem Budapest című szkeccsfilm három rendezőjével, Reisz Gáborral, Szeiler Péterrel és Ferenczik Áronnal beszélgettünk. Kiderült, hogy Gábor volt a projekt motorja, de főnökösködni nem akart, még ha Péter szerint néha ráfért volna a társaságra egy erős kezű irányító. Nem túl meglepő módon olyan filmeket szeretnének csinálni, amikre kíváncsiak a nézők, az osztályfőnöküktől, Enyedi Ildikótól azt tanulták, hogy csak olyan témáról tud az ember jó filmet készíteni, amihez személyes kötődése van, minden más az "ahogy azt Móricka elképzeli"-kategóriába tartozik. Péter azt az érzést szerette volna feldolgozni a Nekem Budapest-béli kisfilmjében, hogy mintha mindig ugyanazzal a lánnyal találkozna, Gábor pedig elárulta, hogy a BKV járművein töltött idő jelenti számára a legfőbb ihletforrást. A magyar filmes hagyománnyal nem tudnak mit kezdeni, Gábor az első nagyjátékfilmjét forgatja, Péter egy Drót-szerű négy évados sorozatot ír éppen, és hamarosan meglepik Andy Vajnát egy-egy filmtervvel. A témához szorosan nem kapcsolódott ugyan, de Áron megosztotta egy tíz évvel ezelőtti élményét, amikor a Danubius cseten megismert lány megmutatta neki a nuniját.
3/18/2013 • 1 hour, 14 minutes, 10 seconds
#13 Kerekes Vica
Kerekes Vica újra facér, de csak azok körében keres párt, akik házat építenének vele Skandináviában. A Filmklub podcast tizenharmadik részének vendége az a sugárzó szépségű színésznő, akinek az idomait legtöbbször emlegetjük rovatunkban. Vica három országban forgat, annyi filmet csinált már, hogy a címükre sem emlékszik, és alakítását milliók figyelték a vásznon. Beszélgetünk arról, hogy miért járnak a csehek sokkal többet moziba, mint mi, és milyen a jó közönségfilm. Vicáról kiderül, hogy delejesen kacag, keddenként az A38-ra jár, nem az a kuporgatós típus, és jópofának tartja a sárga villamosokat. Elmeséli azt is, hogy a lesújtó Szuperbojz-kritikák után egy hetet a fürdőszobában töltött, a normandiai erotikus fotózás előtt pedig annyira izgult, hogy ment a hasa. Megkönnyebbültünk, mikor a színésznő megbocsátott a róla szóló cikkeink szexuálisan túlfűtött címei miatt, és kiderült, mindez a Facebook miatt kínos. Hallgassátok Vicát!
2/25/2013 • 1 hour, 22 minutes, 12 seconds
#12 Hajdu Szabolcs
Egy fél film, egy gyerek és egy Tankcsapda-klip, egy év Las Vegas, meg egy krízis. Ez történt Hajdu Szabolccsal, amióta három évvel ezelőtt a Bibliotheque Pascal szemlefődíja után beszélgettünk vele. Most újra leültünk, hogy megtudjuk, mit tud kezdeni egy tehetséges magyar filmrendező az amerikai sivatagban, és hogy miért feketebőrű a főszereplője annak a metaforikus magyar westernnek, amit májusban kezd forgatni a Hortobágyon. Hajdu Szabolcs a Bibliotheque Pascal sikere után indult ki Amerikába forgatni, de aztán a hazai filmipar leállása őt is térdre kényszerítette. Félig felvett filmmel a zsebében jött haza, közben született egy gyermeke, betöltötte a negyvenet, és megingott egy időre a hite a munkájában. Megtudtuk tőle most azt is, a Petőfi-filmről azért mondott le, mert nem akar kurzusfilmet csinálni, Tarantinót cseppet sem szereti, és olcsóbb egy Las Vegas-i medencés ház, mint a pesti panel. Jelenleg éppen azt tanulmányozza, hogy kell tarkón lőni egy embert, de a forgatókönyv mindenhatóságában továbbra sem hisz.
2/13/2013 • 1 hour, 23 minutes, 39 seconds
#11 Mátyássy Áron
Mátyássy Áron művészcsaládban nőtt fel, amelyben volt disszidálás, víz-villany nélküli tanyán élés és vadászat is, aztán mégis mindhárom gyerek művészi pályán landolt: Mátyássy Áron filmrendező, Mátyássy Bence színész, Mátyássy Jónás pedig fotós lett. A technikai malőröktől sem mentes adásban volt telefoncsörgés, síró bálnahang, sőt támadó mikrofonállvány is, de legendás gimnáziumi zenekarok, egyetemi focicsapatok és filmműs tantermek mögötti összefonódásokat lepleztünk le, sőt még olyan bulvárkérdéseket is feszegettünk, mint hogy Mátyássy Áron hogyan ismerkedett meg feleségével, Vass Terézzel és hogyan élte meg, hogy testvére abban a Nemzeti Színházban játszik, ahonnan a feleségét kirúgták. Elméláztunk azon is egy kicsit, hogy hova lettek a pályakezdő filmrendezők? Beszéltünk olyan kényes kérdésekről is, amikor a 40. Magyar Filmszemle fődíja után Mátyássy azt hitte, hogy a lába előtt hever a világ, és hogy milyen volt észrevenni, hogy ez egyáltalán nincs így, hiszen még Teleshop reklámot sem tud készíteni. A rengeteg témának nem is tudtunk végére érni, de azért kiveséztük az Átok című sorozatát, a Tanár úr kérem! című tévéfilmjét, és az egyszer már leállított, most lehet hogy újrainduló Weekend című filmtervéről is beszéltünk egy kicsit. Sőt, a csetelők segítségével még Mátyássy Áron egyik kedvenc filmjét, a Jutalomutazást is felkutattuk a neten! Az adás végén még a 2012-es kedvencekről is szó esett - annyit spoiler nélkül elárulhatunk, hogy a kedvenc filmet már a Youtube-on nézte meg a filmrendező. Bónusz: egy rövid különkiadás erejére visszatért a méltán népszerű babapercek is!
1/8/2013 • 1 hour, 24 minutes, 4 seconds
#10 Fluor Tomi
Vendégünk a legnépszerűbb magyar popsztár, a Mizu című gigasláger előadója. Fluor Tomi elmesélte, hogy rég nem találkozott olyan emberrel, aki nem ismerte fel, tízesével állnak a tinilányok a lakása előtt, amikor utoljára villamosra szállt, a fél kocsi elkezdte énekelni a Mizut, valamint rendszeresen azzal szólítják le 13 éves kislányok, hogy gyereket akarnak szülni neki. Beszélt arról, hogy a tavalyi éve sűrűbb volt, mint az egész élete addig, rémálmaiban sapka nélkül megy fellépni, nem hisz a lemezeladásban, és hogy abban a három évben volt a legboldogabb, amikor a szülei gumicukorral kereskedtek. Elismerte, hogy szereti csinálni a picsáját, és hogy a Napfényízű lány című száma rettenetesen szar. Azt is megosztotta velünk, hogy párkapcsolatra még akár lenne is energiája, de az éjszakában nehéz megismerni egy rendes lányt, illetve, hogy amikor utoljára ment ingyenpiás buliba, az több mint kétmilló forintjába fájt.
12/23/2012 • 1 hour, 18 minutes, 47 seconds
#9 Bordán Lili
Bordán Lili filmes karrierjét régóta követjük figyelemmel, ma ő az a magyar színésznő, akinek a legtöbb esélye van arra, hogy nemzetközi szinten, a tengerentúlon is befusson. Egyszerre van meg benne az a három dolog, ami erre predesztinálja: tehetséges, gyönyörű és anyanyelvi szinten beszél angolul. Ezekben a napokban éppen a londoni St. Pancras pályaudvart zárják le azért, hogy Lili végigsétáljon a peronján a Two Days in the Smoke című gengszterfilmben, májusban pedig újabb nagyjátékfilmet forgat Amerikában. Lili mesélt arról, milyen volt felnőni a hús-vér Tony Soprano fiával egy ötezer lakosú amerikai kisvárosban, hogyan pincérkedett napi 14 órát és fújt négyszögletű buborékokat Los Angeles szikrázó kék egére, amíg aztán egy nap elküldött egy casting videót magáról a Battlestar Galactica: Blood & Chrome producerének és a következő pillanatban egy hatalmas zöld vászon előtt találta magát. Lili őszintén mesélt a neten nagy kedvencnek számító fürdőruhás képeiről, és azt is elárulta, milyen volt farkasszemet nézni a Comic Con geekjeivel és milyen gyümölcsöt kapott Andy Vajnától a születésnapjára. A szakmabeli fúrásokról és irígykedésekről pedig csak ennyit mondott: "Minél jobban örül az ember mások örömének, annál többet örül ő maga." És ezzel nehéz vitatkozni.
11/27/2012 • 1 hour, 3 minutes, 51 seconds
#8 Szabó Kimmel Tamás
A Filmklub podcast nyolcadik adásában Szabó Kimmel Tamás a vendégünk. A Nemzeti Színház 28 éves színésze, a Megy a gőzös és a Made in Hungária főszereplője, a The Voice című tehetségkutató műsorvezetője elmeséli, melyik színészi fogást szeretné eltanulni Csűrös Karolától, Hamletet vagy Fenyő Mikit volt félelmetesebb eljátszani, és, hogy hogyan nyerte el legendás kollégái, Garas Dezső és Törőcsik Mari tiszteletét. Az első filmjében 15 órát kellett ülnie egy lovon, a Megy a gőzösben megtanult banánban bemenni a kamera elé, a Dobogó kövek című filmjét viszont meg sem nézte. A Nemzetiben "árufeltöltő szerepkörben" kezdett, de befogta a száját, tette a dolgát, és ennek meg is lett a böjtje: ma már nagyszerű szerepeket kap. Tamás dühöng egy sort azon, hogy az utcáról becastingolt mikkmakkokat színésznek nevezik, rugózunk egy kicsit egykori főiskolás évfolyamtársa, Lass Bea X-Faktoros szereplésén, szóbajön a kaposvári filmes maffia, valamint visszautasítja a vádat, miszerint egy kötőjel lenne. Kérdeztük Makranczi Zalán bulvárbotrányáról, és persze arról is, hogy mennyire kínos olyan emberek mellett álldogálni a The Voice-ban, akiknek a csemetéje éppen akkor énekelt el egy számot a mesterek hátának.
11/13/2012 • 1 hour, 17 minutes, 33 seconds
#7 Aleska Diamond, Antal Gergő
A Filmklub podcast hetedik adásában a kétszeres AVN-díjas pornókirálynővel, Aleska Diamonddal és a Machomedia-alapító, pornófotós, rendező és operatőr Antal Gergővel beszélgettünk a pornózásról. Olyan kérdésekre kerestünk, és kaptunk maximálisan kendőzetlen választ, mint hogy: Lehet-e védekezni a szembe kerülő sperma ellen? Milyen gyakran élvez el egy pornószínésznő munka közben? Lenézi a szakma azokat a lányokat, akik escortozást is vállalnak? Ki a legideálisabb pár egy pornószínésznőnek? Hogy lehet rávenni embereket, h fizessenek a pornóért? Kinek tetszik az, ha tintahalat húznak egy nő fejére, és döglött békával izgatják a csiklóját? Miért nem beszélnek soha a pornósok a hokizásról? Aleska elárulta, hogy orr alapján megmondja egy fiúról, hogy mekkora és milyen formájú farka van, de elmondta azt is, hogy dupla anált soha nem csinálna, nagyon dagadt emberrel sem szívesen szexelne, de egy kétfarkú srácnak örülne. Megtudtuk továbbá, hogy miért kötelező a beöntés análozás előtt, valamint, hogy miért nem ildomos bedrogozva pornózni.)
11/3/2012 • 1 hour, 47 minutes, 5 seconds
#6 Baráth Katalin, Kenczler Márton
A Filmklub podcast hatodik adásával régi tartozásunkat törlesztettük, amikor a Pénteki plakátok mesterét, Kenczler Márton grafikust hívtuk meg vendégnek. Azt gondoltuk, jó kombináció, ha egy másik reklámos-filmessel párosítjuk, így Baráth "Pikszi" Katalinnal, a Budapest Film forgatókönyvíró pályázatának nyertesével beszélgettünk négyesben. Szuper ötlet volt, mert sikerült egy rendkívül beszédes és közlékeny lányt és egy hallgatag és mogorva fiút sikerült összeereszteni. De így is nagyon sok téma szóbakerült, és nem is tudtunk a végére érni.Bunkó focista volt-e Dragan Sztojkovics? Mi volt Kenczler internetes álneve a blogoszféra hőskorában? Mit húzott Kenczler az érettségin? Miért olyan ronda a magyar filmek főcíme? Miért végzett el Pikszi egy forgatókönyvíró-tanfolyamot? Mire lehet kicserélni egy stockfotón egy fiának szurkoló indiai anyát? Miért kell neves filmrendező egy reklámfilmhez? Tényleg annyit kokóznak a reklámosok? Hol tartja Pikszi a rengeteg pénzt, amit nyert? Mi értelme van a petprojekteknek? És akkor az anarchista méhészekről még nem is beszéltünk! (Ha füleltek, az intró alatt hallhatjátok, ahogy Kenczler megpróbál kihátrálni az adásban való részvételből.)
10/16/2012 • 1 hour, 21 minutes, 34 seconds
#5 Zomborácz Virág, Kovács M. András
Zomborácz Virág és Kovács M. András forgatókönyvírók meséltek arról, hogy milyen volt storylinerként dolgozni a Jóban rosszban című rendkívül népszerű napi szappanoperában (András a Hacktionbe is írt, arról is szó esik). Kiderül, hogyan lehet megcsípni egy ilyen melót, mik a műfaj szabályai, vannak-e tabutémák, mennyire pörög a forgatás, stb. Próbáljuk megfejteni, hogy miért alakult ki Magyarországon, hogy a hagyományosan koradélutáni szappanoperák itthon főműsoridőben mennek, és, hogy miért volt csak pár értékelhető magyar tévésorozat az elmúlt 25 évben. Bejátszunk a Hacktionből pár röhejes részletet, valamint a jövőbe is tekintünk.
10/1/2012 • 1 hour, 15 minutes, 7 seconds
#4 Szabó Simon
Vendégünk Szabó Simon volt, akit a legtöbben a Moszkva tér nagypofájú Rojáljaként, valamint a Papírrepülők rendezőjeként ismernek. Nekünk most sikerült nem erről a két népszerű filmjéről kérdezni, hanem sok minden másról. Nézzük is sorjában!
A legyőzhetetlenek (02:25) Simon nemrég tért vissza Szlovéniából, ahol A legyőzhetetlenek című ifjúsági kalandfilmben játszott szemétláda rafting-oktatót. Ugyanott forgatták a filmet, ahol az egyik Narnia is készült, tizenkét méteres kösziklákról ugráltak a nyolcfokos vízbe, és úszkáltak félméteres pisztrángok között.
Szomszédok (04:53) Simon szerint, ha valaki valamirevaló színésznek tartja magát, akkor két dolog nem hiányozhat a portfoliójából. Az egyik a Szomszédok, a másikat sosem tudtuk meg. A legendás tévésorozat egyik késői epizódjában Gusztit, a töröttlábú kosarast játszotta, akit Lillácska arra használ, hogy féltékennyé tegye Sümeghyt. Olyan színészóriásokkal volt egy jelenetben, mint Zenthe Ferenc, Schubert Éva és Palócz László (őrá tévesen Raksányi Gellértként utalunk). Kőprofizmus uralkodott a Szomszédok forgatásán, annak ellenére, hogy a rendező ott se volt.
Boogie Knights (06:00) Kiderül, hogy azért volt szőkére hidrgénezve Simon haja a Szomszédokban, mert abban az időben egy popzenekarban ugrált. Sajnos a Boogie Knighttól nem találtunk rendes videóklipet, csak ezt az alábbi csodálatos hangfelvételt, de annyit még érdemes megjegyezni velük kapcsolatban, hogy a lemezük címe Sirályság volt.
Első generáció (13:58) Aki elkapta 12 évvel ezelőtt ezt az olyan-rossz-hogy-már-jó tévésorozatot, biztos emlékszik még az utószinkronizált modellcsajokra (Osvárt Andrea itt tűnt fel), Kamarás Iván Eviljére, a kapucnis felsőben őrülten hackkelő Hujber Ferencre, a végtelenül műmájer vizuális megoldásokra, valamint Ernyei Bélára és a Simon által játszott ukrán lemezlovasra, DJ Kalasnyikovra. Szóbajön Vanilla Ice is.
Speak (23:37) Sokan talán nincsenek tisztában azzal, hogy Szabó Simon rendezte a Stop The War videóklipjét, amin egy időben a fél világ röhögött vinnyogva. Simon élete egyik legnagyobb élményének tartja ezt a munkát, Speaket pedig az egyik legpozitívabb embernek a földön. Ő árulta el az énekesnek, hogy nem azért nézik olyan sokan ezt a klipet, mert jó.
Kacifántos életút (29:12) Simon hánykolódásai a magyar oktatási rendszerben. Szakácsnak tanult a Huba utcai Szakmunkásképzőben, de a egy hónap alatt tizenegy egyest kapott matekból, ezért fél év után eltanácsolták. Sok évvel később kalandos módon szerezte meg az érettségit, majd felvételizett a Színművészetire, ahol az első körben kiszórták.
Rövidfilmek (38:28) Miért éri meg rövidfilmeket csinálni? Miért nem vetítenek A segítség előtt három magyar rövidfilmet? Miért nem adnak le rövidfilmeket a tévék?
London Expedíció (45:15) Az első valamirevaló magyar websorozat, amelybe Simon ügyesen belecastingolta saját magát. Ferkiével, az antikbútor-restaurátor szaxofonművésszel randalíriztak Londonban, és például úgy jutottak be a Royal Albert Hallba, hogy a kijáratnál cigiző Liev Schreibert lekenyerezték egy pár Gyulai kolbásszal. A netről rejtélyes módon szinte teljesen eltűnt a sorozat, mert sokáig úgy volt, hogy összevágnak belőle egy nagyjátékfilmet, de ez egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak.
Oda az igazság (54:36) Közös munka az akkor 88 éves Jancsó Miklóssal, aki a korát meghazudtoló lelkesedéssel vezényelte le a forgatást. A castingon Mátyás király nemibetegségének kezelése merült fel.
Magic Boys (60:10) Koltai Róbert hányattatott sorsú férfisztriptizes filmjében Simon egy Fabó nevű behajtót játszik. Sajnos nem találkozott sem Michael Madsennel, sem Vinnie Jonesszal a forgatáson. Reklámozzuk a film elképesztően szórakoztató Facebook-oldalát, ahol P. Koltai Gábor producer a legidiótább kommentekre is hosszasan válaszol. Szó esik az évente 16 filmet forgató Michael Madsen költészetéről, valamint szegedi összeomlásáról.
Kedvenc filmek (65:49) Megtudj
9/18/2012 • 1 hour, 28 minutes, 16 seconds
#3 Velence 2012
A Filmklub podcast harmadik adásában a velencei filmfesztiválon szerzett élményeinkről beszélgetünk. Vendégünk Bognár Péter, a magyar filmforgalmazás szürke eminenciása (vagy mostanában bujdosó Rákóczija), aki az utóbbi pár évben a Magyarhangya mozgalom társalapítójaként puhatolja, hogyan lehet kultúrát eljuttatni a közönséghez. A velencei felhozatalból tizenöt filmről ejtünk szót: The Master, Fill The Void, Passion, Pieta, Outrage: Beyond, Spring Breakers, To The Wonder, Thy Womb, Paradise: Faith, Betrayal, The Company You Keep, Me Too, Harry Dean Stanton: Partly Fiction, Bad 25, The Tightrope. Kiderül, hogy miért a velencei a legszimpatikusabb filmfesztivál, kitárgyaljuk a szombat este kiosztott díjak jogosságát, és megpróbáljuk megsaccolni, hogy a Velencében bemutatott filmek közül melyikeket láthatjuk majd a magyar mozikban is.
9/9/2012 • 1 hour, 22 minutes, 54 seconds
#2 Bánkuti Zsuzsi
A Filmklub podcast második adásának vendége Bánkuti Zsuzsi volt, aki tizenkét éven át ügyködött a Cirko-Gejzír mozi filmbeszerzőjeként, majd idén a világ második legnagyobb nemzetközi művészfilm-forgalmazó cégénél, a The Match Factorynél kezdett dolgozni. Megtudtuk, hogy a nézők teljesen elhülyültek, nem tudják kiejteni Caravaggio nevét, képtelenek megkülönböztetni egymástól az ázsiai színészeket, sőt még az argentin fociról is tanultunk valamit. De vajon mennyibe kerül egy Lars von Trier-film? Miért nem mutatnak be Magyarországon olyan csodás filmeket, minzt a Weekend, a Miss Bala vagy a Killer Joe? Mivel is foglalkozik pontosan a The Match Factory, ami Zsuzsi szerint a világ legkirályabb munkahelye? Mennyi ideig tart elolvasni egy bűnrossz forgatókönyvet? Adhat az ember jótanácsokat Aki Kaurismäkinak? Szót ejtettünk az idióta magyar címadásokról, és majdnem robbantottunk egy bombahírt is.
8/29/2012 • 1 hour, 12 minutes, 7 seconds
#1 Pálfi György
Pálfi Györggyel, a Hukkle, a Taxidermia és a Final Cut rendezőjével beszélgettünk arról az izgalmas kilenc napról, amikor nyár elején a 15. Shanghaji Filmfesztiválon zsűrizett, többek között Heather Grahammel.