Winamp Logo
Teljes terjedelem Cover
Teljes terjedelem Profile

Teljes terjedelem

Hungarian, Football, 2 seasons, 602 episodes, 6 days, 14 hours, 23 minutes
About
Magyarország első futball-podcastja, Baumstark Tiborral és Haraszti Ádámmal
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 3. forduló, keddi játéknap

📌Sajnos-szerencsére kedd este a szokásosnál könnyebb volt kiválasztani, hogy melyik meccset nézzük. Doma ezúttal Szekeres Adriánnal beszéli ki főleg két találkozó eseményeit: fókuszban a Milan-Brugge és a Real Madrid-Dortmund!
10/22/202427 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Arccal a Clasico felé | Bán Tibor

Ahogyan a cím is utal rá, Doma szerint a közelgő Real Madrid-Barca még a Bajnokok Ligájánál is fontosabb a két spanyol óriás számára. Ő már csak tudja, egész közelről figyelhette a spanyol focit a mögöttünk álló hétvégén. Bán Tibi barátunk pedig az angol és olasz rangadókat nézte, azokról mondta el a véleményét. Ahogyan Tuchel kapitányi kinevezéséről vagy a Chelsea európai kupaszerzési esélyeiről is.
10/21/20241 hour, 8 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Nagy wildcard-vita | Besztlíg FanTTasy, 8. forduló

Máté és Bence is wildcardoztak a válogatott szünet alatt, úgyhogy ez adta az adás legfőbb témáját: Levi arról faggatta őket, hogy kivel és merre érdemes elindulni, amennyiben valaki most akarja átalakítani a csapatát?
10/18/202429 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Mertünk kicsik lenni | Lukács Viktor

A válogatott szünetben hangsúly a magyar válogatotton Lukács Viktorral, emellett foglalkoztunk az elmúlt hét fontosabb híreivel: volt itt Klopp, Football Manager, Lee Carsley, Begiristain, és összekötve az angol válogatottat és a Man Cityt, még Pep Guardiola is. A vendég Lukács Viktor, a Network4 kommentátora és műsorvezetője.
10/14/202453 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Hogy jöhet össze Szoboszlai vállalása | Bogdán Ádám

Eseménydús hetek állnak Bogdán Ádám mögött. Korábbi válogatott kapusunk többször dolgozott a magyar válogatott és a Fradi közelében, ráadásul a közelmúlban egy liverpooli túrán is járt. Szóba került a Szoboszlai Dominikkal készített interjú, a Premier League bajnoki versenyfutása, továbba az olasz és a spanyol élvonal hétvégi történései.
10/7/20241 hour, 4 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Demokrácia- és csere-stop | Besztlíg FanTTasy, 7. forduló

A héten Ádám csatlakozott Levihez és Mátéhoz, akikkel javarészt a wildcard-hullámról beszélgettek - illetve a srácok különleges csapatáról, amelyet egy bő ötvenfős közösséggel közösen kormányoznak az FPL viharos óceánján!
10/3/202417 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 2. forduló, keddi játéknap

A gólokkal most spóroltak a csapatok, de az izgalmak és a jó sztorik megmaradtak! Tibi és Doma hozza is őket, ti pedig kérdezzetek bátran a kommentmezőben!
10/2/202424 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 2. forduló, keddi játéknap

Bence azt mondta, ennél jobb napunk nem lesz a BL-ben. Tény, hogy öt csapat is rúgott legalább négy gólt, de a meccsek jó része bántóan simán alakult. Doma pedig többet beszél a Salzburg-Brest meccsről, mint amit bárhol máshol hallhattok róla, ezért lett ilyen hosszú az adás. Meg azért, mert 9 meccset játszottak kedden. Beszélünk mindegyikről ám!
10/1/202428 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Így készül a Fradi a Spurs ellen | Hegedűs Henrik

Hogy készül a Manchester Unitedet legyőző Tottenham ellen a Fradi az Európa-ligában? Ezt a magyar klub adatelemzőjétől és rendszeres vendégünktől, Hegedűs Henriktől tudhattuk meg. Legújabb epizódunkban végigjártuk Európát, hosszabb megállóval Angliában, Németországban és Spanyolországban. Beszéltünk a hétvégi forduló érdekességeiről és várakozásainkról az európai kupameccsekre.
9/30/20241 hour, 13 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Tízes | Lózs István

Tíz évesek lettünk, születésnapunk alkalmából pedig nosztalgiáztunk egy jót Lózs Istvánnal, aki ott volt velünk már a podcast születésekor. Persze, nem kizárólag ünnepeltünk, visszapillantottunk a Bajnokok Ligája nyitányára, valamint a hétvége szuperrangadóira is. Köszönjük, hogy ilyen hosszú ideje velünk vagytok!
9/23/20241 hour, 11 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerdai játéknap

📌Tibi és Doma érkezik ezúttal, hogy átbeszélje a mai 6 mérkőzést és válaszoljon a kérdéseitekre! ⚽FK Crvena Zvezda -Benfica 1-2 ⚽Feyenoord - Bayer Leverkusen 0-4 ⚽Monaco - Barcelona 2-1 ⚽Atalanta - Arsenal 0-0 ⚽Brest - Sturm Graz 2-1 ⚽Atlético Madrid - RB Leipzig 2-1
9/19/202422 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, szerdai játéknap

A 2024-25-ös Bajnokok Ligája alapszakaszának első köre - szerdai játéknap! Bologna 0-0 Sahtar Donyeck Sparta Praha 3-0 RB Salzburg Celtic 5-1 Slovan Bratislava Club Brugge 0-3 Borussia Dortmund PSG 1-0 Girona Manchester City 0-0 Inter
9/18/202417 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

BAJNOKOK RIZSÁJA | 1. forduló, keddi játéknap

Hat mérkőzésről negyed órában az újfajta lebonyolítási rendszer első napja után Vályi Bencével és Bognár Domával! Milan - Liverpool Real Madrid - Vfb Stuttgart Bayern München - Dinamo Zagreb Juventus - PSV Sporting - Lille Young Boys - Aston Villa
9/17/202420 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

A futball MacGyvere | Marosi Gergely

Kezdődnek az európai kupasorozatok, ezért friss epizódunknak is ez volt az egyik témája, sok-sok egyéb mellett. Marosi Gerivel beszéltünk az Everton eladásáról, a megállíthatatlan Haalandról, az észak-londoni derbiről, az Inter esélyeiről, sőt még a magyar válogatott is szóba került.
9/16/20241 hour, 5 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Árral szemben | BeszTTLíg Fantasy, 4. forduló

A héten Ádám beszélgetett a srácokkal, aki nem tudta tovább halogatni, hogy elmagyarázza a szezonra vonatkozó különleges - és egyelőre különlegesen eredménytelen... - taktikáját, miszerint se Salah, se Haaland nem szerepel a csapatában, de legalább Szoboszlai Dominik konzekvensen a kapitánya! Természetesen a következő fordulók buktatói is szóba kerültek, a válogatott szünet finomságai és az arsenal nehéz sorsolása kapcsán is.
9/11/202417 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

EURO 2024 szervezői szemmel | Fűrész Ádám

Fűrész Ádám az Eb-döntő helyszínén, a berlini olimpiai stadionban dolgozta végig a tornát szervezőként, most pedig velünk is megosztotta tapasztalatait és élményeit. A teljes témalista: (0:00) Fűrész Ádám, deputy venue manager (4:00) Hogy lehet valakiből eseményszervező? (7:10) A budapesti Eb-rendezés (10:45) A 2023-as Európa Liga döntő (14:40) A szervezés kezdete (24:00) Szervezési hiányosságok? (27:00) Berlin (29:30) A telefonon lógva (38:00) Gyepkérdés (40:30) Fejpénz a pályára rohanó drukkerek elkapására (44:50) Értékelés házon belül (46:15) A török-holland párharc Erdogannal a lelátón (48:45) Mi van, ha elfogy a sör?
9/9/202455 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Haaland, na menj a p...! | Nagy Viktor

Ha bármi kérdés vetődött volna még fel a Bajnokok Ligája új lebonyolításával kapcsolatban, azokat megválaszoltuk a sorsolást közvetítő Nagy Viktorral. Az adásból kiderül, miért ütötte ki a Liverpool a Manchester Unitedet, hol tart a Milan, a Juventus és a Roma, továbbá rövid időre ellátogattunk Spanyolországba és Németországba is.
9/2/20241 hour, 5 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Baszkok mindenhol | Molnár Péter

Mitől különleges a spanyol válogatott Eb-sikere, és miért van tele az európai topfutball egy aprócska spanyol provincia szülötteivel? Molnár Péterrel, a kulturtapas blog alapító-szerkesztőjével megbeszéljük! A teljes témalista: (0:00) A KultúrTapas blog (5:15) A sokszínű Eb-győztesek (11:45) Luis de la Fuente szerepe (14:20) Büszkék a baszkok? (17:20) Melyik spanyol tartományban nézték a legtöbben az Eb döntőt? (21:00) A tömegturizmus hatásai (25:00) A baszk öntudat (41:00) A baszk csapatok (53:15) Arteta, Lopetegui, Emery, Iraola, Xabi Alonso
8/29/20241 hour, 14 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

A katalán márka fizetőereje | Kemenes Szabolcs

Ez már a szokásos menetrend szerinti Teljes Terjedelem! A szezonfelvezetők után belekezdtünk: Kemenes Szabolcs segítségével végigszaladtunk a topligákon, a legtöbbet ezúttal Angliában időztünk. Beszéltünk a halálos Haalandról, Szoboszlai szerepköréről, a bámulatos Balogh Botiról és a Barcelona bűverejéről.
8/26/20241 hour, 12 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 2. forduló

Doma lehetetlen küldetésre vállalkozik, Levi és Máté pedig próbálják ettől eltántorítani. Végig lehet-e csinálni a fantasy-szezont Haaland és Salah nélkül? Spoiler alert: nem. Doma szerint igen.
8/23/202413 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Serie A szezonelőzetes | Mártha Bence

Nagyot tévedtetek, ha azt hittétek, idén kimarad a TT Serie A-szezont felvezető műsora! Elkészült, tizedik alkalommal is, és ahogy az előző kilencnél, úgy most is Benito volt a vendég, akivel végigvettük a nagycsapataokat és elidőztünk néhány kicsinél is. A szokásos stílusban, a szokásos színvonalon.
8/21/20241 hour, 27 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Bundesliga szezonelőzetes | Brodarics Tamás

Egy héttel a többiek után, de elrajtol a Bundesliga is, aminek kapcsán szokásos módon Brodarics Tomival beszéltük ki, hogy mire érdemes figyelni idén Németországban. A teljes témalista: (0:00) A nyár legfontosabb pillanatai (2:30) René Maric (7:55) Az első menesztett edző (10:40) Akiknek titokban szurkolunk (16:00) Bayern München (31:00) Leverkusen (39:05) Dortmund (48:55) Leipzig (51:30) Gulácsi, Orbán (53:20) Sallai Roland, Freiburg (58:38) Stuttgart (1:01:55) Schäfer, Union Berlin (1:04:30) Szalai Attila, Hoffenheim (1:06:20) Lisztes Krisztián (1:08:55) Dárdai Bence (1:10:30) Hipsztercsapatok
8/19/20241 hour, 17 minutes
Episode Artwork

Premier League-szezonelőzetes

Lehet, hogy Guardiola utolsó szezonja következik, az is, hogy a Manchester City ezúttal nem védi meg a címét. Elképzelhető, hogy Szoboszlai új szerepkörben játszik majd, hogy egyszer majd a Chelsea sem keres kiskapukat. Olyan helyzet viszont nem állhat elő, hogy nem készül el a Teljes Terjedelem szezonbeharangozója a Premier League-ről. Elkészült.
8/14/20241 hour, 30 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonelőzetes | Szekeres Adrián

A Szenszei itt van és beszél nekünk a spanyol fociról! Szekeres Adrián, a Spíler TV szakértője csatlakozott hozzánk a La Liga felvezetőjére, és főleg a nagy hármas mentén végigmentünk a fontosabb történéseken és kérdéseken. (0:00) Spanyol sikerek a nyáron (7:00) Az első menesztett edző (12:00) Sevilla (18:20) Baena (24:00) Mbappé (36:00) Real Madrid (43:05) Barcelona (1:00:30) Atlético Madrid (1:15:45) Girona (1:20:00) Real Sociedad, Athletic Bilbao
8/12/20241 hour, 31 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Érdemes-e izgulni az amerikai vb-rendezés miatt? | Miskolczi István

A héten nyári üzemmódban folytatjuk Miskolczi Istvánnal, akivel helyenként a könnyed témák mellett a nemzetközi futball legmélyebb bugyrait is bejárjuk. Amerikától kezdve Afrikán át egészen Európáig. A teljes témalista: (0:00) Eb fantasy kizárólag (3:00) Enzo Fernandez megnyilvánulása (11:30) Ki tette tönkre az Eb-t? (17:00) Rendezési hiányosságok a Copa Américán (39:30) Ligue1 közvetítési jogok A C'est foot facebook-oldala: https://www.facebook.com/profile.php?id=61555528432956
7/22/202456 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Imádkozó kéz | Eb záróadás

Kötetlen beszélgetés az Eb lezárásaként. Beszéltünk a közös munkáról, beszéltünk a szakértőkkel és beszéltünk kicsit az Eb-ről is.
7/16/20241 hour, 12 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

It's not coming home | Euro 2024, döntő

Véget ért a 2024-es foci Eb, meglepetés nincs: a szívósan kűzdő angol válogatott megint hátrányba került, amit elsőre még le tudott dolgozni, de Mikel Oyarzabal góljára már nem volt válaszuk Bellinghaméknek! A döntő eseményeit ezúttal négyesben tárgyaltuk ki szakértőinkkel, de a bírói kérdések se maradtak megválaszolatlanul, hiszen nem csak a döntő játékvezetőjéről, Francois Letexier-ről beszéltünk, hanem a torna egyéb fontos tanulságairól is a bírói tevékenységet illetően.
7/14/202429 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | DÖNTŐ beharangozó

2006-ban vb, 2024-ben Eb. 18 év után ismét nagy nemzetközi torna döntőjét rendezik a berlini Olympiastadionban, és a Spanyolország-Anglia kiváló mérkőzésnek ígérkezik. Hogy miért? Doma elmondja az ajánlóban, 5:00-tól pedig Máté és Zita jön a fantasyvel!
7/14/202415 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Watkins döntőbe lőtte Angliát | Euro 2024, 21. nap (Hollandia-Anglia)

Lehet bármilyen unalmas, bármilyen idegtépő és bármilyen értékelhetetlen az angolok játéka, mégiscsak döntőbe jutottak. Az elődöntőben egy félidőn át úgy tűnt, hogy ebből szórakoztató mérkőzés is lehet, aztán a második félidő erre rácáfolt. A végén azért mégiscsak előkerült egy oroszlán, és a dortmundi üvöltést talán még Berlinben is hallották. 0:00 Taktikai értekezlet Varga Samuval a spanyol-franciáról 11:55 Bírólesen Pataki Gyulával 22:00 Hollandia-Anglia edzői szemmel
7/10/202434 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 21. nap

Második elődöntő: Hollandia-Anglia, 21 óra München
7/10/20243 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Győzött a foci és Spanyolország | Euro 2024, 20. nap

Az Európa-bajnokság egyik legjobb első félidejét játszotta Franciaország és Spanyolország a müncheni elődöntőben. Megszületett az első francia akciógól, a zseniális Yamal történelmet írt, a spanyolok fordítva nyertek. Napi összefoglalónkban megvizsgáljuk az edzői döntéseket és beszélünk a második elődöntő problémás bíróküldéséről.
7/9/202433 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Euro 2024, 20. nap + Fantasy-tippek

9 órakor megkezdődik az első elődöntő - így ma estére kiderül, hogy Spanyolország vagy Franciaország lesz a 2024-es Európa-bajnokság első döntőse! A meccs beharangozója mellett azonban fantasy-tippekkel is érkezünk - pokoli nehéz lett a játék a kevés gólt szerző támadók miatt, úgyhogy mindenkinek szüksége van Zita és Máté segítségére.
7/9/202414 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Folytatódott a csúnya foci Eb-je | Anglia-Svájc, Hollandia-Törökország - Euro 2024, 19. nap

Anglia tizenegyesekkel ejtette ki Svájcot, ismételten leküzdve azt az akadályt, amellyel a Southgate-éra előtt rengeteget szenvedtek. Ebben legalább jók voltak, mert a játék terén túl sok előrelépés nem történt. Ahogyan aztán azon a Hollandia-Törökország meccsen sem, amelyről előzetesen reméltük, hogy a legnagyobb izgalmakat hozhatja a negyeddöntők során, ám ez nem így lett. Az idei Eb kieséses szakasza nagyon nem az izgalmakról és a jó fociról szól, de ennek ellenére mi mindent megteszünk, hogy érdekes legyen számotokra a torna!
7/6/202433 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Euro 2024, 19. nap

Jön a harmadik és a negyedik negyeddöntő is, sokkal kevésbé klasszikusnak nevezhető párharcokkal, mint pénteken - de ezzel együtt sem ígérkezik feltétlenül nagyon unalmasnak az angol-svájci és a holland-török mérkőzés sem!
7/6/20244 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Filozófiai felelősség | Spanyolország-Németország, Portugália-Franciaország - Euro 2024, 18. nap

Lejátszották az első két negyeddöntőt a németországi Európa-bajnokságon és alapvetően abszolút azt kaptuk játék tekintetében, amit előzetesen várhattunk, mind a két mérkőzéstől! A mai adásban is Kemenes Szabolccsal és Pataki Gyulával beszélgettünk a Spanyolország-Németország és a Portugália-Franciaország meccsek kapcsán - és nem kérdés, hogy melyik találkozót élveztük jobban a kettő közül...
7/5/202433 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 18. nap

18:00, Spanyolország-Németország (Stuttgart) 21:00, Portugália-Franciaország (Hamburg) Vajon lesz ma is hosszabbítás? És tizenegyespárbaj? És ha már itt tartunk, ha Portugália tizenegyest kap, azt ki lövi majd? Ezekre tőletek várjuk a választ, de a legfontosabb tudnivalók ott vannak az ajánlóban!
7/5/202414 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Gakpo- és Güler-mágia | Euro 2024, 17. nap (Románia-Hollandia, Ausztria-Törökország)

Románia csak rövid időszakokra volt meccsben Hollandia ellen, Ronald Koeman együttese eddigi legjobb mérkőzését játszotta, különösen Gakpo, Xavi Simons és Reijnders játszott kiválóan, de Donyell Malen is duplázott. A nyolcaddöntők közül egyedül Lipcsében borultak az esélyek, Ausztria két szögletből is gólt kapott, és csak egyet szerzett, így Törökország lesz Hollandia ellenfele a negyeddöntőben.
7/2/202433 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 17. nap

18 óra, München Románia-Hollandia 21 óra, Lipcse Ausztria-Törökország
7/2/20243 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Ronaldo-dráma Frankfurtban | Euro 2024, 16. nap

Nem ment könnyen, de mindkét esélyes továbbjutott: Franciaország Belgiumot, Portugália pedig Szlovéniát győzte le a nyolcaddöntőben. Utóbbi meccsen Cristiano Ronaldo a hosszabbításban tizenegyest hibázott, majd a szétlövéshez elsőként állt oda, és ott már nem rontott. A két világklasszis, Mbappé és Ronaldo találkozik majd a péntek esti negyeddöntőben. Napi összefoglalónkban elemeztük a franciák teljesítményét, és próbáltuk azt is megfejteni, miért van több sárga lap, amikor kevesebb a szabálytalanság. Szóba kerülnek még az Eb pénzügyei és a francia edzői stáb furcsa szokásai is.
7/1/202432 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 16. nap

A nyolcaddöntők slágermérkőzését kora este játsszák Düsseldorfban, Mbappétól vagy De Bruynétől biztosan elköszönünk. Aztán irány Frankfurt, ahol Portugália a grúzok elleni vereség után újra a legerősebb kezdőjével állhat ki, de vajon a legjobb játékát is megtalálja-e? Ami fontos: a két esti mérkőzés győztese egymással találkozik majd a negyeddöntőben! 18:00 Franciaország - Belgium 21:00 Portugália - Szlovénia Este jön Tibi az összefoglalóval!
7/1/20246 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Hátrányból fordítva... | EURO 2024, 15. NAP

Az angol válogatott bemutatta, hogyan lehet a 95. perc után a 91.-ben is gólt szerezni, a spanyolok pedig azt, hogy hogyan kell esélyeshez méltón játszva, hátrányból is magabiztosan fordítva nyerni. Doma összegez Szekeres Adriánnal, Pataki Gyulával és itt van újra Darabos Balázs is.
6/30/202431 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 15. nap

Két nagy esélyes is pályán lesz ma, de hatalmas a különbség a csapatok között: míg Spanyolország az Eb eddigi egyik legjobb teljesítményét nyújtja és ezt igyekeznének folytatnia Georgia ellen, addig Anglia egy rendkívül lehangoló csoportkör után próbálna belelendülni Szlovákiával szemben. 18:00-tól Anglia-Szlovákia tehát, majd 21:00-tól Spanyolország-Georgia!
6/30/20246 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Viharos német továbbjutás, tragikus Olaszország | EURO 2024, 14. NAP

Elkezdődtek a nyolcaddöntők! Az első adandó alkalommal jött a meglepetés, hogy aztán este egy vihar képében csapjon le az újabb váratlan fordulat. Olaszország kiesett, Németország viszont továbbjutott - úgyhogy a svájciak egyre komolyabb menetelést raknak össze, míg Dániától elbúcsúztunk. Az események szakértőink és Bence tálalásában!
6/29/202427 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 14. nap + Fantasy

Megkezdődik az Európa-bajnokság kieséses szakasza! 6 órától Svájc-Olaszország, este 9-től pedig Németország-Dánia nyolcaddöntőket rendeznek. Az adás során felvezetjük a két mérkőzést, Máté és Zita pedig érkezik az új fantasy kör előtt tanácsokkal, tippekkel és információkkal!
6/29/202418 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

A portugál C-csapat | Euro 2024, 13. nap

Hiába tűntek jónak az esélyeink a csoport harmadik helyén való továbbjutásra a legjobb 16 közé, végül is csalódnunk kellett - ma elsősorban a portugálok tartalékosan felálló csapatában, amely vereséget szenvedett Georgiától, ezzel pedig azutolsó lehetőségünk is elúszott. A csoportkör utolsó játéknapján persze további három mérkőzést is rendeztek, mindezekről szó is lesz, ahogyan jön szokásos bíró-rovatunk és a Forbes újságírója, Bagi László is!
6/26/202431 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 13. nap

E csoport, 18.00 Szlovákia-Románia (Frankfurt) Ukrajna-Belgium (Stuttgart) F csoport, 21.00 Csehország-Törökország (Hamburg) Georgia-Portugália (Gelsenkirchen)
6/26/20244 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Hiába várt angol segítség, még nincs meg a magyar továbbjutás | Euro 2024, 12. nap

Még nincs meg a továbbjutás. Az angolok nem tették meg azt a szívességet a magyar válogatottnak, hogy legyőzik Szlovéniát, ezért szomszédaink örülhettek, mi meg izgulhatunk az utolsó pillanatig... Az Európa-bajnokság 12. játéknapján négy meccset rendeztek, befejeződtek a C és a D csoport küzdelmei. Rangnick ellenállhatatlan osztrákjai legyőzték Hollandiát, Franciaországon viszont Mbappé visszatérése sem tudott segíteni. Az angolok megint unalmasak voltak, de a dánok is csak a végén mertek kockáztatni. Szokásos módon megpróbáltuk több szemszögből vizsgálni a történteket.
6/25/202431 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 12. nap

D csoport 18:00 Franciaország-Lengyelország (Dortmund) 18:00 Hollandia-Ausztria (Berlin) C csoport 21:00 Anglia-Szlovénia (Köln) 21:00 Dánia-Szerbia (München)
6/25/20245 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Az olaszok lemásolták a magyarokat? | Euro 2024, 11. nap

Zaccagni 98. perces góljával nem csak az olaszok jártak jól, hanem a magyar válogatott is. A B csoport 3. helyén végzett horvátoknak így csak 2 pontjuk van, így a magyarok mögé kerültek a 3. helyezett csapatok rangsorában; Olaszország viszont 4 ponttal a csoport 2. helyén zárt. Spanyolország eközben 10 helyen változtatva a kezdőjén is legyőzte Albániát, és az 1. helyen ment tovább, Albánia pedig kiesett.
6/24/202433 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 11. nap

Nincs megállás, a csoportkör utolsó fordulójában újabb sorsdöntő mérkőzések következnek, ráadásul a halálcsoportban, ahol jelen állás szerint csak a spanyolok érezhetik magukat biztos túlélőknek, a horvát-olasz meccsen pedig mindkét félnek van félnivalója...
6/24/20244 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Hosszú este, hosszabb Eb? | Euro 2024, 10. nap

Hihetetlen körülmények között, a hosszabbítás hosszabbításában, Csoboth Kevin góljával a magyar válogatott legyőzte Skóciát az Európa-bajnokságon! Azt még nem tudjuk, hogy ez ér-e majd továbbjutást, amiről viszont lehetett, ma is alaposan elbeszélgettünk szakértőinkkel, Szekeres Adriánnal és VArga Samuval és sajnos bíró fronton is volt mit elemezni Pataki Gyulával, a sportal újságírójával...
6/23/202428 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 10. nap

Egész világ tudja már, a továbbjutás rajtunk áll. Skócia - Magyarország, vasárnap 21:00. De van itt egyéb is, csak hallgasd meg a vasárnapi ajánlónkat Domával.
6/23/20248 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Újabb Cristiano Ronaldo-rekord | Euro 2024, 9. nap

Már nem csak a gólokban, a gólpasszokban is egyeduralkodó az Eb-ken Cristiano Ronaldo. A portugálok tovább is jutottak a kényelmes győzelmükkel, miközben a belgák hiába nyertek, az E-csoportban mind a négy csapat 3 ponttal várja az utolsó kört. Lukaku megint lőtt gólt, de megint elvették tőle. Újabb szórakoztató nap, az összefoglalóját Bognár Domától halljátok!
6/22/202428 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Euro 2024, 9. nap

Az Eb 9. napján befejeződik a csoportkör második fordulója is! A belgáknak nagyon kellenek a pontok Románia ellen, míg a portugálok nagyon komoly akadállyal nézhetnek szembe a törökök képében. Georgia és Csehország meccséből pedig remélhetőleg a győzelmi kényszer látványos csatát szül. 15:00 Georgia-Csehország (F csoport) 18:00 Törökország-Portugália (F csoport) 21:00 Belgium-Románia (E csoport)
6/22/20246 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Hollandia és Franciaország sem akart nyerni | Euro 2024, 8. nap

Csúcsrangadónak ígérkezett, végül az Eb egyik legkonzervatívabb meccse lett belőle. A Hollandia-Franciaország nem sok örömet adott nekünk, de szerencsére három meccset rendeztek ma az Európa-bajnokságon - és a két korábbi meccs sokkal izgalmasabban alakult.
6/21/202438 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Euro 2024, 8. nap

Ismét pályán a franciák - ezúttal majd a hollandok ellen. De jönnek a lengyelek, az osztrákok, a szlovákok és az ukránok is. 15:00 Szlovákia-Ukrajna (E csoport) 18:00 Lengyelország-Ausztria (D csoport) 21:00 Hollandia-Franciaország (D csoport)
6/21/20245 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Southgate kudarca, a spanyolok dominanciája és Calafiori öngólja | Euro 2024, 7. nap

Három nagy esélyes is pályára lépett ma az Európa-bajnokságon: Spanyolország, Olaszország és Anglia is. Előbbi kettő rangadóján spanyol győzelem született, utóbbi csapat körül viszont egyre több a kérdőjel, úgyhogy bőven-bőven volt miről beszélnünk ma is.
6/20/202435 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Euro 2024, 7. nap

Jön az első hét vége az idei Európa-bajnokságon, megint három meccsel, amelyek közül viszont egyértelműen kiemelkedik a spanyol-olasz találkozó! Ádám azért óvatosan a többihez megpróbál kedvet csinálni nektek - még ha se a szlovén-szerb, se a dán-angol meccstől nem vár igazán nagy derbit...
6/20/20245 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Makkelie, McTominay, meg egy horvát-albán iksz | Euro 2024, 6. nap

A szerda legfontosabb mérkőzése természetesen a Németország-Magyarország találkozó volt a számunkra az Európa-bajnokságon, de nem okozott csalódást a horvát-albán meccs sem, a skótok újabb fellépése pedig előzetesen is küölönösen fontosnak tűnt, ha más nem, megfigyelési szempontokból az utolsó csoportmeccsünk miatt. Az eseményeket ma Ádám igyekszik összefoglalni nektek, amiben segítségére lesz ezúttal is Varga Samu és Szekeres Adrián, de nem maradhat el - már csak Makkelie érdekes ítéletei okán sem - a szokásos bíró-rovatunk, valamint Tibiék is megvitatnak néhány további kérdést erőnléti témakörben!
6/19/202431 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 6. nap + Eb-fantasy

Kezdődik a csoportmeccsek második köre! Fontos meccset játszik a magyar válogatott Németország ellen, míg Svájc, Skócia, Horvátország és Albánia számára is sok mindenre fény derül az eredménytől függően. A meccsek beharangozóján túl érkezik második fantasy adásunk is! 15:00 Horvátország-Albánia (B csoport) 18:00 Németország-Magyarország (A csoport) 21:00 Skócia-Svájc (A csoport)
6/19/202416 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

A bombagólok napja! | Euro 2024, 5. nap

Portugália, Csehország, Törökország és Georgia bemutatkozásával most már minden válogatottat láttunk az Európa-bajnokságon - ez azt jelenti, hogy a csoportkör első fordulója is lezárult. Kicsit visszatekintettünk a nagyok pragmatizmusára, kicsit előre is tekintettünk a magyar válogatott németek elleni esélyeire, de leginkább azért a nap két meccséről beszéltünk. És hát baromira volt miről, hiszen a játékosok sorban rúgták a nagyobbnál nagyobb dugókat!
6/18/202437 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 5. nap

Keddre mindössze két mérkőzés jutott az Európa-bajnokságon, ezzel viszont máris az első kör végéhez érnek a csoportküzdelmek! ÉS egyáltalán nem kizárt, hogy két újabb kifejezetten izgalmas meccs vár ránk, hiszen se a Törökország-Grúzia, se a Portugália-Csehország meccsel kapcsolatban se lehet nagyon egyértelműen meghatározni az esélyeket. Ádám tesz azért rá egy kisebb próbát, tartsatok vele!
6/18/20246 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Rebrov, Lukaku és Deschamps sem okozott meglepetést | Euro 2024 4. nap - Románia-Ukrajna, Belgium-Szlovákia, Ausztria-Franciaország

Itt van az első hétfő az Európa-bajnokságon, így ma sem mondhattunk csütörtököt, ráadásul az új hét három kifejezetten érdekes mérkőzéssel indult! A legtöbben alighanem a francia válogatott bemutatkozását várták, de éppenséggel izgatottak lehettünk a belgák első meccse okán is, ami el is hozta rögtön az Eb első igazi meglepetését. De a román-ukrán mérkőzés se feltétlenül úgy alakult, ahogyan azt a legtöbben elképzelték, úgyhogy volt miről beszélni; Kemenes Szabolcs mellett pedig ma is jött bírózni velünk Pataki Gyula a Sportaltól és Darabos Balázs is itt volt, újabb erőnléti kérdések megvitatására!
6/17/202430 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 4. nap

A hat pályára lépő csapatból négy szomszédunk, közülük Ausztria mérkőzését előzi meg a legnagyobb várakozás, de ott is inkább az ellenfél, Franciaország miatt. 15:00 Románia-Ukrajna (E) 18:00 Belgium-Szlovákia (E) 21:00 Ausztria-Franciaország (D)
6/17/20244 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Szívmegállástól az Eb-gólig | Euro 2024, 3. nap

Christian Eriksené a nap sztorija, 1100 nap után be lehetett azt pöckölni, lőni. A dánok így sem nyertek, amit a szűkös angol győzelem tudatában bánhatnak igazán. De mit mondott Ádám Martin? És mire jók a nagydarab centerek? Erről is szól a 3. nap összefoglalója, amelyben itt van Kemenes Szabi, Pataki Gyula és Bagi László, a Forbes újságírója is.
6/17/202443 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 3. nap

Újabb két csoportban kezdődnek meg a küzdelmek az Eb-n. Bemutatkozik az egyik fő esélyes, az egyik legjobb védősor, összesen hat csapat kezdi meg a tornát vasárnap.
6/16/20244 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Egy félidő kevés volt | Euro 2024, 2. nap

Vereséggel mutatkozott be a magyar válogatott az Eb-n. A kölni meccsen a két ellentétes félidőt produkáló Rossi-csapat 3-1-re kapott ki Svájctól. Legfrissebb műsorunk megvizsgálja a rossz kezdés, majd a feljavulás okait, külön foglalkozunk a játékvezető, a szlovén Slavko Vincic teljesítményével. Beszélünk a spanyolok sima győzelméről Horvátország ellen, illetve a címvédő sikeres bemutatkozásáról. Berobbanhat-e bárki a köztudatba egy felnőtt Európa-bajnokságon? Az adás erre a kérdésre is választ ad.
6/15/202428 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 2. nap

Bemutatkozik a magyar csapat Kölnben, spanyol-horvát rangadót rendeznek Berlinben és pályára lép a címvédő olasz válogatott is Albánia ellen. Beindul az Eb-nagyüzem!
6/15/20244 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Traumstart - német erődemonstráció | Euro 2024, 1. nap

Sima német győzelemmel rajtolt az Európa-bajnokság, Münchenben 5-1-re győzött Nagelsmann csapata Skócia ellen, ezzel üzent az A csoport másik két tagjának. A magyar válogatottnak is, amely szombaton szintén megkezdi Eb-szereplését.
6/14/202426 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Euro 2024 | 1. nap + fantasy

Kezdődik - az Európa-bajnokság és a Teljes Terjedelem műsorsorozata! Napi ajánlónkban a meccskínálat ismertetése mellett időnként fantasy tippeket is adunk. A nyitónapon a házigazda német válogatott Skóciával játszik 21 órától, előtte még van időtök beszállni fantasy játékunkba is - ebben Kádár Máté és Szedmák Zita segítségére számíthattok.
6/14/202413 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Hungary at the Euros - What to know about the Hungarian national football team before Euro 2024

From Marco Rossi to Barnabás Varga. We analyzed the EURO-bound Hungarian national team starting with the head coach, and going through every part of the squad. (0:00) A new generation (4:20) Marco Rossi (13:30) Goalkeepers (19:00) Defense (32:50) Midfield (55:10) Attack (1:02:00) Expectations
6/13/20241 hour, 7 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Eb-beharangozó, E-F csoport | Euro 2024

Ádi és Doma jön az E és az F jelű négyes beharangozójával! Vajon innen kerül ki majd a győztes? (0:00) Belgium (5:00) Ukrajna (8:00) Szlovákia (12:00) Románia (16:10) Portugália (19:30) Csehország (22:05) Törökország (26:00) Grúzia
6/13/202433 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Eb-beharangozó, C-D csoport | Euro 2024

C és D csoport Bencével és Domával, íme a felvetések: következik a Southgate-korszak lezárása? Unalmasak lesznek a dánok? Melyik a legmagasabb csapat? Látjuk-e majd játszani Josip Ilicicet? Kihez alkalmazkodik Deschamps? Miért érdemes nézni Hollandiát és Ausztriát? És miért nem érdemes Lengyelországot? (0:00) Anglia (11:00) Dánia (15:35) Szerbia (20:55) Szlovénia (25:00) Franciaország (32:20) Hollandia (35:10) Ausztria (40:30) Lengyelország
6/12/202447 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Eb-beharangozó, A-B csoport | Euro 2024

Elkészült a 48-ból az első! Európa-bajnoki sorozatunk nyitó epizódjában elmondjuk, mire számíthattok tőlünk a tornán, és szóba kerülnek az A, illetve a B csoport csapatai és érdekességei. Megtudhatjátok, mit várunk a "magyar" négyestől és a halálcsoporttól.
6/10/20241 hour, 49 seconds
Episode Artwork

Az elkerülhetetlen | Bajnokok Rizsája E29 (DOR-RMA)

Borussia Dortmund - Real Madrid 0-2. Londonban pontot tettek a felek a klubszezon végére, Toni Kroos a pályafutását zárta le 6. BL-győzelmével, amin osztozik vele Nacho, Modric és Carvajal is. Ancelottinak még csak 5 van edzőként, de nem fog szomorkodni emiatt, ellenben a Dortmunddal, amely a várakozásokkal ellentétben remek első félidővel lepte meg a Real Madridot. A kibeszélőben Tibit és Domát hallhatjátok.
6/1/202424 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Serie A-szezonzáró | Mártha Bence

Elkészült negyedik szezonzáró adásunk is, az egyetlen, amelyet kilenc éve (!) ugyanazzal a vendéggel, Benitóval veszünk fel. Megszerezte huszadik bajnoki címét az Inter, pont egy városi rivális elleni győzelemmel. A tabella első tíz helyezettje között két csapat van, amelynek augusztusban várhatóan ugyanaz lesz az edzője, akivel a most lezárult szezont kezdte: az aranyérmes Inter mellett az Európa-liga-győztes Atalanta. Szóval téma akadt bőven, mondanivalónk is, csak győzzétek hallgatni!
5/31/20241 hour, 28 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

El Kaabi, az egyszezonos csoda | Konferencialiga-döntő kibeszélő

Az európai futball történetének első görög kupagyőzelme! A Konferencialiga döntőjével kapcsolatos kettős érzésekről Bence és Doma számolnak be röviden.
5/29/202421 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonzáró | Matuz Krisztián, Szekeres Adrián

Unalmas volt a La Liga szezon? Az adás elején kimondtuk, hogy igen, majd kifejtettük, hogy miért nem. Matuz Krisz, Szekeres Adrián és Doma kiosztotta a szokásos díjakat is, és hamarosan jövünk a teljes témalistával...
5/27/20241 hour, 39 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy szezonzárás

Nagyon kalandos szezont zártunk mind a Premier League-ben, mind a Fantasy Premier League-ben. A mi kis miniligánkat Máté nyerte, de mindenki hasznos tanulságokkal tudta befejezni az évadot. Levontuk a tapasztalatokat, ezeket pedig szeretnénk is megosztani veletek, szóval íme: a hatfős FPL-szezonzárónk Mátéval, Levivel, Tibivel, Ádival, Domával és Bencével.
5/25/20241 hour, 3 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Bundesliga-szezonzáró | Brodarics Tamás

Először nyerte meg egy csapat veretlenül a Bundesligát, a Leverkusen bajnoki címe volt szezonzáró adásunk fő témája. Beszéltünk a szintén várakozáson felül teljesítő Stuttgartról és a 13 év után az első két helyről lemaradó Bayern Münchenről. Nem feledkeztünk meg a Németországban szereplő magyar légiósokról, valamint a visszavonuló Reusról, a zseniális Hummelsről, továbbá a bennmaradó Mainzról és a kieső Kölnről sem.
5/24/20241 hour, 31 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Európa-bajnoki cím | Megjelent az Eb-kalauz 2024

Bán Tibi és Baumstark Tibi egy régi klasszikust igyekeztek feltámasztani, illetve alighanem a reinkarnáció a legmegfelelőbb szó arra, ami a sokunk számára oly kedves Eb-kalauzzal történt! Ugyanis nem egyszerűen arról van szó, hogy a fiúk ott folytatták volna a történetet, ahol 2008-ban abbamaradt, hanem abszolút új, a XXI. századi igényeknek megfelelő köntösbe bújtatták az alapötletet, aminek köszönhetően ma egy valóban modern kiadvány került bemutatásra a Göthe Intézet könyvtárában. Ennek örömére pedig beszélgettünk is egy jót a fiúkkal a könyvről, az ötlet megszületéséről és az elkészítés küzdelmeiről.
5/23/202422 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Gasperini és az Atalanta megérdemelte | Az EL-döntő kibeszélője

Az idei Európa-liga fináléját az idén két kupadöntőbe is bejutó, de az elsőt elveszítő Atalanta, illetve a veretlenül megvívott szezonjáért küzdő, német bajnok Bayer Leverkusen vívta. Az olaszok nyertek, mégpedig igen lenyűgöző magabiztosággal, szinte teljes mértékben semlegesítve az európai topfoci egyik legjobb idei csapatát. Hogy Gian Piero Gasperini hogyan nyerte meg az első trófeáját, azt Haraszti Ádi és Vályi Bence meséli el nektek!
5/22/202423 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Premier League-szezonzáró | Szabó Peet

Végre készíthettünk egy olyan összefoglalót az angol élvonalról, amelyben magyar játékosok teljesítménye is szóba került. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos játékának értékelése mellett kiosztottuk szokásos különdíjainkat, beszéltünk az aranycsatáról, Jürgen Klopp örökségéről, a a Manchester United és a Tottenham fejlődéséről, De Zerbi távozásáról és a kiesők harmatgyenge produkciójáról is.
5/20/20241 hour, 49 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Az igazság pillanata | Besztlíg FanTTasy, 38. forduló

Itt a vége! Elérkeztünk az utolsó Premier League-fordulóhoz, egyben ez az utolsó lehetőség, hogy pontokat gyűjtsünk a fantasy játékban. Kiket kötelező játszatni és kikkel lehet a legnagyobbat szakítani? Tippek, stratégiák és ligaállás a véghajrá előtt a szezon utolsó előzetesében.
5/16/202423 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Európában nem csak hülyék fociznak | Kemenes Szabolcs

Hova tűnt Kemenes Szabolcs? Podcastunk legújabb epizódja megválaszolja ezt a kérdést, de sok egyéb mást is. Ki a Milan ideális edzőjelöltje? Milyenek lesznek az európai kupadöntők? Mi az oka a Liverpool szezonvégi összeomlásának? És talán a legfontosabb, ki lesz a Premier League aranyérmese 2024-ben?
5/13/20241 hour, 1 minute, 23 seconds
Episode Artwork

És megint jött a Real Madrid | Bajnokok Rizsája E28 (RMA-BAY)

A 88. percig a Bayern München állt 1-0-s vezetésre, illetve ennek megfelelően továbbjutásra a Santiago Bernabéu stadionban, végül mégis a Real Madrid jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. A madridiak lesznek a Borussia Dortmund ellenfelei, de hogy mégis hogyan jutott ismét ez a csapat a klubfoci legfontosabb sorozatának döntőjébe, azt hallgassátok meg Ádi és Bence tolmácsolásában!
5/8/202423 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E27 (PSG-DOR)

Új értelmet nyert a sárga fal! Tibi és Doma beszélik ki a BL-elődöntők párizsi visszavágóját, szóba kerül többek között a sárga fal a 6 PSG-kapufa Hummels és a BL-döntők az ex-Unitedosok és persze Kylian
5/7/202418 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Ez nem futball, calcio! | Mártha Bence

Végre megjelent a Nem futball, calcio című remekmű, így nem is lehetett kérdés, hogy kit látunk vendégül ezen a héten. A szerzővel, Mártha Bence Benitóval természetesen a Serie A aktualitásai, edzőkérdései is szóba kerültek, de nem maradt ki a madridi bajnokavatás és Haaland mesternégyese sem. A teljes témalista: (0:00) Nem futball, Calcio! - kész a könyv! (10:15) A Parma visszajutása és a Lazio meze (14:45) Haaland kvadrupla (18:05) Sancho (20:30) Bajnok a Real Madrid, BL-induló a Girona (30:30) Roma az EL-ben (34:30) Dybala (46:30) Lukaku (48:00) Az Allegri féle pragmatizmus (55:10) Lehetséges edzőváltások a Serie A-ban
5/6/20241 hour, 12 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Sancho mennybemenetele | Bajnokok Rizsája E26 (DOR-PSG)

Megvolt a Borussia Dortmund-Paris Saint-Germain elődöntő első meccse is - igen komoly dortmundi fölénnyel. A hazaiak Niclas Füllkrug klasszis befejezésének köszönhetően 1-0-s előnyre tettek szert, de számtalan egyéni teljesítményt lehetett kiemelni náluk, legfőképpen a karrierje egyik legkülönlegesebb találkozóját lejátszó Jadon Sanchóét. Ha tudni szeretnéd, hogy miért volt erre lehetősége Sanchónak, miért nem működött a PSG vagy mi lehet a franciák esélye a visszavágón, akkor hallgasd meg az adást, amelyben ezúttal Bence mellé Nagy Viktor csatlakozott!
5/1/202419 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Természetes nagyság | Bajnokok Rizsája E25 (BAY-RMA)

Lejátszották az első idei Bajnokok Ligája-elődöntőt az Allianz Arénában! Annál nagyobb dicséretet nehéz lenne megfogalmazni futballmeccsről, hogy az ember képes belefelejtkezni, márpedig a Bayern München és a Real Madrid találkozója ezt okozta. Folyamatos feszültséget, izgalmat és magától értetődő, természetes nagyságot. Doma és Bence beszélte ki a mérkőzés történéseit - hogy pontosan hogyan lett 2-2, azt hallgassátok meg tőlük!
4/30/202419 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Rémuralom és annus horribilis | Gyenge Balázs

A portugál foci képes a megtisztulásra - legalábbis ebben hisz Gyenge Balázs, a Nemzeti Sport újságírója. Portugália volt az adás fő témája, de négy európai topligába is ellátogattunk, mivel rangadó(ka)t játszottak Olaszországban és Angliában, de beszéltünk a Hoeness-villa titkairól, Szalah frusztrációiról és Xavi pálfordulásáról is.
4/29/20241 hour, 10 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy, 35. forduló

Nagy dupla után, kis duplák előtt a fantasyben. De mi legyen Palmer, Salah és Haaland sorsa? Máté, Levi és Doma megbeszélik! A témalista: (0:00) Így sikerült nekünk a forduló (4:15) Változás a Teljes Terjedelem liga élén (9:00) Így várjuk a véghajrát (20:30) Nicholas Jackson (22:25) Haaland (26:20) Egy meglepő pick (27:53) Salah
4/26/202432 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Tijjani Reijnders

Rég jelentkeztünk kiszemelttel, most újra hoztunk nektek egyet: Tijjani Reijnders már 25 éves, mégis most kezdi őt igazán megismerni a Serie A és Európa is. Tibitől és Ádámtól hallhattok a családi szálaktól kezdve az erősségein és a gyengéin át minden fontos tudnivalót a hollandról.
4/25/202410 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ne bántsátok Cancelót! | Vályi Bence

Micsoda hete volt a Real Madridnak?! Előbb kiejtette a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, majd legyőzte a Barcelonát a spanyol klasszikuson - ezzel Carlo Ancelotti csapata megkapta a főszerepet eheti adásunkban. Szó esett más európai kupapárharcokról és a Wembleyben történtekről is, ahol kiderült, hogy ismét manchesteri derbit játszanak majd az FA-kupa döntőjében.
4/22/20241 hour, 10 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy, 34. forduló

Máté és Levi mellett ezúttal Domát hallhatjátok a szezon legnagyobb double gameweekje, azaz duplafordulója előtt. Részletezzük, hogy kivel érdemes számolni, ha van még Free Hited, és kitérünk arra is, hogy mivel érdemes számolni a hátralévő fordulókban.
4/19/202428 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E24 (MCI-RMA, BAY-ARS)

Mintha 2013-at írnánk: elődöntős a Bayern és a BVB is, a döntőt pedig a Wembleyben rendezik. Az Arsenal gólt sem lőtt Münchenben, a manchesteri mérkőzés pedig tizenegyesekbe torkollott...
4/17/202433 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E23 (BAR-PSG, BVB-ATM)

Megismétlődik a csoportkörben látott párharc a BL elődöntőjében, miután a PSG a Barcelonát, a Dortmund pedig az Atléticót ejtette ki a negyeddöntőben. A két meccsen tizenegy gól született, Doma és Tibi azonban nem csak ezekről tesz említést a kedd esti kibeszélőben.
4/16/202419 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

A melegítés izgalmai | Szekeres Adrián

Szekeres Adriánt láttuk vendégül ismét ezen a héten, akivel ahhoz képest, hogy mostanában leginkább La Liga-műsorokban láthatjuk-hallhatjuk, még egészen keveset is beszélgettünk a spanyol bajnokságról! Természetesen azért ez sem maradt el, hiszen Doma a hétvégét arrafelé töltötte és igen komoly élményekeben és különleges izgalmakban is voplt része, még ha némelyik mibenlétét az adás résztvevőinek kétharmada nem is mindig értette... de persze fontos szerepet kapott a Premier League bajnoki címéért folyó harc élesedése és a Lverkusen történetének első salátástála is!
4/15/20241 hour, 6 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Dupla dinamit | Besztlíg FanTTasy, 33. forduló

Levi és Máté beszélgetőtársa a héten Ádám, aki elsősorban kármentésben gondolkodott - eddig, hiszen a szezonzáró duplahetes őrületek mellé még valahogy szeretné értelmesen hasznosítani az egyetlen rendelkezésére álló chipet, a Bench boostot, ami egészen különleges kihívásnak tűnik. Fájhat a fantasy managerek feje persze a Liverpool miatt is, akik a nem várt mértékű hazai vereségnek köszönhetően az Európa Ligában változtathatnak a hétvégi bajnoki terveiken is, akár kulcsjátékosok pihentetésének árán és persze Guardiolánál se lehet sose tudni, éppen ki kerül a kezdőbe - ilyen kérédseket is körbejártunk!
4/12/202425 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Soha rosszabb BL-negyeddöntőket! | Bajnokok Rizsája E22 (PSG-BAR, ATM-DOR)

Ugyan a tegnapi, összességében 10 gólt hozó két meccs őrületét és izgalmait nem tudta felülmúlni a PSG, a Barcelona, az Atlético Madrid és a Borussia Dortmund, de ismét fantasztikus estét láthattunk a Bajnokok Ligájában. Az Atlético irgalmatlanul dominánsan kezdett, hogy a végén majdnem teljesen elbukja az előnyét - míg Párizsban a Barcelona hátrányból tudott fordítani a 4 gólt hozó második félidőben. Hogy mindez hogyan történt? Azt Baumstark Tibi és Vályi Bence mesélik el!
4/10/202422 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Az Őrület Estéje | Bajnokok Rizsája E21 (RMA-MCI, ARS-BAY)

10 találat, bombagólok és döbbenetes pillanatok egész sora. A Bajnokok Ligája 2023-24-es kiírásának negyeddöntői elképesztő estével indult: az Arsenal-Bayern München és a Real Madrid-Manchester City meccsek is végig a képernyőre szegezték az ember figyelmét. Hogy miért? Azt Vályi Bence Szarka Andrással, a Network4 csoport kommentátorával beszélte ki!
4/9/202426 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Kapus, könyv, kupa, kulcs | Holczer Ádám

Nem csak nálunk újonc Holczer Ádám, a Ferencváros korábbi és a Soroksár jelenlegi kapusa, hanem televíziós szakértőként is mindössze néhány hónapja mutatkozott be a Sport TV műsoraiban - de az nagyon gyorsan kiderült vele kapcsolatban, hogy mennyire kedveli az olasz labdarúgást. Így a hétvégi római derbi sem maradt ki természetesen a témáink közül, de szóba került a spanyol kupadöntő és a Manchester United-Liverpool rangadó is, kezdésképpen viszont könyvekről és az új, szakértői szerepe kihívásairól beszélgettünk!
4/8/20241 hour, 10 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 32. forduló

Micsoda hét volt ez fantasy szempontból! Húsvét okán a hétközi forduló előtt kivételesen nem jelentkeztünk, de a hétvégére ráfordulva természetesen ismét itt van a Besztlíg FanTTasy. Ezúttal Bence csatlakozott Levihez és Mátéhoz, az adás pedig nagy tervezési-szervezési tanácsadássá alakult. A bajnoki hajrá FPL-szempontból is kiemelkedő fontosságú, nemsoká folyamatosan duplameccses fordulók jönnek, amelyekre még most kell felkészülni. Kell-e Foden? Kell-e Haaland? Kell-e egyáltalán egyetlen Manchester City-játékos? Fontos dilemmákat vesézgettünk végig.
4/5/202427 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Xavi a gyász első stációjában | Matuz Krisztián

Mit lehet kezdeni a rasszizmussal a fociban? Miért mindig Viniciust bántják? Mitől javultak fel a Barcelona eredményei, és mitől volt ennyire eseménytelen a Premier League rangadója? Mi állhat Xabi Alonso maradásának hátterében? Ezekre a nehéz kérdésekre próbáltunk válaszolni Matuz Krisztián segítségével, de még sok minden más is előkerült a legújabb Teljes Terjedelem-epizódban.
4/1/20241 hour, 6 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Ria, Ria, Glória! | Moncz Attila

Ezen a héten Moncz Attilával, a Sport TV főszerkesztő helyettesével beszélgettünk, leginkább válogatott ügyekről, de nagyon sok szempontból! Már csak azért is, mert Attilának a napokban lehetősége volt interjút készíteni Marco Rossival, a magyar válogatott szövetségi kapitányával - egy német lap számára, aminek a mentén megint beszélgettünk egy kicsit a nyomtatott sajtó múltjáról-jelenéről-jövőjéről. Az adás gerincét azonban természetesen a magyar és a német válogatott adta, a legutóbbi barátságos mérkőzések kapcsán.
3/25/20241 hour, 4 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Nő a szemünkben | Szedmák Zita

Mitől más egy női sportújságíró, mint egy férfi és mi lehet a hitelesség kulcsa? Erről a nehéz témáról kérdeztük a podcast történetének harmadik női vendégét, Szedmák Zitát. Az FA-kupa drámája és a csonka Premier League-forduló mellett ellátogatunk Olasz- és Spanyolországba is, valamint beszéltünk a Freiburgot több mint három évtized után elhagyó Christian Streichről.
3/18/20241 hour, 7 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 29. forduló

FREE HIT WEEKEND! Eljött az idő, a játékosok többsége erre a hétvégére tartogatta azt a segítséget, amellyel egy hétvégére végtelen cserét alkalmazhatunk, majd a forduló végeztével visszakapjuk a korábbi csapatunkat. Levi, Máté és Doma megbeszélték, a 4 mérkőzés közül melyikről kit érdemes beválogatni a hétvégi csapatunkba.
3/14/202421 minutes, 1 second
Episode Artwork

Madridi mámor | Bajnokok Rizsája E20 (ATM-INT, DOR-PSV)

ŐRÜLET. Közel nyolc évig nem láttunk tizenegyespárbajt a BL-ben, most két nap alatt jött kettő. A Metropolitanóban az Atléti drámai módon egyenlített a párharcban, a zárás pedig ha lehet, még izgalmasabban sikerült. Dortmundban az eredmény szinte komfortos továbbjutást sugall, de a PSV a második félidőben kapufát is lőtt és több ziccert elhibázott. A negyeddöntő mezőnye tehát: PSG, Bayern, Man City, Real Madrid, Barcelona, Arsenal, Dortmund, Atlético
3/13/202424 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Matuzsálemek és kiscsikók | Bajnokok Rizsája E19 (BAR-NAP, ARS-POR)

Matuzsálemek és kiscsikók, hasonmások és az első koszovói gól. Ja, meg egy TIZENEGYESPÁRBAJ. Dióhéjban ennyi volt a szerda este a BL-ben, Tibi és Doma kicsit (de tényleg csak kicsit) hosszabban is elmondják, mi történt.
3/12/202416 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Nehogy már én mondjam meg Guardiolának! | Galambos Dániel

Lejátszották a szezon egyik legfontosabb meccsét az Anfielden, de nem lettünk okosabbak azzal kapcsolatban, melyik csapat lesz a befutó most zajló Premier League-szezonban. A Liverpool-Manchester City meccs mellett szóba került még az Arsenal, és a Tottenham is. Rövid olaszországi látogatásunk során megemlékeztünk Dani Mota csodagóljáról, beszéltünk a szárnyaló Romáról és a legyőzhetetlen Interről. Örvendeztünk az először magyar nyelven megjelent Wolrd Soccer magazin miatt, a főszerkesztővel, Galambos Dániellel.
3/11/20241 hour, 13 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 28. forduló - Haaland le, Morris be???

Érdekes hetek következnek a Fantasy Premier League menedzserek számára, hiszen előbb egy dupla forduló, majd egy nagyon csonka lesz soron a bajnokságban! Mindennek átvészelésére már elhoztuk nektek korábban a hagyományos módszereket - most viszont Ádámmal kiegészülve egy jóval radikálisabb forgatókönyvet fogunk átvenni...
3/8/202420 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

A Real Madrid gyengélkedik, tehát BL-esélyes | Bajnokok Rizsája E18 (RMA-LEI, MCI-CPH)

Újabb két csapat negyeddöntős, de két merőben eltérő párharcot beszélt ki Ádi és Doma. Miközben a Man City otthon is simázott a fiatalokkal teletűzdelt Köbenhavn ellen, addig a Real Madrid az utolsó pillanatig nyílt mérkőzést játszott a Leipziggel a Bernabéuban.
3/6/202415 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Mi nem szoktunk bírózni, de...

Rashford ráijesztett a City-re, de jött Foden és kétszer lecsapott. Núnez a reklámtáblára csapott le, a Nottingham Forest játékosai, edzője, sőt, a tulajdonosa is a játékvezetőt célozta meg. Valenciában is a játékvezető került a középpontba a lefújás után, Bilbaóban pedig a Barca ikszelt. Olaszországban nyert a Napoli és újra nyert a Roma, de melyik új edzővel tervezhet hosszú távon a csapata? Minderre választ adunk a mai adásban Ádival, Bencével és Domával
3/4/20241 hour, 17 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Cím | Besztlíg FanTTasy, 27. forduló

A jó szerepléshez gondos tervezőmunka szükséges, ebben segítünk legújabb adásunkban. Levi és Tibi nemcsak a következő fordulóra való felkészüléshez adott tippeket, hanem arra is, hogyan kezeljük az FA-kupa-negyeddöntők közelgő kihívásait. Fantasy menedzsereknek a meghallgatás kötelező, de nem csak nekik ajánlott!
2/29/202419 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Illja Zabarnij

Legújabb Kiszemeltünk története egyszerre izgalmas és fájdalmas, hiszen a háború sújtotta Ukrajnából egészen a Premier League-ig száguldó Illja Zabarnij lesz e heti adásunk középpontjában. Kerkez Milos csapattársa ráadásul már korábban is találkozott magyar játékosokkal, hiszen már 2020-ban - alig 18 évesen! - végigjátszotta a Dinamo Kijev mérkőzéseit a Bajnokok Ligája csoportkörében, így természetesen a két Ferencváros elleni találkozót is.
2/27/20249 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Milliárdos palackmunka | Szabó Peet

A Liverpool az ifistáival is megnyerte a Ligakupát, miután a Chelsea-t legyőzte a Wembleyben - ez volt legújabb adásunk fő témája. Szabó Peet járt nálunk, ezért bátran elő mertünk hozakodni a Paris Saint-Germain és a Barcelona újjáépítési terveit, továbbá Tomas Tuchel jövőjét értintő kérdésekkel. Természetesen nem maradhatott ki egy olaszországi kitérő és az Arsenal dicsőítése sem.
2/26/20241 hour, 12 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 26. forduló

Besült-e a triplakapitány a duplafordulóban? Négy csapat is "pihen" a hétvégén, de érdemes a 29. fordulós halasztásokkal is számolni. Hogyan taktikázzunk az elkövetkező hetekben? Kiderül, ha meghallgatod az új adást!
2/22/202419 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Osimhen góllal, az Arsenal vereséggel tért vissza | Bajnokok Rizsája E16 (POR-ARS, NAP-BAR)

Nápolyban a két sztárcsatár, Lewandowski és Osimhen góljaival lett 1-1, Portóban megtörtént, amire kevesen gondoltak: a Porto nyert, így teljesen nyílt a párharc a londoni visszavágó előtt...
2/21/202413 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Arnautovic és az Atlético is megpróbálta tönkretenni Inzaghi estéjét | Bajnokok Rizsája E15 (INT-ATM, PSV-DOR)

Diego Simeone és Simone Inzaghi találkozásáról várni lehetett, hogy lassan fog beindulni, de az Inter-Atlético Madrid rengeteg érdekes aprósággal szolgált akkor is, ha az első félidőben nem sorjáztak a helyzetek. Az Inter megérdemelten nyert, de a tavalyi döntős kicsit sem nyugodhat meg a madridi visszavágó előtt. A PSV és a Dortmund párharcában pedig mentek egy kört a felek, majd visszatértek a kezdőpontra: a PSV Dortmundban próbálhat meg csodát okozni, míg Terzic jó helyzetből vághat neki a jövő évi borussiás munkavállalása alátámasztásának.
2/20/202416 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Ashworth kertészkedik, miközben virágzik a Chelsea | Bán Tibor

Miért rúgták ki Robert Jarnit a horvát U17-es válogatottól? Mire érdemes figyelni egy Betis-Alavés meccsen? Hogyan kapott ki 65%-os labdabirtoklás mellett 5-0-ra a Las Palmas? Hogyan telt meg az Arsenal stadionja egy női bajnokira? Mekkora király Axel Disasi? Miért nem megy Haalandnak? Hol kertészkedik a következő szezonban Dan Ashworth? Ki legyen Mbappé utódja? Mi állítja meg a Bayern München zuhanását? Miért tiltakoznak a szurkolók Németországban? Válaszok az adásban Bán Tibivel!
2/19/20241 hour, 18 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Xavi Simons

A Bundesligából eddig még nem hoztunk nektek Kiszemeltet, de nem is lehetett kérdés, hogy ennek is hamar el fog jönni az ideje! A német bajnokságból elsőként egy holland fiatalembert szeretnénk bemutatni nektek, aki bizonyára sokak számára azért már nem teljesen ismeretlen, hiszen Xavi Simons körül már tulajdonképpen gyerekként óriási volt a médiafelhajtás - ami viszont szerencsére úgy tűnik, eddig egyáltalán nem volt rossz hatással a pályafutására.
2/17/202414 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Csapatépítési elvek és ár-érték arány vizsgálat | Besztlíg FanTTasy 25. forduló

Egy futballcsapatot összerakni borzalmasan bonyolult és összetett feladat: a játékosprofilok, a személyiségek, az elvárások, a hozzáállások mellett az átigazolási összegek, a bérek és az egyéb felmerülő költségek mind meghatározzák egy klub lehetőségeit. A Fantasy Premier League annyival egyszerűbb, hogy a futballistáink emberi oldalával nem kell foglalkozni, de az árakkal való játszadozás a való életnél nehezebbé teszi a kis csapatunk egyengetését, hiszen nem tudunk alkudozni, mindenki annyiba kerül, amennyit a rendszer megszab. Ennek megfelelően, hiába hoz valaki sok pontot, ha az ára máshol akadályoz minket, lehet, hogy egy picit kevesebb pontot szállító alternatívája összességében értékesebb számunkra. Ezekről a dilemmákról beszélt Máté, Levi és Bence, belevéve az egyenletbe a való élet és az FPL statisztikai mutatóit.
2/16/202430 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Nyert a PSG, de kikapott a Bayern | Bajnokok Rizsája E14

A keddi két idegenbeli győzelem után szerda este a hazai csapatoké volt a terep. Kerekes Tamás, a Spíler TV és az Unibet Youtube-csatornájának szerkesztője volt segítségünkre a Bayern München - Lazio és a PSG - Real Sociedad mérkőzések kibeszélésében, kitérünk a legfontosabbakra: Upamecano piros, hová tűnt Kane? Miért volt ennyire összeszedett a Lazio? Mbappé megint gólt lőtt, a Real Sociedad viszont sorozatban ötödször sem...
2/14/202413 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Végső esélyesek első lépései | Bajnokok Rizsája E13 (nyolcaddöntők)

A nagyok közül a Real Madrid és a Manchester City kezdte meg a Bajnokok Ligája idei kiírásának nyolcaddöntőit: mindkét végső esélyes idegenben nyert, mégha a két győzelem mértéke és milyensége között bőven akadtak is különbségek.
2/13/202417 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

The Big One | Brodarics Tamás

Ezen a hétvégén nem voltunk egyszerű helyzetben, de igyekeztünk mindent feldolgozni. Szombaton szinte teljesen egyidőben rendeztek rangadót Németországban, Spanyolországban és Olaszországban, mi pedig az összesen rajta tartottuk a szemünket. Brodarics Tamással a legtöbbet a Bundesliga aranycsatájáról beszélgettünk, de szóba kerültek a német élvonalban szereplő magyarok, Tuchel feketelistája és Mourinho nyelvleckéje is. Kontinentális kupadöntők, PL-papírformák, Mazzarri melankóliája - mind a legújabb TT-epizódban!
2/12/20241 hour, 11 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Pajzs vagy kard? | Besztlíg FanTTasy 24. forduló

Ezen a héten korábban jelentkezünk, mert fontos ponthoz érkeztünk! Megkezdődik a fatnasy szezon legnehezebb és egyben legszebb időszaka, amikor az igazán jó szerepléshez nem elég, ha csak egy fordulóra tervezünk. Levi, Máté és Tibi ad tippet arra, hogyan vészeljük át a nehezen menedzselhető 25. és 26. fordulót, továbbá az adásból az is kiderül, hogyan előzhetjük meg közvetlen riválisainkat a miniligákban.
2/7/202420 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Giorgio Scalvini

Új sorozatunk nem túl hosszúra nyúló történetében még nem beszéltünk egyetlen védőről sem - de ez máris megváltozik! E heti kiszemeltünkért Bergamóba utazunk, Ádám és Bence ugyanis Giorgio Scalvini aktáját kérte ki a megfigyelőinktől, akik nem meglepő módon remek véleménnyel vannak az Atalanta fiatal középhátvédjéről.
2/6/202413 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Korszakos kiválóságok | Murányi Domonkos

Olaszország és Madrid derbijét is megrendezték a hétvégén, de vasárnap játszott egymással az Arsenal és a Liverpool is. Főként ezeket tárgyaltuk ki Murányi Domonkossal, a Sportál újságírójával, de szóba került a megszokottnál csendesebb átigazolási időszak, Artúr király visszatérése és a Luton csodája is.
2/5/20241 hour, 6 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Okkult tudományok, paranormális tevékenységek | Besztlíg FanTTasy, 23. forduló

A héten Levi és Ádám kettesben beszélték meg az előző forduló legfontosabb tanulságait, köztük az automatikus cserék rejtelmeivel... Emellett igyekeztek finomítani az előttünk álló vézna és dupla fordulók stratégiáit és jövendölni Haaland visszatérésének lehetséges hatásaival kapcsolatban.
2/2/202422 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Joshua Zirkzee

Az elegáns középcsatár, aki miatt érdemes focit nézni. Joshua Zirkzee tehetségére már egészen fiatalon felfigyeltek, de időre és a megfelelő edzőre volt szükség, hogy megmutassa mit tud valójában. Ma már a legnagyobb klubok állnak sorban érte, bár pillanatnyilag azon dolgozik, hogy a Bolognát több mint húsz év után újra az európai kupaporondra juttassa.
1/31/202410 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 22. forduló

Január végéhez érve ismét sűrű a program a Premier League-ben, így természetesen a fantasyben is itt lehet igazán nagyot bukni vagy nagyot nyerni. Máté, Levi és Doma ezúttal a nagyágyúk visszatéréséről beszélt: hogyan számoljunk De Bruyne, Haaland, Salah és Son játékával? És mit kell tudni a sorsolásról és az elmaradt mérkőzésekről?
1/29/202422 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Edzőváltáskák | Marosi Gergely

Jürgen Klopp után Xavi is bejelentette, hogy a szezon végén távozik. Természetesen ez sem maradhatott ki heti adásunkból, amelyben Marosi Gergellyel beszéltük át a klubtörténések mellett a két jelenleg is zajló kontinenstorna érdekességeit. Volt szó az FA-kupa és a Serie A legfontosabb eseményeiről, és megtudhattuk, kik mikor lettek a nemzeti csapatok gólrekorderei.
1/29/20241 hour, 12 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Jürgen Klopp a szezon végén elhagyja a Liverpoolt

Időről időre történnek olyan dolgok a futball világában, amelyek rendkívüli adásért kiáltanak. Jürgen Klopp bejelentése egy ilyen pillanat. Tibi és Doma első reakcióját hallhatjátok, a tényekkel, a miértekkel, és a hogyan továbbal.
1/26/202416 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Magyar aranyérmest minden topligába! | Kandó Tamás

Régi adósságunkat törlesztettük azzal, hogy végre a Bundesligáról is hosszabban beszéltünk. Ebben Kandó Tamás barátunk, a Network 4 kommentátora sietett a segítségünkre. A szárnyaló Leverkusen és a komoly hátrány felhalmozó Bayern mellett szóba került Maignan hétvégi levonulása, De Rossi római bemutatkozása, Toney csibészsége és Cristiano Ronaldo helyzetértékelése is. A teljes témalista: (0:00) A német kapocs (5:40) Now or neverkusen (11:15) Gulácsi helyzete (14:30) Sallai-Szalai Freiburgban (20:10) Kipukkadt a Vfb? (22:40) Union Berlin (25:20) Maignannak igaza van (31:00) De Rossi bemutatkozása (39:43) Yaakobishvili Antal (46:30) Kirgizisztán - Szaúd-Arábia piros lapokkal (50:00) Toney meséje habbal (55:45) Bournemouth - Pool magyarok nélkül (59:38) Arsenal (1:01:20) Farioli és a Nice (1:05:30) C. Ronaldo és a szaúdi liga státusza
1/22/20241 hour, 16 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Kiszemelt | Ivan Toney

Kire figyeljünk a nemzetközi foci tengernyi érdekes szereplője közül? Erre nincs egyértelmű válasz, de podcastunk új sorozata mindig egyvalakire összpontosít, az ő profilját rajzolja meg néhány percben - rendszertelen időközönként. Az első kiszemeltünk a Brentford 27 éves angol válogatott csatára, Ivan Toney, aki hamarosan visszatér a pályára nyolchónapos kihagyása után.
1/17/202413 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Vini, Neymar és Dorival, avagy a népes Junior család | Egri Viktor

Maratoni hosszúságúra nyúlt műsorunkat Egri Viktorral Spanyolországban, pontosabban Szaúd-Arábiában indítottuk, hogy Milánó, Róma, Manchester és Newcastle érintésével eljussunk egészen Brazíliáig. Milyen lesz a brazil válogatott Dorival Junior irányításával, és kik alkotják a játékvezetők szektáját? Válaszok a legújabb Teljes Terjedelemben. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Vini tripla (4:00) Publikus felvételek a videószobából Spanyolországban (12:30) Beckenbauer halála, és a Bayern méltó megemlékezése (19:35) Elrajtolt az ANK és az Ázsia-kupa is (22:30) Milan-Roma (46:40) Ten Hag irányba állítja a hajót (57:55) Donnarumma vagy Vicario? (59:40) De Bruyne visszatért (1:02:10) Dorival Egrivel
1/15/20241 hour, 36 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Fantasy?! Matematika óra! | Besztlíg FanTTasy, 21. forduló

Az Afrika- és Ázsia-kupára távozók, illetve a sérülésből visszatérő kulcsjátékosok tengerében nem nehéz elveszni. Miközben az ember azon agyal, a padon tartsa vagy eladja Szalaht és Szont, közben arra is figyelnie kell, hogy a helyettük érkezők ne legyenek túl drágák, különben nemsoká nem tudja betenni majd De Bruynét vagy Haalandot. Ebben a forgatagban igyekezett ezúttal utat mutatni Levi, Máté és Bence.
1/12/202427 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - interception

Elfogtunk egy levelet! Vagy egy rakétát, netán egy telefonbeszélgetést. Ezekre is használják az interception kifejezést, amelyet a fociban a lefülelt passzra vagy a megelőző szerelésre alkalmazunk. Benito szerint a labdaszerzés is megfelel, Chris viszont nem ért egyet ezzel. Hallgasd meg, és döntsd el magad, mi a helyes megfejtés!
1/9/202410 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

A Newcastle házi Mourinhója | Fekete Márk

A foci legrégebbi és legkülönlegesebb sorozata az FA-kupa, legújabb műsorunk nagy részét ennek szenteltük. Illetve a Newcastle-nek, amelyről végre kimerítően beszélgethettünk Fekete Márkkal, a Britannia blog korábbi szerzőjével, a klub hazai szurkolói közösségének egyik vezéralakjával. Az FA-kupa érdekességei mellett szóba elkalandoztunk egy rövid időre Spanyolországba, Olaszországba és Brazíliába is.
1/8/20241 hour, 23 minutes
Episode Artwork

Szuperligamentes boldog új évet! | Muraközy Balázs

Ádi és Doma vendégét már hallhattátok nálunk, Muraközy Balázs ráadásul egyre közelebb van a jogászdiplomához, miközben fél szemét rajta tartja a focin is. Két fő témánk így adott volt: szuperliga és Arsenal. Emellett Ádi beszámolt a Lázár Bence emléktornán történtekről, megbeszéltük, miért maradt el a török szuperkupa döntője Szaúd-Arábiában, és a Serie A légiósainak adókedvezményét eltörlő inztézkedéssel is foglalkoztunk.
1/2/202457 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 20. forduló

UTOLSÓ LEHETŐSÉG! NE HAGYD KI! A 20. forduló kezdetétől elveszíted az egyik wildcardodat, úgyhogy ha eddig nem használtad el, most teheted meg utoljára! Egyéb: őrült 19. forduló, Solanke, Núnez, Nkunku, Joao Pedro és Chris Wood. És persze BÚÉK!
12/29/202320 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Méltó évzárás Politanóval és Roy Hodgsonnal

Ha nem tudod, hogyan fog egy adáson belül említésre kerülni Robert Lewandowski, Matteo Politano, Roy Hodgson, Walter Mazzarri, Andoni Iraola, Unai Emery és Declan Rice, akkor ne is találgass, hallgasd inkább meg az évzáró epizódunkat! Ádi, Tibi, Doma és Bence négyesben ült össze, hogy átbeszéljék az ünnepek környékén felgyülemlő aktualitásokat, illetve visszatekintsenek és összefoglaljanak. Boldog új évet kívánunk mindenkinek! Tartsatok velünk 2024-ben is.
12/27/20231 hour, 8 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Könyvbemutatós extra | Man City - A Holnap Csapata

Igencsak szokatlan extrával készültünk nektek így karácsony előtt nem sokkal! Szerkesztőnk, Bence a Manchester City-ről írt könyvet, ami néhány hete jelent meg. Ugyan klubkönyv, ami egy itthon is megszokott műfaj, de ez a kötet korántsem úgy lett megírva, ahogyan ezen típusú könyvek összeállnak általában. Így Tibi és Bence az ország egyik, ha nem legismertebb City-drukkerét, Méhes Gábort hívta segítségül abban, hogy átbeszéljék A Holnap Csapata apró részleteit, erényeit, illetve hiányosságait. A két ünnep között természetesen jelentkezünk, hiszen a a futball nem áll meg (sőt). De 24-éig már nem érkezünk adással, szóval: boldog karácsonyt minden hallgatónknak!
12/22/202342 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Salah helyett Zsákos Frodó? | Besztlíg FanTTasy, 18. forduló

Egyszerre két fordulóra készülünk a mai adással, hiszen a Premier League-ben is felgyorsulnak az események az ünnepek érkeztével, de igazából még ennél is előrébb tekintünk, hiszen mai legfontosabb témánk az afrikai és az ázsiai kontinenstornára távozó játékosok pótlása lesz. Persze szörnyülködünk Solanke megsemmisítésén is és nagyon várjuk vissza Haalandot!
12/21/202320 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - kapustípusok

A kapus már régóta nem csak azért áll a vonal előtt - már ha ott áll egyáltalán -, hogy védje a kapujára érkező lövéseket. Beadásokat húz le, irányít, szükség esetén akár söpröget is. Mit tud a vonalkapus és van-e olyan, hogy mezőnykapus? Ez derül ki Baumstark Tibor, Szabó Christophe és Mártha Bence beszélgetéséből.
12/19/202311 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Elég erős a vérszegény jelző erre a sorsolásra? | Szarka András

A friss Bajnokok Ligája-sorsolás mellett már arról is beszéltünk Szarka Andrissal, mit hozhat a sorozat jövő évi kiírása. Milyen lesz a svájci modell és kinek jár az extra BL-hely? Ebben az adásban sokat kalandoztunk: jártunk Angliában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és még Hollandiában is.
12/18/20231 hour, 13 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E12 (6. forduló)

Szinte tét nélküli napnak indult, aztán egy gólzuhatag lett: elképesztő sok találattal köszönt el a Bajnokok Ligája a hosszú ideje megszokott, négyfős csoportkörtől. Rengeteg fiatalt láthattunk a pályákon, többen gólt is szereztek közülük, a halálcsoport pedig még ma is tartogatott izgalmakat, mégha újabb fordulatokat már nem is. A legfontosabb történések kibeszélésében először Haraszti Ádi, aztán az Újkastély blog szerzője, Fekete Márk csatlakozott Bencéhez.
12/13/202327 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

A legjobb katalán csapat | Szekeres Adrián

A Barcelona-Girona spanyol rangadó volt a középpontban eheti adásunkban, de beszéltünk a Serie A-ról és a Premier League-ről is Szekeres Adrián barátunkkal. Ha elindítjátok az epizódot, megtudjátok, miért nem működik a Barcelona, ki a Girona legkapósabb játékosa, hogy üzen játékosainak Jose Mourinho, és hogy érdemes-e újságírókat sajtótájékoztatókról kitiltani a 21. században. A teljes témalista: 0:00 Különbség a Premier League és a LaLiga között 4:05 Muriel sarkazása és Pioli ultimátuma 6:00 Serie A 9:27 Juve - Napoli 12:15 félcédulás Mourinho-show 19:25 Egy kis vízifoci 23:45 Újra fogynak a Depor-mezek 28:30 Lelátói események Spanyolországban 31:40 Barcelona - Girona 54:20 Miért tiltottak ki újságírókat a Man United sajtótájékoztatójáról? 1:04:45 Élre állt a Liverpool 1:08:40 Egy héten belül City, Arsenal
12/11/20231 hour, 14 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Hogyan jósoljunk? | Besztlíg FanTTasy 16. forduló

Mit tegyünk, ha egy jó formában leigazolt játékos pontjai hirtelen elmaradnak? Mit érdemes nézni, ha bele akarunk nyúlni a tutiba? És mikor "adjuk el" egy játékos részvényeit? Bence ismét panaszkodva és tanácsot kérve érkezett Levihez és Mátéhoz, mert akármivel is próbálkozik, csak nem kezdenek el jönni a pontok. A srácok szerencsére tudtak segíteni - nektek is tudnak majd!
12/8/202325 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - nemzeti sajátosságok a sportújságírásban

Hajrá, magyarok! - ezt mondjuk szurkolóként. De mondhatjuk, írhatjuk-e ezt kommentátorként, újságíróként? Öröm, bánat, szorongás és frusztráció - lehet-e helyük ezeknek az érzelmeknek egy focimeccs közvetítésében? A Kazinczy SE legújabb adásában ezt a megosztó témát járta körül Mártha Bence, Szabó Christophe és Baumstark Tibor.
12/6/202319 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 15. forduló

Hétközi forduló a Premier League-ben, így újra itt a BESZTLÍG FANTTASY! Beszélünk Doma félresikerült wildcardjáról, Ben Meeről, rotálásról, sérülésekről, a Newcastle védelméről és Dominic Solanke-ról is.
12/5/202316 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Gallérszponzoros szakértelem | Bede Márton

A 444. adásunk különlegesre sikerült. Bede Márton, a 444.hu újságírója, a magyarországi focibloggerek ősatyja volt a vendégünk, akinek a kedvenc témái, az FC Barcelona és Lionel Messi is főszerepet kaptak. De a beszélgetés során elkalandoztunk a múltba, Angliába, Németországba, sőt még Görögországba is, és értékeltük a magyar válogatott Európa-bajnoki sorsolását.
12/4/20231 hour, 3 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Kapusbaki | Besztlíg FanTTasy, 14. forduló

A héten Ádám csatlakozik a fiúkhoz, aki a wildcard elhasználása után egyelőre keresi a csapatát - illetve leginkább a kapusát!
11/30/202318 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E10 (5. forduló)

Ismét záporoztak a gólok a BL-ben, hatot láthattak a nézők Isztambulban, Londonban, Madridban és Lisszabonban is, ötöt Sevillában, és persze a továbbjutási kérdésekben is akadtak drámai fordulatok! A legújabb Bajnokok Rizsájában Tibi és Doma beszéli ki a szerdai eseményeket!
11/29/202319 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E09 (5. forduló)

Haraszti Ádi jött, látott és ismét szállított egy utolsó pillanatban szerzett gólt - Provedel epikus gólja után ő közvetítette Mbappé egyenlítését is a Newcastle ellen. A halálcsoport ismét váratlan fordulatot vett - de, hogy pontosan milyet, azt Áditól és Bencétől tudhatjátok meg. Ahogyan a játéknap további történéseit is!
11/28/202317 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Senkiből nem veheted ki a benne élő Guardiolát | Soós Márk

Angliában csúcsrangadót, Olaszországban pedig Derby d'Italiát rendeztek - ennek a két meccsnek a kibeszélése adta legújabb adásunk gerincét. De szó volt a Premier League nagycsapatainak ügyes-bajos dolgairól, illetve a 15 éves olasz szupertehetség, Francesco Camarda bemutatkozása is előkerült. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 A Szoboszlai interjú 2:00 Felix Brych rekordja és sérülése 6:55 Garnacholló 11:45 A Spurs-Villa 23. perce 15:05 Francesco Camarda rekordja: 15 év 260 nap 25:00 Márk élvezi az olasz focit 46:30 Az Inter pénzügyi helyzete 53:00 A Liverpool vagy a City van inkább készen? 1:04:05 Ramsdale, a tartalék 1:13:45 Arsenal rögzített helyzetek 1:18:00 Kerkez kiszorult a Bournemouthból
11/27/20231 hour, 20 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - clean sheet

Újra Bence, Ákos és Doma beszélgettek, ezúttal a clean sheetről. Lehet-e, kell-e magyarítani egy olyan kifejezést, amely rendszeresen előkerül a közvetítésekben, és mi köze Ágnes asszonynak a kapusokhoz?
11/21/20239 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Ha tíz pont az Everton büntetése, mennyit fog kapni a City? | Kerekes Tamás

A 442. adásban már nem hagytuk ki a ziccert, beszéltünk az adás számáról is! Ahogyan szóba került a magyar válogatott utolsó hazai selejtezője, az Evertontól levont 10 pont, a franciák 14-0-s győzelme, és közkívánatra a Girona is.
11/20/20231 hour, 15 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - fejlett statisztikai mutatók

A héten az xG-generáció képviseletében elővettük a fejlett statisztikai mutatókat, és azon agyaltunk, vajon szükséges-e mindezeket a mutatókat lefordítani magyarra. Jó szórakozást és vitázást a mostani Kazinczy SE-hez!
11/14/202311 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Rudi Gar-szia! | Nagy Viktor

Rómában derbit játszottak, Londonban pedig őrült Premier League-rangadót - ezeket is alaposan kibeszéltük Nagy Viktorral, podcastunk barátjával. Tettünk egy szomorú kört Albániában, de hosszabb időre ellátogattunk Olaszországba és Spanyolországba is. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Messi bemutatott (3:45) Raphael Dwamena halála (11:05) Rudi Gar-szia! (16:30) Levetették a burnuszt (21:00) 4-4 (39:00) A Salah-Núnez kapcsolat (40:35) Ten Hag toldozgat foldozgat (42:45) Trash talk a római derbi előtt (51:30) Ibra visszatér? (55:00) Közel-keleti befolyás alatt az Inter? (58:45) A Barca arca (1:05:30) Xabi Alonso, we love you
11/13/20231 hour, 9 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E08 (4. forduló)

A Man City és a Leipzig után ma újabb négy továbbjutó vált biztossá: a Bayern, a Real Madrid, a Real Sociedad és az Inter. Utóbbi mérkőzéséről helyszíni beszámolóval jelentkezünk, de szép sorban haladtunk ismét, kezdve az A-csoporttal. Man United-dráma, Real Sociedad söprés és újabb Kane-gólok. Erről szólt címszavakban a szerda.
11/8/202325 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E07 (4. forduló)

Hatot rúgott az Atlético, Immobile már kétszáznál jár. A halálcsoportot még Beckham és Henry is együtt nézi, a BVB szurkolói viszont nem nézik jó szemmel az új BL-rendszert. Továbbjutott a City és a Leipzig, de kikapott a Barca, Pepe pedig rekordot döntött. A részleteket Ádi és Doma mesélik el.
11/7/202321 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Edzők, ha megbolondulnak

A Szoboszlai Dominik-interjú készítéséről beszélgettünk magával az alkotóval, Soós Márkkal, illetve az angliai visszhangjáról Bocsák Bencével, de természetesen nem mentünk el szó nélkül a hétvége legfontosabb történései mellett sem. Newcastle-Arsenal, der Klassiker, Libertadores-kupa és Fiorentina-Juventus - a teljesség igénye nélkül - egy adásban. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Magnum P.I. (1:08) Libertad para papá (6:20) A Szoboszlai-interjú (25:28) Libertadores-kupa döntő (29:20) Megbolonduló edzők #1 (34:44) Vezér nélkül is nyert a Barca (35:50) Benítez, a fizikus (38:02) Megbolonduló edzők #2 (45:00) Maguire fejsérülése (49:10) Megbolonduló edzők #3 (53:48) Mégsem volt esélye a Dortmundnak (1:02:10) Gulácsi visszatérése Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
11/6/20231 hour, 8 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - rest defence szavazás

Már az eredeti beszélgetést is nagy figyelem övezte, hiszen a rest defence szó egyre többször kerül elő a mérkőzések előtti, közbeni, utáni elemzésekben. Most kiválasztottunk négyet a rengeteg ötletből, FACEBOOKON pedig meg is szavazhatjátok a kedvenceteket! A négy lehetőség: utóvéd készenléti védelem árnyékvédelem biztosítás/biztosíték/biztosító védelem
10/31/202317 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Piros lámpa Amszterdamban | Fehér Csaba

Eseménydús, Clásicóval és manchesteri derbivel színesített hétvége után a korábbi válogatott Fehér Csabával még volt időnk megvitatni az Olaszországban történteket és Szoboszlai Dominik gólpasszaira is külön kitértünk. Természetesen nem maradhatott ki a történelmi mélységekben közlekedő Ajax és történelmi magasságokban száguldó Tottenham sem. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Harry Kane félpályáról (3:40) Gündogan hétvégéje (7:45) Bellingham gólja(i) (12:30) Szoboszlai első gólpassza (19:20) Cagliari összeomlás (24:10) Kavar az időpontokkal (27:50) Guardiola patikamérlege (35:40) Rashford halvány szezonkezdete (44:45) Rossz Guardiola átigazolások (48:05) Zuhanás helyett szárnyal a Tottenham (55:45) Mislintat maszatol (1:02:45) Van Gaal visszatér (1:05:10) Fehér vs Maduro
10/30/20231 hour, 12 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

A modern foci 12 parancsolata | Szaniszló Csaba - EXTRA

Tegyük jobbá együtt a focit - vagy legalább beszéljünk arról, hogyan lehetne jobbá tenni! Szaniszló Csabi 12 pontba szedte, szerinte mit kellene változtatni ahhoz, hogy kedvenc játékunk még igazságosabb, élvezhetőbb és izgalmasabb legyen, ezeken mi is gondolkoztunk egy kicsit, majd átbeszéltük vele. Hogyan büntessük az időhúzást, a színészkedést, a hibázó játékvezetőt? Miért nem tudjuk a stadionokban, mennyi idő van még hátra? Mindenre igyekeztünk közösen választ és megoldást találni.
10/27/202352 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Meddig tartogassuk a gyengén teljesítő sztárokat? - Besztlíg FanTTasy | 10. forduló

Azzal, hogy az FPL-favoritnak számító Szalah, Mbeumo, Watkins, Szon és Maddison is szép pontszámot hozott a 9. játékhéten, három nagyon rázós hét után, mintha kezdenének helyreállni a dolgok a Fantasy Premier League világában! Legalábbis a 90 pontos hetet hozó Levi és a 79 pontos kört záró Máté számára mindenképpen! Az ezúttal hozzájuk csatlakozó Bencének sokkal kevésbé jönnek össze a dolgok mostanában, ő egy igen visszafogott 55 ponttal érkezett, hátha a srácok elhozzák számára a megváltást. Büszkeséggel számolunk be arról, hogy a Teljes Terjedelem-liga első helyezettje az idei szezon egyik legjobb fantasy-játékosa, ajánlások mellett pedig azt is kitárgyaljuk, meddig érdemes kitartani a rosszabb perióduson áteső sztárok esetében, mikor segít és mikor hátráltat a hűség? Kiemelten foglalkozva a fantasy téren (is?) egyelőre sokaknak keserűséget okozó Manchester United- és Chelsea-labdarúgókról.
10/26/202320 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E06 (3. forduló)

Ismét helyszíni élménybeszámolóval jelentkezünk a Bajnokok Rizsájában, miután Tibi a helyszínen nézte meg a PSG-Milan meccset az F-csoportban. Előtte-utána Doma és Ádi végigmegy az E- F- G- és H-csoporton is, egy különleges este végén, amelyen volt japán, hondurasi, kongói, kanadai, mexikói és még új-zélandi gólszerzőnk is a BL-ben!
10/25/202321 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E05 (3. forduló)

Andre Onana és Harry Maguire intézte a Manchester United győzelmét a Bajnokok Ligájában! Ez a mondat már önmagában is kissé szürreális, de a legpatinásabb európai kupasorozat ezen kívül sem okozott csalódást izgalmak terén a harmadik játékkör első napján. A Napoli, a Real Madrid, az Arsenal, a Bayern München és a Real Sociedad is idegenben nyert - ráadásul még egy nagyon örömteli magyar vonatkozásról is beszámolhatott Ádi, Tibi és Bence!
10/24/202320 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Szoboszlai Dominik Csapatának Rangadója, Allegri és Mourinho idegrohama, no meg a búbópestis | Marosi Gergely

Elindultunk egy csütörtöki budapesti díjátadótól, majd Stuttgarton keresztül megjártuk az Ibériai-félszigetet, Lyont, Amszterdamot, Liverpoolt, Londont és Milánót. Doma és Bence Marosi Geri segítségével mesélt a Football Manager legújabb kiadásáról, a liverpooli derbi furcsa döntéseiről, a Chelsea-Arsenal rangadó kétélűségéről és a Milan-Juventus rémálomszerűségéről. Ismét keresztül-kasul rohantunk Európán - és megemlékeztünk a szombaton elhunyt angol legendáról, Sir Bobby Charltonról. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Büszkeségeink: Amigos-nagykövetiség, illetve díjat kaptunk! (4:16) Serhou Guirassy (7:40) Kijött a Football Manager 2024! (14:20) Az Ajax és a Lyon továbbra is zuhan lefelé (18:05) Mateu Lahoz, a spanyol szövetség elnöke?! (22:18) Újabb La Masia-növendék robbant be a Barcelona első csapatába (25:15) Chelsea-Arsenal (40:57) Liverpool-Everton (1:02:34) Sir Bobby Charltonra emlékezünk (1:09:33) A Milan-Juventus pokla (1:23:50) A José Mourinho-show 4792. része
10/23/20231 hour, 31 minutes
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 9. forduló - Vad kardrántás?

Levi és Máté mellé a héten Ádám csatlakozik, akinek a kedvéért újra elmagyarázzuk, mit is jelent a wildcard és mikor is lenne érdemes egész pontosan elhasználni. David Beckham mellett pedig jelenlegi United futballisták is szóba kerülnek, elsősorban a következő fordulóra kiszemelt játékosok között!
10/19/202318 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - kullancs

"Aki a vécére is elmegy az emberével". Mi is pontosan a kullancs, és miért nem használjuk manapság a közvetítésekben?
10/18/202311 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Európában mi vagyunk a nyerők, a lúzerek között a Kajmán-szigetek | Hegedűs Henrik

A magyar válogatott matematikailag még nem, de gyakorlatilag már kijutott a németországi Európa-bajnokságra, ehhez sok tényező összeállása volt szükséges. Erről a korábbi MLSZ-alkalmazott, most már a Ferencváros adatelemzőjeként dolgozó Hegedűs Henrik mesél. De ez az adás nem kizárólag a magyar csapatról szól, hanem egyebek mellett a Manchester United tulajdonosváltásának elmaradásáról, a Sevilla új edzőjéről, a játékosok mentális és fizikai épségéről, továbbá a lúzerek lehetséges világbajnokságáról.
10/16/20231 hour, 14 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - A kígyótér

A héten ismét Benito és Somos Ákos trenírozza a Kazinczy SE csapatát, témánk pedig a pálya különböző területeit leíró szavak! Amelyek között vannak kifejezetten újak és feledésbe merült nagyon régiek is - ezekkel foglalkozunk most.
10/10/202312 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Végre fociznak az angolok! | Kéri András Dániel

A calcio titkaitól eljutottunk a szezon pillanatához (?), Giroud védéséhez a Genoa ellen. Beszéltünk a két milánói csapatról, a száz éve Agnellik által irányított Juventusról és Rudi Garcia alkalmatlanságáról. Természetesen nem maradhatott ki a hétvége angol rangadója, az Arsenal-Manchester City sem! Hogy miért rendezik hat országban a 2030-as vb-t? Vannak erre is tippjeink...
10/9/20231 hour, 18 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 8. forduló

Azok számára, akik a Premier League legnagyobb neveiben bíznak a fantasy csapataikban, nagyon kellemetlen hévégéje volt: Haaland, Rashford, Szoboszlai és Maddison 2, Mitoma és Szalah 1, Estupinan pedig -2 pontot hozott a 7. forduló során. Máté, Levi és Bence ebből a helyzetből próbálja az adásban a legtöbbet kihozni, többek között azzal az FPL-körökben már-már szentségtörésnek számító kérdéssel, hogy nem jött-e el az idő Erling Haaland kivételére?
10/5/202317 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E04 (2. forduló)

Antwerpen, Madrid, Dortmund, Glasgow, Belgrád, Newcastle, Porto, Lipcse. Ezekben a városokban játszottak szerda este BL-meccseket, mi pedig mindegyiket meglátogattuk ideig-óráig, hogy kibeszéljük az este legfontosabb történéseit!
10/4/202319 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E03 (2. forduló)

Az adást Doma salzburgi helyszíni bejelentkezésével nyitottuk, ami már önmagában is különlegessé tenné az idei harmadik Bajnokok Rizsáját, de őrületes játéknap volt a Bajnokok Ligájában! A Manchester United és Erik Ten Hag tovább ásta a gödrét, de kikapott az Arsenal és majdnem a Bayern München is - utóbbi végül hátrányból fordított a Köbenhavn ellen. Csodálatos Jude Bellingham, Benficát leküzdő Inter és sok egyéb...alig bírtuk visszafogni magunkat!
10/3/202322 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

A PGMOL nevű gittegylet | Bán Tibor

Mi történt a videószobában a Tottenham-Liverpool mérkőzésen? Megbeszéljük a Girona-Real Madrid és az olaszországi történésekkel együtt, vendégünk pedig a St. Pauli elkötelezett szurkolója, Bán Tibor! A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 A hét pillanata 12:30 Mi történt a Tottenham-Liverpoolon? 26:45 A hónap gólja Mudryké 32:30 Kis PL-körkép 36:20 A katalán csoda, a Girona 45:45 Már megint Bellingham 51:20 Serie A körkép 1:05:15 Bundesrangadó
10/2/20231 hour, 9 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 7. forduló

Dupla forduló? Végre! Luton-Burnley? Jaj ne! Ha nem tudod, hogy kell-e Luton Town vagy Burnley játékos a csapatodba, jó helyen jársz! Levi, Máté és Doma megfejtik a 7. fordulóra készülve.
9/29/202317 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - rest defence

Mi fán terem a pihenő védelem?
9/26/202312 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Az inszeminátor

Két nagy rangadót is rendeztek a hétvégén. Spanyolországban a madridi, Angliában az észak-londoni derbi tartotta lázban a szurkolókat. De a műsorban elkalandoztunk Olaszországba, sőt még Hollandiába is. Megpróbáltuk megfejteni, mikortól lesz éles a Real Madrid és hogyan változtatta meg a Tottenhamet Ange Postecoglu.
9/25/20231 hour, 13 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 6. forduló

Máté és Levente ezúttal Ádámmal beszélgetnek, aki - számára is - teljesen érthetetlen módon átvette a vezetést a podcast csapattagjainak saját belső ligájában... Az előzés okai egyrészt a formációváltásban és néhány fontos igazolásban is keresendőek, így a héten külön időt szenteltünk annak, hogy milyen felállásban érdemes pályára küldeni a csapataitokat, no meg annak is, hogy kik azok, akiknek jobban és akiknek kevésbé kerülhetnek veszélybe a hétvégi játékperceik az első európai kupafordulót követően.
9/20/202316 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E02 (1. forduló)

Jude Bellingham a Bajnokok Ligájában is az utolsó pillanatban szerzett győztes gólt, az Arsenal 2017 után tért vissza a BL-be és fantasztikusan futballozott, a Bayern München és a Manchester United hétgólos meccset játszott egymással, az Inter és a Napoli pokolian szenvedett. A 2023-24-es BL-idény második napja is hihetetlenül sok érdekességgel szolgált!
9/20/202313 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája E01 (1. forduló)

Provedel gólja, Tonali és a Newcastle visszatérése, az 1970-es BEK-döntő visszavágója, Gavi első BL-gólja és BL-meccs a HSV stadionjában. Volt miről beszélni az 1. forduló keddi játéknapját követően.
9/19/202316 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - Trigger - döntünk!

Amikor legutóbb a trigger szóba került, már azon is sikerült vitatkozunk, hogy egyáltalán van-e szükség neki magyar megfelelőre. Viszont mintha egyből meg is találtuk volna a megfelelőt, így ezzel kapcsolatban Benitoval és Ákossal szikrányit sem változott az álláspontunk!
9/19/202310 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Thuram találata, Ten Hag türelme, Traorék tömkelege

Hrutka János járt nálunk, akivel főként a hétvégi olasz rangadókra koncentráltunk, de elkalandoztunk az összes országba, ahol topfutballt játszanak. Így nem csak az Inter fölényes derbigyőzelméről, Vlahovics csodaszép góljáról és a szépen formálódó Fiorentináról beszélgettünk, hanem a botladozó Manchester Unitedről, a Bayern-Leverkusen meccsről és a Premier League magyarjairól is. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (23:45) Madonnina (39:20) Gólkirály lesz-e Vlahovics? (51:30) A látványos Lazio (53:30) Felnőtt a várakozásokhoz a Fiorentina-Atalanta (58:00) Bayern-Bayer (1:05:45) Kapitányai nélkül is erős a Pool (1:10:15) Bournemouth Chelsea (1:13:35) Ten Hag folyamatos válsága
9/18/20231 hour, 23 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - olasz középpályások

Hány szava van a calciónak a középpályásokra? Tibi, Beni és Chris megfejti!
9/12/202313 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

A magyarok a foci braziljai? | Vályi Bence

Élen a magyar válogatott az Eb-selejtezőcsoportjában! Marco Rossi csapatának újabb sikere mellett szóba került még az angol, a francia és az olasz válogatott, na és persze a német, amelytől menesztették Hansi Flicket. Mi lett a 2006-os világbajnokokkal és hogyan formálták át a futballszakmát a középső középpályások? Válaszok az adásban, amelynek új a főcíme és a felvételi helyszíne is!
9/11/20231 hour, 23 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - kulcspassz

Nem minden kulcspassz gólpassz, de minden gólpassz kulcspassz! Benito és Szabó Chris is itt van velünk a mai Kazinczyban!
9/5/20239 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Muszlim mágusok | Miskolczi István

Ha már a szezonnyitó adások között nem szerepelt a Ligue 1, ideje volt körülnéznünk egy kicsit Franciaországban. Miskolczi István segítségével azonban nemcsak a PSG-ről, a Marseille-ről vagy a Lyonról beszélgettünk, hanem szóba került a szaúdi liga, és természetesen nem maradhatott ki Szoboszlai Dominik gólja sem. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (16:50) Hova helyezzük a Ligue1-t? (19:45) PSG (31:19) Lyon (39:15) Strasbourg (43:15) Monaco (49:25) Marseille (52:45) Lens (55:00) Szaúdi kitekintő Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
9/4/20231 hour, 18 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 4. forduló

- Megint nem hozta a pontokat Haaland kapitány - Ki rakta meg Sterlinget kapitánynak? - Árváltozások a fantasyben (https://www.fplstatistics.co.uk/) - Ajánlásaink a 4. fordulóra
8/31/202318 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - trigger

Közvetítésekben alig-alig, írott sajtóban pedig leginkább a taktikai elemzésekben kerül elő a "trigger" szó, amelynek jelentését és lehetséges fordításait ebben az adásban tárgyaljuk ki!
8/29/202313 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Macsók | Matuz Krisztián

Elharapódzott a Rubiales-eset, amelyről már legutóbb is beszéltünk, most van mit kifejteni a spanyol szövetség elnöke kapcsán. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (8:10) A Rubiales-ügy folytatása (25:00) Kivel lehet eladni a LaLigát? (28:30) Lamine Yamal (31:40) Pótolhatatlan Barca-játékosok (34:20) Bellingham berobbant (39:25) Már megint kit szerzett a Real Sociedad? (44:55) Gabri Veiga, Roberto Mancini és Salah (51:30) Szoboszlai-mánia (56:15) Serie A percek Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/28/202359 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 3. forduló

Kótyagos kapitányok a 2. fordulóban, csereszabályok, és ajánlások Nico Jacksonnal, Fodennel és Ward-Prowse pontrúgásaival. A 3. forduló előtti HATÁRIDŐ: PÉNTEK, 19:30
8/24/202322 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Kazinczy SE - mismatch

Melyik legyen? Szavazz a TT facebook oldalán! párbaj ellenpólus egyenlőtlenség elbillenés hátránypár
8/22/202313 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Szoboszlai és Kerkez egymás ellen; még mindig a hatosokról szól a nyár; elég mély-e Guardiola kerete? | Szabó Peet

Nem csak a Premier League-ről beszélünk ám! Máshol is vannak angolok... Kane már gólt is lőtt a Bayernben, Bellingham pedig a sokadikat Madridban. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A hétvége pillanata (17:00) Szoboszlai v Kerkez (25:08) Hendo helyett Endo (32:00) Caicedo és Lavia is a Chelsea-é (37:35) Lucas Paqueta  (40:37) Nagyon szűk Guardiola kerete (46:55) Tükörszárnyvédők a Tottenhamben (52:25) Nagyon halvány a United letámadása (55:15) Tuchel átigazolásai és a Kane-központú rendszer (1:01:33) Ellentmondásokban a Barcelona (1:08:30) Bellingham bámulatos (1:13:25) Történések Olaszországban Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/21/20231 hour, 21 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Besztlíg FanTTasy | 2. forduló

Ádi nincs ráfeszülve a ligára, mégis egész szép pontszámot gereblyézett össze az 1. fordulóban. Levi és Máté most vele beszélték meg, hogy kik voltak a legjobbak az 1. fordulóban, mikor és mire érdemes használni a chipeket, és mit várunk a 2. fordulótól.
8/18/202317 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Nem mind arany, ami Salzburg | Patik Marci

Utánpótlás válogatottságtól a közgazdászi pályáig. Salzburg nem mindekinek jelenti a boldogság kapuját. Szoboszlai Dominiket odaérkezésekor még Patik Marci vezette körbe először a salzburgi edzőközpontban, aztán más irányt vett kettejük útja. Erről az útvesztőről beszélgettünk legújabb extra adásunkban.
8/16/20231 hour, 23 minutes
Episode Artwork

Milyen egy jó akadémia? | Lőrincz Ábel

Labdarúgó akadémia. Itthon szinte szitokszóvá vált a kifejezés, pedig ezek a létesítmények a topfutball egyik legfontosabb állomáshelyei. Az utánpótlásban dolgozók rengeteg különböző elvet, módszert és hozzáállást vallanak arról, mi segíti igazán a fiatal focisták fejlődését. Egyes akadémiáknak kizárólag az számít, hogy minél több profi játékost neveljenek ki, máshol az, hogy a klub saját kötelékeiből kilépő srácok vagy lányok töltsék fel az első csapatot, megint máshol egyáltalán nem fogalmazódnak meg elvárások a gyerekek irányába. Hogy melyik a jó? Egyszerre egyik sem - mégis mindegyik. Az a fontos, hogy mind az intézményben dolgozók, mind a fiatalok tudják, mire számíthatnak. Lőrincz Ábel már visszatérő vendégünk és nem véletlenül, Magyarországon ugyanis kevesen építettek fel olyan tudatos karriert a foci világában, mint ő, hazai videóelemzőként kezdve, mára már a nemrég Európa Konferencialiga-selejtezőben szereplő svéd Hammarby asszisztensedzője. Magyar vonatkozások, svéd tapasztalatok, sikeres nemzetközi elvek - minden, ami utánpótlásképzés! Ábel segítségével Vályi Bence kalauzol el titeket ezeknek a rejtelmeibe. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/15/202341 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Bundesliga szezonelőzetes | Brodarics Tamás

Harry Kane első klubtrófeája egyelőre nincs meg, de elkészült utolsó beharangozó adásunk is a 2023-24-es szezonra. Brodarics Tamás, a Score Training szakmai vezetője segített megfejteni, milyen idényük lesz a Bundesliga magyarjainak, illetve, hogy ki lehet a Bayern mögött a legjobb.
8/14/20231 hour, 48 minutes
Episode Artwork

Serie A szezonelőzetes | Mártha Bence

Nyilván minden szezon előtti beharangozó adás izgalmas, de hardcore hallgatóink alighanem jól tudják, hogy Serie A-előzeteseink Benitoval különösképpen azok szoktak lenni... Úgyhogy mi személy szerint már nagyon vártuk - azt pedig elárulhatjuk, hogy ezúttal sem okozott csalódást!
8/11/20231 hour, 33 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonelőzetes | Murányi Domonkos

Baraja, Bellingham, Ben Brereton, Benítez, Benzema, Daley Blind, David Silva, Dembélé, El Bilal Touré, Isco, Joao Félix, Monchi, Victor Orta és a többiek... Róluk szólt a nyár a LaLigában, mi pedig a történéseket összefoglalva próbáltunk jósolni is a szezonra Murányi Domonkossal, a sportal.hu újságírójával. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A nyár legfontosabb pillanata (lesz) (5:55) Ki lesz az első menesztett edző? (6:45) Akinek titokban szurkolunk (9:55) Barcelona (30:13) Real Madrid (38:30) Atlético Madrid (47:05) Real Sociedad (52:15) Villarreal (55:40) Betis (1:00:35) Sevilla (1:06:25) Girona (1:09:30) Aki biztosan nem fog kiesni (1:12:20) Valencia (1:16:35) Ki esik ki? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/9/20231 hour, 20 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Premier League szezonelőzetes | Galambos Dániel

Napok kérdése, és indul a Premier League-szezon, ideje beharangozni. Community Shield után, de még bőven az átigazolási időszak vége előtt. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Melyik volt a nyár legfontosabb pillanata? (6:45) Ki lesz az első menesztett edző? (9:30) Akinek titokban szurkolunk (11:35) Új szabályértelmezések (31:20) Arsenal (40:00) Manchester City (47:25) Liverpool (56:00) Manchester United (1:02:35) Chelsea (1:08:15) Newcastle United (1:11:55) Tottenham (1:17:40) Brighton (1:19:45) Aston Sevilla (1:22:50) West Ham (1:24:30) Ki fog kiesni? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/7/20231 hour, 32 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

A nyár legfontosabb átigazolásai

Ugyan Fabrizio Romano nem írta meg, de nyélbe ütöttük a nyár legnagyobb üzletét: HARASZTI ÁDÁM újra a Teljes Terjedelmet erősíti, így minden korábbinál terjedelmesebb szezonra készülhettek, a részleteket mind elmagyarázzuk a szezonindító adásunkban. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Üdv újra, Ádi! (10:00) A nyár legfontosabb átigazolásai Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
7/31/202355 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Kerkez számára a Bournemouth a legjobb választás

Rendszeres vendégünk, a korábbi válogatott szélső védő, Fehér Csaba mondta el a véleményét a magyar válogatott jelenlegi szélső védőjéről, Kerkez Milosról. Beszéltünk a holland visszhangról és arról, mennyire fekszik majd a Premier League és a Bournemouth az AZ korábbi játékosának. Emellett szóba került még a szaúdi liga és az angol élvonal erősorrendje.
7/24/202316 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

TT x EFOTT: Szoboszlai, Szalai és a szaúdiak

0:00 Újabb nagy igazolások a szaúdi ligában 9:30 A Szoboszlai-átigazolás hátteréről 15:10 Szalai Attila az Union Berlinben? 19:30 Lazio-Kerkez: égben köttetett?
7/13/202327 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

"Dominik vonzza a magához a figyelmet és a labdát is"

Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése továbbra is lázban tartja a foci szerelmeseit. Ezúttal volt edzője és az angol foci szakértője, Preisinger Sándor osztotta meg velünk a gondolatait az ügy kapcsán.
7/9/202319 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Szoboszlai Dominik a Liverpoolban - EXTRA

Hogyan és hova passzol majd Jürgen Klopp gépezetébe Szoboszlai Dominik? Mit jelent ez az átigazolás nekünk és a magyar focinak? Ezeket a kérdéseket igyekeztünk megválaszolni a legújabb extra adásunkban, amelynek témája kizárólag a magyar válogatott világsztár volt.
7/1/202325 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Hogyan nyerjünk fantasyben? | Csutak Levente, Bődi Balázs

Aki nem bírja kivárni a következő szezon kezdetét, már most elkezdhet gondolkodni a fantasycsapatának összeállításán, mert egészen biztosan lesznek jövőre is TT-ligák. Ha a nyerő taktikára vagy kíváncsi, hallgasd meg a beszélgetést Csutak Leventével, a PL-liga idei győztesével és Bődi Balázzsal, aki a TT törtnetének első Serie A fantasy szezonját húzta be. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Gündogan (5:20) Csutak Levi, és a PL-fantasy titkai (17:10) Tonali (27:30) Bődi Balázzsal a Serie A fantasyről (37:30) Kazinczy SE: labda nélküli játék Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
6/26/202347 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Maratoni Nemzetek Ligája döntő

Tibi beszámol rotterdami élményeiről: futásról és fociról egyaránt, illetve az adás végén újra előkerül a Kazinczy SE! (0:00) A tizedik (4:30) Horvátország - Spanyolország (20:30) Kazinczy SE Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
6/19/202331 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Az ukrán labdarúgás elmúlt egy éve | Simon Balázs

Egy adás futballról és háborúról. Simon Balázs a több, mint 300 ukrán labdarúgót foglalkoztató ProStar ügynökség menedzsere, miközben ő maga is több, mint 50 labdarúgóval dolgozik együtt. Nem csak információi vannak első kézből, neki is szembesülnie kellett a háború okozta nehézségekkel és rengeteg problémával. Erről beszélgettünk kitérve az alábbi témákra: (0:00) A ProStar játékosmenedzsere (3:20) A sok telefonálásról (8:53) A kijevi kötődés (11:00) Hogyan lehet most eljutni Ukrajnába? (16:00) Milyen nyár vár az ukrán focira? (18:40) Honnan vannak bevételek az ukrán fociban? (20:00) Mi történt 2022 nyarán? (28:00) Mit jelent most az ukránoknak a futball? (42:10) Hogyan ment le az ukrán bajnokság? (49:00) Kapcsolat az orosz focival (56:45) Az itthoni tapasztalatok (1:00:45) Sahtar Donyeck (1:07:30) Horvát főszereplők a Sahtarnál (1:15:30) Mi lett a Sahtar utánpótlásával? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
6/14/20231 hour, 20 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

A BL-döntő taktikai szemmel | Varga Samu

Miért volt a szokásosnál kevésbé domináns a City? Mivel lepte meg Guardiolát Inzaghi? Miért nem Lukaku kezdett? Miért nem Haalandról szólt a döntő? Milyen napja volt Rodrinak? Mindenre választ kaptok Varga Samutól, az U21-es válogatott videóelemzőjétől!
6/11/20231 hour, 3 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonzáró | Koppányi Gergely

Felemásra sikerült a LaLiga szezon, záróadásunkban meg is indokoljuk, miért! Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
6/5/20231 hour, 12 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Serie A szezonzáró | Mártha Bence

Zlatan Ibrahimovics és Fabio Quagliarella is visszavonult, mellettük kiosztottuk az egyéni díjakat, beszéltünk az olasz tehetségek hiányáról, Giuntoli mestermunkájáról és még sok másról a Serie A zárulta után. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) A Szezon Pofonja (5:30) Ki érdemel ölelést? (7:55) Kinek jár a taps? (11:05) MVP-cím (13:28) A szezon legnagyobb edzői teljesítménye (16:40) Az olasz futball nagy problémái és kérdései (24:20) Gyertek élő adásfelvételre és közönségtalálkozóra! (25:24) Újra osztályozó a Serie A-ban (26:29) Napoli (35:48) Inter (44:36) Juventus (53:13) Lazio (58:21) Milan (1:06:11) Roma (1:11:43) Atalanta és Fiorentina (1:14:49) Az évad csalódásai és pozitív meglepetései Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
6/5/20231 hour, 19 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Felejthetetlen hangulat, ótvar meccs - EL-döntő kibeszélő

Tibi a stadionból, Bence egy kivetítő előtt a Városligetben, Doma pedig a városban nézte az Európa-liga idei fináléját. Borzalmasan sok hosszabbítás, széttöredezett játék, pokolba alábukó Mourinho és a sorozatot magáénak kisajátító Sevilla. Helyszíni beszámolóval fűszerezett meccskibeszélőnk!
6/1/202318 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Bundesliga szezonzáró | Brodarics Tamás

Minden idők egyik legizgalmasabb vagy leggyengébb szezonja volt ez a Bundesligában? Mi történt Kahnnal és Salihamidziccsel? Mikor nyer bajnokságot Marco Reus? Szoboszlai vagy Bellingham volt a szezon legjobbja? A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) MVP (7:15) Akinek jár a pofon (9:12) Akinek ölelésre van szüksége (11:27) Akinek jár a taps (14:00) Aki a munkájával a legtöbbet emelte a rendelkezésére álló kereten (17:45) Kiegyenlített, izgalmas bajnokság vagy minden idők leggyengébbje? (24:45) Bayern (44:50) Dortmund (49:15) Leipzig (56:45) BL-ben az Union (59:40) Sallai Roland (1:01:45) Glasner menesztése (1:04:25) Dinoszauruszbetegség (1:11:13) Mi a gond a német utánpótlással? (1:19:40) Nein a magántőke-befektetőkre Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/29/20231 hour, 28 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Premier League szezonzáró | Szabó Peet

A szezon eleji kérdésekre már választ adott az angol bajnokság lezárult idénye, úgyhogy kerestünk helyettük újakat: mikor szakad meg a City dominanciája? Min ment el az Arsenal bajnoki címe? Melyik posztra kell elsődlegesen igazolnia a Manchester Unitednek? Hogyan illik majd Szoboszlai a Newcastle-be? A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Akinek jár a pofon (3:26) Akinek ölelésre van szüksége (7:15) Akinek jár a taps (9:45) MVP (10:47) Aki a munkájával a legtöbbet emelte a rendelkezésére álló kereten (16:40) Mennyire egyhangú a Premier League? (23:00) Guardiola zsenije (29:35) Miért nem jött össze az Arsenalnak? (37:00) Egy nem túl okos kérdés a Liverpoolról (46:50) Szerencséje volt a Unitednek? (55:10) A szezon vesztese, a Chelsea (59:00) Szoboszlai to Newcastle? (1:04:15) Tottenham (1:06:40) A többiek (1:13:20) Kazinczy SE: box-to-box megfejtések Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/29/20231 hour, 26 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Mennyire egyértelmű a City-Inter döntő végkimenetele? | Hegedűs Henrik

Hegedűs Henrikkel középpontban a Manchester City és Guardiola, akik leigázzák a futballvilágot. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Izgalommentes a Premier League? (8:25) A City-projekt sötét oldala (24:00) Guardiola sikere (30:00) A védekezését is megreformálta Pep (32:50) Ancelotti és a Real Madrid közeli jövője (42:10) Vini Jr. és a rasszista szurkolók esete (50:30) A Milan olyan, mint a magyar válogatott (59:45) Beppe Marotta egy zseni (1:09:30) Roma-Sevilla döntő Budapesten (1:17:00) Kazinczy SE Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/22/20231 hour, 31 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A Kaiserslauternt ünnepeljük, a Sampdoriától, a Southamptontól és Busquetstől búcsúzunk | Hrutka János

A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) kvíz + Sampdoria (11:30) Inter (22:50) 25 éve lett bajnok a Kaiserslautern (35:15) Az Eurovízió miatt módosítottak a PL-menetrenden (48:40) Leao a Chelsea-ben? (52:55) Búcsúzik a Southampton (55:30) Minden idők egyik legjobbja, Busquets (1:03:30) Kazinczy SE: összekötő Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/15/20231 hour, 15 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Marad(o)na-e Osimhen? | B. Varga Ákos

A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Fergeteges ünnep Nápolyban 27:20 BL-csata a Serie A-ban 33:30 Milyen a tökéletes bajnokság? 42:15 Messi és Mateu Alemany 54:35 kupagyőztes a Real Madrid 1:03:50 Kazinczy SE Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/8/20231 hour, 16 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Mélyponton a Tottenham, csúcson a Brighton, és valahol a csúcs közelében megtorpant a Napoli | Vályi Bence

Amikor a mai vendéget kitaláltuk, a Roma-Milanra és esetleg izgalmas angol bajnokikra készültünk. Ebből lett egy gyengécske Roma-Milan, majdnem Napoli bajnoki cím, váratlanul fordulatos Liverpool-Tottenham és egy francia kupadöntő. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): (0:00) Játékvezetői döntések a PL-hétvégén (10:10) Klopp ünneplése és sérülése (21:00) Megint negyedóra alatt esett össze a Spurs (34:00) Az eddigi legjobb Brighton (36:45) A villanyszerelő megakadályozta a Napoli ünneplését (44:12) A végén jött a dráma Rómában (59:05) Hova kerülnek a labdák, amikkel a gólokat szerzik? (1:03:30) Miért érdekes csapat a Toulouse? (1:12:35) Kazinczy SE: take-on megoldások Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/1/20231 hour, 26 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Minden fordulóban akad egy csapat, amelyik válságban van. A cél, hogy sose te legyél az | Fehér Csaba

A címbeli idézet Duncan Alexandertől, az Athletic újságírójától származik, és tökéletesen leírja mai adásunk főbb állomásait, legyen szó akár a PL-ről, akár a holland bajnokságról. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Újra pontokat bukott az Arsenal 10:00 kiesési harc a PL-ben 17:45 Newcastle, a mintaklub 22:00 Megsemmisült a Tottenham 27:00 Cseréivel is menetel a City 39:30 Mélyponton az Ajax 50:30 Már a PSV is az Ajax előtt 56:15 A minden bizonnyal holland bajnok, a Feyennord 59:00 Juventus, Barcelon néhány szóban Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/24/20231 hour, 22 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

A Mané-Sané bunyó, az Arsenal-City csörte és az egyoldalú Brighton-Chelsea csata | Szarka András

A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 kvíz + csúcsformában a Sziti 12:45 Brájton 25:55 Börnli 38:05 Mané vs Sané 49:30 Dárdai harmadik eljövetele 51:50 Állami szerepvállalás a PL-klubokban 1:00:40 Szerencsejáték nuku 1:09:45 Kazinczy SE Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/17/20231 hour, 22 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Belebukhat-e a Bayern vezetősége az edzőváltásba és mit bukhat Lampard a Chelsea-nél? | Moncz Attila

Végre több időt szenteltünk a Bayernnek, de szót érdemelt Bellingham, a Köln, a Serie A és a videóbíró is. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Tegyük fel, hogy nem nyer semmit idén a Bayern 27:40 Mindenki Bellinghamet akarja 40:45 Komoly büntetést kapott a Köln 48:15 A kieséstől nem kell tartania Lampardnak 55:00 Leao, a kirakatember 1:02:10 Mourinho és Zidane írja majd a szabályokat? 1:11:25 Kazinczy SE: liberó vagy söprögető? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/10/20231 hour, 25 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Búcsúzunk Pottertől; Guardiola a Liverpool játékosaival ünnepelt; a tavalyi olasz bajnok eltángálta az ideit | Soós Márk

Guardiola bőkezűen osztogatta az öleléseket, de Graham Potter nem kapott, pedig neki is elkélne egy. Jönnek-mennek az edzők az európai topbajnokságokban, hétről-hétre jönnek a rangadók, közben pedig a Kazinczy SE-t is folytatjuk, úgyhogy tartalmas adásra készüljetek! A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Man City - Liverpool 12:55 Potter mégsem varázsló 23:40 Conte után Paratici is távozik a Tottenhamtől 27:20 Négy nullára nyert a Milan 40:15 Inzaghi munkája is veszélyben? 50:25 Tuchel vagy Nagelsmann győzelme? 58:50 Kazinczy SE: ragozhatjuk-e magyarul az angol szavakat? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/3/20231 hour, 10 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

A Kazinczy SE visszatér | Mártha Bence, Szabó Christophe

Nagelsmannt és Contét kitették, ezt gyorsan ki is beszéltük Benitóval és Szabó Chrisszel, utána viszont jött a Kazinczy SE újjáélesztése. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Nagelsmann 10:00 Conte székelhagyó beszéde 17:15 Kazinczy SE - a múlt 33:00 Fordítás: take-on 40:00 Szinonimák: labda 48:30 Magyarázat: xG Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
3/27/202359 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Conte, ó | Haraszti Ádám

Domával az El Classicót már kibeszéltük, de így is rengeteg témánk maradt. Jártunk Olaszországban, beszéltünk a BL-sorsolásról és Conte hétvégi kifakadásáról pocastunk alapítójával. A római derbin José Mourinho és a pálya szélén őt helyettesítő Salvatore Foti igencsak megkérdőjelezhető módon állította össze (és cserélte meccs közben) a csapatát, miközben a Roger Ibanez kiállítása révén emberhátrányban játszó Lazio a maga megszokott módján irányíthatta a mérkőzést. A másik nagy hétvégi olasz rangadón, a Derby d'Italián a Juventus is kontrollált: csak épp az előnyük megszerzését követően átadva a kezdeményezést a nem sok elképzeléssel érkező Internek. Lamentáltunk a Napoli BL-esélyein és jövőjén, hogy vajon benne van-e idén egy BL-menetelés a Chelsea-ben, illetve Xabi Alonso leverkuseni munkáján és Arteta pszichológiai ügyeskedésein is...no de száz szónak is egy a vége, hallgassátok meg inkább az adást!
3/20/20231 hour, 14 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Barcelonai Classico-extra

Ha már Doma a helyszínen tekintette meg a Barcelona-Real Madrid meccset, nem hagytuk ki a ziccert, és gyorsan elmeséltettük vele, mit látott és tapasztalt. Friss élmények, az interjúk kulisszatitkai és egy kihagyott győztes gól története a vadonatúj kibeszélőben.
3/20/20239 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Lineker és a BBC útjai nem válnak el, Conte és a Tottenhamé viszont szinte biztosan | Galambos Dániel

Stúdiós körítés nélkül ment le a hétvégén a Match of the Day a BBC-n. Hogy miért? Megbeszéltük Galambos Dániellel, a büntető.com újságírójával, a Spíler TV szakértőjével. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Lineker és a BBC esete 12:00 Conte és a Tottenham esete 34:20 Angolok a BL-ben 40:30 Casemiro piros lapja 47:13 James Ward-Prowse 50:40 Kanté sztorija, és a profi futball árnyoldala 56:00 Folytatódik a Negreira-ügy 59:40 Maldini-góllal kapott ki az Inter Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
3/13/20231 hour, 7 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája Extra (TOT-MIL)

Ahogy ígértük, a helyszínről Tibiék is beszámolnak arról, hogy mit láttak a Tottenham Hotspur Stadiumban.
3/9/20239 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Rizsája Extra (CHE-DOR)

Chelsea - Borussia Dortmund: Azt már hallhattátok, mi történt a meccsen, de mi történt a stadionban? Tibi, Haraszti Ádi és Bán Tibor elmondja
3/8/20239 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Liverpooli mészárszék és ki a Bayern elsőszámú kihívója? | Lukács Viktor

Hogyan szaladhatott bele a késbe a Man United pont a ligakupa megnyerése után. Megbeszéljük a Network4 kommentátorával, Lukács Viktorral, aki újra segített nekünk eligazodni a Bundesligában is. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Hetes az Anfielden 13:15 Gondban a Bayern? 25:25 10/10-es sorozatban a Dortmund 34:00 Mikor kerül helyére a Leipzig? 39:35 Sallai és Schäfer helyzete 42:30 Alonso Leverkusenje beszáll a versenybe 44:20 Mi történt a német edzőexporttal? 51:40 Spanyol, francia és olasz kitekintő Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
3/6/20231 hour, 6 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

A Manchester United trófeát nyert, a Napoli egyre közelebb van hozzá, a Barcelonának még hosszú az út | Szabó Peet

Szeretünk Szabó Peettel beszélgetni. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Madrididerbi 19:25 Ten Hag első trófeája 37:30 Türelmet Potternek? 48:45 Ibra visszatért, nyert is a Milan 56:30 Már 18 pont a Napoli előnye Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/27/20231 hour, 10 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Tanácsadásért fizette a Barca a játékvezetői bizottság alelnökét, Vini Jr. pedig a mostani játékvezetőkkel nincs kibékülve | Matuz Krisztián

Matuz Krisztiánnal a LaLigát helyeztük a középpontba a héten, és a Barca-Real kettősön kívül olyan ínyencségekkel is foglalkoztunk, mint a Valencia vagy Andoni Iraola helyzete. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Barcagate 13:40 Hány arca van a Barcelonának? 25:15 Vini Jr. elneymarosodása 33:10 Csatárkérdés és Ceballos 39:00 Iraola, a csodatevő 45:30 Vészhelyzet Valenciában 54:00 Új tulaja lesz a Unitednek? 59:30 Marcelo ellustult Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/20/20231 hour, 4 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Pénzügyi fondorlatok a Manchester Citynél és a Juventusnál, forradalmi ötletek az új Szuperliga-tervezetben? | Zsiborás Gergő

Az elmúlt hetekben több olyan téma is előjött az európai klubfociban, amelynek gazdasági vonatkozásaihoz méltó szakembert kellett hívnunk. Zsiborás Gergő, a Forbes főmunkatársa nem először segít ki minket, most is érdemes őt meghallgatni. A témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Újra össztűz alatt a Man City 27:30 Juventus 48:45 Szuperliga 2.0 Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/13/20231 hour, 6 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Sean Dyche és a Rocky-módszer; Kane jövőre már a Bayernben dönt rekordokat? És Pioli hol kezdi majd a nyarat? | Fekete Zoltán

A szokásosnál korábban, a szokásosnál talán összeszedettebben érkezünk így a 400-on túl, vendégünk a Network4 szerkesztő-kommentátora, Fekete Zoltán, azaz Pippo. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Dyche, Sancho, Greenwood 13:10 Tottenham - Man City 27:00 Madonnina 50:20 Napoli Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/6/20231 hour, 5 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

A Bölcsek kövétől a BL serlegéig | Lőw Zsolt

Lehull a lepel: jubileumi adásunkhoz a jelenlegi legmagasabban jegyzett magyar futballszakembert, Lőw Zsoltot hívtuk segítségül, akivel Lieferingtől Londonig utaztunk. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/30/20231 hour, 11 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Szoboszlai nagy meccse, két rangadóból egy lett, a Juve ismét a mocsárban | Kandó Tamás

Megint rangadót nyert az Arsenal, amely 50 ponttal veszi a fordulót féltávnál, és meglepetésre jelen állás szerint sokkal szorosabb a verseny a Ligue1-ben és a Bundesligában is. Erről beszélgettünk a héten Kandó Tamással. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Kvízkérdés 2:10 Upamecano piros? 4:50 Még így is könnyedén hozza a Bayern 10:15 Hol lesz izgalom a Bundesligában? 15:00 Rangadó, ami nem volt rangadó #LIVCHE 22:25 Kvíz megfejtés 25:25 63 érintés a boxon belül 33:00 Ligue1 kitekintő 39:40 Második kvízkérdés 43:45 Nagy mínuszban a Juve 56:00 Olasz szuperkupa döntő Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/23/20231 hour, 3 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Szurkolói bolt nyílt Nápolyban, Piqué Twingóra cserélte a Ferrarit, Mudrik Misi eltévedt Londonban | Nagy Viktor

A podcast jóbarátja, Nagy Viktor járt nálunk egy eseménydús hétvége után. A cím mindent elárul, kivéve a kifejtett válaszokat, azokhoz viszont a lejátszás gombra kell kattintanod. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Nyeregben a Napoli 13:30 Sosem volt bajnokesélyes a Juve 24:30 Ochoát kitömték 27:30 Szuperkuka Clásico 43:20 Real Madrid 49:35 Piqué, Twingo, Casio 1:00:20 Les volt, Rashford? 1:08:50 Ödegod 1:17:00 Mudrik Misi Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/16/20231 hour, 24 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Bale túl keveset játszott, Van Dijk túl sokat? Leao eleget keres, de a játékvezetők túl keveset? | Egri Viktor

A héten még kedden jelentkezünk, vendégünk Egri Viktor, akivel elkalandoztunk mindenfelé. Különösen sok időt töltöttünk Olaszországban és a játékvezetőknél, tartsatok velünk a héten is! A teljes témalista: 0:00 Gianluca Vialli, Szinisa Mihajlovics, Mészáros Ferenc és Roberto Dinamite 6:25 Volt-e több Gareth Bale pályafutásában? 11:20 Van Dijk sem bírta a terhelést 21:00 Mourinho, mint brazil szövetségi kapitány? 26:05 Milan-Roma 38:00 70 százalék a Napoli bajnoki címe? 44:00 Nézhetetlenül is bajnokesélyes a Juve? 50:40 Az Inter koronaékszere... ...vagy nem 56:10 A játékvezetésről 1:17:00 Spanyol játékos nélkül a Real Madrid 1:21:00 Káros tradíciók az FA-kupában Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/10/20231 hour, 29 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Ten Hag elnyeri, Conte és Klopp lassan elveszíti az öltözőt? | Fehér Csaba

Ha már Fehér Csaba a vendégünk, előkerül néhány kellemes holland úriember is, úgy, mint: Erik Ten Hag, Cody Gakpo vagy Virgil Van Dijk. Hogy milyen kontextusban? Hallgassátok meg az adást, és kiderül! Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/3/20231 hour, 3 minutes, 1 second
Episode Artwork

Biztosan Gakpo kellett a Liverpoolnak? Honnan volt rá pénzük? És miért nem a United vette meg? | Vályi Bence

Ezúttal a facebookon és instagramon is közvetített élő adásunkat tesszük föl, ezért meglehetősen élőszagú az egész, de a tartalom így is ott van, mint mák a bejgliben. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Boxing Day 16:30 Gakpo és a Liverpool pénzügyei 25:00 Eladják a Unitedot is? 34:30 Az év sikere és csalódása Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/28/20221 hour, 2 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Argentína világbajnok, Messi beteljesítette a próféciát, de ez volt-e minden idők legjobb vb-je? | Mártha Bence

Benitóval és Beregi Pistivel talán egy kicsit a fősodortól eltérve elemztük a világbajnokságot, és annak döntőjét, de talán pont ezért érdemes belehallgatni az adásba. A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál):  0:00 Kvízkérdés+fantasy 2:50 Elemzőrovat Beregi Istvánnal 22:25 Kvíz megfejtés, irritáló Infantino 25:50 Melyik sportban nem érne győzelmet ekkora fölény? 28:30 Edzői húzások 35:00 Mit keresett ott Agüero? 37:55 A vb legnagyobb nyertese játékosként 44:22 A vb vesztese, már megint a GOAT vita 54:30 32 csapatos klub-vb 1:01:50 Hogyan hat a vb a klubszezonra? 1:05:20 Ég veled, Szinisa!
12/19/20221 hour, 14 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Katarodó E23 (ARG-FRA, döntő)

Minden idők... Tibivel gyorsan kibeszéltük a friss élményeket, hihetetlen finálén vagyunk túl
12/18/202219 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Katarodó E22 (CRO-MOR bronzmeccs)

Újra kettesben a harmadikról és a negyedikről! Hovátország bronzérmes, Marokkó a legjobb afrikai helyezést érte el a vb-k történetében, és közben nem is untakoztunk úgy az utolsó előtti katari mérkőzésen, mint kettejük csoportmeccsén.
12/17/202219 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Katarodó E21 (FRA-MOR)

Vége a csodának! Az első afrikai vb-elődöntős csapat, Marokkó borzasztó előjelekkel várta a Franciaország elleni mérkőzést, de hősiesen küzdve majdnem meglepetést okozott. A meccs sztoriját Szekeres Adriánnal dolgoztuk fel.
12/14/202217 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Katarodó E20 (ARG-CRO)

Messi villant, amikor kellett, de Gvardiolnak sincs oka szomorkodni. Hogy miért? Kemenes Szabitól megtudhatjátok a Katarodó 20. részéből, amelyben a 3-0-s argentin sikert hozó vb-elődöntőt beszéltük ki.
12/13/202216 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Messi és Ronaldo másik arca, a horvátok harca, Anglia kudarca | Soós Márk

Reméljük, Tibi nem jár hasonlóan, mint Neuer, mindenestre a távollétében is hárman beszéltük ki az elmúlt hét történéseit, középpontban természetesen továbbra is a világbajnoksággal. Domához ezúttal Soós Márk és Vályi Bence csatlakozott. A teljes témalista (+a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 Vive la France, goodbye England! 10:00 Griezmann és a többiek 20:00 "Qué miras Bobo?" 30:20 Cristiano Ronaldo érzelmei 33:15 Horvátország, a vb Real Madridja 41:25 A kilencesek újabb reneszánsza 52:00 Miért lesz bárki szövetségi kapitány? 1:00:30 Elemzőrovat: Franciaország-Marokkó (Beregi István) Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/12/20221 hour, 14 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Katarodó E19 (MOR-POR, ENG-FRA)

Megvan a vb-k történetének első afrikai elődöntőse! Marokkó csodát tett, Cristiano Ronaldót valószínűleg már nem látjuk vb-n, miközben a szintén kiesett angol válogatott magját könnyen lehet, hogy még többször is. Marokkó és Franciaország is elődöntős tehát, a két mérkőzést Soós Márkkal beszéltük ki!
12/10/202221 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Katarodó E16 (JPN-CRO, BRA-KOR)

Csak kérni kellett: túl is vagyunk az első tizenegyespárbajon, illetve egy olyan mérkőzésen, amelyet még sokáig emlegetni fogunk. Az eredmény pedig egy horvát-brazil negyeddöntő!
12/5/202217 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Balga belgák, külföldi kapitányok és a tökéletes tizenegyes | Hrutka János

Miért Gareth Bale a tökéletes tizenegyesrúgó? Talán ez volt a nap témája, amely azonban az adás végére maradt, merthogy előtte beszélgettünk a kiesett Belgiumról és Németországról is Hrutka Jánossal, majd ráadásnak ott a szokásos taktikai rovatunk Beregi Istvánnal, melynek fókuszában ezúttal Hollandia állt. A teljes témalista (+a reklám hossza, ha kaptál): 0:00 kvízkérdés + hol vagytok veretlenek? 10:50 A vízilabda válogatott és a belgák 18:30 Mit érdemeltek a németek? 29:10 Ki örül a csoportkörös kieséseknek? 31:45 Külföldi szövetségi kapitányok 44:00 TIZENEGYESEK 1:02:30 Hollandia elemzés Beregi Istvánnal Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/5/20221 hour, 21 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Katarodó E15 (FRA-POL, ENG-SEN)

Söpörtek a franciák és az angolok is, de a negyeddöntőben egymással játszanak. Mik a tanulságok a mai párharcokból, és mi lehet a kulcsa az egymás elleni összecsapásnak? Kettesben beszéltük meg a Katarodó 15. részében.
12/4/202221 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Katarodó E14 (NED-USA, ARG-AUS)

A kieséses szakasz első napjának meglepetése, hogy nem volt meglepetés. Végleg vége a tippmixgyilkos napoknak? Kiderül a folytatásban, most Galambos Danival beszéltük ki a nyolcaddöntők első két mérkőzését.
12/3/202213 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Katarodó E13 (KOR-POR, GHA-URU, BRA-CAM, SRB-SWI)

A világbajnokság csoportkörének vége, az utolsó két csoport utolsó fordulóját Bán Tiborral beszéltük ki.
12/2/202215 minutes, 1 second
Episode Artwork

Katarodó E12 (CRO-BEL, CAN-MOR, CRC-GER, JPN-ESP)

Lehet a vb-n csoportelső egy csapat úgy, hogy kikap Costa Ricától? A választ ismerjük... Nem könnyű pár perccel a lefújás után az E-csoportról beszélni, Koppányi Gergellyel megkíséreltük.
12/1/202222 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Katarodó E11 (AUS-DEN, TUN-FRA, POL-ARG, KSA-MEX)

A tizenegyedik kibeszélőnkben a tizenegyesek a középpontban, na meg a továbbjutók, merthogy azok is vannak. A 11. játéknapot Haraszti Ádival beszéltük ki Ami fontos: A Hollandia-USA mérkőzés győztese az Argentína-Ausztrália nyertesével játszik, a másik ágon Anglia-Szenegál és Franciaország-Lengyelország győztesei csapnak össze.
11/30/202219 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Katarodó E10 (ECU-SEN, NED-QAT, WAL-ENG, IRN-USA)

Többen kértétek, hogy beszéljünk a Juventusról... ...ma nem fogunk. Merthogy ez a Katarodó 10. adása Galambos Danival, és négy továbbjutóval, illetve négy kiesővel az A- és B-jelű négyesekből.
11/29/202221 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Katarodó E09 (CAM-SRB, BRA-SWI, KOR-GHA, POR-URU)

Befejeződött a csoportkör második fordulója, a kilencedik vb-nap négy mérkőzését Kemenes Szabolccsal beszéltük ki.
11/28/202220 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Griezmann a franciák Messije | Szabó Peet

Hogy teljesítenek a sztárok a katari vb-n? Kik okoztak kellemes és kellemetlen meglepetést? Szabó Peettel és Vályi Bencével elmondjuk, miért hasznos a séta a fociban is, és hogy melyek az általunk leginkább kedvelt újítások a tornán. Vadonatúj vb-rovatunkban Beregi István, a magyar válogatott videóelemzője mond érdekességeket Marokkó és Kanada játékáról.
11/28/20221 hour, 9 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Katarodó E08 (JPN-CRC, ESP-GER, BEL-MOR, CRO-CAN)

A világbajnokság vasárnapi eseményeinek kibeszélője a korábbi válogatott Preisinger Sándorral.
11/27/202217 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Katarodó E07 (POL-KSA, ARG-MEX, TUN-AUS, FRA-DEN)

A katari labdarúgó világbajnokság hetedik játéknapjának kibeszélője Szabó Christophe közreműködésével.
11/26/202217 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Katarodó E06 (QAT-SEN, NED-ECU, WAL-IRN, ENG-USA)

A katari világbajnokság hatodik napjának kibeszélője Galambos Danival.
11/25/202216 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Katarodó E05 (SUI-CMR, URU-KOR, POR-GHA, BRA-SRB)

A portugál-ghánai meccs 73. percéig a vb 5. napja elég kevés izgalmat hozott: Svájc szűken győzte le Kamerunt, míg Uruguay és Dél-Korea nulla kaput eltaláló lövéssel hozta le az idei bemutatkozását. Utána viszont belelendültünk! 2-2 portugál és ghánai gól, egy sértett Cristiano Ronaldo és még csak ezt követően jött a brazil-szerb... Tibihez Vályi Bence csatlakozott.
11/24/202214 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Katarodó E04 (MOR-CRO, GER-JPN, ESP-CRC, BEL-CAN)

Unalom felsőfokon, újabb bombameglepetés, megérdemelt kiütés és érdemtelen győzelem. Megint volt itt minden, és ennek tetejébe itt van még Vályi Bence is a vb 4. napjának kibeszélőjével.
11/23/202215 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Katarodó E03 (ARG-KSA, DEN-TUN, MEX-POL, FRA-AUS)

Már a 3. nap láttuk a vb legnagyobb meglepetését? A Giroud-függő Bán Tibivel beszéltük ki a legfontosabbakat néhány percben.
11/22/202212 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Katarodó E02 (ENG-IRN, SEN-NED, USA-WAL)

A katari világbajnokság 2. játéknapjának eseményeit kettesben beszéltük ki Tibivel. Nyugi, az adás rövidebb, mint az első négy meccs volt.
11/21/202213 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

A vb legjei és Luis Enrique, aki próbál menő apuka lenni | Haraszti Ádám

Azon túl, hogy Haraszti Ádival megbeszéltük az első nap legfontosabb történéseit, egy kis extrával is készültünk, aminek a hangminőségéért előre is elnézést kérünk: Horváth Zoltánnal, a Szerencsejáték Zrt. odds központjának vezetőjével beszélgettünk. A témáink: 0:00 Katarozás Haraszti Ádival 50:45 Horváth Zoltán, Odds Központ vezető
11/21/20221 hour, 6 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Katarodó E01 (QAT-ECU)

Elindult katari világbajnokság, a tornát megnyitó Katar-Ecuador meccset Tibi Szekeres Adriánnal beszélte át.
11/20/202210 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Olvasd a játékot! | könyvajánló extra

Szabó Chrisszel, Szabó Peettel és Soós Márkkal beszélgettünk néhány szót az új könyvükről, ami a ti szemléletmódotokat is gyökeresen változtathatja meg a fociról! Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
11/17/202229 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Cristiano-interjú, top4-ben a Newcastle és vb-esélyek | Marosi Gergely

Már egy hét sincsen hátra a vb-ig, amely alatt minden játéknapon jelentkezünk majd este, kövessetek minket facebookon, twitteren vagy instagramon a részletekért! Itt pedig a heti adás, amelyet Marosi Gerivel vettünk föl: A teljes témalista (+a reklám hossza, ha kaptál az adás elé): 0:00 Kvíz + megint CR 12:00 Premier League áttekintés 24:45 LaLiga gyors áttekintés 30:10 Bundesliga, Ligue1 gyors áttekintés 39:20 SerieA gyors áttekintés 48:50 vb-esélylatolgatás Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
11/14/20221 hour, 24 minutes
Episode Artwork

A kommentátorok átvették a hatalmat | Szabó Christophe

Aki kérdez: mi. Aki válaszol: Szabó Christophe, fociskönyv író, a SPORT24 állandó szerzője. Játék és muzsika 80 percben. A teljes témalista (+a reklám hossza, ha kaptál az adás elé): 0:00 Írtunk egy könyvet. Fociról szól 5:00 Mi teszi a jó kommentátort manapság? 21:10 Nagycsapatként nyeri a rangadókat az Arsenal 34:30 A Tottenham kész van 36:45 Tudor, a Marseille tudora 45:25 Kisimultak Mbappé ráncai? 1:00:00 Mi lesz a vb után Katarral? 1:09:10 'Zserár Piké' 1:16:55 Serie A röviden Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
11/7/20221 hour, 23 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Bajnokok Ligája különkiadás | Hegedűs Henrik

A BL csoportkörének végeztével összeültünk Hegedűs Henrikkel, és rendhagyó módon beszéltük ki a minden eddiginél gyorsabban lebonyolított 6 fordulót. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
11/3/20221 hour, 16 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Hughtont megtapsolnák, Pottert és Cucurellát kiutálták | Szarka András

A hosszú hétvégén is jelentkezünk, Szarka Andrissal, az Aréna4 kommentátorával. Ijesztő játékosokkal kezdünk, ijesztő formában lévő Liverpoollal folytatjuk, és az ijesztő Inter-ultrákkal zárunk. A teljes témalista (+30 másodperc, ha reklámot is hallottál): 0:00 A legijesztőbb focisták 4:00 Kvízkérdés 7:00 Van Dijk vége 12:00 Meslier mérőszámai 17:00 Klopp próbálkozásai 24:00 Szenzációs Brighton-futball 31:30 Pottert és Cucurellát nem szerették 37:15 Emery esete 45:15 "Hát ezzel a kerettel én is..." 50:00 Moyes és a top4 szerelmi története 58:00 Szemtelenül fiatal topjátékosok a Bundesligában 1:03:30 Xabi Alonso Leverkusenje 1:09:00 A San Siro üres lelátója Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
10/31/20221 hour, 28 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Topedzők toplistája, brazilok a labda ellen és Valverde dinamitlába | Vályi Bence

Ha a készülő TT-album borítóképe alatt megkeresitek a lejátszó gombot, hallhattok egy buta kvízkérdést, rövid értekezést a pórul járt Ronaldóról, hosszabb értekezést a "labda elleni játék" kifejezés nyelvtani helytelenségéről, és még sok egyebet az elmúlt hét futballtörténései közül Európában! A teljes témalista: 0:00 Kvízkérdés 5:00 A régivágású edzőknek befellegzett 9:30 A FourFourTwo top50-es edzőlistája 18:45 Akik képtelenek menedzsert találni 26:35 Egyre gyorsabban rúgják ki az edzőket 31:00 Ten Hag, A MEGOLDÁS, Ronaldo, a kerékkötő 40:00 A United braziljai 43:45 Kupacsapat lesz a United? 48:40 Potter váltott 51:15 Szenzációs a Napoli 58:40 Aki betörte Felipe Andersont 1:07:40 Ez már nem az az Atalanta 1:11:00 "Széttépem a papírjaimat, ha Valverde nem rúg legalább 10 gólt" 1:16:15 A Benfica játékosduója Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
10/24/20221 hour, 30 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Hová vezethet Mbappé útja? | Pintér Ádám

Az örök kérdés: La Liga vagy Premier League? Erre nem válaszolunk, de arra megpróbálunk, hogy vajon a Clásico vagy a Liverpool-City volt az izgalmasabb, jobb meccs. Segítségünkre van a 29-szeres válogatott, Pintér Ádám, akivel kitértünk az Mbappé-sztorira, az Atlético Madridra, és még a Burgosra is jutott idő. A teljes témalista (+a reklám hossza, ha abból is jutott neked): 0:00 Pintér Ádám, a Sándor Károly Akadémia nagykövete 8:28 CB vagy CDM? 10:45 Beszéljünk egy nyelvet 23:05 Clásico 42:55 Atlético Madrid 52:00 Mbappé esete 59:35 Liverpool-Man City 1:08:12 Burgos Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
10/17/20221 hour, 18 minutes, 1 second
Episode Artwork

Biztosan Nagelsmann kell a Bayernnek? | Kemenes Szabolcs

Legújabb adásunkat Zoomon vettük fel Kemenes Szabolccsal, akit újfent élmény volt hallgatni, és újfent végig tudtuk járni a topbajnokságok legfontosabb eseményeit az Arsenaltól a Sevilláig. A teljes témalista (ha kaptál reklámot az elejére, adj hozzá fél percet, és megkapod a helyes időpontot): 0:00 kvízkérdés+Gulácsi sérülése 7:00 döntetlen a Klassikeren 18:30 Xabi Alonso, a Leverkusen edzője 26:30 Brahim Diaz és Szabi meze 40:00 A semmiből érkező Napoli 47:00 Arsenal-Liverpool 1:05:30 Lopetegui nélkül már a Sevilla Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
10/10/20221 hour, 17 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, Chelsea-Milan

"Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kib*szott Mary Poppins…" Aki nem ismeri az idézetet Londonról, nézze meg a Blöff című filmet, de előtte hallgassa meg extra adásunkat, melyben Baumstark Tibi mellett Bán Tibi, Fekete Zoltán és Élesztős Zoltán jelentkezik egy double-decker emeletének legelső üléseiről, hogy elmeséljék élményeiket a Chelsea-Milan BL-csoportmeccsről.
10/6/202213 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

A kevesebb néha több | Szekeres Adrián

A kevesebb néha több. Jól tudja ezt Szekeres Adrián, akinek jó sok derbi jutott a hétvégéről, de mivel mindegyikről szívesen beszélt, végigszaladtunk mindegyiken. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
10/3/20221 hour, 20 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Közeledik-e egymáshoz az európai és az amerikai futball? | Kun Zsolt, Bán Tibor

Tibi betegre izgulta magát az esti magyar-olasz miatt, így Bán Tibivel és Kun Zsolttal beszéltük meg, hogy miben is mehet el a foci az amerikai major sportok felé, és mi az, amiben esélye sincs, hogy hasonlítson az NFL-re, az NBA-ra, az NHL-re vagy az MLB-re. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
9/26/20221 hour, 9 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Vini tánca nem majomkodás | Koppányi Gergely

Szerettünk volna a madridi derbiről beszélni, de Vini tánca elvitte a showt. Miért lett hír valamiből, aminek egészen kicsi a hírértéke? Koppányi Gerivel megbeszéljük, íme a további témák: A teljes témalista: 0:00 All Start a népnek 2:45 A magyar Monchi 7:30 Vini Jr. tánca 17:55 Megingathatatlan a Real Madrid 20:00 Zuhanásban az Atlético? 31:15 Two horse race már megint 40:25 Panda, panda, panda 44:30 Raúl de Tomás különös esete 48:00 Juve, Inter, Milan, Roma a szamárpadban Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
9/19/202259 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Graham Potter és a bölcsek köve | Bán Tibor

Bán Tibi kollégánkkal annak ellenére sokat időztünk Angliában, hogy fordulót sem rendeztek a Premier League-ben, de szóba került mind a négy topliga, és az európai kupasorozatok is. A teljes témalista:  0:00 A korona mindenekfelett? 6:15 Potter varázsereje 22:00 A Juve kárára tévedtek 25:15 Tévedtünk a Napolival kapcsolatban 31:07 A Radu-hiba fogságában az Inter 35:41 Leao, a szupersztár 44:54 Dicsérjük meg a Laziót 47:50 Csak szerencséje volt Rosénak? 54:10 Hazard nem 9-es 1:00:43 Rég beszéltünk Superclasicóról Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
9/12/20221 hour, 7 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Felnőttek | Haraszti Ádám, Nagy Viktor

Meglepetés! Ezúttal eredeti felállásban jelentkeztünk, de nem tértünk el a megszokottaktól. Olaszországból Angliáig utaztunk, de még Görögországban is tettünk egy kis kitérőt ünnepi adásunkban.
9/5/20221 hour, 15 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Melyik az igazi halálcsoport a BL-ben? | Marosi Gergely

Sorsoltak az európai kupákban, de Marosi Gerivel az volt az érzésünk, hogy sok helyen a sorsolástól függetlenül könnyű megtippelni a továbbjutókat. Aztán beszéltünk az átigazolási hajráról, az olasz rangadókról és egy kicsit a Bayern-Gladbach mérkőzésről is, íme a teljes menüsor: 0:00 Milyen a jó tévés szakértő? 7:30 BL-sorsolás 27:50 EL- és KL-sorsolás 39:40 Két nagy dobás: Antony és Isak 53:35 Lazio-Inter 1:01:05 Juve-Roma 1:07:20 Bayern-Gladbach
8/29/20221 hour, 23 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Megtaláltuk a rohadt almát a Manchester Unitedben | Sztancsik Tamás

Frankofón vendéggel élmény a PSG-ről beszélni, ha még pék is az illető, az már csak hab a tortán. Sztancsik Tamással főleg Mbappéról és társairól beszéltünk, de szóba kerültek az angol gigászok is: Arteta-mágia, sportswashing-derbi, Céroni és Casemiro. A teljes témalista: 0:00 Sztancsik Tamás, pék, producer 4:25 Mbappé, a kíméletlen profi 16:55 Mit adott Párizsnak Galtier és Campos? 25:05 A lerabolt Lille 27:00 Marseille 33:55 Összeállt az Arsenal 44:00 A Newcastle a nagyoi közé vágyik 49:04 Cristiano interjúja 1:01:38 Mekkora biznisz - Casemiro Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/22/20221 hour, 14 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Ki fog gólt lőni a Chelseaben? | Egri Viktor

Visszaálltunk az eredeti rendre, ahogyan az európai topbajnokságok is. Szerencsére sokan adtak témát már az első fordulókban is, Conte és Tuchel mellett például nem mehettünk el szó nélkül, de a Serie A nyitányát is kibeszéltük, zárásként pedig a Barca került szóba Egri Viktorral. Itt pedig a fantasy-kódok: Serie A: z8o66qh2 Premier League: 1447yz A teljes témalista: 0:00 Hallgat-e podcastot Viktor? 3:28 Tuchel vs Conte 25:00 Mi történik a Man Uniteddel? 33:13 Bennacer-Kruniccsal középen 39:05 Baj lesz a top4-gyel a Milannak? 44:18 Mourinho kívánsága 49:09 Barca-nyitány Koundé nélkül 59:37 Játszik-e fantasyt Viktor? 1:01:12 Kis brazilozás Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/15/20221 hour, 7 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Mennyire sikerül nagelsmannosítani a Bayernt? | Lukács Viktor

Elkéstünk a Bundesliga felvezetővel, hiszen a német bajnokság már zajlik, így viszont néhány apró megfigyelést már tehettünk az új idény csapataival kapcsolatban. A vendég Lukács Viktor, az Aréna4 kommentátora, akit alighanem sok német bajnokin hallhattok idén! (Az említett Tifo-videó a Dortmundról: https://youtu.be/PGR-bZNzEsI) A teljes témalista: 0:00 Lukács Viktor és a Premier League 3:42 Tschüss Lewandowski! 11:35 Ki lesz az első menesztett edző? 14:34 Kinek szurkolunk titokban? 17:58 Ki lesz a gólkirály? 20:25 A Bayernt nem lehet elkapni 23:30 4-2-2-2 Gnabryval és Manéval elöl 31:55 A téli vb hatásai a németekre 37:10 A Dortmund a német Everton 45:07 A BVB szerzeményei 48:10 Nincs gyenge pontja a Leipzignek? 52:05 Hova futhat be a Leverkusen? 57:00 Európától a kiesésig 59:00 Freiburg 1:00:35 Union Berlin, Mönchengladbach 1:05:40 Schalke, Werder Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/12/20221 hour, 10 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Nagy pénzért nagy játékosok | Matuz Krisztián

Újra háromesélyes lesz a primera? Matuz Krisztiánnal igyekszünk megválaszolni a spanyolos kérdéseket! A teljes témalista: 0:00 Műsorvezető vagy kommentátor? 4:22 A nyár pillanata, az első edzőváltás 7:50 Kinek szurkolsz titokban? 10:23 Real Madrid 18:55 Félautomata les - tesztüzem 22:00 Rüdiger és Tchouameni helye 24:20 A Barca égető kérdései 32:00 Xavi boldog lehet 35:53 Atlético Madrid 41:00 Harc a 4. helyért 46:42 Valencia Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/10/202250 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Inzaghi diplomamunkája | Mártha Bence

Serie A felvezető Benitóval, ennek az adásnak nem is kell több promó, csak egy témalista: 0:00 Néz-e női focit Benito? 3:00 A nyár legfontosabb pillanata 7:24 Ki lesz az első menesztett edző? 11:45 Akikért titokban szorítunk 13:50 Sárle De Kételáre 24:25 Tibi zalaegerszegi "élményei" 27:50 Az Inter igazolásai 38:15 Sötét lovak között első a Roma 47:00 Juventus 55:00 Az adás legszomorúbb része: Napoli 1:00:55 Vége az Atalantának is? 1:02:20 Erősödött a Lazio 1:05:45 A semmiből jött Monza 1:09:28 Fiorentina és a zenészek 1:13:55 Sassuolo Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
8/8/20221 hour, 19 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Cristiano, a házas társkereső | Soós Márk

Elkezdtük a Teljes Terjedelem nyolcadik (!) szezonját is! Elsőként a Premier League nyári történései kerültek a középpontba, a Community Shield tapasztalataitól, a Chelsea-bénázások és a Ronaldo-saga mellett egészen a feljutókkal szembeni várakozásokig. Mit várunk Contétól, Tucheltől vagy Lampardtól és mi az a statisztikai mutató, amelyet elsőként nézünk meg egy meccs után?
8/1/20221 hour, 12 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Felmentek, kocogtak, kikaptak, c'est la vie | Vályi Bence

Lezárjuk! Nagyjából. Egyelőre nem tervezünk több adást a következő szezon kezdetéig, de még ebben is lehet változás! Ami biztos, hogy itt a záró adásunk, amelyben a Nemzetek Ligája mellett beszéltünk össze-vissza mindenféléről. A teljes témalista: 0:00 Bevezető 6:00 Olaszország, Magyarország, Németország, Anglia (Portugália) 32:00 Spanyolország, Franciaország 42:00 játék: Katar 44:00 játék: The Athletic 47:25 játék: stadionbiztonsági kérdések 52:00 játék: TikTok 56:30 játék: Messi
6/8/20221 hour, 4 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonzáró | Koppányi Gergely

A negyedik, utolsó szezonzárónk is elkészült, fogadjátok sok szeretettel Koppányi Gerit, a Budapest Honvéd vezető játékosmegfigyelőjét, és persze a Spíler TV szakértőjét. A teljes témalista: 0:00 Egyéni díjak 15:54 Real Madrid 30:00 Barcelona 37:15 Atlético Madrid 42:00 Sevilla 45:30 Betis 50:18 Real Sociedad 52:26 Villarreal 56:25 Athletic Bilbao 59:00 Celta Vigo, Espanyol, Elche, Rayo 1:03:15 Cádiz, Granada, Mallorca 1:07:00 Levante 1:08:35 Mallorca
5/31/20221 hour, 14 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Premier League szezonzáró | Muraközy Balázs

Íme, a harmadik szezonzáró adásunk, amelyben a PL-szezont összegezzük Muraközy Balázzsal, a DIGI Sport szakértőjével. 📌 A teljes témalista: 0:00 Egyéni díjak 14:40 Manchester City 19:46 Liverpool 26:54 Chelsea 32:04 Tottenham 35:10 Arsenal 38:57 Manchester United 44:21 West Ham United 47:03 Leicester City 50:35 Brighton 51:51 Wolverhampton 54:18 Newcastle United 58:43 Aston Villa 1:01:46 Southampton 1:04:54 Everton 1:06:35 Leeds, Burnley, Watford, Norwich Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/30/20221 hour, 14 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Serie A szezonzáró | Mártha Bence

Íme, a második nagy szezonösszegző podcastünk Mártha Bencével, a Sport24 újságírójával. A teljes témalista: 0:00 Egyéni díjak 15:00 Milan 31:58 Inter 40:05 Napoli 45:30 Juventus 52:53 Lazio 54:56 Roma 1:00:20 Fiorentina 1:02:35 Atalanta 1:05:20 Verona, Torino, Sassuolo 1:10:20 Udinese, Bologna 1:12:20 Salernitana (Genoa, Cagliari) Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/24/20221 hour, 19 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Bundesliga szezonzáró | Szarka András

Íme, az első nagy szezonösszegző podcastünk Szarka Andrással, az ARENA4 kommentátorával. A teljes témalista: 0:00 Egyéni díjak 9:42 Bayern München 24:07 Borussia Dortmund 32:35 Leverkusen 36:55 RB Leipzig 44:30 Freiburg, Union Berlin, Köln 50:24 Frankfurt 53:14 Mainz, Hoffenheim 54:30 Mönchengladbach, Wolfsburg 57:42 Bochum, Augsburg, Stuttgart, Fürth 58:17 Hertha Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/23/20221 hour, 3 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

A diszkóban álldogáló kisgyerek | Szarka András

Egy rövid kis extra az Mbappé-hosszabbításról, hamarosan jön a heti első főfogás, a Bundesliga-szezonzárónk is!
5/23/202214 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Nyílnak a könnycsatornák | Matuz Krisztián, Márkus Ádám

Spanyolországban a legtöbb kérdésre már választ kaptunk, így összegeztünk és jósoltunk valamit a Real Madrid és a Barca kapcsán Matuz Krisszel. Az adás második felét az FA-kupa döntőjének és az angol focinak szenteltük Márkus Ádival, ezek után logikus, hogy Lorenzo Insigne kerüljön az adás borítóképére. 0:00 Állapotok Madridban (Matuz Krisz) 5:45 Benzema leyenda 11:30 Mivel tér haza a Real Párizsból? 17:10 Pénzkérdés Barcelonában 28:35 Lesz-e Lewa Barcelona-játékos? 35:00 Az olasz szál nem maradhat ki (Cannavaro, Insigne) 45:00 Döntetlen döntők (Márkus Ádám) 58:00 A tizenegyespárbaj 1:10:00 West Ham-Man City 1:18:30 Még több PL Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/16/20221 hour, 28 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Ancelotti varázsszemöldöke | Szabó Peet

Végigszaladtunk minden bajnokságon, ehhez természetesen nem is hívhattunk mást, csak Szabó Peetet, a csúcsfutball polihisztorát, íme a sorrend: 0:00 Több hangszeren játszik 2:30 Megfejtjük a Leipziget 8:30 A Bundesliga tempója 13:10 A németek európai hírvivői 15:25 Szurkolói szempontból 20:00 Ancelotti varázsszemöldöke 35:55 Klopp: Ancelotti és Guardiola hibridje 39:27 Kulusevski sebessége 45:13 Todd Boehly 48:17 Megint Tonali 55:07 Madridi derbi? Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/9/20221 hour, 5 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Felé nyílik a fiók | Galambos Dániel

Bár egy furcsa véletlen folytán néhány perc erejéig a nagyjából 15 évvel ezelőtti Képes Sport felé kanyarodtunk, végül a jelenben kötöttünk ki: beszéltünk Mino Raiola haláláról és az azt körülölelő eseményekről, előkerültek a BL-elődöntők és a Premier League páratlanul izgalmas hajrája. Aki válaszol: Galambos Dániel. A teljes témalista: 0:00 A Képes Sport fénykora 7:27 Mino Raiola 24:00 A BL-elődöntők 28:30 Klopp 2026 30:00 A City-Real Madrid 41:45 Rüdiger és Christensen esete 48:20 Hullámzó Chelsea 52:40 Izgalmak a Premier League-ben Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
5/2/202259 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Még mi is elfelejtjük a pozitívumokat | Kassai Viktor

Újra érkezünk extra adással a héten: a 2011-es BL-döntő játékvezetőjét, Kassai Viktort láttuk vendégül. Nemzeti sajátosságoktól kezdve nemzetközi kihívásokon át, anekdotákkal teletűzdelt adás lett!
4/28/202246 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Élőben fifáznak | Kemenes Szabolcs

Mindig izgalmas és pörgős beszélgetés kerekedik abból, ha Kemenes Szabolcs a vendégünk, most majdnem elvesztünk a témák tengerében, úgyhogy szükség is volt a pörgésre, jó szórakozást! 0:00 A III. kerületi kihívás 5:50 A sírból a tabella élére került a Milan 13:00 Benne van-e a botlás az Interben? 16:00 Gleison Bremer 22:10 Sorozatban tizedszer bajnok a Bayern 36:30 A Rangnick-United ideiglenes házasság 43:23 Újra az Arsenal a BL-esélyes 50:15 Egy érdekes Merseyside derbi 57:00 Egy tipp a City-Realra is Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/25/20221 hour, 1 minute, 31 seconds
Episode Artwork

Az európai futball dementorai | Szekeres Adrián

Húsvéti nyúl helyett Szekeres Adriánt, az Eger SE vezetőedzőjét hoztuk el nektek mára, a meglepetést pedig a BL-negyeddöntőkön túl a hétvége is szolgáltatta, kibeszéljük, mi is történt a rangadókon. A teljes témalista: 0:00 Az Eger SE vezetőedzője 3:25 Kezdjünk a Chelsea-vel! 5:14 Kovacic, a motor 8:55 A felemás Lukaku 12:40 Hol rontottTuchel? 20:35 Túl magabiztos volt a Bayern? 28:00 Van esélye a Villarrealnak az elődöntőben? 31:30 City-Liverpool vol.2 33:45 Luis Díaz 36:50 Bővebb a Liverpool kerete, mint a Cityé? 38:35 Miért Steffen? 43:15 Guardiola nem létező cseréi 47:25 Távozik a Citytől a társaság középpontja 51:30 Ki akar itt BL-ben indulni?
4/18/20221 hour, 2 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Őszintén Mainzból | Bódog Tamás

Bódog Tamás az utóbbi időben kipróbálhatta magát vezetőedzőként is Magyarországon, de jelenleg újra Németországban dolgozik játékosmegfigyelőként, ennek kapcsán beszélgettünk vele. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/14/202226 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Konkurenciaharc | Haraszti Ádám, Kandó Tamás

Élesedik a verseny az európai bajnokságokban, és az európai kupákban is, az elmúlt héten és az előttünk állón is jónéhány rangadót láthatunk, volt tehát miről beszélnünk egy korábbi és egy jelenlegi DIGI Sportos kommentátorral. Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
4/11/20221 hour, 40 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

A feje nem volt egy luftballon | Egri Viktor

Egri Viktorral beszéltünk a héten, főleg két nagy témára korlátozódva: nem hagytuk szó nélkül a Serie A hétvégi rangadóját és a brazil válogatottat sem, ezen témák mentén persze elkalandoztunk erre-arra, jó szórakozást a heti adáshoz!   A teljes témalista: 0:00 Jack Grealish leszerződött a Guccival 7:20 Derby d'Italia 11:00 Ritkán látott brutalitás 14:45 Emberfogás, nagy fogás 23:00 Serie A esélyek 27:45 Olasz válogatott 35:30 Say no to Qatar 42:05 Brazil válogatott 51:10 Ki lesz a brazilok hatosa? 1:00:00 Idősek vs fiatalok a braziloknál 1:06:00 A dél-amerikai selejtezőkről röviden   Hirdetés és együttműködés:   [email protected]   www.betonenetwork.hu
4/4/20221 hour, 14 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

A pénz vonzásában | Zsiborás Gergő

A héten Zsiborás Gergővel, a Forbes főmunkatársával beszélgettünk a jövőről: milyen lesz a 2022-23-as szezon az új BL-rendszerrel, a téli vb-vel és az új pénzügyi szabályozással, illetve ki lesz a Chelsea új tulajdonosa?   A teljes témalista: 0:00 Pénzügyi szabályváltozások az európai klubfutballban 32:10 Az új BL-rendszer 40:30 A katari vb hatása a versenynaptárra 48:10 Ki lesz a Chelsea új tulaja?   Hirdetés és együttműködés:  [email protected]  www.betonenetwork.hu
3/28/20221 hour, 18 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Hozzáadott érték | Matuz Krisztián, Vályi Bence

Egy klasszikus Madridban és egy derbi Rómában: ez a két mérkőzés adta adásunk gerincét, néhány rövid kitérővel kiegészítve. Egy válogatott szünet választ el minket a szezon igazi hajrájától, úgyhogy tartsatok velünk tavasszal is, persze a jövő héten is jövünk!     A teljes témalista: 0:00 Interjú Steve McManamannel és Luis Garcíával (Matuz Krisztián)   6:30 Clásico 0-4   40:00 Roma-Lazio (Vályi Bence)     Hirdetés és együttműködés:   [email protected]   www.betonenetwork.hu
3/21/20221 hour, 21 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

A nagy visszatérők | Soós Márk

 Nem maradtok epizód nélkül a hosszú hétvégén sem, Soós Márkkal nem volt sok választási lehetőségünk, ugyanis gyakorlatilag egy rangadót játszottak a hétvégén. Ezen túl továbbra is témát szolgáltat a Chelsea-nél kialakult helyzet, most tágabb képet próbáltunk adni egy futballklub tulajdonlásának hátteréről.   A teljes témalista: 5:00 Csak egy rangadót találtunk 25:00 Tippek a PL-hajrára 29:15 Van még benzin Benzemában? 35:20 Klubtulajdonlásról   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
3/14/20221 hour, 12 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Ki kerül a tablóra? | Szeli Mátyás, Fekete Zoltán

Még mindig akadnak kibeszélnivaló vonatkozásai az orosz-ukrán háborúnak, így azzal, illetve Abramoviccsal kezdtünk, aztán áttértünk a Premier League hétvégi rangadójára Szeli Matyival, a második részt pedig a Serie A-nak és Mario Balotellinek szenteltük Fekete Zoltán Pippóval.   A témalista: 0:00 Szankciók az orosz csapatok és sportolók ellen (Szeli Mátyás) 42:20 Olasz témák (Fekete Zoltán)   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
3/7/20221 hour, 25 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Az utolsó lövésig | Nagy Viktor, Lukács Viktor

Rendhagyó módon visszahívtuk legutóbbi vendégünket, Nagy Viktort, hiszen a múlt héten csak változó minőségben hallhattátok őt, most viszont összeállt a technika, úgyhogy rögtön meg is beszélhettük az elmúlt hét legérdekesebb történéseit. Az orosz-ukrán háborút nem hagyhattuk ki, azzal kezdtünk, és azzal is zártunk; az adás második részében az Arena4 kommentátorával, Lukács Viktorral beszélgettünk.   A teljes témalista: 0:00 Az orosz-ukrán háború hatása a futballra (Nagy Viktor) 7:20 Angol ligakupa döntő 22:15 Átestek a ló túloldalára a Barcánál? 31:40 El Gran Derbi 36:20 Az Atlétiről érdemes beszélni 40:30 Füttyszó Pochettinónak 46:05 Újoncot avatunk (Lukács Viktor) 50:45 Az edzőkeringő eredményei 1:03:20 Marco Rose Dortmundja 1:12:45 Hol fér el Tedescónál Szoboszlai? 1:18:12 Van-e bármi gond a Bayernnél? 1:26:25 Mi újság a Bundesliga2-ben? 1:29:00 Gazprom nélkül a Schalke   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/28/20221 hour, 34 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Életvitel és gyakorlat | Nagy Viktor, Fehér Csaba

Nagyon készültünk, hogy végre felavathatjuk az új mikrofonjainkat, de sajnos állványok sem érkeztek hozzá időben, és a hangbeállításokat is eltoltuk, így az adás első felében csak a tartalomra koncentráljatok! Jövő héttől kárpótlunk titeket érte, most Nagy Viktort és Fehér Csabát hallhatjátok a BL-nyolcaddöntők első mérkőzései, és a hétvégi rangadók, illetve botlások után.   Témáink: 0:00 2x15 perc rosszabbítás (Nagy Viktor) 8:40 PSG-Real Madrid 12:20 Marseille-i kitérő 18:25 Miért szenvedett a Roma és a Milan? 26:05 Marco Verratti 29:12 Dembélé és a Barca 37:35 Amikor észrevesszük, hogy borzalmas a hang 38:55 Hármasbefutó - Serie A 45:30 Man City-Tottenham 58:25 A Leicester- és a Wolves-projekt különbségei 1:07:12 Az Overmars-eset   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/21/20221 hour, 32 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Te vennél tőle használtautót? | Mártha Bence, Gyenge Balázs

Olaszország és Portugália volt a heti két úticél, de akadtak kitérők is, tartsatok velünk ezen a másfél órás utazáson!   A teljes témalista: 0:00 Még mindig az Inter a befutó? (Mártha Bence) 7:45 Az Inter játékosanyaga 14:25 Még mindig él a Napoli csodája 19:30 A Napoli játékosanyaga 25:30 Mit tesz Vlahovic leigazolása Moratával? 30:10 Marotta öröksége 31:30 Dybala értéke 37:30 Beni véleménye az álszakmaiságról 49:20 Csúcsrangadó Portóban (Gyenge Balázs) 1:03:00 Balkáni viszonyok Portugáliában 1:07:15 Fenntarthatóság és játékosmenedzserek 1:14:20 Sporting-Man City előtt 1:23:30 A következő nagy játékos 1:28:40 Miért van annyi portugál edző Brazíliában?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/14/20221 hour, 38 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Egészséges időközönként | Hrutka János, Miskolczi István

Másfél óra tömény futball! Hrutka Jánossal Olaszországban kalandoztunk jó sokat, Miskolczi Istvánnal pedig Afrikába tettünk kitérőt, nem nehéz kitalálni, milyen apropóval.   A teljes témalista: 0:00 Az Inter gyenge pontjai (Hrutka János) 10:15 Eleget igazolt télen az AC Milan? 20:18 Vlahovic megüti a szintet 25:00 Dybala megint árnyékban 29:40 Kinek osztanak lapot a Juve középpályáján? 31:35 Hullámzó Atalanta igazi gólvágó nélkül 34:55 Vlahovic utódja(i) Firenzében 36:00 Hol tart most a Lazio? 37:38 Kötelező Roma-győzelem helyett... 41:25 Röviden a Barca-Atlétiről és az FA-kupáról 45:30 Mané vs. Salah (Miskolczi István) 52:35 Európán kívül is van élet 1:00:35 Gólaszály az Afrika-kupán 1:05:40 AFCON-érdekességek 1:22:00 Az afrikai vb-esélyek 1:29:00 Zárásképp a Ligue1-ről   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
2/7/20221 hour, 36 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Több szem többet lát | Szekeres Adrián

A fene se gondolta volna, hogy ilyen izgalmas lesz ez a téli átigazolási piac... Kibeszéljük a legkomolyabb transzfereket, aztán vendégünknek, Szekeres Adriánnak kedves témát boncolunk: közelebbről is szemügyre vesszük a másodedzőket!   A teljes témalista: 0:00 Vlahović a Juvéban 7:00 Gosens az Interben 10:45 A Juve-Tottenham szerelem 16:28 Adama Traoré a Barcában 23:30 Luis Díaz a Liverpoolban 28:15 Bruno Guimarães a Newcastle Unitedben 34:30 Lampard az Evertonban 39:20 Már megint a Monchi-mágia 43:50 Mi történt az ANK-n és Dél-Amerikában? 48:05 Mi fán terem a másodedző?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/31/20221 hour, 26 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Sose feküdj Giroud elé! | Haraszti Ádám

Új szett, régi felállás, különleges felvételi körülmények. Podcastunk alapítója, Haraszti Ádám volt a vendégünk, akivel megbeszéltük, miért döntött jól Schäfer András, amikor az Union Berlinhez szerződött és miért sikerült szinte nézhetetlenre a két rangadónak indult hétvégi mérkőzés a Serie A-ban. Szóba került még a kissé leszakadó, de a hétvégén rangadót nyerő Chelsea, a Contéval első bajnoki vereségét begyűjtő Tottenham, valamint Diego Simeone Atletico Madridjának valós erejét is próbáltuk meghatározni. Hirdetés és együttműködés:  [email protected]  www.betonenetwork.hu
1/24/20221 hour, 6 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Szép hasonlatok | Szabó Peet

Nem véletlen a cím, hiszen ma a szokásosnál is szemléletesebb képekkel színesítettük adásunkat. Többek között kiderül, ki a fogyatékos, részeg kapitány, ki a fedélzetmester, vagy hogy ki kinek a lilioma.   A teljes témalista: 0:00 Az Everton süllyedő hajója 7:40 A szakma krémje: Guardiola vs Tuchel 20:00 Megint a Chelsea védőiről 27:15 Halaszthatatlan halasztások 36:50 A Haaland-nyilatkozat 40:55 Látványosnak tűnik a fejlődés Lipcsében 50:15 Atalanta-Inter 57:00 Mikorra állhat össze a Barca? 1:03:05 Ki az idősebb? Modric vagy Iniesta?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/17/20221 hour, 10 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

A youtuberek Guardiolája | Nessaj

Ha azt hiszed, hogy ez a fiatalabb generációnak szól, tévedsz. Sőt... A Rudi Völler-Frank Riijkard féle köpködés iránti nosztalgikus vonzódás pédául pont az ellenkezőjét mutatja. És bár a fogyasztási szokások változnak, egy valami megmaradt: a futball iránti szerelem. Elsősorban ez köt minket össze és ezért hívtuk meg a jelen pillanatban 669 ezer feliratkozóval büszkélkedő Nessajt, akivel a következőket beszéltük ki: 0:00 CR7 vagy Babatunde Ndidi? 2:00 Mióta is videózik Nessaj? 4:00 Kiből lehet videós tartalomgyártó? 9:00 Egy kulcsfontosságú dolog Nessaj csatornáján 14:00 A FIFA-szerelem 28:20 A videójáték bekebelezi a futballt? 35:19 Milyen a jó fociműsor Nessaj szerint? 37:30 Nessaj TT-hallgató??? 42:15 Találkozás Arbeloával 46:05 A United-szál 54:05 Különböző kötőszavak   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/13/20221 hour, 1 minute, 38 seconds
Episode Artwork

Bojtosúszós maradványhalak | Marosi Gergely

Bár itthon egyik csatorna sem közvetíti (a youtube-on lehetne nézni elvileg, de a stream csak 40 percig működött), az Afrika-kupa megmozgatta a fantáziánkat, szenteltünk is neki jó sok időt a mostani adásban. Rengeteg a kétely, a balhé a torna körül, amely mindezek ellenére vasárnap elkezdődött, ezért is beszélünk mind a körítésről, mind pedig a futballról.   A teljes témalista: 0:00 Afrika-kupa minden mennyiségben 44:30 Az év meccsét már lejátszották 50:30 Egyre stabilabb az Inter 1:04:45 Lazio 1:07:30 Omikron-helyzet   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/10/20221 hour, 20 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Titkos üzenet | Galambos Dániel

Berúgjuk az új év ajtaját, illetve berúgta helyettünk a Chelsea és a Liverpool, mi már csak beszéltünk a történtekről, mindenek előtt arról, hogy mi is történt Lukakuval, miért hagyta ki őt Tuchel, és ez milyen következményekkel járhat. A vendégünk Galambos Dani, tartsatok velünk most és egész évben, ámen!   A teljes témalista:   0:00 A Lukaku-interjú részletei 11:00 Fergeteges évkezdés: Chelsea-Liverpool 19:20 Eldőlt a bajnoki cím? 22:30 Fiatalság, tehetség, Arsenal 31:00 Versenyfutás a 4. BL-helyért 41:45 A tabella másik vége 46:30 Everton-Brighton - Ellentétes utakon 52:30 Címszavakban a LaLigáról   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
1/3/202258 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Hasznos statisztikák rovat | Vályi Bence

Évet zárunk szerkesztőnkkel Vályi Bencével és a Premier League-gel, mert a topligák közül természetesen csak az angolok játszottak a héten. Visszatekintés, áttekintés, előretekintés, nézelődünk mindenfelé!   A teljes témalista: 0:00 Pozitív vagy negatív volt a 2021-es futballév? 17:30 Gólzáporos Boxing Day 20:00 Kinek jött/jön jól a kényszerpihenő? 24:00 Egy klasszikus: Man City-Leicester 26:55 Maddison vagy Grealish? 30:35 Ferrán Torres 34:35 Super Lukaku 41:00 Kipihent Arsenal 44:15 Az Auba-mellőzés hatásai 49:00 BL-győztes lesz a Man United? 52:55 Osian Roberts, a Crystal Palace csodafegyvere 56:45 Martial
12/27/20211 hour, 26 seconds
Episode Artwork

Kényszerszabadság | Bán Tibor

A COVID-helyzet miatt a Premier League négy meccsbe igyekezett belesűríteni egy egész fordulónyi történést, sikerült. A halasztásokat sem hagytuk szó nélkül Bán Tibivel, és átnéztünk Olaszországba is, ahol a hétvégén több foci volt... ...elvileg.   A teljes témalista: 0:00 COVID-para a Premier League-ben 14:40 Hogyan alakítja a tévézést a kialakult helyzet? 22:15 Tottenham-Liverpool 37:25 Leszakad a Chelsea? 39:25 Robog a City-vonat 43:55 Viszlát, Agüero! 46:00 Látjuk még játszani Christian Eriksent? 48:55 Mi történt a Spezia-Empoli meccsen? 51:00 Rangadót nyert a Roma! 55:25 Nem sikerült jól a Milan-Napoli   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/20/20211 hour, 2 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A legfontosabb nem fontos dolog | Soós Márk

Soós Márk friss, Tibivel közös élményekkel érkezett hozzánk, erről is beszámoltak, majd jöhettek az angol éllovasok, akikkel európai szinten is nehéz felvenni a versenyt. A madridi derbi már csak hab volt a tortán, hallgassátok!   A teljes témalista:   0:00 Milánói túra 9:30 Ami a pályán történt 13:15 BL-erősorrend 16:00 No photo! 22:25 Beszéljünk végre fociról: Liverpool 30:10 Szenvedős City-győzelem 33:00 Mi változott a Chelsea-nél? 39:30 Mindenki hepi a Unitednél? 45:40 Tibi bevall valamit 49:00 Madridi derbi     Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/13/20211 hour, 5 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

A futball Keith Richardsa | Matuz Krisztián, Szaniszló Csaba

Szent Miklós napján is nagy szeretettel invitálunk mindenkit egy kis podcast hallgatásra, spanyolóra és olaszóra ezúttal Matuz Krisztián és Szaniszló Csaba tanár urakkal.   A teljes témalista: 0:00 Itt a Mikulás! 1:30 Az Atlético Madrid problémái 9:30 Miért kap ennyi gólt az Atléti? 16:00 Saúl és társai 24:00 Miért nem rotál a Real Madrid? 27:55 Vinicius szintet lépett 32:15 Az Alaba-Militao páros 33:15 Mi lesz a többi fiatallal? 39:00 Távirati terjedelemben - Bundesliga 40:20 NYEREMÉNYJÁTÉK EREDMÉNYHIRDETÉS 42:00 Távirati terjedelemben - PL 43:00 Mi volt Mourinho terve? 49:45 Van helye Tottinak a Romában? 57:35 A hétvége meccse: Napoli-Atalanta 1:07:10 Stadionok helyett kolosszeumok   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/6/20211 hour, 22 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Aranygeneráció | Kun Tamás

Újra hétközi extra! Kun Tamással folytatjuk az "amerikás" adást, de már a magyarok nélkül, szót ejtve a tehetségekről, a ligáról, a válogatottról és a 2026-os vb-rendezésről.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu
12/2/202124 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Itóka | Szarka András, Kun Tamás

Később jövünk a szokásosnál a heti adással, merthogy inkább skype-on vettük fel, bár ne tettük volna... Reméljük, azért fogyasztható a hanganyag, a témák biztosan azok, hiszen a héten a régóta várt légióstéma került elő, körbenéztünk Németországban és az Egyesült Államokban is, hogy mi a helyzet az ottani magyarokkal. Segítségünkre volt Szarka András és Kun Tamás, jó szórakozást!   A teljes témalista: 0:00 Szoboszlai Dominik 12:00 Gulácsi Péter 17:00 Willi Orbán 19:55 Sallai Roland 26:15 Szalai Ádám 31:00 Novothny Soma 35:25 Dárdai Márton 40:00 Távirati terjedelemben 50:50 Sallói, Schön, Gazdag - az MLS-légió (Kun Tamás)   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
11/29/20211 hour, 10 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Norvégmintás kalap, kabát | Vályi Bence

Figyelem, ez nem próba! Edzőt váltott a Manchester United! Válogatott szünet után, de még a nagy decemberi rohanás előtt. Mi most szerkesztőnkkel, Vályi Bencével lassítottunk, és kevesebb témát, de hosszabban kifejtve dolgoztunk fel.     A teljes témalista: 0:00 Már nem a kormánynál 23:30 Ekkora a különbség a Liverpool és az Arsenal között? 31:25 Zárkózik az Inter 39:50 Miben különböznek a csapatok a BL-ben és a hazai bajnokságokban? 50:20 Sporinézőben   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
11/22/20211 hour, 8 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Csíkos napernyő | Ambrus Tamás

Tudjuk, mire vágytok egy szürke, novemberi hétköznap. Ugye, ecuadori, kanadai és skót focira? Ezekről is beszélünk, meg környezettudatosságól és állóhelyekről a Premier League-ben, és persze a magyar válogatottal is foglalkozunk.   A teljes témalista: 0:00 Magyar válogatott 21:15 Ki jut ki a vb-re Dél-Amerikából? 26:40 Ki jut ki a vb-re Észak-Amerikából? 34:10 Európai selejtezők - Skócia 42:15 Celtic-Rangers-Gerrard 50:55 Zöld futball 57:35 Újra állóhelyek a Premier League-ben!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
11/15/20211 hour, 8 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Problémamegoldó | Dajka Balázs, Bíró Dávid

Már megint olyan vendégek jártak nálunk, akikkel minden bajnokságot megbeszélhettünk, Dajka Balázzsal, a 24.hu újságírójával az olasz, az angol és a német is szóba került, Bíró Dávid, az Unibet youtube-csatornájának menedzsere felelt ezúttal a spanyolokért. Jó hosszú lett, hogy a válogatott szünet alatt is tudjátok emésztgetni, íme, amiről beszélünk benne:   0:00 Derby della Madonnina (Dajka Balázs) 15:10 Pár gondolat a Romáról 20:30 Sheva a Genoa padján 22:50 Totális City-kontroll 35:15 Már megint Conte 40:30 Már nem veretlen a Freiburg 47:20 Az aranylabda-kérdés 51:00 Távirati terjedelemben 53:10 Bemutatták Xavit, be kellett? (Bíró Dávid) 1:08:10 Newcastle-Emery? Nem meri 1:15:30 Betis-Sevilla rangadó 1:23:50 A listavezető Real Sociedad   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
11/8/20211 hour, 33 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Szálljon beléd a kínai állami vasúttársaság! | Marosi Gergely, Szarka András

Nyúlnak az adások, mint a rétestészta, de ha egyszer ennyi minden történik, nem mehetünk el mellettük szó nélkül! Az nem meglepő, hogy mi adásonként változtatjuk a vendégeinket, az már inkább, hogy egy héten belül két topcsapat edzőjét is lecseréljék. Marosi Geri és Szarka Andris voltak segítségünkre.   A teljes témalista: 0:00 Kínai szerepvállalás Európában (Marosi Gergely) 14:00 16 pontos hátrányban a Juve 15:30 7 pontos hátrányban az Inter 20:30 A Milan simán 30:00 Eljött Xavi ideje? 42:00 Vini az új Messi? 46:10 Távirati terjedelemben 48:50 Jó a Championship? (Szarka András) 51:40 VARozunk 56:40 Man of the match: Aaron Ramsdale 1:05:30 Botlott a City és a Liverpool is 1:12:20 Nuno -> Conte 1:19:30 Adj egy ötöst! Milyen hete volt a Bayernnek? 1:27:30 Haaland nélkül 1:30:30 Florian Wirtz   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
11/1/20211 hour, 35 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Hatékonyságvizsgálat | Borbély Imre

Ahogyan a kosaras kollégák írták, az analitikai vonaton nincsen fék! Hosszú idő után ismét csütörtöki extra adás, a téma pedig a futballanalitika, illetve a pénz és siker közötti kapcsolat feltárása a fociban ennek segítségével. Vendégünk Borbély Imre, aki OTDK-dolgozatában közelebbről is megvizsgálta a témakört, főleg a Premier League-csapatok tevékenységét, ezt beszéltük ki vele! Aki kíváncsi a teljes munkára, itt éri el: https://drive.google.com/file/d/1tdnbyqvdoteycaLVKGojdBq4gQts2MDZ/view?usp=sharing Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/28/202138 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

B kategóriás horrorfilm | Juhár Tamás, Mártha Bence

Igazán jókedélyű adással várjuk a fagyokat, hiszen hosszú idő után vendégül láttuk Juhár Tamást, itt volt Mártha Bence, azaz Benito, és össze is eresztettük őket néhány percre, hogy újra együtt szerepelhessenek. Igen, az adás megint másfél órás lett, reméljük, nem bánjátok!   A teljes témalista: 0:00 Ki lehet-e kerülni a Clásicót? (Juhár Tamás) 12:45 Lacazette tízesben 15:35 Kiszámíthatatlan Villa 17:50 Tuchel gondjai 25:00 Mi történik a Tottenhammel? 29:20 Mészárszék 40:20 Páratlan páros (Benito+Juhár) 50:00 Az Atalanta gondjai (Benito) 51:55 Ki fog esni a Milan, éljen a Milan! 1:01:20 Sokarcú Lazio 1:05:30 Klasszikus Mourinho 1:10:25 Fogy a lendület a Napoliból? 1:15:00 D'Italia   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/25/20211 hour, 32 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Alley-oop x Teljes Terjedelem

Komoly tervezés, szervezés, ötletelés után (kösz, Bence!) végre összejött! Egy adásban Tőrös Bazskával és Szaniszló Csabival, összefésülve a focit és a kosárlabdát. Remek beszélgetés volt, köszönjük a közönségnek is a jelenlétet, a meghallgatást és a támogatást!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/20/20211 hour, 19 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Vegyes felvágott | Szekeres Adrián, Nagy Viktor

A héten Szekeres Adrián, a Spíler TV szakértője, és Nagy Viktor, a DIGI Sport műsorvezető-kommentátora látogatott hozzánk, bizonyára mindkettejüket ismeritek, hiszen gyakori vendégekről van szó, így azt is tudjátok, melyik bajnokságokról beszélünk majd. (Szinte mindegyikről)   A teljes témalista: 0:00 Hőstett (Szekeres Adrián) 3:00 Newcastle-Tottenham - a mérkőzésről 8:15 Új edzővel a Watford, a Liverpool a régi 19:00 Jósolunk az Atléti-Liverpoolra 23:10 Túlkínálat a Man Unitednél? 30:20 A Chelsea-nek is kellemetlen volt a Brentford 34:30 Edouard Mendy for president 40:40 Távirati terjedelemben + ÉLŐ ADÁS INFÓK 44:45 Galtier, a csapatcsináló (Nagy Viktor) 48:45 Kis bulvár: Icardi 50:45 Hol tart a PSG? 55:15 Marseille és Sampaoli - égben köttetett 57:35 Mikor támad fel a Monaco és a Lyon? 1:01:20 Mi történt a Lille-lel? 1:02:30 Egy romantikus csapat: a Lens 1:05:40 Allegrinek megint bejött (Juve-Roma) 1:13:30 Bajnok lesz a Napoli? 1:18:20 Fekszik-e Messinek a Ligeu1? 1:20:45 A Barcelona fiataljai   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/18/20211 hour, 31 minutes
Episode Artwork

Fekete-sereg | Fekete Zoltán, Fekete Márk

Már azt hinné az ember, hogy csak a magyar válogatottról lehet beszélni az októberi szünet alatt, erre jön egy ILYEN négyes döntő, és egy tulajdonosváltás a Premier League-ben. Fekete Zoltán, a DIGI Sport szerkesztője, illetve Fekete Márk, a Britannia blog korábbi szerzője, nem mellesleg Newcastle-szurkoló volt a vendégünk.   A teljes témalista: 0:00 Magyar válogatott (Fekete Zoltán) 15:40 NL Final Four 17:45 A belga aranygeneráció 21:30 Luis Enrique húzásai 25:50 A győztes franciák 32:30 9-es nélküli olaszok 38:35 AC Milan 49:50 Távirati terjedelemben 53:00 Minden a Newcastle tulajdonosváltásáról (Fekete Márk)   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/11/20211 hour, 13 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Guardiolából Klopp lett | Matuz Krisztián, Szabó Peet

Két igazi rangadóba szagolhattunk bele a hétvégén, Spanyolországban Atléti-Barcát, az angoloknál Liverpool-Man Cityt rendeztek, a mai adás vezérfonalát is e két mérkőzés adja, akik pedig elkalauzolnak bennünket: Matuz Krisztián és Szabó Peet.   A témalista: 0:00 Atléti-Barca (Matuz Krisz) 11:30 Real Madrid 17:00 Villarreal, Betis, Sevilla 21:10 Távirati terjedelemben 24:30 Serie A 34:40 Liverpool-Man City 49:12 Man United 52:45 Arsenal 58:30 Bayern München + Bundesliga   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
10/4/20211 hour, 9 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Pszichés gátak | Vályi Bence, B. Varga Ákos

Minden bizonnyal több mérkőzést is bekarikázott a hétvégi naptárban a futballt kedvelő nagyérdemű, ezekből szemezgettünk a Bajnokok Ligája második köre előtt Vályi Bence szerkesztőnkkel és B. Varga Ákossal, a Spíler TV kommentátorával.   A teljes témalista: 0:00 Játékkérdés (Vályi Bence) 1:20 Chelsea-Man City 8:45 Arsenal-Tottenham 21:00 Bruno Fernandes kihagyott tizenegyese 25:10 Inter-Atalanta 31:55 Lazio-Roma 38:47 Távirati terjedelemben 42:00 Atlético Madrid 48:48 Barcelona 56:30 Real Madrid 1:08:00 A poszt nélküliek   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
9/27/20211 hour, 17 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Illik szapulni | Galambos Dániel, Haraszti Ádám

Különös problémák merültek fel bizonyos nagycsapatoknál, ahol több kezdőcsapatnyi világklasszis gyűlt össze, és így kellene mindegyiküket tűzben tartani. Hogyan lehetséges ez? Megbeszéljük Galambos Danival és Haraszti Ádival, hallgassatok bele!   A teljes témalista: 0:00 Nemzetközi angol témák (Galambos Dániel) 20:00 Tottenham-Chelsea 42:00 Távirati terjedelemben 45:15 háp (Haraszti Ádám) 47:30 Európai kupameccsek 51:20 Olaszország 1:08:30 Bundesliga 1:17:15 PSG   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
9/20/20211 hour, 23 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

A következő Pirlo | Egri Viktor, Moncz Attila

A főszereplők: Egri Viktor, Moncz Attila. A főbb témák: Cristiano Ronaldo, Juve, Milan, Bayern München, Dortmund és az előttünk álló BL-meccsek. Ennyi, hallgassátok!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
9/13/20211 hour, 30 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Publikum | Szeli Mátyás

Egyre közeleg a 2022-es katari világbajnokság, miközben a magyar válogatott egyre távolodik tőle. Mi nem tesszük meg ugyanezt, a mai adást szorosan a vb-selejtezők bűvkörében tartjuk, Szeli Mátyással, a Nemzeti Sport újságírójával.   A teljes témalista: 0:00 Szurkolókkal foglalkozunk 24:20 Magyarország-Anglia 37:39 Brazília-Argentína, vagy mégsem 46:30 Az európai vb-selejtezők 57:35 Kiből lesz a szövetségi kapitány?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
9/6/20211 hour, 5 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Tényleg rangadó | Muraközy Balázs, Zsiborás Gergő

Európa hangos, újra hangos - a focimeccsektől, és persze kedd estig az átigazolásoktól, amelyeket aligha lehet sokkal überelni Lionel Messi és Cristiano Ronaldo klubváltása után. Utóbbiról Muraközy Balázzsal, a DIGI Sport szakértőjével beszélgettünk, előbbit inkább a PSG-projekt kapcsán hoztuk szóba Zsiborás Gergővel, a Forbes magazin főmunkatársával. Premier League és pénzügyek tehát a középpontban, jó szórakozást!   A teljes témalista: 0:00 (Muraközy Balázs) Újra kvíz! 2:15 CR is back 11:00 Wolves-Man United 13:00 A hétvége tragédiája (Man City-Arsenal) 24:23 Tényleg rangadó (Liverpool-Chelsea) 32:25 A listavezető Tottenham 37:40 Távirati terjedelemben 40:30 (Zsiborás Gergő) Átigazolási hajrá 54:40 Gazdag gigászok 1:13:00 Kirakatemberek, kirakatcsapatok   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/30/20211 hour, 21 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Felkent szakértők | Matuz Krisztián, Szabó Christophe

Zajlik az élet a topbajnokságokban, sok helyen a szurkolók visszatéréséről szólt a hétvége, nálunk pedig a szokásos rend áll vissza, hiszen vége a felvezetők sorának, innentől gőzerővel dolgozzuk fel a történéseket, a héten főleg spanyol és francia fronton, hiszen Matuz Krisz és Szabó Chris volt a vendégünk.   A teljes témalista:   0:00 Távirati terjedelemben 2:10 (Matuz Krisz) Atlético Madrid csatárkérdés 7:10 Visszatérés a Wandába 9:00 Rodrigo de Paul 16:12 A Real Madrid védelme 19:50 A Real Madrid tempója 24:45 Bale-Benzema-Hazard 26:30 Ödegaard-átigazolás 31:00 Depay, az örökös 37:00 Stabil középpálya, kérdéses védelem 41:20 (Szabó Chris) Hol látjuk idén Christ? 45:30 Arsenal - sötét jövőkép? 52:45 Francia aranylabda-jelöltek 59:30 Nice-Marseille balhé 1:07:40 PSG-lego   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/23/20211 hour, 20 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Bús Benito | Nagy Viktor és Mártha Bence

Az olaszok kezdenek legkésőbb, de hétvégén a Serie A-ban is elindul az élet. Szokásos felvezetőnkben Benitóval szomorkodtunk az olasz klubok anyagai helyzetén. Visszaemlékeztünk a Salernitana 23 évvel ezelőtti szezonjára, beszélgettünk a római riválisokról, az Atalanta nagy esélyéről, és a felmelegített töltött káposztáról a Juventusnál.
8/19/20211 hour, 23 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Augsburgtól Wolfsburgig | Szabó Peet

Ezen a héten is előzetesben leszünk, vagy inkább előzetesekben, hiszen ma a Bundesligát harangozzuk be Szabó Peettel, a hét második felében pedig a Serie A-t. A német bajnokság ugyan a hétvégén elkezdődött, de így legalább valamiféle képet kaptunk a csapatokról, ennek tükrében jön tehát a beharang!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/16/20211 hour, 7 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

A király Messitlen | Koppányi Gergely

Anglia után Spanyolország következik, hiszen a hétvégén a La Liga is elrajtol. Koppányi Gerivel beszéljük ki a Messi és Ramos nélkül induló, de sok-sok izgalmat és érdekességet rejtő bajnokságot.   A teljes témalista: 0:00 A La Liga állapota 8:00 A feljutók (Espanyol, Mallorca, Rayo) 14:10 A kiesőjelöltek (Elche, Alavés, Cádiz, Getafe) 24:30 Valencia 28:52 Osasuna 32:05 Granada 38:30 Athletic Bilbao 40:00 Celta Vigo 42:15 Villarreal 46:50 Betis 49:26 Real Sociedad 51:00 Sevilla 56:40 Barcelona 1:06:14 Real Madrid 1:15:30 Atlético Madrid   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/12/20211 hour, 21 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Túlárazott szépfiúk | Soós Márk

Szinte hihetetlen, de úgy tűnik, hogy ismét normális szezonnak vágunk neki. Éppen ezért már augusztus elején jönnek a felvezető adásaink, elsőként a Premier League csapatokat vizsgáltuk meg közelebbről, mert úgy tűnik, ezt a ligát érintette legkevésbé a járvány okozta visszaesés.   A teljes témalista: 0:00 bemelegítés 4:50 a feljutók (Watford, Brentford, Norwich) 13:45 a kiesőjelöltek (Burnley, Southampton, Crystal Palace) 23:05 a kiesőjelöltek 2 (Wolverhampton, Newcastle, Brighton) 31:35 Everton 32:55 Leeds United 36:10 West Ham United 37:35 Aston Villa 41:20 Tottenham 45:10 Arsenal 47:35 Leicester City 51:30 Manchester United 55:53 Liverpool 1:01:15 Chelsea 1:04:03 Manchester City   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/9/20211 hour, 11 minutes, 1 second
Episode Artwork

Kérdezz-felelek

Ééés eljött a pillanat! Még a szezon kezdete előtt megválaszolunk minden kérdést, amelyet nagyjából egy napja küldtetek nekünk. Rövidebb és hosszabb válaszok tehát mailbag-adásunkban, jó szórakozást!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
8/5/20211 hour, 19 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Csiszolatlan gyémántok | Esterházy Mátyás

Lehűtjük a kedélyeket, nyaralásból visszatérve Esterhézy Mátyással beszélgetünk, aki többek között Szoboszlai Dominik, Kalmár Zsolt és a nyáron csapatot váltott Bolla Bendegúz játékosügynöke. A beszélgetés javát nem az ügyfelek, inkább a menedzseri munka háttere tette ki, jó szórakozást!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/29/202158 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Színpadon és kispadon | Hevesi Tamás

Bónusz adással búcsúzunk tőletek egy rövid időre, ezúttal a Hevesi Tamással készült teljes epizódot hallhatjátok. Itt sem csak a futball a téma, lévén, hogy interjúalanyunk nem csak ebben érdekelt.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/15/202142 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Eb-riport | Beregi István

Ahogyan már beharangoztuk, Beregi István, a magyar válogatott videóelemzője érkezett hozzánk a héten. A döntőn túl átfogóbban is néztük a torna történéseit, illetve nem hagyhattuk ki a magyar válogatottat sem.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/12/20211 hour, 14 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

A futball hazatér | Szeli Mátyás

Megvan a két döntősünk az Eb-n, az viszont nem igazán volt meg, hogy mikor járt nálunk utoljára Szeli Matyi. Ezt is kibeszéltük, aztán jöttek az elődöntősök mintegy háromnegyed órában!   A teljes témalista: 0:00 Kinek szurkol Matyi? 4:00 Az olasz-spanyol meccs képe 12:30 A pénzfeldobás 18:00 Hiányzott-e Sergio Ramos? 25:00 Dánia-Anglia 30:00 Hibázott-e Pickford? 34:00 Forduljunk rá a döntőre   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/8/202144 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Telki szelfi | Szekeres Adrián, Nagy Viktor

Ezúttal Doma nélkül, de trióban beszéltük ki az Eb-tapasztalatokat. Szóba került a magyar válogatott, de méltattuk az olaszokat, a spanyolokat, a dánokat és az angolokat is. A negyeddöntők tapasztalatai, az elődöntők esélyei.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/5/20211 hour, 2 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Árral szemben | Ganxsta Zolee

Egy könnyed beszélgetés egy könnyed nyári napra. Ismét új vendéget avattunk, merthogy Ganxsta Zolee korábban nem járt nálunk a podcastben, most viszont mesélt nekünk egy keveset arról, hogy miért Argentína, miért Copa América és miért Atlético Madrid?   A teljes témalista: 0:00 Copa vagy Eb? 2:28 Messi vagy Maradona? 5:05 Miért Argentína? 11:00 Kötődés az edzőkhöz 14:18 A COVID-időszak   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
7/3/202120 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Lefárasztottuk őket | Szabó Peet

Szóval kifárasztottuk a franciákat, németeket, portugálokat, úgyhogy egyik se jutott be a negyeddöntőbe. Azért így is izgalmas mindegyik párosítás, nem is hagytuk szó nélkül egyik csapatot sem Szabó Peettel.     Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/30/202154 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Egók az egekben | Haraszti Ádám, Kemenes Szabolcs

Sport TV-s napot tartottunk, hiszen "station voice-unk", a korábbi TT-házigazda, Haraszti Ádám, és Kemenes Szabolcs, a III. Kerületi TVE vezetőedzője volt a vendégünk. Továbbra sem meccskibeszélő, inkább trendkereső adások ezek az Eb kapcsán.   A teljes témalista: 0:00 Kapusszemmel 8:08 Tizenegyesek 14:37 Edzők 34:25 Szurkolói rovat Dr. Kárpáti Róberttel 40:30 Univerzális játékosok 45:14 Fáradtak-e a játékosok? 54:35 Megint a bajnokságok összehasonlítása 59:30 Szép emlékek   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/28/20211 hour, 5 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Szurkolói lélektan | Dr. Kárpáti Róbert

Még egy extra adás elfér a nyolcaddöntők elé, méghozzá dr. Kárpáti Róberttel, az FTC sportpszichiáterével, akivel a címben említett témát jártuk körbe az Eb kapcsán.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/26/202131 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Halálcsoport | Bocsák Bence, Galambos Dániel

A heti extra adásban felcserélődtek a szerepek, egy műsorvezetőre két vendég jutott. Bocsák Bencét, a First Time Finish oldal alapítóját még nem hallhattátok nálunk, ez azonban most változik, illetve egy régi jó ismerőssel, Galambos Dániellel kiegészülve próbáltuk megbeszélni a magyar és az angol válogatott szereplését, illetve különböző érdekességeket a csoportkörből.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/24/202158 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Hősség | Bán Tibor, Hrutka János

Pont ott szereztünk pontot, ahol talán a legkevésbé vártuk. A témák kibeszélésére 4 ember kellett, tartsatok velünk ezúttal is!   A teljes témalista: 0:00 HUN-FRA 1-1 17:41 Szurkolói rovat Dr. Kemény Dénessel 23:30 Emlékezetes pillanatok 25:45 Nézők előtt 28:40 Olaszország 31:30 A torna színvonala 34:50 Az edzők (Şenol Güneş) 38:40 Az edzők (Frank de Boer) 40:00 Meddig mennek az olaszok? 41:40 A spanyol talány 45:38 Taktikai trendek, a háromötkettő 55:38 Eladhatja-e magát egy játékos az Eb-vel?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/21/20211 hour, 3 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Csodára várva | Marosi Gergely

Miután a házigazdák a helyszínen szurkoltak (Tibi hangja meg is sínylette), szükség volt egy józan hangra, aki bizonyos mértékig objektíven látta a magyar-portugált. Marosi Geri volt ebben segítségünkre, és még a német-franciára is jutott idő.   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/16/202141 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

A lelátó újra hív | Hamberger Ádám

Újra különleges adás, különleges vendéggel, hiszen az FTC vezérszurkolójával, a Green Monsters szurkolócsoport előénekesével, Hamberger Ádámmal beszélgettünk. Természetesen a téma a magyar lelátói kultúra volt, a múlt, a jelen és a jövő egyaránt szóba került.     A teljes témalista: 0:00 Hosszú kihagyás után 2:50 Összefogás a válogatott meccseken és azon túl 6:41 A magyar szurkolói kultúra jelene, jövője 7:53 Mi a magyar szurkolás jövője? 10:17 A Ferencváros szurkolói 17:26 Csak jó focinak lehet drukkolni? 19:42 Hogyan kellett volna megtartani a szurkolókat a 2016-os Eb után? 23:00 Felkészülés a mérkőzésekre 25:45 Hamberger Ádámról 29:07 A 2016-os Eb hatásai a szurkolásra   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/15/202135 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Minden kezdet nehéz | Ambrus Tamás

Te, Kedves Hallgató, valószínűleg az Európa-bajnokság lázában égsz, ezért természetesen beszélünk arról is! De ha már az éjszaka Brazíliában elkezdődött a Copa América, elhívtuk Ambrus Tomit, hogy erről is beszélgessünk néhány szót. Adás után pedig megyünk is gyorsan a védettséget igazoló karszalagokért!   A teljes témalista: 0:00 Ambrus Tamás, az Aréna4 kommentátora 1:00 Eriksen esete 16:38 Az olaszok, akik nem olaszok 22:30 Állítsátok meg Lukakut! 32:45 Southgate döntései 37:44 Arnautovic 44:30 Tomi meglepően friss Copa América-élményei   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/14/202156 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Játékos, edző, szurkoló | Kemény Dénes

A leányfalui Duna-part a strandolás, a pihenés, az aktív kikapcsolódás mellett sok egyébre is alkalmas. Például beszélgetésre. Például egy háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedzővel, akinél autentikusabb személyt nem is találhattunk volna a hazai világesemények okozta felfokozott hangulat kibeszélésére. Kemény Dénes volt a vendégünk.   A teljes témalista (Amit jelen esetben azért nem könnyű konkrétan megfogalmazni): 0:00 Az edző szerepe 11:20 A futballszezon, Ole és a Sir 20:20 Mit tegyen egy ilyen szezon végén a játékosokkal a szövetségi kapitány? 30:30 Kommunikáció edző és játékos között a pályán kívül 32:45 Az utazás és annak hiánya 34:55 Fel lehet-e készülni a szurkolásra?   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/10/202144 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Edzőkeringőn merengő | Szabó Peet

A szezon lezárulta óta eltelt időben csak úgy kapkodtuk a fejünket, hogy melyik edző, hova, miért igazolt; főleg ezeket a kérdéseket igyekeztünk tisztázni a heti adásban Szabó Peettel!   A teljes témalista: 0:00 Bemelegítés 4:40 Az olasz keringő 10:00 Allegri helyzete 17:30 Simone Inzaghi 22:15 Ancelotti - Real Madrid 33:55 Mi a helyzet a Barcelonánál? 40:30 Észak-London 45:30 Másik Észak-London 51:10 Spalletti Napoli, Gattuso Fiorentina 54:40 Nem tippelünk!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/7/20211 hour, 5 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

La Liga szezonzáró | B. Varga Ákos, Borókai Máté

A teljes témalista: 0:00 Bemutatkozás 5:07 Egyéni díjak 26:30 A kiesők (Eibar, Valladolid, Huesca) 36:47 A veszélyeztetett brigád (Elche, Alavés, Getafe) 43:37 A középmezőny (Levante, Valencia, Cádiz, Granada, Celta) 57:25 Európa (Villarreal, Betis, Real Sociedad) 1:04:15 Sevilla 1:06:56 Barcelona 1:11:50 Real Madrid 1:16:56 Atlético Madrid   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/5/20211 hour, 26 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Premier League szezonzáró | Szarka András

A teljes témalista: 0:00 Egyéni díjak 9:00 Kiesők 13:08 Hatosfogat (Burnley, Brighton, Southampton, Crystal Palace, Wolverhampton, Newcastle) 24:00 Leeds United 28:00 Aston Villa, Everton 30:45 Arsenal 33:50 Tottenham Hotspur 36:38 West Ham United 39:36 Leicester City 44:24 Liverpool 48:46 Manchester United 51:00 Manchester City 53:55 Chelsea   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
6/2/202159 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Elő a mágnestáblával! | Lőrincz Ábel

Két mérkőzés, négy csapat, 44 játékos, rengeteg kérdés. Lőrincz Ábellel, a Puskás Akadémia videóelemzőjével dolgoztuk fel a Bajnokok Ligája és az Európa Liga döntőjét. Ha szeretnéd tudni, taktikailag mi, miért történt a pályán, tarts velünk!   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/31/20211 hour, 5 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Bundesliga szezonzáró | Haraszti Ádám

A teljes témalista: 2:15 Általános kép 8:40 MVP: Lewandowski 11:48 Egyéb egyéni díjak 16:10 A kiesők 20:30 Merre tovább, Szalai Ádám? 22:28 Dárdai Herthája 24:45 Sallai Roland szezonja 27:38 Bayer Leverkusen 30:11 Adi Hütter 31:50 Lars és Sven Bender búcsúja 34:30 Union Berlin 36:28 Frankfurt, Wolfsburg 39:53 BVB Dortmund 43:26 Leipzig 47:39 Bayern München 50:25 Nationalelf   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/28/202155 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Serie A szezonzáró | Mártha Bence

A sorrend: 0:00 Egyéni díjak 8:00 Crotone, Parma 9:41 Benevento, Torino, Genoa, Udinese, Cagliari 12:00 Torino 13:20 Fiorentina 14:45 Rodrigo De Paul 16:51 Sampdoria, Ranieri 20:15 Sassuolo 21:55 AS Roma 28:11 Lazio 31:10 Napoli 34:10 Juventus 38:08 Atalanta 41:45 Milan 46:24 Inter   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/26/202152 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

A sors keze | Matuz Krisztián, Sipőcz József

Bajnokokat avattunk, európai kupaindulókat ünnepeltünk, kiesőket búcsúztattunk. La Liga, Ligue1, Serie A és Premier League a célkeresztben ezúttal Matuz Krisztiánnal és Sipőcz Józseffel.   A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 1:51 (Matuz Krisz) Puhl Sándor emlékére 15:00 Atléti campeón 18:00 Suárez - emberi tényezők 27:55 Az Európa Ligás Betis 30:10 Villarreal 37:15 (Sipőcz József) Bajnok a Lille! 48:00 Neymar tizenegyese 55:00 Juve top4 59:48 Az ezüstérmes Milan 1:04:30 Kedves Gattuso! 1:08:30 Konferencia Ligás Roma 1:14:30 Fogatlan róka és oroszlán   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu   
5/24/20211 hour, 23 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Mit adtak nekünk a párizsiak? | Nagy Viktor, Szekeres Adrián

Kvízkérdés: mikor jelentkeztünk utoljára egy helyszínről? Most egész biztosan, végre újra előkerültek a mikrofonok és fogadhattunk vendéget. Sőt, rögtön kettő is jött hozzánk: Nagy Viktorral a Serie A mellett a La Liga és a Ligue1 hajrájáról is beszéltünk, míg Szekeres Adriánnal egy NB2-es kitérőt követően a Premier League és az FA-kupa döntője került a középpontba. Fogadjátok sok szeretettel!   A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 2:15 Nagy Viktor, nagy szeretettel 4:30 A Levante-effektus (Cagliari-Milan) 7:45 Trófea vagy 2. hely? - Atalanta 12:00 A Juventus padja 15:00 A Napoli BL-esélyei 17:30 Zidane utódja 19:45 Koemannal vagy nélküle? 23:30 Luis Suárez, a mérleg nyelve 29:35 A PSG lehetséges földbe állása 34:25 A Lille erősségei 36:30 ÖsszeKovacsolódott a Monaco 38:45 A surranópályás Lyon 41:30 (Szekeres Adrián) NB2 kitekintő 47:00 Kapusgól, fejesgól 53:00 Szurkolók előtt 56:30 Hol rontotTuchel? 1:01:00 Történelmi Leicester 1:11:11 Scott Carson bemutatkozása
5/17/20211 hour, 16 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Campeões | Gyenge Balázs

Cristiano Ronaldo, Bruno Fernandes, Bernardo Silva, Rúben Dias, João Félix, João Cancelo és Diogo Jota meglehetősen sokszor kerül terítékre nálunk, viszont hazájuk bajnokságát csak ritkán vesszük elő. A Liga NOS viszont megér egy misét, vagy esetünkben egy extra adást, ráadásul Gyenge Balázst nem is hívhattuk volna jobbkor, hiszen kedvenc csapata, a Sporting 2002 (!!!) után lett ismét bajnok.
5/13/202140 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Kicsavart rongy

Hiába fáradnak Európa legjobb labdarúgói, a verseny egyre csak élesedik a legtöbb bajnokságban. A BL-ben például fény derült a döntősök kilétére, a La Ligában az első négy egymás ellen játszott, Angliában a bajnoki cím volt a tét, Olaszországban pedig a Juve és a Milan csatázott a BL-indulásért.   A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben   1:51 (Matuz Krisztián) Hazard mosolya 8:00 Zidane húzásai   13:37 Túlteljesített-e Zizou? 17:30 Barca-Atléti 25:20 Miért botladozik az Atléti? 29:22 (Bán Tibor) Oroszlányok 32:30 Mit adott nekünk Tuchel? 34:20 Man City-Chelsea 39:55 Agüero :( 43:10 Nyitott kérdések a PL-ben 51:23 (Egri Viktor) Juve-Milan 59:18 Mi lett volna Pirlo nélkül? 1:03:00 Pioli húzásai - Brahim Diaz 1:07:30 Összeesküvés-elmélet 1:12:20 Miben változott Conte? 1:19:00 Emelkedtek a Roma-részvények 1:23:00 De Zerbi jövője   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/10/20211 hour, 28 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Modern amerikai dráma | Kele János

Drámai a helyzet Manchesterben, Kele Jánossal megpróbáltuk megtippelni, hogy tragédia, komédia vagy békés megoldás lesz a végkifejlet.   1:00 Expozíció 6:55 Bonyodalom 11:18 Kibontakozás 16:56 Tetőpont 23:42 Végkifejlet   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/5/202134 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Gyújtópont

És akkor itt a teljes 313. epizód Soós Márkkal, Petur Andrással és Szabó Chrisszel. A spanyolokat és az olaszokat most békén hagytuk, minden egyébről viszont ejtettünk szót!   A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 2:26 (Soós Márk) Rangadó helyett 16:50 BL Liverpool nélkül? 33:23 (Petur András) EL-elődöntők 48:00 Edzőkeringő a Bundesligában 1:01:52 (Szabó Chris) BL-elődöntők 1:15:45 A Ligue1 izgalmai   Hirdetés és együttműködés: [email protected] www.betonenetwork.hu 
5/3/20211 hour, 28 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Gyújtópont | Soós Márk - részlet

Azon melegében föltesszük mai adásunk első részletét, mert egyrészt szerettünk volna gyorsan tájékoztatni titeket az Old Traffordon történtekről, másrészt mire a teljes adás kikerül, már valószínűleg okosabbak lesztek nálunk. Szóval íme az adás első része Soós Márkkal, a BoxtoBox és a PoolBarátok szerkesztőjével.
5/3/202131 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kikosarazva | Rádonyi Kristóf

Olyanok vagyunk, mint Florentino Pérez. Nem tudjuk elengedni a Szuperligát, így meghívtuk Rádonyi Kristófot, a DIGI Sport kommentátorát, hogy beszéljünk egy kicsit a foci és a kosárlabda közötti párhuzamokról, ellentétekről, merthogy kosárban a Szuperligához hasonló elven már működik egy szakadár bajnokság. Euroligának hívják...
4/28/202138 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Lefújta, mégis folytatták

Clickbait napot tartunk, pedig nem kéne, amúgy is érdekes hetet hagytunk magunk mögött. Angliában egy kupát kiosztottak, Spanyolországban egyet nagyon üldöznek. Éppen ezért hívtuk a héten két kollégánkat, Márkus Ádámot és Matuz Krisztiánt, célkeresztben tehát II. Erzsébet és VI. Fülöp népének futballja.   A témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 3:55 (Márkus Ádám) A megkerülhetetlen téma 10:43 Mourinho menesztése 19:25 Guardiola negyedszer 26:23 Már megint Klopp 28:40 Man United - prioritások 31:20 Arsenal - menthető a szezon? 32:18 Vallatni lehet majd a Real-Chelsea-vel? 37:16 Ádi BL-tippje 38:10 (Matuz Krisztián) Lefújta, mégis folytatták 41:50 Egy szuper ötlet 47:27 La Liga befutó - Real Madrid 52:24 La Liga befutó - Sevilla 55:30 La Liga befutó - Atlético Madrid 58:55 La Liga befutó - Barcelona 1:00:15 La Liga befutó - Villarreal
4/26/20211 hour, 4 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Marotta és Pirelli | Csáki Csaba

Van itt egy szuper liga, aminek szuper csapatáról kevesebb szó esett mostanság, pedig megérdemelne párat. Az Inter szinte biztosan megnyeri a Serie A-t, de a háttérben komoly kérdések merülnek fel a csapat jövőjével kapcsolatban, Csáki Csabával igyekszünk válaszokat keresni.
4/22/202123 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Nagy pénz, nagy foci | Elbert Gábor

SZUPERLIGA-kibeszélő Elbert Gáborral, az MLSZ korábbi főtitkárával. A helyzet óráról órára változik, mi a jelenlegi állás alapján próbáltuk kibogozni a szálakat.
4/20/20211 hour, 1 minute, 26 seconds
Episode Artwork

Átszakad a gát

Csak úgy futunk az események után. Szombaton még azt hittük, Flick távozása lesz a slágertéma; aztán vasárnap jött a Szuperliga, az adás végefelé pedig Mourinho menesztése. Velős lett ismét Hrutka Jánossal, Haraszti Ádival és Mártha Bencével.   A teljes témalista:   0:00 Távirati terjedelemben 3:19 (Hrutka János) Megalakult a Szuperliga 8:24 Van-e innen visszaút? 11:45 Liverpool 14:21 A pragmatikus Real Madrid 15:54 Mi lett volna Lewandowskival? 18:58 Pochettino meggyőzte a sztárokat? 20:45 Egy lapos rangadó 30:42 (Haraszti Ádám) Augusztustól Szuperliga? 34:18 Hansi vs Hasan 38:19 A szezon közbeni német mentalitás 42:29 Adolf Hütter, hova mész? 46:39 Amit tényleg Ádi közvetített 48:37 De Jong tündöklése és tündöklése 51:22 A MARCA információi 53:22 (Mártha Bence) Egy borzasztóan rossz ötlet 55:42 Allegri geht nach München 58:00 Veszélyben a Juve BL-indulása 1:01:00 Gasperini-mágia 1:05:33 Inzaghi vs Inzaghi 1:11:10 Beszéljünk a Milanról 1:13:17 KIRÚGTÁK MOURINHÓT 1:15:23 Roma: EL-en a fókusz
4/19/20211 hour, 23 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Not For Sale | Sallói István

Extra adással jelentkezünk a héten, Sallói Istvánnal Harry Kane bonyolult ügyét beszéltük ki. Mi a csatár célja? Mi a Tottenham célja? Miért kötött hatéves szerződést? Mi lehet a következő állomás? 
4/15/202116 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Mourinhónak nem adunk enni

Aki a játékvezetői döntésekről, azok hátteréről vagy jogosságáról szeretne hallani a hétvégi rangadók kapcsán, NE ezt az adást hallgassa, aki a többi részletre kíváncsi, azt sok szeretettel várjuk ma is. - Hogyan nyert a Real Madrid napokon belül a Liverpool és a Barcelona ellen is? - Alakul a PSG a prés alatt? - Merre tovább, Dybala? - Megint előkerül a "tavaszi Guardiola"? - Hol is van a Pogba-plafon?   A teljes témalista:   0:00 Távirati terjedelemben 4:41 (Koppányi Gergely) Clásico fogvacogva 8:17 Messi-függőség 10:16 Koeman terve 11:45 Ilaix Moriba, nagy hévvel 14:45 Esik eső karikára, Zinedine Zidane kobakjára 17:09 Vinícius Jr. felnőtt? 22:22 Kroos, De Bruyne vagy Modric? 22:50 Zidane terve 24:55 (Nagy Viktor) Hol tart a PSG-projekt? 27:14 Sztárok és hangadók 31:33 86-2 35:10 Dybala rajongói 39:57 Másodedzők csatája 41:29 Ki megy a BL-be a Serie A-ban? 47:15 (Szarka András) Triggerelő Tibi 52:45 Szokásos City-tavasz? 56:22 Hová tűnt Kun Agüero? 1:00:30 Pogba-plafon, Bruno-plafon 1:02:45 Cavani pótolhatatlan? 1:08:15 Kinek kéne Kane? 1:11:10 Mourinhónak nem adunk enni
4/12/20211 hour, 18 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Harmadnapon bajszot növesztett

Méhes Gábor újra a TT-ben! A Sport TV jelenlegi kommentátora mellett egy korábbi is feltűnik, Matuz Krisz ma már kolléga a Spíleren, és itt volt velünk Galambos Dani is, aki fogadalmat tett; hogy miről, kiderül az adásból. A témalista: 00:00​ Távirati terjedelemben 06:08​ (Galambos Dániel) A hétvége rangadója? 09:03​ Újra ijesztő a Liverpool 10:25​ Arcszőrzetek és fogadalmak 11:45​ Miért kellemetlen ellenfél a Liverpool 15:58​ Zseniális Jota 20:05​ Felnyitja a Chelsea a Porto-konzervet? 24:05​ El-kihívás előtt az Arsenal és a MU 27:10​ (Matuz Krisztián) Mókás vagy szoros verseny a La Ligában? 28:50​ Mi történt a Sevilla-Atleti rangadón? 32:23​ Mekkora király Koundé? 33:14​ Sevillai tiki-taka, lyukas Atleti-védelem 34:46​ Bajnoki esélyek, Barca 39:52​ BL-rangadó és El Classico előtt a Real Madrid 44:18​ (Méhes Gábor) Lewandowskival vagy nélküle? 49:21​ Hol védekezik majd a Bayern Mbappé ellen? 53:00​ Eldőlt a Bundesliga? 55:32​ Nem a bajnoki cím aggasztja a Man. Cityt 59:06​ Agüero keserédes búcsúja 1:03:51​ Pótolható Agüero? 1:09:41​ Haaland mennyire Guardiola-kompatibilis?
4/5/20211 hour, 14 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Félig üres vagy félig tele?

Hosszú idő után ismét válogatott szünet, ami persze nem jelent pihenőt sem a játékosok nagy részének, sem nekünk. Na jó, Tibinek mégis - kényszerpihenőt. Nélküle, mégis nagy létszámban tartottuk meg a mai egybejövetelt; olyan is előfordult, hogy egyszerre négyen voltak adásban. Mindenki véleménye számít, írjátok meg ti is a sajátotokat!     A teljes témalista: 0:00 Mi újság Tibivel? + nagy bejelentés 3:38 Távirati terjedelemben 7:09 (Szekeres Adrián) Kell-e U21-es Eb? 12:48 Az U21-es magyar válogatott 17:52 A mentális teher 23:08 A kötelező játékpercek 29:06 Miért ilyen gyenge az U21-es angol válogatott? 35:31 (Haraszti Ádám) HUN-POL: Félig üres vagy félig tele?   39:05 Miért jött a két bekapott gól? 40:55 Fiola CB 44:29 Rossi magic 50:18 Szalai Attila, a stabil pont 54:32 Váratlan török remeklés 56:45 A negatív meglepetés: Hollandia 59:19 Pletykás De Boer 1:03:30 Se veled, se nélküled: CR7 1:07:56 Katar ellen, az emberi jogok mellett 1:13:22 Edzőkeringő helyett...
3/29/20211 hour, 20 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Csabák napja

Szépen haladunk a végkifejlet felé mind a bajnokságokban, mind pedig a kupákban, de a vírus végét egyelőre nem látjuk. Éppen ezért maradt a többszereplős felállás, Mészáros Ábel pedig egy kicsit közelebb hozta nekünk a Bundesligát. Fehér Csabi a Bajnokok Ligájáról, Szaniszló Csabi pedig a Romáról és az olasz futballról beszélt még.
3/22/20211 hour, 13 minutes, 1 second
Episode Artwork

Löw, Lamela, lezárások

Mivel a harmadik hullám meredeken ível felfelé, ezúttal otthon rögzítettük a hanghullámokat, rögtön három vendéggel is. Szabó Peettel a Bajnokok Ligáját és az észak-londoni derbit, Fekete Zoltánnal az AC Milan és a Juventus helyzetét, Szabó Szilárddal pedig a Barcelonát, a sevillai derbit és a Löw-utódlást beszéltük ki. A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 4:39 A Liverpool baja 10:19 Kellemetlen kiesés (Juve) 17:05 Haaland arrogáns? 20:25 Barca is back 23:45 Atalanta, Atléti - arrivederci? 29:05 Mit csinálsz Mou? 36:35 (2. rész) A Milan prioritásai 43:57 A Juve jövője 51:00 Mit akar Laporta? 1:03:28 Unalmas derbik 1:08:10 Löw utódja
3/15/20211 hour, 14 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Ici c'est Marseille | Szabó Christophe

Sportfilmek és francia foci túladagolás a héten Szabó Chrisszel! Készüljetek, mert ez megint hosszúra nyúlt. Latolgatunk a BL-nyolcaddöntők visszavágóit illetően is, illetve nem hagyjuk szó nélkül a manchesteri és a madridi derbit sem. A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 4:26 Kedvenc sportfilmjeink 21:53 Leszakadt a Ligue1? 28:46 Kis pénz, kis foci 35:25 A kihívók: Lyon 40:35 A kihívók: Lille 43:58 A (nem) kihívók: Marseille 51:12 A kihívók: Monaco 53:00 Remontada 2.0? 57:19 Budapest Anfieldje 1:03:25 Ole marad a kormánynál? 1:09:24 Mitől fél Simeone? 1:12:50 Vegyétek el Guardiola telefonját! 1:14:02 Koundé nélkül (BVB-Sevilla)
3/8/20211 hour, 18 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Háromötkettő | Bíró Dávid

Barcáztunk. Nem keveset. Nem kis mértékben a vendég, Bíró Dávid miatt, de amúgy is bőven szolgáltatott beszédtémát a katalán csapat. Kibeszéltük a Sevillát és Monchit is, majd az angliai és olaszországi rangadók sem maradhattak ki. A futballtavasz már zajlik, de az igazit ezzel az adással nyitjuk! A hirdetésben elhangzottakról további információt találtok ezen a linken: https://spermabank.krio.hu/sperma-tarolas 0:00 Távirati terjedelemben 5:37 Bíró Dávid tavasza 7:25 játékkérdés + válasz 9:40 3-5-2 (Sevilla-Barcelona) 16:27 Papu vagy Suso? 20:00 Monchi, a felderítő 31:00 Ki fut okosan? 32:18 Bartomeu börtönben 44:19 Akarsz-e játszani? (Atlético Madrid) 48:25 Kit intett csendre Joao Félix? 49:09 Fornals káromkodása 50:10 Megállíthatatlan Man City 55:18 Óvatos Ole 56:07 Kééééz, spori! 57:58 Duett Ibrával 1:02:39 Tibi összeesküvés-elmélete
3/1/20211 hour, 10 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Grifoni | Drávucz Róbert

🔴Ha egyszer a Genoa továbbjut az EL-csoportból...🔵 🎞 Különleges kiadást hoztunk nektek a hét második felére, hiszen Drávucz Róbert volt a vendégünk, aki egyrészt megnyerte Jonathan Wilson könyvét (📓A magyar futball aranykora), másrészt régi kedves hallgatónk, harmadrészt pedig ❤️Genoa💙-fanatikus. Természetesen a fő témát ez jelentette, érdemes belehallgatni a rövid, de annál tartalmasabb beszélgetésbe!☺️
2/25/202111 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Korszakos | Kele János

Maratoni hosszúságú adást készítettünk Kele Jánossal, rengeteg témát érintve, úgyhogy a leírt szavak helyett beszéljenek inkább az érintettek. A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 4:30 Kele János, újságíró 8:22 Akinek ünnep a meccsnézés 10:35 Játékkérdés 11:22 Mbappé, Haaland - egy új korszak hajnala? 17:16 Egy megmagyarázhatatlan jelenség 27:30 Koundé zsenije 28:50 Mi a Liverpool gondja? 37:10 Igazságtalanok vagyunk az Evertonnal 42:00 Domának fogalma sincs 43:10 Sterling a világ legjobbjai között? 45:45 Ki állítja meg a Cityt a BL-ben? 48:45 Hit or miss jelleg - Man United 55:25 Az egydimenziós West Ham 59:48 Egy gondolat a Tottenhamről 1:01:50 Inter-dominancia 1:09:20 Eriksen helyzete 1:13:20 LuLa 1:15:30 Mégsem Ibra a vezér? 1:18:50 Ilicsics aranylabdája
2/22/20211 hour, 22 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Levertpool | Mártha Bence

Ki jelenleg a legjobb olasz játékos? Akinek nem lenne ötlete, annak Mártha Bence megsúgja. Ahogyan azt is, merre tart a Juventus, a Milan vagy az Inter. Kabak bemutatkozása "szutyok" rosszul sikerült, ellenben a Cityt semmi nem állíthatja meg. Egy kis idő még az előttünk álló BL- és EL-meccsekre is jutott. A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 5:34 Mártha Bence sapkája 6:26 Olasz kukaelődöntők (a Juve játéka) 11:00 Napoli-Juventus 12:00 A Juventus szezonja 17:15 Gattuso-ball 20:00 Rossz hozzáállás? (Milan) 28:28 Conte akarata (Inter-Lazio) 31:15 A legjobb olasz futballista 32:00 Bajnok lesz az Inter? 32:45 Levertpool 37:26 Ancelotti ünneplése 38:10 Bitang City - Európa legjobbja? 39:55 Az Everton állítja meg a Cityt? 42:00 Macska-egér játék 43:50 Miért utálja Mourinhót Benito? 44:43 11 meccsenként trófea: Hansi Flick 47:24 Gudjohnsen-vulkán 49:30 A legnagyobb cerka a zuhanyzóban 52:24 Nagy Ferro 54:06 A 20 legcsúnyább futballista 56:20 Barcelona-PSG esélyek 58:41 BL-esélyek 1:01:08 Kinek kell az EL?
2/15/20211 hour, 5 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

A vörös ördög ügyvédje | Haraszti Ádám

A kb 300. adásra ismét eljött Haraszti Ádám, hogy A-tól Z-ig kibeszéljünk vele mindent. Kis teljes terjedelem, sok Anglia, kis Olaszország, kis Bundesliga. A támogatónk továbbra is a mancave.hu, a teljes témalista pedig itt elérhető: 0:00 távirati terjedelemben 4:55 nosztalgiavonat 14:25 Leipzig - Liverpool Budapesten 18:00 az angol játékvezetők 24:00 Bednarek és Alisson hetei 26:11 Liverpool - Man City 32:00 hosszútávú projekt - Arsenal 42:16 a legközelebb a Cityhez - Man United 44:25 Fergie time 47:20 az olasz Guardiola (Inter - Juve) 51:45 Mivel kísérletezik Dárdai? 57:38 dortmundi tervek 1:04:00 Tisztátlan Ajax 1:10:21 a hatodik csere 1:12:20 Mi folyik itt Marseille-ben? 1:14:45 Hova megy Allegri?
2/8/20211 hour, 19 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Edzőkérdés | Kemenes Szabolcs

Végre magyar klubfutballal is foglalkozunk! Kemenes Szabolcs, a III. Kerületi TVE vezetőedzője látogatott hozzánk, és beszélt a szakmájáról, a ranglétráról és persze ennek kapcsán Dárdai Pálról és a Tuchel-Lőw párosról. Szabi a Sport TV szakértője is, így végre a Bundesliga is előtérbe került. Használjátok ki a ritka alkalmat, és tájékozódjatok német futball ügyében is! A teljes témalista: 0:00​ Távirati terjedelemben 6:05​ Hogy ízlik az edzősködés Kemenes Szabolcsnak? 18:25​ Dárdai Pál bemutatkozott 26:49​ Úgy nyer a Bayern, hogy nem lép pályára 35:21​ Tibi kedvence, a Gladbach 37:26​ Tuchel győzelme edzés nélkül 46:43​ Bale-akták 50:45​ Solskjaer ipadje 53:57​ A technikás Ibra 58:22​ Karakteres Inter 1:00:25​ Messi-szerződés
2/1/20211 hour, 10 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Futballprimitivizmus | Marosi Gergely

Hogyan változtatott a Fradi játékosainak megítélésén a BL-szereplés a Football Manager szemszögéből? Korábban jár-e az oltás az élsportolóknak? Hatékony-e a szakóca és a kőbalta? Smith-Rowe vagy Ödegaard? Hova tűntek a fiatal centerek? Mindezekre választ kaptok mai adásunkból, amelyben Marosi Gergelyt láttuk vendégül. Jó szórakozást! A teljes témalista: 0:00 Távirati terjedelemben 5:03 Marosi Gergely bemutatkozó 7:16 Football Manager kulisszatitkok 15:45 Kié a nagyobb? 17:10 mancave.hu 19:15 Korábban jár-e az oltás az élsportolóknak? 26:24 A Cheltenham-csoda és Tozer bedobásai 33:10 Smith Rowe vs Ödegaard 41:00 Fabinho klónja (MUN-LIV) 50:00 Idealisták és pragmatikusok 56:30 Hová lettek a centerek? (Borussia-derbi) 1:01:27 Dárdai ismét a Hertha élén? 1:04:29 Bajnok lesz az Inter?
1/25/20211 hour, 10 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Gladiátorok nélkül | Szaniszló Csaba

Direkt egy római derbire időzítettük Szaniszló Csaba vendégszereplését, de arra nem számítottunk, hogy ilyen lesz a derbi végkimenetele. Csabit dicséri, hogy ennek ellenére eljött, így beszélgettünk egy jót az olaszországi és az angliai mérkőzésekről, sőt, szőrmentén a spanyol szuperkupa is szóba került.
1/18/202158 minutes, 1 second
Episode Artwork

Financiális potenciál | Szarka András

Szarka András, a DIGI Sport kommentátora látogatott el hozzánk, hogy beszéljünk az FA-kupa varázsáról, a spanyolországi havazás varázsáról, a Milan varázsáról és még sok másról, így az adás is varázslatosra sikeredett.
1/12/20211 hour, 6 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Elnöki ügy | Matuz Krisztián

Új nyitással kezdjük 2021-et, mostantól minden adás elején összefoglaljuk a legfontosabb meccseket és eredményeket Európából. Vendégünk pedig a Spíler TV kommentátor-műsorvezetője, Matuz Krisztián, akivel a spanyolországi eseményeket néztük át leginkább, de szóba jött Pochettino és az ideális klubhierarchia, valamint az elmaradt és a lejátszott Premier League-meccsek is. 00:00 távirati terjedelemben 06:09 ki kitől kért és kérne autogramot 10:23 lesz-e újra Vaxerencse? 11:53 Pochettino Párizsban 18:35 edző kontra sportigazgató 21:18 Atleti (Trippier-ügy, bajnoki esélyek) 32:44 Real Madrid (Benzema a legjobb?) 45:14 barcelonai modellváltás 52:50 milyen lesz az átigazolási időszak 55:30 szabályszegő futballisták, járványhelyzet 1:04:33 szárnyra kapó City és szárnyaszegett Chelsea
1/4/20211 hour, 14 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Jó zsaru, rossz zsaru | Galambos Dániel

Évzáró adásunkhoz érkeztünk, amelyben Galambos Dániellel beszélgettünk. Karácsony környékén a Premier League-ben zajlik leginkább az élet, de időközben menesztették a PSG edzőjét, és volt mit összegezni a naptári évből is!
12/29/20201 hour, 8 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Lipcsei lépcső | Egri Viktor

Újra fókuszban Olaszország, ahol a rangadók hetén vagyunk túl, ideje összegezni. Szóba került a bikák borja, Szoboszlai Dominik; valamint egy örökzöld téma, Neymar megítélése, melynek kapcsán Egri Viktor véleményét hallhatjátok! 0:00 játékkérdés+válasz 3:00 Juventus 13:30 Atalanta 23:00 Inter 31:30 Milan 42:30 változó szabályok Angliában 49:30 Szoboszlai --> Lipcse 57:20 Neymar 1:06:30 NYEREMÉNYJÁTÉK
12/21/20201 hour, 9 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Unaloműző | Szekeres Adrián

Nem sűrűn fordul elő, hogy minden listavezető kikapjon ugyanazon a hétvégén az európai topbajnokságokban, most ez is megtörtént. Volt tehát miről beszélnünk Szekeres Adriánnal, ki is tértünk erre-arra. Ole vs Pep, Zizou vs Cholo, Carlo vs Frank és Gasperini vs Papu a középpontban. Na meg a BL-sorsolás eredménye. Szoboszlairól már nem is beszélve. 0:00 Szekeres Adrián + játékkérdés 7:00 BL-esélylatolgatás 14:45 Szoboszlai Lipcsében? 25:00 Man United - Man City 35:10 Everton - Chelsea 39:10 Crystal Palace - Tottenham 43:05 Real Madrid - Atlético Madrid 53:30 PSG - Lyon 58:35 Papu Gómez vs Gasperini
12/14/20201 hour, 8 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Kétezer kiváltságos | Berei Dániel

A héten Berei Dánielt, az Angóóól! c. könyv szerzőjét láttuk vendégül. Először az észak-londoni derbi és a szurkolók visszatérése került terítékre, aztán szép lassan átcsorogtunk a páratlanul izgalmas BL-csoportkör felé is. 0:00 Angóóól! nyereményjáték 5:18 Tottenham-Arsenal 17:48 Szoboszlai az Arsenalban? 23:25 Liverpool-Wolves szurkolókkal 32:48 Guardiola nem cserél 34:25 Steven Gerrard és az ifjú edzők 39:00 Sevilla-Real Madrid és utóbbi BL-csoportja 41:20 Man Utd + Cádiz-Barca 46:00 továbbjutási kérdések 47:20 Giroud zsenije 54:30 A világ legjobb kapusa (Bayern-Leipzig)
12/7/20201 hour, 1 minute, 45 seconds
Episode Artwork

A mindenható balján | Fekete Zoltán és Koppányi Gergely

Különleges helyzetek különleges embereket igényelnek; Doma távollétében két vendége is volt Tibinek: Fekete Zoltán Pippo és Koppányi Geri. Előbbi főleg az olasz, utóbbi pedig a spanyol futball szerelmese, így Diego Maradona európai pályafutásának két országát lefedtük, és az argentin mellett szóba hoztuk a két bajnokságot is természetesen... 0:00 Diego Maradona emlékezete 16:34 Maradona és a Napoli-Roma 25:00 játékkérdés válasz, Kessié büntetői 28:55 Inter (-Real Madrid) 40:50 Real Madrid 50:18 Atlético Madrid 53:43 távirati stílusban a többiek
11/30/20201 hour, 52 seconds
Episode Artwork

Érkezik Allegri | Szabó Peet

Újra klubfutball, újra Teljes Terjedelem! Szabó Peettel veséztük ki a legfontosabbakat, például Mourinho és Guardiola csatáját, utóbbi jövőjét, aztán a La Liga szuperrangadóját, illetve a Real Madrid mérkőzését, de ránéztünk az Inter, a Milan és a Napoli, illetve a Dortmund és a Bayern helyzetére is!
11/23/20201 hour, 2 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Szoboszlai és a Vörös-tenger | Haraszti Ádám

Haraszti és Szoboszlai a házban! Teljes terjedelemben kibeszéltük az Eb-kijutást (bejutást, hazajutást, hazafutást) Haraszti Ádival, aki először szólalt meg vendégként a podcastben. Hálás témát kapott, volt is bőven mondanivalója, de nem csak neki, nekünk is...
11/13/202054 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Legális emberkísérlet | Nagy Viktor

Lezárult az Első Nagy Háromhetes Rohanás a szezonban, úgyhogy futtában kibeszéltünk mindent Nagy Viktorrral, a DIGI Sport műsorvezető-kommentátorával. Az adott témák némelyike komoly, a hangulat már kevésbé... 0:00 Bevezető + játékkérdés 2:30 sérülések, túlzott terhelés 14:12 Man City – Liverpool 19:41 Everton - Manchester United 26:36 Dortmund - Bayern 35:55 játék válasz, Lazio – Juventus, korona-tesztek 48:28 Atalanta - Inter 53:55 Milan 55:47 Ligue 1 kitekintő (Lille, PSG, Marseille) 1:01:48 Barcelona – Betis 1:07:39 Valencia – Real Madrid
11/9/20201 hour, 12 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Kifulladásig | Hrutka János

Megint csak egy hétfő van, de ismét jókora adag beszédtémát szolgáltattak a hétvégi események, amelyeket ezúttal Hrutka Jánossal beszéltünk át. Nem csak a rangadókon és a meccseken keresztül, hanem átfogóbban is igyekeztünk megvilágítani az elmúlt heteket, nyugodtan írjátok meg, szerintetek hogyan sikerült. 0:00 Manchester United - Arsenal 13:17 Liverpool - West Ham 19:37 Liverpool - Atalanta 22:25 Sheffield United - Manchester City 24:50 Ferencvárosi TC (+BL-csoport) 40:36 AC Milan 44:00 Inter - Parma (Balogh Botond) 51:39 Real Madrid - Inter 58:00 Barcelona
11/2/20201 hour, 4 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

VARosnézés Barcelonában | Smahulya Ádám

Ezúttal a Nemzeti Sport újságíróját, Smahulya Ádámot láttuk vendégül, aki friss helyszíni Bajnokok Ligája-élményeiről mesélt. A Barcelona nem csak ennek apropóján szolgáltatott beszédtémát, hiszen játszottak egy Clasicót is, ahol viszont kettőn áll a vásár, és a Real Madrid mérkőzései is bőven jelentettek beszédtémát. Körkép helyett inkább kórkép a halvány spanyol gigászokról.
10/26/202056 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Benjamin Zlatan különös élete | László Ágnes

A héten a Kislány, nagy foci blog szerkesztőjét, László Ágit láttuk vendégül. Nem csak a csapatoknak, nekünk is sűrű az őszi naptár, így pörgős lett a körültekintésünk, a legtöbbet ezúttal a Premier League és a Serie A környékén időztünk, hiszen itt rendezték a hétvége rangadóit. 0:00 Nagylány, nagy foci 2:40 Tibinek elege van 6:37 Everton - Liverpool 12:24 Manchester City - Arsenal 18:48 A Manchester United 28:25 Derby della Madonnina 39:52 Real Madrid és Barcelona 44:20 csillagos Bajnokok Ligája
10/19/202052 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ultraprojekt | Bán Tibor

A héten Bán Tibi kollégánkkal forgattunk különleges adást különleges helyszínen. A Knows pubnak utólag is köszönjük a helyszín biztosítását egyfelől podcastünkhöz, másfelől az Ultra című könyv bemutatójához. Az aktualitások mellé az olasz szurkolói kultúráról szóló mű fordítása adta heti adásunk gerincét. A menü: 1:10 „Ultra – Az olasz futball sötét oldala” 21:15 Fontosak-e a válogatott meccsek? 26:46 Pay-per-view a Premier League-ben 32:30 Project Big Picture - 18 csapatos Premier League? 51:10 Magyar válogatott 57:55 Egyéb válogatott benyomások
10/14/20201 hour, 4 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Történelmi tettek | Bognár Domokos

A héten a Premier League őrült hétvégéjével foglalkoztunk elsősorban, hiszen olyan vereségeket egyszerre még nem szenvedett el a két angol óriás, ugyanabban a fordulóban, amelyekre most sor került. De természetesen jutott időnk a Juventus és a Napoli barátságtalan mérkőzésére és a Bajnokok Ligája sorsolására is, egyéb izgalmas témák mellett!
10/5/20201 hour, 6 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

18+ | Mártha Bence - Serie A-szezonbeharangozó

A héten Ádámot elnyelték a hajnali NBA-közvetítések, de Tibi nem tétlenkedett! Ezúttal a Serie A-szezont igyekezett nektek előkészíteni, természetesen Benito segítségével, többek között metróalagút-építéssel és használtautó-nepperkedéssel megfűszerezve
9/18/202047 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Pep vagy Klopp? Premier League 2020-2021 szezonbeharangozó | Szabó Peet

Napokon belül megkezdődik a Premier League új szezonja, így mi sem akartunk tovább várni az első szezonbeharangozónkkal! Idén kicsit kompaktabbra, sűrűbbre tervezzük ezeket az adásokat, már csak azért is, mert az előző szezon is alig ért még véget - és mert persze ezzel együtt a mi napjaink is kezdenek sűrűsödni... Vendégünk Szabó Peet, a Spíler TV állandó szakértője, akivel bő 45 percben próbáltuk végig venni, mire is számíthatunk az előttünk álló évadban!
9/10/202049 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Címlapsztori | Zsiborás Gergő

A számokat figyelve arra jutottunk, ideje visszahúzódnunk a podcast rögzítésével az online térbe, ami már csak azért is nagyon szomorú, mert olyasvalakivel beszélgettünk ebben az adásban, akit már régóta szerettünk volna vendégül látni! Zsiborás Gergővel, a Forbes újságírójával beszélgettünk, aki a lap augusztusi számában igen alaposan feltérképezte Gulácsi Péter pályafutását, de természetesen nem csak a Leipzig kapusáról, hanem Lionel Messi majdnem-távozásáról, annak és a jelenlegi járványhelyzetnek a lehetséges gazdasági hatásairól, a Financial Fair Playről, valamint a magyar válogatott legutóbbi mérkőzéseiről és Szoboszlai lecseréléséről is beszéltünk!
9/7/20201 hour, 6 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Epilógus | Beregi István

Tényleg igyekszünk hagyományt teremteni azzal, hogy a BL-döntő után Beregi Istit kérjük meg, hogy segítsen értelmezni nekünk a látottakat, de most ezt még azzal is megtoldottuk, hogy a lebonyolításnak köszönhetően az EL-döntőjét is bele tudtuk venni az adásba. Isti hozta a formáját, úgyhogy megint nagyon érdekes beszélgetést tudtunk felvenni, de ezúttal különösképpen ajánljuk Ádám YouTube-csatornáját, ahol napokon belül a videó is elérhető lesz a még könnyebb érthetőség kedvéért!
8/28/20201 hour, 2 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Prológus az epilógushoz

A héten még szeretnénk egy nagyobb lélegzetű elemzést összehozni a BL és az EL döntőivel kapcsolatban, de addig sem akartunk hallgatnivaló nélkül hagyni titeket, így most csak kettesben beszélgettünk arról, amit mi láttunk a két mérkőzésen!
8/24/202033 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Körömrágás | Moncz Attila

A héten természetesen a két európai kupa döntősei a főszereplőink - illetve Moncz Attila, aki a Balaton mellől csatlakozott hozzánk! Nagyon határozott tippünk sem a Bajnokok Ligája, sem az EL döntőjére nincsen, de végigvesszük, hogy mi minden történt az előző adásunk óta a két sorozatban, valamint elmerengünk többek között azon, hogy milyen érdemei vannak Contének az Inter játékának finomhangolásában, érdemes-e variálnia bármin is Hansi Flick-nek a szezon utolsó meccsére a Bayern kezdőjében és ki mindenki akar extrán bizonyítani a németek ellen a Paris Saint-Germain-ben?
8/21/20201 hour, 2 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Winnetou Lyonban | Szabó Christophe

Volt miről beszélni ezen a héten is, hiszen kialakult az Európa Liga elődöntőjének a mezőnye és végre utolérte magát a Bajnokok Ligája is! Vendégünk Szabó Christophe, akivel nem csak az Lyon bravúrját és a Paris Saint-Germain esélyeit veséztük ki, hanem végigvettük a BL most lejátszott és soron következő minden mérkőzését, de röviden kitértünk azért az EL-meccsekre és Andre Pirlo vezetőedzői kinevezésére is! 3:45 Megérett az európai futball az egymeccses párharcokra? 8:00 Mancheser United-Inter döntő az Európa Ligában? 15:20 A romboló Lyon lebontotta a Juvét és Sarrit is 23:20 Pirlo tudja, mire vállalkozott? 35:20 Sparos zacskóval a feje fölött úszta meg szárazon a Barcelona 41:40 Hogy marad tempóban a PSG? 50:00 Nagelsmann a váratlant, Simeone a jól bevált módszert választhatja 52:45 Megtréfálhatja a Lyon Guardioláékat?
8/12/20201 hour, 6 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Kupa-nyitás | Koppányi Gergely

Nem akartuk beharangozatlanul hagyni az újrainduló európai kupaküzdelmeket sem, így ahogy ígértük, ismét itt vagyunk, Koppányi Gergely segítségével! Leginkább a már ismert Bajnokok Ligája-párharcokat elemezgettük, de egy meccs erejéig az Európa Ligára is kinéztünk - indításképpen pedig Gergő beszélt arról, hogy mi mindennel is kell foglalkoznia magyarországon egy scout-nak, hiszen többek között ezzel is foglalkozik jelenleg a Honvédnál.
8/6/202057 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Ronaldo = Insigne? | Mártha Bence

A múlt héten sajnos nem tudtunk összeülni, erre a hétre viszont már csak ezért is két adást is tervezünk! Az elsőn Mártha Bencét láttuk vendégül, akivel a Serie A idei eseményeit-eredményeit igyekeztünk értékelni, de persze az FA kupa döntőjét se hagytuk szó nélkül! 3:20 Letarolta a Serie B-t Pippo Inzaghi és a Benevento 5:40 Kell 20 csapat a Serie A-nak? 10:15 Balotelli eljátszotta utolsó esélyét, Tonali megragadta sajátját 13:30 Juricnak végre összejött Veronában 16:30 Kihunyt a tűz az Udinesénél és a Sampdoriánál 20:55 Mihajlovic embert próbáló szezonja 23:20 Cagliari, Sassuolo 30:15 Jó kezekben van a Napoli 39:45 Rangnick nélkül lesz projekt Milánóban? 45:05 Pajzs nélkül is egészen ütőképes Romát alkotott Fonseca 51:20 Soha vissza nem térő alkalmat szalasztott el a Lazio 54:45 Ilicic nélkül is meglepetést okozhat a BL-ben az Atalanta? 57:05 Jó éve volt az Internek, rossz éve volt Conténak 1:04:00 Visszafejlődött a Juventus Sarri alatt 1:10:35 FA-kupa döntő - hamar beérett Arteta munkája
8/3/20201 hour, 17 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Rang-nix | Nagy Viktor

Ezen a héten Nagy Viktorral beszélgetünk, akivel megemlékezünk a Real Madrid bajnoki címéről és Zinedine Zidane csapatépítő munkájáról, eltöprengünk azon is, hogy érdemel-e Maurizio Sarri még egy szezont a Juventus kispadján és mi lesz a Milannal most, hogy Pioli is marad, elmerengünk a BL párosításain is és az FA-kupa elődöntők kapcsán kicsit értékeljük a Chelsea és Frank Lampard teljesítményét!
7/22/20201 hour, 1 minute, 40 seconds
Episode Artwork

FFP: WTF? | Sztancsik Tamás

A héten régi jóbarátunk, Sztancsik Tamás látott ismét vendégül minket, elsősorban azért, hogy megvitassuk, érdemes-e még egyáltalán foglalkozni a Financial Fair Play-jel a Manchester City eltiltásának törlése után. De persze foglalkoztunk a pályához közelebb álló dolgokkal is, úgy mint a BL sorsolásával, a francia csapatok esélyeivel azt követően, hogy többhónapnyi kihagyás után kell megpróbálniuk felvenni a versenyt a többiekkel és persze az Arsenal hétvégi vereségével, valamint Liverpool elleni győzelmével is!
7/16/20201 hour, 1 minute, 16 seconds
Episode Artwork

Mi lenne Milánóban Szoboszlaival? | Egri Viktor

A héten Egri Viktort láttuk vendégül, így nyilván elsősorban a Serie A eseményeit taglaltuk (volt mit) és persze brazil játékosok is gyakran szóba kerültek :) Legelőször viszont azt vitattuk meg, jó döntés-e, ha hosszútávon is marad az öt csere a labdarúgásban, de elsirattuk a Lazio bajnoki esélyeit is, megdöbbentünk a Juventus leolvadásán a Milan ellen, ahová kíváncsian várjuk Ralf Rangnick érkezését. De ha már a Milan, lesz szó természetesen Szoboszlai Dominikról, a Barca helyzetéről, a Bayern hegemóniájáról és a két manchesteri óriás kilátásairól is! 2:40 – Maradhat az öt cserelehetőség 7:35 – AC Milan-Juventus 14:00 – Változóban a Milan klubvezetése 18:20 – Hol köthet ki Szoboszlai? 21:35 – Van jövője Sarrinak a Juventus kispadján? 26:30 – Megállíthatatlan Atalanta, bukdácsoló Lazio 31:00 – Napoli: Gattuso az innovátor? 37:40 – Közeleg a BL rendhagyó rájátszása 39:40 – Frusztráció és fejetlenség Barcelonában 43:25 – Téves játékvezetői ítélete – Hátszéllel szárnyal a Real Madrid? 48:50 – Generációváltás a Bayern Münchennél 54:30 – Ragnick esetleges távozása megingathatja a Lipcse építkezését? 59:35 – Fernandessel hosszú álmából ébredezik a Manchester United 1:06:15 – Jól kapja el a ritmust a BL-re a Manchester City?
7/8/20201 hour, 13 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Klopptól Keeganig | Berei Dániel

A héten természetesen a Liverpool bajnoki címével és elsősorban az odáig vezető úttal foglalkoztunk, Berei Dániel segítségével, aki nem is olyan régen könyvet is írt a témakörben - igaz, akkor még “csak” a Bajnokok Ligája-győzelem okán. Angliában maradva kisakkoztuk azt is, hogy ki fogja nyerni az FA-kupát, megemlékeztünk az Atalanta bravúrjáról a Lazio ellen, ami lehet, hogy az olasz bajnokság sorsát is eldöntötte, szőrmentén pedig a Real előnyével és a HSV harakirijével is foglalkoztunk!
6/29/20201 hour, 11 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Asztalfoglalás | Hegedűs Henrik

Méltó módon igyekeztünk megünnepelni a visszatérést a hagyományos keretek közé, hiszen egy régen, de mindig nagyon szívesen látott vendég volt ezúttal a beszélgetőtársunk, Hegedűs Henrik személyében! Velünk együtt a nemzetközi labdarúgás is kezd már a majdnem normális mederbe terelődni, így tudtunk már beszélgetni az angol, a spanyol és a német bajnokság eseményeiről valamint az olasz kupadöntőről is. Így pedig szóbakerült az útkeresés a Chelseanél, az Arsenalnál és a Juventusnál is, valamint az is, hogy szerintünk kinek jobbak az esélyei a bajnoki címre Spanyolországban!
6/24/20201 hour, 18 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Enyhülő körülmények | Matuz Krisztián

Villámlátogatást tettünk a normalitásba, vagyis röviden ismét a jól megszokott formában tértünk vissza! Röpke helyzetjelentést tettünk a már újraindult sorozatokból, vagyis a Bundesligából és a spanyol bajnokságból, picit kitekintve a Coppa Italia döntőjére és persze a Premier Legue restartjára is - mindezt a Spíler TV riporterével, Matuz Krisztiánnal!
6/17/202025 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Üzenet

Mondanivalónk nem sok volt az utóbbi hetekben, de üzenetünk azért van mindazok számára, akik aggódtak amiatt, hogy nem hallottak felőlünk mostanában :)
5/25/202010 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Hitelesség alku nélkül | Gundel Takács Gábor

Az utóbbi hetekben elsősorban olyanokat hallhattatok az adásainkban, akik a magyar labdarúgáshoz kötődnek, úgyhogy idejét éreztük annak, hogy ismét egy kollégával beszélgessünk. Vendégünk ezúttal Gundel Takács Gábor, aki már a nyolcvanas években is televíziózott, még a régi TeleSport szerkesztőségének tagjaként, hogy aztán kipróbálja magát sportcsatornánál, kereskedelmi rádiónál és televíziónál, sőt, már különböző internetes platformokon is! De természetesen mi sem csak sportműsorokról beszélgettünk vele, hiszen - többek között - az Áll az alku, a Maradj talpon! vagy éppen a Legyen ön is milliomos! műsorvezetőjeként a televíziózás egy egészen más szeletében is megismerhette őt a közönség. Arról nem is beszélve, hogy Bence fia az Újpest színeiben már NB I-es mérkőzéseken is védett, jelenleg pedig a Fehérvár FC játékosa, így éppenséggel a magyar labdarúgást sem engedjük el - de megint egy picit más szemszögből tudunk a segítségével rátekinteni!
4/29/20201 hour, 9 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Kakasvédelem | Sisa Tibor

Ezúttal egy edzővel beszélgetünk, akinek a pályája és a szerepe is különleges a mai magyar labdarúgásban! Vendégünk Sisa Tibor, aki nem csak a hazai edzőképzést vezeti, hanem az UEFA technikai instruktora is, így arra is alapos rálátása van, hogy máshol miképpen zajlik a futballedzők tanítása. De ő is sok helyen tanulhatott, hiszen edzőként megfordult a Közel-Keleten és Szlovákiában is, jelenleg pedig azon dolgozik, hogy itthon is tisztában legyenek az utódok azzal, hogy mit is érdemes tudni a régvolt elődökkel kapcsolatban. Itt már kukorékolunk is!
4/23/20201 hour, 12 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Láthatóan légiós | Rudolf Gergely

A héten ismét egy korábbi válogatott labdarúgót láttunk vendégül, akinek egy időben kifejezetten fontos szerepe volt a nemzeti csapatban - és akinek a tapasztalatai nyomán még lehet kifejezetten fontos szerepe a magyar labdarúgásban! Rudolf Gergellyel beszélgettünk, aki európa egyik legelismertebb futballakadémiájáról kikerülve megjárta a Bajnokok Ligáját, szerepelt a francia, az olasz és a görög első osztályban is - mindennek köszönhetően pedig rengeteg érdekességgel szolgált nekünk akár az akadémiai "kiképzéssel", akár a légiós élet egyéb "szépségeivel" kapcsolatban is :)
4/14/20201 hour, 5 minutes
Episode Artwork

Üzenet rögzítve | Rabóczki Balázs

A héten ismét egy korábbi kiváló kapust, a Spíler TV szakértőjét, Rabóczki Balázst láttuk vendégül, akinek szintén kalandos és tanulságos játékos-pályafutás áll a háta mögött! Az MTK-s kezdetek, a dunaújvárosi bajnoki cím és a skandináviai szárnypróbálgatások mind-mind szóba kerülnek, de természetesen a mai utódokról is esik szó - szinte minden esetben a jól ismert Rabós kendőzetlenséggel :)
4/8/20201 hour, 5 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Istenhegytől Queenslandig | Ganczer Gábor

Az biztos, hogy ilyen messziről még senkivel sem beszélgettünk a podcast történetében és ilyen komoly posztot betöltő futballvezető sem volt még a vendégünk... Mi mégis leginkább azért szerettünk volna bezélgetni Ganczer Gáborral, mert egy nagyon kedves régi ismerősről, kollégáról van szó, aki az elmúlt tíz évben a szó szoros és átvitt értelmében is nagyon komoly utat járt be! Az ausztráliai Queensland állam labdarúgó szövetségének szakmai igazgatója Magyarországon többek között a válogatott sajtófőnöke és a Ferencváros kommunikációs igazgatója is volt, ebben az adásban pedig elsősorban arról mesélt, hogy miként kezdett el futballedzőként dolgozni a világ másik felén és milyen úton keresztül jutott el a jelenlegi munkájáig. De természetesen az ausztráliai labdarúgás helyzetét is összehasonlítjuk az európaival, no meg a kontinensen űzött többi sportággal is!
4/3/20201 hour, 2 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Werder, Werner, Heidegger | Mészáros Ábel

Azt már megszokhattátok, hogy hétfőnként Mészáros Ábel a Bundesligáról beszél, de a bajnokság leállása miatt a Germánia is szünetel - most viszont mi kértük meg arra, hogy értékelje velünk egy kicsit a félbeszakadt német bajnoki szezont! Elsősorban a magyar játékosok csapataira koncentráltunk, így szóba került a Mainz és a Freiburg helyzete, de kitértünk a szezon legkellemetlenebb meglepetését jelentő Werder Bremenre és persze a bajnoki címért folytatott versenyfutásra is. 2:40 Fehérorosz bajnokság 5:40 Hátralevő bajnoki mérkőzések lejátszása 12:05 A koronavírus pénzügyi hatása 21:30 Werder Bremen mélyrepülése 26:15 Mainz 36:15 Freiburg 44:00 Lipcse
3/30/202053 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Mindenkinek a maga keresztje | Feczesin Róbert

A héten Feczesin Róbert vendégeskedett nálunk, aki Dabason zárkózott el a vírustól, de már érthető módon nagyon várja, hogy ez ne így legyen! Az elől viszont nem zárkózott el, hogy egy kicsit visszatekintsen velünk a saját eddigi pályafutására, meséljen leginkább az olaszországi és a dél-koreai élményeiről és beavasson minket abba is, hogy a Serie A játékosai még akár a PlayStation-ön is mennyire komolyan veszik a taktikai felkészülést! 2:50 - Próbajáték a Chelseanél 6:40 - Az U17-es Európa Bajnokság 8:50 - Miben különböznek ma a fiatalok? 11:10 - Olaszországba igazolás 14:05 - Brescia és Vass Ádám 15:15 - Bajnokok Ligája a Debrecennel 18:50 - Ascoli (Serie B) 22:00 - Olasz edzők, magyar edzők 26:30 - Diamanti, Zaza, Tacchinardi, De Zerbi 32:30 - edzői tervek? 33:15 - Dél-Korea 41:50 - Vasas, válogatott, további tervek
3/26/202051 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Edzett szenvedély | Petry Zsolt

Fontos adósságot törlesztünk, hiszen többeteknek is feltűnt már, hogy bizony a 250. adás kimaradt a sorszámok közül... Akik régebb óta követnek minket, azt is tudják, hogy a kerek adásszámokat mindig különleges módon, leginkább különleges vendéggel igyekeztük ünnepelni, ami sajnos nem tudott összejönni Újév környékén, most viszont nagyjából minden körülmény adott volt hozzá! Vendégünk 38 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját, edzőként pedig olyan kiválóságok kerültek ki a keze alól, mint Koen Casteels vagy Rune Jarstein. Természetesen Petry Zsoltról, a Hertha BSC kapusedzőjéről van szó, akit az utóbbi hónapokban sokszor láthattatok-hallhattatok-olvashattatok annak kapcsán, ami a klubjánál történt. Most viszont nem csak erről, hanem a különösen kalandos pályafutásáról, annak a mai munkájában betöltött szerepéről és például arról is kérdeztük, hogy mit hozhat a jövő Dárdai Pál számára! Edzett szenvedély|Petry Zsolt 0:50 mozgalmas félév 4:00 Kommunikáció a különböző futball-kultúrákban 8:10 Út Németországba és a kapusedzősködés felé 15:35 A szenvedély fontossága 19:00 Jarstein, Casteels 20:50 Edző kontra néző látásmódja a játékosokkal szemben 25:30 Játékosokkal való kapcsolat 27:00 Bundesliga top kapusai 30:15 Az új kapus iskola 42:00 Tapasztalat vagy szenvedély? Mi a baj az utánpótlásban... 52:40 Visszatérne Magyarországra? 59:00 Windhorst és a Hertha helyzete 1:03:45 Dárdai jövője 1:10:34 Petry Zsolt jövője
3/20/20201 hour, 16 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Olasz módra | Mártha Bence - a Teljes terjedelem második adása (2014.09.29)

Ez pedig a második adásunk és az akkor hozzáfűzött lebilincselő mondatok: "Végre van főcíműnk és az első adás után most már egy egész félidőnyit is hajlandóak voltunk beszélgetni. Vendégünk ezúttal Mártha Bence, alias Benito, akivel értelemszerűen elsősorban olasz témákat pedzegettünk, szintén nem meglepő módon főszerepben a Juventusszal. Szőrmentén szóba kerülnek azért a hétvégi városi derbik (liverpooli, észak-londoni, genovai, sőt, még a bukaresti is!), valamint a jövő heti BL-kínálat legérdekesebb párosításai" 5:30 A derbik hétvégéje és az orvosi stábok 13:45 Serie A - Juve - Roma, Benitez 20:00 A Napoli helyzete 23:00 Olasz Stadionok 31:00 Premier League VS Serie A 37:20 Balotelli Liverpoolban 41:30 Atleti-Juve, City-Roma, PSG-Barca elé
3/19/202049 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Kezdőrúgás | Juhár Tamás - a Teljes terjedelem legelső adása (2014.09.23)

Ádám véletlenül rátalált a podcast történetének első két adására, amiket az őket követő 182 mellett elveszettnek hittünk, és úgy gondoltuk, ebben a nem túl vidám időszakban talán nektek is mosolyt csalhat az arcotokra :) Ez itt az első, a vendég Juhár Tamás, alant pedig az akkor hozzáfűzött, nem túl bőbeszédű ajánló: "Íme az első adásunk, amelyben Juhár Tamás segítségével rágtuk át a hétvége eseményeit. Szóba került a Man City-Chelsea és a Milan-Juve rangadó is, az első BL-forduló és még sok minden más!" 1:45 PL - Man City - Chelsea 8:15 BL - Angolok rossz szereplése 10:30 Bayern - Guardiola túlgondolja? 14:15 “Forradalmi újítások” - 3 védős rendszer 23:25 Financial Fair Play 27:40 Serie A - Juve - Milan
3/19/202035 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Távolság, tartás | Szekeres Adrián

A jelenlegi helyzetben különösen sokat segít, ha az ember megpróbálja a dolgok pozitív oldalát nézni: Szekeres Adriánnal például lehet, hogy egyszerűbb volt így, az Internet segítségével összehozni az újabb közös beszélgetést, mintha élőben szerettük volna 🙂 Az MLSZ videóelemzőjével és a Spíler TV szakértőjével első körben természetesen arról beszélgettünk, hogy az Európa-bajnokság elhalasztása milyen hatással lesz majd a nemzetközi futballéletre, de természetesen kitértünk arra is, hogy ki miképpen próbálja majd átvészelni a következő időszakot és például arra is, hogy miként lehet akár ezt felhasználni, hogy ha az ember szeretne mondjuk éppen videóelemzőnek felcsapni! Bővebben: 2:30 elhalasztják az EB-t 5:00 lejáró szerződések 12:55 sportolás korona idején 17:30 mit csinálunk most? 24:20 hogyan válhatsz videó elemzővé 29:40 Ancellotti, Garani, Egervári, Sousa 36:50 A profi játékosok élete- elképzelés vs a valóság 39:55 “Az öltöző szaga”
3/17/202047 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Home office

A legkevésbé sincsen kedvünk ezzel a témával foglalkozni, de a koronavírus mind a nemzetközi labdarúgásban, mind a mi életünkben megkerülhetetlenné vált az utóbbi napokban. Ennek következtében úgy döntöttünk, hogy a következő hetekben az Internet segítségével vesszük fel az adásokat, reményeink szerint a mainál jobb hangminőséggel. Ha tehetitek, ti is maradjatok otthon és vigyázzatok magatokra, mi továbbra is igyekszünk hallgatnivalót biztosítani nektek!
3/12/202015 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Laboratóriumi körülmények | Bíró Dávid

Régen avattunk már újoncot az adásban, de ennek is újra eljött az ideje: a héten Bíró Dáviddal beszélgettünk, akit jól ismerhettek a Gólterápiá podcastból vagy éppen a YouTube-on futó Esélylesők című műsorból, amelyeknek köszönhetően már mindketten voltunk az ő vendégei és úgy éreztük, most már nekünk is illene ezt viszonozni! Ennek megfelelően az adás első részében a spanyol bajnokság, első sorban a Real Madrid és a Barcelona kapták a főszerepet, de bővebben foglalkoztunk az olasz helyzettel, sajnos kevésbé a Derby d’Italia pályán történt eseményei, hanem inkább a koronavírus miatt életbe lépett intézkedések kapcsán. De természetesen a manchesteri derbit és a Bajnokok Ligája közelgő meccseit sem hagytuk szó nélkül! Bővebben: 2:35 Botlott a Real, élen a Barca 4:35 Joaquin és a kitolt pályafutások 8:00 a hektikus Real 16:05 merre tart a Barca? 23:35 Derby D’Italia, a koronavírus és a futball 37:05 Manchesteri rangadó 46:45 Lecsúszhat a BL-ről a Gladbach? 48:10 PSG-Dortmund 50:45 Atleti-Pool
3/9/202056 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Nem babkonzervre megy a játék! | Fekete Pippo Zoltán

A héten a legfőbb témát természetesen az újabb Bajnokok Ligája mérkőzések és a madridi Clásico jelentették, a koronát pedig a mégis megrendezett olasz bajnoki mérkőzésekkel igyekeztünk felhelyezni az adásra. Mindebben jóbarátunk, Fekete Zoltán, a Digi Sport szerkesztője segített, akivel természetesen az angol Liga-kupa döntőjére és a botrányosra sikeredett Hoffenheim-Bayern meccsre is kitértünk! ‪Bővebben:‬ ‪1:20 A City nyerte az angol Ligakupát‬ ‪4:10 Real-City‬ ‪9:10 El Clásico‬ ‪16:15 a Liverpool zakói‬ ‪24:05 Kovac menesztése után szárnyal a Bayern, Hopp-ügy‬ ‪30:25 Napoli-Barca, Gattuso‬ ‪38:00 Lyon-Juve‬ ‪44:35 Serie A, koronavírus‬ ‪51:55 Lazio, Mihajlovic‬ ‪53:15 Lecce-Atalanta 2-7‬
3/2/202059 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Megállíthatatlan rekorder | Farkas Norbert

Ismét olyasvalaki volt a vendégünk, akit már sokan és régóta szerettetek volna hallani nálunk! Farkas Norbert neve már eddig is össze volt fonódva a spanyol labdarúgással, de a hétvégi fordulóra ez jobban nem is lehetett volna igaz, hiszen egészen egyedülálló dolgot kísérelt meg: a hétvége mind a tíz mérkőzését ő közvetítette! Természetesen nem csak erről, hanem a nagycsapatok jelenlegi helyzetéről és a rájuk váró Bajnokok Ligája feladatokról is szó esett, de a beszélgetésünkben sokfelé elkalandoztunk Balánbányától egészen Buenos Airesig. ‪00:40 Farkas Norbert rekordja‬ ‪13:40 A kommentátor felkészülése egy mérkőzésre‬ ‪21:05 Játékvezetők a La Ligában‬ ‪25:40 Real Madrid‬ ‪28:35 Atlético Madrid‬ ‪30:10 El Clásico‬ ‪32:05 Espanyol‬ ‪35:55 Napoli-Barcelona‬ ‪44:20 Messi vs Maradona‬ ‪50:45 Farkas Norbert hasonló álmai‬
2/24/202055 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Fizetési bohócsapka | Szaniszló Csaba

Ez a pillanat is eljött: ismét Szaniszló Csabát láthattuk vendégül a podcstban! Illetve igazából mi voltunk az ő vendégei, ott ahol az ő podcastjukat szokták felvenni, ami persze már inkább TV-műsor... A lényeg, hogy ezúttal is futballról beszélgettünk, a legtöbbet mégis inkább annak pénzügyi és egyéb vonzatairól, a Manchester City büntetése kapcsán. Emellett természetesen már csak Csabi miatt is külön foglalkoztunk a Romaval és a Lazioval is, Németországban Jürgen Klinsmann hirtelen távozása szintén megmozgatta a fantáziánkat, de méginkább a Lipcse és a Dortmund BL-mérkőzései a Tottenham, illetve a PSG ellen - és természetesen az Atlético-Liverpool és az Atalanta-Valencia meccsek mellett se mentünk el szó nélkül!
2/18/202057 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Idegállapotban a Juventusnál | Gyenge Balázs (Digi Sport)

A héten ismét az Ibériai-félszigetnek szántuk a főszerepet, amiben Gyenge Balázs barátunk volt a segítségünkre. Első körben azért természetesen végigvettük a hétvége legkomolyabb rangadóit Olaszországban és Németországban, hogy aztán szót ejtsünk a spanyol kupaklasszikus meghiúsulásáról és egy lehetséges barcelonai elnökváltásról is. Zárásképpen pedig minden, ami Portugália: a hétvégi Porto-Benfica rangadótól kezdve a nagycsapatok helyzetén keresztül a legígértesebb fiatal tehetségekig! Bővebben: ‪3:00 Inter-Milan‬ ‪11:10 vészharang a Juvénél‬ ‪22:35 spanyol kupameglepik‬ ‪24:40 Bruno Fernandes‬ ‪26:50 Barca, Messi‬ ‪37:40 Nagelsmann, Bayern-Leipzig‬ ‪46:25 Leverkusen-BVB‬ ‪49:45 népszerű portugál klubok ‬ ‪53:00 Benfica‬ ‪57:00 Porto-Benfica‬ ‪59:55 Sporting‬ ‪1:06:40 tehetségek, Jorge Mendes‬
2/11/20201 hour, 19 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

A pokróc és a City | Szabó Peet

A héten ismét Szabó Peetet láttuk vendégül, de ezúttal sem csak az Arsenalról kérdeztük! Sőt, távolról indítottunk, hiszen az átigazolási időszak lezárultával kicsit körbenéztünk, mik voltak a legizgalasabb transzferek - nagyon azért nem emelkedett meg a vérnyomásunk... Így viszont beszéltünk Lipcséről, Berlinről, Madrid mindkét feléről, Milánó kék-fekete részéről és persze az angliai rangadókról is.
2/3/20201 hour, 13 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Kupa-tanács | Fehér Csaba

Eheti adásunkban ismét Fehér Csabával beszélgetünk, akinek ezúttal is számítottunk a holland kötődésére! Elsősorban viszont Angliában és Olaszországban időztünk, a Manchester United bajnoki veresége és könnyed FA-kupa továbbjutása mellett a naptári feltorlódások kiküszöbölésén is eltöprengtünk, a Coppa Italiában és a Serie A-ban pedig egymást érték a rangadók és a meglepetések. Azért nem hagytuk szó nélkül Quique Setién első barcelonai vereségét és Haaland újabb góljait sem - meg is próbáltunk illő elődöt találni a norvégnak…
1/27/20201 hour, 9 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Emberi lépték | Bognár Domokos

A héten mi mentünk (beteg)látogatóba Bognár Domokoshoz, aki még lábadozik térdoperációja után - így viszont bőven volt ideje a hétvégén meccset nézni. Ennek is köszönhetően tényleg kerek túrát tudtunk tenni az európai topligákban, sőt, Olaszországban még a kupát is érintettük: szóba került többek között a Liverpool földöntúli mérlege, Haaland UFO-szerű dortmundi bemutatkozása, a Napoli lehetséges széthullása és a Barcelona első meccse is Quique Setien irányításával! ‪Konkrétabban:‬ ‪02:10 Liverpool-United‬ ‪06:45 peches City‬ ‪11:20 Watford-Spurs‬ ‪14:20 Haaland mesterhármasa‬ ‪19:30 Hertha-Bayern‬ ‪24:20 Coppa Italia‬ ‪30:15 széthullik a Napoli?‬ ‪36:15 Lazio‬ ‪38:40 Barcelona, Setién‬ ‪50:10 Real Madrid‬ ‪58:25 kell-e Cavani az Atléticoba?‬ ‪1:04:30 heti Zlatan‬
1/20/20201 hour, 8 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Zlatan csak egy van, Valverde sok! | Szabó Szilárd

Tényleg hagyománnyá vált már a podcastban, hogy a Király-kupa komolyra fordultával eljön hozzánk Szabó Szilárd, a Magyar Rádió riportere, akivel viszont ezúttal nem elsősorban erről akartunk beszélgetni. Sokan kértétek, úgyhogy kicsit kitekintettünk a Real Madridra és a Barcelonára, nem is feltétlenül csak a Szuperkupa kapcsán, de emellett azért a hétvége legfontosabb olasz és angol-érdekeltségű meccseit sem hagytuk szó nélkül!
1/13/202057 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Artetától Zlatanig | Galambos Dániel

Na jó, persze, hogy Zlatannal kezdjük az új évet, hiszen nagyjából épp idei első adásunk felvételekor mutatkozott be ismét a Milanban! Elsősorban viszont már csak a szokásos karácsonyi szorgosságuk miatt is az angol csapatokkal foglalkozunk: Liverpool két legjobbjával és az Evertonnal, az Arsenallal és a Tottenhammel, meg persze leginkább új és régi edzőikkel!
1/6/202057 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Kis karácsonyi

Nem akartuk senkinek se megzavari a karácsonyi készülődését, de legkevésbé a magunkét :) így a héten ismét kettesben beszélgettünk. Leginkább az olasz Szuperkupa-döntő és a bajnoki izgalmak kapcsán, de bőven beszéltünk már csak a City és Arteta miatt is a Premier League-ről, főként a Dortmund-Leipzig meccs okán a Bundesligáról és valami elhalasztott meccs miatt a spanyol bajnokságról is!
12/23/201948 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Európai véleménynyilvánítás | Nagy Viktor

A héten Nagy Viktor, a Digi Sport riportere volt a vendégünk, akivel a Bajnokok Ligája sorsolása mentén kicsit esélyeket is elemeztünk, meg kicsit kitértünk a hétvége legfontosabb eseményeire (edzőváltásaira) is Európa legfontosabb bajnokságaiban. Óvatosan érintettük az EL-t is, de inkább a Ferencváros okán, sőt, zárásképp még némi török kitérőt is tettünk!
12/16/20191 hour, 6 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Az korbács! | Marosi Gergely

A héten Marosi Gergelyt láttuk újra vendégül, akivel nem kellett sokat gondolkozni a témákon, hiszen az elmúlt hét remekül megágyazott a beszélgetésünknek. Derbik Liverpoolban és Manchesterben, nagy rangadó Németországban éd Olaszországban is, ráadásul érdekes eredményekkel és következményekkel, amelyekre mind igyekeztünk is kitérni! Konkrétabban: 1:10 Manchester United 10:35 Manchester City 18:00 Everton 27:20 Leicester, Brendan Rodgers 29:15 Mönchengladbach-Bayern München 32:15 Gulácsi szerepe, formája 40:25 Inter-Roma, Black Friday 48:20 Lazio-Juventus 52:55 Ki a Juve legfontosabb játékosa?
12/9/201957 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Emirates emeritus | Márkus Ádám (Spíler TV)

A héten megint vendégségben jártunk, méghozzá a Spíler TV szerkesztőségében, sőt, konkrétan a főszerkesztő irodájában! Ráadásul újoncot avattunk, hiszen vendégünk Márkus Ádám, a csatorna kommentátora volt, így főszerepben az olyan angol témák voltak, mint Emery távozása, Mourinho visszatérése és a Manchester City bajnoki reményvesztése! De természetesen kitértünk az Eb-sorsolásra és a magyar válogatott esélyeire, szőrmentén az Atléti-Barcára, a Serie A és a Bundesliga hétvégéjére és persze még nagyon sok minden másra! ui.: sajnos megint akadt némi hangtechnikai problémánk, ami a vendégünk hangját érinti az első bő tíz percben (meg kicsit sajnos később is), ezúton is elnézést érte! Bővebben: 1:20 Eb-sorsolás 5:50 José Mourinho vs Solskjaer 14:45 Unai Emery távozása és lehetséges utódai 23:00 Carlo Ancelotti és a Napoli helyzete 25:45 Nehéz helyzetben a Liverpool a BL-ben 31:55 Leicester és Brendan Rodgers 35:15 Manchester City 37:35 Inter 39:35 Juventus, Gianluigi Buffon 43:40 Antonio Conte hatása 46:45 Krízishelyzet Nápolyban 52:40 Atlético Madrid-Barcelona 57:45 Bayern München-Leverkusen, Hertha-Dortmund 1:06:25 Aranylabda
12/2/20191 hour, 10 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Random Access Memory | Extra kérdések az Adventi vásáron

Tibit szólította a kötelesség hétfőn, így ő már egy bő óra után kénytelen volt elköszönni a közönségtől a Bazilikánál felvett adásunk alkalmával, de Attila és Ádám még maradtak és ha már így alakult, a hangrögzítést sem állították le! A tematika így abszolút véletlenszerű lett, de lesz szó Joséról-Unairól, Slaviáról, szakértőkről - szerintünk ez is érdekes, élvezetes volt!
11/28/201936 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Vásárra vittük | Élőben az Adventi vásárról a Lesen vagyunk podcasttal

Minden tekintetben különleges adást vettünk fel a Magyar labdarúgás napja alkalmából, hiszen a Lesen vagyunk podcasttal közösen meghívást kaptunk az Adventi vásárra a Szent István-bazilikánál, hogy mindkét műsor történetében először ne csak egymással, hanem hús-vér közönség előtt beszélgethessünk! Nem csak az alkalom, hanem az Eb-selejtezők vége miatt is adta magát, hogy a magyar válogatott és annak meghatározó játékosai legyen az elsődleges témánk, kicsit érintve a Ferencváros EL-szereplését - no meg azokat a kérdéseket, amiket a jeles eseményre ellátogató hallgatóinktól kaptunk! Konkrétan: 2:50 – Magyar válogatott 14:00 – Genetika vs tudatos életmód 18:05 – Marco Rossi 23:05 – Willi Orban 25:45 – Gulácsi Péter 30:50 – Szalai Ádám 34:00 – Sallai Roland és Szoboszlai Dominik 42:25 – Ferencváros, végjáték az Európa-ligában 49:00 – Nagy Ádám 54:20 – Változó idők: Klubvezetés és menedzsment 56:25 – Magyar válogatott mérkőzés válogatás 1:01:10 – A legemlékezetesebb nemzetközi mérkőzések 1:04:25 – Dzsudzsák Balázs és a futball celeb státusz
11/25/20191 hour, 13 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

A Ronaldo-hatás | Hrutka János

Ezen a héten Hrutka Jánost invitáltuk meg egy kiadós beszélgetésre, amelyben bőven jutott idő a Bajnokok Ligája és a hétvége eseményeire is! Így szóba került a Dortmund vegyes hete az Inter és a Bayern elleni meccsekkel, a Liverpool-Manchester City rangadó Angliából, de ejtettünk szót a Ferencváros EL-helyzetéről és a válogatott walesi kihívásáról - valamint többek között arról is, hogy meddig tarthat még Robert Lewandowski szenzációs lendülete! 3:30 – Dortmund-Inter 12:30 – Chelsea-Ajax 16:45 – Atalanta-Manchester City 20:00 – Napoli krízis 29:15 – Juventus-Milan 35:00 – Calgiari 36:20 – Bayern München-Dortmund 49:00 – Rangadók és elnevezéseik 52:20 – Liverpool-Manchester City 1:02:05 – VAR és a játékvezetői stílusok 1:09:05 – Leicester 1:10:00 – Ferencváros-CSZKA 1:12:25 – Magyar válogatott
11/11/20191 hour, 18 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Emery tízese

Mesut Özilről terveztünk beszélgetni az eheti extránkban, de nem tudtuk végül kihagyni a sztoriból Unai Emeryt, sőt, Ever Banegát, Vicente Iborrát - és Enes Kantert sem... Picit foglalkozunk a múltjával, a lelkével és hogy mindezek miképp vannak hatással saját maga és a csapata jelenére!
11/6/201930 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Horror-hétvége | Szarka András

Eseménydús hétvégén vagyunk túl, nagy különbségű győzelmekkel Németországban, borzalmas sérüléssel és játékvezetői döntésekkel tarkított meccsekkel Angliában és rasszista felhangok miatt félbeszakított mérkőzéssel Olaszországban. A legtöbbet talán persze Niko Kovac távozásával és a lehetséges utódlásával foglalkoztunk, de picit már ránéztünk az angliai szuperrangadóra és a Napoli jelenére is - sokminden más mellett! ‪Bővebben:‬ ‪0:55 Edzőváltás a Bayernnél‬ ‪14:50 Gólzáporos hétvége a Bundesligában, RB Leipzig‬ ‪19:30 A. Gomes sérülése‬ ‪30:55 Utolsó perces fordítások a PL-ben, City-Pool‬ ‪42:15 Rasszista megnyilvánulások a Serie A-ban‬ ‪48:25 Botladozó Napoli‬ ‪52:30 AS Roma‬ ‪56:45 A PSG esélyei Európában‬
11/4/20191 hour, 2 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Például

A mostani extrában megint kicsit kevésbé a sport és inkább a média az, ami főszerepbe kerül. Vendégünk továbbra is Szabó Christophe, akivel azokról a (nem csak tévé-) műsorokról beszélünk, amelyek nekünk fontosak voltak vagy most (is) azok. Egyrészt az aktuális érdeklődésünk szempontjából, másrészt pedig azért, mert a mai napig valamiért meghatározó azzal kapcsolatban, amit jelenleg is csinálunk!
10/30/201929 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Játsszatok! | Szabó Christophe

A héten Szabó Christophe-ot láttuk vendégül, vagyis nem is lehetett kérdés, hogy komoly hangsúly lesz néhány francia kérdésen, már csak azért is, mert Ligue 1 klasszikusa nem maradt el a hétvégén! A PSG és a Marseille csatáján kívül lesz szó a Lille-ről és a Lyonról is, de előtte kiértékeljük a Fradi moszkvai EL-győzelmét, a Leicester kilencesét és az észak-londoni csapatok előző hetét valamint elnézünk röviden Németországba és Olaszországba is! ‪Konkrétabban:‬ ‪2:40 Nyert a Fradi Moszkvábsn‬ ‪18:35 Southampton-Leicester 0-9‬ ‪24:40 Tottenham‬ ‪27:55 az Arsenal és Emery kemény hete‬ ‪35:00 Dortmund, Favre‬ ‪38:40 Lecce-Juve, Roma-Milan‬ ‪42:05 sima PSG győzelem az OM ellen, ez lesz a bajnoksággal is?‬ ‪53:50 Lille, Lyon‬
10/28/20191 hour, 7 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Repülő mód | Szél Tamás (Sport TV)

Hazafelé Moszkvából unatkoztunk kicsit, úgyhogy úgy voltunk vele, miért is ne beszéljük ki magunkból az elmúlt pár napot? De nem csak maga a CSZKA-Ferencváros meccs és annak körülményei, következményei kerültek szóba, hanem kezdésképpen kicsit Tomi Sport TV-s pályafutását is körbejártuk!
10/25/201932 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Min áll vagy bukik a Milan sorsa?

Dajka Balázs maradt velünk, hogy megpróbáljuk kitalálni: mi is a baj a Milannal? Kell-e aggódni a klub jövőjéért és pontosan mi lehet az? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetünk az eheti extránkban!
10/23/201930 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Same Old Trafford | Dajka Balázs (24.hu)

A héten Dajka Balázs, a 24.hu újságírója vendégeskedett nálunk, akivel természetesen sokat beszélgettünk az olasz bajnokság legaktuálisabb eseményeiről, de messze nem csak arról! Hiszen a hétvége legfontosabb eseménye mégis csak a Manchester United-Liverpool derbi volt, de szóba hoztuk a Real újabb botlását és a Clásico eltolásást is, sok egyéb más mellett!
10/21/20191 hour, 2 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Válogatott kérdések

A Zélet úgy hozta, hogy a héten csak kettesben beszélgettünk Tibivel, viszont ha már így történt, úgy voltunk vele, hogy titeket is beveszünk a társalgásba! Ennek köszönhetően végül is tulajdonképpen azok a kérdések kerültek szóba, amiket ti tettetek fel nekünk a Facebookon és ha minden igaz, egy sem maradt megválaszolatlanul. A vezérfonalat természetesen az elmúlt héten megrendezett Eb-selejtezők jelentették, főszerepben a magyar válogatott legutóbbi két meccsével, de lesz szó olaszokról, franciákról, angolokról, spanyolokról - sőt, törökökről és finnekről is!
10/16/201953 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Pont oda - rögzített helyzetek a modern fociban

Extra adásunkban ezen a héten a pontrúgásokat vettük elő Juhár Tamással, aki azt is megosztotta velünk, hogy neki mi okozta annak idején a legkomolyabb problémát ezekben a szituációkban. Aztán többek között azt is felvázolta nekünk, hogy ő miképpen próbálná megoldani ezeket a helyzeteket támadásban vagy védekezésben - valamint azt is, hogy miért dolgozhat még vajon Ivan Cordoba az Internazionalénél!
10/9/201929 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Manchesteri védőembargó | Juhár Tamás

Egy régi vendég először járt az észosztó díványunkon, vagyis a héten Juhár Tamással beszélgettünk újra! Központi témát jelentett természetesen a hétvégi Derby d’Italia, amelyet a Juventus végül is 2:1-re megnyert Milánóban az Interrel szemben, de persze megjártuk Angliát, Spanyolországot és Németországot is a hétvégi fordulókkal kapcsolatban és szőrmentén a Bajnokok Ligája előző fordulója is szóba került!
10/7/201959 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Mindenhez is - mennyire lehet univerzális egy kommentátor?

Eheti extránkban maradunk a kaptafánál, no és persze Matuz Krisztiánnál, a Spíler TV riporterénél, aki kommentátorként is jónéhány sportágban kipróbálhatta már magát. Beszélgetésünk témája elsősorban az, hogy mennyire tud egy riporter több sportágban is komolyan elmerülni, kommentátorként jó vagy kiemelkedő teljesítményt nyújtani és jó-e ez egyáltalán - riporternek, nézőnek, bárkinek?
10/3/201930 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Alig a La Liga élén | Matuz Krisztián

A madridi derbi mentén adásunk nagyobbik részét ezen a héten egy spanyol körkép adja, amiben Matuz Krisztián, a Spíler TV riportere és a Vaxerencse irányítója volt segítségünkre! Sorra vettük a legnagyobb csapatokat, a Real és az Atlético mellett természetesen a Barcelonát is, de nézelődtünk lejjebb is, már csak a Fradi európai érdekeltségei okán is. Nem hagytuk szó nélkül emellett a Milan helyzetét, a hétvégi újabb, Fiorentina elleni vereség után és a ma esti Manchester United-Arsenal rangadót sem, de ezek mellett is akadtak még érdekes témáink! Témalista: 1:30 Atlético Madrid 14:40 Real Madrid 24:20 Granada 26:45 Bilbao-Valencia 28:35 Barcelona, Ernesto Valverde 37:50 Milan, Giampaolo 44:40 Leipzig-Schalke 45:40 Név kiejtések 53:05 United-Arsenal 1:03:15 EL, Fradi-Ludogorec, Espanyol 1:06:45 Európa Konferencia-liga
9/30/20191 hour, 14 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Menő statisztikák

Bán Tibi barátunk személyében olyasvalaki volt az eheti vendégünk, akinek statisztikusi vénája nagyon sokat segítette a munkánkat az elmúlt években. Vannak azonban olyan új statisztikai eszközök és mutatók, amelyek már messze nem csak ceruza, számológép és/vagy Excel-tábla dolgai. Mik ezek, mire jók és egyáltalán jók-e? Eheti extránkban erről beszélgetünk!
9/26/201931 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Európa hangos | Bán Tibor (Spíler TV)

Teljes fordulatszámon pörögnek most már a bajnokságok mellett az európai kupák is, így igen bőven akadtak témáink eheti első adásunkra. Vendégünk Bán Tibor, a Spíler TV szerkesztője, akivel a négy legnagyobb bajnokság mellett sokat beszéltünk a Bajnokok Ligája és az Európa Liga első fordulóinak eseményeiről - többek között a Ferencváros barcelonai bravúrjáról is!
9/23/20191 hour, 9 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Parti hangulat

Ádám nyaral, de ez természetesen nem akadályozhat meg minket abban, hogy elkészüljön az aktuális hétvégéről szóló adás! A hangminőség ennek megfelelően kicsit walkie-talkies és vendégünk sincs, amiért elnézést kérünk, de reményeink szerint azért a tartalom nem szenvedte meg a körülmények hatását... Mert ha már a résztvevők fele Olaszországban tartózkodik, szóba került a Napoli-Sampdoria és a Fiorentina-Juventus mellett több más Serie A-mérkőzés is, de nyilvánvalóan beszélnünk kellett a City vereségéről és a Liverpool fordításáról, a Barca győzelméről az új edzővel felálló Valencia elleni rangadón és persze a hétvége Bundesliga-derbijeiről is, a Dortmund és a Leverkusen, valamint a Leipzig és a Bayern között!
9/16/201950 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

...de mit csinál egy videóelemző?

Ha már ennyi szó esett korábban is a videóelemzők feladatairól, úgy gondoltuk érdemes lenne kicsit jobban körbejárni a témát. Éppen ezert maradtunk még egy kicsit Telkiben és Szeketes Adriánnál, hogy a lehető legalaposabban ki tudjuk faggatni, hogy mit is csinálnak valójában ő és a kollégái!
9/12/201930 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Videóválogatás | Szekeres Adrián

A héten mi leszünk vendégségben, hiszen mindkét adásunkat Telkiben, a válogatott edzőközpontjában vettük fel, ahol Szekeres Adriánnal, az MLSZ videóelemzőjével és a Spíler TV szakértőjével beszélgettünk! A témáinkat elsősorban a magyar válogatott Szlovákia elleni mérkőzése, illetve az ezen kívül megrendezett legérdekesebb Eb-selejtezők adták, emellett pedig kicsit kitekintettünk arra is, hogy mi a helyzet jelenleg a magyar utánpótlásválogatottak környékén! Témalista: 4:40 Németország 12:15 Hollandia 18:00 Portugália 22:45 Anglia 29:45 Olaszország 37:55 Magyar-szlovák 46:45 Mi a helyzet az utánpótlás-válogatottakkal? U21 51:35 U19 53:40 U17/U18 55:25 Utánpótlás világversenyek jelentősége 59:50 A 2009-es U20-as vb-bronz / A magyar csapat tagjai akkor és most
9/10/20191 hour, 8 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Igazoltan, távol

Extra adásunkban ezen a héten a legutóbbi átigazolási időszak sajátosságait vettük elő. Szóba került a dél-amerikai klubfutball előretörése, a szerződés nélkül lévő játékosok helyzete és a piacot kisajátítani igyekvő menedzser-irodák is - többek között!
9/4/201927 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Párizsba beszökött az összeesküvés | Egri Viktor

A héten Egri Viktort láttuk vendégül, vagyis brazil sztorikban és összeesküvés-elméletekben ezúttal sem volt hiány! Ezek elsősorban Neymarról és az ő Párizsban maradásáról szóltak, de természetesen érintettük a Bajnokok Ligája sorsolását, a Fradi EL-indulását és főként a hétvégi angol, olasz és német rangadókat! Pontosabban: 1:45 UEFA díjkiosztó gála 7:05 Aranylabda esélyesek 9:20 Neymar-saga 14:05 A Juventus és a Ronaldo effektus 17:15 Bajnokok Ligája 19:45 EL-főtáblán a Fradi! 25:25 Chelsea, Lampard 31:40 Sadio Mané kifakadása 35:25 Arsenal-Spurs 42:50 Juve-Napoli 54:35 Lazio-Roma 57:00 Chris Smalling Rómában 1:00:25 Union-Dortmund 1:03:20 RB Leipzig 1:07:00 Bayern-Mainz – Szalai Ádám bemutatkozása 1:08:05 Barcelona, Real Madrid, Atlético 1:08:55 Homofóbia a stadionokban
9/2/20191 hour, 16 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Atletikus felépítés

Eheti extránkban az online média térnyeréséről - hatalomátvételéről? - és a fogyasztási szokásokról, a mindezért való fizetési hajlandóságról is beszélgetünk. Vendégünk továbbra is Peet, aki már csak munkaadója, a goal.com miatt is pontosan tudja, miként működik az online sajtós gépezet. A téma alapjául pedig nyilván a The Athletic európai megjelenése és az általa elindított hullámok szolgálnak, amelyek mintha picit hozzánk is elértek volna már!
8/28/201929 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Szemüveget a videóbírónak! | Szabó Peet

Minden komoly bajnokságban zajlik most már az élet, az olaszok pedig különösen nagy rössel csaptak bele a lecsóba, hiszen a hétvége legjobban várt mérkőzésein ipari mennyiségű gól született! Vendégünk Szabó Peet, akivel természetesen a Premier League-ről akartunk a legtöbbet beszélni, de azért bőven elidőztünk Spanyolországban és Olaszországban is, dühöngtünk a VAR bénázásain Angliában és Németországban és persze igyekeztünk alaposabban mögé nézni a Liverpool-Arsenal meccs történéseinek is!
8/26/20191 hour, 12 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Serie A-Z | Mártha Bence (Serie A 2019-20 beharangozó)

Elkészült az utolsó is beharangozó adásaink közül, amelyben természetesen a pénteken rajtoló Serie A-szezonnal foglalkozunk. Vendégünk Mártha Bence, akivel az Atalantától a Veronáig igen alaposan végignéztük a teljes mezőnyt - olyannyira, hogy a podcast történetének leghosszabb adása kerekedett belőle! Témák: 2:53 – Brescia 8:58 – Lecce 12:30 – Verona 14:25 – SPAL 15:15 – Udinese 18:25 – Cagliari 23:10 – Genoa 24:30 – Sampdoria 27:55 – Bologna 33:35 – Fiorentina 39:55 – Parma és Sassuolo 41:00 – Torino 48:07 – Atalanta 55:10 – Lazio 59:55 – Roma 1:08:20 – Milan 1:17:05 – Inter 1:26:10 – Napoli 1:31:13 – Juventus
8/21/20191 hour, 48 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

A kapus lába és a mezőnyjátékos keze | Sipőcz József

Szépen lassan beáll nálunk is a rendes menet, így ma már négy bajnokság esményeiről is beszéltünk, sőt, néha még egy ötödik is befurakodott... Vendégünk Sipőcz József, a Digi Sport kommentátora-műsorvezetője, akinek voltak közeli élményei a hétvégi angol és francia fordulóból is, de ezek mellett beszélgettünk vele az európai Szuperkupáról és a női játékvezetőkről, a Bundesliga esélyeseinek bajnoki rajtjáról és a Barcelona bilbaói buktajáról is - többek között! Konkrétabban: 2:25 Európai Szuperkupa-döntő és Stéphanie Frappart 12:05 Kapushelyzet a Liverpoolnál 21:10 Liverpooli támadótrió 25:25 Chelsea és Lampard 30:50 Manchester City - Tottenham 37:45 Bayern, Dortmund és Bundes-rajt 47:05 Barcelona 52:10 Real Madrid 58:33 Lyon 1:01:45 PSG 1:06:55 Olaszország: Alexis, Dzeko, Balotelli
8/19/20191 hour, 11 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Joao Felix órája? | Koppányi Gergely (La Liga 2019 beharangozó)

A Bundesliga után a héten beinduló másik nagy bajnokságot is szerettük volna méltó módon felvezetni, amihez ezúttal Koppányi Gergely segítségét kértük! Az előző két adázhoz hasonló módon és hasonló terjedelemben igyekeztünk végigmenni a kiesőzóna várható résztvevőitől kezdve egészen a legnagyobbakig minden ügyes-bajos dolgon, ami szóba kerülhet az idei szezonban. Témalista: 06:30 – Alsóház, kiesőjelöltek 17:20 – Középmezőny 19:20 – Villarreal 22:00 – Celta Vigo 26:20 – Az EL helyekért 26:50 – Betis 34:40 – Sevilla 46:30 – Valencia 54:35 – Atlético Madrid 1:03:45 – Real Madrid 1:10:55 – Barcelona 1:14:15 – Neymar üzlet?
8/14/20191 hour, 23 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Kelet- és nyugat-berlini márka | Moncz Attila (Bundesliga 2019 beharangozó)

Máris itt van következő szezonbeharangozó adásunk, amelyben Németországot vettük célba, hiszen a héten a Bundesligában is beindul a nagyüzem. Vendégünk Moncz Attila, akit a Sport TV műsorain kívül a Lesen vagyunk! podcastből is ismerhettek, és akivel igyekeztünk a lehető legalaposabban átrágni a német bajnokság idei erőviszonyait! Szolgálati közlemény: sajnos elkövettünk egy kisebb hibát a felvétel során, ami főleg Tibi hangját érinti, bízunk benne, hogy azért jelentősen nem rontja majd az élményt! Témalista: 09:00 – Union Berlin feljutása, nagy múltú csapatok a másodosztályban 17:20 – Hoffenheim, kiscsapatok az Európai kupákban 23:10 – Alsóház 27:09 – Hertha Dárdai nélkül 32:50 – Schalke, Nübel 36:30 – Középmezőny 39:20 – Nagelsmann 40:30 – Frankfurt 43:50 – Leverkusen 45:35 – Bayern München 53:50 – Hummels távozása 58:30 – RB Leipzig 1:06:05 – Gulácsi Péter 1:13:00 – Dortmund – Lucien Favre, húzóemberek
8/12/20191 hour, 21 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Premier | Fehér Csaba (Premier League 2019 beharangozó)

Az új szezonnal mi is újra megújulunk, elsősorban ami a körülményeket, külsőségeket illeti, vagyis új környezetben és kicsit más technikai háttérrel vágunk neki az előttünk álló évadnak! Első vendégünk Fehér Csaba, akivel természetesen a pénteken elrajtoló Premier League-et igyekeztünk kicsit felvezetni, illetve nem is kicsit, hiszen majdnem másfél órásra hízott az adás...
8/6/20191 hour, 19 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Nem kertelünk

Múlt héten igyekeztünk a nyári átigazolási piaccal foglalkozni, ezúttal viszont a legkisebb mértékben sem érintettünk futballügyeket - a saját dolgainkat annál inkább! Mindketten túl vagyunk ugyanis az első szezonunkon azt követően, hogy munkahelyet váltottunk és picit mindketten szerettük volna kibeszélni magunkból a dolgot. Miért váltottunk, hogy jött az egész, mit hoztak ezek a dolgok nekünk és miként éltük meg ezt az évet - minderről és egy picit a podcast jövőjéről is beszélünk ebben az adásban. Amivel kapcsolatban felvetettünk néhány kérdést, amire megköszönnénk, ha Ti is válaszolnátok!
7/21/201942 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Európai vakáció

Ismét csak ketten beszélgettünk a héten, de most vendég nélkül, viszont mégis csak vendégségben... A helyszín ugyanis a Baumstark-ranch, ahol kiültünk hűsölni egy kicsit az árnyékba és átbeszélgetni a legfrissebb átigazolási híreket, pletykákat, meg egy nagyon picit a még tartó Afrikai Nemzetek Kupáját is érintettük. Összességében viszont igyekeztünk tényleg a piaci aktualitások mellett maradni, nem meglepő módon főleg Olaszországra és Angliára koncentrálva, de azért jutott idő néhány spanyol, német és francia nagycsapatra is! Témalista: 2:00 Szinisa Mihajlovics 7:40 Conte, Icardi és az Inter 11:30 egyéb olasz pletykák 16:30 Neymar: Barca, Juve, Kína? 26:10 Roma, De Rossi és a Boca 28:30 Buffon újra Torinóban 33:00 Vesz még valakit idén a Bayern? 38:45 Manchester City 46:00 Tottenham, United 50:00 Arsenal 55:26 Afrikai Nemzetek Kupája
7/17/20191 hour, 2 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Hallgatni Arany-kupát | Kun Tamás (Jenkifoci)

Ugyan megígértük, de mégsem tudtunk csendben maradni, hiszen amíg Tibor jól megérdemelt vakációját tölti, addig Ádám nem bírt magával és csak nem akart titeket hallgatnivaló nélkül hagyni! Hiszen mégis csak véget ért a Copa América, a női világbajnokság és a CONCACAF Gold Cup is, ráadásul mindegyikben voltak érdekeltek bőven amerikai és/vagy MLS játékosok, így kézenfekvőnek tűnt kifaggatni Kun Tamást, a Jenkifoci-blog szerzőjét, aki mindhárom tornát igyekezett figyelemmel kísérni. És ha ez nem lenne elegendő, még az amerikában játszó magyarok helyzete és Frank Lampard londoni kinevezése is szóba került! Témalista: 2:15 Női vb 13:20 CONCACAF Gold Cup 2019 29:30 Copa America 41:12 MLS-es magyarok, helyzetjelentés 51:10 Frank Lampard a Chelsea új edzője
7/8/201957 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Dobod a podot?

Ha már Sztancsik Toma volt olyan jó fej és beszállt hozzánk, ráadásul még kiváló barátját, Buda Marcit is elhozta magával, aki még kiválóbb rádiós, tökéletes extra témának éreztük kicsit megbirizgálni azt a kérdést: miképpen is látják ők jelenleg a podcast, mint műfaj jövőjét Magyarországon? A beszélgetés természetesen nagyon messzire ment, YouTube, Twitch, klasszikus offline média és a gyerekek (felnőttek...) napi betevő FIFA-adagja is szóba került - szerencsére gyakran mondunk ilyet, de ezt is piszkosul élveztük!
7/3/201931 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Gianni főúr és a felkelés vezére | Buda Márton, Sztancsik Tamás

Minden tekintetben nagyon színesre sikeredett az idényzáró adásunk: elsősorban például azért, mert vendégünk, befogadónk és jóbarátunk, Sztancsik Tamás hozott magával egy meglepetésvendéget is! Méghozzá Buda Mártont, akit a legtöbben alighanem rádiós műsorvezetőként ismertek, most viszont futballfanatikusként is bemutatkozik. Méghozzá igen alaposan, hiszen szerteágazó témalistával vártuk, női futballtól kezdve Maurizio Sarri torinói ruhapróbáján keresztül Gianni Infantino világurlami terveiig, de persze például a Neymar-saga legújabb fejleményeit és prognózisát se hagyhattuk ki!
7/1/201952 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

L'Equipe

Ha már a héten Christophe járt nálunk, nyilván nem is lehetett kérdés, hogy az extra témánk francia tematikájú lesz! Ezúttal a válogatottról faggattuk, vagyis arról, hogy mi is történt a világbajnokokkkal a döntő óta eltelt egy évben, hogyan csúszhatott be az a törökországi vereség és hogy egyáltalán: hol, illetve méginkább merre tart Didier Deschamps és csapata az európa bajnokságra alakuló csapata építésében?
6/27/201933 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Francia saláta | Szabó Christophe

A héten igen szerteágazó módon beszélgettünk első adásunkban vendégünkkel, Szabó Christophe-fal, hiszen Michele Platini vélt vagy valós bűneitől kiindulva az Afrikai Nemzetek Kupáján és a Copa Americán keresztül még szőrmentén a női világbajnokságot is érintettük. Neymar esetleges eligazolása meg már csak hab a nyári tortánkon - tessék belekóstolni!
6/25/20191 hour, 2 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Felkészülési időszak

Eheti extránkban Bognár Domokossal a kommentátorok munkájáról beszélgetünk. Egészen pontosan arról, hogy miként szoktunk készülni egy-egy közvetítésre, mit viszünk magunkkal a fülkébe, miben más esetleg helyszínen dolgozni - és miben másokesetleg mindezzel kapcsolatban hármunk módszerei!
6/19/201933 minutes, 1 second
Episode Artwork

UborkaszezON! | Bognár Domokos (Spíler TV)

A héten egy fontos csapattaggal beszélgetünk! Bognár Domokos, a Spíler TV kommentátora rengeteget segített nekünk az idei szezonban, elsősorban az online jelenlétünk növelésében. Egyébként pedig jónéhány Premier League- és La Liga-mérkőzés közvetítésén túl van már, így kiváló beszélgetőpartnernek is gondoltuk a nyári szezon első adására! Amelyben szóba került Maurizio Sarri és a Juventus összebútorozása, Francesco Totti (és Daniele de Rossi) távozása a Rómától, Eden Hazard érkezése a Real Madridba, a Copa America első mérkőzései és persze még sok sokminden más - valamint arra is hevenyészett ígéretet teszünk, hogy a nyárra sem hagyunk teljesen magatokra titeket ;)
6/18/201952 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Energiaital, kolbász, sztrapacska | Petur András

Nemzetek ligája, magyar válogatott - ezek voltak az eheti legfőbb témáink és mindkettőhöz volt bőven szerencséje az utóbbi időkben a Sport TV riporterének, Petur Andrásnak, akit először volt szerencsénk vendégül látni a podcastban. Kezdésképpen az NL portugáliai döntője, a sorozat létjogosultsága, illetve a portugál és a holland válogatott jelene került szóba, a folytatásban pedig a mieink legutóbbi mérkőzéseiről, vagyis az Azerbajdzsán és a Wales elleni sikerekről beszélgettünk, az azoknak megfelelő örömmel és hangulattal!
6/12/201954 minutes, 1 second
Episode Artwork

Rendezői változat | Vajda László (Antenna Hungária)

Eheti extránkhoz különleges témát és különleges vendéget választottunk! Tibor ugyanis a BL-döntőre készülve szmbesült azzal a rengeteg elképesztő számadattal, ami a TV-közvetítéssel volt kapcsolatos és innen jött az ötlet, hogy picit beszélgessünk mi is arról, hogy egyáltalán mi minden kell ahhoz, hogy amikor az egyszeri néző bekapcsolja a tévét, egyáltalán lásson valamit egy sporteseményből! Hát még ahhoz, hogy mindez megfeleljen akár a legmodernebb nemzetközi trendeknek és szurkolói elvárásoknak is... Aki pedig  a segítségünkre van mindennek a kibogozásához nem más, mint régi jóbarátunk, Vajda László, aki amellett, hogy néhány hete például a női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő közvetítésének rendezője volt, jónéhány komoly nemzetközi futballesemény közvetítésében is dolgozott már - vagyis idehaza aligha találhattunk volna avatottab személyt kérdéseink megválaszolására!
6/5/201953 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Let's Talk About Six! | Szabó Dávid

Természetesen nem töprengtünk sokat az eheti témánkon: a szombati döntő és a Liverpool győzelme volt az, amiről viszont egy új vendéggel, Szabó Dáviddal, a Blikk újságírójával beszélgettünk! A meccs eseményei mellett annak utózöngéiről és lehetséges utóhatásairól is szó volt, sőt, kicsit azt is megpróbáltuk megjósolni, hogy miképpen körvonalazódnak az erőviszonyok a nemzetközi futball elitjében!
6/3/201956 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Döntős | Beregi István (BL-döntő beharangozó)

Eheti második adásunkban ígéretünkhöz híven most nem a BL-döntő után, hanem még azt megelőzően beszélgettünk Beregi Istvánnal, az MTK korábbi videóelemzőjével, akinek a segítségével kicsit igyekeztünk nektek feltérképezni a két résztvevőt. De ha már túl vagyunk az Európa Liga fináléján is, természetesen az sem maradt ki a szórásból és a Chelsea-Arsenal mérkőzésen látottakat is alaposan megrágtuk!
5/31/201947 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Curva Io Tecnico | Bán Tibor (EL-döntő előzetes)

Eheti első adásunkban elsősorban az Európa Liga döntőjét próbáltuk még közelebb hozni, amiben Bán Tibor barátunk segített nekünk. De ha már a Chelsea is ott lesz, beszélgettünk megint egy kicsit az edzőjük, Maurizio Sarri lehetséges távozásáról, sokat a Serie A-ban nem kis meglepetésre végül dobogón záró Atalantáról és az őket odakormányzó Gian Piero Gasperiniről és szóba került a Valencia Király- kupa győzelme is - többek között!
5/27/201957 minutes
Episode Artwork

Mit ér egy edző BL-győzelem nélkül? | Matuz Krisztián

A héten Matuz Krisztiánnal beszélgettünk, aktuális munkaköréből fakadóan is elsősorban spanyol fociról és a bajnokság idei legérdekesebb fejleményeiről. Szóba került azért az Európa Liga dőntője, az azt övező anomáliákkal egyetemben, valamint az egyik résztvevő edzőjének lehetséges következő állomáshelye, a Juventus is - sok-sok minden más mellett!
5/22/20191 hour, 2 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Posztra igazolás | Sallói istván

A múlt heti extra adásunk után adta magát, hogy kivel beszélgessünk ezen a héten - de egyébként is érdemes volt megkérdezni Sallói Istvánt az angol csapatok kiváló nemzetközi szerepléséről és a Premier League hajrájáról is! Persze azért szóba hoztuk azt is, hogy fog-e mostanában blogot indítani és hogy mire menne egy magyar edző a Tottenham keretével!
5/13/201950 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Blogisztika

Blogisztika by Teljes terjedelem
5/6/20191 hour, 6 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Szuper csapat | Mártha Bence

Hogy ezen a héten se maradjunk teljesen a szokásos mederben, a hétfői adag most egy picit rövidebb lesz, több okból is. A legfontosabb az, hogy a vendégünk ezúttal Mártha Bence, akivel a futballpályák aktualitásait is kitárgyaltuk, de a kivételesen már holnap kikerülő extránkban a szokásosnál is hosszabban beszélgetünk egy olyan témakörben, amelyet sokan reményeink szerint szintén érdekesnek fogtok találni. Ami viszont ezt az adást illeti, természetesen Benivel megyünk Olaszországba, de az európai kupák elődöntőinek visszavágóira is kitérünk!
5/6/201941 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Agyeldobós elődöntők

Nem tudjuk, mi van a levegőben, de valahogy megint nem sikerült összehozni, hogy egyszerre hárman tudjunk beszélgetni nektek az elmúlt napok eseményeiről, de cserébe legalább majdnem egy teljes órán át cseréltük az eszmét, megint csak kettesben. Kezdésképpen kicsit visszamentünk még a hétvége olasz eseményeire, főszerepben a Derby d'Italia-val, picit németeztünk is, ha már a Bayern csak nem akarta unalmassá tenni az utolsó fordulókat a Bundesligában és előretekintettünk az EL-elődöntőire is. A legtöbbet viszont persze a két BL-elődöntővel foglalkoztunk, de például az is szóba került, hogy szerintünk miként kellene öltöznie egy magára valamit is adó edzőnek...
5/2/201958 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Dortmundi turbulencia | Mészáros Ábel

Megint csak kettesben és megint egy járműben rögzítettük az aktuális adásunkat, de a különleges körülmények szerintünk mindenképpen indokoltak! Mészáros Ábellel, ha már a hétvégét Dortmundban tölthettük, úgy gondoltuk, kihasználjuk még a hazautat is, hogy átbeszéljük a Ruhr-vidéki derbi eseményeit, utózöngéit és persze jónéhány egyéb dolgot a Bundesligával kapcsolatban.
4/28/201958 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Angolok, angolok mindenhol | Galambos Dániel

Ismétlés a tudás anyja, így ma újra nekifutottunk a Bajnokok Ligája-elődöntők esélylatolgatásának, immár jól megszokott stúdiónkban és újra egy vendég társaságában! Galambos Dániellel természetesen nem csak BL-ben, hanem kicsit a Premier League-ben is megpróbáltunk eligazodni a lehetséges végkimenetelt illetően, így szóba került a manchesteri derbi és az Arsenal újabb botlása, valamint megint filozofálgattunk kicsit Guardiola és a Sarri-ball nyomán is - sőt, újabb játékunk is akad!
4/25/201957 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Az Ajax feltámadása, az Arsenal letámadása

A húsvét hétfő nem jelentheti azt, hogy podcast nélkül maradtok, sőt! Ugyan most csak kettesben beszélgettünk, de cserébe kivételesen csütörtökön is egy teljesértékű adással készülünk - már amennyiben ezt a mait elfogadjuk annak :) Mi mindenesetre így kezeltük és beszélgettünk bőven a Bajnokok Ligája és az Európa Liga negyeddöntőiről, előbbi nyomán Guardiola valódi értékéről, illetve a Premier League hajrájáról; de szóba került a Juve zsinórban megszerzett nyolcadik scudettója is!
4/22/201953 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

A deltás kapus

A héten nem marad el az extra adásunk, csak némi technikai okból kicsit csúszunk vele... Nyilván, ha egy kapus későn érkezik, az sose jó, de ebben az esetben talán lehet szó kivételről, mert Kemenes Szabolccsal ez alkalommal is nagyon jót beszélgettünk, elsősorban a saját jelenéről és jövőjéről! Természetesen szóba került a Sport Tv-s munkája, az aktív labdarúgás és a hazai edzőképzés, valamint az is, hogy mikor szeretne leülni a Milan kispadjára - nem cserekapusként!
4/18/201930 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Negyeddöntők fele | Kemenes Szabolcs

A héten megint egy aktív futballistát láttunk vendégül, akinek azonban az elemzői szerepkör sem idegen már egy ideje! Kemenes Szabolccsal ezúttal kicsit hangsúlyosabban beszéltük át az aktuális Európa Liga-párharcokat, főszerepben az Arsenal-Napolival - már csak azért is, mert a meccset Tibor élőben, a helyszínen nézte meg. Nem hagytuk viszont szó nélkül a többi EL-meccset és persze a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket sem, szőrmentén pedig még a Juventus újabb scudetto-bezsákmányolásának elhalasztását is érintettük!
4/15/201949 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Egycsatáros játék | Torghelle Sándor

A héten kicsit rendhagyó lesz a menedtrend, mind megjelenés, mind az aktuális műsor tekintetében, mivel megint csak egy adással jelentkezünk és az is csak kevéssé foglalkozik a hétvége aktualitásaival. Diego Costa piros lapjáról azért kikértük eheti vendégünk, Torghelle Sándor szakértő véleményét, akivel viszont természetesen elsősorban inkább saját pályafutásáról, múltjáról-jelenéről-jövőjéről és persze a magyar labdarúgás sok-sok furcsaságáról-érdekességéről beszélgettünk!
4/8/20191 hour, 3 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Játékosok klubja

Ahogyan korábban sokszor beszélgettünk már szuperklubokról, amelyek a többiek fölé nőttek és akik lassan szó szerint is más ligába tartoznak, úgy elég egyértelműen kezd kirajzolódni egy szűk réteg a játékosok közül is, akik szintén lassan kis túlzással bármit megengedhetnek maguknak - akár még a saját csapatukkal szemben is. Jó-e e ez, hová vezethet egyáltalán és hogy néz ki például mindez az óceán túlsó oldalán - ilyen kérdéseket feszegetünk eheti extránkban Hetthéssy Zoltánnal!
4/4/201925 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Dobogós helyzetek | Hethéssy Zoltán

A héten Hethéssy Zoltánt láttuk vendégül, így nyilván nem okoz különösebb meglepetést az, hogy leghosszabban tárgyalt témánk az angol bajnoki címért folytatott versenyfutás volt. Persze a Premier League esetében sem ragadtunk le ennyinél, hiszen a harmadik helyért is komoly a csata, ahogyan Olaszországban is! Erről és Luca Zidane édesapjának hétvégi csapatáról is beszélgettünk, sok egyéb más mellett! Pontosabban: 2:30 Roma-Napoli, Inter-Lazio 4:58 Donnarumma 12:45 Meddig csúszhat tovább az Inter? 16:30 Zidane és Zidane 20:40 Mennyire hiányzik Messinek Ronaldo? 29:02 Huddersfield 32:15 Cardiff-Chelsea, VAR, sólyomszem 37:05 Liverpool, Manchester City 45:55 Harc a PL-dobogóért 48:27 Tottenham 52:50 Vad tippek az első háromra
4/1/201955 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Capitani | Egri Viktor

Tibor szerencsére egyben megérkezett Ciprusról, éppen az Eb-selejtezők első mérkőzéseinek végeztével, így természetesen ezek jelentették az eheti, ezúttal egyetlen adásunk témáját. Vendégünk pedig az örök optimista Egri Viktor, a Digi Sport riportere és testvér-podcastunk, a Vaxerencse egyik házigazdája, akivel nem csak a magyar, hanem az olasz válogatott olasz szövetségi kapitányáról is beszélgettünk. És persze nem lett volna teljes vele egy adás, ha Brazília nem kerül szóba! Konkrétabban: 2:05 magyar-horvát 5:00 a magyar edzői szakma és az innováció 21:30 Rossi rendszere(i) 25:55 mi a helyzet most a horvát válogatottal? 32:28 Szalai, a magyar Mandzukic 38:10 Nagy Ádám 41:22 Marco Rose és a magyarok 44:00 Eb-selejtezők kontra Nemzetek Ligája 48:10 Mancini válogatottja 57:50 Tite válogatottja
3/27/20191 hour, 7 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Hamis kilencvenes

Régen minden jobb volt régen! Például az ötleteink is, erre a hétre viszont nem jutott jobb eszünkbe annál, semmint céltalanul sztorizgassunk gyerekkorunk legszebb nyarairól, amikor futballínségünk csillapítására a gombfoci, a kivágott cikkek és a falon lógó poszterek maradtak. Csáki Csabával visszamentünk a labdarúgás VITATHATATLANUL(...) legjobb korszakába, a kilencvenes évekbe, amikor már csak a FIFA-játékokban volt kocka a labda, bőszárúak voltak a sortok és még az UEFA-kupa közvetítéseknek is tudtunk örülni! Témák: 4:50 Mit ért régen az UEFA-kupa? 6:40 Hol-hogyan néztünk PL-t, Serie A-t? 12:38 Szokásos tirádánk az EL-csoportkörről 14:00 Klubhagyományok kontra pénztárca 16:20 Bajnok a Blackburn 19:08 A Barca is szeret költeni 21:40 Csabi füzete 27:00 Miben volt más maga a játék? 29:30 Divat a pályán
3/20/201935 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Mit keres Icardi? | Csáki Csaba (Csabinter)

A héten Csáki Csaba jött el hozzánk, első körben az elmúlt hét eseményeit átbeszélni, már csak azért is, mert bőven volt mit! Kezdésnek Zinedine Zidane visszatérése és csapatépítési tervei kerültek előtérbe, hogy aztán a Juventus és a Liverpool BL-továbbjutása mellett az európai kupák következő körének sorsolására és a milánói derbi eseményeire is kitérjünk, többek között! Témák: 1:40 Zizou visszatért 12:28 Juventus-Atlético 21:28 TIBOR AZT MONDTA, HOGY HIGUAÍN NEM AZ A TÍPUS!!! 21:55 Bayern-Liverpool, Neuer nem forradalmár 27:55 BL-sorsolás 36:30 EL-sorsolás 39:25 Inter-Frankfurt 42:20 Milan-Inter 46:20 Icardi 55:40 Sarri a Románál?
3/18/20191 hour, 59 seconds
Episode Artwork

Unai emberei

Ahogy ígértük, ezúttal terítéken az Arsenal és mérlegen Unai Emery eddigi munkássága! De messze nem csak ennyiről volt szó ebben a félórában, hiszen próbáltuk megfejteni, ki is veheti át majd az irányítást az átigazolási munkálatokban és azt is, hogy mi lehhet a klub rövid- illetve hosszútávú szándéka Mesut Özillel és Aaron Ramsey-vel! Felállás: 0:45 ki lesz a sportigazgató? 6:40 milyen edző Emery? 11:05 mi változott a csapat játékában? 15:35 Özil 19:20 Ramsey 24:30 Védelem 26:45 Közeljövő
3/13/201934 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Van de Beek, van der Sar, Van Halen | Szabó Peet

Eheti első adásunkban értelemszerűen elsősorban a múlt heti BL-mérkőzésekről, azok közül is főként a két csodás feltámadásról, vagyis a Real Madrid-Ajax és a PSG-Manchester United meccsekről beszélgettünk. Vendégünk Szabó Péter, alias Peet, akit jól ismerhettek a Spíler TV Premier League-műsoraiból és a goal.com cikkeiből és akit persze azért kifaggattunk a hétvégi Arsenal-United rangadóról is, többek között! Felállás: 2:10 PSG-Manchester United 17:30 Real Madrid-Ajax 27:50 Porto-Roma, Cakir és a VAR 33:15 Dortmund-Tottenham 34:55 Juventus-Atlético esélyek 39:50 Bayern-Liverpool 45:34 Chelsea-Wolverhampton 53:05 Rennes-Arsenal/Arsenal-Man Utd 56:30 di Francesco már nem a Roma edzője 58:05 a Milan reményei a szezon hajrájára
3/11/20191 hour, 3 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Solaris

Nyilván az előző hét eseményei miatt egyébként is adta magát, hogy eheti különkiadásunkban a Real Madridról beszélgessünk, de a keddi Bajnokok Ligája-kiesés után még aktuálisabbá vált a téma. Szabó Szilárd barátunk végre kiengedhette magából a klubbal és annak vezetésével kapcsolatos véleményét, megtöprengtük, hogy kik lehetnek ott a madridi radaron az átigazolási fronton és azt is megtárgyaltuk, megfelelő választás volt-e a kispadra Santiago Solari - és ha igen, akkor miért nem?
3/6/201938 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Kapitális klasszikusok | Szabó Szilárd

Olyan mennyiségű szuper párosítás akadt a múlt héten, hogy mi is csak úgy kapkodtuk a fejünket, ráadásul a BL-visszavágókat is be kellett harangozni - de azért nem ijedtünk meg! Vendégünk Szabó Szilárd, a Magyar Rádió riportere, akivel igyekeztünk a Bajnokok Ligája meccsek kapcsán visszatekinteni az előző heti  eseményekre, különös tekintettel az egymást követő El Clásicókra. Emellett pedig igyekeztünk időt szakítani észak-londoni, liverpooli, római és a Serie A-s tabella eleji derbire is, inkább több, mint kevesebb sikerrel!
3/4/201955 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

A futball Ferrarija

Eheti különkiadásunkban csíkszemmel beszélgetünk,méghozzá fekete-fehérrel, Berei Dániel segítségével! Elsősorban a Juventus-szal foglalkozunk, de nem kizárólag a pályán és környékén történő aktualitásokal, hanem inkább azzal, hogy mi választja el őket perpillanat attól, hogy a legnagyobb klubok legszűkebb elitjéhez tartozzanak? Vagy már ott is lennének? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatunk ebben a szűk félórában.
2/27/201930 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Kepa vagy Sarri a balga? | Berei Dániel

Legutóbb a Bajnokok Ligája-döntő alkalmával járt nálunk Berei Dániel, akivel most leginkább az angol Liga-kupa döntője kapcsán beszélgettünk, bár sajnos ugye legkevésbé a mérkőzés futballszakmai kérdései kapcsán... Azon kívül, hogy kikap-e Kepa, beszélgettünk még a Liverpool-United PL-rangadóról, de a vörösök Bayern elleni BL-meccsét se hagytuk szó nélkül, ahogyan természetesen foglalkoztunk a többi párharc, vagyis az Atlético-Juve, a Lyon-Barca és a Schalke-City meccsek eseményeivel is!
2/25/20191 hour, 3 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Faketelenül

Marosi Gergellyel a kamuhírek nyomába eredtünk! Természetesen mindezt a futball mentén tettük és próbáltuk egyáltalán meghatározni, hogy mit is érdemes érteni ezalatt. Hogy születik, egyáltalán miért és miképpen vált a foci a melegágyává mindennek?
2/21/201941 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Ole Gunnar szomorúsága | Marosi Gergely

A héten Marosi Gergely lesz a beszélgetőtársunk, akivel leginkább a Bajnokok Ligája mérkőzései kapcsán kalandozunk el, olykor igen messzire is! A fókuszban azért elsősorban a múlt heti és a most következő mérkőzések voltak, csodálkozunk Solskjaer testbeszédén és örülünk Felix Zwayernek az Atlético-Juventus meccsen, de szőrmentén az Európa Ligát és Mauro Icardi önkéntes(?) számüzetését is érintjük!
2/18/20191 hour, 9 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Vezető edzők

A Premier League-ben jó ideje most már nem csak a játékosok, hanem az edzők közül is a világ legjobbjai vannak ott a legnagyobb csapatoknál. Ezúttal róluk beszélgettünk egy picit, Sarrizmus és tiki-taka, Klopp and roll és Ole-olé, de persze az észak-londoniak se maradnak ki - bő félórában, továbbra is Galambos Dániellel!
2/13/201938 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Lefőtt vagy még csak melegszik? | Galambos Dániel

A héten Galambos Dánielt láttuk vendégül, akivel természetesen elsősorban angol témákról, azok közül is érthető módon kiemelten a City Chelsea-veréséről beszélgettünk. De nem csak Maurizio Sarri problémái, hanem a Tottenham esélyei, Solskjaer reményei és a Bajnokok Ligája eheti párharcai is szóba kerültek, erőteljes német és portugál kitekintésekkel!
2/11/201950 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Emiliano Sala

Természetesen mi sem mehettünk el szó nélkül az Emiliano Salaval történtek mellett, Kovács Dávidnál pedig keresve sem találhattunk volna alkalmasabb beszélgetőpartnert a Nantes korábbi játékosával kapcsolatban.
2/6/201916 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

A palermói módszer | Kovács Dávid (Allez l’OM!)

A héten Kovács Dávid barátunkat, az Olympique Marseille hithű bloggerét és a Digi Sport francia futball-szakértőjét láttuk vendégül, hiszen az utóbbi hetek-hónapok bőven szolgáltak érdekes és általunk még ki nem tárgyalt témákkal! Mielőtt viszont Henry, Neymar és Balotelli szóba került volna, természetesen kinéztünk a Manchester City-Arsenal rangadóra is a Premier League-ből és a Coppa Italia meglepetésáradatát se hagytuk szó nélkül!
2/4/20191 hour, 5 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Helló, turiszt!

Sport-utazásokról, futballturizmusról akartunk tovább beszélgetni Pippo barátunkkal, végül inkább amolyan sztorizós-röhögős társalgás lett belőle, de szerintünk ti sem fogjátok bánni! Meccsnézős történetek a legnagyobb európai stadionokból, no meg persze néhány jótanács, a magunk módján - fogadjátok szeretettel!
1/31/201940 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Higuaín-szál | Fekete Pippo Zoltán

Filippo Inzaghi ugyan távozott Bolognából, magyar alteregója viszont egyből el is jött hozzánk, hogy nagyjából ezen kívül minden másról beszélgessen velünk egy kicsit, ami a héten foglalkoztatta az olasz szurkolókat. A héten tehát Fekete Zoltán barátunk, vagyis Pippo látogatott el hozzánk, akivel a szerdai időpont miatt mindkét Milan-Napoli meccs tanulságait számba tudtuk venni, eltöprengtünk Piatek és Paqueta Milánóba szerzdődésén és Gonzalo Higuaín onnan való távozásán, aminek nyomán persze bőven szóba került a Premier League is - sok egyéb más mellett!
1/30/20191 hour, 1 minute, 14 seconds
Episode Artwork

Sport-e?

Ingoványos talajra léptünk abból a szempontból, hogy az e-sport, mint olyan egyikünknek sem igazán hazai pálya - eheti vendégünk, Nagy Viktor viszont már közvetített TV-ben is FIFA-mérkőzéseket! Ebből fakadóan viszonylag naprakész a sport hazai és nemzetközi helyzetével kapcsolatban, így egy kicsit tulajdonképpen minket is felvilágosított: honnan jött, merre tart a gamer-generáció nem is annyira virtuális versengése?
1/23/201931 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Kane-e valaki? | Nagy Viktor

Tibor sítáborozni indul holnap, így kivételesen már vasárnap felvettük az aktuális adást, amelyben régi kedves ismerősünket, Nagy Viktort, a Digi Sport műsorvezetőjét-kommentátorát láttuk vendégül. Indításképpen szétnézünk Olaszországban, leginkább Milánóban és az átigazolási piacon a pletykák helyretétele végett, de kicsit beharangoztuk az esti Napoli-Lazio meccset is. Ahogyan szőrmentén a vasárnapi francia derbi is szóba került, de természetesen kitértünk az Arsenal-Chelsea mérkőzésre és a Tottenham problémáira is, amelyek Harry Kane sérülésében csúcsosodnak ki - sok egyéb más mellett!
1/20/20191 hour, 2 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Amerikás, magyaros

Kun Tamást időről időre el szoktuk csábítani, hogy meséljen nekünk egy kicsit az MLS-ről, hiszen a ligában egyre több magyar játszik, de már messze nem csak ezért lehet érdekes az egyszeri szurkolónak! Tomi viszont rajta tartja a szemét a ligát elhagyó futballistákon is, így a mieinken kívül elbeszélgettünk többek között a Bundesliga amerikai légiójáról is, a magyar játékosok helyzete mellett pedig természetesen a bajnokság jövője, jövőképe is szóba került.
1/16/201944 minutes, 1 second
Episode Artwork

Norvég minta | Kun Tamás

A héten Kun Tamás, a Jenkifoci blog szerzője volt a segítségünkre, leginkább Christian Pulisic zajos átigazolásának megítélésében, értékelésében. Elsődleges témánkat viszont mégse szolgáltathatta természetesen más, mint Ole Gunnar Solskjaer, aki sikerrel vette a Tottenham jelentette akadályt is a Manchester United menedzsereként, de rajtuk kívül szóba került a Bundesliga újraindulása, a Juventus tavasza és a Coppa Italia nyolcaddöntői is!
1/14/201955 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Integess, Zoli! | Gera Zoltán

Úgy gondoljuk, hogy a 200. adásunk tiszteletére tökéletesebb vendéget nem is hívhattunk volna meg magunkhoz: Gera Zoltán járt nálunk, akivel természetesen nagyon sokat beszélgettünk angol fociról, a saját pályafutásáról, aktív labdarúgáson innen és az edzői szárnybontogatásokon túl... Mi piszkosul élveztük és szerintünk nektek sem fog csalódást okozni!
1/8/20191 hour, 14 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Kiskarácsony

Ha úgy tetszik különleges, ha úgy tetszik, több sebből vérzik a legújabb adásunk hiszen ezúttal csak ketten beszélgetünk, ráadásul a hangosítás sem az igazi - de azért reméljük, így is örömötöket lelitek majd benne! Reményeink szerint a tartalmon nem fog múlni, hiszen nagyon sokat beszélünk José Mourinhoról és a Manchester Unitedről, no meg persze az angol bajnokság éllovasairól is. De szóba kerülnek a német és az olasz bajnokság hétvégi rangadói is Dortmund-Gladbachostul, Frankfurt-Bayernestül, Juve-Romástul, sőt, még Filippo Inzaghi filozófiájáról, Bolognájáról és benne Nagy Ádámról is ejtünk néhány szót!
12/23/201844 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Gyémántok az örökkévalóságnak

Végre egy adás, aminek adhattuk egy James Bond-film címét, még úgy is, hogy a 007-esről nem lesz benne szó - de hatosokról és nyolcasokról például igen! Mészáros Ábellel taktikai kérdésekbe kezdtünk el belebonyolódni, aminek az okát elsősorban a gyémántalakzatú középpályás-sor németországi reneszánsza adja. A formáció visszatérésének okai mellett aztán nagyon sok irányban kezdtünk el nyomozni és nem várt helyekre tévedtünk el - pont, mint egy igazi titkosügynök!
12/19/201835 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Kimmich tud? | Mészáros Ábel

Ezen a héten Mészáros Ábel járt nálunk, akivel természetesen azon nyomban Németország felé vettük az irányt, és meg is néztük, mire kell figyelnie az angol-német BL-párharcokban Bayern ellen a Liverpoolnak és a Dortmunddal szemben a Tottenhamnek! Ha már Anglia, a Pool-United derbit sem hagytuk szó nélkül és jutott némi idő a milánói csapatok kiesésének megsiratására is - ezúttal is nagyon sok egyéb más mellett!
12/17/201852 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Az ügynök halála

Az ügynök halála by Teljes terjedelem
12/13/201833 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

BeLecsavarodva | Hrutka János

A héten egy, a Bajnokok Ligáját kívülről-belülről kiválóan ismerő korábbi játékos, Hrutka János volt a vendégünk, akivel már csak szakkommentátori elfoglaltságai okán is Angliában kezdtük eheti körutazásunkat, a múlt heti rangadókkal és a City idei első PL-vereségével. De természetesen nem hagyhattuk szó nélkül a most következő BL-mérkőzéseket és a Libertadores-kupa Európába költöztetett zárómeccsét sem - sok más finomsággal együtt!
12/10/201845 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Futballcápák

Eheti kibeszélő-shownkban a foci árnyékos oldalát próbáljuk meg kicsit bevilágítani, bár nyilván mi csak pislákoló mécseseket tudunk felmutatni ebben a helyzetben. Sztancsik Toma viszont elég mélyen beleásta magát a témakörbe, leginkább a Football Leaks dokumentumhalmazát böngészve, aminek a segítségével egy picit igyekeztünk mi is megkapargatni a jéghegy csúcsát. Futball, pénz, politika, piszkos-titkos ügyletek és mindezek hatása magára a játékra - szerintünk nagyon érdekesre sikeredett!
12/6/201833 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Ágyúsok újratöltve | Sztancsik Tamás

Tartalmas héten vagyunk túl, hiszen élesedik a kép és a helyzet a Bajnokok Ligájában, kisorsolták az Eb-selejtezők csoportbeosztását és többek között Észak-Londonban is derbit rendeztek. Mindezekről pedig egy nagyon jó barátunkkal, Sztancsik Tamással beszélgettünk, aki dolgozott korábban a magyar válogatott mellett is és nem mellesleg Arsenal-Tottenham meccset is látott már élőben!
12/3/201849 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Védekezz!

Itt is a folytatás Juhár Tamással, akinek igen testhezálló témát találtunk, hiszen a védekezésről beszélgettünk, a tőlünk telhető legnagyobb alapossággal! Három-, négy-, ötvédős rendszerek, Conte, Pep, Allegri és a többiek - tessék kattintani!
11/29/201832 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Jorginho kikapcsolódása | Juhár Tamás

A héten Juhár Tamást láttuk újra vendégül, akivel természetesen nem is lehetett kérdés, hogy elsősorban az olasz bajnokság legjobbjairól fogunk beszélgetni, így a hétvégi Lazio-Milan mellett szóba került a Juventus, az Inter, a Napoli és az AS Roma is. Rajtuk keresztül pedig a ránk váró Bajnokok Ligája forduló, valamint a szombati Tottenham-Chelsea meccs is - ezúttal is sok más érdekesség mellett!
11/26/201847 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Utószó

Ahogy ígértük tehát, itt az eheti második adag, amelyben elsősorban focival kapcsolatos könyvekről, futballista(ön)életrajzokról, azoknak magyar változatairól beszélgetünk tovább, Bán Tiborral, akinek többek között például Andrea Pirlo könyvének magyar változatát is köszönhetjük! És ha végighallgatjátok az adást, ti is megnyerhettek egy könyvet...
11/22/201831 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Osztjuk az észt | Bán Tibor (Spíler TV)

Ezúttal Bán Tibort láttuk újra vendégül köreinkben, akivel elsősorban a Nemzetek Ligája és azon belül is a magyar válogatott mérkőzéseit veséztük ki, Marco Rossi főszereplésével. Jutott azért idő persze például az angolokra, a horvátokra és az olaszokra is, sőt, szőrmentén a Libertadores-kupában rendezett Boca-River döntő első meccsét is érintettük - valamint kicsit meg is reformáltuk a szokásos menetrendünket, amiről az adásban hallhattok bővebben!
11/19/201844 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Pipita picante | Koppányi Gergely

Ezen a héten Koppányi Gergely jött el hozzánk, részben azért, hogy kivesézzük a hétvégi rangadókat - részben pedig azért, hogy a játékosmegfigyelők életéről, feladatairól meséljen! Kompany ugyanis most már nem csak újságíróként néz futballmeccseket, mivel egy ideje egy élvonalbeli klub scoutja is, így igyekeztünk alaposan kifaggatni a tárgykörben, de persze a Dortmund-Bayern, a City-United és a Milan-Juve meccsek mellett sem mentünk el. Utóbbinak köszönhetően pedig alighanem a podcast történetének leghevesebb vitája alakult ki Gonzalo Higuain értékének megítélésével kapcsolatban...
11/12/20181 hour, 7 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Kiváló ötlet | Szarka András (Digi Sport)

A héten a legtöbbet a legnagyobb európai klubok ismételten felmerülő, a Bajnokok Ligájából való kiválási szándékáról beszélgettünk, Szarka András barátunkkal, aki a Digi Sporton főként olasz és francia bajnoki mérkőzéseket szokott közvetíteni, de éppenséggel az angol labdarúgás se áll tőle távol. Ennek megfelelően tulajdonképpen úgy harangoztuk be a következő hét BL-mérkőzéseit, hogy közben ezeknek a bajnokságoknak a legfrissebb eseményeire is kitértünk, így jutott idő például az Arsenal-Liverpoolra, sőt, a Montpellier-Marseillere is ;)
11/5/20181 hour, 17 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

ClasiKO | Matuz Krisztián

A héten a témákért és a vendégért sem mentünk messzire, hiszen beszélgetőtársunk Matuz Krisztián, a Spíler TV riportere volt, legfontosabb témánk pedig a vasárnapi Barcelona-Real Madrid mérkőzés. Suárez góljai, Lopetegui jövője és a homályos spanyol VAR-képernyők mellett természetesen megemlékeztünk a leicesteri helikopterkatasztrófáról, kicsit kitértünk a múlt heti BL-mérkőzésekre, valamint a hétvégi Dortmund-Hertha Bundesliga-rangadóra is!
10/29/201858 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Társművésznő | Csepelyi Adrienn

Kivételesen nem vagyunk nagyon nehéz helyzetben, ha össze akarjuk szedni, mely mérkőzésekkel is foglalkoztunk az eheti adásban, hiszen igazából csak a Spanyolország-Anglia meccset érintettük konkrétan az elmúlt hét eseményei közül. Beszélgetőtársunk viszont olyasvalaki, akit már nagyon régen szerettünk volna vendégül hallani a podcastban, hiszen amellett, hogy írni is szokott róla, szereti, sőt imádja a futballt - aminek nemrég egy könyv lett a legkézzelfoghatóbb eredménye. Csepelyi Adriennről van szó, akivel sokmindenbe belementünk a futballszurkolás társművészetei kapcsán, Liverpoolon, illetve angol és magyar válogatotton innen és túl!
10/22/20181 hour, 17 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Nemzetek igája | Fehér Csaba

A héten válogatott meccset rendeztek, úgyhogy hiába is akarnánk tagadni, menetrendszerűen érkezett Fehér Csaba, akivel persze aztán sikerült a holland futball felé is elkanyarodnunk! A legfőbb témát természetesen a Nemzetek Ligája szolgáltatta, beszéltünk Willi Orbán és Jorginho hatásáról a saját csapataira, a válogatottak hatásáról a Tottenhamre - és sok egyéb más mellett az új szerepkörben tündöklő Fabio Coentrao-ról is!
10/15/20181 hour, 10 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Káosz kapitány | Mártha Bence

Ezen a héten Mártha Bence, alias Benito barátunk is meglátogatott végre minket új otthonunkban, ahol viszont nem igazán tudtunk élni a hazai pálya előnyével, hiszen minden igyekezetünk ellenére leginkább ő irányította a játékot! Igaz, rendezett védekezésről aligha beszélhettünk, így igen komoly íveléseket bemutatva ugráltunk Mourinhotól és a Unitedtől a Juventusra, a Bundesligán keresztül a Premier Leagure, a Serie A-ra és vissza, mindezidő alatt olyan klasszisokról is megemlékezve, mint például Henke Larsson vagy Juan Carlos Valerón!
10/8/20181 hour, 15 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Szomszédok | Egri Viktor

A héten újdonsült podcast-szomszédunkat, Egri Viktort kértük meg, hogy beszélgessen velünk egy jót – és mindenki megnyugtatására közöljük, viszonylag kevés szó esett brazil futballistákról! Annál több viszont a Juve-Napoli olasz rangadóról, José Mourinho ősz hajszálairól valamint Dárdai Pál és csapata bravúros Bayern-veréséről és ez még messze nem minden!
10/1/20181 hour, 7 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Kapusok cipőjében | Kele János

Szezonbeli második adásunkban is a Bajnokok Ligája játsza a főszerepet, illetve vendégünk, Kele János, akivel most sem csak angol csapatokról beszélgettünk. Hogy-hogy nem, azért jutott rájuk idő bőséggel, hiszen a Liverpool, a Tottenham, a United és a Manchester City BL-meccsei mellett a Chelsearől is beszélgettünk - és nem csak a Vidivel közös EL-csoport okán! Nem hagyhattuk szó nélkül a magyar csapat BATE elleni debütálását sem a csoportkörben, ahogyan az olasz élcsapatok múlt heti meccseit sem. Sőt, ámultunk a Real Madrid középpályáján, beszélgettünk a modern kapus szobrának lábazatáról és egy kicsit a saját kedélyállapotunkról is!
9/24/20181 hour, 9 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Re-start | Beregi István

Itt vagyunk - és itt is leszünk! ;) A Teljes terjedelem a tervezettnél picivel nagyobb szünet után visszatért, ráadásul egyik kedvenc vendégünkkel, Beregi Istvánnal, akivel végigfutottuk a Bajnokok Ligája idei mezőnyét, hogy még éppen legyen lehetőségetek az első játéknap előtt megismerkedni a főszereplőkkel!
9/17/20181 hour, 13 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Unagi | Szabó Christophe (Foci-vb, döntő - 2. rész)

Évadzárónk második felében már a labda volt a valódi főszereplő, no meg persze továbbra is Szabó Christophe, akivel érintettük a bronzmérkőzést, kicsit próbáltuk kiosztani a további helyezéseket is, no meg Deschamps ördögi tervének hátterét és a francia csapat lehetséges jövőjét is igyekeztünk felgöngyölíteni!
7/17/201845 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Hexagon | Szabó Christophe (Foci-vb, döntő - 1. rész)

A vb- és évadzáró adás sok szempontból különlegesen alakult, úgyhogy végül is úgy döntöttünk, két részletven osztjuk meg veletek! Az elsőben a franciák sikerének történelmi, társadalmi vonatkozásai kerültek előtérbe, amelyhez keresve sem találhattunk volna jobb partnert Szabó Christophe-nál, akivel aztán azért a második részben az aktuális futballeseményekről is bőven beszéltünk!
7/17/201837 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Kirúgni vagy nem kirúgni? | Beregi István (Foci-vb, elődöntők)

A világbajnokság elődöntőit Beregi Istvánnal beszéltük át, amiből rutinos hallgatóink számára már egyértelművé is válik, hogy elsősorban taktikai kérdések kerültek előtérbe. Kicsit csapongósan, vagyis ha úgy tetszik, rendszerkről beszélgettünk kissé rendszertelenül, főszerepben azért mégis csak a francia-belga és az angol-horvát mérkőzéssel, illetve a világbajnokság taktikai trendjeivel!
7/12/20181 hour, 15 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Yes, comment! | Egri Viktor (Foci-vb, negyeddöntők)

Természetesen a világbajnokság negyeddöntői is bőven szolgáltattak beszédtémát, viszont ismét Egri Viktort láttuk vendégül, így a legtöbbet - meglepő módon - Brazíliáról társalogtunk. Nem hagytuk azért szó nélkül természetesen a többi mérkőzést sem, nosztalgiáztunk az angolok legkedvesebb futball-nótája kapcsán és kicsit beszélgettünk a kommentátori munkáról is...
7/8/20181 hour, 17 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Hosszabbítás, tizenegyesek | Mártha Bence (Foci-vb, nyolcaddöntők)

Az utóbbi időben egy párszor már elengedtük a gyeplőt a megszokott, hatvanperces formátumunkkal kapcsolatban, ez pedig most kirívó mértékben sikerült, de nyilván a témák bősége és vendégünk személye is ad rá némi magyarázatot. Csatársorunk harmadik tagja ezúttal Mártha Benito volt, a világbajnokság nyolcaddöntői mellett pedig egy olyan apró, jelentéktelen kérdésben is szerettünk volna megnyilvánulni, mint hogy például mi is lehet a Ronaldo torinói költözködésével kapcsolatos pletykák alapja? Főszerepben azért természetesen a vb-meccsek, Neymar és a többiek - tessék kattintani!
7/4/20181 hour, 18 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Ohne ász | Lózs István (Foci-vb 2018, csoportkör, 3. forduló)

A csoportkört és Gera Zoltán pályafutását is elsiratjuk eheti adásunkban, mindebben pedig Lózs István barátunk volt a segítségünkre! Főszerepet kapott természetesen a németek kiesése és az ágrajz felett való gubbasztás is, ami a továbbiakat illeti - és szerencsére hárman legalább hatféle különböző következtetésre jutottunk a lehetséges végkimeneteleket illetően!
6/29/201854 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Du svájci? | Szabó Christophe (Foci-vb 2018, csoportkör, 2. forduló)

Kezdenek felpörögni az események a világbajnokságon,  hiszen már véget is ért a csoportkör második fordulója, így mi sem tétlenkedhettünk, máris jön a második vb-adásunk! Vendégünk pedig ezúttal Szabó Christophe, akit hogy-hogy nem, megkérdeztünk a francia válogatottról is, de persze sokfelé ellézengtünk: körbejártunk gyakorlatilag minden esélyes és kevésbé esélyes válogatottat, nosztalgiáztunk Szenegál vb-bemutatkozásáról és az alpesi albán patriotizmus szárnyai alá is igyekeztünk betekinteni!
6/25/20181 hour, 12 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Klasszis-köbméter/kopf | Marosi Gergely (Foci-vb 2018, első kör)

A csoportmeccsek első körének végeztével végre a podcastban is megkezdődik a világbajnokság eseményeinek kibeszélése, amiben Marosi Gergely, a Nemzeti Sport On-line munkatársa volt ezúttal segítségünkre. A tematika eléggé csapongósra sikerredett, hosszan beszélgettünk kezdésképpen például a Football Manager című, méltán híres/hírhedt játékról is, de azért nagyjából minden nagy esélyesre és érdekesebb eseményre kitértünk - reményeink szerint!
6/20/20181 hour, 5 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Te is, fiam, Guus? | Fehér Csaba (Foci-vb 2018, beharangozó)

Mi is nekifutunk a világbajnokságnak és tesszük mindezt Fehér Csabával, állandó szakértőnkkel, akivel ezúttal is nagyon jóízűt beszélgettünk! Elsősorban természetesen a hamarosan kezdődő világbajnokság legnagyobb esélyeseiről, néhány kevésbé nagyratörő tervvel rendelkező válogatottról és persze szőrmentén a házigazdákról is. És természetesen nincs megállás, a vb alatt is folyamatosan, minden egyes kör végeztével jövünk majd újabb adással - vagyis nem csak nézni, hallgatni is lesz mit a következő hetekben!
6/12/20181 hour, 2 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Koccintós

Helyszín, hangulat és picit talán tartalom tekintetében is rendhagyóra sikeredett az eheti adás, hiszen ezúttal távol a Digi Sport stúdiójától, Tibor leányvári haciendájának hátsó füvese mellett, a kispadon vettük fel a beszélgetésünket, amelynek ráadásul kivételesen nem is volt harmadik résztvevője! Aki látta a facebook-os élő bejelentkezésünket, már sejti, hogy milyen atmoszférában zajlott az eszmecsere, témáink pedig főleg Roberto Mancini kapitányi bemutatkozása, Zidane madridi távozása és valamelyest a világbajnokság közeledése voltak, többek között csatorna-történeti kitérők mellett!
6/6/20181 hour, 3 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Második félidő | Beregi István (Bajnokok Ligája-döntő 2018, taktikai elemzés)

Hogy podcastunk címéhez méltó módon tudjunk megemlékezni a Bajnokok Ligája döntőjéről, már is itt a második adás, ami kifejezetten a meccsel foglalkozik és ebben a tavalyi évhez hasonlóan idén is Beregi István segítségét kértük. Az MTK videóelemzőjével azért természetesen saját idei kihívásairól és a szakma sajátosságairól is beszéltünk, a döntő teljes taktikai szétcincálását követően pedig azért kicsit kitekintettünk már a következő szezonra, konkrétabban a nyár legizgalmasabb edzőváltásaira is!
5/29/20181 hour, 8 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Kijevtől Kehidakustányig | Csillag Péter (Bajnokok Ligája-döntő, 2018)

Természetesen a Bajnokok Ligája döntője adta eheti adásunk legfontosabb témáját, de kiegészítésképpen egy eléggé kontrasztos témát is találtunk hozzá. No, nem mintha nehezünkre esne végigbeszélni egy egész órát a BL-döntőről, viszont a mérkőzés helyszíni tudósítójta, Csillag Péter a Nemzeti Sport újságírójaként egy egészen különleges sorozat, a Hátsó füves szerzője is, amellyel szintén régóta szerettünk volna mi is foglalkozni – így tehát most összekötöttük a kellemest a még kellemesebbel! Ha pedig ennyi mégse lett volna elegendő a kijevi fináléról, kedden máris jövünk egy extra adással, ahol igyekszünk a lehető legalaposabban átrágni még egyszer a mérkőzést!
5/28/20181 hour, 1 minute, 9 seconds
Episode Artwork

Final four | Gabányi Ferenc, Berei Dániel (Bajnokok Ligája-döntő, 2018 - beharangozó)

Az adás történetében először kicsit megnöveltük a létszámot, hiszen úgy gondoltuk, a Bajnokok Ligája döntőjét úgy tudjuk a legméltóbban felvezetni, hogy ha mindkét csapat oldaláról meghívunk valakit, aki tud érdekességekkel szolgálni az esélyeiket illetően. Így hízott a szokásos háromfős támadósorunk négyesre és ezért jött el hozzánk Gabányi Ferenc, illetve Berei Dániel, akikkel trermészetesen azért nem csak a BL-döntőt, hanem az Európa Liga fináléját és a mögöttünk hagyott futballhétvége legfontosabb eseményeit is megvitattuk!
5/21/201856 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

A visszatérő | Monoki Lehel (Coppa Italia-döntő, 2018)

Nem szoktunk ilyen gyorsan újra elhívni magunkhoz vendéget, de a múlt heti olasz kupadöntő helyszíni kommentátoraként nagyon adta magát, hogy ismét Monoki Lehellel beszélgessünk. A Coppa Italia mellett természetesen a Serie A hétvégi eseményei és az Európa Liga döntője adták elsősorban a beszélégetésünk témáját, de azért kicsit szakmáztunk és nosztalgiáztunk is bőséggel, a szokásos, baráti hangulatban!
5/14/20181 hour, 22 seconds
Episode Artwork

Tréning atyák | Kele János

A héten Kele Jánost láttuk újra vendégül és ugyan érintettük természetesen az európai kupaelődöntők visszavágóit is, inkább az előretekintésé volt a főszerep! No meg a kitekintésé, leginkább edzők tekintetében, hiszen szóba kerültek régi legendák és persze mostaniak is, Robsontól kezdve Cúperen át, természetesen Sir Alex és Maurizio Sarri is. Foglalkoztunk a kvázi olasz bajnokavatással, szőrmentén a Clásicóval és az utánpótlás-képzéssel kapcsolatos univerzálódó elvárásokkal is – nagyon sok minden más mellett!
5/7/201858 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Vörösök, pirosok | Gyenge Balázs

Ezen a héten Gyenge Balázs kollégánk járt ismét nálunk, már csak a spanyol csapatok fontos szerepe okán is, ami az európai kupaelődöntőket illeti. Tettünk egy komoly kitérőt azért Lisszabonba is, hiszen a Sportingnál nem mindennapi hacacáré alakult ki az Európa Liga-kiesés KÖZBEN, Balázsnál pedig aligha tudja magyarul naprakészebben elmesélni bárki is, hogy mi történt arrafelé. A főszerepet azért természetesen a BL és az EL aktuális eseményei, no meg a Serie A egészen hihetetlen hétvégi fordulatai adták!
4/30/201859 minutes, 17 seconds