Külföldön élő magyarok vitatják meg a hazai belpolitikai élet érdekes híreit. Csak akkor van esély a változtatásra a post truth korszakában, ha el tudunk képzelni egy jobb országot/világot magunknak. Ebben sokat segít a politikai életben is tapasztalt műsorkészítők fanyar humortól sem mentes elmélkedése a mai Magyarországról. Thaiföldről, Angliából, Franciaországból, Izraelből és Svédországból jelentkezünk kéthetenként kedden. VIGYÁZAT! Kritikát, ironiát, önreflexiót és hazaszeretetet tartalmaz. Nem csak nyomokban. web: https://arnyekpodcast.hu/
A szuverén James Bond
Titkosszolgálatról szinte semmit nem tudunk, de arról vannak megérzéseink hogy “Peti miniszter” munkavégzése talán nem a legjobb. A szuverenitás védelemről is jó lenne tudni mit jelent a kormany szerint, illetve az érintett miniszter szerint.
Bérgyilkosok, önálló elkövetők, társadalmi hatások, Fico nyomán szabadon.
Új Kaledónia háza táján is tébláboltunk, aminek legerősebb végkicsengése, hogy érdemes munkavállalóként a főnökeidtől 10 órányi időeltolódással dolgozni.
direkt 36 2022-ben írt az orosz hekkerekről https://www.direkt36.hu/putyin-hekkerei-is-latjak-a-magyar-kulugy-titkait-az-orban-kormany-evek-ota-nem-birja-elharitani-oket/
444.hu 2024.05.16-án készült videója az űgyben
https://youtu.be/6QmrRO2b4q4?si=WIbwKPR5i7WxOZB2
Direkt36 cikke még 2022 bōl:
https://www.direkt36.hu/putyin-hekkerei-is-latjak-a-magyar-kulugy-titkait-az-orban-kormany-evek-ota-nem-birja-elharitani-oket/
Európa Kiadó: Szavazz rám című száma
https://open.spotify.com/track/3H6YgAXyAnt5qaapA8VRll?si=LJBRwry0SRyrwcf3sd-6uQ
A Besh o droM zenekar Hova lesz a séta című új lemeze:
https://open.spotify.com/album/0sPCEO9knDnJy1wYttfk5R?si=jhlq5sOlTsSM0LCqZP5waw
Titkosszolgálatokról ajánljuk Dezső András Fedősztori című könyvét
Derdák Andris
Pettik Ági
Pajer Kristóf
László Pali
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Àgi
Illusztráció: IA
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/21/2024 • 54 minutes, 42 seconds
Iskolapéldák
Vasárnapi felvételünk idején éppen végetért a debreceni Magyar Péter nagy gyűlès, az adás elején a friss élménnyel feltöltekezve indultunk, majd percek alatt eljutottunk a Miniszterelnöki Hivatal irodavezetőihez és dolgozóihoz. Csinovnyikokról, lecserélhetőségükről, felelősségükről, politikai nézetükről, szakmaiságukról való beszélgetéssel teltek az idő, míg eljutottunk eheti témánkhoz az oktatáshoz. Ez alkalommal az izlandi és izraeli oktatási rendszer sajátos elemi kerültek fényre.
Minden érettségizőknek jó vizsga élményt kívánunk!
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/7/2024 • 1 hour, 7 minutes, 30 seconds
Te kit választanál....tralala
Pali a Kossuth Rádióval való találkozása utàn még enyhe sokkban nyalogatta újságíró igazolványát a vasárnap esti felvétel elején, majd dinamikusan belevágtunk az önkormányzati választás témakörébe.
Ki-ki lakóhelyével kapcsolatban mesèlt, amiről tudott, ès természetesen Budapestet sem hagytuk ki.
Jósoltunk is, meg remènykedtünk is, a többi az “otthon ülő gyerekeken” múlik.
Menni kell szavazni, abban az egyben értettünk egyet.
Kristóf újonnan szerzett Órás oklevelét Patreon előfizetőink saját szemükkel is megcsodálhatták a többiek az Árnyék támogatói facebook csoportunkban gratulálhatnak.
Pettik Ági
Derdák Andris
Pajer Kristóf
László Pali
Szerk.: Pajer Kristóf
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Àgi
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/23/2024 • 1 hour, 3 minutes, 39 seconds
Slim-fit Jézus a napon
Két tüntetés között árnyaljuk Magyar Pétert, ízlelgetjük milyen ez külföldről. Szkeptikus optimizmussal találgatunk vajon merre meddig halad pontosan.
Nős témák is felmerültek, mint a gyerekvigyázók és bejárónők napjának igénye, a láthatatlan férfimunka, nőnap, anyák napja, és persze a családon belüli erőszak.
A sorozat alapfilmje: https://www.imdb.com/title/tt8367814/
Pali két riportja Steigervald Krisztián generációkutatóval
1. rész: https://open.spotify.com/episode/3w6rjKVjb8qz5kuaCDwuyl?si=3ccdbac3bf714e42
2. rész: https://open.spotify.com/episode/0UC0u74ZD0BekpvmnHHcuZ?si=6393e7768ca8408b
Tóth Julcsi
Derdák Andris
Pettik Ági
Pajer Kristóf
László Pali
Szerk.: Pajer Kristóf
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Àgi
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/9/2024 • 58 minutes, 4 seconds
Thai kapitalizmus = Amerika szteroidon
A mai adásban javulnak a nemi arányok, két nő és három férfi beszélget.
Rögtön elsőként a KSH és a politikai akarat alapján történő adatmódosítás került terítékre, ezen belül az infláció, gázár, és az elköltözés.
Bevándorlási törvényről is szó esett, az albérleti árak tükrében.
Julcsi mesél a várható izlandi természeti katasztrófáról, vagyis minden, amit tudni akartál szélviharról, földrengésről, hőerőműről, riasztó rendszerről, a magma tengervízzel való találkozásáról, a birkák szabad legeltetéséről, illetve a katasztrófavédelemről.
Végezetül pedig a létező, vagy nem létező Kelet-Nyugat választó vonalról , folyt a szó Demszky Gábor facebook posztja nyomán.
Kövessetek minket kedvenc lejátszótokon, vegyetek részt az Árnyék Közösség zárt facebook csoportban, támogassátok az adást a Patreonon, november 25.-én szombaton pedig menjetek Besh o droM koncertre a Turbinába.
Tóth Julcsi
Derdák Andris
Szilágyi Stefi
Pajer Kristóf
László Pali
Szerk.: Pajer Kristóf
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Àgi
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/21/2023 • 55 minutes, 22 seconds
A takarmányszagú mindennapok - Évadzáró
Falu, vidéki kisváros, milliós metropolisz, fővárosi lèt, ezekről dumáltunk az évadzáróban. Közösségi lét iránti igényről, kultúrához való hozzájutásról, tömegközlekedésről, Olaszország, Franciaország, Magyarország, Izrael tekintetèben. Az évadot bezártuk, titeket meg arra kèrünk ne szomorkodjatok nélkülünk. Jó nyarat kívánunk mindenkinek!
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Szilágyi Stefi - Thaifõld (most Budapest)
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia (most Olaszország)
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/30/2023 • 55 minutes, 48 seconds
Ki marad veled ha külföldre költözöl
Eheti jelentkezésünk tökéletes kísèrlet arra, hogy létrehozzunk egy politikàt és közéletet egyarànt nélkülöző Àrnyék adást, viszont megtudható belőle mi a közös pont a fúziós erőmű és a lakókocsi wc tartálya között, ami semelyik màsik magyar magyar nyelvű podcastból nem derült mèg ki.
A külföldre költözès párkapcsolatra, csalàdra gyakorolt hatását nem, de a konfliktusok barátokkal való ventillàlásának lehetőségében beálló esetleges vàltozásokat viszont majdnem megbeszéltük. Szinte kimaradt mi van mostanában Stefivel, aki az elmúlt három évben szerepelt néhány Árnyék adásban, de végül Andris megkérdezte tőle. Az adás hangminősége felvèteltechnikai okok miatt olyan, amilyen. Ami el tud romlani elromlott, ezen még Barcza Gergő türelmes kezelése sem tudott teljeskörűen segíteni.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Szilágyi Stefi - Thaifõld (most Budapest)
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia (most Olaszország)
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/9/2023 • 52 minutes, 43 seconds
Hazudjuk négynek!!
Bandi back to town, mondanánk, ha egy rendes cowboy filmben lennénk szereplők.
Az Árnyék harmadik szülinapja alkalmából ült be közénk újra, hogy meséljen vele mi lett, de ő azt feszegette, mi miért csináljuk mèg mindig. Pali a svéd Nato csatlakozásról érdeklődött,
innen nem kis teljesítmény eljutni a ChatGTP felhasználási lehetőségeihez, ami a másik témánk volt, de sikeresen áteveztünk.
A hallgatóknak szülinapi ajándékkal kedveskedünk, és megírhatják az Árnyék Podcast Közösség zàrt facebook csoportunkba, hogy milyen Árnyékot hallgatnának szívesebben.
A választékot, az adásból lehet megtudni.
Reméljük nem szívunk majd a válaszokkal, mint az Elon Musk a Twitternél.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/25/2023 • 55 minutes, 44 seconds
A közbiztonság ára - az irány Dél-Amerika
Eheti témánk Latin Amerika, meghívott vendègünk Nagy Marcel történész, tudósító.
Az apropót a Salvadori Köztársaság adja. Függetlenség, politikai elit, társadalmi működés, korrupció, szürke gazdaság, válság, bűnözés, hasonlóságok és különbsègek. Marcel tudósítókènt dolgozik, így azt is el tudta mesélni mi érdekli Latin Amerikát Magyarországból?
Ja , és Pali volt csak elveszett a zalai internet ködjében.
Nagy Marcel - Magyarország
Pettik Ági - Izrael
Derdák András- Franciaország
Pajer Kristóf-Anglia
Hang- Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/13/2023 • 48 minutes, 20 seconds
Magyarok a Finnugaron
Ha okosan kommentelsz az Árnyék podcast közössèg zárt facebook csoportban, lehet, hogy vendèg leszel az adásban, mint a Balogh Zoli.
Témánk főleg a finn Nato csatlakozás, a finnek, no meg francia tüntetéshullám. Legtöbb otthon tartott lőfegyver, szimpatikus nàcik, háborús történetek a szaunában, demokratizálódott vadászat, vadhús vákumfóliàban, koncentrációs tábor honfitàrsaknak, trauma és feldolgozás, történelmi tapasztalat, orosz- finn együttélés, 30-ról 70%-ra ugró Nato csatlakozási kedv, oroszok külföldön.
Tüntetnek a franciàk, mert nem tudják milyen jó nekik a szociális, gondoskodó államukban, izgalmas tavasz vonatok, buszok és szemètszállítás nélkül.
Balogh Zoltán - Finnország
Pettik Ági - Izrael
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/28/2023 • 1 hour, 9 minutes, 2 seconds
Éheznek az angolok! / kinek mit intezett.../
Piros volt a paradicsom, vagy sàrga azt nem írta a magyar sajtó, csak annyit, hogy Angliában élelmiszerhiány alakult ki. Kristóf első kézből informálja a nagyèrdeműt, mi és hogyan tűnt el a polcokról.
Tüntetésekről röviden rovatunkban a francia nyugdíj- és az izraeli jogi reform került említésre.
A magyar Erasmus, az Európai Unió szabályszerűségei, valamint a nèpek barátságának hatàsai a diákok szerelmi életére lehetne a címe annak a tudományos értekezésnek, amit bizony isten megírtunk volna rögvest, ha nem kényszerít haladásra bennünket a műsortervezet, így megadjuk a lehetőséget hogy ki-ki beszámoljon erasmus èlményeiről az Àrnyék Podcast Közösség facebook csoportjában. Ugyanoda vàrjuk a különböző egyetemi rangsorolásokat is!
Akit nem hagy nyugodni milyen egy nő kicsiben, az egy kávé árával támogatva a podcastot képi anyaghoz jut, amiben időről időre feltűnik Derdàk Eszterke.
Apropó csajok, a nőnapról is megemlékeztünk.
Mindent összevetve hallgatásra érdemes adást kínàlunk, nem csak nőknek!
Pettik Ági - Izrael
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/14/2023 • 56 minutes, 53 seconds
300 évig tüntettek és elérték!
Megtudhatjuk, hány évig tüntettek az angolok, hogy törvénybe iktassák a szabad kiránduláshoz való jogot. A viccet félretéve rengeteg kérdés merült fel a mai adásban.
Kié az utolsó szó?
Ki szállhat be a Nato-ba és mikor?
Hol, mi értelme van a tüntetésnek, és hogyan?
Hogy áll a Kastély projekt?
Barátságos nép-e a magyar?
Tartsatok velünk!
Pettik Ági - Izrael
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép :
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/28/2023 • 52 minutes, 56 seconds
Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó
Hiába dolgozik a mi csapatunkban a magyarországi podcast szcéna legjobb hangmérnöke, minden héten meglepjük Barcza Gergőt valami aprósággal, amivel aztàn tényleg van meló, most az adás első pár percéért kérünk elnézést.
Kastély projekttel indítva, hamar eljutunk a városból vidékre költözés közoktatási aspektusáig, ahonnan máris az első hivatalos témánkba vágunk, ami nem más, mint a házimunka felosztása a családban. Ez rögvest felvet egy etikai kérdést, amit Kristóf már az előző adásban is pedzegetett. Itt az alkalom a hallgatói aktivitàsra, várjuk a szavazataitokat a robotporszívós kérdésre az Árnyék podcast közösség zárt facebook csoportjába.
Kulturális kérdés, társadalmi osztály, vagy a vak szerencse határozza-e meg, hogy ki főz ès ki szegeli fel a képet a falra? Erre keressük a választ, miközben a bölcsődéről, gyesről, ebédrendelésről, gyerekekkel töltött idő mennyiségéről, milyenségéről, családi mintákról, sőt a hatósági áras tüzifàról is szó esik.
Hallgatói kérdés nyomán a (bevándorló) gyerekeink párválasztási lehetőségeiről beszélgetünk arról, hogy melyik országban mennyire átjárhatóak a társadalmi csoportok, és az vajon min múlik.
És, ha már a mi-min múliknál tartunk, akkor az adás végén a legutóbbi izraeli merényletekről is szót ejtünk.
Ha egy kapcsolatot gazdasági szemmel nézünk: Kinek fütyöl a robotporszívó?- https://open.spotify.com/episode/2GYBsaig1OpNUBvqByij9d?si=2309b0661cfc4018
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép :
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/14/2023 • 57 minutes, 59 seconds
Fauda igaziból
Vannak, akik télen is üdülnek, és nem mindenki síelni megy, mint a Pajerék. A Derdák család például a Szentföldön járt, ahol nem ritkák a gyorsan változó együtthatók.
Faudába illő katonai akció, terrorhullám, gyász, tüntetések, kormányzati bejelentések, tervezett átalakítások, mintha minden percre jutna valami drámai.
A kisebbségi létről is szó került, így is úgy is, amúgy is.
Emellett alig maradt idő megfejteni a nőkre és férfiakra nehezedő házimunkák mennyiségi eloszlását, nem is beszélve a kastély projekt es az itáliai nyaraló aktualitásairól.
Mèg szerencse, hogy ket hét múlva újra Àrnyék!
Pettik Ági - Izrael
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép : Matt Rota
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/31/2023 • 1 hour, 39 seconds
Irány Anglia! - Hogyan tudsz új életet kezdeni Angliában most
Érdekel Anglia, ahol a legtöbb magyar él és dolgozik? Szívesen kezdenél új életet Angliában? Akkor gyere és hallgasd meg a " Külföldre Mentem Majd Jövök" csapatával készült beszélgetést
Kéthét mulva már új adással jelentkezünk.
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/17/2023 • 1 hour, 20 minutes
Legalizált cannabis, tüszős mandula, harangozó verseny avagy jövőre veletek újra!
2022 utolsó felvétele önfeláldozó módon december 31 -én készült.
Thaiföldön már este van 19.30, Budapesten 13.30, Porthsmouthsban 12.30, míg Jeruzsálemben 14.30 nál jar az óramutató.
Stefi továbbra is a francia állampolgárságért küzd, míg Kristóf olasz adószámot igényel, így Derdák Andrisnak alkalma nyílik beavatni bennünket a követségi berkek működésébe.
Átbeszéltük kinek mit hozott a mi, vagyis kultúrák, ünnepek, Mikulás postaláda, Hanuka gyertyák, csillogó szárnyú angyal, félmeztelen férfiak Mikulás sapkában, téli orvosi ügyelet, karantén, karácsonyfa irodaszerből, és mèg arra is fény derül mit esznek a franciák bejgli helyett.
Ha nem tudod mi a "Bakbuk Ham" mindenképp juss el az adàs 14 percéig, megtudhatod mivel vészeld át a fűtetlen iskolában, vagy közintézményben a telet.
A templomok, tornyok, harangok, után politikáról, tàrsadalomról is szó kerül. Pénzosztás, infláció, politikusokra leselkedő jogi következmények, pedagógusok sztrájk joga, "agymosás" a jövő èv lehetsèges vesztesei. Nem lenne èv zárás, ha nem kívànnánk magunknak valami bíztatót.
Meglepetésként hathat, hogy a Thaiföldi cannabis legalizálásról is az Árnyekból èrtesülhetsz.
Szilágyi Stefi Taiföld
Pajer Kristóf Anglia
Pettik Ági Izrael
Derdák András Franciaország
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép felelős: Pajer Kristóf
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/3/2023 • 1 hour, 1 minute, 59 seconds
Lázas ünnepi készülődés
Pereg az idő, az év utolsó Árnyékos keddjéhez érkeztünk.
Lázasan készülünk az ünnepekre. Kristóf negyven fokhoz közeli hőmérséklettel vállalta a véleményét, az ágyban, párnák közt, coviddal fekvő Derdák Andrisról viszont sajnálattal le kellett mondanunk.
Ebből a részből meg lehet tudni, milyen külhonban betegnek lenni, és azt is, van-e nyaki gerincsérve Dés Andrisnak. Szóba hoztuk a Katarban lezajlott bajnokságot, aminek záró akkordjàt Pali kis delay-el volt kénytelen megtekinteni elragadó virtuális társaságunkban. Bán Andrisra emlékezve árakat is soroltunk a szaloncukorétól a fogszabályozásig.
Ágiéknál beköszöntött a fánk és latkesz szezon, a Chanukiában a felvétel előtt lobbant fel az első láng a nyolcból, a gasztronómoknak pedig karácsonyi menüsorok is elhangzottak.
Dés András Ausztria
Pajer Kristóf Anglia
Pettik Ági Izrael
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép felelős: Pajer Kristóf
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/20/2022 • 34 minutes, 37 seconds
Mindenhol jobb tanárnak lenni
Ha azt mondjuk almafa, azt csak az érti, aki patrónus, vagyis előfizető. Így kezdünk minden adást, ezután nyomja meg ki ki a maga hangrögzítő eszközén a felvètel gombot. Két és fél éve még sosem sikerült egyszerre kimondanunk, de most új taktikánk van. Ha kíváncsi vagy mi az, légy te is patrónus!
A reklám után pedig az adás törzsanyaga:
Tanár nélkül nincs jövő, se ott, se itt, se nálatok, se nálunk. Ezzel kapcsolatos gondolatainkal kezdtük az adást. A bevezetőbe rendesen belemelegedtünk, innen eveztünk át a milyen külföldön magyarnak lenni témakörre, ahol egészen eltèrő élményeinket fejtettük ki. Olyan filozófikus gondolatokat is feszegetünk, mint a választás szabadsága, ami Kristóféknál például elég konkrét.
Szóba került még az ENSZ szavazás, a nagy Ausztria, és kis Magyarországunk miniszterelnökének hosszú revizionista sálja.
Megállapítást nyert, hogy még Ausztriából sem mindig látszik Budapest, és mikor mégis, akkor sem biztos, hogy olyan, ahogy azt egy iráni jazz zenész Bécsben elképzeli.
Derdák András Franciaország
Dés András Ausztria
Pajer Kristóf Anglia
Pettik Ági Izrael
Műsorvezető: László Pál
Hang: Barcza Gergő
Borítókép felelős: Pajer Kristóf
Fülszöveg: Pettik Ági
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/6/2022 • 1 hour, 2 minutes, 4 seconds
Jereváni Rádió: Nem lopják a tűzifát a svédek
Ha a magyarországi sajtó hírek alapján kellett volna új országot választani magunknak nehéz lett volna dönteni. Így, hogy mehettünk, ahova akartunk, csak annyi a feladat hogy ne kapjunk agyvérzést, mikor a lakóhelyünkről írnak az óhaza média felületein. Az eheti adásban megpróbàltuk megérteni mit érzünk, és megértetni egymással mit gondolunk.
Két és fél év közös munka után az Àrnyék oszlopos tagja, Bán Andris hátrébb lépett az alap csapatból. Bandinak sok sikert, Andrisnak szintén. A többi az adásból kiderül, mert, ha kedd és második kedd, akkor Árnyék.
Az Átlátszós cikk: https://atlatszo.hu/kozugy/2022/11/07/igy-jelennek-meg-a-magyar-nyelvu-hirmediaban-az-orosz-dezinformacios-propagandagepezet-trukkos-hazugsagai/?fbclid=IwAR1Uu0ZVt5EpaYafoq8ktrn5c4lxonsVIZDlVReHiVdZ7Y6YXIJhWB3zmXk
Az angol infláció története 1860 tól: https://www.economicshelp.org/blog/2647/economics/history-of-inflation-in-uk/
Az angol infláció története 1200 tól : https://hold.hu/holdblog/wp-content/uploads/2022/11/1-1.png
Ákos Londonban: https://youtu.be/EYJZaOD8E-A?t=53
Deutsch-videó Molenbeekről: https://www.youtube.com/watch?v=Vwrn2IT4YEk
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Dés András - Ausztria
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/22/2022 • 57 minutes, 35 seconds
Itt nincs semmi energiapara
Ikeás húsgolyó, mustáros rántott hús, gyöngyöző marhahúsleves. A meghitt vasárnapi ebédről most több szó esett, mint a hallgatói levél alapján tervezett asszimilàció, diaszpóra, integràció témakörökről, de belekezdtünk legalább, lehetőséget teremtve rá, hogy újra meg újra mondjunk róla valamit. A mai adásban a barátkozási szokásainkat tártuk fel. Na jó, a resziszámláinkat is kiteregettük. Végre azok is örülhetnek akik legjobban a határokon átívelő ár összehasonlító funkciónkat díjazzák.
A november hónap szárazsága kapcsán önvizsgálatot tartottunk, iszunk- e eleget és, ha igen mit és hogyan. Felhívjuk a figyelme, hogy, aki nem iszik, az is megválhat kàros szenvedélyeitől a téli ünnepek felvezető hónapjában.
Bónuszkènt eláruljuk azt is melyik kèt dolgot ne hagyjàtok abba november ide vagy oda.
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/8/2022 • 1 hour, 26 seconds
„Ha el sem hiszed, hogy én és mi vagyunk a jelen és a kibaszott jövő”
Párhuzamosokat húzva beszélgetünk az oktatásról, az iskolákról, vagyis a gyerekeink jövőjéről, ami egyelőre a mi kezünkben van. A mi jövőnk pedig az övékben. Ha majd elhagyjuk az árnyékvilágot ők temetnek el bennünket, hogy hova és hogyan, erről is szó esett.
A jelennel is foglalkoztunk, átvettük hol mennyi a családi pótlék összege, és mitől családbarát egy kormány.
Tiszteletünket, együttérzésünket fejeztük ki a magyaroszági pedagógusoknak, akik az adás felvètelének napján a diákokkal és a szülőkkel együtt álltak ki magukért kritikus tömegben Budapesten és vidéken egyaránt.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/25/2022 • 1 hour, 3 minutes, 33 seconds
Inflàció, betegség, bezzeg a svédek
A mai adás felvétele betegség miatt elmaradt, de nem akartuk hogy műsor nélkül maradjatok ezért a Bandi Bezzeg a svédek podkesztjéből válogattuk össze a számunkra kedves epizódokatelyette , hallgassátok szeretettel és ha minden jól megy két hét múlva találkozunk.
kultúrsokk elméletben: https://bezzegasvedek.wordpress.com/2012/05/29/kultursokk-elmeletben-w-gorbe-toketlen-svedek-es-a-masik-4-dimenzio/
kognitív disszonancia és a megérkezés: https://bezzegasvedek.wordpress.com/2014/04/
neked a balaton a riviéra? 7 bosszantó dolog a magyar tengeren
miért van a bögyömben a balaton? elmondok 7 okot
4. izraeli kalandjaim a kibucban: https://bezzegasvedek.wordpress.com/2021/06/02/izrael-kibuc-podcast/
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/11/2022 • 1 hour, 28 minutes, 43 seconds
Ingatlanbefektetés mediterrániában - végleges elszakadás Magyarországtól?
Kèt elképzelés, kèt út, kèt országban. Kristóf családjának befektetni való pénze van, amihez ingatlan keresnek, Andrásnak ötlete van amihez befektetőket keres. A párhuzamos sztori részletekben meg-megjelenik az adásokban, de a konkrètumoknak sosem szentelődött elèg idő, ezt az űrt igyekezett pótolni a mai rész,amiben Bandi faggatja az érintetteket,míg Palit szülinapi meglepetés utazàsra vitte a neje, Ágiéknál meg a világ teremtését ünnepeltèk országosan és családilag egyaránt.
Derdák 444-es cikke: https://444.hu/2022/08/07/ezt-a-hazat-menekultek-epitettek-mi-is-azok-vagyunk
Derdák első beszélgetése a HAC-ban: https://open.spotify.com/episode/0tBBcHvwSOBX03GJOMztnp?si=ZT22LpXTS9WsNJLyMYUyyA
Amiket a Kristóf említett olasz ingatlanok: https://444.hu/2022/08/07/ezt-a-hazat-menekultek-epitettek-mi-is-azok-vagyunk
"Fagerendás" ahová lehetetlen feljutni: https://www.immobiliare.it/annunci/98129774/
"A már holnap kiadható": https://www.immobiliare.it/annunci/91942436/
Kristóf "kedvence" egy 6000m2-s oliva ütetvénnyel: https://www.immobiliare.it/annunci/96395068/
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/27/2022 • 51 minutes, 2 seconds
Így költözz külföldre
Erzsébet, Kàroly, Gusztáv - monarchiák és finanszírozás, Svédországban, Magyarországon és Britanniában.
9/11, az Ikertornyok emléke, és a svédországi választás napja. Tények és esélyek, mennyire rántják jobbra Északon a kormányt, maradhat-e a "piros-zöld", ez az adás napjára kiderül. Az adásból meg az derül ki, hogy mi a Svéd és az Izraeli választás közös témája.
Hova indulsz, indulsz-e, mikor indulsz, miért indulsz, hogy indulsz, ha nekivágsz:
Nyelvtanulás felnőttkorban
Brexit után Eu-ból Britanniában
Dániáról dióhéjban
A coach, a lapitóvibrátor, nyelvi környezet
Ego, beilleszkedés, szakmai beágyazódás
Leendő öregedés perspektívái
Kastély Projekt se maradjon le
Árnyék hallgatók! Szeptember 18-án menjetek a Madách térre Besh o droM koncertre!
Az említett oldal: https://www.facebook.com/vandorboy/posts/pfbid0hDCJQDZvXbGPnGzGvzxKDYmypCXMM29ZS6NdaDbgJKFzGaEKhr1JzPY58X5pmDPyl
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
Foto: Kanadai Magyar Hirlap
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/13/2022 • 1 hour, 4 minutes, 12 seconds
Budapest=Magyarország?
Életünk leghosszabb adásával térünk a nyárból az őszbe, és nem csak az időkerete rendhagyó. A szezonnyitó Árnyèk klubdélután témái között mèg ott a nyári élménycsomag, de már szorongunk a téli rezsin, beszélünk állami ünnepségről, iskolakezdésről, BKV ellenőrökről, hasznos hazai alkalmazásokról, koncertekről, konzulátusokról, munkáról, pihenésről, állampolgárságról, és a gyerekeinkről is.
Műsorvezetőnk László Pali még szabadságon van, így Bán Bandi vezette a beszélgetés folyamát.
Pettik Ági -Izrael
Bán András- Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/30/2022 • 1 hour, 23 minutes, 34 seconds
Már az ingatlan is olcsób nyugaton !? ( ..nem igazán)
A nyári extra adásba azt járjuk körbe, hogy már tényleg olcsób Olaszországban, vagy Franciaországban (és a Spanyoloknál) tengerparthoz közeli ingatlant vásárolni, mint otthon a Velencei tó vagy a Balaton környékén. Előre is elnézést a kicsit szétesett műsorért
Vendégünk Csorba Dani volt aki megpróbált rávilágítani arra, hogy csodák nincsenek
Csorba Dániel: https://csorbadaniel.com/
Az adásban említett video hogy mitől néptelenednek el a Franca, Spanyol falvak: https://www.youtube.com/watch?v=hTgwv6Ic3fA
A cikk az Olasz nagyvárosi ingatlan árak elmúlt tíz évének mozgásáról: https://www.genovatoday.it/economia/case-prezzi-grandi-citta.html?_gl=1*t2f9pt*_ga*Mjl5YlFGa0lkQS1BRm9NRzBHSko4by14eDBSdlEwUEFaNEJmdHZTcmJUb3ZFcllMQTFVSWxSalpiWWl0TGNDVg..
És itt kedvetekre böngészhettek
Olasz: https://www.immobiliare.it/
Francia: https://www.iadfrance.fr/en/ads/sale
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/16/2022 • 1 hour, 1 minute, 21 seconds
Besh o droM koncerten jártunk
Még mindig várat magára az alkalom, hogy az Árnyék podcast teljes csapata élőben, egyszerre találkozzon egymással, de 2,5 fél év után most kerültünk eddig a legközelebb ehhez.
Hangmesterünk Barcza Gergő a Besh o droM-mal lépett fel a Kobuci kertben, ahol Ági, Kristóf, Pali és Bandi is jelen volt.
A fergeteges buli előtt készítettünk egy gyors nyári bejelentkezést, amiben nem akartunk a közélettel foglalkozni, de mégsem bírtunk magunkkal.
Fogadjátok szeretettel ezt a külső helyszínen készült rövid adást!
Hivatkozások:
Veiszer Alinda Patreon csatornája (Paliék családi biznisze)
Besh o droM a spotify-on
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/2/2022 • 23 minutes, 52 seconds
Derdák András és a francia kastélyprojekt előzménye
A mai különkiadásban a halottnak a coach podcast tavaly decemberi epizódját hallhatod, amelyben Derdák András egy kvázi tanácsadás keretében beszélget Bán Andrással arról, hogy 50 évesen hol és hogyan érdemes újraszerveznie az életét miután a sziget france biznbisz feláldozta magát a világjárvány oltárán.
Derdák András művelődésszervező, kultúraközvetítő, a rendszerváltáskor alapított Banán Klub vezetője 13 éven át, 2002–2004 között a Millenáris Park művészeti igazgatója, 2006–2010 a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, 2011-től a Sziget Fesztivál franciaországi képviselője. jelenleg a dél-franciaországi Montpellier-ben él.
nagy kérdése: “hogy hazamenjünk-e vagy itt maradjunk? otthon – ha lehetek ilyen őszinte – többé-kevésbé a szellemi/kulturális elit részének érzem magam, itt kábé senki vagyok = elölről kell kezdeni. nem lehetetlen, de munkás.”
ebben próbáltam Andrásnak segíteni egy baráti beszélgetésben, ami nem nélkülözött coaching technikákat sem. fogadjátok szeretettel!
Linkek:
24.hu interjú
Wikipedia cikk
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/19/2022 • 1 hour, 37 minutes, 24 seconds
Kakukk- itt a nyár!
Könnyed kezdésként rögvest egymàsnak feszítettük az általunk ismert gazdasági modelleket. A cél a mindenkinek tökéletes világrend, ha nem is működik gyakorlatban, csak elvben.
Covid gyanuból a biztos cancel-ig
Míg adásainkban többször állást foglaltunk, az egynemű szerelem létjogosultsága és a szexuállis szabadság mellett, ma kiderült van olyan szokás, ami egy előadó azonnali kirekesztését, "leírását" vonhatja maga után elfogadó közegünkben.
Liber, azaz szabad, mentes.
Vagy mègsem? Ajánljunk-e egymásnak olvasni, hallgatni, nézni valót?
Élünk, tehàt lakunk
Míg franciaorszàgi lakásbérlőnk a piac önkormányzati befolyàsolásának örvend, svèd tapasztalati szakértőnk kissé lehűti a kedélyeit, thaiföldi vendégünk a szigetvilág búvárparadicsomának lakásbèrleti piacáról lebbenti le a fàtylat.
Fátyolnál maradva….
Hàny postafordultával lehetsz házastàrskènt állampolgár Franciaországban?
A bürokràcia Magyarországon töltött edzőtábor utàn is erősnek hangzik. Ugyanitt rövid ízelítő a máig lètező francia gyarmatbirodalom szegleteiről.
Minden nyár előtt elmeséljük hogy tervezzük a szünidőt. Megtudhatod ki hol nyaral, és találkozunk-e végre èlőben két év után.
Ha nyár, akkor konzerv, vagyis adás lesz, csak nem élő.
Maradjatok Árnyékban!
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Szilágyi Stefi - Thaiföld
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/5/2022 • 1 hour, 21 minutes, 38 seconds
Háború és béke Ikea színekben
Míg az Árnyék csapata árnyékba vonult, vagyis megkezdve nyári szabadságát, (producerünk) Kristóf megragadta az alkalmat, hogy civil asztaltársaságát biztonságpolitikai szakértővel helyettesítse. Robert C. Castellel beszélgettek az orosz-ukrán háborúról, a hírszerzés és politika kapcsolatáról, Európa és a világ többi részének értékrendbeli különbözősègéről, a szigetek és szárazföldek védhetőségéről, az amerikai közvéleményről, Izraelről, a palesztínokról, a Pegasusról. Majd egy óran át folyt a szó a két fèrfi között, akik magánemberként mindketten szívből remélik, hogy ezt az Ikea szinű háborút az oroszok elveszítik.
Hang : Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/21/2022 • 50 minutes, 12 seconds
Svéd gyermekéheztetés
Két évesek lettünk! Nem sokat változtunk, csak a véleményünk alakul. Ami szívderítő, hogy továbbra is szívesen ülünk össze két hetente, a beszélgetéseinket pedig egyre többen hallgatjátok. Köszönjük a bizalmat!
Az eheti adásban választ kaphattok az olyan nyilván mindenkit kínzó kérdésekre:
-Adnak-e a svédek a vendég gyereknek enni?
-Tudnak-e fütyülni a magyar gyerekek?
- Milyen kultúrsokkal szembesültünk elsőre kül és belföldön?
- Hogy hat ránk elsőkként az extra adó?
- Mit tapasztalt a kifliknél Bán úr?
- Milyen képzésre jár Derdák Andrisunk
- Mi könnyebb? Megszerelni egy markolót, vagy "élőzni" egy podcastot?
- Mikor lesz legközelebb Besh o droM koncert Budapesten ( június 11 Gárdonyi Piknik, Budapest Gárdonyi tér)
Az új Besh o droM klip: https://www.youtube.com/watch?v=2qdhWZhs5HM&ab_channel=BeshodroMOfficial
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/7/2022 • 1 hour, 8 minutes, 13 seconds
Apokalipszis, Eurovízió, Cancel Culture
Az Eurovíziót már biztosan megnyerte Ukrajna, a háború egyéb mozzanatairól valószínűleg majd a történelemkönyvek lapjain olvasva fogunk tudni jobban eligazodni. Az európai szolidaritást kifejező legjobbnak járó díj hírével kapcsolatban olyanokról beszélgettünk, hogy:
belefér-e a szólásszabadságba az a vélemény, hogy az ukrán győzelem nem volt fair döntés a többi szereplővel szemben, vagy azonnali kirekesztést von maga után a jobb körökből,
hogy a liberalizmusra hivatkozva leírjuk -e, aki mást gondol?
hogy, ha mindenki azt gondol magáròl, amit akar, akkor a màsiknak mennyire feladat a megkívánt nyelvi kifejezések közötti eligazodás?
hogy gondolhatja-e magáról egy meleg azt, hogy ő inkább buzi?
hogy, ha a a fürdőruha modell lehet super size, akkor miért ne legyenek a showbizniszben rossz hangú, hamisan daloló énekesek is?
A gyerekeink jövője felett èrzett aggodalmunk is hangot kap, nem csak a helyesen megválasztott szavaik, és eltérő identitásokat befogadó képességük függvényében látjuk borusan, ami nekik örökül marad, ott a minden napos klíma hír özön, amitől szoronghatunk velük, helyettük, értük.
Arra a rémisztő tényre már nem is maradt időnk, hogy Magyarország új kormányában nincs minisztériuma az oktatásnak, pedig lehet, hogy akkor lehetne bizakodni, hogy piros volt a paradicsom, nem sárga…..
Aki csak pisilni jött a cukrászdába-Bornai Tibor: https://youtu.be/pJLAHzGKmKY
A halottnak a coach említett adása: https://open.spotify.com/episode/3vSnoidWIVKIHRE0i41cDq?si=iExy_n2OTa2ToW6malrOOA
Melevil (film): https://videa.hu/videok/film-animacio/malevil-1981.-xGJzvayqyKnTmh1R
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/24/2022 • 59 minutes, 36 seconds
Vert sereg című adásunk
Van, aki kedveli Boris Johnson intézkedéseit ès van, aki nem, ami nem feltétlenül függ össze azzal, hogy az önkormányzati választásokon mekkorát zakóznak/veszítenek a konzervatívok, de valamit jelez bizonyára. Kristóftól megtudhattuk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés viszont erősödik az Egyesült Királyságban, mint politikai program is szerepel, Bandi szerint azonban a Svéd modellt még csak nyomokban tartalmazza. András felpanaszolta, hogy Franciaorszàgban nincs ilyen lehetőség, Pali szerint Budapest remekül àll a szelektálásban, míg a pécsi lakótelep hagy némi kívánni valót a témában. Izraelben, a legszabadabb a szemét kérdés, ha lehetőség szelektíven szemetelni, de nem köteleznek rá, hogy válogass.
A zöld témáról könnyed lendülettel a természet lágy ölèbe ugorva Andris kastélyprojektjének új dimenziója tàrult fel elöttünk, lehet, hogy èrdemes lesz megöregedni. Kötetlen beszélgetésünk egy svèd vidéki cheerleader versenyre is elkalandozott. Ha mindez érdekel, halgasd meg az eheti Árnyékot!
Filmajánló: Belfast: https://youtu.be/Ja3PPOnJQ2k
Teheran: https://youtu.be/iLb4lLYalWc
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/10/2022 • 46 minutes, 32 seconds
Lángoktól ölelt hazáink
A franciaországi választás eredményét Derdák Andris jóvoltából közvetlenül a helyi tv-ből élvezhettük, miközben arról beszélgettünk hogyan hathat Macron győzelme Európára. Párhuzamokat kerestünk a jelenségben, hogy a jobb oldal sikertelen a fővárosban, és jól teljesít a vidéki falvakban. Innen màr csak egy ugrás volt a bevándorlás ellenes hangok Európai felerősödése. Franciaoszàgban nem ritkaság a zavargásokban kigyulladó autók sora, de most Svédország kapcsán esik szó a jelenségről, igaz ott most kellett hozzá gyújtósnak a dán szélsőséges politikai csoport korán égető provokációja, erről is mesélt Bàn Bandi. Elidőztünk afelett, hogy a közelgő Svéd választásokon milyen támogatottsága lesz a bevándorlók körében a bevàndorlást ellenző jobb oldalnak. Pajer Kristóf Boris Johnson menekültekkel kapcsolatos afrikai ötletén háborgott, így megnyugodva konstatálta, hogy nem feltétlen híve a regnáló brit hatalomnak, annak ellenére, hogy csodálkozva kapja magát azon, hogy Boris több intézkedésének is tud örülni. Az erősödő angolosodással kapcsolatban bevallotta, hogy Erzsébet protréja nincs kiakasztva az otthonukban, I. Ferenc József Osztrák császár ès magyar király képe viszont igen. (A miértről az adás figyelmes hallgatásával választ lehet kapni.)
Az aktuális izraeli erőszak hullámról is szó esett, az elmúlt hetek után ez nem csoda. Pettik Ági igyekezett megnyugtatni a társaságot, hogy a helyzet nem rosszabb, vagy más, mint az elmúlt évek hasonló időszakában. Újra a nagyobb képkivágàs, az apró részletek összefüggésének láncolatára hívta fel a figyelmet. Csakúgy, mint már többedszer az ukrajnai harcok esetében, ahol annak várható hatásaként a nem túl tàvoli jövőben bekövetkező afrikai éhínség fenyegetését hozta szóba.
Téma volt még a lehetséges összefüggés a külföldre költözés alkalmával tapasztalható hely megismerési vágy lankadása és a beilleszkedés között, valamint a Covid járvány hatása a társas kapcsolataink alakulására.
Színes tavaszi salátára hasonlító adásunkat szeretettel ajánljuk mindenkinek, akinek jól esik megülni az Árnyékban.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
ILLUSTRATION BY LISA LARSON-WALKER
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/26/2022 • 1 hour, 3 minutes, 34 seconds
Örök kisebbségben
Első alkalommal találkoztunk a választások óta, így érthető, hogy a kitűzött téma előtt elidőztünk az egy hetes érzéseinken.
A Három dolog, amit szeretek, és három, amit nem, választott országomban sorozatunk folytatásaként Magyarországgal kapcsolatban fogalmaztunk finoman. Vigyázó szemünket Párizsra is vetettük, hiszen Derdák Andris meg se pihent, máris szavazhatott újra. Első alkalommal ikszelt francia állampolgárként, és úgy tűnt, örül a részeredménynek, hamarosan jön a második forduló.
Bán Andris még latolgathat ès készülődhet az őszi svèdországi voksolàsra, az általa említett preferenciákat lehetséges pártokra konvertáló applikációk felett, de lehet, hogy pofátlanul beelőzi őt Pettik Ági. Elnézve az izraeli kormànyvàlsàgot, esélyes ott egy újabb vàlasztàs.
Kristófot rendszeresen látogatja a megfelelő politikai erő, a ház előző tulajdonosának pártállása szerint, így mire letelepedettből állampolgárrá alakul biztos kèzzel vezeti majd a tollat 2025-ben. Addig még az is kiderülhet hogy hívjàk az angolok Kubatov listàját.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/12/2022 • 55 minutes, 30 seconds
Az angliai magyar a jobboldali kormányt szereti
A sorozatunk soron következő darabjában az angliai èlet szeretem ès nem szeretem dolgaival ismertet meg bennünket producerünk Pajer Kristóf. Izrael, Franciaország ès Svèdország után itt a brit élet édes és keserű oldala. Ingatlan, föld, műhely, szomszèdok, small talk, ügyfelek, munkagépek, közvilágítás, minden, amire nem is gondoltunk, hogy sorra kerülhet, vagyis mi van angol honban a keverőcsapon túl.
Fontosnak tartjuk a közelgő magyarországi választáson való részvételt, mert hiszünk a demokratikus jogok gyakorlásának jótékony hatásában, így mindenkit arra buzdítunk, hogy éljenek vele, menjenek szavazni. Az adàsban szò esik a Szevasz Tavasz kezdeményezésről is Derdák András jóvoltából a kulisszák mögé is beláthatunk.
Természetesen az ukrajnai háború is szóba kerül, Biden ès Putyin, meg a mi viszonyulàsunk a helyzethez.
A magyarországi pedagógusoknak pedig teljes egyetértésben, szívünk minden bugyrából közösen drukkolunk.
Jó lenne arra ébredni kedden, hogy teljesen elavult minden mondanivalónk!
Kié London: https://www.propertyweek.com/data/who-owns-london/5088280.article
Miért sötétek az angliai falvak: https://www.cprenorfolk.org.uk/stories/lets-keep-our-villages-in-the-dark/
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/29/2022 • 1 hour, 14 minutes, 44 seconds
Bezzeg a svédek nem tudják mennyi a villanyszámla
Bezzeg a svédek volt a mai adás témája amit az aktuális ukrán helyzet egy kicsit felülírt és felszínre hozta a magyar " rezsicsökkentés" toposzt. Az első részben kitárgyaljuk, hogy ki hogyan éli meg a hirtelen megugrott energiaárak miatti plusz kiadásokat a választott hazájában,és milyen érzés 770 forintért tankolni. A második etapban rátérünk a tervezett témánkra, Bandi mit szeret és mit nem Svédországban, hogy mennyire toleránsak, barátságosak és megbízhatóak az északi országban. Egy biztos, hogy aki szereti a hosszú és sötét éjszakákat annak egy ideális hely.
Akit bővebben is érdekel a svéd életforma az a BEZZEG A SVÉDEK blogon és annak podcast verziójában sok információt talál
blog: https://bezzegasvedek.wordpress.com
podcast:
spotify: https://tinyurl.com/bezzega
itunes: https://tinyurl.com/bezzega-apple
google podcasts: https://tinyurl.com/bezzega-google
hivatkozások:
down to earth sorozat a netflixen
-----
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/15/2022 • 1 hour, 3 minutes, 47 seconds
A francia dosszié
Ha második kedd, akkor Árnyék, ha Árnyék, akkor az új sorozatunk, amiben haladunk az országaink szerintünk jó és rossz dolgain. Ezen a héten Derdák András szemüvegén át nézhetjük meg Franciaországot. Nem volt könnyű összeszednie a három plusz hármat, így elég szerteágazóan haladtunk.
Megtudhatjátok mik voltak az első gyerekkori benyomásai, amiket fiatalkori küldetések élményei követtek. Később a diplomata útlevél is meglett, az ezzel járó párizsi életet nemzetközi fesztivál szervezőként kisvárosi létre váltotta. A 11 évvel ezelőtti lakáscsere kalandos története még gombnyomásra felelevenített, de lassan a múltba vész. Lehet, hogy most utoljára hallgathatjuk végig a történetet, aminél jobban semmiben sem fejeződik ki milyen is a francia lét.
András reményei szerint nemsokára a tanulságos mese következő fejezete íródik. A Covid járvány utózöngéjeként felszámolt kulturális vállalkozással a háta mögött, egy kastély projektről álmodozik.
Az adás első részében az Ukrajnában kialakult helyzettel kapcsolatos érzéseinket és gondolatainkat fogalmaztuk meg.
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/1/2022 • 1 hour, 10 minutes, 44 seconds
3 dolog amit szeretsz és amit nem választott hazádban - Izrael
Öt ország, öt mikrofon, ötféle vélemény, négy férfi, egy nő. Kéthetente kedden összeülünk és arról beszélgetünk mit hogy látunk választott hazánk szűrőjén át. Politika, közélet, kultúra, oktatás, aktuális hírek, történések, valamibe mindig belekapunk, majd hasonlítunk, méricskélünk, mesélünk.
Anglia, Franciaország, Izrael, Svédország ad otthont nekünk, míg műsorvezetőnk Magyarországon tartja szája elé a mikrofont.
Ezen a héten új sorozatba fogunk. A producerünk kérése alapján mindannyian összeszedjük mi az a három dolog, amit szeretünk, és mi az a három, amit nem szeretünk abban az országban, ahol élünk.
A négy részes sorozat első darabjában Izraelt vettük górcső alá. Konyhaművészet, hotelek, turistalátványosságok ugyan nem szerepelnek az adásban, helyette viszont megtudhatod mi Pettik Ági szerint a közel-keleti térfélen folyó életben a jó meg a rossz.
Szó esik társadalomról, közlekedésről, vita kultúráról, hámántáskáról, sőt még a lapvibrátorról is kiderül mikor érdemes bevetni.
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/15/2022 • 1 hour, 10 minutes, 56 seconds
Minek kellene megváltozni ahhoz, hogy hazamenjünk?
Minek kellene történnie, minek kellene megváltozni ahhoz, hogy hazamenjünk,?
Nem szavazni, hanem lakni, élni, dolgozni, adózni. Feszegetjük kinek milyen erővel, mi nyom a latba, milyen feltételekkel, mikor, miért igen, és miért nem pakolunk, szedelődzködünk azonnal.
Szakmai elhivatottságban hinni, politikai beágyazódástól tartani, NERbe menni, élethosszig állami hivatalt vállalni, kilépni a piacra, elhúzni. Lassan megszülethetnének a releváns népdalok, addig szavakba öntve tálaljuk amit gondolunk.
45, 56, 68, 89, 98, 2012, 2022 számok, életek, tervek, kilátások.
Egy csepp Ukrajna, seregek, a rend őrei.
Vesztesége, veszteségünk, az űr, ami marad.
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/1/2022 • 1 hour, 9 minutes, 9 seconds
Nőnek a konyhában a helye
Nem lehetett kihagyni az àrmaximalizálàs új fejleményeit, így ejtettünk róla nèhàny szót, ès persze beindult az àr öszehasonlìtàs is. A tervezett tèmànk a nők helye, ès helyzete volt, amit a szokàsos nègy fèrfi, egy nő alap csapattal vitattunk meg, ami már önmagàban felvethet kèrdèseket. Csalàdjaink, ès vàlasztott hazánk szokàsait is gòrcső alà vettük, vallunk a mindennapjainkròl. Ha eddig nem tudtad vannak-e női tűzoltòautò sofőrök Angliàban, hogy hol ki hasznàlja a merőkanalat, vagy, hogy kik laktak valaha a Val d'Adigouai kastélyban, hogy milyen teendői vannak a kulturdiplomata felesègnek, hogy egy nyolc gyermekes anyuka elhelyezhető-e a munkaerőpiacon, hogy hogyan osztoznak àltalàban a svèd hàzaspárok a hàztartàsi feladatokon vagy, hogy ki főzi meg Bandi ebèdjèt, akkor most erre is meglesz a válasz.
Az adásban idézet Global gender riport : https://www.weforum.org/reports/global-gender-gap-report-2021/in-full/gggr2-benchmarking-gender-gaps-findings-from-the-global-gender-gap-index-2021
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/18/2022 • 1 hour, 5 minutes, 46 seconds
Szilveszteri különkiadás
Ez az adás a hogyan lesz az utolsòbòl első esete, hiszen a 2021 utolsò felvétele a 2022 első adàsa. Speciális alkalom volt ez az este, mert az Árnyék podcast zárt fèszbuk csoportjànak tagjai vègignèzhettèk èlőben a felvètelt ès kèrdezhettek is. Èvèrtèkeltünk, mindenki elmondta mire büszke ès persze a jövőre nèzvèst terveket, vàgyakat fogalmaztunk meg,mint egy rendes évzàró èrtekezleten szokás. Szóbakerültek kulináris tèmàk is, egy darabig arra is kerestük a vàlaszt, hogy mi a magyar konyha ès mi az eladhatò magyar streetfood, na meg, hogy kinèl hàny rúd bejgli fogyott. Sőt, Megtudhatod mit esznek a svèdek karàcsonykor, ès, hogy Bàn Andrisèknàl minek örültek a magyar èdessègek közül legjobban. Meg azt is, hogy Pajer Kristòfèknàl mi volt a pulyka mellè köretnek, hogy "mennyibe fàj" az angol Lidlben a lazac , és mennyiért adjàk azt a magyar Tescoban. Ha mindig èrdekelt mi a tradicionàlis libamàj titka ès egyàltalán milyen menüvel kàpràztatta csalàdjàt Làszlò Pali idèn, sőt, hogy mit főz legjobban a felesège Alinda, akkor ez a te kedvenc epizòdod lesz. Pettik Àgi is főzött termèszetesen, nàluk shabat volt karàcsony ès szilveszter helyett is, hisz mindkèt ünnep pèntekre esett. Az is kiderül az adàsból, hogy ki hol tölti a szilvesztert, meg az is, hogy mièrt van Derdàk Andris hàtterében a zongoràn gyertya.
Luis C.K. oldala: https://louisck.com/
Nem találtam linket a Lidl 1kg-os lazac filéjéhez, de emlékeim szerint £12 font volt, és ahogy néztem ez otthon is kb. ennyi
A fagyasztott ponty szeletek angliában drágáb mint a lazac , £13.60
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/4/2022 • 1 hour, 16 minutes, 32 seconds
Anyád hogy van?
A pènteki adàsfelvètel összes tervezett tèmàjàt felülìrta az èlet. Ès nem Gattyàn bejelentèsère cèlzok, bàr ennek nyomàn Àrnyèk kormányt alakítunk az első hùsz percben. A fő tèma csak eztàn jön. Az ember aggódik a gyerekèèrt, ez teljesen èrthető, az viszont, hogy a szülőkkel kapcsolatban is van az a bizonyos torok ès gyomorszorìtò èrzès, csak adott pillanatban lehet teljesen àtèlni. Egy orszàgon belül lakva is tud szinte àthidalhatatlan lenni egy szülő kòrhàzba kerülèse, de egy màsik orszàgbòl a kilomèterek szàma lesz a szorzòja a tehetetlenség èrzèsnek. Persze nevetünk is, meg remèljük ti is fogtok, mindenesetre most vègre itt van egy tèma, amin aggòdunk, amivel dolgunk van, sőt, mèg az is lehet, hogy ebben külföldre települve nehezebb a helyzetünk. Mesélünk is, közlekedèsről, adatnyilvànossàgròl, e-ügyintèzèsről. Megtudhatod hol hasznàlnak a vilàgon egyedülàllò mutatvànykènt faxot, ès azt is mièrt a jobb a magyar parkolàsi rendszer, mint az angol. Szòba kerül A kastèly. Hogy melyik? Ha hallgattad volna a december elsejei Halottnak a Coach-ot akkor màr tudnàd. Mèg bepòtolhatod! Mindenesetre elmèlkedünk a szètesett nagycsalàdok okàn kialakult hiànyjelekről is. Kellemes szabadsàgot!- ahogy Puzsèr úr mondta, avagy kellemes, meghitt, boldog, bèkès, àldott ünnepeket kìvànunk!
Ha levélben szeretnl szavazni, a külföldi letelepedés bejelentése: https://www.nyilvantarto.hu/ugyseged/KulfoldiLetelepedesInditasa.xhtml
Derdák a HAC-ban : https://open.spotify.com/episode/0hmDquGvUaUMjsI1fsPlVx?si=788984f5f3c54dc2
Patreon támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
#happyholiday #puzsér #levélszavazás
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/21/2021 • 1 hour, 3 minutes, 34 seconds
Holiday-i közszolgálatot kérünk karácsonyra
Az adàs elejèn nevetünk a vègèn meg….
Beszèlgettünk a covid àrnyèkolta ünnepekről, szóba kerül az angol bank holiday, a svèd Luca nap, a dilemma, ha csalàd egyik fele màst ünnepelne, mint a màsik. Összegeztük a szàraz novemberben szerzett tapasztalatainkat, ès aki kedvet kap, januárban "behúzhat" egy diétàt Kristòffal, sőt azt is megtudhatjàtok melyikünk nem eszik lòhúst.
Az adàs viharos rèsze csak ezután következett, mikor a roma minimum program kapcsàn a szabadnak mondott sajtóról, ès annak feladatairòl vitàztunk.
A "Boldog Szabadságot" hülyeség elindítói: https://drive.google.com/file/d/1TIGq0phs2QMO3R8lIIWXtiQdiR3Ao7xR/view?usp=sharing
Szabadnapok Angliában: https://www.gov.uk/bank-holidays
Roma minimum program: https://jozsefvarosujsag.hu/megszuletett-a-roma-minimum-program/
Bing Crosby - Happy Holiday https://youtu.be/2jzhd0SU8k4
Támogatói oldal: https://www.patreon.com/arnyekpodcast
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/7/2021 • 1 hour, 23 minutes, 10 seconds
Áchtung Baby
Kajakkal ès kenuval is nekivàgnànak menekültek a Csatornànak tèlvíz idejèn, mègpedig annyian, hogy a Decathlon bizonyos helyeken beszüntette ezeknek a sport eszközöknek az èrtèkesitèsèt, màs menekültek Lukashenko markàba kerülve vàltak politikai jàtszmàban bàbuvá. Orszàgaink szerint àrnyaljuk a képet, ès egy pillanatra elgondolkozunk azon, hogy vajon a mi stàtuszunk milyen a vàlasztott hazànkban.
Az àllamilag befagyasztott benzinár is szòba kerül, ahogy a falusi benzinkutas, a horvàtok ès a Mol is.
Gattyàn politikàba kívànkozàsàn ès vagyonán elmèlkedünk, majd Wahorn mellett se megyünk el. Innen màr csak egy ugrás a cancel culture, azzal is futunk egy kört, egèszen Budakesziig. Az Indexről meg nem beszélünk végül, inkàbb promózzuk a Halottnak a coach podcast december elsejei adàsàt, amiben a Derdàk Andrisunk a vendège Bàn Bandinknak, aki Bezzeg svéd is.
Ezekete a linkeket igértük:
Áláskeresési támogatások igénylése etnikum alapján Angliában:
https://www.ethnicity-facts-figures.service.gov.uk/work-pay-and-benefits/benefits/people-claiming-jobseekers-allowance/latest
Gattyán György felhívása: https://youtu.be/sGMbQXlu0kc
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági - Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/23/2021 • 1 hour, 14 minutes, 23 seconds
Friderikusz árnyékában - vendég Viclondonban
Viclondonban in dö háusz! Az első magyar nyelvű podcast gazdàjàval kiegèszülve toljuk pacekba, hogy hol tart a Covid 19, mi van Friderikusszal, sőt azt is megjòsoljuk mikor lesz a Huxit. Magyar embernek magyar podcastot! Hallgassátok az Àrnyèkot, hiszen ha Kedd, ès ràadàsul a màsodik, akkor Àrnyék!
"Kivitélesen ez most 18 -as karikás bar egy igazi 18-as manapság....kábé mintha a Bud Spencer 12 es karikával birna...sztem, Még erre nics szabály, de kellene, hogy 50 felett közepesen és hatvan felett nagyon megbotránkoztató lehet"
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági : Izrael
Nyics Viktor - Anglia
Bán András - Svédország
Derdák András: Franciaország
Hang: Barcza Gergely
#fiderikusz #viclondonba
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/9/2021 • 1 hour, 5 minutes, 17 seconds
Mék Hungary grét agén
Eddig tudatosan kerültük a véleménynyilvánítást az előválasztás kapcsán, az eredményhirdetésig nem akartuk befolyásolni, illetve egyik irányba se akartuk elbillenteni hallgatóink véleményét. Most, hogy már lezárult, nyugodtan oszthatjuk az észt. Olyan koràbban beèrkezett hallgatòi kérdéseket boncolgatunk, minthogy a kormány váltáshoz szükséges-e a vidék "edukálása", mit tennénk mi ennek érdekében, és hogyan lehetne tartósan jó irányba terelni a magyar nemzeti öntudatot. (Pl. mire lehetne büszke egy "átlag magyar")Mit lehetne létrehozni egy valódi rendszerváltás után, ami kirántaná Magyarországot a középkorból és az élre lökné. Az általunk lakott országokban mik azok a kulturális deficitek vagy történelmi traumák, amit a politikusok használnak hatalomra jutás/maradás érdekében.
Az adás extrája, Stefi ismét bejelentkezik, még mindig Budapestről és ki fog derülni, hogy lesz-e ismét Thaiföldi tudósítónk.
Pali megbetegedése okán most Kristóf próbálja átvenni a műsorvezetői szerepet, kisebb nagyobb sikerrel ( inkább kisebb 😊 )
Ki is a Thaiföld ifjú uralkodója: https://youtu.be/HfF3CGVwrs4
Csalóka napfény: https://videa.hu/videok/film-animacio/csaloka-napfeny-egyben-film-magyarul-5C3JwICV7yjVTTje
Jámbor András, az igazi baloldali politikus: https://youtu.be/JBE3Qi1Y_Q8
Bëlga - Nemzeti Hip-Hop: https://www.youtube.com/watch?v=ImeeHSM8XQg&t=2860s
A kèrdéseket Borisz M Ascher tette fel
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld helyett még mindig Budapestről – Szilágyi Stefi
Franciaország – Derdák András
Anglia – Pajer Kristóf
hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/26/2021 • 1 hour, 4 minutes, 22 seconds
Pogátsa Árnyékot vet: de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt.
A mostani műsor kapcsán rengeteg címötletünk volt, az egyik favorit : „Magyar bérek a béka segge alatt, avagy igen, az osztrák árufeltöltő sokkal többet keres mint egy egyetemi docens”, de végül megfogadtuk, hogy többet nem beszélünk csúnyán , inkább a finomabb és rövidebb verziót használtuk.
A téma adott, miért keresnek nyugaton többet, hová tűnt a középosztály, ilyen magas adóbevételek mellett miért nem futja oktatásra, egészségügyre és kultúrára. Ezekre a kérdésekre Pogátsa Zoltánnal kerestük a választ, a végére nagyjából meg is találtuk, de az eredmény sok reménnyel nem kecsegtet.
A felvételt követően máraz írekis megszavaztáka csatlakozást a globális minimális társasági adóhozés ami még jó hír, hogy ezt lehoztaa VAOL-is ami egy MediaWorks csoporthoz tartozólap, tehát van remény :)
https://www.vaol.hu/nemzetkozi-gazdasag/irorszag-megemeli-a-tarsasagi-adot-az-oecd-kezdemenyezesere-5366957/
Ha valakitérdekel az angol kormány adóbevétele, itt böngészhet:
https://www.statista.com/statistics/284298/total-united-kingdom-hmrc-tax-receipts/
ha a magyar, akkor itt:
Ja azt nem talha valaki megleli küldje belinkelem :)
Érdekesség kedvéért hasonlítsuk össze, ha ugyanazt a bért beütjük az angol illetve a magyar bérkalkulátorba (itt figyelembe kell venni a munkaadói járulékot is) akkor mi jön ki. Nem lövöm le a poént, de igenelkeserítő, hogy Angliában csak kétszer keresnek többet, de háromszor annyit visznek haza.
Műsorvezető: László Pál
Pogatsa Zoltán - Magyarország
Bán András - Svédország
Derdák András - Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
Hang- Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/12/2021 • 1 hour, 23 minutes, 42 seconds
Szarabb, mégis jobb - élhető helyen élünk?
A mai adásban elmerengünk azon, hogy mitől élhető egy város? Összehasonlítjuk Portsmouth-ot, Montpellier-t, Párizst, Jeruzsálemet, Stockholmot és Budapestet a saját élményeink alapján.
Megvitatjuk, hogy milyen szempontok alapján lehet egy várost élhetőnek nevezni és elmerültünk a lakhatási körülmények részleteiben is. Kifejtjük, hogy mit jelent a 15 perces város koncepció a választott lakhelyeinken.
Vigyázat, trágár szavak hangzanak el az adásban és egy ponton szétesünk!
A 15 perces koncepció: https://hu.euronews.com/2021/09/15/15-perces-varos-a-jovo-kulcsa-vagy-csupan-utopia?utm_medium=Social&utm_source=Facebook#Echobox=1631710254
Az élhető városok listája: https://en.wikipedia.org/wiki/Global_Liveability_Ranking
Műsorvezető: László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András - Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/28/2021 • 1 hour, 22 minutes, 38 seconds
Bàntalmaz a kormányom.
A mai adás témáját egy olvasoi levél adja, amit közkinccsé is teszünk. Eddig is sok adásban foglalkozzunk azokkal a lelki folyamatokkal, amik a kivándorlás során ért minket, de most bőséggel volt időnk ezt kibeszélni.
"Ámulattal látom és hallgatom, hogy milyen jó az oktatás, milyen jó a covid- megoldás, milyen jó az egészségügy, az érdekképviselet, a környezetvédelem, a demokratikus rendszer, a szomszédi viszony, a táj, a bürokrácia, egyszerűen MINDEN a Ti országaitokban és a barátaim választott hazájában is. Persze tudom, hogy nincs ez így, mármint hogy MINDEN, de ugye innen nézve nagyon könnyen tűnik úgy, hogy tényleg MINDEN MARHA JÓ.
Egyszercsak elkezd ez fájni, hogy milyen jó Nektek, hogy MINDEN olyan jó, itt meg minden milyen szar és innen nézve sokszor tényleg MINDEN szar és jajj, elkezdem magam és a többi itthon maradt szerencsétlent sajnálni.
Ekkor azért kiakadtam magamon, mert tudom, hogy mennyi minden nehéz Nektek is, bele tudok érzeni abba, hogy milyen nehéz lehet távol élni a hazánktól, az itteni szeretteinktől és nem értem, hogy mi és miért fáj nekem ebben. Főleg, hogy csodás, boldog életem van és egyáltalán nem jellemző rám az irigység, meg hát amúgy is? milyen primitív érzések ezek? És mégis azon kapom magam, haragszom magamra, nagyon haragszom a magyar emberekre, haragszom a 20 éves fiamra, aki a szar magyar egyetemre megy (az ország állítólag legjobbjára amúgy, mert olyan okos és ügyes és szorgalmas, hogy felvették a legmagasabb pontszámú államilag finanszírozott szakra) és nem külföldre, mert azt mondja, hogy ide született ebbe az országba és neki itt van dolga. És nem fél az egyetemtől, mert ha tényleg nagyon szemetek lesznek (erről híres ez a szak), mondja ő, akkor ott hagyja. HOGY MI VAN? Mitől ilyen laza és okos ez a gyerek? És mitől ilyen tudatos? Magamba szálltam és azt kutattam, hogy miért nem örülök, hogy itthon marad és láthatom, ölelhetem bármikor. A válaszom az volt, hogy féltem. Na, de mitől? Tettem fel magamnak a kérédést ekkor már a barátaimmal és a férjemmel beszélgetve. Arra jutottam, hogy attól féltem, hogy abuzálni fogják az egyetemen. Megalázzák, nem arra lesznek kiváncsiak, hogy mi tud, hanem arra, hogy mit nem. Hogy fájni fog a feje a sok éjszakázástól, az egyáltalán nem korszerű biflázásra épülő tanulástól... hogy ebben lesz része a méltó tanulási környezet helyett. És ő attól ilyen erős és elszánt- azon kívül, hogy fiatal, mert nem élt meg még abúzust az életében. (ez a luxus az életünkben, hogy nem állami iskolába járatjuk a gyerkeinket ugyanis)
Ez az abúzus-motívum és az ehhez való viszonyulásom megismerése választ adott sok mindenre. Azt kezdtem el látni és lett ettől sokkal könnyebb minden, mert elmúlt a haragom és csak a tehetetlenségből adódó bánat ül már rajtam, hogy a magyarokat a történelem során sok ilyen olyan szintű abúzus érte, mígnem mi magyunk is abuzerré váltunk és erről soha senki nem beszél. Ahogy a németek állítólag ki tudták beszélni és meg tudták élni a nácizmusuk terheit, mi ugye semmi ilyet nem csinálunk. Erőtlenek vagyunk bánatosak, kiszolgáltatottak, hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok, ahelyett kezünkbe vennénk a sorsunkat, ilyen OV- féle képzelt megmentőkbe kapaszkodunk, bántjuk egymást... szerintem népünk és az egyes emberek karakterjegyei is teljesen hajaznak a bántalmazott emberek tünteire. Kutakodtam ezzel kapcsolatban és sok mindenkivel megosztottam a fenti agymenésemet. Ezt a cikket találtam, melynek szerzője pont erre jutott magyarok és a választott kormányunk kapcsolatát illetően, úgy érzem, világosabban benne van a lényeg, mint az én érzelgős soraimban.
Lehet ez egy lehetséges válasz a magyar nemzet ilyen-olyan állapotának okait kutatva? milyen jó lenne, ha elkezdenétek arról is beszélgetni, hogy mi a szart lehet ezzel kezdeni. Mármint egy ilyen balsors feldolgozásával. "
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/14/2021 • 59 minutes, 14 seconds
A jövő nemzedék - iskola kezdés külföldön
Az első 20 percben Pali hangsávja rémes, ezért külön elnézést kérünk. Mi lehetne más a nyáriszünet utáni első adás témája mint az iskola és ovoda kezdések bemutaása választott új hazánkban. Szó lesz a katonás francia ovodától, a liberális svéd álltalános iskolák és izreli egyetemken keresztűl egészen az angol felsőoktatásig. Az utobbít a rossz nyelvek szerint megviselte a Brexit, de nem, mert rögtön potolták a kieső európai diákokat Kinából, az USA-ból és Nigériból.
Persze szóba kerülnek a nyári élmények is, hogy ki merre és hogyan tölltötte a rendelkezésére álló szabadidőt.
Brexit hatása az angol felsőoktatásra: https://www.universityworldnews.com/post.php?story=20210819092302668
Késelő ifjuság Angliában: http://www.knifecrimes.org/worried-about.html
Műsorvezető: László Pál ( most Görögország)
Pettik Ági : Izrael
Bán András - Svédország (most BP)
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/31/2021 • 1 hour, 11 minutes, 18 seconds
Merjek-e külföldön vállalkozni?!
Ez a beszélgetés 2019 decemberében jelent meg eredetileg a halottnak a coach podcastben. Azóta a főhős belekezdett a vállalkozásába...
Kristóf 47 éves, három éve él UK-ban a feleségével és 3 gyermekükkel. nagyon kellemes munkahelye van, de nem bír a vérével és saját vállalkozása beindításán töri a fejét. a baj csak az, hogy már egyszer nagyon csúnyán megégette magát Magyarországon, amikor az általa alapított cég túl nagyra nőtt.
érdemes eldobni a biztos jót egy bizonytalan még jobbért? mennyivel kockázatosabb külföldön saját bizniszt alapítani? mekkora a felelősség egy családapán? kell-e mindig több? miért?
próbáltam segíteni Kristófnak megtalálni a választ ezekre a kérdésekre. érdekes végeredménnyel zárult a konzultáció.
hallgasd meg és írd meg kommentben, mit gondolsz az esetről az adáshoz kapcsolódó blogbejegyzés alatt vagy a podcast zárt facebook csoportjában!
Pajer Kristóf
Bán András
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/17/2021 • 1 hour, 5 minutes, 35 seconds
Pettik Ági speciál
A mai adás főszereplője Pettik Ági Jeruzsálemből, aki mentálhigiénés szakember, családsegítő, 4 gyermekes anyuka, a Besh o drom együttes szervezője és első számú rajongója, nem mellesleg műsorkészítő társam az árnyék podcastben.
Arról beszélgettünk, hogy
milyen feladatokat hoz a szülői szerep, hogyan viszonyul ez a munkahelyi munkavégzésünkhöz?
mire érdemes törekedni, amikor arról a híres egyensúlyról beszélgetünk?
a munkánk az életünk? vagy a család a minden? ki mit választ és miért?
mennyi áldozatot érdemes hozni a karrierért?
mi történik egy párral amikor szülővé válnak?
miért mennek el a frissen anyává vált nők sokan a civil szervezetekbe és hogyan égetik ki magukat?
megannyi kérdés, rengeteg érzékeny és értelmes válasz.
Áginak itt írhatsz: [email protected]
hangmérnök: Barcza Gergő
csatlakozz az Árnyék podcast közösség zárt facebook csoporthoz, hogy ne maradj le semmiről!
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/3/2021 • 1 hour, 47 minutes, 54 seconds
Mikor lépünk ki az EU-ból?
László Pál igazoltan (fogjuk rá) hiányzik, de mi akkor is készítünk adást. Bán András próbálja meg betölteni a Pali helyén keletkező galaxisnyi űrt a műsorvezető poszton. A nyári „záró” adásban szó lesz a hazautazók kultursokkjáról, a Budapestet ellepő szmájli kampányról és arról hogy mennyire akar maradni az EU-ba a kontinensre érkező legifjabb nemzet.A legfontosabb kérdés is teritékre került, hogy ki kinek drukkolt az EB alatt.
Műsorvezető: Bán András - Svédország (most BP)
Pettik Ági : Izrael (most Horány)
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely (most Horány)
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/20/2021 • 1 hour, 5 minutes, 16 seconds
Na hol nem fogunk megöregedni ?!
A mai műsor gerincét a TASZ „Több köt össze” elnevezésű kampánya adja , így mi is a gyűlöletkeltés problémájára igyekszünk felhívni a figyelmet. A téma összetettsége miatt szeretnénk minél több nézőpontból beszélni erről a társadalmi jelenségről, hogy pontos rálátást adhassunk arról, hogy hogyan befolyásolja a mindennapi életünket a gyűlölködés, milyen folyamatokat indít el bennünk, hogy milyen lenyomatokat hagy ez a jelenség hosszútávon a társadalomon, és hogy mit tehetünk ellene.
#TöbbKötÖssze – kampányt indít a TASZ és Nagy Zsolt a gyűlölettel szemben egy olyan országért, ahol mindenkinek jó élni
A politikusok, a polgárok választott képviselői az elmúlt évtizedekben egymással ellenséges táborokra osztották a társadalmat, például aszerint, hogy milyen a bőrszínük, mit gondolnak a világról, vagy kit szeretnek.
Csak jogi eszközökkel azonban nem lehet fellépni a kirekesztés ellen.. Szükség van arra is, hogy a polgárok se menjenek el szó nélkül a rasszista vagy homofób kijelentések mellett.
A kampányhoz készült kisfilm főszereplője Nagy Zsolt
https://www.youtube.com/watch?v=2hoYjxG6vVE
A kampányról hosszabban pedig itt olvashattok: tasz.hu/többkötössze
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/6/2021 • 55 minutes, 15 seconds
Magyarságtudat - szülinapi adás 2. rész
A szülinapi adásunk második részében megpróbálunk válaszolni pár hallgatói kérdésre, olyanra mint pl: „Kinek mi tetszik vagy nem teszik az új választott hazájában”, „Mit jelent kint magyarnak lenni”, stb. Persze rengeteg kérdés válaszolatlanul marad, mert úgy elrepült az adás idő ismét, hogy még rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Valamit ki fogunk találni, hogy ezekre is választ kapjatok, de lassan vissza kell térnünk a normál adásmenetbe.
link:
Sigur Rós - Route One (Iceland)
szereplők:
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld – Szilágyi Stefi
Franciaország – Derdák András
Svédország – Bán András
Anglia – Pajer Kristóf
aki otthonról moderálja a csapatot – László Pál
hang: most Barcza Gergely és olyan is lett :)
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/22/2021 • 1 hour, 28 minutes, 39 seconds
Miért költöztünk külföldre - szülinapi adás
Egy évesek lettünk és a hallgatói kéréseknek elegettéve arról beszélünk, hogy a csapatból ki miért döntött úgy, hogy új hazát keres. Szóba fog kerülni, hogy ma is úgy döntene-e, hogy kiköltözik, ha igen ugyanabba az országba? Van-e honvágy? Vissza fog-e valaha költözni? Milyen identitása van a gyerekeinek. Ez most az első rész, folytatás következik két hét múlva
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld – Szilágyi Stefi
Franciaország – Derdák András
Svédország – Bán András
Anglia – Pajer Kristóf
aki otthonról moderálja a csapatot – László Pál
hang: most nem Barcza Gergely ajnos olyan is lett :)
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/8/2021 • 1 hour, 6 minutes, 7 seconds
"izraeli hírszerző lett a lányom" - a palesztin háború belülről
A tizenegy napos palesztin-izraeli fegyveres konfliktus utolsó napján rögzítettük ezt az adást, amelyben a Jeruzsálemben élő Pettik Ágit kiegészítette férje, Barcza Gergő (aki a hangmérnökünk) és lányuk Sára, aki két évet szolgált az izraeli hadseregben a hírszerzésnél.
Elmesélik milyen személyesen megélni egy háborús helyzetet az új hazában úgy, hogy a gyerekeik is bármikor érintettek lehetnek a kötelező sorkatonaság miatt.
Mennyit ér meg hazát váltani? Mennyire vagyunk cionisták és jobboldaliak? Mennyire másként néz ki Európából az izraeli story?
Ezekről beszélgettünk ebben a nagyon személyes és egyáltalán nem érzelemmentes adásban. Fogadjátok szeretettel!
Felvétel várható időpontja : május 20 csütörtök, magyar idő szerint 21.00
A zárt facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/arnyekpodcast.hu
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/25/2021 • 1 hour, 19 minutes, 20 seconds
Munkanélküli támogatás külföldön
!! csatlakozz az ÁRNYÉK PODCAST KÖZÖSSÉG privát csoporthoz a facebookon!!
Derdák András kényszerű cégfelszámolása (RIP Sziget FR) kapcsán a munkanélküliek kenyeréről beszélgettünk emelkedett hangulatban, rengeteg személyes példát hozva arra, hogy miért nem folyamatos félelem és reszketés az egyszeri munkaválaló élete a hanyatló nyugaton (és keleten).
Ismét nem sikerült a tervezett adásmenet betartása, sőt a rendelkezésre álló idő még a külföldi munkanélküli támogatások kivesézésére sem volt elég. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez a felvetés felhozott egy csomó másik érdekes témát, mint például a most indított zárt facebook csoportunk, amit rendesen próbálunk bepromozni. Azt is megtudhatjuk az adásból, hogy miért nincs már a Szigetnek francia weboldala, és miért nem munkanélküli az olasz programszervező, ellentétben a franciával, hogy miért is keresünk egy nekünk is nyilatkozó úthengerest a Mészáros és Mészáros Kft-nél. Ami a svéd támogatási rendszerről elhangzott azt le sem mertem írni, mert a hazai hallgató elszédülne ha meglátná leírva, ezért kérem azt a részt mindenki ülve hallgassa.
Angol támogatási rendszer:
https://hungliaonline.com/az-altalanos-tamogatas-universal-credit-angliaban/
Svéd munkanélküli támogatás:
https://hu.jurister.live/a-munkanelkuli-ellatasok-svedorszagban-sved-ugyved
https://ec.europa.eu/employment_social/empl_portal/SSRinEU/Your%20social%20security%20rights%20in%20Sweden_hu.pdf
Francia munkanélküli támogatás:
https://24.hu/kulfold/2020/04/20/koronavirus-franciaorszag-munkanelkuliseg/
Izrael munkanélküli támogatás:
https://izraelinfo.com/2020/03/12/koronavirus-munkajog-fizetes-betegszabadsag-elbocsatas/
Az Ági által emlegetett dal:
https://youtu.be/tqetfBgWVhY
„Ez kèt dal egybefűzve. Az első amiről beszéltem, az adásban. Marokkói nóta, amire írtak egy hèber szöveget. Aktualizàltat. Szöveg durvàn:
1 versszak: Elmentem a munkaerő hivatalba,
Megkèrdeztèk honnan jöttem,
Marokkkòbòl- mondtam, mire mondtàk Viszonlàtàs!
2 versszak
Marokkòiul van, gondolom semmi köze a munkakeresèshez
3 versszak
Elmentem a munkaerő hivatalba,
Megkèrdezték honnan jöttem,
Lengyelorszàgból- mondtam,
Mire mondtàk:
Fàradj be!
4 versszakot nem.èrtem, mert nem hèberül van ugye.
A másik meg egy klasszik egyiptomi szám, amiben a az a tèma, hogy a csaj meg a sràc nem jutnak dűlőre, mert hiába stíröli egyik a màsikat, az nem köszön neki. Egy lèpès, meg egy fèl a cìme amùgy.
A hivatalokba valò bejutàs, ügyintéző rokinszenvènek elnyerèse magyarkènt sem volt anno könnyed. Az amerikai àlom volt ötvözve a szovjet bürokràciàval. Ez mostanra elmúlt nekik.”
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang : Barcza Gergely
csatlakozz az ÁRNYÉK PODCAST KÖZÖSSÉG privát csoporthoz a facebookon
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
5/11/2021 • 1 hour, 7 minutes, 6 seconds
vörös tér, Budapest
Ez az adás ismét különlegesre sikeredett, becsülettel készültünk különböző témákkal és az adás előtt szinte egyszerre tette fel mindenki a kezét, hogy ma ne beszélgessünk hazai politikáról, mert valami borzalom, ami a politikai közbeszédben kezd kialakulni. Kintről nézve úgy látszik, hogy a két oldal soha nem fog semmiben konszenzusra jutni, ugyanazokat a betanult paneleket böfögik fel és egymás szapulásán kívül semmi mással nem foglalkoznak, tehát mi most egy kicsit „Ezt már neeee” üzemmódba kapcsoltunk.
György Petocz posztja : https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=10159329848337048&id=603317047
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang : Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/26/2021 • 50 minutes, 20 seconds
Öngól
Két fontos téma kerül terítékre ezen a héten. Előszőr körbejárjuk azt az újságírók által indított kezdeményezést, hogy a korházak engedjék be őket, hogy Magyarország lakossága egy reális képet kapjon az egészségügy pillanatnyi helyzetéről. Természetesen a kezdeményezés elindítói nem voltak naivak, tisztában voltak azzal, hogy a kormány ezt nem fogja engedni, de legalább elindult a közbeszédben egy vita a témáról. Önök szerint Magyarország mellett még hány európai ország tiltotta ki a sajtót a „frontvonalat” jelentő kórházakból?
https://hang.hu/belfold/2021/03/31/a-szabad-tajekoztatas-eleteket-menthet-ujsagirok-nyilt-levele-a-miniszterelno%cc%88knek/
Második témánk természetesen a Petry ügy, vagyis inkább annak tükrében a szólásszabadság helyzete Európában. Mennyire volt ez öngól a nyilatkozó részéről?
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf . Anglia
Hang: Barcza Gergely
Aláírásgyűjtés, hogy beengedjék az újságírókat a kórházba. Pali mesélje el miért kezdeményezték és mit vártak az egésztől. meglepett-e bárkit is a paraszt reakció a kormány részéről
Petry ügy. Otthonról nézve felháborító, hogy a véleménye miatt kirúgták. Innen nézve vállalhatatlan egy cégnek, ha az alkalmazottja ilyen hülyeséget beszél
„a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak” Gulyás László történész előadása
https://telex.hu/belfold/2021/04/07/gulyas-laszlo-tortenesz-eloadas-szegedi-tudomanyegyetem
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
4/12/2021 • 1 hour, 4 minutes, 54 seconds
Mi már elmentünk. Te idén se fogsz - vendég: Wallner András
A Magyar Hang tegnap azt boncolgatta, hogy mikor lesz lazítás, átnézték az elmúlt napok ígéreteit és jóslatait. Mi azt boncolgatjuk, hogy a turizmus problémáinak kezelése hogyan történik külföldön, arra is fény derül, hogy nemcsak a „gazdag” Németországban, de még a hazánknál jóval szegényebb Thaiföldön is komolyabb segítséget kapnak az emberek (GDP arányosan meg végképp) mint kis hazánkban. MivelThaiföld szoba került természetesen Stefi beszámol, hogyan próbál visszajutni választott második hazájába és arról milyen érzés Magyarországon „ellátatlannak” lenni, azaz vigyázz” hazatérő fiatal”, mert a két szék közé esel.
A külföldi turisztikai támogatások megértéséhez vendéget hívtunk, Wallner Andris személyében, aki közgazdászként Németországban a szállodaiparban dolgozik.
ui: A címmel nem Lölö dubai útjára akartunk utalni (bár helytálló), hanem a saját kis exodusunkra
Műsorvezető : László Pál
Wallner András: Németország
Szilágyi Stefi: Thaiföld
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Hang : Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/29/2021 • 55 minutes, 45 seconds
Ennyibe kerül egy emberélet - vendég: Takács Péter Zoltán
Ebben a rengeteg téves információt tartalmazó légkörben megpróbáljuk kibogózni a vakcina körüli dolgokat, hiszen még mindig nincs válasz azokra az egyszerű kérdésekre , hogy melyik a jó?, és jó-e egyáltalán a kínai vagy az orosz oltóanyag? ki mivel oltatná be magát stb. Ennek megértéséhez egy olyan vendéget hívtunk, aki Németországban folytatott gyógyszerkereskedelmi munkája révén valamelyest pontos információkkal rendelkezik. A beszélgetés alatt az is kiderül, hogy kb. mennyit szán átlagosan egy ország egy megmentett emberi élet évért ( igen egy megmentett év mennyibe kerül).
Végül megpróbáljuk megérteni, hogy hogyan tudják elhinni az emberek az olyan rémhíreket, minthogy az Izraelben beoltott 60 év felettiek 63 %-a meghalt, a 25-60 év közöttiek közel 80 % -a , azaz a 10 milliós ország lakossága most kb 4,5 millióra zsugorodott egy hónap alatt., és ezt holt komoly képpel kapjuk az arcunkba.
Műsorvezető : László Pál
Takács Péter Zoltán: Németország
Pettik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Hang: Barzca Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/15/2021 • 1 hour, 1 minute, 28 seconds
Durvuló közbeszéd – és hol van még a gödör alja
Már rég volt, hogy „extra” vendég nélkül, csak magunk beszélgessünk, most a közbeszéd állapotáról, az oltások pillanatnyi világhelyzetéről és azt is megtudjuk, hogy Ági beoltva még is COVID-os lett.
Áder Jánosnak az újraválasztásakor elfelejtettek szólni a párt társai, hogy mire készülnek a közbeszéd tematizálásával, mert ha tudott volna róla, akkor biztos nem szövi bele a nyitó beszédébe, amelyben még a hazai politikai közbeszéd állapotának romlását tette szóvá „ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk” 2017 ben még csak „kivágni, mint macskát szarni” és „taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni” szövegek zsibbasztották az agyunkat, de napjainkra szépen bekúsztak a magánszféránkba és már az is baj, ha egy kicsit kövér vagy, vagy esetleg alacsony, rögtön megkapod a „büdös libsi” bélyeget.
1 téma Közbeszéd helyzete (Bandi , Kristóf)
https://444.hu/2021/02/19/ezekkel-a-szovegekkel-megy-neki-a-ner-annak-ami-nem-az-ove
2. téma A magyar “elit” (András)
https://www.valaszonline.hu/2021/01/18/kovacs-tibor-elitek-liberalizmus-velemeny/
3. Hogy állunk az oltásokkal, ki mikor és hogyan nyit (Ági)
https://24.hu/kozelet/2021/02/21/koronavirus-oltas-lazitas/
Műsorvezető : László Pál
Petik Ági : Izrael
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf - Anglia
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
3/1/2021 • 1 hour, 2 minutes, 22 seconds
Raktárcsend-ki mondja már meg mit lehet kérdezni? - Zeneipari extra 2.0 - Különleges vendég: Miquèu Montanaro
Pont fél éve készítettük az első zeneiparral foglalkozó extra adásunkat. Szeptemberben még nagy bizakodással tekintett mindenki a régóta várt támogatásra, ami mostanra „garázskoncert” néven híresült el. Azóta kiderült, hogy Rodolfo kezdő szemfényvesztő volt a támogatás kezelőihez képest.
Miquèu Montanaro francia dalszerző, zenész, különleges vendégünk rámutat a hazai szolidaritás hiányosságaira és az érdekérvényesítés lehetőségeire a zenész társadalmon belül, mert nemcsak Izraelben tűntetnek az igazukért, de még a francia kisvárosokban is.
Ez a beszélgetés rengeteg témát felszínre hoz, amiről a hazai közegben az érintett szereplők nem mernek beszélni, de az biztos, hogy ezek a hangulatok a felszín alatt forrnak.
02.45 - Miquèu Montanaro hogyan került Magyarországra
03.20 - SZIGET France csődje
06.55 - Magyar bértámogatási rendszer vergődése
09.10 - Lemezeladások "szárnyalása" ......... (enyhe kacajok a háttérben)
09.22 - Német támogatási rendszer
14.05 - Izraelben hogyan harcoltk ki maguknak a támogatást a zenészek
18.28 - Már a pandémia előtt is volt támogatási rendszer a francia zenészeknek.
22.50 - Hogyan osztotta meg a garázskoncert a hazai zenei "elitet"
28.20 - Streaming ?? !! ??
34.28 - A francia zenész szakszervezet és sztrájk
42.10 - A német zeneipari tüntetések
44.44 - Mi a jövő?? !!
Jeges Zsolt - Németország - - Független lemezkiadók Szövetségének az elnöke
Varga Balázs - Magyarország - TIXA jegy vezetője, FeketeZaj Fesztivál főszervezője, VHK zenekar menedzsere
Barcza Gergely - Izrael - Besh o droM zenekar, Eyal Golan
Miquel Montanaro - Derdák András - Franciaország
Műsorvezető : László Pál
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/15/2021 • 1 hour, 1 minute, 2 seconds
Szólásszabadságban "szóhoz" jutni - vendég: Deutsch Tamás
A podcastunkat az a vágy hívta életre, hogy a külföldön élve megszerezhető tapasztalatokat és tudást visszaáramoltassuk a saját szülőországunk felé.
Ez az adás mindenképpen rendhagyó. Rendhagyó, mert bár eddig is politikáról beszélgettünk, aktív politikus soha nem volt vendégünk. Most kivételt tettünk. Meghívtuk Deutsch Tamást, a Fidesz EP képviselőjét, mert azt gondoljuk, hogy szükség van vitákra. Komolyan értékeljük, hogy elvállalta a beszélgetést, bár több-kevesebb kétség maradt bennünk afelől, hogy sikerült-e közelebb jutnunk a másik által képviselt értékekhez, a másik valóságához. Annyi biztos, hogy mondott érdekes dolgokat.
Például, hogy nem csak az a célja a Fidesznek a Facebook-törvénnyel, hogy az ne tudja letiltani azokat, akik megszegték a felhasználási feltételeket. Deutsch Tamás azt is elmondja, hogy meg is akarják adóztatni nagy tech cégeket. Esszenciális kérdés: a Facebook médium vagy közösségi háló?
Az is kiderül, hogy szerinte jobb kórházak működnek a vidéki Magyarországon, mint Brüsszelben, és szerinte romának is jobb itt lenni, mint máshol Európában.
Ha már régóta követsz minket, ne hallgasd meg ezt az Árnyék podcast epizódot!
kivéve, ha szeretnéd élőben hallani, hogy miként is működik a post truth világa, és milyen egy populista politikus akcióban, aki lyukat beszél a hasadba, és lesöpör minden más véleményt.
Pettik Ági: Izrael
Deutsch Tamás: Brüsszel (de igazából Budapest)
Derdák András: Franciaország
Pajer Kristóf: Anglia
hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
2/1/2021 • 1 hour, 11 minutes, 27 seconds
Egyenlőség ellen beoltva -vendég: Orsós László Jakab (New York)
A mai adás vendége Orsós László Jakab kurátor, aki 15 éve él New Yorkban és a Brooklyn Public Library Vice President of Arts & Culture tisztségét tölti be.
Beszélgetésünk központi témája a Capitolium ostroma és annak politikai háttere. Részletesen megtárgyaltuk, hogy a távozó amerikai elnök Donald Trump kitiltása a Twitter, Facebook és Youtube platformokról az vajon a szólásszabadság korlátozása-e?
Kiértünk arra is, hogy mi a baj a kapitalizmussal és a kapzsiság milyen módon torzítja a demokráciát.
Megtudhatjátok, hogy mi történik, amikor valakit beoltanak a COVID-19 ellen, mivel a csapatunk egyik oszlopos tagja már túl van a vakcinán. Kiderül, hogy vajon az 5G aktiválja-e a forró drótot Bill Gateshez és hol hogyan halad az oltási terv(?) végrehajtása.
Vigyázat! Az adás meghallgatásától előfordulhat, hogy okosabb leszel, ezért mindenkit kellő körültekintésre intünk!
Műsorvezető : László Pál
Pettik Ági : Izrael
Orsós László Jakab: USA - New York
Bán András : Svédország
Derdák András: Franciaország
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/18/2021 • 50 minutes, 30 seconds
NEM LESZ SZIGET ?
2021 első adásában a teljes stáb jelen van. Megbeszéljük, hogy kinek mi volt a legjobb hír 2020-ban és, ki mit kíván az új évre?
Azon kívűl, hogy Andris elmondja véleményét mit gondol a nagy fesztiválok sorsáról és a kicsik lehetséges sikeréről 2021-s évben, a felvétel közben felmerült a kérdés, hogy hogyan gondolkodnak azok, akik szerint a covid-19 egy összeesküvés az emberiség ellen és az oltás csupán Bill Gates chipjének a beültetésére szolgál?
Megdöbbenésünkre kiderült, hogy nem is annyira egységesen gondolkodunk a járványról és az oltás szükségességéről. Átbeszéltük, hogy ki miért oltatja vagy nem oltatja be magát és mikor?
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld –Szilágyi Stefi
Franciaország – Derdák András
Svédország – Bán András
Anglia – Pajer Kristóf
aki otthonról moderálja a csapatot – László Pál
hang: Pajer Kristóf
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
1/4/2021 • 53 minutes, 40 seconds
Nők az árnyékban - Veiszer Alindával
Novák Katalin csodás karácsonyi köszöntője a nők számára a szeretet ünnepének küszöbén arra késztetett minket, hogy egy olyan műsort csináljunk amiben csak csajok szerepelnek, azok akik párjukon keresztül vagy személyesen érintettek az Árnyékban. Egyedül Timi lóg ki a sorból, akit a Szín Folt Cafe podcastból ismerhettek, de párja Lehi már volt vendég nálunk az Angliából való hazaköltözés dilemmájával. Mivel csak nők beszélgetnek, így könnyen eljutnak a vidám kisfilmtől a szülészetek állapotán át a nőgyógyászok lelki világán keresztül a karácsonyi készülődésig. Ez egy jó példa volt arra, hogy a politizálásban sem kell a nőknek maguk elé engedi a férfiakat.
Műsorvezető : Veiszer Alinda
“Vendégek”
Franciaország Földes Anita
Izrael: Pettik Ági
Thaiföld: Szilágyi Stefi
Anglia – Budapest: Timi
#politika #hazakötözés #Novák Katalin
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/21/2020 • 1 hour, 16 minutes, 58 seconds
Színház az egész ország - vendégünk Schilling Árpád
Egy nemzetbiztonsági kockázat a mostani Árnyék vendége. Jászai Mari-díjas rendező, a Krétakör alapítója, Schilling Árpád, akiről maga Német Szilárd mondta a fenti véleményt. Valamikor azt nyilatkozta, hogy az élete negyedét viszi el a politika, de sokkal kevesebbet kellene neki ezzel foglalkozni, hogyha többen foglalkoznának vele. Mármint a politikával. Hát most tessék.
Az Ő látásmódja egy kicsit más szemszögből is rávilágít kis hazánk, már szinte Mikszáthi belpolitikai történéseire. Nem volt tervben, de nem tudtunk szó nélkül elmenni a nemzeti ersztény eus képviselőnk menekülése mellett. Demeter Szilárd náci-beszéde szinte tökéletes illeszkedik a hazai új „közélet”-i képbe, jól bemutatva az alkalmazkodási kényszerrel küzdő hivatalnok szerencsétlenkedését, Természetes szó esik az SZFE harcáról és arról, hogy a diákok harca mellet menyire őszinte az őket tüntetésileg támogató színész társadalom viselkedése. A beszélgetésből nem maradhatott ki az Árpád által képviselt kiút program témája, ami rögtön felszínre hozta a vidék cigányság, kisebbség helyzetét, nem csak kis hazánkban, hanem Angliában, Franciaországban és Izraelben is.
Szóval most is lesz itt minden, meg irónia, meg néha túlfűtött érzelmek is. És persze ami minden árnyékból előbújik, a hazaszeretet.
Ha kíváncsi vagy ki-kicsoda a műsorban itt meghallgathatod: https://open.spotify.com/episode/7jsz2Wughd6QvDjXIHvX6Y
Műsorvezető : László Pál
“Vendégek”
Franciaország Schilling Árpád
Izrael: Pettik Ági
Anglia: Pajer Kristóf
Svédország: Bán András
Franciaország II. Derdák András
Hang Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
12/7/2020 • 1 hour, 16 minutes, 27 seconds
Alaptörvény az ágyamban
A Covid és a viharvert EU árnyékában kiveséztük a görög „adóparadicsom” ajánlatot és arra is fény derült, hogy Kristóf már nem naprakész a hazai adóügyekből, bár egy régebbi blogbejegyzésben levezette a hazai és az angol adózási rendszer különbségeit a saját helyzetére tekintve
https://furdancs.blog.hu/2017/09/22/egy_magyar_ur_angliaban_miert_annyi_az_annyi
Nem tudtunk szó nélkül elmenni az új ellenségkép kialakítása és ennek az alaptörvényben való rögzítése mellett. Ági pontosan meghatározta a helyzetet, hogy Viktorunknak semmi keresnivalója a hálószobánkban.
Ide belinkeljük Pali emlegetett cikkét Nádasdy Ádámmal: https://24.hu/belfold/2017/07/08/nadasdy-adam-tanithatnank-az-embereket-a-jora-de-ehelyett-rosszra-tanitja-oket-orban-viktor/
Természetesen szóba került Magyarország új szabadságharca és eme dicsőséges hadjáratnak külföldi vetületei egy kis Brexittel fűszerezve.
Felvétel időpontja: nov 19 csütörtök 21.00
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Anglia: Pajer Kristóf
Franciaország ( Margit Híd budai hídfő): Derdák András
Svédország: Bán András
Hang : Barcza Gergely
1. téma (András)
Hogyan védekeznek az államok a kovid gazdasági hatásai ellen.
https://hvg.hu/gazdasag/20201116_Valsagkezeles_mashogy_Gorogorszag_50_szazalekos_adokedvezmennyel_csabit?fbclid=IwAR1U23KOZ1_3QTc2sNnPIXlkvtwctZP4W0FDvTgcx1pmTz-hy0gIxDCXQ1A
2 téma (Ági)
Mit mernek megcsinálni a “védekezés” -nek álcázva
https://magyarnemzet.hu/belfold/kdnp-a-csaladokat-vedjuk-a-szellemi-vilagjarvany-ellen-8964356/
3. téma (Bandi, Kristóf)
az Eu zsarolása Mo és a Lengyelek által + egy kis Brexit
https://444.hu/2020/11/17/koroz-egy-otlet-hogyan-vaghatna-vissza-az-eu-orbaneknak
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/23/2020 • 1 hour, 4 minutes, 56 seconds
AA: Abortáljuk Amerikát
Az adást 2020. november 5-én rögzítettük, amikor még nem volt világos, hogy Trump vagy Biden nyeri az amerikai elnökválasztást. Ettől függetlenül nem tudtunk nem beszélni az ügyről, aminek szerintünk az egész világra van hatása.
Az sem kerülte el a figyelmünket, hogy abortusz ügyben vad fordulatot vett néhány V4-es ország az elmúlt időszakban. Elmeséljük, hogy a választott országainkban hogyan működik az abortusz, milyen hatással van az az érintettekre?
A levezetésben a száraz november kapcsán beszéltünk kis függőségeinkről, a svéd állami alkohol monopóliumról és egyéb devianciákról.
A megígért linkek az emlegetett hivatkozásokhoz:
Hősök Tere
American Factory
Teljes fim , magyar felirattal (csak komoly tűzfallal)
Louis C.K. 2017
https://www.netflix.com/gb/title/80161109
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Thaiföld (..?...): Szilágyi Stefi
Franciaország ( Margit Híd budai hídfő): Derdák András
Svédország: Bán András
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
11/9/2020 • 1 hour, 3 minutes, 25 seconds
Keresztény tünet, brexit reggelire
Sajnos már az aktuális kovid jelentés (hogy melyik országban hogyan állnak) már kezd sztenderd blokk lenni a műsorban, csak remélni tudom , hogy mihamarabb ez kikerül.
Stefi nagy nehezen végre hazajutott Thaiföldről Budapestre és rögtön egy „Breaking News” bejelentést is hallunk tőle.
Úgy látszik Izrael a tüntetések hazája, és kiderül mekkora érdekérvényesítése van ott egy 25 fős „tüntinek”.
Az, hogy hogyan kanyarodtunk a vallási fundamentalista témához, én sem emlékszem, ahhoz újra meg kell hallgatnom, de valahogy elkezdtük elemezni hogyan lett a színes és vidám Magyar köztársaságból egy már szinte ortodox keresztényi, mogorva Magyarország (csak simán, köztársaság nélküli).
Ha már Angliából jelentkeztem, próbáltam egy kis betekintést adni, hogy mi itt hogyan éljük meg a Brexitet , becsülettel fel is készültem, de szerintem alig tudtam valamit átadni a gondolataimból, de sebaj ez még lesz téma a közeljövőben.
Köszi hogy hallgatjátok és tudjátok megosztás, értékelés, csatlakozás , stb.
https://www.facebook.com/arnyekpodcast/
Üdv mindenkinek
Kristóf
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Thaiföld (..?...): Szilágyi Stefi
Franciaország ( Margit Híd budai hídfő): Derdák András
Anglia: Pajer Kristóf
1 téma Gyors kovid jelentés,
2 téma: Van e ”kultúrsokk” a most otthon élőknek ?
Stefi: beszámolója Thaiföldi hazaútról és az otthoni beilleszkedésről
3 téma Tüntetés kultúra kishazánkban
https://magyarnemzet.hu/belfold/ratelepedett-a-baloldal-az-szfe-melletti-civil-tuntetesre-8851469/
https://24.hu/belfold/2020/10/23/szfe-tuntetes-oktober-23/
4 téma Donáth Anna és a Brexit - Brexit tévhitek a hazai közéletben.
https://facebook.com/donathannajulia.momentum/posts/952249391930783
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/26/2020 • 1 hour, 2 minutes, 1 second
A művészet nem a támogatástól függ, a művészet maga a támogatás- különleges vendégünk Wahorn András
Most egy kicsit visszafogottabbak voltunk, mert megilletődve és nagy tisztelettel hallgattuk a mestert. Megtudtuk, hogy vészelte át Mezőszemerén a covidot, mint fertőzött és pontos képet kaptunk arról, hogy végül is a művészetekre duplán igaz a mondás, " prés alatt nő a pálma", azaz ebbe a szar helyzetben mutatkozik meg ki is az igazi alkotó szellem. Abban egyetértett a Bandival, hogy az egy érdekes kísérlet lenne, ha minden külföldön élő magyar egyszerre hazatérne és szóba került, hogy Svédországban sem nem magyar kolbászból van a kerítés.Ági mesél az izraeli helyzetről és arról az új aplikációról ami segít összekötni a 6 fős csoportokat tüntetőket. Derdák Andris most a Margit híd budai hídfőjénél táboroz, és keresi a megoldást az otthoni kilátástalan helyzetekre.
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Magyarország: Wahorn András
Franciaország: Derdák András
Svédország: Bán András
1 téma Gyors kovid jelentés, Magyarországon való elszabadulásán kívül, nagyon én nem észlelek kiugrást a (legalább is közhagulatban) az érintett országokban
2 téma A magyar kultúra helyzete úgy általában, nem kihegyezve a SZFE -re és a könyvdarálásra ,de nem figyelmen kívül hagyva. Hogy látszik ez a kinti szemüvegen keresztül
3 . téma Hirtelen orvosi béremelés , hálapénz büntetése
https://www.telex.hu/belfold/2020/10/06/orvos-beremeles-torveny-kirendeles-szolgalati-jogviszony-halapenz
4. téma Tarlós és a Tanácsköztársaság
Tarlós szerint ha 2022-ben az ellenzék nyer, "könnyen számítani lehet egy tanácsköztársaság típusú vendettára"
https://444.hu/2020/10/05/tarlos-szerint-ha-2022-ben-az-ellenzek-nyer-konnyen-szamitani-lehet-egy-tanacskoztarsasag-tipusu-vendettara
5. téma mint záró körkérdés. Hol élnél szívesen
Húsz demokratikus ország, ahol érdemes lehet új életet kezdeni
https://24.hu/kulfold/2020/10/05demokratikus-orszagok-kivandorlas/
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
10/12/2020 • 1 hour, 4 minutes, 57 seconds
Az állam és az egyház szétválasztása hülyeség?!
A jelenlegi kovid helyzet kibeszélést követően ennyire parázs hangulat még nem volt mint most, amit Orbán Viktor "esszéje" váltott ki a harmincnál több libernyákkal és az "ki a magyar" felütéssel. Az csak olaj volt a tűzre, hogy a miniszterünk szerint a nyugati migránsok már tömött sorokban állnak Hegyeshalomnál bebocsátásra várva.
1, téma
A pillanatnyi kovid helyzetet és korlátozásokat az érintett országokban és milyen támogatási rendszerek léphetnek életbe ha újra lock down lesz,
2, téma
Viktor esszéje a Magyar Nemzetben
Együtt újra sikerülni fog
https://magyarnemzet.hu/belfold/egyutt-ujra-sikerulni-fog-8692965/
3. téma
Kína kontra USA
Előbb-utóbb döntenünk kell Kína és az USA között
https://444.hu/2020/09/21/elobb-utobb-dontenunk-kell-kina-es-az-usa-kozott
4. téma
A nyugati migránsok és a
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
https://444.hu/2020/09/21/orban-keszuljunk-fol-ra-hogy-nagy-szamban-fognak-erkezni-keresztenyek-nyugat-europabol
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Franciaország: Derdák András
Svédország: Bán András
Anglia: Pajer Kristóf
Hang: Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/29/2020 • 57 minutes, 36 seconds
Kik is vagyunk amúgy és hogy jövünk ehhez? | bemutat-közünk
Sokan jeleztétek, hogy még nehezen tudjátok a hangokat a személyekhez kötni, ezért gondoltunk arra, hogy így a nyári pihenős, uborka szezonban csinálunk egy bemutatkozós adást. Azon felül, hogy egy kicsit több infót kaptok rólunk, arra is megpróbálunk választ adni, hogy honnan vesszük a bátorságot a hazai belpolitikába való belepofázáshoz.
A véglegesnek mondható csapat:
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld –Szilágyi Stefi
Franciaország – Derdák András
Svédország – Bán András
Anglia – Pajer Kristóf
aki otthonról moderálja a csapatot – László Pál
és aki megpróbálja a távolból jövő hangokat egybefésülni – Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
9/1/2020 • 29 minutes, 9 seconds
Hazaköltözés Angliából vs. Lőjenek lábon ha megteszem
A nyári pihenő alatti különszámban a hazaköltözés kontra soha, soha, inkább lőjenek lábon dilemmát boncolgatjuk a 13 év után hazaköltöző Lehivel(akit a színfolt cafe podcastból ismerhettek) , Bandival aki épp a dilemmája közepén jár Svédország és a Rottenbiller utca között (halottnak a coach podcast, bezzeg a svédek !? ) és Kristóffal aki egyszer már élt kint Angliában a 90' évek elején hazaköltözött , de 5 éve újra nekivágott a családjával. Ő az aki inkább a lábon lövést választaná.
A fenti dilemma már szóba került a Halottnak a coach adásaiban is régebben.
Lehiét itt találjátok: https://open.spotify.com/episode/0JwjL32TRxQZZiytWpVgrF
Kristófét pedig itt: https://open.spotify.com/episode/1IZLjj6UifVAAMGTIH5wRC
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
8/10/2020 • 1 hour, 18 minutes, 3 seconds
A zeneiparnak is "kampó" ebben az évben - Árnyék EXTRA
Kis hazánkban nem a segítség érkezik elsőként a bajban, hanem a felvásárlási szándék egy NER közeli befektetőtől. Erről is beszel a hazai jegypiac egyik legnagyobb szereplője.
A már hetek óta várt kormányzati bejelentés kapcsán csináltunk egy extra adást, amiben külföldön élő zeneipari szereplők beszélgetnek kiegészítve egy hazai résztvevővel. Az gyorsan kiderült hogy Izraelben a legnagyobb segítség, hogy próbálnak szabályozni, de engedik a művészeket dolgozni, Németország persze szabályozott keretek között , de irdatlan mennyiségű pénzt öntenek a zenei szférára. Franciaországban sincs hiánya a támogatásnak, de a helyi érdek-képviseleti szervezetek ettől függetlenül folyamatosan nyomás alatt tartják a kormányzatot.
Egy dologban mindenki egyetértett, hogy a kincstárnak az évi több száz milliárd forint bevételt generáló ágazat nagyobb támogatást és segítséget érdemelt volna, főleg annak tükrében, hogy Ők nem azért kénytelenek leállni mert nincs kereslet irányukba, ők azért kénytelenek leállni mert NEM ENGEDIK ŐKET DOLGOZNI, és igen nem tartják bűnnek ha egy kicsit visszakapnának abból amit az évtizedek alatt befizettek a közösbe.
Műsorvezető : László Pál
Vendégek:
Jeges Zsolt - Németország - HAIL Magyar Független Kiadók Egyesülete elnök, Atomic CEE Head of Atom
Barcza Gergő - Izrael - Besh o droM zenekar
Derdák András- Franciaország - Kulturális szervező- Sziget, Exit fesztivál
Varga Balázs- Budapest - TIXA jegy vezetője, FeketeZaj Fesztivál főszervezője, VHK zenekar menedzsere
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/30/2020 • 1 hour, 1 minute, 26 seconds
Kösse fel a gatyát a magyar "gazdatípusú" férfi ha külföldre megy
Mire adásba kerül már nem tudunk változtatni az első kérdésen , hogy nekünk „Mit jelent az Index” sajnos már úgy kellene feltenni, hogy „Mit jelentett”, de reméljük az új alakuló történettel szintén meg fogjuk találni a hangot.
Még megbeszéltük a magyar férfiak archetípusa a gazda elméletről , Ági úgy átérezte a problémát, hogy szinte átvette a műsor moderálását :) , és ha már vidéki férfiak akkor nem maradhatott el annak a hírnek a kitárgyalása, hogy lassan olyan jó élni vidéken mint Budapesten. Ez a „lassan” kb. ugyan az , hogy „nemsokára utolérjük Ausztriát”, hát hajrá hallgassátok, osszátok, értékeljétek.
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Franciaország: Derdák András
Svédország: Bán András
Anglia: Pajer Kristóf
1. hír Bandi
https://444.hu/2020/07/09/orban-a-magyar-ferfiember-archetipusa-a-gazda
2.hir Ági -Kristóf
https://444.hu/2020/07/09/orban-nem-vagyunk-messze-attol-hogy-azt-tudjuk-mondani-hogy-ma-egy-magyar-faluban-ugyanolyan-minosegu-eletet-lehet-elni-mint-a-fovarosban
3.hir Derdák
https://nepszava.hu/3082811_25-milliardbol-robbantana-be-a-magyar-konnyuzenet-demeter-szilard erre megint nem maradt időnk :)
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/27/2020 • 58 minutes, 16 seconds
Mi köze van az Airbnb-nek a Nemzeti Konzultációhoz?
Téma, hogy mennyire érinti a kint élő Magyarok itthon hagyott airbnb-re használt lakások jövőjét, és ez hogyan működik Thaiföldön ( vagy nem), és mennyire inkább a szállodák megmentése miatt került képbe most mint a tényleges szabályozás és a kialakult problémák megoldása miatt.
Azt is megtudjuk, hogy melyik a kedvenc zenekara Dr. Kincses Gyulának , a Magyar Orvosi kamara elnökének, és milyen az egészségügyi ellátás Thaiföldön , Izraelben és Svédországban
Természetesen lesz egy kis helyi Covid infó is.
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Thaiföld: Szilágyi Stefi
Montpellier: Derdák András
Svédország: Bán András
hír
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20200705/barmi-is-lesz-az-airbnb-s-lakasokkal-komoly-verengzes-ele-nezunk-439926
2. hír
https://m.hvg.hu/elet/20200708_Lenard_Rita_A_halapenz_a_felelem_bere
3. hír
https://magyarnemzet.hu/belfold/nagyon-nagy-az-erdeklodes-a-nemzeti-konzultacio-irant-8351298/
4. hír
https://azonnali.hu/cikk/202
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/13/2020 • 58 minutes, 13 seconds
Valami nem stimmel a kivándorló magyarok számával - vendégünk Pesty László 2. rész
A második részben, szó lesz arról , hogy valami nagyon nem stimmel a kimutatott határátkelők száma és az általuk hazautal közel 4 milliárd euró között, hiszen ebből a számból az következne, hogy a papíron kimutatott kint élő családok közel 3-5 ezer eurót utalnak haza havonta, amit megkeresni is nehéz, nem hogy hazaküldeni.
Kitérünk arra, hogy egészen brutális mértékű lakosságvesztést jósolnak a szakemberek Magyarországra és a régióra a 2050-ig tartó időszakra. Magyarországon például az 1989-es helyzethez képest 20 százalékkal csökkenhet a lakosság lélekszáma. Ennek persze csak egy részér okozza a határátkelés, de az is ott van az okok között.
https://balkaninsight.com/2019/10/14/bye-bye-balkans-a-region-in-critical-demographic-decline/
És Pesty Laci révén természetesen témánk a székelyföldi kezdeményezés a területileg behatárolható kisebbségek autonómia kapcsán indított aláírásgyűjtés
https://irdala.hu/
Update:
Megjött a válasz a NAV-tól a kérdésünkre:
Tisztelt Pajer Kristóf!
Az „átmenetileg külföldön dolgozó" és a "tartósan külföldön dolgozó” kifejezésekre az adójogszabályok nem tartalmaznak meghatározást. Az adókötelezettséget az befolyásolhatja, hogy a magánszemély milyen célból kíván rövidebb, vagy hosszabb ideig külföldön tartózkodni.
A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények alkalmazásában általánosságban elmondható az, hogy ha a magánszemély úgy tartózkodik külföldön, hogy közben megőrzi magyarországi állandó lakóhelyét, akkor nagy valószínűséggel megőrzi belföldi illetőségét is. Ez esetben a külföldi munkából származó jövedelme a munkavégzés helyének az államában adóztatható. Ez alól csak a rövid távú kiküldetések képeznek kivételt. Ide elsősorban azok az esetek tartoznak, amikor a magyar munkáltató rövid (183 napot meg nem haladó) időre küldi ki a munkavállalóját külföldre, hogy ott a nevében munkát végezzen. Ilyenkor a jövedelem adóztatására továbbra is Magyarország jogosult.
Az illetőségre és a külföldről származó jövedelmek adókötelezettségére vonatkozóan bővebb információ a NAV honlapján megtalálható „Magánszemélyek külföldről származó jövedelme” című 4. számú információs füzetben is olvasható. Elérési útvonal: www.nav.gov.hu/Információs füzetek.
Üdvözlettel, NAV Sajtó
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
7/6/2020 • 50 minutes
Wizz Air lenne a köldökzsinór a kivándorlók és Magyarország között ? - vendégünk Pesty László 1. rész
A címben szereplő WizzAir mellett még szó lesz az új csodálatos nemzeti alaptantervről, és ezen a ponton el is fogyott a műsoridőnk, ezért két részben adjuk le Pesty Laci által moderált adásunkat.
Műsorvezető: Pesty László
Izraelből Pettik Ági
Svédország Bán András
Franciaországból Derdák András
Angliából Pajer Kristóf
1 hír,- Bán András - alias Bandi:
G7 :Európa legnagyobb fapadosa lett a Wizz Air – vak vagy bátor a cég?
https://g7.hu/vallalat/20200518/europa-legnagyobb-fapadosa-lett-a-wizz-air-vak-vagy-bator-a-ceg/
2. hír Petik Ági
HVG: Avítt, lapos, történelmet hamisít -–Kiakadtak a magyar- és történelemtanárok az új NAT-hoz készült tankönyveken
https://m.hvg.hu/itthon/20200625_Gyerek_nyelv_es_21szazad_ellenes__kiakadtak_a_magyar_es_tortenelemtanarok_az_uj_NAThoz_keszult_tankonyveken
Na itt fogyott el a 60 perc, jövőhéten folyt. köv.
3. hír Pajer Kristóf - Derdák Andris közös
pénz-hazautalós téma = hányan vannak külföldön
https://mandiner.hu/cikk/20200514_tortenelmi_fordulat_a_magyar_kivandorlasban_tobben_jottek_haza_tavaly_mint_ahanyan_elmentek
https://hvg.hu/gazdasag/20180927_Utalj_haza_fiatal__ennyi_penzt_kuldenek_a_csaladnak_a_kint_dolgozo_magyarok
4. hír Pesty Laszló - nemzeti régiókat érintő aláírásgyűjtés
https://www.valaszonline.hu/2020/04/30/pesty-laszlo-szekelyfold-irdala-podcast-hetivalasz-20/
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/29/2020 • 1 hour, 6 minutes, 12 seconds
Milyen messze van Makó Jeruzsálemtől, főleg Thaiföldön keresztül
A hazai oktatás minden hétre hoz valami érdekes témát, most a makói tanár este került terítékre jeruzsálemi szemszögből. Arra is kapunk válasz, hogy mikor nyit és kiknek Thaiföld, de szóba kerül a covid esetleges második hulláma, de most nem az Angol tudósok szemszögéből
Műsorvezető : László Pali
“Vendégek”
Izrael: Pettik Ági
Thaiföld: Szilágyi Stefi
Franciaország : Derdák András
Anglia: Pajer Kristóf
Az említett maszkviselést szabályozó thai rendőri videó: https://youtu.be/I4tfOIGBm2w?t=20
1.hír
Ági - Digitális oktatás eredménye. Mennyire mutat rá a hazai problémákra a meghurcolt tornatanár este
https://444.hu/2020/06/12/a-tankerulet-megbuntette-majd-elkepeszto-stilusban-meg-is-alazta-a-vasalodeszkas-tornatanart
2.hír
Stefi - Nyitnak a határok, karantén-kötelezettség nélkül lehet már sok országba utazni
https://444.hu/2020/06/10/pentektol-karanten-kotelezettseg-nelkul-lehet-horvatorszagba-utazni
3.hír
András - Lesz e második hullám
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200531/a-koronavirus-masodik-hullama-halalosabb-lehet-mint-az-elso-434816
4. hir
Kristóf - már megint kicsúsztunk az időből
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/15/2020 • 1 hour, 5 minutes, 59 seconds
Már nem kell otthon verni a gyereket, szeptembertől bevihetjük az iskolába is
Az első adásban lesz szó oktatásról, iskolai rendőrségről, természetesen migránsokról és NO-GO zónákról és az izraeli elektromos kerékpár tuningról.
A gazdaságvédelmi program révén szóba kerülnek a zenészek, művészek és úgy minden
Beszélgetők:
Magyarország : Para Kovács Imre
Izrael: Pettik Ági
Franciaország: Derdák András
Svédország: Bán András
Anglia: Pajer Kristóf
A hírek:
hir - Nyitnak az iskolák, de csak gyermekfelügyeletet vállalnak
Nyitnak az iskolák, de csak gyermekfelügyeletet vállalnak – Megjelentek a részlete
2. hír - Karácsony bízik benne, hogy a járvány után is megmarad több ideiglenes kerékpársáv
https://index.hu/kerekagy/2020/04/13/a_biciklisavok_szelesitese_lehet_a_megoldas_a_jarvany_alatt_a_tavolsagtartasra/
3. hír - Új szakaszba lép a védekezés - Vidéken lazítanak a szabályokon, ezt Budapest két héttel követi.
https://adozona.hu/koronavirus_jarvany/Orban_Viktor_Budapesten_is_feloldjak_a_kija_1JNSC0
4. hir - Gazdaságvédelmi program 3.0
https://24.hu/fn/gazdasag/2020/05/21/koronavirus-palkovics-egymillio-munkahely-megvedve/
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message
6/1/2020 • 1 hour, 10 minutes, 39 seconds
Bemutat-közünk
2020.06.02. kis lépés volt kifelé az árnyékból nekünk, de nagy ugrás a magyar nemzetnek: elkezdtük a az Árnyék című belpolitikai podcast showt, amelyben külföldön élő magyarok vitatják meg a hazai politikai élet érdekes híreit. Sokan jeleztétek, hogy még nehezen tudjátok a hangokat a személyekhez kötni, ezért gondoltunk arra, hogy így a nyári pihenős, uborka szezonban csinálunk egy bemutatkozós adást. Azon felül, hogy egy kicsit több infót kaptok rólunk, arra is megpróbálunk választ adni, hogy honnan vesszük a bátorságot a hazai belpolitikába való belepofázáshoz.
Csak akkor van esély a változtatásra a post truth korszakában, ha el tudunk képzelni egy jobb országot/világot magunknak. Ebben sokat segít a politikai életben is tapasztalt műsorkészítők fanyar humortól sem mentes elmélkedése a mai Magyarországról.
A véglegesnek mondható csapat:
Izrael – Pettik Ági
Thaiföld – Stefi
Franciaország – Derdák András
Svédország – Bán András
Anglia – Pajer Kristóf
aki otthonról moderálja a csapatot – László Pál
és aki megpróbálja a távolból jövő hangokat egybefésülni – Barcza Gergely
---
Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/arnyek/message