A Nyílt Sisak legutóbbi adásában a Kuruc.info birtokába jutott hangfelvétel kapcsán beszéltünk arról, hogyan költözhetett a maffia világa a politikai elit legfelsőbb szintjére. A hangfelvételen Orbán Viktor öccse a Miniszterelnöki Kabinetirodában arról beszélt, hogy Novák Katalin megbuktatását Rogán intézte, aki most Szijjártóra vadászik. Beszélt megfenyegetéséről, és arról, hogy Rogánék Magyar Péternek szivárogtatnak információkat. Kiderült az is, hogy több tucat vietnámi állampolgárt íratott be életmentő képzésre a Pécsi Tudományegyetemre az Orbán Áron által vezetett cég, akik közül nem mindenki utazott vissza, hanem a vízumügyeket megkerülve az Európai Unió területén maradt. Ezzel a migráció új formája jelent meg? – jártuk körbe a kérdést vendégeinkkel.
A meghívottak megvitatták azt is, hogyan lehetne hazánkban tartani azt a hatalmas összeget, melyet a magyar lakosság élelmiszerre költ egy évben, és melynek 90%-a a globális nagyvállalati pénzszivattyú keretében kikerül az országból.
Végül értékelték vitapartnereink az Európai Parlament ülését, melyen oly mértékben volt terítéken a magyar belpolitika, mintha a magyar Parlamentben ülnének a képviselők.
Vendégeink: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Schiffer András – ügyvéd, Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 A Fidesz maffiaszerű működését bizonyító hangfelvétel
00:33:18 A multik pénzszivattyúja
00:48:50 Európai Parlament plenáris ülése
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER # #maffia #OrbánÁron #multik #MagyarPéter #EP #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád
10/14/2024 • 1 hour, 17 minutes, 35 seconds
Közpénz a rokonoknak, magamutogatás a gátakon a választóknak? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legutóbbi adásában beszéltünk arról, hogy a politikusok gátakon való megjelenése mennyire volt hiteles, inkább öncélú magamutogatás vagy jó példa volt.
Majd vendégeink megvitatták, zavarja-e Magyar Péter választóit, hogy annak idején, amikor a Tisza Párt vezetője még a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt, akkor rokonaihoz és ismerőseihez köthető cégeknek százmilliókat juttatott közpénzből.
Végül arról folyt vita, hogy ki fog-e derülni az igazság a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogók ügyében. A szálak Magyarországra vezettek, magyar székhelyű cég gyárthatta ezeket a személyi hívókat, de az ügyben nincs eddig még biztos válasz sok tisztázatlan kérdésre.
Vendégeink: Hont András – újságíró, Schiffer András – ügyvéd, Pityinger László – rapper, youtuber, Lipták Tamás – újságíró
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 Politikusok a gátakon
00:22:58 Magyar Péter közpénz szórása
00:44:35 Csipogó-ügy
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #gátak #árvíz #csipogó #Hezbollah #MagyarPéter #közpénz #TISZA #SchifferAndrás #HontAndrás #Dopeman
9/29/2024 • 1 hour, 2 minutes, 52 seconds
Zsidóként a Turul mellett: Reiner Péter
Reiner Péter 1944-ben született Budapest XII. kerületében, zsidó családba. Származása ellenére teljes mellszélességgel kiáll a hegyvidéki Turul-szobor mellett: azt mondja, ha a kerület megválasztott polgármestere, Kovács Gergely valóban el akarja bontani, akkor a saját testével védi meg azt. A korábban az MDF-ben és a Magyar Gárdában is megfordult férfival Horváth Tamás készített interjút.
9/22/2024 • 44 minutes, 18 seconds
Toroczkai László: Kulcsfontosságú változások következnek / JELEN PODCAST
A Jelen Podcast vendége volt a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Toroczkai László szerint kulcsfontosságú változások következnek az előttünk álló időszakban.
9/8/2024 • 49 minutes, 44 seconds
Magyar Péterék szerint nem gond, hogy a Meta beleszól a választásokba / NYÍLT SISAK
Az adásban szó volt az elmúlt pár napban tapasztalható kaotikus vasúti közlekedésről, annak okairól és a megoldásokról, továbbá Lázár János felelősségéről.
Beszéltünk arról is, hogy a Facebook (Meta) közösségi oldal egyre erőteljesebben befolyásolja a hazai politikai életet. Ennek kapcsán kielemeztük Magyar Péter semmiből történő felemelkedését, Toroczkai László évek óta tartó küzdelmét a Metával szemben és Ungár Péter a platformról alkotott véleményét.
Szó volt arról is, hogy a Mi Hazánk elnöke által írt Nyílt levélre Dávid Dóra segítségadás helyett elutasítással válaszolt.
Harmadik témánkban pedig megvitatták vendégeink, hogy mi a véleményük a kötelező szűrővizsgálatokról.
9/1/2024 • 57 minutes, 48 seconds
Botrány: ezért nem jutott ki magyar breaktáncos az olimpiára!
A Jelen Podcast aktuális adásában Tóth Zoltánnal, a Magyar Breaktánc Szövetség elnökével beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba került a breaktánc eredete és magyarországi gyökerei, valamint a hazai kultúrát övező botrányok, melyek következtében nem jutott ki magyar breaktáncos a párizsi olimpiára.
7/28/2024 • 57 minutes, 9 seconds
Szász Péter: "Az egyházban egy nagyon súlyos világnézeti szakadás van"
A Jelen Podcast vendége volt Szász Péter katolikus hitvédő, a Depositum Facebook-oldal főszerkesztője, akivel Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője, főként közéleti és vallási kérdésekről beszélgetett.
A bevezetőben tisztázódott, mit is kell érteni a "katolikus hitvédő" fogalmán, illetve röviden Szász Péter mesélt életéről és családjáról. Fény derült rá, hogyan indult útjára a Depositum oldala, majd vallási témákra terelődött a beszélgetés.
Szó volt Istenről, Isten létezéséről, az ember erkölcsi felelősségéről. Szász leszögezte, a történelemben nincs helye tabusításnak, azt pedig egyenesen abszurdnak tartja, hogy a törvény szigorával sújtsanak le a kétkedőkre, hiszen egy-egy új dokumentum napvilágra kerülése gyökeresen felforgathatja az eddigi tudásunkat gyakorlatilag bármiről.
Mivel korábban már felmerült Isten létezése, mint tény, ezért a beszélgetés kitért arra is, ezt hogyan lehet bizonyítani? Szász emellett 5 érvet hozott fel.
A katolikus egyház állapotára is kitértek, itt igen meglepő dolgok is elhangoztak. Kiderült, akár egy egyházszakadást sem lehet kizárni, noha a felforgató erőknek ez egyértelműen nem érdeke.
7/14/2024 • 1 hour, 5 minutes, 55 seconds
A madárinfluenza lesz az új Covid? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak nyári szünet előtti utolsó adásában beszéltünk arról, hogy Magyarország július 1-jével vette át a soros elnökséget az Európai Unió élén, ezzel kapcsolatban Orbán Viktor Kijevbe utazott, hogy Zelenszkij elnökkel tárgyaljon a béke megteremtésének lehetőségéről és az ukrán–magyar kapcsolatok aktuális kérdéseiről.
Majd Joe Biden demokrata párti amerikai elnök és Donald Trump republikánus párti volt amerikai elnök televíziós elnökjelölti vitájáról volt szó, melyben Biden csúfosan leszerepelt, megerősítette a korával és alkalmasságával kapcsolatos aggodalmakat.
Végül arról szólt a vita, hogy a madárinfluenza lesz-e az új Covid.
Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 Orbán Viktor Kijevben
00:26:25 Trump-Biden elnökjelölti vita
00:50:42 A madárinfluenza lesz az új Covid?
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #Kijev #Biden #Trump #választások #Amerika #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános #HorváthTamás
7/7/2024 • 1 hour, 16 minutes
Kovács Kálmán: "Bognár György a Fradi és a válogatott élén is megállná a helyét”
A Jelen Podcast aktuális adásában Kovács Kálmán 56-szoros magyar válogatott labdarúgóval beszélgetett Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője.
A beszélgetés során többek között szóba került:
- a magyar futball jelenlegi helyzete,
- az NB I-ben játszó idegenlégiósok minősége, - a magyar és a külföldi edzők közötti különbség,
- valamint az, hogy Bognár György, a Paks vezetőedzője megállná a helyét a Fradi és a válogatott élén is.
Továbbá téma volt természetesen az 1984-es ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett aranyérem, a brazilok ellen lőtt legendás gól 1986-ból, illetve az, hogy Kovács Kálmánnak mit jelent a Kispest.
6/18/2024 • 1 hour, 4 minutes, 12 seconds
Mi a valódi tétje a június 9-i választásoknak? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legutóbbi adásában beszéltünk a hazai pártok kampányairól és a budapesti főpolgármester-jelöltekről. Egyesével elemezték vendégeink a politikai szervezetek lehetőségeit. Szóba került a DK kapcsán a Gyurcsány általi hergelés, melynek most látszik majd a következménye, mely mérgezően hathat a tömegre. Kiveséztük, mire lesz elég az Orbán-gyűlölet vagy Magyar Péter magának vett „csigaháza”. Beszéltünk a Momentum, a Jobbik és az LMP kevés esélyéről, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tevékenységének vicces, avagy nem vicces jellegének működőképességéről, a Mi Hazánk várható mandátumainak a számáról. Beszéltek a vitapartnerek a kampány kapcsán az elmúlt hetek EP-listavezetői vitáinak eredményéről. Az adásból megtudható az Európai választások tétje, az elszámoltatás és az, hogy erre egyetlen párt képes csupán. Illetve, hogy vajon az európai érdekek kifejeződhetnek-e a jövőben az Európai Parlamentben. Azonban az idő rövidsége miatt erre a következő adásban térünk vissza részletesen.
Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 A hazai kampány elemzése
00:38:29 A budapesti főpolgármester-jelöltekről
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #kampány #MagyarPéter #MiHazánk #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános
6/7/2024 • 59 minutes, 18 seconds
Magyarországot kell képviselni az EU-ban, vagy az EU-t Magyarországgal szemben? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legutóbbi adásában a köztelevízióban sugárzott csütörtök esti EP-listavezetői vitát elemezték vendégeink. Mind a 11 listavezetőt meghívta az MTVA a vitára, ahol 3 témáról 2-2 percben beszélhettek a listavezetők, egyrészt az Európai Unió védelméről és a migrációról beszéltek, végül választhattak, hogy a mezőgazdaság vagy demokrácia és jogállam témakörét részletezik. A Nyílt Sisak vendégei a listavezetők megszólalásait különbözőképpen értékelték, azonban abban egyetértettek, hogy kevés szó esett az EP jövőbeli feladatairól, inkább a kormány belpolitikai hibái kerültek terítékre. Az, hogy ez helyénvaló volt-e vagy sem, vagy miért volt ez így, arról kisebb vita bontakozott ki.
Majd arról beszélgettek, hogy megszavazásra kerül-e a Mi Hazánk által benyújtott Alaptörvény-módosító javaslat a plenáris ülésen, mely alkotmányos védelmet ad a készpénzünknek, miután másodszorra már átment a javaslat az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában, így tárgysorozatba veheti a parlament. Vendégeink keresték az okokat, mi lehet a magyarázat arra, hogy először nem, most pedig egyöntetűen megszavazta a Bizottság ezt a javaslatot. Elemezték, hogy szabadságjogot ad-e a készpénzhasználat, és azt is, hogy kik erőltetik a háttérből a digitális világot, az egyre intenzívebb kontrollt.
Ehhez kapcsolódott utolsó témánk, hogy a Világgazdasági Fórum szerint korlátozni kell az emberek tulajdonában lévő autók számát, mert csak így lehet a bolygó megmentését segíteni, illetve ez az alapja az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek. Latolgatták a meghívottak, hogy mennyire lehet az emberek torkán lenyomni azt, hogy a családok lemondjanak az egyik autóról, később a megmaradtat is állami tulajdonba adják. Szó esett arról, miért nem a nagy cégeknél, gyáraknál keresik a környezetvédelem lehetőségét, és lerántottuk a leplet arról, hogy ez miért is éri meg bizonyos globális hatalmaknak.
Vendégek: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Hont András – az Átlátszó újságírója, Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász, Kónyi - Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 EP-listavezetői vita
00:38:01 Alkotmányos védelmet kaphat a készpénz?
00:54:03 Meddig lehet magántulajdonban az autónk?
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #kampány #MTVA # DobrerKlára # DonáthAnna # MagyarPéter #DeutschTamás #ToroczkaiLászló #készpénz #MiHazánk #magántulajdon #VilággazdaságiFórum #szakacsarpad.com #HontAndrás #TóthMáté
6/2/2024 • 1 hour, 13 minutes, 35 seconds
Akarunk-e Európai Egyesült Államokat? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legutóbbi adásában szó volt az EP-listavezetők Partizán YouTube csatornáján folytatott vitájáról, melyen Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd), Donáth Anna (Momentum), Le Marietta (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Toroczkai László (Mi Hazánk Mozgalom) vettek részt. Vendégeink véleményezték Magyar Péter és Deutsch Tamás távolmaradását is. Megbeszélték, hogy melyik listavezetőnek miért volt hasznos a vita, és ki tudott leginkább a választóihoz szólni, azt is, hogy melyek voltak a legmeghatározóbb gondolatok és mely nézetek a legfontosabbak most az EP választások kapcsán.
Majd arról folyt a vita, hogy valóban hozzáférhettek-e az oroszok a külügyminisztérium kommunikációs csatornáihoz vagy Szijjártó Péter állítása igaz, miszerint csak egy választási manipuláció zajlik az ellenzéki média részéről.
Vendégek: Fiala János – riporter, Schiffer András – ügyvéd, Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 Partizán EP-vita
00:39:45 orosz kémhálózat
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #MagyarPéter #SchifferAndrás #SzakácsÁrpád #FialaJános #EP #kampány #Partizán # DobrevKlára # DonáthAnna # LeMarietta #ToroczkaiLászló
5/26/2024 • 59 minutes, 13 seconds
„Orbán Viktor miniszterelnököt félrevezették a tanácsadói” – Szakács Árpád interjúja Balogh Péterrel
A víz a legfontosabb éltető erőnk, ha az nincs, az aszály egyre nagyobb gond lesz, ennek a szörnyű hatásait pedig minden magyar ember érezni fogja – nyilatkozta a Magyar Jelen podcast műsorában Balogh Péter geográfus. Mint fogalmazott: a megoldhatatlannak tűnő problémára kézenfekvő megoldás kínálkozik, de a politikai lobbik, az észszerűtlen agrártámogatási rendszer miatt nem lehet a helyzetet orvosolni, ráadásul a kérdésben Orbán Viktor miniszterelnököt is félrevezetik (https://greenfo.hu/hir/szigoruan-titkos-nyilt-level-az-ostobasagokat-allito-orban-viktornak/) a tanácsadói.
A témában Balogh Péter korábbi előadását is ajánljuk nézőink figyelmébe:
https://www.youtube.com/watch?v=zCEaMELz6To
https://www.youtube.com/watch?v=yKmFAMZJHeo
5/22/2024 • 1 hour, 6 minutes, 12 seconds
"A legdurvábban manipulálnak minket"/NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy az Európai Uniót érintő fontos kérdésekben EP-listavezetői vitát szervez a közmédia a korábbi bizonytalan helyzet után.
Majd vendégeink kitértek arra, hogy képes-e a média manipulálni a választásokat? Milyen a nyilvánosság helyzete a pártok számára? Mennyire uralja a médiát a Fidesz, illetve a többi pártnak milyen lehetősége van?
Végül arról volt szó, hogy milyen okai és milyen következményei lehetnek annak, hogy meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt.
Vendégek: Magyar Dávid – rádiós műsorvezető, Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség, Szakács Árpád – könyvkiadó, publicista, Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 EP-listavezetői vita
00:18:30 Képes-e a média manipulálni a választásokat?
00:46:42 Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #SzakácsÁrpád #EP #média #RobertFico
5/19/2024 • 1 hour, 3 minutes, 14 seconds
"Olyan EP-képviselőkre van szükség, akik elszámoltatják az EU-t" / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legutóbbi adásában szó volt arról, hogy miért veszélyes a WHO pandémiaszerződése, és milyen következményei lesznek a magyar emberekre nézve. Ennek kapcsán szóba került a globális megfigyelés, az egészségügyi veszélyhelyzet és egyéb korlátozó, ellenőrző eljárások.
Majd az EP-választások tétje került terítékre a műsorban, vendégeink megvitatták, hogy mik a legfőbb veszélyek és hogy melyik párt milyen programot hirdet, mit képvisel majd. Beszéltek arról is, miért kell elszámoltatni az Európai Parlamentet, az Európai Bizottságot és Ursula von der Leyent.
Végül arról folyt a vita, hogy miről tárgyal három napig Hszi Csin-ping kínai elnök és négyszáz fős delegációja Magyarországon és hogy ez jó-e nekünk, magyaroknak?
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 A WHO pandémiaszerződése
00:36:11 Az EP-választás tétje
00:58.04 A kínai elnök Magyarországon
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #EP #WHO #SchifferAndrás, #pandémiaszerződés #kínaielnök #TóthMáté #SzakácsÁrpád
5/12/2024 • 1 hour, 15 minutes, 59 seconds
Az önellátás lehet a túlélés B-terve? – Exkluzív interjú Kiss Zoltán Nitaival
A Covid-diktatúra alatt a mindent behálózó félelem árnyékában a reménynek, a tudatosságnak egy kis csírája kelt életre. Kiss Zoltán Nitai, számos jógaiskola alapítója elindította az egyik közösségi platformon a Legyen B-terved csoportot, „önellátás, szabadság” jelmondattal. A közösség rövid idő alatt 120 ezer követőre talált. Mára B Plan néven saját közösségi platformot hoztak létre. A Jelen Podcast legújabb adásában Szakács Árpád vendége Kiss Zoltán Nitai, a Legyen B-terved csoport és a B Plan közösségi oldal alapítója, a téma pedig az önellátás és a szabadság jelentősége, illetve az, hogy miként vonjuk ki magunkat a félelem hatása alól.
5/8/2024 • 59 minutes, 30 seconds
Influenszerekkel támad az amerikai befolyásolási hálózat / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy helyes-e az, hogy az influenszerek egyre inkább foglalkoznak politikai témákkal. Az ürügyet az adta, hogy Dancsó Péter, a Videómánia Youtube-csatorna tulajdonosa új videójában azokat az influenszereket kritizálta, akik ellátogattak David Pressman amerikai nagykövethez.
Beszéltünk arról is, hogy milyen káros hatásai vannak a digitális világnak gyermekeinkre nézve, hogyan kellene ezzel a problémával foglalkoznia a kormánynak, és kell-e korlátozni a pornográf tartalmakat.
Végül szó esett arról, hogy egyre több volt baloldali vagy kétes múltú jelölt indul fideszesként a választásokon.
Vendégek: Hont András (az Átlátszó újságírója), Schiffer András (ügyvéd), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 influenszerek
00:28:07 gyermekeinkre leselkedő digitális veszélyek
00:48:05 választási kampány, jelöltek
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #NER #OrbánViktor #DancsóPéter #MagyarPéter #SchifferAndrás, #HontAndrás, #influenszerek, #digitálisVeszélyek #kampány, #jelöltek
5/5/2024 • 1 hour, 3 minutes, 7 seconds
Miért ennyire drága az üzemanyag Magyarországon? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt az EP és önkormányzati választási kampány kapcsán a pártok jelöltállításáról és az EP-listák támogatottságáról, és vitázunk arról, hogy való-e az EP-be a Facebook londoni jogtanácsosa és egy tiktoker-influenszer, akik Magyar Péter jelöltjei.
Beszélünk arról, hogy miért nem kártalanítja a kormány azokat a családokat, akiket jogtalanul tettek tönkre a végrehajtók, végül arról, hogy mit tehetne a Fidesz az üzemanyagárak csökkentése érdekében.
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
4/28/2024 • 1 hour, 2 minutes, 58 seconds
Hogyan manipulálnak? Mi számít hiteles információnak? – interjú Földi Lászlóval
Szinte mindennap azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk lévő világban már semmi nem az, aminek látszik, mintha egy káosz forgatagában telnének a mindennapjaink, amit beárnyékol a félelem is. De vajon hogyan őrizzük meg a normalitást, miként álljunk ellen azoknak, akik nyomást gyakorolnak ránk? Mások mellett ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat Földi László titkosszolgálati szakértővel, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnökével.
4/24/2024 • 54 minutes, 19 seconds
Ki áll Magyar Péter mögött? / NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásából kiderül, hogy Magyar Péter adományokból tud milliókat költeni, vagy áll mögötte valaki, a Fidesz, Csányi Sándor vagy az amerikai háttérhatalom pénzeli? Megtudjuk, hogy milyen szerepet tölt be NoÁr, Duda Éva, Duda Ernő virológus, (Karikó Katalin mentora) és Nagy Ervin az újdonsült messiás közvetlen közelében.
A vitapartnerek boncolgatják, miért nem vonatkozik a 40 év munka után járó nyugdíjkedvezmény a férfiakra is. A nyugdíjas évek betegségein keresztül az egészségügy helyzetét is elemzik, rávilágítva, honnan lehetne anyagi forrásokat szerezni annak fejlesztésére, s hogy ez miért nem célja a kormánynak.
Végül beszélgetnek Irán Izrael elleni dróntámadásáról és annak előzményeiről, s vita alakul ki arról, hogy miért ilyen egyoldalú a média a konfliktus kapcsán.
Vendégek: Forgács István (felzárkózáspolitikai szakértő), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Magyar Dávid (rádiós műsorvezető), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
4/21/2024 • 1 hour, 10 minutes, 14 seconds
Hogyan döntsük meg a NER-t? Akarunk-e megfigyelőállamban élni? /NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy kormányellenes demonstrációt tartott a Kossuth téren Magyar Péter, ahol megjelent Márki-Zay Péter és Tordai Bence is. Vendégeink beszélgettek arról, hogy átvette az alapítóktól a Legyél a változás! Egyesületet, melyben olyan globalista nevek jelennek meg, mint NoÁr és a Tanítanék Mozgalom. Szóba került Magyar Péter választott pártja, a Tisztelet és Szabadság Párt, melynek alelnökévé választották. Megtudjuk, hogy tervük egy modern európai Magyarországot építeni.
Vendégeink vitatkoztak arról, hogy megfelelő lehet-e bármilyen alternatíva a NER-rel szemben és hiteles lehet-e a megdöntésében az a Magyar Péter, aki még idén is hatalmas fizetéseket kapott onnan.
Az adás második felében a digitális állammal kapcsolatos kételyek kerültek terítékre, hiszen az Országgyűlés megkezdte az ezzel összefüggő törvénymódosítások általános vitáját.
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 Magyar Péter pártja
00:42:09 Digitális állampolgárság
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #NER #OrbánViktor #DigitálisÁllampolgárság #NoÁr #MagyarPéter #SchifferAndrás #TóthMáté #SzakácsÁrpád #FialaJános
4/14/2024 • 1 hour, 4 minutes, 5 seconds
“Antall József gátlástalanul lehallgattatott mindenkit”
A Jelen Podcast legújabb vendége Raffay Ernő történész volt, őt Szakács Árpád publicista, könyvkiadó kérdezte.
Az ukránok és a horvátok mit köszönhetnek a magyaroknak? Kik és miért lehetetlenítették el Raffay Ernő oktatói karrierjét? Miért támogatja a magyar kormány a ma is titkosan működő szabadkőműves szervezeteket? Számos kérdés mellett ezekre is keressük a válaszokat Raffay Ernő történésszel, aki Orbán Viktort megelőzve már 1989. március 15-én Szegeden több tízezer ember előtt követelte a szovjet csapatok azonnali távozását Magyarországra.
4/10/2024 • 1 hour, 19 minutes, 41 seconds
Bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt arról, hogy hosszabb távú, stratégiai együttműködést kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd. A három párt közös EP- és fővárosi listát állít a június 9-i választáson, és a 2026-os országgyűlési választáson is együtt indulnak. Vendégeink beszéltek arról is, hogy a DK a Momentummal is széles körű megállapodást írt alá, így a tavaly emlegetett többé „befogott orral” sem működnek együtt narratíva megdőlt, hiszen a megállapodás egyik sarokköve, hogy mindkét párt kölcsönösen támogatja a másik fél 2019-ben győztes polgármestereit.
A következő témában gyökereitől kezdve elemezték a Kádár-rendszerig visszanyúló végrehajtó-maffia hálózatot. Az adásból kiderül, milyen kapcsolatban áll a rendőrséggel, a katonai elhárítással, az igazságszolgálatás más szereplőivel. Megtudjuk, hogyan élte túl a rendszerváltást és a kormányváltásokat, és évtizedek óta milyen dinasztikus családi kapcsolatok tartják össze, ahogy azt is, hogy Magyar Péter jogi képviselője Dr. Bárándy Péter is mélyen érintett ebben a maffiahálózatban. Az, hogy megoldást jelent-e egy új alkotmány a beszélgetőpartnerek szerint, ez is kiderül az adásból.
Végül megtudjuk, kit talált meg Magyarországon az a cseh kémelhárítás, amely kormány az egyik legnagyobb haszonélvezője az ukrajnai háborúnak, és kiderül Szakács Árpádnak van-e szerepe van az orosz befolyásolási hálózathoz, s hogy milyen rágalmakkal állt elő Hadházy Ákos a közösségi oldalán. Az is nyilvánvalóvá válik a beszélgetés során, hogy bárki, aki kiáll a béke mellett és az ukrajnai háború folytatása ellen, az orosz ügynöknek számít, hiszen nyakunkon vannak az EP-választások és beindult a politikai kampányok egyik nagy fegyvere a karaktergyilkosság.
Vendégek: Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista), Dr. Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
4/7/2024 • 1 hour, 9 minutes, 33 seconds
Magyar Péter "feltárta" az ügyet, amit a Mi Hazánk már 4 éve felgöngyölített
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt Magyar Péter hangfelvételéről és arról, hogy a végrehajtó-maffia ügyeit a Mi Hazánk már 2020-ban felgöngyölítették és arról, hogyan lehetséges, hogy ilyen feltűnően mindenhol megjelenik a médiában, honnan szerzett 100 fős jogi csapatot, egyáltalán hiteles lehet-e amit mondd, indulhat-e az Európai Parlamenti választásokon.
Majd vendégeink arról vitáztak, hogy milyen hatása lesz annak, hogy Brüsszelben Szijjártó Péter a korábbi vétók után hozzájárult, hogy az Ukrajnának küldött fegyvereket kifizessék a tagállamoknak. Négy hónap alatt ez a harmadik hátraarc a kormány részéről Ukrajna ügyében.
Végül arról beszélgettek a meghívottak, hogy lesz-e alkotmányos jog a készpénzhasználat, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Lázár János már másodszor tárgyalt Toroczkai Lászlóval a készpénzhasználat jövőjéről.
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
3/31/2024 • 1 hour, 8 minutes, 17 seconds
A Mi Hazánk EP-képviselőjelöltje, akinek a könyvét Orbán is kötelezőként ajánlotta
Dr. Borvendég Zsuzsanna történész könyvei több mint 50 ezer példányban jelentek meg, kutatásai szó szerint újraírták hazánk második világháború utáni történelmét. A szerző elsőként tárta fel a kommunista diktatúrában Magyarországot kifosztó pénzügyi maffia módszereit, azt a globális hálózatrendszert, amelynek ma egyik központja Brüsszelben van. A június 9-i EP-választásokon az ismert történészt a Mi Hazánk Mozgalom befutó helyen jelölte. Szakács Árpád arról kérdezte Dr. Borvendég Zsuzsannát, hogy milyen célokkal, tervekkel készül az Európai Parlamentbe, és miért tartja a Mi Hazánkat olyan hiteles politikai erőnek, amelynek küldetését, programját maga is fel tudja vállalni.
3/24/2024 • 1 hour, 15 minutes, 53 seconds
"Magyar Pétert Orbán tartotta el, most pedig a Gyurcsány-nyugdíjasok álommanökene”/ NYÍLT SISAK
A Nyílt Sisak legújabb adásában vendégeink vitatkoztak arról, hogy vajon miért vonja be a kormány a kínai rendőröket az ország közbiztonságának megőrzésébe, illetve milyen hatásköröket kapnak Magyarországon ezek a külföldi hatóságok.
Élénk szóváltás alakult ki arról, hogy a gödi akkumulátorgyár 88 tonnás szennyezése milyen mulasztások következménye és miként lehetne ezt orvosolni, illetve hogy szükség van-e egyáltalán ilyen gyárakra hazánkban.
Végül Magyar Péter pártjáról és lehetőségeiről beszélgettek a vendégeink, latolgatva az esélyeit, megállapítva, hogy az EP-választást már lekéste.
Vendégek: Hont András (az Átlátszó újságírója), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Pityinger László (rapper, youtuber), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 kínai rendőrök Magyarországon
00:25:01: a gödi gyár környezetszennyezése
00:55:19: Magyar Péter pártja
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #belpolitika #külpolitika #Orbán Viktor #Kína #rendőrség #közbiztonság #Göd #akkumulátorgyár #szennyezés #MagyarPéter #párt #HontAndrás #TóthMáté #Dopeman #PityingerLászló
3/17/2024 • 1 hour, 9 minutes, 42 seconds
Mit tudunk az új köztársasági elnökről? Vita a svéd NATO-csatlakozás következményeiről / NYÍLT SISAK
Az adásban vendégeink elemezték az Országgyűlés tavaszi ülésszakának miniszterelnöki nyitóbeszédét és az ellenzéki frakcióvezetők által felvetett problémákat, kérdéseket, illetve az azokra adott miniszterelnöki válaszokat. Ennek kapcsán a vitapartnerek beszéltek a gyermekvédelemről, a ki nem vizsgált Covid-oltások mellékhatásairól, a készpénz alkotmányos védelmének Fidesz általi leszavazásáról.
Vitatkoztak az új köztársasági elnök személyéről, eredményeiről, értékeiről, múltbeli tevékenységéről, illetve a köztársasági elnökválasztás módszereiről, arról, hogy vajon előnyös lenne-e, ha a nép választaná a köztársasági elnököt.
Végül szó volt az elmúlt 3 hónap legfontosabb külpolitikai eseményeiről, az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások, Ukrajna pénzügyi támogatásának és a svéd NATO-csatlakozás kormány általi megszavazásáról, és ezeknek bel- és külpolitikai súlyos következményeiről.
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista) Tóth Máté (energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
3/3/2024 • 1 hour, 12 minutes, 4 seconds
“A magyarokat és a bolgárokat összeköti a közös hun-szittya örökség”
A Jelen Podcast aktuális adásában Szekeres Tamással, a bolgár Újjászületés Mozgalom külkapcsolati koordinátorával beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül a magyarokat és a bolgárokat összekötő hun-szittya örökség; a bolgár társadalom családközpontúsága; valamint az Újjászületés Mozgalom és a vele szövetséges Mi Hazánk Mozgalom esélye a közelgő európai parlamenti választásokon.
A Szekeres Tamással való beszélgetést 2024. január 28-án rögzítettük.
2/25/2024 • 59 minutes, 40 seconds
Milyen alapon szól hozzá a baloldal a gyermekvédelemhez? / BUNKER
A BUNKER aktuális adásában Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője; Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja; Lipták Tamás “Aldo”, a Jobbszélső Telegram-csatorna szerkesztője; valamint Lantos János Mi Hazánk-kabinetvezető beszélgettek:
- a Becsület Napja hétvégéjéről,
- a pedofilmosdató bicskei igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéről,
- a készpénzhasználat jogáról,
-valamint arról, hogy Mészöly Géza, az Újpest FC vezetőedzője sajátos módon dicsérte meg csapata nigériai játékosát.
A műsort ezúttal is Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője vezette.
2/20/2024 • 1 hour, 6 minutes, 57 seconds
Vita a gyermekvédelemről és a kegyelmi botrányról / NYÍLT SISAK
A legújabb adásban szó volt:
-Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról, Balog Zoltán vagy éppen Orbán Viktor felelősségéről;
-Magyar Péter állításairól;
-A gyermekvédelmi törvény hatásáról és arról, hogy kiktől is kell megvédeni a gyerekeket:
-A társadalmi és közéleti közbeszéd problémájáról;
-A baloldal, az ellenzék szerepéről;
-A Fidesz kommunikációjáról és Rogán Antal helyéről.
Vendégek:
Pankotai Lili (aktivista), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Deák Dániel (politikai elemző), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
2/18/2024 • 1 hour, 9 minutes, 37 seconds
Hollandok a globalisták fogságában
Thierry Baudet 2017 óta tagja a holland parlamentnek, a Fórum a Demokráciáért (FvD) alapítójaként és elnökeként. Emellett számos bestseller szerzője.
Két könyvét magyarra is lefordították. A Covidról szóló könyve, "A Covid rulett" nagy sikert aratott Magyarországon.
Bár miniszteri pályára szánták, Thierry Baudet a hagyományos politikai rendszerrel való szakítást választotta, amikor szembeszállt a Covid-politikával, majd az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikával.
Azóta - a legutóbbi választásokon elszenvedett kudarc ellenére - több mint 60 000 aktív aktivista támogatja pártját, amely a taglétszámot tekintve a vezető holland párt.
Ebben az interjúban beszél az ellene elkövetett brutális Antifa-támadásokról, a holland gazdák válságáról, Wildersről, a Covidról és arról, hogy mit vár az elkövetkező évtizedektől Európában.
2/11/2024 • 42 minutes, 48 seconds
Az Antifa gyökerei, módszerei és a hazai antifasizmus mítoszai / VÉDVONAL
Milyen gyökerei vannak a nemzetközi és a hazai Antifának? Létezik-e baloldali hálózat, amelynek része az Antifa? Van-e történelmi hagyománya a magyarországi antifasizmusnak?
Erről beszélgetett Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője, Csarnai Márk történész, Halász Géza, a Betyársereg tagja és Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője a Védvonal- Történelmi Podcastben, a budapesti támadássorozat egyéves évfordulóján.
2/7/2024 • 55 minutes, 35 seconds
Vita a pedagógusbérekről, világháborúról, Kárpátalja helyzetéről
A pedagógus bérfejlesztési programról és az oktatás helyzetéről, arról, hogy elégséges-e a jelenlegi, sok esetben a 32 %-ot el sem érő bérfejlesztés, hogy a pályán tartsa, vagy a pályára vonzza a pedagógusokat.
Vendégeink latolgatták azt is, hogy kiterjedhet-e a háború egész Európára, illetve, hogy az ezzel való fenyegetőzés hová vezet, és kinek az érdekeit szolgálja a háborús készültség és egy űjabb világháború.
Végül arról vitáztak a meghívottak, hogy ha a Mi Hazánk Mozgalom Magyarország nevében igényt tart Kárpátaljára, ez pozitívan vagy negatívan érinti jelenleg a külhoni magyarokat.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
00:00:00 Pedagógus bérfejlesztési program
00:29:43 Kitörhet-e a harmadik világháború?
00:52:27 Kárpátalja visszacsatolásának kérdése
2/4/2024 • 1 hour, 8 minutes, 54 seconds
„Életem legrosszabb döntése volt, hogy politikus lettem”
A '90-es évek legismertebb rendőre volt, mindenki sztárzsarunak hívta. Doszpot Péter az elsők közt ért oda az Aranykéz utcai robbantás helyszínére, az ő csoportja kapcsolta le a bolti sorozatgyilkost, - aki elfogása előtt beépült a BRFK gyilkossági nyomozói közé - és ő vezette a nyomozást az 1996-ban kezdődött leszámolássorozat legtöbb gyilkossági ügyében. Pályája csúcsán hagyta ott a rendőrséget, majd 2002-ben meghozta élete legrosszabb döntését, az MSZP színeiben országgyűlési képviselő lett.
1/28/2024 • 1 hour, 11 minutes, 35 seconds
Ki veszi el a magyarok munkáját? Vita a vendégmunkásokról és a közlekedésről / NYÍLT SISAK
Ebben az adásban szó volt:
Arról, hogy indiai vendégmunkások laknak a Bakonyban lévő Nagy-Magyarország Parkban, miközben korábban Bayer Zsolt és a Fidesz-kommunikáció óriásplakátokon hirdette, hogy senki sem veheti el a magyarok munkáját;
A tömegközlekedés változásairól, új kedvezményekről, készpénzmentes fizetésről, Lázár János és Karácsony Gergely csatározásairól és ennek hatásairól.
Vendégek:
Magyar Dávid (műsorvezető), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
1/21/2024 • 1 hour, 4 minutes, 30 seconds
"Az nekünk nem olyan nagy baj, ha Ukrajna megszűnik"
Budaházy Györggyel beszélgettünk az elmúlt évek legfontosabb kérdéseiről. Szó esett a világban zajló nagy konfliktusokról is, mint az orosz-ukrán háború, valamint az izraeli-palesztin ellentét. A beszélgetés belpolitikai témákat is érintett, kiemelten a Rogán Antalékhoz köthető digitális állampolgárság tervezetét, a készpénz eltörlését, illetve felmerült az is, milyen hatással van az algoritmus a magyar fiatalokra.
1/14/2024 • 59 minutes, 18 seconds
Vita az oltásokról és az energiaárakról
Az adásban szó volt arról, hogy Karikó Katalin Nobel-díját Bill Gates a 2023-as esztendő legjelentősebb történésének nevezte, kérdés, hogy ennek milyen jelentősége, mögöttes tartalma van.
Beszéltünk arról is, hogy milyen felelőssége van a kormánynak a magas rezsiárakban, illetve, hogy miért ennyire követhetetlen például az MVM számlázási rendszere.
1/7/2024 • 1 hour, 9 seconds
„A Trianoni békeszerződés ratifikációját meg se szavazta a Nemzetgyűlés”
Vizi László Tamással, a Kodolányi János Egyetem rektorával, a Magyarságkutató Intézet korábbi tudományos főigazgató-helyettesével beszélgettünk egyetemalapításáról, a Magyarságkutatónál töltött éveiről és kutatásairól, például a Trianoni békediktátumot aláíró Benárd Ágost életéről, aki utálta Szálasit, de belépett az SS-be, majd megszökött a börtönből és évtizedekig álnéven élt.
12/19/2023 • 50 minutes, 54 seconds
Vita a demokráciáról, választási törvényről, háborúról és halálról / NYÍLT SISAK
A 2023-as év utolsó adásában (legközelebb január 7-én jelentkezik a Nyílt Sisak) szó volt:
Arról, hogy megszavazták a választási törvény módosítását, visszaállítják a listás választási rendszert a fővárosban;
Ukrajna EU-csatlakozásáról, melyet Orbán Viktor végül nem vétózott;
A gázai háborúról és a kormány Izreal-pártiságáról;
Az eutanázia kapcsán az élethez és a méltósághoz való jogról.
Vendégek:
Kukorelly Endre (író), Puzsér Róbert (publicista, rádiós műsorvezető), Hegedűs Loránt (református lelkész), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
00:00:00 választási törvény
00:45:17 háborúk
01:00:29 eutanázia
#politika #vita #közélet #vélemény #Magyarország #Budapest #fidesz #kormány #Európa #Unió #Brüsszel #háború #palesztin #Izrael #Ukrajna
12/17/2023 • 1 hour, 16 minutes, 3 seconds
Vita a plakátkampányról, az elektromos autókról és a választási rendszer módosításáról
A legújabb adásban szó volt:
A plakátkampány kapcsán a kormány Ursula von der Leyen személyéhez való hozzáállásáról, és arról, hogy mi okozhatta azt a fordulatot a Fidesznél, hogy 2019-ben még megszavazták az Európai Bizottság elnökének, most pedig ellene kampányolnak.
Beszéltünk a benzin- és dízelüzemű autók 2035-ös kivezetéséről, arról, hogy vajon ki és miért erőlteti az elektromos autókat, illetve az önvezető autók és a jövőben beléjük integrálandó mesterséges intelligencia veszélyeiről, mindezeket a Világgazdasági Fórum elképzeléseinek összefüggésében is vizsgálva.
Továbbá vendégeink vitáztak arról, hogy a Mi Hazánk - az általuk antidemokratikusnak és aránytalannak vélt - választási rendszert módosító törvényjavaslata milyen irányban változtatja meg a magyar politikai kultúrát.
Vendégek: Fiala János (riporter), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője), Schiffer András (ügyvéd), Tóth Máté (ügyvéd, energiajogász)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
12/10/2023 • 1 hour, 10 minutes, 3 seconds
„Megkérgesedik a lelked, de nem leszel érzéketlen”
11 belügyminiszter és 9 országos rendőrfőkapitány váltotta egymást azalatt a 23 év alatt, amíg Garamvölgyi László a rendőrség arca volt. Az egykori ORFK szóvivő, nyugdíjas dandártábornokkal a 2006-os eseményekről, a móri mészárlásról és arról is beszélgettünk, hogy kinek állhatott érdekében az úgynevezett Zsanett-ügy, amivel 2007-ben lefejezték a teljes magyar rendőrséget.
12/6/2023 • 1 hour, 11 minutes, 45 seconds
Kit véd a magyar kormány? Vita gazdasági problémákról és a nemzeti konzultációról / NYÍLT SISAK
A legújabb adásban szó volt:
Arról, hogy mi a magyarok legnagyobb problémája, hogyan állunk a gazdasági viszonyokhoz, az egészségügyhöz vagy éppen az oktatás kérdéséhez;
Mennyire védi a gyermekeket a gyermekvédelmi törvény;
Van-e probléma a rezsivédelemmel és az ingatlanpiaccal;
Mit is szeretne a kormány elérni a nemzeti konzultációval, valós veszélyt jelentenek-e az ott megfogalmazott állítások.
Vendégek: Pankotai Lili (aktivista), Nagy Blanka (aktivista), Dezse Balázs (a PestiSrácok újságírója), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
#politika #közélet #vita #vélemény #Magyarország #Fidesz #ellenzék #EU #Brüsszel
12/3/2023 • 1 hour, 9 minutes, 47 seconds
“Hiszek benne, hogy a Mi Hazánk nem fogja elkövetni a Jobbik hibáit”
A Jelen Podcast aktuális adásában Ágoston Balázs újságíróval, a Demokrata főmunkatársával beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül a magyarországi politika és újságírás állapota; a MIÉP öröksége; a kispesti futball helyzete; valamint a család- és életvédelem fontossága.
11/21/2023 • 45 minutes, 54 seconds
Szuverén, család- és focitámogató a kormány politikája? / NYÍLT SISAK
A legújabb adásban szó volt:
A szuverenitásvédelmi törvénycsomagról, amely Kocsis Máté szerint a külföldről finanszírozott újságírókra, álcivilekre és dollárpolitikusokra vonatkozik majd;
A foci és a politika kapcsolatáról és a Győzike-jelenségről;
A fiatalok jövőjéről, hozzáállásukról a politikához, a CSOK Pluszról és az albérletkrízisről.
Vendégek: Seres Samu (digitális tartalomgyártó), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Móna Márk (szerkesztő-riporter), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
11/19/2023 • 1 hour, 4 minutes, 3 seconds
Vita a digitális állampolgárságról, a háborúról és L. Simon László kirúgásáról / NYÍLT SISAK
Az adásban szó volt:
Diktatúrát eredményezhet a digitális jegybankpénz és digitális állampolgárság, fontos a készpénz alkotmányos védelme?
Az izraeli-palesztin háború kapcsán a magyar kormány szem előtt tartja az állampolgárai békeigényét, illetve a fokozódó konfliktus átterjedhet Európára, kitörhet a 3. világháború?
Végül kiderül, hogy a vitapartnerek milyen álláspontot képviselnek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának az elbocsátása kapcsán.
Vendégek: Fiala János (riporter), Schiffer András (ügyvéd), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke), Szakács Árpád (könyvkiadó, publicista)
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
11/12/2023 • 1 hour, 8 minutes, 20 seconds
Vita a migránshelyzetről, a brüsszeli hadakozásról és az LMBTQ-kiállításról / NYÍLT SISAK
A legújabb adásban szó volt:
Az érdekesen alakuló brüsszeli kapcsolatokról annak apropóján, hogy Orbán Viktor Moszkvához hasonlította Brüsszelt, amelyre többek között Emmanuel Macron is reagált;
Újabb halálos lövöldözés történt a magyar határhoz közeli délvidéki településen migránsok és embercsempészek között;
A tavalyi év legfontosabb problémájának mutatja be az LMBTQ-kisebbség elleni erőszakot a Nemzeti Múzeum kiállítása.
Vendégek: Kukorelly Endre (író), Schiffer András (ügyvéd), Bayer Zsolt (újságíró), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
0:00:00 Brüsszel vs. Magyarország
00:31:51 Migránshelyzet
00:58:51 LMBTQ
#politika #közélet #vita #vélemény #kormány #Fidesz #ellenzék #külpolitika #belpolitika #homoszexualitás #kisebbségek #Vajdaság #Délvidék #határvédelem #bevándorlók #Szerbia
11/5/2023 • 1 hour, 5 minutes, 5 seconds
Baranyi László: "A mai Erkel Színház ablakából lőttem az ávósokat"
Baranyi László színművész, a Família Kft. nagypapája aktív részese volt az 1956-os forradalomnak. A Kossuth térre közvetlenül a sortűz után ért oda, ekkor döntötte el, hogy fegyvert fog. Részt vett a Köztársaság téri pártház ostromában, nemzetőrként a New York-palotában működő ellenállási csoport tagjaként szolgált egészen addig, amíg egy belövés után megsebesült. Baranyi László azonban nem 1956-ban fogott először fegyvert, 1944-45-ben, 17 évesen védte Budapestet a szovjetek ostromától.
10/29/2023 • 1 hour, 4 minutes, 11 seconds
Vita a szegregációról, tüntetésekről, az oktatás és a politika kapcsolatáról
A műsor témái:
- Az alternatív oktatási népszavazási kampány, amellyel nyomást szeretnének gyakorolni a kormányra.
- A Tanítanék Mozgalom, a Fővárosi Önkormányzat és több mint egy tucatnyi oktatási civil szervezet hirdetett tüntetést az Oktogonra október 23-ára.
- 10. alkalommal is kordont bontott a Momentum, ami szerintük rendszerbontás.
- Szegregációellenes törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor.
10/22/2023 • 1 hour, 10 minutes, 23 seconds
Pataki Tamás: Szakács Árpádnak igaza volt
A Jelen Podcast aktuális adásában Pataki Tamás író-újságíróval beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során többek között szóba kerül Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata, a magyarországi kultúrpolitika alakulása az elmúlt 13 évben, a hazai újságírás helyzete, a revízió lehetősége, valamint az azeri-örmény konfliktus is.
10/15/2023 • 46 minutes, 22 seconds
Veszélyes a WHO pandémiaszerződése? Vita a vasútrendszer és a média helyzetéről / NYÍLT SISAK
A legújabb adásban szó volt:
A Budapest-Belgrád vasútvonal körüli problémákról, a kivitelezésről, megtérülésről, titkosításról;
A globális pandémiaszerződés létrehozásáról, a nemzeti szuverenitás és az emberi szabadságjogok korlátozásáról;
A magyarországi média helyzetéről annak apropóján, hogy az Európai Unió hazánk médiaviszonyaira hivatkozott az új médiaszabadságról szóló törvény kihirdetésekor. A törvény célja a közmédia függetlenségének és a újságírók szabadságának a biztosítása.
Vendégek: Czutor Zoltán, Schiffer András, Ábrahám Róbert és Horváth Tamás
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
#politika #közélet #vita #vélemény #vitaműsor #baloldal #jobboldal #fidesz #kormány #ellenzék #MészárosLőrinc #média #Szerbia #vasút #MÁV #Magyarország
10/8/2023 • 1 hour, 2 minutes, 55 seconds
Elnyomás van Magyarországon? Vita az oktatásról, albérletkrízisről és családpolitikáról/ NYÍLT SISAK
A legújabb adásunkban szó volt:
A Svédországban nyolcadikos diákoknak vetített oktatóvideról, melyben Magyarország látszólag demokratikus országként, valójában elnyomó rezsimként van beállítva. Feltűnik a videóban Gulyás Márton, Judith Sargentini és többek között volt CEU-oktató is.
A magyarországi oktatás helyzetéről, a tanárhiány kezeléséről, az iskolákkal kapcsolatos hírekről és a tanártüntetésekről.
A lakhatással kapcsolatos problémákról, a saját ingatlanhoz való jutás nehézségeiről, a bérlakásprogram lehetőségeiről.
A családpolitikáról, a fiatalok családalapításról és a tinédzserkorban való szülésről, amely Magyarországon jóval magasabb, mint az európai átlagban.
9/24/2023 • 1 hour, 4 minutes, 28 seconds
Kovács Gyula: "Az Isten teremtette világot kell visszahoznunk, és akkor működni fog minden"
A Jelen Podcast aktuális adásában Kovács Gyula Prima Primissima-díjas gyümölcsésszel beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során szóba kerül az ősi magyar gyümölcsfajták megőrzését szolgáló Tündérkert Mozgalom; a magyar föld kiárusításának problémája; valamint a népi kultúra fontossága.
9/17/2023 • 48 minutes, 50 seconds
Vita a bűnözés kezeléséről, Vona Gábor pártalapításáról és a napelemrendszerről / NYÍLT SISAK
Az adásban szó volt:
A cigánybűnözés kifejezés használatáról, a kialakult problémákról és azok kezeléséről;
A közbiztonság állapotáról és a rendőrség működéséről;
Vona Gábor Második Reformkor Alapítványának párttá alakulásáról és ennek hatásáról a politikára;
A napelem-beruházások körüli zűrzavarról, a Fideszen belüli üzengetésekről és a kormány klímapolitikájáról.
Vendégek: Magyar Dávid (rádiós műsorvezető), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (médiaszemélyiség), Horváth Tamás (a magyar Jelen főszerkesztője)
9/10/2023 • 1 hour, 1 minute, 6 seconds
Vita közéleti tabukról, a fiatalok jövőjéről, a zene és a politika kapcsolatáról
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó volt:
A fiatalok helyzetéről és jövőjéről Magyarországon, a státusztörvény és az oktatás egyéb jellemzőiről;
A zene és a politika kapcsolatáról, Krúbi, a Quimby vagy éppen a Carson Coma lázadásáról és véleményformáló hatásairól;
Pálffy István, Kőszeg Ferenc és Gulyás Márton kapcsán a pedofíliát érintő kijelentésekről, a szakmai diskurzusok hiányáról, a büntetőjogi és politikai fogalmakról;
A cigánybűnözés kifejezés megítéléséről.
Vendégek:
Bennszülött Bálna (youtuber), Alexa András, The Raven Croaks (zenész, youtuber), Tóth Máté (a Tibi Atya brand egyik alapítója), Kónyi-Kiss Botond (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
8/27/2023 • 1 hour, 5 minutes, 57 seconds
Tóth Máté: “Amelyik civilizáció szembemegy a természet törvényeivel, az elpusztul”
A Jelen Podcast aktuális adásában Dr. Tóth Máté energiajogásszal beszélget Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője. Az interjú során szó esik az orosz energiahordozók helyettesíthetőségének problematikájáról, az észszerűtlen uniós szankciókról, a nemzetállami szuverenitást érő támadásokról, valamint arról, hogy a nyugati világban hogyan relativizálják a primordiális (őseredeti) tartalmakat: az államot, a nemzetet, a családot és a biológiai nemeket.
8/20/2023 • 59 minutes, 23 seconds
Mészáros Lőrinc egy jó üzletember? Vita a hajléktalanhelyzetről és a gazdaságról / NYÍLT SISAK
Az adásban szó volt:
A hajléktalanhelyzet problémáiról, a lakhatásról és a hozzá kapcsolódó egyéb megoldási javaslatokról
Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter szerint brutálisan hatékonyak a kormány intézkedései és egyre jobban teljesít Magyarország az infláció tekintetében is
Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea luxusjachtozásáról és felmerülő morális problémákról
Vendégek: Komáromy Gergely, Magyar Dávid, Varga Ádám, Zagyva György Gyula
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
8/13/2023 • 1 hour, 56 seconds
Waszlavik László: "Minden Csontváry-képen egy titkos történet van elrejtve"
A Jelen Podcast vendége Waszlavik "Gazember" László, rockzenész, akit arról kérdeztünk, mivel tölti az idejét mostanában, hiszen az elmúlt időszakban érezhetően kevesebbet szerepel nyilvánosan. A beszélgetés során szó esett művészettörténetről, szimbolikáról, a népzenei alkotásokba és festményekbe rejtett üzenetekről, ahogyan arra is fény derült, mivel tölti nyugdíjas éveit a zenész.
8/6/2023 • 41 minutes, 54 seconds
Mit köszönhetünk a 907-es pozsonyi győzelemnek? – a magyar őstörténet elhallgatott fejezetei
907 júliusában honalapító eleink sorsdöntő győzelmet arattak a Magyar Nagyfejedelemségre támadó bajorok felett. A magyar történelem legfényesebb diadalának következményeiről és a magyar őstörténet eddig elhallgatott fejezeteiről Ábrahám Barnabás történész-publicista, Csarnai Márk történész, Kolonits László régész, a Duo Gladii főszerkesztője és Szász Péter történész, a Depositum főszerkesztője beszélgetett a Védvonal podcast legújabb adásában. Erről szól a Magyar Jelen történelmi podcastjének, a Védvonalnak a legújabb része.
8/2/2023 • 1 hour, 4 minutes, 51 seconds
Életveszélyes a vasútrendszer? Vita a vendégmunkásokról és az EU-kilépésről / NYÍLT SISAK
Felforrt egy Debrecenből induló vonat hűtővize, a gőz megégette az utasokat, akik 1. és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek. Ezen kívül is folyamatosak a fennakadások a MÁV-nál.
Rehabilitációra szoruló gyerekek helyett vendégmunkások vannak a kormány által, uniós forrásból felújított, akadálymentesített agárdi Tóparti Sport Hotelben.
Miután a miniszterelnök a tusványosi beszédében Kínát méltatta az Európai Unióval szemben, ahol is inkább az ÉN-re helyezik a hangsúlyt a Mi helyett, ezt mondta:
“Nincs más választásunk. Hiába szeretjük Európát, hiába az a mienk…”
Vendégek:
Hont András (az Átlátszó újságírója), Schiffer András (ügyvéd), Ábrahám Róbert (közszereplő), Horváth Tamás (a Magyar Jelen főszerkesztője)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
7/30/2023 • 1 hour, 8 minutes, 51 seconds
Zalavári László (Oi-kor): "Mára megfordult a világ, az értéktelenből lett értékes."
Az idén 40 éves zenekar, az Oi-kor frontemberével, Zalavári Lászlóval beszélgettünk a kommunista rendőrterrorról, beszervezési kísérletekről, a Bécs alatti katakombában tartott koncertről, az öt évig tartó skinhead – punk háborúról, arról, hogy miért nem játszanak a magyar rádiók nemzeti rockot, és az idén augusztus 12-ére Esztergomba szervezett, Ne bántsd a magyart fesztiválon megrendezett jubileumi koncertről is.
7/23/2023 • 45 minutes, 50 seconds
Orbán Viktor 13 év alatt semmit nem tett a globális ellátólánctól való függés ellen
A legújabb adás témái:
Mi lesz a magyar pénzek sorsa? Vannak független bírák? Valóban bajban van a jogállamiság? Mi a felelősége az Orbán-kormánynak az aszályban? Mire számíthatnak a betegek. A várólisták tekintetében? Milyen biotechnológiai laborokra kell számítanunk? A szivárvány-lobbi korunk legnagyobb háborúja?
Vendégek:
Juhász Bence - filozófus, aktivista
Schiffer András - ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Ambrózy Áron - újságíró, PestiSrácok
Kónyi-Kiss Botond - alelnök, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom
műsorvezető - Tikvicki Dóra
7/14/2023 • 1 hour, 10 minutes, 4 seconds
Borvendég Zsuzsanna: „Vérfoltok voltak a kihallgatási jegyzőkönyveken!”
A Jelen Podcast vendége Borvendég Zsuzsanna történész, a kommunista állambiztonsági szolgálatok hálózatainak kutatója, aki nemcsak munkájáról, hanem a családját érintő tragédiáról, első írásairól - amelyek egy női magazinban jelentek meg -, a történész szakma szekértáborairól, ügynöklistákról, a katonai hírszerzés máig titkosított anyagairól és ügynökhálózatáról is mesél.
7/9/2023 • 1 hour, 7 minutes, 52 seconds
Vita Varga Judit és az ellenzék kétes ügyeiről, illetve a migrációs helyzetről
A legújabb adás témái:
Lemondott Varga Judit, aki a Fidesz listavezetője lesz az EP-választáson. Egyesek szerint előrelépés, míg mások szerint arcvesztés és többek között a Schadl-Völner ügy is hatással volt a döntésre.
Az Állami Számvevőszék jelentései is igazolják, hogy külföldről érkező pénzeket használtak fel a baloldali pártok kampányára.
Az Európa Tanács képviselői Európa demográfiai problémáit a betelepített migránsokkal szeretnék megoldani, a legutóbbi ülésen azt is kifejtették, hogy a sport által történő integrálásuk a legjobb megoldás lehet. A Mi Hazánk elnökének beszédét gyűlöletbeszédnek titulálták, amiben elmondta, hogy ez álomvilág, hiszen a helyzet eléggé lesújtó a déli határokon. Eközben Brüsszelben megkezdődött az állam- és kormányfők kétnapos csúcstalálkozója, az első nap középpontjában az orosz-ukrán háború és a migráció állt.
Vendégek: Kukorelly Endre (író), Schiffer András (ügyvéd), Hont András (az Átlátszó újságírója), Pityinger László (előadóművész, youtuber)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
7/2/2023 • 1 hour, 7 minutes, 33 seconds
Trianon és a magyar feltámadás jelenkori megítélése / VÉDVONAL PODCAST #2
Százhárom évvel ezelőtt íratták alá Magyarországgal a gyalázatos trianoni békediktátumot, amely elszakította hazánk területének több mint kétharmadát. A sokat hangoztatott etnikai elveket a magyarsággal szemben nem alkalmazták. Az országcsonkítással színmagyar falvak és városok kerültek idegen fennhatóság alá, amellyel több millió magyar került kiszolgáltatott helyzetbe. Trianon nem csupán a múlt, hanem a velünk élő jelen is. A évforduló alkalmából Ábrahám Barnabás, Csarnai Márk és Szász Péter újabb tematikus adással jelentkezett a Védvonalban, amelyben Trianon mellett szó esett az 1938 és 1941 közötti dicsőséges országgyarapításról is.
6/28/2023 • 59 minutes, 14 seconds
Popély Gyula: „A Kárpát-medence összes népe rosszul járt Trianonnal” / JELEN PODCAST
Milyen volt magyarként felnőni az elcsatolt Felvidéken? Mit jelent Trianon a Kárpát-medence népei számára? Miért utasította vissza, hogy Csehszlovákia miniszterelnök-helyettese legyen? Miben látja a felvidéki magyarság megmaradásának kulcsát? Mi a baja a Fidesszel? Hány százalékot érhet el a Mi Hazánk a következő országgyűlési választásokon? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Popély Gyula felvidéki történész, az MTA doktora a Jelen Podcast aktuális adásában.
6/25/2023 • 59 minutes, 31 seconds
Leszünk-e akkumulátorgyár-nagyhatalom? Vita a gazdaságról és migránskvótáról / NYÍLT SISAK
Ebben az adásban szó volt:
00:00 - A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint rekordmagas volt a hazai infláció májusban is. 22:45 Magyarországon volt a legnagyobb a pénzromlás mértéke.
43:55 Újabb akkumulátorgyár érkezik Székesfehérvárra. Szijjártó Péter szerint Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, ami egyfajta garancia a gazdasági növekedés fenntartására.
59:35 Megszavazták a kötelező migránskvótát Brüsszelben az uniós belügyminiszterek ülésén.
Megbüntette Novák Elődöt a házelnök a cigánybűnözés kifejejzés használata miatt.
Vendégek: Czutor Zoltán (előadóművész), Schiffer András (ügyvéd), Varga Ádám (youtuber), Szakács Árpád (publicista)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
#politika #közélet #vita #kritika #vélemény #gazdaság #pénz #forint #gazdaságvédelem #kormány #ellenzék #közgazdaság #migráns #bevándorló #európa #EU #európaiunió #roma
6/20/2023 • 1 hour, 14 minutes, 9 seconds
Nógrádi György: „Ez az ukrán vezetés addig van, amíg az amerikaiak engedik!”
Ultizott-e már Dúró Dórával? Mekkora az esélye a harmadik világháborúnak? Lerohanja- e Szerbia Koszovót? Mikor veheti át Kína a világ felett a hatalmat? Ezekre és még sok másra keressük a válaszokat Nógrádi Györggyel a Magyar Jelen podcast műsorának legújabb adásában.
6/11/2023 • 43 minutes, 3 seconds
Mi lesz a (kész)pénzünkkel? Vita a gazdasági problémákról és az atomenergiáról / NYÍLT SISAK
A legújabb Nyílt Sisak részben szó volt:
- Magyarország is az elsők között készülhet a készpénz kivezetésére, hiszen nemrég bejelentették, hogy digitális jegybankpénzzel helyettesítené azt az MNB.
- Új adó jön a megtakarításokra, amelyet a július 1-je után keletkező kamatokra és az újonnan vásárolt értékpapírok árfolyamnyeresége után kell megfizetni.
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű új blokkjainak építéséről szóló szerződések módosítását, ezzel lehetővé válik a paksi beruházás felgyorsítása.
Vendégek: Dr. Vasárus Gábor (geográfus), Schiffer András (ügyvéd), Bedő Imre (közgazdász), Szakács Árpád (publicista)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
6/4/2023 • 1 hour, 4 minutes, 26 seconds
Tasnádi Péter: “Gyárfás Tamás elhitte, hogy én vagyok a mindenható”
Miért haragszik a kommunizmusra? Miért alapított modellügynökséget? Hogyan lett aerobic-oktatóból testőr? Mikor került szembe Pintér Sándorral? Mennyit árt szerinte Száva Vince tevékenysége? Tasnádi Péter ezekről és életének még további érdekes fordulatairól beszélget a @MagyarJelen legújabb műsorában.
5/28/2023 • 1 hour, 24 minutes, 58 seconds
Hogyan tudjuk ápolni a hőseink emlékét a XXI. században? / VÉDVONAL PODCAST #1
Új, történelmi podcastsorozat indult a Magyar Jelenen. Az első részben Ábrahám Barnabás publicista, Csarnai Márk történész és Szász Péter, a Depositum főszerkesztője beszélgetnek a Hősök Napja kapcsán, melyet az 1924. évi XIV. törvénycikk értelmében "minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapján" ünneplünk.
5/27/2023 • 1 hour, 5 minutes, 41 seconds
Lesz-e Magyarország kínai gyarmat? Vita a külpolitikai hatásokról és a fúrt kutakról / NYÍLT SISAK
00:00:00 Az adás tartalma:
00:01:14 Amerikai titkosszolgálati jelentések alapján az ukrán elnök javaslatot tett a Barátság kőolajvezeték felrobbantására, valamint az OTP-bank is felkerült az ukrán szankciós listájára.
00:14:17 Újabb hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás jön Magyarországra - hazánkban egyre több vendégmunkás dolgozik, s van olyan autóipari üzem, ahová magyarokat már nem is vesznek fel.
00:38:40 Kinek érdeke a fúrt kutak megadóztatása és milyen hatása lehet hosszútávon?
Vendégek: Ceglédi Zoltán, Schiffer András, Szakács Árpád, Ambrózy Áron
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
#politika #közélet #vita #kritika #kormány #ellenzék #fidesz #gazdaság #gazdaságpolitika #külpolitika #klímavédelem
5/21/2023 • 56 minutes, 12 seconds
Kondor Katalin: "Such György a legmocskosabb módon megzsarolt"
A Jelen Podcast legújabb adásának vendége Kondor Katalin. A Magyar Rádió volt elnöke felidézte a kilencvenes évek magyar médiaviszonyát, a kommunisták befolyásolási törekvéseit, de arról is beszélt Kisberk Szabolcsnak, hogy a rádióhoz valahogy jobb emberek kerültek, mint a TV-hez. Kondor Katalint a politikusi pálya soha nem vonzotta és ellentétben néhány parlamenti képviselővel, ő még KISZ-tag sem volt.
5/14/2023 • 50 minutes, 43 seconds
Vita Budaházy és a Fidesz kapcsolatáról, a kordonbontásról és Ukrajna helyzetéről
A vitaműsor legújabb adásának témái:
Budaházy György ítélete, az ehhez kapcsolódó politikai érdekek és a Fidesz esetleges hátsószándékai
az ellenzék kordonbontása, a tüntetések szerepe és a változások lehetőségei
Ukrajna NATO-csatlakozása és az orosz-ukrán háború egyéb kérdései
Vendégek: Schiffer András, Czutor Zoltán, Szakács Árpád, Budaházy György
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
#vita #politika #közélet #vélemény #kritika #börtön #kormány #Momentum #ellenzék #oktatás #pedagógus #tanársztrájk #háború #Magyarország
5/7/2023 • 1 hour, 3 minutes, 51 seconds
Drábik János: "Ukrajnának van kormánya, de ez nem ukrán kormány" / JELEN PODCAST
Hogyan szabadult ki az ÁVÓ-sok fogságából? Mit dolgozott a Wall Streeten? Kit hívott fel Zelenszkij fegyverszüneti megállapodással a háború kezdetén? Drábik János közíró, jogász mondja el a válaszokat, aki 85 éven át egyetlen pártba sem lépett be, egyedül a Mi Hazánkkal tett kivételt - és azt is elmondja, miért.
4/30/2023 • 59 minutes, 19 seconds
Parázs vita: tanársztrájk / szivárványcsaládok / USA politikája / csicskák-e a magyarok? NYÍLT SISAK
A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb adásában szó volt a státusztörvény bevezetéséről és mindennek az életünkre gyakorolt hatásairól, a tanárhiány kezeléséről és a szektor versenyképessé tételéről, a Ruszkik, haza plakátkampányról, Szíjjártó Péter BBC-interjújáról és a gyermekvédelmi törvény szerepéről. Vendégeink: Schiffer András – ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, Szakács Árpád – publicista, Komáromy Gergely – zenész, aktivista, Ábrahám Róbert – médiaszemélyiség. A szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra.
4/23/2023 • 1 hour, 17 minutes, 56 seconds
Csath Magdolna: "Egyre jobban függünk a globális cégektől"na Podcast Sound
Csath Magdolna idén március 15-e alkalmából kapta meg a Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat kitüntetést szakmai múltjának elismeréseként. A professzor a kétezres évek elején országgyűlési képviselőjelölt is volt, a legutóbbi hírek pedig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába való jelöléséről szóltak. Hogyan látja most a gazdaság helyzetét? Miért nem a GDP a megfelelő eszköz egy nemzetgazdaság teljesítményének mérésére? Miben és miért tartanak előrébb Ausztriában, Svédországban, vagy Dániában a helyi kisvállalkozások? Mi hiányzik a magyar munkahelyi kultúrából? A közgazdászt Kisberk Szabolcs kérdezte.
4/16/2023 • 56 minutes, 14 seconds
Nyugat-Európában már megadóztatják a korábban regisztrált kutakat / NYÍLT SISAK
Nyugat-Európa számos országában ugyanazzal az eljárással kezdték meg a kutak regisztrálását, mint Magyarországon, ezt követően pedig megadóztatták a vízkivitelt – hangzott el a NYÍLT SISAK legújabb adásában.
A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb részében a következő témákat is érintettük:
- Exkluzív információk a franciaországi tüntetések hátteréről és arról, ennek milyen kapcsolata van a magyar valósággal.
- Milyen módszerekkel cenzúrázza a globális világ azokat a tartalmakat, amelyek valójában a szólás- és a véleménynyilvánítási szabadság részei?
- Milyen ellentmondásai vannak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fideszes békepárti határozatnak?
Vendégek: Szakács Árpád (publicista), Zagyva Gyula (volt országgyűlési képviselő), Nicolas de Lamberterie (újságíró), Juhász Bence (filozófus, civil aktivista)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
4/6/2023 • 1 hour, 3 minutes, 50 seconds
Schuster Lóránt: "Nagy Feró dokumentumaiból tudtam meg, hogy Vikidál besúgó volt" / JELEN PODCAST
Legújabb adásunkban Schuster Lóránttal, a P. Mobil együttes vezetőjével beszélgetünk arról, hol volt az 1956-os forradalom kitörésekor, hogyan kellett megváltoztatniuk a zenekar nevét kommunista nyomásra, miért hagyott fel a direktpolitizálással, mi a közös szerinte az ukrán háborúban és Vietnámban és hogyan készülnek a P. Mobil 50 éves évfordulójára.
4/2/2023 • 51 minutes, 9 seconds
NATO-bővítés és a gyermekvédelmi törvény
A Magyar Jelen vitaműsorának legújabb részében a háború és a gyermekvédelmi törvények mindennapi hatásairól beszélgettünk, de szó esett arról is, hogy magyar-e az, akinek nem tetszik a Nélküled című szám.
Részletesebb témáink:
Svédország és Finnország NATO-csatlakozása;
Magyarország külpolitikai kapcsolatai;
Brüsszeli hadakozások;
A gyermekvédelmi törvény legújabb fejleményei
Vendégek:
Kukorelly Endre, író
Czutor Zoltán, előadóművész, műsorvezető
Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője
Pityinger László (Dopeman), rapper, youtuber
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
3/26/2023 • 57 minutes, 37 seconds
JELEN PODCAST / Budaházy György: "Én már megfizettem minden hazafiságomnak az árát!"
Budaházy György 46 órával a másodfokú bíróság döntése előtt adta utolsó interjúját a Magyar Jelennek. A 6 év fegyházbüntetésre ítélt hazafi nemcsak az ellene és társai ellen folyó koncepciós eljárásról beszélt, hanem arról is volt-e úttörő, hogy miért hisz benne, hogy egyszer újra nagy lesz Magyarország és arról is, hogy kivel indította még a kétezres évek elején a Magyar Revíziós Mozgalmat.
3/19/2023 • 1 hour, 4 minutes, 31 seconds
NYÍLT SISAK - Elhibázott gazdaságpolitika / Egészségügy / Budaházy-ügy
A Magyar Jelen vitaműsorában szó volt
Matolcsy György kormánykritikájáról, az infláció letöréséről, illetve a pedagógusok és egészségügyi dolgozók bérének rendezéséről;
A Magyar Orvosi Kamara és a kormány hatalmi vagy szakmai harcairól és a magyar egészségügy problémáiról;
Budaházy György ítéletéről, a magyar jogállamról és a terrorizmus vádjáról.
3/12/2023 • 1 hour, 12 minutes
JELEN PODCAST / Szakács Árpád: "A NER-ben minden arany sárrá változott körülöttem."
A Magyar Jelen új műsorában ismert közéleti emberekkel beszélgetünk. Elsőként a Lovas István-sajtódíjjal kitüntetett újságíró, publicista, Szakács Árpád mesél a partiumi szórványban töltött gyermekkoráról, arról, hogy mire kérte pályakezdő újságíróként Bencsik Andrást, a Demokrata főszerkesztőjét. Elárulja, hogy mikor és hogyan ismerte meg Lovas Istvánt, és arról is beszél, amikor a fideszes médiabirodalom, a Mediaworks egyik vezetőjeként szembesült a NER valódi arcával.