Bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A második évadban a műsorvezető Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője. Iratkozzon fel, hogy azonnal értesüljön az új adásokról! #pszichológia #pszichológus #önismeret #gyermeknevelés #párkapcsolat #podcast
Sírni szabad! - EQ tréning Dr. Kádár Annamáriával
Régen úgy tartották, hogy aki okos, magas az IQ-ja, az viheti igazán sokra az életben. Irigyeltük is az átlagosnál jóval magasabb pontszámú tesztek birtokosait, ám idővel kiderült, hogy a siker alapvetően nem függ össze a kiemelkedő értelmi képességekkel, sokkal inkább múlik azon a boldogságunk, hogy hányadán állunk az érzéseinkkel. Például meg tudjuk-e nevezni / fogalmazni a bennünk dúló viharokat, képesek vagyunk-e empatikusan viseltetni mások problémái iránt? Az EQ-nak az is fontos fokmérője, hogy kordában tudjuk-e tartani az indulatainkat, vagy hogy miképp reagálunk arra, ha késik a vágyaink beteljesülése. A Spiritusz következő adásában egy különleges világba, az érzelmek birodalmába kalauzoljuk önöket. Németh Szilvia vendége dr. Kádár Annamária, akit általában mesepszichológusként ismernek, viszonylag kevesen tudják róla, hogy amellett, hogy egyetemi docens, érzelmi intelligenciafejlesztéssel foglalkozó tréner is. Adásunkban sok humoros és megható történeten keresztül saját életének egy-egy részletébe is betekintést nyújt.
Az adás tartalmából:
- Mi a különbség az IQ és az EQ között? Tisztázzuk a fogalmakat szakértőnkkel.
- Döntéseinkben a szívünkre vagy az eszünkre hallgatunk? Hogyan működik ez a dilemma?
- 1905-ben készült az első intelligenciateszt. Hogyan nézett ki akkor, és milyen ma?
- Az IQ adottság, azzal születünk, de az érzelmi intelligencia fejleszthető. Hogyan érhetjük ezt el és miben könnyíti meg az életünket, ha magasabb az EQ-nk?
- 6-7 éves kor körül várható csak el egy gyerektől, hogy szabályozni tudja az érzelmeit – az Agymanók című film ezt jól bemutatja.
- Mi az az Etelka-módszer? Annamária egy sok szülő számára ismert dackorszakos szituációban ad segítséget ahhoz, hogy kezeljük türelemmel gyermekünk akaratosságát.
- Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nem volt szokás érzelmekről beszélni? Hogyan lehet ezen változtatni, és jó példát mutatni a gyerekeinknek?
- A beszélgetés felénél rátérünk arra, miről is szól valójában az érzelmi intelligencia, beszélünk a mesékről is, hiszen azok az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontos eszközei.
- Mi az a mágikus gondolkodás, és miért hasznos a szülőknek is?
- Miért fontos ismernünk a családtörténetünket? Kutatások is igazolják ennek jelentőségét.
- Miért ne lúgozzuk ki a mesékből, a történeteinkből a konfliktusokat?
- Mi lehet az oka annak, ha egy családban, ugyanazon szülőktől származó gyerekek felnövekedve nagyon más habitusúak lesznek?
- Mi az a vérmérsékleti sajátosság, és milyen típusai vannak?
- Szó esik arról is, hogy milyen egy érzelmi intelligencia tréning.
- Kádár Annamária megosztja élete egy nehéz időszakának történetét, arról beszél, hogyan élték meg a férjével, hogy 13 évig hiába vártak a gyermekáldásra. Végül persze, ahogy az a mesékben is lenni szokott, az ő történetük is pozitívan zárult.
Vendégünkről:
Kádár Annamária pszichológus és egyetemi oktató, akinek egyik szakterülete az érzelmi intelligencia fejlesztése, különös hangsúllyal a meseterápiára és gyermeknevelésre. Kutatásai és könyvei gyakran foglalkoznak az önbecsülés, a lelki rugalmasság és az érzelmek tudatos kezelésének fontosságával.
Egyik legismertebb műve, a Mesepszichológia, bemutatja, hogyan fejleszthető a gyerekek érzelmi intelligenciája meséken keresztül, és milyen szerepet játszanak ezek az elbeszélések az életkori sajátosságok megértésében. Kádár Annamária szerint a történetek és a mesék nem csupán szórakoztatnak, hanem segítenek a konfliktusok feldolgozásában és az önazonosság kialakításában. Ezt az elvet nemcsak a gyerekekre, hanem felnőttekre is kiterjeszti, hiszen úgy véli, a mesék felnőttkorban is fontos önismereti eszközként szolgálnak.
Az oktatás és pszichológia mellett Kádár Annamária számos könyvet írt, mint például A Te meséd és a Lilla és Tündérbogyó sorozat, amelyek a családok érzelmi világát, a gyerekek fejlődését és a szülői szerepek kihívásait dolgozzák fel gyakorlati példákon keresztül
10/17/2024 • 1 hour, 5 seconds
Mindenki tehetséges valamiben
Sokszor halljuk, hogy a tehetség nem minden: szorgalom, kitartás, és még nagyon sok dolog kell ahhoz, hogy siker váljon belőle: például szükséges a támogató közeg is. A fuvarozó szülő, a plusz órát tartó pedagógus és a toleráns közösség. Mit jelent a tehetségtámogató társadalom? Tényleg mindenki kiemelkedő valamiben? Kell-e keresnünk a rátermettséget, vagy a tehetség valóban utat tör? Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ vezetője a Spiritusz adásának vendége.
A tartalomból:
- Mindenkiben rejlik valamilyen tehetség? Hogyan ismerhető fel?
- Milyen kulcselemek szükségesek a tehetséggondozás folyamatában?
- Szülői feladat: hogyan derítsük ki, miben tehetséges a gyermekünk?
- Orientáció vagy tehetség: mi a különbség?
- Hogyan segíthetik a szülők gyermekeik kibontakozását?
- Mi történik, ha a gyermek tehetséges, de nem érdekli?
- A pedagógus szerepe a tehetségfejlesztésben: hol van az ő határvonaluk?
- Tehetség = Siker? Mindig együtt jár a kettő?
- Tehetségtámogató társadalom: tényleg abban élünk ma Magyarországon?
- Nemzeti Tehetség Központ: hogyan segítik az iskolákat és milyen programokat kínálnak?
- Mentorálás: miért ez a tehetséggondozás leghatékonyabb eszköze?
- Mit tehetünk, ha elfogy a lelkesedés abban, amiben tehetségesek vagyunk?
- A tehetség a gyermek szemszögéből: hogyan élik meg a saját fejlődésüket?
- Mit jelent a természeti tehetség és hogyan lehet fejleszteni?
- Késői tehetséggondozás: van még esély a kibontakozásra, ha csak később kezdik el felismerni?
10/2/2024 • 38 minutes, 59 seconds
“A balesetem felértékelte az életemet” – Hálanapló Rátonyi Krisztával
Korábbi adásainkban is már pedzegettük, most tovább boncolgatjuk a boldog élet titkát, ezúttal a hála szempontjából. Németh Szilvia vendége Rátonyi Kriszta, Junior Príma díjas műsorvezető, akinek 2021-ben volt egy komoly biciklis balesete. A gerincműtét utáni hosszas felépülési időszak alapjaiban változtatta meg egyrészt a saját magához fűződő viszonyát, másrészt a boldogságról alkotott korábbi elképzelését. A beszélgetés során szó esik a Covid-időszak tanulságairól, felnőttkori barátságokról, Kriszta jól működő mozaikcsaládjáról, a szüleihez fűződő szoros kötelékéről és a kedvesével „vezetett” hálanaplójáról is. Ha kíváncsiak, miként van jelen a közkedvelt műsorvezető mindennapjaiban a hála, és hogy mit igyekszik ezzel kapcsolatban Rátonyi Kriszta eltanulni a kutyáitól, tartsanak velünk!
A tartalomból:
● Kriszta derűs gyerekkoráról mesél, jól működő mozaikcsaládjáról, sok szerető testvéréről.
● Beszél egy helyről, ahol gyerekkorában nagyon jól érezte magát, és most a munka által lehetősége van ide évről évre visszatérni, szíve szerint ide is költözne.
● Megtudjuk, hogyan vált Kriszta televíziós műsorvezetővé, kinek hálás ezért, és kik támogatták az útján.
● Nemcsak a sikerekről beszél, hanem a nehézségekről is, arról, hogy hogyan küzdött meg velük, és mit tanult belőlük.
● Szó esik megfelelési vágyról és személyeskedésről is, és arról, ő miként viszonyul ezekhez.
● A beszélgetés központi eleme Kriszta komoly kerékpárbalesete és a gerincműtét utáni felépülés időszaka, mely teljesen átértékelte a testéhez fűződő viszonyát.
● Kriszta rendkívül hálás a családjáért, akik védőhálóként megtartják a nehéz időszakokban, szüleivel kifejezetten szoros a kapcsolata, igazi példaképek a számára.
● A felnőttkorban köttetett barátságok különlegességéről és ápolásuk jelentőségéről is mesél a hallgatóknak Kriszta, ennek fontosságára, sok egyéb felismerés mellett, a Covid-időszak döbbentette rá.
● Megtudjuk, mi a valódi boldogság Kriszta számára, és hogy hogyan tanulta meg értékelni az apró örömöket.
● Apró betekintést enged boldog párkapcsolati hétköznapjaiba, mesél szeretett kiskutyáiról és azt sem rejti véka alá, hogy miképp tanulta meg kezelni, elfogadni, ha néhanapján, ahogyan ő fogalmaz, „felszalad rá néhány kiló”.
Vendégünkről:
Rátonyi Kriszta a közmédia Junior Prima díjas műsorvezetője. Kriszta gyerekszínészként kezdte pályafutását, kilencévesen került a Magyar Televízióhoz, miután beválogatták a Családi kör című műsorba. Televíziós karrierje azóta töretlen. A közkedvelt, mindig derűs műsorvezetőt láthattuk többek között a Dal háziasszonyaként, vezette az Eurovíziós Dalfesztivált és csapatkapitányként szerepelt a Magyarország, szeretlek! című műsorban is. Nyarát Révfülöpön töltötte, ahol a Nyár24 egyik meghatározó tagja volt, ősztől pedig ismét a Család-barát csapatát erősíti délelőttönként a Duna TV-n.
Az ifjú tévés korát meghazudtoló érettséggel szemléli a világ történéseit, és mélyen vizsgálja saját belső folyamatait. Elmondása szerint a koronavírus-járvány okozta bezártság, valamint a biciklis balesete utáni hosszú felépülés alapjaiban változtatta meg az életét. Rátonyi Krisztával a család és a barátok megtartó erejéről, az újratervezésről, valamint önmaga elfogadásáról beszélgettünk a hála kontextusában.
Vajon örökletes tulajdonság, habitus kérdése, hogy tudunk-e az apró dolgoknak is örülni az életben? Egyáltalán észrevesszük-e a sok jót, ami adatott, vagy inkább a rosszra koncentrálunk? Tanulható, fejleszthető-e a hálaérzet?
Az adás meghallgatása után (vagy akár közben) buzdítunk mindenkit (mivel nekünk már bevált), hogy kezdjen el hálanaplót vezetni, vegye sorra azokat a dolgokat is az életében, amelyek természetesnek tűnnek, de hálát érdemelnek. A pozitív életkörülmények, az erőt adó szociális kapcsolatok, az örömteli események tudatosítása mindennap bizonyítottan képes javítani a kedélyállapotunkon.
9/19/2024 • 1 hour, 45 seconds
04/09. (L)együnk máshogy!
"Fogyj le és boldogabb leszel! - kapjuk a világtól az üzenetet mindennap. Pedig a tapasztalatok és a statisztikák azt mutatják, hogy egy 10 kg-mal könnyebb test se nem sikeresebb, se nem kiegyensúlyozottabb. Mégis sokan a fogyókúrák és edzések ördögi körében kínlódnak, koplalnak, de egyre gyakoribb a túlevés is. Dr. Lukács Liza szerint a gondolkodásunkon és az evési szokásainkon kell változtatnunk, kis praktikákkal ugyanis már nagyon sokat tehetünk a jóllétünkért, és az egészséges testképünkért. A pszichológussal érzelmi evésről, határszabásról és a magyar étkezési kultúráról is beszélgetünk a következő Spirituszban.
A tartalomból:
· Miért fontos a testünkkel való kapcsolat pszichológiai szempontból?
· A testkép és a boldogság kapcsolata
· A testképzavar és a negatív testkép különbségei
· A testkép és önismeret összefüggései
· Hogyan befolyásolja a gyermek-szülő kapcsolat a testkép kialakulását?
· Az önszeretet megtanítása gyermekkorban
· Pozitív testkép kialakítása
· Lehet-e előnyös tulajdonságokat látni a különböző testformákban?
· Mit jelent a testmegszégyenítés és mik a pszichológiai hatásai?
· Hogyan kapcsolódik a kötődés az evészavarok kialakulásához?
· Többféle evészavar jelentkezése és a kapcsolati dinamikák.
· Mit jelent a pszichológiai éhség?
· Az evészavarok megelőzésének lehetőségei
· A fogyasztói társadalom hatása a testképünkre
Lukács Lizáról:
1999-ben szerezte pszichológus diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és már az egyetem második évében elkezdte érdeklődését az evési problémák iránt, ami immár több mint 20 éve tart. Szakterülete az evészavarok, mint az anorexia nervosa és a bulimia nervosa, de a nem organikus eredetű elhízásformák is a kutatási és terápiás érdeklődési körébe tartoznak.
2007-ben megszerezte tudományos doktori (Ph.D.) fokozatát pszichológiából, doktori értekezésének témája az evészavarok és az izomdiszmorfia volt. Ezt követően, 2008-ban tanácsadó szakpszichológus diplomát is szerzett krízispszichológia specializációval.
Lukács Liza terápiás eszköztára sokrétű. Nagy hangsúlyt helyez a kognitív terápiákra, ugyanakkor úgy véli, hogy ezek önmagukban nem mindig elegendőek az evészavarok kezelésében, viszont nélkülük sem lehet teljes a gyógyulás. A pszichodinamikus megközelítést elengedhetetlennek tartja a krónikus zavarok kezelésében, bár a változás egy pontján már más módszerekre is szükség lehet.
Eddig három könyvet írt az evési problémák témájában: Ne cipeld tovább, Lenyelt vágyak, és Az éhes lélek gyógyítása. Emellett megjelent egy könyve is, a Hogyan szeretsz, amely a kötődési mintákat vizsgálja.
9/6/2024 • 59 minutes, 52 seconds
04/08. Az érett személyiség, avagy mikor nő be a fejünk lágya?
„Úgy viselkedsz, mint egy gyerek, mikor fogsz már végre felnőni?” – hangzik el gyakran a kérdés a 18 éven felüliek vitáiban. Úgy tűnik, a konfliktusaink java abból fakad, hogy sokszor képtelenek vagyunk a nehézségeinket felnőtt módon kezelni. Játszmázunk, futjuk ugyanazokat a köröket, folyamatosan őrlődünk, aztán egyszer csak rádöbbenünk, hogy az elakadásaink okait nem másokban, nem kívül, hanem sokkal inkább belül, a saját személyiségünkben kell keresnünk. A Spiritusz nyári szünet előtti utolsó adásában az érett személyiség nyomába eredünk, mert állítólag ez a boldog és harmonikus élet kulcsa.
Németh Szilvia vendége dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa, aki nagyjából 10 évig kutatta a felnőtté válás folyamatát, az eredményeket pedig „Az érett személyiség” című könyvében foglalta össze.
A 18. életév betöltésével jogi értelemben felnőtté válunk, biológiailag is érettek vagyunk már, de a pszichológiai érettség gyakran csak jóval később alakul ki. Az is előfordul, hogy valakinek az érzelemvilága megreked egy jóval korábbi, gyermeki szinten. Mi hátráltatja a fejlődést? Milyen szerepe van az IQ-nak és az EQ-nak a felnőtté válás folyamatában?
A tartalomból:
- A felnőttség és az érettség miért nem szinonimák? Elhangzik az érett ember pontos definíciója is.
- Miért nem létezik teljesen érett ember?
- Szakértőnk beszél arról is, miért és hogyan foglalkozott az érett személyiség kutatásával.
- Hároméves korig megtörténik a gyermek „pszichológiai születése”. Mit jelent ez pontosan?
- Szeretet, elfogadás, odatartozás, intimitás. Ezekkel a szükségletekkel születünk. Szakértőnkkel végigmegyünk ezeken.
- Mit jelent az érett és éretlen szeretet?
- Milyen az érzelmileg érett édesanya? Miért fontos megtanítani az édesanyákat arra, hogy a szoptatás alatt kerüljék a telefon használatát, és ez hogyan függ össze az érettség témájával?
- Érzelmi intelligencia híján milyen nehézségekbe ütközik egy felnőtt ember?
- Magyarországon 100-ból 87 ember tendenciájában éretlen, mondja szakértőnk.
- Beszélünk a tekintélyelvű nevelésről is.
- Mik az ismérvei az érzelmileg éretlen embernek?
- Beszélünk még az önbecsülésről, ami elengedhetetlen az érettséghez.
- Mit jelent, ha nem tudunk leválni a szüleinkről?
6/12/2024 • 1 hour, 7 minutes, 15 seconds
Ne szégyelld magad!
A szégyenérzet erkölcsi irányt mutat, meggátolja, hogy rosszat tegyünk, és figyelmeztet minket, hogy mások ítélkezhetnek felettünk. Van azonban egy olyan szintje, amikor indokolatlanul bénít, akadályoz, és rombolja az önképünket: pánikbetegséget, testképzavart és szorongást okoz. Milyen egyéb következményei lehetnek, ha a szégyen már nemcsak pillanatnyi érzésként, hanem állandósult állapotként van jelen az életünkben? Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket arra, hogy szerethetők? Erről is szól a Spiritusz következő adása, amelynek vendége Prof. Dr. Unoka Zsolt pszichiáter, pszichoterapeuta, sématerapeuta-kiképző.
A tartalomból:
- A szégyen pillanatnyi, vagy tartós érzés? Miért bénít a szégyen?
- A megszégyenítésnek is van egy „pozitív” vetülete. A podcastból kiderül, mi ez.
- Felnőttként is van feladatunk azzal, hogy le tudjuk építeni a bennünk kialakult szégyenérzeteket.
- Milyen fizikai és lelki jelenségekkel jár a szégyenérzet?
- Mit jelent a "szégyen iránytűje"?
- Miért fontos, hogy működjön bennünk a szégyenérző-rendszer?
- Mi a különbség a szégyen és a szorongás között?
- Milyen terápia foglalkozik a szégyennel?
- Szakértőnk azt is megmutatja, hogyan lehet másképp mondani azt, hogy „Szégyelld magad”!
Vendégünkről:
Prof. Dr. Unoka Zsolt a Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanára, osztályvezető
Pszichiáter, pszichoterapeuta, a pszichiátriai rehabilitáció szakorvosa, kognitív viselkedésterapeuta, sématerapeuta-kiképző, pszichoanalitikus
A Semmelweis Egyetemen általános orvosi diplomát, az ELTE BTK Filozófia szakán filozófus diplomát szerzett. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján dolgozva pszichiátriából, pszichoterápiából és pszichiátriai rehabilitációból szerzett szakvizsgát. Pszichoanalitikus. A Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesület kiképző terapeutája. Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) kiképző terapeutája.
Jelenleg a Pszichoterápiás Részleg főorvosa, egyetemi tanár. Kognitív-viselkedésterápiás, sématerápiás és pszichodinamikus szemléletben végez pszichoterápiákat, valamint oktatási és kutatási feladatokat lát el. A Mentális Egészségtudományok Doktori Iskolában szerezte PhD-ját, ahol jelenleg témavezetőként tevékenykedik. Kutatási témája a pszichoterápiás folyamatkutatás, a korai maladaptív sémák, a kötődés, a társas megismerés és az érzelemszabályozás zavarainak vizsgálata mentális zavarokban.
Forrás: semmelweis.hu
5/29/2024 • 1 hour, 6 minutes, 8 seconds
Önbizalom, önbecsülés 2. rész – Felnőttkor
Ebben a műsorban az önértékelés, önbecsülés, önbizalom felnőttkori vonatkozásairól beszélgetünk. Egy korábbi adásban dr. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológussal a gyermekkori történéseket jártuk körbe, azt, hogy milyen szerepe van a szülőknek, az iskolai nevelésnek a reális önértékelés, a stabil önbecsülés kialakulásában. Most, a második részben pedig a felnőttekre fókuszálunk: bemutatjuk, hogyan hat a személyiségre, a viselkedésre, ha valakinek alacsony az önbecsülése, nincs elegendő önbizalma, aztán persze azzal is foglalkozunk, hogy hogyan fejleszthetők ezek a területek, és milyen eredményre, változásra számíthatunk. Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus a vendégünk, aki szerint az önismereti út megspórolhatatlan, a múltbéli történéseket fel kell dolgozni, hogy aztán tovább lehessen lépni egy feszültségmentes, sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb élet felé.
A tartalomból:
• Milyen állomásokon kell megállnunk, hogy az önbizalom megállóhoz érjünk?
• Becsülöm-e azt a személyt, aki vagyok, itt és most?
• Bízom a jövőben? A saját személyes jövőmben?
• Hol van a mindennapi életemben a nyomáspontom? Mit jelent ez pontosan?
• Öntalálkozásaink vannak, nem önismeretünk - mondja szakértőnk.
• Ki az a személy, aki lenni szeretnék? Van erre ÉRDEMI válasz?
• Az elvárás-cunamiból mit vonatkoztassunk magunkból?
• Mit jelent az „örömgyilkos” fogalma? Erről is hallunk történetet.
• Milyen a külső- és belső önbizalmú személy?
• A megfelelő, elég jó önbizalomhoz határvédelemre van szükség. Kapunk ehhez is kulcsot.
• Miért nem bírja a motivációs trénereket a szakértőnk?
• Ki vagyok én? - Tudjuk erre a kérdésre a választ? - A válaszokból sok mindenre következtethetünk.
• Foglalkozunk annyi időt a lelkünkkel, mint a kocsinkkal, vagy az antiaging krémünkkel? Mindenki tegye a szívére a kezét!
• Mi a guillotin-pillanat? És tudunk-e vele mit kezdeni?
5/14/2024 • 52 minutes, 57 seconds
04/04. Önbizalom, önbecsülés, 1. rész – Gyerekkor
Elfogadás, megbocsájtás, törődés, szeretet – ezeket a fogalmakat többnyire a másokhoz fűződő kapcsolatainkban szoktuk emlegetni. Kevesebb szó esik arról, hogy saját magunkkal milyen a viszonyunk, pedig ez kihat az életünk minden területére. Az énképünk – hogy mennyire szeretjük, értékeljük magunkat – befolyásolja az érzéseinket, meghatározza a cselekedeteinket a családban, a munkahelyünkön, vagyis alapvetően kihat a hogylétünket. A pozitív önértékelés kialakulása hosszú folyamat, gyermekkorban kezdődik, gyakran csorbát szenved, de a jó hír, hogy felnőttként is sokat tehetünk a fejlesztéséért.
Kétrészes adással készülünk, hogy ezt a fontos témát teljes körűen át tudjuk tekinteni. A másodikban majd a felnőttkori sérült, negatív önbecsülésből adódó nehézségekről lesz szó, és arról, hogy hogyan lehet fejleszteni az önbizalmat. A mostani adásban pedig elsőként a helyes önértékelés kialakulására, gyermekkori megalapozására fókuszálunk. Németh Szilvia vendége Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a hazai kognitív viselkedésterápia meghonosítója.
A tartalomból:
– Miért fontos a következetes nevelés?
– Miért fontos, hogy ne a gyerek legyen az úr?
– Hogyan dicsérjük meg a gyereket?
– Beszélünk a kamaszok önértékelési helyzetéről is.
– Milyenek ma a társas készségeink? Miért fontos ez például a párválasztás területén?
– Miért megbetegítő a perfekcionizmus?
– Miért fontos, hogy együttérezzünk önmagunkkal?
_________________________
Az egészséges önbizalom nélkülözhetetlen a lelki egészséghez és ez nagyrészt gyermekkorban alakul ki, noha későbbi hatások is szerepet játszhatnak benne. A szülő érzelmi kiegyensúlyozottsága és szeretetteljes odafordulása, a kiszámítható, stabil napirend és a világos, betartható szabályok járulnak hozzá leginkább a gyermek biztonságérzetéhez. Népszerű tévhiedelem, hogy a gyermeket folyton dicsérni kell és lehetőleg minden igényét teljesíteni kell. Ez indokolatlanul pozitív önképhez, követelőző magatartáshoz, sőt súlyosabb esetben nárcisztikus vonásokhoz is vezethet. Mivel ez a szülő számára előbb-utóbb elviselhetetlen teher, nem meglepő, hogy pihenésre van szüksége, amihez legkönnyebben az „e-babysitter” révén tud hozzájutni.
Ebben a podcastban Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, pszichoterapeutával beszélgetünk a témában született tudományos kutatásokról, a korlátlan képernyőhasználat veszélyeiről és a bizonyítottan hatékony gyermeknevelési elvekről.
_________________________
Vendégünkről: Prof. Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus, a hazai kognitív pszichoterápia meghonosítója és elterjesztője, európai akkreditációval rendelkező, kiképző pszichoterapeuta. Relaxációs, személyközpontú és kognitív pszichoterápiás képzettséggel rendelkezik. Harminc éve aktívan végez pszichoterápiát, emellett pszichoterápiás szupervíziót ad klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta jelölteknek. Munkásságának középpontjában a világszerte elterjedt modern, bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápia elmélete, gyakorlata és tanítása áll, a legkülönfélébb pszichés és pszichoszomatikus betegségek kezelésében. Számos új módszert vezetett be elsőként hazánkban a pszichoterápiás ellátásban: asszertív tréning, szociális kompetenciafejlesztő tréning, viselkedésterápiás testsúlycsökkentő csoport, problémamegoldó tréning. (Forrás: semmelweis.hu)
4/18/2024 • 34 minutes, 32 seconds
04/03. A halogatás mesterei
„Ej, ráérünk arra még!” – gondoljuk sokszor sokan. Mindenki életében megjelenik a halogatás, hiszen különböző feladataink között természetszerűleg súlyozunk: valamit előbb, valamit később végzünk el. A halogatással azonban rengetegen küzdenek, és szenvednek tőle. A krónikus halogatás a Spiritusz következő témája, amely más és mélyebb probléma, mint pusztán az időmenedzsment. A határtartás, az egészséges énkép, a maximalizmus és a tökéletességre törekvés mind szerepet játszanak abban, hogy a halogatás szinte függőséget jelent, így megszabadulni tőle nagyon nehéz. Praktikák, tanácsok és persze háttér a Spirituszban, amelynek vendégei Üveges Anna pszichológus és Lakatos Annamária pedagógus.
A tartalomból:
• Kulcsfontosságú, hogy a halogatók nyomás alatt tudnak dolgozni?
• Mi a különbség az aktív és a passzív halogatók között?
• Mikor kapcsol be a halogatóknál a „túlélő gomb”?
• Miért működik náluk a „megúszás”?
• Mi a halogatás addiktív vonala?
• Miért van jelen a perfekcionizmus a halogatók életében?
• Mit csinálunk ahelyett a dolog helyett, amit elhalasztunk?
• Hogy érzik magukat a halogatók mellett élők?
• Szóba jön a belső gyermek fogalma is, és beszélünk a gyerekkori halogatókról is.
• Szakértőnktől megtudjuk, miért érzelmi jutalmazás a halogatás, és hogy miért van mindig egy utolsó pillanatuk a halogatóknak.
• A krónikus halogatásból gyógyuló Ancsi elmeséli szakdolgozatának történetét is, ami ráébresztette arra, hogy végre tennie kell magáért.
• Kapunk tippet arra is, hogy milyen applikáció segít a halogatóknak.
Bemutatkozó:
„Lakatos Annamária vagyok, pedagógus. A gyermekek tanítása mellett mindig is izgalmasnak találtam az önismeret, az önfejlesztés és a pszichológia területét. Az elmúlt időszakban különösen foglalkoztat a halogatás kérdése, és aktívan dolgozom azon, hogy megtanuljam kezelni és leküzdeni ezt a szokásomat. Hiszem, hogy a személyes fejlődés egy folyamatos utazás, és szeretnék másoknak is segíteni saját tapasztalataim, tanulási folyamataim megosztásával. Örömmel inspirálok mindenkit arra, hogy merjen lépéseket tenni az életében, és bátran vállalja hiányosságait is, hiszen csak ezt tudja majd fejlődés, változás követni.”
Üveges Anna pszichológus, író, kutató, ultrarövid terápiás konzulens, művész. Hivatásában a lelki segítés, a tudományos kutatás és a művészeti alkotás egyedi ötvözésére törekszik. Szakmai érdeklődésének középpontjában a test és lélek kapcsolata, a szomato-pszichoterápiák világa, a bodymind szemléletmódon alapuló testorientált módszerek, illetve az integrál szemlélet gyakorlata és tanulmányozása áll. Nevéhez köthető a SzomatoDráma módszer hatásosságának első tudományos igényű vizsgálatára épülő SzomatoDráma-hatásmodell kidolgozása, amelyet könyv formájában is megjelentetett 2024 februárjában. Klienseit a lelki és testi gyógyulás felé vezető úton korszerű módszerszemléletben, az önazonosság útján igyekszik kísérni.
Pszichológusként és magánemberként is azt vallja, hogy nem csak akkor fontos kapcsolódnunk, amikor az életünkben „minden rendben van”. Segítőként saját önismeretének, személyiségfejlődésének, az önmunkának kiemelt időt szentel. Szabadidejében a szeretteivel töltött minőségi időn túl saját művészetének, a jógának, a természetben töltött időnek és a sportnak is központi helye van.
4/4/2024 • 50 minutes, 38 seconds
03/17. Vitaminhiányos kapcsolatok – Ne dobd el, turbózd fel!
Krízisek, elhidegülés, vagy egész egyszerűen a természetünk változása: sok minden tényező rombolhatja kapcsolatunkat, házasságunkat. A következő Spirituszban a párkapcsolat szépségeiről és kihívásairól beszélgetünk vendégeinkkel.
Vendégek: Kígyóssy Örs pár- és családterapeuta, mentálhigiénés szakember és felesége, Kígyóssy-Bozsó Andrea lelkigondozó, családterapeuta
Műsorvezetők: Németh Szilvia és Bóna Judit.
A tartalomból:
– Vajon elmúlik-e a szerelem?
– Mit mutat a statisztika? Hogyan alakul az elköteleződés?
– Vajon érdemes-e hinni a „nagy ő”-ben? Vendégeink markáns véleményt fogalmaznak meg a témáról.
– Miért fontos a párkapcsolatban is a vitakultúra?
– Mi a különbség aközött, hogy szeretem a társamat, és aközött, hogy szeretem a házasságomat?
– Hogyan teremtsünk olyan új helyzeteket, amelyekben a házasságunk vérfrissítésén eshet át? Tartsanak velünk!
2/5/2024 • 46 minutes, 58 seconds
03/16. Lassíts, ha kedves az életed! – Mindfulness, slow living
„Rohanó világban élünk” – hangzik el gyakran, és valóban, sokan másodállást is vállalnak, hétvégén is dolgoznak, szinte sohasem pihennek. Evés közben, alvás helyett is gyakran a telefonon „ügyintézünk”, úgy érezzük, a 24 óra semmire sem elég... Az ünnepi időszakban meg pláne túlpörgetjük magunkat, s közben képtelenek vagyunk megélni az ünnepi pillanatokat. Le kéne lassítani! De hogy lehet a „túlélő üzemmódból” visszaváltani? Mindfulness, slow living: a Spiritusz évadzáró epizódjában olyan szemléletformáló módszerekről beszélgetünk, amelyek segítségével lelassíthatjuk a mókuskereket, és ezáltal esélyünk lehet egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb és sikeresebb életre. Németh Szilvia vendégei: Fazekas Gábor, a Center For Mindfulness Hungary alapítója és Szekeres Diána a Slow Living Hungary alapítója.
A tartalomból:
Az adás első felében:
- tisztázzuk a mindfulness fogalmát,
- összefoglaljuk, mire használható ez a módszer és különböző terápiái,
- beszélünk az egyik legfontosabb témánkról: Hogyan tudjuk a negatív stresszt ezzel a módszerrel kiiktatni?
- Beszélünk arról is, hogyan tudjuk a jelen pillanatra irányítani a figyelmünket és hogyan segíthetjük az elménket, ha elkalandozik.
- Átgondoljuk együtt, milyen az a karácsony, amiben igazán elégedettnek érezhetjük magunknak.
Az adás második felében:
- beszélünk a Slow mozgalom nemzetközi eredetéről, valamint a Slow Hungary mozgalomról.
- Megbeszéljük, miért és hogyan kell lelassulni a munkában is.
- Jó kis tanácsokat kapunk arra vonatkozólag is, hogyan teremthetünk magunkban és magunk körül harmóniát.
Bemutatjuk vendégeinket:
A tudományos kutatások szerint a mindfulness és együttérzés alapú módszerek kedvező hatást gyakorolnak többek között a jóllétünkre, koncentrációra, érzelemszabályozásra, fájdalomkezelésre, csökkentik a stresszt, negatív gondolatokat, szorongást, depressziós tüneteket stb.
Fazekas Gábor több mint 15 éve tart mindfulness – azaz tudatos jelenlét – és (ön)együttérzés alapú tanfolyamokat daganatos betegek részére pl. az Országos Onkológiai Intézetben, kreditpontos továbbképzéseket egészségügyi szakembereknek, magántanfolyamokat vegyes csoportok részére, de tanított már meditációt iskolákban, büntetésvégrehajtási intézetben, munkahelyeken is.
„Nagyon szerencsésnek tartom magam, és hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek – azaz hogyan tudom gondozni a testi, lelki, szellemi egészségemet a tudatos jelenlét gyakorlásával, meditációval és hogyan tudok másoknak is segíteni ezen a téren.” – mondja Fazekas Gábor.
12/20/2023 • 1 hour, 10 minutes, 46 seconds
03/14 Nem a te bűnöd! – Élet egy alkoholista szülő árnyékában
Nemcsak a szenvedélybeteg ember, hanem az egész család betegsége a túlzott alkoholfogyasztás, az irgalmatlan lelki terheket cipelő gyerekek érintettségéről mégis fájdalmasan kevés szó esik. Mostani adásunkat ezért nekik, pontosabban értük, az „elfeledett gyermekekért" készítjük. Minden ötödik ember, a társadalom 20 százaléka érintett, vagyis szinte nincs olyan munkahely, osztályközösség, ahol ne lennének alkoholista szülők mellett felnövekvő gyermekek. Legtöbben csak felnőttként szembesülnek azzal, milyen hosszútávú lelki sérüléseket okozott az, hogy egy diszfunkcionális családban éltek. Hogyan gyógyíthatók be a több évtizedes sebek? Hova fordulhatnak segítségért a „ma gyermekei”, akik épp most küzdenek ezzel a nehézséggel?
Németh Szilvia vendégei: Kormos Piroska szociálpedagógus, a Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának munkatársa, az Apa–Anya–Pia program egyik vezetője és Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, színházterapeuta, családterapeuta-jelölt, a Láthatatlan árvák c. könyv megálmodója, a Töltsd velünk! podcast egyik műsorvezetője.
11/23/2023 • 57 minutes, 50 seconds
3/10 Mutasd a bélflórád, megmondom, hogy vagy!
Azt már régóta tudjuk, hogy a helytelen táplálkozás és a
mozgásszegény életmód többek között elhízáshoz, magasvérnyomáshoz,
cukorbetegséghez vezet, de hogy az elfogyasztott élelmiszerek a pszichés
működésünkre, a lelki hogylétünkre is hatással vannak, arról ezidáig jóval
kevesebb szó esett. A Spiritusz évadzáró epizódjának vendége Dr. Schwab Richárd
gasztroenterológus, belgyógyász, „bélgyógyász"- ahogy magát nevezi,
a mikrobiom szenvedélyes kutatója. A műsorban rávilágítunk arra, hogy a különféle
egészségügyi problémák kialakulásáért csupán néhány százalékban tehető
felelőssé a genetika, vagyis alapvetően az életmódunkkal, a táplálkozásunkkal
tehetünk a legtöbbet azért, hogy elkerüljünk sokféle rettegett betegséget.
Felmerülő kérdések az adásban:– Az anyatej aranyat ér, de vajon meddig tartja fontosnak a szoptatást a gasztroenterológus?– A mentális egészség megőrzésében a táplálkozásnak mekkora szerepe van? – Ma már az sem elképzelhetetlen, hogy 100 évig éljünk. Ahhoz azonban, hogy a lehető legtovább megőrizzük a testi-lelki jóllétünket, több fontos szabályt is be kell tartanunk. Melyek ezek?– A stressz "gyilkolja" a bélflóra hasznos mikroorganizmusait, ami ettől sokkal sebezhetőbbé válik. Megdöbbentő, hogy a XXI.században épp az evés az, ami talán a legnagyobb stresszt okozza a sejtjeinknek. Mit kell tennünk, hogyan táplálkozzunk helyesen, hogy ne merítsük le a szervezetünket idő előtt?
6/22/2023 • 57 minutes, 2 seconds
3/9. Leszel a párom?
Online ismerkedés: vannak, akikben visszatetszést kelt, másoknak
az utolsó esély a pártalálásra, valakinek pedig a szabadidő eltöltése.
Manapság idős és fiatal az interneten keresi a társát. Vajon milyen
hatással van ez a jelenség a kapcsolatainkra? Tényleg hiányzik az
elköteleződés és a felelősségvállalás képessége a fiatalokból? Erről és a
hűtlenség pszichológiájáról is szól következő adásunk, amelynek vendége
Lázár Gergely klinikai szakpszichológus, családterapeuta. Tartsanak velünk!
A tartalomból:
Hol ismerkedünk ma leginkább?
Miért az adott ismerkedési formát választjuk? Szakértőnk szerint nézzünk rá erre és vizsgáljuk meg ez alapján magunkat!
Miért akarunk tartozni valakihez? Mi van a fiatalok elköteleződésével?
Hogyan hatnak ma a párválasztásra, elköteleződésre a szülői minták?
Milyen elvárások befolyásolnak bennünket?
Mit jelent a mikromegcsalás? Mit tehetünk a kapcsolatunkért? Hogyan beszéljünk erről a párunkkal?
Életünk derekán, ha épp még mindig társat keresünk, mit kezdhetünk a tapasztalatainkkal?
6/8/2023 • 52 minutes, 23 seconds
3/8. Küzdelmes az életem, de szeretem!
Mindenki annyi terhet kap, amennyit elbír – tartja a mondás. Amikor azonban egy traumatikus életeseménnyel szembesülünk, gyakran érezzük, hogy na „ez már túl sok”, ezt már nem tudjuk elviselni. Aztán telnek a napok, és még mindig talpon vagyunk, mozgósítjuk a belső rejtett erőforrásainkat, megküzdünk, felépülünk, és kisebb-nagyobb sebekkel, de folytatjuk az életet. Vajon igaz, hogy a boldogság pusztán döntés kérdése, hogy csak rajtunk áll, hogy félig tele-e az a bizonyos pohár? Lehet egy küzdelmes élet is szerethető? Hogy fordítsuk a nehézségeinket a javunkra úgy, hogy fejlődjünk, növekedjünk, bölcsebbek legyünk általuk? Németh Szilvia vendégei ezúttal Balla Eszter színész és Bolyki László zenész, lelki segítő, akik kendőzetlen őszinteséggel mesélnek életük legnehezebb pillanatairól és arról, hogy „csakazértse” hagyják magukat letéríteni a boldogság felé vezető útról.
A tartalomból:
– Örömök és nehézségek Laci és Eszter életében;
– Meghökkentő tragédiasorozat Laci életében;
– Eszter első gyermekének születése utáni sokk;
– Laci és Eszter megküzdési stratégiái;
– Azt is őszintén megosztják velünk, hogy érzik magukat a podcast beszélgetés idején.
5/24/2023 • 1 hour, 9 minutes, 15 seconds
3/7 A bennünk élő gyermek
Kreativitás, játékosság, önfeledtség, intuíció: csak néhány tényező, amely a bennünk élő gyermekből fakad. Ezek visznek minket előre, és ezek segítenek átvészelni a nehezebb időszakokat. De az is előfordul, hogy a gyermekként megélt traumák, veszteségek gátolnak minket a boldogulásunkban. Kinek érdemes foglalkoznia a belső gyermeki énjével? Hogyan kerülhetünk közel hozzá? Milyen hozadékai vannak a belső gyermek gyógyításának? A Spiritusz következő adásának vendége dr. Piczkó Katalin pszichiáter, párkapcsolati mentor, coach, a Szeretetkert program ötletgazdája, megalkotója.
A tartalomból:
Szakértőnk az adás folyamán rávilágít arra, mit jelent a szabad gyermek, a dacos gyermek és az alkalmazkodó gyermek;
Milyen kapcsológombjaink vannak, és mit indítanak be bennünk?
"Minisérüléseinken keresztül meg tudunk küzdeni a problémáinkkal." – mondja szakértőnk. De pontosan mit is jelent ez?
Hogy függ össze a belső gyermek, az elakadások és a függőségek?
A belső gyerek és a felnőtt énem közötti kapcsolatról, gyakorlati útmutatókkal;
Az időzített krízisekről, és az ösztönökről;
Mi a siker? Ebből a kontextusból is rávilágítunk.
Hogy viszonyuljunk a belső munka és a felismerések után a szülőkhöz?
Podcastunkban gyakorlati jó tanácsokat is kapunk szakértőnktől.
5/11/2023 • 56 minutes, 48 seconds
3/6 Őszintén a magányosságról
A magány nem válogat. Fiatalokat, időseket egyaránt kínoz
hosszabb vagy rövidebb ideig. Az élet természetes velejárójának is
nevezhetjük, bizonyos életszakaszokban jó eséllyel előre jelezhető a
felbukkanása, ami általában ahogy jött, úgy el is múlik. Komoly
problémát, egészségromlást a tartós magányosság okoz, ezért fontos
komolyan venni és küzdeni ellene. Vannak olyan lelki tényezők, gyerekkori sérülések, amelyek felnőttként
hajlamosíthatnak a magányosságra? A Spirituszban beszélgetünk kötődési
sebekről, önértékelési nehézségekről, minőségi emberi kapcsolatokról,
osztatlan figyelemről, a virtuális világ szülte magányosságról, arról,
hogy a közösségi média hogyan idegeníti el egymástól az embereket – és a
lehetséges kiutakról. Németh Szilvia vendégei Mráz Kata pszichológus és Dr. Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakembr. Tartsanak velünk!
A tartalomból:
A lét legmagányosabb pillanatai;
Vannak magányos férfiak is, vagy csak a nők kérnek segítséget, ha egyedül érzik magukat?
Mi a különbség az egyedüllét és a magány között?
Szó lesz két ide vágó kutatásról is, amelyet óvodások és a Z generáció körében végeztek.
Az elmagányosodás és az izoláció fogalmáról. Miért alakultak ki ezek?
A gyerekkori lelki sérülések, traumák vezethetnek-e felnőttkori elmagányosodáshoz?
A minőségi emberi kapcsolatok jellemzőiről, a figyelem jelentőségéről, a sebezhetőségről;
A be real jelenségről és a mainstream trendekről;
Miért fontos ebben a kérdésben is az önszabályozás és az önismeret?
A társas magányról is beszélgetünk;
Meg kell-e tanulni társalogni? Mik a kulturális elvárásaink?
Mik a magány ellenszerei? Mi lehet a magány pozitív hozadéka?
4/27/2023 • 47 minutes, 7 seconds
3/5 Mérgező kapcsolatban: mindent a nárcisztikus személyiségzavarról
7 tipp, ha a párod nárcisztikus, 5 jel, hogy nárcisztikus szülők gyermeke vagy, 3 bizonyíték arra, hogy nárcisztikussal élsz együtt: ha az interneten rákeresünk, se szeri, se száma a tanácsoknak, diagnózisoknak, látszólag percek alatt választ kapunk a minket foglalkoztató kérdésekre. A közbeszédben is egyre többet használjuk a kifejezést: nárcisztikus. Vajon valóban hiteles infókat ad a világháló? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a környezetünkben nárcisztikus személy él, és mit tehetünk érte, illetve magunkért? Erről szól a következő Spiritusz, amelyben Üveges Anna pszichológussal, a Mindset Pszichológia munkatársával beszélget Bóna Judit.
A tartalomból:
Mit jelent a "jó nárcizmus"?
A neurobiológiai háttérről;
A traumakulcsokról, az idealizált szeretetről;
A hatalomról, a féltékenységről és irigységről;
A bántalmazó kapcsolatokról;
Nárcizmus a párkapcsolatban;
Mit lehet tenni megbélyegzés helyett?
A szakértő személyes érintettségéről.
4/13/2023 • 1 hour, 8 minutes, 5 seconds
3/4 Velünk élő fóbiák – szembenézés, megküzdés, felszabadulás
A fóbia kifejezés a görög phobosz szóból ered, jelentése
rettegés, félelem, menekülés. A fóbiás betegek közös jellemzője, hogy adott
helyzetekben intenzív, irracionális szorongást élnek meg. Szinte bármi kiválthatja ezt az érzést, a legismertebb fóbiák között a
tér- és víziszonyt, a pókfóbiát, a repüléstől vagy a szerepléstől való
rettegést tartják számon, de vannak, akik a leüléstől, a csillagos égbolttól
vagy éppen a hidakon való átkeléstől viszolyognak. Az elkerülést
egy ideig hatásos megküzdésnek tekintik az érintettek, de ha a félelem már
annyira eluralkodik, hogy a mindennapi életükben
akadályozza őket, fontos segítséget kérni. Hova fordulhatunk, milyen
terápiás módszerekkel lehet úrrá lenni a fóbiákon? Mit tehet a szülő, hogy a
gyerek minél kevesebbet „örököljön" ezekből? Németh Szilvia vendége
Zinner-Gérecz Ágnes, klinikai szakpszichológus, kognitív viselkedésterapeuta.
A tartalomból:
Mit jelent szakmailag a fóbia kifejezés?
Mikortól nevezzük fóbiának azt, amikor valamitől félünk, szorongunk?
A szociális fóbiákról (kialakulásról, elkerülésről);
Az agorafóbiáról;
Pánikrohamról;
Túlféltésről, mintakövetésről, evolúciós háttérről;
Mit tehet a szülő?
Speciális fóbiákról (cápafóbiáról, pókfóbiákról, közlekedési fóbiákról, stb.)
Hogy áll a fóbiákhoz a társadalom?
Milyen fóbiákat hozhat egy járvány?
Terápiákról, fóbiák kezeléséről;
Hova fordulhatunk segítségért?
3/30/2023 • 50 minutes, 51 seconds
3/3 Kirekesztve - élet borderline személyiségzavarral
Elhagyottságérzés, magány, szuicid hajlam, instabil önkép, változó emberi kapcsolatok, önpusztítás: csak néhány a borderline személyiségzavar tünetei közül. Egyik előző adásunkban általánosságban beszélgettünk a személyiségzavarokról, ebben a beszélgetésben ezt a konkrét, különálló, de más személyiségzavarokkal együtt is jelentkező zavart részletezzük.
A Spiritusz vendége Prof. Dr. Unoka Zsolt, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Pszichoterápiás Osztályának vezetője, aki pszichiáter, pszichoanalitikus, sématerápiás konzulens, pszichoterapeuta. A műsorvezető Bóna Judit.
3/16/2023 • 1 hour, 10 minutes, 56 seconds
3/2 Túlzott alkalmazkodás – A megfelelési kényszer útvesztőjében
A Spirituszban a megfelelési kényszerről beszélget Mogyorósi Rebeka tanácsadó szakpszichológussal Németh Szilvia. Az érintett személyek kedves, alkalmazkodó, empatikus embereknek tűnnek egészen addig, amíg ki nem robban belőlük a felgyülemlett feszültség, amit évekig igyekeztek elnyomni magukban azért, hogy elfogadják és szeressék őket. A túlzott alkalmazkodás, a saját igények és vágyak figyelmen kívül hagyása egy idő után tarthatatlanná válik. Meg kell tanulniuk nemet mondani mások vélt vagy valós elvárásaira és igent önmagukra, hogy a megfelelési kényszer levetkőzésével végre lehetőségük nyíljon azt az életet élni, amire mindig is vágytak. A felismerés az első lépcsőfok – de vajon hogyan tovább?
A tartalomból:
- Gyermekkor: alkalmazkodás, kapcsolatok kialakítása. Ki vagyok én?
- Mikortól és milyen környezetben alakul ki a megfelelési kényszer?
- Hogyan szeressünk jól? Tévhitek a tökéletességről.
- Megfelelés a családban gyerekkortól fiatal felnőttkorig.
- Megfelelési kényszer a munkahelyen és a baráti kapcsolatokban.
- Milyen jelek mutatják meg, hogy már nem komfortos számunkra az alkalmazkodás?
- Tudunk nemet mondani?
- Milyen kommunikációt használjunk? Hogyan segíthetünk magunkon? Megoldásokat is kínálunk.
3/2/2023 • 47 minutes, 42 seconds
3/1 Személyiség/zavar!?
Nárcisztikus, borderline és elkerülő – ez a három, hazánkban a leggyakrabban előforduló személyiségzavar. A sort pedig folytathatjuk: antiszociális, dependens, skizoid... Sokszor az érintett észre sem veszi, miközben a környezete szenved tőle. Többen érintettek, vagy tudatosabbak vagyunk, netán a tudomány tett hatalmas lépéseket a közelmúltban? Miért lett központi téma mostanában a személyiségzavar? Mikor gyanakodjunk, és van-e kiút belőle? Minderről beszélünk ebben a Spirituszban, amelynek vendége Üveges Anna, pszichológus, integrál pszichológusjelölt, a Mindset Pszichológia munkatársa, ultrarövid terápiás konzulens, a SzomatoDráma® hatásosságának első kutatója.
Műsorvezető: Bóna Judit
A tartalomból:
- Szakértőnk mindenki által érthetően beszél a személyiségzavarokról, és azok kategorizálásáról, csoportosításáról.
- Beszélünk arról, hogy miből áll a személyiség, és mit jelent az individualista kultúra.
- Szó lesz a sérülésekről, stigmákról, minősítésekről, megküzdésekről.
- Feltesszük a kérdés, hogy vajon észrevesszük-e, ha valaki személyiségzavarral küzd?
- Megnézzük a család és a környezet "feladatát" és "szerepét" egy ilyen helyzetben.
- A megoldások sem maradhatnak el: beszélünk a terápiás lehetőségekről.
2/16/2023 • 1 hour, 27 seconds
2/26 Az ünnep bennünk van
„Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázslatos rendhagyás.” Márai Sándor több évtizede így írt az ünneplésről, de vajon ma is így éljük meg alkalmainkat? Vagy inkább a rohanás, a türelmetlenség és a különlegesnek hitt napok túlélése lett a célunk? Keressük-e a meghittséget, és miben találhatjuk meg a varázslatot? Erről is szól a Spiritusz következő adása, amelyben Gorove Kriszta pedagógussal beszélgetünk.
A tartalomból:
Az ünneplésről, közösségekről;
A várakozás öröméről, türelemről;
Családi ünnepekről, hagyományokról;
Hogy élik meg a gyerekek az ünnepeket?
Hagyományokról, szokásokról;
Vendéglátásról, szülinapokról, bulikról;
Az ünnepi asztalról;
Családi ünnepi tervezésekről;
A házasság ünnepléséről.
12/15/2022 • 42 minutes, 56 seconds
2/25 Étel: az élet sava-borsa
Enni márpedig kell! Az étellel fenntartjuk magunkat, másokat táplálunk, örömet szerzünk, vigasztalunk: az étellel mindenkinek van kapcsolata, kérdés, hogy milyen ez a viszony. Erről a témáról szól a Spiritusz következő adása, amelyben az intuitív étkezést is megismerhetik. Asiama Evelyn, antidiéta szemléletű dietetikus Bóna Judit vendége.
12/8/2022 • 1 hour, 7 minutes, 18 seconds
2/24 Mi lesz veletek, gyerekek?
Sorra érnek minket a válságok: Covid, háború, klímaváltozás, pénzügyi krízis. A mostani óvodások szinte születésük óta válságokban élnek, mégis a jelenlegi kamaszok, fiatal felnőttek lelkivilágát rombolta, rombolja jobban a kilátástalanság. Ráadásul az őket több fronton letámadó "lehetsz bárki!" üzenet is csak erősíti a szorongást bennük. Mit tehetünk, hogy az ifjúságban okozott mentális károkat enyhítsük? Erről beszélgetünk a következő Spirituszban, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgazdász, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója lesz a vendégünk.
A tartalomból:
- Identitásválságról és szociális izoláltságról;
- A teljesítménykényszerről, az elveszett feszültséglevezető technikákról;
- A gyerekek megküzdéseiről és a szülők feladatáról ebben a helyzetben;
11/17/2022 • 55 minutes, 40 seconds
2/23. Beszélgessünk a boldogságunkért!
„A szabadság nem lehetőség, hanem kötelesség, ami a másik tiszteletén alapul” – vallja Bóna Judit vendége, Prof. Dr. Aczél Petra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. A Covid megnehezítette a közösségeink életét, megváltoztatta társas kapcsolatainkat, így a hétköznapi kommunikációnkra is rányomta a bélyegét. Kevesebbszer találkozunk, félve segítünk az időseknek, rászorulóknak: magunkat féltjük vagy a másikat, vagy tartunk a reakciótól. Ha beszédbe elegyedünk, általában nem vitatkozunk, hanem vagdalkozunk, nem tanácsolunk, hanem „kiosztjuk" a másikat. Pedig társalogni jó: a Spiritusz következő adásából kiderül, hogy egy jó beszélgetéstől megváltozik a világ, és mi is többnek érezzük tőle magunkat.
Az adás tartalmából:
- A kommunikáció kezdete, a tanulási folyamata és használata az életünkben;
- Az eszközhasználatokról - elidegenedés - nagyvárosi környezet;
- Köszönésről, tegezésről, magazásról;
- A világ rohan, vagy mi?
- Beszélgetés a családban.
- Kérdésekről, őszinteségről és udvariasságról;
- A fogyasztói társadalom emberi kapcsolatairól;
- Az online kommunikáció veszélyeiről, a kommentelésekről;
- Mi a vita és mi nem?
- A filter buborékról.
11/3/2022 • 58 minutes, 4 seconds
2/22 Férfinak lenni: kaland és kihívás
Az erősebbik nem, a család fenntartója, a biztonság megteremtője. Vajon ezek a megállapítások érvényesek a férfiakra... még? Hogyan változott a szerepük, a megbecsültségük, és tényleg az anyákon múlik, hogy milyenek lesznek kisfiaik felnőttkorukban? A következő Spiritusz vendége Steigervald Krisztián generációkutató.
Az adás tartalmából:
- A férfi evolúcióról;
- A családi hierarchikus szerepmintázatokról.
- Mit jelent tudatosan jelen lenni a férfiasságban és az apaságban?
- A férfi érzékenységről;
- Hogy tudnak a fiukat egyedül nevelő anyák a jóra való fiúk helyett jóra való férfiakat nevelni?
- Milyen a gondoskodó férfi, milyen az a férfi, aki jelen van?
- A férfi figyelemről, a párkapcsolatról, és az elköteleződésről.
10/20/2022 • 57 minutes, 13 seconds
2/21. Pénzügyi szorongás: mennyit ér a pénzem, mennyit érek én?
A klímaszorongás mellett már a pénzügyi szorongás kifejezést is ízlelgetnünk kell, hiszen mostanában olyannyira áthatja a mindennapjainkat, hogy szinte népszerűbb beszélgetési téma lett, mint az időjárás. Normális, hogy ennyire meghatározza az életünket ez a téma? Vajon csak a nadrágszíj meghúzása oldhatja ezt a stresszt? Mire érdemes fókuszálni? A következő Spirituszban Buda Christina pszichológussal, sémakonzultánssal beszélget Bóna Judit.
Az adás tartalmából:
- Az anyagi és az érzelmi biztonság összefüggéséről.
- Tudatosság, lemondások, spórolás.
- A pénzügyi szorongásaink és (családi) kapcsolataink, közösségeink.
- Szülői hozzáállás, példamutatás.
- Relaxációs technikák a szorongásra.
- Az online vásárlás hatásáról.
- A sémákról.
10/6/2022 • 54 minutes, 5 seconds
2/20. Válás gyerekszemmel
Csalódottság, düh, szomorúság, bűntudat – egy gyermekben sokféle érzés kavaroghat, ha kiderül, hogy a szülei külön folytatják életüket. A KSH adatai szerint Magyarországon a válások harmadában 6 éven aluli az érintett gyermek. Létezik-e szép válás? Hogyan hat a gyermek lelkére a tény és a folyamat? Hogyan segíthetjük minél gyorsabb lelki gyógyulását? Erről beszélgetünk a következő Spirituszban, amelynek vendége Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus, a Gyermekpszichológus blog szerzője.
Az adás tartalmából:
Létezik jó válás? Az ideális válás szabályai;
Milyen a válás időszakában a gyerek és a szülők kommunikációja, viselkedése?
Veszekedések, düh, harag;
Válás közös megegyezéssel, békében;
Szabályok válás után;
Kapcsolattartás vs. láthatás;
Testvéri összetartás.
9/22/2022 • 1 hour, 13 minutes, 42 seconds
2/19 Kaland és kihívás: nőnek lenni
Nőnek lenni kaland és feladat. Nőnek lenni nem könnyű, de ha jól csináljuk, kiteljesedhetünk anyaként, munkavállalóként, gondolkodó emberként is. Hogyan várhatjuk el, hogy nőként kezeljenek, ha férfiként viselkedünk? Vajon a nők felé támasztott elvárások hogyan formálták a férfiakat? Tényleg elvárja a társadalom, hogy sikeresek legyünk minden területen, vagy magunk tettük egyre feljebb a mércét? Bóna Judit vendége Kispál Mónika pszichológus. Ebben a Spirituszban a harmóniát keressük.
Az adás tartalmából:
Mit hozunk a családból? Fiúnak vagy lánynak vártak? Hogyan néztek ránk a szüleink és mit erősítettek bennünk? Ezek hogyan hatnak felnőtt korban?
A férfivá és nővé nevelés felelősségéről.
Mire van szüksége a párkapcsolatban a nőnek és mire a férfinak? Fontos a közös fejlődés?
Párterápiáról, menopauzáról, életközépválságról, testképzavarról.
Elfogadásról, tiszteletről, alkalmazkodókészségről.
Mitől nő a nő? Mi a nők és a férfiak dolga, hogy nőnek érezzék magukat a nők?
9/8/2022 • 40 minutes, 43 seconds
2/18 Humor a komoly valóságban
Háború, klímakatasztrófák, vírus: valljuk be, nem sok okunk van mostanában a nevetésre. Pedig a humor segít a megküzdéseinkben, támogatja társas kapcsolatainkat, és a saját megítélésünkre is hatással lehet. Mosolyogni nem mindig könnyű, de lehet gyakorolni, és egy idő után magától jön. Vajon velünk született vagy tanult dolog a humorérzék? Miért fontos az önirónia? Mit jelent a minőségi humor, és mivel nem lehet viccelni? Erről szól a Spiritusz következő adása, amelynek vendégei Hal Melinda pszichológus, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója, és Semjén Nóra, az Anyakivan című oldal és közösség alapítója.
A tartalomból:
Szülői mintákról, öröklött tulajdonságokról.
Mire jó a humor? Mire használhatjuk?
Az iróniáról, öniróniáról, groteszk helyzetekről, szarkazmusról.
Önismeretről, szocializációs közegről, műveltségről, hogy mindezek milyen összefüggésben vannak a humorral.
Az olcsó, és a minőségi humorról, az agresszív humorról és a gúnyról.
Tanulható a humorérzék? Lehetünk humorosabbak?
Vannak dolgok, amikkel nem lehet viccelni?
A depresszió és a humorérzék összefüggése.
A megküzdésekről, amik fontosak ahhoz, hogy boldoguljunk. A társas támogató segítségről.
Érzékenységről, empátiáról, szorongásról, félreértésekről, ítélkezésekről.
A nárcisztikus bájról.
8/25/2022 • 55 minutes, 33 seconds
2/17 Állati erő – Hogyan gyógyítják lelkünket négylábú barátaink?
Régóta hallunk a segítőkutyákról és a lovasterápiáról, amelyek segítségével az autizmussal érintettek is fejlődhetnek. Keveset beszélünk azonban az állatasszisztált terápiákról és a pedagógia azon részéről, amelyben a négylábút motivációs eszközként használják a diákok körében. A következő Spirituszban arról lesz szó, hogy miért és hogyan teheti boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá a gyermeket és a felnőttet az állat jelenléte. Megtudhatják, hogyan zajlik egy kórházi terápia és hogy milyen reakcióval fogadják a gyerekek az osztályterembe lépő pónit. Szakértőink Varga Viktória, a TámUgatók Alapítvány kuratóriumi elnöke és Hutera-Krasznai Gabriella, pedagógus, lovasoktató.
8/11/2022 • 50 minutes, 58 seconds
2/15 Nevelőszülőnek lenni...
Rugalmasság, nyitottság, fejlődni akarás – tulajdonságok, amelyekkel rendelkeznie kell a leendő nevelőszülőknek. Ők olyan gyermekek nevelését vállalják egy időre, akik nem élhetnek a saját családjukban. Magyarországon 8000 gyermek vár meleg, szerető otthonra. Nevelőszülőnek lenni befogadás, amelyben benne kell lennie az elengedésnek is; egy időszakos feladat, amelynek során a gyermek érdekét kell szem előtt tartani. A nevelőszülő híd: célja, hogy a gyermek idővel visszakerüljön a saját családjába, vagy örökbefogadó családnál nevelkedhessen tovább.
Bóna Judit vendégei Dr. Szilágyi Julianna, pszichiáter, az Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért kuratóriumának elnöke és Soltis Lilla, az Alapítvány az Örökbefogadó és Nevelőszülőkért alelnöke, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség Sion Nevelőszülő Hálózatának szakmai vezetője, szociális munkás.
Az adás tartalmából:
- A nevelőszülővé válás folyamata
- Mi a különbség az örökbefogadó és a nevelőszülő között
- Miért hívják szakembereknek a nevelőszülőket?
- A nevelőszülő feladatai, a nevelőszülőség nehézségei, örömei
- A döntések, mérlegelések szerepe
- A nevelőszülői háló szerepe és feladata
Kapcsolódó tartalom:
„Olyan munkát adj nekem, Uram, ahol szeretni kell!” – A nevelőszülői hivatásról
https://kepmas.hu/hu/olyan-munkat-adj-nekem-uram-ahol-szeretni-kell-neveloszuloi-hivatasrol
Instant család – a filmről pszichológusszemmel
https://kepmas.hu/hu/instant-csalad-a-filmrol-pszichologusszemmel
„Szeretjük őket, és át tudjuk adni egy másik szerető családnak” – A Guba házaspár tíz gyermeke mellett nevelt gyerekeket is befogad az otthonába
https://kepmas.hu/hu/szeretjuk-oket-es-tudjuk-adni-egy-masik-szereto-csaladnak-guba-hazaspar
6/9/2022 • 57 minutes, 56 seconds
2/14 Testi hegek, lelki sebek: szülőszobai traumák
Egy gyermek születése csodálatos dolog, a szülés viszont nem mindig csodálatos élmény. Előfordul, hogy ha valami nem megy simán, az orvos megalázza, a szülésznő sértegeti, a csecsemős nővér becsmérli a vajúdó asszonyt. Vajon kin vagy min múlik, hogy hogyan emlékszünk vissza arra, ahogyan életet adtunk? Hogyan lehet feldolgozni a szülésélményt? Miért érezzük kudarcnak a császármetszést? Befolyásolhatja-e az anyaságunkat az, hogy hogyan értékeljük a szülésünket?
Bóna Judit vendégei: Kiss Verus, a Császárvonal alapítója és Veisenberger Eleonóra, perinatális szaktanácsadó, dúla, a Császárvonal szakértője.
A tartalomból:
- A szülésre felkészülés időszakáról;
- A várandós gondozásról;
- A szülésről;
- A gyermekágyról;
- A császármetszésről és az azután következő gyermekvállalásról;
- A kismamák érzékenységéről és annak tiszteletben tartásáról, orvosi hozzáállásról;
- Az anya, a gyerek és az édesapák és a segítők szerepéről a szülőszobán;
- A közösségi oldalak helye a szülés idején és azután;
- A Császárvonal (szakmai) szerepéről.
Kapcsolódó tartalom:
„A császármetszés nem egy »szomszéddal megtörténhet« típusú eset, hanem sajnos valós B-terv”
https://kepmas.hu/hu/csaszarmetszes-nem-egy-szomszeddal-megtortenhet-tipusu-eset-hanem-sajnos-valos-b-terv
Császármetszés után természetesen szültem! – VBAC-em története
https://kepmas.hu/hu/csaszarmetszes-utan-termeszetesen-szultem-vbac-em-tortenete
„Szeretem látni, amikor hegkezelés után felszabadulnak az anyák”
https://kepmas.hu/hu/szeretem-latni-amikor-hegkezeles-utan-felszabadulnak-az-anyak
Hegmesék: mit raktároz a császáros heg, és miért fontos azt kiengedni?
https://kepmas.hu/hu/hegmesek-mit-raktaroz-a-csaszaros-heg-es-miert-fontos-azt-kiengedni
5/26/2022 • 1 hour, 5 minutes, 20 seconds
2/13 Testi-lelki pusztító: az endometriózis
Libidócsökkenés, menstruációs zavar, görcsös fájdalom: az endometriózis fizikai tüneteiről egyre többet hallunk, de a pszichés hatásairól kevésbé beszélünk. Pedig az attitűdben, a nőiségben, a jellemfejlődésben, az Istenbe vetett hitben is meghatározó lehet, hiszen nemcsak testileg, de lelkileg is okozhat maradandó károkat. A Spiritusz vendége dr. Kun Ágnes Anna operaénekes, református lelkész, akinek egyik küldetése, hogy saját történetén keresztül tudatosságra intse a nőket. Ági arról is beszél, hogy az Istennel való kapcsolatát hogyan alakította a betegség.
Az adás tartalmából:
- Mi az az endometriózis? Mik az okai?
- Milyen (alternatív) gyógymódokkal lehet kezelni? Lehet-e gyógyítani?
- A nőiség megélése az endometriózis állapotában.
- Milyen nehézségeket okoz az endometriózis a párkapcsolatban?
- Szabad-e, lehet-e babát vállalni ebben az állapotban?
- A vizsgálatokról és a műtéti beavatkozásokról, a felépülés időszakáról.
- Az endometriózis és a karrier.
Kapcsolódó tartalom:
„Már nem vagyok hajlandó szégyellni és ostorozni magam” – Éva megmutatja, milyen endometriózissal élni
https://kepmas.hu/hu/mar-nem-vagyok-hajlando-szegyellni-es-ostorozni-magam-eva-megmutatja-milyen-endometriozissal-elni
Endometriózis, meddőség – közösen könnyebb lenne megoldani a problémákat!
https://kepmas.hu/hu/endometriozis-meddoseg-kozosen-konnyebb-lenne-megoldani-a-problemakat
5/12/2022 • 1 hour, 3 minutes, 15 seconds
2/12 Autista a családban: az elfogadás szépségei
Feltétel nélküli szeretet vagy belenyugvás a megváltoztathatatlanba? Vajon mit jelent az elfogadás? Sokszor beszélünk róla, mégis olykor nagyon nehéz alkalmazkodnunk egy helyzethez vagy egy másik személyhez. Érdemes és lehetséges azonban gyakorolni, mert legyen szó betegségről, tartós változásról vagy egy tőlünk különböző emberről, az elfogadással a saját életünket és lelkivilágunkat könnyítjük. Bóna Judit vendége Z. Kiss Adrienn író, pedagógus, két fiú édesanyja.
Az adás tartalmából:
- Különleges autizmussal élő gyerek a családban.
- A várandóság és az első hónapok időszakának szépségei és nehézségei.
- A család, a barátok és az érintettek érzékenyítése.
- Hogy viseli az egészséges testvér ezt a különleges helyzetet?
- Mit bír el a házasság?
4/28/2022 • 1 hour, 12 minutes, 8 seconds
2/11 Libikóka: érzelmi egyensúly gyermekkorban
Düh, harag, csalódottság, öröm, szerelem: érzések, amelyeket érzünk, de nem mindig ismerünk fel, és még ritkábban éljük meg azokat. Ha mi magunk sem vagyunk tisztában velük, akkor hogyan tudunk érzelmileg stabil gyermeket nevelni? Mit tehetünk saját lelkünkért és hogyan alapozhatjuk meg a gyermekünk érzelmi intelligenciáját? Miért van kulcsszerepe a hintázásnak és libikókázásnak? Válaszok a Spirituszban, amelynek vendége Polus Enikő, a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, pedagógus, mentálhigiénés szakember, mozgásterapeuta.
A tartalomból:
- Az érzelmi intelligencia fejlesztése.
- A test és a lélek kapcsolata.
- A mesék és a történetek hatása az életünkre.
- Érzelmi kapcsolódás a gyerekeinkhez, érzelmi szükségleteink.
- Mire jó a mozgásterápia?
- A szülő és a gyerek együtt töltött minőségi idejéről.
- A szocializációról, a család (lelki) segítőjéről.
- A járvány után visszatérés a szokásainkhoz.
Kapcsolódó tartalom:
A gyerekek EQ-ja is fejleszthető, ne hagyd ki a lehetőségét!
https://kepmas.hu/hu/gyerekek-eq-ja-fejlesztheto-ne-hagyd-ki-lehetoseget
Hogyan ne rágódjunk folyamatosan a problémákon?
https://kepmas.hu/hu/hogyan-ne-ragodjunk-folyamatosan-problemakon
Családi csodák és csapdák – Sziládi Hedvig Andrea gyermekcoach a Spiritusz podcastban
https://kepmas.hu/hu/csaladi-csodak-es-csapdak-sziladi-hedvig-andrea-gyermekcoach-spiritusz-podcastban
Bohócokról, humorról, mesékről | Világjobbítók podcast 6.
https://kepmas.hu/hu/humor-bohocok-es-mesek-amelyek-elni-segitenek-palfi-kata-es-mehes-csaba-vilagjobbitok-podcastban
Játszó-terek, a játékok szerepe az életünkben | Világjobbítók podcast 7.
https://kepmas.hu/hu/jatekok-szerepe-az-eletunkben-jatszo-terek-vilagjobbitok-podcastban
Változtatni nehéz, de hosszú távon megéri. Legyen az a sport beiktatása vagy az étkezés variálása, mindenképp áldozatokkal jár. A társadalmi elvárások egyszerre üzenik, hogy fogyj le, változz meg, és hogy fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy. Miért érdemes a gondolkodással kezdeni az életmódváltást? Mire érdemes figyelni és hogyan találhatunk önmagunkra a változásban? Kiderül a következő Spirituszból, amelynek vendége Tolnai Nóra sportpszichológus, tanácsadó szakpszichológus.
Az adás témái:
- életmódváltás,
- gondolkodásunk átalakítása,
- önmagunkra találás,
- elhatározás, döntés, lelkesedés,
- halogatás, lelkiismeretfurdalás,
- időbeosztás.
Kapcsolódó:
https://kepmas.hu/hu/letelem-az-etelem-dr-forgacs-attila-gasztropszichologus-az-eves-lelektanarol
https://kepmas.hu/hu/podcast-istenelmenyek-sallang-nelkul-6-kieges-utan-izzas
https://kepmas.hu/hu/itt-az-ido-valtoztatni-es-nem-remenytelen
https://kepmas.hu/hu/nem-a-te-sportod-nem-a-te-hobbid-es-melyik-a-tied
https://kepmas.hu/hu/alcazott-eveszavar-orthorexia-avagy-kenyszeres-figyeles-az-egeszseges-etkezesre
https://kepmas.hu/hu/sportol-a-csalad
https://kepmas.hu/hu/rantott-sajton-innen-zoldsalatan-tul-ezt-kell-tudni-flexitarianus-etrendrol
https://kepmas.hu/hu/gyomrod-ehes-vagy-szived-tarsai-kocanak-hivtak-otthon-etellel-szerettek-50-kilot-fogyott
Képmás magazin | Nőknek és férfiaknak
Hiteles, sokoldalú és minőségi olvasnivaló. Következetes értékrend, családbarát szemlélet, példás emberi történetek.
➡ https://www.kepmas.hu
3/31/2022 • 44 minutes, 58 seconds
2/9 A boldogság nyomában – Stresszoldás a gyakorlatban
Aggódunk Földünk jövőjéért, rettegünk a háború hallatán, és még mindig szorongunk a COVID-tól. Ráadásul a globális traumák mellet a mindennapi stresszt is meg kell élnünk, amelyet például a munka, gyerek, anyagi helyzet, jövőkép generál. Marad-e időnk, energiánk önmagunkra? Hogyan lehetnénk boldogok félelmek közepette? Vajon meg lehet-e szabadulni a "mindig történik valami rossz" érzéstől? Erről szól a Spiritusz következő adása, amelyben M. Steinbach Annamária pszichológussal, a 7köznapi Pszichológia alapítójával beszélget Bóna Judit.
Az adás témái:
- a stressz és a szorongás tünetei;
- stresszoldás, stresszkezelés;
- a feszültség jelei, feszültségoldás;
- a tartós stressz ismérvei.
Kapcsolódó:
Tolnai Nóra: Hogyan állítsuk helyre a stresszrendszerünket?
https://kepmas.hu/hu/hogyan-allitsuk-helyre-a-stresszrendszerunket
Németh Szilvia: Dr. Csomai Zita: „A stressz alattomosan károsít, de csak akkor foglalkozunk vele, ha már nagy a baj”
https://kepmas.hu/hu/dr-csomai-zita-a-stressz-alattomosan-karosit-de-csak-akkor-foglalkozunk-vele-ha-mar-nagy-a-baj
[Podcast] Tanárnő, kérem 32. – Stressz- és traumaoldás a gyakorlatban
https://kepmas.hu/hu/podcast-tanarno-kerem-32-stressz-es-traumaoldas-gyakorlatban
Képmás magazin | Nőknek és férfiaknak
Hiteles, sokoldalú és minőségi olvasnivaló. Következetes értékrend, családbarát szemlélet, példás emberi történetek.
➡ https://www.kepmas.hu
3/17/2022 • 51 minutes, 12 seconds
2/8 Útban a munkahelyi kiégés felé
Csökkenő teljesítmény, érdektelenség, motiválatlanság –csak néhány a munkahelyi kiégés jelei közül. A „burnout” nemcsak a monoton munkát végzőket veszélyezteti, de a pályakezdők is szenvedhetnek tőle. A tünetek pedig nem csak a feladatokkal kapcsolatos helyzetekben jelentkezhetnek. Meg lehet-e előzni? Hol húzódik a határ a stresszes munka és a kiégés között? Kiderül a Spiritusz legfrissebb adásából, amelyben dr. Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológus, a Nyugizóna csapat vezetője beszélget Bóna Judit műsorvezetővel.
Az adás témái:
- a kiégés fogalma, a munkahelyi kiégés állomásai
- visszafordítható-e a folyamat?
- a kiégés jelei, tünetei
- mit tehetünk a kiégés ellen, hogyan kezeljük, hogyan tudjuk megelőzni
- a lelki vagy érzelmi kiégés
Kapcsolódó tartalmak:
[Podcast] Istenélmények sallang nélkül 6. – Kiégés után izzás
https://kepmas.hu/hu/podcast-istenelmenyek-sallang-nelkul-6-kieges-utan-izzas
Kiégtem, de nem maradhatok így! – Amikor hagyni kell megtörténni a változást
https://kepmas.hu/hu/kiegtem-de-nem-maradhatok-igy-amikor-hagyni-kell-megtortenni-valtozast
Honnan lehet feltölteni az energiatankot?
https://kepmas.hu/hu/honnan-lehet-feltolteni-az-energiatankot
Hogyan előzzük meg a kiégést?
https://kepmas.hu/hu/hogyan-elozzuk-meg-a-kiegest
Képmás magazin | Nőknek és férfiaknak
Hiteles, sokoldalú és minőségi olvasnivaló. Következetes értékrend, családbarát szemlélet, példás emberi történetek.
➡ https://www.kepmas.hu
3/3/2022 • 1 hour, 4 minutes, 7 seconds
1/13 Muníció az élethez – Dr. Varga Katalin a korai kötődés jelentőségéről
A korai kötődés kialakulása szempontjából leginkább a csecsemő első életévét tartják a legmeghatározóbbnak, noha szerencsés esetben az anya-gyermek közti szoros, különleges kötelék már a várandósság alatt elkezd kibontakozni. A kisbaba életének első pár hónapja során 0-24 órás figyelmet igényel, ami meglehetősen nagy felelősséget és terhet is ró a szülőkre – a szakemberek szerint mégis megéri kellő időt, figyelmet és gondoskodó szeretetet adni a gyermeknek, hiszen a befektetett energia később többszörösen megtérül.
Mennyiben lehet kölcsönös a korai kötődés? Ha egy szülés traumatikus vagy nem megfelelő körülmények közt történik, hogyan befolyásolhatja ez a későbbiekben az anya-gyermek közti kötődés kialakulását? Vajon a korai gyermekkorban elszenvedett kötődési hiányosságok később kiküszöbölhetők?
A Spiritusz különkiadás-sorozatának záró epizódjában – a várandósság és a szülés lélektani folyamatai után – a korai kötődés pszichés vonatkozásairól beszélget Németh Szilvia Dr. Varga Katalin pszichológussal, az ELTE tanszékvezető tanárával, a perinatális szaktanácsadó képzés alapítójával, aki a természetes szülés egyik hazai élharcosa.
Tartsanak velünk!
9/23/2021 • 54 minutes, 18 seconds
1/12 Csoda vagy trauma? – Dr. Bálint Sándor a szülésélmény pszichológiájáról
Valakinek könnyen megy, kifejezetten szép emlékként tekint rá, valakinek pedig fájdalmas és traumatikus élményt jelent egy gyermek világrahozatala. Miért van ez így, milyen okok húzódnak a háttérben? „A szülés-születés misztériuma a női tökéletesség csodájában rejlik. Az asszonyokban kódolva van a komplikáció -és fájdalommentes szülés képessége, csupán abban kell segíteni nekik, hogy újra el tudják ezt hinni” – vallja Dr. Bálint Sándorszülész-nőgyógyász, pszichoterapeuta, a Spiritusz különkiadásának vendége. Németh Szilvia a szülést és születést körülvevő félelmekről, a nőiség elfogadásáról, az önbizalom fontosságáról és az orvoslásban bekövetkező szemléletváltásról beszélget a neves szakemberrel. Tartsanak velünk!
9/16/2021 • 36 minutes, 39 seconds
1/11 Várandósság, fogantatás – miként küzdjük le a lelki gátakat? – Andrek Andrea pszichológus
A meddőség világszerte egyre több párt érint, melynek hátterében nagyjából fele-fele arányban állnak a nők, ill. a férfiak részéről fennálló okok. Sokaknál bár szervi, egészségügyi problémák nem nehezítik a fogantatást, a vágyott gyermekáldásra mégis hosszú évekig hiába várnak. Milyen képet ápoltak a várandósság, gyermekvállalás kapcsán? Mennyiben befolyásoló tényező a stressz? A Spiritusz podcast különkiadásának első epizódjában Andrek Andrea pszichológussal, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság alelnökével Németh Szilvia beszélget testbeágyazott emlékekről, transzgenerációs kérdésekről, a vetélés traumájáról és a feldolgozás fontosságáról, emellett az anya/apa-magzat kommunikáció jelentőségéről is szó esik. Tartsanak velünk!
9/9/2021 • 57 minutes, 31 seconds
1/10 Dr. Almási Kitti - Irigység, kibeszélés, rosszindulat – értsük meg, hogy ne gyengítsen!
A Spiritusz évadzáró epizódjában Németh Szilvia egy olyan témáról beszélget országos ismertségű klinikai szakpszichológus vendégével, ami az önbecsüléssel szorosan összefügg: az irigységet, a kibeszélést, az indulatok helytelen kezelését veszik górcső alá. „Az irigység azt jelenti, hogy haragszom arra, aki eszembe juttatja, hogy mi hiányzik az életemből.” – vallja Almási Kitti, aki pszichológusi tevékenysége mellett sikeres író és előadó is. Miben különbözik a pletykálkodás a rosszindulatú kibeszéléstől? A pletykálkodás, irigykedés alapvetően női sajátosság? Vajon létezik-e olyan ember, akiben egy szemernyi kis irigység, rosszindulat sincsen…? Többek közt ezekről is szó lesz a jelenlegi adásban, tartsanak velünk!
8/26/2021 • 50 minutes, 52 seconds
1/9 Boldogság vagy börtön? – Nagy Zsóka és Kozma-Vízkeleti Dániel a házasságról
Elköteleződés és felelősségvállalás, küzdelem és kompromisszumok sorozata – a házasság működtetése nem könnyű, de erőfeszítéseinkért cserébe olyan ajándékokat kaphatunk, amelyek másfajta kapcsolatban nem elérhetőek. A Spiritusz kilencedik epizódja a házas embereket bátorítja: foglalkozzanak, törődjenek házasságukkal, és ha szükséges, kérjenek segítséget családtagtól, baráttól, vagy akár szakembertől. Bóna Judit beszélgetőtársai Nagy Zsóka mediátor, kiképző tréner és Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.
8/12/2021 • 47 minutes, 14 seconds
1/8 „Akinek lelke van, nem lehet gondtalan” – Molnár Ferenc Caramel a rezilienciáról
Tizenhét évvel ezelőtt robbant be a hazai popzenei életbe, azóta töretlenül élvezi a közönség szeretetét. A „Lélekdonor” és a „Szállok a dallal” ma is „gigaslágerek”. Németh Szilvia vendége ezúttal Molnár Ferenc Caramel, Máté Péter díjas énekes, dalszerző, akivel a rezilienciáról – a lelki rugalmasságról, lelki ellenállóképességről – beszélget. Megtudhatjuk, minek köszönhető, hogy a művész nehéz gyerekkora ellenére nem kallódott el, hanem képes volt hinni álmai megvalósulásában.
7/29/2021 • 1 hour, 2 seconds
1/7 „A gyászban nincs olyan, hogy kinek fáj jobban…” – Horváthné Rényei Szabina a gyász lélektanáról
A legtöbb ember számára nehézséget jelent egy szeretett személy halálának, egy válásnak, egy munka elvesztésének, egy költözésnek vagy más változásnak a feldolgozása. Ehhez gyászmunka is kapcsolódik. Hogyan gyászoljunk? Tanulható-e a veszteség kezelése? Miképp segíthetünk szeretteinknek a gyász során, és mikor érdemes szakemberhez fordulni? – ezekre a kérdésekre is keressük a választ a Spiritusz új adásában, amelynek vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus, a Babagenetika Egyesület szakértője, gyászcsoport-kísérő, dúla.
7/15/2021 • 37 minutes, 49 seconds
1/6 Inspirál vagy lefagyaszt? – Dr. Fülöp Márta a versengés pszichológiájáról
Kezdetektől fogva jelen van mind az állatvilágban, mind az emberiség történetében – nincs, akit ne érintene valamilyen formában. Inspirálhat és ösztönözhet, de ugyanúgy bénító hatással is lehet egyesekre. Ez a verseny. A Spiritusz aktuális adásának vendége Dr. Fülöp Márta szociálpszichológus, pszichoterapeuta, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének korábbi tudományos igazgatója, aki jelenleg tudományos tanácsadóként tevékenykedik a Kognitív Idegtudományi- és Pszichológiai Intézetben, emellett a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára és a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője.
7/1/2021 • 50 minutes, 29 seconds
1/5 Posztolj, kommentelj, s megmondom, ki vagy! – Dr. Zelena András a közösségi média személyiségre gyakorolt hatásairól
Hogyan hat önértékelésünkre mindaz, amit időről időre a közösségi média felületein látunk? Hogy lehet, hogy egyesek sokkal bátrabban „odamondogatnak” a másiknak a neten, mint a való életben? Amit nem posztolunk, az meg sem történt…? A Spiritusz aktuális adásában Németh Szilvia Dr. Zelena András pszichológussal, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezető docensével, közösségimédia-szakértővel beszélget a járvány hatására is formálódó kommunikációs attitűdökről, torzult énképekről és a háttérben húzódó okokról. A gyászterapeutaként is ismert szakember többek között traumakutatással és veszteségkommunikációval is foglalkozik.
6/17/2021 • 42 minutes, 15 seconds
1/4 Akik a világot előremozdítják – Süvegesné Rudan Margit az ADHD-ról
Humorosak, szeretetteljesek, kreatívak, verbálisan nagyon fejlettek, vág az eszük és különleges a látásmódjuk. Mindemellett gyors hangulatváltás, állandó nyüzsgés, koordinációs nehézségek, szétszórtság és gátlásnélküliség jellemzi őket – ők az ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás zavaros) gyerekek, akikből a környezetük sokszor csak annyit érzékel, hogy elevenek, „rosszak” és „kezelhetetlenek”. Betegség-e az ADHD vagy esetleg nevelési hiba következménye? Mit kezdjünk ezzel a jelenséggel, hogyan támogassuk a gyermeket? A Spiritusz aktuális adásából többek közt ez is kiderül, melynek vendége Süvegesné Rudan Margit logopédus, gyógypedagógus, aki több mint egy évtizede dolgozik fejlesztési tanácsadóként, és egy pedagógiai szakszolgálat komplex diagnosztikai munkájában is részt vesz.
6/3/2021 • 44 minutes, 22 seconds
1/3 „Az a valódi nagyság, ha merjük egymást támogatni” – Juhász Anna az igaz barátságról
Juhász Anna nem hétköznapi családba született – Kossuth-díjas költő édesapja örökségeként a folyamatos nyitottság a világra, szenvedélyes életszeretet és lankadatlan kitartás jellemzi. Tíz éve foglalkozik aktívan azzal, hogy közelebb vigye a szépirodalmat az emberekhez különféle beszélgetős estek szervezésével, amelyben teret kap a zene, kép- és táncművészet is. A New York Kávéház művészeti vezetőjeként, Újbuda kulturális nagyköveteként felélesztette a kávéházi kultúrát; a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Várkert Bazárban is teltházasak a rendezvényei. A járvány alatt átköltözött az online térbe, ahol rengetegen követik figyelemmel műsorait, bejegyzéseit. Juhász Anna irodalmárral, kulturális menedzserrel Németh Szilvia beszélget az igaz barátság lélektanáról sorozatunk harmadik adásában.
5/20/2021 • 51 minutes, 40 seconds
1/2 Lételem az ételem? – Dr. Forgács Attila gasztropszichológus az evés lélektanáról
„Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.”Mindannyian ismerjük a már klasszikus mondássá vált Molière-idézetet – de vajon ennek megfelelően működünk-e? Miért van a hétköznapokban is egyre nagyobb szerepe az evésnek, és hogyan lehetséges, hogy miközben a fél ország fogyókúrázik, a legkövérebb nemzet vagyunk Európában? A Spiritusz második adásának vendége a hazai gasztropszichológia atyjaként is ismert dr. Forgács Attila klinikai szakpszichológus, gasztropszichológus, szociálpszichológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, akinek 1991-ben jelent meg „Az evés lélektana” című hiánypótló kötete.