A magyar labdarúgásban mindig esküvőt vagy temetést tartunk, az átmenet hiányzik
#146 – A magyar labdarúgó-válogatott négy forduló után öt ponttal áll, és noha kell hozzá egy kis fantázia, néhányan már a hollandok idegenbeli legyőzésével elérhető csoportmásodik helyről beszélnek a Nemzetek Ligája A divíziójában. Egy hónapja még temettük Marco Rossiékat, most a hollandok elleni 1–1, valamint a bosnyákok elleni, Zenicában elért 2–0-s siker után viszont joggal mosolyoghatunk. De hol is van a magyar válogatott valódi helye? S mi lehet a Rossi projekt maximuma? Tényleg akkor vagyunk igazán önmagunk, ha sündisznóként harcolhatunk?
10/15/2024 • 42 minutes, 6 seconds
Lando Norris nyomdokain: Molnár Martin sporttörténelmet írt Nagy-Britanniában
#145 – Egészen őrült hétvégét hozott a brit Formula–4-es bajnokság szezonzárója Brands Hatch-ben. Molnár Martin a rookie-bajnokságban kettő és fél pontos előnnyel érkezett az évadzáróra, és bár nagyszerű szombatot zárt, a piros zászlókkal tarkított vasárnapi versenyeken az utolsó pillanatig izgulnia kellett a végső sikerért. A MOTAM által támogatott pilóta a Virtousi Racing színeiben olyan elődök nyomdokába szegődött, mint a Formula–1-es világbajnoki címért küzdő Lando Norris, vagy a jövőre az Alpine F1-es csapatánál versenyző Jack Doohan.
10/10/2024 • 39 minutes, 46 seconds
„Annyira akartuk a sikert, bele sem gondoltunk, mi lesz utána, ha sikerül”
#144 – Húsz évig küzd valaki egy álom beteljesüléséért, de mi történik azután, ha sikerrel jár? Miből és hogyan merítenek motivációt férfi párbajtőrözőink, akik Párizsban csúcsra értek, évtizedes munka gyümölcseként olimpiai aranyérmet akasztottak a nyakukba. Az elődöntőben a házigazda franciákat, a fináléban aranytussal a címvédő japánokat legyőző gárda két tagjával, Koch Mátéval és Nagy Dáviddal beszélgetünk a siker utóéletéről.
9/20/2024 • 26 minutes, 25 seconds
Nyomás helyett lehetőség: rajtol az átalakított Bajnokok Ligája | Matthesz Flóra, Haraszti Ádám
#143 – Új időszámítás a labdarúgó Bajnokok Ligájában: harminckettő helyett harminchat csapat, hatmeccses csoportkör helyén nyolc párharcot hozó ligaszakasz. Nemcsak a mérkőzések száma, de a mérkőzéspénz is nő, ezzel az Európai Labdarúgó-szövetség a formátumot és a gazdasági tényezőket is igyekezett úgy alakítani, hogy a kontinens topklubjaiban egy darabig ne merüljön fel az igény a szakadárnak bélyegzett Szuperligára ismét. Papíron több lesz a rangadó, de vajon a gyakorlatban is izgalmasabb lesz ez a lebonyolítás a korábbiaknál?
9/12/2024 • 42 minutes, 14 seconds
15 évesen történelmet írt, az idényhajrában a bajnoki aranyért autózik Molnár Martin
#142 – Nagyszerű nyarat zárt Molnár Martin, a brit Formula–4-ben szereplő magyar pilóta. Az augusztusban 17. életévébe lépett tehetség második helyen áll az újoncok bajnokságában, és teljesen reális célkitűzés, hogy meg is nyerje a „rookie-k” csatáját. De mit hozhat számára a jövő? Reális célkitűzés-e jövőre egy F4-es élcsapatba ülni, esetleg kategóriát váltani a Formula–1 felé vezető úton? Mi a véleménye a korábbi gokartos riválisról, Kimi Antonelliről, és miként tud profitálni a királykategória talán soha korábban nem látott népszerűségéből – például egy szponzortárgyaláson?
9/9/2024 • 54 minutes, 28 seconds
Kényszerszülte az átalakulás vagy valódi korszakváltás készül Marco Rossi kezei alatt?
#141 – Ha van sorozat, amelyre mondhatjuk, hogy Marco Rossi és a magyar futballválogatott specialitása, az a Nemzetek Ligája. Az NL negyedik kiírása kezdődik az előttünk álló hétvégén, Szoboszlai Dominikékra pedig egy düsseldorfi túra vár. Ha fociról van szó, Németország lassan olyan, mintha csak a nagymamát készülnénk meglátogatni... De kell-e rémeket látnunk az Európa-bajnokság kevésbé fényes eredménysora miatt? Milyen passzban vannak a németek, és hol tart a Rossi-féle csapat újjáépítés? Egyáltalán korszakhatárhoz érkeztünk-e a nyári Eb után? Bánfi Jánossal beszélgetünk.
9/5/2024 • 58 minutes, 16 seconds
Eufória és halálfélelem – megrendeztük a párizsi olimpiát Budapesten
#PJ6 – Két és fél hetes párizsi tartózkodást követően hétfőn nemcsak a magyar olimpiai csapat nagyobb része, hanem az Index kétfős helyszíni tudósítói stábja is hazaérkezett az ötkarikás játékokról. De milyen élményekkel gazdagodtak? Mit tapasztaltak? Mit visznek magukkal tovább az életben szakmailag és emberileg?
8/14/2024 • 53 minutes, 51 seconds
Siklósi Gergely: Egyéniben nem volt bennem az arany, a csapatsiker volt a legfontosabb
#PJ5 – Az olimpiát megelőző fél évben nem tudta őszintén élvezni a vívást, és Párizsba érkezve is rossz érzésekkel küzdött. Azt mondja, hiába adott volna kulcsfontosságú tust a nyolcaddöntőben, egyéniben egyáltalán nem volt benne az arany esélye. Ellenben a csapattal. Tokióban bemondta, Párizsban az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid trióval, helyenként apjuk helyett apjukként elhódította a vágyott aranyérmet. Siklósi Gergellyel beszélgetünk önismeretről, önkontrollról, hivatástudatról, és arról, mennyit segít az élsportban, ha az embernek azon kívül is van egy hivatása, esetében a honvédelem.
8/5/2024 • 39 minutes, 27 seconds
Egyetlen snitt teljesen új megvilágításba helyezi Milák Kristóf olimpiai diadalát
Miközben a férfi párbajtőrcsapat tagjai azt bizonyították be, hogy együtt, egymásért a legédesebb győzni, addig Milák Kristóf teljesen ellentétes úton járva ért csúcsra Párizsban. Immáron kétszeres olimpiai bajnok pillangóklasszisunk ránézésre a legmagányosabb farkas az egész küldöttségben. Ám nem csak aranyérmekről szól egy olimpia – megnéztük Hámori Luca és Imane Helif nagy vihart kavart ökölvívó-mérkőzését, most pedig kibeszéljük a tapasztaltakat.
8/4/2024 • 1 hour, 12 minutes, 2 seconds
Szatmári András az olimpiai döntő után: Meg kell tanulnunk még jobban értékelni mindazt, amit elértünk
#PJ3 – A magyar kardcsapat bravúros vívással megszorongatta, legyőzni azonban végül nem tudta a kétszeres olimpiai címvédő dél-koreaiakat a párizsi fináléban. A döntő másnapján Szatmári Andrással beszélgettünk a történekről, Rabb Krisztián csapatba kerüléséről és teljesítményéről, a fiatalon dédelgetett világmegváltó álmokról, és arról, milyen jövő állhat még a jelenlegi csapat előtt.
8/1/2024 • 21 minutes, 16 seconds
Párizsból jelentjük: Így lett Muhari Eszter bronzérme a gyógyír az első 48 óra keserűségeire
#PJ2 – Szilágyi Áron még vesztesnek is klasszis. Bár az élmény, hogy egy olimpián ki tud kapni, sokkolóbb egy villanypásztor „csókjánál” is. Minél több időt töltünk Párizsban, annál több esetben jövünk rá, a kirakat gyönyörű lett, de a felszín alatt azért akad néhány szervezési hiányosság. De ezek többségéért egyelőre kárpótolnak minket az élmények, például azon asszóké, melyek eredménye Muhari Eszter rendkívül érett és taktikus vívással megnyert bronzérme.
7/28/2024 • 29 minutes, 32 seconds
Párizsból jelentjük: fagyos környezetben, de kicsit sem rideg hangulatban rajtoltunk női kéziseinkkel
#PJ1 – Első benyomásaink több mint kellemesek Párizsról, igaz, a csütörtöki nap leginkább a rohanásról szólt. A francia–magyar kézilabdameccset követően nyakunkban a hivatalos nyitóünnepség – minden idők leghosszabb és a szervezők ígérete szerint leglátványosabb megnyitója. Kulisszatitkokkal, helyszíni beszámolóval, és az első hétvége legfőbb éremesélyeseivel, reményeivel jelentkezik az Index Sportcast a francia fővárosból.
7/26/2024 • 28 minutes, 32 seconds
Volt játékosai buktatták le Arne Slotot, mennyi mindenben inspirálta Jürgen Klopp
#140 – Arne Slot taktikai felfogása kevésbé vagy jobban passzol Szoboszlai Dominikhoz Jürgen Kloppénál? A magyar válogatott csapatkapitánya a héten visszatért klubcsapatához, és megkezdte a közös munkát az új vezetőedzővel, a Feyenoordtól igazolt Slottal. Milyennek ígérkezik ez a munka? Mi lehet a reális célkitűzés a Pool számára a következő idényre? Mely posztokon szorul megerősítésre a keret, és a korábbi évek alapemberei közül kinek áll már kifelé a szereke rúdja? Bocsák Bencével tekintünk a liverpooli kulisszák mögé.
7/17/2024 • 40 minutes, 51 seconds
A szerelmi csalódás bakfitty ahhoz képest, amit az angol drukkerek átélnek évek óta
#139 – Megint nem tért haza... Spanyolország 2–1-re legyőzte az Eb-döntőben Angliát, mi pedig a meccs kulcsmomentumaitól indulva, megannyi érzelmes gondolaton át boncolgatjuk, mi is történt Németországban az elmúlt egy hónapban.
7/15/2024 • 48 minutes, 48 seconds
Vérzik a szemünk az angolok játékától, mégis újra ők a döntő esélyesei
#138 – Tűz és jég? A látványos támadófutball, a sokszor unalmas, végletekig szervezett védekezés és átmenetjáték ellen? A július 14-ei Európa-bajnoki elődöntő esélyeit, a spanyolok és az angolok idáig vezető útját elemezzük a Sportcast adásában a kontinensviadal elődöntőjét követően.
7/11/2024 • 37 minutes, 36 seconds
A magyarok egyetlen jó példája is Anglia végső diadalát vetíti előre
#137 – Hogyan jutottunk a tiki-taka dominanciájától odáig, hogy egy futballmérkőzésen az a csapat esélyesebb a győzelemre, amelynél 10-15 százalékkal kevesebbet van a labda? Az Európa-bajnokságon legalábbis ez a trend bontakozik ki a szemünk előtt. Az antifutball, vagy egyszerűen csak a labdarúgás ciklikusságának diadala, ha akciógól nélkül döntőig menetelhet Franciaország, és a 24 csapatos eredeti mezőny egyik leggyengébb lövés/meccs átlagával Anglia? Bocsák Bencével, a World Soccer magazin brit kiadásának szerzőjével beszélgettünk.
7/8/2024 • 39 minutes, 19 seconds
Molnár Martin Lando Norris nevelőbajnokságában tesz fontos lépéseket az F1-es álom megvalósításáért
#136 – A Formula-1 felé vezető rögös úton rendkívül fontos fél évet tudhat maga mögött Molnár Martin, a magyar autósport brit F4-ben szereplő tehetsége. A Virtuosi versenyzőjével az eddigi öt versenyhétvége tapasztalatairól, az idáig befektetett munkáról, az iskolatársak és tanárok megjegyzéseiről, valamint a szezon második felére szóló terveiről beszélgetünk – mentora, hazánk egyik legsikeresebb formulaautós versenyzője, Kiss Pál Tamás társaságában.
7/7/2024 • 39 minutes, 1 second
Rossi fáradtsága érthető, a távozása viszont egyáltalán nem lett volna az!
#135 – Van öt érvünk arra, miért jó, hogy Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnokságot követően is. Meg arra is néhány, miért az osztrák–török meccs volt a torna eddigi egyik legjobbja, illetve, hogy miért ígérkezik még ennél is jobbnak a spanyol–német negyeddöntő. Miért veszélyes a német válogatott Kroos-centrikussága? Hogyan lépett túl a tiki-takán a spanyol együttes? Elemzés a nyolcaddöntő után, a negyeddöntő elé!
7/3/2024 • 45 minutes, 41 seconds
Ez a csapat szívét-lelkét kitette a pályára, erre joggal büszke a szurkoló | Bogdán Ádám
#134 – A magyar labdarúgó-válogatott elbúcsúzott a folytatástól, az Európa-bajnokság gépezete azonban forog tovább! A 2021-ben még Eb-kerettag Bogdán Ádámmal beszélgetünk az elmúlt hetek tanulságairól, és arról, a folytatásban kire és kikre lesz leginkább érdemes figyelni. Az angolok tényleg olyan pocsék teljesítményt nyújtanak, hogy elfelejthetik a végső győzelmet? Vagy épp favorit mivoltukat bizonyították a dögunalmas meccseikkel is? Mi szól a németek és a spanyolok végső sikere mellett?
6/28/2024 • 34 minutes, 46 seconds
Az elsősök már átírták a példatárat: a cs betűnél Csoboth Kevin viszi a prímet
#133 – Miért tartott három hétig, mire valaki beismerte, Szoboszlai Dominik nincs százszázalékos formában az Európa-bajnokságon? Lehetünk-e mi a 2024-es Európa-bajnokság dánjai, akik éppen csak tovább csúsznak a csoportkörből, aztán minden esélyre rácáfolva menetelnek az egyenes kieséses szakaszban? S ha egyáltalán lesz meccsünk a legjobb tizenhat között, ott kivel és hogyan pótolhatjuk Varga Barnabást? Bene Ferenccel beszélgetünk.
6/25/2024 • 1 hour, 6 minutes, 46 seconds
Szoboszlai Dominiket elvitte a hév, játékosként nem tehet felelőtlen ígéreteket
#132 –Kettőből kettő, csak nem úgy, ahogyan azt reméltük. A magyar válogatott két vereséggel és mínusz négyes gólkülönbséggel kezdte az Európa-bajnokságot, és ugyan nem nullával egyenlők továbbjutási esélyei, de sorsa már nem saját kezében van. Alulteljesít a válogatott, vagy csak szembejött a valóság? És mibe, vagy kibe kapaszkodhat még Marco Rossi a Skócia elleni mérkőzés előtt?
6/21/2024 • 29 minutes, 34 seconds
Svájc után, Németország előtt: vasárnap nem az erősségeinkből indult ki a Rossi-csapat. De mi lesz szerdán?
Borítékolható volt a magyar labdarúgó-válogatott önmagához képest visszafogottabb, a korábbi években látottakhoz képest kevésbé markáns teljesítménye a németországi Európa-bajnokság első mérkőzésén a jó erőkből álló Svájc ellen csak azért, mert Marco Rossi alapcsapatának több játékosából is hiányoztak a játékpercek a kontinensbajnokság előtti szezonban? Meglepte Murat Yakin svájci szövetségi kapitány olasz-magyar kollégáját a taktikai hadrendjével, vagy rutinból kerekedtek felül a gyenge napot kifogó magyar válogatotton? Mire lehet ez elég a folytatásban, mindjárt szerdán, amikor a házigazda, és favoritok közé sorolt németekkel játszunk, akik a skótok ellen futball- és gólgálát rendeztek? Az Index Sportcast legfrisebb adásában Bánfi János volt a vendégük.
6/17/2024 • 35 minutes, 31 seconds
Irány az Eb!
#130 – A német futball megújulása elmaradt, de a régi feltámasztása is sokat jelenthet a rendezőnek. De kik is a pénteken rajtoló Európa-bajnokság legnagyobb favoritjai? S hol helyezkedik el az erősorrendben a magyar labdarúgó-válogatott? Csoda lenne a továbbjutás Marco Rossi együttesétől a német, skót, svájci trió mellett? Bilibe lóg a kezünk, ha a negyeddöntőre gondolunk? Kérdések tucatjai kavarogtak a fejünkben az Eb-rajtot megelőző epizódban, Borbély Imre segítségével adunk többségükre választ!
6/12/2024 • 48 minutes, 36 seconds
Köszönet az ír válogatottnak, amiért mázsás súlyoktól szabadította meg Szoboszlaiékat!
#129 – Dublinban véget ért a magyar labdarúgó-válogatott nagy menetelése, 14 veretlenül megívott mérkőzés után kikapott Marco Rossi együttese. De kell-e emiatt pálcát törni bárki felett? Vendégünk: Bene Ferenc. Milyen tanulságai voltak az ír meccsnek (2–1), és milyen tanulságokat hozhat még az Izrael elleni mérkőzés szombat este Debrecenben? A magyar válogatott előző két Európa-bajnoki szereplésére igaz volt a mondás: rossz főpróbát remek előadás követett.
6/6/2024 • 39 minutes, 55 seconds
Átalakulás ide, BL-serleg ismét oda: ismét csúcsra járatta magát a Real Madrid
#128 – Tizenötödik alkalommal ülhetett fel a Real Madrid az európai klubfutball trónjára. A sorozat toronymagas rekordere a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásának londoni döntőjében 2–0-ra múlta felül a Borussia Dortmundot. Szombaton az esélyesebb spanyolok dolgát az első félidőben a gyengébb labdabirtoklási mutató ellenére is megnehezítették a többször helyzetbe került német együttes, a szünet után azonban fordult a kocka, és a favorit hajrában szerzett gólokkal igazolta: a BEK/BL az ő pályája. Az Index Sportcast ezúttal is rendhagyó, videós formában megjelenő adásában a múlt hétvége legnagyobb érdeklődés bíró sporteseményéről, a 2023–2024-es BL-szezont, egyben a klubidényt is lezáró mérkőzésről beszélgettünk. Vendégeink Dénes Tamás és Mészáros Ábel voltak.
6/3/2024 • 36 minutes, 47 seconds
A Real Madridnál érvényesül a hazai terep, vagy a Dortmundnál az egymeccses esély?
#127 –A rekorder Real Madrid tizenötödik vagy a Borussia Dortmund második alkalommal ül majd fel szombaton az európai klubfutball legrangosabb trónjára, és jut ismételten koronához az 1992-től Bajnokok Ligája néve futó sorozatban. A legnagyobb kérdés mellett persze számtalan egyéb érdekességre várunk és kapunk majd választ, az viszont már előtte garantált, hogy a döntő londoni helyszínén, a sportág ikonikus létesítményében, a Wembley Stadionban telt ház és remek hangulat lesz. Az Index Sportcast ezúttal videós formában megjelenő adásában a hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt sporteseményéről, a 2024–2025-ös BL-szezont, egyben a klubidényt is lezáró mérkőzésről beszélgettünk, vendégeink Hrutka János és Tomposch Ádám voltak.
5/31/2024 • 24 minutes, 47 seconds
Sosem értek el ekkora sikert magyarok, miközben a világ elitje generációváltásra készül
Korábban még sosem volt példa arra, hogy két férfi teniszezőnket jegyezzenek a világ legjobb 50 játékosának mezőnyében, de ez május elején valósággá vált. Többek között Marozsán Fábián és Fucsovics Márton sikereinek köszönhetően egyre népszerűbb hazánkban a tenisz, így nem mehetünk el szó nélkül a hamarosan rajtoló Roland Garros mellett sem. Az Index Sportcastjének különkiadásában mindent kitárgyaltunk, ami magyar és nemzetközi tenisz.
5/16/2024 • 46 minutes, 12 seconds
A bajnoki cím sosem volt reális elvárás, miért keserű mégis a szánk íze a Liverpoolra gondolva?
#125 – Mennyire méltatlan már, mikor Jürgen Klopp búcsúturnéja közben kis híján összeverekszik vele a Liverpool legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah. Még akkor is, ha a frusztráció érthető, elvégre a Pool két hét alatt teljesen kiírta magát az angol bajnoki versenyfutásból. De reális elvárás volt-e bármikor is ezzel a kerettel szemben az aranyhajsza? Kell-e aggódnunk Szoboszlai Dominik jövője miatt? És kire húzzuk a vizes lepedőt: Darwin Núnezre, Szalahra, esetleg magára Kloppra?
5/1/2024 • 53 minutes, 30 seconds
Véget ért az utóbbi évek legmeghatározóbb dinasztiája, de akkor hogyan tovább?
#124 – A két éve még bajnok Golden State Warriors kosárlabdacsapata nem jutott be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásába, Klay Thompson nulla ponttal zárta az utolsó mérkőzést, és úgy tűnt, mintha a búcsú gondolata kerülgetné. Minden bizonnyal véget ért a sportág egyik legjelentősebb dinasztiája, a hogyan továbbról pedig még rengeteg a kérdőjel. Eközben elkezdődött a rájátszás, amely megannyi izgalmat tartogat a sportág szerelmeseinek. Nézzük, vagyis hallgassuk, mit érdemes tudni az előttünk álló napokról, hetekről. Az Index Sportcastjének különkiadása.
4/23/2024 • 54 minutes, 32 seconds
Jön az igazság pillanata: Milák egy, Hosszú Katinka két év után versenyez ismét | Sós Csaba
#123 – Olimpiai bajnokok rivaldafényben: Milák Kristóf egy, Hosszú Katinka két év kihagyás után versenyez ismét. De vajon mire mennek önmaguk és a riválisok legyőzésével keddtől péntekig a Duna Arénában? Az országos bajnokság elhozza az igazság pillanatát: él-e Milák sokak által remélt aranyesélye, és összejöhet-e egy szép olimpiai búcsú az időközben édesanyává vált Hosszúnak? A Sportcast legfrissebb epizódjában eláruljuk.
4/8/2024 • 35 minutes, 52 seconds
Tényleg fájhat Rossi feje az Eb előtt, de nem azért, amit elsőre gondolnánk
#122 – Tizenháromról a tizennégyre lépett a magyar labdarúgó-válogatott kedd este – már ami a veretlenül megvívott mérkőzéseket illeti. A márciusi felkészülési meccseket két győzelemmel hozta le Marco Rossi csapata. De miben lépett előre a csapat az Európa-bajnoki selejtezőkhöz képest? Önáltatás, hogy jól működött a Willi Orbán nélküli védelem? És miről is szól az a funkcionalista futballforradalom, amiről a magyar válogatottal kapcsolatban is egyre többet hallunk?
3/27/2024 • 47 minutes, 4 seconds
Ki a magyar válogatott legfontosabb játékosa? Gulácsi vagy Dibusz védjen?
A magyar válogatott soron következő felkészülési mérkőzéseiről és a nyári Európa-bajnokságról is beszélgettünk az Index Sportcast ezúttal videós formában megjelenő adásában, vendégeink Hrutka János és Bánfi János voltak. A korábbi válogatott játékosok egyetértettek abban, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány legnagyobb dilemmája kapusposzton lehet.
3/21/2024 • 49 minutes, 33 seconds
Szoboszlai Dominik négy évtizede nem látott bravúrhajrában lehet főszereplő
#120 – Rekord szoros befutót hozhat az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szezonja, a heroikus csatának pedig magyar főszereplője is akad Szoboszlai Dominik személyében. Milyen érvek és ellenérvek, statisztikák és trendek szólnak egyik vagy másik bajnokaspiráns mellett? A Network4 két szerkesztőjével, Élesztős Zoltánnal és Fekete Zoltánnal merülünk el a Premier League rejtelmeiben, a Klopp utáni liverpooli érát is érintve.
3/14/2024 • 37 minutes, 41 seconds
Lionel Messinek is kulcsszerepe lehet az egyik magyar olimpiai éremben
#119 – Tizenkét muskétásunk – azaz vívónk – már biztosan lesz Párizsban, és ez a szám még nőhet. A férfi párbajtőrcsapat Rió de Janeiro óta először lesz ott az olimpián. Az elődök árnyékáról, a kvalifikációs rendszer hibáiról, és a sikerek – sokszor kudarcokénál is nehezebb – feldolgozásáról beszélgetünk egyéni világbajnokunkkal, a Vasas vívójával, Koch Mátéval. Hangoljunk együtt Párizsra!
3/7/2024 • 31 minutes, 49 seconds
A magyar spílerek előtt az amerikaiak is meghajoltak, megcélozzák az olimpiát
#118 – Copa América ezüstérmesek a magyar spílerek! – nem egy rég elfeledett futballtörténeti sztoriról van szó. Ez a siker csupán néhány napos. Az amatőr játékosokból álló magyar soccaválogatott ugyanis szenzációs teljesítménnyel döntőig verekedte magát Cancúnban, ahol végül a házigazda Mexikó tudta csak legyőzni a mieinket. Mi is az a socca, miben hasonlít és miben tér el a nagypályás labdarúgástól? Roni Ribeiro da Silva szövetségi kapitánnyal és Szacskó László kapussal beszélgetünk.
3/5/2024 • 20 minutes, 23 seconds
Tatabányán olimpiai kvóta mellett elégtételt is nyerhet Bánhidi Bence
#117 – Derékproblémák, porckorongsérv és a fájdalomcsillapítók mellékhatásaként jelentkező tompaság. Az ellenfelek mellett ezekkel is küzdött Bánhidi Bence Pick Szeged és a magyar válogatott beállósa az elmúlt két évben. A játékos ma már 100 százalékosnak érzi magát, és mint meséli, talán azért is kellett kiállnia ennyi kínt, hogy még jobban tudja értékelni a kézilabdázást, no meg azt az esélyt, hogy tagja lehet a tizenkét év után ismét az olimpiai részvétel kapujában álló válogatottnak.
3/1/2024 • 25 minutes, 34 seconds
Mégis mi közük van az NBA-sztároknak a dohai magyar pólósikerekhez? | Leimeter Dóra
#116 – Megnyert ezüstérem vagy elbukott döntő? A lényeg ugyanaz, a hozzáállás azonban merőben más. A magyar női vízilabda-válogatott az eindhoveni Európa-bajnokság után rendkívül mélyről, és annál is nagyobb nyomás mellett verekedte magát a világbajnoki dobogó második fokára. A siker kulisszatitkairól a csapat tagjával, Leimeter Dórával, valamint a magyar póló elmúlt három évtizedének krónikásával, Csurka Gergellyel beszélgettünk.
2/21/2024 • 51 minutes, 42 seconds
Görögországban a poklok poklát szabadítanák az FTC-re | Budai László
#115 – A Ferencváros megkezdi újabb tavaszi hadjárat az európai fociporondon. Az ellenfél ezúttal a több sebből vérző Olympiakosz, melynél edzőt és sportigazgatót is váltottak a napokban a gyengébb teljesítmény következményeként. Egy valamit azonban nem szabad lebecsülni, ez pedig a görög fanatizmus. Hónapok óta először ugyanis épp az FTC ellen telhet meg teljesen a pireuszi stadion lelátója.
2/14/2024 • 44 minutes, 44 seconds
A Hamilton–Ferrari házasság megrengette az F1-et, de a java csak most jön! | Nagy Dániel
#114 – Hamilton és a Ferrari románca megdöbbentő átigazolások egész sorát indíthatja el a Formula–1 világában. Annál is inkább, mert a mostani idény végén a fél mezőny szerződése lejár. De milyen lesz az F1 2025-ben, és még inkább, mi várhat ránk a 2026-os nagy szabályváltoztatások után? Hamilton és a Ferrari már erre készülnek. Nagy Dániellel beszélgetünk.
2/13/2024 • 50 minutes, 8 seconds
Mindenki erre vár egész évben, ma végre elkezdődik
Pénteken kezdetét veszi az év egyik legjobban várt sporteseménye, a PDC-dartsvilágbajnokság. A világelső Michael Smith címvédőként tér vissza a legendás Alexandra Palace-ba, de vajon hogyan távozik onnan? Mire lehet képes az ősszel extrát nyújtó Luke Humphries a sportág „legnagyobb” színpadán? Többek között ezekről is beszélgettünk a világbajnokságot felvezető podcastünkben a Sport Televízió szakkommentátoraival, Vereczkey Lajossal és Ziegenhám Medárddal.
12/15/2023 • 51 minutes, 24 seconds
A Ferencváros teljesítménytendenciája egyáltalán nem megnyugtató, de így is kezében a sorsa
#112 – Rossz főpróba után sikeres nemzetközi kupameccs – ha nem is szándékosan, de ez lett az FTC 1995–1996-os Bajnokok Ligája-csapatának sikerreceptje. A Dejan Sztankovics vezette mostaniak fájó vereséget szenvedettek a Paks elleni NB I-es rangadón, így hét év után először nem az Üllői útiak telelnek az élen. A Fradi tehet azonban valami olyat az európai kupaporondon, amire generációk óta nem volt példa: egymást követő két tavaszt is megélhet versenyben. De hogyan? Szeiler Józseffel beszélgettünk.
12/13/2023 • 1 hour, 4 minutes, 35 seconds
Ciki volt a Ferrarinak a világbajnoki második helyért csatázni? | Nagy Dániel, Székely Márton
#111 – Napestig sorolhatnánk a Max Verstappen újonnan felállított rekordjait. De vajon a holland szuperdominanciájáról, vagy Fernando Alonso és Sergio Pérez utolsó körös csatájáról, a McLaren szürreális feltámadásáról, esetleg Lewis Hamilton bravúrjairól mesélünk majd az unokáinknak, ha szóba kerül a Formula–1 2023-as idénye? Fokozható a Red Bull példátlan dominanciája? Milyen lesz a 24 futamos világbajnokság?
11/29/2023 • 1 hour, 48 seconds
Veretlenül megyünk az Eb-re! De szabad-e Szoboszlaiékat a 2004-es görög csapathoz hasonlítani?
#110 – Még soha ilyen szép öngólt nem láttunk, de legyünk őszinték, igazából egyáltalán nem is számít, hogy öngól volt a találat, aminek köszönhetően egyenlítettünk Szófiában és biztosítottuk az Európa-bajnoki részvételt! Az Eb-selejtezőt lezáró utolsó meccs, a Montenegró elleni párharc második félideje pedig azt a felszabadult játékot hozta, Szoboszlai Dominik és Dibusz Dénes parádéjával, amit mind reméltünk. Selejtezős élmények és tanulságok, Marco Rossi varázsa, Szoboszlai kabátja és az az egészen új értelmet nyert kő-papír-ollózás... Mindezek és még ennél is több kerül fókuszba a Sportcast aktuális epizódjában.
11/21/2023 • 52 minutes, 59 seconds
Méltatlan és rendkívül veszélyes helyzetbe került a magyar futballválogatott
#109 – Mintha behúzott kézifékkel akarnánk autózni, lehetetlen százszázalékos teljesítményt nyújtani – véli Mészöly Géza, az MLSZ korábbi szövetségi edzője a magyar futballválogatott Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőjét övező kutyakomédiáról. Áthelyezés, zárt kapu, engedélyhiányok, majd újabb helyszínváltozás, kevesebb mint 72 órával a kezdőrúgás előtt. De vajon mit befolyásol ez a legfontosabb dolgot illetően: a maradék két Eb-selejtezőn egy pont kell a magyar csapattól ahhoz, hogy biztossá váljon a kvalifikáció a németországi kontinensviadalra. Sikerül?
11/15/2023 • 38 minutes, 49 seconds
A Fradi–Genk a nyolcaddöntőről még nem, a kiesésről viszont dönthet | Brockhauser István, Budai László, Borbély László
#108 – A 10-szeres magyar válogatott Brockhauser István a kilencvenes évek közepétől hat éven át szolgálta a Genket. A belga együttessel kétszer-kétszer lett bajnok és kupagyőztes. A klubnál pedig 2002-es búcsúja óta sem feledik, legutóbb a Ferencváros elleni hazai Konferencia-liga-meccsre invitálták meg. Tapasztalatairól, élményeiről mesélt a párosítás apropóján. Annak a párosításnak az apropóján, melynek második felvonását csütörtök este rendezik a Groupama Arénában. De maradt-e még meglepetés bármelyik félnél? Dejan Sztankovics vezetőedző szavai nagy taktikai csatát ígérnek, szakértőinkkel arról beszélgetünk, milyen húzásokról lehet szó egyik vagy másik oldalon...
11/8/2023 • 49 minutes, 3 seconds
Stílusok csatája: az NB I-es idény első harmadának legfőbb tanulságai | Kocsis Bence
#107 – Egy híján lejátszották az élvonalbeli futballbajnokság első 66 meccsét, azaz lényegében túlvagyunk az idény első harmadán. Időarányosan rég nem láttunk ennyi gólt az NB I-ben, de minek is köszönhetjük mindezt? Az MLSZ vezető adatelemzőjével, Kocsis Bencével beszélgetünk az OTP Bank Liga trendjeiről, arról, hogy az egyre több elérhető adat miként hatott a csapatokra és az edzői filozófiákra...
11/3/2023 • 49 minutes, 42 seconds
Kidőlt a „magyar Haaland”, de kell-e emiatt temetnünk a Genk ellen készülő Fradit? | Budai László, Miskolczi István
#106 – Féltávhoz érkezik a Konferencia-liga csoportkörének küzdelemsorozata, a csoportot jobb gólkülönbségével vezető Ferencváros a második helyen álló KRC Genk vendége lesz. A zöld-fehérekre azonban rájár a rúd: az esetleges tavaszi folytatás szempontjából is kulcsmeccsnek ígérkező összecsapás előtt Varga Barnabás és a védelem kulcsembere, Myenty Abena is kiesett. Melyikük pótlása lesz a nagyobb kihívás? S mit tudhat a belga bajnokságban 11 forduló alatt hatszor is döntetlent játszó Genk, amitől a Fradinak félnie kéne?
10/25/2023 • 38 minutes, 54 seconds
A litvániai botlás törvényszerű volt, ám a szerbek elleni bravúr értékét nem csorbítja | Bene Ferenc, Borbély Imre
#105 – Hogyan sikerült az Orbán-pótló hadművelet? Szerbia legyőzése után döntetlent játszott Litvániában a magyar labdarúgó-válogatott, így a remélt négy pont összejött a két októberi Európa-bajnoki selejtezőn – csak épp a várakozásokhoz képest más leosztásban. Törvényszerű volt-e a litvánok elleni visszaesés? Követett-e el taktikai hibát Marco Rossi? Tényleg kiemelkedő vezére volt Kaunasban a csapatnak Szoboszlai Dominik vagy csalókák a számok?
10/19/2023 • 49 minutes, 11 seconds
Miért nem tehetett semmit a VAR a rendszer történetének legnagyobb blamája ellen? | Pataki Gyula
#104 – Túl kevesen vannak? Túl öregek? Nem kapnak elég pénzt? Vagy így is az a baj, hogy a nyomás összeroppantja őket? Videobírói rendszer ide vagy oda, Angliában ismét a játékvezetői tévedések miatt áll a bál. Sőt, akkora visszhangot, mint a liverpooli Luis Díaz meg nem adott góljának esete, talán egy eset sem kapott még. De miért is volt tehetetlen a VAR-szoba, mire kiderült a hiba? Milyen a brit játékvezetést érintő, rendszerszintű problémákra hívja fel a figyelmet?
10/5/2023 • 43 minutes, 39 seconds
A világbajnoki ezüstérem után megnyerték a párizsi előolimpiát, így bizakodva készülhetnek a jövő nyári ötkarikás játékokra. Interjú Nádas Bencével és Tótka Sándorral
A világbajnoki ezüstérem után megnyerték a párizsi előolimpiát, így bizakodva készülhetnek a jövő nyári ötkarikás játékokra. Természetesen a férfi kajaknégyesről van szó, amelynek két meghatározó tagja, Nádas Bence és Tótka Sándor volt az Index sportcast legújabb epizódjának vendége.
9/28/2023 • 48 minutes, 44 seconds
Mivel tud többet ajánlani az FTC-nek Dejan Sztankovics, mint egy magyar szakember? | László Csaba, Zombori Zalán
#102 – A lehető legnehezebb vagy a lehető legkönnyebb ellenfél ellen kezdi meg Európa-konferencialiga-szereplését a Ferencváros? Közel sem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. Ahogyan az sem, mit is hiányol a magyar edzőkből Kubatov Gábor klubelnök, amikor kollektív kritikával illeti őket. Milyen az, amikor megesz egy edzőt az öltöző? És megeheti-e a Csukaricski az FTC tavaszi kupaszereplésről szóló álmait?
9/20/2023 • 35 minutes, 22 seconds
A válogatottnak egyetlen pótolhatatlan játékosa van: Willi Orbán | Bánfi János
#101 – Megvertük idegenben a szerbeket, aztán játszottunk egy jót a csehekkel, immár tét nélkül! De akkor fél lábbal már tényleg az Európa-bajnokságon vagyunk? Szintlépések, mentális szörnyetegek, kihasznált félterületek. Megannyi tanulságot, jó néhány feltárt hiányosságot, no meg nagyon fontos három pontot hozott a konyhánkra a legutóbbi hét. A kétszer 90 perc alatt az is kiderült, ki az igazán pótolhatatlan láncszem Marco Rossi gépezetében...
9/12/2023 • 49 minutes, 25 seconds
Hogyan profitálhat a Szoboszlai körüli hype-ból Belgrádban a magyar válogatott? | Bene Ferenc, Mészöly Géza
#100 – Szerbia ellen idegenben jó lehet a döntetlen is, mondta a korábbi magyar válogatott támadó, Nikolics Nemanja a mieink belgrádi Európa-bajnoki selejtezője előtt. De valóban jó lehet az iksz? Veszélyes vagy éppenséggel könnyebbséget jelent, ha Marco Rossi csapata ezzel a hozzáállással utazik Szerbiába? A zárt kapus rendezés, Szoboszlai Dominik remek formája, vagy esetleg valami más a magyar csapat legfőbb esélye arra, hogy meglepetést okozzon a csoportfavorit otthonában?
9/7/2023 • 48 minutes, 52 seconds
Mintha egy másik bolygó lenne, a futballjuk mégis olyan, akár az NB I!
Miként került 40 magyar fiatal az Ulszan Hyundai–Csonbuk Motors dél-koreai futballrangadóra? Egyáltalán milyen első kézből tapasztalatokat gyűjteni az ázsiai ország két élcsapatáról? Felveszi a ritmus a versenyt egy átlag NB I-es bajnokival? No és a hangulat? A magyar labdarúgó-válogatott támadója, Ádám Martin egy éve él ebben a közegben, az ő tapasztalataira is kíváncsiak voltunk Végh Jánossal, a Nemzeti Sport újságírójával beszélgetve, aki három hetet töltött az országban.
8/30/2023 • 22 minutes, 29 seconds
Hogyan lehet a hazai pálya terhéből valóban erőt és előnyt kovácsolni? | Halász Bence
#98 – A sikerre ítélt könnyező macsó: Halász Bence. A kalapácsvető emlékezetes versenyzéssel harmadik lett a budapesti atlétikai világbajnokság férfimezőnyében. A Dobó SE atlétájának nemcsak az elvárások eszelősen nehéz terhével, hanem rendkívül peches sérülésekkel és balesetekkel is meg kellett küzdenie a vb-ig vezető úton. Miből merített kitartást felkészülés közben, látva, hogy méterekkel marad el a kívánt eredményektől? Volt-e olyan pillanat, amikor elérhetetlennek tűnt számára a világbajnoki részvétel?
8/23/2023 • 35 minutes, 12 seconds
Csak kívülről tűnik irigylésre méltónak a magyar kajak-kenu kapitány helyzete? | Hüttner Csaba
#97 – Minden idők talán legerősebb mezőnyével indul jövő héten Duisburgban az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Miért vagyunk nagyon szerencsések a királyszámban és milyen nehézségekkel kell megküzdeni egy látszólag irigylésre méltó helyzetben lévő kapitánynak? Többek között erről is beszélgetünk a Sportcastben a szövetségi kapitánnyal, Hüttner Csabával.
8/19/2023 • 46 minutes, 1 second
Mitől is volt olyan „bestiális” Szoboszlai Dominik liverpooli bemutatkozása? | Bocsák Bence, Borbély Imre „Jimi”
#96 – Köszönetet mondhatunk a szaúdi olajmilliárdoknak, hogy ennyire flottul ment Szoboszlai Dominik liverpooli debütálása. Abban azonban nem lesz köszönet, amilyen idény várhat a „vörösökre”, ha a Chelsea ellen látott gyermekbetegségeket nem tudja mihamarabb kiküszöbölni Jürgen Klopp... Egy bajnokiból milyen következtetéseket lehet levonni? Miről árulkodnak a magyar középpályás Chelsea elleni főbb számai? Milyen szerepkörben láthatjuk majd inkább a jövőben a „Bestiát”? Hogy maradt le Moises Caicedóról és a jelek szerint Romeo Laviáról is a Liverpool? Bocsák Bencével és Borbély Imrével beszélgetünk.
8/17/2023 • 45 minutes, 49 seconds
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal indul a Premier League új idénye | Fehér Csaba
#95 – Miről árulkodnak Jürgen Klopp kezdőcsapatai a felkészülési időszakból? Hogyan alakulhat át a Manchester City védekezése Josko Gvardiollal? Höjlund lesz a Manchester United kirakósának utolsó darabkája, vagy csak egy Tesco-gazdaságos Haalandként könyvelik majd el a Premier League történelmébe? Erősebb lett-e az Arsenal? Fehér Csabával hangolunk az angol bajnokság – magyar főszereplőkkel rajtoló – új szezonjára.
8/10/2023 • 54 minutes, 26 seconds
Dárdai kiből tudná legbiztosabban kihozni a maximumot, ha nem a saját fiából? | Molnár Zsolt
#94 – Ha Szalai Attila számára egyértelmű szintlépés Törökország után a Bundesliga, akkor miért lehetne jó lépés Sallai Rolandnak Németországból épp Szalai volt klubjához igazolni? Milyen kihívás vár Gulácsi Péterre és Willi Orbánra az átalakuló Leipzignél – lehet-e hasonlóan erős a sztárjaitól megfosztott lipcsei csapat, mint a korábbi években volt? Molnár Zsolttal, a Sport TV szerkesztőjével beszélgettünk a Bundesliga-idény rajtja előtt.
8/4/2023 • 42 minutes, 10 seconds
Milyen út vezetett a BLSZ I-ből Marco Rossi és a magyar válogatott edzői stábjába? | Beregi István
#93 – Mi fán terem a video- és a meccselemző? Angliában egyetemi keretek közt oktatják, de mit tehet Magyarországon az, aki érdeklődik a szakma iránt? Beregi Istvánnal, a magyar labdarúgó-válogatottnál Marco Rossi munkáját segítő szakemberrel beszélgetünk. Beleszólhat-e abba, mikor és kit cserél a „Miszter”, felér-e egy gólpasszal, ha egy tizenegyesnél eltalálja, merre vetődik majd a kapus? Együtt nézünk Telki kulisszái mögé.
7/27/2023 • 35 minutes, 59 seconds
Milyen út vezetett menedzserként a Szoboszlai–Liverpool-csúcstranszferig? | Esterházy Mátyás
#92 – Milyen út vezetett egy fehérvári panellakástól a tárgyalásig, amelyen eldőlt, Szoboszlai Dominik a Liverpool futballistája lesz? A sikert és a kudarcot ugyanúgy tudni kell kezelni – sokat ismételt tétel az élsportban, ám nem csak az élsportolókra igaz. Mégis milyen érzés elköszönni menedzserként egy korábban nagy tehetségnek tartott futballistától? Miféle buktatói lehetnek egy karriertervezésnek – és egy 25 milliárd forintos üzletnek? Esterházy Mátyással, az EM Sports Consulting alapítójával, Szoboszlai Dominik menedzserével beszélgetünk.
7/20/2023 • 37 minutes, 59 seconds
Hurrá, az Eb-selejtezős csoport élén nyaralunk! De mit érhet az eddig megszerzett hét pont?
#91 – Akkor most elégedettek lehetünk?! Két meccsen négy ponttal zárta a júniusi Eb-selejtezőket a magyar futballválogatott. Milyen volt Sallai Roland, a jobb oldali szárnyvédő? Valóban meglepetésre került a kezdőbe Varga Barnabás? Miért tört elő a Marco Rossiban élő José Mourinho? A Sportcastben két korábbi válogatott labdarúgóval, Bánfi Jánossal és Mészöly Gézával elemezzük a nemzeti csapat teljesítményét, és Rossi mester eddigi öt évét szövetségi kapitányunkként.
6/21/2023 • 43 minutes, 14 seconds
Parasportolói sorsokat dönt el a sportdiplomáciai lobbi
#90 – Valóban egy-két részletszabály és a mögötte lévő lobbimunka dönthet el parasportolói pályafutásokat? A közvetlen érintettek szerint igen, akik szerint Illés Fanni például éveken keresztül rossz kategóriában versenyzett. A parasportban szükség van a professzionális hozzáállásra, azonban a sport ezen területe még nincs benne annyira a köztudatban, így a marketingben még van hova fejlődni.
6/20/2023 • 28 minutes, 36 seconds
Sportcast-exkluzív: Bódog Tamás a Hertha kieséséről, Rangnick „szoftveréről” és a Bundesliga magyarjairól
#89 – Túl sok hibát követett el a Hertha Berlin az átigazolási piacon az elmúlt időszakban, ez ütközött ki a labdarúgócsapat teljesítmény ében a hátunk mögött hagyott Bundesliga-idényben, véli Bódog Tamás. A másodosztályba süllyedt német klubnál előbb Sandro Schwarz, majd Dárdai Pál munkáját is segítő magyar szakember úgy érzi, idény közben, néhányan túlságosan is kényelmesek voltak a berlini öltözőben. Ám abban is hisz, Dárdainál nincs jobb ember a feladatra, hogy ismét élvonalbeli csapatot csináljon a Herthából.
6/17/2023 • 29 minutes, 47 seconds
Felejtsük el Angliát és Németországot, most derül ki, mekkora terhet bírnak Szoboszlaiék vállai!
#88 – A legjobb forgatókönyv, ha Montenegró nekünk ugrik az első tizenöt percben. Kulcsfontosságúként gondolunk a magyar válogatottra váró podgoricai Európa-bajnoki selejtezőre, de valóban az? Eljött a pillanat, amikor a minőségi különbség végre mellettünk szól – ám pont a magyar válogatott bizonyította, ez semmire sem garancia. Milyen taktikával készülhet Marco Rossi, és mit tudnak Sallai Rolandék, amit az elmúlt 30 évben egyetlen válogatottunk sem tudott. Elemzés, esélylatolgatás, ráhangolás. Epizód a montenegrói túra elé az utánpótlás-válogatottakban Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal is dolgozó Bene Ferenccel.
6/15/2023 • 50 minutes, 33 seconds
Mi a baj a Man. City BL-győzelmével és létezik-e, hogy a Szuperliga lesz rá a gyógyír?
#87 – Űrfocit játszanak, a futballtársadalom mégis fenntartásokkal fogadta a Manchester City Bajnokok Ligája-sikerét. Tizenöt éves projekt ért csúcsára Isztambulban, ám Manszúr sejk és a City Football Group ténykedését egyre többen nézik szúrós szemmel. Miért? Soós Márkkal teregetjük ki Guardioláék szennyeseit. Hol tart a Premier League által februárban indított gazdasági vizsgálat? Valós rizikó-e, hogy kizárják a csapatot? És hová vezethet a Közel-Keletről a futballba ömlő egyre több pénz – társadalmi szinteken?
6/13/2023 • 37 minutes, 47 seconds
Az egyik oldalon csoda, a másikon rögeszme: eljött az igazság pillanata, Pep!
#86 – A Manchester City történelmi tettre készül, de az Internazionale már többször bizonyította, képes borsot törni a legnagyobbak orra alá is. Lesz-e újabb isztambuli dráma a Bajnokok Ligája döntőjében? Mi az Inter valódi esélye – azon túl, hogy Pep Guardiola mégis túlgondolja? Miért jött jól a világbajnokság Erling Haalandnak, és miért lehet szomorú a kezdés előtt Ilkay Gündogan? Fehér Csabával, a Spíler TV szakértőjével hangolunk a BL-döntőre.
6/9/2023 • 42 minutes, 15 seconds
Mindenkit meglepett, de történelmet fogunk látni a következő napokban
#85 – Egészen biztosan történelmet látunk a következő napokban az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében. A Denver Nuggets történelme első bajnoki címéért küzd, míg a Miami Heat korábban ugyan nyert már három alkalommal, viszont a playoffba nyolcadik kiemeltként jutott csapat még soha nem emelhette magasba a trófeát. Pedig sokáig úgy tűnt, a Miami másik értelemben írhat történelmet, és bukhatja el 3–0-ról a keleti döntőt, de mégse így történt. Kérdés, mit tartogatunk számunkra a mindenképpen történelmi jelentőséggel bíró döntő?
6/1/2023 • 44 minutes, 40 seconds
Ifj. Lisztes titkától a magyar bajnokság Joao Cancelójáig – a számok nyelvén búcsúzunk az NB I-től
#84 – Mitől volt ilyen gyenge a Ferencváros tavasza? Mi volt a két másik dobogós, a Kecskemét és a DVSC varázsa? Meglepő vagy sem, az Újpestben is ott volt a dobogós teljesítmény! A Mol Fehérvárban viszont nagyon nem. De miért nem? 33 meccs után meg tudjuk-e mondani, mit nézett be csúnyán a végül kiesett Honvéd és a Vasas? Kocsis Bence, az MLSZ adatelemzője segít nekünk az NB I-es kulisszák mögé lesni.
6/1/2023 • 46 minutes, 18 seconds
José Mourinho Budapesten válhat Róma császárává – avagy ezért ne becsüld alá a bunkerfocit!
#83 – Budapest megálló következik! De hova tovább innen, José? A Mourinho-faktor vagy a Sevilla Európa-liga-rutinja lesz meghatározóbb a szerda esti, budapesti fináléban? Futballterrorizmus, vagy a játék meg nem értett gyönyöre, amit a portugál Rómában művel? Egyáltalán szép focival, vagy bekkelve könnyebb nyerni? Következik az Európa-liga budapesti döntője, Szaniszló Csaba pedig falkaösztöntől vezérelve segít nekünk az esélylatolgatásban.
5/30/2023 • 46 minutes, 52 seconds
Sportcast-exkluzív: Szoboszlai Dominik a jövőjéről, lipcsei státuszáról és egy 23 évesen való visszavonulásról
#82 – Ha nincs edzőváltás, lehet, csak epizódszerepet kap Lipcsében, most több szaklap szerint is a Bundesliga-idény álomcsapatában a helye. Ha nyáron klubot is vált, nem a több játéklehetőség reményében kényszerül rá, hanem mert új kihívást akar találni. Szoboszlai Dominikkal, az RB Leipzig magyar válogatott középpályásával beszélgettünk a pletykákról, jövőképéről, kudarctűrő képességéről és a magyar válogatott csapatkapitányi tisztségéről.
5/30/2023 • 27 minutes, 8 seconds
Szoboszlai mehetne, Dárdai maradhatna, az Unionnak elismerés, a Bayernnek pofon jár!
Mi lesz Oliver Kahnnal Münchenben? És Szoboszlai Dominikkal Lipcsében? A „Salátástállal” Dortmundban? Rég láttunk ilyen fordulatos végjátékot a Bundesligában. Még régebben olyan idényt, amit ne a Bayern München nyert volna meg Németországban. Egyszezonos csoda, ha behúzza a Borussia, vagy innentől kezdve minden bajor felkötheti a bőrnadrágot, vége a tíz bő esztendőnek?
5/25/2023 • 49 minutes, 9 seconds
Guardiola gúnyt űzött a rendszerből |A Real vesztét a futball-DNS-be vetett hit okozta?
#80 – Mi lett volna, ha még jó napjuk is van Kevin De Bruynééknek? A Manchester City, mint egy ütvefúró sorozta meg a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az eredmény nem is maradt el, 5–1-es összesítéssel lépett az isztambuli fináléba. De hová lett a Real Madrid híres DNS-e? És ezek után lenne-e bármelyikünk az Inter futballistáinak helyében? Mit találhat ki Simone Inzaghi, meglepheti-e Romelu Lukaku vagy Edin Dzeko a szezon végére elképesztően összeállt Guardiola-csapatot? Fekete Zoltánnal, az ARENA4 szerkesztő-kommentátorával beszélgettünk.
5/18/2023 • 42 minutes, 1 second
Ötéves tervnek indult, öt héten belül összejöhet a BL-csoda a Ferencvárosnál
#79 – Történelmet írtak a magyar női kézilabdacsapatok: a Bajnokok Ligájában először jutott ugyanabból a nemzetből két együttes is a négyes döntőbe. De mi jön ezután? Miért vesszük teljesen természetesnek, hogy az ETO ismét az elit tagja, és miért éli meg kisebb csodaként az ország az FTC Metz elleni bravúrját? Számíthat-e, hogy Elek Gábor a négyes döntővel búcsúzik a klubtól, és lehet-e Kubatov Gábor ötéves tervéből mindössze öt hét alatt sikerküldetés? Méhes Gáborral, a Sport TV kommentátorával beszélgettünk a budapesti finálé esélyeiről.
5/12/2023 • 22 minutes, 7 seconds
Haalandot zsebre tették Madridban, de zsebre teheti-e az Aranylabdát valaha is De Bruyne?!
#78 – Hová tűnt Erling Haaland? És le tudja-e venni a Real Madrid védelme még úgy a pályáról, mint a Bernabeuban tette? A milánói derbi eldőlni látszik, és ha összehasonlítjuk a két keretet, valahol mélyen már értjük is, miért lehet így. Azt már láttuk, mi történt a Bajnokok Ligája elődöntőinek első meccsein, hallgassuk meg, mi történik, ha ezek után összeeresztünk egy Milan és egy Manchester City-drukkert! Méhes Gábor, a Sport TV kommentátora a vendégünk.
5/11/2023 • 36 minutes, 55 seconds
Mi számít sikernek a Premier League élcsapatainál? | Most vagy soha állapot Guardiola Man. Cityjénél
#77 – November óta nem történt ilyen Angliában: a címvédő Manchester City nevével kezdődik a Premier League tabellája! Ezzel akkor el is dőlt a bajnoki cím sorsa? Van-e visszaút az Arsenal számára? És lehet-e valóban sikeres az idény bármelyikük számára, ha a City nem nyer Bajnokok Ligáját, az Arsenal PL-t, a Manchester United pedig FA-kupát? Az ARENA4/MATCH4 szerkesztőjével, Élesztős Zoltánnal, és a csatornák kommentátorával, Sipőcz Józseffel beszélgetünk.
5/4/2023 • 37 minutes, 47 seconds
Mi számít kudarcnak az élsportban?
#76 - Véget ért az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első köre. Talán a legnagyobb meglepetést a Miami Heat szerezte, a floridaiak az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks együttesét ejtett ék ki öt meccsen. A liga történetében ez mindössze a hatodik olyan eset volt, amikor nyolcadik kiemelt csapat búcsúztasson első kiemeltet. A Heat ásza, Jimmy Butler történelmi teljesítményt nyújtott, de mire lesz elég a folytatásban? És mit várhatunk a többi második körös párharctól?
5/2/2023 • 34 minutes, 10 seconds
Lehet-e Csoboth vagy ifj. Lisztes a hős? Látlelet a Derbiről és az egész magyar futballról
#75 – Május elseje nemcsak a munka ünnepe, hanem a magyar labdarúgásé is lehet: a pápalátogatás miatt rendhagyó időpontban rendezik az NB I legnagyobb presztízsű párharcának 236. felvonását, az Újpest a Megyeri úton fogadja a Ferencvárost. A csörte múltjában és jelenében két
„Derbi-veteránnal”, Hrutka Jánossal és Zombori Zalánnal mélyedtünk el.
4/27/2023 • 1 hour, 1 minute, 36 seconds
Dárdainak nem megmenteni, szexivé tenni kell a Herthát | Münchenben Kahn helyett Lahm a jövő!
#74 – Megjósoltuk Dárdai Pál berlini visszatérését, de mennyire fair vele szemben, hogy ismét megmentőként emlegetik? Reális elvárás-e vele szemben, hogy hat – már csak öt – meccs alatt bennmaradó helyre kormányozza a tök utolsó Herthát? A berlini klub válságáról, a magyar szakember karriermenedzseléséről és – szőrmentén – a Bayern vezetői kudarcairól is beszélgetünk Moncz Attilával, a Sport TV főszerkesztő-helyettesével, a piacvezető német sportlap, a Kicker magyar munkatársával.
4/24/2023 • 41 minutes, 9 seconds
A Bayernt osztálykülönbséggel búcsúztatták, de az igazi vizsgamunka csak most jön Guardioláéknak
#73 – Noha két olyan csapat készülhet a Bajnokok Ligája elődöntőjére, melyeknek előzetesen a nyolc között se nagyon találtunk volna helyet, még sincs okunk fanyalogni. Főleg úgy, hogy a milánói derbi győztesére az előző BL-idény legnagyobb drámáját hozó, megismétlődő Real Madrid–Manchester City csörte nyertese vár majd Isztambulban. Lisztes Krisztiánnal vetettük magunkat a negyeddöntő rejtelmeibe.
4/20/2023 • 40 minutes, 25 seconds
Mosolyogniuk sem volt szabad, miközben csodát tettek Japánban
#72 – Hétévente jelenésünk van a legjobbak között, de ezúttal realitás lehet-e a magyar jégkorong-válogatott számára a bennmaradás az A-csoportos vb mezőnyében? Több mint 340 válogatott fellépés tapasztalatára építhet a Kovács Csaba, Vas János kettős – velük nosztalgiáztunk és elemeztük az esélyeket. Bosszúsak-e még az olaszok és a britek miatt? Hol tartunk a profizmus építésében? S a modern hokikultúra megteremtésében?
4/18/2023 • 36 minutes, 19 seconds
Edzői hibán megy el a Napoli BL-esélye; a trénerváltáson a Chelsea-é és a Bayerné?
#71 – Alakul az olasz házi elődöntő a Bajnokok Ligájában, de az Inter, Milan, Napoli trió bármelyike is jusson el a sorozat döntőjébe, felkötheti a gatyáját. De megmentheti-e a jó BL-sorsolás a Serie A egyre halványuló presztízsét? S mi a helyzet a többiekkel? Guardiola végre nem taktikázta el? A Bayern vezetői annál inkább! A Real meg csak a Real – megint. Haraszti Ádámmal, a Sport TV kommentátorával beszélgettünk.
4/13/2023 • 34 minutes, 21 seconds
Hogyan lett pár hónap alatt a történelem legnagyobb csalódása az élcsapatból?
Véget ért az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA tavaly október óta tartó alapszakasza, amely megannyi izgalmat, drámai pillanatot, meglepetést, és nem várt fordulatot tartogatott a sportág szerelmeseinek. De mi volt ezek közül számunkra a legnagyobb pozitív, és negatív csalódás a szezon során? És immár tényleg bajnokesélyesként kezelhetjük a LeBron James vezette Los Angeles Lakerst?
4/11/2023 • 33 minutes, 19 seconds
Lőw Zsolt jelentheti a különbséget Nagelsmann bukása és Tuchel (remélt) sikere között
#69 – Ó, Julian! Mért vagy te Julian?! – gondolatok egy váratlan müncheni szakításról. Ki veszíthet többet: Nagelsmann, vagy az őt menesztő Salihamidzic, főleg, ha bő három hét leforgása alatt a Német Kupából és a Bajnokok Ligájából is kiesik az edzőt váltott Bayern München? Molnár Zsolttal, a Sport TV szerkesztőjével beszélgettünk a német foci legaktuálisabb kérdéseiről. Egy kis angliai kitekintővel.
4/6/2023 • 38 minutes, 44 seconds
Mi alapján dönthetné el bárki is, hogy egy orosznak nincs helye az olimpián?
#68 – Az olimpiai mozgalom jövője a tét vagy ez csak egy hangzatos blöff? Bő egy évvel a párizsi játékok előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság komoly pálfordulást jelentett be: Thomas Bachék szeretnék, ha az oroszok és fehéroroszok ott lehetnének Párizsban. A sportági szövetségek és a rendezők azonban ellenállnak, Ukrajna pedig bojkottal fenyeget. Szabó Gáborral és Dénes Ferenccel keressük a józan ész hangját.
4/4/2023 • 45 minutes, 40 seconds
Szoboszlaiék esete bizonyítja, nagyképűség és önbizalom között milyen vékony a határ
#67 – Megtört a 40 éves átok, álomszerű rajtot vett a magyar válogatott a 2024-es Eb-selejtezőkön. De belefér a kő-papír-olló? Tényleg ilyen nagyszerű edző Marco Rossi? Lehet-e a magyar bajnokságból stabil kezdő valaki a válogatottban? Többi között ezekről beszélgettünk a Sportcastben Mészöly Gézával, korábbi szövetségi edzővel és válogatott labdarúgóval.
3/28/2023 • 41 minutes, 35 seconds
Miért ül fel valaki egy kamionra, és repeszt 100 felett a sivatag közepén?
66# – Végeláthatatlan sivatag Szaúd-Arábiában, brutális sárlavinák, kíméletlen sziklás terep. A 2023-as Dakar-rali szervezői megígérték, hogy a világ legkeményebb terepraliját állítják össze – a Qualisport Racing versenyzői szerint ez sikerült is szervezőknek. Az Index Spotcastben Kovács Miklós, a Qualisport Racing pilótája, és Ács László fedélzeti szerelő meséltek a Dakaron szerzett élményeikről.
3/21/2023 • 30 minutes, 5 seconds
Valóban kis szerencsével döntetlen lehetett volna, vagy mosdatják a Ferencvárost?
#65 – A papíron is sokkal esélyesebb Bayer Leverkusen 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost az odavágón az Európa-liga rájátszásában. A mérkőzés ennek ellenére nem feltétlen tükrözte az eredményt, sokak szerint kis szerencsével akár döntetlen is lehetett volna. Az viszont tény, hogy kétgólos hátrányból egy ilyen csapat ellen borzasztó nehéz lesz felállnia a Fradinak. Az Index Sportcastben két korábbi ferencvárosi játékossal, Dragóner Attilával és Zombori Zalánnal elemeztük a Fradi hazai pályás esélyeit.
3/14/2023 • 32 minutes, 46 seconds
Történelmet írna az Európa-ligában, de a számok nem sok jót ígérnek az FTC-nek
#64 – Nem a Ferencváros a párharc esélyese, de a Leverkusen olyan ellenfél, amelyet bravúrral le lehet gyűrni – vallja Hajdu Attila, az FTC Bajnokok Ligáját is megjárt volt kapusa. No de a szerencsén kívül még minden reménykedhet a Fradi? Melyek a csapat erősségei és gyengéi? És mire számíthatunk a németektől az Európa-liga-nyolcaddöntős párharcban?
3/8/2023 • 33 minutes, 41 seconds
Egy 5–2-es vereség látlelete és a Liverpool hanyatlásának kevésbé nyilvánvaló okai
#63 – Fehér Csabával vetettük az Anfield kulisszáinak rejtelmébe magunkat: egy 5–2-es vereség hazai pályán kellemetlen, még akkor is, ha az ellenfél történetesen Európa legsikeresebb klubja, a Real Madrid. Azonban a Liverpool esetében mindez inkább tünet, mint maga a baj. Mit tehetett volna a menedzser, Jürgen Klopp, hogy valahogy elkerülje a méretes zakót? Milyen stratégiai hibákat követtek el a menedzser feletti szinteken? És van-e gyors visszaút a középmezőny sűrűjéből?
3/2/2023 • 38 minutes, 26 seconds
Szoboszlai Dominik egymaga többet ér a nézettségi harcban, mint a Manchester United
#62 – Gyakorló televíziósként a Bajnokok Ligáját vagy a Premier League-et közvetíteni a nagyobb presztízs? Min múlik, hogy sokszoros válogatott labdarúgók, vagy elméleti szakemberek, esetleg szakírók, bloggerek ülnek a stúdióban? Ezúttal a sporttelevíziós piac kulisszái mögé tekintünk be Misur Tamással, az ARENA4 és a MATCH4 főszerkesztőjével.
2/23/2023 • 34 minutes, 14 seconds
Hatvanéves lett az ember, akinél nagyobb hatása senkinek nem volt a kosárlabdára
#61 – Michael Jordan előtt tisztelgünk, az 1982-es budapesti gálameccstől kezdve a „flu game”-en át, megannyi nyerő dobáson és a hatból hat megnyert NBA-döntőjén keresztül az Air Jordan cipők mai napig töretlen sikeréig.
2/17/2023 • 36 minutes, 19 seconds
A Citynél nyolc éven keresztül loptak, csaltak, hazudtak – de különb-e bárki a futball csúcsán?
#60 – A Premier League több mint száz rendbeli csalással, az Angol Labdarúgó-szövetség pénzügyi fairplay-szabályainak áthágásával gyanúsítja a Manchester Cityt. A vád nem újkeletű, ám míg az Európai Labdarúgó-szövetség eljárásából ki tudta vágni magát a klub, addig ezúttal Sportdöntőbíróság aligha segíthet. Politikai, gazdasági és elvi okai is lehetnek annak, amiért a PL vezetősége pont most állt elő négyéves nyomozása eredményeivel...
2/16/2023 • 44 minutes, 35 seconds
Új dinasztia küszöbén az NFL? Mahomesnak volt egy labdája és megoldotta
#59 – Szenzációs második félidőt produkált a Kansas City Chiefs a Philadelphia Eagles ellen, és egy mezőnygóllal a végén be is húzta a Super Bowl-győzelmet. Hogyan segített Rihanna a Chiefsnek a történelmi fordításban? Mi volt az NFL-nagydöntő kellemes meglepetése, és mi okozta a legnagyobb csalódást? Eseménydús SB-n vagyunk túl, kibeszéltük.
2/13/2023 • 34 minutes, 18 seconds
Ha a végén Mahomes a győzelemért támadhat, a Chiefs lesz a bajnok – jön az 57. Super Bowl
#58 – Jön az Egyesült Államok legjobban várt televíziós eseménye, az 57. Super Bowl. Magyar idő szerint hétfő hajnalban a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs csap össze a világbajnoki címmel egyenértékűen kezelt gyűrűkért. Miért pikáns ez az összecsapás, mi dönthet egyik vagy másik fél javára? Ezekről és a személyes kötődésekről is beszélünk a Sportcast Extra NFL nagydöntőt felvezető epizódjában.
2/11/2023 • 33 minutes, 20 seconds
Ez már az amerikai álom, vagy csak az UEFA totális hülyére vétele?
#57 – Átigazolási dömping, meghökkentő pénzszórás. Hiába az ígéretes nevek, sokszor még a riválisok is megmosolyogják, mit művel az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Chelsea az új tulajdonosok érkezése óta az átigazolási piacon. Hogy a fenébe fér mindez a fenntartható működés, a gazdasági fairplay kereteibe? Mi lehet mégis a logika a 600 millió eurós költés mögött? Fejtsük meg együtt, Londonban ki nevet a végén!
2/9/2023 • 46 minutes, 37 seconds
Nem az a kérdés, felhívják-e Dárdait Berlinből, csak az, ki teszi meg
#56 – Hullámvölgyben a Bayern München, hullámsírban a Hertha Berlin. 2023 első hetei után bőven van mit orvosolni a német bajnokság címvédőjénél. Ám gondjaik meg sem közelítik a fővárosiakét. Izraeli kémcég, lehallgatási botrány, félévente menesztett edzők. Nagytőkés befektetője és sportigazgatója már nincs is, de lehet-e a csapatnak újra egy Dárdai Pálja?
2/2/2023 • 39 minutes, 44 seconds
Az európai folytatásért meg kellett volna alázkodnia, Rijádban félisten lehet
#55 – Eljött a nagy nap: Cristiano Ronaldo bemutatkozott a Szaudi Pro League-ben, az Index pedig a helyszínen tekintette meg ezt a találkozót. El lehet-e hitetni bárkivel, hogy az ötszörös aranylabdás a szakmai kihívás miatt választotta az al-Nasszrt, úgy, hogy közben még megannyi európai ajánlat állt az asztalán? Miért kell egyáltalán megpróbálnia ezt eladni a portugál klasszisnak.
1/26/2023 • 41 minutes, 56 seconds
Megvolt Erik ten Hag első rossz döntése a manchesteri kispadon?
#54 – Miért Wout Weghorstra esett a Manchester United választása és az óriási hollanddal valóban hatékonyabb lehet-e a csapat, mint Cristiano Ronaldóval volt? Sir Alex Ferguson visszavonulása óta most hozza a legjobb mutatókat az angol rekordbajnok. A 41-szeres válogatott Fehér Csabával arról is beszélgettünk, mivel érte ezt el a menedzser, Erik ten Hag? És hol lehet számukra a határ? A Newcastle nagyobb fenyegetést jelent rájuk, mint ők a Manchester Cityre?
1/19/2023 • 39 minutes, 51 seconds
„Odahaza először kapnék füttyszót 50 ezer embertől”
#53 – Elkaphatja-e bárki is a Bayern Münchent Németországban? Mit hozhat még az Union Berlin történelminek indult szezonja? Miért örülnek az Ajaxnak és örülnének-e egy Ferencváros elleni Európa-liga-meccsnek? Schäfer Andrással, a magyar válogatott és az Union középpályásával hangolunk a Bundesliga-tavaszra.
1/12/2023 • 27 minutes, 57 seconds
A katari foci-vb el nem mondott történetei
#52 – Vírushelyzet. Hotspot-rendőrség. Csodálatos nyelvtanulás. És az elszublimált Aissa Laidouni. A katari futball-világbajnokság a különleges helyszín miatt is az állandó határfeszegetésről szólt, nemcsak a futballisták, de az újságírók számára is. Borbély Lászlóval, az Index tudósítójával elevenítünk fel néhány eddig el nem mondott történetet.
1/5/2023 • 39 minutes, 37 seconds
A negyeddöntőben végre elkezdődik, és jó eséllyel véget is ér az angolok vb-je
Milyen taktikával lehet megállítani Kylian Mbappét és a francia támadógépezetet? A lengyeleknek esélyük sem volt erre, de Anglia és Gareth Southgate képes lehet rá? Kivesézzük, a franciáknál játszik-e a vb leginkább alulértékelt játékosa. Akikkel az Index Sportcast vb extra újabb epizódjában a válaszokat keressük: Zombori Zalán, korábbi válogatott futballista, és Ilku Miklós, az Index főszerkesztő-helyettese.
12/5/2022 • 37 minutes, 14 seconds
A német futball meghalt, az angol épp újjászületik a szemünk láttára
Rüdiger és a bakugrások ára: tényleg temetni kell a német labdarúgást, vagy csak az arc volt néhány játékosnál túl nagy? Mennie kell-e a szövetségi kapitánynak, Hans-Dieter Flicknek az újabb vb-blama után? A németek nem, az angolok viszont hozták azt a teljesítményt, amit egy nem is annyira titkos favorittól várunk. Harry Kane gólok nélkül is a legjobb angol csatár évtizedes távlatban, a megtestesült futballevolúció. A Sportcast vb extra epizódjában ezúttal Juhár Tamással, 20-szoros válogatott labdarúgóval, az ARENA4 szakértőjével és Borbély Lászlóval, az Index katari tudósítójával beszélgettünk.
12/2/2022 • 37 minutes, 18 seconds
A brazilok akkor is favoritok, ha a 2002-es aranycsapat gólokkal verné a mostaniakat
A brazilok már biztonságban, a nagy rivális Argentína viszont élethalál-harcot vív. Hogyan lesz ebből dél-amerikai álomelődöntő? Hová tűnt a legendás szamba a brazil fociból? A 2002-es válogatott vajon gólokkal verné a mostanit? Pontot teszünk a vita végére: Tité, Csicsi vagy Csics? A Sportcast vb extra két vendége Ribeiro da Silva „Roni" és Könczey Zsolt, az MTK Budapest futballedzői.
11/29/2022 • 34 minutes, 32 seconds
Hazudtak nekünk a katari sörről és ennél nincs is tanulságosabb sztori a vb-n
Hogyan lehet, hogy a sörszponzorok jártak a legjobban a világbajnoki sörtilalommal? Egyáltalán igazak-e a sörmentességről szóló hírek? Három kilométert rohantuk a brazil válogatottért. Elmeséljük, megérte-e és megtennénk-e újra. Itt a Sportcast vb extra harmadik epizódja, Vincze Dávid sportmarketing-menedzserrel és Borbély Lászlóval, az Index katari tudósítójával.
11/26/2022 • 36 minutes, 42 seconds
Katar az újabb példa, Cristiano Ronaldo képtelen arra, mint Lionel Messi
Szaúd-Arábia mindenidők egyik, ha nem a legnagyobb meglepetés-eredményét hozta össze a világbajnokság történetében. De milyen hatással lesz ez az előzetesen favoritnak kikiáltott argentinokra? Mire építhetnek és mit kell gyorsan elfelejteniük Lionel Messiéknek, ha sokáig versenyben akarnak maradni? A franciák számára sem indult jól a torna, végül mégis igazi erődemonstrációt tartottak Ausztrália ellen. Lehet, hogy a csapatnak még jót is tett Karim Benzema utolsó pillanatokban történt kiválása? Ez itt a Sportcast Vb Extra második epizódja Zombori Zalán válogatott labdarúgóval, sportmenedzserrel és Huber Tamással, az Index sportrovatának vezetőjével.
11/23/2022 • 42 minutes, 37 seconds
Őszinte vallomás: megvesztegetnénk a FIFA-t egy észak-koreai vb-ért
A Katar–Ecuador nyitómérkőzéssel vasárnap 17 órakor elkezdődik mindenidők egyik, ha nem a legfurcsább labdarúgó-világbajnoksága klimatizált stadionokkal a sivatag kellős közepén, a jól megszokott nyári strandidő helyett a karácsonyi előkészületek kellős közepén. A házigazdát megannyi kritika érte társadalmi, emberjogi kérdésekben, a labdarúgás szerelmeseinek azonban több mint tizenkét évük volt megbékélni a helyzettel. De meg lehet-e velük? Politikai és rendezési kihívásokról, kafala-rendszerről és hayya-kártyáról, esélyesekről, a vb-előkészületek kulisszatitkairól beszélgettünk az Index Sporcast világbajnoki különkiadásában, a Vb Extra első epizódjában.
11/20/2022 • 39 minutes, 39 seconds
Ha nem merünk változtatni, a bántalmazás a sport része marad
Az Index Sportcast legújabb adásában sportpszichológusokkal vettük górcső alá a sporton belüli bántalmazás témáját.
2/2/2022 • 48 minutes, 55 seconds
Eltörte a bokáját, de nem foglalkozott vele, mert bizonyítani akart
Fricz Botond élete első nemzetközi versenyén utolsó lett. Ma már nem ismer lehetetlent.
1/31/2022 • 42 minutes, 47 seconds
Varga Csaba: A hegymászás nem az őrültek sportja
A 8167 méter magas Dhaulagirit meghódító hegymászóval beszélgettünk.
10/7/2021 • 29 minutes, 49 seconds
Tótka Sándor: Rájöttem, hogy nem elég, ha csak az edzéseket csinálom
Az olimpiai bajnok kajakozó volt a vendégünk.
9/10/2021 • 38 minutes, 57 seconds
A tokiói olimpia eddig el nem mondott sztorijai
Luka Doncic őrző-védője, a spanyol hasonmás és a reggeli fájdalmak.
8/12/2021 • 42 minutes, 33 seconds
Az Eb rámutatott: hiányoznak az egyéniségek
Romantikus túlzás vagy erre tart a futball?
7/12/2021 • 33 minutes, 20 seconds
A plafont is letépné: így lett Hosszú Katinkából Iron Lady
A Katinka The Movie rendezőjével beszélgettünk.
7/8/2021 • 27 minutes
Baji Balázs: Az is kérdés volt, tudok-e újra fájdalom nélkül járni
A vb-bronzérmes gátfutóval beszélgettünk.
7/2/2021 • 34 minutes, 26 seconds
Forró szív, hideg fej – így győzi le Dávid Góliátot az Eb-n
Több meglepetést is hozott a nyolcaddöntő.
7/1/2021 • 33 minutes, 47 seconds
Az elmúlt évtizedek válogatottjára nem volt jellemző az, ami a mostanira
Sokat fejlődött Marco Rossi irányítása alatt a csapat.
6/25/2021 • 27 minutes, 32 seconds
Egy jól felépített csoda a franciák elleni döntetlen
Szakértőnkkel, Bene Ferenccel elemeztük a mérkőzést.
6/21/2021 • 33 minutes, 53 seconds
Gundel Takács Gábor: A budapesti olimpia híve vagyok
Egy sikeres rendezés az egész országnak jót tesz.
6/18/2021 • 25 minutes, 4 seconds
Nincsenek csodák, csúszni-mászni kell a franciák ellen is
Az Index Eb-szakértőjével, Bene Ferenccel elemeztünk.
6/17/2021 • 32 minutes, 26 seconds
Nincs pótolhatatlan játékos a francia válogatottban
Gödörben a horvátok, szépen búcsúznak Löwtől a németek?
6/10/2021 • 28 minutes, 50 seconds
Őrjöngtem, amikor Valter Attila megszerezte a rózsaszín trikót
Dina Mártonnal beszélgettünk az Index Sportcastben.
6/3/2021 • 26 minutes, 18 seconds
A jachtok nem mentek el időben, szarszagban kellett úszni
A hazai Eb-n ezüstérmet nyerő Olasz Annával beszélgettünk.
5/27/2021 • 25 minutes, 3 seconds
Lenne helye Dzsudzsák Balázsnak a válogatottban?
Ön kit hiányol még Marco Rossi Eb-keretéből?
5/20/2021 • 29 minutes, 5 seconds
Van valami, amiért a Chelsea-nél nagyon hálásak a PSG-nek
Vagy inkább valaki.
5/13/2021 • 32 minutes, 37 seconds
A szurkolók a határokat feszegetik, küszöbön az anarchia?
A Manchester United fanatikusai precedenst teremthettek.
5/6/2021 • 28 minutes, 40 seconds
Egy félresikerült poszt romba döntheti több év munkáját
Nagyon nem mindegy, miről és mit üzennek a sportolók.
4/30/2021 • 29 minutes, 29 seconds
Ronaldo és Messi is több Aranylabdát akar, a klubok több pénzt
Szabados Gábor sportközgadásszal elemeztük a szuperligát, és ami mögötte van.
4/22/2021 • 35 minutes, 59 seconds
A Szuperliga egy hadüzenet, jöhet a háború
A futballt már régen elvették a szurkolóktól.
4/20/2021 • 33 minutes, 18 seconds
Keylor Navasnak szobrot követelnek Párizsban
A Real Madrid fél lábbal már az elődöntőben, a Cityre nehéz túra vár Dortmundban.
4/8/2021 • 33 minutes, 20 seconds
Mit sem ért volna Rossi zsenije, ha mentálisan padlóra kerülünk
A kapitány jól nyúlt bele a lengyelek elleni meccsbe, volt tartása a csapatnak.
4/2/2021 • 26 minutes, 59 seconds
Legyen végre saját utunk a futballban!
A Ferencváros utánpótlásának szakmai vezetőjével beszélgettünk.
3/25/2021 • 39 minutes, 16 seconds
Félidőben kimentem a teraszra megnézni, nincs-e ott Kanté
Melyik csapat a favorit a Bajnokok Ligájában?
3/19/2021 • 24 minutes, 1 second
Egy nyelvet beszélünk, ha futballról beszélünk?
Jót tesznek az idegen szavak? Könnyebb így megérteni, ami a pályán történik?
3/11/2021 • 33 minutes, 17 seconds
Guardiola Man. Cityje most érhet fel a csúcsra
A Liverpoolnak egyetlen esélye maradt; a Barcelona óriási válságban van.
2/26/2021 • 23 minutes, 58 seconds
Rakonczay Gábor: Csak akkor éled túl, ha jól csinálod
Éjszaka, az óceán közepén sodródva tapasztalja meg igazán az ember, hogy nem ő a világ közepe.
1/28/2021 • 31 minutes, 10 seconds
Valter Attilából a világ egyik legjobb hegyimenője lehet
Szabályok, trikók, versenyek – rövid gyorstalpaló az Eurosport két kommentátorával.
10/9/2020 • 29 minutes, 36 seconds
Értelmezhetetlenül jó atléta – ki más futna két órán belül maratont?
Eliud Kipchoge szombaton hajtja végre saját holdra szállását maratonfutásban. Mitől rendíthetetlen, lehet-e lelkesedni egy kísérleti futásért? Meddig juthat egy fehér futó? Csere Gáspár maratonistával és Szabó Gáborral (Eurosport) beszélgettünk.
10/11/2019 • 47 minutes, 52 seconds
A magyaros technikát most a magyaros önbizalom se vágja tönkre
A futballválogatott hozza a meccseket, de Szalaiék nem az elmút 3 hónapban tanultak meg futballozni - megfejtettük, mi a gond néha. A BL-győztes Liverpoolt is kielemeztük. Szezonzáró Gólcast-podcast.
6/22/2019 • 41 minutes, 26 seconds
Meddig fogja ezt tűrni a sejk, Pep?
Próbálta kiütni magát az angolok lúzernek tartott csapata, de videóbíróval ez már nem olyan könnyű. Mit mond most odafent Guardiola, pláne, ha az Ajax jut a BL-döntőbe? Gólcast-podcast.
4/20/2019 • 44 minutes, 55 seconds
A PL újra a BL ura
Az angol Premier League-klubok leváltották a spanyolokat a Bajnokok Ligájában. A legdrágább védő megéri az árát, kiverte a Bayernt, Klopp vezetésével újra döntő a cél. De mi lesz a negyeddöntőben? Gólcast, az Index futballpodcastja.
3/14/2019 • 40 minutes, 27 seconds
LeBron James és a keserűség kenyere - 10 égető kérdés az új NBA-szezon előtt
Meddig jut Lebron a Lakersszel? Ki állítja meg a Warriorst? Görög vagy szlovén csodagyerekről szól majd a szezon? Indul az NBA-szezon, mindenre választ adunk az új podcastünkben.
10/16/2018 • 1 hour, 16 minutes, 25 seconds
Tényleg kell nekünk negyedjére is ugyanaz a döntő?
A Sportcast legújabb adásában arról lesz szó, hogy már megint a Cavs és a Warriors játssza az NBA-döntőt. Zsinórban negyedjére.
5/31/2018 • 50 minutes, 8 seconds
Akkor most tényleg bajban vagyunk?
A harmincgólos csatárunk se talál be, de miért csere, és miért nem állhat be Böde, aki itthon szétverte őket? A műfű ellenség, nekik mégis engedélyezik. Mekkora dráma a feröeri 0-0?
9/7/2016 • 43 minutes, 1 second
Erőn felül teljesítettünk
Az Index és az Inforádió riói helyszíni tudósítói szerint a magyar csapat reálisan 6-7 arannyal tervezhet négy év múlva. Sok sportágban nem elég másolni a külföldet, új módszerek kitalálására van szükség. Kik teljesítettek a legjobban, és a legreménytelenebbül? Olimpiai podcast.
8/22/2016 • 19 minutes, 7 seconds
Ha így folytatjuk a 2. héten, elégedettek leszünk
Jó volt látni egy mosolygós Imre Gézát. Számítottunk Mr Sajtburesz érmére. Helyszíni tudósítóink összegzése az elmúlt napok eseményeiről, és persze itt egy taktikus előretekintés.
8/15/2016 • 22 minutes, 43 seconds
Történt már ilyen, hogy ennyire kézben az arany, és elveszítjük?
Mikor lehetett érezni, hogy Imre Géza elveszítette a fonalat? Aranya ellenére miért szenvedett Hosszú Katinka? Mit hoz a mai nap a vívóknak és a pólósoknak? Olimpiai podcast Rióból.
8/10/2016 • 13 minutes, 4 seconds
Hosszút sokkal többen fogják várni, mint eddig
Elhiszi-e Cseh László, hogy meg tudja csinálni? Helyszíni tudósítóink beszélgetnek Hosszú Katinkáról, Szász Emeséről, és persze arról, mi várható hétfőn, amikor Cseh László vízbe száll, és Márton Anna is vív, akinek jó a sorsolása, és ha kardélre hányja ellenfeleit, jó lesz a hangulatunk. Olimpiai podcast 2.rész.
8/8/2016 • 16 minutes, 10 seconds
Pedig ha a kapufánk bemegy, mentek volna a levesbe Ronaldóék
Mi volt a jó ebben az Európa-bajnokságban, ha kevés gól volt, és nagy meccs egy se akadt? A válasz könnyű.
7/11/2016 • 52 minutes, 11 seconds
Az Eb-győztes átlagos, lényeg a 10200 nézőnk
Egy meccs maradt, a torna legjobb és a legtöbbet fejlődött csapatával. Hogy érhettek idáig ilyen döntésekkel a franciák, ilyen játékkal Ronaldóék? De mi történhetett a Loki-meccsen?
7/8/2016 • 29 minutes, 8 seconds
Izland kiesett, végre!
A futball humora abszurd, de tényleg csak egy alkalmatlan angolnak köszönhetik a sikert a „szimpatikus skandinávok”? Eb-podcast, 5. adás.
7/4/2016 • 56 minutes, 36 seconds
A válogatott visszaállította a természet rendjét a magyar drukkernél
Ez most nagyon szép, de milyen lesz a továbbiakban?
Van-e esélyünk vb-re jutni, és minek kell megváltoznia
Magyarországon, hogy ez is sikerüljön? Eb-podcast.
6/28/2016 • 41 minutes, 32 seconds
Válogatott? Eszement dolgokon agyalunk!
Két hete Monty Python-szkeccs lett volna, amit most a magyar futballcsapatról gondolunk. De mi lenne, ha?
6/24/2016 • 44 minutes, 16 seconds
Milyen érzés hanggránáttal meccsre menni?
Büntethetik a magyar csapatot a drukkerei miatt, de fontosabb, hogy meddig juthat a válogatott a tornán. Eb-podcast, második adás, SzabóZ, Sixx a szeren.
6/20/2016 • 58 minutes, 51 seconds
Miért jött össze most, és 30 évig soha?
Kinek és minek a sikere ez, stadionépítés, új edzők, vagy a játékosok? Az Index Eb-podcastjában, a Gólcastban örülünk, és nyomozzuk a siker okát. SzabóZé elképed.