Winamp Logo
Tangó és Kes - 24.hu Cover
Tangó és Kes - 24.hu Profile

Tangó és Kes - 24.hu

Hungarian, Investigative journalism, 1 season, 142 episodes, 4 days, 12 hours, 4 minutes
About
Halálos, de fegyvertelen - A Tangó és Kes nyomon követi a bűnelkövetések sok évtizedes trendjeit, a bűntársadalom mocorgóit és „újításaikat”. Legendás leleplezések, soha el nem kapott elkövetők, eszes és balek tettesek, sorozatgyilkosok és maffiacsaládok, lebukások és lebuktatók itthonról és a világból. Magyar rendszerváltások és azt azokat követő bűntársadalmi, politikai és gazdasági összefonódások.
Episode Artwork

Időcsalás – karórák az elit és a bűn világában

Egy óra nem azt mutatja meg, hogy a viselője milyen ember, hanem azt, hogy milyennek szeretne látszani – hangzik el a Tangó és Kes legújabb adásában, amelyben Dévai Lászlóval, a Csukló Szpotting Instagram-oldal szerkesztőjével és Ferenczi Balázzsal, a Fratello Watches nemzetközi órás platform szakértőjével beszélgettünk egyebek között arról, hogyan jelennek meg a bűn világában az órák. Szó esik arról is, hogy mivel az óra nem pusztán használati, hanem értéktárgy is, így számos következtetés vonható le abból, miként viszonyulnak hozzá az egyes társadalmi rétegek, sőt, a karórák olyan speciális termékek, amelyek jó eséllyel indikátorként segítenek az elit megismerésében.
1/7/20241 hour, 17 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Lehetséges, hogy a Szomszédok segítségével magyarázta el az állam a rendszerváltás stiklijeit?

A Szomszédok sorozat Horváth Ádám vezényletével végigkövette a rendszerváltás történetét, és annak mindennapi valóságát több-kevesebb sikerrel rögzítette. A karaktereket a sorozatot jól ismerő tisztelőjével, Szegő Jánossal, a Magvető Kiadó szerkesztőjével elemeztük.
12/31/202336 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Van-e enyhítő körülmény, ha egy apa ledobja három gyermekét a tízemeletes panel tetejéről?

1981. július 11-én az avasi lakótelepen K. Ferenc lifttel felvitte a tizedik emeleti tetőre a három gyermekét, kiültette őket az épület szélére, majd egymás után a mélybe lökte őket. Ezután lement a holttestekhez, és megvárta a rendőröket. A negyedik testvér nem volt otthon a tragédia idején, így ő megmenekült. A Tangó és Kes mai adásában Dulai Péter bűnügyi újságíróval, az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal alapítójával beszélgetünk, aki írt egy cikket erről a szörnyű bűntettről, amelyhez az életben maradt – ma már az ötvenes éveiben járó – fiú is írt egy kommentet. A hozzászólásában sikerült árnyalnia a kivégzett apjáról fennmaradt képet. A mai adásban más gyilkosságokat is felidézünk a Kádár-korból annak illusztrálására, mennyivel bonyolultabb egy-egy ügy annál, amit a korabeli leírások alapján gondolnánk.
12/23/202346 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Hogyan maradhatott friss a média aljasságát bemutató Network?

Sidney Lumet 1976-os, A hálózat (Network) című filmjét 2017-ben alkalmazták először színpadra Londonban, majd 2022 elején nálunk is bemutatták. A Tangó és Kes mai adásában a Csak ülünk és mesélünk filmes podcast házigazdáival, Forgács W. Andrással és Laska Pállal beszélgetünk az oknyomozó újságírás hősi korszakát megjelenítő alkotásról, de szóba kerül az ugyanekkor bemutatott Az elnök emberei című film is, amely a Watergate-botrányt dolgozza fel.
12/17/202341 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Nyomozás hiányában megszűnik Kelet-Európában a bűncselekmény

Miért válhat mindennapi valósággá az einstand? Fleck Zoltán jogszociológussal folytatjuk a kelet-európai politikai elitek normasértő gondolkodásának-magatartásának megértését.
12/9/20231 hour, 27 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Fleck Zoltán: Az Orbán-rezsim igazi neoliberális gazdaság- és társadalompolitikát folytat autokrata köntösben

A Tangó és Kes legújabb adásában folytatjuk a társadalmi elitekhez kapcsolódó kriminális tettekből és normasértő toposzokból kiinduló beszélgetésünket Fleck Zoltán jogszociológussal. Megvitatjuk, hogy a modern államokban miért működik diszfunkcionális módon a jogalkalmazás, illetve miért jelentkezik mindennapos tapasztalatként a büntető igazságszolgáltatás kiszámíthatatlansága. Arról is szót ejtünk, hogy egyértelmű racionális célok nélkül a kelet-európai autokráciák előbb-utóbb végül kormányozhatatlanná válnak, miközben a politikai és gazdasági szereplők által alkalmazott jogintézmények egyszerre lehetnek példái a korrupciónak és a jogi szabályozás újradefiniálásának.
11/26/202359 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Az elitek bűnözése okozza az egyik legsúlyosabb normazavart egy társadalomban

Miért nem követik az emberek a társadalmi normákat? Felkészültek-e a magyar bírák arra, hogy milyen gyors ütemben képes megváltozni az ország gazdasági-társadalmi berendezkedése? A Tangó és Kes legújabb adásában Fleck Zoltán jogszociológussal ezeken túl arról is beszélgettünk, hogy a mindenkori igazságszolgáltatási politika irányítói igen kevéssé értik a gazdasági ügyeket, így valójában a római béljósok lelki nyugalmával tudnak egy-egy konkrét ügyből számukra hasznos narratívákat kiolvasni, miközben a rendőrök, az ügyészek és az ügyvédek egyre hosszabb árnyékot vető cinikus vagy drámai megközelítéssel tekintenek az éppen általuk mozgásban tartott igazságszolgáltatásra.
11/19/20231 hour, 16 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Meggyilkolt kamaszlányok rejtélye – így született meg a magyar Hidegvérrel

1953 októbere és 1954 augusztusa között egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben Törökszentmiklóst. Öt gyereklány tűnt el, míg le nem tartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt. Ezt a gyilkosságsorozatot dolgozta fel Rubin Szilárd az Aprószentek című könyvében, melyben számos műfaj elemei keverednek – bűnügyi regény, riportkönyv, pszichothriller, sőt, sokan úgy emlegetik, mint a magyar Hidegvérrelt. A Tangó és Kes mai adásában Keresztesi József íróval beszélgetünk, aki korábban kiadáskész állapotba hozta az Aprószenteket, valamint Rubin Szilárd – Pályarajz címmel könyvet írt az alkotóról.
11/11/202317 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

„Csak egy gitáros vagyok” – egész életét szökésben töltötte Dénes József

A Tangó és Kesben folytatjuk azt a hagyományt, hogy október 23-a környékén megemlékezünk néhány lázadó, dél-pesti fiatalról. Az idén a ferencvárosi Dénes József gitáros többszörösen határsértő, kábítószeres karrierútjának felelevenítésével állítunk emléket a törvénysértő, bukott hősöknek. Dönci a Kádár-kor második felétől egészen az évezredfordulóig meghatározó alakja volt a hazai undergroundnak. A visszaemlékezésben Vass Norbert kutató segít, aki korábban sajtó alá rendezte a művész életrajzi ihletésű feljegyzéseit.
10/29/202354 minutes, 1 second
Episode Artwork

Vesztegzár a Nyugat-Balkánon – egy pániktragédia tanulságai

2011. január 15-én, este 23 óra környékén a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen – Noise Night Life címen – alkalmi zenei eseményt tartottak, amelyen váratlanul tömegpánik alakult ki, és ennek következményeként három fiatalkorú lány az életét vesztette. A Tangó és Kes mai adásában Bérdi Zsolt ügyvéddel, a hatalmas figyelem övezte büntetőeljárás negyedrendű vádlottjának egykori védőjével elemezzük a történteket, különös tekintettel arra, miként értelmezhető a gyakorlatban a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés fogalma.
10/22/202351 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Milyen okokból nyomoz az oknyomozó?

A Tangó és Kes legújabb adásában Tóth Richi egykori újságíróval – aki hosszú évekig kutatta a rendszerváltás utáni médiaviszonyokat, de ma már közösség- és pártszervezőként tevékenykedik – azt járjuk körbe, melyek a hazai oknyomozó újságírás legfőbb jellemzői és problémái.
10/15/202337 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Rekontra – a bűn tárgya és eszköze is lehet a bicikli

A kerékpár a popkultúrában egyformán szimbóluma a társadalmi deprivációnak és a devianciával vegyes szabadság megélésének. A Tangó és Kes legújabb adásában Grósz Béla egykori kerékpárversenyzővel, a Kontra című podcast házigazdájával beszéljük át a biciklinek a kriminalitásban játszott szerepét, így szót ejtünk a versenysportot átszövő doppingügyekről is, valamint arról, miként lehet kerékpárverseny közben a bringán ülve könnyíteni magunkon. Ez utóbbi egyébként nem túl bonyolult, csak vigyázni kell, nehogy lepisiljünk egy rendőrt – ahogy az az interjúalanyunkkal egyszer már megtörtént.
10/8/202355 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Mennyire koszos Piszkos Harry? – rendőrkarakterek a tömegkultúrában

A modern, nagy jelentőségű bűnügyek, illetve azok médiareprezentációja alapján vajon hogyan képzelik el az európaiak, és miként a tengerentúliak az eljárások tisztaságát, a bűntettek valós súlyát? A Tangó és Kes legújabb adásában erről beszélgetünk Fleck Zoltán jogszociológussal, akivel azt is értelmezzük, vajon bármelyik állam igazságszolgáltatása képes-e a feladatának megfelelően működni, vagy ezt az igényt csak a játékfilmek és a média képes kielégíteni.
10/1/202335 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Nagy Zsolt: Miért kell magam úgy éreznem gondolkodó emberként, mint akit valaki lehugyozott volna folyamatosan?

A rendszerváltás utáni magyar filmekben és színházban a bűnözőt gyakorta Nagy Zsolt színész játékában ismerjük meg. A Tangó és Kes adásában azt járjuk körbe, hogyan tud felkészülni a bűnelkövetői és a nyomozói szerepekre. Az egykori kisvárdai olajszőkítő vállalkozóktól a főváros nagy formátumú maffiózókig sokféle hatás érte a színészt, ami óriási segítséget adott neki ahhoz, hogy a hétköznapi bűnözők univerzumát megmutathassa nekünk, a közönségnek. A beszélgetésből kiderült, hogy a rendőrségről nincs valami nagy véleménye, mint ahogy az ellenzékről sem. Beszélt a színművészek egzisztenciális szorongásáról, illetve arról is, hogy színészként miért lehetetlen kikerülni, hogy állást foglaljon közéleti kérdésekben.
9/24/202355 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Selmeczi Tibor: Mostanában már nehéz kinevetni a félelmeinket

1983. november 5-én történt a magyar kriminalisztika történetében az évszázad betörésének titulált bűncselekmény, amikor hét festményt loptak el a Szépművészeti Múzeumból. Pár hónap alatt meglettek a műalkotások, az eseménysorozatból azonban kabaré született. Ennek egyik kitalálója Selmeczi Tibor volt, akivel a korabeli magyar politikai élet és bűnözői-bűnüldözői szcéna szereplőiről, az előadások atmoszférájáról, a szólásszabadság nyolcvanas évek második felére már jellemző mámoráról és természetesen a kabaréról beszélgettünk a Tangó és Kes legújabb adásában.
9/17/202324 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Amatőrök burleszkműsora lett az évszázad képlopásából

Idén ősszel lesz negyven éve, hogy betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, és elloptak hat értékes festményt. A Tangó és Kes több adásban is foglalkozik majd a múlt évszázad egyik legizgalmasabb hazai bűntényével. Elsőként Sugár Jánossal, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének nemrég leköszönt vezetőjével beszélgetünk, aki a képlopás éjszakáján maga is jelen volt a betörés helyszínén. Hogy miért, és pontosan mit is csinált aznap a múzeumban, ő maga meséli el.
9/10/202337 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Miért álltak Peking oldalára a hongkongi triádok?

A Tangó és Kes mai adásában Kozári Zita Hongkong-aktivistával beszélgetünk arról, hogyan alakult át a szervezett bűnözés azóta, hogy az egykor brit fennhatóság alatt működő miniállam visszakerült Kínához. Vajon a dél-ázsiai területen virágzó triádok miként határozzák meg a továbbra is a világ kiemelkedő pénzügyi központjának számító térség hétköznapjait, illetve mennyire folytak bele a pekingi vezetés és a hongkongi társadalom között zajló politikai küzdelmekbe?
9/4/202343 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Hány embert tett tönkre, hogy nem sikerült megtalálni Labancz Anna gyilkosát?

A miskolci kórház nővérszállóján 1970. április 19-én hajnalban meggyilkolták a 23 éves Labancz Anna ápolónőt. A bűnügy a mai napig megoldatlan. A Tangó és Kes mai adásában Dudás Balázs filmrendezővel beszélgetünk, aki arra készül, hogy egy tru crime dokumentumfilm-sorozat formájában feldolgozza az ügyet. Nem azt ígéri, hogy a dokuban sikerül megfejtenie a több mint fél évszázados rejtélyt, inkább azt szeretné bemutatni, miként hatott Labancz Anna szűkebb és tágabb környezetére, illetve a szereplők későbbi életére az a tény, hogy nem sikerült megtalálni a gyilkost. A dokusorozat fejlesztésébe egyébként a Tangó és Kes podcastot is bevonták: bűnözéstörténeti szempontból segítjük a kutatást és a feldolgozást.
8/27/202355 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Magyar Bálint: Magyarországon patronális autokrácia van, ragadozó állam működik

A Fidesz első kormányzásának idején még embrionális állapotban létezett a „szervezett felvilág”, a maffiaállam, mára azonban a bűnözés rendszerkonstituáló elemmé vált, az állam működik bűnszerevezetként – fejtette ki a Tangó és Kes podcastban Magyar Bálint egykori országgyűlési képviselő. A szociológus 2015-ben megjelent, A magyar maffiaállam anatómiája című könyve alapján beszélgettünk arról, hogy rendszerszinten miként lehet leírni az Orbán-kormányok működését.
8/20/202358 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Agyonverték vagy lelőtték a párttitkárt?

1956. december 10-én a Pest megyei Gyón községben meggyilkolták a korábbi dabasi járási párttitkárt, Biksza Miklóst. A címben feltett kérdésre a kádári igazságszolgáltatás többféle választ is adott, és ezek nyomán többször is megváltoztak a kiszabott büntetések – a jogerős verdikt például korábbi életfogytiglani ítéleteket írt át kivégzésekre. A Tangó és Kes mai adásában Takács Tibor történész-levéltárossal – aki A párttitkár halott – egy 1956-os gyilkosság története címmel könyvet is írt az esetről – egyebek mellett azt elemezzük, mennyivel nehezebb egy bűntény felderítése, amennyiben politikai indokok és elvárások is állnak az ügy hátterében, illetve mennyiben hasonlít egy történész munkája egy Kádár-kori nyomozó tevékenységéhez.
8/13/202339 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

„Le kell számolni azzal a mítosszal, hogy a büntetőjoggal visszaszorítható a drogfogyasztás”

Az adatok azt mutatják, hogy a droggal kapcsolatos büntetőszabályozás szigorítása kimutatható módon nem csökkenti, a lazítása pedig nem növeli a drogfogyasztást – állítja Sárosi Péter, a Drogriporter.hu alapító-szerkesztője. A Tangó és Kes legújabb adásának vendégével egyebek mellett arról is szót ejtünk, hogy a világ különböző részein milyen stratégiákkal küzdenek az túladagolási járvánnyal (overdose epidemic) szemben, amely az Egyesült Államokban már több áldozatot követelt, mint a vietnámi háború, sőt, többen halnak meg kábítószer-túladagolásban, mint közúti balesetben.
8/6/20231 hour, 7 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

A gyilkos a házban marad?

Vajon szeretünk félni, esetleg egyenesen rettegni? Miért szeretünk annyira bűnügyi filmeket nézni vagy gyilkosságokról szóló podcastokat hallgatni? Réti László bűnügyi regény- és forgatókönyvíróval, volt rendőrtiszttel járjuk körbe a Gyilkos a házban című sorozat apropóján, hogy miért is imádjuk a bűnügyeket.
7/30/202353 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Apponyi Albert kedvenc bordélyháza, a legmenőbb madámok és egy balhés főkapitány a századfordulón

150 éve egyesült Budapest, aminek apropóján Csapó Csaba bűnözéstörténésszel többek között azt elemezzük, hogy miként alakult a nagyvárosi alvilág a századfordulón, hogyan fejlődött a bűnüldözés, a bűnügyi nyilvántartás, és hogy hogyan nézett ki egy előkelő kupleráj. Tangó és Kes podcast.
7/23/202338 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Tényleg kiszűrhető a bűnöző alkat a koponyája alapján?

A 150 évvel ezelőtt létrejött Budapest alig néhány évtized alatt vált kisvárosból metropolisszá, az 1800-as évek utolsó harmadában beözönlő népességgel pedig alapjaiban formálódott át a város bűnözése. A Tangó és Kes mai adásában ezt az átalakulást elemezzük Csapó Csaba bűnözéstörténésszel, akivel egyebek mellett arról is szót ejtünk, van-e értelme a korszakban létrehozott bűnözői koponyagyűjteménynek, illetve mikortól vált idehaza meggyőző bizonyítékká az ujjlenyomat.
7/16/202338 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Hogy lehetett nagyobb úr a magyar csendőr még a rendőrnél is?

El tudjuk-e képzelni, hogy Pintér Sándor belügyminiszter körbelátogatja az ország összes rendőrőrsét? Merthogy Török Ferenc, a Magyar Királyi Csendőrség első parancsnoka valami hasonlót tett: felkereste az összes vidéki csendőrőrsöt, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsön a beosztottjai élet- és munkakörülményeiről. A Tangó és Kes legújabb adásában Csapó Csabával – aki szaktudományos munkákat írt a dualizmuskori csendőrségről – arról beszélgettünk, hogyan néztek ki a csendőrök hétköznapjai, illetve miért vetődik fel újra és újra a szervezet újbóli felállításának kérdése.
7/9/202342 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Ráküldte a biztonsági őreit a vécépapírtolvajokra a milliomos Fenyő János

Fenyő János médiavállalkozó 1998. február 11-i meggyilkolása mérföldkő lett a magyar bűnüldözés történetében. A Tangó és Kes legújabb adásában a Fenyő-féle médiabirodalom egyik ékkövének számító Népszava egykori belpolitikai rovatvezetőjét, Dési Jánost kérdezzük, akivel ezúttal nem a tragikus végkifejlet körülményeit jártuk körbe, hanem arra kértük: az alvilág és a felső tízezer köreiben egyaránt otthonosan mozgó milliomos hétköznapjaival kapcsolatban elevenítsen fel izgalmas epizódokat.
7/2/202330 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Miért lesz minden skandináv krimiben outsider a nyomozóból?

Egy regénybeli nyomozónak mindig izgalmasnak kell lennie, egy jó krimi pedig valójában egy olyan keresztrejtvény, amelynek biztosan van megfejtése – hangzik el a Tangó és Kes legújabb adásában. Király Edittel, az ELTE BTK Német Irodalom és Kultúra Tanszék oktatójával és Domsa Zsófiával, az ELTE BTK Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének adjunktusával többek között arról beszélgettünk, mi állhat a skandináv és német krimik hosszú ideje tartó világsikere mögött. Vajon milyen, eddig nem ismert faktor teszi rendkívül népszerűvé, olvasóbaráttá ezeket a műveket?
6/25/202332 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

„Ha eladok, akkor úgy alkuszom, mint egy sváb, ha veszek, akkor mint egy zsidó”

A címbéli idézet Saphier Dezsőhöz, a Tangó, később Ecseri, még később Nagykőrösi úti használtcikkpiac emblematikus alakjához kötődik. Polgári nevét kevesen ismerték, aktuális kereskedői korszakaihoz igazodva a legtöbben hol „tonettes” Dezsőként, hol „szőnyeges” Dezsőként emlegették. Kiváló érzéke volt a képzőművészethez, leginkább azoknak az alkotóknak a műveit kereste és gyűjtötte, akiket mások még nem fedeztek fel. A Tangó és Kes legújabb adásában Molnos Péter művészettörténésszel többek között arról beszélgetünk, miként volt képes Saphier Dezső saját személyében összekapcsolni a magas társadalmi státuszú gyűjtőket a folyamatos törvénysértés révén érvényesülő nepperekkel.
6/17/202355 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

„Havi négy–ötmilliót gond nélkül el tudtam rámolni zsebbe”

A Tangó és Kes mai adásában egy fővárosi kábítószer-kereskedővel beszélgetünk, hogy elmondása alapján feltérképezzük, miként telnek a hétköznapjai egy középszinten működő drogdílernek, aki felnőtt kora nagy részét az illegális kereskedelemben töltötte. Péter – nevezzük őt így – egy értelmiségi családból érkezett, elitgimnáziumba járt, így aztán nem tanulság nélkül való, hogyan vált számára hétköznapi valósággá a törvénysértések világa, illetve – a rengeteg pénz ellenére – mindennapi élménnyé a kiszolgáltatottság.
6/11/202343 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Nyers Péter „Pötyi” a késő Kádár-kori Rákóczi tér kártyásairól

Nyers Péter „Pötyi” a rendszerváltásig a Rákóczi tér közismert figurája volt. A visszaesőként elkövetett betörések mellett főleg kártyában utazott, tudását egy időben nyugat-európai országokban is kamatoztatta illegális disszidensként. A Tangó és Kes legújabb adásában beszél arról, hogy a téren napi szinten alsó hangon egy akkori magyar havi fizetés hússzorosa cserélt gazdát a römipartikon – a pókert unalmasnak tartották –, és a játék mindenki számára akkor ért csak véget, amikor elveszítette minden pénzét. A hierarchia ezzel összhangban úgy nézett ki, hogy aki a legtöbbet nyerte, az volt a csúcson. Külsősök azért nem gyakran szálltak be a teletetovált, meglehetősen nagydarab kártyázók közé, ha mégis, azoknak „Tarzan” „rakta fel a rakétát”, úgynevezett előkészített játékokon húzták le őket. A külföldi kártyásokra a Balatonon várt hasonló sors. Egymás között azonban nem voltak cinkelt partik, aki megpróbálkozott ezzel, azt kitették, és járhatta a vidéket – ezek a körutak gyakran végződtek veréssel, sőt egy alkalommal bányászok meg is gyilkoltak egy hamiskártyást. Jelentős vagyonok keletkeztek a Rákóczi téren, aranyba, ingatlanba fektettek a hosszú távon tervezők, akik aztán a játékgépek miatt mentek tönkre már a '90-es évek után.
6/3/202353 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Ezt kell tudni a brazil Escobarról

A Tangó és Kes legújabb adásában Bezsenyi Tamás és Topár Gábor Sergio Roberto de Carvalhóról beszélget, akit a média csak úgy emleget, mint a brazil Pablo Escobart, holott minden látszólagos hasonlatosságuk ellenére Escobar Brasileiro teljesen más karakter, mint amilyen a kolumbiai drogbáró volt. Carvalho jelenleg épp a magyar hatóságok vendégszeretetét élvezi, kiadatási letartóztatásban várja a sorsát.
5/14/202354 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Fehér felsőbbrendűség tudat és hatósági ballépések vezettek a Ruby Ridge-i vérengzésig

1992-ben, az Árja Nemzet megfigyelése közben került az FBI látókörébe a korábbi zöldsapkás elit alakulatba tartozó Randy Weaver, aki Idaho északi részén, a Ruby Ridge hegyoldalában, a „korrupt civilizációtól elzárva” élt családjával. A szélsőjobbos szervezet egyik gyűlésén egy fedett ügynök azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy fűrészelje le neki két sörétes puska csövét – illegális fegyverré téve azokat. Weaver ezt megtette, a törvénysértést kihasználva pedig megpróbálták beszervezni. Miután elutasította az együttműködést, és nem jelent meg a puskák ügyében tartott bírósági peren, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az őrizetbe vételét célzó akció több áldozatot követelő lövöldözéshez, 11 napos ostromhoz vezetett. Topár Gábor és Bezsenyi Tamás a Tangó és Kesben.
5/7/202336 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Ismételhető-e a világvége?

Pontosan két évvel a 76 halálos áldozatot követelő wacói túszdráma lezárása után, 1995. április 19-én az oklahomai tragikus események rázták meg az Egyesült Államok közvéleményét. A 2001. szeptember 11-i terrortámádast megelőzően ez volt a legvéresebb terrorakció, amelyet az USA területén elkövettek. A város belvárosában elkövetett pokolgépes merényletben 168-an vesztették életüket és 680 sebesültet találtak a romok között. Az elkövető, Timothy McVeigh volt, aki annak idején Wacóban is megjelent, ahol a kormányzattal szembeni ellenállásról beszélt a sajtónak. Tettét az 1992. augusztus 21-i Idahóban történt Ruby Ridge-i ostromra is visszavezette. Erről és a világvégét váró szektákról is beszélget Topár Gábor és Bezsenyi Tamás a Tangó és Kesben.
5/1/202344 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Hibák sorozata vezetett a véres végítélethez

A Tangó és Kes mai adásában ismét az ötven évvel ezelőtti, wacói ostromot idézi fel beszélgetésében Topár Gábor és Bezsenyi Tamás. Mint ismert, harminc évvel ezelőtt, 1993. április 19-én egy csoportos, rituális öngyilkosságsorozattal ért véget az Egyesült Államok egyik legvéresebb túszdrámája a texasi Wacóban, amelyről a Netflix készített egy új dokumentumsorozatot. Ezúttal azt járjuk körül, mit és hogyan szúrtak el a különböző hatóságok a többhetes akció során, illetve milyen esélyei lehettek a túlélésre a vallási gyülekezet tagjainak.
4/23/202342 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Vérfürdőbe torkollt a világvégevárás

Harminc évvel ezelőtt, 1993. április 19-én egy csoportos, rituális öngyilkosságsorozattal ért véget az Egyesült Államok egyik legvéresebb túszdrámája, a wacói ostrom. Az amerikai vallási szekták történetének egyik legszörnyűbb fejezetéről a Netflix készített egy új dokumentumsorozatot, ennek apropóján beszélget a Tangó és Kes mai adásában Topár Gábor és Bezsenyi Tamás a texasi vérfürdőről. A részletek felidézésén túl arról is szó esik, hogy az 51 napig tartó fegyveres összecsapás irgalmatlanul mély sebet ütött a modern amerikai igazságszolgáltatás rendszerén.
4/16/202339 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Mitől válhat egy átlagember gyilkossá?

Martin McDonagh filmjeinek emblematikus világképét attól függetlenül őrizzük magunkban, hogy szeretjük vagy utáljuk a rendező munkáit. A legutóbbi, A sziget szellemei című filmjét több kategóriában is jelölték Oscar-díjra, bár végül nem kapott szobrot. A Tangó és Kes legújabb adásában Topár Gábor beszélget Bezsenyi Tamással arról, hogy McDonagh kifejezetten keresi a határsértő karaktereket és konfliktusokat, miközben az Istenhez és Írországhoz fűződő érzelmei kikezdhetetlenek maradtak. A közönség szélsőséges reakciói elsősorban ahhoz az alapkérdéshez kapcsolódnak: hogyan és miért válhat egy átlagember gyilkossá. És vajon a legsúlyosabb bűn elkövetőjének megmarad a krisztusi megváltás lehetősége?
4/8/202345 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

A farmer, mint a deviancia szimbóluma

Farmer ruhadarabja szinte mindenkinek van és lesz is, öltözködésünket, mindennapjainkat meghatározza, olyannyira természetessé vált, hogy szinte észre sem vesszük. Könnyen beszerezhető, ugyanilyen könnyedén válunk meg tőle. A második világháború után született generációk számára azonban sajátos egyenruhává, az engedetlenség, még inkább a deviáns viselkedés jelképévé vált a farmer.
4/2/202357 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Az olajozás aranykora, amikor még az állami raktárak vezetői is rikító színű luxusautókkal jártak

Az „olajbűnügyek” elkövetését kezdetben alapvetően a háztartási tüzelőolaj (HTO) és a vele gyakorlatilag azonos minőségű motorikus gázolaj árszínvonala közötti különbség, valamint felhasználásának jogi szabályozatlansága motiválta. A BRFK Gazdaságvédelmi Osztályán 1993 kora tavaszán kezdtek megjelenni az úgynevezett „olajos ügyek”, ekkortól datálható az olajmaffia aranykora. Hatalmas extraprofit keletkezett az olajos cégeknél, melyek töredéke az állami hivatalnokok korrumpálására ment (ebben az időben a gázolajraktárak telephely-vezetői és állományának tagjai szinte kivétel nélkül Porschékkal, Mercedesekkel és BMW-kel furikáztak), nagyobb szelete a használtáru-piacon, főleg a műtárgy-kereskedelembe folyt. A Tangó és Kes podcast munkatársai, Bezsenyi Tamás és Topár Gábor, erről az időszakról beszélgettek.
3/26/202338 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Háztartási olajfoltok mézeskalács szív alakban

A rendszerváltozás utáni évtized egyik meghatározó bűncselekménye volt az olajszőkítés, amely a járművekben egyformán felhasználható háztartási tüzelőolaj és dízelolaj eltérő fogyasztói árán alapult. A HTO-val azonban már a Kádár-rendszerben is sokan trükköztek, például az úgynevezett olajjegyekkel. A Tangó és Kes legújabb adásában felidézzük az olajszármazékokhoz kapcsolódó gazdasági visszaélések teljes körét, amivel igyekszünk komplex képet adni az egykori szocialista gazdálkodási szisztémák vakfoltjaitól kezdve a rendszerváltás utáni kelet-európai országok sajátos feltőkésítési törekvésein át egészen a közép-amerikai országok kábítószerkartelljeinek újragondolt működéséig.
3/19/202338 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Így rámolta ki a 21-es széfet a dunaszerdahelyi maffia

A Tangó és Kes legújabb adásában egy régi ismerőst látunk vendégül: Barak Dáviddal, a Rossz vér című könyv szerzőjével felidézzük a dunaszerdahelyi maffiához köthető egyik legizgalmasabb bűntényt. Épp húsz évvel ezelőtt a rosszfiúk megtudták, hogy az ismert helyi vállalkozó, F. Tibor a felesége nevén bérel egy trezort, amelyben feltehetőleg 30 millió korona, mai áron számolva nagyjából egymillió euró készpénzt tárol. A bűnözők értesülései szerint a 21-es számú széfben bűncselekményekből – jórészt áfacsalásokból – származó pénzt parkoltattak, így azzal számoltak, hogyha meg is lovasítják a trezor tartalmát, a gazdája nem fog feljelentést tenni. Nem akármilyen eszközökkel szerezték meg a pénzt, de az igazi fordulat a lopás után következett.
3/12/202348 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Pintér Sándor hallgatta ki a magyar Terence Hillt

A Tangó és Kes előző adásában felidéztük, hogyan buktatta le saját magát 1981-ben a hírhedt Gida és Buksi (polgári nevükön Kecskeméti Sándor és Bujtor János), vagy ahogy szintén sokan emlegették őket: a magyar Terence Hill és Bud Spencer, a Kádár-kori szervezett bűnözés egyik legismertebb betörőpárosa. Ezúttal arról lesz szó, hogy a letartóztatásba került Kecskeméti Sándort többször is egy ambiciózus, pályája elején járó rendőrfőhadnagy hallgatta ki: Pintér Sándor. A későbbi rendőrfőkapitánynak, a jelenlegi belügyminiszternek nem volt könnyű dolga, mivel a bűnöző minden trükköt bevetett: éhségsztrájkba kezdett a fogdán, őrültnek tettette magát, képtelen történetekkel rukkolt elő. De Pintérben emberére akadt.
3/5/202337 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Így buktatta le magát a hírhedt Gida és Buksi, a magyar Terence Hill és Bud Spencer

A Tangó és Kes legújabb adásában felidézzük a hírhedt Gida és Buksi (polgári nevükön Kecskeméti Sándor és Bujtor János), vagy ahogy szintén sokan emlegették őket: a magyar Terence Hill és Bud Spencer lebukásának hiteles történetét. Méghozzá ott tesszük ezt, ahol az eset annak idején, 1981 augusztusában történt: a budai Batthyány utca 46. számú társasházban, a lelkes hallgatóságot pedig a ház mai lakóközössége biztosítja. A Kádár-kori szervezett bűnözés egyik legismertebb betörőpárosa nem akármilyen körülmények között került rendőrkézre, elöljáróban csak annyit árulnánk el, hogy aki vékony nejlonszatyorban próbál értékes porcelánokat lopni, könnyen pórul járhat.
2/26/202355 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

„Mindenki fogyott vagy tíz kilót” – rettegésbe taszította a Sajtos családot a matchbox-gyűjtő postás

A Tangó és Kes mai adásában felidézzük a szocializmus időszakának egyik „maffia-bűncselekményét”. Az idézőjel nem véletlen, bár az áldozatoknak – a vásározó Sajtos család tagjainak – hosszú időn át tartó rettegést okozott az ügy. Épp negyven évvel ezelőtt a békéscsabai cigánysoron élő Sajtos Pált és családját egy levélben megfenyegették, hogyha nem fizetnek ki egymillió forintot, akkor kivégzik az egész rokonságot. Amikor kiderült, hogy ki a zsaroló, mindenki ledöbbent: nem egy profi bűnözőre, pláne nem a magát Mickey Joe-nak tituláló magyar maffiafőnökre bukkantak, hanem egy halk szavú, matchbox-gyűjtő postásra, aki azt hitte, mindenki viccnek gondolja majd a dolgot. Hát nem. Szerencséje volt, hogy megúszta egy év felfüggesztett börtönnel.
2/19/202335 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Mi tartjuk fenn az illegális műkincskereskedelmet?

A Tangó és Kes legújabb adásában folytatjuk a beszélgetést Topor Tündével, az Artmagazin főszerkesztőjével, akivel továbbra is a műtárgyak és a bűnelkövetés kapcsolatának újdonságait boncolgatjuk. Ezúttal a szocialista időszakon túl kitekintünk a rendszerváltás utáni időszakra is, és azt is feltárjuk, miért tartoznak a műtárgyak a legértékállóbb javak közé. Arról is szót ejtünk, hogy akár csempészetről, akár orgazdaságról van szó, ezek szinte mindig bűnszervezetben működnek, de közben azt is el kell ismernünk, hogy megrendelőként olykor mi magunk vagyunk azok, akik teret engedünk ennek a bűnözési formának.
2/12/202335 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Mennyire kell műértőnek lennie egy bűnözőnek?

A Tangó és Kes mai adásában Topor Tünde művészettörténész a műtárgyakról olyan leírásokat ad, amelyekkel a befogadás sokrétűségét előlegezi meg, beszélgetőtársaként pedig ennek a podcastnak a kriminológus házigazdája a visszaeső bűnözőkkel kapcsolatos adatbázisok elemzésével az alvilág univerzumának tipikus szereplőit és viszonyait rendszerezi. A beszélgetésből az is kiderül, hogy a bűnözőkre vonatkozó adatbázisok több szempontból is hasonlítanak a kiállítások, illetve a tematikus gyűjtemények műtárgyleírásaira.
2/4/202332 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Ez köti össze a Döcher-ügyet a dunaszerdahelyi mészárlással – célegyenesben a maffia-felszámolás

Néhány nappal ezelőtt Budapesten egy nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be a magyar és a szlovák rendőrség arról, hogy sikerrel göngyölítették fel két, a kilencvenes évek végén történt alvilági leszámolás ügyét: a Döcher-gyilkosságot és a dunaszerdahelyi mészárlást. A Tangó és Kes legújabb adásában a parameter.sk főszerkesztőjével, Barak Dáviddal beszéljük át a Palotás presszóban, illetve a Fontana bárban 24 évvel ezelőtt történteket – utóbbit a mai napig az egyik legjelentősebb maffialeszámolásként tartják számon Európában. Az Elásott igazság és a Rossz vér szerzőjével közösen értékeljük, hogy a „fáradtságos, sokszor zsákutcába torkolló, néha reménytelennek látszó nyomozásban” mi hozott áttörést, hogyan sikerült végül eljutni az elkövetőkig.
1/29/202355 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

„Remélem, nem ittál, Jenci!” – egy autóalkatrész-díler utolsó napja

A Tangó és Kes legújabb adásában a ferencvárosi utcagyerekből autótolvajjá avanzsált Jenő utolsó napját idézzük fel. Pontosabban azt a napot, amikor utoljára látták őt életben, mivel hivatalosan máig eltűntként tartják nyilván, immár húsz éve nem került elő. Ezt a napot – amikor meg kellett volna adnia egy nagyobb tartozást a kegyelmet nem ismerő hitelezőjének – a barátai és ismerősei elmeséléséből próbáljuk rekonstruálni. A máig a kilencedik kerületben élő érintettek kérésére a történetben szereplők nevét megváltoztattuk, azonban az örökre eltűnt főszereplő iránti tiszteletből a többit úgy idézzük fel, ahogy az – a legjobb tudomásunk szerint – megtörtént.
1/21/202336 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Sztojka „Pöki” József a Tangó piac kereskedőiről, lefizetett rendőrökről, farmernepperekről

Hatvan évvel ezelőtt a mai Ecseri úti metrómegálló és a József Attila lakótelep határában működő hírhedt Tangó piac átköltözött a város déli csücskébe, a Nagykőrősi út kivezető oldalára, ahol ma is megtalálható a bolhapiac. A szocialista korszak végi használtcikk-kereskedelmet zsidó árusok irányították, akik közé helyet követelt magának néhány cigány kereskedő is. Legalábbis az egykori alvilági interjúalanyunk, Sztojka „Pöki” József elmondása szerint. Tangó és Kes podcast.
1/15/202336 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Mit keresett Hannibal Lecter Firenzében?

A Tangó és Kes legújabb adásában egy máig megoldatlan bűnüggyel foglalkozunk, méghozzá az egyik legrejtélyesebb európai sorozatgyilkossággal: a firenzei rém esetével. Az apropót az adja, hogy éppen harminc évvel ezelőtt vették őrizetbe az utolsó, rémként azonosított feltételezett elkövetőt. Utóbb persze őt is éppen úgy felmentették, mint a korábbi gyanúsítottakat. Ezúttal tehát nem egy szövevényes bűnügy megoldását mutatjuk be, hanem a szerteágazó nyomozás balfogásait, valamint azt, hogy egy sorozatgyilkos ügye miként képes megjeleníteni egy városnak és környékének a legalantasabb fantáziáit, a legextrémebb ideáit, a legvisszataszítóbb viselkedésmintáit, valamint az ezekhez kapcsolódó előítéleteket. És persze Hannibal Lecter is szóba kerül.
1/8/202335 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Így fogták el Hekus Döncit, a rettegett rendőrgyilkost

A Tangó és Kes legújabb adásában Szumega József nyugalmazott rendőrnyomozóval beszélgetünk. Számos izgalmas esete közül kiemeljük, amikor egy betörés felderítése közben sikerült elfognia Hekus Döncit, akiről a nyomozás során derült ki, nemcsak vagyon elleni bűncselekmények róhatók a terhére, de egy általa elkövetett rendőrgyilkosságért is felelnie kell. Hekus Dönci később bevallotta, talán egyetlen másodpercen múlt, hogy elfogása közben nem sikerült előrántania a fegyverét, és rálőnie Szumegára. Azt is felidézzük, később hogyan szökött meg a rendőrgyilkos, és utána miként sikerült másodszor is kézre keríteni. Nem mellesleg Szumega József ferencvárosi életútján keresztül felvázoljuk, hogy a második világháború utáni zűrzavaros időkben elszabadult bűnözéssel szemben milyen emberi erőforrásokat és technikai eszközöket tudott bevetni az újonnan felálló, népi demokratikus rendőrség.
1/1/202340 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Miért veszélyes hőst faragni a sorozatgyilkosokból?

A Tangó és Kes új adásában Finy Petra regényíróval arról beszélgetünk, miért is imádják fogyasztani, sőt, újabban készíteni is a true crime típusú podcastokat női szerzők. Szóba kerül az is, hogyan faragnak hősöket a doku- és játékfilmsorozatok elvetemült gyilkosokból, és ennek milyen veszélyei vannak. Elemezzük a Morbid című amerikai true crime podcastot, amelyet Alaina Urquhart boncmester vezet az unokahúgával, Ashleigh Kellyvel. Kitérünk arra is, hogy Alaina A mészáros és az ökörszem címmel megírta az első regényét, ami felveti a kérdést: vajon egy true crime podcast készítése önmagában hitelessé teszi-e regényíróként egy bűnügyi sztori szerzőjét?
12/18/202257 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

„Megölték a kutyámat, fejbe vágták a macskámat, engem megvertek” – a bűn határán lavíroznak a gyerekfelnőttek

A Tangó és Kes új adásában ismét sepsiszentgyörgyi fiatalokkal foglalkozunk, akik már kamaszként is kiszolgáltatott férfivá váltak. Az Időjárőr projekt keretében megszólaltatott gyerekfelnőttek életében egybefonódik a szocializáció és a marginalizáció. Elbeszéléseikből kiderül: ugyan folyamatosan kísérletet tesznek arra, hogy kilépjenek a transzgenerációs traumáik közül, ám ehhez a többségi társadalomtól alig kapnak segítséget. Az ebben az adásban megnyilatkozó fiatalokat érdemes többször is meghallgatni, különben nehéz lesz értelmezni egyes fogalmak – sétálás, éjjelezés, trógerkodás, vasazás – valódi tartalmát.
12/10/202232 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

„Mintha néger lennék, pedig az összes családtagom fehér” – három monológ Sepsiszentgyörgyről

A Tangó és Kes csapata egy nemzetközi program keretében beült egy lakókocsiba, és Székelyföldre indult, hogy feltérképezze az ottani bűnelkövetői köröket. A jármű oldalán egy felirat volt, „Időjárőr”, és ez lett végül annak a projektnek a neve is, amelyben anoním módon nyilatkoznak a bűnözéssel összefüggő vagy akár általánosabb, társadalmi tapasztalataikról olyan emberek, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek alvilági elemekkel. A feladat annyi volt, hogy tíz percen keresztül beszéljenek. Álmokon, terveken, akár sérelmeken keresztül kirajzolódó szociológiai kitekintés Sepsiszentgyörgyön.
12/3/202242 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

„Nem hagyom, hogy megverjenek, inkább én verem meg őket” – így tekintenek magukra a bűnözők

Hogyan beszélnek a büntetett előéletűek fiatal korukban, illetve túl az életük delén, különös tekintettel arra, hogy a mindennapi kiszolgáltatottságot kéretlen előfeltételként ismerik. Vajon a gyermekként átélt bántalmazások idézik elő nem szándékolt következményként, hogy a velük szembeni bűnökért haragot érző emberek megöregedve olyanokká váljanak, mint akiket mindig is megtagadtak? 2003-ban a Moszkva téren, majd idén ősszel Sepsiszentgyörgyön megjelent egy Időjárőr feliratú lakókocsi. Az előző héten megismert projekt mindkét helyszínéről egy-egy, önmagát felvállaló személyt mutatunk be a Tangó és Kes legújabb adásában.
11/26/202235 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Miért kell interjút készíteni bűnözőkkel?

A Tangó és Kes ezúttal Sepsiszentgyörgyön járt, ahol Sugár János képzőművésszel arról beszélgettünk, hogyan lehet érvényesen megszólítani kiszolgáltatott, kriminális előéletű embereket. A város érdeklődő lakossága előtt 2022. október 15-én lezajlott találkozón arról is szó esett, miért tartja hasznosnak és fontosnak a Tangó és Kes a prostitúciós tematikájú adásokat, amelyekben a túlzottan személyes kérdések feltétele helyett a megismerés a fő cél.
11/20/20221 hour, 7 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Találkoztál-e a Tangón boldog cigányokkal?

A Tangó és Kes új adásában az egykori – jórészt műtárgycsempészéssel és festményhamisítással foglalkozó – orgazdát, becenevén Pökit kérdeztük arról, milyen trükkök, sajátos eszközök bevetésével tudott a második világháború utáni Magyarországon milliókkal rendelkező, nagypályás maffiózóvá válni. Arról is mesélt, hogy egy „kicsiszolt frájernek” mit jelentett kijutni Amerikába, illetve milyen kötelezettségeket kellett teljesítenie a szüleivel szemben. Az alig pár osztályt elvégző Pöki cigányemberként – autodidakta módon – a Kádár-korszak végére nem csupán nagykereskedővé, de igazi műtárgyszakértővé nőtte ki magát.
11/12/202229 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Szállítmányozási csalások, avagy hogyan lopd el ugyanazt többször

Egyre gyakoribb, hogy a szállítmányozási csalást jelentő ügyeket nem a rendőrség nyomozza ki, mivel a cégek feljelentést sem tesznek, hanem inkább lecserélik probléma esetén a szállítmányozó cégüket. Azonban gyakorta előfordul, hogy a leltárhiány éppen akkor jelenik meg, miután az új szállítmányozó cég megkezdte a munkát. Ilyenkor pedig olyan magánnyomozói céghez fordulnak, amit a mostani adás vendége, Pándi Ákos is vezet.
10/31/20221 hour, 20 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Így halásztak a zavarosban a pesti csibészek 56 októberében

Az 1956-ban a forradalmárok soraiban olyan figurák is szembenéztek a szovjet tankokkal, akik békeidőben kisebb-nagyobb bűncselekményekből tartották fenn magukat. A Tangó és Kes új adásában a Ferenc- és Józsefvárosban tevékenykedő csibészek alakját elevenítjük fel, akik a felfordulásban először a könnyű pénzszerzés lehetőségét látták meg, aztán hazafiakká válva mártírjai lettek a XX. századi Magyarországnak.
10/23/20221 hour, 4 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Egy magyar strici keleti nyitása

Egy Törökországban nevelkedett, de részben magyar származású futtató hétköznapjait ismerjük meg a Tangó és Kes prostitúcióról szóló sorozatának legújabb részében. A közel-keleti riviérát, az Égei-tenger környéki nagyvárosok éjszakai életét behatóan ismerő Damir kalauzol minket.
10/15/202236 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

„Kilencszer játszotta el az orgazmust a vendégnek” – egy egykori prostituált vallomásai

A Tangó és Kes prostituáltakkal foglalkozó sorozatának második részében egy budai elitkerületbe született nő életútját követjük végig. Elmeséli, hogy a vendéglátás és a rendszerváltás után kiszélesedő szolgáltató szektor különféle munkaköreiben próbálkozva hogyan jutott el addig, hogy végül a testéből élt meg. A hallgatók betekintést kapnak a kriminális elemekkel napi szinten találkozó fiatal nő életébe, és talán az is kiderül a vallomásából, hogy a mai Budapesten egy prostituált éppen ugyanolyan félelmekkel és vágyakkal küzd, mint bárki más, akiket jól ismerünk.
10/9/202256 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Kalapáccsal szétvert remények – a fővárosi prostituáltak mindennapjai

„Mindegyikőtöké vagyok egy kicsit és egyikőtökét se” – mondta a Tangó és Kes prostitúcióról szóló sorozatának első adásában egy örömlány, aki úgy döntött, szakít eddigi életformájával (ezt a kriminológia a dezisztencia fogalmával írja le), és elmeséli annak kellemesebb és kifejezetten kockázatos vetületeit. A beszélgetésben a tipikusnak mondható fővárosi vendégkörről, a problematikusabb kuncsaftok kiszűréséről, de kegyetlen gyilkosságokról, alkoholizmusról és kábítószer-fogyasztásról is szó volt.
10/1/202226 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Miben más a sorsa egy sorozatbetörőnek, ha nő?

A Tangó és Kes adásai jórészt férfi alvilági figurákkal, visszaesőkkel vagy karrierbűnözőkkel foglalkoznak. Ezúttal egy női sorozatbetörővel beszélgetünk, aki jobbára néma őrként vagy éber védelmezőként vett részt bűncselekményekben. A hosszú évek óta kábítószerfüggőként élő, Keksz álnevet választó asszonnyal készült interjúból kiderül, milyen speciális kriminális hatások érnek ma egy női elkövetőt Magyarországon.
9/19/202232 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

A Sámson edzőterem és a kokaingőz

A '90-es évek magyar alvilágának egyik emblematikus kivégzését, Olasz Misi non-stop pénzváltó ügyét a Tangó és Kes egy korábbi adásában már elemeztük, most vendégül látjuk a brutális emberölés elkövetőit közelről ismerő egykori testépítőt, Egzotic Zsoltit.
9/10/202244 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Kalapáccsal verte ki a saját fogát a gyilkos, hogy megváltoztassa a harapásnyomát

A Tangó és Kes mai adásában Dr. Farid Ajanggal, az igazságügyi fogászat egyik legismertebb hazai szaktekintélyével beszélgetünk arról, milyen szerepet játszik a bűncselekmények sikeres felderítésében a harapásnyomok értékelése. Megvitatjuk, hogy milyen körben lehet meggyőző, akár perdöntő bizonyíték, és mikor szabad csak óvatosan felhasználni a büntetőeljárásban. De szót ejtünk a legismertebb sportolóharapásokról is: felidézzük például Mike Tyson vagy Luis Suárez foggal elkövetett támadásait.
9/3/202240 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Kamionosbiznisz a piros dízeltől a pornón át a szovjet fúrógépig

Az egykori Hungarocamion sofőrjei számára a Kádár-korszakban csupán virtuálisan létezett a vasfüggöny, amit ők egyfajta speciális külkereskedőként könnyen figyelmen kívül hagyhattak, igaz, szinte kizárólag a szürke zónában mozoghattak. A Tangó és Kes mai adásában felidézzük a legendás kamionsofőrnek, Kirschner Jánosnak az alakját, de beszélgetőtársunk, G. Károly azt is elmeséli, hogyan keringették az élelmes kamionosok szerte Európában a magyar „piros dízelt” (a színezett háztartási tüzelőolajat), a svédországi pornómagazinokat, az NDK-s Trabant-hengerfejeket és a szovjet fúrógépeket, de azt is megtudhatjuk, miért nevezték a hetvenes években Hamburg vigalmi negyedének egyik utcáját Budapester Strassénak.
8/27/202229 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Autótolvajtempó – így kellett elkötni egy ezerötös, kocka Ladát

A kilencvenes évek elején megindult a nyugati autók beáramlása, miközben a hazai gépkocsitolvajok még Zsigulik felnyitásával tréningeztek. A tömegessé vált gépjárműlopást a kriminalisztikai szakirodalom jól strukturált, szervezett bűnözésként írta le, ehhez képest Bolya Zoltán egykori autótolvaj, az Ököljog című, nagysikerű önéletrajzi regény szerzője másképp skiccelte fel nekünk ezt a vadnyugati korszakot. A Tangó és Kes legújabb adásában vele járjuk körbe: milyen tudással bírtak az autótolvajok, valóban nehézfiúk voltak-e, illetve mennyire voltak megbízható szakemberek.
8/21/202241 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Cica fedőnevű akcióval cserkészték be a magyar macskanőt

Páratlan tandem a 24.hu-n: közös adással jelentkezik a Tangó és Kes, valamint a Kontra. A podcast készítőit Macskási Magdolna személye kötötte össze – a Cicaként emlegetett nő a szocialista időkben illegálisan összeállított motorokat szerzett versenyzőknek, fővárosi lakosoknak, de lényegében bárkinek, akik nem engedhették meg maguknak, hogy éveket várjanak a központi kiutalásra. A beszélgetésben arra is kitérünk, miért éppen az 1960-as években váltottak először tömegesen két kerékre a hazai bűnözők, illetve ennek milyen következményei lettek.
8/13/202239 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

A kelet-európai maffiózónak vagy a színésznek van aranyélete?

Thuróczy Szabolccsal, a tirpák De Nirónak is becézett színésszel beszélgettünk arról, mi a véleménye a bűnözőkről, a vállalkozókról és a politikusokról, főként ha magyar viszonyok között léteznek.
8/7/202243 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

„A média csinált belőlem keménytökű maffiózót”

Az ukrán–orosz háború apropóján Robert Yugovich, egykori vajdasági magyar csibész életútját több felvonásban tekintjük át. A Tangó és Kes legújabb adásában arra keressük a választ, vajon a hazai szervezett bűnözés emblematikus szereplői mennyire állják meg a helyüket nemzetközi összehasonlításban, illetve a környező államokban lezajlott háborúk vagy jelenleg is tartó fegyveres konfliktusok miként befolyásolták az úgynevezett magyar maffiózók valódi hatalmát és erejét.
7/16/202243 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Ahol ropognak a fegyverek, ott virágzik a szervezett bűnözés

A szomszédunkban zajló orosz–ukrán háború apropóján a Tangó és Kes legújabb része azzal foglalkozik, miként függ össze a modern kelet-európai nemzetépítés, az erősödő nacionalizmus a szervezett bűnözés megerősödésével. Meghívott vendégünk a délvidékről származó, később nyugat-európai kriminális karrier után újra Szerbiában élő Robert Yugovich, akinek segítségével betekintést kapunk a hadkötelezettség, a szabályozatlan állami működés és a maffia kapcsolatáról, és beszélünk az alig egy generációval ezelőtti délszláv háború mintaadó hatásairól.
7/10/202247 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Mire elég az egyik elkövető beismerő vallomása a dunaszerdahelyi maffialeszámolás ügyében?

A dunaszerdahelyi Fontana bárban 1999-ben történt mészárlás a mai napig az egyik legjelentősebb maffialeszámolásnak számít Európában. A 23 évvel ezelőtti bűnügy nemrég izgalmas fordulatot vett, miután Bodoky Károly, egykori rimaszombati sportoló bevallotta, hogy ő volt az egyik elkövető. A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei a szlovák hatóságokkal közösen június közepén egy helyszíni kihallgatáson vették végig a 113 lövéssel, illetve 10 áldozattal járó merénylet minden egyes részletét. A Tangó és Kes legújabb adásában a parameter.sk főszerkesztőjével, Barak Dáviddal beszéltük át, hogy a fejlemények fényében van-e esély a bűnügy megnyugtató lezárására.
7/2/20221 hour, 28 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Így próbálta meg kifehéríteni a gallért a maffia

Újra foglalkozunk a New York-i maffiacsaládokról szóló Netflix-sorozattal, a Fear Cityvel, amely szinte mindenhonnan pozitív kritikákat kapott. A Tangó és Kes legújabb adásában új szempontok alapján mutatjuk be, miként is használta fel az ügyészség saját politikai céljaira azt, ahogy New York a félelem városává vált. A sorozatból az is kiderül, hogy az igazságszolgáltatás visszásságai leginkább a szervezett bűnözéssel szembeni nyomozásoknál érhetők tetten.
6/12/202247 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

„Volt hat-nyolc ukrán játékosom, tudtam őket cseréni konzervra”

A Stadler FC játékospolitikájáról, Stadler Sörről és a Sziget Fesztivál mintájára elképzelt Stadler Fesztiválról, az akasztói stadion kálváriájáról, oroszországi konténer-szállítmányokról, Az utolsó vacsoráról és konzervekről is beszélt a kilencvenes évek börtönt is megjárt legendás vállalkozója, Stadler József, akivel a halálát megelőző hónapban beszélgetett a Tangó és Kes még 2017-ben. 25 éve emeltek először vádat a magát juhászként is kipróbáló Stadler ellen. A két héttel ezelőtti bemutatott interjú második, befejező része következik.
6/5/202253 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Hogyan lett New York a félelem városa?

A Netflix nagysikerű bűnügyi témájú dokumentumfilm-sorozata, a Fear City eddig kizárólag pozitív kritikákat kapott. A Tangó és Kes legújabb adásában azonban eddig nem tárgyalt szempontok alapján dolgozzuk fel, miként is vált New York a félelem városává, és mindez miért volt hasznos az igazságszolgáltatás és a politika vezetőinek.
5/29/202246 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

„Nem bírom a bezárást” – Stadler József utolsó interjúja a Tangó és Kesben

2017. november 21.-én, 66 éves korában halt meg Stadler József, akivel szemben éppen 25 évvel ezelőtt történt az első vádemelés, milliárdos áfacsalás miatt. A legendás akasztói stadionépítővel a Tango és Kes vette fel az utolsó interjút, öt évvel ezelőtt, 2017. október 4-én. A beszélgetésben szó volt a „sinkófázásról”, a börtönévekről, az életmentő Pick szalámiról, Puskás Öcsiről, fociról és a '90-es évek privatizációjáról. És a halálról.
5/22/202247 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

M. Richárd alfahím volt, de béta karakter

Május 5-én elhunyt Molnár Richárd, a Dózsa György úti baleset miatt hírhedtté vált egykori testépítő. A Tangó és Kes legújabb adásában a magyar éjszakai életben a 2000-es évektől jelenlévő férfi kriminális karrierútjának főbb állomásait vesszük sorra, ehhez pedig vendégül hívtuk Bolya Zoltánt, aki szórakozóhelyek védelme és egyéb alvilági praktikák miatt többször került szembe vagy éppenséggel egy platformra Molnár Richárddal. Az Ököljog című könyv szerzője elmeséli az egyik, valóban késhegyre menő vitájukat, amelynek következtében Molnár Richárd előzetes letartóztatásba került.
5/14/20221 hour, 4 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Lehet-e tanulni bármit a filmbeli sorozatgyilkosoktól?

Harminc éve mutatták be a magyar mozikban A bárányok hallgatnak című thriller-klasszikust, de más apropója is van annak, hogy a Tangó és Kes legújabb adása a sorozatgyilkosokkal foglalkozik. Épp fél évszázada hunyt el ugyanis J. Edgar Hoover, és paradox módon az ő halála tette lehetővé, hogy létrehozzák az FBI-on belül a viselkedéstudományi egységet, és megindulhasson az azóta kultikussá vált bűnözői profilozás. A filmtörténet legendás sorozatgyilkosai nemcsak aberráltak és perverzek, de általában kiemelkedően intelligensek is. Akár tanulhatunk is a karakterüktől valamit?
4/30/202253 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„Donorfestményekkel csapták be a csókosok a vevőket”

A hatvanas-hetvenes években még úgy hamisítottak festményeket, hogy egy ügyes kezű alkotó utánozni próbálta valamelyik híres művész stílusjegyeit. Később viszont az úgynevezett donorfestészet vált meghatározóvá, amikor egy korabeli – egyébként tehetséges, de legalábbis nem ügyetlen – festő névtelen alkotását próbálták „feljavítani”, majd alászignózták egy híres alkotó nevét. A régiségkereskedés Kádár-kori kriminalisztikájáról szól a Tangó és Kes legújabb adása, amelyből az is kiderül, miért nem repült rá a hazai szervezett bűnözés a műtárgyhamisításokra.
4/24/202252 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Ténylegesen mekkora a bűnözés Magyarországon?

Akadnak olyan szakemberek, akik szerint a bűnügyi statisztikák jelenleg már alig-alig használhatók. A Tangó és Kes legújabb adásában arról lesz szó, hogy pontosan mire jók a bűnügyi statisztikák. Az elmúlt harminc év adatait elemezve végigvesszük, mégis milyen feltételek és célok alapján használhatók a bűnügyi adatok, miként lehetséges ezekből az információkból értelmes tendenciákat kiolvasni. De szó lesz olyan tévhitekről és legendákról is, amiket a bűnügyi statisztikák nemhogy nem erősítenek meg, hanem inkább cáfolnak.
4/18/202231 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Van-e valós háttere a Corleone család történetének?

A Keresztapa című filmopusz a több Oscar-díjával, illetve a kortárs maffia tematikájának a filmbe emelésével sorsfordítónak számít. A szervezett bűnözést mozgóképen, részletgazdagon bemutató alkotás idén jubilál, immár fél évszázados rekvizituma egy titkos világnak, amelyben a kapitalizmusnak minden szabálya másként jelenik meg, mint ahogy azt a néző várná. A film magnetikus ereje a Tangó és Kes csapatát sem hagyta érintetlenül, ezért most körbejárjuk ezt az univerzumot, és bemutatjuk a nincstelen alvilági személyektől a maffiapiramisok csúcsán álló vezetőkig az összes kriminális hátterű főszereplőt.
4/2/202253 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Van-e garancia, hogy nem kerülnek bűnözők kezébe az Ukrajnában kiosztott fegyverek?

A Tangó és Kes legújabb adásában felidézzük Magda Marinko alakját, akinek a feltételes szabadságra bocsátási kérelmét nemrég utasította el a Szegedi Törvényszék. De nem csak emiatt aktuális, hogy foglalkozzunk a szerb bűnözővel, hanem amiatt is, hogy háborús helyzetekben – mint amilyen egykor a délszláv háború volt – a megszokottnál jóval könnyebben lehet lőfegyverekhez jutni. Marinko története arra is felhívja a figyelmet, hogy ilyenkor akár rossz kezekbe is kerülhetnek éles fegyverek.
3/20/202258 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Miért lett nagy üzlet a katalizátorlopás?

A katalizátortolvajokat kriminalisztikai szempontból két típusra bonthatjuk az alapján, hogy az autók katalizátorait beépítési célból vagy nemesfém kinyeréséért tulajdonítják-e el. Az utóbbit bárki könnyedén meg tudja valósítani, ám az előbbi célból történő elkövetéshez együttműködésre képes, életvitelszerűen vagyon elleni bűncselekményekből élők szükségeltetnek. A Tangó és Kes legújabb adásából az is kiderül, hogy a katalizátorok jelentős mennyiségben történő ellopását és továbbadását nagyban segíti, hogy ezek az alkatrészek semmilyen egyedi azonosító jellel sem rendelkeznek.
3/14/202258 minutes
Episode Artwork

Túl nagyra fújta a lufit a Tinder-svindler

Simon Levievet izraeli playboy-ként, a Tinder-csalások egyik legismertebb elkövetőjeként ismeri a világ. A valóságban az elkövetőt Shimon Hayutnak hívják, aki magát sikeres milliomosnak álcázva hálózta be, majd fosztotta ki női áldozatait. A Tangó és Kes legújabb adásában a Netflixen taroló A Tinder-csaló című dokumentumfilm apropóján arról beszélgetünk, milyen lehetőséget kínálnak a szélhámosoknak az online társkereső applikációk. De szóba kerül az is, mit is jelent pontosan a csalásnak a Btk.-ban szereplő definíciója, nevezetesen, ha valaki „mást tévedésbe ejt”, illetve a mondat második fele: ha valaki mást „tévedésben tart”.
2/26/202253 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Átlépték az országhatárt az unokázós csalók

Új évaddal és új felállásban jelentkezik a 24.hu podcastsorozata, a Tangó és Kes. Bezsenyi Tamás párja mostantól Pándi Ákos magándetektív, egykori rendőrnyomozó lesz. Az új éra első adásában az unokázós csalások világával foglalkozunk. Szó lesz arról, hogy a csalások elkövetői egyre inkább szervezett működéssel reagálnak a büntetőeljárások növekvő számára. Az úgynevezett bizalmi trükkre épülő csalást az különbözteti meg a többi, megtévesztéses bűnügytől, hogy ezekben alapvetően hasonló legendaköröket alkalmaznak. A célba vett áldozatok általában olyan idős emberek, akik rendelkeznek telefonnal, a csalók sikere pedig az első híváson, a fellépésen, a határozottságon és a kommunikációs képességeken múlik.
2/12/20221 hour, 10 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Miért ölték meg Olasz Misit, a hírhedt pénzváltót?

Az világos, hogy miért volt szüksége a lakosságnak az illegális valutaváltók szolgáltatásaira a szocializmus évtizedeiben, de mi magyarázza, hogy ezek a fura – zömmel arab származású – figurák a rendszerváltás után sem tűntek el a Keleti pályaudvar környékéről? Egyebek mellett erről is szó esik a Tangó és Kes legújabb epizódjában, amelyben felidézzük Gózon Mihály – gúnynevén Olasz Misi – alakját is, aki éppen negyedszázada lett gyilkosság áldozata. Korrajzot is adunk csákóval, brékóval, hasitasival.
8/28/20211 hour, 9 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Hogy semmisült meg az olajfestmény a politikus szülinapi buliján?

Emlékeznek még? Két évtizeddel ezelőtt a környezetvédelmi tárca kisgazda államtitkárának születésnapi buliján a nemzeti park fenékpusztai vendégházában megsemmisült egy Somogyi Győző-festmény. Állítólag az olajképet szétlőtték, de a vizsgálat csak annyit bizonyított, hogy az alkotás súlyosan megrongálódott. A Tangó és Kes legújabb epizódjában ezt az esetet rekonstruáljuk, miközben szót ejtünk a Mikszáth Kálmán-i világ feléledéséről, de arról is, hogy a „magányos elkövetőt” bő egy évtizeddel később fontos közfeladattal bízták meg.
8/8/202141 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Retró balatoni kiruccanás véres gyilkossággal

1979-ben a zánkai úttörővárosból eltűnik a francia kommunista párt párizsi elnökének lánya, Marion Morel. Nem sokkal később holtan találják a gyerekekre felügyelő magyar főiskolás lányt. Az áldozat szemeit kivájták, a fehér ruháján végig folyó vér pirosra festi a Balaton vizét. Ez a kiindulópontja Zajácz D. Zoltán Véres Balaton című bűnügyi regényének. A Tangó és Kes legújabb epizódjában a szerzővel nem csak a fikciós történetről, hanem a regény politikai-társadalmi-bűnügyi hátteréről is beszélgetünk. Kiderül az is, hogy jön még a „haragos”, sőt a „dermesztő” Balaton is.
7/17/20211 hour, 2 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Tényleg nincs Magyarországon maffia?

Fejvakarásra okot adó eredményre jutott egy, a nemzetközi szervezett bűnözést vizsgáló európai kutatás, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy Magyarországon maffiaszerű csapatok léteznének. A Tangó és Kes új adásában arról beszélgetünk, hol és miben tévedtek az elefántcsonttorony-kutatók, illetve valójában milyen bűnözői hálózatok, szervezett bűnözői csoportok léteznek hazánkban? Szót ejtünk arról is, hogy kokain, hernyó, kannabisz és pszichoaktív szerek tekintetében cél- vagy tranzitország vagyunk, folyik-e szervezett bűnözés a növények és az állatok sérelmére, továbbá mibe kerül az elefántcsont, és hogyan passzolják el Közép-Európában?
7/4/20211 hour, 46 seconds
Episode Artwork

Meg lehet-e bundázni az Eb-meccseket?

A Tangó és Kes legújabb adásában a labdarúgók kontinensviadala kapcsán a nemzetközi bundamaffiáról beszélgetünk. Például arról, mi köze van egymáshoz Kína felemelkedésének, a digitális kapitalizmus felpörgésének, a nemzetközi foci globalizációjának, valamint a percenkénti online sportfogadásnak? Természetesen mindezeket a bunda köti össze, ami nem kerüli el a nemzetközi focieseményeket sem. Esettanulmányokat idézünk a tiltott szerencsejátékok történetéből, és megvilágítjuk azt is, amit szabad szemmel nem lehet látni a 90 perc alatt.
6/24/202150 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Beültünk a piros Ladába Gida és Buksi mellé, és tettünk egy körutat a szocializmus hírhedt betörőpárosával

A Tangó és Kes legújabb epizódjában felidézzük Kecskeméti Sándor és Bujtor János alakját, akiket leginkább úgy emleget a hazai bűnözéstörténeti irodalom, mint Gida és Buksi párosát. A rendszerváltás előtti évtized Magyarországán sorozatosan követtek el betöréseket, főként Budapesten. A páros nevéhez fűződő érdekesség, hogy a sértettek többsége – az elkövetőkhöz hasonlóan – illegális módon szerzett pénzekből, jórészt csempészetből gazdagodott meg. Így aztán el is jutottunk oda, hogy szociológiai vizsgálatokon túl más módon is lehet értekezni a Kádár-kori arisztokráciáról. Már csak azért is érdemes végighallgatni a beszélgetést, mert szóba kerül Pintér Sándor is.
6/13/202141 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Malackát egyszer kint felejtették a tisztáson a szülei, egy farkas találta meg, akinek nem lehetett gyereke

A Tangó és Kes vendége Visky Ábel, a Mesék a zárkából című film rendezője volt, aki többek között azt a dilemmáját is megosztotta, hogy érdemes-e emléket állítani valaminek, ami jobb, ha elfelejtődik.
5/30/202158 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Szabad-e bosszút állni a kegyetlenségért? – nem könnyű megoldani ezt a „pokoli leckét”

Vajon hol lehet Budapesten a „pokol konyhája”? Azért tesszük fel ezt a kérdést, mert egy 25 évvel ezelőtt bemutatott, Oscar-díjra jelölt mozifilm, a Pokoli lecke apropóján ezúttal arról lesz szó, miként garázdálkodhattak hosszú időn át büntetlenül szexuális ragadozók egy javítóintézetben, feldolgozhatók-e azok a traumák, amelyeket itt a fiataloknak el kellett szenvedniük, illetve szabad-e bűnnel büntetni a bűnt. Bár egy brutális történetet elevenítünk fel, elégikus hangok is megpendülnek a Tangó és Kes legújabb adásában.
5/23/202148 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Így zajlott valójában a Kádár-kor legismertebb túszdrámája

Ki gondolta volna, hogy a Kádár-kori Magyarországot sem kerüli el az a nyugati mintakövetés, miszerint emberek túszejtéssel próbálnak előbbre jutni? Pontosabban kijutni a szocialista barakkból. Pedig 1973-ban olyasmi történt Balassagyarmaton, ami nem csak idehaza volt elképzelhetetlen, hanem az egész béketáborban. Egy fiatal testvérpár végrehajtotta Magyarország első „modern” fegyveres túszejtését. Egy leánykollégiumot foglaltak el az elkövetők, akiknek a lefegyverzésébe a rendőrség és a politika legmagasabb szintjeiről szóltak bele. Ezzel az unikális üggyel és a megoldásával foglalkozik a Tangó és Kes legújabb adása.
5/9/202158 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Miért nehéz nyomozni a külföldre prostituáltnak vitt magyar lányok ügyében?

Rendszeresen hallunk híreket olyan személyekről és hálózatokról, melyek nőket csapdáznak be, majd kényszerítenek prostitúcióra külföldön. De még több az olyan eset, amiről sosem szerzünk tudomást. Vajon miért? A Tangó és Kes adásában többek között egy bűnszervezetet működtető magyar házaspár gyakorlata alapján járjuk körbe a témát, illetve azokat a nehézségeket, melyekkel a hatóságoknak az emberkereskedelem elkövetőivel szemben folyó nyomozás során szembesülniük kell.
4/24/202140 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Tényleg Escobar lenne a kábszerkirály? Ugyan!

Abban a világban, ahol Pablo Escobar szinte „háztartási név" lett, az alig ismert Group Americáról csak kevesen hallottak, pedig a szervezet az 1980-es évektől egészen 2010-ig – igaz, radar alatt – bonyolította a kábítószer-kereskedelmet. A csoport szinte láthatatlanul ellenőrizte Európa kokainpiacának jelentős részét, három kontinens hatóságainak együttműködése kellett a megfogásukhoz. De hogyan működtették a fürge és kreatív hálózatot, milyen egyedi üzleti modellt építettek fel, és miért nem voltak szem előtt? Mindez kiderül a Tangó és Kes legújabb adásából.
4/4/202134 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Így rabolták ki a Mátyás-templomot

Még ma is csak találgatjuk, hogy pontosan hány magyar műkincs parkol valahol külföldön. Mivel az orgazdák, a bűnügyi informátorok és a hatóságok emberei szinte szagról megismerik egymást, így jelentős műkincseket idehaza már évtizedekkel ezelőtt sem volt célszerű elpasszolni. Ezúttal az egyik leghíresebb műkincslopást idézzük fel: a hatvanas évek végén többször is kipakolták a Mátyás-templomot. Hogyan történhetett meg mindez, milyen felelősség terheli az ügyben a hatóságokat, illetve az egyházi vezetőket? A Tangó és Kes új adásában arról is beszélünk, hogyan értékesítették a kincseket, és milyen véletlenek kellettek az elkövetők lebukásához.
3/21/202123 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Összeszedtük, mi az, amit eddig nem tudtál a viszkis rablóról

Nyilván sokan úgy érzik, szinte mindent tudnak Ambrus Attiláról, főleg azok után, hogy megnézték A Viszkis című mozifilmet. Ám olyan mélységben talán senki nem ismeri a bűncselekmény-sorozatot és az elkövetőjét, mint Dr. Bérdi Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi rablási alosztályvezetője. Ezúttal ő a Tangó és Kes vendége, és számos rejtélyes mozzanatról lebbenti fel a fátylat. Így például arról, mikor és miért döntött úgy Ambrus Attila, hogy az elkövetések előtt vodka helyett viszkit fog inni? Mikor találta ki az „elmentem privatizálni” kifejezést? Hogyan tett szert fegyverekre? Hogyan alakultak át a menekülési stratégiái?
3/7/20211 hour, 15 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Hogyan buktassunk le egy sorozatgyilkost?

Hány áldozat „kell” ahhoz, hogy valaki sorozatgyilkosnak minősüljön? Minden sorozatgyilkos elmebeteg-e, vagy „intellektuális elkövetőkről” beszélünk? Mit jelent a lehűlési időszak, illetve miért beszélünk kevesebbet a női sorozatgyilkosokról? Mi az a profilozás, és miért nem úgy működik minden, ahogy a Mindhunter című Netflix-sorozatban láttuk? Elképzelhető, hogy a magyar profilosok akár jobbak is lehetnek az FBI-os kollégáiknál? A Tangó és Kes új adásában ismét Dr. Kovács Lajos, a „döglött ügyek”, az életellenes bűncselekmények emblematikus nyomozója segít – egyebek mellett – a fenti kérdések megválaszolásában.
2/21/202137 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Így kapta el Pándy Andrást a nyomozó, aki a halálnak élt

A Tangó és Kes vendége ezúttal Kovács Lajos, aki több évtizedet húzott le nyomozóként életvédelmi területen, és sokáig irányította az úgynevezett döglött ügyeket felderítő osztályt. Pályája során olyan sorozatgyilkosokkal és taktikus bűnözőkkel is találkozott, akiknek az elfogása igencsak „sárkányos nyomozást” igényel. Kiemelt figyelmet szentelünk a családtagjait szisztematikusan kiirtó Pándy András alakjának. Miként vezette félre Pándy a belga és a magyar hatóságokat, majd hogyan csapdázták be Kovácsék a gyilokgépet, illetve mire kell figyelni a hasonló ügyek feltárásakor? További kérdések és válaszok a Tangó és Kes legújabb adásában.
2/7/202153 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Kapitális hibák, óriási benézések, törvénytelenségek a romagyilkosságok felderítésében

A romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának, Kiss Árpád Sándornak a védőügyvédje, Bérdi Zsolt szerint az elhúzódó büntetőeljárás – az összes nyűgével, bajával, törvénytelenségével – a magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lova volt. Ezúttal Bérdi Zsolttal beszélgetünk a bűncselekmény-sorozat felderítési, vizsgálati és bírói szakának furcsaságairól, hibáiról. Rengeteg a megválaszolandó kérdés. Vajon miért csak az ítéleti indoklásban szerepel, hogy különös kegyetlenséggel történt az elkövetés, miközben az a vádiratból még teljes egészében hiányzik? Vajon van-e még szabadlábon olyan személy, aki közreműködött a gyilkosságokban? Számos ellentmondást igyekszünk feloldani a Tangó és Kes legújabb adásában.
1/31/202138 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Óvodákat is felnyomott az utolsó lovag, azaz a „csokoládés” betörő

Nem Batman volt az utolsó sötét lovag, hanem Hebenstreit György, többszörösen büntetett előéletű betörő. Mert kis hazánknak nem csak viszkis rablója volt, hanem egy csokoládés betörője is. Az elkövetési helyszíneken szinte mindig csokit majszoló Hebenstreit az utolsó utazó/mozgó bűnözők egyike volt, aki egymaga 39 objektumot nyomott fel. Mi volt a több éven át tartó sikerének kulcsa, miért óvodákban és iskolákban utazott? Miben hasonlít a későbbi viszkis rablóhoz? Honnan kapta a tippjeit, illetve maguk a tippadók honnan szerezték azokat? Az elképesztő kulcsgyűjteménnyel rendelkező csokoládés betörő sztoriját dolgozzuk fel a Tangó és Kes új adásában.
1/24/202143 minutes, 1 second
Episode Artwork

Így bundáztak ők – bűnszövetségben elkövetett totócsalások a ’80-as években

Az 1980-as évek elején 13 megyére és 50 játékhétre kiterjedő totómanipuláció zajlott a meccsek árnyékában, aminek a végén 43 vádlottat ültettek padra. Molnár Tibor, az ismert totókirály mellett csalók sokasága járta fekete aktatáskával a pályákat és az öltözőket, hetente legalább 9-10 meccset intéztek fixre a totóból. A játékosokon és a játékvezetőkön túl látványosan hiányzik viszont a sztoriból a politika – legalábbis elsőre.
1/11/202140 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Már a Horthy-korban is komoly gond volt a drog a pesti bulinegyedben

A Tangó és Kes legújabb adásában visszautazunk a Horthy-korszakba, hogy belépjünk a korabeli kábítószer-kultúra és a kokainlebujok világába. Ebben Kerepeszki Róbert történész segít nekünk, akivel megtárgyaljuk azt is, mivel magyarázható Kondor Vilmos Bűnös Budapest sorozatának népszerűsége, mi jellemzi a két világháború közötti főváros bűnözési térképét, csibészeit és a korabeli pesti bulinegyed zűrösségét. Beszélünk az úgynevezett bódultságszalonokról, az arisztokrácia és az alvilág együttműködéséről, a kokainhálózat sűrűségéről és magukról a fogyasztókról is.
12/27/202051 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Jól megvezette a csencselő a töketlen megfigyelőket

Hogyan került egy közös sztoriba néhány töketlen megfigyelő, a devizával és műkincsekkel 50 ezer dolláros forgalmat bonyolító Reichardt Sándor – a szocialista alvilág sokat pörgető, de kevéssé ismert alakja –, továbbá a KSH egykori elnöke, aki 1969-ben rejtélyes módon lett öngyilkos? Mindezekről a Tangó és Kes legújabb adásban beszélgetünk, melyben szó lesz a (célravezető) megfigyelésről, annak intimitásáról és technikáiról. Dumálunk arról is, hogyan lesz a megfigyelőből üldözött vad, azaz miként „szúrja fel” egy bűnöző? Egy kevés elmélet és sok-sok gyakorlat egy szocialista műkincs-nepper példáján. És persze pár mondat a Szájer-ügyről is.
12/13/202040 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Miért nem akarták felderíteni a Malév 240-es járatának katasztrófáját?

A Tangó és Kes legújabb adásában a szocialista magyar légitársaság körüli furcsaságokat és szürke zónákat járjuk körül. Hogyan dolgozta meg az állambiztonság a repteret, és miért van az, hogy a Malév bejrúti járatának 1975. szeptember 30-i tengerbe zuhanásáról a mai napig semmit sem tudunk? Hogyan használta az állam csempészésre a repülőket, és kik voltak a Malév történetének legbénább géprablói? Varga G. Gábor, az Egek Ura blog szerkesztője volt a vendégünk.
11/28/202048 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Mennyit ér a bűnöző, ha szocialista?

A Tangó és Kes új adásában ezúttal a házigazdákat A szocializmus bűnbarlangjai című könyvük kapcsán kérdezi Kerner Zsolt, a 24.hu újságírója. Melyek a tipikus szocialista elkövetési módok, milyen a szocialista bűnöző: másként lop, öl és tisztogat-e, mint az „imperialista fertőben úszó Nyugat” bűnbarlangászai? A szerzők újragondolták és újraírták a Kádár-rendszer ismert vagy éppen elrejtett bűnügyeit, hiszen nem az a lényeg, amit azokról anno megírtak, hanem az, amit nem. Szocialista titkok és technikák, lebukások és nagy megúszások az új podcastban. A beszélgetés során részlet hangzik el Rhyme & Reason Everytime featuring Angel, illetve a TKO Mesél az alvilág című dalából, továbbá a Casino, A titokzatos folyó és a Csak semmi pánik című filmekből
11/21/202040 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Hány liter vér buktathat le egy darabolós gyilkost?

Honnan számít holttestnek egy holttest? Egy kar- vagy egy lábszárdarab vajon éppúgy annak számít, mint egy teljes test? Sokan már ezen a ponton elakadnak – okkal. Éppen ezért a Tangó és Kes új adásában feltérképezzük a darabolásos emberölések, illetve az ehhez kapcsolódó holttest-eltüntetések módjait, kezdve a „sósav mítosztól" – mint a bűnjel nélküli csontoldótól – a véletlen kiiktathatatlanságán át egészen odáig, hogy miként vallanak a ruhadarabok a kaszabolásról. Hol kisebb az esély a megúszásra: városban vagy falun? Mi a különbség az offenzív vagy a defenzív darabolás között, és miért jelenti be a gyilkos az áldozata „eltűnését"? Sztorikba tömködtük a darabolós gyilkosságokat.
11/14/202034 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Lekutyázás és megpatkolás a magyar Bahamákon

A Tangó és Kes új adásában a Pulitzer-emlékdíjas újságíróval és szociográfussal, Tódor Jánossal beszélgetünk, aki évtizedekkel ezelőtt a magyar Bahamákon, azaz a baracskai fogházban volt nevelőtiszt. Ez ekkoriban a Kádár-rendszer kirakatbörtönének számított, melynek „önkormányzatiságára” csodájára jártak a küldöttségek és az egyetemi csoportok. Mert bevették a kamut. A „csodák börtönpalotáján” belül ugyanis tombolt a besúgó rendszer és a korrupció. Tódor végigvezet bennünket a börtönbeli korrupciós gyakorlatokon, megtanuljuk, mit jelent a sitten a „lekutyázás” meg a „megpatkolás”, ahogyan a Jehova tanúi követőinek és a sorkatonaságot megtagadóknak a belső ügyeibe is betekintést kapunk. Sztorik, érzelmek és az „idő ölése” a magyar Bahamákon.
10/19/202048 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Ijjjááááá! – Miért volt népszerű a Linda-sorozat?

1984. november 2-án főműsoridőben indult, és évtizedeken át számos nemzedéket kísért el Linda, a szocialista krimi megkerülhetetlen sorozata. De mi lehetett a hirtelen, majd a tartós népszerűség kulcsa? Követte volna a korabeli bűntársadalom trendjeit, vagy Linda inkább fiktív esetek tömkelegét oldotta meg? Hogyan fogadták a való élet rendőrei a „szocialista Charlie angyalát”, és miként használta a hatalom saját céljaira Görbe Nóra tenyér- és kézcsapásait? A Tangó és Kes új adásából nem csak ezekre a kérdésekre kapunk választ, hanem arra is, hány rendőr kell ahhoz, hogy egy Koltai Róbert játszotta másnapos zsarut kicipeljen a korabeli Rózsaszín Cicákból, amely nem éppen a túlöltözött kiszolgálókról volt híres.
10/9/202045 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Amikor a magyar zsebtolvajok vadásztak a külföldi kollégáikra

A zsebtolvajok által elkövetett lopások felderítési arányszáma lényegében még nagyítóval sem látható. Ennek az a fő oka, hogy egy technikás, kreatív, a kort és az öltözködési szokásokat szorosan követő tolvajkörről beszélünk. Adrenalinszintjüktől, az egyéni és csoportos technikáiktól indítjuk a Tangó és Kes legújabb adását, melyben lesz szó arról is, miként edzenek a zsebtolvajok, milyen tolvajiskolákat és mestereket ismer a bűnügyi történelem. És számos konkrét sztori között elhangzik az is, hogyan használta a két világháború között a hatóság a zsebeseket arra, hogy megvédje az ország jó vagy rossz hírét külföldre szállító hazai konferenciák közönségét.
9/22/202029 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Íme a recept, miként válhat valaki „milliomossá” luficsencselésből

Talán elsőre elképesztőnek tűnik, mégis megtörtént: egyesek léggömblopással tettek szert hihetetlen pénzekre. Az ötvenes évek Magyarországán falbontásban és álkulcsos betörésben jártas figurák éjjelente bőröndszámra hordtak ki töltetlen léggömböket egy budapesti raktárból. Egyetlen kanyar legalább 80 000 forint hasznot hozott 1956-ban. A módszerrel, a trükkökről, az elkövetőkről, a „kereskedelmi láncról” és a lebukásukról szól a Tangó és Kes legújabb adása.
9/15/202024 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Vajon a maffia koppintja-e az üzleti világot vagy a gazdasági nagymenők a sötétben járkálókat?

Miben hasonlít egymáshoz a maffia és a neoliberális gondolkodás? Vissza lehet-e pofázni a főnöknek „a családon" belül, vagy aki nem teljesíti a parancsot, az röpül? Mint az üzleti életben. A brókerek vagy a maffiózók a mohóbbak, és mit lehet tanulni egy kezdő üzletembernek a Fear city című netflixes sorozatból? Csak néhány kérdés azok közül, melyeket a Tangó és Kes új adásában végigbeszélünk. Tényleg úgy van-e minden, mint arra Louis Ferrante a „Maffialeckék” című könyvében oktatja a gazdasági és a pénzügyi világ kezdő és haladó cápáit?
9/7/202041 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Amikor még venni lehetett az egyetemi felvételit Magyarországon

A nyolcvanas évek második felében komoly beosztású emberek adták-vették az egyetemi felvételi feladatokat, jobbára korrepetálásnak álcázva. A Tangó és Kes legújabb adása nemcsak az az ELTE ÁJK-n kicsúcsosodó botrány történetét eleveníti fel, de szóba került az is, hogy a másodrendű vádlott hogyan vállalt szerepet később a „felsőoktatás modernizációjában”.
8/14/202035 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Miért kellett meghalnia az LGT egykori gitárosának?

Miután Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát 34 éves korában, 1982. február 16-án Los Angelesben holtan találták, a mellkasából két golyót szedtek ki. Az esetet öngyilkosságként jegyzőkönyvezték – érthetetlen módon. Ezzel szárnyra is kaptak a Barta körüli legendák: kábítószerügy lehetett a háttérben vagy a Los Angeles-i magyar (papír-)maffiával való kapcsolata? Odalépett valakinek, akinek nem kellett volna? Vagy minden csak a véletlen műve? Máig nem jutott nyugvópontra az ügy, erről is beszélgetünk az új Tangó és Kesben. Továbbá arról, hogy Barta kinti élete alatt nyolc éven át magnókazettákra felmondott hangüzenetekben levelezett meggyőződéses kommunista édesanyjával. Ezekről a levélváltásokról készített dokumentumfilmet Hajdú Eszter – a podcast vendége –, akinek az alkotását le is akarták tiltani.
8/7/202033 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Hogyan kriminalizálták a cigányságot „bűnözői” társadalmi csoporttá?

Nincs annál egyszerűbb, mint egy-egy bűncselekmény kapcsán megbélyegezni egyes társadalmi csoportokat. A gyakorlat nem új, már az 1920–1930-as évek magyarországi sajtójától sem volt idegen, hogy észak-amerikai vándorcigányokat úgy „hírezzen”, mint ahogyan napjaink szélsőjobboldali irodalma teszi. De a Kádár-rendszertől, sőt, még az egyébként érzékeny tollú Moldova Györgytől sem volt idegen, hogy olyan karakterológiai jegyeket tulajdonítson a romáknak, amelyeket mások kriminalizációra használtak. A Tangó és Kes új adása többek között a fenti példákon keresztül mutatja be, miként állítottak be egész társadalmi csoportokat bűnözőknek, illetve beszélgetünk arról is, hogyan kellene a távolról sem betonegyszerű kérdéseket értelmesen megválaszolni.
7/25/202032 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Gyerekrablás a Halló bárnál, Repülős Gizi és a bolti lopás mint szexuális kielégülés

A szocialista Keleten és a kapitalista Nyugaton a tudomány és a bűnüldöző szervek egyaránt a nők érzelmi sajátosságaival, szexuális elfojtásaival, sőt menstruációs ciklusaival magyarázták bűnözési hajlamaikat évtizedeken át. A Tangó és Kes legújabb adásában nők által elkövetett bűnügyekről és az ezekhez kapcsolódó tévképzetekről beszélgettünk vendégünkkel, Tóth Eszter Zsófiával, a Clio Intézet történészével.
7/13/202039 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Ki volt Drabális Droba, Portik Tamás mentora?

Egykori tanítványa, a mára hírhedtté vált Portik Tamás korábban úgy nyilatkozott, hogy Drobilich Gábor a „jobboldali rendőrség” támogatója lehetett.
6/30/202040 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Biztos, hogy megtalálták Európa Kennedy-gyilkosságának elkövetőjét?

Miért botrányos, ahogy a svéd hatóságok nemrégiben lezárták az egykori miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásának ügyét?
6/16/202039 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Hogy lehet az, hogy csavargatja a rendőr a biciklis nő kezét?

Pár héttel ezelőtt megmozgatta a közösségi média kommentelőit egy biciklis nővel szembeni rendőri fellépés. A Tangó és Kes legújabb adásában a rendőri intézkedések jogosságáról és jogtalanságáról, túlkapásról és arányosságról, a rendőri pszichéről és a rendőri kiképzés sajátosságairól beszélgetünk. Szó lesz George Floyd haláláról és a Deák Ferenc téri késelésről is. Vendégünk Schiffer András jogász, az LMP korábbi társelnöke.
6/10/202048 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Nem félünk a magánnyomozóktól – pedig néha kellene

Gyakran hallani, hogy Kelet-Európában mi nem lekaszaboljuk, hanem gazdaságilag kivéreztetjük és ellehetetlenítjük egymást. Ennek elkerülése, illetve különböző gazdasági bűncselekmények felderítése érdekében Magyarországon is sokan fordulnak magánnyomozókhoz. Varga Bálint Magándetektívek című könyvének apropóján végigvesszük a magánnyomozókhoz kapcsolódó összes sztereotípiát. Minden, ami a privát detektívek által vitt úgynevezett „bugyiügyeken” túlmutat, és amit erről a szakmáról tudni érdemes a Tangó és Kes új adásában.
6/2/202027 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Az ember, aki mindenhol ott volt – hogyan lett Tasnádi Péterből a „magyar keresztapa”?

A tízparancsolatban nincs az, hogy nem nyithatok éjszakai szórakozóhelyet, vélte Tasnádi Péter, aki nem értette, hogy míg Al Pacino Oscar-díjat kapott a szerepért, neki börtönbe kellett mennie. Egy különösen színes életút története.
5/24/20201 hour, 1 minute, 27 seconds
Episode Artwork

Miért kellett felrobbannia Boros Tamásnak az Aranykéz utcában?

1998. július 2-án úgy végződött Boros Tamás élete, ahogyan az „meg volt írva”. Többszöri (ön)merénylet után a szervezett bűnözés hálóját szövő pókok lerendezték a rendszerváltás utáni időszak egyik legismertebb pentitóját. De ki is volt Boros tulajdonképpen? Miért fordult a bűnüldöző szervekhez, ki akart-e egyáltalán szállni a „bulikból”, vagy mások feldobásával saját piszkos ügyeihez próbált védettséget szerezni? Milyen ellenérdekeltségek voltak a rendőrségen belül, hogyan küzdöttek az ügyben a rendőrök is egymással? Sok tisztázandó kérdésről és újdonságról esik szó a Tangó és Kes új adásában, amely az 1996-1998 közötti időszakra, a szervezett bűnözés generációváltására is visszatekint, és jut el odáig, hogy a dokumentumok szerint az Aranykéz utcai kivégzés megrendelője Portik Tamás volt. Ítélet tehát van, de megoldás és bizonyosság is?
5/18/20201 hour, 21 seconds
Episode Artwork

Hogyan lehet nyomkövetővel a lábon drogot teríteni?

A Tangó és Kes legújabb adása választ ad a címben feltett kérdésre, ám elöljáróban annyit érdemes elmondani: marha könnyen, a nyomkövetőtől ugyanis nem kell félni. A napokban több megyében, 22 helyszínen vonultak fel rendőri egységek egy droghálózat lekapcsolására. 23 embert állítottak elő, 21 főt gyanúsítottak meg. Magával az ügy sajátosságaival, a „megütés” rendőri iskolájával, a Terrorelhárítási Központ képi anyagaival és a rendőrségi kommunikáció átlagfülnek zavaró jellegzetességeivel is foglalkozunk. Lesz szó arról, hogy egy-egy rajtaütést megelőzően kik és hogyan dolgoznak a médiában érdekes TEK-esek alá, akárcsak arról, hogyan cselezik ki a házi őrizetben lévők a rendőröket és a megfigyelőket.
5/9/202037 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

„Nem kell nékem semmi” – munkás galerik a kádári Magyarországon

A magyarországi szocializmus egyik visszatérő szereplője volt az úgynevezett galeribűnözés. A közkeletű feltételezéseken és sztereotípiákon túllépve megkerestük a valódi oszlopait a második világháború után sok esetben árván maradt fiatalok deviáns viselkedésének.
5/2/202045 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Bazi nagy zűr a budapesti Kis-Kínában

A szocialista rendszer vége felé egyedülálló módon Magyarország vízummentességet adott a legerősebb kommunista vezetésű államnak, a Kínai Népköztársaságnak. Mégis a rendszerváltás után vajmi kevés szó esett a mai napig Közép-Európa legnagyobb, budapesti kínai diaszpóráról. Mennyiben tudtak részt venni dél-ázsiai „lakótársaink” a hazai bűnözők és vállalkozók kilencvenes években felpörgetett életritmusában? Beszélhetünk-e kínai szervezett bűnözésről, hogy jönnek kínaiak a szerencsejáték-mániához, miért nem látjuk szabad szemmel a kínai utcai bandákat? Salát Gergely sinológussal beszélgettünk arról, hogy Magyarországon miért nem jött létre az amerikai filmekből jól ismert kínai negyed, illetve a 2010 utáni időszakban minek is minősíthető, ha dél-ázsiai árusok és magyar újságírók egyaránt kínai negyedről írnak és beszélnek? Van-e politikai megfontolás vagy rendészeti célú tervezés egy ilyen kínai negyed létrehozása mögött? Vagy olyan marketingfogásról van-e szó, amivel vietnámi árusok és afgán pénzváltók kényelmesen tudnak takarózni? És végre választ kaphatunk egy régi budapesti pletyóra is: miért nincsenek itthon kínai temetők?
4/25/20201 hour, 6 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Ha eldördül egy lövéssorozat, senki sem az utcán vetkőző férfire koncentrál

Számos tévhit és sztereotípia él azzal kapcsolatban, hogy kik és hogyan terelhetnek félre nyomozásokat. A Tangó és Kes legújabb adásában ezeknek a vélelmeknek megyünk utána, több ismert bűncselekmény példáján bemutatjuk, hogyan dolgoznak a helyszínelők, milyen surranó pályák maradhatnak az elkövetőknek, és mi lehet az oka, ha egy ügyet sohasem oldanak meg.
4/18/202042 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Miért félünk jobban a betöréstől a „maradj otthon” korában?

Milyen új bűnözési formák jelenhetnek meg a koronavírus hatására? Meg lehet-e tollasodni gumikesztyű-csempészésből? Hogyan szervezte újra az emberek városi terekhez való viszonyát a kolerajárvány?
4/11/202032 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Illegális temetők, fehér lovak: a dunaszerdahelyi maffiaháborúban senki sem győzhetett

A Tangó és Kes dunaszerdahelyi magyar maffiával foglalkozó második adásában a bűnözői köröknek a szlovákiai politikával fenntartott kapcsolatáról beszélgetünk. Egy maffia felépítése és működtetése ugyanis nem barkácstevékenység, és a dunaszerdahelyi magyar bűnözök sem tudtak volna páratlan mennyiségű pénzben és vérben utazni, ha ezt a szlovák titkosszolgálat, rendőrség, így politika nem tette volna lehetővé, azaz ne adott volna menekülési utakat. Ezekről is beszélgettünk Barak Dáviddal az Elásott igazság – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése és bukása című könyv szerzőjével, a koronavírus miatt távolsági hívással.
4/4/202040 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Mit tehetnek a bűnözők a koronavírus ellen?

Mit tudnak hozzátenni a bűnözők és a feketegazdaság hálózatai a koronavírus-járvány kezeléséhez és visszaszorításához? Hogyan alkalmazkodnak a dealerek és különböző társadalmi státuszban lévő fogyasztók, függők a kijárási szigorításokhoz? A kínai kábítószerkereskedelmi vonalak blokkolásának milyen következményei lehetnek a Budapest utcáira nézve? A koronavírus-járvány megannyi bűnözési formának mutatott fel stoptáblát, ugyanakkor a betörések, az online csalások és a bekopogtatások új iskoláinak tanulóit is nevelgeti. A Tangó és Kes legújabb adásában a fentiek mellett szó lesz arról is, hogy működhet-e a távkihallgatás, elegendő alapot szolgáltat-e a megoldások felé? Hogyan bukott meg olasz maffiózó a koronavírus-járványnak köszönhetően, továbbá a bűnözők és potens áldozataik felöl nézve mire kell számítanunk a következő időkben. Tangó és Kes koronavírusra.
3/28/202045 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Bumm a fejbe: Dunaszerdahelyen nem csak popslágerekben tűntek fel gengszterek

Míg a '90 években Magyarországon a „Boom a fejbe!” csak a pop-gengszterrap kínos erőlködésének tűnt, Szlovákiában mindennapi gyakorlatnak számított. Elég felidézni, hogy 1999. március 25-én Dunaszerdahelyen a Fontána bárban lemészárolták a helyi maffia egyik ágát. Sok pletykát ismerünk a hazai és a szlovákiai magyar maffia összefonódásáról, elásott, megcsonkított emberekről, lakótelepi leszámolásokról. Mendemondák helyett tényekre épít Barak Dávid, az Elásott igazság – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése és bukása című könyve. A Tangó és Kes adásában a szlovákiai magyar maffia virágzását, illetve politikai- és titkosszolgálati kapcsolatait tárjuk fel.
3/21/202037 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Mit üzen a legendás tetovált bűnöző, Pillangó teste?

Deák Ferenc 24 éven át élvezte a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét. A Pillangó néven ismert figura fejtetőtől bokáig tetovált testét Urbán Tamás fotográfusnak köszönhetően a nyilvánosság is megismerhette. Első tetoválásait kamaszként szerezte a Szőlő utcai intézetben, végül több mint kétezer ábra fedte a testét. Hogy mit jelképezhetett Pillangó teste, arról Oltai Kata művészettörténész, kurátor beszél a Tangó és Kes legújabb adásában, amelyben a börtöntetkók mellett szó esik arról, hogy volt-e olyan bűncselekmény, amit Pillangó nem követett el, de kiderült az is, hogy hogyan végezte, és miként él emlékezete a napjainkban.
3/4/202029 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Miért van Magyarországon sok öngyilkosság és kevés gyilkosság?

A Tangó és Kes legújabb epizódja az öngyilkosságok és a kiterjesztett öngyilkosságok – amikor az elkövető nemcsak magával, hanem a családtagjaival is végez – témáját járja körbe, különös tekintettel arra, megéri-e szigorítani a feltételes szabadlábra helyezésen, és miért a gyilkossági nyomozók a sztárrendőrök, miközben sok más rendőri munka sokkal nehezebb?
1/17/202050 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Amikor terroristák robbantottak a Ferihegy felé vezető úton, hogy ne vándorolhassanak ki a zsidók Izraelbe

Mit tudhatott a korabeli titkosszolgálat arról a tervről, hogy terroristák bombát robbantottak a reptérre vezető úton, mert így akarták megakadályozni a szovjet zsidók kivándorlását Izraelbe? Arabok után indultak el, csak később derült ki, hogy a német szélsőbal volt. A Tangó és Kes legújabb része.
12/30/201936 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Hogyan tudott a rendőrség diktatúráról demokráciára váltani?

És hogyan reagált a bűnözés a rendszerváltásra? A Tangó és Kes legújabb adásában a bűnügyi statisztikákat, a rendőrség és a politikusok szerepét vizsgáljuk meg a rendszerváltásban.
12/11/201935 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Joker mintha már az élet kioltását sem élvezné

Minden, amit Jokerről valaha tudni akart, és nem mert rákérdezni. A világ egyik leghíresebb bűnözője a Tangó és Kes legújabb epizódjában.
11/19/201942 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Havas Henrik segíthet eldönteni, Radnai vagy Portik volt-e a keményebb nehézfiú

Havas Henrik könyvet írt Radnai Lászlóról, a kecskeméti maffiaper elsőrendű vádlottjáról, aki valójában sokkal többet tudott és látott, mint azt a könyv alapján gondolhatnánk. Havassal látszólag arra vállalkoznak, hogy tagadják a rendszerváltás utáni magyar szervezett alvilág létezését. A Tangó és Kes hetedik adásában nemcsak a könyv tévedéseivel, Radnai tudatos felejtéseivel és füllentéseivel foglalkozunk, hanem azzal is, milyen veszélyeknek tette ki magát, és hogyan működött együtt egy maffiózó a rendőrséggel.
10/1/201945 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Pintér Sándor és a szocializmus legnagyobb bűnszervezete

Azt mondták, a szocializmusban nincs szervezett bűnözés, aztán Pintér Sándor elismerte, mégis van. De mi volt pontosan az ő szerepe a Presztízs-ügyben? „Szervezett bűnözés márpedig a szocializmusban nincs” – válaszolta volna bármelyik pártfunkcionárius a Kádár-rendszerben, ha kérdezték volna. Ehhez képest Pintér Sándor, a jelenlegi belügyminiszter az „Egy bűnszövetség felszámolása” című iratában arról számol be 1983-ban, hogy „a közelmúltban fejeződött be a nyomozás egy bűnszövetség felszámolásában, amelynek tagjai több mint 170 bűncselekményt – ebből 143 betöréses lopást – követtek el, és az okozott kár meghaladta a 21 millió forintot. Az eljárás alá volt 85 gyanúsítottból 48 büntetett előéletű és 12 veszélyes bűnöző volt”. Szervezett bűnözés tehát a szocializmusban is volt. A Tangó és Kes legújabb adásában erről és arról beszélgetünk, hogy a ’70-es és ’80-as években szabaduló bűnözők miként szervezték meg a szocialista rendőrség szervezeti közönye közepette azt az országos betörői hálózatot, amelyből részben a ’90-es évek olajozásának egyes alakjai jöttek, és az innen elsajátított logisztikai tudás nélkül szegényebb lenne a rendszerváltás utáni bűnelkövetések lajstroma. Mi volt a szerepük a szervezett bűnözésben a védőügyvédeknek, és hogyan kapcsolódott be a nyomozásba Pintér Sándor, mi volt az ő szerepe a megbuktatásokban? Lehetséges-e, hogy a jelenlegi belügyminiszter még nem fejezte be a Presztízs-ügyet?.
9/18/201955 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Tangó és Kes: Minden, amit a betörésről tudni akart

Volt-e érdemi védelmi ereje a '90-es évekbeli hevederzáriparnak? Mivel magyarázható a betörések fel-, illetve lefutása, kik a tipikus elkövetők, hogyan figyelnek ki valakit, melyek az álcázás eszközei, illetve lehet-e tippadó a szomszédunk, a bútorszállító vagy a szilveszteri buliba meghívott távoli ismerős? A Tangó és Kes legújabb podcastadásából kiderül, hogy az elkövetői elmondások és lebukások alapján nem mindig a „prérin”, azaz a külvárosokban érdemes felnyomni a lakásokat, arrafelé ugyanis minden idegen figura és mozgás feltűnő lehet, bár több idő is van a nézelődésre és a rámolásra. Az új adás végére okosabbak leszünk azt illetően is, hogy a lopott árutól gyorsabban vagy lassabban szabadulnak meg a betörők. Könnyen lehetünk betörés áldozatai, így a Tangó és Kes közszolgálati adása a megelőzés ügyében is tanácsokkal látja el a hallgatókat.
9/3/201935 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Tangó és Kes: Columbo szerint nincs tökéletes bűntény

A Columbo-sorozatban egy látszólag jobb világ elitjének titkaiba tekinthetünk be, a ballonkabátos hadnagy pedig minden epizód végére szisztematikusan számolja fel ezeket, csapdáival egyre nagyobb bizonytalanságba hajszolva a határukat átlépő gazdag bűnözőket. A társadalmi elvárásokat megkerülő rendőr mindig megtalálja a módját, hogy a nézőkkel összekacsintva átverhesse a hatalom birtokosait és a gazdasági élet üdvöskéit.
8/21/201951 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Kun páter, a papruhába bújt nyilas bűnöző

Ki volt Kun páter, a kegyetlenségben és az emberi törvények megsértésében mértéket nem ismerő, kínzások és rablógyilkosságok főszereplője, aki a nyilas terror idején házról házra járva reverendában osztotta a halált? Mi járt a fejében a papruhába bújt bűnözőnek, aki parancsot adott arra, hogy tapossák szét egy ember fejét, közben pedig almákat osztogatott gyerekeknek a Krisztina körúti kivégzés során? Kun páter könyörtelen és brutális volt, többek között szívbaj nélkül dobott le embereket házak emeletéről, egy ilyen borzalmas tettről az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád is mesélt nyilvánosan. Hogyan „privatizálták” a nyilasok a zsidó honfitársak vagyonait, amelyeket aztán a kommunisták kollektivizáltak? Tényleg banális-e a Gonosz, vagy nem véletlen, hogy egyesek véres kezű gyilkosokká válnak? Hogyan huny ki valakiből a kegyelem valamennyi szikrája, és mennyi emberség marad abban, aki szeretetotthonban, ágyból felkelni nem tudó embereket gyilkoltat meg? Kun Andrásról, a „vértisztítógesztusokat” tevő Kun páterről, a két lábon járó, reverendás nyilas gyilkológépről szól a Tangó és Kes podcast harmadik adása. Gyilkosságok, vérfoltok és a nyilas bűnök több évtizedes nyomai, amelyek a mai napig ott találhatóak Budapest felületein, közöttük és rajtuk járunk.
8/6/201926 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Amerikás magyarok: a Los Angeles-i magyar maffia útja a rendszerváltásba

Az 1980-as évek közepére nagyjából állt az amerikás magyarok alkotta hálózat, amely már a rendszerváltás előtt elkezdte a magyar alvilág máig élő szövetének megszilárdítását. Tangó és Kes podcast, második rész. Az 1956-os forradalom leverése után az állampárt a rendszerhez lojális embereknek speciális üzletlehetőségeket nyújtott. Az Új Gazdasági Mechanizmus bevezetésének időszakában szinte apolitikussá is válhattak a Kádár-kori „arisztokrácia” kisiparos, gebinező vagy éppen butikozó „szakosztályai”, amelyek a „valódi” olimpiai sportágakra: a valutázásra, a csempészetre és a műkincs-kereskedelemre már jelentős külföldi kapcsolataikon keresztül találtak rá. Mire a Los Angeles-i olimpiára kijutottak hazai médiaszemélyiségek, már az emigráns magyarok is hazajártak, mivel nekik nem reményvesztettnek, hanem kifejezetten fejlettnek tűnt a szocializmus. Igaz, nem a kádári értelemben. A hazai szocialista alvilág nyelvet nem beszélő prostituáltjai és kis lopásokból egyről a kettőre nem jutó családapa-stricijei és betörői a Los Angelesből hazalátogató magyar bűnözők hatására belekóstoltak a szocialista luxust jelentő felvilágba, hogy megteremtsék a szervezett bűnözés hálózatosan működő formáit. Az előre kialakított tippadói és orgazdai hálózat teremtette meg a kezdetét és végét a lakásbetörések ugrásszerűen növekvő feketedobozának, amelybe az állambiztonság nem akart, a bűnügyi rendőrség pedig csak nagy nehézségek árán tudott beletekinteni. Az 1980-as években kiszökött bűnözők egy része kinn ragadt, mások hazatérve kaszinókoncessziókhoz jutottak vagy sorsjegyjáték-szervezéssel segítették a hazai nagy vállalkozói réteg kialakulását.
7/23/201931 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Los Angeles-i magyar maffia és a szocializmus

A Tangó és Kes a 24.hu bűnügyi podcastja, amely alapvetően a nyolcvanas és kilencvenes évek magyar alvilágának életéből mesél el érdekes, sokszor máig ható történeteket. Néha azonban messzebbre is visszanyúlunk majd az időben, és olyan is lesz, hogy a jelenhez közelibb sztorikat mondunk el. Az első adás a Los Angeles-i magyar maffiáról szól. Az 1956-os forradalmat követően feltehetően nem pusztán az ellenzéki, forradalomban részt vállaló emberek menekültek, hanem a korábbi időszak karrierbűnözői is, akik nem voltak restek nyelvet és kultúrát váltani, hogy nagyobb pénzre tegyenek szert, mint egy állami vállalat dolgozóinak félhavi fizetése, amelyet egy pénzkazetta felfeszegetése után se lehetett nyugodtan elkölteni, hiszen bárhol is dajdajoztak az elkövetők, az belügyi szakzsargon szerint feltűnő költekezési vonalon könnyen felderíthető. A Los Angelesben letelepülő magyar bűnözők az 1970-es évekre már Gary Hunn álnéven jelentettek meg egy kézikönyvet, hogy miként érdemes hamis hitelkérelmekből és biztosítási csalásokból élni, ha az ember valójában: Hunn Gary, vagyis magyar. Komoly magyar bűnözői körök jöttek létre Európa különböző városaiban is, az úgynevezett „Ungarn kreis”, amelynek emblematikus figuráját, Bodnár Györgyöt argentin állampolgárság mellett, uruguayi jogosítvánnyal, egy hamis bankkártyával Münchenben vásárolt Mercedesszel kaptak el Bécsben, ahol a hazai lakosság úgy gondolta, valami jobb várja jogerősen elítélt magyar bűnözők helyett. Simon Csaba és Szendrő „Öcsi” István az 1960-as évek végén nem tudtak gépen szállni az ország fölé, nekik is lábbal kellett szavazni, hogy később se maradjon térkép e táj számukra. Az állambiztonság segítségével majd két évtized múlva már szervezetten tudták kimenteni az anyaországból saját embereiket, betörőtársaikat. Sorozatunk nyitórészében az ő karrierjükkel ismerkedhetünk.
7/9/201925 minutes, 41 seconds