Winamp Logo
Könyves Magazin Cover
Könyves Magazin Profile

Könyves Magazin

Hungarian, Literature, 2 seasons, 230 episodes, 9 hours, 34 minutes
About
Ami a könyvekből kimaradt: beszélgetések irodalomról, könyvekről, olvasásról. www.konyvesmagazin.hu
Episode Artwork

Cseke Eszter és S. Takács András - Ezt senki nem mondta! # II/4.

Itt az Ezt senki nem mondta! második évada!  A sorozatban újra és újra téma, hogy milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt a szenvedéllyel szeretett hivatás és a családi kapcsolatok között. Van egy pár, aki az elmúlt évtizedekben a világot járta, munkájuk sokszor izgalmon túl még veszélyes is, és miután szülővé váltak sem mondtak le erről. A hétköznapokból elképedve figyelhetjük, ahogy a világ bármely részén otthonra tudnak találni. Az Ezt senki nem mondta legfrissebb epizódjában Cseke Eszter és S. Takács András, az On the spot alapítói mesélnek. Erről lesz szó: Cseke Eszter hogyan gondol vissza a friss anyaként érzett kudarcára; semmilyen tájékozottság és karakánság nem készít fel a szülészeti erőszakra; ki volt az, akinek a könyvei teljesen megváltoztatták, amit a szülésről gondoltak; miért tartják fontosnak a jó szülésélményt társadalmi szempontból; mitől volt akkora trip S. Takács Andrásnak apává válni; miért gondolják, hogy egy gyerek érkezése teljesen újraírja a legjobb kapcsolatot is; és milyen volt megtapasztalni, hogy az anyákat a szülés után mennyire máshogy kezeli a világ. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba.  Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
10/22/20241 hour, 8 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Sauron macskaként játszik az áldozataival, végül a Gyűrűk ejtik rabul őt [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/3.]

Harmadik adásunkkal a végére érünk A hatalom gyűrűi második évadát kibeszélő sorozatunknak. A podcastban ismét a Magyar Tolkien Társaság Tolkien-szakértőivel, Barna Bálinttal és Füzessy Tamással beszélgetünk. Ebben a podcastben eljutunk a hobbitokhoz és a törpökhöz – utóbbiaknál kitérünk a Hét gyűrűre is. Lesz szó a hatalmak és erők különböző használatáról és ábrázolásáról, Celebrimborról, a tündék hűségéről, valamint a világ hanyatlásáról és az aranykorról is.
10/9/20241 hour, 37 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Gryllus Dorka&Kőváry Katalin - Ezt senki nem mondta! #II/3.

Itt az Ezt senki nem mondta! második évada!  „Magamévá tettem a mantrát, hogy ha hülye vagy, gyereket szülsz” – Gryllus Dorka és Kőváry Katalin az anyaságról. Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendége ezúttal Gryllus Dorka színész és édesanyja, a Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Kőváry Katalin volt. Ott Anna kérdezte őket a gyerekvállalásról, az anyaság és a szakmai élet összeegyeztetéséről, családi mintákról és az apák szerepéről. Erről lesz szó: milyen kihívásai voltak annak, hogy anyaként is megmaradjanak a szakmában; Gryllus Dorka hogyan élte meg az első éveket a gyerek mellett, és az azzal járó egyedüllétet; hogyan hatott Gryllus Dorkára, hogy művészemberek gyerekeként nőtt fel; megbékélt-e Kőváry Katalin édesanyja azzal, hogy az anyaságot választotta a színésznőség helyett; hogyan élte meg Gryllus Dorka, hogy édesapjára, Gryllus Dánielre egy ország tekint „pótapukaként”; mi változtatta meg Kőváry Katalin véleményét a gyerekvállalásról; mit gondolnak arról, hogy mindketten idősebbek a férjeiknél; és mennyit változott a színházi és filmes közeg a tekintetben, hogy milyen lehetőségeket biztosít a szakma az anyáknak. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba.  Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
10/8/202441 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

A romantikus csalások elkövetői akár évekig együtt élnek valakivel, de így is képesek kifosztani

Janecskó Kata bűnügyi oknyomozó újságíró új könyvében a romantikus csalásokkal foglalkozik: olyan ügyekkel, amikor az elkövetők kifejezetten a romantikus kapcsolatok építésével vernek át másokat. A Nők a hálóban című kötetben megszólaltat áldozatokat és elkövetőek, kriminológus és pszichológus szakértőket, valamint nyomozót is. Bemutat konkrét eseteket és a nemzetközi kutatási eredményekkel is összeveti a magyar helyzetet.
10/7/202431 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Darvasi László: A neandervölgyi beszélni nem, de sírni tudott

Három kötet, 1700 oldal hosszú Darvasi László új regénye, A neandervölgyiek, ami a 20. század történetét meséli e, eddig 1908 és 1957 között egy átlagos tiszai kisvárosról kiindulva. Grófi kastély, marxizmus, első és második világháború a legközelebbi nézőpontokból elmesélve egy sodró erejű, sok szereplőt mozgató történetben. A hét könyve írásunkban feltettük a kérdést, mi lett a neandervölgyiekkel Magyarországon? Az íróval, Darvasi Lászlóval keressük rá a választ. A hosszú éveken át írt nagyregényének első három kötete megjelent, de a történetnek nincs vége. A Könyves Podcast vendége: Darvasi László.  Darvasi Lászlóval a következőkről beszélgetünk: Már nagyregény, de még nagyobb lesz, mi az?  Nem lehet naivan belekezdeni  1908-ban indulunk, de mi történt utána? Mit kell tudni Törökszentmiklósról, a regény központi helyszínéről? Történelmi vagy nem történelmi regény? Az író figyel, de mit? Nyelv változása hozza a történet változását: elszomorodó 20. század  Holdraszállás, Woodstock, Kárdás-rendszer - mi vár ránk a következő kötetekben? Az elbeszélés igazsága A neandervölgyi, aki beszélni nem, de sírni tudott
10/4/20241 hour, 4 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Pálos Hanna: Beképzeltség nélkül tudom, ki az a lány, akit Halász Rita a Mély levegőben megírt

A Mély levegő című, 2021-ben a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat elnyert regényt elolvasta Pálos Hanna, és többet nem eresztette el. A Katona József Színház színésze előbb hangoskönyvet készített a könyvből, majd nem állt meg az előadásig. De mit akart tőle a regény? Soha nem csinált még ilyet, nem is írta ki magát rendezőnek, mert csapatot szervezett maga köré. Meghúzta a szöveget, vagy újraírta? Halász Rita író megosztotta eddigi legfontosabb karakterét, Verát valaki mással, tanult a szövegről, a közös munkáról és a bizalomról is sokat közben.   Pálos Hanna és Halász Rita a Könyves Magazin podcastjának vendégei anyaságról és alkotásról, az egymástól tanulásról és az őket összekötő Veráról beszélgettek. A beszélgetés csomópontjai:  24: Jack Bauer színházi bemutatóra készül Feladatok, stresszek, tudatállapotok Egy percben össze lehet foglalni a Mély levegőt? Megpróbálják! Szöveghúzásról és istenkeresésről Hogyan változott Vera? Anyaság, munka, kreativitás Miért nehéz kimondani: Rendezte Pálos Hanna Hogyan és miért talált egymásra Pálos Hanna és a Mély levegő? Csapatmunka vs szabadság: mit tanultak a közös munkából?
9/27/202444 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Ha minden mágikus és fantasztikus, épp a lényeg veszik el Tolkienból [A hatalom gyűrűi-kibeszélő]

Folytatódik A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi második évadát kibeszélő podcastunk a Magyar Tolkien Társaság szakértőivel közösen. Vigyázz, spoileres! A beszélgetésben szó esett Bombadil Tomáról, a buckamanókról és az ősi kardokról, az entekről és az entasszonyokról, Tolkien és a sorozat szörnyeiről, a sasokról, a númenori kultuszokról, a politikai helyzetről meg egy kicsit a palantírokról is. Írjatok nekünk! Ahogy korábban, most is várjuk kérdéseiteket a [email protected] címre – a tárgyba írjátok be, légyszi, hogy A hatalom gyűrűi-kibeszélő. A második évadhoz három adás készül, a másodikat a hatodik epizód után vesszük fel, a harmadikat pedig a finálé után. Figyeljétek a Könyves Magazin Facebookját, ahol tájékoztatunk az érkező podcastokról.
9/26/20241 hour, 29 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Gyurkó Szilvia - Ezt senki nem mondta! # II/2.

Itt az Ezt senki nem mondta! második évada!  Erről lesz szó:     miért írná a sírjára: Ezt senki nem mondta!;     mi motiválta a gyermekvédelmi pályára;     hogyan hatottak a transzgenerációs traumák a karrierjére;     saját anyaságának története;     miért nincs az erőszaknak nincs mértékegysége;     alapvető gyermekjogokról;     a kegyelmi ügy hatásáról;     túlvállalásró, túlmunkáról és ezek áráról;     érzelmi elérhetőségről és bűntudatról Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba.  Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna  
9/25/20241 hour, 8 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Simon Márton: Lényegében az örök szerelmet vezetem le a rizsfőzésből, igen.

Hideg pizza címmel jelent meg Simon Márton új verseskötete, amiben kiderül, mi köze Jézusnak a dinoszauruszokhoz vagy a tetrisznek a boldogsághoz. Elhagyta korábbi kiadóját, sajátot alapított Okapi néven. Pofátlanságról, alanyiságról, a hétköznapok költőiségéről, önismétlés veszélyéről is beszél a Könyves podcast vendége, Simon Márton. Ja, és arról, hogy miért hűtőszekrény az ember! A Könyves podcast vendége: Simon Márton és a Hideg pizza Témáink:  Hűtőszekrény Pofátlanság és elmozdulás Korlátok és irodalmi hagyomány Michael Jordan, A költő!  A SM-vers Stratégiai Működése A clickbait címek és a versolvasás Mi van a fake-en túl? Bevezetés a szituációs lírába A Titanic és az alanyi líra Not Like Us Megérkezés vagy öregedés?
9/20/202454 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Nyáry Krisztián - Ezt senki nem mondta! # II/1

Itt az Ezt senki nem mondta! második évada!  Rengeteg szerelmes levelet, számtalan eltitkolt kaland történetét köszönhetjük neki, saját életéhez mégis ritkán enged igazán közel. Gimnáziumi szerelemből lett családja, felesége halála után egyedül maradt két kamasz lányával. Hogyan alakul ki az apa, ahol hiányzik az apakép? Mit lehet kezdeni az apákra nehezedő egzisztenciális nyomással? Hogyan kovácsol össze egy családot a közös gyász? Fel lehet készülni egy anya elvesztésére? Az Ezt senki nem mondta! második évadának első vendége Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója. Erről lesz szó: apa nélkül felnőve honnan merített szülői mintákat; mi volt az a pillanat, amiről először érezte az apaság felelősségét; minek hatására ismerte fel, hogy a feleségének mennyi láthatatlan munkával jár a háztartás vezetése; hogyan tudott írni, miközben körülötte ugrált két gyerek; érez-e bűntudatot apaként; hogyan alkalmazkodtak a lányaival az édesanyjuk nélküli élethez; és miért a kirepüléssel a legnehezebb megküzdeni. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba.  Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
9/10/202442 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kárhozatra születnek az ork csecsemők? [A hatalom gyűrűi-kibeszélő II/1.]

Rögtön mélyvízbe ugrottunk A hatalom gyűrűi-kibeszélő első adásában vendégeinkkel, Barna Bálint és Füzessy Tamás Tolkien-szakértőkkel, hiszen a Sauron újjászületésével induló évad kapcsán belebonyolódtunk a tolkieni koncepcióba testről és lélekről, valamint a teremtési képességről. Aztán alaposan megvitattuk azt is, hogyan és hogyan nem működik a mágia Középföldén – és miben kapcsolódik mindez a keresztény hagyományhoz. Beszéltünk arról a bizonyos koronáról, amivel Adar végzett Sauron korábbi alakjával. Tisztáztuk, létezhetnek-e orkbabák és aggódó ork apukák, valamint, hogy mennyi alapja lehet Tolkiennál egy ork szabadságharcnak. Szóba került még Círdan és a tündék szakálla, a gyűrűk készítésének körülményei és sorrendje, valamint, hogy ezek megváltoztatásának milyen következményei lehetnek. Annatar feltűnése kapcsán pedig visszatértünk Sauronhoz, és a sorozat által eddig kiaknázatlan erejéhez. Ahogy korábban, a kérdéseiteket várjuk a [email protected] címre – a tárgyba írjátok be, légyszi, hogy A hatalom gyűrűi-kibeszélő.
9/3/20241 hour, 28 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! EXTRA #3 Szél Dávid - "Annyira sok kőbe vésettnek gondolt tévhit van"

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. Az Ezt senki sem mondta! EXTRA  harmadik vendége Szél Dávid, akivel Ott Anna az önismeret szükségességéről, a GYES problémáiról és a szabad döntéshozás fontosságáról beszél. Erről lesz szó: minden szülő hibázni fog; a gyereknevelésről szóló könyvek lényege nem az, hogy letudjuk a problémát, hanem hogy tudatosabbá váljunk; fontos, hogy megosszuk partnerünkkel a gyerekneveléssel kapcsolatos félelmeinket; mi a probléma a GYES rendszerével; és mi az a láthatatlan munka, illetve érzelmi házimunka. Az első évad epizódjait itt gyűjtöttük egy csokorba.  Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
8/6/20241 hour, 9 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! EXTRA #2 Bojti Andrea - “Transzgenerációsan gyógyulunk”

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. A sorozat első évadában felmerült kihívásokról és a tőletek, hallgatóktól kapott visszajelzésekről is beszélgetünk Bojti Andreával, a gyermekpszichológus blog és a Magabiztos szülő című könyv szerzőjével, az Ezt senki nem mondta! második Extra epizódjában.  Erről lesz szó: minták információ dömping, forrásválasztás szülői magány a pszichológus anya anyai identiás párkapcsolat szülőként elvárások és realitás példák és bűntudat Az epizódban említett beszélgetések:  Tompa Andrea: https://open.spotify.com/episode/2Jpid7fuKYXRth977gq0Um Nádasdy Ádám: https://open.spotify.com/episode/7FbkckXhYOEJeCpYW0bWyT Kiss Noémi: https://open.spotify.com/episode/6KlPylj9qjM4A1WtXVhRGC Ha kíváncsi vagy az epizódban említett korábbi beszélgetésekre, hallgasd meg az Ezt senki nem mondta! első évadát a Könyves Magazin podcast csatornáján és olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
7/9/20241 hour, 6 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Alkotótárs #8: Úgy tekintek magamra, mint aki nagyon zárkózott az írásaival kapcsolatban

Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. A nyolcadik epizódban Zilahi Annával beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna. Zilahi Annának eddig verseit olvashattuk, most az első regénytervével pályázott és nyert a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíjon. A Fogak egyik szereplője egy középosztálybeli nő, aki nem szeretne anyává válni, a másik pedig egy szegénységből kiemelkedett roma ápolónő, aki nagyon vágyik egy gyerekre, mégsem tud anyává válni. Kettejük párbeszéde járja körbe azt a kérdést, hogy van-e valóban szabad döntése egy nőnek abban, hogy vállal-e gyermeket vagy sem. Anna az írás szakaszában van, így betekintést enged nekünk a folyamatban, amiben a szereplői megszületnek, hátteret, múltat és saját hangot kapnak, de beszél inspirációról és az alkotáshoz fontos olvasmányokról is. 
7/4/202430 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // A láthatatlanok #6

A kiegyezést követő években példátlan népességbumm következett be a fővárosban, amely mágnesként vonzotta a boldogulni vágyókat. Köztük rengeteg fiatal, jellemzően alsóosztálybeli nőt, akiknek munkája elengedhetetlen volt a város zavartalan működéséhez, a polgári szem mégis legtöbbször átsiklott felettük. Bár testben jelen voltak, valójában mégis láthatatlanul tevékenykedtek.   A Budapesti nők podcastsorozat utolsó adásában Ruff Orsolya és Szeder Kata Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológussal, Fónagy Zoltán történésszel, Szabó Dominika egyetemi oktatóval, kommunikációs szakemberrel, és Szécsi Noémi íróval a nagyvárosban nagyon is jelenlévő, annak szövetébe ugyanakkor gyakran már-már láthatatlanul belesimuló lányokról, asszonyokról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
6/29/20241 hour, 12 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Az ügynök a Kádár-kor kényelmes szimbóluma

„Nem. Nyilvánosak. Az. Ügynök. Akták. Nem nyilvánosak az ügynökakták!” – ez Takács Tibor Ügynökök, informátorok, jelentések című, a Kádár-korszak állambiztonsági besúgóhálózatának történeteit tartalmazó, májusban megjelent kötetének első két mondata. A könyvből hamar kiderül: dehogynem, az „ügynökakták” nagyon is nyilvánosak. A jó stílusban megírt, remek dramaturgia szerint felépített kötet azonban nem csak az titkos munkatársak, titkos megbízottak és ügynökök jelentéseiről beszél. Takács Tibor világos és pontos definíciókat használ és tanulmányról tanulmányra építkezik, így az Ügynökök, informátorok, jelentések azok számára is érthető és követhető, akik csak ismerkednek a Kádár-korszak alternatív nyilvánosságaival, de a sűrűsége miatt haszonnal forgathatják azok is, akik hallottak már ezt-azt az 1956 és 1989 közötti időszak ügyes-bajos dolgairól. A szerzővel egy politikai rendszer fenntartásának ritusairól, a múlttal és a jelennel való szembenézésről, a felelősök megnevezéséről és a továbbélő hálózatról is beszélgettünk.
6/27/20241 hour, 3 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // Lázadó lányok #5

A lányok számára - még ha módos polgárcsaládban vagy épp arisztokrata famíliában születtek is - még a századfordulót megelőzően is csak kevés önmegvalósítási lehetőség adódott. Akadtak ugyanakkor számosan, akik nem kívántak végigmenni azon a szűk mezsgyén, amelyet a társadalom kijelölt számukra. Belőlük lettek aztán az első orvosnők, ügyvédnők, vagy épp azok, akik később saját életük kockáztatásával embereket mentettek. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a női lázadás mibenlétéről, lehetőségeiről, a bátor egyéni döntésekről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
6/27/202439 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // A karrierista nő #4

A századforduló környékén Európában és a tengerentúlon is egy új nőtípus felbukkanása borzolta a kedélyeket, vagy adott éppen bátorítást fiatal lányok tömegeinek. Ő volt a New Woman, azaz az új nő, aki már nem elégedett meg azzal a térrel, amit a férfiak által húzott korlátok hagytak és engedélyeztek neki. Tanulni akart, képezni magát, boldogulni. Ezzel együtt pedig egyre több jogot is követelt magának – például ahhoz, hogy munkába álljon és pénzt keressen, akár olyan szakmákban is, ahol addig kizárólag férfiak tevékenykedtek. Fónagy Zoltán történész, Svégel Fanni etnográfus és Szécsi Noémi író mesélnek a munkát vállalni kívánó nők karrierlehetőségeiről, és a korabeli társadalom reakcióiról. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
6/25/202446 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // Az úrinő #2

Az úrinő a maga idejében igazi fogalom volt. De kitől vagy mitől lett valaki úrinő? Milyen szabályoknak kellett eleget tennie, és milyen életpálya várt rá? Mit engedhetett meg magának, és mi volt az, amire még csak álmában sem gondolhatott? Egyáltalán: a múlt században az egyesített főváros utcáit járva, honnan lehetett tudni, hogy a szembejövő – úrinő?   Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész, Simonovics Ildikó művészettörténész-muzeológus és Szécsi Noémi író mesélnek az úrinőlét előnyeiről, kihívásairól és kötelezettségeiről. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el.  A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
6/23/202452 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // A jó feleségek #1

Feleségnek és anyának lenni hosszú évszázadokon át a nők legfőbb kötelessége és - éppen ezért - célja is volt. Születésüktől fogva a feleség szerepre készítették fel őket: gyerekként erről szólt neveltetésük, hajadonként ez volt minden társasági esemény lényege, asszonyként az egész életük. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, Fónagy Zoltán történész és Szécsi Noémi író mesélnek arról, milyenek voltak a hajdani jó feleségek az épp csak megszülető, majd nagyvárosi hétköznapokat diktáló Budapesten. Az irodalmi szövegrészletek Nagypál Gábor és Petrik Andrea tolmácsolásában hangzanak el.  A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.
6/21/202447 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Bugyiszabályok: a szexuális nevelés sokkal többről szól, mint a szex

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Lampion Könyvek együttműködésében jelent meg májusban az első magyar nyelvű kötet, a Minden gyerek kicsi kincs, ami a bugyiszabályokra tanítja a kicsiket és a felnőtteket. Hogy mik azok a bugyiszabályok és miért annyira fontosak, erről is beszélgettünk Gyurkó Szilviával és Palya Beával. Disclaimer: technikai hiba miatt a 6-12. perc között az egyik mikrofon sajnos rosszul szólt, ezt nem tudtuk kijavítani – ezért elnézést kérünk. De hallgassátok, mert jó beszélgetés és fontos a téma!
6/20/20241 hour, 5 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Budapesti nők // Kik voltak azok a nők, akik 150 éve alaktják a fővárost?

Budapest a 19. század végén, a 20. század elején igazi világvárossá vált, és életét, arculatát, mindennapjait nagyban meghatározták női lakói – ami még akkor is igaz, ha egészen mostanáig híres közterületeit főként férfiakról nevezték el. De kik voltak azok a nők, akik az elmúlt 150 évben rajta hagyták kéznyomukat a magyar fővároson? Mit engedhetett meg magának például egy úrilány a századfordulón, kik voltak azok a nők, akik művészi pályára léphettek, és milyen pesti nyilvános tereken fordulhattak meg az igazi Édes Annák? A májusi Margó Irodalmi Fesztiválon élő közönség előtt beszélt a podcast két házigazdája, Ruff Orsolya és Szeder Kata. A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósult meg.
6/19/202452 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! EXTRA #1 Kiss Noémi "Tegnap még a neveden szólítottak, másnap már csak anya"

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Két évad között a sorozat EXTRA epizódokkal jelentkezik. Az első Extrában Kiss Noémivel élőben a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon készült beszélgetés. Erről lesz szó: az Ikeranya fogadtatása a hit és a szülés kapcsolata a női írás egyik alapszimbóluma Kiss látogatása Pannonhalmára a segítség, amit a kórházban kapott ikerszülőség nehezített teherbeesés valamint a női írók támogató kapcsolata Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
6/18/202450 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Nemzeti szuverenitást a gyomrokba! Hová tűnt a magyar konyha?

A kor egyik legfontosabb influenszere, Jókai Mór vette a bátorságot, hogy újságcikkben listázza a Nemzeti eledeleinket. Mondjuk bátorságáról árulkodik, hogy 1862-ben mindezt Kakas Márton álnéven tette meg. A Telex gasztroújságírója, Ács Bori pár éve rátalált erre az étellistára, és szisztematikusan elkészítette ezeket, ebből állt össze az Elfeledett magyar konyha - A legfontosabb magyar ételek Jókai Mór szerint című kultúr- és gasztrotörténeti szakácskönyv. A nemzeti szuverenitás minden bizonnyal a legfontosabb kérdés az elmúlt években, ezért a szerző rögtön a gyomorban akar rendet rakni: mi magyar és hogy nem az? A Jókai-listán szerepel egy csomó ismerős étel, persze más néven, de a Kolozsvári töltött káposzta, a halászlé és a nyögvenyelő is megtalálható benne, vagyis minden olyan étel, ami miatt az elmúlt harminc év az árokásosról szól. Ács Bori árokbetemetéspárti újságíró, megadja az igazságát a sózott citromnak és a lucskos káposztának is. 
6/14/202453 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Margó x Bridge Budapest #1 - Gazsi Zoltán, Iglódi Csaba, Pistyur Veronika, Valuska László

A Margó és a Bridge Budapest első Üzleti Könyvreggelije.  Emberi történetekből épít hidat a Bridge Budapest és a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek alappilléreit a történetek adják. A könyvek hozzák az emberi történeteket, amelyek aztán hatnak a vezetői történetekre, döntésekre is az olvasás révén. Az első könyvreggelin két elsőkötetes üzleti szereplő: Iglódi Csaba (Only CEO Klub - alapító) és Gazsi Zoltán (Eisberg - ügyvezető) beszélgettek Pistyur Veronikával (Bridge Budapest) és Valuska Lászlóval (Margó) az olvasás és a vezetői szerep kapcsolódásáról Margaret Fuller idézete mentén: "Today's readers, tomorrow's leaders" ("A ma olvasói, a holnap vezetői"), valamint sorsfordító könyvekről, az írás szépségéről és nehézségeiről, sok-sok könyvajánlóval és személyes könyves élményeikkel. Folytatjuk! 
6/10/20241 hour, 4 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Jordán Ferenc: Nem az a lényeg, hogy megjósoljuk a Föld jövőjét, hanem hogy alkalmazkodjunk

Litkai Gergely zöld podcastjének vendége Jordán Ferenc ökológus, akivel tavalyi nagy sikerű, Az ember vége a természet esélye című könyve apropóján beszélgettek. Sokat tudunk a természetről, ami épp arra elég, hogy megállapítsuk, milyen kevés ez. Korábban a természetről szerzett tudásunk része volt a mindennapjainknak: ismertük az állatok és a növények nevét, hogy utóbbiak mire jók, mijük ízletes. Mára kívül rekedtünk egy rendszeren, aminek pedig nagyon is részesei vagyunk. Jordán Ferenc Az ember vége, a természet esélye című könyvében azt feszegeti, mennyire kerültünk távol a természettől, és ez mennyiben érinti a saját esélyeinket. Mennyiben jó, ha a természet érdekében vagy ellenében beavatkozunk egy rendszerbe, aminek összefüggéseit is csak nagy vonalakban értjük? A beavatkozások tovagyűrűző hatásait pedig gyakran még utólag is nehezen fogjuk fel.   A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.
5/29/20241 hour, 7 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Péterfi Judit: Kőkemény önismereti tréning kellett a túléléshez [Podcast]

A népszerű televíziós riporter és műsorvezető első könyve Engedd el! címmel jelent meg. Péterfi Judit a Tavaszi Margó vendége lesz, előtte podcastben beszélgettünk a kötetről, megküzdésektől és önismeretről.   Péterfi Judit Engedd el! – Szabadulás a lelki terhek fogságából című könyvében az életútját veszi végig szakmai és magánéleti szempontból, miután kemény földbe állásokat követően emberek sora tanácsolta neki: „Engedd el!”. A tanács nem vált be, azt ugyanis senki sem tudta, mégis hogyan kéne ezt csinálni: „Akarva, de nem görcsösen? Meditálva, fehér gyertya füstjében? Az El Caminót járva hátrafelé?”   Miközben a válasz után nyomozott, Péterfi hét interjút is készített, amiket az önreflektív szakaszokhoz tematikusan kapcsolódva szintén megtalálunk a kötetben. Akikkel a szerző beszélgetett elengedésről, tanulásról és az önfejlesztés kultúrájáról: Feldmár András, Dudits Dénes, Soma Mamagésa, Iványi Gábor, Máté Gábor, Csernus Imre, Daubner Béla.  
5/21/202459 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

drMáriás: Lehet 20 éves az ember, de 100 év történetét hordozza

Máriás Béla Újvidéken született, a háború elől 1991-ben költözött Magyarországra, pályáját meghatározza a játékos lázadás, amivel zenében, képzőművészetben és irodalomban is egyedi hangot talált. DrMáriás Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról című könyv pár hónapja jelent meg, ebben az utóbbi évek festményeit, illetve az azokhoz készült szövegeket rendezte albumba. Nézzük és olvassuk a műveket, amelyek ironikusan dokumentálják a magyar közéletet vagy a világpolitikát. Politikus szereplőivel sajátos művészeti panoptikumot hozott létre, stílusokat, szerzőket és irányzatokat hoz játékba, és bár nem ő kereste a politikát, az megtalálta őt. A Könyves Magazin podcastjának vendége drMáriás, akivel beszélgetünk művészeti hagyományról, a zenélésről és a Tudósokról, a közösségi média és alkotás viszonyáról, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, ami nélkül ez az egyedi alkotói világ sem születhetett volna meg.
5/19/202451 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Alkotótárs #7: A nyelv és az atmoszféra nekem a versíráskor fontosabb volt

Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az hetedik epizódban Kerber Balázzsal beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna.   Kerber Balázs Számtan a holdas estékre című verses prózája néhány hete, a költészet napjára jelent meg. Ennek a kötetnek a tervével pályázott a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíjra, a mostani beszélgetésünket a megjelenés előtt vettük fel, így még tudtunk beszélgetni az utolsó simitásokról. Mesélt arról, mennyire tud az írás közösségi tevékenység lenni, van-e olyan alkotótársa, akinek az észrevételei különösen fontosak számára és hogy vajon hogyan lehet tudni, hogy egy mű elkészült.  
5/16/202426 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Stephen King 50 éve beleélte magát a menstruáló kamaszlány bosszújába

Stephen King 1974-ben kidobta a kukába debütáló regényének, a Carrie-nek az első pár oldalát. A felesége kiszedte, és emiatt 50 évvel később is beszélünk róla (sőt újraolvastam). A több száz millió példányban megjelent, több adaptációt is megélt történet egy kamasz lányról szól, akit az osztálytársai megaláznak és tampont vágnak hozzá, amikor kiderül, hogy menstruál. King horrorregénye nem is igazán horror, bár nyomasztó, félelmetes és iszonyatos, amilyen egy középiskola tud lenni. Vallási fanatizmusról, erőszakábrázolásról, szörnyekről, áldozatiságról és Stephen Kingről beszélgetünk a Könyves Magazin podcastjában Csetényi Korinnával, a Szegedi Tudományegyetem angol tanszékének tanárával.
5/10/20241 hour, 13 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Hogyan készüljünk fel a magyarérettségire?

Mit mérünk 2024-ben a magyarérettségin? Ahogy növekszik a képernyő előtt töltött idő, úgy olvasunk egyre kevesebbet. Miért lett újra fontos a magolás a szövegértés és írás helyett? A Nemzeti Alaptanterv változásával együtt a magyarérettségi is megváltozott, új szempontok és új szerzők is bekerültek. Ha már bekerült Herczeg Ferenc, akkor nemcsak egy cikkel és beleolvasóval segítünk. Mire kell felkészülnie a vizsgázónak? Hogyan tudnak segíteni a szülők? A Könyves Magazin podcastjában Diószegi Endrével, az Ady Endre Gimnázium tanárával beszélgetünk kötelezőkről és elvárásokról. A magyarérettségi fontos kérdései: Mit kell tudni az új feladatokról? Miért nem kell félni az érettségitől? Visszalépés, hogy memoriterekből és adatokból kell írásban vizsgázni? Herczeg Ferenc az új szereplő, miért érdekes? Hogyan készüljenek a diákok? Hogyan javíthatják egyszerűen a helyesírásukat? Miért fontos átolvasni a feladatokat először?
5/3/20241 hour, 8 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Alkotótárs #6: Az olvasás az sokszor az íráshoz is inspirációt jelent

Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az hatodik epizódban Kerber Balázzsal beszélget a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, Ott Anna.   Kerber Balázs, az olvasó mesél most arról, hogy az olvasás hogyan tud inspirálóan hatni az írásra, vagy épp hogyan lehet gátja annak. Elmeséli, van-e különbség aközött, amit aktív alkotói időszakában olvas és aközött, amit csak úgy, az olvasás öröme miatt. Vajon ki tudja-e még kapcsolni az írói, szerkesztői működését, ha egy szöveggel tölt időt? Beszél arról, szerinte miért olvasnak kevesebb verset az emberek és arról, hogy nekik melyik kötetek lettek az elmúlt években nagy kedvencei, de József Attila és Kerouac is szóba kerül majd.
5/2/202430 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #8 Péterfy-Novák Éva "Az az anyai parancsom, hogy megyünk tovább"

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Az évadzáró epizód vendége: Péterfy-Novák Éva, az Egyasszony szerzője.  Erről lesz szó: Anyai veszteségek, gyász Szülészeti körülmények Gyermekvállalás és felelősség akkor és most Fájdalmak távoltartása Társválasztás Traumaírás Az Egyasszony írásának története és újra kiadásának tanulságai Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
4/30/202433 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről.    Mindannyian tervezzük az életünket, de hogyan lehet és miért kell ezt tudományos szinten művelni? És lehet-e optimistán csinálni? Egyáltalán, mikor kezdődik a jövő? Ezeket a kérdéseket is érintették a podcastben Rab Árpáddal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársával, egyetemi docenssel. Rab szerint a jövőkutatásban a legnagyobb ellenségünket, az időt tesszük szövetségesünkké. A beszélgetés során szóba került, milyen hatásai vannak annak, hogy ennyire felgyorsult az, milyen ütemben kerülnek a technológiai vívmányok a társadalom elé. Vagy hogyan építünk kvázi emlékeket magunk számára azzal, ha elképzelünk jövőbeli forgatókönyveket – ezek az emlékek ugyanis még pszichológiailag segítenek kezelni az új helyzetek okozta pánikot vagy kellemetlen meglepetéseket. Szóba kerül, hogyan kapcsolódnak popkulturális jelenségek (például egy zombijárvány) nagyon is valós problémákhoz és ahhoz, hogyan lehet rájuk felkészülni. És megvitatták, mi történik a stand uppal, ha már lesznek valós idejű fordítóprogramok.
4/29/20241 hour, 2 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

A háromtest-probléma: minden, amit tudni akartál a világ legsikeresebb kínai sci-fijéről!

A háromtest-probléma című sci-fit nézi az elmúlt hetekben a netflixezők nagy része: egy kínai programozóból lett író, Cixin Liu regényfolyamának első kötetét, amiben a tudományos kérdések, az idegen lények és az emberek közötti konfliktusok alakítják a cselekményt. MIben más a könyv? Hogyan dolgozták fel a sorozatban? Istenhitről, technológiai diktatúráról, figyelemkontrollról és a jövőnket meghatározó szorongásokról is kérdezzük Rácz I. Pétert, az Európa Könyvkiadó szerkesztőjét.
4/26/202450 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta #7 Halász Rita: "Anya vagyok, viszont az az ember is vagyok, aki meg fogja írni a második könyvét"

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. A hetedik rész vendége: Halász Rita.  A felvételt 2023. őszén rögzítettük.  Erről lesz szó: Önismeret fontossága: értékrend, célok, prioritások és ezek szerepe a belső egyensúlyban A megfelelő társ jelentősége Harmadik gyerek vs. első gyerek megélése Alkotásra szántIdő teremtése, szervezése Mikor és miért gondol Halász Rita Tompa Andreára? Perinatális gyász Halász Rita új regénye Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna 
4/23/202445 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

A podcastben Rusvai Mónika Zsoldos Péter-díjas íróval, irodalmárral beszélgetünk Robert Holdstock Mitágó-erdő című regényéről. Szóba kerülnek az ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is.
4/22/202455 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #6 Szabó T. Anna & Dragomán György “Mindenből kivettem a részem, kivéve az aggódásból.”

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Most emeli a tétet, egy írópár a hatodik részben Szabó T. Anna és Dragomán György.  Erről lesz szó: Egyszerre válni íróvá, szülővé Várakozás a szülőségre Nem “játszós” szülő  Mit ad és mit vesz el az írósapka  Képernyőidő Olvasás, meseolvasás, kultúra a családban Apa- anya szerepek korlátok és lehetőségek A türelmetlen szerelem 35 év titok A szerzők megjelenési tervei Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
4/16/202452 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Kemény Lili: Az életemet nem különösebben tartom érdekesnek

Kit érdekel egy 30 éves nő önéletrajzi regénye? Az irodalom vagy az élet a fontosabb? Milyen nehézségeket okoz, hogy azonosíthatóak a szereplők? Hogyan néz szembe kamasz verseskötetével? Kemény Lili megírta első prózakötét Nem címmel (kritikánk itt olvasható), ami nemcsak egy nő felnőtté válását követi végig a családi hatások feldolgozásán, a Végtelen tréfa fordításá és a bonyolult párkapcsolati mátrixain keresztül egészen addig, amikor a hatalom megváltoztatja a 150 éves egyetemének történetét. A Könyves Magazin podcastjában Kemény Lili először beszél az alkotói folyamatról, a szereplők álnevesítéséről és arról, hogy miért nem írt sokáig.
4/12/202454 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Alkotótárs #5: Szerintem írni úgy lehet, hogyha az ember olvas

Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az ötödik epizódban Zilahi Annával beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Ott Anna.   Mindig nagyon érdekes, amikor az írókat olvasóként kérdezzük. Fontos és terjedelmes olvasmánylistát lehet összeállítani számunkra kedves írók számukra kedves könyveiből. Most Zilahi Annát kértük arra, hogy mondja el, mik azok a könyvek és miért, amik fontosak voltak neki íróként és magánemberként egyaránt. Mieko Kawakami Breast and eggs, Hegedüs Vera Ostoba és Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvekről beszélgettünk. 
4/11/202431 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #5 Dr. Benkovics Júlia “Nagyon nehéz feladatot vállaltál, és ha nem őrzöd meg az ép elmédet, akkor nem fogja helyetted senki.”

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Az ötödik rész vendége Dr. Benkovics Júlia. Erről lesz szó: Mi köze egy labdának az orvosi pályához? Nagycsaládban felnőni = nagycsaládra vágyni? Hogyan tervez családot egy nőgyógyász házaspár? Kell e túlbiztosítani a szülést? Mi a közös az orvosokban és az anyákban ? Medikalizált szülés versus megérkezés az anyaságba Anyává válás és a hormonok Saját idő, töltekezés, hivatás Logisztika, stop gomb és áldozatok Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna 
4/9/202442 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Orvos-Tóth Noémi 16 országban kezdi nulláról, de hogyan?

Legalább tizenhat országban jelenik meg a következő években Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve, a transzgenerációs kérdésekkel foglalkozó Örökölt sors. Az itthon 300 ezer példányban eladott pszichológia könyv brit, német, olasz, spanyol vagy horvát nyelven is megjelenik. A Könyves Magazin podcastjában a szerzővel, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal, és a külföldi nyitást megtervező és építő Sárközy Bencével, a Libri Kiadói csoport kiadàsi igazgatójával, a Sárközy és társa irodalmi ügynökség alapítójával beszélgetünk a stratégiai építkezésről, a brit licitversenyről és arról, hogyan Ázsiában még nem robbant be a pszichológia a könyvkiadásban.  A nyitó képet ​​Máté Péter/Jelenkor Kiadó készítette.    A beszélgetésen szóba kerül: Mi a közös Szoboszlai Dominikban és Orvos-Tóth Noémiban? Hogyan kell elkezdeni egy ilyen építkezést? Hogyan fogadták a külföldi kiadók? Mennyire megtervezett a következő évek programja Orvos-Tóth Noémi számára? Hol tart Magyarországon a pszichológiai könyvek kiadása? 
4/5/202455 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet! Mi megtesszük!

Ha bemegyünk egy könyvesboltba, akkor a borítók segítenek eligazodni, kiemelni az érdekes műveket. Óriási a zaj, a könyvek versenyeznek egymással, hogy feltűnjenek, miközben eligazodást is kell nyújtaniuk, hogy mit várhatunk a könyvtől. A marketing találkozik az alkotóművészettel, a funkció az olvasói kapcsolódással. A borító és a betűtípus is a szöveg része, vagyis a regény akkor kezdődik, amikor ránézünk a vizualitására. Mitől működik egy borító? Az esztétikai vagy a marketingszempont a fontosabb? Hogyan segíti a könyvtervezés az olvasmányélményt? Hogyan változtak a borítók az elmúlt 30 évben? Polgárdi Ákos, tervező grafikus, a Magyar Könyvtervezés díj alapítója a Könyves Magazin podcastjának vendége.
3/29/202458 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Litkai Gergely: A szemetesünk a legjobb tükör, hogy lássuk, min kell változtatnunk // Dobd ki a szemetest!

Tóth Andi Dobd ki a szemetest! című könyvéről és a hulladékmentes élet előnyeiről, valamint kihívásairól beszélget Szebenyi Péterrel, a Klímapolitikai Intézet munkatársával, környezetvédelmi influenszerrel Litkai Gergely. Az adásban többek között szóba kerül, hogyan tudjuk kikerülni a felesleges hulladékot, és mennyiben befolyásolja a lehetőségeinket a környezetünk? Mit kell végiggondolni például élelmiszerbiztonsági szempontból? Miért és hogyan célszerű vigyázni a használt dolgainkra? Mit jelent a tervezett elavulás? Mire figyeljünk a komposztálásnál? És mit kéne átgondolunk az ajándékozási szokásainkról?   A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.
3/28/20241 hour, 7 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #4 Oltai Kata “Még egy olyan nagyszájú nőnek mint én sincs beleszólása a szülésbe”

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. A harmadik rész vendége Oltai Kata. Erről lesz szó: A falka hasonlat Családtervezés Nők közötti empátia Kórházi tapasztalatok Párkapcsolat szülőként Gyerekbarát munka A meztelen test kérdése Az anyai test változása Császármetszés Dolgozó anyaság Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna
3/26/20241 hour, 24 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

A Szegény párákban Frankenstein, a szex és Mary Shelley is a ma nőjéről beszélnek

Mi lesz, ha egy nő agyát kicserélik és nem kell foglalkoznia a társadalmi elvárásokkal? Mi történik a nővel a felnőtté válásban? Mi köze van Mary Shelley családjának vagy a Frankensteinnek az év legizgalmasabb filmjéhez? A Szegény párák a 11 jelölésével az idei Oscar-szezon egyik leglátványosabb és legizgalmasabb filmje volt, amiről korábbi podcastunkban  is beszéltünk az Oppenheimer, a Barbie vagy az Érdekvédelmi terület mellett. Látszólag Jorgosz Lánthimosz rendező egy újabb Frankenstein-adaptációt készített a fantasztikus Emma Stone főszereplésével, miközben egy valódi családtörténetet is feldolgozott: Mary Shelley szüleinek sztoriját. A 19. századi író nemcsak egy új mítoszt teremtett meg, hanem egy olyan kulturális mémet hozott létre, ami láthatóan a mai napig működik, most például egy kifejezetten feminista nézőpontot mesélt el (kritikánk a filmről itt olvasható).  Shelley édesanyja az első feminista filozófus, Mary Wollstonecraft és apja, William Goldwin voltak. Amíg az apa sok tekintetben emlékeztethet minket a filmbeli tudós, William Defoe karakterére, addig az anyja hasonló utat járt be, mint a Bella Bexter nevű karakter.  A Könyves Magazin podcastjába a téma hazai szakértőjét hívtuk el: Péter Ágnes irodalomtörténész, A függetlenség ára című, szuperérdekes monográfia szerzője.
3/24/202458 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #3 Nádasdy Ádám „Megérezték a gyerekek, hogy én jövök, nem pedig hazajövök”

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. A harmadik rész vendége Nádasdy Ádám. Erről lesz szó: Női és férfi hagyományos szerepek Családi minták Maradni, maradni című vers, mint az anyaság allegóriája Apává válás fiatalon Versírás a wc-n és a konyhapulton Válásáról, szexuális irányultságának felvállalásáról és az arra kapott reakciókról Nagyapaságról Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna 
3/19/202440 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #2: Tóth Krisztina

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. A második rész vendége Tóth Krisztina. Erről lesz szó: Szülés, születés Gyermekágy és eső hónapok nehézségei Információhiány vs. túl sok információ a szülőknek Erőforrások, segítők az anyaságban Egyedüllét, vagyis leginkább annak hiánya Bűntudatkeltő mondatok és lelkiismeret-furdalás A test változása és az erre adott/kapott reakciók Család VAGY karrier Diszfunkcionális családi minta Biológiai szülőség és örökbefogadás Az a bizonyos saját szoba Otthoni iskola a covid idején Malac és Liba, mint családi projekt Következő könyv tervei Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel, írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna 
3/12/202442 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Ezt senki nem mondta! #1: Tompa Andrea

Ezt senki nem mondta! Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról a meghívott írókkal, költőkkel, alkotókkal. Az első rész vendége Tompa Andrea. Erről lesz szó: Gyermekkor egy csonka családban a román diktatúrában Családtervezés a korábbi minták átírásával Gyermekvárás, a sikertelen próbálkozások gyásza Örökbefogadás és kreatív anyaság Anyává válás, az anyai szeretet minősége Szerelem és a “spanyol ösztöndíj” Munkatervezés és a váratlan események Az Omerta és a Sokszor nem halunk meg megírásának körülményei Határhelyzetek, bizalom, feltétel nélküli szeretet Élet és minőségi idő egy kamasszal Titkok és bizalom a családban Olvass tovább a sorozatról a könyvesmagazin.hu-n, ahol minden rész után könyvajánlókat is találsz. Ha kapcsolódnál a podcastban elhangzottakhoz saját történeteddel, vagy kérdéseddel,  írj nekünk az [email protected] e-mail címre.  Családi ügyekben is legyünk biztosak a dolgunkban! Ezt senki nem mondta! – a podcast sorozat főtámogatója az Alfa Biztosító. Zene: Wata Arculat: Bárdy Anna 
3/8/20241 hour, 9 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Oscar 2024: Barbie, Oppenheimer vagy egy nevető harmadik győz a csatában?

Az Amerikai Filmakadémia március 11-én 96. alkalommal, 23 kategóriában osztja ki az Oscar-díjat. Megnéztük és megvitattuk a legjobb adaptált forgatókönyv díjára jelölt filmeket, melyek idén: American Fiction, Barbie, Oppenheimer, Érdekvédelmi terület, Szegény párák. Több filmben felfedeztük a Frankenstein és a Prométheusz-mítosz nyomait, a férfiak által kitalált kereteket átlépő női karaktereket, sőt egy idővonalon is összekötöttük a látszólag nagyon különböző filmeket. A podcastban Kiss Imola, Valuska László és Vass Norbert beszélget férfi- és nőtörténetekről, jól és kevésbé jól sikerült feldolgozásokról, majd egy nagyon szubjektív listát is felállítanak.
3/5/20241 hour, 8 minutes, 1 second
Episode Artwork

Alkotótárs #4: Mi hajlandóak vagyunk arra, hogy szakmai titkainkat megosszuk egymással éppen amiatt, hogy ez a világ nyitva maradjon

Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. A harmadik epizódban Kerber Balázzsal és Nemes Z. Márióval beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Ott Anna. Kerber Balázs költészetére Nemes Z. Márió költő, esztéta nagy hatással volt, így vele kiegészülve beszélgettünk arról, hogyan alakíthatja egy fiatal író pályáját egy-egy irodalmi tábor, közeg és hogyan tudnak generációk egymásra hatni. Az irodalom magányos műfaj, vagy alkalmas a közös alkotásra? Mennyire fontos egy alkotói folyamatból néha kitekinteni és megnyílni mások felé, vagy engedni, hogy más művészeti ágak hassanak az alkotóra a munka folyamán?  
2/27/202436 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

A sikert csak tisztességtelen úton lehet elérni?

Ha érezted már azt, hogy a szakmai életedben a sikereid lehetnének láthatóbbak, akkor ez a beszélgetés az énmárkáról neked szól. A siker nehezen mérhető, de a személyes márka nem, mert a lényege, hogy az embert a szakmai-társadalmi környezetében elismerjék. Dr. László Móni szociológus, personal branding-szakértő szerint a magyar társadalomnak fura, gyanakvó a viszonya a sikerhez, de meg lehet tanulni kommunikálni a szakmai eredményeinket. A Titkos hírnév című könyvének középpontjában az introvertáltság áll, ami a hiedelmek szerint nem segíti a karrierépítést és a sikereket, mégis ha felismerjük, előnyünkre tudjuk fordítani. A könyv látszólag az üzleti világra fordítható le a legkönnyebben, de valójában minden szakmában hasznosítható. Figyelem, az énmárka nem az influenszerkedést jelöli! 
2/16/20241 hour, 1 minute, 38 seconds
Episode Artwork

Krasznahorkai végtelen mondataival az univerzum egészét kutatja

Megírta a magyar irodalom egyik legjobb regényét, megnyerte az egyik legmenőbb angolszász irodalmi díjat, társalkotója volt a filmtörténet egyik legradikálisabb rendezőjének. Krasznahorkai László 70 éves, kihasználtuk az évfordulót, hogy átbeszéljük az életművet. Ki hogyan találkozott először Krasznahorkai szövegeivel? Hogyan hatott rá Pilinszky, Kafka, Melville vagy Mészöly? Miért meghatározó az író regényeiben Gyula? Szóba kerül transzcendencia, univerzum, a művészet és egyén viszonya, a Krasznahorkai-mondat, a különleges karakterek. A beszélgetés során a Sátántangótól az új, Zsömle odavan című regényig sok-sok könyvet tárgyalunk.
1/5/20241 hour, 7 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

A holló egy giccsbe hajló legenda, de a kamaszkorunkat idézi

Szerelem, gyilkosság, bosszú, veszteség, vágybeteljesítő igazságszolgáltatás is ott lüktet A hollóban, ami az 1994-es filmfeldolgozással lett világhírű, és egyben generációs élmény. James O’Barr eredeti képregénye több mint 30 éves késéssel, az idei Könyvfesztiválra jelent meg magyarul a Gabo Kiadónál. Ez a 2011-es bővített kiadás alapján készült, a szerző előszavával, új jelenettel és 30 oldalnyi plusz képanyaggal. A hollóról a kötet fordítójával, Juhász Viktorral beszélgettünk. A hollót elemien meghatározza a képregény és az 1994-es film készülését megelőző/kísérő tragédiák sora, amiket a mai napig óhatatlanul rájuk olvasunk. A holló ráadásul szorosan kapcsolódik a kilencvenes évek goth rock szubkultúrájához, így a kamaszkorunkhoz, és kérdés, hogy vajon hogyan öregedett, és működik-e, ha 2023-ban lapozzuk fel. A beszélgetés során szóba került, hogyan építette bele O’Barr a saját gyászát és dühét a képregénybe, ami egyben az alkotói fejlődésének a mementója is. Megvizsgáltuk, milyen irodalmi, zenei, filmes hatások fedezhetőek fel rajta, és milyen képregényes közegbe érkezett. Felidéztük az 1994-es filmet, és egy kicsit tanakodtunk a további folytatásokról, például a 2024-ben érkező adaptációról is.
12/20/202350 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Britney Spears könyve nemcsak a poptörténet lenyomata, hanem kulturális szimbólum is

Britney Spears tinédzserként robbant be a zenei életbe 1998 végén, és attól kezdve több mint egy évtizeden át a világ egyik legmeghatározóbb popsztárja volt. Élete és karrierje akkor vett nagy fordulatot, amikor 2008-ban egy súlyos magánéleti válság közepette az apja, Jamie Spears a saját gondnoksága alá helyeztette, arra hivatkozva, hogy nem beszámítható. Az énekesnő ettől kezdve 13 éven keresztül élete legapróbb kérdéseiben sem dönthetett szabadon, sem az ideje, sem a vagyona, sem a munkái fölött nem rendelkezhetett. A gondnokságot végül 2021-ben szüntették meg. A podcastban beszélünk arról, hogy hogyan vált a számára menekülést jelentő zenéből csapda, hogy ki, hogyan és mit tálalt eddig Britney Spears viselt dolgairól, és ehhez képest mit mesél ő a könyvében élete legszomorúbb eseményeiről. Szóba került az is, hogy miért van ennek a kötetnek a zenein túl nagyon fontos kulturális és társadalmi üzenete, nemcsak a média, hanem a csapdahelyzetek áldozatai felé is.
12/15/202359 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Kibeszéltük 2023 legjobb könyveit!

A Könyves Magazin szerkesztőiként 2012 óta listázzuk az adott évben megjelent szépirodalmi könyveket, azokat az olvasmányokat, melyeket a legizgalmasabbnak, legemlékezetesebbnek tartunk. Nem volt ez másként idén sem, az ötvenes lista összeállítása után pedig rögtön stúdióba vonultunk, hogy kitárgyaljuk a könyveket. Podcast. Novemberben húztunk egy képzeletbeli határt, és elkezdtük számba venni a 2023-ban megjelent szépirodalmi műveket. Az ötvenes lista összeállítása egyszerre szép és kihívásokkal teli feladat, amikor heteken át vitázunk a könyvekről. Egy lista mindig szubjektív ‒ és emiatt persze igazságtalan ‒, de ezúttal is csak azokból válogattunk, amelyeket olvastunk, és amelyek megérintettek, megmozgattak, elgondolkodtattak, megleptek minket. De milyen témák voltak dominánsak idén, és melyik verseskötet maradt a legemlékezetesebb? Vajon másképp olvasunk egy regényt, ha tudjuk, hogy az az utolsó, és milyen láthatatlan idegpályák alakulnak ki az egymástól látszólag távol álló kötetek között? Ezekről is beszéltünk, meg persze személyes kedvenceinkről, saját mélypontjainkról, a régiek iránti elkötelezettségeinkről és új felfedezésekről is. ITT A TELJES 50-ES LISTA!!
12/11/20231 hour, 9 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Szűcs Ádám: Olyan könyvekért tudok nagyon rajongani, amiket én soha nem fogok tudni megírni

Idén először adták át az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat. A legjobb tízből az Erste választotta ki azt a szerzőt, akinek története leginkább megtestesíti a #higgymagadban faktort. A különdíj történetének első győztese Szűcs Ádám, aki A játék neve: Budapest című regényéért kapta meg az elismerést. A szerző Valuska Lászlónak mesélt többek között a fővároshoz kapcsolódó rendhagyó élményeiről, a pályakezdés tapasztalatairól, de szó esik az ifjúsági regény sajátos műfajról, a folytatás lehetőségeiről is. A jövőt azok teremtik meg, akik hisznek magukban és az ötleteikben. Higgy magadban és légy a saját történeted hőse! Az Erste már hisz benned. Margó-díj az Erste támogatásával.
11/30/202348 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Pogátsa Zoltán: Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek. A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.
11/29/20231 hour, 12 seconds
Episode Artwork

Frei Tamás: Tíz év múlva visszasírjuk ezt a kis zűrzavart

2022 tavaszán Oroszország totális háborút indított Ukrajna ellen (Sz. Bíró Zoltánt és Vonnák Diánát is kérdeztük a témában korábban), emiatt Joe Biden és Emanuel Macron a háborúról tárgyalnak Frei Tamás új akcióthrillerében. A főszereplő André Calvi, aki visszatért, hogy a világpolitikában is rendet teremtsen.  A szerző Moszkvában találkozott először a világ meghatározó politikusaival, Amerikában a rendőrséget kellett megelőzniük a bűnügyi helyszínelések előtt. Frei Tamással beszéltünk arról, hogyan alakították át a műfajt a filmes és tévésorozatos praktikák, de elmondta azt is, miért fontos, hogy a valóságban se történjenek máshogy az események, mint a regényében. A felszín alatt zajló eseményekkel szemben fél év előnye van, ezért kell gyorsan írni, sőt még gyorsabban fordítani, mert tervezik a külföldi megjelenéseket. Első világháborús patthelyzetről, Vlagyimir Putyin hidegháborús múltjáról és egy új világrend működéséről beszélt Frei Tamás, akinek november 6-án jelent meg új akcióthrillere, a Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér. Fotó: Schumy Csaba/Libri Kiadó
11/7/20231 hour, 25 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Ürge-Vorsatz Diána: Mi van, ha megmentjük a világot?

A Bookline Zöld ehavi adásában Frank Schätzing Mi van, ha megmentjük a világot? című könyve apropóján beszélget Litkai Gergely Ürge-Vorsatz Diána asztrofizikussal, a környezettudomány doktorával. A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk.
9/29/20231 hour, 7 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Benedek Ágota felboncolt teste és az irodalmi striciskedés

A Covid alatt írt blogjából az egyik legnépszerűbb korlenyomat lett (Rumbarumbamm), második, Állva maszturbálok című könyve provokatívan vicces kemény témákat rejtett.  Három éve robbant be Benedek Ágota, felkerült már mindenféle listákra, de az Élet és Irodalom is írt a könyvéről. Bár még nem tudja, mi lesz a névjegykártyájára írva az új kiadóban, a Leányvállalatnál, de művészeti vezetőként, “irodalmi striciként” és szerzőként is részt vállal egy független kis kiadó elindításában. Beszélgetés Benedek Ágotával fogselymezésről, sorozatfejlesztésről, a felboncolt testéről, a köldöknézegetésről és arról a 3 évről, ami 3 könyvet hozott. A legutolsó októberben jelenik meg Akkor inkább már most megdöglök címmel, amiben a teremtéstörténetben is megjelenik a menstruáció, a hormonok szétvernek mindent, de még űrkaják is szerepelnek benne.
9/28/20231 hour, 19 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Robert Capa: magyar fotósból lett a világ szeme

Ki volt Robert Capa - valós személy vagy egy jól kitalált brand? A piaci logika vagy az elhivatottság alakította életét, karrierjét? Ügy volt neki a háború leleplezése vagy pénzkereseti lehetőség? Mi volt a jelentősége és miért fontos még ma is? Szeder Kata és Valuska László beszélgetett beszélgetett róla podcastunkban.
9/14/202354 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Simon Márton: A Polaroidok sikere után hirtelen más lettem, mint aki voltam [Visszapillantó]

Elindult a Visszapillantó, amelyben a 2013-as év végi toplistánk köteteit vettük elő újra, hogy megnézzük, mi történt ezekkel a könyvekkel és szerzőikkel azóta. Tíz éve jelent meg Simon Márton Polaroidok című kötete, melyet olvasva villanásnyi utazásokat tehettünk életekbe, világokba, filmekbe vagy érzésekbe. A rövid szövegeket tartalmazó könyv hatalmas siker lett, volt olyan is, aki magára tetováltatta néhány sorát. A szerzővel a kötetben kézzelfogható radikális váltásról, a nehezen feldolgozható sikerről és arról is beszélgettünk, mit mondott a nagymamája, amikor elolvasta a verseket. Hallgasd meg a teljes beszélgetést!
9/5/20231 hour, 11 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Erdős Virág: Mindegy mit tervezünk el, úgyis az élet alakítja a dolgokat [Visszapillantó]

Elindult a Visszapillantó, amelyben a 2013-as év végi toplistánk köteteit vettük elő újra, hogy megnézzük, mi történt ezekkel a könyvekkel és szerzőikkel azóta. Tíz éve jelent meg Erdős Virág ezt is el című verseskötete, ami hamar virálissá vált: sokan magukénak érezték a verseket, énekelték, idézték, rengetegen kapcsolódtak hozzájuk. De hogyan élte meg a költő a sikert, és miért tartja ma már némileg károsnak a kötet körüli felhajtást? Erdős Virággal beszélgettünk.
8/29/202356 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Turi Tímea: Egyre nehezebb meghallani az egyén hangját a tömegben

A költő, aki a Magvető Kiadó főszerkesztője, éjjel-nappal irodalmi szövegekkel dolgozik, az írás kitüntetett szerepet tölt be az életében. Megjelent Turi Tímea új verseskötete, Egyszerre egy beszéljen címmel a Prae Kiadónál. Hatalomról, elnyomásról, rendről is mesél a verseskötet, amelyben a sok zajból végeredményben egy hangot lenne jó hallani. Szerepversek, imaszerű szövegek váltogatják egymást a kötetben: olyan helyzeteket mutat meg, amelyekről egyébként nem könnyű beszélni. A versek különböző női tapasztalatokat mutatnak meg, érzékeny távolságtartással közelítenek a személyeshez. A mitológiai szereplők a hétköznapokban találják magukat, Turit frusztrálja a kommunikációs zaj, az egyre nehezebb tájékozódás a világban. Irodalomról, az írás konfliktusosságáról, szövegekről, női szerepekről, láthatatlan munkáról és a megszólalás nehézségeiről beszélgettünk Turi Tímeával. 
7/14/20231 hour, 11 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Krusovszky Dénes: A valóság is képlékeny dolog

Az Akik már nem leszünk sosem című regényét követően megjelent a Levelek nélkül, amelyben egy vidéki kisváros középiskolai tanára kezd nyomozásba, ha már nagy tömegben pusztulnak el a libák. Középiskolások küzdenek a jövőjüket felszámoló felnőttek ellen, valaki külföldre költözik, más meg a kisvárosban marad. Koroknai János főszereplőnek sok harca van, amelyek mindent meghatároznak: milyen a jövőkép egy kisvárosban, hogyan határoz meg minket a családtörténetünk és mihez kezdhetünk a buborékvilágunkban. Krusovszky Dénessel globális krízisról, az első regény sikereiről és tapasztalatairól, vidékről és rejtélyekről beszélgettünk.  
7/6/20231 hour, 11 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

A vidék szovjetizálása az egész magyar társadalmat megbetegítette

A vidék szovjetizálása címmel jelent meg Csikós Gábor, Ö. Kovács József és Horváth Gergely Krisztián történészek kötete, ami tételesen bemutatja a kollektivizálás és az erőszakos téeszesítés folyamatát a földelkobzástól és a földosztástól a 70-es évek végéig. Nemcsak azt látjuk, hogyan sorvasztották el a magyar falut, de azt is, hogy ennek mennyire tettenérhető hatásai vannak napjaink társadalmában is. "A szovjetizálás társadalmi és környezeti ára külföldi összehasonlításban különösen szembetűnő", olvasható a kötet fülszövegében, mi pedig ennek az állításnak jártunk utána, vendégünk Ö. Kovács József történész, levéltáros, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára és a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos igazgatója.
6/23/20231 hour, 5 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Kácsor Zsolt: Még a saját szüleimnek se beszéltem ezekről / Pokoljárás Bipoláriában

A Kalligram kiadó vezetője bedobta az ötletet, hogy Kácsor Zsolt írjon a bipoláris depressziójáról: egyikük se gondolta, hogy ilyen nehéz úton kell végigmennie a szerzőnek. A Pokoljárás Bipoláriában olyan regény, amiben kifejezetten nagy szerepe vagy tétje van annak, hogy nem egy szerző, hanem Kácsor Zsolt személy írja. Aki nem mellesleg két személy, mert van benne egy halott ember is. A regény cselekményéről mint fikcióról beszélve: az elbeszélő ágya mellett egy kötél és egy kés van, a megsemmitsítés vagy felszámolás eszközei. Sztori rengeteg van: a családjától egy amerikai nő miatt lelépő apa, mindennapi harcok az önbizalomhiánnyal, idegenségélmény és egy szellemileg sérült testvér. De ez nem sztori, sok ponton a valóságot írta meg Kácsor, aki saját bevallása szerint elment a falig ezzel a könyvével, mindent kiírt magából, kiürült. A számok szerepéről, a családi szembenézés nehézségeiről is mesélt Kácsor Zsolt podcastunkban.
6/21/202355 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Litkai Gergely: Tízmillió faj segít túlélnünk, ha megtanulunk együttműködni velük - Az élet szövete

Anne Sverdrup-Thygeson norvég biológus, rovarkutató, egyetemi oktató és lelkes természetjáró Az élet szövete című könyvében magával ragadó módon mutatja be, hogyan járul hozzá az emberi faj túléléséhez és jóllétéhez a természet a maga nyüzsgő sokféleségével. Litkai Gergely a kötet kapcsán Dr. Báldi Andrással, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás kutatócsoport vezetőjével beszélgetett. A podcastban szóba kerül, hogy mire vonatkozik az ökoszisztéma-szolgáltatás, és mi köze van ahhoz, hogy évtizedek óta tudunk már arról, hogy fokozatosan és biztosan csökken a fajok száma a Földön. Hogyan segíthet az ökoszisztémák működése például a napi ivóvíz-ellátottság megoldásában, akár olyan nagyvárosokban is, mint New York? És milyen hasonló magyar példák vannak arra, amikor a környezetvédelem és a gazdaság szereplői együttműködnek? Egyáltalán, baj-e, ha a gazdasági-társadalmi hasznosság felől közelítjük a környezetvédelmi kérdéseket?   A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. 
6/15/202356 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kleinheincz Csilla: Nem akartam a mágiával elvenni az olvasótól a valóságos megoldásokat

Kleinheincz Csilla író, fordító, a Gabo kiadó szerkesztője, lassan húsz éve a hazai spekulatív irodalmi élet egyik kiemelkedő alakja. Írt urban fantasy regényt, a novellái megjelentek angol nyelven, majd a legismertebbek eddig az Ólomerdő-regényei lettek, amik a magyar folklór és népmesék elemeiből inspirálódtak. Új könyvében, az Alvilági szövedékben visszanyúlt az agrármérnöki tanulmányaihoz, és két közösség eltérő életmódját ütköztetve reflektál napjaink problémáira.
6/1/202345 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Szabó Magda egész életében hitt a nagy történetekben [A Szabó Magda-titok 5.]

A Szabó Magda-titok záró részének vendége volt Gilbert Edit irodalmár, akivel az életpálya disszonanciáiról, elzárkózásról és népszerűségről, a hivatalos irodalomkritika hozzáállásáról és a kritikusokra szórt átkokról is beszélgettünk - és természetesen rákérdeztünk arra is, hogy akkor mégis miben áll a Szabó Magda-titok.
5/26/20231 hour, 15 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Mennyire vagyunk felelőtlenek a nukleáris anyagokkal? / A katasztrófa küszöbén

Litkai Gergely podcastsorozata új részében Király Leventével, a Corvina kiadó vezetőjével beszélgetett többek között arról, hogyan történhetett meg, hogy a rádiumlányok halála után még évtizedekig használtak sugárzó anyagot karórákon; hogyan került több tonna sugárszennyezett hal az élelmiszerláncba; és hogy mit kezd a calabriai maffia a sugárzó hulladékkal? A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. 
5/19/202347 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Závada Péter: A szövegekbe visszavonulás is politika

Negyedik verseskötete jelenik meg Závada Péternek A muréna mozgása címmel, amely azt érezteti, milyen kevés a beleszólás lehetősége a társadalmi folyamatokba. A személyesség annyira túlpörgetett, hogy mindenkiről mindent tudni lehet, a társadalmat is a figyelemért folyó küzdelem határozza meg. Minden az énről szól, amit a kapitalizmus gyarmatosít, de azt nem tudni, hogy az még a valódi én-e - ilyenek is foglalkoztatják Závadát. Egy tengeri állatról is szól a beszélgetés, meg a költői szerepről, csillapíthatatlan kíváncsiságról, versolvasásról, figyelemgazdaságról, színházról és megfigyelésről. 
5/9/202357 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Pál Sándor Attila: Kiküldtek a József Attila-óráról, mert fantasyt olvastam

Az utolsó disznóvágástól Eminemig, a néptánctól a költői szerepig mindenről kérdeztük Pál Sándor Attilát, akinek Daloskönyv című verseskötete pár hete jelent meg a Magvetőnél. Milyen volt a kilencvenes évek falun, amikor a néphagyomány és a rapkultúra is meghatározó volt? Hogyan lehet elviselni az örökös “megkésettség”-érzést? A politika hogyan és hogyan nem jelent meg a családi életben? Pál Sándor Attilával beszélgettünk. 
5/2/202351 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Vonnák Diána: Azt a fajta szerzői diktatúrát azért fenntartom, hogy még a saját szavam sem kötelez, hanem csak egy vektort jelöl ki.

Lassan egy éve nyerte meg Vonnák Diána és Vajna Ádám a Marstercard Alkotótárs Ösztöndíjat. Ezt az egy évet végig dokumentáltuk ebben a podcast sorozatban. Az utolsó részek egyikének kérdései nagyon hasonlóak az első beszélgetés kérdéseihez. Nyomás vagy mankó az ösztöndíj? Most épp a munkafolyamat melyik részénél tartanak és merre folyik tovább az alkotás? Vajon mennyit változott a szöveg ahhoz képest, amivel az ösztöndíjra pályáztak? Vonnák Diána és Vajna Ádám válaszolnak.
4/25/202327 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Trianonból a magyar gyárosok profitáltak, mert nem volt román üzleti elit

Rigó Máté a modern kori Kelet-Közép- és Nyugat-Európa globális történetének kutatója, jelenleg a bostoni Brandeis Egyetem oktatója. Háború, profit, Trianon - Hogyan vészelte át a polgárság az első világháborút? című könyve eredetileg angolul jelent meg, majd ennek fordítása már magyarul is elérhető. A kötet azzal foglalkozik, hogyan boldogulhatott a történeti Magyarország üzleti elitjének egy része ennyire jól azokban az utódállamokban, ahol a kormányzati propaganda szintjén nemkívánatosak voltak. Rigó Máté ehhez az elzász-lotaringiai régió vállalkozó polgárságának sorsát hasonlította össze az erdélyi mágnásokkal, mindezt úgy, hogy konkrét személyek, családok, vállalkozások történetét mesélte el példaként. Miért voltak tartósak a Német Birodalom és az Osztrák-Magyar monarchia idején kialakult gazdasági kapcsolatok és hálózatok? És hogyan lehetett, hogy az erdélyi magyar vállalkozók egy része még profitálhatott is Trianonból? És miért volt sokkal jobb soruk, mint elzászi társaiké? Ezekről is beszélgettünk.
4/21/202354 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Az ajtó titkokról, bizalomról és árulásról mesél [A Szabó Magda-titok 4.]

A titok, az árulás és az emberi méltóság megőrzésének is a regénye Az ajtó, Szabó Magda egyik legnépszerűbb könyve, amely egy tragikus történet szálainak felfejtésén keresztül mutatja be egy bonyolult érzelmi háló legapróbb részleteit. Negyedik részéhez ért A Szabó Magda-titok.
4/5/20231 hour, 26 minutes, 1 second
Episode Artwork

20 éves A Da Vinci-kód: Jézus feleségétől a 80 millió eladott példányig

2003-ban jelent meg angolul A Da Vinci-kód, a kötet sikerére pedig jellemző, hogy abban az évben az eladásokat tekintve csak egy másik giga-bestseller, a Harry Potter és a Főnix Rendje tudta túlszárnyalni. De mit tudott és mit tud a regény most? Podcastben kibeszéltük. Húsz éve jelent meg angolul Dan Brown sikerkönyve, A Da Vinci-kód, amely hamar letarolta könyvpiacot, majd Tom Hanks főszereplésével film készült belőle. Ám Dan Brownnak sem adták könnyen a sikert, hiszen A Da Vinci-kód már a negyedik könyve volt, amellyel végül berobbant, és a második olyan regény, amelyben feltűnik a jelképeket tökéletesen olvasó és értelmező Robert Langdon figurája. Mitől profi könyvtermék A Da Vinci-kód, mi a sikere titka, mitől lett jelenség, és mi az igazán frusztráló Robert Langdon karakterében? Valuska László és Ruff Orsolya újranézte és újraolvasta a művet.
3/31/202357 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Iamyank: Ki akartam mondani, hogy mind meg fogunk halni

Láttam a jövőt meghalni címmel jelent meg iamyank új albuma, amin, nem kis meglepetésre, magyar dalszöveg is hallható. Gyerekként nem tudott angolul, csak elképzelte, miről szólhat a dal, a hiphopon nőtt fel, Eminem-rajongó volt, hosszú volt az útja a dalszövegig. A személyes témától a nyilvánosság elé állásig sok-sok téma merült fel, például az is, hogyan született ez a sötét címadó dal, a Láttam a jövőt meghalni. Fejlődési útról, kockázatvállalásról és technikai fejlődésről is mesélt. Az a.dal.szöveg című podcastsorozat vendége: Herold János.
3/28/20231 hour, 10 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Szabó Benedek: Az igazán jó műveknek nincs eleje és vége / a.dal.szöveg

A művészet a nüanszok terepe. Mi a baj A teljesség felé című slágerrel? Mit lehet kezdeni a generációs érzetekkel? A nyolcvanas évek dalszövegei hogyan hatottak az új, Minket ne szeress című új albumra? Novellaként gondol a dalszövegre Szabó Benedek, aki Galaxisok nevű zenekarával most jelentette meg Minket ne szeress című új albumát. A podcastból az is kiderül, hogy annyira személyesnek érezték a hallgatók a dalszövegeit, hogy például édesapja is jelezte, a bátyja nem Győrbe járt egyetemre. A hallgatók társalkotói szerepéről, John Cheever prózájáról, hidegháborúról és melankóliáról beszélgettünk Szabó Benedekkel, aki az egyrészt-másrészt generációjához tartozik.
3/17/20231 hour, 8 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A Last of Us előtt már begombásodott a (horror)irodalom

A Last of Us nyomán könyvek segítségével beszélgettünk Sepsi Lászlóval gombákról, irodalomról, pszichedéliáról, hálózatokról, poszthumán metaforákról és gyerekekről. Elővettük Mike Carey Kiéhezettek (2014) és Sepsi László Termőtestek (2021) című regényeit, valamint a gombakutató Merlin Sheldrake Az élet szövedéke (2022) című ismeretterjesztő munkáját. És persze nem maradt ki a David Attenborough-narrálta, zseniális részlet a BBC-s Bolygónk, a Föld-sorozatból, ami megismertette a nagyközönséggel a Cordyceps gombát és több fikciós mű (köztük a fenti regények és a Last of Us-játék) egyik fontos ihletője is lett. És amiről például szó esett: - Mi köze van a gombáknak a tündérekhez és a boszorkányokhoz Európában? - Miben cáfolta meg azóta a tudomány a a BBC-s hangyás videót? És melyik az a tévedés, ami makacsul beenni látszik magát a popkulturális tudatba? - Hogyan kapcsolja össze a gomba a pszichedelikus víziókat az autonóm akarat elvesztésének rémképével? - Miért torzítja el a testet, és miért kiváló metafora a rendszertani besorolási nehézségeket okozó gomba a poszthumán világ ábrázolásában? - Mi a szerepük a gyerekeknek a gombás horrorokban?
3/14/202358 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Mi történne a világgal, ha eltűnnének a méhek?

Maja Lunde regénye, A méhek története három síkon fut, három főszereplővel: az első a modern méhkaptár kifejlesztésének, a második az elnéptelenedés szindróma felbukkanásának idején játszódik, a harmadik pedig a jövő disztópikusnak látszó Kínájába kalauzol, az Összeomlás utáni évtizedekbe. Beporzásról, kaptárokról, vándorméhészetről, jövőbeli pesszimista forgatókönyvekről beszélget Litkai Gergely vendégével, Bihaly Áron ökológussal, aki segít megérteni a méhek szerepét az életünkben. A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. #0: MULTIDOLGOZÓKÉNT MINDEN BŰNT ELKÖVETTEM / Litkai Gergely #1: HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A Jövő minisztériuma #2: NEM AZ ÉLVEZETKERESÉST KELL KIMAXOLNI / Fenntartható hedonizmus #3: Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?  
3/6/20231 hour, 7 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Tényleg elveszi a mesterséges intelligencia az írók munkáját?

A mesterséges intelligencia térnyerése évtizedek óta izgatja az írók fantáziáját, egyre inkább úgy tűnik viszont, hogy az MI rohamléptekkel válik a kiadói és könyvpiac valóságává. Megjelentek a chatbotok, amelyek egyelőre szöveggenerátoroknak tűnnek, de a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően valószínűleg idővel egyre kifinomultabbá válnak. De van-e félnivalójuk az íróknak, milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának az írás folyamatában, és eláraszthatják-e a piacot a chatbotok által írt könyvek? (A beszélgetés meghallgatása előtt vagy után érdemes elolvasni Moskát Anita remek írását a Panodyssey-n.) A Könyves Magazin legújabb podcastjében a mesterséges intelligencia és a könyvpiac kapcsolódási pontjait kutatjuk, a beszélgetés legviccesebb részei viszont kétségtelenül azok, amikor megismerhetjük a ChatGPT válaszait arról, melyik a legfontosabb magyar regény vagy a legnépszerűbb magyar vers, kiderül, hogy Kertész Imre Nobel-díjas regénye a Kövesd a madárt, és választ kaptunk arra is, hogy Nádas Péternek vajon mennyi esélye van a Nobel-díjra.
3/3/202351 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Még Szabó Magda is félt Az őz című regényétől [A Szabó Magda-titok 3.]

„Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle." Folytatódik A Szabó Magda-titok.
2/28/20231 hour, 8 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Hogyan NE válasszunk háziállatot? Szily László válaszol!

Miért fontos döntés a széklet kutyaválasztásnor? Kicsi, nagy, lusta, aktív kutyát válasszunk? A 444 újságírója, aki már két kötetben ábrázolta, milyen valójában a gyereknevelés, most kicsi és nagy állatokról ír, meg a városról, amiben az emberek nem akarnak magányosan bolyongani, hanem társra vágynak. Szily László Idegtartás címen saját városi állattartós élményeiből kiindulva feltérképezte, miért és hogyan érdemes állatot tartani a városban. A törpemalacok trendjétől a tacskók lelki világán át a kutyafuttatók zárt közösségéig mindenről beszélgetünk a szerzővel. 
2/17/20231 hour, 1 minute, 51 seconds
Episode Artwork

Miket olvasunk 2023-ban?

A kiadók már nagyban készítik elő azokat a könyveket, amelyeket majd 2023-ban olvasni fogunk. Legújabb podcastünkben színt vallottunk és elárultuk, hogy az eddig ismert címek közül melyeket várjuk a legjobban.
2/11/202335 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Egyedi Péter: Kiadni magad ijesztő dolog és önterápia is /a.dal.szöveg

Az Isten Háta Mögött és az Óriás után Mmamt névek indított szuperszemélyes zenei projektet Egyedi Péter, aki a Rájátszásban kortárs költőkkel dolgozott együtt. Versről és dalszövegről, Péterfy Borinak írt slágerről, a magyar és angol szövegek közti különbségekről is beszélgettünk az énekes-dalszerzővel. Az a.dal.szöveg podcastban Egyedi Péterrel beszélgetünk. Az a.dal.szöveg az NKA Hangfoglaló támogatásával készült.
2/10/20231 hour, 2 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Mihaszna kanok, mitológiai nők, mindent elsöprő érzelmek a Régimódi történetben [A Szabó Magda-titok 2.]

Ősei, a Jablonczay, Gacsáry, Szabó család szövevényes, mitológiai haragokkal, sírig tartó szerelemmel, határfeszegetésekkel, viszonzatlan érzelmekkel, zsigerig hatoló félelmekkel teli történetét szálazta, bogozta ki Szabó Magda a Régimódi történetben. A Szabó Magda-titok című podcast legújabb adásában kitárgyaltuk a regényt.
1/31/202358 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

2022 LEGJOBB KÖNYVEI: KIBESZÉLŐ

Az év vége a számvetés ideje, mi sem teszünk másként: novemberben húzunk egy vonalat és listába szedjük azokat a könyveket, amelyeket az adott évben a legemlékezetesebb, legizgalmasabb olvasmányok közé sorolunk. A lista elkészültét követően a Könyves stúdiójába vonultunk, és kitárgyaltuk a legjobb könyveket, szóba kerültek a jelenre leginkább reflektáló szépirodalmi kötetek, és még a személyes kedvenceinkről is beszélgettünk. Podcast. AZ ÉV LEGJOBB KÖNYVEI: 50-41.: https://konyvesmagazin.hu/nagy/az_ev_konyve_2022_50_41.html 40-31.: https://konyvesmagazin.hu/nagy/az_ev_konyve_2022_40_31.html 30-21.: https://konyvesmagazin.hu/nagy/az_ev_konyve_2022_30_21.html 20-11.: https://konyvesmagazin.hu/nagy/ev_konyve_20_11.html 10-01.: https://konyvesmagazin.hu/nagy/2022_legjobb_konyvei_10_1.html
12/20/202254 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

A JÖVŐ NEVE ÉLET VAGY HALÁL?

Hogyan segít a jövőnkön, ha megértjük a klímaváltozás következményeit? Van-e megoldás az emberiség számára? Dr. Dittrich Ernő könyvében a változás hat programját fogalmazta meg. A Pécsi Tudományegyetem Környezetmérnök Tanszékének oktatója szerint van megoldás a problémák kezelésére, sőt képes pozitív forgatókönyveket is bemutatni. Litkai Gergely műsorában lehetséges jövőkről beszélget. A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. #0: MULTIDOLGOZÓKÉNT MINDEN BŰNT ELKÖVETTEM / Litkai Gergely #1: HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A Jövő minisztériuma #2: NEM AZ ÉLVEZETKERESÉST KELL KIMAXOLNI / Fenntartható hedonizmus #2: Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?  
12/16/20221 hour, 13 minutes, 1 second
Episode Artwork

Henri Gonzo: Füstölt az agyam, le akarta kötni magát

Henri Gonzo és a Papírsárkányok néven indult új, magyar nyelvű projektje a Fran Palermo frontemberének. Nem ismert magyar nyelvű szövegeket Henri Gonzo, aki a karanténidőszak alatt kezdett magyar dalszövegeket írni. A befordulásból a személyes élmények felszínre kerültek és dalokká váltak: de hogyan? Képekről, telefonos mappákról, karibi hagyományról, családi hatásokról és tengerről kérdeztük az énekes-dalszerzőt. Az első kereszténydal eléneklésétől az inszomnián át a Fran Palermón át a magyar dalszövegírás nehézségéig mindenről beszélgettünk Henri Gonzóval az a.dal.szöveg podcastsorozat új adásában.
12/14/202257 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

BARKÓCZI NOÉMI: Nőként jobban hozzászoktunk, hogy azonosuljunk a férfinézőponttal

Korán zongorázni kezdett Barkóczi Noémi, aki az egyszál gitározásból kezdett építkezni, közben a vidéki, békéscsabai és egri életet fővárosira cserélte. A nagyon személyes témák felől indulva jutott el oda, hogy ezek közös témává válhassanak. Transzgenerációs történetek egy popdalban: mit jelent a dédnagymama, nagymama és anya bátorsága Barkóczi számára? Linóleum, Dolgom volt és más dalok mellett az is felmerül, hogyan találja meg egy női dalszerző-előadó az útját csupa férfi dalszöveg között? Vérről, halott szobanövényekről beszélgetünk Barkóczi Noémival.  Ez az új podcastsorozatunk, a.dal.szöveg.  Az NKA Hangfoglaló program támogatásával.
12/4/202248 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Balla Gergely: Ezen a nyelven tudok a legmélyebben kapcsolódni önmagamhoz/ a.dal.szöveg

Angol nyelvről magyarra váltott a Platon Karataev, amely magánmitológiát épít, a transzcendenst keresi. Idén jelent meg a Platon Karatev zenekar első magyar nyelvű albuma, a Partért kiáltó. Weöres Sándorról, archaikus képekről, református családi hagyományról és az írásról mint módosult tudatállapotról beszélgettünk Balla Gergővel. Ez az új podcastsorozatunk, a.dal.szöveg.  Az NKA Hangfoglaló program támogatásával.
11/25/20221 hour, 1 minute, 34 seconds
Episode Artwork

Bill Gates se mentené meg a Földet: a jövő egy techbilliárdos szemével / Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát?

A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. A Microsofttal dollármilliárdossá váló Bill Gates pár éve azt mondta, hogy 2021-et azzal tölti, hogy a klímakatasztrófáról és a covidról beszélget a világ vezetőivel. Célja a zéró emisszió elérése, amihez rengeteg egyéni és társadalmi példát hoz. A karbonsemlegesség nehezen elérhető, de az biztos, hogy változtatni kell, mert "a klíma olyan, mint a fürdőkád, amely lassan megtelik vízzel. Még ha egészen lassú sugárban töltjük is, a kád előbb-utóbb megtelik, a víz pedig kiömlik a padlóra. Ezt a katasztrófát kell elkerülnünk. Ha csak azt tűzzük ki célként, hogy csökkenjen a kibocsátás – de ne álljon le – az nem lesz elég. Kizárólag a nulla lehet a cél." Bill Gates Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? című könyvéről Litkai Gergely beszélget Fabók Márton közgazdásszal, társadalomtudóssal, a Szolidáris Gazdasági Központ tagjával, energiaszakértővel, aktivistával. #0: MULTIDOLGOZÓKÉNT MINDEN BŰNT ELKÖVETTEM / Litkai Gergely #1: HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A Jövő minisztériuma #2: NEM AZ ÉLVEZETKERESÉST KELL KIMAXOLNI / Fenntartható hedonizmus
11/15/20221 hour, 14 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Kalas Györgyi: Amit én sütök, abban tudom, hogy mi van

MIért jó, ha egy gyerek korán sütni kezd? Az ételekhez és az evéshez fűződő viszonyunk sokszor problémás, ezért is jó már a gyerekkorban elkezdeni megismertetni velük ezt a világot. Az idei HUBBY – Év Gyerekkönyve választáson az ismeretterjesztő könyv kategóriában kapta meg a diákzsűri díját Kalas Györgyi a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című könyvéért, új könyve a sütemények történetét meséli el, a címe: Pavlova kisasszony és a dobostorta. Miért jó, ha egy gyerek korán sütni kezd? Az ételekhez és az evéshez fűződő viszonyunk sokszor problémás, ezért is jó már a gyerekkorban elkezdeni megismertetni velük ezt a világot. Az idei HUBBY – Év Gyerekkönyve választáson az ismeretterjesztő könyv kategóriában kapta meg a diákzsűri díját Kalas Györgyi a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című könyvéért, új könyve a sütemények történetét meséli el, a címe: Pavlova kisasszony és a dobostorta. A Bookline Kids podcastjében Kalas Györgyivel beszélgetünk a sütés szerepéről a gyerekek életében, az édesség kulturális hatásáról, az iskolai menzákról és hogy miért fontos az ismeretterjesztés a gasztronómiában.
10/30/202245 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről folyó vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

Évtizedek óta nem változott a kötelező olvasmányok listája, sok generáció olvassa ugyanazt - mondja Vinczellér Katalin középiskolai tanár, akivel podcastünkben a kötelezőket övező felfokozott érzelmekről, a gyerekeknél megfigyelhető olvasói elakadásokról és az új típusú érettségiről is beszélgettünk.
10/28/20221 hour, 2 minutes, 1 second
Episode Artwork

Hogyan olvassanak az egész világon magyar irodalmat? - Beszélgetés Pál Dániel Leventével

Vietnámban szerették az Egri csillagokat, Gárdos Péterre tömegek voltak kíváncsiak Ázsiában, de a külföldön látható magyar irodalmi sikerek szerzőlhöz kötődnek. Mi a magyar irodalom helyzete külföldön? Hogyan lehet fordítástámogatással vagy kommunikációval változtatni ezen? A Paris Review mellé felnőhet a Continental Literary Magazine? A kérdéseinkre Pál Dániel Levente, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai igazgatója válaszol.
10/27/202250 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Galadriel megérintette a Sötétséget, de hol a többi Gyűrű?[A hatalom gyűrűi - kibeszélő 5.]

Hogyan jött létre Mordor és itt lehet-e már a Banyapók? Miért van szükség a Gyűrűkhöz a Láthatatlan Világra, és hogyan működik Tolkiennél a mágia? Lehetett-e valóban bűnbánó Sauron? Mi szól amellett, hogy az Idegen Gandalf, és mi amellett, hogy az egyik kék mágus? Mit olvass, amíg a második évadra vársz, vagy ha egyszerűen többet akarsz megtudni a másodkorról? Ötödik adásunkban a Magyar Tolkien Társaság szakértőivel A hatalom gyűrűi sorozat 7-8. részéről beszélgettünk. Vigyázat, az adás erősen SPOILERES!   Sorozatunk további epizódjai itt érhetők el: 1. rész: Tolkiennél a bőrszínnek önmagában nincs különösebb jelentősége[A hatalom gyűrűi - kibeszélő] 2. rész: Az Amazon tündéivel nem a rövid haj a legnagyobb probléma [A hatalom gyűrűi - kibeszélő 2.] 3. rész: Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja[A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.] 4. rész: Zseniális, ahogy a sorozat Sauront rejtegeti[A hatalom gyűrűi - kibeszélő 4.]
10/20/20221 hour, 23 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Miért nem kapnak díjakat a női írók? / Horváth Györgyi

Miért kapnak a nők kevesebb irodalmi díjat, mint a férfiak? A SZÍN, a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma egy kutatás során felmérte, mi a helyzet a díjazásokkal a magyar irodalomban, az eredmény meglepő lett: hiába ír sok nő könyveket, a díjakat férfiak vihették haza. Nemcsak a nagyobb irodalmi díjakat, hanem az ösztöndíjakat is. Milyen hatása van ennek az irodalmi rendszerre? Mit jelent ez a női írók számára a rendszer szempontjából? Horváth Györgyi irodalmár, a kutatás vezetője válaszolt a kérdéseinkre.
10/19/20221 hour, 13 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Böszörményi-Nagy Gergely: A Nonkonform inkább provokáció, hogy kérdőjelezzük meg bátran a jövőről szóló közhelyeket

Milyen családi könyvtárban nőtt fel? Mit tanul egy maoista szerzőtől egy konzervatív olvasó? Miért csak Matolcsy György és Orbán Balázs a kötet magyar szerzői, akiket megidéz? Nonkonform címen jelent meg Böszörményi-Nagy Gergely olvasókönyve, amelyben a olvasmányélményeivel lép párbeszédbe vagy vitázik: jövő, mainstream és közhelyek. A BrainBar és a Design Terminal alapítója, a MOME alapítványi elnöke olvasásról, családi hatásokról, a lehetséges jövőkről és a konformitás állandó megkérdőjelezéséről beszélt podcastunkban. 
10/3/202253 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

NEM AZ ÉLVEZETKERESÉST KELL KIMAXOLNI A JOBB ÉLETHEZ / FENNTARTHATÓ HEDONIZMUS

A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. Bookline Zöld podcast: természetesen olvasunk.  A második részben Fenntartható hedonizmus című könyv szerzőjével, Lelkes Orsolya közgazdásszal és coach-csal beszélget a házigazda, Litkai Gergely a boldog élet titkának kereséséről, túlfogyasztásról, függőségekről és arról, hogyan lehet megtanulni jobban élni.   KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: 01. HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A JÖVŐ MINISZTÉRIUMA https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/litkai_gergely_podcast_zold_bookline_kim_stanley_robinson_agave_a_jovo_miniszteriuma.html  Interjú Lelkes Orsolyával: https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/lelkes_orsolya_interju_zold.html Podcast a házigazda Litkai Gergellyel: https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/litkai_gergely_zold_podcast_klimavalsag_fenntarthatosag_kornyezetvedelem.html 
9/27/202252 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

Az Égig érő csalán költői mese egy bántalmazó családi közegről, traumáról és arról, hogyan lehet a hallgatást megtörni. A Hoax című verseskötettel jelentkező Borda Réka első regénye nemcsak erős képi világgal dolgozik, hanem érzékenyen vezeti be az olvasót a gyerekkori szexuális abúzus történetébe. A podcastban Borda Rékával beszélgettünk a családi történetek feldolgozásáról, egy nyúlról és egy sérült generációról, amely azt akarja, hogy meghallják. Portrévideónk Borda Rékáról: https://konyvesmagazin.hu/nagy/borda_reka_e3.html Kritikánk az Égig érő csaláról: https://konyvesmagazin.hu/kritika/borda_reka_egig_ero_csalan_a_het_konyve.html
9/26/202259 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot

Szép Eszter képregénykutatóval beszélgettünk Neil Gaiman képregényéről, a netflixes sorozatról és a Sandman-világ szimbolikájáról. Spoileres kibeszélő.
9/13/202237 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Kiss Judit Ágnes: Íráshoz azt a kislányt kellett megkeresnem, aki én voltam

A szeptemberi iskolakezdés sok családban izgalmas időszak, de hogyan élte meg ezt édesanyaként Kiss Judit Ágnes? A Babaróka-sorozat szerzőjével gyerekkori olvasásról és az ideális iskoláról is beszélgettünk, de a Bookline Kids podcastben szóba került a zenei múlt és a családi eseményeket újrajátszó plüssrókák is.
8/30/202253 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikusként lett a Kádár-korszak népszerű szerzője

Galgóczi Erzsébet egy kis faluból indulva lett az 1970-80-as évek népszerű szerzője, aki nyíltan vállalta a leszbikusságát, sőt még országgyűlési képviselő is volt. Az 1984-ben megjelent Vidravas című regényét tartja az irodalomtörténet a legfontosabbnak, A Törvényen belül című, a leszbikusságát tematizáló regényéből Makk Károly készített filmet Egymásra nézve címmel. Kiss Noémival beszélgettünk Galgócziról, akiről korábban egy esszéjében a következőket írta: “Kisregényének hősei a társadalom perifériáján végzik, figurái értelmiségi nők, akik a Rákosi-érában vagy az 1956-os forradalmat követően elveszítik az egzisztenciájukat, a nagyvárosban élnek, munkanélküliek, kávét szürcsölnek, Munkás cigarettát szívnak, esténként olcsó konyakot isznak, majd egymás ágyába bújnak. Hideg, fűtetlen albérletükből pesti presszókba menekülnek, és azon morfondíroznak, öngyilkosok legyenek-e, vagy szökjenek inkább Nyugatra.” A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202232 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Szendrey Júlia prózájának van vadromantikus oldala

Szendrey Júlia nevét sokan ismerik, de a róla kialakult kép középpontjában mindig a személye állt, nem pedig a művei. Egészen az utóbbi évekig az írásainak nagy részét ki sem adták, a személyéhez pedig mindig is nagyon sok sztereotípia kötődött. Gyimesi Emese Szendrey Júlia-kutatóval a verseiről, meséiről és elbeszéléseiről beszélgettünk és azt jártuk körbe, hogy milyen is volt ő önálló alkotóként és hogyan tekintett saját irodalmi pályájára. A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202230 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Czóbel Minkát már életében elfeledték

Czóbel Minka a szimbolizmus egyik első hazai képviselője, a századfordulós modern líra előfutára volt. Elsők között írt Magyarországon szabadverseket, behozta a francia dekadensek stílusát és számos értékes műfordítása volt, ő fordította például németre Az ember tragédiáját és angolra Petőfi verseit. Életéről és műveiről Bíró Erzsébet Franciskával beszélgettünk, aki felkutatta és kötetbe rendezte Czóbel Minka lappangó verseit és kisprózáit.  A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202236 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Kádár Erzsébetnél nincs felesleges szó, nincs felesleges mondat

Tragikusan rövid életpálya jutott Kádár Erzsébet osztályrészéül, akinek életében egyetlen kötete jelenhetett meg (Harminc szőlőskosár). Festőként indult, az írás szervesen kinövő, alakuló folyamatként lépett az életébe. Kegyetlenség című elbeszéléskötete már csak posztumusz jelenhetett meg, amelynek előszavában Vas István azt írta, hogy Kádár Erzsébet Augusztus című elbeszélése az egyik legjobb magyar novella, és magában hordozza a nagy regény ígéretét. A nagy mű azonban már soha nem születhetett meg. Szilágyi Judit fegyelmezett, feszes, szinte rideg és szinte kegyetlen prózaként jellemezte Kádár Erzsébet írásait – a muzeológussal szétpattanó gyerekkori buborékokról, rosszul időzített kötetmegjelenésről, és az író halálát övező tévhitekről is beszélgettünk. A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202243 minutes, 1 second
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Karig Sára a legembertelenebb körülmények közt is megőrizte erkölcsi tartását

Karig Sára nem mindennapi egyéniség volt, erős igazságérzete végigkísérte az egész életét. Főként szerkesztőként és műfordítóként volt ismert és nagyon fontos embermentő tevékenységet végzett a második világháború alatt. Ruff Orsolyával Karig Sára megpróbáltatásokkal teli életéről, erkölcsi tartásáról és a vorkutai lágerben született verseiről beszélgettünk.  A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202222 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

N/ŐK is írtak: Lesznai Anna mindig vissza-visszanyúlt a mágiához

Lesznai Anna a nyugatosok első nemzedékének izgalmas alakja, aki nemcsak íróként, de képzőművészként is jelentős alkotó volt. Már gyerekként is foglalkoztatta a költészet és nagyon fiatal volt, amikor megjelent az első kötete. A Nyugat állandó munkatársai közé tartozott és ő volt a harmadik legtöbbet, szám szerint 99 írást publikáló női szerző, ennek ellenére mégis ritkán említik a nevét, amikor a folyóiratról esik szó. Kiss Eszterrel Lesznai Anna sokirányú tehetségéről, körtvélyesi gyerekkoráról, varázslatos meséiről és a Kezdetben volt a kert című nagyszabású regényéről beszélgettünk.  A N/ŐK is írtak podcastsorozat a Petőfi Kulturális ÜGynökség támogatásával valósult meg. 
8/4/202234 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

HOGYAN OLVADUNK EL 2050-IG? / A JÖVŐ MINISZTÉRIUMA

A Bookline Zöld podcastjában természetesen olvasunk: mindent, ami a könyvekből megérthető az ember és a környezet viszonyáról és a jövő lehetséges forgatókönyveiről, amelyeket mi is alakítunk. Bookline Zöld podcast: természetesen olvasunk. Az első adás témája Kim Stanley Robinson regénye, A Jövő Minisztériuma: a közeljövőben játszódó anti-disztópia tudósokat és politikusokat inspirál, Bill Gates ajánlotta idén nyárra, Barack Obama is a kedvencei közé választotta, Robinson pedig előadóként vett részt az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján. CIKKÜNK A KÖNYVRŐL, AMELY NEM IS REGÉNY, HANEM SZIMULÁCIÓ: https://konyvesmagazin.hu/bookline-zold/kim_stanley_robinson_jovo_miniszteriuma_cli_fi.html OLVASS BELE A JÖVŐ MINISZTÉRIUMÁBA: https://konyvesmagazin.hu/beleolvaso/jovo_miniszteriuma_kim_stanley_robinson.html
8/3/202248 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

Függ a világnézeti iránytól, az elnyomás mértékétől vagy a történelmi kortól az, hogyan teszi eszközzé a hatalom a nyelvet? Victor Klemperer Hitler hatalomra jutásától a világháború végéig, ott és akkor, élőben vizsgálta a fasizmus nyelvi képződményeit. Feljegyzéseiből írta meg az LTI - A harmadik birodalom nyelve című munkáját, amely egyedülálló kordokumentum. Podcastunkban Ránki Sára bűnügyi nyelvésszel nemcsak Klemperer megfigyeléseiről beszélgettünk, hanem azokat összevettük napjaink hazai és nemzetközi példáival is - és szó esett arról is, hogyan használható a nyelvészeti tudás a bűnüldözésben.
8/2/20221 hour, 8 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Fiala Borcsa: A gyerekirodalom izgalmas játszótér, ahol szabadjára ereszthetem a fantáziámat

Fiala Borcsa legújabb ifjúsági regénye hamisítatlan nyári olvasmány, amellyel ezúttal Sárospatakot és környékét fedezheti fel az olvasó. Van benne egy kis krimi, egy kis kísértethistória, de olvashatjuk fikciós útikönyvként és vicces túlélőkalauzként is. A szerzővel a nagyszülők fontosságáról, az olvasással töltött nyarakról és a nagy kedvencekről is beszélgettünk. Bookline Kids podcast.
7/30/202230 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Balázsy Panna: A környezetvédelmi vonal egyre fontosabbá vált

A Bookline Kids podcastnek ezúttal Balázsy Panna volt a vendége, akivel környezetvédelemről, szappanfűmagokról, vidéki nyaralásokról, visszaszivárgó gyerekkori érzésekről és a kamaszok változó olvasási kedvéről beszélgettünk. Az apropót új sorozata az Ökobanda adta, amelynek főhősei mindent megtesznek, hogy megvédjék a környezetet.  
7/27/202234 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

LITKAI GERGELY: Minden bűnt elkövettem a természettel multidolgozóként

Minél többet foglalkozunk a fenntarthatósággal, annál több kérdéssel találjuk szembe magunkat. Litkai Gergely havonta jelentkező sorozatában szakértők és könyvek segítségével járja körbe a legfontosabb témákat. Ha közhelyek helyett komplex válaszokra, tévhitek helyett tényekre vágysz, ha szeretnéd mélyebben is megérteni napjaink legfontosabb kihívásait, hallgass bele a beszélgetéssorozatba! A Bookline Zöld podcast házigazdája, Litkai Gergely mesél az ökolábnyomáról, a környezetvédelemről és arról, hogy a jövő érdekében hogyan alakította át életmódját.  MÉG TÖBB KÖNYV A TÉMÁBAN: https://konyvesmagazin.hu/zold
7/13/202226 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Szécsi Noémi: Philemon és Baucis [Mastercard 20/22]

Fotó: Biró Dávid - Front End No. 12, 2018.  Szöveg: Szécsi Noémi: Philemon és Baucis Előadják: Sipos Vera, Szabó Zoltán A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20226 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Moskát Anita: Gyompálma [Mastercard 20/22]

Fotó: Szabó Bálint  Szöveg: Moskát Anita: Gyompálma Előadja: Takács Kati A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20227 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Krusovszky Dénes: Nem történt semmi, mindent láttam [Mastercard 20/22]

Fotó: Varga Benedek  Szöveg: Krusovszky Dénes: Nem történt semmi, mindent láttam Előadja: Szabó Zoltán A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20226 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Tóth Krisztina: Advent [Mastercard 20/22]

Fotó: Szalai Imre  Szöveg: Tóth Krisztina: Advent Előadja: Ficzere Béla A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Zene: ismeretlen utcazenész az Astoriánál Sound design - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20226 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Sirokai Mátyás: Amikor földet ér [Mastercard 20/22]

Fotó: Soós Bertalan  Szöveg: Sirokai Mátyás: amikor földet ér Előadja: Jankovics Péter A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20222 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Mán-Várhegyi Réka: Csak őszintén [Mastercard 20/22]

Fotó: Urbán Ádám - Emlék a jövőnek, figyelmeztetés a jelennek Szöveg: Mán-Várhegyi Réka: Csak őszintén Előadja: Bata Éva A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20225 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Nemes Z. Márió: Égi Budapest [Mastercard 20/22]

Fotó: Varga Benedek Szöveg: Nemes Z. Márió: Égi Budapest Előadja: Formán Bálint A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20225 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Czakó Zsófia: Áramszünet [Mastercard 20/22]

Fotó: Schild Tamás - Esti mese: Özvegyasszonyok odahaza., 2018  Szöveg: Czakó Zsófia: Áramszünet Előadja: Sipos Vera A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20227 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

André Ferenc: A szénbányász felesége [Mastercard 20/22]

Fotó: Bánkuti András - Bányásznap, 1990  Szöveg: André Ferenc: a szénbányász felesége Előadja: Szakács Zsuzsi A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20223 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Halász Rita: Poloskakeringő [Mastercard 20/22]

Szöveg: Halász Rita: Poloskakeringő Fotó: Gáti György - Unikornis / Unicorn, 2016  Előadja: Szakács Zsuzsi A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20226 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Vajna Ádám: egy nyári élményem [Mastercard 20/22]

Fotó: Bartha Máté - Cím nélküli, 2020  Szöveg: Vajna Ádám: egy nyári élményem Előadja: Formán Bálint A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20222 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Zilahi Anna: Big fish [Mastercard 20/22]

Fotó: Kovács Melinda - Big fish 1., 2021 Szöveg: Zilahi Anna: Big fish Előadja: Bata Éva  A hangfelvételt Regele Csanád készítette a Dumaszínház stúdiójában a Jurányi Ház megbízásából. Sound design - zene - rendező: Vinnai András A Mastercard® kultúratámogató projektje a 20/20 és a 20/21 után folytatódik: a 20/22 projektjében a digitalizáció, a környezetvédelem és a szegénység témáját hangjátékokban gondolták tovább. A produkciók létrejöttében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház működött közre. Az elmúlt évek szövegeiből válogatva, Vinnai András rendezésében, a Jurányi Ház színészeinek előadásában készültek a felvételek.  AZ ÖSSZES SZÖVEG ELÉRHETŐ ITT: konyvesmagazin.hu/20_22 SZÍNÉSZEK: Bata Éva, Ficzere Béla, Formán Bálint, Jankovics Péter, Sipos Vera, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Takács Kati ÍRÓK: André Ferenc, Czakó Zsófia, Halász Rita, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Sirokai Mátyás, Szécsi Noémi, Tóth Krisztina, Vajna Ádám, Zilahi Anna  FOTÓSOK: Bartha Máté, Bánkuti András, Biro Dávid, Gáti György, Kovács Melinda, Schild Tamás, Soós Bertalan, Szabó Bálint, Szalai Imre, Urbán Ádám, Varga Benedek
7/6/20228 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Gerőcs Péter: A filmben az a legvarázslatosabb, amit nem látunk

Filmes csapat érkezik a Börzsönybe leforgatni a Második eljövetel című filmet, aminek van egy bibliai olvasata is, de alapvetően arról szól, hogy a városiak elfoglalják és kisajátítják a vidéket. Gerőcs Péter új regényében a forgatócsapattal érkező werkfilmesek nézőpontját veszik fel, akik közelről követik az eseményeket, mindent látnak. A rétegzett regény egy forgatásról szól, amiben forog egy film és egy werkfilm. A podcastban a Werkfilm című regényt jegyző Gerőcs Péterrel vidék-város ellentétről, a filmezés és írás világteremtő erejéről és különböző nyelvi regiszterekről beszélgettünk.
6/9/202257 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

Egy gyerekkori  fényképpel indul Fehér Renátó Torkolatcsönd című új verseskötete, amely rendhagyó módon azt mutatja meg, milyen nehéz megszólalni: személyesen vagy egy társadalmi csoport tagjaként. Testi és közéleti diszfunkciókon keresztül épül a verseskötet, ami arra a kortárs problémára reflektál, hogy az identitáspolitikák és a digitális tér mindent ellepő zajában hogyan szólal meg az Én. Már amennyiben hallhatóvá válik. Podcastunkban a közéleti költészetről, a bal kézről jobbra átnevelt írásról és a közösségi médiáról is kérdezzük Fehér Renátót.  
5/25/20221 hour, 2 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Jászberényi Sándor 10 évnyi háborúja

Tíz év háború címmel jelent meg az író és újságíró Jászberényi Sándor új könyve, ami egyszerre fotóalbum és elbeszéléskötet, lenyomata a minket körülvevő háborús világnak. A konfliktus zónákban dolgozó újságíró tudósított Egyiptomból, Nigériából, Szíriából, Irakból, Izraelből, Palesztinából és Ukrajnából is, ráadásul szakmája komoly hatást gyakorolt prózájára is. A podcastban beszélgettünk arról, hogyan találkozott először a háborúval, milyen idegennek lenni más kultúrákban, van-e olyan téma, amit nem tud lefényképezni és arról, hogyan lehet az embertelenséget feldolgozni.  A beszélgetést a Kairó-Budapest tengelyen rögzítettük online, ezért a technikának ki voltunk szolgáltatva.
5/24/202255 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

A háború új réteget adott a gyerekregénynek - Ruff Orsolya: Volt egy ház

A lányának írt történetekkel kezdte (Zöld Macska-trilógia) írói pályafutását Ruff Orsolya, aki jó sok éve a Könyves Magazin szerkesztője. A Volt egy ház című meseregénye tavaly jelent meg a Manó Könyvek gondozásában, márciusban a Szívünk rajta programjában a hónap könyvének választották. Ruff Orsolyával podcastunkban beszélgettünk meghatározó, gyerekkori olvasmányokról, a háborúról, ami új jelentésrétegekkel tágította a regényét, Karig Sáráról, aki hatással volt az egyik szereplőre és női szerepmintákról.  A több szálon futó történet középpontjában egy 12 éves kislány próbálja meg menedzselni a gyásszal küzdő édesapját és testvéreit, igyekszik gyerek lenni akkor, amikor felnőttnek kellene. Emmáék új házba költöznek, ami olyan titokzatos, hogy bármelyik angolszász regény megirigyelné: a ház nemcsak egy funkciókat ellátó épület, hanem a végtelen történetek tárháza, amelyben egymásra rakódnak az ott élők történetei. A Volt egy ház már ezekért is különleges olvasmány, de ahogy Emma nagymamája feltűnik a regényben levelek, naplóbejegyzések formájában, teljesen új kontextusok születnek: hogyan találkoznak a generációk, hogyan kaphat egy hagyományosan nagymama szerepben elképzelt nő saját történetet, akinek például a háborút is túl kellett élnie? Műsorvezető: Valuska László
3/29/202236 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ki kapja az Oscar-díjat? A Dűne, Elena Ferrante és Murakami Haruki is vitatéma

Vasárnapról hétfőre virradóra újra átadják az Oscar-díjakat. Az Amerikai Filmakadémia kiválasztotta az öt legjobb adaptációból készült forgatókönyvet: CODA, Drive My Car (Vezess helyettem!), Dune (Dűne - cikkünk a filmről és a képregényről), The Lost Daughter (Az elveszett lány - cikkünk), The Power of the Dog (A kutya karmai között - cikkünk). Megnéztük a filmeket, hogy podcastunkban megbeszéljük, melyik milyen volt, sőt pontoztunk és vitatkoztunk, míg végül eldöntöttük, szerintünk ki nyeri majd március 28-án az arany szobrocskát, ahogy ezt mondani szokás.
3/24/20221 hour, 18 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Ki az a Putyin? A KGB-től az ukrajnai háborúig - Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel

A jogot tanult, KGB-ben edződött Vlagyimir Putyin az NDK-ban töltötte a nyolcvanas éveket, majd miután átélte a nagy világhatalom, a Szovjetunió szétesését, lassan politikai pályára állt, és az autokrata államhatalmat is KGB-s eszközökkel építette fel. A robbantás és a háború már hatalomra kerülését is meghatározta. Teljhatalmú elnökként kisajátította és újraírta az orosz-ukrán történelmet, aminek következményeként nácítlanításról beszél egy ország esetében, amely szerinte nem is létezik.  Sz. Bíró Zoltánnal, Oroszország-szakértővel, a Putyin Oroszországa című könyv szerzőjével beszélgettünk emlékezetpolitikáról, hatalmi játékokról és felemelkedéstörténetről. A beszélgetést Szeder Kata és Valuska László vezeti.
3/18/20221 hour, 17 seconds
Episode Artwork

Tampon, erőszak, világsiker: a Keresztapa 50 éves

A tamponos szájú Marlon Brandóról, a lófejről, Luca Brasiról vagy  visszautasíthatatlan ajánlatról mindenki ismeri a világ legjobb filmjét, ami holtversenyben tényleg az első helyen áll az IMDb listáján. Francis Ford Coppola olyan maffiafilmet rendezett, hogy műfajt teremtett vele. A trilógia mellett ritkán beszélünk a regényről, pedig 20 millió feletti példányszámban ment el, 67 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját, és még megjelenése előtt eladták a megfilmesítési jogait.  Az olasz bevándorló szülők gyerekeként Mario Puzo, A keresztapa írója közelről ismerte a New York-i maffiavilágot, hiszen természetes volt, hogy az anyja a szomszéd fegyvereit rejtegeti. Puzto két jól fogadott, de megélhetést nem biztosító regény után úgy döntött, hogy megpróbálja az írásból eltartani a családját. Szerkesztője szerint már a második könyve is sokkal sikeresebb lehetett volna, ha több maffiaelem kerül bele: így született meg a Corleone család története, ami inkább úgy működik mint egy cég, mert minden csak üzlet.  A Keresztapáról Ruff Orsolya, Szeder Kata és Valuska László beszélget a podcastban.
3/14/20221 hour, 3 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Hogyan teremthetünk jobb Magyarországot 2030-ra?

Mi lesz Magyarországgal 2030-ban? Hogyan befolyásolhatjuk közös Magyarország történetét? Nemzeti emlékezetről, Az Egyensúly Intézet kutatási igazgatójával, Filippov Gáborral beszélgettünk (még a háború kitörése előtt) Magyarország jövőjéről, lehetőségeiről.  Az olvasók országa választási mellékletet itt érhetitek el. 
3/9/202256 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

”A konfliktus a demokrácia legfontosabb alapja” - Pető Péter

Szétveri a demokráciát a renegeteg lájk, komment és emoji? Hogyan befolyásolja a közösségi média a választásokat? Van élet a véleménybuborékunkon túl? Pető Péterrel, a 24.hu főszerkesztőjével, a Leshatáron és a Halálka írójával beszélgetünk Gyilkos lájkok című könyvéről, amelyben a Facebookról, a fake newsról és a média szerkezetének változásáról írt. AZ OLVASÓK ORSZÁGA SOROZAT CIKKEI: https://konyvesmagazin.hu/az_olvasok_orszaga
2/17/202245 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Az Austen-projekt: Mitől olyan izgalmas még ma is Jane Austen?

Bő fél éven át tobzódtunk Jane Austen életművében. A ránk maradt hat befejezett regény, az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, a Klastrom titka, A mansfieldi kastély, az Emma és a Meggyőző érvek elolvasásával nem csupán Austen, de a régens kori Anglia világába is bepillantást nyertünk. Sorozatunk hetedik és egyben utolsó adásában arra vállalkozunk, hogy összegezük mindezt és megadjuk a magunk válaszát a kérdésre: vajon mitől is olyan népszerű Jane Austen még ma is. 
1/29/20221 hour, 23 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Bartók Imre és egy író önboncolása 2021 legjobb magyar regényében

2021 legjobb magyar könyve egészen mélyre visz, a Lovak a folyóban (KRITIKA) egyszerre egy szürreális nyomozás és egy kreatív önboncolás krónikája. Hőse egy fiatal író, akinek fő műve visszhangtalan maradt, és a magánélete is válságba került. Alkotni akar, de képtelen rá, a hétköznapokban pedig egészen képtelen helyzetekbe keveredik. Bartók Imrével beszélgettünk sebezhetőségről, autofikcióról, sikerélményről és gyanakvásról. 
1/4/202246 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Az Austen-projekt: Meggyőző érvek

Sorozatunk hatodik részének témája Jane Austen utolsó befejezett könyve, a Meggyőző érvek. A már csak posztumusz megjelent regényt Austen legérettebb, legkiforrottabb műveként tartják számon, melynek émaválasztása, szemléletmódja és hősnője is eltér a korábban megszokottaktól. A regény főszereplője, Anne Elliott, a nagy múltú Kellynch kastély urának második lánya, 19 éves korában egy végzetesnek tűnő döntést hozott, amikor hallgatva mások tanácsára felbontotta eljegyzését és lemondott szerelméről. A családjára kényszerített hatalmas változásoknak - és a történelemnek köszönhetően - 8 évvel később alkalma nyílik tisztázni érzelmeit, csak kérdés, hogy egyáltalán megkapja-e rá a lehetőséget.
12/30/20211 hour, 10 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Hitler, Harcom, Knausgård és a fordítás (Beszélgetés Patat Bence fordítóval)

Végéhez ért az utóbbi évek izgalmas irodalmi kísérlete, megjelent a Harcom hatodik kötete. Karl Ove Knausgård sorozatának befejező részében nemcsak egy óriási Hitler-esszé van, hanem sokat ír arról, ami minket is érdekel: ezt a radikális őszinteséget hogyan fogadták a rokonok vagy a felesége. A nagy irodalmi projektről, a fordításról és persze Hitlerről is kérdeztük Patat Bence műfordítót. További cikkeink a témában: Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben (beleolvasó) Megvalósult és összetört álmairól is radikális őszinteséggel beszél Knausgård Az álmokat egyesével kell lerombolni (kritika)
9/14/202145 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

BEZZEG AZ ÉN JÖVŐMBEN: HERENDI KATA ÉS HAJÓS ANDRÁS

Miért szorongunk a klímaválságtól? Hogyan változik az életünk a technológiai uralomban? A Bookline sok izgalmas, szórakoztató és tanulságos könyv segítségével, egy igazságosabb és fenntarthatóbb világot mutat meg. Beszélgetés a jövőről, amit mi alakítunk. Bezzeg az én jövőmben. Keress olvasnivalót itt: https://bookline.hu/jovo
12/22/202016 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

BEZZEG AZ ÉN JÖVŐMBEN: RÁSKÓ ESZTER ÉS PETŐ PÉTER

Miért szorongunk a klímaválságtól? Hogyan változik az életünk a technológiai uralomban? A Bookline sok izgalmas, szórakoztató és tanulságos könyv segítségével, egy igazságosabb és fenntarthatóbb világot mutat meg. Beszélgetés a jövőről, amit mi alakítunk. Bezzeg az én jövőmben. Keress olvasnivalót itt: https://bookline.hu/jovo
12/22/202016 minutes
Episode Artwork

BEZZEG AZ ÉN JÖVŐMBEN: AL GHAOUI HESNA ÉS PUSKÁS PÉTER

Miért szorongunk a klímaválságtól? Hogyan változik az életünk a technológiai uralomban? A A Bookline sok izgalmas, szórakoztató és tanulságos könyv segítségével, egy igazságosabb és fenntarthatóbb világot mutat meg. Beszélgetés a jövőről, amit mi alakítunk. Bezzeg az én jövőmben. Keress olvasnivalót itt: https://bookline.hu/jovo
12/21/202014 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Vaktérkép: Szabó Magda és Debrecen

Képzeljünk el egy országot, ahol az olvasás iránytű. Másfélmillió oldal Magyarországon, amit most írók mutatnak meg nekünk. Városok, folyók, tavak, erdők, amiket történetek alakítanak. Autózás és irodalom, ez a Vaktérkép. Vendég: Keczár Mariann, irodalomtörténész VOLVO Egy történet bárhova elvisz. Az irodalom az iránytű, a Volvo a társ az utazásban.
12/14/20205 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Vaktérkép: Szeged

Képzeljünk el egy országot, ahol az olvasás iránytű. Másfélmillió oldal Magyarországon, amit most írók mutatnak meg nekünk. Városok, folyók, tavak, erdők, amiket történetek alakítanak. Autózás és irodalom, ez a Vaktérkép. Vendég: Bíró-Balogh Tamás és Szilasi László VOLVO Egy történet bárhova elvisz. Az irodalom az iránytű, a Volvo a társ az utazásban.
12/14/20205 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Vaktérkép: Pécs Kiss Tibor Noéval

Képzeljünk el egy országot, ahol az olvasás iránytű. Másfélmillió oldal Magyarországon, amit most írók mutatnak meg nekünk. Városok, folyók, tavak, erdők, amiket történetek alakítanak. Autózás és irodalom, ez a Vaktérkép. Vendég: Kiss Tibor Noé VOLVO Egy történet bárhova elvisz. Az irodalom az iránytű, a Volvo a társ az utazásban.
12/14/20205 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Vaktérkép: Dunakanyar

Képzeljünk el egy országot, ahol az olvasás iránytű. Másfélmillió oldal Magyarországon, amit most írók mutatnak meg nekünk. Városok, folyók, tavak, erdők, amiket történetek alakítanak. Autózás és irodalom, ez a Vaktérkép. Vendég: Péterfy Gergely és Szálinger Balázs VOLVO Egy történet bárhova elvisz. Az irodalom az iránytű, a Volvo a társ az utazásban.
12/14/20206 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Vaktérkép: BALATON

Képzeljünk el egy országot, ahol az olvasás iránytű. Másfélmillió oldal Magyarországon, amit most írók mutatnak meg nekünk. Városok, folyók, tavak, erdők, amiket történetek alakítanak. Autózás és irodalom, ez a Vaktérkép. Vendég: Boldizsár Ildikó és Kiss Noémi VOLVO Egy történet bárhova elvisz. Az irodalom az iránytű, a Volvo a társ az utazásban.
12/14/20206 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Kiss Judit Ágnes: Akkor írunk, ha valami nincs a helyén [Kávészünet]

Mi történik írás közben, hogyan zajlik maga az alkotás, hogyan éli meg mindezt az író és milyen a viszonya a saját szövegeihez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Könyves Magazin új rovata, a Kávészünet, melynek Kiss Judit Ágnes a vendége. Műsorvezető: Ott Anna
12/14/20205 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Tóth Krisztina: Ha egy szövegen átdereng a titok [Kávészünet]

Mi történik írás közben, hogyan zajlik maga az alkotás, hogyan éli meg mindezt az író és milyen a viszonya a saját szövegeihez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Könyves Magazin új rovata, a Kávészünet, melynek Tóth Krisztina a vendége. Műsorvezető: Ott Anna
12/14/20206 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Dragomán György: Pofont kap írás közben [Kávészünet]

Mi történik írás közben, hogyan zajlik maga az alkotás, hogyan éli meg mindezt az író és milyen a viszonya a saját szövegeihez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Könyves Magazin új rovata, a Kávészünet, melynek Dragomán György az első vendége. Műsorvezető: Ott Anna
12/14/20205 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat [Összekötve]

Harmadik novelláskötete jelent meg Szabó T. Annának Szabadulógyakorlat címmel. Vágyról, éneklésről, testiségről és nehezen kimondható történetekről beszélgettünk.
12/14/202030 minutes, 16 seconds