Milanovich Domi pszichológus-újságíró podcastja, amelynek beszélgetései során a lélektan legkülönbözőbb sarkaiba látogatnak el. A pszichológia izgalmas (határ)területeit járják körül meghívott szakemberekkel, hogy az adások végére ti is magatokkal vihessetek valamit, ami jól jön a hétköznapokban.
Lélektani határ a neurodizverzitásról dr. Madarassy-Szücs Annával
Nem minden autista ember fehér, középosztálybeli és/vagy férfi, és egyre többen vannak azok is, akik csak most, felnőtt korukban jutnak el a diagnózisig. Akár évtizedeket is leélnek a mélyebb önmegértés lehetősége nélkül egy olyan világban, ahol másodpercek törtrésze alatt formálunk egymásról véleményt, és gyakran elutasítjuk azokat, akiket „furának” észlelünk. A diagnózis persze önmagában nem sokat ér, de a működésed megértésén keresztül felszabadultságot hozhat, és másoknak is támpontokat adhat abban, hogyan érdemes téged jól szeretni. A Lélektani határban az idegi fejlődés sokféle, egyformán érvényes útjairól beszélgetünk dr. Madarassy-Szücs Anna gyerek- és ifjúságpszichiáterrel.
4.7.2024 • 1 Stunde, 6 Protokoll, 23 Sekunden
Lélektani határ a gyerekvállalásról és a gyerektelenségről Bátki Annával és Herczog Máriával
Sok esetben sem a gyerektelenség, sem a gyerekvállalás nem tervezett. Ám amennyiben az utóbbi döntés eredménye, úgy fontos hozzá, hogy a leendő szülő(pár) biztonságban érezze magát. Míg a nők többsége régen 30-35 éves kora környékén mondott le az anyaságról, addig ma sokan ennyi idősen kezdenek el komolyabban gondolkodni azon, legyen-e gyerekük. Milyen szempontokat mérlegelünk, és mennyire hozunk végül tudatos döntést? Mi minden sértheti a leendő szülők biztonságérzetét napjaink Magyarországán? Vendégeink: Bátki Anna klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, valamint Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember.
27.6.2024 • 1 Stunde, 9 Protokoll, 10 Sekunden
Lélektani határ az egészségszorongásról dr. Csabai Márta egészségpszichológussal
Világszerte növekednek a testünkkel, jóllétünkkel kapcsolatos aggodalmaink, és legtöbbször nem racionális alapon döntjük el, mit tartunk veszélyesnek. Honnan erednek a szorongásaink, és hogyan teremthetjük meg a belső biztonságunkat? Mindeközben a testi-lelki jóllétünk egyfajta teljesítménymutatóvá vált, ami egyrészt felelősségvállalásra, öngondoskodásra sarkallhat minket, másrészt az ön- és áldozathibáztatás destruktív köreit indíthatja el, amikor mégis betegek leszünk. Miért nem csak egyéni ügy az egészség kérdése? Mennyire tartozik ránk, hogy mit és mennyit eszik, iszik, mozog a párunk? Hol a határ bátorítás és kontrollálás között? A Lélektani határ új epizódjában szó lesz az önkövető eszközök, futóappok lélektanáról, az különféle diéták már-már vallásos jellegéről, és arról is, mi adhat biztonságot a szorongásainkkal szemben – a vendégünk dr. Csabai Márta egészségpszichológus, egyetemi tanár, az Aggódó testünk című könyv szerzője.
20.6.2024 • 1 Stunde, 2 Protokoll, 42 Sekunden
Maladaptív sémák és a hűtlenség ezer arca – Lélektani határ dr. Szabó-Bartha Anettel
Ha ismétlődő mintázatokat tapasztalunk a vonzalmainkban, a konfliktusainkban, a szakításainkban, akkor jó eséllyel működésbe léptek a maladaptív sémáink. Mi van a mélyükön, és hogyan lehet felszabadulni az irányításuk alól, hogy változni, változtatni tudjunk? A fantáziaképeink és a múlt árnyai között hol van a partnerünk? Hogyan tudjuk tényleg megismerni őt? Lélektani határ a sémakémiáról dr. Szabó-Bartha Anett klinikai szakpszichológussal.
13.6.2024 • 56 Protokoll, 11 Sekunden
A város-vidék, mint két különálló kategória, már rég nem létezik, a fejekben viszont nagyon is – Lélektani határ Csurgó Bernadettel
Amikor „a vidékre” gondolunk, sokunk fejében az idill és az elmaradottság képei váltakoznak, a politikusok pedig gyakran gerjesztik a vidékiek és a (fő)városiak szembenállását. De mi számít valójában vidéknek? Hogyan jelenik meg a város a vidékben, és a vidékiség a városban? A Lélektani határban Csurgó Bernadett vidékszociológus.
6.6.2024 • 1 Stunde, 3 Protokoll, 50 Sekunden
A mozaikcsalád egy bonyolult családforma – Lélektani határ Dr. Ságh Beáta pszichológussal
„Nem a válás a legijesztőbb a gyerekeknek, hanem a szülők közti gyilkos indulatok” – mondja dr. Ságh Beáta, amikor a mozaikcsaládok létrejöttének mínusz egyedik lépéséről, az eredeti kapcsolat felbomlásáról kérdezem. Bár szinte mindenki azt gondolja magáról – előzetesen! –, hogy ő tudna szépen válni, ez általában rendkívül nehéz folyamat. Hogyan ne kompenzáljuk túl a bűntudatunkat, és halmozzuk el ajándékokkal a gyereket? Miért baj, ha hírvivőként használjuk őt, vagy az exünk életéről kérdezgetjük? Melyik ponton, hogyan avassuk be abba, hogy új partnerünk lesz? Dr. Ságh Beáta orvos, pszichológussal sorra vesszük a mozaikcsaládokat – a nem vér szerinti szülő és gyerek(ek) együttélését – érintő legfontosabb témákat is.
30.5.2024 • 56 Protokoll, 4 Sekunden
A demens embertől is lehet tanulni – Lélektani határ dr. Nagy Szilviával és Szűcs Terivel
Sokunk egyik legnagyobb félelme, hogy mi magunk, vagy a szülőnk, párunk demenssé fog válni. Ennek ellenére – vagy talán ezért is – az emberek többsége keveset tud erről a betegségről. „Úgy omlott ránk a demencia, mint egy lavina” – írja Szűcs Teri, akinek édesanyját 6-7 évvel ezelőtt diagnosztizálták, azóta pedig 24 órás gondozásra szorul. Az otthonápolás sokféle áldozattal jár, és irgalmatlanul nehéz, ám azt a többszázezer embert, akire napjainkban ez a feladat hárul, az állam szinte teljesen magára hagyja. Teriben ezzel együtt is maradt derű: mint mondja, a demens ember a jelenben élő emberré válik, sok szülő-gyerek viszony kisimul, ő pedig többet tud a családja történetéről most, mint a demencia átkattanása előtt. Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szintén hangsúlyozza, mennyit számít az életút-áttekintés a betegség különböző szakaszaiban – és az idősödés során úgy általában –, valamint az, ha elfogadjuk: a demens embernek joga van a tüneteihez. De hogyan lehetne ezeket minél korábban felismerni? Mi a különbség normál és kóros felejtés között? Milyen módszerekkel lehet oldani a felejtő ember szorongását, és megkönnyíteni a vele való együttműködést? A Lélektani határban egy nehéz témával, a demenciával jövünk, de közben szó lesz a szeretet, a kapcsolódás sokféleségéről, az emlékezés mélyen társas jellegéről, és arról is, hogyan lehet értelmet találni ebben az embert próbáló élethelyzetben. Az új adásban: dr. Nagy Szilvia pszichiáter, pszichoterapeuta, a Nefelejcs című film társproducere; és Szűcs Teri irodalomtörténész, kritikus, a Visszatért hozzám az emlékezet: Demencia és Óperencia című könyv írója.
23.5.2024 • 1 Stunde, 39 Sekunden
GYEREKEK SZÜLŐI SZEREPBEN – Bibók Bea a parentifikációról
Sok családban, ahol a szülők éretlenek, nehézséggel küzdenek és a környezetüktől is kevés segítséget kapnak, az egyik gyerekük veszi át a feladataikat. Ő lesz a parentifikált (szülősített) gyerek, akinek túl hamar kell felnőnie: talpraesett és önálló lesz, ám – mivel folyton másokat kellett támogatnia – nem tudja felismerni a saját igényeit, vagy nem érzi azt, hogy joga lenne önmagával is törődni. Gyakran túlzó módon ad, hiszen a vágyait elsősorban másokon keresztül képes megélni („de én csak neked akarok jót!”). Ezzel szemben a parentifikált ember testvére furcsa tükörhelyzetben van: őt általában babusgatják a szülők, nem hagyják kirepülni. Hogyan lehet felnőtt fejjel megtanulni határokat húzni az egyik és a másik esetben? Miért nem a pénz miatt fájnak annyira az örökösödési ügyek, és mi köze egy tál isteni rizottónak a kapcsolatfüggéshez? Akivel pedig minderről beszélgetek: Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor című könyv szerzője. Indul a Lélektani határ második évada – a WMN YouTube-csatornáján is!