Winamp Logo
Cégépítők Cover
Cégépítők Profile

Cégépítők

Hungarian, Finance, 1 season, 79 episodes, 5 days, 6 hours, 40 minutes
About
A Cégépítők Podcastből magyar vállalkozói sikertörténeteken keresztül megtudhatod, milyen folyamaton mennek át azok a vállalkozások, amik képesek a fejlődésre. Szó lesz best-practicekről, stratégiákról, necces helyzetekről és felemelkedésekről. Ami pedig a legfontosabb, hogy valós történeteken keresztül tudhatod meg hogyan kell neki állni egy sikeres vállalkozás építésének. Tanulj, inspirálódj és fejlődj velünk!
Episode Artwork

„Nem hiszek abban, hogy kizárólag az aznapi profit határozza meg a jövőnket” – Nemess Viktor

A Cégépítők podcast legfrissebb epizódjában egy különleges cégépítő mesél hazai- és nemzetközi sikereiről. Nemess Viktor ugyanis nem csak egy céget virágoztatott fel, hanem egy komplex cégcsoport működtetéséért felel, amelyben több száz munkavállaló dolgozik hazánkban és immár a német leányvállalatban is. Olyannyira hatékonyak, hogy a szállodaiparban szinte egyedülálló módon, a Covid idején is eredményes évet zártak. Az epizód során betekintést nyerhetünk abba, hogyan vált az egykori kis takarítócég meghatározó piaci szereplővé és miként működik a közel 500 fős németországi - szálloda takarítással foglalkozó -leányvállalat a magyar tevékenységhez képest. Emellett szó esik arról is, hogy milyen egyéb területeket felölelő vállalkozásokkal foglalkozik még a cégvezető és milyen alapértékek mentén működnek a vállalkozásai. „Minden cég életében eljön a pont amikor úgy érzi, hogy valami nincs rendben.” - Sokan ezen a ponton megtorpannak, Nemess Viktor szerint azonban ilyenkor kell gőzerővel keresni a megoldást, mert innen lehet a legnagyobbat fejlődni. „Nagyon hiszek abban, hogy ha egyező értékű emberek egy csapatban dolgoznak, azzal hatalmas értéket lehet teremteni” – fogalmazta meg Viktor a küldetését, aki körül gombamód szaporodnak a jobbnál-jobb üzleti vállalkozások. Ennek elmondása szerint az egyik oka, hogy a szervezetfejlesztésre még a profitnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Ezzel a szemlélettel pedig kéz a kézben jár a transzparens és digitalizált működés. Az epizód során szó esett még a jövőbeli tervekről, az utódlás folyamatának előkészítéséről és arról is, hogyan próbálja Nemess Viktor összehangolni a tradicionális értékeket és az innovációt a munkájában és a magánéletében egyaránt. 0:00 Hogyan indult Nemess Viktor karrierje és miként vált a takarító cége meghatározó piaci szereplővé az ipari szegmensben? 15:00 Hogyan zajlott a szervezetfejlesztés? Milyen elvek mentén sikerült rekord gyorsasággal implementálni a cég működésébe az innovatív megoldásokat? 27:00 Így zajlott a külföldi terjeszkedés. Erre érdemes figyelni, ha a hatékonyság növelése a cél. 37:00 A motiváció szerepe. Mitől válik elkötelezetté egy munkavállaló és hogyan marad motivált a nap végén a cégvezető? 47:00 Jövőbeli tervek, komplex cégcsoport építés és Nemess Viktor egyéb vállalkozásai. Fúziós tervek, utódlási keresztkérdések és a családi holding sajátosságai. 01:35:00 Örökség. Tradicionális értékek és innováció összehangolása a munkában és a magánéletben. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/10/24/nemess-viktor-takepszolg-zrt/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · Győzz meg és uralkodj - a meggyőzés technikáról Dr. Újszászi Bogár Lászlóval: https://www.youtube.com/watch?v=zdh1BLuT26k&t A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
10/24/20241 hour, 52 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„Minden cégvezető vegyen fel egy pszichológust maga mellé!” – Dr. Újszászi Bogár László cégépítése

Mikor legutóbb a Cégépítők podcast vendége volt Dr. Újszászi Bogár László egy majd három órás adás, olyan sikeresen zárult, hogy a második leghallgatottabb epizód lett a podcast történetében. Akkor László a meggyőzés technika tudományáról beszélt, de kíváncsiak voltunk az ő történetére is. A Cégépítők podcast legújabb adásában visszatér az értékesítés tudományának mestere és elmondja, hogyan alkalmazza saját elméletét cégében. Dr. Újszászi Bogár László története rendkívül izgalmas és tanulságos. Vannak benne hullámok, amiket most a hallgatókkal is megoszt a professzor. László útja úgy indult, ahogy mindenkié. Először alkalmazottként kezdte, ezután lett egyénivállalkozó, majd egy fős és egy termékes tanácsadói cégét kezdte el szép lassan skálázni, ami olyannyira jól sikerült, hogy mostanra már 9-en dolgoznak vállalatánál, mely évente 160 milliós bevételre tesz szert és több lábon is áll. Ebben az epizódban László mesél arról is, hogy hol tart most és, hogy szerinte mi a következő lépés cégének életében. Elmondja, hogy mit gondol arról, mik lehetnek a megoldások azokra a tipikus vezetői problémákra, amikkel aktuálisan küzdenek a KKV-k. Beszél a personal brand építésről, az új előfizetésen alapuló rendszeréről, arról, hogy hogyan tudja továbbra is kézben tartani a folyamatokat egy ekkora cégben, a jövőképéről és hogy milyen feladatokat szervez jelenleg ki és miért. Persze kihagyhatatlan ebből az adásból is némi befolyásolási technika bemutatása, így, ha szeretnél kapni ebből a területből még egy gyorstalpalót mindenképpen hallgasd meg ezt az epizódot! 00:00 – Honnan indult László karrierje és miért választotta végül a vállalkozói létet. Első lépések és nagy felismerések. 20:40 – Ezért billent László inkább a cégépítés felé. Első kiszervezések és megfelelő delegálási technikák. 39:28 – Minden, ami matek! Így számol László, ha tudni akarja, hogy megéri-e egy projekt. Itt tart most a meggyozes.hu. Következő lépések, aktuális bevétel és cégméret, jövőbeli célok. 1:02:18 – László elmondja, hogy miért fontos a megfelelő időzítés a befolyásolás technikában és elmeséli, milyen plusz feladatokkal jár az emberek menedzselése, majd mesél a szervezet fejlesztésről és építésről. 1:18:27 – Minden, amit tudni akartál sikeres új szolgáltatásáról! Bevétel potenciál, megtérülés, növekedési korlát, új termék indulásának tervezése, jövőbeli célok és tervek az új szolgáltatással. Kinek ajánlja ő az előfizetéses rendszerű termékeket? 1:37:40 – Így tartja fent továbbra is a manuális „kézi vezérlést” cégében. Végül tanácsok vezetőknek Lászlótól. Mit tanult saját régi énjétől, ami hasznos lehet másoknak is. Jelenlegi jövőképe magával kapcsolatban. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/10/09/dr-ujszaszi-bogar-laszlo-meggyozes-hu/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · Győzz meg és uralkodj - a meggyőzés technikáról Dr. Újszászi Bogár Lászlóval: https://www.youtube.com/watch?v=zdh1BLuT26k&t A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
10/9/20242 hours, 2 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„Csak erős családnak lehet erős cége” - Bárány László és a közel 300 Mrd-os Master Good cégcsoport

Kevés hazai cég mondhatja el magáról, hogy egy erős és összetartó család irányítja már több generáció óta. A Master Good története négy generációval ezelőtt kezdődött, hiszen a Bárány család már akkor baromfi keltetéssel foglalkozott. Bárány László a Master Good vállalat jelenlegi ügyvezetője és tulajdonosa apjával és testvérével olyan üzleti bravúrt hajtott végre, hogy nem csak az élelmiszeriparba sikerült belépniük, de sikeresen terjesztették ki szolgáltatásukat külföldre is. A Cégépítők podcast legújabb adásának vendége elképesztő érzékkel nyúlt olyan fejlesztésekhez és újításokhoz, melynek köszönhetően húsz év alatt sikerült cégének bevételét megszázszoroznia. Ezalatt az idő alatt része volt egy generációváltás lebonyolításában, más cégek felvásárlásában, sőt még egy multinacionális céggel is üzletet kötött, ami nem más, mint a McDonald's. Mostanra Közép-Kelet-Európa legnagyobb baromfi integrációjává váltak. Cégükben több, mint 3500 fő dolgozik, árbevételük körülbelül háromszázmilliárd forint. Mindezt egy olyan piacon érték el, ami folyamatosan kényszerítette őket a bővülésre, de László úgy gondolja, ez volt a sikerük egyik kulcsa. Soha nem engedhették el a gyeplőt, a tempójuk mindig feszített volt, tudásigényük a mai napig csillapíthatatlan, ha nem egyenesen a piac élére törtek. Mostanra messze túlnőttek eredeti alaptevékenységükön és már most azon dolgoznak, hogy átadják a vállalatot a következő generációnak. A Bárány család legifjabb tagjai tizenévesen is ismerik és tudják a Master Good értékeit, rendszerét, alapelveit. 00:00 – A dinasztia építés kezdete. László útja és tanulmányai. Mit tanult testvérével a cégvezetésről és a munkáról az apjától? A Master Good vállalat négyszeres növekedése a generációváltás küszöbén. Feladatai, fejlesztései és ötletei karrierjének legelején. 18:05 – 1,2 milliárd forintos bevétel a mínusz 800 millióból. László szerint így sikerült ezt a hatalmas bravúrt elérniük. Nehézségek, viták és feszültségek a generációváltás alatt. Egy 3500 fős cég menedzsmentjének kiépítése. 40:10 – A legnagyobb mérföldkövek a Master Good-nál: A 2008-as paradigmaváltás. Export és nemzetközi piacra lépés. Dinasztiaépítés, tudatos cégépítés és korai készülés a következő generációváltásra. 1:00:23 – A SAGA felvásárlása, mely befektetés három év alatt megtérült. Így érték el, hogy a veszteséges cég mostanra egy eredményes vállalat legyen. Az első nagy külföldi vásárló, a McDonald's üzlet. 1:16:28 – Ezekre az új piacokra léptek be az elmúlt években. László mindent elmond a generációváltásról szerzett tapasztalatairól. Gyermekeit már tizenévesen elkezdte kondicionálni a vezetésre. Elmondja, hogy miért tartja ezt már ilyen korán fontosnak. 1:36:07 – „Csak erős családnak lehet erős cége” – hogyan maradnak ők erősek, mit lát más dinasztiáknál problémának? Végül ezt az útravalót adja a KKV vezetőknek. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/09/25/barany-laszlo-master-good-cegcsoport/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
9/25/20241 hour, 40 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

1000 milliárddal milyen hozamot lehet elérni? Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója

Szabó Balázs nyolc évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a HOLD Alapkezelőnél részvény- és vagyonkezelőként. Bár karrierjének legelején nem tűnt úgy, hogy tehetséges portfóliókezelő, kudarcainak ellenére nem adta fel. Változtatott, fejlődött, segítséget kért és szembenézett rossz szokásaival, beidegződésivel. Ennek meg is lett az eredménye, és a három éves negatív spirál után alapja végül nagyon sikeres lett. Kitartása és megfelelő hozzállása a cégtulajdonosok számára is imponáló volt, így eljutott a ranglétra legtetejére, és mostanra a 100 fős cég vezérigazgatójának mondhatja magát. A Cégépítők podcast legújabb adásában Balázs meséli el igazi sikertörténetét. Egy éve kapta meg új pozícióját, így még friss szemmel tud beszámolni arról, hogyan történt a váltás, hogyan sikerült ez alatt az idő alatt növelniük az ügyfélállományt és a kezelt vagyon mennyiségét. Rengeteg fejlesztést hozott be ebben az elmúlt egy évben, és az igazi reformok még csak most következnek, amikről szintén beszél az epizódban! Saját fejlődésén kívül a hallgatók azt is megtudhatják, hogy milyen eredményei voltak a HOLD Alapkezelőnek mióta ő az igazgató. Balázs beszámol jövőbeli terveiről, elmondja véleményét a megfelelő delegálásról és a cég aktuális fontos mérőszámait is szemlélteti. Ha érdekel a befektetői szektor, a pénzügyi tudatosság, vagy ha szívesen kapnál egy gyorstalpalót arról, hogyan lehet a megkeresett pénzedből több, ezt az adást semmiképp ne hagyd ki! 00:00 – Balázs karrierjének kezdete. Részvényelemzőből portfóliókezelő, végül vezérigazgató, ez volt a teljes folyamat. Így változott és fejlődött az évek során, ez volt a motivációja. Elmeséli, hogy szerinte milyen skillek kellenek egy jó vezetőnek és portfólió kezelőnek. Végül elmondja, hogyan történt az átadás és milyen volt ennek a fogadtatása a kollégák részéről. 22:31 – Ez volt a váltás előzménye. Ezért választották őt meg vezérigazgatónak. Sikerek, eredmények mióta ő a cégvezető. Jelenlegi keret és ösztönzőrendszerek a HOLD Alapkezelőnél. 42:19 – Persze mindig vannak nehéz időszakok is, Balázs elmeséli, hogyan kezeli ezeket. Közös munka a tulajdonosokkal. Régi és új alapelvek, amik Balázs számára kiemelten fontosak azt is elmondja miért. 01:02:26 – Neki ez a delegálási rendszer nagyon bejött! Innen indult a HOLD Alapkezelő és itt tart most. Reformok és elképzelések a piac jövőbeni formálásáról. Balázs szerint ez a megfelelő ügyfélkezelés. 1:21:22 – Pénzügyi tudatosság hazánkban és nyugaton. Hogyan kezelték a HOLD Alapkezelőnél az elmúlt évek gazdasági helyzetét. Megtakarítási hajlandóság és jelenlegi piaci helyzet Magyarországon. Ezért érdemes hallgatni Balázsék podcastját. 1:43:41 – A legfontosabb aktuális mérőszámok. Ezen a ponton érdemes vagyonkezelőt keresni Balázs szerint. Végül mi az, amit másoknak és ajánl mert jól működött neki, mint cégépítő. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/09/11/szabo-balazs-hold-alapkezelo/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
9/11/20242 hours, 1 minute, 24 seconds
Episode Artwork

Női önmegvalósítás az üzleti világban - Kende-Hofherr Kriszta és mentoráltja, Rozs Anikó

A Cégépítők podcast egyik leghallgatottabb adása Kende-Hofherr Krisztinával készült még tavaly szeptemberben. A sikeres vállalkozó és személyes márkaépítés szakértő teljes életútját hallhattuk abban az epizódban. Kriszta az elmúlt években több, mint négyszáz diákot oktatott képzésein a tudatos vállalkozói léttel kapcsolatban. Most mentoráltjával tér vissza a Cégépítők podcast ismételt vendégeként. Megtudhatjuk hol tart izgalmas útján és ebben a részben is ellátja a hallgatókat tanácsokkal, tippekkel, melyeket az üzleti világból merít. Ezúttal nem csak őt, hanem pártfogoltját, Rozs Anikót is hallhatjuk. Anikó egy cég utazási irodaként működő részlegét fejlesztette 540 millió forintig. Otthonülő vidéki anyukaként vágott bele az üzleti világba, mikor épp belelendült volna a covid teljesen keresztülhúzta a terveit. Ekkor érezte, hogy segítségre van szüksége és szerencsére találkozott Kriszta képzésével. A három hónapos képzés után mindent nulláról indított. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy arra, hogyan tudott Anikó talpra állni egy haldokló szektorban egy világjárvány után, ami a turisztika és utazásszervezés. Ebben az epizódban tabutémákat is feszegetünk, hiszen a nőket érintő negatív beidegződésekről és az ezzel kapcsolatos hátrányokról is beszélgetünk majd. 00:00 – A női vállalkozó, mint fogalom a magyar üzleti világban. Rossz beidegződések, tévhitek a női vállalkozókkal kapcsolatban. A lenemaradj.hu rövid története. Ezért választotta ezt a szektort Anikó és ez volt a jövőképe. 19:58 – Van-e stratégiája a magyar kkv-nak Kriszta szerint? Anikó így vette észre, hogy nagy változtatásokra van szükség a cégén belül. A turisztika és a lenemaradj.hu helyzete a covid járvány ideje alatt. Anikó és Kriszta története, az első találkozás. Nulláról indítani, így csinálta Anikó. Vajon tudnak a nők segítséget kérni? 37:32 – Kriszta tanfolyama Anikó szemszögéből. Mivel kapcsolatban kapta a legjobb tippeket. Miben változtatott egyből és mit implementált a képzésből. Első visszajelzések a megújulás után. Kezdeti sikerek és jelenlegi eredményesség, Kriszta szerint ez a titok. Miért figyeljünk sokkal jobban a kollégák tréningelésére? 01:04:16 - Hogyan fogadták Anikó új ötleteit, változtatásait otthon és az irodában. Csapatváltás és az ezzel járó konfliktusok. Anikó párja egyben a cég vezetője is, így áll jelenleg a sikerekhez. Végül a vezetés emberi oldala. 01:27:30 – Női és férfi dinamikák, ha együtt dolgozunk, vajon általában támogatjuk egymást? Női férfi szocializációk, az üzletben is maradnak a régi beidegződések? Hogyan áll össze az egész egy jól működő szervezetté? Ez motiválja Anikót a nehéz helyzetekben. Bevált rendszerek, amire Kriszta esküszik. 1:46:47 – Napi praktikák, miért éri meg ezekkel foglalkozni? Egy jó vezető ismérvei. A lenemaradj.hu jövőképe és céljai. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · Kende-Hofherr Krisztina személyes márkaépítés szakértő: https://www.youtube.com/watch?v=K2XKGoa_wdA&t A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
8/28/20242 hours, 5 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Mi ért többet 100 millió forintnál? Cégépítés masterclass Egerszegi Krisztiánnal

Eltelt egy újabb év és a Cégépítők podcast elérkezett egy új fejezethez. Indul a hetedik évad és, akik régóta követnek, minket, találkozhattak egy évvel ezelőtt is egy olyan adással, amilyen a mai lesz. Ezúttal ismét Egerszegi Krisztián a MiniCRM Zrt. tulajdonosa veszi fel az interjúalany szerepét, míg ebben az epizódban Sándorfy Adrián a Biznisz Boyz műsorvezetője lesz, aki kérdezi őt. A különleges közös adást mindkét podcast csatornán megtaláljátok majd. Ez az év sem telt eseménytelenül Krisztiánék háza táján. Nem csak a MiniCRM, de Krisztián is rengeteget fejlődött és tapasztalt ebben az időszakban. Másfél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ügyvezetőből tulajdonosi szerepkörbe lép és ekkor operatív teendőit is átadta utódjának. Ez persze nem volt egy egyszerű folyamat. Ebben a részben elmeséli Krisztián, hogy hol tart most és mik voltak a megélései. Beszámol aktuális projektjeiről és arról, hogy hogyan vesz részt most a cég életében, mik a feladatai. „Ez az az érzés, amikor azt érzem, hogy megjöttem!” – meséli Krisztián az új epizódban. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen utat járt be az elmúlt tíz évben, nem csak mint ember, hanem mint vállalkozó és vezető. Ezenkívül megtudhatod azt is, hogyan nőtt ekkorát ennyi idő alatt a MiniCRM és, hogy hogyan járult ehhez hozzá a megfelelő jövőkép megalkotása. Gyakorlatias példák, konkrét tanácsok, amiket biztosan hasznosítani tudsz majd a business-edben. Ez az epizód egy igazi cégépítés masterclass lesz! 00:00 – Ez történt tíz évvel később! Ezzel foglalkozik most Krisztián. Itt tart most a MiniCRM. Vezetői feladatok, tulajdonosi lét és az ezzel járó felelősségkörök. 20:28 – Krisztián mindennapjai és bevált automatizmusok a MiniCRM-nél. Általános hibák, amik lassítják egy cég fejlődését Krisztián szerint. További tanácsok és tippek. 39:10 – Így alakult a menedzsment és a csapat az elmúlt másfél évben. Toborzási folyamat és alapelvek. Krisztián mesél még a legfontosabb mérőszámaikról és az elképzelt jövőképükről. „Nem jó jövőkép egy szám!” – elmondja miért! Így lett a MiniCRM-nél sales vezető, középvezető és értékesítési támogató. 1:04:48 – Pénzügyek és növekedés, így terveztek ők. Átalakítások, hogyan lettek a középvezetőkből felsővezetők a MiniCRM-nél. Első pofáraesés a fejlődés során, ez volt Krisztián szerint a tanulság. 1:25:29 – Ezért kell Krisztián szerint számszerűsíteni a célod! Kieső emberek és cserék, hogyan lehet ezen fejleszteni és javítani? Így kerestek és találtak új CEO-t. Elengedés, bizalom, utódlás és staféta átadás. Végül Krisztián kedvenc Cégépítők adásai. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
8/13/20241 hour, 54 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Egy női vezető a férfiak uralta piacon – Szórády Csilla és az Új Ház Zrt.

Vannak bizonyos területek, ahol a női vezetők száma szinte a nullával egyenlő. Ilyen az építőipar is. Ezért is nagyon különleges a Cégépítők legújabb epizódja, hiszen ezúttal egy olyan női vezető lesz az adás főszereplője, aki már több tíz éve helytáll egy férfiak uralta piacon. Szórády Csilla az Új Ház Zrt hálózat vezetője és vezérigazgatója 2005 óta dolgozik a cégnél és nagy utat járt be, főleg, hogy eredeti pozíciójára férfit kerestek. Interjúja annyira meggyőző volt, hogy végül gazdasági igazgatónak vették fel a vállalathoz. Célja az volt, hogy stabilizálja a pénzügyeket és a költségvetést a cégen belül. Ez annyira jól sikerült, hogy mostanra egy több, mint 100 milliárdos forgalmat lebonyolító cégről beszélünk, ami nyolcvan kereskedést foglal magába és negyvennyolc cégből áll összesen. Elmondható, hogy jelenleg az Új Ház Zrt. Magyarország vezető építőipari kereskedelmi hálózata és ehhez nagyban hozzájárult Csilla munkája is. „Ha ebben az iparágban szeretnék dolgozni, ezt a céget szeretném ráhagyni a gyerekemre, akkor nincs más, mint hogy jól csinálom.” – meséli az adás aktuális vendége. Csilla stratégiai gondolkodását és vízionáriusságát az is bizonyítja, mikor 2009-ben, a válság derekán végigjárta a kereskedéseket, és egyesével beszélt velük arról, hogy mi a teendő. Jól mutatja a rendszerben való gondolkodását, hogy mindenben előre gondolkodnak, folyamatosan figyelik a trendeket így fel tudnak készülni a nehezebb üzleti helyzetekre is. Ha kíváncsi vagy konkrét példákra is mindenképpen hallgasd meg a legújabb epizódot, amiben Csilla elmeséli a tapasztalatait. 00:00 – Tanulmányok, tapasztalatok, jelentkezés, interjú és kiválasztás. Első nehézségek és hátráltatások. 20:20 – Konfliktusok és kezelésük, nehezítő körülmények. Csilla szerint jelenleg így kezelik a nőket az üzleti világban és a vezetői körökben. Végül ezeket az újításokat hozta be ő a cégbe. 38:38 – Így látja jelenleg a hazai KKV piacot. Az Új Ház főbb mérföldkövei. Hogyan vesznek most részt nők a gyűléseken. Mit lát a férfiak és nők munkája között legnagyobb különbségként. Mikor jobb szerinte céget vezetni, visszaesésben, vagy emelkedésben? 01:02:07 – Újdonságok bevezetése, elfogadtatása az Új Háznál. Tudásmegosztás és tapasztalatcsere, Csilla szerint ez az, ami biztosan működik. Kihívások, kiégés a csapaton belül, tapasztalatok és megoldások. Végül digitalizáció és fejlesztések. 1:19:05 – Automatizációs folyamatok, beruházások, ezeknek pénzügyi tervezése és bevezetése. Milyen platformot használnak jelenleg a tudásmegosztásra, hogyan működik és mennyire vált be. Csilla szerint ennyit adnak hozzá az eredményességhez. Hogyan lehet megőrizni szerinte a sikert? 1:37:02 - Magánélet és munka. Milyen típusú vezető ő. Mit ajánl más KKV vezetőknek, mi szerinte saját sikerének kulcsa. Végül így vezessen céget egy nő. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/07/31/egy-noi-vezeto-a-ferfiak-uralta-piacon-szorady-csilla-es-az-uj-haz-zrt/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
7/31/20241 hour, 50 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Ne féld megmutatni a gazdagságot, mert az a munkád eredménye - A Hovány Márton sztori

„Engem a munkatársaim azért is követnek szívesen, mert én példát mutatok.” – meséli Hovány Márton a Hovány csoport alapítója és tulajdonosa a Cégépítők podcast legújabb adásában. Márton önbizalma nem véletlen és ha meghallgatod az adást a végére biztosan rá fogsz jönni te is, hogy ez nem egy légből kapott dolog. Csak, hogy néhány meggyőző érvet említsünk a mellett miért is lehet jó példa bárki számára Márton története ilyen például, hogy nulláról épített fel egy mostanra száz milliárdos bevételű céget kicsivel több, mint harminc év alatt. Hatvan év felett továbbra sem gondolkodik azon, hogy lassítana. Folyamatosan töri a fejét újításokon, fejlesztéseken. Talán pontosan emiatt a hozzáállás miatt érhettek el ennyi mindent elsőként nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is. Márton az az ember, aki mindig is vállalkozó volt és az autókereskedéssel foglalkozó csoport létrehozása előtt is sikeresen dolgozott egy teljesen más szakmában. A podcast legújabb adásában elmeséli, hogyan lett ebből napjainkra egy négyszáz fős cég, mik voltak a vállalat életének főbb mérföldkövei, mélypontjai és hogy hogyan érinti az, hogy hazánk leggazdagabb száz embere közé sorolják. „Én azt gondolom, hogy mindig etikusnak kell lenni, és az első az ügyfél elégedettség!” – hangzik el a legújabb epizódban. Mindenképpen ajánljuk a teljes adás meghallgatását, ha kíváncsi vagy egy igazán nyughatatlan és elképesztő koponya történetére, aki tisztán látja több, mint harminc éves vállalatának pozitív és negatív oldalát is. 00:00 – Váltás egy teljesen más területről. Kezdeti nehézségek, válság és talpon maradás. Az első évek legfőbb állomásai, az első pofonok és a fontos mérföldkövek. Mi változott az elmúlt harminc évben ebben az iparágban? Végül így indult be a növekedés. 18:41 – Őszinteség a kollégákkal és a vevőkkel. Vajon megéri? Márton elmeséli, hogyan fejlődtek az évek alatt egy négyszáz fős céggé és a Hovány akadémia története. Mi különbözteti meg a sales folyamataikat másoktól. 38:09 – Őszinte vélemény Hovány Mártontól a Hovány csoport jelenlegi marketingjéről. Etika az üzleti világban, így vélekedik erről ő. Egy ekkora cég szervezeti struktúrájának kialakítása. Jelenlegi karrier lehetőségek a Hovány csoportnál. Hibák és melléfogások, ezt most biztosan máshogy csinálná! 57:20 – Cégátadás, ezért nem könnyű szerinte. Elmeséli tapasztalatait, ő mit élt állt és mit tapasztalt más cégeknél. Elmondja azt is, hogy mi az, amire egy vezetőnek oda kell figyelnie. 1:13:17 – Egy sikeres ember a siker megéléséről. Hovány Márton erre szeret áldozni. Ezután beszél személyes jövőképéről és jelenlegi motivációjáról, örökségéről. 1:31:44 – Végül beszámol arról van-e olyan teljesen más terület, ami még érdekli és pár tanácsot is elmond, hogy mit ajánl a fiatal, kezdő cégépítőknek. Ő ezt gondolja a sikere kulcsának. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/07/17/hovany-marton-sztori/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
7/17/20241 hour, 37 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Átverés helyett garancia, így reformálta meg a román használt motor piacot Enyedi Csaba (MotoMus)

A Cégépítők történetének első külföldi vendégét köszönthetjük Enyedi Csaba személyében ebben az epizódban. Egy olyan vállalkozót, aki a MotoMus létrehozásával nemcsak a TOP5 motorkereskedők egyikévé vált, hanem teljesen megreformált egy olyan iparágat, ami korábban az átverésekről és a „feketézésről” volt híres. Hogyan sikerült első lendületből és józan paraszti észből elérni az 1 millió eurós forgalmat, majd ennek a sokszorosát? Mi a titka annak, hogy olyan szervezetet hozott létre, ami, ha kell nélküle is működik és több országban is jelen van? „Ha a bizalmat elveszíted, azt egyáltalán nem tudod visszaszerezni” – vallja Csaba, aki szerint ezzel a hozzáállással egy trendet alakítottak ki a román piacon. Ugyanis az elsők voltak, akik garanciával és házhozszállítással árultak használt motorokat. Ráadásul mindezt az online térben, ahol a vásárlók 96%-a anélkül vásárol, hogy személyesen találkozna a termékkel, ami 100%-os bizalomra utal. Vállalkozásukkal egy égető piaci problémát oldottak meg, ráadásul kifogástalanul – hiszen azóta is másolják őket a konkurenseik. „Nem csak álmodozni, tervezni is kell. Le kell írni, le kell rajzolni és megvizsgálni, hogy milyen képességek kellenek a megvalósításához – majd ezeket a képességeket el is kell sajátítani.” Osztotta meg Csaba a titkát, aminek a folyamatos (évi 30%-os) növekedést és a duplázás lehetőségét köszönheti. Az epizódban mesél arról, hogy milyen szigorú rendszereket vezettek be a folyamatok működtetésére és ellenőrzésére vonatkozóan. Valamint arról is, hogy miért hibás az a logika, ami mentén a legtöbb cégvezető gondolkodik. Csaba szerint ugyanis azzal a tudással, amivel jelenleg rendelkezel, valószínűleg nem tudsz eljutni oda, ahova szeretnél. Ezért fontos a folyamatos fejlődés, tanulás a cégvezetők és a munkatársak számára egyaránt. 00:00 Hogyan indult a MotoMus? Miként sikerült megvetni a lábukat egy korábban alacsony bizalmat élvező piacon? 09:00 Hogyan változott a piac és milyen szolgáltatásokkal, fejlesztésekkel tudtak lépést tartani a változásokkal és továbbra is diktálni az iramot a feltörekvő versenytársakkal szemben? 28:00 Milyen struktúra mentén épülnek fel a belső céges folyamatok? Mi az a terület, amit a legtöbb cégvezető elhanyagol, pedig kulcsfontosságú az egészséges növekedés szempontjából? 42:00 Milyen sajátosságai vannak az online kereskedelemnek? Hogyan sikerült áttörni a bizalmi gátat és elérni azt, hogy a vásárlók ne féljenek interneten keresztül motort vásárolni? 01:06:00 Mi a MotoMus sikerének titka és milyen konkrét terveket és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a jövőbeli duplázás és a nemzetközi terjeszkedés megvalósulhasson? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/07/03/enyedi-csaba-motomus/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők adások teljes menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
7/3/20241 hour, 36 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

A Művészetek Völgye 33 éves múltja – Így építs fel egy kétszázezer fős rendezvényt

Ezúttal egy rendhagyó adással készültünk, hiszen a Cégépítők legújabb részében nem egy vállalkozásról, hanem egy nagy rendezvényről lesz szó, méghozzá nem is akármilyen rendezvényről. A Művészetek Völgye hazánk legrégebbi és napjainkra már legnagyobb összművészeti eseményeként ismert. 1989-ben rendezték meg először, így idén lesz 33 éves a fesztivál. A Völgynek teljesen egyedülálló hangulata van, hiszen a nagy koncerteken kívül több, mint háromezer programból áll össze a tíz nap alatt lezajló rendezvény, melynek középpontjában már a kezdetektől a hagyományőrzés és a közösség építés áll. Biztosan állítható, hogy mostanra mindenki ismeri a Művészetek Völgyét, azonban ez nem volt mindig így, hosszú és rögös út vezetett idáig. A legújabb adás vendégei Oszkó-Jakab Natália a fesztivál igazgatója és Ernhaft Attila a Művészetek Völgye gazdasági igazgatója. Ők még egy nonprofit szervezeti struktúrába csöppentek bele, annak idején. Majd jött a szemléletváltás, megújulás, átbrandingelés, frissült és bővült az elmúlt években a csapat. Az állami támogatásokat szinte teljesen elhagyták és mostanra már közösségi finanszírozású fesztivállá váltak. Ez hozta meg a sikert és jelenleg egy jól működő eredményes modellben dolgoznak. Tíz nap, háromezer program, kétszázezer ember, negyven helyszín, több ezer fős csapat, csak pár szám, amivel megküzdenek fő szervezőként minden fesztivál ideje alatt. „Én garantálom, hogy itt nem lesz olyan, aki unatkozik!” – meséli Attila a rendezvényről. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy többek között arra, hogyan küzdöttek meg a változásokkal, növekedéssel, a coviddal és az inflációval, vagy, ha szeretnéd megtudni, hogy mi az ő missziójuk. 00:00 – Kezdetek. Honnan jött az ötlet és a kezdeményezés. Natália és Attila csatlakozása és története. Cégstruktúra átalakítása, közös misszió meghatározása, hatékonyság növelés az elmúlt években. 21:31 – Így mérik a fesztivál sikerességét. Ezért különleges és egyedülálló az esemény a szervezők szerint. Csapat változások és növekedés az évek során és ennek hatása a vezetőségre. Így küzdöttek meg a coviddal. 43:00 – Bérezési lehetőségek a szférában. Taktikák és tapasztalatok a megfelelő munkaerő bevonzására. Több százezer ember menedzselése, tudatos előre készülés és a teljes éves munka beosztás. Így épül fel egy főszervező teljes éve. 55:47 – És, ha ez nem lenne elég! További események, amiket szintén a Művészetek Völgyének csapata szervez. A Startup Safari koncepciója és lényege. Váratlan helyzetek és megoldási stratégiák, így kerekednek felül a különböző szituációkon. 1:13:58 – Feladatok kiosztása a csapaton belül. Előkészületek, előzetes felmérések, kutatások különböző események előtt. Végül mire számíthatnak a legújabb fesztiválok szervezői, hogyan látják ezt a piacot és mi az ő saját elképzelésük és céljuk a következő évekre. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/06/19/muveszetek-volgye/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
6/19/20241 hour, 36 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

„Vagy a legjobbat vesszük fel vagy senkit!” – Így lett tíz milliárdos bevételű cég a Menton Jobs

„Nem alkuszunk, ha megalkudnánk, akkor nem lennénk a hatodikak nyolc év alatt.”- meséli Horváth Tamás a Menton Jobs munkaközvetítő cég egyik tulajdonosa a Cégépítők legújabb részében. Tulajdonos társa Stasztny Viktor már szerepelt a podcastban két és fél évvel ezelőtt. Azóta nagyon komoly szintet léptek, hiszen a három milliárdos bevételről tíz milliárdra ugrottak csupán ennyi idő alatt. Mindenképpen hallgasd meg azt az adást is, ha lemaradtál róla, a linket megtalálod lentebb. Most, hogy visszatértek a Menton Jobs sztorival beszámolnak arról, mit éltek meg az elmúlt években és hol tartanak most. Kettejüknek érdekes a dinamikájuk, hiszen nagyon különbözőek, természetesen mesélnek ebben az adásban a közös munkáról, a jövőképükről és arról, hogy ők miben hisznek. A kezdetektől az volt a céljuk, hogy minden évben duplázzák a cég méretét és a bevételt. „Oda, ahova most tartunk jelenleg nem sok cég van Magyarországon méretben.” – árulja el Tamás. Az ezzel járó nehézségekről is mesélnek és arról mi az ő elképzelésük a siker megéléséről. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy, hogy akarják elérni a háromezer fős céget és a húsz milliárdos árbevételt. „Ahelyett az idő helyett, amit saját magunk ostorozásába tennénk, inkább azzal foglalkozunk, hogy mindig termeljünk.„ – ők ezt vallják! Ebben az adásban az alábbi témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Így indult minden! Kezdetek és kettejük története, első célok és elképzelések. Ötven-ötven százalékos tulajdonrész, elmesélik miért e mellett döntöttek. Mesélnek még a közös munkáról, a motivációjukról és arról, hogyan jutalmazzák magukat. 19:09 – Kifejtik miért nem vontak be más tulajdonost a cégbe. Beszámolnak a fontosabb mérföldkövekről, kihívásokról. Krízis rekaciók, így csinálták ők a nehezebb szituációkban. Elmesélik, hogyan változott a jövőképük az évek során. Végül kifejtik számukra mi a megfelelő csapatösszetétel. 41:45 – Kiválasztás, számonkérés, toborzás, csapat kialakítás. Mesélnek jó és rossz tapasztalatokról, konkrét példákon keresztül. 01:01:45 – Sok új fontos, vezetői pozícióra kerestek embert az elmúlt években, elmondják miért, és azt is hogy miért tartják hasznosnak a menedzsment hírlevelüket. Végül távol keleti tapasztalatok és a híres papucs kultúra, ezt építették be az utazok során tanultakból. 1:17:23 – Folyamatok, automatizálás, belső rendszerek, sablon dokumentumok és CRM használatának eredményessége, hatékonysága. Hogyan tudják élvezni munkájuknak gyümölcsét és hogyan fogadják a sikereiket a külső szemlélők. 1:44:36 – Kifejtik véleményüket arról is, hogy szerintük meg kell-e élni a sikereket. Konkrét példák, tanácsok és tapasztalatok. Végül elmesélik, hogy mi a jelenlegi hosszútávú céljuk. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/06/05/stasztny-viktor-horvath-tamas-menton-jobs/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · 16 bérköltséget megspórolni egy fejlesztéssel | Stasztny Viktor és a Menton Jobs story: https://open.spotify.com/episode/3SQKPVyDM8RS8EhEBt857y A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
6/5/20241 hour, 50 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Sárospataki Albert cégépítésről, befektetésekről és a Cápák közöttről

„Mi belementünk abba, hogy extrém kockázatosan, de a nagyobb növekedés irányába megyünk és ez egy teljesen tudatos stratégia volt.” – meséli Sárospataki Albert a Billingóról a Cégépítők podcast legújabb részében. Az adás középpontjában ezúttal Albert lesz, akinek hosszú és izgalmas története van a Billingóról, hiszen mai napig nem csak tulajdonos, hanem cégvezető is a vállalatban. 2014-ben alapították a céget, ekkor rengeteg más sikeres szereplő is volt ezen a piacon. A kezdettekkor még minden hónapban kellett bevinnie pénzt a tulajdonosnak, ahhoz, hogy a cég életben maradjon. A kis családi vállalkozás nagyon gyorsan fejlődött. Volt, hogy egy év alatt kétszer annyi kolléga lett, mint előtte, így a teljes stratégiát át kellett szervezni. Napjainkra egy profin strukturált cégről beszélhetünk, melyet tulajdonostársával üzemeltet és 2021-ben 900 milliós tőkebefektetést is sikeresen tető alá hoztak a további fejlesztések érdekében. Albert ebben az epizódban részletesen elmeséli, hogyan vált ennyire sikeressé a Billingo, ezenkívül beszámol saját befektetői ambícióiról és sikereiről is és mesél a Cápák közöttben szerzett tapasztalatairól. Ezúttal egy olyan cégépítőt hallhatunk, aki rengeteget tanult a vállalkozói létről, befektetői szektorról és legfőképpen önmagáról az elmúlt években. A tudatos önfejlesztésnek hála mára már pontosan tudja, hogy régen milyen hibákat követett el, ezeket osztja most meg a hallgatókkal. Ebben az adásban az alábbi témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Kezdjük a Billingo sztorival. Mi volt a jövőkép a kezdetekben és mi lehetett a gyors és sikeres fejlődés kulcsa? Marketing eszközök és technikák, amik a Billingónál működtek. 21:30 – Miért volt szükség egy tulajdonostárs csatlakozására? Családi cégből nagy strukturált vállalat és fluktuáció. Mennyire javasolja ezt a horderejű változást a hazai kkv-nak Albert. 40:00 – Tanácsadók vagy tulajdonos társ, melyiket ajánlja inkább? 2021-es tőke bevonás és az ezzel járó változások. A befektető szerepe és a jelenlegi felelősség körök. 59:53 – Vajon más hazai kkv számára is hasznos lehet ekkora tőkebevonás? Hogyan állnak most a külföldi piacra lépéssel a Billingónál? Hogyan lett befektető és miért? Mennyi ideje marad a cégére a befektetések mellett? Szabadidő és kikapcsolódás. 1:20:17 – Mi az, ami megkülönbözteti Albertet a többi befektetőtől? Ki az, aki szerinte érdemes arra, hogy befektessen a cégébe és hogyan választja ezt ki? Mesél még csalódásokról, kudarcokról, a befektetések emberi oldaláról. 1:41:11 – Mit javasol azoknak, akik elakadtak és a Cápák között sztori. Ez vonzotta a műsorban és ezt tanulta belőle. Vajon tényleg reprezentálja a műsor a jelenlegi hazai vállalkozókat? Albert mesél arról is, mennyire van a Cápák közöttben versenyhelyzet a befektetők között és, hogy milyen befektetői típusokat keres. 2:05:20 – Felesége szintén komoly vállalkozást vezet, ez persze a kapcsolatuk elején szült némi konfliktust. Elmeséli a cégvezető, hogy hogyan sikerült ezeket kezelniük, megugraniuk. Végül egy biztos tipp, ami számára bevált a cégépítésnél. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/05/22/sarospataki-albert-billingo/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
5/22/20242 hours, 4 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Mikor mindent jól csinálsz és mégse jön össze! – Így állt talpra Nemes Dániel negyedik cége után

Egy sikeres vállalkozó mögött mindig van számos kudarc, csalódás, újrakezdés, mert az életben kikerülhetetlen a fent és lent. A Cégépítők podcast legújabb adásában Nemes Dániel mesélt a rengeteg lentről, hiszen olyan is van, amikor mindent jól csinálsz és mégse jön össze. Dániel négy vállalkozást épített fel karrierje során, célja már a kezdetektől az volt, hogy ezek átadhatóak legyenek, de persze az élet minden alkalommal közbeszólt. A legújabb epizódban elmeséli, hogyan sikerült negyedik alkalommal sikeresen átadnia a vezetést és most hol tart ebben a folyamatban. „Ha úgy nézzük, akkor nagyon nagyon sokba került ez nekem, de egy percig sem sajnálom.” – emlékszik vissza a nehéz kezdetekre Dániel. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy mi motiválta őt arra, hogy a rengeteg hullámvölgy után se adja fel vagy ha tudni szeretnéd, hogyan lábalt ki a váratlan szituációkból. Ebben az epizódban mesél arról is, hogy szerinte milyen emberekkel érdemes együtt dolgozni, ahhoz, hogy egy cég sikeres legyen és a legnagyobb természetességgel számol be arról, hogy hogyan hozott létre több 100 milliós árbevételű céget is. Kiemelten ajánljuk neked ezt az adást, ha éppen lent vagy, mert az epizód végére rá fogsz jönni, nem vagy egyedül! „Az álmokat és a realitást nézze meg mindenki, hogy összhangba tudja-e hozni.” – ismét egy tanulságos és inspiráló rész, amiben az alábbi témákról lesz szó: 00:00 – Dániel mesél a kezdetekről, tanulmányairól és első munkahelyéről. Visszaemlékszik arra, honnan jött első vállalkozásának ötlete és beszámol arról is, milyen volt a cégalapítás mindössze 18 évesen. A Telnet végül 100 főssé nőtte ki magát, azt is hallhatjuk tőle, hogy mi történt az legelső befektető csatlakozása után. 20:52 – Nehézségek és távozás. Indulás a nulláról, motiváció és célok. Azt is elmondja szerinte ki az, akinek nem való a vállalkozói lét eddigi tapasztalata alapján. Második cégalapítás, mely szintén több százmilliós bevételre tett szert rövid idő alatt. Elmeséli szerinte mi lehetett a gyors siker titka. 37:36 – Dániel kifejti, hogy mi számára a megfelelő toborzási folyamat, és hogy mi a sikeres közös munka kulcsa. Mesél arról is milyen hibákat követett el ő, mint cégvezető és visszatekint, hogy min változtatna jelenlegi tudása szerint. 59:33 – Cégvezetői utód kiválasztásának folyamata, csalódások és kudarcok. Cégátadás, eredmények és a vállalkozás jelenlegi helyzete. 1:16:50 – Az átadás után jött talán a legnagyobb pofon, hogyan küzdött meg Dániel a rákkal? Hogyan csapódott le ez vállalkozásában? 1:37:29 – A gyógyulás utáni élet, változások és új szemlélet. Miért szeretett volna befektető lenni, mi ebben a motivációja. Mi alapján keresi a cégeket, melyekbe beszeretne fektetni, hogyan hoz döntést. 1:57:56 – Mi a jó és a rossz befektetés tapasztalatai szerint. Végül mit üzen Dániel a jövő befektetőinek, számára eddig ez volt a legnagyobb tanulság. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/05/08/nemes-daniel-biztributor/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
5/8/20241 hour, 57 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Győzz meg és uralkodj - a meggyőzés technikáról Dr. Újszászi Bogár Lászlóval

„Vajon mi történik az agyban az előtt, hogy döntést hoz?” – meglepő, de ezt már számos kutatás megválaszolja. A hétköznapok során rengeteg olyan szituációba kerülhetünk, mikor valakit szeretnénk meggyőzni. Azt hinnénk, hogy a megfelelő érvelést cégen belül az értékesítők tudják leginkább hasznosítani, de ha távolabbról nézzük egy jól használt meggyőzés technika elsajátítása mindenki számára fontos lehet. Karizma és határozottság, nem árt, ha rendelkezünk ezzel persze, de még inkább fontos, hogy az emberi agy döntés meghozatalának folyamataival is tisztában legyünk tudományos szempontból, ahhoz, hogy biztosan meg tudjuk győzni a másik felet. Dr. Újszászi Bogár László, a meggyőzéstechnika magyar hangja, aki a számos kutatáson, teszten keresztül vizsgálja már évek óta, hogy pontosan mi is történik különböző választási szituációkban az agyban. Ami még ennél is érdekesebb, hogy az eredményeket az üzleti életben több cégnél is hasznosította már, sikeresen. „Én azt látom, hogy a cégeknél az egyik legnagyobb kidobott pénz az az, hogy az értékesítők előre meghoznak egy döntést az ügyfél helyett.„ – fejti ki a szakértő a véleményét az epizódban. Ha kíváncsi vagy mik lehetnek a legnagyobb érvelési hibák az értékesítésben, vagy tudni szeretnéd, hogyan ragadd meg a potenciális ügyfelek figyelmét kiemelten ajánljuk neked a Cégépítők legújabb részét. Ebben az adásban ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Hideg e-mail csúcsra járatva, így csinálja egy profi. Ezt eredményezte Krisztián és László közös munkája. „A legtöbbször ott szokták a hibát elkövetni az értékesítők, hogy folyamatosan a tudatot szeretnék meggyőzni, miközben nem az hozza meg a döntést, hanem a tudatalatti!” 20:05 – Mi a véleménye egy szakértőnek a kifogáskezelésről és mi történik pontosan az agyunkban a meggyőzés előtt? László elmeséli, hogyan győzz meg bárkit. Marketing és sales, mi történik, ha nincs összhang köztük? Hogyan és miért kérdezzünk már az értékesítési folyamat legelején? 38:30 – Néha jó a változás, így győzd meg erről a csapatodat is. Meggyőzéstechnika használata a vezetésben. Motiváció, példamutatás és ezzel kapcsolatos kutatási eredmények használata a gyakorlatban. 57:44 – Címkézés és döntési költség fogalmának tisztázása, hogyan használd ezeket megfelelően. „Amikor egy beosztott azt látja, hogy egy vezető nem következetes az az egyik legnagyobb vezetői personal branding romlás, hiszen alapvetően az agy azt szereti, ha valamit ki tud számítani.„ - így kommunikálj, ha jó vezető akarsz lenni. 1:16:27 – Bevonástechnika bemutatása és hasznossága. Fontos vezetői feladatok még a változtatások bevezetése előtt. 1:39:05 – Meggyőzéstechnika a HR területén. Feljebb lépési lehetőségek, fizetésemelés és ezeknek megfelelő kommunikációja a dolgozók felé. 1:59:44 – A marketing és sales feladata, felelősségé, az áremelés során. Így indokold és csomagold, ha árat emelsz. Panaszok, visszajelzések kezelése konkrét példákkal. 2:20:08 – Ezt tedd, ha nem fizet az ügyfél és így győzd meg bármiről a felettesedet. László elmondja mi a legjobb időzítése és csomagolása egy kérés átadásának. Legvégül egy dolog, amit minden cégvezetőnek javasol a szakértő. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/04/24/dr-ujszaszi-bogar-laszlo-meggyozestechnika/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
4/24/20242 hours, 39 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

„Ha a társadalom számára hasznos, amit csinálunk, abból jó pénzt keresni.” – Az agrár piac csúcsán

„Nem kell túlgondolni, meg kell nézni, hogyan csinálják a versenytársak és eggyel jobban kell csinálni.” – Tényleg csupán ennyi lenne a cégépítés? Ez elég egyszerűen hangzik, igaz? Török Gyula az ABZ Drone Kft. cégvezetője és Török Zoltán az Agrárközösség Kft. egyik tulajdonosa és vezetője olyan testvérpár, akik játszi könnyedséggel építettek fel több, milliárdos bevételű vállalkozást fiatal koruk ellenére. A Cégépítők Podcast legújabb adásában az ő történetükkel ismerkedhettek meg. Gyulát és Zoltánt már gyerekkoruk óta összekötötte a tervezés és a közös érdeklődési körök. Szerencsés helyzet tehát, hogy sok mindent együtt fedeztek fel és ismertek meg. Ez egyébként náluk nem volt tudatos, egyszerűen így hozta az élet. Iskola után egyből a vállalkozói létbe vetették be magukat. Tanácsadói céget építettek agrár környezetben, itt napjainkra már vezető pozíciót értek el. Ezután elkezdtek egy manapság elég trendi piaccal ismerkedni, rengeteg drónra ruháztak be. Úgy tűnik ezzel a vállalkozással is jó területbe nyúltak bele, hiszen mostanra már egy gyártó céget is alapítottak. Ebben az adásban arról fogunk beszélni, hogyan lehet több céget felépíteni, milyen technikák kellenek hozzá, mi a megfelelő hozzáállás, hogyan tudják ezek a vállalkozások építeni egymást, illetve, hogy hogyan lehet jól testvérpárként együtt dolgozni. „Sosem éreztük azt valamelyik szolgáltatásunknál, hogy most tökéletes.” – Értékes gondolatok, azoktól, akiknek a vérükben van a vállalkozói lét. Ebben az adásban ezeket a témákat beszélik át alaposan: 00:00 – Sikeres vállalkozóként már több, mint egy évtizede, így kezdődött! Útkeresés és a megfelelő piac megtalálása. Így csatlakozott Zoltán és az eredményes közös munka alapja, náluk ez vált be. 14:28 – Egy sikeres modell, ami mindent visz! Így terjeszd ki a céged az egész országra és mi történik akkor, ha nincs egyetértés? Hogyan alakultak ki a feladatok az évek során. Ha van, egy jó ötleted ne gondolkozz sokat! 26:38 – Hamar rájöttek, hogy az Agrárközösség Kft. élére új ember kell, hiszen Gyula az ABZ Drone-al akart foglalkozni. Nem is volt kérdés, ki lesz az új vezető. Zoltán mesél milyen volt a váltás, átállás. Nehézségek, folyamatok és történetek arról, mi mennyi időbe telt. Tanulságok és tapasztalatok. 41:20 – Önfejlesztés, így csinálja Zoltán. Hogyan tartsd meg a motivációdat vezetőként, Gyulának ez vált be leginkább. Az eredményesség titka a testvérpár szerint, és amiket figyelembe vesznek a versenytársak munkájánál. Milliárdos árbevétel csupán két év alatt, így csinálták ők. 58:49 – Hogyan hat egymásra a két cég? Praktikák és bevált háttérrendszerek, hogy gördülékenyen menjen a kommunikáció és a tudásmegosztás. 1:13:30 – A hab a tortán, a harmadik cég története. Három vállalkozás és mind a három sikeres, viszonylag rövid idő alatt. Ez csak a szerencsén múlik? Mi van még benne a hazai piacban? Digitalizálás, de hogyan? 1:30:22 - Vezetői feladatok és felelősségek. Tulajdonosi meeting és a visszajelzés adás. A CRM rendszer következetes használatának előnyei. Végül tanácsok, amik jól jöhetnek cégépítőknek cégépítőktől. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/04/10/torok-gyula-es-zoltan/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
4/10/20241 hour, 41 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

A pénzpiac, a tőzsdei világ és a befektetői szektor Magyarországon – Balogh Petya és Oszkó Péter

A pénzpiaci szektor bonyolult, kockázatos és összetett világnak tűnhet, mely tele van kérdésekkel, vitákkal. Cégépítőként kerülhetünk olyan szerencsés helyzetbe, hogy vállalkozásunk tőzsdére vihető legyen, esetleg tőkénk befektethető pontra érjen, vagy tarthatunk vállalatunkkal olyan életszakaszban is, hogy új partnereket, befektetőket vonjunk be. „Nem tudsz öt év alatt szuper jó befektetővé kitanulni, mert nem látsz elég sztorit elejétől a végéig.„ – hangzott el Balogh Péter „Petyától” a Cégépítők legújabb részében, melyben most Egerszegi Krisztián a pénzpiacok világáról beszélgetett két szakértővel. Balogh Petya a STRT Holding Nyrt. cégvezetője és Oszkó Péter az OXO Holdings Nyrt. cégvezetője is volt már korábban a műsorban. Ebben az adásban a pénzpiaci szektor minden részletére, többek között az emberi oldalára is igyekeznek rávilágítani a vendégek. Szó lesz ennek a munkakörnek a pszichológiai hátteréről, a befektetési piac pénzhez való hozzáállásáról és több olyan konkrét, tapasztalati példát is elmesélnek majd, amit az évek során tanultak. 00:00 – Bevezetőként lássuk az általános hazai pénzpiaci körképet az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A szakértők mesélnek arról, hogy miért érdemes 2024-ben a tőzsdére menni egy vállalattal és szó lesz a kockázatokról és veszélyekről is. 11:20 – Hazai fronton egyelőre nincs élet az ingatlan befektetésen és az állampapíron túl. Petya és Péter elmondja, hogy mit látnak a magyar befektetői piac jövőjéről és alakulásáról, illetve beszélnek arról is miért érdemes hazai cégekbe fektetni 2024-ben. 20:05 – Két konkrét tapasztalat a tőzsdére lépésről cégvezetők szemszögéből. Hogyan élték ezt meg az epizód vendégei és hol tartanak ebben most. Milyen feladataik vannak jelenleg egy tőzsdén lévő vállalat vezetőjeként! 38:30 – Számítások, módszertanok, portfólió érték és minden, amit tudni akartál a transzparenciáról, nem csak befektetői félként. 55:30 – Ami mindenkiben felmerül, mi történik, ha nem teljesülnek az elvárások? Elkerülhetetlen érdek konfliktusok és kezelésük, tapasztalatok és megoldások. 1:13:20 – Hova tovább az exit után? Új célok keresése, hogy elkerüld a mélyrepülést! Konkrét példák, mit tegyünk, ha hirtelen válunk cégvezetőből alkalmazottá vállalatunkban. 1:33:35 – Ami Magyarországon ritka, mint a fehér holló a tudatos befektető. Hogyan ismerjük fel és hogyan váljunk azzá? Végül Balogh Petya elmesél mindent, amit tudni akartál az angyalbefektetőkről. 1:51:50 – Miért fontos többféle üzletbe fektetni? Diverzifikáció a befektetői világban. Befejezésképpen Petya és Péter gondolatai a szektorról és erről a munkakörről, hogy miért érdemes belevágni, milyen pozitív hatásai lehetnek emberi oldalról is. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:https://www.cegepitok.hu/2024/03/27/beszelgetes-balogh-petyaval-es-oszko-peterrel/ Szó volt még az adásban erről is: • Multis csúcsvezetőből pénzügyminiszter, majd sikeres befektető és cégépítő-Oszkó Péter, OXO Holdings: https://www.youtube.com/watch?v=iN2zqqGucik • "2 hétig bírtam a megérdemelt nyugdíjas éveket" | Balogh Petya és a Startup Hungary story: https://www.youtube.com/watch?v=E-HTfuYEuHM Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
3/27/20241 hour, 55 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Cégépítés mesterséges intelligenciával – Így csináld!

„Ha jövőre kezdesz el erre fókuszálni, akkor ez nagyon drágává tud válni!” – meséli Egerszegi Krisztián a MiniCRM Zrt. egyik tulajdonosa és a Cégépítők podcast műsorvezetője az idei Marketing Fesztivál színpadán. Az eseményen ebben az évben a mesterséges intelligencia térhódítása volt fókuszban. Aki részt vett már konferencián, az biztosan hallott számos (hasznosnak nem minden esetben mondható) előadást, de ezektől most vonatkoztassunk el! A prezentáció, nem véletlenül került a workshop terembe, mivel kézzelfogható, gyakorlati példákat hoz benne Krisztián, hogy hogyan hasznosítják a MiniCRM-nél a mindennapokban az AI-t. Ha kíváncsi vagy az előadásra, mindenképpen ajánljuk a Cégépítők podcast legújabb részét, amiben végig hallgathatod a prezentációt. Kis spoiler, Krisztián 2020-ban már nekifutott az AI használatának, számukra akkor nem vált be, nem működött. Hogy miért? A válasz egyszerű, mert nem jól használták. Ez mostanra változott. Előadásában el is mondja, hogyan és milyen előnyöket élvez most ebből cége. 00:00 – Krisztián benyomása az előző évekről, arról, hogy miért fontos a jövőkép és a jelenlegi elképzelése, hogy mi várható 2024-ben. Tippek, trükkök, tanácsok, mit kell tenned, ahhoz, hogy működjön a cégedbe integrált mesterséges intelligencia. 10:00 – Hogyan készülj fel vállalkozásoddal az AI elterjedésére? Gyakorlati példák, konkrét javaslatok és megoldások a MiniCRM jól bevált eszközeiből. Hogyan működnek, miért hasznosak és mire lehet használni ezeket? 21:25 – Ügyfél perszóna kutatás és elemzés, automata hirdetéskezelés, marketing hatékonyság növelés és a legjobb leadek gyűjtése a mesterséges intelligencia segítségével. Így csinálja a MiniCRM! A prezentációban az alábbi tartalmakról volt még szó: “Ez nem csak üzlet, ez család!” - Fazekas Zsolt és Bálint az Euronics Magyarországról: https://www.youtube.com/watch?v=mYuSX0uW0SI „Aki nem látszik, az nem játszik. És kész.” – Kende-Hofherr Krisztina személyes márkaépítés szakértő - https://www.youtube.com/watch?v=K2XKGoa_wdA&t “Glamour-napok a munkaerőpiacon” - Balogh Petyával kipróbáltuk a Cégépítők társasjátékot - https://www.youtube.com/watch?v=wbMLocZyFn4 35 kérdéses marketing alapok: Ha esetleg nem hallottál még a Marketing Fesztiválról, ezt az eseményt idén 11. alkalommal rendezték meg, melynek a MiniCRM Zrt. idén is (már második alkalommal) a rendezvény névadó főtámogatója volt. A fesztivál a KKV szektor egyik legmeghatározóbb tudásmegosztó eseménye lett napjainkra. Ebben az évben is rengeteget segített a rendezvény a vállalkozói közösségeknek releváns, az üzleti életben hasznos tartalmakkal. Minden további információt itt találsz a Marketing Fesztiválról: https://www.marketingfesztival.hu/ Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/03/13/egerszegi-krisztian-marketing-fesztival-ai/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
3/13/202432 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Hogy lehet nőként milliárdos üzletet építeni? - Forray Niki, Ünnepek Áruháza

“Én is voltam alkalmazott, mielőtt a lufik megtaláltak” - Forray Niki története egyszerre elképesztő és félelmetesen inspiráló. Pár száz forintos termékekkel, az 1990-es évek időszakából indulva, gyakorlatilag mindent a “terepen” megtanulva építette fel saját cégét, amely mára milliárdos forgalommal bír. Cégépítők Podcast legújabb adásában Niki mesél a kezdetekről, saját motivációiról, arról, milyen volt egy lakásban élni a raktárkészlettel, és a cégépítés nagy mérföldköveiről és tanulságairól is. “Nagyon komolyan vesszük az egyéni célokat a céges célok mellett” - sikeres vállalkozást csak jó csapattal lehet létrehozni, ehhez pedig a jó vezetők mellett, jó vezetői mechanizmusok is kellenek. Így érhető el, hogy a munkatársak személyes céljai és a céges célok találkozzanak, ezzel pedig mindenki jól jár. Ez is segített a cégépítőnek azon az úton, amelyen eljutott oda, hogy ma már nem is kell az országban lennie ahhoz, hogy minden flottul menjen a cégben. A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal egy olyan vállalkozó hölggyel beszélgetett, aki nemcsak sikeres céget, hanem egy önműködő milliárdos bevételű vállalkozást épített fel. Forray Niki nagyon nehéz időkön ment keresztül és vett sikerrel olyan akadályokat, amelyek előtt a legtöbben elvéreztek a piacon. Milyen volt a ‘90-es évek üzleti kultúrája? Hogyan mászott ki az ügyvezető a legnagyobb hitelekből? Mi kellett ahhoz, hogy ma már nélküle is szépen muzsikáljon a cége? Ezekre a kérdésekre, sőt többre is választ ad Cégépítők Podcast legújabb adása, amelyben egy olyan cég életében nyerhetünk bepillantást, ahol szinte filléres termékekből épült ki egy milliárdos birodalom: 00:00 Forray Niki a semmiből, szó szerint pár száz forintos termékekből épített milliárdos céget. Már a ‘90-es évek egyszerre eufórikus és kaotikus vállalkozói hangulatát is megtapasztalva, a ranglétra minden fokát alaposan megismerve, élettörténete és cégépítési tapasztalata egészen inspiráló. 12:36 Milyen motivációi voltak Nikinek, egyáltalán mik hatottak rá egészen fiatal korától, amik segítettek neki vállalkozóként nagy célokat kitűzni? Milyen személyes történetek játszottak szerepet az útkeresése során, amik a mai napig elkísérik? 31:38 Ahogy egyre többet adtak el és egyre többet tudtak egy cég optimális működéséről, úgy nyílt meg Niki és a cég előtt is egyre több kapu. Az elnagyolt tervezést így váltották fel a pontos számítások, és így jutottak el oda, hogy ma már akkor is tökéletesen elvezeti a céget egy 3 tagú board, ha az ügyvezető egyáltalán nincs jelen a cég életében. 46:00 Hogyan éri el egy vezető, hogy a 20 fős csapatból mindenki örömmel menjen tréningekre akár a szabadidejében is? Niki úgy vezeti a csapatát, hogy az egyéni célok és a céges célok lehetőség szerint minél inkább találkozzanak. 58:52 Niki második otthona Bali, gyakorlatilag alig van Magyarországon, de mégis remekül működik nélküle a cég. Bizonyos számokat, mutatókat persze lát és ezekből naprakész, mégis sikerült olyan céget felépítenie, ami nélküle is működik. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? 1:15:19 Miket tanácsol Niki azoknak a vállalkozóknak, akik hozzá hasonlóan önműködő céget szeretnének kiépíteni? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/02/21/forray-niki-unnepek-aruhaza/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
2/21/20241 hour, 27 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Hogyan segít a Jövőkép a milliárdos szint megugrásában - Kiss Nikoletta és Vásárhelyi Botond

“Ez tényleg olyan mint egy házasság, a válás is szóba kerül olykor.” - Kiss Nikoletta a Palmsped Cargo Kft ügyvezetője 20 éve, a kezdetektől tulajdonostársával építik a céget, amely mára elérte a milliárdos bevételt. A súrlódások és viták természetesek, de alapvetően kiegészítik egymást üzlettársával amiről sokáig azt hitte, hogy Magyarországon ez a természetes. A cég fejlődéstörténetében természetesen voltak nagy hullámvölgyek, ráadásul milliárdos cégként már külső segítséget is kénytelenek voltak igénybe venni az újabb kihívások leküzdéséhez. “Ha nem ugyanaz az élettörténet, akkor nem fog működni a társas vállalkozás” - Vásárhelyi Botond a szintén milliárdos Lighting Solutions ügyvezető tulajdonosa, aki az édesapjával közös családi cégből vált ki, amikor nem tudták megugrani a generációváltás okozta kihívásokat. Azóta a régi családi cég, és az általa a nulláról épített vállalkozás is szárnyal, mindketten elérték a milliárdos bevételt, Botond cége eljutott egy szintre, ahol szintén külső segítségre volt már szüksége. A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal két olyan cégvezetővel beszélget, akik elérték már a milliárdos küszöböt, de külső segítségre, más nézőpontra volt szükségük a fejlődéshez. Milyen esélyei vannak a folyamatos növekedésre egy vállalkozásnak, ha legalább két döntéshozó áll az élén? Miért nem tudnak tovább fejlődni több évtizedes cégépítői tapasztalattal azok, akik már a milliárdos bevételt is meghaladták? Ezekre a kérdésekre ad választ a Cégépítők Podcast legújabb adása, amelyben a nulláról felépített milliárdos cégek életébe is bepillantást nyerhetünk: 00:00 Kiss Nikoletta és Vásárhelyi Botond két olyan cégépítő, akik mindketten üzlettárssal kezdték a vállalkozást. Egerszegi Krisztián a Cégépítők Podcast legújabb adásában velük beszélget a milliárdos és társas vállalkozások legnagyobb kihívásairól. 15:03 Nikoletta kiesett a cég operatív működéséből, amikor édesanya lett. Ez pedig gyökeres változásokat, nagy fordulatokat hozott a cég életében. 30:50 Botondék tervezett működéssel dolgoznak, ehhez nagyon precíz folyamatok kellenek. De ki a Lighting Solutions ügyfele, kik számítanak a fő vásárlóknak? 45:58 Hogyan zajlott a Palmsped Cargonál a növekedéssel együtt járó vezetői feladatok átadása? Milyen minták és tapasztalatok segítették Nikolettát, miben hibázott és végeredményben milyen hosszú folyamat volt ez? 1:00:17 Miben segített Botondnak a mentor, mi volt az a külső nézőpont, amit igazából azonnal tudott használni a cégépítés folyamán? Hogyan vélekedett a tulajdonos a cég jövőképéről és az alkalmazottakról a mentorálás előtt és után? 1:17:25 Milyen kellemetlen helyzetek voltak a Palmspednél akkor, amikor Nikolettáék elhatározták, hogy csak olyanokkal szeretnének együtt dolgozni, akik azonosulnak az értékeikkel? Hogyan adja át Botond a csapatának a saját gondolatait, hogy ők is tudják, merre halad a cég? 1:41:26 Alapvetőnek tűnhet, de Nikolettáéknál a célpiac (újra)meghatározása is nagy fordulat volt. Hogyan “ellenőrzik”, hogy a kollégák mennyire tudnak azonosulni az értékekkel, valójában mennyire dolgoznak ezeknek szellemében? 1:56:10 Ha a cégépítők visszagondolnak a vállalkozói életútjukra, mi lenne az az egy dolog, amit kiemelnének jó tanácsnak? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/02/07/kiss-nikoletta-vasarhelyi-botond/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele és menedzsmentje a Brocasterz Stúdióban történik: brocasterz.com
2/7/20241 hour, 55 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Magyar startup sztori 3 körös befektetéssel - Dessewffy Gábor és Boros Csilla Tea, OkosHACCP

"Nem akartam elfogadni, hogy ezt nem lehet egyszerűbben" - meséli Dessewffy Gábor, az OkosHACCP applikáció alapító-ügyvezetője, aki mérnök végzettséggel, egy sikeres vendéglátós vállalkozás felépítése után ugrott fejest valami teljesen újba. Technológiai ismeretek nélkül, nulláról építik a céget üzlettársával, "csak" a pontos problématudat, a terület szakmai ismerete és az elképesztő lelkesedésük vitte őket előre. "A legnehezebb napokon is átsegít, ha tudjuk, hogy mi a végső célunk" - világít rá az üzlettárs és HACCP szakértő, Boros Csilla Tea, hogy miért fontos tisztázni és tisztán látni a célokat cégépítés közben. A műsorban Csilla mesélt a gyors ütemű növekedés nehézségeiről és az újonnan digitalizált terület sajátosságairól is. Szóba került, hogy mi visz rá két, a saját területén sikeres szakembert, hogy valami teljesen újba kezdjenek, és arról is mesélnek, hogy ezen az úton ki és mi segíti őket. A Cégépítők Podcastban Egerszegi Krisztián ezúttal a vendéglátás területén nagyot újító OkosHACCP applikáció két alapító-tulajdonosával, Dessewffy Gáborral és Boros Csilla Teával beszélgetett. Szóba került az újrakezdés és a tanulás fontossága, valamint a sales, a marketing és a jó befektető szerepe is. Az adás hallgatóit közelebb engedjük kicsit a milliárdos online vállalkozások felépítéséhez és vezetéséhez, a sikerhez szükséges vállalkozói és cégvezetési kultúrához, de az is szóba kerül, hogy mennyire ajánlott és szükséges a nagy célok érdekében a külső tőke bevonása az üzletbe. Az adás betekintést enged egy nulláról épülő, magyar tulajdonú startup kezdeti életébe és problémáiba, és hasznos tanácsokkal lát el minden cégépítőt, aki a kezdeti fázisban, vagy még csak a tervezésnél tart. De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban: 00:00 A Cégépítők Podcast ezúttal egy kezdő vállalkozás, egy startup alapítóit látta vendégül. Az OkosHACCP applikáció indulásáról, a cégépítés nehézségeiről Dessewffy Gábor és Boros Csilla Tea mesél a hallgatóknak. 15:00 Sikeres éttermi karriert épített fel Dessewffy Gábor, mégis váltani akart és váltott is. Mi volt a háttérben? 30:06 Már az indulást is befektetői segítséggel tervezték az alapítók, de nem ment ez olyan könnyen. Mikor kapta meg az ötlet az első körös befektetést és mi kellett ehhez? 45:44 A sikeres rajt után már a harmadik befektetési kört is kiérdemelte a startup. Mennyi tőkét vontak be és milyen dilemmáik voltak ezzel kapcsolatban? 1:00:23 Gábor szerint nagyon jó konverziós számokkal szerzik az új ügyfeleket, ezért is lehetnek vonzóak a befektetőnek. De mégis, milyen számokról van szó pontosan? 1:14:30 A cégépítőknek olyan területekhez is érteniük kell, amelyekre korábban nem is gondoltak. Melyek ezek és ki nyitotta fel a szemüket, hogy ezekre is szükségük van? 1:30:59 Ma már nagyon egyszerű és nagyon hatékony értékesítési folyamatokkal dolgozik az OkosHACCP. Ezeket összerakni pedig nem is volt bonyolult a cégépítők mai tudása szerint, vagy ők ezt, hogy látják? 1:47:40 Kell egy-egy jó tipp egy felfutóban lévő startup vezetőitől? Gábor és Csilla is nagyon jó tanulságokkal zárja a beszélgetést. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/01/24/dessewffy-gabor-boros-csilla-tea-okoshaccp/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify:open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
1/24/20241 hour, 47 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

1 milliárdos befektetés a Foodpanda újraépítése után a saját cégébe – Patai Zoltán, Flawless

“Én nagyon örülnék, ha Magyarországról kiindulva építenénk nagy céget” - Patai Zoltán multiknál edződött, tanácsadóként és nemzetközi környezetben projektmenedzserként gyűjtötte a tapasztalatokat, hogy aztán a Netpincér vezetőjeként egy ételkiszállítással foglalkozó technológiai startupnál is sikert sikerre halmozzon. Most mégis a saját vállalkozása építőjeként beszélgetett Egerszegi Krisztiánnal. A Flawless már az indulásnál a nemzetközi piacra fókuszált, Magyarországról nézve pedig hatalmas befektetői támogatást kapott ehhez. „2-3 havonta hátralépek, mert látnom kell, hogy jól haladunk-e” – Zoli életében és szakmai útjában nagyon fontos a folyamatos tanulás, és a különböző menedzsment szemléletek jó arányú kombinálása. Jól jött ez akkor is, amikor rengeteget vállalt alkalmazottként és egyszerre három ember munkáját végezte el, és persze jól jött akkor is, amikor egy nagy startupot kellett a HR-től a sales-en keresztül a fejlesztésig megreformálnia. A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki már régen hátradőlhetett volna, és top menedzserként kényelmesen élhetne nagyobbnál nagyobb cégek vezetői székében, de ő mégis inkább a saját cége építését választotta. Történetek tanulásról és menedzsment szemléletről egy olyan cégvezetőtől, aki Magyarországon akar nemzetközi értelemben is nagy céget építeni: 00:00 Multinál kezdte, majd egy ételkiszállító startupnál ért el nagyon komoly sikereket, de itt sem volt megállás. A Cégépítők Podcast vendége Patai Zoltán a Flawless-től. 14:48 Zoli olyan tudást szedett össze már egészen fiatalon a munkája során, amelyet esélye sem lett volna iskolában megtanulni. De mit csinált ezért a tudásét, és hogyan tudja ezt kamatoztatni? 29:43 Komoly nemzetközi projektmenedzseri tapasztalattal egy nemzetközi hátterű hazai startup vezetője lett. Mennyire vette jól Zoli az akadályokat és hogyan tudott boldogulni ebben az új helyzetben? 45:54 Nehéz egy közel két évtizedes szervezetbe érkezve radikális változásokat kieszközölni, legalábbis elsőre valószínűleg mindenki ezt gondolná. De milyen volt a gyakorlatban hozzányúlni gyökeresen egy ilyen céghez? 58:15 Zoli egyik fő motivációja a tanulás volt, de mégis kitől és hogyan tudott tanulni, és mit tudott ezekből továbbvinni a saját cégébe? 1:17:43 A cégépítő mindig is saját vállalkozást akart, de kellett hozzá 10 évnyi tanulás, hogy a saját cége már repülőrajtot vehessen – anyagi és tudás tekintetében egyaránt. Hogy indult a Flawless és mire elég 1 millió dollárnyi befektetés? 1:30:34 Fontos az anyagi biztonság, ami akár évekig is működik, amíg jelentős profitot termel, ehhez kellett az elsőre hatalmasnak tűnő befektetés. A befektetés természetesen nem ingyen pénz, de egy jó befektető nem is várja el a cégvezetőtől, hogy nélkülözzön. Hogy fog akkor meggazdagodni a cégvezető? 1:46:10 Hova lehet még növekedni, merre lehet mozogni a Flawless-szel? Mi kell egy esetleges következő befektetési körhöz? 1:52:36 Magyar vagy külföldi befektetőkkel könnyebb dolgozni? Van egyáltalán különbség? Mik az elvárások befektetői oldalról, és milyen tapasztalatai vannak Zolinak a Flawless-szel? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/01/10/patai-zoltan-flawless/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
1/10/20241 hour, 57 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Multis csúcsvezetőből pénzügyminiszter, majd sikeres befektető és cégépítő-Oszkó Péter, OXO Holdings

“A saját bőrén érzi az ember, ha profitábilis a cég” - Oszkó Péter neve sokaknak csenghet ismerősen. Magyarország egykori pénzügyminisztere egy nemzetközi multinacionális tanácsadó cég első számú vezetőjéből miniszter, majd inkább mégis saját cég építésébe kezdett. A karrierútjának legfontosabb állomásai mellett egy kicsit betekintést nyerünk a korabeli politikai viszonyokba, és a befektetőcégek működésébe is. “Csomó olyan probléma jön, amiket nem is tudsz tervezni” - Péternek egyrészt a pályájából, másrészt a nagyjából 20 portfóliócégéből kifolyólag komoly rálátása van a hazai, induló cégekre és ígéretes projektekre. A beszélgetésből sok tanulságos, hasznos tippet kaphatnak azok, akik tőkét terveznek bevonni induló, vagy éppen a nagy kiugrás előtt álló cégükbe. A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan gazdasági szakemberrel beszélgetett Oszkó Péter személyében, aki ugyan a befektetéseiből él, de nem tagadja, hogy a befektetési piacon is nagyon komoly szerepük van a számok mellett az érzelmeknek is. Egy figyelemre méltó életút mellett a befektetések, tőkebevonások, exitek és persze egy kicsit a gazdasági politika kulisszái mögé is betekintést nyerünk: 00:00 Ebben az adásban Oszkó Péter, az OXO Holdings cégépítője, Magyarország volt pénzügyminisztere a Cégépítők Podcast vendége. Beszélgetünk arról, hogy milyen karrier utat járt be, miért és hogyan lett pénzügyminiszter, és mégis miért váltott a saját cég építésére. 14:21 Egyszerű tanácsadóból lett Oszkó Péter a Deloitte első számú vezetője Magyarországon. A bejárt úton mik voltak a legnagyobb tanulságok? 27:44 Amikor Péter a multinál dolgozott, akkor azért voltak már hasonló méretű magyar tulajdonú cégek. Vajon ezeknél is ilyen gyorsan és dinamikusan tudott volna egyre feljebb lépkedni a ranglétrán, vagy ez csak a nemzetközi multi környezetben volt lehetséges? 45:16 A tanácsadói szakmában itthon a csúcsra ért, amikor jött egy nem mindennapi lehetőség egy gazdaságilag meglehetősen bizonytalan környezetben. Magyarország pénzügyminisztereként egészen új kihívások elé állt, amit nem tudott kihagyni. 58:54 A jelenből visszagondolva milyen párhuzamok és eltérések voltak a napi politikát igénylő pénzügyminiszterség és a Deloitte vezetése között? 1:15:06 Tanácsadói és politikai területen is a csúcsra jutott, ami után eljutott oda Oszkó Péter, hogy saját céget kell építenie. Ilyen előélet után hogyan indult a saját cége, milyen szerepeket vállalt magára a korábbi csúcsvezető? 1:30:47 Az OXO Holdings folyamatosan fektet be és ad el részesedést, de Péter azért mesél egy kicsit a jelenlegi, vagy inkább általános portfólió méretéről és cégeiről. 1:45:46 Mi a szerepe egy befektetőnek, és egyáltalán milyen projektekbe fektetnek be, akiknek ez a szakmájuk? Számít az érzelmi kötődés, vagy csak a szigorú “matek” a mérvadó? 2:02:34 Van kedvenc portfóliócége, lehet egyáltalán egy befektetőcégnél ilyen? 2:14:49 Te tudod mit kockáztatsz, amikor tőkét vonsz be a saját cégedbe? Tudod valójában, hogy mibe kerül a befektetői elvárások tükrében az idő előtt bevont nagy összeg? 2:24:35 Nehéz egy ilyen sűrű és tanulságokkal teli beszélgetés legfontosabbjait kiemelni és összegezni, de Krisztiánnak sikerül. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/12/13/oszko-peter-oxo-holdings/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ Az adások teljes menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. brocasterz.com
12/13/20232 hours, 16 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

“Glamour-napok a munkaerőpiacon” - Balogh Petyával kipróbáltuk a Cégépítők társasjátékot

“Az volt a célunk, hogy olyan legyen, mint a valóságban, ahol meg kell hoznod döntéseket” - a Cégépítők podcast legújabb adásában ezúttal nem egy sikeres cégépítőt ismerhetünk meg, hanem a Cégépítők nevű társasjátékot. A formabontó játék tervezője, Győri Zoltán is meghívást kapott a műsorba, ahogy Balogh Petya startup befektető is, hogy együtt játszva ismerjék a MiniCRM első üzleti társasjátékát. “Konkrétan céggel dolgozó játék, cégépítők témában nincs” - a társasjáték nemcsak különleges, hanem egyedi is, igyekszik minden olyan szituációt lemodellezni, amelyekkel a való életben történő cégépítés közben is találkozhatunk. Másik nagy előnye, hogy a kialakítása miatt szinte végtelen variációban lejátszható, hiszen magát a játék menetét a játékosok döntései alakítják. A Cégépítők Podcastban bemutatjuk ezt a játékot, amellyel valóban játszva tanulhatunk, hiszen nemcsak a játékban építendő cégünk pénzével és céljaival versenyzünk a többi játékossal. Fontos szempontként jelenik meg a játékban a fókusz és a munkaerő szerepe is, a készítők ráadásul úgy alkották meg a társasjátékot, hogy már a család fiatalabb tagjai is játszhassanak vele. A Cégépítők Podcast legújabb epizódjában a MiniCRM saját társasjátékát ismerhetitek meg, amelynél legjobb tudomásunk szerint nincsen jobb szórakoztató-edukatív eszköz ebben a témában jelenleg a piacon. Gyertek és játszatok velünk, vagy csak nézzétek, ahogy Balogh Petya befektető, Győri Zoltán társasjáték-tervező és Egerszegi Krisztián, a műsor házigazdája játszanak a Cégépítőkkel: 00:00 A MiniCRM üzleti társasjátéka, a Cégépítők játszva tanít a cégépítésre és a valódihoz közeli döntések meghozatalára. 15:15 Ahogy az életben, úgy a Cégépítők társasjátékban sem csak a pénz számít, hiszen a lehetőségek tárháza szinte végtelen, tudni kell nemet mondani, és döntéseket hozni! 25:11 Balogh Petya startup befektető nagy döntés előtt áll, hiszen bevezetheti a CRM-et, ami megtérülő befektetés, és hosszú távon bevételt termel a cégépítőnek. 37:18 Krisztián nem gondolkodik sokat, amikor rá kerül a sor, azonnal bevezeti a CRM-et és még egy kis fókuszt is tud magának venni, hogy hatékonyabb legyen az üzletmenet. 57:27 Petya újabb dilemma előtt áll, el kell döntenie, hogy új kollégákat vesz-e fel, amivel szintén nő a cégérték. 1:12:30 Petyának szerencséje van, olcsóbban juthat új kollégához, hiszen “Glamour-napok vannak a munkaerőpiacon” 1:23:56 Krisztián és Zoli elmesélik, hogy hogyan született ez a társasjáték, miért fontos és miért egyedülálló. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/11/28/balogh-petya-cegepitok-tarsasjatek/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
11/29/202335 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Így lehet asztalosipari céget vezetni home office-ból - Sebők Gábor, Pegamount Bútormanufaktúra

“Én sose adom fel, ez egy nagyon jó tulajdonságom” - Sebők Gábor egy olyan cégvezető, aki meglehetősen göröngyös úton jutott el oda, ahol ma tart. Hosszú évek kemény, sikerekkel és nagy bukásokkal tűzdelt útja után végre azt és úgy csinálja, ahogy szeretné. A cégépítő volt már alkalmazott, aztán vállalkozó, majd visszament alkalmazottnak, hogy aztán újra vállalkozó legyen, de végül egy vállalkozói tanfolyamon találta meg azt a segítséget, aminek köszönhetően végre belépett azok körébe, akik imádnak vállalkozni. “A keménységet és a kitartást kell először magadévá tenned” - a tanulás fontossága mellett Gábor, a Pegamount Bútormanufaktúra Kft. vezetője természetesen a kőkemény munkát emeli ki a sikerességhez vezető úton. Emellett szóba kerül, hogy a cégében bevezetett CRM rendszer milyen terheket vett le a válláról, és hogyan jutott el oda, hogy ma már képes szinte teljes egészében home office-ból irányítani egy asztalosipari céget. A Cégépítők Podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki a karrierje során a hatalmas sikerek mellett a poklot is megjárta a vállalkozásaiban. Egy olyan területen helyezi a folyamatos digitalizációra a hangsúlyt, amelyre sokan azt mondják, hogy lehetetlen, ő mégis egyre csak növekszik. A Cégépítők Podcast legújabb epizódjában egy olyan cégvezetővel halhattok és láthattok egy beszélgetést, aki szó szerint benne van a sűrűjében, aki nem egy hatalmas céget, hanem egy bútoripari KKV-t vezet. Egy igazán kitartó embert ismerhettek meg ebben az adásban, akinek a helyében bizonyára a legtöbben már régen feladták volna: 00:00 A Cégépítők Podcast legújabb adásának a vendége Sebők Gábor, a Pegamount Bútormanufaktúra Kft. vezetője, aki egy rendkívül hektikus életút után jutott el oda, hogy ma már úgy és azt csinálja, amit szeretne. 13:26 Mik voltak a korai idők kényszervállalkozásainak nagy kérdései és a 2008-as válság elején indult vállalkozás problémái, és mi hozott ezekre megoldást? 30:38 Mi hozta meg Gábor tudatosságát a vállalkozói életében, és mi lett ennek az eredménye? Hogyan érte el, hogy kevesebb operatív munkával is tudjon növekedni a cége? 49:41 A fizikai munkát könnyebb szervezni, hiszen látja a vezető, hogy mit és hogy csinálnak a munkatársak? De mi a helyzet az irodai kollégákkal, hogyan lehet őket ellenőrizni, hogy valóban hatékonyan dolgozzanak? 1:05:03 A megvalósítás során milyen folyamatok segítségével tudnak hatékonyabbak lenni Gáborék, mint a versenytársak? 1:22:14 A jó döntéseket adatok alapján hozzák meg az asztalosipari cégben, de mégis milyen mérőszámokat néznek ilyenkor? 1:38:26 Milyen tervei vannak a cégvezetőnek, hogyan lesz ennél is hatékonyabb és eredményesebb a cége? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/11/15/sebok-gabor-pegamount-butormanufaktura/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
11/15/20231 hour, 47 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

“Vendéglátásból igazi pénzt? Az nem a Michelin-csillag útja.” - Varga Sándor, 42 Restaurant

“Az étterem üzemeltetés egy roppant komplex vállalkozási forma, a HR szolgáltatás ennél jóval egyszerűbb ügymenetű tevékenység.” - Varga Sándor vérbeli vállalkozó, egy sikeres cégcsoport első embere a munkaerő-kölcsönzés területén, és Magyarország első, egy Michelin-csillagos vidéki éttermének tulajdonosa. A nehéz családi körülményekből jövő vezető az első vállalkozásairól, sikeres és csődközeli évekről, valamint a fine dining étterem projektszintű megépítéséről mesélt a Cégépítők podcast legújabb adásában. “Sosem volt opció az exit és a passzív jövedelem” - a mindig újabb kihívásokat kereső cégépítő nemcsak a vállalkozásainak a történetét meséli el, de saját gyerekkorába is betekintést enged. A hosszú és lebilincselő beszélgetés során a magyar vállalkozói és alkalmazotti kultúra mellett, a csúcsgasztronómia is terítékre kerül, de Sándor kendőzetlen őszinteséggel mesél saját hibáiról és a magyarországi fine dining profitábilitásáról. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan cégvezetővel beszélgetett, aki a nehéz kezdeti évek után előbb programozó matematikus, majd a mindig a lehetőségeket kereső sikeres vállalkozó lett. Inspiráló beszélgetés egy olyan emberrel, aki a motivációs előadásokban kevésbé, a villámgyors, kemény munkában azonban annál inkább hisz. A közel kétórás adásban egy személyben ismerhető meg a saját cégéből már kivonult tulajdonos, a pár év alatt a csúcsra jutó étteremvezető, és a nemzetközi szinten jegyzett gasztrovlogger: 00:00 Varga Sándor a Livita Group és az esztergomi 42 Restaurant tulajdonosa, az Alexander the Guest YouTube csatorna arca, programozó matematikus és vállalkozó. 07:08 Milyen szerepe volt Sándor sikereiben a nehéz gyermekkornak és az édesanyjának. Mit talált meg a matematikában és miért lett programozó matematikus? 12:51 Hogyan került kapcsolatba a vállalkozó a gasztronómiával, és miért épített Michelin-csillagos éttermet Esztergomban? 38:45 Két év alatt meglett a Michelin-csillag, de mégis milyen nehézségek és kihívások voltak ezen az úton, mennyire volt ezt nehéz cégépítési szempontból elérni? 54:14 Egy fine dining étterem rendkívül költséges, de kérdés, hogy ez mégis mennyire tud profitábilis lenni? Egyensúlyban van a befektetett energia és pénz az eredménnyel? 1:17:51 Alexander the Guest - Sándor YouTube csatornája, amely keretében 3 csillagos Michelin-csillagos éttermekbe látogat. De miről szól ez a csatorna valójában? 1:35:18 Milyen vállalkozást épített fel a cégvezető és hogyan, hogy bele tudjon vágni a csúcsgasztróba? 1:52:27 Kik azok, akik ki tudnak szállni a saját cégük operatív vezetéséből, és kik azok, akiknek lelki szükséglet a napi szintű tűzoltás? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
10/31/20231 hour, 58 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

“Ez nem csak üzlet, ez család!” - Fazekas Zsolt és Bálint az Euronics Magyarországról

“Mindig azt a tudást kell megtalálni, ami a holnapután kérdéseire adja meg a választ” - Fazekas Zsolt és Bálint apa és fia, egyben Magyarország egyik legsikeresebb családi vállalkozásának a vezetői. Az 1980-as évek végén alapított Vöröskő Kft. ma az Euronics Magyarország mögött álló cég, amelynek kezdeti éveiről, majd az azt követő 35 évről meséltek a Cégépítők podcast legújabb adásában. “Két-három évente szükséges a paradigmaváltás” - mondja Fazekas Zsolt a fejlődésről és egyben a generációváltásról, amely szerinte elengedhetetlen ahhoz, hogy folyamatosan növekedjenek. A műsorban a sikeres generációváltás kulcsáról és az ehhez szükséges hozzáállásról is szó volt. Szóba kerültek az elmúlt 35 év vállalkozói és cégépítői tapasztalatai és tanulságai, amit egy nulláról építkező cég életén keresztül hallhatunk. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián két olyan cégvezetővel beszélgetett, akik egy elképesztően kompetitív piacon állják meg a helyüket nap, mint nap és növekednek évről-évre. A tanulás és az innováció fontossága mellett szóba kerülnek olyan, azonnal hasznosítható tanácsok, amelyek a marketing, az értékesítés és a cégépítés területén is azonnal hasznára válnak annak, aki fejlődni akar. A közel kétórás adásban egy sikeres családi vállalkozás főszereplőivel és a sikerhez vezető úttal ismerkedhetnek meg a hallgatók: 00:00 Fazekas Zsolt és Fazekas Bálint a Cégépítők podcast vendégei, akik elmesélik, hogyan lett egy kis balatonfüredi kereskedésből az övék Magyarország egyik legnagyobb műszaki áruháza. 09.23 Fazekas Zsolt az első évek nehézségeiről, küzdelmeiről, a ‘80-as, ‘90-es évek kereskedelmi légköréről. 20:03 Miben változtak a körülmények több mint 30 év alatt, mennyire gyorsult fel a világ, és mi kell ahhoz, hogy ne maradjon le valaki a versenytársakhoz képest? Mi egy magyar vállalkozás legnagyobb kihívása? 39:26 Hogyan indul el egy generációváltás egy családi cégben, miként néz ki ez a gyakorlatban? 58:21 Az Euronics a hazai online műszaki kereskedelem egyik meghatározó szereplője, de hogyan jutottak el idáig? 1:16:59 Milyen célok kellenek ahhoz, hogy valóban boldogok legyenek a tulajdonosok és a cégvezetők, hogyan kell ezeket megfogalmazni és betartatni? 1:33:02 Gyakorlati tippek hatékonyságról, fókuszról, menedzsmentről. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/10/18/fazekas-zsolt-es-balint-euronics/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
10/18/20231 hour, 49 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

„Rohadt nehéz volt!” - Semsei Rudolf, a Vakvarjú és a Budapest Party Service tulajdonosa

„A Jóisten diót ad a kezünkbe, de azt nekünk kell feltörni” – Semsei Rudolf vendéglátósként több sikeres vállalkozás tulajdonosa, szerinte egyértelmű, hogy aki sikeres vállalkozó akar lenni, annak rengeteget kell dolgoznia. A Cégépítők podcast legújabb adásában betekintést nyerhetünk a ’90-es, 2000-es évek vezetői és vállalkozói kultúrája mellett egy kiemelkedően sikeres vállalkozó gondolkodásmódjába és életpályájába is. „Ma folyamatosan azon dolgozol, hogy hogyan lehetsz minél szerethetőbb munkahely” – az alkalmazotti gondolkodás is rengeteget változott az elmúlt 20-30 évben, és ezt észre kell vennie, le kell reagálnia annak, aki a vezetőként a pályán akar maradni. Semsei Rudolffal az üzleti élet emberi oldaláról, bizalomról és a magyar vállalkozások generációváltásáról is beszélgettünk. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan vállalkozóval beszélgetett, aki egy rendkívül nehéz piacon találta meg a számításait, és 20 év alatt a B2B és B2C vendéglátás meghatározó cégeit építette fel. Cégépítés a nulláról, szervezetfejlesztés és motiválás, a vendégekhez és a munkatársakhoz való emberséges hozzáállás – erről szól a legújabb Cégépítők podcast adás. A több mint kétórás adásban alapvető, azonnal elvihető tanácsok mellett az elmúlt 30 év magyar vendéglátózásának fejlődéstörténeti áttekintése is hallgatható: 00:00 Semsei Rudolf a Vakvarjú és a Budapest Party Service tulajdonosa, komoly sportember és négygyermekes családapa. 01:31 A kezdetek, éjjel-nappal vendéglátás és a ’90-es évek nagy pillanatai. 08:52 Sikeres rendezvényszervezőként miért vesz át valaki egy éttermet? Szerelemprojekt, presztízs, vagy a még nagyobb bevétel motiválja? 19:26 Miben és hogyan változott az évek alatt a vezetői stílusa Rudolfnak? Mi volt az első és legnagyobb csalódása vezetőként, és hogyan kell a hasonló helyzeteket értékelnie egy vezetőnek? 34:26 2003 óta épül Rudolf cégbirodalma. Mik voltak a főbb mérföldkövek ezen az úton? 39:45 Miért fontos a bizalom? Miért vagyunk ebben rendkívül rosszak mi magyarok, és ennek milyen hatásai vannak az üzletmenetre, a generációváltásra? Miért kiemelkedően fontos a pozitív gondolkodás? 55:13 Mi a fontosabb, mitől lesz sikeres egy projekt, és mennyire kell már a tervezőasztalon stimmelnie minden számnak? 1:08:33 Cukrászda, étterem, catering, önkiszolgáló étterem…hogy lehet ezt bírni úgy, hogy közben látszólag Rudolf rendkívül egyben van? 1:18:47 Vannak szabályok: otthon nem foglalkozunk a céggel, együtt étkezünk és nem nézünk sorozatokat… 1:38:36 A jó csapat a kulcsa a sikeres vállalkozásoknak, de törődni kell velük, hogy folyamatosan összetartóak legyenek. 1:47:15 Hogyan lehet kiszakadni az évtizedes mókuskerékből, a napi tűzoltásból? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
10/4/20231 hour, 51 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Muszáj változtatni, ha változik a piac, nem szabad ragaszkodni az üzleti tervhez | Bíró Roland

„Amikor a lila köd elmegy és csak a munka van, akkor nagyok sokan feladják” – Bíró Roland jól ismeri a magyar startupok világát, hiszen alapítóként, befektetőként, tanácsadóként és mentorként egyaránt többször vállalt már szerepet ilyen vállalkozásokban. A legújabb adásban az ő segítségével nyerünk betekintést a hazai startupok helyzetébe, a befektetők szemléletébe és a külföldi piacszerzés lehetőségeibe. „Mindig egy kicsit alul legyél skálázva, mert akkor mindig megvan az a motiváció, hogyan lépjél egy kicsit tovább” – a digitális termékek, az üzletszerzés és a cégépítés terén rendkívüli tapasztalattal bíró szakember az építkezés folyamataiba is beavatja a hallgatót. A szokásosnál is motiválóbb gondolatokat hallgatva világossá válik mindenki előtt, hogy nemcsak egy lehetőségekkel teli izgalmas világ az, amiben Bíró Roland olyan otthonosan mozog, hanem bizony a buktatóknak sincs híján. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan vállalkozóval beszélgetett, aki akár a saját cégét és termékét is többször képes újratervezni, ha a piaci igények és a növekedés ezt kívánja. Magyar és külföldi befektetői kultúra, a piac és a célcsoport naprakész ismerete, valamint a rózsaszín köd utáni kőkemény munka fontossága - ezekről is szól a legújabb Cégépítők podcast adás. A több mint másfél órás, szakmai és üzleti útravalóval teli műsorban azonban még ennél is több témát jártak körül a beszélgetőpartnerek: 0:56 Hogyan néztek ki a kezdetek és hogy találtak rá az Árukereső sikerességének a titkára? 11:33 Mi kellett a sikeres exithez, és mi történik, ha valaki eladja az ország legsikeresebb árösszehasonlító oldalát? 31:38 Mi az a pivotálás, és miért olyan fontos egy fejlesztés alatt álló termék esetén? Mi az alapvető különbség a magyar és külföldi befektetők között? 54:24 Mi történik, ha beengedjük a befektetőt a cégünkbe, milyen rossz példákból tanulhatunk ezzel kapcsolatban? 1:10:15 Mivel foglalkozik most Bíró Roland saját cége, hol tartanak és végül hova akarnak eljutni? 1:22:14 Miért nem érdekli a magyar befektetőket egy olyan startup, amelyik az amerikai piacot célozza? Hogyan viszonyulnak a magyar befektetők az amerikai piachoz? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: - Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq - Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu - Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj - Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: - Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ - LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
9/20/20231 hour, 36 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

„Aki nem látszik, az nem játszik. És kész.” – Kende-Hofherr Krisztina személyes márkaépítés szakértő

„A tudásom meg a tapasztalatom eléggé hasznos sok helyen, de nem illek bele a nagy szervezetek rendszereibe, mert mindig csak a baj van velem” – vallott őszintén arról Kende-Hofherr Krisztina, hogy miért lépett ki a multik világából, és hogyan kezdett saját vállalkozásba. A legújabb adásban egy olyan cégépítővel beszélgettünk, akit évek óta Magyarország egyik legbefolyásosabb nőjeként emlegetnek, tanácsaira pedig a nagyvállalatok és a sztárok mellett már a kkv-szektor is örömmel hallgat. „A belőlem kihozható csúcsteljesítmény az alapelvárás volt az én neveltetésemben” – enged minket közelebb a sztárok menedzsere azokhoz a faktorokhoz, amelyek segítették őt a karrierje során. Az őszinte és tanulságoktól hemzsegő beszélgetésben Kende-Hofherr Krisztina pályáján és gondolatain túl a magyar kkv-k problémáiba és az üzleti, valamint a magánélet szükségszerű metszéspontjaiba is betekintést nyerünk. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy olyan nővel beszélgetett, aki a Forbes szerint a legbefolyásosabb magyar nők egyike, és akinek a tanácsaira adott esetben több száz milliárdnyi pénz sorsa vehet más irányt. Az őszinte és elgondolkodtató adásban azonban nemcsak a személyes motivációk jelennek meg, a hallgató jegyzetelheti azokat a fontos gondolatokat és útravalókat, amelyek a cégvezetés kapcsán döntőek lehetnek. A hallgatók megismerkedhetnek egy céltudatos nővel, aki nem ismer lehetetlen, ha az ügyfeleiről van szó, és aki egyúttal egy olyan tanácsadó, aki a művészvilág mellett a legnagyobb vállalatok életében is otthonosan mozog. De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban: - Hogyan és miért alapít valaki amerikai típusú sztármenedzsment ügynökséget? - Mi az a personal branding és miért egyaránt fontos a művészvilágban, a multi környezetben és a kkv-k területén is? - Miért jobb, mit lát másként egy külsős tanácsadó, mint egy komplett csapat a cégen belül? - Miért olyan fontos a célok helyes meghatározása az üzleti és a magánéletben egyaránt? - Miért kell egy kicsit máshogy csinálni, mint a többség, mi fog ezzel változni? - Mik azok az eszközök a multi világából, amiket át lehet menteni a kkv-hoz, és melyeket érdemes elhagyni? - Miért kell látszani, és mi lesz azzal, aki nem láttatja magát? - Mik azok a problémák a kkv-k szervezetépítése során, amelyek hatalmas gondot jelentenek Magyarországon? - Mennyire tudatosak és mennyire felkészültek a magyar kkv-k, milyen alapvető problémákkal küzdenek itthon? - Kishitűség, mint országos probléma? Mit lehet ezzel kezdeni, kell-e egyáltalán? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
9/6/20231 hour, 51 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

"Elégedett vagyok, de megelégedett soha!” - Egerszegi Krisztián, Cégépítő

Ebben az epizódban Egerszegi Krisztiánnal beszélget Sándorfy Adrián és Mester Tamás a cégépítésről, jövőképről. Beszélgetünk a MiniCRM fejlődéséről és arról, hogy mi ebben Krisztián szerepe. Beszélgettünk a korábbi munkáimról, életutamról, és arról, hogy miért nincs B tervem. Mi kell ahhoz, hogy egy induló cégből egy önjáró vállalkozást építs, ami 10 év alatt a 24-szeresére nőtt és miért nem én vagyok már ennek az operatív vezetője. Kiderül az is, hogy meg tud-e pihenni egy cégépítő. A Cégépítők Podcastról is szó esett, ahogyan a podcast készítési tapasztalatokról, a Jövőkép című könyvem kapcsán a könyvírásról, vállalkozói tapasztalatokról és az adás végén a saját jövőképeinket is megosztjuk egymással és véleményezzük. Ismét egy maratoni és nagyon tartalmas adást hallhattok a lejátszás gombra kattintva, akár azonnal használható válllakozói tippekkel, feladatokkal, amik segítenek egy jobb, eredményesebb cégépítésben. A Jövőkép című könyv itt érhető el: https://www.jovokep.com/ne-hagyd-hogy-bedaraljon/ Köszönet a Biznisz Boyz Podcastnak, aminek a keretein belül készült el ez az interjú 2023 tavaszán. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/08/22/egerszegi-krisztian-biznisz-boyz-podcast Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ ---------------------------------------------------------------------------------------------- A Biznisz Boyz stábja: Mester Tomi (Data36.com) Sándorfy Adrián (Brocasterz.com) Virág Attila (NullaEgy) Közreműködött a BROCASTERZ csapata: Vágó: Hevér Kitti Videó: Kuzma Péter Podcast manager: Máté Zsófi A felvétel és az utómunka a BROCASTERZ stúdióban készült. ---------------------------------------------------------------------------------------------- Hasznos linkek: Zárt csoport: https://facebook.com/groups/bizniszboyzpodcast/ Insta: https://instagram.com/bizniszboyz/ Cikkek és kontakt: https://bizniszboyz.hu/ Podcast készítés: https://brocasterz.com/szolgaltatasaink Podcast stúdió bérlés Budapesten: https://brocasterz.com/studio-berles/
8/23/20231 hour, 54 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Eladtuk a lakásunkat és befektettük a cégünkbe, mert hittünk benne - az EverDerm sztori

„Higgy abban, amit csinálsz, szeresd és érts hozzá” – ez a mottója Slamovits-Horváth Beának, aki a szálloda iparágban eltöltött évtizedek után férjével, Slamovits Tiborral épített a nulláról több száz milliós bevételű szépségipari céget. Az adásban a kezdetek mellett arról is beszélgettünk, hogy milyen trükkökkel és eszközökkel jutottak el idáig, és hova tudnak még fejlődni. „Bárhol vagyok a világban, annyi időt tudok a munkámmal foglalkozni a rendszereken keresztül, hogy ott mindent meg tudunk beszélni” – a cégvezetők arról is beszéltek, hogy a korszerű és naprakész rendszereik mennyiben segítik a cégépítést és a működő folyamatok kiépítését. Ez rengeteg napi gondot levesz a cégvezetők válláról, és amíg korábban egy kihúzott csatlakozó miatt is közvetlenül őket hívták, most már a komolyabb döntések is sokkal gördülékenyebben működnek. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián egy sikeres szépségipari vállalkozás tulajdonosaival, Slamovits-Horváth Beával és Slamovits Tiborral beszélt a nulláról indulásról, valamint az erős szakmai és IT alapok találkozásáról. Az erős alapok mellett az adásban szóba kerültek olyan megoldások, amelyek nagyban hozzájárultak a sikerhez, és amelyek pár éve még tabunak számítottak a lézeres szőrtelenítés területén. Az adás hallgatói nemcsak az úttörő marketingeszközök jelentőségéről, hanem a folyamatok automatizálásáról és napjaink egyik kemény iparágáról, a szépségiparról is rengeteget megtudhatnak. De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban: - Más iparágban elért nagy sikerek után mi kell ahhoz, hogy teljesen más területen vállalkozzon valaki? - Miért pont a szépségipart választották és mi volt a vonzó a lézeres szőrtelenítésben? - Mennyire voltak bevállalósak az influencerek 4-5 éve, ha az EverDerm kampányaihoz keresték őket? - Merészség, precizitás és a napi ügyek azonnali lereagálása – mi kell a gyors sikerhez a szépségiparban? - Pontos menetrend és forgatókönyv a vendégfogadásban az exkluzív élményért – az edukáció fontossága. - A multi szemlélet és a delegálás fontossága a szervezetépítésben, mikor tud átadni feladatokat a cégvezető? - A jó partner aranyat ér, de mégis mennyit kell foglalkozni a franchise partnerekkel? - Mikor működik jól egy cég, miért érdemes már KKV szinten is stratégiai szemléletmóddal céget építeni? - A cég irányítása mellett mire jó még egy jó háttérrendszer? - Mit jelen a számonkérési kultúra? Miért fontos a cégépítés során? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
8/9/20232 hours, 4 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Milliárdos exit után is van értelme újrakezdeni a cégépítést - Dorcsinecz József

“A nap végén mindenkinek ugyanazok a lehetőségei vannak” - vallja Dorcsinecz József, a Szallas.hu és a pepita.hu társalapítója, aki a magyar turisztikai szektor meghatározó vállalkozását eladva a nulláról kezdett új vállalkozásba. Az online kereskedelmi szakember nem hisz az egyszereplős piacban, szerinte még egy most, újonnan induló marketplace-nek is van esélye piacvezetővé válni Magyarországon. “Akkor tudsz reálisan valamit számonkérni, ha tudod, hogy miről beszélsz” - mondja azzal kapcsolatban, hogy egy cégvezetőnek mennyire kell testközelből ismernie minden folyamatot, amelynek köze van az eredményességhez, a hatékonysághoz. Ha megvannak az alapok, akkor lehet beszélgetni az alternatív megoldásokról, de ehhez meg kell ismerni a feladatokat, még akkor is, ha ehhez be kell állni 1-2 napra például raktározni. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal Dorcsinecz József cégvezetővel beszélgetett a Szallas.hu kezdeteiről és eladásáról, üzlet és barátság kapcsolatáról, valamint a cégvezető felelősségéről és hitelességéről. Az adásban szóba került még a magyarországi e-kereskedelem rövid fejlődéstörténete és jelenlegi állapota, illetve az új belépők lehetőségei egy látszólag már beállt piacra. Az adás hallgatóit közelebb engedjük kicsit a milliárdos online vállalkozások felépítéséhez és vezetéséhez, a sikerhez szükséges vállalkozói és cégvezetési kultúrához, de az is szóba kerül, hogy mennyire ajánlott és szükséges a nagy célok érdekében a külső tőke bevonása az üzletbe. De még ennél is sokkal többről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a beszélgetőpartnerek a műsorban: - A nagy üzlet fiatalon, hogyan éltek a Szallas.hu vezetői a kezdeti sikeres években? - Mikor kell elkezdeni feladatokat delegálni, és miért nem kontrollálhatnak mindent a vezetők? - Mekkora szerepe van valójában a Szallas.hu-nak a magyar turisztikai szektorban? - Régiós terjeszkedés: célok, buktatók, konklúzió - mennyire volt sikeres? - Mekkora a verseny belülről az e-kereskedelmi piacon? - Hogyan száll harcba egy magyar cég a nulláról indulva a teljes magyarországi online konkurenciával? - Mennyire fontos egy sikeres online vállalkozásnál a személyes kapcsolat? - Mit tanácsol egy sikeres magyar online vállalkozó a KKV-szektor sikerre éhes szereplőinek? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/07/25/dorcsinecz-jozsef Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
7/26/20231 hour, 34 minutes, 1 second
Episode Artwork

Növekedés vagy fenntarthatóság - milyen célkitűzésekkel építsünk céget? Balogh Petya&Litkai Gergely

“Azoknak a cégeknek marad piaca, akik nem a környezet kárára teremtenek értéket” - mesélte nekünk Balogh Petya az STRT alapítója, aki az egyik legismertebb magyar angyalbefektető. Az érdekes trend egyben azt is jelenti, hogy a fenntarthatóság és a környezet védelme már nem lehet csupán jó reklámfogás a cégek részéről, mert a felnövekvő generáció nagyon szigorúan nézi ezeket a szempontokat, és sokkal fontosabb nekik egy vásárlási döntés előtt, mint maga a termék. “Most érdemes feláldozni valamennyire a profitrátádat, hogy befektetsz úgy, hogy ellenállóképesebb legyél” - hangsúlyozza Litkai Gergely a Dumaszínház alapítója, aki szerint akár évekkel előre is meg kell előzni, azokat az akadályozó tényezőket, amelyek ma lehet, hogy fájdalmas kiadással járnak, de évek múlva ennek az összegnek a sokszorosát fizetnénk ki ugyanerre a problémára. A Cégépítők podcastben Egerszegi Krisztián ezúttal Balogh Péter befektetővel és Litkai Gergellyel, a Dumaszínház egyik tulajdonosával beszélgetett arról, hogy napjainkban milyen célok és jövőképek mentén érdemes céget alapítani. Az adásban a jelen és a közelmúlt magyarországi céges kultúrája ugyanúgy nagyító alá kerül, mint a meghívott vendégek cégeinek saját ökológiai lábnyoma. Megvizsgálják az ügyfelek, vásárlók edukációjának a fontosságát, és a vállalkozók közötti tudásmegosztás hiányáról és igényéről is beszélgetnek. Az adás hallgatói közelebb kerülnek egy kicsit a startup gondolkodásmódhoz és a magyar, valamint a nyugati vállalkozói hozzállás alapvető különbségeivel is megismerkednek. De nemcsak ezekről lesz szó, a teljesség igénye nélkül a következő témákat vették elő a szereplők a műsorban: - Növekedés, vagy fenntarthatóság, merre tart ma egy fiatal cég? - A hosszútávú fenntarthatóság mennyire szempont, amikor Balogh Petya új céget alapít? - A Dumaszínház hogyan törekszik az ökológiai lábnyomának a csökkentéséhez? - Racionális befektetések a fenntarthatóság felé - A magántőke miért jelent meg újra a startup színtéren? - Hogyan érdemes külső finanszírozásba kezdenie egy cégnek? - Milyenek a magyar cégek, mennyire érdemesek befektetésre? - Mi a különbség a klasszikus magyar KKV-k és a startupok között? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/07/12/balogh-petya-es-litkai-gergely/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
7/12/20231 hour, 50 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Hogyan dőlnek meg a legnagyobb KKV mítoszok a MiniCRM bevezetés után? – Bencze Attila

„A legnagyobb probléma, hogy a magyar KKV-k káoszban élnek és nincs fókusz. Ezen segít a rendszer bevezetése” – osztotta meg velünk értékes meglátásait Bencze Attila, aki az ősidők óta foglalkozik a MiniCRM-mel. Ennélfogva több száz cégnek segített már rendszert kiépíteni és több ezer projektbe látott bele. Mik azok a tipikus hibák, amiket a cégek elkövetnek? Milyen tévhiteket és mítoszokat segít a MiniCRM egyből megdönteni? Ebből a 10 évnyi tudást felölelő, mastermindnak is beillő epizódból kiderül. „Egy munkavállaló átlagosan 1,5-3 órát tölt e-mailek megválaszolásával egy nap. Ha ez nincs automatizálva, akkor az elvesztegetett idő nagyon sokba kerül.” – vélekedik Bencze Attila, aki szerint egy kis cégnél nem fér bele az, hogy egy munkavállaló olyan feladatokkal foglalkozzon, aminek nincs értelme. Ezeket az időrabló tevékenységeket tudják azonnal kiváltani a sablonok. „Sokan azt gondolják, hogy a sablon azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt a megoldást kapja. Pedig nem. A jó sablon olyan, ami abban segít, hogy a személyes figyelmet érezze belőle az ügyfél, de azt rövid határidőn belül.” „Két típusú cég van. Az egyik fenntartható szeretne lenni és nem érdekelt a növekedésben. A másik pedig skálázhatóvá szeretné tenni a tevékenységét, mert nem tud olyan ütemben munkaerőt toborozni, mint ahogyan növekszik” – meséli Bencze Attila, aki szerint mindkét cégnek ugyanarra van ilyenkor szüksége csak más szemszögből. A probléma ugyanis az, hogy az emberek energiái végesek, előbb-utóbb hibáznak. A rendszerszemlélet, átláthatóság és a teendők csoportosítása és priorizálása a legnagyobb kihívás mindenütt. Automatizált folyamatokkal konkrét, tartós eredményeket lehet elérni. Ráadásul az átláthatóság mellett egy belső minőségbiztosítást is jelentenek. A riportok pedig lényegesen megkönnyítik a delegálást és a döntéshozatalt. A terjedelmes epizód gondolatai minden cégvezető számára megszívlelendők, akik szeretnének az átlagból kitűnni. Olyan kérdésekre kaphatsz választ az epizód meghallgatása során, mint például: - Mik azok a tipikus hibák, amiket a hazai cégek elkövetnek? - Milyen hiedelmek élnek az emberek fejében a CRM rendszerekkel kapcsolatban és ezek miért nem igazak? - Melyek azok a legnagyobb KKV mítoszok, amiket az évek során sikerült Bencze Attilának megdönteni? - Mennyi és milyen jellegű emberi munkát tudnak kiváltani az automatizált folyamatok? - Hogyan néz ki a MiniCRM használata a gyakorlatban? Kinek való és kinek nem? - Milyen mértékben kell részt vennie egy cégvezetőnek a szoftver tervezése és bevezetése során? - Mi az ügyfél adatbázis legnagyobb előnye? - Milyen előnye van a riport készítésnek és hogyan segítik ezek az információk a döntéshozatalt? - Mi az a TOP3 dolog, ami a KKV-k életében a legtöbb időt elveszi és nem szoktak gondolni rá? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
6/28/20231 hour, 56 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Ha jól működik a céged, akkor bármilyen ajánlatra nemet tudsz mondani - Barazsy Ákos & Wolf Gábor

„Sok válságon vagyunk túl, de mindig kijöttünk belőle” – osztotta meg tapasztalatait Barazsy Ákos és Wolf Gábor a Cégépítők podcast rendhagyó adásában. Mindketten kiemelkedő sikereket értek el a szakmájukban. S habár különböző területeken tevékenykednek egyetértettek abban, hogy a kitartás és az innováció összehangolása egy életfeladat. Megújulás nélkül pedig nincs fejlődés. Milyen tanulságokat szűrtek le tapasztalt cégvezetőként és hogyan tervezik a jövőt? Mi a legnagyobb különbség a magyar és az amerikai vállalkozói mentalitás között? Reális-e itthonról nemzetközi piacokat hódítani? Az epizódból mindez kiderül. „Magyarként is nemzetközi színvonalat várnak el a fogyasztók. Ehhez viszont olyan rendszert kell kiépíteni, ami lehetővé teszi azt. Mi abban szocializálódtunk, hogy egy ember sokféle feladattal foglalkozik. Amerikában viszont mindenre van egy ember, aki annak az egy részterületnek a specialistája” – vélekedik Barazsy Ákos, aki az amerikai piac meghódítását tűzte ki a zászlajára. Magyar cégként, kizárólag hazai piacra célozva ugyanis limitáltak a vállalkozók lehetőségei. Egy zárt országon belül elért eredmény nem feltétlen világ kompatibilis. Ha Amerikába el tudsz adni, akkor az a tudás viszont a világon bárhol megállja a helyét. „Ha jól működik a céged, akkor bármilyen ajánlatra nemet tudsz mondani. Rossz projektet pedig semmiképp nem szabad elvállalni, mert elveszi az idődet attól, ami eredményesebb lehetne” – mesélte Wolf Gábor, aki saját kárán tanulta meg mindezt a vállalkozói útja elején. Ma már megvan az a szabadsága, hogy csak olyan feladatokkal foglalkozik, amik örömmel töltik el. A tudás átadás mellett a szervezetépítésen és a következő szintlépésen gondolkodik. Illetve azon, hogy mi lesz vele, ha már csak járókerettel tud felmenni a Tik-Tokra. A maratoni hosszúságú, mégis könnyed hangulatú epizód minden mondata mögött hosszú évek tapasztalata rejlik. Olyan kérdésekre kaphatsz választ belőle, mint például: - Hogyan épült Wolf Gábor karrierje és mi változott benne az évek során? - Hogyan született meg Barazsy Ákosban a vállalkozás gondolata és mi késztette a nemzetközi terjeszkedésre? - Milyen létszám fölött kell átszervezni egy cég felépítését? - Mi a különbség az amerikai és a magyar vállalati kultúra között? - Milyen vállalati modellben gondolkodik Gábor és Ákos? - Melyek a magyar piac legnagyobb nehézségei? - Milyen szemlélet és életmód jellemzi a vállalkozókat és hogyan kerülhető el a kiégés? - Hogyan őrizték meg a függetlenségüket az évek során? - Elképzelhető-e a vállalkozói lét folyamatos megújulás nélkül? - Milyen tulajdonságok garantálják egy cégvezető sikerét? - Hogyan képzelik el a jövőt és milyen célokat szeretnének még mindenképp elérni? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
6/14/20232 hours, 3 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Túl kell járni a körülmények eszén – Dr. Zolnay Judit

„A bizalom olyan, mint a befektetés. Vezetőként oda kell adni és hagyni kell a munkavállalókat hibázni is, mert akkor tud kialakulni bennük a tulajdonosi szemlélet” – osztotta meg velünk Zolnay Judit értékes gondolatait, aki több mint 25 évnyi felsővezetői tapasztalatát összegezte a beszélgetés során. A Forbes listája szerint Judit Magyarország egyik legbefolyásosabb nője, aki a Metlife vezérigazgatói pozícióból ült át a vállalkozói székbe. Milyen multis karrier után saját KKV-t építeni? Hogyan hasznosíthatók a korábbi évek multis tapasztalatai a vállalkozói közegben? Sok személyes és gyakorlati példa mellett erről beszélgettünk az epizód során. „Cégvezetőként neked kell elmondani, hogy mit rontottál el az elmúlt időszakban és mit tanultál belőle. Aki erre képes az óriásit fog nyerni. Olyan elkötelezettséget és rajongást tud kialakítani, amit máshogy nem” – meséli Zolnay Judit, aki a saját bőrén is megtapasztalta, hogy a kíméletlen őszinteség és a bizalmi légkör elképesztő mértékben növeli a produktivitást és a csapatszellemet. „Vedd körül magad olyan emberekkel, akik jó kérdéseket tudnak feltenni. Szembesítenek azzal, hogy hol állsz. A válaszokon pedig ne sértődj meg” – tanácsolja Judit a vezetőknek, cégmérettől függetlenül. A fejlődéshez ugyanis szokásokon, berögződéseken és szemléleten kell változtatni. Méghozzá a felsővezetőtől kezdve. „Túl kell járni a körülmények eszén. Muszáj új dolgokkal próbálkozni, mert a régi dolgok már egyáltalán nem biztos, hogy működnek” - a mai világban szinte semmit nem érnek a múltbeli adatok, mert semmi nem olyan, ami abban a korábbi időszakban benne volt. Időnként át kell ütni a megszokásokat, és nyitottá válni az innovációkra. A valós innovációk pedig mindig kívülről jönnek. Érdemes tehát keresni a jó gyakorlatokat. Az országhatáron kívül is. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: - Miért hagyta ott Zolnay Judit a vezérigazgatói pozíciót? - Mikor jött el a saját cég gondolata? - Hogyan hasznosítható a multinacionális tapasztalat a KKV szektorban? - Milyen módon lehet innovatív vállalatot építeni? - Mennyire bíznak meg a munkavállalókban a magyar vezetők? - Jellemző-e a magyarokra a növekedési szemlélet? - Miért fontos az, hogy a munkavállalók hibázzanak? - Mit tehet egy jó vezető az ideális munkahelyi légkör megteremtéséért? - Milyen tényezők befolyásolják a vezetői énmárkát? - Mennyire nyitottak a cégek a változásra? - Hogyan lehet túljárni a körülmények eszén? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
5/31/20231 hour, 37 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Nincs olyan, hogy bukás, csak folyamatban lévő siker – Szekeres Viktor és a Gloster story

„Nagyon megváltoztak a tőzsdére lépési körülmények 2020 óta. Mi egy olyan időszakban csatlakoztunk, amikor pénzbőség volt. Jelenleg a kockázatmentes befektetéseknek annyira magas a kamata, hogy nehéz a pénzpiacot rávenni arra, hogy kockázatos hazai KKV-kba fektessenek be” – osztotta meg velünk a tapasztalatait Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. alapító tulajdonosa. A cég egy teljesen átlagos magyar KKV-nak indult, ami mára már sokak számára példaként és referenciaként szolgál. Hogyan sikerült tőzsdére vinni a céget? Miért döntöttek úgy, hogy a felvásárlást választják, mint növekedési stratégiát? Mi változott az évek alatt és hova tovább? A személyes tapasztalatok mellett ezekről is beszélgettünk. „A tőzsdei sztorinak a kipolírozása, leegyszerűsítése arra a szintre, hogy a nagymamám is megértse egy 30 másodperces telefonhívás alapján, az legalább akkora munka, mint az adminisztráció. Mégis sokan elhanyagolják, pedig ez a legfontosabb része a felkészülésnek” – vélekedik Szekeres Viktor, aki számos cégnek segített szintet lépni. Olyannyira, hogy a tőzsde egy díjjal is kitüntette az edukációs tevékenységéért. Úgy véli, merni kell – akár külsős segítséggel – egy nagyságrenddel nagyobbnak lenni. A menedzsment tudás hiányát viszont nem lehet szakmai tudással pótolni. A legtöbb vezetőnek át kellene lépnie a saját korlátját és másra bízni a cége operatív vezetését. Viktor szerint vezetőként egy ponton túl fontosabb a mentorálással foglalkozni és olyan működési modellt kialakítani, ami szigorúan tiltja a mikromenedzselést. „A hazai kisvállalkozók többsége egyáltalán nincs lelkileg berendezkedve arra, hogy valaha nagy legyen. Ha elbeszélgetsz velük őszintén, akkor kiderül, hogy a legtöbbnek nem is céljuk” – mindenki a fiának szeretné átadni a cégét. Még az is, akinek nincsen fia. Viktor szerint érdemes ezeket a korlátokat felülvizsgálni, átlépni és a növekedést megcélozni már az induláskor is. Néhány hónapnál nem szabad tovább húzni az időt. Első pillanattól a nyereségességre kell törekedni és nagyvállalati működésben gondolkodni. Hosszú távon ez a hozzáállás sokszorosan megtérül. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: · Hogyan sikerült magyar kisvállalkozásként tőzsdei sikereket elérni? · Milyen fontos mérföldkövek voltak a cég életében? · Mennyire jellemző a magyar KKV vezetőkre a rugalmasság? · Nehézséget jelentett-e cégvezetőként átadni másnak a stafétát? · Miért döntöttek a tőzsdére lépés mellett? · Hogyan zajlanak az akvizíciók és miért ezt a növekedési utat választották? · Milyen egy jó cégvezető? · Mi befolyásolja leginkább egy cég értékét? · Mire figyeljen az, aki a cége eladásában gondolkodik? · Mivel jár az, ha valaki tőzsdére lép? Mennyire komplex a folyamat? · Hová szeretne tovább fejlődni a Gloster a következő években? · Mit tanácsol Szekeres Viktor a növekedni szándékozó cégeknek? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/05/17/szekeres-viktor-gloster/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
5/17/20231 hour, 33 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

420 millió árbevételből 160 millió nyereség, mégis miért adná el a cégét | Pál Zoltán

„Fel tudunk mutatni olyan üzleti eredményt, ami sokaknak vonzó. Ennek ellenére nem vagyunk eladási kényszerben” – osztotta meg velünk gondolatait Pál Zoltán az ALH Consulting alapítója, a Cégépítők Podcast visszatérő vendége. A korábbi adásban arról mesélt hogyan építette fel nulláról az akkor 300M árbevételű cégét. Azóta a jól működő modell 400M felettire duzzasztotta az árbevételt. A munkát pedig immár egy közel 50 fős, olajozottan működő csapat látja el. Hogyan jutott el a cég az eladási tranzakció előtti állapotba és tervben van-e a nemzetközi terjeszkedés? Mi lesz a következő nagy lépés az ALH Consulting életében? Erről beszélgettünk. „Olyan mértékben változik minden, hogy nehéz megmondani, hogy már válság van vagy még most következik. Minden esetre most a szoftvercégeknél megnőtt a felvásárlási kedv” – vélekedik Pál Zoli, aki szerint most érte el a cég azt az ideális állapotot, amikor érdemes lehet exiten gondolkodni. A legtöbb feladatot sikerült olyan mértékben optimalizálni, hogy az operatív működés már nem jelent problémát. Emellett pedig a különleges üzleti modell gondoskodik a betanítástól és az utódlásról is. Talán ez a titka annak, hogy az indulás óta nem volt olyan év, amikor ne nőtt volna a vállalkozás. „Ha az embernek van lehetősége egyből gondolkozzon nemzetközi piacban és a magyar csak mellékes legyen” – ezt javasolja Zoli a feltörekvő cégépítőknek. Szerinte ugyanis, ha az ember beleteszi az energiát a fejlesztésbe, akkor hosszú távon olcsóbb, ha egyből nagyot mer álmodni. Igaz, a marketing költségek így magasabbak lesznek, de ha minden mérhető és tesztelhető, akkor az is jól optimalizálható. Hosszú távon pedig jobban megtérül a befektetés. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: · Hogyan alakult a cég a múltkori adás óta? Miért gondolkodnak akvizícióban? · Milyen módszerrel oldódott meg a toborzás és az utánpótlás folyamata? · Miért különleges a vállalkozás üzleti modellje? · Hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia megjelenése a munkafolyamatokat? · Mik Pál Zoli jövőbeli tervei? · Hogyan hat a válság a piacra? · Mi kell ahhoz, hogy egy cég önjáró és eladható legyen? · Milyen lépéseket érdemes követni a feladatok optimalizálása során? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/05/03/pal-zoltan-alh-consulting/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
5/3/20231 hour, 53 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Azért adtuk el a céget, hogy sokszorozzuk az értékét - Györkő Zoltán

„Tudtuk az elejétől, hogy mi nem egy magyar sztorit szeretnénk. Egy olyan céget akarunk építeni, olyan terméket, amit bárhol a világon tudnak használni” – osztotta meg Györkő Zoltán a kezdeti vízióját a Cégépítők Podcast legfrissebb adásában. Az álom pedig megvalósult, hiszen a BalaBit, IT-biztonsági rendszerekre szakosodott szoftverfejlesztő céget 20 év után adták el egy amerikai nagyvállalatnak. Hogyan lehet magyarként nemzetközi piacra lépni? Miért döntöttek végül az exit mellett? Az epizódból kiderül. „A cég 18 éve alatt egyszer sem vettünk ki osztalékot” – árulta el ezt a meglepő információt Györkő Zoltán a beszélgetés során. Ennek az elhatározásnak az volt az oka, hogy a nemzetközi színvonal eléréséhez szükséges folyamatos növekedést és fejlődést biztosítani tudják. Minden erőforrásuk erre összpontosult. „Tudtuk, hogy ha valami Magyarországon eladható, az nem jelenti automatikusan azt, hogy világszinten is az lesz. Tudatos építkezés, tanulás és innovatív gondolkodás kellett ahhoz, hogy nemzetközi tőkét tudjunk bevonni és terjeszkedni.” „Az alapító arra kell, hogy stabilitást adjon a szervezetnek” – egy ponton túl azonban a vezető a növekedés korlátja is lehet. Zoltán számos tanulságot leszűrt le az évek során a magyar és a külföldi vezetői mentalitás kapcsán. Külföldi cégalapítás esetén ugyanis nem csak a kulturális különbségek szembetűnőek, az operatív folyamatok is jelentősen megváltoznak. Mire érdemes figyelni a terjeszkedés előtt álló magyar KKV-knak? Hogyan élte meg Zoltán az exit folyamatát? Milyen módon zajlott az átadás? Hasznos gyakorlati tanácsok mellett ezekről is mesélt. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: Hogyan indult a BalaBit és milyen célt tűztek ki már az elején? Volt-e olyan pont, amikor majdnem feladták a céget? Miért léptek szinte egyből a nemzetközi piacra? Mit javasol Györkő Zoltán a mostani startupoknak? Van-e különbség a magyar és a külföldi vezetői mentalitás között? Milyen kulturális különbségekre érdemes figyelni külföldi cégalapítás esetén? Hogyan zajlott az exit folyamata és milyen operatív változásokkal járt? Milyen módon vett részt Zoltán, mint alapító a cég életében az exitet követően? A Cégépítők legújabb epizódjában beleshetünk a kulisszák mögé és Györkő Zoltán személyes tapasztalatai mentén megtudhatjuk, hogyan lehet egy kis magyar vállalkozásból nemzetközi siker. Mik a lehetséges buktatók és milyen vállalkozói mindsettel érdemes meghódítani a nemzetközi piacokat? Hogyan valósult meg az amerikai álom? Miért érdemes elérhetetlennek tűnő célokat kitűzni magunk elé? Hogyan lehet mindezt mégis elengedni, ha eljön az idő? Tarts velünk és mindenre fény derül. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
4/19/20231 hour, 51 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Eladtam a cégem, de pár hónap múlva visszavettem - Megyeri Domonkos

„Én az a típusú ember vagyok, aki először megépíti a kerítést és csak a biztonságos terepre lép ki a komfortzónájából” – osztotta meg vállalkozói hozzáállását Megyeri Domonkos, a Cégépítők Podcast legújabb adásának vendége. Habár Domonkos a lassú és megfontolt haladás híve, az Öntapadócimkenyomtatás fejlődése mégis tartogatott izgalmakat az évek során. Hogyan alakult ki a vállalkozás stabil működési modellje? Miért került eladásra a cég és hogyan került vissza mégis eredeti tulajdonosához? Sok más izgalmas téma mellett ezekről beszélgettünk. „Érzésből is lehet vezetni egy céget, de a sikeresség mutatója az, ha alá tudjuk számokkal is támasztani a döntéseket” - ez a gondolat hajtotta Megyeri Domonkost is, a folyamatok kialakítása során. A cél az volt, hogy minél kevesebb erő befektetéssel minél nagyobb hatékonyságot érjen el. Mindezt úgy, hogy komplex és komoly megoldásokkal váltotta ki az operatív rabszolgamunkát. A törekvés olyannyira jól sikerült, hogy mára a kis cég kontrolling- és automatizációs rendszere felveszi a versenyt a nagyvállalati megoldásokkal. Ráadásul személyes jelenlétet sem igényel, hiszen vállalkozását külföldről is tudta koordinálni. „A mai vállalkozói létben muszáj a személyes kapcsolat a vevőkkel, főleg, ha az árbevétel 80%-át a visszatérő vásárlók teszik ki.” Domonkos példája jól láttatja hogyan lehet az előre tervezést és a személyes hangvételt hatékonyan ötvözni. Sok cég az utánkövetés hiánya miatt veszíti el a megrendelőit. Az értékesítés során pedig az az apropó hiányzik, amivel nem válik tolakodóvá egy-egy megkeresés. A MiniCRM rendszerének személyre szabásával ezeket a buktatókat küszöbölte ki Domonkos a növekedés során. Ma pedig mentorként segíti az induló vállalkozások automatizációs folyamatait. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: Miért döntött Megyeri Domonkos a vállalkozói életmód mellett? Milyen utat járt be az Öntapadócimkenyomtatás az évek során? Miért akarta Domonkos eladni a cégét? Hogyan alakult ki a vállalkozás kontrolling- és folyamat automatizációs rendszere? Mi teszi különlegessé az automatizált előrejelző rendszert? Milyen hatékonyságnövelő eszközöket használnak a mindennapok során? Milyen funkcióit érdemes mindenképp kipróbálni a MiniCRM-nek? Mit tanácsol Domonkos azoknak, akik sikeres céget szeretnének építeni? A Cégépítők podcast aktuális epizódjából kiderül, hogy Megyeri Domonkos hogyan építette fel kisvállalkozóként bombabiztos automatizációs rendszerét. Mi volt az a pont, amikor elgondolkodott a vállalkozás feladásán és hogyan sikerült átlendülni a kezdeti nehézségeken. Milyen tanulságokat szűrt le az évek során? Hogyan építhető ki olyan automatizációs folyamat, ami nem rontja az ügyfélélményt? Honnan érdemes inspirálódni a növekedés során? Tarts velünk és a gyakorlati tippekkel és személyes példákkal alátámasztva megtudod. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/04/05/megyeri-domonkos-ontapadocimkenyomtatas/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
4/5/20231 hour, 33 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Startupból nemzetközi exit, avagy a Starschema sikertörténete – Csillag Péter

„Próbáltunk olyan céget csinálni, amiben nincsenek rossz példák” – fogalmazta meg a Starschema alapításának kulcsgondolatát Csillag Péter, a Cégépítők Podcast aktuális vendége. A Starschema egy egyszerű startupként indult, ám hatalmas utat járt be az elmúlt 15 évben. Olyan ügyfelekkel dolgoztak együtt, mint a Netflix, a Facebook vagy az Apple. Eredményeik pedig nemzetközi viszonylatban is szemmel jól láthatóak. Erről az építkezési folyamatról beszélgettünk, valamint arról, hogy miért döntöttek 2022-ben az exit mellett, és mivel tölti Péter azóta az idejét. „Föl tudtunk építeni egy olyan céget, ami önmagában értéket képvisel” – ezt tartja az egyik legnagyobb eredménynek Csillag Péter, aki azon kevesek közé tartozik, aki meg is tudta valósítani a kezdeti vízióját, sőt felül is múlta azt. Ahogyan ő fogalmazott, egy cég növekedése során mindig máshol szorít a cipő, és a legtöbb dolog, amibe belefogtak, elsőre nem sikerült. A kitartásuk és innovatív gondolkodásuk segített abban, hogy mindig átlendültek a válságokon és nehézségeken. Emellett pedig a képesség, hogy mertek és tudtak is szakmai vagy anyagi támogatást kérni, amikor erre volt szükség. „A tehetség nagyjából egyenlően oszlik el a világban. Ahol nagy különbség van, azok a role modellek. Hazánkban nagyon hiányoznak a mentorok, példaképek.” Többek között ezért is foglalkozik Péter az exit óta mentorálással és üzleti befektetésekkel. Úgy gondolja, hogy a 15 év alatt felhalmozott tudást és tapasztalatokat érdemes másokkal is megosztani. Ennek esszenciáját foglalta össze ebben az adásban is. Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például: - Milyen vállalkozói mindsettel kezdte el Csillag Péter építeni a Starchema-t? - Hogyan indult a külföldi terjeszkedés? - Mitől volt innovatív a vállalat stratégiája és hogyan kezdtek el brandet építeni? - Mik voltak a Starchema legnagyobb mérföldkövei? - Hogyan változott az üzleti modell az évek során? - Mi volt az a pont, amikor befektetőt vontak be a szervezetbe? - Miért döntöttek az exit mellett, és hogyan zajlott ennek a folyamata? - Magánemberként hogyan élte meg Péter az exitet, és mivel foglalkozik azóta? - Milyen típushibákat szoktak elkövetni a cégek, és hol vannak a korlátaik? - Mit tanácsol Csillag Péter a hazai kkv-szektornak? A Cégépítők podcast legújabb epizódjából kiderül, hogyan nőtte ki magát a 15 év alatt a Starchema egy nemzetközileg is elismert céggé. Mi volt az a pont, amikor az exit mellett döntöttek és miként zajlott a felvásárlás folyamata. Mindezek a tapasztalatok pedig hogyan építhetők be a hazai KKV szektorba és mire érdemes figyelni a cégépítés során. Te is startupról álmodozol? Netán már van működő ötleted? Akárhol is tarts a növekedési utadon, ebben az adásban számos hasznos tanácsot fogsz hallani. Tarts velünk! Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/03/22/csillag-peter-starschema/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
3/22/20231 hour, 43 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

15 dolog, ami nélkül nem lehet jól működő szervezetet építeni – Marketing Fesztivál Különkiadás

„A legdrágább kincsünk az időnk” – ezzel a felütéssel kezdte előadását Egerszegi Krisztián, a MiniCRM tulajdonosa és a Cégépítők Podcast alapítója és műsorvezetője a Marketing Fesztiválon. Ebből a rendhagyó epizódból megtudhatjuk, mi az a 15 dolog, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy jól működő szervezetet építsünk. A naggyá válás művészetének esszenciája mellett Krisztián 6 sikeres vállalkozó kulcsgondolatát is összegyűjtötte útravalóként. Ezt a rövid, ám velős adást tehát nemcsak meghallgatni, kijegyzetelni is érdemes. „A vezetőnek jól kell lennie, mert ha ő nincs jól, az átragad az egész cégre” – vallja Markovich Béla, a Mapei vezetője, aki szerint a példamutató magatartás mellett az őszinte elismeréssel lehet leginkább motiválni a munkavállalókat. Markovich Béla intelmei mellett a cégvezetési túlélőcsomagba többek között Juhász Attila, Miklovicz Norbert, Biros Levente, Matusz Balázs, és Balogh Petya hiánypótló gondolatai is bekerültek. Ez az epizód ugyanis a vállalkozásból prosperáló vállalattá válás folyamatához nyújt könnyebbséget és gyakorlati segítséget. „Ha valamit jól csinálsz, akkor kutya kötelességed azt nagyban csinálni” – hirdeti Balogh Petya. A Cégépítők Podcast legújabb epizódjával abban szeretnénk segíteni, hogy a növekedés ne egy szükséges rossz, hanem egy gördülékeny és motivált cégvezetés eredménye legyen. Ehhez elengedhetetlen a rendszerszemlélet és a menedzsment módszerek alkalmazása. Erre esküsznek vendégeink is. Az epizód meghallgatása során választ kaphatsz többek között arra, hogy: · Mi az a 15 dolog, ami nélkül nem lehet jól működő szervezetet építeni? · Miért fontos, hogy legyen jövőképünk? · Mi az, amire mindenképp érdemes időt szakítani? · Mi Miklovicz Norbert folyamat automatizálással kapcsolatos kulcsgondolata? · Milyen tanulsággal szolgál Juhász Attilának, a delegálás feketeöves mesterének története? · Mit gondol Markovich Béla, a Mapei vezetője arról, hogy milyen egy jó vezető? · Ki a cég növekedésének legnagyobb korlátja Biros Levente szerint? · Miként lehet naggyá válni Matusz Balázs tapasztalatai szerint? · Mi Balogh Petya filozófiája és hogyan lehet cégre szabottan alkalmazni? A Cégépítők rendhagyó különkiadásából kiderül, hogy mi az a 15 pont, amit checklist jelleggel érdemes végignézni egy vállalkozás vagy cég működtetése kapcsán. Ráadásul az epizódban 6 kiemelkedő sikereket elért vállalkozó gondolatai mentén kalauzol minket végig Egerszegi Krisztián a lehetséges fejlesztendő területeken. Érdemes papírt és tollat ragadni, mert egy rövid, de hiánypótló adás következik! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
3/14/202327 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

A MiniCRM-mel nem egy végtelen mókuskerék a munkavégzés – Leskó Norbert

„Nem kell elsőre tökéletes terméket fejleszteni. Meg kell találni azt a fájdalompontot, amit ha megoldok, akkor elég sok hülyeséget el fognak nézni az elején” – osztotta meg gondolatait Leskó Norbert, a Cégépítők Podcast aktuális vendége, aki az Árukereső és a MiniCRM alapítójaként számos termékfejlesztési projektet vitt már sikerre. A MiniCRM példája megmutatta, hogy az operatív feladatok menedzselése nem minden esetben egy végtelen mókuskerék. Azzal, hogy a belső projektek és az ügyfeles projektek kezelése is bekerült a CRM fogalomtárba, egy olyan termék jött létre, ami sok cégvezető álma volt korábban. „Ha 300 km-ről menedzselsz egy céget előnyt jelent, mert rákényszerít a hatékonyabb működésre” – vallja Leskó Norbert, akinek már a Covid előtti időszakban sem volt ismeretlen az, milyen egy csapatot a távolból működtetni. Számos menedzsment módszertan és kísérletezés eredményeképp született meg az a modell, ami mentén a MiniCRM a mai napig működik. Ennek evolúciójáról és a bevezetés folyamatáról is mesélt a podcast adásban. „A legutolsó ötlet mindig fényesebbnek látszik” – nem szabad azonban beleesni abba a hibába, hogy beleszeretünk az utolsó gondolatunkba. Fontos, hogy az kerüljön előre a prioritás listában, ami beérlelődik és valóban jó ötletnek számít. Cégvezetőként sokszor már bizonyos problémáknak a felismerése is gondot okoz, mert túl régóta vannak jelen és könnyű a megszokások rabjává válni. Ezen is tud segíteni egy objektív értékelő rendszer vagy akár az, ha átadjuk a stafétát. Az epizód során olyan kérdésekre kaphatsz választ, mint: · Miért lett Leskó Norbertből vállalkozó és mit tanult a bukott vállalkozásaiból? · Hogyan indult az Árukereső és milyen üzleti modell váltáson esett át? · Mi a MiniCRM története és milyen elvek szerint működik? · Hogyan lehet nagy távolságból céget vezetni? · Milyen menedzsment módszertan szerint működik a MiniCRM csapata és hogyan biztosítják a folyamatos szintlépés lehetőségét? · Igaz-e, hogy csak a nagyvállalatok számára hasznosak a projektmenedzsment szoftverek? · Mi a MiniCRM életében a személyes korlát és milyen változáson megy épp keresztül a cég? A Cégépítők podcast legfrissebb epizódjából választ kaphatsz arra, hogyan lehet hatékonyan terméket fejleszteni és hosszú évek után is megtartani az innovatív gondolkodást. A távoli munkavégzés és a folyamatosan változó környezet hatására jelentősen felértékelődött a projektmenedzsment szoftverek szerepe. Mára már nemcsak egy nagyvállalati hóbort az átlátható működés. Hogyan lehet fájdalommentesen bevezetni az új tudást? Miként motiválhatók a munkavállalók helyesen felállított célokkal? Tarts velünk és mindezekre fény derül az adás során! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
3/1/20231 hour, 49 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

A fenntartható versenyelőnyhöz gyorsabban kell fejlődnünk, mint a konkurencia – Zajdó Csaba

„Az intenzív önfeljesztésnek vagyok a híve” – vallja Zajdó Csaba, a Cégépítők Podcast aktuális vendége, aki számos céget sikerre vitt az elmúlt 16 év során. A nevéhez fűződik a WebshopExperts, OptiMonk, Conversific, Innonic és a Shoprenter is, ami több mint 6000 magyar webáruház motorja. Csaba szerint nem kell világmegváltó ötlet a növekedéshez, egy szolgáltató cég működtetése tökéletes tanulóterep. A titok, hogy soha nem szabad passzívan szemlélni a problémákat, hanem keresni kell valakit, aki ahhoz a területhez jobban ért és tőle tanulni. „Az egyetlen hosszú távon fenntartható versenyelőny az az, ha gyorsabban fejlődünk, mint a konkurencia” – vélekedik Zajdó Csaba, aki nem félt a paradigmaváltástól és stabilan működő üzleti modelleken is mert változtatni a fenntarthatóság és a növekedés érdekében. A nyitottság mellett fontos az elengedés is. Általában azoknak a cégvezetőknek megy nehezebben átadni a stafétát, akiknek nincs helyette pótlék. Ezért jó, ha az egyik értékteremtő projekt mellett van másik, izgalmas, kihívásokat tartogató feladat is. „A magyar startupok szinte egyike sem a termékfejlesztésen bukik el” - hiszen több ezer jó fejlesztőnk van, akik nemzetközi színvonalat képviselnek. Amiben a magyarok gyengébbek az a sales és a marketing, ezért tudják nehezen eladni az egyébként jó termékeiket a világpiacon. Ezt a területet érdemes fejleszteni a hazai KKV szektornak is. Az adást hallgatva olyan kérdésekre kaphatsz választ, mint: · Hogyan indult Zajdó Csaba karrierje és miért pont a webshopokkal kezdett el foglalkozni? · Milyen tanulságok születtek abból, hogy 4 év alatt jutottak el a nulláról a 100 milliós árbevételig? · Milyen elvek mentén történtek a modellváltások a Csaba által vezetett cégekben? · Milyen új irányt vesz a Shoprenter, amivel a nemzetközi piacokat célozza a jövőben? · Hogyan érdemes átlépni a cégvezető pozícióból ügyvezetővé, úgy hogy végül a vezető ne legyen a saját cége korlátja? · Mi az, amiben a magyarok különösen erősek és milyen területeken lehetne még fejlődni? · Hogyan alakulnak át az elmúlt években a szoftverfejlesztői cégek a megváltozott fogyasztói igények mentén? A Cégépítők podcast legfrissebb epizódjából kiderül, hogyan lehet a semmiből sikeres cégbirodalmakat építeni. Talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a tanulás, a folyamatos fejlődés és az innovatív gondolkodás a siker egyik kulcsa. Honnan érdemes tanulni? Mikor jön el a paradigmaváltás ideje? Mennyi kockázatot érdemes vállalni a különböző szakaszokban? Tarts velünk és mindezekre választ kaphatsz az adás során! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
2/15/20231 hour, 57 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

A Dumaszínház nem vicc, kőkemény üzlet | Litkai Gergely & a Dumaszínház story

Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/02/01/litkai-gergely-dumaszinhaz/ “A nehéz választások igazán arról szólnak, hogy ott nincsen jó alternatíva” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Litkai Gergely, aki jogászként végzett, majd több multinacionális cégnél is dolgozott. Azonban az élet más irányba terelte, amit egy cseppet sem bánt meg, ugyanis ma a Magyarországon piacvezetőnek számító Dumaszínház produkciós vezetője, alapítója és egyik tulajdonosa. “Nem kell félnünk attól, hogy jobbak a beosztottaink, mert az mindenképpen a cég értékeit fogja szolgálni” – vélekedik Gergely, aki szerint csak úgy lehet sikeres és jól működő céget építeni, ha ki merjük adni a kezünkből az irányítást, és bizonyos feladatokat rá merünk bízni olyan emberekre, akik nálunk sokkal inkább értenek hozzá, ugyanis a tulajdonosi és menedzsment funkciók elválasztásával egy sokkal virágzóbb cég jöhet létre. “Nekem az a fő meglátásom, hogy a jó szándékból mindig jó dolgok sülnek ki ” – ha ugyanis előtérbe helyezzük azt, hogy ne ártsunk a környezetnek, a nézőinknek, illetve etikus és normális munkakörülményekkel támogassuk a beosztottainkat, hosszú távon biztosan sikeresek lehetünk a cégépítésben. Az adást hallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogyan kezdte karrierjét Litkai Gergely? - Milyen kapcsolót és hogyan kell átállítani a fejben, amikor cégvezetőként, mentorként gondolkodunk a humorról? - Hogyan formálódott Gergő cégvezetői szemlélete az évek során? - Milyen elvek, szabályok mentén dolgozik együtt a Dumaszínház a fellépőkkel? - Milyen tervei vannak, mennyi lehetőséget lát a streaming szolgáltatások fejlesztésében? - Hogyan érdemes átgondolni a növekedéshez fűződő viszonyt egy cégvezetőnek ahhoz, hogy fenntartható üzleti modell mentén építhesse a vállalatát? A Cégépítők podcast legújabb epizódját meghallgatva számodra is világossá válhat, hogy miképpen lehet egy szerelemprojektből több mint egymilliárd forintos árbevételű céget építeni igen rövid idő alatt. Spoiler: a kitartás, a fenntartható működés és gondolkodás, valamint a szenvedély elengedhetetlen hozzávalók. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk ebben az adásban is! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com/
2/1/20231 hour, 43 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

A cégépítő, aki iparágat teremtett | Matusz Balázs & a Matusz-Vad story

“Nincs más út, mint rendszereket építeni és a tudást bent tartani a cégben” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Matusz Balázs, aki 27 évvel ezelőtt one-man showként indította el a Matusz-Vad Zrt.-t, amivel gyakorlatilag egy új iparágat teremtett, és amelynek forgalma mára a 32 milliárd forintot is meghaladja, illetve 270 embernek ad munkát. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2023/01/18/matusz-balazs-matusz-vad/ “A vállalkozás növekedésének korlátja legtöbbször maga a vállalkozó” – vélekedik Balázs, hozzátéve, hogy akkor tudunk igazán sikeresek lenni a cégépítésben, ha képesek vagyunk folyamatosan fejlődni, megújulni és rendszerekben gondolkodni. “A sikeres vállalkozás kulcsa a jól működő rendszerekben rejlik” – ezen gondolkodásmódot követve jutott el odáig Balázs, hogy ma már a büféktől a csúcskategóriás éttermekig bárkit képes alapanyagokkal kiszolgálni. Ráadásul már nem csak egy céget tart a kezében, hanem egy egész cégbirodalma van, aminek köszönhetően Balázs a leggazdagabb magyarok TOP100-as listájára is felkerült. Mindez pedig azért lehetséges, mert az általa kialakított rendszereknek köszönhetően nem a napi tűzoltásra kell fókuszálnia. Az adást meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogyan indult Balázs vállalkozói élete? - Miben rejlik a Matusz-Vad Zrt. sikere? - Milyen szemlélet mentén, milyen célokért dolgozva érdemes vállalkozni? - Mitől lesz egy cég sikeresebb a többinél? - Miért fontos és nélkülözhetetlen egy jól működő vállalkozás szempontjából, hogy jól felépített rendszerek szerint működjön? - Hogyan lehet újra és újra megújulni vezetőként? - Mik egy cégbirodalom kiépítésének alapkövei? A Cégépítők podcast legújabb epizódja a bizonyíték arra, hogy ha jó rendszereket építünk a cégünk mindennapjaiban és edukáljuk a munkavállalóinkat, nem csak garantáltan sikeres vállalkozást, de akár hatalmas cégbirodalmat is építhetünk. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk ebben az adásban is! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com/
1/18/20231 hour, 33 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Leanről érthetően, így spórolnak évente több 10 milliót az Eisbergnél | Gazsi Zoltán

“Neked mint cégvezető, a feladatod az, hogy rád ne legyen szükség” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Gazsi Zoltán az Eisberg ügyvezető igazgatója, aki 14 év alatt, szinte az egész világot körbejárva mászta meg a multinacionális cégekre jellemző ranglétrát, hogy aztán 2007-ben már ügyvezetői pozícióba érkezzen meg az Eisberghez. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2023/01/04/gazsi-zoltan-eisberg/ “Akkor tudsz másokat inspirálni, ha te is inspirált vagy” – ezen gondolkodásmódot követve teljesen mindegy, hogy mik a körülmények, egészen biztosan sikeresek tudunk lenni. Erre az élő példa Zoli, aki élete során magánemberként és vezetőként egyaránt számos komoly krízissel és kihívással találkozott, ezen hozzáállása azonban mindig is megoldásként szolgált a nehéz helyzetekben. “Hinned és bíznod kell a munkavállalóidban” – vélekedik az Eisberg igazgatója, aki saját bőrén megtapasztalva jött rá arra, hogy egy sikeres cég és vezető legalapvetőbb ismérve az, ha motivált és elkötelezett munkavállalói vannak, akikben minden helyzetben meg lehet bízni. Ez azért is fontos, mert csak ilyen emberekkel lehet jól működő rendszereket építeni, ami pedig elengedhetetlen egy sikeres vállalkozás felépítéséhez és működtetéséhez. Az adást meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogyan lehet “jól megérkezni” egy már működő gépezet tetejére? - Milyen szemlélet mentén, milyen célokért dolgozva érdemes vállalkozni? - Meddig kell/érdemes küzdeni nehéz helyzetekben? - Mik voltak az elmúlt 15 év meghatározó fejlődési szintjei, amik mai formájára alakították az Eisberget? - Miért fontos és nélkülözhetetlen egy jól működő vállalkozás szempontjából a Lean menedzsment? - Hogyan lett sikeres Zoli a LinkedInen és ebből miképpen profitál az Eisberg? - Hogyan lehet újra és újra megújulni vezetőként és a munkatársaknak is adni ebből a frissességből? A Cégépítők podcast legújabb epizódja ékes példája annak, hogy ha jó rendszereket építünk ki a cégünk mindennapjaiban, és ha profitorientáltság helyett a munkavállalóink minden értelemben vett jólétére helyezzük a hangsúlyt, garantáltan sikeres vállalkozást építhetünk. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk ebben az adásban is! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com/
1/4/20232 hours, 9 minutes, 1 second
Episode Artwork

A tudás semmit sem ér, ha nem alkalmazod | Markovich Béla & a Mapei Magyarország story

“Azért vagy vezető, hogy vezetni tudd az embereket” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Markovich Béla, a Mapei Magyarország cégvezetője, aki mert nagyot álmodni, és elindult Magyarországról egy nemzetközi vállalat színeiben, alkalmazottként céget építeni. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/12/14/markovich-bela-mapei/ “A cégvezetés nem magától értetődő, ez egy komoly szakma” – mondja Béla, aki miután vezetői szerepkörbe került, mindent saját maga akart menedzselni ez pedig hosszú távon annyira nem volt fenntartható hogy még az egészsége is ráment. Ekkor azonban elhatározta, hogy nem adja fel, saját és kollégái oktatásába, a cége szervezésébe fekteti energiát az operatív feladatok delegálásával. “A legfontosabb érték a cégben az ember” – ezen irányelv alkalmazásának meg is lett az eredménye, ugyanis emberközpontú gondolkodásának köszönhetően ma egy több mint 30 milliárd forint/éves bevétellel rendelkező céget igazgat, ahová ő és a kollégái is örömmel járnak be dolgozni, mert az inspiráló attitűd és a közös küldetéstudat hajtja őket. Az adást meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogyan vált értékesítésből cégvezetővé Béla? - Milyen kihívásokkal szembesült vezetői karrierje elején? - Miért fontos, hogy releváns képzéseket biztosítsunk a munkavállalók számára? - Hogyan lehet egyszerre tanulni és növekedni? - Hogyan tudta növelni piaci részesedését a válság alatt is a Mapei? - Hogyan lehet a munkavállalóinkat igazán motiválni? - Miért fontos és milyen az őszinte elismerés? A Cégépítők podcast legújabb epizódja a bizonyíték arra, hogy ha az embert helyezzük vállalkozásunk középpontjába, ha rendszeresen elismerjük a munkavállalóinkat, ha megfelelő és releváns képzésekkel fejlesztjük őket, garantáltan sikeres vállalkozást építhetünk. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk a mostani adásban is! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com/
12/14/20221 hour, 56 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Ha az ügy az elsődleges, garantált a profit is | Pistyur Veronika & a Bridge Budapest story

“Olyan dolgot nem csinálunk, amit csak a pénzért csinálunk, az ügy az elsődleges” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Pistyur Veronika, a Bridge Budapest és az Oktogon Ventures társalapítója és vezetője, aki már egészen fiatalon rá volt kényszerítve a vállalkozói létre, de nem ijedt meg a kihívástól. Mindig is csak olyan munkát vállalt el, amit szívből szeret csinálni. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/11/30/pistyur-veronika-bridge-budapest/ “Egész életemben olyan dolgokkal foglalkoztam, amiben benne van a szívem” – mondja Veronika, aki a karrierjét a médiaiparban kezdte egy produkciós irodánál, ma pedig már az egyik legkomolyabb szaktekintélyként tartják számon a startupok világában. Ráadásul jelenleg két, első blikkre ellentmondásosnak tűnő vállalkozása is van, ugyanis egy nonprofit, illetve egy profitorientált céget is vezet. Hogy ez miként lehetséges egyszerre, kiderül a mostani epizódból, melyet meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogyan került a médiaiparból a startupok világába Veronika? - Miképpen vált Vera a startup közegben az egyik legbefolyásosabb nővé? - Mi a sikeres cégépítés titka? - Milyen szemlélet mentén, milyen célokért dolgozva érdemes vállalkozni? - Miért fontos, hogy ne csak a profit motiváljon bennünket? - Hogyan működtethető sikeresen egy nonprofit és egy profitorientált cég egyszerre? - Külföld vagy Magyarország? - Mik a startupok tipikus hibái és hiányosságai? A Cégépítők podcast legújabb epizódja tehát elsősorban azt mutatja meg, hogy a nonprofit, illetve profitorientált működés közelebb áll egymáshoz, mint azt elsőre hinnénk. Ezért nem is érdemes “vagy-vagy”-ként tekinteni a két szegmens viszonyára, hiszen a látszólagos ellentétek közé gond nélkül beilleszthető az “és”. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk a mostani adásban is! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com/
11/30/20221 hour, 31 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Magyar vállalkozóként is elérhető az amerikai álom | Barazsy Ákos & a RoadRecord story

“Csak akkor vagy versenyképes, ha sok emberrel és komoly rendszerekkel dolgozol” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Barazsy Ákos, aki nem volt rest kilépni a komfortzónájából és a RoadRecord nevű, stabil alapokon álló, rendszerezett cégével megcélozta az amerikai álmot, mely úgy tűnik, rövid időn belül alaposan megtermi a gyümölcsét. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/11/16/barazsy-akos-roadrecord/ „A partraszállás előtt kell okosnak lenni és felkészülni” – Ákos módszerét megfogadva szinte biztos lehetsz benne, hogy ha van egy biztos alapokon nyugvó céges rendszered, számodra sem lehet lehetetlen küldetés Magyarország meghódítása és a külföldi piacra való betörés. A podcastet meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Honnan indult Magyarország legsikeresebb üzleti influencere? - Miért időtálló Ákos legnépszerűbb könyve, A bevétel erősíti a szabályt? - Mi a RoadRecord története, és hogyan fogadta a piac a cég úttörő megoldásait? - Mennyire kellett edukálni a felhasználókat? - Mivel tudtak kitűnni a többi hasonló szolgáltatást nyújtó cég közül? - Mikor és milyen döntések kellettek ahhoz, hogy piacvezetővé váljanak az útnyilvántartó rendszerek között? - Mennyi idő kialakítani jól működő rendszereket? - Milyen előnyei és hátrányai vannak a külföldi piacra lépésnek? “Maximalizálni kell a stabil dolgokat, amibe kapaszkodhatsz “ – mondja Ákos, aki szerint az A-tervünk a legtöbbször nem válik be, éppen ezért fontos, hogy minden eshetőségre felkészüljünk, melyben nagy segítségünkre lehet, ha van egy stabil és jól bevált rendszerünk, alapunk. A Cégépítők podcast legújabb epizódja tehát nem kis motivációt és rengeteg gyakorlati tanácsot nyújt abban, hogy miképpen lehet gyorsan és harcedzetten alkalmazkodni a vállalkozásunkat érintő legváratlanabb helyzetekhez is. Tanulj, fejlődj és tarts velünk! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
11/16/20222 hours, 10 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Növekedési korlátok leküzdése cégépítőként | Krausz Zoltán & a Vállalatépítés story

„Sokkal több, mint tanácsadás, nem megmagyarázzuk, hanem csináljuk” – fogalmazta meg tűpontosan a Vállalatépítés lényegét a Cégépítők podcast aktuális vendége, Krausz Zoltán. Aki immáron 20 éve foglalkozik azzal, hogy jónak számító vállalkozásokból nagyszerű, önjáró vállalatokat épít. Elképesztő értékű tudásra tett szert ezen idő alatt, amiből Te is bőven meríthetsz a saját céged építésén fáradozva. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/11/03/krausz-zoltan-vallalatepites/ „A kiszámítható keretek biztonságot adnak” – Zoltán szavai nemcsak a cégépítés lényegét fogják meg találóan, hanem a Cégépítők podcast bevált struktúráját is tükrözik. Azaz most is kérdések mentén épült fel az adás, íme közülük néhány: - Hogyan lehet kiemelkedően hatékony vállalati struktúrákat építeni? - Mi a hasonlóság a hegymászásban és a cégépítésben? - Tud-e működni egy cégépítési csúcstámadás, ha a tulajdonos nem képes átadni a kontrollt? - Hol bukik el a cégutódlási folyamatok többsége? - Milyen megtérülési rátával célszerű előzetesen kalkulálni vállalatfejlesztésnél? - Jellemzően hogyan élik meg a vállalatépítés folyamatát a benne dolgozók és a tulajdonosok? „Elengedni azt lehet, amit az ember elfogadott” – érdemes megfogadnod Zoltán szavait. Vagyis engedd el, ami mostanáig nem hozott eredményt a vállalkozásodban. Hallgasd inkább a Cégépítők podcast adásait, tanulj és fejlődj velünk! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
11/2/20221 hour, 34 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

„Minden bonyolult kihívásnak egyszerű a megoldása” | Avidor András & a BNI story

„Aki ad, az nyer!” – vallja szent meggyőződéssel a Cégépítők podcast aktuális vendége. Avidor András ugyanis erre az alapelvre, illetve az elképesztő elszántságra építve jutott el egészen odáig, hogy Brian Tracy mellett is állhatott már meghívott vendégként a színpadon. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.minicrm.hu/blog/2022/10-19/cegepitok_podcast_avidor_andras/ András minden mondata hemzseg az értékes tanulságoktól. Ezért a podcastet meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint: - Hogy találj rá az égető vágyra, ami kellő elszántsággal ruház fel vállalkozóként? - Hogy sikerült Andrásnak regionális méretig és 1100-as tagi létszámig építeni a BNI Magyarországot? - Melyik az a 3 létfontosságú kérdés, amit minden nap fel kell tenned a cégépítés elején? - Honnan tudhatod, hogy céged építésének melyik fázisban tartasz éppen? - Miért kulcsfontosságú az önismeret a sikeres cégépítéshez? „Mindig legyen legalább 2 mentorod. Egyik járjon kb. 2 évvel előtted, a másik pedig beláthatatlan messzeségben” – András módszerét megfogadva biztosítani tudod, hogy a szemed folyamatosan a célodon tarthasd. A Cégépítők podcast friss epizódjával garantált a szemfelnyitó hatás: brutális felismerésekre számíthatsz magadról, a cégedről és a fejlődés lehetséges útjairól! Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
10/19/20221 hour, 50 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

A céged nem a gyereked, hanem egy eszköz a boldog élethez | Biros Levente és Surányi Ferenc

„Sosem lesz olyan, hogy egy gazdaság egyenletesen megy. De ha a céged hatékonyan szervezett, akkor a legnagyobb válság sem tudja megrángatni” – így hangzott a Cégépítők podcast élő adásának egyik kulcsmondata. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/10/12/cegepitok_biros_suranyi/ Ahol Biros Levente, az Online Márkaboltok alapítója, illetve Surányi Ferenc, a webáruházra köthető Mesterséges Intelligencia szoftver alapítója voltak a meghívott cégépítők. A beszélgetés pedig a válsághelyzetben történő cégvezetés szempontjai körül forgott. Elképesztően sok kulcsterületet sikerült érinteni a bő másfél óra alatt, közülük íme néhány döntő fontosságú kérdés: - Milyen szinten érezhető most a recesszió hatása a magyar cégeknél? - Hírek helyett miért jobb arra fókuszálni, hogy tudunk kiváló céget csinálni? - Hogyan lehet megtalálni a változásban rejlő üzleti potenciált? - Miért jobb lezárni egy üzletet, ami rossz iparágban szenved? - Mit jelent a pazarló üzemmód és miért kell mihamarabb szakítani vele? - Hogy nézzünk szembe időben azzal, ha valamit nem jól csinálunk? - Hogyan kell fizetést adni a munkatársaknak, amivel érdekeltté, partnerré tesszük őket? „Válogasd meg azokat az embereket, akikkel az idődet töltöd. Keresd azok társaságát, akiktől tudsz tanulni” – 100%, hogy a Cégépítők adásának meghallgatásával válogatott társaságban töltheted az időd. Magadba szívhatod azt a stratégiai gondolkodást, ami válságban is támogatni fog cégvezetőként. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
10/12/20221 hour, 37 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Évi 15 nap elvonulás és ötletelés, mint a növekedés kulcsa | Juhász Attila & az Újház story

„Nem pusztán feladatokat delegálok. A feladatokhoz célokat is társítok, amivel a kollégáim azonosulni tudnak” – világított rá az eredményes delegálás egyik kulcstényezőjére a Cégépítők podcast friss adásának vendége. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/10/05/evi-15-nap-elvonulas-es-otleteles-mint-a-novekedes-kulcsa-juhasz-attila/ Juhász Attila szavaira megéri odafigyelni nemcsak a delegálás, hanem a cégépítés kérdéseiben is. Hiszen a Piramis Építőház cégvezetőjeként és az újHÁZ Centrum elnökeként azt a bravúrt hajtja végre szűk egy évtizede, hogy egy KKV mellett egy nagyvállalat vezetőjeként is sikert sikerre halmoz. Mindezt elképesztő alázattal, emberközpontú hozzáállással. Sejthető tehát, hogy a Cégépítők podcast felvételén jócskán akadt a felmerülő kérdésekből. Ezek közül néhány ízelítő jelleggel: -Miért pont építőanyag kereskedelem területén indított Attila vállalkozást? -Hogy sikerült felépíteni Magyarország elsőszámú építőanyag nagykereskedő cégét? -Milyen úton szerveződött az egykori beszerzési hálózat 100 milliárd feletti Zrt-vé? -Mi a feladatok sikeres delegálásának titka? -Hogy választható ki, melyik feladatot kire bízzuk és miként lehet jól csinálni a bevonást? -Hol van az a pont, amikor operatív vezetőt érdemes kinevezni a cégünkben? „Akkor működhet jól egy cég, ha az egyéni motivációk a vállalati célokkal szinkronban vannak” – Attila ezen meglátását is mindenképp érdemes elraktározni és megvalósítani a gyakorlatban. Inspiráló, ahogy ekkora cégek élén is marad ideje rendszeresen sportolni és fejleszteni a tudását. Borítékolható, hogy a javaslatait megfogadva Te is sok időt nyerhetsz a cégépítés mindennapi menetében. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
10/5/20221 hour, 44 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„Az üzlet történjen a saját feltételeid szerint” | Wolf Gábor és a Marketing Commando story

„A válságban született vállalkozások mindig életképesebbek” – a Cégépítők podcast adásában elhangzó állítás remekül passzol a mostani rapszodikus gazdasági helyzethez. Pláne, hogy Wolf Gábortól származik, aki rendkívül sokat tett azért az elmúlt bő 15 év során, hogy vállalkozói berkekben ne kelljen őt külön bemutatni. A Kisvállalati Marketing Biblia című könyvön, illetve a Marketing Expo rendezvénysorozaton túl is számtalan formában járult hozzá kkv-k ezreinek fejlődéséhez. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/09/21/az-uzlet-tortenjen-a-sajat-felteteleid-szerint-wolf-gabor-es-a-marketing-commando-story/ Gábor és Krisztián inspiráló beszélgetését hallgatva csak úgy repül az idő. Olyannyira, hogy az alábbi kérdéseken túl elképesztően sok téma kerül pluszban terítékre: - Miért választotta Gábor az amerikai álom helyett a Marketing Commando-t és a cégépítést? - Hogyan tett szert arra az elmélyült tudásra, amivel cégek ezreinek segített már? - Miért kulcskérdés folyamatosan innoválni, optimalizálni és változtatni, válság ide vagy oda? - Mitől lesz egy cégvezető coacholható és miért válhat ez a hasznára? - Mivel célszerű kezdeni a céges marketing rendbetételét? Mi hozhat instant bevételnövekedést? - Hogy képes előhozni belőlünk a rejtett tartalékokat a válsághelyzet cégvezetőként? „Viszonylag hamar megunom, ha egy feladat már rutinszerű” – ahogy Gábor vizionárius személyisége is garantálja az izgalmat, úgy a Cégépítők Podcast friss epizódját is lehetetlen megunni. Sőt, mivel az utolsó másodpercekig hemzseg az értékes gondolatoktól, ezért a legjobb elejétől a végéig hallgatni. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
9/21/20221 hour, 29 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Válság van babám, de a cégépítés nem áll meg! | Beszélgetés Pál Zolival és Elek Marcival

Nem akármilyen helyzetben találtuk magunkat idén. A COVID okozta globális sokk után egy Európát megrázó háborús helyzet következett. Mindezek mellett soha nem látott mértékben gyengült a forint, az infláció ötszörösére emelkedett az eddigiekhez képest, megszűnt a KATA, sőt még rekord mértékű aszály is sújtja az országot. Talán mondani sem kell, hogy ez az időszak még nem látott kihívások elé állítja a cégépítőket és ha valamikor, akkor most biztos nem lehet unatkozni… A Cégépítők ezúttal egy online (live) podcast felvétel formájában járta körbe milyen kihívások, hogyan érintik a vállalkozásokat a válságos idő tükrében. Krisztián mellett két korábbi vendég, Elek Marci, a Borháló alapítója és Pál Zoli az ALH Consulting vezetője engednek betekintést ők hogyan küzdöttek meg az őket érintő kihívásokkal és mit javasolnak vállalkozó társaiknak, hogyan gondolkozzanak, alakítsák át a működésüket. Részletesen elmondják miben kell változtatni (vagy épphogy nem), legyen szó stratégiáról, taktikáról és saját vállalkozói hozzáállásunkról. Hiszen a válság nem csak csődöt és összeomlást, de új lehetőségeket, fejlődést és megerősödést is jelent a tudatos, felkészült és hátra nem dőlő cégépítőknek: “Ha mindenkinek ugyan olyan jó lenne, mint előtte akkor még most is virágozna a gázlámpa gyújtogatók, mint munkakör, vagy suszterek lennének minden sarkon.” - foglalja össze Elek Marci. Hogy mi kell mindehhez? A Cégépítők különkiadásából megtudod! Konkrét kérdéskörök, amikkel találkozni fogsz az adásban: - Milyen lehetőségeket rejtenek egy cégvezető számára a változó körülmények? - Milyen gondolkodásmód segíthet egy cégépítőnek általánosságban és egy kihívásokkal teli időszakban? - Milyen értékesítési stratégiát kövessünk és milyen taktikát válasszunk ehhez? - Hogyan lesz kifizetődő, ha nem a sürgős-fontos dolgokkal foglalkozunk, hanem a fejlesztésre koncentrálunk? - Mire fókuszáljon a cégvezető, hogyan tegyünk össze egy céget, hogy az válságálló legyen? - Hogyan találkozik a stratégiaalkotás és a megfelelő taktika megválasztása? - Hogyan alakítsuk át a munkavállalók szerződési státuszát egy adótörvény változás után? - Hogyan alakítsuk át(vagy ne)az árazási stratégiánkat és hogyan kommunikáljunk a partner irányába róla? - Hogyan reagáljunk a beszállítók irányába? - Hogyan tudjuk úgy segíteni a munkavállalókat, hogy az mind a két fél számára jó legyen? - Csökkentsük a költségeket, vagy inkább kezdjünk el befektetni? - Milyen odafigyelés szükséges a kifizetésekkel kapcsolatban és hogyan védjük saját bevételeinket? - Hogyan kommunikáljunk és dolgozzunk együtt a csapattal? Bízunk benne, hogy a LEJÁTSZÁS gombra kattintás után sok olyan információ birtokába kerülsz, ami segít majd a válságállóságban és úgy amúgy a cégépítésben. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
9/7/20221 hour, 48 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

„2 hétig bírtam a megérdemelt nyugdíjas éveket” | Balogh Petya és a Startup Hungary story

„Egy startup és egy KKV is akkor lesz sikeres, ha a vezető felnő a feladathoz” – az állítással már azért sem érdemes vitatkozni, mivel Balogh Petya részéről hangzik el a Cégépítők Podcast friss epizódjában. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/08/10/2-hetig-birtam-a-megerdemelt-nyugdijas-eveket-balogh-petya-es-a-startup-hungary-story/ Petyát jó eséllyel nem kell bemutatni egyetlen magyar vállalkozónak sem. Ő az egyik legismertebb hazai startupper és angyalbefektető. Több cég felépítése és egy nagy exit – valamint átmeneti nyugdíjas időszak – után alapítóként volt jelent a Startup Hungary születésekor, Baconsult nevű cégén keresztül pedig már több mint 40 startupban érdekelt. Ha valakitől, Balogh Petyától lehet és kell is tanulni a cégépítésről. Nem meglepő, hogy a podcastban is rengeteg értékes gondolattal szolgált, többek között a következő kérdéseket érintve: - Miben hasonlít, illetve miben különbözik egy startup felfuttatása és a cégépítés? - Mi a legfőbb különbség a sör és a tudás között? - Miért a tanulás a vállalkozói út legfontosabb összetevője? - Miért nem tud egy cég gyorsabban fejlődni, mint ahogy a vezetője tanulni tud? - Mi kell ahhoz, hogy egy cég önmagától működni tudjon és befektetésre alkalmas legyen? - A működés mely területein kellenek leghamarabb rendszerek? Miért pont a sales az egyik ilyen? „Ha valami jó dolgot csinálunk, akkor felelősségünk és kötelességünk ezt terjeszteni, felskálázni.” – Balogh Petya ezen mondatát érdemes lenne minden cégvezetői iroda falára kiragasztani! Bátran merjük azt mondani, hogy a Cégépítők Podcast mostani adásának meghallgatása szinte kötelező feladat minden ambiciózus cégépítőnek. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
8/10/20221 hour, 29 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Az egód, mint a céged építésének legnagyobb ellensége | Biros Levente & az OnlineMárkaboltok story

„Egy vállalkozó akkor sikeres, ha minden munkatársa sikeres” – könnyen lehet, hogy pusztán ennek a gondolkodásmódnak a befogadása is szemléletváltással ér fel sok cégvezető számára. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/07/20/az-egod-mint-a-ceged-epitesenek-legnagyobb-ellensege-biros-levente-es-az-onlinemarkaboltok-story/ Annál is inkább, mivel a Szemléletváltók közösségének, illetve az Online Márkaboltok alapítójának számító Biros Leventéhez köthetők. Akivel lenyűgözően tartalmas beszélgetést sikerült folytatni bő másfél órában. Többek között ismételten kilyukadva a sikeres cégépítés egyik legfontosabb komponensénél, miszerint: „a céget nem a cégvezető irányítja, hanem az általa létrehozott rendszer és a kollégák”. Megszámlálhatatlanul sok értékes gondolat hangzott el a Cégépítők podcast friss adásában! Közülük a következő kérdéseket mindenképp érdemes kiemelni: - Milyen cégvezetői hibák sorozatához vezetett Leventénél 15 éven át az önfejlesztés hiánya? - Hogy sikerült a 40 millió forint adósság után talpra állva eljutni az évi 4 milliárdos forgalomig? - Hogy reagálhatsz cégépítőként még a leginkább sarokba szorított helyzetekre is gyorsan? - Miért éri meg végvezetőként a munkaidőd akár 50%-át önfejlesztésre fordítanod? - Hogyan tanuld meg kezelni a cégépítést nagyban megnehezítő egódat? - Miért a bevonás az egyik legfőbb varázsszó a cégépítésben és hogy érdemes megvalósítani? „A cégedben akarsz dolgozni, vagy céget akarsz építeni? Az életedbe, vagy a vállalkozásodba vagy szerelmes?” – őszintén megválaszolva ezt a kérdést szinte lehetetlen, hogy az ember ne kezdjen el rögtön a cégépítésen gondolkodni. Útravalóként pedig a Cégépítők podcast aktuális adásának egyik záró gondolata Leventétől: „Tanulj, fejlődj, változz, de ne akarj senkinek se megfelelni! Csak éld a saját életed!” Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
7/20/20221 hour, 40 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Cégépítés időtállóan, generációkon átívelve | Grebenár Klaudia és József & az Emberfejlesztés Kft.

„Ahol cégvezetőként hiányzik a szervezettség, ott nagy baj van, miközben tisztában kell lenni a digitális nyitottság exponenciális felértékelődésével” – fogalmazott meg két kulcsgondolatot a tartós eredményesség titkáról a Cégépítők podcast egyik aktuális vendége. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://cegepitok.hu/2022/07/06/cegepites-idotalloan-generaciokon-ativelve/ Rendhagyó és különleges adásról van egyébként szó! Hiszen Grebenár József, az Emberfejlesztés Kft. alapítója mellett lánya, Grebenár Klaudia is vendégünk volt a stúdióban. Egyrészt azért, mert mindketten szenvedélyesen szeretnek vállalkozások fejlesztésével foglalkozni. Másrészt náluk, cégen belül is épp folyamatban van a generációváltás. Úgyhogy bőven akadt izgalmas kibeszélendő kérdés a Cégépítők podcast friss epizódjában, amelyek közül a következőket érdemes kiemelni: - Mit jelent és hogy térül meg a cégépítés folyamatában a multiplikáció? - Miért jobb a kiadások figyelése helyett a kapacitásunk min. 70%-át a bevételszerzésre fordítani? - Miért ne a rendszer bevezetésétől várjuk a hatékonyságot és koncentráljunk először a folyamatok kijavítására? - Mi minden szükséges a sikeres cégutódláshoz? Hogy érdemes egyáltalán elkezdeni a folyamatot? - Mi az, amit az átadás és a generációváltás előtt célszerű átvizsgálni a cég működését tekintve? „Olyan céget akartam építeni, ami nélkülem is működik” – Grebenár Józsefnél ez az erős vízió már a cégépítés legelső pillanatában megvolt. A Cégépítők podcast mostani adásából pedig az is kiderül, hogy sikerült ezt magas színvonalon megvalósítania. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
7/6/20221 hour, 25 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

„Nem ruhát adok el, hanem életérzést” | Kanizsai Silka Ágnes & a Silka story

„Szeretem az embereket és szeretek teremteni. Ezért mindig valami olyan teremtésén dolgozom, ami jó az embereknek” – talán ez a mondat foglalja össze leginkább azt a lebilincselő cégépítő attitűdöt, ami Kanizsai Silka Ágnest övezi. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.minicrm.hu/blog/2022/06-24/nem-ruhat-adok-el-hanem-eleterzest-kanizsai-silka-agnes-es-a-silka-fashion-story/ A Cégépítők podcast aktuális vendége ékes például szolgál arra, hogy nincsenek elérhetetlen álmok és megvalósíthatatlan célok. Egy apró Baranya megyei településről indulva nemcsak a vendéglátóiparban halmozott sikert sikerre, de minden nehézség ellenére a Silka Fashion brandből is sikersztorit faragott. Nehéz is kiragadni a beszélgetés számtalan tanulságából a leglényegesebbeket. Az alábbi felsorolás inkább csak rövid ízelítő azokból az inspiráló gondolatokból, amelyek az adásban elhangzanak: - Miként merített Ágnes motivációt és erőt Sissi magyar királyné életútjából? - Hogyan használj fel minden lehetséges percet a vállalkozásod fejlesztésére? - Miért alapvető vállalkozóként odafigyelni az igényekre és alkalmazkodni hozzájuk? - Hogy vált sikeressé a Covid-19 helyzet és a pénzügyi nehézségek ellenére a Silka Fashion? - Kikből válhatnak a vállalkozásod legjobb hírvivői? - Miként érdemes tudatosan előkészíteni a cégvezetés átadását? „Amit a világon a legjobban szeretsz, azt csináld!” – számtalan gondolatot idézhetnénk még Ágnestől, de talán az összes közül ez a legerősebb. Nála tisztán látszik, hogy mindennek ez az alapja. Bizsergető információs lökettel érhet fel tehát a Cégépítők podcast mostani adásának meghallgatása. Kanizsai Silka Ágnes minden szavára érdemes odafigyelni, hiszen rengeteget tanulhatsz tőle. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
6/24/20221 hour, 35 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

„A magyar e-kereskedelmi piac legalább 80%-át lefedjük” | Rácz Csaba & az Árukereső.hu story

Tudd meg, hogy Rácz Csabáék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/06-08/a-magyar-e-kereskedelmi-piac-legalabb-80-at-lefedjuk-racz-csaba-es-az-arukereso-story/ „Olyan sosem fordul elő, hogy végtelen kapacitásod van és mindennel tudsz foglalkozni” – oszlatott el egy, a cégvezetők körében gyakori utópisztikus elképzelést a Cégépítők podcast aktuális vendége. Ezúttal Rácz Csaba volt jelen beszélgetőpartnerként a stúdióban, aki Magyarország piacvezető árösszehasonlító oldala, az Árukereső.hu ügyvezetői feladatait látta el több éven keresztül. 2006-tól képezve szerves részét a vállalatnak, a ranglétra aljáról jutva el az ügyvezetői pozícióig, amit 2022 májusáig töltött be. „Nehézségek az Árukereső minden életszakaszában voltak” – avagy nem feltétlenül volt a kezdetektől könnyed diadalmenet a cég sikertörténete. A kulcsot az jelentette, ahogy a kihívásokra választ sikerült adni. Már csak emiatt is érdekes lehet belehallgatni a Cégépítők podcast mostani adásába, ahol – többek között az alábbi kérdések voltak terítéken: - Mikor és milyen üzleti modellel indult annak idején az Árukereső.hu? - Mi alapján sikerült folyamatosan fejleszteni és bővíteni a szolgáltatások körét? - Miért volt jó portéka az Árukereső? Hogy tudott több befektető is nyereséggel szerepet vállalni? - Hogy sikerült 400-ról 5500-ig bővíteni a partnercégek számát, hogy közben 4 helyett 6 munkatárs képes kiszolgálni ezt a bődületes ügyfélállományt? - Hogy jutott el Csaba ranglétra aljáról a 7 milliárd éves forgalmú és 100 fős cég legfelső szintjéig? „Mindig azt csináltuk, ami a növekedés szempontjából a leginkább célszerű volt” – ha csak ezt az egy gondolatot sikerrel építed be a vállalkozásod vezetésébe, pusztán azzal is szinteket léphet előre a céged. Persze ennél jóval több inspiráló gondolattal gazdagodhatsz, ha meghallgatnod a Cégépítők podcast mostani adását. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
6/8/20221 hour, 12 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

„Próbáld meg, bukj el minél előbb, és tanulj belőle. Ne analizáld túl!” | Perényi András & Webshippy

Tudd meg, hogy Perényi Andrásék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/05-24/25-m2-es-irodabol-7700-m2-es-logisztikai-kozpontig-perenyi-andras-es-a-webshippy-story/ „Amikor sikerül megteremtened egy remek szolgáltatást, akkor megjelenik rá az igény is” – kitűnő példa az állításra a Webshippy elképesztő fejlődéstörténete, akik egy 25 négyzetméteres lakás-irodából indulva váltak Magyarország piacvezető fulfillment szolgáltatójává, szűk 6 év alatt. Már csak emiatt is örömteli, hogy a Cégépítők friss epizódjában Perényi András, a Webshippy társalapítója és vezetője mesélt a cégépítés általa megtapasztalt legfontosabb tanulságairól. Érdekesség, hogy Andrásék e-kereskedelmi cégként indulva fedezték fel, hogy a rendelések kiszolgálása mekkora problémaforrást jelenthet. Ahogy ő fogalmaz, „olyan rendszert kezdtünk el fejleszteni, ami a saját problémáinkat hivatott megoldani.” Ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Óriási tanulság, hogy a spanyolviasz feltalálása helyett egy sokakat érintő problémát megoldva nagyobb eséllyel építhető évi többmilliárdos forgalmat bonyolító vállalkozás. Néhány kérdés, amelyek mentén a Cégépítők podcast mostani epizódjában zajlott a beszélgetés: - Mi a fulfillment szolgáltatás lényege, amire a Webshippy gyakorlatilag épült? - Hogyan építhető 2,4 milliárd éves forgalmú cég arra a problémára, ami a saját cégünkben okoz nehézségeket nap mint nap? - Miért nem feltétlenül szükséges a spanyolviaszt feltalálni a cégépítésnél? - Milyen gondolkodásmód és menedzsment módszertan lehet a sikeres növekedés titka? - Miként fejleszthető menet közben a cégünk és vele együtt a belső folyamataink? - Mikor célszerű befektetői tőkét bevonni egy vállalkozás életébe? „Próbáld meg, bukj el minél előbb, és tanulj belőle. Ne maradj le a túlzásba vitt analizálás miatt” – András tanácsai kiváló alapot jelenthetnek útravalóként, hogy az inspiráló példáján keresztül neked is sikerüljön magasabb szintre fejleszteni a céged. Ha szeretnél több gyakorlati tippet is ellesni tőle, akkor mindenképp érdemes meghallgatnod a Cégépítők podcast mostani adását. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
5/25/20221 hour, 17 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Hogyan rak össze egy 1700 fős marketing eseményt mindössze 2 fő? | Miklovicz Norbert & az MMF story

Tudd meg, hogy Miklovicz Norbiék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/05-11/hogyan-rak-ossze-egy-1700-fos-marketing-esemenyt-mindossze-2-fo-miklovicz-norbert-es-a-magyar-marketing-fesztival-story/ „Nem volt szabad életem, egy hónapban 5-6 olyan alkalom is volt, amikor semmit nem aludtam” – mesélt a csábítónak tűnő multis vezetői pozíció árnyoldaláról Miklovicz Norbert, a Cégépítők podcast mostani adásának vendége. Norbert nem kevés befektetett energiával és áldozattal nemcsak megálmodta, hanem szisztematikus munkával sikeresen felépítette Magyarország egyik legnagyobb KKV rendezvényét, a Magyar Marketing Fesztivált. Amely jövőre már a tizedik alkalommal várja a látogatókat, rendszerint 1500-nál is több vendéget mozgat meg, miközben 50 millió forint körüli árbevételt képes termelni évről évre. Igazi sikertörténet tehát a cégépítésről, aminek a meghallgatása számos tanulsággal kecsegtet. Rövid ízelítő azokból a kérdésekből, amelyek a Cégépítők podcast friss epizódjában elhangzottak: - Miként sikerült Norbertnek átmenteni a multi környezetben tapasztalt strukturált működést a későbbi vállalkozásaihoz? - Mekkora elszántság és kitartás kellett ahhoz, hogy főállás mellett sikerüljön elindítani a Magyar Marketing Fesztivált? - Hogy lehetett összerakni az első 500 fős rendezvényt mindössze 2 hónap alatt? - Miként sikerült évről évre 100-150 fővel növelni a Fesztivál látogatottságát úgy, hogy a szervezés feladatait mindössze 2 fő képes volt koordinálni? - Miért esszenciális kérdés rendszerszintű automatizmusokkal koordinálni egy 1500+ résztvevős eseményt? - Az egykoron napi 10-12 órákat dolgozó Norbert most milyen projektekkel tölti ki a felszabadult idejének döntő többségét? „A világ azért csodálatos, mert minden megtanulható. Sikeres viszont akkor leszel, ha priorizálsz” – Norbert tanácsát mindenképp érdemes megfogadnod, hiszen az ő példája is mutatja, áldozatos munkával milyen messzire is juthatsz. Ha pedig már szóba került a priorizálás, a mai napra legyen az egyik legfontosabb feladatod, hogy meghallgatod a Cégépítők podcast friss epizódját. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
5/11/20221 hour, 25 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Hogy lehet meg a luxusod, hogy azzal foglalkozz, amit szeretsz? | Balogh-Mázi Mária & a Dreamjo.bs

Tudd meg, hogy Balogh-Mázi Máriáék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/04-27/nem-a-tudasanyag-draga-hanem-az-ember-ideje-es-energiaja-balogh-mazi-maria-es-a-dreamjo-bs-story/ --- „Jó programozó vagy jó vezető legyek?” – tette fel magának a kérdést szakmai pályafutásának korai szakaszában Balogh-Mázi Mária, a Cégépítők podcast mostani adásának vendége. Annyit talán elárulhatunk előzetesen, hogy végül a második opció mellett döntött. Amit szorgos munkával és sok-sok tanulással olyan magas szintre tudott fejleszteni, hogy férjével, Balogh Petyával immáron 40-nél is több startup fejlődésében működnek közre angyalbefektetőként. Ahogy Maja fogalmaz, a „startupoknak segíteni igazi FLOW-élmény, amit nem lehet abbahagyni”. Olyannyira nem, hogy ez a tevékenység még az Excelben megtervezett gondtalan nyugdíjas éveknél is csábítóbbnak bizonyult. „Nem a tudásanyag drága, hanem az ember ideje és energiája” – ahogy ő fogalmaz. Márpedig, ha tanulásról van szó, a Cégépítők podcast aktuális epizódjának meghallgatása számos tanulsággal kecsegtet, többek között az alábbi kérdésekre választ adva: ● Hogy sikerült Majának már egészen fiatalon, nőként érvényesülnie egy olyan férfias szakmában, mint a programozás? ● Egy sikeres exit után, az utazgatással és anyagi biztonsággal kecsegtető nyugdíjas évek helyett miért tűnt motiválóbb jövőképnek startupoknak segíteni? ● Hogy körvonalazódott ki a BACONSULT tevékenysége a startupokkal folytatott kezdeti beszélgetésekből? ● Milyen indíttatásnak köszönhető a Maja által vezetett, DreamJobs, illetve a Szerethető Munkahelyek koncepció létrejöttéhez? ● Miért kiemelten fontos a jó vezetéshez a megfelelő önismeret? ● Miért kulcsfontosságú terület a HR minden vállalkozás életében? „Megvan a luxusom, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek!” – ehhez a kulcsgondolathoz Maja gyorsan hozzátette, hogy az önismeret megléte esszenciális annak a felismeréséhez, hogy pontosan mivel is szeretnénk foglalkozni. Többek között ennek a felfedezésében is hathatós segítséget jelenthet a Cégépítők podcast adásának meghallgatása. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
4/27/20221 hour, 19 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

“Rengeteg guruló forint van elrejtve az apróságokban” | Székely József és a Generálkommandó story

Tudd meg, hogy Székely Józsiék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/04-12/rengeteg-gurulo-forint-van-elrejtve-az-aprosagokban-szekely-jozsef-es-a-generalkommando-story/ --- Projektmenedzsment szoftverrel automatizált 20-25 céges folyamat, megspórolva egy irodai dolgozó teljes munkaidejét? Egy építőipari cégnél kevésbé számít az ember ilyesmire. Székely József viszont a Generál Kommandó működésének folyamatos optimalizálásával a cégépítés magasiskoláját produkálva ezen felül is folyamatosított mindent, ami csak elképzelhető egy vállalkozás életében. Mindezt úgy, hogy a közgazdász tevékenysége mellett sokáig csak hobbiként, az alkotás és a matéria iránti vágy miatt kezdett építkezésekkel foglalkozni. Évek alatt a tevékenység oda fejlődött, hogy 50 fős cégként közel félmilliárdos árbevételt voltak képesek termelni 2021-ben. Józsitól megszámlálhatatlanul sok cégépítő praktika leshető el, a vele folytatott beszélgetés, illetve a Cégépítők aktuális adása pedig – többek között – az alábbi kérdések mentén épült fel: - Hogy hasznosította Józsi a közgazdász múltat és analitikus szemléletet a cégépítésben? - Mekkora nem lehet megúszni vezetőként a cégépítést? - Miként tartható 5%-on a fluktuáció egy építőipari cégnél, szemben a piaci 40%-os átlaggal? - Miért fontos transzparensen kommunikálni az ügyfelek irányába az együttműködés folyamatát? - Hogy sikerült Józsiéknak rendszerszinten felszabadítani egy irodai dolgozó teljes munkaidejét? - Hogyan ültethető át a MiniCRM-be 20-25 céges folyamat és 10 ezer teendő? „Egy tudatos cégvezető nem kényelmesedhet el, hanem mindig az égen megjelenő gomolyfelhőket kémleli és a megoldásokat keresi” – ezek a szavak hűen tükrözik, mennyire nem érdemes halogatni a rendszerszintű működésre való törekvést cégvezetőként. Ennek első lépéseként a legjobb, ha a LEJÁTSZÁS gombra kattintva meghallgatod a Cégépítők podcast legfrissebb epizódját. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
4/13/20221 hour, 32 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Hat év alatt háromszoros növekedés nonprofit cégként | Györke-Szilágyi Éva & a Billingual story

Tudd meg, hogy Horváth Éváék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/03-29/hat-ev-alatt-haromszoros-novekedes-nonprofit-cegkent-gyorke-szilagyi-eva-es-a-bilingual-story/ --- Miként érhető el milliárd feletti árbevétel az angol nyelvoktatás speciális módszertanára specializálódott nonprofit cégként? Györke-Szilágyi Évának, a Cégépítők Podcast aktuális vendégének vállalkozói története tartalmas választ szolgáltat a kérdésre. Ugyanis bő 6 évvel ezelőtt, multinacionális környezetben szerzett pénzügyi tapasztalatokkal felvértezve hozott egy döntést, és elvállalta a Bilingual Nonprofit Kft. vezetését. Az akkor strukturális és financiális nehézségek sokaságával küzdő szervezetet azóta sikerült fenntartható pályára kormányozni, háromszoros növekedést produkálva, könnyen menedzselhető struktúrában működve 100 fő feletti létszámnál is. Mindezt úgy, hogy Éva megfogalmazása szerint: „nem a profit növelése a célunk, tényleg minden bevételt a szolgáltatás minőségének javítására fordítunk”. Elképesztően tanulságos beszélgetés bontakozott tehát ki a Cégépítők Podcast aktuális epizódjában, többek között az alábbi kérdéseket érintve: - Melyik az a leghatékonyabb nyelvelsajátítási módszer, amire a Bilingual struktúrája épült? - Mik voltak a nonprofit jellegből fakadó korlátok, amelyek csaknem a szakadék szélére juttatták a Bilingual-t? - Hogy tudta Éva a multi környezetből hozott pénzügyes tapasztalatait egy nonprofit cég fejlesztésének céljából implementálni? - Miként sikerült nonprofit cégként háromszoros növekedést elérniük, mindössze 6 év alatt? - Milyen rendszer által képesek kiemelt hatékonysággal menedzselni több mint 1300 diák és 85 pedagógus ügyeit? - Hogy sikerült 15 munkanapnyi feladatot megspórolni egyetlen automatizált funkcióval? Éva szavait hallgatva a Cégépítők Podcast aktuális epizódjában az embernek akaratlanul is olyan érzése támad, hogy tényleg nincs lehetetlen. Ahogy az adásban is elhangzik: „ha valami jó dolgot csinálsz, akkor feladatod azt terjeszteni”. Bízunk benne, hogy a LEJÁTSZÁS gombra kattintás és meghallgatás komoly inspirációs töltettel és hasznosítható tudással kecsegtet majd. Extra tartalmainkért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
3/30/20221 hour, 22 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

„Megmásztuk a Mount Everestet, majd megnéztük a Mariana-árkot” | Horváth János & az MVÜK story

Tudd meg, hogy Horváth Jánosék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/03-22/megmasztuk-a-mount-everestet-majd-megneztuk-a-mariana-arkot-horvath-janos-es-az-mvuk-story/ --- 20 év után a multi környezet biztos egzisztenciájából a vállalkozói létbe? Nem kis bátorság, motiváció és elszántság szükséges egy ekkora ugráshoz. Horváth Jánosnak, az MVÜK Zrt. vezérigazgatójának viszont nem akármilyen sikerrátával sikerült megugrania. Ahogy ő fogalmazott a Cégépítők Podcast mostani epizódjában, „vannak pillanatok az életben, amikor az ember megérkezik egy döntéshez”. A Cégépítők Podcast aktuális adásában annak a tapasztalatait osztotta meg velünk, ahogy a kezdeti 100 millió forint körüli éves forgalomról a 400 milliós szintig sikerült eljutnia céggel, miközben kialakítottak egy közel 500 fős stabil üzleti közösséget. Inspiráló történetén keresztül többek között olyan kérdéseket érintettünk, minthogy... - Miért tűnt megfelelő döntésnek 20 év után vállalkozói létre cserélni a multi adta aranykalitkát? - Milyen értéket sikerült átültetni a multiból a sikeres cégépítéshez? - Milyen másfajta megközelítést igényel a hunting és farming, az ügyfélszerzés és megtartás? - Milyen mérföldkövek mentén sikerült 100 millió forint éves forgalomról egészen a 400 milliós szintre építeni az MVÜK szervezetét? - Hogyan sikerült újraépíteni az MVÜK személyes kapcsolaton alapuló modelljét a Covid-19 helyzet után? - Mit jelent a „gondolkodjunk rendszerben” az MVÜK életében, illetve János értelmezésében? Bár János történetét hallgatva az árbevételi adatok elképesztő inspirációs források, ahogyan ő is fogalmaz: „nem minden a számokról szól, tagjaink elégedettsége sokkal fontosabb”. Már csak emiatt is érdemes kattintanod a „LEJÁTSZÁS” gombra: többrétegű, értékes tanulságokra tehetsz szert a Cégépítők podcast aktuális epizódjából! Extra tartalmainkért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: - Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq - Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu - Google Podcast: cutt.ly/gIp0cwM - Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: - Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ - LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
3/16/20221 hour, 12 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Csapongó vállalkozói létből fókuszált vállalkozás | Dallos Zoltán & a DLX MEDIA story

Tudd meg, hogy Dallos Zoliék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/03-01/csapongo-vallalkozoi-letbol-fokuszalt-vallalkozas-dallos-zoltan/ --- Milyen motivációtól hajtva cserél le valaki egy kiváló egzisztenciát biztosító bankfiók vezetői pozíciót a vállalkozói létre? Hogy formálható a vállalkozói útkeresés strukturált, fókuszált, rendszerszinten működő céggé? Dallos Zoltán életútja szemléletes választ ad ezekre a kérdésekre. Zoli a kényelmes anyagi lehetőségeket nyújtó alkalmazotti létet maga mögött hagyva jutott el oda hosszú évek szisztematikus munkájával, hogy az általa vezetett DLX Media szervezetten, hatékonyan működik. A Cégépítők Podcast mostani epizódjában egyrészt erről az átalakulásról kérdeztük, másrészt a HR, a sales és a pénzügy rendszerszinten automatizálható folyamataiba engedett betekintést. Többek között az alábbi kérdések mentén: - Mi vezetett el addig a felismerésig, hogy sok üzleti lehetőség helyett jobban megéri egyetlen tevékenységre fókuszálni? - Miért nem célszerű B-terven gondolkodni vállalkozóként? - Hogy hasznosítható a nagyvállalati tapasztalat a cégépítésben? - Miért érheti meg proaktívan munkatársakat toborozni? Miként fél-automatizálható a folyamat? - Mi tehetünk azért, hogy több ajánlást kapjunk az ügyfeleinktől? - Milyen gondolkodás mentén találhatunk alternatív sales módszereket? - Hogyan automatizálhatók MiniCRM-el a pénzügyi teendők, vagy a dokumentumok generálása? - Miért megtérülő befektetés a tudatos márkaépítés és stratégiai kommunikáció? A Cégépítők Podcast aktuális epizódjából megtudhatod, miért célszerű a cégépítést már a kezdetektől fogva tudatosan csinálni. Így később bátran „ráléphetsz a gázra”, folyamatos növekedést produkálva. Kattints a „LEJÁTSZÁS” gombra, tanulj és fejlődj egy izgalmas vállalkozói életút megismerésén keresztül. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: - Spotify: https://open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq?si=27567584172a48cc - Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3%A9g%C3%A9p%C3%ADt%C5%91k/id1585202757?l=hu - Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9mZWVkcy5zb3VuZGNsb3VkLmNvbS91c2Vycy9zb3VuZGNsb3VkOnVzZXJzOjEwMjU4MDgzMDEvc291bmRzLnJzcw - Soundcloud: https://soundcloud.com/cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: - Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ - LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők a BROCASTERZ Podcast ügynökségnek köszönhetően jön létre! Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
3/2/20221 hour, 12 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„A rend a legfontosabb egy cég életében” | Szerepi Zsolt interim manager & tárgyalás specialista

Szerepi Zsolt mondandójára érdemes figyelni fejlődni vágyó vállalkozóként, hiszen számos cég interim vezetőjeként, tárgyalásspecialistaként és tanácsadóként egyaránt komoly eredmények köthetők a munkásságához. Pályájának elején Zsolt olyan multicégeknél ért el szembeszökő eredményeket az értékesítés különféle területein, mint a Telekom elődjének számító Westel 900, a Vodafone vagy a Microsoft. Közben 2 évet töltött egy skót nemzetközi tárgyalástechnikai cégnél. Hogy az ott szerzett tapasztalatok mekkora értékkel bírnak, a következőket mondta: „doktori fokozat tárgyalástechnikából”. Később interim menedzserként cégek újraépítésében segédkezve ért el kimagasló eredményeket, például az éves árbevétel 40%-ának elérésével egy hónap alatt, vagy az utódjának kinevelésével interim módon. A Cégépítők Podcast mostani epizódja hemzseg az inspiráló gondolatoktól, a beszélgetés vázát pedig a következő kérdések alkotják: - Hogy értékesített Zsolt az első multis hónapjában többet, mint az akkori legnagyobb Westel 900 iroda? - Mi volt az a tréneri képzés, ami Zsoltot „doktori fokozathoz” segítette tárgyalástechnikából? - Hogy sikerült 99,7% -os eredménnyel teljesíteni a Microsoftnál azt a feladatot, amit mások megoldhatatlannak gondoltak? - Mit jelent az interim cégvezető fogalma és miben rejlik a lényege, hatékonysága? - Miért a rend a legfontosabb egy cég életében, hogy lehet rendet csinálni egy KKV-ban? - Miért célszerű csere alapon gondolkodni minden tárgyalási helyzetben? - Mik a tipikus hibák, amiket érdemes elkerülni tárgyalásoknál? A Cégépítők Podcast aktuális epizódja egyszerre ér fel egy tárgyalástechnikai gyorstalpalóval, miközben a cégépítés szempontjából is gyakorlatban hasznosítható tanácsokkal jutalmazza a meghallgatást. Az egyik legjobb döntésed lehet, ha kattintasz a „LEJÁTSZÁS” gombra. Sőt, az extra tartalomban egy konkrét tárgyalási helyzetet hallhatsz, a beszélgetés tanulságait pedig már a következő tárgyalásodnál hasznosíthatod is. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: - Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq - Apple Podcast: https://cutt.ly/UI64LHg - Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj - Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: - Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ - LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
1/26/20221 hour, 4 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

16 munkatárs bérköltségét megspórolni egyetlen fejlesztéssel | Stasztny Viktor & a Menton Jobs story

Stasztny Viktor, a Menton Jobs Kft. társtulajdonosa egy ízig-vérig tudatos cégépítő! Viktor története hűen reprezentálja, hogy tudatos gondolkodásmóddal és folyamatos fejlesztésekkel miként juthat el valaki focibírói tevékenységből egy 3 milliárd forint éves forgalmú cég vezetéséig. A munkaerőközvetítéssel foglalkozó piac egyik top szereplőjének számító Menton Jobs Kft. ugyanis a 2017-es indulása óta üstökösként avanzsált a piac meghatározó résztvevőjévé. Viktor sztorija egyszerre inspiráló, elgondolkodtató és motiváló. Az ember rögtön azon kezd el gondolkodni, mennyi mindent rakhatna rendbe és optimalizálhatna a saját cégében is. Már csak ezért is javasoljuk, hogy kattints a LEJÁTSZÁS gombra. A Cégépítők Podcast aktuális epizódjának meghallgatásával a következő kérdésekre ismerheted meg a választ: - Mivel foglalkozott Viktor másik 2 cége a Menton Jobs előtt? Mit tanult ezekből az időkből? - Hogyan sikerült Viktoréknak az indulástól kezdve évről évre duplázni a forgalmat? - Milyen kihívásokat generált a Covid-19 helyzet és hogy sikerült ezekre reagálni? - Milyen folyamatokkal és szoftverekkel sikerült a kezdeti 2 fős létszámról 62-re nőni, méghozzá fenntartható módon? - Melyik integrált ügyviteli rendszerrel tudják Viktorék hatékonyan koordinálni a pénzügy, az ügyfélszerzés, az ügyfél kiszolgálás és az adminisztráció feladatait? - Hogy sikerült egyetlen fejlesztéssel megspórolni 16 ember bérköltségét, csaknem 10 millió forintot? - Milyen vezetői magatartás és következetes gyakorlat motiválta a Menton Jobs minden munkatársát a precíz és rendszeres adminisztráció betartására? A Cégépítők Podcast mostani adásában rengeteget tanulhatsz Viktortól azzal kapcsolatban, hogy milyen gondolkodással és fejlesztéssel tartható fenn évről évre a szignifikáns növekedés. Sőt, az extra tartalmunkról sem érdemes megfeledkezned! Ebben Viktor a tudatos, gyors és megfontolt döntéshozatal gyakorlatáról oszt meg értékes tippeket. Történeteken keresztül, a cégvezetői és focibírói tapasztalataiból felidézve. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3%A9g%C3%A9p%C3%ADt%C5%91k/id1585202757?l=hu Google Podcast: https://cutt.ly/gIp0cwM Soundcloud: https://soundcloud.com/cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
1/13/20221 hour, 5 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

“Elég nagy luxus, ha a cégünk az emberek fejében van” | Gangel Péter & a Bizalmi Kör story

Gangel Péter a Bizalmi Kör Vezetői Klub alapítója közel 20 éve vállalkozik és több sikeres cég építésében vett részt. Immáron napi szinten a vállalkozó közeg fejlesztésén dolgozik. Egy cégvezetők számára kialakított klubbal olyan fórumot működtet többedmagával, ami rendszeres inspirációt és tudást ad át a magyar KKV réteg prominens szereplőinek. Jelen adásunkban a tapasztalat megosztás fontosságáról, a hibákból való tanulásról és természetesen ezek valós gyakorlati megközelítéseiről és a bizalom üzletben betöltött szerepéről mesél Krisztiánnak és a hallgatóságnak. Péter nagyon korán tudta, hogy nem szeretne alkalmazottként dolgozni, mindig a vállalkozói lét vonzotta. Viszont az első próbálkozásainál az óriási akarásán kívül nem volt sem tőkéje, sem tudása, sem tapasztalata. Ennek ellenére 120.000 Ft-nyi kezdőtőkével viszonylag sikeres, jó bevételekkel rendelkező céget épített fel. Azonban a háttérben megbúvó hibák sokasága miatt a cég csődbe ment és nem hogy egzisztenciális, de identitásai válságba is került. Gangel Péter nem adta fel. Levonta a tanulságokat, megtartott álmodozó, vizionista énjét és új dolgokat kezdett el tanulni, ami várakozásának megfelelően fejlődési pályára állította őt. Új attitűdjéből pedig felépítette a Bizalmi Kört, amely mára a legismertebb vezetői klubnak tekinthető Magyarországon. Hallgasd meg adásunkat, és ismerd meg részleteibe menően is honnan hova jutott el Péter! Kíméletlen őszinteségének köszönhetően minden apró mozzanatot megismerhetsz. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Honnan indult Péter és milyen tapasztalatokat szerzett az első vállalkozásában? - Hogyan tudott felállni egy hatalmas bukás után? - Milyen új skilleket és tudást kellett fejlesztenie magában? - Miért fontos Péter szerint a bizalom és hogy lehet ezt felépíteni az üzleti szférában, egy bizalmatlan társadalomban? - Hogyan kell jó folyamatokat építeni és ezeket gyorsan és hatékonyan fejleszteni? Hogyan gyorsíthatod fel tanulási folyamataid és azok ciklusát? - Mi jellemezte vállalkozói karrierjének azt a szakaszát, ahol más tapasztalatai is a rendelkezésére álltak már? - Saját tapasztalatok, hibák szintjén mi az ami hátráltatta, nehézséget okozott neki a kiteljesedésben? - Péter esetében ez milyen konkrét vállalkozásban valósult meg? - CRM rendszer/folyamatok hogyan jelentek meg egyes fejlődési pontokon? Voltak egyáltalán? Ha igen, akkor milyen működési modellben? - Hogyan támogatja a céget és a saját vállalkozói életét, cégvezetői pozícióját az egyes CRM rendszerek? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Péter arról fog beszélni, hogy az ő történetéből is világosan látszik, hogy egy cég életében a vízió és a kitartás elengedhetetlen, de önmagában nem elegendő. Mi is az a vízió és mi annak a haszna? Miért fontos, és hogyan lesz üzletileg valid és működőképes operatív szinten is? Mit kell tenni, hogy ez jól működjön? Ezekért a válaszokért látogass el a miniCRM oldalára. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com
12/29/20211 hour, 11 minutes, 1 second
Episode Artwork

"Vállalkozóként minden döntésedért 100%-ban te vagy a felelős“ | Surányi Ferenc & az MI Club story

Vannak azok a típusú emberek, akik már kisgyerekként tudják mivel akarnak foglalkozni. Mostani podcast adásunk főszereplője pontosan ilyen. Már általános iskolában is kristálytiszta válasza volt arra az örök klasszikusra: “mi leszel, ha nagy leszel?”, amire ő egyből rávágta, hogy vállalkozó. Persze az élete és munkássága nemment ennyire egyszerűen. Inkább hasonlít egy extrém hullámvasúthoz, viszont olyan tanulságokat rejt, amiből minden vállalkozó -legyen kezdő, vagy a cégépitésben már jártasabb- fejlődni tud. Feri kezdetben csak el akart végezni egy szuper főiskolát. Egy új hifi vásárlása és egy nem várt érdeklődés-hullám indította el őt a tényleges vállalkozóvá válás útján. A hifikkel való kereskedésből egy nagy árbevételű cég nőtt ki magát. Fejlődésének kulcsa pedig az problémamegoldási készség lett, ami később az összes többi vállalkozásának is a mozgatórugójává vált. Az ő célja mindig az volt, hogy olyan céget építsen fel, amely nélküle is tud működni. Ehhez neki közel 20 évre volt szüksége, de most olyan tippeket, trükköket árul el, amellyel drasztikusan leredukálhatod ennek a vágyott célnak az elérését. Hogy hogyan, ahhoz hallgasd meg az adásunkat! Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Miért választotta Feri a vállalkozói létet? - Hogyan indult az első vállalkozása? - Milyen hibákat követett el és hogyan tudott onnan felállni? - Milyen önismeretre kell ahhoz szert tenni, hogy felül tudjunk kerekedni a hiányosságainkon és javítani tudjunk azokon? - Hogyan tud valaki tanácsadói vállalkozást elindítani, mi kell ennek sikerességéhez? - Hogyan tudod kezelni azt, hogy mindenért a vállalkozó a felelős? - Hogyan kell folyamatokat és szolgáltatásokat fejleszteni - milyen mindset kell hozzá? - Mikor és milyen folyamatokat érdemes automatizálni bizonyos cégtípusoknál? - Hogyan lehet eljutni oda, hogy nem kell személyesen részt venni a céged életébe? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Feri arról fog mesélni, hogyan tudunk egy hatékony és eredményes kontrolling rendszert kiépíteni. Szerinte a kontrolling, olyan mint a “titkos fűszer”. Ha jól építed fel kontrolling folyamataid, akkor már csak azzal kell foglalkoznod a cégeben, amivel valami baj van, de nem a tűzoltás szintjén, hanem előre látva a folyamatokat. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
12/15/20211 hour, 19 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

“500 ügyfelet kockás papíron kezelni lehetetlen…” | Fábián-Seremetyev Márk & az Asesor story

Fábián-Seremetyev Márkék az EU csatlakozás hajnalán egy non-profit szervezet színeiben, falunapról falunapra járva ingyenes pályázati tanácsadással segítették a mezőgazdaságban dolgozókat. Ekkor jöttek rá, hogy bizony hiánypótló tevékenységbe kezdtek bele. Hiszen a bonyolult bürokratikus folyamatokban nehéz segítség nélkül eligazodni. Az üzleti lehetőség felismerés után jött létre az Asesor és pár év alatt milliárdos pályázatokat kezelő, jól működő, sikeres céggé váltak. Márk mesél róla, hogy először egy kockás füzetben kezdték el vezetni az ügyfeleik elérhetőségét és projektjeikkel kapcslatos teendőiket. Azonban hamar rádöbentek, hogy ez messze nem a legmegfelelőbb módja az adminisztrációnak és a elindultak a digitális megoldások használatának útján. 50 projektig tudták ezt a módszert használni… Rengeteg napi munkát jelentett számukra: minden nap az összes ügyfelet át kellett futniuk. Ez nem csak lassú módszernek bizonyult, de rengeteg hibalehetőséget is rejtett magában. Ráadásul a határidők, a kollégák automatikus figyelmeztetése, a folyamatok és a feladatok menedzsmentje se elégítette ki egy dinamikusan fejlődő cég mindennapjait. Ma a cég összes folyamatát és adatait egy CRM rendszerben kezelik: az értékesítés, a projektmenedzsment, a pénzügy, a belső feladatkiosztás és a számlázás is immáron gördülékenyen megy. Az adásból az is kiderül, hogy ez pontosan milyen hatást is gyakorolt a napi operatív feladatokra és ezáltal cégükre. Mindezt egy olyan cégnél, ami kvázi projektmenedzsmentből és határidők betartásával foglalkozik. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Mi az amit egy projekt menedzsmentet komplexen folytató, azt csúcsra járató cég tanítani tud a cégépítésről? - Honnan indultak el, miért jött létre az Asesor? - Milyen fázisokon keresztül fejlődött az Asesor és hol tart most? - Hogy néz ki a pályázati tanácsadások piaca? - Mit jelent ma egy cég számára egy pályázat? Miért fontos a pályázatokkal mélyebben foglalkozni? Milyenek a jó pályázatok? - Miben más az Asesor mint a többi pályázatíró cég? Hogy néz ki ez a projektmenedzsment folyamat? - Milyen pluszt tud adni egy CRM rendszer egy pályázatíró cégnél? - Milyen jövőre készülnek fel, az átalakuló pályázati rendszerek tükrében? - Mint Asesor hova szeretnének eljutni a jövőben? Mi a cél? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Márk arról fog mesélni, hogy milyen is az élet egy olyan cég vezetőjeként, ahol hektikus, ingadozó bevételekkel lehet számolni, hiszen a pályázatírás egy ilyen műfaj, így ők mélyebb tapasztalattal rendelkeznek a témában. Ebből adódik a forecastolás fontossága és sajátosságai is a cége életében, amelynek rejtelmeibe szintén bepillantást nyerhetsz. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra --- Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: https://brocasterz.com
12/1/202159 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

"Túl jól ment a cég, ezért majdnem csődbe mentünk." | Gál Kristóf & a Klikkmarketing story

Az új epizódban Gál Kristóf, a magyar marketing világ egyik üdvöskéjének, a Klikkmarketingnek az alapítója volt a vendégünk. Mára egy közel 200 ügyfelet támogató céggé váltak és nem akármilyen pillanathoz érkezte: egy jól működő marketing-manufaktúrából a vállalattá váláshoz. Kristóf több mint 15 éve vezeti cégét, amely először pusztán egy egyszemélyes kisvállalkozás volt, amelynek még a neve és a tevékenysége is más volt kezdetben - weblapokat készített. Folyamatos kísérletezés és gondolkodás útján jutott el odáig, hogy inkább online marketinggel szeretne foglalkozni és Google hirdetések menedzselésével kezdődött meg a ma Klikkmarketingként ismert cég alapjainak letétele. A kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel tarkított időszak alatt a cégben kialakultak standardizált folyamatok, komoly rendszerek kerültek bevezetésre, illetve kialakult a K8 néven emlegetett saját módszertan is. A standardizálás náluk nagyon magas és egységes minőséget jelent: több mint 150 ügyfelük számára mindegy, hogy ki veszi fel a telefont, ki menedzseli a kampányukat vagy ki írja a blogcikkeiket - minden alkalommal biztosak lehetnek abban, hogy a megfelelő minőségű munkát fogják kézhez kapni. 2013-ban, az első sales-es kolléga csatlakozásának idején kezdtek el CRM rendszert használni. Első körben a sales folyamatok nyomon követésére, de ma már nem is tudnának a rendszer nélkül működni. A teljes HR folyamat, az ügyfélmunkák támogatása, sőt a belső feladatkiosztások is a rendszeren belül működnek. A leírt víziónak, tűpontos küldetésnek, a standard és nyomonkövethető folyamatoknak hála, illetve Kristóf személyes fejlődésének köszönhetően eljutottak arra a hatalmas lépésre, hogy új ügyvezetőt válasszanak. Az új pozíciót cégen belülről fogják betölteni, az új vezető személye már megvan. A kinevelése pedig már 2 hónapja tart. S hogy mi lesz ezután Kristóf feladata? A cég hosszú távú fejlődésére, távlati célokra, perspektívákra fog koncentrálni, illetve szeretne minél több cégvezetőnek segíteni, akik hasonló utat járnak be, amelyen ő is végighaladt. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Honnan indultak és hova jutottak? - Mi is az a K8 módszertan? Milyen előnyt jelent egy saját módszertan használata? - Mi a kulcsa Kristóf és a Klikkmarketing sikerességének? - Hogyan lehet jól fejlődni vállalkozóként? - Mióta használnak CRM rendszert? - Mi alapján választott Kristóf? - Milyen folyamatokra használják a CRM-et? - Miért döntött Kristóf egy új operatív vezető kinevezéséről? - Mi lesz Kristóf szerepe a jövőben a Klikkmarketing életében? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Kristóf elmondja, hogy mi a kulcsa a helyes, egészséges és fenntartható pénzügyi menedzsmentnek egyéni és céges szinten. Konkrét stratégiákat, irányelveket és ökölszabályokat fogunk körbejárni, miközben olyan kérdésekre keressük a választ, hogy hogyan érdemes gondolkodni a cég pénzügyi helyzetéről, ha azt szeretnénk, hogy fejlődjön. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra --- Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
11/17/20211 hour, 53 seconds
Episode Artwork

“20 perc alatt látom át egy 10 fős csapat teljes heti munkáját” | Belák Gábor & az NVSolar story

Belák Gábor Magyarország egyik legsikeresebb napelem cégének vezetője. Az NVSolarral immáron több mint 10 éve telepítenek napelem-rendszereket szerte az országban. Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és nem csak az energiaiparról van mélyebb ismeretük, de vállalkozás építésében is profinak bizonyulnak. 10 év alatt 0-ról jutottak el a 200-250 milliós szintre, majd onnan egy hatalmas ugrással - a profi rendszerek és folyamatok bevezetésének köszönhetően- eljutottatok a 2 milliárdos, éves árbevételig. A kezdeti 3 főről pedig 45-re nőtt a csapat létszáma. Természetesen ők is megküzdöttetek számos klasszikus és kevésbé klasszikus céges kihívással és problémával is. Történetük talán abból a szempontból is izgalmas, hogy egy új ipari trendbe kapcsolódtak bele és lettek sikeresek. Habár munkájuk során a technológia van a középpontban, mégis az emberek menedzsmentje, a megfelelő HR folyamatok és vezetői önreflexiók repítetteték őket napjainkra a top napelemes cégek közé. Persze itt nem állnak meg, az utóbbi 3 év hatalmas növekedésén felbuzdulva a következő 5 évre konkrét üzleti terveik vannak: 10 milliárdos árbevételt szeretnének elérni 10%-os eredmény mellet és szeretnének bekerülni az első öt napelemes cég közé. Ezekhez az üzleti tervekhez társul egy tudatos szervezetfejlesztési folyamat is, hogy az NVSolar akár Gábor nélkül is önműködövé váljon. A mai adás során Gábor elmeséli, hogy milyen folyamatok bevezetésére volt szükség céges szinten, illetve, hogy neki milyen személyes fejlődésen kellett átmennie ahhoz, hogy ilyen mértékű növekedést tudjanak elérni. “Az van, ami a CRMben van.” Ma már - talán a raktározáson kívül - minden területre kiterjed a CRM napi szintű, pontos használata az NVSolarnál, így Gábor minden adatot és statisztikát gyorsan átlát, amivel fel tud készülni a meetingekre - gyors, megalapozott döntéseket tudnak hozni. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Hogyan és miért vágtak Gáborék bele ebbe az üzletbe? - Honnan hova jutottak el az évek során? Mi jellemezte ezt a piacot az elmúlt években? - Mi az ami kimozdította őket a stagnálás állapotából? - Mi a cégkultúrájuk alapja? - Mi volt az a pont, hogy felmerült számukra az igény rendszerek bevezetésére? - Hogyan sikerült bevezetni ezeket a rendszereket? - Milyen nehézségekkel kellett szembenézni a bevezetés során? - Hogyan sikerült ezen túllépni? - Melyik folyamat hozott áttörést? - Milyen személyes fejlődésre volt szükség ehhez Gábor esetén? - Mik a cég jövőképe? Hova tovább? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Gábor egy olyan speciális kiválasztási módszert oszt meg velünk, amivel sikerült egy jól működő csapatot építeni - mindezt minimális fluktuáció elérésével. Részletesen elmondja milyen konkrét kérdéseket tesznek fel és hogyan. Biztos, hogy módszerüket Ti is alkalmazni tudjátok. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra --- Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
11/3/202149 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Az igazi ügyfélélmény a folyamatoknál kezdődik… | Vezse Roland és a SpaTrend story

A SpaTrend story a magyar vállalkozói világ egyik igazi garázs sztorija: szó szerint egy garázsban kötötték az első üzleteket. Azóta az ország számos pontján és immáron nemzetközi szinten is jelen vannak, közben pedig folyamatosan fejlesztik termékpalettájukat. Híresek innovatív megoldásaikról és válságkezelő attitűdjükről, aminek köszönhetően sikeresen vesznek minden eléjük gördülő akadályt. Például a koronavírus kitörésével egyik hétről a másikra digitalizálták azt, amit nehezen lehet: a jacuzzik kipróbálását. Mindebben elengedhetetlen szerepe volt Vezse Rolandnak, aki útjára indította ezt a mostmár milliárdos árbevételű céget. Rolandtól megtudhatjuk, hogy az emberi kapcsolatok mennyire fontosak az üzleti életben. Vállalkozásának lehetősége is onnan jön, hogy egy külföldi partnerével jobban megismerkedve, arra gondolt ők lehetnének az ideális forgalmazói Magyarországon. Roland korábbi tapasztalataiból a kiváló ügyfélélmény lett a SpaTrend egyik alapkövetelménye, amely a sikerük egyik legfontosabb eleme lett a későbbiekben. A SpaTrendnél először papír alapú adatlapokon kezdték az ügyfelekkel kapcsolatos minden adat adminisztrálását. Aztán Excel táblázatokra váltottak, végül megismerkedtek a CRM rendszerek nyújtotta végtelen lehetőséggel: “Igazából a képzelet szab annak határt, hogy mi mindenre lehet használni egy CRM rendszert”. Ezalatt eljutottak addig a szintig, hogy új operatív vezetők integrálásával Roland ki tudta vonni magát a mindennapi operatív teendők alól. Így azzal tud foglalkozni, amivel igazán szeret és a szervezetnek is leghasznosabb: a cég víziójával, stratégiájával és hosszú távú fejlesztéseivel. Ha téged is érdekel ennek a folyamata, ne hagyd ki ezt az epizódot! Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai adásból: - Hogy lehet elindulni egy jó ötlettel, amiben hiszünk? - Az út során felmerülő buktatókat hogyan lehet leküzdeni? - Miért annyira fontos az ügyfélelégedettség? - A vevői igények alapján, hogyan bővíthető a termékpaletta? - Hogyan lehet jó stratégia a termékszortiment csökkentés? - Milyen rendszereket, folyamatokat érdemes CRM rendszerben kezelni? - Mikor lehet hasznos egy folyamataudit? - Hogyan juthatunk el arra a döntésre, hogy átadjuk a napi operatív vezetési feladatokat? - Miért hasznosak a statisztikák, milyen adatokat érdemes elemeznünk? - Milyen céljai lehetnek egy milliárdos bevételű vállalkozásnak a jövőre nézve? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Roland elmeséli 3 válságmegoldásukat, amiknek köszönhetően nem csak túléltek, hanem még növekedni is tudtak. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
10/19/202150 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Értékvezérelt cégépítés: panellakásból a pénzügyi piac élére | Sebestyén András és a Grantis story

“Az értékesítés lényege nem az, hogy mindenkinek eladj, hanem az hogy megtaláld azokat az embereket, akik tőled akarnak vásárolni.” Sokunk számára a “bizti ügynökök” rossz emlékeket idéznek fel, hiszen a rádumálás és a tukmálás vált asszociációink első számú forrásává. Viszton a tudatosság és a pénzügyi fenntarthatóság kialakulása szempontjából nagyon is fontos szervezetekről beszélünk. Érdemes nem hátat fordítani szolgáltatásaiknak, inkább megbizonyosodni arról, mit is veszünk igénybe tőlük. Persze a bonyolult szerződések és konstrukciók miatt ez nem könnyű... Szerencsére vannak már olyan alkusz cégek, akik a megszokottal szakítva új értékesítési technikát választottak. Sebestyén András és a többedmagával alapított Grantis pénzügyi szolgáltató (https://grantis.hu) már az első pillanattól kezdve szakított a régi, bevált “módszerrel”. Úgy döntöttek, hogy edukációval és transzparens kommunikációval segítik üzletkötőiket - hogy felkészültebbek legyenek-, és ügyfeleiket a jó döntések meghozatalában. Ez a logika és hozzáállás nem is kis sikerekhez repítette el őket. Egy második kerületi panellakásból egészen a piaci szereplők élvonalába. Kicsit kevesebb, mint egy évtized alatt több mint 30-szoros növekedést értek el és az eleinte két fős csapatuk mára 60-nál is több embert számlál. Értékeiknek köszönhetően pedig nem csak számszakilag értek el eredményeket - kitartóan dolgoznak a piac megreformálásán is. Sőt, a közelmúltban még egy szakmai befektető is lendítette egyet a Grantis-storyn. Mi ez, ha nem sikertörténet? Természetesen a Grantis és sok más sikeres cég életében is ha valami közös, akkor az a tudatosan tervezett működés és munka-menedzsment: “Ha van egy teendő, amit le lehet zárni, ha van egy folyamat, amire egyszerűen rá lehet nézni, az ad egy biztonságérzetet, (...) sokkal könnyebb így dolgozni.” Mondhatni a kőbe vésett értékek mellett, folyamatszemléletüknek köszönhetően tudtak egy jól működő céges kultúrát építeni és folyamatos, jó eredményeket elérni. Hogyan érdemes egy értékvezérelt céget építeni? Milyen kihívások, megoldások és eredmények várnak azokra, akik inkább a transzparenciát az edukációt és a tudatos menedzsmentet választják? Hogyan kell megreformálni egy “egész” piacot? Miért fontos egy egészséges szervezetet építeni és hogyan fognak kitartani a kollégák a necces helyzetekben? Kapcsold be a Cégépítők új epizódját és tudd meg mi kell ahhoz, hogy egy sikeres, értékvezérelt céget építs! --- Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz vendégeinktől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomból megtudhatod, hogy András mit tart a sikeres cégek bölcsek kövének és elmeséli ő honnan inspirálódik és tanul. Biztosíthatunk róla, hogy olyan tippeket hallasz majd, amiket Te is könnyen be tudsz majd ültetni a saját -szakmai- életedbe! Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra. --- Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
9/22/202153 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

One man showból 40 fős marketing ügynökség | Pál Zoli és az ALH story

Az ALH Consulting négy éve kezdte meg működését. Ez idő alatt, egy fős vállalkozásból egy több mint negyven fős szervezetté fejlődött. Persze nem csak a szervezet, de az árbevétel is nőtt - nagyjából a nyolcszorosára. Mára egy nagyjából kétmilliárd forintos piacon rendelkeznek (eddig) kb. 300 millió forintos szerződés állománnyal. Mi kellett ehhez? Milyen mindset, rendszerek és hozzáállás repítette őket idáig? Hol volt ebben szerepe az alapítónak, Pál Zolinak? Milyen evolúción és fázisokon mentek keresztül? Mi az a négy szint, amiken ők és más cégek is átmennek fejlődésük során? A Cégépítők első adásból kiderül! Ami biztos, hogy rendszerek, folyamatok és állandó fejlesztések nélkül saját maguk akadályozói lettek volna. Viszont ők a sikeres menedzsmentnek köszönhetően bonyolult, komplex szervezeti és üzleti folyamatokat tudtak standardizálni és ezzel hatékonyabbá válni. Az adásban annak a ténye mellett sem megyünk el, hogy az Excel egy idő után már nem a legjobb célszerszám. “A már megint helyzeteket kezdje el összegyűjteni.”- tanácsolja Zoli annak, aki még az út elején jár. Az adásban felvázoljuk hogyan kezeljük a “már megint helyzeteket” vagyis oldjuk fel a hátráltató, negatív szituációkat, amik a fejlődés gátjai lehetnek. Nem elég persze csak felismerni őket, utána foglalkozni is kell velük, de hogyan? Zoli betekintést enged, ők hogyan gondolkoznak róluk és milyen módszer mentén oldják őket fel. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai epizódból: - Milyen eredménnyeket hozhat, ha a tudatos tervezés és a rendszerszemélet? - Hogyan lehet a saját korlátaidat leküzdeni? - Miért fontosak a folyamatok egy cég életében és hogyan érdemes őket felépíteni? - Hogyan kell sztenderdizálni kreativ, bonyolult folyamatokat, amik “egyediek”? - Mikor kell működési módon váltani és ezzel skálázódni? - Hogyan induljunk el a skálázódás felé vezető úton? - Mi a kapcsolat a curling és a sikeres cégek között? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Zoli elmeséli honnan veszi a tudást az eredményes növekedhez és hogyan élte meg cégvezetőként és magánemberként az elmúlt pár évet. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra --- Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
9/9/202155 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Pimasz üzleti modelltől egy országos franchise hálózatig | Elek Marci és a Borháló story

A Borháló Szentendrén egy magyar tanár és egy építésziroda vezetőjének barátságából született. Mindketten úgy érezték valami mást szeretnének csinálni, mint addig... Csupán 200.000 Ft kezdeti befektetésből egy pimasz üzleti modell segítségével mindössze 3 év alatt 1 milliárd forintos árbevételig jutottak. Mint tudjuk a jó ötlet azonban önmagában nem elég... Mi volt a siker titkos receptje? Mit tett hozzá Elek Marci gondolkodásmódja? Hova vezethet egy, az első érdeklődőnek adott bátor válasz? Milyen amikor hasraütés-szerűen azt mondod: "ez egy franchise rendszer lesz"? Mit nyújthat egy komplex CRM rendszer, ahol a logisztikától kezdve, az ügyfélkapcsolatokon át, szinte minden automatizált? Mik a legnagyobb tanulságok a Borháló sztoriból? - jó, ha rendelkezünk konkrét vízióval a vállalkozás indításakor - fontos, hogy profi szakembereket válasszunk magunk köré (Marciék is hónapokat “veszítettek” egy nem jól választott ügyvéddel) - kezdetektől építsünk ki folyamatokat és rendszereket - a felmerülő igények alapján már kezdjünk sablonokat kialakítani, mert akkor sosem kell ugyanazt a munkát kétszer elvégeznünk - mérjük az egyes tevékenységeink időráfordítását és amit lehet kezdjünk automatizálni Marci számára a folyamatok kidolgozása és a rendszerek építése azért volt elsődleges szempont, mert ahogy többször is említi az adásban: “rögeszmém volt, hogy ne kelljen egy dolgot kétszer megcsinálni” - amellyel utal egy fontos üzleti könyvre az életéből: Michael E. Gerber: A V mítoszra. Miért volt fontos ez a könyv számára? Mert ebből táplálkozva fordult meg a fejében a franchise modell ötlete, amelyet először az építészirodánál szeretett volna használni, de az élet úgy hozta, hogy a boros businessnél lett igazán nagy jelentősége. Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai epizódból: - Honnan jött a Borháló ötlete és hogyan váltak milliárdos forgalmú üzletté? - Miért pont ezt a pimasz üzleti modellt választották? - Miért volt fontos kezdetektől a folyamatok kialakítása és a rendszerek építése? - Mi inspirálta Marcit, hogy ennyi időt és energiát tegyen a kezdetektől fogva a franchise business kiépítésébe? - Milyen tanulságokat vontak le az első franchise partner érkezésekor? - Mennyi idő kellett a kidolgozott franchise rendszer felépítéséhez? - Mik a franchise üzlet buktatói? - Hogyan vált könnyen skálázhatóvá az üzleti modelljük? - Mennyi időt tudtak spórolni az automatizmusok, rendszerek bevezetésével? Ha szeretnél egy igazi sikersztorin keresztül közelebb kerülni a sikeres cégépítés hogyanjához és megtudni mire érdemes odafigyelni, akkor tanulj és inspirálódj igazi cégépítőkkel! Ne hagyd ki az extra tartalmat sem, ahol olyan tippeket, best-practiceket és ajánlásokat kaphatsz a vendégektől, amik nekik bevált módon segíteni tudtak a sikeres cégépítésben. Az extra tartalomban Marci elmeséli hogy a Borhálós exit után kkv-k számára segít jól működő rendszerek felépítésében és hogy milyen növekedési krízsbe kerültek a Borhálóval és abból, hogyan sikerült felállniuk. Az extra tartalmakért látogass el https://www.minicrm.hu/extra/ oldalra. Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/ A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: www.brocasterz.com
9/9/202147 minutes, 36 seconds