Winamp Logo
Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál Cover
Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál Profile

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

Hungarian, Children-Kids, 1 season, 614 episodes, 2 days, 15 hours, 8 minutes
About
A Kossuth Rádió Vendég a háznál című családi műsora, melyben riportok, szakértői vélemények és tanácsok, egyéni élettörténetek, vallomások egyaránt előfordulnak. Műsorunk középpontjában csaknem harminc éve a gyermek és az őt körülvevő család áll. Azt valljuk, hogy a gyermeket a fogantatásától kezdve mindvégig szeretet és védelem illeti meg a szülei és testvérei körében. Szeretnénk segíteni a szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat a nevelésben és a gyermekgondozásban. Számunkra minden téma érdekes, ami ezt a területet érinti: a családi kapcsolatok, a házasság, a fogantatás, méhen belüli fejlődés, születés, csecsemőgondozás, testi és lelki betegségek, egészségügy, oktatás, könyvkiadás, családokat érintő kulturális események, családpolitikai döntések. Felelős szerkesztő: Hegyesi Gabriella, szerkesztők: Diós Judit, Geri Klára, Mohácsi Edit, Süveges Gergő, Szendrei Edit, riporterek: Cataluccio Andrea és Juhász Tímea
Episode Artwork

Hogyan fejleszt a sakk? (2024.10.24.)

Évezredek óta játsszák a sakkot, ám már a kezdet kezdetén sem csupán játék volt, hanem gondolkodást segítő eszköz is. Az utóbbi néhány évtizedben nálunk is egyre több iskolában építik be az oktatásba, a tanórákba, hiszen hatékonyan fejleszti például az írás-olvasás-számolás elsajátításához szükséges készségeket. 2013 óta a Nemzeti Alaptantervben is szerepel választható tantárgyként az általános iskolák alsó tagozatában a „Képességfejlesztő sakk” a Polgár Judit által kidolgozott Sakkpalota Program alkalmazásával. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/24/202423 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Mi történt a Kossuth téren? (2024.10.23.)

Szerkesztő: Diós Judit Hogyan tudjuk megismerni a múltat úgy, hogy élményünk legyen róla és gondolatokat ébresszen bennünk? Az Országgyűlési Múzeum tucatnyi múzeumpedagógiai programjának egyike az 56-os forradalom egy tragikus eseményét helyezi a középpontba: az október 25-i Kossuth téri sortüzet. Középiskolás diákok az emlékhely és a Parlament bejárása mellett eredeti dokumentumok alapján csapatokban nyomoznak az után, hogy pontosan mi és miért történt a téren 1956. október 25-én.
10/23/202424 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Hogyan ne ártsunk gyermekünk lelkének? (2024.10.22.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Könnyebb meggyógyítani a hepatitis C-t, mint a mögötte álló embert”- állítja Makara Mihály, az Egyesület a Gyermekek Egészséges Lelkivilágáért elnöke. Sokan még ma is úgy vélik, hogy egy pofon még belefér, sőt attól lesz rendes ember egy gyermekből. A tudomány, a kutatások és a gyógyítók tapasztalatai viszont azt igazolják, hogy a gyermekkori negatív élményeknek élethosszig tartó hatása van. Fontos tudni ezekről, hogy minél többet elkerülhessünk, s ne adjunk tovább ezek közül az ártalmak közül.
10/22/202422 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Anyahajóktól a női közösségek erejéig (2024.10.21.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Hogyan lehet még a legnehezebb élethelyzetekből is felállni, újrakezdeni? A jubileumi Terézanyu pályázatra érkezett 400 pályamű ezt mutatja meg. A gyakran nehéz történetekről, sorsokról, csapásokról szóló írásokból megláthatjuk a kisgyerekes lét szinte minden aspektusát, és megmutatkozik a női közösségek megtartó ereje is. Bemutatunk néhány díjazottat: a zsűri fődíját Héda Veronika kapta, aki a Kustár Bianka vezette Anyahajó Egyesületről írt. Pitner Bálint a "Kisgyerekes lét" kategória második helyezettje, Hajnal Edina ennek a kategóriának a közönségdíjasa lett. A "Női közösségek ereje" kategória közönségdíját Muzslai-Bízik Hanna nyerte.
10/22/202422 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Hogy válhat egy ADHD-s gyermekből jól működő fiatal felnőtt? (2024.10.17.)

Szerkesztő: Belényi Barbara A fiatal korban felismert és kezelt ADHD akár tünetmentessé is válhat, mire felnő az ember. De mi a teendő akkor, ha egy nehéz élethelyzetben újra aktivizálódik? Ha intelligenciával már nem kompenzálható a figyelemhiány és nehézzé válik az érzelemszabályozás? Mire jó a státusz fiatal felnőtt korban? Mennyiben mások a tünetek a gyermekkorhoz képest? Milyen terápia javasolt korábban kezelt és felnőtt korban felfedezett felnőtt ADHD-s embereknél? Szakértőnk dr. Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója, a Felnőtt ADHD Ambulancia vezetője és érintett családok.
10/16/202422 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsalád özvegység után (2024.10.16.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Időről időre a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma egy különösen fájdalmas élethelyzet kerül elénk. Mozaikcsalád nem ugyanis csak válások után jöhet létre. Akkor is, ha az egyik fél özvegyként alapít újra családot. A férj ötödik gyermekük születése után másfél évvel veszítette el a feleségét. Néhány év után pedig újraházasodott, így jött létre a hétgyerekes mozaikcsalád.
10/16/202422 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Mivel utazunk? (2024.10.15.)

Szerkesztő: Szendrei Edit A Szellem és Bivaly névre keresztelt mozdonyok éppúgy láthatóak a Magyar Műszaki és Közlekedési múzeum Mivel megyünk című kiállításán, mint az Árpád sínautóbusz. A múzeumpedagógusok ezek történetéről is meséltek, s környezetre gyakorolt hatásukról is beszélgettek a gyerekekkel. A 125 éves múzeum időszaki kiállítása október végéig látható az Északi Járműjavítóban.
10/16/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Odaadó Ringató (2024.10.14.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Két távoli nemzedék egymásra találását segíti az Odaadó Ringató program, ahol babák és kismamák látogatnak el egy nyugdíjasházba, hogy az ott lakókkal együtt énekeljenek. Egy ilyen alkalmon vettünk részt a pátyi öregek otthonában október elején, amely az idősek hónapja. Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora, Gállné Gróh Ilona, a Ringató mozgalom alapítója, zenepedagógus, Szász Krisztina, az Olajág Otthonok igazgatója, az anyukák és az otthon lakói mesélnek a programról.
10/16/202422 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Hogyan hatnak az influenszerek? (2024.10.10.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Videójátékok, sminktermékek, zenék, cipők, ruhák – mindent lehet influenszerekkel népszerűsíteni. Kik követik őket, kikből lesznek a rajongók? Hogyan hatnak a gyerekekre az influenszerek? És mi motivál valakit, akár egy gyereket, hogy influenszerként az online nyilvánosság elé lépjen? Mivel jár ez az életmód? És mi rejtőzik a csillogó felszín alatt? A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet konferenciáján jártunk.
10/10/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Küldesz képet? (2024.10.09.)

Szerkesztő: Diós Judit A visszajelzésre vágyó tinédzserek számára a telefonképernyő tükör, a kép megosztása másokkal pedig csak egy kattintás. Hogy mit mutatnának meg a testükből és kinek, gyorsan változik, az intimitás határait tőlünk, szülőktől kellene megtanulniuk. Egyre gyakoribb jelenség a szexting, a vonzó meztelen kép azonban nem mindig csak a címzetthez jut el, bárki visszaélhet vele. Sajnos vannak, akik kifejezetten ilyen képeket csalnak ki a gyerekektől, ez a behálózás, vagyis a grooming, ami fiúkat éppúgy érint. Mire figyeljünk, hová fordulhatunk, és hogyan biztassuk gyermekünket arra, hogy merjen szólni, ha bajba került?
10/9/202422 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Születés Hete Vácon (2024.10.08.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Szakembereknek, kisgyermekes szülőknek és várandósoknak is szenteltek egy-egy napot Vácon az idei Születés Hete rendezvénysorozaton. A Dunakanyar szakemberei a szülésre felkészülés, a gyermekágy és a kisgyermekes lét támogatására szerveztek előadásokat és workshopokat az érdeklődőknek.
10/9/202422 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Hagyaték (2024.10.07.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Kevesen ismerik Alice Miller pszichológus, pszichoanalitikus munkásságát, pedig az 1979-ben megjelent "A tehetséges gyermek drámája" című könyve forradalmasította a gyermeknevelésről addig vallott nézeteket, és világhírt hozott neki. Fia, Martin Miller szintén pszichoterapeuta lett, aki anyja 2010-ben bekövetkezett halála után megírta tragikus élettörténetét "A tehetséges gyermek igazi drámája" címmel, amiből kiderült, milyen anya volt valójában Alice Miller. Ezt dolgozta fel a Láthatáron Csoport "Hagyaték" című darabja. Az előadás után a közönséggel és Feuer Yvette-tel, a Láthatáron Csoport vezetőjével beszélgettünk, Reinhardt Gabriella pszichológust pedig Alice Miller munkásságáról, máig tartó hatásáról kérdeztük.
10/9/202422 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Kollégistának lenni (2024.09.17.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A tanév sok gyereknek úgy kezdődik, hogy beköltözik egy távoli kollégiumba. Hogy viselik az elszakadást a szülői háztól, milyen idegenekkel együtt lakni, hogy lehet megszokni a szigorú szabályokat? Mi ad vigaszt, és milyen készségeket tanul ezzel a fiatal? A Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban jártunk.
10/5/202422 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Kolibri fesztivál (2024.09.16.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Mikor kezdjük el a gyerekünk színházba szoktatását, hogyan válasszunk darabot? Ma már sok színház kínál gyerekeknek szóló előadásokat, de van egy, amelyik kifejezetten erre specializálódott. Ilyenkor, évadkezdéskor kitelepül a Jókai térre, és egész nap a gyerekekről, a gyerekeknek szól. A 33. Kolibri Fesztiválon jártunk.
10/5/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Óvodások és a digitális világ (2024.10.03.)

Hogyan jelennek meg az okoseszközök az óvodások játékában? És hogyan találkoznak velük a fizikai valóságban? A kicsik a felnőtteket utánozzák, akkor is, amikor felveszik anya tűsarkúját, és akkor is, amikor a tenyerüket tartják oda a boltos játékban a pénztárosnak, mintha telefonnal fizetnének, és a tenyerükön „indítanak el” egy mesét a társuknak, hogy megnyugodjon. Mennyire engedik be a digitális világot az óvodapedagógusok a csoportszobába, és mennyi figyelem jut a játszótéri biztonság mellett a gyerekek online biztonságára is? A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet konferenciáján jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/3/202422 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: kinek az álmai? (2024.10.02.)

Apakérdések rovatunkban egy nehéz dilemmáról beszélgetünk: meddig kell teret adnunk a gyerekünkkel kapcsolatos saját elképzeléseinknek, és hol van az a pont, ahol meghozhatja, azután pedig meg is kell hoznia a saját döntéseit? Mit kell tennünk, hogy felfedezzük, mire hivatott, mire alkalmas, mire képes igazán a gyerekünk? Hogyan fedezhetjük fel, mi az, ami a mi vágyunk és mi az, amire ő vágyik? A féltés és a támogatás hogyan fér meg egymás mellett? Gyermekünk képességeinek felfedezése apaszemmel. Beszélgetőtársaink Arató Domonkos pszichológus és Makovsky Miklós édesapa. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/3/202422 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Mesterséges intelligencia: lehetőségek és veszélyek (2024.10.01.)

Pár éve még csak a sci-fi irodalomban találkoztunk vele, mára már a zsebünkben hordjuk. Próbálgatjuk, hogy mire tudjuk használni, és félünk, hogy hamarosan átveszi a hatalmat felettünk. Erről beszélgettünk szülőkkel, gyerekekkel, és megkérdeztük Buza Ádám MI tanácsadót és Szertics Gergő MI szakértőt. A zene világnapján az is szóba került, hogy mi vár a zenére a mesterséges intelligencia korszakában. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/3/202422 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Minden napra egy mese (2024.09.30.)

Történetéhséggel születünk a világra, de nem születünk a történetmesélés képességével. Azt jó esetben megtanuljuk a nagyszüleink, vagy a szüleink ölében ülve, vagy az esti elalváshoz hallott mesék által. Hogy miben rejlik az élőszavas mesemondás ereje, azt Lőrinciben a Pitypang Egyesület közösségében mindahányan átélhettük Bajzáth Mária mesepedagógus előadásán. Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján van a Népmese Napja. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/2/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Hogyan kezeljük tudatosan a digitális világot? (2024.09.26.)

Az okoseszközök használatának mértékéről és módjairól még a felnőtteknek is van mit tanulniuk, hát még a gyerekeknek. De kitől tanulják meg, hogy mikor sok a képernyőidő, hogy miért nem jó állandóan a közösségi oldalakat pörgetni, ha a szüleik is képtelenek letenni a telefonjukat? Mit javasolnak a szakemberek, melyek a veszélyek és milyen jó gyakorlatokat leshetünk el kicsiktől és nagyoktól? A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat őszi Safer Internet konferenciáján jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/27/202422 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok és nagyszülők (2024.09.25.)

Időről időre a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Hogyan lehetnek jelen egy mozaikcsalád életében a nagyszülők, a mostohanagyszülők? Hogyan kezeljük az egyre bonyolódó helyzetet: több nagyszülő, több anyós, több após, mi a dolguk a nagyszülőknek és hogyan tudják jól támogatni az unokáikat? Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/26/202422 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Játék a nagyoknál (2024.09.24.)

„Játszani is engedd…”- mondja a költő, és ez most az iskolakezdés után még fontosabb a gyermekeknek. Akár szabadon játszik, akár társsal, vagy játékeszközzel a nagyobb gyermek is, ez nagyon sokat számít a testi-lelki fejlődésében. A szakemberek pedig terápiában, például szorongásoldásra, vagy éppen az önbizalom erősítésére is használják a fiataloknál. Budavári Eszter pedagógiai pszichológussal beszélgetünk. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/24/202422 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Generációk közel s távol (2024.09.23.)

Egy generációhoz tartoznak azok, akik azonos időszakban születtek, általában hasonló történelmi, társadalmi és technológiai körülmények között nőttek fel és hasonló kihívásokkal kellett megküzdeniük. Sosem volt még ennyire távol két generáció egymástól szokásokban, és sosem volt még ilyen közel két generáció egymáshoz korban, mint a most élő hat generáció. Steigervald Krisztián generációkutatóval és szülőkkel arról beszélgetünk, miért nehéz megértenünk egy másik generációt, és miért kell ezt mégis megtennünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/24/202422 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Anafilaxia kezelése a világ oktatási intézményeiben (2024.09.19.)

2023 szeptemberében a Köznevelési törvénybe is bekerült, hogy biztonságos körülményeket kell biztosítani az anafilaxiás gyermekek számára. Az, hogy mit jelent pontosan a biztonság, még pontosításra vár. Addig is azok a tapasztalatok, protokollok adnak kapaszkodót, amelyeket más országok évek óta képviselnek. Az egyik legszigorúbb és egyben legbiztonságosabb cselekvési terv az Egyesült Államoké, hiszen ott már minden harmadik ember anafilaxiában, azaz életveszélyes allergiában érintett. Körképet hallhatnak az USA-ból, Ausztráliából, az Egyesült Arab Emírségekből, és bemutatjuk a legfrissebb fejleményeket Magyarországról is. Szakértő: Janklovics Natasa, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület alapító szóvivője. Szerkesztő: Belényi Barbara
9/19/202422 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Séta az életért (2024.09.18.)

Hogyan gondolunk egy magzatra, ha várjuk és hogyan, ha egyáltalán nem jókor fogant meg? Lehet-e értékes az élet a körülményektől függetlenül? A sétát kezdeményező civil szervezetek szeretnének új, érthető, tudományos, független társadalmi párbeszédet kezdeményezni, hogy minden esetben csodaként tekintsünk az életre és mindenkinek lehessen születésnapja.
9/19/202422 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Gyerekek egészségmagatartása – és ami mögötte van (2024.09.13.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Nyár elején készült el az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (Health Behaviour in School-aged Children, HBSC) elnevezésű nemzetközi kutatás legújabb hazai vizsgálatának kutatási jelentése. A mintegy 6000 tanuló adatait elemző reprezentatív jelentés többek között rávilágít a magyar fiatalok kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokásaira, a családi élettel kapcsolatos, valamint a szerhasználati mutatóira. Milyen folyamatokra világítanak rá a szikár tények a szakemberek szerint? És mit mondanak erről a gyerekek és a szülők?
9/13/202421 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Mit határoz meg a testvérsorrend? (2024.09.12.)

Szerkesztő: Szendrei Edit A kicsit mindenki elkényezteti, neki mindent lehet. A nagyobb testvér legyen okosabb, és mutasson példát. De ki a kicsi, és ki az egyke? A testvérsorrend rendszeréről és a már felnőtt testvérek között fellépő konfliktusok kezelésére használt testvérmediációról is beszélgetünk Dr. Hammer Zsuzsa kiképző családterapeutával.
9/12/202422 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Mindent a HPV-oltásról (2024.09.11.)

Szerkesztő: Diós Judit Ezekben a napokban kell dönteniük a szülőknek arról, hogy kérik-e hetedikes gyermeküknek az ingyenes HPV védőoltást. Tudjuk-e, hogy nem csak nemi úton terjed a humán papillómavírus? Hogy a vírus által okozott daganatok harmada férfiaknál alakul ki? Szülők kérdéseit tesszük fel szakértőinknek: Koiss Róbert nőgyógyász onkológusnak és Tóth Icónak, a daganatos betegséggel küzdő nőket felkaroló Mályvavirág Alapítvány elnökének.
9/12/202423 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Miben segít a gyermekágyas dúla? (2024.09.10.)

Ha szükséges, levest főz vagy vasal, segít a szoptatási pozíciót megtalálni, átveszi a babát, amíg az anya lezuhanyozik, sőt gyógynövényes fürdőt készít a gyermekágyi szakasz lezárásához. Ő a gyermekágyas dúla, akit ma egyre több család hív segítségül az első hetekben ahhoz, hogy az édesanyák és a babák is testileg és lelkileg is a lehető legjobban legyenek a nagy változás, a szülés-születés után. Vancsa Edit gyermekágyas dúla és édesanyák osztják meg tapasztalataikat. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/10/202422 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Kismamák a nagyvilágban (2024.09.09.)

Hol énekel a gyerekorvos oltási dalt? Hol kell a pár mindkét tagjának részt venni a szülésfelkészítő tanfolyamon? Egyre több magyar kismama tölti a várandósságát és a kisbabás időszakot külföldön. Mini körképünkben az olasz, ausztrál és angol ellátó rendszer sajátosságairól mesélnek a szülők, és egy magyar védőnővel is beszélgetünk, aki számos külföldön élő magyar kismamának segít online.
9/10/202422 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

SKOOL: Informatika lányoknak (2024.09.06.)

Vajon hány lányt varázsol el a programozás? Egyelőre a fiúk vannak túlsúlyban az informatikai szakterületeken, de az idén tízéves SKOOL tapasztalatai szerint meglepően sok lányt is érdekel az IT világa. A nonprofit alapítvány ingyenesen szervez informatikai cégekkel együttműködve élményalapú informatikai foglalkozásokat kifejezetten felső tagozatos és középiskolás lányoknak, az „étlapon” önvezető autók és robotok programozása, játéktervezés, mesterséges intelligencia és képregénytervezés is szerepel. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/9/202422 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: az apai támogatás (2024.09.04.)

Apakérdések rovatunkban az apai támogatásról beszélgetünk. Arról, meddig és hogyan egészséges motiválni a gyermekeinket, hogy kibontakoztassák a képességeiket. És arról is, mikor válik a támogatás elvárássá - vagy épp a saját elvetélt álmaink nyomasztó sulykolásává. Beszélgetőtársaink Arató Domonkos pszichológus és Makovsky Miklós édesapa. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/9/202422 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Festészetről gyerekeknek (2024.09.05.)

Ki volt a lilaruhás nő? Mi kerül egy festőművész bevásárlólistájára? Hogyan készült a Majális? Kisiskolásoknak szóló szórakoztató festészeti könyvsorozat indult a Nemzeti Galéria múzeumpedagógusai közreműködésével, az első kötet Szinyei Merse Pálról szól, aki a tapasztalatok szerint az egyik kedvence ennek a korosztálynak. Vajon mennyire fogékonyak a gyerekek a festményekre? Milyen múzeumokba járnak szívesen? Miért érdemes megismertetni őket a képek világával? Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/9/202422 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Gyerekek játékai (2024.09.03.)

Konstruáló játék, szerepjáték, gyakorlójáték – a gyermekek nem tudnak ezekről a fogalmakról. Ám minden időben belemerültek olyan önmagáért a tevékenységért végzett időtöltésbe, ami örömmel jár, teljesen szabadon zajlik, és a fantáziának is nagy szerep jut benne, vagyis játszanak. A Gyermekek játéka – és ami mögötte van címmel jelent meg egy olyan szakkönyv, amelyet elsősorban az óvodapedagógus képzésben tanulók számára írtak, ám szülőknek is hasznos támpontokat adhat. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/4/202423 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Vissza az iskolába (2024.09.02.)

Most, hogy már túl vagyunk rajta, és tudjuk, hogy sikerült megugrani ezt a feladatot, egészen jól teljesítettünk! - mondja egy háromgyerekes anyuka, aki alig várja már a szeptembert, hogy a gyerekek újra intézménybe járjanak. Hogyan oldották meg a nyári szünetet, miközben a szülők, a nagyszülők dolgoznak, a táborok drágák, a barátok elfoglaltak? És hogy élik ezt meg a gyerekek, akik már nem is emlékeznek, milyen volt az iskola? Szülőkkel, gyerekekkel beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/4/202422 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Házasság második látásra (2024.08.30.)

A statisztikák szerint körülbelül a házasságkötések fele válással végződik. Ugyanakkor, bár jóval kisebb mértékben, néha a válás után találnak egymásra igazán a volt házastársak, és újra összekötik az életüket. Lehetséges második nekifutásra boldogan élni, míg meg nem halunk? Mi kell ahhoz, hogy újra felépüljön a bizalom? Tölgyesi Klára családterapeutával és egy elvált, majd egymással újraházasodott párral beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
8/30/202423 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Közel a zenéhez a Kokas-módszerrel (2024.08.29.)

„Aki lehajol a gyerekhez, az görbén marad, aki közéjük telepszik, az a szemükbe nézhet.” – mondta Kokas Klára. Több mint tíz éve, hogy nincsen közöttünk, de az a zenepedagógiai módszer, amelyet megalkotott, máig sikeresen működik. Sőt, nem csupán a gyerekek körében népszerű. Az Ötpacsirta Szalonban hónapról hónapra gyerekek és felnőttek számára is indítanak ingyenes foglalkozásokat, a kendőlengető koncertek mellett. De mitől más egy ilyen koncert és foglalkozás? Hogyan segíti a klasszikus zene az önkifejezést, ha éneklünk, táncolunk, agyagozunk vagy festünk a hallgatása közben? Szkubán Judit, a Kokas Klára Szakmai Kollégium elnöke, foglalkozásvezetők, gyerekek és felnőttek meséltek a tapasztalataikról. Szerkesztő: Belényi Barbara
8/29/202422 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Erzsébet-táborok határon innen és túl (2024.08.28.)

Íjászat, bajvívás, önismereti foglalkozások, kézműveskedés, sport, kisvonatozás és persze rengeteg strandolás. Az Erzsébet-táborokban idén is több ezer gyerek nyaralhatott jelképes összegért a határon innen én túl is egész nyáron, ami nagy segítséget jelentett az anyagilag nehezebb helyzetben lévő családoknak. A zánkai táborban beszélgettünk gyerekekkel, pedagógusokkal és az Erzsébet Alapítvány elnökével. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
8/28/202423 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Testvérsorrend és a párválasztás (2024.08.27.)

Az ellentétek vonzzák egymást, vagy épp a hasonlók jönnek ki jobban egymással a párkapcsolatban? A tapasztalatok szerint a testvérkapcsolatokban átélt mintázatok befolyással vannak a párkapcsolati működésre. Hogyan él együtt két elsőszülött? Mennyire jó párosítás két legkisebb találkozása? Szakértőnk Dr. Hammer Zsuzsa családterapeuta. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/27/202422 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Az anyai erő (2024.08.26.)

Mi változik meg a nőben, amikor gyereket szül? Mi az az erő, amit megtapasztal, és hogyan hat ez a további életére? Hogyan tudják az anyák a szülés élményét feldolgozni úgy, hogy később erőt tudjanak meríteni belőle? Mire lehet ezt az erőt használni, és hogyan teremtenek ennek segítségével újabb és újabb dolgokat? Egy könyv született erről, amit három anya hozott létre: az egyikük megírta, a másik illusztrálta, a harmadik szerkesztette, hamarosan meg is jelenik. Szerkesztő: Mohácsi Edit
8/27/202422 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Női egészség: már tizenévesen tudatosan (2024.08.23.)

A női egészség intim téma, ritkán adódik olyan bizalmas helyzet, ahol szóba kerül. Gyakran csak a gyermekvállalás nehézségénél vagy nőgyógyászati betegség esetén kezdjük el figyelni a testünk jelzéseit, pedig ha fiatalon megtanulnánk, hogy milyen könnyen megfigyelhető jelei vannak az egészséges ciklusnak, időben lehetne orvosolni a zavarokat. Műsorunkban a cikluskövetésről beszélgetünk édesanyákkal, Fésűs Viktória szülész-nőgyógyásszal, Kis-Vizer Anna endokrinológussal és Makkné Kende Adrienn cikluskövetési oktatóval. Szerkesztő: Diós Judit
8/24/202423 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Ajánlott olvasmányok/Nyári könyvajánló gyerekektől gyerekeknek (2024.08.22.)

Hogyan lehet megszerettetni, megismertetni a gyerekekkel az olvasást, hogy ne nyűg vagy feladat, hanem valóban élmény legyen számukra belemerülni a legkülönbözőbb történetekbe? Nagyon sok gyerek osztotta meg velünk tapasztalatait, gondolatait erről, amelyek nem fértek bele teljes terjedelemben korábbi műsorainkba. Most egy teljes adás az övék, amelyben azokról a könyvekről mesélnek, amelyek megérintették őket, tetszettek nekik, és amelyeket szívesen ajánlanak kortársaiknak is. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
8/24/202422 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok – új testvérek (2024.08.21.)

Időről időre a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Vajon hogyan érinti a hozott gyerekeket, amikor megszületnek az új, közös testvérek? Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
8/24/202422 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Családfáink meséi (2024.08.20.)

A „Honnan jövünk?” kérdésre adott válasz nélkül aligha meghatározható, hogy merre tartunk. Ezért nemcsak divatos, hanem szükséges is a családfánk megismerése. A mai adásban szereplő hölgy egy szlovákiai útikönyvet lapozgatva határozta el, hogy felkutatja őseit, és a szálak a Vécsey család bárói ágáig vezettek. Elmeséli, miért fontos számára az alábbi mondat, amely egyik ősének végrendeletében szerepel: „Kérem örököseimet, legyenek kegyeletesek őseik iránt, legyenek jó hazafiak, és mindenekfelett magyarok.” Szakértőnkkel, Tóth Borbála klinikai szakpszichológussal pedig azt kutatjuk, hogy milyen erő és milyen megkötöttség adódhat őseink sorsából a család és a társadalom szintjén, akár Szent Istvánnak a fiához, Imre herceghez írt intelmei kapcsán is. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/21/202422 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Médiatáborok gyerekeknek (2024.08.19.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Ma már a legtöbb gyerek blogger vagy vlogger szeretne lenni. Erről is lehet tanulni a médiatáborban, akár Budapesten, akár a Balatonon. De megtudhatják, mit csinál a rendező, az operatőr, a riporter, vagy a csapó. Megtanulják, hogyan kell egy filmes stábban csapatjátékosként részt venni. Miközben forgatókönyvet írnak vagy vágnak, felfedezik azt is, miben igazán tehetségesek.
8/21/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Családra talált a Down-szindrómás baba (2024.08.16.)

A 2024. február 21-i műsor ismétlése Sok gyermek vár örökbefogadásra. És sokan várják, hogy szülők lehessenek. Valószínűleg jóval kevesebben vannak, akik kifejezetten Down-szindrómás babát szeretnének örökbe fogadni. Jásper Éva azonban éppen ilyen. Egyedül vállalta az örökanyaságot. Tomi pedig ma már iskolába jár. Szerkesztő: Süveges Gergő
8/16/202422 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Szívkör Egyesület (2024.08.15.)

Minden szülő megijed, ha kiderül, hogy gyermeke szívbeteg. Az egyik legfontosabb ilyenkor az érthető információ. A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központjának munkatársai számos tájékoztató anyaggal is segítik, hogy a családok minél felkészültebbek lehessenek. Hogyan lehet átvészelni egy ilyen helyzetet úgy, hogy megerősödve jöjjünk ki belőle? Néhány éve a szülők is közösséget alkottak, hogy segítsék egymást. A Szívkör Egyesületnél jártunk. Szerkesztő: Diós Judit
8/15/202422 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Hogyan segít a rajzolás az SNI-s gyerekeknek? (2024.08.13.)

A jobb agyféltekés rajzolás nem kíván előzetes rajztudást, mégis sikerélményt nyújt. A módszer azon alapul, hogy a két agyféltekénk más-más módon dolgozza fel a külvilágból származó információkat. A bal agyféltekénk felelős a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért, amikor beszélünk, írunk, olvasunk és számolunk, elemzünk és érvelünk, a jobb agyfélteke pedig a kreatívabb, képzelőerőt igénylő gondolkodásért, amivel átéljük az érzelmeket, rajzolunk, hallgatjuk és élvezzük a zenét, összefüggéseket látunk meg. Csetneki Márta gyógypedagógus eredménnyel alkalmazza a vizuális, észlelő gondolkodáson alapuló módszert sajátos nevelési igényű tanítványai körében is. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
8/14/202422 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Lovak és gyerekek (2024.08.14.)

Egyre gyakrabban hallunk az állatok gyógyító erejéről. Mi a különbség a lovaglás és a lovasterápia között, hogyan segíthet egy állat például az indulatszabályozásban? Milyen területeken alkalmazzák ma itthon a lovasterápiát? Műsorunkban a pilisszántói Kapcsolat Lovasterápiás Központban jártunk és Bozori Gabriellával, a Magyar Lovasterápiás Szövetség ügyvezető alelnökével beszélgettünk. Szerkesztő: Diós Judit
8/14/202422 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Ifjú fizikusok nyári versengése (2024.08.12.)

Júliusban Budapesten rendezték meg a középiskolások legrangosabb fizika csapatversenyét, az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyét. 39 országból több mint 350 versenyző érkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol olyan kutatási problémákra kellett megoldást találniuk, mint például a gumiszalag repülési távolságának optimalizálása, vagy egy doboz rázásának hangja alapján a benne található tárgyak mennyiségének becslése. Az angol nyelvű versenyen kiemelkedő szerepet játszik a gyors észjárás, a helyzetfelismerés, a meggyőző érveléstechnika. A versenyzőkkel, a szervezőkkel, és a felkészítő tanárokkal beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
8/13/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Úton valamiért (2024.07.26.)

Sokszor beszélünk a családi nyaralásokról, a közös kirándulásokról és arról, hogy mennyire fontos az együtt töltött idő. A családok jelenléte egy zarándoklaton is nagyon fontos, példát mutathatnak az új generációnak, és a családot is összekovácsolhatja egy ilyen program. Hogy éli meg egy kamasz, ha együtt zarándokol a család? Mit jelent ez a szervezők oldaláról, és milyen előkészületeket igényel a családban? Szerkesztő: Geri Klára
7/26/202422 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok – hogyan csiszolódnak össze a gyerekek? (2024.07.25.)

Időről időre a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma a gyerekek helyzetéről beszélgetünk. Testvérek, féltestvérek, hozott, kapott és közös gyerekek. Amikor átalakul a testvérsorrend. Amikor hirtelen leszünk sokan. Kinek mit jelent a család? Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
7/26/202422 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Napközis tábor az Egyboglya Alapítvánnyal (2024.07.24.)

Erősítő és marokkó házilag, barkácsolás, színjátszás, társasozás, agyagozás. Az Egyboglya Alapítvány nyári napközis táborában hétköznapi dolgokkal ismerkednek a gyerekek úgy, hogy van rá idő és van hozzá figyelem. Közösségben ugyanis könnyebb, vallják a munkatársaik, akik év közben is számos programot szerveznek gyerekeknek és szülőknek. Szerkesztő: Diós Judit
7/26/202422 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Hogyan legyünk elég jó szülők? (2024.07.23.)

Mindenki szeretne elég jó szülő lenni. De hogyan tudunk jó viszonyban maradni a gyermekeinkkel, miközben nekünk kell kijelölni és megtartani a határokat, melyek ellen gyermekeink gyakran zúgolódnak? Tapasztalatok cseréje, új információk, kipróbálható gyakorlatok segítik a szülőtámogató csoportok résztvevőit. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/26/202422 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Nyár a "Previben" (2024.07.22.)

Van egy hely, ahol minden korosztály megtalálja a számára fontos, érdekes elfoglaltságot a nyári szünetben is, méghozzá anyagi terhek nélkül. A Prevenciós Központban, becenevén a Previben a rászoruló családok támogatására szolgál a gyermekeik részére biztosított ingyenes táboroztatás is. A központ intézményvezetőjével, Németh Borbálával és a gyerekekkel beszélgettünk. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
7/26/202422 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Rögtönözzünk! – A pillanat varázsa (2024.07.18.)

Válassz egy karaktert és bújj bele a bőrébe! Milyen egy zsémbes főnök, ha rossz napja van? Milyen egy kedves nagyi, aki nyáron az unokáira vigyáz? És vajon hogy érzi magát egy szobafikusz? Nem kell előre felkészülni és nem is lehet, mert rögtönöznek a résztvevők. A Momentán Társulat nyári improvizációs táboraiban a gyerekek felszabadultan megosztják a gondolataikat egymással, és nincsenek rossz válaszok. Az önfeledt játék csodákra képes, megszűnik a stressz és a csapat néhány nap erejéig csak a jelenben él. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/18/202423 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Házasság a neten (2024.07.17.)

A házasságok a neten köttetnek. Ez így persze túlzás. Annyiféleképpen indulhat egy szerelem. És miközben fiataloktól, idősebbektől, párkeresőktől sokszor halljuk, hogy mennyire nehéz megtalálni a hozzám illő társat – pontosabban azt, akihez én illeszkedni tudok –, vannak azért jó példák is. Két olyan házaspárral beszélgetünk, akik online társkeresőn találtak egymásra. A történetük azt mutatja, hogy a gyakran kárhoztatott netes világ hozhat azért jó gyümölcsöt is. Szerkesztő: Süveges Gergő
7/18/202422 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Testvérek – soha nem késő egymásra találni (2024.07.16.)

Irigység, féltékenység, féltés és szeretet, és talán még a bizalomteljes együttlét is része a testvérkapcsolatoknak. Mit tehetnek felnőttként azok a testvérek, akik elveszítették, vagy soha meg sem találták a közös hangot, a jóféle kötődést? A testvérkapcsolat életünk leghosszabb, meghatározó, sok örömet – vagy éppen keserűséget – okozó kapcsolata. Mindig van mód jobbá tenni, s így egyénileg is fejlődni. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/16/202422 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Öko-tábor Visegrádon (2024.07.15.)

Hogyan lehet a gyerekeket elcsábítani a képernyő elől, hogy legalább nyáron ne ott töltsék az idejük nagy részét? Erre vállalkozik a visegrádi öko-tábor, ahol megismerkedhetnek a növény- és állatvilággal, kirándulhatnak, hegyet mászhatnak, sportolhatnak. Hogyan lehet vonzóvá, izgalmassá tenni a természetet? Erre ad tippeket Moór Györgyi, a Madas László Erdészeti Erdei Iskola munkatársa, a gyerekek pedig elmesélik, miért térnek évről évre vissza ebbe a táborba. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/15/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Gyerekekkel a kéken (2024.07.12.)

Mindegy, hogy merre, csak induljunk el. Hegynek fel, virágos réteken, patakokon át. Ha nem tudjuk, merre induljunk, rengeteg túraútvonal közül válogathatunk, az Országos Kéktúra gyerek-kihívása például kiváló lehetőség. Mire figyeljünk, ha az apró bakancsosokkal indulunk útnak, és mivel lehet őket motiválni a csokin kívül? Szerkesztő: Geri Klára
7/12/202423 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Cipőmárkák bűvöletében (2024.07.11.)

Mutasd a cipődet, megmondom, ki vagy! Egyre nagyobb a kultusza a méregdrága cipő- és ruhamárkáknak a tizenévesek között. Akinek tehetősebbek a szülei, meg is kapja, a többiek pedig álmodoznak róla. A divat mindig fontos szerepet játszott a fiatalok identitásának formálásában, de az online világ influenszerei szinte megkerülhetetlenné teszik. Aki tudja, követi, aki nem, kimarad a közösségből? De jó-e olyan közösséghez tartozni, ahol a cipő ára a mérvadó? Mennyit számítanak a külsőségek és mit érnek a belső tulajdonságok? Szembe lehet-e fordulni a menő trendekkel és mi jön utána? Szakértőnk Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológus. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/12/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Diákmunka (2024.07.10.)

Felszolgálás, gyümölcsszedés, táboroztatás- a nyár a diákmunka ideje is, hiszen sokan maguk keresik meg a nyaralásuk költségeit. Mire figyeljünk, ha munkát vállal a gyermekünk? A váci Piarista Kilátó Központ diákmunka börzéjén jártunk, beszélgetőtársaink: Katona Miklós igazgató, Pénzes Lili, az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet operatív vezetője, Gajdos Nándor, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatásfelügyeleti Főosztályának vezetője és Nógrádi József, az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet értékesítési igazgatója. Szerkesztő: Diós Judit
7/10/202422 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Ugrás a jövőbe – a világűrben (2024.07.09.)

Irány az Űr! – címmel rendezte meg idén a MOME az Ugrás a jövőbe! pályázatát. Új életterek megtalálása és kialakítása a már elveszett Föld miatt, vagy épp lebegő kertek, esetleg növénynevelő kapszulák az űrben, melyek segítségével a földi életteret tehermentesítenék addig, amíg az képes regenerálódni. Számtalan ötlettel és kidolgozott pályaművel jelentkeztek és versenyeztek a 7-10. osztályos diákok. A nyertesek szlogenje szerint Vessük be az űrt! Szerkesztő: Szendrei Edit
7/10/202422 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Galeta család – a szeretet összetart (2024.07.08.)

Baleset, betegség, gyász, alkohol, ezek azok a traumák, amelyekből nehéz felállni, különösen, ha gyerekkorban érnek bennünket, ráadásul egyszerre. Galeta Gergelynek és feleségének, Lídiának jutott belőlük bőven. De hogyan segít ezen egy mindent elsöprő szerelem, a család, és a gyerekek? A házaspár kiköltözött egy tanyára, ott próbálnak megélni és szeretetben nevelni négy gyermeküket. Mi kell ahhoz, hogy a csapások ellenére megtalálják a boldogságot, a lelki békét? A Galeta család tanyáján jártunk, Szabadszálláson. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/10/202422 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Iskolakert Varsányban (2024.07.05.)

Varsányban, Nógrád vármegye csinos kis településén található egy iskola. Mondhatnánk, hogy ugyanolyan, mint az országban bárhol, de az udvara egészen biztosan különleges. Lelkes tanárok és szülők fogtak össze, hogy a magaságyások segítségével a természet szeretete, a közös munka és a felelősség útjaira igazgassák a tanulókat. Hogy ad feladatot az iskolakert a szünidő alatt is? Hogy lehet munkára és gondoskodásra tanítani a gyerekeket? Szerkesztő: Geri Klára
7/5/202422 minutes, 1 second
Episode Artwork

Kertterápia (2024.07.03.)

Aki valaha csíráztatott babot, gondozott paradicsompalántát, tudja, hogy micsoda öröm, ha a növényt látjuk erősödni, és termést is hoz. Egyúttal veszteség, ha a befektetett energia ellenére a növényünk kiszárad, megtámadja egy betegség, vagy egyszerűen nem hajt ki. Kutatások bizonyítják, hogy bárhogy is alakul az ültetés, az biztos, hogy gyógyító hatással bír, ha gondoskodunk valamiről. Hazánkban tavasszal indult először kertterápiás képzés, a Pető Intézet udvarán pedig 10 alkalmas kertterápiás mintaprogramon vehettek részt az ott tanuló szakkollégium diákjai. Megszólalók: Kiss Anna főigazgató-helyettes, Nagyné Kijátz Edina kollégiumi konduktor, Sepsik István kertész és Gál Izóra, egyetemi docens, MATE Agroökológiai és Ökológiai Gazdálkodási Tanszék, Mohai Katalin gyógypedagógus, pszichológus, egyetemi adjunktus ELTE, Csapó Beatrix szakmai vezető, Diversitas Alapítvány és diákok. Szerkesztő: Belényi Barbara
7/5/202422 minutes
Episode Artwork

Játsszunk együtt színházat! (2024.07.04.)

Kiengedni a gőzt, felszabadultan játszani, kapcsolódni egymáshoz, és közben jobban megismerni egymást és önmagukat – erről is szól a nyár a diákoknak. Ebben segít a színjátszás, az improvizáció, a drámajáték. Több színtársulat gyerekeknek szóló programjába is bepillantottunk, ahol a pedagógusokkal és a résztvevő gyerekekkel beszélgettünk. Megszólalók: Bori Viktor és Kovács Gergő drámapedagógusok, a Káva Színház tagjai és Kellerné Egressy Zsuzsanna, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese, kreatív menedzser. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/4/202422 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Az idő minősége (2024.07.02.)

Nem mindegy, hogy csak vele vagyok, vagy tényleg figyelek is rá. Bár nagyon sokszor hangzik el manapság a szülők részéről az, hogy minőségi időt töltenek a gyermekükkel, de pontosan mit jelent ez? Valóban megkapja közben a gyermek a vágyott osztatlan figyelmet, s közben a szülő is tud felszabadultan jelen lenni? Létfontosságúak ezek a közös idők, melyekben a legszabadabban fejlődhet a gyermek és a családi kapcsolatok is. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/3/202421 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Koncert, élmény, pedagógia (2024.07.01.)

Mennyit segít egy nyári tábor, mennyit segít egy koncert? A gyermekvédelmi gondoskodásban élők számára létezik egy ALAP!Tábor, ahol a gondtalanság, a feltétel nélküli szeretet és az egyéni figyelem alapélményét élik át a gyerekek. Gyöngyösi Kriszta, a tábor megálmodója, és Gergely Zsófia mentálhigiénés szakemberek élménypedagógiai módszerekkel segítik a gyerekeket, hogy felfedezzék az értékeket saját magukban. Ide hívták el a Várkonyi Csibészeket, az ózdi fiatalokból álló zenekart, akik Ferenczi György szájharmonikással megírták a tábor himnuszát, amit június végén az A38-as hajón adtak elő. A tábor lakóival, a zenészekkel és a két szakemberrel beszélgetünk a koncert előtt. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/3/202422 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Generációk együtt az egyetemen (2024.06.27.)

Tételek, beadandók, vizsgák és utóvizsgák, tanulás hajnalig. Az egyetemistáknak ilyentájt erről szól az élete. Huszonévesen természetesnek tűnik, de hogy bírja ezt valaki, ha középkorú? Hogyan tudnak egymásnak segíteni a különböző korosztályok az egyetemista létben? És hogy működik ez, ha anya és lánya koptatja együtt a padot? Hogyan változik a szülő-gyerek viszony és segíti-e a generációk közti megértést a közös kihívás? Szakértőnk Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológus. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/28/202424 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Az Év Gyerekkönyvei a diákzsűri szerint (2024.06.26.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Mely gyerek- és ifjúsági könyvek tetszettek a legjobban a célközönségnek, azaz a gyerekeknek? A Magyar Gyerekkönyv Fórum szakmai zsűrije által válogatott tavaly megjelent művekből választotta ki kedvenceit a diákzsűri, és az Ünnepi Könyvhéten annak rendje és módja szerint át is adta díjait az alkotóknak. A kitüntetett szerzőkkel, a zsűritagokkal és Berg Judittal, a Magyar Gyerekkönyv Fórum elnökével beszélgetünk.
6/26/202424 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Napozz, fürödj okosan (2024.06.25.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Végre nyár van, vagyis vakáció, napsütés és vízpart! De a nap nemcsak melenget, hanem égethet is, és a pancsolásnak is megvannak a maga szabályai. Hogyan érdemes gondoskodnunk a kicsikről és felkészítenünk őket, hogy valóban örömteli maradjon a nyaralás? S mi köze ehhez az elefántnak? A napvédelemről és a vízi biztonságról beszélgettünk gyerekekkel, szülőkkel és szakemberekkel.
6/25/202422 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Szégyenszemre? (2024.06.24.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit "Mint egy láthatatlan, nehéz kabát"- így települ ránk a szégyen, ami megbénít és elborít. Miért érezzük, és van-e jó szégyen és rossz szégyen? Mikor válik mérgezővé, és hogyan lehet megszabadulni tőle? Mi a különbség a bűntudat és a szégyen között, és hogy kerül ide a büszkeség? Vizin Gabriella klinikai szakpszichológussal beszélgetünk, és megszólalnak a gyerekek is.
6/25/202422 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Babára várva (2024.06.20.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella A környezetszennyezés okozta károk testközelből érintenek minket. Világszerte meredeken csökken a férfiak és a nők termékenysége, és ehhez nagyban hozzájárul az úgynevezett endokrin dizruptorok jelenléte a levegőben, a talajban, a vízben, az élelmiszerekben, végső soron a testünkben. A modern technológia által is támogatott komplex orvosi szemlélettel többnyire helyreállítható a hormonrendszer egészsége, és megszülethetnek a vágyott babák. Lelki oldalról segíti ezt a folyamatot az idén ötéves Anna Joachim program, egy érintett, Muzslai-Bízik Hanna pedig nemrég Várva várlak címmel könyvbe foglalta a gyermektelen élethelyzet mélységeit, valamint az újjáépülés lehetőségeit.
6/24/202422 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Bringázz okosan! (2024.06.19.)

Szerkesztő: Diós Judit Nyáron többet bicikliznek, rollereznek a gyerekek, a nagyobbak akár önállóan is. Az autóvezetéshez kötelező levizsgázni a közlekedési szabályokból, bicajozásnál azonban a szülőre van bízva, hogy ellenőrizze, ismeri-e gyerek a jobbkézszabályt, vagy a kötelező haladási irányt jelző táblát. 12 év felett már akár főútvonalra is kiengedhetnénk a gyermekünket - de felkészítettük-e erre? Műsorunkban a KRESZ-ről beszélgetünk Berzai Zsolttal, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetőjével és Berta Tamással, a Magyar Közlekedéstudományi Intézet igazgatóhelyettesével, valamint ellátogattunk a Diákújságírók Egyesülete által szervezett Nagy Diák KRESZ Teszt vetélkedőre is.
6/24/202422 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Kihívás vagy nehézség? (2024.06.18.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Babaként kezdett el úszni a ma már húszéves fiatalember. Bár nehezen járt és nehezen tájékozódott, mára már százhét magyar várost járt be teljesen egyedül. Soha nem csüggedt, hanem aktuális állapota szerint szervezte magának a kihívásokat, és közben barátkozott, kapcsolódott másokhoz, ami őt és másokat is örömmel töltött el. Legutóbb úszóversenyt szerveztek a kérésére. Aux Mátyást mutatjuk be mai adásunkban.
6/18/202422 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Mentális problémák az iskolában (2024.06.17.)

Mentális problémák az iskolában Szerkesztő: Mohácsi Edit Hangulatváltozás, szorongás, evészavar, magatartászavar. A világon minden hetedik serdülő küzd valamilyen mentális problémával. Mit tegyünk ilyenkor, ha már a pszichológus is csak hónapok múlva tud fogadni? Hogy tud segíteni a mentálhigiénés szakember, és mi a feladata az iskolában?
6/18/202422 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Fókuszban az apák (2024.06.13.)

Vidék a városban? Mitől érezhetik otthon magukat a családok? Létezik Budafokon egy körülbelül 50 fős családos közösség, melyet egy kisbabát váró anyuka, Kovács-Csiha Julcsi indított útjára. A kezdeti baba-mama Kibeszélő körből lett Esti kibeszélő, Dolgozó kör, Szárnyalj csoport, majd az anyukák felismerték, hogy az apák bevonása nélkül nem teljes a közösség. Mára az apukák is aktív tagjai a csoportnak. Házas csoportokra járnak, apa-fia hétvégéket terveznek, apai szerepeikről tanulnak és olykor extrém kihívásokat is vállalnak, csakis azért, hogy jobb családokká válhassanak. Megszólalók: Kovács-Csiha Julcsi és Csiha Kálmán, a HelloCsalád vezetői és családok. Szerkesztő: Belényi Barbara
6/13/202422 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Kuckó Program (2024.06.12.)

A Kuckó Önkéntes Program 11 éve szervez élményprogramokat gyermekotthonokba önkéntesekkel. Fodrászokat hívnak, fociedzést szerveznek vagy korrepetálnak. Mégsem magukat tartják hősnek, hanem azokat a nevelőket, akik a nehézségek ellenére szívvel-lélekkel végzik hivatásukat. Vendégünk Strényi Veronika, a Program alapítója, valamint az idei "Kuckóhősök” közül három díjazott: Zsolnai Csaba, Tóth Ibolya és Márkus Sándorné Ági. Szerkesztő: Diós Judit
6/13/202422 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Jegyben járunk! (2024.06.11.)

Láttunk már lánykérést élő televíziós műsorban, stadion kivetítőjén feltéve a kérdést, vagy akár ejtőernyős ugrással összekötve a nagy bejelentést. Bár a fiatalok többsége ma is a hagyományosabb formákat részesíti előnyben a lánykéréskor, de maga az elköteleződés továbbra is fontos a számukra. Ám a kutatások adatai szerint a pártalálás, és így a döntés is egyre nehezebb. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/12/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Láthatáron a bántalmazás (2024.06.10.)

A bántalmazás a kiközösítés, a beszólások, angolul bullying, mindennapos dolgok az iskolában. Gyakran csak legyintünk, ha ilyet hallunk, de az is előfordul, hogy a gyerek ettől szorong, nem akar iskolába menni, depressziós lesz, kórházba kerül, ritkán öngyilkosságba menekül. Erről szól a Láthatáron Csoport: Pitbull Kamilla Gimnázium című előadása, ahol a fiatalok nem csak végignézik, átélik a bántalmazás különböző formáit, hanem az előadás után meg is beszélik, mit tehetnek a zaklatás ellen. A Láthatáron Csoport tagjaival: Feuer Yvette, Pászik Crhistopher és Nemcsók Nóra színészekkel, és a nézőkkel beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/12/202422 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

A csoportmunka ereje (2024.05.06)

Az önismeret a felnőtt lét egyik alappillére kellene, hogy legyen. De mit jelent valójában ismerni magamat? Mit jelent valóban meglátni a saját mozgatórugóimat és mindazt, ami meghatározza a tudatos döntéseimet és az ösztönös reakcióimat? Önismeret a továbbélő családi csomagok fényében a Máltai Fogadó Apa-anya-pia csoportjában, ahol a sorsközösség is összeköti a résztvevőket. Szerkesztő: Süveges Gergő
6/10/202422 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Feloldhatók a „családi átkok”? (2024.06.05.)

Könnyű mondani, hogy engedd el a múltat, de van, amikor a múlt fogva tart és nem ereszt. Fájdalmas, amikor a múltban a saját szüleink olyan hibáit, gyengeségeit fedezzük fel, amelyek ma, felnőttként még mindig megbénítanak - és gyermekké tesznek bennünket. Felmenőink mentális problémáitól, függőségeitől segítenek megszabadulni a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei, hogy saját gyermekeinknek már ne adjuk tovább. Szerkesztő: Süveges Gergő
6/5/202422 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Klímahősök újratöltve (2024.06.03.)

Egyre több műanyagot termelünk és használunk fel, s így egyre több műanyag szemét kerül a tengerekbe, az édesvizekbe, de a szárazföldbe is. Mit lehet tenni ellene, hogyan lehet ezt a mennyiséget csökkenteni, és mit gondolnak erről a gyerekek? Az UNICEF 3. Klímahősök Konferenciáján jártunk, és megkérdeztük Dr.Toldy Andreát, a Budapesti Műszaki Egyetem Polimertechnika tanszékének professzorát. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/4/202422 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Modern vándorévek (2024.05.30.)

Megtartó család, minőségi kapcsolatok, támogató közösség. Talán ezek nélkül a biztos alapok nélkül nem is értelmezhető egy jó tanulmányi eredmény vagy magabiztos nyelvismeret, amikor egy fiatal felnőtté vált gyermek külföldön szeretne továbbtanulni. Mit ér az otthon kapott minta? Milyen nem várt érzelmekkel és akadályokkal kell megküzdenie egy családnak akkor, amikor a gyermek több száz kilométerre van és a szülő akárhogy is szeretne, nem tud azonnali mentsvárat nyújtani? Hogyan állják ki a próbát a külföldön élő egyetemistáink? Mit kezdenek a honvággyal, vagy azzal a dilemmával, hogy hol érdemes a diploma után gyökeret ereszteni? Megszólalók: egyetemre készülő fiatalok, külföldön tanuló diák és szüleik. Szerkesztő: Belényi Barbara
5/30/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Rajzolt csíkok (2024.05.29.)

Rejtő Jenő, Asterix és Superman: a képregény a legtöbbünknek vicces kis történetet jelent, pedig a rajz és a szóbuborék bármit elmesélhet a történelemtől a krimiig számtalan stílusban. Nemrég még azon aggódtunk, hogy lustább olvasók lesznek-e a gyerekek, ha képregényt nézegetnek. Lehet, hogy ma már örülünk, ha videópörgetés helyett lapoznak? A Képregényfesztiválon jártunk, ahol kiderült: az amerikai szuperhősök és a japán manga mellett még mindig népszerűek az európai rajzolók, sok gyerek pedig magától is képpel ír történeteket, őket várják a képregénytáborban. Szerkesztő: Diós Judit
5/30/202422 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Rend a lelke mindennek? (2024.05.28.)

Süntüske, játékok, könyvek, ruhák, kábelek, szerszámok – kinek mi fontos, azt gyűjti, s teszi el jobb napokra. A felhalmozás folyamatos, a selejtezés, rendrakás már nehezebb feladat, ami történhet rendszeresen, évente, évszakonként, vagy soha, ha mentális zavarról van szó. Hogyan boldoguljunk az értékes emlékek tárgyai és az értéktelen kacatok között? Szerkesztő: Szendrei Edit
5/28/202422 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

EMMA Egyesület: a harmonikus szülésért és születésért (2024.05.27.)

Az EMMA Egyesület tevékenységének középpontjában a várandósság, a szülés, és a kisgyermeknevelés időszaka áll, különös tekintettel a szülészeti ellátórendszerre. A segítő szakemberek meghallgatják a nők által megélt valóságot, az anyák tapasztalatait, megértik őket, és ennek tudatában törekednek a változásra. Munkájukról Fazakas Pálma elnök, Kupcsok Julianna, Kállay Eszter munkatársak, és egy önkéntes telefonos segítő is beszél. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/28/202421 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Olvassunk gyereknapon is! (2024.05.23.)

A mai óvodások már beleszülettek az okostelefonok és az internet világába, természetes számukra a képernyőn nézett mese. Hogyan lehet megismertetni és megszerettetni velük a nyomtatott könyvek világát is? A Magyar Olvasástársaság tavaszi konferenciáján szakemberekkel beszélgettünk, és egy nagyszerű gyereknapi könyvtári programról is beszámolunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/22/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Mese az óvodában (2024.05.21.)

„A mese az az ábécéskönyv, amiből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni” – mondja Bruno Bettelheim. Az idei Budapesti Óvodapedagógiai Napok témája a mese volt. Plenáris előadásokon és óvodai jógyakorlatokon keresztül kaphattak megerősítést és új inspirációkat az óvodai szakemberek. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/21/202422 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Ünnepelt a gyerekkönyves világ (2024.05.20.)

Különleges ünnep és kalandos hétköznapok is szerepelnek az idei Év Gyerekkönyve Díjjal jutalmazott szerzők műveiben. A HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum szakmai zsűrije a legjobbakat díjazta májusban, ezzel felhívja az olvasók, pedagógusok, könyvtárosok figyelmét az előző évben megjelent kiemelkedő színvonalú magyar gyerekkönyvekre és műfordításokra. Szabó Borbála a Ló csoportról írt könyve a 6 év alatti korosztály, Kovács Tamás György A villamos című könyve az ismeretterjesztő kategória győztese lett. Simonfalvi Ancsa legelső könyve Ali király karácsonyáról szól, Ruff Orsolya a 19. századi Londonban nyomoz hőseivel, Pifkó Célia nyertes regénye pedig a 12 éven felülieket viszi egy rejtélyes szigetre. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/21/202422 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Világszép klubok (2024.05.16.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Van egy alapítvány, amely mintha a mesékből lépne elő, a neve is az, hogy Világszép Alapítvány. Az állami gondozásban élő gyerekek számára gyakran tündér keresztmamává, -papává válnak a munkatársaik és önkénteseik, aki ott terem, ha segíteni kell. Hétköznapi nyelven az általuk patronált gyerekeknek mentorprogramot működtetnek, nyári tábort szerveznek, lehet rájuk támaszkodni életvezetési, lelki, érzelmi problémáknál, és olyan praktikus kérdésekben is, mint például a továbbtanulás. A délutáni klubfoglalkozásokon barkácsolnak, főznek, rajzolnak, együtt vannak a gyerekekkel, akik így megélhetik a valahová tartozás élményét.
5/16/202422 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Család az iskolában (2024.05.15.)

Régóta tudjuk, hogy a nyugodt, biztonságos otthon nélkül nagyon nehéz tanulni. Pótolhatja-e az iskola azt, ami a családban hiányzik? A borsod vármegyei Don Bosco Iskola a kezdetektől felvállalta, hogy felkarolja a hátrányokkal érkező diákokat, köztük azokat is, akiknek nem sikerült befejezni az általános iskolát. Május 15-e a család nemzetközi napja. Szerkesztő: Diós Judit
5/15/202422 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Mentorprogram egyetemistáknak (2024.05.14.)

Hogyan segíti egy mosoly, a gokartozás, vagy az eső hangjának imitálása a diploma megszerzését? Úgy, hogy a tapasztalatok szerint csapatban könnyebb és ésszerűbb is a tanulás. Ahhoz viszont, hogy kapcsolatok épüljenek a hallgatók között, a mai fiataloknak bizony elkél egy kis segítség. A kommunikáció, az önismeret, az érzelmi intelligencia fejlesztése is folyik az Óbudai Egyetem Bánki Karán, ahol a szakemberek mentorálásra is felkészítik az egyetemistákat. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/15/202422 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

A zenetanulás dilemmái (2024.05.13.)

Régóta ismerjük a zenetanulás jótékony hatását gyerekek agyi fejlődésére. De a nehézség a mindennapokban érkezik: amikor órára kell vinni a gyereket, amikor gyakorolni kell, vagy rohanni a vizsgára. Meddig a mi felelősségünk, és mikor adjuk át a gyereknek? Mi van, ha a hangszert imádja, de a szolfézs terhes neki, szorong a vizsgán, és nem tudja kívülről megtanulni a darabot? És ha nem is tehetséges, pedig a fejlesztő kifejezetten ezt ajánlotta? Hogy tanítom kitartásra, ha engedem, hogy feladja? Egy család történetével ismerkedhetünk meg, és megszólal Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológus. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/15/202422 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok: két karácsony egy évben? (2024.05.08.)

Időről időre a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma arról gondolkodunk, hol húzódnak az egészséges határok az új család és a volt házastárs között. Hogyan tervezzük az ünnepeket? Ki miről tudjon vagy ne tudjon? Kölcsönös tisztelet a mozaikcsaládokban. Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
5/8/202422 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Halló-halló? (2024.05.07.)

Túl hangos a rajzfilm a moziban, fülsiketítő már egy gyerekkoncert is, és a kamaszok fejhallgatóiban is ordít a zene. Állandó zajban élünk, ám a fülünk csak egy bizonyos határig tud alkalmazkodni. A gyerekek hallásának épségére pedig nagyon fontos vigyáznunk, hiszen a tartós zajártalom visszafordíthatatlan károsodást okoz. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat összefogott az MTA Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottságával és a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájával, hogy edukációval és törvényi szabályozással is segítsen megóvni a gyerekek hallását. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/8/202422 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Patkódobbanás (2024.05.06.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A tárnoki Heinrich Antal Ház és Könyvtár színháztermében mutatták be a Patkódobbanás című zenés, szemléletformáló darabot óvodásoknak. A Z. Kiss Adrienn által írt könyv azokról a gyerekekről szól, akiknek tanulási, beilleszkedési zavaruk van, vagy autisták, mozgáskorlátozottak, és velük kell együtt járni óvodába, iskolába. Zádori Henrietta, a SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület elnöke karolta fel a kezdeményezést, és Dr. Kósné Haris Edina, a tárnoki művelődési ház igazgatója biztosított helyszínt a kezdeményezésnek. És megszólalnak a nézők: a gyerekek és az óvónők is.
5/6/202422 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Szülés és születés a néphagyományban (2024.05.02.)

Május elején sok helyen szerveznek programokat a Születés Hetéhez kapcsolódva. Műsorunkban visszatekintünk a múltba: Milyen szokások és hiedelmek kapcsolódtak a várandóssághoz, a gyermekágyhoz, hogyan segítették a vajúdást, volt-e szabálya szoptatásnak? Szakértőnk Deáky Zita etnográfus, a balassagyarmati Palóc Múzeumban pedig Limbacherné Lengyel Ágnes néprajzkutató látott vendégül minket. Szerkesztő: Diós Judit
5/6/202422 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Felvételi gyengénlátóként (2024.05.01.)

A középiskolai felvételi mindenki számára nehéz és feszültséggel teli, hát még, ha nem várt akadályokkal szembesül az ember. Hogy valósul meg az esélyegyenlőség ilyen helyzetben? Hogyan érvényesülnek az SNI-s gyerek jogai a központi írásbeli során? Egy gyengénlátó kislány történetét mutatjuk be a középiskolai felvételi kapcsán, és megszólal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének ifjúsági referense, Puskás Anett is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/2/202422 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

A magyar film napja (2024.04.30.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Frakk, Vuk, Mézga-család, Macskafogó – a mai gyerekek is kapásból sorolják szüleik, sőt nagyszüleik kedvenc rajzfilmjeit, de vajon mennyire ismerik az élőszereplős hazai filmeket? Mely filmklasszikusok váltak az alapműveltség részévé? Hogyan népszerűsíthetik regények a magyar filmművészetet? És mit kínál a Nemzeti Filmintézet a fiatal generációknak? A magyar film napján gyerekekkel, pedagógusokkal, filmes szakemberekkel és íróval is beszélgetünk.
4/30/202422 minutes
Episode Artwork

A tánc világnapja (2024.04.29.)

Szerkesztő: Szendrei Edit "Ha meg tudnám mondani, milyen érzés, nem lenne érdemes táncolni" – mondta Isadora Duncan amerikai táncosnő, akit a modern táncművészet alapítójának tartanak. Legyen az néptánc, klasszikus balett, modern- vagy társastánc, vagy más alternatív kísérletezések, a táncos teste olyan érzelmeket, történeteket képes elmesélni a mozdulatokon keresztül, amelyek mindannyiunkban megvannak, és mindannyiunkat megrendíthetnek. Különböző táncműfajok művelőivel beszélgetünk gyerekektől felnőttekig.
4/30/202423 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Mesetár az óvodában (2024.04.25.)

Egy gyermeknek minden nap jár otthon legalább egy mese. Kutatások szerint az iskolába érkező gyerekek közül azok, akiknek rendszeresen mesélnek otthon, nyelvi fejlettségben másfél évvel megelőzik azokat, akiknek ez elmaradt. Az Ezüstfenyő téren húsz éve minden tavasszal kinyílik a mesetár ablaka, és gyerekek, óvónők, nagymamák, nagypapák, szülők, de még nagytestvérek is leheverednek a csoportszobák kanapéira és maguk gyűjtik a hónap legszebb meséit. Megszólalók: Horváthné Szabó Éva és Náhol Ágnes, az Albertfalvai Óvoda Ezüstfenyő-téri székhelyépületének óvodapedagógusai, Bornemissza Viktória, a 11. kerületi Anyanyelvi Szakmai Centrum munkaközösség vezetője és gyerekek, nagyszülők, szülők. Szerkesztő: Belényi Barbara
4/29/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok: a mozaikszülő szerepe (2024.04.24.)

Hónapról hónapra a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma arról gondolkodunk, hogy milyen helyzetben van a mozaikcsaládban a mostohaszülő, vagyis az új társ azokkal a gyerekekkel, akiknek nem vér szerinti apja vagy anyja. Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
4/25/202422 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Diszfunkcionális család (2024.04.23.)

Hogyan lehet gyerekként felnőni egy álomvilágban élő, agresszív apa, és egy minden problémát a szőnyeg alá söprő, alárendelődő anya mellett? Van-e mód hátrahagyni a nem működő sémákat, s a saját útjukat megtalálni? Az ügynök halála tavaszi bemutatóján jártunk. Megszólalnak a gyerekeket alakító színészek, és Mogyorósy-Révész Zsuzsa pszichológus. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/25/202422 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Föld napja (2024.04.22.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A Föld Napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált Magyarországon, amely mindnyájunk jövőjéről szól. De milyen a viszonyunk a földdel? Mit ad és mit tanít a föld nekünk? Ellátogattunk egy fővárosi és egy falusi kertbe, ahol a családok állatokról gondoskodnak és növényeket nevelnek. Ahol a Föld üzenetét még meghallják.
4/23/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

A holokauszt a fiatalok szemével (2024.04.16.)

Szerkesztő: Szendrei Edit A holokauszt szó jelentése a görög szó nyomán „teljesen égő áldozat”, ami később a történelmi események nyomán „népirtás” jelentéssé vált. Idén nyolcvan éve, hogy a német megszállás alá került Magyarországon a zsidó vallásúakat gettókba kényszerítették, deportálták, majd a németországi haláltáborokban nagy részüket meggyilkolták. A Holokauszt Emlékmúzeum kiállításán és múzeumpedagógiai óráján kísértünk el egy gimnazista osztályt.
4/17/202422 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

A vonalból kimenni ér! (2024.04.15.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A szakemberek szerint a rajzolásnak terápiás ereje van. De gyakran előfordul, hogy szorongás vegyül az önfeledt alkotásba, és a gyerekek csalódottan állnak egy-egy rajzuk felett. Pedig hibáról szó sincs. Az elcsúszott vonalak és az összefolyt színek mind-mind egy új lehetőséget rejtenek, amivel közelebb kerülhetünk fantáziánk ismeretlen szegleteihez. Agócs Írisz illusztrátor foltokból rajzoltat állatokat a gyerekekkel, Borbáth Katalin pszichológus a kreativitás fontosságáról beszél, a gyerekek pedig csak rajzolnak.
4/17/202422 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Miért olvas(s)unk verseket? (2024.04.11.)

„Itt élned, halnod kell”, „a magyarok istenére esküszünk” – versmorzsák, versfoszlányok, amelyek közös élményekként, hivatkozási alapként összetartják azt a kulturális közösséget, amelyhez tartozunk. Kollektív emlékezetünk részei, újra és újra felbukkannak, újrafogalmazva érzéseket, újra feltéve kérdéseket, inspirálva újabb és újabb költőket és olvasókat. A költészet napján gyerekekkel és felnőttekkel beszélgetünk arról, hogyan vannak jelen az életükben a versek. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/14/202422 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Öt gyerekkel özvegyen (2024.04.10.)

Valahogy úgy képzeljük, hogy megismerkedünk, megszeretjük egymást, családot alapítunk, gyerekeink születnek, és együtt öregszünk meg. A kandalló nem alapfeltétel. De előfordul, hogy az élet másképpen alakul. Egy apával beszélgetünk, aki ötödik gyermekük születése után másfél évvel veszítette el a feleségét. Özvegységről, múlhatatlan szeretetről, a gyerekek lelkének ápolásáról és a talpraállásról beszél. Szerkesztő: Süveges Gergő
4/14/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Mentálhigiénés programok középiskolásoknak (2024.04.09.)

A prevenció az új szenzáció! – hirdetik az újpesti waldorfos gimnazisták. A Bajai Szakképzési Centrumban Kamasz Léleksziget működtetését tervezik a vezetők. Mindezt azért, mert a fiatalok egyre nagyobb része küzd mentális problémákkal, amire szükséges lenne segítséget nyújtani, ám még jobb lenne megelőzni azok kialakulását. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/9/202422 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Richter Anna-díj: figyelünk egymásra (2024.04.08.)

Idén is Richter Anna-díjjal ismerték el az oktatásban és az egészségügyben tervezett hasznos programokat. A Kórházsuli csapata a pedagógustársadalmat szeretné felkészíteni az egyre növekvő számú mentálisan beteg diákok megfelelő támogatására. A Lotilko Csapat egy podcast-sorozatot készít olyan szülők számára, akik mentális problémával küzdő gyerekeket nevelnek. A Toldy Ferenc Gimnázium diákjai a klímaváltozásról szerveznének konferenciát maguknak és más iskolák diákjainak. A nyertesekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/9/202422 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Down-szindrómás gyerekek korai fejlesztése (2024.04.04.)

„Ne skatulyázz be” – ezzel a fontos mondattal, a Down Világszövetség mottójával azt kérik a Down-szindrómával élők, hogy tekintsenek rájuk partnerként, egyenjogú emberként, ne a problémát lássák bennük, hanem a lehetőséget. Ha időben elkezdik a Down-szindrómás babák komplex fejlesztését, ők is teljes életet élhetnek, felnőttként lehet munkájuk, önálló életük. Húsz évvel ezelőtt kezdte meg munkáját a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja, amely ma évente 150 gyereknek segít ingyenesen. Velük ünnepeltük a kerek születésnapot. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/9/202422 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Táncolni jó! (2024.04.03.)

Mozgás, tánc, ének, népijátékok, hagyományőrzés, és a férfi-női szerepek begyakorlása: mindezt tanulják és élik a tavaly hetvenedik születésnapját ünneplő debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai. Több korosztály próbáján jártunk, ahol a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit magával ragadott a népzene és néptánc lendülete. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/5/202422 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Autizmus és továbbtanulás (2024.04.02.)

Az autizmus spektrumzavarnak sok megjelenési formája van, megnyilvánulhat az érintettek viselkedésében, szociális és értelmi képességeiben. Az április 2-i autizmus világnap célja, hogy felhívja a figyelmet autizmusban érintett embertársainkra és hogy információt nyújtson az autizmusról. Mi azt járjuk körbe, hogy mi lesz az autizmussal élő gyerekekkel az általános iskola után. Tudnak-e szakmát tanulni, fogadják-e őket a gimnáziumok? Szülőkkel beszélgettünk a nehézségekről, és megszólalnak gyógypedagógusok és iskolapszichológusok is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/5/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Keresztút (2024.03.28.)

Lehet-e szenvedés nélkül létezni, fejlődni, megismerni önmagunkat? Egy kétezer éves történet áll előttünk, mely évről évre nagyböjt idején lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk ezeken a nehéz, filozófiai kérdéseken. De vajon a gyerekeinket milyen kérdések foglalkoztatják? Hogyan kapcsolódnak a fájdalomhoz, az elesettséghez? Mikor okozhat szorongást a keresztút számukra? Tudunk-e erről velük beszélgetni és őszinte válaszokat adni? Szakértőnk: Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Szerkesztő: Belényi Barbara
3/28/202422 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Örökölt emlékek (2024.03.27.)

Sokan vágyunk arra, hogy bárcsak többet tudnánk a nagyszüleink életéről, megismerhetnénk, hogy hogyan éltek, mit örököltünk tőlük. Minden családban vannak meghatározó történetek, sokat emlegetett vonások és olyan események is, melyekről keveset tudunk, de a zsigereinkben érezzük. Tóth Icó vette a fáradságot és barátaival legépelte nagymamája előkerült kéziratát, a Délibábot, amely egy nehéz gyermekkor emlékét őrzi. Szerkesztő: Diós Judit
3/28/202422 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Mesék a természettudományról (2024.03.26.)

Kontinensek vetélkedése, egy üstökös útja, vagy egy atom naplója: ilyen pályaművek is érkeztek a tavalyi Természettudományos Meseíró Pályázatra, melynek nemrégiben tartották az eredményhirdetését. Több mint hatszáz gyermek és mentora írt meséket, bemutatva bennük a való világ iránti kíváncsiságukat, tudásukat és kreatív íráskészségüket. A díjátadón jártunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/26/202422 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Dúlák munkája (2024.03.25.)

Az élet csodáját és a várandósságot ünnepeljük március 25-én, a Magzatgyermek Világnapján. Hogyan készülhetünk tudatosan a gyermekvállalásra, és mit tehetünk már a várandósság idején csemeténk egészségéért? Hogyan segítenek ebben a dúlák a családnak, hogyan kísérik a családdá válás folyamatát, a szülést és a gyermekágy időszakát? Budapesti és alsózsolcai dúlákkal és családokkal beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/26/202422 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Szabadidő, szabad tér, sport és játék (2024.03.21.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Itt a tavasz, a gyerekek egyre több időt töltenek a szabadban, a friss levegőn. Hogyan és hol mozognak, mit sportolnak a hétköznapokban? Mit játszanak az iskolaudvaron, a téren, hová mennek kirándulni? Mennyire mozgatják meg a szüleiket, akár egy tévéműsorban látott ötlet alapján? Az M2 Gyerekcsatorna pályázatot hirdet iskolásoknak Hetedhét öttusa címmel, ahol a csapatoknak kreatív, sportos játékokat kell kitalálniuk és bemutatniuk, ezzel is mozgásra ösztönözve a nézőket.
3/22/202422 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok: szeretetkapcsolatok építése (2024.03.20.)

Hónapról hónapra a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma arról gondolkodunk, hogy az eltérő személyiségek, a már meglévő gyerekek hogyan hatnak a szeretetkapcsolat építésére. Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
3/21/202422 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Megnyert gyermekkor (2024.03.19.)

Felnőttek és gyermekek között az egyenértékűségnek alapvetőnek kellene lennie, ám ez nem jelent egyenrangúságot. Megfelelő kommunikációs technikákkal a harmonikus, őszinte kapcsolat kialakítható és fenntartható. Viszont vannak olyan érzelmileg felkavaró helyzetek, amelyekben a tanult technikákat kevésbé tudják a felnőttek alkalmazni. Sok példával és gyakorlati módszerrel ismerkedhettek meg szülők és pedagógusok egyaránt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola alternatív pedagógiai szakmai napján. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/21/202422 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Mesekönyvek ma és tegnap (2024.03.18.)

Nehéz gyerekkönyvet választani, hiszen óriási a kínálat a könyvesboltokban. De milyen szempontok alapján válasszunk? Sok kép, vagy sok szöveg? Nagyobb betűvel vagy apróval? Szép rajzok vagy inkább kifejezők? Népmesék vagy műmesék? Mit olvassunk a gyereknek, és mit olvasson saját magának? Összeköti-e a generációkat, ha ugyanazokon a könyveken nőnek fel? Gyermekirodalmi szakemberrel, szülőkkel és gyerekekkel beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/21/202423 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Menza volt, van, milyen lesz? (2024.03.14.)

Piskótakocka, tarhonyás hús, grízes tészta. Sokan ettük ezeket iskolásként, óvodásként, de a saját gyerekeink menzai étlapjáról is ismerősek ezek az ételek, modernizálva némi bulgurral vagy hamburgerrel. Bár az 1950-es évektől kezdve kialakult közétkeztetési infrastruktúra gondoskodik a gyerekek ebédjéről, a rendszer sürgős megújításra szorul. Például több szakemberre, magasabb bérekre, hosszabb ebédidőre, vonzóbb tálalásra lenne szükség, hogy ne kerüljön az ételek egyharmada a szemétbe, miközben a gyerekek éhesek maradnak. Hogyan segít egy néprajzi kutatás, mit terveznek a közétkeztetők, mit tapasztalnak a szülők és a gyerekek? Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/14/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Társasjátékok az internetbiztonságról (2024.03.13.)

Adathalászat, online zaklatás, függőség. Ahogy az életünk nem lehet tökéletesen biztonságos, úgy az internet sem az, de felkészülhetünk a veszélyekre. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az internetbiztonsággal kapcsolatban hirdetett társasjátékkészítő pályázatot, az eredményhirdetésen jártunk, ahol a kísérő szülők és a pedagógusok a digitális biztonságról hallhattak előadásokat. Szerkesztő: Diós Judit
3/14/202422 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Otthon Segítünk Alapítvány (2024.03.12.)

Barátság és támogatás: mert a kisgyermekkor számít! Ezzel a gondolattal invitálja az önkénteseit és a támogatást kérő családokat az Otthon Segítünk Alapítvány. Lehet játszóterezés vagy orvosi vizit, teregetés vagy bevásárlás, az otthon lévő édesanyáknak minden helyzetben jól jöhet a támogatás, s legfőképpen egy már tapasztalt másik felnőtt jelenléte. Szülővel, önkéntessel, és Hegedűs Rékával, az OSA vezetőjével beszélgettünk. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/13/202423 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Mit tehetünk a fájdalom ellen? (2024.03.11.)

Az egyik legrettegettebb dolog a fájdalom. Félünk a fogorvostól, az injekciótól, a vesegörcstől, a szüléstől. A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság idei kongresszusán a fájdalom állt a középpontban. Normális-e, ha fáj a terhesség, a szoptatás, a szülés? Az előadók, Prof. Varga Katalin pszichológus, Tutsek Annamária perinatális szaktanácsadó, Ördögh Csilla pszichológus, Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő ezeket a témákat is érintették. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/13/202422 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Lehetséges jövők az irodalomban (2024.03.07.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Milyen lesz az élet ötven-száz-ötszáz év múlva? Hová fejlődik a mesterséges intelligencia? Hogyan alkalmazkodunk a melegebb klímához? Hogyan alakul át a társadalom? Ezek a kérdések az írókat is foglalkoztatják, virágkorát éli a disztópia műfaja, különösen sok magyar ifjúsági regény jelenik meg a témában. Gyerekekkel, tanárokkal, írókkal gondolkodunk azon, hogy hogyan hatnak ezek művek, mi a céljuk, és hogy képzeljük el a jövőt.
3/7/202422 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Szauna házaspároknak (2024.03.06.)

Szauna házaspároknak (2024.03.06.) by MTVA Podcast
3/7/202422 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Fájni fog! (2024.03.05.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Elsőre talán meghökkentő, de igaz: fájdalom nélkül lehetetlen élni, és különösen gyermeket világra hozni az. De mi is a fájdalom? Hogyan jön? Hogyan múlik? Mihez kezdünk vele? Hogyan viszonyul az átélő, a hozzátartozó, és a szakmai környezet a fájdalomhoz? Mi az ára a fájdalom-elkerülhetőség hamis illúziójának? A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság kongresszusán jártunk, ahol a magzati és kora csecsemős tapasztalatokról, a fájdalomtolerancia eltéréseinek okairól, és a testben évekig őrzött, hirtelen ébredő fájdalom lenyomatról is hallottunk.
3/7/202422 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Szemtől szemben (2024.03.04.)

Szemtől szemben - Hétköznapi szuperhősök címmel interaktív fotókiállítás nyílt Budapesten, amely nehéz sorsú fiatalok, köztük magyar és erdélyi hátrányos helyzetű tizenévesek önkéntes munkáját mutatja be. 5 országból közel 70, nevelőotthonban nevelkedő, telepi vagy bevándorló fiatalok indulnak el a kortársaikat segíteni az Élményakadémia Egyesület munkatársainak irányításával. A Youth+ program keretében megtapasztalják, milyen érzés másoknak segíteni, miközben ők maguk is segítségre szorulnak. Bárnai Árpád és Gergely Zsófia, az Élményakadémia mentorai és a résztvevő fiatalok beszélnek a programról. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/5/202422 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Mitől jó egy iskola? (2024.02.29.)

Legyen-e házi feladat vagy iskolatáska? Segít-e az étteremből rendelt menü a menzán, vagy ha a füzet helyett a táblagép a legfontosabb eszköz? Hogy éli meg az óvodás korú gyermek, ha már négy évesen az iskolapadban ül és ebéd után nem alszik? Miért népszerű sok intézményben az egyenruha? És miért olyan sokféle a számonkérés? Mi célja van egy háztartástan órának, vagy annak, ha minden évben a gyerekek dönthetik el év elején, hogy kivel szeretnének egy osztályba kerülni? Milyen megoldások vannak egymás elfogadására és arra, hogy a kiközösítés ne lehessen része a hétköznapoknak? Finnország, Németország, Olaszország, Svédország és Ausztrália iskoláiból gyűjtöttünk tapasztalatokat, melyek szülők, pedagógusok és gyerekek élményeiből születtek. Szerkesztő: Belényi Barbara
3/1/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Láss, hogy ők is láthassanak (2024.02.28.)

Nem gondolnánk, hogy a szétszórtság, a figyelmetlenség vagy a fáradtság a rossz látás következménye is lehet. A kisgyermekek szeme azonban annyira jól alkalmazkodik, hogy gyakran csak a szemészeten derül ki: lencsére van szükség. A látszerészek ezért nagyon fontosnak tartják a szűrővizsgálatot. Alapítványuk, melynek neve: „Fontos a látásom” évek óta szervez kihelyezett látásvizsgálatokat gyermekotthonokban, ahol a gyerekek keretet is választhatnak, a kész szemüveget pedig ajándékba kapják. Műsorunkban az Alapítvány kuratóriumának elnökével, Leányfalvi Tamással beszélgettünk és egy szűrésen jártunk a budapesti Csalogány Gyermekotthonban. Szerkesztő: Diós Judit
3/1/202422 minutes, 1 second
Episode Artwork

Sérült gyermekkel egyedül (2024.02.27.)

Szerkesztő: Szendrei EditAnyagi problémák, időhiány, elszigetelődés, félelem a jövőtől: ezek voltak a leggyakrabban felsorolt nehézségek abban a kérdőíves kutatásban, amelyben a sérült gyermeket egyedül nevelő szülőket kérdezték. Az eredményekről „A könnyebb mindennapokért” címmel rendezett konferenciát a Találj Magadra Egyesület és az Egyszülős Központ. Megszólalók: Láng Edina, a Találj Magadra Egyesület elnöke és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.
2/27/202422 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Önsegítő anyukák közössége (2024.02.26.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Anyává váláskor az egész életünk megváltozik. Ilyenkor születik meg a család, és össze kell hangolni a régi és új feladatokat, elvárásokat. De nem sokkal könnyebb a második vagy harmadik gyerek születésekor sem. Mit tehetünk, hogy ne csapjanak össze a hullámok a fejünk felett? Hogy lehet elkerülni a testvérféltékenységet? Mit szabad és mit nem? A sok kérdésre – pszichológusok segítségével – maguk az anyák adják meg a választ.
2/27/202422 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Kortárs irodalmi műhely magyartanároknak (2024.02.22.)

Égigérő fa a budafoki családi ház kertjében, találkozás a saját nagyapánkkal 1956 Budapestjén, vagy elképesztő kalandokat átélni egy hógömb fogságában az osztálytársakkal – néhány motívum kortárs ifjúsági regényekből, amelyeket szívesen olvasnak a gyerekek. Hogyan építik be ezeket a könyveket az irodalomórákba a magyartanárok? Miért van egyáltalán szükség erre? És hogyan segítenek ezek a művek a „tartós” olvasóvá válásban? Pezsgő irodalmi műhelyben jártunk, ahol magyartanárok osztják meg egymással ötleteiket, tapasztalataikat. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/23/202423 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Egyedülállók (2024.02.21.)

Sok gyermek vár örökbe fogadásra. És sokan várják, hogy szülők lehessenek. Valószínűleg jóval kevesebben vannak, akik kifejezetten Down-szindrómás babát szeretnének örökbe fogadni. Jásper Éva azonban éppen ilyen. Egyedül vállalta az örökanyaságot. Tomi pedig ma már iskolába jár. Szerkesztő: Süveges Gergő
2/23/202422 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Anyák nehezített pályán (2024.02.20.)

Anyák nehezített pályán. A Média a családért külhoni díjazottjai közül idén ez a téma emelkedett ki számunkra. A mindennapok küzdelmeiben különös erővel és sajátos eszközökkel részt vevő édesanyák történeteit elénk táró felvidéki, erdélyi és kárpátaljai kollégákkal beszélgettünk díjazásuk alkalmával. A témáik kibontása gyakran vezetett el saját élettörténetükhöz is, vagy éppen abból indult. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/21/202422 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Gyermekkori sebek és a szociodráma (2024.02.19.)

Az ACA az alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyerekeinek egyesülete. Találkozóikon tiszteletteljes és biztonságos környezetben oszthatják meg egymással hasonló élményeiket. Ezek nagyon nehéz történetek, de a gyerekkor feldolgozása szükséges az egészséges felnőtt élethez. Pados Eszter és Menyhárt Felícia, a Magyar Pszichodráma Egyesület szakemberei bemutatnak egy módszert: a szociodrámát, amellyel az ilyen családban felnövő vagy felnőtt gyerekeket lehet gyógyítani. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/21/202422 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Házasság második látásra (2024.02.15.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella A statisztikák szerint körülbelül a házasságkötések fele válással végződik. Ugyanakkor, bár jóval kisebb mértékben, néha a válás után találnak egymásra igazán a volt házastársak, és újra összekötik az életüket. Lehetséges második nekifutásra boldogan élni, míg meg nem halunk? Mi kell ahhoz, hogy újra felépüljön a bizalom? Tölgyesi Klára családterapeutával és egy elvált, majd egymással újraházasodott párral beszélgetünk.
2/15/202423 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

A házasság, mint társas játék (2024.02.14.)

Szerkesztő: Süveges Gergő A házasság hete előtt játékra hívtunk egy házaspárt. Gorove Kriszta középiskolai tanár, László orvos. 43 éve házasok. Civil munkájuk mellett vezetik a Családok Jézusban házasközösséget. Azt kértük tőlük, hogy mindketten válasszanak 5-6 olyan tárgyat, amely a házasságukra utal, arra emlékezteti őket vagy szép élményt idéz fel. Fontos feltétel volt, hogy egymás előtt is tartsák titokban a választásukat. Aztán együtt leültünk, hogy beszélgessünk a tárgyakról - valójában a kapcsolatukról.
2/14/202422 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Ásó, kapa, nagyharang? (2024.02.13.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket”- hangzik a mesebeli házasságkötésekkor, s ma is nagyon sokan vágynak arra, hogy boldogan éljenek együtt addig, amíg meg nem halnak. Ám a gyakorlat rácáfol erre a mély belső vágyra, s mintha egyre nehezebb lenne megtalálni a párt, elköteleződni mellette, majd pedig közösen benne maradni az egyáltalán nem csak boldog napokból álló házasságban. Egy nagyon fiatal házaspárral és Mogyorósy-Révész Zsuzsanna pszichológussal beszélgetünk ezekről a kérdésekről.
2/14/202422 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

A Média a Családért díj hazai díjazottjai 2023-ban (2024.02.12.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A Média a Családért Alapítvány idén is díjazta a családdal kapcsolatos cikkeket, rádió- és televízióműsorokat. A legjobbakat havonta választja ki a szakmai zsűri, így 12 jelöltből kerül ki a magyarországi díj győztese. Olyan újságírókat jutalmaznak, akik értékközpontú, családot erősítő, szakmailag igényes, problémamegoldó anyagot készítenek, és ezzel sok olvasót elgondolkoztatnak. A Vendég a háznál szerkesztői is voltak már egy-egy hónap győztesei, de idén először nyerte el a fődíjat egyik munkatársunk, Süveges Gergő. A díjazottakkal beszélgetünk a pályaművekről.
2/14/202422 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Szaktanácsadó-képzés a gyermekre váró párokért (2024.02.08.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Újabb mérföldkőhöz érkezett a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna-Joachim Programja: februárban megkapták a diplomájukat a 2 éve indított szakirányú továbbképzésük első hallgatói. A program a hosszú ideje gyermekre váró házaspárok lelki, mentális támogatását tűzte ki célul, ezért indítottak a házaspároknak szóló ingyenes hétvégesorozatot, párkonzultációs centrumot és az érdeklődő szakembereknek posztgraduális képzést. A frissen végzettekkel beszélgettünk és felkerestünk egy párt is, akiknél a hétvégesorozaton való részvételük óta már megszületett a várva várt gyermek.
2/8/202422 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Lomok, kacatok, kincsek – miért gyűjtögetünk? (2024.02.07.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Mosásra és vasalásra váró ruhakupacok, gyerekek játékai szerte a lakásban, vagy emlékbe elrakott tárgyak, „valamire még jó lesz” gyűjtemény a kamrában: sokan élnek ezek között. A rendről, rendetlenségről alkotott megítélés nagyon egyéni. Ám van olyan helyzet, ami már mentális zavarra utal, és szakember segítségét igényli. Szerencsére ez sokkal ritkább, mint ahogyan azt sok családban magukról megfogalmazzák.
2/7/202422 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Behálózva a neten (2024.02.06.)

Szerkesztő: Diós Judit Ugye, szép vagyok? Ezt kérdezik a kamaszok kimondva vagy kimondatlanul a haspólóval, a forrónadrággal, de egy erotikus képpel is a mobilon. Az ilyen tartalmak küldése, vagyis a szexting veszélyes, hiszen az osztálycsoportban éppúgy kiköthet, mint egy pornóoldalon. Létezik az online becserkészés, a grooming is, amikor felnőttek férkőznek a gyerekek bizalmába és intim képek küldésére veszik rá őket. Mire figyeljünk, hogyan előzhetjük meg a bajt és hol kérhetünk segítséget, ha már megtörtént? A Biztonságos Internet Napon vendégeink a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Internetkonferenciájának résztvevői: Reményiné Csekeő Borbála a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Csalár Dorina, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által fenntartott Internet Hotline vezetője és Kotroczó Dóra, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet programjának hotline szakértője.
2/6/202423 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Mit tud az Okos Doboz? (2024.02.05.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Hogyan lehet játékosan megtanulni a tananyagot? Ebben segít az Okos Doboz, egy olyan honlap, amely grafikus feladatsorokkal, gondolkodási képességeket fejlesztő játékokkal és rövid oktató videókkal segíti a 6-18 éves diákokat a tantárgyak elsajátításában, gyakorlásában és a gondolkodási képességek fejlesztésében. Egyúttal segít a szülőknek és a tanároknak is. Szűcs Dóra, az Okos Doboz Kft ügyvezető igazgatója mutatja be az ingyenes programot, és megszólalnak a felhasználók is: Aradi Szilvia, az Óbudai Nagy László Általános Iskola tagintézmény vezetője és tanárai: Bornemissza Zsuzsa, Király Tímea és a gyerekek.
2/6/202422 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Uralom a mobilom (2024.02.01.)

Munka közben is nehéz koncentrálni, ha egyszer csak pittyeg a telefon és fényképet kapunk, vagy üzenet érkezik. Ne csodálkozzunk, ha a gyermekünk sem tud a Toldira figyelni, miközben sorban jönnek a vicces videók. Talán mindannyiunknak meg kellene tanulnunk, hogy mielőtt zsigerből megfogjuk a telefont, mérlegeljük, hogy miről mondunk le érte, vagy mit nyerünk vele. Az Uralom a mobilom című önismereti füzetről Horváth Ria pedagógussal beszélgetünk és meglátogatunk egy olyan iskolát, ahol november óta mindennap pingpongozás, csocsózás és beszélgetés van a szünetben telefonozás helyett. Szerkesztő: Diós Judit
2/1/202423 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Hogyan együnk okosan? (2024.01.31.)

Mától nem eszem édességet, elkezdek tornázni, mindennap eszem zöldséget, gyümölcsöt – az év elején még lelkesen igyekszünk egészségesebbé tenni az életmódunkat, étkezési szokásainkat. De hogyan lehetséges a rögzült mintákat felülírni, illetve a gyerekeknél eleve az egészséges étkezési kultúrát kialakítani, különösen akkor, ha mi sem állunk a helyzet magaslatán? Az elhatározásnak bennünk kell megszületnie, a megvalósításban viszont sok szakmai ajánlás és program segíthet, például a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által kidolgozott Okostányér vagy a már tíz éve működő GYERE, vagyis Gyermekek Egészsége program. Szülőkkel, gyerekekkel és a MDOSZ elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/1/202423 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Lelki támogatás egyszülős családoknak (2024.01.30.)

Váláskor a szülők éppúgy elveszítik a talajt a lábuk alól, mint a gyermekek. Egyszülős családoknak és gyermekeiknek nyújt ingyenes segítséget az újonnan megnyílt pszichológiai központ, melyet egy ötgyermekes édesanya alapított. A gyerekek közösségben találhatnak ismét saját útjukra, a szülők egyénileg is kaphatnak támogatást a továbblépéshez. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/1/202422 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Iskola a XXI. században (2024.01.29.)

A XIX. században épült, kaszárnyákra hasonlító iskolák kora lejárt. De mit várunk el manapság az iskolától? Rugalmas falat, vagy színes bútorokat, okostáblát vagy kültéri tantermet? Milyen a jó iskola az építész, és milyen a tanárok szerint? Mi a térpedagógia, mit tanítanak az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a térszervezésről? Dr. Tamáska Máté rektorhelyettest kérdeztük, és ellátogattunk egy most elkészült iskolába, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnáziumba. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/1/202422 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Életem az ételed – életveszélyes allergiák (2024.01.25.)

Ha valakivel közlik a diagnózist, hogy gyermeke életveszélyesen allergiás bizonyos ételekre, szakértők szerint gyakran felér egy halálhír közlésével. Átélni egy anafilaxiás rohamot, arra talán szavak sincsenek. Mindezt feldolgozni pedig éppolyan nehéz, mint elfogadtatni a közösséggel, hogy a támogatásuk nélkül az allergiás gyermek mindennapjai életveszélyesek. Életem az ételed címmel, hazánkban elsőként indítottak szülőtámogató csoportokat, hogy megérezzék a családok, nincsenek egyedül a kilátástalannak tűnő helyzetükkel. Megszólalók: Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület alapító tagjai, Bertalan Eszter pszichológus, Csáki Csilla gyermekorvos, allergológus és érintett családok. Szerkesztő: Belényi Barbara
1/25/202422 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Szeretetkapcsolatok a mozaikcsaládban (2024.01.24.)

Hónapról hónapra a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma arról gondolkodunk, hogyan lehet a szeretetkapcsolatot kiépíteni és megőrizni a házasságban - miközben ott nyüzsögnek körülöttünk a gyerekek és a rokonok is. Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
1/25/202422 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Művészeti ösztöndíj gyerekeknek (2024.01.23.)

Zenei, képzőművészeti és irodalmi területeken kiemelkedő tehetségű gyermekek számára hozták létre azt az ösztöndíj programot, amelyben a havi juttatás mellett neves mentorok kísérik a fiatalokat. A több évtizede pályán lévő művészek saját tapasztalataikat adják tovább a fiataloknak, szélesítve a látásmódjukat új stílusok, műfajok, módszerek bemutatásával. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/25/202422 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

KB35 Színházi Nevelési Társulat (2024.01.22.)

A színházi nevelési előadások meghatározott pedagógiai céllal születnek, általában a színházat becsempészik az osztályterembe, interaktívak, és olyan közeget teremtenek, ahol a gyerekek szabadon oszthatják meg gondolataikat, érzéseiket. A KB35 Társulat pedagógusokból, pszichológusokból, drámatanárokból álló csapat, akik hisznek abban, hogy a színház eszközeivel lehet és érdemes nevelni, egy olyan új minőséget létrehozni, ami valódi, közös tanulást eredményez. A Társulatból megszólalnak: Szivák-Tóth Viktor színész, Fazekas Anna Dorottya pszichológus, Kovács Zoltán magyartanár, Boda Tibor drámatanár. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/25/202420 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Az életmód, a környezet és a genetika szerepe a gyerekkori ételallergiákban (2024.01.18.)

Hasfájás, hányás, bőrkiütés, orrfolyás, köhögés – ezek a gyerekeknél gyakori tünetek vírusfertőzésre és ételallergiára is utalhatnak. Sokszor hosszas nyomozást igényel a kiváltó okok megállapítása, ugyanakkor a szakemberek nem ajánlják a különféle „mentes” étrendeket megelőzésképpen, alapos kivizsgálás nélkül. Milyen életmódbeli és örökletes tényezők állnak az ételérzékenységek egyre gyakoribbá válása mögött? Van-e összefüggés a légúti fertőzések és az ételallergiák között? És megszabadulhatunk-e tőlük? Dr. Cseh Áron gasztroenterológussal és érintett családokkal beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
1/18/202422 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Kit követünk? Influenszerek és a mesterséges intelligencia (2024.01.17.)

Úgy beszél hozzám, mintha ismerősök lennénk, humoros, érdekes és tapasztaltnak tűnik. A netes influenszerek szórakoztatóak, de befolyásolnak is. Tudjuk-e, hogy a hozzászólásunk nekik bevételt jelenthet? A mesterséges intelligencia terjedésével már most is sokszor nehéz eldöntenünk, hogy emberrel vagy robottal beszélünk, egyre fontosabb lesz a mérlegelés, a tudatosítás képessége. Meg tudjuk-e tanítani a gyerekeknek, hogy felismerjék, ha rá akarják venni őket valamire és tudjanak dönteni róla? A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Internetkonferenciáján vendégünk volt Klausz Melinda közösségi média szakértő és Rab Árpád, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Szerkesztő: Diós Judit
1/17/202422 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Szülővé válás társasjátékkal (2024.01.16.)

Hogyan segítheti a sivatag homokján hason elnyúló teve fotója az anyaságról való gondolkodást? Éppen úgy, ahogyan egy bonyolult sínrendszerű pályaudvarra érkező mozdony képe. A kérdések a kártyalapokon, a válaszok pedig az édesanyákban, édesapákban, a párokban fogalmazódnak meg az inspiráló képek segítségével. Édesanyák és mentálhigiénés szakemberek alkották meg az új önismereti társasjátékot a szülővé válás időszakára. Megszólalók: Erdős Eszter mentálhigiénés szakember, Maczej Györgyi mentálhigiénés lelkigondozó és Márialigetiné Dávid Orsolya, a játék ötletgazdája. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/17/202422 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Egyszülős családok étkezése (2024.01.15.)

Egészségeset vagy olcsót, húst vagy zöldséget, termelői piacról vagy szupermarketből? Mi alapján vásárolnak, és mit fogyasztanak az egyszülős családok? Egy friss felmérés eredményeit ismerteti Antal Emese dietetikus, a Környezeti Társadalom Kutatók Csoportja kutatója és megszólalnak az érintettek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/17/202423 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Kártyajátékkal a szülő-gyermek-pedagógus közti jó kommunikációért (2023.12.28.)

Szerkesztő: Belényi Barbara Hangos, agresszív, nehezen kezelhető, az órán képtelen 45 percig nyugodtan ülni. Amikor eltérően fejlődik egy gyermek, az az egész közösség létét megnehezíti. A tehetetlenség pedig gyakran a nyílt, őszinte és empatikus kommunikációt lehetetleníti el. A bio-trio program célja az egészséges kommunikáció kialakítása a speciális nevelési igényű gyerekek, azok szülei, valamint a gyerekekkel foglalkozó szakemberek között kiadványokkal, képzésekkel és egy frissen kiadott, ingyen elérhető kártyajátékkal. Megszólalók: Hegedűsné Fábián Ágnes, a 18. kerületi Kassa utcai Általános Iskola intézményvezető helyettese, tanító, tanár és gyerekek.
12/28/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Gyerekkel havon, jégen, múzeumban (2023.12.27.)

Szerkesztő: Diós Judit A téli szünet jó lehetőség a kirándulásra, mozgásra, akár a hóban és a jégen is. Mire figyeljünk, ha korcsolyázni vagy síelni indulunk? A jégcsarnokban, az oktató sípályán és a budapesti Természettudományi Múzeumban jártunk, ahol a Jégvilág kiállításon nemcsak romzárt, mammutbébit és pézsmatulkot láthatunk, hanem akár korcsolyázhatunk is. Beszélgetőtársunk Bernert Zsolt főigazgató, Rosnik András műkorcsolya edző és Rév-Derschner Orsolya síoktató.
12/27/202322 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Családi muzsikálás (2023.12.26.)

Szerkesztő: Szendrei Edit A közös éneklés, a családi muzsikálás az ünnepek része sok helyen. Ma két olyan családhoz látogatunk, ahol ez a mindennapok és az ünnepi hagyományok része. Pepe és két kisfia, Roland és Ervin zenekart alkotva másoknak is koncerteznek. A Tüzes családban pedig mindhárom gyermek elvégezte a kántorképzőt, a templomi közösségben is szolgálatot látnak el, szüleik pedig a kórusban énekelnek.
12/26/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A Születés Háza Gödön (2023.12.25.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Lehet születni istállóban, kórházban, otthon, és most már születésházban is. Magyarországon 1997 óta törvény szabályozza az otthonszülést, de akinek nem alkalmas erre a lakása, választhatja a születésházat is. Gödön ősszel nyílt egy, ahol olyan biztonságos környezettel veszik körbe az anyákat, mintha egyszerre otthon is és kórházban is lennének. Műsorunkban megszólal H. Molnár Anikó bába és az édesanyák is.
12/25/202322 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Apaemlékek (2023.12.21.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apaemlékek. Mondatok, amelyek ma is a fülünkben csengenek. Mozdulatok, amelyeket magunk előtt látunk. Élmények, amelyektől ma is könny szökik a szemünkbe. Apai útravalók, ajándékok, emlékek, kincsek. Ez az Apakérdések rovat karácsonyi ajándéka a Kossuth Rádió és a Vendég a háznál minden hallgatója számára.
12/21/202319 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Az ajándékozás titkai (2023.12.20.)

A karácsonyi készülődés elengedhetetlen tartozéka az ajándékok beszerzése. De kinek mit vegyünk? Ki dönti el, és hogyan szerezzük be? És mi van, ha már a gyerek is szeretne ajándékot adni? És hova rejtsük el a sok titkot, ami decemberben felhalmozódik a lakásban? Szülők és gyerekek mesélik el, ők milyen szokásokat alakítottak ki otthon. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/20/202322 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Egy testben két szív (2023.12.20.)

Egy testben két szív – két lélek és test egymásra találásának gyümölcse. Szakralitás és fizikai valóság, öröm és aggodalom találkozik a várandósság, majd a szülés, s a kisgyermekes lét állapotaiban. A mesék ősi tanításaival és költők alkotásaival teszik átélhetővé azt az érzelmi zuhatagot, ami a szülőséggel jár az új antológia szerkesztői: Szabó T. Anna költő és Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/19/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Adventi kézműves délutánok (2023.12.18.)

A hónap nagy kérdése, hogy hogyan fér bele minden: a munka, a család, a háztartás, és még a Karácsony is? És ha lehet, szorítsunk bele egy kis énidőt, megnyugvást, lecsendesedést, és közös alkotást a gyerekkel. Ehhez nyújtanak segítséget a különböző kézműves foglalkozások, ahol asztaldíszeket, csomagolópapírokat, ajándékokat készíthetünk. Mi az Erzsébetligetben jártunk Advent második vasárnapján, ahol beszélgettünk Szabó Csillával, az Erzsébetligeti Színház igazgatójával, a foglalkozás vezetőjével, Kajdy Judit rajztanárral, és megszólalnak a részt vevő szülők és gyerekek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/19/202322 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Kiút a fájdalomból (2023.12.14)

Ki ne aggódott volna már a beteg gyermekéért, amikor az fájdalmaktól szenvedett? És vannak gyerekek, akik sokszor hosszú hónapokon, éveken át élnek együtt krónikussá vált fájdalommal. A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Központja hosszú évek óta igyekszik segíteni nekik és szüleiknek, idén ősszel Fájdalomkezelő kisokos címmel kötetben foglalták össze közérthetően az érintett gyerekek szülei és gyerekekkel foglalkozó szakemberek számára a legfontosabb tudnivalókat. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/15/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Meddőségkezelés természetes módszerekkel (2023.12.13.)

Szerkesztő: Diós Judit Egyre több pár szembesül azzal a fájdalommal, hogy hiába vágynak rá, nem fogan gyermekük, és sokszor a rutin kivizsgálás után sem derül ki, miért. Az úgynevezett helyreállító reprodukciós orvoslás szerint a meddőség nem diagnózis, hanem tünet, méghozzá általában több krónikus betegség tünete, melyek kezelésével a termékenység visszatérhet. Ősszel Budapesten járt Phil Boyle, a Helyreállító Reproduktív Orvoslás Nemzetközi Intézetének elnöke, a dublini NEO Fertility Intézet igazgatója, vele és Schaffler Orsolyával, a Katolikus Szeretetszolgálat Természetes gyermekáldás projektjének szakmai vezetőjével beszélgettünk.
12/14/202322 minutes
Episode Artwork

Konduktor leszek (2023.12.12.)

Tizenkilenc évvel ezelőtt születtek azok az ikerbabák, akikhez ma vendégségbe érkezünk. Korábban jöttek, harmincnegyedik hétre, ám elég fejletten. Még így is szükségük volt fejlesztésre és kis extra figyelemre. Teltek az évek, és amikor pályaválasztás elé kerültek, az egyikük, bár szerinte nem emlékszik a korai időszakra, mégis konduktorként képzelte el magát. S ekkor a szálak összeértek ismét. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/12/202322 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Mit olvasnak a kiskamaszok? (2023.12.11.)

Bár nem könnyű a könyveknek versenyezni a telefon, tablet, online játékok, közösségi oldalak uralta mindennapokkal, azért nem lehetetlen. Sőt! Mai adásunkban lelkes könyvtárosokkal, nagyszülővel és gyerekekkel beszélgetünk arról, hogy milyen programokkal, ötletekkel hódítják meg az olvasókat a könyvtárak, Kertész Erzsi ifjúsági íróval pedig arról, hogy milyen témák szólítják meg a kiskamaszokat. Vendégeink: Dienes Éva, a FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtárának vezetője, Dankó Friderika, a balatonalmádi Pannónia Könyvtár vezetője és Kertész Erzsi író. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/11/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Hogyan lehet igazán örömteli az advent a családban? (2023.12.07.)

Nemsokára karácsony, ahogyan erre mellesleg októbertől figyelmeztet a bevásárlóközpontok kínálata, a munkahelyi szabadságtervek leadása, vagy a gyerekek iskolai énekpróbáinak és téli szünet előtti témazáróinak sűrűsödése. Hogyan lehet mégis lassítani szülőként, gyerekként, hogy az advent ne rohanás, hanem a szó jó értelmében várakozás legyen? Gyerekeket, szülőket kérdeztünk, és beszélgettünk dr. Eigner Bernadett családterapeutával, valamint az M2 gyerekcsatorna Adventi Kalandáriumának szerkesztőivel. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/7/202322 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Jónak lenni jó! Korai fejlesztés a Gyermekgyógyászati Klinikán (2023.12.06.)

„Ahol a kőből vizet lehet fakasztani” – így fogalmaz Dr. Cziniel Mónika gyermekneurológus, neonatológus, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Fejlődésneurológiai Ambulanciájának vezetője. A fejlődési rendellenességgel vagy idő előtt született babák legfontosabb fejlesztői maguk a szülők, akik személyre szabott diagnosztika alapján tudják otthonukban naponta többször is elvégezni a babákkal azokat a gyakorlatokat, amelyeknek minél többszöri ismétlése hatalmas lehetőséget ad az idegrendszeri fejlődéshez. Az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányában idén a Semmelweis Egyetem Fejlődéstámogató Központja számára gyűjtik az adományokat. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/6/202322 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Művészetterápia a sérült gyermekekért (2023.12.05.)

A művészeti tevékenység segít a gyerekeknek az önkifejezésben, a feszültségek levezetésében és a sikerélmény megélésében. Erre a sajátos nevelési igényű vagy hátrányos helyzetű gyerekeknek különösen nagy szüksége van. Hogyan használják a színes pöttyös Ulwila kottát az értelmi sérülteknél a zeneoktatásban? Hogyan segít egy saját maguk alkotta szuperhős meséje a jó értelmi képességű, autizmusban érintett gyerekeknek? És hogyan ad önbizalmat, kompetenciaérzést egy rajzpályázat projektje hátrányos helyzetű diákoknak? Megszólalók: Keő Barbara, a Vecsési Zenei Alapfokú Művészeti Iskola munkatársa, Kruss Sarolta gyógypedagógus, művészetterapeuta, Urbán Tamara Eszter és Boldizsár Molnár Györgyi, a Szolnoki Szakképzési Centrum művésztanárai. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
12/6/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Apák perinatális veszteségei (203.12.04.)

Átsuhanó babák. Így hívják azokat a gyerekeket, akiket vártak, de nem érkeztek meg. Ők azok, akik "átsuhannak", hiszen rövidke idejük a földi létben gyorsan elillan. Az egyik legnagyobb fájdalom a világon egy kisbaba elvesztése. A perinatális gyász sokkal több embert érint, mint gondolnánk, nőket, férfiakat egyaránt, akik úgy váltak szülőkké, hogy sosem foghatták kezükbe élő csecsemőjüket. Ősszel a Babagenetika Egyesület az átsuhanó babákra emlékezett az apák szemszögéből. Műsorunkban megszólalnak érintett apák, és Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/6/202322 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Ahol szabad fára mászni szünetben (2023.12.01.)

A Gyermekliget Általános Iskola egy hajdani tanyasi iskola épületeiben működik Kecskemét határában. Közel a kiserdő, az udvaron macska szalad át, a fák közt csúszda, hinta, a ház falán táblafesték, mivel gyakran kint tartják a matematikaórát. Hátul kis tavacska halakkal, vetemény, fűszernövények, jó időben itt zajlik a biológiaóra, környezetóra. A benti és kinti terek folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, a tananyag maga az élet. Nincs csengő, a termekben a padok mellett szőnyeg, babzsákfotel. Ebben a harmonikus közegben pedig feléled a gyerekek természetes tudásvágya is. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/1/202322 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Letenni őseink terheit a mesék segítségével (2023.11.29.)

A mesehősöknek is gyakran olyan feladattal, nehézséggel kell szembenézniük, amelybe az őseik belebuktak, és először ezeket kell megoldaniuk. Vagyis a transzgenerációs öröklődés témája megjelenik a mesékben is, melyek szimbólumrendszere az emberiség kollektív tudásához kapcsolódik, és egyetemes megoldási mintákat kínál az egyéni krízishelyzetekre. Vaskor Gréta családterapeuta és dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus a mesék segítségével keresik a válaszokat a leggyakoribb transzgenerációs problémákra. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/29/202352 seconds
Episode Artwork

Étel, élmény szívességből és Fellegvár halmozottan sérült gyerekeknek (2023.11.28.)

A Családbarát Magyarország Központ által meghirdetett Önként Jöttem díjra idén négy közösséget jelöltek. A Balatonlellei Adománybankban pénz nem forog, csak szívességek, tárgyak, ennivaló, élmények. Megálmodója egy tanárnő, Kiss Gabriella, aki annak örül, hogyha az is betesz egy apró szívességet a bankba, aki tárgyi dolgokban hiányt szenved és az is elfogad egy tálca sütit, aki adományt küld, mert ilyenkor a jóság körbeér. Az Önként Jöttem díj idei győztese a halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány. Alapítója Varga Gábor, aki egyedül maradt kisfiával, de nem talált számára megfelelő intézményt, ezért a semmiből létrehozta a Fellegvár napközit. Szerkesztő: Diós Judit
11/29/202352 seconds
Episode Artwork

Önként jött tündérek és fiatalok (2023.11.27.)

Fizetség nélkül, jószándékból, másokért – az önkéntes munkával valójában az is nyer, aki adja. A Családbarát Magyarország Központ által meghirdetett Önként Jöttem díjra idén négy közösséget jelöltek. Mai műsorunkban közülük kettőt mutatunk be. A Tündérpakk Alapítvány és a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesülete élelmiszercsomagtól a ruhán át a bútorig a mindennapokban és az ünnepekben is igyekszik segíteni a rászoruló családoknak. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/29/202322 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Térpedagógia: tanulási, tanítási terek (2023.11.23.)

Csoportmunka fizikaórán egymás mögött ülve a padban? Kötetlen beszélgetés a versekről arccal a tábla felé? Szinte lehetetlen. Hiába az innovatív pedagógiai módszerek, ha a tér, ahol alkalmazzák ezeket a tanárok, nehezíti a működésüket. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola Térpedagógiai Műhelyében a leendő tanítóknak, óvodapedagógusoknak mutatnak jó gyakorlatokat a térhasználathoz és kutatómunka is folyik. Megszólalók: dr. Tamáska Máté, az AVKF rektorhelyettese, a Térpedagógiai Műhely vezetője, Bihary Sarolta belsőépítész, Dani-Ördög Dalma szociálpedagógus. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/24/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Petőfi és a mai gyerekek (2023.11.22.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük idén, művészek és irodalmi szakemberek igyekeznek több műfajban, változatos módon megeleveníteni a költő alakját. Az M2 gyerekcsatorna Rímerdő című sorozatának őszi évadában az ismert verseket diákokkal filmesítik meg. Hogyan lehet közel hozni a gyerekekhez a verseket, és mit mond nekik egy 1840-es években írt mű? Hogy éltek, milyenek lehettek a 19. században a tizenéves, huszonéves fiatalok? A sorozat alkotóival beszélgetünk.
11/22/202322 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Az iskolapszichológusok feladatai (2023.11.21.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Rengeteg változással, feszültséggel küzdenek az iskolák az utóbbi időben. Hogyan támogathatják az iskolában jelenlévőket, a gyerekeket és a felnőtteket is az iskolapszichológusok? Mit jelent számukra a reziliencia, vagyis a rugalmas megküzdés? És hol kaphatnak ők segítséget? Szegeden jártunk az iskolapszichológusok konferenciáján. Megszólalók: Dr. Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékének vezetője, Balogh Anna, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat IV. kerületi tagintézményének munkatársa, Szommer Gabriella pszichológus.
11/21/202322 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: nagypapának lenni (2023.11.20.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Az életkori áttekintést ma zárjuk, jönnek az unokák. Változik a párkapcsolatunk is, és elindulunk az öregedés útján. Beszélgetőtársak: Tóth András pár- és családterapeuta, és Koncz András ötgyermekes édesapa, háromunokás nagypapa.
11/21/202322 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Korai fejlesztés vízben (2023.11.16.)

Ellazít, megnyugtat és örömet okoz - a vízben mozogni jó, ha pedig jól érezzük magunkat, könnyen tanulunk. A koraszülött vagy sérüléssel született picik esetében is nagyon fontos az úgynevezett korai fejlesztés, amelynek egyik formája a víziterápia. Hogyan fejlődhet a vízben egy csecsemő mozgása, értelme, kézügyessége, kommunikációja, sőt a látása? A november 17-i koraszülöttek világnapja alkalmából vendégeink: Fenyősi Fanni, a BHRG Alapítvány kuratóriumi elnöke, Schultheisz Judit gyermekorvos, a Gézengúz Alapítvány orvosigazgatója, Galgóczi Ádám gyógytornász és Borhy Ágnes, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Izabella utca 1-es tagintézményének korai fejlesztő gyógypedagógusa. Szerkesztő: Diós Judit
11/17/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Lányok Napja (2023.11.15.)

Fizika, kémia, űrkutatás - ezek a tudományterületek a lányokat is érdekelhetik, mégis kevés nő próbálkozik meg velük. A Nők a Tudományban Egyesület évek óta népszerűsíti, mutatja be izgalmas formában a STEM területeket az iskolás lányoknak, hogy ha itt képzelnék el a jövőjüket, merjenek belevágni. A program létjogosultságát különösen jól alátámasztja Karikó Katalin Nobel-díja is. Az őszi Lányok Napján jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/15/202323 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Tantárgyi szorongások (2023.11.14.)

Mindenki emlékszik arra, melyik tantárgyat nem szerette, melyiket nem tudta. Ennél erősebb a tantárgyi szorongás, ami megakadályozza, hogy az adott tantárgyhoz pozitívan álljunk és elsajátítsuk. Hogy alakul ki ez a jelenség, és mit tehetünk ellene? Dr. Bernáth László, az ELTE egyetemi docense beszél a jelenségről, és megszólalnak gyerekek és tanárok is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/14/202322 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Különböző kultúrák együtt már a bölcsődében (2023.11.13.)

Ma már az interkulturális nevelés napi gyakorlat sok hazai óvodában és bölcsődében. Hogyan játszanak, mire van szükségük, egyáltalán miben mások a különböző nemzetiségű és eltérő kultúrájú gyerekek? Hogyan lehet megismerkedni, együttműködni a családjaikkal? És mik a hasonlóságok és különbségek az európai nevelési gyakorlatban? A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola kisgyermeknevelési konferenciáján és a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Minimanó tagintézményében jártunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/13/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Aktív Iskola Program (2023.11.09.)

Hogyan érjük el, hogy legalább napi egy órát mozogjanak a gyerekek? A felmérések, kutatások és a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy a gyerekek fizikai teljesítőképessége, erőnléte gyengébb, mint akár csak tíz évvel ezelőtt, és nehezebb is rávenni őket a sportolásra. A mindennapos testnevelés kiegészítése gyanánt ezért a Magyar Diáksport Szövetség szeptemberben elindította az Aktív Iskola Programot. A cél, hogy életformává váljon a napi mozgás, és ezáltal az egészségesebb életmód. A Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban jártunk, akik az elsők közt csatlakoztak a kezdeményezéshez. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/9/202323 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok: ki kivel van? (2023.11.08.)

Hónapról hónapra a mozaikcsaládok mindennapjaiba, nehézségeibe és megoldási módjaiba pillantunk be. Nem akarjuk tagadni, hogy egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Azonban ha úgy fordul az életünk, hogy korlátozottan élhetjük meg az álmainkat, igyekszünk kihozni a helyzetből azt, ami lehetséges. Ma a mozaikcsalád lojalitáskonfliktusait vesszük sorra: Kivel tartok konfliktus esetén? Szabad-e szeretnem a távol lévő szülőt? És egyáltalán: hogyan találják meg a szerepüket a mozaikcsaládban a bennszülöttek és az újonnan érkezők? Szakértőink Bogár Zsuzsa és Vajda Péter, a Mozaikcsalád Központ alapítói. Szerkesztő: Süveges Gergő
11/9/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Kalandos erdő a múzeumban (2023.11.07.)

A gyökerektől a lombkoronáig bebarangolni az erdő különböző szintjeit izgalmas felfedezés főleg olyan helyszínen, ahol mindent kézbe lehet venni, a Természettudományi Múzeum Természetbúvár termében. A vakond, a harkály, a sün jó ismerősei a gyerekeknek. Ám amikor a nyest, a menyét és a görény preparátumai közül kell választani, akkor már nehezedik a helyzet, főleg mikor a hermelinek is csatlakoznak. Mi micsoda, és hol van a helye az élővilág nagy szövetében? Élményeken keresztül tanultak az Alsóerdősori Iskola diákjai. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/9/202322 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Rajzszakkör Csepelen (2023.11.06.)

Ha megkérdezzük a gyereket, hogy mi újság az iskolában, a rajzórára többnyire nem gondolunk. Pedig ha az önbizalmat, a kreativitást, a szépérzéket, az önismeretet, az érzelmek kifejezését akarjuk fejleszteni, ez az óra kiválóan alkalmas erre. Ehhez persze kell egy lelkes, szakértő, hiteles tanár. Találtunk egyet a Csepeli Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, és ellátogattunk egy délutáni szakkörére. Ő Geisbühl Tünde, festőművész. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/9/202322 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Perinatális veszteségek (2023.11.02)

Szerkesztő: Szendrei Edit Veszteség a várandósság és a szülés körüli időszakban. A tapasztalatok szerint sok család különösen nehezen tud viszonyulni a veszteséghez, ezáltal gyakran titokká, tabuvá válik a téma, és elakad az érzelmi feldolgozás, ami jelentős nehézséget okozhat a család mentálhigiénéjében, valamint akár pszichoszomatikus tünetképzéshez, megbetegedésekhez is vezethet. Hogyan hat évtizedek múltával is a feldolgozatlan veszteség? És mik a gyászkísérés lehetséges módjai? Szakértő: Szénási Kornélia pszichológus.
11/2/202323 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Családi történetekkel önmagunk megismerésért (2023.11.01)

Szerkesztő: Belényi Barbara Kik vagyunk, honnan jöttünk, miért érzünk bizonyos helyzeteket nagyon nehéznek, vagy miért sodródunk újra és újra hasonló konfliktusokba szeretteinkkel? Ha családunk történeteit megismerjük, azzal nem csak a gyermekeinkhez, de saját magunkhoz is közelebb kerülhetünk. Egy kismama csoport Kibeszélő körén jártunk, akik egy transzgenerációs önismereti kártyajáték segítségével vallottak saját megéléseikről. Szakértő: Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus.
11/1/202322 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Mesék hajlékában (2023.10.31)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Gyerekeknek mesélni magától értetődő, de hogyan fogadják a mesét a felnőttek? Mit mondanak a mesék olyan felnőttek számára, akiknek nincs otthonuk, és a családjukkal is meglazult, megsérült vagy megszűnt a kapcsolatuk? A mesemondó szerint a mese mindenütt működik, és a fedél nélkül élőknek ugyanúgy segíthet magukra találni, kapcsolatokat építeni, mint bárki másnak. Csak nekik ez szó szerint életbevágó. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Táblás utcai Átmeneti Szállásán beszélgettünk Bumberák Maja mesemondóval, Visnyei Emőke szociális munkással, művészetterapeutával és egy ott lakóval.
10/31/202322 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Richter Anna-díj: hogyan valósultak meg a tervek? (2023.10.30)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A tavaszi Richter Anna pályázat győztesei az elmúlt fél évben azon dolgoztak, hogy megvalósítsák terveiket. A közönségdíjas BurokBrigád létrehozta az interaktív térképet, amely segít eligazodni a pároknak a várandósság idején. A junior kategória győztesei, a Közgazdasági Politechnikum diákjai a megnyert pénzből pikniket, színházi estét, vetélkedőt szerveznek, hogy jobban érezzék magukat a tanáraik és az iskola többi dolgozója is. A pedagógus kategória győztese, Dr. Fröhlich Georgina, az Országos Onkológiai Intézet sugárterápiás fizikusának projektje pedig legó makett segítségével oldja a kezelésre érkező gyerekek félelmeit.
10/31/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Mozgás- és készségfejlesztés: minél előbb, annál jobb (2023.10.26.)

Furcsán kúszik, nem bír megülni a helyén, agresszív-vagy már elmúlt két éves és nem beszél. Sokszor a külvilág megnyugtatása ellenére is érzi a szülő, hogy valami nincs rendben a gyermekével. Ilyenkor pedig érdemes addig keresnie, amíg választ nem kap a kérdéseire, hangsúlyozzák a korai fejlesztésben jártas szakemberek. Hiszen minél előbb fedeznek fel egy-egy megkésett fejlődést, annál könnyebb azt bepótolni. Műsorunk a 30 éves Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány országos terapeuta találkozóján készült. Szerkesztő: Belényi Barbara
10/27/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: Felnőtt gyermek saját családdal (2023.10.25.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet érzékenyen, távolságot tartva kapcsolatra törekedni egy már önállóvá vált, saját családot alapított gyermekkel? Szerkesztő: Süveges Gergő
10/27/202322 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Családi gombafesztivál (2023.10.24.)

Gombaszépségverseny, gombatotó vagy a spórák mikroszkóp alatti vizsgálata: változatos módokon közvetítették az ismereteket a hozzáértők az érdeklődők számára a Természettudományi Múzeum Gombafesztiválján. Bár a száraz őszi idő alig kedvezett eddig a gombatermésnek, több száz példányt hoztak és állítottak ki. S hogy hogyan ragadja magával a gombák világa a gyerekeket, arra nem csak a fesztiválon, hanem egy gombászó család túráján is hallhatunk példát. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/24/202322 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Hogyan hozzuk közel 1956-ot a gyerekekhez? (2023.10.23.)

Milyen lehetett egy kórház az osztályteremben? Miről írt a naplójában egy tizenéves 1956-ban a rendkívüli iskolai szünet alatt? Séták a forradalom budapesti helyszínein egy elrejtett kabát nyomában, nagyszülők személyes történetei gyerekkorukból, gimnazisták időutazása 1956 októberébe egy ifjúsági regény lapjain – mind-mind megelevenítik az 1956-os forradalom eseményeit, szereplőit a diákok számára, hogy ne csak érettségi tétel legyen, hanem lássák mögötte az életet is. Kiss Judit Ágnes és Kovács Tamás György írókkal, Győri Hanna szerkesztővel és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/24/202321 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Az elengedés próbája: elköltözik a gyerek (2023.10.19.)

Mikor jön el az ideje, hogy a gyerekek kirepüljenek a családi fészekből? És hogyan segítsük az önállósodás folyamatát szülőként? Mi állhat a háttérben, ha átalakultunk mamahotellé, és miért megy el valaki otthonról tizenévesen? A szülő–gyerek kapcsolat egyik fontos állomásáról, a gyerek külön háztartásba költözéséről beszélgetünk Tölgyesi Klára családterapeutával, szülőkkel és gyerekekkel. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/18/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Tanulás a gyerekkel (2023.10.18.)

Az iskola a gyerek dolga, nem a szülő feladata a lecke és a bepakolás sem. Ha mégis a segítségünkre van szükség, akkor mikor, miben és hogyan érdemes segíteni? Tudunk-e irányító helyett támogató szülők lenni? Péter Kata pedagógussal, tanulástrénerrel és Nagy Dóra gyógypedagógussal beszélgetünk. Szerkesztő: Diós Judit
10/18/202322 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Kinek fogadnak szót a gyerekek? (2023.10.17.)

A gyermekeinket a mai, sőt a holnapi világra neveljük, amelynek egészen mások a keretei, mint akár a mi gyerekkorunkban. Hogyan érdemes átgondolnunk a korábbi szabályokat, értékeket, hogy azokat a mához igazítsuk? Mit vehetünk át mi magunk a gyermekeinktől? És hogyan értelmezzük a szófogadást? Szakértő: Győri Ildikó pszichológus. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/18/202322 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Klímahősök (2023.10.16.)

Légszennyezés, megújuló energiák, mikroműanyagok, éghajlati változások. Környezetünk átalakulása mindenkit érint, de leginkább a fiatalokat, akiknek felnőttként majd ebben a megváltozott világban kell boldogulniuk. Az UNICEF Magyarország Klímahősök konferenciáját azért rendezték meg, hogy a fiatalok hiteles információkhoz juthassanak a klímaváltozásról, és személyesen is hozzászólhassanak a jövőjüket érintő kérdésekhez. A résztvevő szülőkkel, gyerekekkel, valamint Ürge-Vorsatz Dianával, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület munkacsoportjának alelnökével, Botos Barbarával, az Energiaügyi Minisztérium utazó klímanagykövetével, és Mészáros Antóniával, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/18/202322 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Hogyan segít az iskolapszichológus? (2023.10.12.)

Ahogy a felnőttekkel is előfordul időnként, hogy tanácsra van szükségük a gyermeknevelésben, a gyermekeink is kerülhetnek olyan helyzetbe, amelyben szakszerű lelki támogatásra van szükségük. Ilyenkor sokat segíthet az iskola- és óvodapszichológus, aki helyben van, így könnyen elérhető. Persze nem minden oktatási intézményben dolgozik pszichológus, ezért a szakma egyik kihívása, hogy több szakembert képezzenek. A műsorban megszólal dr. Borbáth Katalin, az Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázis vezetője, Szögedi Dalma iskolapszichológus, Flach Richárd óvoda- és iskolapszichológus és gyerekek. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
10/12/202322 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládok – új utak keresése (2023.10.11.)

Egy mozaikcsalád helyzete sokszor sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Vajon hogyan befolyásolják egy mozaikcsalád működését a korábbi párkapcsolati, illetve gyereknevelési tapasztalatok, megszokások és gyakorlatok? Ki lehet-e lépni a jól bejáratott sémákból, lehet-e újakat építeni? Szakértők: Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Mozaikcsalád Alapítvány elnöke és Vajda Péter coach, mediátor, a Mozaikcsalád Központ vezetője. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/12/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Hogyan szokjuk meg a bölcsődét? (2023.10.10.)

Bár már léteznek mini- családi- és munkahelyi bölcsődék is, a legtöbben ma is az önkormányzati fenntartású intézményeket választják. A megfelelő tájékozódás, információszerzés, ismerkedés sokat segíthet a jó választásban, és megkönnyítheti a beszoktatás folyamatát is. Ami, bárhogyan készülünk is rá, nagy változást jelent, sok-sok lelki folyamattal kísérve szülő, gyermek és a gyermekcsoport részére is. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/12/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Élménypedagógia nehéz terepeken is (2023.10.09.)

Az ifjúsági munka különböző területének szakértői mutatták be a leghatékonyabb módszereket, amelyeket sikerrel alkalmaznak a fiatalokkal való munkájuk során. Szeptember végén rendezték meg a Forrás Konferenciát, ahol a résztvevők megismerhették az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás eszközeit. Ferenczy-Boór Noémi a kapcsolódó nevelésről, Kovács Vanda a közösségi terekről, Ferenczy Tamás pedig a trauma-érzékeny gyermekvédelemről beszél. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/12/202322 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Gyógyítás állatokkal (2023.10.04.)

Sok gyermek ösztönösen vonzódik a puha, meleg, szőrös, barátságos és kiszámítható kutyusokhoz, örömet, oldódást ad számukra a találkozás. Ez adta az ötletet a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának, hogy a Sürgősségi Osztályon időnként képzett terápiás kutyákat is beengedjenek az ügyeletre, hogy játékosságukkal megnyugtassák a kis betegeket. Az állatok pedig nemcsak a szorongás oldásában tudnak segíteni. Egyre többet hallunk olyan terápiákról, ahol szerepet kapnak. Miben különbözik az állatok jelenlététől a konkrét gyógyító terápia? Vendégeink: Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, Krivácsy Péter gyermekgyógyász, a Semmelweis Egyetem Gyermekklinika Sürgősségi Osztályának osztályvezetője és Tóth- Mizser Lilla gyógypedagógus, a Támugatók Alapítvány munkatársa. Szerkesztő: Diós Judit
10/4/202322 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Kezdődik az őszi múzeumi évad! (2023.10.03.)

Óvakodj a mamuttól! (be)szabaduló játék, varázserejű egyiptomi istenek, vagy Mi leszel a végén? Ezek a címek olyan múzeumpedagógiai foglalkozásokat jelölnek, amelyeket nívódíjjal ismert el a szakma a Múzeumok Őszi Fesztiválja, valamint a múzeumpedagógiai évad nyitányaként megtartott konferencián. Kiosztották a Családbarát Múzeum címeket is, és számtalan izgalmas programot ismertettek, ahová várják a családok apraja-nagyját az őszi múzeumi ünnepen. Néhány díjazottal, s az életműdíjas Koltay Erikával beszélgettünk. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/4/202322 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Ünnep és hétköznap zenével (2023.10.02.)

Hogy kell belefújni a szaxofonba, hogy szívből szóljon, mitől népszerű a cimbalom, és milyen a helyes fuvolatartás? Miért tanulnak a gyerekek hangszert, és kiből lesz a jó zenetanár? Megnéztük, hogy ünneplik a zenét a XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskolában, Solymosi-Tari Emőke zenetörténésszel pedig a zenetanulás fontosságáról, a teljesítményre gyakorolt hatásáról beszélgetünk. Október elseje 1975-ben lett a Zene Világnapja Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész javaslatára. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/4/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Népmese a családban, a család a népmesében (2023.09.28.)

Hogyan van jelen a család életében a mese? Tableten, mobilon tolják a kicsik elé, esetleg papíralapú mesekönyvet nézegetnek a gyerekek, netán anya-apa olvas fel esti mesét, vagy fejből mesélnek egymásnak akár saját családi történeteket? Melyik gyakorlat milyen hatással van a gyerekekre? A legutóbbi hazai olvasásfelmérések megmutatták: azok a felnőttek, akik gyermekkorukban rendszeresen hallgattak mesét, harmincötszörös eséllyel váltak olvasó emberré. Az idei országos népmese-konferencián jártunk Szentendrén. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/28/202323 minutes
Episode Artwork

Apakérdések: ha a gyermek már családot alapított (2023.09.27.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet érzékenyen, távolságot tartva kapcsolatra törekedni egy már önállóvá vált, saját családot alapított gyermekkel? És mi a dolgunk nagypapaként? Szerkesztő: Süveges Gergő
9/27/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Hogyan szokjuk meg az óvodát? (2023.09.26.)

„A nagyok elmentek az iskolába és a csoportszobába sok-sok új arc érkezett. Eddig anya pici gyermeke voltam, most egy a sok közül az óvodában. Vártuk már, hogy elkezdje az óvodát, de közben nagyon nehéz az elválás.” Ilyen gondolatok, érzések kavarognak beszoktatás idején az ovis gyerekek és szülők fejében. Milyen jó gyakorlatok könnyíthetik meg számukra a változást? Szerkesztő: Szendrei Edit
9/27/202322 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Traumafeldolgozás új módon (2023.09.25.)

Sokféle traumával kell szembesülnünk életünk során. A szakemberek folyamatosan dolgoznak azon, hogy hogyan tehetnék ezeket könnyebben feldolgozhatóbbá számunkra. Műsorunkban egy új módszer, az EMDR-terápia hazai és nemzetközi tapasztalatait mutatjuk be. Szakértők: dr. Moretti Magdolna pszichiáter és dr. Isabel Fernandez pszichoterapeuta, az EMDR Europe Association elnöke. Ez utóbbi szervezet szakemberei nyújtottak pszichés segítséget a 2017-es veronai buszbaleset túlélőinek is. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
9/27/202323 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Iskolák külföldön (2023.09.21.)

Talán mindannyiunkban él az az emlék, hogy óvodásként mennyire vártuk a csodát, hogy végre az iskolatáskát a vállunkra vehessük. Aztán, ahogyan teltek a hónapok, egyre többen éreztük azt, hogy kopik a lelkesedés és bizony nehezek a reggelek. Mi szükséges a játszva tanuláshoz? A sok szabad mozgáshoz? Ahhoz, hogy azt érezze a diák, hogy szeretik és elfogadják és ő is jó valamiben? Nem csupán a házi feladat a kulcs. És talán nincs is tökéletes iskola. Négy különböző országból – a Kanári-szigetekről, Kanadából, Svájcból és Finnországból – hoztunk jó és kevésbé jó példákat. Ahogyan a diákok, szüleik és egy pedagógus meséltek nekünk. Szerkesztő: Belényi Barbara
9/20/202322 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

TeenStar – szexuális nevelés tiniknek (2023.09.20.)

Lehet-e tudatos egy kamasz, ha szexről van szó? Hogyan éli meg a testi változásokat, az érzelmi hullámzásokat? A Teenstar egy olyan szexuálpedagógiai és személyiségfejlesztő program, amely egy éven át kíséri a tinédzsereket. Segít megérteni testüket, érzelmeiket, a kapcsolataikat és szavakat ad, hogy beszélni tudjanak az intimitásról, miközben önelfogadásra, tiszteletre és felelősségtudatra nevel. Szerkesztő: Diós Judit
9/20/202322 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Hogyan közlekedj okosan? (2023.09.19.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Szemkontaktus, figyelmesség, előzékenység – néhány fontos elem azok közül, amelyekkel biztonságosabbá és barátságosabbá tehető a közlekedés. A Stresszmentes Mobilitási Hét alkalmából vidéki középiskolákba is ellátogattak a Magyar Autóklub munkatársai. A gyakorlati és elméleti foglalkozásokon szóba kerültek az elektromos mikromobilitási eszközökkel való közlekedés sajátosságai, a mobiltelefon vagy a fülhallgató használatának veszélyei a közlekedés során. Székesfehérváron jártunk.
9/19/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Gyermekeink mentális állapota (2023.09.18.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Hogy vannak gyermekeink igazából? A nemzetközi UNICEF jelentése szerint minden hetedik gyermek mentális betegségben szenved. Mit tudnak tenni a szülők a felnövekvő generációk mentális egészségének megőrzésére? És hogyan látják a helyzetüket a fiatalok? Erről beszélgettünk Peer Krisztina gyermek szakpszichológussal, Táler Orsolyával, a Kék Vonal vezetőjével, Kovács-Gál Nórával, az UNICEF projektkoordinátorával, és Galambos Annával, az UNICEF fiatal nagykövetével.
9/19/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Mozaikcsaládban élni (2023.09.13.)

Milyen lehet az átlagosnál több nagyszülővel, pótanyával és pótapával élni? Hogy jönnek ki a féltestvérek egymással? Hány helyen van a gyereknek íróasztala, ruhásszekrénye, alvókája? A mozaikcsalád helyzete gyakran sokkal nehezebb, mint egy elsődleges családé. Az lenne a legjobb, ha a mozaikcsaládok létrejöttét meghatározó okok - válás vagy megözvegyülés - nem lennének jelen az életünkben. A valóság azonban az, hogy egyre többünk életében jelen vannak. Új sorozatunkban a mozaikcsaládok örömeit, gondjait és kihívásait mutatjuk be. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/16/202322 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Hogyan pletykálnak a gyerekek? (2023.09.14.)

Mi is pontosan a pletyka? Miben különbözik a rágalomtól, a szóbeszédtől vagy a zaklatástól? Tényleg mindenki csinálja? Még a gyerekek is? Milyen előnyökkel, hátrányokkal, hatásokkal jár egy közösség életében? És hogyan alakul mindez az online térben? Szvetelszky Zsuzsa szociológussal, pletykakutatóval és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/15/202322 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Képernyők és családok (2023.09.12.)

Van, aki kereteket alkot a képernyőfogyasztásról. Van, aki kezelni kényszerül a már meglévő konfliktusokat ezzel kapcsolatban, és van, aki elég örömet talál az online téren kívül is. Az okoseszközök használata ma már elengedhetetlen része a mindennapjainknak, de ugyanilyen elengedhetetlen lenne okosan megtervezni a használatukat is. Mit tehetnek a szülők, a családok, hogy az állandóan villogó örömmágnes mellett az élet egyéb tereiben is képesek legyenek átélni az érzéseiket? Szerkesztő: Szendrei Edit
9/15/202322 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Ha ősz, akkor színház – a gyerekekkel is! (2023.09.11.)

Miről szól egy utcai marionettelőadás? Miért jó a vegyes életkorú közönség? És mi a titka Vitéz Lászónak? Egész nap zajlott az élet az ingyenes évadnyitó Kolibri Fesztiválon szeptember első hétvégéjén, a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselőit láthatta a gyerek- és felnőtt közönség. A fellépők közül megszólal Sarkadi Bence világhírű marionettmester, a kaposvári BábSzínTér színésze, Pályi János, a színház igazgatója, Novák János és a gyerekek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/11/202322 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Mire jó a szülői értekezlet? (2023.09.07.)

Szeptemberben a szülők számára is elkezdődik a tanév a szülői értekezleteken. Van, ahol a gyerek helyén ülnek a padban, és a tanár föléjük magasodva kéri számon, hogy miért nincs rendben a tolltartó. Máshol partnerként beszélgetnek az osztályfőnökkel az osztályközösség alakulásáról, a gyerekek szociális, érzelmi, szellemi fejlődéséről. Hogyan lehet építő és hasznos egy szülői értekezlet? Mit kell tennie ezért a pedagógusnak és a szülőknek? Szakértőnk: Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológus. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/7/202322 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Hogyan tanuljunk? (2023.09.06.)

„Nem tudom rávenni, hogy elkezdje a leckét, ül a könyv felett, de nem halad semmit.” Sajnos a tananyagnak ritkán része a tanulásmódszertan, pedig fontos lenne tudni, hogy gyermekünk hallás után vagy ábráról memorizál, esetleg mozgás közben tud jobban koncentrálni. Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, hogy ne vesszen kárba a tanulásra szánt idő? Műsorunkban Nagy Dóra gyógypedagógussal és Péter Kata pedagógussal, tanulástrénerrel beszélgetünk. Szerkesztő: Diós Judit
9/7/202322 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Mit jelent az iskolakezdés a szenvedélybeteg családban élő gyerekeknek? (2023.09.05.)

Az ACA, az alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyermekeit segítő csoport 25 éve működik Magyarországon. A jubileumot egy országos találkozóval ünnepelték, ahol tiszteletteljes és biztonságos környezetben megoszthatják egymással élményeiket. A felismerés, hogy milyen hatást gyakorolt rájuk a gyermekkoruk, és hogy ez miképpen befolyásolja életüket, segít a gyógyulásban. A találkozón mi is ott voltunk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/7/202322 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Lelki egészség, érzelmi nevelés az óvodában (2023.09.04.)

Szomorú vagyok, csalódtam, jókedvem van – mondják a gyerekek, és így könnyebben tudnak önmagukhoz és egymáshoz is kapcsolódni. Ahol az érzelmi alapok megvannak, ott jobban lehet az értelmi képességekkel is foglalkozni és könnyebben kezdődik az óvodai év is. Hogyan lehet már a kisgyermekeket is megtanítani érzelmeik felismerésére, kifejezésére, és azok feldolgozására is? A Rákosmenti Bóbita óvoda jó gyakorlatait mutatjuk be. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/7/202323 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Önismeret önkifejezés a művészetekkel (2023.08.31.)

Kiskorunktól ismerkedünk a művészetekkel, óvodásként szívesen rajzolunk, színezünk, de iskolásként, középiskolásként a rajzóra keretei között már lankad a lelkesedés. Pedig fontos lenne, hogy ne szakadjon meg, sőt gazdagodjon a kapcsolatunk a művészetekkel, hiszen ezzel a személyiségünk, önismeretünk is fejlődhet. Ma olyan elhivatott művészetpedagógusokkal beszélgetünk, akik kicsiknek és nagyoknak egyaránt segítenek elsajátítani a művészetek nyelvét. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/1/202322 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: Ha az apa nagypapa lesz (2023.08.30.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet érzékenyen, távolságot tartva kapcsolatra törekedni egy már önállóvá vált, saját családot alapított gyermekkel? És mi a dolgunk nagypapaként? Szerkesztő: Süveges Gergő
9/1/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Ugrás a jövőbe (2023.08.29.)

Milyen lesz az élet 2043-ban? Mesterséges intelligencia, környezeti változások, új közlekedési eszközök, létformák… Mit hoz a jövő? Hogyan képzelik a világot 20 év múlva a mai kiskamaszok? Ezekre a kérdésekre kereste a választ 2023-ban is a MOME Ugrás a jövőbe kreatív pályázata, arra biztatva a hazai és határon túli tizenéveseket, hogy osszák meg elképzeléseiket a jövőről. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/1/202322 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Hogyan készüljünk az iskolára? (2023.08.28.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Az óvodások már alig várják, hogy elkezdődjön az iskola, de tudják-e, mi lesz ott? Hogyan lehet felkészíteni őket a változásra, segíthetnek-e ebben mesekönyvek, és mit tegyünk, ha csalódás éri őket? Czernák Eszterrel, a Sárkánysuli című könyv írójával beszélgetünk, és megszólalnak a gyerekek és a szülők is.
8/29/202322 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Két igen között (2023.08.25.)

Szerkesztő: Geri Klára Lánykérés-igen, majd egy hosszabb vagy rövidebb időszak, amelyben a fiatalok életük első közös, nagy feladatát, az esküvőt szervezik. Mire jó ez az időszak? Mit érdemes átbeszélni, és mire kell odafigyelni, hogy ne csak az esküvőre, hanem a házasságra is készüljenek? Miért fontos a jegyesség, és miért olyan nagy feladat a fiúknak a szalvéta kiválasztása? Szakértőnk: Mihalec Gábor pár- és családterapeuta.
8/25/202324 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Kézműves tábor a Down Alapítványnál (2023.08.24.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Nemezelés, ragasztás, festés – szebbnél szebb kollázsok, virágok, képkeretek készültek idén is a Down Alapítvány kézműves táborában. Egyre népszerűbb ez a tábor, a szülők kapnak a lehetőségen, hiszen nekik ugyanúgy meg kell oldaniuk a nyári szünetet a gyerekeiknél, mint másoknak, csak jóval kisebb a mozgásterük. Hogyan töltődnek fel az értelmi sérült fiatalok egy kézműves táborban és mit jelent ez a szüleiknek?
8/24/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Életkezdet Anyakör Siófokon (2023.08.23.)

Szerkesztő: Diós Judit A gyermek érkezése kérdésekkel és bizonytalansággal is jár, az interneten talált információk között pedig nem könnyű eligazodni. Siófokon hat évvel ezelőtt egy édesanya közösséget alapított, hogy a környékbeli családok szakemberektől kaphassanak válaszokat, az édesanyák pedig elfogadó légkörben találkozhassanak egymással. Az Életkezdet Perinatális Alapítvány tagjai vallják, hogy az élet már a születés előtt elkezdődik és ez a korai időszak meghatározó a baba és a család életében. Szülésfelkészítőt, önismereti csoportokat és anyakört szerveznek, utóbbit nyaranta a játszótéren, itt találkoztunk velük.
8/23/202322 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Különcség, elfogadás, barátság – hogyan segítenek a könyvek? (2023.08.22.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A könyvek megtalálják az olvasójukat, és mindenki megtalálja előbb-utóbb a neki való könyveket. Nyáron több ideje van a gyerekeknek olvasni, és könnyebben botlanak bele olyan könyvekbe, amelyek igazán megérintik őket. De hogyan válasszunk könyvet, és ki az, aki választ: mi vagy a gyerek? Miben segít egy könyv, és mi a segítő könyv? Z. Kiss Adrienn és Kertész Erzsi írónőkkel beszélgetünk, és megszólalnak a szülők és a gyerekek is.
8/23/202322 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

A tulipános láda öröksége(2023.08.21.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Megismerni azt, hogy kik vagyunk, feltárni azt, hogy honnan jövünk, és ezekből megalkotni azt, hogy merre haladjunk tovább, egy életre elegendő tennivalót ad mindannyiunknak. Az örökséget magunkkal vihetjük egy tulipános ládában, vagy összegyűjthetjük mi magunk a családi múltat az anyakönyvi bejegyzéseket kutatva. Két fiatal lány történetét hozzuk el mai adásunkban, akik épp a saját örökségük feldolgozását végzik, ki-ki a saját módján.
8/23/202323 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Gólyatábor másként(2023.08.18.)

Szerkesztő: Geri Klára Augusztus utolsó napjaiban friss egyetemistáktól hangosak az üdülők, táborok területei. Összegyűlnek a fiatalok, hogy megismerjék egymást, hogy amikor belépnek az első nap az egyetemre, már ne legyen minden idegen számukra. Mire jó egy gólyatábor? Hogy lehet mindezt úgy csinálni, hogy értékes és valódi élményeket kapjanak a „gólyák”? A HEGY gólyatáborában jártunk.
8/23/202322 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Természetes módszerekkel a gyermekáldásért (2023.08.17.)

Mit tehetünk azért, hogy megszülessenek a vágyott gyermekek? Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán működő Anna-Joachim program házas hétvégéi mentális, lelki támogatást kínálnak a nehezített gyermekáldással küzdő pároknak, a Katolikus Szeretetszolgálat szakembereket képez, hogy minél többen megismerjék és alkalmazzák a termékenységet segítő nem invazív, természetes módszereket. A két szervezet ezentúl össze is hangolja a tevékenységét, a fiatalok szemléletének formálásával pedig a megelőzésért is sokat tesznek. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
8/17/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Falusi táborozás a városban (2023.08.16.)

Vidék a városban. Budapest forgatagától pár karnyújtásnyira egyszerű, de mégis varázslatos meghittségre bukkanhatunk. Budafok szívében, egy több száz éves ház udvarában a teknőben kel a kézzel gyúrt tészta, a kertben terem az ételbe aprítható finomság, a kelmét festő növényt az udvar végében lehet gyűjteni, tyúklétra is vezet a magasba. Mindeközben mese szövődik. A gyógyító békén hagyás és egymás szerető elfogadása visszahozza a vidéki létforma dolgos de mégis meghitt hétköznapjait. Szerkesztő: Belényi Barbara
8/16/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Tábor a Kincsem-tavaknál (2023.08.15.)

A testi és lelki egészség megteremtése, harmónia a környezettel, a világgal, és egy megtartó, elfogadó közösség. A Pitypang Egyesület nyári táboraiban ez a szemlélet valósul meg, legyen szó a madármegfigyelésről vagy úszástanulásról. Az egyesületbe járó szülők vállalják a szervezést és a gyerekek felügyeletét, és ebbe már a tizenéves gyerekek is besegítenek. Hatvanban jártunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/16/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Tábori barátságok (2023.08.14.)

Míg a szülőnek az okoz gondot, milyen tábort keressen a gyereknek nyárra, és hogy fizesse ki, addig a gyerek attól fél, ki lesz ott, hogyan fog ismerkedni, lesz-e barátja, fogják-e bántani? Szülőket és gyereket kérdeztünk tábori élményeikről, és táborvezetőt is, hogy hogyan figyelnek a programok mellett a gyerekek lelkére. Szerkesztő: Mohácsi Edit
8/16/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Vágyaink, céljaink (2023.08.10.)

Szerkesztő: Belényi Barbara Nyugalom, természetközeliség, minőségi kapcsolatok: ez a hívó szó sokak számára. Ki egy lakatlan-szigeten, más a havas hegycsúcsok között tudja elképzelni, hogy boldog, kiteljesedett életet éljen. Megint másokat a pörgés, a dinamika, a karrier vonz egy-egy felhőkarcoló tetején. Ki-ki a maga útját járja, de közben sokan nem értik, hogy ha elérik a célt, miért van mégis hiányérzetük? Kinek szeretnénk valójában megfelelni? A szüleinknek, a társadalmi elvárásoknak, netán életünk párjának vagy a gyermekeinknek? Ismerjük-e a valódi vágyainkat? Merünk-e a belső hangunkra hagyatkozni? A 2023. 03.30-i műsor ismétlése.
8/10/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Várva Várt Alapítvány (2023.08.09.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Minden örökbefogadott gyermek mögött áll egy örökbeadó anya. Soha nem tudjuk, hogy pontosan mi mindent élt át, mennyit vívódott, míg végül úgy döntött, örökbe adja a gyermekét. Most megismerhetik egyikük történetét. És bemutatjuk a Várva Várt Alapítványt is, amelynek az a hivatása, hogy támogassa a nehéz helyzetbe került anyákat és családokat. A 2022. 12.28-i műsor ismétlése.
8/9/202322 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Lehet-e hibázni? (2023.08.08.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Hibázni emberi dolog – állítja a közmondás. Mégis nagyon nehéz megküzdeni hibázásainkkal a mindennapokban. Hogyan érzik magukat a gyerekeink, ha nem sikerül nekik valami? Hogyan lehetünk mellettük ilyenkor mi, felnőttek? Szülővel, pedagógussal és Cziglán Karolina pszichológussal keressük a válaszokat. A 2023. 04.25-i műsor ismétlése.
8/8/202322 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Utazás a lelked körül (2023.08.07.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A lélekmanók visszatérnek, és kipróbálhatjuk velük a Belső béke felhőjét, a Tükröm-tükröm léghajót, az Emlékek óceánját, az Összekapcsoldát, és megismerkedhetünk a Porondmesterrel is. Folytatjuk a kirándulást a lélek körül Barcs Krisztina pszichológus segítségével, aki az Így működik a lelked című, gyerekeknek szóló kötet után megírta a folytatást Utazás a lelked körül címmel. A gyerekek pedig elmondják, miben segített nekik ez a könyv. A 20223. 01.30-i műsor ismétlése.
8/8/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Gyerekek és a szerelem (2023.08.03.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Szinte mindenki emlékszik az ovis első szerelmére, akivel megfelezte a csokiját. Kisiskolásként jöttek a szerelmes levelek, tizenévesen pedig a véget nem érő séták és az első együtt járások. Hogy élik át a gyerekek a szerelem érzését és mit várnak tőle? Hogyan befolyásolja ezt az őket körülvevő valódi és virtuális világ a maga sajátosságaival? Kovácsné Kelemen Anikó pszichológussal és gyerekekkel beszélgetünk.
8/3/202322 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Csillagászat gyerekeknek (2023.08.02.)

Szerkesztő: Diós Judit Vannak gyerekek, akik a bogarak megfigyelésében mélyednek el, mások az eget kémlelik, de mindannyian ugyanazt a lenyűgöző világot csodálják. Akiket a világűr titokzatossága vagy szépsége vonz, azok újabb és újabb felfedezni valót találhatnak maguknak a könyvekben, az interneten, vagy épp egy csillagász szakkörön, a csillagvizsgáló kupolájának távcsövében.
8/2/202322 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Miért és hogyan mondjunk néha nemet? (2023.08.01.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Nem szeretnék ártani a gyermekemnek, és attól félek, hogy sérülne, ha nemet mondanék neki.” Sok szülő gondolkodik így, pedig a gyerekeknek szükségük van a határokra, amelyek között ráadásul sokkal jobban is érzik magukat. Sőt, a kapcsolat is jobban alakulhat így a szülővel. Lehet jól nemet mondani? Mi a nemet mondás gátja, és mi jelenthet segítséget ilyen helyzetben? Szakértőnk Arendt Anna pszichológus.
8/2/202322 minutes
Episode Artwork

Resztoratív módszer az óvodában (2023.07.31.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A resztoratív technika közel 20 éve érkezett Magyarországra, de még mindig nem ismerjük eléggé. Pedig már az óvodában is lehet erre tanítani a gyereket, hogy megelőzzük a konfliktusokat, vagy könnyebben és hatékonyabban oldjuk meg azokat. Egy gyömrői óvodában Szirák Andrea óvónő a NyugiOvi program keretében ismerteti meg a gyerekeket ezzel a módszerrel, és fejleszti az érzelmi intelligenciájukat. Szakértőnk: Szőnyi Lídia pedagógiai szakpszichológus, családterapeuta.
8/2/202322 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Z Generáció: huszonéves népzenészek (2023.07.28.)

Szerkesztő: Geri Klára Muzsikálás a nappaliban, fellépés egy fesztiválon, videóklip az interneten: sokszínűek, vidámak és fiatalok. Ez jellemzi a Z Generációt, a műfaj azonban nem magától értetődő, ugyanis népzene tölti be Szenna utcáját, amikor a fiatalok muzsikálnak. Miért választja egy fiatal ma a népzenét? Hogyan jutnak el egy videóklipig, és mit éreznek a szüleik, amikor spontán zenélés alakul ki a nappaliban?
7/28/202322 minutes
Episode Artwork

Testtérkép, agyagozás, akvarellek – művészettel az anorexia ellen (2023.07.27.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Az alkotás néha többet elbír, mint a sebzett lélek, így egy olyan fizikai térré válik, amely megtartó erővel bír a még fel sem ismert pszichés történések számára. Formát kap az, amit addig megfoghatatlan módon érzett magában. A munka során aztán lépésről lépésre erősödik és érik meg a testet sanyargató psziché a felismerésekre és kezd gyógyulni. Rozgonyi Emőke család- és művészetterapeuta kalauzol az anorexiában szenvedők rejtett világában.
7/28/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Kerek erdő közepében (2023.07.26.)

Szerkesztő: Diós Judit „Aki nem ismeri a fákat, eltéved az erdőben, aki nem ismeri a meséket, eltéved az életben”. Ha kijutunk a természetbe vagy egy kertbe a gyerekekkel, gyakran kapunk nehéz kérdéseket, például, hogy miért rezeg a nyárfalevél, vagy miért lóg fejjel lefelé a denevér? Vajon fáj-e a fának, ha megsérül a kérge és hogyan gyógyíthatjuk a sebeit? A népmesék válaszait Bajzáth Mária gyűjtötte egybe, a fák gyógyításáról szóló történetekről pedig Börzsei Bence faápolóval beszélgetünk.
7/26/202322 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Csoki, fagyi, vakáció (2023.07.25.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Nyaralás idején több nyalánkság jár a gyerekeknek? Jöhet az üdítő és a fagylalt minden mennyiségben hőség idején? Sok családnál már mások a szokások, és ezeket a szabályokat szeretnék összehangolni a tágabb családdal is. Persze még mindig a nagyi palacsintája a legfinomabb, ám választható bele kevésbé cukrozott töltelék, túró vagy gyümölcs is. A zöldséges muffint pedig a gyerekekkel együtt is el lehet készíteni. Változatok nyári étrendre Sasvári-Szekeres Anita dietetikussal.
7/25/202322 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

A művészet mint pedagógiai eszköz (2023.07.24.)

Interaktív múzeum, improvizáció, a színházcsinálás öröme. A Magyar Képzőművészeti Egyetem júniusi művészetpedagógiai konferenciáján a művészettel nevelés, tanítás és gyógyítás új oktatási programjairól és kutatási eredményeiről számoltak be a szakemberek. A múzeumpedagógia lehetőségeiről Vadvári Katalin múzeumpedagógussal, a drámapedagógiáról Kis Gabriella drámatanárral, a táncról Pávics Judit középiskolai tanárral beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/24/202322 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Régi idők újratöltve (2023.07.21.)

Szerkesztő: Geri Klára Egy fiatalember nyitja újra hamarosan felmenői órásüzletét a pécsi sétálóutcában. Remes Ferenc még csak 19 éves, de az órák kattogását választotta a vágtató világ zakatolása helyett. Hogyan száll apáról fiúra az órásmesterség? Minek a hatására dönt valaki úgy, hogy az okosórák világában a kattogó, kakukkoló időszerkezeteket választja?
7/21/202322 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Behálózott gyerekek és felnőttek (2023.07.20.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Napi képernyőidő, szűrőprogramok, családi házirend az okoseszközök használatára – csak tudatosan lehet keretet adni a mindnyájunk életében, fejében, lelkében egyre inkább teret nyerő online világnak. Mert egyrészt új dimenziók nyíltak, például bármikor csetelhetek a világ túloldalán élő barátokkal, másrészt viszont a túl sok, túl intenzív ingerek, a túl korai vagy egyszerűen felesleges információk érdektelenné teszik a színes, szagos, tapintható, érezhető valódi életet. Szakértő: dr. Körmendi Attila egyetemi docens, Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézet.
7/21/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: Gyermekeink párválasztásai (2023.07.19.)

szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - hiszen egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet ezt érzékenyen, távolságot tartva, de mégis kapcsolatra törekedve csinálni? Hogyan lehet egy felnőtt gyermeknek jó apja lenni, amikor a szerelmeiket bemutatják? Beszélgetőtársak: Krúdy Tamás újságíró, hatgyermekes édesapa és Berényi András pszichológus, ötgyermekes édesapa.
7/21/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Indiántábor a Vértesben (2023.07.18.)

Nyilazás, késfaragás, éjszakai túra várt az indiántábor lakóira az erdőben töltött egy hét alatt. Kaptak indián neveket, építettek oltárt, és a gyógynövényekkel is ismerkedtek a gyerekek. Az izgalmas tevékenységek során próbára tehették magukat és közben persze barátságok is szövődtek. Az Ösvény Túraközponttal a Vértesben jártunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/19/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Szülésélmények (2023.07.17.)

A szülés egy rendkívül gazdag, összetett, sokféle érzést magába sűrítő esemény. Nemcsak a nehéz vagy traumatikus szülés, hanem a problémamentes is figyelmet igényel, hiszen ez az élmény kihat az anyaságunkra is. Édesanyák mesélik el a szülésüket, és egy új könyvről is beszámolunk, ami épp most születik: Iszlai Renáta és Csibi Boróka: Születésed története című könyve ilyen helyzetben segíthet. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/19/202322 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Kerékpárral Lisszabonba (2023.07.14)

Szerkesztő: Geri Klára Ki tud letekerni száz kilométert egy nap alatt? És ha ezt egy hónapon keresztül mindennap meg kell tenni? Öt egyetemista, pannonhalmi bencés öregdiák erre a feladatra vállalkozott, amikor kitalálták, hogy kerékpárral mennek az idei ifjúsági világtalálkozóra Lisszabonba. A túrát összekötötték egy jótékonysági akcióval: a Bethesda Gyermekkórháznak gyűjtenek. Az indulás előtt és út során is beszélgettünk a fiatalokkal és a kórházat is felkerestük.
7/14/202323 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Első nyaralás a szülők nélkül (2023.07.13.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Évekig a baba, az ovis, a kisiskolás igényeihez igazítjuk a családi nyaralást, hogy legyen lubickolás, fagyizás, kirándulás, társasjáték. Azonban egy nap bejelenti a tizenéves, huszonéves gyermekünk, hogy ő az idén már inkább a barátaival menne a Balatonra. Hogy legyen ilyenkor okos és támogató a szülő, aki büszke az önálló és talpraesett csemetére, de közben aggódik is, félti is, és bizony szomorú is egy kicsit titokban, mert véget ért egy korszak? Pszichológussal, szülőkkel és majdnem felnőtt gyerekekkel beszélgetünk.
7/14/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

A visszajelzés művészete (2023.07.12.)

Szerkesztő: Diós Judit A kritika és a dicséret nem mindig ér célba, főleg, ha túl általános, vagy az indulat szüli. Hogyan tudunk jól visszajelezni egymásnak a családban, hogy erősítse a kapcsolatunkat? Műsorunkban Tölgyesi-Nagy Klára családterapeutával és Bánhidai Csilla trénerrel beszélgetünk.
7/14/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Napvédelem, vízi biztonság (2023.07.11.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Végre nyár van, vagyis vakáció, napsütés és vízpart! De a nap nemcsak melenget, hanem égethet is, és a pancsolásnak is megvannak a maga szabályai. Hogyan érdemes gondoskodnunk a kicsikről és felkészítenünk őket, hogy valóban örömteli maradjon a nyaralás? S mi köze ehhez az elefántnak? A napvédelemről és a vízi biztonságról beszélgettünk gyerekekkel, szülőkkel és szakemberekkel.
7/14/202322 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Önkéntesség, de hogyan? (2023.07.07.)

Szerkesztő: Geri Klára A nyár elején az Élményakadémia fiataljai egy napra összegyűltek, hogy az év közben szerzett tapasztalataikat megoszthassák egymással. Nehéz körülmények közül érkező fiatalok, akik az önsajnáltatás helyett a segítségnyújtást választották. A tenni akarás vágya buzog bennük, a közösség megtartja és meghallgatja őket, hogy aztán az önkéntesség alatt tanult módszerrel a világba kilépve önálló felnőttek legyenek. Az Élményakadémia napján jártunk, ahol egy árnyas fa alatt a személyes élmények is előkerültek.
7/7/202322 minutes
Episode Artwork

Horgászverseny gyerekeknek (2023.07.06.)

Szerkesztő: Belényi Barbara A legtöbb kis pecást a nagypapa, vagy apuka viszi ki a víz közelébe, és szakkörök, táborok formájában is kipróbálhatják magukat horgászként a gyerekek. De mi visz rá kicsit és nagyot, hogy órákon át egy helyben várakozzon türelemmel? Majd olykor kapás nélkül menjen haza? Vagy visszadobja azt, amiért a tűző napon, vagy éppen dermesztő hidegben órákig küzdött? A martonvásári Big-boss tó partján jártunk, ahol az idei gyerekhorgászverseny legnagyobb kapásait, legkisebb versenyzőit és leglelkesebb lány horgászait is megkerestük.
7/6/202321 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Apák, ha írók (2023.07.05.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apák beszélgetnek, akik írtak már az apaságukról. Van, amelyikük többet, van, amelyikük kevesebbet. A legfrissebb apropó Véssey Miklós Apa kezdődik című könyvének megjelenése. De benne van a többi is. Beszélgetőtárs még Lackfi János, és a szerkesztő, Süveges Gergő. Két alapvető kérdést járunk körül: hogyan lesz írás az életből, és élet az írásból az apák szemszögéből.
7/5/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Az otthon érzelmi alaprajza (2023.07.04.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Kopogás nélkül belépni tilos! Vagy épp az én szobám ajtaja mindig nyitva áll? Az otthon érzelmi alaprajza olyan módszer, mellyel a párok, családok és a szakemberek számára is láthatóvá válnak a mindennapi élet élményei, és az ezekhez tartozó érzelmek és kapcsolódások. Történetek elevenednek meg az alaprajzra nézve, melyek segítik a tudatosítást és a változtatás lehetőségét nyújtják. Szakértők: dr. Sallay Viola és dr. Martos Tamás családterapeuták.
7/4/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Kamasztábor osztályközösségeknek (2023.07.03.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Amikor minden fiatal arra vágyik, hogy egyszer eljusson egy fesztiválra, a szülők pedig rémülten próbálják őket visszatartani, akkor nagyon jó ötletnek tűnik a kamaszoknak tábort szervezni, ahol az ország minden pontjáról jöhetnek osztályok, ismerkedhetnek, koncertet és előadásokat hallgathatnak, bulizhatnak. És a legjobbak, akik a legtöbbet javítottak a tanulmányi eredményükön, még jutalmat is kapnak. Nagy Anita szervezővel, a résztvevő diákokkal és tanáraikkal beszélgettünk.
7/4/202322 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Vissza a természetbe! – az Év Gyerekkönyveivel (2023.06.29.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Balatoni kacsák, bajba került fehér cápa és egy konkrét hiúz a szerepelnek az idén legjobbnak ítélt gyerekkönyvekben. A természet és az ember kapcsolata, a környezetvédelem fontos témái kerülnek elő a nyertes történetekben. Miért éppen erről írtak a szerzők és milyen viszonyban vannak a természettel? Milyen könyveket szeretnek a gyerekek? Az idei Év Gyerekkönyve díj győztes szerzőivel és az olvasókkal beszélgetünk.
7/4/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Magyar édesanya orvosként Afrikában (2023.06.28.)

Szerkesztő: Diós Judit Egy ötgyermekes édesanya, Körtvélyessy Mónika 10 éven át vágyott rá, hogy orvosként Afrikában is gyógyíthasson. Azóta idén már hatodszorra járt Malawiban, hogy segítsen beteljesíteni egy álmot: az Európában már régóta az AIDS kezelésére használt gyógyszereket eljuttatni a kontinensre. Az afrikai gyerekek és szüleik életéről, a DREAM programról és a közösség szerepéről beszélgetünk vele, önkéntes társával és családjával.
7/4/202322 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Felkészülés a gyermekágyas időkre (2023.06.27.)

Mi van a hegyen messze túl? – vagyis mi várható a szülés után a gyermekágyas időszakban, s hogyan lehet erre jól felkészülni? Ezzel a témával várta a Perinatus Alapítvány az érdeklődőket előadásokra, kerekasztalbeszélgetésre, műhelyekre a Születés Hete alkalmából megtartott nyílt napján. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/27/202322 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Oktatás vagy nevelés? Tudás és lélek az iskolában (2023.06.26.)

Véget ért egy újabb tanév, a végzősök is elballagtak. Vajon mire emlékeznek majd az iskolás éveikből: a matekdolgozatuk jegyére, vagy egy támogató beszélgetésre az osztályfőnökkel? Egyáltalán hogyan lehet az oktatást és a nevelést összeegyeztetni, hogy jusson idő a tananyagra, de ügyeljünk a gyerekek lelkére is? Egy középiskolai tanár mentálhigiénés szemlélettel tanít, és ha a gyerekek nem tudnak figyelni, inkább a problémát oldja meg, és csak utána jön a lecke. De mit szólnak ehhez a gyerekek, és mit visznek magukkal útravalóul? Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/26/202322 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Gyermekgyógyítók a családért (2023.06.22.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Családbarát kórházi osztály díjat kapott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat két tagintézményének kórházi osztálya is, az egyik Miskolcon, a másik Budapesten. Itt a kezdetektől építenek a szülőkre, hiszen szülők nélkül nincs gyógyulás, ők jelentik a biztonságot a kicsiknek a hosszú kórházi hónapok, évek alatt. Sok év munkájával, átalakításaival, fejlesztéseivel sikerült harmonikus, kényelmes, barátságos környezetet teremteni a család számára is a kórházban, emellett lelki támogatást kapnak az itt dolgozó csapattól. A Dél-Pesti Centrumkórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán jártunk.
6/23/202323 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: Ha a gyerek elmúlt 18 … (2023.06.21.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet ezt érzékenyen, távolságot tartva, de mégis kapcsolatra törekedve csinálni? Hogyan lehet egy felnőtt gyermeknek jó apja lenni? Beszélgetőtársak: Krúdy Tamás újságíró, hatgyermekes édesapa és Berényi András pszichológus, ötgyermekes édesapa.
6/22/202322 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Hogyan nyaraljunk jól a családdal? (2023.06.20.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Elérkezett a várva várt vakáció a gyerekeknek, és a megoldandó sok-sok hét a szülők számára. Hogyan lehet jól szervezni a nyarat, hogy mindenki pihenhessen, feltöltődhessen, és hogy jó hangulatban teljen a közös családi nyaralás is? Győri Ildikó pszichológustól kapunk praktikus ötleteket a tervezéshez.
6/22/202322 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Gyerekbarát módon a néphagyományokról (2023.06.19.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket. Hogyan őrizhetjük meg a múlt értékeit és ötvözhetjük a mindennapokkal? Tapolczai-Zsuráfszky Lilla Bartók gyűjtését énekelte fel népi hangszerek kíséretében, és írt hozzá egy mesét "Bartók és a tücsöklagzi" címmel. A mesekönyv által a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a magyar népi hangszerek, viseletek és énekek egyedülálló világával. A lajosmizsei tanyamúzeum egy 150 éves tanyát mutat be korhű környezetben, ahol a gyerekek "élőben" láthatják a paraszti létforma tárgyait, köztük a gyerekjátékokat is.
6/19/202322 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Mesekert a Bethesda Gyermekkórházban (2023.06.15.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elhanyagolt kert, ahová még így is nagyon szerettek lejárni a Bethesda Gyermekkórház kis betegei és gyógyítói. Egy nap elhatározták, hogy újjávarázsolják a kertet, és a sok nagylelkű adománynak köszönhetően egy igazi meseösvény és pszichoterápiás mesekert született az Ilka utcában. Azóta neurológiai, rehabilitációs és pszichoterápiás foglalkozásokat is tartanak itt a bent fekvő gyerekeknek, akik örömmel jönnek csak úgy játszani is. Orvosokkal, ápolóval, szülőkkel és a játszótér tervezőjével beszélgetünk.
6/16/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Autista tehetségek (2023.06.14.)

Szerkesztő: Diós Judit Alig négy éve, hogy egy érdi édesanya nem talált közösséget a különlegesen tehetséges autista kisfiának és mindenhol nehézségekkel szembesült. Elkeseredettségében sorstársakat keresett és öt családdal létrehozták a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet. Ma már 472 autizmussal és ADHD-val élő gyerek jár hozzájuk hetente fejlesztő foglalkozásokra, barát-klubokra, rendszeresen tartanak előadásokat szülőknek, idén pedig a segítségükkel minden megyében 300 gyerek táborozhat ingyen.
6/15/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Pozitív kommunikáció a gyerekekért (2023.06.13.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Egy hajóban” – Szülők és pedagógusok pozitív kommunikációval a gyerekekért címmel rendezte meg konferenciáját szakemberek számára a Gordon Intézet. Kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, tanítók adták át tapasztalataikat, osztottak meg jó gyakorlatokat egymással elsősorban a szülőkkel való partnerség kialakítása terén. Hiszen céljuk közös: a gyermekek békés testi, lelki fejlődésének biztosítása.
6/15/202322 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Ne bánts! (2023.06.12.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Az iskolai bántalmazás gyakori probléma a gyermekek életében. Gyakran elhangzanak olyan mondatok, hogy „rendezzék egymás között”, „tanulja meg megvédeni magát”, „egy kis piszkálódás belefér”. Aztán a kisebb piszkálódásból egyre súlyosabb lesz, és mindennapos bántalmazássá válik. Ez a magatartásforma a gyermekek lelki egészségét és személyiségfejlődését is veszélyezteti. Hogyan lehet megelőzni, mit tehetünk ellene? A kőbányai Christophorus Waldorf Általános Iskolában jártunk, ahol megszólalnak gyerekek, szülők, pedagógus és Kepes-Végh Júlia pozitív fegyelmezés oktató.
6/12/202322 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Kamaszok nyelve (2023.06.08.)

Szerkesztő: Belényi Barbara Flegma, nyegle, lekezelő és pimasz. Ismerős a kamasz nyelv, mégsem lehet hozzászokni. Miért olyan nehéz ezt a helyzetet egy szülőnek, pedagógusnak kezelnie? Miért gondoljuk azt, hogy mindez nekünk szól? Segíthet-e a felismerés, hogy mi is voltunk esetlen fiatalok? Miközben szülőként arra vágyunk, hogy szabadon gondolkodó és érző felnőtteket adjunk át a világnak, megrémít, ha a kamasz érzelmek felszínre törnek. Indulatkezelés és kamasz kommunikáció. Mi lehet a trágárságon túl?
6/9/202322 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

A nagyfeszültségen túl (2023.06.07.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Csáky Soma tizenhat éves. Másfél évvel ezelőtt egy barátját egy vagon tetején 25 ezer voltos áramütés érte. Soma meg akarta menteni, utána mászott. Testének 50 százaléka megégett, koponya- és lábtörést szenvedett. Két hónapot töltött mélyaltatásban. Édesapja, László pedig mindvégig mellette volt. És mellette van ma is, hiszen még sok műtét és rengeteg munka vár Somára. Mindkettőjükre. A balesetről, gyógyulásról sokszor, sokfelé beszéltek már, de hogyan alakította mindez az apa-fiú kapcsolatot?
6/8/202322 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Óvodapedagógus az Akadémián (2023.06.06.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Harmónia az óvodai csoportokban, szakmai és baráti közösség a nevelőtestületben, a gyerekekhez leginkább illő művészetpedagógiai módszerek. Az Akadémiai Bölcsőde és Óvoda vezetője, Hajnal Margit Hajnalka hosszú évek alatt építette fel csapatával közösen mindezt, akik nyugdíjba vonulása után is viszik tovább ezt a szemléletet és gyakorlatot. De miért választotta annak idején az óvónői hivatást? A róla készült portréval a pedagógusokat köszöntjük.
6/6/202322 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Szülői kiégés (2023.06.05.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A kiégési szindróma egy speciális munkahelyi ártalom, a fizikai-érzelmi-mentális kimerülést jelenti. De érezhetjük ezt otthon is, szülőként. Hogyan lehet felismerni, mik a jelei, és hogyan lehet megelőzni? Dengyel Kinga klinikai szakpszichológussal, perinatális szaktanácsadóval, Kovács Etelkával, az Élményakadémia Egyesület elnökével, Balogh Fruzsinával, a Kapcsolódó Nevelés Egyesület elnökével és szülőkkel beszélgetünk.
6/5/202322 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Vöröske kalandjai, avagy meséljük el a saját testünk működését! (2023.06.01.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Mit csinál a vörösvérsejt? Hogyan működik a szív? Hogyan harcol a szervezetünk a kórokozók ellen? Regöly-Mérei Andrea biológus mesekönyvében Vöröske, a kíváncsi vörösvérsejt osztja meg a gyerekekkel információit, amelyeket testen belüli kalandozásai során összegyűjtött. Mit tudnak minderről a gyerekek? Mennyit hallanak, tanulnak a saját szervezetük működéséről az óvodában, az iskolában? És miért fontos, hogy az alapokkal tisztában legyenek?
6/2/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Mi leszek, ha nagy leszek? (2023.05.31.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella A pályaválasztás ma kemény dió: tömegével tűnnek el szakmák és jelennek meg újak, élethosszig tart a tanulás, és sokszor egészen más a munkánk huszonévesen, mint középkorúan. Kisiskolásokkal beszélgettünk arról, hogy nekik mi az álommunkájuk és megkérdeztük erről az M2 gyerekcsatorna szerkesztőjét és új műsorvezetőjét is, akik a Mi leszek, ha nagy leszek? című tavaszi rajzpályázatukra ezer rajzot és fogalmazást kaptak a gyerekektől. Szakértőnk: Kovácsné Kelemen Anikó pszichológus.
6/1/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Pénzügyek gyerekkorban (2023.05.30.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Hogy a megtakarítás ugyanolyan öröm legyen, mint a pénz elköltése – ez volna elérendő a pénzügyi mentor szerint. A tudatosítást persze a szülőknél kell kezdeni, mert ők tudják majd továbbadni gyermekeiknek ezt a szemléletet és gyakorlatot. Zsebpénzzel, papa- és mamabankkal és sok-sok beszélgetéssel segíthető a folyamat.
6/1/202322 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Pünkösd hétfő: Csodák a hétköznapokban – újrakezdés sérültként (2023.05.29.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Két édesanya, két új esély az életre. Egyikük, Juhász Viktória látás- és hallássérült édesanya, mozgássérült párjával, látás-hallássérült kislányával megálmodta A Láss Csodát kezdeményezést. Gergő-Nagy Krisztina festőművésszel az a céljuk, hogy hidat építsenek az ép és fogyatékos emberek között. A másik fiatal nő egy tragikus baleset után lett mozgás- és látássérült, már az is csoda, hogy hogy felébredt a kómából. Azóta ő segít más sérült embereknek, a legnagyobb csoda és ajándék pedig az, hogy rátalált a szerelem és gyermeke is született.
6/1/202322 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Gyerekek és a szerelem (2023.05.25.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Szinte mindenki emlékszik az ovis első szerelmére, akivel megfelezte a csokiját. Kisiskolásként jöttek a szerelmes levelek, tizenévesen pedig a véget nem érő séták és az első együtt járások. Hogy élik át a gyerekek a szerelem érzését és mit várnak tőle? Hogyan befolyásolja ezt az őket körülvevő valódi és virtuális világ a maga sajátosságaival? Kovácsné Kelemen Anikó pszichológussal és gyerekekkel beszélgetünk.
5/26/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Robotok a gyógypedagógiában (2023.05.24.)

Egy pályán mozgó irányítható elektromos méhecske nemcsak tervezni tanít, sorrendet és irányokat, hanem a matektól az olvasásig bármilyen tananyagnál használható. Hogyan lesz ezekkel az egyszerű eszközökkel a szorzótábla játék, a szövegértés izgalmas, a kikérdezés sikerélmény az eltérő fejlődésű gyerekeknél? A Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének szakosztályi napján ismerkedtünk az oktatásban használható robotokkal és egy 18. kerületi speciális iskolában jártunk. Szerkesztő: Diós Judit
5/25/202322 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Gyógytestnevelés felsőfokon (2023.05.18.)

Szerkesztő: Cataluccio Andrea Sajnos még a sportolás ellenére is előfordulhat, hogy a gyerekeknél valamilyen mozgásszervi betegség alakul ki. Mi a különbség a gyógytorna és a gyógytestnevelés között? Kinek jár a könnyített torna és mire figyeljenek a szülők? Az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola szakemberei példaértékű együttműködéssel dolgoznak azon, hogy idejében elkezdődhessen a tanulók terápiája. Pesáné Nagy Katalinnal, az iskola testnevelő, gyógytestnevelő mentor- és mestertanárával beszélgettünk és benéztünk egy tanórára is.
5/19/202322 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Apakérdések: Hogyan kapcsolódjunk a felnőtt gyermekhez? (2023.05.17.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Vajon hogyan lehet ezt érzékenyen, távolságot tartva, de mégis kapcsolatra törekedve csinálni? Hogyan lehet egy felnőtt gyermeknek jó apja lenni? Beszélgetőtársak: Krúdy Tamás újságíró, hatgyermekes édesapa és Berényi András pszichológus, ötgyermekes édesapa.
5/18/202322 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Múzeum a pénzről (2023.05.16.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Aranyfonálon indulva járhatja be a látogató az egy éve nyílt, európai viszonylatban is egyedülálló Pénzmúzeum termeit. A kiállítás a pénz történetének, működésének, kulturális és gazdasági jelentőségének megismerésére az interaktivitást és az egyéni tapasztalatszerzést kínálja. A múzeumpedagógiai foglalkozásokon pedig a fiatal generációk pénzügyi tudatosságának fejlesztése is cél az élményszerzés mellett. Egy hatodikos osztályt kísértünk el a Pénz útja című kiállításon, és Hergár Eszter igazgatóval beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról.
5/16/202322 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

30 éves a Mózeskosár Egyesület (2023.05.15.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit 30 éves a Mózeskosár Egyesület, amit néhány örökbefogadó szülő és szakember hozott létre abból a célból, hogy csökkentse az örökbefogadó családok elszigeteltségét. Programjaikon több száz érdeklődőnek nyújtanak segítséget, információt, közös élményt. Van Örökbefogadó-szülő klub, Örök Nagyi tanfolyam, önismereti és felnőtt örökbefogadottaknak szóló csoport is. Az alapítók közül megszólal Dr. Majoros Mária gyermekorvos és Székely Zsuzsanna, pszichológus, Földi Molnár Lilla csoportvezető, és örökbefogadó szülő is.
5/15/202322 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

A Nap és a Hold gyermekei – roma gyerekek örökbefogadása (2023.05.11.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Az örökbefogadható gyerekek származása nem tartható nyilván hivatalosan, miközben ez az egyik legfontosabb tényező abban, hogy milyen gyorsan találnak szülőt egy gyereknek, illetve mennyit kell várnia egy párnak gyerekre. Gubcsi Judit kilenc éve alapította meg a cigány származású gyereket nevelő örökbefogadókat segítő Romadopt Klubot, Mártonffy Zsuzsa szintén kilenc éve írja az örökbefogadásról szóló információs oldalt, az Örökbe.hu-t. Most hiánypótló kötetben foglalták össze tapasztalataikat.
5/11/202322 minutes, 1 second
Episode Artwork

Technikatanítás kreatívan(2023.05.10.)

Szerkesztő: Diós Judit Hímzés, barkácsolás, háztartási ismeretek és pénzkezelés – mi történik a technikaórákon az általános iskola első hét osztályában? Műsorunkban meglátogattunk egy varsányi és egy zuglói általános iskolát és vendégünk volt Velner András, Technikatanárok Országos Egyesületének elnöke.
5/10/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Lelki egészségünkért a Budapesti Óvodapedagógiai Napok programján (2023.05.09.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Süss ki nap fa alá, bújj el hideg, Föld alá”- kívánták az óvodások az Akadémia oviban a mesepedagógiai foglalkozásukon. Bemutatójuk a Budapesti Óvodapedagógiai Napok programjához kapcsolódott, melynek témája idén a lelki egészség megőrzése volt. Az érzelmek világába, a feszültségoldás lehetőségeihez, a lelki egészséghez náluk a meséken keresztül visz az út.
5/10/202322 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Lélektől lélekig Veszprémben (2023.05.08.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Belső egészség, nyitottabb szemléletmód, elfogadás – erre épül a VI. Lélektől-lélekig - a Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja Veszprémben. Ezúttal a Sorsfordító című kisfilm producerét, Gömbösné Hideg Viktóriát, egy autista fiú édesanyját látták vendégül, hogy a film vetítése után nézők és alkotók beszélgethessenek egymással. A fesztivál ötletgazdája a színház kreatív menedzsere, Kellerné Egresi Zsuzsanna.
5/10/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Mit kaptunk az anyaságunktól? (2023.05.04.)

Kiteljesedettség, kaland, érzelmi hullámok, szeretet, kontrollvesztés, önismeret, belső béke, kudarcok, tehetetlenség, harmónia, humor, düh, önfeledtség és állandó változás. Nincs talán még egy olyan állapot, amely annyi ellentmondás és lemondás ellenére szinte valamennyi érintett számára a legcsodálatosabb érzés a világon. Anyának lenni jó, de senki nem mondta, hogy könnyű. De vajon mi az, amit kaptunk azáltal, hogy anyává lettünk? Felismerések, gazdagodások, megannyi helyzet és életút, anyukák érzésein keresztül. Szerkesztő: Belényi Barbara
5/4/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

AVE-kurzus az elváltakért (2023.05.03.)

Amikor az ifjú pár ellovagol a naplementébe, többnyire véget ér a film. Pedig az élet valójában akkor kezdődik. Egy házasság reményekkel telve indul. És sajnos sokszor fájdalmakkal, haraggal, engesztelhetetlenséggel ér véget. Az AVE-kurzus azoknak nyújt segítséget, akik tovább szeretnének lépni. Nem ítélkezik, nem oszt igazságot. Ennél jóval többet tesz: talpra állni segít. Az AVE-kurzus magyarországi vezetőjét, Madocsai Beát, és az egyik résztvevőt, Pált hallhatják. Szerkesztő: Süveges Gergő
5/3/202322 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Anyautam (2023.05.02.)

Sokat sír a baba, nehezen megnyugtatható, nehezen alszik el, gyakran megébred – a baba vagy az anya állapotát tükrözik ezek a jelek? Hogyan lehet mindkét oldalt, és legfőképp a kapcsolatukat támogatni az első életévekben? A Pécsett működő Anyutam projektet és az integrált szülő-csecsemő konzultáció módszerét ismerhetik meg adásunkban. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/3/202322 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Anyai küzdelmek (2023.05.01.)

Tudjuk, hogy az anyák mi mindenre képesek a gyerekükért. A mai műsorunkban hallható édesanya sem adta fel, hitt abban, hogy a fia egyszer megtanul beszélni, és olyan lesz, mint a többi gyerek. Járhat velük iskolába, és önálló felnőtt életet élhet. De hogy éli meg ezt a gyermek, aki egész életében fejlesztésről fejlesztésre járt? Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/3/202322 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Gyors megoldás elhúzódó konfliktusokra? (2023.04.27.)

Mit rontottam el, miért viselkedik így, mi lehet a baj vele? Gyakori kérdések, amelyekre sokszor minden erőfeszítés ellenére sincsenek válaszok, mert a problémát keressük, nem a megoldást. A megoldásközpontú brief coaching eszköztárát jellemzően a felsővezetőknek tanítják Magyarországon, holott a gyökere épp családterápiák során alakult ki, amikor nem volt idő évekig az okokat keresni, a megoldást azonban akár egy-két alkalmas beszélgetés során megtalálták. Miként működhet ez az újfajta szemlélet családon belül és az iskolában? Hogyan találhatjuk meg saját erőforrásainkat és nevelhetjük át agyunkat a pozitív gondolkodásra? Szakértők: Tegyi Enikő tréner és Kun Ágota pszichológus. Szerkesztő: Belényi Barbara
4/27/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Sérült gyerekek és a hit (2023.04.26.)

Ferenc pápa hangját várják leginkább szombaton a budapesti Batthyány-Strattmann László Otthon lakói. Olyan gyerekek és felnőttek laknak itt körülbelül hetvenen, akik vakok vagy látássérültek és értelmi-, mozgássérüléssel vagy valamilyen krónikus betegséggel is együtt élnek. Sokuk szülő nélkül nevelkedik, nekik nemcsak óvodájuk, iskolájuk vagy lakásuk ez a hely, hanem az otthonuk is, ahová különleges magánlátogatásra várják a pápát énekekkel és saját kezűleg készített ajándékokkal. Szerkesztő: Diós Judit
4/27/202322 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Szabad-e hibázni? (2023.04.25.)

Hibázni emberi dolog – állítja a közmondás. Mégis nagyon nehéz megküzdeni hibázásainkkal a mindennapokban. Hogyan érzik magukat a gyerekeink, ha nem sikerül nekik valami? Hogyan lehetünk mellettük ilyenkor mi, felnőttek? Szülővel, pedagógussal és Cziglán Karolina pszichológussal keressük a válaszokat. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/27/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Gyerekek mentális problémákkal a gyerekorvosnál (2023.04.24.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Közel negyven százalékkal megnövekedett a mentális problémával küzdő gyerekek, fiatalok száma, ami többek között a koronavírus-járvány számlájára is írható. Ennyi pácienst nem képesek ellátni szakemberek, egyszerűen kevesen vannak és túlterheltek. De mi lesz így az ellátatlan gyerekekkel? Mit tud tenni ilyenkor a szülő, és mit a gyermekorvos? Dr. Csiszár Katalin körzeti gyermekorvossal és érintett szülőkkel beszélgetünk.
4/25/202322 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Művészetekkel a sokrétű tudásért (2023.04.20.)

Elsőre talán meglepő, de a rajz, ének, tánc, kézműves tevékenységek kifejezetten fejlesztik a kognitív képességeket is. Egyre több iskola épít erre az összefüggésre, és a sok kóruséneklés, hangszeres zene, akvarellfestés, színjátszókör egyáltalán nem megy a matematika rovására, sőt! A gödi hagyományőrző Búzaszem Iskolában minden gyerek tanul szolfézst, hangszeren játszik, néptáncra jár, esetleg csipkét ver. Ezzel már önmagában sokat tesznek az egészséges mentális és érzelmi fejlődésükért, ráadásul az országos átlag felett teljesítenek például a középiskolai felvételiken. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/20/202322 minutes
Episode Artwork

Apakérdések 16.: Ha a gyerek nagykorú lett (2023.04.19.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Lezártuk a kamaszkort, de vajon mi következik utána? És hol, hogyan van szerepe ebben az időszakban az apának? Berényi András pszichológussal és Krúdy Tamás hatgyermekes apával beszélgetünk. Szerkesztő: Süveges Gergő
4/20/202322 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

A buroktól a boldog iskoláig: új ötletek az egészségügyben és az oktatásban (2023.04.18.)

Ötödik alkalommal osztották ki a Richter Anna Díjat, melynek célja, hogy inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket. Beszélgetünk a közönségdíjas BurokBrigáddal, amely szakértői segítséget nyújt a várandósság labirintusában. Bemutatjuk a Sashalmi Waldorf Általános Iskola Eredet című projektjét, amelyben kidolgozták a természettudományok élményalapú oktatásának programját. Idén először indítottak junior kategóriát, melynek győztese a Boldog iskola pályázat lett, a Közgazdasági Politechnikum diákjainak ötlete alapján. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/20/202322 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Ha tavasz, akkor kirándulás!(2023.04.17.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Kirándulni ment a Vendég a háznál szerkesztősége Rogovszky Zoltánnal, az Ösvény Oktatóközpont túravezetőjével a solymári Jegenye-völgybe. Figyeltük a madarakat, hallgattuk a patak csobogását, virágot kóstoltunk, felidéztük a korábbi kirándulások emlékét, kerestünk erdei tündéreket, és bekötött szemmel végigmentünk egy akadálypályán. Sokat tanultunk a természetről és magunkról is, hiszen az önismeret, a közösségépítés, az inspiráció a munkánk során is fontos.
4/17/202321 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Búzaszem Iskola Gödön: egy közösség, amely iskolát teremt (2023.04.13.)

Egy igazi kisiskola, ahol mindenki ismer mindenkit, a tanárok a diákjaik szülei mellett a testvéreiket, néha még a nagyszülőket is. Már az alapításnál is egy szélesebb baráti kör fogott össze, hogy a hagyományokra építő iskolájuk legyen. Az ő gyerekeik voltak a Búzaszem Iskola első tanulói. Meghitten otthonos a másodikosok jurtában lévő tanterme, ahol zokniban lépkednek a vastag, színes szőnyegeken. Itt nem sürgetik a gyerekeket, mégis mindenre jut idő. Ez az a hely, ahol délután szablyavívó csatát vagy ugrókötélversenyt tartanak, a szülők is járnak a néptánc-szakkörre, a gyerekek pedig alig akarnak hazamenni. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/14/202322 minutes
Episode Artwork

Csillagászat gyerekeknek az űrhajózás világnapján (2023.04.12.)

Vannak gyerekek, akik a bogarak megfigyelésében mélyednek el, mások az eget kémlelik, de mindannyian ugyanazt a lenyűgöző világot csodálják. Akiket a világűr titokzatossága vagy szépsége vonz, azok újabb és újabb felfedezni valót találhatnak maguknak a könyvekben, az interneten, vagy épp egy csillagász szakkörön, a csillagvizsgáló kupolájának távcsövében. Ma van az űrhajózás világnapja. Szerkesztő: Diós Judit
4/12/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Költészet, Petőfi, gyerekek (2023.04.11.)

Hagyomány és kultusz avagy egy hús-vér ember portréja. Hogyan juthatnak közelebb a gyerekek egy költő személyéhez és verseihez? A 200 éve született Petőfi Sándor életművéből rendezett Költő lenni vagy nem lenni című kiállításra kísértünk el egy hatodikos osztályt a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/12/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Gyermeküket elvesztő szülők (2023.04.06.)

Szerkesztő: Süveges Gergő A szülő elvesztése fájdalmas, de valahogy mégis az élet rendjének tekintjük. Egy gyermek elvesztése ellen azonban minden idegszálunkkal tiltakozunk. Ismerjék meg Szalma Botond és Dóri történetét, akik 2000-ben veszítették el öt és fél éves kisfiukat, Benedeket. Könnyek között beszélgettünk, mégis, meg fogják hallani: Dórinak és Botondnak sokkal több mondanivalója van a reményről, a bizalomról és a megtapasztalt csodákról.
4/6/202322 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Deus ex machina (2023.04.05.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Egy csodálatos gyógyulás története, amelyet szükségszerűen megelőzött a szenvedés, az ég és föld között lebegés, és a halál közelében átértékelődött az élet. Egy édesanya, aki néhány hét leforgása alatt megtapasztalta a testbe zártság teljes kiszolgáltatottságát, de mindeközben a lélek erejét is. Hogyan tudott talpra állni és életet adni kisfiának, aki a méhében vele együtt átélte mindazt, amit az édesanyja? Kik segítették? Hogyan segített ő saját magának? Baska Barbara haiku-kötete alapján válaszokat találunk minderre.
4/5/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Egy gyermekorvos missziója – a Pitypang Egyesület (2023.04.04.)

A gyulai születésű lány, majd debreceni orvostanhallgató már gyakorlott gyermekorvosként érkezett a Hatvan melletti Lőrincibe. Arra gondolt, hogy nemcsak a gyermekek, hanem szüleik egészségét is támogathatja egy közösség létrehozásával, amelyben a test, a lélek és a szellem egységét ápolhatják. Dr. Tokai Piroska vezetésével ma már hatvan családot fog össze a lőrinci Pitypang Egyesület, amely tavaly ünnepelte huszadik évfordulóját. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/4/202322 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Kalász Suli: ahol autizmussal élő diákok is közösségre találhatnak (2023.04.03.)

Bár egyre többet tudunk az autizmusról, az oktatási intézmények még mindig nincsenek felkészülve az autista gyerekek fogadására. A Kalász Suli Általános Iskola Budakalászon már évek óta integrál különleges gyerekeket, köztük autistákat is. Milyen kihívásokkal találkoznak a szakemberek? Milyen előnyökkel és nehézségekkel jár ez az iskola közössége számára? Végh Attila igazgatóval, pedagógusokkal, gyógypedagógussal beszélgetünk, illetve megszólal egy anyuka és két érintett gyermek is. Április 2-án volt az autizmus világnapja. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/3/202322 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Vágyaink, életcéljaink felnőttként (2023.03.30.)

Nyugalom, természetközeliség, minőségi kapcsolatok: ez a hívó szó sokak számára. Ki egy lakatlan-szigeten, más a havas hegycsúcsok között tudja elképzelni, hogy boldog, kiteljesedett életet éljen. Megint másokat a pörgés, a dinamika, a karrier vonz egy-egy felhőkarcoló tetején. Ki-ki a maga útját járja, de közben sokan nem értik, hogy ha elérik a célt, miért van mégis hiányérzetük? Kinek szeretnénk valójában megfelelni? A szüleinknek, a társadalmi elvárásoknak, netán életünk párjának vagy a gyermekeinknek? Ismerjük-e a valódi vágyainkat? Merünk-e a belső hangunkra hagyatkozni? Szerkesztő: Belényi Barbara
4/1/202322 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Gyermekút Nógrádban (2023.03.29.)

Régóta tudjuk, hogy a fejlődés szempontjából meghatározó az első három életév. Ha ilyenkor kapnak támogatást az eltérő fejlődésű kicsik, akkor sokkal nagyobb az esély, hogy iskolás korukra csökken a lemaradás. A fővárostól távolabb eső kistelepülésekről azonban sokszor nehezen elérhető a gyermekneurológus, a pszichológus, a mozgásterapeuta vagy a gyógypedagógus. A Gyermekút projektben maguk a szakemberek utaznak a gyerekekhez, hogy megvizsgálják őket, a szükséges terápiák megvalósulását pedig helyi menedzserek segítik. Kísérletként Nógrád vármegye 13 hátrányos helyzetű településén 160 gyerekhez jutottak el a szakemberek. Műsorunkban Rimócon, Varsányban és Szécsényben beszélgettünk a tapasztalatokról Kereki Judittal, a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. Gyermekút Módszertani Központjának szakmai vezetőjével. Szerkesztő: Diós Judit
3/30/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Mesék a természettudományokról (2023.03.28.)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mélykék égbolt. Alatta egy gyufásskatulya alakú ház. Benne lakott egy szemüveges, álmos tekintetű fiatal tudós, aki naphosszat csak a jegyzeteit bújta…- így kezdődik az idei TETT mese pályázat egyik díjazott alkotása. És valóban, a kis tudósok kutattak, alkottak, meséket szőttek. Protonokról és papucsállatkákról, vitaminokról és csillagokról elmélkedtek, s olyan ismereteket is átadó történeteket találtak ki, amelyek egy kötetbe szerkesztve másoknak is bemutathatják majd a természettudományok izgalmas világát. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/28/202322 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

„Rajzolj nekem!" – egy karácsonyi könyves akció utóélete az iskolakönyvtárakban (2023.03.27.)

Tavaly decemberben bemutattuk a Pagony kiadó "Rajzolj nekem - és az iskolai könyvtáraknak!" című akcióját, ahol több mint egymillió forint gyűlt össze. A pénzt tíz iskolakönyvtár között sorsolták ki. Kíváncsiak voltunk, hogyan bővítették a könyvállományt, ezért elmentünk az ország két végében lévő két iskolakönyvtárba: Győrbe, a Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnáziumba, és Csongrádra, a Batsányi János Gimnázium és Kollégiumba.
3/27/202322 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Omphalocele: sérülékeny magzatok (2023.03.23.)

Ki tudja, mit jelent az a szó, hogy ompaholocele? A magzati ultrahangdiagnosztikával vagy újszülöttsebészettel foglalkozó orvosok mindenképpen, de vajon mi a helyzet a babát váró párokkal, akik a vizsgálószobában hallanak erről először? Mennyire jutnak hozzá érthető, pontos és teljeskörű tájékoztatáshoz? És mit mondanak minderről az orvosok? Egy édesanya története a saját kálváriájukról, és minden, amit a magzatkorban jelentkező köldöksérvről, a hasfal hiányáról, azaz az omphalocele-ről tudni lehet. Szakértők: Dr. Hajdu Krisztina szülész-nőgyógyász, dr. Verebély Tibor gyermeksebész, a SE professor emeritusa, dr. Tankó Lenke genetikus (Dél-Pesti Centrumkórház Molekuláris Genetikai Laboratórium). Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/23/202323 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 15. (2023.03.22.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Ma a kamaszkor újabb kihívásairól beszélgetünk. Vendégeink: Arató Domonkos klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus, négygyermekes édesapa és Kristofics Károly, négygyermekes édesapa. Szerkesztő: Süveges Gergő
3/23/202322 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Mi legyen a gyerekkel válás után? (2023.03.21.)

Hétvégi apák vagy anyák, váltott gondoskodás, fészekmodell: sokféle gyakorlat él a gyermekek válás utáni elhelyezésével kapcsolatosan. De milyen változat jó a gyermeknek? Mik a gyermekek érdekei? Lehet ezt a lehető legjobban csinálni? Az Egyszülős Központ kutatást indított és konferenciát szervezett a tapasztalatok összegyűjtéséért. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/21/202322 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Egyenlő hozzáférés az oktatáshoz - kihívások és lehetőségek (2023.03.20.)

Egyenlő hozzáférést minden gyermeknek az oktatásban – ez a célja minden tanárnak. De hogy lehet ezt elérni? A Civil Kollégium Alapítvány által szervezett fórumon jó gyakorlatokat osztottak meg egymással a szakemberek. Abban mindenki egyetértett, hogy elengedhetetlen a jó kapcsolat az iskolai munkatársak és a szülők között. Megszólalók: Puporka Elemér, a budapesti Deák Diák Általános iskola pedagógiai asszisztense, Farczádi-Bencze Tamás, a Deák Diák Általános iskola igazgatója, Balázs Czrappán Tímea, a Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános iskola gyógypedagógusa, Orsós János, a miskolci Dr. Ámbédkar gimnázium igazgatóhelyettese, és Balogh Fruzsina, a CKA országos közösségszervezője. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/21/202322 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Rendhagyó olvasásórák elsősöknek (2023.03.16.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella „Az f betű a kedvencem!” „A k betűt nehéz leírni!” Elsősök osztják meg az írás-olvasás elsajátítása során átélt kalandjaikat, amelyek elvezetik őket az első önállóan elolvasott könyvig. Hogyan versenyezhetnek az írott szövegekbe rejtett történetek a kisebb-nagyobb képernyők világával a kisiskolásoknál? Hogyan teszik vonzóvá számukra az olvasást a pedagógusok, a könyvtárosok és az írók? Jó terep erre egy-egy rendhagyó olvasásóra, amelyet a Móra Kiadó szervez szerzőivel, és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is igyekszik meghódítani az újdonsült olvasókat a „Budapest Könyvfőváros 2023” programsorozatában.
3/17/202322 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

1848 gyerekszemmel (2023.03.15.)

Szerkesztő: Diós Judit Vajon hol voltak a 8-10 éves gyerekek 1848 márciusában? Lehetséges volna, hogy két kisiskolás a Pilvaxba keveredett és futárként segítettek a márciusi ifjaknak? A Talpra magyar című forradalmi szabadulókönyvben bizony ez történt, az egyik futár pedig nem más, mint maga az olvasó, akinek a bécsi ügynököket kicselezve kell teljesítenie feladatát. A könyv szerzőjével, Fodor Veronikával és illusztrátorával, Lanczinger Mátyással beszélgettünk. De vajon hogyan emlékeztek a forradalomra és a szabadságharcra azok, akik gyerekként valóban átélték az eseményeket? Később papírra vetett emlékeikről Hermann Róbert történészt kérdeztük.
3/17/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Miért és hogyan mondjunk néha nemet? (2023.03.14.)

Szerkesztő: Szendrei Edit „Nem szeretnék ártani a gyermekemnek, és attól félek, hogy sérülne, ha nemet mondanék neki.” Sok szülő gondolkodik így, pedig a gyerekeknek szükségük van a határokra, amelyek között ráadásul sokkal jobban is érzik magukat. Sőt, a kapcsolat is jobban alakulhat így a szülővel. Lehet jól nemet mondani? Mi a nemet mondás gátja, és mi jelenthet segítséget ilyen helyzetben? Szakértőnk Arendt Anna pszichológus.
3/17/202321 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Babavárás tudatosan (2023.03.13.)

A "Gyere Baba" Program a testre-lélekre egyszerre ható program, amely a párok termékenységét segíti csoportos foglalkozások keretében, és időről-időre kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek szakértőkkel. Soponyai-Nagy Krisztina pszichológus, a program vezetője szerint egyre többen a lelki háttérrel foglalkoznak elsőként, ha nem érkezik a baba, Dr. Tóth Ágnes szülész-nőgyógyász, termékenységi szakértő az életmódbeli hátráltató tényezőket emeli ki, amikor NaPro technológiát ismerteti, amely a női ciklus követésére építve segíti a gyermekáldást. Beszélgetünk Szemerszki Tímea meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási referenssel, és megszólalnak érintett párok is, akik már boldog szülők azóta. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/14/202322 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Táncoló pékek a Vakok Intézetében (2023.03.09.)

Szerkesztő: Cataluccio Andrea Hogyan süt kenyeret egy látássérült, vagy hogyan tanul tánclépéseket? És főként hol nyílik minderre lehetősége? Látássérültek intézményes nevelése már 1825 óta létezik Magyarországon. Legnagyobb országos speciális intézményük Budapesten található, ahol óvodától általános iskolán át a szakiskoláig biztosítanak számukra oktatást. Egy különleges táncórán és a pékek tanműhelyében jártunk. Megszólalók: Somodi Gábor-tánctanár, Pirisiné Gál Erzsébet szakoktató, Bíró Csaba gyógypedagógus, a Pék tanműhely elindítója.
3/9/202322 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Nők a pályán (2023.03.08.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Vannak-e még kifejezetten női szakmák? És olyanok, amelyeket inkább férfiak választanak? Utánajártunk, hogy különböző színtereken, szakterületeken, életszakaszokban hogy valósul meg a női esélyegyenlőség Magyarországon. Milyen a helyzetük a munkahelyen, otthon, a vállalkozói szférában? Hogy látják ezt a felsővezető férfiak, és hogyan a gyerekek?
3/8/202322 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Kiégés, újrakezdés (2023.03.07.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Nem lehet pusztán egyéni felelősség a kiégés kezelése, még akkor sem, ha személyesen sokat tehetünk annak megelőzéséért. A szervezeti működések és megoldások sokkal nagyobb befolyással bírnak a kiégés folyamatára, mint gondolnánk. S mindez nemcsak az egészségügyben jelen lévő állapot. Kutatási eredményeket és jó gyakorlatokat ismerhettünk meg a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság idei kongresszusán.
3/8/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Hogyan állhat talpra, akit elhagytak? (2023.03.06.)

Szerkesztő: Süveges Gergő A romantikus filmek előbb-utóbb véget érnek. De vajon mi van a happy end után? Talán maga az élet. És az nem mindig úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Mit él át egy háromgyermekes anya, akit hirtelen magára hagy a férje? Mi lesz az önbecsülésével, mit kezd a kétségbeesésével és a haragjával? És hogyan indul el a talpra állás útján? Mi ad neki reményt mégis, hogy van kiút a kilátástalannak tűnő mélységből is? Egy anya története és a pszichológus magyarázata: mi történik azzal, akit elhagynak? Szakértőnk: Szőnyi Lídia pszichológus.
3/8/202322 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Gyerekek mentálisan sérülékeny családokban (2023.03.02.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Mint egy dinoszaurusz a nappaliban, amiről nem veszünk tudomást – találó kép arra az állapotra, amikor mentális problémától, szenvedélybetegségtől szenvedő szülők mellett növekednek a gyermekek. A család problémái sokszor nem láthatók a környezet számára, pedig a gyermekeknek életbevágó lenne a szakember segítsége, hogy megbirkózzanak a helyzettel. Hogyan vegye észre, hogy bajban van a gyerek, milyen jelekre figyeljen a pedagógus, a gyermekorvos, a védőnő, az edző, a nagyszülők és mit tudnak tenni? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakkönyvekkel és támogató programokkal igyekszik segíteni nekik és az érintetteknek.
3/3/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Konfliktuskezelés a Nagycsaládos Harcművészekkel (2023.03.01.)

Szerkesztő: Diós Judit A különböző vágyak, igények, a nézeteltérés és az ezzel járó feszültség is az életünk része. De mit tehetünk, ha konfliktushelyzetben nem úgy viselkedtünk, ahogy szerettünk volna? Néhány éve két édesanya mentálhigiénés szakemberként elindította a Nagycsaládos Harcművészet Műhelyt, ahol konfliktuskezeléssel és stresszkezeléssel kapcsolatos tudást adnak át nemcsak nagycsaládos édesanyáknak.
3/1/202322 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Koncertpedagógia (2023.02.28.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Tavaly hirtelen kellett búcsúznunk legendás Bon-bon Matinék megteremtőjétől, Lukácsházi Győzőtől, ám a zenei délutánok folytatódnak a család jóvoltából. Veje, Tarr Ferenc kalauzolja a gyerekeket ezentúl a muzsika birodalmába. A Magyar Zene Házában nemrégiben Lukácsházi Győző Emléknapot rendeztek, hogy a koncertpedagógia lehetőségeiről gondolkodjanak a szakemberekkel.
3/1/202323 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Máltai Szimfonikusok (2023.02.27.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja a legszegényebb településeken nyújt segítséget, főleg a gyerekek számára. Ennek keretében kapnak zenei nevelést is, és a legtehetségesebb fiatalokból tíz évvel ezelőtt megalakult a Máltai Szimfonikus Zenekar. Számtalan fellépésük volt itthon és külföldön, és mindig zajos sikert arattak. Műsorunkban megszólal Páder Ernő, a zenekar vezetője, Vanya Lóránt közfoglalkoztatási koordinátor, Vörösné Bangó Melinda lakosságügyi koordinátor és a zenészek is.
3/1/202322 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Közünk van hozzá! Kortárs bántalmazás az iskolában (2023.02.23.)

Szerkesztő: Belényi Barbara Szinte minden felnőtt tud mesélni olyan esetet gyermekkorából, amikor valakit kicsúfoltak, rendszeresen zaklattak az osztályban, edzésen, kisebb közösségben, mégsem tett ellene senki. Valójában az egész közösséget érinti, ha az iskolában egy gyereket rendszeresen bántanak. Közünk van hozzá címmel előadássorozatot indítottak szülők és pedagógusok számára, hogy ismerjük fel a bullyingot és beszéljünk róla. Mert a jó hír az, hogy a csendes szemlélőből nem csupán tettestárs, de védelmező is válhat, és megtörhető a generációkon át tartó csend.
3/1/202322 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 14. (2023.02.22.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Ma a kamaszkor újabb kihívásairól beszélgetünk. Vendégeink: Arató Domonkos klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus, négygyermekes édesapa és Kristofics Károly, négygyermekes édesapa.
2/27/202322 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Ki segít a segítőknek? (2023.02.21.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Járvány, háború, válság, sok-sok változás és kiszámíthatatlanság az utóbbi években és a jelenben is. Egyre több a depresszióval és szorongással küzdő ember, hosszúak a várólisták a segítők rendelőiben. A tartalékok fogynak, de észrevesszük-e? Ki segít a segítőknek? Kiégés és újrakezdés címmel rendezi idei konferenciáját a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság.
2/27/202322 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

LESZ nemzetközi lelkisegély-vonal (2023.02.20.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, a "LESZ" ötven éve nyújt segítséget az arra rászorulóknak. Az éjjel-nappal hívható telefonszám, a 116-123 ingyenes, és jól képzett önkéntesek ülnek a túl oldalon, bárkit meghallgatva. Dudás Erika, a szövetség elnöke beszámol az ország mentális állapotáról, a gyakori problémákról, az önkéntesek képzéséről, és megszólalnak a segítők is.
2/20/202322 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Menyasszony, vőlegény – mit gondolnak a gyerekek a házasságról? (2023.02.16.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella „Akkor menyasszony egy menyasszony, ha tetszik egy fiúnak, és a fiú is tetszik neki”, „a friss házasok azért nem veszekednek, mert azt hiszik, hogy minden oké” – kisiskolás gyerekek gondolatai esküvőről, házasságról. Milyen mozaikokból rakják ki a képet a gyerekek magukban arról, hogy milyen egy házasság? Mennyire tükrözik vissza, azt, amit a szüleiktől látnak, mesékben, filmekben hallanak, és mit tesznek hozzá a saját képzeletükből? Szakértőnk: Pap Erika klinikai szakpszichológus, a Murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központ alapítója.
2/16/202322 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Tévhitek a házasságról (2023.02.15.)

Szerkesztő: Diós Judit Tényleg létezik „nagy ő”? És ha igazán szeret, akkor kitalálja, hogy mire vágyom? Akik szeretik egymást, azok nem veszekednek és a házasságban a gyermek az első? Párkapcsolati tévhitekről és féligazságokról beszélgetünk Mihalec Gábor pár- és családterapeutával.
2/15/202322 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Sémáink működése a párkapcsolatban (2023.02.14.)

Az ellentétek vonzzák egymást, vagy hasonló a hasonlóval köt szívesebben párkapcsolatot? Hogyan lehetünk egyszerre tudatosak és spontánok? Képesek vagyunk-e az értelemre is hallgatni, miközben érzelmeinket követjük? A párkapcsolatok mintázataiba Dr. Hammer Zsuzsa családterapeuta kalauzol bennünket. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/14/202323 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Hogyan őrizhető meg a szerelem a házasságban? (2023.02.13.)

Boldogan éltek, míg meg nem haltak! - mondjuk a mese végén, pedig ekkor kezdődik a házasság, és látjuk, hogy bizony, sok válással végződik. De mit kell ahhoz tenni, hogy ne így legyen? Hogyan lehet megőrizni a szerelmet a házasság hosszú évei alatt? Ehhez adnak tanácsot Csermák Ambrus és György-Farkas Zsófia párkapcsolati tanácsadók, és Győri-Zelencsuk Tímea, tánctanár, párkapcsolat-gazdagító mentor-pedagógus, és megszólalnak az érintettek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/13/202322 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Apák ringatnak (2023.02.09.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Ringató. Mozgalom, határokon túlnyúló hálózat, találkozási, időtöltési és megerősödési lehetőség. Vajon csak anyák számára, akik szívesen viszik csecsemőjüket, kisbabájukat rendszeresen ezekre a megnyugtató, éneklős, dúdolós, ölelős alkalmakra? Egyáltalán nem: apák is bemerészkednek az alapvetően női közegbe.
2/12/202322 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Kiszolgáltatottan (2023.02.08.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Február nyolcadika Ferenc pápa kezdeményezésére az emberkereskedelem elleni fellépés napja. E nap ugyanis a gyermekkorában rabszolgaságra kényszerített, 19. században született szudáni származású szerzetesnő, szent Jozefina emléknapja. A jelenség azonban sajnos itt és most is létezik, áldozatai pedig gyakran láthatatlanok. Mai adásunkban mégis elmeséli történetét egy fiatal nő, aki több éves küzdelem után menekült meg gyermekeivel. Miért nehéz segítséget kérni, kapni, és hogyan lehet kilépni a helyzetből? Erről beszél a Baptista Szeretetszolgálat részéről De Coll Ágnes, és ezt kutatja az Országos Kriminológiai Intézetben dr. Windt Szandra főmunkatárs.
2/11/202322 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Média a Családért díj külhoni díjazottjai (2023.02.07.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Mára talán már megszoktuk sajnos, de egy éve fájón hasított belénk a hír: háború tört ki a szomszédunkban. Felnőttként is számot kellett vetni az érzéseinkkel, lehetőségeinkkel, és mondanunk kellett valamit a gyermekeinknek is. De hogyan mondjuk? Mit mondjunk? A Média a családért díjazottjai közül két külhoni kollégánk annak eredt nyomába, hogy hogyan beszéljünk gyermekeinknek a háborúról.
2/10/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Média a Családért díj hazai díjazottjai (2023.02.06.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Nehéz, kihívásokkal teli élethelyzeteket jár körül a Média a Családért díj két győztes hazai alkotása. Az abortuszon átesetteket segítő Ráhel Szőlőskertje lelki programot ismerhetjük meg az egyikből, a Down-szindrómás kislányt nevelő nagycsalád életét a másikból. Kollégáink azt kutatták, hogyan dolgozhatók fel ezek a helyzetek, kinek mi ad megnyugvást, erőt, kapaszkodót az élet örömteli folytatásához.
2/7/202322 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Harminc éves a Kerekasztal Színház(2023.02.02.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Vajon miért nem beszél egy 13 éves lány már 3 éve? Miért megy el egy külföldi jutalomtáborba egyedül? Hogyan fog ott boldogulni? Ezeket a kérdéseket is felteszik maguknak és egymásnak a Kéksziget című előadás hetedikes nézői, akik egyszer csak a főszereplő mellett találják magukat a tábor angol nyelvű ismerkedő foglalkozásán. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekbe dobja be közönségét a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ csapata már 30 éve. Kisiskolások és kamaszok generációi találkoznak fontos személyes és társadalmi problémákkal, a különböző nézőpontok bemutatása, a szándékosan nyitva hagyott helyzetek, a színházi tér pedig gondolkodásra, részvételre, empátiára készteti őket szinte észrevétlenül.
2/6/202322 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Potyautasokkal a sárban(2023.02.01.)

Szerkesztő: Diós Judit Tavasszal, jó időben szívesen megyünk az erdőbe, akár kisebb-nagyobb gyerekekkel együtt. De mi késztet anyukákat arra, hogy hátukon cipelve a gyermeküket szemerkélő esőben, sárban, télen is nekiinduljanak? Hogyan segít a társaság és a természet abban, hogy a család minden tagja feltöltődjön? A Potyautasokkal a kéken közösséggel jártunk a Dera-szurdokban.
2/5/202322 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Keretek, határok óvodáskorban(2023.01.31.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Miről döntsön a kisgyermek, és miről kérjük a véleményét? Mikor érdemes családi kupaktanácson megbeszélni a család közös ügyeit, napirendet, szokásokat? Hogyan lehet megértetni a gyermekkel viselkedése következményeit, és közben hogyan maradjanak a szülők következetesek? A Fiatal Családosok Klubja folytatja Szülőakadémiáját, ahol szakemberrel és egymás között is beszélgethetnek a kisgyermekes szülők a meghirdetett témákról.
2/4/202322 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Utazás a lelked körül(2023.01.30.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A lélekmanók visszatérnek, és kipróbálhatjuk velük a Belső béke felhőjét, a Tükröm-tükröm léghajót, az Emlékek óceánját, az Összekapcsoldát, és megismerkedhetünk a Porondmesterrel is. Folytatjuk a kirándulást a lélek körül Barcs Krisztina pszichológus segítségével, aki az Így működik a lelked című, gyerekeknek szóló kötet után megírta a folytatást Utazás a lelked körül címmel. A gyerekek pedig elmondják, miben segített nekik ez a könyv.
2/3/202322 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

A Baltazár Színház kulisszatitkai (2023.01.26.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Milyen összefüggés van az értelmi képességek, szociális készségek és a színészi adottságok között? Lehet-e jó színész mondjuk egy Down-szindrómás vagy egy autizmussal élő ember? Esetleg egy látás- vagy mozgássérült? A Baltazár Színház élete és munkája évtizedek óta azt bizonyítja, hogy igenis lehet. Valódi, vérbeli színházat teremtenek előadásról előadásra, ahol megszületik a színház lényege, a katarzis. A Baltazár társulata látott minket vendégül.
1/28/202323 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Pályaválasztás érettségi után (2023.01.25.)

Szerkesztő: Diós Judit Sok diák nehezen dönti el, hogy hol tanuljon tovább az érettségi után. Miért fontos az önismeret és hogy ismerjük a képzéseket? Milyen lehetőségek vannak az egyetemi alapképzésen kívül és hogyan változik a pontszámítás? Pályaválasztási szakemberekkel és érettségizőkkel beszélgettünk.
1/27/202324 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

A tanulás reneszánsza (2023.01.24.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Közösség, kreativitás, bátorság és lélek. Néhány hívószó a ma iskolájának kialakításához. De eszünkbe jut-e ezek hallatán Szókratész, az antik görög pedagógia vagy a reneszánsz mesterek iskolái? Hogyan van jelen az ókori bölcs és a reneszánsz tanítása napjaink pedagógiai gyakorlatában? Szakértőnk: Vass Vilmos egyetemi docens.
1/26/202322 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Iskola a kórházban (2023.01.23.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Magyarországon évente több ezer gyerek marad ki az iskolából tartós betegsége miatt. Ez alatt az idő alatt teljesen elszigetelődnek társaiktól, és lemaradnak a tanulásban. A kórházban tanító tanárok segítenek nekik, hogy betegségük alatt ne egyedül kelljen megküzdeni a nehézségekkel. László Márta matematikatanár 40 évig tanított kórházban, dr. Csiszár Katalin gyermekorvos segítette a tanárok munkáját, és megszólalnak az érintettek és szüleik is.
1/25/202322 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Hétköznapi zsonglőrködés: női szerepek (2023.01.19.)

Alig lett vége az ünnepekkel járó őrületes túlhajszoltságnak, az új évvel újabb kihívások állnak előttünk a családban, a munkahelyen. Mikor lehet megállni? Mire lenne jó nemet mondani? Hogy találják meg az édesanyák, dolgozó nők az egyensúlyt női szerepeik között, hogy harmóniában lehessenek önmagukkal és a környezetükkel? Szakértőnk Andráska Zsófia párkapcsolati coach, szociológus. Szerkesztő: Belényi Barbara
1/21/202322 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 13. (2023.01.18.)

Apakérdések rovatunkban hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Legutóbb lezártuk a 10-12 éves, kiskamasz időszakot, jöjjön a mélyvíz: a kamaszkor. Vendégeink: Arató Domonkos klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus, négygyermekes édesapa és Kristofics Károly, négygyermekes édesapa. Szerkesztő: Süveges Gergő
1/20/202323 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Egy dunakeszi védőnő egy napja (2023.01.17.)

Nyugodt, kedves, felkészült és bármikor elérhető. Minden kismama ilyen védőnőre vágyik és a Dunakeszi alsón dolgozó Móczánné Sándor Mónikát pontosan ilyennek írják le az általa gondozott kismamák. Méltán nyerte el tavaly az Év Védőnője díjat kistelepülés kategóriában, amelyre a körzetében élő családok jelölték. Kíváncsiak voltunk, hogyan éri el mindezt, ezért végigkísértük őt egy munkanapján. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/19/202323 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Fogyni minden áron? (2023.01.16.)

A bulimia olyan pszichiátriai megbetegedés, amelyet kóros falási rohamok és az ezeket követő intenzív, az elfogyasztott tápláléktól való szabadulási szándék jellemzi. Főleg a serdülő lányokat érinti, illetve körülbelül a 18-25 éves női korosztály 3 százalékát. A rendszerint alacsony önértékelésű egyén élete nem ritkán gyermekkori traumákkal tarkított, és gyakran pszichiátriai-pszichológiai betegség is áll a háttérben. Szakértőnk Leindler Milán, és megszólalnak az érintettek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/18/202322 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Evészavarok gyermekkorban(2022.12.29.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Az evészavar olyan mentális betegség, melyben a betegnek a testéhez és az ételhez való viszonya egészségtelen. A lakosság 5%-a szenved tőle, főleg fiatalok, bár a szakértők szerint a betegeknek csak kis része jut el orvosig. A leggyakoribb az anorexia és a bulimia, az egyik az éhezést, míg a másik a túlevést preferálja. Szakértőnk Leindler Milán pszichológus, és érintettek is megszólalnak.
12/30/202222 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Várva Várt Alapítvány (2022.12.28.)

Minden örökbefogadott gyermek mögött áll egy örökbeadó anya. Soha nem tudjuk, hogy pontosan mi mindent élt át, mennyit vívódott, míg végül úgy döntött, örökbe adja a gyermekét. Most megismerhetik egyikük történetét. És bemutatjuk a Várva Várt Alapítványt is, amelynek az a hivatása, hogy támogassa a nehéz helyzetbe került anyákat és családokat. Szerkesztő: Süveges Gergő
12/30/202222 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Családi összhangzattan a Dolfin családban (2022.12.27.)

Több generációra visszanyúló zenészhagyomány a családban. Négy tehetséges fiúgyermek, akik mind tanulnak hangszeren, s akik közül ketten már zenei pályán vannak. Ők a Dolfin fivérek. Tíz éve már bemutattuk őket. Most az épp itthon lévő legidősebb báttyal, Dolfin Balázs csellóművésszel és édesanyjukkal beszélgettünk életük alakulásáról és az ünnepi szokásaikról. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/29/202223 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Karácsonyi vendégség (2022.12.26.)

Sok különleges karácsonyi műsor készült már nálunk, de idén gondoltunk egyet, és egy adventi vendégség alatt a szerkesztőség tagjaival idéztük fel, hogy mi teszi számunkra ünneppé az ünnepet. Tea és sütemény került az asztalra, és egy kis bevezető receptcsere után közösen próbáltuk megfejteni, mitől varázslatos a karácsony. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/28/202222 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Vendég a fánál - a Vendég a háznál karácsonyi különkiadása (2022.12.24.)

Három család, három karácsony. Friss házasok, akik még több helyen ünnepelnek szenteste, sokgyerekes kavalkád, ahol karácsony estére kerül minden a helyére, és egy négy generációs nagycsalád, akiknél nem telhet el a karácsony közös éneklés nélkül. A Vendég a háznál szerkesztői betlehemesek módjára kopogtatnak be hozzájuk, hogy megtudják, ki hogy ünnepel.
12/27/202223 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Egy család két országban: karácsony óceánon innen és túl (2022.12.22.)

Egy család két országban: karácsony óceánon innen és túl (2022.12.22.) by MTVA Podcast
12/22/202222 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Karácsony kamaszokkal (2022.12.21.)

Szerkesztő: Diós Judit Nevetséges a karácsonyfa, nem ízlik a sütemény, nem megyek a rokonokhoz. Kamaszkorban, amikor minden korábbi szabály és szokás megkérdőjeleződik, az egyik legnehezebb szülői feladat egyszerre tartani a korlátokat és figyelni gyermekünk igényeit. Hogyan próbáljunk kapcsolódni lázadó kamasz gyermekünkhöz az ünnepnapok alatt? Műsorunkban Peer Krisztina klinikai gyermek szakpszichológussal beszélgetünk.
12/21/202223 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Egyszülős advent (2022.12.20.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Zöldek és fények, hintaló vagy kandalló: a karácsonyi fotózás kellékei. Sok család készíttet ilyenkor fotót emlékként, vagy ajándékként. A közös készülődés élménye és az együtt töltött idő hangulata is jól illik az adventi napokhoz. Az Egyszülős Központ is egy ilyen fotózással, és persze közös kézműves foglalkozással, forró teával, mézeskaláccsal lepte meg tagjait.
12/21/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Jószomszédi advent Soroksáron (2022.12.19.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit A Jószomszédok Egyesület már tíz éve működik Soroksár-Újtelepen, a XXIII. kerületben. Ilyenkor advent idején különösen sok a program, de egész évben számíthatnak egymásra az ott lakók. Nekik sikerül megteremteni azt, amire minden nagyvárosi vágyik: egy olyan lakóközösséget, ahol mindenki ismeri, szereti, elfogadja a másikat, és segít, ha kell.
12/20/202222 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Gyerekek álmai és cipősdobozok (2022.12.15)

Szerkesztő: Diós Judit Mit mondunk az álmokról, vágyakról gyermekeinknek? Hogy merjen bátran álmodni? Vagy azt, hogy álomból még senki sem élt meg? A népmesék álmokról, vágyakról szóló tanításairól beszélgettünk Bajzáth Mária mesepedagógussal, és találkoztunk egy olyan édesanyával is, aki családja és barátai segítségével évek óta kárpátaljai kisgyermekek karácsonyi álmát teljesíti.
12/15/202223 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 12. Kiskamaszkor (2022.12.14)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Lezárjuk a kiskamaszkort, azaz a 10-12 éves időszakot, vendégeink Éger Csaba pszichológus és Kigyóssy Örs ötgyermekes édesapa.
12/14/202222 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Óvoda a tanyán (2022.12.13)

„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér. Ez a velük született fejlődési terük. Itt találják meg a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen forrásokat: a szabadságot, a közvetlenséget, az ellenállóképességet és a kötődést.” - a mányi Szent Ferenc Tanyaóvoda hitvallásából való az idézet. Megnéztük, hogyan csinálják mindezt a gyakorlatban. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/13/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Rajzolj nekem! Illusztrátorok az iskolakönyvtárakért (2022.12.12.)

Vajon hogyan kapcsolódik össze a gyerekirodalom és a jótékonyság? Könnyen! A Dániel András által megálmodott Rajzolj nekem! akcióban például már 2016 óta segítenek illusztrátorok egy-egy jó ügyet úgy, hogy egy adventi vasárnapon rajzos kívánságokat teljesítenek adományért cserébe. Idén az egyedi rajzok megrendelői az iskolai könyvtárakat támogathatják a Könyvtárostanárok Egyesületével együtt. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/12/202222 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Ha nehezített a gyermekáldás: kihívások és megoldási lehetőségek (2022.12.08.)

Számtalan pár hiába tesz meg mindent, mégsem születik kisbabájuk. Nekik több orvosi, mentálhigiénés módszer, eljárás igyekszik segíteni. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola a természetes gyermekáldást célzó törekvések élére állt: a párokat lelkileg támogató Anna-Joachim Program mellett elindították reprodukciófejlesztő és meddőségi szaktanácsadó továbbképzésüket, novemberben pedig megszervezték első tudományos konferenciájukat a különböző területeken dolgozó szakemberek részvételével. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/9/202222 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Integratív játékterápia az óvodások, kisiskolások értő támogatásáért (2022.12.07.)

Érzelmi, beilleszkedési, viselkedési zavarokkal küzd? Ha a hosszú várólistákon való araszolás után megvan a diagnózis, akkor sem könnyű megtalálni azt a terápiát, ami pont a mi gyermekünknek segít. Az integratív játékterápia a szülők és a környezet bevonásával igyekszik feltárni, majd orvosolni a gyermek viselkedési, beilleszkedési problémáit a játékon, vagyis a kisgyermek saját nyelvén keresztül. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/7/202222 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Mikulás (2022.12.06.)

Hagyományok és szokások segítenek a téli napforduló előtti várakozásban. Adventi kalendáriumot, adventi koszorút készítünk a visszaszámlálás napjaiban. A készülődés idején kitüntetett nap a Mikulás érkezése. Mi mindent találnak ki a családok, szülők, hogy élményekkel gazdagabbá váljanak a sötét téli napok az ünnep előtt? Szerkesztő: Szendrei Edit
12/6/202223 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Pszichés problémával küzdő fiatalok a Vadaskertben (2022.12.05.)

Lassan három éve, hogy kitört a Covid-járvány, ami a gyerekek mentális állapotára azóta is hatással van. A szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 30 %-kal emelkedett. Egyre több autista és ADHD-s gyereket diagnosztizálnak. A Vadaskert Kórház az ilyen fiatalokat látja el. Dr. Baji Ildikó igazgató beszámolt arról, hogy tudják még hatékonyabban gyógyítani őket, és megszólalnak a fiatalok szülei is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/5/202222 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Játékosítás a logopédiai, pszichológiai fejlesztések során (2022.12.01.)

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella Játszani jó! Ez nemcsak a szabadidő eltöltésére igaz, de a gyerekek fejlesztő foglalkozásai is sokkal hatékonyabbak és nem mellékesen élvezetesebbek, ha játékokon keresztül tálalják a feladatokat a szakemberek. Milyen játékokat használ a logopédus, a pszichológus vagy egy középiskolai tanár? Miért könnyebb barlangászexpedíció eljátszása során javítani a szociális képességeket, hogyan működik a 12 lapos „dobókocka” és mitől sikeres egy középiskolai társasjátékklub már 18 éve?
12/2/202222 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 11. (2022.11.30.)

Szerkesztő: Süveges Gergő Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Legutóbb belekezdtünk a 10-12 éves időszakba, maradunk is még a kiskamaszoknál. Beszélgetőtársak: Éger Csaba pszichológus, háromgyermekes apa és Kigyóssy Örs ötgyermekes édesapa.
12/1/202222 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Testtudatosság gyerekeknél (2022.11.29.)

Szerkesztő: Szendrei Edit Kapcsolódás önmagunkhoz, kapcsolódás a külvilághoz: egyensúly. Hogyan alakítható ki a gyermekeknél mindez? S milyen összefüggés van a teljesítmény és a testi jóllét között? A Rogers Óvoda és Iskola mindennapjaiban helyet kap ez a szemlélet, s mi most megnézhettük, mit jelent a gyakorlatban.
11/30/202222 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Válásterápia (2022.11.28.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Senki sem úgy házasodik, hogy egyszer majd válni fog. Ha ez mégis bekövetkezik, összeomlik a világ. De ekkor is élni kell, munkába járni, gyereket nevelni, pénzt keresni, és felépíteni egy új életet. Hogy lehet ezt megtenni, amikor tele vagyunk fájdalommal, sérelemmel? Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus ehhez nyújt segítséget, és megismerhetjük néhány válás történetét is.
11/28/202221 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Korábban érkeztek (2022.11.24.)

Szerkesztő: Mohácsi Edit Ma már az 5-600 grammos koraszülött gyerekeknek is van esélye az egészséges életre, de ehhez sok szakember kemény munkája szükséges. Nemrégiben ünnepelhettük a Koraszülöttek Világnapját, ebből az alkalomból beszélgetünk Dr. Schulteisz Judittal, a Gézengúz Alapítvány elnökével, aki több száz gyereknek segített ebben a nehéz helyzetben, és megszólalnak a szülők és a gyerekek is.
11/25/202222 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Veszélyes megosztás (2022.11.23.)

Ha gyermekünk már önállóan közlekedik, megtanítjuk, hogy hogyan vigyázzon magára, hogy viselkedjen idegenekkel, mikor kérjen segítséget. Megtesszük-e ugyanezt, mielőtt az internet világába és a közösségi oldalakra engedjük? Tudja-e, hogy kinek adhatja meg az email-címét, milyen következménye lehet, ha elfogad egy jelölést, megoszt egy képet vagy feltölt egy videót? Műsorunkban az internet veszélyeiről, a pedofil és pornográf tartalmakról és a szülői figyelem fontosságáról beszélgetünk Kotroczó Dórával, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet programjának munkatársával, Nagy Gitta pszichológussal és Kovács Gábor Attilával, a Nemzeti Nyomozóiroda Kiberbűnözés elleni főosztályának főnyomozójával. Szerkesztő: Diós Judit
11/24/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Népi kultúra gyerekeknek (2022.11.22.)

Mesélő tárgyak, különleges bemutatók és meglepő összefüggések nyitnak új perspektívákat környezetünk, világunk és benne a májusban megnyílt 150 éves Néprajzi Múzeum megismeréséhez. A múzeumpedagógiai foglalkozások kicsiktől nagyokig várják a látogatókat, hogy segítsék őket közelebb kerülni a gyűjtemény kiemelt jelentőségű tárgyaihoz. Most Kolostori Kincső Rózsa kalauzolt egy harmadikos osztályt. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/23/202222 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Fegyelem, figyelem – Hogyan segít a NILD- és a homloklebeny-terápia? (2022.11.21.)

Szétszórt, szórakozott, elkezd valamit, majd félbehagyja, elkésik, nem készül el időben a feladataival – gyakran előfordul gyerekeknél és felnőtteknél is. Jó hír, hogy edzhetjük az agyunkat, különösen a homloklebenyt, amelynek fejlődése gondolkodó, tervező lénnyé tette az embert. Két terápia is segíthet hatékonyabbá, komfortosabbá tenni a napi tevékenységeinket és egész életvezetésünket. A NILD-terápia a beszédből kiindulva fejleszti a tanulási képességeket, a homloklebeny-terápia pedig a mozgás felől erősíti az agy végrehajtó funkcióit. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/22/202223 minutes
Episode Artwork

Kert és gyerekirodalom (2022.11.17.)

Fekete István regényei, a Tüskevár, a Vuk sok gyereknek nyitottak kaput a könyvek és a természet világába. Mai életformánk egyre kevésbé kedvez a természetközeliségnek, ezzel párhuzamosan a hagyományos olvasás is visszaszorul ismeretszerzési és feltöltődési módként. De miért fontos az olvasás és a természet, hogyan kapcsolódnak egymáshoz és hogyan hatnak együtt a gyerekekre? A „Regényes természet” gyerekirodalmi pályázat győzteseivel, óvodapedagógusokkal és a csingervölgyi „Erdei olvasókabin” projektet megálmodó MOME-s egyetemi hallgatókkal beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/21/202222 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Digitális függőség gyerekeknél (2022.11.16.)

Egy friss kutatás szerint a középiskolások 20 százaléka internetfüggő. Nem szívesen veszünk róla tudomást, hogy az információk, a játékok és a közösségi oldalak után a negyedik leggyakrabban nézett tartalom a pornó. Van-e összefüggés a mobilhasználat és a viselkedészavarok között? Kibírjuk-e akár egy napig a telefonunk nélkül? A budapesti Veres Pálné Gimnázium diákjai kipróbálták: mobilmentes napot tartottak. Beszélgetőtársaink: Bojti Andrea klinikai gyermek-szakpszichológus, Fekete Zsombor játékfejlesztő, Konok Veronika pszichológus, az Alfa Generáció Labor kutatója és Korompay Bálint, a Veres Pálné Gimnázium igazgatója. Szerkesztő: Diós Judit
11/20/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Vácrátóti barangolás gyerekekkel (2022.11.15.)

Egy séta az őszi erdőben önmagában is lélekemelő, vezetett túra során viszont rengeteg érdekességet figyelhetünk meg. A Nemzeti Botanikus Kertben Vácrátóton minden korosztályt várnak tematikus sétákra a szakemberek, hogy élményekkel és ismeretekkel töltődhessenek fel a látogatók. Most egy negyedikes osztály kirándulását kísérjük végig. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/19/202222 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Resztoratív szemlélet az óvodában (2022.11.14.)

A resztoratív technika közel 20 éve érkezett Magyarországra, de még mindig nem ismerjük eléggé. Pedig már az óvodában is lehet erre tanítani a gyereket, hogy megelőzzük a konfliktusokat, vagy könnyebben és hatékonyabban oldjuk meg azokat. Egy gyömrői óvodában Szirák Andrea óvónő a NyugiOvi program keretében ismerteti meg a gyerekeket ezzel a módszerrel, és fejleszti az érzelmi intelligenciájukat. Szakértőnk: Szőnyi Lídia pedagógiai szakpszichológus, családterapeuta. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/18/202222 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Digitális eszközök a gyerekeknél: hogyan szabályozzuk? (2022.11.09.)

Mire figyeljünk, amikor először adunk a gyermekünknek okostelefont? Hogyan lehet beállítani az internetet az életkornak megfelelően vagy korlátozni a használati időt? Biztonságban tudhatjuk-e gyermekünket, ha játszik vagy tiktokozik? Miért jó, ha figyelünk, amikor elmeséli, hogy hányadik szinten tart vagy sikerült-e megszerezni az autójával a bónuszt? Gyermekeink biztonságos internethasználatáról kérdeztük Krasznay Csabát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjét, Fülöp Hajnalkát, a Tudatos Digitális Szülő Program alapítóját és Kotroczó Dórát, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer internet programjának munkatársát. Szerkesztő: Diós Judit
11/16/202222 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Lelki megsegítéssel a gyermekáldásért – az Anna Joachim Program (2022.11.10.)

Ha, hosszú ideje nem érkezik meg a vágyott baba a családba, az komoly próbatétel elé állítja a párokat. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola égisze alatt létrejött Anna Joachim Program lelki és spirituális oldalról közelíti meg ezt az élethelyzetet. 3 éve támogatják a párokat pszichológusokból, lelkipásztorokból, mentálhigiénés szakemberekből, család- és művészetterapeutákból álló csapatukkal. Egy novemberi hétvégéjükön beszélgettünk szakembereikkel és a hozzájuk forduló párokkal. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/12/202223 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Világgá mentem! (2022.11.08.)

Varázslatos mesevilágával, humoros, vagy épp megható történeteivel tért vissza a képernyőre szombatonként az M2 Gyerekcsatorna saját gyártású bábsorozata, a Rozmaring kunyhó. A részekben hétről hétre előkerülnek azok a témák, amelyek minden gyermek életében meghatározóak: az egészséges énhatárok kialakítása, a megfelelő feladatmegosztás vagy éppen a düh kezelése, amelynek egyik formája az is lehet, hogy a gyermekek világgá mennek. Miért mehet egy gyermek világgá, és mi lehet ilyenkor a megfelelő reakció a felnőttek részéről? Szerkesztő: Szendrei Edit
11/11/202222 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

25 éves a Káva Kulturális Műhely (2022.11.07.)

A színházi nevelés műfaját Angliából importáltuk, és a Káva Színház már 25 éve tart előadásokat a fiataloknak, hogy segítsen megérteni az olyan nehéz fogalmakat, mint barátság, szabadság, kirekesztés, felelősségvállalás, elfogadás, környezetvédelem. A Vakfolt című előadáson jártunk, és megszólítottuk az egyik színészt, Kovács Gergőt, Takács Gábor igazgatót és a gyerekeket is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/10/202222 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Néma gyász – öngyilkosság után (2022.11.03.)

Az öngyilkosság tabu, amiről a család, az ismerősök, a barátok gyakran hallgatnak. A családtagok sokszor még egymással sem képesek megbeszélni a történteket. Nagy a veszély, hogy a gyász így a gyerekek számára is feldolgozatlan marad. Mi nyújthat segítséget ebben a nehéz helyzetben? Szakértőnk: Kánya Kinga, a gyászfeldolgozással foglalkozó Napfogyatkozás Egyesület elnöke. Szerkesztő: Cataluccio Andrea
11/5/202224 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Amikor a szülő veszíti el a gyermekét (2022.11.02.)

A szülő elvesztése fájdalmas, de valahogy mégis az élet rendjének tekintjük. Egy gyermek elvesztése ellen azonban minden idegszálunkkal tiltakozunk. Ismerjék meg Soós Viktor és Zsuzsi történetét, akik többféle gyászt is megéltek. Sérült gyermekük született, Viktor, el kellett hát gyászolniuk az egészséges gyermekről bennük élő álmot. És gyászolják Viktort is, aki tizenhárom évig volt velük. Szerkesztő: Süveges Gergő
11/4/202222 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Gyászfeldolgozás (2022.11.01.)

Egy vers az édesanya elvesztéséről, egy fénykép, egy dal, ez mind segíthet a gyászban. De a legtöbbet akkor adjuk, ha nem hagyjuk magára a gyereket ebben a nehéz helyzetben. Hevesi Judit tanácsadó szakpszichológus és Balogh Klára családterapeuta abban segít, hogy mikor és hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a halálról. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/3/202222 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Családi legendák (2022.10.31.)

Történetek, mesék, legendák, amelyeket mesélünk, kitalálunk, hallgatunk, örökségül kapunk. Mind hozzánk tesznek valamit, segítenek meghatározni önmagunkat, és néha nehéz teherként hordozzuk tovább valamelyiket. Mind egyedi és mégis annyira közös. Mészöly Ágnes mesekönyvét, Glaser Katalin animációs filmjét mutatjuk be, és Dr. Hammer Zsuzsa családterapeuta kalauzol a családi történetek sűrűjében. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/2/202222 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Tíz éves a csörögi Tanoda (2022.10.27.)

Csörög kétezer fős kis település Vác közelében. A faluban sok hátrányos helyzetű család él, gyerekeik iskola után a csörögi Tanodában töltik a délutánjaikat. Fociznak, társasjátékoznak, olvasnak, mesélnek, beszélgetnek. A közös időtöltés, szabad játék mellett személyre szabott egyéni fejlesztések is zajlanak. Mindezt javarészt önkéntesekkel valósítják meg immár tíz esztendeje. Ez alatt a tíz év alatt a brikettgyártástól a sajtkészítésig sok minden mást is kipróbáltak, hogy a gyerekek mellett a családoknak is segítsenek. A Tanoda csapatánál egy hétköznap délután jártunk Csörögön. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/28/202223 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Tabletező óvodások (2022.10.26.)

Mindenütt látni a babakocsiban okostelefont markoló apróságokat, noha kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a kicsiknek képernyőt nézni. Tudjuk-e, hogy hogyan hatnak a digitális eszközök a gyerekek idegrendszerére, a figyelmükre és a társas készségeikre? Miért nem jó, ha a képernyőt használjuk megnyugtatásra vagy evéshez? Beszélgetőtársunk Konok Veronika pszichológus, az ELTE Etológia Tanszékén működő Alfa Generáció Labor kutatója, Tari Annamária klinikai szakpszichológus, Nagy Gitta óvodapszichológus és Erdélyi Nóra, a 13. kerületi Egyesített Óvoda vezetője. Szerkesztő: Diós Judit
10/27/202222 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Pápay Ágoston Általános Iskola Martonvásáron (2022.10.25.)

Illatok, színek, formák, harmónia, csend, nyugalom: ezek vesznek körül, ha kertben, parkokban járunk. A VII. Kisgyermeknevelési Konferencián Vácott a természeti környezet gyermekek fejlődésére tett hatását mutatták be az előadók, és jó gyakorlatokat is ismertettek. Ez utóbbira láttunk kitűnő példát, amikor Martonvásáron a Pápay Ágoston Készségfejlesztő Iskola és Kollégium iskolakertjében jártunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/26/202222 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Nyelvfejlődési zavarok (2022.10.24.)

Nem érti, amit mondok, lassan, egyszerű mondatokban válaszol, keresi a szavakat, hanghibákat ejt? Akkor nem süket vagy neveletlen, hanem lehet, hogy nyelvfejlődési zavarban szenved. Kas Bence, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának docense elmondja, mi is ez a rendellenesség, Hencz Edit és Mátis Zsuzsa logopédusok bemutatják, hogyan lehet a problémán segíteni, valamint megszólal egy érintett anyuka és gyerek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/25/202221 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Bizalmi kapcsolatok (2022.10.20.)

A tinédzserkor nehézségei mindenkit próbára tesznek, szülőt, gyereket egyaránt. Ilyenkor jól jön egy megértő felnőtt segítsége, akinek kiöntheti a szívét a tini, és aki átsegíti a zűrös időszakon. Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus és az érintettek mesélnek erről a bensőséges kapcsolatról. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/22/202222 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 10. (2022.10.19.)

Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Hónapról hónapra azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Legutóbb lezártuk a 6-10 éves időszakot, most pedig irány a kiskamaszkor. Szakértőnk: Éger Csaba pszichológus, háromgyermekes apa. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/21/202222 minutes, 50 seconds
Episode Artwork

Anyaminták, mintaanyák (2022.10.18.)

Elég jó anya vagyok? Jut idő magamra? Mi ez a düh? Számtalan érzés, kérdés kavarog a kismamákban, amelyek megválaszolásával viszont gyakran magukra maradnak. Az Anyaminták, mintaanyák csoportban a művészetterápia eszközeivel keresik közösen a megnyugtató megoldásokat Feketéné Kovács Judit vezetésével. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/20/202222 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Természet, tanulás, iskolakert (2022.10.17.)

Az iskolakertek, óvodakertek a reneszánszukat élik. Jól mutatja ezt egyre növekvő számuk, az Iskolakertekért Alapítvány szakmai rendezvényei, és idén a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola is a természetalapú tanulás témakörét helyezte középpontba kisgyermeknevelési konferenciáján. Valaha a mezőgazdasági munkák megtanítása volt a fő cél, ma már a gyógypedagógusok, természetismeretet oktató tanárok is felfedezik az iskolakertekben, „szabadtéri tantermekben” rejlő fejlesztő lehetőségeket. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/19/202222 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Könyvtári kezdőcsomag babáknak (2022.10.13.)

Nem lehet elég korán elkezdeni a könyvekkel való ismerkedést – vallják a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár gyerekkönyvtárosai, ezért sok programot szerveznek kismamáknak, akik így hamar könyvtárlátogatók lesznek, és a baba megszületése után rögtön megkapják első, babáknak szóló könyvcsomagjukat. Ebben a könyvtárban született az Országos Könyvtári Napok ötlete is, amelynek apropóján elmentünk hozzájuk. Igazi gyerekparadicsomba csöppentünk, ahol nem kell suttogni, bábos paraván, plüssök, társasjátékok, babzsákfotelek és persze jobbnál jobb könyvek várják a kicsiket és szüleiket. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/13/202223 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Hackersuli leendő informatikusoknak (2022.10.12.)

A 11 éves valkói kisfiú, Ferencz Csaba hétvégenként nemcsak a kertben játszik, hanem informatikatanár édesapjával robotokat tervez és programoz. Fiatal kora ellenére már több díjat is nyert, például a porolórobottal vagy az automata garnélaetetővel. A hozzá hasonló, programozás iránt érdeklődő fiatalok közül kerülhetnek ki a jövő informatikai szakemberei, biztonsági szakértői, erről is beszélgettünk Kovács Zsomborral, a Hackersuli alapítójával. Szerkesztő: Diós Judit
10/12/202222 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Kispapaklub (2022.10.11.)

Segítség a kispapáknak, figyelmesség a családnak, ajándék a babáknak. A családbarát munkahely nyújtotta lehetőségek és a kollégák támogatása nagyon sokat számít az alakuló családok számára. Ezúttal a kispapák aktívabbak, ők beszélik meg a babák körüli tapasztalataikat, és ők állítanak össze babacsomagot az érkező picik számára. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/11/202222 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Olvasástanulás, olvasástanítás (2022.10.10.)

Régen a szótagolás volt az egyetlen, aztán jött a sok különleges módszer az olvasás tanítására: a Zsolnai, a szóképes, a Meixner, a hangoztató-elemző-összetevő és társaik. De melyik milyen esetben igazán hatékony, és ez hogyan derül ki? Sipos Zsóka logopédussal, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanárával, Micskei Bernadett tankönyvíróval beszélgetünk, és megszólalnak a gyerekek és a szülők is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/10/202221 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Kispapa-coaching (2022.10.05.)

Az apaságra készülő férfiak is bizonytalanok, rengeteg kérdésük van és az új élethelyzetben újra harmóniába kell kerülniük önmagukkal és a családjukkal. Mi mindent érdemes átgondolnunk, mi mindent kell magunkban elrendeznünk? Kispapa-coaching és szülésfelkészítő tréning leendő apáknak. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/7/202222 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Hősök egykor és ma (2022.10.06.)

Erősek, bátrak, győznek, megmentik a világot. Ilyen típusú hősökkel találkoznak lépten-nyomon a gyerekek, igaz, jobbára a filmekben. A történelmi hősök tettei talán azért is állnak távolabb tőlük, mert ők gyakran az életüket is feláldozták, mint például az aradi vértanúk. De milyenek a hősök a hétköznapokban? Mit tartanak hősies tettnek ma a gyerekek? Miért hajlandók ők maguk áldozatot hozni? Mi a különbség a hősiesség és a hősködés között? Kovácsné Kelemen Anikó pszichológussal, gyerekekkel és szülőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/6/202223 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Négy évszak hercegnője (2022.10.04.)

Ahhoz, hogy a lányok értékelni tudják a saját testük csodáját, először érteniük kell, mi játszódik le benne. A megismeréssel együtt az érzelmi viszonyulást is érdemes alakítani, mert ez az egész későbbi nőiségre hatással lesz. Az Anya-lánya honlap szerzői kidolgozták a Négy évszak hercegnője programot, amivel anyák és lányaik közösen, meghitten, szép szavakkal, jó érzéssel készülhetnek az első menstruációra. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/6/202222 minutes, 53 seconds
Episode Artwork

Klímaszorongó gyerekek (2022.10.03.)

A globális felmelegedés, a klímaváltozás sokak szemében csak távoli fenyegetés, míg mások felelősnek érzik magukat a problémáért, és megpróbálnak változtatni a mindennapi életükön. Van azonban egy harmadik csoport, főleg fiatalok, aki annyira komolyan veszik a fenyegetést, hogy az már a mentális egészségüket veszélyezteti, stresszt okoz, és megkeseríti a hétköznapjaikat. Kell-e kezelni a klímaszorongást és ha igen, hogyan? Szakértőnk Dengyel Kinga klinikai szakpszichológus, és megszólalnak a fiatalok is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/5/202222 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Népmese Napja: A mesélés hagyományos és új helyszínei (2022.09.29.)

Közösségi média, online tér, virtuális valóság – hol a helye ebben az élőszavas mesemondásnak? Ha nem a fonóban, akkor hol hallgathatunk ma mesét? Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a egyben a népmese napja is 2005 óta. Az idén Miskolcon gyűltek össze az ország legjobb meseszakértői, hogy a mesemondás hagyományos és új helyszíneit megkeressék. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/1/202223 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Titkokat suttogó babák (2022.09.27.)

Varázslatos világba lép, aki ellátogat a Barabás Villa kiállítására: a gyermekkor, az ünnepi pillanatok és régi korok mindennapjainak világába. Helmeci Éva babakészítő és -gyűjtő szenvedélyes szeretete a babák iránt megindító lehet a látogatók számára, s elgondolkodtat a gyermeknevelés mai kérdéseiről is. A művész életútja éppolyan magával ragadó, mint a gyűjteménye. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/29/202222 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Hogyan tanítsuk izgalmasan a kémiát? (2022.09.28.)

Molekulák, vegyületek, Ph-érték – a kémia ott van a konyhánkban, a fürdőszobánkban, a talajban és a levegőben, ám egyre nehezebb erre ráébreszteni a diákokat és megtanítani nekik az alapokat. A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium kémiatanárának mégis sikerül. A két éve Mol Mester-M díjjal kitüntetett Regdon Ibolyával és diákjaival beszélgettünk arról, hogy nála milyenek a kémiaórák.
9/28/202222 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Anafilaxiás allergia (2022.09.26.)

Idén januárban egy kisfiú megfulladt az iskolában elfogyasztott mogyorótorta miatt. Azóta kiderült, hogy olyan súlyos allergiája volt, amitől anafilaxiás sokkot kapott. Ha lett volna megfelelő eszköz az iskolában, a gyereket megmenthették volna. Hogyan tudnak intézménybe járni az anafilaxiás allergiában érintett gyerekek, és mit biztosít a törvényi szabályozás? Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/28/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Természettudomány kicsiknek és nagyoknak (2022.09.22.)

„Hogy érzi magát a Föld?” Ez volt a címe az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kreatív pályázatának, amely országszerte alaposan megmozgatta a gyerekek fantáziáját, és szeptemberben hirdették ki a győzteseket. Nemrég nyitott a T@t Kuckó az ELTE Informatikai Karán, ahol ősztől az élménypedagógia eszközeivel oktatnak nemcsak egyetemistákat a digitális technológia területén. Derítsük ki! címmel új ismeretterjesztő sorozat indult szeptemberben az M2 Gyerekcsatornán Kuta Tóbiás vezetésével. Három figyelemreméltó kezdeményezés, amely vonzóvá teszi a gyerekeknek a STEAM – azaz a tudomány, a technológia, a mérnöki területek, a művészetek és a matematika – tárgyakat. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/24/202223 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 9. (2022.09.21.)

Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Elkezdtünk azon gondolkodni, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Két hónappal ezelőtt beléptünk az iskoláskorba, ma pedig lezárjuk a 6-10 éves időszakot, hogy aztán indulhassunk tovább. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/23/202224 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Közösségépítés a lakókörnyezetünkben: Ménesi Kulturális Utcabál (2022.09.20.)

Először volt egy háromgyermekes édesanya, aki szeretett volna bulizni egy utcabálon. Aztán megszületett a terv, majd lett hozzá csapat is, aki megszervezi, és idén már második alkalommal meg is rendezték a Ménesi Kulturális Utcabált. Jöttek a szomszédok és a környékbeliek, beszélgettek, ismerkedtek, még táncoltak is. De hol a helye mindebben a gyerekeknek? A Gyermekudvar és az önkéntes gyerekcsapat közreműködőit kerestük fel. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/22/202222 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

A rajzolás szeretete (2022.09.19.)

Mindenki látott már a rajzolás gyönyörűségébe belefeledkezett gyereket, aki meg se hallja, ha szólnak hozzá. De hova tűnik ez a képesség felnőttkorunkra? Miért mondjuk, hogy nem tudunk rajzolni, amikor egy ház, egy fa mindenkinek menne. Goda Zsuzsa rajztanárral és Agócs Írisz illusztrátorral keressük a választ, és megszólalnak a gyerekek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/21/202222 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Gyermekvasutasok (2022.09.15.)

Kevés interaktívabb pályaorientációs foglalkozás létezik, mint amin a fővárosi Gyermekvasútnál vehetnek részt azok az iskolások, akiket a mozdony füstje megcsapott. Gyermekvasutasnak lenni kitüntetés, amiért érdemes áldozatot hozni, legyen az koránkelés, hétvégi beosztás vagy a 3 hónapos képzés, ahol bizony készülni és tanulni kell. Sok egykori vonatrajongó a gyermekére, unokájára is átörökíti ezt a hobbit vagy szenvedélyt, mások egyenesen a vasutat választják hivatásul, és például mozdonyvezetők lesznek. Mi a Gyermekvasút titka? Utánajártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/14/202223 minutes
Episode Artwork

Élményakadémia Ózdon (2022.09.14.)

Ha egy gyereknek nincsenek barátai és semmilyen sikerélménye nincs, akkor nehéz meggyőzni, hogy értékes és képes fejlődni. Az Élményakadémia Egyesület olyan programokat szervez, ahol a hátrányból induló gyerekek is megtapasztalhatják, hogy képesek adni és alakítani a saját életüket. Önkénteseikkel az ózdi cigánytelepen jártunk. Szerkesztő: Diós Judit
9/14/202222 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Mackó Kuckó Szegeden (2022.09.13.)

Minél korábban olvasóvá, könyvtárba járóvá nevelni a gyermekeket, és a mesék, a könyvek birodalmában kalauzolni őket, ez a vágy vezérli Molnár Györgyné Ildikót, a Szegedi Agorában működő Gyermekkönyvtár vezetőjét. Ehhez a családoknak éppúgy szervez külön tematikus programokat, mint a kisgyermekeknek, kisiskolásoknak, ingyenesen, mindenki örömére. Szerkesztő: Szendrei Edit
9/13/202222 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Kolibri évnyitó (2022.09.12.)

31. alkalommal kezdte az évadot a Kolibri Színház ingyenes Fesztivállal a budapesti Jókai téren. A reggeltől estig zajló rendezvényen a hagyománynak megfelelően idén is a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadták a közönséget. A fesztivált Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója volt. Műsorunkban megszólal Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó, a MárkusZínház Pécsről, Novák János igazgató és a gyerekek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/13/202221 minutes, 57 seconds
Episode Artwork

Prof. dr. Simon Márta védőnő portréja (2022.09.08.)

A védőnőség intézménye hungarikum, amely már 107 éves múltra tekint vissza. Ezalatt az idő alatt felépült, fejlődött a képzési rendszer és a kismamáknak természetessé vált, hogy már a várandósság alatt, majd a baba érkezése után is napi szakértői támogatást kapnak a saját védőnőjüktől. Mindebben jelentős szerepe van prof. dr. Simon Mártának, aki maga is területi védőnőként kezdte, majd évtizedeken át adta át tudását, szakmaszeretetét a leendő védőnőknek. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/9/202222 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Meseterápia sérült gyerekek testvéreinek (2022.09.07.)

Az Egy Sima egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért és a Mesekút Meseműhely összefogott, és a MOL Alapítvány támogatásával fogyatékossággal élő vagy speciális nevelési igényű gyerekek testvéreinek szerveztek tízalkalmas meseműhelyt. Mert az épeknek is szükségük van támogatásra, amikor a család figyelmének nagy része, érthetően, a segítségre szorulóra irányul. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/7/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Iskolaváltás (2022.09.05.)

Hiába keressük gondosan, mégis előfordul, hogy nem válik be az iskola. Mit tegyünk? Próbáljunk küzdeni a pedagógussal, vagy tanítsuk meg a gyereket tűrni? Esetleg keressünk egy másik iskolát, ami vagy beválik, vagy nem? Egy anyuka meséli el, mit tett ebben a helyzetben. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/5/202222 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Duális képzés az egyetemeken (2022.09.01.)

Az egyetemi tanévkezdés más, mint az óvodai vagy az általános iskolai. A felsőoktatásban 18 éves, nagykorú fiatalok vesznek részt, akiknek már kialakult a tanulási rutinjuk, és akik közül sokan dolgozni is szeretnének a tanulmányaik alatt. Számukra hozták létre a duális képzést, amelynek végén megvalósul a munkáltatók álma: friss diplomás munkavállaló 4-5 év szakmai tapasztalattal. A Budapesti Gazdasági Egyetem példáján keresztül beszélgetünk szakértőinkkel és hallgatókkal erről a képzési formáról. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/4/202222 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Háziállatok és gyerekek (2022.08.30.)

Mikor lehet végre kutyám, macskám, papagájom, hörcsögöm? – hangzik el a kérdés előbb-utóbb minden kisgyerekes családban. Miért jó, ha háziállattal bővül a család és milyen kihívásokra számíthatnak? Hogyan válasszuk ki az állatot és hogyan osszák meg a feladatokat a családtagok? Hogyan előzzük meg, hogy a kisgyerek ráunjon a házi kedvencre? Kovácsné Kelemen Anikó pszichológussal, szülőkkel és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
9/2/202222 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 8. (2022.08.31)

Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Elkezdtünk azon gondolkodni, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - mert az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Egy hónappal ezelőtt beléptünk az iskoláskorba. Maradunk is a 6-10 éveseknél még egy darabig. Szakértő: Arató Domonkos pszichológus. Szerkesztő: Süveges Gergő
9/1/202222 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Vizuális kultúra és gyerekek (2022.08.29)

Mit nevezünk vizuális kultúrának? Velünk született vagy tanulható? Kitől, hol tanuljuk és mire használható? Lehet-e belőle sok vagy kevés? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Goda Zsuzsa rajztanár, Agócs Írisz illusztrátor segítségével, és megszólalnak a gyerekek is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
9/1/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Emmanuel Közösség nyári tábor (2022.08.26.)

A Bakony fővárosában, Zircen tartották idén az Emmanuel közösség családos táborát. Hogyan működik a család apraja-nagyja egy táborban? Hogyan lesz a kikapcsolódás mellett az önmagunkról és családunkról való tanulás és fejlődés is a részévé egy több mint száz fős közösségi nyaralásnak? Szerkesztő: Geri Klára A
8/31/202222 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Fogszabályozás gyerekeknél (2022.08.25.)

Már a kisbabáknak is tisztítjuk az ínyét, az első tejfogak kibújásakor pedig megjelenik a fogmosás is a gyerekek napirendjében. Nem lehet elég korán elkezdeni a fogápolást, amelyhez a fogszabályozás kérdése is szorosan hozzátartozik. Mikor van szükség fogszabályozásra, hogyan zajlik a vizsgálat, milyen készülékeket javasolnak, meddig tart a folyamat? Dr. Kaán Miklós, a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikájának docense segít eligazodni a témában. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
8/30/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Hogy működik a genodráma módszere? 2. rész (2022.08.24.)

Önmagunk és (családunk) megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás”- ezt vallja Máraival egyetértésben Tóth Borbála klinikai szakpszichológus. Az általa vezetett genodráma csoportokon lehetőséget teremt a résztvevők számára, hogy találkozhassanak őseik sorsával, felismerjék, sőt módosítsák is azok saját életükre tett hatását. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/24/202222 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Hogy működik a genodráma módszere? 1. rész (2022.08.23.)

A családterápia elmélete és a pszichodráma gyakorlata - e két módszer ötvözésével vezet csoportokat Tóth Borbála klinikai szakpszichológus, ahol a résztvevők a cselekvésben megélt személyes élményhez juthatnak. A módszer lényege, hogy a családi rendszerekben való eligazodás mellett utat nyit a generációkon átívelő családi mintázatok feltárásához és ha szükséges, azok átírásához is. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/23/202222 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Magyar ösztöndíjasok külföldön – az első tanév mérlege (2022.08.22.)

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj azoknak a fiataloknak szól, akik külföldi egyetemen szeretnének tanulni. Bár a kiválasztás többlépcsős, kicsit bonyolult és hosszadalmas, de ha sikerül, kivételes lehetőség és nagy kaland áll a diákok előtt. Tavaly indulás előtt beszélgettünk néhány pályázóval, most újra megkerestük őket, hogy elmeséljék, hogyan telt az elmúlt tanévük Bostonban, Londonban és Pamplonában. Szerkesztő: Mohácsi Edit
8/23/202222 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Mit kezdjünk az agresszióval? 2. (2022.08.18.)

Mit tegyünk és mit ne tegyünk, ha gyermekünk agresszíven viselkedik? Hogyan segítsünk neki az adott helyzetben, és mit tehetünk a mindennapokban, hogy a feszültségből ne verekedés legyen? Mit kezdjünk az agresszióval című műsorunk második részében konkrét módszerekről beszélgetünk, amelyeket a meséken keresztül a gyerekek is megismerhetnek. Beszélgetőtársunk Deliága Éva pszichológus és Lovász Hajnalka meseíró. Szerkesztő: Diós Judit
8/19/202222 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Kunfakó lovas tábor Jászszentlászló mellett (2022.08.19.)

A ló közelségének jótékony hatása ismert, az állatok megnyugtatnak, a hagyományok megismerése pedig fontos értékekkel gazdagítja a személyiséget. A kunfakó lovakat tenyésztő Eördögh András Jászszentlászló melletti tanyáján évről évre összegyűlnek a lovagló gyerekek és családjaik, hogy a lovas élet tapasztalatait megoszthassák egymással. Idén ehhez a programhoz csatlakozott a helyi Tiszta Forrás-Waldorf Iskola gyerekcsapata is. Szerkesztő: Geri Klára
8/19/202223 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Mit kezdjünk az agresszióval? 1. rész (2022.08.17.)

Mit csináljunk, ha gyerekünk szándékosan csapkod, rúg, karmol vagy harap, esetleg csúnyán beszél? Csak túl kicsi még, nem tudja levezetni a benne lévő feszültséget? Vagy így jelzi, hogy nincs jól? Milyen életkorban hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket és hogyan tudjuk megtanítani az indulatok szabályozását? Deliága Éva pszichológus és Lovász Hajnalka pedagógus Mit kezdjünk az agresszióval című könyve többféle módszerrel és mesével segít. Szerkesztő: Diós Judit
8/18/202222 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Életmódváltás édesanyaként (2022.08.16.)

Van, aki azért vált életmódot a gyermekei születése idején, hogy jó mintát mutasson és adjon át számukra, mások azért, hogy jobban bírják energiával a gyermekek körül, ismét mások a saját bőrükben szeretnék újra jól érezni magukat. Hogyan lehet nemcsak hirtelen lefogyni, hanem hosszú távon egészségesebben élni? És mit jelent, ha mindebben a párunk is támogat? Szakértőink: Abonyi Orsolya dietetikus és Kohlné dr. Papp Ildikó pszichológus. Szerkesztő: Szendrei Edit
8/16/202222 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Örök Nagyi tanfolyam (2022.08.15.)

Az adoptáló szülők számára a kilencvenes évek óta létezik felkészítő tanfolyam, de mit tegyen ilyenkor a nagyszülő? Az Örök Nagyi tanfolyamon szakemberekkel és sorstársakkal közösen tudják megbeszélni az örökbefogadással kapcsolatos kérdéseiket, vágyaikat, félelmeiket. Szakértők: Székely Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológus és Dengyel Kinga klinikai szakpszichológus. Szerkesztő: Mohácsi Edit
8/16/202222 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Diákmunka nyáron (2022.07.29.)

Egy fiatal arc szolgál ki bennünket a gyorsétteremben, vagy segít eligazodni, ha eltévedtünk a bevásárlóközpontban a polcok között. Diákok, akik nyáron belekóstolnak a munka világába, szervezetek, akik segítik őket. Mi késztet egy fiatalt arra, hogy a vakációja idején dolgozzon? Mire gyűjtenek és mennyit dolgozhatnak? Szerkesztő: Geri Klára
8/1/202224 minutes
Episode Artwork

Egyszerűbb gyermekkor? (2022.07.28.)

Úszóedzés, külön angol, finommotorikus fejlesztés év közben, majd ugyanez táborok keretében a nyári szünetben. Szülőként igyekszünk lefedni a gyerekek minden percét, és megrójuk a nagymamát, ha nem szervezett elég programot az unokának a nála töltött egy hétre. A kutatások viszont azt mutatják, hogy a kevesebb inger néha többet ér, vagyis nem baj, ha néha unatkozik a gyerek. Hogyan tehetjük egyszerűbbé a gyerekeink és a magunk életét? Szakértőink: Kovácsné Kelemen Anikó pszichológus és Faragó Ági Egyszerűbb Gyermekkor tréner. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/31/202222 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 7. (2022.07.27.)

Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Elkezdtünk azon gondolkodni, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - mert az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Egy hónappal ezelőtt az óvodáskor végéig jutottunk. Ma belépünk az iskolába. Szerkesztő: Süveges Gergő
7/30/202222 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Vakáció a Nógrád megyei Etesen (2022.07.26.)

Salgótarján határában, a volt bányászfaluban, Etesen délután indul a közösségi élet. Gyerekek és szüleik töltik meg a játszóteret, hogy találkozzanak, beszélgessenek, játsszanak együtt. A házimunka és a kert gondozása mellett az otthoni játékok, egy-egy strandlátogatás, néha fagyi és a találkozások jelentik a nyár legemlékezetesebb pillanatait. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/29/202222 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

Jelenlétház (2022.07.25.)

Évekig működött folyamatosan, eredményesen, az „Esély a gyermekeinknek” programot kiszolgáló Jelenlétház, amit most újra kell éleszteni a hátrányos helyzetű kistelepülésen, Etesen is. Ezekben a központokban fürdeni vagy mosni éppúgy lehet, mint hivatalos ügyek intézéséhez segítséget kérni. A gyermekeknek pedig délutáni foglalkozások, közös programok segítették a felzárkózást, a közösségi életet. A pályázat lejárt, a közösség, a hátrányos helyzet és az igény a támogatás iránt megmaradt. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/24/202222 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Szülők az interneten (2022.07.22.)

Csak privátban akartam neki elküldeni, nem gondoltam, hogy több százan fogják látni! – hangzik az ismerős mondat. Tudjuk, hogyan kell valamit nem feltölteni? Mikor van úgy állítva a közösségi médiánk, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá gyermekünk képéhez? A biztonságos közösségi média és a szülők kapcsolatáról beszélgetünk. Szerkesztő: Geri Klára
7/22/202222 minutes, 46 seconds
Episode Artwork

Vissza a természethez: Lovarda Tahitótfalun (2022.07.21.)

A lovaglás testi-lelki, mentális fejlesztő és gyógyító hatása széles körben ismert, de dr. Magyar Zsombor és felesége, Magyar Orsolya emellett egy olyan életformát, szemléletet is képviselnek, amiért a kisiskolások zokszó nélkül itt vannak a lovastanyán esőben, hóban, szélben is, ki nem hagynák a délutáni lovaglásokat vagy a több napos lovastúrákat. Tahitótfalui birtokukon az állatok és a természet ismeretére, szeretetére tanítanak a lehető legközvetlenebb módon. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/21/202223 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Ha szeretsz, mondj nemet! (2022.07.20.)

Nincs még egy, nem szabad, nem lehet – hogyan lehet szeretettel határokat szabni? Mit tegyünk, ha indulatot szül, hogy nincs még egy fagyi, vagy hogy indulni kell? Mire van szüksége ilyenkor a gyermeknek és mit tehet a szülő, hogy ne legyen ingerült? A Kapcsolódó Nevelés Egyesület szülőknek szervezett műhelyén jártunk. Szerkesztő: Diós Judit
7/20/202222 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Artisjus zenei díjak: fiatal tehetségek (2022.07.15.)

A komolyzene és a könnyűzene területén is van olyan fiatal, aki eddig elért eredményei jutalmául idén az Artisjus junior díjban részesült. Rengeteg gyakorlás, elkötelezettség, türelem, na meg egy jó tanár, aki segít az úton. Lázár Dániel zeneszerzőt és Kőrös Mimi – művésznevén Saya Noé – könnyűzenei előadót láttuk vendégül a stúdióban. Szerkesztő: Geri Klára
7/20/202223 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Varrótábor gyerekeknek (2022.07.19.)

A FICSAK Fiatal Családosok Klubja Pamutti Öko varrótábort szervezett, ahol gombvarrás és pelenkaöltés mellett a környezettudatosság felé is terelgetik a résztvevőket, hulladékmentesen és újrahasznosítva. Miközben szabnak-varrnak a gyerekek, elkészül egy vászontáska vagy egy kis szoknya, ők pedig minőségi időt töltenek együtt, átélik az együttlétet és alkotás örömét. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/19/202222 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Túlélni vagy megélni a kamaszkort? (2022.07.18.)

Az első nehézség a dackorszak, de ez eltörpül a kamaszkor mellett. Már majdnem túl vagyunk a gyereknevelésen, amikor olyan akadályba ütközünk, ami felfoghatatlannak tűnik. Nem beszél, bezárkózik, csapkod, a szülő pedig ott áll eszköztelenül? Miért ilyen nehéz ez, és hogy lehet visszatalálni a gyerekhez? Szakértőnk Sződi Lídia pedagógiai szakpszichológus. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/19/202222 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Babaköszöntő Fehérvárcsurgón a 35 éve alakult Nagycsaládosok Országos Egyesületével (2022.07.14.)

Három-négy-öt gyereket tisztességgel felnevelni óriási feladat és felelősség, amellett, hogy rengeteg örömet és kalandot is jelent. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete idén is megszervezte babaköszöntő találkozóját, ezúttal a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában, hogy együtt ünnepeljék a családjaikban az elmúlt egy év során született babákat. A nyári napsütésben piknikező családokkal beszélgetve felsejlettek a hétköznapok nehézségei is, de az is, hogy mekkora segítséget jelent a közösségek támogatása. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
7/17/202222 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

A szerelem biokémiája (2022.07.13.)

A szerelemről mindannyiunknak van tapasztalata. A kezdetéről és a végéről is. Meg arról is, hogy a rózsaszín köd eltűnése még nem a vég. Hiszen maradhat helyette a bizonyosság, hogy ő és én összetartozunk. Mit jelent szerelmesnek lenni? Mi történik bennünk? A biológiánkban, a hormonjaink szintjén, amit rózsaszín ködként értelmezünk? És hová lesz egyszer csak? És mi veszi át a helyét? Szakértőnk dr. Gloviczki Eszter. Szerkesztő: Süveges Gergő
7/16/202222 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

„Szerintemezazegész” - vírusmese (2022.07.12.)

Bár most éppen nem hordunk maszkot, és utazni is könnyebben lehet, a covid vírus még most is velünk van. Arról hogy hogyan vészelte át egy kisgyerekes család a lezárások időszakát, az összezártságot, és a „minden megváltozott” helyzetet Jakabovics Tibor írt mesekönyvet Szerintemezazegész címmel, egy cserfes óvodás kislány szemszögéből. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/15/202222 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

„Kutyajó móka”: kutyaterápiás tábor SNI-s gyerekeknek Békésen (2022.07.11.)

Hoppá és Ritmus terápiás kutyák, speciális nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak gazdájukkal, Gulyás Bianka gyógypedagógussal együtt, aki nap mint nap tapasztalja, hogy a gyerekek számára sokkal hatékonyabb az állatasszisztált fejlesztés. A kutyáknak már a puszta jelenléte a terápiás folyamatban gyógyít. A Kutyajó móka projekt nyári táborában jártunk Békésen. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/14/202222 minutes, 20 seconds
Episode Artwork

Nyelvtanulás, kaland, felelősség: au pairként a nagyvilágban (2022.07.08)

A családdal lakik, olyan, mint egy testvér és egy kicsit olyan, mint egy szülő. Nyelvet tanul, megismerkedik a kultúrával, vigyáz a gyerekekre, és a munkájáért cserébe lakhatást és ételt kap. Mi indít egy fiatalt arra, hogy egy idegen országban, idegen családdal lakjon? Milyen veszély leselkedik az au pairekre, és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?​ Szerkesztő: Geri Klára
7/8/202223 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Ötrégiós Játékok Zamárdiban (2022.07.07)

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat "Fókuszban a gyermek" programjának keretében idén először rendezték meg az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek olimpiai ihletésű országos sportvetélkedőjét, az Ötrégiós Játékokat. A Szeretetszolgálat szociális programjában indított sportfoglalkozásokra járók közül száztíz gyermek érkezett Zamárdiba huszonhat faluból. A torna révén mindenki leküzdheti a saját határait, kipróbálhatnak valamit, amit eddig még soha, s ezzel ugyanolyan esélyt kapnak, mint bárki más. A műsorban megszólal Kis Dávid szakmai vezető, Dobó Sándor kísérő tanár és a gyerekek. Szerkesztő: Mohácsi Edit
7/8/202222 minutes, 33 seconds
Episode Artwork

Odú Fejlesztő Központ Szegeden (2022.07.06)

Kicsiben nagyok vagyunk! Ez a jelmondata a szegedi Odú Fejlesztő Központnak, amely 20 éve szülők kezdeményezésére jött létre. Akkor hat gyermeknek segítettek, ma pedagógiai szakszolgálatként évente 150 gyermek kap fejlesztést életének kezdeti, legfontosabb éveiben. Bebújtunk a szegedi Odúba és megnéztük a fejlesztő foglalkozásokat. Vendéglátónk volt: Futó Gabriella intézményvezető, Magyar Adél, a fenntartó Korinta Alapítvány elnöke, Androcki-Patus Anika és Kúti-Czeglédi Orsolya gyógypedagógus-logopédusok és Soós Éva klinikai szakpszichológus. Szerkesztő: Diós Judit
7/8/202223 minutes, 2 seconds
Episode Artwork

Év Védőnője Díj 2. rész (2022.07.05.)

Kisvárosban, kistelepülésen vagy Budapest valamelyik kerületében éppen úgy várják az újszülöttek és szüleik a védőnőt ma is, mint a szolgálat indulásakor, 107 évvel ezelőtt. Ha abból az időszakból nem is, de több évtizedet a pályán töltött védőnőkkel tudtunk találkozni köszöntésükkor az idei Védőnői díjak és jubileumi diplomák átadásán. Védőnőket bemutató adásunk második része. Szerkesztő: Szendrei Edit
7/7/202222 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

U-Space – fiatalokról nem csak fiataloknak (2022.07.01.)

Mi a divatos? Baj, ha nem festem magam? Hogyan utasítsam el a cigit? Kérdések és válaszok fiataloktól, de nem csak fiataloknak. Egy felület, ahol izgalmas cikkeket, podcasteket találunk, és ahonnan akár a szülő is tájékozódhat, ha tizenéves gyermeket nevel. A Magyar Katolikus Szeretetszolgálat új honlapjának szerkesztőivel, készítőivel beszélgettünk, és egy Válasz-utas ismerős hang is felcsendül a műsorban. Szerkesztő: Geri Klára
7/6/202223 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Lakóotthon autizmussal élőknek Tatán (2022.06.30)

Ha egy gyermek autizmus spektrumzavarban érintett, a szülőknek sokszor már az is komoly probléma, hogy hová vigyék óvodába, iskolába. Sok gyermek felnőttként is, élete végéig segítségre szorul, számukra a speciális lakóotthonok jelentik a megoldást. A szülői összefogással létrehozott tatai Szent Gergely Lakóotthonban jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/30/202224 minutes
Episode Artwork

Napfogyatkozás Egyesület: gyászfeldolgozás (2022.06.29.)

Ha valamit nem tudunk kimondani, azt talán le tudjuk rajzolni. Ezért hirdette meg a Napfogyatkozás Egyesület Hullámhegyek-hullámvölgyek címmel gyászfeldolgozó rajzpályázatát gyerekeknek. A pályaműveket egy kiállításon mutatták be, ahol beszélgettünk az alkotókkal, Deli Gabriella szentendrei tanárnővel és Kánya Kingával, a Napfogyatkozás Egyesület elnökével. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/30/202222 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Aranykapu Műhely Szegeden 2. rész (2022.06.28.)

Együtt úszni a hullámokon, átlépni a nyíló kapun – ki gondolná, hogy ezekkel a képekkel könnyebbé válhat a szülés. Azt pedig főleg ki gondolná, hogy egy háromgyermekes édesanyának is jól jön a szülésfelkészítő beszélgetés. A szegedi Aranykapu Műhelyről készült műsorunk 2. része. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/30/202222 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Biblioterápia Szegeden (2022.06.27.)

A szépirodalom gyógyító hatását évszázadok óta ismerjük, a biblioterápia mégsem gyakori módszer hazánkban. Szegeden a Létra projekt keretében olyan gyerekek járhatnak ilyen foglalkozásra, aki ezt önerőből nem tudnák kifizetni. Borka-Csizmazia Kincső és Király Hajnal irodalomterapeuták önkéntesként vezetnek csoportokat gyerekeknek és szüleiknek. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/27/202222 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Gyerekek és a háztáji (2022.06.24.)

Vajon a vidéken élő gyerekek jobban ismerik az állatokat, növényeket, vagy például a kenyérkészítést, a tejfeldolgozást? Egy falusi óvodában vajon többször beszélnek ezekről a folyamatokról? Látnak a gyerekek tehenet? Tudják, hogyan készül a sajt? Mennyire hasonlít a valóságban a falusi életforma a fejünkben élő sztereotípiákhoz? Egy kis vidéki kalandozás közben ennek járunk utána. Szerkesztő: Geri Klára
6/27/202223 minutes, 38 seconds
Episode Artwork

Év Védőnője Díj 1. rész (2022.06.23.)

A védőnőség intézménye hungarikum. Sehol máshol nem működik hasonló, a várandós kismamákat és a gyerekeket magzatkortól 18 éves korig egységben gondozó egészségügyi szolgáltatás. A Magyar Védőnők Egyesülete idén is megünnepelte a védőnők napját, ahol átadták az Év Védőnője díjakat és az 50, 60 illetve 65 éve végzett védőnők jubileumi diplomáit. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/27/202222 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 6. (2022.06.22.)

Apakérdések rovatunkban hosszú útra indultunk. Elkezdtünk azon gondolkodni, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - mert az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Egy hónappal ezelőtt az óvodáskor végéig jutottunk. Innen folytatjuk Szilvási Bertalan mentálhigiénés szakemberrel. Szerkesztő: Süveges Gergő
6/23/202222 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Aranykapu Műhely Szegeden 1. rész (2022.06.21.)

Érzelmi hullámvasút, testi-lelki változások, befogadás és elengedés: az anyává válás folyamatának velejárói. Szerencsére egyre több lehetőség van nyíltan beszélni ezekről. Egymást támogatva, s ha szükséges szakemberek kísérésével lehet teljesebben megélni ezt a fontos változást. Az Aranykapu Műhely Szegeden az anyává, családdá válást támogatja. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/23/202222 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Élményfoci Szolnokon (2022.06.20.)

Hova vigyük a gyereket sportolni? Hogyan válasszunk sportágat és egyesületet? És mit csináljunk, ha nem akarjuk, hogy élsportoló legyen, csak mozogjon valahol? Egy fociedzésen jártunk Szolnokon, ahol megszólaltak a szülők, a gyerekek, és Szabó Zoltán fociedző is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/20/202222 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Csipogók a szertárban (2022.06.17.)

A Szent Imre gimnázium biológia-folyosóján a kitömött állatok és kagylók különleges társaságot kaptak. Az egyik diák és szülei jóvoltából egy keltetőgép került az iskolába, természetesen tojásokkal együtt. 21 nap alatt a gyerekek szeme láttára keltek ki a kiscsibék, természetesen témát adva ezzel biológia, etika és hittanóráknak. Hogy látják az életet és a halált diákok? Felkerekedtünk, és a csipogó új iskolások nyomába eredtünk.
6/20/202222 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Szalézi szakiskolák(2022.06.16.)

Ha még nem tudja a gyerek, hogy mi lesz az érettségi után, nyáron még nem késő átgondolni, hogy melyik szakmát kezdje el tanulni szeptembertől. Lehet informatikus, grafikus, fotográfus, divattervező, idegenvezető, oktatási szakasszisztens. A SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumban jártunk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/16/202222 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

A hordozótól a szabad mozgásig (2022.06.14.)

Testközelség és szabad mozgás a babák nevelésében – elméletben ellentmondásosnak tűnik. Ám a Hordozóház szakemberei a tapasztalataik és tanulmányaik során nagyon is összeegyeztethetőnek ismerték meg. Az ősidőktől használt hordozó eszközöket gyűjtik is a világ minden tájáról, miközben a szülők számára az egészséges mozgásfejlődés folyamatáról adnak át tudásanyagokat. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/16/202222 minutes, 52 seconds
Episode Artwork

Rendkívüli tanévzárás: ukrán gyerekek magyar iskolában (2022.06.15.)

A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban tavasszal az ukrajnai háború elől sokszor a családjuk nélkül menekülő gyerekek csatlakoztak az osztályokhoz, hiszen itt angol, német és orosz nyelven is folyik az oktatás. Hogyan találtak átmeneti otthonra a gyerekek a Kőrösiben, hogyan igyekeznek gyógyítani az átélt traumáikat a szakemberek és hogyan mit jelent mindez a magyar gimnazistáknak? A tanév utolsó napján a Kőrösiben jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/16/202224 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Válás és gyász (2022.06.13.)

A válás feldolgozása igazi gyászmunka. Talán épp ezért ilyen nehéz. Miközben a saját vágyainkat siratjuk, nem szabad megfeledkezni a gyerekeinkről sem, akik szintén gyászolnak, tele kétségekkel, és a legkevésbé sem a szüleik veszekedésére kíváncsiak. Singer Magdolna gyásztanácsadó ebben a kritikus helyzetben tud segíteni. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/16/202222 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Lányok az IT világában(2022.06.09.)

Digitális szövegértés terén a magyar 15 évesek lettek Európában a legutolsók tíz évvel ezelőtt a PISA-mérések során. Azóta sokat javultak ezek a készségek, részben a Covid-járvány következtében bevezetett online oktatás kényszerhelyzete miatt is. Olyannyira, hogy idén először már digitálisan zajlanak az országos kompetenciamérések az iskolásoknál, de vajon a digitális eszközökhöz való hozzáférés milyen összefüggésben áll a digitális kompetenciákkal? Mennyire vonzó pálya az IT területe a lányok esetében? Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/9/202223 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Ikerkutatások(2022.06.08.)

Ha valakinek van ikertestvére, biztosan sokan megnézik őket, sok kérdést kapnak. Talán már unják is. Mi az, amit ma tudhatunk az ikrekről - és mi az, amire még nincsenek válaszaink? Mitől függ, hogy ikrek fogannak vagy sem? Mi az, ami tudományosan igazolható és melyek a városi legendák? Dr. Pári András szociológus kutatóval beszélgetünk. Szerkesztő: Süveges Gergő
6/9/202222 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Pedagógusportré: Könyves Ágnes, a Pentelei Mentálhigiénés Iskola igazgatója(2022.06.07.)

Szeretet és biztonság, amit leginkább nyújtani kell azoknak a diákoknak, akik különböző szempontból nehéz körülmények közül érkeznek a Pentelei Mentálhigiénés Iskolába. A Civil díjjal kitüntetett egyedi programjuk, amellyel kísérik, nevelik, hogy oktathassák is tanulóikat, évek óta igazolja ezt. Az igazgató, Könyves Ágnes személye meghatározó az elfogadó légkör, a tiszteletteljes együttműködés mindennapi létrejöttében. A vele készült portréval köszöntjük a pedagógusokat. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/9/202222 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Napközi Kállón (2022.06.06.)

Mindannyiunk számára meghatározó a környezet, ahol felnövünk, és vannak, akik emiatt hatalmas hátránnyal indulnak. Éppen 15 éve, hogy egy romos kocsmából kis közösségi ház lett a Nógrád megyei Szátokon. A Ceferino házban ma cigány táncot tanítanak, fiatal anyukák járnak baba-mama klubba, délutánonként pedig iskolások napközibe. Szátokon Dúl Géza katolikus pap, váci egyházmegye cigánypasztorációs referense látott vendégül minket és a kállói napköziben is jártunk. Szerkesztő: Diós Judit
6/9/202223 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Lányok és természettudomány(2022.06.02.)

Miért választja jóval kevesebb lány a természettudományos pályákat, mint fiú? Kevésbé érdeklődnek a fizika, matematika, kémia iránt vagy nehezebben megy nekik, esetleg a társadalmi és családi minták terelik őket más irányba? És mi vonzza azokat a lányokat, akik mégis belevágnak? Biológushallgató, villamosmérnöknek tanuló és matematika-rajongó lányokkal, Németh Szilvia oktatáskutatóval (T-Tudok Oktatáskutató Központ), valamint dr. Balázsi Katalinnal, a Nők a Tudományban Egyesület elnökével beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
6/9/202224 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Mi FOG történni? Fogászati kezelés SNI-s gyerekeknek(2022.06.01.)

Kevésbé félünk attól, amit ismerünk – így van ez a fogászati kezelésekkel is, különösen, ha gyerekekről van szó. Vannak, akik az átlagosnál is nehezebben viselik ezeket a helyzeteket, őket a budapesti Bethesda Gyermekkórház sajátos nevelési igényű gyermekekre specializálódott fogászatán altatásban is tudják gyógyítani. Egy új mesekönyv pedig részletesen bemutatja, hogy Mi FOG történni velük a kórházban. Műsorunkban a könyv szerzőjével, Z. Kiss Adriennel, a Bethesda Gyermekkórház SNI fogászatának ambulanciavezető főorvosával, Jáky Lászlóval, és a kórház kommunikációs igazgatójával, Tamásné Bese Nórával beszélgettünk. Szerkesztő: Diós Judit
6/9/202222 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

Steller Mária Védőnői Díj 2. (2022.05.31.)

Az első pillanattól kíséri a megszületendő gyermeket és családot. Követi a fejlődést a pocakban, majd az otthoni környezetben tovább. Jelen van, és megszólítható minden tudásával, tapasztalatával, figyelmével. A védőnők munkáját ismerték el idén is a 2020-ban alapított Steller Mária Védőnői Díjjal. A díjazottakat bemutató műsorunk második részében újabb elhivatott szakembereket ismerhetnek meg. Szerkesztő: Szendrei Edit
6/1/202222 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Tablet az óvodában (2022.05.30.)

Minden szakember azt mondja, minél később találkozik a gyerek elektronikus kütyüvel, annál jobb. Ugyanakkor a statisztika azt mutatja, hogy a gyerekek fele már óvodáskorban használja azokat. Mi a jó megoldás ebben a helyzetben? A Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület kidolgozott egy programot, hogyan tanítsuk az óvodásoknak a tablet használatát, amit ki is próbáltak a XI. kerületi Palánták óvodában. A foglalkozásokat Nagy Krisztina jogász-médiapedagógus szakmai vezetésével Szőke-Nagy Edit és Baldóczi Katalin óvónők tartották, és az utolsó órára mi is ellátogattunk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
6/1/202222 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 5. (2022.05.26.)

Apakérdések rovatunkban azon gondolkodunk, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség - merthogy az egyértelmű, hogy egy apa a legnagyobb jót azzal teheti a gyermekével, ha jelen van az életében. Hogyan a legélőbb ez a jelenlét a gyermek egyéves és hároméves kora között? Szakértőnk Szilvási Bertalan mentálhigiénés szakember. Szerkesztő: Süveges Gergő
5/28/202222 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

30 éves a Vendég a háznál műsora (2022.05.25.)

30 éves a Vendég a háznál műsora – ebből az alkalomból különleges ünnepi adással készültünk. Felidézzük a műsor indulását, utánajárunk, hogyan alakult néhány egykori riportalanyunk sorsa, és az is kiderül, melyek a szerkesztőink legkedvesebb témái. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/25/202249 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Szoptatástól a zöldségfogyasztásig (2022.05.24.)

Minden szülő természetesen és egészségesen szeretné táplálni a gyermekét. Ma már egyre több édesanya dönt a kizárólagos anyatejes táplálás mellett. Ha probléma adódik a szoptatással, szerencsére lehet szaksegítségért fordulni, legújabban a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikájának Laktációs Ambulanciáján. Aztán jöhet a hozzátáplálás zöldségekkel, gyümölcsökkel. És ha a gyerekek mégsem fogadnák szívesen ezeket, szakácskönyvekből is kaphatunk új ötleteket. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/25/202222 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Hordozás és koraszülés (2022.05.23.)

Bár a gyereket évszázadok óta magukra kötik az anyák, nálunk mostanában kezdett újra divatba jönni. Mikor hívjunk hordozási tanácsadót, és miben tud segíteni? Egy koraszülött kisbabánál jártunk, ahol az is kiderül, hogyan találkoznak a segítő szakmák a gyerekszobában. Fésűs-Tolmácsi Petra és Berecz Bernadett perinatális szaktanácsadók-hordozási tanácsadók a képzésről is beszélnek. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/25/202222 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Steller Mária Védőnői Díj (2022.05.19.)

Hogyan válik a védőnő a család életének egyik legfontosabb szereplőjévé, amikor gyermeket vállalnak? Hogyan épül ki a bizalom és miként válik ez a munka hivatássá a védőnők számára? A Három királyfi Három Királylány Mozgalom által alapított Steller Mária Védőnői Díj átadásán a díjazott védőnőkkel és a díj alapítóival beszélgettünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/24/202222 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

KliniKaland: Vitaminok(2022.05.18.)

A járvány miatt szinte rászoktunk a vitaminokra. De miből mennyit és meddig érdemes adnunk a gyermekeinknek? Hogyan tudjuk természetesen biztosítani ezeket a fontos anyagokat és mikor nélkülözhetetlen a pótlás? A Semmelweis Egyetem KliniKaland sorozatának egyik kisfilmje is a vitaminokról szól. Szakértőnk Nagy-Szakáll Zsuzsanna házi-gyermekorvos és Kleiner Dénes klinikai szakgyógyszerész. Szerkesztő: Diós Judit
5/24/202222 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Múzeumpedagógia a Zene Házában (2022.05.17.)

Játsszunk zenét! Ez a mottója a Magyar Zene Házában tartott múzeumpedagógiai foglalkozásoknak. Minden zenévé válik a gyerekek kezében a szakemberek vezetésével, a zenetörténet pedig napjainkig csalogatja őket a népszerű dallamok segítségével. Csapatban járhatják be és fedezhetik fel a „Hangdimenziók - zenei utazások térben és időben” című, a magyar és az európai zene történetét bemutató állandó kiállítást. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/24/202222 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Gyerekek és álmok (2022.05.16.)

Milyen kapcsolatban vagyunk az álmainkkal: szeretjük vagy féljük őket? Segít-e nappal, ami eljön éjjel? És mit kezdjünk a gyerekek álmaival? Mit mondjunk nekik, ha rémálmok gyötrik őket, és zokogva ébrednek? Barcs Krisztina pszichológus ad tanácsot az álmok témájában. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/24/202222 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Erőszakmentes kommunikáció a drámapedagógia eszközeivel (2022.05.12.)

Ketrecharc. Ez a Láthatáron Csoport interaktív színházi programjának címe, és sokan ezt éljük meg nap mint nap az iskolában, a munkahelyen, akár még családi körben is. Szélsőséges esetben az erőszakos kommunikáció, az állandó kritikus hangnem, a hibák keresése a másikban bántalmazáshoz is vezethet, „hétköznapi” formában pedig rossz közérzetet, feszültséget, alacsony önértékelést eredményez. Hogyan segíthet ezen az erőszakmentes kommunikáció stratégiája? Szakértők: Rambala Éva, a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikáció Központ trénere és Feuer Yvette, a Láthatáron Csoport alapítója, színész, drámapedagógus. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/13/202223 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Gyermekút – a korai fejlesztés fontossága (2022.05.11.)

Mikor kell egy kisbabának megfordulnia, felülnie, felállnia? Baj-e, ha nem kúszik? Bár minden gyermek különböző, vannak jelek, melyek megfigyelése sokat segíthet abban, hogy eldöntsük, megfelelően növekszik-e gyermekük, hiszen a korai fejlesztéssel sok későbbi nehézséget előzhetünk meg. A Gyermekút honlapon és applikáción a születéstől az iskolakezdésig szakemberek gyűjtötték össze a kérdéseket és válaszokat. Beszélgetőtársunk Kereki Judit, a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút projektjének szakmai vezetője és Szőke Gabriella gyógypedagógus. Szerkesztő: Diós Judit
5/11/202223 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Madarak, Fák Napja (2022.05.10.)

„Ének az erdőben” mottóval elevenedik fel az erdei dalos találkozók különleges hagyománya azért, hogy az ének erejével kösse össze az embereket a természettel és a tavaszi élet-kezdettel. A Normafánál megrendezett közös éneklésen jártunk, és elkísértük az óvodásokat a Tabánba cserjét ültetni a Madarak és fák napja alkalmából. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/11/202222 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Komolyzenei mesés koncert gyerekeknek(2022.05.09.)

Simon Izabella zongoraművész 2015-ben kezdte el gyerekkoncert-sorozatát, amelyben a klasszikus zene segítségével kalauzolja a gyerekeket a művészetek világába. Egy ilyen koncerten jártunk a Zeneakadémia kupolatermében, ahol Mozart zenéje volt a középpontban. A művésznő mellett megszólal Mondok Yvette operaénekes és a közönség is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
5/11/202222 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Beszélj Velem! Óvoda és Fejlesztőközpont (2022.05.05.)

Beszélj velem! Ezt a nevet választotta magának az óvoda, amely autizmussal élő gyerekekkel is harmonikus közösséget épít, miközben tipikus fejlődésű gyerekek is járnak ide. Kiknek jó az integrált csoport és kik fejlődnek jobban a speciális csoportokban? Hogyan lehet jól integrálni? Az idén 25 éves Beszélj Velem! Óvoda és Fejlesztőközpont szakembereivel, gyerekekkel és szülőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/6/202223 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Egy család a szklerózis multiplex árnyékában (2022.05.04.)

Jóban, rosszban. Amikor kimondjuk, komolyan gondoljuk, de valójában fogalmunk sincs, mire vállalkozunk. Nem tudjuk, mi minden vár ránk - nem ismerjük előre sem az örömöket, sem a nehézségeket. Bemutatunk egy házaspárt, ahol az édesanyánál első gyermekük születése után diagnosztizáltak sclerosis multiplexet. Azt mondják, egy gyermek születése után mindig rosszabbodik az állapota. Három gyermekük született. Szerkesztő: Süveges Gergő
5/6/202222 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Vállalkozás gyermekkel (2022.05.03.)

Tervezés, rugalmasság és önismeret: a vállalkozások eredményességének alapkövei. Sok szülő vált munkahelyet vagy akár hivatást is a gyermekek érkezése után. Több és rugalmasan beosztható időre vágynak, és jó lenne persze megélni is a vágyott színvonalon. Ám nem elég csak a tudás és felkészültség. Mitől válik működővé egy vállalkozás? Máté Brigitta tanácsadóval beszélgetünk. Szerkesztő: Szendrei Edit
5/6/202221 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

E-book és/vagy papírkönyv? Gyerekek olvasási szokásai (2022.04.28.)

Már az online oktatás időszaka előtt is használták a kütyüket a gyerekek, azóta pedig még inkább az életük részévé vált. Vajon hogyan hat a digitalizáció az olvasási szokásaikra? Mikor vesznek hagyományos papírkönyvet a kezükbe, és mikor választják az e-bookot, a hangoskönyvet, a tableten vagy telefonon elérhető szépirodalmi tartalmakat? Milyen olvasási technikákat alkalmaznak a különböző eszközökön? Gyerekekkel és pedagógusokkal beszélgetünk a tapasztalataikról. Szakértők: Nényei Pál és Szőnyi Gergely, a Szent Imre Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanárai. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
5/3/202222 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 4. (2022.04.27.)

Apakérdések rovatunkban a múlt hónapban elkezdtünk azon gondolkodni, vajon a gyermek életkorától függően milyen típusú apai jelenlétre van leginkább szükség. Egy hónappal ezelőtt a születésig jutottunk. Innen folytatjuk tovább. A beszélgetőtársak: Süll Tamás református lelkész, párkapcsolati tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember, öt gyermek édesapja és Krúdy Tamás szerkesztő, újságíró, hat gyermek édesapja. Szerkesztő: Süveges Gergő
5/3/202222 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Csodaceruza-nap (2022.04.26.)

Szerkesszük együtt a Csodaceruzát! – szólt a felhívás a nyílt napra, melyen újra találkozhatott közönségével, a gyerekekkel az irodalmi és művészeti folyóirat. Együtt alkothattak szülők és gyerekek a magazin szerzőivel és illusztrátoraival, bemutatkoztak az új lapszámok és az új rovatok is. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/26/202222 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Iskolamustra: Meixner Iskola (2022.04.25.)

Meixner Ildikó pedagógiai szakpszichológus dolgozta ki azt a diszlexia prevenciós olvasástanítási módszert, amely szerint ma is tanítják a gyerekeket olvasni. A róla elnevezett iskolában jártunk, a Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Molnár Rita igazgatónővel jártunk egy angolórán és egy énekórán, beszélgettünk a szünetben pingpongozó fiúkkal, betértünk a kézműves műhelybe és egy logopédia foglalkozásra is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/26/202222 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

3D tanulás pedagógus továbbképzés az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán(2022.04.21.)

Egyre több általános iskolában tartanak szakköröket, ahol megtanulhatják a gyerekek a legkülönfélébb tárgyak 3D nyomtatóval való létrehozását, és közben megismerik a projektalapú gondolkodást, csapatmunkát, a partnerséget. Csupa olyan készség, amelyek nélkül egyre nehezebb boldogulni felnőttként. A pedagógusok együtt tanulják diákjaikkal a 3D világát, hiszen ma már akár egy fogtechnikus 3D nyomtatóval dolgozik. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán 3D tanulás továbbképzés indult a pedagógusok számára. Szakértőnk dr. Gyarmathy Éva, az AVKF docense, a program szakmai felelőse. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/26/202222 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Richter Anna-díj projektjei (2022.04.20.)

Negyedik alkalommal osztották ki a Richter Anna-díjat olyan újszerű, kreatív ötletek számára, amelyek innovatív módon járulnak hozzá az oktatás és egészségügy fejlődéshez. Bakonyvári Krisztina és Huzella Júlia az Anya-e vagy című előadásával pályázott. Dr. Mucsi Anna, Dr. Hajdú Eszter és László Vivien a Sine morbo egészségmegőrző kártyajáték ötletével indultak és nyerték el a támogatást. A "Merj segítséget kérni!" pályázat nyerte a közönségdíjat, Dr. Prezenszki Zsuzsanna pszichiáter és csapata a daganatos betegek pszichés megsegítését tűzte ki célul. Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/20/202222 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Egyszülős Központ már Budán is (2022.04.19.)

Négy éve működik már a világon egyedülálló módon az Egyszülős Központ, amely most Budán is megnyitotta új helyszínét, hogy még több család számára legyen elérhető. Soha nem tervezték viszont, hogy háború elől többnyire egy szülővel menekülő családok számára is segítséget adhatnak majd. Az elmúlt hetekben viszont erre is volt példa. A segítségnyújtás számtalan formája születik napról napra, egy ilyen közülük az az ukrán nyelven kiadott mesekönyv, mellyel 1500 menekült kisgyermek mindennapjait szeretnék megkönnyíteni. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/20/202222 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Locsolkodás, húsvéti szokások apa-fia szemmel (2022.04.18.)

A húsvét és a locsolás összetartozik. De él-e még a városban a locsolás hagyománya? Hogy születnek a locsoló versek, milyen locsolni a nagypapával, és mit adnak át a hagyományból az apák a fiaiknak? Szerkesztő: Mohácsi Edit
4/20/202225 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Nevelőszülők (2022.04.14.)

Sokat beszélünk az örökbefogadásról, de nagyon kevés szó esik a nevelőszülőségről. Ez utóbbi több szempontból másféle hivatás, mint az örökbefogadó szülőké, de nem kevésbé jelentős. Bemutatunk egy házaspárt, akik vér szerinti gyerekeik kirepülése után döntöttek úgy, hogy befogadnak két kislányt nevelőszülőként. Szerkesztő: Süveges Gergő
4/20/202222 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Diótörés Egyesület (2022.04.13.)

Gyakran nem értjük, hogy lehet valaki fiatalon hajléktalan, miért nem tud látszólag életerősen a saját lábára állni. A 25 éve alakult fővárosi Diótörés Alapítvány küldetése azok mellé állni, akik mögött nincs támogató család, valamilyen függőségbe kapaszkodnak, és sehol nem találják a helyüket. Megszólalók: Csépányi Gabriella, az Alapítvány vezetője, Egyed Janka, a Dióverő Szolgálat vezetője, Tinó Krisztina, Dióhéj Otthon szakmai vezetője, Csákvári Anett képzésben lévő szociális munkás. Szerkesztő: Diós Judit
4/20/202222 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Etetés, altatás (2022.04.12.)

Sír a baba? Nehezen alszik el? Sokszor a szoptatás sem nyugtatja meg? Az alvás-altatás nagyon fontos része a gyermekünkről való gondoskodásnak éjjel is és nappal is. Éppen úgy, ahogyan a testközelség is elemi szükséglete a pici babáknak. Kalmár Szandi alvásszakértő a saját gyermekei mellett értette és tanulta meg az altatás-táplálás optimális módjait, és hogy ezek hosszú távra hatással vannak a gyermek testi és lelki fejlődésére. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/20/202222 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Költészet napja (2022.04.11.)

Kötelező memoriterként vagy élvezetes szórakozásként tekintenek a gyerekek a versekre? Hogyan alakul a gyerekek versekhez való viszonya, amikor óvodába, iskolába mennek? Tudnak-e kulcsot találni a költészethez, melyek a kedvenc verseik és költőik? Költészet napi adásunkban gyerekekkel, irodalomtörténésszel és pedagógusokkal beszélgetünk. Szakértők: Dr. Harmath Artemisz, az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum vezetője, Nényei Pál magyar nyelv és irodalom szakos tanár. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/13/202223 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Autista Mintaház(2022.04.07.)

Az autizmus spektrumzavarban minden 15. család érintett Magyarországon. Tehát meglehetősen gyakran előfordul, azonban nagyon kevés a diagnózist, terápiát kínáló intézmény. Pedig minél fiatalabb életkorban kiderül, hogy a gyermek kognitív, szociális zavarai hátterében az autizmus spektrumzavar áll, annál többet segíthetnek a korán elkezdett célzott terápiák. Az idén márciusban Budapesten megnyílt Autista Mintaházzal eggyel több hely áll az érintettek rendelkezésére, hogy diagnózishoz, terápiához jussanak. A Heim Pál Gyermekkórházhoz tartozó centrumban jártunk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/9/202224 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Beszédindulás, anyanyelv elsajátítása (2022.04.06.)

Már két éves, de még nem beszél - mondják aggódva a nagymamák. Mikor kell szakemberhez fordulni és kihez? Miért nehezíti a képernyő az anyanyelv elsajátítását és miért fontos, hogy a közös játék során ne vonja el a tekintetünket a telefon? Szakértőnk Kas Bence nyelvész, logopédus, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának egyetemi docense, valamint Szabó Edit Boglárka, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. kerületi tagintézményének logopédusa. Szerkesztő: Diós Judit
4/7/202223 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Hegmesék (2022.04.05.)

Április a császármetszéssel kapcsolatos információszerzés hónapja világszerte. Itthon a Császárvonal alapítói és működtetői készülnek új anyagokkal, hogy az édesanyák minél felkészültebben érkezzenek a szülésre, és lehetőleg elkerüljék a császármetszést. A szülésélmények feldolgozása vezette őket akkor is, amikor Hegmesék címmel összegyűjtötték húsz édesanya és több szakember élményeit, gondolatait a témában. Szerkesztő: Szendrei Edit
4/7/202222 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Ép testben ép lélek – a testnevelés kihívásai (2022.03.31.)

Ép testben ép lélek – a mozgás és a mentális egészség, a mozgás és a kognitív képességek összefüggenek. A mindennapos testnevelés célja a közoktatásban nyilván az, hogy testileg-lelkileg-szellemileg egészséges gyerekek kerüljenek ki az iskolából. De milyen ma egy jó testnevelésóra a gyerekek és a tanárok szerint? Mennyit változott a gyerekek mozgásigénye az elmúlt évtizedekben és hogyan lehet őket mozgásra motiválni? Pályakezdő és évtizedek óta tanító testnevelő tanárral, pedagógusképzésben dolgozó szakemberrel és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
4/6/202222 minutes
Episode Artwork

Iskolamustra: Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola (2022.04.04.)

Kedves hangulatú osztálytermek, mosolygós, csengő-bongó hangú gyerekek a zenélő palotában, a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban. A tanári karban van olyan, aki ide járt iskolába, most itt tanít és a gyerekei is ide jártak. A „kodályosok” az anyanyelvük mellett a Kodály-módszerrel a zene nyelvét is megtanulják. Szerkesztő: Geri Klára
4/5/202223 minutes, 55 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 3. (2022.03.30.)

Amikor arról gondolkodunk, mivel teszi a legnagyobb jót egy apa a családjának, hamar eljutunk a felismerésig: azzal, ha képes jelen lenni. Igen ám, de a jelenlét a gyermek aktuális életkorától függően mást és mást jelent. Nagy, többrészes útra indulunk az Apakérdések rovatában: elkezdjük felgöngyölíteni, vajon melyik életkorban milyen apai jelenlétre lehet szüksége a gyermeknek és a családnak. Szerkesztő: Süveges Gergő
3/31/202223 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Folyadékfogyasztás gyerekeknél (2022.03.29.)

Gyakran elhangzik, hogy a gyerekek kevesebb folyadékot fogyasztanak, mint amennyi a szervezet optimális működéséhez szükséges lenne. Nincs rá idő a szünetben, otthon felejtette a kulacsát, vagy egyszerűen elfelejtett inni. De mennyi az optimális mennyiség? Hogyan tudjuk ezt biztosítani szülőként a gyereknek, aki az egész napját az iskolában tölti, és milyen típusú innivalókat ajánl a szakember? Dr. Havasi Katalinnal, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével, szülőkkel, gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/31/202222 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Nem mese – „Minden este egy mese” (2022.03.28.)

Nemet mondani tudni kell! - derül ki Kertész Erzsi Nem mese című könyvéből, amely tulajdonképpen egy igent jelentett egy meseíró pályázatra, és el is nyerte vele a második díjat a pszichológus végzettségű szerző. Azóta is szívesen vesz részt meseíró pályázatokon, így született például a Panthera című sorozata is, amely a meseírók által kissé mellőzött kiskamaszok korosztályát célozta meg. Meseíró pályázatra hívja az M2 Gyerekcsatorna is a nézőit „Minden este egy mese” címmel, a végső cél pedig természetesen az, hogy minél többen olvasóvá váljanak minden korosztályban. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/31/202222 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Nem várt életek (2022.03.24.)

Van, hogy az élet ott születik, ahol nem várják. Hová fordulhat egy nő, ha terhes és nem tudja, hogyan tovább? Ki és miben tud ilyenkor segíteni? Mit választ, aki az abortuszt választja? Műsorunkban a krízisterheseket segítő segélyvonalról és a Váratlan élet című filmről beszélgetünk Frivaldszky Edittel, az Emberi Méltóság Központ igazgatójával, Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával valamint Udvardy Mártonnal és Udvardyné dr. Tóth Lillával, a kaposvári egyházmegye életvédelmi referenseivel. Szerkesztő: Diós Judit
3/24/202223 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Móra 70+ gyermekirodalmi konferencia (2022.03.23.)

Tutajos, Mikkamakka, Bors néni – több generáció gyerekkori kedvencei. Szerepelnek filmben, színdarabban is, de eredetileg könyvekben jelentek meg az akkori Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál. A szocializmus évtizedeiben a Móránál publikálhattak a hallgatásra ítélt költők, írók, mintegy „mellékesen” megteremtve a hazai gyerekirodalom alapjait. A 70 éves gyerekkönyvkiadó konferenciát rendezett a klasszikus szerzőkről, a kortárs gyerekirodalomra gyakorolt hatásukról és a mai gyerekirodalmi trendekről. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/23/202222 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

A víz világnapja(2022.03.22.)

Tavaly mutatták be a Kolibri színházban a Watergate: Az időkripták rejtélye című interaktív szabadulószínházi előadást, ami a klímaváltozás negatív hatásairól, a vészesen fogyó ivóvízről szól. A középiskolások aktív résztvevői a játéknak, maguk fedezik fel a küszöbön álló társadalmi és klímakatasztrófa egyes részleteit. Vidovszky György rendező, Krausz Gábor színész, Keszte Bálint és Fekete Balázs drámatanárok és a diákok arról beszélnek, hogy sikerül-e a küldetésük, és képesek-e megelőzni a közeledő veszélyt. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/23/202221 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Kötődéseink(2022.03.21.)

Kötődési mintázatok, avagy úgy szeretsz, ahogyan kisgyerekként megtanultad. Bibók Bea pszichológussal beszélgetünk arról, hogy milyen gyerekkorban kialakult mintázatok alapján veszünk részt felnőttként kapcsolatainkban, és hogyan adjuk tovább gyermekeink számára is a saját értékességükről, szerethetőségükről azokat az üzeneteket, amelyek az ő kapcsolataikat befolyásolják majd. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/23/202222 minutes, 11 seconds
Episode Artwork

Háborús helyzet és a gyerekek(2022.03.17.)

Az elmúlt két évben már másodjára áll a feje tetejére a világ körülöttünk. Még a járványhelyzet okozta traumákat sem dolgozták fel a gyerekek, máris itt egy újabb, szorongást keltő helyzet: a szomszédunkban zajló háború, a hozzánk is érkező menekültek tragédiája. Hogyan élik ezt meg a gyerekeink, és hogyan beszéljünk velük a háborúról korosztályonként? Hogyan segíthetünk csökkenteni a félelmeiket? Dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológussal, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott docensével, valamint szülőkkel és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/17/202221 minutes, 59 seconds
Episode Artwork

Sérült szülő a családban(2022.03.16.)

Mi a szeretet fokmérője? Vajon az egyik vesémet is odaadnám? Noémi és Tamás története nemcsak azért lenyűgöző, mert az, hogy férj és feleség között létrejöhet szervadományozás, már önmagában kisebbfajta csoda, hanem azért is, mert amikor a transzplantáció kérdése komolyan felmerült, Noémi egyetlen pillanatig sem habozott. Test a testemből, hús a húsomból. Egy férj újjászületésének története. És a feleségé, aki így egy kicsit mintha férje anyjává is vált volna. Szerkesztő: Süveges Gergő
3/16/202223 minutes, 9 seconds
Episode Artwork

Márciusi ifjak – hogyan emlékeznek a gyerekek? (2022.03.15.)

„Fényesebb a láncnál a kard címmel” várja a Hadtörténeti Intézet és Múzeum az iskolás osztályokat múzeumpedagógiai foglalkozására, ahol a szabadságharc fegyverein és jelképein túl hazaszeretetről, bátorságról, hősiességről is hallhatnak a fiatalok. A Vörösmarty Gimnáziumban pedig a hagyomány szerint az egyik dráma tagozatos osztály készül társai számára átérezhetővé tenni az ünnepet. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/16/202222 minutes, 41 seconds
Episode Artwork

Mogyoróallergia (2022.03.14.)

Nagy megdöbbenést keltett januárban annak a kisfiúnak az esete, aki mogyorós süteményt evett az iskolában, és olyan erős allergiás reakciót adott, hogy már nem lehetett segíteni rajta. Milyen termékek válthatnak ki ilyen választ, mit tehet a szülő és a pedagógus, ha rohama van a gyereknek? Dr. Csáky Csilla, allergológus, és Rab Edit, az Allergéniusz Egyesület vezetője mondják el az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/16/202222 minutes, 5 seconds
Episode Artwork

Gödöllői Csengettyűegyüttes (2022.03.10.)

Mit lehet kezdeni a nyolcadikos fiúkkal az énekórán? Elég, ha csendben maradnak? Mit tehetnek velük a tanárok a gyerekkórusban, ha mutáló hangjuk már kilóg a többi közül? A Mol Tehetségtámogató Programjának egyik nyertese a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola, ahol az énektanárok létrehoztak a nyolcadikos fiúknak egy csengettyűegyüttest. Szerkesztő: Diós Judit
3/11/202222 minutes, 13 seconds
Episode Artwork

Hordozóház (2022.03.09.)

Amikor pár évtizede feltűntek az első hordozókendős anyukák és hordozott babáik itthon, mindenki megnézte őket. Azóta rengeteg tudás, gyakorlat és a hordozó eszközök, kendők szinte végtelen számú formája, típusa vált elérhetővé. A Hordozóház azért alakult meg, hogy a családok könnyebben eligazodhassanak ezek között és igazi családbarát helyként foglalkoznak a hozzájuk fordulókkal. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/11/202222 minutes, 17 seconds
Episode Artwork

Pályaválasztás (2022.03.08.)

Mi a titka az eredményes továbbtanulásnak, majd pályaválasztásnak? Például a megfelelő önismerettel együtt járó reális önértékelés. Ez a tudás a környezet visszajelzéseiből és a személyes tapasztalatainkból épül fel, hogy mely területeken mozgunk otthonosan, mivel foglalkozunk szívesen. Kovács Orsolya tanácsadó pszichológussal arról is beszélgettünk, hogy milyen más összetevők járulnak még hozzá a sikerhez. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/11/202222 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Iskolamustra 4.: Gyermekek Háza (2022.03.07.)

A Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Programot 1991-ben hozta létre egy lelkes pedagóguscsapat, és Pesthidegkúton működtetett egy általános iskolát. Tavaly költöztek egy új, a XXI. századnak is megfelelő épületbe. A pedagógusokat és a gyerekeket arról kérdeztük, hogy mennyire felel meg új otthonuk a gyermekközpontú pedagógiai programnak. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/11/202222 minutes, 15 seconds
Episode Artwork

Iskolamustra 3.: A Montessori Általános Iskola Pestszenterzsébeten (2022.03.03.)

A Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium 2004 óta működik. Maria Montessori olasz orvosnő a múlt század elején kezdett el szegény gyerekeket tanítani, majd kidolgozott egy olyan gyerekközpontú oktatási módszert, amely ma is megállja a helyét. Juhász Edit igazgató, Puxler Andrea Montessori-tanár, Bogdán Miklós angoltanár mesélik el, hogyan szabják a magyar gyerekekre és ötvözik a hazai Meixner-módszerrel Maria Montessori elképzeléseit. Szerkesztő: Mohácsi Edit
3/4/202222 minutes, 16 seconds
Episode Artwork

Tavaszi fáradtság gyerekeknél(2022.03.02.)

Alig tud reggel felkelni, nincs kedve edzésre menni, sápadt és az órákon sem figyel mostanában. Ezek a tünetek a tavaszi fáradtság jelei is lehetnek a gyerekeknél. Mi okozza ezt az általános kimerültséget tavasszal? Mivel lehet orvosolni és mikor gyanakodjunk betegségre? Dr. Havasi Katalinnal, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével, szülőkkel, pedagógusokkal és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
3/4/202222 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Bízd Rá Magad – kerekasztal a házasságról (2022.03.01.)

Maradjunk együtt! - ez volt az idei Házasság Hete jelmondata. Hogy hogyan maradjunk együtt egy életen át, arra különböző jó gyakorlatokat mutattak be, például a Bízd Rá Magad.hu oldal szervezésében megrendezett kerekasztal beszélgetésen. A Magyar Schönstatt Család, a CsaládEgyetem, a Gordon Módszer és az Érzelem Fókuszú Terápia képviselőivel beszélgettünk. Szerkesztő: Szendrei Edit
3/4/202222 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Apakérdések 2. (2022.02.28.)

Mit mondott apám, ha jól sikerült a dolgozatom? Barkácsoltunk vagy inkább grilleztünk együtt, esetleg meccsre vitt a hétvégén? Járt szülői értekezletre vagy azt sem tudta, hogy melyik osztályba járok? Esetleg csak a nyaralások alatt jutott rám ideje? És én hogyan veszek részt a gyerekeim életében? Apakérdések című új sorozatunk második részében a hozott apai mintákról beszélget a rovat házigazdája, Süveges Gergő Arató Domonkos pszichológussal és egy apatárssal. Szerkesztő: Süveges Gergő
2/28/202222 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

Farsang (2022.02.24.)

Miért jó álarc mögé és jelmezbe bújni? Milyen élményt ad a közös készülődés, a közös jelmezkészítés? Van, akinek a kreativitás, másoknak az átlényegülés lehetősége teremti meg a varázslatot. A szerkesztőség tagjai beszélgettek arról, kinek milyen farsangi emlékei vannak gyermekként, szülőként vagy már nagymamaként. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/27/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Iskolamustra 2.: A Christophorus Waldorf Általános Iskola (2022.02.23.)

Iskolamustránk második állomása a Christophorus Waldorf Általános iskola Kőbányán, ahol Rudolf Steiner módszere alapján tanítanak, a gyermek fejlődésével összhangban és különös figyelmet szentelve a kézműves foglalkozásoknak, az alkotásnak, a természetnek és a közösségnek. Fizikaórán és fafaragóórán jártunk, és persze benéztünk az elsősökhöz is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/23/202222 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Iskolamustra 1.: A Burattino Általános Iskola (2022.02.22.)

Közeleg az iskolaválasztás ideje a leendő elsősök számára, a választék széles, a döntés pedig nehéz. Új sorozatunkban bemutatunk néhány iskolát. A csepeli Burattino Általános Iskola, Középiskola és Gyermekotthon már több, mint harminc éve fogadja a hátrányos helyzetű gyerekeket. Mátrai Katalin igazgató, a tanárok és a gyerekek mind azt állítják, hogy az iskola legfőbb erénye a családias hangulat. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/23/202222 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Elengedés (2022.02.21.)

Attól a perctől, hogy megszületik, tanulnunk kell az elengedést. Van, akinek könnyebb, de talán többen vannak, akiknek nehezen megy. Másként engedjük el a lányokat, mint a fiúkat? És hogy megy ez az apáknak? Kelemen Anikó pszichológus és dr. Agócs Gabriella pszichiáter beszél a leválás nehézségeiről. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/23/202222 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Tudatos házassággondozás – a Kána misszió (2022.02.17.)

Hogyan folytatódnak a hétköznapok az esküvő után? Meddig tart a kezdeti lendület? Miért fontos tudatosan ápolni a házasságunkat? Mit tegyünk, ha baj van? A Kána misszió keresztény szemléletű házassággondozó mozgalmához kapcsolódó házaspárokkal beszélgetünk a kommunikáció és a támogató közösség fontosságáról. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/17/202223 minutes, 42 seconds
Episode Artwork

„Egészségben, betegségben” (2022.02.16.)

Amíg egy családban minden rendben van, talán fel sem tűnik, milyen nagy ajándék a mindennapos rutin. De vajon mi történik akkor, ha anya egy baleset folytán hónapokra kiesik a körforgásból? És amikor már nem az életéért kell aggódni, akkor is nyilvánvaló, hogy a legjobb esetben is évekig tart, amíg felépül. Hogyan válhat apa anyapótlékká, mi történik a gyerekek kötődésével, hogyan alakulnak ki a család új rutinjai? Hogyan folytatódik az élet? Szerkesztő: Süveges Gergő
2/17/202222 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Cikluskövetés (2022.02.15.)

A női test működése intim téma és ha nem muszáj, nem hozzuk szóba. A gyermekvállalásig ritkán beszélünk róla, hogy milyen jelek utalhatnak például betegségre, pedig már a kezdetektől jó volna megtanítani a cikluskövetést. Korábbi műsorainkban már beszélgettünk egy-egy megfigyelési módszerről, mára elérhető egy összefoglaló honlap, a cikluskovetes.hu. Szerkesztő: Diós Judit
2/17/202222 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Ölelj át! – Program a házasság erősítésére (2022.02.14.)

Kapcsolódásra vagyunk teremtve, de még a szerelem legintenzívebb szakaszában is hatalmas viták, veszekedések nehezíthetik meg a kapcsolatokat. Sue Johnson amerikai terapeuta az életre szóló szerelem mikéntjét kutatta, és az érzelmi válaszkészséget találta a legfontosabb összekötő kapocsnak. Már csak meg kell ismerni vagy tanulni, hogy mit jelent ez a mindennapokban. Az Érzelemfókuszú Terápia illetve az ezen alapuló Ölelj át! program pár éve már Magyarországon is elérhető. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/17/202222 minutes, 56 seconds
Episode Artwork

TETT-mese (2022.02.10.)

Állatok, kémiai elemek, izgalmas helyek, a minket körülvevő természet ezernyi arca köszönt vissza az első alkalommal meghirdetett természettudományos TETT-mese pályázatra megírt mesékből, novellákból. A gyerekek három korcsoportban pályáztak több mint ötszáz, az ismereteikről és fantáziájukról számot adó történettel. Már a díjakat is átadták, élvezettel hallgattuk a meséket, és ismertük meg alkotóikat. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/17/202222 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Képregények (2022.02.09.)

Vonzanak bennünket a képek, szeretünk képekben és képekkel beszélgetni. A képregény lehet egyszerű, akár igénytelen, de lehet művészi és tartalmas is. A videók korában vajon érdekli -e még a gyerekeket és segíthet-e a tanulásban? Szerkesztő: Diós Judit
2/9/202222 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Biztonságos Internet Napja (2022.02.08.)

Zavarba ejtő üzenetek ismeretlenektől a közösségi médiában, kéretlenül felugró 18+-os hirdetések, online zaklatás, adathalászat. Ilyesmivel is találkoznak a gyerekek a neten, egyre többen és egyre fiatalabb korban, ahogyan a virtuális világ egyre inkább az életünk részévé válik. Hogyan hat ez rájuk, mit tehetnek ők és a szülők, hogy tudatosan kezeljék az internet árnyoldalait? A Biztonságos Internet napján erről beszélgetünk az NMHH Bűvösvölgy központjának szakembereivel, gyerekekkel és szülőkkel. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/9/202224 minutes
Episode Artwork

Kopp-Skrabski díj jelöltjei 2021: Művészet és tudomány (2022.02.07.)

Dr. Sváb-Repponi Felícia a Dominó Konzultációs Műhely alapítója, jogász. Gyermekvédelmi ügyekben, családi viták esetén többfókuszú támogatást nyújtanak jogász, pszichológus, szociális munkás mentor bevonásával. 2021-ben a Kopp-Skrabski díj tudományos kategóriájában díjazták munkáját. Pék András és felesége, Orbán Julianna a tudományt cserélte művészetre, amikor a középiskolai matematika-fizika szakos tanári munka helyett keramikus műhelyt alapítottak és közösséget szerveztek köré. A házaspárok kategóriájában jelölték őket Kopp-Skrabski díjra. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/7/202222 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Média a Családért díj 2. rész: külhoni díjazottak (2022.02.03.)

Hogyan találjunk kiutat a szülés utáni depresszióból? Hogyan folytassa tanulmányait a kismama a gyermekek megszületése után? Hogyan hat az online oktatás, a karantén a gyerekekre? A Média a Családért díj múlt heti átadóján a külhoni újságírókat ezekről a témákról szóló cikkeikért díjazta a zsűri és a közönség. Bemutatjuk a szerzőket. Szerkesztő: Szendrei Edit
2/7/202222 minutes, 6 seconds
Episode Artwork

Média a Családért díj 1. rész: hazai díjazottak(2022. 02. 02.)

Meg tudunk-e barátkozni a korunkkal? El tudjuk-e fogadni, hogy nem lehetünk örökké huszonévesek? A világunk nem ezt sugallja, nem látjuk az időskor értékeit, pedig ahogyan nő az átlagéletkor, egyre több lesz az idős ember. A halállal sem tudunk megbékélni, elfelejtettük az évezredes tudást, amellyel őseink elkísérték az időseket a halálig. A 2021-es Média a Családért díj két díjazott alkotása is a beteljesedéshez vagy leépüléshez vezető öregkor dilemmáit és a méltó búcsúhoz vezető utat kutatta. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2/3/202222 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Mi leszel, ha nagy leszel? – a nagykőrösi cukrászversenyen jártunk(2022. 02. 01.)

Dobostorta, grillázs, somlói galuska és társai - a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum hagyományőrző cukrászversenyének feladatai. A csapatok lelkesek, a zsűrinek irigylésre méltó a dolga. A szakképzés ünnepi pillanatai közé tartozik a legtehetségesebb diákok megmérettetése, noha a hétköznapokban akadnak nehézségek, például hiányzik az igazán korszerű felszerelés a tanműhelyekből. Kinek mi a kedvenc süteménye és miért érdemes ezt a szakmát tanulni? A versenyzőkkel, tanáraikkal és a zsűri elnökével beszélgettünk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
2/3/202222 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Bagázs Dányon(2022. 01. 31.)

Most nem látszik más, csak egy színesre festett konténer, amiben épp elfér egy tucat gyerek. Évek múlva látszódhat majd, mit hoz a sok mese, amit az önkéntesek elmondanak a gyerekeknek a saját otthonaikban, a figyelem, amivel kirakóznak vagy memóriakártyáznak velük. A személyes törődés, amivel célokat tűznek eléjük vagy a szövegértést gyakorolják. A Bagázs Egyesületnél jártunk Dányon. Szerkesztő: Diós Judit
1/31/202222 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Apás beszélgetések 1. rész (2022. 01. 26.)

Miből lesz az apa? A kérdés egyszerűnek tűnik, de ha megpróbálunk rá válaszolni, kiderül, hogy egyáltalán nem az. Létezik-e ösztönös apaság, és ha nem, akkor hogyan lehet megtanulni? Milyen elvárásaik vannak az apáknak saját maguk felé, és milyen elvárásokkal találkoznak a külvilág, például a gyerek, az anya, a szomszéd vagy a társadalom részéről? Új sorozatunk, az Apás beszélgetések első részében szerkesztőnk, Süveges Gergő Arató Domonkos pszichológussal és egy „hétköznapi” apával beszélget. Szerkesztő: Süveges Gergő
1/27/202224 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Arany Iránytű Program Dunaújvárosban 2. rész (2022. 01. 25.)

Hogyan válik jó néhány aranyos kisgyermekből, a család szeme fényéből az iskolai évek során probléma? Kifürkészhetetlen. Nem is ezt találgatja a Dunaújvárosban működő szakiskola Arany Iránytű programja. A Penteleiben egy orientációs évet vezettek be azért, hogy visszaillesszék ezeket a gyerekeket a társaik közé, hogy újra bizalmat építsenek bennük a felnőttek felé, és hitet saját magukban. Ezt az évet megerősödésre, önismeretre, együttműködésre szánják, és figyelemre méltó, hogy milyen motivációt, erőforrást jelent ez a diákoknak. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/24/202222 minutes
Episode Artwork

Transzgenerációs örökségek (2022. 01. 24.)

Hogy mennyire átszövi az életünket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapott örökségünk, azt korábban nem is sejtettük. Őseink sorsa akár tudattalanul is hathat ránk, befolyásolva személyes kapcsolatainkat, identitásunkat és életünket. Hogyan öröklődhet át egy trauma akár generációkon keresztül? Miként hatnak ránk a felmenőink által megélt nehézségek? Moretti Magdolna pszichiáter, családterapeuta néhány példán keresztül a gyógyulás útját is megmutatja. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/24/202222 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

XXI. századi kihívások az iskolában: mire és hogyan készítsük fel a diákokat? (2022. 01. 20.)

Mi leszel, ha nagy leszel? Erre a kérdésre egyre nehezebb válaszolni egy mai gyereknek, és a szülők, pedagógusok sincsenek könnyű helyzetben, ha szeretnék felkészíteni őket felnőtt életükre. Egyre több az atipikus fejlődésű gyerek, új szakmák születnek és régiek tűnnek el, miközben a tanteremben sokszor mintha megállt volna az idő. A tavaly őszi kisgyermeknevelési konferencián ezekről a kihívásokról is együtt gondolkodtak a szakemberek Vácott. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
1/20/202222 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Így működik a lelked – pszichológiai ismeretek gyerekeknek (2022. 01. 19.)

Mi a lélek, és hol lakik? Nekünk is nehéz rá válaszolni, de mit mondjunk a gyereknek? Ehhez ad támpontokat Barcs Krisztina pszichológus könyve, az "Így működik a lelked", amely 10 éves kortól segít eligazodni az érzések, félelmek, konfliktusok között. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/20/202222 minutes, 22 seconds
Episode Artwork

Gordon kommunikációs tréning óvodapedagógusoknak (2022. 01. 18.)

Felismerni az érzéseket, jelezni a számunkra zavaró viselkedést, megtalálni közösen a megoldást a problémánkra: ez még felnőtteknek sem egyszerű. Hogyan menne könnyen az óvodásoknak? Ám lehet elég korán kezdeni a kommunikáció, az önkifejezés, a konfliktuskezelés tanítását, ha a felnőttek hasznos példát nyújtanak. Most a XVIII. kerület valamennyi óvodapedagógusa számára elérhető lett a Gordon kommunikációs tréningen a szemlélet és módszer elsajátítása a békés, kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokért. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/20/202222 minutes, 25 seconds
Episode Artwork

Baba-mama klubok (2022. 01. 17.)

A védőnőnél várakozva vagy a játszótéren gyakran alakul ki beszélgetés az édesanyák között, de van, hogy ez kevés. Jó lenne találkozni hasonló korú gyerekek anyukáival semleges, nyugodt, meleg helyen, ahol a gyerekek is játszhatnak közben. Ha nincs a közelben baba-mama klub, akkor lehet, hogy itt az idő szervezni egyet! Akiben motoszkál ez a vágy, annak mindenképpen érdemes elolvasnia Kovács-Mihócza Orsolya Klubdélelőtt című kézikönyvét. Szerkesztő: Diós Judit
1/18/202222 minutes, 19 seconds
Episode Artwork

Vadaskert: Pagony csoport autizmussal élő gyerekeknek (2022. 01. 13.)

„Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.” – így szól a Vadaskert Alapítvány Pagony Műhelyének mottója. A csoport autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek segít a társas készségeikben fejlődni, hogy jobban menjen a beilleszkedés és ők is megtapasztalhassák a közösség élményét és erejét. A Pagonyosok foglalkozásán jártunk.​ A 2021. 10. 5.-i adás ismétlése. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/18/202222 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Örökbefogadás apaszemmel(2022. 01. 12.)

Van, amikor a szeretet egészen túláradóan van jelen egy házaspár életében. Születik egy gyermekük, aztán még egy, és ők úgy döntenek, eljött az ideje annak, hogy örökbe fogadjanak egy harmadikat. Nem kényszerből, nem azért, mert nem lehet több vér szerinti gyerekük, egyszerűen azért, mert ezt tartják természetesnek. Örökbefogadás apaszemmel. A 2021. 10. 27.-i adás ismétlése. Szerkesztő: Süveges Gergő
1/13/202222 minutes, 37 seconds
Episode Artwork

Hallási figyelem terápia (2022. 01. 11.)

A hallási figyelem tréning egy intenzív terápia, amely fejlődésbeli eltérések és tanulási problémák esetén lehet hasznos. A módszer a zenét hívja segítségül, és logopédiai foglalkozások is épülhetnek rá. Szülőket, gyerekeket, szakértőt kérdezünk a tapasztalatokról. A 2021. 10. 25.-i adás ismétlése. Szerkesztő: Mohácsi Edit
1/13/202221 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Adófőkönyv a családterápiában

Egy kapcsolat akkor igazságos, hogyha az adás-kapás hosszabb távon egyensúlyban van.” Böszörményi- Nagy Iván pszichiáternek, a kontextuális családterápia egyik alapítójának munkássága állt a Magyar Családterápiás Egyesület vándorgyűlésének középpontjában 2021-ben. 2021. 06. 22.-i adás ismétlése. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/11/202222 minutes, 47 seconds
Episode Artwork

Külföldön élő unoka, magyarországi nagymama (2022. 01. 06.)

Mindannyian átéltük az elmúlt időszakban, hogy korlátozva látogathattuk szeretteinket. Nyáron már könnyebb volt utazni, s így találkozhatott két év után az Amerikában élő unokáival a Tiszadadán élő nagymama. Az elmondhatatlan örömet próbálták szavakba önteni, és meséltek az közösen töltött hetek élményéről. A 2021. 09. 09.-i adás ismétlése. Szerkesztő: Szendrei Edit
1/7/202222 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Legjobb barátok gyerekként, felnőttként (2022. 01. 05.)

Elcserélik egymással az uzsonnájukat és pontosan tudják, mit szeretne a másik a születésnapjára, ugyanakkor képesek örökre összeveszni egy óvatlanul kikotyogott titok miatt. Később félszavakból értik egymást, és több éves kihagyás után is ott folytatják a beszélgetést, ahol annak idején abbahagyták. Miért lesz valakiből a legjobb barátunk gyerekként és felnőttként, és miért jó, ha ő van nekünk? A 2021. 09. 22-i adás ismétlése. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
1/6/202222 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Gyógyító játékok (2022. 01. 04.)

Nem rak rendet, nem öltözik fel, nem jön vacsorázni, csúnyán beszél. A nevelés feszült helyzeteiben ritkán jut eszünkbe, hogy játsszunk. Vajon mi történik, ha a pakolás verseny, anyunak varázspálcája van, a zoknit pedig véletlenül a kézre húzzuk fel? Hogyan oldhatjuk játékkal a testvérféltékenységet, a haragot, az iskolai konfliktusokat? A Gyógyító és kapcsolódó játékok című könyvről beszélgetünk. A 2021. 09. 07-i adás ismétlése. Szerkesztő: Diós Judit
1/6/202222 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

NyugiOvi Program (2021. 09. 08.)

Nem a tiéd, add vissza! Nem adom, én játszom vele! Ismerős mondatok, amelyeket óvodások között gyakran hallunk. Hogy hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket a gyerekek, az erősen függ attól, hogy mit hoznak otthonról, és hogyan reagálnak minderre a szülők, pedagógusok. A NyugiOvi Program nem az igazságosztó szerepébe helyezi a felnőttet, hanem egy békés, ám hatékony módszert javasol, hogy senki ne sérüljön. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
1/4/202223 minutes, 8 seconds
Episode Artwork

Társasjátékok (2021. 12. 30.)

Társasozni sokféleképpen lehet: van, aki győzni szeret, van, aki gondolkodni és van, aki leginkább nevetni. A számtalan játék közül azonban nem könnyű kiválasztani, hogy melyik passzol hozzánk. Ebben segítenek a Kopp-Skrabski díj idei jelöltjei: Győri Zoltán és Győri-Nádai Réka. Szerkesztő: Diós Judit
12/31/202122 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Örökbefogadás apaszemmel 5. (2021. 12. 29.)

Egy házaspár életében, akik gyermekről álmodnak, nagy sokkot jelent, ha kiderül, hogy nem lehet vér szerinti gyermekük. Sokan döntenek az örökbefogadás mellett. Holnap egy olyan családot mutatunk be, akik így tettek. De arra ők sem számítottak, hogy egyszer csak megszólal a telefonjuk: örökbe fogadnák-e a szülőanya második gyermekét is. Aztán újabb telefon jött: vele pedig a harmadik testvér. Örökbefogadás apaszemmel - ötödik rész. Szerkesztő: Süveges Gergő
12/30/202123 minutes, 3 seconds
Episode Artwork

Szeretest Projekt (2021. 12. 28.)

Azt a süteményt már nem kellene megenned – intették a tizenévest, és a ma már többgyermekes édesanya lelkébe még most is belehasít, ha eszébe jut. A sok-sok bántásból, ami egymás megítéléséből származik és a sok-sok hazugságból, mely önmagunk retusálásának állandó kényszeréből származik, nos, ebből lett elege a Szeretest projekt létrehozóinak. Vállalják önmagukat és fejlődnek az önelfogadásban – ezzel több ezer követőjüknek nyújtanak támaszt és példát. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/30/202122 minutes, 36 seconds
Episode Artwork

Túlzásba lehet vinni az ünnepeket? (2021. 12. 27.)

Nagyon várjuk a Karácsonyt, és amikor eljön, alig tudjuk a sok programot belegyömöszölni! Mennyire viseli meg a gyerekeket a sok ajándék, a sok élmény, a sok ember? Mennyi fér bele az ünnepekbe, hogy a megnyugvásra is jusson idő? Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/30/202122 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Szeretetnyelvek 5. – Ajándékozás (2021. 12. 23.)

Faramuci/Furcsa dolog az ajándékozás. Egyfelől mintha a szeretet megvásárlása, másfelől a helyettesítése lenne. De van, akinek alapvető szükséglete - merthogy ez a domináns szeretetnyelve. Vajon az apák hogyan viszonyulnak az ajándékozáshoz mint a szeretet kifejezéséhez? Apák és a szeretetnyelvek kapcsolatáról szóló sorozatunk záró részében az ajándékozásról beszélgetünk. Szerkesztő: Süveges Gergő
12/24/202122 minutes, 7 seconds
Episode Artwork

Nagycsaládok karácsonya (2021. 12. 22.)

Minden család megteremti a saját karácsonyát, díszekkel, fényekkel, játékkal, elmélyüléssel. Sokgyermekes családokkal beszélgettünk arról, hogy ők hogyan igyekeznek egyensúlyozni a nyüzsgés és az elcsendesülés között, és hogyan tudják megteremteni a meghitt otthonosságot a sok szervezés, jövés-menés közepette. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/24/202122 minutes, 40 seconds
Episode Artwork

Csudibogár Klub (2021. 12. 21.)

Én is szeretnék barátokat! – hangzott el a kívánság egy autizmussal élő fiútól a családi vacsoránál. Az édesanyja értette és átérezte fia üzenetét, és szervezett egy közösséget a hasonló gyermekek és szüleik számára. A Csudibogár Klubban együtt lehetnek, elfogadásra és barátokra találhatnak. Advent idején pedig mézeskalács-szíveket árulnak, amivel társaikat fejlesztő szervezetet támogatnak. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/24/202122 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Mit tanult a családunk a covidból?(2021. 12. 20.)

Amikor csak a hírekben halljuk, rettegünk tőle, de amikor az ajtónkon kopogtat, akkor szembe kell vele néznünk! Mi változik az életünkben, ha megjárjuk a poklot, hogy rendeződnek át a kapcsolataink, az értékrendünk, a fontossági sorrend, és mi az igazi ajándék? Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/21/202122 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Együtt az Életért: életvédelem (2021. 12. 16.)

Minden kilátástalan helyzetből van kiút, ha nem maradunk magunkra. Ezt vallja az Együtt az Életért Egyesület, amely hosszú évek óta üzemeltet telefonos segélyszolgálatot krízisben lévő kismamáknak valamint segít örökbefogadásoknál. Ezért dolgoznak a Fiatalok az Élet Szolgálatában önkéntesei és várja a beszélgetni vágyókat a pasaréti Elfogadó Hely. De hogyan találnak megoldásokat és hogyan adnak reményt? Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/17/202122 minutes, 26 seconds
Episode Artwork

Adventi mesék (2021. 12. 15.)

Kis csokik, apró ajándékok az adventi kalendáriumba sok minden belekerülhet. Miért jó, ha meséket is teszünk a kis zsebekbe vagy zsákokba? Hogyan segíthetnek várakozás idején a történetek, hogy ne tévesszük szem elől a láthatatlant? Szerkesztő: Diós Judit
12/16/202122 minutes, 31 seconds
Episode Artwork

Ezer gyereknek ezer ajándék 2. rész (2021. 12. 14.)

Folytatjuk utunkat a Plüss Kommandóval, akiket "Ezer gyereknek ezer ajándék" akciójukon kísértünk el több intézménybe. A műsor második részében egy általános iskolában és egy rákoshegyi anyaotthonban jártunk velük. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/15/202122 minutes, 12 seconds
Episode Artwork

Ezer gyereknek ezer ajándék 1. rész (2021. 12. 13.)

Ezer gyereknek ezer ajándék - ez volt a jelszava a Plüss Kommandónak, akik reggel beültek egy buszba és meglátogatták a rászoruló gyerekeket ajándékaikkal. Jártak óvodában, iskolában és anyaotthonban is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/15/202121 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Írók segítenek, segítők írnak (2021. 12. 09.)

Vajon hogyan kapcsolódik össze a gyerekirodalom és a jótékonyság? Könnyen! A Dániel András által megálmodott Rajzolj nekem! akcióban például illusztrátorok segítenek egy-egy jó ügyet úgy, hogy egy adventi vasárnapon rajzos kívánságokat teljesítenek adományért cserébe. De a fordítottjára is akad példa: Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezetnél végzett munkája révén többek között gyerekeknek segít, szabadidejében viszont írt nekik egy mesekönyvet. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/10/202122 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

30 éves az Ékszer Balett (2021. 12. 08.)

Rockyt, jazzbalettet, spicctechnikát és sztepptáncot is tanulhatnak a gyerekek az Ékszerbalett iskolában, a legjobbak pedig mesebaletteket visznek színre minden évben. Hogyan kerül száz fejdísz a megfelelő fejecskére egy-egy előadáson és hogyan készül az idén harminc éves Ékszerbalett a karácsonyi Diótörő előadására? Szerkesztő: Szendrei Edit
12/8/202122 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Pszichológus az óvodában (2021. 12. 07.)

Egyre gyakrabban találkozunk pszichológussal az óvodában. Milyen problémákat lát a szakember, és hogyan tud segíteni a gyereknek, a szülőknek és az óvodapedagógusoknak? Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/8/202122 minutes, 18 seconds
Episode Artwork

Megjött a Mikulás! (2021. 12. 06.)

Van egy nap, ami kiragyog az adventi időszakból a gyerekek számára, akik már tűkön ülve várják a karácsonyt. Sok különleges Mikulás-műsor készült már nálunk, de idén gondoltunk egyet, és összeültünk a stúdióban a szerkesztőség tagjaival, hogy felidézzük a saját találkozásainkat a Mikulással gyerekként, riporterként és persze szülőként. Ez a mi meglepetésünk a hallgatóknak december 6-án! Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/8/202122 minutes
Episode Artwork

Fenntarthatóság és hagyományőrzés: Martonvásári Brunszvik Teréz Óvoda (2021. 12. 2.)

Papírdobozból készült madáretetők, textilszalvéta házilag az uzsonnának, Teréz-napon virághagyma-ültetés: a martonvásári Brunszvik Teréz Óvoda egyszerre ápolja névadójának, az első magyar óvoda alapítójának szellemiségét, és tartja szem előtt a környezettudatos szemlélet kialakítását a gyerekekben. Hogyan élik mindennapjaikat gyerekek és pedagógusok az „örökös zöld” címet viselő óvodában? Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
12/6/202122 minutes, 10 seconds
Episode Artwork

Mátyás-templom, múzeumpedagógia (2021. 12. 01.)

Kitűzőt készíteni vagy rózsaablak-mintát tervezni a Mátyás-templom szentélyében? Igen, lehetséges óvodások és iskolások számára a múzeumpedagógusok foglalkozásain. A Szent Imre Gimnázium tanulói a fény játékával és a szentek életével is ismerkedtek a templom üvegablakainak megfigyelése során. Szerkesztő: Szendrei Edit
12/2/202120 minutes
Episode Artwork

GyereBaba program (2021. 11. 30.)

Sok pár hosszú évekig küzd azért, hogy gyermeke szülessen, a cikluskövetéses módszerektől a mesterséges megtermékenyítésig mindent megpróbálnak, hátha egyszer sikerül. De mit tehetünk, ha nem segít az orvostudomány? A "GyereBaba" programban nem csak a szülők lelkét, de magát a párkapcsolatot is igyekeznek megerősíteni, és felkészítik őket a szülői szerepre is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
12/2/202122 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Mécses börtönmisszió (2021. 11. 29.)

Az érdeklődés, a figyelem, a kapcsolat mindenhol érték - de a börtönben különösen az. A Mécses Szeretetszolgálat 30 éve szervez névtelen levelezőtársakat a magukra maradt fogvatartottaknak. Szerkesztő: Diós Judit
11/30/202122 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Lelki köldökzsinór: kapcsolat anya és magzat között (2021. 11. 25.)

Kilenc hónapig növekszik a baba az édesanyja méhében, és ez a szoros kapcsolat nem merül ki a fiziológiás folyamatokban. Ahogyan a köldökzsinór összeköti őket, úgy szövődik láthatatlanul egy lelki köldökzsinór is közöttük. Hogyan figyeljünk a baba jelzéseire és miképpen építhetjük tudatosan a kapcsolatot a magzattal? Szerkesztő: Szendrei Edit
11/25/202122 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Légúti allergiák (2021. 11. 23.)

Köhög, tüsszög, folyik az orra hetekig: a légúti allergiák sok gyerek életét nehezítik meg az egyre hosszabbra nyúló pollenszezonban vagy akár csak egy porosabb környezetben. Hogyan állítható fel a pontos diagnózis, milyen kezeléseket ajánlanak a szakemberek, és kinőhetők-e a légúti allergiák? A Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájának allergológus szakorvosával, szülőkkel és gyerekekkel beszélgetünk. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/23/202122 minutes, 34 seconds
Episode Artwork

Önkéntesség: nem lehet elég korán kezdeni? (2021. 11. 22.)

Van, aki minden héten sütit süt, van, aki pénzt gyűjt a rászorulóknak, és olyan is, aki jótékonysági alapítványnál dolgozik. Hogyan lehet a gyerekeket az önkéntességre nevelni? Ebben szeretne segíteni többek között az M2 gyerekcsatorna akciója, a "Segíts, ha bírsz!" kampány is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/22/202122 minutes, 23 seconds
Episode Artwork

Elfeledett gyermekek: szenvedélybeteg szülők gyerekei 2. (2021. 11. 11.)

Folytatjuk összeállításunkat a szenvedélybeteg szülők gyermekeiért szervezett konferenciáról. Miről ismerhetjük fel, hogy baj van? Miért fontos, hogy minél előbb segítséget kapjanak ezek a gyerekek? Milyen szerepek mögé bújnak? Mit kell megtanítanunk nekik? Szerkesztő: Diós Judit
11/22/202122 minutes, 49 seconds
Episode Artwork

Jó embert keresünk! - Kopp-Skrabski díjátadó 2021 (2021. 11. 16.)

“A jó emberek Oscar díja” hangzott el idén a Kopp- Skrabski díj átadóján, ahol először osztottak elismerést tudományos kategóriában is. Az egyéni és házaspár kategóriában is olyanokat jelöltek és díjaztak, akik a családok boldogulásáért, támogató közösségek létrehozásáért, a nemzet lelki egészségéért éveken át hiteles, kiemelkedő tevékenységet folytatnak. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/22/202122 minutes, 32 seconds
Episode Artwork

Arany Iránytű Program (2021. 11. 18.)

Az óvodában még jó volt - mondják azok a gyerekek, akik az évek során sok-sok kudarccal és nehézséggel haladtak tovább. Elvesztették hitüket a felnőttekben, elvesztették motivációjukat a tanulással kapcsolatban. De hogyan tovább? Hogy ne essenek ki az iskolarendszerből, sőt célokkal és eredményekkel folytathassák, a Pentelei Iskolában létrejött számukra az Arany Iránytű program, amelyben újra önmaguk lehetnek, és újra helyet találnak a közösségben, az életben. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/19/202122 minutes, 43 seconds
Episode Artwork

Koraszülöttek Világnapja (2021. 11. 17.)

Az első perctől küzdenek: légzéstámogatásra szorulnak, keringésük gyenge, idegrendszerük éretlen, hiszen idő előtt érkeztek. Magyarországon évente több mint 8000 csecsemő koraszülöttként jön a világra. Bár a harcot a piciknek kell megvívniuk, a koraszülött osztályok szakemberei segítenek nekik átvészelni az első kritikus hónapokat. A Koraszülöttek Világnapján bemutatjuk a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány elhivatott csapatát. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/17/202123 minutes
Episode Artwork

Konstruktív Életvezetés Intézményei (2021. 11. 15.)

Pozitív életszemlélet, elfogadás, hála – ezt szeretnék megtanítani a Koneli Konstruktív Életvezetés Intézményeiben, például a Kincsem sziget óvodában. Dunakeszin jártunk náluk vendégségben. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/15/202122 minutes, 4 seconds
Episode Artwork

Elfeledett gyermekek: szenvedélybeteg szülők gyerekei 1. (2021. 11. 10.)

Nem szívesen gondolunk bele, hogy hogy érezheti magát a családjában az a kisgyerek, ahol a szülők szenvedélybetegséggel küzdenek: a betegség nem kimondható, bízni nincs kiben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Központjának konferenciáján jártunk, melyet értük, az elfeledett gyermekekért szerveztek, hogy tehetetlenség érzése helyett minél többen megismerjük azokat a szakmai anyagokat, melyekkel segíthetünk nekik. Szerkesztő: Diós Judit
11/11/202123 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

MPPPOT-konferencia 2. (2021. 11. 09.)

A Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság éves kongresszusán jártunk, amelynek idén a férfi és női szexualitás volt a témája. Az előadókkal a legérdekesebb témákat idézzük fel, mint például a női pszichoszexuális fejlődés állomásai, szexualitás várandósan és szülés után vagy a szülészeten átélt méltatlan, megalázó bánásmód hosszú távú hatásai. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/11/202122 minutes, 51 seconds
Episode Artwork

56-os emlékek (2021. 11. 04.)

„1939-ben születtünk.” Ez a címe annak a kéziratnak, amelyben a valaha egy osztályba járó barátnők papírra vetették emlékeiket. A két lány 1951-ben elveszítette egymást szem elől, külön-külön élték át az 1956-os forradalmat. Hosszú évtizedek múlva találkoztak csak újra, ekkor jegyezték le visszaemlékezéseiket, mert vallják, hogy a személyes tanúságtétel bír a legnagyobb erővel. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
11/7/202122 minutes
Episode Artwork

Szeretetnyelvek 4. rész: Dicsérő szavak (2021. 11. 03.)

Azt mondják, jóvá szidni senkit nem lehet, csak jóvá dicsérni. És valóban: az öt szeretetnyelv egyike az elismerő szavak használata. Mindannyian vágyunk rá és többé-kevésbé képesek is vagyunk megdicsérni egymást. Vajon az apák mennyire gyakorlottak a szeretetük efféle kifejezésében? Mennyire jól beszélik a dicséret nyelvét? Apák és a szeretetnyelvek kapcsolatáról szóló sorozatunk negyedik részében az elismerő szavakról beszélgetünk. Szerkesztő: Süveges Gergő
11/3/202122 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Amire a természet tanít: gyerekek és az elmúlás (2021. 11. 02.)

Amikor lehullanak a levelek, visszahúzódik a természet a belső zugokba, és növekszik a sötétség, akkor a magok őrzik az életet. Óvodások, akik őszi termésekkel ismerkedtek, majd csodálatos képeket alkottak, a folyamat során saját magukról is többet tudtak meg. Művészetterápiás foglalkozáson és az őszi erdőben jártunk az elmúlás nyomában. Szerkesztő: Szendrei Edit
11/3/202122 minutes, 28 seconds
Episode Artwork

Mit tudnak a gyerekek a halálról? (2021. 11. 01.)

Mikor beszéljünk a gyerekkel a halálról, és mit mondjunk neki? Várjuk meg, amíg kérdez, vagy mi hozzuk szóba? És mit tegyünk, ha mi magunk is nehezen beszélünk erről? Megkérdeztünk egy gyásztanácsadót és bemutatunk egy kutatást is. Szerkesztő: Mohácsi Edit
11/3/202122 minutes, 21 seconds
Episode Artwork

Örökbefogadás apaszemmel 4. rész (2021. 10. 27.)

Van, amikor a szeretet egészen túláradóan van jelen egy házaspár életében. Születik egy gyermekük, aztán még egy, és ők úgy döntenek, eljött az ideje annak, hogy örökbe fogadjanak egy harmadikat. Nem kényszerből, nem azért, mert nem lehet több vér szerinti gyerekük, egyszerűen azért, mert ezt tartják természetesnek. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/28/202122 minutes, 44 seconds
Episode Artwork

Váci kisgyermeknevelési konferencia (2021. 10. 26.)

A kicsik ösztönösen lerajzolják, elbábozzák, gyurmába öntik a világot maguk körül, éppen ezért az óvodások, kisiskolások hálás közönségnek bizonyulnak a drámapedagógiával, élménypedagógiával foglalkozó pedagógusok számára. A szépirodalmi szövegek feldolgozásától a fűzfaágak felhasználási módjain át  a jó gyakorlatokat mutatták be egymásnak a szakemberek Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán rendezett kisgyermeknevelési konferencián. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/27/202122 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

Hallási figyelem terápia (2021. 10. 25.)

A hallási figyelem tréning egy intenzív terápia, amely fejlődésbeli eltérések és tanulási problémák esetén lehet hasznos. A módszer a zenét hívja segítségül, és logopédiai foglalkozások is épülhetnek rá. Szülőket, gyerekeket, szakértőt kérdezünk a tapasztalatokról. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/27/202122 minutes, 29 seconds
Episode Artwork

Ételallergia gyerekeknél (2021. 10. 21.)

Tej, tojás, gabonafélék, olajos magvak. Ezekben az élelmiszerekben találhatók a leggyakoribb allergének. A gyerekkorban jelentkező ételallergiát fel kell ismerni, kezelni kell, a jó hír azonban az, hogy az esetek egy részében kinőhető. Szakértőnkkel sorra vesszük a tüneteket, okokat, kezelési lehetőségeket és a szemléletbeli változásokat. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/27/202122 minutes, 48 seconds
Episode Artwork

Logopédiai konferencia (2021. 10. 20.)

Bár a logopédus négyszemközt dolgozik a gyerekkel, mégis sok szakmával kell együttműködnie: az óvónővel, a gégésszel, a gyógypedagógussal, a gyermekorvossal, a védőnővel, a foniáterrel. Hogyan segíti a gyerek fejlődését a jó kapcsolat, és miben hátráltatja, ha ez nem sikerül? Logopédiai konferencián jártunk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/27/202122 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Szüléskönyv és ami mögötte van (2021. 10. 19.)

Amikor Ecsedi Gabriella Szüléskönyve íródott, még lehetséges volt szülészorvost választani Magyarországon. Utánajártunk, hogy ma kik fogadják a szülésre érkező kismamákat, és milyen hatással van az új szabályozás az édesanyákra, a babák és a családok megszületésére. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/27/202122 minutes, 45 seconds
Episode Artwork

ITP-betegség (2021. 10. 18.)

Nemcsak a túlzott féltés lehet az oka, ha a szülő árnyékként követi a gyermekét a játszótéren és minden esésnél odaszalad. Az alacsony vérlemezkeszámmal, ITP-vel küzdő gyerekek vérzékenységük miatt valóban sérülékenyebbek. Sok kék folt, vörös pontok a bőrön, orrvérzés és fogínyvérzés jelezheti a betegséget. A legtöbb gyermek néhány hét alatt túljut rajta, de vannak, akiknek együtt kell élniük vele. Szerkesztő: Diós Judit
10/19/202122 minutes, 58 seconds
Episode Artwork

Szeretetnyelvek 3: szívességek (2021. 10. 13.)

Amikor megszületik egy kisbaba, hirtelen ő kerül a család életének középpontjába. És később is: a szülői szeretet egyik lehetséges útja a gyermeknek tett szívességek, szolgálatok lehetősége. Vajon az apák mennyire gyakorlottak a szeretetük ilyen kifejezésében? Mennyire jól beszélik a szívességek nyelvét? Apák és a szeretetnyelvek kapcsolatáról szóló sorozatunk harmadik részében az egymásnak tett szívességekről beszélgetünk. Szerkesztő: Süveges Gergő
10/15/202122 minutes, 35 seconds
Episode Artwork

Fogápolás gyerekkorban: tények és tévhitek (2021. 10. 13.)

Csak az édes tea cumizása ringatja álomba a kicsit, napközben szénsavas üdítőt iszik a kisiskolás, az esti kakaóról nem tud lemondani az óvodás. A fogmosás viszont néha elmarad, mert fáradt, nyűgös a gyerek. Pedig már az első fogacskák kibújása előtt gondot kell fordítani a szájhigiéniára, hogy felnőttként sokáig ép és egészséges fogazatunk legyen. Szakértőnkkel sorra vesszük a helyes fogápolás csínját-bínját a fogmosástól a fogszabályozásig. Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
10/15/202122 minutes, 54 seconds
Episode Artwork

Pedagógus Expo (2021. 10. 12.)

Motiváció és kapcsolatok voltak az idei Pedagógus Expo hívószavai. A diákok és a tanárok belső motivációjának mozgatóiról és a kapcsolatok erejéről hallhattunk, mely a pedagógusok között éppolyan fontos, mint a gyermek és a pedagógus között. Csak ezek mentén érhető el olyan jóllét, mely pozitívan hat majd a teljesítményre is. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/15/202122 minutes, 14 seconds
Episode Artwork

Poszttraumás stressz szindróma (2021. 10. 11.)

Ha átélünk egy balesetet vagy természeti katasztrófát, azt nem könnyű feldolgozni. De ha hónapok múlva sem tudunk aludni, rémképek kínoznak, akkor gyanakodhatunk, hogy PTSD-nk, vagyis poszttraumás stressz szindrómánk van. Faragó Ágnes pszichológus elmondja, hogyan lehet ebből kigyógyulni. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/11/202122 minutes, 24 seconds
Episode Artwork

Aradi vértanúk leszármazottjai (2021. 10. 06.)

Az aradi vértanúk névsorát minden iskolásnak meg kell tanulnia, hogy sose feledjük áldozatukat. A szabadságharcban elhunyt honvédjeink többsége azonban nemcsak katona volt, hanem férj és édesapa is, nemcsak az utókor, hanem a családjuk emlékezetében is tovább éltek. Az aradi tizenhármak történetéről beszélgetünk Hermann Róbert történésszel, távoli leszármazottjaikat pedig arról kérdeztük, hogy mit jelent számukra ez az örökség. Szerkesztő: Diós Judit
10/11/202122 minutes, 27 seconds
Episode Artwork

Vadaskert: Pagony csoport autizmussal élő gyerekeknek (2021. 10. 05.)

„Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled.” – így szól a Vadaskert Alapítvány Pagony Műhelyének mottója. A csoport autizmus spektrumzavarral élő gyerekeknek segít a társas készségeikben fejlődni, hogy jobban menjen a beilleszkedés és ők is megtapasztalhassák a közösség élményét és erejét. A Pagonyosok foglalkozásán jártunk. Szerkesztő: Mohácsi Edit
10/11/202122 minutes, 39 seconds
Episode Artwork

Állatok világnapja: Lovasterápia (2021. 10. 04.)

Aki képes egy szempillantással megállítani egy több száz kilós lovat, az olyan önerőt érezhet át, hogy nem fog szorongani a matekdolgozat előtt sem. Az állatok közelsége, az egymásra figyelés, az együttműködés a terapeutával olyan változásokat hozhat, ami más kapcsolatokra is jótékonyan hat. Pilisszántón jártunk és egy kis seriffel találkoztunk. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/11/202122 minutes, 30 seconds
Episode Artwork

Népmese napja (2021.09.30. )

Furulyás Palkó Meseösvény, Vándor Sólyom Jurta, Fanyűvő Műhely s még sok más mesebeli helyszín jelent meg idén is a Hetedhét Hatvan népmesefesztiválon. Az élőszavas mesemondás szavakkal fest képeket, és olyan fantáziavilágba repít, amit minden hallgatója magának alkot meg. Benedek Elek születésnapján a Népmese Napját ünnepeljük. Szerkesztő: Szendrei Edit
10/1/202122 minutes, 26 seconds